2015. július 4., szombat

Nemzeti érdekünk !!!!


Nemzeti érdekünk !!!!


Hát azt elhisszük , hogy a Csaba anyukája a sivatagban homokért baszik , és , ha ezt nemzeti érdeknek tűzte ki célul, ám legyen , de akkor is van egy másik alternatíva is , mégpedig az hogy katonáink hordjanak homokot az édes anyja otthonába , és ne háborúzzanak , mondjuk Afganisztánban .




Tóbiás végleg a sírba tette az MSZP-t 

2015. június 26. nyugatifeny.blog 

Nyolc (8!) százalékra zuhant az MSZP támogatottsága a friss kutatások szerint. A szocialista párt mind mélyebbre süllyed a jelentéktelenség gödrében, és nem látszik vége az enyészetnek. 
Mindig van lejjebb. Még Mesterházy "Bikicsunáj" Attila után is bírt jönni egy Tóbiás József, akire tényleg egy szoláriumszalon vezetését nem bízná az ember, nemhogy az országot. Már fel sem tűnne, ha a következő MSZP-elnököt Alekosznak, Beleznay Endrének vagy Bunyós Pityunak hívnák. 
Megszoktuk, hogy a szocialista pártot szellemileg pehelysúlyú figurák jelenítik meg a nyilvánosságban, akik a legelemibb politikusi adottságoknak is híján vannak, mint a folyamatos magyar nyelvű beszéd vagy a figyelem fenntartásának képessége. Hogy valóságérzékelésről, lényeglátásról, szorgalomról, hitelességről ne is beszéljünk. 

Az egykori nagy öregek, mint Kovács László vagy Lendvai Ildikó, szinte nagyformátumú politikusként tündökölnek az MSZP mai arcaihoz képest. Mutasson bárki egyetlen embert, aki egy Kunhalmi Ágnes- vagy Lukács Zoltán-interjú után ellenállhatatlan vágyat kezd érezni, hogy az MSZP-re bízza az országot. Na ugye. 
Márpedig ez nagyon nincs így jól. A baloldal küldetése a világon mindenhol a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem. A hátunk mögött hagyott 5 év után, miután a Fidesz-kormány komplett társadalmi csoportokat nyomorított meg, valósággal szárnyalnia kellene a baloldal állítólagosan vezető pártjának. 
A nyugdíjvagyon ellopása, a szociális kiadások drasztikus megkurtítása, a vasárnapi zárva tartás és a miatta kirúgott több ezer dolgozó, a közmédiának csúfolt fideszes hazugsággyár, a gigantikus Putyin-hitel, a 80 ezer nettóért güriző ápolónők, a százmilliós palotákkal villogó zseléhajú gazemberek, az elzabrált trafikok, a fideszes brókerbotrány, a belvárosi Rogán-maffia által szétlopott ingatlanvagyon, a Mészáros Lőrinc, Andy Vajna és a Tiborcz-fiú zsebébe lapátolt adófizetői milliárdok... - egy tisztességes országban EGYENKÉNT is kormánybuktató témák lennének. 
Nálunk viszont a normális ügymenet részei, mert a "legnagyobb ellenzéki párt" megszűnt ellátni azt a funkcióját, amire megbízást kapott. A Fidesz zavartalanul végezheti az ország ipari méretű kifosztását, mert nincs, aki naponta nyolcszor beleverje a tolvajok orrát a saját piszkukba. 
Egyre többeknek szúr szemet, hogy a szocialisták impotenciája már nem magyarázható szimplán bénasággal. Heti három sajtóközleményben eljátsszák a kamuellenzéket, majd pedig minden korrupciót megszavaznak a Fidesszel, a budapesti olimpia holdkóros ötletétől az orosz metróroncsok 60 milliárdos tákolásáig. És persze véletlenül sem bolygatják a Nagy Testvér piszkos ügyeit. Minden gesztusuk a nyílt beismerése annak, hogy sunyi kollaboránsok. 
Persze egy lecsúszóban lévő, kétmilliárd forintos adóssággal küzdő pártnak jól jön az a kis júdáspénz, amit a hallgatásért és az együttműködésért kaphat. És hát szocialista barátaink sosem voltak azok a tipikus jellembajnokok. 
Csakhogy a szavazói mandátum nem társas üdülés. Az MSZP egymillió ember jóindulatát és bizalmát árulja el minden nap, és lassan már a Holdról is látszik, hogy Tóbiásék - amolyan politikai Mr. Beanként - forgatókönyv szerint játsszák az örök balfasz szerepét. Persze nem kell túlzottan megerőltetni magukat hozzá. 
Az eredmények beszédesek: az amúgyis szánalmas februári 12 százalékról júniusra 8 százalékig apadt az MSZP népszerűsége. Mivel a szociknál már régóta nincs önreflexió és nincsenek következmények, egyenes az út a Kisgazdapárt és a Munkáspárt sorsa felé, vagyis a totális eljelentéktelenedés irányába. A nagyobb hóember persze lassabban olvad, de az MSZP korrupt színjátékának végzetes ára lesz. 
A hosszúra nyúlt Fidesz-uralom kinyitotta az ellenzéki választók szemét: már egymás mellé teszik a magukat ellenzékinek valló szereplőket és megnézik, ki mennyit dolgozott azért, hogy leleplezze/megbuktassa az Orbán-kormányt és életképes alternatívát nyújtson helyette. Az emberek dinamizmust, erőt és cselekvést akarnak látni. 
Tóbiásék fékezett habzású kamuellenzékisége nagyon nem jön be azoknak a tömegeknek, akik torkig vannak már a Fidesz-maffiával és nem szeretnék némán meghunyászkodva végignézni, hogyan lopja el a gyerekeik és unokáik jövőjét egy gátlástalan bűnszervezet. 
Kapcsolódó: 
   Templomban mondott beszédet a Miniszterelnök Úr 
   Orbán Viktor beszéde a Debreceni Református Nagytemplomban 

Templomban mondott beszédet a Miniszterelnök Úr



MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Nem mintha bármiféle ízlésbeli kifogásom lenne azzal, hogy a regnáló miniszterelnök egy templomban mondjon beszédet (ebben az esetben a Kálvin téri református templomban). Orbán Viktor többek között a magyarság megmaradásáról beszélt. Dicsértessék!
De álnokság ez egy zsidó szájából , akik családok feje felül vitték el a tetőt , csakhogy a kiválasztottak be tudjanak települni !!!


Orbán Viktor beszéde a Debreceni Református Nagytemplomban






Őrületbe kergetik a helyieket: a bevándorlók kiraboltak ötvenkét házat és egy kolostort + egyéb drámai jelenségek 



2015. június 26. péntek Délhír 
A Lajkovac községhez tartozó Bogovađa és Vračević falukban már régóta tartózkodik mintegy 150 menekült. A jelek szerint tehát nem minden bevandorló tódul Nyugatra, szép számban akadnak olyanok, akik Szerbiában is kiválóan érzik magukat. 

Ha az említett szerény közép-szerbiai települések annyira megtetszettek nekik, hogy hónapok óta ki sem mozdulnak onnan, félő, hogy még több migránsnak bejön majd Délvidék, amely tehát újabb "multikulturális" rohamra és még nagyobb káoszra számíthat. Pedig sokan azt hittük, a horvátországi és a boszniai szerb menekültek tömeges érkezésénél és letelepedésénél nagyobb sorscsapás már nemigen érheti az itteni őshonos lakosságot, főleg a magyarokat. 
Visszatérve a bogovađai tapasztalatokra, az ottani polgárok elmondása szerint a migránsok eleinte viszonylag békések voltak. A helyiek befogadták őket, idővel azonban elkezdtek lopni, sőt, olykor előfordul, hogy megtámadják, bántalmazzák, megverik az évtizedek óta ott élő embereket. 
Nemrég betörtek a középkori bogovađai kolostorba, ahonnan mindent elvittek, beleértve az apácák által termesztett konyhakerti növényeket is, vagyis a komplett termést. Ezt követően a helyiek az apácák kérésére amolyan barikádot állítottak fel a kolostor körül. 
Hivatalos adatok szerint a migránsok eddig 52 házba törtek be. Akad olyan ház, ahonnan szó szerint mindent elvittek: értéktárgyakat, bútorokat, ruhát, sőt még a poharakat és a kávéscsészéket sem hagyták ott. 
Egyes házakat annyira megrongálták, hogy a tulajdonosoknak nem éri meg ezeket felújítani. Az egyelőre megkímélt házak ablakaira és ajtóira a lakók rácsokat szereltek fel, abban a reményben, hogy ily módon talán megvédik otthonaikat. 
Az egyik polgár elmesélte, annyira fél, hogy csak feloltott lámpa mellett tud aludni. Mint mondta, akkora nyomás alatt él, hogy a végén valószínűleg elköltözik. Mindegy, hogy hova. Immár Albániában is szívesebben élne (pedig szerbtől ilyet ritkán lehet hallani). 
Egy üzlettulajdonost, aki Bogovađa és Vračević között működtette boltját, a migránsok rá akarták kényszeríteni, hogy 23 óra után nyissa ki az objektumot és szolgálja ki őket. Miután erre nem volt hajlandó, megtámadták. Felkapott egy botot, azzal védekezett. A támadók a végén távoztak, de a tulaj egész idő alatt veszélyben érezte az életét. Az eset után úgy döntött, becsukja a 22 éve működő boltját. 
A helybeliek természetesen több ízben fordultak rendőrséghez és a Vöröskereszthez is, de mindkét helyen azt a választ kapták, hogy ők semmit sem tehetnek. 
Az erőszakos viselkedésen kívül a menekültek mindenfelé szemetelnek. A polgárok meggyőződése, hogy sokan nem vetették alá magukat orvosi vizsgálatnak, és félő, hogy valamilyen fertőző betegségben szenvednek, ami járványhoz vezethet. 
A helybeli lakosság leginkább attól fél, hogy a bevándorlók előbb-utóbb erőszakoskodni kezdenek majd lányaikkal-asszonyaikkal. "Majd akkor azt mondják, nem tehetnek róla, hogy erős a nemi ösztönük, és azzal minden el lesz intézve?" - tette fel a kérdést az egyik aggódó polgár. 
A menekültek szállást, kosztot és napi 10 eurós zsebpénzt (!) kapnak a szerb államtól. A szerbiai átlagpolgárok erről csak álmodhatnak. 
Telegraf nyomán K. P. 
Kapcsolódó: 
   Botka: Szegeden nincs baj a bevándorlókkal 
   Százával fogják az illegális bevándorlókat Szeged határában 
   Magyarország megtelt a kormányszóvivő szerint 
   Hamarosan több millióan indulhatnak útnak Európa felé 


BOTKA: SZEGEDEN NINCS BAJ A BEVÁNDORLÓKKAL 


A jobboldali politikusok cselekednének a sokrétű probléma miatt, Botka szerint azonban nem okoznak társadalmi feszültséget a bevándorlók Szegeden. A DK szerint Magyarország szégyellhetné magát a viselkedéséért.
A magyarság szégyelli majd magát amiatt, ami most a migrációs kérdésben történik. “A legaljasabb emberi ösztönökre épít a kormány akkor, amikor az idegengyűlöletet szítja fel éppen azért, hogy a saját gyászos teljesítményéről elvonja a figyelmet” – mondta Binszki József (DK) a szegedi városi közgyűlésen, ahol a bevándorlás kérdése volt a központi téma.
Miközben Botka László polgármester azt hangsúlyozta, hogy Szegeden nincs semmi probléma a bevándorlókkal, a jobboldali politikusok cselekvésre szólítottak fel. Nógrádi Tibor (Fidesz-LÉT) rendkívüli ülés összehívását javasolta a környék polgármestereinek és kormányzati szervek részvételével. Tóth Péter (Jobbik) szerint a bevándorlók közegészségügyi kockázatot jelentenek, mivel olyan területekről jönnek, ahol gyakoriak a fertőző betegségek. Az általuk eldobált ruhákat egyesek összeszedik, a piacon árulják és ezzel betegségeket terjeszthetnek. Elmondta, nemcsak az illegális bevándorlók jelentek meg, de az embercsempészet is felütötte a fejét, utalva a helyenként rájuk várakozó taxisokra.
Botka László válaszában azt mondta, a migráció semmilyen különösebb társadalmi feszültséget nem okozott Szegeden, hiszen semmiféle konfliktus nem volt a város polgárai és a migránsok között. A rendőrségtől bekért bűnügyi adatok alapján nem köthető a migránsokhoz bűncselekmény – mondta Botka László.
Forrás: MTI


Százával fogják az illegális bevándorlókat Szeged határában 

Forrás: https://kuruc.info/r/2/144871/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Átfogó rendőrségi akció zajlik Szeged határában, a medencés kikötőtől egészen az árvízi emlékműig vizsgálják át a Tisza árterét – írja a Szegedma.hu. A lap beszámolója szerint a töltésen csatárláncban állnak a rendőrök, hogy megakadályozzák a határsértők elmenekülését. Mentőt is hívtak a helyszínre, mert állítólag többen rosszul lettek, de a kiérkező mentők senkit sem vittek el. Az elfogott határsértőket Röszkére szállítják egy hangárban kialakított rendőrségi előállító helyiségbe. Több száz határsértőt fogtak el a Tisza árterében, Szeged határában szerdán. Az elfogottak között sok a kisgyermek – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A szegedi rendőrök mellett a készenléti rendőrség is nagy erőkkel vonult a helyszínre. A határsértők egy részét már elfogták, és folyamatosan viszik el őket. A rendőrség lezárta a város felé vezető utakat és a töltést is. A Délmagyar.hu úgy tudja, a rendőrség összehangolt akcióval elkezdi kiüríteni a Gyálarét melletti ártéri erdőt, a határsértőkért folyamatosan jönnek a buszok. Megbecsülni is nehéz, hogy mennyien vannak a menekültek, a látottak alapján a lap legalább 2-300 emberről ír. A szegedi Jobbik közleménye: A Jobbik szegedi szervezete már hosszú ideje mondja, hogy Szeged városa az illegális bevándorlás egyik legérintettebb pontja. Ettől a problémától már régóta szenvednek a gyálaréti és a környékbeli lakosok. Mindenki problémának tartja a kialakult helyzetet, hisz ez a városunkra nézve bűnügyi, társadalmi és népegészségügyi veszélyeket jelent. Ezt csak egy ember nem észleli, az pedig a város polgármestere, Botka László. Botka Lászlónak nem városa, Szeged az első, hanem saját pártjának az érdeke és véleménye. Botka László polgármester szerint "a város lakosságát egyáltalán nem zavarták a menekültek, nem is találkoztak velük az utcákon..." Reméljük, a mai sajtóban megjelent hírek eljutnak Botka Lászlóhoz is, de ha így se képes felfogni, hogy Szegedre milyen nagy migrációs nyomás nehezedik, akkor arra kérjük, hogy menjen ki hajnalban a Gyálarét melletti töltésre, és tekintse meg a saját szemével. Kérjük mindezt annak ellenére, hogy már több éve csak tizenhatmilliós luxusautójából szemléli a város problémáit. Felszólítjuk Botka Lászlót, hogy végre valljon színt, és kérjen bocsánatot kijelentései miatt azoktól a szegediektől, akik életét megkeserítik az illegális bevándorlók tömegei! (Kuruc.info - Szeged Ma - Délmagyar - Index nyomán) Frissítés: az MTI híre a témában: Több száz határsértőt fogtak el a Tisza árterében, Szeged határában az elmúlt órákban annak az átfogó rendőrségi akciónak a keretében, amelyet szerdán tartanak. Volt olyan illegális bevándorló, akinek alig egy hónapos gyermek volt a karjában. A határsértők az éjszaka érkezhettek Szerbia felől, a Tisza árterén keresztül, az erdőben bújtak meg, a megfelelő alkalmat várva, hogy továbbindulhassanak Szeged felé. Nem most először történt ilyen, az elmúlt hetekben egyre többször tapasztalható hasonló a környéken. Kedden a rendőrség úgy döntött, nincs tovább, és folyamatosan tereli ki a bujkálókat az erdőből, majd egy Röszke melletti hangárba szállítja őket, és ott elindul ellenük az eljárás. A múlt hét péntekje óta ugrásszerűen megnőtt a határsértők száma. Az elmúlt hétvégén majdnem 2000-en próbáltak illegálisan az országba jönni. Valószínűleg a szerb-magyar határra tervezett kerítés építésének hírére nőtt meg az illegális bevándorlók száma. Hétfőn csaknem 900 határsértővel szemben intézkedtek az ország területén, azóta pedig „egészen elképesztő” az áradat – mondta a helyszínen a Híradó tudósítója. A rendőrök Szeged belterületén is akcióznak, folyamatos az ellenőrzés, az M1 információ szerint már egy embercsempésszel szemben is intézkedniük kellett. "Magyarország lehetetlen helyzetbe került" Magyarország lehetetlen helyzetbe került az illegális határátlépők és az ide visszatoloncolni tervezett bevándorlók miatt - értékelt Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus kiemelte, Magyarország fizikailag nem tudja elhelyezni az illegális bevándorlókat, nincs elég sátor és ágy, a katasztrófavédelem tartalékaihoz pedig csak korlátozottan lehet hozzányúlni, mert azok a váratlan katasztrófák esetén is szükségesek. Az úgynevezett dublini rendeletről szólva azt hangsúlyozta: Magyarország nem mondta fel, hanem élt azzal a - más államok által is használt - lehetőséggel, hogy felkészülési időt kért a tolonchatározatok végrehajtására. 14 óráig 688 Délután 14 óráig rögzített adatok alapján 668 illegális migránst fogtak el – közölte a rendőrség. Közleményükben azt írták, Szeged több pontjáról lakossági bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére 2015. június 24-én arról, hogy illegális migránsokat látnak a városban. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el Szeged város területén és a vonzáskörzetében. A rendőrség a polgárőrséget is bevonta az ellenőrzésbe. A rendőrök a 2015. június 24-én 0 órától 14 óráig rögzített adatok alapján 668 illegális migránst fogtak el. A rendőrség a határsértők ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményezett. 16 óráig 781 Csongrád megyében szerdán délután 4 óráig 781 határsértőt fogtak el a rendőrök - közölte a megyei főkapitányság szóvivője rendkívüli sajtótájékoztatóján. Szenti Szabolcs ismertetése szerint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el Szeged területén és a vonzáskörzetében. A rendőrség a polgárőrséget is bevonta az ellenőrzésbe. Az intézkedésre azért volt szükség, mert reggel Szeged több pontjáról is lakossági bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére arról, hogy határsértőket látnak a városban - tudatta az őrnagy. A rendőrség a határsértők ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményezett. Az elfogottakat egy Röszke melletti hangárba viszik, itt rögzítik adataikat, enni, inni kapnak, majd 24 órán belül tovább továbbszállítják őket az ország más részeire - közölte a szóvivő. Hozzátette: jelenleg az épület befogadóképessége elegendő az elfogottak fogadására. A rendőrség szerda délelőttől kezdve nagy erőkkel átvizsgálta a Tisza árterét. (Délmagyar)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/144871/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Magyarország megtelt a kormányszóvivő szerint


"Megteltünk" - így kommentálta Kovács Zoltán kormányszóvivő a köztévében azt, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a folyamatban lévő ügyekben technikai okokból és határozatlan ideig felfüggeszti a menekültek visszafogadását más uniós országokból. Már hetek óta beszélnek arról, hogy a magyar ellátórendszer megtelt, naponta 600-800 ember érkezik a zöldhatáron át illegálisan Magyarországra, ami óriási terhet ró azokra, akik a bevándorlók regisztrációját végzik - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő a köztévében.
"Nyugodtan mondhatjuk, hogy Magyarország erején felül veszi ki a részét abból a küzdelemből, ami itt zajlik, míg - méltatlan módon - csak a mediterrán országokat sújtó dolgokról beszélünk" - tette hozzá. Szerinte az ország nem tudná kezelni, ha a délről érkező migrációs nyomás mellett elkezdenének visszaáramlani azok a menekültek, akiknek az ügyét más országokban kedvezőtlenül bírálták el.
Arra a kérdésre, hogy Magyarországnak van-e joga felmondani az úgynevezett dublini rendeletet - az EU egyik menekültügyi jogszabálya, melynek értelmében a menekültek csak abban az uniós tagállamban nyújthatnak be menedékkérelmet, ahol először léptek az európai közösség területére -, azt válaszolta, hogy nem nagyon van más választása, hiszen a magyar ellátórendszer nincs felkészülve a menekültáradatra.
Hozzátette, hogy ezzel láthatóan az unió sem tud mit kezdeni, "egy rendszerszintű hibával állunk szemben, ezt mi folyamatosan mondjuk, várjuk azokat az intézkedéseket és válaszokat, amelyek európai szinten és a tagállamok szintjén is tudnak segíteni a kialakult helyzet kezelésében" - mondta Kovács Zoltán.


HAMAROSAN TÖBB MILLIÓAN INDULHATNAK ÚTNAK EURÓPA FELÉ

Egyre inkább bizonyságot nyerhetünk afelől, hogy a célirányosan Európába vezényelt menekült invázió egy előre megfontolt terv, egy háttérerők által vezényelt világhódító törekvés része. Az adatok riasztóak, mi több hátborzongatóak, a fehér Európa kivégzésére szövetkező, sátáni erők olyan menekült-cunamit irányítanak a fehér ember lakhelyére, ami a totális összeomlást eredményezheti.
A jelek egyértelműek. Az adatok tükrében eloszlanak a kétségek, ugyanis a menekültek fele gyermekkorú, és életerős fiatal. Ezek hivatottak benépesíteni a szabadkőműves páholyokban megálmodott, új multikulturális Európát, ahol eltűnik a nemzet fogalma, elvész minden faji sajátosság. A kultúra teremtő fehér géniusz háttérbe szorul, majd anakronisztikusnak, nevetség tárgyának bélyegezve lassan a megsemmisülés felé veszi az irányt. Az ördögi terv megvalósítási szakaszának kezdete rohamléptékben folyik.
A menekültek családostul érkeznek, vagy gyermeket várva szállnak fel a tengeri lélekvesztőkre. Tömegesen indulnak kontinensünkre. A kormányok liberális politikájának köszönhetően azonnal belevetik magukat, a számukra egyébként teljesen idegen kultúrkörbe, amit lényegüknél fogva csak rombolni tudnak. Antiszociális és szabados életvitelükből fakadóan fellazítják a még meglévő erkölcsi és társadalmi normákat, amelyek még megőrizték Európa rasszbéli kvalitását, konzerválták sajátosságait. Nem nehéz kitalálni, hogy eszelős mértékben elindul a faji keveredés, aminek következtében a tiszta biológia hordozói, a fehér emberek csúsznak le a színesbőrű kannibálok félállati szintjére. Eltévelyedésük eredményeképpen pedig a fehér faj teljes félreállítása történik meg.
Alternatív hírportálok szerint az elkövetkező hetekben/hónapokban több millióan kelnek útra, hogy Európában találják meg számításaikat. Miközben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága csütörtökön arról hazudozott, hogy a legtöbb menekült célpontja nem is Európa, hanem Törökország, Pakisztán, Libanon, Irán vagy Etiópia, a rendelkezésre álló adatok nem erről tájékoztatnak. Az ENSZ ugyanolyan cinkos az ördögi tervek véghezvitelében, mint az Európai Unió vagy más szabadkőműves irányítás alatt álló fedőszervezet. A nemzetek biztonságát fenyegető fekete-exodus úgy tűnik, hogy megállíthatatlan és a fehér országok kormányaiban még nem intett fokozott óvatosságra a lelkiismeret. Menekült táborok férőhelyeinek növelése, szociális célokra elkülönített horribilis összegek, anyagi források erre a célra való átcsoportosítása már megtörtént.
A szélsőségesnek nyilvánítható, világhatalmi célokat kitűző háttérerők pedig mindent előkészítettek ahhoz, hogy végre bevégezhessék Cion bölcseinek terveit, hogy elhozzák a fehér Európa alkonyát, ami térdre kényszerítheti fajtánkat.
Az, hogy terveiket ne tudják megvalósítani, hogy megőrizhessük identitásunkat, minden lehetséges eszközzel fel kell lépnünk. Falakat kell emelnünk határainkon, hogy a paraziták és vérrontók ne férkőzhessenek gyermekeink közelébe. A tiszta biológia védelmében építjük a falakat a demarkációs vonalakon. Az első lépés pedig mindig az, hogy az intolerancia falait a szívünkben építsük jó erősre, mert egyedül ez biztosítja a fehér faj megmaradását!
Balassa Viktor – NemzetiArcvonal.net


Kitaláljátok hogy ez mi? Segítek, egy Jordániai menekült tábor. 
Elképesztő menekült-cunami várható 2-3 hónapon belül Dél-Európában - jelezte az olasz hírszerzés. 
Líbiából 250.000 és 500.000 fő közötti elképesztő méretű menekültáradat várható az elkövetkező 2-3 hónap során - jelezte az olasz titkosszolgálat. 
3 nap alatt 8500 menekült megérkezésének másnapján meghúzta a vészharangot az olasz hírszerzés! Néhány hónapon belül ugyanis a félmilliós számot is elérheti azon menekültek száma, akik Líbiából Olaszországba tartanak... Szó szerint menekült-cunami várható - figyelmeztették a hatóságokat előre. (Facebook


Porosenko aláírta: jöhetnek Ukrajnába a külföldi katonák 

2015-06-26 Kárpáthír 
Ezentúl törvényesen is Ukrajna területén lehetnek idegen országok katonái. Porosenko aláírta az ezt lehetővé tévő törvényt. 

A határozat szerint az idegen katonák ukrajnai tartózkodásának a célja a béke és a biztonság fenntartása a független Ukrajnában. 

"A 2015. június 4. 510-VIII sz. törvény szabályozza az Ukrajna területén folytatott nemzetközi hadműveletek folytatását, amelynek a béke fenntartása és a biztonság megteremtése a célja, és részben szélesíti azt a jogköri alapot, amelynek köszönhetően más országok fegyveres haderejének katonai egységei Ukrajna területén tartózkodhatnak" - olvasható a törvényben, amelyet a Ráda június negyedikén első felolvasásban fogadott el. 


A magyar katonák külföldi missziókban nemzeti érdekeinket védik


Hát azt elhisszük , hogy a Csaba anyukája a sivatagban homokért baszik , és , ha ezt nemzeti érdeknek tűzte ki célul, ám legyen , de akkor is van egy másik alternatíva is , mégpedig az hogy katonáink hordjanak homokot az édes anyja otthonába , és ne háborúzzanak , mondjuk Afganisztánban .

"Magyarország a magyar nemzet érdekeinek védelmében dolgozik együtt szövetségeseivel a missziókban" - mondta Hende Csaba Debrecenben, az Irakba és Koszovóba induló katonák kibocsátó ünnepségén.

A Kurdisztánba induló katonákhoz szólva Hende Csaba utalt az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet kegyetlenkedéseire, arra, hogy az "miként tiporja lábbal az isteni törvényeket és az emberi jogokat", miként tett földönfutóvá 13 millió embert, de - mint fogalmazott - "látjuk a sátorvárosokká terebélyesedő menekülttáborokat, s benne a megnyomorított családokat, akik még hisznek a hazatérésben".
"Magyarország érdeke, hogy az Európát - nemcsak az értékeinket és az életmódunkat, de alkalmasint a fizikai létünket - fenyegető terrorizmus elbukjon, s hogy Irak nemzetei ismét elindulhassanak a béke útján". A béke teszi majd lehetővé, hogy minden menekült hazatérhessen, az ország újjáépülhessen, és kereskedelmi kapcsolataink fejlődjenek - fűzte hozzá.

A magyar katonáknak kell megvédeniük a kurd harcosokat felkészítő kiképzőket. "Ilyen feladatot csak a legjobbak, a sokszorosan bizonyított legjobbak kapnak" - nyomatékosította Hende Csaba.

A tárcavezető a Koszovóba utazókat arra emlékeztette, hogy küldetésük a KFOR kötelékében már régóta tart: azt mondta, "egy szörnyű háború után keresi egy ország, egy egész nemzedék a békéhez vezető utakat, s mindannyian tudjuk, hogy a tartós fegyverszünet hatalmas eredmény, de önmagában nem elég".

A Balkán most nincs a nemzetközi érdeklődés homlokterében, de mi, akik a szomszédban élünk, jól tudjuk "mennyire fontos a béke a Balkánon, a béke Koszovóban, a béke a szomszédban".

Hende Csaba utalt a néhány hónapja Koszovóból nekiindult bevándorlók többezres hullámaira, akik Magyarországon keresztül igyekeztek egy jobb élet reményében Európába.

Felhívta a misszióba induló katonák figyelmét arra, hogy a küldetésük nem veszélytelen, de ezért van rájuk szükség: a Magyar Honvédség legjobban felkészült, legtapasztaltabb katonáira, akik közül már sokan megjárták korábban Irakot és Afganisztánt, Koszovót és Boszniát.

Hende Csaba azt várja a katonáktól, hogy teljesítsék küldetésüket: védelmezzék meg egymást és bajtársaikat, és szolgálatukkal szerezzenek megbecsülést és barátokat "a piros-fehér-zöld zászlónak".

A debreceni 5. számú Bocskai István Lövészdandár missziós katonái díszmenetben tisztelegtek elöljáróik - a honvédelmi miniszter mellett Benkő Tibor vezérkari főnök és Böröndi Gábor, a szárazföldi haderő főnöke -, valamint a búcsúztatón megjelent családtagjaik, hozzátartozóik, barátaik előtt.
















US ad Ukrajnának 100 ATV
Fotó: REUTERS

Pentagon vezetője Ashton Carter biztosította az ukrán megfelelője kész folytatni az együttműködést





Irakba és Koszovóba induló katonák kibocsátó ünnepsége Debrecenben


Hende Csaba szólt az önmaguk védelmében harcoló közösségekről, amelyek segítséget kérnek, hogy a siker reményében harcolhassanak.
"Segítségükre egy több mint 60 országból álló globális koalíció szerveződött, ami a NATO sok tagja mellett a Közel-Kelet és Észak-Afrika számos muszlim államát is magában foglalja" - mutatott rá a miniszter.



Megzakkant az amerikai külügy



Posted on 2015/06/26Szerző: Admin
A washingtoni külügy minden kétséget kizáróan megháborodott. Épelméjűségüket eddig is mindenki kétségbe vonta, ám a mai naptól bárki számára világos lehet: a Kerry-féle objektum nyilvánvalóan bolondok háza.
Tom Malinovszkij helyettes államtitkár ugyanis ma fölszólította Oroszországot, hogy haladéktalanul bocsásson szabadon minden Oroszországban fogva tartott bűnözőt! (Számuk nem csekély! Valamennyi kizárólag köztörvényes bandita!)
Malinovszkij példaként említette a fogvatartottak “legnagyszerűbbikét”, a GYILKOSSÁGRA VALÓ FÖLBUJTÁS, ÉS GYILKOSSÁGBAN VALÓ KÖZREMŰKÖDÉS ALAPOS GYANÚJA miatt orosz börtönben fogvatartott Nagyezsda Sevcsenko helikopterlövészt, aki tavaly nyár óta tiltott módon lépett be Oroszország területére, és ott le is kapcsolták a művésznőt. (Miután az ő navigálásával gyilkoltak meg hordatársai két orosz újságírót Donbasszban.) Már börtönben csücsült, amikor a tavalyi-Kijev által rendezett parlamenti “választásokon-Gázos Julcsa belsőségnagykereskedő pártlistájának első helyével kínálták meg a ribancot. Így aztán börtönben ücsörgőként “Népi Képviselője” lett a kijevi Rada fasiszta hordájának.
De hát Sevcsenkot csak kiemelte a követelései között a félnótás ötlet bolond előadója. A dologban az a legfelháborítóbb, hogy az USA külügyminisztériuma eljutott arra a pontra, amikor jogot formál magának arra, hogy FELSZÓLÍTSON MÁS ORSZÁGOKAT köztörvényes bűnözők szabadon bocsájtására!
Azért arra kíváncsiak lennénk, hogy ha mondjuk Kadirov csecsen elnök felszólítaná Amerikát a tegnap halálra ítélt Carnajev gyerek szabadon bocsájtására, egyáltalán tudnának-e Washingtonban csuklani a meghökkenéstől.

A liberalizmus bűn - 25. rész

Közel egy éven át tartó sorozatot indítok Dr. Felix Sardá Y Salvany "A liberalizmus bűn -  Az Egyház tanítása a liberalizmus ellen" című könyv alapján, segítségével. A könyv olvasása előtt is mindig mondtam, hogy a liberalizmus a sátán földi világba testesülése, a bűn széleskörű elterjedésének az oka. Tipikus megközelítése az "Amit szabad neked, azt nekem is. Amit nekem szabad, azért tégedet elítélnek". De ezt az élet mindegyik területére ráhúzhatjuk. Ha nem vagyok politikailag korrekt, mint ahogyan nem nagyon szoktam: ez a tipikus kettős mérce alkalmazása. Ebbe az utcába sétált be a római-katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinattal, illetve a döntéseivel. A sorozat befjezése XIII. Leó pápa körlevele lesz, mely jelenleg is nagyon aktuális. De a körlevél közlésére várni kell.
Apologéta


25. RÉSZ - A MONDOTTAKNAK MEGERŐSÍTÉSE A „CIVILTÁ CATTOLICA"-NAK EGY IGEN LELKIISMERETESEN MEGÍRT CIKKE ÁLTAL

Nem hisszük, hogy az előző fejezetben kifejtett érvelés ellen bármit is lehetne ellen-vetni. Minthogy azonban a kérdés rendkívül fontos s az utóbbi időkben heves vita tárgyát képezte; minthogy továbbá a mi személyes tekintélyünk sokkal csekélyebb, sem hogy a szóban forgó kérdést mi magunk végérvényesen eldönteni képesek volnánk, engedjék meg, t. olvasóink, hogy állításunk megerősítése végett egy elismert, hogy ne mondjuk, megdönthetetlen tekintélyre hivatkozzunk. Ez a Civiltá Cattolica, a világ elsőrangú vallásos folyóirata. E folyóirat nem ugyan szerkesztésében, de eredetében hivatalos, mert IX. Pius pápa külön brévével alapította s szerkesztését a Jézustársasági atyákra bízta. E folyóiratnak, amely hol komoly, hol gunyoros cikkeivel szüntelen üldözi az olasz liberalizmust, már számtalanszor szemére vetették a liberálisok a szeretet hiányát.

Válaszul a farizeusoknak a szeretetről és a kíméletről tartott beszédjeire a Civiltá Cattolica egy igen szép és érdekes cikket közölt, amely finom humorral és mély böl-csességgel van megírva. Idézzük e cikket egyrészt a liberálisok vigasztalására, más-részt a liberalizmus szele által meglegyintett katolikusaink kijózanítására, akik ama-zokkal egy húron pendülvén, minduntalan megbotránkoznak s lépten-nyomon kár-hoztatják a mérsékletnek a katolikusoknál állítólagosán észlelhető hiányát.

Az említett cikk, amelynek címe: „Egy kis szeretet vagy a kolduló liberálisok", íme a következő:
De Maistre ezt mondja, hogy az Egyház és a pápák ügyük számára soha mást nem kértek, mint igazságot és igazságosságot. A liberálisok ellenben az igazságtól és még inkább az igazságosságtól való kétségkívül üdvös félelmükben mindig csak szeretetért könyörögnek.
Több, mint tizenkét esztendeje van már, hogy a liberálisok által nyújtott eme látványt egész közelről szemléljük, hogy ezek a hol kevesebb, hol mérsékeltebb antikatolikusok éppen mitőlünk koldulják sírva, jajgatva szüntelen a szeretetet, prózában és versben, röpirataikban és hírlapjaikban, magán - és nyílt, névtelen és álnév alatt írt leveleikben, közvetve és közvetlenül könyörögnek nekünk, hogy az Isten szerelméért egy kis szeretetet tanúsítsunk irántuk, hogy ne tegyük őket nevetség tárgyává embertársaik előtt, ne tegyük oly szigorú és részletes bírálat tárgyává jeles irataikat, ne kutassuk oly makacsul dicső tetteiket, ne lássuk és ne halljuk tévedéseiket, hibáikat, hazugságaikat, rágalmazásukat, hamisításaikat, szóval hagyjuk őket békében.
De hát utóvégre a szeretet szeretet! Ha a liberálisoknak nincs szeretetük felebarátaik iránt, az nagyon természetes, s azt nagyon könnyen meg lehet érteni, de ha a Civiltá Cattolica írói nem gyakorolják a szeretetet, az már egészen más megítélés alá esik.
Az Isten igazságos büntetése, hogy a liberálisok, akik a nyilvános koldulást kárhoztatják és sok országban börtönnel is büntetik, maguk is kényszerűségből nyilvános koldusokká lesznek, s az ég szerelmére — éppen a gonosz reakcionáriusoktól — egy kis szeretet, egy kis könyörületet koldulni kénytelenek.
A liberálisok ezen megtérése hasonlít ama gazdag fösvény megtéréséhez, akit egy, az alamizsnálkodás erényének gyakorlására buzdító szentbeszéd annyira meghatott, hogy amidőn a templomból kijött, ezeket monda: »Lehetetlen, hogy ezen jó keresztények, akik e szentbeszédet hallották, nekem ezentúl egyszer-másszor merő szeretetből valamit ne adjanak.« így vagyunk a mi bámulatosan okos liberálisainkkal is. Miután cselekedeteikkel és irataikkal (ki-ki a maga módja szerint) megmutatták, csak eszükbe jut, hogy van ám a világon valami, amit a szeretet erényének neveznek, s amit ők a saját hasznukra kizsákmányolhatnak.
Hirtelen lelkesedést mutatnak a szeretetért s a pápát, a püspököket, a papságot, a szerzeteseket, a hírlapírókat, még a Civiltá Cattolica szerkesztőit is kérve kérik, hogy velük szeretetteljesen bánjanak.
Halljuk csak, mily szép érvekkel állnak elő! Azt mondják, hogy ők nem a saját érdekükben beszélnek így. Isten mentsen! Ok a mi szent vallásunk érdekében szólnak, amely annyira szívükön fekszik s amelynek a mi könyörületlen védekezésünk oly nagy hátrányára van! Ők maguknak a reakcionáriusoknak, s nevezetesen (ki hinné?) a Civiltá Cattolica szerkesztőinek érdekében beszélnek!
Mi szükségetek van (mondják egészen bizalmas hangon) ezen vitákra? Nincsen már amúgy is elég bajotok? Legyetek türelmesek, és a ti ellenségeitek is türelmesek lesznek irántatok. Mi hasznotok van abból, hogy mint a kutya a tolvajra ugat, ti is folyton az ellenség ellen lármáztok? Ha előbb-utóbb baj ér benneteket, csak maga-toknak és ama fékezhetetlen hevességnek tulajdonítsátok, amellyel e bajt ti magatok keresitek.
Bölcs és önzetlen beszéd, amelynek csak azon egy hibája van, hogy feltűnően ha-sonlít azon beszédhez, melyet a »Jegyesek«-ben a rendőrbiztos Tramaglino Renzóhoz intézett, amidőn szép szavakkal akarta a börtönbe kísérni, mert attól tartott, hogy ha erőszakot használ, a dolog nem fog sikerülni: »Higgy nekem — monda a biztos Renzónak —, mert nekem e tekintetben nagy tapasztalatom van. Menj szépen előre, ne nézz se jobbra, se balra, s ne csinálj semmi feltűnést, ekként senki sem vesz észre, senki sem fogja tudni, mi történik veled, s becsületed sértetlen marad.« Manzoni azonban megjegyzi, hogy Renzo e szép szavaknak sehogy sem akart hitelt adni. Nem akarta elhinni, hogy a biztos neki jót akar, hogy becsületét annyira szívén hordja s hogy rajta segíteni kész. Mind ama intelmek tehát csak arra szolgálnak, hogy még inkább megerősítsék különben is már föltett szándékában, t. i. hogy annak, amit a biztos ajánlott, éppen az ellenkezőjét fogja tenni.
Nyíltan szólva, mi is nagy kísértésben vagyunk Renzo példáját követni, mert csak-ugyan nem vagyunk képesek magunkkal elhitetni sem azt, hogy a liberálisok azzal a kárral, amit mi a vallás ügyének okozhatnánk, a legkevesebbet is törődjenek, sem pedig azt, hogy személyes érdekünket annyira szívükön hordják. De éppen ellenke-zőleg, meg vagyunk róla győződve, hogy ha a liberálisok modorunkat a vallásra s önmagunk ügyeire nézve károsnak tartanák, nemcsak nem sietnének bennünket e kárra figyelmeztetni, hanem helyesléseikkel, hogy csak mennél nagyobb kár szen-vedjünk, még inkább buzdítanának.
Mi azt gondoljuk, hogy a liberálisoknak ezen buzgósága s modorunk megváltoztatására vonatkozó kérelme annak a jele, hogy ezen modorunk vallásunk ügyének mit sem árt, s hogy iratainkat olvassák, ami az íróknak mindig vigasztalásul szolgál.
Ami pedig a mi személyes érdekünket és a hasznossági elvet illeti, ámbár a liberálisok e tekintetben mindig első mesterek voltak s a hasznossági elvet inkább a saját érdekeikre, mint a mieinkre alkalmazták, mindazonáltal meg fogják engedni, hogy ezentúl is azt higgyük, amit eddig hittünk, hogy t. i. a liberálisokkal szemben alkalmazott modorunkra vonatkozó vitánkban sem mi, sem a vallás nem húzza a rövidebbet.
Miután pedig véleményünket ekként kifejeztük s ama bensőknek nevezhető s a hasznossági elvtől független érveket, amelyeket a liberálisok maguk mellett s a mi stílusunk ellen felhozni szoktak, a Civiltá Cattolica előző évfolyamaiban már nem egyszer megcáfoltuk, mi marad egyéb hátra, mint hogy ezen újfajta koldusokat szép szerével elküldjük s nekik azt tanácsoljuk, hogy saját ügyeik védelmében nagyobb ügyességet fejtsenek ki, mint a XVII. századbeli rendőrbiztos Renzóval szemben.
Minthogy azonban sokan közülük még most sem szűnnek meg koldulni s legújabban is Perugiában nagy lármával ilyen című iratot adtak ki: »Mi az az úgynevezett katolikus párt? «, s ezen iratban mást sem tesznek, mint a Civiltá Cattolicától egy kis szeretetet kérnek, talán nem egészen haszontalan munkát végzünk, ha folyóiratunk ötödik sorozatában a régi ellenvetésekre régi válaszokkal felelünk. Ez is a szeretet gyakorlása lesz; nem ugyan az, amelyért a liberálisok könyörögnek, de bizonyára olyan, amely elismerést érdemel, mert nem könnyű dolog ugyanazt százszor türelemmel meghallgatni.
Egyébként az alázatos és panaszkodó hang, amelyen egy idő óta a szeretet alamizsnájáért könyörögnek, megérdemli ezt az áldozatot."

Forrás: betiltva.com

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison



Egész Amerikában legális lett a melegházasság


A zsidók földbe döngölték a nemzetállam Amerikát !!!

A meleg pároknak alkotmányos joga, hogy a törvény előtt házasságot köthessenek - határozott pénteken az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága. A döntés értelmében ezentúl a meleg párok az egyes államok szabályozásától függetlenül az egész országban legálisan köthetnek házasságot. A legfelsőbb bíróság döntésével a korszak egyik legnagyobb polgári joga harca ért véget, írja a CNN. 
A történelmi döntést, amelyet a melegek több évtizednyi egyenjogúsági küzdelme előzött meg, 5-4 arányban hozták meg a bírák, írja az LA Times. A meleg és leszbikus párok egybekelése az 50-ből 37 államban, valamint Washingtonban, a fővárosban eddig is legális volt. A CNN hírtelevízió által pénteken ismertetett közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 63 százaléka helyesli, 33 százaléka pedig ellenzi az egynemű párok házasságát, írja az MTI.



GettyImages-478614582
Fotó: Alex Wong
"A házassághoz való jog minden ember alapvető, elidegeníthetetlen joga, és az alkotmány egyenlő bánásmódról szóló klauzulája szerint ezt a meleget nem lehet megfosztani ettől a jogtól" - írta indoklásában Anthony Kennedy, az egyik bíró, aki a melegházasság legalizálása mellett szavazott. "A házasság két ember legmélyebb köteléke, amelyben a szeretet, a hűség, az odaadás, a család és az önfeláldozás a legmagasabb szinten testesül meg" - írta Kennedy.
"Ha azok közé a számos amerikai közé tartoznak - legyen bármilyen a szexuális oreintációjuk - akik egyet értenek a melegházasság a legalizálásával, akkor ünnepeljék meg ezt a mai döntést. Ünnepeljék meg, hogy elérték a kívánt célt, és ünnepeljék meg, hogy most már ilyen módon is kifejezheti az egymás iránti elkötelezettségét két meleg ember. De ne ünnepeljék az alkotmányt, annak ehhez semmi köze nincs" - mondta a döntéssel kapcsolatban a legfelsőbb bíróság vezetője, John Roberts.
Antonin Scalia konzervatív bíró a döntéshez csatolt ellenvéleményében pedig azt fejtette ki, hogy a melegházasság legalizálása az amerikai demokráciát fenyegeti. "A mai döntés személyesen nem különösebben fontos nekem. De ami megdöbbent, az az önhittség, ami ebből a bírósági puccsból árad" - írta.
Az Egyesült Államok a 21. ország a világon, ahol legalizálták a melegházasságot. A egynemű házaspároknak ezután egész Amerikában járni fognak azok a kedvezmények és támogatások, amely a heteroszexuális házaspároknak is, és a házasságkötés ténye megjelenik majd a születési anyakönyvi kivonatukban és a halotti bizonyítványukban is.



GettyImages-478614612
Fotó: Alex Wong
A döntés nem okozott nagy meglepetést, mivel az elmúlt hónapokban több szövetségi bíró, állami bíróság is a melegházasság legalizálása mellett döntött, miközben sok képviselő és a választók is kiálltak a melegek egyenlő jogai mellett. Azért persze a legfelsőbb bíróság döntését nagy éljenzés fogadta az épület előtt, sokan órák óta vártak a bejelentésre.
"Ma nagy lépést tettünk az egyenlőség felé. A homoszexuális és leszbikus pároknak mostantól ugyanúgy joguk van összeházasodni, mint mindenki másnak" - írta Barack Obama elnök a Twitterén. A Fehér Ház hivatalos Twitter oldalán egyébként szívárvány színűre cserélték a képet a bejelentés után.
Obama a bejelentés után nem sokkal egy meghatott beszédben is üdvözölte a bíróság döntését. "Nemzetünk azon a sziklaszilárd alapelven nyugszik, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett. Az már az egymást követő generációk feladata, hogy ezeket a szavakat a változó idők valóságával összekössék. Nem mindig könnyű ezt megvalósítani. Néha egy lépést lépünk előre aztán kettőt hátra, de az elkötelezett polgárok erőfeszítése fenntartja a haladást.  És néha vannak olyan napok, mint ez a mai is, amikor egy villamcsapás hirtelenségével érik be a kitartó erőfeszítések gyümölcse" - mondta.
A 2016-os demokrata elnökjelöltség legesélyesebb várományosa, Hillary Clinton történelmi győzelemnek nevezte a döntést, és méltatta az LGBT amerikaiak bátorságát és eltökéltségét, amivel ezt lehetővé tették.
Természetesen a meleg (és nem meleg) hírességek is nagyon örülnek a döntésnek, Ian McKellen például ezt posztolta a Vine-ra:



Ugyanakkor több vallási konzervatív republikánus támadta a döntést. "Ellen kell állnunk, és el kell utasítanunk a bírói zsarnokságot, nem szabad meghátrálnunk" - mondta Mike Huckabee volt arkansas-i kormányzó, aki 2008 után jövőre is indul a republikánus elnökjelöltségért.
A republikánus elnökjelöltségért szintén induló Jeb Bush, George W. Bush öccse azt mondta, hogy ő a hagyományos házasságban hisz, és úgy véli, hogy a legfelsőbb bíróságnak az egyes államok hatáskörében kellett volna hagynia, hogy döntsenek ebben a kérdésben.

A homokos zsidók uralják Amerikát Európában , meg kötelezővé teszik a meleg házasságot előbb a zsidóknál később a vegyes és a goj ok között is . Végül a világ egy nagy homokozó lesz , ahol a tam tamot Hende Csaba fogja adni .


Ferenc pápa: Néha igenis a válás a legjobb megoldás



A férj és feleség különélése néha "elkerülhetetlen", sőt "erkölcsileg szükséges", hogy megvédjék a gyengébbik házastársat "azoktól a súlyos sérülésektől, amelyeket az arrogancia, az erőszak, a megaláztatás, a kihasználás és a közömbösség okoz – mondta szerdai audienciáján a pápa.
Ismét a katolikus tanok szigorú értelmezésével szembemenő álláspontot fogalmazott meg Ferenc pápa szokásos heti audienciáján.
Az AP hírügynökség szerint az egyházfő szerdán azt mondta, néhány nőnek és férfinek sikerül úrrá lenni közös problémáikon, de ez nem minden házastársnak sikerül. A férj és feleség különélése néha "elkerülhetetlen", sőt "erkölcsileg szükséges", hogy megvédjék a gyengébbik házastársat, illetve a gyermekeket "azoktól a súlyos sérülésektől, amelyeket az arrogancia, az erőszak, a megaláztatás, a kihasználás és a közömbösség okoz" – tette hozzá.

Fotó: MTI / EPA / Dennis M. Sabangan
Ferenc egy sor nyilatkozatot tett családi ügyekben, előkészítve a sokak által várt októberi püspöki szinódust, ahol egyházi vezetők vitatják meg a témát. A püspökök arról is szót ejtenek majd, hogyan lehet az egyház barátságosabb azokkal az elvált katolikusokkal, akik anélkül házasodnak újra, hogy a katolikusok érvénytelenítették volna első házasságukat.
"Kérjük az Urat, hogy olyan hitünk legyen, ami által az Ő szemével láthatjuk a családi élet valóságát, és hogy olyan mély szeretet legyen bennünk, hogy az Ő könyörületes szívével fordulhassunk minden család felé" – mondta szerdai imádságában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése