2015. július 4., szombat

Gáz van babám !!!



Gáz van babám !!!


Emberek ébresztő! A legaljasabb maffiamódszerrel leverték a gázárakat 

2015. június 17. Sztárklikk 

hvg.hu megszerzett egy levelet, amit az EU energiaügyi biztosának küldött a magyar kormány május 8-án, egészen pontosan Trócsányi László igazságügyi miniszter küldte az uniós energetikai biztosnak, Miguel Arias Canete-nek. 
Ebben három energiapiaci lépést helyez kilátásba a kormány: 
- Háromlépcsőssé teszik a rendszerhasználati díjak ármegállapítási rendszerét. 
- A kormány megszünteti a "figyelembe nem vehető költségeket" - itt vélhetően a közműadóról van szó. 
- Gondoskodnak róla, hogy emelkedjen az energiaszolgáltatók jövedelmezősége. 
Ebben az az érdekes, hogy ha valóban ennek megfelelően fog eljárni a kormány, az a rezsicsökkentés végét, és a lakossági gáz- és áramárak emelkedését hozza magával. A hvg.hu szerint már a kormányban is azon agyalnak, hogy hogyan kommunikálják a rezsiharc feladását. 

Friss hír: az utolsó gázszolgáltató is feladja, eladó a TIGÁZ. 
És ha még most sem világos, hogy miről szólt a "rezsicsökkentés", akkor... Emberek ébresztő! 
A legaljasabb maffiamódszerrel leverték az árakat, ezzel minden külföldi és hazai vállalkozót elüldöztek. Most szétteszik a kezüket, hogy sajnos az Unió így, meg úgy...Az árak a fellegekbe. A szolgáltatók pedig a haverok kezébe... Ennyi. 
Forrás: Facebook Szerző: Juszt László 
Kapcsolódó: 
   Hvg.hu: úgy tűnik, hogy eddig tartott a rezsiharc 
   A mindenható rezsicsökkentés? Egy évvel a választás előtt kiváló kampánytéma 
   Pásztor István a "mutyilistáról" 
   Ha nincs 3 gyereke, ön ma dolgozik utoljára az államnak 




Hvg.hu: úgy tűnik, hogy eddig tartott a rezsiharc




2015-06-16 BY LESTYÁNSZKY ÁDÁM
1108

Egy, a Hvg.hu birtokába jutott levelezésből az derül ki, hogy a rezsiharc föladására készül a kormány. Nem arról van szó, hogy leállítanák a rezsicsökkentést, csupán a kilátásba helyezett intézkedések után aligha kerülhető el a gáz és áram drágulása.
A Hvg.hu által megismert, május 8-i keltezésű levelet Trócsányi László igazságügy-miniszter küldte az uniós energetikai biztosnak, Miguel Arias Cañetének. A levél létezését a tárca gyakorlatilag elismerte, de annak tartalmáról nem kívánt nyilatkozni, mivel az a kormány és az Európai Bizottság (EB) közötti nem nyilvános eljárás része. Cañete szóvivője szintén elzárkózott a nyilatkozattételtől, mondván kötelezettségszegési eljárás van folyamatban Magyarország ellen, és amíg az le nem záródik, addig semmit nem mondanak – írja az orgánum. Ennek ellenére a lap iparági forrásai megerősítették a levél tartalmára vonatkozó információkat.
Az energiaszámla két részből tevődik össze: energiaárból és rendszerhasználati díjból. Ez utóbbinak része például az átviteli, szállítási, elosztási, és a gáznál a tározói díj. A kormány lépései a következők lehetnek: átalakítják a rendszerhasználati-díjak ármegállapítási rendszerét, valamint megszüntetik a „figyelembe nem vehető költségeket”, ezáltal megjelenhet majd a számlán a közműadó, tranzakciós adó vagy energetikai különadó is.
Magyarországgal szemben két eljárás folyik jelenleg: az egyik – a kötelezettségszegési eljárás – szerint Brüsszel azt kifogásolja, hogy a Magyar Energetikai és Közműszolgáltatási Hivatal az uniós előírások ellenére nem működik függetlenül, illetve, hogy az energetikai szolgáltatók nem élhettek az őket megillető jogokkal, például a bírósági felülvizsgálat lehetőségével. A tarifarendszer is problémás lehet. A másik egy ezzel szorosan összefüggő jogsértési vizsgálat.
A Hvg.hu írásából kiderül: az egész eljárást azzal sikerült elérnie a kormányzatnak, hogy miután 2013 márciusában a Fővárosi Törvényszék a gázszolgáltatóknak adott igazat abban, hogy elszámolhatják-e például a tranzakciós illetéket, a közműadót, és az energetikai különadót, a kormány megvonta a pervesztes energiahivataloktól az illetékességi bizonyítványt, a közigazgatási bíróság illetékességének megszüntetésére pedig benyújtott egy törvényjavaslatot. Ennek alapján nem fellebbezhettek az energiacégek az állam által megszabott díjak miatt.
A változtatások időpontja a levelezésből nem derül ki, de a lap szerint a megfogalmazás arra enged következtetni, hogy a kormány nem vár éveket a döntéssel. Állítólag most azon törik a fejüket, hogyan kommunikálják a lakosságnak, hogy elveszítették a „háborút”.
A lap szerint Orbán húzhatja az időt azzal, hogy az állami energiatermelő és -szolgáltató cégek torkán lenyomja a veszteségeket, azonban ez csak ideig-óráig lehetséges, ugyanis a veszteségbe forduló cégek állami dotációja az Európai Unióban tilos. A rezsiharc feladása egyúttal azt is jelentheti, hogy a jogosítványukat visszaadó szolgáltatók visszatérnek a piacra, ez azonban az állami közműszolgáltató végét jelentheti – írja a Hvg.hu.










Kezd egyre szélesebb körben elterjedni egy értelmezés: a Fidesz a rezsicsökkentéssel rátalált az aranytojást tojó tyúkra. Az év eleje óta ennek köszönhetően nő a támogatottsága, mert ez érdekli az embereket, ezt értik az emberek, erre vevők az emberek. Tényleg ilyen egyszerű lenne?
490rezsi.jpg
Nem kétséges, hogy a rezsicsökkentés egy évvel a választás előtt kiváló kampánytéma: sokat lehet róla beszélni, lehet küzdeni a csúnya szolgáltatókkal, folyamatosan eseményeket lehet produkálni. Természetesen sokkal jobb a Fidesznek, ha erről szól a politikai kommunikáció, mintha a gazdaság helyzetéről vagy éppen az ellenzék programjáról, javaslatairól lenne szó – ebben az értelemben kétségtelenül professzionális, felépített politikával állunk szemben, amely ráadásul illeszkedik a kormány következetesen formált mondanivalójába, úgynevezett „győzelmi stratégiájába”. Ugyanakkor az a leegyszerűsített értelmezés, amely most azt sugallja, hogy az nyeri meg a választásokat, aki a legnagyobb számot mondja egy ehhez hasonló vitában, szerintem komoly tévedés.
Nézzük meg először az adatokat. A Fidesz a tavalyi utolsó felmérésekben – még a rezsicsökkentés bejelentése, potenciális hatása előtt - így állt a teljes népességben az egyes kutatócégeknél: 26, 19, 19, 22, 32. Ehhez képest most itt tart ugyanezeknél az intézeteknél: 26, 24, 24, 23, 32. Két cégnél tehát nincs semmilyen elmozdulás, egynél csak hibahatáron belüli, kettőnél viszont öt-öt százalékpontos a növekmény. A változás összességében pozitív, ugyanakkor látványos erősödésnek biztosan nem nevezhető.  Persze, nem zárható ki, hogy a hamarosan megjelenő új kutatások másoknál is jelentős növekedést mutatnak, de még ha el is fogadjuk az erősödés-tézist, akkor is bizonyításra érdemes ezt egyértelműen a rezsicsökkentéshez kötni.
Az akcióval kapcsolatban egyelőre egy megbízható felmérés áll rendelkezésünkre, bár bizonyára ennél több is készült már ilyen-olyan belső használatra. A Medián adataikétségtelenül árnyalják azt a képet, amelyet sokan sugallnak: a rezsicsökkentés ezek alapján egyáltalán nem tűnik mindent eldöntő automatizmusnak. Nem csodaszert látunk, amit beadva a választók ájult lelkesedéssel várják a választás napját, csak annyi látszik, hogy az alapvetően politikai törésvonalak alapján értelmezett akció azért a nem elkötelezett kormánypárti szavazók között is támogatókra talál. Mindez kétségtelenül feladatot adna az ellenzéknek, többet, mint egy kormányzati bénázás kommentálása, de messze nem nevezhető olyan elsöprő erejű, hatású témának, amelyet lehetetlen lenne hatástalanítani.
S itt érkezünk el a lényeghez: meggyőződésem, hogy nem önmagában a rezsicsökkentés, nem is annak  "zseniális" kormányzati kommunikációja alakítja ki a „kormány fel – ellenzék le” képet, hanem sokkal inkább az ellenzék alapvető impotenciája, ami ennek a számára kényes politikai kérdésnek a kezelésében látványosabb, mint más ügyek esetén. A téma kétségtelenül hasznos a kormánynak, a Fidesz képviselői derekasan végzik is az ezzel kapcsolatos iparosmunkát, táblákat cipelnek, minden közleményükbe beleírják, aláírásokat gyűjtenek, ám ezek önmagukban nem lennének elegendők a közhangulat megváltozásához. Kell mindehhez egy belső harcait vívó, a politizálás alapvető szabályairól és formáiról gyakran megfeledkező, a viták többségében – így ebben is - tehetetlennek és erőtlennek látszó ellenzék, amely amúgy az adatok szerint – a Tárki mai jelentését leszámítva - tavaly év végéhez képest érdemben nem is veszített támogatókat, ám amellyel kapcsolatban mégis egyre erősebb a kilátástalanság, a helyben járás érzése.
Mindezt azonban nem a rezsicsökkentés hozta, okozta, hanem olyan politikai problémák, rendezetlen személyi-hatalmi-politikai kérdések, amelyek mindaddig biztosan láthatók lesznek, itt maradnak, ameddig a baloldali ellenzék két legnagyobb pártja (MSZP és Együtt) nem dönti el valahogy az egyre erősödő belső harcot. Az "előválasztásnak" nevezett szituációban ugyanis - bár minden szereplő tudja, hogy amúgy ez ronthatja a későbbi választási pozícióját - nincs erő és idő másra, kifelé figyelni: itt az azonos oldalon állót kell először legyőzni, vele kell megküzdeni. Amíg ez a harc tart, a rezsicsökkentés és társai tarolnak: nem a csodafegyver, hanem az ellenfél hiánya miatt. S persze ebből az is következik: ha eldől, ha véget ér, sok szempontból új időszámítás következhet.
Ebben a képletben a nyár végéig – ősz elejéig feltehetően nem várható érdemi változás, s akkor is kétesélyes, hogy a végeredmény (a harc utáni csatatér állapota) a mai helyzethez képest erősíteni vagy gyengíteni fogja az ellenzéki szereplőket. Bár, lássuk be, olyan nagyon gyengíteni már nem igazán tudja.





NAPI AKTUÁLIS - Pásztor István a "mutyilistáról"







Egy igazi holokauszt - Az indiánok saját földjükön, hatvan millióból nyolcszázezren maradtak 

2015. június 24., 07:56 magyarno.com 

Elmondták nekünk, hogy látjuk majd Amerikát megjelenni és eltűnni. Amerika belülről haldoklik. Azért, mert elfelejtették a tanításokat arról, hogyan éljünk a Földön. 
Először van egy tisztulási szakasz, aztán következik a megújulás. Nagyon közel kerültünk ehhez az időszakhoz. 
Csak néhány hetet töltünk itt a földön, aztán a lélek világába költözünk. Ha az európaiak a mi szokásaink szerint éltek volna, amikor betették a lábukat, nem pusztulna Amerika. 
A fák azt lélegzik be, amit mi kilehelünk. Amit a fa kilélegez, arra van szükségünk nekünk. A víz szent. Az élőlényekkel közös a sorsunk. Amikor a földet, a vizet, a levegőt elrontják, a pusztításra az anyaföld reagál. 
Meg kell tanulnunk újra hinni a lélekben. Ez az első lépés. Nem létezik vég. A végtelen maga az élet. Az életnek nincs vége. 




A European Jewish Association felszólította az Európai Uniót, hogy engedélyezze az európai zsidóknak a fegyvertartást "közösségeik védelme érdekében". Menachem Margolin rabbi, a szervezet főigazgatója 2015. január 14.-én küldött levelet az Európai Unió vezetőinek, amiben követeli, hogy változtassák meg a fegyvertartást szabályozó törvényeket, hogy a zsidók könnyített úton fegyverhez juthassanak. 
Margolin szerint a fegyvertartási engedélyt a lehető leggyorsabb úton kell biztosítani a zsidóknak, ami azt jelenti, hogy szerinte a pszichológiai alkalmassági vizsgálatot is ki kell hagyni. 
A főrabbi szerint az európai unióban "sokan nem akarják enyhíteni a fegyvertartás feltételeit a zsidók számára" (?), de a tagállamok kormányaival erről már folyamatban vannak a tárgyalások." 
"Eljött a cselekvés ideje" - A főrabbi felfegyverezné az európai zsidóságot 


Eljött a cselekvés ideje" - A főrabbi felfegyverezné az európai zsidóságot



A European Jewish Association felszólította az Európai Uniót, hogy engedélyezze az európai zsidóknak a fegyvertartást "közösségeik védelme érdekében". Menachem Margolin rabbi, a szervezet főigazgatója csütörtökön küldött levelet az Európai Unió vezetőinek, amiben követeli, hogy változtassák meg a fegyvertartást szabályozó törvényeket, hogy a zsidók könnyített úton fegyverhez juthassanak.
A Washington Free Bacon szerint a rabbi azzal indokolja a követelését, hogy Franciaországban támadásokat követtek el zsidók ellen, vagyis a Charlie Hebdo elleni támadásra, és a kóserboltban történt túszejtésre hivatkozva akarja felfegyverezni az európai zsidóságot. "A párizsi támadás, valamint számos egyéb fenyegetés, ami az utóbbi években érte az európai zsidó közösséget, rámutatott, hogy elég volt a beszédből, eljött a cselekvés ideje."
"Eljött a cselekvés ideje"

A főrabbi levelében bűntudatot próbált kelteni az Európai Unió vezetőiben, visszahivatkozott arra, hogy szervezete "régóta figyelmezteti az Európai Uniót az egyre fokozódó antiszemitizmus veszélyeire, ami mostanra közvetlen veszélyt jelent az európai zsidóságra." Margolin hozzáteszi, hogy szervezete már régóta követeli a határozottabb fellépést az európai kormányoktól, és egyáltalán nincs meglepve a Párizsban történteken.
A rabbi azzal indokolja követeléseit, hogy sok zsidó nem meri látogatni a közösségi létesítményeket - beleértve a zsinagógát és a kóserboltot is -, mert félnek, hogy a Párizsban történt támadás megismétlődhet. "Sokan nem jönnek el a zsinagógába, mert félnek, és nagyobb biztonságban éreznék magukat azzal a tudattal, ha a közösség megfelelő kiképzéssel és fegyverrel rendelkezne egy esetleges vészhelyzet esetére."
Margolin szerint a fegyvertartási engedélyt a lehető leggyorsabb úton kell biztosítani a zsidóknak, ami azt jelenti, hogy szerinte a pszichológiai alkalmassági vizsgálatot is ki kell hagyni. "Ne legyenek kétségek afelől, a fegyvereket természetesen csak önvédelmi célra kérjük, egy meghatározott személyzetnek, ami a helyi hatóságoktól kapna kiképzést."
A főrabbi szerint az európai unióban "sokan nem akarják enyhíteni a fegyvertartás feltételeit a zsidók számára" (???), de a tagállamok kormányaival erről már folyamatban vannak a tárgyalások.
Szerző: Andre Lowoa 0 hozzászólás
Címkék:






Elrendelték a Kuruc.info holokamuzó rovatának törlését 



2015. június 25. Hír24 
A bíróság szerint törölni kell a Holokamu névre hallgató holokauszttagadó rovatot. Az ügyészség ment neki a bulvárlapnak. 

Elrendelte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Kuruc.info című bulvárlap egyik aloldalának, a Holokamu rovatnak a törlését - írja az ATV. A lépést korábban a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványozta, mert "az aloldalon olyan cikkek, írások összegyűjtése történt meg, melyek a holokauszt megtörténtét tagadják, kétségbe vonják, jelentéktelen színben tüntetik fel, illetőleg ezen állítást igazolni próbálják". Ezt a bíróság megalapozottnak találta. 
Az ATV megkereste Deutsch Tamás EP-képviselőt is, aki két évvel ezelőtt 72 órás ultimátumot adott az ügyészségnek a Kuruc felszámolására. Deutsch most elmondta, az amerikai szervek nem voltak partnerei a magyaroknak az ügyben, holott van büntetőjogi jogsegély egyezményünk van velük. Azóta változott a hazai törvényi háttér, mostmár elérhetetlenné tehetik a külföldön működtetett oldalakat is. 
Egy másik ügyben már jogerőre emelkedett az "Elbocsátó levelek, fizetési kimutatások, precíz adatkezelés - "unortodox" dokumentumok Auschwitzból" című cikkük leszedése. Mivel a tárhelyszolgáltató Amerikában nem szedte le a cikket, az a mai napig elérhető. Ezért jogsegélyakciót indított Magyarország, amire 30 napos határidőt szabtak, de ez lejárt. A Fővárosi Törvényszék egyelőre nem válaszolt, mi lesz a következő lépésük. 
Kapcsolódó: 
   A fél világot káoszba döntő Amerika megállapította, hogy kirekesztők, cigányellenesek és antiszemiták vagyunk 
   A bíróság szívén viseli a gyarmatosító ideológia sérthetetlenségét: a teljes Holokamu rovatunkat elérhetetlenné tennék 
   Földön fekvő szkinhedet rúgdosott egyszerre 20 rendőr Pozsonyban 





A fél világot káoszba döntő Amerika megállapította, hogy kirekesztők, cigányellenesek és antiszemiták vagyunk

Forrás: https://kuruc.info/r/2/144929/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Kiadta jelentését az amerikai külügyminisztérium az emberi jogok állapotáról. Arról, hogy hova juttatták ők az emberi jogok helyzetét az általuk lerohant vagy háborúba taszított országokban, "meglepő módon" nem értekeznek, szó esik viszont hazánkról, a kirekesztők és antiszemiták földjéről. John Kerry külügyminiszter Netanjahuval - elvégre ők csak tudják, mi az antiszemitizmus Magyarország esetében a jelentés kifogásolta a civil társadalom elleni "komoly" kormányzati és rendőrségi fellépést, a médiapluralizmus "további megnyirbálását", valamint "a romák diszkriminációját és kirekesztését". A dokumentum szerzői szerint az újraválasztott Fidesz-KDNP túlnyomórészt társadalmi konzultáció vagy az ellenzéki pártokkal való "befogadó párbeszéd" nélkül folytatta a 2010-ben elkezdett átfogó változtatásokat a jogi keretrendszerben és az államszerkezetben. Az amerikai külügyi tárca emlékeztetett rá, hogy nemzetközi szervezetek és emberi jogi civil szervezetek az elmúlt év folyamán továbbra is komoly bírálatokat fogalmaztak meg "a jogállamiság rendszerszerű eróziójának", a fékek és egyensúlyok, a demokratikus intézmények, az átláthatóság és "a független társadalmi hangok fokozódó megfélemlítése" ügyében. A jelentés emberi jogi problémaként nevezte meg a magyar börtönök túlzsúfoltságát, az előzetes letartóztatások hosszú időtartamát, az "egyházak" elismerésére vonatkozó eljárások politikai meghatározottságát, a menedékkérők "fogva tartását", a kormányzati korrupciót, a nők és gyermekek elleni erőszakot, a nők szexuális zaklatását, az antiszemitizmust és az emberkereskedelmet. A dokumentum szerint a kormány általában tett lépéseket a visszaéléseket elkövetett tisztségviselők, a többi között a biztonsági szolgálatok felelősségre vonása és megbüntetése érdekében. A civil társadalmi szervezetek azonban széles körben azt gyanították, hogy korrupciós ügyekben érintett kormányzati tisztviselők és közalkalmazottak büntetlenséget élveznek. (MTI nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/144929/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


A bíróság szívén viseli a gyarmatosító ideológia sérthetetlenségét: a teljes Holokamu rovatunkat elérhetetlenné tennék 

Forrás: https://kuruc.info/r/26/144917/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte egy a Kuruc.info oldalon elérhető Holokamu megnevezésű aloldal végleges hozzáférhetetlenné tételét - tájékoztatta az ATV-t Bagoly Bettina. A Fővárosi Főügyészség szóvivője közölte, hogy az ügyészség azért indítványozta az aloldal végleges hozzáférhetetlenné tételét, mert "az aloldalon olyan cikkek, írások összegyűjtése történt meg, melyek a holokauszt megtörténtét tagadják, kétségbe vonják, jelentéktelen színben tüntetik fel, illetőleg ezen állítást igazolni próbálják". A bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak találta. Mint ismeretes, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő még 2013-ban adott 72 órás ultimátumot az ügyészségnek, hogy "törvényes kötelezettségének végre eleget téve egyszer és mindenkorra" felszámolja a Kuruc.info működését. A portálunk betiltásának ügyét igencsak a szívén viselő ATV nemrég megkérdezte a zsidó politikust, hogy milyen lépések várhatók az ügyben. Deutsch elmondta, hogy hiába van az Egyesült Államok és Magyarország között hatályos és érvényes büntetőjogi jogsegély egyezmény, "az amerikai ügyészi és bírói szervek nem voltak partnerei a magyar jogalkalmazói szerveknek", ezért nem kapcsolták még le "a nyíltan neonáci honlapot". A politikus ugyanakkor hozzátette: a magyar parlament időközben módosította a Btk.-t, így már van lehetőség arra, hogy az ügyészség és a rendőrség kezdeményezésére "egy megindult büntetőeljárásban a bíróság olyan döntést hozzon, amellyel Magyarországon elérhetetlenné válnak a külföldön működtetett, külföldi technikai háttérrel működő honlapok". Az amerikaiak persze nem törölték Egy konkrét kuruc.infós cikk esetében már valamennyivel előrébb jár az igazságszolgáltatás - vagy legalábbis azt hiszi az ATV. A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság döntése értelmében ugyanis az Elbocsátó levelek, fizetési kimutatások, precíz adatkezelés – "unortodox" dokumentumok Auschwitzból című, 2013-ban megjelent cikk és az ahhoz tartozó hozzászólások végleges hozzáférhetetlenné tételét már elrendelték, a döntés márciusban jogerőre is emelkedett. A bírósági döntés ellenére azonban a cikk a mai napig elérhető, mivel az Egyesült Államokban található tárhelyszolgáltató "önkéntesen" nem távolította el a tartalmat. A bíróság ezért május elején jogsegélykérelmet terjesztett elő az Amerikai Egyesült Államok illetékes hatósága felé, az Igazságügyi Minisztérium közreműködésével. Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője korábban közölte a szektatévével, hogy a bíróság a kézbesítéstől számítva 30 napot vár a jogsegélykérelem teljesítésére, ezt követően tudja megtenni a további intézkedéseket. Mivel a 30 napos határidő is lejárt már, a magyarellenes tévé honlapjának szerkesztői ismét megkeresték a Fővárosi Törvényszéket. Egyelőre azonban nem kaptak választ - olvasható az atv.hu-n. Kapcsolódó: A "magyar" bíróság nagyon el szeretné tüntetni unortodox auschwitzi dokumentumainkat
Forrás: https://kuruc.info/r/26/144917/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Földön fekvő szkinhedet rúgdosott egyszerre 20 rendőr Pozsonyban





A Sme napilap birtokába került egy videofelvétel, amelyen látni,
hogy körülbelül húsz rendőr rugdos egy földön fekvő kopaszra borotvált fiatalembert, bizonyára a pozsonyi iszlámellenes tüntetés egyik résztvevőjét. A férfi nem védekezik, a rendőrök ennek ellenére megállás nélkül rugdossák. A belügyminiszter Robert Fico kormányfővel tegnap 15 rendőrt kitüntetett a példás bevetésért, azt, hogy valamelyikük közülük részt vett-e ezen az incidensen, egyelőre nem tudni.
Milan Žitný biztonsági elemző szerint a tüntetők viselkedése elítélendő és bár a rendőrség beavatkozása a tüntetésen jogos volt, ebben a konkrét esetben egyértelmű, hogy túllőttek a célon. Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány megígérte, hogy a történteket megvizsgálja. Kaliňák a közszolgálati rádiónak a felvételre reagálva annyit mondott, hogy a rendőrök eljárásán nem lát kivetnivalót. „Semmi törvényelleneset nem láttam. Ráadásul a felvételen nem látni az események előzményeit. A látottak alapján csak annyit mondhatok, hogy egy aktív ellenállást tanúsító személy ártalmatlanításáról van szó” – állítja Kaliňák.
Nem számolt, hát rugdosták
Fico a felvétel kapcsán azt bírta mondani, hogy "nincs ok kiállni a neonácik mellett". Az, hogy az újságírók megkérdőjelezték a rendőrök beavatkozását, a kormányfőt felháborította. „Önök valóban fantasztikusak. Minden áron le akarják járatni a rendőröket. Ezt hagyják abba. Nonszensz, hogy olyan beavatkozás után teszik ezt, melynek köszönhetően sikerült megvédeni Pozsonyt, mindezt úgy, hogy nem keletkeztek komolyabb károk, a nagy tömeget pedig kordában tartották” – mondta az újságíróknak a miniszterelnök, aki valószínűleg politikai nézeteik alapján megkülönböztet jogaikban alsóbb- és felsőbbrendű állampolgárokat.
A belügyminiszter szerint a letartóztatott személynek ilyen bevetés során a földön kell feküdnie, kezével a feje mögött és hangosan számolnia kell, amíg ezt nem teszi, a rendőrök addig figyelmeztetik, amíg nem tesz eleget felszólításuknak.
De mégsem volt olyan példaértékű a rendőrség beavatkozása a múlt szombati bevándorlásellenes tüntetésen, mint ahogy azt Robert Kaliňák belügyminiszter vasárnap állította. Rendőri túlkapás volt a tüntetés után, amit a belügyminiszter nem akar észrevenni.
A fiatalember nem tanúsított ellenállást, senkit sem támadott meg, így a rendőrök eljárása elfogadhatatlan és megalapozatlan” – mondta Žitný. Ráadásul a rendőrség hasonló bevetéseknél, amikor egy agresszív támadót kell hatástalanítani, csak a törvényben meghatározott kényszerítő eszközöket használhatja, s a rugdosás nem tartozik ezek közé.
Az ügyben indított vizsgálatot nehezíteni fogja a videofelvétel rossz minősége és az, hogy a rohamrendőrökön sisakok vannak, nem látni az arcukat, ezért nagyon körülményes lesz az azonosításuk. Kaliňák szerint a szombati rendőrségi beavatkozásra egyetlen panasz sem érkezett, ám Gašpar a felvétel alapján belső ellenőrzést kezdeményezett.
Több problémás beavatkozás is volt
Nem ez az első eset, amikor a rendőrök agresszívan támadtak. Két évvel ezelőtt Szepsiben több tucat ember, köztük nők és egy gyermek is, orvosi ellátásra szorult egy rendőrségi razzia után. Legutóbb pedig két hónappal ezelőtt került kórházba 15 ember a rendőrség egy bevetése után Füzesér (Vrbnica) községben, Nagymihály mellett.
A bevetésekről nem léteznek olyan videók, amelyek igazolnák a durva beavatkozás megalapozottságát, Kaliňák szerint a szükséges technika beszerzésére nincs pénz. A miniszter már többször megígérte, hogy a jövő évi költségvetésben megtalálják a forrásokat erre a célra.
Szigorítanák a gyülekezési törvényt
Fico a rendőrök tegnapi kitüntetésén megismételte, hogy belátható időn belül a belügyminisztérium kidolgoz egy törvénymódosítást, mely alapján be lehetne tiltani a szombatihoz hasonló tüntetéseket, amelyek nem tetszenek neki.
Olyan rendezvényeket érintene a tiltás, amelyek célja egyértelműen az alapvető emberi jogok megszegése, a garázdaság lesz, s melyek során emberek egészsége kerülhetne veszélybe” – mondta a miniszterelnök. Az egyelőre nem világos, hogy ezt milyen objektív kritériumok alapján tennék meg.
(dem, SITA, ujszo.com)








2015.06.24. hidfo.ru 
Bekérette Németország a magyar nagykövetet, és tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy Magyarország a továbbiakban nem fogadja be a nyugati országokból visszatoloncolt menekülteket. A nagykövettel tárgyaló német külügyi államtitkár kifogásolta az előzetes tájékoztatás elmaradását, valamint kifejezte tiltakozását az ellen, hogy Magyarország "egyoldalúan felrúgjon egy uniós egyezményt". 

Ausztria szintén kifogásait hangoztatta a kormány döntésével szemben; Bécsben az osztrák külügyminisztérium jogi és konzuli szekciójának főnöke, valamint az integrációs politikáért felelős főosztály vezetője folytatott megbeszélést a magyar nagykövettel. 

Az Európai Bizottság szóvivője szintén magyarázatot követelt a menekültáradat ellehetetlenítése kapcsán előállt helyzetre, miután a Demokratikus Koalíció alelnöke, Niedermüller Péter arra kérte, hogy az EB határozottan foglaljon állást a magyarországi menekült-helyzettel kapcsolatban. Az EB azt kifogásolja, hogy Magyarország kerítést épít a Szerbiával közös határon, hogy a további menekültáradatot leállítsa. Tapasztalatok szerint a határ fizikai elkerítése egy hetedére csökkenti az illegális bevándorlás mértékét. 

Miközben hazánk a fizikai határzárral a nyugati országokat is védelmezi, Németország és Ausztria azt kifogásolja, hogy nem fogadjuk vissza azokat a bevándorlókat, akiket szintén az EU nyomására voltunk kénytelenek beengedni, de azok nem Magyarország területén, hanem valamelyik nyugati országban akartak boldogulni. Németország és Ausztria részéről szintén látható egy olyan törekvés, hogy megszabadulnának a bevándorlók egy részétől - ezt a visszatoloncolással akarják elérni -, így egyszerű képmutatásnak nevezhető, hogy Magyarországtól pedig ennek ellenkezőjét várnák el. 

Az Európai Unió láthatóan egy olyan menekültpolitikát akar ráerőltetni Magyarországra, hogy 
- saját területünkre engedjük be a bevándorlókat, 
- de az ő területeikre lehetőleg ne engedjük tovább, 
- és akit tömegével visszatoloncolnak, azokat fogadjuk be. 

Eközben azt is elvárnák, hogy mi ne toloncoljuk ki a bevándorlókat, mert az már a "szolidaritás hiánya", és "embertelenség" lenne. Legyünk szolidárisak a nyugati országokkal, legyünk szolidárisak a bevándorlókkal, és mi lássuk el a bevándorlók tömegeit, akikkel valamelyik nyugati ország nem volt szolidáris, és nagyon is kitoloncolta őket? Ezt várná el tőlünk az Európai Unió. Ha a kormány nem lép fel elég határozottan, a bevándorlás minden irányból ide összpontosulhat, mert a nyugati országokban láthatóan van elég politikai akarat ahhoz, hogy ezer számra deportálják a nemkívánatos külföldieket. 

Ha tovább fokozódik a helyzet, és a nyugati országok tömegével akarják visszatoloncolni a nekik nemkívánatossá vált bevándorlókat, lehet, kénytelenek leszünk az osztrák határt is lezárni, - és ebben az esetben már fél lábbal az Európai Unión kívül vagyunk. 
Kapcsolódó:
   
Brüsszel bekeményít: azonnali magyarázatot vár az Orbán-kormánytól
   
Célpont - Franciaország képtelen integrálni a bevándorlókat
   
Soha olyan jó dolog nem történhet egy ország gazdaságával, mint amikor ellepi egy rakás bevándorló
   
Ahogy azt előre jeleztük, megindult a brutális exodus
   
Sokkal több bevándorló fog jönni, és radikalizálódás várható!
   
Aki további "menekültekre" vágyik, nézze meg, jó eséllyel hogy jár majd egy szép napon a felesége vagy a lánya!
   
Kis híján zendülés tört ki Röszkén, menekült úrék ugyanis nem elégednek meg akármilyen elszállásolással
   
Kezdődik: afrikai "menekült" akart késelni a bicskei Tescóban
   
Videó: Kisgyermekes anyát vertek el a feketék
   
"Elszemtelenedtek a bevándorlók" - ezt látják a megtámadott kamionosok
   
Új "szabadságjog" Miskolcon: fejszeviselés közterületen
   
Bécs: "Ausztria nem tűrheti", amit Magyarország művel menekültügyben
   
Hogyhogy? Svájc lezárhatja déli határát
   
Brüsszel magyarázatot kér a magyar kormánytól
   
Magyar határzár: meggondolatlan döntésről beszél az ET
   
Magyarország maradéktalanul betart minden európai uniós jogszabályt
   
Átmenetileg nem fogadjuk a visszatoloncolt migránsokat
   
Százával fogják az illegális bevándorlókat Szeged határában
   
AI: Nem bűncselekmény az illegális határátlépés
   
Szeged határából jelentjük: helyi fiatalok is benne vannak az embercsempészetben
   
Fellázadtak a bevándorlók a röszkei hangárban
   
Röszkén "megcsillant a magyar jövő" egy kis szelete!
   
Botrány! Menekültlázadás tört ki Röszkén!
   
Bevándorlók Szerbiában: tuberkulózist és rühöt hoztak magukkal, nagy a fertőzésveszély!
   
Időzítés: Colleen Bell Szegeden
   
Orbán nagyot ment Brüsszelben: hozzánk nem küldenek menekülteket
   
Meg kell védenie mindenkinek a saját határait - mondta Orbán Viktor
   
Márpedig ezt egyedül nem lehet megoldani
   
Horvátország(?) kész menekülteket befogadni


Toroczkai László: A zöldhatáron útleveleiket, irataikat megsemmisítve, törvénysértően az országunkba behatoló bevándorlók (ismét napi ezer fő) szokásukhoz híven tüzet raktak az erdőink közepén, aztán ott hagyták, az erdőtüzet pedig az ásotthalmi önkéntes tűzoltók és az erdészek akadályozták meg, köszönhetően a gyors reagálásuknak, ügyességüknek, munkájuknak és bátorságuknak. Ők és a közmunkások az éjszaka közepéig őrködtek, nehogy újra feltámadjon a tűz. A helyszínen megtalálták a migránsok eldobott ruháit. Örülnék, ha a bevándorláspártiak néha ránk, törvénytisztelő, dolgozó magyar állampolgárokra is gondolnának, akiknek rengeteg kárt és végeláthatatlanul sok munkát adnak a törvénytelenül, zöldhatáron át beszökő bevándorlók tízezrei. Vagy ezek a nagy jogvédők a magyargyűlöletüktől elvakulva, minket, itt élőket, magyarokat nem is látnak? 

Az illegális migráció megfékezése érdekében az Amerikai Egyesült Államok irányítását is át kellene vennem, mert - bár erről keveset hallani -, de a jelenlegi sok milliós migrációért nem elhanyagolható részben az USA és fő szövetségesei (Izrael, Franciaország, Nagy-Britannia, Törökország stb.) is felelősek, akik destabilizálták a velük nem szövetséges arab országokat. 

Ahogy azt előre jeleztük, megindult a brutális exodus, egyre többen jönnek, hogy még a kerítés előtt bejussanak az országunkba. Becslésem szerint az elmúlt napokban napi ezer fő lépett be itt a mi vidékünkön Magyarország területére. Tegnap csak a tűzoltóságnak köszönhető, hogy nem történt katasztrófa, mert a bevándorlók felgyújtották az erdőt. Az egy szem mezőőröm pedig éjjel megállított egy 20 bevándorlót szállító csempészbuszt, a magyar embercsempész az erdőbe futott, ahol két román (vendég)rendőr vette üldözőbe, de nem tudták elkapni. A mezőőröm, oldalán egy gázpisztollyal, órákon át egyedül őrizte a megvadult bevándorlókat, mire megérkezett a rendőri erősítés. Miután Szegedre szállították a migránsokat, az ügyész az ásotthalmi mezőőrt kezdte támadni, hogy miért foglalkozik ő a bevándorlókkal, van-e ehhez egyáltalán joga. Vérlázító... 

Menekültnek álcázott harcosokkal akarja elárasztani Európát sz Iszlám Állam, akiknek az lenne a feladatuk, hogy ámokfutást rendezzenek, támadásokat intézzenek a kikötők ellen. Ne felejtsétek: Az al-Nuszra és az ISIS azoknak a szélsőséges elemeknek az ideológiai és szervezeti leszármazottjai, amelyeket az USA-kormány hozott létre harminc évvel ezelőtt. Az FSA ("szabad szír hadsereg")együttműködik az al-Nuszrával, az al-Nuszra ("az al-Kaida hivatalos szír ága" együttműködik az ISIS-szel, az USA pedig pénzt és fegyvereket küld az FSA-nak. (B.E.) 


Brüsszel bekeményít: azonnali magyarázatot vár az Orbán-kormánytól


A dublini rendelet (az EU egyik menekültügyi jogszabálya) nem tartalmaz olyan lehetőséget, amely szerint a fogadó tagállamok felfüggeszthetnék a menekültek átvételét” – emlékeztet a szóvivő.
Az Európai Bizottság azonnali magyarázatot kér Magyarországtól arra, miért függesztette fel a menekültek más uniós tagállamokból való visszafogadását.
Amint korábban megírtuk: Magyarország egyoldalúan felfüggesztette a Dublin III. néven ismert új dublini rendeletet; a döntésről kedden kora délután tájékoztatta az osztrák külügyminisztériumot Perényi János, Magyarország bécsi nagykövete.
Miután Magyarország technikai okokkal magyarázta lépését más államoknak, az Európai Unió tudni akarja, hogy milyen lépések történtek a probléma megoldására - jelentette a Reuters hírügynökség egy uniós szóvivőre hivatkozva.
Minthogy a dublini rendelet (az EU egyik menekültügyi jogszabálya) nem tartalmaz olyan lehetőséget, amely szerint a fogadó tagállamok felfüggeszthetnék a menekültek átvételét, a bizottság azonnali magyarázatot kért Magyarországtól arra, hogy milyen természetű és kiterjedésű technikai akadályról van szó, és milyen intézkedések történtek ennek kezelésére” - jelentette ki a bizottság egyik szóvivője.

Soha olyan jó dolog nem történhet egy ország gazdaságával, mint amikor ellepi egy rakás bevándorló

Na gyorsan küldjétek őket Izraelbe !!!
A másik felét az USA – ba Ők bombázták szét őket !!!



Sokkal több bevándorló fog jönni, és radikalizálódás várható!



KISGYERMEKES ANYÁT VERTEK EL A FEKETÉK


Mirror egy az USA-ban található parkban készült felvételt tett közzé, amelyben bemutatták az eltérő kultúrák találkozását.
Egy színesbőrűekből álló csapat támadt rá egy a padon, a kisgyerekével békésen üldögélő anyukára. A támadó fekete nőt, a pár éves csöppség testi épsége sem különösebben érdekelte. Ütötte, rúgta, vágta a fiatal anyát, miközben a gyermek hangosan sírt.



ELSZEMTELENEDTEK A BEVÁNDORLÓK” - EZT LÁTJÁK A MEGTÁMADOTT KAMIONOSOK


Félnek a kamionosok Calais-nál, a francia-brit kompkikötő környékén az illegális bevándorlók erőszakosságától, ráadásul a rakomány közé bemászó migránsok hatalmas anyagi károkat okoznak a cégeknek és a sofőröknek.
Az Alfahírnek Tóth Sándor, egy hazai fuvarozócég sofőrje nyilatkozott, aki saját maga is többször tapasztalta a Calais-ban lévő apokaliptikus állapotokat. Mint elmondta, a jelenség nem új: már 2006-ban is jellemző volt, hogy a francia kikötő környékén migránsok törték fel a raktereket, az ő kamionjáról egyszer 11 embert kellett leszedni. Mostanra azonban – ahogy ő fogalmazott – elszemtelenedtek az útonállók, és mint a világot bejárt videókon látható, a többnyire afrikai bevándorlók, akiket a kamionos szlengben csak "beduinoknak" neveznek, szó szerint ostrom alatt tartják a kamionokat. Igaz, erre rásegített a kikötőben kirobbant sztrájk is, ami miatt óriási dugók lettek, a migránsoknak pedig eljött a Kánaán.

Önellenőrzés kell

Pedig mindez nem játék: ha a többlépcsős ellenőrzések során az angolok találnak illegális bevándorlókat a raktérben, a sofőrök ellen akár eljárás indulhat embercsempészet miatt, a bírság pedig fejenként 2000 font, azaz mai árfolyamon csaknem 900 ezer forint. Tóth Sándor esetében 11 emberről volt szó, akiket még időben, a franciák fennhatósága alatt sikerült leparancsolni a járműről – máskülönben 22 ezer fontos, azaz majdnem 10 millió forintos bírságra számíthatott volna. Persze nem is volt véletlen, hogy a hatósági vizsgálat előtt saját maguk nézték át a rakományt. Mint lapunknak elmondta, legutóbb idén május 22-én járt ott kamionnal, és akkor csak azért nem tudtak felmászni hozzá a migránsok, mert már Hatvanban direkt úgy pakoltak fel, hogy ne férjen be senki, aki kinyitja az ajtót. Kárt azért így is sikerült okozniuk a szállítmányban.
Itt egy magyar kamion fülkéjébe (!) másztak be
A Calais-n keresztül szállító kamionosok a migránsok miatt tehát folyamatos önellenőrzéseket kénytelenek végezni, mielőtt a kikötőbe állnának. Ha nyomát látják annak, hogy valaki bemászott, akkor még a franciáktól teljes kontrollt kérhetnek, ekkor a kikötőben alaposan átvizsgálják a járművet. A vizsgálatok során még szén-dioxid szintet is mérnek, hogy van-e bent ember. Sándor azonban már olyan trükkről is hallott kamionos körökből, hogy a migránsok ezért zacskókba fújják ki a levegőt. A "szívhang-monitorral" a zörejeket vizsgálják, ez is az embercsempészet miatt van. Alább látható minderről egy összefoglaló videó, 2:41-nél találnak afgánokat a rakomány közé bújva:

Százmilliós kár néhány pillanat alatt

A szállított árukban történő kár pedig jelentős: amennyiben a kamion élelmiszert szállít, úgy azt a brit hatóságok értelemszerűen megsemmisítik, de más esetben is komoly gondok jelentkezhetnek. Az egyik nekünk elmesélt történet szerint egyszer egy magyar gyárból szállítottak volna Londonba intim betéteket, ilyenkor pedig a rakomány higiéniai állapotára kínosan ügyelnek, „még egy apró lyuk sem lehet a ponyván”. Éppen ezért volt végzetes következménye annak, amikor migránsok szabadultak fel a kamionra, akik ráadásul a francia rendőrök későbbi utasítására sem voltak hajlandóak leszállni, ezért könnygázzal segítettek nekik jobb belátásra térni. Ettől ugyan lejöttek, de a londoni cégnek már sem a könnygázzal, sem lábnyomokkal borított rakomány nem kellett, így szépen megköszönték a közreműködést, és az egész cuccot hazaküldték Magyarországra.
Calais-ban egyébként jelenleg is kerítést építenek, hogy megóvják a kikötőt az idegenektől, de ha nem fogják őrizni, akkor ugyan úgy semmit nem fog érni, mint amit a magyar kormány tervezne létrehozni a szerb határon.
Így másztak be egy magyar kamionba Calais-ban

Félnek a kamionosok

Meg nem erősített hírek terjednek arról az interneten, hogy egy lengyel kamionsofőrt (sőt talán egy magyart is) megkéseltek a fuvarra váró bevándorlók. Ha ezek nem is feltétlenül igazak, azt Sándor saját szemével látta, amikor egy kamionost vertek össze, amiért egy vas eszközzel el akarta őket zavarni a rakománya közeléből.
A mára szélsőségessé váló, sáskajárás szerű calais-i állapotok miatt sok kamionos tagadta meg az Angliába történő szállítást, és ezt a cégek is megérhetik, hiszen a több tíz, vagy akár százmillió forintot érő szállítmányok ilyenkor ki vannak téve a felszökő bevándorlók károkozásainak. Gondoljunk csak arra, hogy vajon hol végzik el anyagcseréjüket, ha nem a szállítmány között. Az ilyen áru pedig már teljesen érthetően lesz visszafordítva az akár több ezer kilométeres út után is, hiszen a megrendelő tiszta és rendezett áruért fizet, nem azért, amin napokig éltek koszos emberek.

Beduinok földje

A francia kikötővárosban, ami az Anglia felé történő fuvarozás központját jelenti, becslések szerint több ezer bevándorló tanyázik. Mindannyian a britekhez akarnak eljutni, pedig Franciaország már igencsak Nyugat-Európa, így „menekültként” való kezelésük még annál is abszurdabb, mint amikor a szerb-magyar határon átrohanókról beszélünk.



2015. 03. 5. 13:03

ÚJ "SZABADSÁGJOG" MISKOLCON: FEJSZEVISELÉS KÖZTERÜLETEN

A Miskolci Rendőrkapitányság szerint semmilyen jogsértést nem követ el az, aki közterületen fejszével mászkál. Ráadásul a Jobbik szerint nem békés szándékkal hanem azért, hogy meglincseljék a számozott utcákba esetleg betérőket.
Jakab Péter szerint a számozott utcai renitensek új “szabadságjogot” vívtak ki Miskolcon: a közterületen történő fejszeviselés jogát. A képviselő emlékeztetett, múlt év végén Diósgyőr szurkolók forgattak videoklipet a számozott utcákban, amit a helyi cigányság egy része rasszista támadásként értelmezett, válaszul pedig fejszével, husángokkal és harci kutyákkal várták az esetleg visszatérőket.
Minderről videofelvétel is készült, ezt felhasználva fordult a Jobbik a rendőrséghez, tájékoztatást kérve: milyen intézkedést tettek a közterületen csoportosan felfegyverkezett személyekkel szemben. A rendőrség szerint az érintettek se szabálysértést, se bűncselekményt nem követtek el, ezért semmilyen eljárás nem indult ellenük. Jakab ezek után maga is fejszével jelent meg a sajtótájékoztatón, bízva abban, hogy ellene sem indul eljárás.
Pakusza Zoltán a Jobbik önkormányzati képviselője ennek kapcsán felidézte: 2012-ben az Avason békésen, fegyvertelenül sétáló szebbjövősöket azonnal fogdába vitte a rendőrség, amiért szerintük a közrend fenntartásának látszatát keltették, akik viszont élet kioltására alkalmas eszközökkel készülnek közterületen erőszakos cselekményt elkövetni, azok semmilyen szankciót nem érdemelnek.
A politikus szerint ismét fel kell tenni a kérdést, kit véd valójában a rendőrség, és mennyit érnek így a közbiztonságra költött milliók, hiszen nem kell közbiztonsági szakértőnek lenni, hogy megállapítsuk, mi a veszélyesebb a közrendre: egy mellény vagy egy fejszével, harci kutyával felfegyverkezett antiszociális csoport a nyílt utcán. "Komoly problémák vannak ott, ahol egy mellény viselésért fogda, a lakosság terrorizálásáért viszont semmi sem jár" - fogalmazott a Jobbik képviselője.


Svájc lezárhatja déli határát


Ha a menekültek beáramlása Olaszországból folytatódik, ideglenesen le fogjuk zárni a határt – fogalmazott Noman Gobbi, Svájc legdélebbi kantonjának, Ticino kormányának elnöke, írja a The Local. A politikus szerint ez az egyetlen módja, hogy Svájc nyomást gyakoroljon azon országokra, amelyek nem tartják tiszteletben a kötelezettségeiket.

Gobbi szerint az ország elsősorban a francia határzár okozta nyomás miatt kényszerülhet a lépésre, ugyanakkor kritikával illette Olaszországot is, mivel az 1990-ben elfogadott dublini egyezmény szerint az az EU-tagország felelős a menedékkérőkért, amelybe először belépnek.
A bevándorlókérdés megoldása egyre kilátástalanabb, amióta az osztrák és francia határőrök nem engedik be országukba az Olaszországból érkező migránsokat. Bár a május végén bemutatott kvótarendszerről a csütörtökön kezdődő EU-csúcstalálkozón kellene dönteniük a tagállamoknak, az álláspontok kevéssé közeledtek. A visegrádi négyek a múlt pénteki találkozójukon jelentették be, hogy elutasítják a kvótarendszert. Amit az Európai Bizottság javasol, az ellentétben van az önkéntességnek az Európai Tanács által képviselt elvével – mondta Robert Fico szlovák kormányfő a tanácskozást követően. Múlt héten David Cameron brit miniszterelnök is hangsúlyozta, a menekültek beáramlását elsődlegesen Észak-Afrikában kellene kezelni, bár a közös menekültügyi szabályok alól Nagy-Britanniának, Dániának és Írországnak is opt outja, azaz mentessége van. Spanyolország is a kvóták felülvizsgálatát kérte, kérve, hogy nagyobb arányban vegyék figyelembe a munkanélküliségi rátákat.
A fő vita az elosztás kapcsán egyébként az önkéntesség, illetve a kötelezőség elve között húzódik. Olaszország ugyanakkor már tűréshatára végére ért. Miután Matteo Renzi olasz miniszterelnök meglebegtette, hogy ha a tagországok nem segítenek, schengeni vízummal látják el a menekülteket, az osztrákok és a franciák közölték, újabb tíz és fél ezer szálláshelyet hoznak létre, és Ausztria is új menekültbefogadó helyek létrehozása mellett döntött. Ez azonban még mindig nem jelent megoldást, bár a kvóták szerint legtöbb menekült befogadására kötelezett Németország kész vállalni a felelősséget.



Magyar határzár: meggondolatlan döntésről beszél az ET


MTI | 2015. június 18., csütörtök
Meggondolatlanság Magyarország terve, hogy kerítéssel állja útját a migránsoknak - így reagált az egyik mikroblogon közzétett rövid üzenetben csütörtökön az Európa Tanács emberi jogi biztosa, Nils Muiznieks a szerdai budapesti bejelentésre.
A lett politikus úgy ítélte meg, hogy a menedékkérelem akadályozása helyett az ahhoz való hozzáférésre kellene helyezni a hangsúlyt.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán jelentette be, a kormány arról döntött, hogy a magyar-szerb határ 175 kilométeres szakaszán négy méter magas kerítést kell építeni, az intézkedést Pintér Sándor belügyminiszternek jövő szerdáig kell előkészítenie.
Az Európai Unió is megszólalt: a határőrizet tagállami felelősség, de a nemzetközi jogot tiszteletben kell tartani
A határok őrizete tagállami felelősség, és a tagállamoknak kell eldönteniük, hogy ehhez milyen intézkedéseket tartanak szükségesnek, de az uniós és a nemzetközi jogot, így az érkezők emberi jogait is tiszteletben kell tartani - hangsúlyozta az Európai Bizottság illetékes szóvivője arra a szerdai bejelentésre reagálva, hogy Magyarország kerítést épít a magyar-szerb határon.
Az emberi jogok mellett Natasha Bertaud külön kiemelte annak az elvnek a tiszteletben tartását, hogy senkit sem szabad olyan országba visszatoloncolni, ahol élete, testi épsége nincs biztonságban.
A migrációs ügyekért felelős szóvivő emellett annyit mondott, hogy a bizottság nem a kerítések alkalmazását tartja a legjobb megoldásnak, inkább más intézkedéseket javasol, de ezeket nem részletezte.
"Csak nemrég bontottuk le a falakat Európában, nem kellene ismét felhúzni őket" - mondta Bertaud.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán jelentette be, a kormány arról döntött, hogy a magyar-szerb határ 175 kilométeres szakaszán négy méter magas kerítést kell építeni, az intézkedést Pintér Sándor belügyminiszternek jövő szerdáig kell előkészítenie.


Átmenetileg nem fogadjuk a visszatoloncolt migránsokat


Magyarország megtelt”, Brüsszel magyarázatot vár

 – 2015.06.23. 19:48 
Magyarország egyoldalúan felfüggeszti a Dublin III. rendeletet, írja az osztrák Die Presse. Kovács Zoltán, kormányszóvivő és Perényi János, hazánk bécsi nagykövete az Indexnek megerősítette a hírt.  
menekültek 20150623
Technikai okokból, határozatlan ideig felfüggeszti a Dublin III rendeletet, azaz a menekültek visszafogadását más uniós országokból a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal - közölte a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel. Erről tájékoztatta Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Lengyelország, Luxemburg, Németország, Norvégia, Olaszország, Svédország és Szlovákia hatóságait.
Az Európai Bizottság közölte kedden, hogy azonnali magyarázatot kért Magyarországtól arra, miért függesztette fel a menekültek más uniós tagállamokból való visszafogadását. Miután Magyarország technikai okokkal magyarázta lépését más államoknak, az Európai Unió tudni akarja, hogy milyen lépések történtek a probléma megoldására - jelentette a Reuters hírügynökség egy uniós szóvivőre hivatkozva. "Minthogy a dublini rendelet (az EU egyik menekültügyi jogszabálya) nem tartalmaz olyan lehetőséget, amely szerint a fogadó tagállamok felfüggeszthetnék a menekültek átvételét, a bizottság azonnali magyarázatot kért Magyarországtól arra, hogy milyen természetű és kiterjedésű technikai akadályról van szó, és milyen intézkedések történtek ennek kezelésére" - jelentette ki a bizottság egyik szóvivője.
Hozzátették, hogy az illegális bevándorlással érintett uniós tagállamok közül a legleterheltebb Magyarország erején felül veszi ki részét a helyzet kezeléséből, az ország kimerítette a rendelkezésére álló kapacitásokat. A magyar rendőrség június 22-ig az ország schengeni külső határain 60 620 ember – ezen belül a magyar-szerb határszakaszon 60 089 embert – fogott el tiltott határátlépés miatt. „Magyarország a rendelkezésére álló kapacitásokat kimerítette” – tették hozzá, azzal együtt, hogy a helyzet gyors cselekvést kíván, Magyarországnak lépnie kell még az Európai Unió döntései előtt. 
Magyarország az uniós szolidaritás jegyében arra kérte a dublini rendszer tagállamait, hogy ne indítsák el az előre tervezett „menekült transzfereket”, illetve újabbak indítását egyelőre ne tervezzék. A magyar hatóságok dolgoznak a kapacitások bővítésén, ez időt vesz igénybe. Mint írták: az ország mindenben eleget tett a nemzetközi szerződésekben vállalat kötelezettségeinek, regisztrálta a dublini eljárás kérelmezőit és levette ujjlenyomataikat. A közlemény szerint Magyarország vált az Eurodac-rendszer (a tagállamok területén illegálisan tartózkodó vagy oda illegálisan belépő személyek ujjlenyomatainak összehasonlítását végző rendszer) alkalmazójaként azonosíthatóvá, mint olyan ország, ahol az illegális migráns elsőként lépte át jogellenesen a határt. Eközben azonban elég egy pillantást vetni bármely földrajzi atlaszra ahhoz, hogy belássuk: Szíriából, Afganisztánból legkevesebb négy állam határát kellett – szintén jogellenesen – átlépnie a magyar bevándorlási hatóságnál kérelmet előterjesztőnek.
A dublini rendelet (Dublin III.) az EU egyik menekültügyi jogszabálya, melynek értelmében a menekültek csak abban az uniós tagállamban nyújthatnak be menedékkérelmet, ahol először léptek az európai közösség területére. Ezután e menedékkérők ügyében csak az adott ország hatóságai illetékesek, ezért a többi uniós tagállamból visszaküldhetik a menedékkérőt az adott tagállamba.
A menekültügyi rendelet tiszteletben tartására szólított fel az osztrák belügyminiszter
Az EU egyik menekültügyi jogszabálya, az úgynevezett dublini rendelet tiszteletben tartására szólított fel az osztrák belügyminiszter, miután Magyarország kedden bejelentette, hogy felfüggeszti a menekültek visszafogadását más uniós országokból.
Johanna Mikl-Leitner az APA osztrák hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aki továbbra is határok nélküli Európát akar, annak be kell tartani a schengeni határokat, s ugyanez vonatkozik a dublini rendeletre is. A belügyminiszter elmondta: Ausztria kész segíteni Magyarországnak a nehéz helyzetben. Negyven rendőrt küldünk a szerb-magyar határhoz, egyértelmű, hogy egy ilyen segítség nem szabad, hogy egyoldalú maradjon - mondta a belügyminiszter.
Az APA értesülése szerint Perényi János bécsi magyar nagykövetet bekérették az osztrák külügyminisztériumba. Az osztrák belügyminiszter csaknem két hete felfüggesztette az új menekültügyi eljárásoG. Juhász Juditkat, így jelezve, hogy Ausztria tehermentesítésére uniós szinten várnak megoldást. A Bevándorlási Hivatal összes munkatársát olyan ügyek kivizsgálására csoportosították át, amelyekben a menedékkérők vélhetően már beadtak kérelmet egy másik országban. Miközben az újonnan jövő menekülteket Ausztria továbbra is regisztrálja és befogadja, az új kérelmek elbírálását további intézkedésig felfüggesztették. Az osztrák belügyminisztérium szóvivője szerint az év eleje óta hatszázhúsz menedékkérőt irányítottak át másik uniós tagországba a dublini rendelet értelmében. A szóvivő becslése szerint a menedékkérők negyedéről van szó. A legtöbben Magyarországból és Olaszországból érkeznek, azonban pontos országokra lebontott statisztika nem áll rendelkezésre. A Die Presse szerint a magyar döntés közvetlenül érinti Ausztriát, és a láncreakciót indíthat el, érintve ezzel legközelebb Olaszországot.
Kovács Zoltán szerint Magyarország megtelt
"Megteltünk" - így kommentálta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna kedd esti hírműsorában azt, hogy technikai okokból, határozatlan ideig a folyamatban lévő ügyekben felfüggeszti a menekültek visszafogadását más uniós országokból a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal. A kormányszóvivő hangsúlyozta: már hetek óta beszélnek arról, hogy a magyar ellátórendszer megtelt, naponta 600-800 ember érkezik a zöldhatáron át illegálisan Magyarországra, ami óriási terhet ró azokra, akik a bevándorlók regisztrációját végzik.
"Nyugodtan mondhatjuk, hogy Magyarország erején felül veszi ki a részét abból a küzdelemből, ami itt zajlik, míg - méltatlan módon - csak a mediterrán országokat sújtó dolgokról beszélünk" - tette hozzá. Mint mondta: az ország nem tudná kezelni, ha a délről érkező migrációs nyomás mellett elkezdenének visszaáramlani azok a menekültek, akiknek az ügyét más országokban kedvezőtlenül bírálták el.
Hozzátette, "egy rendszerszintű hibával állunk szemben, ezt mi folyamatosan mondjuk, várjuk azokat az intézkedéseket és válaszokat, amelyek európai szinten és a tagállamok szintjén is tudnak segíteni a kialakult helyzet kezelésében" - mondta Kovács Zoltán.

A külpolitikai szakértő szerint ellenlépéseket is kiválthat a rendelet
A dublini rendelet nem ad lehetőséget az európai uniós tagállamok, hogy felfüggesszék azt, így a magyar lépés uniós ellenlépéseket is kiválthat - mondta Gálik Zoltán külpolitikai szakértő, egyetemi docens az M1 aktuális csatorna kedd esti hírműsorában. Gálik Zoltán szerint egy európai uniós rendeletet csak abban az esetben lehet felfüggeszteni, ha a rendelkezés erre lehetőséget ad, a dublini egyezmény ezt nem teszi lehetővé. Az úgynevezett Dublin III. rendelet pontosan felsorolja, hogy miként reagálhat egy állam a szóban forgó helyzetre: jelezheti például a problémát, majd pedig kidolgozhat egy válságkezelési cselekvési tervet. Magának a rendelet végrehajtásának, illetve az ezekből fakadó kötelezettségek felfüggesztésével nagyon óvatosnak kell lenni, mivel a lépés az unió bíróságának, vagy pedig az európai emberi jogi bíróságnak az ellenlépéseit is kiválthatja - mondta, hozzátéve, hogy ebben az esetben akár a menekültek is perelhetik az adott tagállamot.
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/28610/Atmenetileg_nem_fogadjuk_a_visszatoloncolt_migransokat?honnan=Nemzeti_Hirhalo#sthash.7qJGOZAN.dpuf



Elég volt már a csapból is a migráció folyik



Amerikai invázió készül térségünkben! 

Vass Csaba Június 23, 2015 Nemzetiarcvonal.net 
Lengyelországba, a balti országokba, Bulgáriába, illetve Romániába telepítene nehézfegyverzetet és tankokat az Amerikai Egyesült Államok egy "átmeneti" időszakra. Ezt az az Ashton Carter amerikai védelmi miniszter közölte, aki a minap az amerikai terroristaképzés viszontagságairól beszélt. 
Tankokat, ágyúkat, és nagy valószínűséggel rakétákat is hoznak az amerikaiak térségünkbe. Kezdetét veszi tehát Kelet-Európa katonai megszállása, a dicsőnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető amerikai hadsereg által. A médián keresztül sugárzott iszonyatos véleményterror, a liberalizmus pusztítása, a kamatrabszolgaság nem elég - vélik az amerikaiak, ide nehézfegyverzet kell. Nem okoz nehézséget számukra a légtér feletti irányítás átvétele sem. Kiválóan tudnak most az ukrán helyzetre hivatkozni. Kíváncsian várjuk, hogy hazánkkal mi a terve a terror terjesztőinek, de semmi jó sejtésünk nincs, ismerve ezeket a tömeggyilkosokat. 

Eddig csak messziről néztük, de hamarosan testközelből figyelhetjük őket... Jönnek a mészárosok! 
Kezdődik hát...! Amiről Vezetőnk, Győrkös István hosszú évek óta beszél. Eljön a vér és a vas ideje! Csak az idióták gondolják, hogy az USA a szabadság értékeinek védelmezőjeként vonul fel térségünkben. El fognak kapni minden hazafit, minden olyan magyart, akit nem tudnak élete elhazudására kényszeríteni, a tévé előtt tespedő chips-zabálóvá tenni. 
Kapcsolódó: 
   Magyarország a NATO elkötelezett szövetségese 
   A szülei tartják el Szijjártó Pétert? 
   Mindent átsző a korrupció Magyarországon 
   McCain szerint amerikai fegyverek kellenek Európába, mert Putyin súlyos veszélyt jelent 





Magyarország a NATO elkötelezett szövetségese



A Capable Logistician 2015 hadgyakorlat egyértelműen jelzi, hogy Magyarország a NATO elkötelezett szövetségese - jelentette ki Hende Csaba a hadgyakorlat csütörtöki bemutatója után tartott sajtótájékoztatón Várpalotán.
A hadgyakorlatot a helyszínen nézte meg Áder János köztársasági elnök és Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke is.
Hende Csaba úgy fogalmazott: a magyar kormány védelmi politikája egyértelmű, a NATO walesi konferenciáján vállalt kötelezettségeit teljesíti Magyarország. Hozzátette, 2016-ban 50 milliárd forinttal, mintegy 22 százalékkal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése.
A miniszter az 1800 katona, 600 technikai eszköz, összesen 32 szövetséges és partnerország részvételével zajló gyakorlat fontosságáról azt mondta, az ország biztonsága, védelme a honvédség erején és a szövetségesi együttműködésen alapszik. A gyakorlat nagyszerű lehetőséget kínál a kiképzésre és a valós többnemzeti műveletekre való felkészítésre, és egyben erősíti a magyar honvédség védelmi képességét - tette hozzá.




Fotó: Rácz Tünde




















Rámutatott, Magyarország számára kiemelkedően fontos ez a gyakorlat, hiszen az általános célokon túl a visegrádi négyek által 2016 első félévében készenléti szolgálatot adó harccsoport értékelési folyamatához is hozzátartozik.
Úgy fogalmazott: a várpalotai "0" ponti lőtéren csütörtök délelőtt tartott bemutatón tapasztaltak meggyőzőek voltak. Mind a magyar, mind pedig a többi nemzet katonái kiválóan felkészültek a feladatokra - jelentette ki Hende Csaba.
A sajtótájékoztató után újságírói kérdésekre válaszolva Hende Csaba kijelentette, a jelenlegi állapot szerint a Magyar Honvédség nem kapott feladatot a magyar-szerb határon semmiféle építmény felállítására.
A miniszter beszélt a Gripen-balesetek hatásairól is. Közölte, ezek a szlovén légtérben folytatott biztosítási tevékenységben nem okoznak fennakadást, hiszen ezt a feladatot az egyébként is szolgálatban levő készenléti erőkkel Kecskemétről látják el.
























Hende Csaba azt mondta: a legnagyobb kihívást a szeptember és december közötti, az észt, a lett és a litván légtérbiztosításban való magyar részvétel jelenti, de "vállalásainkat fenntartjuk, azokat teljesíteni fogjuk". Hozzátette, elképzelhető, hogy a balesetek miatt különleges intézkedésekre, átütemezésekre és adott esetben svéd partner segítségére is szükség lehet.
A gyakorlatokra kitérve arról is beszélt, hogy a légi utántöltő képesség begyakorlására most kapnak első ízben kiképzést a magyar pilóták. Erre utántöltő gépet bérelnek, és mivel az egyik magyar kétüléses Gripen a tavaszi baleset miatt nem tud felszállni, a svéd partnerek bocsátanak rendelkezésre egy ugyanilyen típusú vadászrepülőt.
A miniszter szólt a pilótasisakok éjjellátó képességgel való ellátásáról, valamint arról is: a kormány mintegy 3,5 milliárd forinttal támogatta a levegő-föld csapásmérés növelését, amely precíziós lézerirányítású bombákkal történik. Hende Csaba hangsúlyozta: ezzel a fejlesztéssel olyan képességre tesz szert a magyar légierő, ami a térségben egyedülálló.
(MTI)
Politikusaink ugyan olyan terroristák mint a NATO államok politikusai , csak hogy míg ők olajért , és aranyért rabolnak a mi politikusainknak csak a homok marad , hát ezért játszanak ők a homokozóban !!!




A szülei tartják el Szijjártó Pétert?



A külügyminiszterré kinevezett Szijjártó Péter évek óta milliókkal többet tesz félre, mint amennyit keres. Azt állítja, hogy korábbi lakását és családi házát teljes egészében a szülei vették neki, és a most megvásárolt luxusvillához is 79 millió forinttal járultak hozzá. Szijjártó megtakarításai közben 7 év alatt megduplázódtak: idén már 82 millió forintja volt a bankban. De akkor miből él a külügyminiszter és gyesen lévő felesége? A külügy szerint a jelentős családi segítség mellett a jövedelméből és befektetései hozamából. Valami nem stimmel.
Szijjártó Péter mostanáig egy 140 négyzetméteres családi házban lakott Dunakeszin. Ez nem egy luxusingatlan: egy zöldövezeti lakópark egyik ikerházának feléről van szó. Ide született 2011-ben első, idén pedig második gyermeke.
Úgy tűnik, mostanra kinőtték a 140 négyzetmétert. Idén tavasszal ugyanis Szijjártó egy háromszor nagyobb, 400 négyzetméteres házat vett meg Dunakeszi kis forgalmú, jól szituált részén. A ház a Google-térképen ugyan látható, kertjét azonban nem lehet megnézni – fehér folt takarja ki. Nem tudni, mi lehet ott, és azt sem, hogy ezt még az előző tulajdonos kérte vagy már a két napja kinevezett külügyminiszter védelmét szolgálja. (Cikkünk megjelenése után a Külügyminisztérium sajtófőnöke azt közölte, hogy Szijjártó nem kért kitakarást. A kert más online térképeken látszik is.)



szijartovilla-1
A Szijjártó Péter által most megvett, 400 négyzetméteres dunakeszi ház.  
Fotó: Google Street View
A luxusvilla megvásárlása épp szerdán derült ki, amikor a politikus a kormány új külügy- és külgazdasági minisztereként letette az esküt. Az RTL Klub szerint a ház vételára 167 millió forint volt, amit Szijjártó nem cáfolt. Mint kiderült, a házra még rá is kell költeni. A Blikk szerint május óta folynak a felújítások a villában. Az ott dolgozó emberek azt mondták: csak három fürdőszoba van a házban, de ezt Szijjártóék kevesellhették, mert állítólag ötöt szeretnének. Ezt Szijjártó sajtósa ugyanakkor határozottan cáfolta. 

Kisfiam, vegyétek meg, segítünk!

De honnan van ennyi pénze Szijjártó Péternek? A jelentős vagyongyarapodásáról beszámoló RTL Klubnak az új miniszter először azt mondta: a 167 millió forint felét, 80 milliót saját zsebből fizette ki, a felesége és felesége szülei pedig összesen 20 millióval járultak hozzá a vételhez. A fennmaradó 67 milliót (!) Szijjártó szülei adták össze: 33 milliót ajándékba, 34 millió forintot pedig családi kölcsön formájában.
Csütörtök este azonban Szijjártó egy másik verzióval állt elő. A „pontosítás” szerint saját megtakarításaiból csak 68 millió forint származott, 10-10 milliót felesége és annak szülei adtak, 
Szijjártó Péter szülei pedig 79 millió forinttal járultak hozzá a fényes politikai karriert befutó, 36 évesen külügyminiszterré kinevezett gyermekük nagyobb fészekbe költözéséhez: 

a fiatalok 45 millió forintot kölcsönbe kaptak, 34 milliót pedig ajándékba
 .
Vajon miért módosította úgy a ház finanszírozásáról szóló magyarázatot, hogy szülei többet, ő viszont kevesebbet adott bele? Pedig Szijjártónak a 2014 májusában leadott vagyonnyilatkozata szerint értékpapírokban, biztosítási eszközalapokban és takarékbetétben lett volna 82 millió forint megtakarítása.

Kell egy lakás, ha Pestre mész tanulni  

A család nagyvonalú segítsége a kezdetektől kíséri Szijjártó Pétert. Eleve nem üres zsebbel indult neki az életnek. Már 16 éves korában a Szijjártó család átlagos, győri kertes házának 3/5-e az ő nevére került. Akkoriban az örökösödési adó népszerű elkerülési módja volt, hogy a házat adásvételként írták a gyerekek nevére, a szülők pedig haszonélvezeti jogot kaptak



szijjarto streetview
Szijjártó Péter győri háza a Majorok utcában
Fotó: Google Street View
Egy féléves amerikai tanulmányút után Szijjártó Péter 1997-ben érettségizett a győri bencés gimnáziumban. Ebből az alkalomból 19 évesen egy 69 négyzetméteres, VIII. kerületi lakás boldog tulajdonosa lehetett. Ekkor még semmilyen jövedelme nem volt, így semmi különös nincs abban, hogy ezt a szülei vették neki.  
Közgázos tanulmányaival egy időben azonban beindult Szijjártó politikai karrierje is. Győrben önkormányzati képviselő lett, 1999-ben megalapította a Fidelitas győri csoportját, 2002-re pedig a Fidelitas országos alelnöke és országgyűlési képviselő lett. Ekkor még csak 24 éves.
Első vagyonnyilatkozata szerint ekkor már 4,8 millió forintos megtakarítása van. Honnan? A Külügyminisztérium válasza szerint ez is „szülői segítséggel állt elő azzal együtt, hogy Szijjártó előtte már négy évig önkormányzati képviselő volt”.

Csendes vidéki környezetre vágysz, távol a város zajától?

Egy évre rá, 2003-ban Szijjártó Péternek lett egy szép családi háza Dunakeszin is. Ez az a ház, ahol mostanáig lakott. Vajon miből tudott megvenni 25 évesen egy 140 négyzetméteres házat a hozzá tartozó 357 négyzetméteres telekkel, amit egy ingatlanszakértő kérésünkre akkori áron átlagosan 25 milliósra becsült? Nem fogják kitalálni. A Külügyminisztérium válasza nem okoz nagy meglepetést, és a pontos vételárat is elárulja:
Az ingatlant 2003-ban szülei vásárolták Szijjártó Péter részére, és a vételár teljes egészét ők finanszírozták, ami akkor 27,5 millió forint volt.   
A fiatal politikus karrierje közben töretlenül ível felfelé. A Fidelitas országos elnöke, a Fidesz győri elnöke lesz, 2005-ben pedig a Fidesz országos szóvivője és kommunikációs igazgatója. 2006-ban Szijjártó a párt „rosszabbul élünk, mint négy éve” kampányának szócsöve. Ez rá biztosan nem vonatkozott. Akkori vagyonnyilatkozata szerint ugyanis 
a 28 éves Szijjártó Péternek ekkor már 29 millió forintos megtakarítása volt értékpapírban, és három ingatlan tulajdonosa volt.

szijjarto dunakeszi streetview
Szijjártó Péter eddigi dunakeszi otthona egy ikerházban.
Fotó: Google Street View
Az MSZP ifjúsági szervezete a kampány kellős közepén kérdőre is vonta a luxusbaloldalozó Fidesz-szóvivőt: vajon hogyan tudott egy négyéves ciklus alatt több mint 20 millió forintot megtakarítani. Szijjártó akkor is családja adományozó kedvére hivatkozott. Azt állította, hogy nagyszülei születésétől fogva egy betétkönyvben gyűjtötték neki havi megtakarításaikat, amit nagymamája halála előtt át is adtak neki.

Apu, el kéne adni a pesti lakást!

2006-ban másodszor is veszített a választáson a Fidesz. Szijjártó ekkor adta el a budapesti lakást. Ez elvileg látható vagyonbevallásában, a következő évben ugyanis megtakarításai 14 millió forinttal emelkednek. Ekkor már 43 milliója volt a bankban. 






Szijjártó Péter megtakarításai 2006-201429 300 00043 300 00049 689 00029 580 00035 990 77850 282 00062 758 51578 724 39782 168 613200620072008200920102011201220132014június
Nagyobb méretBeágyazás
A következő nagyobb fordulópont Szijjártó életében a 2009-es év volt. Megnősült és vett egy 91 négyzetméteres nyaralót Balatonedericsen, aminek 4/5 részben lett tulajdonosa. A nyaraló mellett több mint 10 ezer négyzetméternyi, több helyrajzi számon szereplő földet, szőlőt vesz, amelynek felerészben lesz tulajdonosa. 
A vásárlás után Szijjártó megtakarításai ugyan 20 millió forinttal csökkentek, de ezt két év alatt vissza is tudta pótolni:
2010-ben 6 milliót tudott félretenni, 2011-ben pedig 14 milliót – mindezt úgy, hogy közben további földeket vásárolt Balatonedericsen.


Szijjártó Péter nettó jövedelme és megtakarításainak növekedéseForrás: képviselői vagyonnyilatkozatok9 002 58110 145 88010 075 3809 927 1324 022 3556 410 77814 291 22212 476 51515 965 8823 444 216-2 591 8034 145 3422 401 1356 038 750-578 139Éves nettó jövedelemEnnyivel nőtt a megtakarítása az adott évbenEnnyivel többet/kevesebbet tett félre, mint amennyi az egész éves nettója volt20102011201220132014 (május)
2011-ben vagyunk. Szijjártó ekkor országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos, a miniszterelnök szóvivője, a miniszterelnök sajtó- és szervezési stábjának vezetője. Ez így együtt soknak tűnik, de nem jár olyan sok pénzzel, mint ahogy azt az ember gondolná. Összes jövedelme ekkor havi bruttó 1 229 100 forint, ami nettóban 800 ezer forint körül van.
Ekkor egy évben tehát összesen kb. 9 millió forintot kereshetett. Igen érdekes, hogy a 9 milliós összjövedelme mellett hogyan tudott földeket venni a Balatonnál és közben 14 millióval növelni a megtakarításait. 
A Szijjártó-féle gazdasági csoda az ezután következő két évben is folytatódott. Ugyan 2012 májusától a Miniszterelnökség, valamint a Nemzeti Külgazdasági Hivatal irányításáért felelős államtitkára lett, a jövedelme az előző évekhez képest nem változott jelentősen. Ekkor évi nettó 10 milliós fizetése mellett
  • 2012-ben 12 millióval
  • 2013-ban 15 millióval 
gyarapította megtakarításait. Így érkezünk el 2014 májusához.
Az országgyűlési ciklus végén leadott vagyonnyilatkozatában már 82 milliós megtakarításról számol be. 
Szijjártó Péter tehát 2006 óta megduplázta a pénzét a bankban.
Vajon hogy lehet ez? Az összes fizetését a bankba tette? De akkor miből élt közben gyesen otthon lévő felesége és a gyerekei? Vagy tényleg a szülei tartották el a külgazdasági államtitkárt? 
Ezeket a kínzó kérdéseket Szijjártó Péternek is feltettük. Ezt a választ kaptuk:
Szijjártó Péter anyagi helyzete változását három tényező alakította:
  • fizetésből megtakarított összegek
  • befektetések hozamai (ezeknek mindig az aktuális piaci értékét vette számításba a vagyonnyilatkozat leadásakor)
  • szülők által biztosított anyagi háttér.
Rendben, a hozamok. Szijjártónak valóban végig tekintélyes tőkéje volt a bankban, ami egy éven belül hozhatott néhány millió forintot. Nézzük meg ebből a szempontól az egyik legsikeresebb évét. 2013-ban a megtakarításai az előző évhez képest 15 965 882 forinttal emelkedtek. Ha valóban az összes jövedelemét betette a bankba, akkor befektetései 9 százalékos hasznot hoztak egy év alatt. Ha csak éves jövedelme felét tette félre, abban az esetben évi 17 százalékos hozamot ért el. Ez nagyon ügyes és bátor befektetési tevékenységet feltételez.       

Segítőkész és módos szülők

Akkor marad a család. Szijjártó Péter édesapja valóban jól menő győri vállalkozó. Édesanyja az egyik győri szakközépiskola tanára volt, de az utóbbi időben ő is beszállt az idősebb Szijjártó egyik cégébe. 
Szijjártó István vasúti beruházások mérnöki munkáival foglalkozik. Korábban a jól menő Vasútépítők Kft. egyik tulajdonosa volt, de később eladta részesedését, és csak alkalmazottként maradt a kft.-ben. Közben azonban megalakította a 15 millió forintos alaptőkéjű SZI-GEO Mérnöki Tanácsadó Kft.-t, amelyben Szijjártó édesanyja és testvére, Sarolta is tulajdonos. A 2011-es indulás ellenére hamar megugrott a cég forgalma, a cégadatok szerint tavaly már több mint 240 milliós árbevételt könyvelhettek el. A cégből azonban a szülők nem vettek ki nagy pénzeket. A taggyűlési jegyzőkönyv szerint 6 milliót vettek fel osztalékként, 33,5 milliót pedig átvezettek az eredménytartalékba.

Nem jól tudjátok , mert állami gondozott a nemzetközi tendereken elnyert projektekből 40 % - ot hasít ki , és ebből 30 % a pártkasszába vándorol és 10 % meg a zsebét üti .
Hát itt is lehetne már egy kisebb tűzeset , mert ez is a nemzeti vagyonunkra hajazik , és nincs elszámoltatás !!!!
Ja és te meg fizeted a korupcióval megterhelt számlákat , mert az adód erre megy rá !!!!


Mindent átsző a korrupció Magyarországon




Visszaélések Mindenhol van, de nálunk az összefonódások kiterjedtebbek. A politikán kívül, a magánszférában, de még az egészségügyben is tapasztalhatók visszaélések. Minden kormánynak volt egy-két nagy ügye. Európában a középmezőnyben vagyunk. A megszüntetéséhez nagy elhatározás és politikai akarat kellene.

Hofi megmondta: a korrupció az, amiből kihagynak. Az emberek többsége valóban így vélekedik. A többi európai országhoz képest, Magyarországon annyiban más a helyzet, hogy a visszaélések sokkal jobban átszövik a közszféra minden szintjét. A kutató szerint a mostani amerikai ügy hatására sem változik semmi.
Hat érintettje van az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalomnak, mind a hatan közszereplők, vagy kapcsolatban állnak a kormánnyal - ennyi ami biztos. Az, hogy kik szerepelnek a tiltólistán, eddig hivatalosan nem derült ki. A szankció indokaként egy ügyet emlegetnek kitartóan, e szerint a washingtoni politikai döntéshozóknak az nem tetszett, hogy áfacsalók lehetetlenítik a magyarországi étolajpiacot és a csalások károsultjai között van az amerikai érdekeltségbe tartozó, Bunge nevű cég is. A hírek arról szólnak, hogy miután a cég többször felkereste az adóhatóságot az észrevételeivel, ajánlatot kapott, ami arról szólt, hogy egy alapítványi számlára befizetett kétmilliárd forintos összegért, a hatóság elnéző lesz az amerikai céggel szemben is, a versenytársakat pedig alaposan megbírságolja. A Bunge viszont inkább amerikai hatóságoknál keresett segítséget és most telt be a pohár, hogy azóta sem történt semmi.
Jávor István, korrupciókutató, az ELTE Szociológiai Intézetének docense szerint, bár az USA - hasonló helyzetekben - köztudottan erőből politizál, a gyakorlat alapján ez az ügy önmagában nem eredményezne ilyen súlyos reakciót. Azt mondta: a háttérben Budapest és Washington viszonyában valami olyan politikai vagy diplomáciai ügy állhat, amiről egyelőre nem tudunk.
Visszaélés mindenhol van
"Olyan ország, ahol nincs korrupció és olyan szervezet, ahol nincs korrupciós kockázat, nem létezik - mondta Jávor István. - Az elmúlt években, éppen Hollandiában volt hasonló botrány az ottani adóhivatal körül, pedig a korrupció ott nem jellemző. Magyarországot, a korrupcióval közepesen fertőzött, de a romló helyzetben lévő országok közé szokták sorolni. A kutatásaink alapján azt mondhatom, amiatt vagyunk az átlagnál rosszabb helyzetben, mert nálunk a korrupció nem korlátozódik a gazdasági vagy politikai szférára, hanem teljesen áthatja a közélet és a társadalom különböző szintjeit és szervezeteit, egész az egészségügyig. Van ennek egy hagyománya Magyarországon a szocialista időkből, sőt korábbról is és a rendszerváltással sem alakult ki az a normatartó, szabálykövető bürokratikus rendszer, ami az alapja lehetne a becsületes működésnek. A hivatalok és háttérintézmények vezetői politikailag elkötelezett emberek, a kormány iránt elkötelezett vezetők irányítják azokat az állami intézményeket, amelyeknek a kormány hatalmát kellene ellenőrizniük. De, az igazságszolgáltatást, az igazságügyi szakértést, a bűnüldözést és a törvényhozást is áthatják ezek az összefonódások. Gondoljunk csak az elmúlt évek botrányaira, a Rezesova ügyben lecserélt szakértőkre, vagy a Vizoviczki ügyre, ahol több tucat rendőrről derült ki, hogy a rendszeres kenőpénzért mindent elnéztek és elintéztek. És ez csak a felszín. Egy most folyó kutatásunk éppen azt mutatja majd be, hogy a bírók között, mennyien elkötelezettek és hogy egy-egy vidéki városban, gyakorlatilag a helyi elit köreiben, magán bizniszek keretében születnek meg bizonyos ítéletek. Ez, a fejlettebb európai országokban elképzelhetetlen. Magyarországon viszont minden kormány idején ugyanígy működött."
A közbeszerzéssel is sok a baj
A kutatások azt bizonyítják, hogy az elmúlt években offshore területeken és az építőiparban ugrott meg legjelentősebben a korrupció. Ez nem is csoda, 2007 és 2013 között 8000 milliárd forint fejlesztési forrást költhetett el Magyarország uniós programokból. A megnövekedett források és a 2007-es gazdasági válság miatt lecsökkent megbízások egyszerre magyarázzák a korrupció szintjének emelkedését.
"Mértékadó kutatások szerint a közbeszerzések 65-75 százaléka érintett korrupcióban, és ezekben az esetekben 10 és 25 százalék közötti felárról beszélhetünk - mondta Jávor István. - De ez nemcsak azért problémás, mert drágítja a beruházásokat, hanem azért is, mert ez a morál, a minőség romlásával, az előírások kijátszásával és az alvállalkozók kizsákmányolásával jár együtt. Ez a 65-70 százalék pedig azt is jelenti, hogy ennyi lehet minimum az állami, önkormányzati intézmények fertőzöttsége. Hiszen ők a közbeszerzések szereplői."
Idén készült el az EU első korrupcióellenes jelentése, amely szerint évi 120 milliárd euró veszik el az EU tagállamaiban a korrupció miatt. Az Európai Bizottság elemzése szerint is elsősorban a pártfinanszírozás, a közbeszerzések, a nem megfelelő összeférhetetlenségi szabályok és az orvosi hálapénz miatt, rosszabb a helyzet Magyarországon, az európai átlagnál. A kutatók csak a pénzügyi vállalatokat említik jobb példaként hazánkban, de azokat is fenntartásokkal.
A társadalom belefásult
A magyar társadalom kezd belefásulni a korrupcióba: a Transparency International felméréséből az derül ki, hogy az emberek 70 százaléka nem jelentené a hatóságoknak, ha korrupciót észlelne. A vizsgálat szerint vagy azért, mert nem bízik a hatóságokban, vagy mert nem érdekli, vagy mert attól fél, hogy bajba kerül.
"Az emberek megszokták ezt a jelenséget az elmúlt évtizedek során - mondta Jávor István. - Úgy gondolhatják úgysem tudnának változtatni rajta, de az is benne van, hogy ők is érvényesültek már valamilyen helyzetben az összeköttetéseiknek köszönhetően. Kevesen lázadnak, az áfa-ügyeket kiteregető revizor, Horváth András példája nagyon ritka. Az egyik kutatási esetünkben egy felszámolás alá került cégtől a felszámoló több milliót kért zsebbe, hogy kiengedje a szorításból. A több, mint 20 évig Németországban élő üzletember ezt megtagadta: azt gondolta, a jog az ő pártján áll. Korrupcióval 30 millióért megúszta volna, végül elvesztette a cégét."
Mindent elölről kéne kezdeni
A kormányok azzal ösztönözhetnék a korrupció elleni bátor fellépést, ha a közérdekű bejelentőket megvédenék, és a hatóságok gyorsan és hatékonyan kivizsgálnák az ügyeket, például egy korrupció ellenes hivatalban. Jávor István szerint, önmagában ez is kevés lenne, az egész bürokráciát kellene újraépíteni, amire kevés az esély.
"Jancsics Dávid kollégámmal készítettünk erről egy kutatást, amiből az derült ki, hogy a korrupciónak az államigazgatás minden szintjén kialakult egy "franchise rendszere". Ebben, iparágtól és térségtől függetlenül teljesen hasonló mechanizmusok és szereplők segítik a vállalkozókat, önkormányzatokat, hivatalokat és gazdasági szervezeteket. Ezek a korrupciós hálózatok, automatikusan működnek. Elképzelhető, hogy jön egy új polgármester, vagy egy új kormány amelyik két napig úgy gondolja, hogy ezt meg akarja változtatni, aztán gyorsan rájön, hogy ez egy egymásra épülő, kényelmes rendszer, amit az alapoktól kéne újjáépíteni és inkább marad minden a régiben. Másrészt, ha arra gondolunk, hogy a kampányfinanszírozásban mennyi az illegális pénz? Akkor az ilyen pénzekkel nyerő politikusok sem változnak meg hirtelen attól, hogy beülnek a hivatalukba. Jogalkotás, a szabályok következetes végrehajtása és látványos öntisztulási folyamatok nélkül márpedig érdemi változás nem várható. Ne legyenek illúzióink, a mostani amerikai ügy hatására sem. Ezzel csak annyi változik, hogy az amerikai cégekkel a jövőben óvatosabban bánnak majd a hatóságok."
A spontán privatizáció
Spontán privatizációnak az állami tulajdon tömeges magántulajdonba kerülésének kezdetét, annak még pártállami keretek között kibontakozó 1987–1990-es szakaszát szokás nevezni, ami a Németh kormány alatt virágzott. Ebben hazai és külföldi magánszemélyek és vállalkozásaik igen előnyös feltételekkel, az állami vállalatok vezetésének segítségével szerezték meg az állam tulajdonában lévő vagyon nagy részét.
Az Antall és a Horn kormány idején az állami vagyonügynökség keretein belül, gyakorlatilag, intézményesült a korrupció, a hatóságok aktív közreműködésével, az állami vállalatok és közműcégek eladásakor.
Tocsik ügy
1996-ban robbant ki az ügy, amikor az ÁPV Rt. megbízott egy ügyvédet, hogy közvetítsen az önkormányzatok belterületi földjeivel kapcsolatos privatizációs ügyleteknél, hatalmas sikerdíjért cserébe. A feladat felesleges volt: addigra egy külsős cég ezt már elvégezte és a bíróság is kimondta mi jár az önkormányzatoknak és azt hogyan kell kiszámítani. A büntetőeljárás során kiderült, hogy a sikerdíjból az MSZP és az SZDSZ pénztáraiba is jutott.
Olajszőkítési botrány és a halasztott vámfizetés
Az olajszőkítés a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legjobban jövedelmező illegális „üzletága” volt. Az eljárás során, az erre alkalmatlanná tett gázolajból kémiai úton használhatót üzemanyagot állítanak elő. A hamisítást, a fűtőolaj és a gázolaj eltérő ára tette nyereségessé. A halasztott vámfizetés tette lehetővé, hogy a vagonszámra behozott fűtőolaj után csak később kelljen vámot fizetni. Mire azonban erre sor került volna, az olajat behozó cégek gyakran eltűntek, a vám pedig megfizetetlen maradt. Ez elképzelhetetlen lett volna a hatóságok aktív közreműködése nélkül.
Grippenek
A megállapodás értelmében Magyarország bő 210 milliárd forintért lízingelt Svédországtól 14 vadászgépet, a repülők pedig tíz év után magyar tulajdonba kerültek. A repülők gyártója azt ajánlotta a kormánynak, hogy ha az ő ajánlata lesz a befutó, akkor a beszerzési összeg 105 százalékával megegyező értékben valósít meg magyarországi beruházásokat, de magyar politikusokhoz is jutott "hálapénz". A gyártóról és brit partneréről kiderült, hogy kiterjedt lobbi-hálózatot működtetett Európa-szerte, melyet a döntéshozók megvesztegetésére használt.
Egy sztrádaépítés a sok közül
2006-ban mintegy 60 kilométernyi gyorsforgalmi út építésére hirdettek, zárt, meghívásos pályázatot. Ezen 109 milliárd forintos ajánlat érkezett. Később ezt érvénytelenítették és mégis nyílt közbeszerzési pályázatot írt ki. A tenderre ugyanazok a cégek jelentkeztek, és ugyanők nyertek – csak éppen több mint húsz százalékkal magasabb lett az ár.
Moszkvai magyar kereskedelmi képviselet értékesítése
A 17 ezer négyzetméteres épület eladásáról, 2008 márciusában döntöttek, az adásvételi szerződést egy luxemburgi bejegyzésű céggel kötötték meg. A vevő 4 milliárd forintot fizetett, de az orosz államnak ennek az összegnek a sokszorosáért adta tovább alig egy hónap múlva. A tranzakció előtt készült orosz értékbecslés 108 millió dollárban (16-17 milliárd forintban) határozta meg az épület piaci értékét. Az orosz fejlesztési minisztérium végül 116 millió dollárt adott érte. A vételár nagyobb részét offshore számlákra utalták.
A kormányzati negyed
2007. augusztusában hirdették ki az eredményt, hogy ki építheti az új kormányzati negyedet. A projekt célja az lett volna, hogy a Budapest területén elszórtan lévő minisztériumok, egységes, új kormányzati épületegyüttesbe költözzenek. A meg nem valósuló projektre becslések szerint 10 milliárd forint ment el. A korrupció buktatta meg az ügyet. Jelentős visszafizetést várt el a politika és éppen azon bukott meg az ötlet, hogy a szokásos visszafizetés kétszeresét már a finanszírozók sem vállalták.

Transparency International: 177 országból 123 korrupt

A világ 177 országából 123 számít korruptnak a Transparency International legutolsó, tavalyi rangsora alapján, Magyarország a 47. helyen áll, az Európai Unió 28 tagállamából a 20. helyet szerezte meg.

A lista elején a skandináv országok vannak. Ezekben az államokban a közhatalom átláthatóan és elszámoltathatóan működik, az állam pedig ténylegesen a közjóért dolgozik. A lista másik végén Afganisztán, Észak-Korea és Szomália továbbra is 8-8 ponttal zárják a rangsort. Ezekben az országokban teljes mértékben hiányzik az elszámoltatható, felelős állami vezetés, és a közintézmények nem a közjót szolgálják.

Magyarország évek óta az utolsó harmadban szerepel. A régión belül pedig a középmezőnyben vagyunk, Észtország, Lengyelország, Litvánia és Szlovénia előz meg minket, miközben korruptabbnak számít Lettország, Csehország, Horvátország, Szlovákia és Románia.
Szerző: VR összeállítás











Stoltenberg: Ukrajnában teljes körű háború jöhet 



06/25/2015 RapidPress - Kárpátinfo.net 
Az ukrajnai konfliktus megint teljes körű harccá alakulhat - idézi Jens Stoltenberget, a NATO főtitkárát a RapidPress Hírszolgálat. "Az ukrajnai konfliktus több mint hatezer ember életét ontotta ki, a minszki egyezmények megszegései viszont folyamatosak, és meg van a veszélye annak, hogy visszatérünk a teljes körű harcokhoz" - mondta a főtitkár. 

"A konfliktus elkerülésének legjobb módja, ha betartják a minszki egyezményeket" - nyilatkozta Stoltenberg sokadjára. Megismételte a nyugatiak által folyamatosan hangoztatott mondatokat, mégpedig hogy Oroszország fegyverrel látja el a felkelőket, embereket küldenek és hadsereget állomásoztatnak az ukrán határ mentén. 
Soltenberg arról is beszélt, hogy a NATO részt vesz Ukrajna katonai reformjában és védelmi képességi szintjének emelésében, azonban Kijevnek is teljesítenie kell a feladatát. "A NATO teljes mértékben támogatja Ukrajna szuverenitását és területi egységét, ezért továbbra is együttműködik Kijevvel a biztonsági kérdések reformjának területén, beleértve a kibertámadások visszaverését is. Ugyanakkor a reformokban Kijevnek is teljesítenie kell a szerepét" - mondta a főtitkár. 
Kapcsolódó: 
   Orosz katonai csapat segíti az EBESZ-t Ukrajnában 
   NATO: orosz csapatok érkeztek Ukrajnába 
   Putyin: nincsenek orosz csapatok Ukrajnában 
   Végre-valahára EBESZ megfigyelők az ukrán-orosz határon 
   Több mint tízezer ukrán katona dezertált 
   Egész katonai egységek dezertálnak Ukrajnában - visszaállítják a sorkötelezettséget 
   14-től 65 évesig kényszersorozás Ukrajnában! 
   Az Európa Tanács "orosz agressziót" emlegetett határozatában 
   2018-ban visszatérhet hozzánk Kárpátalja? 
   Soros György esetében a valóság rosszabb, mint a legrosszabb összeesküvés-elmélet 
   Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajtermelője és egyben fegyver-importőre végrehajtotta a maga orosz nyitását 
   Az Európa Tanács "orosz agressziót" emlegetett határozatában 
   A bazi nagy brüsszeli átverő-show 
   A cionista Iszlám Állam elmebeteg módon végzett ki tizenhat iraki férfit (+18 videó) 
   Nincs nézői érdeklődés a Saul fia iránt 
   A Hitgyülinek kell kibérelni a mozitermeket, annyira nem érdekel senkit a Saul fia 

Oskar Lafontaine: "F*ck the US-Imperialism"
Magasrangú német baloldali politikus mondta: "Az US háborus miniszter felszóllítja az európaikat a háborúra, holott inkább az US-amerikai agressziója ellen kellene fellépnünk." mondja Lafontaine. 
focus.de  Kik állnak a menekültáradat hátterében?



OROSZ KATONAI CSAPAT SEGÍTI AZ EBESZ-T UKRAJNÁBAN


Kisebb orosz katonai csoport érkezett a kelet-ukrajnai Debalcevébe az ukrán fél meghívására, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ellenőrző missziójával együttműködve segítséget nyújtson a konfliktus továbbterjedésének megakadályozásában - mondta szerdán Moszkvában Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök.
A magas rangú katonai tisztségviselő mintegy ötven ország katonai attaséi előtt kifejtette: a Donyec-medencében kialakult konfliktus kirobbantásával Oroszországot vádolják alaptalanul. Leszögezte: Oroszország nem részese a kelet-ukrajnai konfliktusnak, ezért nem a polgárháború szításában, hanem éppen ellenkezőleg, a béke megteremtésében érdekelt.
Geraszimov ennek alátámasztására hozta fel példaként, hogy Viktor Muzsenko ukrán vezérkari főnök kérésére egy kisebb orosz katonai csoport érkezett a Donyecktől észak-keletre (pontosabban a Donyeck és Luhanszk között) fekvő Debalcevébe. Ennek a csoportnak az a feladata, hogy az EBESZ ellenőrző missziójával közösen segítséget nyújtson a szembenálló feleknek (nevezetesen az ukrán csapatoknak és a helyi "felkelőknek") a kompromisszumos megoldás megtalálásában a konfliktus továbbterjedésének megakadályozása érdekében, s hogy megkönnyítse azok kölcsönös visszavonását a minszki megállapodásban kijelölt elválasztó vonal mindkét oldala mentén húzódó (15-15 kilométeres) sávból. Az orosz missziót Alekszandr Lencov orosz tábornok vezeti.
Őszintén mondom, nem könnyű folyamatról van szó - mondta az orosz vezérkari főnök, aki szerint a "problémát jelentő kérdéseket" sokkal gyorsabban meg lehetne oldani, ha nem ártanák bele magukat állandóan az európai országok, a NATO-tagállamok és az Egyesült Államok képviselői.
Az említett orosz katonai csoport része az úgynevezett egyesített ellenőrző és koordináló központnak (JCCC). Ez utóbbit ukrán és orosz katonatisztek alkotják, s az a feladatuk, hogy ellenőrizzék, miként hajtják végre a szeptember 5-i minszki megállapodás előírásait. A JCCC nem része az EBESZ különleges megfigyelő missziójának.
MTI - alfahir.hu

NATO: orosz csapatok érkeztek Ukrajnába


Harceszközök és katonák lépték át Oroszország felől a határt - mondta Bulgáriában Philip Breedlove, a NATO európai erőinek főparancsnoka. Estére összehívják az ENSZ Biztonság tanácsának rendkívüli ülését.
Orosz tankok, tüzérség és légvédelmi rendszerek belépését észleltük ukrán területre - mondta aBBC híre szerint a katonai szövetség magas rangú parancsnoka. "Jelenleg nem tudjuk megmondani, hogy mekkora erővel érkeztek egységek az országba, csak azt tudjuk biztosan kijelenteni, hogy több hadoszlopot is láttunk" - tette hozzá.
Az orosz védelmi minisztérium tagadja, hogy az ország katonái behatoltak volna Ukrajnába - közölte a Ria Novosztyi állami hírügynökség. Eközben a kijevi kormány arra figyelmeztet, hogy nyílt háború is kialakulhat a két ország között.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) rendkívüli ülést tart este az ukrán konfliktus fokozódása miatt. 
A szeparatisták kezén lévő Donyeck városát heves tüzérségi támadás érte ma délelőtt. A BBC információi szerint egyelőre nem tiszta, hogy az ukrán kormányerők lőttek-e, esetleg a lázadók. Az is elképzelhető, hogy mindkét fél tüzérséget alkalmazott.
A szintén az oroszbarát szeparatisták által uralt Luhanszk környékén is harcok robbantak ki. Az ukrán erők azt közölték, hogy egy katonájuk meghalt, egy másik pedig megsebesült, amikor a várostól északra, egy falu közelében támadás érte állásaikat. A Bloomberg információi szerint az elmúlt 24 órában egy halálos áldozata és 5 sebesültje volt a harcoknak.
 
Az oroszok korábban is tagadták, hogy eszközökkel és katonákkal segítenék a Kelet-Ukrajnában harcoló oroszbarát szeparatistákat. Maguk a lázadók is csak annyit ismertek el eddig, hogy Oroszországból érkezett önkéntesek csatlakoztak hozzájuk.
Kijev és az oroszbarát szakadárok szeptember 5-én tűzszüneti megállapodást kötöttek, és bár kisebb-nagyobb összecsapások történtek, a komolyabb ágyúzás múlt hét vasárnap kezdődött újra. Aznap hajnal kettő körül tüzérségi lövedékek csapódtak be Donyeck központjában. 
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) vasárnap hajnalban kiadott közleményében beszámolt arról, hogy megfigyelői, akik Ukrajnában tartózkodnak, hogy felügyeljék a Kijev és a szakadárok között szeptember 5-én megkötött tűzszüneti megállapodás betartását, harckocsioszlopokat és nehézfegyvereket láttak Donyeck és Makijivka városok mellett. Legalább 40 harckocsit és teherautót láttak haladni Makijivka határában, egy gyorsforgalmi úton.
A megfigyelők a járművek között 19, rendszám nélküli Kamaz teherautót számoltak össze, amelyek 122 mm-es ágyúkat és jelzés nélküli sötétzöld egyenruhát viselő személyzetet szállítottak. Hat tartálykocsi kísérte őket. Az EBESZ szakértői ezenkívül láttak egy kilenc harckocsiból - négy T72-e és öt T64-es - álló konvojt is Donyecktől délnyugatra.





Putyin: nincsenek orosz csapatok Ukrajnában




Vlagyimir Putyin csütörtökön tagadta, hogy orosz katonai alakulatok lennének Ukrajnában, és kijelentette, nem lehet háború Oroszország és Ukrajna között.
Az orosz elnök az állami televíziós és rádiócsatornákon élőben közvetített műsorban válaszolt a stúdió vendégeinek és a nézőknek, hallgatóknak a kérdéseire. A Közvetlen kapcsolat Vlagyimir Putyinhoz című műsor szervezőihez és az elnökhöz több mint 3 millió kérdés érkezett be telefonon és interneten. Ezzel a mintegy 4 óra hosszú műsor rekordot döntött.
    
Irina Hakamada ellenzéki politikus kérdésére válaszolva az orosz államfő azt mondta, az ukrán vezérkari főnök nyugati kollégáival találkozva is közölte, hogy nem harcolnak az orosz hadsereggel. Hakamada arra hivatkozott, hogy politikustársa, a február végén Moszkva központjában meggyilkolt Borisz Nyemcov a halála előtt információkkal rendelkezett az orosz csapatok ukrajnai jelenlétéről.
   
Az ellenzéki politikusnő arra is rákérdezett, hogy Putyin legkíméletlenebb politikai ellenfeleinek van-e esélyük arra, hogy az orosz törvényhozásba beválasszák őket. Hakamada a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Alekszej Navalnijt, valamint Mihail Hodorkovszkijt, a Jukosz orosz olajcég 2013 végén börtönéből amnesztiával szabadult volt vezetőjét említette.
   
Putyin erre annyit közölt, hogy az ellenzék részt vehet az oroszországi választásokon és részt kell vennie, amennyiben a lakosság támogatja.
   
Az orosz államfő az ukrán határnál lévő Gukovo orosz település lakóinak kérdésére válaszolva kijelentette, hogy nem lehet háború Oroszország és Ukrajna között. "Abból indulok ki, hogy ez lehetetlen. Éljenek nyugodtan" - mondta. Az orosz területre becsapódott gránátokat véletlennek és szerencsétlen esetnek nevezte.
   
Putyin bírálta a kijevi vezetést, amely szerinte "sok hibát vét", de kerülte, hogy súlyos szavakkal illesse Petro Porosenko ukrán államfőt, amint azt egy kérdező tette. Tagadta, hogy az ukrán elnök felajánlotta volna, hogy Oroszország "vegye magához" a Donyec-medencét.
   
A szakadár délkelet-ukrajnai területek hovatartozásáról ukrajnai menekültek által feltett kérdésre válaszolva Putyin közölte, arról, hogy a területek régióként Oroszországhoz csatlakozzanak, az ott élőknek kell dönteniük. Hozzátette, hogy - a tavaly májusban tartott népszavazást követően önkényesen kikiáltott - donyecki és luhanszki "népköztársaságok" sorsa nagyban "Kijev politikai bölcsességétől függ".
   
Ezt a kijelentését Gleb Pavlovszkij orosz politológus a műsorban elhangzottakat értékelve politikai manővernek minősítette. Úgy vélte, hogy az orosz államfő a donyecki és luhanszki "népköztársaságok" tárgyalási pozícióit akarta Kijevvel egy szintre emelni.
   
Putyin szerint már nincs közvetlen kapcsolat a nyugati büntetőintézkedések és az ukrán válság között, ez a kérdés "politikai síkra" tevődött át. Közölte, hogy most az ukrán válság békés megoldását célzó minszki megállapodásokat kell végrehajtani. "Mi mindent megteszünk azért, hogy végrehajtsuk azokat, a kijevi vezetés nem siet vele, az ellenünk kirótt szankciók pedig megmaradnak" - állapította meg.
   
Az államfő véleménye szerint Oroszország gazdasági kilátásai nem rosszabbak, mint az Európai Unióéi vagy az Egyesült Államokéi. A politikus volt pénzügyminiszterével, Alekszej Kudrinnal szállt vitába az élő műsorban.
   
Kudrin utóbb azt mondta, az elnök megnyilatkozásaiból nem az derült ki, hogy készen állna arra, hogy választ adjon az ország előtt álló gazdasági kihívásokra. Az elhangzottakat az Interfax orosz hírügynökségnek értékelve a volt pénzügyminiszter úgy vélte, hogy Putyin minden erőfeszítése a következő két évre irányul, amely idő alatt az országnak ki kell jutnia a válságból.
   
Putyin abban is biztos, hogy politikája nemcsak a krízisből kivezető úthoz, hanem egészében véve az országnak a nehéz helyzetből való kilábalásához vezet - mondta Kudrin. Hozzátette, szomorú, mert megértette, hogy az elnök döntése nélkül semmi sem mozdulhat Oroszországban.
   
Vlagyimir Putyin a műsorban beszélt arról is, hogy feloldották az Sz-300-as orosz légvédelmi rakétarendszerek Iránnak való szállítási tilalmát. Ezt azzal indokolta, hogy arra kell ösztönözni Teheránt, továbbra is építő módon működjön együtt a nemzetközi közösséggel az atomprogramról folyó tárgyalásokon. Azt mondta: "egyértelműen látjuk, hogy iráni partnereink nagyon nagy rugalmasságot és világos szándékot mutatnak a kompromisszumra az iráni atomprogramban".
   
Az orosz elnök azzal vádolta Washingtont, hogy nyomást gyakorolt egyes külföldi állami vezetőkre, hogy azok ne vegyenek részt a náci Németország felett Európában aratott győzelem 70. évfordulójára tervezett moszkvai ünnepségeken, így a május 9-re tervezett moszkvai katonai díszszemlén. Putyin azt mondta, hogy "a távolmaradás minden politikai vezető személyes választása, és annak az országnak a döntése, amelyet képvisel".
   
"Van, aki nem akar jönni, másoknak nem engedik a washingtoni megyei pártbizottságnál, azt mondják, hogy nem szabad, pedig sokan akarnak részt venni" - fogalmazott az elnök, arra utalva, hogy szerinte a volt szocialista országok az Egyesült Államok utasításait követik. Putyin hozzáfűzte, hogy a Kreml mindazonáltal tiszteletben tartja a külföldi államok és politikusok döntését, és üdvözlik, ha ők bármikor, bárhol tiszteletüket akarják kifejezni a felszabadítók, a nácizmus legyőzői, valamint áldozatai előtt.
   
Az orosz elnök hibának nevezte, hogy a Szovjetunió a második világháború után ráerőltette saját fejlődési modelljét a kelet- és közép-európai államokra. Hozzátette, hogy szerinte "körülbelül ugyanígy" viselkednek az amerikaiak, "az egész világra" ráerőszakolva a modelljüket. "Ők is sikertelenségre vannak ítélve" - vélte.
MTI


Végre-valahára EBESZ megfigyelők az ukrán-orosz határon


Ukrajnai frontjelentés, dezertálások az ukrán seregből

1.) Az EBESZ megfigyelők elkezdték szolgálatukat teljesíteni az ukrán-orosz határon – jelentette be a mai napon (július 30-án) Paul Picard, az EBESZ küldetés vezetője. AZ Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) négy képviselője kapcsolódik be a munkába, ami tényleg örvendetes hír.
Picard hozzáfűzte, hogy ő vezeti a küldöttséget, és rajta kívül még három ember már munkába is állt a mai nappal, továbbá elmondta, hogy hamarosan újabb kollégák érkeznek. Az EBESZ csapat feladata, hogy az ukrán-orosz határ mentén fekvő határátkelők (Gukovo és Donetsk) működését vizsgálja.
Összesen 16 EBESZ megfigyelő érkezik a régióba, akik nyolc országból érkeznek: Magyarországról, Nagy-Britanniából, Franciaországból, Moldovából, Kirgizisztánból, Tádzsikisztánból, Kazahsztánból és Ukrajnából.
A veszélyes munkatevékenység miatt golyóálló mellényeket és rohamsisakot hordanak a megfigyelők, illetve külön kifejezték hálájukat az orosz hatóságoknak, akik segítik őket, illetve védik is az esetleges támadásoktól.
2.) Luganszkban az ukrán hadsereg idősek otthonát lőtte szét, öt idős ember meghalt.
3.) Gorlovkában az elmúlt két nap alatt 32 ember vesztette életét, köztük 8 gyermek, a sebesültek száma 70 körül.
4.) Donyecket 152 mm-es howitzer tarack nehéztüzérséggel löveti az ukrán haderő, de már komolyabb hangszereken is játszik arrafelé az ukrán sereg, úgy mint 2S3 Akatsiya, BM-30 Smerch, de  BM-27 Uragan-ok is bevetésre kerültek.
5.) A felkelők Slavjanski zászlóaljáénak 1. 2. és 4. támadó egysége, a Kalmius dandárral kiegészülve feloldotta a blokád alól a Sahtjorszk és Torez közötti utat. 2 ukrán tank és 1 Nona kilövésre került.
6.) Tegnapi napon több mint 40 ukrán katona elhagyta katonai őrhelyét, és átkeltek az orosz határon, majd kijelentették, hogy nem hajlandók tovább harcot vívni saját népük ellen – mondta az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat szóvivője, Vaszilij Malaev.
Szombaton, moszkvai idő szerint körülbelül 20:30-kor 41 ukrán katona elhagyta a katonai őrhelyeket, és megérkeztek az ukrán-orosz határon fekvő Izvarino ellenőrzőponthoz. Kérték a helyi milíciát, hogy segítsenek nekik átjutni a határon, mivel ők nem szeretnének saját népük ellen harcolni – mondta Malaev. Minden katona át tudta lépni a határt a donyecki ellenőrzőpontnál – tette hozzá a szóvivő.
Közben egy orosz kórházban az ukrán határ közelében már kezelik a sebesült ukrán katonákat. Néhányan közülük már kijelentették, hogy nem hajlandóak tovább harcolni az ukrán hadseregben, csak a mozgósítási törvények kényszerítették őket az eddigi harcra.
Forrás: Oroszország Hangja
 







Több mint tízezer ukrán katona dezertált


Több mint tízezer esetben regisztráltak dezertálást az ukrán hadseregben 2014 áprilisa óta, az ukrán Veszti hírügynökség jelentése szerint. Az államfő eddig a mozgósítás hat hullámát jelentette be, a hadsereg létszáma ennek köszönhetően 130 ezer főről 232 ezerre nőtt. Porosenko ugyanakkor elismerte, hogy 2014-ben a mozgósítás első hullámával behívottak 30%-a is dezertált, és otthagyta pozícióit.
Az ukránok nem akarnak részt venni egy mesterségesen gerjesztett háborúban, és több városban tömeges tüntetések zajlanak a mozgósítás ellen. A hadköteles korúak tömegesen vándorolnak ki inkább külföldre, hogy családjaikat el tudják tartani, és elkerülhessék a sorozást. Csak Oroszországban 1,3 millió, a háború miatt külföldre menekült ukrán él, de eközben tudni lehet arról is, hogy az Európai Unió területére nagyon sokan érkeznek. A hivatalos adatokhoz képest az Ukrajnából érkező menekültek száma jóval magasabbra tehető, ami mostanra arra ösztönözte a balti államokat, hogy egyáltalán ne fogadjanak be menekülteket Ukrajnából. Az elmúlt egy év során menekültek tömegei érkeztek Belorussziába is. Lukasenko elnök már a háború kirobbanását követően kinyilvánította, hogy a becsületes, dolgozni akaró embereket szívesen fogadják, és megpróbálnak állami segítséget (munkát) biztosítani az Ukrajnából érkezőknek.
Ukrajnában a lakosság megértette, hogy se az ukránoknak, se az oroszoknak nem érdeke ez a háború, emiatt vált tömeges jelenséggé a dezertálás és emigráció. Ron Paul- amerikai politikus – szerint a háború elsősorban a fegyvergyártó cégek érdeke: jól körülhatárolható érdekközösségek rengeteg pénzt fektetnek abba, hogy a sajtó és egy-egy politikus túlfokozza a hisztériát, és “orosz veszélyről” beszéljen. Ez a befektetés sokszorosan megtérül a számukra, az “orosz veszélyre” hivatkozva ugyanis nem csak tovább működtetik a háború gépezetét, de a leamortizált ukrán hadseregen felül az európai országokat is sikeresen ráveszik arra, hogy fokozott fegyverkezésbe kezdjenek, és megvegyék a nyugati fegyvergyártó cégek legújabb termékeit.

Egész katonai egységek dezertálnak Ukrajnában - visszaállítják a sorkötelezettséget

Megjelent: 2014. augusztus 29. péntek, 12:32
Két ukrán katonai egység dezertálása miatt kerültek súlyos helyzetbe a Kijev által terrorellenesnek nevezett haderők Kelet-Ukrajnában, a Donyeck melletti Ilovajszk városánál folyó harcokban - közölte Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön Kijevben, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) rendkívüli ülését megnyitva.



Közben médiajelentések szerint a védelmi tanács úgy határozott, hogy vissza kell állítani a sorkötelességet Ukrajnában, és ősszel sorozást kell tartani. A sorkatonai szolgálatot Viktor Janukovics posztjáról eltávolított volt elnök szüntette meg, az utolsó sorozás tavaly ősszel volt a kelet-európai országban.
"A felelősséget az Ilovajszknál kialakult helyzetért nagy mértékben annak a két egységnek a tagjai és parancsnokai viselik, akik önhatalmúlag elhagyták állásaikat, veszélybe sodorva ezzel bajtársaik életét" - fogalmazott Porosenko. Az államfő ugyanakkor nem fedte fel, mely alakulatok, és milyen egységei dezertáltak.
Ilovajszknál már csaknem egy hete vannak heves tűz alatt a város "felszabadításáért" küzdő önkéntesek és hivatásos katonák, akik folyamatosan erősítést, fegyvereket és lőszereket követelnek az ukrán államfőtől és a védelmi minisztériumtól. Előző nap az Ilovajszknál harcoló Dnyipro-1 önkéntes alakulat parancsnoka, Volodimir Paraszjuk a Facebookon azt közölte, hogy tüzérségi támogatást kaptak, és elkezdték visszaszorítani a szakadárokat. Paraszjuk közölte, hogy kedden súlyos veszteségeket szenvedtek, az alakulat négy tagja vesztette életét, és 14-en sebesültek meg. A héten Szemen Szemencsenko, a Donbasz önkéntes alakulat parancsnoka is sürgős erősítést kért Ilovajszkhoz.
Porosenko hangoztatta, hogy az Ukrajnába behatolt orosz csapatok a szakadárok megsegítésére érkeztek, mivel az utóbbi időkben az ukrán "terrorellenes erők" komoly harci sikereket értek el az oroszbarát szeparatisták elleni harcokban. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt két hónap alatt az ukrán fegyveres erőknek köszönhetően jelentősen összezsugorodott a harcok sújtotta terület.
"A terrorista banda megmentésére hadoszlopok hatoltak be Oroszországból nehézfegyverzettel, nagy mennyiségű egyéb fegyverekkel és az orosz reguláris hadsereg katonáival azon a határszakaszon, amelyet nem mi tartunk ellenőrzésünk alatt" - szögezte le az elnök.
Kijelentette, hogy a kelet-ukrajnai helyzet rendkívül súlyossá vált, de - mint mondta - "kontroll alatt tartható". Ezért arra kért mindenkit, hogy ne essen pánikba, hogy "Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök este felszólította az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadár lázadókat, hogy nyissanak humanitárius folyosót, amelyen az általuk körbezárt ukrán katonák elhagyhatják a harcteret. Erről a Kreml sajtószolgálata számolt be.
Ezt megelőzően Petro Porosenko ukrán elnök Kijevben a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) rendkívüli ülését megnyitva közölte: két ukrán katonai egység dezertálása miatt kerültek súlyos helyzetbe a Kijev által terrorellenesnek nevezett haderők Kelet-Ukrajnában, a Donyeck melletti Ilovajszk városánál folyó harcokban.
Anton Gerasenko, Arszen Avakov ukrán belügyminiszter egyik tanácsadója azt írta csütörtök este saját Facebook-oldalára: "Immár kész tény, hogy Putyin reguláris hadserege benyomult Ukrajnába." fejjel és józan ésszel" hozzák meg a közös döntéseket a további lépésekről.
Az elnök meggyőződését fejezte ki, hogy Ukrajna képes megvédeni önmagát.
Az államfő tájékoztatása szerint csütörtökön első alkalommal volt vezérkari szintű konzultáció Ukrajna és Oroszország között, amelyen a katonai foglyok cseréjéről és a határvédelem erősítéséről tárgyaltak.
Porosenko közölte, hogy várhatóan szombaton konzultációkat kezdenek egymással az ukrán és az orosz határőrszolgálat képviselői is. Az elnök az ukrán határőrség vezetésének feladatául szabta a kelet-ukrajnai határátkelők újbóli megnyitását, és megállapodást a közös ukrán-orosz járőrözésről.
Frissítés: Obama és Merkel szerint Oroszország a felelős
Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár csütörtöki telefonbeszélgetésükben egyetértett abban, hogy Oroszország felelős a kelet-ukrajnai erőszakért. Ezt az amerikai elnök közölte a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján.
Rámutatott, hogy Oroszország ukrajnai beavatkozása következtében már annyira elszigetelődött, mint a hidegháború óta soha, és arra figyelmeztette Moszkvát, hogy a "folytatódó behatolásért" további árat kell majd fizetnie. Elmondta, Amerika és szövetségesei mérlegelni fogják a szankciók kiterjesztését.
Az elnök hangsúlyozta, hogy az ukrán válságnak nincs katonai megoldása. Álláspontja szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök elszalasztotta azokat az alkalmakat, amikor lehetőség volt a krízis diplomáciai úton történő rendezésére.
Obama bejelentette, hogy szeptemberben a Fehér Házban fogadja Petro Porosenko ukrán elnököt.
Putyin a körbezárt ukrán katonák elengedését kéri a szakadároktól
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök este felszólította az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadár lázadókat, hogy nyissanak humanitárius folyosót, amelyen az általuk körbezárt ukrán katonák elhagyhatják a harcteret. Erről a Kreml sajtószolgálata számolt be.
Ezt megelőzően Petro Porosenko ukrán elnök Kijevben a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) rendkívüli ülését megnyitva közölte: két ukrán katonai egység dezertálása miatt kerültek súlyos helyzetbe a Kijev által terrorellenesnek nevezett haderők Kelet-Ukrajnában, a Donyeck melletti Ilovajszk városánál folyó harcokban.
Anton Gerasenko, Arszen Avakov ukrán belügyminiszter egyik tanácsadója azt írta csütörtök este saját Facebook-oldalára: "Immár kész tény, hogy Putyin reguláris hadserege benyomult Ukrajnába."
2. frissítés: A szakadárok elengedik az ukrán katonákat
A kelet-ukrajnai Moszkva-barát szakadárok - eleget téve az orosz elnök kérésének - pénteken beleegyeztek abba, hogy humanitárius folyosót nyissanak, amelyen az általuk körbezárt ukrán katonák elhagyhatják a harcteret.
Olekszandr Zaharcsenko, a szakadárok önhatalmúlag kikiáltott "donyecki népköztársaságának miniszterelnöke" a Rosszija 24 tévének nyilatkozva pénteken közölte, hogy készek humanitárius folyosót nyitni, de a katonáknak ott kell hagyniuk páncélozott katonai járműveiket és lőszereiket.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök este szólította fel a lázadókat, hogy nyissanak humanitárius folyosót, és hagyják távozni a bekerített ukrán katonákat a Donyeck melletti Ilovajszk városánál, ahol egy hete súlyos harcok folynak.
3. frissítés: Az ukránok szerint az oroszok már Mariupol közelében vannak
Az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol közelében vannak már az orosz harckocsik - jelentette pénteken az ukrán média.
A TSZN televízió híradása szerint az orosz csapatok a csütörtökön elfoglalt Novoazovszk városából Mariupolba indultak, és már 60 orosz harckocsi érkezett a városhoz, ahol újabb hídfőállást építenek ki.
Az ukrán hírszerzés szerint az orosz csapatok a stratégiai fontosságú várostól mintegy 20 kilométerre fekvő Bezimjanne falut használják erre a célra.


14-től 65 évesig kényszersorozás Ukrajnában!


Az ukrán kormánycsapatok elérték a Donyeck megyei Horlivkát, melyet ha sikerül bevenniük, megnyílik az
út Donyeck, a megyeszékhely felé - közölte szombaton Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője. A Donyecktől északra fekvő település a szakadárok utolsó erőssége az egymilliós nagyváros előtt. A város környékén az elmúlt héten heves harcok dúltak. A felkelők az RNBO értesülései szerint
kényszersorozásba kezdtek, 14 évestől 65 esztendősig minden fiút és férfit behívnak.

Közben pénteken az AP amerikai hírügynökségnek egy szakadár vezető beismerte, hogy ők lőtték le a maláj utasszállítót kelet-Ukrajna felett, véletlenül.

Kapcsolódó cikkek

Ijesztő – Ukrajnában a gyerekek kezébe adják a fegyvert!

Ukrajna keleti részén a mindennapok részévé váltak a gépfegyveres tüntetők

Speciális egység ment a magyar túszért

Így lőtték szét az ukránok a megszállt repteret

Az AP tudósítója azt jelentette, hogy Donyecktől északra a felkelők elbarikádozták a főutat, és a térségből tüzérségi tűz robaja hallatszik. Donyeckben sok üzlet bezárt az ukrán hadsereg ágyúzása miatt.
Az ukrán hadsereg Luhanszknál is előrenyomul, a szakadárok pedig megerősítik védelmi állásaikat.
Az ukrán tüzérség szombatra virradó éjjel és reggel hevesen ágyúzta a várost. A becsapódó lövedékek és aknagránátok legkevesebb 22 lakóházban és középületben súlyos károkat okoztak. Legkevesebb 19 ember életét vesztette - közölte a "luhanszki népköztársaság" sajtószolgálata. A tájékoztatás szerint éjjel az ukrán hadsereg Grad sorozatvetővel lőtte Rozkisne települést, aminek következtében sok épület rommá vált. Válaszul a felkelők az ukrán hadseregnek a luhanszki repülőtéren lévő állásait lőtték.
Petro Porosenko ukrán elnök szombaton megszemlélte az ukrán Nemzeti Gárda egyik bázisát. Az RNBO szóvivője megismételte, hogy Oroszország csapatösszevonásokat hajt végre az ukrán határ térségében. 
Szakadárok tankkal lövik az ukrán hadsereg állásait:


Kikaparhatjátok a gesztenyét a zsidóknak , és a végén dobjátok fel a 

bocskorotokat , mert ti csak golyófogónak kelletek .


Az Európa Tanács "orosz agressziót" emlegetett 


határozatában



Kárpátinfo.net | 06/26/2015 - 07:51 | Módosítva: 06/26/2015 - 07:51 | Belföld
Az Európa Tanács "orosz agressziót" emlegetett határozatában
Az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése olyan határozatot fogadott el csütörtökön az ukrajnai fegyveres konfliktusban eltűnt személyekkel kapcsolatosan, amelynek szövegében "ukrajnai orosz agressziót" emlegetett - s ezzel az ukrán sajtó értelmezése szerint hivatalosan "agresszor államnak" minősítette Oroszországot.
Az ukrán médiában megjelent tudósítások szerint a közgyűlésben a szavazás napján állapodtak meg arról, hogy erősebb megfogalmazásokat használnak Oroszországot illetően a dokumentumban. Így került be az említett kifejezés, amellyel a sajtókommentárok szerint az ET elismerte, hogy a Donyeck és Luhanszk megyékben zajló fegyveres konfliktus valójában orosz agresszió Ukrajnával szemben.
Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint Irina Herascsenko, a közgyűlés ukrán delegációjának tagja az egyik közösségi portálon közzétett beszámolójában kiemelte, hogy a nemzetközi szervezetnek ez az első olyan dokumentuma, amelyben az "ukrajnai orosz agresszió" kifejezés szerepel. Egy másik ukrán küldött, Volodimir Arjev elmondta, hogy az "orosz agresszió" kifejezés az ukrán küldöttség erőfeszítéseinek köszönhetően került be a határozat szövegébe. "Ez nagyon fontos, lépésről-lépésre törjük meg a határozatlanság jegét" - közölte az illetékes.
A határozat egyébként javaslatokat tartalmaz az ukrán vezetés számára a fegyveres konfliktusban eltűnt személyek hatékony felkutatására. Egyebek mellett azt javasolja Kijevnek, hogy hozzon létre egy speciális kormányzati szervet az eltűntek felkutatásával foglalkozó állami intézmények és civil szervezetek munkájának összehangolására. A közgyűlés felszólította az ukrán kormányt, hogy vegye fontolóra egy olyan törvény elfogadását, amely meghatározza az "eltűnt személy", illetve a "háborús áldozat" fogalmát, és amely lehetővé teszi, hogy az áldozatok családjai anyagi, szociális és jogi segítséget kapjanak, beleértve állami kártérítést is.
A határozatban az ET-közgyűlés felszólítja továbbá Oroszországot és a kelet-ukrajnai szakadárokat, hogy engedjenek szabadon mindenkit, akit Ukrajna területén törvénytelenül ejtettek fogsága. Az eltűntek felkutatására pedig a dokumentum szerint közös erőfeszítéseket kell tennie a konfliktusban érintett feleknek, azaz Ukrajnának, Oroszországnak és a kelet-ukrajnai szakadároknak.

Forrás: 

MTI

És az Ukrán zsidó puccs az mi volna !!!


2018-ban visszatérhet hozzánk Kárpátalja?



Sztepan Szviridov, az “Antifasiszt” nevű online politikai magazin újságírója egy igen érdekes elmélettel állt elő arról, hogyan fog megszűnni az ukrán államiság a következő évek során. Az újságíró szerint ez már csak idő kérdése, és emellett azt is valószínűsíti, hogy Magyarország fogja elindítani Ukrajna végső felbomlását.
Hamarosan visszatérhet hozzánk Kárpátalja?

2018-ban visszatérhet hozzánk Kárpátalja?

 
zviridov rövid áttekintést ad az – orosz – olvasóknak arról, miért van Magyarországnak legitim követelése arra vonatkozóan, hogy Kárpátalját visszakapja. “A trianoni egyezmény eredményeként Magyarország elvesztette területeinek 72%-át, lakosságának 64%-át – beleértve 3 millió magyart -, elveszítette tengerpartját, haditengerészetét, erdeinek 88%-át, ásványkincseinek 83%-át, bankrendszerének és hitelintézeteinek 67%-át.” Szviridov szerint a magyar külpolitika Németország felé orientáltsága a második világháború során kizárólag annak köszönhető, hogy Hitler lehetővé tette a még friss történelmi sebek begyógyítását az elveszített területek visszacsatolásával. Mint az újságíró is emlékeztet, ez egyáltalán nem csak területi követelés, Magyarország gazdasági lehetőségeinek több mint háromnegyede le lett szakítva az országról.
 
Szvidirov gondolatmenetének folytatása kifejezetten érdekes, mivel hazánk politikai életét külső szemlélőként figyelő politikai elemzőként úgy látja, hogy a magyar külpolitika ugyanazokat a törvényszerűségeket fogja követni, mint az első és második világháború közti időszakban. Írásában említi a tapolcai időközi választást, amit Magyarország külpolitikájának középtávú alakulása szempontjából egy lényeges pontnak tekint, mivel ennek kapcsán felsorolja a Jobbik Kárpátaljával kapcsolatos követeléseit, valamint utalást tesz a Jobbik támogatottságának növekedésére, – majd arra is, hogy 2018-ban Magyarországon országgyűlési választások lesznek. A politikai elemző láthatóan a Jobbik kormányra jutásával számol, ugyanis ettől a ponttól a magyar külpolitika alakulását annak megfelelően számítja, amit Vona Gábor orosz sajtóorgánumoknak adott – magyar nyelven több alkalommal nem megjelent – nyilatkozataiból valószínűsít. Szviridov a Jobbik erősödését ecsetelgetve végül eljut oda, hogy Ukrajna számára addig volt garantált az államiság, amíg orosz szövetséges volt, mert azt egyedül az orosz katonai erő elrettentő ereje garantálta, Oroszország támogatása híján pedig Ukrajna további létezése nem biztosított.



2015-03-26

Soros György esetében a valóság rosszabb, mint a legrosszabb összeesküvés-elmélet


Múlt héten robban a bomba a Frankfurtel Allgemeine Zeitungban, miszerint Nyemcov  nem volt más, mint Soros kijáró-embere, akinek a feladata – többek között – egy „ukrán típusú” zavargás megszervezése lett volna. Azóta persze letartóztattak két csecsen származású merénylőt, akik azonban – Mohamed mellett – Putyin elkötelezett és fanatikus hívei. Na ebből kéne kibogozni mi is történt.
Boogieman 03/26/2015
Az, hogy Amerikában a Fox News kommentátorai, és bizonyos republikánus körök már fullon pörgetik a konteó üzemmódot nem meglepő, hisz a Szabadság Földjén nagyon szeretnek UFÓkra, gyíkemberekre  és a Jetire hivatkozni, ha egy elmebeteg egy puskával prostik helyett politikusokat lődöz. Van fogékonyság erre, ám ha az aktuális repi konteót a Frankfurter Allgemeine Zeitung is átveszi, az már túlmutat a szokásos történeteken, és érdemes utánamenni.
Már mi is foglalkoztunk nem egyszer azzal, hogy Soros Gyuri bá az utóbbi időben a Skynethez hasonló világuralmi törekvéseket kezdett el nyélbe ütni. Lehet öregségére megunta a „világ leggazdagabb embere” unalmas titulusát, ésNGO-in keresztül a „világ ura” címre kezdett el pályázni. Szemléztük azokat a cikkeket, amelyek arról szóltak, hogy Soros papának nagyon konkrét világpolitikai elképzelései vannak, amiket Obama készséggel támogat, sokan a Clinton- Soros érdekkör kis házinégerének is tartják e szokása miatt.  Az már azonban nem csupán elmélet, hogy Soros elég erőteljesen, és sokszor már a Forbes és a Huffington Post liberális kolumnistáit is zavaró módon kezdett el beavatkozni az Egyesült Államok külpolitikájába, főleg ami az oroszországi operációkat jelenti. Most már egyre nyilvánvalóbb:
a Majdan eseményei és Ukrajna polgárháborújának kirobbantásában majdnem akkora szerepet játszottak a „csendes amerikaiak” mint maga Putyin.
Érdemes visszamenni pár tíz évet a történetben, és megnézni, miért van annak jelentősége, hogy Borisz Nyemcov politikai akcióit közvetve-közvetlenül Soros György pénzelte. A történetben a fontos szereplő a már elfeledett Viktor Csernomirgyin, aki az idővel idült alkoholistává omlott Jelcin miniszterelnöke volt. Az ma már egyértelmű tény, hogy a Jelcin-éra Oroszország történetének (orosz szempontból) legsötétebb időszaka volt, tulajdonképp a totális gazdasági és politikai káosz jellemezte a Szovjetunió összeomlása utáni éveket, amikor  –  ahogy az amerikai sajtó fogalmaz  –  Soros minionok kezdék ellepni az orosz politikai élet másodvonalát. A cél egyértelmű volt: Soros érdeke is az volt, hogy a Jelcint követő korszak is lehetőleg egy „nyugatbarát” rezsim megszületését hozza, tehát a geopolitikai térképről hosszútávon eltávolítható az orosz medve.
A Russian Times erről a korszakról egyenesen úgy fogalmaz, hogy valójában a Clinton-think tankok által a semmiből felépített Jelcin és a körötte hemzsegő „Soros minionok” célja hosszú távon az volt, hogy Oroszországot egy „baráti junta” szintjén tartsák, amolyan félig-meddig dél-amerikaias banánköztársaságként. Ekkor még nem zavarta még a szavak szintjén sem a „korrupció” a Soros érdekeltségeket, hisz épp eszközként éltek vele, és vásárolták be magukat Csernomirgyin segedelmével a legkülönfélébb helyekre: cégekhez, állami pozíciókba, és mivel ebben az időben a politikai és gazdasági hatalom nem vált el Oroszországban, kormányzóságokba és egyéb politikai pozíciókba is elhelyezkedtek Soros emberei. A dolog működött: Soros nagy barátja, Clinton különösen tevékeny és aktív volt ebben az időszakban, aminek a vége a „Gore-Csernomirgyin megállapodás” lett, amit sokan úgy hívnak, a „Nagy Orosz Lenyúlás”. A politikai és gazdasági döntéshozó mechanizmusokba juttatott „minionok” szépen teljesítették a feladatukat, és az orosz gazdaság legbrutálisabb kivéreztetését eredményező és számukra teljesen előnytelen szerződésbe vitték bele az országot.
És akkor jöhet a dezsavű érzés. A Jelcin-időszakban nem csupán „csendes”, hanem „félhangos” amerikaiak is voltak az országban, kísértetiesen hasonlóak, mint nálunk Bajnai Gordon és társaik. Megvették döglődő orosz lapokat, amiket aztán a szabadság – értsd Amerika és Soros György – szócsöveivé tettek. Hatalmas befektetéseket eszközöltek a banki szektorba, olyan „szakemberek kiképzését segítve” akik majd átvezetik Oroszországot a tervgazdálkodásból a piacgazdaságba. Oroszország nagyobb, mint hazánk, így amíg itthon a Soros Alapítvány elég volt ehhez a történethez, addig Oroszországban az USAID nevű hatalmas kormányzati szerv felügyelte az orosz demokráciába befektető úgynevezett NGO-k (nem kormányzati szervezetek, értsd civilek) beáramlását. A USAID (A Nemzetközi Fejlődés Amerikai Ügynöksége) a HIID (Harward Nemzetközi Fejlődési Intézet) és Soros György Open Society Institute-ja azonban már ekkor szorosan összedolgozott a CIA-val,
hogy Oroszországot „baráti junta” formájában építsék újra, és az újraépülés során eleve az új Rendszer része legyen az, hogy Amerika mindent tud, lévén a „minionok” addigra kulcspozíciókat értek el.
Borisz Nyemcov ekkor kerül képbe. Konkrétan a Harward Intézeten keresztül, és HIID „ösztöndíjasként” tanulja el a modern piacgazdaság fortélyait. A Csernomirgyin-adminisztráció számára szinte „bejáratosnak” számító amerikai professzor, a Soros Alapítványhoz is számtalan szállal kötődő Jeffrey Sachs adja át a „megszorítások és gazdasági szigor” receptjét a Nyizsnij Novgorod terület kormányzójának, aki olyan példásan bokroslajoskodik, hogy rögvest az öreg Csernó mellé kerül helyettes miniszterelnöknek. Nyizsnij Novgorodot konkrétan egyfajta „kísérleti zónának” jelölték ki, hogy a neoliberális gazdasági doktrínát itt próbálják ki, hogyha a kormányzóságban működik, akkor kiterjeszthessék a kontinensnyi ország egészére. Láthatjuk tehát, hogy a terv működött: a jó időben elhelyezett „minion” karrierje mint az üstökös tört felfelé, és mivel ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a Jelcin adminisztrációt a fiatal orosz politikusok fogják átvenni, a „nyugatbarát” Nyemcov helyettes miniszterelnöksége elég jó pozíciónak tűnt.
Csak hát jött Putyin.
1998 fordulópont Putyin karrierjében, ekkor lett az FSB, a KGB utódjának számító Központi Hírszerzés vezetője. Az 1998-99-es év – és itt jönnek a spekulációk – mindenképp radikális fordulatot jelentettek az eddigi folyamatokban. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a megrögzött neoliberális, Anatolij Csubajsz lesz Jelcin utóda. Ehelyett alig egy év leforgása alatt Putyin lett a befutó ráadásul úgy, hogy Jelcin –korábbi politikájával is szembemenve – menesztette a teljes akkori kormányt, majd még az esedékes választások előtt hirtelen lemondott, megbízott elnökké tette előtte Putyint, aki aztán ezzel a lépéssel szinte besuhant a hatalomba. Első dolga az volt, hogy a Soros NGO-kat kiirtotta Oroszországból.
Soros Open Society Institute-ja a következő NGO-kat foglalja magában. Harriman Institute a Columbia Egyetemen, ami orosz, eurázsiai és kelet európai tanulmányokat folytat. A már említett HIID, amelyek keresztül Nyemcov kapta a Soros pénzeket, és akik a nyizsnij novgorodi „Bokros csomagot” is levezényelték Nyemcovval. Aztán a National Endowment for Democracy (NED), a Carlyle Group (ebben Soros még személyesen is vállal szerepet, mint felügyelőbizottsági tag), valamint a Ford, a Rockefeller és a Heritage Foundations. Ott van még természetesen a Helsinki Bizottság (amelyet később szimplán Emberijogi Bizottságnak neveztek át, hogy minél „enszesebb” nemzetek fölötti hangzása legyen a szervezetnek, de amit szintén Soros György hozott létre) és végül az American Enterprise Institute (AEI).
Egyes vélemények azt pedzegetik a furcsa események között, hogy Putyin valamikor 1998 táján rájöhetett a „minionok” szándékára, és vagy értesítette, vagy megzsarolta a rendelkezésére álló információkkal Jelcint, hogy adja át neki a hatalmat és takarítsa el az amcsikat a Kremlből. Ezután a történet kb. ismert: Putyin egyre keményebben kezd leszámolni a „nyugat barát” oligarchákkal a gazdasági életben, teszi „civil ellenes lépéseit” az amcsi NGO-kipaterolásával, kerül nyílt konfliktusba Sorossal, és rugdalja ki a „minionokat” sorra, köztük az egyik „túlélőt” Borisz Nyemcovot, aki hatalma kezdetén még egy ideig megtartotta pozícióját.
Csakhogy fokozatosan szorult ki a hatalom közeléből, nem beszélve arról, hogy Nyemcov az „utolsó minion” volt, akinek pártját, sajtóját egyértelműen Soros György pénzelte, és akinek élő és erőteljes amerikai kapcsolatai voltak. A FAZ a héten azt írta, hogy a Krím annexiója után Nyemcov segített egy olyan lista megalkotásában, amely alapján az orosz tisztségviselők tiltottak ki az Egyesült Államokból, illetve a vagyonukat is zárolták. Az érintettek között parlamenti képviselők és Vlagyimir Putyin elnök közeli barátai is ott voltak – adta hírül több portál is.
Ismerős helyzet? Listák, kitiltások, tömegrendezvények, McCain szenátor.
Nyemcov ugyanis ekkor már nem Jeffrey Sachs gazdasági, hanem egy másik amerikai professzor, Gene Sharp, a Massachusettsi Egyetem tanárának „forgatókönyvét” szerette volna megvalósítani, aminek a neve: themed revolution, azaz „tematizált forradalom”. Ma már nincsenek kevesen, akik ezt a forgatókönyvet látják megvalósulni Ukrajnában, az erre irányuló szándékokat vélték felfedezni a monitorhajigálós-internetadós hisztériában, és akik úgy vélték, hogy Nyemcov balhéjai, amiket épp halála előtt szervezett a kelet-ukrajnai háború ellen, nem csak Putyin szemét csípték. Ezért léptek akcióba más csoportok, más érdekeltségek is, amelyek végül Nyemcov halálához vezettek.
Nyemcov nem először adott ki adatokat az Amerikaiaknak, már 2012-ben is közreműködött egy lista összeállításában: akkor azért léptettek életbe szankciókat, mert 2009-ben Szergej Magnizkij könyvvizsgáló elhunyt egy moszkvai börtönben. A FAZ-ra hivatkozva a VS is azt írja, hogy az utóbbi időben Nyemcov vezető republikánus politikusokkal, köztük hazánk nagy barátjával, az Orbánt „lefasisztrázó” John McCain szenátorral is találkozott, aki révén az amerikai szenátus külügyi bizottságában határozatot fogadtak el arról, hogy Obama elnök a Nyemcov által megnevezett személyeket tegye a mostani szankciós listára. És akkor itt ugye előjönnek azok a verziók, hogy hát akkor Putyin ölte meg Nyemcovot a csecsen „henteseivel”, aztán csárlihebdóztak, iszlámoztak egy picit és ennyi.
Csakhogy 1999-ben Borisz Berezovszkij, egyike a Putyin által elüldözött „minionoknak” furcsa nyilvános bejelentést tett: „Teljesen lesokkolt, amikor megtudtam, hogy Soros György CIA ügynök.  Szeretném ellentéteim jó hazafiként elsimítani Putyin elnökkel és hazatérni.” Erre azonban nem került sor: felakasztva találták angliai otthonában, a „mainstream média” ekkor is arról cikkezett, hogy Berezovszkijt Putyinék tették el láb alól. De miért tettek volna ilyent? Ugyanolyan érthetetlen, mint az, hogy Moszkva kellős közepén saját csecsen halálosztagukkal végezzenek ki egy olyan csávót, aki igazából azt csinálja, amit 10 éve. Nyemcov „amcsibarát tevékenysége” ismert volt, de épp ezért Putyin ellenőrzése alatt is volt, ellenzékisége a neki meghatározott keretek közt bontakozott ki, bár tény, hogy kb. naponta hazaárulózták le a putyinista médiumok.
Putyinnak pont úgy nem volt érdekében megölni Nyemcovot, ahogy anno Berezovszkijt, hisz ha Berezovszkij hazatér, olyan információkkal szolgálhatott volna az amerikai infiltráció mértékét illetően, amik Putyinnak nem állhattak birtokában, nem beszélve, hogy az elüldözött oligarchák és amerikai orosz ügynökök hálózatát is feltárhatta volna nekik, ha nem hal meg.
Soros személye – bármilyen meglepő – de feltűnik a csecsen szálon is. Szintén a kilencvenes években, 1993-ban, amikor egy Soros NGO „fedésében” utazó CIA ügynök, bizonyos Fred Cuny tűnt el 1995-ben Csecsniában, miután „segítette a szabadságharcosokat Oroszország elleni küzdelmükben.”. A Soros Alapítvány által létrehozott ICG azaz Nemzetközi Krízis Csoport a CIA részvételével jött létre, és az elmúlt évek legnagyobb külpolitikai fejeseit gyűjtötte magában. A Hidegháború „agya” Zbigniew Brzezinski, a volt NATO főtitkár, Wesley Clark, Ronald Reagan nemzetbiztonsági tanácsadója Richard Allen, aki beszervezte Oliver North-ot az akkori Nemzetbiztonsági Tanácsból is. Illusztris társaság, mely – ha már összejött – számos stratégiát dolgozott ki az egész térségre: nem csupán Oroszország meggyengítése, de Jugoszlávia „pacifikálása” a közép-ázsiai török előretörés megállítása is egyaránt napirendjükön szerepelt. A csecsen háború tehát egyértelműen azért volt, hogy
lehetőleg lekössék Oroszországot „helyben” és ezáltal a eldöntött globális politikai céljaik akadálytalanul érvényesülhessenek.
2010-ben Borisz Nyemcov Amerikába utazott. Nem fogunk meglepődni, ha kiderül, november 17-én a már említett Harriman Intézetbe megy egy konferenciára, a Columbia Egyetemen. Ez a kapcsolata is a kilencvenes évekre nyúlik vissza, a konferencia pedig – számos korábbról ismert orosz, amerikai és egyéb résztvevőkkel, Soroshoz köthető és CIA-s arcokkal tömve – tulajdonképpen Kelet-Európa jövőjét hivatottak megbeszélni. Egyértelmű, hogy ekkor dől el a „tematizált forradalmak” újabb hullámának terve a térségben, a dolog be is indul, elindul a Soros féle pénzáramlás kelet-európába, kitör az ukrán polgárháború. A Magnyicki-affér után Nyemcov elkészíti az első listát, megindulnak a kitiltások.
2014-ben elkészül a második lista, és Nyemcov látványos, színpadias halált hal a Vörös Térre vezető hídon. A tettesek csecsenek, akik maguk a kilencvenes években az oroszok ellen harcoltak és kaptak kiképzést, majd átálltak Putyin oldalára, hogy most „igaz hazafiként” jelentsék be: Nyemcovnak liberális nézetei és Oroszország-ellenes politikája miatt kellett meghalnia. Akár igaz, akár nem, az biztos, hogy Soros György, mint a Világ Simicska Lajosa kicsit elszabadult az utóbbi időben (biztos valami oligarcha-vírus szedi az áldozatait). Kicsit túl sok szál vezet ugyanis hozzá ahhoz, hogy az ember ne higgye el automatikusan, amit az újságokban olvas, miszerint Putyin „elszabadult csecsen gyilkológépei” önállósították magukat és végeztek Nyemcovval. Ennél sokkal valószínűbb, hogy az úgynevezett „tematikus forradalmak” sorában Nyemcov kellemetlen szereplő volt, aki „túl sokat tudott” és nem kizárt, hogy olyan információk birtokában volt, amelyeket akár az orosz hírszerzés is kiszedhetett volna belőle.
Új ember kellett, egy új „minion”, egy nem ennyire láthatóan „amcsibarát” figura. Mint amilyen például az orosz-ukrán származású Alekszej Navalnij, akinek „szabadulása” és részvétele Nyemcov temetésén az egyik legizgalmasabb esemény lett hirtelen a mainstream baloldali médiában, ahol máris a béke fiatal nagykövete, a félelmek nélkül élő hős ifjú képe kezd kirajzolódni, aki – nem lepődünk meg – de Soros NGO-khoz tartozó „civil” szervezetek jogvédőjeként kezdte karrierjét, hogy aztán Amerikában tanuljon, és úgy térjen vissza hazájába, hogy átvegye a hősi halott, Nyemcov helyét az Ellenállásban. Más kérdés, hogy épp 16 millió forintnyi Soros-pénz elsikkasztása miatt került börtönbe, és ugye itt felsejlik a Norvég alap balhéja előttünk. Most már szervezi a hatalmas mindent megrázó utcai harcokat, amik ugye civil alapokon épülve a nép köréből érkezve…. stb. stb. stb. De lényegében melyek a Soros-franchise szerint buktatják meg általában azokat a rezsimeket világszerte, akik nem felelnek meg a Soros Skynet üzleti igényeinek és az általa diktált neoliberális-vadkapitalizmus társadalmi rendjének.
Szóval – ahogy egyes konteo osztagok állítják – lehet, hogy a CIA beáldozta az „elhasznált” Nyemcovot, hogy ezzel Putyint kellemetlen helyzetbe hozva fel tudja bootolni azt az „ifjú titánt” aki aztán valóban elég heves és erős ahhoz, hogy a „tematikus forradalom” oroszországi kiadását Nyemcov mártíromságán építkezve bontakoztassa ki.





Olaj, atom, fegyver: mit akarnak egymástól az oroszok és az arabok?



Káncz Csaba, 2015. június 24., 08:18


Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajtermelője és egyben fegyver-importőre végrehajtotta a maga orosz nyitását. Persze Moszkvának is fontos, hogy érdekeltségei behatolnak egy amerikai felségterületre. De mit jelent a nyitás az olajárakra nézve, és miért rettenetesen frusztrált Rijád az Obama-adminisztráció lépései miatt?

A szaúdi védelmi miniszter és Vlagyimir Putyin. Forrás: EPA

A mérsékelten reformernek és Amerika-barátnak számító Abdullah király januári halála óta keveset hallottunk Szaúd-Arábiáról. Az európai sajtó nagy részének pedig fel sem tűnt, hogy Szálmán herceg, szaúdi védelmi miniszter, Al-Dzsubeir külügyminiszter (korábbi washingtoni nagykövet) és Al-Naimi olajminiszter a múlt héten Szentpéterváron találkoztak Putyin elnökkel és hat megállapodást írtak alá.
Olajozott tengely
A két fél a múlt évben még heves olajár-háborúban állt egymással, de most Al-Naimi szavaival élve már az „olaj-szövetségről” tárgyaltak. Ez az új hatalmi tengely akár olajár-emelésről is diskurálhat a közeljövőben.
Moszkvának legalább annyira fontos ebben a játszmában, hogy érdekeltségei behatolnak egy amerikai felségterületre, sőt a megbeszéléseken már orosz fegyvereladások is szóba kerültek.  Ráadásul Rijád és Moszkva közeledése megoszthatja Washington figyelmét, amely az oroszok szerint az utóbbi időben túlságosan Európára irányult.
A nukleáris kártya
Igazán figyelemreméltó a nukleáris beruházásokkal kapcsolatos egyezség, amelynek értelmében a Roszatom akár több nukleáris reaktor építésében is részt vehet a legnagyobb arab királyságban. Rijád azt tervezi, hogy akár 16 ilyen reaktort is felépít.
Az ország hirtelen érdeklődése a nukleáris energia iránt nem a folyamatosan csökkenő kőolajtartalékok miatt került előtérbe, hanem a rijádi félelmek miatt az iráni atomprogrammal kapcsolatban. A szaúdiak úgy érzik, hogy az Obama-adminisztráció félvállról veszi a félelmeiket, ezért is dönthettek az orosz nyitás mellett.
A nagyhatalmak és Teherán megállapodása már akár június 30-ra várható a perzsa nukleáris programmal kapcsolatban. Ez teljesen átalakítja a politikai táncrendet a közel-keleti térségben, 36 évvel azután, hogy Teherán és Washington diplomáciai kapcsolatai összeomlottak.
Rijád gyors militarizációja
A rijádi eltökéltséget jelzi, hogy a mostanában nagy léptekkel militarizálódó Szaúd-Arábia – amely a világon a 4. legtöbbet költ hadseregére, és nemrégen éles konfliktusba keveredett Jemenben – nem zárja ki, hogy maga is atomfegyvert fejlesszen.
Rijád az elmúlt egy évben elragadta Indiától a világ legnagyobb fegyver-importőre címet. 2014-ben az előző évhez képest 54 százalékkal növelte fegyver-behozatalát, 6.46 milliárd dolláros szintre.
Szaúd-Arábia a feltételezések szerint adott esetben gyorsan tudna atomfegyverekhez jutni, mivel a pakisztáni atomprogramot jelentős részben ők finanszírozták – cserébe pedig kaphattak vételi opciót a bombákra.
Káncz Csaba jegyzete






Mi magyarok is jól tesszük, ha kivárjuk ennek a nagymintás kísérletnek a végét, és addig a pénzünket okosabb célokra, például a saját országunk erősítésére költjük!
Miközben mindenki a görög drámát és az újkori népvándorlás előfuvallatát figyeli, kevés figyelem irányul azokra a sorsfordító döntésekre, amelyek szintén most vannak születőben. A sok közül egy az Eurózónára vonatkozik.
Ami 60 éve közel egyformán fejlett nyugati országok integrációjaként indult, mára kezelhetetlen masszává vált. Kézenfekvő tehát, ha sokan vissza akarnak menni a »kályhához«, és az integráció elmélyítését, a fiskális föderalizálódást támogató országokat tömörítenék egy csoportba. Ez most az Eurózóna, amely a kiszivárogtatott tervek szerint nemsokára egy transzferunióvá válhat. (…)
Az USA-nak fontos geostratégiai szempontok mellett pont azért is kell Görögországot bármi áron az Eurózónában tartani, nehogy a Gerxit után kiderüljön: A görögök a kezdeti kínok után jobban járnak saját valutájukkal, és ezt látva, nehogy az euró legnagyobb kárvallottjainak számító franciák, olaszok és spanyolok is kedvet kapjanak saját valutájuk visszaállítására. Ezért nem a pénzügyminiszterek, hanem a kormányfők fognak Görögország sorsáról dönteni.
Ezt látva nem csoda, ha a protestáns északi országok továbbra sem csatlakoznak ehhez a szerencsejátékhoz. A britek és dánok idén pont azt szavazták meg, hogy több jogosítványt kérnek vissza Brüsszeltől. A lengyelek nemrég olyan államfőt választottak, aki nem kér az euróból. Mi magyarok is jól tesszük, ha kivárjuk ennek a nagymintás kísérletnek a végét, és addig a pénzünket okosabb célokra, például a saját országunk erősítésére költjük!”


Nincs nézői érdeklődés a Saul fia iránt



Küldjétek a filmet Izraelbe – hátha ott szkere lesz !!!!
A Hit Gyülekezetéhez köthető kiadó béreli ki a mozitermeket, mintha lenne érdeklődés? A bérelt helyiségbe ingyen mehet be a néző. A film forgalmazója a Mozinet Kft. – írja a nemzeti net. 
Saul fia című film esetében kiemelkedő eredmény, hogy egy magyar gyártású első film a hazai és nemzetközi mozi-bemutatókat megelőzően visszahozza az árát – méltatta a sikert a Filmalap közleményében. A Saul fia a cannes-i filmfesztivál és az azzal párhuzamosan megrendezett filmvásár kiemelkedő újdonsága is volt. A magyar film nemzetközi forgalmazási jogainak értékesítésével megbízott, párizsi székhelyű Films Distribution több mint 50 ország filmforgalmazójának adta el a Saul fiát Cannes-ban, köztük a Sony Pictures Classics vezető amerikai forgalmazónak.     
Csak a szél című filmdrámát a 2008 júliusa és 2009 augusztusa között történt romák elleni merényletsorozat inspirálta. Az áldozatok családjai 70 millió forint kártérítést kaptak. A romák által a magyarok sérelmére elkövetett tettekről nem készült egyetlen film sem, és az áldozatok családjának nem jár kártérítés. A filmhez Balog Zoltán miniszter jelentős állami támogatást nyújtott. A film egyik producere Mécs Mónika volt, aki Mécs Imre lánya, és Mesterházy Ernő felesége. Mesterházy neve elég sokszor elhangzott és valószínűleg el is hangzik a Hagyó Miklós féle perben, amely évek óta húzódik.  Arról, hogy a Csak a szél című, a magyarságot hátrányos, a romákat kedvező színben feltüntető film mekkora kasszasiker lett, nem tudom. Mesterházy Ernő fontos szerepéről és a Bali-szigeti birodalmáról írtunk korábban. Ezt a cikket a mellékleteivel, kommentárjával együtt elérhetővé tesszük ITT !
Kertész Imre a Sorstalanság című regényért irodalmi Nobel-díjat kapott. Annak érdekében, hogy ne kelljen Németországban adót fizetnie, itt vette fel köztársasági elnöki engedéllyel adómentesen a díjjal járó összeget. A regényt megfilmesítettük, de kiadtuk óriási mennyiségben a könyvet is, okozva jó nagy veszteséget a magyar adófizetőknek. A könyvet szétosztották az iskolákban, de jutott bőven belőle például a Tescoba is, ahol egy konténerben tárolva óriási mennyiségben kínálták 500 forintos áron.
Annyit volt „szerencsénk” megtanulni az elmúlt 25 év alatt, hogy a veszteségért készfizető kezesként a magyar adófizető felel. Az elkövetőket soha nem vonják felelősségre, mert ez egy következmények nélküli ország lett. Egyik botránytól (legutóbb az aljas brókerbotrányok okoztak nagy felzúdulást!) a másikig tántorgunk, és a gazdasági bajokon, a menekült hullámon túl hatalmas erkölcsi válságban is szenvedünk! Ebbe jócskán belejátszik az, hogy amint egy-egy botrány szálai magasra érnek, azonnal titkosítják! Így jártunk az ügynöknévsorral és az ügynökaktákkal, az olajbotrány aktáival, de 30 évre titkosak (talán a fele már letelt) Farkas Flóriánnak még MSZP-sként elkövetett dolgai.
Békéscsaba, 2015. június 23.
Összeállította: Anton
Emlékeztető: Elborzadva látjuk, hogy a kapitalizmus, amióta testvérét, a szocializmust halottnak nyilvánította, nagyravágyástól vezérelt, és megkezdte megállíthatatlan tombolását.” (Günter Grass Nobel-díjas német író)


A kutya sem kíváncsi a Saul fiára, ezért a hitgyüliseket kezdték el beterelni a mozitermekbe, amelyeket Németh Sándorék kiadói cége vett bérbe ezen rendkívüli okból. Most már százezerre saccolják a várható nézőszámot, tehát ennyi lehet a hitgyülis kapacitás. 
Forrás: https://kuruc.info/r/56/144797/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Bevonult a hadsereg Csíkszeredába 

2015.06.25. Székelyhon 
   
A december 1-jei ünnepséget is túlszárnyaló katonai parádéval készül a belügyminisztérium a román zászló napjára Csíkszeredában. Gabriel Oprea megbízott miniszterelnök pénteki fogadására már csütörtökön elpróbálták a "koreográfiát". 
 

Pénteken a városba érkezik Gabriel Oprea megbízott miniszterelnök és Mircea Du?a védelmi miniszter. A két politikus 12 órától vesz részt a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság előtti zászlórúdnál szervezendőóriáslobogó-felvonáson. Míg szerdán csak a zászlófelvonást próbálgatták a Tudor lakótelepi helyszínen, csütörtökön délután ellepték a várost a belügy- és a védelmi minisztérium kötelékébe tartozó alakulatok. A lakóövezet érintett részét lezárták, az utcákon több, a hadsereghez tartozó szállítójármű és autóbusz jelent meg. 

A forgalmat a Fenyő és Tudor Vladimirescu utcák találkozásánál, valamint a Hargita Megyei Törvényszék, a városháza melletti ortodox templom és a Testvériség sugárút Nárcisz sétány felőli részéről elterelték. A főkapitányság melletti körforgalomnál felsorakozott több központi katonai alakulat, illetve a megyei csendőrség, tűzoltóság és a hegyivadászok, majd a bukaresti katonai és a csendőri zenekarok vezényletére díszfelvonulás-próbát tartottak, többször elismételve minden részletet. 

A pénteki díszfogadás miatt reggeltől kiürítik a főkapitányság előtti útszakasz parkolóit, délelőttől pedig a már említett részeken elterelik a forgalmat. 



Aláírásgyűjtésbe kezdtek Ausztriában az unióból való kilépéséért 



2015. június 24., szerda MTI - Napi.hu 
Újra aláírásgyűjtésbe kezdett egy osztrák szervezet Ausztria unióból való kilépéséért szerdán. Ahhoz, hogy a parlament foglalkozzon a témával, százezer támogatót kell szereznie a kezdeményezésnek. 


Újra egy semleges és szabadságszerető Ausztriában kívánunk élni - mondta Inge Rauscher, a kezdeményezés szóvivője az osztrák közszolgálat rádióban (Ö1). Rauscher szerint ez az unióban nem lehetséges, a romló gazdasági eredményeket is az EU-tagság számlájára írja. Ausztria az 1945 utáni időszak legmagasabb munkanélküliségi adataival küzd, ez az EU politikájának a következménye - mondta a kezdeményezés szóvivője, aki szerint az osztrákok sem akarják az uniót, amely ma már nem a polgároké, hanem a társadalmmi elité lett. 

A ma már nyugdíjas Inge Rauscher több mint huszonhat éve környezetvédelmi és polgárjogi aktivista. Az 1988-ban általa alapított Haza és környezet kezdeményezés (Initiative Heimat und Umwelt) elnevezésű társaság független és pártok felett álló civil szervezetnek tartja magát. 

Ausztria 1994-ben szavazott a csatlakozásról, abban az évben Rauscher csaknem 3400 aláírást gyűjtött az uniós tagság ellen. 2000-ben, Ausztria uniós csatlakozása után öt évvel aláírásgyűjtésbe kezdtek ugyanezen okokból. Akkor mintegy 194 ezer aláírást gyűjtöttek, ami azt jelentette, hogy a választásra jogosultak 3,32 százaléka támogatta a kezdeményezést. Az osztrák parlament 2001 nyarán egyöntetűen elutasította a javaslatot. 2011-ben formai okok miatt utasították el a szervezet ismételt kezdeményezését, 2014-ben viszont csaknem 9800 támogató aláírást gyűjtöttek ahhoz, hogy egyáltalán újra elindíthassák az aláírásgyűjtést a témában. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése