2020. április 3., péntek

Házisajt (panír) készítése





















Házisajt (panír) készítése






A nyugaton elterjedt sajt gyakorlatilag ismeretlen Indiában. Ott az emberek jobban kedvelik a friss tejtermékeket. A panír friss, házilag készült, rendkívül sokoldalú sajt: lecsurgatva levesekbe keverhetjük, vagy natúr fogyaszthatjuk, kipréselve pedig édességeket készíthetünk belõle, vagy kockákra vágva nyersen, illetve kisütve zöldségételekhez adhatjuk. 
Személyes megjegyzés, hogy én sosem fognék neki bolti tejből készíteni a panírt. Ha több utánajárást is igényel, érdemes beszerezni házi tejet. Végső esetben megpróbálhatjuk bolti tejből, de csak a 3,6%-osból. A bolti tejből ugyanis nagyon kevés panír lesz, és az állaga is szörnyű, egészen apró szemcsés a kicsapódott túró.

Hozzávalók: 2 l tej, 6 evőkanál citromlé vagy 1 teáskanál citromsav
A tejet felforraljuk.

Forr a tej

Közben egy szűrőt kibélelünk sűrű szövésű finom anyaggal, és egy tál fölé helyezzük. Amikor a tej forrni kezd, apránként belekeverjük a ciromlevet vagy a citromsavat. Először tegyük bele a felét, keverjünk rajta egyet, és várjuk meg, hogy kicsapja a túrót. Így folytassuk szép lassan addig, amíg már csak sárgászöld savó marad. Érdemes lassan, és odafigyelve csinálni, mert ha túl sok savanyító anyagot teszünk bele, akkor egyrészt túl svanyú lesz, másrészt apró szemcsés, morzsalékos, széteső lesz a panír. Nem biztos, hogy az összes előkészített savanyító anyagra szükség lesz, legyünk figyelmesek. Ilyenkor már ne keverjük, különben összetörik a túró.

túró

Amikor már teljesen különvált a túró és a savó, hagyjuk állni 10 percig, szűrjük le, tegyük az anyagba.

leszűrt panír
Fedjük be, és nehezékkel préseljük, hogy a felesleges savó is eltávozzon belőle. Egy-két órát hagyjuk állni, majd felhasználható, de a hűtőben több napig is eláll.




Ez is panír

 Panír készítése


A panírozásnak sokféle módja létezik, hagyományostól a különleges megoldásokig. A magyar emberek igen kedvelik ezeket az ételeket amiknek igen magas a kalória tartalmuk. De sokféle variációja létezik amivel:
·        más fajta ízt adhatunk az ételnek
·       védelmi szerepet is ellát, mivel megvédjük azt, amit bebundázunk. (hús, hal, gomba. sajt)
Mindig bő olajban süssünk, hogy a teljes felületen érintkezzen a bunda az olajjal.
Több féle bundázás  létezik:
·        Bécsi: A húst először lisztbe, majd tojásba, végül zsemlemorzsába kell forgatni, és így kisütni
·        Párizsi : A húst lisztbe, tojásba, végül megint lisztbe mártjuk, és így kisütjük.
·        Sörtészta: Orly módnak is hívják. Tojás sárgáját keverjük el sörrel, majd liszttel, a fehérjét verjük habbá, és keverjük a kettőt össze. A bundázásra váró ételt először mártsuk a  lisztbe, majd a sörtésztába és süssük ki.
·       Édes bortészta: Nagyon finom pld. gyümölcsökhöz: almához, banánhoz vagy ananászhoz. A tojás sárgáját keverjük el egy kis cukorral, kevés borral és liszttel. A tojás fehérjéket verjük kemény habbá, és óvatosan keverjük a masszához. A gyümölcsöket mártsuk először lisztbe, majd a bortésztába, és bő olajban süssük ki.
·        Sós bortészta: Ugyanúgy készítjük, mint az édes változatot, csak cukor helyett sót tegyünk bele.








A rántott hús, rántott zöldségek a magyar konyha egyik leggyakoribb ételei. Azok számára, akik most ismerkednek a főzés iskolájával, megmutatom, hogyan érdemes panírozni. A hagyományos rántott hús-hal-zöldség mellett olyan panírozási formákat is ismertetek ebben a cikkben, amelyekkel egy egyszerű ételt is különlegessé tehetünk
A „rántott” ételekhez 5 alapvető hozzávaló szükséges:
- amit ki szeretnénk rántani (hús, hal, zöldségek)
- só, amivel ízesítünk
- liszt
- tojás, és
- valamilyen bevonó anyag, ami leggyakrabban zsemlemorzsa
A rántani való hús előkészítése
Rántott húst leggyakrabban sertés karajból, tarjából, vagy szárnyasokból (melle, combja, szárnya) készítenek.
Mit tegyünk a hússal panírozás előtt?
Mossuk meg, majd száraz törlőpapírral itassuk le a nedvességek
Szeleteljük, porciózzuk, ha kell klopfoljuk ki (Egy sertés, vagy marha karajt, tarját érdemes klopfolni – azaz kilapítani – sütés előtt. Azzal, hogy kilapítjuk, gyorsabban át tud sülni a hús. Ez azért fontos, mert a panír gyorsan megég.
Ha túl vastag, és nehezen sül át a hús, akkor a panír könnyen szétéghet.
A húst sózzuk meg mindkét oldalánál.
Rántani való zöldség előkészítése
Gyakorlatilag bármilyen zöldség kirántható.
Viszont a zöldség keménységétől függően vannak olyanok, amiket érdemes rántás előtt párolni, vagy puhára főzni.
Ilyenek a karfiol, brokkoli, karalábé, zeller, répafélék (bár ez határeset), burgonya.
A puhább szerkezetű, azaz gyorsan puhuló zöldségeket, mint például a cukkini, padlizsán, patisszon, tök, gomba felesleges előfőzni.
Bármilyen zöldséget is szeretnénk rántani, minden esetben mossuk, szárítsuk, majd sózzuk (ez utóbbi mondjuk kihagyható, de utólag ízesítve nem olyan jó).
Ha kell (pl. gombánál), távolítsuk el a héját (a tökféléket nem feltétlen kell meghámozni, mert sütve ehető a héjuk is).
Panírozás
A klasszikus panírozásnál minden hozzávalót tegyünk egy-egy tányérba (a tojásokat mélytányérba).
Praktikusság szempontjából lényeges a tányérok sorrendje is.
Ha mondjuk jobbkezesek vagyunk, akkor a sorrend legyen az alábbi.
A bal kezünktől indulva tegyük első helyre a lisztes, majd középre a tojásos, jobb oldalra pedig a prézlis tányért.
Ebben a sorrendben fogjuk ugyan is megforgatni a rántani való ételeket.
Tehát először forgassuk meg mondjuk a húst a lisztben. Ez azért fontos, hogy legyen mire rátapadnia a tojásnak.
Logikusan következik a tojásban (sózott) való megforgatás.
Végül hempergessük meg a húst a prézliben is. Értelem szerint az ételek minden oldalát kell, hogy befedjék a panír hozzávalói.
Sajt panírozása

A sajtokat dupla, hacsak nem tripla panírba érdemes forgatni. Ez azt jelenti, hogy a liszt-tojás menetet érdemes többször megismételni. Amikor a forró olajba tesszük a panírozott sajtot, figyeljünk arra, hogy nem sértsük meg a panírt, ugyanez vonatkozik a sütés során a forgatásra is.

Sütés
Meleg, de nem túl forró zsiradékban (zsír, vagy olaj) rántjuk az ételeket.
Ha húst rántunk, inkább alacsonyabb hőfokon rántunk.
A húsok esetében is van különbség a sütés között. Egy csirkehús, vagy pulykamell gyorsabban megpuhul, így át is sül, mint mondjuk egy sertés, vagy marha étel.
Ha sertést, vagy marhát rántunk, tegyünk egy fedőt a serpenyőre, és kíméletes hőfokon süssük. Ezeknek az ételeknek több időre van szükségük, hogy megfelelő puhaságot érjenek el.
A zöldségeknek, vagy a halaknak kevesebb időre van szükségük, hogy átsüljenek. Így ezeket magasabb hőfokon süssük meg gyorsan.
Ha mondjuk egy tökfélét alacsony hőfokon sütünk sokáig, akkor nagyon megszívja magát zsiradékkal, és nem lesz jóízű. Ráadásul tocsogni fog a zsírban.
Addig rántsuk, süssük az ételeket, amíg meg nem puhulnak, illetve, amíg szép aranybarna színt nem kap a panír.
A kisült ételeket konyhai papírtörlővel, vagy szalvétával kibélelt tányéron csöpögtessük le a felesleges zsiradéktól.

TIPP: 
A tapasztalatom azt mutatja, hogy a rántott ételek frissen a legízletesebbek. Panírozzuk be ha szükséges előre, de csak étkezés előtt rántsuk ki az ételeket.
Ha többféle ételt rántunk egyszerre, akkor kezdjük a semlegesebb ízűvel. Én jelen esetben gombát és halat rántottam: mind a panírozást, mind a sütést a gombával kezdtem.
A következő oldalon különleges, újszerű, és egészséges panírozási ötleteket szeretnék megosztani veletek.
Magos panírok
A prézlibe tehetünk apró magvakat. Például: szezámmagot, dió, vagy mandula darabokat. Arra figyeljünk, hogy a magvak gyorsan megéghetnek, ezért olyan ételekhez használjuk fel, amelyek gyorsan megsülnek.

Ropogós panír: 
Pulyka-, vagy csirkemell rántásakor a prézli helyett használhatunk apró darabokra tört corn flakes-t is. Ilyenkor arra figyeljünk, hogy a kukoricapelyhet, a sütés előtt mártsuk a panírba. Ha túl sokat hagyjuk a panírban állni  a húst, akkor a pehely átázik, és elveszti a ropogóságát. Kirántva is érvényes ez: csak annyit rántsunk ki, amennyit megeszünk belőle.

Keleties panír: 
A japán és a kínai konyhában is kedveltek a rántott ételek, de ők egy kalória szegényebb módon teszik mindezt. A panírozáshoz tojást és étkezési keményítőt használnak. Lehet az egész tojásba, vagy csak a felvert tojás fehérjébe keményítőt tenni.

Párizsi panír: 
Ilyenkor kihagyjuk a prézlit a panírozási folyamatból. A lisztből, sóból, és tojásokból sűrű, palacsinta tészta jellegű masszát készítünk. Ilyenkor is érvényes, hogy az ételt először forgassuk meg lisztben, majd csak ezt követően a masszába. A tojásos masszába keverhetünk friss, apróra vágott fűszereket, gyógynövényeket is. Pl. metélőhagyma, bazsalikom, kapor, stb.

Borzaska: 
Hasonló a párizsi panírhoz, de ebbe még nyers burgonyát is reszelünk.
Olvasóim panírozási ötletei
Gyugyiildi: Panír friss kenyérmorzsából: Friss kenyeret daráljunk le prézli szerűre (pl. tálas mixerbe). Ha így panírozzuk, akkor kevesebb zsiradékot fog magába szívni az étel.Anya77: Rántott hús tepsiben: Az ételeket a hagyományos módon bepanírozzuk. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, amit nagyon vékonyan leolajozunk. Előmelegített sütőben elkezdjük sütni. A sütési idő az étel típusától függően változik. Ha piros már az egyik oldala, fordítsuk meg. Mivel a sütési idő más-más az egyes anyagú ételeknek, érdemes egyszerre egyfélét sütni ezzel a technikával.



Bundázz másként!





A legklasszikusabb és mégis a legunalmasabb vasárnapi ebéd a rántott hús krumplipürével vagy rizzsel. A hagyományos liszt-tojás-zsemlemorzsa (bécsi) paníron kívül számos lehetőség van arra, hogy beújítsunk a konyhában. Ha már egyszer úgyis nagyok vagyunk a bundázásban, rántsunk legalább változatosan!
A rántott husi, sajt vagy zöldségek elkészítése nem nagy ördöngösség, inkább pepecs munka. A rántott kaják frissen a legfinomabbak, de ha nincs kedvünk egész délelőtt a konyhában ácsorogni, akkor előtte lévő este is bepanírozhatjuk az alapanyagot (sajnos,  ezt a részt nem lehet megúszni). Hallottam már olyat is, hogy valaki panírral együtt fagyaszt le több ebédre elegendő húst, így nem kell minden egyes alkalommal a panírral is bíbelődnie.  A legalapvetőbb tanács, hogy nem kell semmiből sem sok: liszt épp csak annyi, amennyit a szeletek felvesznek, a tojás legyen habos és könnyed, ahogy a zsemlemorzsában sem kell megfullasztani sem a húst, sem a zöldséget.

Fotó: Flickr, roboppy

A bundázott ételeket mindig forró, bő olajban süssük ki, különben a hús levet ereszt, és ledobja magáról a bundát. Vigyázat, mert ha viszont túl forró az olaj, akkor könnyen túlbarnul a bunda, a hús viszont nyers marad. Próbaként lógassuk bele az egyik szelet csücskét az olajba, amelyet ha körbegyöngyöz és sercegve udvarol neki, akkor tökéletes arra, hogy összeeresszük őket. A rántott hús egyik oldalát mindig fedő alatt süssük, hogy egy kicsit párolódjon, majd a másik oldallal már fedő nélkül tegyük ugyanezt. Van olyan is, amikor hús mellett rántanánk még egy kis gombát vagy zöldséget. Ilyenkor mindig a kevésbé hangsúlyos ízű étellel kezdjünk! A rántott sajt is nagy kedvenc, de sok bosszúságot tud okozni már a panírozásnál. A legjobb, ha  bundázás előtt vízbe mártjuk a sajtszeleteket, így rajtuk marad a bunda. Ja, és se a sajtot, se a húst, se a zöldséget ne szurkáljuk, mert a lyukakon beszivárog az olaj.
Akkor most lássuk, milyen módon dobhatjuk fel a hagyományos panírt. Választhatunk például angolos változatot, amely annyit tesz, hogy elhagyjuk a lisztet és a tojást, helyette olvasztott vajba hempergetjük a szeleteket, majd zsemlemorzsába forgatjuk őket, és így sütjük ki. Könnyű kabátot is kaphat a hús, ha egyszerűen csak lisztben – halat paprikás lisztben – forgatjuk meg és úgy sütjük ki. A panírt duplázhatjuk is: ilyenkor először felvert tojásba, majd lisztbe, majd megint tojásba, végül zsemlemorzsába forgatjuk a szeleteket. Izgalmas ízt érhetünk el azzal, ha a klasszikus panír esetében a zsemlemorzsába különböző magvakat szórunk. Nálunk nagy kedvenc a szezámmag, de a fenyőmaggal, dióval vagy mandulával sem foghatunk mellé. Szintén klasszikus a párizsi bunda, amikor is a panírozandót először lisztben, majd habosra vert tojásban, végül ismét lisztben forgatjuk meg. Ízesíthetjük ezt a fajta bundát egy kis vékonyra reszelt krumplival is, ezt nevezik sok helyen borzaskának. Finom, ropogós panírt kapunk, ha a zsemlemorzsa helyett összetört gabonapehelybe forgatjuk őket közvetlenül a sütés előtt. Ezeket viszont nem fagyaszthatjuk le, mert akkor a kukoricapehely a szeletek kiolvadásakor elázik. A japán panírral egy kis távol-keleti ízt csempészhetünk a konyhába: ilyenkor lisztbe keverhetünk egy kevés rizslisztet vagy keményítőt, a tojás marad a folyamatban, de a végén pankóba (japán zsemlemorzsába) hempergetjük a szeleteket. Gyümölcsökhöz – almához, banánhoz vagy ananászhoz – készíthetünk édes bortésztát is. Ilyenkor a tojássárgáját keverjük el egy kis cukorral, borral és liszttel. A fehérjéket verjük kemény habbá és keverjük át a masszával úgy, hogy ne törjük össze a habot. A gyümölcsöket először fektessük lisztbe, mártsuk bele a bortésztába, majd süssük ki.



Panírozási praktikák



A hagyományos rántott húsok néha már nagyon unalmasak tudnak lenni, de rengeteg trükk, praktika van, amivel ízletesebbé, mutatósabbá tehetjük őket:
Különböző ízesítések:
Hagymás panír: A liszt és a tojás után, reszelt hagymába majd így a zsemlemorzsába forgassuk a húst, nagyon finom lesz tőle.
Zöldséges panírok: A hagymás panírhoz hasonlóan különböző zöldségekkel is megbolondíthatjuk a húsunkat.
Használhatunk sárgarépát, cukkinit,  karalábét,  zellert az elkészítése pedig ugyanúgy zajlik, mint a fent leírt hagymás panírnál.
Sörtészta: Szerintem ezt a panírt nagyon sokan ismerik :) Egy jó sűrű galuskatésztát kell készíteni, amelyben a folyadék részt a sör képzi. Imádom! Nagyon finom.
Fűszeres panír: Egy nagyon sűrű palacsintatésztát kell készíteni, és valamilyen fűszerkeverékből egy keveset beleszórni, amilyet éppen szeretnénk. Ebbe mártani a húsokat és forró olajban sütni. Szintén nagy kedvenc! Sütöttem már így gombát, hagymát és cukkinit is, nagyon finomak lettek.
Magvas panírok: A zsemlemorzsába különböző magvakat keverve nemcsak finom, de nagyon mutatós panírokat kaphatunk. Pl.: Mogyoró, dió (ezek durvára törve), szotyi, tökmag, szezámmag, lenmag.
Sajtos panír: A reszelt sajtot a felvert tojásba keverjük bele, majd miután belemártjuk a lisztes húsokat, a zsemlemorzsában is megforgatjuk.
Füstöltsajttal is nagyon finom.
Egy másik sajtos módszer: A lisztbe tojásba panírozott húsokat hempergessük kakukkfűvel elkevert, reszelt parmezánba.
—————————————————————————————————————————————————-
Linkajánló:



Rántott ételek készítése sütőben



Régóta készítek rántott ételeket sütőben, és folyamatosan igyekszem a tapasztalataimat bővíteni. Mondhatom mára már olyan rántott dolgokat csinálok sütőben, amik sokkal jobbak, mint sima olajban. Nem beszélve arról, hogy nem lesz olajszag a lakásban, nem kell állni az olaj felett, nyáron is nekiállhatunk anélkül, hogy megfulladnánk a konyhában a melegtől, és sokkal egészségesebb.
A panírt bátran lehet variálni, a zsemlemorzsába magvakat (szezám, len, tökmag, szotyi) vagy akár zabpelyhet is szórni, ettől még  ízletesebb, és változatosabb lesz.
Panírozásnál a tojásba mindig keverjünk sót. Ha nem rakunk túl sokat, akkor külön még megsózhatjuk a zöldségeket/húsokat, így még finomabb az összhatás, ahogy az ízek összeérnek.
Ha zöldségeket panírozunk, akkor figyeljünk arra, hogy a keményebb fajtákat (krumpli, brokkoli, karfiol) előtte pároljuk, vagy picit főzzük meg, a puhább zöldségeknél (gomba, cukkini, padlizsán) ez nem szükséges.
Sajtot is lehet ugyanígy panírban, és sütőben sütni, a sajtnál mindig az a lényeg, hogy legalább duplán panírozzuk, és még véletlenül se sértsük meg a bundáját.

A sütőben sütés lényege:

Régen mindig azt tapasztaltam, hogy ha húst sütök sütőben, akkor az eléggé hajlamos kiszáradni. Aztán valahol pár éve olvastam az interneten, hogy a felvert tojásba kell olajat keverni, és akkor nem szárad ki a hús és ropogós lesz a panír. Jelentem: bejött! :)
Soha ne pár csepp olajat tegyünk a tojásba, hanem minimim 1/2 dl mehet 2-3 tojáshoz nyugodtan.
A sütési idő kicsit több, egy csirkecombnál bizony kellhet egy óra, de ha azt nézzük, hogy egy sütéssel az összes hús befér, míg egy serpenyőben mennyit kell ki/bepakolni, akkor ugyanott vagyunk.
Ha olajat teszünk a tojásba, akkor a hús nem fog kiszáradni. Nem kell letakarni sütés közben, mert a keletkező gőztől elpuhulna a panír, tökéletesen puhára meg fog sülni.
Süthetjük tepsiben, sütőpapíron, de rácson sütve ropogósabb lesz.Ezesetben figyelni kell, hogy a húsoknál a tegyünk alá egy tepsit, amibe a kicsöpögő zsír mehet, és ezt se hagyjuk kárba veszni, tökéletes lesz a petrezselymes burgonyát meglocsolni! ;) Inkább a bőrös csirkecombnál van ilyen, egy szárazabb mellnél pl. nincs.
Csirkemellet mindig célszerű pár órára fokhagymás tejbe áztatni. Azon kívül, hogy finom lesz, nagyon jót tesz a húsnak, sokkal lágyabb lesz, nem szárad ki.






A panír titkai





Szokás azzal viccelni, hogy a magyar gasztronómiában egy dolog biztos, a rántott hús a vasárnapi asztalon. Ezzel nincs is semmi baj, de miért ne dobhatnánk fel minden héten valami újjal?



Mértékletes élvezet
rántott hús a 19. század második fele óta része a magyar gasztronómiának, azosztrákoknak köszönhetően. Kis pluszinfo, hogy nem Bécs a panírba sült hús szülőhazája, hanem Milánó, hát igen, még ez is az olasz konyha remeke. A dualizmus korában aztán apolgári konyha oszlopos tagja lett, szinte az egyetlen fogás, amely „burzsoá gyökerei” ellenére is megmaradhatott a kisvendéglőkben és üzemi étkezdékben. No, meg az otthonainkban. Tudjuk, és halljuk eleget, hogy az olajban sütés mennyire egészségtelen, és igen, valóban az. De, jó alapanyagokból elkészítve, a sütés szabályait betartva, senkinek semmi baja nem lesz tőle! Ez természetesen igaz az összes olyan ételre, amit bő olajban sütünk. Válasszuk ki a kedvencünket, és időnként hódoljunk neki nyugodt lélekkel.





Lehetőségek végtelen tárháza

Rendben, megbeszéltük, hogy nem rántunk semmit nyakra-főre. De hogyan tehetjük azokat a napokat ünneppé? Először is, minden az alapanyagon múlik. Akár húst, akár zöldségetkészítünk, válasszunk frisset és megbízható forrásból valót. A fóliázott, tálcás húsok gyakranrengeteg vizet tartalmaznak, így azon kívül, hogy ízetlenek, jól rásegítenek arra, hogy apanír sütés közben leperegjen, elrontva ezzel a maradék élvezetet. Felfobhatjuk az ételt azzal, ha nem a klasszikus panírba, hanem párizsi, sajtosmandulásdiós,kukoricapelyhes vagy magos bundába forgatjuk, esetleg sörtésztában sütjük. És persze ne felejtsük el, hogy a rántott ételeket már egyáltalán nem kötelező bő olajban sütni – a zöldségeket és húsokat egyaránt elkészíthetjük sütőben is.






Így csináld!
    A húsok közül a legalkalmasabb a sertéskaraj vagy a tarja, és a szárnyas húsok. A klasszikus bécsi szelet borjúból készül ugyan, de sajnos ma Magyarországon ezt szinte lehetetlen beszerezni.
  • Zöldségek közül bármit süthetünk olajban, de ügyeljünk arrak, hogy a karfiolt,brokkolitkrumplit, tehát a keményebb zöldségeket elő kell főzni. Tökféléknél erre nincs szükség.
  • A húsokat mindig mossuk meg és töröljük teljesen szárazra.
  • Bármit rántunk, vágjuk egyenletes szeletekre, különben egyes részek nyersek maradnak, míg mások megégnek.







  • 170180 fokon süssünk, ez az, amiben minden tökéletesen átsül, de nem ég meg.
  • A húsokat, ha kell, klopfoljuk ki. A túl vastag szeleteknek több idő kell, addig a panír megéghet.
  • Magok, reszelt parmezán, dió, mandula, corn flakes, a liszt és tojás után kerüljön a rántani valóra, akár a zsemlemorzsába forgatva, akár a önmagában!
  • A halaknak sokkal kevesebb időre van szükségük, mint a húsoknak.
  • Rántott sajt készítésekor mindig duplán, esetleg triplán panírozzunk.
  • Az olajat csak akkor használjuk fel újra, ha aranyszínű marad. Szűrjük le, de írjuk rá, mi készült benne! A használt olajat SOHA ne öntsük ki, gyűjtsük össze, és adjuk le az erre kijelölt helyeken.



Később is puha rántott hús praktika

leírás
A rántott húst az olajból kiszedve, belemártjuk egy pár pillanatba forró leveskockás lébe, akkor sokáig puha lesz a panír.


Ropogós sültkrumpli gyorsan 2. praktika

leírás
Hámozzuk, mossuk a krumplit. Hasábra vagy kockára (brassóihoz) vágjuk. Gyengén sós vízbe feltesszük főni. Az első forrásnál levesszük a tűzről, leöntjük a vizet róla. A krumplit tiszta konyhurára borítjuk pár pillanat alatt saját melegétől megszárad. Forró olajban (zsírban) megsütjük. Sokkal hamarabb sül meg, mint nyersen és finom ropogós:), belül omlós. Jó étvágyat!!!


Máj praktikák praktika

leírás
Különösen finom lesz a máj, ha sütés előtt 1 percig sárgarépa- vagy paradicsomlébe fektetjük. Finom lesz akkor is, ha sütés előtt 1 órán át íróban, tejben vagy tejszinben áztatjuk. Könnyebben lehártyázható a máj, ha 1 percre forró vizbe mártjuk. Puha marad, ha csak sütés/főzés végén sózzuk meg.










Panír és cshéná készítése



Szerző:  DánielMegjelent: 2007. Január 13. Megtekintve: 11962

A panír házilag készített friss, édes sajt. Magában, nyersen meglehetősen ízetlen; nem sokkal jobb, mint az állagban és tulajdonságaiban is hasonló tofu. A panírt az teszi izgalmassá, hogy hevítésre nem olvad meg, így nyugodtan főzhető és süthető. És ami még jobb: egyszerűen elkészíthető otthon.



Hozzávalók
  • sok tej
  • citromlé vagy egyéb sav

Időigény: 1 óra
Ha nekivágsz a panírkészítésnek, szükséged lesz sok jó tejre. Két liter alatt nem érdemes elkezdeni – ennyiből 25-30 deka panírt tudsz előállítani. Lehetőleg piaci tejet használj; minél zsírosabb, annál jobb. A zsíros bolti tej is megteszi, de ultrapasztőrözöttel és műtejjel ne is próbálkozz.
A tejet beletöltöd egy jó nagy lábosba, és felforralod. Tényleg nagy legyen a lábos, mert a tej felfut. Lehetőleg vastag legyen az alja, vagy tegyél alá vasplatnit. Nagy lángon lehet melegíteni, és elég sűrűn kell kavargatni, nehogy odakapjon.
Amíg a tej felforr, előkészíted a savat. A panír lényege az, hogy az édes tej fehérjetartalmát (a kazeint) külső eredetű savval csapatod ki – nem pedig megsavanyított tejből készíted. A klasszikus vegyszer a citromlé – de ez kicsit körülményes és drága. Egy citrom leve kb. 2 liter tejhez elég – de legyen kéznél tartalék. A levet kifacsarod, és meleg vízzel felhigítod úgy egy pohárnyira. Több tejhez több citromlevet. Én csalni szoktam, és boltban szárazon kapható citromsavat használok; egy pohár meleg vízben egy púpos kávéskanálnyit feloldok (ez kb. 2 liter tejhez elég). A végeredmény ugyanolyan jó. Meg lehet próbálni gyári citromlével is, meg valószínűleg ecettel is működne.
Ott tartottunk, hogy kivártad, amíg felforr a tej. Ekkor finom kevergetés közben elkezded apránként beletölteni a híg savat, és figyeled, mi történik. A tejfehérje elkezd összeugrani fehér csomókba. Ne verd szét őket a kevergetéssel. A célod az, hogy épp annyi savat adj hozzá, amennyitől az összes fehérje kicsapódik. Ezt onnan látod, hogy a lé, amiben úszik – a tejsavó – áttetsző lesz, alig zavaros, zöldessárgás színű. (Igen, ezt hívják savószínűnek.) Ha még nagyon átlátszatlan és fehéres, akkor töltesz hozzá még egy kis savat, és finoman megint megkevered. Viszont vigyázz, hogy ne savazd túl, mert az már megérződhet a végeredmény ízén.
Ha ezzel végeztél, a lábast leveszed a lángról. Ha ilyenkor még tovább forralod, akkor keményebb, rugalmasabb állagú sajtot lehet csinálni. Fogsz egy pelenkát vagy egyéb sűrű szövésű textildarabot, és kibélelsz vele egy tésztaszűrőt. Érdemes előtte átvizezni a ruhát, akkor kevésbé fog hozzátapadni a sajt. Ezen átszűröd a lábosod tartalmát.
A savót csak akkor ereszd a lefolyóba, ha nagyon nem kell. Célszerűbb felfogni valami edénybe, és felhasználni. A tejsavó rengeteg baromi egészséges cuccot tartalmaz. Kihűtve italnak is használható (sósan-fűszeresen, vagy édesítve, esetleg gyümölcslével keverve), és főzéshez is felhasználhatod víz helyett szószos ételek levének szaporítására.
De minket most jobban izgat a fehér trutymó a tésztaszűrődben. Érdemes átöblíteni a csap alatt egy kis langyos vízzel – ezzel egyrészt egy cseppet kihűtöd, hogy hozzá tudjál nyúlni, másrészt pedig kimosod belőle az esetleg feleslegbe ottmaradt savat. Utána felhajtogatod a ruha széleit, fent összefogod, és kicsit kifacsarod a nedvet a sajtodból. Vigyázz, piszok forró tud lenni, amikor kiütközik a kevésbé lehűtött belsejéből a lé.
Kiveszed mindenestül a rongyot, és csavarás helyett ráhajtogatod a meleg túró tetejére. Most még egy darabig sajtolnod kell – igen, ezért sajt a neve. A sajtolásra az a legjobb módszer, hogy ezt a bugyolát beteszed a mosogatóba (vagy a fürdőkádba), aztán ráteszed a lábost, amiben a tejet forraltad – úgy, hogy előtte megtöltöd vízzel. Így két legyet ütsz egy csapásra, mert van egy praktikus súlyod a sajtoláshoz, és megvolt a mosogatás előtti áztatás is a lábosba odakapott tejmaradéknak.
Ha 10-20 percet sajtolod, akkor édes túró – hindíül cshéná – lesz a jutalmad. Ezt kézzel átgyúrod (avagy túrod; igen, azért túró), hogy homogén legyen. Olyan lágy és krémes, mint a reklámban. Ez egy csomó édesség alapanyaga (improvizálhatsz is, például gyúrj hozzá porcukrot meg reszelt citromhéjat, és máris isteni túrókrémed van), de körözöttfantáziákat is készíthetsz belőle.
Ha tovább is a sajtóban hagyod – háromnegyed óra elég; 60 percnél tovább lehetőleg ne hagyd ott, bár mennyiségfüggő is az idő -, akkor pedig az áhított panír lesz a végtermék. A kész cshénát vagy panírt hűtőben legfeljebb egy hétig el lehet tartani.
A panír magában kenyérrel elég unalmas kaja, viszont belefőzheted bármilyen ételbe, mert nem fog megolvadni. Akkor a legjobb, ha először olajon (vagy bő olajban) kisütöd, és utána teszed bele egy híg-szószos ételbe, ahol aztán megszívhatja magát. De ha multikulti konyhát akarsz játszani, pácolhatod és grillezheted is.
Magyarországon panírt készen venni tudtommal még nem lehet. A "Sport" túrósajt állaga némileg hasonlít hozzá, de az savanyúbb, és melegítésre megolvad. A nagyon közeli múltban pedig találkoztam egy "grillezni való sajt" nevű holmival, ami érdekes módon nem úgy készült, hogy a sajthulladékot műanyaggal hőállóvá tették és téglába sajtolták, hanem erősen hasonlított egy keményre préselt panírhoz, bár kissé savanykás volt ez is. Mindenesetre ki tudtam sütni olajban, és egyáltalán nem olvadt meg.



Az indiai házi sajt, a PANÍR





Pár nappal ezelőtt rákattintottam 
Vegavarázs oldalára. Osztán úgy jártam, hogy ott is ragadtam... Megolvastam az összes receptjét, és nagyon tetszettek. Ezzel az indiai sajttal - panírnak hívják - már régóta kacérkodtam. Csak nem mertem megcsinálni eddig. Nem is tudom... Valami érthetetlen misztikum övezi nálam az indiai ételeket. Hogy miért? Ki tudja? Vegavarázs viszont nagyon egyszerűen és érthetően írta le, hogyan is kell elkészíteni ezt a friss savósajtot. Fölbátorodtam. És ma vettem házi tejet, és meg is csináltam. Az egész művelet nem tartott negyedóránál tovább. Abból is az volt a legtöbb idő, míg fölforrt a tej. Köszönöm szépen a receptet! :)
Bár belinkeltem Vegavarázs oldalát, azért én is leírom.

Hozzávalók: 2 liter házi tej (ha nem kapunk, akkor a 3,6-os zsírtartalmú), 6 evőkanál citromlé vagy 1 teáskanál citromasav, egy vékony vászonagyag.

Előkészítünk egy nagy tálat. Ráhelyezünk egy szűrőt, amit kibélelünk a vékony vászonanyaggal. A tejet fölforraljuk egy lábosban. Mikor forr, lekapcsoljuk a lángot alatta és beletesszük a citromlé harmadát-felét. Kevergetjük. Mikor már elég sok sajt kicsapódott, teszünk még hozzá citromlevet. Végig finoman-lazán kevergetjük csak, csak annyira, hogy lássuk, készen van-e. Akkor van készen, mikor már jól elkülöníthetően látszik az áttetszős-zöldes-sárgás savó. Azért kell több részletben hozzáadni a savanyítóanyagot, mert ha egyszerre tesszük bele, nem is csapódik ki teljesen és nagyon szemcsés, száraz lesz majd a panír és az nem finom. Mikor készen van, az előkészített szűrőbe öntjük a lábos tartalmát. Hagyjuk pár percig csöpögni, aztán folyó víz alatt leöblítjük. Alaposan megtekergetjük-szorítjuk az anyagban a túrót, jól kinyomkodjuk. Egyből össze is áll, de csak olyan lazán. Ezért pár óráig még bennhagyjuk a gézanyagban egy formában (kis tálkában), és nehezékkel lenyomva tesszük hűtőbe. Pár óra elteltével szépen összeáll, teljesen vékonyan is szeletelhető. Készítettem is egy ilyen képet - jól látszik, milyen vékony szeleteket tudtam vágni belőle. A képen már a grillezett sajt látható. Nagyon finom grillezve, ropogós. Isteni. Megsóztam és kevés olívaolajban megsütöttem.







Aztán mindjárt fellelkesültem, és készítettem egy egyszerű nyársat is, vargányával, újhagymával, fokhagymával, paradicsommal és a sajttal, természetesen. Csak sóztam és rozmaringot dobtam mellé, no meg kevés olívaolajat alá. Ez a sajt azért is fantasztikus, mert süthető, főzhető - nem folyik szét, megtartja az alakját. Így só nélkül, natúran is nagyon jóízű. De bárhogy ízesíthetjük. Keverhetünk hozzá zöldfűszereket, fokhagymát - bármit, mielőtt kicsapatnánk a citrommal. Sőt, sózhatjuk is a tejet. Kecsketejből is készíthető.
Ez a sajt szépen kockákra vágható, ezért fűszeres olívaolajban is tárolható, fantasztikus íze lesz szerintem. Friss salátákra nagyszerű lehet, az olajat pedig az öntetbe használhatjuk fel. Ezen kívül, Vegavarázsnál vannak indiai receptek is, amikbe használják ezt a sajtot. Majd elkészítek egy olyan ételt is, ez még csak az első próbálkozásom volt. :)

És hogy még könnyebben menjen, itt egy video is:




Hogyan készítsünk Paneer által Manjula, indiai vegetáriánus konyha

Házi olasz mozzarella sajt

Hogyan készítsünk házi mozzarella sajt | Anthony Agostino Makes Friss mozzarella sajt





Házi készítésű sajt



Rendszeresen vásárolok friss, házi tejet, amivel főzök és gyakran feldolgozok. Itthon készítem a joghurtot, túrót, tejfölt és változatos ízesítéssel a gomolyára emlékeztető, félkemény sajtokat.

 

Hozzávalók:

·         5 liter friss házi tej
·         2,5 dkg finomított só 1 liter tejhez
·         1,5 dl 10 %-os biológiai erjesztésű ecet

Elkészítés:

Az 5 liter tejet nagyon lassú lángon melegítve egy nagy fazékban felforralok. Ez elég sok időt vesz igénybe, de nem érdemes nagy lángon melegíteni, mert könnyen a fazék aljára ég. Néha meg kell keverni, hogy ne bőrösödjön be a teteje. Amikor már forr a tej, akkor beleszórom a sót, kevergetve forralom tovább, ekkor már nagy lángon kb. 1 percig, hogy teljesen feloldódjon a só. Ha fűszerezzük is a sajtot, akkor most adjuk hozzá a fűszereket, majd belekeverjük az ecetet és még 5 percig lassú lángon forraljuk, de ekkor már nem kell kevergetni, csak kicsit megmozgatni a kicsapódó fehérjét. 5 perc után lezárom a gázt (hőforrást) és 10 percig állni hagyom.
Ezután egy szűrőn leszűröm. Ezt úgy szoktam, hogy egy szűrőtálat kibélelek egy ritkán szövött lenvászon konyharuhával (ezt csak erre használom), ezt egy nagy tálba teszem, amibe belefér majd a savó, majd ebbe öntöm a fazék tartalmát. Gézt vagy tüll anyagot is lehet használni a szűréshez, majd használat után ecetes vízben kell kimosni. Szűrés után a textil négy sarkát összekötöm, kicsit megformázom a sajtot, hogy tömör legyen, majd 8-10 órára felakasztom csepegni. Formában is csepegtethetjük, majd tömöríthetjük az egészet.
5 liter tejből kb. 70-75 dkg sajt lesz.
Én este készítem el a sajtot és másnap reggel már fogyasztható, ill. egy dobozban a hűtőbe kerül fogyasztásig. Azt nem tudom, hogy meddig áll el, mert nálunk pár nap alatt mindig elfogy.


Szinte számtalan lehetőség van sajtunk ízesítésére. Tehetünk bele zöld fűszereket, metélőhagymát (snidling), petrezselymet, kaprot, fokhagymát, pritamin papripát, köménymagot, diót. Meg is füstölhetjük, de készíthetünk belőle sós lében érlelt sajtot is. Színezhetjük sáfránnyal vagy kurkumával, akkor sárga színű sajtunk lesz.
Hasonlóan készül az indiai házisajt, a panír, azzal a különbséggel, hogy itt ecet helyett citromlevet használnak.

Sajtom nagyon egészséges, mert csak természetes anyagokat tartalmaz. Fogyaszthatjuk úgy, ahogyan elkészült, morzsolhatjuk salátákba, grillezhetjük, zöldségekkel nyárson is süthetjük, kiránthatjuk, mert nem olvad el sütés közben. Főtt tésztára reszelhetjük, de nagyon finom sajtos rúdhoz, pogácsához is.
 


Snidlinges házisajt



Már nagyon régóta ki akartam próbálni a házisajt készítést. 
Duendénél olvastam erről. Most, hogy a konyhaablakban nődögélő snidlinget már muszáj volt "learatni", és friss házitejet is hoztam a piacról, nekiláttam. 



Hozzávalók:
1 l házitej (vagy 3,8%-os)
1 citrom
1 kávéskanál só
csipet őrölt bors
1 marék apróra vágott snidling

Elkészítés:

A tejet egy lábosban felforralom, ha forr, fél citrom levét hozzáteszem, ez kicsapja a fehérjét a tejből. Lassan kevergetem, majd annyi citromlevet adok még hozzá, hogy a fehérje teljesen kicsapódjon, és csak a zöldessárga savó maradjon. Türelemmel kevergessük, ez egyszer csak megtörténik.


Egy szűrőt sűrű organza anyaggal kibélelek és egy tálat teszek alá, a lábos tartalmát beleöntöm. Hagyom csöpögni.

A snidlinget apróra vágom, ráteszem a sajtra, hozzáadom a sót és a borsot, majd elkeverem egy villa segítségével.


Az anyagot szorosan összecsavarom, hogy a sajt jó tömör legyen benne, ...

... egy kőlapot (vagy vágódeszkát) alul kissé kitámasztok, hogy lejtős legyen,...


... a sajtot ráhelyezem, a tetejére nehezéket teszek.

Hagyom így pár órát préselődni. A végeredmény egy tömör, szeletelhető, finom sajt lesz. 1 l tejből 145 g sajtot kaptam.
A savót sem dobom ki, hanem 3 dl-ként kis üvegekbe töltöm, 
kenyér vagy sütemény sütéséhez felhasználom.

Read more: 
http://www.wiselady.hu/2010/05/snidlinges-hazisajt.html#ixzz2AbPhFnc2





Snidlinges túrókrém


Tegnap este készítettem vacsorához ezt a túrókrémet. Edith is túrókrémet kevert a minap, de én nem olyan indíttatásból készítettem, mint ő, hanem azért, mert van egy kis cserép snidling a konyhaablakban, és már muszáj volt levágni, mert régen használtam belőle, csak elszáradt volna. Ez a nagy csokor snidling adta az alapot, és nagyon finom kiegészítő készült a füstölt angolszalonnához és a házi disznósajthoz. Mivel előtte nap sütöttem leveles tésztából lapokat, és egy fél felhasználatlan maradt, azt is csíkokra vágtam és  mellé adtam. A túrókrém miatt meg kellett kérnem a férjem, bontson fel egy sört, mert kell bele egy teáskanálnyi, de sikerült rábeszélnem, hogy megigya a maradékot (sok-sok unszolással :D ).


Hozzávalók:
250 g félzsíros túró
50 g vaj
2 evőkanál 
házi krémsajt (esetleg tejföl)
őrölt köménymag

1 nagy csokor snidling
1 teáskanál sör (elhagyható)
Elkészítés:
A vajat meglágyítom, összetöröm a túróval. Ezután a krémsajtot is hozzákeverem, azzal is jól összedolgozom. Sót és köményt teszek bele ízlés szerint, hozzáadom a sört is, elkeverem. Végül beleforgatom a snidlinget. Jó, ha áll egy-két órát, de frissen is nagyon finom.

Read more: 
http://www.wiselady.hu/2010/03/snidlinges-turokrem.html#ixzz2AbQqvRpP




Házi túró és aludttej



Nagyon szeretem a túróval készült ételeket, akár édesen, akár sósan. Nálunk, ha a szűk család összejön, akkor az 7-9 fő. Sok édesszájú is van köztünk. Ilyenkor főzni egy túrógombócot úgy, hogy ne kelljen kiszámolgatni, kinek mennyi jut, az anyagilag kész tönkremenés. De nemcsak ezért készítek túrót, hanem azért is, mert az én családom mindig is készített. Nagymamám azért, mert volt tehenük, anyukám viszont már bolti tejből. Nem azt mondom, hogy mindig én csinálom és sosem veszek, de egy hónapban egyszer biztosan előfordul, hogy felöntök néhány liter tejet.
Nem szükséges házi tej hozzá (persze jó, ha az van), bolti zacskós, dobozos tej is jó, legalább 2,8%-os. UHT tej nem alkalmas.

A felhasznált joghurt ne legyen "flancos", én a Tescos natúrt szoktam venni. Ez azért fontos, mert minél "márkásabb", annál inkább kezelt romlás ellen, így nincsen szaporodni tudó, életképes baktérium, a tejünk alvadás helyett romlani fog. Az úgynevezett élőflórás joghurtok is megfelelnek. Ezek a baktériumok kb.18-35 Celsius fok hőmérsékleti tartományban tudnak dolgozni (vigyázat, külföldi joghurtokban lehetnek másfajta bacik, amelyek más hőmérsékleti tartományon dolgoznak).
Házi aludttej (joghurt):
1 l tej
1-2 púpos kávéskanál natúr joghurt
2-4 púpos kávéskanál tejföl
Elkészítés:
A tejet tálba öntöm, és belekeverem a tejfölt és a joghurtot. Úgy fedem le, hogy rést hagyok a levegőnek. Szobahőmérsékleten hagyom alvadni. Most nálunk 20 fok körüli volt a hőmérséklet, így két nap kellett az alvadáshoz. Nyáron gyorsabb a folyamat. Kész a házi joghurt, mehet a hűtőbe, tovább ne dolgozzanak az alvasztóbacik.
Ebből az aludttejből elteszek a hűtőbe, és legközelebb már ezzel oltom be a tejet a tejföl-joghurt helyett. Tejliterenként kb. egy-két evőkanál kell belőle. Egy héten belül használjuk fel!

Házi túró

Hozzávaló: az előbbi módon elkészített aludttejElkészítés:
Az aludttejet mikróban kis fokozaton (vagy lángon óvatosan) felmelegítem, kb.40-50 fokra (túlhevíteni nem szabad), közben néhányszor keverek rajta.
Ezt egy ritka szövésű konyharuhába (függönyanyagból varrt zacskó, többször hajtogatott géz is lehet) öntöm, megcsomózom a két-két szemközti sarkát, egy fakanalat átdugok a csomók alatt, és egy magas fazékra teszem. A lecsepegő savót kiöntöm befőttesüvegbe, összegyűjtöm. Amikor a nagy része kicsöpögött (ez néhány óra, maximum egy nap), kész is, mehet be a hűtőbe. Ha nagy mennyiséget készítek és még nem csöpögött ki egészen, akkor a csomagot tésztaszűrőre teszem, ezt a fazékra, be a hűtőbe, itt csepegtetem tovább, hogy ne savanyodjon. Télen tovább kint hagyható szobahőmérsékleten, mint nyáron.
Két nap múlva kész a finom gyenge, krémes túró.
Egy liter tejből kb. 25-30 dkg túrót kapok.
Az összegyűjtött savó:

A savó egy részét beleöntöm jégkockakészítő zacskóba és lefagyasztom. A házi kenyér sütésekor ugyanis jó, ha kávéskanálnyi író, savó (tejföl, kefír, joghurt) kerül a tésztába.
A vajastészta készítésekor pedig az ecet helyett használhatjuk, egy-két evőkanálnyit 300g liszthez.

Read more: 
http://www.wiselady.hu/2009/03/hazi-turo-es-aludttej.html#ixzz2AbUb80DF







Az igazi ropogós fagyitölcsér



A fagyi készítésekor gyakran használok tojássárgáját, kézenfekvő tehát, hogy a fehérjéből pedig tölcsér készüljön.
Sok ostyareceptet megnéztem már, egyet-kettőt ki is próbáltam, de nem váltak be nálam. Én olyat akartam, ami könnyen kezelhető, nem folyós, és igazi ropogós tölcsért eredményez. Így aztán egyszer fogtam magam, és próbáltam kreálni egy olyat, ami nekem is megfelel. Már máshol is írtam, hogy szerintem a réteslisztet méltatlanul mellőzik a háziasszonyok. Én mindennaposan használom, így tudtam, hogy a ropogósság miatt fogok a tésztába tenni. A másik, amit elhatároztam, hogy nem egy híg tésztát fogok készíteni, hisz az ostyasütővas úgyis szétlapítja, és sokkal könnyebb lesz kezelni, sütni, fellazítani, formázni.
Ez a recept tökéletes tölcséreket eredményez, mi nagyon szeretjük. 2 fehérjéből egyszerre megcsinálok tíz darabot, aztán ez pár napig elég. (Sajnos fékezni kell a fiamat, hogy egy nap 2 fagyinál többet nem lehet enni!)
Hozzávalók: 5 rendes méretű tölcsér
25 g rétesliszt
25 g finomliszt
25 g vaj
25 g porcukor
1 púpos kávéskanál kakaópor (elhagyható vagy helyette méz)
csipet só
késhegynyi sütőpor
1 tojásfehérje
Elkészítés:
Az ostyasütővasat a gázon felmelegítem.
Összeöntöm a liszteket, porcukrot, sütőport, kakaót, sót, megkeverem. Hozzáteszem a fehérjét.  A vajat meglágyítom, azt is beleteszem, és villával összekeverem.
Az ostyasütőre helyezek 1 teáskanál masszát, összecsukom, kissé(!) meg is nyomom, hogy ne legyen túl vastag, és lehúzom a lángról. Összesen kb. egy percig sütöm. Felnyitom, és késsel elkezdem lefejteni, közben már tekerem is fel. Vigyázni kell, nehogy megégessen a sütő! Leveszem a tölcsért, ekkor már megfoghatóan forró csak, a végét összecsípem (ne folyjon ki a fagyi), még egy kissé tartom, hogy összetekeredve maradjon (10 másodpercnél nem több idő). Megint melegítek a vason, majd újabb ostyát sütök, ugyanígy.
A tölcsérvégeket alufóliával lezárva pár csepp olvasztott csokival is tölthetjük, hogy csokidugó keletkezzen bennük (összecsípés helyett).


Read more: 
http://www.wiselady.hu/2010/05/az-igazi-ropogos-fagyitolcser.html#ixzz2AbWtsOVS




Reggelik hete: csinálj házi vajat!



Eddig a boltban vetted a vajat és a sajtot? Ha egyszer legyártod a saját házi verziódat, jobb, ha készülsz, hogy a család többet nem kér másból.

Zöldfűszeres vaj

Hozzávalók kb. 35 dkg vajhoz:  


1 liter házi tejszín
1 teáskanál jó minőségű tengeri só
2 evőkanál aprított friss fűszernövény vegyesen (pl. snidling, rozmaring, petrezselyem)
Öntsük a tejszínt egy nagy tálba, szórjuk hozzá a sót. Elektromos mixerrel lassú fokozaton kezdjük el verni a tejszínt. Először sűrűsödni kezd, majd habbá keményedik. Verjük tovább, egyre nagyobb fokozaton, hogy a hab összeessen, aztán szép lassan csomókba gyűlve kezd a vaj elválni az írótól. Az írót öntsük le róla (tegyük félre, kenyértésztákhoz felhasználhatjuk). Villával keverve dolgozzuk bele a zöldfűszereket, majd egy szűrőbe tegyünk gézlapot. Kanalazzuk bele a vajat, csöpögtessük le, nyomkodjuk ki belőle a még esetleg benne maradt írót. Formázzuk, tegyük hűtőbe.
Tipp: A bolti UHT tejszín nem jó alap a vajhoz, vegyél például Fuchs vagy Cserpes tejszínt!

Elkészítés: 20 perc + hűtés
Reggelik hete: csinálj házi vajat!




Tarka borsos krémsajt

Hozzávalók: 

50 dkg natúr joghurt
1 dl 30%-os tejszín
1,5 kávéskanál só
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál frissen őrölt tarka bors
Keverjük el a tejszínt a joghurttal! A megtisztított fokhagymát zúzzuk egészen apróra, adjuk a tejszín és a joghurt keverékéhez, sózzuk. Szórjuk hozzá a frissen, durvára őrölt tarka borsot. Egy mély tálat béleljünk ki konyharuhával (tehetjük először szűrőbe), és öntsük bele a keveréket. Kössük össze szorosan a konyharuha széleit, a csomónál szúrjunk át rajta egy fakanalat, majd a fakanalat rakjuk egy tál szélére úgy, hogy a rajta lógó gömböc alja ne érjen a tál aljába. Tegyük be a hűtőbe csöpögni, 1,5 nap után kenhető krémsajtot kapunk, amely utána lezárva 4-5 napig tárolható a hűtőben. 
Tipp: A borsoson kívül készíthetsz zöldfűszeres, diós vagy éppen lila hagymás krémsajtot is!

Elkészítés: 15 perc + érlelés
Reggelik hete: csinálj házi vajat!Fokhagymás tehéngomolya

Hozzávalók: 

2 liter házi tej (pl. Fuchs vagy Cserpes)
8 dkg só
fél dl 10%-os ecet
7-8 gerezd fokhagyma
A tejet keverjük el a sóval, takaréklángon folyamatos kevergetés mellett melegítsük 20 percet, forrnia nem szabad. Vegyük le a tűzről, keverjük el benne az ecetet, majd hagyjuk állni 20-25 percet, ekkor túrósodni kezd a tej. Konyharuhával béleljünk ki egy nagy szűrőt, óvatosan öntsük bele a túrósodott tejet, nyomkodjuk ki nagyon óvatosan a savót. A megtisztított fokhagymákat aprítsuk fel, keverjük el a túrómasszával. A konyharuha széleit kössük össze, szúrjunk át rajta egy fakanalat, majd az egészet támasszuk meg úgy egy tálban, hogy az alja ne érjen a tál aljához. Hagyjuk magától csöpögni 2-3 napon keresztül hűvös helyen, időnként öntsük le alóla a lecsöpögött savót.

Elkészítés: 30 perc + érlelés


Vajat készítettünk házilag



Az Íz-i rovatba nem teszi be a lábát margarin - ez komoly hitvallása a rovat készítőinek. Éppen ezért most a vaj dicsérete és házi előállítása következik.


Ebben a cikkben a vajról lesz szó. A vajról, nem margarinokról, vajkrémekről, szendvicskrémekről. Azért tartjuk fontosnak mindezt jó előre leszögezni, mert mint kiderült nem mindenki számára világos, hogy a vaj pontosan micsoda. A legkínosabb ebben a kategóriában az volt, amikor Borsamunkatárs egy igen nagy élelmiszerbolt tejhűtője előtt állva a vajak iránt érdeklődött az eladónál, aki széles mozdulattal a margarinokkal és vajkrémekkel megrakott polcok felé intett: de hát itt vannak. Nos vaj, mármint igazi vaj, nem volt. Egyáltalán. 


Nézd meg hogyan készül a vaj!

Itt szeretnénk leszögezni, hogy a vajban nincs más, mint tejzsír. Nincs benne emulgeáló, ilyen-olyan E számos csoda, színező anyag, savópor és bétakarotin. A vajban vaj van, és kész. Hogy teljesen helyére kerüljenek a dolgok – és itt kérünk elnézést mindenkitől, akinek ez teljesen világos -, a vaj nem más, mint a tej színe, annak is a legzsírosabbja. Konkrétan miről is van szó? Ha a tejet, a friss, finom, tehénből származó tejet érintetlenül állni hagyják, akkor a tetejére a fajsúlykülönbség okán viszonylag rövid idő alatt felemelkedik a zsírtartalmának egy része, ez a tejszín. Ezt könnyedén le lehet szedni a tej tetejéről és a további célok tekintetbe vételével felhasználni. Ilyen cél lehet a vajkészítés is. Ilyenkor a körülbelül 35-40 százaléknyi zsírtartalmú tejszínt ketté kell választani alkotóelemeire, tejzsírra és vízre. Ez az eljárás a köpülés, ahogyan azt a népmesékből is tudjuk. Köpüléskor gyakorlatilag addig ütik a tejszínt, amíg a zsír elengedi a vizet, amit le lehet önteni, és készen is van a vaj, aminek a zsírtartalma ekkora már nyolcvan százalék körüli lesz. Kész. Nincs se só, se egyéb adalékok, ez a tiszta tejzsír az, ami remek főzési alapanyag, de magában is csodálatos íze van – egy ropogós kifli bőven megkenve friss és jó minőségű vajjal semmilyen egyéb ízt nem kíván.

A vaj minősége sok mindentől függ. Egyrészt attól, hogy mennyi vizet hagytak benne. Ha sokat, akkor hidegen nagyon kemény, időnként vízpermetes a felszíne, íze jellegtelen. Ha azonban jól kiköpülték hidegen is kenhető, nem törik, morzsálódik.  Függ attól is, hogyan tartották a tehenet. Minél tápanyagdúsabb takarmányon él a jószág, annál sárgásabb a teje, és ebből következőleg a vaja is. A vaj íze (ha van neki) édeskés, kellemes. A legvajabb vaj, a teavaj és annak fokozatai, mint márkázott vaj, de a szendvicsvajnak valamivel magasabb a víztartalma ezáltal kevesebb benne a zsír, ezt sütésre nem célszerű használni.


Ausztriában presztízskérdés, hogy az osztrák parasztok termékeit adják a legolcsóbban, a szemmagasságon lévő polcokra sorakoztatva. Kiváló minőségűek ezek a termékek. A habtejszín, ami friss és nincs doboz íze, 34 százalékos zsírtartalommal bír, fel is lehet verni habnak, nem kell hozzá semmilyen fixáló meg miegymás. A vajak sárgák, a hűtőpultban sem kőkemények. Ehhez képest nálunk képtelenség közértben jó minőségű tejszínhez jutni, jó vajat pedig csak az import termékek közt találunk. Azért van remény. A Cserpes és a Fuchs termékei piacokon és néhány üzletben elérhetőek, isteni tejet, joghurtokat és nem utolsó sorban tejszínt, vajat forgalmaznak. Nem vagy alig valamivel drágábbak, mint a nagyipari termelésben készült – mondjuk ki bátran – szemét.

Most akkor nézzük, hogy ha valaki kíváncsi vagy bátor, esetleg mindkettő, hogyan állíthat elő otthon vajat. Érdemes egyszer kipróbálni, nagyon finom, teltízű, kenhető csoda, Borsaférj egy napig csak vajas kenyeret evett. Készíthető belőle fűszervaj is - bár mi végül ahhoz bolti vajat használtunk sajnáltuk a frissen köpült csodánkat.
Így készül

Három deci friss, házi tejszínt lehetőleg fém keverőtálba öntünk, és elektromos habverővel a legerősebb fokozaton verni kezdjük. Először szépen felhabosodik, majd eléri a tejszínhab állagot, de ne gyengüljünk el, a vaj a cél, verjük tovább. Folyamatosan mozgassuk a habverőt a tálban ide-oda.


Néhány perc múlva a tejszínhab széttöredezik, csomósodni kezd, majd a csomók egyre szilárdabbak lesznek, és megjelenik a tál alján a víz. Amikor a vizet már úgy ki lehet önteni a tálból, hogy a zsír nem mozdul, elkészültünk. A folyadékot leöntjük, a kész vajat tégelybe kanalazzuk, és kész is vagyunk.
Fűszervaj

Tíz dekányi puha vajat villával áttörünk, majd tetszőleges szárított és zöldfűszereket szórunk bele. Alaposan összekeverjük és fóliába csomagolva hűtőben tároljuk. Pirítós kenyérre vagy egy szelet natúran sült húsra olvasztva, fantasztikus íze van. Mi most snidlinget és fokhagymát használtunk. De remek a tárkony-citromhéj párosítás, vagy a kapor-snidling, mehet a bors és a nagyon finomra vágott zöldhagyma, bármi ami a szívünknek kedves. 






Házi vajkészítés tejből




Szendrey Adrienn, 2011. március 2

Nincs finomabb a friss, krémes vajnál. Nem kell más hozzá csak friss, zsíros tehén- vagy kecsketej.
Amire szükséged lesz:

- nyers, zsíros biotej
- só
- nedvességátengedő anyag (a sajtok készítésénél is használnak) vagy levesszűrő
- vajlapát
- befőttes üveg
A vaj elkészítése
1. A friss tejet hagyd hűtőben állni 12-24 órát, amíg a tejszín feljön a tetejére. Egy nagy kanállal szedd le a tejszínt a tetejéről.2. Hagyd a tejszínt szobahőmérsékletűvé válni.3. Öntsd a tejszínt egy kis befőttesüvegbe, és zárd le.


4. Rázd addig a tejszínt, amíg vajcsomók nem kezdenek megjelenni benne és a folyadék nagyrésze szilárddá nem válik. Készülj fel, hogy SOKAT kell rázni a befőttesüveget!5. Öntsd le a kicsapódott írót a vajról.6. Öntsd rá hideg vizet. Óvatosan rázd össze.7. Az anyagot tedd a befőttesüvegre és fordítsd át. Kösd össze az anyagot és hagyd átcsepegni rajta az összes vizet. Alternatív megoldásként levesszűrő is jó.8. Addig öntsünk rá újra és újra vizet, ameddig a lecsepegett víz ki nem tisztul. Az írótól ugyanis savanyú ízű a vaj és hamarabb elromlik.9. Tegyük a vajat hideg felületre (pl. márványlap vagy vágódeszka). Egy vajlapáttal törjük szét és nyomjuk ki belőle a folyadékot.

10. Ha tetszik sózzuk és keverjük alaposan össze a vajat. Egy fedővel ellátot tárolóba tegyük bele a vajat úgy, hogy átvegye az edény formáját. Tegyük hűtőbe, vagy a felesleget mélyhűtőbe.
Bien tipp:
 Helyezz néhány üveggolyót a befőttesüvegbe mielőtt melekanalazod a tejszínt. Így hamarabb kicsapódik az író a vajból.



Házi vaj



Sziasztok!
Jómagam is mindig vaj párti voltam (a hideg kiráz,amikor margarint látok egy receptben feltüntetni...) Nade...
Már másodszorra készítettem saját vajat. A tiszta,jó minőségű tejszínt kint kell hagyni,hogy szobahőmérsékletűre felmelegedjen (éjszakára kirakható a konyhaasztalra például). Kell egy jól záródó tiszta befőttesüveg. A szobahőmérsékletű tejszínt az üvegbe tölteni, jól rázárni a fedelét,és elkezdeni rázni (tetejétől-aljáig irányban oda-vissza). Kb 3-5 perc és kész a vaj! Istenien krémes és mennyei íze van! A fennmaradó folyadék az író, amire nagyon jó kis receptet sikerült találni a neten, majd felteszem a boszikonyhába:) Miután kicsapódott a vajunk, az írót óvatosan öntsük le róla. Majd tiszta vízzel öntsük fel az üveget, benne a vajjal, lötypöljük át, és ezt a vizet is öntsük le róla. Nekem jobban ízlik ez a vaj, mint a bolti. S bár tudom, a tejszín sem olyan olcsó, de érdemes egy próbát tenni. Kész öröm a saját készítésű vajat enni  Hűtőből kivéve is könnyen kenhető.




Expressz kovászos uborka egész évben




Aki télen (tavasszal, nyáron, ősszel) szeretne kovászos uborkát enni, annak jó hírem van: ez a bejegyzés nekik (is) szól! Bár nemsokára itt a nyár, remélem lesznek, akik kipróbálják ezt a receptet. Azt ugye sokan tudjuk, hogy a kovászos uborka nem barnulni szeretne a napsütéstől, hanem a meleget szereti; vagyis egy kis hőt kell adni neki. Erre van a tűzhely.

A másik, nem elhanyagolható tényező, (amire az expressz utal a címben) hogy nem kell napokat, órákat foglalkozni az ubival, elég lesz kb negyed óra. A receptet ezúttal is köszönöm anyósomnak, ő már professzionális módon készíti ezt a típusú uborkát! :)


fél kg uborka , 1 liter víz, 1 dl  10%-os ecet , kapor , 2 gerezd fokhagyma ,
1 ek só , 3-4 szem bors.

A vizet az ecettel, a sóval, a kaporral, és a fokhagymával együtt felforraljuk. Addig az uborkákat alaposan megmossuk, végeit levágjuk, és hosszában 2 oldalról bevágjuk (arra ügyeljünk, hogy egyben maradjanak).
Mikor forr az ecetes víz, beledobáljuk az ubikat, és kb 10 percig főzzük. Majd kivesszük őket, megvárjuk amíg kihűlnek, üvegbe tesszük, majd a szintén kihűtött lével felöntjük. Hűtőben tároljuk.

Az így kapott uborka finom ropogós marad. Az ízesítését természetesen mindenki úgy variálhatja, ahogy szeretné! :)


Házi balzsamecet otelló szőlőből



Sokáig sajnos nem volt rá alkalmam, hogy az Igazi Balzsamecetet megkóstoljam. De most, a németországi utunk során, egy olyan isteni finom salátát ettem (rántott fetasajttal...hmmmm, csak ajánlani tudom), hogy eldöntöttem, véget vetek a mű balzsameceteknek!  Az igazi az sűrű és krémes. Nem folyik szanaszét.

Pár hete egy maréknyi otellószőlőt fehérbor ecetbe áztattam, gondoltam, milyen finom szőlő-ecetem lesz belőle. Aztán 2 napja, mikor már elég sötét lett az ecet, gondoltam egyet, és balzsamecetté varázsoltam. :)

Viszont elkövettem azt a hibát, hogy a végén túl sokáig forraltam, és aztán az ecet a teljes kihűlés után még tovább sűrűsödött. Szóval ne akarjátok forralás közben a végső állapotot elérni, legyetek türelmesek!






tetszőleges mennyiségű otelló szőlő (nálam kb 2 marék)
fehérborecet (amennyi ellepi, nálam kb fél liter)
2 ek barnacukor

A szőlőt megmossuk, leszemezzük,  egy zárható üvegbe tesszük, majd  fehérborecettel felöntjük. Pár hétig (3-4) napos helyen pihentetjük, majd mikor arra járunk, megrázogatjuk. A napok-hetek múlásával az ecet szépen beszíneződik.Leszűrjük, és ekkor elkészült az otelló-ecet. Akár így is lehetne használni.

A balzsamecet készítéséhez a szőlőszemeket egy szűrőn keresztül nyomkodtam, majd egy lábosba feltettem főni. Kb a felére redukáltam. Ekkor hozzáöntöttem az ecetet, azzal tovább főztem, mikor már kezdett csökkenni annak is a mennyisége, hozzáadtam a cukrot, és kevergetve tovább főztem. Ismétlem, nem kell  a végtelenségig főzni, mert később még magától besűrűsödik. 


 


Az állaga az igazi lett, sűrű és krémes, savanyú és édes. Még pöttyöket is tudtam vele készíteni ;)


Házi vaj



Minden vajkedvelő figyelmébe.
Tegnap este házi vajat "köpültem". Borzasztóan egyszerű, és szerintem mindenkinek érdemes kipróbálni.

Hozzávalók:
600 ml 30%-os tejszín

Elkészítés:
Robotgépbe töltjük a tejszínt, bekapcsoljuk a gépet, és 3-4 perc múlva kikapcsoljuk. Körülbelül ennyi idő alatt alakult át a tejszín, habból vajjá és íróvá (fehéres tejszerű víz - buttermilk). Ekkor szűrőbe tesszük, és hagyjuk lecsöpögni, majd miután minden író eltűnt tálkákba kanalazzuk, esetleg sütőpapírba csomagolva boltihoz hasonló formát gyurmázunk, és berakjuk a hűtőbe. Az írót kávéban, süteményekben, és bármilyen más ételben felhasználhatjuk, ahol amúgy tejet, vagy tejszínt használnánk.

Vizes Vajtartó


Maradjunk a születésnapnál. Timinek sikerült úgy meglepnie, olyan ajándékot kerítenie, amiről még nekem sem volt  találgatni való ötletem. Nehéz volt egyedül rájönni, hogy mi is ez. A Facebook- on hamar körbe kérdeztem a barátokat, ott is nehezen született meg a helyes válasz. S akkor se érti mindenki a lényeget, hogy mi a titok, hogyan működik. Nagy találmány, szép kivitelezésben. S igazán hasznos, mindennapi tárgy. 



Nemrég megtanultunk házilag vajat készíteni. Megírtam (házi vaj készítés), megmutattam, nem ördöngösség. Már akadtak követők is, ami nagyon jó érzés. Hogy jól átadható, s hasznos amit csinálok. Néha. 

A vaj jó. Ha hihetünk a tudomány mai állásának, jobb, mint a margarin. Nincs benne kémia, tiszta tejszín, hagyományos technika. A tartósítása viszont nem könnyű. Hűtőben megszilárdul, s aztán csak várhatjuk szobahőmérsékleten, hogy újra kenhető legyen. Ha meg kint hagyjuk, az asztalon, krémes, kenhető marad, de hamar megromlik. Sikerült is a második köpülésnyi vajunkat emígy elveszejteni. Büdös lett, megromlott, sajnáltuk, ment a kukába. De jött a születésnap, s jött a csodás magyar kézműves ajándék, melyet Timi a Meska kézműves portálon talált. Kibírta, hogy ne adja oda előbb :)

A vajtartó lényege, hogy a vaj vízben van, s emiatt nem romlik meg. A vízréteg szigetel, elzárja a levegő útját. Így hűtést már nem igényel. Konyha asztalon, szekrényben, bárhol tartható. Kibontva rögtön friss, könnyen kenhető vajat találunk benne. Abban a tartóban, amit kaptam, első alkalommal házi vajból 28 dkg fért el, teljesen megtelt. (A gyártó 20 dkg vajat ajánl tárolásra.) A vajtartó két részből áll. Egy szélesebb, füles edényből és egy oldalán lukas, talpas, egyik végén zárt "csőből". Egymásba illeszkednek. 

  

Tennivaló, beavatás: A füles edényt teleöntjük vízzel a mosogató fölött. A kisebbik edényt felfordítjuk,  a talpára állítjuk. Belekenjük, bele tapasztjuk a vajat, melyet őrizni szeretnénk. Ez lehet bolti is. Ekkor várjuk kicsit, hogy szoba hőmérsékleten kicsit puhább legyen, hogy jó alaposan bele tudjuk kenni, tapasztani a lukas talpas tartóba. Kenjük, tömörítsük szorosan az edénybe, ne maradjon levegős a vaj. 
Ezután a talpas tartót fejjel lefelé fordítjuk. Ha alaposan belekentük a vajat, nem fog kiesni belőle. Ha az edény száraz, jobban bele tud tapadni a vaj. Ügyeljünk arra, hogy lehetőség szerint, az oldalán lévő 3 luk nem legyen vajjal eltömve, ugyanis a szabadon maradt lukakon szorítja ki a víz a levegőt. Ezt követően a mosogató felett, óvatosan belehelyezzük a vaj tartót a vízbe. Fontos, hogy a füles edény tényleg tele legyen, ugyanis a felesleget kiszorítja a vajtartó súlya. Ez lényeges pont, mert így teljes a víz zár a vajon. Ha fogyasztunk a vajból, visszamerítés előtt, töltsünk utána vízzel, hogy ismét kiszorítható legyen a levegő. 


Nagy kérdés, hogy vajon meddig marad friss a vajunk? Első tesztelésünk eredménye 5 nap volt, ennyi idő alatt ettük, kentük el kenyérre a házi vajat. A szakirodalom állítólag korlátlan tárolásról beszél. Mindenesetre nagyon biztató és környezet barát tárolási módot kapunk kedvenc vajunkhoz. Sőt, aki kap ajándékba (Húsvét, Anyák napja, stb) ilyen szép kézműves, vizes vajtartót, a sokkal könnyebben hagyja el a margarint, ami elveszíti eddigi előnyét, azt, hogy könnyen kenhető. És jó móka a vendégek ámítása.

A vízes vajtartót 3000 Ft – ra taksálja az Ági. Honlapja : ujczagi. Com


Ghí (tisztított vaj) házi készítése, 2012. április 21, Pilisszentlélek

Hogyan készült? A vaj.

Hogyan készült? - sajt

Hogyan készült? A szappan

Levendulás Szappan készítés

Szappankészítés házilag szappan készítés sebszappan

Hogyan készülnek a Mannaszappanok





Leveles tepertős pogácsa




Ez a pogácsa Anyukám receptje szerint készül. Nagyon finom, puha, könnyű, érdemes kipróbálni!
Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 2,5 dl tej
  • 7 g porélesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 1,5-2 teáskanál só
  • 2 tojás
  • 5 dkg vaj
  • 4-5 evőkanál darált tepertő
  • 1/2 kávéskanál őrölt bors
  • a kenéshez: 1 tojás
A langyos, cukrozott tejben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet összekeverjük a sóval, hozzáadjuk az élesztőt, az olvasztott és langyosra hűlt vajat, majd a szobahőmérsékletű tojásokat. Lágy, rugalmas tésztát dagasztunk. Letakarva kelni hagyjuk bő fél órán át, nem kell megvárnunk, hogy a tészta duplájára keljen.





A darált 
tepertőt mikróban vagy takaréklángon langyosra melegítjük, elkeverjük a borssal, ha szükséges megsózzuk.


A tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, megkenjük a tepertő egyharmadával, majd hajtogatjuk: a felső harmadot középre hajtjuk, az alsót ráhajtjuk, majd vízszintesen is jobbról-balról középre hajtjuk. 15 percig pihentetjük. Ezt a műveletsort még kétszer megismételjük. Amikor negyedszer is kinyújtjuk a tésztát, éles késsel 5 mm mélyen, rácsozva bevágjuk a tészta felületét.

Ezután megkenjük a kissé felvert tojással és éles pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A maradék tésztát enyhén összegyúrjuk, majd azt is kiszaggatjuk. A pogácsákat sütőpapírral ellátott tepsire helyezzük, 15-20 percig pihentetjük.
180 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
Ez a recept a Kifőztük magazin idei 2. számában jelent meg, amely regisztráció után ingyenesen letölthető.


Kapros lepény Gergelics Zsóka receptje


Egy közepes méretű tepsiben sült lepényhez:


1/2 kg liszt,
3 dl langyos víz,
1 kávéskanál cukor,    
2,5 dkg élesztő,
2 teáskanál só,
½ dl olaj,


A hozzávalókat bedagasztom és hagyom jól megkelni. Addig egy jó nagy csokor friss kaprot apróra vágok és 2 kanál forró zsírban (már a tűzről levéve) egy pillanatig átforgatom és 1 teás kanál sót teszek bele. Mikor a tészta megkelt, beleteszem a tepsibe (amit nem kell kikenni semmivel) és kézzel szétnyomkodom annyira, hogy beterítse az egész tepsit. A kihűlt zsíros kaporból 1 kanállal rálocsolok a tésztára, majd kettőbe hajtom, újból szétnyomkodom kézzel, újabb kanál kapor, újra hajtogatom és így tovább, amíg tart a kapor. Annál jobb, minél többször hajtom, annál foszlósabb lesz tőle. A végén kockákra vágom a nyers tésztát, s így bevagdosva teszem be az előmelegített sütőbe.
A recept Julika barátnőmtől származik, aki gyermekkorában a hajdúságban tanulta a nagymamájától.


Leveles tepertős pogácsa

Hozzávalók

  • 0,5 kg liszt
    1 ek. Rama
    1 kk só
    2 dkg élesztő
    porcukor
    tej
    25 dkg sós darált tepertő

Elkészítés

0,5 kg lisztben szétmorzsolunk 1 ek. Ramát, 1 kk. sót, 2 dkg élesztőt, és előmelegített porcukorral kelesztjük. Utána annyi tejet öntünk hozzá, hogy rétestészta keménységű legyen. Jól összedolgozzuk, és jól megkelesztjük. Vékonyra kinyújtjuk, 25 dkg sóval ízesített darált tepertőt kenünk rá. Pihentetés nélkül egymás után hajtogatjuk, és úgy hajtogatjuk össze, mint egy leveles tésztát szokás. Harmadszori hajtogatás után ujjnyi vastagra nyújtjuk ki, a tészta tetejét bevagdossuk, tojással megkenjük, és forró sütőben sütjük.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése