2016. március 11., péntek

GENGSZTERVÁLTÁS MAGYARORSZÁGON




GENGSZTERVÁLTÁS MAGYARORSZÁGON







 
- mert ez a cipő szorít bennünket -
Kezdjük egy olyan mindenki számára elfogadott ténnyel, amivel kedvencbackstabistáink sem tudnak vitázni, és ez nem semmi: minden hatalom, minden hatalmi rendszer, rezsim, elnyomó diktatúra, okos ötlet, demokrata emberi(bb) gondolat elbukik egyszer, hiszen ez a változó világ (kissé beteges) rendje! Valamiért még bele is törődünk (tudom, miért)(te is tudod), és valamiért egy-egy vállrándítással vesszük tudomásul, hogy ugyan volt valami változás, de teljesen mindegy, mert a hétköznapok továbbra is szürkék, és…
Nos, vannak emberek, akik bátran megvezethetők, irányíthatók, szebb szóval élve: birkák, és ez nem sértés, csak tény.
Képzeld el, hogy közel húsz évvel ezelőtt változás történt ebben az országban, ahol most élsz! A fiatalabbak természetesen nem emlékeznek semmire, mert vagy akkortájt születtek, vagy éppen cumiztak, esetleg a tejbepapival ismerkedtek, és bőgtek, mert nőtt a foguk, de a harmincas és negyvenes korosztály (illetve az „ezek feletti”) tudja, miről beszélek.
Úgy nevezték, hogy rendszerváltás, mert egy meglévő politikai rendszert szépen kitéptünk a Nyugattól ajándékba kapott virtuális füzetünkből, jól összegyűrtünk, de úgy, hogy soha többé ne lehessen ráismerni, teszem fel: megismerni, és kidobtuk a selejtbe kukábaszemetesbe, ami (részben) hiba lehetett. Nem tudom pontosan.
Tehát fogtuk az akkori rendszert, és máról holnapra megváltoztattuk.
Leváltottuk.
Pedig minden maradt a régiben, csak a vezetőink változtak meg.
Ja, hogy többen is gengszterváltásnak merik hívni azt a paródiát, ami 1989-ben zajlott ebben az országban? Talán nem véletlenül, mit gondolsz? Talán van valami alapja ennek?
Nézzük meg, hogyan kellett volna valóban rendszert váltani? Van kedved?
Gyere!
Ismerkedjünk meg báró Dahrendorf-fal, aki egy német-brit szociológus, politikus, filozófus volt, vagyis nagyságrendekkel nagyobb arc, mint az itthon megismert „igazmondók”! Ez az ember úgy volt vele, hogy ha már nem tetszik valami, mondjuk is ki, így „természetesen” járt koncentrációs táborban, ott jól megrabosították, drótkerítés mögött tartották, de aztán eljött a felszabadulás napja, és elkezdte mélyreható nemzetközi tanulmányait, melyeknek ez a mondás lett a vége: „Egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz hatvan év kell”.
Vesézzünk!
Ralf Dahrendorf látta, ahogy megbukik Hitler rendszere. Most ne nyilatkozzunk róla, hogy milyen rendszer volt; megbukott! Aztán látta bukni a szovjetek rendszerét, melyet sok-sok kis állam (köztük Magyarország) rendszerének bukása előzött meg, és még láthatta „bukni” (inkább: furán, de működőképesen átfordulni) a kínai rendszert, de (sajnos) már nem láthatja, amint az a fajta rendszer, amiben a legjobban hitt, és élete javarészét töltötte, az amerikai-angol mintájú furcsa demokrácia is elbukik.
Láthatta, hogyan áll talpra Németország gazdasági rendszere, láthatta az angol, a francia, és a többi kizsákmányoló „győztes hatalom” rendszereinek érdekes talpra állását, illetve reszkethetett tőle, hogy pár év alatt a japánok gazdasága is elkezdett szárnyalni. Hát igen: érdekes vesztesek voltak a németek és a japánok, mert pár évvel a súlyos vereségeket követően már diktáltak a világ gazdaságában, nem pedig kullogtak a többiek után!
Láthatta a magyar gazdasági rendszert is. Ahogy „talpra áll”. Hogyne.
Azt mondom, hogy híres mondata csak akkor helyes, ha kiegészítjük, és így tálaljuk (ez most az én mondásom lesz, jegyezz!): „Egy politikai rendszert hat hónap alatt tanácsos leváltani, egy gazdasági rendszert kellő akarattal hat év alatt át lehetne alakítani, a társadalmihoz legalább hatvan év szükséges, de melegen ajánlott, hogy ahhoz ne nyúljon senki sem!”.
Érezni a különbséget?
Magyarországon 1989 októberében kikiáltották a köztársaságot.
Röviden összefoglaljuk, hogyan jutottunk el ide, és az biztos, hogy nem lesz könnyű felsorolás, de végre megértheted, hol a helyed a világban:
·         1980. szeptember 17-én egy lengyel villanyszerelő morcosan ébredt, és „önigazgató szakszervezetet” hozott létre, hogy csipkedhesse kicsit az állam egyre jobban viszkető bőrét. A srácot Lech Walesának hívták, és pár éve még hallottál róla.
·         1981-ben Lengyelországban szükségállapotot vezettek be, ami azzal járt, hogy katonák és katonai gépek masíroztak az utcákon, kijárási tilalom volt, és sokat lőttek, néha ész gond nélkül, néha parancsra, mintha csak valamibanánköztársaságban lennél.
·         1985-ben egy „leszart fejű csávó”, bizonyos Gorbacsov lett minden szovjetek istene, és ez az ember úgy döntött, véget kell vetni annak, ami addig elfogadottnak volt tekinthető; bár szerintem fogalma sem lehetett, mi történt addig, és hogyan lehetne ennek véget vetni. De legalább bátor volt, és bevállalta. Meg is bukott.
·         1986-ban derék Jani Bácsink (Kádár)(nem Betlen, ne tévedjünk el!) kijelentette, hogy nem, nincs és soha nem is volt válsághelyzet Magyarországon, és aki mást mond, az felforgató hazudik, s ugyebár tudjuk, hogy a ’80-as években a hazug embert hamarább utolérték, mint a (későbbi) sánta patkányokat!
·         1987-ben megalakult az MDF, az első új párt 1956 óta. Azért ez nagy dolog!
·         1988-tól az ország vezetése (a gengszterek?) már elkezdtek rákészülni a váltásra, hiszen bevezették a személyi jövedelemadót, mert így ezt a „lehúzást” könnyebb volt „megetetni” az agymosottakkal, mint a váltás utáni (kissé már gondolkodóbb) emberekkel.
·         1988 márciusában megalakult az újkori rémek egyik legnagyobbja: a FIDESZ. Akkoriban még csak kicsiben játszottak, mint mikor dedósok akarják másolni a dobozban látott UEFA-mérkőzést, de csak egy rongylabdájuk van hozzá, és rájönnek, hogy heten vannak a tizenegyből, és csak egyetlen kapura lőhetnek.
·         Két hónappal ezután Jani Bácsi nyugdíjba ment. Küldték. Van ez így. Egy legenda távozott.
·         1989. szeptember 10-én a magyar kormány megnyitotta a határokat, és emberek tízezrei rohantak nyugatra. Mint egy most ébredező, valóságos csürhe. Ne csodálkozzunk: senki sem tudta, meddig tart ez az állapot!
·         1989. október 23-án kikiáltották a (rosszul számolt) harmadik magyar köztársaságot, és ezzel megalakult a második magyar köztársaság (ha nem feledjük, hogy a szerintük második, az bizony az 1919-es népköztársaság volt, a terror köztársasága).
Így történt, hogy egyik nap hazamentél a miséről, megetted a tyúkhúslevest, kora délután szépen elgereblyézted a füvet, este pedig meglested, hogyan is foglalták vissza a hős szovjetek Bulivan városát a náciktól, aztán hétfő reggel dolgozni mentél, és a gépsor megállt dél előtt 10 perccel.
Minden délben meg szokott állni a gépsor.
De ez a dél más volt, mint a többi. Mert 12 óra 3 perc és 28 másodperckor Szűrös Mátyás Bácsi, aki valami ördögi oknál fogva ezért a tettéért ideiglenes köztársasági elnök lett, szépen kihirdette a sorrendben harmadikat, ami (mondtam már) a második volt. Azért elgondolkoztál rajta, hogy ha Lujza, a fejkendős takarító néni véletlenül úgy sertepertél, hogy kikeveredik arra az erkélyre ott a magyar „Fehér Házban”, a Parlamentben, és megfordulva csak azt látja, hogy egy súgólap van a mikrofon mellé rakva, odalenn a téren meg a nagy tömeg, szájtátva, akik lesik isszák minden szavát, és ekkor elkiáltja magát, hogy „Királyom, királyom!”, és ettől a meghívott Ottó Bácsi (mármint nem a Hákettő, hanem a Habsburg) a szívéhez kap, és fejbiccentve azt vallja, hogy: „Legyen, ha már nem bírtok magatokkal, s bár visszautasítottam, de királyotok leszek, ha ezt akarjátok”, vajon akkor Lujza, aki világéletében porolt, súrolt, felszedett, lerakott, térült és fordult, hirtelen kinevezett köztársasági elnök lesz, csak mert nem kapta be tövig (a mikrofont)?
Nem tudom a választ.
  
A majomkodás, a gengsztermajmok korszaka ezen a napon kezdődött.
Bevezették tehát az SZJA-t, kaptunk útlevelet, indulhattunk Amerikába, Ausztráliába, Angliába, Németországba, Svédországba, hol rokonokhoz, hol úgy, hogy vissza sem jövünk. Olyan világot mutattak nekünk, amely elkezdett tetszeni. Miért is?
A birkaságunk miatt.
És érdekes: a hatalmas szabadság mámorában úszva azért már akkoriban is voltak olyan „látók”, emberek, akiket nem lehetett átverni, nem lehetett a sok színnel és csillogással „megvenni”, mert pontosan értették, pontosan tudták, pontosan megjövendölték, hová jutunk. Nem tudom, honnan volt ez a képességük, de megvolt, és személyesen én beszélhettem is egyikükkel.
A srác (idősebb embert képzelj el, apám lehetett volna) közölte, hogy nem lesz ez így jó, hogy az országot elkezdjük eladni a külföldieknek, illetve, hogy engedjük a beáramlásukat, a szar régen lejárt, csak átcímkézett, senkinek sem kellő termékeiket, hagyjuk, hogy ingyen építhessenek a földünkön áruházakat, ahonnan a bevételt (állami szerződések szerint) hosszú évekig, esetleg évtizedekig kivihetik az országból – adómentesen!
Azt mondta a srác, hogy rabszolgák leszünk. Akkoriban kezdtek emelkedni a bérek. Azt feleltem neki, hogy engem nem érdekel, hogy rabszolgának tartanak, mert egy idő után olyan szintre emelkedik majd a fizetésem, mint a Nyugaton élőknek, és akkor jön el az igazi Kánaán, de akkor fenekestül!
Nem tudtam, mit beszélek.
A Kánaán, amit 1990-91-ben vizionáltam, nincsen. Emelkedtek a bérek, tényleg úgy látszott, a magyar ember „belépett Európába”, miközben csak kihasználták szűzieszöldfülűségünket – és a vicc az egészben az, hogy nem is a minden hájjal megkent francia, angol, német vagy holland üzletemberek, hanem a saját, választott kormányunk, a gengszterek!
Nem tudtad?
Azt mertem mondani, hogy leszek én rabszolga, ha megfizetnek – és most rabszolga vagyok, akinek egyre kevesebb (és kevesebbet is ér) a fizetése. Ha tegnap 100 ezerért dolgoztál, ma 90 lesz a fizetésed, és holnap 85-re csökken, miközben az árak jelentősen szaladgálnak felfelé, és a határ a csillagos ég, ezt mindketten tudjuk!
A gengszterváltás lényege semmi más nem volt, mint a stabil társadalmi helyzetmegtartása, és erről ne nyissunk vitát! A birkáknak, nekünk (ebből te se vond ki magad!) szükségünk volt egy új, eddig nem tapasztalt jelenségre, a szabad választásoknak hazudott, előre lepacsizott dologra, amiben köbö 2006-ig hittünk, ugyebár. Megkaptuk a nyugati jólét ábrándját, némelyek még el is hitték, hogy odakinn így élnek az emberek, miközben cirka 40 évvel el vagyunk maradva (minden tekintetben), és ezt a 40 évet nem szabad behoznunk, hiszen akkor egy tökéletesnek hazudott, demokratikus rendszer omlana össze.
Érted már?
Lábjegyzetben írom le, hogy a „felszabadító” és „rettentően demokratikus” Nyugatnak szerencsére nem kell aggódnia, mert tudomásom szerint 1989-ben tehát köbö 40 évvel voltunk elmaradva az ottani élettől életszínvonaltól, és ez a szám mára (2009 év végére) legalább 55-60 évre változott, nem éppen előnyünkre.
Na, ezt érted-e már?
  
A gengszterváltás a történelmi könyvekben tehát 1989-ben kezdődött, bár én sejtem, hogy már valamikor a nyolcvanas évek elején vagy közepe táján többen felvetették, hogy ha enyhül az a bitangerős szovjet szorítás, akkor bizonyos gyors, kíméletlen, de a nép (birkák) által homályos, egyáltalán nem észlelhető, gazdagon megtérülő lépéseket kell megtenni.
Soroljam?
Be kellett vezetni a többpártrendszert, melynek lényege, hogy az emberek, a megvezetettek, a birkák azt gondolják, képesek egy-egy szavazással, választással változásokat kieszközölni, és végreeltűntetni a pufajkásokat a hatalom közeléből – miközben pont ezen pufajkások intézték a dolgokat, ők irányították a szálakat, kötötték az egyezségeket.
Nem hiszed?
Hogy a fenébe lehetséges, hogy Magyarországon a gengszterváltást követően háromszor is olyan párt került hatalomra, amelyiknek elődje, a rettegett MSZMP előtte évtizedekig uralkodott? Miért akarod olyan görcsösen elhinni, hogy a félreinformált emberek tömegei juttatták hatalomra ismét és ismét ezeket a rezsimkutyákat, miért nem gondolkozol, és jelented ki: azért vannak újra és újra a tűz közelében, mert el sem mentek onnan, mert tök mindegy, hogyan nevezzük őket, hogy melyik párt színeiben vigyorognak, ők mindenképpen ott maradtak a porondon, és most is maradni fognak, mikor pedig reméljük, hogy végleg eltöröljük őket a Föld felszínéről?
Hidd el: nem kergetek illúziókat!
Egyetlen és igaz módja van a rendszerváltásnak, és ezt a körülöttünk lévő országokban meg is mutatták. Nem nehéz a dolog, csak egy kis józan ész kell hozzá, semmi több. Le is írom gyorsan, nehogy elfelejtsem: ki kell rúgni, felelősségre kell vonni, meg kell büntetni minden előző rendszerben tisztséget viselt embert, legyen az akár egykibaszott tehetetlen takarítónő (a példánál maradva: Lujza)(a fejkendős)(lázadó természet), mert ha bárki bármit (bármit, de leginkább förmedvényeket) művelhetett az elmúlt közel 40-45 évben, és ezért nem számoltatjuk el, akkor gyengék vagyunk, nem érettek semmiféle változásra.
1989-ben Magyarország nem volt érett egy változásra.
Semmiféle változásra nem voltunk felkészülve, felkészítve.
  
Érdekes, hogy sokan azt gondolták, vége a „vörösök korszakának”, holott valójában csak most kezdődött. Hiszen láss a világban is: a „vörös Kína” egyre inkább érdekes egyvelegű, már-már meghatározhatatlan állammá lesz, egyike a leggazdagabb, legerősebb hatalmaknak a Földön, míg az Egyesült Államok, amelyik évtizedeken keresztül üldözte a vörösöket, lassan olyan tervezetten szocialista országgá lesz (he-he-he), hogy talán most fel is röhögsz ezen a mondaton, pedig betegesen sírnod kellene, barátom, mert igaz! Kuba sosem érezte még ilyen jól magát, egyre növekszik a gazdasága, egyre több bevétele van abból, hogy „enyhül”, miközben az egyik (ha nem a) legnagyobb „vörös ördög” a térségben, és persze ott van Venezuela a maga úttörő nyakkendős, bátor Chávez pajtásával, nem feledve, hogy ez a jelenség olyasmi, mint valami átkozott influenza – időnként elbújik, de nem szűnik meg, és aztán előtör a nagyfene semmiből, hogy ismét és ismét pusztítson.
Ilyen dolog a szocializmus.
Semmi sem változott, csak a változás változott át úgy, hogy változásnak gondoltad, miközben nem változtattak, csak egy érdekes lepelt húztak a szemeid elé.
A körülöttünk lévő országokban természetesen emberként álltak fel, mikor távozásra kellett bírni az addig uralkodó kétbalkezes rezsimkutyákat, és irányt mutattak a pribékeknek; kinek egy-egy rács mögé, kinek bírósági termekbe (hosszú évekre), kinek a határon túlra, figyelmeztetve, hogy nem kéne visszatérnie, és minden bizonnyal voltak olyanok is, akiknek már nem kellett semmiféle utat mutatni, mert tudták maguktól is, hová valók.
Ámen.
Igen ám, de Magyarországon másként értelmezték, és az eddig olvasottak szerint tehát másként is vitték véghez a változásokat. Azt kérded, mit kellett volna tennünk 1989. október 23-án? Azt felelem: rendet kellett volna tennünk, méghozzá akkora rendet, amekkorát utoljára 1933-ban látott Európa!
Ja, hogy ez fájdalmas mondat volt? Kinek is fájt?
1989. október 20-án mindenféle előzetes bejelentés (és jogutód) nélkül hirtelen feloszlatták a Munkásőrséget. Matekozzunk, nem árt! Három nappal azelőtt, hogy a minden koszt eltűntető Lujza néni helyett a bambán körbetekintő és majdhogynem semmit sem értő Szűrös Mátyás Bácsi kihirdette azt a fenemód bögyömben lévő, hazug harmadik köztársaságot, valakinek hirtelen feltűnt, hogy közel 60 ezer felfegyverzett (és fegyveréhez kiválóan értő) munkásőr él széles e hazában, akik arra esküdtek, hogy bármi áronmegvédik a szocializmust.
Hoppá.
1989. október 20-án este az egész ország területén lecsapott a magyar honvédség, és átvette az ellenőrzést a munkásőrök felszerelése, lőszerraktárai, ellátó központjai felett. Egyetlen éjszaka történt! Olyan ez, mint mikor megbeszéled a családdal, hogy el fogtok utazni, változás lesz az életetekben, de hirtelen eszébe jut valamelyikőtöknek, hogy nem is vettétek meg a jegyeket, és az utolsó előtti pillanatban, mielőtt meghiúsulhatna a várva-várt utazás, gyorsan, kapkodva, egyetlen éjszaka alatt vásároltok jegyeket!
1989-ben a gengszterváltozást hirdető gengsztermajmok igenis elkövették azt a végzetes hibát, hogy majdnem belebuktak a saját őrült tervükbe, hiszen ha meghagyták volna ezt a papíron 60 ezres, de lélekben (és otthon tartott ilyen-olyan fegyverekben) legalább 140-160 ezres, javarészt kiképzett és elszánt egységet, akkor nem történt volna meg ez a világraszóló hazugság.
Ezt ki merem jelenteni.
Ki merem jelenteni, hogy hiába próbálod megfelelően álcázni magad, úgyis észre lehet venni, ha vörös vagy, ha velük szimpatizálsz, ha az ő szekerüket akarod tolni – és ezzel talán nincs is baj, mert mindenki úgy lehet félhülye, hogy büszkén emelheti fel a fejét, de ne feledd: nem tudsz a tömegben elbújni, mert szagod van, mert látunk, mert sosem vetkőzöd le azt a jelmezt, amit még a változtatások előtt vettél magadra! Ez van, el kell fogadnod; ez a mostani világ, világod rendje. És nyugodtan álcázhatod magad backstab módjára, állíthatod, hogy üldözött cigány vagy, noha bőrszíned olyan fehér, mint a hó, és időnként még arra is vetemedhetsz, hogy velünk együtt járj rendezvényekre, ahol te is magasba emeled a karodat, amikor magasba kell emelni – ettől még mindenki tudja, tudni fogja, hogy ki vagy.
Nem menekülhetsz ez elől.
Érdekesség: másfél héttel azt követően, hogy a bátor kiskatonák honvédek elkoboztak minden fegyvert a szürke egyenruhát viselő mogorváktól, és hivatalosan is feloszlattákmegszűntették a Munkásőrséget, azért a szocializmusból hirtelen kapitalizmusba átcsapópártelit feltette a kérdést a népnek, hogy meg kell-e szűntetni a szervezetet, és a válaszok 95 százaléka igen volt.
Csodálod?
A birkák az utolsó mentvárukat szavazták a föld alá.
Azt mondom, hogy rendszert változtatni csakis tökéletes magyarsággal szabad.
Azt mondom, a teljes magyarsághoz nem elég csak az öntudat; azt folyamatosan éreztetni kell.
Azt mondom, hogy nemzeti öntudattal és teljes nemzettel szabad csak rendszert változtatni.
Nem elég 10 millió magyar vezetőjének lenni. Érted-e?
1989-ben, mikor Magyarországon eldőlt, hogy a pufajkások megindítják a folyamatot, amit tehát rendszerváltozásnak hazudnak (a mai napig), valaki hirtelen úgy döntött, hogy meg kell nyitni a határokat. Igen ám, de a döntés mögött érdekes folyamat állt, ugyanis valami kisember döntötte el, hogy az NDK-s menekülteket át kell engedni Nyugatra, ámde nem szóltak a határőrségnek, főképp a megnyitni kívánt helyőrség parancsnokának.
Magyaros virtus, igaz-e?
Így történhetett (a legendák szerint), hogy a helyőrség parancsnoka később azt nyilatkozta, hogy ha egy kicsit is marconább lett volna azon a napon, ha egy kicsit is csúnyábban néz rá reggel az asszony (ha-ha-ha), akkor lövet, méghozzá sortűzzel, baszod, hadd hulljon a menekülője! Tiszta őrület.
Horn Gyula Bácsi, az egyik legnagyobb és legfázósabb (értsd: folyamatosan pufajkát viselő)kis nagy ember magyar külügyminiszter volt az a valaki, aki hirtelen úgy döntött, hogy akkor most nyíljanak fel a sorompók, ereszkedjenek föld felé a kibiztosított karabélyok, és nézzük, ahogy ezer, tízezer német állampolgár ugrik át Nyugatra, de olyan gyorsan, hogy nem is porzik, hanem felgyűrődik az út utánuk! A megalkuvó kerti törpék országos versenyén is sírva leszereplő Gyula Bácsi pontos példája annak, hogyan lesz a harapós kutyából látszólag a fülét farkát csóváló, barátságosnak látszó élőlény, akit igazság szerint mindenki jól ismer, akiről mindenki tudja, jól tudja, hogy mit művelt előtte – és akinek ép eszű ember sosem bocsájt meg.
Egy igazi rendszerváltozásnál az ilyen embereket begyűjtik és megbüntetik.
  
Sajnálom (és tudom, hogy velem együtt te is sajnálod), hogy ez az egész ceremónia így zajlott, ahogyan, mert ez csak egy nevetséges bohózat, ami immáron 20 éve tart. Nem, barátom, nem történt itt semmiféle rendszerváltozás, mert csupán azt vettük észre, hogy az egyik cipő régi volt, kissé szorított bennünket, és ekkor ráleltünk egy másabb, modernebb, jobbnak tűnő cipőre, és azt húztuk fel a lábunkra.
Csodálkozunk, hogy manapság mindenki lámpavasakról és késői büntetésekről álmodozik?
Pontosan azt kellett volna tennünk, amit odaát Japánban tesznek. A föld nem eladó. Nem kell ide felkiáltójel, nem kellenek törvények, mert ez alkotmányos érdek, magyaros érdek kell, hogy legyen – a magyar föld a magyaroké, maximum bérelni lehet, de épeszű szerződésekkel, vigyázva az érdekeinkre, a jövőnkre, ergo: drágán, csak akkora kicsiny hasznot hozva az idegennek, hogy épp megérje neki művelni, és gondoskodva arról, hogysose vehesse el, még akkor sem, ha a kis bolond Hágáig rohan mindenféle leszármazotti meg egyéb jogokra hivatkozva!
Igen, a föld nemzeti értéken, nemzet kezében tartása létfontosságú, mint ahogy az is az, hogy a földben megtermelt javakat elosszuk, megvegyük, forgalmazzuk, vagyis érdeke legyen a paraszt (földművelő) legényeknek és leányoknak, hogy szőlészetük, almásuk, körtésük, búzamezőik, kukoricájuk, veteményeseik legyenek.
Pontokba szedem, úgy jobban érthető, mit gondolok egy igazi váltásról:
·         Az előző kormány (rezsim) összes hivatalnoka, mindenki, aki benne dolgozott az elnyomó hatalomban, pártban, szervezetben (nevezhetjük akárhogy) soha többé ne viselhessen semmiféle tisztséget semmiféle (akár társadalmi) szervezetben – magyarul: soha többé ne kerülhessen a tűz közelébe.
·         Ehhez a ponthoz kapcsolódóan: mindenkit átvizsgálni, aki addig a rezsim diszkrét arca volt a hatalomban, megvizsgálni, miféle tetteket hajtott végre, milyen törvényekhez és milyen rendeletekhez adta a nevét, mit szavaztatott meg, miért kampányolt, mit sikerült elérnie, amivel akár rontott, akár javított az állampolgárok helyzetén.
·         Adatbázisba írva a nevek, mely adatbázist kötelező minden munkaadónak átböngésznie és a benne tárolt adatok alapján kötelező nyilatkoznia, hogy az alkalmazott irodakukac, aki nála munkára jelentkezett, az előző rendszerben pártkatona volt-e vagy sem (ennek alapján kaphatna állami támogatásokat – pölöegészségügyit). Azt mondom, elégedjenek meg a rezsimkutyák egy-egy segédmunkás munkakörrel, ha már annyira erőltették ezt a „régi” rendszert!
·         A legfelsőbb vezetőknek (ez a rendelkezés akár ma is érvényes lehetne)(vagy éppen azért olyan időtálló, mert nem léptük meg ’89-ben) teljes vagyonelkobzás, nem feledve, hogy a rokonok, és barátok hirtelen vagyongyarapodása esetén a törvény ne tehessen semmiféle különbséget saját vagyon és úgynevezett „holdudvari vagyon” között – vagyis elkobzás jár a rokonoknak és barátoknak is, ha hirtelen oda menekült át a lopott pénz.
·         A halálbüntetés (egyelőre) ideiglenes visszaállítása, és a sortűz-parancsokat kiadóknak, a rendszer- és emberelleneseknek, a legfelsőbb (így milliók sorsa fölött) uralkodóknak rögtön halálbüntetés, magyarosan szólva kötél jár, nem feledve, hogy senkinek sem volt kötelező pártkutyává válnia, senkinek sem volt kötelező beépülnie a hatalomba, és azon viccelődni, ahogy a szocializmus útján sanyarog a nép, miközben számukra létfontosságú volt a jólét. Tudom, mit beszélek.
·         A termelőszövetkezetek francia nemzetközi mintára való átállítása, megtartva a rengeteg (akkor még) korszerű gépet, a hihetetlenül termékeny földeket. Immáron tehát nem kötelező jelleggel kell művelni a földet, hanem jelentős árbevételért, ami árbevételt a TSZ-dolgozók végre maguk kapják meg, nem pedig a TSZ-elnök, meg a titkár, meg a tanácselnök, meg a kis tizenhatodik titkárnő. A ’48-ban államosított földeket csak úgy lehet visszaadni az eredeti tulajdonosának, hogy legfeljebb 15 éves szerződést köt, melyben kimondja, hogy nem válik el a TSZ-től, vagyis földjét egységesen a többi földdel együtt művelik. Ez fontos. Mert így 15 éve van a magyar mezőgazdaságnak arra, hogy egy rossz oldalról egy meglehetősen életképes oldalra álljon át, hogy „felfogja”, miről szól a termesztés, a piacgazdaság, a munka.
·         A stratégiai cégek, vállalatok összeírása, azok átállásra való felkészítése. Lényeges dolog, hogy valóban nincs szüksége az országnak amolyan fals cégekre, amik mondjuk, kétszer lyukas, foltozhatatlan zoknikat gyártanak, de milliót, méghozzá olyan minőségben, ami még a legelmaradottabb afrikai államok legeldugottabb falujának, legmocskosabb niggereinek trógereinek sem kellene. Csak azok az életképes cégek, azok képesek öregbíteni hírnevünket (akármilyen rettenetesenszarul is hangzott ez a mondatrész), amelyek megfelelő minőségű, megfelelő mennyiségű, és megfelelő piacra orientált árúval tudnak előállni. Az átállás, barátom, egyszerre jelezné azt, hogy a magyar cégek végre ki tudnak tekinteni az országhatáron, mert tárt karokkal fogadják messze földön reklámozott (és várva-várt) termékeiket, másrészt jelezné, hogy hazánkban is léteznek okos, rátermett, célorientált vezetők, dolgozók, vállalatok. Mert ami magyar, az nem feltétlenül rossz, ez csak egy ostoba beidegződés!
·         A külföldi piacok átrendezése; a meglévő profi piacok megtartása (orosz, kelet-európai, afrikai), illetve új lehetőségek keresése. Tudtad, hogy például Kanadában, ahol a világ édesvízkészletének a 25 százaléka található, alig van palackozott, jó minőségű ásvány- vagy forrásvíz a boltok polcain? A világhírű, díjakat nyert magyar ásvány- és forrásvizek legnagyobb piaca lehetne a kanadai.
·         Adóátrendezések, adócsökkentések, különleges adók bevezetése, esélyegyenlőség és életminőség megteremtése a középosztálynak, illetve az alsóbb rétegeknek. Azt mondod, hogy ez demagógia? Azt mondom, legyen egységesen 10 százalék az ÁFA, és erre még pakoljunk 5 százalék „magyaradót”, egy olyan adófajtát, melyet az állam csak és kizárólag a magyar termékek gyártói és forgalmazói között oszt el, kizárólag a magyar áruféléket megtermelő, előállító gazdáknak/iparosoknak ad, ezzel is elősegítve a mezőgazdaság és az ipar magyarosítását, fenntartását, fejlődését.
És külön emelném ki a legfontosabbat, melyről fentebb már szóltam egyszer: a magyar nemzeti öntudatot. Írjuk le csak így, nagybetűvel, hogy lássuk, hogyan néz ez ki:MAGYAR NEMZETI ÖNTUDAT.
Szeretnék hinni egy olyan nemzetben, amelyik büszkén húzza ki magát a Himnuszt hallva, és amelyik büszke arra, hogy kik voltak az ősei, miféle nemzeti jelképei vannak, miféle múltja, és hogy milyen jövője lehet így, ezen az úton haladva.
Fontos érdek érték a nemzeti öntudat, mert egy igazi rendszerváltás igenis elősegítette volna, talán még elő is segítheti a büszkeséget, rátermettséget, erőt, kitartást, határozottságot, ami bizony igencsak hiányzik manapság a magyarokból.
Egy valódi rendszerváltás sokszor arról is szól, hogy megfelelő emberek egy csoportja megfelelő helyen és időpontban rendesen oda tud baszni, és az, aki elszenvedi ezt, soha többé nem hallatja a hangját.
Na, barátom, ez nagyon hiányzott 1989-ben!
Te is tudod.
Nem mondhatom tehát, hogy én (és kizárólag csak én) pontosan tudom, hogyan kell rendszert váltani, milyen módozatai vannak a kiskirályok elűzésének, hangtalan (néma) leventévé tételének, mert nem biztos, hogy én vagyok a legalkalmasabb ember erre. Azt sem állíthatom, hogy egy valódi rendszerváltásnál csak és kizárólag szépen és jól mennek a dolgok, mert mindketten tudjuk, hogy a kosz, mocsok, por, sár még a csukott ajtón keresztül is be fog jönni, ha akarjuk, ha nem, tehát ne dédelgessünk semmiféle lányálmot:képtelenség úgy váltani, hogy minden szar eltűnjön a süllyesztőben, és ez maradjon örökérvényű törvény tény!
Azt viszont bátran kijelenthetem (és itt mindenki figyeljen, aki 1989 után született!)(vagy akörül még csecsszopó volt), hogy Magyarországon, egyedülálló módon Kelet-Európában, nem történt semmiféle rendszerváltás. Valójában csak annyi történt, hogy bátran hangoztattunk valamit, amit a nép elhitt, és aztán ment minden úgy, mint régen, kisebb-nagyobb változtatásokkal, egy kis életminőség-emelkedéssel (egészen 1996-ig tartott)(már akinek), többpártrendszernek hazudott egypártrendszerrel, ébredező cigányokkal(mint elnyomott kisebbség), leépített belső és külső piacokkal, érdekes nózival ellátottbevándorlókkal, rabszolgákkal, növekvő munkanélküliséggel, érdekes segélyezési elosztási rendszerrel, hazug prófétákkal, szónokokkal, és egymást boldog mosollyal váltó, egymásnak az ország koronáját átadó pufajkásokkal, illetve azok halovány, de ettől függetlenül élethű utódaival.
Magyarország ezért tart itt.
Egymásra acsarkodunk, hibáztatjuk a másikat, cigányok a magyarokat gyűlölik, magyarok ezeket a mocskos állatokat, a rezsim röhög a markába, látván tehetetlenségünket, akülföldiek egyre több földet, ingatlant vásárolnak, lassan nyakunkon a betelepülésük – és észre sem vettük, hogy ennek a sok rossznak egyetlen kiindulópontja van.
Szükségünk lenne végre egy rendszerváltozásra.
Gyorsan.
Hatékonyan.
Lehetőleg kevés áldozattal.
Mondom: kevéssel. Mert vér nélkül nem fog menni.
Mert ez a cipő, barátom, ami most van rajtunk, szorít bennünket. Te is tudod, én is tudom.
De meddig még?
 
FELHÁBORODÁSI MÉRTÉKEM: 10/10
AGYMOSOTT INDEX:

FÜGGELÉK AZ ÉRTELMEZÉSHEZ:
MDF: - Egy 1987-ben, tehát még a szocializmus alatt alapított párt, melynek kimagasló szerepe lett abban, hogy Magyarország a gengszterváltást követően területileg és népességét tekintve ugyanolyan „törpe” tudjon maradni, mint annak előtte, holott a környező államok gondolkodás nélkül adták volna vissza a magyarlakta, Trianon óta elrabolt területeket, lakosaikkal együtt. Ez a párt a hibás abban, hogy ma itt tart a magyaridentitás, ahol. Az aljasság pártja, a magyarok egyik legfőbb ellensége. Punktum.
MUNKÁSŐRSÉG: - Egy 1957. február 18-án létrehozott fegyveres testület, politikailag igencsak hasonlatos az SS-hez, és ez nem vicc.    Soha nem vetették be - bár megtették volna!
MSZMP: - Magyar Szocialista Munkáspárt. Az egypártrendszer „kiemelkedően” magas pártja, a szocialisták mentsvára. Az oroszok segédletével ők terrorizálták a magyar lakosságot 1956 novembere és 1989 októbere között. A gengszterváltás után kettészakadt, a kabátosok jelentős része megalakította a Munkáspártot, míg a pufajkások álnok módon Magyar Szocialista Párt néven tovább vitték az „érdemeket”.
LEVENTE: - Szerb-horvát eredetű szó, jelentése: kis létező. Magyarországon személynévként is használatos. Latin megfelelője: Luenta.
ILLÚZIÓ: - Az érzékcsalódás egy olyan érdekes formája, amikor a felénk robbanó ingert kissé tévesen értelmezzük. Legjobb példa erre jelen cikk, és ami mögötte van.
BANÁNKÖZTÁRSASÁG: - Politikailag instabil államokat nevezünk így, leginkább latin-amerikai, afrikai, karibi országokat illetünk ezzel, holott a kifejezés szerint minden olyan államra érvényes, ahol korrupt és törvénytelen eszközökkel kormányoz egy párt, egy hatalom, rezsim, vagy pedig valamiféle őrült diktátor ragadta magához a hatalmat. Nem ismerős?
PUFAJKÁSOK: - Az MSZMP-s srácok, régebben embereket gond nélkül agyonlövetők, manapság „csak” szemeket kilövető utódokkal, akik olyan sokáig ellátták a dajka szerepét felettünk.
FIDESZ: - 1988-ban, fiatal értelmiségiek által alapított párt, amelyik rövid időn belül (1990) be tudott jutni a Parlamentbe, ott tanulgatott kicsit, aztán 1998-ban választásokat nyert, és (ezt be kell valljam), a sok-sok mutyizás közepette azért építgette az országot. Rosszmájúként: ők a szocializmus egy másik arca. Tévedtem?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése