2015. július 4., szombat

Haláltábor hazánkban



Haláltábor hazánkban






Perzsa szél c. műsor - vendég: Dr. Horkovics - Kováts János












Siklósi András 


Mentsük meg a magyarságot, 



s mutassunk példát a világnak!
 



(A 2015-ös SZVT politikai zárónyilatkozata) 
Megállapíthatjuk, hogy az immár 23 esztendős Szittya Világtalálkozók jelentősége egyre nő az összmagyarság körében. Nemcsak azért, mert számos új tudományos eredményt, adatot, cáfolhatatlan tényt adunk közre őstörténeti kutatásaink kapcsán, hanem azért is, mert a hazugság országában jószerivel az egyetlen olyan nyilvános fórumot biztosítjuk, ahol nincs cenzúra, ahol maradéktalanul érvényesülhet a leírt és kimondott gondolatok szabadsága. Befolyásunk, hírünk mind távolabbra terjed, s ma már komoly elismerést, rangot jelent egy itteni előadásra szóló felkérés. Éppen emiatt mindig akadnak olyan háttérben bujkáló, vagy nyíltabban föllépő sötét erők, melyek időről időre megpróbálnak minket valamilyen ürüggyel lejáratni vagy elnémítani. 
1000 éve (István király óta) vívjuk élethalálharcunkat a Kárpát-medencében. Mohácsig meglehetősen sok, azóta egyre kevesebb sikerrel. Az egykor legyőzhetetlennek tartott, mindenütt respektált magyarságból így lett apró, egyre viharvertebb nemzet. Idegen saruk, bocskorok és csizmák taposták földünket, idegen nyilak, kardok, ágyúk és tankok ontották vérünket. De jöttek ide "békés" bevándorlók, messzi vidékekről elűzött menekültek is. Akiket mi sajnos válogatás és minden nemzetiségi, faji, vallási megkülönböztetés nélkül befogadtunk, s akik akadálytalanul növekedtek, lombosodtak a mi rovásunkra. Akik csak otthont, jólétet kerestek nálunk, de hazájuknak sohasem vallották ezt a tündöklő országot. Akik némi buzdításra többször is föllázadtak ellenünk (pl. 1848-49-ben és 1918-20-ban), s éhes fenevadként haraptak a testünkbe. Étvágyuk azóta is csillapíthatatlan: ha tehetnék, teljesen szétkergetnék, kifosztanák és fölzabálnák népünket. Tragikus, hogy a nyugati államok is folyamato san támadnak bennünket. A "keresztény" Európának tett jószolgálatainkat gyalázkodással, háborúkkal, hideg közönnyel, gyarmatosítással viszonozták. Elképzeléseikbe sehogy sem illik egy tekintélyes, velük egyenrangú, önálló Magyarország. Ezért most is a pusztulásunkra törőket támogatják, külső ellenségeinket és belső árulóinkat pártfogolják. 
Ez a példátlan genocídium, ez a fizikai és kulturális népirtás a mai "egységes" Európa s az egész globalizált világ legnagyobb szégyene. Trianon csak a kezdeti lépés volt. Azóta gúnyhatárainkon kívül és belül gyilkolnak bennünket fegyverrel, gazdasági, politikai, szellemi és morális eszközökkel. Marxizmussal, internacionalizmussal, ateista álliberalizmussal és kozmopolitizmussal, adósságcsapdával, nyelvtörvénnyel, történelemhamisítással, prostituálódott sajtóval és oktatással, romboló szektákkal, kultúr-moslékkal, abortusszal, szennyezett ivóvízzel, élelmiszerekkel és konyhasóval. Nem válogatnak különösebben: minden jó, amivel a vesztünket okozhatják. Egyedül vagyunk, ellenséges országok szűkebb és tágabb gyűrűjében. Rohamosan fogyunk, sorvadunk, mérgeződünk. Fél lábbal a sírban, a pokolban élünk. És még tudomást sem veszünk, vehetünk róla, mert esetleg mások "érzékenységét" sértené. 
Ilyen baljós körülmények között csakis a nemzet egyesítése lehet napirenden, hogy végre rendelkezhessen önmaga felett, és ne idegen, magyargyűlölő "elitek" elnyomása alatt vergődjön fajtánk. Eddig egyetlen vezetés sem a nemzettől kapott felhatalmazást, hanem egy képmutató, paktumos, kerekasztalos választási törvényből eredően, amelyet soha nem ismerhetünk el. Magyarországon valódi rendszerváltás a nemzet megkerülésével nem hajtható végre, beleértve elcsatolt véreinket és az emigrációs szórványmagyarságot is. Eltökélten követeljük a tömegtájékoztatás, a honvédség és az iskolai oktatás nemzeti szelleművé tételét, mert ez nem pénzkérdés, csupán szándék dolga. Meg kell tisztítanunk a közéletet az önző, élősködő, korrupt gazemberektől! Követeljük az 1956 óta halmozott adósságként fennálló, mindenre kiterjedő igazságtételt, elszámoltatást a bolsevista és áldemokrata bűnözőkkel szemben. Nincs megbékélés az idegenszívű vámpírokkal, az ávós és pufajkás hóhérokkal! Kíváncsian várju k, hogy a mindenkori rezsim milyen nemzetmentő stratégiát dolgoz ki, s kiket von be a tárgyalásokba. (Reméljük, nem a Mazsihiszt!) Olyan alkotmányt, törvényeket és választási rendszert akarunk, melyek az egyetemes nemzeti igényeket kielégítik, s megfelelő garanciákkal biztosítják a magyarság esélyegyenlőségét, létfeltételeinek és sorsának javulását, ugyanakkor egyetlen tisztességes honfitársunkat sem rekesztik ki a fölemelkedésből. 
Kijelentjük továbbá, hogy az ún. keresztény-nemzeti pártok és szervezetek is általános csalódást keltettek. Ezért csak felében-harmadában hibáztatható az elvetemült, bármely értéket megrohasztó sajtó s a mindenhova beépült ügynökök aknamunkája, legalább ilyen mértékben vétkes és felelős maga a nemzeti oldal is. Részben nagyravágyásból, részben a megértés és együttműködés teljes hiánya miatt képtelen volt a legcsekélyebb összefogásra és közös munkálkodásra. Még az alapvető, könnyen elfogadható és megvalósítható célok kitűzése is elmaradt. Ám annál jellemzőbb volt a fölösleges csatározás, egymás kölcsönös marcangolása és lejáratása. Mindez amúgy sem rózsás helyzetünket tovább nehezítette, s végső soron kitűnően szervezett, halálos ellenségeink malmára hajtotta a vizet. A mostani parlamenttől sem remélhetünk semmit, csupán megalkuvást, harácsolást és fejetlenséget. A példátlanul kegyetlen és gátlástalan MSZP-SZDSZ banditák 4 + 8 éves rémuralma után az ország gazdasági-szociá lis állapota, közbiztonsága, önvédelme oly mélyre süllyedt, hogy a hatékony módszereket, a sarkos fordulatokat s a nélkülözhetetlen kádercseréket eleve elvető, a Deákné vásznánál nem sokkal különb Fidesz-kormány - a számára is kötelezően kijelölt cionista euro-atlanti úton haladva - legfeljebb a problémák szőnyeg alá söprésére vállalkozhat, de a totális válság megoldására semmiképp, így bukása elkerülhetetlen. (Persze ha "ügyesen" lavírozik, alkalmazkodva a barbár, "profitorientált" bankárkaszt s a multi-cégek elvárásaihoz, kitöltheti hivatali idejét.) 
A kiüresedett baloldal s az ultralibertinus, egyben neoko(H)nzervatív terrordemokrácia egyszer s mindenkorra eljátszotta történelmi szerepét. Most - a sírgödör szélén - itt az utolsó alkalom, hogy a radikális nemzeti jobboldal (főként a Jobbikot értsük alatta) végre szövetkezzen, s keményen föllépjen, ill. a közeljövőre nézve kormányképes irányító erővé váljon. Jottányit sem szabad hátrálnunk, vagy elképzeléseinkből bármit is föladnunk. Mivel a hatalomból még teljesen ki vagyunk rekesztve, anyagi eszközeink és egyéb lehetőségeink minimálisak, pillanatnyilag az egészséges nemzettudatot helyreállító felvilágosítást ítéljük a legfontosabbnak. Az itthoni és határon túli magyarság széles tömegeivel kell kapcsolatot teremtenünk, s őket a népszolgálatra megnyernünk. Bármi áron meg kell állítanunk a magyarság rohamos fogyását, ki kell vívnunk a nemzet szabadságát, függetlenségét, semlegességét és tulajdonhoz juttatását, ki kell dolgoznunk egy hosszú távú programot a munkanélkülis ég, az elszegényedés, a kulturális züllés, a testi-lelki romlás és a tűrhetetlen (főként értelmiségi) elvándorlás fölszámolására. 
Ki kell zárnunk a magyarság köréből mindazokat, akik szóval és tettel a nemzet leépítésén "fáradoznak"! Környezetünkkel szemben szigorúan a magyar prioritásoknak elkötelezett politikát kell folytatnunk, ami eleve kizárja, hogy olyan nemzetközi gittegyletek tagjai legyünk (pl. NATO, EU, IMF, Világbank stb.), melyek a kárunkat okozzák. A gazdaság, a pénz- és hitelrendszer s a szociális problémák rendbetétele igen fontos, de sokkal előbbre való a puszta élet megmentése, a magyar kultúrfölény és erkölcsi tartás megőrzése a mindent letaroló sáskarajok áradatában. Közel 500 éves hódoltság után egy valóban önérdekű, méltányos, emberi légkört kell teremtenünk. Vissza kell szereznünk önbecsülésünket, eltiport jogainkat az egész Kárpát-medencében. Ehhez viszont egy éber, fegyelmezett és aktív magyarság szükséges; olyan hivatástudattal, bölcsességgel és hősiességgel fölvértezett vezérekkel az élen, amilyen Atilla király és Árpád fejedelem volt. A nemzeti megújításhoz, a sürgető honv isszafoglaláshoz csak sziklaszilárd magyar hittel, lebírhatatlan történelmi és nemzettudattal foghatunk hozzá. 



A Kárpát-medence a mi hazánk, sok évezredes életterünk, ezért tűrhetetlen mózesi "körülmetélése", idegen kézre juttatása; az uralkodó, őslakos magyarság pedig soha nem alázható nincstelen bennszülötté és más etnikumok jobbágyává! Addig nem nyugodhatunk meg, amíg nemzetünket bárhonnan veszély fenyegeti, amíg megmaradásunk, fölvirágzásunk nincs visszavonhatatlanul biztosítva. E célért az összes nélkülözést és nehézséget vállalnunk kell, beleértve életünk kockáztatását is. A gyávákat, haszonlesőket, kollaboránsokat elsöpri az idő. Csak a dicsőséges elődeink cselekedeteit követő, végsőkig elszánt mai vitézek hűsége, becsületes és bátor küzdelme vezethet győzelemre. Aki magyar, velünk tart! Aki ellenünk van, az hazaáruló, s nem méltó a magyar névre! A mindenható Isten áldjon meg és segítsen bennünket, hogy áldozatos kitartásunk diadalra jusson! 

(Budapest, Magyarok Háza, 2015. május 31-én) 

Megjegyzések: 
   1.) A résztvevők a zárónyilatkozatot nagy többséggel (1 ellenszavazattal és 4 tartózkodással) elfogadták. 
   2.) A megnyitó előadásomat (címe: A globalista világterrort csak a szkíta-magyar tisztaság győzheti le) ezúttal nem írtam le, csupán élőszóban mondtam el. 


Kijev fölkészült a "végső győzelemig tartó háborúra"! 

2015/06/15 
Bal-Rad 
"Háború a végső győzelemig"-jelentette be tegnap este Kijevben az "Inter" nevű tévécsatornán Viktor Muzsenko valcmanista generális. Ő egyébként a kijevi junta vezérkari főnöke. A kijevi latorhatalom "végső győzelméért" indítandó offenzívát Donbassz ellen már június folyamán ki fogja vitelezni Maradék-Ukrajna martalóchada-közölte Muzsenko.

A technikai előkészületek gyakorlatilag megtörténtek a kezdéshez! A valcmanista latorhorda minden szükséges kelléket felvonultatott már Donbassz határára. A "visszavont" nehézfegyverzetet újra a frontvonalba vonultatták, bőven kiegészítették. A készletek fölhalmozva, raktárak dugig tömve. Transznyisztria határai körülárkolva, a latorsereg állománya újból feltöltve. 

Mozgó krematóriumok a helyükön, Dnyepropetrovszk határában HÚSZEZER GÖDÖR KIÁSVA! 

Kijev fölkészült! 

Donbasszban véget ért a tanév! Gyenisz Pusilin tegnap figyelmeztetett: szörnyű háború szélére sodródott Donbassz(?!) 

Valamivel korábban Alekszandr Zaharcsenko megemlítette: (Szabadon idézzük) KÉSZÜLŐDIK A KIJEVI, LEMBERGI KATLAN! 

Andrej Purgin a Donyecki Népköztársaság Népi Tanácsának (Parlament) szóvivője tegnap esti nyilatkozata szerint VALÓS VESZÉLYE VAN A III. VILÁGHÁBORÚNAK! 

55 páncélozott "Saxon" brit harcjármű érkezett Ukrajnába

Aki teheti menekül! Sorozzák a magyarokat



Szerző: VH ajánló | Megjelent a 2015. január 25.-i lapszámban
Minden 20 és 60 év közötti férfit behívhatnak katonának Ukrajnában. Sokan külföldre szöknek a parancs elől; a kettős állampolgárságú ukrán–magyarokat sokszor az útlevelük menti meg attól, hogy elvigyék őket a keleti frontra. Aki teheti, menekül.

Vasárnapi Hírek, 2015. 04. szám, január 25.


A kárpátaljai helyzetről és hangulatról helyszíni képes riport jelent meg a január 25-i Vasárnapi Hírekben. Munkatársunknak sikerült olyan fiatalokkal beszélni, akiket már elvittek a kelet-ukrajnai harcok színhelyére, de sikerült hazajutniuk - és többet nem fognak visszamenni. Olyan férfiak is nyilatkoznak, akik sürgősen Nyugat-Európába készülnek munkát vállalni. Egy falu "mindenese", akinek feladatai közé tartozik a behívók kézbesítése, elmondja, milyen módszerek, taktikák, apró trükkök vannak a hivatalos értesítés célba jutásának halogtáásra.
Kárpátaljai magyar politikusokat is idéz tudósítónk, egyikük így jellemzi a harcok színhelyétől 1400 kilométerre fekvő Kárpátalját:  "Olyan emberekről beszélünk, akik csak a 20. században öt állam polgárai voltak. Hatalmas élettapasztalatuk van és toleránsak. Az ittenieket nehéz hazafias lózungokkal belerángatni egy ilyen háborúba.”
Riportunk "Ti még éltek?" címmel, helyzetjelentésünk pedig"Valakik mindig lőnek" címmel a VH friss számában.
 
Néhány további ajánlatunk a Vasárnapi Hírek január 25-i számából:
Vészforgatókönyv – elbocsátásokkal, bezárásokkal készülnek a boltok a vasárnapi zárva tartásra.
Vasárnap bezár az ország? Alapjaiban változik meg az életünk.  
Jogunk volna a népszavazáshoz, csak... - Már készülnek a vészforgatókönyvek

Ellenfél híján garantált a győzelem – a 
bevándorlás-ellenes retorika tévedései.Az új ellenség kijelölve, erre számíthatnak: 'Maguk veszedelmet hoznak ránk' - 'Menjen vissza oda, ahonnan jött'

Kitűnni veszélyes – összeállításunk a tehetséges gyerekek lehetőségeirőlRejtett tudás - Nem mindenki tehetséges. A többletképességek birtokosai ritkák és kivételesek. A jó pedagógus és a szülő felelőssége, hogy fény derüljön a gyerekekben lappangó különlegességre.

Egyenlő feltételek kizárva – 
Péterfy Gergely publicisztikája a Magyar Kultúra Napja alkalmából
Bandy meg a többiek – mik azok a hibridsportok?
Magyar Herkules -
Pakucza József
 erőművésznek hercegek, királyok tapsoltak. Portré a friss Vasárnapi Hírekben.
Stephen Hawking élete - Megrázóan őszinte film korunk zsenijéről."Rocksztár az idő szorításában" címmel nagy összeállítást készítettünk Hawkingról. "Az univerzumot érti, a nőket nem. - A mindenség elmélete című film betekintést nyújt a zseni szerelmi életébe. - Mint férj levizsgázott az ősrobbanás és fekete lyukak elméleti atyja"
Filmkritikusunk ugyanakkor nincs elragadtatva "A mindenség elmélete" című filmtől. 
"Hawking ennyire unalmas lenne?" - kérdezi Bálint Orsolya.
Havazás, eső, melegrekordViharos szél kíséretében lepte be a hó a Dunántúlt szombaton, sok helyen 10 centi feletti mennyiség hullott le. Nem véletlen, hogy a hófúvás veszélye miatt Fejér, Győr-Moson- Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A havazás sok helyen ma is folytatódik, a Bakonyban estére akár 20 centiméteres is lehet a hó vastagsága.
Az ország keleti részében élőknek továbbra is nélkülözniük kell a „fehér takarót”, helyette viszont kaptak a péntek este óta sok helyen egy havi csapadékmennyiséget is meghaladó esőből.
Mindeközben a fővárosban szombatra virradóra megdőlt a melegrekord: egy mediterrán ciklon hatásának köszönhetően Lágymányoson éjjel 5,2 fokot mértek. Mostanáig 4,5 fok volt a január 24-i fővárosi legmagasabb minimumhőmérsékleti rekord, amelyet Budapest belterületén mértek 1986-ban. Az országban még ma is többfelé előfordulhat hószállingózás, havazás, keleten az esőt havas eső válthatja fel. A szél sem csillapodik le a nyugati országrészben, a legmagasabb hőmérséklet mínusz 1 és 4 fok között alakul.
A tél első komolyabb havazásának a síelők örülhetnek igazán, Magyarország 13 sípályájából jelenleg hármat lehet használni. Eplényben 53, Mátraszentistvánon 45, Sátoraljaújhelyen pedig 20 centiméteres a hótakaró.

Az USA lépései hidegháborút és fegyverkezési versenyt provokálnak ki


nagyítás


































Nem Oroszország, hanem az Egyesült Államok lépései provokálhatnak ki hidegháborút és újabb fegyverkezési versenyt - jelentette ki az orosz elnök a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórum pénteki záró vitájában.
Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy "nem a helyi konfliktusok, hanem a világméretű döntések váltják ki a hidegháborút, mint például Washington egyoldalú, 2002-es kilépése a rakétavédelmi rendszereket korlátozó nemzetközi egyezményből (ABM-szerződés). Ez valóban olyan lépés, amely a fegyverkezés újabb hulláma felé tol bennünket, és megváltoztatja a globális biztonsági rendszert."
Az orosz államfő a szentpétervári fórumon a vitavezető felvetésére reagált, aki emlékeztette, hogy Washington csütörtökön azzal vádolta Moszkvát, hogy a délkelet-ukrajnai "felkelők" támogatásával új hidegháborút provokál ki.
Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy Oroszország nem erőből diktál, nem viselkedik agresszívan, és "nem tart igényt tiszavirág életű szuperhatalmi státusra", csupán "sokkal következetesebben és állhatosabban védi saját érdekeit" a nemzetközi színtéren, mint azelőtt.
Arra szólította fel a nyugati államokat, hogy "dolgozzanak együtt" Oroszországgal az ukrajnai válság megoldása érdekében. Szerinte Kijevnek a "manipulációról" át kell térnie a februárban elfogadott minszki megállapodás végrehajtására, mert a Donyec-medence státusáról szóló törvény elfogadását követően módosították a jogszabályt.
Putyin közölte, hogy Oroszország teljes értékű párbeszédre számít Kijevvel, és azt is hangsúlyozta, hogy Ukrajna és országa "közös jövőre van ítélve".
Gazdasági kérdésekről szólva az orosz államfő kijelentette, hogy Oroszország képes volt elkerülni a mély válságot, a vezetés megszilárdította a helyzetet, amely "egyáltalán nem katasztrofális". A világátlag körüli, 3,5 százalékos éves gazdasági növekedést akarnak elérni.
Azt is elmondta, hogy Oroszország a külföldi büntetőintézkedésekre nem bezárkózással válaszol, hanem azzal, hogy szélesíti az üzleti, a befektetői szabadságot. Országa kész folytatni az együttműködést a Nyugattal. "A globális növekedés új központjaival való intenzív együttműködés semmiképpen nem jelenti azt, hogy kevesebb figyelmet fordítanánk a hagyományos nyugati partnereinkkel zajló párbeszédre" - mondta. Hozzátette, hogy Európa Oroszország vezető gazdasági partnere marad.
Forrás: MTI


"Készülnünk kell rá, hogy Putyin nyáron támad” – interjú



Bár a NATO főtitkárával ellentétben az ukrán hadvezetés nem tart a konfliktus élesedésétől, a budapesti ukrán követség ügyvivője szerint nem lenne meglepő Putyin orosz elnöktől egy ilyen lépés. A budapesti ukrán nagykövetség ideiglenes ügyvivője, Mihajlo Junger úgy véli, tudatosan tették tönkre az ukrán hadsereget Viktor Janukovics elnöksége idején, miközben Oroszország a legmodernebb eszközökkel támogatja a szeparatistákat. A VS.hu interjúja.

Feltűnően baráti hangvételű interjút készített az olasz Corriere della Sera Vlagyimir Putyinnal nemrég. Az orosz elnök régen beszélt ilyen terjedelemben az ukrán konfliktusról, így érdemes kicsit felidézni. Putyin szerint Ukrajna, az EU és az Egyesült Államok a felelős a konfliktus miatt. Mit gondolt, amikor ezt olvasta?
Valóban szokatlanul hosszú interjú volt, sok elemével nem értek egyet. Kezdve, hogy Putyin puccsnak nevezi azt, amire a legtöbb ukrán a „méltóság forradalmaként” emlékezik. Putyin azt mondta, hogy ha az akkori ukrán ellenzék, amely 2014-ben vezette az Euromajdant, elindult volna az elnökválasztáson, akkor „százszázalékos eséllyel megnyerte volna” azt. Ez nagyon ironikusnak hangzik. Mert mindenkinek világos volt 2013-ban és főleg 2014-ben, hogy ha Janukovics elnök maradt volna, éppen ő „nyerte volna meg” simán a választásokat, nem az ellenzék. Mert addig teljesen bebetonozta volna a hatalmát. Így ellenzéki jelöltnek esélye sem lett volna.
Másrészt Putyin elnök önmagának is ellentmondott, amikor elismerte, az önhatalmúlag kikiáltott donyecki és luhanszki „köztársaságokat” senki nem ismeri el – még Oroszország sem. Ezek után azt mondta, hogy a kijevi kormány ismerje el őket legitim tárgyalófélnek, és beszéljen velük. Szerintem ezek csak olyan propagandakijelentések, amelyeket csak tájékozatlan emberek hisznek el.
Arról is beszél Putyin, mennyire sajnálja, hogy Ukrajnával most ilyen a viszony, pedig a két nép barátságban élhetne, fontos gazdasági partnerei egymásnak, ukrán gyárban készülnek motorok orosz harci helikopterekbe, és hasonlók.
Mit mondjak? Mi is nagyon sajnáljuk, hogy most ez történik. De ebben van felelőssége az orosz elnöknek így hamis, amit mond.
Nem érzi úgy, hogy Putyin korábbi elszigetelődése kezd oldódni? Tavaly nyáron, a Malaysian Airlines gépének lelövése után volt egy hallgatólagos megegyezés, hogy európai vezetők nem folytatnak vele kétoldalú tárgyalásokat. Ennek már rég vége, Putyin éppen most találkozott az olasz kormányfővel, a finn államelnökkel.
Lehetett rá számítani, hogy előbb-utóbb egyes európai vezetők újra felveszik a kapcsolatot vele. De az egység megmaradt, ez a lényeg. Például a finn elnök el is mondta, hogy előzetesen kikérte néhány kollégája véleményét az ügyben. Nem egy személyben döntött.
Számukra az a lényeg, hogy az Európai Unió egységes legyen az orosz agresszióval szemben, és ez így volt, és most is így van. De a kapcsolatokat csak Ukrajna területi integritásának visszaállítása után lehet rendezni. Vagyis a Krím félszigetnek is vissza kell térnie, és minden orosz katonának el kell hagynia az országot. Ezzel az Európai Unió is tisztában van. És azzal is, hogy ha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor az unió alapértékei sérülnek, és ez az EU-nak is árt.
Most lesz június végén egy uniós csúcstalálkozó. Ott is napirenden lesz az ukrajnai konfliktus. Mire számít, fenntartják majd a szankciókat Oroszországgal szemben?
Igen, ezt gondolom. Már csak azért is, mert a legfrissebb adatok szerint csak az elmúlt két hétben Oroszország 40 új tankot, tucatnyi páncélozott harci járművet, Grad rakétavetőket szállított Kelet-Ukrajnába, hogy még jobban felfegyverezze a terroristákat. A cél egyértelmű: bármikor támadást indítani az ukrán hadsereg ellen. Júniusban három súlyos támadás érte az ukrán hadsereget, megsértve a minszki megállapodást. Június 3-án az ukrán ellenőrzés alatt álló Marinka települést tankokkal, ezerfős alakulattal támadták. Június 12-én nehéztüzérséggel támadtak Jaszinovata település körzetében, felrobbantva a régió gázellátását biztosító vezetéket. Három nagy város lakossága maradt gázellátás nélkül, köztük a 400 ezres Mariupol.
Csak tegnap öt települést lőttek (az interjú szerdán készült) 120 milliméteres nehéztüzérséggel, ami a minszki egyezmény értelmében is tiltott. Mindegyik támadás ukrán ellenőrzésű területen történt, és a civil infrastruktúra ellen irányult. Ezt az utóbbi támadást terrorcselekménynek kell minősíteni – még javítást végző vízvezeték-szerelőkre is lőttek. Az Oroszország által támogatott terroristák tudatosan a civil infrastruktúrát akarták megsemmisíteni. Fontos, hogy mindhárom eset az elválasztó vonaltól nyugatra történt, ez azt jelenti, hogy minket támadtak, a szeparatisták szélesíteni akarják az ellenőrzött területüket, ezzel durván megsértették a tűzszünetről szóló minszki megállapodást.
Hogy látja, van még értelme egyáltalán minszki megállapodásról beszélni?
Persze, hogy van, mindent meg kell tenni azért, hogy ez életbe léphessen. De ebben Oroszországnak kell a legtöbbet tennie, hiszen világos, hogy a szeparatisták Moszkva utasítása, orosz pénz és fegyverek nélkül nem tudnának ellenállni sokáig. A minszki megállapodás az egyetlen nemzetközileg is elismert dokumentum,amely a rendezéshez vezethetne.
A minszki egyezmény viszont azt is előírja az ukrán kormánynak, hogy egyezzen meg a kérdéses területek vezetőivel valamilyen autonómiáról. Kikkel lehet ott tárgyalni?
A megállapodás mindenekelőtt fegyverszünetet, a nehézfegyverek kivonását és nemzetközi megfigyelők által ellenőrzött választásokat ír elő. Majd ezek után lehet tárgyalni a megválasztott vezetőkkel. De ez nem azt jelenti, hogy a most senki által el nem ismert terroristákkal szóba kellene állnia bárkinek is. És figyelembe kell venni, hogy ezeken a területeken valamikor ötmillióan éltek, közülük 1,3 millióan elmenekültek a háború elől, az új „hatalomtól” félve. Vagyis a választások előtt ezeknek az embereknek vissza kell térniük a régióba, hogy az egész lakosság részt vehessen a választásokon.
Nem tart attól, hogy a nyáron kiújulnak a harcok? Nekünk korábban az Európai Bizottság egy tisztviselője azt mondta, attól félnek, a nyári uborkaszezont kihasználva Oroszország tehet ilyen lépést.
Erre sajnos készülnünk kell, nem lenne meglepő húzás Putyintól. Bár az ukrán hadvezetés most úgy látja, ilyen egyelőre nem várható. A NATO főtitkára viszont maga is tart egy újabb támadástól. Mi azt tapasztaltuk, akkor támadják nagyobb erővel a csapatainkat, ha az ukrán hadsereg eredményt ér el. Oroszország ugyanis ezzel tud nyomást gyakorolni Ukrajnára.
Attól nem tart, hogy ez is egy befagyott konfliktussá válik, mint amilyet a Dnyeszter menti területeken is láthatunk?
Személyes véleményem szerint ebből nem lesz befagyott konfliktus. Ha ugyanis nem oldódik meg a helyzet, Moszkvának állandóan forrón kell tartania, hiszen csak így tudja a végső célját elérni, hogy folyamatosan nyomást gyakorolhasson az ukrán kormányra, és akadályozza Ukrajna uniós közeledését.
Továbbra is azt kérik a nyugati hatalmaktól, hogy szállítsanak fegyvert Ukrajnának?
Ehhez először is el kell mondanom, hogy Viktor Janukovics idején céltudatosan tették tönkre az ukrán hadsereget. Csak, hogy érzékeltessem: a százezer fős ukrán hadseregben a kiképzett, bevethető katonák létszáma ötezer volt. Ez semmi. Ezért sem tudtunk megfelelő választ adni a Krím félsziget elszakítására sem. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy el sem tudtuk képzelni, hogy valaha is orosz katonák ellen kell majd harcolnunk. Szevasztopolban, Szimferopolban ott voltak az orosz Fekete-tengeri flotta egységei, 16 ezer ember. Ezek a katonák együtt éltek, a szolgálaton kívül együtt fociztak, söröztek a mi katonáinkkal, a gyermekeik egy iskolába jártak. Majd egyik napról a másikra az oroszok körbevették a laktanyáinkat, és azt mondták a katonáinknak, hogy tegyék le a fegyvert, és menjenek el. El tudja ezt képzelni? Ezért is nevezik ezt hibrid háborúnak, mert ezt is meg lehet tenni, nincsenek szabályok. Ezért is van szükségünk új fegyverekre, mert most nálunk ez a helyzet, miközben a szeparatisták a legmodernebb orosz eszközökkel harcolnak.
Orosz szándékok szerint 2019-re már nem Ukrajnán keresztül jönne a gáz Európába.
Ez erős kijelentés, de kérdés, mennyi a realitása. Mi mindenesetre komolyan vesszük. A török áramlat megépítése azért még nagyon kérdéses. Egyébként az ukrán kormány most írta elő az ukrán gázszolgáltatónak, a Naftogaznak, hogy a jövőben a Gazpromtól csak az Ukrajnában felhasznált gáz kevesebb mint fele származhat. Ezért nagyon számítunk a Szlovákiából, Magyarországról, Lengyelországból érkező gázra is. Másrészt 19 milliárd köbméter gázt kell betárolni az őszre, ebből már 11 milliárd köbméter a tárolókban van.
A magyar kormánnyal most milyen a viszony?
Nagyon jó. Személyesen is részt vehettem például egy segélyszállítmány átvételén. Négykamionnyi magyar adomány érkezett Kárpátaljára, négy további pedig az ország más területeire. Ez nagyon fontos gesztus volt, mint ahogy az is, hogy a magyar védelmi minisztérium, a Honvéd-kórház részt vesz a terrorellenes hadműveletekben megsérült ukrán katonák ellátásában. Öt katonánkat már itt ápolták Budapesten, és most, a következő héten várjuk újabb öt katona érkezését. A magyar kormány minden szükséges uniós döntést támogatott, ezt nagyon nagyra értékeljük.

Forrás: 



Mit keresett az ukrán repülőgép a pápai katonai reptéren?

  • •   JÚNIUS 10, 2015





Több mint tízezer ukrán katona dezertált


Több mint tízezer esetben regisztráltak dezertálást az ukrán hadseregben 2014 áprilisa óta, az ukrán Veszti hírügynökség jelentése szerint. Az államfő eddig a mozgósítás hat hullámát jelentette be, a hadsereg létszáma ennek köszönhetően 130 ezer főről 232 ezerre nőtt. Porosenko ugyanakkor elismerte, hogy 2014-ben a mozgósítás első hullámával behívottak 30%-a is dezertált, és otthagyta pozícióit.
Az ukránok nem akarnak részt venni egy mesterségesen gerjesztett háborúban, és több városban tömeges tüntetések zajlanak a mozgósítás ellen. A hadköteles korúak tömegesen vándorolnak ki inkább külföldre, hogy családjaikat el tudják tartani, és elkerülhessék a sorozást. Csak Oroszországban 1,3 millió, a háború miatt külföldre menekült ukrán él, de eközben tudni lehet arról is, hogy az Európai Unió területére nagyon sokan érkeznek. A hivatalos adatokhoz képest az Ukrajnából érkező menekültek száma jóval magasabbra tehető, ami mostanra arra ösztönözte a balti államokat, hogy egyáltalán ne fogadjanak be menekülteket Ukrajnából. Az elmúlt egy év során menekültek tömegei érkeztek Belorussziába is. Lukasenko elnök már a háború kirobbanását követően kinyilvánította, hogy a becsületes, dolgozni akaró embereket szívesen fogadják, és megpróbálnak állami segítséget (munkát) biztosítani az Ukrajnából érkezőknek.
Ukrajnában a lakosság megértette, hogy se az ukránoknak, se az oroszoknak nem érdeke ez a háború, emiatt vált tömeges jelenséggé a dezertálás és emigráció. Ron Paul- amerikai politikus – szerint a háború elsősorban a fegyvergyártó cégek érdeke: jól körülhatárolható érdekközösségek rengeteg pénzt fektetnek abba, hogy a sajtó és egy-egy politikus túlfokozza a hisztériát, és “orosz veszélyről” beszéljen. Ez a befektetés sokszorosan megtérül a számukra, az “orosz veszélyre” hivatkozva ugyanis nem csak tovább működtetik a háború gépezetét, de a leamortizált ukrán hadseregen felül az európai országokat is sikeresen ráveszik arra, hogy fokozott fegyverkezésbe kezdjenek, és megvegyék a nyugati fegyvergyártó cégek legújabb termékeit.




ATILLA HUN KIRÁLY EMLÉKEZETE
- A catalaunumi-csata -
 
Az Úr 451. évének június 20.-án, a korszak legnagyobb és egyik legfontosabb csatájában feszültek egymásnak a felek; Nyugat-Római és vazallusai fordították lovaik fejét a hunok és szövetségeseik ellen. 
A csata lezajlásáról keveset tudunk és mindössze Jordanes római-gót történész-80 évvel az esemény után- írásából ismerjük annak lezajlását. A gond nem csupán ez. A csatát catalaunumi-nak mondjuk, de valójában Mauriacum mellettinek (mai Franciaország, Troyes városától néhány kilométerre) kellene mondanunk. 

Ám, nem csupán ez a hiba, hanem a résztvevő harcosok számát is rosszul tanítják; 500 ezer fő helyet, jó ha 30-30 ezer harcos vett részt a csatában. De most következik a legnagyobb tévedés! A magyarok, akik a hunok utódjainak tartják magukat, így tanítják zsenge fiaikat: "Ez volt az a harc, hol Atilla király kudarccal járt, s elveszítette a csatát". Pedig a valóság más; nem volt győztese a csatának! A rómaiak visszavonultak és a harctéren a hunok maradtak, hogy alig egyetlen esztendő múlva Róma falai elé vonuljanak és I. Leó pápa könyörgésére vonuljanak csak el. 

Vannak, akiknek érdeke a múlt hamisítása és a nemzeti öntudatunk lerombolása, ebből a fenti néhány sorból is kiolvasható. Ám, most jöjjön a tanulság (konklúzió): catalaunumi-csata nem Catalaunumnál volt és nem a hunok veszítettek, tehát méltóképpen büszke lehet magyarként az, aki hunnak is vallja magát! 

Ui: Sokaknak Gárdonyi Géza: Láthatatlan ember c. regénye idézi meg a kort, ahol Atilla mellett, Zéta, Emőke, Dsidsia és Priszkosz rétor személyére emlékezhetünk. Érdemes felidéznünk! 
-zcsf- 



Izrael Európában 

Tessék szíves ezeken újra elgondolkodni - főként annak fényében, hogy a CIA által finanszírozott ISIS terroristái már Európában vannak a bevándorlókkal. 
Alig egy hónappal ezelőtt Franciaországban kitört a pánik, amikor az alsóház megszavazta Palesztina elismerését. Palesztina a Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordult és szándékukban áll, hogy a testület elé citálják Izraelt népirtásért. 
2013 végén Malajziában a Törvényszék megállapította, hogy Izrael bűnös népirtásban. Néhány hónappal később malajziai repülőgépek kezdtek esni az égből. 
2011-ben a norvég Munkáspárt ifjúsági szárnya azt követelte, hogy a kormány teljes blokádot alkalmazzon Izraellel szemben. Hirtelen a párt ifjúsági szárnya a "vágóhídon" végezte, a "magányos tömeggyilkos" Anders Breivik támadása miatt. 
Kevin Barett oknyomozása a menekülő terroristák által elveszített személyi azonosító alapján indult meg. Szerkesztőtársa, Gordon Duff a bemutatott amatőr videókkal szemben is kétségeket táplál. A rendőr kivégzésekor a videón nem látszik a vér, vagy a robbanás. A VT ballasztikus szakértőket idézett, akik szerint az AK47 alkalmazása közben nagyot üt, és hatalmas a hangja, ami szintén nem jön elő az amatőr felvételről." 
VeteransToday - Presstv - Hunhír - YouTube 
* * *

Az egyik terrorista korábban találkozott Sarkozyvel - micsoda véletlen. (lsd. alább) 
A "Charles de Gaulle" francia repülőgép-hordozó anyahajó célja a Perzsa-öbölben az Iszlám Állam fanatikusai elleni hadművelet - ezt január 16-án jelentette be Francois Hollande elnök. Az értesülést a "Met er marine" haditengerészeti szakportál közölte. A hír után a dzsihádisták mészárlást rendeztek Párizsban. 
Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter december 25-én találkozott Párizsban titokban egy (árulónak tartott) befolyásos palesztin vezetővel. A találkozón a Moszad néhány vezetője is megjelent. 
A párizsi merénylet után: 
Az izraeli vezetés a Charlie Hebdo elleni szerdai fegyveres támadásra reagálva a terrorizmus és a radikális iszlamizmus elleni keményebb fellépést sürgeti a nyugati államoktól. Benjamin Netanjahu miniszterelnök továbbá párhuzamot vont a támadás és az izraeli prioritások között, hangsúlyozva, hogy nem szabad engedni az önálló Palesztina létrejöttét, és ezzel eleget tenni a Hamász mint terrorszervezet követeléseinek. Micsoda véletlen. 
Az egyik terrorista az autóban felejti a személyi igazolványát - A másik nem teszi le a telefont és a rendőrség mindent hall, hogy mit akarnak tenni. Az egyik nyomozóparancsnok öngyilkos lett - vagy talán valóban nyomozni akart? Hogy muzulmán terroristák voltak, ennek bizonyítását a tömegeknek már feltálalták, ezt nem kell nyomozni: személyi igazolvány ottfelejtése (lásd. 9/11), a telefon kikapcsolásának az elfelejtése, mikor gyilkolsz, azt kell kiáltani, hogy "allahu akbar." 
* * *

A francia államfő 2015 január 5.-én egy interjú során kijelentette, hogy az Oroszország elleni szankciókat minél hamarabb meg kell szüntetni. 

Két nappal később ismeretlen fegyveresek megtámadták a "Charlie Hebdo" nevű szatírikus hetilap székházát Párizsban,- a lövöldözésben 12 ember életét vesztette. A "Charlie Hebdo" a kereszténységen és a zsidóságon is gúnyolódott. Az elkövetők muszlimok, a merénylet azonban nem vall wahabbista módszerekre. 
Franciaország 1966-ban kilépett a NATO-ból és csak 2009-ben csatlakozott újra, amikor Sarközy ígéretet kapott az USA-tól a líbiai offenzíva támogatására. 
Az ásványkincsekben gazdag volt gyarmati területek afrikai országai a Francia Nemzeti Banktól való pénzügy függőséget akarták felszámolni Muammar Ghaddafi vezetésével. 
2014. december 06-án Francois Hollande francia elnök Moszkvában találkozott Vlagyimir Putyinnal. 
Közben Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő köszönetet mondott azért, hogy az Európai Unió fenntartja az oroszellenes szankciókat. 
Ramzan Kadirov csecsen elnök 2014 szeptemberi nyilatkozata szerint David Petraeus az amerikai fegyveres erők vezetője volt a NATO afganisztáni és iraki műveletei során, - jelenleg a CIA megbízásában teljesít szolgálatot az ISIS terrorszervezet egyik vezetőjeként. 

A "Charles de Gaulle" francia repülőgép-hordozó anyahajó célja a Perzsa-öbölben az Iszlám Állam fanatikusai elleni hadművelet. Ezt január 16-án jelenti be Francois Hollande elnök. Az értesülést a "Met er marine" haditengerészeti szakportál közölte. A hír után a dzsihádisták mészárlást rendeztek Párizsban. 

Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter december 25-én találkozott Párizsban titokban egy (árulónak tartott) befolyásos palesztin vezetővel. A találkozón a Moszad néhány vezetője is megjelent. 

A párizsi merénylet után: 
Az izraeli vezetés a Charlie Hebdo elleni szerdai fegyveres támadásra reagálva a terrorizmus és a radikális iszlamizmus elleni keményebb fellépést sürgeti a nyugati államoktól. Benjamin Netanjahu miniszterelnök továbbá párhuzamot vont a támadás és az izraeli prioritások között, hangsúlyozva, hogy nem szabad engedni az önálló Palesztina létrejöttét, és ezzel eleget tenni a Hamász mint terrorszervezet követeléseinek. 
Az USA Európába importálta a terrorizmust. 

Pakisztánban is vannak tálibok és százszámra gyújtották fel a NATO üzemanyag kamionjait, válaszként az USA ezrével drónokkal gyilkolta a polgári lakosságot, - ezt tették Afganisztában is. 
Jemen is "terrorista", mert nem engedik, hogy USA-támaszpont legyen. 
Irak, Afganisztán, Szíria, Ukrajna... 
Polgárháborús viszonyok. 
A francia nemzetgyűlés tervbe vette, hogy elismeri a Palesztin Államot. 
A bevándorlási probléma épp kapóra jött az Iszlám Államnak. 
Mért is lett "Iszlám Állam" az amerikai és izraeli titkosszolgálatok által létrehozott terrorista szervezetnek a neve? 
Mert Izrael és az USA el akarja törölni a muszlim tradíciót. 
Egy generációváltás - teljes tudatmódosítás. 
A hajdan még keresztény Európa, ahol ateista szabadkőműves kormányok vannak hatalmon, párosulva egy kulturális arroganciával, ahol legálisan működő sajtóorgánumok gúnyolódnak más népek kultúráján és hívő embereken. 
Az európai embert a szabadság nevében megszabadították saját kultúrájától. 
A tiszteletlenség amerikai hozomány,- az államok pedig tétlenek a provokációkkal szemben,- azokba hallgatólagosan beleegyeztek. 
Az európai társadalom alapjaiban kérdőjeleződik meg, amikor ezek a kormányok "eldöntik", hogy kivel szemben lehet toleránsnak lenni, és kivel nem. 
Az eredmény: háborús állapotok. 
A délkelet-ukrajnai háborúban meghalt 4800 ember, megsebesült több, mint tízezer. 
Egymillió ember hagyta el az otthonát. 
Az ottmaradottak közül majdnem másfél millióan szorulnak humanitárius segítségre. 
* * *

Az izraeli vezetés mindent megtesz azért, hogy kiiktassa a hágai nemzetközi bíróságot. Micsoda különös véletlen, hogy Hága Belgiumban van és éppen ott van most a legtöbb tenorgyanús cselekmény. Már azt fontolgatja a belga kormány, hogy kirendeli a nagyobb városokba a hadsereget is. 
Israel Threatens To Liquidate International Criminal Court (ICC) 
* * *

"A European Jewish Association felszólította az Európai Uniót, hogy engedélyezze az európai zsidóknak a fegyvertartást "közösségeik védelme érdekében". Menachem Margolin rabbi, a szervezet főigazgatója 2015. január 14.-én küldött levelet az Európai Unió vezetőinek, amiben követeli, hogy változtassák meg a fegyvertartást szabályozó törvényeket, hogy a zsidók könnyített úton fegyverhez juthassanak. 
Margolin szerint a fegyvertartási engedélyt a lehető leggyorsabb úton kell biztosítani a zsidóknak, ami azt jelenti, hogy szerinte a pszichológiai alkalmassági vizsgálatot is ki kell hagyni. 
A főrabbi szerint az európai unióban "sokan nem akarják enyhíteni a fegyvertartás feltételeit a zsidók számára" (?), de a tagállamok kormányaival erről már folyamatban vannak a tárgyalások." 
"Eljött a cselekvés ideje" - A főrabbi felfegyverezné az európai zsidóságot (hidfő) 
* * *

Az európai zsidó szervezetek ernyőszervezete, az European Jewish Association (EJA) kérte az EU-tól, hogy törvényileg könnyítsék meg a zsidók fegyverhasználatát Európában. 
freebeacon.com 
Netanjahu: az ENSZ jelentése elfogult, nem követtünk el háborús bűnöket 
(Összeállította: Béres Erika) 


"a nemzetközi zsidósághoz köthető, szélsőséges cionista szervezetek állnak a háttérben. Ők pénzelik a kannibálokat, a szaracén hordákat. Ezek a szervezetek többségükben a magukat felsőbbrendűeknek képzelő, zsidók kezeiben összpontosulnak." 


Remélem FIDESZ-es családot rontatok meg , hisz ők a barátotok !!



Netanjahu: az ENSZ jelentése elfogult, nem követtünk el háborús bűnöket


Kárpátinfo.net | 06/22/2015 - 16:47 | Módosítva: 06/22/2015 - 16:47 | Külföld

Állítja egy fasiszta háborús bűnös !

Netanjahu: az ENSZ jelentése elfogult, nem követtünk el háborús bűnöket

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentése a 2014-es gázai háborúról elfogult, Izrael nem követett el háborús bűnöket.
A kormányfő bírálta az ENSZ jelentését, amely szerint mind Izrael, mind a palesztin fegyveres csoportok olyan tömeges méretekben sértették meg a polgári személyek alapvető jogait, ami már háborús bűnnel ér fel.
A jelentést készítő bizottságot „egy olyan tanács nevezte ki, amely mindent megtesz az emberi jogok védelmének kivételével. Tétlenül nézte, ahogy több ezer rakétát lőttek ki Izraelre” - mondta hétfőn Netanjahu a Likud párt frakcióülésének kezdetén, a dokumentum nyilvánosságra hozása után a kneszetben.
Ez egy olyan tanács, amely többször ítélte el Izraelt, mint Iránt, Szíriát, Észak-Koreát együttvéve” - bírálta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát a miniszterelnök. „Először egy olyan személyt neveztek ki a bizottság élére, aki uszított és bujtogatott Izrael ellen, és pénzt is kapott a palesztinoktól”- utalt a grémium éléről fél év után az izraeli bírálatok miatt visszavonult William Schabas nemzetközi jogi szakértőre.
Izrael önvédelmet folytat” - hangsúlyozta Netanjahu. „Múlt héten nyilvánosságra hoztunk egy átfogó jelentést, amelyben szakemberek részletezték a civilekre civilek mögül lövő terroristák tetteit”, - utalt az ENSZ-nek volt tábornokok és diplomaták által készített háttértanulmányra, amely szerint Izrael szigorúan teljesítette a nemzetközi hadviselés szabályait.
Benjámin Netanjahu összegzésül kijelentette, hogy „Izrael nem hajtott végre háborús bűnöket. Minden, emberek életét védő ország ekképp viselkedett volna; a bizottság nem várhatja el, hogy ölbe tett kézzel nézze, ahogy több ezer rakétát lőnek ki a polgáraira. Továbbra is erővel és határozottan fogunk fellépni minden minket megtámadóval szemben” - szögezte le.
Az ENSZ jelentése ellen foglalt állást az ellenzéki szociáldemokrata Munkapártot vezető Jichák Herzog is. „Az izraeli hadsereg erkölcsös és semmiféle jelentés nem győzhet meg minket az ellenkezőjéről. Miközben a Hamász a civileket támadja, mi mindig megpróbáljuk csökkenteni az ártatlan áldozatok számát” - indokolta Hercog az állítását.

Forrás: 

MTI


Elutasítja a magyar fal tervét a szerb kormányfő



A szerb kormányfő szerint Magyarország nem építhet falat a két ország határára.
Alekszandar Vucsics azt mondta, hamarosan beszélni fog Orbán Viktor miniszterelnökkel arról, hogy Magyarország fizikailag lezárná a magyar-szerb határt, és arra fogja kérni, hogy „ne építse fel azt a falat”.
- 1961-ben építettek utoljára ilyen falat Európában, ez régen történt. Komoly okok és nagy gondok vannak, értem én Orbán kormányfőt, de ennek semmi köze hozzánk. Ez a fal nem épülhet meg, és nem is fog megépülni – mondta a szerb miniszterelnök.
Magyarország 4 méter magas, 175 km hosszú kerítéssel teljes hosszában zárná le a szerb határt a szerdán bejelentett elképzelés szerint.
Orbán Viktor pénteken azt mondta, hogy Magyarország megvédi saját, és ezzel Európa külső határait is az illegális bevándorlóktól. A visegrádi négyek kormányfői találkozóján Pozsonyban arról beszélt, hogy a magyar kormány nem vár európai válaszra a menekültválság kezelésében.
Idén több mint 53 ezer ember kért menedéket Magyarországon a tavalyi 43 ezerrel szemben.



Wednesday, February 11, 2015

Coudenhove-Kalergi terv: Lopakodó népirtás Európa népei ellen.


A tömeges bevándorlás egy olyan jelenség, melynek kiváltó okait a mai napig ügyesen kendőzi el a multikulturalista propaganda, mely azt – tévesen – elkerülhetetlen történelmi folyamatnak állítja be. Ezen cikk célja az, hogy rámutasson a harmadik világbeli bevándorlás mesterségesen előidézett voltára, melyet sokan a modern világ, a társadalmi “fejlődés” elkerülhetetlen velejárójaként akarnak láttatni, ez a folyamat valójában több évtizedes, tudatos tervezés eredménye, hogy kontinensünk arculata végleg megsemmisüljön.
A Pán-Európai Mozgalom megszületése
Kevesen tudják, hogy az európai integráció egyik fő megindítója ugyanaz a személy volt, aki lerakta az ideológiai alapjait az európai népek ellen folyó csendes népirtásnak. Egy sötétlelkű emberről van szó, akinek a létezése ismeretlen a tömegek számára, de az elit az Európai Unió megalapítójának tartja. Neve: Richard Coudenhove-Kalergi, akinek az apja egy osztrák diplomata volt: Heinrich Coudenhove-Kalergi, akit rokoni szálak fűztek a Kallergis elnevezésű bizánci császári családhoz, édesanyja a japán származású Mitsu Aoyama volt. Richard Kalergi a háttérből működve, távol a nagyközönség fürkésző tekintetétől, sikeresen győzte meg Európa legfontosabb államfőit az európai integráció tervének végrehajtásáról, mivel személyes ismerőse volt a korabeli európai nemesek és jelentős politikusok mindegyikének és mivel megörökölte a nemesi származású, diplomata édesapjának a politikai kapcsolatait.
1922-ben, Bécsben alapította meg a Pán-Európai Mozgalmat melynek célja egy “Új Világrend” létrehozása volt, melynek vezető államai az Egyesült Államok és a vele szövetséges, föderális államok lennének. E terv szerint a világkormány létrehozásának első lépése az európai integráció megindítása lenne. A kezdeményezés legelső támogatói között voltak olyan cseh politikusok is, mint Tomáš Masaryk és Edvard Beneš, az anyagi alapot a dúsgazdag bankár Max Warburg teremtette meg a 60 000 márka pénzbeli adományával. A Pán-Európai Mozgalmat Ignaz Seipel osztrák kancellár és Ausztria későbbi miniszterelnöke Karl Renner vezette. Később olyan francia politikusok támogatták a mozgalmat, mint Léon Bloum, Aristide Briand, Alcide De Gasperi.
Az európai fasizmus felemelkedésével a Kalergi tervet törölték és a Pán-Európai Mozgalmat szétverték, de a második világháború után, hála Kalergi fáradhatatlan és őrült tevékenységének, Winston Churchill és a B'nai B'rith elnevezésű zsidó szervezet támogatásának és olyan neves lapok médiatámogatásának, mint amilyen a New York Times, a tervet végül elfogadja az Egyesült Államok kormánya. Ennek erdeményeképp a CIA végül belekezdett a terv végrehajtásába.
A Kalergi terv lényege
Könyvében – melynek címe: “Praktischer Idealismus” – Kalergi rámutat, hogy a jövő Európáját nem az Óvilág honos népei birtokolják majd, hanem egy fajta ember alatti ember, mely a különböző rasszok kényszerített keveredésének az eredménye. Kalergi egyértelművé teszi, hogy Európa népeit sárga mongoloid népekkel és harmadik világbeli színes népekkel kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy identitás, etnikai hovatartozás nélküli gyökértelen és soknemzetiségű sokaság melyen a jövőbeli hatalmi elit könnyűszerrel tudna uralkodni.
Kalergi első lépésben az európai nemzetek önrendelkezési joguktól való megfosztását hirdette, a későbbiekben ezen nemzetek kiirtását tűzte ki célul tömeges bevándorlás és etnikai szeparatista mozgalmak révén. Ahhoz, hogy Európát egy új vezető réteg akadálytalanul uralhassa, Kalergi egy feketékből, ázsiaiakból és fehérekből álló új, homogén faji keveréknépesség létrehozását hirdette. De ki lesz ezen a népességen uralkodó új elitréteg? Kalergi erről is felvilágosít minket:
A jövő embere kevertfajú lesz, a mai kor faji csoportjai és társadalmi osztályai lassan, fokozatosan eltűnnek a tér és idő beszűkülése, az előítéletesség megszűnése miatt. Az eurázsiai-negroid faj a jövő, mely küllemében leginkább az ősi egyiptomiakra hasonlít. Ennek a fajnak a létezése fogja a népek és egyének sokféleségét felváltani. Európa a judaizmus elpusztítása helyett – akarata ellenére –, kiművelte és erőssé tette ezt a népet, hogy ezen mesterségesen előidézett fejlődési irány során a jövő társadalmi elitjét képezzék. Egyáltalán nem meglepő, hogy az a nép, mely a gettók börtönéből szabadult, vált Európa új szellemi arisztokráciájává. Európa gondoskodása megteremtett tehát egy új, modern arisztokráciát, azokban az időkben, amikor a hagyományos európai, feudális arisztokráciát végleg szétzúzta a zsidó emancipáció. (a Francia Forradalom mészárlásai nyomán)

Bár Richard Kalergi nevét egyetlen tankönyv sem említi meg, az ő elgondolásai képezik az Európai Unió eszmei alapját. A különböző etnikai kisebbségeket előtérbe helyező és védő intézkedések és jogszabályok összessége azzal a céllal született meg, hogy elősegítse az afrikai és ázsiai népesség európaiakkal való keveredését, hogy elpusztítsák identitásunkat, hogy Európa teljes népességét egy fajta keverék, mulatt fajjá homogenizálják. Ezen intézkedéseknek nem humanitárius célja van, hanem az, hogy megvalósítsák az emberiség eddigi legnagyobb népirtását, melyet a kíméletlen multikulturalista rezsim akar elkövetni. Minden második évben kiosztják a Coudenhove-Kalergi Európa díjat azoknak az európaiknak, akik élvonalában álltak ennek a bűnös tervnek a végrehajtásában. A díjat többek közt olyan politikusoknak is megítélték, mint Angela Merkel és Herman van Rompuy.

A genocídiumra – azaz népirtásra – való szüntelen uszítás szerves részét képezi az ENSZ felhívásainak, mivel a világszervezet állandó jelleggel bevándorlók millióinak befogadását követeli Európától, hogy enyhítsenek az úgynevezett “demográfiai válságon”. Az ENSZ New York-i kirendeltségének egy 2000 év január havában közzétett jelentése szerint – címe: “Immigration replacement: A solution to declining and aging population” – Európának 2025-ig 159 000 000 bevándorlóra van szüksége.
Az ember elgondolkozik azon, honnan jöhetnek ezek a számok, melyek azt hivatottak bizonyítani, hogy nekünk X év múlva Y számú bevándorlóra van “szükségünk”. Könnyű belátni, hogy a “demográfiai válságot” bőkezű családtámogatási rendszerrel, családbarát értékrend közvetítésével és a családromboló devianciák hirdetésének a szankcionálásával könnyedén meg lehetne oldani. Nyilvánvaló, hogy az Európán kívüli génállomány beáramlása tönkreteszi népeink genetikai örökségét, a bevándorlásnak hála egyszer megszűnünk létezni, mint egyedi faji és etnikai csoport. A különböző deszegregációs, multikulturalista és “rasszizmus” ellenes intézkedéseknek az egyedüli célja az, hogy eltorzítsák népünket, hogy olyan ember alatti emberekké váljunk, akiknek nincs nemzeti identitása, saját kultúrája és történelme. Röviden összefoglalva a Kalergi tervben foglaltak alapozzák meg a mindenkori kormányok azon intézkedéseit és jogi szabályozóit, melyek a honos Európai népesség tömeges bevándorlással való megsemmisítését tűzték ki célul. G. Brock Chisholm az Egészségügyi Világszervezet egykori vezetője mesterien elsajátította a Kalergi terv doktrínáját, ez teljesen egyértelmű a hangoztatott álláspontja alapján: “Amit fontos lenne megtenni az, hogy mindenhol korlátozzuk a születések számát és népszerűsítsük a – rasszok közötti – vegyes házasságokat a célból, hogy létrejöjjön egy globális emberfaj, egy olyan világban, melyet egy központi kormány fog teljes egészében irányítani. ”
Végkövetkeztetések
Ha körbenézünk korunk multikulturális társadalmában, nyilvánvalóvá válik, hogy Kalergi terve a végkifejletéhez közeleg, mivel napjainkban Európa összeolvadása zajlik a harmadik világgal. A faji keveredés pestise évente többezer kevert fajú gyermek megszületését eredményezi, ők “Kalergi gyermekei”. A fősodratú média a félretájékoztatás és a bevándorláspárti álhumanitárius propaganda kettős nyomásával akarja a honos európai embereket szüntelenül a saját örökségük, identitásuk és származásuk megtagadására kényszeríteni.
A dolgozók millióit megnyomorító globális kapitalizmus tányérnyalói szakadatlanul arról akarnak minket győzködni, hogy identitásunk megtagadása egy “nemes”, haladó és humanitárius cselekedet, hogy az ún. “rasszizmus” bűn és elítélendő. Mindezt azért teszik, mert mindannyiunkból vak, atomizált fogyasztókat akarnak nevelni, akik nem rontják nekik a “bizniszt”. Napjainkban minden eddiginél fontosabb a rendszer hazugságai ellen küzdeni, hogy felébresszük az európai népek forradalmi küzdőszellemét, hogy kiálljanak nemzeti önrendelkezési és önszerveződési jogukért és felkeljenek a multikultikulturalista elnyomatás ellen! Mindenkinek látnia kell, hogy az európai integráció valójában csendes népirtás az európai gyökerű népek ellen, tehát nincs más választásunk, csak a forradalmi küzdelem létünkért, családjainkért, minden más alternatíva a nemzethalált jelenti!
lica
(2015. 02. 11.)
Szerző: Andre Lowoa 2 hozzászólás
Címkék:



Calais - sáskajárás - 2015. június


Miért viselkednek így a muszlim betolakodók? - A türelemnek semmi értelme a mohamedán fenevaddal szemben

Forrás: https://kuruc.info/r/9/144681/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Mivel egyre világosabbá válik, hogy maradék hazánkat és tágabb értelemben vett életterünket, Európát nem csak egyetlen szemita nép szemelte ki a maga számára, így egyre fontosabb napjainkban, hogy a mohamedán fenyegetettség ellen is felvértezzük magunkat. Erre szolgál az alábbi cikk. Van magyarázat a muszlimok debreceni viselkedésére címmel jelent meg korábban a Cívishíren az alábbi remekbeszabott kis összefoglaló a mohamedánok viselt dolgairól. Természetesen mi is jelentettünk meg rendszeresen hasonló írásokat, azok közül csemegéztünk is a kapcsolódó anyagok összeállítása közben - melegen ajánljuk felfrissítésüket a kedves olvasó számára. Egy percre sem feledhetjük Zrínyi Miklós Az török áfium ellen való orvosságban ránk hagyott szellemi útravalójának esszenciáját, miszerint az engedelmességnek és a türelemnek semmi értelme a "török" fenevaddal szemben, a hősiességnek viszont annál inkább. Lassan aktuálisabb gondolatok, mint valaha. Alább tehát a Cívishír cikke. Van magyarázat a muszlimok debreceni viselkedésére Miért viselkednek így a muszlimok Debrecenben – és másutt? Egyelőre kis mértékben, de ugyanaz játszódik le Debrecenben, a Sámsoni úton, mint ami nagy mértékben, nap mint nap zajlik például a norvégiai Oslóban, a svédországi Malmőben, a franciaországi Marseille-ben, a németországi Berlinben, a dániai Koppenhágában, az angliai Londonban, az USA-beli Michigan állam Dearborn nevű városában, vagy az ausztráliai Sydney-ben: bevándorló vagy menekült muszlimok belekötnek a helyi emberekbe, zaklatják a helyi kereskedőket, és molesztálják a helyi nőket és lányokat. A Sámsoni út „no-go zone” lett, azaz olyan zóna, ahova a helyi magyar emberek nem szívesen mennek be. Ez Allah (Isten) akarata A Korán, azaz a muszlimok szent könyve nem egy egyszerű könyv, hanem maga Allah (Isten) szava tökéletes formában, ahogyan azt Dzsibril (Gábriel) arkangyal elvitte Mohamed prófétának, az iszlám alapítójának, látomások formájában. Éppen ezért a Koránt megváltoztatni vagy átértékelni nem lehet – ami abban áll, az Allah (Isten) szava, tehát úgy helyes, ahogy van. A Korán 3.5 szerint az iszlám a tökéletes vallás. A Korán 33.21 szerint Allah küldötte (Mohamed próféta) példakép. Amit ő tett, az helyes, és a muszlimoknak követniük kell az ő példamutató cselekedeteit. Ezeket az ismérveket kell szem előtt tartani, mielőtt bárki megpróbálna ideologizálni, hogy a VII. században keletkezett előírásokat már nem kell figyelembe venni, mert azok az idők elmúltak. Szó sincs erről – ezek az előírások ugyanannyira hatályosak és kötelezőek ma, mint ezernégyszáz éve. A muszlimok a legjobbak; a nem muszlimok hitványak A Korán 3.11 szerint a muszlimok, azaz Mohamed próféta követői a legjobbak a népek közül. A Korán 98.6 szerint azok, akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, ide értve még a Könyv népeit is (azaz a zsidókat és a keresztényeket is), a pokol tüzére jutnak. Akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, azok a leghitványabb teremtmények. A Korán 48.29 szerint Mohamed próféta Allah követe, és azok, akik vele vannak, keményen bánnak a hitetlenekkel (a nem muszlimokkal), viszont irgalmasak egymással (a muszlimokkal) szemben. Azért nem alkalmazkodnak, mert meg vannak győződve arról, hogy ők a felsőbbrendűek, mindenki más pedig alsóbbrendű. Soha nem is fognak alkalmazkodni, amint azt számos nyugat-európai, kanadai, amerikai és ausztráliai példa is alátámasztja. Dzsihád (kombinált, azaz nyílt ÉS fedett háború az iszlám győzelméért). A dzsihád szó eredeti jelentése küzdelem. A Koránban a jelentése küzdelem (harc, háború) azért, hogy a világ minden országa muszlim országgá váljon. A Korán 9.29 szerint a hívőknek (a muszlimoknak) harcolniuk kell azok ellen, akik nem hisznek Allahban, vagy a Végítélet Napjában; vagy akik nem tiltják azt, amit Allah vagy Mohamed próféta megtiltott; vagy akik nem hisznek az igaz vallásban (az iszlámban), még a Könyv népei (azaz a zsidók és a keresztények) ellen is, egészen addig, amíg azok alávetettségbe nem esnek, alázatosan nem fizetik a dzsizját (a hűségadót a muszlimok részére), és át nem érzik alávetett helyzetüket. A muszlimok szerint, egy zsidó vagy egy keresztény az alábbi három lehetőség közül választhat: 1. áttér az iszlámra 2. fizeti a dzsizját, és alávetett, másodrendű állampolgárként él 3. meghal Ha valaki azonban nem a Könyv népei közül való (azaz nem zsidó és nem keresztény), akkor csak két választása van: 1. felveszi az iszlám vallást 2. meghal Ha a muszlimok erősek, akkor a dzsihádot erővel, nyílt módon kell végrehajtaniuk. Ha a muszlimok gyengék, akkor megtévesztéssel, szaporodással, és egyéb fedett módon kell küzdeniük addig, amíg eléggé meg nem erősödnek ahhoz, hogy nyílt harcban győzzenek. Éppen ezért értelmezhetetlen az a nyugatiak körében elterjedt, hímező-hámozó kifejezés, hogy van „szélsőséges” muszlim, meg van „mérsékelt” muszlim. Szó sincs erről. Mindkettő ugyanazt a cél akarja elérni, csak más eszközökkel: az egyik ordítva és fegyvert rázva, a másik mosolyogva és alattomosan. Dzsizja (nem muszlimok hűségadója a muszlimok részére): A nem muszlimok által, a muszlimok részére fizetett hűségadó, mellyel a nem muszlimok elismerik alávetettségüket (lásd Korán 9.29). Amikor egy muszlim elveszi egy debreceni kereskedő áruját, vagy felveszi a segélyt, miközben a szabadságjogok ellen kampányol, és szidja a befogadó országot, akkor tulajdonképpen beszedi a dzsizját. Dhimmi (alávetett, másodrendű személy) A dhimmi olyan nem muszlim személy, aki addig, amíg nem kritizálja a muszlimokat, elfogadja alávetettségét, és fizeti a hűségadót, életben maradhat. Ha ezeket megszegi, bármi megtehető vele. A muszlim és a dhimmi viszonya hasonló, mint a maffia és a boltos viszonya. Ameddig ez utóbbi hallgat, engedelmeskedik, és fizet az előbbinek, addig éldegélhet. Ellenben ha makacskodik… Takija (megtévesztés) alkalmazása. A Korán 3.28 szerint a hívők (a muszlimok) ne keressék a barátságot a hitetlenekkel (a nem muszlimokkal), kivéve, ha veszély fenyegeti őket azok által. Abu Darda, Mohamed próféta harcostársa ezt így fogalmazta meg: „A hitetlenek (nem muszlimok) arcába mosolygunk, miközben a szívünk átkozza őket”. A nők másodrendűek és ostobák. A Korán 2.223 szerint a feleség egy szántóföld, akit a férj akkor és úgy „szánthat fel”, ahogyan akar. A gyengébbek kedvéért ez azt jelenti, hogy nem kell a feleség beleegyezése a szexhez. A Korán 3.43 szerint a feleség feladata az engedelmesség mind a férjnek, mind Allahnak. Azokat a nőket, akik lázadoznak, először megfeddéssel, majd az ágyból való kivetéssel, végül – ha még mindig makacskodnak – veréssel kell a helyes irányba állítani. A Korán 2.282 szerint két női tanú egyenlő egy férfi tanúval. Ezt egészíti ki Bukhari 1.6.301, mely szerint Mohamed próféta azt mondta nők egy csoportjának, hogy adakozzanak, különben a pokol tüzére kerülnek. Amikor a nők megkérdezték, hogy miért, a próféta azt felelte, hogy azért, mert a nők szellemileg fogyatékosak (ostobák), hiszen csak két nő vallomása egyenlő egy férfi vallomásával; vallásilag pedig azért fogyatékosak, mert egy nő se nem imádkozhat, se nem böjtölhet menzesz idején. A nemi erőszak akkor az, ha négy tanú bizonyítja. A Korán 24.13 szerint az, aki nemi erőszakot állít, de nem hoz magával négy tanút, az hazudik. Ha tehát nincs négy tanú, akkor nem erőszak történt, hanem paráznaság, vagy házasságtörés. A parázna büntetése a Korán 24.2 alapján száz ostorcsapás. A házasságtörő büntetése halálra kövezés, ami nem a Koránban szerepel, hanem Mohamed próféta példamutatása alapján (pl. Hadith Muslim 17:4192 vagy Bukhari 9.83.37) végrehajtott halálbüntetés. Ezért mernek a muszlimok debreceni lányokat és asszonyokat molesztálni, mert hozzá vannak szokva, hogy négy tanú hiányában, a nőt fogják megbüntetni. A szexrabszolgaság törvényes. A Korán 4.24 szerint egy muszlim férfi számára tilos egy férjezett nőhöz való közeledés, kivéve azokat, akiket a jobb keze birtokol. Ez utóbbi esetben olyan nőkről van szó, akiket portyázás vagy csata során zsákmányolt, vagy rabszolgavásáron vett. Ha például egy muszlim férfi egy zsidó, keresztény, hindu, pogány stb. nőt zsákmányol, akkor annak a nőnek a házassága automatikusan megszűnik, és a muszlim férfi rabszolganője lesz. A pedofília törvényes A pedofília törvényes. A Korán 65.4 szerint, válás előtt, három hónapi szexmentesség vonatkozik azokra a nőkre, akik már menstruálnak, valamint ugyancsak három hónap azokra a lányokra, akiknek még nem jött meg a menzeszük. Az első eset még logikusnak is tűnik, hiszen egy gyors válás és újra férjhez menetel esetén nem lenne egyértelmű, hogy ki az apa. De mi van azokkal a lányokkal, akiknek még nem volt menzeszük? Náluk miért kell ugyanúgy három hónapot várni? Azért, mert velük is lehet nemi életet élni, és hát lehet, hogy egyik-másik előbb érik. A Mohamed próféta cselekedeteiről szóló Bukhari 7.62.88-ban az áll, hogy a próféta (aki egyébként akkor kb. 50 éves volt) házasságra lépett a 6 éves Aishával, majd amikor a lány 9 éves lett, elhálták a házasságot. Ez a gyengébbek kedvéért azt jelenti, hogy a javakorabeli Mohamed egy kislánnyal közösült. A rágalmazás nem az, mint nálunk. Nálunk a rágalmazás azt jelenti, amikor valaki egy személyről hazugságot állít. Ezzel ellentétben, „Az utazó támasza, és a hit követőjének eszközei” (Umdat as-Salik wa 'Uddat an-Nasik) c. iszlám jogi útmutatás r2.2 bekezdése szerint a rágalmazás az, amikor valaki olyasmit mond egy személyről, ami annak a személynek nem tetszene (vagyis az a személy nem akarná, hogy kitudódjon). Például igaz, hogy a Korán a muszlimokat a nem muszlimok elleni harcra buzdítja, egészen addig, amíg a muszlimok győznek, és a nem muszlimok áttérnek, megalázkodnak és fizetnek, vagy meghalnak? Igen. Például igaz, hogy a Korán tiltja a muszlimok barátkozását a nem muszlimokkal, kivéve, ha azt megtévesztésből teszik? Igen. Például igaz, hogy a felnőtt Mohamed próféta egy kislánnyal közösült? Igen. Mindez azonban az iszlám felfogás szerint rágalmazás, mert ezek az állítások ugyan igazak, de ezeket hitetleneknek (nem muszlimoknak) kimondaniuk nem szabad. Lerontás; felülírás. A Korán 2.106 szerint egy korábbi kinyilatkozást egy későbbi kinyilatkozás leronthat, azaz felülírhat. A muszlimok szeretik a tudatlan nyugatiak elé tárni a Korán 2.256-ot, mely szerint a vallásban nincs kényszerítés, azt sugallva, hogy az iszlám a türelem vallása. Ez nem más, mint takija (megtévesztés), ugyanis azt „elfelejtik” elmondani, hogy a 2.256-ot más részek, pl. a Korán 9.5, vagy a dzsihádra felhívó Korán 9.29 lerontotta, azaz felülírta. Az ön teendője Most, hogy elolvasta ezt az összefoglalót, két út közül választhat. Az egyik út az, hogy behunyja a szemét, bedugja a fülét, és azt kántálja, hogy „lalalalala”, esetleg politikailag korrekt módon felkiált, hogy ez az összefoglaló egy „rasszistafasisztanácigárdista” írás. Azt azért vegye figyelembe, hogy ettől még a Sámsoni úton tapasztaltak nem fognak megszűnni. A másik út az, hogy ha kételkedik abban, amit olvasott, akkor utánanéz a dolgoknak, bár arra számítson, hogy a legtöbb szakirodalom angol nyelven érhető el. A javasolt művek a következők: Korán (Quran) Bukhari (Sahih al-Bukhari) hadisz (hadith), pontosabban hadiszok Az utazó támasza, és a hit követőjének eszközei (Umdat as-Salik wa 'Uddat an-Nasik), azaz Reliance of the Traveller and the Tools of the Worshipper Ha ennyi olvasásra nincs sem ideje, sem energiája, akkor az interneten számos, hasonló összefoglalót találhat akár írott, akár képi formában, melyek levezetik, hogy az iszlám miért nem egyeztethető össze az európai társadalommal, tehát a magyar társadalommal sem. Ha ön minél több családtaggal, baráttal, munkatárssal, osztálytárssal és tanítvánnyal megosztja ezt az összefoglalót, és minél több magyar ember megérti, hogy miről van szó, akkor csökken az esélye annak, hogy magyar városok és városrészek számos nyugat-európai, kanadai, amerikai és ausztrál város és városrész sorsára jussanak. Fontos kapcsolódó anyagok: - A mohamedánok ajánlata a "hitetleneknek": áttérés, alávetettség, halál - A muszlimok őrjöngése a Mohamed-karikatúrák miatt - Eltérő kultúra, eltérő értékek - olvasónk a cigányok állatvilágból ismert viselkedési szokásairól - A tíz leghülyébb fatva - modern iszlám vallásjogi döntések a szopástól Miki egérig - A Talmud titka (avagy a birkaság büntetése) - Zsidó "imádságok" - egy barbár nép átkai - Németországi multikulti: saríarendőrség és saríaövezet Wuppertalban - Fanatikus muszlim járőrök zaklatják a londoniakat
Forrás: https://kuruc.info/r/9/144681/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Az angol politikus cionista összeesküvésről beszélt, melynek a színes betolakodók fontos szereplői


  • •   JÚniuS 13, 2015
    Nick Griffin az Európai Parlamentben mondta ki azt az igazságot, amelyről igen kevesek mernek ilyen bátran szót ejteni. A felvétel több, mint egy éves, ennek ellenére húsba hatolóan aktuális, egyfajta állapotfelmérése a még meglévő, fehér Európának.

    Nem újdonsággal állt elő, csupán elmondta azt, amit kevesen mernek
    Az EU parlament homokosai és cionistái szerint Griffin felszólalása csak rasszista hangulatkeltés, amelynek válaszai a BNP-s politikus régi, szkinhedekkel összefüggésbe hozható, múltjában keresendőek. Azért ez igen ócska magyarázat! A bátor politikus minden szava színigazság! Ha pedig az európai emberek nem fognak sürgősen nyomást gyakorolni a kormányaikra, a kaotikus állapotok tovább eszkalálódnak és Európa elmerül a fajkeveredés okozta rothadásban.
    Elrothad a kultúránk, a tiszta biológia, a népi hagyományaink, a nyelvünk és minden, amiért érdemes élni. Őseinket megtagadva vonulunk együtt a multikultúra elmeháborodottjaival? A válaszunk: Nem! Európa mi vagyunk! Nemet mondunk a cionisták sátáni tervére! A harcos kiállást választjuk! A Magyar Nemzeti Arcvonal nem fog kapitulálni! Ahogy Európa más népeinek legjobbjai sem! A vér mindannyiunkat kötelez!
    Lantos Kristóf – NemzetiArcvonal.net


A rasszista gyilkosságok ihletője pénzeli a republikánusokat


Kárpátinfo.net | 06/23/2015 - 09:28 | Módosítva: 06/23/2015 - 09:28 | Külföld
A rasszista gyilkosságok ihletője pénzeli a republikánusokat
Dokumentumok tanúsága szerint egy fehér felsőbbrendűséget hirdető csoport vezetője, aki kapcsolatba hozható a kilenc afroamerikai áldozatot követelő múlt heti charlestoni templomi mészárlás gyanúsítottjával, több tízezer dollárral támogatta a republikánus jelöltek kampányait, köztük a 2016-os elnökválasztáson indulókat, mint Ted Cruz, Rick Santorum és Rand Paul - írja a Népszabadság.

Múlt szerdán este egy fehér férfi csatlakozott a dél-karolinai Charleston egyik feketék által látogatott templomában a bibliaórához. Egy órával később elővett egy fegyvert, és ima közben végzett a tiszteletessel és a gyülekezet nyolc tagjával. A gyanúsítottról, Dylann Roofról azóta számos fénykép került elő, amelyeken fegyverekkel vagy a konföderációs zászlóval pózol.
Roof egy interneten terjedő nyilatkozatában arról vallott, hogy a Konzervatív Állampolgárok Tanácsának honlapja nyitotta fel a szemét. Itt találkozott először a „brutális, feketék által fehérek ellen elkövetett gyilkosságokkal”. A szerdai mészárlás egyik túlélője szerint azt mondta: „Muszáj megtennem. Megerőszakoljátok az asszonyainkat, és elveszitek az országunkat. El kell mennetek.”
Az említett honlap egy konzervatív, a fehér felsőbbrendűség ideológiáját valló politikai csoport oldala. A szervezet vezetője, Earl Holt III online nyilatkozatában azt írta, nincs meglepve, hogy Roof tőlük szerezte az értesüléseit. Ahogy fogalmazott, a csoport egyike a keveseknek, akik elég bátrak, hogy leleplezzék a „látszólag végtelen példát a feketék által fehérek ellen elkövetett gyilkosságokra”. A felelősség elől azonban elzárkózik, azt állítva, hogy a csoport nem buzdít erőszakra, és nem okolható a lövöldözésért – írja a The New York Times.
Holt, aki néhány adományozáskor a texasi „nyomornegyedek urának” titulálta magát, a kongresszus számos jelenlegi és korábbi republikánus tagjának adott pénzt. Többek közt Jeff Flake arizonai szenátor, Rob Portman ohiói szenátor, Michele Bachmann, Minnesota korábbi képviselője, Steve King, Iowa képviselője és Todd Akin, Missouri korábbi képviselője is részesült támogatásban.
A The Guardian elsőként a republikánus jelöltekkel közölte Holt adományairól szóló értesüléseit. Egyedül a texasi szenátor, Ted Cruz nyilatkozta, hogy vissza fogja küldeni a 8500 dolláros felajánlást, amit a texasi adományozótól, Earl Holt III-tól – aki a Konzervatív Állampolgárok Tanácsának elnökeként aposztrofálta magát – kapott. „Csak ma este szereztünk róla tudomást, hogy Mr. Holt hozzájárult a kampányhoz” – írta Cruz kampányának szóvivője egy, a lapnak eljuttatott e-mailben. „Haladéktalanul vissza fogjuk küldeni az összes ilyen adományt.” A többi érintett nem válaszolt a lap megkeresésére.
A Konzervatív Állampolgárok Tanácsát a Southern Poverty Law Center – egy kifejezetten a gyűlölet és a bigottság ellen harcoló, emberi jogokkal foglalkozó jogi iroda – vezető szervezetnek tekinti a gyűlölet-bűncselekmények kapcsán, mint a fehér felsőbbrendűséget hirdető szélsőséges szervezet, amely ellenzi a „faji keveredést” arra hivatkozva, hogy sérti a vallást, és alantas fajként becsmérli a feketéket.

Forrás: 


Dániai merénylet



2015. február 15. 14:05

A koppenhágai lövöldözésekre reagálva az izraeli miniszterelnök arra biztatta az európai zsidókat, hogy költözzenek Izraelbe. Benjamin Netanjahu azt mondta: ismét zsidókat öltek meg Európa földjén csak azért, mert zsidók voltak. Hozzátette: Izrael minden zsidó hazája, amely tárt karokkal várja őket.
Izraelbe költözésre buzdította az európai zsidókat Benjámin Netanjahu miniszterelnök a koppenhágai merényletek nyomán a szokásos vasárnapi kormányülés kezdetén – közölte a katonai rádió. „Ismét zsidókat öltek meg Európa földjén csak azért, mert zsidók voltak” – mondta Netanjahu, és a szélsőséges iszlamista merénylethullám és az antiszemita terrorakciók további folytatását jósolta a koppenhágai Krystalgade zsinagóga őrének éjszakai lelövése után.
A zsidók nyilván védelmet érdemelnek minden országban, de azt mondjuk nekik, testvéreinknek, hogy Izrael az otthonotok” – hangsúlyozta a megbeszélésre előkészített közleményében a miniszterelnök. „Felkészülünk egy tömeges európai bevándorlási hullámra, és erre szólítunk fel. Azt szeretném mondani minden európai, és bárhol máshol élő zsidónak, hogy Izrael minden zsidó hazája, amely tárt karokkal várja őket” – tette hozzá Netanjahu.
A támadás egyik halálos áldozata a harmincnyolc éves izraeli származású Dan Uzan, a koppenhágai zsidó közösség tagja volt, aki egy bár micvón, egy zsidó közösségbe fogadási szertartáson biztonsági őrként dolgozott a zsinagóga bejáratánál vasárnap hajnalban.
A diaszpóraügyi miniszter feladatkörét is ellátó Naftali Bennet vasárnap telefonon beszélt a dániai zsidók képviselőivel és részvétét fejezte ki a történtek miatt. „Izrael állama Önök mellett áll ezekben a nehéz időkben és kész bármiképpen segíteni” – áll Bennet hivatalának közleményében. „Elfogadhatatlan, hogy Európa utcáin zsidókat lőjenek agyon, nem hagyjuk, hogy a zsidók az antiszemita támadások könnyű célpontjai legyenek” – tette hozzá az izraeli politikus.
Avigdor Liberman külügyminiszter szerint a hétvégi koppenhágai terrormerényletek „azt bizonyítják, hogy szükség van egy valóban megalkuvásmentes háborúra az iszlám terror és annak okai ellen”. Az izraeli diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy a „merényletek megerősítik, amit évek óta mondunk, hogy elsőként Izrael és a zsidók tapasztalják meg a terrort, mert a Nyugat és a szabad világ terror elleni háborújának a fontvonalában állnak” – tette hozzá.

Én is arra kérném őket húzzanak a picsába !!!



Kik állnak a menekültáradat hátterében?


  • •   JÚNIUS 12, 2015
    Érdemes elgondolkodni azon, miből kelnek útra a primitív kannibálok egy olyan országból, ahol azt sem tudják merre van Európa. A embercsempészeknek miből fizetik ki a 2-3000 euróra rúgó díjat? Miből szedik össze ezt az összeget, amikor állítólag éheznek és nyomorognak?
    Érdekes hírek kaptak szárnyra a témát illetően. Információk szerint a nemzetközi zsidósághoz köthető, szélsőséges cionista szervezetek állnak a háttérben. Ők pénzelik a kannibálokat, a szaracén hordákat. Ezek a szervezetek többségükben a magukat felsőbbrendűeknek képzelő, zsidók kezeiben összpontosulnak. Az emberiség gondolkodó része gyűjtőnevükön szabadkőműveseknek nevezi őket és a mostani, modern népvándorlást is hozzájuk köti. Céljuk pedig nem más, mint létrehozni Európában egy multikulti társadalmat, ahol a fehér géniusz háttérbe szorul vagy teljesen megsemmisül. A cionista érdekcsoportok és fedőszervezeteik pedig nem ismernek nehézségeket világhódító terveik véghezvitelében.
    Szinte a földgolyó összes kormánya a kollaboránsaikkal van tele, így az országok vezetői kiszolgálják aljas céljaikat. Az európai országokat pedig lerohanják a vadállatok, akik alig várják, hogy fehér nőkkel és gyermekekkel közösüljenek és szétszaggassák a még meglévő, társadalmi normákat. Kannibál-invázió 2015-ben, nem a filmvásznon, hanem élőben, a fehér emberek leigázására. Miközben az említett szabadkőműves hálózat, emberjogi aktivistái arról hazudoznak, hogy ezek is emberek, a meglévő, európai bűnözési statisztikák ismeretében kijelenthetjük: ezek bélpoklos ösztönlények, barbár paraziták, akiknek semmi keresnivalója nincsen az öreg kontinensen!
    nigger-protest.2
    Európa lányai és fiai nem félnek tőletek!
    Brüsszel eközben felszólította az Európai Unió országait, hogy fogadják be a meghatározott számú menekültet. Miért is kellene befogadnunk? Nem is európai népekről van szó! Azzal érvelnek a sátánfajzatok, hogy a magyarok is jöjjenek akkor haza Nyugat-Európából. Igen, jobb lenne ha hazajönnének, de ezzel együtt az Unión belül jogilag oda mehetnek, ahová akarnak. Tehát ez megint csak rossz példa a liberálisnak álcázott világhódítók részéről.
    Európa ifjúsága nagyon is tisztában van a cionisták céljaival és készen áll az ellenszegülésre! Keresztes háború készül, ahol megsemmisülnek a muzulmán és szaracén seregek. Európa pedig visszakerül az őt megillető helyre. A fehér emberek visszaveszik, ami egyedül az övék!
    A fehér nemzetek együtt állítják meg az inváziót, akkor Sion kígyója is letérdel népeink előtt!
    Balassa Viktor – NemzetiArcvonal.net


Az Egyesült Államok támogatja az embercsempészeket? 

Június 19, 2015 NemzetiArcvonal.net 
Kitört a pánik Európában, a kormányok egymásra mutogatnak, az emberek félnek. A színesbőrű hordák pedig elözönlötték a nagyvárosokat, rablásokról, késelésekről és egyéb erőszakos bűncselekményekről is érkeztek hírek. Az viszont teljesen bizonyos, hogy a néger migránsok képtelenek lennének összeszedni az embercsempészek által megkövetelt összeget, így felmerül a gyanú,
hogy bizonyos körök anyagi segítséget nyújtanak az Európába igyekvőknek. Olyan forrásokra támaszkodunk ebben az írásunkban, ami egy körlevélben keringett, de néhány órája lekerült a világhálóról. Nem tudni ki a szerzője, nem fedte fel kilétét a rövid összefoglaló szerzője. 
Az írás szerint az Egyesült Államok pénzeli az embercsempészeket, akik korábban kalózkodással keresték kenyerüket a térségben. Most pedig arról lehet szó, hogy ők a kannibálok beszállítói Európába. Szolgáltatásaikért pedig az Egyesült Államok fizet, hiszen neki az érdeke egy gyenge Európa, egy migránsok által felkavart terület. Hiszen láthatjuk, hogy a kormányok képtelenek a maga rendjén kezelni a nem várt helyzetet. Anarchiába taszított Európa, ahol még csak az elkövetkező hetekben, hónapokban fog kiteljesedni a feszültség. 

Aki nem indul útnak, arra terror vár

Az említett írás szomáliai kalózokról szól, akik a térség vizeit már jó néhány éve ellenőrzésük alatt tartották. Történetük a '90-es évekre nyúlik vissza, de megerősödésük 2006-ra datálható, arra az időre, amikor Etiópia megszállta Szomáliát. Az Ádeni- öböl teljes részét és a Vörös tenger egy szakaszát ellenőrző kalózok 2008-ig 150 millió dollár veszteséget okoztak a kenyai külügyminiszter szerint. Akkor még kezdetleges felszereltséggel, az elkövetkező években viszont jelentős harci arzenálra tettek szert. 2008-ban a Nemzetközi Koalíciós Hadsereg is harcolt a kalózok ellen, ehhez Oroszország is csatlakozott, aki független műveleteket hajtott végre a térségben. Összehangolt akcióikkal több támadást meghiúsítottak, megöltek és elfogtak kalózokat, de nem tudták felszámolni a hálózatot. 

2014-ben kapott új feladatot a szomáliai bűnszövetkezet, a körlevél szerint első számú feladata, hogy a térség országaiból minél több embert gyűjtsön össze és hajóztassa őket Európa partja felé. A Boko Haramhoz hasonló terrorszervezetek feladata pedig, hogy szülőföldjük elhagyására kényszerítsék a primitív embereket. A szélsőségesnek minősíthető, iszlamista terror sejteket az USA fegyverzi fel és pénzeli az említett forrás szerint, akárcsak a kalózokat, akik mostanára embercsempészettel is foglalkoznak, a drogkereskedelem mellett. Ez valóban szolgálhat egyfajta magyarázattal arra, miből fizetik a hajóút díját a menekültek. 

Jól felszerelt kalózok az USA zsoldjában?

Alakul a meggyengített Európa, mindeközben az Egyesült Államok nehézfegyvereket akar állomásoztatni Kelet-Európában, minden európai népet megpróbálnak Oroszország ellen hangolni, rendkívüli hadgyakorlatok kezdődtek a térségben. Minden jel arra mutat, hogy az USA katonai intervenciót fontolgat, de előtte rászabadítja az emberállatokat a kontinensre. A fekete-exodus kizárólag azzal magyarázható, hogy a nyugati imperializmus ágyútöltelékként, két lábon járó biológiai fegyverként vetette be a parazitákat. Amerikai fellendülést csak a háború hozhat, a korábban mellette sorakozó, európai országok pedig újraértelmezték korábbi társszerepüket, ami azt jelenti, hogy nem feltétel nélküli hívei a háborús készülődésnek. 
A szomáliai kalózok pedig ezekben a pillanatokban is indítják hajóikat a fehér ember partjai felé, nem ideák vezérlik őket, csak a pénz, a dollár, amelyhez eddig is túl sok vér tapadt. 
Balassa Viktor - NemzetiArcvonal.net 
Kapcsolódó: 
   Menekültáradat - a nemzetközi cionista összeesküvés része 
   Igazmondó Orbán: Magyarország megvédi európát az illegális bevándorlóktól! 
   Ausztria gyorsan visszaküldi azokat, akik Magyarországon már kértek menedékjogot 
   Czakó Gábor: Menekültek háborúja 
   No-Go Zone! - Kerületek Európában, ahová őslakosok már nem tehetik be a lábukat 
   Tömegesen hagyták el az amerikai kiképzőtábort a szírek 
   Trócsányi: Csak pár hónapra kell a kerítés 

Az ukrán kormány új rendelete alapján a mozgósítás során az intézmények és a vállalkozások kötelesek beszolgálni az államnak járműveket és egyéb műszaki eszközöket. A járművek és felszerelések bevonását a katonai toborzó irodák végzik.



Menekültáradat – a nemzetközi cionista összeesküvés része


  • •   JÚNIUS 14, 2015
    Szörnyű képet mutatnak az európai városok. Mindenhol menekültek, családostul fekszeneka pályaudvarok várótermeiben. Zaklatják az embereket, elsősorban a nőket inzultálják. Nemzetközi cionista körökhöz köthető, hogy ezrével kelnek útra kannibál-hordák. Olyan primitív emberállatok, akik azt sem tudták merre van Európa. Magukkal hozzák azt a sötétséget, amiben szocializálódtak, woodoo-mágiát, állatias szexualitást és kannibalizmusra való hajlamot. Jogvédők és liberálisok pedig folyamatosan arról cikkeznek, hogy ezek milyen rendes emberek.
    Egyértelmű számunkra azonban, hogy a világot behálózó, cionista összeesküvés részekéntözönlenek be a fehér kontinensre a félállatokat szállító, tengeri járművek. Szélsőségesnek mondható, világuralmi törekvéseiket megvalósítani szándékozó zsidó körök állnak a háttérben, az előretolt helyőrségeik pedig a fentebb említett liberális jogvédők, aki tragikus lelkesedésből vagy az árulás ezüstjeiért, de elkötelezett buzgalommal szolgálják a világhódító törekvéseket, melynek célpontjai az európai fehér emberek. Korábban vendégmunkásoknak nevezték őket, ezután a volt gyarmati országok felé kellett az adott országoknak olyan gesztust tenni, hogy befogadja a primitív népeket, jóvátétel címén. Ezeken a címeken Európába özönlő színesbőrűek gyorsan szaporodtak és komoly gondokat okoztak az adott országok működésében. Erőszakos és beilleszkedni képtelen életmódjukról több esetben tanúbizonyságot tettek. Nemi erőszak, gyújtogatás, fosztogatás, rablás és terror. Ezek fűződnek hozzájuk.

    Neptunus! Nyisd meg nekik a hullámok sírjait!
    A halált hozó tengeri bárkák utasait az Európai Unió által, külön erre a célra elkülönített pénzből menti ki, ezután pedig minden ország számára meghatározott számú menekült befogadását írja elő. Szívmelengető filmeket készítenek a vadállatokhoz hasonlatos lényekről, melyek alapján a többség elhiszi, hogy ezek valójában emberek. Megszűnik a veleszületett óvatosság és elővigyázatosság és keblére öleli a potenciális veszélyforrást jelentőket. Mert halált lehelnek bármerre járnak, nemi betegségek és kegyetlen, gyilkos ösztönök lapulnak a betolakodókba. A vérünket akarják, paráznaságukat kihasználva uszítja őket a cionista elit a fehér faj ellen. Elkorcsosulás, visszafordíthatatlan incestus, testi és lelki deformálódás. Ezek pedig végzetesek lehetnek fehér népeink rasszbéli kvalitásaiban.
    Bízva a józan észben, a nemzeti mozgalmak ellenszegülésében, reméljük a rendkívül vészjósló folyamatok megtorpannak. Európa fehér népei közösen imádkoznak a tenger istenéhez, Neptunushoz, hogy szigonyával küldje pokolra a halál kalyibáit, utasaikat pedig nyeljék el a hullámok sírjai.
    Balassa Viktor – NemzetiArcvonal.net

Czakó GáborMenekültek háborúja

Tele van velük a Tisza-parti Magyarkanizsa parkja.

Czakó Gábor – 2015.06.04. 01:57
Szerb rendőri kísérettel, divatos márkájú, drága ruhákban érkeznek, lapgéppel, férfitenyérnyi telefonokkal. Nem boltból, hanem éttermekben esznek, és gondosan számolgatják, hogy eurójuk dinárban mit ér, egész pontosan mennyi a napi kerethez képest. Úgy látszik, van napi keretük, mintha ilyesmit kapnának valahonnan. Talán éppen attól, aki Európába településüket szervezi. Gazdáik kilétéről nem beszélnek, de találtak már a helybéliek elveszett, amerikai honosságú telefont is.

Kanizsa mintegy elosztóállomásként működik. Meghatározott napon lakóit kiviszik a határ egy megadott térségébe. Ott ócska ruhába öltöznek, a ledobott Levis, Nike és egyéb holmikat várják a cigányok, a „menekülőket” a magyarországi ügynökök.

Elmondásuk szerint egy négytagú család kétezer eurót fizet Görögországtól Kanizsáig. Pakisztántól negyvenezret. Ember legyen a talpán, aki ennyi útiköltséget futás közben elő tud teremteni. Le a kalappal előtte meg útjának egyengetői előtt.

Az ötvenhatos-ötvenhetes magyar és a nyolcvankilences endékás menekülés másként nézett ki. Emlékszünk? Azzal együtt, hogy akkor is akadtak „ügyes” fosztogatók…
Kik a szervezők? Titok.

Sokan úgy sejtik, hogy az Iszlám Állam vagy más stratégiai gondolkodású muszlim csoport szervezi a népvándorlást. A haditerv bekerült a köztudatba. A fegyveres muzulmán csoportok már két világrészen sikerrel harcolnak a volt gyarmatosítók és szövetségesük, az Egyesült Államok ellen. Az ő nem felejtő kultúrájukban máig eleven a lassan másfél évezredes síita–szunnita ellentét, tehát természetes, hogy a rabló gyarmatosítók meg üzlettársaik, a rabszolga-kereskedők egy kalap alá vétetnek, és bűneik sosem évülnek el. Már csak azért sem, mert újakkal tetéződnek, és a gyarmatokat ma is szipolyozzák volt uraik. Mi tagadás, igen sokkal tartoznak Nyugat-Afrikának, Ázsiának, Latin-Amerikának, s illő volna, hogy fizessenek: egyék meg a saját főztjüket.

A mai népvándorlás kieszelői remek taktikát találtak ki, miután fölmérték az ellenfél erőit és gyöngéit. A célpont véletlenül sem a főundok Izrael, hanem a jómódú Európa, amelynek déli részei a középkorban arab, majd oszmán-török fölségterületek voltak. Nem csak az Ibériai-félsziget zöme, Carcassone meg Narbonne környéke Dél-Franciaországban, a Földközi-tenger szigetei, beleértve Szicíliát is. Még az olasz csizma „feje” is arab kézre került néhány évtizedre. Később az Oszmán Birodalom uralma alá került a Balkán és Magyarország háromnegyede, a krími tatárok birodalma Lengyelországig és a Moszkvai Nagyfejedelemségig. Íme, a történelmi jogcím. Erősebb, mert igazoltabb, mint a románoké Erdélyre, a szerbeké Bácskára-Bánátra-Szerémségre. A történelmi jogcím lelkesíti a hadakat.

Izrael–Palesztina is iszlám birtok volt, de Izrael atomhatalom. Európa és az Egyesült Államok föltétel nélkül védi. Ezért sütötték ki a stratégák: hátországa legyen a célpont.

Továbbá: Európa műszaki-tudományos fölénye folytán katonailag ugyan még igen erős, de a társadalma szemlátomást bomlik. A helyi elit rombolja! A család eltűnőben, a gyermekek fogynak. A vallás és a hit alig pislákol: gúnyolják, sőt üldözik, ezáltal a szellemi élet elsorvad, a kultúra kérészötletek – izmusok – porvihara. Közgondolkodása és az azt vezénylő liberális sajtója serkenti az önemésztő folyamatokat, csakúgy az oktatási rendszere is. A család helyett az egyneműek „házassága” pártolandó, a természetes családért küzdeni illiberális eretnekség, az egyház reakciós, a nemzet elavult.

A már behatolt muzulmán csoportok sokfelé népes, városnegyedekre kiterjedő közösségekké izmosodtak saját nyelvvel, vallással, kultúrával, oktatással. Sőt, jogszolgáltatással – nem kérnek a liberális törvényekből.

Eszük ágában sincs beolvadni, divatos szóval, integrálódni. Ugyan mihez? A bomláshoz? Egyedül a műszaki-tudományos javakat kell megismerniük, és akkor kész.

Az Európai Unió fővárosa, Brüsszel nem véletlenül rég kijelölt célpont: lakóinak már a negyven százaléka muzulmán, a leggyakoribb férfiszemélynév a Mohamed. A Földközi-tengeren az embercsempész bandák afrikaiakat hurcolnak a gyarmati világ átörökített és máig tartó kizsákmányolással fönntartott nyomorából Európába, amely „előzékenyen” eltakarította útjukból Líbiát. Ha a lélekvesztőkre zsúfoltak fele elpusztul, semmi baj, jön a következő menekülthullám, és az útiköltség is ki lesz fizetve…

A magyar hatóságok 2015 első öt hónapjában 33 542 „menekültet” fogtak, nagyjából annyit, amennyit tavaly egész esztendőben. Százhuszonnyolc maradhatott, a többi próbálkozhat újra.

A magyarkanizsai hírek fényében arra kell gondolnunk, hogy a szerb rendőrség védelmében a balkáni úton a képzettebb hadoszlop, a jövendő tisztikar menetel immár bizonyos technikai eszközök, és ami fontosabb, tudás birtokában.
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/26742/Menekultek_haboruja?honnan=Nemzeti_Hirhalo#sthash.A7F5YvBn.dpuf




"No-Go Zone" - kerületek Európában, ahová őslakosok már nem tehetik be a lábukat 

Forrás: https://kuruc.info/r/9/144812/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Miközben az egyre fokozódó bevándorlóáradatról szólnak a hírek, elképedve láthatjuk Európa válaszképtelenségét erre az igen komoly problémára. A bevándorlásnak van egy olyan sötét oldala, amiről senki nem beszél. Baloldali és liberális körökben a létezését sem ismerik el azoknak a kerületeknek (és a közelükbe sem merészkednek), amelyek az arab-afrikai bevándorlás következtében alakultak ki. Ezek nemzetközi neve: No-Go Zone. A No-Go Zone (NGZ) elnevezés modern formája a kétezres évek elején került a köztudatba David Ignatius tollából, aki a New York Timesban írt Franciaországról. „Az arab bandák rendszeresen megrongálják a környék zsinagógáit, az észak-afrikaiak által lakott külvárosi részek éjszaka No-Go zónákká válnak (…).” Az amerikai Newsweek és a The New Republic magazinok szintén ezt a megnevezést használták Franciaország érintett részeivel kapcsolatban. Soeren Kern Europen “No-Go’ Zones: Fact or fiction” című cikkében muszlim többségű szomszédságokról (kerületekről) ír, ahol a nem muszlimok (honos lakosok) nagyon kis számban vagy egyáltalán nincsenek jelen. Különösen azokra a városrészekre értendő az NGZ kifejezés, ahol a muszlimok – vagy más bevándorló csoportok – nem voltak hajlandóak integrálódni. A franciák többnyire ZUS (Zones Urbaines Sensibles – Érzékeny Városi Övezet) néven emlegetik. Náluk több mint 700 ilyen kerület létezik kb. 5 millió muszlim lakossal, a kiemelkedőbbek közé tartozik Párizs, Marseille, Strassburg, Lille és Amiens. Az angoloknál sem rózsásabb a helyzet, mert nekik 21 városuk vagy városrészük rendelkezik nagyon jelentős muszlim lakossággal és a hozzá tartozó problémákkal. Ők is a No-Go Zone kifejezést vagy a Sharia Controlled Zone nevet használják az érintett kerületek megnevezésére. Ezek közül néhány jelentősebb: Birmingham, Blackburn with Darwen, Leeds, Leicester, London, Manchester, Oldham, Westminster stb. Svédország 55 „problémás” kerülettel rendelkezik. A „híresebbek” közé tartoznak Stockholm és Göteborg kerületei (Hisingen, Angered, Baka) valamint Malmö Rosengard városrésze, Landskrona északi körzetei. A belgák fővárosa, Brüsszel – „hivatalosan” a város lakosságának már több mint 20%-a muszlim – is ismerkedik a bevándorlás legszebb hozadékával. Néhány No-Go zónával a németek is gazdagodtak a liberális bevándorlási törvényeiknek köszönhetően. Bonn 7 zónával rendelkezik, Berlinben Neukölln és Kreuzberg számít veszélyes városrésznek. A zónák létezése erősen tabu témának számít a német médiában, a témával foglalkozókat pedig liberális szokás szerint nácinak és fasisztának bélyegzik. Sajnos Európa a felsoroltaktól sokkal több No-Go zónával rendelkezik. A bevándorlás hatására az európai államok által kontrollálatlan kerületek része évről évre nő, a közbiztonság pedig ugyanilyen ütemben csökken. Ezekben a kerületekben a rendőrség és más végrehajtó szervek nem tudják érvényre juttatni az állam akaratát (elsősorban Franciaországra jellemző a probléma, de a skandináv és a Benelux városok is hasonló helyzetben vannak), tehát nincs közbiztonság és nem tisztelik a törvényeket. A mentők, tűzoltók, szemétszállítók stb. jelenléte nem, vagy csak alig megoldott, mert a muszlim fiatalok („youth” a balliberális nyugati média szerint) megtámadják őket. A liberális média előszeretettel tudósít az elhanyagolt és szeméttengerben úszó kerületekről, megszólaltatva néhány ártatlan muszlimot. A probléma „okát” illetően egy esetben sem számolnak be arról, hogy a „békés” lakosok mit művelnek a szemétszállítókkal, mentőkkel vagy a rendőrökkel. Amennyiben mégis megjelennek a rendőrök – többnyire nyomós ok miatt – egy NGZ-ben, az az esetek többségében összecsapásokhoz és lövöldözésekhez vezet, amiről a média csak erősen ködösítve számol be (ha egy hírben fiatalokról és zavargásokról van szó, akkor borítékolható, hogy a bevándorlók forgatták fel az adott városrészt). A zónák létrejötte egyfajta torz terméke az európai multikulturalizmust erőltető baloldali kormányok szándékos rombolásának. Ezt az igen súlyos hibát még most sem akarják beismerni, a magyarországi liberálisok pedig, fütyülve a probléma komolyságára, továbbra is a „mindenkit be kell fogadnunk” elvvel fojtogatják a magyar társadalmat. A legtöbb európai országban a recept ugyanaz volt az NGZ-k kialakulásával kapcsolatban: az iszlám radikális képviselői elutasították az európai olvasztótégelyben történő asszimilációt, helyette kihasítottak egy NGZ szeletet az őket befogadó város kerületéből, a honos lakosokat pedig fenyegetésekkel vagy erőszakkal elüldözték, ha nem változtattak életstílust az iszlám előírásainak megfelelően. Érdekes hírről számolt be a Times of Malta a bevándorlók beilleszkedésével kapcsolatban. 2015. február 26-án Qrendiben egy nagyobb bevándorló hullám érkezése után a következő felirat került két buszmegálló és egy kápolna falára: „Halál a keresztényekre.” Számos bevándorló onnan is továbbáll még a regisztrációjuk befejezése előtt (mint nálunk), így az elkövetők már Európában lehetnek. Élet a zónákban Egy orosz dokumentumfilmes Párizs Barbès kerületében tett látogatást 2012-ben. Az első megjegyzése az volt, hogy európait találni a környéken lehetetlen, és az utcák hasonlítanak egy bazársorra. Néha a rendőrök razziát tartanak, és egyeseket elvisznek, mások pedig elmenekülnek. A 70-es években Franciaországnak szüksége volt az olcsó munkaerőre, és a volt gyarmataikról megkönnyítették a migrációt. Viszont kissé elszaladt velük a ló, mert napjainkra már a honos lakosságnak sem tud az állam munkahelyet biztosítani. A bevándorlók szociális lakásokba költöztek, amelyek néhány év alatt egy kialakuló gettó részeivé váltak, ahová a rendőrségnek nincs belépése. Munkahelye alig van a zóna lakosságának, gyermekeik az esetek többségében még az iskolát sem fejezik be, így az összeroppanás szélén álló szociális ellátórendszerben kötnek ki, vagy a börtönökben. A helyi dílerek mikrohullámú sütőket és egyéb tárgyakat tartanak a háztetőkön, hogy megdobálják vele a kiérkező rendőröket. A „fiatalok” minden kialakult probléma miatt a rendőröket hibáztatják, mert szerintük „Allahot” játszanak, ezért csak azt kapják, amit „megérdemelnek”. Gyakran megtörténik, hogy a „fiatalok” felgyújtják a kukákat, odacsalva ezzel a tűzoltókat, majd megtámadják őket. Sok őrszem van a zónában, akiket csak watchdognak neveznek. Ők figyelnek arra, hogy a drogkereskedelem zavartalanul működjön a zónában, távol a kíváncsi szemektől. Ha probléma adódik, percek alatt oda tudnak csődíteni akár száz „fiatalt” is. Ez a fajta szervezettség az oka annak, hogy a francia rendőrséggel szemben bármikor felveszik a kesztyűt. Többször is előfordult már, hogy a „betolakodókra” figyelmeztetés nélkül lőttek. A rivális bandákkal és a rendőrséggel kialakult tűzpárbajban több watchdog is életét vesztette az elmúlt évek során, őket hősként temették el, és megmozdulásokat szerveztek emlékükre, elzárva ezzel a város utcáit. Folyamatosan csatlakoznak hozzájuk „fiatalok”, hiszen a drogüzlettel akár napi 100 eurót is megkereshetnek, egy hónap alatt pedig 3000-5000 euró közötti összeget tehetnek zsebre. Ha sikerül feljebb jutniuk a ranglétrán, a bevétel akár tízezrekkel is több lehet. Az arab negyedekbe nem ajánlatos tévékamerával menni, mert a helyi (liberálisok szerint békés) lakosok rögtön megtámadják a stábot. Szinte nyíltan megy az utcán a kábítószerek terjesztése. A muszlim dílerek egyik technikája az, hogy ha nem a zónából való klienssel üzletelnek, akkor egy félreeső helyre csalják, azzal az indokkal, hogy civil ruhás rendőrök vannak a környéken, majd kirabolják. A zónába eső iskolákban nem szolgálnak fel disznóhúst a muszlim gyerekeknek, a francia gyerekek sem ehetnek emiatt disznóhúst, csak a halal előírás szerint feldolgozott húsételeket. Az iskola teljesen rájuk erőlteti a muszlim előírások betartását, a szülők tiltakozása ellenére. Saint-Ouen már csupán egyetlen olyan hentesüzlettel büszkélkedhet, ahol nem az iszlám előírásoknak megfelelően feldogozott húsokat árusítanak. A tulajdonos folyamatos fenyegetéseknek van kitéve a toleráns bevándorolók részéről, az üzletébe már több alkalommal betörtek. A francia zsidóság szintén a saját bőrén érzi a muszlim szomszédokkal kapcsolatos problémákat. 2015. január 9-én egy arab fegyveres besétált a Párizs Saint-Mande kerületében található kóser boltba és tüzet nyitott. A lövöldözés halálos áldozatai mindannyian zsidók voltak. Szintén ebben a hónapban került fel egy videomegosztóra egy másfél perces film (10 Hours of Walking in Paris as a Jew), melynek főszereplője kipában végigsétál Párizs kerületein. A végletekig toleráns bevándorlók a szitkokkal és köpésekkel mutatják ki elfogadásra való képességüket. Végül a film készítői közölnek egy statisztikai adatot, mely szerint Franciaországban 2014-ben 851 antiszemita támadás történt. Nem mellékesen azt is megjegyzik, hogy Franciaország a legantiszemitább ország Nyugat-Európában. A zsido.com szerint egész Európa antiszemita központja itt található, ez pedig zavarba hozhatja a hazai liberálisokat, mert szerintük itthon dühöng leginkább az antiszemitizmus. Miközben minden erővel a bevándorlás mellett kardoskodnak, azt elfelejtik, hogy ezzel a húzásukkal az általuk olyan nagy becsben tartott hazai zsidóság nyakára hozzák az igazi antiszemitizmust és terrort. Az oldal egyébként azt is elismeri, hogy nem lehet a bevándorlók szociális helyzetével magyarázni a támadásokat, sokkal inkább a radikális iszlám térnyerésével. Göteborg Hisingen kerültében a helyi araboknak „nem tetszik”, hogy az ő környékükön a rendőrök mondják, hogy mit lehet vagy mit nem. A saját területükön a rendőrök szabadon dönthetnek a szabályaikról, de muszlim „területen” nekik nincs szavuk. Mindezt egy svéd rendőrnek a saját hazájában megengedi egy bevándorló muszlim. Egy falfirka is figyelmeztetésül került fel az egyik hisingeni ház falára: „Aki megöl egy rendőrt, az a paradicsomba kerül.” Itt sem tolerálják az arabok a tévéstábokat, vagy bárkit, akinél kamera van. A hisingeni körzethatárnál található hídról gyakran dobálják 1-2 kg súlyú kővel az elhaladó járműveket a baloldal legnagyobb védencei. Nehéz helyzetben vannak a helyi tűzoltók, ha riasztást kapnak egy No-Go zónából. Nem mindegy, melyik utcában van tűzeset, és oda milyen útvonalon jutnak el, mert a zónába való belépésnél potenciális veszélynek vannak kitéve. A „fiatalok” nagymértékű agressziójának hátterében a szülőket jelöli meg a probléma okozóiként néhány helyi integrálódott muszlim. Alig akad olyan család, ahol a szülők egyike (vagy mindkettő) ne lenne gyűlölettel valamilyen vallás vagy etnikai csoport irányába. Ezt az előítéletességet pedig továbbadják a gyermekeik részére, akiket tovább tüzelnek a radikális imámok a Nyugat és az őket befogadó európai kultúra ellen. A svédek közül, aki csak teheti elmenekül a zónából, mindezt megfigyelhetjük a többi európai No-Go zóna esetében. Nappal is megvan a kockázata annak, hogy az arabok megtámadják a svédeket a városrész utcáin, éjszaka viszont a helyzet még ennél is rosszabb. A svédek megpróbálnak mindent napközben elintézni, ha még is ki kell merészkedniük éjszakára, akkor próbálnak kettesével vagy hármasával elindulni. Max Olsson kerületi rendőr szerint előfordultak már olyan esetek, hogy migránsok csaltak csapdába járőröket, és felgyújtották az autóikat. Máskor paintball fegyverekkel lövöldöznek rájuk a házak ablakaiból a „fiatalok”. Az már teljesen „normálisnak és megszokottnak” számít a kerületben, ha a „fiatalok” Molotov-koktéllal felgyújtanak egy autót. Göteborgban az is előfordult már, hogy egy hónap alatt 100 autót gyújtottak fel a bevándorlók (ahogy a galloknál is szokták). Ebben a kerületben is állandó problémát okoz a kábítószer-kereskedelem és a kiterjedt dílerhálózat. A svéd rendőrség ebben az esetben is teljesen tehetetlen, mert intézkedés közben megtámadják őket a „fiatalok” nagyobb csoportjai. 2011-ben Göteborg Angered kerületében az öntudatos muszlim fiatalok 15 rendőrautót gyújtottak fel, míg Baka városrészben „csak” kövekkel rongáltak meg több rendőrségi járművet. 2014 májusában egy rendőrjárőr üldözött egy gyanúsítottat, és „meggondolatlanul” beléptek a Landskrona északi felén lévő No-Go zónába. 50 beilleszkedni vágyó „fiatal” rohanta meg a rendőrautót, és kiszedték belőle a járőröket. A sarokba szorított járőröknek a fegyverüket kellett elővenniük, hogy visszatartsák a beilleszkedni vágyó muszlimokat, míg azonnali erősítést kértek. Több közeli járőregység is vette a segélyhívást és elindult a helyszínre, de a No-Go zóna határánál megállította őket a rádión kapott parancs. A helyi rendőrfőnök attól félt, hogy még több rendőr megjelenése a zónában helyi háborúhoz vezet. Szerencsére néhány normálisabb bevándorló a tömeg elé állt, és meggyőzte őket arról, hogy engedjék el a járőröket. Egy másik esetnél Malmö Rosengard kerületében miután a kiérkező tűzoltók eloltották a tüzet egy mecsetben, hálából a helyi muszlim lakosság megtámadta őket. A 2013-as stockholmi gettólázadás után a svéd rendőrség – a liberális agymosás hatására – még „tapintatosabban” állt a No-Go zónák kérdéséhez, mint addig: igyekeztek távol maradni a zónáktól, 2014-től pedig a stockholmi rendőrakadémián fokozottabb oktatást tartanak a kulturális „érzékenység” és a „párbeszéd” témájában. Egyes No-Go zónákban már odáig fajult a helyzet, hogy a svéd rendőrség belépés előtt „küldöttek” útján üzen a zóna békés lakóinak. Svédországot még egy csapás érte a bevándorlók részéről: a nemierőszak-járvány. 2013 első hét hónapjában 1000 nő tett bejelentést nemi erőszak miatt Stockholmban, ebből 300 esetben 15 év alattiak az áldozatok. Az előző évhez képest az esetek száma 16%-os növekedést mutat és itt még csak Stockholmról beszélünk. A The Muslim Issue információi szerint mindez csak a jéghegy csúcsa, mert a nem bejelentett esetekkel együtt (bőven akad belőle) a számok 400-900%-kal magasabbak lehetnek. Elin Krantz azok közé tartozott, akik minden erővel motiválták a bevándorlást Svédországba, az ezzel járó nemierőszak-járvánnyal nem foglalkozott. Mégis a bevándorlás lett a veszte: Ephrem Tadele Yohannes (etiópiai bevándorló) megerőszakolta és megölte. Az eset sokkolta Svédországot, de érdemleges változás nem történt. Essen északi No-Go zónájában is hasonló problémák merülnek fel, mint a svédeknél és a franciáknál. A rendőröket itt is többnyire szervezetten támadják a fiatalok, szintén azon az alapon, hogy „az ő kerületükben ők irányítanak, nem pedig a rendőrök”. A harc így állandó az utca feletti uralomért a rendőrség és a bevándorlók között. Kreuzberg zónájában 100 török és arab „fiatal” a kiérkező rendőröket támadta meg, mert őrizetbe vettek két 12 éves török fiút, akik ellopták egy másik fiú MP3-lejátszóját. Másnap Moabit kerületben 80 ember (többnyire török) elállta egy sérült kisfiúhoz (elsodorta egy motoros) kiérkező mentők útját. Csak a nagy létszámú rendőri beavatkozásnak volt köszönhető, hogy a gyermek időben kórházba került. Ilyen és ehhez hasonló történetek ezerszámra léteznek a sokat szenvedett Európában. A ZDF jelentése szerint az elmúlt évtized óta 28,6%-kal nőtt a rendőrök elleni támadások száma, 55%-kal pedig azoknak a 14-21 év közötti fiataloknak az aránya, akik ellenálltak a rendőri intézkedésnek. Ennek ellenére továbbra is tilos arról beszélni a germán nyilvánosság előtt, hogy Németországban vannak No-Go zónák, és a problémák nagy részét a bevándorlók okozzák. London északi részének egyik utcáján támadás ért egy 23 éves amerikai diákot néhány muszlim részéről. A támadás oka az volt, hogy a muszlimok látták a diákot (feltételezhetően) alkoholt inni az utcán. A diák súlyos sérüléseket szenvedett, a támadóit pedig börtönbe zárták. Whitechapel kerületben a Brick Lane üzleteinek tulajdonosai több bejelentést is tettek, mert a muszlimok megfenyegették őket, amiért alkohol tartalmú italokat is árusítanak. Minden városrészben, ahol muszlim vagy afrikai többség van, több támadás is éri a fehér embereket. Ezek jó része nem is kerül bejelentésre, mert a rendőrök – ismételten liberális agymosásnak köszönhetően – nem tesznek semmi érdemlegeset, vagy iszlamofóbiával magyarázzák a bejelentést. Egy másik érdekes eset is bizonyítja a liberalizmus (nálunk demokratizmus) hatásait a józan észre. A rendőrök körözést adtak ki egy bradfordi buszon utazó angol férfi ellen, aki 2015. január 8-án egy bevándorló mögött foglalt helyet a buszon. Égbekiáltó bűne az volt, hogy csípős megjegyzésekkel kritizálta az iszlám vallást és életvitelt. Luton Bury Park részén az arabok is rájöttek mennyire egyszerű dolog öregezni - nem elképzelhetetlen, hogy a mi kivándorló cigányaink segítettek nekik ezzel a húzással beilleszkedni -, mert a Bury Parkban 10 betörést és rongálást (kövekkel és téglákkal dobták be az ablakot) is elkövettek idősek sérelmére. Azért kirívó ez az eset, mert integrálódott idős feketék is elszenvedői voltak a betöréseknek és rongálásoknak. Ezeket az eseteket csak etnikai tisztogatásként emlegetik egymás között az beilleszkedni vágyó bevándorlók. A rendőrség kelletlenül, de elismerte a fennálló problémát és kamerák telepítésével próbálta megakadályozni a támadásokat. Brüsszelben olyannyira sikerült beilleszkedniük a helyi muszlimoknak, hogy a fiataljaik rögtön megdobálták a „területükre” érkező járőrautókat a Cureghem kerületben. Erre a rendőri vezetés hatásos megtorló akciót hirdetett: a molenbeeki városrészben ramadán idején a helyi rendőrök nem fogyaszthatnak nyilvánosan szendvicset és kávét. A nyugati és északi zónákkal kapcsolatos rossz hírek hatalmas száma miatt nem vádolhatnak bennünket azzal, hogy fentebb csak kiragadtunk néhány esetet. Spanyolországban, Olaszországban, Hollandiában, Ausztriában szintén egyéni és rendőrségi történetek százai borzolják a lakosság kedélyállapotát. A liberálisok szerint nincs probléma A liberális európai megmondóemberek szerint ezek a zónák nem léteznek, mindössze egy mondvacsinált probléma felnagyításáról van szó. Az MSNBC csatorna készített egy műsort a zónákkal kapcsolatban, ahol elsőnek ismertették Steve Emerson terroristaszakértő véleményét Birmingham muszlim lakosságával kapcsolatban, majd miután David Cameron leidiótázta Emersont, az sietve elnézést kért mondandója miatt. Ezután következett Nigel Farage, aki szintén elismerte a francia városokban az NGZ-k létezését, majd Noran Peterson újságíró ás háborús veterán erősítette meg Farage mondandóját azzal, hogy szám szerint 741-ben jelölte meg a francia NGZ-k számát. A zónában tett látogatása alkalmával „fiatalokat” látott Oszama Bin Ladenes pólókban, és végig az volt az érzése a Bellevillehez tartozó zónában, mintha Afganisztánban vagy Irakban járna. A Le Petit Journal azzal próbálta megcáfolni a Peterson által elmondottakat, hogy egy forgatócsoportot küldött Bellville-be, és bukósisakban ültették a stáb tagjait az autóba (arra azért vigyáztak, hogy az igazán kényes területeket elkerüljék), kifigurázva ezzel a (szerintük) nem létező veszélyt. Megkérdeztek néhány franciát arról, hogy mi a véleményük a városrészről és, hogy láttak-e fiatalokat Oszamát ábrázoló pólókban. A legnagyobb meglepetésre senkinek semmi problémája nem volt a környékkel és Oszamás pólókban járkáló „fiatalokat” sem látott senki. A francia kormány képtelen felismerni milyen hatalmas probléma szakadt a saját nemzete és Európa nyakába. Hiába kerülnek nyilvánosságra a zónákhoz köthető bűnesetek napi szinten, inkább 10.500 lakást építenek a migránsok részére, azaz újabb No-Go zónát. Herpergel Róbert (a szerző a Jobbik debreceni önkormányzati képviselője) (Forrás: szebbjovo.hu) Kapcsolódó: - Miért viselkednek így a muszlim betolakodók? - A türelemnek semmi értelme a mohamedán fenevaddal szemben - A mohamedánok ajánlata a "hitetleneknek": áttérés, alávetettség, halál - A tíz leghülyébb fatva - modern iszlám vallásjogi döntések a szopástól Miki egérig - A Talmud titka (avagy a birkaság büntetése) - Zsidó "imádságok" - egy barbár nép átkai - Németországi multikulti: saríarendőrség és saríaövezet Wuppertalban - Fanatikus muszlim járőrök zaklatják a londoniakat
Forrás: https://kuruc.info/r/9/144812/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Tömegesen hagyták el az amerikai kiképzőtábort a szírek



Kárpátinfo.net | 06/23/2015 - 08:51 | Módosítva: 06/23/2015 - 08:51 | Külföld
Nehezen indul az amerikai védelmi minisztériumnak a mérsékelt szíriai felkelők kiképzését célzó programja; a Pentagon főnöke, Ash Carter néhány napja arra hívta fel a figyelmet, hogy gondjaik vannak a megfelelő számú mérsékelt ellenzéki toborzásával, egy hétfői arab sajtójelentés szerint pedig a potenciális harcosok is tömegesen hagyták ott a kiképzést, amikor megtudták, hogy a részvétel egyik előfeltétele szerint nem harcolhatnak Bassár el-Aszak szíriai elnök kormánycsapatai ellen.
A tervek alapján három év alatt évente ötezer harcost képeznének ki Törökországban és Jordániában létrehozott táborokban. Az amerikai kongresszus által jóváhagyott program három kijelentett célja: az Iszlám Állam (IÁ) szervezet elleni küzdelem, a mérsékelt ellenzék által ellenőrzött területek védelme és a politikai megoldás előmozdítása Szíriában.
A The Syrian Observer független hírportál szerint a szóban forgó projektre, valamint egy párhuzamos, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) az ellenzéki harcosok kiképzését és felvértezését célzó titkos programjára eredetileg hatezren jelentkeztek, de közülük csak ezerötszázan jutott át a szűrőn.
Diplomáciai források szerint legutóbb kétszáz harcos érkezett egy törökországi és egy jordániai táborba, de közülük mindössze ötvenen maradtak ott, mivel a legtöbben nem voltak hajlandóak aláírni, hogy hazatértük után nem támadnak Aszad katonáira.
A program sikeres előrehaladását a gyakorlati nehézségeken túl a Washington és Ankara közötti stratégiai ellentétek is hátráltatják, amelyek abból fakadnak, hogy Amerika nem hajlandó légi hadműveleteit az Aszad-rezsimre is kiterjeszteni.
Törökország, csakúgy mint egyes nyugati kormányok hiába próbálták rábírni Washingtont, hogy az általa vezetett nemzetközi katonai koalíció vadászgépei támogatást nyújtsanak a damaszkuszi vezetés ellen harcoló felkelőknek, az Egyesült Államok minden olyan lépést elutasított, amely veszélyeztetné az Iránnal - Damaszkusz legfontosabb szövetségesével - folytatott nukleáris tárgyalásokat.

Forrás: 

MTI









Görögország hátat fordít az Európai Uniónak 



2015.06.23. hidfo.ru 
A görög kormány aláírta a megállapodást Moszkvával a Török Áramlat helyi szakaszának megépítéséről, lehetővé téve, hogy Athén az államcsőd szélén némileg fokozza saját gazdasági és politikai mozgásterét. 

Miközben a nyugati szakértők az EU-IMF hitelezőivel folytatott megállapodástól teszik függővé a görög gazdasági összeomlás bekövetkeztét vagy elkerülését, a Ciprasz-kormány alternatív módszereket keres a válság megoldására, és erre egy középtávú megoldást jelentett az energetikai együttműködés, ami új bevételforrást fog jelenteni a görög állami költségvetés számára. 
Görögország eközben már annak tényéből is profitál, hogy a területén halad át egy gázvezeték, amitől jelentős mértékben függ az Európai Unió gázellátása. Ez egy igen súlyos tárgyalási alapot ad a Ciprasz-kormány kezébe, aminek kihasználása már most is lehetséges, megépülése esetén pedig további lehetőségeket tartogat Görögország számára. 
Alexisz Ciprasz nemrég Moszkvába látogatott, ahol sajtóhírek szerint szó volt egy az államcsőd bekövetkezése esetén a görög kormánynak adott orosz pénzügyi mentőövről. Vlagyimir Putyin orosz államfő azonban a megbeszélést követően kijelentette, hogy ilyen pénzügyi segítségnyújtásról egyelőre nem volt szó. A Török Áramlat megépítése azonban mindkét fél számára előnyös; Görögország jelentős bevételhez jut majd az országon áthaladó gáztranzitból, Oroszország számára pedig lehetővé válik, hogy az amerikai ellenőrzés alá került ukrán tranzitútvonalat megkerülve szállítson gázt az Európai Unióba. 
2013 augusztusában Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje kijelentette, hogy az Egyesült Államok Ukrajna destabilizálására készül, és erre a célra több mint kétezer zsoldost vontak össze Bécs környékén. Ugyanazon év novemberében civil-látszatú kormányellenes megmozdulások kezdődtek Kijevben. 2014 február végére a kormányt eltávolították a hatalomból. 
A kijevi puccsot követően egy radikális atlantista kormány jutott hatalomra, ami 8 hónapon át demokratikus felhatalmazás nélkül kormányzott. Abban az időszakban, amíg a kijevi kormány nem rendelkezett demokratikus legitimitással, az állami vagyon nagy részét kiárusították, és amerikai magánbefektetők számára értékesítették a gáztranzitrendszert, a főbb energetikai vállalatokat és nukleáris létesítményeket. Miután az ukrán tranzitútvonal amerikai ellenőrzés alá került, Moszkva bejelentette, hogy 2019-ben leállítja a gázszállítást Ukrajnán keresztül. 
Azt követően az Európai Unió a Török Áramlat projekt segítségével juthat hozzá az orosz földgázhoz, az Európai Unión belüli szakaszok megépítése viszont a tagállamok költségén kell történjen, mert Brüsszel aktívan részt vett a kijevi kormány eltávolításában és így az ukrán tranzitútvonal megzavarásában. 
A Török Áramlat nagy előnye, hogy politikai és gazdasági ütőkártyát ad a perifériaországok kezébe. Az első, a Török Áramlatot megépítő uniós tagállam Görögország. Azt követően Magyarországon ér az áramlat az Európai Unió területére, ami lehetővé teszi, hogy a következő kormányok erősebb tárgyalási pozícióhoz jussanak Brüsszellel szemben. 
Kapcsolódó: 
   Az EU kifizeti Ukrajna helyett az orosz gázt 
   100 milliárd eurót bukhat az EU az orosz szankciókkal 
   Dánia bontja le az Európai Uniót? 
   Kevesen bírálják itthon Washingtont 
   Videó: Haláltábor hazánkban 
   Egy normális országban a népharag már elsöpörte volna a kormányt! 
   Orbán Vonának: "Nem szeretjük a sunyi embereket, de a sunyi pártokat sem" 
   Mostantól a kormányzás kulcsa a figyelem 
   Nagyon sok mesterlövész utazott Budapestre 



AZ EU KIFIZETI UKRAJNA HELYETT AZ OROSZ GÁZT



UKRAINIE-RUSSIA-CRISIS-ENERGY-GAS

A Reuters hírügynökség az Európai Tanács dokumentumaira hivatkozva arról írt, hogy az EU egymilliárd dolláros segítséget nyújt Ukrajnának az őszi-téli fűtési szezon gázszámlájának törlesztésére, ami nagyjából 1,5 milliárd dollár lesz.

Oroszország, Ukrajna és az Európai Bizottság egy háromoldalú egyezményről tárgyal, amely felöleli az őszi-téli 2015-2016-os ukrajnai fűtési szezont. Alekszander Novak, Oroszország energiaügyi miniszterének szavai szerint a háromoldalú szerződést június 20-a után fogják aláírni.
A nyugati országok már rég azt ígérgetik Ukrajnának, hogy szükség esetén ellátják gázzal az ukránokat. Az amerikai John McCain szenátor június 20-án tett kijevi nyilatkozatából az derült ki, hogy az Egyesült Államok és a nyugati országok két év múlva kezdhetnek gázt szállítani Ukrajnának. Szerinte az orosz gáztól való függés a legnagyobb akadálya a szankciós politikának.
Petro Porosenko, Ukrajna elnöke tavaly júliusi nyilatkozatából kiderült, hogy az országának szüksége van az amerikai gázra, de még az USA szakértői is arról nyilatkoznak, hogy az orosz gáznak nincs alternatívája. A nyugati média szerint az EU kidolgozott egy stratégiát, hogy csökkentsék az orosz nyersanyagoktól való függést, ami a nukleáris energiát is érinti a kőolaj termékeken kívül.





100 milliárd eurót bukhat az EU az orosz szankciókkal



Egy osztrák gazdaságkutató intézet szerint 2 millió munkahelyet veszélyeztethet, ha kitart Európa a szankciók mellett.

Az Oroszország elleni szankciók mintegy 100 milliárd euró veszteséget okozhatnak az Európai Uniónak, és több mint 2 millió munkahelyet veszélyeztethetnek Európában - összegzett a WIFOosztrák gazdaságkutató intézet. A tanulmányt ismertető Die Welt német lap emlékeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfő többszöri figyelmeztetésére, hogy "az Oroszország elleni szankció valójában Európának fog fájni".
A WIFO szerint az Oroszország elleni gazdasági intézkedések legnagyobb vesztese Németország, ahol csaknem félmillió munkahely kerülhet veszélybe. Németország vesztesége elérheti a 27 milliárd eurót, a német gazdasági növekedést pedig 1 százalékkal is lassíthatják a szankciók. A gazdaságkutató szerint a lehetséges olasz veszteség több mint 200 ezer munkahely és a GDP 0,9 százaléka, Franciaországban pedig 150 ezer munkahely szűnhet meg, a GDP-növekedés 0,5 százalékkal csökkenhet.


DÁNIA BONTJA LE AZ EURÓPAI UNIÓT?



Ahogy azt jósoltuk, valóban Európa első radikáljobbos miniszterelnöke jöhet Dániában. Ha ez megvalósul, akkor a skandináv ország lehet az első állam, amely gátat szab a schengeni határtalanságnak.
Bár a múlt hét csütörtökön megtartott dániai szavazáson az eddigi kormányzó szociáldemokraták kapták a legtöbb voksot (26,4 százalék), azonban a velük szemben álló jobboldali ellenzék pártjaira ennél sokkal többen szavaztak. Ennek megfelelően Helle Thorning-Schmidt, még aznap éjszaka elismerte vereségét, s közölte: nemcsak a kormányfői tisztségről, hanem a szociáldemokrata pártelnöki posztjáról is lemond.
 
A "gond" azonban csak most kezdődik, ugyanis a törvényhozás második legerősebb pártja a jobboldali radikális Dán Néppárt (DF), és elviekben a kormányalakításra a DF-et kell felkérnie az uralkodónak. Ám még a fejlett nyugati demokrácia is bármikor képes szembemenni a társadalom elvárásaival, így II. Margit nem a Néppártnak (21 százalék), hanem a harmadik helyezett jobbközép liberális pártnak, a Venstrenek (19,5 százalék) adta a kormányalakítási megbízást.
 
Azonban Lars Lokke Rasmussen, a liberálisok vezetője, az egykori kormányfő jelezte, hogy az euroszkeptikus Dán Néppárt lehet a legvalószínűbb koalíciós partner.
 
A liberálisok az elmúlt 25 év leggyengébb eredményét érték el a csütörtöki választásokon, majd a hét végén nem sikerült többségi koalíciót összehozniuk a velük egy táborba tartozó három jobbközép párttal, köztük a DF-fel, velük ellentétben a Néppárt - amely brit típusú népszavazást szeretne kierőszakolni Dánia európai uniós tagságának fenntartásáról - húszéves történetének legjobb választási eredményét produkálta.
 
A radikálisok már korábban leszögezték, nem kívánják vezetni a koalíciós tárgyalásokat, s egyáltalán óvakodnak attól is, hogy csatlakozzanak egy kormányhoz, ha az alámoshatja támogatottságukat. Hétfőn azonban ennél kedvezőbb hangot ütöttek meg.
 
Nagyon is tudatában vagyok annak, hogy a liberálisok nem a legjobb választásukon vannak túl - mondta az újságíróknak Rasmussen, miután II. Margit dán királynő megbízást adott neki egy kisebbségi kormány megalakítására. Számomra a legalapvetőbb, hogy meghalljam a választások üzenetét, ami nem más, mint hogy javítani kell a jóléti állam legalapvetőbb területein - mondta.
 
Ez azért érdekes és sokat sejtető kijelentés, mert a jóléti kiadások növelése a néppárt egyik fontos követelése, ugyanakkor ellenkezik a liberálisok ígéreteivel. Most mégis kénytelenek tárgyalni erről.
 
Azonban fontos külpolitikai vetülete is lenne a DF kormányra jutásának, hiszen a radikális párt ragaszkodik a tényleges határellenőrzéshez és a bevándorlás korlátozásához, ami egy EU-s ország esetében a schengeni határok lezárását eredményezné.
 
Vezetőjük, Kristian Thulesen Dahl hétfőn azt mondta, nem félnek kormányzati felelősséget vállalni, de az új kormány programja kulcskérdés pártja számára.
 
Az elmúlt években mindkét párt a szociáldemokrata kormány ellenzékéhez tartozott, s amikor Rasmussen 2009 és 2011 között Dánia kormányfője volt, számíthatott a DF külső támogatására.
 
Mindenesetre elsőre furcsának tűnik, hogy az Európai Unió újraértelmezésének folyamata nem Angliából, vagy Németországból, hanem Dániából indul útjára, igaz, ha azt is hozzávesszük, hogy az északi ország egy évtizeden belül a szélenergiára támaszkodva függetlenné válhat a földgáztól és a kőolajtól, talán kijelenthetjük, Dánia előtt tényleg szép jövő áll.




Kevesen bírálják itthon Washingtont

szerző: Munkatársainktól, forrás: Magyar Nemzet, 2015. június 23., kedd 06:06, frissítve: kedd 09:34
Az Eurostat legfrissebb adatai szerint Koszovó után a legtöbb menedékkérő azokból az országokból érkezett Európába, melyekben korábban Washington beavatkozott. Ez arra utal, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei elhibázott külpolitikája lehet a XXI. századi népvándorlásként emlegetett migrációs folyamat egyik fő kiváltó oka. A magyar kormány, a Fidesz, az MSZP, illetve a jogvédő szervezetek ennek ellenére tartózkodnak attól, hogy az amerikai külpolitikát bírálják.
Semmilyen felszólítást nem fogalmaz meg a kormány az Egyesült Államok külpolitikájával kapcsolatban – nyomatékosította tegnap lapunknak a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtóosztálya arra a kérdésre, tervezi-e a kabinet, hogy felszólítja az Egyesült Államokat arra, változtassa meg háborús külpolitikáját az Európa felé irányuló menekülthullám csökkentésének érdekében. Az ügyben előzőleg kerestük Németh Szilárd fideszes politikust, aki jelezte, nincs ideje válaszolni, s az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökéhez irányított minket. Németh Zsolt pedig azt mondta: éppen Strasbourgban van, s ezért inkább forduljunk a Kormányzati Információs Központhoz, amely a KKM-hez továbbította megkeresésünket.
Mint ismert, az Eurostat a közelmúltban hozta nyilvánosságra legfrissebb adatait, amelyek szerint Koszovó után a legtöbben továbbra is azokból az államokból érkeznek Európába, amelyekben Washington és szövetségesei 2001 óta beavatkoztak. Ennek alapján pedig úgy tűnik, hogy a gazdasági helyzet mellett a Nyugat elhibázott „demokráciaexportja” lehet a XXI. századi népvándorlásként emlegetett migrációs folyamat egyik fő kiváltó oka.
Schiffer András szerint nem fog előállni olyan helyzet, hogy a magyar kormány az Egyesült Államokra nyomást próbáljon gyakorolni. Az LMP frakcióvezetője megkeresésünkre felidézte, hogy az Iszlám Állam elleni fellépésnél is az Orbán-kabinet „belesimult” az amerikai politikába. Ráadásul – mint fogalmazott – lepereg a kormányról, amikor arra hívják fel a figyelmet, hogy mindez egy globális probléma. Schiffer András szerint Magyarországnak világossá kellene tenni a NATO-n és az Európai Unión belül is, hogy mi a Nyugat felelőssége az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten zajló események kapcsán.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője azt mondta, egyértelműen elítélik és tiltakoznak minden olyan amerikai beavatkozás ellen, ahol emberi jogokra és demokráciára hivatkozva puccsokat, polgárháborúkat és országok közötti fegyveres konfliktusokat robbantanak ki. Meglátásuk szerint az Egyesült Államok által képviselt kül- és biztonságpolitika vagy az annak álcázott lépések katasztrófa felé sodorják Európát és a világot. Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese úgy véli, a háborús övezetekben élő emberek nem az Egyesült Államok hadserege elől menekülnek.
Érdekes, hogy azok a jogvédő szervezetek, amelyek rendszerint felszólalnak az illegális migrációt akadályozó intézkedések, például az amerikai, a görög, a bolgár, a spanyol vagy a magyar határzár ellen, nem ilyen határozottak akkor, amikor az Egyesült Államok külpolitikájáról van szó. Megkeresésünkre a Helsinki Bizottság nem is kívánt válaszolni. Az Amnesty International pedig a menekültválság összetettségét és globális voltát hangsúlyozta.




Haláltábor hazánkban







Egy normális országban a népharag már elsöpörte volna a kormányt!








Hivatalos iratok a „fideszes gázlopásról”, hatástanulmány a fölösleges Paks 2-ről, 2000 ember kirúgása a boltzár miatt. Ez csak a mai termés fele – és semmi következmény.

Az ingerküszöbünk az egekben. Néha nem árt emlékeztetni magunkat, hogyan zajlottak a politikai csatározások és botrányok a régi, demokratikus ántivilágban. El tudja valaki képzelni, mi történt volna, ha egy szép napon a napnál is világosabban kiderül, hogy egy Gyurcsány Ferenchez szédítően közel álló cég a magyar állam segítségével 150 milliárdot vesz ki „a magyar emberek” zsebéből egy olyan munkáért, amely gyakorlatilag fölösleges? Vagy ha kiderül Antall József kedvenc kis atomerőműtervéről, hogy dettó tök fölösleges, ráadásul károsítja a környezetet? Vagy ha Horn Gyula bezáratja a boltokat vasárnap, kijelenti, hogy emiatt nem rúgnak ki senkit, majd kiderül, hogy szinte azonnal 2000 ember került utcára az intézkedés miatt?

Nos, Orbán Viktor egyelőre bármit megtehet, kapirgálhatja ki magának a kis forintocskákat az illiberális szemétdombján, de ne csüggedjünk, lassan minden átszivárog az irányított nyilvánosság falain is.


Például az, hogy a Magyar Villamos Művek belső feljegyzése és két, akadémiai körökben készült elemzés is megerősítette, amit annyian szajkóznak már másfél éve: a gigaberuházás fölösleges, viszont a tervezettnél is drágább lesz, tönkreteheti a környezetet, és kicsinálja a régi erőművet.

A dokumentumokat az atomerőmű ügyében példás következetességgel eljáró Jávor Benedek, a PM európai képviselője töltötte fel honlapjára. Civil szervezeteink sem tétlenkedtek, szintén ma fordult az Alkotmánybírósághoz pár derék társaság, mert úgy vélik, hogy a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos adatok titkosítása nem állja ki az alkotmányosság próbáját.


Mellékesen említjük, hogy ma úgy tűnt, mintha lenne ellenzék e hazában, hiszen Jávor mellett a szoci Tóth Bertalan is feltűnést keltett, aki ugyancsak az MVM-től akart adatokat szerezni, és márciusra végre kiperelte tőlük az egyik legsötétebb, finoman fogalmazva korrupciógyanús ügy, a MET gázüzlete szerződéseit. Ezt mostanra dolgozták fel (lásd itt). Az Orbán Viktor egyik oligarcha barátja által is tulajdonolt, de a pletykák szerint a miniszterelnök szívéhez közvetlenül is közel álló cég a dokumentumok alapján olyan pofátlanul csapolja meg a magyar államot, ami párját ritkítja.

Hogy mást ne mondjunk: az osztrák határ egyik oldalán a MET egyik leánya eladta a gázt az állami gázkereskedőnek, amely a túloldalon olcsóbban – nem, jól hallották, nem „kis haszonnal”, hanem konkrétan olcsóbban – eladta azt a MET másik leányának.

Tóth Bertalan a parlamentben is vitte az ügyet, azt fejtegetvén, hogy „az elmúlt évek legnagyobb fideszes gázlopása zajlott”, és közel 150 milliárd forint értékben lopott a Fidesz–KDNP, pontosabban „Orbán és köre”. Tóth – Orbán hétvégi kiszólását átírva – úgy fogalmazott: a fideszes gázlopás olyan, mint a pornográfia. Ha valaki látja, akkor felismeri, hogy igen, valószínűleg ez az – tudósít az Index.


A vasárnapi boltzár bevezetését követően több mint kétezer fővel csökkent az alkalmazottak száma a kereskedelemben, a túlórák pedig öt éve nem látott magasságokban járnak a statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint – írja a KSH adataira hivatkozó blokkk.com-ra hivatkozó hvg.hu.

Inkább szimbolikus erejű, de szépségdíjas történet következik. A nem létező Habony Árpád és a nem hivatalos kormánytanácsadó Finkelstein közös cégének vezetője, a független Századvég vezető elemzője és a pártatlan közmédia fizetett bloggere március elején a British American Tobacco dohánycég felügyelőbizottsági tagja lett. És tudják, mi történt rögtön utána? Túl azon, hogy reményeink szerint tisztességes fizetést kezdtek folyósítani neki? Egy másik, Lázár-közeli céggel kettesben megkapták a dohány-nagykereskedelem monopoljogát! Ez azért kivételesen nagy szerencse, mert – ahogy a Népszabi írja – „piaci szakemberek 5–12 milliárd forint közé taksálják a »nemzeti trafikellátó« várható hasznát, hiszen nem lesznek versenytársai, a kormánytöbbség mentesítette az iparűzési adó fizetése alól, a koncessziós díj pedig nevetséges: idén mindössze 10, jövőre 100 millió forintot kell kifizetnie a két dohánygyártó közös vállalkozásának, és csak 2021-től ketyeg a bomba üzlethez képest jelképesnek ható, évi 600 milliós koncessziós díj”.
Forrás: magyarnarancs.hu/
2015-06-23






Orbán Vonának: "Nem szeretjük a sunyi embereket, de a sunyi pártokat sem"



Az Országgyűlés hétfői ülésén az ellenzéki pártok képviselői Orbán Viktort kérdezték.
Orbán keményen beszólt Vonának



Vona Gábor, a Jobbik elnöke "Lezárult-e a brókerbotrány?" kérdéssel fordult a Orbán Viktor miniszterelnökhöz, akitől azt szerette volna megtudni, hogy vajon politikusi szál is érintett-e az elmúlt hetekben, hónapokban kirobbant brókerbotrányokban.
Vona azt kérdezte Orbántól, hogy a Fidesz képviselői között van-e olyan, aki a botrány kirobbanása előtti napokban pénzt vett ki a brókercégekből.
A miniszterelnök szerint ilyen ügyben a nemzeti bankhoz kellene fordulni.
Vona megismételt kérdésére, Orbán így válaszolt:
"Mi nem szeretjük a sunyi embereket, de a sunyi pártokat sem. Ha gyanúja van, kérdezzen egyenesen, de a sunyiságot tegye félre!"
forrás: mtiForrás: MTI
Tiltott pártfinanszírozás és Kóka János
Schiffer András az Altus-ügyben a miniszterelnököt kérte számon annak kapcsán, hogy miért támadják a DK-t, ha Kóka János az Altus képviseletében részt vett a kormányzatot kísérő delegációban. Ez nem jelent bújtatott pártfinanszítrozást? - kérdezte az LMP elnöke.
Orbán szerint a delegációkban való részvételhez politikai szűrést nem kell végezni, csak nemzetbiztonsági szűrést. A miniszterelnök nem értette, hogy ennek mi köze a tiltott pártfinanszírozáshoz. Orbán így fogalmazott Schiffernek adott válaszában:
"Szezont a fazonnal, szénát a szalmával nem kell keverni: ezt a döntést hoztuk."
"Önök nem a családoknál hagyták ezt a pénzt"
Volner János a miniszterelnököt szembesítette azzal, hogy Európa legszegényebb régiójából hét Magyarországon található. Ezzel kapcsolatban a Jobbik alelnöke a kormány adórendszerét kritizálta, mely - szerinte - nem enyhít a terheken, hanem nehezíti a szegények helyzetét.
Orbán Viktor válaszában a magyar embereknél hagyott 270 milliárd forintról beszélt és arról, hogy a Jobbik adórenszere csak szétrombolná azokat az eredményeket, amelyeket eddig elértek.
Volner szerint nem a családoknál és a szegényeknél marad ez az összeg, hanem a leggazdagabb 10 százaléknál.
"Mérhetetlen nyomor keletkezett"
- fogalmazott a Jobbik alelnöke.
Nincs olyan sikeres gazdaságpolitika, amely csak a szegényeken segít és a gazdagoknak pedig nem - fogalmazott a miniszterelnök.
atv.hu


Mi meg a sunyi félzsidókat utáljuk kik a nemzeti vagyont ellopták , és bűntetlenül nap mint nap gyilkolják a magyart !!!!
És a nemzet vagyonát még mindig nem foglalták le . Benzines üvegeket a vétkesekre , de a családjuk se ússza meg , hisz azt állítják , hogy a család miatt loptak meg bennünket , ezért minden vagyonukat el kell égetni , ha lehet ők is égjenek el az össze rabolt értékeikkel . Olajat a tűzre olajosok !!!!




Az erős vezetés persze ezután sem gyengülhet el, mert egy könyörtelen és sodró versenyben kell helytállnunk, ahol gyors és határozott döntések is kellenek, de ma már nem az erő a legfontosabb. Mostantól a kormányzás kulcsa a figyelem. Odafigyelés az emberekre, odafigyelés a mindennapi életre.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Hölgyeim és Uraim!

Most aztán itt vagyok a baj kellős közepén. Eredetileg azt gondoltam, hogy mondok egy beszédet – talán ezt szükséges is lesz megtennem –, de közben elhangzott itt négy egészen kiváló előadás, és azért szokták az embert a program végére hagyni, hogy reagáljon arra, amit előtte hallhattunk. Ez pedig egy önálló külön beszédet is igényelne. Hogy is legyen akkor? Először is, tisztelt Hölgyeim és Uraim, nem szeretnék lemondani arról a lehetőségről, hogy néhány gondolatot folytassak abból, ami elhangzott, vagy ha úgy tetszik, összegezzek.

Nézzük. Boross miniszterelnök úr, kérem, mi az, amit fölírhattunk és megtanulhattunk? A múlt megbecsülése és tisztességes felhasználása egy polgári kormánynak feladata. Fontosnak érzem a különbségtételt az ideológia és az eszmények között, ezt nem mindig sikerül eltalálnia az embernek, ez nagy tudomány. Az ideológia az egy zárt világkép, folyamatos kényszeres megfeleltetést eredményez az ember számára, a valóságot meg az eszmét valahogyan összhangba kell hozni, és az eredménye leggyakrabban dogmatizmus, vagyis merevség, és sematikus döntések lesznek. Ezzel szemben az eszményektől vezényelt politika, mint megtanulhattuk az előbb a miniszterelnök úrtól, az gyakorlatias reagálást tesz lehetővé a világ változásaira. Köszönöm szépen, ezt fölírtam. Mellékesen jegyzem meg, Miniszterelnök úr, hogy szeretnénk mindannyian 86 évesen ilyen világosan beszélni a világ bonyolult kérdéseiről. Abban a reményben vagyok, hogy lehet, hogy a miniszterelnöki pozíció konzerválja ilyen jól az embert. Fontosnak érzem, föl is írtam magamnak: tartós vezérlés. Az ellenfeleink ezt kurzusnak szokták fordítani. A tartós vezérlés egy pozitív szó, a kurzus meg egy negatív szó. Fontos, hogy emlékeztessük magunkat arra, hogy ez nemcsak a múltban volt így, Miniszterelnök úr, hanem a jelenben is így van, vagy a közelmúltban is így volt, hiszen Kohl kancellár 16 esztendőn keresztül adott tartós vezérlést Németország számára anélkül, hogy egyébként a rosszízű kurzus kritikával lehetett volna illetni. És fölírtam néhány jelentős nyelvi újítást is, amit talán be kellene vezetnünk: képügyi szolgálat és a képviselők kijárási szorgalma, ami az élettel és a választókkal való kapcsolattartást jelenti. Egy dolgot nem írtam föl, ez a két új miniszterre tett javaslat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretném megköszönni Matolcsy Györgynek is, hogy itt van ma velünk, és elmondta az előadását. Én úgy vagyok vele, mint ahogy Önök gyakran a politikával: esetleg személyesen velem, olyan bonyolult dolog ez, nem lehet pontosan tudni, hogy jól vagy rosszul mennek-e a dolgok, ezért mindenki csak azt szokta kérdezni tőlem, hogy jól vagyok-e. Mert ha jól vagyok, akkor nyilván jól mennek a dolgok. Így vagyok én a pénzügyekkel. Mindig nézem, hogy milyen állapotban van a nemzeti bank elnöke, és ha úgy látom, hogy jól néz ki, ami nem egy ferdeség az én részemről, de ha jól néz ki, akkor azt gondolom, hogy a pénzügyek is nagyjából rendben vannak. Örülök, hogy megnyugtattál bennünket, kedves Elnök úr!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Fontos dolog, mert ezen a szinten ezt még nem fogalmaztuk meg, hogy mindaz, amit az elmúlt években tettünk, az egy új gazdaságfilozófiaként is leírható, és az elnök úr új merkantilizmusnak nevezte. Érdemes ezt is beemelni a szótárunkba és a gondolkodásunkba. Szeretném aláhúzni, amit hallhattunk, hogy a siker rejtett forrása Magyarországon az adóreform volt, és ezt az adórendszert mindenképpen meg kell védeni; ez így van. Minden adórendszert lehet kritizálni, mert sok szempontot lehet egyidejűleg fölemelni egy adórendszerrel szemben. Tehát olyan adórendszer, amely minden megközelítésből nézve helyénvaló és igazságos lenne nincsen. Az a kérdés, hogy mi az, ami igazságot és eredményességet egyszerre hoz, és én szeretném mondani Önöknek, hogyha valaha is valaki hozzá fog nyúlni belátható időn belül – mert a távoli jövőt még nem látjuk, de –, és megváltoztatja ennek az adórendszernek a pilléreit, akkor azzal a magyar gazdaságot sikertelenségre ítéli, és feleslegessé teszi a megtermelt jövedelmek szétosztásáról szóló vitákat, mert nem lesznek megtermelt jövedelmek. Ezért ezt az adórendszert, amelyről – még egyszer mondom – mindenfajta vitákat lehet folytatni, mindenképpen meg kell védenünk. És van itt még egy dolog, tisztelt Hölgyeim és Uraim, amit az elnök úr kapcsán szeretnék szóbahozni. Ugyanis nemzeti bank nélkül nem lehet sikeresen irányítani egy gazdaság életét. A modern világban az egy dogma, miszerint van a gazdaságpolitika, amiért a kormány felel, és van a monetáris politika, amiért pedig a független jegybank felel, de ha a kettő között nincs összeműködés, sőt ha a kettő között esetleg ellentét van, ne adj’ Isten, ellenségesség van, ne adj’ Isten, a célokban is megfogalmazódó stratégiai különbözőség van, akkor egy ország nagyon nagy bajba kerülhet. Pontosan úgy, mint ahogy ez egyébként Magyarországon is megfigyelhető volt történelmünk során többször. Ezért kellő köszönettel azt kell mondanom itt, a jegybank elnöke jelenlétében, hogy a nemzeti bank nélkül nem ment volna a gazdaság megreformálása, a jegybank nélkül nem érhettük volna el azokat a pénzügyi sikereket, amelyekről itt beszélünk. Ezt én is így gondoltam, és itt egy kockázatos lépésre szántam el magam, amikor megürült a jegybank elnökének pozíciója. Nagyon nehéz döntés volt az, hogy a közismerten Magyarország legkreatívabb közgazdászát, aki a mi kormányunk gazdasági minisztere volt, Matolcsy Györgyöt a kormányzati munka helyett a jegybankelnöki teendők ellátására kérjük fel. Ez egy nagyon kockázatos döntés volt, de úgy érzem, hogy az idő eddig – ez a kockázat sosem múlik el – ezt a döntést igazolta. Nagyon fontosnak tartom, amit a jegybank elnöke mondott a devizahitelesekről szóló döntés időpontjáról. Vannak pillanatok, amikor nem lehet – elnézést a kifejezésért – gatyázni. Vannak pillanatok, amikor meg kell érezni, hogyha most elmulasztjuk az alkalmas pillanatot, a kinyílt lehetőséget, akkor olyan hibát követünk el, amelynek az árát aztán évekig vagy évtizedekig fogjuk fizetni. A devizahitelek forintosítása egy ilyen pillanat volt. Jól írta le az elnök úr annak lehetséges következményeit, azokat a lehetséges következményeket, amelyek akkor álltak volna elő, ha nem tesszük meg a szükséges lépéseket, és én egyetértek a számításával is, hogy a devizahitelesek havi törlesztőrészlete átlagosan 70 %-kal növekedett volna meg. Most az a vita tárgya, hogy mennyivel csökken. Akkor az lett volna, hogy 70 %-kal megnő, és igaza van szerintem az elnök úrnak abban, hogy az ország ezt nem bírta volna ki. Először is összeomlottak volna a családok, és – jól emlékeznek még, az őszi külső nyomásra – az őszi nyomást akkor valószínűleg – bár jó véleménnyel vagyunk a kormány állóképességéről – a kormányzat sem bírta volna ki, és Magyarországon úrrá lett volna a káosz. Ahogy erről egyébként Amerikában írások és forgatókönyvek napvilágot is láttak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Balog miniszter úrnak azt köszönöm meg, hogy az adataival világossá tette, hogy nem véletlenül nyertük meg a 2014-es választásokat, hiszen azok mind megtörténtek, amikről beszélt; a sporttól a kultúrán át, az egészségügyön keresztül a szociális rendszerig. Fölírtam magamnak; fontos tanács, hogy a sportoló nemzet után a sportszerű nemzet az egyedfejlődés következő állomása. Ez talán személyekre nézve is igaz, lehet, hogy a sportoló miniszterelnök után egy sportszerű miniszterelnök az egyedfejlődés következő állomása, ezen el fogok gondolkodni, megígérem. A közmunka említését is szeretném megköszönni neki. Azt a történetet, amit most én fogok említeni, ő nem hozta föl, de mintegy folytatása az ő gondolatainak – már nem tudom, melyik településen történt, talán éppen Fazekas Sándor miniszter urunk választókerületében – azt olvastam a hírekben, hogy azt hiszem, hogy többségében cigányok, tüntetést szerveztek a falu háza vagy a városháza előtt, és követeléseik voltak. És munkát követeltek. Nem segélyt, hanem munkát! Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy győztünk. Amikor úgy éreztem, hogy vége a rendszerváltás nehéz időszakának, ez már egy új korszak. Amikor Magyarország legnehezebb sorban élő, segélyre történő élésre kényszerített rétegei megértik, hogy nem segélyért, hanem munkáért érdemes tüntetni, akkor az az a pillanat, amikor helyreállhat a nemzeti egység, és valóban mindannyian, közösen reménykedve nézhetünk a jövőbe.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Miközben Schmidt Máriát hallgattam, áldottam az alapítványnak a bölcsességét, hogy egy nagykövetet sem hívott meg. Kétségkívül, hogy az alapítvány erre a konferenciára szép előadói és vendégkört hívott össze, de speciel ez most éppen nem hiányzott volna nekünk. Mindamellett hozzá kell tennem, hogy én szükségesnek látom ezt a megközelítésmódot és hangütést is, mert szellemi bátorság nélkül nem lehet sem országot építeni, sem kormányt irányítani. Szellemi bátorság nélkül semmit sem lehet csinálni. És egy olyan ország esetében, egy olyan méretű ország esetében, mint Magyarország, a külpolitika mindig is szellemi bátorságot igényelt. Nemcsak a csinálása, az alakítása, hanem hogy a beszélés róla, ahhoz is szellemi bátorság kell. Schmidt Máriának azt köszönhetjük, hogy Magyarországon – ahogy lenni szokott – a bátrak inkább asszonyok. Vannak még olyanok, akik mernek szellemi bátorsággal nyúlni azokhoz a kérdésekhez, amelyek egyébként meghatározzák a sorsunkat. Túlzásnak tűnik talán, amit mondok, de úgy gondolom, hogyha nem lennének közöttünk a szellemi bátorságnak elkötelezett emberek, akkor akármilyen nagy nyáj is vagyunk, összességében csak egy bégető nyáj lehetnénk. A konklúzió, amit én levontam Mária előadásából, úgy hangzik, hogy jó, ha észnél vagyunk. És valóban úgy áll a helyzet, hogy a régi világrend olvasatai vagy világ értelmezési sémái használhatatlanokká váltak. Az újat, az újakat korábbi sémák haszonélvezői folyamatosan víz alá próbálják nyomni, ilyen a liberalizmusról vagy illiberalizmusról vagy éppen a keleti nyitásról szóló vita is. Ennek lenyomata mindez. Mária, tisztelettel köszönjük szépen az előadást!

Ezek után kellene most a saját előadásomat is megtartani. Ráadásul az is árnyékot vet erre az előadásra, hogy a világ ma nem ránk, hanem a FIFA közgyűlésére figyel, de hát ilyen az élet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az ország gazdasági növekedése mínusz tartományban. Az államadósság 85 % fölött. Az infláció 6 % fölött. Az államháztartási hiány 7 % közelében. A munkanélküliség aránya 12 % felé tart. Tízmillió magyarból mindössze 3 millió 750 ezer dolgozik, és közülük is csak 1 millió 800 ezer ember fizet adót. Magyarország az Európai Unió legveszélyeztetettebb országa. Vérfagyasztó adatsor, igaz? Nem csoda, ha 2010-ben a valósággal való szembenézés évében egy egész ország ereiben fagyott meg a vér. Ugyanis ezek voltak a tények. 2010 tavaszán így festett Magyarország. Az egész ország egyetlen kérdéstől volt hangos: Uramisten, mi lesz ebből? Aztán ebből a végveszélyből először összefogás lett, az összefogásból pedig kétharmados választási győzelem. Aztán 2010. május 29-én, éppen öt évvel ezelőtt megalakult a kormány. Nem ez volt az első kormányunk, hiszen 1998 és 2002 között már álltunk kormányrúd mögött. Belegondolni is nehéz, tisztelt Hölgyeim és Uraim, holnaptól már tizedik éve kormányzunk.

2010-ben olyan hajó kormányrúdja mögé kellett állni, amely éppen oldalára fordulva billegett egy zátonyon, a tátongó lékeken át egyre ömlött befelé a víz, és a partról mindenki azt leste, mikor süllyed el végképp. Öt éve Magyarország ilyen hajó volt. Öt évvel ezelőtt, amikor a magyar választók jóvoltából másodszor alakíthattam kormányt, egy csőd szélén álló, reményvesztett, kilátástalanságban fuldokló ország vezetését vettem át, és tudtam, hogy életem legnehezebb feladatára vállalkoztam. Ma már nehéz felfogni, hogy honnan is indultunk. Nyolc év szocialista kormányzás és a 2008-ban kitört pénzügyi válság nyomán Magyarország nemcsak romokban hevert, hanem a világban senki egy centet vagy egy lyukas garast nem tett volna arra, hogy onnan mi, magyarok talpra állhatunk. A magunk bőrén tapasztalhattuk meg Adenauer igazságát, aki egyszer azt mondta: „A történelem mindazon dolgok összessége, amelyeket elkerülhettünk volna.” A 2002-ben régió éllovasának számító hazánkat a szocialisták sereghajtóvá züllesztették.

Viszont tisztelettel jelentem Önöknek, immár az is történelmi tény, hogy mi, magyarok megbirkóztunk a lehetetlennek tűnő kihívással. Leküzdöttük a veszélyeket, s ha van is még megoldandó gondunk-bajunk bőségesen, magabiztosan és bizakodva nézhetünk a jövőbe. Ma egy minden ízében megerősödött, biztos lábakon álló, európai összehasonlításban is jól teljesítő ország polgárai vagyunk. Ez azért már más, könnyebb érzés. Hogy a hasonlatnál maradjunk: a magyar fregatt stabil, a tőkesúly nem szakadt le, bár néhány csavarja eltörött. Nagyjából úgy, mint Fa Nándorék vitorlásán a legutóbbi versenyen. A legfőbb vitorlákat már felvontuk, van még tenni és javítani való a fedélzeten, a tenger is viharos még, de már biztosan szeljük a hullámokat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor azért vagyunk ma itt, hogy a mögöttünk hagyott öt esztendőt értékeljük, érdemes a szikár tények és az egyenes beszéd jegyében abból az állításból kiindulnunk, hogy hazánk meglepő és felemelő átalakuláson ment át 2010 óta, és nem sok minden emlékeztet már arra, amilyen akkor volt. Azért, hogy ez így lehet, a Jóistennek kell először is hálát adnunk. Soli Deo gloria! Azután rögtön a magyar emberek következnek, mert az országot ők állították talpra. A kormányt hála nem illeti, megtette és elvégezte, amit vállalt. A Honvéd sportegyesület jelenlévő elnökétől egyébként is tudjuk, hogy aki hálát akar, tartson kutyát. A mi kormányunk érdeme legfeljebb annyi, amennyit Churchill tulajdonított a sajátjának, idézem most őt: „mi sohasem a tettektől féltünk, hanem a tehetetlenségtől.” Az emberekkel közösen lezártunk egy korszakot. A valaha volt legnagyobb dunai árvíz pontos foglalata és szimbóluma az egész országot magába ölelő erőfeszítéseknek. Azt hiszem, senki, még az ellenfeleink sem vitatják el tőlünk, hogy hatalmas munkát végeztünk. Ennek során – ahogy az lenni szokott – követtünk el számos hibát, melléfogást, és néhány termetes bakot is lőttünk. Ott van például mindjárt a távközlési adó kiterjesztésének javaslata, ami netadóként vonult be a köztudatba. Javunkra legyen mondva, annyi eszünk már van, hogy nem ragaszkodunk a saját hibáinkhoz, sőt az internetről szóló nemzeti konzultációval, illetve annak reménybeli eredményével még valami hasznos is kijöhet a dologból. Azt nem ígérhetem, hogy a jövőben nem fogunk hibákat elkövetni, de arra bizton számíthatnak a magyarok, hogy ezután is meg fogjuk hallani a hangjukat, és meg fogjuk hallgatni a véleményüket. Az is fontos tanulság, hogy a hibázás lehetősége ne rettentsen vissza bennünket a döntésektől, ne eredményezze azt, hogy egyszer csak menekülni kezdünk a felelősség elől, és ne eredményezzen felelősséget el- és áthárító magatartást, túlzott kockázatkerülést, politikai semmittevést vagy alibizést. A tévedés és a hibázás lehetősége – amely a mi szakmánk törvényszerű velejárója – ne metssze vissza a bátorságunkat, ne metssze vissza a fantáziánkat és innovációs képességeinket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mikor volt korábban nulla közelében az infláció?

Mikor volt olyan, hogy a nyugdíjak értékét évről évre sikerült megőrizni, sőt még növelni is?

Mikor volt olyan, hogy egyszerre csökkent alacsonyabb szintre a személyi jövedelemadó, a vállalkozások adója, és a családok adóterhe? Mindez egy tomboló európai válság közepette. Korábban, ha válság, akkor elvették a gyermekek utáni adókedvezményt, és elvettek egyhavi gyedet az édesanyáktól.

Mikor történt meg Magyarországon vagy akár másutt Európában, hogy radikálisan csökkentek a rezsiköltségek?

Mikor volt olyan, hogy az óvodáskorú magyar gyerekek 90 %-a ingyenesen jut napi legalább háromszori étkezéshez?

Mikor volt olyan, hogy a multik és bankok részt vettek volna a közteherviselésben? Az önkéntesség itt nem szempont.

Mikor fordult elő az, hogy az állam igazságot szolgáltatott a megkárosított ügyfeleknek a bankokkal szemben?

Mikor volt korábban a miénk az egyik leggyorsabban növekvő gazdaság Európában?

Az sem fordult elő 23 év óta, hogy annyi embernek legyen munkája, mint most.

És mikor volt olyan Alaptörvényünk, amely magában foglalja nemzeti értékeinket, kiáll a keresztény hagyományaink mellett, védelmébe veszi a házasságot, a családot, a nemzeti összetartozást?

Mikor és melyik országban fordult elő, hogy felére csökkentették a politikusok számát?

Az is először történt a rendszerváltoztatás óta, hogy 3500-zal növeltük a rendőrség létszámát.

És olyanra sem emlékszem, hogy Budapest buszparkját néhány év alatt gyakorlatilag teljesen lecserélték volna.

Mikor volt olyan, hogy mi, magyarok határozottan és büszkén kiálltunk az országért és a magyar érdekekért a nemzetközi küzdőtéren?

Olyan sem volt még, hogy Magyarország inkább a saját útján járjon, és újszerű megoldásokat merészeljen kipróbálni. Többen azok közül, akik kezdetben gúnyos megjegyzéseket tettek a mi unorthodox módszereinkre, immár tisztelettel érdeklődnek a recept után. Mára az IMF-től az Európai Bizottságon át a hitelminősítőkig mindenki elismeri eredményeinket.

Csak így hirtelenjében 15 olyan nagy tettét sorolhattam föl Magyarországnak az elmúlt öt esztendőből, amilyenre korábban nem volt példa. 15 kimagasló oszlop, ami azt bizonyítja, hogy ebben a népben van kurázsi, és ebben az országban van fantázia.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Arról is szólni kell ma itt, hogy mindezt milyen körülmények között vittük véghez. Nem felejthetjük el, hogy első perctől komoly nyomás nehezedett ránk. Bírálatok, sokszor durva és agresszív támadások kereszttüzében volt az ország, a kormány, jómagam és munkatársaim. Komoly küzdelmeket vívtunk. Kezdettől tabukat és dogmákat döntöttünk, ha olyan bátrak nem is vagyunk, mint Schmidt Mária, kényes kérdéseket tettünk fel, és egyenesen beszéltünk. Ez merőben szokatlan egy közép-európai nemzettől, tőlünk különösképpen, mert a mi kommunistáink és liberálisaink messze élenjártak a meghunyászkodásban és az elvtelen alkalmazkodásban. Így tőlünk a világ sajnos ehhez szokott hozzá.

Bevallhatom, hogy engem is meglepett, ami ez után történt, mert a magyarok három választáson hangosan és egyértelműen megerősítették a kormány politikáját, azt az utat, amin 2010 óta jár az ország. Azt gondoltam – talán nem én voltam az egyetlen, aki úgy vélte –, hogy ez a világos üzenet – egy időre legalábbis – lecsillapítja a kedélyeket, és nyugodtabb mederbe tereli a dolgokat. Nem így történt. Még a korábbinál is hevesebb támadás és vagdalkozás kezdődött. Ráadásul mindenfelől egyszerre. De hozzászokunk lassan, és úgy vagyunk ezzel, mint a viccbéli székely őrmester, aki örült annak, hogy körbevették a zászlóalját, mert így legalább mindenfelé lehet támadni. Erről szólt életünk legutolsó fél éve.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Negyedszázad nagy idő, mindenkin otthagyja a nyomait. Ezt a tükör – a férfiaknak legalábbis – minden reggel könyörtelenül megmutatja. Ha az embernek ezt valahogy sikerülni elkerülnie, akkor a felnőtt korba lépő gyermekei emlékeztetik erre. Sok minden változhat és változik is 25 év alatt. De van, ami nem változik. S arra, ami nem változott 25 év alatt se, arra mi, rendszerváltók büszkék lehetünk, és büszkék is vagyunk. Mi voltunk, s mi vagyunk a szabad és független Magyarország hívei. Azok voltunk a kommunizmus alatt is, a rendszerváltáskor is, és ezt képviseljük most is. Mi vagyunk azok, akik számára Magyarország szuverenitása nem lehet alku tárgya. Mi szabad és független Magyarországon akarunk élni, amely a nyugati civilizáció része, egyenrangú és megbecsült tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak. És itt, kedves Barátaim, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ejtsünk szót az európai uniós tagság kérdéséről.

A baloldal mélyrepülése okán most a jobbszél pártja tűnik a vezető ellenzéki erőnek. Hogy ez a királyság pünkösdi-e, majd eldönti az idő, de nekünk most kell világossá tennünk: bármilyen kérdésben kész vagyok kritizálni az Európai Uniót, kész vagyok vitát folytatni a brüsszeli bürokratákkal, de azt határozottan ellenzem, és azt javaslom, harcoljunk is ellene, hogy bárki is az Európai Unióból vagy a NATO-ból való kilépés irányába terelje az országot. Igaz, olykor borzalmas ötletek, őrültséggel határos javaslatok jönnek felszínre az uniós bürokrácia gépezetéből, és az is igaz, hogy vérlázító igazságtalanságoknak sem vagyunk híján, de nekünk, magyaroknak ez a családunk, amit jobbítani érdekünk, elhagyni nem. Nem válunk. Hasonlóképpen annak is jó oka volt, hogy beléptünk a NATO kötelékébe. Védeni akartuk magunkat, és akarjuk ma is a keleti katonai fenyegetésekkel szemben, de azt elemi érdekünknek tartom, hogy jó gazdasági kapcsolatokat tartsunk fönn Oroszországgal. Nem szabad elfelejtenünk, amit a kommunisták és a szovjetek tettek a népünkkel, a szellemünkkel, a kultúránkkal és az életmódunkkal, de ugyanígy érvényes egy másik igazság is: egy olyan nemzet vagyunk, amelyiknek erős gazdasági kapcsolatai vannak a modern Oroszországgal, és kritikus fontosságú a jövőnk szempontjából, hogy egyike legyünk azoknak a nemzeteknek, ahol virágzik a Kelet és a Nyugat közötti kereskedelem. Ez a magyar nemzeti érdek. Talán a németek logikája itt az ésszerű. A németek felismerték, hogy fontos a legmagasabb szintű gazdasági kapcsolatok fenntartása Oroszországgal, és közben a szabadság legmagasabb szintű támogatása Nyugaton.

Az itt ülők mindnyájan tudják, hogy most komoly nézetkülönbség van köztünk és az unió bürokratái között. Erről is kell beszélnünk néhány szót. A bevándorlásról van szó. Azok közé az országok közé tartozunk, akik a lehető legerőteljesebben kritizáljuk azt az új bevándorlási szabályozást, amelyet Brüsszel próbál ráerőltetni Magyarországra és a többi országra. Reméljük, hogy Brüsszelben meg fogják hallani, és meg fogják érteni az érvelésünket. Aki el akarja venni alapvető jogomat, hogy megválasszam, kit engedek be a házamba, az otthonomba, a hazámba, az nem jót akar nekem, hanem rosszat. A legelemibb önvédelmi eszközömtől akar megfosztani. Márpedig ahogy az egyént, úgy a közösséget sem foszthatjuk meg a legelemibb jogaitól. Ez a mi dolgunk, a mi kérdésünk, a mi jövőnk, a mi hazánk, és a jövőről is nekünk kell dönteni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tagjai vagyunk tehát egy népes családnak, ahol időről időre viták vannak. Különlegesen érzékeny egyensúlyi helyzetben vagyunk, de amikor egyensúlyozunk, Magyarország jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy a lehető legjobb minőségű kapcsolatot tartsuk fenn a legnagyobb partnerekkel. Azt akarjuk, hogy Magyarország sikeres legyen. Azt akarjuk elérni, hogy minden nagyhatalom abban legyen érdekelt, hogy Magyarország sikeres országgá váljon. Egyesek szerint ilyen politika nem lehetséges. Aki ezt állítja, szerintem nem ismeri a Nyugatot, ugyanis minden nyugati ország ilyen politikára törekszik. Van, aki több, és van, aki kevesebb sikerrel. Az a külpolitikai gondolkodásmód, amely a nemzetközi kapcsolatok különböző irányzatait, különböző irányait egymást kizárónak tekinti, valójában a kommunizmusból itt maradt örökség, és szerintem eljárt felette az idő. Úgy is fogalmazhatok, át kell vezetnünk Magyarországot a saját érdekek és saját célok nélküli világból a saját nemzeti érdekek és célok világába. Úgy látom, bár éles viták árán, hazai és nemzetközi viták árán, de ez mára sikerült is.

Ehhez egy dolog kellett: bátorság. Mert ez, hogy mi ezt megtegyük, senkinek sem érdeke – rajtunk kívül. Csak és kizárólag Magyarország érdeke. De ez számunkra éppen elegendő ok és érv. Létezik egy baloldali kritikai érvelés, amely a bátor kiállást feleslegesnek, ugrálásnak és célszerűtlennek tartja. Ez rávilágít a polgári és a baloldal közötti lényegi különbségre. A mi felfogásunk szerint ugyanis bárki lehet boldog. Az is, aki szép, és az is, aki csúnya, az is, aki öreg, és az is, aki fiatal, csak az nem lehet boldog soha, aki gyáva.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Van itt még valami, amiről szót kell ejtenem. Az előző kormányzat, mint Őszöd óta tudjuk, saját bevallása szerint is becstelennek bizonyult. Mi a Fideszben és a Kereszténydemokrata Néppártban keményen dolgoztunk azért, hogy olyan kormányzatot hozzunk létre, amelyre az emberek büszkék lehetnek, mert megüti azt az erkölcsi mércét, amit ez a nép megérdemel. Ezért nem szabad hagyni senkinek sem kívül, sem belül, hogy akár így, akár úgy, aláássa az emberek belénk vetett bizalmát. Nehéz megmondani, mi is a célravezető módszer arra, hogy elhárítsuk a bizalom aláásásának kísérleteit? Melyek a jó, értelmes és eredményes eszközök? És mi az, ami csak reménytelen szélmalomharchoz vezet? Az biztos, hogy erre sok energiát, intellektuális és politikai erőt kell fordítanunk úgy, ahogy ezt más nyelvezetben az előbb Boross Péter miniszterelnök úrtól hallhattuk. De legalább ilyen fontos, hogy néhány erkölcsi elvet és mércét visszatérően megerősítsünk.

Senki sem állhat a törvények fölött, és senki sem élhet vissza a helyzetével és a hatalmával. Senki. De azt sem fogadjuk el, hogy merő irigységből támadjanak embereket azért, mert bátrak és sikeresek. Azért, mert többet tesznek, és többet érnek el. Hiszen mi éppen erre akarunk sarkallni, ösztönözni mindenkit. Legyenek ambíciói, tervei, tegyen többet, és érjen el többet. Figyeljék meg, amint az ország életében megjelennek az első eredmények, amint vannak sikerek és sikeres emberek, az irigység is azonnal felüti a fejét. Az irigység kultúrája kommunista örökség. Ráadásul a szélsőséges pártok előszeretettel építenek erre politikai programot. Minden sikeres emberről megpróbálják bebizonyítani, hogy valójában a Fidesz embere, esetleg a kereszténydemokratáké, és ezért, csak ezért lehet sikeres. A helyzet tehát nem egyszerű. Azt javaslom, hogy itt is találjuk meg a helyes egyensúlyt. Ne fogadjuk el, hogy bárki visszaéljen a helyzetével és az erőfölényével, de azt se hagyjuk, hogy az irigység megint lehúzzon minket a kisszerűség, kishitűség és a sikertelenség mocsarába.

A bizalom megszerzéséért sokat kell dolgozni. Mi megdolgoztunk érte. Most azt kell megértenünk, hogy nem elég jól végeznünk a munkánkat, a bizalom megtartásáért külön is meg kell dolgozni. Végére kell járni a vádaskodásoknak, és zéró toleranciát kell érvényesíteni minden visszaéléssel és minden alaptalan rágalommal szemben egyaránt. A bizalommegtartás munkájának is megvan a maga üteme, fortélya és módszere. Úszni kell, nem kapálódzni, de azt kitartóan. Ebben az ügyben, ami emberileg lehetséges, meg is fogjuk tenni. Azért vagyunk kormányon, hogy az embereket szolgáljuk. A mi kormányunknak továbbra is Magyarország lesz az első. Ne szégyelljük kimondani: a valaha volt legjobb kormánya akarunk lenni minden magyar embernek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Öt éve kormányzunk egyfolytában. Mindenki láthatja, hogy nincsenek különleges képességeink. Azt hiszem, talán egyetlen dolog van, amiben kiemelkedőt tudunk nyújtani. Úgy gondolom, kevesen vannak, akik olyan elszántan hisznek Magyarország és a magyar emberek sikerében, és annyira akarják azt, mint mi. Sokan sok mindent vethetnek a szememre, de ezt az egyet, ezt a meggyőződésünket, sőt szenvedélyünket senki sem vitathatja el. Szoktak azzal vádolni, hogy szenvedélyes hatalomvágy vezet bennünket. Akik ezt mondják, talán félreértik a magyar történelmet, és talán félreértik benne a polgári, nemzeti, keresztény politikai közösségünk történetét. Az igaz, hogy valóban van egy közös szenvedélyünk, talán rabjai is vagyunk. Ezt a szenvedélyünket úgy hívják, hogy Magyarország. De a mi szemünkben ez nem hiba, hanem erény. A mi számunkra Magyarország és a magyar emberek sikere nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. Ez a mi politikai közösségünk meghatározó meggyőződése.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül nem maradt más, mint egy fontos kérdés. Mi következik mindabból, amit eddig elmondtam? Abból indulunk ki, hogy lezártunk egy korszakot. Nagy változásokat és nagy tetteket vittünk véghez. Azt is mondhatnám, hogy fontos és nagy kérdéseket zártunk le. Eltakarítottuk a romokat, elhárítottuk a múltból itt maradt akadályokat, végigvittük és befejeztük a rendszerváltást. Most jutottunk oda, hogy végre azzal foglalkozzunk, amiért az egészbe közel három évtizede belevágtunk, vagyis eljött az ideje, hogy megvalósítsuk közös célunkat, a polgári berendezkedést. 30 éve még úgy gondoltuk, hogy ehhez elég, ha a szovjet katonák elmennek, átállunk a demokratikus többpártrendszerre és a piacgazdaságra. Ma már tudjuk, hogy a dolog ennél bonyolultabb, és azt is tudjuk, hogy a polgári berendezkedés nem pusztán eszméket jelent.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Van egy politikai tantörténet, miszerint egy vezető politikus meglátogat egy öreg nénikét a külvárosban, és a kamerák előtt megkérdezi, hogy támogatja-e az atomprogramját, mire a néni: „én támogatom, ha előtte kiirtja a házunkból a patkányokat.”

Hölgyeim és Uraim!

Az öreg hölgynek igaza van. Fontosak a nagy és magasba törő célok, de a politika értelme mégiscsak az emberek mindennapi boldogulása, gondjuk és bajuk enyhítése. Nekem volt alkalmam kiismerni azokat a veszélyeket, amelyek egy mégoly sikeres kormányra is leselkednek. A legnagyobb hiba, amit egy kormány elkövethet az, hogyha belefeledkezik a kormányzás munkájába, ha hagyja, hogy a kormányzás elvonja a figyelmét az emberektől. Bármilyen nagyszerű intézkedést hozhat egy kormány, hogyha közben elsodródik a mindennapi élettől. Én sem hagyhatom, mi sem hagyhatjuk, hogy a kormány beletemetkezzen a kormányzás nagy kérdéseibe, és az emberek úgy érezzék, nem az ő kérdéseikre keressük a választ, nem az ő boldogulásuk, nem az ő biztonságuk, nem az ő életük a legfontosabb kormányzati ügy. Ezért voltak nemzeti konzultációk az előző ciklusban, és ezért indítottunk most újabbat a bevándorlás témájában, és ezért fogunk a jövőben is konzultációt hirdetni minden fontos ügyben, amit az élet elénk hoz. Mi a nemzeti konzultáció kormánya vagyunk, és a nemzeti konzultáció kormánya is maradunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A polgári berendezkedés sok mindent foglal magában, de a lényege, a szíve közepe mégiscsak az, hogy emberközeli, emberléptékű. A polgári berendezkedés azt jelenti, hogy a politika nem odafönt történik, messzi, elvont ideák és mégoly fontos makromutatók világában, hanem bekopog az emberekhez, és az ő gondjaikra keresi a választ. Most, hogy a nagy ügyeket, a válságkezelést és a romeltakarítást befejeztük, egy új szakaszt kell nyitnunk. Az új szakasz hangsúlyáthelyezést is jelent. A 2016-os költségvetés már erről szól. Mindenki léphet egyet előre. Most a hangsúlyt a minőségre, az életminőségre, a polgári életminőség megteremtésére kell áthelyeznünk. A polgári kormányzás azt jelenti, hogy a munkába igyekvő, bérből és fizetésből élő emberek számára akarjuk otthonosan berendezni az országot. Most az a feladat következik, hogy kényelmesebb és jólesőbb életkörülményeket teremtsünk azok számára, akik munkából élnek, és így akarnak egyről a kettőre jutni.

De, tisztelt Hölgyeim és Uraim, van itt valami, amit nem cselezhetünk ki, vajon élhet-e egy magyar ember, egy munkáját minden nap becsülettel elvégző magyar ember olyan kényelmesen, olyan kiegyensúlyozottan, ahogy egy spanyol, egy osztrák, egy francia vagy egy német ember él? Valljuk be, hogy erre a kérdésre Magyarországon mindig gunyoros ajakbiggyesztés és legyintés volt a válasz.

Még a polgári Magyarország hőskorában, a reformkorban is így jajdult fel Szemere Bertalan: „Az angol nemcsak a szavat, 'comfort' bírja, de azt, mit jelent, s nekünk nemcsak a szó hiányzik, de a dolog is.” A legnagyobb magyar, Széchenyi István is arról írt, hogy a magyar sohasem érezhette még comfortable magát, így nem is igazán értheti, mit jelent belakni egy otthont és egy házat. Mára azonban, tisztelt Hölgyeim és Uraim, eljutottunk odáig, hogy végre kitűzhető és látótávolságban lévő cél lett az, amire korábban lemondóan kellett legyintenünk. Célba vehetjük azt az életet, ami a korábbi évtizedekben legfeljebb elérhetetlen álom volt egy átlag magyar ember számára. Néhány évig még nem fogunk annyit keresni, mint a németek vagy a franciák, de elkezdhetjük, mi is elkezdhetjük berendezni végre az országunkat úgy, hogy abban egyre kényelmesebb, egyre jólesőbb érzéssel élhessen mindenki. A megreformált gazdaság teljesítőképességére, úgy látom, lehet építenünk. Mindenki tudja, hogy a mindennapokban ma is velünk vannak még olyan jelenségek, amelyek megkeserítik az emberek életét. A polgári berendezkedés azt is jelenti, hogy megvédjük az embereket a mindennapi bosszúságokkal szemben, éppen ezért a bürokrácialeépítési programjainktól különösen sokat várok e tekintetben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

És végül a polgári berendezkedés azt is jelenti, hogy Magyarország magyar ország lesz. Kis betűvel, két szóban. Ez azt jelenti, hogy első a magyar emberek biztonsága, boldogulása és jóléte, és mindent ehhez igazítunk. Mindazoknak a boldogulása és jóléte, akik teszik a dolgukat, viszik a gyereket az iskolába, gondoskodnak a családjukról és törődnek a szüleikkel. Talán nem harsány a hazaszeretetük, de tudják, hogy Magyarország a hazájuk, és kiépítik maguk körül a hétköznapi patriotizmus világát, amely mindig is a magyar nemzet legnagyobb megtartó ereje volt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A jövőre vonatkozó ambícióink szégyentelenül nagyok. Nem egyszerűen még több munkahelyet akarunk, a teljes foglalkoztatottság a célunk: mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni akar. Több munkahely, kevesebb adó, támogatás a családoknak, nagyobb rend, de kevesebb szabály, kényelmesebb élet, büszkeség és kiállás önmagunkért. Ez volna hát a polgári berendezkedés.

Van itt még valami, ami logikusan következik az eddig elmondottakból. Az elmúlt öt évben a kormányzás kulcsszava az erő volt. Egy végzetesen legyengült, sőt legyengített országot kellett fölerősíteni. Érthető, hogy az volt a legfontosabb, hogy legyen erős vezetése az országnak. Ez sikerült, és Magyarország ma már megáll a lábán. Az erős vezetés persze ezután sem gyengülhet el, mert egy könyörtelen és sodró versenyben kell helytállnunk, ahol gyors és határozott döntések is kellenek, de ma már nem az erő a legfontosabb. Mostantól a kormányzás kulcsa a figyelem. Odafigyelés az emberekre, odafigyelés a mindennapi életre. Ne tévedjünk el, ez talán még nehezebb munka lesz.

Az ötéves évforduló jó alkalom arra, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy mindenkinek megköszönjem azt a támogatást, amit eddig a kormánynak nyújtott. Azoknak is, akik már 25 éve, azoknak is, akik 1998 óta, és azoknak is, akik az elmúlt öt évben támogattak bennünket. Számítunk Önökre, és szükségünk is lesz az Önök támogatására.

Tisztelt Boross Péter miniszterelnök úr! Tisztelt Matolcsy György elnök úr! Kedves Mária és Zoltán!

Köszönöm, hogy együtt lehettünk ma itt Önökkel.



Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!” 


Nagyon sok mesterlövész utazott Budapestre



Katonai és rendőr mesterlövészek világversenyét rendezi Magyarország. A rendezvény vasárnap kezdődik, hetven csapat indul.
Tizennyolc ország katonai és rendőr mesterlövészei vesznek részt a vasárnaptól keddig tartó, Magyarország által rendezett világversenyen.
MTI Fotó: Beliczay László


A XIV. Rendőri és Katonai Mesterlövő Világkupa megnyitóját vasárnap 9 órakor tartják Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Rendészeti Szervek kiképzőközpontjának nagytétényi lőterén. Megnyitó beszédet mond Meichl Géza rendőr dandártábornok, majd 10 órakor megkezdődik a verseny.

A verseny katonai napja hétfőn 8 órakor kezdődik a táborfalvi lőtéren, majd kedden lesz a rendőri nap.






Haláltábor hazánkban




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése