2015. július 1., szerda

Rendet rakni, hogy a fejekben is rend legyen



Rendet rakni, hogy a fejekben is rend legyen


Rózsadombi luxusvillában tengeti gondtalan életét Biszku
  • A szomszédjai is utálják 
  • Mit vagytok úgy oda a Pintér gyilkosság Bt – je több 

  • hullát hagyott a magyar ugaron mint Biszkuék a 

  • vészkorszakban , és eddig bűntelenül megúszták , pedig 

  • kitalálták a hármas csapást is .

  • 2012-09-11 20:31 
    Deres.tv
    II. kerületi, rózsadombi lakásában eddig háborítatlanul élhette a jómódú nyugdíjasok mindennapjait Biszku Béla, Kádár egykori belügyminisztere, az állampárt 56-os megtorlásokért és sortüzekért felelős vezetője.

    1992-ben, már az MSZMP megszűnte után vásárolta a most több tízmilliót érő ingatlant a kommunista gyilkos. Biszku aktív sportoló volt, a pasaréti Vasas-pályára járt teniszezni, bevásárlásait is gyakran maga intézte a közeli luxus-bevásárlóközpontban, s gyakran ült új Suzukija volánja mögé.

    A közelmúltban még érvényes fegyvertartási engedélye is volt, így lehet, hogy a nála talált lőszerek miatt nem vonják felelősségre. Az ügyészség most azonban az együtt 51 halálos áldozatot követelő 56-os salgótarjáni és budapesti, Nyugati téri sortűz elrendelése miatt háborús bűncselekménnyel gyanúsítja, amelyért akár életfogytiglanit is kaphat.

    Biszku nem nyitott ajtót riportereknek, ám a környezetében élők mind tudják, hogy kicsoda, ahogy azt is, milyen múltat cipel a vállán. Szomszédai egyáltalán nem kedvelik, de hogyan is lehet szeretni egy olyan embert, aki magyarok haláláért felelős.

    Közvetlen szomszédja, Zs. László nyugalmazott vegyész doktor. Azt mondta: napokig tudna mesélni róla.

    - Az apósom az egykori Bajcsy-­Zsilinszky kórház gazdasági igazgatója volt. 1957-től Biszku minden héten magához hívatta, számon kért rajta minden egyes fillért, olyan stílusban beszélt az apósommal, amitől az folytonos stresszben élt. Egyetlen év leforgása alatt elvitte egy szívinfarktus! Tudom, hogy képtelenség bebizonyítani, de az életemet teszem rá, Biszkunak köszönheti, hogy ilyen szerencsétlenül végezte - mondta az idős úr.

  • Nem bocsátanak meg a salgótarjániak

    Salgótarján - Aki ezt látta, az sem felejteni, sem megbocsátani nem tud - mondta Bérczes Mihályné Anikó (74) az 56-os vásártéri mészárlás helyszínén, Salgótarjánban.

    - Békés tüntetésnek indult, napsütéses délelőtt december 8-án fegyvertelenül állt meg a tömeg a géppisztolyos ávósok sorfala előtt a megyeházánál. Hirtelen három oldalról kezdtek záporozni a golyók, még a tetőkről és tankokról is. Ártatlanokat mészároltak le: kórházba szülni igyekvő asszonyt, pólyával a kezén. Egy férfit, hóna alatt két kenyérrel, hátba lőttek.

    Deme Attiláné Éva (82) csak hajszál híján menekült meg.

    - Két gyermekemet vittem haza az óvodából a tüntetés hírére, és amikor az első lövések eldörrentek, beszaladtunk egy kapualjba, ahogy libbent a kabátom, végiglyuggatták a sortűz golyói - mesélte. Szerinte többen haltak meg, mint 46-an.

    - Annyi halott volt, hogy a kórház halottas pincéje megtelt, előtte fektették sorba a halottakat. Több mint 80 halottat láttam - mesélte. - Faragó Lászlóné anyakönyvvezetőnek megparancsolták, hogy a halotti bizonyítványokon betegségeket tüntessen fel a halál okaként. Amikor ezt megtagadta, kirúgták, a férjét pedig elhurcolták, hogy ne beszéljen - állítja a szemtanú.
    (Blikk nyomán Deres.tv) 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Tánczos: tisztán állok majd Isten színe elé 

2012-09-16. 10:00 Kuruc.info
Egy rendőrségi közlemény robbantotta ki négy­éves önkéntes száműzetéséből Tánczos Gábort, aki sokak szerint ártatlanul ült kilenc és fél évet. Az istenfélővé lett férfi furcsállja, hogy saját szakértőjének sem hisz a hatóság.

Kilenc és fél évnyi rabság után, 2008-ban szabadult a 11 esztendős H. Zsófi megöléséért elítélt Tánczos Gábor. A fiatalember az­óta édesanyjával él körmendi otthonukban, kerüli a sajtónyilvánosságot, a zaklatott időszak után nyugalmat akar. Csütörtökön dr. Lépold Józsefné írásszakértő arról beszélt, hogy biztos a férfi ártatlanságában, s tudomása szerint a Tánczos-aktákat ötven évre titkosították.

Az ORFK közleménnyel reagált, szerintük Lépoldné állításai a rendőrség lejáratására irányuló hangulatkeltésként értékelhetők, vizsgálják, milyen jogi lépéseket tehetnek a szakértő kijelentéseivel kapcsolatban. Tán­czos Gábor úgy érezte, most neki kell megvédenie Lépoldnét.

Alább a Borsonline interjúja:
- Miképp értékeli az ORFK reakcióját?

- Tudomásom szerint Lépold Józsefné évtizedek óta segíti a rendőrség munkáját, több ügyet ő oldott meg, elismert szaktekintély, aki a ­gra­fológiai társaság elnöke is volt. Furcsa, hogy egy ilyen ember szavát megkérdőjelezik, már csak azért is, mert tudtommal az én ügyemben is a rendőrség kérte fel Lépoldnét szakvéleményezésre.
- Ön szerint valóban titkosították a gyilkosság aktáit?

- Szabadulásom után próbáltam kikérni a teljes iratanyagot, de nem kaptam meg. A bíróság kegyeleti és személyiségi jogokra hivatkozott, én azonban úgy értékelem, egyszerűen nem akarták, hogy mindenbe betekintést nyerhessek. Mi ez, ha nem titkosítás?
- Hisz még benne, hogy bizonyíthatja az ártatlanságát?

- Hívő ember vagyok, a hitem ad erőt. Jézus azt mondta: a világon nincs olyan rejtett dolog, nincs olyan titok, ami ki ne derülne egyszer. Egyszer eljön az ítélet napja, és akkor kiderül, hogy én maradok állva vagy azok, akik ellenem dolgoznak.
- Hogyan telnek a napjai?

- Nyelveket tanulok, sokat internetezem és olvasok. Az utcára akkor mozdulok ki, amikor megsétáltatom a kutyámat. Néhány ismerőssel tartom a kapcsolatot, velük találkozom is néha. Előfordul, hogy ismeretlenek is megszólítanak az utcán és az ügyemről kérdeznek. Zaklatásban szerencsére nem volt részem.
- Elvetette a gondolatot, hogy külföldön kezdjen új életet?

- Megtehetném, hiszen több nyelven beszélek, és egy nagyon kedves ismerősöm is várna rám. Róla bővebben nem szeretnék beszélni. De végül mindig arra gondolok, hogy én bizony nem menekülök el.
- Álmodik a börtönnel?

- Nem, szerencsére nem. Pedig az idegeim a börtönévek alatt felmondták a szolgálatot. Pszichés alapon alakult ki nálam az epilepszia, ez okozta az ájulásaimat, amelyek néha manapság is előfordulnak. Az életemben minden rosszat az okoz, hogy gyilkosnak bélyegeztek. Mindent elkövettek, hogy tönkre tegyenek, még a Natascha Kampusch-üggyel és a gyulai kislány, Szathmáry Niki megölésével is próbáltak összefüggésbe hozni. Pedig nem vagyok gyilkos, soha nem bántottam senkit.
(Borsonline nyomán)

Kapcsolódó:
- Tánczos-ügy: korábban megverték a grafológus szakértőt is
- Grafológiai szaktekintély: Nem Tánczos Gábor a gyilkos, megvan az elkövető, de 50 évre titkosították 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Orbán is boldog új évet kívánt a zsidóknak 

2012, szeptember 17 - 18:11 MTI - 
barikad.hu
A magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a zsidó közösség méltósággal és nyugalommal ünnepelhesse a zsidó újévet - írta Orbán Viktor miniszterelnök a ros hásáná alkalmából a honlapján közzétett levelében.

A kormányfő úgy fogalmaz: "ahogy Önök ezen a napon megújítják az Örökkévalóval kötött szövetségüket a világ létezésére és újjáteremtésére, engedjék meg, hogy a valamennyiünk közös akaratából alapjaiban megújuló Magyarország kormánya nevében biztosítsam Önöket államalapítónk, Szent István szellemében arról, hogy hazánkban valamennyi nemzeti, etnikai, vallási kisebbség tiszteletet és megbecsülést élvez".

A zsidó újév - héberül ros hásáná - vasárnap este köszöntött be, ekkor kezdődött el a zsinagógai 5773. esztendő. 

Orbánnak talán Táncos Gábortól kellene bocsánatot kérni, mert az ő keze is benne volt a fiatal ember bebörtönzésébe, hol ott tudjuk egy büdös sátánista zsidó saktervágással végzett a kislánnyal , de mint tudjuk a rohadék zsidót nem lehet megbüntetni hazánkban. Ezért ha bajotok van velük egyszerűen egy saktervágással oldjátok meg a problémát , és menjetek tovább mint ha mi sem történt volna. Majd azt fogják hinni, hogy egy zsidó tévesztette el az emberét, így nem gojt metszet nyakon. Így kérjük Orbántól, mondjon egy imát, - boldog feltámadást a saktervágással megölteknek a zsidó új év alkalmából- csak utána kívánjon boldog új évet a zsidó anyukája nevében, de ne a nép nevében.



A rendőrség szerint Lépoldné hazudott a 

Tánczos-ügyről 

Feljelentették a grafológusnőt - írja a Magyar Nemzet

Becsületsértés miatt feljelentést tett a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Lépold Józsefné grafológus ellen, aki a napokban több televíziós csatornának is azt mondta, hogy az 1998-as körmendi gyermekgyilkosság mára már szabadlábon lévő elkövetője, Tánczos Gábor valójában ártatlanul volt börtönben, a valódi tettest máig fedezik a hatóságok. Azt is közölte, hogy az ügy aktáit ötven évre titkosították az illetékesek.
A rendőr-főkapitányság szóvivője szerint Lépodné nagy nyilvánosság előtt tett valótlan kijelentéseket a hatóságok egykori munkájáról, ezért becsületsértésért magánindítványt terjesztettek be a bíróságnak, amely a későbbiekben dönt majd arról, hogy szabálysértési vagy büntetőeljárást indít-e a történtek miatt.

Tánczos Gábort 13 év szabadságvesztéssel sújtották annak idején, de kilenc év börtön után hazatérhetett Körmendre. Tánczos nemrégiben nyilatkozott a Borsnak, miszerint tisztán áll Isten színe elé. 

No de ennyire el van zsidósodva az igazságügy , hol van ott egy magyar gyerek, kinek építjük ezt az országot, a lökött zsidóknak , nem csoda ha úgy kezelik a magyart, - ,, ha nem tetszik el lehet ballagni,, - Had mondjak valamit húzzatok anyátokkal farkszíjat, és a Pintérrel az élen a becsületrendű görény zsidóknak bunkója kövesse a menetet, és meg sem álljanak az ígéret földjéig , ott verjenek sátrat , és a palesztinok mészárolják le mint betolakodókat. Így megtisztul az igazság szolgáltatásunk , és talán nem hirdetünk kárpótlást héberül , hogy a gyengén beszélő magyarság is megértse mi folyik ebben az országban . A megtisztulás megünneplésének tiszteletére metszétek el a rabló Kóka nyakát úgy sakterosan.



Miért éppen Presser Gábor? 

Inkei Bence Rónai András 2012. 09. 18., 23:24 
quart.hu
Az idén először és utoljára nyilvános, hogyan díjazza a zeneszerzőket és dalszövegírókat a saját jogvédő egyesületük alapítványa. Miért Presser és Bródy kapja a legtöbbet a könnyűzenei szerzők közül? Miért nem kap egy fillért sem Nagy Feró vagy Szikora Róbert? Támogatja-e a szakma a fiatalokat, és ha igen, hogyan? Van-e bárki másnak köze hozzá, hogyan osztják el a jogdíjaikat a szerzők?

Az Artisjus által alapított, ám attól függetlenül működő Artisjus Zenei Alapítvány "civil kultúratámogató szervezetként" határozza meg magát, és többféle támogatást nyújt a szerzőknek. Az évente 500 milliós nagyságrendű összeggel gazdálkodó alapítvány a premizálási alapjából évente részesít járadékszerű támogatásban zeneszerzőket és dalszövegírókat, akik listáját most először tette fel a honlapjára. A névsor kisebb indulatokat is kiváltott, zenészkörökben és internetes fórumokon egyaránt. Az alapítványt az idén jogszabály kötelezte arra, hogy hozza nyilvánosságra a listát, amelyben kisebbségben vannak a könnyűzenei szerzők - ám a komolyabb érdeklődést ők váltották ki.

A sorban milliós összegek éppúgy szerepelnek, mint tízezres nagyságrendű támogatások, és megtalálható rajta a magyar popélet számos ismert szereplője. Közülük a legnagyobb (hárommillió forint feletti) támogatásban Presser Gábor, Bródy János és Sztevanovity Dusán részesültek, de milliós összeg szerepel a magyar pop-rock számos egyéb, intézménynek számító neve mellett is, Demjén Ferenctől Dés Lászlón át Bereményi Gézáig vagy Szörényi Leventéig. Ugyanakkor meglepő hiányzók is vannak: Nagy Feró, Kóbor János, Benkő László, Szikora Róbert vagy Slamovits István és Pataky Attila nevét is hiába kerestük, pedig ők nemcsak előadóként ismertek. A fiatalabb generációt ebben a táborban csak Lovasi András képviseli, és a kisebb összegben részesülők között is csak az övénél eggyel fiatalabb korosztályt találjuk: a Kardos-Horváth János, Tariska Szabolcs vagy Bérczesi Róbert fémjelezte harmincas nemzedék látható főként. (Egyébként először egy olyan táblázat került nyilvánosságra, amelyen nem szerepelt az összes támogatott, hanem csak azok, akik már fel is vették a pénzt, ami további értetlenséget okozott. Az alapítvány azóta korrigálta a hibát, már a teljes névsor olvasható a honlapon.)

Nem állami pénzből, saját erőből

Az indoklás szerint a kuratórium évente "prémiumban részesíti azokat a folyamatosan és színvonalasan alkotó zeneszerzőket és szövegírókat, akiknek műveit bemutatják, illetve gyakran játsszák, továbbá a szakma és a műfajuk iránt érdeklődők körében széles körű elismerést váltottak ki", ráadásul az indoklások szerint mindezt a szolidaritás elve alapján teszi. Az indulatokat az váltja ki, hogy az említett zeneszerzők és szövegírók többsége abból a körből kerül ki, amely amúgy is sikeres. Többen is azzal érveltek, a legtöbb támogatásban részesülők amúgy is folyamatosan jelen vannak a médiában, ráadásul akkor voltak a legsikeresebbek, amikor még komoly lemezeladásokra is számíthattak. Ezzel szemben a tényleg csak pár éve pályán lévő zenészek sérelmezik, hogy amúgy is nehezebb helyzetben vannak a ma már egyáltalán nem létező lemezeladások miatt, és a saját érdekvédelmi szervezetükként is működő szerzői testület sem feltétlenül őket segíti.
(...)
Teljes cikk: 
quart.hu 
Olvasó megjegyzése:
A fenti magyarázkodás természetesen nem fedi a valóságot.
A fent említettek közül azok kaptak díjazást, akik zsidó származásúak (Presser és Bródy), és azok akik nem a kiválasztottak közé soroltatnak - természetesen nem.(Nagy Feró és Szikora Róbert) 
De még az omegás Kóbor Laci is kimaradt, mert több a bőre a kelleténél.
Viszont zsidó muzsikusaink nem panaszkodhatnak. (klasszikus zenészek is felsorolva):
A lista nem teljes, az összegek Ft-ban értendők:
WOLF PÉTER 2 818 984
SUGÁR MIKLÓS 2 866 036
PRESSER GÁBOR 3 342 124
MÜLLER PÉTER 1 409 334
MADARÁSZ IVÁN 3 175 022
LOVASI ANDRÁS 1 533 687
LENDVAY KAMILLÓ 4 101 980
HOLLÓS MÁTÉ 2 615 681
HEILIG GÁBOR 953 373
GRYLLUS DÁNIEL 1 032 304
GERENDÁS PÉTER 942 008
GESZTI PÉTER 870 471
GALLA MIKLÓS 533 216
FÖLDES LÁSZLÓ 1 326 432 (HOBo)
FÁBRI PÉTER 1 865 295
DÉS LÁSZLÓ 2 183 720
DEMJÉN FERENC 2 051 586
DARVAS FERENC 1 985 200
BRÓDY JÁNOS 3 350 543
BORNAI TIBOR 1 994 412 (KFT)
BÓDI LÁSZLÓ 864 824 (Republik)
BALÁZS FERENC 436 744


Monumentális megfélemlítés hadgyakorlattal 

Gigászi hadgyakorlattal próbálják megfélemlíteni Iránt Izrael csatlósai

Az utóbbi idők legnagyobb armadája vonult fel a Perzsa-öbölben, arra a lehetőségre készülve, hogy Izrael még az amerikai elnökválasztások előtt megtámadja Iránt. A felvonuló repülőgép-hordozókon becslések szerint több harci gép van, mint amennyit az iráni légierő hadrendbe tud állítani.

Egyes elemzők azt mondják, hogy Izrael nem akar egyedül fellépni Irán ellen, és megvárja az amerikai elnökválasztások kimenetelét. Mások szerint viszont még november előtt le akar csapni az iszlám köztársaságra. 
 
Amerikai bázisoknak otthont adó országok Irán körül - ki fenyeget kit?

Erre a lehetőségre készülve az amerikai és brit haditengerészet és szövetségeseik hatalmas flottát küldtek a Perzsa-öbölbe, ahol a világ tengeri kőolajszállítmányainak nagy része áthalad.

A britek egy sor aknaszedő hajót vonultattak fel, és velük hajózik a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozó is. A szövetségesek az utóbbi idők legnagyobb hadgyakorlatát folytatják le, ezzel gyakorolva nyomást Teheránra. A gyakorlatban 25 ország, köztük Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok is részt vesznek. 
 
A Charles de Gaulle repülőgép hordozó

Az irániak válaszul októberre terveznek masszív hadgyakorlatot. Mint a The Telegraph megjegyzi, Irán modern radarokkal, drónokkal, továbbá repülők és hajók ellen bevethető rakétákkal rendelkezik. Amivel azonban igazán komolyan veszélybe sodorhatja a szövetséges hajóhadat, az mozgékony motorcsónakjainak tömege, melyeket robbanóanyaggal megrakva öngyilkos támadásokra használhat fel.

Szakértők megjegyzik azt is, hogy Irán atomlétesítményei olyan mélyre ásott bunkerekben találhatók, hogy az izraeli bombák nem sok kárt tehetnek bennük.

Közben szabotőrök felrobbantották a legújabb iráni atomlétesítmény vezetékeit. A Fordo-telepet is egy hegyoldalba épített bunkerbe telepítették. Az atomprogram vezetése most elismerte, hogy augusztus 17-én egy robbanás elszakította a közeli Kom városig nyúló elektromos vezetékeket.
Forrás: InfoRádió korrigálva kuruc.info
Emlékeztető: "Ha valaki Európából bírálja Izraelt, akkor felhozzuk a holokausztot, ha pedig Amerikában kritizálja Izraelt, arra azt mondjuk, hogy antiszemita. És a szervezet erős, és sok pénze van, a kapcsolat pedig az amerikai és az izraeli zsidó intézmények között nagyon erős, ők pedig különösen erősek Amerikában..." (Sulomit Aloni, Izrael volt oktatási minisztere) 


Abban az időben egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Betért hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van vendégségben, alabástromedényben illatos olajat hozott. Megállt hátul Jézus lábánál. Sírt, könnyeivel öntözte Jézus lábát, majd hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal. Ennek láttára a vendéglátó farizeus így szólt magában: "Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő." Jézus akkor hozzá fordult: "Simon, mondanék neked valamit." Az így válaszolt: "Mester, beszélj!" "Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte tartozását mindkettőnek. Melyikük szereti most jobban?" "Úgy gondolom az, akinek többet engedett el" - felelte Simon. "Helyesen ítéltél" - válaszolta Jézus. Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: "Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s te nem adtál vizet a lábamra. Ez viszont könnyeivel öntözte a lábamat, és hajával törölgette. Csókot sem adtál nekem, ez meg szüntelenül csókolgatja lábamat, amióta csak bejött. Aztán te nem kented meg fejemet olajjal. Ez meg kenetet öntött a lábamra. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, az kevésbé szeret." Aztán így szólt az asszonyhoz: "Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!" 
Lk 7,36-50 (Horváth István Sándor: Evangelium minden nap)




Tőke Péter: Világbéke vs. Világháború 

Előszó

Ha hiszik, ha nem - sajnos, mi sem hisszük -, megszületett a lehetőség a Földön a világbékére! Egy MT Keshe nevű alapítvány ugyanis kifejlesztett egy olyan új technológiát, amely minden frekvencián meg tudja zavarni, illetve blokkolni képes a kommunikációs rendszereket. Ez valami hasonló lehet ahhoz, ami atombomba robbantásakor mindent elnémít a környékén. Persze ellene már kifejlesztettek olyan szuperhálózatot, amely ilyen drámai helyzetben is működik. Több ennél a Magrav-technológiának nevezett új rendszer, amely képes blokkolni a különféle kommunikációs módszereket nemcsak egyes régiók, hanem távoli pontok között, sőt minimális erőfeszítéssel bármelyik műholdas adatátvitelt is képes leállítani. Négy évvel ezelőtt tesztelték az új háborút megakadályozó rendszert, és fantasztikus, szinte sci-fibe illő volt az eredménye. Ha az új technológiával ,,megcéloznak" például katonai támaszpontokat, anyahajókat, akkor azok nem tudnak parancsokat és jelentéseket küldeni egymásnak. Az alkalmazási terület azonban sokkal széleskörűbb: lőttek a HAARP-nak és a tudatmódosításnak, de a drónoknak is. Az utóbbiak azok a pilóta nélküli robotrepülőgépek, amelyek képesek felderíteni, állandóan megfigyelni, majd meg is semmisíteni például a terroristákat, de az USA egyik államában már rendőri feladatokra is használni kívánják. Képzeljék csak el, hiába keringenek a bolygónk körül a kém-műholdak, információikat nem tudják elküldeni a földi megfigyelő állomásaiknak. De ez a Magrav-tecnológia képes megszüntetni a GPS-t és a műholdas telefonálást is. Az űrbeli és földi mágneses tér megzavarásával, átalakításával, a frekvenciák közömbösítésével éri el a kommunikációs és adatátviteli kapcsolatok megszüntetését. Keshe, a feltaláló az emberi gonoszság, a háborúk és kis országok leigázása ellen fejlesztette ki. Képzeljék csak el, milyen háborút lehet vívni irányíthatatlan repülőgépekkel, tengeralattjárókkal, hadihajókkal rakétákkal és tankokkal - kommunikáció nélkül? Csak a gyalogság futkoshatna puskákkal, géppisztolyokkal.

Úgy gondolom, nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, hogy az USA-nak nincs olyan rendszere, amely képes elhárítani, sőt legyőzni egy ilyen erős és fejlett technológiát. Keshe jó szándékát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy először az amerikai elnökhöz, Obamához fordult a világbéke megteremtése érdekében. Idézek a leveléből:

Obama elnök, kérjük, hogy megértse ezt a változást, hadd mutassam meg, hogy a technológiánk hogyan idézheti elő ezt. Ezután kérjük a világbékét egy közös asztalnál megkötni.

Itt kell megjegyeznem, hogy az új technológiát felajánlották az amerikai kormánynak is. Az alapítvány továbbra is nyitott, és meghívja az amerikai tudósokat, működjenek együtt velük, hogy fel tudják használni a technológiát az űrhajók védelmében a világűrben.

Folytassuk Keshe Obamának küldött ajánlatával: A közvetlen technológia demonstrációjára hívjuk meg Önt és a kabinetjét, egy semleges területen, ahol az iráni elnök is jelen lehet, és ahol senki sem csal a másik kárára, hogy mindannyian megértsük az alapvető változásokat, amelyek szükségesek az emberiség érdekében. Beszéljünk egy igazi világbékéről!

A feltaláló persze óvatos, a kapcsolathoz diplomáciai segítséget is igénybe vesz, derül ki a levélből: Belgiumban a nagykövet és a konzul a korábbi megbeszélések és levelezés alapján közvetlen hozzáférést biztosít a további kommunikációhoz.

Az ember azt gondolná, hogy az amerikai elnök barátságosan reagál, meghívja a Fehér Házba egy italra, hogy közben mindent megbeszéljenek. Végtére is Keshe nem az oroszoknak vagy a kínaiaknak ajánlotta fel a lehetőséget. A válasz előre borítékolható volt. Komolyan vették az alapítvány világbéke-ajánlatát, de ezt, mármint a világbékét, az emberiségre veszélyesnek ítélték.

A 2012. április 23-án kiadott "elnöki rendeletet" arról ír, hogy "rosszindulatú technológiák" alkalmazása súlyos emberjogi visszaélésekhez vezethet... (pont Obama mondja ezt?) a számítógépes és hálózati zavarok, megfigyelés stb. mind a szabad kommunikáció gátjává és befolyásolásává válhatnak, továbbá sérthetik az USA nemzetbiztonsági érdekeit.

A reagálás ellenséges és elutasító volt. Keshe barátságos közeledését ultimátumnak vették. Szerintem a világbékével előállni, sőt ,,fenyegetőzni" ha nem is valamiféle elmebetegség, de úgy is felfogható, hogy zsarolás. A derék feltaláló ugyanis a levelében utalt arra, hogy az új technológiája oda vezethet, hogy az anyahajók múzeumok lesznek a rajtuk lévő vadászgépekkel együtt, vagy a fegyvergyáraknak hasznos termékek előállítására kellene átállnia. Elképzelem, mekkorát derült ezen Obama elnök, sőt akár még hahotázhatott is. Bár én kinézek belőle jóindulatú szomorúságot is, mivel nem tehet semmit. Hiszen ebben a mai világban senki sem a maga ura. Még egy olyan nagyhatalmú elnök sem, mint Obama. Fölötte állnak a pénzhatalom globális urai és háttérhatalmi hálózatuk, no meg az a sokféle érdek, amely Izraeltől Oroszországon át Kínáig befolyásol minden döntést. Naivitás azt hinni, hogy az USA hatalmas profitot hozó hadiiparát megszüntetik, vagy az a hadsereget, amelyik a világon a szabadságot és demokráciát keresztes lovagok háborújaként erőszakkal, vagy anélkül terjeszti, lecsökkentsék. Lemondanak a világ csendőre szerepről? No, nem.

Világbékéről szó sem lehet (talán majd egyszer, sok generáció múlva) pont most, amikor Izrael és Irán között háborút akarnak kirobbantani, aztán ezt ,,hagyni", hogy világháborúvá eszkalálódjon? Mert ez ez egy szűk pénzhatalmi globalizációs elit érdeke? Mert hegemóniájuk terjeszkedése megállt, s nem hagyhatják felbomlani. Utolsó lehetőségük, hogy egy globális pusztítást idézzenek elő, amikor a zavarosban, az elgyengülésben, a védelmi képességek meggyengülésében, a legyőzöttekre gyakorolható ultimátumokkal és fosztogató békeszerződésekkel újabb földrészekre tehetik rá a kezüket.

Keshe ajánlata naivitás. Fogalma sincs a bonyolult erőviszonyokról, a közelgő háborúra és az ellene védekezésre fordított hatalmas kiadásokról. Arról sem, hogy a zsidó-keresztény világot irányító háttérhatalomnak inkább a háború, és ezzel a megrekedt hatalmi dominanciájának újabb térségekre kiterjesztése a célja. Mint ahogy arról sem, hogy Eurázsia új úton kíván járni, Oroszország és Kína létrehozza, vagy már létre is hozta a hatalmi egyensúly érdekében a második védelmi szövetséget.

Az idei első félévben kialakult helyzet háborús veszélyt sejtetett, aztán nyáron ez mérséklődött. Már-már azt hittük, a béke, a józanság győz, ám szeptemberre megint a nagy háború előjelei szaporodtak. A helyzet egyre zavarosabb még az ismert világban is, ám ennél is bonyolultabb az, ami a háttérben és titokban zajlik. Egyre kevésbé lehet pontos választ adni arra, hogy ki hová tartozik. Ráadásul a gazdasági világháború a válságaival és buborékaival már folyik.

Ebbe a zavaros, manipulált világba kívánjuk beavatni az olvasót, hogy tisztábban láthasson és tehessen valamit. Könyvünk e háborús előkészületek, és veszélyforrások feltárásával, a harcias érdekcsoportok erősödésével, mindezek hátterének leleplezésével próbálja a megbetegedett világbéke gyógyítását elősegíteni.


Százmilliókért figyeli az internetet a TEK - 

valószínűleg "konkrét" honlapokat fognak 

monitorozni 


2012. szeptember 21. péntek, 00:00 
valosag.net
650 millió forint értékben kapott közbeszerzés alóli mentességet a Terrorelhárítási Központ (TEK). A pénzt az internet ellenőrzésére hivatott E-osztály megerősítésére, a külföldön bajba került magyarok mentését segítő műveleti terem kialakítására és új beléptetőrendszer felállítására költenék. 

650 millió forintra kapott közbeszerzés alóli mentességet a TEK. A héten a parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága a kormánypárti képviselők igen szavazatával döntött erről.

A "csomagban" az internet szűrésére hivatott E-osztály megerősítése, beléptető kapuk kialakítása és a külföldön bajba került magyarok mentését segítő operatív terem fejlesztése szerepelt.

Az internet szűrését és ellenőrzését végző E-osztály nemrég alakulhatott a TEK-en belül. Az osztály feladatairól, hatásköreiről, arról, hogy mit szűr és kiket ellenőriz a csoport, a TEK nem adott érdemi választ.

Annyit írtak, hogy "az E-osztály az internet segítségével, vagy azt eszközül használva elkövetett terrorcselekmények felderítése érdekében jött létre..., az utóbbi évek hazai és nemzetközi tapasztalatai tették szükségessé".

A Terrorizmus és Számítógépes Bűnözés Elleni Monitoring Egység kialakítása legalább 370 millió forintba kerül: a magyar "elitkommandó" a héten erre az összegre kapott közbeszerzési mentességet a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságától. A pénzt informatikai fejlesztésre, speciális, leárnyékolt notebookok és nyomtatók (?) vásárlására fordítanák.

Bár a rendelkezésre álló információk alapján csak találgatni lehet, mi lesz az E-osztály feladata, egy név nélkül nyilatkozó internetes biztonságtechnikai szakértő azt mondta, valószínűleg konkrét honlapokat fog monitorozni a TEK.

Attól minden bizonnyal nem kell tartani, hogy az átlagos internethasználók adatforgalmát is figyelnék. Az persze könnyen elképzelhető - véli a szakértő -, hogy ha valaki túl gyakran ír le bizonyos kifejezéseket (az egyszerűség kedvéért legyenek ezek például a bomba, terror, robbantás) akkor bekerül az E-osztály látókörébe.

Úgy tűnik, a külföldi akciókra is jobban felkészülnének a magyar kommandósok. Pár héttel a furcsa körülmények között fogságba esett majd kiszabadult szíriai magyar túszok esete után újabb 150 milliót költenének video-grafikus fallal, kamerákkal, műholdas kapcsolattal ellátott műveleti-operatív terem fejlesztésére. Ez a terrorista, túszejtő akciók, fegyveres konfliktusok során külföldön bajba jutott magyar állampolgárok mentését segítené.

Önmagát is jobban akarja védeni a terrorelhárítás. Új beléptetőrendszert, személy- és csomagátvizsgáló röntgent, fémkereső kapukat terveznek a TEK-objektumba, ez 130 millió forintba kerülne.

Kapcsolódó:
   
Készülnek ellenünk! 650 milliót kapott a TEK a múlt héten az internet figyelésére! 

VIGYÁZAT nagyon készülnek ellenünk! 650 milliót kapott a TEK a múlt héten az internet figyelésére!

650 millió forint értékben kapott közbeszerzés alóli mentességet a Terrorelhárítási Központ (TEK). A pénzt az internet ellenőrzésére hivatott E-osztály megerősítésére, a külföldön bajba került magyarok mentését segítő műveleti terem kialakítására és új beléptetőrendszer felállítására költenék.
A kormány beszart! A TEK azonnal plusz pénzt kapott az internet figyelésre. Ugye nincs kétségünk afelől, mit is vizslatnak? De ezt már nézhetik…nagyon sokan vagyunk és valószínüleg elegen is. Október 23-ától úgy néz ki nagyon fél a kormány. Nagy lezárások lesznek, mint tavaly is. De most már nincs, ami megállítsa a népet! 

Azonnali gyorssegély ELLENÜNK! 650 millió forintra kapott közbeszerzés alóli mentességet a TEK


A héten a parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága a kormánypárti képviselők igen szavazatával döntött erről.
A “csomagban” az internet szűrésére hivatott E-osztály megerősítése, beléptető kapuk kialakítása és a külföldön bajba került magyarok mentését segítő operatív terem fejlesztése szerepelt.
Az internet szűrését és ellenőrzését végző E-osztály nemrég alakulhatott a TEK-en belül. Az osztály feladatairól, hatásköreiről, arról, hogy mit szűr és kiket ellenőriz a csoport, a TEK nem adott érdemi választ.
Annyit írtak, hogy „az E-osztály az internet segítségével, vagy azt eszközül használva elkövetett terrorcselekmények felderítése érdekében jött létre…, az utóbbi évek hazai és nemzetközi tapasztalatai tették szükségessé”.
A Terrorizmus és Számítógépes Bűnözés Elleni Monitoring Egység kialakítása legalább 370 millió forintba kerül: a magyar “elitkommandó” a héten erre az összegre kapott közbeszerzési mentességet a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságától. A pénzt informatikai fejlesztésre, speciális, leárnyékolt notebookok és nyomtatók (?) vásárlására fordítanák.

VIGYÁZAT, FIGYELNEK MINKET! A “TEK-VÍRUSA” MÁR AZ INTERNETEN IS TERJED!!!

Bár a rendelkezésre álló információk alapján csak találgatni lehet, mi lesz az E-osztály feladata, egy név nélkül nyilatkozó internetes biztonságtechnikai szakértő azt mondta, valószínűleg konkrét honlapokat fog monitorozni a TEK. (szóval ne legyenek kétségeink, melyek lesznek azok?)
Attól minden bizonnyal nem kell tartani, hogy az átlagos internethasználók adatforgalmát is figyelnék. Az persze könnyen elképzelhető – véli a szakértő –, hogy ha valaki túl gyakran ír le bizonyos kifejezéseket (az egyszerűség kedvéért legyenek ezek például a bomba, terror, robbantás) akkor bekerül az E-osztály látókörébe. ( Szerintünk meg: Orbán, diktatúra, forradalom, összefogás, harc, és egyéb szavakra fognak figyelni a TEKnősök! )
Úgy tűnik, a külföldi akciókra is jobban felkészülnének a magyar kommandósok. Pár héttel a furcsa körülmények között fogságba esett majd kiszabadult szíriai magyar túszok esete után újabb 150 milliót költenének video-grafikus fallal, kamerákkal, műholdas kapcsolattal ellátott műveleti-operatív terem fejlesztésére. Ez a terrorista, túszejtő akciók, fegyveres konfliktusok során külföldön bajba jutott magyar állampolgárok mentését segítené. Önmagát is jobban akarja védeni a terrorelhárítás. Új beléptetőrendszert, személy- és csomagátvizsgáló röntgent, fémkereső kapukat terveznek a TEK-objektumba, ez 130 millió forintba kerülne.
NEM HAGYJUK MAGUNKAT MEGFÉLEMLÍTENI! TOP 70 FACEBOOK csoport a Kormány elzavarása mellett. Orbán-Diktatúra Elleni Szövetség.Létrejött az ORBÁN-DIKATÚRA ELLENI SZÖVETSÉG 


Irán bankjára fáj a Rothschildok foga
Néhány kutató szerint bolygónkon már csak három ország létezik, amely saját bankrendszerük révén, függetlenek a Rothschild-ház irányításától, az egyik Irán.

A 9/11 előtt hét országnak volt saját központi bankja: Afganisztánnak, Iraknak, Szudánnak, Líbiának, Kubának, Észak-Koreának és...Iránnak.

2003-ban Afganisztánt és Irakot utolérte a Rothschild polipkarja, tavaly pedig láthattuk, hogy miközben a NATO Líbiát ostromolta, Bángáziban már épült az új központi-bank...hihetetlen.

Az iszlám tiltja az uzsorát és ez komoly problémát jelent a Rothschildéknak. Néhány száz éve a kereszténység is tiltotta az uzsorát, mert úgy vélték, hogy ez kizsákmányoláshoz és elnyomáshoz vezet.

1815-ben a Rothschildok megalapították a Bank of Englandet, amely aztán igába hajtotta az országot és aztán a világot azzal a módszerrel, hogy korrupt vezetőket juttattak az országok élére, akik hatalmas kölcsönöket vettek fel, amiknek visszafizetése lehetetlenné vált. Akik nem engedelmeskedtek a Rothschild kijelölte irányelveknek, azokat eltávolították, vagy megölték (Orbánt is jól megfenyegették) és ha ez sem sikerült, akkor megszállták az országot.

A Vörös Pajzsos hatalmas befolyással rendelkezik a világ irányítása felett: övé a véleményalkotás, a média, amivel becsapja az emberiséget és ez az egyik legfontosabb támadófelülete ellenünk. Övé a világ majdnem összes aranya és az arany árának szabályozása, a Bank of England, a Federal Reserve, az Európai Központi Bank, az IMF, a Világbank, a Bank of International Settlements és a MNB, amely függetlenedésének híre miatt akkora hisztériát csaptak, hogy zengett tőlük a világsajtó.

A Rothschild démoni terve az, hogy felszámolja a meglévő független pénzrendszereket és ezért háborúkat szít a kérdéses országok ellen kohold vádak ürügyén. Irán nem Afganisztán, Irak vagy Szudán, hanem egy rendkívül erős ország, amely mögött ott áll Kína és Oroszország és ha a Rothschild hadserege (a NATO pl.) hadba száll vele, akkor mindhármukkal és azt tudjuk mit jelent.

Ha kell nekik a Világuralom, az Egy Világkormány, akkor még ezt le kell játszaniu k különben bukták a többszázas éves tervüket, a Nagy Ötletet.
aranykor.freeblog
2001. szeptember 11-i merényleteket a Moszad szervezte meg. Barrett idézi az amerikai hadsereg keretei között működő Stratégiai Tanulmányok Intézete korábbi igazgatójának, Alan Sabroskynak a szavait: "Az utóbbi két hétben hosszadalmas megbeszéléseket folytattam a katonai akadémia és a tengerészgyalogság bizonyos vezetőivel, és száz százalékos bizonyossággal kijelenthetem, hogy 2001. szeptember 11. a Moszad akciója volt. Ha az amerikaiak valaha is megtudják, hogy a terrortámadásokért Izrael a felelős, akkor az izraeliek el lesznek takarítva a Föld színéről." (Sabrosky mindezt a Press tv-nek adott egyik nyilatkozatában jelentette ki.) 

A FACEBOOK-on és az ismerősök közötti mindennapi „suttogósban” már kész tényként kezeli minden magyar ember, hogy idén október 23-án már nem lesz békés a tüntetés. 
Már több, mint 300,000 Facebook fan támogatja a diktatúra elzavarását!  (Részletekért katt a képre!)
A Biszku és Mátsik ügyében tüntetők (és szervezők) szíves figyelmébe

TISZTELT OLVASÓK!

Köszönet a tűntetést kezdeményezőknek! Már-már úgy tűnik, hogy a különféle kedvezményeket élvező egykori gyilkosok, verőlegények, vérbírák, vérügyészek vagy a foxi-maxi tanfolyamot végzett, "hat-elemis" dilettáns politikusok az "érinthetetlenek" táborába tartoznak, és mind a magyar kormány(ok), mind a rendőri szervek, ügyészek, bírák és a vörös terrort csak hírből ismerő nyugati államok vezetői, a legszigorúbb és leghatékonyabb védelmét élvezik.

Biszku és Mátsik mellett el kell járni (ha kell posztumusz is) Rákosi és Kádár banda tagjai (söpredékei) ellen is! Meg kell nevezni azokat a báránybőrbe bújt alattomos (szemforgató) személyeket, akik közvetve vagy közvetlenül támogatták a mérhetetlen nagyságú erkölcsi, anyagi és fizikai károkozókat vagy akadályozták a leleplezésüket.

Göncz Árpád volt a legelső, aki az egyik legmagasabb kitüntetést adományozta Kárpáti Ferencnek, a Néphadsereg fő-komisszárjának, a "sereg" katonai és polgári állománya ideológiai agymosójának.

Göncz léptette elő vezérezredessé történelmünk legnagyobb szélhámosát, Gyurcsányt lepipáló hazugját, bajtársait eláruló spiclijét, a "hullarablók" táborának gazdagítóját, a háromszoros dezertőrt, Rákosi-Farkas által kreált tábornokot: Király Bélát!

Sólyom László akadályozta meg az ügynöktörvény elfogadását, kétszínű hintapolitikájával ügyeskedett a Gyurcsány ellen kialakult népharag csillapításában.

Szabó János (egykori honvédelmi miniszter) és Lányi Zsolt HB elnök "tuszkolták" a magasabb rendfokozatba Homola Csabát (egykori függetlenített párttitkárt), Bánkuty Gézát és Szalay Róbertet, egykori komisszárokat és pufajkás (Kádár hatalmát megszilárdító) hazaárulókat.

Keleti György "falazott" Horn Gyulának (a szigorúan őrzött helyről eltűntetett) személyi okmányai "kámforrá" válásával.

Für Lajos (saját bevallása szerint) mentette át a seregben lévő párt-politikai apparátust az utókornak, vele volt a HM-ben Hende Csaba (aki jogászként sem tett semmit a tisztogatásért), majd az első Orbán kormány igazságügyi miniszteri államtitkáraként is "kihagyta" a felelősségre vonás felvetését és beindítását.

Nem túlzás azt állítani, hogy, integrálva a Rákosi-Kádár rendszer népellenes bűnösei számát, valamint a tudatos vagy tudatlanságból fakadó támogatóikat (védőiket), mind erkölcsi, mind pedig anyagi értelemben felbecsülhetetlen nagyságrendű kárt okoztak hazánknak. És teszik ezt 2/3-os parlamenti többséggel rendelkező második Orbán kormány időszakban is!

Orbánnak a felelősségre vonást érintő ígérete immáron több mint két éve ígéret maradt! Azt a Horn Gyulát köszöntötte 80. születésnapja alkalmából, aki pufajkásként hazaáruló volt, aki miniszterelnöksége során "megtollasodott", aki hazudott, csalt és a parlamenti képviselőket valamint a közvéleményt egy cinikus "NA ÉS"-sel pökhendi módon szembeköpte. Most pedig az állam költségén, VIP-es orvosi ellátásban, különleges felügyelet mellett morzsolja napjait.

Más megvilágításban: a Biszku, Mátsik, Horn és hasonszőrű senkiházik azért élhették és élhetik ma is zavartalanul, valamint jólétben a világukat, mert szép számmal akadtak olyan (enyhén szólva) balekok, akik felejtvén (vagy nem is ismervén) a múltat, "futni hagyták" a történelmünk szemétdombjára dobandó gazembereket.

Sajnálatos, hogy a rendszerváltozást követően, a tisztességes embereket elbizonytalanították, az előző érákban megalázottak és kisemmizettek döntő többségét abban a nyomorúságos helyzetben hagyták, amely okozói a pozícióban, rendfokozatban, a kiemelt juttatásokban és más elismerések halmazában dúskálók voltak.

Az emberek (közvélemény) igazság érzete egyre jobban közelít a tűréshatár felé. A kormány ebbeli politikájából kiábrándultak száma gyorsan növekszik. Meg kell állítani ezt a folyamatot, mert a minden kilométernél lesben állók csak a kedvező alkalomra várnak, hogy ismét a hatalom birtokában jussanak. Ne várjunk tőlük semmi jót, 1917-óta bizonyították, hogy csak a proletár diktatúra drasztikus alkalmazására és a harácsolásra képesek.

Tisztelettel kérem a tűntetés szervezőit, hogy komplex módon kezeljék a Biszku-Mátsik ügyet, hatékony és alattomos közreműködők (segítők) nélkül már régen a megérdemelt cellájukban lennének, és ez akkor is igaz, ha egyes érintett "védőik" megsértődnek érte! Nem a más irányban végzett tevékenységükről vagy jóakaratuk megkérdőjelezéséről van szó, hanem hanem a megmagyarázhatatlan "kihagyásukról", az időhúzásról, a tudatos, a tudatalatti vagy a tapasztalatlanságuk miatti korrekt, igazságos, hatékony és jogos (megígért) felelősségre vonás elmaradásáról.

Tisztelettel:
(Prof. Dr. Bokor Imre)
Itt balhéztak a Biszku lányok

Aliga szigorúan őrzött területén nyugati luxusban üdültek a legjobb elvtársaink. Itt sakkozott Kádár és Aczél, vodkázott Brezsnyev és Gagarin. A volt pártüdülő a Balaton egyik legértékesebb területe, bár a legendás épületek többsége ma már romokban áll.
Videó: 
http://index.hu/video/2012/09/23/club_aliga/ 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Mansfeld-per "A gyűlölet vezérelte az ügyészt" 

És na na , hogy zsidó volt !!!

Tuser Krisztián - Hír TV, Lánchíd Rádió, MNO 2012. július 24., kedd 12:46
Ellenforradalomnak tartja 1956-ot, és nem érzi magát bűnösnek Mansfeld Péter kivégzése miatt a fiatal forradalmárra halált kérő ügyész. Mátsik György lakása ajtaja mögé bújva válaszolt a Hír TV kérdéseire. Mansfeld László szerint az egykori ügyész gyűlölettel hajtotta végre feladatát.

Évtizedekkel azután, hogy halálbüntetést kért a még kiskorú Mansfeld Péterre, Mátsik György a Gyerekekért Alapítvány kuratóriumában tevékenykedett olyan személyiségekkel, mint például Kósáné Kovács Magda. A MÉH Tröszt volt vezérigazgatója ügyészi munkájáról elmondta, parancsot teljesített.

Akkor én utasításra, az ügyész akkor is, ma is utasításra cselekszik - mondta Mátsik György hétfőn a csukott ajtó mögül a Hír TV-nek.

Arra a kérdésre, hogy ügyészként egyetértett-e az ítélettel, Mátsik azt válaszolta, hogy "ez egy másik kérdés, akkor sem voltam egyértelműen az ítélet mellett, most sem vagyok mellette".

"Én nem bántam meg, mert nem tehettem mást, mert kirúgtak volna. Most is kirúgják az ügyészt, ha nem azt teszi, amit mondanak neki" - mondta Mátsik a Hír TV azon kérdésére, hogy megbánta-e tettét.

Videó: 
http://video.mno.hu/embed/56697

Mátsik György szerint nem volt forradalom már, Mansfeld Pétert nem azért akasztották föl. Az egykori ügyész úgy véli, hogyha újra átnézik az iratokat, akkor abból kiolvasható, hogy "Mansfeldet az ellenforradalom után hívták be, és azt mondták neki, hogy semmi mással ne foglalkozzon, csak a tanulással. Mansfeld két évvel később kezdett el tevékenykedni, ezért vonták felelősségre."

A Hír TV megkérdezte Mátsiktól, hogy mit tett Mansfeld Péter, amiért meg kellett halnia, de erre az egykori ügyész már nem válaszolt.
Fröcsögött a vádbeszéd

Hivatalból is eljárást indíthat az ügyészség a Mansfeld-per ügyésze ellen - ezt a parlament emberi jogi bizottságának alelnöke, Gulyás Gergely mondta a Hír TV Rájátszás című műsorában. A Hír TV megkereste a Fővárosi Főügyészséget, ahol nem akartak nyilatkozni az ügyben.

Nincs bűntudata Mátsik György ügyésznek - mondta a Lánchíd Rádiónak Mansfeld László, a halálraítélt testvére.

Mansfeld László nem szeretne találkozni az egykori ügyésszel, egyáltalán nem kíváncsi rá. Szerinte Mátsik három okból tett javaslatot ilyen súlyos büntetésre. Egyrészt felsőbb utasításra, másrészt a gyűlölet vezérelte, harmadrészt a saját karrierjét építette.

Azonban ez egy olyan véres vádbeszéd volt, hogy szinte fröcsögött ez az ember. Olyan volt mint, a sátán - mondta Mansfeld Péter testvére. "Az ilyen embereknek az akkori rendszer maga volt a Kánaán." Mansfeld László el sem tudja képzelni, hogy egy ilyen ítélet után hogy tudták az ügyészek a saját gyereküket magukhoz ölelni.

Mátsik György a rendszerváltás idején egy kicsit pánikba is esett, még a Nagykovácsiban fekvő telkét is eladta. Egyik fia már Ausztriában lakik és osztrák állampolgár. Mátsik György tudja, hogy olyan erők állnak mögötte, akik meg fogják védeni - vélekedik Mansfeld László.
Mátsik György

A Hír TV hétfőn találta meg Mátsik Györgyöt, aki első fokon halálbüntetést kért Mansfeld Péterre. A férfi az egyik elegáns budai kerületben él. Ugyanazzal mentegetőzik, mint a náci háborús bűnösök többsége, hogy parancsra cselekedett.

A Magyar Nemzet pedig úgy tudja: évtizedekkel azután, hogy Mátsik halálbüntetést kért a még kiskorú Mansfeld Péterre, a Gyerekekért Alapítvány kuratóriumában tevékenykedett a Magyar Úttörő Szövetség elnökével és több olyan közéleti személyiséggel, akik később a szocialista pártban politizáltak. Mindezt a Budapesti Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat (MÉH) vezérigazgatójaként tette, amely posztot a lap információi szerint 1983 és 1987 között töltötte be. 

Semmisek a devizahitel szerződések az 

Európai Bíróság szerint 

2012. június 05. kedd, 09:30 
pannon-info.hu

Dr. Lehmann György az Echo TV-ben: a bankoknak nem lett volna joguk egyoldalúan szerződést módosítani az Európai Bíróság állásfoglalása szerint. Amennyiben az adósok által utólag nem ellenőrizhető az ok, ami miatt egyoldalúan változtattak a szerződésen, azaz nem világos, egyértelmű az ok, akkor tisztességtelen feltételről beszélünk, tehát a szerződés semmis!Kép: Dr. Lehmann György, egy igaz magyar ember.

Echo TV műsor videó a cikk végén.

Nagyon fontos! Jelenleg úgy néz ki, hogy alakul egy magyar Webbank nevű bank, ami olcsóbban szolgáltatna a hazánkban gengszterkedő külföldi bankároknál.

Nagyon fontos! Jelenleg úgy néz ki, hogy alakul egy magyar Webbank nevű bank, ami olcsóbban szolgáltatna a hazánkban gengszterkedő külföldi bankároknál. Dr. Lehmann György weboldala 
itt található. A második nagyon fontos eleme az Európai Bíróság ítéletének, hogy amennyiben a szerződés nem tartalmazza az adósok elállásának jogát, szerződésbontásának lehetőségét, akkor ismét csak tisztességtelen feltételek miatt semmis a szerződés.

Jomagyar_logo_400Miután a bankok szerződésmódosítási opciója vezetett a kialakult tragikus devizahitel helyzethez, ezért most már semmi akadálya nincsen annak, hogy az Európai Bíróság állásfoglalása értelmében a magyar bíróságok.. semmissé nyilvánítsák a devizahitel szerződéseket! Amit idáig a bankok tettek tehát, az felveti annak lehetőségét, hogy a bíróságok semmis szerződéssé nyilvánítsák ezeket a tisztességtelen és aránytalan szerződéseket.
További pofátlanságok a bankok részéről

A CHF jegybank alapkamata 1-2 % körül mozgott 2005 óta, majd 2009 óta 0,2 %-ra esett, azonban a bankárok természetesen ezt nem érvényesítették a törlesztő részletek kamattörlesztésében. Manapság is 0,1 % körül van a svájci alapkamat. Miután 2008-ban 2,2 % volt a svájci jegybank alapkamat és 2009 óta 0,1 %, azaz huszadára esett! Aki tehát a szerződést megkötötte 2005-2006-ban, annak a kamatát még a PSZÁF szerint is az irányadó svájci jegybanki alapkamat, a referencia kamat határozta volna meg! Ezt még a bankok is belefoglalták a szerződésbe!

Volt egyáltalán deviza a devizahitelekben?

Dr. Léhmann György szerint sem - én ezt hangoztatom évek óta - , hiszen itt csak egy értékállósági szerződés elszámolási devízájáról van szó, azonban ezek a hitelek természetesen forinthitelek voltak, Forintban folyósítva.Dr. Léhmann György egy perkereseti űrlapot fog készíteni, ami honlapjáról letölthető lesz, iletve leveleinek mellékletében lesz. Elmondta továbbá - lerövidítem - hogy a pénzügyminisztériumok, PSZÁF természetesen nagyot hibázott, amikor nem lépett fel ezek ellen a devizahitel csalások ellen. Cinkos aki néma!

Lehmann György Youtube video itt:
http://youtu.be/fDv1kvfz0Z4

Sajnos a többi ügyvéd nem aktív ezekben az ügyekben, nem akarnak segíteni a károsultakon vagy nagyon kevesen vannak, pedig Dr. Lehmann György keresetlevél formuláját felhasználhatnák ingyenesen! A bankok leszerepeltek, mondja az Ügyvéd Úr! Akinek még nem mondtak fel szerződést, az kérje az Európai Bíróság állásfoglalása alapján a szerződés módosítását, az egyoldalú szerződésmódosítás jogát kiküszöbölni, akinél már végrehajtanak, ott végrehajtási megszüntetési per indítását a végrehajtás felfüggesztéséért.Mennyit kell fizetni egy 20 milliós ügynél?

A bíróságok eddig mindig megadták az illetékmentességet. Kérni kell megállapítani a szerződések semmisségét! A jelzálogjognak is nekimegy Dr. Léhmann György Magyar ügyvéd! 


A pályáztató rokona kapta a földeket 


2012-09-25 04:49:00 
Blikk
Budapest - Újabb visszás eset a földpályázatok körül! A pályázatkiíró szerv, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnökhelyettese, Nagy János unokaöccse, Nagy Péter két pályázaton is nyert Fejér megyében. A Blikk korábban már számos kifogásolható pályázatról számolt be, ami után többen lemondtak az elnyert földekről. 
 
Ángyán József korábbi államtitkár jelentést írt a megvizsgált esetekről

Az unokaöcsöt pályázati győztesnek kikiáltó hirdetményeket ezúttal maga a nagybácsi írta alá az NFA nevében. Talán abban bíztak, hogy senkinek sem szúr majd szemet a rokoni szál a hétköznapi névvel. A Blikk helybeli forrásai szerint azonban Nagy Péter elővigyázatlan volt: hencegett befolyásos kapcsolatával, és azt is előre megmondta, hogy ő fog nyerni.

Az unokaöcs még a Margitszigetnél is nagyobb kiváló minőségű szántóföldekhez jutott hozzá, összesen 115 hektáros birtoka lett Kálozon és Sárszentágotán, pedig számos helyi családi gazdálkodó pályázott ezekre a területekre a Blikk informá­ciói szerint.

Megkérdeztük Nagy Jánostól, hogy nem érzi-e szerencsétlen dolognak, hogy az unokaöccse nyert az általuk kiírt földpályázatokon, illetve próbálta-e lebeszélni a pályázásról.

Az elnökhelyettes hivatala válaszolt a Blikknek, pontosabban visszakérdezett, hogy van-e abban valami szabály­talan.

- Ha formailag nem is szabálytalan, az NFA volt a kiíró ugyebár, de etikus-e? - adta vissza a labdát a Blikk a Nemzeti Földalapkezelőnek.

- Tehát az eljárás törvényes és szabályos volt! - állapította meg végül az NFA. A pályázati kiírás valóban nem tartalmaz semmiféle összeférhetetlenséget, ezek alapján nyugodtan pályázhatnak a Nemzeti Földalapkezelő vezetőinek hozzátartozói is.

De nem csak ezért vérzik több sebből az állami földek pályázati rendszere. Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkár, fideszes képviselő hét végén megjelent legfrissebb jelentésében arról számolt be, hogy néhány jól behatárolható befolyásos érdekcsoport nyerte el a legtöbb földet az eredetileg családi gazdálkodók számára kiírt haszonbérleti pályázatokon. A helybéli gazdák csak "átlagjavító propagandaalanyok" lehettek Ángyán szerint, akiknek csak a legrosszabb minőségű földek jutottak. 

Nagy Péter szerződését a földalapkezelő elnökhelyettese szignálta
  • Teljességgel elfogadhatatlan az egész pályázati rendszer, amely ellenkezik a jó erkölccsel, a birtokpolitikai irányelvekkel és a kormány által meghirdetett vidékstratégiával - mondta Ács Sándorné agrármérnök, vidékfejlesztési szakember, aki már több mint hétezer aláírást gyűjtött össze a pályázati eredmények megsemmisítése érdekében.Kozák Dániel 


Milliárdos hűtlen kezelésben lehet érintett 

Bajnai volt cége 

De a lopott libákat leszállította a zsidóknak , de fizetni azt elfelejtettek a libatenyésztőknek . A lakóparkokat is úgy építették meg hogy nem fizették ki az alválalkozókat !!! Hogy enni , inni tudjanak , de szarni ne .
E fasiszta zsidókkal barátkozik a FIDESZ ja , hogy ők is fél zsidók , és amúgy díszmagyarba bújt MOSZAD ügynökök , és akkor azt hirdetik , hogy ők a nemzeti oldal képviselői . Akkor mi a kurva anyjukat csináltak a baloldaliak a rabláson és a gyilkoláson kívül , ja még bevetették a zsidó kommandósokat kik kilövöldözték az emberek szemeit , és polgárháborút szítottak a magyar cigány közösség soraikban . És el a hibbant Néró még mindig ott serteper a politikusi maffiózók között. A Hajnalka legalább a sógorékhoz elhúzott , de ott is útól érheti a hajderi drón rakétája . Remélem , hogy nem azt fogja hinni , hogy a magyar libák érték utól , és most mélyrepülésben kivállyák a szemét a szemétnek.


2012, szeptember 25 - 07:06 
barikad.hu
Hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) egy tavaly júniusban indított vizsgálat nyomán. A gyanú szerint a Kóka János volt SZDSZ-es gazdasági miniszter felügyelete alatt álló állami cégek 2005 és 2010 között több hátrányos szerződést kötöttek a Dataplex Kft.-vel: az okozott kár értéke meghaladja az 1,2 milliárd forintot. A kft a Wallis Zrt. érdekeltségébe tartozott, amelynek 2005-ig Bajnai Gordon volt a vezérigazgatója. 

A Magyar Nemzet értesülései szerint az ellenőrzések során kiderült, hogy Kóka - hatáskörét túllépve - saját emberét ültette a Mavir (Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.) élére, aki ezt egy 101 millió forintos, Dataplexre szabott informatikai pályázattal hálálta meg.
Hárommilliárdos haszon egy hónap alatt

A szerverszolgáltatásokat nyújtó Dataplex Kft.-t 2005 nyarán vásárolta meg a Wallis Rt. egyik leányvállalata 2,3 milliárd forintért, majd novemberben rögtön túl is adott rajta, a cég három ciprusi bejegyzésű vállalathoz került. Decemberben aztán újabb tulajdonosváltásra került sor, a Dataplexet a Magyar Telekom vette meg 5,2 milliárd forintos áron.

A közel hárommilliárd forintos hasznot a rejtélyes "ciprusiak" zsebelték be, amely miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés, a Vám- és Pénzügyőrség adócsalás miatt indított vizsgálatot. A nyomozásnak természetesen nem lett eredménye. Bajnai Gordon a "hirtelen értéknövekedést" azzal magyarázta, hogy a cég szakértői egy hónap alatt több nemzetközileg elismert magánvállalkozóval bővítették az ügyfélkört.

A most lezárult vizsgálat rámutat, hogy már 2004-ben olyan politikai manőverek kezdődtek el a háttérben, amelyek a Dataplex állami "kitömését" készítették elő.
Százmilliók a semmiért

A Kehi vizsgálata szerint a Dataplex állami felhizlalása már 2004-ben megkezdődött, amikor Kóka János arra kérte a Magyar Államvasutak vezérigazgatóját, hogy a MÁV Informatika Kft. ügyvezetőjévé bizalmasát, Hercegh Tamást nevezzék ki. A politikai nyomásra történt vezetőváltás 2005. január 3-án meg is történt, a Wallis még ebben az évben felvásárolta a Dataplexet, Bajnai Gordon pedig megvált vezérigazgatói posztjától.

Bár a kft egészen 2005-ig veszteségesen működött, a Wallis szárnyai alatt a legnagyobb magyarországi szolgáltatóvá nőtte ki magát. A MÁV Informatika megrendelései a vizsgálat szerint a Dataplexre lettek szabva, vezetői olyan magabiztosak voltak, hogy belső levelezéseikben már csak "nyertes ajánlatként" emlegették a szerződéstervezetet.

2006 és 2007 között például az állami cég 101 millió forintot fizetett ki anélkül, hogy ténylegesen igénybe vették volna a Dataplex szolgáltatásait. Kóka Jánost ez ügyben felbujtóként részt vett hűtlen kezeléssel gyanúsítja a Kehi.

Egy másik eset kapcsán a Hivatal kiderítette, hogy a minisztériumnak tudomása volt róla, hogy a Mavir szervereinek kiszervezése a Dataplexhez többe kerül, mint az akkori telephelyen való tárolás, ráadásul a kiadás nem is szerepelt az állami energetikai cég 2005-ös üzleti tervében. A szerződést ennek ellenére megkötötték, becslések szerint az évek során 420 millió forintos kárt okozva ezzel a magyar államnak (és adófizetőinek). (A Mavir üzleti tervének módosítási jogát Kóka - elég megkérdőjelezhető módon - saját, miniszteri hatáskörébe vonta.)
Félmilliárd a négy falért

A Dataplex állami kistafírozását a Magyar Postával való szerződés koronázta meg. 2005. december 23-án a két fél olyan megállapodást kötött, amely a szükségesnél jóval nagyobb területet biztosított a posta szervereinek számára. Előzetes hatástanulmányok nem készültek.

Annak ellenére, hogy a Magyar Posta a rendelkezésére álló 500 négyzetméternek csak a 34 százalékát tudta kihasználni, 2009-ben a terembérletet 700 négyzetméterre bővítették, ám még így is csak 45 százalékra tudták feltornászni a kihasználtságot. 2006 és 2010 között a Magyar Posta Zrt. 1,3 milliárd forintot fizetett ki bérleti díjként a Dataplexnek. (A számítások szerint a bérlést 505 millió forintból meg lehetett volna oldani, ha nem fizettek volna az üresen maradt helyekért.)

2009. május 27-én a Bajnai Gordon alátartozó Kormányszóvivői Iroda közleményében azt írta, hogy "A Dataplex egyetlen új állami megrendelést sem kapott, amíg a Wallis-csoport résztulajdonában volt, az értéknövelő megbízások ebben az időszakban kizárólag jelentős, nemzetközileg elismert magánvállalkozóktól származtak".

A Kehi vizsgálata alapján egyértelműnek tűnik, hogy Bajnai korábbi állításával szemben az egykor érdekeltségébe tartozó céget politikai nyomásra tőkésítették fel állami megrendelésekkel.
Magyar Nemzet nyomán: barikad.hu

Kapcsolódó:
   
A politikus nem vesz hűtőt (videó) 


Semmilyen ellátást nem kap az állástalanok fele 

2012. szeptember 24. hétfő 05:19:59 
mfor.hu
A nyilvántartott álláskeresők közül minden második ember ellátás nélkül keres munkát, pontosabban 53 százalékuk. Egy éve arányuk még "csak" 40 százalék volt. Így nem meglepő, hogy az álláskeresési járadékban részesülők aránya historikus mélyponton van. Mfor.hu-háttér.
Az álláskeresők 8,8 százaléka kap álláskeresési járadékot

"A segélyezés rendszere nem ösztönöz a munkavállalásra, tartósan távol tartja a munka világától az aktív korú, munkaképes lakosság egy részét" - tudhatta meg mindenki a kormány álláspontját
a 2011 áprilisában kiadott Magyar Munka Tervből. A "segély helyett munka" vezérelv nyomán mára az álláskeresési (munkanélküli) segélyben részesülők száma sosem látott mélypontra süllyedt, ami 2012 augusztusában mindössze 46 464 személyt jelentett. Érdekesség, hogy tavaly ilyenkor 101 490 nyilvántartott álláskereső részesült ilyen juttatásban Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy 55 százalékkal esett vissza egy év alatt ez a létszám. Ezt az adatot azonban érdemes megvizsgálni a nyilvántartott álláskeresők függvényében is. 

2012 augusztusában 526 ezer regisztrált álláskereső volt hazánkban, ez az egy évvel ezelőtti állapothoz képest mindössze 5 százalékos csökkenést mutat, tehát jelentősen elmarad a járadékosok számában bekövetkezett drasztikus változástól. Ez már előrevetíti azt, hogy arányaiban tényleg sikeres volt a kormányzati lépéssorozat, melynek eredményeként kevesebben élnek mára segélyből; mint ismert ugyanis, az álláskeresési járadék a korábbi 270 nap helyett már csak 90 napig jár. (Ha valaki ez idő alatt sem talál munkát, akkor kerül képbe a közmunkaprogram). 

(Forrás: mfor-számítás)

Tehát 2012 augusztusában 46 464 fő volt a járadékosok létszáma, a nyilvántartott álláskeresőké pedig 526 ezer, tehát juttatást az álláskeresők 8,8 százaléka kapott. 2011 nyolcadik hónapjában ez az arány még 18,5 százalék volt. Ennek az arányszámnak a változását jól szemlélteti az alábbi grafikonunk is: látható, hogy a válságot követő években a munkaerőpiac elszenvedett károsodása a korábbi évek lassú csökkenő trendjét megtörte és 22 százalékról 3 évvel korábbi szintre, 28 százalék közelébe emelte az álláskeresési járadékban részesülők arányát. A kormány hatalomra kerülésekor is még 23 százalékon tartózkodott ez az arány, és két év alatt innen húzta le egészen 8,8 százalékos szintre az arányt.

Az álláskeresők közel fele vált ellátás nélkülivé

Akárcsak az álláskeresési járadékban részesülők számában, úgy az ellátás nélküli állástalanok számában is drasztikus változás következett be. Ezt az adatot ugyan a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat mindössze 2010 augusztusa (tehát pont két éve közli), mégis kirajzolódik egy emelkedő trend, ami tekintve a fentebb vázolt változásokat az álláskeresési járadékban részesülők számában, annyira nem meglepő. A legelső közölt adat egyébként 221 ezer ellátás nélküliről árulkodott, akik az akkori regisztrált álláskeresők 40 százalékát tették ki; idén augusztusban a 283 ezer fős létszám a nyilvántartottak 53 százaléka volt már. 

(Forrás: mfor-számítás)

Közel 2 éves magasságban a tartósan álláskeresők aránya

2012 augusztusában 147 800 tartósan munkanélküli volt Magyarországon a regisztrált álláskeresők körében, ami egy év alatt 3700 fős növekedést jelentett, mely elsősorban az idén elkezdődött folyamatos bővülés eredménye. Ám ez a mostani adat még mindig jelentősen elmarad a 2011 februárjában regisztrált csúcstól, amikor is 179 ezren voltak tartósan munkanélküliek. Az elmúlt egy évben bekövetkezett 3700 fős növekedés egyébként 2 százaléknak felel meg, ám ezzel szemben mint azt a cikkünk elején is említettük már, a nyilvántartottak száma 5 százalékos zsugorodást mutat. Ezek után pedig nem annyira meglepő már, hogy az augusztusi regisztráltakon belül képviselt 28,1 százalékos arányuk magasabb az egy évvel ezelőtti 26,2 százaléknál.

Sőt, ha a mostaninál magasabb arányt szeretnénk látni, akkor egészen 2010 decemberéig kell visszamennünk az időben: akkor az állástalanok 28,9 százaléka nem talált magának munkát huzamosabb időn keresztül. 

(Forrás: mfor-számítás)

Összességében egyébként a fentebb általunk vizsgált csoportok arányának egy év alatti változását foglalja össze az alábbi diagramunk. A változásokat összegezve elmondható: az átalakított segélyezési rendszer és a munkaerőpiaci változások (nagyobb volumenű közmunkaprogramok, különböző támogatások) a tartós munkanélküliek és az álláskeresési járadékban részesülők arányát csökkentették, ám ezzel párhuzamosan az ellátás nélküliek arányát fokozatosan emelik. 
 
(Forrás: mfor-számítás)

Székely Sarolta mfor.hu 
Még hogy Orbánék aggódnak a magyarság sorsáért a népesség fogyásért, még a tisztes megélhetést sem garantálják a családoknak . Talán a Dunába kellene lőni azt a sok felesleges embert, kiket a társadalom perifériájára löktetek , hogy megfeleljetek az EU – s gazdátoknak . A Liszaboni szerződéssel eladtátok ezt a népet amikor olvasatlanul megszavaztátok a gyarmati létünket. Így lettünk adósrabszolgák és uzsorakamat kuntekinte rabszolgák kiket tolvonással akartok megszüntetni kivezetni az élők sorából , még a kutyával is jobban bánnak mint manapság az emberrel. Ha nem akarjátok, hogy leírjanak bennünket lázadjatok öljétek meg a felelősöket, hogy az ilyen zsidó Bajnai -féle ne ácsingózzon politikai szerepre járjon úgy mint a libások küldjetek kötelet neki, ha nem ért a szóból , kössétek fel egy liba istálóba, a bőrét nyuzzátok meg és alá rakjatok pénzt , hogy igaz legyen , hogy a bőre alatt is pénz van , csak nem a libások pénze, a nép pénze az amiért fel kell akasztani a büdös zsidóját. Ha ott fenn rendet csinálunk , akkor beszélhetünk a magyarság sorsáról , agódhatunk a fogyása miatt, és kidolgozhatunk programokat a megmaradásáért.
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Orbán: Mi naponta folytatunk egyfajta szabadságharcot 


2012. szeptember 24., 10:33 
fidesz.hu
A magyar kormány naponta folytat egyfajta szabadságharcot annak érdekében, hogy 50 százalék alá csökkentse az ország államadósságának mértékét - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Vilniusban, miután tárgyalt Andrius Kubilius litván kormányfővel.

A litvánok nem tudják, milyen szerencsések, ők ugyanis szabadok, és nehéz elképzelniük egy olyan sorsot - ilyen a magyaroké -, amelyik nem szabad - fogalmazott a kétoldalú találkozó után tartott sajtótájékoztatón a magyar kormányfő, aki emlékeztetett, hogy a 2010-es kormányváltáskor Magyarországon 80 százalék felett volt a GDP-hez mért államadósság, ami "már közel van az adósrabszolgasághoz".
  
Litvánia 38 százalékos mértékű államadóssága "maga a szabadság" - jelentette ki Orbán, hozzátéve: "mi naponta folytatunk egyfajta szabadságharcot, hogy le tudjuk hozni az államadósságot az 50 százalék alá, ahol már biztonságban érezheti magát az ember. (...) Ha a Jóisten megengedi, hogy még egy-két évig dolgozzunk Magyarországon, akkor mi is csatlakozni fogunk az alacsony adóssággal rendelkező közép-európaiak családjához". 

"Mi Európa leendő sikerövezetéhez tartozunk"

A miniszterelnök nyomatékosította litván partnerének, hogy Magyarország ugyanazon az ösvényen szeretne haladni, mint amelyen a litvánok. Megítélése szerint ma nem könnyű Közép-Európában az élet, az emberek ugyanis sokat küzdenek a megélhetésért, de - mint fogalmazott - "a napi gondok perspektíváján túl legyünk tudatában annak, hogy mi Európa leendő sikerövezetéhez tartozunk". Mint mondta, Közép-Európa egy fantasztikus évtized előtt áll, bár ez a litván gazdaság számain ma még jobban látszik, mint a magyarén.
  
"Mi szeretnénk olyan gazdasági növekedést", mint a litván, de Magyarország még a recesszió ellen küzd, nem a magas növekedésért - közölte az egynapos hivatalos látogatáson a litván fővárosban tartózkodó Orbán Viktor.
  
A kétoldalú találkozón szóba került az energiabiztonság kérdése is, amelyben - mint azt a magyar kormányfő megfogalmazta - "egy húron pendül a két ország: mi is nukleáris fejlesztésben gondolkodunk".
  
"Köszönjük a barátságot, a segítséget és a szolidaritást"

Orbán Viktor a tájékoztatón kitért arra is, hogy a litván és a magyar nép XX. századi szenvedéstörténete szinte azonos, a különbség talán annyi, hogy a litvánok azon kevés nép közé tartoznak, amelyeknek nehezebb volt a XX. századi történelme, mint Magyarországé. "Önök is elveszítették - ma éppen ennek van emléknapja - az önökkel együtt élő zsidó közösség javarészét, mint ahogy mi, magyarok is elveszítettük", Litvánia is ugyanúgy elveszítette a függetlenségét, mint Magyarország, és Litvániát is megtaposta a kommunizmus, mint Magyarországot, "de önök még ráadásul a Szovjetunió részévé is váltak, ami nehezebb sors, mint a mienk volt" - fejtette ki.
  
Köszönetet mondott továbbá azért, hogy az elmúlt két év nagyon nehéz európai vitáiban a litvánok mindig a magyarok mellett álltak. "Köszönjük a barátságot, a segítséget és a szolidaritást" - mondta.
  
Andrius Kubilius litván miniszterelnök a sajtótájékoztatón elmondta, a megbeszélésen megvitatták azokat az uniós kérdéseket, amelyek mindkét országot egyaránt érdeklik, így például az energiabiztonságot, a keleti partnerség témáját, valamint az EU-s viszályok minél hatékonyabb rendezését.
  
A politikusok a tájékoztató keretében aláírták a Báthory István nevét viselő, ifjúsági együttműködési programról szóló határozatot. 
 
Finnugor Világtalálkozó Siófokon - 2012

A múlt ismerete nélkül nem lehet jövőt építeni

Magyarország és Litvánia együtt harcol Brüsszelben azért, hogy a kommunista diktatúrát az európai közösség is kellő súllyal elítélje - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Vilniusban, amikor litván partnere, Andrius Kubilius társaságában egykori politikai foglyokkal és száműzöttekkel találkozott.

A kormányfő kiemelte: litván kollégájával együtt azt az álláspontot képviseli Brüsszelben, hogy "nem lehet úgy felépíteni Európa jövőjét, hogy nem vagyunk tisztában a múltunkkal. Vagy ha mégis anélkül építjük fel a jövőnket, hogy ismernénk a múltat, az az épület sokáig nem fog megállni a lábán".
  
Orbán Viktor megköszönte a litvánoknak az elmúlt két évben a Magyarország iránt tanúsított szolidaritásukat. Magyarország új alkotmányt fogadott el, ezért támadások érték, amelyekkel szemben azonban sok védelmet kaptak a magyarok a litvánoktól - mondta.
  
Az egykori politikai foglyokhoz és száműzöttekhez szólva a miniszterelnök így fogalmazott: látva a nemzedéküket, azokat, akik megjárták a Gulagot, Szibériát, koncentrációs táborokban szenvedtek, mindig megerősödik benne az az álláspont, hogy "persze sok baj van a mai világban, kicsi a nyugdíj, magas a tandíj, nem elég nagy a minimálbér, és időnként úgy érezzük, hogy ez már kibírhatatlan (...), mégis arra szoktunk gondolni, jó az Isten, hogy nekünk sokkal könnyebb sorsunk van".
  
"Ha önöknek sikerült túlélni a XX. századot, akkor ezzel a gazdasági válsággal majd elbánunk valahogy. Menni fog ez" - mondta.
  
Andrius Kubilius litván miniszterelnök rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy a XX. századi történelem Litvániában és Magyarországon meglehetősen hasonló volt. Üdvözölte egyúttal az annak érdekében tett magyar erőfeszítéseket, hogy augusztus 23-át a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjává nyilvánítsák.
  
Orbán Viktor a találkozó előtt egy munkaebéd keretében tárgyalt Irena Degutiene litván házelnökkel, interjút adott a balti ország közszolgálati televíziójának, majd részt vett a szovjet diktatúra áldozataira való megemlékezésen, a Tuskulenai emlékparkban.
(MTI-fidesz.hu)
(Illusztrációs képek beillesztése: KJ. szerk.) 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Most lehet elkölteni az einstandolt nyugdíjvagyont 


Baka F. Zoltán-Szabó Brigitta 2012. szeptember 21. 
Népszabadság
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek (MNV) adná Lázár János (Fidesz) önálló képviselői módosító indítványa a megmaradt nyugdíjvagyon kezelésének lehetőségét.

Ahogyan a dokumentum indoklása tartalmazza: tekintettel arra, hogy az állami vagyonért az MNV felel, célszerű megteremteni a lehetőségét, hogy bizonyos eszközök egy kézben legyenek. A javaslat szerint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap térítésmentesen átadhatja egyes eszközeit az MNV-nek, a vagyonkezelő pedig akár közvetlenül, akár közvetetten értékesíti azt. A befolyó pénzt államadósság-csökkentésre kell fordítania.

Megkerestük Lázár Jánost, hogy megkérdezzük tőle, miért épp most nyújtotta be a módosító indítványát, de az államtitkár csak jövő héten érne rá választ adni. A lapunk által megkérdezett elemzők többsége pedig azt mondta, tekintettel a téma érzékenységére, névvel egyáltalán nem nyilatkozik, máskülönben szerintük az ügylet mögött több is lehet, mint egy technikai művelet. - Mostanában ilyen lépések nem szoktak cél nélkül történni Magyarországon - mondják.

Voltak, akik egy komolyabb tőkepiaci lépésre számítanak, a Mollal kapcsolatos ügyletet rebesgetnek, de akadt olyan vélemény is, amely szerint arra az időszakra készül a kormány, amikor a meg nem született IMF-megállapodás hiányában gyorsan mozdítható pénzekre lesz szükség.

Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója egy olyan verziót vázolt fel, amely elvileg mentes a hátsó szándékoktól. Mint mondta, a közel 2950 milliárd forintos nyugdíjvagyon azon részét, amely az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) számára könnyen bevonható volt - mint például a magyar állampapírok, befektetési jegyek -, már adósságcsökkentésre fordították. A maradék vagyon jelentős része üzletrészekben, értékpapír-befektetésekben van, ami sokkal közelebb áll az MNV profiljához. A lépés tehát technikai jellegűnek és logikusnak is mondható, bár az nem világos, hogy miért most, és mondjuk nem rögtön a vagyonátvétel elején született egy ilyen döntés. Más szakértők is ezen értetlenkedtek: tudható volt, hogy az ÁKK számára idegen a vagyonkezelés, mégis hozzájuk telepítették a feladatot, majd most, hogy saját vagyonkezelési főosztályt hozott létre és működtet egy ideje az adósságkezelő, hirtelen felismerés született a kormányban, hogy ez így mégsem jó.

Egy valami azonban biztos. A magánnyugdíjpénztáraktól átvett vagyon 2011 májusában még 2945 milliárd forintnyi érték kezelését jelentette, amiből idén június végére mindösszesen 654,7 milliárd forint maradt. Az 1376 milliárd forintnyi magyar állampapírt szinte azonnal államadósság-csökkentésre fordították. Jelenleg 27,5 milliárd forint van ebben az eszközben, ám ennek egy része vélhetőleg az idei, május végi második visszalépési hullámmal jutott el az alaphoz.

Forintrészvényekben a kezdeti 198 milliárd forinttal szemben 143 milliárd forintnyi papír áll rendelkezésre, külföldi tőzsdéken pedig 98 milliárd helyett 108 milliárd forint pihen. A hazai papírok (ilyen a stratégiainak tekintett Rába vagy az Állami Nyomda) értékvesztése nem meglepő, a tőzsdén sokat lehetett bukni tavaly nyár eleje óta, a külföldi papírokon pedig a forintárfolyam gyengülésével érhetett el - virtuális - nyereséget az állam. Meghatározó még a befektetési jegyek és a számlapénz állománya a portfólióban.

Az ÁKK által nyilvántartott eszközérték szerint idén júniusban, tehát egy hónap leforgása alatt 63,8 milliárd forinttal gyarapodott a portfólió. Adja magát, hogy az idén visszalépett pénztártagok vagyona áll emögött, de az adósságkezelő tájékoztatása szerint árfolyamváltozás is magyarázza a növekedést. Arra, hogy miért csak a június végi állapot ismerhető meg a honlapjukon, az ezt követő hónapok miért nem, azt mondták, hogy piacvédelmi okokból két hónapos csúszással teszik közzé ezeket az adatokat. Az bizonyosnak tűnik, hogy nem kizárólag a visszakerült pénztári vagyon miatt nőtt az eszközök értéke, az ÁKK szerint ugyanis a pénztáraknak még augusztusban is volt rendezetlen átutalásuk. A törvényi határidő a vagyonátadásra egyébként október 12.
Veszteség, hozam

A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap tavaly május és december közötti tevékenységéről szóló üzleti beszámoló szerint a mintegy háromezermilliárdos portfólióból 607,6 milliárd forint átvételi értékű értékpapírt értékesítettek, viszont ezekből csak 589,2 milliárd forint folyt be az árfolyamcsökkenés miatt, vagyis az ügyleteken tavaly több mint 18 milliárd forintot buktak. Az alap tagi reálhozam-kifizetésekre, valamint függő és egyéb tételek miatti visszafizetésekre 233,2 milliárd forintot fordított. Ha a mintegy háromezermilliárdos eredeti vagyonból indulunk ki, akkor ez működési időre vetítve 7,7 százalékos reálhozamot jelent. 





Amikor megöregszel, megölnek téged is













 Amikor megöregszel, megölnek téged is

Ránk erőltetett halál


Nemrégiben olvastam egy közösségi oldalon ezt a felhívást. Nem tudom, hogy mennyire igaz, viszont elgondolkodtató!
"Horváth István orvosbiológus prof. úr 30 év kutató munkája eredményeként, melynek során mint az USA tudósaival mint az orosz kutatókkal együttműködött, megalkotta az érelmeszesedés elleni oltóanyagot. Ő az egyetlen a világon, akinek sikerült ezt a megoldást megvalósítani. Az előző években többször biztatták őt különböző pályázatok útján a magvalósítás reményével. Egy 7...4 éves nyugdíjas egy hivatalos akkreditáláshoz sosem képes annyi pénzt összeszedni, ami ezt megoldani tudna. Egyedül a mindenkori államhatalom képes ennek az anyagi hátterének a biztosításához. A múlt rendszerben megkérdezték tőle a minisztériumban, hogy miért jó az a hazánknak, ha annyi öreg embernek megmenti az életét !!!!!! Felháborító, hogy ilyen emberek ülhettek a magyar egészségügy vezetőségében. Nos ebben az évben Horváth professzor úr ismét a minisztériumban járt és ígéretet kapott Szócska miniszter úrtól a segítséghez. Ezt követő napokban a rendőrség megszállta a professzor lakását és kuruzslás vádja miatt lefoglalta az összes iratot és a komputereit. Még aludni sem engedték az öreg tudóst a lakásában. A professzor állítása szerint ezzel az oltóanyaggal képes lenne Magyarországon megmenteni azt a 15 000 embert ,amely évente eltávozik infarktus miatt és meggyógyítani több százezer embert, melyek az érelmeszesedés következményei miatt szenvednek illetve meghalnak. Amennyiben az ő eljárását Magyarország üzletileg megvalósítaná, képes lenne hazánk akár 100 milliárd dollár valutát hozni nemzetünk asztalára és ezt minden évben. Gondolják csak el mit jelent ez a magyar nemzet számára. Úgy tűnik komoly érdekeket sért a magyarság de az emberiség ilyen fokú megsegítése. Meddig lehet még az ilyesmiket elviselni?"



A professzor nem volt hajlandó a zsidó maffiának átadni a találmányát ezért megpróbálják hülyére venni a figurát. Ilyet csak a választott nép találhat fel , a magyar csak kapirgáljon a szemétdombon.
A találmányok és szabadalmak már az előző kormány ciklusban is zsidó orientáltságú volt, és ha kellet a feltalálót inkább a másvilágra irányították. A helyzet azóta sem változott a zsidók annyira beférkőztek a szabadalmi hivatalba, és bizony oda magyar nem teheti be a lábát csak zsidó, mint a színházakban, csak zsidó lehet vezető színész , az az egy két magyar származású színész aki elvan a színházban tesznek róla , hogy csak akkor érvényesüljön, ha gojságát feladja, és ajnározza a vezető zsidó színészt, ha nem csinálja jobb ha eltűnik a pályáról. A zsidó maffia itt is működik az állami támogatások csak zsidó kézbe landolhat. A feltalálóknál meg az a feladat hogy leépíteni a kiemelkedő elméket, nehogy már a magyar ész domináljon, bezzeg ha zsidó a feltaláló azt kiemelve kezelik na tessék csak a zsidó értelem az ami az országot előre viszi, mert a magyar egy tunya ingyenélő nem is való ide a Kárpát medencébe, mert ez a kiválasztott nép hozománya lesz, csak még ki kell várni az alkalmas időt és az ölünkbe hull mint az érett alma , na nem Amerika almája az már a miénk , de az egész Amerika is úgy táncol ahogy mi fücsülűnk . A zsidó állom a világuralom már , már megvalósulni látszik csak kitartás, és a gójok a segünket is kinyalják, hogy csicskásaink lehessenek. No de addig még sok levegőből előállítot pénzt kell kinyomtatnia az Amerikai jegybanknak , egy jó pár háborút még szítanunk kell a gojok között, minket meg pénzelni kell hogy az orránál fogva vezethessük ezt a sok lukszus gojt látniuk kell , hogy a pénz hozzánk áramlik és mi uraljuk a terepet minden országban, ha kell élet és halál urai vagyunk, bárkit kiiktatunk, ha az nekünk jó, és ha a karrierünk útjában áll. Így lesz egy – egy pálya zsidó privilégium, mert oda gojt be nem engedünk. Dögöljenek meg de ne akadályozzák a mi világuralmi törekvésünket. A mi maffiánk oly kifinomult oly olajozottan működik, hogy csak akkor veszik észre ha gorcső alá vonnák a tevékenységünket, de arra rásütjük az antiszemita bélyeget , és ellehetetlenítjük őket.
Közben akit lehet kiforgatjuk vagyonából, kezdtük ezt az uralkodó osztályokkal az egész világon , majd az értelmiséggel jártunk el, hogy a nemzetté válást akadályozzuk, majd a parasztság jött a kulák lista húsdarálók és már a másvilágon voltak. Voltunk mi párt funkcionálisok, NKVD sek ÁVH – sok rendőrök , büntetésvégrehajtók, titkos rendőrök, csak ölni és ölni a gojokat ez volt a feladatunk . A zsidó főnökünk megvédet ha támadtak minket, és ha elült a balhé, hát likvidáltuk a bajkeverőt, valamilyen baleset történt az illetővel. No de nem mondok többet, ha gondolkodsz te is kitalálod és a tettek ezt meg is erősítik , ha összefogva szemlélitek e témát össze fog állni a kép.






Igazságot Magyarországnak! 

Komolyan kellene végre venni a tényadatokat és tenni valamit a fennmaradásért. Nem elegendő az eddigi rossz magyar szokás szerint legyinteni és mindent elintézni azzal, hogy ugyan, én egymagam mit tegyek, úgy sincs eredménye. Ennek az időnek vége kell, hogy legyen. A magyarság egyik feladata a példamutatás. Most elsődlegesen egymásnak kell jó példával szolgálnunk. Megjegyzendő, hogy múltunkhoz hasonlóan, hosszabb távon a jövőben ez más népek számára is feladatunk!

Egyértelműen jelzik a Kárpát-medence történelmi, kulturális, művészeti, népességi egybetartozását. Mára bizonyítottá vált, hogy területét uralkodóan mindig is magyar génekkel rendelkező emberek lakták. Hazug az állítás, mely szerint őseink 
a ma tanított honfoglalásidején érkeztek volna ide.

Honfoglalás, ezt a szót a nyelvújításkor Kazinczy maga is szabadkőművesként, az ő megbízásuk alapján találta ki. A fellelhető korabeli iratok alapján őseink soha nem használták ezt a szót. Mindig hazatérésről, vagy visszatérésről beszéltek.
Az Egyesült Államokban megjelenő tudományos Science folyóirat 2000. novemberben ismertette a genetikai szakterület nemzetközi élvonalának 17 elismert képviselőjének kutatási eredményét. A vizsgálat kiterjedt az USA-tól Ukrajnáig az európai népek származásának és betelepedési idejének felderítésére.

Megállapításuk szerint 
a magyar fajra jellemző EU19 gén 35-40.000 éve jelen van a Kárpát-medencében. Ez a gén a magyarokban 60%, míg a nyugat-európai népekben legfeljebb alacsony gyakorisággal fordul elő. Ez az időtartam megfelel a Homo sapiens első európai betelepedése óta eltelt időnek, melynek kezdetén a neandervölgyi ember által benépesült Európa. A magyar a legrégebbi európai génjelző.

A magyarság eredettudata a vízözön korszakáig vezet vissza. A víz okozta pusztulás után újjászülető élet és emberi kultúra forrásának hordozója, közvetítője. Az özönvíz után az elsüllyedt földrész, Atlantisz ősi tudását hoztuk magunkkal a Kárpát-medencébe. Ezért történhetett meg, hogy az özönvíz után az eredendő tudás a víz által el nem borított területről, a Kárpát-medencéből terjedt el a Föld többi tájára.
Josefus Flavius zsidó krónikás ie. 37-ben írta: Magóg és Gomer népei már a vízözön után itt voltak olyan területen, ahol előtte még senki nem járt. Területük Spanyol-ország déli tájaitól a Don folyóig terjedt. Magóg a róla elnevezett magarokat alapította, a görögök őket szkítáknak nevezik. Azaz szűzfoglalással, a Vízözön után érkeztünk a Kárpát-medencébe és nem más népektől sajátítottuk ki 1000 évvel ezelőtt a területet! Ez alapján történelmünk sem csupán az elmúlt 1000 évből áll!Xenofon írja: Európában az özönvíz óta szkíták uralkodnak. Árpád vezetésével a hazajövetel jelentősebb ütközetek nélkül történt, hiszen itt a visszatéréskor magyarul beszélő rokonokat találtak. Üngürüsz szerint, amikor Hunor (azaz Árpád népe) Pannónia tartományba érkezett, látta, hogy az ottani népek az ő nyelvükön beszéltek. Anonymus megemlíti a székelyeket, akik Árpád elé mentek és csatlakoztak is hozzá.Anonymus és Kézai Simon visszaköltözésnek, Thuróczy János visszatérésnek, Székely István és Heltai Gáspár második bejövetelnek, a Képes Krónika, Ranzano és Bonfini nagy visszaköltözésről ír.

A magyarok egy szétesett Európába érkeztek vissza. A Kárpát-medencében őseink ezek után olyan szilárd jogállamot hoztak létre, mely 1000 éven át a Szent Korona alá tartozó népek között viszonylagos békét és jogokkal biztosított együttélést teremtett.
J.J. Modi indiai professzor szavai: "Áldottak legyetek magyarok, Attila népének egyetlen örökösei! Félszázados tanulmányaim meggyőztek róla, hogy a hunok feltétlenül a magyarok ősei voltak- s így a mai magyarság az ősi szkíta népek egyedüli leszármazottja Európában, mely magyarságnak a történelme a ma élő összes nemzetek legősibb történelme. Kutatásaim alapján a hunokat olyan nemzetnek ismertem meg, amelynek dicsősége a mai szomorú világot is beragyogja.
Attila a világtörténelem egyik legnagyobb hőse, aki mint igaz hős, lovagias és nagylelkű volt."

Könnyű volt így a Habsburgoknak meggazdagodni és ez által Ausztria gazdaságát fellendíteni, Magyarországot pedig leigázva, kifosztva, szabadságharcát vérbe fojtva nyomorban hagyni.

Ezért ne akarjon ma senki olyan buzgón a nyugat gazdagságához felzárkózni!

Meggazdagodásuk egyik alapja a tőlünk el-és kirabolt kincsek hatalmas készlete, továbbá a magyarság egyedülálló és kivételes tudásának kihasználása és annak kamatoztatása. És ez nem csak Ausztriára vonatkozik!

Lásd Atilla királyunk több szekér elrabolt avar kincsét, aranyát, melyeket ma úgy mutogatnak a nyugati múzeumokban, mintha az örök időktől az ő tulajdonukban lenne és az ő kultúrájukból származna.
http://domonyi.aries.hu/Igazsagot-Magyarorszagnak.html 

"Bocsánatot kérek Bajnaitól és Gyurcsánytól": Ez vár Budaira? Nyilvánosan kell bocsánatot kérnie Budai Gyulának Gyurcsány Ferenctől és Bajnai Gordontól, mert megsértette a volt miniszterelnökök jó hírnevét és becsületét. Az első fokú ítélet szerint Budai Gyulának egy általa összehívott sajtótájékoztatón kell azt mondania, idézem: Bocsánatot kérek Bajnai Gordontól és Gyurcsány Ferenctől, mert azzal gyanúsítottam meg őket, hogy hamisan tanúskodtak az úgynevezett Sukoró ügyben az ügyészség előtt. - s, ránk mi vár? Még a végén nekünk is bocsánatot kell kérnünk a két szarházitól amiért 2010-ben "félreszavaztunk"....


Budai Gyula: Bocsánatot kérek Bajnaitól és 

Gyurcsánytól 


Cseri Péter - 
NOL 2012. szeptember 27.

A címben szereplő mondat még nem hangzott el az egykori elszámoltatási kormánybiztos szájából, ám az tény, hogy a Budapest Környéki Törvényszék csütörtöki elsőfokú ítéletével arra kötelezte Budai Gyulát, hogy kérjen bocsánatot Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc exminiszterelnököktől, akiket azzal vádolt meg, hogy hamisan tanúskodtak az ügyészségen Sukoró-ügyben. A bíróság 300-300 ezer forintos nem vagyoni kártérítést is megítélt a volt kormányfőknek személyhez fűződő jogaik megsértése miatt.

Első fokon helyt adott a Budapest Környéki Törvényszék Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc exkormányfők keresetének, amelyben nem vagyoni kártérítést és bocsánatkérést követeltek Budai Gyula egykori elszámoltatási kormánybiztostól, aki egy 2010-es sajtótájékoztatóján azt mondta: Bajnaiék hamisan tanúskodtak az ügyészségen a Sukoró-ügyben.

A bíróság csütörtökön kihirdetett ítéletében megállapította, Budai azzal a kijelentésével, miszerint "dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt", megsértette a felperesek személyhez fűződő jogait - azaz jó hírnevét, becsületét és emberi méltóságát -, emiatt számukra az ítélet jogerőre emelkedésével 300-300 ezer forintos nem vagyoni kártérítést köteles megfizetni.

Ezen túlmenően a törvényszék arra is kötelezte Budai Gyulát, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül hívjon össze egy sajtótájékoztatót, amelyen nyilvánosan bocsánatot kér a felperesektől. Az ítélet azt is tartalmazza, hogy bizonyos orgánumokban - így például az MTV Híradójában, az Indexen és az Origón - saját költségén hirdetés formájában is meg kell jelentetnie a bocsánatkérő nyilatkozatot.

Incze András, a felperesek ügyvédje a per során az Alkotmánybíróság határozatára hivatkozva azt mondta, a vélemény és a kritika nem terjedhet ki a valótlan tényállításra, különösen akkor nem, ha a kritizáló személynek a foglalkozása miatt eleve a tények ismeretében kell lennie. Az ügyvéd hivatkozott arra is, hogy Sukoró-ügyben időközben lezárult az ügyészségi nyomozás, de sem Bajnai, sem Gyurcsány esetében nem merült fel, hogy ellenük hamis tanúzás miatt büntetőeljárás induljon.

A polgári perben Budai Gyula egyetlen alkalommal jelent meg a bíróság előtt, akkor lényegében megismételte a 2010 nyarán tett kijelentését. Leszögezte ugyanakkor, hogy az ominózus sajtótájékoztatón nem tényállítást fogalmazott meg, hanem a véleményét fejtette ki, ami egyébként azóta sem változott. Az exkormánybiztos vallomásában azt mondta: még a Magosz egyik vezetőjeként kezdett kutakodni a sukorói telekcsere ügyében, amit aztán miniszterelnöki megbízottként folytatott tovább, munkája eredményeként pedig 2010 nyarára egy közel 2000 oldalas jelentést tett le az asztalra. Budai szerint az általa feltárt tényeket összevetette Bajnai Gordonnak és Gyurcsány Ferencnek az ügyészségi nyomozás során tett vallomásaival (ezeket az interneten találta meg), és számos ellentmondást fedezett fel.

A jelenlegi vidékfejlesztési államtitkár ugyanakkor a részleteket nem tárta a bíróság elé, mint mondta, állítását olyan jegyzőkönyvekkel, feljegyzésekkel, táblázatokkal és levelezésekkel tudja bizonyítani, amelyeknek egy része jelenleg titkos.

Horváth Zsolt bíró az ítélet indoklásában úgy fogalmazott, mivel az inkriminált mondat elhangzása nem volt vita tárgya, így arról kellett állást foglalnia, hogy az alperes tényállítást vagy a véleményét fogalmazta meg a 2010-es sajtótájékoztatón. A törvényszék úgy ítélte meg, hogy Budai tényeket állított, ám ezekről utólag nem tudta bebizonyítani, hogy helytállóak. Horváth Zsolt fontos mozzanatnak nevezte, hogy az eltelt több mint két évben sem Bajnai, sem Gyurcsány ellen nem indult büntetőeljárás hamis tanúzás miatt. Ebből következően Budai valótlanul vádolta meg az exkormányfőket bűncselekmény - hamis tanúzás - elkövetésével.

Az ítélet nem jogerős, a felek 15 napon belül fellebbezhetnek a döntés ellen. Az érintettek jogi képviselői egyelőre nem kívántak nyilatkozni arról, hogy élnek-e a fellebbezéssel. Incze András kérdésünkre annyit mondott: örül, hogy a jogalap kérdésében ügyfelei javára döntött a törvényszék, azt pedig mindenki döntse el maga, hogy egy kormányfő becsületén esett csorba valóban csupán 300 ezer forintot ér-e. 
A jognak asztalánál a rabló kártalanítást kér és kap, ez a zsidó jog amit ráerőszakoltak a magyar népre. Hogy igazság legyen előbb egy úthengerrel a két rablót ki kellett volna simítani legalább kétszer, hogy nehogy túl élje, és utána bocsánatot kérni, hogy nem előbb hajtottuk végre az ítéletet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése