2015. július 1., szerda

Rakovszkij vallomása



Rakovszkij vallomása



Ki felelős valójában a második

világháború kirobbantásáért?


A trockista Hrisztyián Georgijevics Rakovszkijt (1873-1941), Szovjet-Ukrajna egykori elnökét, 1937 nyarán ismét letartóztatja az NKVD. Életéért küzdve, Rakovszkij 1938. januárjában feltárja a HÁLÓZAT titkos világstratégiáját vallatójának, Sztálin bizalmasának, Gavril Kuzmin NKVD-s tábornoknak, aki a Ljubjankában, a politikai rendőrség központjában hallgatta ki. A magasrangú illuminátus szabadkőműves Rakovszkij jól ismerte a világot a háttérből irányító hierarchiát és az általa feltárt titkos összefüggések győzik meg Sztálint arról, hogy közeledjen Hitlerhez és kezdeményezze a Lengyelország felosztását is tartalmazó német-szovjet paktumot, amelyet 1939. augusztus 23-án alá is írtak Moszkvában. A HÁLÓZAT első számú központja, a City of London, befolyása alatt álló brit kormány a Lengyelország nyugati részét elfoglaló Németországnak 1939. szeptemberében hadat üzent. A másik agresszor, a Kelet-Lengyelországot (Lengyelország 52%-át) elfoglaló és bekebelező, sztálinista Szovjetunió részére azonban nem érkezett hadüzenet. H. G. Rakovszkij hitelesnek tekintett kihallgatási jegyzőkönyve új megvilágításba helyezi a világtörténelem legvéresebb háborúját és annak máig tartó következményeit.
A nyugati egyetemeken szerzett orvosi és jogi diplomával, széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal és politikai tapasztalattal rendelkező Rakovszkijt kezdetben kihallgatója, az egyik legfejlettebb nyugati országban felnőtt, a tájékozottabb és műveltebb kommunistákhoz tartozó NKVD-s tábornok, a francia René Duval, sem értette. (A meggyőződéses sztálinista Duval Franciaországból települt át a Szovjetunióba és ekkor vette fel az orosz Gavril Kuzmin nevet.) Foglyának, a nyolc nyelven - bolgárul, törökül, románul, németül, angolul, franciául, oroszul és ukránul - folyékonyan beszélő, a rejtett történelmi és politikai összefüggéseket jól ismerő, magasfokozatú szabadkőműves Rakovszkijnak megdöbbenve kellett tapasztalnia, hogy kihallgatója nem ismeri az illuminátusok történelmi szerepét és a kommunista világforradalom igazi céljait. Ezért a kihallgatása során lefojtatott kemény vita, és az azt rögzítő jegyzőkönyvek jobb megértése végett olvasóink számára is célszerű, ha előbb röviden felvázoljuk a második világháborút megelőző történelmi helyzetet, bemutatjuk a főbb szereplőket, és elemezzük a HÁLÓZAT által mozgatott háttérerők stratégiáját.

A nemzetközi fináncoligarchia HÁLÓZATA

Kezdjük a legfontosabb szereplő, a HÁLÓZAT, bemutatásával. A világ szupergazdag pénzdinasztiái által létrehozott, és több száz éves múltra visszatekintő HÁLÓZAT, olyan sok rejtett szállal, sűrűn egybekapcsolódó hierarchia, amely a háttérből irányítja az időközben globálissá növekedett pénzhatalom széleskörű intézményrendszerét. A pénzvagyontulajdonosoknak ez a magánkézben lévő világrendszere napjainkban már uralja a fejlett ipari államok politikai rendszerét, és csekély kivételtől eltekintve a világgazdaság egészét. A pénzügyi ellenőrzésnek ezt a globális rendszerét a HÁLÓZAT vezetői hierarchiája elsősorban rejtett kapcsolathálója, az illuminátus szabadkőművesség, valamint az általa létrehozott központi bankok segítségével irányítja. A HÁLÓZAT felső és ismeretlenségbe burkolódzó vezetői a demokratikus államok ellenőrzése alatt nem álló központi bankok segítségével, feudális módon kontrollálják az egyes államok gazdaságát és politikai rendszerét, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott nemzetközi magántalálkozókon és konferenciákon fogadnak el. A HÁLÓZAT-hoz kapcsolódó több száz szervezet közül most csak annak a szemléltetésére nevezünk meg néhányat, hogy világosabb legyen, konkrétan mire utalunk: Az "500-ak Tanácsa", a "300-ak Bizottsága", a "Club of Isles", a brit "Round Table", "The Milner Group", a "Cliveden Set", "The Hermetic Order of the Golden Dawn" és "Royal Institut of International Affairs", az amerikai "Council on Foreign Relations", "Trilateral Commission" és "Skull and Bones Society", a világ legfontosabb pénzügyi és politikai vezetőit magában foglaló "Bilderberg Csoport" és még sok hasonló, igazi tevékenységét rejtegető, titkos és féltitkos szervezet. Ezek nagy része teljesen elzárkózik a nyilvánosságtól, vagy másnak mutatja magát, mint ami valójában. Ugyanez mondható el HÁLÓZAT részét képező olyan klubok rendszeréről, mint, pl. a "Hells Fire Club", a Rotary és Lions klubok, vagy a világ irányítását szolgáló stratégia és taktika kidolgozását végző olyan "think-tank"-ek, - gondolati műhelyek - százai, mint a Tavistock Institut, a Római Klub, Mont Pelerin Society, a "Hudson Institute", "Institute for Policy Studies", "Institute for World Order", "The Atlantic Council of the United States" és még sok más hasonló szervezet. A HÁLÓZAT részét alkotják a milliárdos nagyalapítványok, és a kisebb alapítványok ezrei. A HÁLÓZAT irányítja a magas fokú szabadkőművesek, elsősorban az illuminátusok, útján a különböző szabadkőműves irányzatokhoz tartozó páholyokat. A HÁLÓZAT szerves részét alkotják a Szocialista Internacionálé, és a különböző irányzatú internacionálék is, mert valamennyinek a vezérkarában kulcsszerepet töltenek be képviselői, rendszerint a színfalak mögött. A HÁLÓZAT gondolati műhelyeiben dolgozták ki a versaillesi és párizsi békeszerződések, a Népszövetség, az ENSZ, a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, a NATO, az Európai Unió, az Európai Monetáris Unió, az Európai Központi Bank és több más fontos nemzetközi szervezet alapokmányának a koncepcióját és az alapokmányok tervezetét. Elfogadásukkor általában ott voltak - államaik hivatalos képviselőiként - maguk a tervezetek fogalmazói is.
A HÁLÓZAT azonban nem ennyi, hanem ennél jóval több. A HÁLÓZAT a nemzetközileg intézményesült magánpénzvagyon sűrű szövedékű globális rendszere és hatalmi apparátusa: egy háttérből központilag irányított, integrált, fegyelmezett és olajozott gépezet. Azért tudunk róla keveset, mert legfőbb működési elve a maximális titoktartás. Van ereje ahhoz, hogy ezt a titoktartást kikényszerítse. Egyes - de már csak második és harmadik vonalbeli - képviselői az államok vezető politikusaiként, nemzetközi közjogi és magánjogi szervezetek tisztségviselőiként, diplomatákként, pártvezérekként, korporációs birodalmak és pénzintézetek elnökeiként, igazgatóiként, nagytekintélyű nemzetközi szakértőkként megjelennek a nyilvánosság előtt. Látható pozíciójukat azonban csak formailag a demokratikus eljárásoknak, ténylegesen a HÁLÓZAT-ban viselt rangjuknak köszönhetik, és ha rosszul képviselik megbízóik érdekeit, akkor a HÁLÓZAT le is váltja őket. Kifelé mindez a demokratikus formák betartásával, de érdemben a színfalak mögött, titkos magántalálkozókon, csendes szobák mélyén, esetleg bizalmas telefonbeszélgetések útján történik. A legszűkebb felső vezetőcsoport tagjai, akiktől a kezdő impulzusok jönnek, és akik a végső szót kimondják, - akiket Rakovszkij is csak "AZOK"-nak nevez - szinte mindig inkognitóban maradnak. A rájuk vonatkozó legfőbb előírás, hogy "Ők nem is léteznek". Mivel az írott és elektronikus sajtó döntő része is a HÁLÓZAT tulajdonában van, vagy ellenőrzése alatt áll, ezért azok sem tájékoztatnak a tevékenységéről. Így, többek között a Bilderberg Csoport 1954 óta rendszeresen megtartott, és a világ sorsát meghatározó, olyan fontos kérdéseket megvitató tanácskozásairól, - mint pl. az olajár világpiaci árának a négyszeresére emelése 1973-ban, vagy a kamatlábak háromszorosára emelése 1979-ben, - sem, adott a világsajtó egyetlen egyszer sem érdemi tájékoztatást. Csupán azt írták meg, vagy sugározták néhány közhelyet tartalmazó mondatban, - ha egyáltalán közöltek valamit - ami már amúgy is kiszivárgott. Ezért csak több éves késéssel lehetett és lehet a töredék információk összerakásából, és az így nyert ismereteknek a bekövetkezett eseményekkel történő összevetéséből kikövetkeztetni, miről is tanácskoztak és döntöttek a világ legnagyobb hatalmú személyiségei nagy titokban. A világ közvéleménye ki van szolgáltatva. Hiszen ami nincs a rádióban és a televízióban, nincs a világlapok hasábjain, az az emberek fejében sincs. Ennek következtében a HÁLÓZAT szubjektíven nem létezik a számukra. Objektív hatásaiban azonban nagyon is jelen van az életükben, és egyre jobban meghatározza sorsukat.
A HÁLÓZAT tehát nem egy maroknyi "összeesküvő" megmosolyogható csoportja, hanem a már korábban is létezett, a 18. században viszont nemzetközileg is megszerveződött pénzoligarchia, több mint 230 éves múltra visszatekintő, nagy hagyományú és sok tapasztalattal rendelkező autonóm intézményrendszere, a világtörténelem önálló célokkal, stratégiával és taktikával rendelkező szereplője, saját külpolitikával, pénzügyi- és gazdaságpolitikával. A fináncoligarchia saját politikája rendszerint az egyes államok politikájának a köntösében jelenik meg. A multinacionális és multikulturális pénzoligarchiának ezt a HÁLÓZATÁT nem valamiféle etnikai hovatartozás, hanem a pénzhatalom birtoklásán alapuló érdekközösség, az ebből fakadó egyeztetett politikai stratégia és hatalmi-igény, a közös rejtőzködés szükségessége, és a koordinált cselekvés tartja össze. A HÁLÓZAT "láthatatlansága", mimikrije, biztonságos és hatékony működésének az egyik legfontosabb előfeltétele. A nemzetiszocialisták és mindenféle szélsőjobboldaliak nagy, és ártatlan emberek millióinak sorsát tragikusan érintő tévedése és bűne volt, amikor ezt a nemzetközi pénzrendszert kisajátító csoportot, és kapcsolati rendszerét, - amely bizonyíthatóan számos különböző néphez és országhoz tartozó pénzvagyontulajdonost és hatalmi ambícióval rendelkező elitet egyesít - egyetlen etnikummal azonosították. A HÁLÓZAT létezését nem etnikai alapon működő rendszerként kell felfogni. Ebben az uralmi rendben egy privilegizált csoport a magánpénzrendszer globális monopóliuma segítségével gyakorolja az uralmat úgy, hogy magánellenőrzése alá vonta a csak szuverén államokat megillető felségjogokat: a pénzkibocsátást, a kamat- és árfolyamszabályozást, a monetáris politika teljes eszközrendszerét. Ez a rendszer a magánpénzvagyon koncentrálódása révén alkalmas arra, hogy egy szűk elit irányíthassa a világgazdaságot, és általa a nemzetközi politikát. Ennek a rendszernek a központjában a leggazdagabb pénzdinasztiák állnak, mint haszonélvezők, és mint a hatalmat végső soron kézbentartó irányítók. Azt a tényt azonban, hogy ezek között vezető szerepe van az évszázados tapasztalatokkal rendelkező nemzetközi pénzdinasztiáknak, amelyek származásilag egyik vagy másik nép elitjéhez kapcsolhatóak, súlyos tévedés úgy értelmezni, hogy az adott pénzügyi elit azonos azzal a néppel, amelyből származik, vagy azzal az országgal, amelynek a polgára. A nemzetközi pénzoligarchia soknemzetiségű és eredendően kozmopolita, mert a pénzvagyon rendszere is nemzetek feletti és kozmopolita. Éppen ezért a transznacionális fináncoligarchiát teljesen értelmetlen bármelyik néppel azonosítani, és ugyanilyen értelmetlen egy konkrét etnikum vagy nép valamiféle "világösszeesküvését" feltételezni. Egyik hús-vér nép sem felelős a HÁLÓZAT által működtetett rendszerért, az általa kirobbantott konfliktusokért, az uzsoracivilizáció elterjesztéséért, a munkával megtermelt érték kamattal történő elvonásáért. Megengedhetetlen csúsztatás egy konkrét népet, vagy etnikumot, felelőssé tenni egyes pénzdinasztiák, vagy a HÁLÓZAT egészének a tevékenységéért. A kollektív bűnösség és felelősség feltételezése ebben a vonatkozásban is teljességgel elfogadhatatlan, tudományosan és morálisan egyaránt.
A HÁLÓZAT esetében elsősorban a globális pénzrendszer mechanizmusainak és automatizmusainak az arctalan uralmával állunk szemben. A rendszert természetesen emberek alakították ki, és önző érdekeiket követő konkrét személyek hierarchiája működteti, de soha nem egy bizonyos nép vagy nemzet. A HÁLÓZAT használja eszközként a népeket és az általa ellenőrzött államokat, de fordítva ez már nem igaz. Nemcsak a népek, de ma már a kormányok sem tudják a saját érdekükben működtetni a teljesen függetlenedett magánpénzrendszer gépezetét. A népek - legyenek azok vérségi származáson alapuló nemzetek, vagy állampolgári kötelékek által összefűzött országlakók, - a békés munka lehetőségét kívánják, és azt, hogy munkájuk eredményét sem nyílt katonai-adminisztratív erőszakkal (ahogyan ezt a KOMINTERN kommunista nemzetközi forradalmárai tették), sem a formális demokráciába elrejtett eladósítással és kamatfizetésre kényszerítéssel (ahogyan ezt a KAPINTERN pénzmonopolista oligarchiája, befektető pénzemberei és bankvezérei ma teszik), ne lehessen elvenni tőlük. A HÁLÓZAT arctalan pénzrendszere és azok az elitek, amelyek ennek a rendszernek a kizsákmányoló, elnyomó mechanizmusait működtetik - a történelem tényei szerint - nincsenek tekintettel a társadalmi igazságosságra és a hagyományos értékekre. A csak pénzben gondolkodó, egydimenziós csőlátásuk következtében, kizárólag vagyonuk és hatalmuk növelését tartják szem előtt. A globális pénzarisztokrácia uralmi törekvései ezért elkerülhetetlenül feszültséget, félelmet, irigységet és gyűlöletet keltenek, nemcsak az egyes emberekben, de a népek között is. Ez pedig ellenálláshoz, végső soron háborúhoz vezet. Ilyen háború volt a 2. világháború is.

Terv a dinasztikus államok átalakítására Európában

A HÁLÓZAT több évszázad alatt, fokozatosan fejlődött ki és többször lényegesen átalakult, amíg jelenlegi formáját elérte. Először Angliát hódította meg a 17. században, ellenőrzése alá véve az ország pénzrendszerét, bankjait, gazdasági és politikai életét. Kialakult a City of London, mint hatalmi központ, amely létrejötte óta - a háttérből való befolyásolással - a parlamentet és az uralkodóházat is irányítja. Ezt követte a pénzrendszer átvétele Franciaországban, majd pedig segítségével az 1789-es forradalom kirobbantása. Napóleon félretételével azóta is a HÁLÓZAT irányítja diszkréten ezt az országot a pénzügyi kontroll közvetett és kifinomult eszközeivel. A számos miniállamra szakadt német birodalom ellenőrzés alá vételére 1770-ben a HÁLÓZAT akkori vezetői megbízást adtak a neves frankfurti bankárnak, Moses Mendelsohnak, valamint Adam Weishauptnak, az ingolstadti jezsuita egyetem tanárának, az illuminátus rend megalakítására. Hatévi gondos előkészítés után, 1776. május 1-én, Weishaupt formálisan is megindítja az illuminátus rend működését. A rend célja az volt, hogy a világon akkor létező különböző szabadkőműves páholyok és titkos társaságok irányítását titokban átvegye és felhasználja a HÁLÓZAT céljainak az elérésére. A szabadkőművesek és az illuminátusok szövetségét az 1782. július 16-án véget ért, Wilhelmsbadban tartott titkos találkozón pecsételték meg. (Több kutató is ezt nevezi az első kommunista internacionálé tényleges megalakulásának.) Az itt megkötött paktumnak a segítségével létrejött a különböző titkos társaságok és a szabadkőműves páholyok szövetsége, és lehetővé vált mintegy hárommilliót kitevő tagságuk egy központból történő közvetett irányítása. A szigorúan titkos wilhelmsbadi találkozón elfogadott döntésekről nem sok került nyilvánosságra, mert a résztvevőknek meg kellett esküdniük az abszolút titoktartásra. A francia szabadkőműves de Virieu gróf, amikor megkérték, hogy ismertessen néhány Wilhelmsbadban elfogadott határozatot, a következőt válaszolta: "Nem adhatok róluk felvilágosítást. Csak annyit mondhatok, hogy az elfogadott döntések sokkal komolyabbak, mint bárki is képzeli. Az itt beindított terv olyan tökéletesen ki van dolgozva, hogy sem a monarchiának, sem az egyháznak nincs lehetősége az előle való megmenekülésre."/1/ Egy másik résztvevő, Saint Germain grófja, pedig figyelmeztette a találkozó után a francia uralkodópárt a monarchia megdöntésére szőtt összeesküvésről. Tanácsát azonban nem hallgatták meg a párizsi királyi udvarban. A wilhelmsbadi tanácskozásról - a szigorú titoktartás ellenére - kiszivárgott hírek hatására a bajor nagyherceg 1785. októberében razziát tartott von Zwacknak, Weishaupt helyettesének, a lakásán. A számos lefoglalt okmány között megtalálták az illuminátusok tervét az európai dinasztiák uralmának a megdöntésére és az új világrend létrehozására. A bajor kormány fehér könyvet állított össze a kezébe került dokumentumokból és megküldte Európa valamennyi uralkodójának. Az illuminátus rendet hivatalosan ugyan betiltották, de Weishaupt csak illegalitásba vonult egy átmeneti időre. Az illuminátusok hamarosan ismét megjelentek, de most már a "Német Egység" mozgalmának a fedőszervezete alatt. Itt hangzott fel először a HÁLÓZAT híres jelmondata, a népek megtévesztését szolgáló, soha be nem tartott csatakiáltás: "Szabadság, Egyenlőség, Testvériség."
A HÁLÓZAT Olaszországot a Giuseppe Mazzini irányítása alatt álló Carbonari Mozgalom segítségével, és az olasz egység megteremtésével vette az ellenőrzése alá. Az 1871 után - akarata ellenére - létrejövő egységes Németország, és a 19. század utolsó évtizedeiben vele szövetkezett katolikus Habsburg Monarchia, azonban egyre nagyobb fenyegetést jelentett a HÁLÓZAT által elképzelt új európai rend számára. Ugyancsak útjában volt a jobbágyfelszabadítást követően gyors ipari fejlődésnek indult Oroszország, tekintélyuralmi rendszerével, ortodox keresztény kultúrájával, hatalmas területével és embertömegével. Zavarta az is, hogy ez az eurázsiai ország ellenállt annak, hogy a saját ellenőrzése alá vonhassa pénzügyi rendszerét. Oroszországot bolsevik ügynökei segítségével vette az ellenőrzése alá. (Ennek részletei elolvashatók a Leleplező 2/1999 számában.) A HÁLÓZAT-nak azért kellett ezeket a hagyományos dinasztikus államokat lebontania, hogy helyébe a maga politikailag liberális-kozmopolita, gazdaságilag pedig pénzmonopolista rendjét kiépíthesse, amely aztán lehetővé teszi ezen országok pénzrendszerének a magánellenőrzés alá vételét. Ugyanis a liberális demokrácia a legalkalmasabb a pénzrendszeren és kamatszedésen alapuló monopolista elituralom álcázására, az adósságfüggéssel történő kizsákmányolás rendszerének a szabadság rendjeként való feltüntetésére. A formális demokráciában a választott és csak rövid ideig kormányzó politikusok szükségszerűen függőhelyzetbe kerülnek a nem változó pénzoligarchiával szemben, amely gazdasági és pénzügyi hatalmának a túlsúlyával, így vagy úgy, de mindig be tudja juttatni a maga embereit a kormányzati pozíciókba, és érvényt tud szerezni akaratának.
Különösen sok gondot okozott a HÁLÓZAT-nak a spekulatív pénzgazdasággal szemben a termelőgazdaságnak elsőbbséget nyújtó Németország gyors gazdasági fejlődése éppen akkor, amikor az angol gazdaság, a brit birodalomból húzott extraprofitja ellenére, pontosan a HÁLÓZAT reálgazdaság-ellenes, élősködő pénzrendszerének a dominanciája miatt, hanyatlásnak indult. A Berlint Bagdaddal összekötő vasút megépítésének a terve a 19. század végén, a közel-keleti olaj egyre fontosabbá válásának az idején, azzal fenyegetett, hogy létrejön egy német irányítás alatt álló hatalmas ipari térség, amely nem a kamatszedő pénzrendszeren, hanem a termelő gazdaság elsőbbségén alapul, és ahol az uzsorás pénztőke, és vele a HÁLÓZAT szerepe és hatalma is leértékelődik. Ezért a HÁLÓZAT valamennyi eszközrendszerét felhasználva kidolgozta azt a tervet, hogy szembenálló katonai blokkok létrehozásával, háború útján egymással semmisítteti meg riválisait. Ezért már az 1890-es években oktatták a londoni szabadkőműveseknek, hogy miért van szükség egy általános háborúra, annak milyen lesz a lefolyása és milyen hatalmi átrendeződést fog eredményezni. Erről Rudolf Steiner, 33-as fokozatú szabadkőműves, az antropozófia megalapítója számolt be 1916-ban, Bázelban tartott egyik előadásában. A dinasztikus birodalmak lebontásához szüksége volt a HÁLÓZAT-nak nemcsak a katonai tömbökre, hogy sakkban tartsák és felőröljék egymást, de a forradalmi mozgalmakra is, hogy belülről gyengítsék és ássák alá ezen országok stabilitását, továbbá a kis népek nacionalizmusának a felkorbácsolására is. A mini-nacionalizmusok a világháború alatt és után hatékonyan hozzájárultak az olyan soknemzetiségű államok felbomlasztásához, mint az Osztrák-Magyar Monarchia és a cári Oroszország.
A HÁLÓZAT és a bolsevikok együttműködéséről már részletesen tájékoztattunk a Leleplező 1999. novemberi számában. Németországi tevékenységének részletes ismertetésére majd később kerül sor. Most csupán arra utalunk, hogy a Németország egyedüli háborús felelősségére vonatkozó nézetek ugyanúgy nem állják ki az elfogulatlan vizsgálódás és a valóság próbáját, mint a porosz militarizmusnak, a junker arroganciának, a háborús uszító, gonosz német császárnak, sőt az egész német népnek a démonizálása. A méreteinél, geopolitikai helyzeténél, gazdasági erejénél, tudományos-technikai felkészültségénél és katonai erejénél fogva a kontinentális Európa vezetésére predesztinált Németországot a HÁLÓZAT-nak mindenáron meg kellett gyengítenie, ha nem akart lemondani a kamatszedő pénzrendszer ellenőrzésén alapuló, monopolista világrend kialakításáról, amely biztosíthatja számára a világ feletti hegemónia jövőbeni megszerzését és megtartását. Az Egyesült Államok pénzügyi rendszerét, 130 évi kemény küzdelem után, 1913-ban sikerült a HÁLÓZAT-nak a saját ellenőrzése alá vonnia a Federal Reserve Systemnek, - egy általa alakított és a mai napig a tulajdonában lévő magánkartellnek - az Amerikára való rákényszerítésével. Mindez az amerikai alkotmány rendelkezéseinek a nyílt megszegésével történt, mivel az alkotmányt megfogalmazó alapító atyák nem engedték meg az Egyesült Államok törvényhozásának, hogy a Kongresszust kizárólag megillető jogokat kikölcsönözhesse magánszemélyek számára. Ahhoz, hogy ezt a Kongresszus megtehesse, módosítani kellett volna először az alkotmányt. Ennek azonban olyan szigorú feltételei vannak, amelyeket az amerikai polgárok és az egyes tagállamok ellenállása miatt soha nem lehetett volna teljesíteni. Ezért nem maradt más a HÁLÓZAT számára, mint a törvényhozók egy részének a megvásárlása, valamint az amerikai nép tudatos megtévesztése és félretájékoztatása a pénzrendszer magántulajdonbavételének messze ható és súlyos következményeiről.
A HÁLÓZAT mindig is monopolista eszközökkel gyakorolta hatalmát. Érthető, hogy ezért egy - az irányítása alatt álló - szupervilágmonopólium létrehozására törekedett. Ennek a stratégiai célnak az egyik lehetséges megvalósítása a kommunista világrendszer forradalmi úton való létrehozása volt. A HÁLÓZAT a pénz és a korporációk magánmonopóliumai révén uralkodik ma is a liberális államokban, a szabadság látszatát keltő demokratikus formák betartásával. Minél erősebbek, - koncentráltabbak és centralizáltabbak - ezek a monopóliumok, annál nagyobb a HÁLÓZAT hatalma. A legnagyobb monopólium a mindent államosító kommunista diktatúra totális állama. A legtökéletesebb, leghatalmasabb szupermonopólium pedig a globális kommunista diktatúra totális világállama lett volna, természetesen a HÁLÓZAT ellenőrzése alatt. Ez volt az illuminátusok programja, beleértve Weishauptot, Marxot, Lenint, Sztálint és utódait is. A HÁLÓZAT ma már egyértelműen a manipulált demokratikus formák között működő Globális Uniót és a benne működő pénzrendszer magánmonpóliumát részesíti előnyben. Ez biztosítja számára a legbiztonságosabb mimikrit, az arctalanságot és autokratikus hatalmának elrejtését a demokratikus kulisszák mögé. A kommunista kísérlet több okból is túl veszélyesnek bizonyult. Ellenőrzése - többször is - csaknem teljesen kicsúszott a HÁLÓZAT kezéből. Első számú bolsevik ügynökét, Trockijt, először Lenin szorította a másodhegedűs szerepébe, majd Lenin halála után pedig egy középszerű politikus, Sztálin, állította félre. A cári titkosrendőrséggel - az Ochránával - is együttműködő, bűnöző múltú kaukázusi bolsevikvezető, - egykori bankrabló és rendőrspicli, - pontosan gátlástalansága és gengszter módszerei révén "a rendőrművészet példátlan zsenijének bizonyult", ahogyan Rakovszkij kifejezte magát Kuzminnak./2/ Először csak száműzte, aztán pedig - 1940-ben, mexikói száműzetésében - pedig meg is gyilkoltatta ügynökeivel Trockijt. Ami azonban még súlyosabb bűnnek számított a HÁLÓZAT szemében az az volt, hogy kibújva az ellenőrzése alól saját személyi diktatúráját és zsarnoki rendszerét építette ki. A nemzetközi pénzoligarchia stratégiáját szolgáló világforradalom helyett, személyi diktatúrájának és a nemzeti bolsevizmusnak adott elsőbbséget. Sztálin a 2. világháború után kötött megállapodásokat is sorra megszegte. Később a Szovjetunió nukleáris fegyverei is állandóan veszélyessé tették a kísérletezést a kommunizmussal. A HÁLÓZAT ezért a szovjet kísérlet lezárása mellett döntött, annál is inkább, mert a nemzetközi pénzrendszer kisajátításával, és ennek a pénzrendszernek a kezében lévő központi bankok útján történő működtetésével, időközben sokkal hatékonyabb, biztonságosabb és szalonképesebb módot talált egy globális méretű monopolrendszer kialakítására, és a világpolitikában játszott hegemón szerepének a megerősítésére.

Miért segítette a HÁLÓZAT hatalomra Hitlert?

A Hálózat által gondosan előkészített első világháború és az azt lezáró versaillesi szerződések nélkül - amelyeket a HÁLÓZAT képviselői fogalmaztak, és amelyek elsősorban a nemzetközi fináncoligarchia érdekeit, valamint stratégiai céljait tartalmazták - a nemzetiszocialisták soha nem kerülhettek volna hatalomra Németországban. Hitler és a hitlerizmus Versailles-ban született. A minden elfogadható mérteken felüli jóvátételi kötelezettségek alatt nyögő weimari Németországot a többi országnál is jobban sújtotta az 1929-ben kirobbant gazdasági világválság. A HÁLÓZAT erős embert akart az ország élére, aki stabilizálja az országot, és biztosítani tudja a jóvátétel teljesítéséhez felvett hatalmas hitelek adósságszolgálati terheinek a viselését. Hitlert nagy összegekkel segítették nemcsak olyan iparmágnások, mint Gusztáv Krupp, Karl Duisberg vagy Fritz Thyssen, de még a Hohenzollernek is támogatták abban a reményben, hogy esetleg visszatérhetnek a német állam élére. A HÁLÓZAT könnyűszerrel megakadályozhatta volna Hitler hatalomra kerülését, ehelyett azonban olyan financiális helyzetet teremtett, amely szavatolta a német bakrendszer fizetésképtelenségét és a gazdasági élet összeomlását. A válságos helyzet kialakításában kulcsszerepe volt az amerikai Morgan bankháznak, valamint a Bank of England elnökének, Montagu Normannak. Az említett két bank útján a Wall Street és a City of London, a HÁLÓZAT két központja, 1931-ben hitelembargót kezdeményezett Németország ellen. Montagu Norman, a Bank of England elnöke és Benjamin Strong, a FED new yorki elnöke, azt is megakadályozta, hogy a Dr. Wilhelm Lautenbach német pénzügyi szakértő által kidolgozott terv, amely kiemelt szerephez juttatta a kereskedelmi váltókat a fizetési rendszerben, elfogadásra kerüljön. Hitler hatalomra kerülése után már hatékonyan támogatták ugyanezt a tervet, ugyanezek a bankvezérek. Többek között ez a terv volt az, amelynek segítségével a nemzetiszocialisták rövid idő alatt hat és félmillióról az egy ötödére tudták csökkenteni a munkanélküliséget.
Ezekben a kritikus időkben a HÁLÓZAT egyik legfontosabb megbízottja Berlinben Hjalmar Schacht, a Wall Street bizalmát élvező bankvezér volt, aki 1930. márciusában azért mondott le a Reichsbank elnöki tisztéről, mert így akarta megakadályozni, hogy egy svéd üzletember áthidaló hitelhez juttassa az angolszász hitelembargó miatt fizetésképtelenné vált német bankrendszert. Lemondása után minden idejét annak szentelte, hogy pénzügyi támogatást szerezzen Londonban és New Yorkban a Németország élére kiszemelt náci vezérnek. A magasrangú szabadkőműves Hjalmar Schacht azon kevesek közé tartozott, aki nyíltan megmondta magáról, hogy beavatott testvér. Schacht egyébként már 1926 óta támogatta pénzzel az NSDAP-t, Hitler pártját, és ugyancsak ő volt az, aki meggyőzte az akkor még szkeptikus német iparmágnásokat, hogy álljanak Hitler mellé.
A City of London által ebben az időben folytatott politikát így foglalta össze tömören 50 évvel később David Stirling ezredes, a brit Speciális Légiszolgálat elit egységének megalapítója, egy privát beszélgetés során: "A legnagyobb hiba, amit a britek elkövettek, az a feltételezésük volt, hogy kijátszhatják a Német Birodalmat Oroszország ellen, abban a reményben, hogy majd mind a ketten elvéreznek az egymással vívott küzdelemben."/3/ a legfelsőbb londoni körökben is támogatták Hitlert. Közéjük tartozott Neville Chamberlain miniszterelnök, a müncheni szerződés aláírója és egyik legfőbb tanácsadója Philip Kerr, a későbbi Lord Lothian, aki a Cecil Rhodes által alapított "Round Table" egyik vezetője volt. Lord Beaverbrook, és a tulajdonában lévő brit lapok is Hitler mögé álltak. Hitler legbefolyásosabb angol támogatója azonban kétségtelenül VIII. Edward volt, aki néhány hónapig Anglia trónját is elfoglalta, és aki lemondása után, mint Windsori Herceg, Bahama kormányzója lett. Edwardot egyébként ugyanazon a napon, 1936. január 20-án, koronázták az Angol Szabadkőművesek Nagy Mesterévé, amikor királlyá is megkoronázták. /4/
Schacht, Hitler egyik legközelebbi munkatársát, Alfréd Rosenberget, már 1924-ben bemutatta a nagyhatalmú Montagu Normannak. Rosenberg a londoni Schroeder Bank elnökével is tárgyalt. Ez a bank szoros kapcsolatban állt a new yorki Schroeder Bankházzal és Kurt von Schröder báró kölni bankjával. Amikor Schröder báró és Schacht 1931-ben felkérték a német ipari és pénzügyi vezetőket, hogy támogassák Hitlert, azok csak azt kérdezték, hogy a nemzetközi pénzvilág, elsősorban Montagu Norman, hajlandó lenne-e egy Hitler által irányított német kormányt támogatni? 1932. január 4-én von Schröder báró kölni villájában került sor Schröder, Hitler és von Papen első titkos találkozójára. Ekkor már von Schröder finanszírozta titokban a náci pártot egészen Hitler hatalomrakerüléséig. Pontosan rá egy évre, ugyanezen a helyen, ismét találkozott Hitler, von Papen és von Schröder. Ekkor határozták el, hogy megbuktatják von Schleicher tábornok tehetetlen kormányát, és egy jobboldali-konzervatív koalíciót segítenek hatalomra. Január 30-án Hitler már kancellár volt.
Miközben Hitler és mozgalma számára dőlt a pénz, a Bank of England, a HÁLÓZAT egyik legfontosabb intézménye, nem volt hajlandó hitelt nyújtani Németországnak a kritikus 1931-es esztendőben. Ezzel olyan pénzügyi és gazdasági válságot okozott, amely németek millióit kergette a kétségbeesésbe és a nemzetiszocialisták karjaiba. Amikor aztán Hitler hatalomra került, Montagu Norman gondoskodott róla, hogy a Bank of England azonnal hitelekkel siessen a támogatására. 1934. májusában Norman személyesen járt Berlinben, hogy az új rezsimet titkos megállapodásokkal pénzügyileg stabilizálja. Hitler hálásnak bizonyult és Norman meghitt barátját, Hjalmar Schachtot, nemcsak a Reichsbank élére helyezte vissza, de egyszemélyben pénzügyminiszterré is kinevezte. Schacht egészen 1939-ig a Reichsbank elnöke volt.
Arról, hogy a Wall Street, különösen a Rockefeller tulajdonban lévő Standard Oil Company, mennyit fektetett be Németország és a német hadiipar talpra állításába, Antony Sutton, a Stanford Egyetem tanára és a Hoover Intézet kutatója egész könyvet írt. A Wall Street vezető bankárai segítségével lett a világ legnagyobb vegyipari óriása az I. G. Farben, amely még 1943-ban is együttműködött az olyan Rockefeller érdekeltséghez tartozó vállalatokkal, mint pl. a Standard Oil Company.
Bernhardt holland herceg, a Royal Dutch Shell főrészvényese, magas rangú szabadkőműves, a Bilderberg tanácskozások megszervezője, szintén támogatta Hitlert. Amikor a Wehrmacht megszállta Hollandiát, Bernhardt kilépett a Hollandiai Nagypáholyból és SS tiszt lett. A háború befejeztével visszatért a szabadkőművességhez és ma is a Hágai Nagy Páholy tagja, mint 33-as fokozatú testvér. Bernhardt herceg meghívására 1954-ben a brit Round Table Társaság tagjai egy szupertitkos találkozóra gyülekeztek, amelyre a hollandiai Osterbeek Bilderberg nevű szállodájában került sor. Azóta ennek a társaságnak az évente egyszer vagy kétszer - továbbra is szigorúan titokban - tartott tanácskozásait Bilderberg Tanácskozásoknak nevezik, a résztvevőket pedig a Bilderberg Csoportnak. Ez a zártkörű csoport a HÁLÓZAT számára fontos és gondosan kiválogatott politikai, gazdasági és pénzügyi vezetőket tömöríti, hiszen a találkozókon a világpolitika legfontosabb stratégiai kérdéseit vitatják meg. Az itt hozott nem formális döntések aztán kötelezően megszabják a kormányok és nemzetközi szervezetek irányvonalát. A liberális demokrácia által hirdetett szent sajtószabadság képmutatását, álszentségét, jól szemlélteti, hogy ezekről a milliók sorsát érintő, rendkívül fontos tanácskozásokról a világsajtó nem ad tájékoztatást. A Hitlert szívvel-lélekkel támogató Bernhardt jelenleg a Szabadkőműves Legfelsőbb Tanács főfelügyelője és ma is gyakran részt vesz a neo-náci New Age mozgalom találkozóin.
Hitlert a HÁLÓZAT-hoz áttételesen kapcsolódó okkult társaságok is támogatták. Ezeket a Priory of Sion szabadkőművességhez tartozó olyan kvázi-szabadkőműves társaságok manipulálták, mint az Order of the Golden Dawn, az Ordo Templi Orientis (O.T. O.), és a müncheni Thule Gesellschaft. Ezek a rózsakeresztes társaságok a fehér, főleg az árja faj felsőbbrendűségét hirdették, és hozzájárultak a nemzetiszocialisták szélsőséges faji politikájának a kialakulásához. Az angolszász szabadkőművesség jelentős összegeket juttatott Hitlernek a Brit Királyi Külügyi Intézet (RIIA) és ennek a new yorki ikerintézménye, a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) tagjai által kontrollált bankokon keresztül. A báseli Nemzetközi Fizetések Bankja, a BIS, nemcsak továbbította ezeket a pénzeket Hitlerhez, de részt vett a Szovjetunió megtámadására készülő Németország hadiiparának a finanszírozásában is. A HÁLÓZAT-nak ez a fontos bázeli intézménye, azt kérte cserébe, hogy a náci vezér az általa elfoglalt valamennyi ország aranytartalékát juttassa el a BIS-hez, amit a Führer mindig meg is tett. (A Nemzetközi Fizetések Bankja, azaz a BIS, ma is meghatározó szerepet játszik a világ pénzrendszerének az irányításában, pl. ennek a banknak állt az élén a belga bárói rangra emelkedett Alexander Lámfalussy, mielőtt az Európai Monetáris Intézet igazgatója, majd pedig Frankfurtban felállított Európai Központi Bank első - ideiglenes - elnöke lett. Lámfalussy Sándor jelenleg a magyar kormány egyik legfontosabb gazdasági-pénzügyi tanácsadója.) a Priory of Sion irányzatú szabadkőművesség angliai vezérkara, amely a HÁLÓZAT, azaz a Round Table Society és a Cliveden Set, integráns része volt, kilenc hónapon át terveket dolgozott ki a brit külpolitika számára. Ezek célja segítségnyújtás volt ahhoz, hogy a londoni kormány miként vegye rá Hitlert a Szovjetunió megtámadására.
Az ismertetett tényekre és összefüggésekre támaszkodva már mi is válaszolhatnánk arra a kérdésre, hogy miért segítette hatalomra a HÁLÓZAT a náci diktátort. De térjünk most vissza Rakovszkijhoz, és vegyük közelebbről szemügyre, hogy ő 1938. januárjában hogyan válaszolt erre a kérdésre a Ljubjankában? Milyen érvekkel győzte meg kihallgatóját, az NKVD-s Kuzmin tábornokot, és rajta keresztül Sztálint, hogy eddigi fasisztaellenes, népfrontos politikáját feladva kössön paktumot Hitlerrel és osszák fel egymás között Lengyelországot?

Rakovszkij élete és letartóztatásának előzményei

H. G. Rakovszkij 1873-ban, a bulgáriai Kotelben született. Először bolgár állampolgár volt, majd amikor a Dobrudzsában fekvő családi birtok román fennhatóság alá került, román állampolgár lett. Középiskoláit Bulgáriában végezte, majd 1890-ben Svájcba költözött és a berni egyetem orvosi karán tanult. Itt diákként több éven keresztül szerkesztette a Szociál-Demokrát c. lapot. Itt ismerkedett meg Engelsszel és Wilhelm Liebknechttel, aki bevonta a Vorwarts c. lap kiadásába. Rakovszkij Liebknechten keresztül ismerte meg a német szociáldemokrácia vezetőit. Bernben érintkezésbe lépett az ott élő oroszországi marxista emigráció olyan neves képviselőivel, mint Plehanov, Akszelrod, Vera Zaszulics és Lenin. Rosa Luxemburg tanácsára marxista tanulóköröket szervezett. Ezután rövid ideig a berlini orvosi egyetemen folytatta tanulmányait, majd Angliában élt egy ideig. A franciaországi Montpellierben doktorált. Disszertációja, amelyben az orvostudomány és a társadalomtudomány kapcsolatát elemezte, nagy feltűnést keltett. Ezután a romániai Constantában katonaorvosként szolgált és közben könyvet írt a francia történelemről. Sokat publikált. Nemcsak a román és a bolgár munkásmozgalom problémáival foglalkozott, hanem neki kezdett az antiszemitizmus elleni vitairatának is, amely "A Dreyfus-ügy politikai jelentősége" címmel jelent meg. Ezután rövid időre az orosz fővárosban élő feleségéhez, Szent Pétervárra utazott. Az orosz rendőrség elől, amely zaklatta az akkor már ismert forradalmárt, kénytelen volt Romániába visszatérni. Még egy kísérletet tesz, hogy letelepedjen Pétervárott, de az orosz hatóságok kiutasítják az országból. Ekkor feleségével Párizsba utazott és joghallgató lett. 1902-ben ismét visszatér Oroszországba, de felesége halála után megint Párizs lett az otthona, ahol befejezi jogi tanulmányait.
Trockij és Rakovszkij 1903-ban ismerkedett meg. A két Grand Orienthez tartozó szabadkőműves forradalmár barátsága 1913-ban mélyült el, amikor Trockij meglátogatta Romániában, ahol Rakovszkij az apjától örökölt birtokán gazdálkodott, és egyben széleskörű forradalmi tevékenységet fejtett ki. Az internacionalista Rakovszkijt is megpróbáltatások elé állította az első világháború kitörése és a nemzetköziség helyett a nemzeti utat választó szociáldemokrácia válsága. Az 1915. szeptemberében megtartott zimmerwaldi nemzetközi szocialista konferencián aktív szerepet játszott Trockij oldalán, és tagja volt a kiáltványt szerkesztő bizottságnak is. Amikor 1916-ban Románia hadbalépett, Rakovszkijt, a balkáni szocialista munkásföderáció titkárát, letartóztatták. 1917 májusáig Iasi-ban raboskodott. A várost elfoglaló orosz csapatok parancsnoka - ekkor már a szabadkőművesekből álló Kerenszkij kormány áll Oroszország élén - Miljukov orosz külügyminiszter kérésére, kieszközli a tekintélyes Grand Orientes szabadkőműves Rakovszkij szabadonbocsátását. A bolsevik hatalomátvételt követően, 1917. decemberében belépett a bolsevik pártba, majd 1918. januárjában találkozik Petrográdon az ugyancsak magasrangú Grand Orientes szabadkőműves Leninnel, aki a Népbiztosok Tanácsa megbízottjaként Dél-Oroszországba küldi, hogy a Besszarábiát elfoglaló román erőkkel szemben megszervezze a szovjet ellenállást. Ezután átkerült Ukrajnába, ahol az ellenforradalmi erők leverését irányító kollégium, az ukrajnai CSEKA elnöke lett. Rakovszkijt nevezeték ki 1919. januárjában Szovjet-Ukrajna Népbiztosi Tanácsának elnökévé, és egyidejűleg ő töltötte be a külügyi népbiztos tisztét is. A hadikommunizmus idején ő lett az Ukrán Köztársaság Forradalmi Katonai Tanácsának az elnöke is. Közben beválasztották a bolsevikpárt központi vezetőségébe is. A széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező Rakovszkij képviselte Szovjet-Oroszországot a génuai tárgyalásokon, ahol a küldöttség pénzügyi referense volt. A rapallói tárgyalásokon is ő volt a szovjet delegáció gazdasági szakértője. 1923-ban végleg diplomáciai pályára kerül. Kinevezése, a Lenin betegsége miatt egyre nagyobb hatalomhoz jutó Sztálin szándékai szerint, Trockij befolyását volt hivatva csökkenteni. Londoni nagykövet lesz, de a brit birodalom felbomlására vonatkozó - a HÁLÓZAT véleményével egyébként egyező - nézetei miatt az angol sajtó nem keltette jó hírét. Ennek ellenére eredményes diplomatának bizonyult, és 1924. áprilisában ő vezette a szovjet küldöttséget a szovjet-angol tárgyalásokon.
Rakovszkij 1923 őszén a baloldali ellenzékhez csatlakozott, és véglegesen elkötelezte magát Trockij irányvonala mellett, és az ellenzék egyik vezéralakja lett. 1925-ben már nem választották be a Központi Bizottságba, mert határozottan Sztálin ellenfeleként érvelt, elutasította a "szocializmus egy országban" tételt és a hangsúlyt továbbra is a nemzetközi forradalom ösztönzésére helyezte. 1925-ben Párizsban lett követ, de persona non gratá-nak nyilvánították Franciaországban, miután 1927. augusztusában aláírta a trockista ellenzék ama nyilatkozatát, amely az európai proletariátust felhívta a kapitalizmus megdöntésére. Ez év szeptemberében Trockijjal együtt kizárták a Komintern Végrehajtó Bizottságából, majd a XV. pártkongresszus után kizárták a bolsevik pártból is, és Asztrahánba száműzték "gazdasági szakértőként". Mivel könyvtára és archívuma a rendelkezésére állott, ezért az utópikus szocializmus kutatásába fogott. Minden nyomás ellenére kitartott Trockij és az ellenzék platformja mellett. Cikkeiben, vitairataiban újra és újra az elméleti szocializmussal szembesítette a korabeli szovjet valóságot. Rakovszkijt ezért a szibériai Baraulba száműzték, majd Jakutszban telepítették le. A trockista veterán azonban 1934 elején - levonva a következtetéseket Hitler hatalomra kerüléséből, - önkritikát gyakorolt és 1935-ben visszavették a pártba. Ezután az Egészségügyi Népbiztosságon a kutató intézetek munkáját irányította. 1937-ben, a második nagyszabású koncepciós per során az ő neve is elhangzott, hogy kapcsolatban áll a "trockista centrummal". 1937 nyarán letartóztatták. Hónapokkal később elismerte, hogy "kémtevékenységet" folytatott. Az 1938-as harmadik nagy koncepciós perben 20 évi börtönre ítélték.
A háborúra készülődő szovjetvezetés 1939-ben elhatározta, hogy a belügyi népbiztosság keretében NKVD-s hadosztályokat állítanak fel a GULAG táborok lakóiból speciális feladatok ellátására. Ezeket a gulag-foglyokból szervezett NKVD-s hadosztályokat és kisebb katonai egységeket, "fekete hadosztályoknak", "fekete egységeknek" nevezték, mivel ezeknek a katonái a hadsereg khakizöld egyenruhája helyett a gulag-táborok lakóinak a fekete egyenruháját viselték. A Szovjetunió felbomlását követően nyilvánosságra került, hogy az egyik ilyen feketehadosztály parancsnokát Hrisztyián Georgijevics Rakovszkijnak hívták. Csaknem bizonyos, hogy ez a hadosztályparancsnok azonos azzal a Rakovszkijjal, aki korábban a legfelső szovjet vezetéshez tartozott. Eddig életrajzírói is úgy tudták, hogy 1941 nyarán, 68 éves korában, nem tisztázott körülmények között, a börtönben halt meg. Más források szerint széleskörű tájékozottsága miatt végeztek vele a fogságban. Valójában azonban a fronton halt meg, és az ő - NKVD általi - kihallgatásának hosszú jegyzőkönyvét találta meg a német támadás után egy ukrán faluban a spanyol önkéntes Kék Hadosztály egyik tisztje.
A spanyol tiszt az ukrajnai parasztházban, a hosszú évekig az NKVD szolgálatában álló orvos, dr. Joszif Landovszkij holtteste mellett, egy sűrűn teleírt füzeteket tartalmazó füzetcsomót talált. Ezeket a füzeteket magával vitte Spanyolországba, ahol 1950-ben spanyolra fordították, és "Sinfonia en Rojo Major" (Egy vörös őrnagy szimfóniája) címmel Mauricio Carlavilla Madridban publikálta. A könyvet, amely riasztó hatást váltott ki, bizonyos körök azonnal és gondosan felvásárolták. Des Griffin amerikai kutató az 1970-es években az Egyesült Államokban is kiadta. Németül írott könyve (D. Griffin, Die Herscher, Luzifers 5. Kolonne, Vaduz, 1980) is tartalmazza a kihallgatási jegyzőkönyvet. Eddig még egyetlen szakember sem vonta kétségbe ennek a történelmi dokumentumnak a hitelességét. Nemcsak a jegyzőkönyv keletkezésének helye, ideje, és körülményei ismertek minden részletre vonatkozóan, hanem ismertek a szereplő személyek is. Ezen túlmenően a bekövetkezett történelmi események is hitelesítik a kihallgatási jegyzőkönyv tartalmát. A "mainstream", azaz hivatalos, főáramlathoz tartozó történetírás mellőzi Rakovszkij kihallgatási jegyzőkönyvét, de az úgynevezett revizionista történészek közül egyre többen hivatkoznak rá, mint kordokumentumra. (Des Griffin, Johannes Rothkranz, Heniz Scholl és mások.) Vannak olyanok is, akik kapcsolatot látnak - és nem is alaptalanul - a Rakovszkij által elmondottak, és a hírhedt hamisítvány, a "Cion bölcseinek a jegyzőkönyve" egyes gondolatmenetei között. Ez azt a látszatot keltheti, hogy a Rakovszkij jegyzőkönyv hitelessége is ugyanígy kétségbe vonható.

Hitelesítenek-e a történelmi események?

1999 őszén jelent meg az izraeli bírónő, Hadassa Ben-Itto, "A máig élő hazugság" című kiváló könyve magyarul, amely "A Cion bölcseinek a jegyzőkönyvei cáfolata" alcímet viseli. Ez a tudományos alapossággal elkészített mű minden kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy a "Jegyzőkönyvek" csaknem kétharmada a múlt században élt francia jogász, Maurice Joly, remekül megírt és 1864-ben megjelent "Párbeszéd a pokolban"-jának a szó szerinti másolata, vagyis plágium. A hamisítók egyszerűen törölték az eredeti francia szövegből a Machiavellire és Montesquieu-re, illetve az allegorikus párbeszédre vonatkozó utalásokat, és a maradék szöveget egy "titkos zsidó vezetőség" találkozóinak a jegyzőkönyveiként tűntették fel. Hadassa Ben-Itto a Jegyzőkönyvek fennmaradó, harmadik harmadára vonatkozóan, számos új adatot közöl. A hamisítást Pjotr Ivanovics Racskovszkij tábornok, az Ohrana nyugati hírszerzőszolgálatának vezetője irányította. Ez ismert volt. De az már nem, hogy a konkrét feladatot két professzionális hamisító szakértő, kisebb részt Salomon Kogan és nagyobb részt Matvej Golovinszkij végezte el. Vitte gróf, a cári kormány nyugatbarát vezetője, azt is gyanította, hogy Ely de Cyon, az orosz pénzügyminiszter párizsi képviselője is részt vállalt a hamisítvány elkészítésében. Boris Lifschitz büntetőjogász, a "Jegyzőkönyv" kapcsán folyt berni per szakértője szerint, Vitte gyanúja megalapozott lehetett. Ely de Cyon, aki Franciaországban telepedett le, a tudományos pályát elhagyva, újságírással foglalkozott. Több olyan cikket írt, - mutatott rá Lifschitz - amelyben azzal vádolta meg a zsidókat, hogy a világuralom megkaparintása céljából összeesküvést szőnek a szabadkőművesekkel./5/ Racskovszkij egy másik párizsi munkatársa, Manaszevics-Manujlov is, igen nagy valószínűség szerint, részt vett a hamisítás kivitelezésében.
Az is megalapozott feltételezésnek tekinthető, hogy Hermann Goedsche Biarritz címen írt regényének az a fejezete, amely a "A prágai zsidó temetőben" címet viseli, közrejátszott a Cion Bölcseinek nevezett fiktív csoport kitalálásában. Joly eredeti műve huszonöt képzelt párbeszédet tartalmaz az olasz Machiavelli és a francia Montesquieu között. A főszerep az olasz tudósé, és a francia filozófus hangja egyre gyengül, rövid kérdésekre és megjegyzésekre korlátozódik. Hadassa Ben-Itto így összegezi véleményét Joly írásáról:
"Tragikus tény, hogy Joly könyve nemcsak az antiszemiták bibliája lett, hanem ördögi módon a diktátorok kézikönyve is. Joly azt akarta bemutatni, hogy az abszolutizmus milyen veszélyeket rejt magában. Figyelmeztetni szerette volna az embereket a demokrácia sebezhető voltára és arra, hogy a diktátorok milyen könnyedén kijátszhatják gyenge pontjait. Semmi másra nincs szükség, csak egy gazdasági válságra, egy kéznél lévő ellenségre, amely ellen a tömeg könnyen felheccelhető és egy olyan emberre, aki a nemzet megmentője pózában tetszeleghet. Joly nem sejthette, hogy könyve nem fegyver lesz a diktatúrák ellen, hanem épp ellenkezőleg: a diktátorok kézikönyvévé válik, a legveszélyesebb elméletek és módszerek forrásává, amelyek a következő évszázadban hozzá fognak járulni ahhoz, hogy az emberiség történelmének eddigi legszörnyűségesebb bűneit kövessék el. A könyv valódi hőse nem Montesquieu volt, hanem Machiavelli. Az ő hangja erősebben, tisztábban hallatszott, üzenete meggyőzőbb volt. Akiknek Joly a könyvét szánta, nem hallották meg az üzenetet, de a gonosz erők annál inkább. A Joly által olyan részletesen ecsetelt machiavellista receptet a hamisítók alapul vették a Jegyzőkönyvek elkészítéséhez, és Hitler felhasználta ahhoz, hogy megkísérelje uralma alá vonni a világot, és egyben igazolást nyerjen a történelem legjobban megtervezett és legmódszeresebb népirtásához."/6/
Ben-Itto idézett szavai mind igazak, mégis kiegészítésre szorulnak. Maurice Joly szabadkőműves volt, a Rózsakeresztes Rend tagja. Meghitt barátság fűzte Victor Hugohoz, aki ugyanezen rend tagja volt. A nagy francia író 1844-től 1885-ben bekövetkezett haláláig a Priory of Sion Nagy Mestere volt. Hugo Victor volt az, aki az 1848-as felkelést követően, az 1849-ben megtartott szabadkőműves békekonferencián, kiadta az "Európai Egyesült Államok" jelszavát. Maurice Joly-t Hugo Victor mellett szoros barátság fűzte Adolphe Isaac Cremieux-höz is, aki 33-as fokozatú szabadkőművesként a párizsi Mizraim Páholy legfelsőbb Tanácsának a tagja volt. Annak a Mizraim Páholynak az egyik nagyhatalmú vezetője, amelyiket a sionista-illuminátus Cagliostro alapított, és az Isis kultusz szerint működött. Bármennyire is hihetetlen, de tény az is, hogy Cremieux a rivális párizsi Grand Orient nagymestere is volt egyidejűleg, méghozzá a legnagyobb titokban. Hogy ez miért volt így, miért lehetett így, még nem sikerült teljesen kideríteniük a témával foglalkozó kutatóknak. Emellett 1864-1870-ig Cremieux az Alliance Israelité Universelle elnöki tisztét is betöltötte. Cremieux továbbá egyike volt azoknak, akik a Grand Orient-hez tartozó III. Napóleont a trónra juttatták. Cremieux azt remélte, hogy a császár cserébe őt nevezi ki Franciaország miniszterelnökének. Mivel ez nem történt meg, Cremieux III. Napóleon halálos ellensége, és uralmának vitriolos bírálója lett. Maurice Joly a Mizraim Páholy tagjaként pedig nemcsak osztotta Cremieux nézeteit, de mesterének páholytárs-szabadkőművesként az alárendeltje is volt. Cikkeit, amelyek Cremieux nézeteit visszhangozták, és a "Párbeszéd a pokolban" című könyvét felettesei engedélye nélkül nem is írhatta volna meg. Azt is feltételezhetjük, hogy a párbeszédek azokat a vitákat tükrözik, amelyek a Mizraim páholyon belül folytak. Ennek a témának a részletes kifejtésére azonban még visszatérünk a Leleplező további számaiban.
Most azonban ki kell térnünk arra kérdésre, amelynek a megválaszolásával Hadassa Ben-Itto végképp adós maradt: Miért követte a 20. század történelme a legfőbb irányok tekintetében az Ohrana hamisítványban rögzített programot? Csak nem a cári titkosrendőrség kormányozza a háttérből ma is a világot? Természetesen nem. De el kell gondolkodnunk, pl. azon, hogy a hamisítvány 20. párbeszéde leírja: milyen pénzrendszert kell létrehozni a világon, hogyan kell eladósítani az államokat, hogyan és miért kell örökös kamatfizetésre kényszeríteni őket? Ha tanulmányozzuk a fejlett ipari országok, Amerika, Európa és Japán jelenlegi pénzrendszerét, az szinte teljesen megegyezik azzal, ami ebben a hamisítványban le van írva. Ugyanez érvényes az 1990 után Magyarországon bevezetett pénzrendszerre is. Ben-Itto csodálkozik, hogy világszerte százezer számra fogy ez a hamisítvány ma is, és még a tiszteletreméltó japánok is hitelesnek hiszik. Az olvasók számára ennek a hamisítványnak a hitelesítését a történelmi valóság tényei, és a Jegyzőkönyvekben kifejtett program tagadhatatlan egybecsengése végzi el. Ha viszont helyreigazítjuk a "visszafelé hamisítás" módszerével a Jegyzőkönyveket, akkor egyszerűen törölnünk kell belőle az olyan utólag beleírt szavakat, mint "zsidó", "rabbi", "Sion bölcsei" "gój", és helyébe tennünk a HÁLÓZAT, "Komintern", "Kapinterm", "Nagy Mester", "szellemi elit", "pénzügyi és korporációs elit, "befektető pénzember", "központi bank elnöke", "Bilderberg Csoport és Titkársága", "Round Table Society", "Jekyll Island-i titkos tanácskozás", stb. elnevezéseket és máris elhalványul, sőt eltűnik a Jegyzőkönyvek antiszemita jellege, és kidomborodik helyébe egy uralomra törő transznacionális elit gondolkodásmódja, és stratégiai programja. Ha ezt megtesszük, akkor arra is magyarázatot kapunk: miért létezik az a jelenség, amelyet egyes szerzők "zsidók nélküli antiszemitizmusnak neveznek." Itt nem zsidókról, hanem a pénzhatalom rejtőzködő, sok-etnikumú HÁLÓZATÁ-ról, vagyis hálózatellenességről, anti-elitizmusról van szó. A transznacionális pénzügyi elitnek előnyös, ha ezt az elitellenességet antiszemitizmusnak nevezheti, hiszen ezzel csírájában elfojthat minden őt, valamint pénzrendszerét és uralmi módszereit érő bírálatot.
E sorok írójának az a véleménye, hogy fel lehet oldani "a hazug és mégis igaz" ellentmondását. A hamisítók tudtak a HÁLÓZAT létezéséről. Hiszen a hírszerzés és a felforgató tevékenység volt a szakmájuk. Ismerték a HÁLÓZAT-nak a pénzrendszer kisajátításán alapuló hatalmi igényét. Ismerték távlati céljait, stratégiáját, módszereit és eszközeit. Sokat tudtak szervezeteiről, titkos társaságairól, ezek tagságáról. Morális gátlásokat nem ismerő ügynökökként, mindazt, amit a HÁLÓZAT-ról megtudtak, többszörös csúsztatással és alantas politikai motívumoktól vezérelve, a zsidó származású elitre, a zsidó nép egészére akarták kenni. A hamisítók veszélyes csúsztatásait a következő, látszólag logikus, mégis bizonyíthatóan téves gondolatmenettel lehet szemléltetni: "a HÁLÓZAT mögött a nemzetközi pénzoligarchia húzódik meg. Ez a pénzoligarchia zsidó bankárokból áll. A zsidó bankárok azonosak a zsidó nép egészével, a zsidó vallással és kultúrával. A pénzhatalom harca a hegemóniáért a zsidó nép harca a világuralomért. A zsidók szabadkőművesek és a szabadkőművesek zsidók." Már volt róla szó, de fontossága miatt megismételjük: A HÁLÓZAT egyetlen néppel sem azonos. Sohasem volt az, mert kezdettől fogva számos nép elitjéből álló nemzetek feletti oligarchikus hierarchia volt, amely elsősorban a pénzrendszer útján gyakorol befolyást, irányítja az egyes államokat és a nemzetközi életet. Egyetlen nép "világösszesküvése" sem létezik, a "zsidó-világösszeesküvés" badarsága is már csak a szélsőjobboldal fantáziájában pislákol tovább. Igazolható viszont tudományos módszerekkel, hogy létezik az a HÁLÓZAT, amelyet Carroll Quigley, a kiváló amerikai történész évekig kutatott, és cáfolhatatlan dokumentumokkal alátámasztva le is írt a "Tragédia és remény" c. kiemelkedő munkájában.
A 2. világháború után némiképpen változott a helyzet, mert ma már szinte előnyös a HÁLÓZAT számára, ha - téves és megtévesztő módon - a zsidó nép egészével azonosítják egyesek. Ebben az esetben a HÁLÓZAT-ra vonatkozó minden kritikai elemzést, legyen az bármennyire a tényekre támaszkodó és tudományosan megalapozott, mellőzni lehet az "antiszemitizmusra" való hivatkozással. Elég elővenni és ráragasztani valakire ezt a címkét, és már nincs is szükség többé érdemi vitára. A tényekkel szembenéző kutató azonban világosan látja: mivel a HÁLÓZAT bizonyíthatóan egyetlen néppel sem azonosítható, ezért a HÁLÓZAT-tal, és az általa kialakított rendszerrel való kritikai szembenállás, a HÁLÓZAT legfőbb alkotásának, - a kamatszedő, uzsorás magánpénzrendszernek - a bírálata, azaz e hibás rendszer alternatívájának a keresése, egyetlen nép ellen, és egyetlen vallás ellen sem irányul. Valójában az arctalan pénzviszonyokba elrejtett, kamatszedés révén történő kisajátítást és a monopolista elituralmat kívánja egy természetes gazdasági renddel felváltani, Silvio Gesell, Rudolf Steiner és más társadalomreformerek elgondolásaira támaszkodva.
Az e fejezet alcímében feltett kérdésre pedig ez a válaszunk: A történelmi valóság tényei ugyanúgy igazolhatnak utólag egy politikai-társadalmi-gazdasági programot, mint egy felépült felhőkarcoló a vele pontosan, minden részletében megegyező építési-tervet. A valóság és a terv megegyezése elméletileg véletlen is lehet, de a ház építőjének igen nehéz lenne megmagyaráznia, hogy merő véletlenségből, - csakúgy magától, - miért pont az adott tervnek részletesen megfelelő felhőkarcolót épített. A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei tekintetében a hamisítók több lényeges ponton is rátapintottak a HÁLÓZAT valóságos elképzeléseire. Ezért hamis, és egyben igaz is bizonyos vonatkozásokban, ez a hírhedt hamisítvány. Rakovszkij kihallgatási jegyzőkönyve esetében azonban egyszerűbb a helyzet, mert szereplői ismertek és tartalmát szinte minden vonatkozásban alátámasztották az utána következő történelmi események.

Rakovszkij Sztálint akarta meggyőzni

Rakovszkij élete a Ljubjankában valójában Sztálintól függött, ezért úgy kellett megfogalmaznia mondanivalóját, hogy ne csak kihallgatója, Kuzmin értse meg helyesen, hanem annak főnöke, Sztálin is, akinek az NKVD-s tábornok folyamatosan beszámolt. A szokatlanul részletes és pontos jegyzőkönyvek is ezért készültek. Vagyis a jegyzőkönyvek harmadik főszereplője az akkori Szovjetunió teljhatalmú diktátora, aki a nagy tisztogatás idején szó szerint élet és halál ura volt. Sztálin is szabadkőműves volt, mint Lenin, Trockij és Rakovszkij, de tőlük eltérően nem a Grand Orient-hez tartozott, amelynek az egyik elágazása a szociáldemokrácia, a másik pedig a bolsevizmus, hanem a rózsakeresztes irányzathoz tartozott.
Joszif Viszarionovics Dzsugasvili (1879-1953) akkor változtatta Joszif Sztálinra a nevét, amikor 1903-ban rendszeresen kirabolt bankokat, hogy a forradalmi mozgalom számára pénzt szerezzen. Ezzel vívta ki magának szabadkőműves körökben a "kaukázusi Jessy James" címet. A fiatal Dzsugasvili eredetileg Tbilisziben egy papi szeminárium növendéke volt. 1900-ban már nem folytatta tanulmányait, mert korábban kicsapták a papneveldéből. Ebben az évben együtt lakott Georg Ivanovics Gurgyijeffel, a neves mágussal, aki a Grúziában élő tibeti misztérium hivők szellemi vezére, "guruja", volt ebben az időben. Gurgyijef rózsakeresztes szabadkőműves volt és baráti kapcsolatokat ápolt az angol szabadkőművesekkel. A faji alapon álló, gnosztikus miszticizmus tekintélyes védelmezőjének, terjesztőjének és tanítójának számított. Gurgyijef volt az, aki Sztálint beavatta a martinista szabadkőművességbe, amely mindig is rivalizált a Grand Orient irányzatú szabadkőművességgel. Amikor Sztálin 1925-ben már a bolsevik hierarchia élén állott és diktátori hatalommal rendelkezett, betiltotta a szabadkőművességet, elsősorban a Grand Orient-hez tartozó páholyokat. Ezt nemcsak azért tette, mert a szovjet hírszerző szolgálat révén tisztában volt a szabadkőművesség, különösen a Grand Orient és a hírszerzés szoros kapcsolatával, hanem azért is, mert ő a rivális szabadkőművességhez tartozott. Rakovszkij és Sztálin közvetett párbeszéde tehát nemcsak két bolsevik vezető, de az egymással évszázadok óta rivalizáló Grand Orient és a martinista szabadkőművesség két jelentős képviselőjének a vitája is a világ sorskérdéseiről.

A Rakovszkij-jegyzőkönyv

Most néhány részlet következik a Kuzmin tábornok és a letartóztatott Rakovszkij között lefolyt beszélgetésből. A szöveg a német CODE című havi folyóirat 3/1994 és 4/1994-es számaiban közzétett szöveg fordítása. Ezt a szöveget használta a Hunnia c. havilap 1995. májusi, júniusi, júliusi és augusztusi számaiban közzétett szöveg fordítója is. A CODE-t a leonbergi "Verlag Diagnosen" kiadó jelenteti meg./7/ (A "Kuz" a továbbiakban Kuzmint, a "Rak" pedig a kihallgatott Rakovszkijt jelenti.)
Kuz: Ahogy a Ljubjankában megegyeztünk, azon fáradoztam, hogy utolsó lehetőséget biztosítok önnek. Jelenléte azt bizonyítja, hogy ezt elértem. Nézzük, át akar-e bennünket ejteni?
Rak: Kívánom és remélem, hogy nem.
Kuz: De előbb egy baráti tanács: itt most a valódi igazságról van szó. Nem a "per-igazságáról", amelynek a tárgyalás folyamán a többi vádlott vallomásának a fényében kell megjelennie, és amely, ahogy ön is tudja, teljesen a politikai szükségszerűségnek, vagy ahogyan Nyugaton mondják, az "államérdeknek" van alárendelve. A nemzetközi politika szükségessége az egész igazságot, a "valódi igazságot" titokban tartatja velünk. Teljesen mindegy, hogy folyik le a per, az emberek és népek azt fogják megtudni, amit meg kell tudniuk - de egyvalakinek mindent tudnia kell: Sztálinnak.
Itt elhangzó szavai helyzetét nem súlyosbítják, tehát mondhat, amit csak akar. Ez egyébként, ahogy ön is tudja, semmiféle hátrányt nem von maga után. Csak a javát szolgálhatja. Már ebben a pillanatban visszanyerheti elvesztett életét. Nos, lássuk: mindannyian be fogjátok ismerni, hogy Hitler kémjei vagytok, és a Gestapo és az OKW (Oberkommando der Wehrmacht, a hitleri hadsereg főparancsnoksága D. J.) zsoldjában álltok. Igaz?
Rak: Igen!
Kuz: És Hitler kémjei vagytok?
Rak: Igen!
Kuz: Nem, Rakovszkij, nem! Most az igazat mondja, ne a per-igazságot!
Rak: Nem vagyunk Hitler kémjei. Ugyanúgy gyűlöljük Hitlert, mint ahogy ön gyűlöli, ahogy Sztálin gyűlölheti, vagy talán még jobban. De a dolog igen bonyolult.
Kuz: Segíteni fogok önnek. Talán én is tudok valamit. Önök trockisták felvették a kapcsolatot a német vezérkarral. Igaz?
Rak: Igen!
Kuz: Mióta van kapcsolatuk velük?
Rak: A pontos dátumot nem tudom, de hamarosan Trockij bukása után, jóval Hitler uralomra jutása előtt.
Kuz: Akkor önök nem Hitlernek vagy rezsimjének a személyes kémjei?
Rak: Nem. Már előbb azok voltunk.
Kuz: És milyen szándékkal? Hogy győzelemre juttassák Hitlert és néhány orosz területet Németországnak ajándékozzanak?
Rak: Nem, semmiképp.
Kuz: Akkor tehát közönséges kémként, pénzért dolgoztak?
Rak: Pénzért? Egyetlen márkát sem kaptunk Németországtól. Hitler messze nem rendelkezik annyi pénzzel, amennyivel például a Szovjetunió belügyi népbiztosát megvehetné, mert ennek olyan szabad költségvetés áll a rendelkezésére, amely nagyobb, mint a Ford, Morgan és Vanderbilt vagyona együttvéve, anélkül, hogy el kellene számolnia vele.
Kuz: Akkor hát milyen okból?
Rak: Szabad egészen nyíltan beszélnem?
Kuz: Megkérem rá, hiszen erre szólítottam fel.
Rak: Nem Leninnek magának volt egy fontosabb oka, hogy Németország segítségét elfogadja, hogy Oroszországba jusson? Helyben kellene tehát hagyni azokat a rágalmakat, amelyeket aztán ellene irányoztak? Nem nevezeték Lenint is a császár kémjének? Hiszen ismeretes a császárhoz fűződő kapcsolata, és a német beavatkozás, amellyel a bolsevikok a vereség előmozdítóiként Oroszországba kerültek?
Kuz: Hogy ez igaz, vagy sem, nem tartozik a tárgyhoz.
Rak: De, engedje meg, hogy ezt kifejtsem. Nem nyert megerősítést, hogy Lenin eljárása jól jött a német államnak? Engedje már meg: Itt van a breszt-litovszki béke, amelyben a Szovjetunió óriási területeket engedett át Németországnak. Ki nyilvánította már 1913-ban bolsevik fegyvernek a vereség előidézését? Lenin. Kívülről tudom azokat a szavait, amelyeket egy levélben intézett Gorkijhoz: "Az Ausztria és Oroszország közötti háború igen hasznos lenne a forradalom számára, de nem nagyon valószínű, hogy Ferenc Jóska és Nyikita megadja nekünk ezt a lehetőséget." Nézze: Mi, úgynevezett trockisták, akik 1905-ben a vereség előidézését kifundáltuk, e módszer mellett aztán 1913-ban Lenin is kiállt, még most is ezt a taktikát követjük, Lenin taktikáját...
Kuz: Azzal a kis különbséggel, Rakovszkij, hogy ma a Szovjetunióban a szocializmus van uralmon, és nem valamiféle cár.
Rak: Ön hisz abban, hogy létezik szocializmus a Szovjetunióban?
Kuz: Hát nem szocialista a Szovjetunió?
Rak: Számomra csak a neve szocialista. Ebben rejlik az ellenzék igaz oka. Megengedi nekem - csak a tiszta logika alapján meg kell, hogy engedje -, hogy elméletileg az ésszerűség alapján, ugyanúgy "nemet" mondhassunk, mint ahogy Sztálinnak joga van "igent" mondani? És ha a kommunizmus győzelme igazolja a vereség előidézését, akkor, ha valaki a kommunizmust Sztálin bonapartizmusa miatt elárultnak és eladottnak tartja, ugyanúgy joga van előidézni a vereséget, ahogy ezt Lenin tette.
Kuz: Azt hiszem, Rakovszkij, az ön fölényes stílusa dialektikus teoretizálásba viszi át. A nyilvánosság előtt ellentmondanék önnek, ez világos. Elismerem az érvelését, ez az egyetlen lehetőség az ön helyzetében, jóllehet bebizonyíthatnám önnek, hogy ez csak szofizma. De ezt majd máskor. Remélem lesz módom revánsot adni. E pillanatban csak annyit: Ha az önök által előidézett vereség és a Szovjetunió saját veresége csak azt a célt szolgálja, hogy a szocializmust, ön szerint a trockizmust megvalósítsa, úgy pillanatnyilag egy ilyen vereség céltalan és hasztalan, mert az önök összes vezetői és káderei olyan konzekvensen likvidálva lennének, mint ahogy ezt már meg is tettük. A vereségnek csak egy "vezér" vagy egy fasiszta cár trónra emelése lenne a következménye. Nemde?
Rak: Valóban, a következtetés helyes.
Kuz: Nos, ahogy gondolom, ez világosan bizonyítja, hogy már sokat elértünk. Én, a sztálinista, és ön, a trockista, a lehetetlent lehetővé tettük, és eljutottunk egy ponthoz, amelyben megegyezünk: Még pedig abban, hogy ma a Szovjetuniót nem szabad, hogy legyőzzék.
Rak: Elismerem, nem gondoltam volna, hogy ilyen intelligens emberrel állok szemben. Valóban, jelenleg és még sokáig, nem szabad a Szovjetunió vereségét sem kívánni, sem előidézni, mert ma - annyi biztos - egyáltalán nem lennénk abban a helyzetben, hogy ezt a vereséget a hatalom megragadására használhatnánk fel. Nekünk, kommunistáknak nem származna belőle hasznunk. Így néz ki most a helyzet, ebben egyetértek önnek. A sztálini állam lerombolása nem fűthet most bennünket. Ezt mondom, amikor még egyszer azt hangsúlyozom, hogy ez az állam a leginkább antikommunista. Látja, nyílt vagyok.
Kuz: Kétségtelenül ez az egyetlen mód, hogy értsük egymást. Arra kérem azonban, hogy világítson meg valamit, amit magában ellentmondásosnak találok: Ha önnek a szovjet állam a leginkább antikommunista - miért nem kívánja a pusztulását? Egy másik állam kevésbé lenne antikommunista, tehát kisebb akadály lenne, hogy az ön tiszta kommunizmusát be tudja vezetni...
Rak: Nem, ez túlságosan leegyszerűsített következtetés. Még ha Sztálin bonapartizmusa olyan mértékben áll is szemben a kommunizmussal, mint Napóleon a forradalommal, akkor is nyilvánvaló, hogy a Szovjetunió továbbra is kommunista kaliberű és formájú, még ha formális és nem reális kommunizmussal rendelkezik is. És amikor Sztálin, megengedve Trockij eltűnését, a reális kommunizmust automatikusan formálissá változtatta, ugyanúgy lehetővé teszi számunkra Sztálin eltűnése, hogy formális kommunizmusát reálissá változtassuk. Egy óra elég lenne nekünk hozzá. Ért engem?
Kuz: Igen, persze. Ön egy klasszikus igazságot fogalmazott meg itt nekünk, mégpedig azt, hogy senki sem pusztítja el azt, amit örökölni kíván. Nos mindez csak szofisztikus szövevény. Olyan feltételezésre alapozódik, amely ellentmond a tényeknek, mégpedig Sztálin antikommunizmusára vonatkozóan. Van magántulajdon a Szovjetunióban? Vannak osztályok? Nem akarok több tényt felhozni - minek?
Rak: Sztálinnak szüksége van a kommunizmusra, hogy a kommunizmust legyőzze.
Kuz: Igen? És milyen célból? Vagy csupa kedvtelésből?
Rak: Nem, ez szükségszerűség! Fel lehet tartóztatni a történelem objektív menetét, de nem annyira, mint azt elméletileg feltételezni lehet. Annyira legyőzhetetlen az az erő, amely az emberiséget a kommunizmus felé hajtja, hogy csak maga ellen fordul az, aki a fejlődés gyorsaságát, pontosabban szólva, a permanens forradalom előrehaladását feltartóztatja.
Kuz: Mondana egy példát?
Rak: Hitler. A legnyilvánvalóbb eset. Szüksége van a szocializmusra, hogy legyőzze a szocializmust. Sztálinnak szüksége van a kommunizmusra, hogy legyőzze a kommunizmust. Azért antikommunista a kommunizmusa, mert ez nemzeti kommunizmus. A párhuzam szembetűnő. De Hitler antiszocializmusa és Sztálin antikommunizmusa ellenére szocializmust és kommunizmust csinál, és még sokkal többet. Akár akarják, akár nem, akár tudják, akár nem, formális kommunizmust építenek, amelyet nekünk kell sorsszerűen örökölnünk, Marx örökségét.
Kuz: Örökölni? De hát ki örököl? A trockizmus likvidációja maradéktalan.
Rak: Még ha mondja is, akkor sem hiszem, még ha óriási a "tisztogatás" - mi kommunisták mégis túléljük. Nem minden kommunistát tud Sztálin elfogni, még ha olyan hosszú is Ohránájának keze.
Kuz: Rakovszkij, megkérem, ha kell, megparancsolom, tartózkodjon a sértő célozgatástól. Nem él vissza a diplomáciai immunitásával?
Rak: Ejha, talán csak nem meghatalmazott miniszter vagyok? Követ? Ki tett azzá?
Kuz: Pontosan szólva ez az elérhetetlen trockizmus, ha így akarjuk nevezni.
Rak: A trockizmus, amire ön utal, nem hatalmazott fel. Nem hagyta rám képviseletét, és én nem is képviselem. A hatalmat önök adták nekem.
Kuz: Kezdek bízni önben. Feljegyzem a javára, hogy amikor a trockizmusra utaltam, nem tagadta a létét. Ez jó kezdet.
Rak: Hogy tagadnám? Én említettem meg.
Kuz: Miután elismertük egy igen különös trockizmus fennállását (Itt a trockizmus szó a HÁLÓZAT szinonimája. D. J.), szeretném, ha néhány utalást tenne nekem, hogy a felhozott azonosságokat kiértékelhessem.
Rak: Valóban, utalhatok arra, ami számomra úgy tűnik, hogy a tárgyhoz tartozik, anélkül, hogy biztosíthatnám, hogy ez mindig pontosan megfelel "azok" gondolatmenetének. (Az "azok" itt utalás a HÁLÓZAT ismeretlenségbe burkolózó, de létező és nagyhatalmú legfelsőbb vezetőire, akiket a téma kutatói az "ismeretlen kilencek", vagy csak egyszerűen a "titkos főnökök" néven szoktak emlegetni. D. J.)
Kuz: Én is ezt fontolgatom.
Rak: Abban egyetérthetünk, hogy most az ellenzék nem lehet érdekelt Sztálin vereségében vagy bukásában, mert nem rendelkezünk azzal a fizikai lehetőséggel, hogy helyettesítsük. Ebben mindketten megegyezünk. Azonban van egy vitathatatlan tény: A potenciális támadó létezik. Itt van ez a nagy nihilista Hitler, aki a Wehrmacht legveszélyesebb pisztolyát szögezi az egész horizontra. Közreműködésünkkel vagy anélkül - tüzet fog nyitni a Szovjetunióra. Egyezzünk meg abban, hogy ez számunkra a döntő ismeretlen. Helyesnek látja a probléma felvetését?
Kuz: Helyesnek. De számomra nincs döntő ismeretlen. Én Hitler támadását a Szovjetunió ellen okvetlenül biztosnak tartom.
Rak: Miért?
Kuz: Egyszerűen azért, mert az, aki a parancsot adja neki, ezt így rendelte el. Hitler a nemzetközi kapitalizmusnak csak egy zsoldosvezére.
Rak: Elismerem a veszély létezését, de ettől a ténytől még egy szakadék tátong addig a kijelentésig, hogy Hitler támadása a Szovjetunió ellen okvetlenül biztos.
Kuz: A Szovjetunió megtámadását már maga a fasizmus belső lényege meghatározza. Ezen kívül arra készteti csaknem az összes kapitalista állam, amelyek felhatalmazták az újra-felfegyverkezésre, valamint az erre szolgáló összes gazdasági és stratégiai bázis tulajdonbavételére.
Rak: Ön elfelejt valami igen fontosat: Hitler újra-felfegyverzése és azok a lehetőségek és büntetlenségek, amelyeket egészen mostanáig a versailles-i nemzetek adtak neki, jegyezze meg jól, egy különleges időszakban történt. Akkor, amikor még az ellenzék a helyén volt, amikor még mi léphettünk volna a legyőzött Sztálin örökségébe. Véletlen időbeli egybeesésnek tartja ezt? (Rak. itt arra utal, hogy a német hadsereg segítségével akarta a HÁLÓZAT visszaszerezni a szovjet állam feletti ellenőrzését a nem az ő internacionalista világforradalmi programját végrehajtó Sztálintól, és átadni a trockista ellenzéknek, azaz a saját megbízható ügynökeinek. D. J.)
Kuz: Nem látok összefüggést a között a tény között, hogy a versailles-i nemzetek engedélyezték a német újra-felfegyverkezést, és hogy fennállt az ellenzék. A hitlerizmus jelentősége magában teljesen világos és logikus. A Szovjetunió megtámadása a legrégibb idők óta megtalálható a programjában. A kommunizmus elpusztítása és a keletre irányuló terjeszkedés a "Mein Kampfnak", a nemzetiszocializmus e talmudjának egyik dogmája. És hogy az ön vereségre irányuló politikája ezt az ismert fenyegetést ki akarja használni, ez, tekintve az ön felfogását, természetes.
Rak: Igen, az első pillanatban az egész logikusnak és természetesnek tűnik, de túlságosan logikusnak és természetesnek, hogy így legyen.
Kuz: Ha ez nem így lenne, akkor bíznunk kellene a Franciaországgal kötött szövetségben. Ez bizonyára elmés ötlet. De akkora ostobaság, mintha abban akarnánk bízni, hogy a kapitalizmus feláldozza magát a kommunizmus megmentéséért.
Rak: Ha csak akkora politikai ismeret birtokában vitatkoznánk, mint egy tömeggyűlés résztvevője, akkor önnek igaza van. De ha ezt komolyan gondolja - bocsásson meg, akkor csalódtam. Sztálin híres rendőrségének politikai képzettségét többre becsültem
Kuz: A hitlerizmus Szovjetunió elleni támadása ezen kívül dialektikus szükségszerűség. Ez a sorsszerű osztályharc nemzetközi szintre emelését jelenti. Hitler mögött szükségszerűen ott fog állni az egész kapitalista világ.
Rak: Így, látva az ön skolasztikus dialektikáját, még személyesebb fogalmat alkothatok a sztálinista képzésről. Ön úgy beszél, mintha Einsteint hallanám, ahogy egy gimnazistának a négydimenziós fizikáról magyaráz. Látom, a marxizmusból csak az elemieket ismeri, a demagógot, a populárist.
Kuz: Amennyiben nem túl hosszú, és nem túl sötét, áruljon el valamit nekem a marxizmusnak erről a "relativitás elméletéről" és "kvantumteóriájáról".
Rak: Csak semmi irónia. Egy jobb óhajtól indítatva beszélek. Ebben az elemi-marxizmusban, amit önöknek Sztálin egyetemein tanítanak, találhat egy okot, ami ellentmond az ön tézisének, Hitlernek a Szovjetunió elleni támadásának a bizonyosságára vonatkozóan. Még mindig azt tanítják a marxizmus sarkalatos tételeként, hogy a belső ellentmondás a kapitalizmus gyógyíthatatlan és halálos betegsége - vagy nem?
Kuz: De, így van.
Rak: Ha ez így van, ha a kapitalizmus állandó belső ellentmondásban szenved gazdasági téren? A gazdasági és a politikai terület magában véve nem egység, ez a szociális egység állapota vagy dimenziója. A belső ellentmondások szociális területen jelentkeznek, és kihatnak a gazdasági, politikai területre, vagy attól függően, mindkettőre. Abszurd lenne, csalhatóságot feltételezni gazdasági területen és csalhatatlanságot politikai téren előfeltételként ahhoz, hogy bizonyíthassa a Szovjetunió elleni támadás elméletét.
Kuz: Így ön mindenben a belső ellentmondásra épít, a sorsszerűségre, az elkerülhetetlen tévedésre, amelyeknek a burzsoázia alá kell, hogy vesse magát, ha el akarja kerülni Hitler támadását a Szovjetunió ellen. Én marxista vagyok, Rakovszkij, de itt magunk között, anélkül, hogy egyetlen harcost meg akarnék sérteni, hivő marxistaként mondom önnek, hogy a Szovjetunió létezését mégsem szeretném az önök tévedésének a javára írni - és Sztálin ugyanúgy nem.
Rak: Én azonban igen...Ne nézzen úgy rám, én se viccelek, és őrült sem vagyok.
Kuz: Engedje meg legalább, kétségeim legyenek, amíg állítását be nem tudja bizonyítani.
Rak: Látja, milyen igazam volt, amikor marxista képzettségét középszerűnek tartottam. Indítóokai és reakciói megfelelnek a tucatharcosénak.
Kuz: És ezek nem igazak?
Rak: De, a gyalogos párttagnak, a bürokratának és a tömegnek. Célszerű azoknak, akik szépen, a sorban harcolnak...Nekik hinni kell benne, és szó szerint ismételgetni...Hallgasson rám bizalommal - a marxizmussal ugyanaz a helyzet, mint az antik ezoterikus vallásokkal. Azok híveinek is csak az elemieket, igen, a vallást csak körülbelül kellett ismerniük, ha azt a hitet akarták bennük felkelteni, ami valami abszolút szükségszerű mind a vallásban, mind a forradalomban.
Kuz: Nem valami titkos marxizmust akar felfedni most előttem, valamiféle új szabadkőművességet?
Rak: Nem, semmi ezoterikusat. Ellenkezőleg - a napnál világosabban be fogom mutatni önnek az egészet. A marxizmus, még mielőtt filozófiai rendszer, előbb a gazdaságnak, illetve a politikának a rendszere, egy összeesküvés a forradalom érdekében. (A forradalom szó itt a HÁLÓZAT célját jelentő globális monopolista rendszer megvalósítása egy világállam keretében, ha kell erőszakos eszközök igénybevételével is. D. J.) És mivel a forradalom az egyetlen abszolút valóság a számunkra, így a filozófia, a gazdaság és a politika csak annyiban igazság, a mennyiben azok a forradalomhoz vezetnek. A belső, mondjuk így, a szubjektív igazság a filozófiában, a gazdaságban és a politikában, valamint az erkölcsben egyáltalán nem létezik. Ez csak a tudományos absztrakció értelmében lehet igazság vagy tévedés. Azonban számunkra a forradalom dialektikájának van alárendelve - az egyetlen valóságnak, - és ezért az egyetlen igazságnak. Ezért ezt kell, hogy jelentse minden forradalmár számára, tehát Marx számára is, és olyan következményekkel is kell járnia.
Emlékszik Leninnek arra a mondatára, amikor valaki szembeszegülve vele azt mondta, hogy szándéka szemben áll a valósággal? Gondolja, hogy Lenin ostobaságot mondott? Nem, számára mindenféle valóság relatív volt az egyetlen abszolúthoz, a forradalomhoz képest.
Marx zseniális volt. Ha műve csak a tőke alapos kritikája lenne, már akkor is egyedülálló teljesítményt nyújtott volna, de azon a szinten, ahol elérte a mestermű kategóriáját, ott ironikus alkotássá változik: "A kommunizmusnak győzedelmeskednie kell, mert ellensége, a tőke, megszerzi neki ezt a győzelmet." Ez Marx vezérgondolata. Van ennél nagyobb irónia? Ha hisz neki az ember, elegendő a kapitalizmust és a kommunizmust elszemélyteleníteni, az emberi lényt racionális lénnyé változtatni, mint egy csodálatos játékot.
És zseniális eszköz volt azt mondani a kapitalistáknak, akik a tőkét jelenítik meg, hogy a kommunizmus a velük született idiotizmusuk segítségével fog győzedelmeskedni. Mert a "homo economicus" folyamatos idiotizmusa nélkül nem létezhetne a Marx által hirdetett tartós belső ellentmondás a kapitalizmusban. Annak elérése, hogy a "homo sapiens" "homo stultusszá" (értelmetlen lénnyé, D. J.) változzon, azt jelenti, hogy egy mágikus hatalommal kell rendelkezni, amely képes odáig hatni, hogy az ember újra az állattani létra legalsó fokára ereszkedjen alá, azaz bestiává változzon.
Csak azért, mert a "homo stultusz" létezése a kapitalizmus tetőpontjának szakaszában adott, Marx axiomatikus egyenletét így fejezheti ki: belső ellentmondás + idő = kommunizmus. Higgye el nekem, amikor mi, beavatottak meglátunk egy Marx képet, még ha történetesen éppen itt a Ljubljanka főbejárata fölött büszkélkedik is, alig tudunk egy belső nevetőgörcsöt elnyomni - látjuk, amint szakálla mögött nevet az egész emberiségen.
Kuz: Ön tényleg képes a kor legcsodálatosabb tudósán tréfálkozni?
Rak: Tréfálkozni? Dehogy - ez a csodálat kifejezése! Hogy Marxnak sikerüljön a gazdaság olyan sok emberét félrevezetnie, mindannyiunk felett kellett állnia. Most azonban, hogy Marxot egész nagyságában megítélhessük, az igazi Marxra kell irányítani figyelmünket, a forradalmárra, a kommunista kiáltvány Marxára. Azaz az összeesküvő Marxra, mert egész életében létezett már a forradalom, igen, az összeesküvés állapotában. Hiszen nem véletlenül köszöni a forradalom sikereit és végső győzelmét, az összeesküvő tevékenység e férfiainak. (A Grand Orientes szabadkőműves Rakovszkij számára a forradalom a szabadkőműves világállam megvalósulását jelenti, természetesen egy kiválasztott, monopolhatalommal rendelkező oligarchia abszolút uralma alatt.)
Kuz: Tagadja tehát a kapitalizmus belső ellentmondásának dialektikus folyamatát a kommunizmus végső győzelmében?
Rak: Abban biztos lehet, ha Marx gondolta volna, hogy a kommunizmus győzelme pusztán a kapitalizmus belső ellentmondásaiból adódik, egyetlen egyszer meg nem említi ezt a belső ellentmondást tudományos-forradalmi műveinek sok ezer oldalán. Ez lett volna Marx valódi, azaz forradalmi kategorikus imperatívusza, nem pedig tudományos természete. Egy forradalmár, - egy összeesküvő - soha nem leplezi le ellensége győzelmének titkát. Soha nem ad neki információt - hanem dezinformációval látja el, mint ahogy ezt a kémelhárításban ön is tenni szokta. Nem igaz?
Kuz: Az ön beállítása szerint ahhoz a végkövetkeztetéshez jutunk, hogy nincs is ellentmondás a kapitalizmusban, és amikor Marx ilyesmire utal, akkor ez csak egy stratégiai-forradalmi fogás. Így van? Azonban a kolosszális, és állandóan növekvő ellentmondások mégis megvannak a kapitalizmusban. Ebből adódik, hogy Marx színlelve mondta ki az igazat.
Rak: Dialektikusként ön veszélyes lenne, ha a skolasztikus dogmatika gyeplőit szétszakítaná, és saját képzelőerejének folyást engedne... Így van, Marx színlelve mondta ki az igazat. Hazudott, amikor azt a téveszmét állította, hogy a belső ellentmondás a tőkegazdaság történetében "állandó", és amikor azt "természetesnek" és "sorsszerűnek" nyilvánította. Azonban az igazat mondta, mert már tudta, hogy az ellentmondások emelkedő mértékben termelődnek és gyarapodnak a legmagasabb pontjukig.
Kuz: Most pedig ön keveredett ellentmondásba.
Rak: Itt nincs ellentmondás. Marx taktikai okokból vezet félre a kapitalizmus eredeténél, nem tagadva szembetűnő létezésüket. Marx tudta, hogyan keletkezik, élesedik, és végül hogyan hat a kapitalista termelés totális anarchiája a kommunista forradalom győzelmére. Tudta, hogy bekövetkezik, mert ismerte azokat, akik ezt az anarchiát előidézték. (Az "azok" a nemzetközi pénzkartell felső vezetőit jelöli. D. J.)
Kuz: Sajátos újdonság most felfedezni, hogy nem a kapitalizmus sajátossága, és veleszületett törvénye az, ami arra készteti, hogy "önmagát pusztítsa el", ahogyan ezt - Marxot megerősítve - egy polgári gazdaságtörténész, Schmalenbach, egy szerencsés megfogalmazásban kifejezte. De nagyon érdekelne, hogy vajon kilyukadunk-e valami személyeshez?
Rak: Még nem sejtette? Nem vette észre, hogy Marx szavai és művei ellentmondanak egymásnak? Marx kinyilvánítja a kapitalizmus belső ellentmondásának szükségszerűségét, sőt sorsszerűségét, és utal az értéktöbbletre és a tőkefelhalmozásra. Ezzel igazi valóságra utal. A termelőeszközök nagyobb koncentrációja - mondja éleslátóan - kielégíti a nagyobb proletártömegeket, a nagyobb erőt, amellyel a kommunizmust meg lehet valósítani. Nemde? Azonban egyidejűleg, amikor ezt követeli, megalapítja az Internacionálét. És az Internacionálé a napi osztályharcban "reformot-hozó", azaz olyan szervezet, amely korlátozza az értéktöbbletet, és ha lehet, meg is szünteti. Ezért objektíven tekintve az Internacionálé, Marx elmélete szerint, egy ellenforradalmi, antikommunista szervezet.
Kuz: És ez azt jelenti, hogy Marx ellenforradalmár, antikommunista lenne?
Rak: Na látja, hogyan lehet egy puszta marxista elemi képzést kivesézni. Ha az Internacionálét logikus és doktriner világossággal ellenforradalminak és antikommunistának nevezzük, ez azt jelenti, hogy a tényekben csak a láthatót, és annak azonnali hatását vesszük észre, azaz a szövegben csak a betűket látjuk. Ilyen abszurd eredményeket kapunk - éppen, mert meggyőzőnek tűnnek, - ha elfelejtjük, hogy a marxizmusban a szavak és a tettek a magasabb tudomány szabályainak vannak alárendelve: az összeesküvés és a forradalom szabályainak.
Kuz: Eljutunk már végre a végső következtetésig?
Rak: Azonnal. Ha a gazdasági osztályharc közvetlen hatásában reformot jelent, és ezért szemben áll a kommunizmus megvalósításának első elméleti feltételével, akkor ez a maga igazi és valódi jelentőségében tisztán forradalmi. Azonban, még egyszer ismétlem, alá van rendelve az összeesküvés szabályainak. Az értéktöbblet korlátozása és az osztályharcon alapuló felhalmozás csak látszat, amolyan álarc, hogy a tömeg első forradalmi mozgalmát kiváltsa. A sztrájk már kísérlet a forradalmi mozgósításra. Függetlenül attól, hogy sikeres vagy elbukik, a gazdasági hatása anarchikus.
Végül is ez az eszköz, - amely egy osztály gazdasági helyzetének megjavítására irányul - az általános gazdaság elszegényítésére szolgál. Teljesen mindegy, hogy mekkora egy sztrájk kiterjedése és eredménye, mindenképpen érvágás a termelésen. Az általános eredmény: több nyomor, amelyből a munkásosztály nem szabadítja ki magát. Ez már valami. De nem ez az egyetlen hatás, még csak nem is a főhatás.
Mint tudjuk, gazdasági téren az osztályharc egyetlen célja: többet keresni, és kevesebbet termelni. Egy ilyen abszurd gazdasági eljárás - a mi lexikonunk szerint egy ilyen "belső ellentmondás" - észrevétlen a tömeg számára, amelyet pillanatnyilag elvakít a fizetésemelés, amely automatikusan áremeléssel egyenlítődik ki, még akkor is, ha ezt állami kényszerrel korlátozzák. Az ellentmondás, hogy többet fogyasztunk, mint amennyit termelünk, mással egyenlítődik ki: a pénz inflálódásával. És így hívja elő az ember állandóan a sztrájknak, az éhezésnek és az inflációnak ezt az ördögi körét.
Kuz: Azt kivéve, amikor a sztrájk a kapitalizmus értéktöbbletének számlájára megy.
Rak: Ez csak elmélet, merő absztrakció! Vegye elő egy tetszés szerinti ország tetszés szerinti gazdasági évkönyvét, és ossza el a jövedelmet a munkavállalók között, és látni fogja, hogy micsoda "rendkívüli" hányados jön ki. Ez a világ legellenforradalmibb hányadosa, és nekünk a legnagyobb titokként kell őrizni. Mert ha az elméleti osztandóból levonjuk a fizetéseket, és azokat az összegeket, amelyek a magántulajdonosok megszüntetéséhez szükségesek, úgy csaknem mindig passzív osztandó marad a proletároknak. Még kevesebb, ha a termelékenység csökkenését, és a minőség romlását is hozzávesszük.
Tehát az az állítás, hogy a sztrájk harc a proletariátus jólétéért, csak ürügy, hogy elősegítse a kapitalista termelés szabotálását. Ezzel egyesítjük a polgári és a proletár rendszer ellentmondásait, és így kettős fegyvert kovácsolunk a forradalom számára. Kézenfekvő, hogy ez magától nem következik be, mert szükséges egy szervezet, egy vezér és fegyelem. Nem támad önben gyanú, hogy a kapitalizmus híres belső ellentmondásait, különösen a pénzügyit, valaki megszervezheti? A bevezetés alapjaként emlékeztetem arra, hogy a proletár Internacionálé az infláció kiváltásában egy húron pendül a pénzügyi Internacionáléval. És ahol összhang van, ott egyezménynek is lennie kell. Ezek az ön saját szavai. (Figyelemre méltó, hogy az illuminátus szabadkőműves Rakovszkij mennyire világosan megjelöli, hogy a világ sorsát az önálló pénzhatalommá szerveződött nemzetközi pénzkartell irányítja, vagyis a pénzügyi Internacionálé. D. J.)
Kuz: Itt akkora képtelenséget látok, - vagy kísérletet egy új paradoxon felállítására, - hogy még csak el sem tudom képzelni. Úgy tűnik, mintha egyfajta kapitalista Internacionálé létezését akarná állítani egy másik vele rivalizáló kommunista Internacionáléval, a Kominternnel egyetemben.
Rak: Teljesen így van. Amikor a pénzügyi Internacionálét mondtam, pontosan azt személyesítettem meg, mint amikor Kominternt mond az ember. Ugyanakkor egy Kapinternt mégsem akarok elismerni, mert hiszen az ellenség...
Kuz: Ha azt akarja, hogy az időt szőrszálhasogatással és fantáziálgatással töltsük, akkor rossz pillanatot választott.
Rak: Azt hiszi talán, hogy a kedvenc rabszolganő vagyok az Ezeregy éjszaka meséiből? Aki estéről-estére arra használja a képzelőerejét, hogy megmentse az életét? Nem. Ha arra gondol, hogy elkalandozom, téved. De hogy odajussunk, ahová ki akartunk lyukadni, akkor először tisztába kell jönnie bizonyos dolgokkal, tekintve teljes tudatlanságát a "magasabb marxizmus" területén. Nem tekinthetek el egy ilyen kellő megvilágítástól, mert jól tudom, hogy a Kremlben képzetlenség uralkodik. Mondja, folytassam-e?
Kuz: Folytathatja, de megmondom Önnek nyíltan: ha csak fantáziálásról van szó, szórakozása igen rosszul fog végződni. A magam részéről figyelmeztettem önt.
Rak: Folytathatom, mintha semmit sem hallottam volna... Mivel ön a "tőke" skolasztikusa, és én szeretném felkelteni induktív adottságait, és ezért valami különösre szeretném emlékeztetni. Vegye figyelembe, hogy Marx micsoda éleslátással festi meg kora Angliájának fejletlen iparosításával szemben az egész jövőbeli óriási iparosítást, ahogyan analizálja és ostorozza, és amilyen visszataszítónak ábrázolja a gyárosokat. Az ön fantáziája - ugyanúgy, mint a tömegé, - ha megszemélyesíti a szörnyű "tőkét", ugyanazt látja, mint amit Marx lefestett: egy nagy hasú gyárost, akinek Havanna szivar füstöl a szájában, elégedetten böfög, és elcsábítja a munkás feleségét vagy lányát. Nem így van?
Másrészről emlékezzen Marx mérsékletére és polgáros derekasságára, amikor a pénzkérdést ecseteli. A pénz kapcsán nem jelennek meg híres belső ellentmondásai. A pénzügy, mint magában való egység, számára nem létezik, az ő szemében a kereskedelem és a pénzforgalom a gonosz kapitalista termelési rendszer következménye, amelynek teljesen alá van rendelve, és amely meghatározza.
A pénzkérdésben Marx reakciósnak mutatkozik, és az is volt, a legnagyobb meglepetésre, jóllehet, szeme előtt lebegett az ötágú csillag - a szovjet csillaghoz hasonló -, amely egész Európát fényével beragyogta: az öt Rothschild fivér a bankjaikkal. Ekkora felhalmozott tőke mellett, - amekkorát eddig nem ismert a világ, és amely vagyon méretei minden képzelőerőt felülmúlnak, - Marx elmegy észrevétlenül. Ez azért mégiscsak furcsa? Nem?
Talán Marxnak ebből a különös vakságából adódik az utóbbi idők forradalmainak egy közös jelensége. Mindannyian bizonyíthatjuk, hogy ha a tömeg hatalmába kerít egy várost vagy egy nemzetet, csaknem mindig babonás félelmet tanúsít a bankokkal és a bankárokkal szemben. Királyokat, tábornokokat, püspököket, rendőröket, papokat, és a gyűlölt kiváltságosok más képviselőit kivégzik, kifosztják. Felgyújtják a tudomány épületeit is. De mint gazdasági-szociális forradalmárok, respektálják a bankárok életét, és a pompás banképületeket sértetlenül hagyják. Tudomásom szerint egészen letartóztatásomig ma is ugyanez ismétlődik.
Nem tűnik mindez különösnek az ön számára? Nem tudom, észrevette-e a különleges hasonlóságot a nemzetközi pénzügy, és a nemzetközi proletariátus ügye között? Azt mondhatnánk, hogy az egyik a másik tükörképe.
Kuz: Miben látja a hasonlóságot ezeknél az annyira szemben álló dolgoknál?
Rak: Objektíve azonosak. Igen, amint már rámutattam, a reformisták, és az egész szakszervezeti jelenség által támogatott Komintern az, amely a termelés anarchiáját, az inflációt, a tömeg nyomorát és kétségbeesését előidézi. Másrészről a nemzetközi pénzügy teremt hasonló körülményeket, csak az előbbinek a sokszorosát, amelyet a magánpénzrendszer tudatosan vagy tudatlanul támogat. Most már elképzelhetjük az okokat, miért tussolta el Marx a pénzügy ellentmondásait, amelyek éles megfigyelése előtt nem maradhattak rejtve. A pénzügyben szövetségesre lelt, amelynek ténykedése objektívan tekintve forradalmi, és ez már akkoriban is rendkívüli jelentőségű volt.
Kuz: Kérem, folytassa.
Rak: Ahhoz, hogy tudjuk, hogy miként lett a pénzügyi Internacionálé a pénznek, ennek a mágikus talizmánnak az urává, amely egészen jelenünkig az emberek számára növekvő mértékben lett az, ami valamikor az isten és a nemzet volt. A pénz az a valami, ami tudományos érdeklődésben még a forradalmi stratégia művészetén is túltesz, mert művészet ez is, és forradalom ez is. Ezt akarom elmagyarázni önnek.
Amikor a történetírók és a tömeg szemét elvakította a francia forradalom lármája és sikere, a nép részeg volt a győzelemtől. A királyt a többi kiváltságossal együtt minden hatalmától megfosztották, ugyanakkor nem vették észre, hogy egy maroknyi ember, némán, óvatosan, feltűnés nélkül magához ragadta a királyság igazi hatalmát, egy mágikus, csaknem isteni hatalmat, akik ezt úgy birtokolták, hogy senki sem tudott róla. A tömeg nem vette észre, hogy idegenek ragadták magukhoz ezt a hatalmat, akik a tömegeket nemsokára sokkal keményebb szolgaságra kényszerítették, mint amilyenben a királyság alatt voltak, mert a király - vallási és erkölcsi kötöttsége, valamint balgasága miatt - képtelen volt ekkora hatalom gyakorlására. Ezért van az, hogy a király legnagyobb hatalmát olyan emberek ragadták magukhoz, akiknek erkölcsi, intellektuális és kozmopolita természete ezt megengedte, hogy így cselekedjenek. Természetesen ezek születésüktől fogva nem voltak keresztények, hanem kozmopoliták voltak.
Kuz: Mi lehet, az a mitikus hatalom, amelyet magukhoz ragadtak?
Rak: Kisajátították a pénzverés királyi jogát... Ne nevessen, mert különben azt kell hinnem, hogy ön nem tudja, hogy mi is valójában a pénz. Megkérem, hogy képzelje magát az én helyembe. Önnel szembeni helyzetem ahhoz az orvoséhoz hasonlít, akinek a bakteorológiát kell elmagyaráznia egy másik, Pasteur előtt elhunyt, és most életre keltett orvosnak. De tisztában vagyok az Ön tudatlanságával és megbocsátom. Egy olyan nyelv, amely olyan szavakkal zsonglőrködik, amelyek hamis képzeteket ébresztenek a dolgokról és a tettekről, nem közvetít valódi, pontos fogalmakat. A pénzt említettem - lelki szemei előtt természetesen a pénz fizikai alakja jelenik meg fémből vagy papírból. De nem ez a pénz! A forgalomban lévő tényleges pénz igazi anakronizmus. Amíg létezik, és forgalomban van, egy aktivizmus tartja fenn, mert praktikus fenntartani. A tényleges pénz ma már csak illúzió, puszta fikció.
Kuz: Egy ilyen briliáns paradoxon merésznek, csaknem költőinek nevezhető.
Rak: Ha akarja, briliáns, de nem paradoxon az, amit itt mondok. Én is tudom - és nevetni fog rajta -, hogy most még az államok, a királyok képeit vagy országcímereket nyomnak fémdarabokra vagy papírra -, de mit jelent ez ma már? A forgalomba a pénz nagy részét, a nagy tranzakciók részeit, a nemzeti vagyon biztosítékát - vagyis a pénz kibocsátását - megakadályozták azok az emberek, akikre céloztam. Bankkönyvi tételek, utalványok, csekkek, pénzváltás, forgatmány, leszámítolás, árfolyam, fizetés és állandóan fizetés. Ez olyan, mint egy áttört zuhatag, amely elárasztja a népeket. Mi volt ezzel szemben a fémpénz és a papírpénz? "Azok" (Rakovszkij így nevezi a nemzetközi pénzkartell hálózatának névtelenségbe burkolózó legfelsőbb irányítóit.) azonban igen finom pszichológusként - az általános tudatlanság biztosította büntetlenségükből kifolyóan - sokkal többhöz jutottak.
A tőkepénz óriási szériáján túl, hogy nagyságát a végtelenségig növeljék, és forgathatóságát a gondolat gyorsaságával ruházhassák fel, megalkották a kölcsönpénzt... Egy absztrakciót, egy kiagyalt fogalmat, egy számjegyet... Kölcsön... Hitel... Érti már? Mindez csalás. Hamis pénz törvényes árfolyammal!... Más szavakkal, hogy jobban megértessem magam, a bankok és a börzék, az egész pénzügyi rendszer egy gigantikus gépezet, amelyet azért találtak ki, hogy egy szörnyűség kerüljön a természetes folyamatok helyébe, - ahogyan ezt Arisztotelész nevezte, - hogy a pénz újra pénzt fialjon, azaz valami olyasmit tegyen, ami bűn a gazdasági élet ellen, és ami a pénzemberek esetében a büntető törvénykönyvek rendelkezéseibe is ütközik. Ez a valami az uzsorakamat.
Tudom, már mi lesz az ellenvetés. Az, hogy törvényesen tesznek szert kamatra. Még ha jogukban áll is mindez - és ez azt jelenti, hogy nagyon sok illeti meg őket -, ez a kamat akkor is uzsora marad, mert ezt a kamatot nem létező tőke után szedik csaló módon.
A bankok mindig olyan mennyiségű, csak számokban létező kölcsönpénzt hiteleznek, vagy tartanak a termelőgazdaságban forgalomban, amely ötször-százszor nagyobb, mint a fizikailag létező pénz.
Nem akarok azokról az esetekről beszélni, amikor a kölcsönpénz - ez a kiagyalt hamis pénz! - felülmúlja a bankok által összegyűjtött pénzt. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy valójában nem ez az igazi tőke, hanem egy nem létező tőke kamatozik, akkor még jogtalanabb a kamat szedése. A bankok - csaló módon - a valódi tőkének a sokszorosát kölcsönzik ki... És vegye figyelembe, kérem, hogy az a rendszer, amit itt bemutatok, még a legártatlanabb eszköz ahhoz, hogy hamis pénzt állítson elő.
Képzelje el, hogy néhány korlátlan hatalommal rendelkező ember tulajdonába kerülnek a reális javak. Ezek egyben korlátlan diktátorokká is válnának, vagyis a termelés és az elosztás egyedüli uraivá, és ezzel egyben a munka és a fogyasztás diktátoraivá is. Ha megengedi képzelőereje, gondolja ezt el világméretekben, és fel fogja ismerni a szociális és morális területen az anarchikus, tehát forradalmi hatást. Érti már?
Kuz: Nem, még nem értem.
Rak: Természetesen igen nehéz megérteni ezt a csodát.
Kuz: Csodát?
Rak: Igen, a csodát! Hát nem csoda az, ha egy faasztal katedrálissá változik? Ilyen csodát azonban az utóbbi évszázadban ezerszer megértek az emberek anélkül, hogy akárcsak megrezzent volna tőle a szempillájuk. Mert bámulatra méltó csoda az, hogy azok a bankok, amelyekben pénzükkel kereskedő, megvesztegethető uzsorások ültek valamikor, templommá változtak, amelyek a pogány-kor oszlopos stílusát utánzó homlokzatukkal ott díszelegnek a modern városok utcáin, és amelyekhez tódul a tömeg attól a hittől megszállva, hogy mindent lelkesen felajánljanak annak a pénznek nevezett istenségnek, amelyről azt hiszik, hogy a bankárok páncélszekrényeiben trónol, átadva magát isteni küldetésének, a kamat formájában való végtelen szaporodásnak.
Kuz: Ez a rothadó burzsoázia új vallása.
Rak: Az biztos, hogy vallás. A hatalom vallása!
Kuz: Ön tehát a gazdaság poétája.
Rak: Az embernek szüksége van költészetre, hogy fogalmat alkothasson a pénzügyekről, minden idők legzseniálisabb és legforradalmibb műalkotásáról.
Kuz: Ez téves nézet. A pénzügyet, ahogy Marx, de mindenekelőtt Engels definiálta, a kapitalista termelési rendszer határozza meg.
Rak: Így van, csak fordítva. A kapitalista termelés rendszerét a pénzügy határozza meg. Amit ezzel szemben Engels mond, sőt bizonyítani akar, az a legmeggyőzőbb bizonyíték arra, hogy a pénzügy uralkodik a polgári termelés fölött. Nos ez úgy van, hogy Engels és Marx a pénzügyet a forradalom leghatalmasabb gépezetét - amelyhez képest a Komintern csak gyerekjáték -, nem akarja felfedni és megvádolni. Ellenkezőleg. Gazdasági tehetségüket felhasználva még egyszer "rejtjelezniük" kellett az igazságot a forradalom érdekében. És mindketten ezt tették.
Kuz: A történet nem új. Hasonlót, emlékszem, már Trockij is írt 10 évvel ezelőtt...
Rak: Mondja csak nekem...
Kuz: ...amikor kinyilvánította, hogy a Kominform konzervatív szervezet a New York-i tőzsdéhez képest, és a nagy bankárok a "forradalom kovácsai".
Rak: Igen, ezt mondta egy kis könyvben, amelyben megjósolta Anglia összeomlását. Valóban ezt mondta, és a következőket fűzte hozzá: "Ki űzi Angliát a forradalom útjára?" És ezt válaszolta: "Nem Moszkva, hanem New York."
Kuz: De ő állította azt is, emlékszik rá, hogy ha a New York-i pénzemberek készítik elő a forradalmat, akkor ez öntudatlanul történik.
Rak: Leon Trockijra is vonatkozik az az ok, amit megjelöltem, hogy Engels és Marx miért rejtjelezte az igazságot.
Kuz: Trockijban csak egy bizonyos - már eléggé ismert nézetet - becsülök, amellyel aztán meg is elégedett, miután kijelentette, hogy ezek a bankárok "ellenállhatatlanul, öntudatlanul teljesítik forradalmi küldetésüket."
Rak: És teljesítik küldetésüket annak ellenére, hogy Trockij ujjal mutat rájuk? Különös, hogy nem változtatnak rajta!
Kuz: A pénzemberek öntudatlan forradalmárok, ugyanis szellemi tehetetlenségük miatt nem látják a végső hatásokat.
Rak: Ön tényleg ezt hiszi? Azt hiszi, hogy ezek az igazi zsenik öntudatlanul cselekednek? Néhány idiótának tartja azokat az embereket, akiknek ma az egész világ engedelmeskedik? Ez megdöbbentő ellentmondás lenne.
Kuz: Mit akar ezzel mondani?
Rak: Egészen egyszerűen azt állítom, hogy ezek objektíven és szubjektíven, vagyis teljesen tudatosan forradalmárok. (A "forradalom" szó itt a nemzetközi pénzkartell irányítása alatt álló, monopolista világállam létrehozása érdekében folytatott politikai-gazdasági küzdelmet jelöli. D. J.)
Kuz: A bankárok? Megőrült?
Rak: Én nem. És ön? Gondolkozzon már el! Ezek a férfiak ugyanolyan emberek, mint ön meg én. Az, hogy pénz fölött rendelkeznek, hogy hitelezők, ez még nem jelenti a becsvágyuk végét. Ha valami kielégüléshez juttatja őket, az a hatalom utáni becsvágy. Miért ne éreznének ösztönzést az uralkodásra, a totális uralomra ezek a bankárok. Ugyanúgy, amint ön is, meg én is érzek.
Kuz: De ha ők már úgyis univerzális hatalommal rendelkeznek, ahogy ön hiszi - és most én is így teszek -, mit kívánhatnának még maguknak?
Rak: Már mondtam: a totális hatalmat. Egy olyan hatalmat, mint amilyennel Sztálin rendelkezik a Szovjetunióban, csak még nagyobbat, univerzálisat.
Kuz: Egy olyan hatalmat, mint Sztáliné? De fordított céllal.
Rak: A hatalom, ha valóban abszolút, csak egy lehet. Az abszolút fogalma kizárja a sokféleséget. Ennyiben annak a hatalomnak, amelyre a "Kapintern", és amelyre a "Komintern" törekszik, - mert mindkettő azonos, vagyis politikai területen akar hatásos lenni, - hasonlónak kell lennie. Az abszolút hatalom vagy öncél - vagy pedig nem abszolút hatalom. És a mai napig nem találták fel a totális hatalom más gépezetét, mint a kommunista államot. A polgári-kapitalista hatalom - még legfelsőbb fokán, a cézári szinten is, - korlátozott hatalom, mert amikor ez a hatalom az Ókorban elméletileg az istenség megtestesülése volt a fáraóknál és a császároknál, akkor a gazdasági élet még olyan primitív, és a technikai államapparátus még annyira elmaradott volt, hogy mindig maradt szabad terület, szabad mozgástér az egyes ember számára. Érti már, hogy azok, akik bizonyos értelemben már a föld népei és kormányai fölött uralkodnak, abszolút uralmat akarnak? Értse meg, ez az egyetlen, amit még nem értek el...
Kuz: Ez érdekes, mindenesetre őrültségnek tűnik.
Rak: Ez kisebb őrültség, mint amilyen Lenin őrültsége volt, aki arról álmodott, hogy a világot egy svájci tetőszobából uralja, vagy Sztáliné, aki hasonlóról álmodott egy szibériai fakunyhóban. A pénz urainak ilyesfajta becsvágya a New York-i felhőkarcolók magasából számomra sokkal természetesebbnek tűnik.
Kuz: Fejezzük be! Kik azok az "azok"?
Rak: Gondolja, hogy itt raboskodnék, ha név szerint tudnám, hogy kik?
Kuz: Miért?
Rak: Egészen egyszerű okból: aki "azokat" személyesen ismeri, azt nem hozzák olyan helyzetbe, hogy kényszeríthetnék arra, hogy megnevezze őket. Ez ennek az intelligens összeesküvésnek a legelemibb szabálya, ahogyan azt ön is tudja.
Kuz: Nem azt mondta, hogy bankárok?
Rak: Én nem. Emlékezzen! Mindig "nemzetközi pénzügyet" emlegettem, és mindig "azokat" mondtam, és nem többet. Ha informálnom kellene önt, csak tényeket mondanék, neveket nem, mert nem ismerek neveket. Azt hiszem, nem csalódik, amikor azt mondom, hogy "azok" nem tartoznak azok közé az emberek közé, akik hivatalok tulajdonosaiként, vagy a világpolitikában, vagy a bankok világában felbukkannak. Annyit megértettem Rathenau - a rapallói Rathenau - meggyilkolása óta, hogy a politikában és a pénzügyben csak közvetítőket használnak fel. Természetesen olyan embereket, akikben teljesen megbíznak, és akik ezerszeres módon garantált hűséggel viseltetnek irántuk. Így biztosak lehetünk, hogy a bankárok és a politikusok csak "azok" bábjai -, és elképzelhetjük, hogy milyen nagy lehet a hatalmuk, és mennyire ők az események személyes kezdeményezői.
Kuz: Jóllehet, ez érthető is, meg logikus is, de nem lehet, hogy indokolt tudatlansága csak bújócska az ön részéről? Személyes tapasztalatom és aktáim szerint, ön sokkal nagyobb szerepet játszott ebben az összeesküvésben, hogy ne tudjon többet. Nem gyanít talán mégis egy konkrét személyt "azok" közül?
Rak: De igen, csak talán nem hisz nekem. Azt feltételezem, hogy egy - hogy is mondjam? - misztikus személyiségű férfiról, vagy férfiakról van szó, egyfajta Ghandiról, de annak feltűnő alakja nélkül, a puszta hatalom misztikusáról. Nem tudom, ért-e engem? Tehát "azok" nevét és címét nem ismerem. Képzelje el, hogy Sztálin, aki ma az egész Szovjetuniót uralja, falak és testőrség nélkül élne, és nem rendelkezne több garanciával az életét tekintve, mint bármelyik polgár? Mi lenne ilyen esetben az az eszköz, amely megvédené a merénylettől? Csak a névtelenség védené meg. Ez az, amely minden összeesküvő eszköze, és ha még ráadásul olyan sok hatalommal rendelkezik, mint Sztálin, akkor különösen!
Kuz: Van logika abban, amit mond, de mégsem hiszek önnek.
Rak: Higgye el, nem tudok többet! Ha tudtam volna, milyen boldog lennék ma! Nem itt ülnék, hogy az életemet védelmezzem! Teljesen megértem a kérdéseit és a szükségszerűséget, amit a rendőri foglalkozás alapján érez, hogy valami kézzel foghatót szedjen ki belőlem. Az ön megelégedésére, és arra is, mert a célhoz szükséges, amelyet mindketten el kívánunk érni, meg fogom tenni a tőlem telhetőt, hogy orientáljam önt. (Rakovszkij arra utal, hogy Kuzmin ígéretet tett életének a megmentésére, ha megfelelő információkat ad neki, és rajta keresztül Sztálinnak, akinek ez a részletes kihallgatási jegyzőkönyv továbbítva lett. D. J.)
Tudja, hogy a meg nem írt történelem, amelyet csak mi beavatottak ismerünk, az első Internacionálé megalapítójának, Adam Weishauptnak, nevét csak titokban közli? Emlékszik egyáltalán a nevére? Az Illuminátusok néven ismert szabadkőműves páholy vezére volt. Az Illuminátus nevet Weishaupt a másik keresztényellenes és kommunista összeesküvés korától, a gnosztikától kölcsönözte. Amikor ez a nagy forradalmár, szemita és ex-jezsuita, aki a francia forradalom győzelmét előre látta, elhatározta (vagy megbízták - főnöke, a nagy filozófus Moses Mendelsohn volt), hogy alapít egy szervezetet, amely titkos, és amelynek a francia forradalmat - politikai céljain túl - tovább kell fejlesztenie, hogy átalakuljon olyan szociális forradalommá, amelynek célja a kommunizmus létrehozása. Ezekben a hősi időkben óriási veszélyt jelentett volna, akárcsak célként is megnevezni a kommunizmust.
Ezért van az összes megelőző intézkedés, vizsga és misztérium, amelyekkel Weishauptnak az Illuminátusokat körül kellett vennie. Még hiányzott egy évszázad, amíg börtön és kivégzés veszélye nélkül, nyilvánosan kommunistának vallhatta magát valaki.
Ami nem ismeretes, az Weishauptnak és híveinek az első Rothschildokhoz való kapcsolata. E híres bankárok vagyona eredetének titka azzal magyarázható, hogy ők voltak az első Komintern kincstárnokai. Számos jel utal arra, hogy amikor ez az öt fivér maga között felosztotta Európa pénzügyi birodalmát, egy titokzatos hatalom segített nekik mesés vagyonukat összegyűjteni. Ezek a segítők lehettek az első kommunisták, akik a bajor katakombákból egész Európában szétszóródtak.
Mások azt mondják, amit nagy valószínűséggel el is hiszek, hogy a Rothschildok nem a kincstárnokai, hanem a vezetői voltak ennek a titkos kommunizmusnak. Ez a felfogás arra a biztos tényre támaszkodik, hogy Marx, valamint az első kommunisták, azaz a most már nyilvános Internacionálé legfőbb vezetői, köztük Heine és Herzen, báró Lionel Rothschildnak engedelmeskedtek, akinek a forradalomról alkotott képét Disraeli angol miniszterelnök írta meg regényében. Főhősét, Sidoniát, Lionel Rothschildról mintázta, aki multimilliomosként számtalan kémet, carbonarit, szabadkőművest, titkos zsidót, cigányt és forradalmárt ismert, és akinek parancsolt.
Mindez fantasztikusnak tűnik, de bizonyított, hogy Sidonia az öreg Nathan Rothschild fiának idealizált képét jeleníti meg, amit bizonyít az a harc, amit megnyert. Ha minden igaz, ami ezekből a tényekből leszűrhető, akkor most már nevén nevezhetjük annak a felhalmozásnak az óriási gépezetét, amelyet a nemzetközi pénzügy képvisel. Ez egyenlő azzal a gépezettel, amely a forradalmi Internacionálét létrehozta.
Valami zseniális. A kapitalizmussal érhető el a tőke legnagyobb mértékű felhalmozása, ami a proletariátust munkavállalásra kényszeríti, kétségbeesésbe kergeti, és egyidejűleg egy olyan szervezetet hoz létre, amelynek a proletariátust egyesítenie kell, hogy a forradalomba hajtsa. Ez lenne a történelem legkiemelkedőbb eseménye. És ami még több: emlékszik az öt Rothschild fivér anyjának arra a mondatára, hogy "ha a fiaim nem akarnák, nem lenne háború." Azaz ők voltak a döntőbírák háború és béke fölött, és nem a császár.
El tud képzelni egy ilyen kozmikus jelentőségű tényt? Nem látja már itt a háborút a maga forradalmi funkciójában? Háború - kommün! Tehát azóta, minden háború egy óriási lépés a kommunizmus felé. Mintha egy titokzatos hatalom elégítette volna ki Lenin kívánságát, amit Gorkijnak kifejtett. Emlékezzen 1905-re és 1914-re!
Legalább azt ismerje el, hogy abból a három emelőből, amelyek a világot a kommunizmusba emelik, kettőt nem képes kezelni a proletariátus. Sem a harmadik Internacionálé, sem a Szovjetunió, amely akkor még nem is létezett, nem idézett elő, és nem viselt háborúkat. De a háborút a száműzetésben lévő maroknyi bolsevik sem tudta kiváltani, bármennyire is kívánta. Ez világos, mint a nap. És még kevésbé tudta és tudja az Internacionálé, vagy a Szovjetunió, a tőkének ezt az óriási felhalmozását, és a kapitalista termelés nemzeti és nemzetközi anarchiáját elérni. Ez akkora anarchia, amely képes óriási mennyiségű élelmiszert elégetni, ahelyett, hogy az éhező embereknek adná, és képes arra, amelyet Rathenau így fogalmazott meg: "Odáig hasson, hogy a félvilág szart termeljen, és a világ másik felének azt meg kelljen vennie."
Végül a proletariátus nem írhatja a maga javára a négyzetesen emelkedő inflációt, az elértéktelenedést, az értéktöbbletet, a nem pénzügyi takaréktőke, és a nem uzsoratőkének minősülő pénz folyamatos elrablását, a vásárlóerő állandó süllyedését se, amely így biztosan vezet a forradalom tulajdonképpeni ellenségének, a középosztálynak az elnyomorodásához. Tehát nem a proletariátus kezeli a háború és a gazdaság mozgató emeltyűit. A proletariátus kétségtelenül a harmadik mozgató, az egyetlen látható és feltűnő, amely a végleges támadást intézi a kapitalista állam erődítménye ellen, és be is veszi. Biztos, hogy beveszi, ha "azok" kiszolgáltatják neki.
Kuz: Újra azt mondom, hogy mindannak, amit ön oly irodalmian ábrázol, annak neve van, és már unalomig ismételgettük beszélgetésünk során, hogy az nem más, mint a kapitalizmus belső ellentmondása. És ha van egy akarat és egy akció, ahogy ön állítja, amely idegen a proletariátus számára, akkor most felszólítom, nevezzen meg nekem konkrétan ilyen eseteket.
Rak: Meg lesz elégedve eggyel? Nos, "azok" izolálták politikailag a cárt az orosz-japán háború idején, és az Egyesült Államok pénzelte Japánt, pontosabban szólva Jacob Schiff, a Kuhn és Társa Bankház főnöke, amely a Rothschild-ház New York-i érdekeltsége. Olyan nagy volt a hatalma, hogy elérte: az ázsiai gyarmati sorban tengődő népek azt az idegengyűlölő Japánt támogatták, amelynek idegengyűlöletét most Európa is tapasztalhatja.
A hadifogoly-táborokból a legjobb harcosok jöttek Pétervárra, akiket Amerikából küldött forradalmi ügynökök képeztek ki, miután engedélyt kaptak erre Japántól, azokon a bankárokon keresztül, akik Japánt pénzelték. Az orosz-japán háború a cár seregeinek megszervezett vereségével idézte elő az 1905-ös forradalmat, amely megbukott ugyan, de közel volt a győzelemhez. Ha a győzelem nem is adatott meg ennek a forradalomnak, mégis megalkotta a szükséges politikai feltételeket az 1917-es győzelemhez.
Olvasta Trockij életrajzát? Emlékszik forradalmársága első idejére? Még ifjonc, aki szibériai száműzetése után emigránsoknál tartózkodik Londonban, Párizsban és Svájcban. Lenin, Plehanov és Martov csak sokat ígérő kezdőnek tartja. De már az első szakadásnál független merészel maradni, és ő akar az egyesülés döntőbírája lenni. 1905-ben még csak 25 éves, és már egyedül tér vissza Oroszországba, párt és saját szervezet nélkül. Olvassa el Sztálin ki nem "tisztogatott" tudósítását az 1905-ös forradalomról, vagy Lunacsarszkij tudósításait, aki nem volt trockista. Pétervárott Trockij állt a forradalom élén - ez az igazság. Presztízzsel és népszerűséggel csak ő kerül ki a forradalomból. Nem Lenin, Martov, vagy Plehanov nyerte meg, és tartotta életben a forradalmat. - Hogyan és miért emelkedik fel az ismeretlen Trockij, és nyer azonnal hatalmat a legidősebb és legtekintélyesebb forradalmárok fölött? Egész egyszerűen azért, mert megházasodott. Vele jön Oroszországba felesége, Szedova. Tudja ki ez a nő? Annak a Jivotovskynak a lánya, aki szoros összeköttetésben állt a Warburg bankárokkal, Jacob Schiff vagyonának résztulajdonosaival és rokonaival, vagyis azzal a pénzügyi csoporttal, akik Japánt is pénzelték, és Trockijon keresztül az 1905-ös forradalmat is finanszírozták. Itt van tehát annak az oka, hogy miért kerül Trockij azonnal a forradalmi lépcsőfok tetejére. És ez a kulcsa Trockij valódi személyiségének.
De ugorjunk 1914-re. Az osztrák trónörökös elleni merénylet mögött Trockij áll, és ez a merénylet váltja ki az európai háborút. Valóban azt hiszi, hogy merő véletlen volt a merénylet és a háború? Ahogy azt egy cionista kongresszuson Lord Mechett mondta? Analizálja az oroszországi hadjárat fejlődését a "nem-véletlen" fényében! A vereség előidézése mestermű. A cárnak nyújtott segítséget a szövetségesek úgy szabályozták és adagolták, hogy az a szövetségesek követeinek érvet szolgáltatott ahhoz, hogy II. Miklóst az egyik öngyilkos támadás után a másikra késztessék. Ostobaságát tekintve egyébként ez nem is volt nehéz. Az orosz hústömeg óriási volt, de ez csak mellékes szerepet játszhatott.
Szervezett támadások vezettek a forradalomhoz. Amikor minden oldalról forradalom fenyeget, ez recept a demokratikus köztársaság megteremtéséhez. A küldöttek köztársasága bejelenti, hogy büntetlenséget biztosít a forradalmároknak. Valami még azonban hiányzik. Kerenszkijnek egy további gyilkos támadást kell elrendelnie és keresztül vinnie, hogy ezzel felforduljon a demokratikus forradalom. Még Kerenszkijnek kell véghezvinnie, és befejeznie az állam átadását a kommunistáknak. Trockij így "észrevétlenül" átveheti az egész államapparátust. Micsoda különös vakság! Ez a sokat megénekelt októberi forradalom valósága: a bolsevikok átvették a hatalmat, amelyet "azok" kiszolgáltattak nekik.
Kuz: Ön tehát azt meri állítani, hogy Kerenszkij Lenin tettestársa volt?
Rak: Leniné nem, hanem Trockijé. Jobban mondva: "azoké"!
Kuz: Abszurdum!
Rak: Nem képes felfogni? Éppen ön nem? Ezen igen csodálkozom. Ha ön kémként elérné, hogy az ellenséges erőd parancsnoka legyen - nem nyitná meg azoknak a támadóknak a kapukat, akiket valóban szolgál? Nem lenne akkor több egy közönséges legyőzöttnél, vagy fogolynál? Talán nem tenné ki magát annak a veszélynek, hogy az erőd megtámadása során meghal, mert egy támadó, aki az egyenruháját nemcsak maszknak tartja, önt igazi ellenségnek tekinti? Higgye el nekem, emlékmű és mauzóleum nélkül, a kommunizmus többet köszönhet Kerenszkijnek, mint Leninnek.
Kuz: Ezzel azt akarja mondani, hogy Kerenszkij tudatosan és önszántából hagyta magát legyőzni.
Rak: Igen, ez teljesen nyilvánvaló számomra. De még ennél is többet mondok önnek: tudja ki pénzelte az októberi forradalmat?
"Azok" pénzelték, pontosan azokon a pénzembereken keresztül, akik Japánt és az 1905-ös forradalmat is pénzelték. Jacob Schiff és a Warburg fivérek, azaz a bankok nagyszövetsége. Köztük az öt Federal Reserve Bank egyike, valamint a Kuhn, Loeb és Társa Bank, amelyben más európai és amerikai bankárok is részt vettek, olyanok, mint Guggenheim, Hanauer, és Aschberg, a stockholmi "Nya Banktól".
"Véletlenül" ott voltam Stockholmban, és részt vettem a pénzek átutalásában. Amint Trockij megérkezett, én voltam az egyetlen, aki a forradalom részéről részt vett ebben. De végre jött Trockij, ezt hangsúlyoznom kell, mert a szövetségesek kiutasították Franciaországból a vereségért elkövetett tevékenysége miatt, és ugyanezek a szövetségesek szabadon engedték, hogy a szövetséges Oroszországban a vereségért ügyködjön. Ez megint csak egy véletlen?
Ki tette ezt? Ugyanazok, akik elérték, hogy Lenin keresztül utazhasson Németországon. "Azok" el tudták érni Londonban, hogy Trockijt - a védelem szétbomlasztóját - kihozták egy kanadai táborból, és azt is el tudták intézni, hogy amerikai útlevéllel az összes szövetséges ellenőrző ponton keresztülutazhatott. Mások, köztük Rathenau, elintézte Lenin keresztülutaztatását az ellenséges Németországon.
Ha egyszer majd előítéletek nélkül tanulmányozhatja a forradalom és a polgárháború történetét, olyan rendőrségi vizsgálat szellemében, mint amilyenre csak ritkán kerül sor, akkor az események lefolyásában, valamint az egyes részletekben, - sőt még bizonyos anekdotikus vonatkozásokban is - egy egész sor igen meglepő "véletlent" fog találni.
Engedje meg, hogy lezárjam ezt a történetet, hogy mindketten levonhassuk a tanulságot. Lenin tehát fenntartás nélkül engedi működni Trockijt, amikor az Petrográdba érkezett. Ahogy azt Ön is jól tudja, a két forradalom idején igen mély volt a véleménykülönbség kettőjük között. A forradalom győzelmének azonban Trockij a mestere, ha akarja ezt Sztálin, ha nem. Miért? Ennek titkát Lenin felesége, Krupszkaja őrizte meg. Ő tudta, ki is valójában Trockij. Lenint is Krupszkaja győzte meg, hogy vegye fel Trockijt munkatársai közé. Különben Lenin Svájcban maradt volna leblokkolva, és már ez a tény is óriási indíték volt a számára.
Hasonlóan annak tudata is, hogy Trockij mekkora segítséget hozott a forradalomnak. Lenin tisztában volt vele, hogy Trockij jelenléte pénzt és hatalmas nemzetközi segítséget jelent. Ezt bizonyította a leplombált vagon is. (Itt Rakovszkij arra az utazásra céloz, amikor a német titkosszolgálat Lenint és társait átutaztatta a háborúban álló Németországon, hogy Helsinkin keresztül Szentpétervárra mehessenek. - D. J.)
A baloldali forradalmi szárny egysége, vagyis a szocialistáké, a forradalmároké és az anarchistáké nem a jelentéktelen bolsevik párt, hanem Trockij műve volt, és nem Lenin hajlíthatatlansága hozta létre. Nemhiába volt a "pártnélküli" Trockij igazi pártja a zsidó "proletariátus" régi "szövetsége", amelyből a forradalom összes ága származik Oroszországban, és amelynek ez a kör adta a vezetőinek a 90%-át. Természetesen nem a hivatalos és nyilvános "szövetség", hanem az összes szocialista pártban jelenlévő titkos "szövetség" az, amelyeknek minden vezetője ennek a rejtett szövetségnek a vezetése alatt áll.
Kuz: Kerenszkij is?
Rak: Kerenszkij is, és még néhány nem szocialista pártvezér. A polgári pártok vezetői.
Kuz: Ezek mennyiben?
Rak: Elfelejti a szabadkőművesség szerepét a forradalom első polgáridemokratikus szakaszában?
Kuz: Azok is a "szövetség"-nek engedelmeskedtek?
Rak: Mint közvetlenül felettük álló fokozatnak, de a valóságban "azoknak" engedelmeskedtek. (Mint már többször jeleztük: Rakovszkij a nemzetközi pénzhatalom legfelsőbb és névtelenségbe burkolózó, szupertitkos vezetőit "azoknak" nevezi. "Azok" irányítják a szabadkőművesség különböző irányzatait is, amelyek viszont a szocialista mozgalomban működő titkos szövetség irányítói. - D. J.)
Kuz: A marxista hullám ellenére, amely feltornyosulva az ő jogaikat és életüket fenyegette?
Rak: Mindezek ellenére! Természetesen nem látták a veszélyt. Vegye figyelembe, hogy minden szabadkőműves többet látott a képzelőerejével, meg volt győződve, hogy többet lát, mint ami igaznak bizonyult, mert valóságosnak képzelték azt, amit kívántak. Ezért vannak jelen a szabadkőművesek növekvő számban a polgári nemzetek kormányaiban és az államvezetésben. Számukra ez a tény társaságuk politikai hatalmának a bizonyítéka. Vegye azt is figyelembe, hogy abban az időben az összes szövetséges nemzet kormányzó politikusai - egészen kevés kivétellel - mind szabadkőművesek voltak. Ez igen fontos érv volt a számukra. Abban a biztos hitben ringatták magukat, hogy ez a forradalom a francia típusú polgári forradalomba torkollik majd.
Kuz: Az 1917-es évről most lefestett kép alapján igen ravasznak kellett lenniük, ha azt hitték...
Rak: Azok is voltak. És azok ma is. Csakhogy a szabadkőművesek nem fogták fel azt az első világos leckét, mégpedig a Nagy Forradalomét, (az 1789-es francia forradalomra utal. D. J.) amelyben fontos forradalmi szerepet játszottak, és amely a legtöbb szabadkőművest felfalta, élén nagymesterükkel, Fülöp orleáni herceggel. De vérpadra juttatta testvérét, a királyt, aki szintén szabadkőműves volt, aztán a girondistákat, a hébertistákat, a jakobinusokat... és ha néhány túlélte, az életét csak Bonaparte Napóleonnak és a Brumaire-ben végrehajtott puccsának köszönhette.(Brumaire a francia forradalom által bevezetett új naptárban az október. 22-től november. 20-ig terjedő hónap, a "ködös" hónap. I. Napóleon 1799. Brumaire 18-án államcsínyt hajtott végre, amely megvetette katonai diktatúrájának alapját. D. J.)
Kuz: Ezzel azt akarta mondani, hogy a szabadkőművesség arra van ítélve, hogy a forradalom kezétől pusztuljon el, amelyet saját maga idézett elő?
Rak: Egészen pontosan... Ön most egy szigorúan titokban tartott igazságot fogalmazott meg. Én szabadkőműves vagyok. Tudta? Vagy nem? Hát jó. Elmondom Önnek a nagy titkot, amit mindig megígérnek a szabadkőműveseknek, hogy majd lelepleznek előttük, de sem a huszonötödik, sem a harmincharmadik, sem a kilencvenharmadik, de még a legmagasabb fokozat rítusában sem árulnak el nekik. Én ismerem a titkot. Természetesen nem azért, mert szabadkőműves vagyok, az kevés lenne, hanem azért, mert "azokhoz" tartozom származásilag: zsidó vagyok. (A politika és pénzgazdaság nem nyilvános terének - a láthatatlan hatalom döntéshozó hálózatának - több tekintélyes kutatója szerint, "azok" elsősorban nem az etnikai vagy vallási hovatartozás, hanem a kamatszedő magánpénzrendszer kialakításában és fenntartásában, valamint az ebből származó hatalom megszerzésében és megtartásában való közös érdekeltségük alapján működtetik formális és informális szervezeteiket, kapcsolati-hálójukat. Ezért tárgyi tévedésnek tekinthető a privát-pénzmonopólium szervezett magánhatalmát, és e hatalom világuralmi törekvéseit egyetlen néphez vagy etnikumhoz kapcsolni. A pénzhatalom hálózatában ugyanis szinte minden nép és etnikum vagyonos elitje megtalálható. Úgy tűnik, hogy Rakovszkij itt túlértékeli zsidó származásának a jelentőségét. D. J.)
Kuz: És mi ez a titok?
Rak: A szabadkőművesek egész képzése, és a szabadkőművesség egészének célja arra irányul, hogy különböző ürügyek alatt, mint amilyen, pl. a Francia Forradalom hármas jelszava, (Rakovszkij itt a "szabadság, egyenlőség, testvériség", soha komolyan nem gondolt és soha meg nem valósított, manipulációs célokra kitalált jelszavára utal. D. J. ) megteremtsék a szükséges feltételeket a kommunista forradalom számára, hogy azok rendelkezésre álljanak. És mivel a kommunista forradalom a burzsoázia egész osztályának, és a burzsoázia minden vezetőjének a fizikai likvidálását helyezi kilátásba, a szabadkőművesség valódi titka a szabadkőművességnek, mint szervezetnek, az önfelszámolása, és minden valamiképpen jelentős szabadkőművesnek a fizikai öngyilkossága.
Nos, érti már? Ha a szabadkőművesre ilyen vég, ilyen sors vár, miért van szükség a misztériumokra és a teátrális jelenetekre és más egyéb "titkokra"? Hogy az igazi titok rejtve maradjon. Ha alkalma nyílik egy bármilyen jövendőbeli forradalomban erre, ne mulassza el megfigyelni annak a szabadkőművesnek a rémült és ostoba arckifejezését, aki elkezdi felfogni, hogy a forradalom kezétől kell meghalnia. Hogy fog sivalkodni és hivatkozni a forradalomért kifejtett érdekeire. Az lesz ám a cirkusz, amin majd meg kell halni -, de a nevetéstől!
Kuz: És még tagadja a burzsoázia született ostobaságát?
Rak: Mint osztályét igen, de bizonyos részének ostobaságát nem. A bolondok házának léte még nem bizonyítja azt, hogy az őrültség általános jelenség. A szabadkőművesség is lehet a bolondok háza, de csak a szabadságban.
Továbbmegyek. Ha győzött a forradalom, végbemegy a hatalomátvétel. Fellép az első probléma: a béke és vele együtt az első szakadás a párton belül, amelyben a koalíció azon erői vesznek részt, amelyek hatalmon vannak. Nem akarok belemenni annak a harcnak a részleteibe, amely Moszkvában a Breszt-litovszki béke hívei és az ellenzék között zajlott le, mert ez már régóta jól ismert. Csupán arra akarok utalni, hogy a későbbi, ún. trockista ellenzék, akiket már likvidáltak és azok, akiket majd még likvidálni fognak, már ott megmutatkozott.
Mindannyian ellenezték a békeszerződés aláírását. Ez a béke, tévedés volt, Lenin öntudatlan árulása a nemzetközi forradalommal szemben. Képzelje el, ha bolsevikok ültek volna Versailles-ban a békekonferencián, és később a Népszövetségben. Fegyveres erővel kovácsolták volna meg a németek szovjet államát. Európa térképe ma egészen másként nézne ki.
De Lenin megrészegülve a hatalomtól, és Sztálintól is támogatva, aki már szintén ittas volt a parancsolási lehetőség alkoholjától, követve a párt nemzeti orosz szárnyát, fizikai erőszakkal vitte keresztül az akaratát. Így született meg a "szocializmus egy országban", tehát az, amit ma Sztálin mindenek fölé emel. Természetesen volt harc, de csak olyan formában és mértékben, amely nem tudta szétrombolni a kommunista államot. Az ellenzék számára ez máig érvényes előfeltétel. De ez volt első csődünk oka, és minden későbbi sikertelenségünké is. Van azonban egy kíméletlen rejtett harc is, hogy ne veszélyeztessük részvételünket a hatalomban. Összeköttetései révén Trockij megszervezte Kaplan merényletét Lenin ellen. (1918. aug. 30-án Dora Kaplan szociálforradalmár - esszer - nő pisztolylövésekkel súlyosan megsebesítette Lenint. D. J.) Trockij parancsára ölték meg Blumkin Mirbach követet. Spiridonova és szociálforradalmárai államcsínye szintén Trockij közreműködésével történt. Erre a célra kiszemelt embere minden gyanú felett állt, ő volt az a Rosenblum, egy litván zsidó, aki O'Reilly néven az angol Intelligence Service egyik legjobb kémeként ismeretes. A választás azért esett Rosenblumra, mert csak angol kémként volt ismert, tehát a merénylet vagy összeesküvés meghiúsulása esetén sem Trockijt, sem bennünket nem lehetett volna felelőssé tenni, hanem Angliát. Ez így is történt.
A polgárháború arra kényszerített minket, hogy feladjuk az összeesküvési és terrorista módszereket. Az, hogy Trockij lett a Vörös Hadsereg szervezője és vezetője, azt a lehetőséget kínálta nekünk, hogy az igazi államhatalom a mi kezünkben legyen. A szovjet haderő, amely szakadatlanul hátrált a "fehérek" elől, és Szovjet-Oroszország területét a régi moszkvai nagyhercegség egykori területére hagyta zsugorodni, egyszerre csak győzedelmeskedni kezdett, mintha valami csoda történt volna. Miből gondolja, hogy mindez csodával határos módon, vagy egyszerűen csak véletlenül történt így? Amikor Trockij átvette a Vörös Hadsereg parancsnokságát, már kezében volt a szükséges erőszakszervezet ahhoz, hogy a hatalmat megragadja. A győzelmek az ő presztízsét és az ő hatalmát erősítették, a "fehéreket" most már le lehetett győzni. Valóban elhiszi azokat a hivatalos állításokat, hogy a szovjet győzelem minden csodája a közepes, rosszul felfegyverzett, fegyelmezetlen Vörös Hadseregnek tulajdonítható?
Kuz: Hát ki másnak lenne az érdeme?
Rak: 90%-ig "azok" javára írandó. Nem szabad elfelejtenie, hogy a fehérek a maguk módján "demokratikusak" voltak. Közéjük tartoztak a mensevikek és minden régi liberális párt maradéka. A fehéreken belül - tudva vagy tudatlanul - "azoknak" mindig igen nagy erők álltak a szolgálatukra. Amikor Trockij átvette a parancsnokságot azt a feladatot kapták, hogy rendszeresen árulják el a fehéreket, és egyidejűleg azt ígérték nekik, hogy előbb vagy utóbb tagjai lehetnek a szovjet kormánynak. Ivan Majszkij volt az egyike ezeknek az embereknek, azon kevesek egyike, akinek beváltották ez irányú ígéretüket, de csak azért, mert Sztálin meggyőződhetett a hűségéről. Amikor a Fehér Hadseregen belüli szabotázs párosult a fehér generálisoknak nyújtott pénzügyi segítség fokozatos csökkenésével, akik ezen túlmenően sajnálatra méltó idióták is voltak, akkor egyik vereséget a másik után szenvedték el.
Végre felvette Wilson a híres 14 pontjába a hatodikat, amely elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a "fehérek" minden Szovjet-Oroszország elleni kísérletének véget vessen. A polgárháború alatt Trockijt szemelték ki Lenin utódjának. Ehhez nem fér kétség. Az öreg forradalmár már meghalhatott dicsőségben. Megúszta Kaplan golyóját, de nem élte túl azt a burkolt halálba-segítést, amelyet alkalmaztak ellene.
Kuz: Trockij rövidítette meg Lenin életét? Ez lenne a szenzáció az Ön bírósági tárgyalására? Nem Levin volt, aki Lenint kezelte?
Rak: Trockij? Talán beleavatkozott. De az biztos, hogy tudott róla. A technikai kivitelezés és a vele járó dolgok? Ki tudja ezt? - "Azoknak" annyi csatornájuk van, amelyeken elérhetik céljukat.
Kuz: Mi lenne, ha Lenin rafinált meggyilkolása, amely elsőrendű ügy a maga nemében, egy következő per tárgya lenne? Mit gondol, Rakovszkij, mellékesnek tűnik Önnek az előidéző? Természetesen, ha ez a beszélgetés köztünk kudarcba fullad...a technikai rész Önre, mint orvosra igen jól illik.
Rak: Ezt nem tanácsolnám Önnek. Inkább ne nyúljon az ügyhöz. Ez magára Sztálinra is túl veszélyes. A propagandájukkal azt csinálhatnak amit akarnak, de "azoknak" is meg van a propagandájuk, és az sokkal hatalmasabb. Sokkal erősebb bizonyíték áll rendelkezésre, mint bármilyen más beismerés, amelyet Levintől, tőlem vagy bárki mástól kicsikarnának. A "Cui prodest?" (vagyis: Kinek jó ez?) Sztálinban látja Lenin gyilkosát.
Kuz: Mit akar ezzel mondani?
Rak: Azt, hogy a klasszikus csalhatatlan szabály, amellyel fel lehet fedni a gyilkost, így szól: azt kell kideríteni, kinek van hasznára a gyilkosság. És Lenin esetében Sztálin, az Ön főnöke az, akinek ez jól jött. Gondoljon erre, és ne tegye ezeket a közbevetéseket, amelyek zavarnak, és nem engedik, hogy végezzek.
Az nyílt titok, hogy amikor nem Trockij lett Lenin utódja, nem emberi erő volt az, amely ezt megakadályozta. Lenin utolsó betegsége idején a hatalom összpontosulása nagyobb volt Trockij kezében, mint amire szüksége volt. Már a kezünkben volt Sztálin halálos ítélete. Az a levél, amelyet Krupszkaja préselt ki férjétől, egy olyan diktátor kezében, mint Trockij, elegendő lett volna mostani főnöke ellen, hogy likvidálja őt. De egy ostoba véletlen - mint látni fogja - minden tervünket megsemmisítette. Trockij ugyanis véletlenül megbetegedett a döntő pillanatban, amikor Lenin meghalt, és hónapokon keresztül képtelen volt bármilyen tevékenységet kifejteni.
Ez az a bizonyos hátrány, - minden előny mellett -, amikor minden egy személyre koncentrálódik. Természetes, hogy Trockij, akit a feladat megvalósítására képeztek ki, hirtelenjében nem improvizálhatott. Senki közülünk, sem Zinovjev, sem Kamenyev nem rendelkezett azzal a képzettséggel, de a szükséges eszközök sem voltak kéznél. Ezeket Trockij féltékenységből, hogy ne legyen helyettesíthető, senkinek sem akarta átengedni.
Amikor tehát Lenin halálakor szembekerültünk Sztálinnal, aki titokban lázas tevékenységet folytatott, látnunk kellett a Központi Bizottságban a vereség bekövetkezését. Kényszerűségből azt a megoldást rögtönöztük, hogy azt, aki felkínálkozott, hogy Sztálinhoz csatlakozik, sztálinistábbnak kellett nyilvánítanunk, mint magát Sztálint, vagyis eltúlozni és szabotálni. A többit ismeri. A Sztálin elleni földalatti harcunkat és ismétlődő csődünket Sztálinnal szemben, aki a rendőrművészet példátlan zsenijének bizonyult. (Sztálin rendőrművészeti "zsenialitása" elsősorban abban állott, hogy a politikai rendőrségre időben rátette a kezét, és így lényegében egy magánhadsereggel rendelkezett riválisaival szemben a hatalom megszerzéséért vívott küzdelemben. Ehhez járult cinikus gátlástalansága, amellyel kiérdemelte egyes életrajzíróitól a "kaukázusi gengszter" minősítést. D. J. )
Még ennél is több, hogy Sztálin, aki talán nemzeti aktivizmusból oroszságát hangsúlyozza (grúz létére, D. J.), egy olyan kört hívott életre maga körül, amelyet nekünk ki kellene irtani, mert a nemzeti kommunizmus ellentétben áll az internacionalista kommunizmussal, amelyet mi képviselünk. Sztálin az Internacionálét a Szovjetunió szolgálatába állítja, s mivel a Szovjetunió őt szolgálja, így lényegében a saját maga szolgálatába.
Ha történelmi párhuzamot akarunk találni, akkor a bonapartizmusra kell utalnunk, és ha egy hasonló személyiséget akarunk keresni, mint Sztálin, akkor nem találunk hozzá hasonlót a történelemben. De azt hiszem, talán mégis van egy párhuzam. Ha két alakot vetünk egybe, Fouchet és Napóleont. Az utóbbinál hagyjuk el életének második felét, a mellékeset, az egyenruhát, a katonai hierarchiát, a koronát, mindazokat a dolgokat, amelyek úgy tűnik, nem hozzák Sztálint kísértésbe, s amelyek együttesen sem eredményezik Sztálint. Ehelyett vegyük a legfontosabbat: annak a forradalomnak a megfojtását, amelyet Sztálin nem szolgál, hanem amelyből kiszolgálja magát, amellyel államát a legrégibb orosz imperializmussal teszi egyenlővé, mint Napóleon esetében a gall imperializmus, továbbá egy olyan arisztokrácia megteremtését, amely nem katonai, mert Sztálin még nem aratott győzelmet, hanem csupán bürokratikus-rendőri szintű...
Kuz: Elég, Rakovszkij! Nem azért van itt, hogy trockista propagandát folytasson. Rátér-e végre a lényegre?
Rak: Természetesen rá fogok térni, de csak akkor, ha már elértem, hogy fogalmat alkot "azokról", akikkel Önöknek gyakorlatilag és konkrétan számolniuk kell. Előbb nem. Ez fontosabb nekem, hogy ne mondjak csődöt Önnél, mint az, hogy Önt hogyan fogják megérteni.
Kuz: Akkor kérem, lehetőleg röviden.
Rak: Csődünk, amely évről-évre nyilvánvalóbbá válik, magában foglalja azt a tényt is, hogy mindaz, amit a háború utáni időben "azok" a forradalom újraélesztéséért tettek, céltalan maradt. A Versailles-i Szerződés, amely a politikusok és közgazdászok számára megmagyarázhatatlan, mert valódi célját senki sem gyanította, a legdöntőbb előfeltétel volt a forradalom számára.
Kuz: Ez az elmélet egészen érdekes. Hogyan akarja ezt megmagyarázni?
Rak: Egyetlen nép érdeke sem követelte meg a versailles-i jóvátételeket és gazdasági korlátozásokat. A Versailles-i Szerződés abszolút kalkulációja annyira kézenfekvő volt, hogy még a győztes hatalmak legtekintélyesebb közgazdászai is nyomban megtámadták. Egyedül Franciaország akkora összeget követelt kártérítésként, amely nagyobb volt, mint egész nemzeti vagyona, mintha Franciaország egész területét a Szaharává változtatták volna a háború folyamán.
De rosszabb volt ez az őrült "egyezmény", mert ennek alapján sokkal nagyobb fizetésre kötelezték Németországot, mint amire képes volt. Így egészében kiárusították, és egész nemzeti jövedelmét elrabolták. A következmény: a német belső piac beszűkülése, éhezés, a győztes országokban viszont sztrájkok a német áruk bevitele miatt. Ha viszont Németország nem fizetne, akkor ott munkanélküliség, a győzteseknél pedig zavarok lennének a gazdasági életben. Ez volt az első következménye Versailles-nak. Nem volt tehát forradalmi a Versailles-i Szerződés?
Sőt, még ennél is tovább mentek. Megkísérelték kierőszakolni a teljesítmény egyöntetű szabályozását. Olyan képtelen rendszert akartak bevezetni, amely minden nemzeti gazdaság számára kielégítően és megfelelően termel. Úgy képzelték, hogy elhanyagolhatóak az éghajlati viszonyok, a nemzeti nyersanyagkészlet, sőt még az igazgatók és munkások technikai képzettsége is. A természet adta egyenlőtlenség, a talaj, a klíma, a nyersanyagok különbözősége, az egyes nemzeti gazdaságokon belül eddig mindig azzal egyenlítődött ki, hogy a szegényebb országoknak többet kellett dolgozniuk, mint a jobb adottságúaknak. A talaj szegénysége következtében rá voltak kényszerítve arra, hogy ezt a szűkösséget teljesítőképességük erőteljesebb kihasználásával egyenlítsék ki az ipar területén és más területeken még inkább.
Nem akarom tovább részletezni, de a Népszövetség által a munkára kivetett szabályozás, amely a napi munkateljesítmény absztrakt elvét vette figyelembe, a valóságban a gazdasági egyenlőtlenség kikényszerítését jelentette. Figyelmen kívül hagyta a munka célját, a kielégítő termelést. Azonnali hatásként súlyos zavarok jelentkeztek a termelésben, amely megmutatkozott az ugrásszerűen megnövekedett nyersanyagzavarban, amelyért arannyal kellett fizetni, már ameddig Európa rendelkezett arannyal. Másik eredménye az lett, hogy az Egyesült Államok úszott a bankjegyekben, mert óriási termelését aranyért és aranyfedezetű bankjegyekért értékesítette. A termelésnek ezt a példátlan méretű anarchiáját, amilyet még nem látott a világ, a pénzügyi közösség, azaz "azok" aknázták ki avval az ürüggyel, hogy egy még nagyobb anarchiával kúrálják ki az előállott anarchiát: mégpedig a hivatalos pénz inflációjával, és a saját pénzük, a kölcsönpénz, az általuk előállított hitelpénz százszor nagyobb inflációjával. Emlékszik az egymást követő pénzleértékelésekre egy sor országban? A német pénz leértékelésére, az amerikai krízisre és vesébe vágó hatására? Az eredmény a rekord-munkanélküliség volt. Több mint harminc millió munkanélküli egyedül Európában és az Egyesült Államokban! Nos, elhiszi már, hogy a Versailles-i Szerződés és a Népszövetség feltételei a forradalmat szolgálták? (A "forradalom" kifejezés itt is a nemzetközi pénzkartellnek - a pénz magán-monopóliumán alapuló - totális uralmához, a Globális Unióhoz vezető szervezett erőfeszítésekre utal. - D. J.)
Kuz: Lehet, hogy mindez nem volt szándékos. Ön nem tudja nekem bebizonyítani, hogy a logikus továbbfejlődéstől, a forradalomtól és a kommunizmustól miért hátráltak meg, és ezen túlmenően miért alkottak közös frontot a fasizmussal, amely győzedelmeskedett Olaszországban és Európában? Nos, erre mit válaszol?
Rak: Ha "azok" létét és célját figyelmen kívül hagyjuk, akkor Önnek teljesen igaza van. De "azok" kilétét és célkitűzését nem szabad mellőzni. Éppoly kevéssé, mint azt a tényt, hogy Joszif Sztálin kezében van a hatalom a Szovjetunióban.
Kuz: Nem látok összefüggést ezen dolgok között.
Rak: Mert nem akar! Utalás és támpont azonban van elegendő. Még egyszer megismétlem: Sztálin a szemünkben bonapartista és nem kommunista.
Kuz: De a fasizmus lényegét tekintve antikommunistább, jóllehet egyaránt ellenfele mind a sztálinista, mind a trockista kommunizmusnak! És ha "azok" hatalma olyan nagy, miért nem akadályozzák meg?
Rak: Mert ők azok, akik hagyják, hogy Hitler győzedelmeskedjen.
Kuz: Most túlszárnyalta az abszurditás minden rekordját.
Rak: Az abszurd és a csodálatos formai képtelenségbe olvad össze.
Figyeljen rám: már elismertem a trockizmus csődjét. Végül "azok" is felismerték, hogy Sztálint államcsínnyel nem lehet megbuktatni. És történelmi tapasztalataik egy másik megoldást diktáltak nekik: azaz, hogy Sztálinnal ugyanazt tegyék, mint amit egykoron a cárral tettek. A nehézség azonban abban állt, amely számunkra leküzdhetetlennek tűnt, hogy egész Európában nem akadt ország, amely alkalmas lett volna egy invázióra. Egyiknek sincs olyan megfelelő földrajzi helyzete vagy elegendő hadserege, amely alkalmas lenne arra, hogy bevonuljon a Szovjetunióba. Mivel nem akadt ellenfél, hát kreálni kellett egyet. Népességénél és stratégiai helyzeténél fogva csak Németország volt abban a helyzetben, hogy behatoljon Oroszországba, és előidézze Sztálin vereségét. A Weimari Köztársaság azonban nem úgy volt felépítve, hogy megtámadhasson másokat, hanem éppen ellenkezőleg, hogy mások támadhassák meg őt.
És a német éhezés egén elkezdett ragyogni Hitler csillaga. Egy éleslátású szem függesztette rá tekintetét. A világot csodálattal töltötte el üstökösszerű megjelenése. Nem akarom azt mondani, hogy mindez a mi művünk lett volna. A versailles-i forradalmi-kommunista gazdaság egyre nagyobb tömegeket vezetett hozzá. Az a feltétel, amelyet Versailles teremtett Németország számára, vagyis az elproletarizálódás, az éhség és a munkanélküliség, és az ezekből adódó következmények, a kommunista forradalom győzelmét kellett volna, hogy előidézzék. Ehelyett Hitler győzelmét idézték elő. A forradalom győzelmét a Sztálin vezette Szovjetunió, és az Internacionálé meghiúsította, továbbá az, hogy nem akarták Németországot egy új Bonaparténak átengedni, így a Dawes- és Young-terv enyhített valamennyit Németország szorongató körülményein abban a reményben, hogy győzedelmeskedhet az ellenzék (azaz Trockij és elvbarátai - D. J.) Oroszországban.
Amikor ez nem következett be, akkor számolni kellett az "azok" által megteremtett feltételeknek a következményeivel: Németországban a gazdasági meghatározottságok forradalomra kényszerítették a proletariátust. Mivel Sztálin hibájából a szocialista-internacionalista forradalom nem bontakozhatott ki, ezért a német proletariátus a nemzeti- szocialista forradalomba sodródott. Ez dialektikus tény. De minden előfeltétel és alap ellenére még további feltételek voltak szükségesek a nemzeti forradalom győzelméhez. Szükséges volt, hogy a trockisták és a szocialisták utasításának megfelelően szakadás jöjjön létre az éber és épp osztályöntudattal rendelkező tömegekben. Mi már ekkor beavatkoztunk.
De még többre volt szükség. Az 1929-es évben, amikor a nemzetiszocialista párt válságba került, mert elfogytak a pénzügyi eszközei - "azok" követet küldtek hozzájuk, még a nevét is ismerem, egy Warburg nevezetű egyén volt. A Hitlerrel való közvetlen tárgyalásokon megegyeztek a nemzetiszocialista párt finanszírozásában, és Hitler egy-két év alatt dollárok millióit kapta, amit a Wall Street küldött, és márkák millióit, amelyeket Schachton (Hjalmar Schacht-ról van szó, aki 1923-tól 1930. márciusáig a Reichsbank elnöke volt a weimari korszakban, majd Hitler uralomra jutását követően ismét a Reichsbank elnöke lett 1939-ig, közben egy ideig gazdasági csúcsminiszter is volt. Schacht a Wall Street megbízottja volt Hitler mellett. Egyike azon keveseknek, akik nyíltan megmondták magukról, hogy szabadkőművesek. A nürnbergi perben csak tanúként hallgatták ki, köztiszteletben álló személyiségként halt meg 1970-ben. A müncheni Ostfriedhof temetőben helyezték örök nyugalomra. D. J. ) keresztül juttattak el hozzá. Ezekből a dollárokból és márkákból tartották fenn az SA-t és az SS-t, és finanszírozták a következő választásokat, amelyek Hitlert hatalomra segítették.
Kuz: Akik az Ön által ábrázolt tökéletes kommunizmus megvalósítására törekednek, pont azt a Hitlert fegyverzik fel, aki arra esküszik, hogy kiirtja az első kommunista népet? Ha ez hihető, akkor ez már igazán a pénzügyi körök zagyva "logikája"!
Rak: Megint elfelejti Sztálin bonapartizmusát. Emlékezzen csak! Napóleonhoz, a Francia Forradalom megfojtójához képest maga XVIII. Lajos, Wellington, Metternich, sőt az egyeduralkodó cár is objektíven tekintve forradalmi volt. Ez a legjobb sztálinista tanítás. Ön kívülről fogja tudni Sztálin téziseit a gyarmatok megtartásáról, az imperialista hatalmakkal szemben. Ezek szerint objektíven tekintve az afgán emír és Faruk egyiptomi király kommunisták, mert őfelsége, a brit uralkodó ellen harcolnak. Akkor Hitlert az autokratikus orosz cár, azaz "I. Koba" ellen vívandó harcáért, miért ne lehetne objektíven kommunistának tekinteni? ("Koba" Sztálinnak a bolsevik mozgalomban használt egyik, - talán legkedveltebb - álneve volt a Sztálin után. Eredeti neve Joszif Viszárionovics Dzsugasvili volt. D. J.)
És végül anélkül, hogy elkalandoznánk, itt van Önöknek Hitler növekvő katonai hatalmával, aki gyarapítja a Harmadik Birodalmat, meg még amit hozzá fog toldani, míg a szükséges hatalmat el nem éri, hogy Sztálint megtámadhassa és megdönthesse. Nem látja, hogy mennyire kezesek most a versailles-i farkasok, hogy tiltakozásukat csak halk morgásra korlátozzák? Talán ez is csak véletlen?
Hitler be fog törni a Szovjetunióba, és ahogy 1917-ben a cár veresége ahhoz segített minket, hogy kivágjuk a cárt, hasonlóan fog Sztálin veresége is arra szolgálni, hogy őt is kidobjuk és kicseréljük. És újra üt a világforradalom órája. Mert a demokratikus nemzetek, amelyeket elaltattak, általános változást fognak észlelni, mint egykor, a polgárháború idején, mihelyt Trockij újra megragadja a hatalmat. Akkor majd Nyugatról meg fogják támadni Hitlert, akinek a generálisai fel fognak lázadni, és likvidálni fogják... Objektíven tekintve mindezt, kommunistaként cselekedett tehát ekkor Hitler, vagy sem?
Kuz: Sem mesékben, sem csodákban nem hiszek!
Rak: Ha nem akarja elhinni, hogy "azok" meg tudják valósítani azt, amit már eddig is megvalósítottak, készüljön fel arra, hogy még egy éven belül megérik a bevonulást a Szovjetunióba és Sztálin végét. Mindegy, hogy ezt csodának vagy véletlennek tartja, készüljön fel rá, hogy meg fogja érni, és el fogja szenvedni. Tényleg képtelen arra, hogy elhiggye azt, amit Önnek mondtam, még akkor is, ha az csak hipotézis?
Kuz: Jó. Beszéljünk feltételesen, mit javasol?
Rak: Előzőleg utalt kettőnk egyetértésére. Bennünket nem érdekel a Szovjetunió elleni támadás, mert Sztálin bukása annak a kommunizmusnak az összeomlását jelentené, amely, még ha formális is, mégiscsak minket illet, mert meg vagyunk győződve, hogy egyszer még sikerülni fog nekünk, hogy megdöntsük, és igazi kommunizmussá változtassuk. Azt hiszem, pontosan adott a jelen pillanat szintézise.
Kuz: Kiváló! És mi a megoldás?
Rak: Mindenekelőtt gondoskodnunk kell arról, hogy Hitler részéről megszűnjön egy támadás potenciális veszélye.
Kuz: Ha "azok" voltak, ahogy Ön állítja, akik Hitlert "vezérré" tették, akkor kell annyi hatalmuknak lenni Hitler fölött, hogy az engedelmeskedjen nekik.
Rak: Mivel a sietség miatt nem jól fejeztem ki magam, Ön nem értett meg jól. Ha igaz is, hogy "azok" finanszírozták őt, sem létüket, sem céljukat nem fedték fel. Warburg álnevet használva ment Hitlerhez, s úgy tűnik, Hitler még a származását sem ismerte fel. Ezen kívül Warburg hazudott azt illetően, hogy kiket képviselt. Warburg azt mondta, hogy egy Wall Street-i pénzügyi csoport küldte, akik érdekeltek abban, hogy a nemzetiszocialista mozgalmat, mint fenyegetést Franciaország ellen, finanszírozzák, mivel a Francia kormány olyan pénzügyi politikát követ, amely az USA-ban gazdasági válságot idéz elő.
Kuz: És Hitler elhitte ezt?
Rak: Azt nem tudjuk. Ez még attól sem függ, hogy elhitte-e az okokat. Célunk az volt, hogy diadalmaskodjon anélkül, hogy bármilyen feltételt szabtak volna neki. A valódi cél, a célunk az volt, hogy háborút provokáljunk - és Hitler a háború, érti már?
Kuz: Értem. Ezek után nem látok más módszert Hitler visszatartására, mint a Szovjetunió és a demokratikus népek szövetségét, amely megfélemlíthetné Hitlert. Úgy gondolom, Hitler nem elég erős, hogy egyidejűleg forduljon a világ összes állama ellen, ellenben elég erős ahhoz, hogy egyiket a másik után...
Rak: Nem tűnik ez Önnek túlságosan egyszerűnek, mondhatnám csaknem ellenforradalmi megoldásnak?
Kuz: Ahhoz, hogy egy Szovjetunió elleni háború elkerülhető legyen?
Rak: A közepén vágja ketté ezt a mondatot: "A háborút elkerülni", ez nem teljesen ellenforradalmi? Minden igaz kommunistának - bálványát, Lenint, és a többi nagy forradalmi vezért utánozva - mindig háborút kell kívánnia. Semmi sem sietteti úgy a forradalom győzelmét, mint a háború. Ez egy marxista-leninista dogma, amely mellett Önnek ki kell állnia. Vagyis ez a sztálinista nemzeti kommunizmus, ez a bonapartizmus, képes arra, hogy a legtisztább kommunista értelmét is elhomályosítsa, és így a Sztálin kezére jutott, visszájára fordított forradalmat már egyáltalán nem ismeri fel. Tehát nem ismeri fel azt, hogy Sztálin a forradalmat a nemzet alá rendeli ahelyett, hogy a nemzetet rendelné alá a forradalomnak!
Kuz: A Sztálin elleni gyűlölet Önt elvakítja, és ellentmondásokba kergeti. Nem egyeztünk meg abban, hogy egy Szovjetunió elleni támadás nemkívánatos?
Rak: És a háborúnak miért kell szükségképpen a Szovjetunió ellen irányulnia?
Kuz: Miért? Melyik más népet támadhatná meg egyébként Hitler? Egészen világos, hogy támadását a Szovjetunió ellen fogja irányítani, ahogyan ezt beszédei is jelezték. Milyen további bizonyítékot akar még?
Rak: És ha Ön, meg a Kremlben ülő emberek ezt olyan határozottan és vita nélkül hiszik, akkor miért provokálták ki a polgárháborút Spanyolországban? Ne mondja nekem, hogy ez csupán forradalmi okokból történt. Sztálin egyáltalában nem képes semmilyen marxista elméletet megvalósítani. Ha lett volna forradalmi ok, akkor nem volt helyes oly sok kitűnő nemzetközi forradalmi erőt elprédálni. Elfecsérelni ezeket az erőket egy olyan népre, amelyik meglehetősen távol él a Szovjetuniótól, ezt a legelemibb stratégiai képzettség sem tanácsolhatta volna. Konfliktus esetén hogyan segíthetett volna egy spanyol szovjet- köztársaságot Sztálin, és katonailag hogyan támogathatta volna? Komolyra fordítva: egy másik szempontból volt helyes Spanyolországban a forradalom és a háború. Ott egy fontos stratégiai pont van: keresztút, amely a kapitalista hatalmak befolyási vonalát keresztezi. Ezzel háborút lehetett volna közöttük provokálni! Elismerem: ez elméletileg helyes volt, de a gyakorlatban már nem. Máris láthatja, hogy nem tör ki a háború a demokratikus és a fasiszta kapitalizmus között. Én azt mondom Önnek: ha Sztálin képesnek tartja magát arra, hogy magától indítóokot eszeljen ki, amely alkalmas lenne arra, hogy háborút provokáljon ki a kapitalista nemzetek között, akkor miért ne lehetne azt feltételezni, hogy ezt mások is elérhetik?
Kuz: Ha megvannak a feltételek, akkor a feltételezés is megengedhető.
Rak: Tehát van egy további pont, amelyben megegyezünk. Először, hogy nem kell háború a Szovjetunió ellen, másodszor, hogy azt a polgári nemzetek között kell előidézni.
Kuz: Egyetértek. Ezt egyéni véleményként mondja, vagy "azok" véleményeként?
Rak: Saját véleményemként. Sem megbízásom, sem összeköttetésem nincs "azokkal", de biztosíthatom, hogy ők ebben a két pontban egyetértenek a Kremllel.
Kuz: Fontos előre leszögezni, hogy ez a fő dolog. Ennek ellenére szeretném tudni, hogy mire hivatkozik, amikor azt állítja, hogy biztosan tudja: "azok" egyetértenek.
Rak: Ha elég időm lett volna, hogy az egész tervüket bemutassam, már tudná az okokat, miért értenek egyet. Ma csak hármat akarok közülük megnevezni.
Kuz: Melyek ezek?
Rak: Az egyik, amint már említettem, hogy Hitler, ez a műveletlen, egyszerű ember természetes intuícióiból, sőt Schacht bizonyos fokú ellenzése dacára, egy igen veszélyes gazdasági rendszert hozott létre. A gazdasági elméletek analfabétájaként - csupán a szükségszerűségnek engedelmeskedve - ugyanúgy, ahogy mi a Szovjetunióban csináltuk, kikapcsolta mind a nemzetközi, mind a privát pénzvilágot. Ez azt jelenti, hogy újra kiváltsága van arra, hogy pénzt teremtsen. Kisajátította nemcsak a kézzelfogható pénzt, hanem a financiális pénz kibocsátását is. Magához ragadta a hamispénzgyártás sértetlen gépezetét, és azt most már csak az állam számára működteti. Megelőzött bennünket, mert mi ezt másképp csináltuk. A magánpénzrendszert egy nagy apparátussal, az ún. államkapitalizmussal helyettesítettük. Ez a forradalom előtti demagógiánk számára tett igen drága engedmény volt.
Sőt, a sors Hitlernek kedvezett, mivel szinte semmiféle pénzzel nem rendelkezett, így nem eshetett abba a kísértésbe, hogy pénzt tegyen pénze fedezetévé. Pénze számára egyetlen biztosítékként csak a németek technikai tehetségét és hatalmas munkaerejét használhatta. A technika és a munka lett az aranyfedezet, ami annyira lényegbevágóan ellenforradalmi, hogy mint ezt Ön is tudja, mintegy varázsütésre megszüntette több mint hatmillió munkás és technikus munkanélküliségét. (Ismét utalunk rá, hogy Rakovszkij szóhasználatában forradalmi az, ami elősegíti a magánpénzrendszert birtokló nemzetközi pénzkartell világuralmát, és ellenforradalmi mindaz, ami ezt akadályozza. D. J.)
Kuz: A gyorsított fegyverkezéssel.
Rak: Ó, ennek semmi nyoma! Ha Hitlernek megadatna - ellentétben azokkal a polgári gazdaságokkal, amelyek körülveszik -, igencsak képes lenne arra, hogy rendszerét háborús veszély nélkül békés termelésre is alkalmazza. El tudná képzelni, mit jelentene, ha egy sor népet megfertőzne ez a rendszer, akik így, gazdaságilag önálló kört képeznének? Olyasmit, mint az angol Commonwealth? Képzelje el, ha ez a maga ellenforradalmi módján működne! A veszély egyelőre még nem fenyegető, mert Hitler rendszerét nem egy tőle eredő elméletre építette. Nem fogalmazta meg tudományosan, hanem csupán empirikusan valósította meg. Azaz, rendszere nem ment keresztül egy racionális-deduktív folyamaton. Nincs róla tudományos tétel, elméletet sem dolgoztak ki róla. (Rakovszkij itt téved, mert a produktív célokra történő kamatmentes állami pénzkibocsátást, és a kereskedelmi váltók széleskörben való pénzhelyettesítő használatát Dr. Wilhelm Lautenbach, a weimari köztársaság egyik vezető közgazdásza elméletileg is megalapozta. A nemzetközi pénzkartell ennek a tervnek a megvalósítását 1931-ben azért akadályozta meg, mert nem akarta a gyenge weimari rendszer konszolidálódását. Amikor Hitler került hatalomra, akkor már hozzájárult az alkalmazásához, hogy a harmadik birodalom gazdaságilag képes legyen a neki szánt szerep betöltésére. D. J. ) De a veszély lappangó. Indukció útján minden pillanatban adódhat szabály. Ez igen komoly veszély, komolyabb, mint a nemzeti szocializmus minden cirkusza és minden szörnyűsége. Propagandánk nem is támadja, mert a vitatkozó párbeszédből kinőhet az ellenforradalmi közgazdaságtan megfogalmazása és rendszerezése. Csak egy lehetőség van a veszély kikerülésére: a háború!
Kuz: És mi a második indító ok?
Rak: Az orosz forradalom sztálini ellenforradalma, amely nem történhetett volna meg az orosz nacionalizmus nélkül. Egy ilyen nacionalizmus nélkül a bonapartizmus lehetetlen lett volna. És ha ez megtörténhetett Oroszországban, ahol a nacionalizmus csak embrionálisan létezett, és a cár személyesítette meg, akkor mekkora akadályt talál a marxizmus egy teljesen kifejlett nyugat-európai nacionalizmusban?
Marx a forradalmi győzelem helyét illetően tévedett. A marxizmus nem az iparosodott nemzeteknél győzött, hanem Oroszországban, amely szinte alig rendelkezett proletariátussal. Itt aratott győzelmünk annak a javára írandó, hogy Oroszországnak nem volt igazi nacionalizmusa, míg a többi nemzetnél fejlődésének legmagasabb fokán állott. Láthatja, ahogy a nacionalizmus Önöknél fasizmussá emelkedik, és milyen ragályossá válik. Meg fogja érteni, hogy ez most Sztálin javát szolgálja, és éppen ezért számunkra megér egy háborút a nacionalizmus elfojtása.
Kuz: Összefoglalva tehát Ön egy gazdasági és egy politikai okot nevezett meg. És melyik a harmadik?
Rak: Ezt könnyű kitalálni. Még egy vallási okunk is van. A maradék kereszténység leverése nélkül lehetetlen győzelemre vinni a kommunizmust. A történelem sokatmondó: a forradalomnak tizenhat évszázadába került, amíg az első részeredményt el tudta érni, amikor is elő tudta idézni a kereszténység első szakadását: a protestantizmust. Valójában a kereszténység az egyetlen ellenségünk, mert a politikai és gazdasági berendezkedés csak ennek a következménye a polgári népeknél. A kereszténység, amely meghatározza az egyént, képes arra, hogy a semleges, világias vagy ateista állam forradalmi kisugárzását közömbösítse, ahogyan ezt most tapasztaljuk Oroszországban. Sőt, előidézi azt a szellemi nihilizmust, amit még húsz év marxizmusa sem tud meghaladni.
El kell ismernünk, hogy a vallási szférában Sztálin nem volt bonapartista. Mi sem tettünk volna többet vagy mást, mint ő. Ha Sztálin ugyanúgy, mint Napóleon megpróbálta volna felhasználni a vallást, akkor ezerszeresen meg tudta volna sokszorozni nemzetiszocializmusát és ellenforradalmi hatását.
Kuz: Az a személyes véleményem, hogy Ön három alapvető pontot dolgozott ki, amelyből ki lehet venni egy terv körvonalait. E pillanatban ennyit elismerek Önnek. De kikötöm elvi fenntartásomat és kételyeimet, a részleteket illetően, azaz teljes hitetlenségemet mindarra vonatkozóan, amit az emberek, szervezetek és tények vonatkozásában kifejtett. De ismertesse már a terv fővonalát.
Rak: Igen. Eljött a pillanat. Csak egy kikötés: saját felelősségemre beszélek. Magamra vállalom a felelősséget az előbb ismertetett három pont felfedéséért, amelyek "azok" gondolatait képviselik. Ugyanakkor elismerem, hogy "azok" a három cél eléréséért egy részleteiben teljesen más tervet tarthatnak hatásosabbnak, mint azt, amelyet én ajánlok. Kérem, ezt vegye figyelembe!
Kuz: Megteszem, csak beszéljen!
Rak: Foglaljuk össze röviden! Mivel a német katonai hatalomnak nem ugyanaz a célja, mint amiért létrehozták, hogy tudniillik nekünk, az ellenzéknek megszerezze a hatalmat a Szovjetunióban, ezért el kell érnünk a frontok átállítását, vagyis Hitler támadását Keletről Nyugatra kell fordítani.
Kuz: Kiváló! Gondolkodott a gyakorlati megvalósítás tervén?
Rak: Elég időm volt rá a Ljubjankában. Nézze, olyasmit kell találni, amelyben Sztálin és Hitler is megegyezhet.
Kuz: Igen, de el kell ismernie, hogy ez már maga is probléma.
Rak: De nem olyan megoldhatatlan, mint gondolja. Valójában csak akkor megoldhatatlan, ha szubjektíve zár magába egy dialektikus ellentétet. Hitler és Sztálin azonban egyetérthetnek, mert minden különbözőségük ellenére gyökereikben azonosak. Meglehet, Hitler betegesen az indulatok embere, és Sztálin normális, mégis mindkettő egoista, egyik sem idealista, vagyis mindkettő bonapartista, más szóval klasszikus imperialista. Mivel ez így van, könnyen összhangba lehet őket hozni. Miért is ne, ha ez még egy cárnő és egy porosz király között is lehetséges volt.
Kuz: Rakovszkij, maga javíthatatlan...
Rak: Nem találja ki? Ha Lengyelország elérte, hogy II. Katalin és II. Frigyes egyetértésre jusson, akkor miért ne szolgáltatná megint Lengyelország az okot a megértésre Hitler és Sztálin között. A történelmi vonal a cároktól a bolsevistákhoz és az egyeduralkodóktól a nemzetiszocialistákig éppúgy, mint minden személyes jellemvonás Hitlernél és Sztálinnál, Lengyelország vonatkozásában találkozhat. A mi vonalunk hasonlít "azokéhoz". Egyébként a lengyel kereszténynép, és további súlyosbító körülmény, hogy katolikus.
Kuz: Feltéve, ha megegyeznek ebben a harmadikban...
Rak: Ha fennáll az akarat azonossága, akkor lehetséges egy szerződés.
Kuz: Hitler és Sztálin között? Őrültség! Lehetetlen!
Rak: Semmi őrültség nincs a politikában, még kevésbé lehetetlen.
Kuz: Tehát tegyük fel, Hitler és Sztálin megtámadja Lengyelországot...
Rak: Képesnek tartja Angliát és Franciaországot a maguk gyengébb hadseregével és légierejével arra, hogy Hitlert és Sztálint megtámadják, ha ezek összetartanak?
Kuz: Valóban. Nehéznek látszana ez, ha nem lenne Amerika.
Rak: Hagyja ki egy pillanatra az Egyesült Államokat a játékból. Elismeri tehát azt, hogy Hitler és Sztálin támadása Lengyelország ellen nem válthat ki európai háborút?
Kuz: Logikus, nem látszik nagyon valószínűnek.
Rak: Ebben az esetben egy Lengyelország elleni támadás csaknem értelmetlen lenne. Nem vezetne a polgári államok kölcsönös megsemmisítéséhez. Hitler fenyegetése a Szovjetunió ellen Lengyelország felosztása után is fennállna, mert a Szovjetuniónak nincs szüksége se területre, se nyersanyagra, hogy erősebb legyen, annál nagyobb szüksége van minderre Németországnak.
Kuz: Ezt helyesen látja. De nem látszik más megoldás.
Rak: De van egy megoldás.
Kuz: Éspedig?
Rak: Hogy a demokráciák egyrészt megtámadják az agresszort, másrészt mégse támadják meg.
Kuz: Most aztán elkalandozik a tárgytól. Megtámadni, és mégse megtámadni, teljesen lehetetlenség egyidejűleg.
Rak: Gondolja? Nyugodjon meg! Nem értettünk egyet abban, hogy csak akkor támadnak, (mármint a náci Németország és a sztálinista Szovjetunió, D. J.) ha mindketten részt vesznek benne? Mi lenne elképzelhetetlen abban, ha a demokráciák csak az egyik agresszort támadják majd meg?
Kuz: Mit akar ezzel mondani?
Rak: Egyszerűen azt, hogy a demokráciák csak az egyik támadónak üzennek hadat, pontosan szólva Hitlernek!
Kuz: Ez csak olcsó hipotézis.
Rak: Hipotézis, igen, de semmiképpen sem olcsó. Gondolja meg, minden népnek, amelynek ellenséges államok koalíciója ellen kell harcolnia, az a legfontosabb stratégiája, hogy a koalíciós feleket szétválasztva egyiket a másik után verje le. Ez közismert és ésszerű szabály, amelyet bizonyítani sem kell. Tehát egyetért velem, hogy nem volna rossz egy ilyen helyzetet teremteni. Ha Sztálin nem érzi magát megtámadva, amikor a demokráciák megtámadják Hitlert, és nem ugrik Hitler mellé, felvetődik a kérdés: nem ez lenne a helyes út? Azon kívül a földrajz, és mindenekelőtt a stratégia is ezt tanácsolja.
Franciaország és Anglia nem lesz olyan bolond, hogy egyidejűleg harcoljon két olyan hatalom ellen, amelyik közül az egyik kész arra, hogy semleges maradjon, és a másik egyébként is kemény dió a számukra. És hogyan tudnának egy Szovjetunió elleni támadást megvalósítani? Nincs közös határuk vele, hacsak nem a Himaláján keresztül támadják meg. Biztos, hogy a front a légtérre korlátozódna, de mivel és honnan támadnák meg Oroszországot? A levegőben teljesen alulmaradnak Hitlerrel szemben. Amikről most beszélek, az nem titok, hiszen közismert tények. Ahogy látja, minden leegyszerűsödik.
Kuz: Igen, ha a konfliktust a négy nagyhatalomra korlátozzuk, akkor következtetései logikusak. De nem négy van, hanem sok, és a semlegességet egy ilyen méretű háborúban nem könnyű megőrizni.
Rak: Ez biztos, de a további nemzetek esetleges beavatkozása nem változtat az erők kölcsönös viszonyán. Ha levonja a következtetést, látni fogja, hogy az egyensúly megmarad még akkor is, ha az összes európai nemzet beavatkozna. Ezen kívül egyetlen más nemzet - amelyik Anglia és Franciaország oldalán belépne a háborúba - se vehetné át a vezetést ezektől. Ezzel pedig érvényesek maradnak az okok, amelyek ezeket az országokat megakadályozzák abban, hogy támadást intézzenek a Szovjetunió ellen.
Kuz: Elfeledkezik az Egyesült Államokról.
Rak: Azonnal látni fogja, hogy nem feledkezek meg róla. Arra szorítkozom, hogy megvizsgáljam Amerika helyzetét az előttünk fekvő problémában, és azt mondom Önnek, hogy Amerika nem tud hatást gyakorolni Franciaországra és Angliára, és elérni, hogy egyidejűleg támadják meg Hitlert és Sztálint. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, ahhoz az Egyesült Államoknak az első napokban be kellene lépnie a háborúba. És ez lehetetlen. Az USA, ha nem akkor támadják meg, amikor az kapóra jön neki, soha nem visel háborút.
Ha a provokáció nem jár eredménnyel, mert az ellenség eltűri, akkor az agresszió majd egy kitalálás lesz. Az USA első nemzetközi háborújában, 1898-ban Spanyolország ellen, az agressziót egyszerűen csak kitalálták, vagy "azok" koholták. 1914-ben a provokáció sikerrel járt.
Tehát a csodálatos amerikai taktika, amelytől nem tagadhatom meg elismerésemet, mindig egy feltételnek van alárendelve: azaz ínyére kell lennie "a megtámadottnak", vagyis az Egyesült Államoknak. Vagyis akkor kell történnie, amikor katonailag fel van fegyverkezve. Erről van ma szó? Nyilvánvalóan nem. Az Egyesült Államoknak ma alig százezer embere van fegyverben, és közepes légierővel rendelkezik. Csak a hadiflottája elismerésre méltó. De az USA ezzel nem tudja megnyerni a szövetségeseket egy Szovjetunió elleni támadásra. Anglia és Franciaország is csak egyetlen helyen van fölényben, a levegőben. Tehát újra megállapíthatjuk, hogy erről az oldalról most nem adódhat változás az erők viszonyában.
Kuz: Ha ezt elismerem, fejtse ki nekem a technikai megvalósítás lehetőségét.
Rak: Igen, ahogy látta, Sztálin és Hitler érdekei egybeesnek Lengyelország megtámadását illetően, s csak az marad hátra, hogy ezt az összhangot megfogalmazzák, és szerződést kössenek a kettős támadásról.
Kuz: És ezt könnyűnek tartja?
Rak: Biztosan nem. Olyan tapasztalt diplomáciára van szükség, mint amilyennel Sztálin rendelkezik. De most azokra is szükség lenne, akiket Sztálin lefejeztetett, vagy jelenleg a Ljubjankában rohadnak. A korábbi időkben Litvinov képes lett volna rá, ha bizonyos nehézségekkel is (mert etnikai hovatartozása a Hitlerrel történő tárgyalások során nagy hátránnyal járt volna), de ma, mint embernek, vége van, páni félelem üldözi, és állatian retteg nem is annyira Sztálintól, mint inkább Molotovtól. Összes tehetségét arra fordítja, hogy ne tartsák trockistának. Ha megtudja, hogy neki kellene a Hitlerhez való közeledés szálait megszőni, ez annyit jelentene neki, mintha arra biztatnák, hogy sajátmaga szállítsa trockizmusának bizonyítékait.
Nem látok alkalmas embert - azon kívül tiszta vérű orosznak kellene lennie. Magamat ajánlanám az első kapcsolat felvételére. És azt indítványozom, hogy aki a beszélgetést elkezdi, azt mindig a tisztességnek kell áthatnia. Hitlert csak az igazsággal lehet átejteni.
Kuz: Megint nem értem paradoxonba rejtett beszédét.
Rak: Bocsásson meg, ez csak látszólag van így. Az összefoglalás szükségessége kényszerít rá. Azt akartam mondani, hogy a konkrétumokban és a kézenfekvő ügyekben Hitlerrel nyílt kártyával kell játszani. Meg kell neki mutatni, hogy nem provokációk alattomos játékáról van szó, amellyel kétfrontos háborúba akarják keverni. Például meg lehet ígérni Hitlernek, és az adott pillanatban ezt demonstrálni kell, hogy mozgósításunk csak olyan kevés erőre korlátozódik, mint amennyi a Lengyelországhoz való bevonuláshoz szükséges lesz, amihez tényleg kevés csapatra van szükség.
Valódi intézkedésünknek arra kellene irányulnia, hogy Hitler a rendelkezésére álló haderejét egy feltételezett angol-francia támadás leverésére kösse le. Sztálinnak nagyvonalúnak kellene lennie azokkal a szállításokkal, amelyeket Hitler kér tőle, különösen, ami a nyersolajat illeti. Egyelőre ezek azok a meggondolások, amelyek e pillanatban eszembe ötlenek. Ezer hasonló kérdés fog adódni, valamennyit hasonló módon kell megoldani.
Ez Hitlert meggyőzi arról, hogy Lengyelországból csak a részünket akarjuk elvenni. És mivel a gyakorlatban ez így lesz megvalósítva, ezzel Hitler valójában meg lesz tévesztve.
Kuz: De ebben az esetben hol lenne itt a megtévesztés?
Rak: Hagyok magának néhány pillanatot, hogy maga fedezze fel, miben rejlik Hitler megtévesztése. Előbb szeretném azonban hangsúlyozni, és ezt fel kell jegyeznie, hogy eddig a pillanatig egy logikus, normális tervet dolgoztam ki, amellyel el lehet érni, hogy a kapitalista országok kölcsönösen pusztítsák el egymást. Ez az, amikor két szárnyukat sikerül egymásra uszítani. De ismétlem, tervem logikus és normális. Ahogyan látta, se misztikus, se idegenszerű tényezők nem kerülnek szóba. Egyszóval "azok" nem avatkoznak bele, hogy lehetőség legyen a megvalósítására. És azt hiszem, kitalálom a gondolatait - e pillanatban azt gondolja, hogy ostobaság volt az időt arra fecsérelni, hogy "azok" bizonyíthatatlan létét és hatalmát próbáljuk bebizonyítani... Nem igaz?
Kuz: De igaz.
Rak: Legyen őszinte hozzám! Nem látja a beavatkozásukat? Segítségként mondom Önnek, hogy beavatkozásuk létezik, és döntő hatású. Akkor is, ha a terv logikája és természetessége csupán látszat. Valóban nem ismeri fel "azokat"?
Kuz: Az igazat megvallva, nem!
Rak: Tervem logikája és természetessége mégis csak látszat. A természetes és logikus az lenne, ha Hitler és Sztálin kölcsönösen megsemmisítenék egymást. Egyszerű és könnyű feladat lenne a demokráciáknak, ha céljuk valóban az lenne, amit kinyilvánítanak, mert elég lenne, ha megengednék Hitlernek - fogózzon meg ebben a szóban - ha "megengednék", hogy Sztálint megtámadja. Ne mondja nekem, hogy Németország győzhet. Ha az orosz térség, valamint Sztálin és övéinek Hitler bárdja alatti kétségbeesése, vagy áldozatainak bosszúja nem lenne elegendő ahhoz, hogy a katonai hatalom Németországát megsemmisítse, akkor semmi nem áll annak útjába, hogy a demokráciák okosan, módszeresen támogassák Sztálint, ha úgy látják, hogy legyengült, és hogy segítségükkel a harcot mindkét hadsereg a teljes kimerülésig folytassa. Ez biztosan könnyű lenne, természetes és logikus, ha a demokraták indító okai és szándékai, amelyeket sokan igaznak tartanak, tények lennének, és nem azok, amik valójában: csupán ürügyek.
Egy cél van, egyetlen cél - a kommunizmus győzelme, amit azonban senki más nem kényszerít a demokráciákra, mint New York. Nem a "Komintern", hanem a Wall Street "Kapintern"-je. Rajtuk kívül ki tudna egy ilyen nyilvánvaló és teljes ellentmondást rákényszeríteni Európára? Mi lehet az az erő, amely a teljes öngyilkosságba kerget? Erre csak egy erő képes: a pénz. A pénz a hatalom, az egyetlen igazi hatalom.
Kuz: Nyílt leszek Önhöz, Rakovszkij. Elismerem különleges tehetségét. Briliáns, agresszív, finom dialektikával rendelkezik, s ha ezek pácban hagyják, fantáziája még akkor is olyan színes hálót tud szőni, amely világító és tiszta perspektívának látszik. De mindez, még ha örömet is okoz, nekem nem elég. Úgy kérdem tehát Önt, mintha mindent elhittem volna magának, amit mondott.
Rak: És én azzal az egyetlen feltétellel válaszolok Önnek, hogy se többet, se kevesebbet nem teszek hozzá, mint amit mondtam.
Kuz: Beleegyezek. Ön tehát azt mondja, hogy "azok" kapitalista nézőpontból megakadályozzák, meg fogják akadályozni a logikus háborút Németország és Oroszország között? Jól értettem?
Rak: Teljesen jól.
Kuz: De jelenleg az a helyzet, hogy "azok" engedélyezték a német terjeszkedést, és az újra-felfegyverkezést. Ez tény. Felfogását ismerve tudom már, mi volt az indító oka a most "tisztogatással" meghiúsult trockista tervnek. Az új helyzettel szemben Ön csupán arra buzdít, hogy Hitlernek és Sztálinnak egyezményt kellene kötnie, és felosztania Lengyelországot. Azt kérdem Öntől: mi garantálja nekünk, hogy szerződéssel vagy anélkül, Lengyelország felosztásával vagy anélkül, Hitler nem támadja meg a Szovjetuniót?
Rak: Erre nincs garancia.
Kuz: Akkor minek beszéljünk tovább?
Rak: Ne kapkodjon annyira. A Szovjetunió elleni fenyegetés gyakorlatias és reális. Ez nem hipotézis vagy szavakkal való fenyegetőzés. Ez tény. "Azoknak" már fölényük van Sztálin fölött, amelyet nem szabad feladniuk. Sztálin számára csak egy lehetőség kínálkozik, ha állampolgárságot választ, és nem a teljes szabadságot. Hitler támadása egészen magától lezajlik, "azoknak" semmit sem kell tenniük, hogy ez megvalósuljon, csupán csak engedniük kell Hitlert cselekedni. Ez a döntő, alapvető tény, amelyet a Kreml által meghatározott gondolkodási módjával elfelejtett... Változtassa meg véleményét Uram, és kezdjen másképpen gondolkodni!
Kuz: Miféle állampolgárságról beszél?
Rak: Még egyszer meghatározom: vagy Sztálint tapossák el, vagy megvalósítja azt a tervet, amelyet bemutattam, hogy az európai kapitalista államok kölcsönösen megsemmisítsék egymást. Ezt egy lehetőségnek neveztem. Sztálin, a túlélése érdekében magától kényszerül majd arra, hogy a javasolt tervet megvalósítsa, mielőtt "azok" hozzájárulnak.
Kuz: És ha nemet mond?
Rak: Ez lehetetlen lesz. A német terjeszkedés és fegyverkezés tovább fog folytatódni. Ha Sztálin szembetalálja magát a fenyegető óriással, akkor mit csinál majd? Saját önfenntartási ösztöne fogja ezt diktálni neki.
Kuz: Úgy néz ki, hogy az eseményeknek az "azok" által kidolgozott terv szerint kell lefolyniuk.
Rak: Így van. Természetesen a Szovjetunióban ma még ez nincs így, de előbb vagy utóbb ez így fog történni. Nem nehéz megjósolni, ha valami valakire passzol, akkor Sztálin az, - akit nem tartok öngyilkosjelöltnek - és neki kell ezt a tervet megvalósítania... Sokkal nehezebb a megvalósítással sújtani olyan valakit, akinek ez nincs ínyére, tehát ebben az esetben a demokráciáknak. E pillanatban óvakodom attól, hogy konkretizáljam a valódi helyzetet. De szakadjon el attól a gondolattól, hogy az adott helyzetben Önök a döntőbírók. "Azok" a döntőbírák!
Kuz: Újra és újra "azok"! Muszáj szellemekkel foglalkoznunk?
Rak: A tények szellemek? A nemzetközi helyzet tele van csodával, de nem kísértetszerű. Reális, és joggal reális. Nincs bűvészmutatvány. Ott határozzák meg ugyanis a jövendőbeli politikát. Ezt Ön a szellemek művének tartja?
Kuz: Majd meglátjuk. Tegyük fel, hogy terve elfogadásra lel. Valami kézzelfoghatót, személyeset ismernünk kellene, hogy tárgyalhassunk.
Rak: Például?
Kuz: Egy képviselői hatalommal, vagy meghatalmazással felruházott személyt.
Rak: És miért? Hogy meglegyen az az élvezet, hogy ismerik őket, és beszélnek velük? - Vegye figyelembe, hogy a feltételezett személy, amennyiben jelentkezik, nem fog pecsétes, diplomáciai megbízólevelet magával hozni, nem visel diplomata egyenruhát, legkevésbé "azokét". S amit mond és ígér, amit szerződésekben rögzít, nem lesz jogi jellegű vagy szerződési értékű. Értse meg, "azok" nem egy állam, "azok" olyasmik, mint ami az Internacionálé volt 1917 előtt, és ami hivatalosan még ma is - egyszerre semmi és minden.
Képzelje el, hogy a Szovjetunió a szabadkőművességgel, egy kémszervezettel, a macedón Komitadcsival, vagy a horvát Usztasával akarna tárgyalni. Lenne ott valamiféle hivatalos, írásba foglalt jogi szerződés? Az ilyen szerződések, mint amilyeneket Lenin és a német generálisok, vagy amit Trockij "azokkal" kötött, nem hagytak nyomot maguk után. Teljesülésük egyetlen garanciája abban van, hogy hasznos a szerződő felek számára a szerződés betartása. Ez az egyetlen valódi garancia minden szerződésnél akkor is, ha nagy ünnepség keretében kötik meg.
Kuz: Ebben az esetben Ön hogyan kezdené?
Rak: Őszintén szólva már holnap elkezdenék Berlinben puhatolózni.
Kuz: Hogy a Lengyelország elleni támadásban megegyezzen?
Rak: Nem ezzel kezdeném. Előzékenyen megmutatnám, hogy csalódtam a demokráciákban, továbbá engednék valamit Spanyolországban... Ez bátorságra ösztönző tény lenne. Akkor azután merészen rájátszanék Lengyelországra. Amint látja - semmi kötelezettség, de elég ahhoz, hogy az OKW (Oberkommando der Wehrmacht, a hitleri hadsereg főparancsnoksága - D. J.) elemei, a Bismarck-vonal emberei, ahogy nevezik magukat, Hitlerrel szemben érvekhez jussanak.
Kuz: Többet ne?
Rak: E pillanatban többet ne! Már ez nagy diplomáciai feladat.
Kuz: Őszintén szólva a Kremlben most uralkodó gondolkodásmód mellett nem hiszem, hogy jelenleg bárki is megkísérelné, hogy a nemzetközi politikában egy ilyen radikális fordulatot tanácsoljon. Még egyszer felszólítom Rakovszkij, képzelje magát a Kreml kulcsemberének a helyébe! Csak a leleplezéseivel, indítóokaival, feltételezéseivel és ösztönzéseivel - el kell, hogy ismerje nekem - senki sem engedi meggyőzni magát. Jómagam, aki kihallgattam Önt, és rám erős benyomást gyakoroltak a szavai és személye, mégsem éreztem egy pillanatig sem kísértést arra, hogy létrehozzak egy szerződést a gyakorlatban a Szovjetunió és Németország között.
Rak: A nemzetközi események majd ellenállhatatlan erővel kényszerítenek erre.
Kuz: De ez értékes idő elfecsérlését jelentené. Beszéljen valami kézzelfoghatóról, ami bizonyítékul szolgálhat a szavahihetőségének. Egyébként nincs bátorságom, hogy a beszélgetésünkről szóló jelentést feljebb adjam. Még akkor is, ha a legteljesebb hűséggel fogalmazom meg, a Kreml archívumában fog porosodni.
Rak: Hogy figyelembe vegye az elhangzottakat, elég lenne, ha valaki egy fontos személyiséggel beszélne, ha nem is hivatalosan?
Kuz: Az már valami kézzelfogható lenne, azt hiszem.
Rak: De kivel?
Kuz: Az a személyes véleményem Rakovszkij, hogy Ön konkrét személyekről beszélt, nagy pénzemberekről, ha jól emlékszem, egy bizonyos Schiffet említett és egy bizonyos másikat is, aki összekötő emberül szolgált Hitlerhez, annak pénzeléséhez. Bizonyára adódnak olyan rangos politikusok, vagy személyiségek, akik "azokhoz" tartoznak, vagy "azokat" szolgálják. Így egyikük bennünket is szolgálhatna. Nem ismer ott senkit?
Rak: Nem látom a szükségszerűségét. Gondolja csak meg, miről akar tárgyalni? Bizonyára arról a tervről, amit itt megemlítettem, nem igaz? De minek? E terv megvalósításához e pillanatban "azoknak" semmi tennivalójuk nincs, jelenlegi feladatuk az, hogy ne cselekedjenek. Tehát Ön nem tud pozitív akcióban megegyezni, vagy egy ilyet követelni. Emlékezzen, és gondolja ezt jól át.
Kuz: Ha így is van, személyes felfogásunk kikényszeríti a kézzelfoghatót, még ha szükségtelen is... Egy embert, akinek személyisége valószínűvé teszi azt a hatalmat, amelyet "azok" gyakorolnak.
Rak: Meg fogom tenni Önnek ezt a szívességet, jóllehet, meg vagyok győződve a haszontalanságáról. Már mondtam Önnek, nem tudom, kik "azok". Biztonságból még az is ezt mondta nekem, akinek pedig ezt tudnia kellett.
Kuz: Ki?
Rak: Trockij. Mert Trockij mondta ezt nekem. Csak azt tudom, hogy "azok" közül egy a rapallói Walther Rathenau volt. Most láthatja "azok" közül az utolsót, aki nyilvánosan gyakorolt politikai hatalmat. Milyen is volt ő, aki a Szovjetunió körüli gazdasági blokádot széttörte, jóllehet, egyike volt a leghatalmasabb milliomosoknak? Aztán ott volt Lionel Rothschild. Biztonsággal több nevet nem tudok megnevezni. Biztos, hogy még több nevet is mondhatnék, akik személyiségük és cselekedeteik alapján számomra teljesen "azokkal" egybeesőknek tűnnek. De, hogy ezek az emberek ott parancsolnak, vagy engedelmeskednek, azt nem tudom megmondani.
Kuz: Nevezzen meg nekem néhányat!
Rak: Mint egység a "Kuhn, Loeb and Co." bankház a Wall Streeten. E bankházon belül a Schiff család, a Warburg, a Loeb és Khan. Családot mondok a különböző családnevek helyett, mert valamennyit házassági kapcsolatok kötik össze egymással. Baruch, Frankfurter, Altschul, Cohen, Benjamin, Straus, Steinhardt, Blum, Rosenman, Lippman, Lehman, Dreyfus, Lamont, Rothschild, Lord Mandel, Morgenthau, Ezechiel, Lasky... Gondolom, ennyi név elég. Ha megerőltetem a memóriámat, még többre is emlékszem. De ismétlem, nem tudom, ki lehet az személyesen "azok" közül, és azt sem biztosíthatom, hogy szükségszerűen egy is közéjük tartozik. Ezért minden felelősséget el kell utasítanom. De szilárdan hiszem, hogy minden egyes általam megnevezett személy, ha maga nem "az", akkor is egy "azokhoz" intézendő megalapozott javaslatot eljuttathat hozzájuk. Aztán - akár a megfelelő személyre lelt az ember, akár nem - nem kell közvetlen válaszra várni. A választ a tények adják. Ez változatlan technika. Amit ők figyelembe vesznek, azt meg tudják valósítani. Például, ha Ön diplomáciai lépést akar tenni, nem kell személyes formát használnia, és azokhoz fordulnia. Korlátozódjon arra, hogy mérlegelést, ésszerű feltételezést fejezzen ki... Aztán csak ki kell várnia az embernek a dolog végét.
Kuz: Megérti, hogy most nem áll rendelkezésemre névjegyzék, hogy mindazoknak a neveknek utánanézzek, akiket említett, de úgy hiszem, ezek igen messze vannak. Hol vannak tulajdonképpen?
Rak: Nagy részben az Egyesült Államokban.
Kuz: Megérti, hogy ha egy akciót kezdeményezünk, az sok időnkbe kerül. És sietnünk kell. Nem nekünk, hanem magának, Rakovszkij.
Rak: Nekem?
Kuz: Igen, Önnek. Emlékezzen csak, perének hamarosan meg kell kezdődnie. Nem tudom, de nem tartom túl okosnak az időhúzást, hogy ha itt a szerződésnek érdeklődést kellene kiváltania a Kremlben, azelőtt kellene, hogy érdekelje Sztálint, még mielőtt Ön megjelenik a bíróság előtt. Ez az Ön számára döntő dolog lenne. Azt hiszem, hogy saját érdekében valamit igen gyorsan kellene nekünk szállítania. A lényeg az lenne, hogy inkább napok, mint hetek alatt bizonyítékhoz jussunk arra vonatkozólag, hogy Ön igazat mondott. Ha a bizonyítékot szállítani tudná, viszonylag nagy biztonsággal állíthatom, hogy megmentem az életét... Ellenkező esetben semmit sem garantálok.
Rak: Jó, megkísérlem. Tudomása szerint Davies Moszkvában van? Igen, az amerikai követ.
Kuz: Azt hiszem, igen. Vissza kellett, hogy térjen.
Rak: Ez lenne egy út.
Kuz: Azt hiszem, ha ez így van, akkor vele kellene kezdenie.
Rak: Úgy gondolom, egy ilyen különleges eset feljogosít arra, hogy szabályellenesen a hivatalos utat használjam.
Kuz: Ezek után feltételezhetjük, hogy mindezek mögött az amerikai kormány áll?
Rak: Nem mögötte, alatta...
Kuz: Roosevelt?
Rak: Amennyire én tudom, ő is. Kövessen a kémregények iránt táplált mániájával! Tetszésére tudnék kerek történeteket fabrikálni, de nem sokkal szembetűnőbbek a nyilvánosan ismert tények?
Emlékezzen arra az október 24-i reggelre, 1929-ben! Eljön még az idő, amikor ez a nap fontosabb lesz a forradalom számára, mint 1917. október 24-e. Ez a 24-e a New York-i tőzsde csődjének a napja, az ún. gazdasági világválság kezdete, vagyis a valódi forradalomé. A Hoover kormányzása alatti négy év a forradalom előretörésének ideje. 12-15 millió munkanélküli! 1933 februárjában bekövetkezik a krízis utolsó csapása a bankok bezárásával. Többet a pénzvilág nem tehetett, hogy a klasszikus amerikainak, aki elsáncolva ült iparának fellegvárában, a fejére verjen, és gazdaságilag a Wall Street rabszolgájává tegye... Ismeretes, hogy a gazdaság minden elszegényedése a parazitizmus virágzását jelenti - és a pénzügy a legnagyobb parazita.
De az amerikai forradalomnak (A "forradalom" szó itt konkrétan az 1929-es nagy világgazdasági válságra utal. Ezt a "forradalomnak" nevezett pénzügyi összeomlást a Federal Reserve magánpénzkartell, amely az amerikai alkotmánnyal ellentétesen tölti be az Egyesült Államok központi bankjának a szerepét, valamint a Bank of England, amely Nagy Britannia formailag állami, valójában teljesen magánellenőrzés alatt álló központi bankja, együttesen robbantotta ki. D. J. ) nemcsak ez az uzsoraszerű célja volt, hogy a pénz hatalmát növelje, sokkal többet akart. A pénz hatalmát, jóllehet politikai hatalom, eddig mindig csak indirekt módon gyakorolták - most azonban közvetlen hatalommá akarják változtatni. Az az ember, akin keresztül ezt gyakorolni akarják, Franklin Delano Roosevelt. Megértette? Jegyezze meg: ebben az évben, 1929-ben, az amerikai forradalom első évében, februárban hagyja el Trockij Oroszországot. A tőzsde csődje pedig októberben következik be. Hitler pénzügyi támogatását 1929 júliusában engedélyezik. Gondolja, hogy mindez csupa véletlen? Hoover négy évét arra használják fel, hogy a hatalom megragadását előkészítsék az Egyesült Államokban és Oroszországban. Ott pénzügyi forradalommal, itt háborúval és az azt követő vereség előidézésével... Szolgálhat Önnek több bizonyító erővel egy jó regény?
De meg fogja érteni, hogy egy ilyen méretű tervhez rendkívüli emberre van szükség, az Egyesült Államok végrehajtó hatalmának a vezetőjeként, amely arra rendeltetett, hogy szervező és meghatározó erővé váljék: ez az ember Franklin Delano Roosevelt volt és vele együtt felesége, Eleanor Roosevelt. Engedje meg, hogy megjegyezzem, hogy ez a biszexualitás nem irónia, kerülni kell az egyenlőtlenségeket.
Kuz: Roosevelt "azok" közül való?
Rak: Nem tudom, hogy "azok" közül való-e, vagy csak engedelmeskedik nekik. De van ennek jelentősége? Azt hiszem, tudatában van megbízatásának, de nem tudom pontosan megmondani, hogy zsarolással késztették-e engedelmességre, vagy ő maga is a vezetőséghez tartozik? Mindenesetre teljesíti feladatát, akcióját véghezviszi, amellyel megbízták, méghozzá a legteljesebb lelkiismeretességgel. Ne kérdezzen tovább, nem tudok többet.
Kuz: Abban az esetben, ha elhatározzák a Kremlben, hogy Davieshez fordulnak - milyen formát ajánlana?
Rak: Először a személyt kell helyesen kiválasztani. Egy olyan, mint a "Baron" használható lenne. Él még?
Kuz: Nem tudom.
Rak: Jó. A személy kiválasztása az Ön dolga marad. Követüknek bizalmat és diszkréciót kell mutatnia. A legjobb, ha álcázva ellenzékinek tünteti fel magát. A beszélgetést ügyesen szőve arra kell irányítania, hogy az ún. európai demokráciák szövetségükkel a Szovjetuniót a nemzetiszocializmussal szembenálló helyzetbe hozzák. Azaz, hogy a Szovjetunió az angol és a francia imperializmussal, egy valódi imperializmussal szövetkezzen egy potenciális imperializmussal szemben. A beszélgetés egy része arra szolgálna, hogy a Szovjetunió helytelen álláspontját a demokráciák szintén helytelen álláspontjával hasonlítaná össze... Az amerikai demokrácia is, úgy látszik, arra van szorítva, hogy megvédjen egy belső demokráciát Franciaországban és Angliában, hogy ezzel fenntartson egy gyarmatosító imperializmust. (Rakovszkij itt arra utal, hogy a legrégibb európai demokráciák egyben kizsákmányoló gyarmati birodalmak fenntartói is, vagyis imperialista hatalmak. D. J. ) Amint látja, a kérdést igen erős logikai alapokra lehet helyezni.
Az aztán már gyerekjáték, hogy a feltevést cselekedetté formálja az ember. Ha sem a Szovjetuniónak, sem az Egyesült Államoknak nem fűződik érdeke az európai imperializmushoz, akkor a vita a személyes uralom kérdésére zsugorodik. Ideológiailag, politikailag és gazdaságilag azonban hasznára lenne Oroszországnak és Amerikának az európai gyarmati imperializmus szétrombolása. Teljesen mindegy, hogy közvetve vagy közvetlenül, de az Egyesült Államoknak méginkább a hasznára lenne.
Ha Európa minden erejét elveszti egy új háborúban, akkor Anglia a brit birodalom angol nyelvével azonnal az Egyesült Államok felé gravitálódik, minthogy ez politikailag és gazdaságilag szükségszerű.
Ha eddig jutottak, egy-két nap szünetet lehet beiktatni. Aztán, ha hatás mutatkozik, tovább lehet előretörni. Hitler agressziót követ el, bármilyet, lényegét tekintve agresszor, ebben nem lehet tévedni. Aztán tovább lehet kérdezni. Milyen közös magatartást vegyen fel az Egyesült Államok és a Szovjetunió egy háborúval szemben, amely mindig imperialisták közötti háború - teljesen mindegy, milyen okból tört ki! - egyik oldalon azok állnak, akik tulajdonnal bírnak, a másikon azok, akik a tulajdon birtoklására törekednek. De hogy semlegesnek maradjon valaki, az nem csak a saját akaratától függ, hanem az agresszortól is.
A semlegesség biztonsága csak akkor áll fenn, ha az agresszor a semleges állam megtámadásában nem lát előnyt, vagy nem tudja kivitelezni. Ebben az esetben világos, hogy az agresszor egy másik nemzetet támad meg, természetesen akkor is egy imperialistát. Aztán tovább kell folytatni. Biztonsági és morális okokból azt kell tanácsolni, hogy ha az imperialisták között az összeütközés nem tör ki magától, akkor azt elő kell idézni.
És ha már ez az elmélet elfogadásra kerül - hogyne fogadnák el! -, akkor a gyakorlati teendőkben kell megegyezni, ami egészen mechanikus ügy. Itt a következő lehet a menetrend.
1. Egyezmény Hitlerrel Csehszlovákia és Lengyelország felosztásáról, de leginkább az utóbbiéról.
2. Hitler el fogja fogadni. Ha Hitler otthonos a blöffel való hódítási játékban, azt hogy a Szovjetunióval együtt vegyen el valamit, csalhatatlan garanciának fogja tartani arra, hogy a demokráciák tárgyaljanak vele. Nem lesz képes arra, hogy higgyen fenyegető szavaiknak, mert tudja, hogy a legtöbb háborús fél egyidejűleg a leszerelésért lép fel, és hogy leszerelési szándékuk valódi.
3. A demokráciák Hitlert, és nem Sztálint fogják megtámadni. Népeiknek pedig azt fogják mondani, hogy bár mindkettő egyformán bűnös az agresszióban és a feldarabolásban, stratégiailag és utánpótlási okokból azonban arra kényszerültek, hogy egyenként verjék meg őket. Először Hitlert, aztán Sztálint.
Kuz: És ők nem fognak bennünket az igazság eszközével becsapni?
Rak: Hogy csapnának be? Nem marad meg Sztálinnak az a választási szabadsága, hogy a szükséges módon támogassa Hitlert? Nem hagyjuk meg neki azt a lehetőséget, hogy a kapitalisták közötti háborút az utolsó emberig és az utolsó időpontig teljes mértékben elhúzza? Mivel támadnák meg Sztálint? Már a belső kommunista forradalommal is elég tennivalójuk lesz a kapitalista államoknak.
Kuz: De ha Hitler gyorsan győzedelmeskedik? Ha ő is, mint Napóleon, egész Európát mozgósítja a Szovjetunió ellen?
Rak: Ez lehetetlen! Elfelejt egy igen fontos tényezőt, az Egyesült Államok létét. Nem természetes-e az, hogy az USA Sztálint utánozza, és a maga részéről a demokratikus népeket támogassa? Ha az "óra járása ellen" hagyják hatni ezt a kétféle segítségnyújtást, úgy csalhatatlanul biztosítani tudják a háború elhúzását.
Kuz: És Japán?
Rak: Nincs már elég dolga Kínával? Sztálin előszeretettel garantálja neki, hogy "nem követ el ellene intervenciót". A Japánok hajlanak az öngyilkosságra, de nem olyan nagyon, hogy egyidejűleg támadják meg a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat. Van még ellenvetése?
Kuz: Nincs. Ha tőlem függne, ez már elég bizonyíték lenne. De gondolja, hogy a követ...?
Rak: ...elhiszi? Nem engedtek vele beszélni, de figyelembe kell venni egy részletet - Davies kinevezését 1936-ban hozták nyilvánosságra. Tételezzük fel, hogy Roosevelt már korábban tervezte és szorgalmazta diplomáciai küldetését. Ismerjük a körülményeket és az időt, amely egy követ hivatalos kinevezéséhez szükséges. Tehát körülbelül augusztusban meg kellett, hogy egyezzenek a kinevezésében. Ugyanakkor mi történt 1936 augusztusában? Akkor lőtték agyon Zinovjevet és Kamenyevet. Esküdni mernék, hogy kinevezésének az az egyetlen oka, hogy lefektesse "azok" új politikáját Sztálinnal szemben. Igen. A leghatározottabban így gondolom. Daviesnek aggodalommal kellett látnia, hogyan esnek el az ellenzék vezetői, egyik a másik után, az egymást követő párttisztogatások során. Tudja, hogy jelen volt a Radek elleni peren?
Kuz: Igen!
Rak: Ön szokta látni őt! Beszéljen vele! Már hosszú hónapok óta várja.
Kuz: Ma éjszaka be kell fejeznünk. De mielőtt elválunk, valamivel többet akarok tudni. Tegyük fel, hogy minden igaz, amit Ön mondott, és teljes sikerrel megvalósítható. Akkor "azok" bizonyos feltételeket fognak állítani. Ki tudná találni, hogy melyek lesznek azok?
Rak: Nem nehéz feltételezni. Az első az lesz, hogy fel kell hagyni a kommunisták kivégzésével, pontosabban a trockistákéval, ahogy bennünket neveznek. Aztán néhány befolyási övezetet fognak megállapítani - hogy is mondjam? -, meghúzzák azokat a határokat, amelyek a formális kommunizmust elválasztják a valóditól. Lényegében nem lesz több. Aztán az ígéretről fognak tárgyalni a terv időtartamára. Még meg fogják érni, például azt a paradoxont, hogy egy csomó ember, Sztálin ellenségei, segíteni fogják őt, és ezek nem lesznek se proletárok, se hivatásos kémek. A társadalom minden rétegében, még a legmagasabban is, támadnak majd "bátor" emberek, akik Sztálinnak ezt a formális kommunizmusát támogatni fogják, amikor a reálkommunizmusból az objektív kommunizmusba megy át. Megértett?
Kuz: Egy kissé. De a dolgot olyan sötét szőrszálhasogatásba rejti...
Rak: Mivel be kell fejeznünk, csak így fejezhetem ki magam. Majd meglátjuk, hogy segíthetek-e még megérteni? Ismeretes, hogy a marxizmust hégeliánizmusnak is nevezik. A kérdést így ábrázolták vulgárisan. Hegel idealizmusa vulgáris alkalmazkodás Spinoza természetes miszticizmusának durva nyugati értelmezéséhez. "Azok" spinozisták, de talán érvényes az ellenkezője is - a spinozizmus egyenlő "azokkal". És az egész csak a korszaknak megfelelő változat, "azok" saját, sokkal régibb és magasabb filozófiája számára... Tehát Marx, mint hegeliánus, és ezért, mint spinozista, hűtlen lett hitéhez, de csak időlegesen és taktikai okokból.
Nem úgy van, hogy a marxizmus azért szállt síkra, hogy az ellentét megsemmisítésével szintézis jöjjön létre? A tézis és antitézis integrációjával, mint szintézissel, valóság keletkezik: igazság, a szubjektív és objektív záróakkordjában. Moszkvában kommunizmus - New Yorkban kapitalizmus: tézis és antitézis. Analizálja mindkettőt! Moszkva: szubjektív kommunizmus és objektív kapitalizmus, vagyis államkapitalizmus. New York: szubjektív kapitalizmus és objektív kommunizmus. Valódi szintézis, igazság: nemzetközi pénzvilág = kapitalizmus - kommunizmus. S mind "azoké".

A Rakovszkij jegyzőkönyv utóélete

"A pénzvilág egyenlő a finánckapitalizmussal és a kommunizmussal." Ezzel a megállapítással, a későbbi konvergencia elmélet előrejelzésével ér véget az az írás, amelyet 1941-ben, a Szovjetunió elleni német támadást követően talált meg a német hadsereg oldalán harcoló és spanyol önkéntesekből álló, ún. Kék Hadosztály egyik tisztje mélyen bent Ukrajnában, egy faluban. A spanyol tiszt az ukrajnai parasztházban a hosszú évekig az NKVD szolgálatában álló orvos, Dr. Joszif Landovszkij, holtteste mellett egy csomagra bukkant. Ebben a csomagban orosz nyelven teleírt füzetek voltak, amelyeket magával vitt Spanyolországba. A füzetek tartalmát 1950-ben spanyolra fordították, és "Sinfonia en Rojo Major" (Egy vörös őrnagy szimfóniája) címmel Mauricio Carlavilla Madridban publikálta. A könyvet, amely riasztó hatást váltott ki, bizonyos körök azonnal és gondosan felvásárolták. Des Griffin amerikai kutató az 1970-es években az Egyesült Államokban is kiadta. Németül írott könyve (Des Griffin, Die Herscher, Luzifers 5. Kolonne, Vaduz, 1980) is tartalmazza a kihallgatási jegyzőkönyvet.
Kuzmin tábornok betartotta szavát és megmentette Rakovszkij életét, mert az 1938. márciusában megrendezett harmadik moszkvai koncepciós perben - miként azt már a bevezetőben is megírtuk - kettő kivételével minden vádlottat halálra ítéltek és kivégeztek. Rakovszkij 20 év lágerben letöltendő szabadságvesztés büntetést kapott. A háborúra készülődő szovjet-vezetés 1939-ben elhatározta, hogy a belügyi népbiztosság keretében NKVD-s hadosztályokat állítanak fel a GULAG táborok lakóiból speciális feladatok ellátására. Ezeket a gulag-foglyokból szervezett NKVD-s hadosztályokat és kisebb katonai egységeket, "fekete hadosztályoknak", "fekete egységeknek" nevezték, mivel ezeknek a katonái a hadsereg khakizöld egyenruhája helyett a gulag-táborok lakóinak a fekete egyenruháját viselték. A Szovjetunió felbomlását követően nyilvánosságra került, hogy az egyik ilyen feketehadosztály parancsnokát Hrisztyián Georgijevics Rakovszkijnak hívták. Csaknem bizonyos, hogy ez a hadosztályparancsnok azonos azzal a Rakovszkijjal, aki korábban a legfelső szovjet-vezetéshez tartozott. Eddig életrajzírói is úgy tudták, hogy 1941 nyarán, 68 éves korában, nem tisztázott körülmények között, a börtönben halt meg. Más források szerint széleskörű tájékozottsága miatt végeztek vele a fogságban. Nagy valószínűséggel azonban a fronton halt meg, és az ő NKVD általi kihallgatásának hosszú jegyzőkönyvét - annak eredetijét vagy másolatát - találta meg a német támadás után egy ukrán faluban a spanyol önkéntes Kék Hadosztály egyik tisztje.
Eddig még egyetlen szakembernek sem sikerült bebizonyítania, hogy a Rakovszkij-jegyzőkönyvek nem hitelesek. Ámbár több mainstream-irányzatú történész is szívesen hangoztatja, hogy a bizonyítási teher azokon nyugszik, akik Hrisztyián Georgijevics Rakovszkij kihallgatási jegyzőkönyvét valódinak fogadják el. Kétségtelen, hogy a Szovjetunió felbomlásával elvileg megnyílott a lehetőség a szovjet irattárak, köztük a KGB és a Kreml legtitkosabb iratainak is, a kutatására. Gyakorlatilag azonban ma is hozzáférhetetlen a szovjet korszak számos fontos dokumentuma, amint azt Kun Miklós is moszkvai kutatásai során megállapította. Tény, hogy a Rakovszkij-jegyzőkönyv Sztálin részére készült eredetije vagy annak kópiája, eddig még nem került elő Moszkvában, illetve, ha megvan, azt nem hozták nyilvánosságra. Valószínűleg megvan a KGB archívumában az a jelentés is, amelyet Gavril Kuzmin (alias René Duval) tábornok készített a koncepciós per minden részletét személyesen irányító szovjet diktátor részére Rakovszkij kihallgatásáról.
A Rakovszkij-jegyzőkönyvhöz hasonló volt a sorsa az 1939. augusztus 23-i Sztálin-Hitler (Molotov-Ribbentrop) paktum - a szovjet-német megnemtámadási egyezmény - titkos mellékleteinek is, amelyről 1989. decemberéig hivatalosan nem akartak tudni a Szovjetunió illetékesei. Valentyin Falin történész, német szakértő, aki a Szovjetunió bonni nagykövete, majd a SZKP KB vezető-beosztású munkatársa volt, már korábban jelezte, hogy keresik a titkos jegyzőkönyveket a szovjet irattárakban. Miután a megváltozott gorbacsovi időszakban már meg kellett valahogy találniuk, hiszen a német irattárakból régóta ismeretes volt azok szövege a nyugati történészek előtt, ezért végül tényleg meg is találták őket. A Szovjetunió Népi-küldötteinek Kongresszusa 1989. decemberében megállapította, hogy "a szovjet-német megnemtámadási egyezményhez hozzáfűzött titkos záradék, mind módszereiben, mind tartalmában eltér a szovjet külpolitika lenini elveitől és normáitól. A titkos jegyzőkönyvben rögzített érdekszférák és német-szovjet befolyási övezetek elhatárolása ellentétes a nemzetközi joggal, és sérti egy sor állam szuverenitását és függetlenségét." Ezért a moszkvai kongresszus visszamenőleg érvénytelennek és semmisnek nyilvánította az 1939. augusztus 23-án kötött német-szovjet megállapodás titkos jegyzőkönyvét, azok záradékait és egyéb mellékleteit.
50 éven át nem tudott senki hivatalosan semmit a Szovjetunióban ezekről a titkos megállapodásokról, noha azok tartalma más forrásokból ismertté vált, és a történelmi események bizonyították, hogy a megállapodás minden részlete át is lett ültetve a gyakorlatba. Ahogyan ez a hivatalos "nem-tudás" nem jelentette azt, hogy a letagadott titkos dokumentumok nem léteznek, ugyanúgy feltételezhető, hogy a Rakovszkij-jegyzőkönyv eredetije is megvan, és valamikor a jövőben majd rábukkan egy kutató. Azt sem lehet tudni teljesen biztosan, hogy az előkerült füzetek maguk lennének-e az eredeti jegyzőkönyvek, vagy pedig csak egy róluk készült kézírásos másolat volt a halott Dr. Joszif Landovszkij NKVD-s orvosnál talált füzetcsomóban. Egy dokumentum hitelességét azonban közvetett módon is bizonyítani lehet. Az ilyen bizonyítás természetesen mindig támadható, de a közvetett bizonyítékokat sem lehet teljesen mellőzni. A Rakovszkij kihallgatásáról készült jegyzőkönyv keletkezésének helye, ideje és körülményei eléggé ismertek, mint ahogy ismertek a szereplő személyek is. A jegyzőkönyv valódiságát azonban a bekövetkezett történelmi események látszanak a leginkább bizonyítani. Felsorolunk néhányat:
Az 1938 tavaszán elkezdődött német-szovjet közeledés és a Sztálin-Hitler paktum megkötése 1939 augusztusában; Lengyelország felosztása, az együttes agresszióért csak a Berlin címére küldött nyugati hadüzenet; Sztálin manőverezése a Németország számára létfontosságú nyersanyagszállításokkal, a nyersanyagszállító "csapok" időnkénti kinyitásával és elzárásával. Mindezt részletesen taglalja Ernst Topitsch "Stalin's Krieg" (Sztálin háborúja) című, 1985-ben, Münchenben is megjelent munkája, amely adatok sorával bizonyítja, hogy Sztálin támadó háborúra készült a náci Németországgal szemben, és csak azért mutatott túlzott engedékenységet Hitlerrel szemben 1941 tavaszán, mivel még nem készült fel eléggé a háborúra. Ami pedig az Egyesült Államokat érinti, az már a hivatalos háborúba lépését megelőzően is hatalmas fegyverszállítmányokkal, páncélosok és repülőgépek ezreinek a szállításával sietett a szorongatott sztálini rendszer megmentésére. Ennek ellenére a támadásra felkészített Vörös Hadsereg nem volt képes az eredményes védekezésre. Ezért nyújtott Roosevelt, többek között Japán háborúba léptetésével, Sztálinnak segítséget.
N. N. Jakovlev szovjet történész, "Pearl Harbor rejtélye" c., 1983-ban magyarul is megjelent könyvében lelkiismeretesen idézi azon amerikai történészeket, akik számos ténnyel támasztják alá azt az állításukat, amit a mai napig nem tudott megcáfolni a hivatalos történetírás, hogy Roosevelt egy teljesíthetetlen feltételeket tartalmazó ultimátummal provokálta ki Japánnak a Pearl Harbor elleni támadását.
1962-ben közzétették Amerikában a Pearl Harborral kapcsolatos okmányok gyűjteményét. H. E. Kimmel tengernagy, aki a támadás idején az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának a főparancsnoka volt, a gyűjtemény összeállítóihoz intézett levelében kategorikusan kijelentette: "Soha nem tették lehetővé számomra, hogy teljes egészében átnézzem a haditengerészeti minisztériumban és a Fehér Házban őrzött Pearl Harborral kapcsolatos okmányokat. Nem engedélyezték, hogy átnézzem az úgynevezett Fehér Ház-dossziét, amelyben bizonyára benne vannak Rooseveltnek Churchillhez intézett üzenetei...Véleményem szerint, noha én érdekelt személy vagyok, nincs kétség afelől, hogy Mr. Roosevelt tudott a japánok tervéről, a tervezett támadás időpontját is ismerte, és szándékosan titkolta el a Hawaii-szigetek parancsnokaitól, hogy a támadás megtörténjék." Roosevelt "azok" beavatott megbízottjaként szándékosan nem értesítette a Hawaii-szigetek parancsnokságát a készülő japán támadásról. Amikor pedig ez bekövetkezett, akkor ürügyül használta fel arra, hogy a háborúskodni nem akaró amerikai népet rábírja a fegyveres harcra. "Azok" politikájának végrehajtójaként, Roosevelt, aki a háborúból való távolmaradás jelszavával nyerte meg az elnökválasztást, úgy manőverezett, hogy az Egyesült Államokat minél előbb bevonja a tengelyhatalmak elleni háborúba. Japán háborúba léptetésével pedig lehetővé vált a távol-keleten állomásozó szovjet hadosztályok átdobása az ostromlott Sztálingrád felmentésére, és a háború menetének a megfordítása 1943 elején. Ez a néhány tény is a Rakovszkij-jegyzőkönyvben foglalt koncepció gyakorlatba átültetését támasztja alá.
Az ún. "mainstream", azaz a hivatalos, a főáramlathoz tartozó történetírás többé-kevésbé mellőzi Rakovszkij kihallgatási jegyzőkönyvét, de a revizionistának nevezett történészek közül egyre többen hivatkoznak rá, mint kordokumentumra (Des Griffin, Johannes Rothkranz, Heinz Scholl, Peter Blackwood, és sokan mások). Vannak olyanok is, akik kapcsolatot látnak - és nem is alaptalanul - a Rakovszkij által elmondottak, és a hírhedt hamisítvány, a "Cion bölcseinek jegyzőkönyve" egyes gondolatmenetei között. Ez azt a látszatot keltheti, hogy a Rakovszkij jegyzőkönyv hitelessége is ugyanígy kétségbe vonható.
Ezért itt célszerű kitérni arra, hogy mennyiben hamisítvány, és mennyiben hiteles mégis a "Cion bölcseinek jegyzőkönyve" (a továbbiakban Jegyzőkönyvek), amelynek túlnyomó része a szabadkőműves francia Maurice Joly "Párbeszéd a pokolban" című, 1864-ben, Brüsszelben megjelent könyvének a plagizálása. A foglalkozására nézve ügyvéd Joly a Párizsban működő Mizrain Páholy tagja volt, és ennek volt egyik nagyhatalmú vezetője Adolphe Isaac Cremieux. Tény az is, hogy Cremieux a párizsi Grand Orient nagymestere is volt, s emellett 1864-től 1870-ig az Alliance Israelité Universelle elnöki tisztét is betöltötte. Cremieux részt vett III. Napóleon trónra juttatásában, és azt remélte, hogy az ugyancsak Grand Orient-hez tartozó császár cserébe őt nevezi ki Franciaország miniszterelnökének. Mivel ez nem történt meg, Cremieux halálos ellensége lett az abszolutista módszerekkel uralkodó III. Napóleonnak. Maurice Joly a Mizrain Páholy tagjaként osztotta szabadkőműves páholybeli főnökének III. Napóleon-ellenes nézeteit, és a "Párbeszéd a pokolban" megírt vitriolos bírálata azokat a vitákat tükrözi, amelyek a Mizrain Páholyon belül folytak a császár önkényes módszereket alkalmazó, autokratikus uralmáról. Ezt tartalmazza a Jegyzőkönyvek kétharmada.
Bebizonyított tény, hogy a Jegyzőkönyvek további egyharmadát a cári titkosrendőrség, az Ohrana, Párizsban működő ügynökei hamisították. Ezek az ügynökök nemcsak képzett hírszerzők voltak, hanem jól ismerték a nemzetközi pénzkartell és az irányítása alatt álló illuminátus és Grand Orient-hez tartozó szabadkőművesek társadalmi-politikai és pénzügyi elképzeléseit. Ezeket az elképzeléseket beleírták a Jegyzőkönyvekbe, és azt - elsősorban oroszországi belpolitikai okokból - hazug és rágalmazó módon a zsidók szájába adták. A Jegyzőkönyvek nagyobbik része tehát plágiumnak minősül, kisebbik része pedig egy hozzátoldott szöveg, amelyet annyiban kell hamisítványnak tekinteni, hogy nem azok a szöveg szerzői, akiket feltüntetnek. Az Ohrana tájékozott hamisítói beleírták a Jegyzőkönyvekbe, például azt, hogy a magánpénzmonopólium tulajdonosai szerint milyen pénzrendszert kell létrehozni a világon, hogyan kell eladósítani az államokat, hogyan és miért kell örökös kamatfizetésre kényszeríteni őket? (Lásd a 20. és 21. párbeszédet). Ami meglepő az az a tény, hogy a világ mai pénzügyi rendszere - lényeges paramétereiben - szinte teljesen megegyezik azzal, ami ebbe a hamisítványba az Ohrana hírszerzői jóvoltából a múlt században belekerült. 1990 után Magyarországra is ezt a pénzrendszert importálták. Nos, mindez felveti azt a kérdést, hogy van-e olyan vonatkozása a Jegyzőkönyveknek, amelyek amellett szólnak, hogy az mégis egy olyan létező programot tartalmaz - ámbár aljas indokból ezt mások szájába adva -, amely teljes mértékben megvalósulni látszik globalizálódó világunkban. Lehetséges-e, hogy ez a szembetűnő megfelelés - egyrészt a 19. századi terv, és másrészt a 20. századi valóság között, - nem egyéb a véletlen puszta játékánál? Csakúgy magától lett pontosan olyan a magánpénzmonpólium globális rendszere ma, ahogyan azt az Ohrana hamisítói több mint 100 évvel ezelőtt kitalálták? Aki ezt elhiszi, azt - tisztelve a másféle véleményhez való jogot - meghagyjuk hitében, és továbbra is türelmesen várjuk tudományosan alátámasztott érveit.
Mi úgy gondoljuk, hogy a Jegyzőkönyvek mai napig tartó, újra és újra való kiadását az is magyarázza, hogy olvasói számára ezt - a szerzőség szempontjából bizonyítottan hamis - írást a történelmi valóság tényei tartalmilag lényeges részeiben alátámasztják, és utólagosan, több fontos pontban igazzá minősítik, vagyis igazolják. Ha tehát a Jegyzőkönyvekben kicseréljük az odahamisított "zsidó" szót a nemzetközi "pénzkartell" szóval, akkor kitűnik, hogy az lényegében a világuralomra törő nemzetközi pénzügyi közösség elgondolásait és stratégiai programját tartalmazza, amely körvonalaiban már mintegy 200 éve létezik, és a történelmi rádeterminálódás menetében egyre inkább konkretizálódik és megvalósul. Említettük már, hogy a történelmi fejlődés a 20. században meglepően úgy alakult, ahogyan azt a Jegyzőkönyvekben leírt stratégiai program megfogalmazza. Vajon miért követi a történelmi fejlődés azt a forgatókönyvet, amelyet egy hamisítvány tartalmaz? Erre a fontos és kikerülhetetlen kérdésre csak azt a logikus választ adhatjuk sok kutatóval megegyezően, hogy ez a program a világot ma háttérből irányító nemzetközi pénzkartell stratégiáját fejti ki. A Jegyzőkönyvek nem a zsidó nép állítólagos programját és nem létező "világuralmi terveit" tartalmazzák - ahogyan azt hazug módon feltüntették -, hanem a pénzvagyon-tulajdonosoknak a mára már globálissá növekedett magánpénzmonopóliumára támaszkodó világuralmi törekvéseit fogalmazzák meg. A Jegyzőkönyvek hamisítói nyilvánvalóan tudtak a magánpénz-monopólium tulajdonosainak a stratégiai elképzeléseiről. Ugyancsak voltak ismereteik a magánpénz-monopólium rejtett hálózatáról. Ehhez első kézből szerezhettek információkat, hiszen a hírszerzés és a felforgató tevékenység volt a szakmájuk. Ismerték azt a láthatatlan hatalmat - valamint háttér-hierarchiáját és kifinomult gépezetét -, amelyet Carroll Quigley (a mainstream irányzathoz tartozó, kiváló amerikai történész) a "Tragédia és remény" c. alapvető munkájában később majd "HÁLÓZATNAK" nevezett el. Ez a HÁLÓZAT az, amelynek a magánpénz-monopólium és a központi bankok révén máris sikerült megszereznie a világ irányítását. A hamisítók sokat tudtak ennek a HÁLÓZATNAK a szervezeteiről, titkos társaságairól, és ezek egyes fontosabb tagjait személyesen is ismerték. Morális gátlásoktól mentes ügynökökként mindazt, amit a HÁLÓZATRÓL, azaz "azokról" megtudtak, többszörös csúsztatással, aljas indítékból a zsidó származású pénzelitre, és a zsidó nép egészére akarták kenni. A történelem során azonban semmikor sem volt egy nép azonos a pénzzel rendelkező elitjével. (A zsidó nép, pl. a bibliai időkben sem volt azonos a babilóniai pénzrendszert elsajátító és gnosztikus eszmeiségű farizeusokkal, a gazdag spekuláns pénzváltókkal, hiszen ott voltak a szadduceusok, az esszéneusok, az írástudók, a nazarénusok, a gazdagokat keményen ostorozó próféták és követőik, és még sokan mások. Az ószövetségben számos helyen szerepel a kamatszedés tilalma, és a jubileumi évben az adósság kötelező elengedése is.) A ma létező nemzetközi pénzügyi közösség pedig - bizonyíthatóan - egy vegyes-etnikumú, transznacionális és multikulturális hatalmi képződmény, amely nem kapcsolható csupán egyetlen néphez vagy vallási közösséghez. Azok a szélsőségesek, akik makacsul mégis erre törekednek, meghamisítják a tényeket.
A Rakovszkij kihallgatásáról készült jegyzőkönyveket is elsősorban a bekövetkezett történelmi események hitelesítik. A történelemtudomány rendszerint a kemény bizonyítékokat, elsősorban az archívumokban őrzött dokumentumokat és a látható történéseket, fogadja el hitelesnek. A történelemnek azonban csak igen kis töredéke rögzül állami és nem állami szervezetek vagy egyének dokumentumaiban, és a látható tények nem mindig jelzik a hozzájuk vezető mögöttes, nem látható, titkos hatásokat. Kétségtelen, hogy a történelemnek és a politikának egy igen tágas, - nyilvánosság alatti, mögötti -, azaz nem látható tere is létezik, amely soha nem rögzül írásos dokumentumokban, és más empirikusan megragadható tényekben. Mivel ez így van, akkor nincs más választás, mint megelégedni azzal, hogy csupán a látható, érzékelhető felszíni történéseket kutassuk? Le kellene tehát mondanunk a nem látható, csak közvetve kutatható, - kikövetkeztethető - összefüggésekről? Természetesen nem. Igaz, a közvetett, "puha" bizonyítékok kutatása rendkívül sok hibalehetőséget rejt magában, és mivel ingoványos terület, ezért nagy körültekintéssel szabad csak alkalmazni ezt a módszert. Valóban nehéz teljes bizonyossággal állítani valamit "azok" HÁLÓZATÁNAK a működéséről is, mert ennek a HÁLÓZATNAK a legfőbb működési elve a teljes titoktartás, és hatalomgyakorlási módszere a félrevezetést művészi tökélyre emelő, kifinomult dezinformáció. Mindez a mimikrit, a rejtőzködést, azaz az uralmat gyakorlók nagyobb cselekvési szabadságát, és személyi biztonságát szolgálja. De azért, mert igen nehéz a történelem nem látható szférájának, - a láthatatlan államhatalmi-ágazat működésének - a kutatása, akkor azt teljesen mellőzni kell? Le kellene mondani a láthatatlan hatalom működésének szakszerű kutatásáról, rábízva ezt a kényes kutatási területet a tényeket kereső, jó szándékú, ámbár amatőr kutatókra? Mi úgy gondoljuk, hogy ez megengedhetetlen. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy igen nehéz, például a most ismertetett Rakovszkij jegyzőkönyvek hitelességének a 100%-os bizonyítása is. Szilárd meggyőződésünk, hogy mégis hasznos lehet a tartalmával megismerkedni olvasóinknak, mert a benne foglalt gondolatmenetek és érvek hozzásegíthetnek a II. Világháború okainak pontosabb megértéséhez, és az ez irányú kutatások újabb szempontú folytatásához. Ítélje meg a kedves olvasó maga, hogy a fantázia szüleménye, vagy pedig igaz történelmi dokumentum Hrisztyián Georgijevics Rakovszkij itt ismertetett jegyzőkönyve. Bármi lesz is ítélete, véleményét tiszteletben fogjuk tartani.

A Rakovszkij jegyzőkönyv mának szóló üzenete

Van egy oktatott és egy elhallgatott történelem. Van egy az események óceánjának a felszíni, látható, dokumentált történéseit számontartó, és egy másik, a történések felszíne alatt meghúzódó, a mélyenfekvő áramlatokat kutató történelem, azaz létezik egy felszíni és egy mélyáramlatú történelem. A felszín alatti történelem azoknak a rejtve maradó háttérerőknek a története, amelyek végső soron meghatározzák a felszíni, látható és dokumentált történéseket.
A látható, tanítható, kutatható, terjeszthető történelem - a felszín alatti erők mozgásának az ismerete nélkül - teljesen hamis történelmi tudatot eredményez. Csak azt a hamis látszatot erősíti meg, hogy a "nap forog a föld körül", mivel a rejtőzködő erők és rejtett mélyáramlatok nélkül ez látszik igaznak. Mint tudjuk ennek a látszatnak, azonban ténybelileg pont az ellenkezője az igaz, mihelyt megismerjük a csillagászat, a gravitáció, a csillagok és bolygóik mozgásának - szabad szemmel nem érzékelhető - kozmikus törvényeit.
A nem látható, rejtőzködő - tudatosan eltitkolt - történelem más értelmet adna a jelenlegi uzsoracivilizáció látható folyamatainak, történéseinek. A történelem kutatásának egyes területei ma is tiltva vannak. Egyes témák érinthetetlen tabuvá lettek, kutatásuk pedig adminisztratív és pénzügyi eszközökkel korlátozva, sőt kifejezetten tiltva van. Egy demokratikus jogállamban semmilyen témának sem szabadna érinthetetlen tabuvá válnia a tudományos kutatás számára. Ha a revizionistának nevezett történészek hibás kutatási eredményekkel állnának elő, akkor hibás eredményeiket, állításaikat helyes kutatási eredményekkel kellene cáfolni, nem pedig adminisztratív eszközökkel és jogi szankciókkal elhallgattatni őket. A tudományos kutatást nem szabadna kriminalizálni. A tények feltárásának minden más megfontolással szemben elsőbbséget kellene adni a tudományban.
Közhely, hogy a szólásszabadság mindig a máskéntgondolkodók szabadsága. A kutatási szabadság pedig a szólásszabadság alkotmányos alapjogának az érvényesülése a tudomány területén. Ha a társadalom legitim képviselője, a demokratikus állam, elhárítja magától a kutatási szabadság pénzügyi feltételeinek a biztosítását, akkor ez a fontos közérdeket szolgáló alapjog alárendelődik a magánpénzmonopóliumot birtokló szűk csoport partikuláris érdekeinek. A tényleges szólásszabadság és kutatási szabadság így nem az állami önkény, hanem a magánönkény áldozatává válik. Mennyivel jobb az a társadalmi berendezkedés, ahol nem az adminisztratív eszközöket igénybevevő állami kényszer, hanem a pénzügyi eszközöket bevető magánkényszer, fojtja meg a szólás- és kutatási szabadságot?
Világosan kitapintható a globalizáció történelmi folyamatában az önálló stratégiával és intézményrendszerrel rendelkező, államok feletti pénzhatalom szervezett irányító tevékenysége.
- Szabad-e kutatni ennek az irányítóhálózatot alkotó, államok feletti, szervezett pénzhatalomnak a történetét?
- Szabad-e kutatni kialakulását, belső szervezeti felépítését, hierarchiájának a működését szabályozó legfőbb törvényszerűségeket?
- Szabad-e kutatni a HÁLÓZAT alrendszereit, ezen alrendszerek sajátos funkcióit, kapcsolódásaikat a formális állami intézményekhez és a nemzetközi szervezetekhez, azt, hogy ez a HÁLÓZAT miként befolyásolja, ellenőrzi a demokratikusan választott intézményeket?
- Szabad-e kutatni, hogy melyek a HÁLÓZAT végső céljai a pénzrendszer magántulajdonbavételével, milyen stratégiát és taktikát követett az elmúlt 250 év során, amikor fokozatosan lecserélte a saját magánpénzrendszerére a nemzetállamok közpénzrendszereit?
- Szabad-e kutatni, hogy az elmúlt másfél évszázad történései miért követték és követik a mai napig szinte betűről-betűre egy Ohrana hamisítványnak bizonyult program előírásait?
- Szabad-e kutatni, hogy milyen gazdasági stratégiák, pénzrendszerbeli különbségek álltak a HÁLÓZAT útjában? Mely államok nyújthattak volna reális alternatívát, és miként kellett ezek ellenállását - többek között gazdasági válságok előidézésével és háborúk kirobbantásával - megtörve szabad utat nyerni a nemzetközi magánpénzmonopólium nemzetek feletti HÁLÓZATA számára?
A magánpénzmonopólium rendszerének jelenlegi korszakában csak interdiszciplináris felkészültséggel kutatható a történelem. Ha valaki azt mondja, hogy ő történész és ezért nem ért a pénzügyekhez, akkor valójában történészként sem képes megfelelő színvonalon tevékenykedni, mert nem képes megragadni a történelmi folyamat legfontosabb hajtóerőit. Az elmúlt 250 év történetének lényege ugyanis a pénzvagyont birtokló nemzetközi elit szervezett küzdelme a világhatalomért. Ezt a harcot a pénzhatalom fokozatos megszerzésével, az egyes államok monetáris felségjogainak a kisajátításával, és a befektető pénzemberek magánmonopóliumává alakításával, vívta meg sikeresen. Aki nem ismeri a privát kezekben lévő pénzmonopólium működésének belső törvényszerűségeit, az nem képes megérteni a politikai történéseket lényegileg meghatározó mélyebb és rejtett folyamatokat sem. Azaz felszínes történelem megírására kényszerül. A 20. század lényegében a magánpénzmonopólium kiépülésének és uralomra kerülésének az időszaka volt. Századunk főbb történelmi-ideológiai irányzatai, - a kozmopolita liberalizmus, az internacionalista marxizmus (a szociáldemokrácia és a trockista-leninista-sztálinista bolsevizmus), valamint a nacionalista fasizmus-nemzetiszocializmus-fallangizmus, továbbá a sajátosan amerikai new deal - mind a nemzetközi pénzuralom hódító előrenyomulásának a következményei. A nemzetközi pénzkartell egyrészt tudatosan idézte elő ezeket az irányzatokat terjeszkedése érdekében, mint pl. az internacionalista marxizmust (a trockista bolsevizmust), másrészt, mint uralmi törekvéseivel szembeni ellenállást, sajátmaga kényszerítette ki a megtámadott nemzetállamokból.
A kozmopolita pénzuralommal szembeni alternatíva keresése szülte meg az olasz fasizmust, a kétségbeesett védekezés a német nemzetiszocializmust, a spanyol fallangizmust, de még a fennmaradásáért rettegő sztálinista nemzeti bolsevizmust is. A magánpénzmonopólium uralmi törekvései nélkül nem érthető meg az első világháború, érthetetlenek a versailles-i béke irracionális feltételei, az egyébként életképes Dunai Monarchia felbomlasztásának, és a század elején gyors fejlődésnek indult Oroszország véres alávetésének és gazdasági kifosztásának az igazi okai. A második világháború pedig annyira az első folytatásának tekinthető, hogy, pl. Henry Kissinger csak egy 20. századi 30 éves háborúról beszél, amelynek két szakasza volt: az egyik 1914-1918-ig, a másik pedig 1939-1945-ig tartott, közte egy hosszabb fegyverszünettel. Liberális történészeink a nemzetállam védekezését - azaz egy nemzet közösségi érdekeinek az érvényesítését az ember, mint polgár jogainak a rovására - előszeretettel minősítik antidemokratikusnak, az egyéni szabadság autokratikus-diktatórikus uralommal történő korlátozásának. Azt már nem elemzik, hogy mi váltja ki szükségszerűen a nemzetekből ezt a védekező magatartást. Nem kutatják és nem is utalnak rá, hogy a transznacionális pénzuralomnak útjában állnak a nemzetállamok, amelyeket a pénzkartellnek le kell bontania - vagyis el kell távolítania az útból -, hogy helyükbe nemzetek feletti globális államát kialakíthassa. A magánpénzmonopólium működése csak akkor zavartalan, és tulajdonosainak abszolút uralma csak akkor biztosított, ha a világpolgár befektető-pénzemberek minden országban úgy tevékenykedhetnek, mintha az a sajátjuk lenne.
Liberális történészeinek tehát előszeretettel minősítik az emberi jogok sérelmének a nemzetállam védekezését a pénzvagyon monopóliumát a maga számára kisajátító, és az előjogaival visszaélő világpolgár egyéni önzésével szemben. Azt már elhallgatják, hogy a liberalizmus által hirdetett emberi jogok és politikai szabadságjogok - a magánpénzmonopólium világrendszerében - csupán a befektető pénzelit és az őt kiszolgáló politikai elit előjogaira szűkülnek. A társadalom túlnyomó többsége pedig - a formális jogok kulisszái mögött, a gazdasági és politikai esélyegyenlőség hiányában - ténylegesen a pénzdiktatúra jogtalan és kiszolgáltatott páriájává válik. Ez nem más, mint az arctalan pénzviszonyokba rejtett szolgai függőség modern formája.
Ma, pl. minden magyar polgár - a magánpénzrendszer által kialakított és fenntartott adósságfüggőség miatt - évente mintegy három hónapot ingyen dolgozik az általa nem ismert pénzvagyontulajdonosok egy szűk csoportjának, anélkül, hogy az arctalan pénzfeudalizmus eme modern robotjáról tudomása lenne. A magyar társadalmat a pénzmonopolisták ugyanis arra kényszerítik, hogy ellenszolgáltatás nélkül - minden évben - adjon át a számukra mintegy 8 milliárd dollárt, soha véget-nem-érő adósságszolgálat és profithozam formájában. Ezért a hatalmas összegért aztán megengedik annak a közvetítő közegnek - pénznek - a használatát a számukra, amely közvetítő közeget a magyar állam csekély önköltségért, gyakorlatilag ingyen is biztosíthatná a polgárai számára, ha a magyar állam szuverenitásához tartozó monetáris jogok nem kerültek volna magánkézbe. A nemzetközi pénzkartell a pénzrendszer kisajátítását a hazai pénzügyi elit - és az érdekeltté tett politikai elit - közreműködésével 1991-ben hajtotta végre a nemzeti banki törvény elfogadtatásával.
A pénzkartell célja, a világállam és a világkormány a szemünk láttára jön létre. Ennek legfőbb feltételei már adottak. A nemzetállamok monetáris hatásköre már az államok feletti pénzhatalom demokratikusan nem ellenőrizhető, politikailag felelősségre nem vonható technokratáinak a kezében van. Most folyik a központi bankok és az óriási nemzetközi bankok koncentrációja a termelőszférát egymás között felosztó világmonopóliumok létrehozásával párhuzamosan. Egyre több jel utal arra, hogy a szűkülő pénzteremtés végül a dollár, az euró és a jen egyesüléséhez vezet. Az egyes latin-amerikai államokban, és számos más országban is, már csak névlegesen van önálló pénz, pl. Argentínában vagy Magyarországon. Valójában már a FED, az Egyesült Államok pénzrendszerét 1913 óta kisajátító magánkartell, látja el számukra is a központi bank és a jegybank szerepét. Földrészünkön ezt a feladatkört az egyes tagállamoktól, valamint az Európai Unió törvényhozó és kormányzati szerveitől teljesen leválasztott - abszolút függetlenséget élvező - frankfurti Európai Központi Bank tölti be. Már csak rövid idő kérdése a világ központi bankjának a formális felállítása, és az egységes világvaluta bevezetése. Mindettől azt remélik az államok feletti pénzhatalom irányítói, vagyis "azok", hogy a konstrukciós hibában szenvedő és ezért összeomlásra ítélt pénzrendszer létét - amelyben az adósság növekedési görbéje már a függőleges fázisba érkezett - meg tudják hosszabbítani. Ez a pénzrendszer ugyanis gazdagodásuk és a világ feletti uralmuk legfőbb eszköze. A centralizációval és koncentrációval ennek az adósságpénzrendszernek az élete valóban meghosszabbítható, de belső instabilitása, és kibékíthetetlen ellentmondásai nem oldhatóak fel. Pusztulása csak idő kérdése. Az alternatív megoldásra való felkészülés már beindult.
A pénzkartell vezérkara már az 1970-es évektől kezdve folyamatosan gyűjti a világ aranykészletét. A központi bankok, köztük, pl. Magyarország és Svájc aranykészlete is, már a Wall Street bankjainak a trezorjaiban fekszik. Alan Greenspan, a Federal Reserve elnöke, nemrég kijelentette, hogy még mindig az arany a végső fizetési eszköz. Ez azt jelenti, hogy ha bekövetkezne a jelenlegi fedezetlen pénzrendszer felfúvódott spekulációs buborékának a kipukkadása, akkor a nemzetközi pénzkartell várhatóan ismét aranyalapra helyezi a világ pénzrendszerét, és így tartja meg az összeomlás után is a pénz feletti globális hatalmát. Az aranyalapú pénzrendszert ugyanis az ellenőrzi, aki rendelkezik a nemesfém készletekkel. Ezekhez van kapcsolva a papír- és számlapénzkibocsátás. A forgalomban lévő pénzmennyiség szűkítésével vagy bővítésével pedig szabályozni lehet a kamatok szintjét, az eladósítás, és az adósságszolgálat formájában megvalósuló jövedelemelvonás mértékét.
1982-től kezdődően (amikor Magyarországot beléptették a Nemzetközi Valutaalapba) - és 1989 után pedig gyorsított ütemben - ezt a fosztogató magánpénzrendszert importálta Magyarországra a nemzetközi pénzkartell szolgálatába szegődött magyar pénzügyi gépezet. Ezt a pénzuralmi rendszert adta el a magyar társadalomnak, megtévesztő propagandával, mint piacgazdaságot, holott ez a pénzvagyon birtokosainak egy erősen centralizált, a reálgazdaságot szinte teljesen maga alá gyűrő magánmonopolrendszere. A jelenkor történészének ismernie kellene ennek a magánpénzrendszernek a szerkezetét és működését, mert különben nem tudja megragadni azokat az erőket, amelyek a pénzuralom expanziójának 20. századi történelmét, és benne népünk sorsát meghatározták. A jelen történelmi korszak megértésének az igényével fellépő társadalomtudósnak tudnia kellene, hogy a nyugaton uralkodóvá tett pénzrendszer eredendően rossz és elterjedését nem annak köszönheti, hogy nincs nála jobb, hanem annak, hogy akik kigondolták, és akik egyben a haszonélvezői, elég erősek voltak ahhoz, hogy rákényszerítsék a világra. A rákényszerítés folyamatát pedig forradalomnak, haladásnak, modernizációnak, demokráciának, kommunizmusnak, humanizmusnak és globalizációnak nevezték el.
Az az érv, hogy a fejlett ipari országokban kivétel nélkül ez az adósságpénzrendszer működik, és ezen országok állítólag ennek a magánpénzrendszernek köszönhetik ipari és technológiai fejlettségüket, félrevezető. A valóság az, hogy ezek a fejlett kultúrájú, szorgalmas népek sokkal jobban élhetnének egy közpénzrendszerben, amely nem kényszerítené őket hatalmas kamatterhek viselésére. A legeladósodottabb országok ezek a fejlett ipari országok. Az Egyesült Államok államadóssága 6 ezer, az amerikai magánszektor és az állampolgárok adóssága pedig további 14 ezer milliárd dollár. Vagyis egyedül az Egyesült Államok lakossága együttesen 20 ezer milliárd dollár után fizet évente kamatot a nemzetközi pénzkartellnek. Németország államadóssága két és félezer milliárd márka. Japán is egyre mélyebbre süllyed az eladósodásban. Pedig eme legfejlettebb országokba áramlik a harmadik és a negyedik világnak nevezett szegényebb országok munkájának az eredménye is. A fejlett Nyugat életszínvonala ettől a perifériától a centrum országok felé tartó jövedelem átcsoportosítástól, - pontosabban jövedelemelvonástól - is magasabb. A fejlett országok tehát nem a jelenlegi rossz pénzrendszerük miatt élnek jól, hanem egyelőre ennek ellenére még jól élnek. De már nem sokáig, hiszen a jóléti állam ma már a múlté. Ha közpénzrendszerük lenne, a jelenleginél lényegesen magasabb nívón élhetnének.
A magyar történésznek éppen ezért kutatnia kellene, és adott esetben ki is mondania, hogy a pénzuralom hibás gazdasági és társadalmi rendszer, nem piacgazdaság, hanem monopolgazdaság, és Magyarországra való átültetése nem dicsőség és diadal, amit ünnepelni érdemes, hanem valójában vereség. Egy újabb súlyos következményekkel járó, talán a legkeményebb megpróbáltatás a magyar társadalom számára. Ez az uzsorás pénzrendszer a betetőzése a XX. századi magyar történelem sorscsapásainak, mert folyamatosan elszívja a nemzet erőforrásait, és gürcölő igavonóvá alázza a magyar népet. Ezért nincs mód a tartós és kiegyensúlyozott gazdasági növekedésre (csak az adózási és más kedvezményeket élvező multinacionális vállalatok növekednek, amelyek az alacsony munkabérekből származó profitjukat kiviszik az országból), a munkanélküliség felszámolására, a lakosságcsökkenés megállítására. Az évente kiáramló adósságszolgálat nem teszi lehetővé az égető társadalmi problémák megoldását. Ezért nem jutnak lakáshoz a fiatalok, ezért alacsony az átlagéletkor, ezért vagyunk világszinten az elsők között az alkoholizmus és ma már a kábítószerfogyasztás terén is, ezért fogy feltartóztathatatlanul a magyarok lélekszáma. A magyar nép legszerencsétlenebb évszázadát egy nagy remény elvesztése zárja. Hiszen a Nyugathoz felzárkózás akkor válik lehetőséggé, amikor ott már csaknem lebontották a jóléti államot, ahol a demokratikus képviseleti szervek hatalma már nagyrészt a múlté, ahol soha többé nem tud már munkához jutni legalább 18 millió ember.
A NATO-hoz való csatlakozásunk sem nemzetboldogító lépés. Ez a szervezet ma már elsősorban a nemzetközi pénzhatalom világrendjét védelmezi, azt a status quot, amely bebetonozza az adósságpénzrendszert, amely más népekkel együtt kamatfizető helótává tette a világ népeit, köztük a magyarok többségét is. Akármennyiszer állítja valaki, hogy erkölcsös, ha egy semmilyen értéket elő nem állító bankigazgató havi 8-9 millió forintos fizetést kap, míg az értéket előállító kutatótudós és egyetemi tanár csak 120-140 ezer forintos bérben részesül, attól még az erkölcstelen tény marad, amely ellentmond minden méltányosságnak. A "veszélyes üzemnek" minősített banki tevékenység és a bankárok által sokat emlegetett kockázatvállalás pedig másodlagos, mert az csupán az értékelőállító és ténylegesen teljesítményt nyújtó emberek hátán vállalt kockázat, azaz a reálgazdaság rovására történik. Az igazi kockázat ugyanis a termelésben résztvevő, valódi teljesítményt nyújtó, munkát végző, alkotóemberé. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a pénz önmagában egy értéktelen jel és mindenki, aki ezzel a jellel foglalkozik csak a mások által megtermelt érték újraelosztásával foglalkozik, vagyis kisegítő, kevésbé fontos tevékenységet végez, mint a reálgazdaság értékelőállító szereplői, akkor világossá válik, hogy meg kell szabadulnunk a magánpénzmonopólium mindent leigázó uralmától. Ha ezt nem tesszük meg időben, akkor az adósságpénz rendszerének az elkerülhetetlen összeomlása megint elsősorban minket, értékelőállító, de egyben kiszolgáltatott és igahúzó kisembereket fog sújtani. Ezek a tanulságok is levonhatók H. G. Rakovszkij kihallgatási jegyzőkönyvéből.
(Rakovszkij kihallgatási jegyzőkönyvének ismertetése itt befejeződik. A magyarázatok és zárómegjegyzések a szerkesztőtől, Drábik Jánostól származnak, aki a magyar szöveget a CODE-ban megjelent német szöveggel egybevetette. )



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése