2020. április 2., csütörtök

Pillantás a tudományra
























Pillantás a tudományra


Épül az új amerikai űrhajó


Az évtizedek óta az alacsony Föld körüli pályára korlátozódó emberes űrrepülés következő kitörési pontja a Holdra való visszatérés lehet. Ehhez új űrhajó kell, amellyel később távolabbi célpontok is meghódíthatók, bár a konkrét célt a NASA még nem jelölte meg. A nagy terv megvalósításában Európa is szerepet kap.
A fejlesztés menetrendje
Az új amerikai űrhajó első repülését (az egyelőre meglehetősen fantáziátlanul csak Exploration Mission-1-nek nevezett küldetést) 2017-re tervezik. Az Oriont az ugyancsak fejlesztés alatt álló új amerikai hordozórakéta (SLS, Space Launch System) fogja pályára állítani. Ezt megelőzően azonban már 2014-ben 5800 kilométer magasba küldik az Orion legénységi kabinját, a jelenleg rendelkezésre álló legnagyobb amerikai rakétával, a Delta-IV Heavy változatával - természetesen űrhajósok nélkül (Exploration Flight Test-1). A Földtől ilyen távol 40 éve nem került ember, ez 15-szöröse a Nemzetközi Űrállomás (ISS) repülési magasságának. Ezen a kísérleti repülésen még a Lockheed Martin cég által erre a célra építendő ideiglenes szervizmodul kap helyet. Ha a kísérletek sikerülnek, akkor a 2017 utánra tervezett Exploration Mission-2 már űrhajósokkal indulhat a világűrbe.



Az Orion űrhajó épülő személyszállító kabinja a szerelőcsarnokban. Ez a kabin indul az űrbe 2014-ben az Exploration Flight Test-2 (EFT-2) kísérleti repülés keretében.






Európa is beszáll
A közelmúltban aláírt szerződés értelmében a NASA Orion űrhajójának végleges szervizmodulját az Európai Űrügynökség (ESA) készíti. Ez az egység tartalmazza a rakétahajtóműveket és a működtetésükhöz szükséges üzemanyagot, valamint gondoskodik a rendszer áramellátásáról és hőszabályozásáról, illetve ez látja el az űrhajósokat vízzel és levegővel. Nem a nulláról kell a fontos egységet megalkotni, a fejlesztés alapvetően az ESA által a Nemzetközi Űrállomás kiszolgálására készített és már többször sikeresen bevetett ATV teherűrhajóra épül.

A 2012 tavaszán indított ATV-3 (Edoardo Amaldi) októberben hagyta el az ISS-t, miután 6,6 tonna utánpótlást szállított az űrállomásra. A fénykép közvetlenül a szétkapcsolás után az ISS fedélzetéről készült, a teherűrhajó dokkolórendszer felőli vége látható
Az ATV az automata teherszállító jármű (Automated Transfer Vehicle) rövidítéséből származó betűszó, emellett minden teherűrhajót egy-egy híres európai személyről neveznek el. Az ATV Európa fontos hozzájárulása a Nemzetközi Űrállomás programhoz (a Columbus laboratórium és a Cupola modul mellett). A Francia Guyanában lévő kourou-i űrközpontból az Ariane-5 hordozórakéta legerősebb változatával indított teherűrhajók alkalmanként kb. 7 tonna utánpótlást szállítanak az ISS-re.
Az ATV alsó része a szervizmodul, ezt használják majd az Orionhoz. Ebben kaptak helyet a napelemek, az elektromos rendszer (beleértve az akkumulátorokat), a hajtóművek és az üzemanyagtartályok, valamint az ISS-re szállítandó víz és levegő tartályai. Az űrhajó első része a rakodótér, amelybe az ISS űrhajósainak ellátására szolgáló több tonna utánpótlás kerül, főként élelem, ruházat, illetve kísérleti eszközök, műszerek. Végül az elkeskenyedő orr-részben a dokkolószerkezet kapott helyet. Az utóbbi két egység helyére kerül az Orion változatban a személyszállító kabin.

Az űrhajót Föld körüli pályán hátulról mutató fantáziarajzon jól látható az ESA által építendő hengeres szervizmodul, a hajtóművek fúvókáival és a napelemtáblákkal




Ilyen lesz az Orion

Az Orion koncepciója meglehetősen hasonlít az Apollo űrhajóhoz. Az Orion ugyancsak kúp alakú személyszállító kabinjában azonban nem három, hanem négy űrhajós utazhat. Az Apollónál a parancsnoki kabin legnagyobb átmérője és a szervizmodul átmérője 3,9 méter volt. Az Orion kabinja a legszélesebb részen 5 méter átmérőjű, ehhez a 4,5 méteres szervizmodul kapcsolódik.
A furcsa alak abból adódik, hogy a hordozórakéta burkolata alatt a szervizmodul összecsukott napelemtábláinak is el kell férniük. Az Apollón nem voltak napelemek, ott az energiaellátást tüzelőanyag-cellákkal biztosították.

Az Orion űrhajó szerkezete. Fent látható a kúpos legénységi kabin, alatta a henger alakú, európai szervizmodul. A rajzon a hordozórakétához kapcsolódó összekötő tag és a szervizmodult start közben takaró burkolat is látszik
Az Orion személyszállító kabinja egyébként az Apollo űrhajókhoz hasonlóan három ejtőernyővel száll le a földre (pontosabban a három, egyenként 35 méter átmérőjű főernyő működését két kisebb, segédernyő segíti). A közel 10 tonna visszatérő tömeg leszállása két fő- és egy segédernyővel is végrehajtható, a harmadik a maximális biztonságot szolgálja.
Sajtóvélemények szerint az ügylet legnagyobb vesztese az amerikai Lockheed Martin cég, amelynél azt remélték, hogy nemcsak a személyzetet szállító kabint építhetik meg, hanem a szervizmodult is ők fejleszthetik. Az utóbbi viszont a szerződéssel Európa kezébe került.
A szerződés két továbbfejlesztett ATV szervizmodul szállításáról szól, egyelőre nem világos a folytatás, nevezetesen az, hogy a későbbi repülésekhez is Európa szállítja-e majd a kiszolgáló egységeket. Annyi bizonyos, hogy a két szervizmodul szállításával Európa 2020-ig biztosítja szerződés szerinti 8%-os részvételét az ISS-programban - ezt ugyanis az Orion-szerződés szerint oda számolják el.

Az Oriont leszállító ejtőernyők próbája 2012 augusztusában az arizonai sivatagban





Ilyen lesz az új amerikai űrhajó


Látványos illusztrációt közölt a NASA a 2017-re tervezett Orion-űrhajóról. A tervek szerint az Orion a világűr korábban ember által nem járt mélységeibe juttatja el az asztonautákat.
Minden korábbi személyszállító űreszköznél távolabbra jut majd a NASA új, fejlesztés alatt álló Orion-űrhajója. Az Orion az SLS (Space Launch System) hordozórakétával startol, a tervek szerint először 2017-ben (ez még egy ember nélküli Hold-repülés lesz). Az űrhajó szervizmodulját az Európai Űrügynökség fejleszti. A szervizmodul biztosítja többek között az űrhajó manőverezéséhez szükséges üzemanyagot és az oxigént a legénység számára.
Forrás: NASA
Ilyen lesz az Orion - elöl a kúp alakú legénységi kabin, utána a hengeres szervizmodul látható
Az SLS minden idők legnagyobb hordozórakétája lesz, és minden korábbinál távolabbra indíthatja az embert a Naprendszerben. Az SLS lesz a NASA első "felfedező-osztályú" hordozórakétája a Saturn V óta, utóbbi indította az Apollo-űrhajókat a Hold felé. Végső változata 122 méter magas lesz, és feltöltés nélkül körülbelül 2900 tonnát fog nyomni. Az Orion céljai között szerepel a Nemzetközi Űrállomás ellátása, valamint egyes kisbolygók és a Mars meglátogatása.


Elképesztő távolságból talált haza egy macska



Az amerikai házimacskát nyaralás alatt vesztették el, de alig két hónappal később megjelent gazdái lakhelyének közelében.
Több mint 300 kilométert tett meg, és átszelte Floridát az a négyéves házimacska, amelyet november elején vesztettek el gazdái a nyaralásuk alatt. A Holly névre hallgató macska Daytona Beachen szökött ki egy lakókocsiból, és szilveszterkor bukkant fel West Palm Beachen, körülbelül 1,5 kilométerre gazdái otthonától.
A macska nagyon rossz állapotban került elő, ezért megtalálói állatorvoshoz vitték, ahol kiderült, hogy chip van benne, így jutottak el a tulajdonosához. A hatkilós macska 3 kilogrammra fogyott, talppárnái pedig véreztek. A mellső lábain a karmai nagyon élesek voltak, míg a hátsókon tövig koptak, ami a hosszú gyaloglás miatt alakulhatott ki. Ezek alapján az állatorvos szerint nem valószínű, hogy Holly egy jármű potyautasaként tette meg a távolságot.
A macskák tájékozódását csak kevesen tanulmányozták (szemben például a galambok, teknősök és rovarok tájékozódásával), így a kutatók nem tudják, hogyan találhatott haza az egyébként lakásban élő állat. Ismerős terepen a macskák jól elnavigálnak, látásból és szagról megismernek helyeket, és könnyen lerövidítik az utat, mondta a New York Timesnak John Bradshaw, a Bristoli Egyetem kutatója. A szakember szerint az ehhez hasonló hihetetlen hazatéréseknél általában nem az elveszett macska talál haza, hanem egy hozzá nagyon hasonlító kóbor állatot gondolnak kedvencüknek a tulajdonosok. Hollynál azonban a mikrochip miatt ez kizárt.
Hasonló esetre, amikor valóban az elveszett macska tért haza, csak néhány korábbi példa van. 1978-ban Ausztráliában egy Howie nevű állat 1600 kilométert tett meg elvesztési helyétől a lakhelyéig. 1989-ben Oroszországban egy Murka nevű macska 500 kilométert utazott gazdája szüleinek lakhelyétől moszkvai otthonáig. Egy Ninja nevű amerikai állat pedig 1997-ben gazdái költözése után egy év alatt 1300 kilométert tett meg Utah államból Washington államba, a régi otthonához.




Brutális gammakitörés érte a Földet a 8. században



A Nagojai Egyetem tudósai ősi cédrusok szén-14 izotópjának elemzésével bizonyítékot találtak arra, hogy a középkorban a Földet rejtélyes kozmikus sugárlöket érte. Ezzel párhuzamosan kozmikus eredetű berillium, a Be 10-es izotóp szintjének megugrását észlelték az adott időszakból származó antarktiszi jégmintákban. Valószínűleg a sugárzás hátterében egy gammakitörés áll, ami a világegyetem legnagyobb energiájú robbanása. Az eseményt két fekete lyuk vagy neutroncsillag összeolvadása okozhatta.
A fák évgyűrűinek és a jégmintáknak a vizsgálatával nyert adatok arról tanúskodnak, hogy a fokozott kozmikus sugárzás 774-775-ben érte a Földet. Felvetődött, hogy ennek forrása szokatlanul erős napkitörés vagy gammakitörés lehetett, utóbbit szupernóva-robbanás okozhatta. Később a szupernóva-robbanást kizárták, hiszen az esemény utóhatását mindmáig észlelhetnék a teleszkópok. Sokan megkérdőjelezik a napkitörés eshetőségét is, mondván, hogy a jelenség nem váltott volna ki ilyen kiugró mérvű C 14- és Be 10- szintemelkedést.
A német tudósok most egy új elmélettel, a Tejútrendszerben bekövetkezett masszív robbanással magyarázzák a jelenséget. A jénai asztrofizikusok a rövid idejű gammakitörések spektrumát elemezték, azt vizsgálva, hogy egy ilyen esemény okozhatta-e a megfigyelt C 14 és Be 10 izotópok emelkedését. "Teljes egybeesést találtunk" – hangsúlyozta Ralph Neuhauser professzor, a tanulmány társszerzője.

Észre sem vették

Neuhauser kifejtette, hogy ilyen hatalmas energiakibocsátás fekete lyukak vagy neutroncsillagok összeütközésekor keletkezik. A jénai csillagászok számításai szerint az esemény három-tizenkétezer fényévnyire, vagyis a Tejútrendszerben történhetett.
Bár drámai eseményről van szó, távoli őseink vajmi keveset észlelhettek belőle, hiszen a sugárzást elnyelték a légkör felső rétegei, és a történtekről csupán az izotópok árulkodnak. Még az sem bizonyos, hogy valamilyen fényjelenség kísérte az eseményt.
Neuhauser professzor szerint a Föld aligha lesz egyhamar tanúja egy ilyen jelenségnek, hiszen a gammakitörések tízezer évente fordulnak elő, egy galaxison belül pedig legalább egymillió évig kell várni a következőre. Amennyiben azonban ilyen kozmikus robbanás akkora távolságra történne a Földtől, mint a 8. században, az tönkreteheti a műholdakat, ha viszont közelebb, néhány száz fényévnyire, az megfoszthatná a bolygót az élővilágot óvó ózonpajzstól. "Mindazonáltal kevéssé valószínű egy ilyen forgatókönyv" – jegyezte meg a professzor.

Állandósult támadás

A Földet folyamatosan bombázzák protonok és más szubatomi részecskék, amiket nagy energiájú források bocsátanak ki az űrben. A részecskék a sztratoszférát alkotó molekulákkal ütköznek, és a nitrogéngáz molekuláival reakcióba lépve létrehozzák a szén 14-es tömegszámú izotópját, a C 14-et, amely aztán elnyelődik a bioszférában.
A berilliumnak egyetlen stabil izotópja van, a Be 9. A kozmikus eredetű Be 10 a Föld légkörében keletkezik az oxigén- és nitrogénatomok kozmikus sugárzás általi hasításával.



Fekete lyukba hulló csillagot találtak



Március 28-án a Swift-űrtávcső egy nagyon erős gammakitörést észlelt a Draco (Sárkány) csillagkép irányában. Az objektumot - melyet GRB 110328A néven katalogizáltak - először egy szokványos, hosszú gammakitörésnek (azaz egy nagy tömegű csillag gravitációs összeomlásának) vélték. Három nappal később, az adatok részletes elemzését elkezdve azonban J. Bloom (UC Berkeley, Kalifornia) felhívta kollégái figyelmét arra, hogy nagy valószínűséggel egy speciális jelenséget sikerült észlelni.
J. Levan (University of Warwick, Egyesült Királyság) vezetésével egy koordinált megfigyelési program során vizsgálták az objekumot a Hubble és a Chandra-űrtávcsővel. A gammakitörés helyéről még meglepően sokáig (több mint két hónappal később is) detektáltak optikai, illetve röntgensugárzást. A Hubble képeinek segítségével azt is sikerült kideríteni, hogy a sugárzás egy távoli, mintegy négymilliárd fényévre lévő galaxis közepéből érkezik. A régebbi adatok nem mutattak nagy energiájú forrást az adott irányban, ezért úgy tűnik, egyszeri jelenségről van szó (nem pedig például egy aktív galaxismag sugárzásáról).


20110617 swift grb 1
Mozaikkép a GRB 110328A objektumról. A Swift felvételén a fényes gammakitörés látható; a bal oldali inzertkép az ugyanezen területen a Chandra-űrtávcsővel észlelt röntgenforrást, a jobb oldali ábrák a HST-vel észlelt szülőgalaxist mutatják (NASA/JPL).
Ez adta a kutatóknak az ötletet, miszerint egy, a galaxis központi fekete lyukába hulló csillag megsemmisülésének lehettünk tanúi. Az árapály-katasztrófának (tidal disruption) nevezett esemény során egy csillag végzetesen közel kerül a fekete lyukhoz, és többé már nincs menekvés. A csillagnak a fekete lyukhoz közelebbi oldalára erősebb árapályerő hat, mint a túloldalra, így az égitest megnyúlik, majd végül szó szerint darabokra szakad. A gázanyag nagy része sokáig a fekete lyuk körül örvénylik (ennek sugárzása észlelhető hosszú hetekig), míg egy része a forgástengely mentén létrejövő, nagyenergiájú kitörés (jet) formájában távozik. A jet iránya pont Földünk felé mutatott, ez eredményezhette a márciusban észlelt, nagyon erős gamma-felvillanást.


20110617 swift grb 2
Egy fekete lyukba hulló csillag árapály-katasztrófájának folyamata (NASA/Chandra/M. Weiss).
Korábban optikai, UV- és röntgentartományban is észleltek olyan eseményeket, melyek egyik lehetséges magyarázata egy csillag árapály-katasztrófája - gammatartományban azonban ez az első eset. A statisztikai számítások szerint rendkívül ritka, hogy egy galaxis központi fekete lyuka elnyel egy csillagot, az meg még inkább, hogy az így keletkező, nagyenergiájú jet pont bolygónk irányába dobódjon ki - így könnyen elképzelhető, hogy évtizedeket kell várnunk egy hasonló esemény megfigyelésére.


Kétmillió fényév hosszú 'extragalaktikus utánégetés'



Szerző: Kovács József | 2012. október 24., szerda
Egy aktív galaxis centrumából kétmillió fényévnyire kinyúló szuperszonikus kifúvás a vadászgépek utánégetőinek fáklyáira hasonlít, de itt a "hajtómű" egy szupernagy tömegű fekete lyuk, a kiáramlás pedig közel fénysebességű.
A PKS 0637-752 jelű, mintegy 6 milliárd fényév távolságban lévő kvazárról az ausztráliai ATCA (Australia Telescope Compact Array) antennarendszerrel készített új felvételen a galaxis centrumából mintegy kétmillió fényévre kinyúló szuperszonikus jet pontosan úgy tagolódik váltakozó fényes és sötét részekre, mint a sugárhajtású repülőgépek utánégetőinek fáklyáiban megfigyelhető, a kiáramló gáz háromdimenziós lökéshullámai által létrehozott periodikus mintázat (Mach-gyűrűk, angol nyelven még "shock diamonds").
A PKS 0637-752 katalógusjelű kvazár centrumából kiinduló, körülbelül kétmillió fényév hosszúságú kifúvásnak az ausztráliai ATCA antennarendszerrel előállított új képe. A jet szerkezete meglepő hasonlóságot mutat a sugárhajtóművek utánégetőinek fáklyáiban megfigyelhető periodikus lökéshullám-mintázatokkal.
[Leith Godfrey (ICRAR), Jim Lovell (University of Tasmania)]
A kutatás vezetője, Leith Godfrey (Curtin University node of The International Centre for Radio Astronomy Research) szerint az egyik lehetséges és mindenképpen legérdekesebb magyarázat az, hogy a galaxis centrumában helyet foglaló szupernagy tömegű fekete lyukba történő, részleteiben máig nem teljesen értett anyagbehullási folyamat által létrehozott kifúvásban megfigyelhető mintázat ugyanolyan okból jön létre, mint a sugárhajtóművekből kiáramló gázban. Ha ez igaz, akkor a kifúvás fényes foltjai közötti távolság fontos információt nyújthat a kiáramlás hajtómechanizmusáról és a környező tér sűrűségéről.
Egy F/A-18 "Hornet" típusú vadászgép utánégetős felszállása a USS John C. Stennis repülőgéphordozó fedélzetéről. Jól megfigyelhető a gép hajtóműfúvókái után keletkező gázsugarakban a háromdimenziós lökéshullámok periodikus mintázata.
[US Navy]
Az óriási energiájú kifúvások természetének megértése kulcsfontosságú a galaxisok kialakulási és fejlődési modelljének minél pontosabb felvázolásához: az elképzelések szerint a jet-ek leállítják a csillagkeletkezést a szülőgalaxisukban, megszabva ezáltal azt, hogy azok milyen nagyra nőhetnek, ezen keresztül pedig azt is, hogy milyen ma a Világegyetem. A vizsgálat egyik résztvevője, Jim Lovell (University of Tasmania) szerint a jet új képe olyan részleteket tár fel, melyeket eddig még soha nem láthattunk. Ráadásul a kifúvás nagy röntgenintenzitása nem magyarázható a mai modellekkel, az új eredmények azonban e területen is előrelépést jelenthetnek.
Az eredményeket részletező szakcikk az Astrophysical Journal Letters c. folyóiratban jelent meg.
Forrás:


Gazdagalaxisából kipenderített óriás fekete lyukat találtak


Szerző: Kovács József | 2012. június 18., hétfő
A NASA Chandra röntgenműholdjának mérései alapján arra utaló jeleket találtak, hogy egy óriás fekete lyuk óránként több millió kilométeres sebességgel kidobódott gazdagalaxisából.
A NASA Chandra röntgenműholdjának mérései alapján amerikai kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy egy hatalmas fekete lyuk több millió km/h sebességgel kidobódott a gazdagalaxisából. Az elképzelések szerint a fekete lyuk egy másikkal ütközött és olvadt össze, az óriási sebességhez szükséges energiát pedig gravitációs hullámokból nyerte. A kutatás vezetője, Francesca Civano (Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics) szerint ugyan nagyon nehéz elképzelni, hogy egy sok millió naptömegnyi fekete lyukkal ez egyáltalán megtörténhet, az új adatok mégis arra utalnak, hogy az általános relativitáselmélet által megjósolt, de közvetlenül még sohasem detektált téridő-fodrozódások, a gravitációs hullámok óriási erőket fejthetnek ki. Annak ellenére, hogy egy szupernehéz fekete lyuk azon aszimmetria miatti kidobódása, hogy a kölcsönhatás következtében egy adott irányban gravitációs hullámokkal több energia távozott, mint ellentétesen, ritka esemény lehet, az intergalaktikus térben sok ilyen, még detektálatlan objektum létezhet. Laura Blecha (CfA) szerint ezek rejtve is maradhatnak előttünk, mivel a galaxisukból magukkal ragadott gázt a kidobódás után már mind elfogyasztották.
Civano és munkatársai a CID-42 jelű objektumot tanulmányozták, amely egy tőlünk 4 milliárd fényév távolságban lévő galaxis centrumában található. Korábban az optikai tartományban a Hubble Űrteleszkóppal már felbontották a CID-42-t két különálló, kompakt forrásra. A Magellán és a VLT teleszkópokkal rögzített spektrumok alapján az is nyilvánvaló volt, hogy a két forrás majdnem 5 millió km/h sebességgel távolodik egymástól. A Chandra korábbi észlelései egy fényes röntgenforrást jeleztek, melynek sugárzása valószínűleg egy vagy több szupernehéz fekete lyuk körüli forró gáztól származik, nem tudták azonban eldönteni, hogy a röntgenforrás egybeesik-e az optikai források valamelyikével, mivel a Chandra nem pontosan a CID-42 felé nézett, így a röntgenforrás képe a szokásosnál életlenebb lett. Martin Elvis (CfA) szerint ennek ellenére már ezekből az adatokból is látszott, hogy valami különleges dolog történt a CID-42-ben, de nem lehetett megmondani, hogy egy vagy két fekete lyuk van-e benne. A két forrás röntgentartománybeli szeparálásához új mérési adatok kellettek.
A nagy kép közepén a fehér négyzetben a CID-42 jelű objektum gazdagalaxisa látható. A jobb oldali inzertekben a CID-42 röntgen- és optikai képei, illetve ezek montázsa kaptak helyet. Jól látható, hogy a detektálható röntgensugárzás egy forrásból származik, illetve a gazdagalaxisnak az összeolvadás közben kialakult csóvája is megfigyelhető az optikai képen.
[Röntgen - NASA/CXC/SAO/F. Civano és tsai; optikai - NASA/STScI/CFHT]
Amikor a Chandra High Resolution Camera műszerét közvetlenül a CID-42-re irányították, kiderült, hogy a röntgensugárzás csak az egyik forrásból származik. A kutatók úgy gondolják, hogy két galaxis összeütközése során a központi fekete lyukaik is ütköztek, illetve összeolvadtak egyetlen szupernehéz fekete lyukká, amit a kölcsönhatás során gerjesztődött gravitációs hullámok energiája kilökött az új galaxisból. A másik optikai forrás pedig egy hátramaradt fényes csillaghalmaz lehet. Ez a kép teljesen konzisztens a fekete lyukak összeolvadásának legújabb számítógépes szimulációival, melyek szintén azt jelzik, hogy az új fekete lyuk nagy lökést kaphat a gravitációs hullámok kibocsátása miatt.
A CID-42 esetének magyarázatára két másik lehetőség is felmerült. Az egyik szerint valójában három szupernehéz fekete lyuk közelítette meg egymást, ennek következtében pedig közülük a legkisebb dobódott ki. A másik alapján a CID-42 két szupernehéz fekete lyukat tartalmaz, de nem arról van szó, hogy egyikük kidobódott, hanem ezek spirális pályán mozognak, egyre közelítve egymáshoz. Mindkettőhöz az szükséges, hogy legalább az egyik objektum erős takarásban legyen, mivel csak egy fényes röntgenforrás észlelhető, ezért a Chandra adatok inkább az előzőleg vázolt magyarázatot támasztják alá.
Az eredményeket részletező szakcikk az Astrophysical Journal c. folyóiratban jelent meg.
Forrás:

Így tölthet le torrenteket a legegyszerűbben



Még csak alfa fázisban van az alábbi Chrome-bővítmény, de aki szokott torrentfájlokat letölteni, annak mindenképpen érdemes közelebbről is megismerkednie vele.


Nemrégiben bemutattunk egy új böngészőt, amelyik támogatja a torrentek letöltését. Azonban annak sem kell nélkülöznie ezt a lehetőséget, aki nem akar Chrome böngészőjéről váltani.
A BitTorrent Surf egy Chrome-bővítmény, amely abban segít, hogy torrentfájlokat keressünk, illetve ezeket letöltsük a számítógépünkre. (A félreértések elkerülése végett: számos legális tartalmat érhetünk ily módon el.)
A bővítmény innen tölthető le, és miután hozzáadódott a Chrome-hoz, megjelenik az ikonja a felső eszközsorba. Erre kattintva először egy tájékoztató ablak jelenik meg, majd meg kell adnunk alapkeresőnket.
Ettől kezdve már a Chrome-on belül tölthetjük le a kiszemelt torrentfájlokat, anélkül, hogy dedikált torrentkliensre lenne szükségünk. Egyszerűen írjuk be a keresőmezőbe azt a fájlnevet, amire kíváncsiak vagyunk, és máris sorjáznak a találatok. Ha valamelyik szimpatikus közülük, a jobbra található zöld körre kattintva akár azonnal le is tölthetjük. Ha a választott állomány nevére klikkelünk, megkapjuk a közvetlen elérés linkjét, illetve láthatjuk a fájl méretét is.
Miután a letöltés gombra kattintottunk, alul egy csíkban figyelhetjük, milyen tempóban kerül a fájl a gépünkre. Hogy melyik mappába kerüljön, azt az Options pont alatt állíthatjuk be.
Íme egy rövid videó a bővítmény használatáról:

Bemutatkozik BitTorrent Surf

http://www.youtube.com/watch?v=2LVEakqwOFI&feature=player_embedded

BitTorrent in 24 Hours

Morvai Krisztina beszéde Bajnai Gordon háza előtt - 1. rész

Morvai Krisztina beszéde Bajnai Gordon háza előtt - 2. rész



C-vitamin nagy dózisban a rák ellen?


Régóta ismeretes a C-vitamin alkalmazása az alternatív gyógyászatban. Az eljárás hívei szerint a C-vitamin nagy adagban elpusztítja a ráksejteket, erre azonban nincs meggyőző bizonyíték.
Az 1970-es években végzett vizsgálatok szerint a C-vitamin kiegészítők szedése jó hatású lenne a rák kezelése során, később azonban kiderült, hogy komoly tévedéseke
alapulnak.


  



A későbbi, jól tervezett, randomizált, azaz véletlenszerű kiválasztáson alapuló, placebo-kontrollált vizsgálatok nem mutattak ki semmilyen előnyös hatást.

Legújabban az intravénásan adott C-vitaminról állítják, hogy más a hatása, mint ha szájon át szedik, így ismét megnőtt az érdeklődés az intravénás C-vitamin rákgyógyászati alkalmazása iránt.

Továbbra sincs azonban semmiféle bizonyíték, így a klinikai vizsgálatok befejezéséig korai lenne azt állítani, hogy a C-vitaminnak bármi szerepe lehetne a rák gyógyításában.
 




Felkészülni a váratlanra



Túlélő-forgatókönyv igazi végítélethez












Az állítólagos maja apokalipszis miatt a világ számos pontján kezdtek az emberek őrült készülődésbe, hogy valahogyan biztosítsák a túlélésüket. A ma.hu kidolgozta a szükséges forgatókönyveket a világvégére történő felkészüléshez.



A kritikus 72 óra

Rövidtáv alatt a 3 naptól egy hétig terjedő időintervallumot értjük. Egy nagyobb természeti katasztrófa esetén többnyire nincs szükség ennél hosszabb időre, hogy az állam visszaszerezze a kontrollt az érintett területek felett. A felkészüléskor egy olyan helyzetet kell szem előtt tartani, amikor előfordulhat, hogy az ember napokra elszakad a külvilágtól. Erről itt olvashat bővebben >>>
Ha a hirtelen bekövetkező katasztrófa vagy más, az életünket gyökeresen megváltoztató esemény hatásai nem néhány napban mérhetőek, akkor jön jól, ha az ember közép vagy hosszú távra is felkészült.

Középtávon, azaz egy héttől néhány hónapig terjedő időintervallumban a túlélés már sokkal nehezebb, mint kibírni azt, hogy pár napig nincs gáz, villany és áram. Ha néhány napon belül nem áll helyre az államigazgatás, akkor az embernek többre lesz szüksége, mint a spájzban elraktározott néhány konzerv és kétszersült. Ebben a helyzetben természetesen a kertes házban élők jobb helyzetben vannak, mint a panelházak lakói. Ezen a komplikált helyzeten segíthet, ha megfogadjuk a túlélés egyik alapszabályát: egy csoportnak mindig jobbak az esélyei, mint egy magányos embernek. Azok, akiknek nem áll rendelkezésükre kellően nagy terület a megfelelő mennyiségű készlet felhalmozására, jól teszik, ha a felkészülés első szakaszában összeszedik a megfelelő csapatot. Ezzel megoszlanak a tárolási feladatok és sikerül eleget tenni a legfontosabb szabálynak is.
 

A demokrácia nem megoldás

Minél sokrétűbb a csoport tagjainak tapasztalta, képzettsége annál inkább nő az esély a túlélésre. Ugyan a barátait megválogathatja az ember mégsem valószínű, hogy minden szakterületet képesek leszünk lefedni. Ráadásul ilyen helyzetekben elmondható, hogy gyakran fordul a kocka, és a mai nagy presztízsű vagy felkapott szakmák kevesebbet érnek a többinél. zombi apokalipszis idején a marketing menedzserek kevés hasznot hajtanak a csoportnak, egy poszt-apokaliptikus világban a válóperes ügyvédek vagy a web-programozók iránti kereslet is igen csekély lesz.

A demokrácia szép dolog, de mikor egy csoport túléléséről van szó akkor nem biztos, hogy az egy ember egy szavazat a legjobb berendezkedés. A csoportnak vezetőre van szüksége, akit ugyan meg lehet választani demokratikus úton, és igyekezhet mindenki véleményét kikérni és megfontolni, de vannak olyan helyzetek, amikor nincs idő megvitatni minden kérdést, és azonnal kell cselekedni, gondolkodás nélkül.

Mint arról már szó volt a rövid távú felkészülés elsősorban olyan nem várt helyzetekre vonatkozik, mint például egy természeti katasztrófa. De függetlenül attól, hogy váratlanul üt be a mennykő, azért mindennek megvan a matematikai esélye. Hazánkban előfordulhat hirtelen lezúduló, nagymennyiségű csapadék - ami után esetleg árvíz jön - de szinte biztosan nem kell hurrikánra vagy szökőárra számítani. Kicsi utánajárással és számolgatással nagyjából körvonalazni lehet mi az, amire fel kell készülni.

Ölj vagy megöletsz

A közép és hosszú távú felkészülés azonban más tészta. Itt már valóban nem várt eseményekről van szó, aminek következtében előfordulhat az államigazgatás összeomlása, szükségállapot bevezetése vagy más, még ennél is komolyabb szituáció. Lehet ez egy járvány vagy esetleg felkelés, polgárháború. Ami közös bennük, hogy nagy valószínűséggel nem néhány napot kell kibírni saját magunkra támaszkodva, hanem véres valósággá válik a sokszor ok nélkül emlegetett élet-halál harc.

Elsősorban szükség lesz egy olyan helyre, ahol a csoport menedéket lel, és amit képesek megvédeni. Nem feltétlenül kell Mad Max-féle szituációra gondolni, de tény, hogy vészhelyzetben az emberek nem sokat moralizálnak, hogy a saját túlélésük érdekében elvegyék-e – akár erőszakos úton - azt ami a másé.  Itt már komolyan felmerül a fegyverkezés kérdése, hiszen a fosztogató, gyilkoló bandáktól nem puszta kézzel fogjuk megvédeni magunkat és szeretteinket.

A készletek felhalmozását már jó előre meg kell fontolni és precízen megszervezni. Érdemes több hónapra számolni, figyelembe venni az évszakok változását és nem csak a legszükségesebbeket, hanem olyan dolgokat is tartalékolni, amivel akár hosszabb távon is biztosíthatjuk a túlélést.

Hogy mennyire hosszú távon, nos, azt a körülmények határozzák meg. Elképzelhető, hogy a csoportnak hosszú évekre be kell rendezkednie önfenntartásra, de az is lehet, hogy a maroknyi túlélő közé tartozunk és a mi feladatunk lesz újjáépíteni az emberi civilizációt. Hosszú távra igazán csak úgy tud felkészülni az ember, ha megfelelő mennyiségű tudást halmoz fel, kellően nagyszámú - és sokrétű képességgel rendelkező emberből - álló csoportot képes verbuválni.

Egy totális atomháború, idegen invázió vagy beköszöntő jégkorszak esetén a túlélés esélyei nagyon leromlanak. Ilyenkor csakis az emberek tudására, leleményességére és alkalmazkodóképességre lehet számítani, hogy a fajunk fennmaradjon.






Legyen tele a spájz



Felkészülni a váratlanra: túlélő-forgatókönyv a kritikus 72 órára

Az állítólagos maja apokalipszis miatt a világ számos pontján kezdtek az emberek őrült készülődésbe, hogy valahogyan biztosítsák a túlélésüket. A ma.hu kidolgozta a szükséges forgatókönyveket a világvégére történő felkészüléshez.
2012.12.09 11:50Konrád - ma.hu

Jól fogynak a túlélő-csomagok Oroszországban


Oroszországban és Ukrajnában a boltok ezerszám adják el a túlélőkészleteket, Amerikában pedig egyre több ember csatlakozik a prepperek (készülők) amúgy sem kicsi táborához. Noha egyáltalán nem biztos, hogy bekövetkezik a világvége, ráadásul arról is megoszlanak a vélemények, mi fog történni december 21-én, az emberek mégis igyekeznek felkészülten várni a végítéletet. Természetesen, minden lehetőségre nem lehet felkészülni, de apokalipszis ide vagy oda, egyáltalán nem bolondság, ha valaki előre összeállít egy túlélő készletet.

A váratlan helyzetekre való felkészülés igen hasznos elfoglaltság. Természetesen atombunkert építeni a kert végébe némileg túlzás, de sajnos előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor a "jobb félni, mint megijedni" elv érvényesül. A leggyakoribb ok, amiért valaki készleteket kezd felhalmozni, az a természeti katasztrófáktól való félelem. Magyarország ebből a szempontból szerencsés helyzetben van, a Kárpát-medencét ritkán sújtja komolyan a természet dühe.

Vannak azonban olyan területei a világnak, ahol bizony szükségessé válhat a létfontosságú dolgok felhalmozása, hogy egy hurrikán, földrengés vagy szökőár után az ember képes legyen túlélni, amíg a hatóságok rendet nem tesznek, és az élet vissza nem tér a normális körforgásba. Megkülönböztethetünk, rövid, közép illetve hosszú távú felkészülést.

A kritikus 72 óra

Rövidtáv alatt a 3 naptól egy hétig terjedő időintervallumot értjük. Egy nagyobb természeti katasztrófa esetén többnyire nincs szükség ennél hosszabb időre, hogy az állam visszaszerezze a kontrollt az érintett területek felett. A felkészüléskor egy olyan helyzetet kell szem előtt tartani, amikor előfordulhat, hogy az ember napokra elszakad a külvilágtól.

A túlélőkészlet összeállítsa során a két legfontosabb dolog, amire oda kell figyelni, a megfelelő mennyiségű élelem és a tiszta víz. Természetesen, ha valaki folyamatos gyógyszeres ellátásra szorul, akkor ezen medicinák tartalékolása is létfontosságúvá válik. Elsőként a vízről kell gondoskodni, aminek mennyiségét a következőképpen kell kiszámolni: személyenként 4 liter víz képes fedezni a folyadék-beviteli, a főzési és az alapvető higiéniai igényeket. Ha vannak háziállataink, akkor számukra is raktározzunk el vizet. A tárolás akár üdítős vagy ásványvizes palackokban is történhet, de ezek idővel mérgező anyagokat bocsáthatnak ki, ezért a vizet időnként cserélni kell.

Élelmiszerből olyat válasszunk, ami sokáig eláll, magas a tápértéke és az ember élvezettel fogyasztja. Nagyjából mindenki tisztában van saját, illetve közvetlen hozzátartozóinak táplálékigényével, de mivel katasztrófahelyzetben előfordulhat, hogy a szokásosnál több energiát használunk el, érdemes kicsit rászámolni.


Hogyan kell túlélni?



Pokol vagy mennyország jön?


Az interneten rengeteg útmutató létezik, amiben leírják, miből álljon egy ilyen túlélőkészlet. Ezeket érdemes tanulmányozni és kiegészíteni a saját körülményeink ismeretében. Amit mindenképpen érdemes a csomagba tenni: meleg, illetve vízhatlan ruházat, elsősegélydoboz, egy zsebkés, rádió, elemlámpa, tartalék elemek, síp vagy bármi más eszköz, amivel jelezni lehet, gyufa, a személyi okmányok és másolataik, tisztasági csomag, szemeteszsák, toll, ceruza, papír, némi készpénz és apró, családtagokról készült fénykép és a legfontosabb telefonszámok listája.

Természetesen még sokféle dolgot összeválogathatunk, a fontos az, hogy könnyen hozzáférhető helyen tároljuk. Érdemes mindent úgy csomagolni, hogy ha a szükség úgy hozza, szállítható is legyen, ha esetleg el kell hagynunk a lakhelyünket. Ez sajnos korlátozza a bepakolható dolgok mennyiségét, a csomagunk nem lehet nagyon súlyos, mert előfordulhat, hogy hosszabb távon kell cipelnünk.

Tartsuk észben, hogy a nehéz helyzetben a morálon sokat javít a meleg étel, ezért ha van lehetőség, igyekezzünk megfőzni az ennivalónkat. Ugyanígy sokat dobhat a kedélyállapotunkon, ha víz helyett mondjuk teát fogyasztunk, de már egy tábla csokoládé is segíthet átvészelni a nehéz pillanatokat. Katasztrófa esetén többnyire van tennivaló, mégis érdemes lehet könyvekkel vagy játékokkal felkészülni, mert az unalom a legrosszabb dolog, ami ilyen helyzetben történhet velünk.

Aki sokat utazik autóval, jól teszi, ha a csomagtartóban is elhelyez egy kisebb csomagot arra az esetre, ha hosszabb időre a kocsiban reked. Némi élelmiszer, ivóvíz, egy-két pokróc, egy zseblámpa; ezek nem foglalnak el túl sok helyet, de bármikor életet menthetnek.

Ha van lehetőségünk, összeállíthatunk több csomagot is. Egy hátizsákba berakhatjuk a legszükségesebbeket, egy nagyobb csomagba pedig a kiegészítő felszerelést, amit csak akkor viszünk magunkkal, ha képesek vagyunk rá; mondjuk, ha autóval keresünk biztonságos helyet magunknak. Ide már tehetünk főzőedényeket, kempingfőzőt, térképet, szerszámokat, kötelet, túlélést segítő könyveket, sátrat, hosszabb időre elegendő élelmiszert és más hasznos eszközöket.

Kell egy csapat?

Ha a hirtelen bekövetkező katasztrófa vagy más, az életünket gyökeresen megváltoztató esemény hatásai nem néhány napban mérhetőek, akkor jön jól, ha az ember közép vagy hosszú távra is felkészült. Erről szól majd a következő írásunk, kísérje figyelemmel!




Fontos: Tisztelt Olvasóink!

A ma.hu szerkesztőségének világvégével kapcsolatos írásai nem a megjósolt december 21-ei apokalipszisre vonatkoznak, sőt, konkrétan egyetlen világvége-jóslathoz sem kapcsolódnak, egyik írásunkkal sem szeretnénk pánikot kelteni, viszont tisztában vagyunk azzal, hogy váratlan helyzetek bármikor előfordulhatnak, ezért szedjük csokorba a törvényileg meghatározottMinősített időszakok esetén hasznos információkat és teendőket.












A Kárpát-medencében nincs mitől félni



Két hét múlva világvége - Ön felkészült már?

Sokak szerint 2012. december 21-én eljön a világvége, ahogy azt a maják már évszázadokkal ezelőtt megjósolták. Mások szerint viszont nem történik majd semmi. Mégis érdemes felhalmozni némi tartalékot...
2012.12.07 12:50Konrád - ma.hu
A világvége jóslatok egyáltalán nem ritkák. Rengeteg vallás, szekta, próféta és parafenomén állítja, hogy előbb vagy utóbb eljön az emberiség végpusztulásának pillanata. Legyen szó Nostradamusról vagy Agnes Nutter boszorka szép és pontos próféciáiról, úgy tűnik, az emberek egy része szeret hinni az apokalipszisben. A következő esedékes világvége dátumot az ősi maja civilizáció naptárából vezették le.

A maja civilizáció virágkorát az i.sz. 250 és 900 között élte Közép-Amerikában, birodalmuk a mai Mexikó déli részétől nagyjából Honduras nyugati részéig terjedt ki. Rendkívül fejlett civilizáció volt, kifinomult csillagászati rendszerrel és naptárakkal. Teleszkópok nélkül, puszta szemmel hajtottak végre igen pontos számításokat. A maja csillagászok például rendkívül pontosan számították ki a holdhónapot, és nem utolsó sorban elkészítették azt a naptárat, ami miatt sokan úgy vélik: az emberiségnek már csak két hete van hátra, hogy megbánja bűneit.


















A maja baja

Az ominózus naptár az úgynevezett Hosszú Számítás, amit valamikor i.e. 355 körül állítottak fel. A kalendárium kezdő dátuma 0.0.0.0.0. ami a mi naptárunk szerint i.e. 3114 augusztus 11. A Hosszú Számítás 2012. december 21-én éri el a 13.0.0.0.0 dátumot, amikor is a naptár véget ér. Az, hogy mi történik majd ekkor, senki sem tudja.

A földhözragadt emberek úgy hiszik a saját birodalmuk bukását megjósolni képtelen maják ugyanazt tennék két hét múlva amit a modern ember tesz mikor január elsején kijózanodik: elővesz egy új naptárat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy míg mi a tízes, addig a maják a húszas számrendszert használták. Emiatt a maja naptárat a következőképpen kell értelmezni: A 0.0.0.0.1 egy napot jelent, a 0.0.0.1.0 húsz napot míg az 1.0.0.0.0 nagyjából négyszáz évet. Tehát ha december 21-én 13.0.0.0.0-on áll majd a naptár, akkor eszerint az elv szerint még folytatódnia kell egészen húszig és akkor nullázódni.
Porból születnek a csillagok is – NASA



















Milyen típusú világvége jön?

De tegyük fel, hogy valóban eljön a világvége. Mi fog történni? Nos, a végítéletben az a jó, hogy a lehetőségek száma végtelen. Talán a zombi apokalipszis jön el? Vagy valaki rátenyerel a  piros gombra, és elkezdenek potyogni az atombombák? A természet lázad fel ellenük katasztrófák képében? Aszteroida csapódik be? UFÓ invázió jön? Kiadnak egy újabb szerelmes tinivámpír sorozatot? Vagy egyszerűen felrobban a Föld?

Sajnos ennyi lehetőségre nehéz egyszerre felkészülni, de azért pár dolgot érdemes észben tartani. Bár az erőszakos eseményeknek se szeri se száma a világon, jelenleg nincs a hidegháborúhoz hasonló kiélezett politikai helyzet, ami miatt elképzelhető lenne két atomhatalom egymásnak ugrása. A “gonosz tengelyének” országai, bármekkora is a „hiszti” körülöttük, fényévekre vannak még attól, hogy atomfenyegetést jelentsenek. A nagyhatalmak mostanában nem akarják olyan nyíltan átvágni egymás torkát, és bár India és Pakisztán régóta acsarognak egymásra, mégsem valószínű, hogy mostanában kezdenének atomot hajigálni. Elmondható hát, hogy egy termonukleáris háború réme nem fenyegeti közvetlenül az emberiséget.
Az orosz esküvőszervező cégek profilt váltottak és már világvége csomagokat árulnak...



















A Kárpát-medence előnye

Természeti katasztrófák tekintetében Magyarország remek földrajzi helyzetben van. A balatoni horgászok nem emlékeznek vissza nagyobb méretű cunamira, hatalmas gleccserek sem indulnak meg a Normafáról, a földrengés ritka, árvíz éppenséggel lehet, de ahhoz már nagyjából minden ártéri ingatlanhoz olcsón hozzájutó ember hozzászokott, a vulkáni tevékenység elenyésző, és hurrikánok vagy tornádók sem csapnak le a Kárpát-medencére. Ráadásul mind vízben, mind termőföldben elég jól állunk, szóval ha a világ többi része el is pusztul, itt az élet mehet tovább.

Egy UFO invázió sem feltétlenül jelent nagy problémát, lévén Hollywood már bebizonyította, bár az idegenek minden téren fejlettebbek nálunk, mégis mindig az emberek győznek. Viccet félre téve, van, amire fel lehet készülni, és van, amire nem.

Vásároljunk be mi is!

Azt semmiképp se felejtsük, hogy december 21-e közeledtével még azoknak is kell némi előkészületet tenniük, akik egyébként nem hiszen abban, hogy a világvége eljön. A pánik és a tömeghisztéria természeténél fogva gyorsan továbbterjed, és bár áruhiányra nem nagyon kell számítani, érdemes lehet jó előre bevásárolni pár szükséges dolgot, hogy ha mégis sokan rohamoznák meg az áruházakat december közepén, legalább ne kelljen a tömegben tolongani.

A legszükségesebb élelmiszerek, gyógyszerek beszerzése egyébként sem olyan rossz ötlet, ha lehetősége van az embernek némi tartalékot felhalmozni, az bármikor jól jöhet. Figyelni kell a híradásokat, tájékozódni a helyzetről. Ugyan hazánkban ritkán vezetnek be szükségállapotot, azért a magyarok is bebizonyították: képesek halálra taposni egymást akár egy akciós trappista sajtért is.

A ma.hu feszülten figyel az elkövetkező két hétben, hogy olvasóival együtt felkészülten várja az apokalipsz


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése