2020. április 3., péntek

Jobbik- élhetetlen, sikertelen országból vándorolnak el a fiatalok Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint a kormány egyértelmű felelősségéről beszélt, hiszen egy élhetetlen, sikertelen ország az, ahonnan a fiatalok ilyen nagy számban vándorolnak ki. Szólt ugyanakkor a Fideszt megelőző kormányzás felelősségéről is,






























Jobbik- élhetetlen, sikertelen
országból vándorolnak
el a fiatalok


Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint a kormány egyértelmű felelősségéről beszélt, hiszen egy élhetetlen, sikertelen ország az, ahonnan a fiatalok ilyen nagy számban vándorolnak ki. Szólt ugyanakkor a Fideszt megelőző kormányzás felelősségéről is, valamint arról, hogy a probléma nemcsak Magyarországé, hanem Kelet-Közép-Európáé. Szerinte ugyanakkor Magyarország rosszabb helyzetben van, mint a környező államok. Felháborítónak és tévesnek nevezte a miniszterelnök egykori kijelentését, miszerint kalandvágyból költöznének a fiatalok külföldre. Vona Gábor szerint a kivándorlók szociális menekültek.
Bár a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 343 ezer fiatal él több mint egy éve külföldön, a számuk legalább félmilliós - tette hozzá. 2007 óta nyolcezer orvos hagyta el az országot, ami az ápolók elvándorlásával együtt igen nehéz helyzetbe hozza az egészségügyet - emlékeztetett. A nemzeti párt elnöke a legsúlyosabb adatnak ugyanakkor az tartja, amely szerint a 20 és 35 év közöttiek 48 százaléka akár végleg elköltözne Magyarországról. Közölte: a kivándorlók 80 százaléka 40 év alatti, minden harmadik közülük diplomás. Mindennek következménye, hogy a középosztály el fog tűnni - mondta.

Rámutatott arra is, hogy ha minden, külföldre menekült fiatalt haza lehet csábítani, akkor is olyan lelki szindróma érte ezt a nemzetet, amelyet nehéz kezelni. Úgy ítélte meg: súlyos sebeket okoz a jelenlegi helyzet, amelyben nehéz lesz nemzeti összetartozást építeni. A teendőkről szólva a munkahelyteremtést emelte ki, valamint a lakhatási problémák kezelését.
LMP: lesz-e unokák nélküli ország Magyarországból?
Lesz-e unokák nélküli ország Magyarországból? - tette fel a kérdést Schiffer András (LMP), aki szerint nemcsak a Fidesz a hibás az elvándorlás felgyorsulásában, de - mint fogalmazott - "sokaknál itt telt be a pohár", miután a megelőző nyolcéves kormányzás után arculcsapásként érte őket a szétvert szociális rendszer, a tandíj és más intézkedések. Szerinte egy fiatal jelenleg jobb esélyekkel indul Berlinben vagy Londonban. Hangsúlyozta, élhető, megújuló Magyarországot szeretne, ahová megéri hazajönni. "London ma az ötödik legnagyobb magyar város" - fogalmazott, de ismertette azt az adatot is, miszerint külföldön él a gyermekvállalás korában lévő magyarok mintegy 7 százaléka, a középiskolásoknak pedig 70 százaléka vállalna munkát külföldön. A vidéki felsőoktatási intézmények megőrzését, az oktatás fontosságát is kiemelte, kulcskérdésnek nevezve, hogy lehetőséghez jussanak - külön állami támogatással - a vállalkozni kívánó fiatalok is. Schiffer András bérlakásprogramot is szorgalmazott.
"Távol a valóságtól"

A jobbikos Farkas Gergely szerint a kormánypártok elrugaszkodtak a valóságtól. A radikális politikus szerint azonban a pártoknak közös pontokat kell találniuk: le kell szögezni, hogy létező és súlyos problémáról van szó. Véleménye szerint az elvándoroltak többsége gazdasági kényszerből távozik, ezt a KSH statisztikája is alátámasztja. A vitanap kezdeményezője részben az oktatás területén történt változásokkal magyarázta a fiatalok külföldre távozását. Mint mondta, a kormány egyik napról a másikra hoz döntéseket, vet ki új adókat, ez létbizonytalanságot okoz. Szerinte a kormány a fiatal korosztályok problémáit nem kezeli a súlyának megfelelően.
 
Átfogó cselekvési programot sürgetett, amelynek része egy bérlakásprogram, továbbá az, hogy az oktatásba több pénzt fektetnek, egy ifjúsági törvény elfogadása.
Nem is mentek külföldre a diákok, Gyurcsányék meg több kárt okoztak mint a kommunizmus

Pósán László fideszes képviselő - EU-s statisztikai adatokat ismertetve - azt mondta, nincs szó arról, hogy magyar diákok tömegesen mentek volna külföldi egyetemekre vagy főiskolákra. Megjegyezte, 2010-ben háromszor több német hallgató tanult külföldön, mint magyar.
 
A kormánypárti politikus ugyanakkor kétségtelenül igaznak nevezte, hogy a elvándorlás tetten érhető probléma a fiatal korosztálynál. Szerinte azonban ezt egyrészt az okozza, hogy korábban a Magyar Bálint vezette oktatási kormányzat kidobta a szemétbe a patrióta nevelést, aminek következményeként meglazult a fiatalok kötődése országukhoz. 
hjk
A fideszes Pócs János arról beszélt, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő "üzente meg" azt, hogy el lehet menni az országból. Végül nemcsak fiatalok mentek el, hanem munkahelyteremtő cégek is - tette hozzá, azzal folytatva, hogy ma pedig éppen a szocialista képviselők kérik számon, miért vándoroltak el "az általuk elkergetett munkavállalók". Szerinte a Gyurcsány-Bajnai-kormány több kárt okozott az országnak, mint 50 év (sic) kommunizmus (kérdés, ezt a számot honnan szedte, hiszen ha nagyon nagyvonalúan számolunk, akkor is 45 év jön ki, de hát a Fidesznél a számokkal egész nap gondok voltak...)
Az arcpirító "kalandvágyozással több fideszes is megpróbálkozott. Köztük volt Bartos Mónika is, aki szerint a "kíváncsiság ösztökéli az embereket a körülöttünk lévő világ megismerésére". Sőt, a képviselőasszony még tovább is megy, hiszen szerinte a magyarok "nem elég mobilak, az elvándorlás tekintetében a közép-európai országok közül az utolsó helyen áll az ország". Elképesztő...
A kormány nem tudja a megoldást a problémára
Z. Kárpát Dániel (Jobbik) azt kérte a kormányoldaltól: "keveredjenek már ki a kómából". Bírálta, hogy az ötödik éve regnáló kormány eszközrendszeréből teljesen hiányzik a megoldás az elvándorlás problémájára. Többekhez hasonlóan szólt az időskori ellátások kitermelésének problémájáról. Szerinte Nyugat-Európa egy "munkaerő-szivattyút" alkalmaz, ez ellen pedig a régiónak egységesen kell fellépnie. Az otthonteremtés kérdésében a kedvezmények nyújtását önmagában nem tekintette megoldásnak, emellett bérlakás-építési programot szorgalmazott. Szerinte a program az első évben 60 milliárd forintból elindítható lenne.
"Köszönettel tartozunk a kivándorlóknak"
Nyitrai Zsolt (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet: a pénzt hazautaló magyarok hosszú távon Magyarországban gondolkodnak. Szerinte "köszönettel" tartozik az ország azoknak, akik külföldön vállalnak munkát, és nem a segélyt választják. 80-90 százalékuk időlegesen van külföldön - szögezte le.
Jobbik: miért nem ismertek a pontos számok?
Ander Balázs, a Jobbik politikusa bírálta, hogy a kivándorlás pontos számai nem ismertek. Szerinte a képzetlenek, a betegek, az idősek és a munkanélküliek államává válik az ország, különösen a hátrányos helyzetű régiók. Szerinte ez azért van így, mert "Koppány földjén lassan pannon palesztínná válik az őshonos lakosság" - utalt a Somogy megyében is elképesztő mértéket öltő nagybirtokrendszer fojtogató erejére. 
Az alapproblémában sem ért egyet a Ház
Ikotity István (LMP) megdöbbentőnek tartotta, hogy az alapkérdésben sem ért egyet a Ház, a kétharmados többség a probléma létét is tagadja. Az elmúlt évtizedek elhibázott gazdaság- és társadalompolitikáját nevezte meg az elvándorlás kiváltó okaként. Pártja megoldási javaslatai közül a tudás fontosságát hangsúlyozta, az oktatás fejlesztését jelölte meg kitörési pontként. A fiatalok helyben tartásában fontos szerepe van a vidéki felsőoktatásnak - mondta. A "röghöz kötést" nem tartotta megoldásnak, ezért annak eltörlését javasolta.
Az egész unióban kevés az egészségügyi dolgozó
Végre megszólalt Zombor Gábor egészségügyi államtitkár közölte: 2020-ra az unióból 1 millió egészségügyi dolgozó hiányzik majd, vagyis minden országban küzdenek ezzel a problémával. Az Egyesült Királyságban dolgozó orvosok 40 százaléka nem a szigetországban szerezte diplomáját - ismertette. Szólt a rezidens ösztöndíjakról, amelyek 100-200 ezer forintos pluszjövedelmet biztosít a fiatal orvosoknak. Elmondta: a kormány elé kerül az a jogszabálytervezet, amely minden Magyarországon orvosi diplomát szerző számára biztosítja az ösztöndíj lehetőségét.
Jobbik: felelőtlen a kormánypártok hozzáállása
Dúró Dóra szerint felelőtlen a kormánypártok hozzáállása az elvándorlás kérdéséhez. Egy felelős kormánypártnak szembe kellene nézni a tendenciával és a megoldási javaslatokról kellene beszélni - jelentette ki. A nemzeti radikális képviselő a legnehezebb emberi döntésnek nevezte, hogy külföldre menjen valaki hosszabb-rövidebb időre vagy akár véglegesen. Az egyik legfontosabb kapocs a választójog biztosítása az érintetteknek, de ezzel szemben azt látják, hogy adminisztratív eszközökkel nagyon alacsonyra szorították a külföldön élő emberek részvételét a választáson - fejtette ki. A Kulturális Bizottsága elnöke a folytatásban kiemelte, hogy a magyarság számára leghosszabb ideig meghatározó kulturális élmény, mintegy „utolsó mentsvár” magyar anyanyelve lesz – itthon is, de főleg külföldre szakadva. A képviselőnő ennek jegyében erősen kritizálta a a homályos küldetéssel, a kormány által létrehozott Magyar Nyelvstratégiai Intézet egyik legutóbbi konferenciáján elhangzottakat: az egyik ismert előadó szerint az anyanyelv fogalma fikció. Ugyanő korábban arról írt, hogy az anyanyelv a rasszizmus melegágya. Dúró szerint nem pénzkérdés olyan döntések meghozatala, amelyek nyomán „valódi anyanyelvművelők” munkálkodhatnának annak érdekében, hogy közösen „az anyanyelvet az összetartozás jelképévé emeljük fel.” Répássy Róbert igazságügyi államtitkár reagálásában Dúró több felvetésével érdemben nem foglalkozva arról beszélt, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok szavazási feltételei nem változtak, úgy szavazhatnak, ahogy korábban is, amióta a külképviseleti voksolás lehetősége rendelkezésre áll..
LMP: a csalódottság és a kilátástalanság viszi az embereket külföldre 

Sallai R. Benedek (LMP) arról beszélt, hogy nem kellene gimnáziumokat bezárni és a két tanítási nyelvű iskolákat "piszkálni". Ha ugyanis a közoktatás lehetőséget teremtene a nyelvtanulásra, akkor nem mennének külföldre nyelvet tanulni a fiatalok - mutatott rá.
MSZP legalább odáig eljutott, hogy felismerte, nem tavaly kezdődtek a problémák...
Varga László (MSZP) szerint számtalan eszközük lett volna a kormánypártoknak a probléma kezelésére, visszaszorítására. Hozzátette: a jelenség nem tegnap, vagy néhány éve jelent meg, de a külföldi munkavállalók számának növekedési folyamata mára felgyorsult, elképesztő méreteket öltött.
Ahol nincs munkahely nem lesz semmi
Egyed Zsolt (Jobbik) arra hívta fel a figyelmet, hogy a külföldön élő 30-as, 40-es korosztály gyermekei már ott járnak iskolába, a szülők "beépültek" a kinti életbe, így őket nem lehet hazahozni a jelenlegi helyzetben. Ahol nincs munkahely, ott nem lesz közbiztonság sem, nem lesz semmi - fogalmazott, hozzátéve: ezek az emberek Magyarország rejtett erőforrásai.

Frakciótársa, Szávay István, a Jobbik alelnöke egy olaszországi munkavállaló levelét olvasta fel, aki élhető Magyarországot és a munkalehetőséget szabta feltételül a hazatéréséhez. A szintén jobbikos Apáti István közölte, hogy rengetegen vándoroltak el a szatmári térségből, de ma már nem Debrecenbe vagy Budapestre mennek, mint korábban, hanem Nyugat-Európába vagy Amerikába. Ennek egyik fő oka szerinte az, hogy nincs munkahely, vagy ha van, nem lehet megélni a fizetésből.
"Az a probléma, ha valaki nem lehetőséget, hanem kényszert lát a kivándorlásban"
A kormány úgy zárta le a vitát, ahogyan elkezdte. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős államtitkára zárszavának tanulsága szerint a probléma az, "ha valaki nem lehetőségként, hanem kényszerként éli meg, hogy Magyarországot el kell hagynia". Megjegyezte, sok nyugat-európai ország tárt karokkal várja a szakképzett közép-európai munkaerőt.
Összefoglalva tehát, szinte mindegy volt, milyen statisztikai adatokkal, szubjektív élettörténetekkel, emberi sorsokkal bombázták az ellenzéki képviselők a kormányt és a kormánypártokat, utóbbi megingathatatlan abban, hogy Magyarországon, 2014-ben az emberek kalandvágyból mennek külföldre. Hirtelenjében nem is tudjuk eldönteni, a cinizmusuk erősebb, vagy a butaságuk.
alfahir.hu




 Orbán Viktor elmagyarázza

 az igazságot a külföldön

 élő magyarokról



postdateicon2014. szeptember 18. csütö
rtök, 00:00
Néhány hozzászólás a videó alatt:


"Hogy nem szakad rá a kupola mikor ilyen alattomos logikai csavarokat használ. Még szomorúbb, hogy sokan be is veszik."




"Minimálbért a nagyszájúnak, a gyerekeit meg szétszórni a világ minden pontjára mosogatni, takarítani...Hagy szokja, ha eddig nem tapasztalta..."


"Csupán annyit fűznék hozzá, hogy nagyobb hányada a kint  idegenben= Ny.EU.-ban, dolgozó magyar honfitársaink, a külföldi ,,csicskáztatást" kellett, hogy vállalja amennyiben meg akarták előzni, hogy a ,,kuffár-bankár-MAFFIÓZÓK", és ,,Maffiózó-végrehajtóik", kisemmizzék őket egyetlen ingatlanjaikból, vagy azért, hogy megtarthassák a hitelre vásárolt ,,munka-eszközt" a szem.gépkocsijukat!!!"
"Mert ilyen ,,cinikusan" kimagyarázni, hogy a kb. 500.000 Magyar Honfitársunk, csupán kalandvágyból ment külföldre dolgozni, nos ez ,,arcpirító" cinikus mellébeszélés, egyre jobban kezd a ,,Viktorka" a Gyurcsótányira hasonlítani!!!"
"Szóval szerinted csak szórakozásból és kalandvágyból mentek ki a magyarok még véletlenül sem a munkahely hiány és a rossz megélhetés miatt. Hát persze akkor hangozhatna el a pofádból hogy Magyarország jobban teljesít. Te hülye cionbérenc Orbán tudod te egyáltalán, hogy miről beszélsz? Nyilván, mert ezt kívánják tőle az urai."
"És nem csak a fiatalok ha utána jártál volna! Talán itthon kellett volna megteremtened a körülményeket ahhoz, hogy ne menjenek itthonról. Te vagy a Miniszterelnök Te felelősséged!!!"


"VIKTOR de legalább ne hazudnál ekkorát .... 1000 uj adot vezettél be azota hogy emberek elhagyták országot 2005 ota és neked jár a pofád ???? "




"Sokan miattatok mentek el..."


Orbán Viktor elmagyarázza az igazságot a külföldön élő magyaroknak, HOGY MINDENKI ÉRTSE.

Csapláros Albert 2014-09-18 18:27
Nem védem a Viktort, nincs miért. A vád azonban igazságtalan. A vád azokat kellene, hogy érje, akik megszabadítottá k kis hazánkat a feldolgozó és könnyűipartól. Meg minden más egyébtől. Amikor kakiért és pisiért,-- (gyengébbek kedvéért szarért -húgyért) privatizáltunk mindent, annak nevében , hogy így leszünk EU kompatibilisek, hogy túl erős a mezőgazdaságunk ,így nem kellünk az EU-nak, jajj magas az állatállomány, csökkenteni kell, meg minek kártéríteni a parasztot úgysem ért már a földhöz, nagybirtokrends zer kell,meg csatlakozni kell az EU-hoz , mert milyen jó lesz ,cukrászdát nyithatok Bécsben, külföldön tanulhatunk, no meg munkát is vállalhatunk, nos mikor ezeket a szólamokat hörögték a médiumok, akkor kellet volna okosan dönteni.HÁT MOST JÓ NEKÜNK!
Orbitálisat tévedtünk.
Voltak azonban politikai,gazda sági vezetők, no meg műveltebb emberek,akik akkor is pontosan tudták, hogy mi történik , amikor a kevésbé tájékozott nem.
A Viktor nem azért felelős, hogy ma nincs munka, hanem azért,hogy még mindenki szabadlábon van azok közül, akik tömegeket dezinformáltak és a végletekig korrumpálódtak a PRIVATIZÁCIÓK idejében.
Nem kel kétségbe esni egyébként, hogy sok a külföldre távozó munkavállaló. Ez a szabad országok egyik ismérve. A kommunizmus alatt egy fél ország elment volna,ha nem lett volna vasfüggöny.
PEDIG VOLT MUNKA! Ma annyival jobb, hogy az embert nem sittelik le, ha visszajön. Az elvándorlás oka az alacsony munkabér. Ebben a mindenkori kormányoknak kevés beleszólásuk van. Csak a nemzeti kormányoknak érdekük, hogy a minimálbért emeljék.
A külföldre távozottak közül pedig sokan vissza fognak jönni, ha nem is mindenki.


A cigányság, mint eszköz

 a zsidó maffia kezében



postdateicon2013. március 25. hétfő, 00:00
Miért is kell az országunk a zsidóknak?
Az általános vélekedés, hogy azért kell Magyarország nekik, mert itt van víz, meg minden, ami szemnek és szájnak kell. De ez csak egy szempont. A zsidók halálos veszélybe kerültek mindenhol, ahol nagy számban élnek. Izrael mindig is ellenséges közegben lesz. Egy hajszálon múlik maga a léte. Az USA minimum ketté fog szakadni és a déli területek spanyolok, míg az északiak fehérek lesznek, jobb esetben. Azonban itt is gyorsan terjed az iszlám. Még a feketék körében is, ahol sokan térnek át az új hitre. A zsidók itt is halálos csapdába eshetnek a későbbiekben. Európában Franciaországban és Nagy-Britanniában vannak jelen nagy számban.
Az itt is jelen lévő iszlamizálódás megint csak súlyosan érinti őket. Magyarán csapdába kerültek. Mi földrajzi szempontból nagyon jó helyzetben vagyunk számukra. A mesterségesen előállított cigányprobléma felőrli a magyarságot, utána ők rendezik a cigánykérdést, és szereztek egy országot. Tehát világpolitikai okok vezetnek ehhez a folyamathoz. Pontosabban ez már el is kezdődött 
A recept:
Miután megszerezted a politikai és gazdasági hatalmat, illetve uralod a médiát, akkor fogjál egymillió cigányt! Diszkrimináld őket pozitívan, engedjél meg nekik bármit, még a lopást és a gyilkolást is. Támogasd őket a média teljes erejével! Szórd meg velük az egész országot, az összes iskolát, az összes falut és várost! Várjál ezután ötven évet, és már kész is van, amit akartál. Ha kész van, azt látni fogod, hiszen az adott országban már alig él fehér kultúrnép. Indíthatod a repülőidet! Valahogy így fogalmazhatták meg a magyarországi terveket! 
A cigányproblémát valóban ők hozták létre az elmúlt évtizedekben. Tökéletesen építették fel ehhez a társadalombiztosítást és a segélyezési rendszert. A szociálpolitikai juttatásokat is rájuk szabták ki. A cigányság nem tud országot működtetni, egy másik nép szükséges ahhoz, hogy előteremtse a megélhetéséhez szükséges javakat. A gazdatest. Egy földi sci-fi rajzolódik ki. A cigányságot a hazai és nemzetközi zsidóság pörölyként alkalmazza, és már el is kezdte a magyarságot megsemmisíteni, láthatóan hatásos módszerekkel. 
A média hatás
A zsidó kézben lévő média éjjel és nappal sajnáltatja őket. Ha cigányt ölnek az hír, de amikor magyart ölnek cigányok, az tabutéma. Tabu, amiről egy szót sem lehet szólni. Még néhányan emlékezhetnek egy több mint tíz évvel ezelőtti esetre, amikor két magyar gyerek leszúrt egy cigányt egy vasúti sín mellett, valahol az Alföldön. Az ok, hogy a cigány terrorizálta a magyar fiúkat, sőt az egész osztályt, ahova járt. Az RTL azonban egy egész műsort arra áldozott pár nap múlva, hogy bemutassa a hamisított előzményeket, és a terrorista cigány temetését, az elejétől a végéig. Undorító volt, hiszen a halott cigányt mutogatták a koporsóban fő műsoridőben. Persze arról nem szóltak, hogy a cigány miket művelt, mielőtt a srácok megforgatták benne a kést.
     
A semmittevéstől híznak, agresszívak, fialnak a mi pénzünkből
Az olaszliszkai esetet is úgy próbálták beállítani, hogy egyetlen család megvert valakit, és belehalt. Persze azt nem mondták, hogy az egész cigánysor rugdosta a szerencsétlen tanárt. És ott van a rengeteg, manapság már ezerszámra tehető eset, amikor magyarokat gyilkoltak, vagy kínoztak meg ezek a vadállatok. Ezeket a média módszeresen eltussolja, és semmi sem mehet ki, főleg nem az, hogy cigány az elkövető, vagy kreol bőrű. Találtak szinonimákat, amivel helyettesíteni lehet a cigány szót. Fiatalok szó használatos, ha csoportos cigány elkövetőkről van szó. Ha fiatal egyénről, akkor kisfiú, vagy kislány. Cigány tömegverekedés helyett családok szólalkoztak össze, vagy az elkövető és népes rokonsága mondat a menő. A cigány szó tabu. A média nem használhatja. Ha a hírt nem lehet elhallgatni, takarni kell, hogy cigányokról van szó.
     
A cigányjogvédő zsidók, nekik mi nem számítunk 
A bújtatott etnikai tisztogatás
Az ország egyes területeit teljesen megszállják. Mondhatjuk, hogy az etnikai tisztogatás elkezdődött, egyéb módszerekkel. Persze ölnek és gyilkolnak, agyonvernek és kínoznak. Na de ezt csak úgy nem lehet! Ehhez a hátteret, méghozzá tökéletes hátteret kell biztosítani. Magyarán a végrehajtáshoz szükséges alapvető feltételeket elő kell állítania a megszállt politikai hatalomnak. A kérdés, hogyan? 
Első körben szét kellett verni a magyar családokat, főként a nemzet és kultúramegtartó magyar paraszti családokat. A szocializmus alatt elindult a vidék szétverése. A fiatalokat kiszakították családjaik köréből, a faluból és a városba csalták. Kaptak lakást és munkát, de elszakították őket a paraszti világból és lassan, de biztosan városiakká változtatta a rendszer őket. A folyamat lassan, de biztosan a vidék egyes részeit kiüresítette, és a fiatalokat eltüntette a falvak egy jelentős részéből. Ezek jórészt már csak néhányszor jártak haza, az egykori falvaikba, de a gyerekeik még ennyit sem a későbbiekben.
A tanyák fizikai megsemmisítése pedig általánossá vált ekkor. A magyarok szépségekkel teli szabadságának a jelképe a tanya, a tanyavilág a totális megsemmisítés célpontjává vált. Az első csapás tehát megtörtént a szocializmus alatt. A vidék kiöregítése megindult.
A második körben a még megmaradt vidéki fiatalságot gazdaságilag a munkanélküliség fegyverével ellehetetlenítették, és a lakóhelyéről való elköltözésre, bizonyos esetekben külföldre kényszerítették. A vidék jó része elnéptelenedett és kiöregedett. Az öregeket pedig a rendszer felhasználta, felhasználta az egész magyarság megfélemlítésére. Aljas módszerekkel cigányokkal kezdte megszórni az integráció nevében a kiöregedő falvakat. És ezzel elkezdődött a terror, és az etnikai tisztogatás. A cigányok szocpolos házaikat megkapva már csak arra koncentráltak, hogy mit lehet ellopni a magyaroktól, bármi áron.
Mindenki emlékszik arra, hogy a megélhetési bűnözés mögé bújva a cigányok mindent megtehettek korábban és ma is. Sőt mivel kiszúrták a főleg egyedül élő öregasszonyokat, rájöttek arra, hogy ezek kirablása is egyszerű és sok esetben nagyobb hasznot hoz, mint az egyszerű tyúklopás. A vidék folyamatosan lepusztult e miatt, hiszen minden, ami mozdítható volt, azt vinni lehetett. Ezért váltak a vidék szőlői és földjei parlaggá. A korábbi pincesorok romokká, az istállók és tyúkudvarok üressé. Jól megszerkesztett, irányított, és a média által fedezett módszerek ezek.
Az olyan falvakat is előszeretettel szórták meg, ahol élt és él még valamilyen mennyiségben fiatal. Sok esetben ezeket a cigányokat a magyarok által lakott utcákba telepítették, ahol életerős fiatalság is lakott. Olyanok, akik még gyereket akartak, vagy volt már nekik. Olyanok közé telepítették ezeket a semmirekellő élősködőket, ahol még a magyar szomszéd művelte a kertjét és a fáit, illetve volt jószága. A kertek és a fák ezután a cigány pusztítás célpontjai lettek és így sok kertben itt is megszűnt a termelés.
Az iskolák elcigányosodtak, és mivel nem lehetett és manapság sem lehet szegregációt alkalmazni, a tanítás és tanulás lehetetlenné vált. A magyar gyerekek verése mindennapos lett. A cigányok kifosztották, megalázták és megalázzák őket. 
Magyarán a nagyszülők szintjétől a szülőkön keresztül a kis gyerekekig mindenkit elért a zsidók által jól irányított cigányterror. Egyes magyarok körében, akik ebben a cigánytengerben éltek és élnek, megindult az elcigányosodás és a faji keveredés folyamata. Általában a magyarság deklasszált rétegeiben jellemző leginkább ez a negatív folyamat. 
  
Kortól és nemtől függetlenül ütik-verik a magyarokat a cigányok 
És mennyibe kerülnek a cigányok? Mibe kerül nekünk ez a semmirekellő réteg? Nem érdemes számolni, hiszen még körülbelüli összeget sem lehet megállapítani. Nemcsak a kifizetett segélyeket kell nézni, hanem a melléjük megítélt egyéb juttatásokat első körben. A másik, hogy az egészségügy ellátja őket, persze nulla forint társadalombiztosítási befizetés mellett. Nem szólva arról az összegről még, amit a rendőrség költ rájuk. Tele van velük a börtön és az árvaház. Ingyen utaznak, lopják az áramot és a vizet. A közművek kintlévőségeinek a nagy részét ők okozzák. (Mi pedig fizetjük!) Lebontanak mindent, amit nem lehet mozdítani. Kiirtják az erdőinket, elpusztítják természeti értékeinket. Illegális bányákat nyitnak, ahol lopják a szénvagyont, de külszíni vasércbányát is dézsmáltak már az ott található ásványok miatt. És persze a betörések, lopások, gyilkosságok, csalások ezrei évente. 
     
Csak a jéghegy csúcsa 
Napokig lehetne sorolni, hogy milyen károkat okoz ez a sáskahad. Mellesleg, ha erre a biológiai fegyverre fordított összegeket egy normális állam a magyar fiatalságra költené, akkor ez hány magyar gyerek születéséhez vezethetne? Ez is felbecsülhetetlen.




 Kinek fizetjük az államadósságot, azaz a Rothschild család története



postdateicon2012. november 14. szerda, 00:01
A Rothschild család becsült vagyona 1997-ben  491 409 000 milliárd USA Dollár....
Feléjük a pénz az isten, és a Rothschildok az ő prófétái.” /Heine/
Azé a hatalom, aki birtokolja a pénzkibocsátás jogát. A dollárt kibocsátó FED fő részvényese a Rothschild család, ugyan így az angol fontot kibocsátó Bank of England is az ő befolyásuk alatt van. Az Európai Központi Bank pedig a Rothschild család szülőhelyén van. Ezek a bankok mind függetlenek az ottani adófizetőktől, és azok választott képviselőitől.
A Rothschild család tagjainak nincs saját vagyona, mindent a Family Trust nevezetű adómentes alapítványba gyűjtenek, azaz jövedelmeik után nem fizetnek adót. Egy 1800-as évek végén készített kimutatás szerint, akkor ők birtokolták a világ vagyonának a felét. Azóta pedig volt több nagy bevételt hozó üzletük, úgymint az I. és a II. Világháború.
A Rothschild család feje általában a legidősebb férfitag. Napjainkban tudomásom szerint a család feje Lord Jacob Rothschild. Ő nyilatkozta „A világ titkos urai: Rothschildok” című dokumentumfilmben: Életét két dolog irányítja, felelősség zsidó vallása, illetve zsidó népe iránt.
Szakértők 1997-es becslése szerint a Rothschild család közös vagyona eléri 491409 000 milliárd $-t. 1997 - n az USA - n forgalomban lévő pénz mennyisége 5200 milliárd $, az USA adóssága 5400 milliárd $, az USA GDP-je 8030 milliárd $. 2004-ben egy év alatt 1300000 ember került a létminimum alá.
1743. Mayer Amschel Bauer megszületik apja, Moses A. Bauer frankfurti uzsorás,/1715. Frankfurt 415 zsidó családból 109 uzsorás/, fiatalkorát a Hannoveri Oppenheimer bankban tölti, mint banksegéd, ott ismeri meg General von Estorff-ot, aki révén ritka érméket ad el William of Haynau hercegnek, akinek hatalmas vagyona van katonakölcsönzésből, nevét megváltoztatja Bauer-ről Rothchild-ra ./házán vörös zászló házszám helyett/
1769. M.A.Rothchild Haynau herceg korona ügynöke lesz, és erről kiváltság levelet kap.
1770. M.A.Rothchild megházasodik, Gutele Schnaper, öt fiú, Amschel, Salamon, Nathan, Karlmann (Karl), Jacob (James) és öt lány születik .
1775. 1. Az angolok németeket vesznek katonának az amerikai szabadságharc leveréséhez. Frigyes waldecki herceg 1225 embert adott el abból 505 jött vissza, Alexander ansbachi őrgróf 1650 embert adott el, Anhalt-Zerbst hercege, Frigyes Ágost 1160 embert adott el 300000 tallérért. Hessen Károly gróf első szerződését Velencével kötötte, 1687-ben 1000 gyalogost küldött a törökök ellen, 1702-ben 10500 főt adott el Angliának és Hollandiának, Angliának évenkénti meghatározott mennyiséget szállított, összesen 12000 embert. VIII. Vilmos őrgróf az osztrák örökösödési háború idején II. Györgynek 6000 katonát adott el, az ellenfélnek VII. Károly császárnak is 6000 embert adott el. Az amerikai függetlenségi háború idején összesen 19400 embert adott el az angoloknak, de csak 11900 élte túl. 1776. 12. 25-én az amerikaiak megverték az angolokat Trentonnál, 1950 hesseni közül 1650 esett el a csatában, az angolok minden katonáért fájdalomdíjat fizetett az őrgrófnak, ami 643000 forint nyereséget jelentett neki. 1776-1784 között az angolok 22 millió tallért fizettek a hesseni uralkodóknak a katonákért.
Amikor a hesseni csapatok Poroszországon keresztül keresztülmentek azok megadóztatták, mint a marha szállítmányokat. II. Frigyes őrgrófot a fia IX. Vilmos követte a trónon, aki 4 éven keresztül összesen 12000 embert szállított az angoloknak a tengeren túlra, ezekért évi 675000 birodalmi tallért kapott. A pénzét Rothschildokon keresztül uzsorakamatra kölcsönzi a többi európai uralkodónak. Mikor a herceg Dániának adott kölcsön rajtuk keresztül, mivel nyíltan nem akarta kiuzsorázni a rokonát, a Rothschildok rájöttek hogy nem a közembereknek, hanem uralkodóknak és kormányoknak kell kölcsönt adni, és behajtatni, így a nép azokat fogja utálni, nem pedig őket. A Rothschildok példának okáért államkölcsönt szerveztek valamilyen kormánynak, millió és millió értékben. Mondjuk forintban. Az államkölcsönt százforintos névértékű sorsjegyek kibocsátásával és forgalomba hozatalával helyezték el a nagyközönségnél. De a százforintos névértékű államkölcsön sorsjegyeit ők maguk – mondjuk - kilencvenhat forintért kapták meg, viszont százharminc forinton adták el….A tőke 34%-a tiszta haszon. De a Rothschildok ezzel nem érték be. Ezer és ezer eszköz állott rendelkezésükre, hogy a nagyközösségben ne csupán fölébresszék, hanem fokozzák is a bizalmat az új államkölcsön iránt. A papírosokat ’jónak’ tartották és valóságos harc indult meg, hogy mennél többet szerezzenek meg belőlük azok, akik egyrészt pénzeiket állampapírokban vagy sorsjegyekben óhajtották elhelyezni, másrészt pedig azok, akik további áremelkedés útján akartak nyereséghez jutni. Más, közönséges vállalkozó, vagy spekuláns, beérte volna azzal a harmincnégy százalékkal, amit a Rothschildok egy csapásra nyertek ezen az egy üzleten. De ők nem. Ők vettek, eladtak és ismét vettek ilyen állampapírosokat vagy sorsjegyeket, nyolcszor - tízszer is egymás után és folyton hol emelték, hol leszorították az árakat, olyasformán, hogy ebből a játékból is hatalmas összegű nyereségek ömlöttek pénztáraikba. Hogy ezeknek az állampapírosoknak árát leszorítsák, nemsokára egy újabb államkölcsönnel állottak elő, amelyre nézve ugyan ők még az első kölcsön megkötésénél előre megállapodtak, de amelyről a közönség az utolsó pillanatig semmit sem tudott. Ez által az első államkölcsön papírosainak értéke nagyot csökkent és a Rothschildok most ismét megvásárolták azokat a papírosokat amelyeket előbb ugyancsak ők adtak el. De most jóval olcsóbban vették meg, mint ahogy. És rövid idő múltán ismét jóval drágábban adták el,- miután már mesterségesen jól fölhajtották az árakat……A legeredményesebb tőzsdei üzleteiket azonban mégis csak háborús időkben és nagy politikai események idején csinálták.” /Balla Ignác/Később rájöttek, hogy még jobb, ha ők nyomtatják a nemzeti valutákat.
1776. máj. 1. Illuminátus szabadkőműves rend megalapítása,/Adam Weisthaup,/.
1. Monarchiák minden tekintélyelvű kormányzati rendszer megdöntése/:Mert egy hosszú ideig hatalommal uralkodó király meg tudja változtatni az uzsora pénzrendszert, nem úgy mint egy rövid időtartamra választott kormányfő vagy miniszterelnök akinek kampányához pénz kell. Úgy hogy eleve csak bérenc kerülhet hatalomra, mint pl. Magyarországon Göncz, aki a kommunisták besúgója volt a Parasztpártban, vagy Mádl aki privatizációs miniszter volt és átadta a magyar vagyont szinte ingyen a Rothschildoknak, vagy Orbán, Clinton, Blair, kiknek Oxfordi tanulmányait Rhodes alapítvány fizette/.
2. Magántulajdon és az örökösödési rend eltörlése / tulajdonnal rendelkező egyén független, nem lehet zsarolni, ezért a cionisták legnagyobb ellensége az önellátó paraszt és kisiparos, irtották is őket rendesen, Ukrajnában Kaganovics 7 millió parasztot éheztetett halálra.
3. Hazafiság és nemzeti érzület felszámolása.
4. Család és házasság intézményének felszámolása: A gojok amúgy is csak állatok, az állatok pedig nem házasodnak, és vagyonuk sincs.
5. Mindenféle vallás eltörlése: Az utóbbiakat azért akarják eltörölni, hogy az egyén egyedül maradjon, így könnyebben irányíthatóak, ne legyen támasza a nemzete, se családtagjai, sem pedig a vallása ás hitsorsai. Abban az időben általában három generáció élt együtt és a szétköltöző rokonság is a közelben maradt. Soha annyi magányos ember nem élt még a világon, mint manapság, Franciaország lakosságának 30 % egyedül él.
Adam Weisthaup kikeresztelkedett zsidó, aki jezsuitának állt, majd onnan kicsapták, nőjével abortuszt hajtat végre. Első franciaországi Illuminátus csoportokat Martinez de Pasquales portugál zsidó szervezte meg, beépültek a Grand Orient Nagypáholyba és onnan az egész európai hálózatba. Az Illuminátus rend alapítását ünnepeljük minden év május elsején. Amúgy a mozgalom hamar elhalt volna, ha Rothschild nem támogatta volna pénzügyileg. A szabadkőművesség nem volt más, mint olyan társaságok ahol a rendi Európa tagjai kötetlenebb körülmények között találkozhattak, iparos a főrangú földbirtokos nemessel, papokkal, kereskedőkkel, szabadon beszélhettek eszmékről, művészetekről, a világ jobbításáról. Tagjaik általában rendjük befolyásos tagjai voltak, akik társadalmi rangjukkal, pozíciójukkal, gazdasági befolyásukkal hatni tudtak a politikára, akár még egy államrendet is képesek voltak megdönteni, ezért összejöveteleik titkosak voltak és titoktartási fogadalmat tettek. Az USA alapító atyáinak többsége is szabadkőműves volt Azzal hogy Pasquales 33 fokozatra osztotta be, pont ezt a szabadabb légkört törte meg, és az alsóbb osztályú tagoknak feltétlen engedelmességgel kell tartozniuk a felettük lévőknek. A Wilhemstand-i kongresszus után a zsidó Illuminátusok átvették a többi páholyban is a hatalmat, így a szabadkőművesek tudtukon kívül a zsidó cionista ügyért harcolnak / Cionizmus zsidó világuralom, egy világrend, Sionizmus: zsidó állam Palesztinában. Mihelyst a zsidók feltétlen hatalomra kerültek, egyből betiltották a páholyokat, úgymint 1917 - n Oroszországban és Magyarországon, Rákosi idején.
1781. Alexander Hamilton / született Alexander Levine/ megalapítja a Bank of America-t Állítólag dokumentum van arról a British Museumban hogy a Rothschildok támogatták pénzzel. A bank alaptőkéje 10 millió $ volt, ami abban az időben hatalmas pénz volt. A bank 20 évre kapott engedélyt, 1811-ben nem hosszabbították meg az engedélyét, ezért 1812-ben a Rothschildok nyomására Anglia megtámadta az USA-t, megtorlásul. A nagy anyagi megterhelés volt az USA-nak, a begyűjtött adó kevesebb, mint a harmadát tette ki az adósságnak, a maradékra külföldi zsidó bankároktól vettek fel uzsorakölcsönt, a háború végére a kormányzat gyakorlatilag csődbe ment.
1785. Friedrick Hesse-Cassel meghal fia Haynau hercege az utóda a leggazdagabb herceg Európában. Rothchildot apósa, /Wolf Schapper/ bemutatja Carl Buderusnak a herceg üzleti tanácsadójának. Rothschild átköltözik a zöldzászlós házba, ahol a Schiff család a szomszédjuk.
1789. júl. 14. A Bastille ostromával a Francia Forradalom elkezdődik. Az üzleti vállalkozás fő pénzügyi támogatója a Mendelsohn család volt, kiknél Rothschild banksegéd volt
1791. USA törvényhozása 20 évre szóló engedélyt ad a Bank of U.S. - k hogy központi bankként működjön, az állam része 20% Amschel Rothchild 80%. 1811-ben a többi bank megakadályozza a hosszabbítást. 1812 Angol-Amerikai háború, a Bank of England büntető háborúja, fel akarják az USA-t gyengébb államokra osztani. 1816. A kongresszus újabb 20 évre meghosszabbítja az engedélyt. 1829 - n Adrew Jackson - t elnökké választják, az állam pénzkészleteit kivonja a központi bankból és 1835. jan. 8.-ra kifizetik az államadósságot. 1836. Törvényhozás szabadkőműves tagjai meghosszabbítják a szerződést, de Jackson elnök megvétózza. A törvényhozás tagjai 1829-ben 34 tag kapott kedvezményes kölcsönt a banktól 192 000 $-t, 1930-ban 52 kongresszusi tag 322000 $-t, 1831-ben 59 tag 478000 $-t kaptak.
1795. Mayer Amschel Rothchild adója Frankfurtban 20 évig évi 2000 gulden volt, 1795-ben duplázódott, következő évben elérte a 15000 guldent. Nathan Rothschild Angliába költözik.
1798. Megalakul a M. M. Warburg & C.o. Hamburgban. Warburgok ősei Spanyolországból menekült zsidók voltak.
1802. Nathan Rothschild csatlakozik az Emulation Szabadköműves Páholyhoz.
1803. Dániának kölcsönre van szüksége, Haynau herceg nem akar nyíltan kölcsönözni, mert rokonok a királlyal így kihagyja a frankfurti Bethmann Brothers és Ruepelle&Harnie bankházakat és az ismeretlen Rothschildokat bízza meg a lebonyolítással. Először adnak kölcsönt államnak. Egyszerűbb az államoknak uzsora kölcsönt adni, mint az embereknek, mert így az állam hajtja be a tartozást és az emberek saját kormányukra neheztelnek nem pedig az uzsorásokra.
1803. Vilmos hesseni őrgróf választófejedelem lett. 71 törvénytelen gyereke volt, Ritter Róza /állítólag Rothschild unokatestvér/ színésznőtől született Haynau Gyula Jakab báró táborszernagy, aki a magyarországi és olaszországi szabadságharcok után irtotta az embereket.
1804. Nathan átköltözik Manchesterből Londonba. Megházasodik felesége Hanna Cohen, Barnett Cohen Levi lánya.
1806. szept. 21. Kontinentális blokád kihirdetése. A Francia forradalom ideje alatt a Rothschildok árukat csempésznek a Angliából a blokádon keresztül a kontinensre Buderus segítségével. Angliában Nathan, Hamburgban pedig Karl intézi az ügyeket.
1806. nov. 1. Francia katonák átkutatják William herceg birtokát, Buderus megvesztegeti Lagrange tábornokot kb. 1 millió frankkal, így francia katonák kísérik a herceghez Dániába a vagyonát. A hercegnek az angliai befektetései havonta 2000 fontot hoz /18 000 $/ hoznak, mivel a herceg Dániában van a vagyont Nathan kezeli.
1809. Metternich külügyminiszter lett. Jobb keze Frederick von Getz. Getz halála után Salamon Rothschild írta egyik magánlevelében:” Ez az ember igazi barátunk volt. Hatalmas summákba került ugyan nekünk ez a barátság, kevesen hinnék el mekkora summákba, mert ő egyszerűen csak felírta egy kis cédulára, hogy mennyit akar és rögtön meg is kapta a kért összeget.” Így könnyű volt üzleti spekulációkat folytatni.
1810. Infláció az Osztrák -Magyar Monarchiában a császár a hessei herceg vagyonát kezelő Rothschildokhoz fordul segítségért. Ők adtak hitelt az angol kincstárnak és Napóleonnak is. Ők beváltható papírpénzt adtak de, a kamatokat aranyban kérték. A háborúhoz pénz kellett, az uzsorára felvett kölcsönt soha nem tudták visszafizetni, így függőségbe kerültek a Rothschildoktól.
1810. Megalakul a Mayer Rothchild and Sons cég.
1811. márc. 24. James Rothschild megérkezik Párizsba, a francia rendőrség regisztrálta, Grand Duke von Dalberg segítette, aki alacsony kamatozású kölcsönt kapott a Rothschildoktól. Kapcsolat Lagrange tábornokkal, aki hosszú lejáratú kedvező kamatozású kölcsönt kap a Rothschidoktól. Napóleoni háborúk az európai hercegségek Rothchildok segítségével Londonba menekítik pénzeiket ahol Nathan használja. Kapcsolat John Herries - l Brit kormányfővel. Brit kormánynak aranyra van szüksége, hogy Wellington Spanyolországban harcoló csapatát fizesse. Kelet-Indiai Társaságnak van aranya, de a Brit kormány drágának találja, ezért kivárnak. Nathan felvásárolja tőlük az aranyat, a Brittek kénytelenek megvenni tőlük még drágábban, meg Herriesnek köszönhetően. Nathan az aranyat Párizsba James-nek küldi /Calais rendőrfőnöke hírtelen meggazdagodott/ aki Lagrange tábornok segítségével meg is kapja, majd francia bankban helyezi el. A váltót elküldi Karlmannak, aki Madridban visszaváltja aranyra és a frontvonalon keresztül Wellingtonnak szállítja. Ez után az üzlet után az angol kormány hétszázezer fontsterling értékben vásárolt németalföldi és frankfurti váltót Nathan Rotschildon keresztül. Ettől kezdve az angol kormány minden nagyobb pénzügyi üzletét Nathan Rothschildra bízta, mint például, amikor 200000 font értékű párizsi váltót kellet vásárolnia, amelyre XVIII. Lajosnak volt szüksége, hogy abból fedezze fővárosába való utazásának és trónra lépésének költségeit. Napóleon visszatértekor Rothschild francia pénzt veret, engedély nélkül és az angol kormány 200000 font értékű segélyét Salamon Rothschild vitte el a porosz kormánynak. Ezek után Bülow porosz pénzügyminiszter egyenesen a Rothschildokhoz fordult, amikor 150000 font kölcsönre volt szüksége a porosz államnak.
1812. szept. 19. Mayer Amschel Rothchild meghal. Végrendelet, mindig a legidősebb fiú családtag a főnök, kivéve, ha a többi másként nem szavaz. Csak rokonsággal házasodhatnak /1824-1917 24 házasságból 15 rokonságon belül kötnek, Nathan kitagadja a lányát, mert keresztényhez ment/. Utóda Nathan mert ő a legtehetségesebb. A Rothschild ház tagjai közt nem öröklődik a vagyon, nem fizetnek örökösödési illetéket, és nincs vagyonleltár. Az összes bevétel a Family Trust nevezetű adómentes alapítványba megy. Vejeit és azok fiait kizárta az üzletből, szigorúan tartsák meg a zsidó ortodox hitet.
1812. Amschel átveszi a Frankfurti irodát, ő az első porosz gazdasági miniszter, Bismarck a felfedezettje, megkezdődik a német egység megteremtése. Salamon Ausztriába költözik.
1814. Bécsi kongresszus, Szent Szövetség létrehozása, de a Rothchildok javaslatát, hogy hozzanak létre egy közös európai központi magán bankot, az orosz cár megakadályozta. Ez volt az orosz cárok első vétke.
1815. júl. 19. Waterloo- i csata. Rothschild ügynök Rothworth késő délután hajóra száll Ostend kikötőjében a Dutch Gasette egy példányával és Wellington győzelmének hírével. Folkstone kikötőjében Nathan várta 20.-án hajnalban majd azonnal a tőzsdére hajtott ahol piacra dob minden részvényt. Mindenki azt hiszi, hogy Wellington vesztett, mindenki elad a részvények ára padlón, majd Nathan mindent olcsón felvásárol, a Brit gazdaság, Rothchild tulajdon lett. Ezen az egy napon Nathan 1 millió fontot nyert a tőzsdén. Balzac írta a Rejtély című művében hogy a marengói csata délutánján Párizsba beállított a bankárkirály ügynöke, aki elhíresztelte, hogy Napóleon vesztett. Mindenki eladott, estére kiderült hogy a hír hamis, és hatalmas vagyonok omlottak össze. Sajnos Balzac nem írta meg a bankárkirály nevét. A napóleoni háborúk után az államok még jobban rá voltak utalva a kölcsönökre. Manapság a brit királynő engedély nélkül nem mehet be a londoni City-be, akkor is csak úgy, hogy csak egyszerű polgári ruhában megy, és a polgármester mögött haladhat. A City-nek saját rendőrsége van, amely természetesen független még a Scothland Yard- tól. 1888-ban a City -ben 90 lakosra jutott, London többi részén 475 lakosra jutott egy rendőr, és rájuk 120 - szór nagyobb terület esett, míg költségvetésük csak hatszor volt nagyobb, mint a City - bélieké. A nyomorra jellemző hogy abban az évben regisztráltan 51000 ember halt meg szegényházban, pedig a városnak csak 4 millió lakosa volt.
1815. Párizsi kongresszus Franciaország, Nagy Britannia, Portugália, Poroszország, Svédország, Oroszország, a határok gyakorlatilag változatlanok maradtak, Mayer Amschel Rothschild javasolta hogy császári vagy királyi rendeletekkel országonként hozzanak létre magán központi bankokat. A cár megvétózta.
1816. Poroszországnak kölcsönre van szüksége, hogy régebbi kölcsöneit törleszteni tudja, amit persze a frankfurti bankház nevében Karl Rothschild intéz 2 % jutalékért.
1816. Rothshildok Metternich segítségével, és a pénzügyminiszter Stadion gróf támogatásával nemességet kapnak Ausztriában, az angol segítőpénzek közvetítése miatt. Salamon pénzeli az első közép-európai vasút építését.
1817. James Rothschild Párizsban megalakítja a „Rothschild Fréres” céget.
1817. A francia kormány 350 millió frank kölcsönt vesz fel az Ouvrad és a Baring Brothers bankházaktól újjáépítésre, a Rothschildokat kihagyják. 1818-ban újabb 270 millió frankot. 1818. Nov. 5. Összeomlik a francia tőzsde, mert a Rothshildok miután egy éven keresztül csendben sok részvényt vettek majd az egészet egyben a tőzsdére dobták, ettől fogva a franciák a Rothchildoktól vesznek fel kölcsön. Mindig van egy Rothschild a Francia Központi Bank igazgatósági tanácsában. Azóta övéké a legjobb Bourdeux-i borvidék, a gyorsvasút, mediterrán térségben a legtöbb szálloda stb..
1818. Bank of the United States megkezdi a támadásait az állami bankok ellen. Felvásárolták azok papírpénzeit, majd amikor azok kihelyezték arany és ezüst készletüket, akkor a Bank of the United States előállt követelésével, hogy a nála lévő papírpénzt váltsák be a bankok aranyra és ezüstre, mivel azok nem tudtak fizetni így tönkrementek. Azok a személyek akik az állami bankoknak tartóztak, azok csődbementével a Bank of the United States-nek tartoztak, az végrehajtást tett, így az emberek elvesztették vagyonukat. A Bank of the United States-t Nicholas Biddle működtette, aki nem volt zsidó, de a Rothschildok alkalmazottja volt. Miután Jackson elnök megvétózta a bankot és az tönkrement, Biddle- t kidobták és szegényen egy fillér nélkül halt meg 1844-ben.
1818. Aix-la-Chapelle megbeszélés Salamon és Karl találkozik Metternic - l és Getz - l.
1820. 04. 04 Salamon Rothschild Parish Dáviddal együtt megköti az első államkölcsönét az osztrák állammal 48 millió forintra, majd a második kölcsön 37, 5 millió forintra Újdonság hogy ennek megvalósítását sorsjegyekben képzelte el, vagyis egyből a kisemberektől csalták ki a pénzt. 1823-ban 25 milliós kölcsön, majd 1829-ben újabb 25 milliót, öt év múlva megint nagy összegű kölcsönt intéztek. 1839-ben 30 millió kölcsön, 1842-ben pedig megint 40 millió forint kölcsönt adtak a Monarchiának. Így érthető a Rothschildok befolyása a Tiszaeszlári perre. Weil azt írta:” Rothschild a feje a vasutaknak, a kormánnyal szemben is….Egy társaság uralkodik felettük, e társaság fölött pedig egyetlen ember uralkodik, aki, ha akarja, tönkre teheti a társaság összes tagját. Ez az egy ember pedig: Rothschild”. Az állam kiuzsorázásán túl kiuzsorázták az osztrák és a magyar főurakat is.
Salamon a Monarchiában bányákra is rátette a kezét, de nem csak ott hanem Spanyolországban a kén bányákat is. Stb. Ausztria legrégibb vasútját is csak rajtuk keresztül lehetett megépíteni, Nordbahn bécsi állomásán fel is állították Salamon életnagyságúnál nagyobb carrarai márványból faragott szobrát.
1820. Metternich eléri, hogy Nathan osztrák konzul legyen Londonban, James pedig Párizsban.
1820. Tömeges angol kivándorlás dél Afrikába, a nyomor miatt, a Szabad Narancs Államba, és Transwaal köztársaságba ahol a világ leggazdagabb aranylelőhelye van. A szegénység miatt nagy a bűnözés is, az elitélteket Ausztráliába deportálják. Nagy Britannia az akkori világ legnagyobb birodalma, még is nagy a nyomor mert, a gyarmatok gazdagsága néhány család és a bankárok tulajdona, a gyarmatok megtartásának költségei /hadsereg, haditengerészet, hivatalnokok stb./ az államot terhelik. Pl. Burmában a rubinbányák a Rothschildoké. Érdekesség hogy 2003-ban összeházasodott Britannia két leggazdagabb családjának gyermeke: Kate Rothschild és Ben Goldsmith, mindketten zsidók. Olvasd: Dickens: Twist Olivér.
1821. Karl Nápolyba költözik, pénzeli az osztrák megszállást is meg a Carbonari mozgalmat is. /oszd meg és uralkodj/Üzleti kapcsolatba lép a Vatikánnal. XVI. Gergely fogadja, megkapja a Szent György rendet. Nápolyi királyságnak 16 millió aranyat ad kölcsön .Akkora hatalma lett Nápolyban hogy visszahívatta a száműzött Cavaliere Medicit és pénzügyminisztert csinált belőle. James Franciaországban bankot alapít, megveszi a legjobb bortermő vidékeket, megkapja a Vladimir Rendet az orosz cártól, megnősül, elveszi saját bátyja Salamon lányát Betty-t feleségül.
1822. Megkapják a bárói rangot Ausztriában
1823. A Rothschildok átveszik a Vatikán pénzügyeit. Most a Vatikánnak van a világon második legnagyobb aranykészlete.
1824. Nathan Rothschild megalakítja az Alliance Marine Assurance Company-t, az első részvénytársasági alapon álló biztosító társaságot. Az ilyen társaságokat törvényileg tiltották, de a Rothschildok kedvéért megváltoztatták a törvényeket.
1824. A Rothchildok megveszik Brazília államadósságát, Brazília Rothschild birtok.
1825. Villéle márki francia pénzügyminiszter tervét miszerint a régi francia 5%-os állampapírokat váltsák át 3%-ra James Rothschild segítségével sikerült 30 millió frank járadék, vagyis 1000 millió frank tőke formájában, majd 47720000frank franciaállami kölcsönt 4%-sá. 80 millió frankos kötvényt bocsátott a francia kormány részére, amit a görögök kaptak a Törökök elleni harchoz. Egész Franciaország meghódolt James Rothschildnak, kivéve az Orleansi herceg. Egyetlen szalon nem fogadta be James-t, a hercegé, és nem vehetett részt a herceg Chantily-ban rendezett ünnepségein. Miután a herceget a szabadkőművesek megölték, nem volt többé az előkelő világnak szalonja, ahová Jamest meg nem hívták volna. James Rothschild vagyona Franciaországban ekkor 600 millió frank volt, rajta kívül csak a király volt gazdagabb 800 millióra becsült vagyonával. Az összes francia bankárnak együttesen 367 millió frankra rúgott. A főnemeseknek még ettől is kevesebb pénzük volt, Montpensier hercegnek 20 millió, Aumale hercegnek 70 millió. Jamesnek akkora hatalma volt hogy kormányokat buktatott meg, mint például a nagyhatalmú Thiers miniszterelnökét. Amikor az osztrákok nem a Rothschildok útján akarták államkötvényeiket kibocsátani, mert túl drágának találták, így azok készpénz hiányt okoztak Európa nagyvárosaiban, és egyetlen más nagy bankház sem mert vállalkozni az államkölcsön megadására: Ausztriának bocsánatot kellett kérnie. Már régebben is volt feszültség közöttük. Ausztria ugyanis átutalta a Rothschildoknak azokat az összegeket, amelyek a francia hadisarcjárulékokból őt megillették. Ez összegeket francia járadékokban kellet volna elhelyezni, amelyek akkor igen alacsonyan állottak és később aztán, mihelyt értékük felszállott, el kellett volna adni az értékpapírosokat. Néhány év múlva a Rothschildok el is adták azokat, és 95 árfolyammal számoltak el. Ausztria azonban rájött hogy eladás idején a papírok 100 % álltak, vagyis a Rothschildok 8 milliót lenyúltak. Amikor a görögök függetlenek lettek, akkor úgy választottak királyt, hogy bizonyos Gagern úr elment a Rothschildokhoz, hogy kinek van a legnagyobb hitele, és a Rothschildok Frigyes holland királyfit választották, mert még ő nem vett fel hitelt tőlük, így a leghitelképesebb. /Ezek után mondja valaki, hogy Hitler csak úgy magától került hatalomra/.
1825. A túlzott spekuláció miatt összeomlik Angliában a pénzpiac, a kereskedelmi világ nagyjai csődbe mennek, kivéve Rothschildék akik, hatalmas vagyonukkal egymaguk megmentik az Angol Bankot. Évekkel később Nathan Rotschild egy nagy értékű utalványt akart beváltani az angol bankban, amelyet a frankfurti Amzel Rothschild állított ki. A bank megtagadta a kifizetést, hogy ők csak saját papírjaikat váltják be, külföldi magánszemélyek utalványaira nem adnak pénzt. Erre Rothschild kiadta az utasítást az ügynökeinek, hogy vegyenek annyi papírpénzt, amelyet az Angol Bank bocsátott ki, amennyit csak lehet. Három hét múlva Nathan megjelent a bankban elővett egy ötszáz fontos bankjegyet és követelte hogy váltsák be aranyra, úgy mint még 9 ügynöke. Egy nap alatt a bank aranytartaléka 210000 font sterlinggel csökkent. Másnap Nathan megint megjelent, és kijelentette, hogy a pénzváltást még két hónapig fogják folytatni. Az igazgatóság aznap összegyűlt és írásban kértek bocsánatot „Ezentúl mindig őszinte örömükre fog szolgálni, ha a Rothschildok utalványait és bármiféle üzleti papírjait beválthatják.”
1825. Megkezdődik a magyarok pénzügyi gyarmatosítása. Magyar Országgyűlés nem járul hozzá, hogy a magyar pénzügyeket a bécsi Rothschildok magánbankja intézze.
1830. „Zsidó Törvény” Angliában, az emancipációért, több mint 14000 londoni polgár támogató aláírásával., 1833-ban második kísérlet és 1000 befolyásos ember aláírása a Westminsterből. 1835 Sheriff’s Declaratin Bill, amelyért David Solomon két évig harcolt, és sikerre vitte. Ebben az évben Viktória Királynő lovaggá ütötte Moses Montefiore-t. 1835-ben David Salamon-t városatyává választották, de nem vette fel a hivatalt, mert nem volt hajlandó letenni a keresztény hivatali esküt, de ebben az évben Sheriffé is választották. Majd 1855-ben David Solomon lett London polgármestere. De az első parlamenti tag Lionel Rothschild lett. Majd zsidó terjeszkedés: Törvényhozás: James Graham Lewis, Francis Goldsmid, John Simon; Dramatic managment: Benjamin Lumley; költészet: Henry Russel; Zene: Charles Sloman, Charles K. Salaman, Sir Julius Benedict; Festészet: Solomon Alexander Hart; Kereskedelem: Rothschildék és Goldsmidték /ma is ez a két leggazdagabb család Britanniában/ mellett, Worms, Sassoon, Stern és Sir Benjamin Phillip. Újság: J.M. Levy és Lionel Lawson ellenőrizte az első 1 penny-s londoni újságot a „Daily Telegraph”-t.
1834. Karl Rothschild intézi a vatikáni államkölcsönök átváltását. Ekkor hat legelőkelőbb párizsi bankház – név szerint Hagerman, André és Cottier, Fould és Oppenheim, Blanc, Colin és társa, Odier és társa, Wells és társa /szerintem mind zsidó, szép egy „francia” ország/- összefog, hogy megtörje a Rothschildokat, de nem sikerült nekik.
Akkora befolyása volt Karlnak, hogy egyszer felesége, Adelhaida, kihallgatáson jelentkezett IX. Pius pápánál és a Vatikán ünnepi termében leszidta Della Gengha bíboros miatt, aki sanyargatta a római zsidókat.
1834. Salamon báró szembe kerül Metternich-el a belga forradalom miatt. Metternich pénzt kért a fegyveres beavatkozásra, Salamon megkérdezte Nathant, hogy ez nem zavarná-e az ő üzleti ügyeiket. Nathan visszaüzent, hogy semmi szín alatt ne adjon pénzt a beavatkozásra. Nem használt Metternich semmiféle érvelése, Salamon báró nem adott pénzt. És mert a Rothschildok nem adtak pénzt, Metternich kénytelen volt lemondani a háborúról és a fegyveres beavatkozásról.
1836. Levi Hirsch a Rothschildokhoz fordul, hogy vegyék meg Izrael állam területét. A modern Izrael állam történetében három Edmund Rothchild játszott fontos szerepet, akiket számozni fogok. I. Edmund de Rothchild, /1845-1934 James fia a francia házból, testvére Alphonse/ a krími háború idején segíti a jeruzsálemi zsidókat, apja James korházat alapított ugyanott. 1880-as pogrom miatt Oroszországból /a progrom okait lásd alább/Palesztinába menekült zsidókat I. Edmund pénzzel látja el, hogy házakat építsenek, és mocsarakat csapoljanak le. Borospalack üvegüzemet épít, /övé Franciaország legjobb bortermő vidékei/, saját adminisztrációt vezet be, megmondja, hogy mit hol termeljenek. Theodor Herz /Benjamin Zeév/ támogatja Edmund módszereit. 1901-ben zsidó küldöttség fordult hozzá hogy szabad kezet kaphassanak, azt felelte nekik:"Én alkottam egyedül, én egyedül. Nincs az az ember sem kolónisták, sem egyéb szervezet, akinek joga lenne kereszteznie a terveimet." Hertz utóda David Wolffsohn az ő utóda Otto Warburg a Cionista mozgalom élén. 1914-ben I. Edmund körutat tett Palesztínában. 1917 Lord Lionel Walter Rothchild elvi nyilatkozatot kap a Brit kormánytól, amely szerint a korona nem látja akadályát egy zsidó állam létrehozásának Palesztinában /Balfour deklaráció/. III. Edmund luxos hoteleket épít és fejleszti a turizmust Izraelben. Elnöke az Israel General Banknak és a Hebrew University of Jerusalem, igazgató a Közép-Kelet Béke Intézetének, amit ő alapított 1967-ben. Pénzt ad a Biological-Physio-Chemical Institute-nek, amit a nagyapja I. Edmund alapított. The First International Bank of Israel a Rothschil sétány 39. sz alatt van, 50. sz alatt a Bank Hapoalim, Izrael leggyorsabban növekvő bankja szintén az övék, a Knesszet a zsidó parlamentre is ők adták a pénzt. 1982-ben Guy de Rothschild elnöke az Egyesített Zsidó Szociális Pénzalapnak (F.S.J.U.) és az A.U.J.F. -nek. David a (F. S. J. U.) pénztárosa, és a Zsidó Ügynökség Igazgatótanácsának francia tagja. Alain a Franciaországi Zsidó Intézmények Képviselőtanácsának elnöke és a Központi Izraeli Hitközösségnek. Elie elnöke a A.U.J.F. végrehajtó bizottságának.
Edmund elnöke az Izraeli Értékjegyek Európai Szervezet-ének. Alix de Rothschild a "Fiatalok Aliyala" világelnöke, zsidó fiatalok Izraelbe telepítését segíti.
Baron Edmund de Rothschild.
1836. 07. 2 8 Nathan Rothschild meghal, állítólag testvérei mérgezték meg, mert üzleti előnyök miatt felvette az anglikán vallást és megkeresztelkedett. Londonban temették el, kivonult a lordmajor is és vele együtt ott voltak a gyászmenetben Oroszország, Poroszország, Ausztria-Magyarország, Portugália és Nápoly követei, seriffek, főnemesek, lordok is. Házasságából négy fia és három leánya született. Legidősebb lányát Salamon fiához Amzel hoz adta feleségül, legidősebb fia Lionel, Karl lányát Charlotte-t vette el. Az üzletet Lionel Rothschild vette át. Lionelnek öt gyermeke lett, két leánya, Leonora a párizsi Mayer Alfonz Rothschildhoz ment nőül, Eveline pedig a bécsi Ferdinand Rothschildhoz, fia Nathaniel a nápolyi Rothschild ágból Emmát vette el, Lipót pedig a trieszti bankár lányát Perugia Mariát vette el. A walesi herceg a későbbi VII. Edward király is részt vett Leopold esküvőjén.
1837. aug. Belmont /Rothschild ügynök szül. August Schonberg, 13 korában beállt Rothschildokhoz fizetés nélküli tanoncnak/ a pénzügyi válság idején USA.- a megy ahol állami részvényeket vesz, ezért fogadják a Fehér Házban és az elnök pénzügyi tanácsadója lesz. Segíti az északiakat a háború idején. Ralp Epperson másik Rothschild ügynök a délieket segíti és kapcsolatban áll Booth-al Lincoln gyilkosával. J. P. Morgan, apja árut csempészik az északi blokádon keresztül délnek és kapcsolatban áll Hamiltonnal. Thomas House szintén csempész, fia, Colonel Edward House aki Wilson elnök személyi tanácsadója lesz.
1840. James Rothschild megkezdi Franciaországban az „Északi vasút” építését, miután minden követ megmozgatott hogy ne az állam építse. Lefizette a sajtót és a parlamentet is. A vasút társaság 300000 darab ötszáz frankos kötvényt bocsátott ki, amely részvények közül a parlament két háza 15000 részvényt kapott „ajándékba”, ami 7,5 millió franknak felelt meg. A vasútban nem az üzemeltetés volt a haszon, hanem hogy visszatartották a részvényeket, és amikor 900 frankra emelkedett az értékük James piacra dobta, így több mint40 milliót keresett ezen az üzleten is. Így a francia államnak majdnem kétszeresébe került, amit persze a kisemberekkel fizetettek meg. Belgiumban is James építette a vasutat. Jellemző Jamesre, amikor a Párizsi Világkiállítás volt, akkor hétköznap 2 frank volt a belépő vasárnap pedig 20 centime, ő volt vasárnap az első látogató.
1843. A Rothchildok földet vehetnek a Habsburg birodalomban., addig zsidók nem vehettek földet, 1919-re a zsidók Magyarország területének 43 %-t szerezték meg, plusz amit haszonbérletbe vettek /Vas szén higany bányák/. Megvették Schillerdorfi, Oderbergi, Hultschii uradalmakat.
1844. I. Internacionálé két vezető Marx /apja zsidó rabbi,/Lassale mindketten zsidók. Internacionalizmus azt jelenti, hogy meg kell szüntetni a nemzeti érzést és a nemzeteket. Brittish Museumban több csekk található, amelyekkel Nathan Rothschild pénzt juttatott Marxnak kutatásokra.
1847. Jacob Henry Schiff /USA zsidó meghódítójamegszületik Frankfurtban a Rothschildokkal közösen birtokolt zöld zászlós házban, az apja zsidó rabbi.
1848. márc. 6. Párizsban megdől az Orleans-i monarchia, Ideiglenes kormány alakul 11 tagjából 9 Grant Orient szabadkőműves, a Nemzetgyűlés többsége is szabadkőműves. Napóleon unokaöccse, Louis Napóleon lett a köztársasági elnök, aki nagyon hasonlít Nathan Rothschildra, aki Louis anyjának volt személyi bankárja, és szeretője.
1850. 1850-1869-ig a zsidók száma Nagy-Magyarország területén 366 ezerről 542 ezerre növekszik, majdnem 50 %- l addig a többi lakosság létszáma csak 15 %- l. Csak az 50-es években a bécsi Rothschildok 500 milliót kerestek, egyedül a vasút üzleten többet kerestek, mint az államkölcsönökön. Salamon intézte a császári család magán pénzügyeit is.
1850. 07. 8 Salamon Rothschild meghal, az üzletet fia Anzelmo vette át Bécsben.
1851. Mazzini USA-ba érkezik és megkezdi polgárháború előkészítését. Albert Pike vezeti a déli szabadkőműves páholyokat, Caleb Cushing az északiakat. Északot a francia Rothschild ház pénzeli, a délieket az angol Rothschildok. Kossuth megkezdi szervezni a Young America mozgalmat. Cél az USA-t két kisebb államra kettéosztani az oszd meg és uralkodj elv alapján, kihasználni őket egymás ellen és átvenni a pénzügyeket, és a háború sok pénzbe kerül.
1852. Franklin Pierce az USA elnök, Kossuth felajánlja neki a Young America mozgalmat propaganda célokra, az általa ajánlott emberek szabadkőművesek és fokozzák a dél-és észak közti ellentétet. Az elnök Caleb Cushing- t nevezi ki igazságügy miniszternek /családja ópium csempészetből gazdagodott meg/ aki pénzt juttat a Young America- k.
1855. 03. 12 Meghal Karl Rothschild, lánya Charlotte a londoni Lionelhez ment nőül, fia Mayer Károly saját sógornőjét Lionel nővérét Lujzát vette, öccse Adolf Károly pedig Salamon Rothschild unokáját, Júliát, a legfiatalabb fiú Vilmos, Károly Júliának nővérét Mathildot.
1855. Amzelmo Rothschild Bécsben megalapítja a „Österreichisce Kredtanstalt für Handel und Gewerbe” hitelbankot, amely bank részvényeit továbbra is vásárolta a tőzsdén így felverte az árfolyamokat, majd hírtelen eladta őket, így 1783. 05. 03-án összeborult a bécsi tőzsde, fél pénzügyi Európa tönkre ment, bankok, vállalatok, pénzügyi társaságok.
1857.Alphone Rothschild elveszi Lionel Rothschild lányát, Leonórát. Az esküvő előtt összejövetel volt, amelyen részt vett III. Napóleon /Nathan Rothschild zabigyereke/, Mazzini Olaszországból, Bismarck Németországból, /Amschel Rothschild pártfogoltja/. Az összejövetelen D’Israeli brit miniszterelnök javasolta hogy az USA-t osszák két részre, észak legyen James Rothschildé, a déli pedig Napóleoné. Igen ám de az orosz Cár hajóhadát az USA kikötőibe küldte azzal a paranccsal, hogy támadjanak meg mindenkit, akit Lincoln akar.
1858. Lionel Rothschild képviselő lett az Angol Alsóházban 15 évig, 1879-ben hal meg.
1861. nov. 8. Londoni kormány 8000 főnyi csapatot küld Kanadába, a franciák pedig Mexikóba. Persze a két államot a Rothschildok két háza vezette. 1863. Lincoln az orosz cárhoz fordul segítségért, orosz hadihajók jelennek meg New York-ban és San Franciscoban.
1861. III. Baron Amschel Rothschild megalakítja Ausztriában a Creditanstal-t, hogy tönkretegye a Credit Mobilier-t ő az első zsidó aki bekerül az osztrák felsőházba. Neve bekerül a Bécs Arany Könyvébe. 1861 tagja a Birodalmi Lordok házának.
1864. 04. 18 Anzelmo osztrák főrend lett. Az osztrák állam megalapította a „Déli Vasutakat”, de később kénytelennek voltak eladni azt a bécsi, londoni, párizsi Rothschildokból létrejött konzorciumnak. Később ugyanők megvették a közép-olaszországi vasutakat is.
1865. J. P. Morgan átköltözik New York-ba, ő volt a Rothschildok amerikai megbízottja, ő finanszírozza az USA fél vasúthálózatának építését, és 1901-ben Unated States Steel Corp. néven szindikátust alakít. William Mckinley elnök az Anti-Trust törvény hatálya alatt vizsgálatot rendelt el a Rothschild és Morgan ügyletek miatt 1900-ban. Amikor a következő választásokon újra indult elnök helyettese Theodore Roosvelt, /De Moley Rend főmestere és a Libanoni Nagycédrus Páholy magasrendű szabadkőművese/ lett, majd egy éven belül Mckinley merénylet áldozata lett, /Czolgosz lelőtte/, utóda Teddy leállítatta a vizsgálatot.
1865. Jacob Schiff New York-ba érkezik, igazgatói tanácstag Central Trust Company, Western Union, Wells Fargo-nál. Célja: Ellenőrizni az USA pénzrendszerét, központi magánbank létrehozása; saját emberit magas pozíciókba juttatni; szétszakítani a társadalmat kisebb megosztott csoportokra (feketék, fehérek), Mozgalmakat alapítani, amelyek tönkreteszik a kereszténységet. Pénzeli Rockefellert /olaj/ aki tőle kapja az első millióját, E .R .Harriman /vasút/, A. Carnegie /acél/.
1865. George Peabody kitalálja az adómentes alapítványok létrehozását, így a leggazdagabb családok nem fizetnek adót, sem Rockefellerék, sem a Rothschildok, sem Fordék, és nincs az az adóhatóság, amely merné vizsgálni a vagyoni állapotukat.
1866. Bismarck, Amschel Rothschid felfedezettje "Son of Fatheriess", bankárja, Bleicroder aki Rothschild ügynök és leggazdagabb ember Berlinben. Mikor a császár Bismarckkal akart találkozni, Rothschild javasolta, hogy az nála legyen, de Bismarck ezt visszautasította azzal, hogy államügyeket beszélnek meg. Rothschild ragaszkodott hozzá, hogy a szakácsa főzzön reájuk, amit már nem utasítottak vissza.
1866. Bismarck legyőzi Ausztriát, német egység létrejöhet. Egyszerűbb egy nagy országot kiuzsorázni, mint sok kis fejedelemséget.
1867. Kuhn and Loeb Co. megalakul New York-ban, Jacob Schiff partner.
1868. 11. 15 James Rothschild meghalt. Hat gyerek maradt utána /felesége saját bátyjának Salamonnak leánya Betty volt/ lánya, Charlotta a londoni Nathaniel Rothschildhoz ment feleségül, míg fia Alfonz a londoni Lionel Rothschild lányát vette el Leonorát. A cég vezetésben fia Alfonz követte. A francia - porosz háború idején a poroszok főhadiszállása Alfonz Ferreires-i kastélyában volt, és Jules Favre francia miniszterelnök itt hódolt meg Bismarck előtt, és itt beszélték meg az 5000 millió frank hadikárpótlást, amely persze Alfonz Rothschildon keresztül valósult meg.
1848. Menekültek áradata Írországból az USA-ba az éhínség miatt, 300000 halott, 1 millió kivándorolt, Brit miniszterelnök D'israeli /kikeresztelkedett zsidó/, Bank of England vezetője pedig egy Rothschild és nem segítenek az íreken.
1869. Lionel Rothschild J. P. Morgan-nel megalakítja a Northen Security-t az USA -ban hogy képviselje a Rothschild érdekeket.
1869. Cecil Rhodes, Rothschild ügynök Dél-Afrikába érkezik gyémánt, és arany bányászatban érdekelt, Rothschildok ópiumot csempésznek nyugatra de a kínaiak csak ezüstöt és aranyat fogadnak el fizetőeszköznek.
1870. Eszterházy Miklós halála után a hercegség csak Salamon Mayer Rothschild - nak 6, 5 millió forinttal tartozott. A hercegasszony Rothschild -hoz fordult segítségért, aki úgy vállalta, ha a hercegasszony a szeretője lesz. És az üzlet megköttetett. Pedig Mária Terézia törvényt hozott: " Ha egy zsidó elcsábít egy keresztény nőt akkor feje vétessék és teste égettessék el." Az Eszterházyak tipikus bérenc család, míg Habsburgok voltak hatalmon addig németek voltak, majd azok bukása után zsidók lettek.
1870. Francia - Porosz háború, II. Napóleon akadályozza a német egységet, mindenki francia győzelmet várt, csak Alphonse de Rothschild a francia ház feje küldte családját Londonba. Alphonse személyes barátja a Belga királynak és a Welsh-i hercegnek. Nővére Charlotte hozzámegy Nathaniel Rothschildhoz, az angol házból, öccse I. Edmund zsidó telepeseket pénzel Palesztinában. Alphonse felosztja a világ olaj piacát a Shell és a Rockefeller Standard Oil között. A francia ház pénzeli a francia elektromos hálózatot, mediterrán vasutat. Az angol ház a bakui olajmezőn fektet be.
1871. aug. 15. Albert Pike levél Mazzini- nek amiben azt írta hogy 3 világháború szükséges az új világrend kialakításához. I. Világháború célja a cári Oroszország megdöntése olyan rendszer amit az illuminátusok és ügynökeik irányítanak. II. Világháború a német nacionalisták és a cionisták között ami elvezet Izrael állam megalapításához. III. Világháború a cionisták és az arabok között, az egész világra kiterjed, az emberek kiábrándulnak mindenből és elfogadják a szabadkőműves rendet.
1871. 03. 18 - 05. 29 Francia kommün. Ép, mint később a magyar tanácsköztársaság idején, háborús vereség, katonák a fronton, Rothschildok és a proletárok lázadást csináltak. A kommün alatt egész Párizst kifosztották, kivéve Alphonse Rothschild 145 házát nem. Érdekes módon Rothschild vidéki háza volt a poroszok főhadiszállása, de azt sem érte bántódás.
1873. Az osztrák Rothschild ház üzleti krízist csinál Bécsben, teljesen ellenőrzik a Magyarországi pénzügyeket. Baron Albert von Rothschild a leggazdagabb ember a Habsburg birodalomban.
1874. 07. 27. Meghal Amzelmo Rothschild, öt gyereke született és a legkisebbre Albertre hagyta végrendeletileg a bécsi Rothschild-ház vezetését. Leányai, Julia, Mathilda és Lujza, valamennyien Rothschild fiukhoz mentek feleségül. Másik fia Ferdinánd a londoni Lionel Rothschild lányát, Eveline - t vette feleségül. Albert rátette a kezét az osztrák Nemzeti Bankra, amely később átalakult Osztrák - Magyar Bankká.
1874. 1880-ig Disraeli - kormány Angliában. Fia Benjamin Disraeli, már Lord Beaconsfild. /Kikeresztelkedett zsidó, de a zsidó nemzeti érdekeket védi./
1874. Lionel Rothschild pénzeli az angolokat a krími háborúban /orosz befolyás csökkentése Palesztinában, az oroszok a szent helyek védelme ürügyén támadta a török birodalmat, és megakadályozni hogy az oroszok elérjék a közel-keleti olajmezőket és Indiát/, és Cecil Rhodes - t a dél-afrikai arany és gyémántbányák megszerzésében, Öccsét Anthony - t lovaggá ütötték, személyes jóbarátja Disraeli miniszterelnök, és ő fizeti John Russel miniszterelnökké választását.
1876. Bountoux Párizsban megalapítja az Union General Bankot, keresztény befektetőket keres, hogy megtörjék a zsidó bankárok monopóliumát. 1881-ben a Rothschildok tönkreteszik, miután 5 éven keresztül csendben felvásárolták a bank részvényeit, majd egyben a tőzsdére dobták, a részvények értéke 3050-ről 950 re esett vissza.
1879. Lionel Rothschild meghal fia Nathaniel "Natty" veszi át a cégügyeket, aki 1865-től képviselő, majd 1885-ben Lord lett. Disraeli és Gladstone miniszterelnökök a zsidók királyának nevezik. Ő birtokolja a Burmai rubin bányákat és Dél-Afrika nagy részét. Natty két testvére: Alfred és Leo a királyi herceg legjobb barátai, a Malborough fiuknak nevezik őket, ők fizetik a herceg adósságait. /Elég jó társaság egy kis frankfurti uzsorás leszármazottainak/ Ekkor a londoni Rothschildok vagyona meghaladta a 100 millió font sterlinget. VII. Edward aki lorddá és peer-ré emelte Nathaniel - t, és ő volt az első zsidó, aki az angol felsőházba is bejutott.
1880. Charles Taze Russel /aki a felesége szerint pedofil volt/ aki megalapította a Jehova Tanúi társaságot, azt javasolja a Rothschildoknak, hogy a zsidókat vissza kellene telepíteni Palesztinába.
1882. 01. 22 Fekete Vasárnap a bécsi tőzsdén, a Rothschildok ellenfele Bontoux tönkremegy. Bontoux vezérigazgatója volt éveken keresztül a Rothschildok Déli Vasút-társaságánál. Majd kilépett és csoportot szervezett ellenük, melynek élén két cég az „Österreiche Landerbank”, és a „Union Generale”. Rothschildék először a „Banque de Lyon et de la Loire”- t borították meg, amely lavinát indított el és a bécsi Fekete Vasárnapban tetőzött. Annak ellenére, hogy ők voltak a gazdaság urai, a bécsi udvar és a főurak nem fogadták be, és Albert Rothschild egyetlen estélyére sem fogadtak el meghívást. Később mégis fogadták, és ezt Tisza Kálmánnak köszönhették, kinek fiát később a zsidók megölették.
1883. Az orosz cár meghívja a Nobel testvéreket és a Rothschildokat, hogy fejlesszék fel a bakui olajmezőt.
1884. Albert Rothschild részt vesz a közel 600 millió forint értékű aranyjáradék konvertálásában, amelyen 160 milliós haszonra tett szert, mellesleg ezzel az üzlettel zsarolták meg Ferenc József császárt, hogy meghiúsítják az üzletet, ha a tiszaeszlári gyerekgyilkos zsidókat elítélik. Ráadásul ők áron alul kapták a papírokat, és jóval drágábban is adták el, éppen idejében, mert amikor 1882. 01. 22 - én összeomlott megint a tőzsde, nekik egész véletlenül egy darab részvényük sem volt.
1886. Argentin gazdasági válság. A rivális Barings bankház nehéz helyzetbe kerül, a Bank of England segíti de ez kevés, így kénytelenek a Rothschildokhoz fordulni, 1890-ben 3 millió frank értékű arany érkezik a Bank of England- tól melynek elnöke Alphonse de Rothschild
1887. Megkapják a "Special Act of Grace"- t Ferenc Józseftől, felesége Sisi közeli jó barátja a Rothschildoknak.
1888. Oroszország lehagyja az USA-t nyersolajtermelésben. Orosz kerozin 30%-t adja brit piacnak. És ez az orosz cárt gazdagítja, nem pedig a Rothschildokat.
1890. 1890-es évek pogromok törnek ki Orosz-Lengyelországban, nem utolsóban az emberkereskedelem miatt. A zsidók nőket adnak el prostituáltaknak /a cári orosz kormány megtiltja a zsidóknak a szeszfőzést, szeszárusítást, a földbirtok vásárlását, megvonja a választási jogukat. A zsidók kivándorolnak Palesztinába, Magyarországra, USA-ba. USA-ban Rothschild ügynökök fogadják őket, segítik őket letelepedni a nagyvárosokban és elintézik nekik a honosított állampolgárságot így megnő a Demokrata szavazótábor. Amely kapóra jön majd Wilson megválasztásakor.
1891. márc. Megalakul a Round Table, Cecil Rhodes segédletével. Tagok Lord Albert Grey, Arthur Balfour, Sir Harry Johnston, Lord Rothschild, Alfred Milner. Ma is ez a londoni Cityben lévő csoport irányítja a világot.
1891. Cecil Rhodes csoport csatlakozik a William Stead által vezetett Cambridge csoporthoz. Rhodes ellenőrzi a gyémánt készlet 90%-át. De ő is csak a Rothschildok bábja, halálakor a vagyonát a Rothschildok kezelésére bízza.
1894. Hannah Rothschild hozzámegy Earl of Roseberry-hez, aki 1894-95 között Anglia miniszterelnöke
1895. Rothschildok ellenőrzik az USA katonai vasútvonalainak 95%-át. J. P. Morgan-on és a Kuhn and Loeb Bank-on keresztül, a Department of Commerce jelentése szerint.
1898. Edward Henry Harriman és társa Judge Robert Scott Lovett megveszi az UPR 100 millió $-t, az üzletet a Kuhn & Loeb bankház közvetíti, amelyben Paul Warburg volt a partner. Ebben az időben Prescott Bush /jelenlegi elnök őse/ a Buckeye Steel Casting Co. Elnöke.
1900. Lenin és felesége Svájcba költözik. Max Warburg a német titkosszolgálat feje. /German Intelligence Service/
1901. Megszűnik a frankfurti Rothschild bank, a hamburgi Warburg bank veszi át az ügyeket, az olasz bankház is megszűnik, a tagok Franciaországba költöznek.
1902. Paul Moritz Warburg USA-ba költözik és társ lesz a Kuhn and Loeb-nál, később testvére Félix is követi. Otto Warburg Cionizmus vezetője.
1905. Alphonse meghal, Baron Edmund a Bank of France igazgatója.
1905. Felix Warburg és apósa Jacob Schiff pénzeli a japánokat az orosz-japán háborúban, George Kennan Oroszországba megy lázítani. Céljuk a cári rendszer megdöntése.
1907. J. P. Morgan oda-vissza utazik londoni és párizsi Rothschild bankházak, között visszatérve New York-ba elkezdi híresztelni, hogy a Kinckerbocker Banknak fizetési gondjai vannak, erre kitör a pénzügyi válság.
1907. USA Morgan okozta bankválság, Paul Warurg országos körúton vesz részt, előadásokat tart, hogy elengedhetetlen egy központi bank ami kézben tartja a pénzkibocsátást. Nelson Aldrich /Rockefeller apósa/ lett a Nemzeti Monetáris Bizottság elnöke, európai tényfeltáró útra mennek megvizsgálni, hogy működnek az európai központi bankok, tagok: Paul Warburg, Frank Vanderlip stb, képviselve van a National Bank of New York, Kuhn and Loeb, Morgan First Bank, 1909-ben térnek vissza.
1913. dec. 23. A kongresszus elfogadja a FED törvényt, 12 regionális bankot hoznak létre 9 tagú igazgatótanáccsal amiből 6-tot a regionális bankok 3-t a FED kormányzó testülete, a FED elnököt az USA elnöke nevezi ki, ha az lemond vagy meghal és csak a testületből választhat. Azóta az amerikai állam 12 %- s kamatra kölcsönzi a dollárt. A törvény szerint a tulajdonosok neveit nem lehet nyilvánosságra hozni, de R. E. McMaster kiadó svájci banki kapcsolatain keresztül kiderítette: Rothschild Bank of London; Rothshild Bank of Párizs; Lazard Brothers Bank of Párizs /fő részvényes Eugene Meyer/; Israel Seif Banks of Italy; Warburg Bank of Hamburg, Warburg Bank of Amsterdam; Kuhn and Loeb Bank of New York; Lehman Brothers Bank of New York; Goldman Sahs Bank of New York; Chase Manhattan Bank of New York. A FED részvényeinek 65 % - a külföldi zsidók kezében van, 35 % - a /72000 db/ pedig egyenlő arányban a Rockefeller és a Morgan családé.
Jacob Schiff Paul Warburg
1913. Schiff megszervezi "Anti-Defamation League of the B'nai B'rith", az ADL-t zsidó szervezetet, ők küzdenek a fegyvertartás eltörléséért az USA-ban. Napjainkban az ADL-nek 2000 ügynöksége van az USA-ban, /42 regionális iroda, kapcsolódó irodákkal Rómában, Párizsban, Jeruzsálemben, Ontarióban. A San Franciscoi Kerületi Ügyészség 1993- s márciusi jelentése szerint, az ADL 170000$ fizetett ki kémeinek, akik 10000 ember és 500 politikai és etnikai csoport után kémkedtek/ és ellenőrizik az NAACP minden akcióját, és minden néger szervezetet. A fegyvertartás minden amerikainak alkotmányos joga, hogy meg tudja védeni a jogait akár saját államával szemben is. A zsidók úgy akarják elvenni a fegyvereket, hogy saját gyerekeiket fordítják ellenük. Az iskolai lövöldözésekben részt vett diákok minden esetben pszichiáterhez jártak gyógyszeres kezelésre. Fegyverek és diákok azelőtt is voltak mégsem volt vérengzés.
1917. jan. 13. Trockij megérkezik New Yorkba, Paul Warburg Edward House ezredesen keresztül elintézi, hogy a Wilson kormányzat adjon neki útlevelet. /Mint szegény emigráns luxus körülmények között lakott saját sofőrrel./
1917. márc. 27. Trockij forradalmárokkal és pénzzel megrakodva a Kristianija fyord fedélzetén elindul New York-ból Oroszország felé, Jacob Schiff-től 200 millió $- kap,/ unokája John Schiff mondta 1949. febr. 03.-án a New York Journal riporterének/ ami mai áron 2 milliárd $, ami stockholmi Nya Banken-ban volt letétben, amely a Warburg családé. Rockefeller 10000 $ útipénzt adott. A hajón van még Charles Richard Crane az amerikai Demokrata Párt pénzügyi bizottságának elnöke és Wilson elnök barátja, a fia pedig az akkori külügyminiszter Robert Lansing tanácsadója volt.
1917. ápr. 9. Lenin és felesége + 300 forradalmár. Az utazók listájából 165 név került nyilvánosságra 23 orosz, 3 grúz, 4 örmény, 1 német, 128 zsidó. Németországon, Svéd- és Finnországon keresztül Oroszországba utazik, Stockholmig a német állam, onnan az orosz állam fizette az utat, mivel Max Warburg a német titkosszolgálat vezetője, Kerenszkij /zsidó,később New York-ban lett bankár, 1970-ben halt meg/ orosz szabadkőműves pedig Orosz Tartományi Kormányzat főügyésze volt. Az utat Theobald Bethman -Hollberg német kancellár engedélyezte, aki anyai ágon Rothschild volt. Lenin vitt még a Pullman kocsis vonaton két Rolls Royce autót is magának, plusz 40000 márka aranyérmét költőpénznek, és kapott havonta. Összesen 400000 aranyért vették meg Oroszországot földestől, gyárastól, mindenestől. A propagandisták szórták a pénzt a csőcseléknek. Amikor Lenin megérkezett, M. Skobalev munkaügyi miniszter fogadta a Téli palotában, májusban még 200 forradalmár követte. A Téli Palota ostroma úgy zajlott, hogy a forradalmárok felsétáltak a hátsó lépcsőn egy terembe, ahol a Kerenszkij kormány fogadta őket, és átadták a hatalmat. A Palota ostromáról készült filmet Eisenstein rendezte.
1917. nov. 6. A Vörös Gárdisták elvitték a Birodalmi Bankból a cári család ékszergyűjteményét, és 700 millió $ értékű aranyat, mai áron 100 milliárd $. A Cárnak készpénze van a Guaranty Trustnál 5 millió $, National City Banknál 400 millió $. Bank of Englandnál 35 millió $, Barings 25 millió $, Lloyd 30 millió $, Banque de Paris 100 millió $, Rothschild Bank of Paris 80 millió $, Mendelsson Bank Berlin 132 millió $. Mai értéken kamatostul 55 milliárd $, és soha senkinek nem fizették vissza. Bahmegyier egykori orosz nagykövet szerint 1918-1922 között 600 millió rubel értékű aranyat szállítottak a Kuhn and Loeb Banknak. 1920-ban 39 millió svéd korona értékben orosz arany érkezik Stockholmon keresztül New York-ba, három másik hajó közvetlenül szállít 540 láda aranyat Oroszországból ugyanoda, több mint 97 millió aranyrubel értékben mai értékben 2 milliárd $. A szállítást Jacob Schiff szervezte, az aranyat a Guaranty Trust trezorjában helyezik el.
1918. Novemberig Leninék 82 millió aranymárkát kaptak a német államtól, Otto és Felix Warburg révén..
1918. United Secret Servise /2nd Army Bureau/ jelentést készített arró,l hogy 1917-ben kik pénzelték a szovjet forradalmat: Jacob Schiff, Guggenheim, Max Breitung. A Kuhn & Loeb igazgatói: Jacob Schiff, Felix Warburg, Otto Kahn, Mortimer Schiff, S. H. Hanauer, mind zsidók. A Daily Forward /zsidó újság/ megírta hogyan továbbították a pénzt a forradalmároknak a Westphalian-Rhineland Syndicate vagyonából a párizsi Lazare Brothers /zsidó bankház, ma Free Europe/ keresztül a Gunsborg Bankba, Speyer & Co., és a stockholmi Nya Banken-ba.
1918. A Rothschildok megkapják a palesztin vasutat.




Kinek fizetjük az államadósságot II.





2011.07.12. 18:03 kissspeter53

1919. máj. 30. A Párizsi Békekonferencia vezetőinek delegátusai I. Edmund de Rothschild javaslatára találkoznak a Hotel Majestic-ben, ahol megegyeznek, hogy nemzetközi csoportokat hoznak létre, hogy nemzetközi ügyekben tanácsokat adjanak saját kormányaiknak. Így alakul meg később a CFR. New Yorkban, Londonban a Chatman House Study Group, Institute of Pacific Relation /a mi távol-keleti ügyekkel foglakozik és a Japánok Pearl Harbour elleni támadását szervezte/. Hamburgban a Institut fur Answertise Politic, Párizsban a Centre d' Etudes de Politicque Etrangere. Az I. Világháborún csak Rockefelleréknek 100 millió $ hasznuk volt.
1919. Versailles találkozó: Paul Warburg /FED elnöke, Wilson pénzügyi tanácsadója, Kuhn és Loeb egyik igazgatója/, Max Warburg /német titkosszolgálat vezetője, császár pénzügyi tanácsadója/ Colonel Edward House /Wilson személyi tanácsadója/, John Foster Dulles és Allan Dulles /Kuhn és Loeb-tól/, Alfred Milner /angol szabadköműves, Lenint 21 millió rubeller támogatta/. Lloyd George brit miniszterelnök tanácsadója Sir Philip Sasson, Mayer Amschel Rothschild leszármazottja, a brit titkos tanács tagja /ő bombáztatta le a II. VH idején a német városokat és munkás negyedeket, kivéve az ipari kerületeket/. Clemenceau francia miniszterelnök tanácsadója George Mandel született Jeroboam Rothschild.
Theobald von Bethmann-Hollweg Max Warburg
1921. júl. 29. A New York-i Council on Foreign Relation /CFR/ hivatalosan megalakul, cél minél szélesebb bérenc réteg kialakítása, átfogva a társadalom minél szélesebb rétegét. Ma már csak olyan egyén kerülhet magas pozícióba az USA - n, aki tagja ennek a társaságnak.
Alapítók: Colonel Edward House, John Foster Dulles, Bernand Baruch, Otto Kahn, Jacob Schiff, Paul Warburg, John D. Rockefeller. Manapság a CFR 3000 tagja rendelkezik az US javak 2/3 részével.
1922. Franklin Delano Roosevelt megalapítja az United Europian Investors Ltd.-t és Németországban felvásárolnak mindent, 100 $- t 6 emeletes házat lehet venni akkora az infláció. HAPAG/ Hamburg – America -Line/ ugyanezen célból alakul, elnökségi tagok Max Warburg német bankár, és testvére és Paul Warburg FED elnök.
1924. "Agro-Joint" szervezetet megalapítják a Szovjetunió megsegítésére. J. D. Rockefeller több millió $- l támogatja. Ebből 215 zsidó kolhoz alakul és 400 zsidó iskola. 1927-ben Felix Warburg körutat tesz a Szovjetunióban ahol 40 kolónia róla van elnevezve. Az utolsó támogatást 1940-ben adják.
1925. Megalakul az I. G. Farben a Rothshild ügynök Max Warburg segítségével igazgató Paul Erlich, aki maga is zsidó. Standard Oil-nak ipari alkohol monopóliuma van Németországban az I. G. - n keresztül. Amerikai I. G. igazgató tanácsában Walter Teagle /Standard Oil Co.és Roosvelt barátja, Paul Warburg /FED/, Edsel Ford, John Foster Dulles/ Amerikai Pénzjegynyomda vezetője/, Charles Mitchell /a Rockefeller National City Banktól/, Carl Bosch, Herman Metz /Bank of Manhattan igazgatója .
1929. márc. 29. Paul Warburg FED elnök utasítására, a FED tag bankok eladják részvényeiket magas áron.
1929. okt. 24. Visszahívták a 24 órás hiteleket, a FED nem látta el hitelekkel a kereskedelmi bankokat így azok tönkrementek, a New York-i tőzsdén a részvények értékük töredékére zuhantak, a bankárok olcsón felvásárolták. Az összeomlást a republikánus Hoover-re kenték, hogy a Demokrata Rooseveltből elnök legyen. Külön érdekesség, hogy mivel a nagyvállatok összeomlottak és fillérekért a zsidóké lett, így az amerikai sajtó is zsidó kézbe került, mert magukat a vállalatok hirdetéseiből tartották fenn, így oda lett a hiteles tájékoztatás is. A média tömegbefolyásoló szerepét pedig mindenki ismeri.
1929.-32 Rockefeller 32 millió $- l támogatja Hitlert, a célja hogy Németország ne kerüljön francia gazdasági érdekszférába. Mayor Deutzberg elviszi Paul Warburgot /zsidó/ Hitlerhez, aki 24 millió $ kér az amerikai bankároktól, akik 10 millió utalnak át neki az Amszterdami Mendelhson $ Co. Bankba /amely zsidó bank/. Az amerikai Hearts magazinban cikk jelenik meg a német náci pártról, a New York Times idézeteket közöl Hitler beszédeiből, 1938-ban Hitler az év embere a Time magazinban.
1930. as Jewish Enciklopédia: Stern és Goldschmid családé a portugál vasút, báró Hirsch török vasút, Rothschild francia vasút, Straussberg román vasút, Poljakov Spencer & Co orosz vasút, Rothschild higanykereskedelem, Levinson és Gugenheim vörösrézkereskedelem, Graustein és Dreyfus papirpiac.
1930. Bank for International Settlement /azaz BIS : Nemzetközi Fizetések Bankja/ alapítása Bázelben, Svájcban a német jóvátételi fizetések kezelésére a központi bankok között. Legnagyobb részvényes a Bank of England / a Bank of Englandnak pedig a Rothschild ház/, First National Bank of New York/ Morgan tulajdon/, német Reichsbank, továbbá olasz, francia, és más központi bankok. Alapszabály a bank mentes minden lefoglalástól és cenzúrától. Még ma is fennáll.
1933. márc. 7. Prescott Bush értesítette Max Warburg-t arról hogy hivatalos képviselőnek választották az American Ship & Commerce Line. Warburg tanácsadója volt Hjalmar Schact-nak német gazdasági miniszter és a Reichsbank igazgatója, Montagu Norman barátja volt.
1933. márc. 29. Moshe Gottlieb "American Anti-Nazi Resistance 33-41" Max Warburg fia Erich táviratozott rokonának Frederich Warburgnak-aki a Union Pacific Railroad-nak volt igazgatója- hogy vesse be minden befolyását az anti-náci propaganda ellen Amrikában.
1933. Hajmar Schacht kinevezését a Reischbank élére aláírja Hitler, Hindenburg, és a zsidó elnökségi tagok Mendelssohn, Wassermann, és Warburg, 8-ból három. A Warburg bank még 1938-ban is profitált.
1936. A Francia Nemzeti Bankot /Banque de France/ 12 két kormányzó vezeti, fele nagy vállalatok vezetői, fele a nagybankoktól jön úgymint a Rothschild, Hottinguer, Mirabaud, Lazard. A tizenkét kormányzó mellesleg kilencvenöt nagy részvénytársaságot vezet. Ha érdekük kívánta kölcsönt adott a kormánynak, hanem, akkor nem pénzelte a bankok és iparvállalatok beruházásait, de ha nem akarta, akkor nem folyósított hitelt, leszámítolta a kincstárjegyeket, vagyis az államkölcsönt, de ha nem volt érdekében ezt is megtagadhatta, közben a tőzsdén spekulációt folytatott részvényekkel és devizával.
1938. Max Warburg elhagyja Németországot, egy német barátja Rudolf Brickmann vezeti tovább a hamburgi Warburg Bankot, aki a háború után visszaadja nekik. Otto Warburg Nobel díjas rákkutató zsidó létére Németországban marad, 1941-ben néhány hétre felfüggesztették állásából, de Hitler személyes közbenjárására visszahelyezik. Marietta Warburg zsidó létére a háború alatt végig Hamburgban marad viszonylagos jólétben anti - náci férjével együtt. Henry Kissinger USA-ba emigrál /hogy-hogy kiengedték?/.
1940. Francia belügyminiszter George Mandel /születet Jeroboam Rothschild/ kivégeztet mindenkit, aki nem akar ellenállni a németeknek, majd ő volt az első, aki megszökött.
1943. Dr. Albert Hoffman kémikus a Sandoz-nál, /Svájc/ amely az S. G Warburg tulajdona kifejleszti az LSD-t.
1942. Viscount Chandos, Churchill kormányában a háborús kabinet vezetőjen ugyanakkor ő az igazgatója a Rothschild Alliance Assurance-k, és a Chemical Industriy-nek, rokona Rooseveltnek.
1945. Rothschild residencia Londonban a Kensington Gardens, a Szovjet nagykövetség épülete lett, párizsi házuk a rue Florentin 2 a Marshall terv európai fő székhelye, később a NATO amerikai szervezetének a székhelye, rue Faubourg 41, amit Baron Edmund épített most az amerikai nagykövetség épülete, a Rothschild címer még mindig rajta van.
1947. Európa újjáépítése, Marhall terv amely vezetője W.Averell Harriman. Rothschildok konszolidálják pénzügyi ellenőrzésüket a világ felett a Bretton Woods-i egyezménnyel.
1949. Anthony Rothschild 50000 négyzetmérföldre kitermelési jogot vesz /olaj, urán stb./Kanadában, ami nagyobb, mint Anglia és Wales együttvéve. Edmund Rothschild fizető kábel TV hálózata van Angliában, tulajdonosa a Royal Mint Refinary-nak, és a Bank of England aranyügynöke. Franciaországban a Rothschild Freres a legnagyobb magánbank, Compagnie du Nord részvényesei és benne vannak az igazgatótanácsban is. A Compagnie Financiere villákat, hoteleket, vezetékeket építenek Izraelben, házakat Párizsban, európai újságokat alapítanak, és bankokat és autógyárakat Brazíliában. Jimmy de Rothschild özvegye Dorothy, Baron Edmunddal alapítja az EJRMG /Edmund James Rothschild Memorial Group/ és adnak 1 millió $ a Weizmann Scientific Institute Tel-Aviv, 3 millió $ a Knesszet építésére, és állják a számlát az Izraeli ásatásoknak.
1950. febr. 17. USA szenátusa előtt James Paul Warburg beszédet mond:"Világkormányra van szükségünk akár akarják akár nem. Egyedüli kérdés, hogy a Világkormányt hódítással vagy beleegyezéssel érjük el."
1950. es Világ arany forgalma és termelése: Rothschild, Bleichroeder, Mendelshon, Japhet, Seligman, Lazard, Strauss, Morgenthau, Schiff. Sassoon család ellenőrzi az ópium kereskedelmet, Lord Melchett /Alfred Mond/ nikkel, Louis Dreyfuss búzakereskedelem. Az Oppenheimer családé a világ 100 legnagyobb arany, réz, és urán bányája.
1964. Vizsgálat a Brit kémügyben: Anthony Blunt, Guy Burgers, Donald Maclean, Kim Philby. Suttogtak ötödik társról is, Lord Victor Rothschild velük járt a Trinity College-be Cambrige-ben később az angol titkosszolgálat egyik főnöke lett.
1975. N. M Rothschild and Sons irodát nyit Hong-Kongban a liberális arany törvények kedveznek az üzletnek
1976. máj. Megjelenik az US House Banking and Currency Commitee jelentése arról, melynek címe "International Banking" és a Rothschild ház USA kapcsolatait írja le. A Rothschild Five Arrows Group tagjai: N.M Rothschild & Sons Ltd London, Banque Rothschild Franciaországban, Banque Lambert Belgiumban, New Court Securities New Yorban, és Pierson, Holdring & Company A mszterdamban, és mind az öt egyesítve a Rothschild Intercontinental Bank, melynek három segéd bankja van az USA-ban : National City Bank of Cleveland, First City National Bank /First City Bankorp/ in Houston, First National Bank in Seattle. A First City Bancorp fizette Reagen választási kampányát 1980-ban.
1978. Megjelenik Simon Schama könyve: Two Rothschild and the Land of Israel, /Két Rothschild és Izrael földje/, amiben azt írta, hogy a Rothschildok megszerezték Izrael 80 % -t.
1980-as Brit vállalatokat privatizálják Teacher elnöksége idején, így a londoni N. M. Rothschild and Sons szerzett pár milliárd dollárt.
1980. as Rothschildok Amerikában: 84-ben 570 millió $ - l segítik Sir James Goldsmith - t megvenni a Crown Zellerbach Corporation-t, ügyfelek Hughes Aircraft, New York Times, biztosító társaságok, áruházláncok. Segítenek a torontói Reichmann fivéreknek, akik cége az Olympia&New York az egyik legnagyobb ingatlanok befektető társaság, megvenni a Santa Fe Southern Pacific Co.-t. És Robert Maxwellnek megszerezni a Macmillan Publishing-t.
1982. Guy de Rothschild az Egyesített Zsidó Szociális Pénzalap /F.S.J.U/ és a /A.U.J.F./ elnöke. David Rothschild a /F.S.J.U./ pénztárosa és a Zsidó Ügynökség igazgatótanácsának francia tagja. Alan Rothschild elnöke Franciaországi Zsidó Intézmények Képviselőtanácsának és a Központi Izraelita Hitközösség elnöke. Elie Rothschild elnöke A.U.J.F. végrehajtó bizottság elnöke. Alix de Rothschild "Fiatalok Aliya" világelnöke amely segíti a zsidó fiatalok Izraelbe költözését.
1993. szeptember. Soros György 1 milliárd $ kárt okoz a Bank of England-nak, amelyet persze az adófizetőknek kell állni. Cége, Quantum Fund amely 4-7 milliárd $ portfolióval rendelkezik. A cég igazgatótanácsában benne van Richard Katz, aki vezetője a Rothchshild Italia S.p.a Milánóban, és a N.M. Rothschild and Sons Londonban. Továbbá Sir James Goldsmith aki rokona a Rothschild családnak.
1994. A Rothschildok vezető tanácsadók dél-amerikai és afrikai bányász vállalatoknál, övéké az ABM-AMRO bank is.
1995. A privatizációs bevétel elérte a rekord 500 milliárd $ forintot az MSZP képviselőcsoport Bokros Lajos indítványára úgy döntött hogy a pénz döntő részét az államadósság csökkentésére kell fordítani, vagyis ingyen odaadták a Rothschild és a Warburg bankházaknak.
1998. Kongói belháború, eddig 3 millió ember vesztette életét. Az ország észak-keleti részén hatalmas aranykészlet van, amelyet a Rothschild érdekeltségű AngloGold nemzetközi nagyvállalat termeli ki fillérekért. A vállalat védelmi pénzt fizet a Nemzeti Egységesítő Front /FNI/ nevezetű lázadó csoportnak, hogy biztosítsa a környéken a rendet. Az FNI a rend fenntartása érdekében nyilvános kivégzéseket rendez, a holttesteket feldarabolják, élő terhes nőkből vágják ki a gyereket, stb.
1998. Szakértők a Rockefeller család vagyonát 11480 milliárd $- a becsülték, a Rothschild család vagyonát 100000 milliárd $- a.
1998. Felállítják az Európai Központi Bankot, feladata az Euró működtetése. Az Európai Tanácsnak, Az Európai Bizottságnak /az unió kormánya, tagjait kinevezik, az Európa Parlament csak ajánlásokat tehet neki, amelyeket nem kötelező elfogadnia, nincs beleszólása a bank ügyeibe. Székhelye Frankfurt a Rothschildok szülő városa.
2003. szept. 20. Kate Rothschild és Ben Goldsmith összeházasodtak, így Nagy-Britannia két leggazdagabb családjának gyermekei keltek egybe.
2005. 03. 01 TriGranit nemzetközi építőipari vállalat március elsején, a bukaresti Hilton Szálló szalonjában fogadást rendezett, abból az alkalomból, hogy Romániára is kiterjeszti sokoldalú tevékenységét. A vendéglátók mellett jelen voltak: Markó Béla és George Copos államminiszterek, a kormány több más tagja, szenátorok, képviselők, az RMDSZ több tisztségviselője, valamint nagy számban újságírók is.
Megnyitó beszédet mondott Peter Monk kanadai üzletember, a TriGranitot is
magában foglaló Barrick Gold és a TrizecHahn részvénytársaságok alapító elnöke,
Nathaniel Rothschild részvényes és George Soros.
2010. Koppenhága klímakonferencia: David De Mayer Rothschild, a zsidó bankár-dinasztia brit ágának legifjabb sarja, egy Világkormány felállítását szorgalmazta saját bürokráciával, és rendőrséggel.
És a jövő?
Az Albert Pike levél szerint lesz még egy Világháború, amely Izrael állam és az Arab országok miatt fog kitörni. Hogy mikor, ahhoz ismerni kellene a Kabbala számmisztikáját, de manapság történik az arab országok vezetőinek lecserélése. És abban az esetben, ha az új kormányok szélsőséges muszlinok lesznek, akkor megtámadják Izraelt, Európában pedig a nagyszámú muszlin közösségek fognak fellázadni. USA-ban természetesen piszkos bomba fog robbanni, azaz nukleáris támadás éri, és természetesen a nyomok Irán felé fognak mutatni.




 Pár trükk a magyarság ellen



postdateicon2012. január 19. csütörtök, 00:00
Ne feledd! - a parazita, ha vesztét érzi, akkor is öl, ha tudja, hogy a gazdaállattal maga is elpusztul.
Egy öreg zsidó az alábbiak szerint adja tovább a nagy zsidó titkokat:
1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori jelölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik.
2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket.
3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni.
4. Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, mégpedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelő módon tegye. Ügyelni kell, hogy az illető száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása, de nem vezethet a magarok hőn áhított egységéhez. Össze kell egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat, de megfelelő vezetés mellett, egy helyben topogásra kell kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy - nem mi általunk vezérelt - csoportosulás, akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, mégpedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékműveinket gyalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelő média támogatással, jogerősen elítél.
5. Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk, mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről.
6.  A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak.
7. A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét.
8. Fontos, hogy az egészségügyben, az oktatásban, a közművelődésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányodjon. Eredeti történelmüket el kell venni. Az annak valódiságát hirdető tanokat nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet tudatát kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig.
9. A közhivatalokban elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.
10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy probléma körön, és nem fognak annak analizálásába.
11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szinte észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkretettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsudák származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenőrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk.
12. Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenőrizni kell.
13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a zsuda nemzet fejéből pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani.
14. A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartása. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek, a közmű hálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem megengedhető.
15. Tizenötödször. A gyógyítás természet adta módszereit szigorúan tiltani kell. Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások  kiküszöbölésére megvásároltatott újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a megfelelő hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe. Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát.
16. Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk: ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket, abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra.
17. Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell - megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal - építeni.
18. Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyenek a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő, fajta testvéreink számára.
19. A semmire való tzigókat ragyogóan fel lehet használni a magarok ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a magarok vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben, minden esetben a tzigót részesítsd előnyben.
20. A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedüllétet, és az egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét.
21. Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát mindenáron meg kell  szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a magyar se tehesse.
Az utolsó lehetősége lenne az életbe maradásukra.
Nem engedheted!


 A NATO globális háborúra készül - Teljes készültségben az orosz és a kínai hadsereg



postdateicon2011. október 30. vasárnap, 00:00
A 2007-ben Münchenben tartott Nemzetközi Biztonsági Konferencián Vlagyimir Putyin figyelmeztette a nyugati vezetőket, hogy a NATO példátlanul agresszív terjeszkedése közelebb hozta a világot egy harmadik világháborúhoz, mint az valaha volt.
Ezt a figyelmeztetést a NATO évekkel a líbiai agresszió és a Szíria, illetve Pakisztán ellen folytatott nemhivatalos (új típusú) háborúja előtt kapta. Az amerikai csapatok Ugandába való telepítésével és a Pakisztánnal szembeni közvetlen katonai fenyegetéssel a NATO, Oroszország és Kína fegyveres erői ma minden eddiginél közelebb kerültek egy nyílt fegyveres összecsapáshoz.
Az orosz hírszerző szolgálat legutóbbi kijózanító jelentése rámutatott, hogy az USA és a NATO egy minden kontinensre kiterjedő háborút tervez és aktívan előkészíti azt. Az orosz miniszterelnök Vlagyimir Putyin és a kínai miniszterelnök, Hu Jintao korábbi találkozóját követően az orosz és a kínai hadseregben is a legmagasabb fokú riasztás lépett érvénybe.
Putyin beszéde a 43. Nemzetközi Biztonsági Konferencián és Putyin azon állítása, miszerint a NATO agressziója a harmadik világháború kirobbanásához vezet, sokakra kijózanítólag hatott. Hogy a mindenre kiterjedő konfliktust idáig elkerülte a világ, az nem annak köszönhető, hogy a NATO szakított volna a katonai terjeszkedés agresszív politikájával. Putyin beszédét 2007-ben csak kevesen értették meg teljes jelentőségében. Az elmúlt három hónap fejleményei azonban rávilágítottak, hogy a lassan már csak megalomániás őrületnek nevezhető agressziót sürgősen meg kell állítani.
2011 szeptembere óta az orosz politikusok az Állami Dumában annak megvitatásába kezdtek, hogy a NATO-nak csökkentenie kell a katonai jelenlétet a volt szovjet köztársaságok területén. Október elejére a javaslatokból követelések lettek, Oroszország kinyilvánította, hogy megvédi érdekeltségeit a volt Szovjetunió területén, különösen délen. A Szovjetunió felbomlását és a NATO Afganisztáni háborúját követően a NATO növelte a katonai jelenlétet az Oroszországgal és Kínával határos területeken, mint például Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, és nem utolsósorban Grúzia területein. Az a tény, hogy a NATO és Oroszország hadereje közt nyílt fegyveres konfliktus alakult ki, mikor Grúzia megtámadta Dél-Oszétiát, és nem utolsósorban a Csecsenföldön kirobbantott fegyveres felkelés során, fokozott veszélyt jelent Oroszországra nézve. Putyin az Állami Duma igényeinek megfelelően határozott választ adott október 3-án a politikai változásokat követően, miután egy kijózanító titkosszolgálati jelentést kapott, ami figyelmeztetett, hogy az Amerikai Egyesült Államok és a NATO globális háborúra készül. Október 3-án, alig pár nappal a Hu Jintaoval egyeztetett találkozója előtt Putyin bejelentette az Eurázsiai Unió létrehozásának tervét.
Amikor az orosz miniszterelnök - aki valószínűleg a következő választások győztese - Vlagyimir Putyin Hu Jintaoval találkozott október 12-én, a hivatalos indok a kölcsönös előnyös barátság jegyében kereskedelmi szerződések megkötése volt. A hirtelen látogatás legfontosabb oka azonban nem szerepelt az újságok címlapján. Mielőtt Pekingbe indult, megkapta az orosz titkosszolgálat (FSB) egy jelentését, amit a kínai hírszerzés és a kínai Állambiztonsági Minisztérium is alátámasztott egy volt Blackwater zsoldos - Brian Underwood - forrásai alapján. Underwood ellen kémkedés vádjával jelenleg is eljárás van folyamatban az Egyesült Államokban. A források alapján Kína figyelmeztette Oroszországot, hogy az Amerikai Egyesült Államok és a NATO globális fegyveres konfliktus kirobbantására készül, és ez a tervezőasztalról már a megvalósítás fázisba jutott.
A kínai és orosz titkosszolgálatok információi szerint az Amerikai Egyesült Államok és a NATO sorra bedönti az amerikai és európai gazdaságokat, hogy összeomlassza a világ pénzügyi rendszerét, és egy teljes Észak-Amerikára, Afrikára, a Közel-Keletre és Ázsiára kiterjedő háborút robbant ki. A háborús tervnek részét képezi olyan biológia fegyverek elszabadítása is, amit célzottan emberek millióinak elpusztítására hoztak létre. A NATO stratégiája arra támaszkodik, hogy amikor a háború tetőfokára hág, felhívást intéznek a globális kormányzat, az "Új Világrend" létrehozására azzal az ürüggyel, hogy így akadályozzák meg a bolygó és a ma ismert civilizáció pusztulását. Ennek értelmében az előkészítő fázisban a hagyományos hadviselési formákat fogják előtérbe hozni, hogy a megmaradó lakosság a háború borzalmaitól való rettegés okán elfogadja az új rendszert.
Az FSB jelentés szerint a globális háború gépezetének beindítása a közeljövőben várható, mivel az Egyesült Államok és a NATO előretelepített 2000 M1-es tankot Irakba, és másik 2000-et Afganisztánba. A Közel-Kelet és Ázsia közti területekre több tízezer páncélozott járművet telepítettek. Az FSB jelentés annyira fenyegetőnek ítéli meg a helyzetet, hogy az egyetlen dolog, ami a háborús terv beindításához szükséges, hogy mozgósíthatóvá tegyék a 1,5 milliós amerikai tartalékot. Az aktiválás bármelyik pillanatban megtörténhet, és ehhez nem szükséges az Egyesült Államok kongresszusának engedélye.
Az Egyesült Államok világuralmi törekvései az 1998-as év elejére és a "Project for a New American Century" tervhez nyúlnak vissza. A volt amerikai védelmi miniszter, Donald Rumsfeld figyelmeztetett 2001 szeptember 1-én, hogy ha a háború nem változtatja meg tartósan a világ geopolitikai térképét, az USA többé nem lehet a világ legmeghatározóbb szuperhatalma.
Az iraki háború mozgatórugója nem csak az olaj volt. Az iraki kormány megdöntésének legfőbb mozgatórugója az volt, hogy Irak többé nem dollárban, hanem euróban értékesítette az olajat. A Líbia elleni agresszió oka az volt, hogy a líbiai kormány törekedett egy pánafrikai, arany alapú gazdaság kiépítésére, és támogatta Ggabo visszatérését Elefántcsontpartra, hogy így a térség elszakadhasson a CFA egyezménytől (francia irányítású fizetőeszköz, amit nyolc afrikai állam használ, és a CFA feletti uralom a francia gazdaság húzóereje). Az egyetlen ország, amely megszabadult a dollártól, az Irán. Az Iráni Iszlám Köztársaság 2009 óta nem fogadja el fizetőeszköznek a dollárt az olajkereskedelemben. Az egyetlen ok, amiért nem támadták meg az országot az, hogy Irán számos X-55-ös (Kh-55) rakétával rendelkezik, ami nukleáris robbanófejjel felszerelhető. Az orosz hírszerzés szerint valószínűtlen, hogy Ukrajna nem szállította le Iránnak a nukleáris robbanófejeket is a rakétákkal együtt. A másik ok, amiért még nem támadták meg az országot az, hogy Irán támogatja a felkelést Líbiában, ami összhangban van a NATO céljaival. Hogy Irán miért játssza ezt a veszélyes diplomáciai játékot, már több szakértőt elnémított. Lehetséges, hogy Irán tud az Egyesült Államok és a NATO háborús terveiről, és az észak-afrikai NATO beavatkozást biztosítékként használja fel, amivel időt nyer a várható támadásra való felkészülésre.
Kína és Oroszország egyaránt felháborodott a NATO az 1973-as ENSZ BT határozattal való visszaélésén, és a Líbia elleni háborún. Mind az orosz, mind pedig a kínai vétó a Szíria elleni beavatkozás ügyében annak köszönhető, hogy a két ország tud a NATO terveiről. Az a tény, hogy az ENSZ amerikai képviselője elhagyta a Biztonsági Tanács ülését a vétót követően tiltakozásul, nem tekinthető a globális biztonság diplomatikus megvalósítására való törekvésnek.
Korábban az indiai kormányzat beleegyezett 20000 kínai katona Kasmír India által igazgatott területére való telepítésébe a NATO agressziójának ellensúlya képen. Afganisztán már jelezte, hogy Pakisztán mellett harcolna abban az esetben, ha Pakisztánt amerikai támadás éri. Kína, Oroszország, Pakisztán és Afganisztán a Sanghai Együttműködési Szervezet (SCO) október 15-i ülésén a szükséges biztonsági intézkedésekről tárgyalt. Valószínűleg központi kérdés volt az USA Oroszország és Kína elleni agressziója is. Mikor az orosz hadsereg kiadta a vörös riasztást, Vlagyimir Putyin állítólag azt mondta, hogy készüljenek fel a világvégére. A hadsereg több tisztjének társaságában.




 A francia önmerénylet a III. világháború előkészítése volt?



postdateicon2015. november 15. vasárnap, 15:54
Mindig tedd fel a kérdést! Ki húz hasznot a világpolitikai eseményekből, történésekből?
Ki húz hasznot a francia terrortámadás megszervezéséből?
Egy érdekes gondolat:
Megkérdeztem, tegnap hogy ha' Franciaország önmaga ellen követte el a merénylete, akkor mi volt ezzel a célja?
A válasz nem maradt sokáig titokban.
Ami persze leginkább arról győz meg (sokunkat) hogy Franciaország a saját polgárai ellen terrorcselekményt követett el!!!
(A Charlie Hebdoelleni merénylet is hasonló céllal, hasonló eszközökkel lett kivitelezve!)
Javaslom, hogy sürgősen színezzétek vissza a profil képeiteket, mert ezzel a terroristákat támogatjátok, köztük a Francia kormányt!!!
Franciaország így akar jogot formálni a szíriai beavatkozásba !!!
természetesen a Szír ("demokratikus" ??? ellenzék mellett) Oroszország ellen!!! Ez lesz a III. világháború kirobbantására való indok. A teljes propaganda gépezetet bevetették. A Facebook-ot, a Google-t, a Youtube-ot, a rádiókat, tévéket, hogy minél nagyobb felhajtást csináljanak a dolognak, minél nagyobb legyen a felháborodás és be tudják ugrasztani a NATO-t és az EU-t az előre megtervezett újabb nagy világégésbe.
Pár elgondolkodtató részletkérdés az egész merénylettel kapcsolatban. Tökéletes módon volt megszervezve az egész támadás, de véletlenül a zsebükben maradt az útlevelük... :
12243545_986575994717579_2754867815114848792_n
Vagy ezeknél az eseteknél miért nem volt ilyen mértékű a felháborodásuk, meg kampánytevékenységük?
Két évvel ezelőtt a nyugat által támogatott "szíriai ellenzék" betört a szíriai Sadad városba és lemészárolt több mint száz keresztényt. 2015 november eleje óta a várost egy másik terrorszervezet az Iszlám Állam ostromolja a települést, de mégsem írja ki senki hogy Pray for Sadad.
12241317_609679842506108_6669302442238225687_n
Vagy a nap kérdése:
Ki színezte át az orosz zászló színeire a profilképét, miután magára vállalta az ISIL a 217 ártatlan, civil utas halálát okozó terrormerényletet a Sínai-félszigeten lezuhant utasszállító gép esetén?
Ki színezte át a profilképét Libanon zászlójára, mikor a napokban három terrormerényletben az ISIL közel hetven ártatlan, civil embert ölt meg Libanon fővárosában, Bejrútban?
Ki színezte át a profilképét 2014 őszén Szíria zászlójára, mikor 42 kisiskolást robbantott fel a nyugat által támogatott "mérsékelt ellenzék" iskolájuk előtt Homszban, amikor reggel kezdődött a tanítás?
Gondolkodjon el mindenki, hogy ki is érzéketlen és ki nem!
... és gondolkodjon el azon is mindenki, hogy mikor manipulálják az érzelmeit, és mikor nem!!!
Gondolkodjon el mindenki azon, hogy amikor ott történik terrortámadás, ahol valóban, reálisan, nap mint nap harcolnak a terroristák ellen, akkor nem történik semmi "bánat" vagy "szomorúság" a "világ", a nyugati világ részéről.
Siroi Isi
Hogy csak az utóbbi idők nagy átveréseire és történelemhamisításaira utaljak, a World Trade Center amerikai kormány általi felrobbantása óta józan ember semmilyen nagyobb „terroresemény” kapcsán nem gondolhatja, hogy tényleg az zajlik a színfalak mögött, amiről a híradások szólnak. Így az idén már másodjára megeső párizsi mészárlásról sem állíthatunk semmi biztosat. (A korábbi merényletről itt írtunk: A franciaországi merényletről)
Rengeteg kérdés merül fel egy ilyen esemény kapcsán, és egyikre sem adhatunk konkrét választ. Vajon nem a franciák művelték ezt az egészet? Ha nem ők tették, tudtak-e róla előre? Ha tudtak róla, ki tudott még róla, és ki tervelte ki, milyen szándékkal? És ha nem, tényleg az ISIS volt? Létezik-e egyáltalán az ISIS mint olyan, és ha létezik, kik hozták létre valójában? Azoknak, akik létrehozták, mi az igazi céljuk vele? És azoknak, akik állítólag kezdettől fogva ellenzik az ISIS létezését, miért kellett várniuk a „terror” nyugati megjelenésére a „totális háború” meghirdetéséhez? Kik azok, akik igazából vezénylik a bevándorlást, és kik azok, akik parancsba adják a migránsok befogadását, ami aztán ilyen eseményekhez vezet? Stb.
Hogy sajnáljuk-e az áldozatokat? Persze, hogy sajnáljuk. Hogy a mészárlást elítéljük-e? Persze, hogy elítéljük. További következtetéseket tenni kár volna. Párizs nem áldozat, hanem az utóbbi évszázadok egyik kiemelt agresszora. Vigyáznunk kell az áldozat szerepében tetszelgő hatalmakkal, mert elképzelhető, hogy legalább olyan veszélyesek, mint a szemben álló fél. Az Egyesült Államok például 2001. szeptember 11-e óta a muszlim lakosságot irtja, vagy mondhatnánk úgy is: nem az úgynevezett ellenségét (bárki is legyen az), hanem a saját hatalmi és ideológiai érdekeinek ellentmondó iszlámot és annak képviselőit irtja. Ehhez talált az ikertornyok lerombolásával ürügyet. A mostani ürügy mire lesz jó? Világháború lesz a Közel-Keleten? Ha háború lesz, tényleg azok ellen fog folyni, akik ellen meghirdetik? S ha így lesz, és győznek,

ki fog mindebből a legnagyobbat profitálni?

Ezzel kapcsolatban nekünk van egy tippünk, amit A Nagy Izrael terve és megvalósítása című írásunkban tárgyalunk, mely szerint minden nagy politikai esemény Izrael területi és hatalmi gyarapítására fut ki.
Akárhogy is legyen, az Albert Pike-nak tulajdonított jóslatok eddig teljes mértékben beváltak. A jelenlegi folyamatokat illetően is beszédes a már állítólag 1871-ben felfedett terve:
A harmadik világháborúra azért kerülne sor, hogy megoldja a politikai cionizmus és az iszlám világ közötti konfliktust. A két oldal kölcsönösen kimerítené egymást, és ez előkészítené a háttérerők illuminátus világközpontjának az átfogó és teljes hatalomátvételét.”
Érdemes megfontolni, hogy a nagy színjáték mögött lehet, hogy pontosan erről van szó.
divideandconquer
A valóság ennél az illusztrációnál természetesen árnyaltabb (hiszen jelen esetben sokkal inkább a deviáns, vallástalan Nyugat és az eredeti formáját többé-kevésbé megőrző iszlám világ szembenállásáról van szó), mindenesetre van benne valami…
Kiegészítés: Pike levele ebben a formában Michael Haupt találmánya, aki az ötletet William Guy Carr-tól vette át, ő viszont semmilyen forrással nem tudja alátámasztani, illetve azok a források, amiket megad, valami teljesen másról szólnak: Pike tervéről, hogy a katolicizmust megdöntse. Ha egy újabb világháború valóban a Közel-Keleten tör ki, annak megjóslásáért William Guy Carr-nak elismeréssel adózhatunk, bár a könyve megírása idején (1958) ez már napirenden szereplő jóslat volt, így nem állt vele egyedül.
Ugyanakkor bárki is fogalmazta meg a Pike írásaként elhíresült tervet, a Cion bölcseinek jegyzőkönyeit illető meglátások itt is megállják a helyüket: Hugo Wast joggal írta: „A Jegyzőkönyvek lehetnek hamisak – de csodálatosan beválnak.” Henry Ford pedig hozzátette: „Az egyetlen, amit aJegyzőkönyvekkel kapcsolatban bizonyossággal kijelenthetek, az az, hogy tökéletesen egyeznek mindazzal, ami történik. A Jegyzőkönyvek az elmúlt tizenhat évben, vagyis mióta nyilvánosságra kerültek, összhangban voltak a világhelyzettel, és ma is mutatják annak ritmusát.”
Figyelmen kívül hagyva most a hitelesség kérdését, az egyetlen fontos és lényeges pont a következő: ez az írás ama írások egyike, amelyek hitet tesznek amellett, hogy a legutóbbi idők rendetlensége nem véletlenek sorozata, hanem megfelel egy tervnek, amelynek fázisait és alapvető eszközeit éppen a fent említett szöveg mutatja meg pontosan.
Végezetül pedig itt egy katasztrófa színész, aki már több terrortámadásnál is szerepet vállalt. Így most Párizsban is:
10612957_1078537228846335_857141891003810253_n
Kérd hangosan TE is:
Kérem, hogy az Isten akarata teljesedjen ki a francia terrortámadásra, az általa kiváltott hatásokra, történésekre, a múltban, a jelenben és a jövőben is! Kérem, hogy az Isten akarata teljesedjen ki arra a tevékenységre, munkásságra, csoportosulásra, amely egy újabb világháborút igyekszik kirobbantani a Földön. Kérem, hogy az Isten tegyen Igazságot! Legyen minden, ahogy az Isten szeretné és jónak látja! A múltban, a jelenben és a jövőben is! Ámen!




Készüljetek az összeomlásra



postdateicon2012. január 19. csütörtök, 00:00
A napokban egyre intenzívebben sulykolják a médiumok az agyakba, hogy gazdasági csőd közeleg. Néhol már a forint inflálódásáról is beszélnek.
Én is úgy érzem, hogy ezt a mesterséges válságot hamarosan be fogják dönteni, egy jól megtervezett ütemrend szerint.
Mi az, amit tehetsz? Sajnos a magyar nemzet nem szólhat bele a saját sorsának irányításába, mert élősködő megszállók uraskodnak felettünk. Ezért nem tudjuk megtenni azt, amit meg kellene tennünk, hogy az összes hitelt felmondjuk, hogy kilépünk az EU-ból, NÁTÓ-ból, és mindenféle élősködő rendszerből. Nem vagyunk saját magunk urai, ezért nincs lehetőségünk ezeket a fontos döntéseket meghozni. Nem tudunk jelenleg visszatérni a Szent Korona Alkotmányához sem.
Mit tudunk akkor tenni? Mit tudsz tenni ebben a helyzetben?
Azt, hogy a nemzetünket sejtszinten igyekszel védelmezni, és az önfenntartásra berendezni. Azaz családi körben próbálsz beszerezni minden olyan dolgot, amikre szükségetek lehet egy gazdasági összeomlás esetén. Törekedj megszervezni azt, hogy mit fogtok enni, ha esetleg úgy adódna, hogy nem lesz pénz. Ha esetleg úgy adódna, hogy nem lesz nyitva bolt. Mit fogtok inni, ha véletlenül az ivóvízhálózat üzemeltetése megszűnne létezni. Mivel fogtok fűteni a télen, ha a gázszolgáltatók elfelejtenének gázt pumpálni a csövekbe? Mivel fogtok világítani, ha az áramszolgáltatás leállna. Vagy, ha már nem lenne annyi bilpengőd, hogy kifizesd a számlákat?
Készüljetek minden eshetőségre a biztonság kedvéért. Nem feltétlen fognak ezen események mind bekövetkezni, de a múltban már volt rá példa. Néhány helyen már olyan nagy tartozások vannak, hogy bizonyos iskolákban, például sem gáz, sem villany nincs. Csak idő kérdése, hogy ezek a dolgok minél jobban elszaporodjanak a hitelrabszolgaságba került hazánkban, és települési önkormányzatokban!
Készülj az önellátásra, és az önfenntartásra. Úgy, hogy a központi irányítás nélkül is, a családod, és a környezetedben élők, még a jég hátán is megtudjanak élni.
Itt egy videó az önellátásról:
Kerüljétek a média által beharangozott tüntetéseket, villongásokat, politikai gyűléseket, mert a 2006-os magyargyalázások így könnyen megismétlődhetnek. Ami a médiából jön, arról tudd, hogy egy előre megtervezett színjáték része. Azt közvetíti, amivel irányítani akarja a gondolataidat, felfogásodat, bizonyos ügyek kapcsán. Befolyásolási célzattal közvetítenek szinte mindent!
Ha elindítanák a besorozást, akkor ne vonuljatok be, mert nem Magyarországért fogtok harcolni, hanem a zsidó háttérhatalom érdekeiért folyattatják majd ki a véreteket. Értesülések szerint eddig csak azt lehetett kivinni külföldre katonáskodni, aki vállalkozott ilyen bevetésre. Ezt most megváltoztatták, és minden harcost kérdés nélkül, bármikor kiküldhetnek idegen országokba. Vajon milyen célzattal fogják a magyar seregeket bevetni külországokban?
Valószínűleg nem magyar érdekeket fognak így szolgálni! A legfelső parancsnokság a hadseregben, ahogy a múltban is volt sokszor, nem nemzeti vezetőkből fog állni. Ők szemrebbenés nélkül küldik majd a magyarokat a vágóhídra. Lásd Don-kanyar esete. Igyekezzetek ezt elkerülni!
A Szent Korona Alkotmánya, amely még napjainkban is érvényben van, lehetővé teszi az ellenállás jogát számunkra. Jelenlegi helyzetben pedig Magyarország egy megszállt ország, így jogodban áll, nem együttműködni a megszálló parancsokkal!
Hivatkozhatsz vallási okokra is, hogy miért nem szolgálod a zsidó maffia álnemzeti hadvezetését . A válasz pedig az, hogy mert, aki kardot fog, kard által vész el!
A közösségeiteket szervezzétek, a családotok ügyeit. Ne pedig a visszataszító rendszer ugatásának hódoljatok be!
Imádkozzatok, mert lassan olyan idők jönnek, ahol szükség lesz az Igazság Fényére! Imádkozzatok a nemzet feltámadásáért!
Készüljetek arra, hogy a saját lábatokon megálljatok. Úgy, ahogy régen volt! Fogjátok össze a családotokat, barátaitokat. Béküljetek ki, még, ha haragban is voltatok, mert olyan események következhetnek be, amikor az egységbe szerveződött erő, nagyobb esélyt jelent majd a túlélésre, mint a különcködés!
Legyetek Jók, ha tudtok, mert a többi nem számít!
Isten Áldjon!


Mert az Igazság tényleg szabaddá fog tenni Benneteket!

postdateicon2011. május 01. vasárnap, 15:15
Hogy miért mondom ezt? Azért, mert egy álom világban élünk mindannyian! A tévék parancsára határozzuk meg az egész életünket. Azt, hogy mi a menő, mi az, ami helyes, holott közben lehet, hogy helytelen.
Azt is a hírközlő szervek mondják meg számunkra, hogy mi az, ami az életünknek értéket ad, holott valójában lehet, hogy pont a legnagyobb értéktelenséget képviseli. Jómagam is azért csatlakoztam ehhez a csapathoz, mert szeretném egy kicsit felvilágosítani a mai fiatalokat, hogy nagyon nagy fentartásokkal kezeljék a jelenlegi világunk alakulását, mert a tv csak illúzió, mindazon tartalmakkal együtt, amiket hipnotikusan az emberek agyába vetítenek be...
Jó pár olyan dologra fogunk itt ezen a honlapon kitérni, hogy a médiumok milyen eszközök felhasználásával, milyen negatív példákat állítanak a mai emberek és fiatalok számára viselkedési mintául. Vagy éppen életszemléletül, gondolkodási sémául. Mert a médiának hatalmában áll kellő sulykolással a hazugságot is igazságként elhitetni. Ezt pedig bizonyos érdekkörök fel is használják ellenünk. Ennek a következményeit láthatjátok a jelenlegi társadalmunk helyzetében is
Reklámok parancsára mohón hajszoljuk a pénzt, a csillogást és mindeközben az igazi értékekre nagyívben teszünk. Szerintetek Jól van ez így???
Mert szerintem egyáltalán nem ez a normális, értékeket adó élet. Nem ez a megnyomorított, lelkibeteg emberiség, aki örjöngő kínjait az agymosó műsorok narkotikus hatásával próbálja elfedni. Nincs rendben ebben a társadalomban igazán semmi sem. Változásokra van szükség a lehető leg sürgősebben!
Remélhetőleg ez a honlap fog tudni számotokra olyan értékeket, mintákat mutatni, amelyeket érdemes lesz követnetek, hogy egy kicsivel Jobbá tegyétek ezt az elkorcsosult emberiséget!
Kutassátok az Igazságot, mert majd az Igazság szabaddá fog tenni benneteket a rabszolgatartó társadalom rabszolgaságától!
Tanuljatok, figyeljetek és értékeljétek, hogy a világban ki az aki az építést a fejlődést szolgája és ki az, aki negatív és csak a pusztításra és az önzésre törekszik!
Figyeljetek és tanuljatok!
Legvégül pedig: Legyetek Jók, ha tudtok, mert a többi nem számít!


BELFÖLD
Röhögnöm kell !!!

Orbán Viktor: tömegével jönnek majd vissza külföldről a fiatalok

A miniszterelnök arra számít, hogy öt-hat év múlva nagy tömegben jönnek majd vissza Magyarországra azok a fiatalok, akik külföldre mentek pénzt keresni vagy pusztán kalandvágyból.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ezt a párt ifjúsági társszervezete, a Fidelitas vezetőivel és tagjaival folytatott keddi budapesti megbeszélésen, a múlt héten kezdődött konzultációsorozata újabb állomásán mondta.
Orbán Viktor és a Fidelitas: egy csapatA kormányfő szerint mára eltűnt az a bizonyosságérzet, hogy milyennek kell lennie Magyarországnak ahhoz, hogy a győztes országok közé tartozzon. Ez azonban azt jelenti - folytatta -, hogy "a legizgalmasabb időkben vagyunk", mert teljes átrendeződés zajlik, és néhány év alatt nem is fog beállni olyan kemény struktúra a világban, "mintha a Duna fagyott volna be".
Közép- és Nyugat-Európa ma teljesen ellentétes pályán mozog, és "Európa jövője, ha a dolgok így mennek tovább, Közép-Európában van" - fejtette ki Orbán Viktor, hozzátéve, úgy látja, hogy Európa déli és részben nyugati része gazdasági értelemben hanyatló pályán van, míg ezzel szemben Közép-Európa országai nem adósodtak el, a pénzügyeik nem csúsztak ki a kezükből, és a gazdaságpolitikát is ők szabják meg. "A bábuk úgy vannak felrakva a sakktáblára, hogy Közép-Európa előtt egy nagy emelkedő pálya, Nyugat-Európa számára pedig egy vészesen hanyatló pálya rajzolódik ki" - fogalmazott.
Mindennek következményei között említette, hogy szerinte - ha maradnak ezek a tendenciák - öt-hat év múlva nagy tömegben jönnek majd vissza Magyarországra azok a fiatalok, akik külföldre mentek, például pénzt keresni vagy pusztán kalandvágyból. Nekik "fogadóállomásokat" kell kiépíteni, jó munkahelyekre, jó iskolákra van szükségük. Szerinte ugyanígy fel fognak értékelődni a közép-európai egyetemek, és "ha jól alakítjuk át a felsőoktatási rendszerünket, fogadóállomásai leszünk az elfogadható áron tanulni akaró tehetséges nyugatiaknak".
Hangot adott azon véleményének is, hogy a "perverz módon" megfogalmazott, a vesztes csatákat előtérbe helyező magyar történelemszemléleten, gondolkodásmódon szintén változtatni kellene.
A Fidesz elnöke beszélt arról is, hogy szerinte a Fidelitasnak "nincs versenytársa a pályán", ezért egy kis akarattal annyit mehetne előre, olyan eredményeket érhetne el a következő két évben, amennyit "normális történelmi időkben" tíz-tizenöt év alatt sem tudna.
A Fidelitas tagjainak azt mondta, "nem egy szakszervezet vagytok, hanem egy politikai mozgalomnak a részei", mégpedig a rendszerváltás utáni legnagyobb, legsikeresebb, nemzeti-polgári-keresztény közösség politikai mozgalmának részesei. Megjegyezte, hogy a Fidesz-frakcióban helyet foglaló, a Fidelitas színeiben politizáló parlamenti képviselők többen vannak, mint az LMP képviselőcsoportjának tagjai.
Beszédében a pártelnök-miniszterelnök több olyan vezető fideszes politikust is megemlített, akik a Fidelitasból érkeztek. Például "Rogán Tóni egy kétharmados parlamenti frakció munkáját vezeti", így az államfő és a miniszterelnök mögött "igen előkelő helyen van" - mondta, majd kitért arra is, hogy Gyürk András kampányfőnöki munkája nélkül nem tudtak volna elérni egy kétharmados választási eredményt. Az önkormányzati világból példát hozva - utalva a székesfehérvári polgármesterre, Cser-Palkovics Andrásra - úgy fogalmazott, hogy "Cserpa elviszi" Székesfehérvárt, és Tatabánya is "egy fidelitasos fiú irányítása alatt áll".
Összegzésül azt mondta, ha a Fidelitas képes megszólítani a nemzedékét, akkor komoly történelmi küldetésre vállalkozhat, ami nem más, mint "Magyarország megfelelő polcra emelése".
Beszédét azzal zárta, hogy a választást 2014-ben is meg kell nyerni, és a Fidelitasnak az az első számú küldetése, hogy segítsen a fiatalok megszólításában. "Szép dolog a hosszú távú terv, karrier, megfontolás, okosság, de a holnap reggeli melót el kell végezni. A holnap reggeli meló pedig az, hogy fel kell készülni a választásra, meg kell nyerni, le kell győzni az ellenfelet" - mondta Orbán Viktor.
Ágh Péter, a Fidelitas elnöke a konzultáción arról beszélt, hogy a Fidesz és a Fidelitas kapcsolata az ifjúsági társszervezet 1996-os megalapítása óta egy komoly partneri viszonynak tekinthető.
Mint mondta, a fiatalok csak akkor tudnak boldogulni, ha a munkahelyteremtés, a családalapítás és az otthonteremtés nemcsak vágyálom számukra, hanem elérhető közelségbe kerül. Az elmúlt két év ebbe az irányba mutat, de további intézkedésekre is szükség van, hogy a mostani kormányzati ciklusnak a fiatalok a nyertesei lehessenek - hangsúlyozta Ágh Péter, aki szavait azzal zárta: "egy csapatot alkotunk a kormánnyal, hogy a fiatalok nyertesei legyenek a kormányzásnak".
Orbán Viktor a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel múlt hétfőn kezdett konzultációsorozatának eddigi állomásai során találkozott a KDNP vezetőivel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével, részt vett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az Új Széchenyi Terv eredményeit összegző tanácskozásán, konzultált a Nemzeti Fórum vezetőivel, közös nyilatkozatot írt alá Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökével, és tárgyalt a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőségével is. Hétfőn az Országos Roma Önkormányzat vezetőivel konzultált a pártelnök-miniszterelnök.


Pitiáner bosszút állt a Fidesz

Tüntetést rendeztek vasárnap délután Mezőhegyesen, a Ménesbirtok Zrt. egyben tartásáért, az ott lévő 400 állandó és 1000 ideiglenes munkahely megőrzéséért. A cég által használt állami földet először bérbe adták, decemberben el akarják árverezni.
HIRDETÉS
A helyi önkormányzat vezetői és a Jobbikon kívül valamennyi ellenzéki párt képviselői egyetértettek abban, hogy a mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. csak egyben tartva képes megőrizni az eddig betöltött szerepét: azt, hogy a térség legnagyobb munkáltatója és legnagyobb adófizetője maradjon. Ha a cég alól kihúzzák a földeket, akkor elvész a munkahelyek többsége, a város pedig végképp lesüllyed a térség már tönkretett és elszegényedett települései mellé.
Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság
A Fidesz csak az erőből és a kitartásból ért – mondta vasárnap délután a mezőhegyesi városháza előtt rendezett tüntetésen Szigetvári Viktor, az Együtt, a Korszakváltók Pártja elnöke. Ezért a helyi lakosoknak és az ellenzéki pártoknak folyamatosan nyomás alatt kell tartani a kormánypártot: a nyakukra járni, sajtótájékoztatókat tartani, tüntetni helyben és a Parlament előtt, Simonka György fideszes országgyűlési képviselő háza előtt, valamint a békéscsabai kormányhivatalban, ahol a mezőhegyesi földeket árverezik december 8-tól.
A tüntetésen nyilvánosságra hozták: egyetlen kormánytag, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter állt szóba velük. Szigetvári Viktor közvetítésével jutott be hozzá augusztus végén Kovács Sándor, a Ménesbirtok Zrt. üzemi tanácsának elnöke és Mitykó Zsolt polgármester.
Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság
Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese közölte a mintegy 250 főnyi közönség előtt: Lázár János jegyzőkönyvbe mondta, hogy Mezőhegyes kérdését meg kell oldani, és ennek Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a felelőse. Gőgös szerint a mezőhegyesieknek az a dolguk, hogy ennek nyomatékot adjanak. Meg kell akadályozni, hogy az árverésen eladják a mezőhegyesi földeket, komoly társadalmi nyomással elérni, hogy visszavonják az összes földbérleti szerződést, mert ha azok életben maradnak, akkor nem lehet egyben tartani a birtokot, megőrizni az európai színvonalú gazdálkodást és a sok még meglévő munkahelyet.
A jelenlegi formájában a Ménesbirtok Zrt.-nek semmi esélye a túlélésre, mert a cég esetében nemcsak a Fidesz elhibázott földpolitikájáról, hanem pitiáner bosszúról is beszélhetünk, fogalmazott Gőgös. De a tulajdonosok és a cégvezetés is hajlandó arra, hogy tisztességes elszámolás mellett visszaadja a céget az államnak. A szocialista politikus szerint ígéretet kaptak Lázártól arra, hogy Mezőhegyesen úgynevezett mintagazdaság alakulhat, amely az új földpolitika egyik kulcsszervezete lesz. Ebbe kellene belekapaszkodni.
Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke mondta a leghosszabb beszédet. A kormányról szólva úgy fogalmazott: hazudnak reggel, délben és este.
Mindannyian mezőhegyesiek vagyunk – jelentette ki Gyurcsány, aki szerint oda kell menni a földárverésre, és elmondani a licitálóknak, hogy „ti nem földtulajdonosok lesztek, hanem tolvajok, ha ezt meg meritek tenni". Ha nem teszik, az lesz Mezőhegyes Trianonja. Gyurcsány szerint Orbánék nem a hazát, hanem önmagukat szolgálják, velejéig romlottak, és romlottságuk bűze terjed az országban. Nem lesz ebben az országban normális élet, ameddig ezek hatalmon vannak – tüzelte a hallgatóságot a volt miniszterelnök.
Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság
Szigetvári Viktor előzőleg úgy fogalmazott: lehet, hogy lesz 2018-ban kormányváltás, lehet, hogy nem – de ha rövid időn belül nem történik változás, Mezőhegyesen akkorra már minden tönkre fog menni.




Ezért a mocskos munkáért jönnének haza !!!!!




Így várja haza a Fidesz a "kalandvágyból" külföldre kényszerült magyar családokat - olvasónk tapasztalata 

Forrás: https://kuruc.info/r/20/134030/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Norbert vagyok, 1978-ban születtem. Egészen 29 éves koromig szeretett falumban, Bágyogszováton éltem. Most Svájcban élek két gyermekemmel és feleségemmel. Utolsó reményforrásként írok önöknek abban bízva, hogy a nyilvánosság erejével megtudja a világ, hogy mennyit ér a Fidesz szava, amikor azt mondja, hogy minden magyar fiatalt hazahoznak. Sajnos én egészen más tapasztalatokat szereztem az elmúlt években. Mindig is ideiglenesnek tekintettem a külföldi tartózkodásomat, amit mi sem bizonyít jobban, mint az épülőfélben lévő házam a szülőfalumban. A közeljövőben tervezek a családommal együtt Magyarországra, Bágyogszovátra visszatelepedni. A Fidesz által oly sokat emlegetett "külföldön élő magyarok hazahívása" a mi községünkben sajnos nem működik. A függetlenként indult, de a Fidesz-KDNP támogatását élvező jelenlegi polgármester, Horváth László, nyugalmazott tűzoltóparancsnok mindent elkövet annak érdekében, hogy jómagam, és családom soha ne térjünk haza. Ismét függetlenként indul, de Gyopáros Alpár fideszes parlamenti képviselő most is neki tapsol. Első lépésben az építési engedélyem kézhez vétele után az utcánkban lévő közvilágítást azonnal leszereltette. Mondván, az utcában csak egy ház épül és még nem lakik ott senki. Majd átszereltette oda, ahová szerinte jobban kell. Kiderült, hogy a most nyugdíjba vonult jegyzőnő kapta búcsúajándékba, kapuja és kertje megvilágítására. Az állami közmunkaprogramban részt vevő, és közpénzből fizetett, a közterületeket rendben tartó közmunkásokat arra utasította, hogy az utcámat ne kaszálják, ne tegyék rendbe. A kaszálást csak a mellettem lévő kocsmáros, önkormányzati képviselő háza határáig történhet meg. Ennek a képviselőnek akinek (minő véletlen egybeesés) a helyi nemzeti dohánybolt üzemeltetési joga is jutott, neki a telke hátsó részén lévő földút kaszálása is belefér. Természetesen az utat is csak a képviselő házáig csináltatta meg a hivatal. Az én utcám pedig lassan dzsungellé változik, ahol tobzódik a parlagfű, és az út közepén már közel kétméteresre nőtt akácfák vannak. Por, sár és lassan teljesen járhatatlan az út. Vajon hogyan fogunk tudni ilyen körülmények közepette később dolgozni járni, iskolába, óvodába menni a gyerekekkel? Az én és a családomat ért sérelmeknek ezzel még nincs vége (pl. az utcánk történelmi nevének szabálytalan megváltoztatása), de épeszű ember már ennyi után is elgondolkodna a hazatérés realitásán. Vajon meg tud-e (meg akar-e) minket védeni a Fidesz az általa támogatott kiskirály kicsinyes, irigységből eredő további kellemetlenkedéseitől hazatérésünk esetén? Kicsit szkeptikus vagyok e tekintetben, hiszen még olyan (az én ügyemnél talán fajsúlyosabb) dolgokban sem néznek a körmére a „királynak”, mint a pályázaton elnyert pénzek felhasználása. Erre kell felkészülnie egy külföldről hazavágyó, becsületes magyar állampolgárnak? Talán csak az én esetem egyedi? Vagy tényleg így várják haza a külföldön élő családokat? A levelem olvasására szánt időt tisztelettel megköszönve, zárom soraim. Nem én fordultam a rendszer ellen. Tisztelettel, K. Norbert és családja Kapcsolódó: A kivándorlás az elmúlt négy évben jobban teljesít, eszük ágában sincs hazajönni a magyaroknak Nagy-Britanniából  
Forrás: https://kuruc.info/r/20/134030/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




Brókerbotrány után: feladja a kormány a biztonsági vésztartalékot



Január elsejétől megszünteti a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek stratégiai állami készletezését a kormány. A tartalékolás eddig arra szolgált, hogy súlyos piaci zavaroknál is garantálni lehessen a lakosság, illetve a fontos állami szervezetek ellátását. A kormány viszont úgy ítélte meg, hogy ma már nem fordulhat elő olyan piaci zavar, amelyben ne lehetne valahonnan beszerezni a hiányzó termékeket. Ezért a tulajdonosi jogokat gyakorló Földművelésügyi Minisztérium felszámoltatja a stratégiai készletezést eddig végző TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft.-t. Piaci szakértők viszont a cég megszüntetését az év eleji brókerbotránnyal hozzák összefüggésbe, amelyben a TIG több százmillió forintot bukott.
Október 13-i határozatával a kormány úgy döntött, hogy nem indokolt fenntartani a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek állami gazdaságbiztonsági tartalékkészletezését (GT) Magyarországon. A készletek azt a célt szolgálták, hogy átmeneti vagy tartós piaci zavaroknál biztosítani lehessen a lakosság, illetve a létfontosságú állami szervezetek - például a rendvédelem és a fegyveres erők - élelmiszer-ellátását. Ezt a feladatot hosszú évtizedekig az állami tulajdonú TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft. végezte, illetve jogelőd szervezetei látták el. A TIG felett a Földművelésügyi Minisztérium gyakorolja a tulajdonosi jogokat.
Válaszokat akar a hazai agrárszektor legégetőbb kérdéseire? Kivételes kapcsolatépítési lehetőségeket keres az agráriumban és az élelmiszeriparban?
Jelentkezzen most a Portfolio kétnapos agrárkonferenciájára!
Agrárszektor 2015: két nap, 60 előadó, 700 résztvevő, és a magyar agrárszektor legforróbb témái

A kormányhatározat után három nappal, október 16-án a TIG-nél végelszámolás kezdődött, amelyet az FM kezdeményezett. Ismert ugyanakkor, hogy a TIG volt az az állami agrárcég, amely károsultja volt az év eleji brókerbotránynak, mivel a csődbement Hungária Értékpapír Zrt.-nél 410 millió forintot fektetett be, majd bukott el. A végelszámolás végén a TIG jogutód nélkül megszűnik.

Ágazati vélemények a TIG felszámolását 
összefüggésbe hozzák a brókerbotrányban elszenvedett veszteségekkel, amelyek a cég ellehetetlenüléséhez vezethettek. A Földművelésügyi Minisztérium viszont a végelszámolás indokaként az agrárszektor.hu-t arról tájékoztatta, hogy az egyre nyitottabbá váló világpiaci körülmények között már nem várható olyan helyzet, amelyben teljesen megszűnik egy adott termék vagy áru kínálata. Az alapvető mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekből az országon belül, vagy a környező országokban még nagyon súlyos piaci helyzetben is elegendő készletek állnak rendelkezésre – fogalmazott a tárca.

Az októberi kormányhatározat után november 10-én megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet is, amely a gazdaságbiztonsági tartalékról szóló rendelkezéseket hatályon kívül helyezi. A rendelet 2016. január 1-jén lép hatályba, így a hazai GT készletezés a mezőgazdasági és élelmiszertermékeknél ekkortól szűnik meg.

Ez tehát azt jelenti, hogy a jövőben ilyen készletek nem lesznek az országban - erősítette meg az agrárszektor.hu-nak az FM. Az átmeneti vagy tartós piaci zavarokat más formában kívánják kezelni, de a tárca érdeklődésünkre nem közölte, milyen megoldások jöhetnek szóba.


Tégy Magadért, tégy a Ceta és a TTIP ellen! Felhívás!






Januártól nem lehet kérni
 vagyonosodási vizsgálatot 



2015. december 1. Hírtv 
A kormány irányítása alá kerül az adóhatóság, amelyet eddig csak felügyelt a nemzetgazdasági miniszter. A kormánytöbbség fél nap alatt átverte a parlamenten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átalakításáról szóló kormányzati előterjesztést. Január elsejétől a NAV első embere nem szakember lesz, hanem politikus. Az adócsalóknak 2016-tól kevesebb izgulnivalójuk lesz, a kormánypártok a vagyonosodási vizsgálatok korlátozását is megszavazták. 
Habony Árpádot, a miniszterelnök nem hivatalos tanácsadóját rendszeresen támadja az ellenzék a drága ruháiért. Vagyonosodási vizsgálatot is kértek vele szemben az adóhatóságtól. 
Kedden a kormánytöbbség nemcsak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átalakítását verte át fél nap alatt a parlamenten, hanem a vagyonosodási vizsgálatok korlátozását is. 

"A vagyonosodási vizsgálat mint olyan nem fog megszűnni. A becslési eljárásnak az alkalmazása fog szűkülni. Az a célja, hogy az ártatlan adózókat, az átlagadózókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ne vegzálja" - fogalmazott Tállai András. 
"Félnek a fiúk. Hát ugye, ha nekem is tizenkét ingatlanom lenne, mint Lázárnak, lehet, hogy nekem is tele lenne a nadrágom" - reagált Gőgös Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő. A szocialisták szerint a kormánypárti politikusok azon mesterkednek, hogy nehezebben lehessen őket elszámoltatni. "Mi azt is jeleztük, hogy támogatunk minden olyan módosítást, amely arról szól, hogy például a politikusoknál ciklusindulásnál, cikluszárásnál legyen vagyonosodási vizsgálat. Az ne menjen ilyen helyre, akinek takargatnivalója van" - tette hozzá Gőgös. 
A Jobbik azt kifogásolja, hogy politikusok ellen akkor sem indul büntetőeljárás, ha a gyanú megalapozott. "Azt, hogy valakivel szemben ilyen bűncselekmény gyanúja van, természetesen a nyomozóhatóság dönti el. Ebben az esetben úgy véljük, hogy visszaélésre adhat okot, főként olyan közszereplők és olyan befolyásos emberek szempontjából, akik ellen mostanában elég ritkán szoktak büntetőeljárásokat indítani, és a megalapozott gyanú esetén sincs gyanúsítás" - jelentette ki Lukács László országgyűlési képviselő. 
Januártól az ellenzéki politikusok hiába fordulnak az adóhatósághoz vagyonosodási vizsgálatért. Ilyen eljárást a NAV akkor indíthat egy magánszemély ellen, ha vagy saját maga kezdeményezi, vagy a rendőrség már nyomoz az ügyében vagyon elleni bűncselekmény gyanújával. 
"Vagyongyarapodás becslésére csak akkor kerül sor, hogyha fölmerül a költségvetési csalás gyanúja is. Akkor a NAV nyomoz, és a NAV is végzi az adóvizsgálatot is. Tehát azt is mondhatnám, hogy kevésbé vannak kitéve a magánszemélyek ezek után vagyongyarapodási vizsgálatoknak" - fogalmazott Vadász Iván adószakértő. 
2016-tól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal politikai irányítás alá kerül, a NAV első embere Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter helyettese, Tállai András lesz. 
Kapcsolódó: 
   Legalizált korrupció, fideszesített NAV (kettosmerce.blog) 
   Jobbik: ügyfélbarát helyett "Fidesz-barát" lett a NAV (webradio.hu
   Egy 135 milliárdos fiktív számlát hogy nem veszünk észre? (civilhetes.net
   Két hónapnyi szigort rendelt el az országos rendőrfőkapitány (civilhetes.net
   Brutálisan drágulnak a gyógyszerek - mi lesz a szegényekkel? (privatbankar.hu
   Tíz éve nem vitt a lakosság olyan kevés pénzt a bankokba lekötött betétre (napi.hu
   Portik: Pintér adott utasítást az Aranykéz utcai robbantásra - fontos bizonyítékok tűntek el a BRFK-n belül(kuruc.info
   A TEK-mosdató hadművelet 7 legjobb mondata (hvg.hu
   A miniszterelnök szemet vetett az egész budai Várnegyedre, bevackolnak (nepszava.hu
   Magyarország nevű állam, jogilag nem létezik! (youtube.com
   Közgazdász: Magyarország jogilag nem létező (youtube.com
   Összedőlt a kártyavár - oligarchák és külföldiek tarolnak (alfahir.hu
   Veszettül terjed ez az Orbán-videó (valasz.hu
   Csak spórol a magyar, de számlát fizetni nem akar! Szemét egy dolog! (balrad.com
   Elképesztő! Miniszterek hozzátartozói is indulhatnak közbeszerzéseken (sztarklikk.hu
   Összeférhetetlenség a közszférában (cegvezetes.hu
   Tud hatékony lenni ez az állam, ha akar: Tiborcz István csak egyetlen hónapig nem indulhatott közbeszerzésen, de most korrigálta a kormány ezt az apró hibát (444.hu
   Devizahitel csalás állami segédlettel (youtube.com
   Tömeges felmondás Budapest legjobb kórházában (index.hu




LEGALIZÁLT KORRUPCIÓ, FIDESZESÍTETT NAV




2015. DECEMBER 2. SZERDA, 9:33
A kormány egyetlen nap alatt nyomta le a Parlament torkán az új NAV törvényt. Nemcsak a legfontosabb gazdasági szabályzó szervet vonták szoros politikai irányítás alá, hanem olyan korrupciót megkönnyítő „húsvéti tojásokat” rejtettek a sorok közé, ami minden jó érzésű, adótudatos ember zsebében kinyitja a bicskát. A kétharmados szavazáshoz a DK és a Liberálisok asszisztáltak.
vago.jpg
Ahogy sejteni lehetett, Vida Ildikó távozása az adóhatóság éléről nem a várva várt megtisztulást hozta el; a NAV-botrány főkolomposai továbbra is a székükben ülnek. A korrupciókutatók már jelezték, hogy a Minisztériumból eddig is „leszóltak” az adóhatósághoz, egyes ügyekben. Csakhogy eleddig mindez törvényekbe ütközött. Az adóhivatali dolgozók szemében az egyes cégek érdekében vagy ellenében eljáró politikusok most már nemcsak nagyemberek, akinek nehéz ellentmondani, hanem hivatali felettesek, akiknek lehetetlen. Most, hogy államtitkári szinten irányítják majd a NAV működését, megszűnhet az „állam az államban” helyzet. Minden politikai felelősség innentől a Fideszé. A gazdasági szféra gyarmatosításában eddig sem mutattak önmérsékletet. Ha minden törvényi felhatalmazásuk is meglesz, hány olyan eset lesz, hogy nekik nem tetsző cégre küldik rá az adóhatóságot?
A törvényjavaslat ilyetén formán való átverése a parlamenti munka arcul köpése. A minden magyar ember életét befolyásoló törvény tervezetét az azt megszavazó képviselők sem ismerték 24 órával korábban. Olyan rendelkezéseket iktattak törvénybe, amelyek a nyilvánvaló korrupciós üzelmek legalizálását szolgálják. A „nemzet veje”, Tiborcz István a túlárazott közvilágítás-tendereken annyira belejött a közpénzszivattyú túráztatásába, hogy a világért sem hagyná abba. Sajnos ősszel történt egy apró malőr a Kossuth téri törvénygyárban, és mint a miniszterelnök közeli hozzátartozóját nem engedték oda az adóforintjainkkal teli zsírosbödönhöz. Ezt a bakit orvosolta a tegnapi törvény azzal, hogy a külön háztartásban élő közeli hozzátartozókat kiviszik a tiltott körből. Tiborcznak jár a mi pénzünk, hiszen ő már a saját lábán áll.
A vagyonosodási vizsgálatok intézményét kiheréli ez a törvény. Miből él Habony Árpád? Erre a kérdésre nem keresheti a választ az adóhatóság, csak ha Habony akarja. A becslési eljárás megszüntetésével az adóhatósági ellenőröknek nem lesz lehetőség felmérni, hogy a Gucci táskák, a gigerli stílus, a sportautók, a százezer forintos pezsgők, a luxuslakások fenntartására mennyi pénz is kell. Az egy másik kérdés, hogy eddig sem publikálta a NAV, hogy érdemben nyomozott volna a NER Raszputyinjának extravagáns életvitelét lehetővé tévő anyagi fedezet után. Ezután viszont már lehetősége sem lesz vizsgálódni.
A korrupció legalizálása a Fidesztől nem új jelenség. Ám most kilóg a lóláb, hogy kik is játsszák őfelsége ellensége szerepét valójában. A Gyurcsány- és a Fodor-párt, amikor valóban kell a kétharmad, akkor sunnyogva megnyomják az igent. Fodor állítólag csak nem figyelt munka közben. Gyurcsányék még nem tudták megindokolni a korrupciót legalizáló lépésüket. Miközben pont ők voltak azok, akik szigorítani akarták az összeférhetetlenségi szabályokat.
A legalizált korrupció ellen csak a nép tud tenni, hiszen az ellenzéki pártok, még ha nem csak asszisztálnak is az egészhez, akkor se tudnának sokat tenni. Minden hatóság, szakmai és civil szervezet eszköztelen a törvénybe foglalt rablás ellen. Amíg milliók nem állnak fel ez ellen, végig kell néznünk, hogy kilopják a szemünket; és mindezt büntetlenül teszik, mert a törvényeket is magukra szabják.

Egy 135 milliárdos fiktív számlát hogy nem veszünk észre?



 2015. december 02. - 12:00






 0 komment
Az Alkotmánybíróság döntésével korántsem jutott nyugvópontra a becsődölt Quaestor brókercég ügye.
A quaestorosok kára a pénzügyi felügyeletet gyakorlók lelkén is szárad - FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Most azonban az bosszantotta fel a Quaestor-károsultakat, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB), fogyasztóvédelmi jogkörében eljárva ugyan válaszolt a régen feltett kérdéseikre, ezzel azonban korántsem elégedettek - írja a Népszava.
Létezett egy 135 milliárd forintos fiktív ügyfélszámla a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt.-nél, de ez nem szúrt szemet a felügyeletnek és az mindent rendben talált - írta tegnapi blogjában Pápa Levente. Az Együtt alelnöke kétségbeejtőnek tartja, hogy ez a részlet, holott a vizsgálat 2013-ban volt, csak most a Quaestor-károsultak kérdéseire adott jegybanki válaszokból derül ki. A politikus felteszi a kérdést: "Mi más szúrna szemet bármilyen felületes vizsgálatnak is, ha nem az, hogy találnak egy ismeretlen név alatt jegyzett 135 milliárdos számlát? Ki tart 135 milliárd forintot egy brókercégnél? És az elképzelhető, hogy ha lenne is ilyen ember, az nem egy ismert személy lenne? Nevetséges. Komolyan üzenem a felügyeletnek, hogy ha jön szembe egy négy méter magas ember, akkor kezdjenek el gyanakodni, hogy az nem egy ember, négy méter magas ember nincs, 135 milliárd forintos brókerszámla nincs" - írta a tőkepiaci gyakorlatot belülről is jól ismerő, ellenzéki szakpolitikus.
Ennek kapcsán érdemes szó szerint is idézni az MNB-nek a Quaestor-károsultak számára küldött válaszából: „A megállapítások alapján a QÉP (Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt.) a ’90-es évek vége óta szisztematikusan megkárosította ügyfeleit, azaz számukra nem létező értékpapírokat „értékesített”. A hiány mértéke fokozatosan növekedett, és így érte el a vizsgálat időpontjára (2015 március) a körülbelül 150 milliárd forintot. A korábbi ügyfeleknek a nem létező, fiktív értékpapírjaik visszaváltásakor a QÉP az új ügyfelek befizetéseit használta fel, így korábban a likviditás látszatát fenn tudta tartani. A QÉP is egy fiktív, úgynevezett egyenlegező ügyfélszámlát vezetett, és ezen tartotta nyilván az ügyfelektől hosszú évek során „ellopott” pénzt, értékpapírokat. A vizsgálat során elhozott informatikai állományban ezen fiktív ügyfélszámla fellelhető volt.”
Ezt követően a jelenleg már az MNB keretei között - saját szóhasználatával élve - fogyasztóvédelmi hatóságként működő egykori Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletére (PSZÁF) tolja rá a felelősséget a jegybank, amikor a károsultaknak írt levelükben ezt írják: „Azt megelőzően, hogy az MNB feltárta a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt.-nél a visszaéléseket, e társaságnál 2013-ban végzett utoljára átfogó prudenciális (körültekintő a szerk.) felügyeleti vizsgálatot a PSZÁF, ez azonban nem tárta fel a visszaéléseket. Ez a vizsgálat ugyanis azt állapította meg, hogy a társaságnál a pénz- és értékpapír fedezettség rendben van, azaz a társaság kezelésében megtalálható az ügyfelek részére kezelt pénz és értékpapír-állomány. Ez azonban nem felel meg a valóságnak, a vizsgálat lezárásakor már több, mint 135 milliárd forint fiktív állományt tartott nyilván a QÉP, csak a PSZÁF vizsgálata ezt nem volt képes feltárni.”
Majd a jelentést továbbolvasva kiderül, hogy az 1990-es évek óta folyt ez a gyakorlat, amiről Pápa Levente lapunknak azt mondta, hogy ez egy színtiszta piramisjáték volt. A felvett hitel lejáró részeit mindig új, de már nagyobb összegű hitel kibocsátásával fedezte a kölcsönfelvevő. A kölcsönvett pénzeket közben persze eltüntette. Vagyis elismerte a jegybank, hogy a mindenkori magyar pénzügyi felügyelet nem tudott leleplezni egy évtizedek óta folytatott piramisjátékot, amit idén egy tavaszi nap délelőttjén megoldott. És ezek után azt állítja a jegybank, hogy neki nincsen felelőssége az ügyben, és minden vezető a helyén maradhat… - tette hozzá Pápa Levente.
Mint ismeretes a brókercég a piacinál magasabb hozamokat ígért a befektetőknek. Ugyanakkor soha nem volt vége a felvett hiteleknek, amelyek mindig megújítottak, mégpedig egyre nagyobb volumenben. Elvileg hosszú-távú, illikvid (nem mobilizálható, ugyanis lekötött) befektetéseket valósítottak meg belőle, de csak papíron, a valóságban - ma már tudjuk - semmit.

nepszava.hu / Bonta Miklós


Portik: Pintér adott utasítást az Aranykéz utcai robbantásra - fontos bizonyítékok tűntek el a BRFK-n belül

Forrás: https://kuruc.info/r/2/136064/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Portik Tamás az Aranykéz utcai robbantás csütörtöki tárgyalásán azt állította, hogy nem ő, hanem Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter adott megbízást Boros József Károly meggyilkolására, és szerinte a rendszerváltás óta nem a pártok, hanem a belügyminiszter bűnszervezete irányítja az országot – hangzott el csütörtökön, a Fővárosi Törvényszéken, az Aranykéz utcai robbantás perén. Az is kiderült, valaki a rendőrségen évekkel ezelőtt eltüntette a négy áldozat halálával végződött merénylet legfontosabb bizonyítékait. A Pesti Srácok megkérdezte Doszpot Péter “sztárzsarut”, nem látta-e valahol ezeket a bizonyítékokat. Nem fogják elhinni, mit válaszolt… Alább a folytatás. Portik Tamás a tárgyaláson Iratismertetéssel, valamint rendőri jelentések felolvasásával folytatódott csütörtökön Portik Tamás és Jozef Rohác egyesített büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A bíróságon megtekintették azokat a kamerafelvételeket is, melyek rögzítették az 1998-as robbantás előtti és utáni perceket. Ezeken a rendőri jelentések szerint Rohác és Hamala volt látható az Aranykéz utcában és környékén. Olyan képfelvételeket is bemutattak, ami a jelentések szerint igazolta az egyik helyszíni tanú azon vallomását, hogy látott a robbantás után elrohanni egy fehér pólós, vékony testalkatú, kopaszodó férfit, aki a kezében lévő újsággal az izzadt arcát törölte. A felolvasott jelentésben az állt, megállapítható, hogy a tanú a Fogász becenevű, több leszámolásban is érintett szlovák férfit látta. Rohác ehhez annyit fűzött hozzá, hogy akkoriban még nem volt kopasz és nem ő van a felvételeken. Érdekesség, hogy az ismertetett szakértői vélemények szerint a merénylő vagy nem volt tudatában annak, hogy mit tesz, vagy vállalta a kockázatot. Ezt azzal magyarázták, hogy a robbantó a száz méteres sebesülési zónán belül indította el a házilag elkészített robbanószerkezetet, így a detonációban maga is megsérült. Jozef Rohác ügyvédjével, Fülöp Tamással egyeztet Portik: Orbán rendben van, Pintér viszont maffiózó Cserni János tanácsvezető egyébként még a tárgyalás elején megemlítette, több fontosabb iratanyaggal csak tanúk jelenlétében foglalkozik majd a törvényszék. A bíró példaként említette az Aranykéz utcai áldozat, Boros Tamás legelső vallomását, amit az üzletember 1997. január 23-án tett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon. A bíró kiemelte, ebben Boros részletesen mesélt az akkori éjszakai élet felépítéséről, valamint az akkori alvilági figuráknak tartott személyekről. Portik ehhez halkan csak annyit szólt hozzá: „Pintér Sándor”. Az egykori Energol-vezér a tárgyaláson többször szót kért, és többek között utalva a PestiSrácok.hu cikkére, kijelentette, hogy amikor kedden arról beszélt, hogy „ennek a rendszernek nem tesz vallomást”, akkor nem a Fideszre gondolt, hiszen Orbán Viktort „kifejezetten kedveli”, “jó embernek tartja”. Mint mondta, neki nem a kormánypárttal, hanem „Pintér Sándor maffiaszerű rendszerével” van baja és annak nem hajlandó vallomást tenni. Szerinte a rendszerváltás óta nem a pártok, hanem „Pintér Sándor bűnszervezete irányítja az országot”. Portik utalt a belügyér Clodo-ügyére is, majd hozzátette, “Pintér kapcsolatban állt a bombagyárossal”. Portik itt arra az 1998-as botrányra utalt, amikor napvilágot látott, hogy a bombagyáros élettársa úgy nyilatkozott, férje együtt vacsorázott Pintérrel. Az energolos Pintér nyakába varrta azt is, hogy a Lakatos Csaba ellen elkövetett merénylet után - ahol a helyszínen megjelent a volt főkapitány is -, a később elfogott Tanyi testvérek ügyét „eltussolták”. Portik Tamás nem Orbán Viktorra, hanem Pintér Sándorra haragszik Az olajmaffiózó szerint a belügyminiszter robbantatott az Aranykéz utcában Portik azt is kijelentette, úgy tudja, az Aranykéz utcai robbantásra maga Pintér Sándor adott utasítást. A maffiózó a tárgyaláson elmesélte, hogy amikor a TEK őrizetbe vette és elmondták, hogy mivel gyanúsítják, akkor a terrorelhárítóknak azt mondta, hogy „nagyon nagy bajban van Pintér Sándor”, „mert ez az ő ügye”. Az olajos az ügyésznek is “nekiment” és felháborodva azt kérdezte, hogy „hova tűnt annak a tanúnak a vallomása, aki elmondta, hogy Borosra Tanyiék lőttek rá a Moszkva térnél?” Csicsák Zoltán erre úgy reagált, hogy Portikot tanúként fogják meghallgatni, ha annyira biztos benne, hogy kik voltak annál az esetnél a merénylők. Erre az olajos rákontrázott és megkérdezte, hogy az „ügyész úrnak ez kérdés, hogy Tanyiék voltak-e az elkövetők? A vitát a bíró zárta le azzal, hogy “ennek az ügynek a Lakatos Csaba ellen elkövetett gyilkossági kísérlet nem tárgya”. Eltüntették a legfontosabb bizonyítékokat A tárgyaláson szót ejtettek arról is, hogy amikor 2008-ban újraindították a négy halálos áldozatot követelő gyilkosság nyomozását, több hiányossággal is találkoztak a nyomozati anyagban az ügyben eljáró rendőrök, “amelyek nagyban megnehezítették a nyomozást”. Ennek kapcsán 2009-ben megkeresték az Aranykéz utcai eljárásban korábban nyomozást folytató BRFK életvédelmi alosztályát, akiktől azt a tájékoztatást kapták, hogy az alosztályt korábban vezető Doszpot Péter dolgozószobájában, a szekrény alján találtak több, az Aranykéz utcához kapcsolódó videoanyagot. Ezeken a felvételeken szerepelt például Boros néhány vallomása, illetve a Béke Hotelben megtartott helyszínelés képanyagai. Az NNI illetékesei azonban arra nem kaptak választ, hogyan tűnhetett el két kulcsfontosságú biztonsági kamera felvétel a BRFK-ról. Az egyiken ugyanis a korabeli rendőri jelentések szerint rajta volt jól láthatóan Rohác és Hamala, míg egy másik kamera pont felismerhető pozícióban, szemből rögzítette Jozef Rohácot. 2009-ben még nem, csupán az új eljárásban, idén januárban tett az ügyészség feljelentést bűnpártolás és hivatali visszaélés miatt, ismeretlen tettes ellen. A 2008-2009-es nyomozás során hiányolták azt is, hogy a BRFK miért nem kérte le a helyszínen tartózkodó Lendvai János híváslistáit. Ennek azért lenne most óriási jelentősége, mivel több vallomás is szól arról, hogy a Kacsa becenevű férfi a robbantás után telefonon jelentette Portiknak a sikeres merényletet. Kacsát ezzel meg is gyanúsították, de bizonyítottság hiányában megszüntették ellene az eljárást. A tárgyalás végén az Energol-vezér kifogásolta, hogy személyesen Polt Péter fordult a Kúriához a Prisztás-gyilkosság ügyében és megjegyezte, hogy mennyire “ráér” a Kúria, hogy már december 4-én tárgyalja a legfőbb ügyész kifogásait az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzésével kapcsolatban. Doszpot Péter a BRFK “sztárzsaruja” egy 2000. március 22.-i emberölés helyszínén pózol a fotósoknak. Neve mindig előkerül, amikor a megoldatlan robbantási ügyekről van szó Doszpot nem mond semmit A tárgyaláson elhangzottakkal, valamint az eltüntetett bizonyítékokkal kapcsolatban megkerestük Doszpot Pétert is, akinek az alosztálya nyomozott a négy halálos áldozatot követelő bűncselekményben. A BRFK életvédelmi alosztályának egykori vezetője nem tudott arról, hogy évek óta fontos bizonyítékok hiányoznak az Aranykéz utcai robbantás aktáiból. Szerinte, ha ez így van, “meg kell azokat keresni”. Az alezredes arra sem tudott válaszolni, hogy mi volt az oka annak, hogy Portik Kacsa becenevű jobbkezének miért nem kérték le az 1998. július 2-i híváslistáit. Doszpot kérdésünkre hozzátette, Portikot ismeri, vele életében csak egyszer, de akkor sem magánemberként találkozott. A per november 25-én tanúk meghallgatásával folytatódik. Kapcsolódó: Portik a bíróságon: "Pintér Sándor belügyminiszter bűnszervezete irányítja az országot" Reklám 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/136064/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




Portik a bíróságon: "Pintér Sándor belügyminiszter bűnszervezete
 irányítja az országot"

Forrás: https://kuruc.info/r/2/136028/
Iratismertetéssel folytatódott az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében Jozef Rohác büntetőpere csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. A tárgyaláson bemutatták egyebek mellett az 1998. július 2-án, a fővárosi Aranykéz utcában történt robbantás helyszíni szemléje során készült fényképeket, valamint ismertették az akkor készült rendőri jelentéseket és a robbantással kapcsolatos szakértői véleményeket. Ezek között voltak orvosszakértői vélemények is, amelyekből kiderült, hogy a robbantás közelében lévők milyen sérüléseket szenvedtek. A bíró a robbantás brutális hatásai miatt csak ismertette az áldozatok sérüléseit, nem mutattak róluk fényképeket. A robbantás hatását ismertetve ugyanakkor megmutattak egy képet, amelyen egy 14 centiméteres repeszdarab volt látható, amely az egyik áldozatba fúródott. További szakértői vélemények szerint távirányítással hozták működésbe a robbanószerkezetet, feltételezhetően 60-70 méter távolságból. Elhangzott, hogy a szakértők szerint a robbanás 100 méteres sugarú körben sebesülést okozhatott bárkinek, így annak is, aki működésbe hozta a szerkezetet. Jozef Rohác a tárgyaláson elmondta, nem ő van azokon a felvételeken, amelyeket akkor biztonsági kamerák rögzítettek, hiszen akkoriban nem volt kopasz, nem is kopaszodott. Közölte azt is, hogy a testén lévő heg nem a robbanásból szerzett sérülés nyoma, hanem egy korábbi orvosi beavatkozásé. A bíróság szeptemberben döntött a két ügy egyesítéséről, mert mindkettőnek Jozef Rohác a vádlottja. A szlovák férfit azzal vádolja az ügyészség, hogy 1998-ban egy ismeretlen megbízásából lelőtte Fenyő Jánost, a Vico vállalatcsoport vezetőjét, Portik Tamás megbízásából pedig a budapesti Aranykéz utcában felrobbantotta - a Boros Tamásként emlegetett - Boros Józsefet, mert terhelő vallomást tett megbízójára egy másik bűnügyben. A per csütörtöki tárgyalásán Portik Tamás elmondta, azért nem tesz vallomást, mert Pintér Sándor belügyminiszter bűnszervezete irányítja az országot. Közölte, amikor korábban arról beszélt, hogy "ennek a rendszernek" nem hajlandó vallomást tenni, nem a Fideszre gondolt. "Orbán Viktort kimondottan kedvelem, jó embernek tartom" - fogalmazott. Kijelentette: "én a Pintér Sándor által kiépített rendszernek nem vagyok hajlandó vallomást tenni, mivel az úgy működik, mint egy maffia-bűnszervezet". A Fővárosi Főügyészség Jozef Rohác és Portik Tamás ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az Aranykéz utcai robbantás ügyében, és életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott mindkét vádlott esetében. A vádirat szerint Jozef Rohácot Portik Tamás másodrendű vádlott azért bízta meg Boros József megölésével, mert a sértett korábban terhelő vallomást tett rá és társaira több bűncselekménnyel kapcsolatban. Jozef Rohác a megbízást elfogadta, majd az általa megtervezett robbantásos merénylet előkészítésébe Jozef H.-t is bevonta. Jozef Rohác beszerezte a robbanóanyagot, távirányításos robbantószerkezetet készített, valamint feltérképezte a sértett mozgását, az általa rendszeresen használt útvonalakat. Jozef Rohác utasításai szerint Jozef H. a mintegy 4500-5000 grammnyi, TNT-t tartalmazó robbanóanyagot egy Polski Fiatba rejtette, amelyet hamis okiratokkal szerzett meg. Az autót ezután leparkolta az Aranykéz utca 1-3. szám előtti útszakaszon, ahol a sértett naponta közlekedett. Boros József - aki ismert vállalkozó volt, a rendőrség koronatanúként tartotta számon az olajmaffiaügyben - 1998. július 2-án, nem sokkal dél előtt gépkocsival érkezett a helyszínre. A vád szerint Jozef Rohác már lesben várta, és amikor a sértett elsétált a Polski Fiat közelében, működésbe hozta a robbantószerkezetet. A robbantás következtében Boros József és még három ember életét vesztette, húszan különböző súlyosságú sérüléseket szenvedtek. (MTI)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/136028/


Magyarország nevű állam, jogilag nem létezik! Orosházi a bíróságon



Magyarország jogilag nem létező



ÖSSZEDŐLT A KÁRTYAVÁR - OLIGARCHÁK ÉS KÜLFÖLDIEK TAROLNAK



Már két hete tart a harmadik Orbán-kormány földprivatizációja (ne felejtsük, az első Orbán-kormány játszotta ki az állami földeket a "piszkos tizenkettőnek"), és a hétvégi szünetet kihasználva megkérdeztük Sallai Róbert Benedeket, az LMP agrárpolitikusát, hogy milyen tanulságokkal szolgált az elmúlt 10 munkanap.


Sallai Róbert Benedek, az ökopárt országgyűlési képviselője a földárverések helyszínén is kampányol a természeti erőforrásunk elkótyavetyélése ellen; a kaposvári akciója például igazán emlékezetes maradt. Nemtetszését három köbméter birka- és marhatrágyával fejezte ki.
A legfontosabb tanulság az, hogy az eltelt két alatt összedőlt a Fidesz hazugság-kártyavára, hiszen például
egyetlen külföldi sem vesztett még a liciteken, amit kinéztek maguknak, meg is vették
- figyelmeztetett az ellenzéki politikus.
Azaz, egyrészt hazudott akkor az Orbán-kormány, amikor azt ígérte, hogy külföldi nem fog magyar földhöz jutni, másrészt beigazolódott az ellenzéki pártok félelme, a Fidesz felvállalta annak a kockázatát, hogy tagállami polgárok is licitálhatna, azért, hogy közben az új oligarchákat földhöz juttassa.

Sallai Róbert Benedek négy fontos szempontra hívta fel a figyelmet:

1. az árveréseken nem látni kis- és közepes-, vagy épp családi gazdálkodókat, hiszen egyszerűen nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy részt vehessenek a licitálásokon. Helyettük csak a Fidesz-féle "újföldművesekkel" találkozhatunk.
2. A liciteken a győztesek zsebből kifizetik a több tízmilliós tételeket, ami szintén cáfolja, hogy a rendszer a magyar gazdák földszerzését szolgálná. Olyan tőkeerős csoportokhoz kerül így nemzetünk öröksége, akikről korábban nem volt szó.
3. Nem igaz, hogy nyilvánosak lennének az árverések! Sok helyre csak előzetes regisztrációval lehet bejutni. Az pedig csak hab a tortán, hogy nem működik az 5 milliárd forintból kiépített informatikai rendszer sem, azaz az önkormányzati hirdetéseket kellene végigböngészni annak érdekében, hogy megtudjuk, ki vette meg az adott területet.
4. Hazugság volt a gazdák állítólagos földéhsége is, hiszen a földterületek 30-40 százaléka bent ragad, miközben az eladott területek 80 százaléka pedig licitáron talál vevőre - azaz nincs semmilyen verseny.
Sallai Róbert Benedek meglátása szerint folytatódik a Kaya Ibrahim - Josip Tot idejében megismert fideszes gazdaság politika:
ismeretlen hátterű külföldieknek játszanak ki magyar vagyontárgyakat.
Annak apropóján kérdeztük a politikust Kishantosról, hogy a Kúria is megállapította, hogy

hazudott a Földművelésügyi Minisztérium, és nevesítve Bitay Márton Örs államtitkár,

amikor többek között arról nyilatkozott, hogy a biogazdaság tartozott a földbérleti díjjal.
"Tragikus, hogy amit a kormány tönkre akar tenni, azt tönkre is tudja tenni, azonban az talán még elszomorítóbb, hogy a jogerős ítélet kihirdetése után is pozícióban maradhatnak olyan emberek, akikről a bíróság kimondta: hazudott"
- osztotta meg aggályait Sallai Róbert Benedek, aki szerint civilizáltabb országokban Bitaynak menni kellene.
A magyar termőfölddel kapcsolatban is Ökonemzet című tematikus oldalunkon juthat friss információhoz. Lájkolja! 



Tud hatékony lenni ez az állam, ha akar: Tiborcz István csak egyetlen hónapig nem indulhatott közbeszerzésen, de most korrigálta a kormány ezt az apró hibát







Kedden délután megszavazta a parlament, hogy a magyar politikai vezetők hozzátartozói indulhassanak közbeszerzéseken, ha már nem egy háztartásban élnek a rokon állami vezetővel.
Többekben felmerült azonban a kérdés, hogy ha a régi törvény szerint a politikai vezetők hozzátartozói nem indulhattak közbeszerzéseken, akkorhogyan csinálhatott lámpákat ennyi magyar városban Tiborcz István cége még azután is, hogy Tiborcz feleségül vette Orbán Ráhelt, a miniszterelnök lányát, de még azelőtt, hogy Tiborcz eladta volna.


Nagyon jó a kérdés, el is magyarázom, mi a helyzet:
Kezdetben volt egy közbeszerzési törvény, ami 2011-ben lépett hatályba, ez itt. Ebben csak annyi van, hogy a közbeszerzés kiírója es családtagjai vannak kizárva a közbeszerzésből, arról nincs szó, hogy úgy általában állami vezetőknek vagy a családtagjaiknak ne lenne szabad indulniuk. nyerniük és röhögve hazavinni a remek kis pénzecskéket.
Ez a közbeszerzési törvény tehát nem zárta ki Tiborcz Istvánt sem a közbeszerzésekből.

(Tiborcz benn)

Igen ám, de a magyar kormány érezte, hogy változtatni kellene a közbeszerzések rendszerén, és világosabbá, becsületesebbé tenni az eljárásokat.
Idén el is fogadtak egy új közbeszerzési törvényt, ez lépett hatályba 2015. november elején. Ebbe viszont valami túlbuzgó közszolga beleírta, hogy a legfőbb állami vezetők (miniszterelnök, kormánytagok, NAV-elnök, házelnök és alelnök, Kúria elnök, legfőbb ügyész, köztársasági elnök, jegybankelnök, ilyesmi) és az ő hozzátartozóik nem vehetnek részt a közbeszerzésekben.
Hogy csak a példánál maradjunk: ez a törvény kizárta Tiborcz Istvánt is a közbeszerzési eljárásokból :(

(Tiborcz kinn)

A kedden elfogadott módosító viszont újra visszahelyezi a miniszterelnök vejét az őt megillető helyre, és ugyanígy lehetőséget ad a politikai vezetők akár közeli családtagjainak is arra, hogy közbeszerzéseken induljanak, nyerjenek és röhögve hazavigyék a remek kis pénzecskéket.

(Tiborcz benn)

Az új törvény természetesen visszamenőleges hatályú, tehát olyan, mintha már eleve így lépett volna hatályba november 1-jén az új közbeszerzési törvény, tehát ha van olyan állami vezető, akinek a rokona épp novemberben kapott valamit, neki sem kell aggódnia.




Tömeges felmondás Budapest legjobb kórházában



Fábián Tamás
FÁBIÁN TAMÁSKÖVETÉS


2015.12.02. 09:57 MÓDOSÍTVA: 2015-12-02 20:21:43


A Szent Imrében dolgozó altatóorvosok háromnegyede felmondott, mert úgy érezték, nem tudják biztonságosan végezni a munkájukat. Az altatás és fájdalomcsillapítás mellett az életveszélyes betegeket kezelő orvosok inkább külföldre mennek: szaktudásuk egész Európában hiány, csak tőlünk nyugatabbra az itthoni bérük három-négyszeresét is megkereshetik. A Szent Imrében pedig közben beláthatatlan időre csúsznak el műtétek, pedig ez az a hely, amiről néhány évvel ezelőttig a betegektől és az ott dolgozóktól sem lehetett rosszat hallani. A kórház közleménye szerint novemberben nem maradtak el műtétek.
Akut aneszteziológushiány lépett fel a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban: Fejér Csaba osztályvezető távozása után nyolc aneszteziológus szakorvosból hatan felmondtak, értesült több forrásból Index.
Aneszteziológusok nélkül szinte megbénul egy kórház, ugyanis ők végzik a műtéteknél az altatást/fájdalomcsillapítást/érzéstelenítést, valamint a sürgősségi ellátásban is fontos szerepük van. Ha valaki életveszélyes állapotban kerül kórházba, azt általában hivatalos nevén
aneszteziológus és intenzív terapeuta veszi kezelésbe.

D MTZ20110301033
Fotó: Máthé Zoltán
Információnk szerint a Szent Imre közel van egy bénult állapot beálltához: beláthatatlanul csúsznak el időben az előre betervezett műtétek, duzzadnak a várólisták, a szakembereket pedig nem tudják egyik pillanatról a másikra pótolni.
Ráadásul az egyik kórházi forrásunk szerint nemcsak az aneszteziológusok mennek el Budapest egyik, de talán legjobbnak tartott közkórházából, hanem több osztályon megfigyelhető, hogy kevesebb dolgozó jut egy betegre, mint korábban.

Külföldön négyszer annyit keresnek

Nem könnyű hat aneszteziológust találni a magyar piacon, bármennyire is létfontosságú a szerepük egy kórházban. Az okok nem túl bonyolultak:
  • még az orvosok között is alacsony az átlagfizetésük
  • megterhelő a munka
  • óriási a felelősség
  • nehezen lehet előre tervezni
Az aneszteziológusok csak ügyeleteket visznek, előre meghatározott óraszámban. Hogy éppen hány orvosra van szükség, az attól függ, mennyi beteget fogad a kórház, hány műtét van az adott időszakra betervezve.
Aneszteziológusból lényegében egész Európában hiány van, ezért a magyar szakemberek erről a területről sokszor inkább külföldön vállalnak munkát háromszor-négyszer annyiért, mint itthon.







Az aneszteziológiai osztályokon mindig is nagy volt a fluktuáció, a Szent Imrében történő exodus azonban nagyon durva. A kórház szinte minden létező, szakvizsgával rendelkező aneszteziológust próbál összeszedni, de
az, hogy egyszerre felállt az osztály háromnegyede, azt az érzés kelti, hogy semmiképpen se menjünk oda dolgozni
– magyarázta az Indexnek egy másik budapesti kórházban dolgozó szakorvos, akit hívtak ügyelni a Szent Imrébe, de inkább nem ment.
Úgy tudjuk, hogy a nyolcból hat orvos felmondása összefüggésben van azzal, hogy néhány hete távozott az osztály éléről Fejér Csaba, aki a kórház honlapján még mindig osztályvezetőként szerepel. Információink szerint Fejér nem teljesen önszántából mondott fel, hanem állítólag a kórház vezetésének nyomására távozott. Az utána felálló dolgozók pedig úgy érezték, hogy nincsenek megfelelő anyagi és eszközfeltételek a biztonságos munkavégzéshez.


BSIMO20140302027
Fotó: Simó Endre
Az egyik kórházban dolgozó forrásunk szerint azért is állt fel az aneszteziológusok háromnegyede, mert már a felmondás előtt is nagyjából fele annyian voltak, mint amennyien kellettek volna az osztályra.
Budapesti aneszteziológusok között az a pletyka is terjed, hogy a megmaradt két emberrel nem bírják az ügyeleteket, ezért előfordult az elmúlt hetekben, hogy olyan ember végzett műtéti altatást, akinek még nincs meg az altatóorvosi szakvizsgája.
A kórház működésére rálátó forrásunk szerint viszont nem hiszi, hogy a kórház vezetése meg meri kockáztatni, hogy aneszteziológus szakasszisztens vagy szakvizsgával nem rendelkező ember altasson,
mert ez bűncselekmény, amiért börtönbüntetés is járhat.
Függetlenül attól, hogy rendben lement-e a műtét, vagy sem. Kedd délután megkérdeztük a kórház főigazgatóságától és az orvosigazgatótól, hogy mi az oka a tömeges felmondásnak, valamint hogy van-e elég aneszteziológus a kórház alkalmazásában. Amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Tavaly a szülészeten voltak botrányos felmondások 

A Szent Imre Budapest egyik legnagyobb múltú kórháza, a XIX. században a helyén már gyógyüdülő működött, kórházként 1950-ben nyitott meg a Fővárosi Tanács Tétényi úti Kórháza néven. A hetvenes-nyolcvanas években több más kórházak osztályait is beleolvasztották, a rendszerváltás idejére a dél-budai intézmény már 2200 embert foglalkoztatott, írja a kórház honlapja.
A kilencvenes években több szárnyat bezártak, folyamatosan csökkent az intézmény befogadóképessége, jelenleg 678 ággyal működik. A kórház a budapesti közkórházak között kifejezetten jó hírnevűnek számít, bár tavaly is voltak tömeges felmondások a szülészek között. Akkor azért, mert a vezetés váratlanul nem hosszabbította meg a természetes szülést segítő Vass Gabriella szerződését. A bábáért ezután szót emelt Böjte Csaba, Hernádi Judit vagy például Novák Péter, a fővárosban pedig kismamák és kispapák tüntettek érte.

UPDATE 16:25

Cikkünk megjelenése után közleményt adott ki a Szent Imre kórház, amelyben azt írják, hogy
  • Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályt vezető főorvos 2015. november 1-én távozott kikérés alapján, áthelyezéssel. Pályázatot írtak ki a pozícióra, aminek még nem járt le a határideje. Reményeik szerint január 1-től lesz főorvos az osztályon.
  • Novemberben hatan távoztak az osztályról, ketten áthelyezéssel, négyen felmondással
  • Az osztályon 20 orvosi státusz van, ebből jelenleg 15-öt töltenek be. (A közlemény arra nem tér ki, hogy ebből mennyi az aneszteziológus szakorvos.)
  • A kórházban novemberben nem maradtak el műtétek, a várólisták átlagos hossza nem nőtt.







Erdogan egész családja a terroristákat támogatja 





2015.11.29. 16:14 hidfo.ru 
Recep Tayyip Erdogan török elnök lánya a tulajdonosa annak a "titkos" katonai kórháznak, ahol - Törökország területén - az Iszlám Állam harcosai orvosi ellátásban részesülnek. 

A nyár folyamán a Global Research beszámolt egy Törökország területén működő "titkos" létesítményről, ahol a Szíriában és más országokban működő terroristák ingyenes orvosi ellátásban részesülnek. Július végén a kórház egy alkalmazottja neve elhallgatását kérve nyilatkozott a létesítményről, ahol saját bevallása szerint akkor alig több mint két hónapja helyezkedett el, és amiatt hagyta ott munkáját rövid időn belül, mert egyértelművé vált számára, hogy a török hadsereg tömegesen oda szállítja a Szíriában működő terroristákat. 
A nővér arról számolt be, hogy hét hete dolgozott a kórházban, és ez idő alatt minden nap érkeztek a török hadsereg teherautói, melyek a sebesült harcosokat szállították. A Sanliurfa tartományban - Törökország délkeleti régiója - működő létesítmény egyértelműen Erdogan lányához köthető, aki maga is számos alkalommal feltűnt a helyszínen. A nővér saját bevallása szerint egy hónapra 7500 dollárt kapott munkájáért, de alavitaként számára elfogadhatatlan volt a dzsihadisták megsegítése - akik saját értékrendjük szerint meg kellett volna öljék őt -, emiatt döntött amellett, hogy beszámol a dzsihadistáknak ingyenes orvosi ellátást biztosító kórház működéséről. Elmondása szerint számos alkalommal látta a török elnök lányát, Sümeyye Erdogant megjelenni a létesítményben, aki gyakran személyesen felügyelte annak működését. Az ISIS tagjainak törökországi jelenlétéről számos sajtóorgánum beszámolt; a Today's Zaman török lap már júniusban leközölt egy cikket, miszerint a környéken élő k arról számolnak be, hogy az ISIS tagjai jönnek-mennek Akcakale utcáin (a nővér által említett kórház közelében). 
November végén arról jutottak nyilvánosságra információk, hogy Bilal Erdogan, az elnök fia a tulajdonosa több olyan vállalatnak is, melyek az Iszlám Államtól vásárolnak fel olajat, illetve annak célba juttatását végzik. Bilal Erdogannak többek között hajózási vállalata és olajfeldolgozó létesítményei vannak birtokában, melyek az ISIS által Szíria és Irak területén kitermelt olajból tesznek szert profitra. November 28-án Mowaffak al-Rubaie, az iraki képviselőtanács egy tagja - volt nemzetbiztonsági tanácsadó - arról számolt be, hogy az Iszlám Állam húsz dolláros áron ad el olajat Törökországnak, amit a terrorszervezet Irak és Szíria területén termel ki. Elmondása szerint a török hatalmi elit és az Iszlám Állam közt évek óta megállapodás van érvényben, melynek részeként a terroristák tagokat toborozhatnak a migránsok közt, sérült harcosaik Törökország területén kapnak ingyenes orvosi ellátást, a török hatalmi elit pedig féláron vásárolja fel az illegálisan kitermelt olajat, ami állandó bevételi forrást jelent a terrorszervezet számára. 
Kapcsolódó: 
   Törökország az Iszlám Állam olaját vásárolja fel (hidfo.ru
   Egyiptom fogja pótolni a török árukat Oroszországban (almasryalyoum.com
   Megint jól hülyére vettek bennünket! (balrad.com
   Német titkosszolgálati utasításra robbant ki a röszkei balhé. A titkosszolgálathoz köthető a megafonos férfi (hirtop.in
   Törökország fegyvereket ad a szíriai terroristáknak a műkincsekért meg az olajért cserébe(napimigrans.com
   A török maffia feje rendelkezett, komoly közlekedési dugó a Boszporuszon (balrad.com
   Fordul a kocka - A török F-16 40 másodpercig behatolt a szíriai légtérbe (napimigrans.com
   A New York Times szerint fél éven belül összeomlik a török gazdaság az orosz szankciók miatt(adatlistazo.hu
   Juncker: Törökország megérdemli a támogatásunkat (balrad.com
   Amerikai ex-parancsnok: Irak lerohanása nélkül nem lenne Iszlám Állam (kuruc.info
   Az ISIS fedősztori titkos története - Kik kreálták és használják a rettegett Iszlám Államot(vilaghelyzete.blog) 
   Kezdődik: az oroszok lebombáztak egy török pékséget (blikk.hu
   Legyilkolták egy orosz An-124-es teherszállító személyzetét Maliban (aerotech.hu
   Szerb államfő: Törökország háborút akart kirobbantani Oroszország és a NATO közt (hidfo.ru
   WikiLeaks: a török légierő USA utasításra támadta az orosz gépet (gondolat.om
Maradunk Afganisztánban! 
Aki azt hitte, hazajönnek a zsoldos katonáink Afganisztánból jövőre, melléfogtak. Valószínűleg 2020-ig maradnak! 113 zsoldos van kint jelenleg. Nem biztos, hogy érdemes volt felforgatni Afganisztánt. Gorbacsov volt orosz első titkár figyelmeztette Afganisztánt, ne menjenek oda, mert ott nem lehet győzni, ők 18 évig próbálkoztak! Csak azért is megszállták! Egyelőre Amerika is marad Afganisztánban, mert a biztonsági helyzet tovább romlott. 
Elmegy évente erre is vagy 25 milliárd forint! 
Szerencsére erre is van pénzünk, mert itthon a kórházak, az egészségügy, az oktatás, a szociális és a többi ágazat környékén minden rendben van! Elvégre nemzeti kormányunk van, vagy mi a szösz! 
SVPSZ 
Szíria, a megtévesztés háborúja 
Kenneth O'Keefe, háborúellenes, emberi jogi aktivista, aki amerikai tengerészgyalogos volt, később lemondott amerikai állampolgárságáról, megtartotta ír állampolgárságát, és felvette a palesztin állampolgárságot. A felvétel 2013. augusztusban készült. 




Törökország az Iszlám Állam olaját vásárolja fel

Az iraki képviselőtanács egy tagja – volt nemzetbiztonsági tanácsadó – arról számolt be, hogy az Iszlám Állam húsz dolláros áron ad el olajat Törökországnak, amit a terrorszervezet Irak és Szíria területén termel ki.
Mowaffak al-Rubaie Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Ankara több formában is támogatja az Iszlám Állam nevű szervezetet. A terroristákkal folytatott együttműködés részeként naponta több ezer külföldi állampolgár lépi át a török-szíriai határt, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzon, a török határőrség pedig úgy tesz, mintha mindezt nem látná. Törökország lehetővé teszi, hogy a térségben működő menekülttáborokban az Iszlám Állam tagokat toborozzon, a terrorszervezet sérült harcosai pedig Törökországban kapnak kórházi kezelést, amiről szintén a kormány gondoskodik.
Az iraki képviselő kijelentette, hogy az együttműködés részeként az Iszlám Állam Irak és Szíria területén folytat olajkitermelést, amit a törökök segítenek értékesíteni. A terroristák a feketepiacon 20 dolláros áron tudják eladni az illegálisan kitermelt olajat, a kormány pedig nem számolja fel ezt a tevékenységet, mert maga is profitál az illegális kereskedelemből.
Vlagyimir Putyin orosz államfő a hét folyamán Moszkvában, Francois Hollande francia elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján szintén kijelentette, hogy Szíriából hatalmas olajkészleteket szállítanak rendszeresen Törökország területére, ami a terrorszervezetnek állandó bevételi forrást jelent.






Megint jól hülyére vettek bennünket!

Posted on 2015-12-01 by Admin
Valószínűleg nem ússzuk meg olcsón Bundesmutti migránsbuliját. 18 millió euróba-nagyjából 5,6 milliárd forintba fog az fájni nekünk, hogy a török maffia a fejpénzt megkapja.


Merthogy Bundesmutti földobta az ötletét: a kelet-európai országokat támogató EU-s alapokból kéne elvonni a törökök által kikövetelt védelmi pénzt.Azt a három milliárd eurot, amiért tulajdonképpen a kisujját sem kell mozdítania.
Csupa győzelmi jelentésdömping öntött el bennünket tegnap az MTI-felől a hétvégi migránsügyi alkudozással kapcsolatban. Döbrögink vasárnap esti győzelmi jelentése óránként porondra került, egyre színesebb-egyre ragyogóbb diadalként tálalva “harcosságát”! Miszerint általa (Döbrögi által) “a magyar szempontokat sikerült érvényesíteni”, valamint „a nyilatkozat világos garanciát ad Magyarország számára, hogy senkit sem kell kötelező jelleggel befogadnia”.
Majd elővettek egy kutatót is, aki szerint „tulajdonképpen a magyarok által elkezdett álláspont európai szinten is győzedelmeskedett”.
A nagy diadaljelentésdömpingből két nagyon lényeges dolog “felejtődött” ki!
1. Magyarország azért fizet (vagy nem kap az EU-tól) 18 millió eurot az ankarai Keresztapának, mert aVASÁRNAPI MIGRÁNSVÁSÁR TÁRGYÁT KÉPEZŐ 400 ÚJ MIGRÁNSBÓL HOZZÁNK (állítólag!) NEM TELEPÍTENEK BE EGYET SEM!
2. Mint azt tegnap a “magyar” parlamentben Ragály Tonyó tudomására hozta a népeknek, a KORÁBBI MEGSZÁLLÓHORDÁBÓL VISZONT KAPUNK!
Tehát: fizetünk és befogadunk! (Kétezret?-húszezret?-van jelentősége?! Semmi! A lényeg, hogy jöhetnek a rokonyok is. Majd! Fognak is jönni!)
Hol érvényesültek a magyar érdekek? Mikor érvényesültek?
SEHOL NEM ÉRVÉNYESÜLTEK, SEMMIKOR NEM ÉRVÉNYESÜLTEK!
Nem történt más, minthogy megint parasztvakított a NER-vetítő egy jót! A magyarok pedig hiszik a mesét!IGAZI NEMZETVEZETŐ-SŐT!-EURÓPAI VEZETŐ-SZÜLETETT VASÁRNAP BRÜSSZELBEN!
Döbrögink az! Indulhat a hálaadó Birkamenet! Lehet aláírni a döbrögista íveket! 




Közlekedők figyelmébe: Komoly közlekedési dugó a Boszporuszon!



Posted on 2015-12-01 by Admin
A török maffia feje úgy rendelkezett, hogy az uralmát veszélyeztető orosz katonai agresszió miatt lezárja a Boszporuszt és a Dardanellákat. Pillanatnyilag komoly dugó alakult ki a Földközi-tengert és a Fekete-tengert összekötő víziúton.


A dolog lényege: Törökország ezt csak abban az esetben tehetné meg, ha hadban állna valamely országgal! JELENLEG ilyen állapot nem áll fenn.
Megfigyelők szerint ezt az ankarai maffia önmagától aligha merte volna meglépni. Márpedig meglépte. Mégpedig azok után lépte meg, hogy tegnap Párizsban Obamaki-a világ elsőszámú latorállama, az USA elnöke-rövid beszélgetést folytatott Vlagyimir Putyinnal.
Mint arról Dmitrij Peszkov a sajtónak beszámolt, Obamaki részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyinnak amiatt, hogy török harci repülőgépek lelőttek egy orosz repülőgépet, s mindkét fél kiállt a politikai rendezés előmozdítása mellett Szíriában. Ami az ukrajnai válságot illeti, azt hangsúlyozták, hogy szigorúan be kell tartani az úgynevezett minszki megállapodásokat.
Az ankarai maffiavezérkar is magáévá tette a politikai rendezés szükségességét. A jelek szerint!
Tegnap reggel óta a Földközi-tenger vizein úszkáló “Moszva” rakétahordozónak komoly vízalatti kísérete lett. Két török tengeralattjárószegődött mellé, amiket viszont orosz tengeralattjáró-elhárítók követnek minden felé!

A New York Times szerint fél éven belül 


összeomlik a török gazdaság az orosz 


szankciók miatt.


A New York Times mai számában arról ír, hogy fél éven belül gazdasági összeomlás fenyegeti Törökországot.

A lap megemlíti, hogy az ország GDP-ének jelentős részét teszi ki a turizmus, aminek a a bevételeinek a 80 százalékát az oroszok hozzák. A másik nagy problémája Törökországnak onnan fog származni, hogy Németország után Oroszországba exportálják a legtöbb terméket.
Oroszország gazdasági szankciónak köszönhetően ezek a most ki fognak esni a török költségvetésből.
A lap szerint a török vállalkozások negyed fog csődbe menni 1 éve belül, a munkanélküliség pedig a mostani 13 százalékról elérheti akár a 28-30 százalékot is.
A lap megemlíti, hogy Törökországból indulhat el jövő nyáron Európa felé a legnagyobb gazdasági bevándorlási hullám.
forrás: hirtop.in




Legyilkolták egy orosz An-124-es teherszállító személyzetét Maliban

A Volga-Dnepr óriásgépének 12 fős személyzete az afrikai ország fővárosának egyik szállodájában töltötte a pihenőidejét, mikor november 20-án fegyveresek támadtak az épületre, írta az Aex.ru

A Volga-Dnepr gépei gyakran megfordulnak veszélyes övezetekben is
© Jochai Mossi

A Volga-Dnepr légitársaság gépe a norvégiai Oslóból építési felszerelést szállított a fekete kontinens nem túl jó hírű országába. Az orosz személyzet éppen a hazaút előtti pihenőidejét töltötte, mikor a támadás bekövetkezett. A biztonsági szolgálatnak az An-124-es 12 főnyi személyzetből csak hatot sikerült kimenekítenie, a többiekkel végeztek a terroristák.


Szerb államfő:Törökország háborút akart kirobbantani Oroszország és a NATO közt



Tomiszlav Nikolics, Szerbia elnöke kijelentette; Törökország szándékos provokációt hajtott végre az orosz gép lelövésével, és egy kiterjedt háborút akart kirobbantani Oroszország ellen, amibe bevonta volna a NATO tagállamait.
A szerb elnök a Szputnyik hírügynökségnek adott exkluzív interjút, melyben egyértelművé tette, hogy a szíriai-török határon történt incidenst szándékos provokációnak kell tekinteni. Nikolics szerint Oroszország egy hónap leforgása alatt megtette, amit az Egyesült Államok másfél éves beavatkozás alatt képtelen volt, és közel jutott az Iszlám Állam teljes felszámolásához. Ez azonban nem állt érdekében a török vezetésnek, mert az Erdogan-rezsim az illegálisan kitermelt olcsó olaj felvásárlásában, és az Aszad-kormány eltávolításában egyaránt érdekelt, ezért közvetlen a török hatalmi elit szíriai érdekeltségeit semmisíti meg az orosz beavatkozás. Nikolics hangsúlyozta, hogy Törökország egy szándékos provokációval próbálta megoldani ezt a helyzetet, és arra törekedett, hogy a NATO-tagállamok bevonásával egy kiterjedt háborút provokáljon ki Oroszország ellen.
A szerb elnök elmondása szerint egy ilyen incidens “véletlenül” nem történhetett volna meg, hiszen Törökország maga is rendszeresen sérti Görögország légterét, de ezeket a konfliktusokat rendszerint diplomáciai eszközökkel oldják meg.
Amikor a szíriai hadsereg lelőtte a török légierő egy gépét, Törökország elnöke maga is kijelentette, hogy mindent meg lehetett volna oldani diplomáciai úton, akár egyetlen telefonhívással. Akkor a török gép 10 percet tartózkodott Szíria légterében. A mostani, állítólagos légtérsértés – melyre Törökországnak nincs bizonyítéka – mindössze 17 másodpercig tartott.”
Nikolics kijelentette, hogy a Közel-Keletről továbbgyűrűző terrorizmus végzetes lehet Európa számára, de ezen a téren aligha várható segítség Törökországtól, hiszen Ankara főként saját térségi érdekövezetének kiterjesztésében érdekelt. Szerbia elnöke szerint a török vezetés egy kiterjedt háborút akart kirobbantani, mert Moszkva kevésbé hatékonyan tud fellépni Szíriában a terroristák ellen, ha arra kényszerül, hogy több fronton vívjon háborút.
A provokáció kapcsán ráadásul az sem jelenthető ki egyértelműen, hogy az Törökország magánakciója volt, amiről nem egyeztettek a NATO vezetőivel. November 15-16-án Törökországban üléseztek a G20 vezetői, ahol – értelemszerűen – számos NATO-vezető megjelent. Törökország alig egy héttel a csúcstalálkozót követően lőtte le az orosz gépet, majd Jens Stoltenberg NATO-főtitkár sietve kijelentette, hogy a NATO egységesen Törökország mellett áll.










A NATO cserben hagyja Törökországot



Florian Hahn, a Bajor Keresztényszociális Unió katonai szakértője felszólította a kormányt, hogy Németország vonja vissza Törökországból a Patriot rakétarendszereket, amiért a török kormány támadásokat hajt végre a kurdok ellen.
A Deutsche Wirtschafts Nachrichten német napilap szerint Németország és Törökország egyre kevésbé tud megállapodásra jutni a térségi politikában, és a képviselő nem egy elszigetelt véleményt fogalmazott meg, hanem a kormány valós cselekvését vetíti előre. Florian Hahn szerint nem csak a Patriot rendszereket kell kivonni, hanem haza kell hívni az összes német katonát Törökországból. A politikus azt is kijelentette, hogy
Törökországnak már nincs szüksége a NATO védelmére, a Patriot rendszerek jelenléte csak szimbolikus jelentőségű.”
A Bundeswehr egy Patriot rendszere jelenleg is közvetlen a szíriai határ mellett állomásozik, annak okán, hogy egy háború esetén Törökországot védje Szíria területéről indított rakétacsapások ellen.
Ugyanakkor, a képviselő valóban nem téved annak kapcsán, hogy a Patriot rendszer jelenléte csak szimbolikus jelentőségű. Egy a közelmúltban történt eset ugyanis rámutatott, hogy a NATO korszerű haditechnikája semmit nem ér olyan láthatatlan ellenségekkel szemben, aminek forrását a NATO országok még csak felderíteni sem képesek.
Július 8-án az orosz Szputnyik hírügynökség beszámolt arról, hogy ismeretlen hackerek átvették az irányítást a NATO Törökországba telepített Patriot rakétarendszerei felett. A támadás július 7-én történt, és a NATO-erők magát a behatolást sem vették észre. A forrás szerint a támadók gyenge pontokat találtak a vezérlő rendszeren, és átvették az ellenőrzést a rakétaindítások felett. A beavatkozásra akkor derült fény, amikor a Patriot rendszerek “megmagyarázhatatlan”, ki nem adott parancsokat kezdtek végrehajtani. A támadás kiindulópontja felderítetlen maradt, a NATO-erők nem tudták visszafejteni a támadók kilétét és elhelyezkedését.
A Press TV iráni sajtóorgánum július 7-én beszámolt arról, hogy a török hadsereg rendkívüli parancsnoki találkozót hívott össze, melyen a Szíriával határos régiókban állomásozó erők vezetői kellett megjelenjenek. Az iráni forrás szerint a találkozón Szíria ellen kezdődő katonai beavatkozásról értekeztek, amelyben több mint 400 páncélozott harcjármű venne részt. Az azt megelőző hetek során Törökország nagyszámú csapatösszevonásokat folytatott a szíriai határ közelében. A Patriot rendszerek elleni hackertámadás a Szíria elleni háborús készülődés miatt, figyelmeztetés jelleggel történt. Törökország azonban láthatóan nem vette komolyan ezt a figyelmeztetést, és mostanra hadműveleteket folytat Szíria kurdok által lakott területein.
Az eset arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben Törökország hadba lép, nem feltétlen számíthat a NATO támogatására. Ezt a feltételezést a német képviselő kijelentése csak alátámasztotta; a NATO haditechnika nem csak működésképtelenné fog válni egy kritikus helyzetben, de a nyugati politikusok már nem feltétlen gondolják úgy, hogy a fegyvereiket továbbra is Törökországban kellene tartani.
2014 november 28-án Erdogan elnök Isztambulban egy nyilvános beszéd alkalmából arról számolt be, hogy az Egyesült Államok fokozott nyomást gyakorol a török kormányra, és be akarja vonni Törökországot a Szíria elleni háborúba. Erdogan akkori beszéde szerint a Nyugat csak a Közel-Kelet természeti erőforrásaiban érdekelt, szándékosan gerjeszti a térségi konfliktusokat, és kizárólagos haszonélvezője annak. Beszédében szó szerint kijelentette, hogy
a nyugatiak barátnak tűnnek, de holtan akarnak látni minket. Holtan akarják látni a gyermekeinket.”
Erdogan később vélhetően engedett az amerikaiak nyomásgyakorlásának, mert Törökország mostanra hadműveleteket folytat Szíria és Irak kurdok lakta területein, vagyis belépett a háborúba. Az államfő korábbi kijelentései szerint az amerikaiak azzal a módszerrel kényszerítik bele Törökországot a háborúba, hogy ők irányítják az ISIS nevű terrorszervezetet, ami megkaparint Törökország határai mentén kurdok által lakott területeket. Az amerikaiak azt akarták elérni, hogy Erdogan küldje be a török csapatokat oda, ahol az ISIS ellenőrzése alá vonja a kurd többségi lakosságú, ám Szíriához tartozó területeket. Ha a török kormány nem enged a követeléseknek, és nem hajlandó hadba lépni, az ISIS-sejtek Törökország területén kezdenek el terrortámadásokat végrehajtani, és radikalizálják a kurd lakosságot. Július 29-én terroristák felrobbantottak egy gázvezetéket a Şırnak provinciában, ami csak ízelítő abból, milyen módszerrel fogják megbontani Törökország területi egységét, ha nem hajlandó részt venni a háborúban.


Az oldal nem elérhető !!!!
Na miért Pörhábori eset III. Világháború
esete forog fenn !!!

Zetényi Csukás Ferenc: ERDÉLY NEKEM NE LENNE HAZÁM? 





-Székelynek s magyarnak üzenek- 

"Amit Isten egybeforrasztott, azt ember nem választhatja szét!" 

1918. december 1- én Gyulafehérváron határozatot mondottak ki, melyben Magyarhon 26 vármegyéjét erőszakos kezek csatlakoztatták a Román Királysághoz... 

Késő éjszaka van, s én mégis világosságra vágyom. Makacsul és konokul, nem hagy aludni a lelkiismeret. Az igazat megvallva, talán meg sem születik ez a rövid tényfeltáró dolgozat, ha a mai román médiában a székelyekre vonatkozóan a "bozgor" jelző bántóan és lealacsonyítóan el nem hangzott volna. Nem vallom hibámnak, hogy a fülem érzékeny arra, ha bántják a magyart és bárki emberfia megkerüli az igazságot. Nem vagyok képes hallgatni, hogy "Erdély ősi román föld". 

Az alábbi írás a fentieket is figyelembe véve mégis nagy igyekezettel bír arra, hogy kizárólag történelmi tényeket, elfogulatlanságtól mentes tanulmányokat vegyen alapul Erdélyország oláhok által vitatott hovatartozásának kérdésében. A tisztesség kívánja ezt, nem a romantikus legendák és a történelem ködébe veszett cirádás román mondák. 
Ahogyan elkezdődött: 

A Dák-román etnogenezis kérdését nem feszegetve az oláhok a magyar király engedélyével jöhettek csak át a Déli-Kárpátok vagy a Keleti-Kárpátok hágóin a velük szomszédos Erdélybe, hogy hűségüket adva a Magyar Királyságnak s majd ezek után szórványban megtelepedjenek és gazdálkodjanak magyar földön. A XIV. században uralkodó Károly Róbert királyunknak köszönhetően jött létre (1324) Ungro-Vlachia, vagyis a Havasalföld (Transalpina) nevezetű vajdaság. Fia, Nagy Lajos magyar koronásfő teremtette meg Kara Bogdánia vajdaságát, amelyet Moldvának neveztetett. Ezen vajdaságok a magyar király mindenkori hűbéresei voltak és a Magyar Királyságnak teljesítették hűbéresi kötelezettségüket, szinte a teljes középkorban. Minden sértés nélkül kimondhatjuk, hogy a kóborlókból, oláh pásztorokból eszközöltek királyaink valamiféle oláh "államiságot", ami a mi uralkodóink fennhatósága alatt állott. Néhány oláh nemes kapott csak Erdélyben csekély birtokot, majd az idők során asszimilálódtak a mag yar nemességbe (Mailáth, Kendefi, Kenderesi, Csolnoki, Morsinai, stb). 
Itt meg kell állanunk egy rövid szóra: 

Az újkori nacionalizmus idejéig, tehát a XIX. század elejéig a nemzetiség kérdése nem tartozott a sarkalatos problémák közé a Magyar Királyságban, sőt a "nemzeti hovatartozás" kérdése is tökéletesen mellékes kérdésnek számított. Tudom, ez meglehetősen különösen hangzik most, a mi századunkban, de ez így igaz. Megjegyzendő az is, hogy az akkori világ lényegesen rugalmasabb volt nemcsak a nemzetiség és vallás, hanem a nyelvhasználat dolgában is. A régi időkben az számított magyarnak, aki nevétől és nyelvétől függetlenül tagja volt a magyarok privilegizált közösségének (természetesen ennek jó néhány feltétele volt, de ezek egyike sem kötődött a mai nemzetdefiníciókhoz; csak egy példát említve: az illető nemesnek a magyar király által megerősített oklevél alapján, magyar földön kellett tulajdonnal rendelkezzen). A Szent Korona a föld tulajdonosa, a magyar király is neki szolgál. 

Az oláh soha nem volt államalkotó Erdélyben, azok a magyarok, szabad székelyek és szászok voltak (Unio trium nationum). De hát, akkor a későbbiekben mi történhetett? 

A kor írásos bizonyítékai szerint Erdélyben 250-270 ezres románság létezett, majd egy 1730-as adat fél millió oláh élt már itt. Először a szászok lakta területekre férkőztek be. (Ebben az időben, Erdélyben 120-140 ezer fős szász közösség gazdálkodott, mára szinte teljes egészében eltűntek, de ez egy másik történet.) A szászokat csábította az olcsó és könnyen irányítható román munkaerő, ezért teret adtak nekik. A magyarjaink is éltek a lehetőséggel és befogadták az oláh családokat, majd megütköztek azon, amikor a szászok hozzájuk szaladtak panaszra: "az oláhok már annyira gyarapodnak, hogy bennünket is felülmúlnak". 

A mieink ekkor kaptak a fejükhöz. A XVIII. század elején félelmetes árnyként telepedett rá, az immáron 800 eres román siserehad a magyarra. (A magyarság lélekszáma akkor 270- 280 ezer fő lehetett). Mindenki által ismert a népi bölcselet: "Adj szállást a tótnak, kiver a házadból". 
Itt is éppen ez történt, csak román volt a "tót". 
Később, uszkve 1711- től az erdélyi kérdésekben Bécs döntött. Ő pedig románnal hígította a könnyen forró magyar vért. A császári udvar részéről az oláhok tömeges betelepítése a "rebellis" magyarokat megfékező politikájának része volt. 

"Ez a jövevény és idegen nép annyira elszaporodott, ugyanannyira elárasztotta szinte egész Erdélyt, hogy úgy látszik, hogy a három bevett nemzete közül kettőt, ha nem is múl felül, de már felér vele. Csodálatos ennek a népnek a szaporasága: látjuk ugyanis, hogy számos falu, melyet 50 esztendővel ezelőtt részben oláhok, részben magyarok vagy szászok vegyesen laktak, ma pedig kihalva a régi lakosok, minden helyüket az idegen oláhok sarjadéka tartja fenn. Oláhok, akiknek ha idejében gátat nem vetnek, még inkább, ha zablájukat megeresztik és erejük megnövekedik, félő, hogy az idegeneknek ekkora sokaságával és annak féktelenségéből és eltűrésével az egész erdélyi népre pusztulás vár..."(A magyar nemesség 1744-es memorandumából) 

Mire 1867-ben Erdély ismét magyar vezetés alá került, addigra minden népességi intézkedés elkésett, sőt a románok növelték demográfiai túlsúlyukat. Elérkezett 1918. december 1-je, majd 1920: Trianon. A nemzeti gyász és borzalom. 
Kulcskérdésnek érzem azt, hogy végre megértsük a probléma velejét. A népességi problémát nem oldja meg helyettünk senki. Azért a hálószobában kell tenni... 
Sok- sok gyermek és autonómia kell Erdélynek! 
Míg vannak Pannóniában és Erdélyben magyar gyermekek- és van hitünk az ifjúságban, addig lesz Magyarhon. Ha ez elvész, nem lesz tovább a nemzetünk. "A legszebb magyar ellenállás, a bőséges gyermekáldás." 

Én a magyar-székely ifjakban és leányokban hiszek, ők a jövő! Vesszen Trianon! 

-zcsf- 

Források: 
Maior Petru: Istoria pentru inceputul rominilor in Dachia (Albatrosz Kiadó, 1970) 
Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás (Gondolat Kiadó, 1984) 
Stoicescu Nicolae: Continuitatea romanilor (Bukarest, 1980) 
Jancsó Benedek: Erdély története (Cluj-Kolozsvár, 1931) 
Pacurariu Mircea: A román ortodox egyház története (Nagyszeben, 1972) 
Pippidi: Adalékok Erdély régi történelméhez (Bukarest 1976 és Ottawa 1993) 
Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádok alatt (Budapest 1899) 
Bakay Kornél: A magyar államalapítás (Gondolat Kiadó, 1978) 
Kosztin Árpád: A dák-román legenda (Szent László Király Alapítvány) 

Mint valami marás előtt álló kígyó feje











Horváth Alpár 
Román állami terrorizmus 
- A Beke István ügy és a Noua Dreapta randalírozása margójára - 
Vérlázító, fölháborító az, amit a román államhatalom a tegnap és ma megengedett magának! 
Ha nincs székely terrorizmus, ők kitalálják, és "fabrikálnak" egyet, hogy etetni lehessen vele a magyar-székely vérre szomjazó ultra nacionalista és ultra fasiszta román embereket. 
És mindezt a románok nemzeti ünnepe előestéjén!!! 
Mintha látnám, hogy Brüsszel is, meg Washington is megveregeti a vállukat: "nagyon ügyes!"... 
Mert most magyart gyűlölni, magyart verni, magyart csépelni Brüsszeltől Washingtonon át Tel-Aviv-ig - és íme, a kórushoz társuló román államhatalom is! - a legújabb divat. Orbán Viktort, az egyetlen európai uniós miniszterelnököt, aki betartatta a sáskahaddal ("migránsok") a schengeni határvédelemre vonatkozó uniós előírásokat, hol azért szidják Brüsszelben, mert nincs kalap a fején, hol meg azért, mert van... 
A tegnap házkutatások zajlottak Kézdivásárhelyen a HVIM szervezethez tartozó tagoknál! 
És mindent elvittek, ami szerintük "lőfegyver": számítógépet, merevlemezeket... A felfordulásról és a szemétről, meg a lelki terrorról, amit maguk után hagytak a családoknál nem is beszélve! 
És - az ügyvédi védelemhez, jelenléthez való állampolgári jogot bocskorral tiporva - letartóztatták Beke Istvánt 24 órára. 
No meg lefoglalták a "fegyvereit": számítógépet, merevlemezeket... És a terrorista előkészületre, december elsejei románellenes nagyrobbantásra előkészített "tortagyertyáit"... Ahogy a felesége beszámol erről a Facebook-os idővonalán: "magyar zászlót, vármegyés pólót, airsoftos éjjellátót, airsoftos szirénát, lejárt szilveszteri petárdát, tortára való fényszórót foglaltak le és vittek el, feltúrva mindent." 
És a Realitate TV-én, B1-en, Pro Tv-én élőben nyilatkozik a SRI szóvivője, hogy "hatalmas terrorista összeesküvést" lepleztek le és "hatalmas románellenes - a román nemzeti ünnepre időzített - terrorista robbantást akadályoztak meg", mert résen voltak. 
És ez történik 2015. december 1-én délután 16 óra magasságában... 
Hol tartunk, kedves román államhatalom? 
Ennyire hiányzik a román államnak a székely terrorizmus? Annyira, hogy - ha nincs, akkor - kitalál egyet??? 
Még azt is el tudom képzelni, hogy valahonnan egy atombombát is becsempésznek utólag az állítólag Beke István lakásán talált félelmetes arzenál (mint: számítógép, merevlemez) lefoglalt tárgyai közé, s aztán verések közepette ráveszik, hogy elismerje, hogy tényleg nála találták meg! 
Hát idáig süllyedt a román önbecsülés??? 
A november 19-i megfélemlítési akció (lásd bővebben) nem volt elég??? 
Ennyire nem tisztelik a saját nemzeti ünnepüket??? 
Az, hogy Beke István ártatlan, azért én a kezemet tűzbe merem tenni!!! Ha létezik szelíd ember a HVIM-es (egyébként kemény fából faragott, de nem terrorista) legények között, akkor Beke István az! 
Akármit fognak - úgymond - "rábizonyítani", már most ki merem jelenteni: hazugság és megrendezett dolog. 
Anno, 1985 táján, amikor a szeku nálam "kilincselt" heteken át, hogy valahogyan bejussanak a lakásomba, hogy aztán majd valamit "ottfelejtsenek", és aztán meglátogassanak és "megtalálják", én saját készítésű fogazott kártyás "kulccsal" nyíló zárt készítettem az ajtómra, s hiába próbálkoztak az alattunk lévő szomszédból indított betörési-behatolási akciókkal, nem sikerült bejutniuk! 
Mert akkor én is épp attól tartottam, amit most Beke Istvánnal szándékoznak elművelni!!! 
A forgatókönyv szerint naponta jött egy kék Dacia, kiszállt belőle négy személy (mindezt a szomszédok beszámolóiból tudom!), egy szőke nő őrizte a kocsit, egy személy a földszinten "dokkolt", hogy senki ne menjen fel közben a lépcsőkön, egy "körteszakértő" felfele menet minden emeleten nagy szakértelemre valló gyakorlottsággal egy mozdulattal kicsavarta a "villanykörtét", a "kulcsár" pedig egy kilónyi kulcstömeggel próbálkozott az ajtón... Csak pechük volt. mert magyarországi mágneses zár volt szerelve a bejárati ajtóra, s azon nem fogott a román szakértelem. Aztán, amikor erről tudomást szereztem, elkészítettem a B-verziós saját tervezésű elektromos-elektronikus záramat. Így áthatolhatatlan lett az ajtó! 
De ők akkor sem hagytak fel a tervvel, berendezkedtek az alattunk lakó családnál, s onnan "kivitelezték" a B-tervet. Az alsó szomszéd plafonjába fúrva - tehát nálunk padlóközelbe - elhelyezték a lehallgató berendezéseiket. (Ez 1990 után derült ki, amikor egy telefonszerelő az alsó szomszédnál szerelt, s aztán feljött hozzánk, s elmondta, hogy tudjunk róla: lehallgató készülékre utaló dróthálózatot talált az alsó szomszédnál!) 
Hogy mi volt a terv akkor, csak sejtem. 1985-ben - épp Rétyen tanítottam - kiemeltek óráról (épp az V. osztályban volt magyar órám), s bevittek a szekura - Sepsiszentgyörgyre. S aztán elkészült minden, ami ilyenkor illik: 3 nézőpontból sztárfotó, ujjlenyomatvétel, nyilatkozatvétel arról, hogy mikor jártam Hargita megyében. Közben a feleségemet Stefanescu szekus tiszt "felügyelte" a munkahelyén! 
Aztán megtörtént a szentgyörgyi ún. szoborrobbantás, amit - mérget mernék venni rá - szintén a szeku rendezett meg. Hogy miért? Ők tudják. De, hogy mi lehetett a céljuk, az abból sejthető, hogy 1990 után a "Romania Mare" című lapban úgynevezett "volt Kovászna megyei rendőrök" közzétettek egy cikket, miszerint a szobor felrobbantója én voltam... 
A dologban csak az volt a kellemetlen, hogy a szoborrobbantásnak egy gyerek-áldozata volt, s a gyerek szülei e cikk megjelenése után meglátogattak, és számon akarták kérni rajtam a gyermekük halálát (egyébként joggal tehették volna, ha valóban én lettem volna a robbantó!), de nekik is elmondtam, - amit közben az árnyékra vetődött szeku is megtudott annakidején! -, hogy perdöntő bizonyítékom, "alibim" van arra, hogy én nem lehettem, mert nekem épp akkor volt főtanfelügyelői ellenőrzésem Rétyen (Tulit Ilona személyében), és az iskolai jelenléti napló is "dokumentálja", hogy reggeltől kb. du. 3-4-ig (már nem emlékszem pontosan) én Rétyen tartózkodtam, de amit egyébként Kelemen Antal (azóta sajnos a Hadak Útjára tért) iskolaigazgatóm is tanúsítani tud. 
No, így lettem én majdnem "terrorista"... 
Csak az isteni gondviselés mentett meg!!! 
Tehát, székelyek és magyarok! Vigyázzatok, a terrorista román államhatalom semmitől sem riad vissza, ha az érdekei úgy kívánják. Most pedig ők is fel akartak mutatni egy kis "domesztikus" terrorizmust, ha az már majd mindenütt Európában van. Ők sem akarnak lemaradni a "nagyok" mögött nagyon. 
De az, ahogyan a román média most ezt az államilag tervezett és kivitelezett "terrorista"-ügyet tárgyalja, az a gyalázatnál is gyalázatosabb! 
Már az is elhangzott, hogy még a bukaresti tűzeset is a magyarok számlájára írandó... 
Kedves román kollégák? Ennyire gerinctelenek, és önbecsülés nélküliek tetszenek lenni??? 
Nem szégyellik magukat csak egy kicsit is amott (ha van) a lelkiismeretük legrejtettebb belső bugyrában??? 
Gyalázat! Szégyen! És ki védi meg az ártatlant? Holnap majd nálad "házkutatnak", s ha egy bolhaparittyát találnak is, az egész világsajtó tele lesz vele, hogy a székelyek atombombával akarták fölrobbantani Bukarestet!!! 
NO, DE ÁLLJON ITT AZ ÁLDOZAT FELESÉGÉNEK HÍRADÁSA ALÁBB. (Érdekes módon a feleségem az ő Facebook-oldalán olvasta, bár Beke Csilla nem szerepel az ismerősei között, de én - akinek az ismerősei között szerepel "Csilla Beke Igyarto" - hiába néztem az oldalát, nekem nem jelenítette meg a Facebook a Csilla bejegyzését!!! 
Tehát ennyire messze nyúlnak a román állami terrorizmus polipkarjai!!! Hogy az ismerősei nehogy tudomást szerezzenek az ő (a SRI) gazemberségükről!!!) 
Szégyelljék magukat mind, akik ebben a szennyes munkában benne vannak! És az Úristen ne legyen könyörületes hozzájuk majd a "végső elszámoláskor"! A SRI-s hazudozóktól a román média pórázon vezetett vagy önkéntes hazudozóin át a "fő értelmi szerzőkig" - a főkolomposokig!!! 
És mindezidőközben Sepsiszentgyörgyön a román fasizmus élcsapata, a Noua Dreapta masírozott zsandár-felügyelet mellett (hogy hátha sikerül provokálni a székelyt), s aztán román hadigépeket, tankokat, páncélkocsikat, csapatszállítókat, ágyútalpakat lehetett látni kivonulni a városból a Gyöngyvirág utcán át, miután a provokáció kudarcba fulladt... 
AZ ÁLDOZAT FELESÉGÉNEK HÍRADÁSA: 
"Csilla Beke Igyarto
(kb. 7-8 óráva ezelőtt)

Négy helyen végeztek házkutatást, a cég székhelyén minősíthetetlen káoszt hagyva maguk után.
Saját bevallásuk szerint fegyvereket és pirotechnikai eszközöket kerestek, helyette laptopokat, merevlemezeket és más adathordozókat, magyar zászlót, vármegyés pólót, airsoftos éjjellátót, airsoftos szirénát, lejárt szilveszteri petárdát, tortára való fényszórót foglaltak le és vittek el, feltúrva mindent.
Alávaló módon vitték el Beke Istvánt a városból, egész napos étlen, szomjan tartás után, egész éjszakai kihallgatásnak vetették alá. Nem biztosítottak tolmácsot sehol, a jegyzőkönyvek csak románul íródtak, kötekedtek az ügyvéddel, aki nem mehetett vele.
Több mint tíz órás megfélemlítési akciónak vetettek alá, úgy a férjemet (számára nem tudni mikor ér véget), mint a családot!
Ez több mint zaklatás, ez lelki terror.
Hajnalban közölték velem, hogy visszatartási parancs van érvényben, majd kb. két óra elteltével, hogy 24 órás őrizetbevételt rendeltek el, ill. nem léphetek vele kapcsolatba ez idő alatt, de ezt már a tegnap este óta nem engedték.
Többszöri rákérdezésemre, hogy miért hurcolják, mi a gyanú, mi a vád, közölték velem, oly módon mintha tudnom kellene, hogy "terrorizmus asszonyom"!!!???
Ez még médiahack-nek is sok lenne!
A figyelemfelkeltés sikerült, a fiktív koholt vádjaikkal, a megfélemlítés csak undort és gyűlöletet ébresztett.
Az ártatlanság előjoga Romániában nem illeti meg sem az egyszerű székely embert sem egy Vármegyés vezetőt."

Csak még egy mondat: "senkit sem illet meg, aki nem támogatja a román asszimilációs törekvéseket!" 
*** 
Ezek után várjuk az RMDSZ, az MPP, az EMNT, az SZNT és a többi magyar és székely jogvédő erdélyi formációt, hogy miként reagálnak a román állami terrorizmus eme legújabb legfelháborítóbb koholt "rajtütésére". 
Még szerencse, hogy nincs halálos áldozat. 
Mert még azt is eljátszhatták volna ezek a SRI-színészek. Azt, hogy - úgymond - fegyveres ellenállásba ütköztek, s kénytelenek voltak lőni... Például: halomra az összes HVIM-est... 
De ezek után már bármi megtörténhet. 
Kíváncsian várjuk a magyar kormány álláspontját és állásfoglalását is ebben az ügyben. Hiszen magyar állampolgárokról is szó van a HVIM-esek személyében és Beke István, a kiszemelt "főáldozat" személyében. De ha nem így lenne, akkor is elvárnánk, hogy Budapest megszólaljon ebben az ügyben! 
Megvallom: nem ezt vártam az új, Ponta utáni román kormánytól. Több normalitást. 
De a bemutatkozása: hányingert-keltő! És megvetést-gerjesztő!!! 
Mert lehet a vármegyésekkel nem szimpatizálni, de ezen az alapon sem megengedett az emberi jogok ennyire koholt vádak menténi "bocskorral tiprása". S ne haragudjanak, kedves román polgártársak, de a "csizmának" több a becsülete és az "önbecsülése" is. Ilyen gazságra csak a "bocskoros" martalóc képes! 
Arra kérem ismerőseimet, hogy minél szélesebb körben osszák meg ezt a bejegyzést!!! És vigyék hírét a gátlástalan román állami terrorizmusnak! Email-ben is küldjék szanaszét a nagyvilágba, mert a román államhatalom a Facebook-ot is "moderálja"! (Lásd: hogy miért nem láttam és az ismerősöm bejegyzését! Vajon miért nem?) 
Részünkről ez az egyetlen védelem és segítség, amit az ártatlan áldozatoknak nyújthatunk! 
Kapcsolódó: 
   Előzetes letartóztatásba helyezték Beke István Attilát (erdely.ma
   Facebookon jelentkezett a szihalmi cigány: "Sajnos nem sikerült megölni, de ami késik, nem múlik"(alfahir.hu






FACEBOOKON JELENTKEZETT A SZIHALMI CIGÁNY: "SAJNOS NEM SIKERÜLT MEGÖLNI, DE AMI KÉSIK, NEM MÚLIK"





Tovább folytatódik a szihalmi támadás története: feltűnt a Facebookon az egyik cigány, aki elismerte, meg akarták ölni a portáját védő férfit, és sajnálatát is fejezte ki, hogy ez nem sikerült.
A napokban közöltük az N1TV videóriportját a szihalmi esetről. A településen egyik családtagjuk kedvező bírói ítéletét ünnepelte egy cigány család. A férfiak igencsak felöntöttek a garatra, majd nekiálltak lebontani a szomszéd kerítését. A szomszéd ijedtében leadott egy lövést engedéllyel tartott riasztópisztolyából, de ez csak olaj volt a tűzre, 
négy cigány agyba-főbe verte.
A Heves Megyei Bűnügyek Facebook-oldal később beszámolt róla: a rendőrség aznap este
a kórházban lévő áldozat otthonában tartott házkutatást
minek során megtalálták és elvitték a gázfegyver tartási engedélyét, és egyúttal csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint könnyű testi sértés miatt indítottak eljárást ellene.
A kórházban végezte az áldozat
A támadók közül mindössze két személy, Pusomai Tibor és Puporka János ellen indított a rendőrség eljárást.
A cigány család egyik szemlátomást is igencsak intelligens, magát MeŁcsykéhnek nevező hölgy tagja a Facebookon kommentelgetni kezdett, és azt is beismerte, hogy
meg akarták gyilkolni a férfit, sőt sajnálatát fejezte ki azért, hogy ez nem sikerült.
 Mindezt még egy halálos fenyegetéssel is megspékelte:
Kíváncsian várjuk a hatóságok reakcióját.
 

LETELEPEDÉSI KÖTVÉNY: EGYETLEN KUNCSAFT UTÁN 50 EZER EURÓT AKASZTANAK LE A KÖZVETÍTŐK



Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Jobbik a letelepedési államkötvényekkel kapcsolatos visszaélések ügyében.
Staudt Gábor, a Jobbik frakcióvezető-helyettese emlékeztetett: már a kötvények piacra dobása idején sok kétely merült fel az eljárás kapcsán, ám „a megvalósítás a legvadabb elképzeléseinket is felülmúlta”. Hozzátette: a kötvények kibocsátása nem biztos, hogy a formális joggal ellentétes volt, de a jogállamiság szabályainak biztosan nem felelt meg. A törvényi keretek eleve úgy lettek kidolgozva, hogy azok lehetőséget teremtsenek a visszaélésekre – mutatott rá a képviselő.
A paritásos alapon felálló testület számos kérdésre keresne választ. Többek között arra, hogy a letelepedési állampapírokat miért nem a külképviseletek forgalmazzák,
miért bízták ezt a feladatot off-shore cégekre?
A Jobbik választ vár arra is, hogy ezeknek a közvetítő szerepet ellátó vállalkozásoknak
az állam miért adja a forgalmazási értéknél alacsonyabb, diszkont áron a kötvényeket?
Staudt még felháborítóbbnak tartja, hogy ezen a nyereségen felül
egy-egy kuncsaftért akár 50-70 ezer eurós járulék
is üti a közvetítők markát. Az állampapírokat értékesítő cégek ily módon eddig hatalmas,
50-60 milliárd forintos profitot
realizáltak.
A Jobbik szerint ki kellene vizsgálni azt is, hogy az off-shore cégek megbízásával mennyi adótól esett el a magyar állam? Mint, ahogyan azt is, hogy a program egyáltalán elérte-e a kitűzött célját. Választ várunk arra, mennyi befektetést vonzottak az országba a letelepedési kötvények és hány munkahelyet sikerült így teremteni – szögezte le Staudt.
A Jobbik bízik benne, hogy a fideszes képviselőket is érdekli az igazság, és hozzájárulnak a bizottság felállításához – tette hozzá a politikus.
 
Remélhetőleg a cigány lakta vidékre telepítik őket !!!!
Hogy tudják mire is vállalkoztak !!!!
De a zsidókat is csak oda engedném letelepedni , és csak 10 év után változtathatnának lakhelyet !!!
És kívánom , hogy a Muszlim befogadottak is elégedettek legyenek velük , mert ők lennének a szomszédaik . !!!!


 

Leesett a hó a Hargitán - Hargita-hegység - Székelyföld - Erdély
fotó: Sztrátya Julianna


Deres már a határ ….








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése