2016. március 11., péntek

HAARP a japán földrengés keltése, tudatmódosítás.





HAARP a japán földrengés keltése, tudatmódosítás.



A HAARP húzta meg a ravaszt, ami elindította a japán földrengést...

Anyahajó és kísérő egyéb hajók védik ezt az úszó HAARP antennát.

 

 http://vilagbiztonsag.hu/keptar/displayimage.php?pid=7443

 






Magyar - Összeesküvés-elméletek



A több évtizedes tudatmódosítási kísérlet szörnyű eredménye: az embert tárgyként kezelő globális média.
Amennyiben egy rendszer hazugságra épül, úgy az önfenntartása egy idő után lehetetlenné válik. Nem képes újratermelni a számára szükséges energiát, mentálisan és fizikailag is szennyezi környezetét. Esetünkben az energiát az emberi gondolkodás fejlődésének elnyomásából és Földünk élővilágának pusztításából veszi. Az emberektől elveszi azt az időt amit szellemi fejlődésükre használhatnának. Csak a legelemibb, a fajfenntartáshoz szükséges ösztönöket és az egót erősíti. A média összehangolt alkalmazásával már gyerekkorban elkezdi az egyén veleszületett szellemiségének leépítését. A gyermekekben ösztönösen jelenlévő pozitív emberi értékek, a tisztelet a természet és az élővilág irányába, a jóindulat, és minden ami emberré tesz lerombolásra kerül. Ezeket az értékeket az ömlesztett, erkölcsi többlettartalom nélküli, erőszakkal átitatott mesefilmek rombolják. A folyamat során a gyermek serdülő korára a szülei ellen fordul, már csak az anyagi világ érdekli. A társadalom alappillérét jelentő család mint közösség megszűnik létezni. A valódi csillagokhoz tartozó történetek melyek átszövik az összes mitológiát és vallást a gyermek számára már nem is léteznek. A városi környezetben a szmog és a fényszennyezés miatt nem is látja őket. Számára a csillagok azok a személyek akik a médiában mint "sztárok" jelennek meg. Lehet tőlük zenét vásárolni, csengőhangot és posztert, esetleg bábot is vetethet szüleivel. A magazinokból a sztárok a fényűzést mutatják, a jahtok, villák, limuzinok, drága sportautók, paloták, és a testi örömök dominálnak. Valójában ez nem más mint bálványimádás...
Hogyan lesz a mesék tündéréből vagy gyönyörűséges királykisasszonyából az erkölcsi fertőt megtestesítő kabbalisztikus bálvány?
A titkos társaságok szimbolikájába nyerhetünk betekintést. Ma már nem kell titkosan kezelniük az információt. A szimbólumok erejét kihasználva a legnagyobb nézettségű műsorokban láthatjuk a rituálét. Nézzünk meg egy "megvilágosodott" illuminátus szertartást, melyet a világon az egyik legismertebb női előadó vezet le. Találkozni fogunk a szabadkőművesség 13 lépcsős piramisával, a már fel sem tűnő erkölcstelen öltözködéssel és a homoszexualitás népszerűsítésével. A beavatás pilanatát a csók és a kézmozdulatok jelzik. A "hölgy" napjaink egyik legnagyobb "csillaga" ráadásul neve is vallásos mondanivalóval bír: Madonna. Elmondása szerint a kabbalát (a miszticizmus zsidó tanait) tanulmányozza és követi.

A szabadkőművesség rendszere:

A kép nagyítható!
A globalizáció létrehozta azokat a hálózatokat melyek az egész bolygón lehetővé teszik a direkt, kézzel fogható, és gyors információáramlást. Na de milyen áron épült?! A televíziócsatornák a mozihálózatok, a hordozható fényképezős mobiltelefonok és az internet világát éljük. Lehetőségünk van arra, hogy ezen dolgokat mostantól a valódi értékek megosztására használjuk: A különböző kultúrák és hagyományok, a természet tiszteletének népszerűsítésére és élményeink megosztására. Az egyetemes tudás előhívása és az emberi kulturális evolúció folyamatának elindítása a feladatunk! Egy teljesen ellentétes dologra kell ezt a rendszert használni mint amire eddig alkalmazták.
Mert mire is használják jelenleg ezt az összetett rendszert?
Először is a különböző kultúrával rendelkező országok egymás ellen hangolására, a vallásokat felületesen ismerő emberek egymás ellen uszítására. Legyünk résen! A világhálón már terjedőben lévő "Új világrend"-ellenes irányzatok sem tökéletesek. A világméretű összeesküvést, az emberek chippel való szabályozását elítélik ugyan, de például a vallásos kérdésekben igencsak "mellé nyúlnak" egyes követői. Csak egy, viszont nagyon fontos dolgot emelünk ki ezek közül, hogy ne essünk újra egy történelmi hibába: A Nap tiszteletét magában foglaló ősi vallások nem azt a hagyományosan elterjedt "napimádatot" jelentik amit a felületes tanulmányozója elsőre lát benne! Napunk a vallásos megközelítésben, egy Föld központú gondolkodásban a Teremtés első központja. A fény, az éltető hőenergia és a helioszférikus védőmező forrása. A Végtelenben, a kozmosz felé a következő ilyen központ galaxisunk: a Tejút magja. "Lefelé" tekintve ebben a rendszerben a Földnek is van egy hasonló magja mely szintén életünk egyik alapfeltétele. Ez egy fejlett gondolkodásmód, az Univerzum tiszteletének tanítása... A különböző vallások sokszínűségükkel kiegészítik egymást és egy irányba mutatnak: a Végtelen felé.
Most pedig térjünk vissza napjaink globális médiájához!
Gyermekeink a televízión, a magazinokon, a köztéri reklámokon keresztül korántsem a hagyományos szépség és a pozitív erkölcsi példák bemutatásával találkoznak! A valódi értékrendszer helyett a szexualitás és az erőszak eltúlzott, direkt megjelenítésével kell szembesülniük. A reklámok és a szórakoztató ipar a nőt mint szexuális eszközt, csak a testiség hangsúlyozásával használja (!), és teszi ezt bármely termék népszerűsítése érdekében. Kihívóan, sokszor leplezetlen tálalásban, az igazi emberi értékek: mint az pozitív érzelmek, a családközpontú gondolkodás, az anyaság megjelenítése helyett csak a szexualitás és az ego dominál. Sajnos egyre gyakrabban utcáinkon, tereinken is találkoznunk kell a kendőzetlenül bemutatott homoszexualitással! Alapvetően mindenkinek magánügye a szexuális beállítottsága, viszont a társadalmilag elfogadott normáktól való eltérés erőteljes népszerűsítése már közügy! Az állatvilághoz hasonlóan az ember is rendelkezik a párosodásra felhívó, figyelemfelkeltő kommunikációs képességekkel. Amit pl. a rovarvilágban megfigyelhetünk, mint speciális mozgások vagy hanghatások keltése (például a pókok, lepkék párzási tánca vagy tücskök ciripelése) ugyanúgy jelen van az emlősök, így az emberek szintjén is a metakommunikáció, a tánc és az „érzéki” hang formájában. A vizuális hatások keltése amit az állatok párzási táncuk alkalmával használnak szintén megfigyelhető az emberek szintjén is. A médiában mindezeket súlyozottan alkalmazzák mert a leghatékonyabb reklámok olyan, a legelemibb ösztönökre hatnak amiket még az állatvilágból hoztunk magunkkal. Ilyenek a fajfenntartással kapcsolatos: a szexualitással, a táplálkozással, és az erőszakkal összefüggő pszichológiai hatások. A képkockák közé rejtett, tudatalattira ható „felvillanó” reklám mára ugyan már etikátlannak minősül, de pl. autóból nézve egy óriásplakát ugyanazt a hatást éri el. A mai filmsorozatok alapvető témái az eltúlzott érzékiség, a végletekig fokozott szépségimádat, sokszor fetisizmussal vegyítve. Az összes szereplő válogatott kinézetű, túlnyomó részt műtétekkel és ("photoshoppal"-speciális számítógépes retusálással) „feljavított” ember, vagy az arcát sminkkel is „eltakaró”, a híreket sztoikus nyugalommal illetve manipulatív érzelmi hatásával együtt tálaló hírbemondó. Amennyiben minimális érzelmi megnyilvánuásait (hírbemondás esetén) vagy akár eltúlzott kinyilvánulásait (szappanoperákban) magas szinten tudja "játszani", úgy az erős hatással lehet a nézőre. Sokan hajlamosak arra (az alapvető bizalom jegyében), hogy mindent elhiggyenek csak azért mert az előadó(művész) szimpatikus, szépen és választékosan fogalmaz. Valójában ma már szakosodott iskolákban lehet tanulni különböző manipulációs eszközök használatát, a mondanivaló tartalmától teljesen független meggyőző előadásmód elsajátítását. Szintén jellemző az idegen szavak eltúlzott mértékű használata, mely a nézőben (mivel legtöbbjének jelentését nem ismeri) kisebbségi érzést alakíthat ki. A magyar nyelv ragozó szerkezeténél fogva kitűnően alkalmas arra, hogy a lehető legkevesebb idegen kifejezéssel kommunikáljunk. Ezen kívül az úgynevezett szógyök rendszer logikájának köszönhetően még olyan összefüggésekre is rámutat nyelvünk melyeket ma hivatalosan nem is tanítanak. Két szógyök pl.: pír,piros,pirul,pirít,pirkad,parázs -tap,tapasz,tapos,tapod(tat),tapint,tapasztal. Ezek a kifejezések egy vizuális gondolkodásmóddal összekötve szoros kapcsolatban állnak egymással. A rendszer megfelelő ismerete tanítja használóját.
Hír érték manipuláció: a különböző hírek súlyozása esetén a valójában kisebb horderejű hír helyi tudósítással és érzelmileg (vagy politikailag) manipulált szöveggel bemutatva mélyebb emléket (benyomást) kelthet az emberben mint egy számára sokkal fontosabb esemény amit csak néhány mondatban, képek és videóanyag nélkül tálalnak. Pl: Szörnyű háborús eseményekről csak egy két mondat hangzik el, miközben emberek ezreit ölik meg és további tízezrek életét lehetetlenítik el. Már azt is szörnyű átélni ha hetekig tiszta víz és villany nélkül éhezve kell élni, a néző ebbe persze bele sem gondol mert sehol egy érző emberi arc amiből kiolvasható a szenvedés...aztán már jön is a következő „megrázó” hír: Tűzoltók mentették meg a fa tetején rekedt kiscicát –mindez helyi tudósítóval hang és képanyaggal na és aggódó megfigyelők arckifejezésének bemutatásával. A mélyebb érzelmi hatás következtében az előző hír szinte „törlődik”.
A különböző filmprodukciókban nagyon ritka a hétköznapi, átlagos megjelenésű szereplő. Egy filmben a mindennapi, az utcán velünk bármikor szembejövő arc bemutatása szinte már meghökkenti a nézőt. A „fősodrású média” alap tevékenysége a különböző erőszakos cselekmények bemutatásán alapuló, bűnügyi témájú filmek ömlesztése. A lenyűgöző effektek, mint az emberi szöveteket, és akár sejteket bemutató trükkök és kameraállások, melyek segítségével a nézőt a képernyő elé szegezi, miközben brutális gyilkosságokat mutat be. Nem ritkán minden képzeletet, és régebben az „erős horror” kategóriába sorolt filmeket is felülmúlóan. Hiába a 12-es karika, ha a szülőnek nincs ideje elmagyarázni a látottakat! Valójában sokan értékelés és gondolkodás nélkül, kikapcsolódás gyanánt, agyukat szinte ténylegesen kikapcsolva nézik a televíziót. Ez a globalista rohanó világban persze érthető valamilyen szinten, hiszen sokan több mint 10 óra munka után csak elalváshoz „használják” a TV-t. Ilyenkor agyunk egy része a pszichológiai hipnózishoz hasonlóan azonban ébren marad és nyitottabb az információra mint éber állapotban!
Mára már idejétmúlttá váltak az egyszerű, erős hatásokkal (lövések, robbantások, fékcsikorgás, üvegtörés, sikoly, stb.) „dolgozó” filmek. Az eszköztár a nézők viselkedésének megfigyelésével a nézettségi adatok elemzésével, és a jegyeladások nyomon követésével sokkal „kifinomultabbá” vált. A recept egyszerű: A történet több szinten zajlik, valójában több esemény-szál van egymásra építve, így még több néző érdeklődését ragadja magával. A néző nem szereti a kiszámíthatóságot, ha előre tudja az eseményeket, ezért megfelelő időközönként fordulatokat alkalmaznak. A valódi szórakoztató és meghökkentő fordulatok mára mintha elfogytak volna. Ha kell akkor egy szokatlan ötlet köré írják meg az egész forgatókönyvet, közben az épp aktuális „beállítású” pszichológiai hatáskeltések beépítésével. Ezek a hatások a hang és képi elemek akár több produkción átívelő átfedésével, azok osztályozásával készen állnak, ott vannak a producerek polcain, csak arra várnak hogy beépítsék őket.
Hogy jobban érthető legyen, képzeljünk el egy 7 oszlopos equalizert, mellyel a különböző hangsávok erejét állítgathatjuk. Most cseréljük ki a frekvenciák értékeit a szereplőkre vonatkozóan pl. a hét főbűnre. Megfelelő pszichológiai ismeretekkel egy film átlagos értékelése könnyen nyomon követhető sőt visszafelé működtetve a hatásokat manipulálva beállítható. A szituációtól függő filmrészletek is „pontozhatók”. Így már egy nagyobb felbontásban láthatjuk egy-egy film időben folyamatosan változó hatásgrafikonját... Pont mint a zenében a frekvenciák kijelzése. Megfelelő idő és anyagi ráfordítás esetén egy adatbázis alakítható ki és keresésekkel a hatás érdekében a „műsor” pszichológiailag szerkeszthető.

Persze előfordul az is, hogy a speciális „effektekkel” több különálló de legtöbbször azonos stúdió termékeként bemutatott sorozatokat kötnek össze. A néző nagy eséllyel már látta az egyiket, majd később a másikban azonos hanghatások kíséretében az „élményt” újra eladják neki. Az „effekt” újabb észlelésekor a már rögzült (valószínűleg nagy sikerű film által keltett) érzelmi állapotot ismételten átéli. Így a minimális üzleti hatás mellett (mivel az újabb filmet a kelleténél jobbra értékeli) a filmsorozatok nézettségi adatainak elemzésével gyakorlatilag személyiségi profilokra optimalizált bonyolult pszichológiai tömegkísérleteket lehet végezni. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot: A filmek a hangerő és speciális hatások által létrehoznak vagy aktiválnak az agyban bizonyos neuronhálózati helyeket. Ezek a helyek a mai átlagosnak nevezett gondolkodás mellett hamarosan leépülnének (TV nélkül nincs folyamatos használatban, hiszen az életben nagyon ritkán előforduló szituációkról van szó), azonban egy újabb film ugyanoda vezeti a tudatalattit, „kinyitja” az elmében azt a helyet ahol a néző pl. egy életveszélyes esemény átélése közben akár a hang által beállított szívműködése mellett egy még váratlanabb szituációval (pl. .kaszkadőr jelenet) találkozik. Ilyenkor a tudatalatti, a kívülről érkező vegetatív idegrendszert befolyásoló tényezőkkel „harcolva” (villanó fények, sötétség, árnyékok, szokatlanul mély és magas hangok, szívdobogás-hang, szabálytalan lélegzés, „zihálás”, stb....) közben újra több dimenziós* területi fedésbe jön a neuronhálózatának mesterségesen kialakított részével. A művelet bonyolultnak hangzik, *gyakorlatilag az időtényező miatt több mint 3 dimenziós kiterjedésről beszélünk. A vegetatív idegrendszer befolyásolásával a néző „feszültségének”, összpontosításának befolyásolásával az időérzéket (leegyszerűsítve: a tudatos és a tudatalatti agyműködés frekvenciáját) is változtatják. A „rendszer” bonyolult, de felhasználójának nem kell teljesen ismernie ahhoz, hogy a magas hatásfokkal használja. TV-adások alkalmával nagyon hasonló (profilokba rendezhető) agyi tevékenységeket figyelhetünk meg egymástól eltérő helyen tartózkodó embereken, de nem ez a leg rémísztőbb. Ezek a neuronhálózati területek, illetve struktúrák amik hasonlóan gondolkodó, egymástól független emberekben is (mesterségesen) jelen vannak, akár azonos időszakban és hosszabb távon is aktivizálhatók. A rendszer „felbontása” illetve hatékonysága csak szakértelem, összek öttetés és pénz (na meg a lelkiismeret hiányának) kérdése. Nem kell feltétlenül arra gondolni, hogy egyszer csak elindítják a filmekből ismert programozott „biorobot” vagy "tudat-zombi" hadsereget. Elég ha csak vásárlási szokásokra és a politikai beállítottságra tudnak hatással lenni... A társadalom jelentős részének átlagos „agresszivitási hajlama” mindenesetre már egy egyszerűbb de nagyobb felületen működő médiahálózattal vagy filmstúdióval is könnyen befolyásolható.
A megfigyelő beleéli magát a filmbe, ezáltal természetes módon, tudat alatt valamilyen szinten azonosulhat a szereplőkkel. Ugyanez figyelhető meg hírműsorok nézése közben is: a néző nehezebben tud azonosulni a háborús helyzetekben bemutatott, vagy éhínség által súlytott emberekkel, hiszen ők koszosak, általában más nyelven beszélnek és az öltözködésük is teljesen eltérő.
Mivel a produkciókban a legtöbb karakter negatív tulajdonságokkal is bír (még a pozitív főszereplő hős is) ezért a film hatására a nézőben bűntudat alakulhat ki. A túlhangsúlyozott szexualitás és az erőszak a szereplők alaptevékenysége, a mai filmekben folyamatos és eltúlzott. Egyes sorozatokban még extrém helyzetekben is, pl. boncolás közben direkt témaként vetődik fel a szexualitás, nem csak a testbeszéd útján, a parafília csoportjába tartozó nekrofília természetességét sugallva (romantikus zenei aláfestés mellett a két pozitív szereplő a fiatal áldozat, a boncasztalon fekvő hulla számukra vonzó testéről beszél. Ez persze kórboncnokok között akár életszerű és humoros is lehet, de ha hazamennek nyilván nem erről mesélnek a gyerekeiknek –egy helyszínelők sorozat a sok közül-). Az ilyen és ehhez hasonló hatások helyes feldolgozásához nem elég az átlagos műveltségű, pszichológiai ismeretekkel nem rendelkező szülő felügyelete! Valójában még maga a szülő is veszélyben van.
Mint azt megfigyelhetjük, a „szabados” gondolkodásmód mára a legfiatalabb korosztályt sem kíméli! Egyes politikusok és közéleti szereplők szerint a szabad gondolkodásmód többek között azt is jelenti, hogy az ember szabadjára engedheti a testébe kódolt, a fajfenntartáshoz szükséges egyik legerősebb túlélési ösztönét a szexualitást. Nem kímélve ettől a fiatalkorúakat sem, mindezt pedig a legkifinomultabb pszichológiai eszközökkel, több társadalmi rétegen és beteggé vált emberek millióin tesztelt módszerek segítségével. Mindent az áru eladása érdekében...
A pszichiátria "tudományára" épülő gyógyszeripar: A mentálisan sérült tömegek gyógyszeres kezelése újabb bevételi forrást jelent a nyugati társadalmakban. Maguk a pszichológusok is betegek lesznek a sok eltorzult gondolkodásmóddal való találkozástól...
Kapcsolódó kisfilm: ’Pszichiátria: Halálos profitszerzés. 1. rész”
Azok akik a valódi kultúra elnyomásával keresik a pénzüket valójában hosszabb távon az egész társadalom szellemi bomlasztása érdekében cselekednek! Az ember a szexualitásra vonatkozó időzítését rég óta nem a természet diktálja, a gyermekek megkímélése a felnőttek szellemiségére van bízva. Ezzel is szemben áll a globális média! A médiaszereplőknél, színészeknél, nem ritka a fel nem dolgozott gyermekkori traumák okozta szellemi sérülés, melyet egész életük során próbálnak palástolni. Ennek megfelelően nem hétköznapi színészi képességekre tesznek szert, így az átlag ember számára igen megnyerő kommunikációs képességekkel rendelkeznek. Visszaélve ezen adottságnak tűnő képességükkel nem ritkán a szórakoztató iparon keresztül az emberek politikai nézetének befolyásolásra is felhasználják őket. Az „előadás” során a megfigyelő tudatalattija azonban „látja” az igazságot, és mivel a társadalom többsége tudatosan ezt a fajta viselkedést helyesnek véli, a tudatalatti alkalmazkodik, megpróbálja a valójában beteg, helytelen viselkedésmintát a többséghez hasonlóan utánozni a jobb beilleszkedés (a tudatalatti számára az életbenmaradás) érdekében. Így, a televízión keresztül valójában szellemileg sérült, valódi értékrendszerrel nem bíró vagy az ellen működő deviáns emberek mutatnak példát a társadalom nagy részének.
Mindezek után felmerülhet a kérdés, hogy mit lehetne tenni ezen hatások kiküszöbölése érdekében. A probléma leegyszerűsíthető: agyunk tudatos és tudatalatti része egyaránt kiváncsi, újdonságokra, új információkra „éhes”. Ezért szinte mindent megőriz, de ha memóriánk csak reklámokkal és pszichológiai módszerekkel manipulált információval van tele, akkor nagy eséllyel alakulnak ki mentális zavarok és betegségek. Mindez persze kisebb problémát jelent egy olyan közösségben ahol a hagyományok és tradíciók még a „fejekben vannak” és a mindennapok részét képezik. Természetesen mindezen globalista jelenségeket teljesen nem lehet, és talán nem is kell megszüntetni, hiszen egy részük a szórakoztatást is célozza. Hatásait viszont könnyebb úgy feldolgozni, hogy ismerjük a manipulatív tényezőket, amik sajnos a médián keresztül mindennapi életünk részévé váltak. Ezen kívül szükség van a ma még csak kialakulófélben lévő civil kontrollra is, az emberek megfelelő tájékoztatása érdekében!
A rádióhullámok (HAARP "Nagyfrekvenciás Sarki Fény Kutató program") illetve a televízión keresztül sugárzott közvetlen tudatmanipuláció lehetőségeit vizsgáljuk!
Leegyszerűsítve: rádióhullámú rétegvizsgálatokat a Földön már 30 Wattos teljesítménnyel is végeznek. Így találnak 100%-os pontossággal olajforrásokat. A HAARP egy fókuszált sugár. A fókuszálás hatásfokát a lézer szemlélteti jól: már fél watt teljesítmény egy pillanatig is nagyon veszélyes a szemre, míg egy 30 wattos lámpa fénye tovább is elviselhető károsodás nélkül (utóbbi sem ajánlott). A HAARP milliárd wattos fókuszált sugarával nem csak visszatérő sugarakkal bombázza a Földet, de mint egy hatalmas lézerágyú, nagy részével a világűrbe is lő! Merre? Hova? Mi alapján? Milyen joggal?





Teljes népesség kontroll



Áttekintés az ELF, Gwen tornyok, és HAARP közötti kapcsolatokról, használatukról, kifejlesztésük céljairól.
A Föld be van csomagolva egy forgó, gyűrű alakú mágneses mezőbe. Az ionoszféra, egy elektromágneses hullámtér, amely pajzsként elhárítja a napszél elektromosan töltött részecskéit. Föld rezonanciafrekvenciája hatására természetes hullámok jönnek létre, amelyek következtében az elektromos aktivitás jelenik meg a légkörben. Együttesen ezek a hullámok alkotják "a Schumann rezonanciát", aminek a legerősebb jelenlegi mért értéke 7,83 Hz-nél van. Ezek a kvázi-állandó (skalár), rendkívül alacsony frekvenciájú (ELF) hullámok, amelyek természetesen léteznek a Föld elektromágneses üregében, amely a földfelszín és az ionoszféra között jön létre. Ezek a "földi agyhullámok" azonosak frekvenciatartomány viszonylatában az emberi alfa agyhullámok tartományával. Az élőlények fejlődése harmonikusan rezonál a természetes Schumann-rezonancia frekvencia lüktetésével. Ezt a frekvenciát manipulálják a HAARP technológia felhasználásával.
Összefüggés van a vér és a geomágneses hullámok között, mintahogy ez kiderül a "A világ legnagyobb biológiai kísérlete (Rádióhullámok)" című Balu által most küldött cikkből is ( http://orgridea.org/index.php?option=com_content&view=article&id=72:a-vilag-legnagyobb-biologiai-kiserlete-radiohullamok&catid=41:irasok&Itemid=117 ). A különbözőség a Schumann és geomágneses hullámok között, zavarja a bioritmust.
Egyes területeken a geomágneses-térerősség változtatásával lehetővé teszi bizonyos frekvenciákon az emberi beavatkozást. Az adások LF 150 és 175 kHz és a VHF felső, az UHF alsó tartományban 225-400 MHz-es frekvenciákon történnek. A Gwen állomások továbbítanak 360 fokos, akár 300-500 km-es körben is jeleket.
Mindegyik torony 100-150 m magas. Ilyen tornyokat láthatunk Szlovákia területén, a határtól nem nagy távolságban Rimaszombat környékén is. A Gwen adók számos különböző funkciók töltenek be, többek között: ellenőrzik az időjárást, az elmét, viselkedést és hangulatot. Szintetikus telepatikus hullámokat állítanak elő infrahang tartományban. A Gwen együtt működik a HAARP rendszerrel. Hatalmas, láthatatlan nedves légtömegek vándorolnak GWEN tornyok irányában a sarkok felé. A nedves légtömegek "megcsapolására" szolgál a vegyi-permetezés. A mintegy 3 km-es magasságban kiszórt nanorészecskék felületén megindul a cseppképződés. A GWEN tornyok és HAARP együttesen létrehoz egy villamosenergia áramlást.
GWEN tornyok találhatók a törésvonalak mentén, és a vulkanikus tevékenységű területeken, többek közt a Csendes-óceán észak-keleti részein is. A korábbi, "HAARP, vagy hidrogénbomba? Esetleg mindkettő?" című cikkemben említett X-Band Radar (SBX) platform is ennek a rendszernek a része. 1963-ban, Dr. Robert Beck feltárta a külső mágneses mezők, és az agyhullámok között mutatkozó hatások kapcsolatát. Pszichiátriai felvételekkel igazolta, a napkitörések, és mágneses viharok hatásait. Önkénteseket tett ki pulzáló mágneses mezőknek, és hasonló válaszokat talált. Az USA 60 Hz-es, és az európai 50 Hz-es hálózatok az ELF hullámokkal rezegnek azonos frekvencián, mit ahogy az emberi agy is. A villamos energia elektromágneses térereje közvetlen hatást gyakorol a pajzsmirigyre, ami miatt az USA-ban hatalmas port kavaró persorozat után betiltották a nagyfeszültségű hálózatok alatti építkezést.
Dr. Andrija Puharich 1956-ban megállapította, hogy a bizonyos látnoki képességű indiai jógik szándékosan változtatják tudatállapotukat, a 8 Hz-es frekvencia környékén, amivel szívpanaszokat gyógyítanak betegeknél. Agyunk rendkívül
érzékeny minden ELF hullámra, mert azonnal elkezd rezonálni a külső jel hatására, hasonlóan egy hangvillához.
Puharich-al kísérletezve felfedezte hogy a 7,83 Hz-en (föld pulzusszám), a célszemély jól érzi magát, a 10,8 Hz lázadó magatartást eredményez, amíg a 6,6 Hz depressziót okoz.
Puharich-al készült ELF hullámoknál változás észlelt az RNS és DNS-, hidrogén-kötések töréseiben, ahogy egy személy magasabb vibrációs rátát ért el.
1976. július 4-én hoztak létre hipnotikus állapotot Moszkvában 10 Hz-es frekvencia segítségével. Már ekkor felhasználták ezeket az elme-automatákat vallomások tételének "megkönnyítésére", de amerikai templomban is fedeztek fel ilyen berendezést, vélhetően "a hívők hitét erősítendő"! Az orosz "harkály" jele az egész világon keresztül "utazott", egy Kijev melletti adóról, amit az US Air Force azonosított 5 különböző frekvencián.
Nikola Tesla 1901-ben fedezte fel, hogy az ELF hullámokat semmi sem tudja megállítni. Tesla hazatért Jugoszláviába, és halála után az oroszok hozzájutottak leírásaihoz.
Puharich-al továbbra is figyelemmel kísérték az orosz ELF hullám jeleit, míg Mexikóban a magasabb harmónikusokat állítottak elő a MHz-es tartományban (5,340 MHz). Dr. Robert Beck tervezett berendezéseket, a CIA megbízására, ezeknek a hullámoknak a mérésére, vizsgálatához Puharich-al , és azok az emberi agyra gyakorolt hatásaihoz. Ő hozta létre a fogászati fogba ültetést, amit elme-kontroll áldozatoknál titokban helyeztek el a szájban, irányított fogorvosok által, ezzel előidézve, hogy hangokat halljanak a fejükben.
Jelenleg az implantátumok vékonyabbak a hajszálnál, és nanobot, vagy nanorobot névre hallgatnak. Ezek a biochipek bekerülnek a keringésbe, és akár az "idegenek" általt elraboltak satisztikáit is erősíthetik, mert a célszemély fejében nem csak hangok, de hologram űrhajók is megjelenhetnek. Az USA szinte valamennyi egyetemén állítanak elő nanorobotokat, de igen nagy mennyiségben Németországban, és még Magyarországon is.
Felhasználási területük nem csak a gyógyászatot forradalmasíthatja, de jelentős "segítség" lehet a politikusok szerencsétlen áldozatainak megcsúfolásában, kémkedésben, katonai alkalmazásokban is. Kiváló lehetőséget biztosítanak az ELF és chamtrails tevékenységekkel kiegészítve, Kissinger megfogalmazása szerinti "haszontalan evőktől" való "megszabadulás, elktrokémiai mágnesesen okozta rák előidézésével. Chemtrails permetezést jelenleg is naponta hajtanak végre. Ezek tartalmaznak betegségeket okozó vírusokat, baktériumokat, vegyi anyagokat, amelyek befolyásolják a tudatállapotot (vas, alumínium, bárium-szilikát, nehézfémek stb. nanorészecskéi). Itthon még kihasználják a 60-as évek elejétől tartó kálium-korid mérgezés okozta közönyt is, de fluorizált víz okozta külföldi hatások sem jobbak, mert veszélybe sodorják az agy occipitalis lebenyét, letiltva az akaraterőt. Fluorid és a szelén "képessé" teszi az embereket arra, hogy "hangokat halljanak". Az ELF hullámai zavarokat okoznak a test biológiai folyamataiban, és ezeket aktiválni lehet a lakosságban, ha a betegség már bejuttatták a testbe chemtrails felhasználásával. A vegyi szórások mintáit többször elemezték, és kimutatták, hogyan hoz létre törésvonalakat térbeli felfogásban, megakadályozva az interakciót a különböző aminosavak között, amelyek kapcsolódnak a magasabb tudatossághoz, és növeli az agyban a dopamin termelődést egy kedvetlen, egymástól eltávolodó alacsonyabb reaktív állapotba hozva az elmét. Alapvetően, az a cél, hogy ködös legyen a különbség a valóság és irreális között. Néhány ilyen esetet kapcsolatba lehet hozni a sok UFO emberrablásos esettel. A cél, a tömegek kikapcsolása olyan pontra, hogy még csak ne is harcoljanak. Annak érdekében, hogy az elkövetők azt csinálhassanak, amit akarnak, szükségük van egy globális "gyakoriságra" minden áldozat funkció eléréséhez. Ez egy konkrét mértéke a küszöbérték alatti tudatosságnak.
Az egész, része lehet egy nagyobb elme-kontroll tervnek, és az adók, amelyek az egész USA-ban, Angliában, és Európában ügyesen álcázott mobiltelefon tornyoknak és a fáknak álcázottak?
A dél-svédországi LOIS és a Holland partok közelébe telepített LOFAR rendszerek már kevés gondot fordítanak az álcázásra. Rostock felett gyakran láthatók sarki fény (Auróra) jelenségek, pedig ezek csak az Északi-sark közelében jöhetnének létre.
Egy agy működését a béta-szintű (13 Hz felett), rezgetik. Ez növelheti a test villamos energiáját, irányíthatóvá téve a pszichikus hatalmat. Ez kapcsolódik az New-Age mozgalom állításához, az emelkedő 12-14 Hz-es Schumann rezonancia, felé araszolás vonatkozásában. Stimulánsokkal elfogyasztott globális a "koffein", és genetikailag módosított növények.
A korai 1970-es években kísérleti telepnek használták az Utah Állami Börtönt, valamin az Állami Kórházat. Tesla hullámokkal manipulálták az elmét, kényszerítő beültető gondolatokkal, de az áldozatok, sikertelenül próbálták felvenni a harcot a bíróság előtt az University of Utah (Utah Egyetem) által kutatott szem-implantátumok vonatkozásában. Az üzenetek továbbításának módja széleskörű. A nyomkövető implantátum tartja a kapcsolatot a személyzettel", és a műholdas rendszer, tájékoztatatást ad néhány percenként, hogy pontosan hova kell küldeni az üzenetet. Az AT & T is együttműködik ebben a projektben, több más bevont céggel együtt, beleértve számos kormányzati szervet.
Gyakori, hogy az áldozatokat, akik hangokat hallanak a fejükben, őrültnek titulálják, de az akusztikus adatokat továbbító mikrohullámú rendszerek használata már bevett gyakorlat.
Sydney Morning Herald 1983. március 21-i számában megjelent egy cikk dr Nassim Abd El-Aziz Neweigy, adjunktus a Mezőgazdaságtudományi Kar, Moshtohor Tukh-Kalubia, Egyiptom részéről, amiben kifejtette:

"Az orosz műholdak által vezérelt fejlett számítógépek, küldhetnek hangokat a célszemélyek saját nyelvén. Kémiailag és a villamos energetikailag, az emberi agyat manipulálni lehet, és műholdasan még öngyilkosságot is indukálhatnak. Szélsőséges csoportok ellen lehet legyártani, a problémákat, és a véres zavargásokat lehet előidézni fejlett tele-eszközök segítségével számos földrészen, országban, Ázsia, Afrika, Európa és Latin-Amerika területein is."
Természetesen Neweigy adjunktus akkor azt, és úgy látta, ahogy a veszélyforrást észlelték, ami azt mutatja, hogy a "fejlesztések" mindenhol folynak. A probléma csak az, hogy ki issza meg ennek a levét? A válasz nem kérdéses! Mi, a gyanútlan kisemberek!
Az oroszok feltörték az emberi agy genetikai kódját. Kidolgoztak egy 23 EEG-sávos, 11 hullámhosszú teljesen független rendszert, amivel manipulálni lehet az agyműködést.
Az NSA Cray számítógépek távolról tudják nyomon követni az embereket, a 30-50Hz-es EMF hullámokkal (már 5 milliwattos teljesítmény tartományban is) egy személy bioelektromos mezőjére vonatkozóan. Minden személy kibocsátása egyedi, és távolról is követhető. A neten mostanában keringő mobil lehallgatásról készített svájci tanulmány csak egy részért fedi le a lehetőségeknek!
1873-ban Maxvell, rejtett éterikus komponensnek nevezte felfedezését, miszerint az elektromágneses hullámok három részből állnak. Felfedezte a hullámformákat, amelyek bizonyos számú derékszögű forgatások eredményeként léteznek távol az elektromágneses mezőtől. Azt állította, hogy az elektromágneses sugárzás hullámai viszik az éterben, és az éter nem zavarta a mágneses erővonalakat. A rejtett összetevő neve csak "lehetséges", kivéve a hyperdimenzionális fizikát.
Hozzávetőleg 3000 emberből egy érzékeny erre a mágnese hullám komponensre, Ők az un. "telepatikus típusok", de minden ember képes rá korlátozott mértékben!
Mellékelek néhány fotót is, Magyarország különböző pontjain készült "chamtrails" felvételekből. A képeken jól látszik, a vegyi szórás eredményeként jelentkező felhőrendszerek kialakulása. Ahogy 2009-ben, idén is tönkre fogják tenni, a még használható, vízzel el nem árasztott területek növény -és állatvilágát, miközben média-módszerekkel, kormányzati látszatdöntésekkel, tudatos együttműködéssel segítik nem csak Magyarország, de Európa teljes egészének tönkretételét!








Dél-alföldi felvételek





Közép-magyarországi felvételek







Kelet-magyarországi felvételek, az utóbbi három kép esetében egészen egyedi, a középkorú korosztály számára is egyértelműen, korábban nem tapasztalható felhőalakzatokkal.
Nyíltan beszélnek az alaszkai HAARP-állomás ((62°23′30″N 145°09′03″W) alkalmazásáról is, melyet 1997-ben helyeztek üzembe és innen kezdődik a különleges felsorolás is:

http://www.google.com/images?q=norway+spiral&hl=hu&newwindow=1&&prmd=ivnfd&source=lnms&tbs=isch:1&ei=yghtTJHwNo3uOYef8LAL&sa=X&oi=mode_link&ct=mode&ved=0CBIQ_AU&biw=1280&bih=837

-1997 - 1998- as években az El-Nino, amely számos városban okozott mintegy 20 milliárd dollárnyi kárt;
- 1999 –ban a törökországi földrengés, amelynek mintegy 20 ezer áldozata volt (7,6-os);
- 2003 –ben az eddig legerősebb, legpusztítóbb „Izabel” ciklon, amely több ezer áldozatot követelt;
- 2004- ben a 9-es erejű szumátrai földrengés, amelynek mintegy 300 ezer áldozata volt;
- 2005 –ben a pakisztáni 7.6-os földrengés, amely a legerősebb volt, amit Dél-Ázsiában eddig mértek. Áldozatok száma több mint 100 ezer fő;
- 2008 –ban a sok száz éve alvó chilei vulkán „ébredt fel”;
- 2010 –ben az izlandi vulkán-kitörés.
Az eddig soha nem tapasztalt hőség oka egy a Közép-Európa fölött kavargó ciklon volt (ami minket öntött kis és erről sokat cikkeztünk, hisz ez bizonyítottan HAARP és Chemtrail tevékenység eredménye). Ilyen ciklonokat itt még soha nem figyeltek meg.



??? Gronland
Hosszúság: -50.91480788736155
Szélesség: 66.98348501076323

Millstone Hill (USA)
 
Hosszúság: -71.49229166776443
Szélesség: 42.6210093710848

Név: Delano,Calif.(USA)
 
Hosszúság: -119.2804827227653
Szélesség: 35.75504242872713

Név: HiScat/Teracom(Sweden)
 
Hosszúság: 13.73221612319561
Szélesség: 55.81353318711075

Név: SURA, Niznyj Novgorod(Russia)
 
Hosszúság: 46.03435000064389
Szélesség: 56.119361110716

Név: EISCAT,Tromso(Norway)
 
Hosszúság: 19.21787734386206
Szélesség: 69.58444737594118

Név: National MST Radar Facility NMRF AndraPradesh(India)
 
Hosszúság: 79.17616114829762
Szélesség: 13.45757251077071

Név: HAARPGakona,Alaska(USA)
 
Hosszúság: -145.1456319408194
Szélesség: 62.39345343551396

Név: JicamarcaRadioObservatory,Lima(Peru)
 
Hosszúság: -76.87671754209644
Szélesség: -11.95348154818564

Név: Leonora(Australia)
 
Hosszúság: 122.8451432643239
Szélesség: -28.31326850743788

Név: Laverton(Australia)
 
Hosszúság: 122.0109732287233
Szélesség: -28.32657284114092

Név: ?(Australia)
 
Hosszúság: 144.1440668959943
Szélesség: -23.6581391271136

Név: AliceSprings(Australia)
 
Hosszúság: 134.4479370101717
Szélesség: -22.96756100054082

Név: Fairbanks,Alaska(USA)
 
Hosszúság: -146.8454285749904
Szélesség: 64.87274615533512

Név: MU Radar, Shigaraki(Japan)
 
Hosszúság: 136.1054027776353
Szélesség: 34.8541111114992

Név: SãoLuizSpaceObservatory,SantaBarbara(Brasil)
 
Hosszúság: -44.209690131924
Szélesség: -2.59436999048371

Név: Arecibo(PortoRico)
 
Hosszúság: -66.75277778136831
Szélesség: 18.34416666860185

Név: DUGA-3/abandoned/(Russia)
 
Hosszúság: 30.06494220457538
Szélesség: 51.30467962507355

 Többek közt az infowars.com-on is, japánok írnak felhívásokat, vádakat a 2011. március 11-i földrengés és szökőár előidézésével kapcsolatban. Több ponton robbantott hidrogénbombákról, és mostmár HAARP-ról is beszélnek.
Az 
Egyesült Államok légiereje és a haditengerészet vizuális betekintést nyújtott, mi okozta a földrengés 9,0-es nagyságát Japánban, 2011. március 11-én 05:46:23-kor. Az alábbi kép került elő aHigh Frequency Active Auroral Research Program (HAARP) honlapjáról. (A HAARP szerver letiltvaLink )
Ez egy idő-frekvencia spectrogram, ami megmutatja, a jelek frekvencia tartalmát és a rögzítettHAARP indukciós mágneses térét. Ez az eszköz mutatja az időbeli eltéréseket a geomágneses mezőben (Föld magnetoszféra) a ULF (ultra-alacsony frekvencia) 0-5 Hz-es tartományban. Megmutatja, mi történt 2011. március 11-én.
Meg kell nézi a kísérő HAARP spektrumot a fenti ábrán, amikor a 9,0 magnitúdójú földrengés bekövetkezett - piros vonal függőlegesen -, és mi történt a földrengés előtt és után. Mi is látható a magnetométer által rögzített ULF, 2,5 Hz-es frekvencián. Az 2,5 Hz frekvenciájú ULF hullám a bizonyíték az indukált földrengésre.
2,5 Hz frekvenciájú ULF hullámok kibocsátása 00:00-tól kb. 10:00-ig tartott, vagyis 10 órát. Tudjuk, hogy a japán földrengés csak néhány percig tartott, de akkor miért jelezte a magnetométer a jel megszűntét 2011 március 11-én 10 órakor?
Mivel a HAARP többfázisú antennarendszer (adó), elindította a Japán földrengést és az azt követő szökőárat. Ha elmegyünk a HAARP hivatalos honlapjára láthatjuk a saját szemünkkel, hogy az adó, 2,5 Hz frekvenciájú ULF hullámot nem csak 10 órán keresztül, adott, de 
2 nappal a földrengés előtt elkezdődött az adás, vagyis március 8-án kezdődött, nem sokkal éjfél előtt Link Kattints a Next Day linkre, látni hogy a földrengést kiváltó 2,5 Hz frekvenciájú ULF hullámot sugározták március 9 és 10-én egész nap. Mi a jelentősége a 2,5 Hz ULF adásnak? A földrengések természetes rezonanciája 2,5 Hz. Az Egyesült Államok katonai tudósai fedezték fel ezt a kapcsolatot, a többfázisú HAARP antennák alaszkai kísérletei alapján. A HAARP magnetométer adatok bizonyítják, hogy a japán földrengés nem természetben előforduló rengés volt. A sugárzást a legvalószínűbben, továbbították az úszó HAARP rendszerre, ami egy tengeri platformú X-Band Radar, amit bárhová lehet mozgatni a Csendes-vagy az Atlanti-óceánon, a légi csapásmérő csoport védelme alatt, mint pl. a USS Ronald Regan repülőgéphordozó. Hol volt a USS Ronald Reagan március 11 reggel? A Stars & Stripes szerint 2011. március 9-én a Reagan hordozó csoport a dél-koreai hadgyakorlathoz csatlakozott. 



A fenti kép a HAARP-tenger-alapú X-Band Radar (SBX) platform, amely "nem létezik" - és nem egy összeesküvés-elmélet.



HAARP nem létezik! (?) A HAARP program nem titok! Saját honlapja elmondja, hogy: A HAARP program elkötelezett a világszínvonalú ionoszféra kutatásban. A létesítmény áll egy ionoszféra kutatási Eszközből (IRI), és egy nagyteljesítményű adólétesítményből, ami Nagyfrekvenciás (HF) tartományban működk. Az IRI-t fogják használni, ideiglenes gerjesztésére az ionoszféra egy korlátozott területére tudományos tanulmányozás céljából. Még a világhírű Stanford Egyetem is a tevékenységéről szóló beszámolókat tesz közzé, a HAARP berendezésekkel folytatott kísérletekről, melyekben a HAARP általi ionoszféra fűtést tanulmányozzák. Link
Az alaszkai HAARP létesítmény 
Gakonában található, a 62,39 ° N, 145,15 º W koordinátákon, közel 11 mérföldre a Tok tvgs Highway-től. Az adó tömb 15 × 12 kereszt-dipólantennából áll, amelyekkel együttesen lehet továbbítani összesen 3600kW teljesítményt ad le az RF frekvencián, a 2,8-10 MHz (HF, magas frekvenciájú tartományban). Ezt a teljesítményt részben elnyeli az ionoszféra. A VLF csoport munkájának felhasználásával, a HAARP generál ELF és a VLF hullámokat, amit a folyamat révén nevezünk modulált fűtésnek. Ilyen kísérleteket végeznek 1999 óta.

A Rakétavédelmi Ügynökség 2005 tavaszán befejezte a beintegrálását a SBX platform -és radar rendszernek, amelynek költsége körülbelül 900.000.000 $. A SBX 240 láb széles és 390 méter hosszú. Vízkiszorítása közel 50.000 tonna.
A SBX kombinációja a világ legnagyobb szakaszos-tömb X-band radarjánk, amit a fedélzetén szállít egy mobil, óceánjáró félig merülő olaj platform. Ez biztosítja az USA legfejlettebb ballisztikus rakéták elleni felderítését és képes arra, hogy különbséget tegyen egy ellenséges robbanófej vagy csali között az ellenintézkedésekhez. A japán eseményeknél trigger (fegyver ravasz, kapcsoló) szerepe lehetett.
A sugárzási szint az Fukushima Daiichi atomerőműben elért egy újabb magas értéket, ami 100 ezer szerese a normál sugárzási szintnek. Vasárnap, a munkavállalók állítása szerint, sötét, párás körülmények között arra tettek erőfeszítéseket, hogy megjavítsák a létesítmény hűtési rendszerét, és elhárítsanak egy teljes értékű nukleáris összeomlást.
Miután a radioaktivitási szinteket pontosan lehet mérni levegőben, a 2. blokki turbina épület értéke még így is magas maradt - 1000 millisieverts óránként -, a munkavállalóknál nem szabadna elérni az éves foglalkozási expozíciós határértéket 15 perc alatt. A dózis 4,000 - 5,000 millisievert, viszonylag gyorsan felszívódik, és előbb-utóbb megöli a sugárzásnak kitett dolgozókat.

Bejegyezte: Andre Lowoa dátum: 12:23 


2011. április 9., szombat



A Haarp és a digitális Tv avagy hogyan manipuláljuk az emberek agyát ? Mind Control !

A Szabad akarat ami már nem is annyira szabad ! Az Igazi ellenség mindig is láthatatlan volt és az is marad ! 
rense.com-ról már törölték
Digital TV: 
Mind Control by the Sound of SilenceRöviden arról van benne szó, hogy a digitális tv-adás amit oly szenvedélyesen sürgetnek (az USA-ban 2009 febr. 17-töl) arra lesz jó, hogy egy bizonyos hangfrekvenciával a HAARPsegítségével a tömeget manipulálják.
Nos, erről Drábik már a Tudatmódosítás könyvében is ír, csak más formában. A cikkben felvetik azt ami az Öböl háborúban történt. Vagyis, hogy 75,000 azután másik 125,000 (vagy több) Iraki csapat jött ki a mély sivatagi bunkerjeikből, fehér zászlót lengetve és térdre borulva mielőtt az amerikai csapatok megközelítették őket megcsókolna a fogva tartóik csizmáit vagy a kezeiket szó szerint. A viselkedésük egyszerü okkal magyarázható. Egy olyan technológiának tették ki őket, amitől egyszerre csak engedelmes gyerekek szintjévé gyengültek le.
Ezt a technológiát készülnek használni, bár egy finomabb verzióban, az amerikai állampolgárok és 
késöbb mi ellenünk is egy titkolt operációban: kezeld az egész lakosság elméjét és irányítsd őket az ÚJ VILÁG hűbérurai szolgálatának teljesítésébe. Ehhez, mint a cikk is írja egy vevőkészülék kell majd.
A technológia a HAARP adók egy kombinációját fogja hasznosítani. GWEN tornyok, a mikrohullámú mobiltelefon tornyok, és hamarosan –jön– az elrendelt High Definition Digital TV ami be fog lépni az otthonodba:
a) kábel, b) műhold, c) HD TV-k, vagy d) a digitális átalakító dobozok
amit mi fogunk kérni. A kormány annyira rendes, hogy segít nekünk aláírni a költség legnagyobb részének finanszírozását.
A kormány mire fel ennyire nyugtalan, hogy az amerikai és a többi állampolgárnak segít létrehozni egy tisztább és jobban – meghatározott – televízióképet?
Az USA-ban a kormány törvényileg február 17-éig úgy alakítatja át a rendszert, hogy később a költségek 90%-áról lemond. Ha van 200 millió rendszeres HD televízió Amerikában, ezek után az összeg 40 dollár kormánytámogatásban TV × 200,000,000 = 8 milliárd dollár. A kormány miért törekszik 8 milliárd dollárt költeni az állampolgáraira, hogy javítsa egy tévékép tisztaságát főleg egy válság kellős közepén?
Új frissebb cikk a fordítás óta:sg.hu
The Sound of Silence a hadsereg-intelligencia kód szó amit az elme-irányításra használnak. Az 1950-es évek közepén tesztelték, a 70-es évek folyamán tökéletesítették, és a modern amerikai hadsereg által használták a 90-es évek elején az ellenkezések és figyelmeztetések ellenére, amiket olyan emberek bocsátottak ki, mint például Dwight David Eisenhower. Ezt az elme-változtató titkolt fegyvert valami alapján a tudatküszöb alatti hordozó technológiának, vagy a Silent Sound Spread Spectrumnak nevezik (SSSS). Dr. Oliver Lowery által katonai használatra fejlesztették ki a Georgiai Norcrossban és leírják az US Patentben # 5,159,703 — “Silent Subliminal Presentation System” 1992-es kereskedelmi használatra. A nyilvánvaló kivonat olvasható is a cikkben. “Egy csöndes kommunikációs rendszer amiben nonaural szállítók, a nagyon alacsony (ELF) vagy nagyon magas audio-frekvencia (VHF) tartomány vagy a szomszédos ultrahangos frekvencia spektrumban, vagy amplitúdó-, vagy frekvencia-modulálódott a kívánt intelligenciával és akusztikailag vagy rezgésileg szándékosan az agyba terjedt, tipikusan a hangszórók, fülhallgató, vagy piezoelektromos jelátalakítók használatán keresztül. A modulált szállítókat közvetlenül, valós időben közvetíthetik, vagy kényelmesen felvehetik mechanikusan, mágnesesen vagy optikai médiákon a hallgatónak.
Ez az eszköz a csend hangja egyszerűen számításba veszi a speciális gondolatok szavatolatlan beültetését, érzelmeket, ráadásul a gyanútlan emberi lényekbe testi tetteket ír elő. Röviden itt a meglévő technológia, az igazi képesség, hogy merő bábukká váljunk bizonyos vezérlők kezeiben, vagy másképp bábukká változtassanak emberi lényeket. Itt a technológia amivel egyetlen golyó nélkül az összeesküvő emberek átvehetik az egész Föld fölött az uralmat. 1991. március 23-án egy hírkivonatot bocsátottak ki az ITV News Bureau Ltd.-n (London) szolgáltató közleményben “High-Tech Psychological Warfare Arrives in the Middle East.”
Ez a sivatagi vihar hadművelet alatt volt George Bush adminisztrációja alatt, és leír figyelemre méltó részletességgel egy US pszichológiai hadviselést egy (psy-ops) titkolt operációt, amit sikeresen az iraki csapatok ellen vetettek be Kuvaitban. Azt, ami történt, hogy egyetlen lövés nélkül megadták magukat az iraki erők az amerikaiak cenzúrázták. Csak a brit sajtóban jelent meg:
egy hihetetlen és nagyon osztályozott psy-ops programot, ami a Silent Sound technikákat hasznosítják, sikeresen bevetettek. A lehetőség, hogy használják ezt a módszert akkor történt, amikor Saddam Hussein hadseregeinek a parancsnoki és ellenőrző rendszereit megsemmisítették. Az iraki csapatokat akkor arra kényszerítették, hogy arra használják a kereskedelmi FM rádióállomásokat, hogy folytassák a kódolt parancsokat, amiket a 100 MHz-es frekvencián sugároztak. Az US spy-ops csapat felállította a saját hordozható FM adóját, miközben ugyanazt a frekvenciát használta Al Khafji elhagyott városában. Ez az amerikai adó legyőzte a helyi iraki állomást. Hazafias és vallásos zenével egyetemben psy-ops “homályos” megtévesztő és ellentmondó katonai rendet és információt közvetített. Egy sokkal erőteljesebb technológia mindazonáltal dolgozott. Ez a kifinomult elektronikus rendszer arra lett tervezve, hogy közvetlenül a hallgató elméjének beszéljen; belépve az agyhullámokba, kezelve az agy elektro-enkefalogrammikus (EEG) mintáit. Így beültetve mesterségesen a negatív érzelmeket – élénk félelem, aggodalom, kétségbeesés és reménytelenség érzéseit hozták létre az iraki csapatokban.”
Az első Öböl háború alatt az ember aki a legvalószínűbben rendezte a Silence Sound bevetését Albert Major (Bert) Stubblebine tábornok volt, aki az US Army csapatok tábornoka volt, úgy mint a hadsereg Elektronikus kutatási és Fejlesztési parancsnoka (ERADCOM), úgy mint a hadsereg Intelligence and Security parancsnoka(INSCOM). Röviden Albert Stubblebine volt a hadsereg viszonya a CIA-val és a Naval Intelligence kéme (ONI), és ERADCOM feje. Ő volt az US Army legfelső kém-főnöke, és természetesen hozzáférése volt a titkok közül mindegyikhez. Most visszavonult aktív szolgálatból 32 éves karriert követően a feleségével Rima Laibow-val egyesülve egy csapatba, amit a Natural Solutions Foundation-nak nevezett el, ami állítólag azért lett létrehozva, hogy harcoljon minden egészségügyi szabadságra veszélyt jelentő fenyegetéssel köztük Codex Alimentarius, oltások, és természetesen a FDA Gestapo. A honlapjukon, olvasható Albert N Stubblebine-ról: Az sok újítás közül amit kifejlesztett segített az USA-nak, hogy egy nagyon alacsony sérülési aránnyal vezesse az első öböl háborút.
Ezt a technológiát azóta már eladták a Wall Street embereinek.
Képzeljük el, hogy hasznosítják a Silence Soundját egy nagy Wal-Mart boltban, miközben háttérzenével keverik az ELF hullámokat, hogy a tisztességtelen vásárlókat átneveljék, hogy ne bonyolódjanak bele a bolti lopásokba? Egy ilyen eszköz minden egyes évben az elveszett jövedelemben megmentene Sam Waltonnak sok millió dollárt.
Bőséges bizonyíték létezik, hogy a bizonyos elitisták Amerikában és Izraelben azt tervezik, hogy határozottan kiterjesztik ennek a technológiának a kapacitását annyira, hogy körülfogjanak minden embert minden kontinensen. Ennek az egyik kulcsa az a HAARP projekt, amivel az ELF és VHF frekvenciákat tudnak sugározni a Föld ionoszférájából szét, különféle GWEN tornyokba világszerte.
Természetesen az US kormány hivatalosan tagadja mindezt, miközben azt hajtogatja az irányított hírmédiák beállított hírolvasói által, hogy a GWEN tornyok titkolt napirend nélkül csupán privát cellatelefon-tornyok, és azért bárki, aki másképp gondolkodik, egy elmebeteg összeesküvés elmélet hirdető. A bizonyíték az ellentét számára, mindazonáltal tiszta és egyértelmű. Dr. Michael Persinger a pszichológia és neurológia professzora a Laurentian Egyetemnél, Ontario, Kanada. Ezzel a témával kapcsolatban dr. Persinger ezt írja:
A halántéklebeny-serkentés felidézheti egy jelenlét érzését, tájékozódási zavart, és perceptuális szabálytalanságokat. Ez képeket aktiválhat, amik elraktározódtak a szubjektív memóriában, köztük azokból a rémálmokból és szörnyekről, amiket általában elnyomnak. A kortárs neurológia javasolja olyan alapvető algoritmusoknak a létezését, amik minden idegrendszeri transzdukciót lefordítanak, egy belső agy-specifikus kódra. Direkt stimulálása ezeknek a kódoknak az emberen belül temporális vagy limbikus kérgekre alkalmazott elektromágneses minták által olyan energiaszinteket igényelhetnek, amik mind a földmágneses tevékenységnek és a kortárs kommunikációs hálózatoknak is a tartományán belül vannak. Ez az eljárás, amit összekapcsoltak a csapatnak az agyi hőmérsékletével, megengedte minden normális embernek az agyát hatni egy olyan szubharmonikus frekvencia által, akié a 10 Hz-es tartomány körül csak 0.1 Hz által változik.”
Dr. Persinger befejezi a cikk írását:
Ezen technológiáknak az alkalmatlan alkalmazását, kockázatának a csökkentését igényli az állandó és nyitott vita a tudományos és nyilvános tartományon belüli valószerű megvalósíthatóságukról és célzásaikról.”
Forrás: (Nemzeti Hírháló)
Bejegyezte: Andre Lowoa dátum: 8:20

Tudatmódosítás és a 3G



"Svédország jelenleg a legerősebb, legnagyobb és legfélelmetesebb fegyver a világon", a kísérletek nyáron indultak. A Lois rendszer kiépítése jelentős szerepet játszik a földön, az emberiség jövőjének alakulásában. A rendszer kombinált. Nem csak a HAARP technológiáról van szó, de fokozódik az EM (tudatmódosító) technológia fejlesztése és kiépítése is. Svédország, Norvégia és Finnország után, most Németország és Hollandia következik az intelligens EnergyBox-ok telepítésében, de mi épült Svédország déli részén?
Az NWO projektjei alakot kezdenek ölteni A 
LOIS HAARP-Marlow/D/MV Svédország déli részén van, és csatlakozik a Rostock-i erőmű rendszeréhez, 30 cm vastag réz kábelekkel.

2010.04.08-án, 
Rostock közelében este az égen sarki-fényhez hasonló (Aurora) jelenséget figyeltek meg. A szakértők azt mondták, hogy ezt napkitörés váltotta ki. A részecskevihar gerjeszti a levegő molekulákat, és bizonyos feltételek mellett a fény, különböző színárnyalatokat, általában zöldes színt öltött. Ezt Rostock földrajzi helyzete alapján nehéz elhinni, még "szakértőknek" is!




A globális rendszert és az elme ellenőrzést tovább bővítik. Két évvel ezelőtt a globális politika
Ettlingen-i konferenciáján (Németország délnyugati részén, volt egy kör alakú terület, ahol bizonyíthatóan ellenőrizték a gondolati frekvenciákat. A PG osztrák mérnöki társaság megtalálta ezeket a frekvenciákat, és az eredményeket publikálta is!

Egy kis emlékeztető az 
EM vagy ELF rendszerek működéséről, és hatásairól: Az un. Internet-áramhoz kell egy PLC-rendszer (hasonló a jelenlegi központi hangra kapcsoló éjszakai áram mérőkhöz, tehát a jeltovábbító eszköz az elektromos hálózat), amely megváltoztatja az adott terület, ill. lakás vezetékrendszerében folyó áramot, hogy azon "Információs Jelet" lehessen küldeni.

Az 
"Energia-Doboz" egy GPRS-adó, saját PLC-rendszerrel, és a frekvenciája a GSM és a3G Internet ötvözete. Olyan, mint a SzélesSáv és MINDIG üzemben van (nemcsak azokban az időszakokban, amikor az Áramszolgáltató használja).
A Doboz egy kettős rendszer, nemcsak közvetlenül tesz ki bennünket 3G sugárzásnak, hanem rácsatlakozik a hálózatra az egész házban/lakásban, a lakás elektromos vezetékrendszerére, így egy 
3G-s pulzáló, magas frekvenciájú elektromagnetikus Kommunikációs Rendszer lesz belőle, amely a PLC -rendszer által az Internethez van kapcsolva (és sajnos sokakat halálra is sugározhat...)
A Doboz nem az Áramszolgáltatónak ad le információkat, hanem az Internetnek, ezáltal az egész áramrendszer kommunikációs rendszerré válik.
Miért Internet, miért olyan titkos, és miért épül be csendben a házba/lakásba, miért cserélik ki az áramrendszert ilyen kommunikációs rendszerre? Egyszerű!
Már a 3G is egy tisztán hadászati rendszer és a telefon csak egy mellékhatás. Az egész probléma az oszlopokkal, póznákkal, antennákkal és sugárzással stb. csak egy elterelő hadmozdulat és az igazi cél az volt hogy a kis adó bejusson a házba/lakásba.
Most már nemcsak hogy az egész ház/lakás, pulzáló magas frekvencián sugároz, hanem már az Internetre is rá van kapcsolva (az első Internet-ház/lakás a világon).
Semmit nem segít, ha elutasítják a "Dobozt" mert a szomszédoknak, aki ugyanattól a trafótól függenek, már megvan, és küldi a 3G impulzusokat a be nem kapcsolt otthonokba is az elektromos hálózaton át. (
áramszűrőre van szükség...)


A LOIS HAARP-Marlow/D/MV Svédország


Svédország, Norvégia és Finnország után Németország következik, de nézzünk meg néhány HAARP létesítményt is, mielőtt a tudatmódosítás legújabb "vívmányaival" ismerkednénk meg:


A kiépülő rendszer a legnagyobb a világon! Korábban ezzel a címmel az 
USA Garkona-i (Alaszka) bázisa dicsekedhetett, de nyár elején működésbe lépet az új rendszer. Néhány HAARP bázis a teljesség igénye nélkül:


A MU radar, 1 megawattos üzem Japánban (34 ° 51′14 .80 “N 136 ° 6′19 .45″ E). (34 ° 51'14 .80 "N 136 ° 6'19 0,45" E)




Arecibo - 2 MW létesítmény Puerto Rico (18 ° 20'38 .97 "N 66 ° 45'9 0,77 "W)




Hippasus (USA) - 70 MW-os létesítmény Fairbanks, Alaska




Sura (orosz) - 190 megawattos létesítmény Közép-Oroszországban (56 ° 7′10 .32 “N 46 ° 2′4 .41″ E). (56 ° 7'10 0,32 "N 46 ° 2'4 0,41" E)




EISCAT (Európa, Norvégia, Svédország, Finnország, Franciaország, Egyesült Királyság és Németország) - 1 gigawattos létesítmény, Tromso, Észak-Norvégiában (69 ° 35′1 .06 “N 19 ° 12′57 .11″ E). (69 ° 35'1 .06 "N 19 ° 12'57 0,11" E)

Itt kell megemlíteni a 
Haiti és szecsuáni földrengéseket:
Az orosz haditengerészet közlése szerint a U. S. hozta létre a földrengést Haitin:

"Az orosz 
Északi Flotta jelezte, hogy földrengés pusztított Haitin. A vizsgálat egyértelmű eredménye, hogy az USNavy használt földrengés fegyvert. A mért értékek szerint, egy lineárisan kimutatható, a földrengések egymás utáni kapcsolata. A jelentések szerint, nem véletlenül történt, hogy a rengések azonos mélységben következtek be Venezuelában és Hondurasban.
Az északi flotta 2008 óta fokozott figyelemmel kíséri az amerikai Tengerészgyalogság Karib-térségben történő mozgásait és tevékenységét, de már korábban is folyt ez a tevékenység, válaszul arra, amikor az amerikaiak bejelentették szándékukat, hogy helyreállítsák a negyedik flottát, amely 1950-ben feloszlott. Oroszország válaszolt egy évvel később, a Flotta által vezetett nukleáris meghajtású Nagy Péter cirkáló "kezdte az első gyakorlatokat ebben a régióban, a hidegháború végén".

A 70-es évek végére, az USA-ban "sokat haladtak" a fegyverek és földrengések területén, ezek a jelentések tartalmazzák, hogy most már használhatók az impulzus és plazma fegyverek, 
Tesla elektromágneses felfedezései, a Sonic technológia, továbbá a "Shockwave bomba."
A jelentés összeveti a két földrengés fegyvereinek tapasztalatait. Az USA-ban Haditengerészet által a közelmúltban, a Csendes-óceánban okozott földrengés nagysága 6,5-es volt. A sztrájkok körüli területen Eureka városban okozott károkat, Kaliforniában. De a vizsgálat kimutatta, hogy a karibi térségben 140.000 ártatlan ember halálát okozta.

A jelentés szerint, "több mint valószínű", hogy az USA-ban a Haditengerészet "teljes tudomással bírt" a katasztrofális kárról. A földrengést Haitin, a már előre beállított forgatókönyv szerint tálalta a Déli parancsnokság helyettese. 
A vizsgálatok végső eredményéről készült jelentések e fegyverekről, figyelmeztet arra, hogy az USA tervezi, hogy megsemmisíti Iránt egy sor földrengéssel. Célja, hogy megdöntse a jelenlegi iszlám rezsimet. Továbbá, a jelentés szerint, a rendszert "teszteli" az Egyesült Államok (HAARP Project). Így hoznak létre anomáliák az éghajlatban, okoznak árvizeket, aszályokat és hurrikánokat.

Egy másik jelentést tényként megállapítja, hogy a szecsuáni földrengést (Kína 2008. május 12-én, nagyságrendje 8,7 a Richter-skála szerint), HAARP rádiófrekvenciák okozták. Meg lehet állapítani, hogy van összefüggés szeizmikus aktivitás és az ionoszféra között. A romboló rádiófrekvenciák által kiváltott erőterekről, amelyek a HAARP jellemzői, az alábbi következtetések vonhatók le:

1 .- A földrengések azonos mélysége lineárisan ugyanaz a hiba által okozott indukált frekvencia lineáris vetülete.
2 .- A koordinált műholdas konfiguráció koncentrált gyakorisága előrejelzi a specifikus pontok (erőterek) létét.
3. - A diagram azt mutatja, hogy a földrengések mesterségesen keletkeztek lineárisan azonos mélységben.

Venezuela, január 8-án, 2010. Mélység: 10 km.
Honduras, január 11-én 2010. Mélység: 10 km.
Haiti, január 12-én 2010. Mélység: 10 km.
Minden esetben a mélység közel 10 km. 

A földrengések után közvetlenül, a 
Pentagon azt mondta, hogy a Baltimore-ban dokkolóUSS Comfort kórházhajó elhajózott Haitibe, annak ellenére, hogy néhány napnak kellett eltelnie Haitira érkezése előtt. Mindazonáltal, haditengerészetnél Mike Mullen admirális, a közös vezérkar főnöke, azt állította, az Egyesült Államok fegyveres erői felkészültek vészhelyzetre, amelyet a katasztrófa okozott. Douglas Fraser, általános parancsnok, azt állította, hogy parti őrség és az USA, tengerjáró hajókat küldtek a térségbe segítséget nyújtani, akkor is, ha csak korlátozott források és helikopterek állnak rendelkezésre.
A repülőgép-hordozó 
USS Carl Vinson küldték a Norfolk-i haditengerészeti támaszpontról, Virginiából, kiegészítve a szállítmányt repülőgépekkel és helikopterekkel. Haitire január 14-én, kora délután érkeztek meg.
Az U. S. Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (
USAID), Haitin működött a földrengés előtt.

Az orosz Külügyminisztérium jelentése szerint, az USAID és az USA Déli-parancsnokság megkezdte munkáját a "humanitárius invázió" megküldésével. Legalább 10.000 katona és vállalkozó ellenőrzésre, a haiti területre, 
ENSZ rendelésre, miután pusztított a "kísérleti földrengés." /Lisa Karpova/

Bizonyítékok állnak rendelkezésre a HAAPR felhasználására földrengések előállítására. Az alábbi kép a kínai, szecsuáni földrengésről készült 2008 májusában 1 órával a katasztrófa előtt.

Azóta Svédország országos agykontroll kísérlet színhelyévé vált. Az ország északi területeit a NATO ACT használja kísérleti terepként, a svédeken pedig, több szinten csattan az ostor! A betelepített muzulmánok, és az országot megszálló zsidók eltartásán kívül a tudatbefolyásolással is meg kell küzdeniük, miközben a betelepülők harcának színterévé vált az ország.
A svéd kormány szerint villanyszámla csak a valós értéket mutathatja. A 2009-es törvény kimondja, hogy nincs több pénzkövetelési lehetőség, csak az elhasznált energiát szabad megfizettetni (milyen szép tőlük)! Közvetlenül az áramszolgáltatóktól küldik a levelet, hogy szeretnének telepíteni minden házban egy kis számítógépes digitális adót. 




Mindenhol van, de senki nem tudja mi ez, vagy mit csinál az "EnergyBox". Ez a Villamosenergia "Internet" (nem az El internet, amely megállította a szélessávú vállalatokat. Különösen 3G menne csődbe). Az EnergyBox egy 
GPRS-adó és a GSM frekvencia keveréke, GSM és 3G (UMTS). A rendszer széles sávú, a sugárzása nagyon hasonló a radaréhoz (!). Az információkat nem nyilvános közigazgatási felületen nyújtják be, hanem az Interneten (?) .
A EnergyBox egy bináris rendszert is tartalmaz, ami egy "
Eshelon mérő" (nem Echelon), a PLC rendszer gazdája a Televent Company. A PLC rendszer, megváltoztatja az aktuális netet, így könnyebb információt küldeni. A radar-szerű mikrohullámok az egész házat egy pulzáló rádiófrekvenciás elektromágneses mezővé változtatják. A 3G mindig egy tiszta fegyver-rendszer volt, és a 3G-s telefonok csak mellékhatásai. 3G, Amerikából jött, és került Európába, az amerikai hadsereggel (mint az összes többi mobil rendszerek is).
A "
totalitárius ellenőrzés" most már az El-hálózathoz is kapcsolódik egy másik törvényen keresztül. Ez a hírközlési törvény. Ez a jog biztosítja az Alapjogi Ügynökségi jogot, hogy nyomon követhető legyen az összes kommunikációt. Értelmezni kell az e-maileket, lehallgatni a telefonokat, ellenőrizni faxokat és minden mást, aminek köze van a kommunikációhoz. A EU vezetése ezért ruházta fel szinte korlátlan jogokkal az Europolt!
Benne vagyunk a legnagyobb, az emberi agyhullámokra irányuló kísérletben, amelyet a világ valaha látott. Svédország és Finnország mindig kísérleti országok voltak a mikrohullámú kísérletek tekintetében, és ezért kapta meg ugyancsak ez a két ország a rendszert először, de Norvégia sem kivétel, ahogy rendszer németországi és hollandiai állomásához ért mára.
Természetesen a NATO sok kísérletet fog végrehajtani a lakosságon. Bizonyos fegyvereket csak "élőben" lehet az embereken letesztelni. A LOIS készen van, és a kísérlet széles skálán folyik. ( Egész Dél-Sv.o.-t lefedi és valószínűleg összekapcsolódik az EnergiaDobozzal, de a
V.R.A,, Echelon, NSA, Lofar-rendszerrel is Közép-Európában, valamint az Eiscat-tal északon.


A németországi tervezetek már elkészültek. Egy kis ízelítő:


Azok, akik ismerik mikrohullámú sütőt és mikrohullámokat, képzeljék el a többi ellenőrzési lehetőségeket. A módosított ELF, ULF, stb.-vel jól látható minden szoba 3D-ben, hallani minden beszélgetést, és még befolyásolhatja az agy hullámait az embereknél.
(Egyetlen távirányítóval kapcsolható az összes besugárzott területen élő?) Aki semmit sem tudnak chemtrails tevékenységekről, annyit azért tudnak, hogy báriumot tartalmaznak a vegyi csíkok. A hosszantartó báriumszórással, például a jelentős sporteseményeken, nem csak az emberek láthatók a radaron, hanem még az is, hogy mi van a zsebükben.
Az esőcseppel mikroszkopikus méretű cseppképzésén kívül kontrasztanyagként is szolgál, hasonló módon, mint ahogy egy CT vizsgálat esetében kontrasztanyagot használnak érfestésre.
Sokan megkérdezhetik, milyen módszerrel befolyásolható az emberek tudati állapota, és itt ne hazai politikusaink beszédeire, nyilatkozataira gondoljunk (a heveny idegbajhoz ez is elegendő!)?
Az 
EEG (elektroenkefalográfiai) vizsgálat a legtöbbek számára ismerős gyógyászatban alkalmazott módszer, az agyhullám mintázatok megjelenítésére, normálistól eltérő hullámformák észlelésére, vizsgálatára. Szinte egyidőben az elektromágnes jelrögzítéssel, megkezdődött az alacsonyfrekvenciás (0,1-40Hz közötti) agyi bioárammintázatok rögzítése is. Nem kellett sok idő, hogy a gyorsan fejlődő technika lehetővé tegye, a felvett, de szándékosan kiváltott hullámformák (félelem, apátia, fájdalom stb.) egyre nagyobb teljesítményű lesugárzását. A szokványos adósugárzások esetében szinuszos (transzverzális) hullámokat alkalmaznak, melyek a távolság négyzetével arányosan veszítenek energiájukból, de a skaláris, vagy más néven longitudinális lökéshullám jellegű sugárzás, lineárisan (egyenes arányosan) veszít csak az energiájából. Sokkal nagyobb távolságokra is eljuttatható a kívánt jel, kevesebb energiával. A mesterségesen létrehozott lökéshullámokkal, a HAARP és az ionoszféra tulajdonságainak kihasználásával földrengéseket, a légkör, és ezek alapján, az időjárás befolyásolását is megoldották. Kulcsszó: Interferencia!
Németországban, egy részletes és nagy tömeget vizsgáló tanulmány kimutatta, hogy csaknem az összes 3G-sugárzásnak kitett "alanynál" elváltozások mutatkoznak a gerincvelőben. A kezdet: leukémia!
Konzekvencia: ha az orosz haditengerészet tesz hivatalosan közzé ilyen jelentést, majd hagyjuk a "hitetlen Tamásoknak", hogy a saját agymosott, manipulált gondolataikkal tompítsák a kérdés élét, megadjuk magunkat. Nyugaton ezt az elképzelést, hatalmas média-manipuláció végzi, és vezeti az emberek széles tömegét tévútra. Több politikus részéről a világpolitikában egyenesen az a feltételezést ment, hogy a földrengés úgy állították elő Haitin, az amerikai HAARP létesítményekkel. De az orosz haditengerészet is elemezte a mérést ... , és szintén arra a következtetésre jutott, hogy a bűncselekmény elkövetésében a mi amerikai "barátaink" (népirtási céllal) jártak el. Az amerikai tömeggyilkos, a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt kellene, hogy feleljen bűncselekményeiért, de, a Hágai Nemzetközi Bíróság sajnos, az ENSZ kutyája, ahogy az ENSZ is az amerikaiak által vezetett cionista törekvés a világhatalom megszerzésére. NWO.
A HAARP, a chamtrail, az alacsony, agyhullám frekvenciájú elektromágneses sugárzások tudatmódosító hatásai, a háborúk szítása, öbölkatasztrófa, biológiai hadviselés, kényszeroltások és az emberi jogok semmibe vétele mögött mindig ugyanazok állnak, hiába hívják, mutatják magukat ENSZ-nek, WHO-nak, EU-nak, vagy más, magát humanitárius szervezetnek feltüntetve, ezek az 
NWO "álruhái"! 


(Nem utolsó sorban meg kell jegyezni, hogy a kolontári gátszakadást előtt nem csak a gyanús körülmények szaporodtak meg, de a kisebb, 2-2,6-os Richter-skála szerinti magyarországi földrengések is! Az ilyen "mozgatás" nem tesz jót egy iszapgátnak! Az EM technológia viszont várhatóan nem veszélyezteti Magyarországot, mivel bevezetésekor már alig lesz olyan magyar állampolgár, akinél nem kapcsolták még ki a villanyt!) 

Tulok
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése