2020. április 2., csütörtök

RÉGI IDŐK NAGY BŰNÜGYEI
























RÉGI IDŐK NAGY BŰNÜGYEI




Két halott a dűlőúton




Vértesszőlős egy kicsiny, békés falu Tatabánya és Tata között. Békés mindennapjaikat élik a település dolgos lakói. A legnagyobb bűneset a faluban talán a hétvégi házak időszakos feltörése, vagy kerékpárlopás a kocsma előtt. Majd valami megváltozik. 1999.március 31-én brutális gyilkosság történik a falu határában. Nem is gyilkosság, inkább szabályszerű mészárlás. Indítéka, és tettese a mai napig felderítetlen - és talán az is marad...


A nagyigmándi Csizmadia Lajos maga volt a megtestesült becsület: mindig pontosan elszámolt az általa beszedett összegekkel - egészen addig, amíg volt kinek. Egy nap azonban baleset érte a főnökét. Nos, itt kezdődött a kálváriája…
Ketten ballagtak egymás mellett a verőfényes tavaszi napsütésben a Tatabánya és Vértesszőlős közötti dűlőúton, 1999. március 31-ének délelőttjén. Egy pocakos, középkorú férfi és egy csinos, fiatal nő. Az egyik hétvégi házhoz tartottak. Nem, nem az övék volt, csupán művelték a kertjét. Pontosabban a férfi művelte - szívességből. Tehette, ideje tengernyi, meg unta is magát rettenetesen, ez az igazság.
Hogyne, hiszen akkor már négy éve bujkált.
Hogy miért, abba is azonnal beavatom az olvasót, most azonban még csak Vértesszőlős határában járunk. Ide érkezett az a férfi is, aki a fák közül lépett ki, mintha csak éppen a szükségét végezni vonult volna félre a figyelő szemek elől. A pár felé indult, s amikor egy vonalba értek, udvariasan elengedte őket, majd hátrafordult, s a kabátja alól előhúzott Skorpió géppisztolyával sorozatot engedett a férfi hátába.
A meglőtt ember tett még egy-két lépést, aztán összecsuklott. A nő hátrafordult, ám mire felfoghatta volna, hogy mi történik, őt is elérték a lövedékek. A gyilkos a fejére célzott, s — igaz, véletlenül — éppen annyi lövés végzett vele, mint szerelmével: később mindkettőjük testén hét-hét bemenetet számolt a boncmester.
A gyilkos pedig sietős léptekkel indult el a dűlőúton, s 400-500 méter megtétele után az autójába szállt és elhajtott.
- Nem sokkal délelőtt 11 óra után kaptuk a bejelentést, hogy egy kutyáját sétáltató férfi holttesteket talált a dűlőben - emlékezik a tíz évvel ezelőtti gyilkosságra Körmendi Zsolt nyomozó Tatabányán, a megyei rendőr-főkapitányságon. - Kimentünk, megnéztük a holttesteket, s éreztem, hogy reménytelen ügy.- Miért gondolta, hiszen még el sem kezdték a nyomozást? - csodálkozom.
- Az ölés módjából. Látszott, hogy az akkoriban szokásos maffia-módszerrel végezte ki a párt a bérgyilkos. Márpedig az ilyen ügyeket nem sikerült megoldanunk. Ezért tűnt kilátástalannak a felderítés.
Ez természetesen nem jelentette azt, hogy ne vágtak volna bele azonnal nagy erőkkel a nyomozásba, s Körmendi Zsolt ügygazda a lehetőségeihez mérten ne tett volna meg mindent a siker érdekében. Bizonyítja ezt az a tíz vaskos aktaköteg is, amelyekből a nyomozó időnként az emlékezetét frissíti.
Első lépésként azt kellett megállapítani, hogy kik lehetnek egyáltalán az irat nélküli áldozatok. A nyomozók a hétvégi házaknál kezdtek el kérdezősködni, ám ekkor még csak annyi derült ki, a pár valahonnan Tatabányáról szokott érkezni. Sokszorosították a fényképüket, s lakásról lakásra járta a több tucat rendőr a várost: ismeri-e valaki őket. Így derült ki, hogy a férfi, Csizmadia Lajos a város szélén, a Béla király körtéren bérelt lakást, a barátnőjét pedig Kiss Krisztinának hívták.
Innen már el lehetett indulni a felderítésben. Kiderült, hogy a férfi négy éve tűnt el Nagyigmándról. Felesége és kislánya sem lakik már a faluban, házukat elárverezték.
Az újabb adalékok nyomán pedig kibontakozott Csizmadia Lajos története.
A férfi eredendően gazdálkodott, majd amikor a vállalkozása befuccsolt, a Deux Kft.-hez szegődött. A cég elsősorban olaj-nagykereskedéssel foglalkozott. A kilencvenes évek elejét írjuk, azt az időszakot, amikor az olajszőkítésből vagyonok alapozódtak meg. Így az sem lehetetlen, hogy a cég által forgalmazott üzemanyagba is került néhány csepp az államilag támogatott olajból - amit áron alul tudtak kínálni a töltőállomásoknak… Mindenki jól járt, kivéve az adófizetőt. Na de ne kukacoskodjunk, a cég számára a beszerzési és az eladási ár közötti különbözet a lényeg. Mert az a tiszta haszon.
Csizmadia Lajos feladata az volt, hogy járja a kutakat, s szedje be a leszállított üzemanyag ellenértékét. Tette is a dolgát, ám 1995-ben csak beütött a krach: a cég vezetője, Kardos Ferenc, akinek el kellett számolnia, autóbalesetben meghalt.
A pénzbeszedő férfi éppen 52 millió forint bevételt tartott magánál. Kinek adja át ő ezt most? Talán bizony Juhász János Zoltánnak, az elhunyt cégvezető társának. Az ötlet kiváló, csak hát Juhász akkor éppen hosszabb ideje külföldön tartózkodott - a nyomozati anyag szerint égett a lába alatt a talaj. Csizmadiának mindenesetre sikerült elérnie telefonon, s azt az utasítást kapta, hogy az összegből két és fél millió forintot adjon át egy harmadik személynek, 3 és fél milliót megtarthat magának, a maradék 46 millió forinttal pedig várja meg őt, amíg biztonságosnak látja a hazatérését.
Itt lépett be a történetbe Marjai László. Hogy kicsoda ő? A Csizmadia család barátja, egyébként pedig életművész. Vagy inkább szélhámos? Azt hiszem, a kettő együtt.
Végzettsége mindenesetre géplakatos, magát természetgyógyásznak, valamint Mozambik pénzügyi attaséjának adta ki.
S hogy mi köze a történethez? Igen, kitalálta az olvasó. A Csizmadia Lajos által őrzött 46 millió nála kötött ki. Épp csak annyi időre kérte el, amíg megforgatja a mozambiki aranybányákban, s már adja is vissza a busás haszonnal egyetemben.
Néhány hónap múltán azonban hazaérkezett Juhász János Zoltán - s kérte a pénzt Csizmadia Lajostól. Ő pedig szaladt Marjaihoz, aki - minő fordulat! - nem volt abban a helyzetben, hogy eleget tegyen a kérésnek. Furcsa is lett volna, ha vissza tudja adni, hiszen éppen azelőtt verte el valahol Dominikán, a maradékból pedig valóságos erőddé alakíttatta pilisszántói otthonát, amelyben a biztonsági őröknek is jutott hely.
Csizmadia Lajos pedig mit tehetett, töredelmesen bevallotta a valós helyzetet Juhász János Zoltánnak. Ő pedig kérte a pénzét Marjaitól, aki váltig tagadta Csizmadia állítását. Hiába azonban, Juhász János Zoltán van annyira dörzsölt, hogy tudja, ki mond igazat. Ennek ellenére Csizmadia Lajos jobbnak látta, ha családját rábízza Marjai Lászlóra - ha már kisemmizte, viselje a gondjukat -, ő pedig illegalitásba vonul. Marjai pedig — hiszen nem csibész ő, csupán szélhámos - cselédnek és szeretőnek magához vette az asszonyt, egészen addig, amíg a felesége meg nem elégelte a háromszöget. Ekkor Marjai lakást vett Csizmadia feleségének, és elbocsátotta békével.
Csizmadia Lajos pedig hol itt, hol ott bujdokolt tovább a barátnőjével. Hogy miből? Hát a Marjai László által csepegtetett pénzből. Csizmadia Lajos azonban az évek múlásával egyre inkább megelégelte a dolgokat, s feljegyzései tanúsága szerint megfenyegette Marjai Lászlót, hogy most már vagy rendezi a helyzetét, vagy feldobja a zsaruknak.
Erre azonban nem volt lehetősége, mert egy tavaszi délelőtt a Tatabánya és Vértesszőlős közötti dűlőn szembetalálkozott egy férfival… Ki volt ez a férfi, s ki bérelte fel a gyilkosságra? A nyomozók ugyan találtak egy szálat egy szlovákiai keresztapához, Marjai László barátjához, de ez túl vékonynak bizonyult ahhoz, hogy vádat lehessen emelni. Ahogy azt Körmendi Zsolt nyomozó az első percben megjósolta.
Szerettem volna megkeresni a történet szereplőit, de sem Csizmadia Lajos özvegyét, sem Juhász László Zoltánt nem találtam azon a címen, ahol a történet idején laktak.
Hiába kerestem Marjai Lászlót is Pilisszántón, a Vörösmarty utca 1.-ben. Csupán egy női hang válaszolta az erődszerű épület kamerával összekötött kaputelefonján, hogy évekkel ezelőtt elköltözött. Éppen azt követően, hogy hasba lőtték, tudom meg a közeli a Gurító presszóban. Azóta bujdokol.
Gyilkosság rendelésre
A lehető legnehezebben felderíthető emberölések közé tartozik az, amikor az elkövető vélhetően bérgyilkos, értékelte a történetet Kovács Lajos nyomozó, lapunk állandó szakértője. A bérgyilkos ugyanis korábban soha nem találkozott az áldozatával, tehát nem kötődik hozzá személyesen.
Éppen ezért ezeknél az ügyeknél a nyomozók elsősorban a megbízó személyét igyekszenek felderíteni. Ő ugyan általában tuti alibivel rendelkezik, ám a motivációja kideríthető. Jól ismeri az áldozatot, s nemcsak a személyét, hanem a napirendjét, szokásait is. Tudja, hogy hol lakik, hol dolgozik, mikor indul a munkába, milyen útvonalon, hol ebédel, gyerekét mikor hozza el az iskolából, mi a hobbija, hol sportol, kikkel, és még lehetne hosszan sorolni. Ezeket az információkat meg kell osztania a bérgyilkossal. Lehetséges az is, hogy bizonyos mértékben a végrehajtásban is részt vesz, például kieső helyre csalja az áldozatot, ahol a gyilkosa vár rá.
A bérgyilkosságoknak körülbelül 20-30 százalékát sikerül felderíteni. Általában azokat az ügyeket, amelyeknél családtagok, haragosok fogadnak gyilkost. Ezekért nem kérnek sokat, vannak, akik már néhány tízezer forintért, egy autóért hajlandóak más életét kioltani. A nagy ügyeknél persze más a tarifa, az alvilági leszámolásoknál milliókért mérik a halált. Érdekesség, hogy Fenyő Jánosra rákértek a bérgyilkosai, amikor megtudták, milyen nagy emberrel végeztek.
Arról pedig, hogy ki rendelte meg Csizmadia Lajos és Kiss Krisztina meggyilkolását, mint általában, most sem érdemes bonyolult elméleteket gyártani. A férfi áldozat feljegyzései vélhetően megmutatták a nyomozóknak a megrendelőt - csupán a meggyanúsításhoz kellő bizonyítékokat nem tartalmazták…


Indíték nélkül ölhették meg Fenyő Jánost? - Magas, sportos vagy alacsony, vékony testalkatú
lehetett az elkövető






Egy sportos testalkatú, kerek arcú magas férfi adhatta le a lövéseket tizennégy évvel ezelőtt Fenyő János médiamogulra. Ez a személyleírás azonban nem illik az alacsony, vékony testalkatú Jozef Rohácra, a gyilkossággal gyanúsított szlovák állampolgárra. Na, és az indíték? Miért végezték ki a „sajtócézárt”? Felbujtó(k) ugyanis nincsen(ek)…


December 19-én jelentette be a rendőrség, hogy lezárta a Fenyő János médiavállalkozó 14 évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében indított nyomozást. A rendőrök szerint Fenyő Jánosra a lövéseket Jozef Rohác adhatta le, őt pedig egy másik szlovák férfi, Ladislav Trnka vitte autóval a helyszínre. Jozef Rohác mindvégig tagadta, hogy a bűncselekményt elkövette volna.
A szemtanúk vallomása alapján azonban Jozef Rohác nem lehetett az a személy, aki lelőtte Fenyő János médiavállalkozót 1998. február 11-én - közölte a férfi ügyvédje, Fülöp Tamás. A csütörtökön megtartott iratismertetésen áttekintett, mintegy tízezer oldalas nyomozati anyagból ugyanis az derült ki a védő számára, hogy a szemtanúk egy magas, sportos, kigyúrt, kerek arcú férfit láttak elszaladni a gyilkosság helyszínéről, míg Jozef Rohác egy kifejezetten alacsony, sovány, s egyáltalán nem sportos férfi. „Ez alapján az elkövető egyáltalán nem hasonlít az ügyfelemre” - jegyezte meg Fülöp Tamás a hvg.hu-nak.
Az ügyvéd elmondta azt is, hogy védencével szemben egyrészt mások által hallomásból elmondott szóbeszédek szólnak, de ezek - ahogy az ügyvéd fogalmazott - sokkal inkább a kilencvenes évek több prominens személyiségeihez köthető legendáknak tűnnek, mint hiteles információnak, hiszen több, egymásnak ellentmondó verzió is felbukkant, amelyekben Rohác neve fel sem merül.
Másrészt a nyomozók a fegyveren és a ruházatban Roháctól származó DNS-nyomokat is találtak, de mint hangsúlyozta, ezek legfeljebb annyit bizonyíthatnak, hogy Rohác érintkezett ezekkel a ruhadarabokkal. A DNS-minták egyébként éveken át nem szerepeltek a bizonyítékok között.
Privát Kopó: „Jól bizonyítható, hogy kinek és miért állt érdekében megölni Fenyő János médiavállalkozót, ezért ha sikerül a végrehajtói kör ellen is megfelelő bizonyítékokat összegyűjteniük a nyomozóknak, megoldódhat a több mint egy évtizede történt bűnügy” - egyebek mellett erről is beszélt 2012 júliusában, a hvg.hu-nak adott interjújában Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes, a Nemzeti Nyomozó Irodán belül működő „döglött ügyek” osztályának egykori vezetője.
Amikor az ügyésznek odaadtam a Fenyő-ügyben keletkezett irathalmazt, akkor ő azt mondta: a megbízói oldalról nagyon sok mindent tudunk bizonyítani, de a végrehajtói oldalról nem. Konkrétan az nem volt eléggé bizonyítva, főleg tárgyi bizonyítékokkal alátámasztva, hogy ki lőtt. Azt viszont bizonyítottnak látta, hogy kinek állt érdekében és ki akarta megöletni az áldozatot. Az ügyész azért ellenezte a vádemelést - utólag is azt kell, hogy mondjam, okosan -, mert azt mondta, a felbujtót nem lehet tettes nélkül elítélni” - mondta Kovács.
Felettébb érdekes, hogy több mint egy évtizeden át a tettes úgymond „hiánya” miatt nem tudták rács mögé vágni a feltételezett felbujtó(ka)t, amikor meg végre horogra akadt az elkövetéssel gyanúsítható személy - hirtelen a felbujtó(k) kilétére nincs elégséges bizonyíték… Vicces.
Arról nem is beszélve, hogy a gyilkossággal gyanúsított férfi vonatkozásában - a felbujtó(k)  „távollétében” - hiányzik az indíték, a kivégzés oka! Miért ölte meg Rohác (vagy bárki más) Fenyőt? Továbbá: miből gondolják a nyomozók, hogy „előre kitervelten” követték el - ahogy azt a mindössze kétmondatos rendőrségi közleményben írták - az emberölést, ha nincs(enek) felbujtó(k)? Felbérelték a szlovákot? Ki(k) és mikor? Honnan tudják ezt a zsaruk? Rohác ugyanis konokul hallgat. Nincs bizonyítva, hogy az emberölési ügy gyanúsítottja pénzt kapott volna a „munkájáért”. Kitől, mennyit, mikor? És, ha Fenyő János „bemutatott” a másik gépkocsi sofőrjének az előző piros lámpánál, vagy kiöltötte a nyelvét rá, esetleg hirtelen fékezett az autójával és a mögötte haladó gépjármű vezetőjénél emiatt „elszakadt a cérna”? Az már bizony hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság lehetne.
Az információk szabad áramlásának lehetőségét vizsgálva érdemes odafigyelni az ügyvédi háttérre: Jozef Rohác jogi képviselője az a Fülöp Tamás, aki 1999-től 2003-ig a Bánáti Ügyvédi Irodában tevékenykedett ügyvédjelöltként. Portik Tamás védője Bánáti Kristóf, a Bánáti Ügyvédi Iroda munkatársa, Bánáti János fia. Az apuka, a Bánáti Ügyvédi Iroda alapítója, Bánáti János 2009-2010-ben Rohácot védte, jelenleg pedig Gyárfás Tamás ügyvédje. (Amint az köztudott: Portikkal és Gyárfással szemben nem fogalmaztak meg alapos gyanút Fenyő kivégzésével összefüggésben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálói.)

Az ember, aki túl sokat tud: a ’90-es évek merényletei mögött nagy titkosszolgálati csata dúlt






A szlovák állampolgárságú Jozef Rohác állítólag csupán egyetlenegy mondatot volt hajlandó mondani az elmúlt egy év alatt a nyomozóknak. mégpedig azt, hogy semmi köze a Fenyő-gyilkossághoz. Ügyvédje szerint Rohác ezt a vallomását hajlandó minden alkalommal elismételni, amikor kihallgatják. Ki ez az ember?


Halála után állítólag nyilvánosságra hozatja egy, az ügyvédjénél letétbe helyezett pendrive-ra mentett titkait Jozef Rohác, akit Fenyő János 1998-as meggyilkolásával gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Az egykor a szlovák titkosszolgálattal is kiváló kapcsolatokat ápoló férfi titkai sokaknak okozhatnak még álmatlan éjszakákat.
De ki ez az ember, aki nagy titkokat őrizhet magában?

Az 1956-ban, a dél-szlovákiai Léván született Rohác bűnözői pályafutása 1985 szeptemberében kezdődött, amikor egy társával (Ernest Recka) elrabolták az akkori egészségügyi államtitkárt, Imrich Hatiart, majd megpróbáltak áttörni a csehszlovák-osztrák határon. A szocialista Csehszlovákia jellegzetes kormányzati limuzinjának számító fekete 613-as Tatrával az emberrablók a Pozsony-Berg határátkelőnél próbáltak Ausztriába távozni, ám sikertelenül, mivel a határőrség nem engedte át az autót. A túszdrámát végül a rendőrség és a titkosszolgálat összehangolt akciója zárta le. Ennek során csehszlovák területre helyezték át a határsorompót, majd látszólag megegyeztek az emberrablókkal, hogy szabad utat engednek nekik. Ám Rohácot és társát a sorompón túl már osztrák egyenruhába öltözött rendőrök várták. Amikor kiderült a turpisság, tűzpárbaj tört ki, amelyben a lövedékek egyike megsebesítette a túszul ejtett államtitkárt, de az emberrablókat végül sikerült elfogni. Az emberrablásért „államellenes tevékenység” miatt 15 évre ítélték. Büntetését az ország legrégebbi és a legsúlyosabb bűntettek miatt elítéltek számára fenntartott ilavai fegyházban kellett letöltenie. Pontosabban kellett volna, hiszen alig tíz nappal odaszállítását követően elszökött. Később - egy véletlen igazoltatás során - Rózsahegyen (Ruzomberok) tartóztatták le a rendőrök.

Jozef Rohác büntetése hátralévő részét az ország legnagyobb fegyintézetében, Lipótváron töltötte. Václav Havel, a rendszerváltás utáni első csehszlovák államfő által hirdetett amnesztiát követően 1990 márciusában a lipótvári fegyházban kitört az ország történetének legnagyobb börtönlázadása. A lázadás során a lázadókkal - köztük Rohác-csal - az akkori belügyminiszter, Ján Lángos is megpróbált tárgyalni. A tárgyalás sikertelennek mutatkozott, a lázadást később leverték, Rohác pedig még ugyanabban az évben (!)  az elnök egyéni amnesztiájával szabadult.
A kilencvenes évek második felében Jozef Rohác neve több, Szlovákiában és Magyarországon elkövetett - főként robbantásos módszerrel kivitelezett - alvilági leszámolás kapcsán is felmerült. Ezek közül Szlovákiában Robert Remiás volt rendőr 1996 tavaszán történt meggyilkolása váltotta ki a legnagyobb sajtóvisszhangot, ebben az ügyben Rohácot több évig gyanúsítottként tartotta számon a szlovák rendőrség.

Az eset előzménye volt Michal Kovác akkori szlovák köztársasági elnök fiának 1995-ös elrablása. A bűntény ügyében indult nyomozás során a szlovák titkosszolgálat (SIS) egyik ügynöke, Oskar Fegyveres megerősítő vallomást tett azzal kapcsolatban, hogy az emberrablás hátterében a meciari éra titkosszolgálata és annak vezetője, Ivan Lexa állt. Ebben az időben a máig ismeretlen helyen tartózkodó Fegyveres összekötője, barátja, egy fiatal rendőr, Robert Remiás lesz. Az 1996 áprilisában pozsonyi lakásába tartó Robert Remiás autója felrobbant. A rendőrség először kizárja, majd megerősíti az idegenkezűséget, a nyomozás szálai pedig Jozef Roháchoz és állítólagos társához, Imrich Oláh-hoz vezetnek. Rohác és társa - a nyomozás által részben megerősített sajtóinformációk szerint - Miroslav Sykorának, a pozsonyi alvilág akkori vezetőjének a közvetítésével Ivan Lexától kapta a megbízást Remiás meggyilkolására. Ekkor a két feltételezett elkövető ellen elfogatóparancsot adnak ki. Mind Sykorát, mind pedig Oláhot később meggyilkolják. (Az elkövetők azóta sem akadtak horogra.)

A Rohác elleni elfogatóparancsot 2002-ben visszavonják a szlovák hatóságok, mivel Remiás meggyilkolásának ügyét annak „kivizsgálhatatlansága” miatt lezárják. Az ügy kivizsgálhatatlanná nyilvánításához az 1998 márciusában elnöki jogköröket gyakorló Vladimír Meciar hirdette amnesztia vezet…
Az szinte biztosra vehető, hogy Rohác a Meciar-érában (s vélhetően később is) a szlovák titkosszolgálat védelme alatt állt: Meciarék ugyanis vele végeztették el a legpiszkosabb munkákat. Ami viszont még érdekesebb: többek szerint a magyar titkosszolgálatok ugyanúgy a „védelmük” alatt tartották, gondosan ügyelve arra, hogy még csak véletlenül se kerülhessen se Szlovákiában, se Magyarországon az igazságszolgáltatás hálójába. Ez az ember ugyanis hihetetlenül, de hihetetlenül sokat tud! Nemcsak a Lexa vezette meciari titkosszolgálat mocskos ügyeiről, de a '90-es évek magyarországi olajmaffiájának az ügyeiről is... Máig él a meggyőződés, hogya '90-es évek magyar olajmaffiája tulajdonképpen egyenlő volt az akkori titkosszolgálati és politikai elittel, elsősorban a szocialistákkal és vállalkozói holdudvarukkal. Ők voltak azok, akik úgymond „kölcsönvették” Rohácot az akkori gengszter-módszerekkel operáló meciari titkosszolgálattól a mocskos munkák elvégzésére, többek között a rendőrséggel együttműködni kezdő Boros Tamás felrobbantására az Aranykéz utcában. Meciaréknak akkor rengeteg politikai ellenfelük volt külföldön és belföldön egyaránt, a Horn Gyula vezette magyar kormánnyal viszont sohasem voltak igazán komoly konfliktusaik... Máig tabunak számít, és talán még senki se mondta ki nyíltan, hogy az akkori magyar titkosszolgálatok ugyancsak „baráti” kapcsolatokat ápoltak a Lexa vezette szlovák állambiztonsági szervvel, a SIS-szel.. Rohác pedig nem más volt, mint az úgynevezett kelet-európai „James Bond”, an agent licensed to kill - „őfelsége”, az akkori posztkommunista arisztokrácia szolgálatában. Szlovákiában és Magyarországon egyaránt. A titkosszolgálatokra általában jellemző, hogy a „piszkos munkákra” előszeretettel verbuválnak bűnözőket. A „Cégek” sokkal jobb technikával, kiterjedtebb kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, mint a rendőrség, így hamarabb eljutnak a súlyos bűnök elkövetőihez, pontosan feltérképezik az alvilágot. A megzsarolt gengsztereket választás elé állítják: a továbbiakban nekik (is) dolgoznak, ellenkező esetben „feldobják” őket a bűnügyi hatóságoknál.
Az úgynevezett „olajozás” - becslések szerint - több, mint ezermilliárd forint kárt okozhatott az államnak. A szervezett hamisításban résztvevő több száz bűnöző közül csupán alig ötvenen tudták megőrizni a csalásokból származó vagyonukat, az egykori „olajosok” mintegy 90 százaléka anyagilag ma ugyanott tart, ahol a szervezett „vegyészkedés” megkezdése előtt: nincstelenek… Kikhez kerülhettek a „nyolcelemis pancsolóktól” elszedett vagyonok?
Azokban az években politikai pártokról hírlett, hogy egyenesen az olajügyekkel szerzett pénzből finanszírozták működésüket, illetve választási kampányukat.
Vajon miért van az, hogy a magyar hatóságok 80 évre titkosították az úgynevezett „olajügyeket”, illetve az azokkal kapcsolatos bűnügyi vizsgálatok anyagait?! Köztörvényes bűncselekmények, életellenes bűntettek nyomozati aktáit 80 évre titkosítani?!
Furcsa spekulációkra adhat okot, amit Rohác korábban Magyarországról írásban elmondott a sajtónak: olykor hetekig Magyarországon tartózkodott, ahol sok barátja van. Szerinte a szlovák és a magyar rendőrök nem merik magukban sem elismerni, hogy a merényletek mögött nagy titkosszolgálati csata dúlt. Ha a „fogász” úgy döntene, hogy - esetleg valamilyen nyomozati alku keretében - kitálal, megdöbbentő dolgok kerülhetnek még napvilágra.

Miként lehet az, hogy egy professzionális bűnöző éppen tettei színhelyére tér vissza bátran? Milyen „barátai” lehetnek ott, akiknek társasága ekkora biztonságot nyújt?
                                  Horn Gyula, felesége és Fenyő János
Rohác azonban nem buta ember, tisztában van megbízói „erejével”, félelmetes kapcsolatrendszerével - és élni szeretne még… Ezért szinte biztosra vehető, hogy soha nem fog „énekelni” - annak ellenére, hogy kiválóan beszél magyarul...
A ’90-es években elkövetett leszámolás-sorozat óta mindkét országban kormányok jöttek és mentek. De a roppant kényes ügyet egyik kabinet se igen forszírozta. Az Orbán-kormány sem, pedig az ő politikusai ellen irányultak bizonyos merényletszerű robbantások. Valamiért egyik ország aktuális politikai hatalmának sem igazán érdeke az igazság feltárása.
Érdemes lesz figyelni, hogy Rohác elképesztően befolyásos magyarországi megbízói miként alakítják majd a sorsát! Születni fog-e valaha is jogerős, elmarasztaló ítélet - például - az Aranykéz utcai robbantás ügyében vagy a Fenyő János kivégzésével összefüggésben indult büntetőeljárásban?
A szívnek idő kell, egy régi szerelemnek múlnia kell, majd az idő mindent megold…


Aranykéz utcai robbantás:
Volt abban az információhalmazban valami, ami valakinek nagyon kellemetlen volt”






Álmomban nem gondoltam, hogy ez az információ derékba töri a rendőri pályámat. Ellenőriztük az információkat. Stimmelt. A szálloda, a szobaszám, a gépkocsi. Minden. A szobában a helyszínelők semtexmaradványokat találtak. Ezt jelentésben leírtuk, és eljuttattuk a megfelelő szintre. Aztán menekültünk. Nem a bűnözők, hanem az a három zsaru, aki megszerezte az információt. Rejtélyes körülmények között ugyanis nyilvánosságra került, hogy tőlünk származik az alapinformáció…”


(…) A fordulat éve: 1998. Teplán Tibor ekkor már a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer-bűnözés Elleni Osztályának tagja. Az év július 2-án, az Aranykéz utcában négy civil áldozatot követelő pokolgépes merényletben meggyilkolják Boros Tamást. Aztán bő egy év múlva, 1999. október 16-án egy arab vállalkozó gépkocsija alatt kézigránát robban a fővárosi Nagy Lajos király útján. Teplán nem sokkal korábban a helyszín közelében jár, két nap múlva már a rácsok mögött találja magát, mint a merénylet „felbujtója”, és kilencven nap előzetes letartóztatás után kerül csak szabadlábra. Hat év pokol után a bíróság felmenti. Visszahelyezik a rendőrséghez, de ő abból már nem kér, él a lehetőséggel, és nyugállományba vonul… (…)
Teplán Tibor: 1998 tavaszán kerültem a kábítószer-bűnözés elleni egységhez. Jó kis csapat volt. Főleg operatív munkát végeztem, és azon az arab, orosz, ukrán területen, ahol már kiépítettem a kapcsolataimat. Egyre komolyabb pozíciókat szereztünk, és egyre több olyan információ birtokába jutottunk, amely egészen különleges körökhöz vezetett: rendőrökhöz. Addig senki sem akarta elhinni, hogy zsaruk is állnak a bűnözők oldalán. Álltak, jobbára középvezetői szinten, de nem csupán drogügyekről kaptunk információkat, hanem magas beosztású rendőri vezetők nem éppen tisztességes üzleteiről is. Ha valósnak bizonyultak, leírtuk, és eljuttattuk az illetékesekhez. Megjegyzem, óvatosan kellett ezekkel az információkkal bánni, legalább hatvan-hetven százalékuk pontatlan volt, csak hallomásokon és pletykákon alapult. A másik harminc-negyven százalék azonban nagyon-nagyon komoly volt. Ilyen állapotok között jutottunk el 1998. július 2-ig. Az Aranykéz utcában, délben pokolgépes merényletben megölték Boros Tamást, és július 4-re virradó éjjel sikerült a feltételezett elkövetők paramétereit megismernünk. Azért mondom, hogy paramétereit, mert a hozzánk befutó információ nemcsak a nevüket tartalmazta, hanem azt is, hogy hol tartózkodtak Budapesten, milyen gépkocsival közlekedtek. Álmomban nem gondoltam, hogy ez az információ derékba töri a rendőri pályámat. Ellenőriztük az információkat. Stimmelt. A szálloda, a szobaszám, a gépkocsi. Minden. A szobában a helyszínelők semtexmaradványokat találtak. Ezt jelentésben leírtuk, és eljuttattuk a megfelelő szintre. Aztán menekültünk. Nem a bűnözők, hanem az a három zsaru, aki megszerezte az információt. Rejtélyes körülmények között ugyanis nyilvánosságra került, hogy tőlünk származik az alapinformáció, és persze a bűnözők tudni szerették volna, hogyan jutottunk hozzá. Nem is csináltak titkot abból, hogy keresnek bennünket. A BRFK felső vezetésének az volt az álláspontja, hogy nem kell túldimenzionálni. Saját magunknak kellett megszerveznünk a védelmünket. Mi pedig abból nem csináltunk titkot, hogy ha velünk vagy a családunkkal történik valami, akkor lesz, aki keményen odavág. Emiatt aztán nekem nem tetszett a dolgok alakulása. Nagyon nem. Éppen ezért a Kriminális stábjának egy titkos helyen kamerába mondtam a sztorit, azzal a kitétellel, ha velem történik valami, hozzák nyilvánosságra. A legnagyobb félelmem éppen az volt, hogy akár maga a rendőrség kezdeményezhet ellenem valamilyen eljárást. Mire gondolhat az ember akkor, amikor a saját kollégái szivárogtatnak ki olyan információt, amelynek soha semmilyen körülmények között nem szabadna kikerülnie a belső körből. Sajnos a mai napig nem tudom, kinek a tyúkszemére léptünk rá, de hogy valamibe nagyon beletenyereltünk, az biztos. Volt abban az információhalmazban valami, ami valakinek nagyon kellemetlen volt. Nyilván politika természetű lehetett, mert az egyik, általunk leírt tettes neve később felvetődött az 1998-as választások idején a Fidesz-székház és Szájer József lakása ellen elkövetett robbantás vizsgálatában, mint lehetséges tettes. Hogy azokat a merényleteket ki rendelte meg, mi köze volt a magyar és a szlovák titkosszolgálatokhoz, magyar politikai körökhöz, valamint a híres-hírhedt Omega fedőnevű akcióhoz, hát azt jó lenne tudni. Az erre vonatkozó információinkat mi szintén leírtuk különböző jelentésekben, de akkor senki sem vette komolyan. Sőt azt mondták, ezek „vak információk”, ezekkel nem kell foglalkozni. Egyébként az Aranykéz utcai nyomozásban a tetteseket a „mi tetteseinkben” azonosították, de soha nem kapták el őket. (…)
(zona.hu, 2008. június 3.)


Jogerősen felmentették a pécsi taxisgyilkosság vádlottját -
akár el is követhette a bűncselekményt”






Jogerősen felmentette a Pécsi Ítélőtábla az 1995-ös pécsi taxisgyilkosság vádlottját, Both Róbertet, aki „akár el is követhette a bűncselekményt”.


A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta és helybenhagyta az ügyben korábban eljáró Pécsi Törvényszék döntését. Az indoklás szerint a bűncselekményt akár Both Róbert is elkövethette, a rendelkezésre álló adatok, vallomások, szakértői vélemények azonban nem alkotnak olyan zárt logikai láncot, amely a bűnösségét kétséget kizáróan bizonyítaná.
Gál Csilla taxisofőrt 1995. december 1-jén több késszúrással ölte meg támadója Pécsett, az Abaligeti út mecsekszentkúti elágazásánál. Az ügyben indult nyomozás nem vezetett eredményre. Másfél évtized múlva azonban Both Róbert jelentkezett a rendőrségen, beismerő vallomást tett, és az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt vádat emelt ellene.




Felsőbb érdekek” a körmendi gyermekgyilkosságban: megvan
az igazi tettes, de 50 évre
titkosították az ügyet?


Bors2012.09.13. 10:09:00
Dr. Lépold Józsefné neves írásszakértő azt mondja: nem Tánczos Gábor ölte meg brutálisan 1998. április elsején Körmenden a 11 éves H. Zsófiát. A kislányt gyilkosa fejbe verte és átvágta a nyakát. A rendőrség a szemtanúként jelentkező Tánczos Gábort gyanúsította meg a gyilkossággal. A férfit jogerősen elítélték, kilenc és fél évet ült - állítása szerint: ártatlanul.



A férfi bűnösségében sokan kételkedtek. Dr. Lépold Józsefné is, aki grafológiai szaktekintélyként készített elemzést Tánczos Gáborról. Az írásszakértő az Újbuda Tv-nek azt mondta: ma már tudják, hogy nem Tánczos volt a tettes, mert megvan az igazi, de az ügyet ötven évre titkosították, ő pedig esküje miatt nem beszélhet. Ott van a Tánczos-ügy. A mai napig állítom, hogy aki H. Zsófikát gyilkolta volna meg az ítélet szerint, nem ő az elkövető. Ma már tudjuk, hogy nem ő az elkövető, mert megvan az igazi. Csak mi történik nálunk? Ötven évre titkosították (...) És, hogy miért nem lehet erről beszélni? Az esküm alapján” - mondta Lépoldné, aki hozzátette: magánnyomozók is dolgoztak a Tánczos-ügyön, akik azonban váratlanul leálltak a nyomozással.
Tánczos Gábor édesanyja a lapnak szintén azt mondta: fiának semmi köze a gyilkossághoz, de felsőbb érdekek nem engedik, hogy kiderüljön az igazság. Tánczos Gábort a Legfelsőbb Bíróság 2002-ben ítélte el. A férfi 19 éves volt, amikor 1998-ban, az ügy gyanúsítottjaként előzetes letartóztatásba helyezték. A nyomozás során beismerte tettét, ám a bíróság előtt már következetesen tagadta.



Nulladik típusú találkozások:
Pintér Sándor és a
furcsa véletlenek






Hat történet a belügyminiszter életéből, amelyek azt bizonyítják, hogy nem szerencsés az altábornagy úrral bajuszt akasztani - mert furcsa, már-már a parajelenségek kategóriájába sorolható dolgok eshetnek meg a „kellemetlenkedőkkel”. Persze véletlenül…



Pintér Sándor karrierje az úgynevezett rendszerváltás után vett bődületes lendületet, amelynek első lépcsőjeként - szemet hunyva MSZMP-s múltja felett - 1990-ben a Pest megyei rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettesévé léptették elő. 1990. október 25-én taxisok ezrei vették blokád alá az ország nagyobb városait és a határátkelőket. Ekkor jelentették be a 65 százalékos benzináremelést. Budapest akkori rendőrfőkapitánya, Barna Sándor kijelentette: amennyiben parancsot kap a tömegek elleni erőszakos fellépésre, lemond tisztségéről. Rendőri berkekben lábra kapott legenda szerint Pintér ezidőtájt ajánlotta magát az MDF meghatározó személyiségeinek figyelmébe, azzal, hogy amennyiben ő lenne a főváros első számú rendőre, kemény kézzel, radikális eszközök igénybevételétől sem visszariadva lépne fel az elégedetlenkedőkkel szemben. Rendet ígért - bármi áron. Ami tény: 1991 márciusában már ő volt Budapest főrendőre. Fél évvel később, 1991 szeptemberében az akkori belügyminiszter kinevezte országos főkapitánnyá. Az MDF - és annak legbefolyásosabb alakja, Boross Péter - maximális, feltétel nélküli bizalmát élvezte.
A Juszt-ügy
Kuncze Gábor volt az, aki 1996-ban - a szinte teljes rendőri vezérkarral, köztük Valenta László az ORFK akkori gazdasági főigazga­tójával együtt - felállította Pintért az országos főkapitányi székből. Az indokokat azóta is homály fedi, de akadtak, akik már a ’90-es évek közepén Pintér sajátos kapcsolatrendszeréről, és a tőle elválaszthatatlan Valenta megkérdőjelezhető gazdasági döntéseiről suttogtak. A Magyar Televízió Kriminális című bűnügyi magazinműsora 1996-ban foglalkozott a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ (RIK) építése körüli súlyos pénzügyi visszásságokkal. Nem sokkal később már nem Pintér Sándornak hívták az országos rendőrfőkapitányt… A műsor főszerkesztője Juszt László volt, aki így nyilatkozott az esetről a 168 órának: Pintér Sándor meg volt győzõdve róla: én buktattam meg”.
Pintér 1998-ban belügyminiszterként tért vissza a közéletbe. 1999 tavaszán a Juszt által főszerkesztett Kriminális című hetilapban olyan dokumentumok láttak napvilágot, amelyek a rendőrség gyanúja szerint államtitoknak minősültek. Az ügy miatt a Magyar Televízió szerződést bontott Juszttal. A rendőrség házkutatást tartott a tévés irodájában, lakásában és vidéki birtokán. Az újságíró ellen büntetőeljárás indult. Néhány hónappal később az ORFK - a fővárosi főügyész utasítására - megszüntette az államtitoksértés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt a Juszt László ellen indított nyomozást. A fővárosi főügyész megállapítása szerint ugyanis Juszt sem az államtitoksértés bűntettében, sem a szolgálati titok vétségében nem volt bűnös.
A két esetnek bizonyára nincs köze egymáshoz. Csupán a véletlen műve…
Vagy nem?
A Clodo-ügy
1998 őszén súlyos vádak láttak napvilágot Pintérrel kapcsolatban. A Parlament nemzetbiztonsági bizottsága megnézte Boros Tamás, a májusi Aranykéz utcai robbantás áldozatául esett vállalkozó korábbi vallomását tartalmazó videófilmet. Továbbá Keleti György az említett bizottság elnöke is elkérte és megnézte az MTV Kriminális című műsorának egy - addig még le nem vetített - felvételét. A filmen Dietmar Clodo élettársa nyilatkozott, miszerint több alkalommal is járt Clodónál egy volt rendőri vezető, aki jelenleg is magas beosztásban dolgozik. Az eset alighanem úgy történhetett, hogy P. S. megvacsorázott Clodóval, elkortyolgattak egy-két pohár bort, aztán véletlenül itt-ott berobbant egy fideszes és egy kisgazda lakásajtó, persze mérnöki precizitással megtervezve, amelynek eredményeként senki nem sérült meg. A nép megsajnálta a két „üldözött” pártot és rájuk szavazott… Pintér eleinte tagadott, majd egyetlen találkozót ismert el, azzal a megjegyzéssel, hogy - az akkor résztulajdonában álló Preventív-Security Rt. vezérigazgatójaként - a Clodo cége által kínált biztonsági üveget nézte meg, de üzletet végül nem kötöttek. És egyébként is: nem gondolta volna, hogy ez a Clodo az a Clodo… Érthető, hiszen a Dietmar Eduard Clodo meglehetősen gyakori, mondhatni tucat név hazánkban, így könnyen keverhető más személyekkel… Csakhogy: Pintérnek legalábbis illett volna tudnia, kicsoda a nemzetközi bűnelkövetőként hírhedtté vált Clodo, hiszen egy ízben ő intézte a kiadatását is, amelyet Németország kért.
A szóbeszédek szerint Pintér azzal nyerte el Orbán Viktor szimpátiáját, hogy az 1998-as választások előtt megesküdött a Fidesz vezetőinek: ha ő lesz a belügyminiszter, véget vet a robbantásoknak. Ő lett. És valóban véget vetett. Dietmar Clodót 1998 júniusában vette őrizetbe a rendőrség. A német férfit bűnszervezet tagjaként elkövetett robbanóanyaggal és robbanószerrel való visszaéléssel, lőfegyverrel, illetve lőszerrel való visszaéléssel, illetve két rendbeli közokirat hamisítással vádolták. 2001-ben tíz év fegyházra ítélték Magyarországon, de kiadták hazájának.
Az áldatlan emlékű Kuncze belügyminisztersége idején naponta voltak robbantások, emberek haltak meg, utcán robbantak az autók. Ha jól emlékszem, még Orbán Viktor miniszterelnöki beiktatása napján is volt robbantás. Pintér Sándor lett a belügyminiszter, másnap megszűntek a robbantások. Hogy hogy csinálta, az az ő dolga” - ezt mondta 2010 tavaszán Pintérről Semjén Zsolt a Hír Tv egyik műsorában.
A két esetnek bizonyára nincs köze egymáshoz. Csupán a véletlen műve…
Vagy nem?
A Lakatos Csaba-ügy
1998 őszén az említett Boros-kazetta nyomán szárnyra kapott információk szerint a Lakatos Csaba ügetőhajtó elleni 1996-os merénylet helyszínén Pintér kicserélte (más források szerint elvitte) az ott talált fegyvert. Pintér erre úgy reagált: az ominózus este Lusztig Péterrel, az Országgyűlés rendészeti bizottságának akkori, MSZP-s elnökével vacsorázott, s a termet csak egyszer hagyta el - telefonálni. T. Gábor alhadnagy, a helyszíni szemlét végző bizottság vezetője jelentésében azonban a merénylet helyszínelésén megjelentek között nevezte meg Pintért.
Egy volt rendőrtiszt így elevenítette fel a 15 évvel ezelőtti eseményeket: „A Salgótarjáni utcában a járőr feltartóztatta a Tanyi-ikreket, mert az alapos gyanú szerint meglőtték Lakatos Csaba fogathajtót a lovi közelében...Tanyi-ikrek! A régi szép idők... Elkopott a cipőtalpunk egy hónap alatt, amikor utánuk kajtattunk! Ketten jártak egy személyivel... A priuszukat csak WC papírra lehetett volna kinyomtatni, olyan hosszú volt.. Amikor bevittük őket, azt beszélgették az előállítóban, hogy „de jó, hogy a Sanyi bácsi a főkapitány… addig semmi gondunk nem lesz!” Másnap jött a végzés: el kell engedni őket... Fütyörészve távoztak. Szóval az első jelentés szerint - ami már nincs meg!- az elkövetés eszköze a helyszínen előkerült, de az a kiérkező Sanyi magával vitte. Hazudik a járőr, állítják, mert Pintér együtt vacsorázott éppen akkor barátaival: Bodrácska, Túrós, Kacziba, Valenta... Madarat tolláról... Később tábornokék meg is erősítették, hogy Pintér Sanyi velük nyelte a pékné csülköt. A dolog szépséghibája én vagyok. Én is ott voltam. És tudom, hogy Pintérnek csöngött a 2110i Nokiája, felkapta a ballonját és lelépett. És csak sokkal később jött vissza - én a szakáccsal dumcsiztam, előtte egy barátnőmmel múlattam az időt a tetőtérben.”
T. Gábor, a szemlebizottság vezetője, az első jelentés készítője 1995-ben az „Év rendőre” volt. A helyszínelést követően kegyvesztett lett a rendőri vezetőknél. Mindenféle eljárásokat, vizsgálatokat indíttattak ellene. Kicsinálták. Ellehetetlenítették. Távoznia kellett a rendőrség kötelékéből.
A két esetnek bizonyára nincs köze egymáshoz. Csupán a véletlen műve…
Vagy nem?
A Tasnádi-ügy
A kilencvenes évek közepén Tasnádi Péter biztonsági cége őrizte a józsefvárosi piacot, ám időközben megjelent a színen az akkoriban vállalkozóként tevékenykedő Pintér-érdekeltségű Preventív Kft. is. Tasnádi elmondta, hogy Pintér tárgyalást kezdeményezett vele a piac védelmének megszerzéséért, ám az nem járt sikerrel. Pintér Sándor azt nyilatkozta, hogy soha nem találkozott Tasnádival, utóbbi viszont kijelentette: az ominózus tárgyalásról „rendvédelmi feljegyzés” is készült. Tasnádi közölte: „több tanú is állította, hogy ott voltak olyan beszélgetéseken, amikor Pintér azt mondta, hogy el kell venni a Tasnáditól a piacot. Ezt Láposi Lőrinc volt rendőri vezető is megmondta.”
Tasnádit 1999 szeptemberében, a Ferihegyi repülőtéren őrizetbe vették, majd annak leteltét követően előzetes letartóztatásba helyezték. Önbíráskodással, súlyos testi sértéssel, adócsalással, sikkasztással, lőfegyverrel való visszaéléssel, valamint bűnszervezet létrehozásával gyanúsították. A Legfőbb Ügyészség 15 évi fegyházbüntetést kért Tasnádira, akit végül - jogerősen - 4 és fél évi börtönre ítéltek. Tasnádi Péter 1999 szeptemberétől (eddig) összesen mintegy 8 évet töltött rácsok mögött. Jelentős részét jogerős ítélet nélkül. Egy közeli ismerőse szerint: „amíg Pintér irányítja a rendőrséget, addig bérelt helye lesz a Venyige utcában”…
A két esetnek bizonyára nincs köze egymáshoz. Csupán a véletlen műve…
Vagy nem?
A Sándor-ügy
Sándor István (Papa) az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatóságának (KBI) kiemelt főnyomozója volt. 1989-1990-ben a rendőrség szervezett bűnözés elleni szolgálatának operatív tisztjeként, később az Országos Rendőr-főkapitányság kábítószer-felderítési osztályának csoportvezetőjeként tevékenykedett.
1999-ben felajánlotta segítségét az olajügyeket vizsgáló, Pallag László által vezetett parlamenti bizottságnak.  2000. október 28-i meghallgatása előtt egy nappal  őrizetbe vették hivatali visszaélés és vesztegetés alapos gyanújával.

Végül - amint akadályoztatása megszűnt - Sándor István megjelent a bizottság előtt, és szót ejtett Pintér Sándorról is. A volt operatív főnyomozó - egyebek mellett - arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a bombagyáros Dietmar Clodo bűntársa, Leonid Kolcsinszki kihallgatásán egyszer azt mondta, valamit nem szeretne jegyzőkönyvbe mondani. A vallomást azonban videóra is rögzítették, így megörökítették, amikor a férfi kijelentette: „én Pintér tábornoknak több megbízást hajtottam végre”. Később azonban mindenki hallgatott erről a videófelvételről - mondta Sándor, aki beszélt Pintér jobbkezéről, Valentáról is. A nyugalmazott alezredes arról számolt be, hogy egy étteremben találkozott „Valenta tábornokkal”, aki arról érdeklődött tőle, mint jó kapcsolatokkal rendelkező bennfentestől, hogy a józsefvárosi kínai piacot hogyan lehetne megszerezni Tasnáditól. Sándor István az elnök kérdésére Valenta László rendőrségen belüli becenevéről is beszélt:
Elnök: Valenta Lászlónak mi volt a beceneve a rendőrségen belül?
Sándor István (Nevetve): Hány százalék?
Elnök: Konkrétan.
Sándor István: Nem mondom.
Elnök: Én 12 százalékról tudok. (Közbeszólás.) Maradjunk a realitások talaján.
Sándor István: Ezért vagyok itt. És ha nem félteném a családomat, akkor még két napig is tudnék tényeket mondani. Egy olyan pozícióm volt akkor, hogy rajtam minden információ keresztülment, a manuális és a technikai információ is.”
Sándor István fél évet töltött előzetes letartóztatásban, majd 2002-ben vádat emeltek ellene vesztegetésért, hivatali visszaélésért és hamis tanúzásra való felbujtásért. 2004-ben minden vádpont alól felmentették. A Papa-ügyet 85 évre, 2086-ig titkosították, így a bírósági tárgyalásnak is csak az ítélethirdetése volt nyilvános, a per során a tárgyalásokat mindvégig zárt ajtók mögött tartották. 2008-ban pert nyert a állam ellen, mert jogtalanul ült fél évet előzetesben, de ezt a polgári eljárást is titkosították.
A két esetnek bizonyára nincs köze egymáshoz. Csupán a véletlen műve…
Vagy nem?
A Szima-ügy
A rendvédelmi dolgozók a nyugdíjkedvezményeik csökkentése érdekében az elmúlt hónapokban többször tüntettek, miután a kormánnyal - többek között Pintér Sándor belügyminiszterrel és Orbán Viktor miniszterelnökkel - folytatott tárgyalásaik nem vezettek eredményre. A követelések mellett a Szima Judit nevével fémjelzett Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete állt ki a legeltökéltebben, a leghatározottabban. Az érdekvédelmi szervezet képviselőit ugyan meghívták, de a 3 fős delegációt végül nem engedték be az Országházba az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott, június 2-i egyeztetésre. A rendőrség legnagyobb létszámú szakszervezete tiltakozó demonstrációt hirdetett június 6-ára a Parlament és a Belügyminisztérium épülete elé. Az eseményen azonban Szima Judit nem lehetett ott, ugyanis június 3-án - hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával - őrizetbe vették. A főtitkár asszony ellen a Kaposvári Nyomozó Ügyészség indított eljárást. A vádhatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatására, ezt azonban a bíróság elutasította és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben. Szima Judit évekkel ezelőtt tragikus hirtelenséggel veszítette el 11 éves kisgyermeke édesapját, párját, támaszát, azóta csemetéjét egyedül neveli.
A jelenlegi kormányzat a jelek szerint az erőszak fegyverét is beveti. A kormányzat tudta nélkül erre a gyalázatos cselekedetre nem kerülhetett volna sor. A kormányzat retteg egy bátor nőtől, ügyészek hada szakít el egy félárva kislányt az édesanyjától. Ma, 2011-ben amikor a szemünk előtt valóban rablók, szélhámosok és tolvajok járkálnak szabadlábon a kaposvári ügyészek 10 fős csapata egy egész napot szánt arra, hogy valamilyen homályos koholmány alapján meghurcolják a Tettrekész főtitkárt” - olvasható a szakszervezet honlapján. Tettrekészes körökben egyébként azt kifogásolják, hogy a mostani eljárásban olyan feljelentésekre alapozva indítottak nyomozást, amelyet már másfél éve, bizonyítékok hiányában megszüntettek, most mégis 2010-es keltezésű ügyiratszámokra hivatkoznak.
A hvg.hu „Szima-ügy: van-e vaj a fején?” című riportjából idézzük a következő részletet:
 „(…) Szima kivitte az anyagot! - mondta Pintér Sándornak az egyik rendvédelmis szakszervezető a Belügyminisztériumban tartott, múlt csütörtöki egyeztetés végén, utalva arra: bármit is kommunikálnak a sajtónak, számításba kell venni, hogy a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) vezetője, Szima Judit is részt vett a tárgyaláson, így megkapta azt a 25 pontból álló dokumentumot, amit a kormány alá akar íratni a szakszervezetekkel. Amikor ez a mondat elhangzott, akkor Szima már nem volt a teremben, ő ugyanis még a tárgyalás első félideje előtt lelépett. Egy másik szakszervezeti vezető pedig arra hívta fel a miniszter figyelmét, hogy amíg Szima jelen volt, hangfelvételt készített arról, ami a teremben elhangzott. Pintér Sándor ekkor megnyugtatta a jelen lévő szakszervezetiseket. Azt mondta, a TMRSZ-vezér hiába viszi ki és teszi fel az internetre a tárgyalás elején kiosztott papírt, az csak egy munkaanyag, ami időközben bővítve lett, részinformációkat tartalmaz és ezért „egyikünk sem vállalja érte a felelősséget”. Pintér egyik kijelentése pedig arra utalt, a belügyminiszter csütörtökön már tudta, mi vár másnap a Tettrekész vezérére. (…)”
A két esetnek bizonyára nincs köze egymáshoz. Csupán a véletlen műve…
Vagy nem?
Pintér Sándor nyugdíjas belügyminiszter bevallott vagyona:
Bp. VII. 155 nm társasház - 1994
Bp. II. 61 nm lakórész társasházból - 1994
Bp. II. 400 nm ház + 2.246 nm telek - 2008
Csömör 809 nm zárt kert - 1982
Sarud 2.158 nm ingatlan - 1987
Sarud 7.264 nm szántó - 2005
Siófok 224 nm ház + 1.100 nm telek - 2004
Bp. IV. 20 nm garázs - 1993
Bp. VII. garázs - 1995
Bp. II. 18 nm garázs - 2004
Bp. II. 160 nm lakás - 2006
Bp. II. 160 nm lakás - 2003
Bp. II. 106 nm lakás - 2005
Bp. II. 17 nm garázs - 2005
Szihalom 150 nm nyaraló
Szihalom 70 nm nyaraló
Szihalom telek
Pásztó 3.701 nm kert - 1990
Pásztó 2.350 nm szántó - 2001
Pásztó 7.322 nm szántó - 2001
Szigetmonostor 18 nm nyaraló + 574 nm telek - 1995 öröklés
Bernecebaráti 1.517 nm kert - 1990
Wartburg 1 db - 1994 öröklés
OTP részvény: 10.700.000.-
OTP befektetés jegy: 42.019.-
Állami Nyomda részvény: 584.048.-
OTP zárolt részvény: 1.500.000.-
Magyar Államkötvény: 630.000.-
MOL Nyrt részvény: 43.000.-
Állami Nyomda: 170.815.-
Folyószámla lekötött: 278.500.000.-
Folyószámla látra szóló: 38.708.631.-
Feleség nevén (összesen): 479.785.028.-
Követelések összesen: 1.500.000.000.-
Lássuk be, nincs könnyű élete Magyarországon egy tisztességes, nyugdíjas zsarunak!


Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi
iskola épületét egy szexiparban
(is) érdekelt internetes cégnek






Egy érdekes történet 2007-ből, amely Lázár János kifinomult üzleti érzékét dicséri…


Közel 4 éve történt, hogy a hódmezővásárhelyi fideszes többségű közgyűléssürgősségi, rendkívüli és zárt ülésén döntött arról, hogy eladja három ingatlanát. Az egyik ingatlanért, egy iskolaépületért a vásárló - rendhagyó módon - nem készpénzzel, hanem barterrel, internetes hirdetési ellentételezéssel fizetett. A vevő, a Generál Média Kft. weblapjain ajánlott fel cserébe banner megjelenési lehetőségeket. A kft. pornó- és erotikusoldalakat is működtet, többek között a popsi.hu-t, a mellesleg.hu oldalt, valamint a pornomagazin.hu honlapot, de a cég nevén szerepelnek a szexipar területéről ismert hustler.hu és a penthouse.hu domaineket is.
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a Hódmezővásárhely belterület 12168 hrsz. alatti 3933 m2 nagyságú Hódmezővásárhely, Vöröskereszt utca 5. szám alatti ingatlant a forgalomképtelen törzsvagyonból kivonja és a Generál Média Kft. (képviseli: Holman Endre ügyvezető) részére történő értékesítéséhez hozzájárul azzal a feltétellel, hogy az ingatlan értékének ellentételezéséül a Kft. havi 670.000 Ft. + Áfa összegben (havi 10.000.000 millió banner megjelenést) hirdetési keretösszeget biztosít 5 éven keresztül (60 hónap) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata számára a Generál Média Kft. által üzemeltetett illetve az érdekeltségi körében tartozó weboldalakon.”
Tehát a barter szerint a kétszintes épületet, amelyhez különálló tornaterem és egy másik melléképület is tartozik, nem pénzért adták el Lázárék, hanem 40,2 millió forint értékű bannerért, internetes hirdetésért.
Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere akkor úgy nyilatkozott: vállalja a közgyűlési döntést, amelynek ő volt az előterjesztője. Lázár szerint két hódmezővásárhelyi fiatalember (Holman Endre és Holman János - a szerk.) cégéről van szó, akik a vállalkozás központját viszik az üresen álló iskolába.
A Generál Média kft. ügyvezetője, Holman Endre az Indexnek azt állította: 6,7 filléres áron adták el az önkormányzatnak a 600 millió banner darabját, ami a magyarországi online-piacon rendkívül kedvező ajánlat, szinte ingyenesnek nevezhető. Holman megerősítette a polgármester nyilatkozatát, hogy a város vezetője kérte ezt a lehetőséget a cégtől.
A hatályos cégnyilvántartás szerint a 3 millió forint törzstőkéjű Generál Média Kft. székhelye (cégközpontja) 2003 óta a Hódmezővásárhely, Könyves u. 1. szám alatt található, a társaság egyik telephelye 2008. október közepétől a Vöröskereszt u. 5. szám alatti (bannerekért megszerzett) volt iskolaépületben működik.
Vajon mit akarhat hatszázmillió banner révén hirdetni a súlyosan eladósodott Hódmezővásárhely első embere?
Levél Lázár János részére
A privatkopo.hu a mai napon az alábbi tartalmú levelet intézte Hódmezővásárhely polgármesteréhez, Lázár Jánoshoz:
Tisztelt Polgármester Úr!

Információnk szerint Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007-ben a Hódmezővásárhely belterület 12168 hrsz. alatti 3933 m2nagyságú Hódmezővásárhely, Vöröskereszt utca 5. szám alatti ingatlant a forgalomképtelen törzsvagyonból kivonta és a Generál Média Kft. (képviselő: Holman Endre ügyvezető) részére történő értékesítéséhez hozzájárult, azzal a feltétellel, hogy az ingatlan értékének ellentételezéséül a Kft. havi 670.000 Ft. + Áfa összegben (havi 10.000.000 millió banner megjelenést) hirdetési keretösszeget biztosít 5 éven keresztül (60 hónap) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata számára a Generál Média Kft. által üzemeltetett illetve az érdekeltségi körében tartozó weboldalakon.

Tisztelettel kérjük, tételesen jelölje meg, hogy a jelzett ingatlanügylet létrejöttétől 2011. március 21. napig a Generál Média Kft. mely weblapjain, hány alkalommal, milyen időpontokban és milyen jellegű banner hirdetések kerültek közlésre a fenti ingatlan értékesítésének ellentételezéseként?
A jelzett 600 millió banner megjelenésből eddig hány lehetőséget használt fel Hódmezővásárhely Önkormányzata?

Ezen megkeresésünk közérdekű adat megismerésére vonatkozik, amelyet olvasóink tájékoztatása céljából kérünk Öntől.

Megtisztelő válaszát várjuk legkésőbb 2011. március 29. nap, 12 óráig."


Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!




Az Electro World-cégcsoportnál felmerült több százmilliós számlacsalási bűnügy gyanúja kapcsán került a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága látókörébe dr. Nagy Károly András, a társaság vezérigazgatója, aki Budakeszi legszebb részén található - 15 000 (tizenötezer) négyzetméteres telken álló -, mintegy 2700 (kettőezerhétszáz) négyzetméteres luxuspalotában tengeti életét, amely minden létező, és elképzelhető extrákkal felszerelt. Erre mondják: kőgazdagság a köbön. De kicsoda ez a sikeres, tehetős, ám mégis alig ismert üzletember? Ennek járt utána a Privát Kopó.


A negyvenes évei közepét taposó dr. Nagy Károly András édesapja diplomáciai vonalon futott be karriert: előbb Magyarország thaiföldi, majd romániai nagykövetségén töltött be vezető pozíciókat. Édesanyja évtizedeken át óvónőként dolgozott, de 1995 és 2001 között az üzleti életben is szerencsét próbált: a kiskereskedelmi tevékenységet folytató Infobürotel Kft. résztulajdonosa volt.
Az ifjú Nagy az 1990-es évek második felében a szocialisták holdudvarában kezdte meg üzleti pályafutása alapjainak lerakását, amolyan szárnyait bontogató „pénzcsináló-féleségként” igyekezett a párt hasznára lenni. Értesülésünk szerint akkoriban egy súlyos gazdasági bűncselekménnyel összefüggésben felmerült az érintettsége, de végül elkerülte a felelősségre vonást, nem ültették a vádlottak padjára. Talán kimosták az elvtársak, talán szimplán ártatlannak bizonyult, a száraz tény ennyi: nem ítélték el. A Horn-kormány bukását követően „alámerült”, és - egy éles irányváltással - a kutyák világában próbált szerencsét: a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete szóvivője, majd elnökségi tagja lett. Ebben az időben alapította meg a Magyar Uszkár Klubot, amelynek működését elnökként irányította.
Cégháló
A privát üzleti életben 2002 után, tehát az MSZP újbóli hatalomra kerülését követően vett lendületet: 2002 őszén szerezte meg a Dirigens Biztonsági Szolgáltató Kft. többségi tulajdonát, és vette át ügyvezetőként a nyomozási, biztonsági tevékenységet végző cég irányítását. A társaságból 2005 nyarán szállt ki.
Ugyancsak 2002-ben indította útjára Life Line Consulting Kft. névre keresztelt, szoftverkiadással, valamint számítógép-, és szoftver nagykereskedelemmel foglalkozó vállalkozását. A kft. tulajdonjogán kiskorú gyermekei (Edvárd András és Viktoria Alexandra), valamint élettársa, gyermekei anyja, Aradi Csilla (Aradi Sándornak, Magyarország egykori romániai katonai attaséjának lánya) osztoztak. A társaságot a bíróság 2009-ben fizetésképtelenné nyilvánította, 2010-ben felszámolták.
2004 elején került az érdekeltségi körébe a szintén szoftverkiadási, illetve számítógép-, és szoftver nagykereskedelmi tevékenységet folytató Seabird Kereskedelmi Kft., amelyet a román állampolgárságú Tolea Adriannal (kézbesítési megbízott: Aradi Csilla, dr. Nagy élettársa) közösen gründolnak.
2007 januárjában, 20 millió forint jegyzett tőkével hozta létre az IT-Complex Kereskedelmi Zrt.-t, amelynek egyedüli részvényese. A társaság főtevékenysége: számítógép, szoftver nagykereskedelem.
2009 decemberében a Monumental Computer Kft. révén bővítette üzleti repertoárját. A cég tulajdonosa dr. Nagy - az Egyesült Államok Wyoming államában bejegyzett - Monumental Enterprises Inc. nevű vállalkozása, amely egyébként érdekeltséggel rendelkezik az Electro World-cégcsoportban is.
A csődhelyzetbe sodródott Electro World Magyarország Kft. irányításában 2010 augusztusa óta vesz részt, néhány hónapja ő látja el a vezérigazgatói teendőket. A hírek szerint egy másik, ugyancsak elektronikai cikkeket forgalmazó nagykereskedelmi cég tulajdonosa ajánlotta a posztra az EW korábbi tulajdonosának, Polgár Csabának.
Futott a szekér: a szocik állami megrendelésekkel tömték cégeit
Dr. Nagy Károly András üzleti szekere leginkább a Gyurcsány-kormány regnálása idején futott, vállalkozásait százmilliós - számítástechnikai és elektronikai termékek beszerzésére vonatkozó - állami megrendelésekkel tömte a szocialista hatalom. Gyurcsánnyal kifejezetten jó kapcsolatot ápolt, a miniszterelnök - hasonlóan más befolyásos, MSZP-s politikusokhoz - több alkalommal is megfordult a gigantikus méretű Nagy-villában, de gyakran összetalálkoztak a II. kerületben lévő Rózsakert bevásárlóközpontban is, ilyenkor percekig elcseverésztek.
- Nagy szeret kérkedni kapcsolataival, szinte a fél MSZP-t barátjaként emlegeti, és többször is utalt arra, hogy kiváló titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkezik, a nemzetbiztonsági szerveknek különféle technikai eszközöket szerzett be külföldről - tájékoztatta a Privát Kopót egyik volt bizalmasa. - Tény, hogy évekig szinte ömlött a pénz a zsebébe, az első gyermeke születésekor élettársának egy vadonatúj, gyönyörű Mercedes luxusautót vásárolt, míg a második baba világra hozatalát egy többmilliós kutyával „honorálta” párjának. Palotája berendezésének összértéke szemmel láthatóan meghaladja a százmillió forintot, mindenből a legjobb minőséget vásárolta. A burkolatok négyzetméterenkénti ára 150 ezer-200 ezer forint között mozoghat, az ingatlan vízellátását saját víztisztító rendszer biztosítja. A telek méretét hűen szemlélteti, hogy egy automataváltós gépkocsi a kaputól az épületig vezető úton negyedikig felkapcsol.
A Nagy-család kényelmét, nyugalmát és ellátását két szakács, két házvezetőnő, két sofőr, két kertész és bébysitterek biztosítják, így a családfő minden figyelmét és energiáját a bizniszre összpontosíthatja - bár mostanában mintha megszorulni látszanának annak a bizonyos szekérnek a kerekei…
Futnak a pénzük után - a rendőrség csalás gyanúja miatt nyomoz
A Privát Kopó megbízható forrásból származó értesülései szerint dr. Nagy Károly András az elmúlt években magánszemélyektől és vállalkozásoktól vett fel magánkölcsönöket, azzal a céllal, hogy az így átvett összegeket befekteti, és azokra évi 20 százalék kamatot fizet a hitelezőknek. Azonban a törzstőke vissza-, illetve a kamatok kifizetésére több esetben nem került sor a kölcsönszerződésekben megjelölt határidőig.
- 19 millió forintot adtam kölcsön Nagynak kb. két és fél éve, azzal a megkötéssel, hogy az összeget másfél év elteltével visszakapom, az évi 20 százalék kamatot pedig havi bontásban fizeti meg részemre - közölte bűnügyi portálunkkal az egyik becsapott kölcsönnyújtó. - Egy éve meg kellett volna kapnom a 19 milliómat, és a mintegy 4 millió 800 ezer forintnyi kamatot, azaz összesen 23 millió 800 ezer forintot, de eddig csupán 6 milliót kaptam Nagytól - na, meg rengeteg hitegetést, hogy majd ekkor, meg majd akkor fizetni fog. Most ott tartunk, hogy hónapok óta nem tudom elérni, a telefont nem veszi fel, sms-eimre nem reagál. A villa falai rogyadoznak a milliós értékű festményektől, ha csak kettőt-hármat leakasztana közülük, már letudhatná a tartozását.
A pórul járt férfi - csalás gyanúja miatt - feljelentést tett a rendőrségen az üzletember ellen. Az ügyben illetékes Budaörsi Rendőrkapitányság azonban - bűncselekmény hiányában - megtagadta a nyomozás elrendelését. Úgy tűnik, a Fidesz „új” országában közel 18 milliót lenyúlni - nem büntetőjogi kategória. A megkárosított egykori alkalmazott - merthogy évekig Nagynak dolgozott - úgy döntött, megismétli feljelentését, mivel egy másik, az övéhez hasonló kölcsönügylet vonatkozásában elrendelték a nyomozást.
Egy hölgy, aki korábban szintén a trükkös „pénzcsináló” alkalmazottjaként tevékenykedett, 9 millió forintot adott át dr. Nagy Károly Andrásnak „kockázatmentes befektetésre”, 20 százalék éves kamatra, ám egy fillért nem látott viszont a pénzéből, noha közel egy éve kérleli a mesés körülmények között élő vállalkozót: fizesse meg, ami a szerződés szerint jár neki. Hiába. A csőbe húzott asszony 2011 áprilisában - csalás miatt - büntetőfeljelentést tett a Budaörsi Rendőrkapitányságon. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóirodája arról tájékoztatta bűnügyi portálunkat, hogy a bűnügyben - egyelőre ismeretlen tettes ellen - elrendelték a nyomozást, jelenleg adatgyűjtés és tanúkihallgatások zajlanak.
Vannak, akik még csak fontolgatják, hogy a rendőrséghez fordulnak. A Privát Kopó információja szerint akár a több százmillió forintot is elérheti az az összeg, amelyet dr. Nagy kölcsönkért, de a szerződésekben megjelölt határidőkre nem fizetett vissza a pénzek jogos tulajdonosainak. Úgy tudjuk, a legnagyobb összeggel - 120 millió forinttal - egy vidéki vállalkozónak tartozik Gyurcsány cimborája, aki behajtó cégre bízta az ügy rendezését. A jelek arra utalnak, ő valamiért nem bízik a bűnüldöző szervek pártatlanságában. Miként más sem. Egy férfi, aki szintén a lóvá tettek közé sorolja magát, hiszen hosszú hónapok óta hiába vár 6 millió forintjára és annak kamataira, értelmetlennek látja a rendőrség segítségét kérni a csalás-gyanús ügyben. - Nagy Károly András kiváló rendőrségi kapcsolatokkal rendelkezik, karácsonykor rendőri vezetőknek küldözget több tízezer forint értékű ajándékcsomagokat, időnként jól meg is vacsoráztatja őket otthonában - magyarázta. - Egyik legjobb barátja az a Chilkó Ferenc nyugalmazott rendőr alezredes, aki évekig irányította a BRFK gyilkossági csoportját, közös vállalkozásuk is van. Vélelmezem, hogy az alezredes úrnak még ma is messzire elérhet a keze a rendőrségen belül.
A hivatalos cégnyilvántartás szerint a CHN-Pacific Kft-t 2006 áprilisában alapították, 3 millió forint törzstőkével. A fémáruk nagykereskedelmére szakosodott társaság tagjai: dr. Nagy Károly András, Schumyné Chilkó Erika (a volt rendőrtiszt lánya), Chilkó Gábor (a nyugdíjas zsaru fia), és Chilkó Ferenc.
A kapcsolatok fontosságára mindig hangsúlyt fektető vállalkozó más módon is igyekezett elnyerni a rendőrség szimpátiáját. A privatkopo.hu úgy tudja, dr. Nagy egy vadonatúj személygépkocsit juttatott a Budaörsi Rendőrkapitányság Budakeszi Rendőrőrsének - a közbiztonság javítása céljával. Megkeresésünkre a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette információnkat: „A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság haszonkölcsön szerződés keretében, 2005. év végén, a Budakeszi Közbiztonságért Alapítványtól kapott egy Chevrolet Kalos típusú személygépkocsit, amelyet a Budakeszi Rendőrőrs munkatársai használtak. Főkapitányságunk - hasonlóan valamennyi rendőri szervhez - magánszemélytől adományt nem fogadhat el közvetlenül”.
Ezek után már meg sem lepődünk azon, hogy a doktor úr zsebében - a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége által kiállított diplomata-útlevél mellett - rendőrségi tudósító igazolvány is lapul. Igaz, a „tudósító” eleddig még egyetlen betűt sem publikált a magyar sajtóban, ami nem zárja ki, hogy egyszer majd klaviatúrát ragad, és egy remek oknyomozó riporttal lepi meg a bűnügyi témák iránt érdeklődő olvasóközönséget. Talán éppen önmagáról rántva le a leplet...
És most vissza a piszkos anyagiakhoz: a pénzükre várók sorában találtunk még neves divattervezőt, ismert médiaszemélyiséget, ügyvédeket. De a legpitibb, ki nem fizetett tétel azé a Nagy-palotából kiebrudalt takarítónőé, aki hónapok óta vár kéthavi munkabérére, 250 ezer forintra… Kérdezhetnénk: van-e még lejjebb?
Tréfás kedvű „külügyminiszter”: Csak felmutatom a diplomata-útlevelemet, és már indulok is…
De nem kérdezzük, inkább idézzük a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége Magyar Nagyperjele, a Nagymester általános helyettese, dr. Popper György úr reagálását, amelyet dr. Nagy Károly András kétes ügyleteit firtató megkeresésünkre juttatott el a Privát Kopónak. Ugyanis a gyanúba keveredett vállalkozó nem csak a pénzt, a jólétet, és a fényűzést szereti, hanem a rangokat is. Ő az említett lovagrend külügyminisztere.
Az elmúlt időszakban számos, lovagrenden kívüli személy keresett meg hasonló panaszokkal (vissza nem fizetett kölcsönök - a szerk.), jóllehet a lovagrendben nem foglalkozunk tagjaink privát üzleti tevékenységével. Amikor Nagy Károly András urat megkérdeztem, szinte minden esetben megnyugtató választ adott, és azt bizonyítékokkal is alátámasztotta. Az esetek egy részében a követelések - Nagy Károly András állítása szerint - alaptalanok voltak, más esetekben - ismereteim szerint - a visszafizetés megtörtént. Úgy tudom, Nagy Károly András rendezni szokta esetleges tartozásait.” - fogalmazott levelében dr. Popper.
Tehát a rendezetlen kölcsönügyletek híre a lovagrend vezetőjének fülébe is eljutott, de Nagy úr megnyugtató válaszokat adott, és különben is: rendezni szokta a tartozásait. Kivéve, amiket nem.
De nézzük, mi is ez a hangzatos nevű - Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége - szervezet, amely csak nevében hasonlít a magyar állam által elismert Szuverén Máltai Lovagrendhez. Előbbi szervezetet hazánk nem ismeri el, vele nem áll diplomáciai kapcsolatban. Ennek ellenére a „lovagrend" területen kívüli államnak tekinti magát, kormányt működtet hazánkban és diplomata-útlevelet bocsát ki.
A Popper György-féle társulattól az elmúlt években többször elhatárolódtak a külügyi és a nemzetbiztonsági szolgálatok. Az álmáltaiak ugyanis szoros kapcsolatban állnak azzal a tiszteletbeli konzuli testülettel, amelynek egyes tagjai egzotikus országok mögé bújva tettek szert diplomáciai mentességre (következésképp: nehezen vonhatók büntetőeljárás alá Magyarországon). E testület vezetője, Gambia tiszteletbeli főkonzulja, dr. Suha György, aki 1990-1993 között az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, később pedig néhány hónapig Horn Gyula miniszterelnök sajtótitkára is volt.
A lovagrend magyar nyelvi perjelség tagjainak sorában tudhatja - többek mellett - Lazarovics Ernőt, a Mazsihisz külügyi osztályának vezetőjét, ifj. Lasz Györgyöt, az In-Kal Security tulajdonosát, Elek Istvánt, Monaco tiszteletbeli főkonzulját, Fodros Istvánt, a Hekus Magazin igazgató-főszerkesztőjét, a Rendőrtiszti Főiskola címzetes docensét (Elek üzlettársát),  továbbá Bárándy Gergely MSZP-s országgyűlési képviselőt, a Tisztelet Társaságát létrehozó Schmuck Andort, valamint Fábián Pétert, a Rendőrtiszti Főiskola főtanácsadóját, a Top Cop Security elnökét, aki egyébként a  szövetség drogprevenciós és káros szenvedélyek elleni tevékenység, továbbá az ifjúsági és sportügyek államtitkára”, illetve több őrző-védő cég tulajdonosát.
A többek által csak „gittegyletnek” vagy „bohócklubnak” titulált szervezet több közismert személyiséget is kitüntetett, így - például - eddigi divattervezői munkássága elismeréseként, Náray Tamást, akinek a Magyar Nagyperjelség legmagasabb elismerését, a Dicsőségért Érdemrendet adományozták. Juszt Lászlót a kisemberek érdekében végzett áldozatos munkája miatt tartották érdemesnek a lovagrend egyik magas kitüntetésére.Dr. Suha György, Gambia tiszteletbeli főkonzulja a „Medal of Honour for Humanitarian Work” kitüntetést vehette át az egyik lovagavatási ceremónián, 2009 májusában.
E veretes névsor ellenére a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége Magyar Nagyperjelségét mindössze négy afrikai állam ismeri el: Angola, Kongói Köztársaság, Bissau-Guinea, valamint Săo Tomé és Príncipe. Ez utóbbi ország magyarországi tiszteletbeli konzulja Fodros István, a Hekus rendőrségi magazin igazgató-főszerkesztője - a lovagrend egyik nagykövete.
Dr. Popper György magyar nagyperjel a Privát Kopónak leszögezte: „A lovagrend diplomata útlevele semminemű mentességet nem biztosit Magyarország területén, tekintettel arra, hogy a Lovagi Állam és Magyarország között nincs diplomáciai kapcsolat.”
Ennek némileg ellentmondana, hogy Dr. Nagy Károly András, a rend jelenlegi külügyminisztere 2008 szeptemberében a Heti Válasznak azt mondta: „amikor külföldre, például Szlovákia külügyminiszter-helyetteséhez utazom, és nagy a sor a határon, előveszem a diplomata-útlevelemet, és élek a soron kívüliség előnyével".  A feltételes módban történt fogalmazásunk oka: 2007 decemberétől hazánk és Szlovákia is a schengeni övezet tagjává vált, ezért megszűntek az ellenőrzések a határátkelőhelyeken, így dr. Nagynak még véletlenül sem kellett elővennie diplomata-útlevelét a soronkívüliséghez - ugyanis nem volt kinek felmutatnia azt…
Megtévesztés: Gambiának semmi köze a Nagy-villához
Mindazonáltal nem ez az egyetlen dolog, amiben nem egyezik a valóság és a „külügyminiszter” által keltett látszat. Nagyék Budakeszi elitrészén elterülő csodapalotáját a Gambiai Köztársaság zászlaja díszíti, az ingatlanon pedig egy - jól láthatóan elhelyezett - réztábla azt hirdeti, hogy a kerítésen belül Gambia konzulátusának területére léphet a látogató. A valóság ezzel szemben az, hogy - dr. Suha György főkonzul tájékoztatása szerint - „a tárgybeli villa nem a konzulátus székhelye, amint ez a Külügyminisztérium honlapján lévő adatokból is nyilvánvaló. Ilyen módon sem a képviselet, sem annak irattára nem található ott. Az ingatlan vagy annak bármely része semmiféle diplomáciai mentességet vagy kiváltságot nem élvez. Kétségtelen viszont, hogy a kérdéses ingatlant évekkel ezelőtt a képviselet rezidenciaként szerette volna hasznosítani a Magyarországon nem rezidens (Párizsban székelő), ide akkreditált nagykövete számára, amely terv azonban nem valósult meg. A félreértések elkerülése érdekében felkértük az ingatlan tulajdonosát, hogy azokat (zászló és felirat - a szerk.)távolítsa el.”
A kérésnek a ház tulajdonosa mindeddig nem tett eleget, és ezért nem érheti szemrehányás dr. Nagyot. Ugyanis a hétköznapi ember számára felfoghatatlan méretű ingatlankomplexum birtokosa nem a kétes ügyekkel körbelengett üzletember, hanem annak idős édesanyja, dr. Nagy Károlyné. Aki évtizedekig óvónőként kereste kenyerét…
Ennek tudatában hősünk szemrebbenés nélkül látta el kézjegyével a kölcsönszerződéseket, amelyekben benne foglaltatott, hogy az adós a teljes magánvagyonával felel tartozásáért…
- Nehéz eldönteni, hogy a pali zseniális pénzügyi szakember vagy natúr szélhámos - osztotta meg véleményét bűnügyi portálunkkal informátorunk, aki több éve közeli kapcsolatban áll a jelenleg az Electro World „megmentésén” fáradozó válságkezelővel. - Egy biztos, ha valakinek - tegyük fel - 10 millióval tartozik, és az illető elkezd beszélgetni vele, bizton állítom, hogy kb. a tízedik perc tájékán zokogva fog Karcsi mellére borulni… Nem egyszerűen lyukat beszél az ember hasába, hanem maga az ember válik egy nagy lyukká.
Zseniális pénzügyi szakember vagy natúr szélhámos? Nehéz, nagyon nehéz..

Drog, prostik, Vizoviczki,
avagy „mit tehet a rendőrség
egy olyan szórakozóhellyel
szemben, ahol befolyásos
politikusok, parlamenti
képviselők a törzsvendégek”?






A szövevényes korrupciós ügy szálai évekre nyúlnak vissza, s vélhetően további magas rangú és beosztású rendőrtiszteket is érinthetnek. A kábítószerrel visszaélés, drogkereskedelem és lányfuttatás miatt már többször a rendőrség látókörébe került Vizoviczki László a gyanú szerint azért vesztegethette meg a rendőri vezetőket, hogy hagyják őt nyugodtan „dolgozni”. Gyakorlatilag megvásárolta a nyugalmat.


A szökés, elrejtőzés és az eljárás megnehezítésének veszélyére, valamint a tanúk befolyásolásának lehetőségére tekintettel a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte Hopka Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának vezetőjét, Kalmár Tamást, a BRFK közrendvédelmi főosztályvezetőjét, valamint azt a két civilt, akiket velük együtt vettek őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai korrupció gyanújával.
A döntés nem jogerős, mivel a letartóztatás ellen valamennyi gyanúsított fellebbezést jelentett be. Az őrizetbe vett civilek egyike Vizoviczki László, az éjszakában jól ismert vállalkozó, aki - mint az MR1-Kossuth Rádiónak 2011 januárjában a West-Balkán-tragédia kapcsán adott interjújából tudható - 40 szórakozóhelyből álló „szórakozóhely-birodalmat” üzemeltet a főváros frekventált részein.

Vizoviczkinél házkutatást tartottak a korrupciós üggyel összefüggésben, és egyebek között lefoglaltak mintegy 300 millió forintot, amelynek eredetéről a vállalkozó a hírek szerint eddig nem tudott elszámolni. Szombaton újabb két magas rangú rendőrt vettek őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség emberei, szintén korrupció gyanújával.

Információink szerint mindketten a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának munkatársai, Hopka Lajos beosztottai. Ezt az értesülésünket azonban hivatalos források nem erősítették meg, de nem is cáfolták.
Úgy tudjuk, a szövevényes korrupciós ügy szálai évekre nyúlnak vissza, s vélhetően más magas rangú és beosztású rendőri vezetőket is érinthetnek. Arról lehet szó, hogy a kábítószerrel visszaélés, drogkereskedelem és lányfuttatás miatt már többször a rendőrség látókörébe került Vizoviczki a gyanú szerint azért vesztegethette meg a rendőri vezetőket, hogy hagyják őt nyugodtan „dolgozni”.
Számos Vizoviczki érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyről tényként beszélik a fővárosi éjszakában, hogy azokban nemcsak ételt-italt és jobbnál jobb programokat szolgáltatnak, hanem széles választékban drogokat is lehet kapni. Ezeket az információkat korábban rendőrségi források úgy kommentálták, hogy „Vizoviczki szórakozóhelyeinek akkora a legális forgalma, hogy képtelenség kimutatni a drogárusításból származó bevételeket”.
Korábban folyamatban lévő operatív felderítésre (azaz titkos nyomozásra) hivatkozva hárították el a főleg a Hajógyári-szigeten lévő szórakozóhelyekkel kapcsolatos drogvádakra vonatkozó kérdéseket. Máskor pedig azzal, hogy „ugyan mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők, a gazdasági élet prominensei a törzsvendégek?"
Úgy tűnik, mindezek csak kifogások voltak vagy legalábbis ürügyek a semmittevésre, azaz a drogkereskedelem és a lányfuttatás elnézésére. Azaz lehet abban valami, hogy a Vizoviczki által üzemeltetett szórakozóhelyek „a rendőrség (de legalábbis befolyásos rendőrök) védelme alatt álltak”. A most folyó ügyészségi vizsgálat legalábbis azt sejteti, hogy a rendőrség magas beosztású munkatársainak szerepe lehetett abban, hogy ezek a szórakozóhelyek megúszták a rendőrségi drograzziákat.
Hopka Lajos rendőrségi források szerint a BRFK-ról került az NNI-hez, budapesti rendőrként együtt dolgozott Kalmár Tamással, valószínűleg innen ered kettejük bizalmi kapcsolata. Ám, ha bűnösségük bebizonyosodik, az sok korábbi és ma is hivatalban lévő rendőrnek okozhat fejfájást. Információink szerint az ügyészség a szombaton őrizetbe vett rendőrök előzetes letartóztatására is indítványt tesz, amiről keddig kell döntenie bíróságnak.

Rákosmenti telekbetli:
nettóból bruttó, avagy így
(nem) vetett véget a Fidesz a közvagyon elherdálásának






Hogyan került nettó 50 millió forint vételár ellenében egy 64 millió 300 ezer forintra értékelt, önkormányzati tulajdonú telekingatlan egy beruházó-ingatlanforgalmazó kft. tulajdonába? Hogyan lehetséges az, hogy valójában nem az eladó, hanem a vevő határozta meg a vételárat? Miért cserélt rövid időn belül háromszor is gazdát az a telek, amely végül „térítésmentes közérdekű felajánlásként” kerülhet vissza a fideszes vezetésű Budapest XVII. kerületi Önkormányzat tulajdonába? Egy rákosmenti ingatlanügylet anomáliái…



Emlékeztetőül: „Az elmúlt években a közvagyon elherdálása volt jellemző, de most  vége a rosszgazda-államnak” - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kormánya beiktatásakor a Parlamentben.
2008 végén azzal kereste meg a MAX-CORNER Kft. a fővárosi XVII. kerületi önkormányzatot, hogy a Kucorgó tér déli részén, a 138218./4., a 138218/5., a 138218/6., valamint a 138217./200. helyrajzi számú telkeken bevásárlóközpontot kíván létrehozni. Az előbbi három földterület a beruházó-ingatlanforgalmazó kft., míg az utóbbi a kerületi önkormányzat tulajdonában állt, ezért a cég jelezte vételi szándékát a 12.752 nm2-es ingatlanra, amely - akkor még -  „forgalomképtelen” vagyonelemként szerepelt az önkormányzat nyilvántartásában.
A kerület vezetése megbízott egy ingatlan-értékbecslőt, hogy határozza meg a jelzett telek forgalmi értékét. Az értékbecslői szakvélemény az ingatlan nettó (áfa nélküli) értékét 64.300.000 Ft-ban határozta meg. A szakvélemény rögzítette, hogy „a vizsgált telekingatlan a beépítésre nem szánt területek közé sorolt”. (Portálunk több ingatlanszakértőt is megkeresett, akik szerint 2008-ban a XVII. kerületben átlagosan 9.000 forint körül alakult a telkek négyzetméterenkénti minimális ára. Amennyiben ezzel az összeggel kalkulálva határozták volna meg a szóban forgó telekingatlan értékét, akkor mintegy 110 millió forintot kellett volna beírni az értékbecslői szakvéleménybe - a szerk.)
Egy rákosmentei lakos 2010 márciusában az értékbecslői szakvéleménybe történő betekintés lehetőségét kérte az önkormányzattól. Az alpolgármester a következő indokkal utasította el: „Az értékbecslést Rákosmente Önkormányzatának nem áll módjában kiadni, mivel az értékbecslő írásban tett nyilatkozata alapján nem járult hozzá a szakvélemény kiadásához.”
Közpénzen közvagyont érintő értékbecslés tehát nem nyilvános adat, nem a választókra tartozó információ - legalábbis a fideszes vezetésű XVII. kerületi önkormányzat szerint. Vajon miért a titkolózás? Miért nem vállalta szakvéleményét a nyilvánosság előtt az értékbecslő?


                                             Riz Levente (polgármester)
2008. december 11-én a MAX-CORNER Kft. ügyvezetője levelet intézett Riz Levente (Fidesz) polgármesterhez, amelyben arról tájékoztatta a kerület első emberét, hogy cégük által a kérdéses ingatlan tekintetében maximálisan megajánlható vételár bruttó (tehát az akkor 20% áfát is magában foglaló) összege: 60.000.000 Ft. (ami nettó értéken 50.000.000 Ft-ot takart), amely összeget két részletben (30-30 millió Ft.) kívánnak megfizetni az eladónak.
A MAX-CORNER Kft. levelében kihangsúlyozta, hogy ezen ajánlatuk csak és kizárólag 2008. december 31. napig - tehát nem egészen három hétig - érvényes. Nem sok idő állt tehát a rákosmenti önkormányzat képviselőinek rendelkezésére, hogy megszavazzák a földterület eladását, hiszen sürgetően közeledett a karácsony, a téli „szusszanás” kezdete.
Nettóból bruttó
Riz Levente, és kiváló helyettese, a szintén fideszes Fohsz Tivadar alpolgármester nem sokat teketóriáztak: már a levél érkezését követő napon (december 12-én) elkészítették a 424./2008. számú, „rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést”, amelyben a következő szöveg szerepelt:„Az Önkormányzat az ingatlan értékének megállapítása érdekében értékbecslést készíttetett, amely az ingatlan értékét bruttó 64.000.000 Ft, azaz Hatvanmillió forint összegben állapította meg.” Nem tudni, a rohamtempó okozta figyelmetlenségből, vagy szándékosan tévesztették meg a képviselőtestület tagjait az előterjesztés készítői, de tény: az értékbecslés NETTÓ 64.300.000 Ft-ban határozta meg a 12.752 nm2-es ingatlan értékét. Ebből lett az előterjesztésben - számokkal feltűntetve - BRUTTÓ 64.000.000, aztán meg - betűkkel feltűntetve - csupán hatvanmillió forint… Ami nettó értéket számítva 50 millió forintnak felelt meg. Az előterjesztésben azt javasolták a képviselőknek, hogy szavazzák meg az ingatlan bruttó 60 millió forintért történő értékesítését, és járuljanak hozzá, hogy a vevő a vételárat két részletben (30-30 millió Ft.) fizesse meg. Elgondolkodtató, hogy a MAX-CORNER Kft. ügyvezetője levelében éppen bruttó 60 millióban maximálta a cég által ajánlott vételár összegét, és közölte, hogy annak megfizetése két részletben (30-30 millió Ft.) történne... Micsoda véletlen!
                                         Fohsz Tivadar (alpolgármester)
A viharsebesen elkészített előterjesztés másik fontos pontja az volt, hogy a képviselőtestület áldását adja arra, hogy az eladni tervezett földterületet „forgalomképtelenből” átminősítsék „forgalomképessé”.
A mindössze öt nappal később (2008. december 17.) összeülő képviselőtestület a fenti határozati javaslatokat - 21 igen, és 2 tartózkodás mellett - elfogadta. A testület tagjai közül senkinek nem tűnt fel, hogyan lett az értékbecslő által megállapított NETTÓ 64 millió 300 ezer forintból BRUTTÓ 60 milliós vételár…
2009. április 28-án írta alá - az előbbiekben jelzett kondíciókkal - a XVII. kerületi önkormányzat nevében Riz Levente polgármester, valamint a MAX-CORNER Kft. képviseletében Baranyi Vince ügyvezető az ingatlan adásvételi szerződést, amelynek 12. pontjában a következőt rögzítették: "Felek kijelentik, hogy jelen szerződés aláírásával egyben lemondanak a szerződés feltűnő értékkülönbözet jogcímen való megtámadásának jogáról, annak vételárát a forgalmi értékkel megfelelőként elfogadják". Ezzel a mondattal a szerződés aláírói kizárták a lehetőségét annak, hogy a későbbiekben egy új polgármester, egy új összetételű képviselőtestület - esetleg - "feltűnő értékkülönbözet"-re való hivatkozással bíróság előtt megtámadhassa az adásvételi szerződésben foglaltakat.
 A telek tulajdonjogát a földhivatal, a teljes vételár megfizetését követően, 2010. március 23-án jegyezte be a MAX-CORNER nevére. A cég időközben úgynevezett telakalakítási kérelmet nyújtott be a Budapest 1. számú Körzeti Földhivatalhoz, amely a 2010. április 22-én jogerőssé vált határozatában engedélyezte, hogy az önkormányzattól vásárolt 138217./200. helyrajzi számú, 12.752 nm2 nagyságú ingatlanból 6952 nm2 területet a 138218/6. helyrajzi számú, a MAX-CORNER Kft. tulajdonát képező ingatlanhoz csatoljanak. Ezáltal az önkormányzattól 2009. április végén megvásárolt telek területe 5.800 négyzetméterre csökkent.
Ment a telek vándorútra, egyik kézről a másikra…
Időközben azonban a MAX-CORNER Kft. eladta a telekingatlant az L.V. Regal Kft-nek, amelynek ügyvezetője (és egyben résztulajdonosa) azonos a MAX-CORNER ügyvezetőjével: mindkét társaságot Baranyi Vince jegyzi. A földhivatal 2010. március 30-án jegyezte be az L.V. Regal Kft. tulajdonjogát a 138217./200. helyrajzi számú ingatlanra.
Ám ezt megelőzően (2010. február 3-án) Baranyi Vince - a MAX-CORNER Kft. nevében - Riz Levente polgármesterhez címzett levelében kötelezettséget vállalt arra, hogy cége az ingatlan tervezett beruházás (bevásárlóközpont létrehozása) által nem hasznosított részét „egy, az Önkormányzattal kötendő megállapodás alapján térítésmentes közérdekű felajánlás formájában az Önkormányzat kizárólagos tulajdonába kívánja átadni”. Erről egyébként nem rendelkezett az önkormányzat és a MAX-CORNER Kft. a közöttük 2009. április 28-án született ingatlan adásvételi szerződésben, ezért is meglepő, hogy a nyereségorientált vállalkozás - önként és dalolva - nulla forintért lemondott (volna) a mintegy 6 ezer négyzetméteres földterületről… Úgy tűnik, még nem haltak ki teljesen a szociálisan érzékeny, a köz érdekében áldozatokra képes vállalkozók Magyarországon…
Csakhogy a hányatott sorsú, immáron 5.800 nm2-re zsugorított telek nem „pihenhetett” sokáig az L.V. Regal Kft. vagyonportfóliójában sem, ugyanis a cég 2010. július 26-án eladta azt (valamint egy másik, 341 nm2-es telket) a pénznyerő automatákat, valamint kaszinót üzemeltetető Game World BP. Kft-nek.
A cégiratok szerint a Game World BP. Kft. sem esik Baranyi Vince „hatósugarán” kívül: a társaság tulajdonosa az az L.V.G.W. Kft., amelynek egyik tagja Baranyi kiskorú gyermeke. A cégnyilvántartásban a kiskorú tulajdonos törvényes képviselőjeként Baranyi Vince, valamint felesége szerepel.
(A Game World BP. Kft. tulajdonjogát 2004 augusztusától 2010 február végéig Viniczai Tibor, Székesfehérvár volt MDF-es alpolgármestere és a Videoton FCF futball klub ex-elnöke, valamint Maráczy Endre, ugyancsak a Videoton FCF egykori elnöke birtokolták. Maráczy neve felbukkant az L.V. Regal Kft. cégirataiban is: 2010. január végéig volt a társaság résztulajdonosa - a szerk.)
Nem tudni, mi lehetett abban az üzlet a Game World BP. Kft. számára, hogy „vétel” jogcímén - tehát feltételezhetően pénzbeli ellenszolgáltatás fejében - megvásárolt két, összesen 6.141 nm2 területű ingatlant, amelyekről már 2010. február 3. óta tudni lehetett, hogy azok térítésmentesen, közérdekű felajánlásként a XVII. kerületi önkormányzat tulajdonába szállnak vissza, Baranyi Vince írásos kötelezettségvállalásának megfelelően.



Ezzel vélhetően a Game World BP. Kft. ügyvezetője, dr. Bérces László is tisztában volt, ugyanis a 2011. január 25-én íródott levélben arról tájékoztatta Riz Levente polgármestert, hogy a kft. a tulajdonában álló 138217/200. helyrajzi számú (5.800 nm2), valamint a 138218/18. helyrajzi számú (341 nm2) ingatlanokat „térítésmentes közérdekű felajánlás formájában az Önkormányzat tulajdonába kívánja adni”. Nincsenek véletlenek - tartja a mondás. Mégis ritka, hogy két cégvezető ennyire azonosan gondolkodjon egyazon dologról…
Kérdések - válaszok nélkül…
Szerettük volna megtudni Baranyi Vincétől (aki közvetetten, kiskorú fia révén érdekeltséggel rendelkezik a Game World BP. Kft-ben is), hogy miért adta el az L.V. Regal Kft. a két, összesen 6.141 nm2-es ingatlant a Game World BP. Kft-nek, ahelyett, hogy azokat közvetlenül visszaadta volna az önkormányzatnak? Miért volt szükség a - feleslegesnek látszó - tulajdonosváltásra, hiszen az ingatlanok térítésmentes visszaszolgáltatására Baranyi már tavaly februárban kötelezettséget vállalt? Szerettük volna megtudni az ügyvezetőtől, hogy mekkora összegű vételárért adták el a számukra gyakorlatilag értéktelen földterületeket az ugyancsak családja érdekeltségébe tartozó szerencsejátékos vállalkozásnak? Szerettük volna megtudni Baranyi Vincétől azt is, hogy az ingatlan tranzakció szolgálhatja-e a Game World BP. Kft. jövőbeni adózás előtti eredményének (ezáltal a majdan fizetendő társasági adó alapjának) csökkentését?
Baranyi helyett dr. Molnár Norbert ügyvéd reagált megkeresésünkre. Leveléből kizárólag a telekügyet érintő részeket közöljük:
(...) Ügyfelem nem tartja indokoltnak, hogy bűnügyi portáljukkal egyelőre érdemi vitába bocsátkozzon. (…) A levelében megfogalmazott azon állítások, amelyek bizonyos gazdasági táraságok közötti jogügyleteket boncolgatják, ill. azok gazdasági ésszerűségét keresik, kivétel nélkül üzleti titkot képeznek. Kérdéseik kivétel nélkül olyan körülményeket firtatnak, amelyek kizárólag az abban részes üzleti felekre tartoznak, semmiképpen nem a nyilvánosságra. Tekintettel az előző megállapításra, felszólítom, hogy haladéktalanul nevezzék meg azt a forrást, ahonnan az Önök birtokába jutott bárminemű információ a jogügyletek kapcsán.(…)”
Portálunk e-mailben megkereste Riz Levente polgármestert is, aki azonban megkeresésünkre a megadott határidőig nem reagált.
Hiába tettük fel kérdéseinket dr. Bérces Lászlónak, a Game World BP. Kft. ügyvezetőjének is, a megadott határidőig ő sem méltatta válaszra portálunkat.
Van, amikor a hallgatás beszédesebb mindennél…
(Fotók: orszaghaz.com, fohsztivadar.fidesz.hu, leki17.hu)

A Nokia-doboz legendája:
a BKV volt vezérigazgatója
meg akart felelni az elvárásoknak, ezért hazudott a médiának






A Hagyó-ügyben a visszavont vallomások domináltak. Kiderült, hogy nem létezett a legendás Nokia-doboz, és több vádlott panaszolta, hogy a nyomozati szakaszban kikényszerítették a vallomását.
Az év bírósági ügye kétségkívül a Kecskeméten zajló BKV-s büntetőper volt. A Hagyó Miklós (fotónkon) és társai ügyében folytatott tárgyalássorozat már azzal nagy port kavart, hogy Szájer József fideszes EP-képviselő felesége az Országos Bírósági Hivatal elnökeként a Bács-Kiskun megyei városba helyeztette a pert.

Év végéig sor került a vádlottak nagy részének vallomástételére. Az elhangzottak messze eltértek a nyomozati szakaszban rögzítettektől. Többen - Antal Attila és Balogh Zsolt korábbi vezérigazgatók, Mesterházy Ernő, Demszky Gábor tanácsadója, Lelovics Ottó és Regőczi Miklós - visszavonták korábbi vallomásukat, és újat tettek a Hadnagy Ibolya elnökölte bíróság előtt.
A főbb vádlottak közül többen elmondták, hogy a nyomozati szakaszban tett vallomásukat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan tették, kényszervallatás-szerű helyzetekre panaszkodtak. Többségük arról nyilatkozott, hogy a nyomozók Hagyó Miklósra és környezetére „kértek” terhelő vallomásokat a szabadságukért cserébe, de egyikük a bíróság előtt azt állította, hogy megpróbálták rábírni, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen tegyen vallomást.
Az eddigi legnagyobb meglepetést Balogh Zsolt keltette. A vallomását visszavonó volt vezérigazgató ugyanis kijelentette, hogy a Nokia-dobozokban átadott kenőpénzekről szóló sztori nem igaz. Mint mondta: a választási kampány idején azért nyilatkozott így a médiának, hogy megfeleljen az elvárásoknak, mert azt gondolta, így elkerülheti a börtönt.

Természetesen a büntetőper még nem ért véget, csupán téli szünetet tartanak, januárban folytatják a tárgyalást. És a mosakodást.
Mégis van tökéletes gyilkosság:
vége a Fenyő-nyomozásnak,
két gyanúsított van - egyikük sem
Gyárfás, Princz vagy Portik
névre hallgat

privatkopo.hu2012.12.19. 20:47:00
A rendőrség lezárta a Fenyő János médiavállalkozó közel 15 évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében indított nyomozást. Két gyanúsított van. Egyik sem magyar állampolgár. Mindkettő a végrehajtói körhöz tartozik. Felbujtót, közvetítőt - megint - nem találtak a rendőrök…




Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán a rendőrség honlapján azt írta: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztálya befejezte a Fenyő János sérelmére 1998. február 11-én, Budapesten, előre kitervelten elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást. Az ügyben az iratismertetést a Nemzeti Nyomozó Iroda megkezdi - tették hozzá.
Úgy tudni, hogy két gyanúsítottja van az eljárásnak, két szlovák állampolgár, a végrehajtó Jozef Rohác és az őt fuvarozó Ladislav T.
Felbujtót, közvetítőt ezúttal sem találtak a zsaruk.
Jozef Rohác ügyvédje, Fülöp Tamás a hvg.hu-nak elmondta, hogy az iratismertetést december 27-én tartják a nyomozók. Az ő ügyfelét gyanúsítják a médiacézár megölésével, Ladislav T. pedig azt az autót vezette a gyanú szerint, amellyel a helyszínre mentek. Az ügyvéd közölte azt is, hogy vannak olyan személyek, akik képbe kerültek, de a rendőrök nem tudták rájuk bizonyítani, hogy a bűntettel összefüggésben lehetnek és akadnak olyan szereplői is a történetnek, akiket nem találnak.
Az ügyvéd azt mondta, hogy a nyomozás határideje jövő februárban lejár, ezért kell a rendőrségnek az ügyészség elé terjeszteni az anyagot, amely vagy vádat emel, vagy megszünteti az eljárást, de Fülöp biztos abban, hogy az előbbi fog történni. Mivel ebben az eljárásban újabb gyanúsítottak már nem szerepelhetnek, ezért ha a rendőrség még keresi, hogy ki adhatott megbízást Fenyő János megölésére, azt külön eljárásban teheti csak meg. És, ha abban bármilyen eredményre jutnának, azt összekapcsolhatnák ezzel az üggyel.
A büntetőeljárás "komolyságáról" sokat elárul, hogy az ORFK kétmondatos közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot a nyomozás lezárásáról.




Privát Kopó: „Jól bizonyítható, hogy kinek és miért állt érdekében megölni Fenyő János médiavállalkozót, ezért ha sikerül a végrehajtói kör ellen is megfelelő bizonyítékokat összegyűjteniük a nyomozóknak, megoldódhat a több mint egy évtizede történt bűnügy” - egyebek mellett erről is beszélt 2012 júliusában, a hvg.hu-nak adott interjújában Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes, a Nemzeti Nyomozó Irodán belül működő „döglött ügyek” osztályának egykori vezetője.
Amikor az ügyésznek odaadtam a Fenyő-ügyben keletkezett irathalmazt, akkor ő azt mondta: a megbízói oldalról nagyon sok mindent tudunk bizonyítani, de a végrehajtói oldalról nem. Konkrétan az nem volt eléggé bizonyítva, főleg tárgyi bizonyítékokkal alátámasztva, hogy ki lőtt. Azt viszont bizonyítottnak látta, hogy kinek állt érdekében és ki akarta megöletni az áldozatot. Az ügyész azért ellenezte a vádemelést - utólag is azt kell, hogy mondjam, okosan -, mert azt mondta, a felbujtót nem lehet tettes nélkül elítélni. Bár nem tudom, hogy áll most a nyomozás, de szerintem Rohác DNS-ével a végrehajtói oldalhoz kerülnek közelebb a kollégák. Márpedig ha a végrehajtói oldal tisztázható lesz, akkor szerintem ugyanahhoz a felbujtói-közvetítői körhöz jutnak majd el, amelyhez mi annak idején eljutottunk. Az általam feltételezett felbujtót természetesen most sem szeretném megnevezni” - mondta a portálnak Kovács Lajos.
Arra a kérdésre, hogy létezik-e tökéletes gyilkosság, a nyugalmazott rendőrezredes ezt válaszolta: „Csak a krimikben. Szerintem az életben csak szerencsés gyilkos és balszerencsés nyomozás van. A felderítetlen ügyek aktái között több olyan ügy is van, ahol nyilvánvaló az indíték, a lehetséges elkövető, csak éppen a holttest hiányzik, ezért vádat sem lehet emelni.”
A Fenyő-gyilkosság ügyében volt holttest. Kovács Lajos állítása szerint jól bizonyítható volt, hogy kinek állt érdekében a médiavállalkozó likvidálása, viszont - mint mondta - a rendőrségnek korábban nem voltak bizonyítékai az elkövetői körrel szemben. Nemrégiben aztán elfogták a feltételezett tetteseket, csakhogy most meg a felbujtóra és a közvetítőre nem tudták rábizonyítani, hogy a bűntettel összefüggésben lehetnek… Mi van???
Kovács azt is mondta, hogy tökéletes gyilkosság nincs, csak "szerencsés gyilkos" és "balszerencsés nyomozás" van.
És van egy harmadik lehetőség, amiről a nyugalmazott rendőrtiszt nem beszélt, amit úgy hívnak: KIEGYEZÉS. Ez - általánosságban - annyit jelenthet, hogy a gyilkosság felbujtója - aki nem hétköznapi ember, hanem befolyásos kapcsolatokkal, súlyos információkkal rendelkező személy, aki vélhetően szoros kapcsolatban állhat a titkosszolgálatokkal is - kölcsönös „meg nem támadási” megállapodást köt a hatalommal, és a szabadságáért cserébe befogja a száját, és nem tájékoztatja a belföldi, valamint a nemzetközi médiát a hatalom több jeles képviselőjének - általa tudott - piszkos ügyeiről. Így aztán a súlyos bűncselekmények bizonyítékait tartalmazó dossziék nem nyilnak ki. Valamit valamiért...
Nagyon valószínű, hogy ez történhetett a Fenyő-gyilkosság (félre)nyomozásának hátterében is.
Amennyiben netán mégsem, és a súlyos közpénzeken kiképzett bűnüldöző urak valóban csak ennyit tudnak, akkor azt tanácsoljuk az összes rendőri vezetőnek és nyomozónak, akiknek bármi köze volt az elmúlt közel 15 évben a „médiacézár” megölésével összefüggésben indított büntetőeljáráshoz: holnap reggel adják le rendőrigazolványukat, szolgálati fegyverüket, és keressenek a képességeiknek megfelelő munkát! Mert a jelenlegi foglalkozásukhoz - amint az többszörösen bebizonyosodott - síkhülyék.
Élünk a gyanúperrel, hogy - sokadszor - nyeretlen kétéveseknek vagyunk nézve.



Szervezett bűnözés és titkosszolgálatok: kölcsönösen
előnyös kapcsolat






Portik Tamásnak semmi szüksége nem volt az egyik vezető MSZP-s politikushoz közel álló Vajtó Lajos közvetítésére, ha korrupt rendőrökről akart volna információt adni a titkosszolgálatoknak - állítják az előzetes letartóztatásban lévő férfi ismerői. Szerintük Portiknak még „az olajos időkből” több magas rangú volt titkosszolgálati vezetővel is szinte napi kapcsolata volt.



Nem egy titkosszolgálati vezető bábáskodott a 90-es évek legnagyobb olajügyében központi szerepet játszó Energol Rt. alapításánál, kapcsolatrendszerének kiépítésénél és működtetésénél, állítják forrásaink, ezért ismerői számára érthetetlen, miért nem rajtuk keresztül lépett kapcsolatba Portik a titkosszolgálat vezetőjével, Laborc Sándorral.

Emellett szerintük az is elgondolkodtató, hogy az amúgy rendkívül óvatos emberként ismert Portik, aki gyakran még egy rutinszerű üzleti tárgyaláson is kivette mobiljából az akkumulátort, jelezvén, hogy ő nem rögzíti a beszélgetést, a jelek szerint nem foglalkozott azzal, hogy a beszélgetést rögzíthetik.

Márpedig, amint azt lapunk megtudta, Laborc tárgyaláson jelen lévő munkatársa az egész találkozót felvette, majd az anyag az irattárba került.
Lapunk úgy tudja, az akta már hónapokkal ezelőtt előkerült. Jelentős részben erre a dokumentumra jelentette ki még a nyár végén a Belügyminisztérium, hogy nem volt intézményes kapcsolat Portik Tamás és az NBH között. Mondták ezt a megtalált hangfelvételen elhangzottakra, valamint arra alapozva, hogy semmi nyomát nem találták annak, hogy a beszélgetést bármiféle nyílt vagy titkos információgyűjtés, egyáltalán az elhangzott állítások hitelességének ellenőrzése követte volna.
Laborc még ma is hivatalos találkozónak tekinti a Portikkal folytatott megbeszélést, aminek - a környezetéből származó értesülések szerint - egyrészt azért nem lett folytatása, mert Portik Laborc számára semmi újat nem mondott, másrészt azért, mert a röviddel utána kirobbant UD-ügy a főigazgató figyelmét elvonta az ügyről. Ha Laborc számára semmi újat nem mondott is Portik, Kocsis Máténak - igen. Az Országgyűlés rendészeti bizottságának fideszes elnöke Laborc bizottsági meghallgatása után az ATV-ben azt mondta: „Megnyúlnának az arcok, ha feloldanák a Laborc-Portik-találkozó titkosítását”.
Pénteken a Magyar Nemzet azt írta: a jövő év elején részlegesen feloldják a Laborc-Portik-találkozó aktáinak titkosságát. Hogy miért nem teszik nyílttá a teljes aktát, nem tudni. Hiszen ha nem hivatalos találkozó volt, közös titkai sem lehetnek Portiknak és Laborcnak, ha pedig hivatalos volt, akkor csak az esetleges politikai „intimpistáskodásokat” lehet belőle nyílttá tenni, az összes többi információt még ellenőrizni kell, fel kell dolgozni, ez eddig ugyanis nem történt meg.
Az ügyben érdekelt szakbizottságok egyes tagjaival folytatott beszélgetések alapján úgy tűnik, hogy a Laborc-ügy kivizsgálását pártállástól függően többé-kevésbé a legtöbben még csak-csak ambicionálják, ám ennél mélyebbre senki nem akar ásni. A titkosszolgálatok és a hazai szervezett alvilág (rendőrségi források szerint) a 70-es évek közepéig visszanyúló munkakapcsolatát senki nem akarja piszkálni. Azok sem, akiknek pedig ez lenne a dolguk.
Pedig mint azt volt és ma is aktív rendőrök, volt rendőrségi vezetők elmondták, a titkosszolgálatok egy időben igencsak sokrétűen használták, kihasználták a bűnözőket. Egy volt vezető beosztású vámtiszt mesélt először lapunknak arról, hogy munkaidőn kívül „rosszarcú alakokat” okítottak arra, hogyan tudják elrejteni a határon (az osztrák vámosok elől) a csempészáruikat. Cserébe „megkérték őket”, hogy az akkori Állambiztonsági Szolgálat részére is hozzanak át ezt-azt a határon. Több volt magas beosztású rendőr is tudni vélt olyan esetekről, amikor a szolgálat számára fontos emberhez törtek be, a tettesek elvitték a lakásban fellelhető készpénzt, ékszereket és néhány fontos, bizalmas iratot is, amire egy betörőnek semmi szüksége, akkoriban még pénzzé se tudta volna tenni.
Az, hogy a „Cég” adhatta a betörésre a tippet, és a „derék” betörő nekik lopta el az iratokat, a rendőrség számára akkor vált (szinte) bizonyossá, amikor egy másik ügy kapcsán elfogták a betörőt, majd pár nappal később az állambiztonságiak úgymond kiemelték a büntetőeljárásból. Később több, a titkosszolgálatokkal korábban együttműködő - vagy legalábbis akként ismert - alvilági alak neve is megjelent az olajügyekben és más, szervezett bűnözéshez köthető bűnügyben. Nem tudni, milyen munkákat végeztek még a bűnözők a „Cégnek”, és hogy miképpen fizették ki őket szolgálataikért.
A jelek szerint ezt a parlament szakbizottságai sem kívánják kideríteni…

Laborc-Portik találkozók: nem titkosszolgálati művelet volt






Laborc Sándor nem a hivatali tevékenységével összefüggésben, tehát nem egy művelet részeként találkozott Portik Tamással - értesült a Magyar Nemzet.


A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatója és a leszámolásos bűncselekmények megrendelésével gyanúsított olajbűnöző 2007-ben és 2008-ban legalább két alkalommal egyeztetett egy budai nyilvános helyen. A megbeszélésekről hangfelvételek készültek, így Laborc Sándor az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt hiába próbálta tagadni a történteket, a volt titkosszolgálati vezető lebukott. A hanganyagokat egyébként feltehetőleg az NBH jogutód szervezeténél, az Alkotmányvédelmi Hivatalnál (AH) találták meg - írja a Magyar Nemzet.

Egy nap alatt 3 milliót is meg
lehetett keresni a BKV-nál -
nem villamosvezetőként






Még a szerződés megkötésének napján elkészített tanulmányért hárommillió forintot fizetett a BKV Zrt. - derült ki azokból az iratokból, amelyeket a Kecskeméti Törvényszéken a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó büntetőper csütörtöki tárgyalásán ismertettek.


A Pont EZ Kft.-vel 2007. november 14-én létrejött szerződés értelmében november 15-ig kellett elkészíteni egy, „A BKV Zrt. a közösségi közlekedés javításáért - A pozitív imázs kialakításának lehetőségei, eszközei a sajtóban” című tanulmányt.
A vádirat szerint a cég november 15-én már be is nyújtotta a bruttó hárommillió forintról kiállított számlát és a teljesítésigazolást, amely szerint a 40 oldalas tanulmányt 2007. november 14-én - a szerződéskötés napján - bemutatták és elfogadták.
Egy korábbi tárgyalási napon elhangzott: a közlekedési vállalat 2007 elején felmondta a Pont EZ Kft.-vel korábban megkötött szerződést, ezután az ötödrendű vádlott, a Hagyó Miklós kabinetjében dolgozó Lelovics Ottó közölte a nyolcadrendű vádlottal, Regőczi Miklóssal, a BKV Zrt. kommunikációs igazgatójával, hogy a Pont EZ Kft-vel szerződést kell kötni, mert "Hagyó és köre ezt igényli". A szerződést ezután megkötötték, sőt további szerződéseket is kötöttek a Pont EZ Kft-vel, amely a Hócipő kétheti szatirikus lappal állt kapcsolatban.
Az ismertetett szerződések szerint a BKV Zrt. 2006. január 1. és 2010. március 8. között 155,4 millió forintot utalt át a Well Reklám Kft.-nek több szerződés ellenértékeként. A Well Kft. ebben az időszakban Lelovics Ottó ötödrendű vádlottnak 11,2 millió forintot utalt.
A Well Kft. Lelovics Ottó 2007. április 18-án határozatlan időtartamra létesített munkaviszonyát 2008. november 24-én rendes felmondással megszüntette. A felolvasott szerződés szerint a Well Kft. már 2007 februárjában megbízásos jogviszony keretében foglalkoztatta Lelovicsot, három hónapos próbaidőben állapodtak meg. Lelovics Ottót üzletfejlesztési menedzserként alkalmazta a Well Kft., havi bruttó alapbére 1 millió 45 ezer forint volt.
A vádlottak egybehangzó reagálása szerint a szerződések elérték a meghatározott célt, még akkor is, ha némelyik "negatív reklámot" jelentett a közlekedési vállalatnak. Az ügyész hangsúlyozta: nem talált egyetlen olyan újságcikket sem, amely az adott időszakban folytatott reklámkampányt kedvezően értékelte volna.
Az az észrevétel, hogy a negatív kampány is kampány, ellentétes azzal a vádlottak által eddig képviselt állásponttal, amely szerint a BKV Zrt. pozitív imázsának kialakításáért kötöttek kommunikációs szerződéseket külső cégekkel - mondta az ügyész.
Regőczi Miklós nyolcadrendű vádlott kérte, hogy vele szemben az ügyészség módosítsa a vádat, mert a BKV Zrt. és az egyik külsős cég 2008 decemberében kötött szerződését a vádirat szerint ő terjesztette elő, holott csak 2008. szeptember végéig állt alkalmazásban a közlekedési vállalatnál.
A per december 11-én a tizenkettedrendű vádlott kihallgatásával folytatódik. A vádirat szerint a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig mintegy másfél milliárd forint vagyoni kárt okozott a BKV-nak.

Rögzítették Laborc és Portik egyeztetéseit






Megdönthetetlen bizonyítékok vannak arra, hogy Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója legalább kétszer találkozott Portik Tamással, akit több, a kilencvenes évek közepén történt leszámolás megrendelésével gyanúsítanak. A rendhagyó megbeszélésekről készült hangfelvételeket feltehetően az Alkotmányvédelmi Hivatalban (az NBH jogutódja) találták meg.


Hanganyagok bizonyítják, hogy Laborc Sándor, a polgári titkosszolgálat volt vezetője kétszer is találkozott Portik Tamással - értesült a Magyar Nemzet. A felvételek léte érdekes helyzetet teremthet, hiszen a Gyurcsány-kormány volt nemzetbiztonsági főnöke a nemzetbiztonsági bizottság legutóbbi zárt ülésén - a kiszivárgott hírek szerint - gyakorlatilag mindent tagadott, illetve mellébeszélt a találkozókkal összefüggésben.
Kocsis Máté, a testület fideszes tagja szerint a Laborc-Portik találkozókon „erősen kétséges” ügyekről is szó volt, ezek pedig a törvény szellemével semmilyen formában sem egyeztethetők össze. Az már Laborc múlt keddi meghallgatásán is egyértelművé vált - legalábbis Kocsis számára -, hogy a titkosszolgálat volt vezetője az elé tárt bizonyító erejű, bűncselekmények elkövetésének gyanúját felvető iratok ellenére félrevezető nyilatkozatokat tett, és megpróbálta megtéveszteni a testületet.
A találkozók tartalmáról szóló egyik verzió szerint Laborc bizonyos szolgáltatások elvégzésére kérhette meg Portikot.
Kocsis Máté valótlanságnak nevezte azt a fejtegetést, hogy a Laborc-Portik találkozókat a főigazgató pusztán információgyűjtésre használta. Szerinte elvileg elképzelhető, hogy egy titkosszolgálati vezető pusztán információszerzés céljából találkozik egy alvilági figurával, azonban ebben a konkrét esetben a megbeszélés egyes részei túlmentek minden törvényes határon. Kocsis úgy véli, „megnyúlnának az arcok” a megdöbbenéstől, ha a meghallgatás titkosított anyagai a nyilvánosság számára is megismerhetővé válhatnának. Hozzátette: bízik abban, hogy ez megtörténik, ezzel kapcsolatban szakmai állásfoglalást is kért az Alkotmányvédelmi Hivataltól, a választ néhány héten belül várja.
Egy volt rendőrtiszt azt mondta, nem Portik jelentett a rendőröknek, hanem fordítva: neki jelentettek bizonyos rendőrök. „Különben hogyan történhetett meg, hogy a kilencvenes években több tucat, az alvilág tulajdonába tartozó autó furikázott fegyverekkel megpakolt csomagtartóval, és soha egy sem bukott le?” - érzékeltette egy példával az összefonódást a volt nyomozó, majd nyomatékul hozzátette: „több tábornok is üzletelt Tomikával.”
Egy másik ex-rendőr ugyanakkor óvott attól, hogy elhiggyük, csak a mostani ellenzékhez köthető politikusok érintkeztek az alvilággal: „M lehet az oka annak, hogy az 1998-as kormányváltást követően azonnal megszűntek a robbantásos merényletek, amelyek akkor már évek óta borzolták a társadalom idegeit, és amelyek hozzájárultak az első MSZP-SZDSZ kormány vereségéhez?” - tett fel a kérdést.


Százmilliókat fizethetett Földesi-Szabóék alapítványa a
titkosszolgálat vezető
munkatársainak




Egyes szocialista politikusokkal és a polgári elhárítás vezető tisztségviselőivel tartott kapcsolatáról, valamint a betörőként megismert Jakubinyi Róbertről is nyilatkozott a Hír Televízió Célpont című műsorának Földesi-Szabó László.


Interjút adott a börtönben a Hír Televízió tényfeltáró műsorának a közelmúltban jogerősen hat év szabadságvesztésre ítélt Földesi-Szabó László. A titkosszolgálati hátterű Egymásért alapítvány egykori vezetőjét különösen nagy értékre elkövetett áfacsalás és csempészet miatt küldték rács mögé. A volt operatív rendőrtiszt a Célpontnak beszámolt az Ausztriából kiadott és azóta előzetes letartóztatásban lévő Jakubinyi Róberttel, az alapítvány egyik ötletgazdájával kialakult kapcsolatáról.
Mint mondta, rendőri pályafutása elején hallott először a férfiról, mint ismert bűnözőről, akit 1995-ben mutatott be neki egy ismerőse. Kapcsolatuk a testülettől való távozása után is fennmaradt. Egyes MSZP-s politikusokkal fenntartott kapcsolatáról Földesi-Szabó nem árult el részleteket, de azt elismerte, miután az Egymásért mellett választási pártot is létrehoztak, Jakubinyi egyeztetett Veres János korábbi pénzügyminiszterrel és Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterrel.
A volt alezredes az alapítvány 2004-es létrehozásának körülményeiről titoktartási kötelezettségére hivatkozva nem beszélt, ám a műsorban idézett korábbi vallomása szerint az Egymásért bejegyzése előtt egyeztetett Galambos Lajossal, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) akkori főigazgatójával. A tábornok mutatta be neki a hivatal két munkatársát, Simon Ibolyát és Gyarmati Györgyöt, akik szerepet vállaltak az alapítványban. Az alapítvány széles körben történő ismertté tételében - Galambos javaslatára - Csákány Tibor újságíró közreműködött - állította Földesi-Szabó, aki azt is elmondta, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal három, vezető beosztású munkatársának összesen 350 millió forintot fizetett ki az alapítvány.

Csúszó pénzek: politikusokra
vallott az elítélt Földesi-Szabó
László - a nagykutyák
továbbra is szabadlábon




Aprólékosan beszámolt a bíróságnak Földesi-Szabó László arról, hogy kinek mennyi pénz jutott az Egymásért Egy-Másért Alapítvány törvénysértő működéséből. A hat év börtönre ítélt volt rendőrtiszt képtelen belenyugodni az ítéletbe.


A csalással és sikkasztással megvádolt - és elítélt - Földesi-Szabó szorosan együttműködött a hatósággal és részletes beismerő vallomást tett. Állítása szerint az alapítványt J. Róbert irányította, aki a legfelsőbb politikai körökkel üzletelt. Volt, aki busás havi fizetést kapott az alapítványtól, másnak drága autót vásároltak, de az is előfordult, hogy szívességből tataroztak házat - szintén alapítványi pénzből.
Az elsikkasztott pénz útja tehát már nem titok a hatóságok előtt. A Blikk ügyészségi forrásra hivatkozva azt írja, szerettek volna új eljárást indítani, mivel olyan személy befolyása alatt követték el a bűncselekményeket Földesi-Szabóék, aki ebben az eljárásban nem szerepelt.
A volt rendőrtiszt által elmondottak még perdöntő bizonyítékként szolgálhatnak más büntetőügyekben is.
A nagykutyák továbbra is szabadlábon élik világukat...



A Hunvald-perben mindenki változatlanul tovább tagad






Egytől egyig tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését azok a vádlottak, akiket fiktív megbízási szerződések ügyében állítottak bíróság elé a Hunvald György és társai ügyében folyó büntetőeljárásban.




,,Színtiszta politikai lejárató kampány volt a meggyanúsításom, amelyhez felhasználták a Központi Nyomozó Főügyészséget" - ezt mondta tegnap a negyedrendű vádlott a Hunvald György és társai ügyében folytatódó büntetőeljárásban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). Kovács-Csincsák László zuglói önkormányzati képviselő, az előző ciklusban a szocialista frakció vezetője, egyike azoknak a politikusoknak, akikkel a vádirat szerint fiktív tanácsadói szerződést kötött Hunvald György Erzsébetváros, illetve Weinek Leonárd Zugló korábbi polgármestere 2007-ben.





Moszkvai ingatlanpanama: újabb gyanúsítottak lehetnek




Tovább nyomozna a Központi Nyomozó Főügyészség a moszkvai kereskedelmi képviseletnek a gyanú szerint áron aluli értékesítése miatt indult eljárásban. Nem kizárt, hogy a jelenleg négy gyanúsítottat felvonultató ügynek további terheltjei lesznek.


Két hónappal hosszabbítaná meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a hazánk moszkvai kereskedelmi képviseletének 2008-ban, a Gyurcsány-kormány idején történt eladása miatt, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával folytatott eljárást - tudta meg a Magyar Nemzet. Keresztes Imre, a KNYF vezetője a lap érdeklődésére közölte, ma a Legfőbb Ügyészségtől kérték a határidő meghosszabbítását, amire a következő napokban kaphatnak választ.

Draskovics egykori helyettese
Portik olajos cégével is
nagyvonalú volt






Fontos események helyszíne volt a Horn-kormány idején egy Galamb utcai ügyvédi iroda. Ez volt a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Portik Tamás bejelentett lakcíme, és ide érkeztek olajügyekkel kapcsolatos faxok az akkori Pénzügyminisztériumból.



Úgy látszik, nem a Kuwait Petroleum Hungary (Q8) Ltd. ügye volt az egyetlen, amelyben a Horn-kormány Pénzügyminisztériuma olajos cégek javára avatkozott be, és hozott határozatot. A MIT 2000 Kft. nevére akkoriban 60 vagon gázolaj érkezett, de mivel a vállalkozás 200 millió forint vámtartozást halmozott fel, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) nem hosszabbította meg a halasztott vámfizetési engedélyt. A MIT fellebbezett, a Pénzügyminisztérium pedig felülbírálta a döntést. „A VPOP elsőfokú határozatát megváltoztatom. (…) a halasztott vámfizetési engedély hatályát az abban foglalt feltételekkel és időpontig hatályában visszaállítom” - olvasható a Csobánczy Péter által 1995. október 31-én aláírt határozatban. Csobánczy ebben az időszakban Draskovics Tibor közigazgatási államtitkár helyetteseként tevékenykedett.
Az ügy további érdekessége, hogy Csobánczy a MIT 2000 Kft.-t képviselő ügyvédet, Buza Jánost is nyomban értesítette a cég számára kedvező hírről. A helyettes államtitkár faxüzenetet küldött az ügyvéd Galamb utcai irodájába. „Szívélyes üdvözlettel” - olvasható az állami közigazgatási határozat végén. Ezt a faxot egyébként már a Pallag László-féle olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság ülésén is kiosztották az újságíróknak, miután meghallgatták Draskovicsot és Csobánczyt.
Buza Jánosról köztudott, hogy nem csupán a MIT 2000 Kft.-t képviselte, hanem a leghírhedtebb olajcég, az Energol Rt. igazgatójának, a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Portik Tamásnak az ügyeiben is eljárt. Informátoraink felhívták a figyelmünket arra a körülményre, hogy ebben az időszakban Portik bejelentett lakhelye megegyezett Buza ügyvédi irodájának a címével. Ezt megerősítette Buza János is, azzal magyarázva, hogy ő csak a vállalkozó postáját kezelte. Figyelemre méltó, hogy Portik egyik korábbi érdekeltsége, egy ingatlanfejlesztő vállalkozás is ide volt bejelentve.
Az építőiparban és a médiában is „ügyeskedhetett”
A Portik Tamás üzleti érdekeltségébe tartozó építési vállalkozók tízmilliókkal tartoznak alvállalkozóiknak - állítja a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége. A szervezet elnöke szerint van olyan tagvállalkozásuk, amely csaknem 50 millió forintot bukott azon, hogy nyílászárókat szállított egyik építkezésükhöz. Éliás Ádám hozzátette: hiába tettek feljelentést a rendőrségen, a nyomozást hamarosan lezárták. Szerinte a bank kifizette az építkezéshez adott hitelösszeget a fővállalkozóknak, akik elsikkasztották a pénzt. Éliás állítja, hogy a rendőrség annak ellenére utasította el „kapásból a dolgot”, hogy „ennél egyértelműbb csalást, sikkasztást el sem lehet képzelni”. A szövetség első embere ezért „nagyon ajánlja a rendőrtisztek és ügyészek figyelmébe ezt az esetet”, mert szerinte több személy is érintett ebben a történetben.




Az Energol-igazgató már a '90-es években be akart szállni a médiába (Gyárfás Tamáson keresztül), de ez csak később sikerült neki - olvasható a WordPress nemzetközi blogplatform „hungarianvirus" nevű aloldalán (hungarianvirus.wordpress.com). A blog szerint strómanokon keresztül ma ő birtokolja azt az internetes kiadói csoportot, amely közkedvelt közösségi portál, valamint erotikával hódító honlapok, és lakáskereső oldal működtetőjeként a hazai online piac egyik zászlóshajója. Érdekesség, hogy a médiavállalkozás 2007-ben - egy barterügylet keretében - 600 millió darab hirdetési bannerért szerezte meg egy 3933 négyzetméteres hódmezővásárhelyi ingatlan tulajdonjogát. Lázár János polgármester akkor úgy nyilatkozott: vállalja a közgyűlési döntést, amelynek ő volt az előterjesztője. A múltban iskolaként funkcionáló ingatlant megszerző internetes cég ügyvezetője megerősítette a polgármester nyilatkozatát, hogy a város vezetője kérte ezt a lehetőséget a cégtől.

Nem rágalom: Kiss Ernő valóban elszabotálta a Draskovics
elleni titkos nyomozást






Bűncselekmény hiányában felmentette első fokon Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornokot a rágalmazás vádja alól a Pesti Központi Kerületi Bíróság


Az ítélet nem jogerős, az ügyészség képviselője a bűnösség megállapítása érdekében fellebbezett.
Az ügy előzménye Kiss Ernő egy 2008-ban adott interjúja, amelyben azt állította, hogy 1996-ban Horn Gyula akkori szocialista kormányfő utasítására állították le a Draskovics Tibor akkori pénzügyminisztériumi államtitkár és helyettese ellen folytatott Hézag fedőnevű operatív nyomozást. A hvg.hu portálnak adott interjújában az Országos Rendőr-főkapitányság egykori Központi Bűnüldözési Igazgatóságának volt vezetője arról beszélt: felmerült a gyanú Draskovics Tibor akkori államtitkár és helyettese ellen, hogy hivatali hatalmukkal visszaélve érték el, hogy a Vám- és Pénzügyőrség 83 millió forintról 100 ezer forintra csökkentse egy üzemanyag-forgalmazással foglalkozó cég bírságát. Az érintett vállalkozás a Kuwait Petroleum Hungary Ltd. (Q8) volt.
A bíróság arra a tényállításra elrendelte a valóság bizonyítását és megállapította: valóban felmerült a gyanú, ezért is rendelték el az operatív feldolgozást, amelynek épp ezt kellett volna kiderítenie. A bíró indoklásában kifejtette: az eljárás során meghallgatták az operatív feldolgozás résztvevőit és valamennyien arról számoltak be, hogy nem szabályosan zárták le az operatív feldolgozást. Kiss Ernőnek arról az állításáról, hogy Horn Gyula akkori kormányfő egy négyszemközti beszélgetésen kérte az eljárás lezárására, a bíróság azt mondta: ez Horn Gyula becsületére nézve lehetne vizsgálandó, de a volt kormányfő nem terjesztett elő ilyen igényt.
Kiss Ernő az interjúban arról is beszélt: a pénzügyminisztériumi vezetők utasították a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának akkori vezetőjét a soron kívüli intézkedésre, arra, hogy a korábbi határozatot a Q8 javára meg kell változtatni. Az akkori legfőbb ügyész, Györgyi Kálmán ugyanakkor óvást nyújtott be a tárcához a törvényes állapot helyreállításáért, ezt az akkori pénzügyminiszter, Bokros Lajos elfogadta, és a jövedéki bírság összegét 83 millió forintban állapította meg.


Rendőri nyomásra vallott Hagyóra a BKV volt vezérigazgatója?




A BKV volt vezérigazgatója, Antal Attila elnézést kért vallomása miatt Hagyó Miklóstól és Demszky Gábortól. Ennek kapcsán azt állította: „élet-halál között volt”, a rendőrök viszont azt mondták neki, csak úgy engedik ki, ha beszél.


Bocsánatot kért a BKV-per tárgyalásán Hagyó Miklóstól, Demszky Gábortól és Mesterházy Ernőtől Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója azért, mert rájuk vallott a rendőrségi kihallgatásokon a BKV-ügyben - írja az index.hu. A portál cikke szerint Antal azt állítja, hogy az előzetesben élet-halál között volt, a rendőrök pedig azt mondták, csak úgy engedik ki, ha beszél. Antal szerint vallomását oldalanként faxolták át az ügyészségre, hogy leegyeztessék, megfelelő-e.
A volt BKV vezérigazgató vallomásában többek között Demszky Gábor volt főpolgármestert, tanácsadóját, Mesterházy Ernőt és Hagyó Miklóst mártotta be vallomásaiban - emlékeztet a portál.
A BKV volt vezérigazgatója egyetlen szerződés megkötésében ismerte el felelősségét, a többi ellene szóló vádat visszautasította - írja a rövidhíréből a bocsánatkérést kifelejtő MTI. Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró kérdésére Antal Attila azt mondta, hogy az Optimismo Kft.-vel a nyomtatók állapotának felmérésére kötött szerződés esetében érzi bűnösnek magát, a nyomozati szakban tett vallomásainak egy részét pedig nem tartja fenn. Kérte: a bíróság előtti vallomását vegyék figyelembe.
Antal Attila harmadrendű vádlott részletes vallomását felolvasva hangsúlyozta: vezérigazgatóként stratégiai célokkal foglalkozott, a vádiratban szereplő szerződések részleteit nem ismerte, csak a nyomozati szakban ismerte meg azokat. Ennek ellenére a milliárdos nagyságrendű marketing- és kommunikációs szerződéseket hasznosnak ítélte, állítása szerint nem felelnek meg a valóságnak a vádhatóság állításai, amelyek szerint azok nem teljesültek.
Antal Attilát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolják, mint társtettest.
Mint arról már írtunk, a Kecskeméti Törvényszéken június 13-án kezdődött pernek összesen 15 vádlottja van. Hagyó Miklóson kívül Mesterházy Ernő, Demszky Gábor korábbi főpolgármester bizalmasa és tanácsadója, illetve a BKV két volt csúcsvezetője, Antal Attila vezérigazgató és Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató.
A vád: folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, hivatali visszaélés, illetve különösen nagy értékre elkövetett csalás - társtettesként vagy felbujtóként. Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott, Hagyó Miklós, és a másodrendű Mesterházy Ernő részben informális hatalmukat a BKV különböző szintű vezetőin keresztül érvényesítve kikényszerítették, hogy szükségtelen, gyakran el sem végzett munkákért milliókat fizessen ki az amúgy is hatalmas veszteséget felhalmozó közlekedési vállalat.

Kóka célkeresztbe kerülhet




Hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal annak a soron kívüli ellenőrzésnek az eredményeképpen, amelyet ,,a költségvetési szervek és az állami részvétellel működő gazdálkodó szervezetek által a Dataplex Kft.-vel és a tulajdonában álló társaságokkal kötött ügyletek vizsgálata" tárgyában indított tavaly júniusban.


A Magyar Nemzet kormányközeli forrásai szerint több mint 1,2 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak azok a szerződések, amelyeket a Kóka János volt SZDSZ-es gazdasági miniszter közvetett vagy közvetlen felügyelete alatt álló állami cégek kötöttek 2005 és 2010 között a korábban Bajnai Gordon által irányított Wallis érdekeltségébe tartozó Dataplex Kft.-vel.
Kóka János állítása szerint a Magyar Nemzetben hétfőn megjelent, vele kapcsolatos írás állításainak többsége valótlan, a cikk egésze hazugságot sugalmaz. Kóka János hozzátette, az ügyben megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Hagyó-per: Mesterházy is ártatlannak vallotta magát




Ártatlannak vallotta magát és koncepciós, súlyosan törvénysértő eljárásként beszélt bíróság elé állításáról Mesterházy Ernő másodrendű vádlott a Kecskeméti Törvényszéken, csütörtökön, a Hagyó Miklós és 14 társa ügyében tartott tárgyaláson.


A vádirat szerint Demszky Gábor volt budapesti főpolgármester politikai támogatóját, személyes bizalmasát, 2004-től politikai főtanácsadóját folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolják.

A tárgyaláson Mesterházy Ernő tagadta bűnösségét, és vitatta az ellene folyó eljárás törvényességét. Vallomását írásban nyújtotta be, Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró kérdéseire „egyelőre” - beszédhibájára és magas vérnyomására hivatkozva - nem kívánt válaszolni.
A szabadkőműves vakoló főnököt nehogy már elítélje egy 

bíróság!!!!!!!


Hagyó Miklós ártatlannak vallotta magát, és nem válaszol a bíróság kérdéseire




Az egykori szocialista főpolgármester-helyettes nem ismerte el felelősségét az ellene és 14 társa ellen indított per keddi tárgyalásán, és közölte: nem hajlandó kérdésekre válaszolni.



A volt politikus kijelentette: a bűncselekményt, amivel vádolják, nem követte el, nem tartja magát bűnösnek. Hagyó Miklós ezután - kijelentetve, hogy kérdésekre nem válaszol a tárgyalás e szakaszában - elkezdte felolvasni írásos vallomását.
A vádirat szerint az általa vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak.
Hagyó Miklós elsőrendű vádlottat folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, mint felbujtót, kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és hivatalos személy által elkövetett zsarolással vádolják.
 Itt minden zsidó rabló ártatlannak valja magát , hisz ez neki jár a gojoktól ezt így látják páholytársaik is a vakoló egyletben . Itt csak az a büdös magyar nem fér a bőrében , de majd likvidáljuk , nehogy már ő a nemzetalkotó mondja meg nekünk zsidóknak a kiválasztottaknak , hogy mit ne lopjunk el, hát a kípát lelopnánk a fejükről , ha volna nekik, mindenütt a zsidók a vezetők , csak ki mosnak minket, hisz mi oly sok mindent tudunk mindenkiről, így nem hagynak a szarban.


Ez a sok Derkovics dijas metszett már rabszolgának nézi a magyart, pedig még nem győzte le, még a polgárháborút sem tudták kivitelezni a cigányok és magyarok között, de már azt hiszik övéké az ország . Cselekednünk kellene a vakolókkal együtt a hazaárulók hadát ki kellene hajtani az országból, az elrabolt nemzeti vagyont, meg a vagyonukból visszavenni, vagy a családjukat likvidálni kellene, hogy ne legyen miért lopniuk, ha a családja nincs már nincs értelme a rablásuknak , ha akkor is rabolnak a gyilkosság BT- t ráküldeni, és lerendezni az ügyet ahogy ők ezt eddig is csinálták. Közlekedési baleset áldozataivá tenni őket , Istenem hány derék magyar embert löktek a metro , busz , vagy bármilyen közlekedési eszköz alá !!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése