2016. március 11., péntek

Kálium- kloridos sóval mérgeznek bennünket






Kálium- kloridos sóval mérgeznek bennünket






Gyermekeink, Rokonaink, Barátaink élete sem érték számunkra?






Ezúttal egy jól ismert problémát közelítünk meg, de a logikus, tudományos és érzelmi meggyőzésre alapozva, a legfontosabb értékeinkre vetítve. Több nemzetvédő szakember vív élet-halál harcot Magyarország lakosságának módszeres, a 60-as évek eleje óta tartós kálim-kloridos mérgezése ellen! Bejelentéseik, feljelentéseik szélmalomharcnak tűnhetnek, mert tömegesen csak a nemzeti oldal felvilágosodottabb része figyelt fel rá!
Mivel jelen írás szélesebb nyilvánosság számára készült, így kitérnék olyan részletekre is, amelyek sokak számára ismertek, de sok olyan ember akad, aki szándékosan el sem olvassa a hasonló, felvilágosító, és cselekvésre buzdító felhívásokat, mert összeesküvés-elméletnek, légből kapott valótlanságnak minősítve, szinte gondolkodás nélkül átlép rajta. Egyesek, pedig gyakorta arra hivatkoznak, hogy tehetetlenek az elnyomó hatalom népirtási tevékenysége ellen!

Tegye, ha lelkiismeret furdalás nélkül képes mérgezett ételt letenni gyermekei, szülei, testvérei, rokonai, barátai elé az asztalra. Az ismeretlen honfitársakat nem említem meg, mert a közönyösség tipikus álarca a személytelenség.

Valamennyien tudjuk, hogy Magyarországon népbetegségként emlegetik a szív -és érrendszeri betegségeket, és elsődleges halálokként a szívinfarktus, agyvérzés és tüdőembólia szerepel. Az európai átlagnál 10 évvel alacsonyabb átlagéletkort a magyarok étkezési szokásaival, a sós, zsíros ételek fogyasztásával, illetve a mozgáshiányos életmóddal indokolják, amely ellen sajátos, törvénytelen, embertelen és nem csak a magyarországi, de a nemzetközi jogba is ütköző módon biztosítanak "szabad utat"!
A boltokban, áruházláncokban a polcokat vizsgálva, több só típus is a kezünkbe akadhat. A zsidó vallású népesség számára gyártott és csomagolt "kóser" só kivételével, egyik sem felel meg sem az MSZ 01-10007-82-es magyar szabványnak, sem az európai 
Élelmiszer Adalékanyagok Kódex Bizottsága általi CX STAN 150-1985, Rev. 1-1997, Amend. 1-1999, Amend. 2-2001, Amend. 3-2006-os előírásainak, amelyek
az étkezési só Nátrium-klorid tartalmát "legalább" 97%-ban határozza meg!
AzÉlelmiszer Adalékanyagok Kódex Bizottsága 42. ülését 2010-ben, Kínában, Pekingben tartotta,
Magyarország képviseletében a FVM, Élelmiszerlánc Elemzési Főosztály részéről Kelemen Gábor, főtanácsos részvételével.


A fogyasztóvédő só-szabványt (MSZ-01-10007-82.) sértő, e szabvány tudatos kijátszásával a fogyasztók egészségét végzetesen károsító csalásnak, a nem kóser étkezésűeket tudatosan betegítő és ivartalanító, mérgező "étkezési sókeverékek" magyarországi kereskedelmi forgalmazása nép -és jog-ellenes!


Sokan nem ismerik a kálium-klorid élettani hatásait, mivel a nátriumszegény sókat reklámozzák minden TV csatornán, de Schobert Norbi honlapján, vagy az izraeli érdekeltség által megvásárolt Horváth Rozi "védjegy" alatt is, ezért magyarázatot kell adnunk a kálium-kloridos, "nátriumszegény sók" élettani hatásairól: 
Kálium-klorid
Egyúttal kiemelném azok számára, akik nem rendelkeznek internetes elérhetőséggel, vagy kinyomtatva kapják meg a felhívást, hogy milyen tájékoztatást ad a kálium-kloridról a 
Wikipédia:

"
Gyógyászati felhasználása:
A kálium-kloridot pszichiáterek a mániás depresszió kezelésére is használják.
Rendszeres adagolása, mondhatni, megszünteti az érzelmeket 
és a depresszió kezelhető. Hátulütője az, hogy
 rendszeres adagolása érzelemhiányos állapotot idézhet elő,
így nem javasolják a konyhasó, azaz a nátrium-klorid helyettesítésére. Ezért nem is vezették be a konyhasó leváltását kálium-kloridra, mivel pszichiáterek javasolták az ötlet elvetését. 
Néhány termékben nagyon kis mennyiségben megtalálható, például sókeverékekben, káliumbevitel céljából."

A lakosság mérgezése két generáció óta tart. A fenti idézetben szerepelő "nagyon kis" kálium-klorid mennyiség a legtöbb forgalomban lévő étkezési sóban 
40%, vagyis egy kilógramban 40 deka! Sokak nem értik, miért közömbösek az egymás szomszédságában élők. Miért fordulhat elő, hogy közvetlen szomszédok is alig ismerik egymást, pedig hosszú évekig éltek a két emelettel feljebb, vagy három házzal odébb lakó mellett?
Miért válik rideggé, távolságtartóvá, összefogás-hiányossá az emberek zöme?
A válasz nem csak a rohanó életben, a szakadatlan futkosásban, a létért folytatott küzdelem, időhiányos, elidegenítő hatásában rejlik.
A napi átlagos 
15 gramm sóbevitelből, átlagosan, mintegy 6 gramm, kálium-klorid! Aki már vásárolt gyógyszertárban laboratóriumi tisztaságú nátrium-kloridot, vagyis tiszta konyhasót, tudja, hogy eleinte elsózza a rutinszerűen adagolt sóval ételeit, mert a NaCl "sósabb", ízesebb, és nincs maró mellékhatása!
"a kálium-kloridnak kellemetlen, savas íze van, ezért általában konyhasóval keverve szokták használni."


Felvetődik a kérdés, miért kell egyáltalán sót fogyasztani, mikor a média a só-mentes, vagy minimális sómennyiség használatát ajánlja az egészséges életmódhoz?
A válasz az ember és a legtöbb állat fiziológiájában keresendő! A vérben, ami a szervezet oxigén, tápanyag -és salakanyagok szállításáért felelős,
 a kálium-klorid és a nátrium-klorid aránya 1:30.
Ugyanennyi, némi helyi eltéréssel, a világtengerekben lévő kálium-klorid és a nátrium-klorid arány is, lévén ezek együttesen alkotják a földi élet bölcsőjét! Szintén ilyen arányban kevert oldatot kapunk a kórházban, élettani sóoldatként infúzióban a kiszáradás ellen, ha megbetegszünk! Ez utóbbi oldatot Ringer-oldatként is emlegetik, és ezzel kapcsolatban idéznék
 Tejfalussy András, 2006. X. 19-i keltezésű, a Strasbourgi Nemzetközi Emberi Jogi Bíróságon tett feljelentéséből:

"Orvosoknak tudatosan tanítják a káliumot olyan mértékben túladagoló "napi kálium dózisok" infúzióval beadagolását, mely az infúzió felgyorsítása esetén a kálium túladagolásnak a veseműködést csökkentő, mérgező hatása miatt, szívleállító hatású. Ezúton a "tanítás szabadságának" "az alkotmányos jogára" hivatkozva, bárkinek büntetlenül beadható a gyilkos káliumdózis a kórházakban. Így gyilkolt egy poznani kórházi ápoló is, s a hazai ápolónő is (a"Fekete Angyal"). Csak azért kerülhettek büntetőbíróság elé, mert Poznanban az EKG-n megmaradt a bizonyító diagram arról, hogy mindig az ápoló ügyeletei alatt történt mérgező kálium túladagolás miatti szívmegállás, s azért, mert a hazai ápolónő dicsekedett azzal, hogy sorozatosan, sikeresen gyilkolt kálium túladagolással. " 
Link

"A sejtek közötti kapcsolatot szervezetünkben a vérelektrolit biztosítja. A nátrium-, kálium- és klorid ion kényes egyensúlya biztosítja, hogy ez a kapcsolat megfelelően működjön. Bármilyen zavar súlyos következményekkel jár az egyénre nézve. Számos betegség kiváltó oka lehet ez is, köztük a két legelterjedtebb a csontritkulás, és a rák, de férfiak nemzőképességét is rontja.
Az ókorban desztilláltvíz ivással és hozzá sóskenyér evéssel gyógyítottak számos betegséget, mert megfigyelték, hogy valójában ezek hiánya okozza a legtöbb betegséget.
Az emberi test sótartalmának 27 %-a a csontokban, kristályos formában tárolódik. Ez szerepet játszik a csontok keménységében, tehát a sóhiány is felelős lehet a csontritkulás kifejlődéséért. A csont sótartalmát csak a vér létfontosságú normális szintjének biztosítása miatt használja a szervezet. Az alacsony sófogyasztás a sejt elsavasodásához járul hozzá.
 Az erős savas közegben a sejt károsíthatja a DNS szerkezetét, és rákos megbetegedéshez vezethet.
Kísérleti mérések megmutatták, hogy számos rákos betegnél alacsony sószintet mértek a testben.
Az infúziós Ringer-oldat alkotóelemeinek összetétele a szív igényeinek legjobban felelnek meg."
(
Forrás: Dr. Boksay Zoltán - Dr. Csákvári Béla - Dr. Kónya Józsefné: Kémia III. osztály, Gimnáziumi tankönyv)

A kálium-klorid
 a talajban sem kívánatos,
mert: "A talaj magasabb káliumszintje más mikroelemek felvételét is akadályozza, például a légzés szempontjából fontos vas, vagy a már említett nitrátok lebontásához szükséges molibdén, mangán és cink felvételét. Ha ezek a mikroelemek ott vannak a szervezetben, akkor a nitrátokat ammóniákra bontják, és az távozik a szervezetből. Ha hiányoznak, akkor ez a szintézis nem megy végbe, csak nitridek vagy egyéb nitrogénszármazékok, például nitrózaminok keletkeznek, s mivel ezek karcinogén anyagok, betegségeket idéznek elő.
A (kálium a) talajban lévő kalcium a cink felvételének blokkolásával a gazdasági állatok reprodukcióját is veszélyezteti.
De más mezőgazdasági szempontból káros jelenség is visszavezethető a kálium túlzott jelenlétére a talajban.
Mivel a kálium nem engedi meg, hogy a növény elegendő kalciumhoz jusson, ezzel tönkreteszi a sejtfalat és emiatt növekszik a növények érzékenysége. A sejteket könnyen megtámadják a mikroorganizmusok, egyéb kórokozók, s mivel a laza sejtszerkezet elősegíti a szabad aminosavak felvételét - amelyek a mikroorganizmusokat táplálják - így azok elszaporodnak, a növényeken betegségek jelennek meg."

A kereskedelemben kapható sótermékek csomagolásán már csak elvétve lehet "
MSZ" (Magyar Szabvány) jelölést találni. Ha van, akkor is csak annyi, hogy "MSZ", de ez sem jellemző!
Az alábbiakban néhány termék képe látható, de bővebben itt lehet tájékozódni: 
Link



Milyen következményei vannak a kálium-klorid mérgezésnek?
Szív és keringési problémák, magas vérnyomás, asztma, csontritkulás, érszűkület, fokozott trombózis, és infarktus veszély, anyagcserezavarok, de csökkenti a nemzőképességet is.
A kálium egy egyébként létfontosságú anyag, a vérben 
5 mmol/liter -nek kell lennibelőle, azonban az egyensúlya annyira kényes, hogy 7 mmol/l-nél már megáll a szív!
Az orvosi biokémiából ismert 
Donnan egyensúly azt írja le, hogy a vérben 5 mmol/l káliumnak kell lenni. Az emberi szervezet számára létfontosságú anyagok egyensúlyának fenntartásához egy anyagból ugyanannyit kell fogyasztani, mint amennyi természetes úton távozik! Átlagos embernél, napi 2 liter folyadékfogyasztást és ennek megfelelően 2 liter folyadékürítést vegyünk alapul. A folyadékürítés nem csak vizeletürítést jelent, de ha a folyadékvesztés többi módját is részleteznénk, az sem módosítana sokat a végeredményen.
A vizelet, mint szűrlet, a vérből választódik ki. Ideális esetben, ha a szervezetnek nem kell azért dolgoznia, hogy káliumot tartson vissza, vagy felesleges káliumtól szabaduljon meg, akkor a kiválasztott vizeletben ugyanannyi kálium van, mint a vérben, tehát 5 mmol/l. Ha ennyi ürül, akkor az egyensúly fenntartásához ugyanannyit kell fogyasztani, tehát 5 mmol/l-t. Ez napi 2 liter esetén napi 10 mmol káliumfogyasztást jelent. A kálium relatív atomtömege 39,1. 
39,1x10=391 mg. Tehát ideális esetben, napi 2 liter folyadékfogyasztást alapul véve, a napi ideális káliumfogyasztás 391 mg, vagyis 0,39 gramm! Ha kevesebb folyadékot iszunk, akkor kevesebb káliumra van szükségünk!
Jól látható, hogy a 
betegséggyártók, az egészséges káliumfogyasztáshoz képest 10 - 20 szoros mennyiséget tüntetnek fel egészségesnek, és ennyit javasolnak (merő jóindulatból).

Aki eddig nem látott tisztán sóügyekben, elolvashatja, hogy a 
Talmud (zsidó törvénykönyv) egészségjavítóként, gyógyszerként is ajánlja a desztillált víz ivást, és a több, tiszta konyhasó (sós kenyér) evést 83 betegség ellen. Lásd: Talmud. 93 b. lap és Baba m. 107 b. alatt is. Előírja, hogy zsidók csak tiszta desztillált vizet használjanak ivóvízként, mások viszont csak szennyezettet ihassanak. Lásd Talmud. Taanith. 10 a. lap. Vagyis nem a desztillált víz káros, hanem esetleg a desztillált ivóvíz hiánya és a konyhasó hiányos étkezés. Természetesen erről korszerű tudományos mérések adatai is rendelkezésre állnak.

WHO is tökéletes ivóvízként ajánlja a desztillált vizet, tehát az Európai Uniós szabályok megsértése is, ha a hivatalos média a tiszta desztillált lágy ivóvizet ártalmasabbnak híreszteli, mint a kemény ásványvizeket és a mérgeket és vírusokat is tartalmazó vezetékes ivóvizet, s a konyhasó-használat hiánya és a káliummal dúsított ételek miatti valóban életveszélyes betegségeket ráfogja a tiszta víz nem létező mérgező hatására.
Mindezek konkrét mérési bizonyítékai is megtekinthetők a 
Link internetes honlapon.

Jogosan felmerülő kérdés honfitársaink részéről, hogy hol, és hogyan tudjuk beszerezni a szükségleteinknek megfelelő mennyiségű, nem mérgező, vagyis jó minőségű sómennyiséget, és hogyan tudunk megbizonyosodni arról, hogy valóban olyan összetételű, mint ami a szabványnak, és az élettanilag optimális kritériumoknak is megfelel.

Tejfalussy Úr 1996. március 29-én átadott bejelentő levelére a
TECHNOLÓGIAPOLITIKAI FŐSZTÁLY-tól Dányi István válasza az volt, hogy "feljelentés az IKM-hez nem érkezett be"! De erre a sorsra jutott több száz hasonló próbálkozás is azóta, mivel mindig akad olyan "neves orvosi szagértő", akinek a "szakmai tekintélyére" hivatkozva megindokolják, hogy az egész világon mérgezőnek tartott, és bizonyítottan mérgező "sókeverékek" a "magyaroknak" nem ártanak!

Jó, vagy kiváló minőségű sót, csak külföldről lehet beszerezni, mivel Magyarországon nem bányásznak sót! Itt csak csomagolják, de 
Salamon Berkowitz, nyírtasi csomagolóüzeme nem túl bizalomgerjesztő, vagy jó "ajánlólevél", bár a "kóser" sót valószínűleg ott csomagolják, és onnan osztják el, "hitsorsos barátaiknak". Kormányszintű intézkedésekre pedig, nem lehet számítani, mivel az ENSZ 2050-ig tervező, 2010. szeptemberi jelentése, nem csak a károsanyag kibocsátás 50%-os csökkentését írta elő, hanem a világ össznépességének 50%-os csökkentését is! A 2010-es jelentés

Az egyéni beszerzések nem oldják meg a kollektív problémát, mivel az élelmiszer feldolgozókban dolgozók, ismerve az alapanyagokat, megelégszenek azzal, ha ismerik a só összetételét, és egészségkárosító hatásait, ezért családjukkal, rokonaikkal, barátaikkal nem etetik meg! DE!
Ők is kénytelenek megenni, az ugyanazzal a sóval készült kenyeret, készételeket, konzerveket, és húskészítményeket, amelyeknek a gyártási folyamatát nem ismerik, ezzel mérgezve akár saját gyermekeiket is! De melyik szülő adna mérgező ételt a gyermekének, ha tudja, hogy mérgező? És melyik szülő tűri el, ha mások akarják megmérgezni az Ő, vagy ismerősei gyermekét, ha tudja, hogy a másik szülő is mellé áll? Ki merné ezt megtenni, amikor az emberek azért kénytelenek másokat is védeni, hogy a saját családjuk is védve legyen?

A törvény és egészségellenes kereskedelmi forgalomban étkezési sóként kapható termékekről viszonylag egyszerűen megállapítható, hogy milyen arányban tartalmaznak kálium-kloridot.
Tegyünk a hűtőszekrénybe egy üveg csapvizet. Jól működő hűtőgép esetén, a víz 4-10 Celsius fokig fog lehűlni, néhány óra alatt. Egy kb. 2 dl-es pohárba töltve, és egy mokkáskanálnyi sót beleszórva, 
10-15 mp-es lötykölés után, a pohár alján maradó konyhasónak látszó fehér kristályos üledék, a kálium-klorid. Nem kell kevergetni, mivel a nátrium-klorid ionos térrácsú, és azonnal eloldódik a vízben, amíg a kálium-klorid alkálifém-halogenid, ami valamivel lassabban oldódik el! A valóban konyhasós folyadékot felhasználhatjuk főzésre, a maradék üledéket pedig célszerű kiönteni (vagy egyéb, egyéni elképzelések szerinti felhasználásra összegyűjteni).

Ettől sokkal hatékonyabb megoldás, ha megszervezzük a nagyobb mennyiségű erdélyi, bevizsgált minőségű só beszerzését! Ez a feladat, és a csomagok postázása, némi juttatás fejében könnyen megoldható. A postaköltség, és a 3-5 kg só beszerzése így sem fogja meghaladni a 1800-2500,-Ft-os árat, ami kb. féléves szükségletét tudja fedezni egy családnak. Természetesen megkövetelhetjük a pékségek, maszek húsfeldolgozóktól is, hogy ne használjanak mérgezett sót, mivel ugyanezt Ők is elvárhatják a más élelmiszeripari területen dolgozóktól. Ez nem "becsületkassza", és mindig akadnak ügyeskedők, a termékeik közösen bevizsgáltathatók (
részecske scannerrel, 5000,.-Ft-os áron), ami egy sumákoló vállalkozás csődjét, hiteltelenné válását jelentheti!

A lehetőség adott! Magyarország napi sófelhasználása, a jelenlegi hozzávetőlegesen 100 tonnáról, valódi só esetén 40-50 tonnára eshet, ami csak két kamionnyi!
Ön nyugodt szívvel adna gyermekének, édesanyjának, édesapjának, testvéreinek, rokonainak, barátainak, olyan ételt, amiről tudja, hogy mérgező sóval, adalékanyagokkal készült, esetleg Ön készítette? És ha rendszeres fogyasztás esetén megrövidíti az életét? Ami súlyos egészségkárosodást, betegségeket okoz, és nem "csak" okozhat? Ki szeretné már 40-50 évesen eltemetni szívinfarktusban, látszólag okok nélkül elhunyt gyermekét? Ki szeretné súlyosbítani beteg rokona állapotát mérgezéssel? Aki szeretné, használjon patkánymérget! Gyorsan megtudja, hogy mi járna büntetésként, azoknak a gyilkosoknak, akik hatalmi pozícióból, bérencként ugyanerre vetemednek!
Mi gyermekek, szülők, testvérek, barátok, nem kell, hogy ezt tegyük!

/Tulok/




 Tulok - 2011.03.16. 09:07



A népesség 50 % -a acél- ennyivel kevesebb embernek kell lenni 2050 -re az emberiség létszámának. Ezért mindent meg kell tenni hogy csökkentsék a létszámunkat. mint hárommilliárdot. Vedd úgy, hogy te is halálra vagy ítélve családostul, tegyél valamit az életedért szervezkedj, ha kell ne légy áldozat ölj A 400 szupergazdag dinasztiát, 9000 fő alkotja. Mikor jut eszünkbe egyszerűbb ezeket eltávolítani mint az emberiség felét. Szervezkedjetek , mert ők szervezettek és minden hatalmuk megvan arra, hogy kinyírjanak bennünket.10000 főt csak könnyebb kinyírni,, ha kell ne habozz. Ők nem kegyelmeznek, most a lakásodat veszik el, holnap az életedet. Így csak sodródunk. Mond hova lettek a verebek? Biológiai hadviselés áldozatai lettek, de minden, még hírmondójuk sem maradt. Az emberiség nem járhat így, még hírmondójuk sem marad, pedig csak a felét akarták kinyírni, de a kísérlet nem fog sikerülni , és kihal a faj, majd jön egy új tudatos faj, vagy egy mesterséges élet képviselő, de az már nem lesz élet. Hát csak sodródjunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése