2015. július 4., szombat

Vakolók uralják a gazdaságot, a politikai életet, a véleményformáló eszközöket.




Vakolók uralják a gazdaságot, a politikai életet, a véleményformáló eszközöket.

Ne csodálkozz , hogy a nemzet halálra van ítélve – e zsidó férgek be akarnak települni , és téged ki akarnak irtani , mint a Paleztinokat.

Megdöbbentő dolgokat fognak olvasni, ám minden egyes állítást leellenőriztünk, és azokat bizonyítékokkal támasztjuk alá. Nem az íróasztal mögül szövünk légből kapott elméleteket, nem rágalmazunk senkit és semmit, hanem szívós munkával tárjuk fel azt a pénzügyi, gazdasági, szellemi és metafizikai eszközöket is használó titkos összefonódást, amely több száz éves aknamunka után mára a világ urává tett egy szűk kört. Soha nem volt ennél időszerűbb ez a leleplezés, mert hazánk éppen napjainkban veszíti el a maradék szuverenitását is azzal, hogy a magyar Országgyűlés Európában elsőként ratifikálta az úgynevezett Lisszaboni Szerződést, amely lényegében a már egyszer zátonyra futott új EU-alkotmány, amely az országok függetlenségének teljes eltörlésével létrehozza, pontosabban befejezi a régi szabadkőműves álmot: az Európai Egyesült Államokat!

Hazánk függetlenségének elveszítését úgy szavazta meg Európában elsőként és egyedülállóan szolgai módon a kormányoldal és ellenzék együtt (tisztelet a néhány kivételnek), hogy a képviselők el sem olvashatták a több száz oldalas szerződést, s annak még a magyar fordítása sem állt a rendelkezésükre. A politikai „elitünk” ennél mélyebbre már nem süllyedhet. A fősodrú média pedig hallgat. Tényfeltáró sorozatunk mostani részében azt bizonyítjuk be, hogy mindez nem véletlen, hiszen a gondolkodásunkat, a szellemi és politikai életet, a gazdaságot és a médiát ugyanazok a körök irányítják.

Ők határozzák meg a gondolkodásunkat, a közéletet 

Előző számunkban bemutattuk a szabadkőművességet és a hozzá kapcsolódó egyéb titkos társaságokat, amelyek több száz éve végzik felforgató tevékenységüket a régi rend ellen. A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy formálisan 1989. december 27-én alakult újjá az Intercontinental (ma Marriott) szállóban, több száz külföldi szabadkőműves páholy képviselőinek a jelenlétében. Ennek előzményeként 1989 nyarán Budán, a Zichy-kastélyban alakult meg hivatalosan (ekkor még egyesületi formában) a magyar szabadkőművesség. Szabadkőműves szempontból egyébként nem is lehet megszüntetni a páholyok működését, csupán ideiglenesen felfüggeszteni. Ez így történt Magyarországon is, ahol a kommunista rendszer alatt nem formálisan, de tovább működött a szabadkőművesség, amelyet – többek között – Párizsból irányítottak. Az úgynevezett rendszerváltozást követően ismét nem kellett titkolózniuk: a János-rendi Szimbolikus Nagypáholy keretében előbb négy, majd öt páholy létesült a fővárosban, egy pedig Szegeden. Ezzel párhuzamosan újjáalakult a Magyarországi Nagyoriens is.

E kettősség korábban is létezett: az angolszász orientációjú, a Világegyetem Nagy Építőmesterében hívő János-rend és a francia, vagy latin orientációjú, teljesen ateista, materialista Nagyoriens párhuzamosan kezdte honi működését, hogy azután 1886-ban egyesüljenek a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy keretében. A kétségtelenül sokkal rombolóbb és veszélyesebb ún. francia irányzat és az angolszász orientációjú János-rendiek között nincs mindig teljes egyetértés. Ezért nem tudták például még visszaszerezni a korábban államosított szabadkőműves székházat, amely Budapesten, a Podmaniczky utca 43. szám alatt található.

A páholyházat a kommün alatt konfiskálták, majd 1919 után a MOVE sajátította ki magának, s mivel a Horthy-korszak alatt betiltották a szabadkőművességet, nem is tudták visszaszerezni azt. Végül 1950-ben ismét államosították az épületet, majd a Belügyminisztérium (BM) kezelésébe került. A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy a betiltott előd minden tekintetben legitim jogutódjának tartja magát, így vélekedése szerint indokolt lenne, ha visszakapná a páholyházat. Az épület körül azonban korántsem tiszták a viszonyok: a tulajdonosi láncban a BM után előbb a Postabank következett, amely később eladta az épületet egy izraeli befektetőnek, ám a Szimbolikus Nagypáholy nem akarja a saját tulajdonának tekintett páholyházat pénzért visszavásárolni - közben egyre romlik az épület állaga.

A jogi ellenérvek (melyek szerint a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy nem egyedüli jogutódja korábban feloszlatott elődjének) esetleg kivédhetők lettek volna, ha a két (az angolszász és a francia orientációjú) nagypáholy közös jogutódként jelentkezik az épületért, de az együttműködés végül nem jött létre. Így maradt az belső civakodás, ráadásul az izraeli befektető sem éppen jó ellenfele a szabadkőműveseknek, ezért egyelőre parkolópályán van az ügy. A XIX. századtól datálható kettészakadásra visszavezethető belviszálynak más látható jelei is vannak.

Márton László, a párizsi Martinovics-páholy vezetője, akiről már a múltkori számunkban is írtunk, 2006 nyarán egészen példátlan módon a nyilvánosság előtt esett neki szabadkőműves testvérének, Jászberényi Józsefnek, mert az A magyarországi szabadkőművesség története című könyvében fel merte lebbenteni a fátylat a szabadkőművesség néhány titkáról. Az ún. francia orientációjú szabadkőműves vezető, Márton László azt vetette az angolszász orientációjú szabadkőműves, Jászberényi József szemére, hogy – mint nyilvános vitairatában írja – „eddig a szabadkőművesekkel kapcsolatos rossz ízű, rágalmakat terjesztő mítoszok kiötlése és terjesztése kizárólag a mozgalom ellenfeleinek privilégiuma volt.

Úgy látszik, ma már ott tartunk, hogy némelyek a közösségen belül is szükségesnek tartják az efféle mítoszok gyártását.” Nahát, nahát, ezek szerint néhány beavatott oda jutott, hogy kiteregeti a szabadkőművesség valódi céljait, amelyeket nekünk kívülállóknak csak szívós nyomozómunkával sikerül felderítenünk? Nem véletlen, hogy ez nem tetszik annak a Márton Lászlónak, aki az ún. francia-latin irányzathoz tartozva a leginkább romboló, nemzetellenes csoportot képviseli. A közgondolkodást ugyanis kizárólag ők határozhatják meg.

Az egyik szabadkőműves hátterű szervezet, a Márton László által vezetett Bibó István Közéleti Társaság névsorát végigolvasva képet kaphatunk arról, hogy miért futtatja a médiamonopólium a következő személyeket. Nem véletlen, hogy a szabadkőműves Bibó István nevét viselő közéleti társaság létrehozását a többek között a Fidesz alapítóit Oxfordban kiképző Soros Alapítvány és a Friedrich Naumann Alapítvány, valamint az MSZP-s Baja Ferenc által gründolt Táncsics Mihány Alapítvány támogatta, amely a napokban Gyurcsány Ferenc melletti szimpátiatüntetést jelentett be, majd a „túlzott érdeklődésre” (sic!) hivatkozva lefújta az akciót. Nos, vizsgáljuk meg a szabadkőművesek által létrehozott szervezet alapítóinak névsorát:
Aszalós János, Bartha Ferenc, Ifj. Bibó István, Boór János (München), Boros István,
Borbándi Gyula (München), Cs. Gyimesi Éva (Kolozsvár), Csepeli György, Dessewffy Tibor, Farkasházy Tivadar, Fejtő Ferenc (Párizs), Földes Anna, Furmann Imre, Gombár Csaba, Gölöncsér József, Göncz Árpád, Görgey Gábor, Hankiss Elemér, Hegedűs B. András, Heller Ágnes, Horányi Özséb, Kántor Lajos (Kolozsvár), Kende Péter, Kenessei István, Kéri László, Kukorelli István, Lengyel László, Litván György, Magyar György, Medgyessy Péter, Márton László, Messmann István, Mihályi Gábor, Molnár József (München), Pados László, Petőcz András, Petschnig Mária Zita, Pomogáts Béla, Szabó Iván, Torma Kálmán, Tormássy Zsuzsanna, Vásárhelyi Miklós, Veér András, Vermes Géza (Oxford).

Ugye, sok az ismerős név? És azt is tudjuk, hogy nem éppen a nemzeti oldalon helyezkednek el ezek a közéleti személyek, sőt a legvéresebb szájú liberálisok és szocialisták. De nézzük tovább a szabadkőműves társaság (műsor)vezetőit. Ők a következők: a társaság első embere a már cikksorozatunkban bemutatott szabadkőműves páholyvezető Márton László, valamint Kende Péter, Heller Ágnes, Litván György. Megnyitót és köszöntőt Göncz Árpád (SZDSZ) volt köztársasági elnök és Vitányi Iván (MSZP) mondanak. Az előadók között nem kisebb személyeket találunk, mint a szintén véres szájú Ferge Zsuzsa, az SZDSZ-es Fodor Gábor, a gyűlölködő Furmann Imre, a rasszista, cionista zsidó szabadkőműves társaság, a B’nai B’rith által pénzelt Gerő András „történész”, a vadliberális Gönczöl Katalin, a mindent megmagyarázó Hankiss Elemér, Horváth Aladár uszító cigányvezető, Lengyel László, Debreceni József és Kéri László futtatott politológusok. A szabadkőműves páholyvezető által irányított társaság legkedvesebb előadói közé tartoznak az MSZP-SZDSZ kormány tagjai, így többek között Gyurcsány Ferenc, aki a miniszterelnökök hosszú sorában foglalja el a legmélyebb helyet, valamint Bozóki András, aki a magyar történelem kultuszminiszterei között képviseli a legalsó bugyrot.

Apropó Bozóki András! Az anarchista nézeteket valló és hirdető, szélsőségesen liberális-baloldali Bozóki olyan szoros kapcsolatokat ápol a szabadkőművesekkel, hogy – bár a Bibó István Közéleti Társaságban való fölbukkanása is bőven elég bizonyíték szabadkőműves voltára – joggal feltételezhetjük, hogy ő is közéjük tartozik. Mivel írásunk ezen szakaszában azt kívánjuk bizonyítani, hogy a közéletünket, történelemoktatásunkat és szellemi életünket ezen titkos társaságok határozzák meg, álljunk meg egy pillanatra Gyurcsány Ferenc első kultuszminisztere, közeli jóbarátja és főtanácsadójának neve mellett.

A szélsőségesen nemzet és egyházellenes Bozóki annak idején a Fideszben indult, és Orbán Viktorékhoz hasonlóan Soros ösztöndíjjal kezdte és a párt alakulásánál is ott bábáskodott. Ennyit a pártok egy gyökerűségéről. Ő alapította annak idején a Magyar Narancs nevű szélsőségesen liberális hetilapot. A zsidó szabadkőműves szervezet, a B’nai B’rith magyarországi képviseletének támogatásáért lobbizó Hiller István a következőket nyilatkozta, amikor átadta helyét az új kultuszminiszternek, Bozóki Andrásnak, akit – mint jóbarátja -ugyancsak támogatásáról biztosított: "Azt kértük tőle, ne csak a kormány egy szakminisztere legyen, hanem egy szellemiség megjelenítője, szociáldemokraták és szabad demokraták koalíciójának megjelenítője egy progresszív egy haladó modern Magyarország kultúrájának megjelenítője."
Hú, de ismerősek ezek a szavak: progresszív, haladó, modern… Szabadkőműves szavak ezek.

Amennyiben a fenn említettek nem lettek volna elégségesek Gyurcsány Ferenc tanácsadójának és egyik legjobb barátjának szabadkőműves kötődésének bizonyítására, akkor megemlítjük, hogy Bozóki András bensőséges kapcsolatot ápol Pók Attilával, a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy egyik alapítójával. Pók Attila pedig az a személy, aki ahhoz a körhöz tartozik, akik meghatározták a magyarországi lakosság közgondolkodását, elsősorban történelemszemléletét. Nekik köszönhető, hogy napjainkig azt tanulják a gyerekek az iskolában, hogy a magyarok a honfoglalás előtt lényegében ősközösségi szinten éltek, halásztak, vadásztak, bogyókat gyűjtögettek. Aztán egyszer csak hirtelen Európa legerősebb birodalmát, királyságát hozták létre. Ezen a nyilvánvaló (és az összes többi történelmi hazugságon) ellentmondáson mindenestre könnyen átugrik ez a társaság. Ők alkotják a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetését, az ő jóváhagyásuk nélkül még egy tankönyv sem jelenhet meg.

A szabadkőműves Pók Attila az MTA Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese, míg az igazgatói székben barátja és „testvére”, Glatz Ferenc ül, akit néhány éve az MSZP szeretett volna a köztársasági elnöki székbe ültetni. Emlékezhetünk az általa szerkesztett A magyarok krónikája című lexikonra, amely tele van történelemhamisítással, a magyarok „gaztetteivel” és a zsidóság túlmisztifikálásával. Ezért tanuljuk mindannyian azt már az iskolapadban, aztán a könyveken, a médián, a filmeken keresztül, hogy a szabadkőműves felvilágosodás kora előtt „sötét középkor” volt. Ők ültették be a fülünkbe azt is, hogy a felvilágosodás előtt „buta módon” azt hitték az emberek, hogy a Föld lapos, holott akkor szférákról beszéltek, s úgy gondolták, hogy a világ egymásra boruló gömbökből, szférákból áll. Ezt a „középkori butaságot” egyébként semmi és senki nem tudta megcáfolni mind a mai napig. A szabadkőművesek azonban folyamatosan hamisítják a történelmet, hogy még véletlenül se kívánjuk az ősi rendet. A világtörténelmet ugyanúgy átírták, mint népünk, nemzetünk múltját. Virtuális valóságban élünk.
Ők irányítják a gazdaságot is!!!

Tényekkel bizonyítjuk be, hogy jelenleg a világot egy szűk réteg irányítja, amely nem csupán a politikai rendszereinket, kormányainkat határozza meg, de befolyással bír a gondolkodásunkra, kezében tartva a történelemoktatást, a művészeteket, a divatot, de még az étkezésünket és a szokásainkat is. Alig lehet kivonni magunkat a hatásuk alól. Demokráciát hirdetnek, miközben a jelenlegi demokrácia valójában a pénzhatalom diktatúráját jelenti. A világ különböző országaiban bejegyzett rengeteg cégnév mögé bújva, tulajdonképpen ugyanaz a szűk érdekkör és ugyanazok a személyek irányítják a világ politikai-gazdasági életét. Hogyan, miként és kik ezek a személyek, érdekkörök? Erre adunk most választ.

A világ vezető 2000 cégét megvizsgálva rádöbbenhetünk, hogy az igazgatótanácsi tagok között rengeteg az átfedés, és szinte valamennyi multinacionális vállalat között találunk kapcsolódási pontokat, ha a cégvezetők névsorát alaposan átböngésszük (lásd táblázatunkat, ábránkat). Napokig vizsgáltam több száz cég igazgatóságának névsorait, s határozottan kijelenthetem, hogy a világ néhány ezer legerősebb multinacionális, nagyrészt amerikai székhelyű cégét (főleg bankok, befektetői alapok, olajcégek stb.) gyakorlatilag ugyanaz a kör irányítja, ezek a mamutcégek pedig a világ gazdasági életének több mint a felét tartják a kezükben. Állításom részletes bizonyítására egy lap terjedelmi okokból nem megfelelő, ám a leírtakról bárki meggyőződhet, állításaimat leellenőrizheti a következő internetes oldalon: http://www.theyrule.net/2004/tr2.php. Itt a vezető amerikai világcégek igazgatósági tanácsainak névsorait böngészheti bárki, és Ön is megtalálhatja a kapcsolódási pontokat. Az oldalt egyébként rendszeresen átköltöztetik egy másik szerverre, mert a hatalom nem szereti, ha leleplezik, ezért időnként eltávolítják a világhálóról.

Arról, hogy kik alkotják azt a szűk kört, amely az igazgatótanácsok mögött állnak, s hogy miként működik ez az elképzelhetetlen vagyon fölött rendelkező globális pénzügyi-gazdasági hatalom, a téma egyik legnevesebb szakértőjét, lapunk főmunkatársát, dr. Drábik Jánost kérdeztük:

- A több évszázadot átívelő és méreteiben globális és az egész világot átfogó, nagy stratégiai célokat követő, tehát világméretű összeesküvés – ami szintén létezik -, annak az alanyai többen vannak és olyanok, ahol az egyik ember a másik generációnak adja tovább a stafétabotot. Mindig meg kell nézni, hogy melyek azok a struktúrák, amelyek rejtve vannak, és sok ilyen struktúra van. A mai világban is több olyan struktúra működik, amely történelmet átívelő. Ha csak egy ilyen célt választok ki, ilyen a világállam megteremtése, az egy központból irányított világrendszer létrehozása, vagy az új világrend létrehozása. Ezt például, felvállalták a szabadkőművesek és a szabadkőműves különböző irányzatoknak a struktúrái, amelyekben mindig egyik nemzedék a másiknak adja a stafétát. Igenis meg vannak azok az alanyok, amelyek viszik tovább évszázadokon átívelve ezt a stratégiát.
A szabadkőművességet példaként említettem, mert a szabadkőművesség ugyan ebben a hálózatrendszerben benne van, de ma már nem a legfontosabb szerepet tölti be. Sokkal fontosabb szerepet töltenek be a különböző pénzügyi struktúrák, a pénzügyi struktúrákat kiszolgáló, olyan privát társulások, különböző szervezetek, nevezetesen a New York-i Külkapcsolatok Tanácsa, és ennek a megfelelő intézménye Londonban, a Royal Institute of National Health, mert ez lényegében egy intézmény, csak az Atlanti-óceán miatt válik ketté, de ez már világhálózatot működtet. Budapesten is megvannak ennek az elágazásai, megnevezek egy ilyen elágazást a Hungarian Atlantic Council (Magyar Atlanti Tanács), amelyben például az összes politikai párt felső vezetői benne vannak, és békésen el vannak egymással.

- A Magyar Atlanti Tanács. Pontosan mi ez, hiszen ennek Orbán Viktortól kezdve, az MSZP-s politikusokon át, Baló György újságíró is a tagja?

- A Magyar Atlanti Tanács ennek a központi pénzhatalomnak az elágazásai közé tartozik. Először is tudni kell, hogy ennek a pénzhatalomnak a magját egy dúsgazdag bankár dinasztiából álló csoport képzi. Azért van nagy hatalma ennek a bankár dinasztiából álló csoportnak, mert nem több mint húszezer ember a tagja. Az a vagyon, amivel rendelkeznek, magánvagyon, de nincs szétosztva, hanem különböző családi alapítványokba, holdingokba, egyéb alapítványokban – kb. harmincezer alapítványba -, különböző befektetési alapokba és egyáltalán a nemzetközi pénzpiac különböző szereplőinek a vagyoni állagába, és természetesen az ötszáz multinacionális világcégbe van fektetve. Ennek a csoportnak a nyilvántartott vagyona háromszáz trillió dollár.
Ezt az összeget természetesen nem én találtam ki, hanem matematikus-közgazdász szakértők, különböző országokban működő és különböző módszerekkel számoló szakmai csoportok becsülték meg. Ez egy rendkívül nagy hatalmat jelent, mert itt ugye angol számokról van szó, ami azt jelenti, hogy egy trillió ezermilliárdot jelent. Háromszáz trillió dollár, az egy rettenetesen nagy vagyon.Ez úgy oszlik meg, hogy a Rothschild dinasztia egybe tartott vagyona száztrillió dollár. A második leggazdagabb család, ahol vagyon egyben van tartva, az a Rockefeller dinasztia, az ő vagyonuk tizenegy trillió dollár. Ez csak a törzs vagyon. Ők a tulajdonosai ötszáz világcégnek. Tulajdonképpen a világcégek részvény tulajdonosai,igaz mások is vannak, de a döntő részvény csomag náluk van. Létrehozták a nemzetközi pénzvilágnak a globális részvény vagyonát.

- Konkrétan milyen alapítványok, holdingok ezek, mivel foglalkoznak, mert nyilvánvalóan egy Hatvannégy Vármegye Alapítvány az nem ilyen.

- Természetes, hogy nem. Ezek a családi alapítványok nagy vállalatokat, és földbirtokokat, kereskedelmi vállalatokat, transzport (szállítmányozási) vállalatokat működtet. Ők a nagy földbirtokosok Brazíliában, Argentínában, övék a dél-afrikai gyémánt bányák, mit soroljak még, a chilei réz is az övék. Az Egyesült Államoknak a mezőgazdasága, a hadi ipara (rakétaiparostól, a repülőgépgyártáson át, az összes fegyvernemig, tengeralattjárókig, az űrkutatásig) egy szóval minden az ő kezükben van, ők a tulajdonosok. Ezek az alapítványok, holdingok irányítják a pénzvilágot. Nem csak a tőzsdéről van szó, hanem a központi bankokról is. Ugyanis a központi bankoknak az intézménye biztosítja azt, hogy ez a szűk embercsoport a levegőből is korlátlan mennyiségű pénzt tud előállítani, amikor neki arra szüksége van. Mivel ezt a saját maga monopóliumává sikerült tenni, ezért olyan helyzetbe hozta magát, hogy ő mindig rendelkezik kellő tőkével ahhoz, hogy a termelő vagyont felvásárolja. A termelő vagyonnak a felvásárlására ENSZ adatot mondok. 2000-ben tette közzé a Tokióban működő egyik ENSZ Tudományos Intézet, amelynek az egyik fiókintézete Finnországban van. Közzé tették a következő adatot, hogy annyira előrehaladott már ennek a pénz oligarchiának a vagyon koncentrációja és centralizációja, hogy a világ pénz megoszlása 2000-ben így nézett ki: ha a hat és fél milliárd embert tíz főre redukálom, és az összes vagyont száz dollárra, akkor egy emberé kilencvenkilenc dollár, és kilenc emberé az egy dollár.
Ma már még rosszabb a helyzet. Mi következik ebből? Ez a pénzimpérium hatalma, ráadásul ez rejtőzködő.
Ugyanis, ha megkérdezi valaki, hogy hol van, azt mondom, hogy sehol és mindenütt.
Úgy létezik, mintha veszek egy pohár vizet és belerakok egy pohár sót. A kanál só eltűnik, csak a vizet látom, de a só a meghatározó elem abba a pohár vízbe. Vagyis a látható államok rendszerében a pénzügyi struktúrákban van elrejtőzködve ez a pénz impérium. A pénzügyi struktúrákon keresztül ellenőrzi ezeknek az államoknak a monetáris rendszerét, bank rendszerét, és azon keresztül ellenőrzi a termelők gazdaságát. Ezen keresztül ellenőrzi az egész társadalmat, és kezében tartja a megvásárolt politikai vezető réteget. A politikai vezető rétegnek pont a rejtőzködés érdekében el kell játszani a demokrácia színdarabjátékát. Erre azért van szükség, mert a demokrácia, az a kulissza, ami mögé a pénzuralmi rendszernek, amely lényegében diktatórikus rendszer, elrejtőzködhet. A pénz impérium tehát a saját biztonsága érdekében rejtőzködik. Azért minősítettem diktatórikusnak, mert úgy működteti az egész világ pénzügyi rendszerét, és gazdasági rendszerét, mint ahogyan a nagy globális korporáció működik. A korporáció, vagyis a multinacionális nagyvállalat az nem demokratikus elvek alapján működik, mert ott vannak egy részről a tulajdonosok, akkor vannak tulajdonosok érdekeit érvényesítő igazgatók és vannak a menedzserek, akik a tényleges irányítást és a termelést végzik. Na most, ez az egész rendszer szigorúan hierarchikus, keményen diktatórikus alá-fölé rendeltségek vannak, és azon kívül egy dimenziós. Semmi más nem számít, csak az, hogy a tulajdonosok, tehát a legfelső szint profit érdekei érvényesüljenek. Tehát ez egy-egy dimenziós, diktatórikus pénzuralmi rendszer. Ezt így nem lehet világosságra hozni, mert akkor az emberek fellázadnának. Ezért ezt az egész diktatúrát befedik a demokrácia kulisszáival. A demokrácia látszata pedig megköveteli demokratikus formák, például választások tartását. Ezért a teljesen megvásárolt és függő vezető politikai réteget általában igyekeznek A és B csapatra felosztani, és ezekkel lejátsszák a demokratikus választási cirkuszt, azért, hogy az emberek fejében az legyen,hogy a saját érdekük érvényesült. Holott arról van szó, hogy A csapatnak és B csapatnak a vezetőit átvilágítják. Bárkit is választ a lakosság, az tulajdonképpen az ő emberük lesz. Magyarország esetében ez egy szociálliberális változat és egy nemzetire festett, de tartalmilag ugyanaz a program. Na most a lakosságot, hogy kézben lehessen tartani, megszerezték a vélemény hatalom dominanciáját is. Olyan értelemben, hogy egy részt tulajdonosai a tömegtájékoztatási intézményeknek, más részt, olyan embereket képeznek ki, akik az ő kívánalmaik és értékrendjük szerint tálalják az eseményeket. Az embereket is tudják ezáltal irányítani, mert az elektronikus korszakban a tévé és a rádió az meghatározó.
Visszatérve ez a pénz impérium, amely Amerikát is úgy használja, mint az izomzatát, ez véglegesíteni akarja az egy központból irányított hatalmát, kvázi globálisunió létrehozásával. Ez tulajdonképpen már működik, ennek meg van már a fővárosa, amely el van dugva. Úgy hívják, hogy City of London. Egy átlag ember City of London alatt a hétmilliós világvárost gondolja, igen ezt is hívják annak, de ennek van egy kerülete, amely külön állam. Külön állam, külön államfővel, rendőrséggel, itt működnek nem csak Nagy-Britannia, de az egész pénzvilág legfontosabb stratégiai irányító intézményei, amelyhez oda tartozik a Bank of England, szorosan együttműködve az amerikai Federal Systemmel, amelynek a Rothschild család a tulajdonosa. Federal System mintegy ötszáz millió dollárt tesz be ennek a családnak a jövedelmébe, amelyből mindig a mindenkori családfő - mert a családi végrendeletek és a családi megállapodások úgy működnek, mint a pénz impérium alkotmánya -, tehát a mindenkori család uralkodója osztja szét a hozamot, nem a vagyont. A több ezer Rothschild családtag csak jövedelmet kap, és az is pontosan meg van határozva, hogy milyen családtagnak, milyen rokoni foknak mennyi jár. A nőknek mindig kevesebb jár.
A többinél is ez hasonlóan van, ezért nevetséges azt mondani, hogy a világ leggazdagabbja Bill Gates, mert az ő egyéni vagyona ötven-hatvan-hetven millió dollár, de mi ez ahhoz képest, hogy szakértők szerint a Rothschild dinasztia egyben tartott vagyona viszont száz trillió! Egy trillió ezermilliárd. Akkor ki a leggazdagabb a világon? Egy Rothschild családtag egyénileg nem gazdagabb, mint egy Bill Gates, mert neki három-négy milliárdja van, mert ez a száztrilliónak az éves hozamából a ráeső részesedés vagy a Rockefellerek tizenegy trilliójából a rá eső részesedés. Akkor ki a gazdagabb? Az egyéni vagyon érdekében az előbb megjelölt személyek, de tudni kell, hogy ez magán vagyon. A magán vagyon azonban egyéni érdeket szolgál, vagyis az egyéni önző meggazdagodásának a célját szolgálja.
  • Mi a helyzet Magyarországon? 
    - Ez a pénz impérium működteti a különböző intézményeit, az egész bank rendszernek részben a tulajdonosa, részben az irányítója. Az általa ide küldött rezidensek és az ő bizalmi embereik ülnek a politikai vezetői tisztségekben. Ezért nem számít, hogy Gyurcsánynak milyen a helyzete a pártban, nem számít, amíg a pénz és korporációs oligarchia megbízik benne, addig ő marad a miniszterelnök. Tudomásul kell venni, hogy ott van a hatalom centruma, ahol vagyon van.
    A magyar néptől azzal a trükkel vette el a vagyont e nemzetközi pénz és korporációs oligarchizmus, hogy megszerezték az egész pénzrendszernek, beleértve a Nemzeti Banknak a teljes felügyeletét, amely ma is hivatalosan száz százalékban a magyar állam tulajdonában van, de olyan törvényeket fogadtattak el a magyar állammal, hogy a Magyar Állam a saját tulajdonának semmilyen dolgába nem szólhat bele.
    A magyarországi politikai elit eladta hazánk szuverenitását!!!

    A jelenlegi magyarországi kormány pedig a világon egyedülállóan undorító módon igyekszik kiszolgálni ezt a globális hatalmat. Gyurcsány Ferencnek sikerült a lisszaboni EU csúcstalálkozón tett szolgai ígéretét megtartania: a népszavazásokon elbukott európai alkotmány helyébe antidemokratikus módon lépő reformszerződést elsőként a magyar parlament ratifikálta – írja a Jobbik a közleményében. És valóban. Erről a következőket olvashatjuk a Nemzetközi információs és politikai kutatók baráti körének nyilatkozatában:
    „A Lisszaboni Reformszerződés valójában egyenlő az elutasított EU Alkotmánnyal, mert bár a Reformszerződés nem állapít meg egy közös himnuszt és zászlót a nemzeti himnuszok és zászlók helyett, és nem cseréli fel a nemzeti állampolgárságokat az európaival, a Lisszaboni Reformszerződés az EU Alkotmány minden lényegi elemét tartalmazza. Ezt a Szerződést, ami akár az EU Alkotmány, lényegében létrehozza az Európai Egyesült Államokat, az egyes nemzetek kormányai saját népeik háta mögött írtak alá - a mi hátunk mögött is - anélkül, hogy tudomásunkra hozták volna, hogy mi is a szerződés lényege. Gyurcsány eddigi reformjai is ebből a központi EU reform-forrásból, a lisszaboni reformok elveiből erednek. Ugyanaz az elv, ami ma készül tönkretenni Magyarországot, készül tönkre tenni egész Európát is, miután az feladta függetlenségét a Lisszaboni szerződés értelmében. Ezután Hazánknak - és a többi tagállamnak- sem lesz joga dönteni olyan kérdésekben, mint saját külpolitika, társadalombiztosítás, egészségbiztosítás, energiaárak, költségvetés, adók, stb. A jelenlegi koalíció a lisszaboni szerződés előzetes kísérleteként próbálja keresztülverekedni Hazánkban az embertelen EÜ és TB reformot is. A Lisszaboni szerződésben foglalt demokrácia és emberi jogok biztosítása egyáltalán nem garantált a szerződésben, mivel nem kötelező érvényű. Ez magyarázza meg azt is, hogy az EU miért néz félre a magyarországi emberi jogok eltiprása láttán. Az EU terve általában is az, hogy minden európai nép, amely majd fellázad a rákényszerített "reformok" kizsákmányolása miatt, fegyveres megtorlásban részesül az EU központi diktatúra által.

    A Lisszaboni Szerződés ratifikálása többek közt azt is magában foglalja, hogy az EU föderációs elnöke, bárki is legyen majd az, ha majd háborúzni akar, akkor majd a mi fiainkat is besorozzák katonának, például éppen Irakba – áll a Nemzetközi információs és politikai kutatók baráti körének közleményében. A szakemberekből álló társaság még decemberben a parlamenti ellenzék és civil alkotmányjogászaink segítségét, valamint minden civil erő és a Szakszervezetek mozgósítását kérte annak érdekében, hogy az Országgyűlés e tragikus történelmi szerződésnek hitelesítését megakadályozza. Eredménytelenül. Már csak abban bízhatunk, hogy az írek vagy más egészséges nemzet népszavazás útján megvétózza a szerződést az EU-ban.

    A média hallgatása mellett a parlamenti pártok (kormányoldal és ellenzék együtt) úgy szavazta meg gusztustalan, szolgai módon a hazánk szuverenitásának elvesztését jelentő Lisszaboni Szerződés ratifikálását, hogy a képviselők még csak nem is olvasták el a több száz oldalas dokumentumot, sőt akkor még magyar nyelvű fordítás sem állt rendelkezésre. De vajon miért hallgatott és hallgat erről a média fő sodra? Miért tűnik úgy már megint, hogy kézi vezérléssel működik a tömegtájékoztatás?

  • Lerántjuk a leplet a média igazi irányítóiról 
    Magyarországon, s egyelőre az egész világon, a fő véleményformáló tömegtájékoztatási eszköz a televízió. Szakmai körökben – és főleg a világot irányítóknál - evidenciának számít (e sorok írójának például egy tévészereplés után Pallagi Ferenc, a NAP TV műsorvezetője említette), hogy társadalmi hatású véleményformálást csak olyan médiummal lehet elérni hazánkban, amely legalább 80 ezer emberhez jut el.

    Ma már csupán két-három olyan újság van, amelynek a példányszáma időnként meghaladja a százezret, de az interneten és a rádiózásban is alig találunk ilyen szócsöveket, hiszen a piac rendkívül megosztott lett. Amennyiben mégis van, azok kivétel nélkül a világot irányító oligarchiák kezében vannak, ahogy azt rövidesen látni fogjuk. Pontosabban nagy ritkán sikerül a körön kívülieknek áttörni a blokádot. Ilyen volt a Magyar Rádión futó Vasárnapi Újság annak idején, amelyet – volt olyan időszak -, hogy 1 millióan is hallgattak. Ezért kellett szétverni, felszámolni, ahogy az be is következett. Jellemző, hogy a műsor szétverését már a Fidesz-kormány alatt elkezdték, majd a 2002-es MSZP-SZDSZ újbóli hatalomra kerülése óta befejezték. Valamennyi körön kívüli munkatársat eltávolítottak, e sorok írójától egészen Haeffler Andrásig. S ilyen, a blokádot már feszegető médiummá vált napjainkban a Kuruc.info internetes hírportál, ezért őrjöng vele kapcsolatosan Gyurcsány Ferenctől Orosz Józsefig a magyarellenes politikai-közéleti vezető réteg.

    A Kurucot azonban lényegesen nehezebb lesz elhallgattatni, mint annak idején a Vasárnapi Újságot, hiszen a portál nem közszolgálati médium, így az államnak semmiféle hatalma nincs felette. Így csak a büntetőjoghoz nyúlhatott a kormány, ám az NBH és a Szervezett Bűnözés Elleni Osztály hiába kért jogsegélyt az USA-tól, mivel ott működik a Kuruc.info szervere, egyelőre az internet még meglévő demokráciája nem ad lehetőséget a hatalomnak a hírportál elhallgattatására.

    A nyomtatott sajtót (így lapunkat) a terjesztésen keresztül tudják akadályozni abban, hogy egy bizonyos határon túl növekedjék, az internet azonban egyelőre alig szabályozható, hiszen a valójában diktatúraként működő pénzügyi oligarchia zseniálisan bújik állandóan a fennen hirdetett demokratikus álarc mögé. Ezúttal azonban egyelőre a nemzeti ellenállás leleményesebbnek bizonyult, s a hatalom saját csapdájába esett. Kétségtelen azonban, hogy a Kuruc.info, a Szent Korona Rádió, a Magyar Jelen és az összes többi körön kívüli médium összefogása sem veheti fel a versenyt a televíziók hatásával.

    Miközben a nemzeti radikális média – az átfedéseket figyelembe véve - teljes összefogásával sem képes 100-150 ezer főnél több emberre hatni, addig a kereskedelmi televíziók egy adásukkal több millió embert tudnak befolyásolni. Nincs ma ennél nagyobb hatalom. Láthattuk, hogyan mentegetőznek a 2006-os, 2007-es felkelések résztvevőivel szemben véres megtorlást követelő műsorvezetők előtt a tévében az államhatalmi-népképviseleti szervek vezetői, bírák, ügyészek, amiért még nem tudták bebörtönözni, vagy kivégezni az összes nemzeti érzelmű magyart. Vizsgáljuk meg a két vezető tévécsatorna, az RTL Klub és a TV2 tulajdonosi hátterét, de úgy, ahogy még eddig soha senki!

    Kezdjük a TV2-vel! A csatornát létrehozó tulajdonos a SBS Broadcasting nevű cég, amely az MSZP-SZDSZ kormány jóvoltából 1997-ben kezdte el sugározni a TV2-t. Bár, az elmúlt tíz év alatt több cég neve is felmerült tulajdonosként, valójában a csatorna mindvégig ugyanannak a néhány embernek a kezében maradt. A tranzakciók csak azért kellettek, hogy a szűk kör még nagyobb befolyásra tegyen szert. A SBS Broadcasting 1999-ben bekebelezte a Central European Enterprise-t, amely egyébként az 1997-es kereskedelmi televíziós pályázaton vesztes Írisz TV tulajdonosa volt, később pedig a TV3 tulajdonosa lett. 2001-ben az SBS 60,18%-ról 81,19%-ra emelte tulajdoni hányadát a TV2-ben. A kisebbségi tulajdonos MTM Kommunikációs Rt. részesedése így 25,45%-ról 16%-ra, a Tele-München Fernseh GmBH&Co részesedése pedig 14,48-ról 2,8%-ra esett vissza. 2007-ben aztán látszólag tulajdonosváltás történt, hiszen a papíron német ProSiebenSat.1 Media AG felvásárolta a TV2-t tulajdonló SBS Broadcasting Group-ot. Valójában azonban ez a „felvásárlás” tulajdonképpen egy egyesülés volt, aminek következtében soha nem látott pán-európai médiabirodalom jött létre, amely továbbra is ugyanazoknak a személyeknek, érdekköröknek a kezében összpontosul. A ProSiebenSat.1 és az SBS Broadcasting ugyanis egyaránt a KKR és Permira, papíron amerikai-brit tőketársaság többségi tulajdonában volt. Sőt, az immáron fél Európára kiterjedő médiamogul 2007 decemberében még szűkebb csoport kezébe került, egészen pontosan az eredeti alapítói kör szinte egyedüliként uralhatja a tömegtájékoztatási birodalmat, miután az elmúlt hónapban a ProSiebenSat.1-ben kisebbségi tulajdonos németországi Axel Springer bejelntette, hogy az amerikai-brit társaságnak eladja 12 százalékos részesedését. A ProSiebenSat.1 – SBS konglomerátum ma már fél Európára kiterjed, összesen 15 országban működtet tévé és rádió csatornákat, összesen hetvenhármat, méghozzá általában a vezető médiumokat. És hogy valójában kik állnak a különböző cégnevek mögött?

    Nos, ha a hazai újságokban keresgélünk (amelynek egy része ugyancsak ehhez a cégbirodalomhoz tartozik), annyit találhatunk, hogy a SBS egy skandináv cégcsoport, amelyet 1989-ben alapítottak Dánia fővárosában, Koppenhágában, s kezdetben ebben a térségben – Norvégiában, Svédországban és Dániában – kezdett el terjeszkedni. Arról már nem lehetett olvasni, hogy 1989-90-ben a szovjet-kommunista rendszer összeomlásakor – a helyzet adta lehetőségeket felismerve - megbízatást teljesítve egy amerikai állampolgár érkezett Európába, hogy egy „skandináv” médiacéget (az SBS-t) alapítson, amely az elmúlt 17 esztendő alatt akkora birodalommá növekedett, hogy ma már fél Európa tömegtájékoztatását ellenőrzi. Ez az amerikai állampolgár pedig nem más, mint az 55 éves Harry E. Sloan, aki még véletlenül sem skandináv, hanem egy rendkívül befolyásos zsidó család tagja. A Sloan családnévről csak annyit, hogy James Sloan alapította James Wilsonnal az Orange Rendet, vagy más néven a Narancs Páholyt 1794-ben. Mindketten aktív szabadkőműves vezetők voltak azokban a forradalmi, történelmi időkben.
    Harry E. Sloan jelenleg a világ egyik legnagyobb média(és cég-)birodalmának, az amerikai Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) vezetője. Az MGM-t egyébként a huszadik század első évtizedeiben ugyancsak befolyásos zsidók alapították: Marcus Loew (Lőw) és Louis B. Mayer. Sloan nemrégiben Amerikában kijelentette, hogy számára az MGM neve és hagyományai voltak a legfontosabbak, amikor úgy döntött, hogy most éppen a Metro-Goldwyn-Mayer vezetője lesz. Az MGM rendelkezik egyébként a világ legnagyobb filmkönyvtárával, mintegy 4 ezer alkotással. James Bond, a Rózsaszín Párduc és a legismertebb mozifilmek és figurák mind-mind az MGM termékei, az amerikai filmek túlnyomó többsége ebből a gyárból került ki az elmúlt 100 évben. Az MGM mellesleg – többek között - a Los Angeles és Las Vegas-i központokkal működő hotel és kaszinó bizniszben is érdekelt, e téren a magát a cégbe bevásároló, a Forbes Magazin szerint a világ negyvenegyedik (most éppen az 55. helyre visszaesett) leggazdagabb embere, az örmény származású Kirk Kirkerian irányít.

    A belterjesség ezen fokát látva, nyilván nem meglepő, hogy a magyarországi TV2-ben vezető álláshoz családi, származási vagy politikai alapon lehet jutni. 2000-ben alakult meg az MTM-SBS résztulajdonában álló Interaktív Televíziós Műsorkészítő Kft, amely a TV2 műsorait gyártja. A cég főtulajdonosai Kereszty Gábor és Sváby András lettek. 2002-ben Kereszty lett a TV2 vezérigazgatója, majd 5 éven át ő vezette a csatornát. Tavaly megint lépett egyet előre a ranglétrán, az TV2-t is birtokló anyacéghez, külföldi kenyéradó gazdáihoz távozott, az új vezérigazgató pedig a kereskedelmi igazgatóként a legsikeresebb részleget irányító Várdy Zoltán lett. Kereszty Gábor gyors karrierjét nyilvánvalóan annak köszönhette, hogy édesapja az a Kereszty András, aki a szocialista pártlapnak, a Népszavának volt a főszerkesztője, s akit az MSZP-SZDSZ kormányra kerülését követően 1994. szeptember 30-án a MÚOSZ elnökének választottak. Az egyébként is pártállami múlttal terhelt újságíró szövetség, a MÚOSZ Kereszty András regnálása alatt odáig süllyedt, hogy „a szocialista miniszterelnök a saját mikrofonállványának használhatta, elnököstől, székházastól, közszolgálati tévéstől – Horn Gyula sajtóértekezletnek nevezett, rendszeres médiaparódiái alkalmából” – írta róla a Magyar Nemzet. Kereszty András éppen akkor volt a MÚOSZ első embere, amikor Horn Gyuláék a médiatörvénnyel zöld utat adtak a sokáig megvárakoztatott kereskedelmi csatornák indulásához. Ezután (1997-ben) átadta a helyét a hasonszőrű Wisinger Istvánnak. A hála nem maradt el, hiszen Kereszty András fia, Gábor lett a TV2 vezetője. Az előmenetelt továbbá nagyban segítette az a tény, hogy Kereszty Gábor és Sváby András mindketten a cionista húrokat pengető Bánó András tanítványaiként kezdték, a hírhedten elfogult egykori Objektív című műsorban, a közszolgálati televízióban. Az már csupán hab a tortán, hogy amikor Sváby távozott, a helyére az az Árpa Attila került az Interaktív kreatív igazgatói székébe, akinek az apukája, Árpa József korábban a TV2 gyártási és műszaki főigazgatója volt.
    A szabadkőművesség már rég nem titkos társaság. Minden valük kapcsolatos információ fenn van a neten. Bárki lehet szabadkőműves, ha komolyan gondolja. Történelmileg olyan "hazaárulók" voltak a szabadkőművesség tagjai, mint Széchenyi, Kossuth, Ady, Feszty Árpád, Batthyány, Karinthy Frigyes, Benedek Elek, Csokonay, Kazinczy Ferenc, Csontváry, Festetich György, Hajós Alfréd és még nagyon sokan mások. Miért? Mert az 1800-as években már jellemző volt, hogy mindenki, aki volt valaki, az szabadkőműves páholy tagja. Mindenki. Ez pedig azért van, mert a szabadkőművesség alapvetően két dologról szól. Az emberbaráti szeretetről és a Nagy Építőmester művének mélyebb megértéséről. Nem véletlenül tilos az összejövetelen bármiféle aktuálpolitikai megbeszélés és vita.



A felvilágosodás eszmerendszere

A felvilágosodás a XVII. század nagy szellemi mozgalma, évszázadokon át tartó fejlődési folyamat eredménye. Ez a humanizmusból és a reneszánszból kiinduló és azokon túllépő eszmei irányzat nem volt zárt filozófiai rendszer (ami azt illeti belső ellentmondások jellemezték), mégis olyan ideológiává vált, ami egy táborba gyűjtötte azt az európai értelmiségi elitet, amely szeretett volna túllépni „az ember önhibájából eredő kiskorúságán” (Immánuel Kant). A felvilágosodás a XVII. század végén született Németalföldön (Grotius, Spinoza) és Nagy-Britanniában (Locke, Hume, Newton), és innen került Franciaországba a XVIII. század közepén. (Diderot, Voltaire, Montesquieu).
A felvilágosult gondolkodókat általában az ész mindenhatóságába vetett hit vezette, és úgy vélték, a társadalmi jelenségeket is a természeti törvényekhez hasonló, racionálisan megmagyarázható törvényszerűségek irányítják. A társadalom problémáira igyekeztek racionális válaszokat adni. Politikai gondolkodásuk alapját a társadalmi szerződés elmélete és az ehhez kapcsolódó természetjog koncepciója adta.
A társadalmi szerződés elmélete tulajdonképpen a nép és az uralkodó között megkötött szerződéssel magyarázza az állam kialakulását (pl. Hobbes, Locke). Az Isten által rendelt megváltoztathatatlan rend elképzelésével szemben ez a racionális alapokra helyezett világkép ideológiai támaszt nyújtott a feudális állam átalakítására törekvők számára. A társadalmi szerződés ugyanis felbontható, illetve új szerződéssel helyettesíthető.
Előzmények, a természettudományok fejlődése a XVI-XVII. században, az angol felvilágosodás

A XVI-XVII. században kialakult új természettudományos világkép nem volt hatástalan a társadalommal, a politikával, a vallással, az emberi lélekkel kapcsolatos nézetekre. Ezeken a területeken is megjelent az elfogulatlan és ésszerű vizsgálódás, a dogmák felülvizsgálatának vágya. Ezt a mozgalmat és folyamatot már résztvevői is „felvilágosodásnak” nevezték, mert a józan és megvilágosító harcának tekintették a sötétségével” szemben.
A mozgalom természetes, hogy Angliából, az új természettudományos gondolkodás, a szólásszabadság és a társadalom által ellenőrzött politikai hatalom országából indult. Newton kortársa, John Locke (lák, 1632-1704) orvos és politikus felelevenítve a társadalmi szerződés gondolatát kifejtette, hogy az egyén természetes, vele született jogokkal és szabadsággal rendelkezik, melyeknek csak egy részéről és csak átmenetileg mondott le az állam javára saját biztonsága érdekébenEzért jogában áll folytonosan, választott képviselői útján ellenőrizni, hogy a hatalom betartja-e az erre vonatkozó szerződést. Locke azt is vallotta, hogy az ember nem kívülről (Istentől) kapja eszméit, hanem a környezet hatására maga alakítja ki azokat.
A francia felvilágosodás
Ezek a nézetek Franciaországban robbanásszerű szellemi hatást váltottak ki, amely vallásháborúhoz vezetett (XVII. század). A harcok végén pedig a katolikus egyház és az abszolút hatalom került ki győz
Voltaire (1694-1778) a „babonaság és fanatizmus” ellen szólt. „Tiporjátok el a gyalázatost!” – kiáltotta az egyházra gondolva. Sajtószabadságot, a hatalmi önkénnyel szembeni jogbiztonságot, vallási türelmet követelt.
Montesquieu (monteszkiő, 1689-1755) az abszolút monarchia helyett a hatalmak elválasztására épülő angol államot tekintette követendőnek a franciák számára.
Az Enciklopédia

A század derekától bontakozott ki a felvilágosodás Franciaországban. Ez azEnciklopédia, avagy a tudományok, művészetek és mesterségek értelmező szótáracímű 28 kötetes kiadványhoz kapcsolódik, melynek szerkesztője Denis Diderot (didró, 1713-1784) és Jean le Rond d’Alambert (dalamber, 1717-1783) volt. Elkészítésében számos francia és külföldi filozófus, közgazdász, természettudós vett részt. AzEnciklopédia az új, felvilágosult világnézet szemszögéből értelmezte újra a világ, természet, társadalom jelenségeit, összegezve és népszerűsítve az addigi tudományos eredményeket. A józan ész vezérelte, előítéletekben, hagyományos nézetekben kételkedő világszemléletet hirdette. A társadalmat a Locke-féle társadalmi szerződés és természetes jogok szemszögéből tárgyalták, az emberek jogi egyenlőségét, a különféle nézetek, a kutatás szabadságát, a tulajdon biztonságát és a szabad kereskedelem elvét hirdették. A papság világi hatalmát elítélő, a babona és fanatizmus ellen fellépő mű egyes szerzői (köztük Diderot) elvetették már magát a kereszténységet si, és csak egy meghatározhatatlan emberfölötti lényben hittek, mely nem avatkozik a világ menetébe (deizmus). Az Enciklopédia szokatlan terjedelemben és szakszerűen foglalkozott a mesterségek és a technika tárgyalásával.
Ugyanakkor – természetesen - nem hirdette meg a királyság, a társadalmi intézmények, a hierarchia, a vagyoni különbségek felszámolását és különösen nem gondoltak szerzői forradalomra. A „nép” fogalmán is inkább csak a felsőbb, műveltebb és vagyonosabb rétegeket értették.
Az Enciklopédia első köteteit megtámadta a Sorbonne egyetem és a pápa, terjesztésüket betiltotta a kormány. A nagy érdeklődés miatt azonban a további köteteket, ha csonkítva, hamis kiadó és szerkesztő feltüntetésével is, de megjelentették. Sőt 1782-ig nyolc új francia kiadása is megjelent, kiadták Itáliában és átdolgozva Svájcban. Kötetei Európa-szerte terjedtek, számos magyar főúri könyvtárba is eljutottak.
Rousseau
Az 1760-as évektől a felvilágosodás egyes irányzatai eltávolodtak egymástól. Egész sajátos irányban fejlesztette tovább a korábbi nézeteket Jean-Jacques Rousseau (zsan zsák russzó 1712-1778). A többi enciklopédistával ellenben Rousseau nem hitt a tudományok boldogító hatásában, sőt, úgy vélte, az eredendően jó embert a civilizáció tette tönkre, főleg azzal, hogy megteremtette a tulajdont és ezzel a különbségeket az eredendően teljesen egyenlő emberek között. Megfelelően – megintcsak ellentétben a többiekkel – az angol államformát sem tartotta a társadalmi szerződés szempontjából megfelelőnek. A népszuverenitást (néphatalom, népfelség elve), helyi kis közösségek demokráciáját hirdette, melyben mindenki személy szerint, nem képviselői útján vesz részt. Feltételezte ugyanakkor az egységes „közjó” fogalmát. Rousseau szerint az egyének nem a képviselőkből, kormányból és bíróságokból álló állam részére mondtak le a társadalmi szerződésben jogaik egy részéről, hanem a „közjó”, a többségi akarat érdekében egyéni érdekeikről. Ennek megfelelően ő az egyén szabadságát biztosítótársadalom
helyett olyan berendezkedést szeretett volna, melyben az egyének alávetik magukat a közösségnek. „Aki nem hajlandó követni az általános akaratot, azt […] kényszeríteni kell, hogy szabad legyen” – írta. A természetes körülmények között, a civilizációtól elszigetelve felnevelt gyerekek képesek lesznek a jövőben megszabadulni önzésüktől és létrehozni az erények uralta, egyenlő kis tulajdonosokból álló, közösségi államot, amely „száműzheti azt, aki nem hisz [Istenben], nem mint istentagadót, hanem mint társadalomellenes lényt, mint aki nem tudja őszintén szeretni a törvényt, az igazságot és szükség esetén az életét áldozni közösségéért.”
A szabadkőművesség, szalonok, páholyok

A felvilágosodás eszméit nem csak írásban terjesztették, hanem a gyorsan szaporodó párizsi irodalmi szalonokban, művelt emberek találkozóhelyein, ahol olyasmit is meg lehetett vitatni, amit a cenzúra nem engedett volna megjelenni.
Ennél is fontosabb szellemi fórum volt az 1717-ben Angliából indult szabadkőműves mozgalom, mely egész Európában elterjedt. A szabadkőművesek hármas jelszava a „szabadság – egyenlőség – testvériség” volt. Feladatuknak a felvilágosodás eszméinek terjesztését, és ezen keresztül a világ megszabadítását a nyomorát okozó tévtanoktól tekintették. Zárt összejöveteleiken a társadalom legtávolabb eső csoportjainak képviselői, különböző nemzetiségű és vallású emberek cserélhettek eszmét; a páholyon (szabadkőműves csoporton) belül teljes egyenlőséget élvezhettek. Szabadkőműves volt a XVIII. Század sok neves uralkodója, művésze, tudósa.
Az új eszmék a század utolsó évtizedeiben feltartóztathatatlanul terjedtek a francia társadalomban és Franciaországból kiindulva Európa minden országában, Ez a szellemi mozgalom nem állt meg az orosz és török birodalom határainál sem.



Berényi Zsuzsanna Ágnes

A Magyar szabadkőművesség és a köztársasági eszme


A szabadkőművesség a polgárság mozgalmaként 1717-ben megfogalmazott alkotmánya középpontba állítja az emberi egyenlőség gondolatát. Ennek természetes következménye, hogy idegen a felfogásuktól az olyan állam és társadalom, amely az emberek között különbséget tesz, amelyik az egyik embert a másik fölé helyezi. Hasonlóképen a polgárság feltörekvésével függ össze a szabadság-egyenlőség-testvériség hármas eszméjének kialakulása, és elterjedése. Ezeknek a gondolatoknak a köztársasági államforma felel meg. Az 1789-es nagy francia forradalom éppen ezért először is az emberi egyenlőtlenségen alapuló királyságot törölte el. A forradalom elvi előkészítői között sok szabadkőművest találunk.
       A magyar jakobinus mozgalomnak is a köztársaság kikiáltása volt a végső célja.(1) Benda Kálmán szerint Martinovics előbb gúzsba köti a királyt, de hagyja. Aztán cél a Habsburgoktól való elszakadás és a független köztársaság. Ezen belül minden nemzetiség önálló tartományt alkot. Ezek szövetsége az ország. A jobbágyságot eltörlik.  A Reformátorok Társasága élén igazgatóként álló gróf Sigray Jakab szabadkőműves volt. Hajnóczy József a Szabadság -Egyenlőség Társaság elnöke ugyancsak hozzátartozott a szabadkőművesekhez. Laczkövics János a pesti "A nagyszívűséghez" páholy tagja is részt vett az "összeesküvésben." Martinovics  Ignác, a mozgalom kezdeményezője, majd árulója még Csehországban lett szabadkőműves. Bacsányi János, a  káté fordítója, a nagy költő, Kazinczy Ferenc és Verseghy Ferenc, a Marseillaise fordítója is szabadkőműves volt. A kor jeles gondolkodói csaknem kivétel nélkül részt vettek a mozgalomban. Kazinczy Ferenc, a kor legnagyobb magyar szabadkőművese  hét év rabságot szenvedett  meggyőződéséért, Berzeviczy Gergely , a közgazdász ugyancsak tagja volt a szabadkőműves mozgalomnak. (2) A magyar jakobinusok követelései a közállapotok eltérése miatt nem voltak teljesen azonosak a franciákéval. Magyarország nemzeti  sérelmei miatt is szembekerült az uralkodóházzal. A Reformátorok Társasága ezzel a céllal alakult. A köztársaság kikiáltása, a felvilágosodás elveinek uralomra juttatása volt a kátéban rögzített cél. Martinovics Ignác igyekezett eltitkolni előttük, hogy megalakult a Szabadság-Egyenlőség Társaság is, a plebejusokból, társadalmi célok megvalósítása érdekében.  Így vetődött fel leegyszerűsítve a kérdés: "Emberbarát vagy hazafi?" A legjobbak válasza természetesen az volt, hogy "emberbarát és hazafi" A reformizmust és a polgári radikalizmust kellett egyesíteniök.". A hivatalosnak elismert német nyelv helyett a magyar nyelv jogaiba történő iktatása került a napirendre. E a kérdés egyben gazdasági és politikai harcot is jelentett. A polgárság nagy része azonban közönyös volt a nemzeti irányzat iránt, már csak azért is, mert sok volt közöttük a nem magyar nemzetiségű.
         Általános felkelést készítettek elő, amely kiterjedt az ország egész területére. Benda Kálmán az  i. m. -hez írt  előszavában így ír "A szabadkőművesség hatását tehát elsősorban abban láthatjuk, hogy lehetőséget adott arra, hogy az értelmiség tagjai rendszeresen találkozhassanak, véleményüket a legfontosabb  kérdésekről kicserélhessék és a problémákat megvitassák."(3) Kidolgozták a programot, és a szabadkőműves páholyokon keresztül terjedtek a felvilágosodás eszméi.
           Ugyancsak a szabadkőművesek kezdeményezték az olvasóköröket. Ezekben a résztvevők a felvilágosodás eszméivel ismerkedhettek meg, tehát hasonló szerepet töltöttek be, mint a szabadkőműves páholyok.
     Az uralkodó ház igyekezett a nép körében elhinteni a "jó király" képét, aki a jobbágyokat pártolja. Bámulatos, ma már meg sem érthető bizalommal fordultak az uralkodóhoz, II. Józsefhez. Úgy remélték, hogy "felülről" meg lehet reformálni az államot, az egész országot. Egyébként II. Józsefről is fennmaradt, hogy szabadkőműves volt. Minden esetre II. József reformjai bosszúságot, ellenérzést, sőt ellenszervet  váltottak ki a magyarság körében. Az ifjú császárnak logikusan elgondolt, majd megvalósított törvényei ugyanis országunkat hátrányosan érintette.
           A magyar jakobinus-mozgalom véres befejezése,-- bizonyságul a szabadkőművességnek a mozgalomban betöltött meghatározó szerepére—egyben a szabadkőművesség működésének előbb korlátozását, majd betiltását vonta maga után. ¨
           A szörnyű megtorlás félelmet okozott országszerte. Síri csönd következett, de mégis titkon terjesztették az eszméket, az események hiteles történetét. Kazinczy szervezte a szabadkőműves mozgalmat is,-- mint Abafi Lajos utal rá A Szabadkőművesség Története Magyarországon (Reprint Akadémiai Kiadó, 1993) c. könyvében. A reformkor ebből sarjadt ki, tehát a jakobinus hagyományokból, a titokban működő szabadkőműves páholyokon keresztül is. Ebből a korszakból érthető módon nem maradtak fenn.  szabadkőművesi páholyiratok. Irodalmi említés azonban ismeretes, például Jókai Mór "És mégis mozog a Föld" c- regényének első fejezetében a "Csittvári krónika" szerepeltetésében.¨¨
            Részben a magyar jakobinusok hagyományaira támaszkodva  írta Petőfi a királyellenes verseit. Másrészt,-- mint tudjuk — "kirekesztőleges olvasmánya",  a francia forradalom történetének tanulmányozása, alakította a költőt a köztársasági eszme zászlóvivőjévé.
             Kossuth már iskolai tanulmányai során megismerkedett az amerikai állam berendezésével, vagyis a köztársasággal. (4) Kossuth hasonló nehézségekkel találkozott, mint a magyar jakobinusok  csaknem egy évszázaddal később. A nemesség nemzeti követeléseit és a jobbágyság gazdasági és társadalmi igényeit sikerült összeegyeztetnie. "Érdekegyesítés" volt a megvalósított célja a nagyszerű politikusnak. Ilyen egységes csak igen ritka pillanatokban volt a nemzet. A Függetlenségi Nyilatkozat után Magyarország köztársaság  lett, és Kossuth Lajos  a köztársaság elnöke.
Kossuth Lajost már életében az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jelképének tekintették. Amerikai útján úgy fogadták, mint a demokratikus magyar forradalom vezérét , a köztársaság első elnökét.
Ohio állam Cincinnati városában 1852. február 18-án jelentkezett a 133. számú páholyban felvételre. Utazása céljául a következőket jelölte meg a felvételi kérelmében: "visszaszerezni hazájának, Magyarországnak nemzeti függetlenségét és  más nemzetekkel együttműködve megteremteni a polgári és vallásszabadságot Európában."(5)  Igen megnyerő volt ez a célkitűzés az amerikai gondolkodás számára, abban az országban, ahol éppen ezek az eszmék irányították a társadalom életét. Így üdvözölte Kossuthot Indiana álam fővárosában, Indianapolisban, a Centre páholy főmestere, A. M: Hunt: "éreztük, hogy megtiszteljük azokat az elveket, amelyeknek Ön a megtestesítője, a polgári és vallásszabadság elveit" Úgy üdvözölték Kossuthot, "mint egyikét azoknak, akiben hasonlóságot látunk a mi Washingtonunkhoz. Ő is szabadkőműves volt, és vele együtt a mi ifjú köztársaságunk hadseregének mindegyik hadvezére."(6) Ismételten Magyarország Washingtonjának nevezték Bostonban is Kossuth Lajost, a szabadkőműves páholyban, 1852. május 3-án. Kossuth  a bostoni nagypáholyban elmondott "rögtönzött, háromnegyedórás" beszédében is a demokratikus államberendezésre utalt: "A szabadkőművesség sohasem virágzott ott, ahol az országon zsarnokság uralkodott."(7)
                       Kossuthot, mint az európai köztársasági  eszme képviselőjét fogadta egész Boston. A fennmaradt ábrázolásokon Bostonban is Washington képe mellett ábrázolták a Kossuthét.
                  Az 1918. október 25.-én  hatalomra jutott  Magyar Nemzeti Tanácsot a szabadkőművesek saját eszméik megvalósítójának tekintették. (8) Az államelnök ugyan nem volt szabadkőműves Károlyi Mihály gróf személyében, de már utána Hock János vette át az elnöki tisztséget. Hock János pedig maga is tagja volt a szabadkőművesek szövetségének.(9) A kormány tagjai között több szabadkőműves volt.
                Dr. Berinkey Dénes 1899-ben lett a "Corvin Mátyás, az Igazságoshoz" páholy tagja. Ebben a páholyban érte el ennek a szabadkőművesi rendszernek a legmagasabb, vagyis a harmadik, úgynevezett "mester" fokát. Igazságügyi, majd kereskedelmi-miniszter volt a kormányban. (10)                 Fenyő Miksa 1909 március l.-én lépett az akkor legradikálisabb budapesti páholyba, a "Demokrácia" páholyba. Itt érte el ennek a szabadkőművesi  rendszernek a legmagasabb, vagyis harmadik: "mester" fokát. 1910-ben a budapesti "Könyves Kálmán, az Előítéletek Legyőzéséhez" páholyba nyert befogadást, és itt szertartásmesteri, majd gazdai tisztséget is betöltött. 1947-ben ismét az újjáalakult "Demokrácia" páholyba nyert felvételt. A Magyar Nemzeti Tanácsban kereskedelmi miniszter volt. (11)                Jászi Oszkár nemzetiségi miniszter volt. 1890. ápr. 28-án lépett az akkor működő legradikálisabb budapesti páholyba, a "Demokrácia" páholyba. Itt avatták a szabadkőművesi rendszer legmagasabb, harmadik, úgynevezett "mester" fokába. A páholy szónoka lett. 1908-ban több társával kivált a "Demokrácia" páholyból, hogy megalakítsa a még radikálisabb "Martinovics" páholyt. Ennek vezéregyénisége, főmestere lett. A kormányban a nemzetiségi ügyekért felelős tárca nélküli miniszteri tisztséget töltött be. (12)
                 Kunfi Zsigmond tárca nélküli, majd munkaügyi és népjóléti miniszter a "Losonczy"  páholyba  lépett be 1904 vagy 5. december 15.-én.        1909. március 20. -án fogadták be a "Martinovics" páholyba. 1918. szept. 12.-én kilépett a páholyból. Kilépésének oka az volt, hogy a Szociáldemokrata Párt, amelynek tagja volt, választás elé állította a tagságát. Vagy megmarad a pártban az illető, és akkor nem lehet a szabadkőművesség tagja, vagy a szabadkőművességet választja. Kunfi a párttagságot értékelte többre. (13).
                  Szende Pál pénzügyminiszter volt a kormányban. 1907-ben vették fel a legradikálisabb budapesti páholyba, a "Demokrácia" páholyba. Itt avatták fel a szabadkőművesi rendszer legmagasabb, harmadik, úgynevezett  "mester" fokába. 1908-ban  több társával együtt lépett ki a páholyból azért, hogy a még radikálisabb "Martinovics" páholyt megalapítsa. (14)
                 A szabadkőművesség legfőbb szerve, a Szövetségtanács ujjongva  üdvözölte az új kormányt. Dr. Bókay Árpád nagymester a következőket mondta: (15) "Szeretett Testvérek!                  Sürgős szükségét éreztem annak, hogy a mai nagy időkben együtt lehessek veletek azért, hogy veletek egyetértően irányt jelölhessünk ki páholyainknak s testvéreinknek.
                  Ezen irányjelölés ma már igen könnyű, igen egyszerű és határozott,  mert ma csak egyet akarhat mindenki, aki jó és igaz hazafi: akarjuk a független, szabad Magyarországot, melynek történelmi határai sértetlenek, melyen belül mindenkinek egyenlő a joga, akármilyen nyelvű, nemzetiségű és vallású, ahol mindenki számára egyenlően mérik az igazságot, ahol a hatalmat a néptől nyeri a kormány; akarjuk a békét a szomszéd népekkel és minden népek és országok testvéries szövetségét, hogy kiküszöbölhessük szótárunkból a háború gondolatát; akarjuk a katonai leszerelést, hogy felszabaduljanak termelő munkára a munkás karok, a tervező agyvelők és a keserves adómilliók, akarjuk határainkon belől a békés egyetértést és a fegyelmezett rendet, hogy mielőbb megkezdhessük felépíteni mindazt, ami romba dőlt a háború  emésztő évei alatt, akarjuk, hogy szociális törvényeink biztosítsák a legszegényebbnek, legnyomorultabbnak, leggyengébbnek is az emberi megélhetést; akarjuk, hogy iskoláinkban hazaszeretetre, emberszeretetre, erkölcsösségre és munkás életre neveljék gyermekeinket; akarjuk, hogy ne legyen analfabéta hazánk határain belől, akarjuk, hogy a földbirtok eloszlás a mai beteges állapottól eltérően egészséges alapokon rendeztessék, hogy a föld azoké legyen, akik azt meg is mívelik, akarjuk, hogy a föld többet teremjen, mint ma; akarjuk, hogy a többtermelés módját még a legegyszerűbben gondolkodó földmíves is könnyen megoldhassa; akarjuk, hogy a  progresszív adózás legyen uralkodó a egész vonalon, akarjuk, hogy az eddigi politikai pártok keretei omoljanak le s hogy egyesüljön mindenki egy akarattal megmenteni hazánkat a pusztulás veszedelmeitől; akarjuk, hogy okuljanak politikusaink a múltak hibáin és bűnein, hiúságuk, versengésük, torzsalkodásuk, féltékenységük hallgasson most el, s a ki ezt a parancsot nem teljesítené, azt űzzük el a munkatérről, ahol ma csak őrizetlen, önfeláldozó munkásoknak van helyük.
Ttv.! Ugye mindez, amit röviden összefoglaltam, mind oly ismerős előttetek? Hiszen mindez már kalapács alatt volt sokszor évek során e falak között!
Akik ezeket a tiszta szabadkőműves. elveket magukénak vallják s ,meg is akarják valósítani, azok minden magyar szabadkőművesben hű barátra, önzetlen munkatársra fognak találni.
                Ez a szabadkőműves programm a Magyar Nemzeti Tanács s az imént megalakult népkormány programmja is. Az út tehát ki van jelölve számunkra. Menjünk velük, dolgozzunk velük, segítsük őket nagy, nehéz, de hálás munkájukban, hogy megrázkódtatás nélkül léphessen át  a régi Magyarország az új Magyarország ígéretföldjére, ami minden jó hazafinak leghőbb óhajtása. Szeretett és nagyra becsült testvéreink dolgoznak ma az első sorokban s ez megnyugvással tölt el bennünket. Mert ismerve őket, tudjuk, hogy a munkát, amelyet vállaltak szabadkőműves módon fogják végrehajtani, s ez biztosítja a tartós sikert. Béke velünk k\ttv\!Áldás szeretett hazánkra! A szép jövő reményében fel a nagy építő munkára!"
                  A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy Szövetségtanácsa elhatározta, hogy a nagymester üdvözlő beszédét közli a Nemzeti Tanáccsal és a kormánnyal, annak jeléül, hogy a magyar szabadkőművesség mindig ugyanazokat az elveket vallotta, és ezek érdekében dolgozott. Kész ezentúl is az említett célok elérésére teljes erejével dolgozni. Ezeket közölve, üdvözli a Nemzeti Tanácsot és a kormányt s a kormányban résztvevő ttv.-eket.
                  Bihari Mór kötelességüknek tartotta, hogy megemlékezzenek azokról a szabadkőművesekről, akik teljes csendben, de nagyszerű  munkát fejtettek ki a szabadkőműves eszmék megérlelése érdekében. Emiatt Purjesz Lajos, Bíró Lajos, Diner-Dénes József és a többi testvér részére. köszönetület és meleg elismerésüket fejezik ki.
Első gondolatuk volt természetesen az, hogy segíteniük kell azokat, akik ezt a programmot megvalósítani iparkodnak, ezért a Magyar Nemzeti Tanács munkáját támogatni akarták. . Ellenvetés nélkül elfogadták ezt a javaslatot. Sokféle ötlet merült fel, hogy miként támogassák a kormányt.
                    Balassa József helyettes nagymester, a szabadkőműves békebizottság elnöke megemlékezett arról, hogy "a magyar szabadkőművesség a háború idején is enyhítette a borzalmakat, szeretetet ápolt, és a semleges országok szabadkőműves főhatóságai segítségével békére törekedett. Most is erre van szükség, hogy felépítsék a szabadkőműves világszövetséget."
                      Ezután rögtön a háborút követő időkre vonatkozó tennivalókat ismertette. Felhívta a figyelmet Az Est lapban megjelent hirdetésre. Népőrséget alakítanak, mert "A csőcselék és a frontról hazatérő fegyelmezetlen elemek ellen védekezni kell." Balassa beszámolt a berlini nagymesteri értekezletről, ahol német, török, bulgár főhatóságok is voltak.
                      Pfeifer Ignác, a "Comenius" páholy főmestere(16) beszámolt arról, hogy egy magyar szabadkőműves küldött Svájcban van, és Bernben keresi a kapcsolatot a francia, angol, olasz szabadkőművesekkel. A svájci szabadkőműves nagymester segítségével.
                      Igyekeztek a szabadkőművesség eszméit képviselő kormány helyzetét mennél jobban megkönnyíteni és erősíteni. Bókay Árpád nagymester kijelentette, hogy "a magvetés és érlelés munkáját a szabadkőművesség végezte." Most  folytassa a munkát!
                    Gábor Ignác a következő javaslatot tette a soron lévő feladatokra vonatkozóan:
"1. Küzdelem a nemzetek szövetségéért, demokráciáért, nemzetiségi egyenjogúsításért, modern birtokreform és szociálpolitikai eszmékért.
2        A magyar szabadkőművesség örömmel csatlakozik a Nemzeti Tanácshoz, melynek programmja a magyar szabadkőművesség eszméinek megvalósítását jelenti.
3.      Tíz tagú intézőbizottságot küld ki a Szövetségtanács a Nemzeti Tanáccsal a kapcsolat tartására.
4.      Magyarország területi sérthetetlensége érdekében a külföldi szabadkőműves főhatóságokhoz felvilágosító memorandumokat küld, esetleg kiküldötteket a békekonferencia kedvező talajának előkészítésére.
5.      A külföldi szabadkőműves főhatóságokat értesíteni kell ezekről a határozatokról!"
         Magyarország helyzetét kívánták javítani a békekonferencia előtt. Ezért tárgyaltak a külföldi szabadkőműves  főhatóságokkal. Méghozzá tervszerűen szervezték meg a tárgyalások sorát. Előbb a volt semleges államok szabadkőműveseit kérték fel közvetítésre a főhatóságaik útján. Ilyen formán terveik szerint a békekötés időpontjáig már megfelelő támogatókat szerezhetnek a volt ellenséges országok szabadkőművesei között, hogy az ország területi sérthetetlenségét biztosítsák. Legfontosabb feladatuknak azt tartották, hogy a külföldet a lehető legsürgősebben tájékoztassák az országban végbement demokratikus fordulatról. Igyekeztek a külföldi sajátosságoknak megfelelni. Mást írtak az angol és mást az amerikai szabadkőművesek részére, hogy azoknak az elvárásainak megfeleljenek. (15) (BZSÁ: Trianon és a szabadkőművesség)  A közvetlen kapcsolatfelvétel érdekében külföldre küldenek egy-egy képviselőt, hogy tárgyaljanak a szabadkőműves  főhatósággal. (16) (Szt. jkv.)
Elhatározták, hogy  felveszik a kapcsolatot a kormány szabadkőműves tagjaival. Felvetődött az az indítvány, hogy Jászi Oszkár beszéljen a szabadkőművesekhez.
                1918. november 8-ára már elküldték a kormánynak a megbeszélt üdvözlő iratokat .a szabadkőműves kormánytagok részére. Kijelentették ebben azt, hogy a szabadkőművesség mindenben és mindig támogatni fogja a testvéreket, amíg tevékenységük megfelel a szabadkőművesi felfogásnak és eszméknek." A kormány részéről is megvolt a készség az együttműködésre. Külön bizottságot létesítettek a szabadkőművesek részvételére. "A Nemzeti Tanács felhívta a magyar szabadkőművességet , hogy a Tanácsba öt tagot küldjön ki." "Balassa József helyettes nagymester, Fekete Ignác főtitkár, Haypál Benő főszónok, Bihari Mór és Nyulászy János ttv. legyenek" a küldöttek, -- szólt a javaslat. "Adorján Dezső testvér azt hiszi, hogy nagy szolgálatot tennének a hazának, ha a Nemzeti Tanácsba olyan testvért is küldenénk ki, aki a nemzetiségek valamelyikéhez tartozik." Váradi Zsigmond, az "Észak" páholy főmestere megemlítette, hogy az "Észak" páholyban vannak nemzetiségi tagok. Jászi Oszkárra bízták a döntést.
                 Balassa József helyettes nagymester azt javasolta, hogy a svájci és holland nagypáholy segítségével vegye fel a kapcsolatot a magyar nagypáholy  a francia, angol és olasz szabadkőműves főhatóságokkal. Levéltervezetet mutatott be, amelyben az említett nagypáholyokat arra kéri a magyar nagypáholy, hogy ismerjék el és segítsék a "szabad, független, demokratikus Magyarországot." A kormány célja ugyanis az, hogy "az ezredéves Magyarország minden polgára testvéri egyetértésben élhessen együtt hazánk szabad földjén, tekintet nélkül származására, anyanyelvére és vallására." Minden ország szabadkőművesei  együtt dolgozzanak, tekintet nélkül, hogy előbb melyik oldalon álltak. Még a béketárgyalások alatt jöjjenek össze a világ szabadkőműves főhatóságaiból álló értekezlet  megállapítani a közös  feladatokat, előkészíteni a szabadkőműves világszövetség ,megalakítását. A holland nagypáholy közölje a levél tartalmát az angol, skót, ír és belga nagypáholyokkal. A svájci nagypáholy pedig a francia és olasz nagypáholyokkal.
                Bihari Mór így szólt: "Most Magyarország létéről van szó. Svájcba és Hollandiába alkalmas testvéreket  kell kiküldeni, akik a külföldet élőszóval informálják a magyar viszonyokról." "Kiküldötteink pedig keressenek érintkezést az entente szabadkőművességével." "Magyarország sorsa a béketárgyaláson dől el. Akkorára miden erővel azon kell lennünk, hogy a személyes érintkezés is meg legyen, főleg a francia szabadkőművességgel, mert csak ennek van politikai befolyása, amely a békekongresszuson érvényesülhet." Arra alkalmas szabadkőműveseket igyekezni kell megnyerni erre a feladatra.
              Wilczek Gusztáv háznagy  sürgős feladatra hívta fel a figyelmet: "A hazaérkező katonák fogadása, ruhával és élelemmel való ellátása igen fontos és nagyon sürgős kérdés. A magyar szabadkőművesség szívvel-lélekkel vegyen részt  ebben. Az Ingyenkenyér Egylet 40000 koronát ajánlott fel erre!’
              1918. november 26-án a betegeskedő nagymestert Bakonyi Kálmán helyettes nagymester  vezette az összejövetelt.  Így szólt: "Testvérek! Megalakult a Magyar Népköztársaság, az önálló, független  Magyarország. Győztek azok az eszmék, amelyeket ittbenn éveken át érleltünk. Győzött a szabadság, a függetlenség eszméje. De nem lehet megelégedni azzal, hogy a Népköztársaság megalakult. Magyarország most éli legnehezebb napjait. Amint mindig a szabadkőművesség volt az útmutató, hogy az ország merre haladjon, most is a szabadkőművességnek kell elől járnia a munkában, hogy irányít legyen abban, hogy a mai nehéz viszonyok közt mit kell cselekednünk. Nekünk többirányú munkásságot kell kifejtenünk. A külföldi szabadkőműves főhatóságokkal az eddiginél is szorosabb összeköttetésbe kell lépnünk, hogy a békefeltételek ránk nézve enyhébbek és jobbak legyenek és nem olyanok, mint amilyeneket a mai viszonyok közt várunk, mint amilyenektől félnünk lehet. Az a munka is vár ránk, hogy a szabadkőművesség harcosainak számát növeljük, hogy főleg a vidéken újabb páholyokat létesítsünk, hogy legyen a szabadkőművességnek sok katonája és sok védőbástyája." Javaslat érkezett a szövetségtanácshoz: "Kossuth Lajos testvérnek, a első magyar köztársaság megteremtőjének a Nagypáholyban szobrot emeljünk." Ezt a szoboravatást  akkor ugyan elfogadták, de elhalasztották a megvalósítását.
              1918. december 11-én jelentette be Bakonyi Kálmán helyettes nagymester dr. Bókay Árpád nagymester lemondását egészségi állapotára hivatkozással. Balassa József helyettes nagymester tudatta a szövetségtanáccsal, hogy Friedrich István közlése szerint elment a Grand Loge de France-nak és a Grande Oriente d’Italiának írt szikratávirat, hogy felvilágosítsák őket Magyarország helyzetéről. Bíró Lajos vállalta, hogy az iratokat eljuttatja az illetékes helyekre. A cserkészmozgalom irányítása tárgyában értekezletet rendeztek.
                Bakonyi Kálmán helyettes nagymester felidézte, hogy a Nagypáholy a Magyar Népköztársaság megalakulását ünnepi munkával és páholyközi munkával ünnepelte. Megtárgyalták, hogy a magyar szabadkőművesség milyen munkát vállaljon az új világrendben.
                 A magyar szabadkőművesség tehát teljesen azonosult a Károlyi-féle második magyar köztársasággal. A Magyar Tanácsköztársaságot azonban ellenségként értékelte, hiszen az zár alá vette a javaikat,  szabályszerűen kirabolta őket.
                  1945-ben a demokratikus kormány megalakulásakor újjászervezte sorait a hosszú "sivatagi vándorlás" során megfogyatkozott, szétesett magyar szabadkőművesség. Úgy vélte, elérkezett ismét a demokratikus köztársaság kora. (17) Hamarosan rá kellett ébredniök arra, hogy ez a rendszer nem a szabadkőművesi eszményekben élő köztársaság. 1950-ben ismét betiltották a magyar szabadkőművesség működését. 1989 óta a Magyar Köztársaságban ismét működik a szabadkőművesség. Sok a tévhit felőle. Ezek eloszlatása érdekében nagy a feladata a könyvkiadásnak.
                 Végezetül szeretném bemutatni az 1899-ben nagyapám által alapított, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által védetté nyilvánított, ma már százhét éves Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyárban készült Károlyi Mihály képet ellipszis alakú, 25x18 mm-es, fent babér félkoszorúval keretezett és a tetején szalagcsokorral díszített keretbe foglalt, biztosító tűvel ellátott  réz jelvényt, amelyet 1918-ban osztogattak.


1918 óta többször is el akarták foglalni az országot , és akit lehetett igyekeztek likvidálni a vagyonkáját eltulajdonítani , és mi mégis itt vagyunk , de még mindig nem ütköztünk meg !!!

Ha az igazságot akarod megtudni akkor ide kell vissza jönnöd és innen kell kezdened az elemzést .



A teljes igazság ötvenhatról: népünk igenis a zsidó bolsevizmus ellen lázadt fel



2010. október 23. 00:35
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
56kep-lead.jpgFecseg a felszín és hallgat a mély. Korunk ötvenhatról szóló szó- és betűáradatáról óhatatlanul e költői sor jut eszünkbe.


Hiába ismeri el ugyanis ma már minden történész, hogy 1956-ban forradalom és szabadságharc volt,

ha valódi előzményeit, lefolyását, és főként a forradalmat megtorlók jellemrajzát, hovatartozását továbbra is tabuk fedik.


Ezért az alábbi írás célja, hogy a teljes igazságot feltárja róla.



Előzmények: hazánk szovjet megszállása, a vezetés zsidó 

arculata

Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel. 
David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során. De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a zsidó bolsevizmus, amelyről a két világháború között tucatnyi leleplező könyv jelent meg: róluk a Mindszentyhez mindhalálig hű Nyisztor Zoltán pápai prelátus úgy nyilatkozott, hogy amíg jómaga nem ismerkedett meg személyesen kommunistaellenes sajtótevékenysége miatt az Andrássy út 60 1945 utáni állapotaival, voltak némi kétségei hitelességüket illetően. Ugyanis alig tudta elgondolni is, hogy azokról a kínzásokról és kivégzésekről szóló tudósítások, amelyek bennük szerepeltek, mind szóról szóra igazak. Sok százezer nemzettestvérével együtt hamarosan megtapasztalhatta, hogy igazak bizony.

Nézzük az oktatásban, a tömegtájékoztatásban ma is tudatosan elhallgatott tényeket, amelyek nélkül nem érthetjük meg, mi vezetett 1956-hoz! A Vörös Hadsereg parancsnoksága 110 000 férfit űzött kényszermunkára Budapestről, azon kívül félmilliót az ország többi részéből. A megszálló, a népünket erkölcsétől eltántorítani akaró, vagyonából kifosztó szovjet csapatok – ahogyan Irving megjegyzi – a „sztyeppék kulturálatlan termékei” voltak. Közel egymillió magyar leányt és nőt erőszakoltak meg, akik közül sokan gyermektelenek maradtak örökre. Volt, hogy egy csinos titkárnőt és leányát tizenkét orosz katona erőszakolta meg. Ahová betörtek, kő kövön nem maradt. Körmenden például a Batthyány-kastélyban a bútorokat összetörték, a puskák csövét a falhoz vágták, majd az udvarra dobták. Az Árpád-kori függőpecsétes oklevelek fa pecséttokjával „tisztították” csizmájukat, az okleveleken pedig krumplit hámoztak, vagy a város környéki vizes árkokba hajították, illetve WC-papírnak használták őket, vagy egyszerűen elégették. A kölnit garatra öntötték, mert azt hitték, hogy vodka. A halat, hogy megmossák, leöblítették a WC-kagylóban, és ha a hal eltűnt, bosszúból agyonverték a háziakat.

Az 1948-ban teljhatalomra jutott, zsidók vezette Kommunista Párt kétfrontos harcot
vívott. Először is mindenkit, aki bármennyire szembeszállt a bolsevizmussal, fasisztának,
„burzsuj”-nak, osztályidegennek, a „népi demokrácia” ellenségének tekintett, akiket be kell
börtönözni, sőt ki kell végezni, másodszor a kereszténységet és az annak elkötelezett
nemzeti sajtót teljesen fel akarta számolni.

Ismeretes, hogy Mindszentyt halálos ellenségének tekintette 
Rákosi (Rosenfeld) Mátyás. Legszívesebben kivégeztette volna, figyelmeztetve, hogy követőikre is ez vár.
Az azonban már kevésbé ismeretes, hogy azért kerülte el a kivégzést, mert miután Rákosi szándékáról értesült Franco tábornok, tudatta Sztálinnal: ha Mindszentyt elteszik láb alól, kivégezteti az összes spanyolországi kommunistát. Ha a kivégzést igen, a fizikai megleckéztetést mégsem kerülhette el. Mindennél többet elárul a bolsevizmus természetéről, hogy amikor az Andrássy út 60-ba került, egy partizán belerúgott, és azt mondta neki: „Életem legboldogabb pillanata volt ez.”

Rákosi fő támasza, az Andrássy út 60 új ura, Péter (Auspitz) Gábor korántsem csak a nyilasokat kínoztatta, hanem mindenkit, akinek elege lett a zsidó bolsevizmusból. Élet-halál ura volt. Vitéz Málnási Ödön, a kiváló történész így foglalta össze „Magyar Mártyrok” című könyvében, mi zajlott az Andrássy út 60 pincéiben:

„A tízezrével elfogott hazafiak 20 körme alá 10-10 gombostűt vertek, s azután gumibottal összes körmeiket leverték, lemanikűrözték. Vagy az áldozatot seprűnyélre kötve, talpával lefelé fordítva, talpait órákon át gumibottal addig csépelték, míg kétszeresére dagadt, aztán arra kényszerítették, hogy vödör hideg vízben áztassa lábait. Vagy az áldozatról lehúzták harisnyáit, szájába nyomták, hogy ne tudjon ordítani, még egy gázálarcot is kötöttek rá hangfogónak, azután hozzáfogtak a legkülönfélébb ’munkához’: nemi szervét gumibottal cafatokra verték, vagy vékony üvegcsövet nyomtak bele, és vaskalapáccsal addig verték, míg az üvegcső apró szilánkonként belepréselődött. Az ilyen áldozat két év múlva is sírt, ahányszor örökké gennyező nemi szervén vizelnie kellett. (Rosenberg Ibolya vezette be ezt a kínzási módszert.) Vagy az áldozat nemi szervét íróasztal fióknyílásba tördelték. Vagy az áldozat nemi szervére 2-3 gumiforrasztó sallert kötöttek, meggyújtották és így a nemi szervet teljesen leégették. (Dr. Farkas Ferenc ügyvéden kipróbált módszer, azután általános.) Ha nő volt az áldozat, akkor nemi szervét addig döfködték gumibotokkal, míg véresen kifordult, az áldozat hónapokon belül szörnyű kínok között meghalt. Vagy az áldozatot hátrafektetve lekötötték, hasára vaslábos alá patkányt kötöttek, a másik vaslábosba föléje égő parazsat tettek, és így a patkányt arra késztették, hogy az áldozat hasán keresztülfúrja magát és elmeneküljön a megsüléstől. (Dr. Böhm Ferencen kipróbált módszer.) De a leggyakoribb az volt, hogy az áldozatot nagyon sokan megrohanták, földre gyömöszölték és végtagjaira állva, gumibotokkal csoportokban váltva egymást, órákon keresztül addig csépelték, míg egész teste, feje csupa seb és vér volt. Ilyen kínzások közben egyedül a budapesti központjukban, az Andrássy út 60-ban naponként legalább 30-40 halt borzalmas mártírhalált. Aki életben maradt, gondolkodás nélkül aláírta az általuk előre megfogalmazott jegyzőkönyvet, mert számára a mielőbbi felakasztás megváltást jelentett a borzalmas kínzásoktól. Ha a ’népügyészségen’ eszébe jutott a kínzásokra hivatkozva vallomását visszavonni, vagy ezt a csőcseléknek is legaljából összeszedett népbíróság előtt merészelte megtenni, akkor nyomban visszaadták ’pótnyomozás’- ra a politikai rendőrségre, ahol újabb borzalmas kínzások után vállalta önmaga ellen a hamis vallomást, hogy végre felakasszák. A legtöbb áldozatnak legalább 50-100 zsidó meggyilkolását kellett elismernie. Ha össze lehetett volna szedni ezen jegyzőkönyveket, akkor kiderült volna, hogy Ábrahám óta egész földünkön együttvéve sem élt annyi zsidó, mint amennyinek meggyilkolását az ilyen tortúrákkal készült jegyzőkönyvek számadatainak összegezéséből ki lehetett volna mutatni.”

A magyarság tömegeinek fizikai megnyomorításával párhuzamosan mindent megtett a bolsevizmus, hogy a Lenin által a „nép ópiumá”-nak nevezett vallást kiirtsa. A nőket a megerőszakolásuktól testével védő báró Apor Vilmos győri püspök meggyilkolását követően főleg az ifjúsággal foglalkozó világi- és szerzetespapokat üldözték 

(néhányukat, mint Kun András minoritát és Kiss Szaléz hitoktatót elsők között végezték ki). A kötelező hitoktatást eltörölték és megfenyegették a gyermeküket hittanra járató szülőket. A kipróbált, a lelkipásztorkodásban kimagasló egyéniségeket lemondatták vagy száműzték, és helyükbe az úgynevezett békepapok kerültek. Az egyházi ingóságok javát elkobozták. Ugyanígy jártak el a szellemi életben is: közel 4700 „fasisztának, szovjetellenesnek, antidemokratikusnak” bélyegzett sajtótermék tömeges megsemmisítését rendelték el.

Mindezzel szembesülve azonnal feltűnhet valami, amiről még az önmagukat nemzeti elkötelezettségűnek tekintő történészeink is hallgatnak: a rendszer vezetésének 
zsidó arculata. Amin nincs mit csodálkozni, hiszen 

a bolsevizmus bizonyult a zsidó világnézet leghatásosabb kifejeződési formájának.

Soha nem fogja megérteni a kommunizmus természetét az, aki nem ismeri a Talmudot. 

A kommunizmus gyökerei ugyanis nem Marx, Engels, Lenin vagy Trockij írásaiban keresendők, hanem a Talmudban, a Kabbalában és általában a rabbinikus irodalomban.

Így mindjárt megérthetjük, miért a kor legmeghatározóbb alakja 
Rákosi. Eredeti vezetékneve Rosenfeld. 1892. március 9-én született. Apja zsidó fűszeres. Előbb Budapesten, majd Hamburgban és Londonban banki tanulmányokat folytat. Az első világháború után az oroszok elfogják, Szibériába száműzik, ahol kommunista lesz. Leninnel 1918-ban találkozik először Szentpétervárott, aki megismerteti a földalatti szervezkedés mesterségével.

Leninre – akinek tanítómestere a szintén zsidó forradalmár Dzserzsinszkij volt, aki szerint „a legfőbb feladat megölni minden burzsujt!” – úgy néz fel, mint egy Istenre. 1919-ben visszajön Budapestre. A Kommün bukása után Moszkvába, onnan Ausztriába megy. Miután főnökével, Zinovjevvel összevesz, a Komintern 1924-ben visszaküldi Magyarországra, hogy szervezze újjá a Kommunista Pártot, de egyelőre titokban. Kilenc hónap múlva szervezkedéséért letartóztatják, halálra ítélik, de a halálos ítéletet végül nyolc és fél év börtönre változtatják. 1935-ben újra bíróság elé kerül, ezúttal 40 kommunistaellenes magyar 1919-es kivégzése miatt, majd 1940. október 30-án Horthy véglegesen kiengedi a rács mögül, cserébe az 1849-ben a cári seregek zsákmányolta magyar honvédzászlók visszaadásáért.

 Rákosi tehát újra Szovjet-Oroszországban szervezkedik, ahonnan 1944 végén ismét Budapestre jön. Vezető emberei is mind zsidók, mint Gerő Ernő. Eredeti vezetékneve Singer.

 Mindenki iránt bizalmatlan, ravasz pártszervező. Szintén zsidó Farkas Mihály (Wolf Izrael) honvédelmi miniszter, nem is szólva a „főideológus”- ról, Révai Józsefről (Kahána Mózes , a propagandaminiszterről.

Azonban nemcsak a felső szinteken (a politikai vezetőrétegben, a közigazgatásban vagy
az egyetemi tanárokat kinevező bizottságokban), hanem alsóbb szinteken is megfigyelhetővé vált a zsidó térnyerés. Erre jó példa a már említett börtönvilág. Amíg ugyanis Szovjet-Oroszországban többnyire csak a parancskiadók voltak zsidók, szemben a parancsvégrehajtókkal (akik így kijátszhatták és sokszor ki is játszották a Moszkvából érkező parancsokat elítélt orosz nemzettestvéreik javára), addig nálunk – legalábbis 1945 és 1956 között – mindkettő.

 Hazánkban tehát még a verőlegények és az őrök között is feltűnően sok volt a nemileg eltévelyedett, szadista hajlamú zsidó.


 Gulágot megjárt honfitársaink a megmondhatói: ha választaniuk kellett volna Szibéria vagy az Andrássy út 60. között, akkor valószínűleg inkább Szibériát választották volna.

1956 perdöntő előzménye tehát a felsoroltakon kívül a nagypolgárok Hortobágyra való kitelepítéséért, a
padláslesöprésekért, a kulákok kifosztásáért, a kolhoz- és szovhozrendszer erőltetéséért, a magyar mezőgazdaság és ipar szovjet mintára való tönkretételéért egyaránt felelős zsidó bolsevizmus volt, így a teljes igazság az, hogy népünk igenis ellene lázadt fel .


A forradalom hősei, a menetét késleltetők, tőle 

vonakodók és árulói

A kommunista-liberális történelemszemlélet két nagy hazugságot ver a fejekbe. Először is azt, hogy 1956 „mindenkié”.
Másodszor azt, hogy csak azok voltak a forradalmárok, akik a kommunista rendszer megreformálásáért küzdöttek, nem pedig eltörléséért.

A forradalom és szabadságharc szereplői azonban nem moshatók egybe, mert messze nem volt „mindenkié”, mivel nem mindegy, ki melyik barikád élén állt. A forradalom történéseivel kapcsolatba kerülő személyeknek négy csoportját különböztethetjük meg.
Az első csoportba a forradalom hősei tartoznak, mindazok, akik kezükben fegyverrel harcoltak a Rákosi-Gerô-Farkas-Révai négyesfogat, majd a benyomuló szovjet csapatok ellen. A világ akkori legnagyobb hadseregét akarták kiverni hazánkból. Ezzel kivívták a keresztény világ elismerését: nem véletlen, hogy róluk és általuk népünkről XII. Piusz pápa a legnagyobb csodálattal nyilatkozott. Többségük munkás volt. Ők fogtak fegyvert legelőször, és csak utánuk az egyetemisták.

A „reformkommunisták” szerint ötvenhat igazi hősei nem a rendszer szellemiségét, hanem gyakorlatát akarták megváltoztatni, ami persze fából vaskarika. Ha valakiket, akkor a munkásokat lehetett legkevésbé megtéveszteni. Ők nem reformokat akartak, vezetőváltásokat, hanem a rendszer teljes felszámolását. Ezt fejezték ki zászlóik felirataival is: „Ruszkik haza!”, „Többpártrendszert, szabad választásokat!”, „Lengyelország utat mutat, kövessük a magyar utat!”, „Bem apó és Kossuth népe, fogjunk össze, kéz a kézben!”. Az sem igaz, hogy a munkástanácsok az „emberarcú szocializmusért” szálltak síkra. A munkástanácsok különben is csak a szovjet csapatok november 4-i bejövetele után alakultak meg, így az október 23-án kirobbant harcokban nem vehettek részt, arról nem is beszélve, hogy a „tanács” kifejezés érthetően igen rossz szájízt keltett a felkelőkben, hiszen elegük volt az ígéretekből, a tanácsokból. Tudták, hogy kommunistákkal értelmetlen tanácskozni.

A forradalmi hősök között elsők között említendő továbbá a szellem erejével harcoló Mindszenty bíboros. Leírhatatlan hatással volt a tömegekre, katolikusokra és protestánsokra egyaránt, de gyakran még a hit iránt közönyös emberekre is. Azok, akik 1946-ban még Budapest egyik legszebb temploma, a Regnum Marianum lebontásában vettek részt, hogy helyébe Sztálin óriásszobra kerüljön, 1956-ban már hatására darabjaira zúzták a „kőgeneralisszimus”-t, azt kiáltva: „A templomot akarjuk! A Regnum Marianum-ot akarjuk!” Ötvenhatos forradalmi rádióbeszéde felrázta népünket. Kijelentette: „Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De nem merült-e fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket? Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot.”

második csoportba a forradalom menetét késleltetők, mindenekelőtt a „Petőfi Kör” irodalmárai tartoznak, élükön Déry Tiborral és Háy Gyulával. Felfogásuk az volt, hogy „ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére”. A forradalom élére kívántak állni, de csak azért, hogy kifogják a szelet a vitorlából. A felkelők határozott követeléseit mérsékelni akarták. Követeléseik túlságosan általánosak, így hatástalanok voltak. A forradalom leverése után ugyan számosan börtönbe kerültek (Déry Tibor, Háy Gyula), de jóval a kiszabott büntetési idő lejárta előtt kiszabadultak, hiszen Kádár János tudta, hogy kuruckodásuk csak a valódi forradalmárok megfékezését szolgálta. Történelmi szerepük felnagyításáért a felelősség elsősorban a liberális médiumokat terheli.

harmadik csoportba a forradalmi eseményekkel szemben vonakodók tartoznak, elsősorban Nagy Imre és hívei. A nyugati történészek és újságírók többségének állításaival szemben tény, hogy a több mint másfél évtizede szinte kizárólag dicsőített Nagy Imre ifjúságától fogva szilárdan hitt a kommunizmusban. Még a pártfegyelemben sem ismert pardont. Két évtizeden át élt Szovjet-Oroszországban. Csupán annyiban különbözött Rákosi-Rosenfeldtől, hogy nem moszkvai, hanem jugoszláv – Titó-i – típusú kommunizmust akart. Vonakodva, bizonytalankodva tett csak apró engedményeket a forradalmároknak. Ezért nem véletlen például, hogy a győri felkelők vezére, Szigethy Attila azzal fenyegetőzött, hogy ha nem ad engedményeket a forradalmároknak, Budapestre jön és megdönti kormányát. Ráadásul az engedményekről nem egyedül döntött, hanem Mikojánnal vagy Szuszlovval egyeztetve, kivéve legutolsó lépését, hazánknak a Varsói Szerződésből való kilépését és az ENSz-hez való fordulását. Élete utolsó pillanatában valóban végleg szakított Moszkvával, mert csalódott Andropovnak a szovjet csapatok kivonulására tett ígéretében, így nem ismerte el Kádárt miniszterelnöknek és nem mondott le, mindez azonban nem változtat a a tényen: élete javát a kommunizmusnak áldozta, ezért nem lehetett a forradalom vezéregyénisége.

Végül 
negyedik csoportba a forradalom árulói tartoznak. A sor élén Kádár (Csermanek) János áll, aki még a saját maga által átélt történelemből sem tanult, például abból, hogy Rákosi-Rosenfeld utasítására egyik elvtársuk, Farkas Vlagyimir valaha az ő körmét is letépte és a szájába vizelt. Közéjük tartozott ugyanakkor a korábban népkutatásairól ismert Erdei Ferenc is, és mindazok, akik október 23-a és november 4-e között ugyan a forradalom támogatóinak tetették magukat, ám a szovjet csapatok bevonulása után maguk is részt vettek a tömeges megtorlásban.

A megtorlás módszerei, a megtorlók hovatartozása

Ha az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk leveréséről jelenleg rendelkezésünkre
álló forrásokat tanulmányozzuk, szembetűnő, hogy a régi, többnyire zsidó származású tisztek és bírók mennyire kevesellték az akasztásokat. 
Marosán György („Buci Gyuri”) és Gerő Ernő az „ellenforradalmárok” kemény megbüntetését követelték Kádártól. Rákosi-Rosenfeld pedig egyenesen odáig elment, hogy megpróbáljon visszatérni a hatalomba. Miután azonban Budapesten csütörtököt mondott ebbeli kísérlete, felkereste Hruscsovot, aki csak annyit mondott neki: „Nézze Rákosi, Magyarországnak már volt tatár kánja, török szultánja, Habsburg császára, de zsidó királya még nem!”

Tény, hogy az 1956-ot követő, az 1963-as kádári „amnesztia” kihirdetéséig lezajlott akasztások, a sortüzek áldozatai számának pontos megállapítása még várat magára. (Kéri Edit „Kik lőttek 1956-ban a Kossuth téren?” című könyve mindenesetre perdöntő tényadatokkal szolgál.) Az eddig feltárt tények azt mutatják, hogy az 1956 utáni megtorlás az 1849 utáni megtorlást összehasonlíthatatlanul felülmúlta. Amíg Kádár János 1956. november 11-i és december 26-i rádióbeszédében ünnepélyesen megígérte, hogy „egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása”, az október 23-án elkezdődött tömegmegmozdulásokban való részvétele miatt, addig az 1957. december 10-i MSzMP-határozat szerint az „osztályidegen, deklasszált, huligán elemek” – valójában a forradalom hősei – „semmiféle kíméletet nem érdemelnek”. Kádár ismét hazudott, hiszen 
börtön vagy sortűz várta az elfogott felkelőket.

Döbbenetes példa a megtorlásra 
Hornyák Tibor dokumentumkötetének (Ellenszélben 2. kötet. Bp. 1997.) egyik vallomása:

»Beszélgetést folytatok Bucsai Imréné Marton Erzsébettel, akit Kádár-Marosán vérbírósága, szörnyű megkínoztatás után, halálra ítélt 1956-os cselekményeiért. A Beszkártnál voltam kalauz, Budán a szépilonai kocsiszínben. Október 26-án a Széna téri srácokkal együtt csatlakoztam Szabó bácsi csapatához. Fő tevékenységem abból állt, hogy a már megalakult kis csapattal bejelentésekre, illetve parancskérésre volt ÁVH-soktól fegyvereket, lőszert és robbanóanyagot gyűjtöttünk be, de olykor őket is. Egy alkalommal megbízást kaptunk, hogy Pasaréti úti villájából hozzák be Marosán Györgyöt, aki a jelentés szerint szervezkedik a forradalom ellen. Mi nyolcan teherkocsira szálltunk és kimentünk a lakására.

Hogyan került sor a letartóztatására?

Úgy, hogy becsengettünk a lakásba, a felesége nyitott ajtót. Ő pedig a nappaliban állt és beszélgetett Nagy Dániel szomszédjával, aki szintén országgyűlési képviselő volt abban az időben. Közöltem vele, hogy letartóztatom és előállítjuk a Maros utcai parancsnokságra. Szó nélkül, szinte meghunyászkodva követtek bennünket mind a ketten. Bevittük őket a Maros utcába a volt ÁVH-s laktanyába. Én magam egyedül kísértem őket le a fogdáshoz, aki átvette tőlem őket, és ezzel az ügy a részemről befejeződött. Másnap azonban megtudtam, hogy reggel mind a kettőjüket a legkisebb bántalmazás nélkül hazaengedték. Bezzeg forradalmunk leverése után megint a régi Buci Gyuri volt! Írt egy könyvet és abban nem így írta meg a letartóztatása történetét.

Aztán hova sodorta az élet? 

Brüsszelbe, ott kaptunk egy hat szobás lakást négyen nők, és onnan jártunk dolgozni egy termoszgyárba. Aztán 1957 márciusában, Kádár felhívására, aki kijelentette, hogy nyugodtan menjen haza, aki nem gyilkolt, a tésztát bevettem és hazajöttem. Másnap jelentkeztem a rendőrkapitányságon, ahonnan azzal küldtek el, hogy menjek és tegyem a dolgom. Ezt sokáig nem tehettem, mert 1957. augusztus 12-én értem jöttek egy nagy, lefüggönyözött autóval, és házkutatást tartottak, majd elvittek a hírhedt Gyorskocsi utcába.

Mivel vádolták? 

A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével.

Mit akartak kiszedni?

A Széna téren részt vevő katonatisztek nevét, rangját, hol találhatók, milyen kapcsolatban voltam velük, és hogy a Széna téren harcolókról, az ütközetekről, és a begyűjtéseimből mit tudok nekik elmondani?

Hogyan folytak le a kihallgatások?

Borzalmasak voltak! Volt ott két kihallgató tiszt, akik állandóan kínoztak, ütöttek, rúgtak, ahol értek, a hajamat tépték, olyannyira sikeresen, hogy a kihallgatások befejezése után nyomorék lettem, tönkreverték a vesémet-májamat, a nemi szervemet pedig szülésre örökre alkalmatlanná tették. Az egyik vallató egy gumibotot dugott a hüvelyembe és azt jobbra-balra forgatta, húzta, nyomta stb. A másik állandóan ordítva tette fel a különböző kérdéseit. „Ezt Marosánért!” – kiáltotta többször.

Mikor kezdődött a tárgyalása és milyen ítéletet kapott? 

Erre majd azután válaszolok, ha előbb elmondom, hogy a gumibotos vallatás után mit tettek még velem. Elvittek a Mosonyi utcai rabkórházba. Ott egy raborvossal egészségügyinek mondott kaparást hajtottak végre rajtam, miközben le voltam szíjazva, lábaim felpolcolva s a két kínzómester kaparás közben folytatta a vallatást. Nemsokára kitűzték az első fokú tárgyalást, de azt azért kellett elhalasztani, mert agyon voltam verve és hordágyon mégsem akartak a bíróság elé fektetni. 1958. április 15-én, 17-én és 23- án tárgyaltak első fokon. Halálra ítéltek.

Hogyan fogadta a halálos ítéletet?

Ahogy a bírónak nevezett bérgyilkos kimondta, hogy halálra vagyok ítélve, egyszerűen nem tudtam felfogni.

Mi történt a másodfokú tárgyaláson?

Halálos ítéletemet 15 évi börtönre változtatták. A két tárgyalás között egy éjszakára visszavittek a Gyorskocsiba és ott őszültem meg reggelre.

Az ítéletben milyen cselekményeket fogalmaztak meg?

A többi között gyilkosságot, rablást, betöréses lopást. Ezekre a koholt szörnyűségekre tanúkról is gondoskodtak.

Végül hány évet töltött le a 15-ből?

Ítélet után Kalocsára a női börtönbe szállítottak. Olyan helyiségekben voltunk, ahol 16 ember számára csak egy vízcsap és egy vályú volt. Varrodában dolgoztunk, és megkezdték a politikai átnevelést. Sajnos,
voltak közöttünk is olyanok, akik holmi kedvezményekért eladták magukat a belső elhárításnak (néhány cigaretta stb.), és vállalták a besúgó szerepét. Szabadulásomra az 1963-as úgynevezett ENSZ-amnesztiával került sor. Éppen most jöttem ki a kórházból huszonnegyedszer. A tüdőmön úgy elhatalmasodott a betegség, hogy csak minimális a légző felület. Tönkrementek a beleim, a veséim, a májam, az epém. Hallássérült lettem a sok veréstől, az egyensúlyozás szerve is sérült, ezért imbolygok sokat. A huszonnégy kórházi zárójelentésem egy agyhártya- és agyvelőgyulladást is kimutatott, és azt is, hogy a koponyámban baloldalt idegbénulások találhatók.

Milyen nyugdíjat kapnak a férjével?

A felét sem annak, amit a volt kínmesterek, Buci Gyuriról nem is szólva.«

Kádár megtorlói között viszont már sokkal kevesebb zsidó szerepelt, mint 1945 és 1956 között, ugyanis nem akart a pártvezetés még egy felkelést a zsidó vezetés miatt. Tekintettel arra, hogy azonosításuk és tetteik feltárása még folyamatban van, ezért csak 
a teljesség igénye nélkül tudjuk őket kiemelni.

Apró Antal szobafestő, majd a párt Központi Vezetőségének tagja, miniszterelnök-helyettes, az Országgyűlés elnöke az 1956. október 24-ére virradó éjszakán tartott központi vezetőségi pártülésen létrehozott Katonai Bizottság elnökeként katonai diktatúrával akarta leverni a forradalmat, Czinege Lajos és Hazai Jenő segítségével.

Balázsi Béla ÁVH-ezredes, egyik megszervezője volt a Nagy Imre-pernek. Kádárral is szembefordult. Zöldségárus lett, majd öngyilkos.

Barna Péter ÁVH-ügyész alezredes a Kossuth Tüzértiszti Iskola felügyelője, Budapesten a Gyorskocsi utcában 1959. szeptember 15-ig teljesített szolgálatot, és támogatta a véres megtorlás pereinek lebonyolítását. Ezt követően egyetemi tanár lett.

Betlen (Bettelheim) Oszkár villanyszerelő, a Szabad Nép szerkesztője fegyverrel harcolt a forradalmárok ellen, védve a Központi Vezetőség székházát.

Biszku Béla lakatos segéd, belügyminiszter felügyelte az összes fegyveres testületet, így minden letartóztatás, kínzás elrendeléséért felelős! Ezért a minisztertanács
elnökhelyettese lett.

Czinege Lajos kovácssegéd, honvédelmi miniszter 1956. október 23-án a párt katonai
bizottságának lett a tagja. A Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportjának helyettesével, Hídvégi Ferenccel, Uszta Gyulával és Apró Antallal katonai puccsal akarta megkaparintani a hatalmat. 1957 januárjától a Munkásőrség megszervezője. Pufajkás. Felelős valamennyi kínzásért és kivégzésért.

Csendes Károly igazságügyi minisztériumi főosztályvezető, a legfőbb ügyész helyettese
1956 után szintén felelős a megtorlásokért.

Csillag (Stern) Géza gépészmérnök, vállalati igazgató kivette részét a megtorlásból és a
Munkásőrség megszervezéséből.

Dapsi Károly borbély, kerületi párttitkár, gyárigazgató a Néphadsereg MSzMP Intéző
Bizottságának elnökeként tevékenyen részt vett a forradalom leverésében. Jutalmul vezérőrnagy, később azonban kegyvesztett lett.

Garasin Rudolf nyomdász, Cseka-tiszt, ÁVH-ezredes 1956-ban még irányította a büntetés-
végrehajtás fegyveres testületét, így tudta nélkül aligha kerülhetett sor tűzparancs kiadására,
amikor a Parlament környéki épületeket ostromolták.

Gyurkó Lajos pék, vezérőrnagy Tiszakécskén sortüzet nyitott a tömegre. A kecskeméti cigánynegyedben megbúvó 60-80 felkelőre is tüzet nyitott.

Hazai Jenő géplakatos, pártmunkás is katonai puccsal akarta átvenni a hatalmat.

Horn Gyula a budapesti Kerepesi úti laktanyában, a Budapesti Rendőrfőkapitányság „Hunyadi János” karhatalmi zászlóaljának tagja, vagyis pufajkás lett. Fővárosunkban a Nyugati téri sortűz parancs kiadója volt.

Ilku Pál tanító, művelődési miniszter felelős a törvényszékek halálos ítéleteiért, a rögtönítélő bíróságok döntéseiért.

Marosán György péksegéd, államminiszter
 felelős a salgótarjáni sortűzért, amelynek 131
halálos áldozata és kétszer annyi sebesültje volt.

Pap János vegyésztechnikus, belügyminiszter felelős többek között Brusznyai Árpád
bölcsész kivégzéséért.

Pető (Richtmann) László a Munkásőrség tagjaként vett részt a forradalmárok megkínzásában.

Rajnai Sándor kötőszövő, ÁVH-alezredes, diplomata készítette az első megtorlási
listát, amelynek alapján megkezdődött a forradalom vezetőinek letartóztatása. Ő tartóztatta
le a romániai őrizetben lévő Nagy Imrét és szállíttatta Budapestre. Őt bízták meg végül a Nagy Imre-per felügyeletével.

Sós (Sternberg) György rendőr vezérőrnagy részt vett a forradalmárok letartóztatásában,
és nyilvántartásba vett 8000 Nyugatról hazatért budapesti lakost, és ügynököket telepített közéjük. Csak 1961-ben 111 ember ellen foganatosított rendőrhatósági intézkedést. 105-öt őrizetbe is vettek.

Sucin József vasesztergályos, ezredes, politikai tiszt 131 forradalmár sortűz okozta halálért felelős.

Zoltai Gusztáv (Zucker Gerzson) munkásőr a kecskeméti repülőtér őrszázadában teljesített szolgálatot tizedesként, majd 1968-tól 1976-ig Komlós János ávós tiszt művészeti titkára volt, 1991-től köztudomásúan a MAZsIHISz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) igazgatója.

A Kádár-világ igazi következménye a teljes tudatleépítés volt

Az 1963-as amnesztia kihirdetését követően a bebörtönzéseket és a kivégzéseket a magyarság millióinak teljes tudatleépítése váltotta fel, 1956 következetesen ellenforradalomnak nevezése, cionista vezényletre. Történelmünk addigi legsötétebb korszaka következett, és az általa okozott lélekirtás, szellemrombolás ezerszer veszedelmesebbnek bizonyult a gazdasági nyomornál: sokaknak már nem a körmét tépték le, hanem munkájuk eredményét rabolták el.

Az alábbi névtelen korabeli röpirat akasztófahumoránál aligha jellemezhetnénk találóbban az 1956 megálmodott Magyarországot keresztre feszítő Kádár-világ feslettségét:
»A szocializmus hét csodája:
1. Mindenkinek volt biztos munkahelye.
2. Bár mindenkinek volt munkája, mégsem tett senki semmit.
3. Bár semmittevéssel telt az idő, mégis minden terv 100 % felett teljesült.
4. Bár a gazdaság terv szerint fejlődött, mégis minden fontos dolog hiánycikk volt.
5. Bár semmit sem lehetett kapni, mégis mindenkinek megvolt mindene.
6. Bár elvileg megvolt minden, mégis mindenki lopott.
7. Bár minden mozgathatót loptak, mégsem volt soha leltárhiány.«


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése