2016. március 11., péntek

Svédcsavar zsidó szervkereskedők









Svédcsavar zsidó szervkereskedők





Svédcsavar

2011-03-21 11:28:23
Svéd–izraeli háború – így kommentálta több lap az elmúlt hetekben kirobbant különös diplomáciai affért. Az ügyet egy augusztus közepi svéd újságcikk robbantotta ki, amelyik azt állítja: izraeli katonák és orvosok lelőtt palesztinok szerveivel kereskednek.
Az izraeli vezetés az állítások cáfolata helyett gyorsan előszedte az antiszemita kártyát, az Európai Unió soros elnöki posztját betöltő Svédország és Izrael viszonya pedig sokéves mélypontra zuhant.

Alfred Dreyfust 1894 novemberében vádolták meg azzal, hogy hadititkokat szivárogtatott ki a párizsi német nagykövetség számára. A zsidó származású francia tiszt ügye erősen megosztotta a korabeli francia társadalmat. Mondhatni, olyan volt, mint Magyarországon Tiszaeszlár. A zsidóellenes sajtó élesen támadta Dreyfust, és példáján keresztül követelte a hadsereg és hivatalok zsidóktól való megtisztítását. Támogatói ezzel szemben kiálltak ártatlansága mellett, egy részük pedig antiszemita koholmánynak tartotta a vádat. Dreyfust az ügy kirobbanása után két évvel egy francia guineai szigetre száműzték. Újabb két évvel később több bizonyíték is napvilágot látott, amelyek szerint az igazi bűnös egy Ferdinand Walsin Esterhazy nevű tiszt volt. Ennek ellenére 1898-ban francia nacionalista újságírók – köztük Emile Zola – írásai hatására a bíróság újra megnyitotta Dreyfus aktáját, a társadalom pedig újra megosztottá vált.

Bár a korabeli Franciaországban a zsidók helyzete messze jobb volt, mint Nagy-Britanniában, Németországban, vagy pláne a cári Oroszországban, a Dreyfus-ügy keresztjét, vagyis az antiszemita vádat Párizs több mint egy évszázadig magán viselte. Ez volt többek közt az egyik fontos esemény, ami megerősítette a cionizmus kitalálóját, Herzl Tivadart a zsidó állam megalakításának szükségességében. Végül 2006-ban az akkori francia elnök, Jacques Chirac hivatalos ceremóniát szervezett, ahol megkövette a tiszt leszármazottait és rehabilitálta a Dreyfus nevet. Emlékét azonban úgy tűnik, mégsem sikerült teljesen kitörölni. Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter legalábbis egy párhuzam kedvéért újra előhozta a régi példát. Igaz, most nem Franciaország, hanem Svédország kapcsán.

Az Aftonbladet című svéd lapban 2009. augusztus 17-én írás jelent meg, amely azt állította, hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) fegyveresei izraeli orvosokkal együttműködve palesztin civilek szerveit rabolták el és bocsátották áruba külföldön.

A cikk szerzője egy szabadúszó újságíró, bizonyos Donald Boström ezzel a New Jersey-ben kirobbant botrányra reflektált, amikor az amerikai hatóságok politikusok és köztisztviselők mellett rabbikat tartóztatott le szervkereskedelem vádjával. Az ügy egyik fő gyanúsítottját, a szír zsidó Levy Izhak Rosenbaum rabbit azzal vádolják, hogy illegálisan szállított emberi veséket Izraelből az Egyesült Államokba, melyeket egyenként tízezer dollárért vásárolt, majd 160 ezerért adott tovább.

A szerző a Ynet izraeli hírszolgálatra hivatkozva megállapítja: az összes etnikai csoport közül vallási okokból a zsidók között a legalacsonyabb a donorok aránya. A nyugati országokban a lakosság 30 százalékának van donorkártyája, míg Izraelben mindössze 4 százaléknak. A felajánlások alacsony száma miatt az Izraelben beültetett vesék felét illegálisan szerzik be Törökországból, Kelet-Európából és Latin-Amerikából.

Boström saját, palesztin területeken szerzett tapasztalataira hivatkozva felveti azt a gyanút is, hogy a szervek meggyilkolt palesztinoktól származhatnak. A szerző állítását Bilál Ahmed Ghanem példáján keresztül mutatta be. A 19 éves fiút az első intifáda idején, 1992-ben lőtték le a ciszjordániai Imatin faluban. A katonák azonnal elvitték holttestét, melyet öt nap múlva adtak vissza családjának. Ekkorra azonban a testén már nyakától alhasáig hatalmas vágás éktelenkedett, melyet vastag cérnával varrtak össze. Donald Boström cikke nagy vihart kavart. Yuval Steinitz nyilatkozatban tiltakozott az írás ellen, mely az izraeli pénzügyminiszter szerint középkori antiszemita vérvádak szellemét idézi, amikor a zsidókat keresztény gyermekek rituális meggyilkolásával vádolták.

Benjamin Netanjahu is megszólalt. Az izraeli miniszterelnök közölte, országa nem bocsánatkérést, hanem elhatárolódást vár a svéd kormánytól. A svéd fél azonban erre nem volt hajlandó. „Ha a média valamennyi állítását kommentálnom kellene, semmi másra nem maradna időm” – utasította el a felszólítást Carl Bildt svéd külügyminiszter. A választ hallva az izraeli külügyminisztérium szóvivője fenyegetően bejelentette, hatóságukat valójában semmi nem kötelezi arra, hogy vízumokat adjanak a hozzájuk készülő svéd újságírók számára.

Boström a katari al-Dzsazírának adott interjújában tagadta, hogy antiszemita lenne. Állítása szerint csak azt írta le, aminek 1992-ben szemtanúja volt, és amit a 2001-ben megjelent Inshallah című könyvében egyszer már leírt. Igaz, akkor csupán a könyv egyik fejezetében szólt a témáról, itt pedig egy külön cikket szentelt a témának.

Hogy az írás állításai mennyire helytállóak, a távolból nehéz megítélni. Való igaz, Boström nem sorolt fel perdöntő bizonyítékokat. Az pedig gyenge ellenérv lenne számára, hogy a huszadik században jócskán akad példa arra, hogy személyes beszámolókon nyugvó állításokat történelmi tényként kezelnek. A zsidó államot – ahogy ezt Boström is leírta – valóban számos kritika érte korábban, amiért igen liberálisan viszonyul a szervkereskedelem kérdéséhez. Izrael az egyetlen magát nyugatinak tartó ország, amelyik nem csatlakozott az illegális szervkereskedelmet elítélő nemzetközi egyezményekhez. Éppen ezért a 90-es években Franciaország felfüggesztette szervkereskedelemben való együttműködését Izraellel.

Igaz ugyanakkor az is, hogy a zsidó állam a világ egyik vezető donornemzete. 1992-ben az akkor még egészségügy-miniszterként szolgáló Ehud Olmert indított kampányt, melynek keretében szerveik felajánlására buzdította az izraelieket. A Jerusalem Post szerint a kampány sikerrel járt. Gyanús ugyanakkor, hogy ugyanebben az időben látványosan megszaporodtak a palesztin részről érkező panaszok, miszerint izraeli katonák már nemcsak rájuk, hanem szerveikre is vadásznak. Az esetek dokumentálatlansága és a megbízható ellenőrzés hiánya miatt azonban a szervvadászok története mendemonda szinten rekedt meg.

Boström cikkének megjelenése után egy héttel Kawthar Salam palesztin kutató írást közölt blogján, melyben név szerint sorolt fel olyan palesztin fiatalokat, akik az első intifáda idején tűntek el, és akiknek azóta sem került elő a holtteste. Emellett beszámol arról, hogy az első intifáda idején a hebroni Princess Alia, illetve az al-Ahli kórházból katonák vitték el a fej- és mellkaslövéssel megölt palesztinok holttesteit. De nemcsak a kórházakból, hanem a csatatérről is összegyűjtötték a palesztinokat. A harcokban lelőtt – többnyire fiatal – palesztinok holttesteit először az izraeli hatóságok szállították el, majd azzal a feltétellel adták vissza a családoknak, hogy azokat még aznap eltemetik. Biztonsági okokra hivatkozva a testeket sokszor sötétedéskor adták vissza, a temetés pedig pár órán belül lezajlott. A halottakat ilyenkor nemcsak hozzátartozók és barátok, hanem izraeli harckocsik is elkísérték utolsó útjukra.

Az efféle esetek akkoriban kevés nyilvánosságot kaptak. Néha azonban a lóláb mégiscsak kilógott. 2001 decemberében Yehuda Hiss, az Abu Kabir Törvényszéki Intézet igazgatója ellen indítottak vizsgálatot illegális szervkereskedelem vádjával. Izrael legnevesebb patológusát azzal vádolták, hogy harcokban elhunyt izraeli katonák szerveit távolította el és bocsátotta áruba. Emellett a lapok három 15 és 17 év közötti palesztin gyereket neveztek meg, akiknek szervei eltűnésében szerepet játszhatott.

Hogy a vádak helytállóak-e, sőt, hogy lesz-e folytatásuk, nem tudni. Az izraeli vezetés mindenesetre felettébb elavult reflexekkel válaszolt az állításokra. Hasonló vádak esetén egy magára valamit adó kormány vagy nem reagál, vagy pedig bizonyítékokat kér a cikk szerzőjétől. Jogállamokban ugyanis az ártatlanság vélelme mindenkinek kijár, a vád helytállósságát pedig a vádlónak kell bizonyítania.

Netanjahu éles és átlátszó kirohanása azonban óhatatlanul azt a gyanút kelti, hogy valami takargatnivalója valóban van, és az ügyben igen magas rangú, vagy azóta magas pozícióba került emberek is érintettek lehetnek.

Persze az is lehet, hogy az ügy túlreagálása a kétségbeesés jele. Azé a kétségbeesésé, amit egyes régi vágású izraeli politikusok a változó közbeszéd miatt éreznek. Az Egyesült Államok közel-keleti politikájának változásával és a gyűrűző gazdasági válsággal a korábban felállított falak lassan leomlanak. A nagy patrónus kihátrálásával a világban egyre erősödnek a korábban visszafojtott, Izraelt bíráló hangok. A régi védekező reflexek, különösen a már unalomig koptatott, fűnek-fának gondolkodás nélkül osztogatott antiszemita vád devalválódott és egyre kevesebbeket rettent el.

Az izraeli reakció mellesleg méltatlan egy magát nyugatinak tartó országhoz. Érdemes zárójelben megjegyezni, hogy egyes izraeli politikusok és publicisták hasonló vehemenciával reagáltak az ügyre, mint az általuk lenézett muszlimok egy része a dán Mohamed-karikatúrák megjelenésére. Akkor a világ liberális publicistái közül sokan élesen bírálták a muszlimokat, amiért nem tartják tiszteletben a nyugati sajtószabadságot. Most ezek a bátor hangok hallgatnak.

Bár egyes izraeli politikusok és orgánumok így próbálják beállítani, az ügy kapcsán nem az izraeliek és a svédek, főleg nem a zsidók és svédek állnak szemben egymással.

Izraelben is jócskán vannak, akik árnyaltabban látják a képet. Gideon Levy a Haaretz című baloldali izraeli napilapban úgy vélekedett: „Az izraeli jobboldal eltúlzott reakciója nem Boström cikkének szól.” A politikai elemző szerint az antiszemita vád célja valójában az, hogy aláaknázza Svédország hitelét. Azét az országét, amelyik az emberi jogok mindenkori harcosaként gyakran illeti kritikával Izraelt a palesztin területeken elkövetett túlkapások miatt.

Svédország abban a kényelmes helyzetben van, hogy történelmére nem vetülnek sötét árnyak. A II. világháború idején számtalan zsidót fogadott be, és azóta is következetesen kiáll az elnyomott emberek jogaiért. Talán a világon egyedülálló helyzete miatt a svéd sajtó nem ismer tabukat. Gideon Levy sorai bizonyítják: Izraelben is jócskán vannak olyanok, akik nyitottak a valóban európai párbeszédre.

Ez persze nem új keletű dolog. Ahogy a Boström-ügyet, úgy annak idején a Dreyfus-affért sem minden zsidó értékelte az antiszemitizmus megnyilvánulásaként.

Emmanuel Lévinas, XIX. századi zsidó filozófus úgy fogalmazott: „Jó dolog egy olyan országban élni, amely ily mértékben őrli magát csak azért, hogy tisztázza egy aprócska zsidó tiszt becsületét.” Kétség sem fér hozzá: Svédországban is jó élni.
Sayfo Omar

http://kulfold.ma.hu/tart/cikk/b/0/89047/1/kulfold/Szervkereskedelem_volt_hogy_egyszerre_ot_szerb_belsosegeit_vittek_eladni?place=srss

Amit lehetett, kivettek a foglyokból Szervkereskedelem: volt, hogy egyszerre öt szerb belsőségeit vitték eladni
Koszovói albán felkelők vallottak az ENSZ-nek a szervkereskedelemről.
2011.02.18 20:32MTI

Koszovói albán felkelők már 2003-ban részletes vallomást tettek egy ENSZ-vizsgálat során arról, hogy szerb foglyok belső szerveit kioperálták, értékesítették, a több száz áldozatot pedig eltemették, hogy ne maradjon nyoma a bűntettnek.

Az AP hírügynökség birtokába jutott egy 30 oldalas dokumentum, amely nyolc ember vallomását tartalmazza. Az illetők a szerb uralom ellen harcoló Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) alacsony és közepes rangú tagjai voltak.

Tüzetesen soha ki nem vizsgált állításaik szerint az UCK foglyait Albániába szállították, s ott egy erre a célra létrehozott klinikán eltávolították a májukat, veséjüket, egyéb szerveiket. A szervkivétel még 2000 nyarán is zajlott, amikor Koszovó már majdnem egy éve az ENSZ és a NATO irányítása alatt állt.

Az egyik forrás szerint az első két szervkivétel célja az volt, hogy az UCK betörjön az illegális szerkereskedelem piacára, s később az egy emberből kioperált szervekkel már 45 ezer dollárt is tudott keresni a szervezet. "Az volt a legnagyobb szállítmány, amikor egyszer öt szerb szerveit operálták ki... Azok egész vagyont értek. Más szállítmányok két vagy három ember szerveit tartalmazták" - mondta az egyik vallomástevő.

Az UCK-ban szolgáló koszovói és montenegrói albánok azt is elmondták, hogy az albán főváros, Tirana melletti Rinas repülőtér dolgozóit és az isztambuli repülőtérét, ahová a szerveket vitték, megvesztegették, hogy szemet hunyjanak az ügy felett.

A két repülőtér között 1 óra 45 percig tart az út, és a hely, ahol a szerveket kivették, kétórás autóútra van a Rinas repülőtértől. Jég között tartva a szív és a tüdő a kivételt követően négy-hat óráig alkalmas átültetésre, a máj 18-24 óráig, a vese pedig 24-48 óráig.

Két vallomástevő vett részt a kioperált szerveknek a repülőtérre szállításában, de szervkivételi műtétet egyikük se látott.

A beszámolók szerint a szerb áldozatok többsége 25 és 50 év közötti volt.



Ukrán hullák testrészeivel kereskedtek
2009. augusztus 22. szombat, 18:51

A világon már milliárdos üzletté nőtte ki magát a hullakereskedelem is

Egy német cég főleg amerikai megrendelésre Ukrajnában szerzett be holttestekből kioperált testrészeket, így csontokat, és szerveket. A csontokat aztán főleg az USA-ba adták el, ahol műtéteknél használták azokat kiegészítésre. A szerveket jórészt gyógyszeripari cégek vásárolták meg kísérletekhez, vizsgálatokhoz.

Egy felsőkarcsont ára 42,90 euró, a combcsont ugyanennyi, egy szívburok a nagyságtól függően 13,30-16,40 ért forgott. A vizsgálat eddigi adatai szerint egyedül 2000/2001-ben 1152 ukrán holttestből csemegéztek a szervkereskedők.

Nagy többségben úgy, hogy az elhunyt hozzátartozói nem tudtak az egészről semmit, vagy csak hiányos ismeretek alapján járultak hozzá a halott egyes szerveinek felhasználásához.

Az így darabonként összevásárolt testrészekből összerakva egy emberi test eladása esetén a német cég bevétele elérhette a 250 ezer dollárt, az Ukrajnában kifizetett néhány eurós vételárral szemben. Az érintett bajor cég, amelynek a nevét az esetről tudósító Spiegel német hetilap nem közli, nem hajlandó nyilatkozni az ügyről.



Megölt palesztinok szerveivel kereskedik az izraeli hadsereg?
2009. augusztus 19. 11:53

MNO - KA
Az izraeli hadsereg a megölt fiatal palesztinok szerveivel kereskedik, állítja a legnagyobb példányszámú svéd napilap, az Aftonbladet augusztus 17-i számában. Az izraeli külügyminisztérium máris tiltakozó jegyzéket juttatott el a stockholmi külügyminisztériumba, a védelmi minisztérium pedig modern kori vérvádnak nevezte a lap információját – írja a Háárec című izraeli napilap.

Az Aftonbladet idéz palesztinokat, akik azt állítják, hogy hozzátartozóikat az izraeli hadsereg letartóztatta, megölte, majd holttestüket bizonyos szerveik nélkül adták ki a családnak. Az izraeli védelmi minisztérium aljas, modern kori vérvádnak nevezte a baloldali svéd újság állításait.
Donald Boström, a cikk írója szerint az izraeli hadsereg már 1992 óta kereskedik a megölt vagy elesett palesztinok szerveivel, s az ügylet végállomása legtöbbször az a New Jersey állambeli zsidókból, köztük rabbikból is álló csoport volt, akiket nemrégiben tartóztatott le emberi szervkereskedelem miatt az FBI.

A svéd napilap konkrét példát is említ. Egy Bilál Áhmád Gánán nevű, 19 éves palesztin fiatalt mellkason lőttek az izraeli katonák kődobálás közben, a hadsereg helikoptere elszállította a helyszínről, majd öt nap múlva a holttestet kiadták a családnak. A hozzátartozók a temetéskor vették észre, hogy a holttest hosszában teljesen föl van vágva.

Svédországban és Izraelben kedden már élesen támadták, vérvádnak, antiszemitizmusnak és a svéd újságírás szégyenének nevezték az Aftonbladetben megjelent cikket. A stockholmi újságot – érthető módon – a legnagyobb riválisa, a dél-svédországi Sydsvenskan című napilap bírálta. Izraelben viszont egyre többen hangsúlyozzák azt is, hogy most a svéd újságnak állítása igazát, míg az izraeli hadseregnek annak ellenkezőjét kell bizonyítania.

(Forrás: Háárec)


Szervadományozás és szervátültetés: uniós együttműködés

Jogi Fórum / Európai Parlament sajtószolgálat

Uniós együttműködéssel javítanák a képviselők a szervátültetés elérhetőségét, és minden tagállamtól azt kérik, 2010-ig töröljék el azokat a szabályaikat, amelyek szerint csak az adott országban használhatók fel a szervek.

Az EP fellépne ugyanakkor a szervkereskedelem és a „szervturizmus” ellen, és szigorú szabályokhoz kötné a pénzügyi ellentételezést.

Saját kezdeményezésű (tehát nem kötelező érvényű) jelentést terjesztett a plenáris ülés elé az EP közegészségügyi szakbizottsága nevében Adamosz Adamou (GUE/NGL, ciprusi).

Az Európai Parlament jelentéstervezete üdvözli, hogy a Bizottság olyan irányelvet fog javasolni, „amely uniós szintű minőségi és biztonsági előírásokat állapít meg a szervek adományozására, beszerzésére, vizsgálatára, megőrzésére, szállítására és elosztására”.

A képviselők aggodalmukat fejezik ki, amiért nem áll rendelkezésre elegendő átültethető szerv a betegek szükségleteinek kielégítésére. A szöveg emlékeztet: az európai várólistákon jelenleg több ezer beteg van, körükben pedig „nagyon jelentős az elhalálozási ráta”.

Ne csak a donor országában használhassák fel a szerveket

A szakbizottság „meggyőződése, hogy jelentős lehetőség rejlik a szakértelem megosztásában az unió tagállamai között, ami növelheti a donorok arányát és unió-szerte kiegyenlítheti a szervátültetés elérhetőségét”.

A képviselők felkérik a tagállamokat, hogy„ 2010. január előtt szüntessék meg az olyan jogszabályokat, amelyek előírják, hogy a donorok szerveit kizárólag csak egyazon országon belül szabad felhasználni”.

Az EP szerint szükségtelen közelíteni egymáshoz az egyes tagországok szervátültetésre vonatkozó jogi szabályozását, ugyanakkor a képviselők felkérik a tagállamokat, „vezessék be jogszabályaikba egy olyan jogi képviselő kinevezésének lehetőségét, aki egy személy halála után dönthet a szervadományo­zásról”.

A képviselők a nemzeti rendszereket kiegészítő „európai donorkártyát” vezetnének be.
A szervkereske­delem ellen

A jelentés kiemeli: „biztosítani kell, hogy a szervadományozás továbbra is szigorúan nem kereskedelmi jellegű maradjon”.

Az EP biztosítaná, hogy „a szervadományozás önzetlen és önkéntes módon, a donorok és átültetésre várók közötti pénzkifizetés kizárásával, szigorúan csak az adományozáshoz kapcsolódó költségek és a kellemetlenségek ellentételezésére korlátozódó költségtérítés mellett történjen.”

A parlament arra kéri a tagállamokat, hogy „amennyiben nemzeti jogszabályaik ilyen adományozást lehetővé tesznek, biztosítsák a befogadóhoz genetikailag vagy érzelmileg nem kötődő, elhunyt és élő donorok névtelenségének megőrzését”. Az EP „sürgeti a tagállamokat, hogy határozzák meg azokat a feltételeket, amelyek mellett pénzügyi ellentételezést lehet nyújtani”.

A jelentés szerint kapcsolat van a szervhiány és a szervkereskedelem között, és a szervkereskedelem aláássa a rendszer hitelességét a potenciális önkéntes és fizetség nélkül adományozó donorok előtt. A szervek bármilyen haszonszerzési célú felhasználása etikátlannak minősül, összeegyeztet­hetetlen a legalapvetőbb emberi értékekkel és az emberi méltóság megsértését jelenti – áll a szövegben.
Egyetemes tilalom

A képviselők arra kérik az Európai Bizottságot, küzdjön a szerv- és szövetkereskedelem ellen és ennek egyetemes betiltásáért.

A jelentés arra is felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek intézkedéseket a „szervturizmus” megakadályozására, „hogy a legszegényebb és legsebezhetőbb donorokat megvédjék attól, hogy a szervkereskedelem áldozataivá váljanak”.

A képviselők a büntető törvénykönyvek módosításával is biztosítanák, hogy a szervkereskede­lemért felelősöket – adott esetben az ebben közreműködő orvosokat is – vád alá helyezzék.




Kivégzett kínai elítéltek szerveit veszik meg a külföldiek
MTI
2006. szeptember 28., csütörtök 12:14

Gazdag nyugati páciensekben élnek tovább a kivégzett kínai elítéltek különböző szervei - derül ki a BBC brit tévé leleplező riportjából. Az álruhás újságírónak egy kínai kórházban három héten belül ígértek új májat ötvenezer fontért. Az utánpótlás folyamatos, az Amnesty International szerint Kínában hajtják végre a kivégzések 80 százalékát.

A Londonban bemutatott dokumentumfilmet a BBC egy riportere készítette az észak-kínai Tiencsin (Tianjin) egyik legnagyobb kórházában, rejtett kamerával. Az újságíró "vevőnek" adta ki magát, mondván: beteg édesapjának kellene sürgősen egy új máj.

A gyanútlan kínai sebész főorvos a kamerába mondta bele, hogy három héten belül tudja szállítani a kívánt szervet. A brit "ügyfél" egyenesen rákérdezett: igaz-e, hogy a kórház kivégzett elítéltek szerveit használja, és az orvos egyenesen válaszolt: igen, igaz.

Önként ajánlják fel szerveiket 

Időközben megérkezett a külföldi fizetős páciensekkel foglalkozó ügynök is, aki előre elkészített formanyomtatványokat vett elő táskájából, és közölte: 50 ezer fontot (több mint 20 millió forintot) kell a műtét előtt befizetni a megadott hongkongi számlaszámra.

Az ügynök a BBC riporterének külön előadást is tartott arról, hogy a kivégzettek sok rosszat tettek, és szerveik felajánlásával legalább megajándékozzák a társadalmat, "ami jó dolog".

Hozzátette: a páciens minél előbb jöjjön, mivel éppen most várható a rendelkezésre váró szervek számának jelentős növekedése, tekintettel az október 1-jei nemzeti ünnepre.

A kórház szerint az elítéltek önként ajánlják fel szerveiket a rászorulóknak. A riportfilmben elhangzott ugyanakkor, hogy a kivégzetteket gyorsan elhamvasztják, hogy eltüntessék a szervkivétel nyomait.

Hemzsegnek a külföldiek
A műsorban bemutatott kórházban a riporter szerint évente hatszáz szervátültetést hajtanak végre. A külföldi pácienseknek 50 ezer fontot vagy még többet kell fizetniük.

Az ár azonban nem akadály, legalábbis a BBC újságírója szerint a kórház előcsarnokában csak úgy hemzsegtek a külföldiek, amikor ő ott járt.

A BBC filmjében elhangzottak csak megerősítik, amit különböző nyugati emberi jogi és orvosi szervezetek már régóta gyanítanak. A Brit Transzplantációs Társaság idén tavasszal adott hangot azon gyanújának, hogy Kínában minden évben kivégzett elítéltek ezreiből operálnak ki és adnak el átültethető szerveket.

Kivégzés adócsalás miatt 

Az Amnesty International, a világ legnagyobb emberi jogi csoportja a halálbüntetésről ugyancsak idén tavasszal kiadott londoni világjelentésében szintén azt írta: Kínában sokan összefüggést sejtenek a kivégzettekből kinyert, átültethető szervek kifizetődő kereskedelme és a halálbüntetés fenntartása között.

Az Amnesty International rendelkezésére álló adatok azt mutatják, hogy tavaly 1770 kivégzést hajthattak végre Kínában, de a tavaszi jelentés szerint a valós szám ennél kétségtelenül nagyobb. Az AI-nak egy kínai jogi szakértő fedte fel, hogy 2005-ben hozzávetőleg nyolcezer embert végeztek ki az országban.

A jelentés szerint Kínában, amelyre a világon végrehajtott kivégzések 80 százaléka jut, 68 jogcímen lehet halálbüntetést kiszabni, köztük olyan, nem erőszakos bűncselekményekért is, mint az adócsalás, a sikkasztás és a kábítószerrel elkövetett visszaélés.



Szervkereskedő zsidót és törököt keres az Interpol

2011. 06. 14. kedd. - 18:31
Illegális szervkereskedelem, emberkereskedelem és szervezett bűnözés miatt emelt vádat egy török és egy izraeli állampolgár ellen az Európai Unió koszovói rendőri és igazságügyi missziójának (EULEX) ügyésze. A két férfi szökésben van, az Interpol keresi őket. Minden egyes veseátültetésen 21,5 milliót kerestek.
A vád szerint Mose Harel kapcsolatba lépett veseátültetésre váró emberekkel, és a pristinai Medicus klinikára hozott szegény országokból szervdonorokat veseátültetésre. A műtéteket feltehetőleg a Koszovóban "török Frankensteinként" emlegetett Yusuf Sonmez végezte. Sonmez és Harel szökésben van, mindkettőjüket körözi az Interpol.
Korábban ugyanebben az ügyben az EULEX-ügyészség hét koszovói ellen is vádat emelt, köztük a klinika vezetője, Lufti Dervishi neves urológus, illetve az egészségügyi minisztérium egyik tisztviselője ellen.
Az ügy az után került a hatóságok látókörébe, hogy a pristinai repülőtéren rosszul lett egy török férfi, akinek egyik veséjét előzőleg a klinikán átültették egy izraeli férfi szervezetébe (gondolom nem bírta a kóserpálinkát... elnézést, kihagyhatatlan volt). A nyomozás során kiderült, hogy a donoroknak 20 ezer dollárt, tehát több mint 3 és fél millió forintot ígértek a veséjükért, a betegeknek pedig 80-100 ezer eurót kellett fizetniük, ami nagyjából 25 millió forint. A donorokat kelet-európai és közép-ázsiai országok szegényei közül toborozták.
Az EULEX márciusban, néhány héttel az után erősítette meg az első vádemeléseket, hogy az Európa Tanács elfogadta Dick Marty svájci szenátor jelentését, amely szervkereskedelemmel és szervezett bűnözéssel hozta összefüggésbe Hashim Thaci koszovói kormányfőt és a koszovói albánok egykori gerillahadseregének, a Koszovói Felszabadítási Hadseregnek (UCK) több más volt vezetőjét. Ezt a tevékenységet állítólag a szerb fegyveres erőkkel vívott, 1998-1999-es fegyveres konfliktus alatt és után végezték.
(MTI nyomán Kováts B. Ernő - Kitartás.hu)



A zsidók olcsó, afrikai és román veséket vásároltak maguknak

Thu, 2010/09/16 - 15:10
Egy nemzetközi szervkereskedő bandára, köztük öt sebészre csaptak le Dél-Afrikában. Eleinte izraeli donoroktól vásároltak vesét, de a kelet-európai és dél-amerikai konkurencia lenyomta az árakat.

Vádat emeltek a Dél-afrikai Köztársaság legnagyobb, magántulajdonú egészségügyi csoportjának, a Netcare-nek az igazgatója és öt sebésze ellen, mert szegény sorsú braziloktól és románoktól vett veséket ültettek át jómódú izraeli betegeikbe.
Ugyancsak eljárást indítottak a Netcare csoport vezette Sainte Augustine de Durban magánkórház ellen, mivel az helyet biztosított a 2001 és 2003 között levezényelt 109 műtétnek.
"A veseátültetésre váró izraeliek Dél-Afrikába utaztak, ahol elvégezték rajtuk a sebészeti beavatkozást, ők pedig kifizették a szervadományozókat" - írta a The Times című újság a perjegyzőkönyvre hivatkozva.
A veséket korábban izraeli donoroktól szerezték be, de kiderült, hogy a románok és a brazilok sokkal olcsóbban adják szerveiket. Az izraelieknek vesénként 15 ezer eurót kellett fizetni, míg a brazilok és a románok mindössze 4600 eurót kértek érte.
A dél-afrikai rendőrség 2005-ben nyomozást indított az izraeli Ilan Perri ellen, akit azzal gyanúsítottak, hogy a szervkereskedelem szellemi atyja volt. A férfi végül úgy döntött, hogy együttműködik az igazságszolgáltatással, így derült fény a Netcare szerepére.
A gyanúsítottaknak novemberben kell először megjelenniük a bíróság előtt. A Netcare közleményében határozottan tagadta a vádakat. "Több éven át együttműködtünk a dél-afrikai rendőrséggel, és számos dokumentumot a nyomozók rendelkezésére bocsátottunk. Meglepettek és csalódottak vagyunk, hogy az ügyész ellenünk is vádat emelt" - írták.
Irán kivételével minden állam tiltja a szervek pénzre váltását. Csak 
Emberi szervekkel is kereskedtek az amerikai rabbik – A vesét 10 ezer dollárért vették és 150-ért adták

Amint arról korábban beszámoltunk, az egyesült államokbeli New Jersey államban, Brooklynban nemzetközi pénzmosó és politikai korrupciós bűnbandát tartóztatott le csütörtökön az FBI. Az összesen 44 letartóztatott többsége zsidó, köztük öt rabbi és más zsidó közéleti ember. Az izraeli Vállá!Hádásot című hírportál újabb részleteket közölt a hatalmas botrányról. 

A bűnöző zsidók csütörtöki letartóztatásról készült fényképek

A letartóztatott zsidók között a pénzügyi bűncselekmények mellett izraeli donorok által adományozott emberi szervekkel kereskedő személyek is vannak. A zsidók ezen kívül hamisított luxuscikkeket is áruba bocsátottak. 

Az izraeli sajtó közben leközölte a 44 letartóztatott személy nevét, és az általuk elkövetett bűncselekményeket. A listáról megtudjuk például, hogy egy Lévi-Jichák Rosenbaum nevű brooklyni zsidót illegális szervkereskedés miatt vettek őrizetbe a hatóságok. 

A pénzmosás és egyéb pénzügyi bűncselekmények miatt lefogott tizennégy személy egytől egyig zsidó: Élijáhu Ben Hájjim, Smulik Kohén, Lévi Deutsch, Jesájáhu Ehrental, Mordeháj Fisch, Jolie Gertner, David S. Goldhirsch, Saul Cassin, Edmund Nahum, Abe Pollack, Lavel Schwartz, Binjamin Spirá, Náftáli Weber és Árjé Weiss. 
Saul Cassin rabbi, Deal városka szefárd főrabbijának fia is a letartóztatottak között van. Vele együtt összesen öt rabbit vettek őrizetbe csütörtökön az FBI emberei. Az FBI három éven keresztül nyomozott a brooklyni és a New Jersey állambeli Deal városka szíriai és askenázi eredetű zsidó közösségein belül, míg fölgöngyölítettek a nemzetközi bűnbandát. 

A nyomozók kezdetben az Izrael közbeiktatásával elkövetett pénzmosás bűncselekményének szálait vizsgálták, miközben lebuktak az emberi szervekkel, elsősorban vesével, illetve luxuscikkekkel illegálisan kereskedő zsidók is. 

A politikai korrupció miatt letartóztatottak között a spanyol ajkú keresztények és az egy szál muszlim arab Máher A. Halíl díszes társaságában szintén sok a zsidó, mint például Jichák Friedländer, Simon Haber és Mose Altman. 

Az FBI állítása szerint a New Jerseyben letartóztatott zsidó szervkereskedők 10 ezer dollárért vásároltak egy vesét Izraelben, amit 150 ezer dollárért adtak el Amerikában. Tiszta haszon. 
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info










Auschwitzi doktoroknak nevezte az izraeli orvosokat egy román kolléga
Bukarestben a rendőrség rajtaütött egy izraeli nőgyógyászati magánklinikán, s illegális petesejt-kereskedés és más bűncselekmények elkövetésének gyanújával letartóztatta a tulajdonosokat és az orvosokat. Szőkéknek és kék szeműeknek írták le a petesejtjüket eladó cigánylányokat. Auschwitzi doktoroknak nevezte az izraeli orvosokat a Román Orvosi Kollégium elnöke – valószínűleg meghurcolják…

A Sabyc klinika Bukarestben

A magyarországi hírközlő eszközök diszkréten elhallgatják, vagy három-négy mondattal elintézik azt a botrányt, amely az izraeli tulajdonban levő és izraeli orvosok által működtetett bukaresti Sabyk Gyógyászati Központ körül kirobbant. De hát Izraelről csak jót vagy semmit, tartják a magyarországi cionista sajtó hírverői és goj csicskásaik. A Kuruc.info azonban ezúttal sem hallgatja el a zsidók gaztetteit. 
A magyarországi zsidó sajtónál jóval tisztességesebb izraeli médiumok is beszámolnak a bukaresti botrányról, így például az általunk már többször hivatkozott Vállá.Hádásot című héber nyelvű hírportál, amely videóval mellékelt írásában ezúttal is lerántja a leplet az izraeliek külföldi gaztetteiről. 
A bukaresti Sabyk Gyógyászati Központ nevű izraeli tulajdonú és működtetésű, mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó magánklinika a román és az izraeli lapok szerint eddig több mint 20 millió eurós összegű petesejt-kereskedelmet bonyolított le. A mesterségesen megtermékenyítettek bevallott száma kétezer fölött van, s mindegyik ilyen beavatkozásért a klinika 10-15 ezer eurót kért. A legtöbb terméketlen páciens Izraelből és Németországból érkezett a bukaresti klinikára. 
Csakhogy a petesejteket meg is kellett szerezni valahonnan, s erre ragyogó alkalmat kínált a szegény romániai (leginkább cigány) lakosság. Az izraeliek ezeknek a fiatal, általában 15-18 éves cigány nőknek a petesejtért mindössze 800-1000 lejt, azaz 192-240 eurót fizettek. A számok ismeretében elképzelhetjük, hogy mekkora haszonra tettek szert, amíg az amúgy szintén korrupt román hatóságok rájuk nem tették a kezüket.(A kapzsi izraeliek valószínűleg nem kenték meg az illetékes román elvtársak markát – a szerk.) 
A legfőbb pénzbeszedő a tulajdonos, dr. Harry Méron, akinek az izraeli Ásdod városban is van egy magánrendelője. A klinika második számú embere a saját fia, dr. Jáír Méron, aki orvosként is fungál a román lapok által csak „gyermekgyárnak” nevezett intézetben. Fontos munkatársként említik még a szintén izraeli dr. Dov Kleint, a világhírű plasztikai sebészt és Nátán Laut professzort, a haifai B'néj Cijon (Cion gyermekei) kórház orvosát, valamint dr. Genja Süsskindet. Ők mindnyájan a letartóztatottak, majd házi őrizetbe helyezettek között vannak. Összesen harminc személyt állítottak elő a románok. 
Prof. Nátán Laut az izraeli tévének nyilatkozva elpanaszolta, hogy a román rendőrség durva rajtaütését a klinikán leginkább egy hollywoodi akciófilmhez tudná hasonlítani. (Ő ugyanis hozzá van szokva ahhoz, hogy zsidóra senki sem mer kezet emelni – a szerk.)Elmondása szerint a rajtaütéskor nagy számú fegyveres tört be a klinikára, s az álarcot viselő biztonságiak csőre töltött géppisztollyal hadonásztak. A profot arccal a falhoz állították, s belefojtottak minden magyarázkodási kísérletet, s eközben a megtermékenyítésre váró páciens szétnyitott combokkal a műtőasztalon feküdt. 

A bezárt klinikát román fegyveresek őrzik

Prof. Dov Feldberg nőgyógyász, a Petáh Tikvá-i Beilinson kórház nőgyógyászati részlegének igazgató-helyettese és dr. Eliézer Girs, a jeruzsálemi Hádászá kórház vezető nőgyógyásza a rendőrségi rajtaütés idején éppen Kazahsztánban tartott szakmai előadást. Nem hisszük, hogy társaik letartóztatásának hírére sietve visszatérnek Bukarestbe. 
Dr. Vasile Astarastoae, a Román Orvosi Kollégium elnöke a botrány kipattanása után a sajtónak elmondta, hogy már tavaly szerette volna bezáratni a Sabyk klinikát, amelynek orvosait most petesejt-kereskedés miatt letartóztatták. „Először is, az izraeli orvosok nem rendelkeztek romániai tevékenységre följogosító engedéllyel. S ezeknek a lelketlen embereknek a tevékenységét leginkább az auschwitzi doktorok cselekedeteihez tudnám hasonlítani”, nyilatkozta a Román Orvosi Kollégium elnöke. 
Jellemző, hogy az izraeli diplomácia nem azzal foglalkozik, hogy állampolgárai mit művelnek egy idegen ország területén, hanem máris ellentámadásba lendült a fent idézett hasonlat elhangzása miatt. Lilly Ben-Hárus, a bukaresti izraeli nagykövetség konzulja a román hatóságokhoz fordult magyarázatért a Román Orvosi Kollégium elnökének megnyilatkozása miatt. 
S hogy mire is célzott dr. Vasile Astarastoae, arról némi magyarázatot kaphatunk az izraeli 1-es tévécsatornán sugárzott riportból. A narrációban elhangzik, hogy a román hatóságok a letartóztatott dr. Harry Méront és dr. Jáír Méront a helybeli, gyenge és szegény sorsú nőket kihasználó pénzhajhászoknak nevezik. 
Az üggyel foglalkozó román nyomozó nyilatkozata: „Ők (mármint a letartóztatott izraeliek – a szerk.) a petesejt-adományozókat általában a társadalom perifériáján élő szegény nők köréből toborozták. Ezek a nők beleegyeztek abba, hogy hormonális kezelést kapjanak és viszonylag kis összegért eladják petesejtjüket.” 
A következő filmkockákon dr. Harry Méron Ásdod városban (Izrael) levő elegáns magánklinikáját látjuk kívülről, majd prof. Nátán Lautot, aki társaihoz hasonlóan jelenleg bukaresti házi őrizetben várja sorsának alakulását. A professzor lányának nyilatkozata után jön a lényeg, egy öregedő izraeli asszony, Évá Lév élménybeszámolója, aki szintén páciense volt a botrányos bukaresti klinikának. 
Évá Lév: „Dr. Harry Méront, a bukaresti klinika tulajdonosát kizárólag a pénz érdekelte, s ez egyértelmű volt számomra. A kezelőszobában nem csak az orvos tartózkodott, hanem boldog-boldogtalan ki-bejárkált a takarítóktól kezdve a kisegítő személyzetig, különféle dolgozókig és érdeklődve szemlélték a jelenetet. Közben széttárt combokkal feküdtem, és végezték rajtam a nőgyógyászati beavatkozást.” 
A videó következő jelentében a román rendőrök viselkedéséből kapunk ízelítőt. Egy elváltoztatott hangú személy így emlékezik a rajtaütésre: „A rendőrök betörtek a kezelőszobába, ahol egy lány a beavatkozás kellős közepén a műtőasztalon feküdt. A román rendőrök azt sem engedték meg az orvosnak, hogy legalább letakarja a páciens intim testrészeit vagy hogy kiszedje belőle a műszereket. A rendőrök fényképfölvételeket is készítettek a páciensről, miközben kajánul vihorásztak.” 
Az izraeli orvosok s a klinika tulajdonosai egyébként nem csak a petesejtet eladó román cigány nőket verték át a rendkívül alacsony vételárral, hanem az Izraelből és Németországból hozzájuk forduló pácienseiket is. Mivel Romániáról van szó – ahol a magyarokat kivéve az emberek többsége füstös képű –, a megtermékenyítésre várakozók közül sokan és jogosan aggódva megkérdezték, hogy milyen ábrázatú a donor. Szőke és kék szemű, hangzott az izraeli orvosok válasza.

Sajnos a Vállá!Hádásot című portál által föltett videót nem minden olvasónk tudja megnézni, de itt van helyette a román rendőrség által készített fölvétel a rajtaütésről. Ezen utóbbi videót a Jediot Áháronot napilap tette közzé, ide kattintvatekinthető meg.
A videón lehet látni a román rendőrség (csendőrségi segítséggel történő) behatolását a klinika helyiségeibe. A behatolás az izraeli állítással ellentétben nem is volt annyira durva, hiszen a hatósági emberek jól hallhatóan kopogtak, s többször is elhangzott az angol "please" (kérem) szó. (Megteszi ezt a "magyar" tirpák, ha magyarok ellen lép föl? - szerk.)
Az viszont való igaz, hogy a rajtaütés pillanatában egy páciens a műtőasztalon feküdt mesterséges megtermékenyítés közben. Láthatjuk ezen a videón azt is, hogy a román rendőrök megszámolják a lefoglalt nagy összegű pénzt, amelyet aznap fizettek a páciensek.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info




Petesejt-kereskedő zsidókat tartóztattak le Romániában
Két izraeli és egy román állampolgárt tartóztatott le a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya hétfőn. Az illetőket petesejt-kereskedelem vádjával tartják fogva, amelyet a feltételezések szerint egy bukaresti magánklinikán végeztek. Ehhez már kommentár sem szükséges.
A letartóztatottakon kívül még 22 személy ellen folyik vizsgálat, akik feltételezhetően ugyanannak a bűnszövetkezetnek a tagjai. Eredetileg 30 izraeli állampolgárt vettek őrizetbe, őket kaució ellenében szabadlábra helyezték.
A DIICOT szóvivője közölte, hogy a csoport külföldi párok számára közvetített petesejteket, amelyeket 18-30 éves romániai nőktől vettek le, mintegy 800-1000 lejért. Az ügyészség 24 órás elfogatóparancsot adott ki a Sabyc klinika orvosi vezetője, az ő fia (mindketten izraeli állampolgárok) és a klinika egyik alkalmazottja ellen.
A román orvosi kamara szintén vizsgálatot indít az ott dolgozó orvosok ellen, akiktől megvonhatják praktizálási engedélyüket is. A kamara elnöke, Vasile Ast?r?stoase szerint tettük az orvosi etika alapelveibe ütközik.
A Román Televízió hírei szerint a klinikán 1999 óta 1200 mesterséges megtermékenyítést végeztek el, noha nem rendelkeztek engedéllyel a beavatkozás végzésére. A páciensek főként izraeli, olasz és brit állampolgárok voltak. Izraeliek állítólag azért szerepeltek igen nagy számban a beteglistán, mert egy ottani törvény tiltja a petesejt pénzért vagy ingyen való átadását, ezért az izraeli nők gyakran fordulnak román, ciprusi, ukrán vagy spanyol klinikákhoz.
   Ezek a hazátlan cionista hollókosztosok szervkereskedők, és ezeket kell nekünk befogadni. A jobb és bal oldali cionisták kikisérletezték a tökéletes feltünésmentes gyilkosságokat lásd a kenus élsportoló megölését.-
Ha az MSZP nyeri a vállasztást ma már tömegesen irtották volna a magyart, mert a gyarmati létünk megpecsételődöt volna. Így kettőshatalom ként funkcionálnak a bátor hazátlanok állandóan borsot törnek a nemzetinek hazudó fidesz kormány orra alá. Megmutatva nekik, hogy ők csak csicskások talpnyalók, csak azt tehetik amit ők akarnak. Nem vetted észre ŐK csak szálláscsinálók, egy kis leesett morzsáért az anyjuk szerveit is eladnák a hazátlan cionista hollókosztosnak. Na sodródjunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése