2020. április 3., péntek

Európa zsidótlanítása ma is aktuális !!!



























Európa zsidótlanítása

ma is aktuális !!!






Madagaszkár-terv: Az európai zsidóság
kitelepítése, amelyet az angolok buktattak meg 



Múlt-Kor - Harcunk.info 



"Németország küszöbön álló győzelme megteremti számunkra a lehetőséget - amely nézetem szerint kötelesség is - az európai zsidókérdés megoldására. 

A kívánatos megoldás: kitelepíteni a zsidókat Európából", kezdte Franz Rademacher, a német külügy zsidóügyi osztályának vezetője helyettes államtitkárának, Martin Luthernek 1940. június 3-án elküldött memorandumát. 
Meglehetősen előremutató ötlettel állt elő: Európa zsidó lakosságának Madagaszkár szigetére történő kitelepítésének tervével. 
A zsidók Madagaszkárra történő kitelepítését elsőként egy német tudós, Paul de Lagarde javasolta 1885-ben. A polihisztor írásai többek között Adolf Hitlerre is nagy hatást gyakoroltak, és Európa számos antiszemita vezetője tette magáévá a koncepciót, miszerint a zsidók a Madagaszkáron élő malagaszik leszármazottai. 1937-ben a lengyel kormány még egy küldöttséget is menesztett annak kivizsgálására, hogy a sziget alkalmas lenne-e az új zsidó otthon szerepének betöltésére, de a delegáció zsidó tagjai abban a meggyőződésben tértek haza, hogy Madagaszkár éghajlata, valamint beszűkült infrastrukturális lehetőségei szerintük csak néhány száz család letelepítését tennék lehetővé. 
Bár a nemzetiszocialisták 1933-as hatalomátvétele után számos koncepció született a zsidókérdés megoldásával kapcsolatban, Rademacher tervének közvetlen előzményét Heinrich Himmler 1940 májusában Adolf Hitlernek írt levele jelentette, amelyben az SS vezető kifejtette, hogy a zsidókérdést legegyszerűbben a zsidók Afrikába vagy más gyarmatra történő kitelepítésével lehetne megoldani. Miután a franciák legyőzése a küszöbön állt, az egyik francia gyarmat, Madagaszkár neve is felmerült, mint a zsidók deportálásának helyszíne. 
Rademacher terve a zsidók állampolgárságának visszavonásával számolt, az indiai-óceáni szigeten létesítendő zsidó állam felállításával kapcsolatos költségeket a zsidók vagyonából finanszírozták volna. Az új kolónia rendjét egy SS-rendőrség biztosította volna. Rademacher úgy vélte, terve propagandaeszközként is kiválóan működhet, amelynek révén a német nép az egész világ előtt bebizonyíthatja nagylelkűségét. 
A terv villámgyorsan eljutott a nemzetiszocialista vezetés legfelsőbb köreibe. Adolf Eichmann és Joachim von Ribbentrop külügyminiszter is felkarolta az ötletet, és még Adolf Hitler is megemlítette egy Benito Mussolinival folytatott megbeszélésén. A lengyelországi gettót felállításának munkálatai ideiglenesen leálltak, mivel úgy tűnt, már nem lesz szükség a zsidó lakóövezetek létesítésére. 
A koncepcióról a zsidóság vezetőit júliusban egy titkos találkozón informálták, és a tervről szóló pletykák pedig nemsokára már a nép körében is megjelentek. Adam Czerniaków, a varsói zsidó tanács vezetője feljegyezte, hogy egy német hivatalnok azzal dicsekedett el neki, hogy "a háború egy hónapon belül véget ér, mi pedig [vagyis a zsidók] pedig mindannyian megyünk Madagaszkárra". 
1940 augusztusáig Rademacher és Eichmann a terv számos módosított változatát nyújtotta be a német hadvezetésnek. Többek között javasolták, hogy a Franciaországgal kötendő békeszerződés egyik pontja a zsidók Madagaszkárra történő kitelepítéséről szóljon. A németek eszerint kárpótlásban részesítették volna a szigetről áttelepített francia gyarmati lakosságot, majd a háború befejezése után megkezdték volna évi egymillió zsidó deportálását. A madagaszkári zsidók saját postaszolgálattal és rendőrséggel rendelkeztek volna, ráadásul még a polgármestert is maguk közül választhatták volna meg, az igazi hatalom persze ennek ellenére a német kormányzó kezében összpontosult volna. 
A németek koncepciója azonban az idő előrehaladtával egyre távolabb került a megvalósítástól. A terv szerint a zsidókat a brit haditengerészet hajóival szállították volna a távoli szigetre, a britek azonban makacsul kitartottak a németekkel szemben, nem voltak hajlandóak rábólintani a megoldásra. A németeknek pedig nem volt megfelelő flottájuk a terv kivitelezésére, ráadásul a szövetségesek hajói miatt a Madagaszkár felé tartó vízi út sem volt járható. A Madagaszkár-projekt 1940 végére a feledés homályába merült. A britek 1942 májusában partra szálltak Madagaszkáron, és a sziget év végére már a szövetségesek kezén volt. 
Kapcsolódó: 
   Bepereltek egy New York-i múzeumot, mert egy kiállított festményen Jézus nem néz ki zsidónak(harcunk.info
   Ungvári Tamás: "Hóman Bálint gazember volt" (kuruc.info
   Ma Balog páter öltött kipát a hanukázók tiszteletére, és együttélésünk értékeiről hazudozott (kuruc.info
   Hazugság a köbön: "Hóman mintegy 500 ezer zsidó halálát rendelte el" (hunhir.info






Bepereltek egy New York-i múzeumot, mert egy kiállított festményen Jézus nem néz ki zsidónak



Több száz Krisztus-ábrázoló festőről derült ki a sötét, antiszemita titok.
Mindjárt itt van példának ez a Szent család angyalokkal című festmény Sebastiano Riccitől, az itáliai barokk egyik mesterétől. Az eredetije New Yorkban látható, a Metropolitan Museum of Art gyűjteményében.
Ezt a múzeumot perelte most be egy amerikai férfi, bizonyos Justin Renel Joseph, aki szerint a festmény (meg még jó pár másik hasonló) súlyosan rasszista, antiszemita és bántó, ezért nem lenne szabad kiállításon mutogatni.  A képen ugyebár a kis Jézus látható fehér bőrrel, szőke hajfürtökkel. Joseph szerint azonban Jézus, "mint közel-keleti származású zsidó", "szigorúan tudományos és történelmi alapokon" nem nézhetett ki ilyen "árja csecsemőnek".
A 33 éves Joseph, aki kettős fajúként (biracial), héber és afrikai leszármazottként jellemzi magát, keresetében, mely itt olvasható, azt írja, "érzelmi és pszichológiai károsodást szenvedett a kiállított mű látványától".
(Fox 


Osztrák fiatalok: "Köszönjük magyarok, hogy megvéditek Európát!"

Az osztrák "Identitäre Bewegung", vagyis a nemzetek Európájáért küzdő fiatal osztrákok szervezete 2015.10.17. délután Hegyeshalomnál.




Magyarországon jöttek össze a párizsi öngyilkos iszlamista merénylők és a támadás főszervezője



A támadások szervezője itt vehette fel kocsijába a két öngyilkos merénylőt, akik Szíriából tértek vissza.
Salah Abdeslam, a múlt havi párizsi terrortámadások egyik szervezője és résztvevője Magyarországon vehette fel autójába a két Szíriából visszatérő férfit, akik később felrobbantották magukat a párizsi merényletsorozatban. 
A találkozás még szeptemberben történhetett, Abdeslam egy egy Belgiumban bérelt kocsival érkezett - írta a belga RTL.
A Magyarország felől érkező Abdeslamot és két társát szeptember 9-én állítólag regisztrálták is az osztrák hatóságok, bár az utóbbiak személyazonosságát nem lehetett pontosan megállapítani.
A brüsszeli születésű Abdeslam ellen a párizsi támadás után Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, de azóta is szökésben van. A belga rendőrség által első számú közellenségként aposztrofált fiatalember két testvére közül Ibrahim öngyilkos merénylőként robbantotta fel magát a párizsi Bataclan koncertteremben, a másikat, Mohamedet pedig még a merényletsorozatot követő hétvégén őrizetbe vették Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületében.
Az AFP francia hírügynökség úgy tudja, hogy Salah Abdeslam visszatért Szíriába, de ezt a hatóságok nem erősítették meg.
(MTI, Belga RTL nyomán)


NYPD: Színesbőrűek követik el a New York-i erőszakos bűncselekmények 92 százalékát



Kellemes meglepetéssel szolgál a kíváncsiskodóknak a New York állam kormányzati honlapjára a napokban kitett bűnözési statisztika,
amely politikailag nem korrekt módon faji szempontból mutatja be a bűnelkövetéssel gyanúsítottak, a miatta letartóztatottak és az áldozatok összetételét.
 Mi több, most először a bemutatott időszakra (a tavalyi évre) az adatokat szolgáltató New York Police Department (New York Állam rendőrsége) olyan változtatást hozott az adatok faji alapú bemutatásánál, amelyek a latin-amerikai elkövetőket nem a „fehér” kategóriába sorolta.
New Yorkban egyébként borzalmas állapotok uralkodnak bűnelkövetés terén. Csak és kizárólag tavaly decemberben 40 embert gyilkoltak meg, ami persze még mindig jobb a hondurasi fővárosnál, Tegucigalpánál, és a Texas-Mexikó határán a hispanikus oldalon lévő Ciudad Juarezben uralkodó állapotoknál, de azért Kabulban és a kolumbiai Bogotában egy kicsit már biztonságosabb. Nézzük akkor ezeket a riasztóan rasszista adatokat.
A nem fehérek (azaz a feketék és latin-amerikaiak) követik el valamennyi erőszakos bűncselekmény 92 százalékát New York városában. 98 százalékuk a felelős valamennyi lövöldözésért. 91 százalékkal szerepelnek (mármint a fekák és a hispán népesség) valamennyi fegyverrel elkövetett bűntény miatt letartóztattok körében. 88 százalékkal állnak a dobogó tetején valamennyi kábítószerrel kapcsolatos letartóztatás kategóriájában. A lopott tulajdon miatt őrizetbe vettek esetében arányuk 84%, a nemi bűncselekmények miatt rács mögé lökötteknél pedig 88%-os eredményt értek el.
Az NYPD jelentése szerint a nem fehérek valamennyi gyilkosság 94, valamennyi nemi erőszak 91, valamennyi rablás 94 és valamennyi súlyos testi sértés 91%-át követték el. Ez a négy kategória jelenti az erőszakos bűncselekmények hivatalos fogalmi meghatározását. De ez a két faji csoport felelős a lopások elkövetése 84%-áért is.
A libsik eddig azért bírták el idegileg úgy-ahogy a statisztikát, mert korábban a „fehér” kategóriába belehelyezték a latin-amerikai népséget is, és a számok azért nem voltak ilyen rettenetesek.
A fenti számadatokból ízelítőt kaptunk arról, hogy a nem fehéreket mennyire sikerült integrálni az amerikai létbe, azaz, hogy mennyire működik az a hangzatos, mondabeli olvasztótégely. Semennyire. És éppen ez az élő színes bőrbe csomagolt bűnelkövetés, amely Amerika oly sok városát veszélyes dzsungellé formálja át. Mint a 620 ezer lakosú Baltimore-t, ahol a múlt hónapig a gyilkosságok száma egy év alatt elérte a háromszázat, panaszkodik a mai Washington Post.
Aki utánanéz New York város konglomerációja („nagyobb New York”) lélekszámának és faji összetételének, azt találja, hogy a fehér és egyben nem latin-amerikai népesség létszáma 2 733 605, a teljes populáció pedig 8 336 697.
Ennyit a szivárvány kriminalisztikai és kriminológiai lecsapódásáról.
(Kuruc.info nyomán)




Amikor Francisco Franco tábornok katonai segítséget akart nyújtani a magyar forradalomnak



Amerika megbukott, mert egy társadalomban, ahol a hasznossági princípium mindenekfelett való,
a morális felelősségérzete elsorvad” – ezt írja Márai Sándor 1957. november 5-én naplójába, s hozzáteszi, a Nyugat magyar forradalommal szembeni árulását nem lehet megbocsátani, és senki nem hisz többé a Nyugatnak.
1956-57-ben nagyon sokan éreztek és gondolkoztak így. Pedig 1956 novemberében akadt olyan ország, ahol állami-kormányzati szinten határozott szándék mutatkozott a magyar szabadságharc megsegítésére, de ezt évtizedekig elfelejtették, illetve elhallgatták idehaza és külföldön is. Amikor interjút készítettünk az akkor 80. születésnapját ünneplő Habsburg Ottóval, az utolsó magyar királyfi és extrónörökös elárulta, hogy az 1956. november 4-i szovjet agresszió megindulása után mindjárt Madridba telefonált, és az ottani magyar követen keresztül katonai segítséget kért Franco államfőtől a magyar szabadságharcosoknak. Ottó szerint Franco kész lett volna segíteni, sőt “lettek volna mások is, de az amerikai kormány – főleg a szuezi ügy miatt – nem akart segíteni Magyarországnak, és ebben Nyugat-Európa Amerikát követte. Sajnos, egy nagyon rövidlátó politika miatt Magyarország héttérbe szorult, ami nem először történt meg velünk”. (Köztársaság, 1992. november 13.)
Habsburg Ottó most nem a levegőbe beszélt. A Franco-kormányzat november elején valóban konkrét lépéseket tett a katonai segítség előkészítésére. Marosy Ferenc madridi magyar királyi (!) követ – aki természetesen nem a kommunista Magyar Népköztársaságot, hanem a New Yorkban székelő Magyar Nemzeti Bizottmányt képviselte Madridban 1949 óta, amikor a spanyol kormány átadta neki az 1945-ben lefoglalt magyar királyi követség épületét – memoárjában leírja, hogy Franco még november 4-én éjjel minisztertanácsot hívott össze, amelyen elhatározták, hogy önkéntes hadsereget küldenek Magyarországra. Agustín Munoz Grandes tábornok, védelmi miniszter lemondott a posztjáról, mivel ő lett volna az expedíciós hadsereg parancsnoka. Franco elrendelte, hogy egy hadosztálynak szükséges fegyvert, lőszert és felszerelést helyezzenek készenlétbe a madridi repülőtéren. A terv szerint az önkéntes hadsereget repülőgépeken szállították volna Sopronba. “Sajnos a nagylelkű terv megvalósítására Amerika szégyenteljes magatartása és az események gyors lepergése következtében nem került sor” – írja Marosy.
A katonai expedíció lényegében három ok miatt hiúsult meg. 1956-ban Spanyolország nem rendelkezett olyan szállító repülőgépekkel, amelyek Madridtól Sopronig a távolságot üzemanyag-utánpótlás (leszállás) nélkül meg tudták volna tenni. Ezért amerikai kölcsöngépekre lett volna szükség, vagy közbeeső leszállásra. Utóbbira nem adott volna engedélyt a semleges Svájc és Ausztria, a Magyarországgal szomszédos kommunista államok pedig még kevésbé. Így a kulcs az Egyesült Államok kezében volt. A november 6-án újraválasztott amerikai elnök, Eisenhower és Dulles külügyminiszter azonban már október végén a szovjet vezetés tudomására hozta, hogy az Egyesült Államok nem fogja fegyveresen támogatni a magyarokat. Az amerikai vezetés egyetlen kelet-európai csatlós állam szabadságtörekvései kedvéért sem akart katonai konfliktust kockáztatni az akkor már egyenrangú atomnagyhatalomnak számító Szovjetunióval. Másrészt az elnökválasztási kampány és a szuezi válság sokkal fontosabb volt Eisenhowernek és embereinek, mint a magyar ügy. Ennek logikus következménye volt, hogy az amerikai vezetés nem támogatta a spanyol segítségnyújtási szándékot, ellenkezőleg. A State Department szigorúan titkos táviratot küldött az USA madridi követségének, amely szerint “az Egyesült Államok kormánya sajnálattal arra a következtetésre jutott, hogy semmilyen módja nincs annak, hogy hasznos katonai intervenciót hajtson végre a magyar hazafiak támogatására a siker reményében és a Szovjetunióval való nagyméretű konfliktus súlyos kockázata nélkül”. Továbbá az Egyesült Államok kormánya határozottan sürgette a spanyol kormányt, hogy “a lehető legóvatosabban vizsgálja meg, milyen következményei lennének a katonai intervenciónak Spanyolország és Nyugat-Európa számára”.
Az történt tehát, hogy a szavakban, propagandában szabadságpárti és szovjetellenes amerikai vezetés – amikor tettekre került volna a sor – nem támogatta a magyar szabadságharcosokat és az őket ténylegesen megsegíteni kívánó spanyolokat, sőt ez utóbbiakat kifejezetten lebeszélte a már előkészített katonai intervencióról. Pedig akár százezer spanyol önkéntes is jött volna Magyarországra. A szabadságharc leverése után Marosy követ élete egyik leghatásosabb beszédét mondta el a legnagyobb madridi színházban: “A világ csak bámul, csodál, de nem mozdul!” És ahogy egy spanyol jezsuita pap írta versében: “Kicsi hugunk, te drága! / Magadra hagytunk Tégedet. / Míg fényes nappal Rád törtek gyalázva, / S Európa szívéről letéptek rőt kezek. / Keresztútján a művelt világnak / Magadra hagytunk Tégedet.” (Tollas Tibor fordítása)
A Nyugat magára hagyta a magyar népet az iszonyú túlerőben levő szovjet megszállókkal szemben. Úgy jött el 1956 karácsonya, hogy mint Márai írja feledhetetlen, felülmúlhatatlan versében: “Ez nagyon furcsa karácsony: A magyar nép lóg most a fákon.”
(forrás: Faggyas Sándor, magyartudat.com)


Ungvári Tamás: "Hóman Bálint gazember volt"
Forrás: https://kuruc.info/r/26/152193/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Újabban szinte minden napra jut egy zsidó megnyilatkozás Hóman-ügyben, s ezek lényege "természetesen" az, hogy a magyarok nem állíthatnak szobrot kiváló tudósuknak csak azért, mert az sérti a galíciai migránsok érzékenységét. A legújabb megszólaló Ungvári Tamás, a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Gyurcsány-banda oltalmazója, aki olyan alakokkal ír alá a szemkilövetők védelmében, mint Kuncze, Heller Ágnes, Kertész Ákos vagy Iványi Gábor. Ungvári talán azt hiszi, így sikerül feledtetnie emlékezetes ATV-s holokamucáfolását (amikor kiderült, hogy a 437 ezer deportált magyarországi zsidóból több mint 500 ezer költözött a háború után Izraelbe), vagy reméli, hogy a holoiparos kollégák megbocsátanak neki a fájdalmas elszólásért? Nem tudjuk, nem is érdekel... Azt pedig döntsék el a kedves olvasók, hogy ki gazember: Hóman Bálint, vagy Ungvári Tamás. (Kuruc.info)
Korábban írtuk: Csak idő kérdése volt, hogy az amerikai zsidók is beleugassanak a Hóman-szobor ügyébe 
Forrás: https://kuruc.info/r/26/152193/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Zsidó gazemberek akarják eldönteni, hogy lehet-e Hóman Bálintnak szobra, vagy sem



Ma Balog páter öltött kipát a hanukázók tiszteletére, és együttélésünk értékeiről hazudozott 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/152222/?honnan=Nemzeti_Hirhalo









A hitből élő közösségek adják egy nemzet erejét, és ha ezek a közösségek egymást erősítik, akkor a nemzet egészen biztosan erős lesz - mondta Balog Zoltán, a rejtett és metszett erőforrások minisztere kedd este a harmadik hanukagyertya meggyújtásakor a budapesti Nyugati téren. A hanuka a megmaradás ünnepe - hangsúlyozta Balog Zoltán, utalva arra, az ünnepet annak emlékére tartják, hogy i. e. 165-ben a makkabeusok, vagyis a zsidó szabadságharcosok maroknyi serege visszafoglalta a szír-görög megszállóktól a jeruzsálemi a templomot. Ez az ünnep azt példázza - tette hozzá a miniszter -, hogy még a hadászatilag, stratégiailag és minden emberi számítás szerint reménytelen helyzetben is meg lehet maradni. Ennek a megmaradásnak a titka pedig a hit. Csak a "hitből élő közösségek tudják, hogy mit jelent először legyőzni saját magunkat, aztán pedig legyőzni az ellent, a gonoszság erőit" - fogalmazott. Azért vagyunk egy téren, azért "nem bújunk el templomok, zsinagógák falai közé", mert ezt a közös titkunkat szeretnénk megosztani - tette hozzá a miniszter. Balog Zoltán kitért arra is: újra és újra föl kell fedezni és el kell mondani, hogy milyen értékei vannak a közösségek együttélésének. A közös életnek, amelynek voltak nagyon tragikus, szomorú pillanatai, és vannak értékei, amelyeket "egyre jobban meg akarunk becsülni". Hozzátette: ha megismerjük és megbecsüljük egymás ünnepeit, akkor talán a hétköznapokban is sokkal jobban meg fogjuk tudni becsülni egymást, amire nagy szükség van Magyarországon. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija köszöntőjében arról beszélt, hogy a hanuka a fényről és a sötétségről szól. A sötétség félelemmel tölt el, a félelemnek pedig hihetetlen ereje van. "Nem véletlen, hogy a történelem során a legborzasztóbb rezsimek és diktatúrák a félelemre apelláltak, a félelemmel manipuláltak". Köves Slomó felidézte: a zsidóság 3300 éves történelmében sok minden van, ami okot adna a félelemre. "A történelmünk tele van megaláztatással, száműzetéssel, szenvedéssel, mi mégsem a félelemre építünk." Mi a napnak, a fénynek vagyunk a munkásai - idézte a Talmudot, hozzátéve: nem a félelemre, hanem a fényre építenek. (Látható ennek "fényes" példája mondjuk Izraelben és az általa megszállt területeken, de vannak "közelebbi", nem is oly régi "nem félelemre épülő építményeik", ilyen volt pl. a Rákosi- vagy a Kun Béla-terror - a szerk.) (MTI nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/152222/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Hazugság a köbön: „Hóman mintegy 500 ezer zsidó halálát rendelte el”



2015. december 08. 14:38

Ifj. Tompó László - Hunhír.info
homan-balint250.jpgIgen, már megint a Mazsihisz, illetve a holdudvara köré csoportosultak a téma. Egyszerűen nem férnek a bőrükbe az oda tartozók. Reméljük azért, hogy vannak a hazai zsidóságon belül olyanok, pláne értelmiségiek, akiknél egyszer csak elszakad a cérna, és végre kimondják: ne nyilatkozzanak ők az itteni zsidóság egésze nevében!
Magyar Menedék - Badiny
Azt hallom ugyan, hogy vannak hazánkban olyan zsidók is, akik szégyellik a nevükben megkérdezésük nélkül nyilatkozó képviselőik folytonos kül- és belföldi országlejárató megnyilatkozásait. Akik szerint Izraelben nem tehetnék meg büntetlenül mindazt, amit hazánkban viszont annál inkább. No de lássuk is közelebbről, miről van szó!

„Amerikai képviselők tiltakoztak a Hóman-szobor ellen” – olvashatjuk a Mazsihisz tegnapi hírcikkét. Benne Orbán Viktort arra kérik, hogy mivel Hóman „élen járt a magyarországi antiszemita törvényalkotásban, és utat nyitott a holokauszt idején végrehajtott deportálások és a magyar zsidók elleni atrocitások előtt, nyilvánosan ítélje el szerepét az ártatlan magyaroküldöztetésében és deportálásában, és vonja vissza a kormányzati támogatást ettől, vagy a tiszteletére emelt bármely szobortól”.

Miféle „ártatlan magyarok”-at üldözött Hóman? A „demokraták” részéről Nita Lowey, Eliot Engel, Steve Israel és Ted Deutch, a republikánusok részéről pedig Ileana Ros-Lehtinen, Chris Smith, Kay Granger és Peter Roskam által aláírt levélről beszámoló JTA-jelentés szerint ugyanis„Hóman a holokauszt idején mintegy 500 ezer zsidó halálát rendelte el”.

Milyen minőségben és konkrétan kiket? Kínos kérdés, lássuk be. De e szellemi mélyrepülésnek van folytatása is. Az MTI mai hírcikkében olvassuk, hogy a Magyar Auschwitz Alapítvány huszonöt éves megalakulása alkalmából „kuratóriumának alapító tagja felidézte: 25 évvel ezelőtt Verő Gábor, a központ létrehozásának kezdeményezője két társával – November Lászlóval és Szita Szabolccsal – együtt talált harmincöt embert, aki vállalkozott arra, hogy a kuratórium tagja legyen. Voltak köztük írók, bankárok, egyetemi tanárok, és néhány holokauszt-túlélő is. Ezek az alapító atyák komolyan vették, hogy a dokumentációs központ nemcsak a zsidóság, hanem az egész magyar nemzet ügye.”

Atyavilág! Harmincöten majd tort ülnek nemzetünk felett. Merthogy „a legfrissebb felmérések szerint ma Magyarországon a lakosság felének vannak előítéletei, nemcsak a zsidókkal, hanem a cigányokkal, a svábokkal, a muszlimokkal szemben, egyharmada pedig kifejezetten antiszemita. Ez a helyzet, miközben 25 éve dolgozunk heroikus erőfeszítéssel az antiszemitizmus ellen. Sok tehát a tennivaló – figyelmeztetett.” Mármint Verő Gábor.

Ami tény, tény. Sok bizony. Most túl azon, mit keres az előítéletekkel sújtottak sorában a hazai svábság (mindig is jó magyarok voltak, s azok ma is), egy tény: akik szelet vetnek, vihart aratnak, ezért aztán messze nem a magyarság egyharmada viszonyul hozzájuk ennek megfelelően, hanem csaknem a háromharmada.





Jövő héten indulhat a bandaháború a fideszes oligarchák között 



2015. 12. 7. Alfahír 
"Mint kés a vajon". Így ment át Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) fideszes elnöke által jegyzett törvénymódosító-javaslat az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságán. Legalábbis így látta Sallai Róbert Benedek, az LMP szakpolitikusa, amit később csak megerősíteni tudott Magyar Zoltán, a bizottság jobbikos alelnöke. 
Mint ismert, Győrffy Balázs azután nyújtotta be a Tisztelt Ház elé a javaslatát, hogy a földtörvény módosítása nem kapta meg az Országgyűlés kétharmados támogatását, így a fideszesek a Lex Simicskát kénytelenek más módon áterőszakolni a törvényhozáson. 
A lényeg: 
Az első Orbán-kormány még 2001. június 12-én játszott ki tizenkét állami mezőgazdasági vállalatot ("piszkos tizenkettő") magánkézbe ("dolgozói magánosítás"), amelyből aztán három (Lajta-hansági Mezőgazdasági Rt., Sárvári Mezőgazdasági Rt., Szombathelyi Tangazdaság) Simicska Lajos érdekeltségébe került (Mezort Általános Befektetési Zrt.). 
Jellemző, hogy ezek az értékes állami tulajdonban lévő földterületek jóval a piaci ár alatt kerültek bérbe, és döbbenetesen hosszú ideig, 50 évig gazdálkodhattak a szerencsés kevesek ezen a földön. 
Még a második Orbán-kormány is annyira szerette a földoligarcháit (vö.: Simicska, Csányi), hogy kétharmados védelmet biztosított számukra a földforgalmi törvényben. Csakhogy a két kollégiumi barát összeveszett egymással, és Orbán Viktor bosszúja nemcsak a Közgépre, hanem a Mezortra is lesújtott. 
Magyar Zoltán is erre hívta fel a figyelmet, amikor arról beszélt az Alfahírnek, hogy a Fidesz még a saját maga által kreált Alaptörvénnyel is szembemegy, csakhogy kijátssza a földeket a haveroknak, és hogy ártson Simicskának. 
A kicsinyességet azon is tetten érhetjük, hogy a Fideszt az elmúlt öt esztendőben, amiből több mint 4 évet kétharmados többséggel töltött el a parlamentben, nem zavarta, hogy Simicska mennyiért bérli a földjeit. A kormánypártot mindössze egy hete érdekli ez. 
A nemzeti ellenzék politikusa egyébiránt elmondta, a Mezőgazdasági bizottság egy húsz perces "vita" után támogatásáról biztosította a beterjesztőt, és azzal, hogy egy eredetileg kétharmados törvényt egyszerű többséggel akarja a Fidesz elfogadtatni, a bandaháború szintjére húzza le a magyar jogalkotást. 
S ennek a bandaháborúnak az oltárán áldozzák fel az egyik utolsó nemzeti vagyont, a termőföldet - sóhajtott fel Magyar Zoltán, majd hozzáfűzte a Jobbik az Alkotmánybíróság elé viszi a kérdést. 
Sallai Róbert Benedek is az értetlenkedésének adott akkor hangot, amikor lapunknak azt fejtegette, hogyhiába próbáltak érvelni a fideszes képviselőknek, hiába jelezték, ha a módosító átmegy perek sokasága fogja megbénítani a magyar mezőgazdaság szereplőit, a kormánypárti politikusokat ez hidegen hagyta. 
Aggodalmát fejezte ki a huszonkét állami erdőgazdaság kapcsán is. Mint ismert, a kiszivárogtatott Kehi anyagok komoly szabálytalanságokat, hiányosságokat tártak fel a gazdálkodásban, azonban az állami erdészetek elleni kampány időpontja gyanakvásra ad okot. 
Mindenesetre lapunkhoz is eljutott több olyan pletyka, mely szerint a Fidesz célkeresztjében már az erdőgazdaságaink állnak. 
S ne legyünk szívbajosak, akkor, ha tagadják, korábban arra is nemet mondott Orbán Viktor, hogy magyar termőföld külföldi kézbe kerülhet. 
A törvényjavaslatot várhatóan jövőhét kedden fogadja el az Országgyűlés. 


Sándorné Ács: Senki nem vállal felelősséget a földárveréseket bonyolító hadseregből 
A KISHANTOSI KIFOGÁS KALANDJAI 

2015 december 4-én árverezték az első kishantosi földet, ma érverezik a többit... 4-én, pénteken az adott föld árverezési regisztrációjánál Kishantos nevében kifogást akartam benyújtani az árverezés ellen, mert a terület nem per és tehermentes. A regisztrációt vezető hölgy azt mondta, hogy ő nem veheti át, de mindjárt jön az elnök úr. Elnök úrra vártunk egy órácskát (a TV stábokkal együtt) de nem jött. Közben Lakatos Huba, a földbérleti pályázat nyertese, az egyetlen licitáló vidáman beregisztrált. Látván, hogy a várakozás értelmetlen, felmentem a licit helyszínét adó terembe, (ahol Lakatos Huba már beült a licitálók helyére) hogy ott adjam át a kifogást. Az elnök, akiről később kiderült, hogy nem is ő az elnök, elutasított, és csak annyit mondott, hogy "Szent István tér 9" - majd rámküldte a biztonsági őrt, aki kitépte kezemből a dokumentumot... 
Így tehát elmentem a Szent István tér 9-be - a Fejér Megyei Önkormányzathoz, ahol péntek lévén, már nem dolgoztak... 

Tagnap (hétfőn) újra elmentem a Kormányhivatalba, és most már az összes kishantosi földre szóló kifogást akartam benyújtani a földlicitekért felelős személynek, akit a portás telefonon kapcsolt is. Dr. Simon Katalin a Fejér Megyei Kormányhivatal koordinációs és jogi osztályának vezetője, a földárverések felelőse azt mondta, hogy ő nem veszi át az iratot, mert minden vezető az árverésen van. Mondtam neki, hogy akkor kiviszem az árverésre, de szerinte ez sem volt megoldás. Kértem, hogy jöjjön le a portára, vagy küldjön valakit, aki átveszi az iratokat, azt mondta, hogy nem... Végül nagy kegyesen azt a megoldást javasolta, hogy adjam postára (ami így Karácsony táján azt jelenti, hogy már el is felejtik az árverést, mire odaér) másik javaslata az volt, hogy hagyjam ott a portán, de a portás nem írhatja alá, hogy átvette... Ezzel az erővel a kukába is dobhattam volna... 

Végül 30.000 Ft-ot fizettem azért, hogy gyorspostával ma reggel kikézbesítsék a postától néhány száz méterre levő Fejér Megyei Önkormányzathoz... 

Ebből a kis történetből látható, hogy a kishantosi földek árverésével valami nagyon nincs rendben - a Fejér Megyei Kormányhivatal földárverésekért felelős munkatársa, koordinációs és jogi osztályának vezetője nem veszi át a kifogást, nehogy szembesülnie kelljen mindazzal a törvénytelenséggel, amit végrehajtanak. Az eset BIZONYÍTÉK arra is, hogy bár hadseregnyi kormányhivatalnok dolgozik a földárveréseken - egy sincs köztük, aki felelősséget is vállalna azért, amit tesznek... 

Arra is BIZONYÍTÉK ez a szánalmas színjáték, hogy állampolgár és állampolgár között nagy-nagy különbséget tesznek a Kormányhivatalnál. Érdekes módon engem nem vártak virágcsokorral... de még jó szóval, korrekt ügyintézéssel, tájékoztatással sem... sőt, mindent megtettek azért, hogy panaszomat ne tudjam benyújtani. 

A képen jobbra Simon Katalin, aki nem érzi magát illetékesnek, és nem tudja megoldani, hogy egy iratot átvegyenek, és aki megfelelő megoldásnak tartja, hogy a portán otthagyjak egy életbevágóan fontos iratot úgy, hogy senki nem igazolja az átvételt... 


Ács Sándorné, a kishantosi biogazdaság egykori vezetője


KORRUPCIÓ: A JOBBIK FELJELENT, AZ ÜGYÉSZSÉG ELUTASÍT



Volner János Jobbik-alelnök a Hír TV Reggeli járat című műsorának volt vendége kedden. A képviselő arról beszélt, hogy Orbán Viktor kormányfő hiába mondja nekik, bűncselekmény esetén tegyenek feljelentést, ezeket az ügyészség és a többi hatóság rendre visszadobja. Szó volt a bizonyítékok nélküli vádaskodásokra épülő Kovács Béla-ügyről, valamint arról is, hogy folytatják aláírásgyűjtésüket a migráció és a korrupció ellen.


Volner János a Hír TV Reggeli járat c. műsorában (2015.12.08.)



Forintosították a hitelét, többszörösére ugrott a tartozása



D ATI20151103008
2015.12.09. 08:10



A devizahiteles autósok a napokban kapják meg a forintosításról szóló leveleket, sokaknak azonban csalódniuk kell. Bár a többség jól jár, nem mindenkinek csökken a törlesztője a forintosítással.
Blikknek például nyilatkozott egy nő, akinek megugrott az adóssága, miután forintosították a 2007-ben felvett frankhitelét. A pénzből annak idején Suzukit vásárolt, a tehertől két év múlva szabadult volna. Az átváltás után azonban a bank szerint még hat évig fizetnie kell, nagyjából annyit, amennyit eddig összesen törlesztett.
Eddig 2 millió 400 ezret fizetett vissza, a szerződés 2017-ben jár volna le. A forintosítás után még hat évig, 2023-ig kell törlesztenie, és még egyszer ugyanannyit, amennyit már megfizetett. Miközben a hitelből vett Suzuki is már csak pár százezer forintot ér.
A magyarázat, hogy az autós és személyi devizahiteleket 256 forintos árfolyamon rendezik, tehát ha valaki ennél jobb árfolyamon vette fel a hitelt, akkor az akkori és a 256-os árfolyam közti különbség őt terheli.
A jó hír viszont az, hogy a forintosítást nem kötelező elfogadni. A legtöbben ugyan jól járnak vele, de a döntés előtt érdemes tájékozódni. Ha a törlesztőrészlet a forintosítás miatt több mint 25 százalékkal nő, a futamidőt is meghosszabbítják.

MNB: Az árfolyamgyűjtős ügyfelek törlesztője nőhet

A cikk megjelenése után a Magyar Nemzeti Bank közölte, a forintosítás nyomán kizárólag az esetleges már késedelmes hiteltartozás, illetve az úgynevezett árfolyamgyűjtős (ballon vagy bullet, tehát az árfolyamváltozások ellenére fix törlesztést fizetett, majd a felhalmozódott sok százezres tartozást egyben kifizetendő) ügyfelek esetében nőhet a törlesztő részlet, a többi – nem késedelmes, nem árfolyamgyűjtős – esetében csökken vagy változatlan marad. De a késedelmes vagy árfolyamgyűjtős ügyfelek sem járnak rosszul: a forintosítással az ő tőketartozásuk is csökken, felhalmozódott tartozásukat pedig a futamidőt méltányosan kitolva meg tudják fizetni. Az árfolyamgyűjtős ügyfeleken ezt a tartozást mindenképpen követelték volna a bankok, csak az eredeti devizahitel-szerződés szerint két év (s nem pl. hat év) alatt kellett volna megfizetnie azt az ügyfélnek.




Legyen vége ennek a deviza cirkusznak !



Hangfelvétel cáfolja az össze-vissza hadováló Medgyessyt



A Szijjártó Pétertől tüntetést átvevő Medgyessy Péter a kormánypárti Magyar Időknek előbb azt nyilatkozta:
"azt semmiképp nem merném állítani, hogy a korrupció szintje ma magasabb lenne, mint korábban, illetve hogy maga a jelenség tapinthatóbb lenne, mint az előző kormányok idején".
Majd a baloldali közvélemény kiakadása után a Klubrádióban és az ATV-ben azt mondta: rosszul idézte őt a napilap és pont az ellenkezőjét gondolja. Vagyis hogy más minőségű ma a korrupció, mint a korábbi kormányok idején volt.
A Magyar Idők viszont felvette az interjút, és nyilvánosságra is hozta most a hangfelvételt. Ezen Medgyessy a saját hangján mondja a korrupcióról, hogy
most nagyon a homlokterébe került a társadalmi érdeklődésnek, meg a nemzetközi érdeklődésnek a magyarországi korrupció, de azt nem merem állítani, hogy ez tapinthatóbb.
Medgyessy tehát khm.. füllentett, amikor azt állította, hogy a napilap megmásította volna a szavait.




JÖVŐ ÉV VÉGÉRE ELKÉSZÜL AZ ÚJ BUDAI SZUPERKÓRHÁZ TERVE



A LEENDŐ ÁLLAMTITKÁR SZERINT A HAZAI KÓRHÁZAK EURÓPAI SZÍNVONALÚAK
Vigh Dániel
Ónodi-Szűcs Zoltán röviden felvázolta teendőit, amelyek közül kiemelte az alapellátás kompetenciáinak fejlesztését, növelését. Ezen kívül tervezik az intézményi ösztönzőrendszer átalakítását is.
Hivatalosan bejelentette tegnap az emberi erőforrások minisztere, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán lesz az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán – aki eddig az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója volt – a sajtótájékoztatón azt mondta, az a legfontosabb, hogy az egészségügy ne az intézmények érdekeit, hanem a lakosság igényeit szolgálja. „Azt szeretnénk, ha a lakosság érezné, hogy a bajával törődtek, ami egy talán kicsit háttérbe szorult” – mondta, hangsúlyozva, hogy a magyar egészségügyi intézmények ma európai színvonalon működnek. Ónodi-Szűcs Zoltán röviden felvázolta teendőit, amelyek közül kiemelte az alapellátás kompetenciáinak fejlesztését, növelését. Ezen kívül tervezik az intézményi ösztönzőrendszer átalakítását is. Közölte, az ágazatban dolgozók esetében valószínűleg nem lesz életpályamodell, de az ágazati kollektív szerződésről, amely ezt „kiváltja”, már elkezdődtek az érdekegyeztető tárgyalások. A kórházadósságról szólva kijelentette, jelenleg a pénzügyi források felhasználása az intézmények érdekei szerint történik, így azt is nehéz megmondani, hogy a rendelkezésre álló összeg sok vagy kevés.
Ónodi-Szűcs Zoltán azt valószínűsíti, az ágazatban dolgozók esetében nem lesz életpályamodell
Ónodi-Szűcs Zoltán azt valószínűsíti, az ágazatban dolgozók esetében nem lesz életpályamodell
Az első lépésnek a lakossági igények feltérképezésének kell lennie, és akkor lehet majd a forrást meghatározni – tette hozzá. A budapesti szuperkórházzal kapcsolatban azt mondta, valószínűleg Budán épül fel, de előtte megkérdezik az embereket a beruházásról. Jelenleg tizenhárom helyszín felülvizsgálata folyik – tette hozzá, jelezve: nem lesz gyors folyamat, de jövő év végére szeretnének végezni a tervezés összes elemével. Az új államtitkár kinevezését a miniszterelnök már aláírta, a kinevezési okmány a köztársasági elnök szignójára vár.
Az MSZP Ónodi kinevezésére reagálva közleményében azt írta: egy életveszélyben lévő betegen nem segít, ha kicserélik alatta az ágyat, teljesen mindegy, hogy ki az államtitkár, amíg „gyalázatos” helyzetben van az egészségügy. Az LMP az új egészségügyi államtitkártól az ágazat forrásainak bővítését várja és azt reméli, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán „kőkemény érdekérvényesítő” lesz a kormányon belül. A Jobbik szerint az új államtitkár megnevezése azt támasztja alá, hogy a Fidesznek 2010 óta semmilyen hosszú távú megoldása nincs az egészségügy rendbetételére.










Ez a fideszes mutyi külföldről is látszik








A belső piaci szabályozásért felelős uniós biztos szerint sehol nem ennyire feltűnő Európában, hogy csak olyanok árusíthatnak dohányterméket, akiknek jó a kapcsolatuk a kormánnyal. Hamarosan kötelezettségi eljárás jöhet piaci diszkrimináció miatt.
Elżbieta Bieńkowska, a belső piaci szabályozásért felelős EU-biztos az EUrologusnak azt mondta, hogy a dohánykereskedelem gyanús szabályozása a következő fontos ügy, amelyben az Európai Bizottság hamarosan kötelezettségszegési eljárást indíthat Magyarország ellen – írja az Index.
Az ügy előzménye, hogy Lázár János hódmezővásárhelyi ismerőse, Sánta János lényegében saját magára írt egy törvényt, ami után hatalmasat kaszáltak a trafikpályázaton. A kormány bezáratta a túl jól menő trafikokat, és bevezettek egy különadót, ami csak a versenytársakat bünteti.
A legutóbbi lépés az volt, hogy a British American Tobacco – amelynek felügyelőbizottságába néhány hónapja ült be Lánczi Tamás, Habony Árpád cégének ügyvezetője – és Sánta János cége, a Tabán Trafik kizárólagos koncessziót kapott a magyarországi dohány-nagykereskedelemre, úgy, hogy a pályázati kiírásról másnak valószínűleg esélye sem volt értesülni.
Később a versenytársak, az Imperial Tobacco Magyarország Kft. a JTI Hungary Zrt. és a Philip Morris Magyarország Kft. jelezte, hogy ők nem is tudtak a pályázatról, pedig egy nagyságrenddel többet kínáltak volna a koncesszióért.
A cégek ugyanis nemcsak azon háborodtak fel, hogy őket kizárták a nagykereskedelemből, hanem azon is, hogy a nyertesek nevetségesen keveset, csak 600 millió forintot fizetnek az államnak a nagykereskedelmi koncesszióért, miközben várhatóan 5-10 milliárd forint hasznot hoz majd nekik a trafikellátás. A koncessziós díj idén még csak 10, jövőre pedig 100 millió forint lesz, utána pedig évente 100 millióval emelkedik az összeg öt éven át.
Lázár János korábban azt mondta, a többi dohánycég biztos azért nem pályázott, mert nem látta meg a lehetőséget. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a Philip Morris három éve egyébként is harcot hirdetett a magyar kormány ellen, miután elkezdték visszaszorítani a dohányzást. Fel is jelentette a kormányt Brüsszelben a nyakába kapott különadó miatt, pedig ebből a különadóból épül majd fel a budapesti szuperkórház Lázár szerint.
A miniszter a kormány csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, újabb terve van a dohányzás visszaszorítására: egységessé teszi a cigaretta csomagolását. A dobozokra nem a márkanév kerül, hanem különféle képek a dohányzás káros hatásairól. Erről szeptemberben dönthet a parlament.
Túltolták
Másutt is van dohánykereskedelmi monopólium Európában, de sehol sem ennyire feltűnő, hogy csak olyanok árusíthatnak dohányterméket, akiknek jó a kapcsolatuk a kormánnyal – mondta Bieńkowska.
Az EUorlogus úgy tudja, az Európai Bizottság illetékes főigazgatósága már tavasszal tájékoztatást kért a magyar kormánytól az ügyben. Elindult a párbeszéd, de a brüsszeli szakértők nem ették meg a kormány érveit.
Nagyon alaposan meg kell vizsgálnunk az ügyet, mert azokban a válaszokban, amelyeket Magyarországról kapunk, ez a probléma nem is kerül elő – folytatta a lengyel EU-biztos. – Szigorúan véve nem beszélhetünk korrupcióról, de látszik, hogy szerződések és gazdasági előnyök, amelyekkel korábban külföldi cégek rendelkeztek, most máshová kerültek.”
A dohánytermék-kiskereskedelmet szabályozó 2014-es törvény előírja, hogy csak „megbízható” dohánykereskedő kaphatta meg a koncessziót: olyan cég, amely legalább 15 éve dohány-nagykereskedelemmel foglalkozik, soha nem volt félmillió forintnál nagyobb köztartozása, és 2005 óta nem büntették meg 20 millió forintnál nagyobb összegre.
A kormánynak többek között be kell bizonyítania az EU-s végrehajtó testület előtt, hogy nem önkényesen határozta meg a megbízhatóság feltételeit, hanem „nyomós közérdek”, például a közbiztonság védelme vagy a fiatalkorúak védelme vezette erre. A szabályozásnak ki kell állnia a „belső piaci tesztet”:
közérdekű célja kell, hogy legyen;
nem lehet fölöslegesen diszkriminatív;
be kell bizonyítani, hogy kevésbé korlátozó intézkedéssel nem tudták volna elérni ugyanezt a célt;
és a célhoz mérten arányos kell, hogy legyen.
A biztos szavaiból kitűnik, hogy a kormány érvelése nem állta ki a próbát, és hamarosan indul a hivatalos kötelezettségszegési eljárás. A többfordulós procedúra végződhet tetemes bírsággal, de ha a kormány kitart az álláspontja mellett, az Európai Unió Bírósága elé is kerülhet az ügy.

Zuschlag 5 milliós kártérítést kap a rossz 



börtönviszonyok miatt





A szabadkőművesek ennek is a hóna alá nyúltak , hogy 

átvállalta a gyurcsányi rablást !!!!

Már csak a becsületrend kitüntetése hiányzik !!!!

És az , hogy valaki likvidálja az ügyeletes vakolót !!!

Már ő is vakoló lett , így páholyon belül intézik el az ügyet 

!!!!!!

Zuschlag János is azok között a rabok között volt, akiknek összesen negyedmilliárdos kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága –tudta meg az Index. A lap úgy tudja, 
Zuschlag Jánosnak 18500 eurót, azaz közel ötmillió forint kártérítést ítéltek meg.
Az egykori szocialista politikus is egyike annak a 43 magyar rabnak, akinek összesen 231 millió forintos kártérítést ítélt meg a bíróság.
Zuschlag 5 milliós kártérítést kap a rossz börtönviszonyok miatt
(fotó: Bors)
Zuschlag 1998 és 2004 között volt az MSZP parlamenti képviselője. 2011-ben azért ítélték letöltendő szabadságvesztésre, mert 2003-ban a társaival különböző fiatal baloldali szervezeteknek pályázatokon juttatott 72 millió forint közpénzt ellenőrizhetetlen módon költötték el.
A Magyar Helsinki Bizottság szerint immár több ezer eljárás van folyamatban  Magyarországgal szemben a rossz körülmények és a hazai jogorvoslat hiánya miatt.

5 évre ítélték a titkos svájci bankszámlák piszkos részleteit kiszivárogtató informatikust

Minden idők legnagyobb banki szivárogtatója nem ment el a tárgyalásra. Hervé Falcianit távollétében sújtotta börtönbüntetéssel egy svájci bíróság ipari kémkedésért, miután kitálalt a HSBC svájci magánbank sötét dolgairól. Falciani a HSBC adatbázisán dolgozott, amikor letöltötte 130 ezer titkosszámla-tulajdonos számláinak részleteit. Az információt 2008 decemberében átadta a francia nyomozóknak, azt innen küldték tovább az európai kormányoknak. A bank egykori informatikai dolgozójának lépése minden idők legnagyobb banki szivárogtatása volt, és kiderült belőle, hogy a HSBC svájci bankrészlege hogyan hunyt szemet afölött, hogy illegális üzelmekből (például fegyverkereskedelemből) szerzett pénzeket tárolnak náluk, és hogy segített a gazdag ügyfeleknek az adóelkerülésben. Falciani nem jelent meg a tárgyaláson, minthogy Franciaországban kapott menedéket. Az igazságszolgáltatás paródiájának nevezte az ítéletet. (Guardian)







Reagálás a Fidesz korrupcióellenesközleményére 


Hangos derültséget váltott ki a Jobbikon belül, hogy épp a Fidesz adott ki közleményt a korrupcióellenes világnap alkalmából. Hiszen a Fidesz csak az elmúlt héten három esetben volt érintett korrupciógyanús esetekben. 

Még most sem tudjuk, hogyan nyert és mire költött el Gál Péter fideszes államtitkárt frissen alakult, 100 ezer forintos forgalmú cége 3 millió forint közpénzt. 

A Kecskemét Sport Egyesület Kft. gazdálkodása okán vádolták meg a helyi Fidesz volt elnökét, frakcióvezetőjét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt, ugyanis számlagyárat üzemeltetett. A Fidesz és az MSZP korrupciókoalíciójának bizonyítéka, hogy a botrányban egy szegedi MSZP-s képviselő rokonai is érintettek. 

Az is kérdés, hogy a fideszes országgyűlési képviselő Tiba Istvánnál landolt több mint négy és fél millió forint korrupciós pénz vajon egy az MSZP-nél már megismerthez hasonló fekete pártkasszába, netán egy Simon Gáboréhoz hasonló titkos külföldi bankszámlára, esetleg egy egzotikus hely luxusbárjának pénztárába került-e. 

A Jobbik kormányra kerülve korrupcióellenes hivatalt fog felállítani, a politikusok számára négyévente kötelezővé teszi a vagyonosodási vizsgálatot, eltörli a mentelmi jog idejétmúlt és indokolatlan privilégiumát, a politikusok által elkövetett gazdasági bűncselekmények esetében pedig megszünteti az elévülést és az elkövetőket dupla büntetési tétellel fogja sújtani. 

Jobbik Magyarországért Mozgalom 





Mikor utasítják ki hazánkból
Soros Györgyöt és ügynökeit? 
Válasz Rogán Antalnak 


Tisztelt Miniszter Kisasszony! 

Először is kérem, nézze el nekem a szokatlan megszólítást, de higgye el, én is legalább annyira meglepődtem az Ön által írt beköszöntésen. 



Ugyanakkor azért is találom helytállónak az általam leírtakat, hiszen csak valami durva identitászavarral magyarázható az a kettősség, hogy noha levelében bátornak és cselekvőnek ítéli a kormányt, s azon keresztül saját magát, de még egy egyszerű kérdésre sem mer érdemben válaszolni. 

Ismétlésképpen, jómagam azt "bátorkodtam" kérdezni: ha egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a migránscunamit - s azon belül terroristák Európába történő utaztatását - Soros György és ügynökei szervezték és pénzelték, akkor mikor lép fel ellenük végre a kormány. Vagyis mikor utasítják ki Soros Györgyöt és ügynökeit hazánkból, tekintettel arra, hogy súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek? 



Vagy esetleg azért nem kaphatok választ, mert Soros nemcsak a migránsokat, de a magyar kormányt is pénzeli? Lehet, hogy az egykori munkáltató és mecénás még mindig fogja a miniszterelnök kezét? 
Ha igen, már csak egy kérdésem maradt: hogy ízlik a zsoldos koszt? 

Hegedűs Lorántné
Jobbik Magyarországért Mozgalom
 



1750 milliárdnyi túlárazás felett szemet hunytak Magyarországnak 



Vízi Ildikó 2015. december 8. Portfolio 
     
Az Európai Bizottság ellenőrző szervei a vezetői interjúk alapján 20 százalékos tűréshatárt alkalmaztak a túlárazások megítélésénél, azaz az EU körülbelül 1750 milliárd forintnyi túlárazás felett hunyhatott nekünk szemet a most záruló uniós időszakban - kalkulálható ki a Transparency International Magyarország (TIM) által készített közelmúltbeli átfogó korrupciós jelentésből. 
Ez a becsült túlárazás és a kormány maximális forráslehívásra való törekvése az anyag szerint már eleve magában hordozta a korrupció veszélyét, miközben a közbeszéd csak arról szólt, hogy sikerül-e az összes EU-forrást lehívnunk. A 2014-2020-as uniós ciklus kapcsán arra a veszélyre mutat rá a jelentés, hogy mivel több mint duplájára nő a közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítható források aránya, ez erőteljes abszorpciós nyomást fejt ki, ami így növeli a korrupciós kockázatokat. 
A TIM átfogó anyagának főbb megállapításai: 
1. A korrupciós érzékelési index (CPI) alapján Magyarország világviszonylatban közepesen korrupt országnak tekinthető, azonban a saját régióján belül a mezőny végén helyezkedik el. 
2. Magyarország 2007 és 2020 között évente a GDP-je több mint 3,5%-át kapja az EU-tól, ami sokkal nagyobb a német Marshall-terv 3 évre járó, a GDP évi 2%-át kitevő segítségnél 
3. A TIM kimutatása szerint a régi EU-ciklusban a gazdaságfejlesztésre fordított források aránya 24% volt és ez nő meg a kormány tervei szerint 60%-ra, ami az abszorpciós nyomás miatt növeli a túlárazás és ezáltal a korrupciós kockázatok veszélyét 
4. Az anyag szerint az uniós források felhasználásának rendszerébe beépül egy minden szereplő által elfogadott, a megvalósuló fejlesztések túlnyomó többségében érvényesülő járadék. 
5. Számos jelből jól látszik, hogy az itthoni szervek nem jeleskednek a túlárazási, illetve a korrupciógyanús ügyek felderítésében, hiszen egyetlen ilyen esetet sem jelentettek az EU Csalás Elleni Hivatalának 
6. A 2014-2020-as időszakra érvényes jogszabályi környezet és az új szervezeti rendszer a korrupciós kockázatokat is központosította. 
7.Utóbbival együtt is igaz, hogy a közbeszerzéssel kapcsolatos korrupciós és csalási kockázatok nagy része az uniós források felhasználásáért felelős intézményrendszer keretein kívül jelenik meg. 
Rengeteg pénzt kaptunk, de mire jutottunk vele? 
Nagyobb, mint a Marshall terv... 
Magyarország jelentős mértékű fejlesztési forráshoz jutott uniós tagságának első költségvetési ciklusában. A korábbi nagyszabású Marshall-terv keretében Németország nyugati része az akkori éves GDP mintegy két százalékának megfelelő forrást kapott egy három éves időszakra elosztva - mutat rá a TIM anyaga. Magyarország 2007 és 2020 között a jelenleg egy év alatt megtermelt GDP-je közel 60 százalékának megfelelő összeget kap fejlesztési célra az Európai Unió költségvetéséből, ami évente a GDP-hez viszonyítva több mint 3,5 százalékot jelent. 
Bár ezt az összeget csak fejlesztések finanszírozására használhatjuk fel, de megállapíthatjuk, hogy bizonyos területeken minden korábbinál lényegesen több elkölthető és elköltendő pénz áll rendelkezésünkre. Ez a helyzet magában hordozza a túlárazást és számottevően megnöveli a korrupció lehetőségét, illetve veszélyét - hívja fel a figyelmet a TIM. 
A tanulmányból kiderül, hogy a 2007-2013-ra vonatkozó tapasztalat alapján a forrásbőség Magyarországon óriási abszorpciós nyomást okozott, ami háttérbe szorította a hatékonyság szempontjait, illetve már nem feltétlenül a minőség, hanem a mennyiség számított. A tanulmány ezzel összefüggésben kifejti, hogy a hazai fejlesztési programok hatékonysága általában alacsony. Ennek egyébként egyfajta tükörképe lehet az, hogy a beömlő források ellenére stagnált, illetve romlott az ország nemzetközi versenyképessége. 
Beömlő EU-támogatások és romló versenyképesség 
Jó példa erre a vállalkozásoknak nyújtott állami támogatások, hiszen az elmúlt bő egy évtizedben az uniós átlag 2,7-szeresét fordította vállalatok állami támogatásra, miközben versenyképességi mutatói az átlagnál gyengébben alakultak. 
A május végén megjelent cikkünkben már megírtuk, hogy Románia a 47., Magyarország pedig a 48. helyen stagnált a svájci IMD 2015-re érvényes versenyképességi listáján, közben a szlovénok 6 helyet javítva a 49. helyre, a görögök pedig 7 helyet javítva az 50. helyre jöttek fel. A régiós országokat tekintve a legjobban a litvánok állnak: 6 helyet javítva a 28.-ra jöttek fel, őket a csehek követik (4 helyezést javítva) a 29. helyen. Az észtek a 31. helyen láthatók, a lengyelek 3 helyet javítva a 33.-ra jöttek fel, viszont érdekes, hogy a lettek 8 helyet rontva a 45.-re zuhantak vissza. A szlovákok 1 helyet rontva még mindig megelőznek minket a 46. helyezésükkel. A régiós országok közül mögöttünk csak a szlovénok (49. hely), a bolgárok (55. hely), illetve a horvátok (58. hely) láthatók. 
A Világbank Doing Business versenyképességi rangsorában az új módszertan szerint a 40. helyről idénre a 42. helyre csúsztunk vissza, amelynek hátterében az áll, hogy a 10 fő szempontban Magyarország egy esetben javított egy helyet, három tekintetben nem történt változás, míg hat esetében romlott a magyar helyezés. 
A tanulmány rámutat arra a fontos szempontra is, mely szerint a jelenlegi, 2014-2020-as programozási időszak forrásainak 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre akarja fordítani a kormány, míg az előző, 2007-2013-as periódusban ezek aránya az ő adataik szerint csak 24 százalék volt (a kormány rendszeresen 16 százalékot mond). A közvetlen gazdaságfejlesztési források arányának és összegének ilyen jelentős növelése ezen a területen nagyon felerősíti az abszorpciós nyomást, ami hozzájárul a korrupciós kockázatok fokozódásához - mutat rá a TIM anyaga. 
El kell költeni, akár túlárazással is 
A tanulmány szerint az, hogy a magyar kormány az EU-tól érkező források maximális felhasználására törekszik, nő annak a veszélye, hogy központosítva zajlik a projektek túlárazása. Leegyszerűsítve arról van szó: a forrásfelhasználás egyetlen kiemelten kezelt kérdése az, Magyarország el tudja-e költeni az uniós pénzt, aminek elérésében segíthet a túlárazás is. Éppen emiatt a TIM szerint 2007 és 2013 közötti időszakban rendszeresen túlárazták az uniós projekteket. 
A vezetői interjúk alapján a tanulmányból kiderül, hogy az Európai Bizottság ellenőrző szervei a túlárazások megítélésénél egy körülbelül 20 százalékos mértékű tűréshatárt alkalmaznak, igaz ezzel a kis mértékű csalások felett is szemet hunyhattak. Mivel a 2007-2013-as ciklusra mintegy 8700 milliárd forintnyi forrás állt az ország rendelkezésére, ebből az adódik, hogy mintegy 1750 milliárd forintnyi túlárazást nézhetett el nekünk az EU. 
Az uniós ellenőrzések akkor eredményeznek az ország számára pénzügyi korrekciót, ha a túlárazások kirívóan magasak, de ezt igyekeztek elkerülni a hatóságok, és így rendszerszinten egy 15-25 százalékos túlárazás intézményesülta tanulmány szerint. 
Mit jelent a korrupció? 
A korrupció során a szereplők bizonyos csoportja gazdasági előnyt szerez ellenszolgáltatás nélkül, ezért a túlárazást nevezhetjük ebben az esetben a járadékszedés egyik fajtájának. A korrupció a járadékszedés többi formájához hasonlóan társadalmi szinten veszteséget okoz, mind a kevésbé hatékony erőforrás-allokáció, mind a működtetés és az üldözés költségei révén. 
A korrupció visszaszorítása nemcsak etikai, hanem gazdasági megfontolásból is fontos. A TIM anyaga szerint azzal, hogy a rendszert központosították és új szervezeti rendszert alakítottak ki, nem szüntették meg a korrupciót és a túlárazást sem, sőt a veszély ugyanúgy fennáll és fenyegeti a magyar gazdaságot. 
Mi az a csalási háromszög? 
A tanulmány rámutat a szakirodalomban azonosított csalási háromszögre, melynek minden eleme rendszerszinten jelen van a magyar uniós fejlesztések megvalósításában. A hazai uniós fejlesztési rendszerben több területen is megtaláljuk a csalási háromszög alkotó elemeit: 
A csalás megvalósulásához szükség van a lehetőségre, amit a kontroll gyengesége teremt meg. A csaló számára különösen fontos, mekkora esélye van annak, hogy a csalás felderítetlen, vagy felderítés esetén büntetlen marad. A kontroll gyengesége lehet rendszerszintű, vagy egyedi mérlegelésre épülő. 
A racionalizálás során a csalás elkövetői maguk és a külvilág számára megindokolják a járadékszerzést. Olyan érvelést alakítanak ki, ami elfogadhatóvá teszi a formálisan jogtalan jövedelem megszerzését, például azzal, hogy a járadék más sérelmeket kompenzál, vagy mások is ezt teszik. 
A pénzügyi nyomás, ösztönzés, vagy motiváció előállhat nélkülözés, vagy mohóság miatt. Ha a lehetőség és a belső felmentés megvan, akkor a háromszögnek ez az eleme sok szereplőnél érvényesül, vagy kialakul. 
Minden adott a "sikeres módszerekhez" 
Mivel a tanulmány leírja, hogy a kontrollrendszer elfogad egy jelentős túlárazást (a fent említett 20 százalék körüli mértéket), így a leleplezés esélye kicsi, és a büntetés mértéke összességében jóval alatta marad a megszerezhető járadéknak. Így tehát megvan a csalás lehetősége. 
A csalások rendszerszintű elfogadására a TIM anyaga szerint jó illusztráció a kistelepüléseken megépített, kirívóan drága játszóterek esete. A csalások leleplezése után a visszafizetendő támogatást a központi költségvetés megtérítette a települési önkormányzatoknak, mintegy legitimálva az önrész beépítését és a kivitelező járadékát egyaránt beépítő túlárazással megvalósított csalást. 
Az anyag részletesen bemutatja azt is, hogy az uniós források felhasználása során milyen csalási és korrupciós módszerek azonosíthatóak a rendszerben. A továbbiakban ezeket foglaljuk össze 9 pontban. 
Ez a cikk folytatódik: 
1. Rengeteg pénzt kaptunk, de mire jutottunk vele? 
2. Korrupciós technikák és kirívó esetek 
3. Korrupciós veszély van, de hatósági bejelentés nincs - Következtetések 
Lakatos Pál: Elgondolkodtató tanulmány, bár én a hozzánk áramló EU-s pénzt visszaosztásnak nevezem. Szerintem ugyanis nem kapjuk, mintegy ajándékként a pénzt az EU-tól, hanem a tőlünk kasszírozott pénzből kapunk vissza. A címben említett túlárazás meg a korrupció melegágya. 
Kapcsolódó: 
   Motor nélküli autóval száguld Magyarország (index.hu
   A Szentkirályi alapítója nemmel szavazott volna az uniós belépésre (hvg.hu
   Hiába a bírósági eljárás, elárverezte a kishantosi földeket a magyar állam (444.hu
   "Óriási mértékben" csökkent a szegénység a KDNP-s szerint (propeller.hu
   Hova lett Magyarország aranytartaléka? (sokkaljobb.hu
   Aranyhamisítási ügy - tízmilliárdokat buknak a magyar bankok (napi.hu
   Azt hittük, vége a válságnak? Még csak most jön a neheze (privatbankar.hu
   Vagyonosodási vizsgálat az összes miniszter ellen (sztarklikk.hu
   Orbán Viktor a függöny mögé bújt az ellenzéki kérdések elől (index.hu
   Letiltották az ibizai drogdiszkós közleményt Habony jogaira hivatkozva (index.hu






1750 milliárdnyi túlárazás felett szemet hunytak Magyarországnak



Az Európai Bizottság ellenőrző szervei a vezetői interjúk alapján 20 százalékos tűréshatárt alkalmaztak a túlárazások megítélésénél, azaz az EU körülbelül 1750 milliárd forintnyi túlárazás felett hunyhatott nekünk szemet a most záruló uniós időszakban - kalkulálható ki a Transparency International Magyarország (TIM) által készített közelmúltbeli átfogó korrupciós jelentésből. Ez a becsült túlárazás és a kormány maximális forráslehívásra való törekvése az anyag szerint már eleve magában hordozta a korrupció veszélyét, miközben a közbeszéd csak arról szólt, hogy sikerül-e az összes EU-forrást lehívnunk. A 2014-2020-as uniós ciklus kapcsán arra a veszélyre mutat rá a jelentés, hogy mivel több mint duplájára nő a közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítható források aránya, ez erőteljes abszorpciós nyomást fejt ki, ami így növeli a korrupciós kockázatokat. 

A TIM átfogó anyagának főbb megállapításai:

  • A korrupciós érzékelési index (CPI) alapján Magyarország világviszonylatban közepesen korrupt országnak tekinthető, azonban a saját régióján belül a mezőny végén helyezkedik el.
  • Magyarország 2007 és 2020 között évente a GDP-je több mint 3,5%-át kapja az EU-tól, ami sokkal nagyobb a német Marshall-terv 3 évre járó, a GDP évi 2%-át kitevő segítségnél
  • A TIM kimutatása szerint a régi EU-ciklusban a gazdaságfejlesztésre fordított források aránya 24% volt és ez nő meg a kormány tervei szerint 60%-ra, ami az abszorpciós nyomás miatt növeli a túlárazás és ezáltal a korrupciós kockázatok veszélyét
  • Az anyag szerint az uniós források felhasználásának rendszerébe beépül egy minden szereplő által elfogadott, a megvalósuló fejlesztések túlnyomó többségében érvényesülő járadék.
  • Számos jelből jól látszik, hogy az itthoni szervek nem jeleskednek a túlárazási, illetve a korrupciógyanús ügyek felderítésében, hiszen egyetlen ilyen esetet sem jelentettek az EU Csalás Elleni Hivatalának
  • A 2014-2020-as időszakra érvényes jogszabályi környezet és az új szervezeti rendszer a korrupciós kockázatokat is központosította.
  • Utóbbival együtt is igaz, hogy a közbeszerzéssel kapcsolatos korrupciós és csalási kockázatok nagy része az uniós források felhasználásáért felelős intézményrendszer keretein kívül jelenik meg.


Korrupciós technikák és kirívó esetek



1. Indokolatlanul kiválasztott fejlesztési célok

A források korrupt felhasználásának egyik csoportja a társadalmilag nem indokolt, egyes kedvezményezetteket indokolatlanul preferáló fejlesztési célt határoz meg. A tanulmányban példaként hozzák fel a székesfehérvári, vagy a váci vasútállomások felújítását, bővítését, de a sokat emlegetett stadionépítési program is ebbe a kategóriába tartozik a TIM szerint.

Egy másik lehetséges mód arra, hogy a fejlesztéspolitikai preferenciák megválasztása hatással lehet a korrupcióra, ha programszintű forrásallokációs döntések születnek. Erre példaként említi az anyag azt, hogy a 2014-2020-as programozási időszak forrásainak 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre kell fordítani.

2. Befolyás érvényesítése a projekt kiválasztási folyamatban

Olyan projektek is kapnak támogatást, amelyek nincsenek összhangban a fejlesztési célokkal, illetve olyan kedvezményezetteket választanak ki, akik, vagy amelyek nem a célokkal összhangban lévő tevékenységet folytatnak. A projektkiválasztás valamilyen külső befolyás hatására történt, illetve a döntéseket a felelős hatóságok a kedvezményezettek érdekében, irányítottan hozzák meg.

A TIM anyaga visszaidézi azt, amikor az Átlátszó.hu beszámolt egy ilyen esetről. Eszerint bár a megújuló energiát hasznosító beruházásokat a világon mindenhol támogatják, de a magyar Pannergy Nyrt.-vel a szokottnál is bőkezűbben bánnak a döntéshozók. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a KEOP-2012-4.10.0/B pályázati konstrukció keretében három, a céghez kötődő pályázatot is támogatott egymáshoz képest rövid időkülönbséggel: a DD Energy Termelő és Szolgáltató Kft. 1 milliárd forintot, a Geo-Wendung Zrt. kistokaji projektje 980 millió Ft-ot, a Kuala Kft. pedig további 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott.

A befolyás-érvényesítés másik formája az anyag szerint az, amikor a korábban a források felett kontrollt gyakorló szervezeteknél dolgozó szakemberek a magánszférában tanácsadói, főleg pályázatírói szerepben folytatják munkájukat mutat rá az anyag.

3. Pályázatok kedvező elbírálása magas arányú pályázatírói díjazás ellenében

Amióta Magyarországon nagyobb tömegben elérhetővé váltak a pályázatok útján megszerezhető fejlesztési források, kialakult a pályázatírói szolgáltatás piaca. A TI szerinta pályázatíró tevékenységét akkor tekintjük korruptnak, ha közvetlen befolyással bír a projekt kiválasztási döntésre, és ezt a befolyást érvényesíti a díjazásában. A módszernek különböző változatai lehetségesek aszerint, hogy a szereplők közül kik részesednek a korrupcióval megszerzett jövedelemből.

A tanulmány említ egy olyan esetet, amikor a pályázatíró cég belső információkkal rendelkezett a pályázat kiírásáról, indításáról, illetve felfüggesztéséről, továbbá fogalmazhatunk úgy, hogy "kerettel" rendelkeztek az egyes kiírások esetében.
A TIM szerint csökkentheti a korrupciós kockázatokat az, hogy a kormány erőteljesen korlátozza a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban az elszámolható költségek mértékét. Így tehát a pályázatírók díjazása nem sorolható az elszámolható költségek közé és a projektmenedzsmentre is csak legfeljebb 2,5 %-os költségkeret áll rendelkezésre a pályázati kiírások többségénél.


1750 milliárdnyi túlárazás felett szemet hunytak Magyarországnak

4. Pályázatok kedvező elbírálása túlárazott szolgáltatás igénybe vételéért cserébe

Ez a módszer hasonlít az előző pontban leírtra, mert itt is egy erősen túlárazott szolgáltatás igénybevételéhez kötik a támogatás elnyerését, itt azonban nem a pályázatíró, hanem valamilyen más szolgáltató szerzi meg a járadékot. E módszernél a projektkiválasztás kiírói, elbírálói ahhoz a feltételhez kötik a támogatás elnyerését, hogy abból az általuk megnevezett közreműködőnek is megbízást kell adni a megvalósítás során, rendszerint a piacinál lényegesen magasabb áron.

A TIM által készített interjúk során elmondott példák egyike az volt, amikor egy képzési komponenst is tartalmazó projektnél a kiírók megneveztek egy konkrét vállalkozást, amellyel 8 millió forintért volt "ajánlott" szerződést kötni, miközben a szolgáltatás valós piaci értéke körülbelül 1,5 millió forint volt.

5. A piacinál lényegesen magasabb árral elszámolt költségek

A pályázati kiírások jó része lehetővé teszi funkcionálisan meghatározott eszközök és szolgáltatások beszerzését. A járadékszerzés egyik módja, ha a kedvezményezettek az eszközöket, szolgáltatásokat a piaci árnál lényegesen drágábban szerzik be. A módszer alkalmazásához szükség van az alvállalkozók, szállítók közreműködésére is, mert az első lépésben náluk keletkező járadékot valamilyen módon meg kell osztani a többi szereplővel.

Példaként került megemlítésre a tanulmányban, amikor egy projekt során egy gép beszerzése piaci áron körülbelül 40 ezer euró lett volna, de a pályázatban a gép beszerzése és elszámolása 200 ezer eurós áron történt meg.

A túlárazott termékek, szolgáltatások elszámolásának vannak áttételes, sőt határon átnyúló folyamatok keretében megvalósított komplex változatai is. Erre az esetre nagyon jó példa az, amikor egy cég szlovákiai vállalattól 1,7 millió euróért vett meg egy olyan berendezést, amelynek beszerzési ára Szlovákiában 262 ezer euró volt. A túlárazással szerzett járadék egy része közvetítői jutalékként került az érintettekhez. A járadék másik részét a projekt önrészének előteremtésére használták. Az viszont nem derült ki a tanulmányból, hogy ebben a folyamatban a pályázat kezelői közreműködtek-e.

A hazai vizsgálatok is tártak fel olyan eseteket, ahol a drasztikus túlárazást úgy valósították meg, hogy a csalást részben nemzetközi áru- és pénzmozgással próbálták leplezni. Nagyon jó példája ennek a lehetőségnek, amikor a kedvezményezett egy új papírtáska-gyártó gépsort vásárolt 599 millió forint értékben, amihez 233 milliónyi támogatást nyert el. A kedvezményezett a szóban forgó új gépet nem szerezte be, ehelyett egy használt gép beszerzésére került sor, meghamísította a szállítóleveleket, átfestették és a gyártási és típusszámát eltávolították, és új, a gyakorlatban nem is használt számmal látták el.

Sajátos esete a túlárazott beszerzésnek az, amikor ugyanazt az eszközt (esetleg szolgáltatást) két támogatott projekt kertében is elszámolják, és így jutnak járadékhoz. A KEHI erre a lehetőségre is talált példát a vizsgálatai során. Egy hazai költségvetési támogatást érintő ellenőrzés során a hivatal a hazai támogatásból beszerzett gép helyszíni megtekintése során azt észlelte, hogy azon az európai uniós forrásból történő beszerzésre utaló tábla van elhelyezve.

Kirívó és tanulságos eset

A tanulmány kitér egy nagyon furcsa ügyre, ami a csalások rendszerszintű elfogadását jól illusztrálja. A kistelepüléseken megépített, kirívóan drága játszóterek esetén a települési önkormányzatok helyett az állam magára vállalta a támogatások visszafizetési kötelezettségét, mintegy legitimálva azt, hogy a kistelepülések a hiányzó önrészt a vállalkozó járadékszedésén keresztül oldották meg, amit a masszív túlárazás teremtett meg.
Ezzel az állam gyakorlatilag magára vállalta az anyagi következményeket anélkül, hogy a csalás felelőseit és a korrupció gyanúját kivizsgálta volna. Ezzel a magatartással az állam erősítette a csalás és a korrupció kockázatát, hiszen az érintettek levonhatták azt a tanulságot, hogy még a lebukás sem jár hátrányos következményekkel.

Egy másik kirívó példát az Irányító Hatóságok vezetői neveztek meg a TI-nek adott interjúk során. Eszerint a hazai gyakorlatban az ajánlatkérők nem alkalmazzák azokat a szankciókat, amelyeket a törvényi szabályozás és a szerződések lehetővé tesznek: a kötbérezést, a teljesítési és a jól teljesítési garancia lehívását. Ezzel az ajánlatkérők gyakorlatilag elfogadják azt, hogy a projektek túlárazottan valósulnak meg azokban az esetekben, amikor a kivitelezők nem a szerződésben foglaltaknak megfelelően teljesítenek.
6. Egy konkrét ajánlattevőre szabott közbeszerzés
A pályázati kiírás finomhangolásához hasonlóan a módszer célja, hogy egy előre kiválasztott pályázó nyerje meg a közbeszerzést, ebben az esetben a pályázó szervezetre vonatkozik az irányított paraméterezés. Leggyakoribb formája, amikor az elvárt referenciákat a kiírók úgy állapítják meg, hogy csak a kiszemelt szervezetre vonatkozzon, akár azon az áron is, hogy a feladat teljesítéséhez az elvárt tapasztalatra valójában nincs szükség.
Az irányított közbeszerzés másik eszköze, amikor a bonyolult kiírások esetében az egyes részleteket a kiírók, elbírálók szelektíven kezelik. A kizárni szándékozott ajánlattevőnél olyan elemeket keresnek, amelyeknél mód van kizáró okokat találni, miközben más szereplőknél nem alkalmazzák ezt a szigort. A legismertebb közelmúltbeli eset az, hogy az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Eduvizig) a Győr-Gönyű kikötő továbbfejlesztésére kiírt közbeszerzésen hamis adatszolgáltatásra hivatkozva kizárta az eljárásból a Közgép Zrt.-t. Az indok az volt, hogy a vállalkozó által a megvalósításhoz felhasználni kívánt komp zárt fedélzetének területe nem érte el az 500 négyzetmétert. Korábban egyáltalán nem voltak a hatóságok ennyire szigorúak a céggel.
7. A közbeszerzési kiírás "finomhangolása" a piac korlátozása céljából
A módszer lényege, hogy a pályázat kiírása során (formailag szakértői megalapozással)olyan paramétereket határoznak meg, amelyeket a bírálat során referenciaértékként használnak. A paraméterek egy részét jelentősen eltérítik attól, ami szakmailag indokolt, és ezt a preferált pályázó tudomására hozzák. Így a pályázati anyagot tisztán szakmai megfontolás alapján elkészítőknek nincs esélyük arra, hogy referenciaértéket "eltalálják", és a preferált pályázó győzelme könnyen biztosítható.
A tanulmányban interjút adók több olyan esetről is tudtak, amikor a megbízók által preferált ajánlattevők hozzájutottak a "kulcsinformációhoz", és ezzel nyerték el a megbízást - többnyire hosszabb távú, nagy értékű tanácsadási munkát.
8. Megbízás odaítélése saját erő juttatása ellenében
A kedvezményezettek a vállalkozóval együttműködve néha alkalmazzák azt a módszert, hogy utóbbi előre átutalja az önrészként szolgáló összeget a kedvezményezett szervezetnek, amely olyan árazással tervezi és valósítja meg a projektet, hogy a tisztán támogatásból fedezett rész is elég legyen a vállalkozónak. Jó példa erre a problémára az a fentebb már említett eset, amikor kistelepülések önkormányzatai játszótér építésére kaptak uniós forrást, de az önrészt nem tudták előteremteni.Emiatt elfogadták annak a kivitelezőnek az ajánlatát, amelyik túlárazással építette be a költségekbe azt az összeget, amely az önkormányzatok "önrészét" fedezte.
A vizsgálatok után azonban nem büntették meg a korrupcióban résztvevőket, hanem az EU-s bírságot a költségvetés magára vállalta. Ez tehát nem ad visszatartó erőt az érintett szereplőknek, hanem inkább bátorítást, ami így a "csalási háromszög" fontos elemének számít.
9. Komplex módszerek
A korrupciós módszereket gyakran egymással kombinálva alkalmazzák. Leggyakoribb formája az, amikor a közbeszerzés nyertesének irányított kiválasztása kapcsolódik a relatív vagy abszolút túlárazáshoz - mutat rá az anyagban a TIM.

Korrupciós veszély van, de hatósági 

bejelentés nincs - Következtetések


Hogyan mérhető a korrupció?


A fent említett korrupciós módszerek, technikák mérésére leggyakrabban használt mutató a Transparency International által kidolgozott, évente mért Corruption Perceptions Index (CPI). Az index egy 100-as skálán méri a közszektor korrupcióját országonként, ahol a 100-as érték a közszféra korrupciójának teljes hiányát, a 0 a totális korrupciót jelenti.
A CPI alapján Magyarország világviszonylatban közepesen korrupt országnak tekinthető. Pontszáma 2014-ben 54 volt, ami a 43-as világátlagnál jobb, azonban a saját régióján belül a mezőny végén helyezkedik el, a 66-os régiós átlagtól lényegesen elmaradva. Magyarországot a régióban 23 ország előzi meg és csak hétnek van rosszabb CPI mutatója.




Nálunk nem volt hatósági bejelentés


A TIM anyaga azt is kiemeli, hogy a közepes mértékű magyarországi korrupció mellett az uniós források felhasználásában a visszaélések relatív aránya európai összehasonlításban magasnak számít. 
Ennek ellenére a tanulmány szerint azon országok közé tartozunk, amelyekben a hatóságok nem tettek bejelentést az OLAF felé egyetlen csalás esetében sem.


Az uniós forrásokkal kapcsolatos problémákról pontosabb képet ad az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának, az OLAF-nak a jelentése. Magyarországon az OLAF az uniós források felhasználásával kapcsolatosan 2014-ben 13 vizsgálatot zárt le. A jelentésből továbbá kiderül, hogy 
bár Magyarországon a hatóságok egyetlen csalási esetet sem jelentettek be, ezzel szemben magánforrásból elég sok információhoz jutott az OLAF, számokban kifejezve 28 db bejelentés érkezett.


A jelentésből látható, hogy a hazai hatóságok által feltárt csalási esetek értéke alacsonynak mondható, így tulajdonképpen olyan, "mintha az ellenőrző hatóságok nem is dolgoznának".

A tanulmányban szereplő számok azt mutatják, hogy bár szabálytalansági eljárások elindulnak, de ezekből bejelentések nem keletkeznek. A hatóságok tehát csak kis intenzitással lépnek fel a korrupció ellen, de ha fel is lépnek, akkor az uniós támogatások ellenőrzésében tapasztalatot szerzők szerint egy felülről jövő utasítás után hamar megszűnhet a feltárt szabálytalanság, illetve az abból készülődő ügy.

Hol vannak szabálytalanságok?


Az Állami Számvevőszék 2015-ben végzett átfogó vizsgálata megállapította, hogy a legtöbb szabálytalanság a közbeszerzés, valamint a gazdasági nehézségek miatt nem megfelelően megvalósuló projektek területén alakult ki.

A szabálytalanság pontos meghatározása az 1083/2006/EK tanácsi rendelet 2. cikk 7. pontjában foglaltaknak, továbbá a nemzeti jogszabályok előírásainak és a támogatási szerződésben a felek által vállalt kötelezettségeknek a megsértése, amelyek nyomán Magyarország pénzügyi érdekei sérülnek, illetve sérülhetnek. Az alábbi táblázatokban a szabálytalanságok mértékéről kaphatunk képet. 
1750 milliárdnyi túlárazás felett szemet hunytak Magyarországnak




1750 milliárdnyi túlárazás felett szemet hunytak Magyarországnak

A tanulmány egyik összefoglaló táblázatából jól látható, hogy a GOP, TÁMOP és KMOP operatív programokban történt a legtöbb szabálytalanság a 2007-2013-as fejlesztési időszakban. 
1750 milliárdnyi túlárazás felett szemet hunytak Magyarországnak

Az összes Operatív programot összesítve 7758 db szabálytalanság történt, 48,8 Mrd Ft volt a szabálytalanságokkal érintett összeg az előző költségvetési időszakban (az összesítés készítésének időpontjában).




A TIM anyagának néhány főbb megállapítása:





  • Az uniós források felhasználásának rendszerébe beépül egy minden szereplő által elfogadott, a megvalósuló fejlesztések túlnyomó többségében érvényesülő járadék.
  • A 2014-2020-as időszakra érvényes jogszabályi környezet és az új szervezeti rendszer a korrupciós kockázatokat is központosította.
  • Az anyag készítői úgy látják, hogy a közbeszerzéssel kapcsolatos korrupciós és csalási kockázatok nagy része az uniós források felhasználásáért felelős intézményrendszer keretein kívül jelenik meg.




Hogyan hatnak az intézkedések a korrupciós kockázatokra?


A tanulmány példái és megállapításai alapján végezetül saját összesítésként három csoportra bonthatjuk azt, hogy a 2014-2020-as időszakra vonatkozó fejlesztéspolitikai intézkedések milyen hatással lehetnek a korrupciós kockázatokra.

Semleges hatásúak 
  • Szervezeti és intézményrendszeri átalakítások (KSZ-ek és IH-k minisztériumok alá sorolása)
  • Papír alapú dokumentáció benyújtásának megszüntetése

A kockázatokat csökkentő hatásúak 
  • Erőteljes költségkontroll a projektkiválasztás időszakában
  • Tanácsadási költségek limitálása
  • Magas támogatásintenzitás elkerülése
  • Visszatérítendő források (pénzügyi eszközök) nagyobb arányú alkalmazása
  • A közbeszerzés rendszerében történt változások
  • A társadalmi kontroll erősítése a projektek kiválasztásában és megvalósításában

A kockázatokat növelő hatásúak 
  • Nagyfokú forrásbőség és abszorpciós nyomás
  • Nagyprojektek kiválasztása kormányzati szinten
  • A közszférába tartozó pályázók számára az egyszerűsített projekt kiválasztási eljárás kötelező alkalmazása.


Jönnek az új húszezresek hétfőtől



- szalai -
- SZALAI -KÖVETÉS
2015.12.11. 12:49


Hétfőtől jönnek az új húszezresek, írta az MNB. A régieket 2016 végéig lehet csak használni, úgyhogy érdemes lesz szabadulni tőlük.  Az új húszezresről is Deák Ferenc fog bölcsen nézni, de a közepe kicsit zöldebb lesz.

Pataki Tibor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) készpénzlogisztikai igazgatója beszél a megújított húszezer forintos bankjegyet bemutató sajtótájékoztatón Budapesten a Magyar Nemzeti Bank épületében 2015. szeptember 25-én.
Pataki Tibor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) készpénzlogisztikai igazgatója beszél a megújított húszezer forintos bankjegyet bemutató sajtótájékoztatón Budapesten a Magyar Nemzeti Bank épületében 2015. szeptember 25-én.
Fotó: Illyés Tibor
A régi húszezreseket a bevonás napját követően a bankok és a posta pénztárai még három évig, az MNB pedig húsz évig díjmentesen cseréli törvényes pénzre.
Az első húszezrest az MNB 2001-ben bocsátotta ki, amelyet 2009 április 15-től váltotta fel az új, biztonsági elemmel is ellátott bankjegy.

D  YT20150925006
Fotó: Illyés Tibor
Még szeptember közepén jött egy rendelet, ami szerint új húszezresek kerülnek forgalomba, de mostanra sikerült felkészíteni az átállásra a pénzforgalomban érintett helyeket, mint az ATM-eket vagy a pénzfeldolgozó gépeket. Az MNB szerint főleg a hamisítások megelőzése miatt kell változtatni a legnagyobb értékű magyar címleten.


Putyin harci körülményekre edzi az országot



Néhány éve még elképzelhetetlen volt az a hangulat, amely az orosz védelmi minisztérium Vlagyimir Putyin részvételével megtartott pénteki kibővített ülését jellemezte – az elmúlt két évben kialakult feszültség ismeretében azonban már nem volt meglepő.

000 DV2198101
Fotó: Alexei Druzhinin

Az önmagában természetes, hogy az orosz elnök a hadsereg erősítéséről beszélt, de szokatlanul nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az országnak képesnek kell lennie működnie háborús körülmények között is.
Erre szolgálnak a folyamatos ellenőrzések, amelyek a jövőben is lesznek, és „a gyorsan változó katonapolitikai helyzetben” rendszeresen ki kell igazítani az ország novemberben elfogadott, öt évre szóló védelmi tervét.
Putyin kiemelte a hadsereg elmúlt években tapasztalt fejlődését, a Centr-2015 stratégiai hadgyakorlatot, de sokat vár a Kavkaz-2016-os hadgyakorlattól is, amelynek nehéz, hegyvidéki környezetben folyó harcra kell felkészítenie a hadsereget.
Korábban is elmondtam, most is elmondom: nincsen felesleges pénzünk. Minden kitűzött célt a megadott időben és a kiutalt forrásokból kell megvalósítani” – figyelmeztetett Putyin „a nehéz gazdasági helyzetre”.
A flotta és a szárazföldi erők további fejlesztése mellett Putyin kiemelte az atomarzenál modernizálásának fontosságát is, hogy a stratégiai erők folyamatos készenlétben állhassanak. Ehhez az infrastruktúra modernizálására is szükség van. Képessé kell tenni a hadsereget arra, hogy bármelyik pillanatban nagy távolságokra jelentős erőket tudjon átdobni.
Figyelmeztetek mindenkit, aki újra bármiféle provokatív akciót akarna végrehajtani az orosz erőkkel szemben. A légierő védelmét megerősítettük. A légierő minden akcióját vadászgépekkel biztosítjuk. Bármi, ami fenyegeti a légierőt, földi támaszpontjainkat, megsemmisítendő” – mondta a Szíriában szolgálatot teljesítő orosz légierő munkájával kapcsolatban az orosz elnök, külön nem említve Törökországot, amely novemberben légtérsértésre hivatkozva megsemmisített egy Szu-24-es vadászbombázót, súlyos válságba taszítva az orosz-török kapcsolatokat. U
Ugyanakkor Putyin szerint fontos együttműködni azokkal az erőkkel, amelyeknek valóban érdekük az IS megsemmisítése. Az orosz elnök Izraelt és az Egyesült Államok által vezetett koalíciót nevezte meg lehetséges partnerként.

A NATO nem partner

Putyin kitért a katonák szociális támogatásának további növelésére, elsősorban lakáshelyzetük megoldására. 2011 óta 146 ezer hivatásos katona kapott lakást, jövőre erre további 36 milliárd rubelt – félmilliárd eurót – költ az ország.
Az elnök szerint Oroszországnak rendkívül fontos, hogy szövetségeseivel is folyamatos kapcsolatban álljon, velük közös gyakorlatokat hajtson végre. Ez elsősorban a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét (ODKB) jelenti, de az orosz, örmény, belarusz, kazah, kirgiz, tadzsik partnereket tömörítő szövetség mellett Putyin szerint szükség van „más országokkal” való együttműködésre is. A NATO-t nem említette meg az orosz elnök – bár a szövetség nevének említése nélkül az IS kapcsán utalt valamiféle kooperációra.
Megemlítette helyette a védelmi miniszter. Szergej Sojgu azonban nem mint lehetséges partnerként, hanem veszélyforrásként beszélt a NATO-ról, amely egyre bővül. „Rövid idő alatt 12 új tagot vett fel, és tagságra törekszik Montenegró, Moldova, Grúzia, Ukrajna, Macedónia, Bosznia-Hercegovina is” – mondta, megjegyezve, hogy
a hadpolitikai helyzet élesedik Közép-Európában.
A NATO rakétaelhárító rendszerek telepítésén dolgozik Romániában, Lengyelországban, Nyugat-Európában kétszáz atombombát tart, Lengyelországban tizenháromszorosára nőtt a NATO légiereje, nyolcszorosára a katonák száma – sorolta az aggasztó jeleket Sojgu, konkrét számokat nem hozva. A növekedés nyilván a nem lengyel erőkre vonatkozott Lengyelország területén.
Csak a NATO jelentette fenyegetés után tért rá Sojgu az Iszlám Államra (IS), amely a védelmi miniszter beszámolója szerint 60 ezer katonával uralja Irak egy részét és Szíria területének 70 százalékát. Sojgu szerint a térség feszültsége átterjedhet Közép-Ázsiára és a Kaukázusra is.
De Japán is veszélyforrásként jelent meg a beszédben, miután Tokió a közülemúltban jogilag lehetővé tette, hogy fegyveres ereje külföldön is szerepet vállaljon, amit korábban az alkotmány tiltott.
Sojgu ezután részletesen beszámolt Putyinnak a haderő helyzetéről, kiemelve, hogy az ország védelmét biztosító atomarzenál bevethető állapotban van, fegyverzete megfelelő.
Az IS-szel szemben végrehajtott akciókkal kapcsolatban elmondta, az orosz légierő négyezer bevetésen nyolcezer célpontot semmisített meg, jelentős veszteséget okozva ezzel az IS-nek.
Külön kitért arra is, hogy az akcióban részt vett az orosz flotta is, amely szárnyas rakétákat első alkalommal vetett be 1500 kilométernél távolabbi célpontra, ami szintén jelzi, hogy az orosz hadsereg új szintre lépett.

"Óriási mértékben" csökkent a szegénység a KDNP-s szerint



Rétvári Bence államtitkár szerint – aki 35 éves budapesti KDNP-s lévén szegényeket eddig feltehetően csak grafikonon látott –, "óriási mértékben" csökkent a szegénység. Úgy tudja, hatszázezer szegény és/vagy kirekesztett – hopp – eltűnt.
De nem úgy eltűnt, hanem egyenesen a középosztályba ugrottak fel.
"Az egyik legfontosabb szám az a szegénység és társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek számának óriási mértékű csökkenése, ez két év alatt már egy hatszázezres számot jelent. Ez nagyon nagy és nagyon fontos szám. Hatszázezer emberrel több van biztonságban, a biztos középosztályba tartozóan, hiszen ők nincsenek már kitéve a lecsúszás veszélyének, hanem véglegesen, az elmúlt két évben úgy tűnik, hogy véglegesen sikerült felzárkózniuk, és immár a középosztályban vannak. Annak ugyan az alsóbb felében, de ők már a középosztály biztos rétegét szélesítik ezáltal."
Az EMMI államtitkára ezt egy mai konferencián mondta, ami nem a legjobb szó ide, mert inkább hazudta, ugyanis még a KSH is máshogy tudja.

Az ingyen kaja osztásnál azért beláthatatlanok a sorok végei , hogy a KDMP – s képviselő tudjon hazudni !!! Olyan ez mint , hogy 47000 Ft – ból meg lehet élni . A KDMP- seknek elég a mise bor is és az urvacsora , nem is adnák nekik mást túl kövérek és így van mit lehazudni !!!

Hova lett Magyarország aranytartaléka?



Hova lett Magyarország aranytartaléka?
Hova lett az országunk aranytartaléka, mely mára 150–200 tonna aranyrudat tenne ki?
Nem ezt kerestem, és erre találtam rá az interneten barangolva. Az írás két évvel ezelőtti, de amint mondani szokták, újszülöttnek minden vicc új. Ezt az írást nem ismertem, és úgy gondoltam, talán nem érdektelen ismét felhívni a honfitársaink figyelmét erre az elképesztő történetre! Sajnos van másik, amint egy-egy ilyen történetre fény derül, néhány napig megy a sajtópolémia, amikor is előkerül az előzőnél is hajmeresztőbb történet, és a mókuskerék forog velünk tovább!
Következzék tehát a két évvel ezelőtti írás:
A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb jelentése szerint régiós versenytársaink jegybankjai átlagosan negyvenszer több aranykészlettel rendelkeznek, mint a Magyar Nemzeti Bank, amely 1990-ben váltotta pénzre aranytartaléka zömét, mintegy 62 tonnányi aranyrudat.
Mára szinte csak a legszegényebb afrikai országoknak van kevesebb aranytartaléka, mint Magyarországnak, annak ellenére, hogy a nemesfém ára az egekben jár, bármikor beváltható, és a legkevésbé kockázatos befektetési eszköz.
A kelet-közép-európai államok közül Magyarországnak kirívóan kevés az aranytartaléka, az új uniós tagállamokhoz képest az eltérés hozzávetőlegesen négyszeres – derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi statisztikáiból. Hazánknak ötször kisebb az aranytartaléka, mint a visegrádi országoknak, a régió országaihoz képest tekintetében a különbség csaknem negyvenszeres.

Az IMF rangsorában mindössze a 82. helyen állunk a 100 országot tömörítő listán, utánunk jórészt már csak kisebb fejlődő országok következnek. Térségünkben a legtöbb arany a román és a lengyel jegybankban van, országonként 103 tonnányi készlettel, a középmezőnyben pedig Szlovákia és Bulgária áll 35-40 tonnával.

A magyar 3,1 tonnás készlet eltörpül még a cseh, szerb, lett és litván tartalékokhoz képest is. A különbség oka, mint arról már korábban beszámoltunk, hogy a jegybank 1990-es döntése értelmében az addigi 65 tonnás aranykészletet rövid idő alatt szinte teljes egészében értékesítették.


A minimális szintre csökkentés Surányi György (képünkön) jegybankelnöksége alatt következett be, ekkor főleg dollárt vásároltak az unciánként 370 dolláros áron eladott aranyért. A jegybank a lépést az akkori nemzetközi tendenciákkal magyarázta, és arra hivatkozott, hogy az arany hozama jóval kisebb, mint az érte kapott devizáé.

Később az amerikai valuta értékének romlása miatt a jegybank fokozatosan áttért a dollárról az euró-alapú tartalékokra, így védekezve a dollár árfolyamcsökkenéséből adódó veszteségek ellen. Szakértők szerint az eladás csak rövid távon hozhatott pozitív eredményt, középtávon azonban – az arany drágulása miatt – több milliárd dolláros veszteséget okozott.

A 62 tonna eladott arany akkori és mostani ára között unciánként 520 dollár a különbség, vagyis jóval több, mint a dupláját érné most a készlet. Az eladás azonban nem csak az árfolyam-különbözet miatt, hanem azért is hibás döntésnek számít, mert az egyes országok a stabilitás és az értékálló biztonság miatt döntenek az aranybefektetések mellett. Az arany értéke ugyanis abban rejlik, hogy a külföldi értékpapíroknál lényegesen kevesebb kockázatot rejt, és vészhelyzet esetén bármikor készpénzzé váltható, sőt kölcsön felvételekor fedezetként is szolgálhat.

Az aranytartalékok eladása stratégiailag átgondolatlan döntés volt: a nemesfém szerepét mutatja, hogy amióta a dollár, mint globális fizetőeszköz egyre gyengébb lábakon áll, az arany ára az egekbe szökik – fogalmazott lapunknak Bogár László közgazdászprofesszor. Az egyetemi tanár szerint a veszteség megértéséhez a nemzetközi valutáris rendszer történetéhez kell visszanyúlni.

A világpénz 1920-ig gyakorlatilag tisztán az aranyon alapult, majd ezt a szerepkört átvette az arany és a legfontosabb valuták együttes kosara. A második világháború után a Bretton Woods-i egyezmény értelmében a dollár lett a globális fizetőeszköz, amelynek értékét az aranyhoz fix árfolyamon rögzítették.

Ez a rendszer a vietnami háború túlköltekezése miatt az amerikai fizetőeszköz megroppanásával véget ért: Nixon elnök 1971-ben hivatalosan is elismerte, hogy közvetlenül már nem váltható át a dollár aranyra.

Bogár László szerint a dollár túlértékeltsége és az olajválság is közrejátszott abban, hogy a kormányok aranytartalékokat halmoztak fel jegybankjaikban, annál is inkább, hogy az árfolyam-ingadozásokat kivédhessék. – Az arany értéke az összes valutához képest emelkedett, a nemesfémtartalékok szerepe így még jobban felértékelődött – tette hozzá a professzor. Az MNB lapunk kérdésére úgy fogalmazott, hogy 2004 óta a nyersanyagárak növekedése, a dollár árfolyamának gyengülése, és az inflációs veszély újbóli megjelenése ismét előtérbe helyezte az aranyat, mint befektetési eszközt. 

A Magyar Nemzeti Bank,1990-ben váltotta pénzre aranytartaléka zömét, ezért Magyarországnak ma gyakorlatilag nem maradt aranytartaléka. Szinte csak a legszegényebb afrikai országoknak van kevesebb aranya, mint nekünk! De ez nem minden! 

A nemesfém ára az egekben, a magyar gazdaság a padlón, és ha így megy tovább, olyan válság lehet itt nemsokára, hogy hozzá képest az etióp szegénység maga a mennyország.
Az aranytartalékot még Surányi György jegybankelnöksége alatt adta el az akkori kormány arra hivatkozva, hogy a dollárnak jobb a hozama. Aztán a dollárnak lement a hozama, 62 tonna aranyunk viszont már elpárolgott.” 

Forrás: arany.network.hu/blog

sokkaljobb-megjegyzés: Ehhez az íráshoz hasznos hozzáolvasni a Volt egyszer egy CW Bank című írásunkat! 

Emlékeztető: Adjátok kezembe egy ország pénzügyeit, és nem érdekel, hogy kik hozzák a törvényeket a parlamentben!” (Mayer Amschel Rotschild, született Mayer Amschel Bauer, a dinasztia alapítója) – Odaadtuk!
A zsidók arany vörös bika szobrott csináltattak belőle !!!





Aranyhamisítási ügy - tízmilliárdokat buknak a magyar bankok












Arany helyett réz, briliáns helyett csiszolt üveg volt a Kézizálog Zrt. széfjeiben. A most záruló értékbecslés a bankok számára katasztrofális eredménnyel zárulhat - tudta meg a Napi.hu.

Szakonyi Péter , 2015.12.09., szerda 07:08

Újabb fejezettel gyarapodott 2015 egyik legnagyobb botránya: kiderült ugyanis, hogy szinte semmit sem érnek azok az ékszerek, amelyeket a Kézizálog Zrt. széfjeiben tároltak - értesült a Napi.hu. A vesztes oldalon a bankok állnak, amelyek így 21 milliárd forintnak mondhatnak búcsút, hiszen az értéktelen bizsuk értéke szinte nulla. Ez most a vizsgálatok végén derült ki.
A Napi.hu információi szerint az ügyben érintett bankok egy értékbecslővel és egy közjegyzővel vizsgáltatták át a széfekben levő ékszereket. A mérleg több bank szerint is lesújtó: az ott talált tárgyak együttes értéke még az értékbecslés díját sem fedezi. Az aranyhamisítással is gyanúsított cég, pontosabban annak tulajdonosa, Bíró Péter a jelek szerint az elmúlt években szinte a teljes magyarországi bankrendszert átverte, hiszen azok hitelezték meg a zálogcéget. A bankok most azt kénytelenek konstatálni, hogy az ékszer-,nemesfém- és drágakő-fedezet szinte semmit sem ér.
Több bank is ráfázott
Ahogy korábban megírtuk: az  utolsó, 2014-es mérleg szerint a CIB Banknak 5 milliárd, a Raiffeisennek 3,5 milliárd,az UniCreditnek 3,2 milliárdja ragadt be, de a K&H Bank is 2,5 milliárd, az OTP Bank 2,2 milliárd, a Sberbank 2 milliárd, a Commerzbank 1,6 milliárd, a Széchenyi Bank pedig mintegy félmilliárd forintos hitelt nyújtott. E pénzintézetek a Kézizálog Zrt. bedőlése után, február elején tartottak válságtanácskozást, ám értesüléseink szerint nem jutottak közös nevezőre arról, hogy mit kezdjenek a cég széfjeiben levő több ezer értéktárggyal.
Az MNB által kinevezett felügyeleti biztos "mennyiségi rovancsot" ugyan tartott - és e szerint "darabra" megvoltak az ékszerek - de értékbecslésbe sem ő, sem a finanszírozó pénzintézetek nem kezdtek. Ennek oka egyszerű: a készlet értékbecslése több mint 100 millió forintba került volna.
Mivel az értéktárban található "smukkokat" a biztos zárolta és egy értékmegőrző cég széfjeibe szállíttatta, idén január óta senki sem nyúlhatott a kincsekhez. Akkor a felügyeleti biztos még két lehetőséget látott a cég szanálására: vagy egy befektető átveszi az egész céget és annak készleteit - és a hitelállományt is -, vagy pedig a finanszírozó bankok elviszik a széfekből a fedezetként szolgáló tárgyakat és maguk értékesítik azokat. A Kézizálog Zrt. tevékenységi engedélyének májusi visszavonásáig azonban nem tűnt fel a színen befektetőjelölt, így megindult a felszámolás.
A Napi.hu információi szerint a bankok sokallták az értékbecslés költségeit, a nyomozást irányító szerveknek pedig nem volt pénzük a bűnügyi kár pontos felmérésére. Nem tudni, végül mi késztette a pénzintézeteket arra, hogy mégis elvégeztessék a vizsgálatokat, de azt végül idén ősszel elkezdték. Az első hírek még "biztatóak" voltak: az egyik érintett bank becslése szerint a "kincsek" a könyvekben szereplő érték 30 százalékát érték el. (A Figyelő  ugyanakkor már idén tavasszal mindössze 5 százalékos valós értéket prognosztizált - szintén banki forrásokra hivatkozva.) A most záruló vizsgálatok szerint azonban még rosszabbb a helyzet: a széfekben ugyanis aranytárgyak és briliánsok helyett rézgyűrűk és láncok, valamint csiszolt üvegtárgyak voltak, amelyek értéke a nullához közelít.
Nemcsak a bankok néztek nagyot 
A milliárdos értékek köddé válása lapunk értesülései szerint a bankokat és az ügyészséget is megdöbbentette. A pénzintézeteket azért, mert korábban rendszeresen ellenőrizték a fedezetként szolgáló - és zálogjeggyel azonosítható - tárgyak meglétét. Sőt a rovancs nem csak darabra ment, de kirendelt értékbecslő is azonosította a véletlenszerűen kiválasztott tárgyakat. Szakmai körökben ugyanakkor már régóta beszélik, hogy a bankok által felkért értékbecslőről később kiderült: Bíró Péter alkalmazásában - is - állt.
Logikus magyarázat az értékek eltűnésére - vagy az ár rejtélyes átalakulására - így csak az lehet, hogy vagy a tárolás ideje alatt kicserélték azokat, vagy eleve hamis ékszereket és gyémántokat vettek zálogba. Mindkét eset a cég - és tulajdonosa - felelősségét veti fel. További kérdőjelek övezik a tárgyak esetleges kicserélésének módját is. Szakértők szerint ugyanis az eredetivel megegyező formájú ékszert ilyen tömegben nem lehet "házi barkácsolással" előállítani, ehhez speciális háttér és/vagy szervezet szükséges. Kérdés az is, hogy a sok ezer tárgy csereberéléséhez ki és milyen "háttértámogatást" nyújtott a Kézizálog tulajdonosának.
Üzemszerűen készítenek hamis aranytárgyakat
Kis ötvöscégek Magyarországon üzemszerűen állítanak elő hamis aranytárgyakat, így a gyakorlatban naponta lehet találkozni ólommal, vízzel vagy ezüsttel feltöltött aranytárgyakkal - mondta kérdésünkre egy záloghitelezési szakértő. Rónai Gábor szerint az aranytárgy zálogba vételéhez ellenőrizni kell az ötvözet finomságát és a fémjel meglétét, amely egyébként nem feltétele a zálogba vételnek. Az előbbi megállapítása néhány perces vizsgálatot igényel, az utóbbi nélkül viszont a tárgy további kereskedelmi forgalomra képtelen. A fémjelzésre Magyarországon kizárólag a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatósága (Nehiti) jogosult, és e hatóság határozza meg azt is, hogy a külföldi fémjelek közül melyeket lehet elfogadni itthon is. A szakember szerint a bankok csak olyan nemesfémtárgyat fogadhatnak el hitel fedezetként, amelyen megtalálható a fémjel. Amennyiben bármilyen gyanú merül fel a fémjel eredetiségével kapcsolatban, akkor a tárgyat be kell küldeni a Nehitihez további vizsgálatra.

Azt hittük, vége a válságnak? Még csak most jön a neheze





Káncz Csaba, 2015. december 09., 08:12


Az utóbbi hetekben lezajlott iszlamista terrorcselekmények Párizsban és a kaliforniai San Bernardinóban átalakították a közbeszédet Európában, átformálták a politikai térképet Franciaországban és lökésszerűen eszkalálták a populista retorikát az USÁ-ban. Az idők szelleme (Zeitgeist) már eddig is az 1930-as éveket idézte, de ez most egyre markánsabban ölt formát.
Hidegen fújnak a szelek..
Egyre világosabbá válik egyre több ember számára, hogy a 2008-as globális pénzügyi válságból nem sikerült tartósan kilábalni.  A rendszer nem tisztult ki, sőt még nagyobb adóssághegyek keletkeztek a világban, Pekingtől Washingtonig.  Miközben a státuszában és egzisztenciájában megrendült kisember határozott válaszokat követel a vezetőitől, a centrista politikai PR-gépezetek még rendületlenül a jóléti társadalom illúzióját festik a horizontra.
A ’realitás’ azonban nem a kommunikációs szakemberek forgatókönyveiből tájékozódik. A pénzügyi rendszerben felhalmozódott feszültségek már régen átkonvertálódtak olyan szintű politikai feszültséggé, amely az utóbbi időszakban az általunk ismert globális biztonsági rendszert is kikezdi. A menekültválság csupán a legutóbbi fejezete a dezintegrációs tendenciának.
Nemzeti és szocialista
Franciaországban a hagyományos nagy pártok megrendültek, az átlagpolgár frusztrált dühe rajtuk csapódik le.  A legerősebb francia párt, a populista Nemzeti Front (FN) elnöke, Marine Le Pen az EU-t már „az ultraliberális globalizáció trójai falovának” tartja, a francia jogot pedig az európai jog fölé helyezné. Szándékai szerint helyreállítja az ország függetlenségét és megszabadítja a francia gazdaságot az eurózóna merev szabályaitól.
Marine Le Pen. (MTI/EPA/Julien Warnand)
A nacionalista és a szociális kártyákat ügyesen keverve a nemzeti egységet és nagyságot mindenek felé helyezi. Le Pen számára már kész is van a 2017-es elnökválasztási kampány fő csapásiránya: az EU mint külső ellenség, a muszlim menekültek, mint belső ellenség és mindennek tetejébe Merkel, aki irányítja ezt az egész félelmetes marionett-játékot.
Trump fűti a feszültséget
A kiábrándult amerikai választók a republikánusoknál a politikai fősodorral és intézményrendszerrel szemben álló elnökjelölt-aspiráns felé fordultak a választási küzdelem eddig eltelt időszakában. A 14 áldozatot követelő múlt heti San Bernardinó-i mészárlás pedig egy elképesztő eszkalációját hozta az amerikai politikai közbeszédnek is. Teljes mértékben megtiltaná az iszlám világból érkező turisták és üzletemberek belépését az Egyesült Államokba Donald Trump, vezető republikánus amerikai elnökjelölt. A milliárdos addig korlátozná a beutazást, míg „az ország képviselői kitalálják, mi folyik itt”.
Donald Trump. (MTI/EPA/Justin Lane)
A vezető elnökjelölt ezzel a retorikai kirohanással kétségtelenül a maga módján reagált az európai menekültválságra, amelynek megismétlődését ki akarja zárni az USA esetében. Trump szerint akkor lehet muszlimokat beengedni országa területére, ha már sikerült megérteni a radikális iszlám lényegét: azt, hogy honnan származik a gyűlölet.
Trump tegnap már háborúról beszélt és szerinte túl hamar elfelejtették az amerikaiak a World Trade Center elleni támadásokat. Nos, a száraz tények kedvéért egyvalamit meg kell jegyeznünk. A politikai feszültség ilyen szintű belobbanása annak ellenére következett be, hogy 2001 szeptember 11-e óta összesen 45 amerikait öltek meg az USÁ-ban iszlamista jellegű támadás során, kevesebbet, mint a fehér szélsőjobboldaliak, akik lelkén 48 ember lelke szárad.
Egyébként pedig 2001 ősze óta 200 ezer ember lett politikai motiváció nélküli gyilkosság áldozata az Egyesült Államokban.
Káncz Csaba jegyzete








Vagyonosodási vizsgálat az összes miniszter ellen




2015. december 07. 07:41



Juhász Péter, az Együtt alelnöke sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy pártja nem várja meg, amíg az állami vezetők számára biztonságot hoz a 2016-os év. A Belváros önkormányzati képviselőjének elmondása szerint azonnali vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeznek a kormány összes tagja ellen.

Az ellenzéki politikus szerint azért van erre szükség, mert kíváncsian várja azt a napot, amikor Rogán Antal beleegyezik a 300 millió forintot érő Pasa parkbeli luxuslakás vásárlásának körülményeinek kivizsgálásába, vagy éppen arra, hogy Szijjártó Péter mikor viszi el őt a milliós zakóját készítő szabójához.

Juhász szerint a szimbolikus akció célja az, hogy ráirányítsa a nyilvánosság figyelmét arra, hogy ezek az egyszerű emberek hogyan tehettek szert olyan hatalmas vagyonra, amely lehetővé teszi számukra ezt az életszínvonalat.

Az Együtt alelnökének elmondása szerint minden ügyet aprólékosan fognak kivizsgálni. Az eredményeket azonban nem jogi útra terelik majd, hanem politikai úton fogják felhasználni. Ez lesz az eszköze annak, hogy leváltsák ezt a korrupt, romlott rablóbandát.

Szerző: Frey

Egy múlt heti törvénymódosítás szerint az adóhatóság januártól nem kezdeményezhet vagyonosodási eljárást, csak ha már a rendőrség bűncselekmény alapos gyanújával nyomozást indított. Ennek hiányában jövőre már csak abban az esetben kerülhet sor adóhatósági vizsgálatra, ha ehhez esetleg maga az érintett is hozzájárul. Az Együtt úgy döntött, hogy megpróbálja kihasználni az év végéig rendelkezésre álló időt.




Orbán Viktor a függöny mögé bújt az ellenzéki kérdések elől

Furcsa közjáték zajlott az azonnali kérdések órájában a parlamentben. Az ellenzéki képviselők megpróbálták össztűz alá venni Orbán Viktort, az MSZP-s, jobbikos és LMP-s képviselők is hozzá nyújtottak be kérdést, ám a miniszterelnök csak akkor lépett be a terembe, amikor már házszabályt sértett volna a válasz megtagadásával. Addig a függöny mögött várakozott. Így öt MSZP-s és jobbikos képviselő nem is kapott ma válaszokat. Orbán sajtófőnöke szerint a miniszterelnök a házszabálynak és a hagyományoknak megfelelően járt el.
Az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői is Orbán Viktortól akartak kérdezni az azonnali kérdések órájában. Az időzítés nem véletlen: a parlamenti szabályok szerint a miniszterelnöknek személyesen kell válaszolnia, ha halaszthatatlan közfeladata van, akkor kijelölhet válaszadót maga helyett.
A kérdező képviselő azonban ragaszkodhat ahhoz, hogy a miniszterelnök személyesen válaszoljon. A szabályok szerint a miniszterelnöknek a negyedik alkalommal mindenképp válaszolnia kell, és ez a bizonyos nap egyetlen azonnali kérdés (a jobbikos Volner Jánosé) esetében éppen ma jött el. Így az egész ellenzék arra készült, hogy Orbán bent lesz a teremben, és kérdezhetnek tőle.

Letiltották az ibizai drogdiszkós közleményt Habony jogaira hivatkozva



Habony Árpád, Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadójának személyiségi jogaira hivatkozva tiltott le egy sajtóközleményt a Magyar Távirati Iroda (MTI), állítja a Demokratikus Koalíció a sajtóközlemény letiltásáról szóló sajtóközleményében. 
Miből jár egy feltételezett ibizai drogdiszkóba Orbán tanácsadója?
– ezzel a címmel akartak egy közleményt lehozni az Országos Sajtószolgálat felületén, de annak közlését az MTI megtagadta. Gyurcsány Ferenc pártja arra a hírre akart reagálni, hogy Orbán Viktor tanácsadója, Habony Árpád felbukkant az ibizai Heart klub étterem-mulató reklámvideójában, a bevágott jelenetekben pedig pislog és az orrát szívogatja (ezek a részek persze azonnal mémesedtek is).
A pártnak írt válaszában az MTI azzal érvelt, hogy a közleményük az OS Szabályzatának 14. 3. pontjába ütközik, ezért azt nem áll módjukban kiadni. A hivatkozott pont szerint egy közlemény
nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével, különös tekintettel a közszereplőnek nem minősülő személyek személyiségi jogaira.
A DK letiltott közleménye egyébként arra futott ki, hogy vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeznek Habony Árpád ellen, mert szerintük nincs törvényes jövedelme, mégis egy luxusszórakozóhelyen mulatott, és ugyan mégis miből.



habony2.gif




Mit vagytok úgy oda a szeku oda rendelte jelentés tételre , mert tartott tőle , hogy lehallgatja az elhárítás , és nem akarta lebuktatni ezt a jól álcázott ügynökét !!!! A lagziban is a Kovács bélára fogták a telefon lopást , pedig a villanypásztornak álcázott MOSZAD ügynökök ténykedtek , míg a Habony falazott nekik !!!, vagy ide is oda is jelentget , olyan ő mint a Fenyő János , mikor látjuk koporsóban őt is ??????
Október közepén az MTI ugyanezzel a hivatkozással utasította el az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó közleményének lehozását, amikor a képviselőnő Orbán veje, Tiborcz István ellen követelt vagyonosodási vizsgálatot. Az MTI szerint tehát ő sem közszereplő. Habony Árpádról azonban legutóbb épp az Index ellen indított és elvesztett perében mondta ki nem jogerősen a bíróság, hogy igenis közéleti szereplőnek minősül, és ezért személyiségi jogainak védelmére csak korlátozottan hivatkozhat.
Habony közszereplői megítélésének érdekessége, hogy Orbán Viktor tavasszal azt állította, nem áll hivatalos kapcsolatban Habonnyal, és nem tudja befolyásolni, hogy a sajtó kit nevez a tanácsadójának. Habony ugyanakkor Orbán legbelső tanácsadói körének a tagja, amit egy hírében még a Fidesz honlapja is megerősített




Ennyire nem lehet vastagbőr: Orbán szerint a legtisztább közbeszerzés Magyarországon van 



2015. december 07. propeller civilhetes 
Európa legszigorúbb közbeszerzési szabályozásának nevezte a magyar közbeszerzési törvényt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában. 
Magyarországon a közbeszerzések nyilvánosak, a cégek tulajdonosait fel kell tárni, mindenki láthatja, ki indult és ki nyert a közbeszerzéseken - hangsúlyozta a kormányfő az LMP-s Schiffer András kérdésére, aki felidézte: bekerült az új közbeszerzési törvénybe, hogy az állami vezetők hozzátartozói a továbbiakban nem pályázhatnak közbeszerzéseken - írja a Propeller. 
Azonban "ez a szabály élt talán másfél hónapot: még a múlt héten (...) ezt a kört szűkítették a közös háztartásban élő hozzátartozókra" - jelezte az LMP frakcióvezetője. A kormányfőtől azt kérdezte, kezdeményez-e szigorúbb összeférhetetlenségi előírásokat a politikai vezetők, pályázati döntéshozók esetében. 
A miniszterelnök válaszában azt mondta: a hatályos közbeszerzési törvény a legszigorúbb Európában, szigorúbb, mint bármely korábbi hazai közbeszerzési törvény, és szigorúbb, mert szélesebb körre, több állami vezetőre terjed ki, mint bármikor korábban. 
Hozzátette továbbá, hogy a mostani közbeszerzési szabályozási rendszer betartható és életszerű, mert azt mondja ki, hogy az ember azokért tartozik felelősséggel, akikkel egy háztartásban él. Az egy háztartásban élő családtagok köre egyértelmű, így világos, miként kell betartani a jogszabályt - érvelt. 
Schiffer András viszonválaszában felvetette, hogy a politikusoknak legyen kötelező vagyonosodási vizsgálatuk. 
Erre Orbán Viktor úgy reagált: régi vita a vagyonbevallások kérdése, és sosem szimpatizált a kérdésben uralkodó zűrzavarral. 
Talán az lenne a legszerencsésebb, "ha kiválasztanánk valami tisztességes demokráciát", például Németországot vagy Ausztriát, és Magyarország átvenné az ottani szabályokat - mondta a miniszterelnök. 
Végül azt kérte Schiffer Andrástól: "ha bármelyik családtagom közbeszerzésen indul, akkor legyen kedves, és ezt tegye szóvá". 
MTI Fotó: Kovács Attila
Orbán Viktor miniszterelnök válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. december 7-én



Pál György: Megjött az éves Tigáz elszámolás. Remélem minden egyes agymosott Fidesz hívőnek is megjött. Az alábbi táblázatot a számlákról írtam ki, aki nem hiszi, beszkennelem neki. Köszönöm így karácsony előtt ezt az 53 ezer forintos csekket! 



Pénteken megbukhat a Nyugat-barát ukrán koalíciós kormány 



2015.12.09. 444.hu 
Kijevben pénteken fognak az ukrán képviselők szavazni a kormány sorsáról, miután Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök ellen képviselők bizlmatlansági indítványt nyújtottak be. 
A törékeny koalíció megmentésében leginkább Ukrajna nyugati szövetségesei érdekeltek, ezért is látogatott a héten Joe Biden amerikai alelnök az országba, írja a Financial Times. 
A két oligarcha, Jacenyuk és Porosenko által vezetett koalíciós kormány népszerűsége amúgyis megcsappant köszönhetően az eladósodottság miatt bevezetett megszorító intézkedéseknek és a keleten dúló háborús helyzetnek. 
Az állam ráadásul egyszerre adósa a nyugatnak is, és keletnek is: Moszkva éppen egy három milliárd dolláros adósságot akar behajtani Ukrajnán, az IMF pedig azzal fenyeget, kormányválság esetén befagyasztaná a legutóbbi kölcsön folyósítását. 
Eközben Mihail Szakasvili egykori grúz államfő, jelenleg odesszai kormányzó is beindult, kormányfőnek készül, és korrupciós ügyei miatt támadja a miniszterelnököt. 
A koalíciós erők másik oszlopát, Petro Porosenkót is tűz alatt tartják politikai és üzleti kapcsolatainak korrupciós ügyei miatt. (FT) 
Kapcsolódó: 
   16 év után veszített a chávista baloldal a venezuelai választásokon (index.hu
   Széteshet az EU az Európai Parlament elnöke szerint (karpathir.com
   Ettől fél mindenki - amibe a franciák bele se mernek gondolni (valasz.hu
   Marine Le Pen célja a francia nemzetről való gondoskodás, bevezetné a gazdasági patriotizmust(titkolthirek) 
   Amerika nem vállal garanciát Ukrajna tartozására, csőd is jöhet (karpathir.com
   Kijevben tüntetők lepték el azt az útvonalat ahol Joe Biden vonult a karavánjával (tvzvezda.ru



Porosenko a barátság jegyében Joe Biden látogatása alkalmából kiadta a parancsot, hogy térdre


Széteshet az EU az Európai Parlament elnöke szerint

A zsidóknak már kolbászból van a kerítés , és mint a szú össze vissza rágják az Európai gojokat majd kiköpik őket , mert már lealázták őket . 
köpjétek szembe vezetőiteket , mert már az unokáitokat is eladták rabszolgának !!!!!


Széteshet az Európai Unió, és támogatóinak nagyon erősen küzdeniük kell azért, hogy ez ne történjen meg – mondta egy keddi német lapinterjúban az Európai Parlament (EP) elnöke. Martin Schulz a Die Welt című lapban megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy “az Európai Unió veszélyben van”, mert a közösségen belül működnek bizonyos erők, amelyek szét akarják verni. Ezért senki nem tudja megmondani, hogy a mostani felépítésű EU túléli-e a következő tíz évet.
Az EU-nak van alternatívája, és le lehet bontani, de ez az alternatíva a “nacionalizmus Európája, a határok és a falak Európája”, amelynek kialakulása pusztító hatással járna, hiszen ez a fajta Európa már többször “katasztrófába vezette a kontinenst” – mondta az EP német szociáldemokrata elnöke.
Úgy vélte: számos kormányra jellemző, hogy előbb megszavazza a szuverenitás valamely részének átruházását a közösségre, aztán panaszkodni kezd, hogy az EU megengedhetetlen módon beleavatkozik a nemzeti szuverenitásba, majd gátolja a közösség fellépését az adott ügyben, és éppen ezek a kormányok vetik az EU szemére, hogy nem oldja meg a gondokat. Ezért “nem csodálkozhat senki azon, hogy rossz az EU megítélése” – mondta Martin Schulz.
Hozzátette, hogy számos kormány visszafordul a “nemzeti gondolkodási mintázatok” felé, ami “végzetes”, hiszen egyetlen tagállam sem tud egyedül megbirkózni a migráció, a klímaváltozás, a terrorizmus, a kereskedelem vagy a nemzetközi bűnözés kihívásaival.
Arra a kérdésre, hogy szerinte a német kancellárnak van-e világos elképzelése a menekültválság megoldásáról, azt mondta, hogy Angela Merkel és a szociáldemokrata alkancellár, Sigmar Gabriel azért küzd, hogy a válságot az EU közössége együtt oldja meg, és ne hagyja magára olyan tagjait, mint Németország, Svédország, Ausztria vagy Olaszország.
Arra a felvetésre, hogy miközben Németország hét másik uniós tagállammal 400 ezer törökországi menekült átvételéről folytat diskurzust, mások nem kívánnak részt venni ilyesmiben, Szlovákia és Magyarország pedig perel a kötelező kvótarendszer miatt, Martin Schulz hangsúlyozta, hogy az uniós szerződések értelmében tagállamok szorosabbra fűzhetik az együttműködést, ha mások nem kívánják az adott ügy közösségi szintű kezelését. Schulz szerint egyes országok kivonják magukat a felelősség alól, és csak akkor sürgetik a szolidaritást, amikor a saját érdekeikről van szó.
Megjegyezte, hogy a menekültválságban azok az országok viselik a legtöbb terhet, amelyek a legtöbb pénzt fizetik be a közös uniós kasszába, így biztosan “intenzív vita” kezdődik majd EU-s finanszírozási kérdésekről.
Martin Schulz az interjúban a németországi viszonyokkal kapcsolatban egyebek között elmondta, hogy Németország meg tud birkózni a menekültválsággal, de számos település valóban közelít a képességei határaihoz. Ugyanakkor a befogadandó menekültek létszámának felső határáról folytatott vita nem visz előre, mert rögtön felmerül a kérdés, hogy mi történjen a létszámkeret betelte után az országba belépő, védelemre szoruló emberekkel.
A német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) túlterheltségével, a több százerzes ügyhátralékkal és azzal a fejleménnyel kapcsolatban, hogy regisztrált menedékkérők százezrei várakoznak arra, hogy hivatalosan benyújthassák menedékjogi kérelmüket, a CDU/CSU jobbközép pártszövetséggel koalícióban kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) politikusa bírálta a CDU-s szövetségi belügyminisztert, Thomas de Maiziere-t.
A tárcavezető a tartományoktól évek óta érkező panaszok ellenére képtelennek bizonyult arra, hogy a felügyelete alá tartozó hivatalt alkalmassá tegye a menekültügyi eljárások felgyorsítására – mondta Martin Schulz. Hozzátette: a szövetségi belügyminiszternek sürgősen végre kell hajtania a kormányban már meghozott döntéseket a BAMF fejlesztéséről, és ha ezt “végre megteszi, akkor jobban mennek majd a dolgok” a BAMF-nál.
MTI

Ettől fél mindenki – amibe a franciák bele se mernek gondolni



A vártnál is jobban szerepelt Marine Le Pen jobboldali radikális Nemzeti Frontja a franciaországi regionális vasárnapi első fordulójában. Mégsem csak a konkrét eredmény miatt volt sápadt másnap a legtöbb televíziós kommentátor, jobb- és baloldali politikus: már mindenki a 2017-es elnökválasztásra sandít.
Egyértelmű győztese a vasárnapi választásoknak Marine Le Pen pártja. A decemberi eleji időponthoz képest az 50 százalékos részvétel nem rossz, majdnem négy százalékkal több, mint a legutóbbi regionális voksolás. A Nemzeti Front 28 százalékkal az első lett a részben magyar származású Nicolas Sarkozy republikánusai (27 százalék) és a kormányzó szocialisták előtt (23 százalék). A radikális jobb két és félszer több szavazatot szerzett a a legutóbbi, 2010-es regionális voksoláshoz képest. Most tizenhárom megyéből hat helyen végzett az első pozícióban és reális esélye lehet jövő vasárnap három régióelnökség megszerzésére.
Észak- és Dél-Franciaországban ráadásul a számok szerint a magasabb részvétel a Nemzeti Frontnak kedvezett: maga Marine Le Pen például régiójában majd’ 55 százalékos részvétel mellett vert 16 százalékot a második helyezett jobbközép jelöltre.
Ez a választás arra volt bizonyíték, hogy a hagyományos pártok jelenleg nem találják az ellenszert Le Penre. A 2012-es elnökválasztás óta a 2014-es európai parlamenti választáson, az idén márciusi helyhatósági voksoláson is erősítette pozícióját. És csak részben a migrációs válság miatt: a kutatások szerint a polgárok elégedetlenek a kormányzó szocialistákkal, nem hiteles a 2007 és 2012 között államfő Nicolas Sarkozy sem – az eddig minden hatalmi pozíciótól elzárt radikális párt szájából a gyenge gazdasági teljesítménytől, identitásválságtól szenvedő Franciaországban hitelesen hangzik a „Rendszer” bírálata.
Alig másfél év múlva, 2017 tavaszán már államfő-választás lesz Franciaországban. Ha a jelenlegi folyamatokkal számolunk, nem is kérdés, hogy Marine Le Pen ott lesz a második fordulóban. Ha pedig már ott van, s vele szemben egy elhasznált, kevéssé hiteles jobb- vagy baloldali áll szemben, akkor…
Na ez az, amibe Franciaországban sokan bele sem mernek gondolni. 








Marine Le Pen célja a francia nemzetről való gondoskodás, bevezetné a gazdasági patriotizmust



image
Marine Le Pen pártja a vasárnapi első fordulóban 40 százalékkal végzett az élen a legnagyobb északi régióban, ahol maga a pártelnök vezeti a listát. Amennyiben a második fordulóban győz a Nemzeti Front, Le Pen a régió tanácsának elnöke lesz. A tisztséget a – zsidó sajtó által szélsőjobboldaliként elismert, valójában apja irányvonalától távolodó – politikus nem titkoltan a 2017-es elnökválasztás előtt annak bizonyítására kívánja felhasználni, hogy képes irányítani egy több millió lakosú területet.
Úgy gondolom, hogy nem a régió feladata, hogy a szenegáli elítéltek szúnyoghálóit fedezze a malária elleni harcban” – mondta Le Pen hétfőn az RMC rádióban. “A régiónkban, ahol súlyos betegségek és a rák pusztít, az autista gyerekeket Belgiumba kell küldenünk, mert nekünk nincsenek intézményeink, ahol foglalkozhatnánk velük” – tette hozzá.
Meg fogom ezért szüntetni a nemzetközi együttműködést, mert minden elköltött fillért a régióra és a lakóira kell költenünk” – hangsúlyozta a Nemzeti Front elnöke a Belgiummal határos és azzal azonos nagyságú francia régióban.
Nord-Pas-de Calais-Picardie-nak együttműködési kapcsolata van Malival, Szenegállal, Madagaszkárral, Brazíliával és a lengyelországi Sziléziával. A régió mintegy 1,7 milliárd eurós költségvetéséből 6 millió eurót költ ezekre a külföldi projektekre.
Marine Le Pen elmondta, hogy a gazdasági patriotizmus bevezetése a célja, hogyha elnyeri a régió vezetői tisztségét. “Mindent megteszünk azért, hogy a régió beszerzéseire elköltött közpénz a helyi vállalatokhoz jusson, a helyi munkahelyteremtés fejlesztésére. Kizárjuk azokat a vállalatokat, amelyek külföldi alvállalkozókat foglalkoztatnak” – hangoztatta Le Pen.
A francia vállalatoknak az érvényes jogszabályok szerint lehetőségük van olyan európai munkavállalókat foglalkoztatni, akik más uniós országok cégeinél vannak bejelentve és időszakos jelleggel vállalnak munkát Franciaországban. A dolgozókat a francia szabályok szerint kell fizetni, de a szociális járulékokat nem Franciaországban, hanem az alvállalkozó országában kell befizetni. Számos kelet-európai munkást foglalkoztatnak ily módon francia cégek.
Az északi régióban a 18,12 százalékkal a harmadik helyen végzett kormányzó szocialisták már vasárnap visszavonták a jelöltjeiket, hogy ezzel segítsék az áljobboldalnak megakadályozni a “szélsőjobboldal” győzelmét. A jobbközép Köztársaságiak listája, Xavier Bertrand volt miniszter vezetésével 25 százalékot ért el vasárnap. A jobbközép ugyanezzel a listával indul a jövő vasárnapi második fordulóban is, a baloldallal való alkalmi szövetségre már előzetesen nemet mondott az ellenzék.
Történelmi sikert ért el a Nemzeti Front a regionális választásokon
A Nemzeti Front vasárnap este egyébként öt éve tartó előretörését erősítette meg, amikor is országos szinten a szavazatok 30 százalékával az élen végzett a regionális választások első fordulójában.
Marine Le Pen pártja 2010-ben még csak a szavazatok 11,4 százalékát tudta megszerezni a regionális választások első fordulójában, azóta megháromszorozta a táborát. A 2012-es elnökválasztás első fordulójában a “szélsőjobboldali” politikus 18 százalékot kapott, 2014-ben a párt a szavazatok 25 százalékával megnyerte az európai parlamenti választásokat, márciusban pedig ugyanilyen eredményt ért el a megyei tanácsok tagjainak megválasztásakor.
Elemzők szerint Marine Le Pen 2011-ben indított stratégiája a párt országos beágyazása érdekében meghozta a gyümölcsét, a Nemzeti Front már nem egyszerűen egy protestpárt a klasszikus pártok ellenében, hanem az ország teljesen területén és a társadalom minden rétegében támogatottsággal rendelkezik.
(MTI nyomán)


Amerika nem vállal garanciát Ukrajna tartozására, csőd is jöhet




December 20-ig kellene kifizetniük az Oroszország felé fennálló hárommilliárd dollárnyi kötvénytartozást.
Az orosz hírügynökségek tájékoztatása szerint az amerikai kormány hivatalosan is elutasította, hogy garanciát vállaljon Ukrajna tartozásaira. Ugyanakkor december 20-án lejár Oroszország hárommilliárd dollár értékű, Ukrajnától vett eurókötvénye. Oroszország korábban felajánlotta, hogy a következő három évben részletekben törlesztheti Ukrajna a tartozást, ha a nyugati államok garanciát vállalnak.
Az orosz pénzügyminisztérium közölte: „Ezen a héten hivatalos elutasítást kaptunk az amerikai kormánytól az ukrán kötelezettségekre vállalandó garanciák kérdésében. Ennek fényében nem maradt más számunkra, mint jogi eljárást indítani Ukrajna ellen, ha december 20-ig nem rendezi teljes egészében a tartozást.”
Az eurókötvényt még az előző ukrán elnök, Viktor Janukovics idején bocsátották ki, már a 2013 végén kezdődött tüntetések idején, melyek végül vérontáshoz, majd hatalomváltáshoz vezettek. A tüntetések épp amiatt törtek ki, mert a Janukovics-rezsim visszatáncolt az Európai Unióhoz való közeledéstől, hogy inkább Oroszországgal fonja szorosabbra kapcsolatait. (Reuters/24.hu/)







Egy fontos hír nyomában: 
Az elektromos energiát egyebek között a Krímbe is szállító villamos távvezeték tartóoszlopainak a közelmúltban történt felrobbantása "aktivisták" /!/ által a herszoni területen 

1./ 
az ukrán atomerőművek "vészleállásához" vezetett! 
Erről az "Ukrenergo" cég igazgatójának első helyettese, Jurij Kaszics tett bejelentést -. Mindez a Dnyeprmenti és az Uglegorszki hőerőműben két blokknak a hálózatról való kiegészítő vészlekapcsolását és Ukrajna zaporozsjei és délukrajnai atomerőműveiben 500 MW teljesítmény vészleállítását tette elkerülhetetlenné. Meg kell jegyezni, hogy az atomerőművek ilyen vészleállása még kiváló szakvezetés mellett is nagyon veszélyes! Az ukrán nukleáris objektumok kétes vezetés irányítása alatt működnek, miután az ukrán erőművek irányítását magánkorporációnak adták át. 
2./ 
e magánkorporációk éveken át rendszeresen eltitkolták az atomerőművekben keletkezett üzemzavarokat és meghamisították az atomerőművek állapotának adatait! 
Arról nem is beszélve, hová lett az évtizedek alatt termelt fegyverminőségű plutónium? Elképesztő veszélyhelyzetet hozott létre a Nyugat nemcsak az arab térségekben, hanem az ukrán régióban is az Arab tavasz és az Ukrán Majdannak nevezett orosz ellenes ostoba politikai förmedvényeivel. És ennek is mi magyarok lehetünk az első kiszemelt áldozatai! 
3./ 
Bizonyitott tény, hogy ukrán "aktivisták" (magyarul: nemzetközi terroristák) rongálták meg a távvezetéket, akiknek fogalmuk sem volt a következményekről! 
Elkeserítő és a kommunista időket idéző mentalitás, hogy senki sem közölte a magyar néppel,hogy 2015.január 15.-én a Dél-ukrajnai atomerőműben tűz volt, tavaly a zaporozsjeiben pedig több vészleállás!!! A közelmúltban, 2015.november 17.-én 9.17 órakor pedig a 6. blokkot kapcsolták le a hálózatról az automatikus védelmi rendszer hibás működése következtében. Ismeretes, hogy az erőművek berendezései nem manőverezhetők, ezért bármilyen hirtelen üzemmód változás vészhelyzetet jelent, ez konstrukciós sajátosságuk. A terhelés hirtelen esése, amit a távvezeték felrobbantása idézett például elő, éppen ilyen vészhelyzet. 
4./ 
A zaporozsjei ukrán atomerőmű a legnagyobb energetikai objektum Európában 6000 MW beépített teljesítménnyel. 
Egy komoly üzemzavar következményei itt egyszerűen megjósolhatatlanok. Ne beszéljünk mellé, ez végpusztulást idézhet elő Magyarország számára is! Már csak az hiányzik, hogy felújítsák, aktivizálják e robbantást, mint "katonai jelet" a török provokáció és a montenegrói Nato tagság után az ukrajnai háború sürgős folytatásával is!!! 
Hátborzongató tény a mi szemünkben ,hogy itt minden lépés egy előre megtervezett és összehangolt támadó hadműveletre utalt az apró részletek tekintetében is! 
Ez pedig atomháborúhoz vezet, előbb,mint azt bárki gondolná! Nézzünk csak rá az ukrán események irányítóinak "fizimiskájára" és a nemzetközi háttérerők gátlástalan -az 1919-es magyarországi vörös terror figuráit láttuk újjászületni Ukrajnában is. 
Arról már szólni is felesleges, hogy az ukrán atomerőművek abszolúte felelőtlen emberek kezében vannak, persze ez nem az erőművek közvetlen szakszemélyzetére vonatkozik, hanem a rájuk épülő iszonyatos felépítményre, az iszákos elnöktől a részeg aktivistáig, akik még azt sem értik,hogy a villamos távvezetékek felrobbantása nemzetközi terrorcselekmény,amely az atomerőművekre kiható következményei miatt sokkal veszélyesebb a világbékére, mint pl. egy párizsi mészárlás! 
5./ 
Kérdezzük: Ki állítja meg a világ őrültjeit- az emberiséget az egyik öldöklésből a másik öldöklésbe kergető - hivatásos gyilkosait? Talán egy atomháború? 
Ne tápláljunk reményeket a jövőnk iránt! Erre mutatnak napjainkban a történeti összefüggések egymásra épített - a nyílt agressziótól sem mentes - provokatív eseményei, mint amilyen az arab tavasz, a migráns háború, a török terrorcselekmény, a montenegrói Nato bővítés és az ukrán háború tervszerű felélesztésének a szándéka is. Egy képzett stratégának fel kell ismernie azt is, hogy a washingtoni külügyminisztérium stratégiai tervezői által megírt, és a budapesti amerikai nagykövettel a magyar katonák kiválóságáról elmondatott Glóriái szoros összefüggésben vannak a fentiekkel! A sok "magyar ellenes köpködés" után nagy hírtelen előrántott Glória a magyar nép tudatos felkészítését jelenti egy önként vállalandó hatalmas véráldozat meghozatalára. Ez volt a célja! Megtanultuk a történelemből, hogy a szép szavak, a nagy szavak, valójában csak beugrató hazug szavak! A válaszunk röviden és tömören csak ennyi: Mi nem ontunk drága magyar vért mások érdekeiért, különösen nem Ukrajnáért . Amen. 
Kiadmányozta: 
Dr.Nagy László sk. ny. ügyvéd
Rendi kormányzó
 
Kapcsolódó: 
   Reuters: Baleset történt egy ukrán atomerőműben (mandiner.hu
   Nem álltak le a méregkeverők (nepszava.hu








Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök a Reuters tudósítása szerint bejelentette: baleset történt Délkelet-Ukrajnában, a zaporozsjei atomerőműben. Vologyimir Demcsisin energiaügyi miniszter azt közölte: „Nincs veszély, nincsenek problémák a reaktorokkal”, és a baleset nem kapcsolódott magához az áramtermeléshez. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint eddig nem mértek helyben megemelkedett radioaktív sugárzást.
A Reuters közölte: Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök bejelentette, baleset történt Délkelet-Ukrajnában, a zaporozsjei atomerőműben. Az ukrán hírügynökség szerint az atomerőmű 1000 megawattos 3-as blokkjában történt a baleset. Jacenyuk az energiaügyi miniszterét utasította a helyzet kivizsgálására és a térség áramellátásának helyreállítására.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a hármas blokkot november 28-án kapcsolták le, és eddig nem mértek helyben megemelkedett radioaktív sugárzást. A lap szerint az 1984 óta üzemelő zaporozsjei atomerőmű Európa legnagyobb teljesítményű erőműve.
Vologyimir Demcsisin energiaügyi miniszter szerdán a CNBC tudósítása szerint azt közölte: Nincs veszély, nincsenek problémák a reaktorokkal”, és a baleset nem kapcsolódott magához az áramtermeléshez.
Az ukrán energetikai miniszter sajtótájékoztatóján közölte: december 5-re rendezik a baleset miatt keletkező műszaki gondokat.
Frissítés:
Csak a reaktoron kívüli technikai hiba történt az újabb híradások szerint. A Tagesschauazt írja: fordítási hiba miatt szóltak az első hírek balesetről, mivel az ukrán „avarijakifejezés balesetet és zavart is jelent.


Nem álltak le a méregkeverők



Népszava|2015. nov 30. 05:13, frissítve: 2015. nov 30. 17:51
[A+ A-]
[Nyomtatás]
A tározó jelenleg súlyosan mérgezi a talajt FORRÁS: GREENPEACE


Tovább zajlik a méregkeverés az almásfüzitői vörösiszap-tározóban, hiába utasította el még nyáron a hulladékgazdálkodást végző cég működési engedélyének meghosszabbítására vonatkozó kérelmét az illetékes Kormányhivatal. A Greenpeace szerint ez jogszabályellenes, azonnali fellépést követelnek.
Egy jogi kiskaput kihasználva hordja még mindig a veszélyes hulladékokat a Duna közvetlen közelében lévő almásfüzitői vörösiszap-tározóba annak tulajdonosa, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. (TKV) - hívta fel a figyelmet a Greenpeace. Ahogy arról korábban lapunkban is beszámoltunk, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal nyáron elutasította a cég működési engedélyének meghosszabbítására vonatkozó kérelmét, ugyanis számukra is egyértelművé vált, hogy a tározóban hulladékhasznosítás helyett hulladékhígítás és lerakás zajlik.
A TKV még 2010-ben kapott engedélyt veszélyes és nem veszélyes anyagok hasznosítására, a tározón "ráhordásos technikával" igyekeztek megelőzni a vörösiszap kiporzását. A vörösiszap lefedésénél ez bevett gyakorlat, csakhogy mint kiderült, a cég veszélyes hulladékokat is a tározóba önt. Ezt "komposztálásnak" hívják, ám a veszélyes hulladékok keverésével biztos, hogy nem lehet biológiailag hasznosítható mesterséges talajt előállítani, a tározóban a veszélyes anyagok mennyisége egyre csak nő.
A Greenpeace 2011 óta küzd azért, hogy leállítsák a veszélyes hulladékok beszállítását az almásfüzitői tározóba, 2013-ban pedig az Európai Bizottság indított kötelességszegési eljárást Magyarország ellen, mert vizsgálataik során arra jutottak, hogy ami a tározóban történik, az ellentétes a hulladékkezelés magyarországi és európai szabályaival, valamint veszélyezteti a környezetet. A cég működési engedélye idén áprilisban járt le, ekkor kezdeményezték annak meghosszabbítását, amit aztán a Kormányhivatal - valószínűleg a brüsszeli nyomásnak is köszönhetően - elutasított.
A TKV azonban fellebbezett, szerintük tevékenységük hasznos és eredményes, s nincs káros hatása a környezetre. Az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség októberben megsemmisítette az első fokon eljáró Kormányhivatal határozatát, és a hatóságot új eljárás lefolytatására utasította. Eközben a TKV a 2010-es engedélye alapján továbbra is tonnaszámra fogadhatja a veszélyes hulladékokat, a cég engedélyében ugyanis van egy olyan sajátos kitétel, mely szerint amíg nincs új engedély, addig a lejárt engedély szerint folytatható a tevékenység.
Törvényesen "egységes környezethasználati engedély" csak meghatározott időre adható, ami jelen esetben öt év, ez pedig idén áprilisban lejárt. A Greenpeace szerint a TKV engedélyében szereplő kitétel jogszabályellenes, ezért felszólították az illetékes Kormányhivatalt, azonnali hatállyal lépjen fel a jogsértő helyzet megszüntetése érdekében. A környezetvédő szervezet azt szeretné elérni, hogy a tározóban ne mérgező anyagokkal folytassák a vörösiszap porzás-mentesítését. Kerestük a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalt, ám nem tudtuk meg, mikor és milyen lépésekre lehet számítani: mivel folyamatban lévő ügyről kérdezősködtünk, nem kívántak sajtónyilatkozatot tenni.
A környezetvédelmi cég szerint náluk minden rendben
Érvényes engedély alapján, a környezet számára hasznos munkát végez a Tatai Környezetvédelmi Zrt. Almásfüzitőn - közölte lapunkkal a cég.
Mint ismert, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség helyt adott a Tatai Környezetvédelmi Zrt. (TKV) fellebbezésének, és 2015. október 19-én megsemmisítette a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal határozatát, amely elutasította a cég EKH engedély felülvizsgálati kérelmét. A másodfokon eljáró hatóság határozatában egyben utasította a győri kormányhivatalt egy új eljárás lefolytatására.
A cég közleményében azt írta, a 2010-ben kiadott engedélyük jelenleg is érvényes, hiszen a jogszabály és a hatósági határozat is kimondja, hogy az a felülvizsgálati eljárás során hozott határozat jogerőre emelkedéséig érvényes. A TKV 2014. január 14-én nyújtotta be a teljes körű felülvizsgálati kérelmét, mely eljárásban jogerős döntés a mai napig nem született. "Az új eljárásban várhatóan rövid időn belül megkapjuk a következő öt éves időszakra vonatkozó hulladékhasznosítási engedélyünket" - írták.

Aranybánya a vörösiszap
Szinte korlátlan nyersanyagforrás lehet a vörösiszap. Világszerte 60 gigantikus tározóban 3 billió tonnát tárolnak,és ez a mennyiség évente 150 millió tonnával nő. A vörösiszap feldolgozására ígéretes technológiákat dolgoztak ki, ezek bevezetése egyre sürgetőbb, de a végén megérheti, hiszen ritkaföldfémek, vas és bauxit is visszanyerhető ebből.
Értékes nyersanyagforrás lehet a vörösiszap. A kolontári katasztrófa kapcsán az érdeklődés központjába került anyag világszerte problémát jelent: tárolása költséges, feldolgozása pedig eddig megoldatlan. Az alumínium gyártás hulladékaként világszerte 3 billió tonna vörösiszapot tárolnak - és ez a mennyiség évi 150 millió tonnával nő. (Magyarországon a kolontári katasztrófát követően röviddel megszűnt a bauxitfeldolgozás, így ,,csak” a tározókban levő 60 millió tonnával kell számolni.)
A vörösiszap feldolgozásának lehetőségekről az elmúlt héten rendeztek konferenciát a belgiumi Leuvenben, ahol 28 ország kutatói és szakértői elemezték a megoldási lehetőségeket.A tározókban elhelyezett anyagból elsősorban vasoxidot és alumínium is visszanyerhető. Ezek mennyisége a vörösiszap teljes tömegének akár 50 százaléka is lehet. A vasoxid kinyerése után alumínium és titán marad a feldolgozható salakban, míg az ásványi anyag tartalom teljes egészében az építőiparban felhasználható például hőszigetelő kőzetgyapotként nyerhető ki.
A ritkaföldfémek közül a szkandium érdemel kiemelt figyelmet, hiszen alumíniummal ötvözve a repülőgépgyártás és a hadiipar egyik kulcsfontosságú anyaga. A neodimnum vas-bór ötözetben speciális, szupererős mágnesek alapanyaga - ezt szélturbinák esetében és az autógyártásban alkalmazzák. Szintén jelentős mennyiségben található a vörösiszapban a európium, amelynek oxidja a síkképernyős televíziókban és energiatakarékos fénycsövekben hasznosítható. Nem is beszélve az ittriumról, amely a LED fényforrások lelke.
Az Ajkán, Mosonmagyaróváron és Almásfüzitőn tárolt vörösiszap ipari méretű feldolgozása ugyan ma még költségigényes technológiák bevetését kívánja meg, de az így kinyerhető nyersanyagok jelentős bevételi forrást is jelenthetnek. Arról nem is beszélve, hogy a tározók fenntartása, őrzése és rekultivációja is évi sok száz millió forintba kerül.Magyarországon Ajka körzetében, a visszamaradt vörösiszapot a település melletti tározókban tárolják, ezek egyikének gátja szakadt át 2010-ben. A gyártás, a katasztrófát követően, átalakult száraztechnológiás folyamattá, a tározókat a kiporzás miatt gyors ütemben lefedték, amely várhatóan a jövőben is munkát jelent majd. Ennél fejlettebb megoldás a Mosonmagyaróváron illetve Almásfüzitőn alkalmazott rekultiváció.
Juhász Dániel






2015-11-07 hirado.top 
A nyugati szövetségesek mindent megtesznek, hogy a szír elnököt elmozdítsák a hatalomból. Szinte minden emberiség ellen elkövetett bűnnel megvádolták már Bashar al-Asszadot és folyton hangoztatják, hogy ezek miatt Asszád nem maradhat hatalmon. De vajon mi az igazság és mi mozgatja a "jóságos szövetségeseket", akik nagy nehezen elkezdték bombázni az Iszlám Állam szíriai állásait is? 



A legfőbb ok Szíria olaja. Ha NATO háborúba kezd az emberi szabadságjogok megvédése miatt rögtön olajszag csapja meg az ember orrát. Nem volt ez máshogy Irakban, Líbiában, Kuvaitban, Afganisztánban. Az energiahordozók kitermelése és szállítási útvonalainak kézben tartása az USA és Nagy-Britannia legfontosabb célja. 2013-ban Szíria 25 éves szerződést írt alá Oroszországgal az ország Olaj és gázkészletének kitermelésére. Ha a szír elnök bukik ezt a szerződést felül lehet majd vizsgálni, persze ehhez Vlagyimir Putyinnak is lesz egy-két szava. 
Szíria jegybankja az állam tulajdonában és ellenőrzése alatt van. Szíria saját pénzt bocsájt ki és ebbe nincs beleszólása a globális bankároknak New Yorktól kezdve Londonon át Párizsig, Baselig. 
200 ezermilliárd dolláros üzlet az ország újjáépítse. Szíriának nincs adóssága a Nemzetközi Valutaalapnál. A nyugati koalíció tenne róla, hogy legyen. A nyugatbarát kormánnyal 200. ezermilliárd dolláros hitelt vetetnének fel, aminek a fejébe brit és amerikai vállaltok kapnák meg Szíria olajának a kitermelési jogait, ezen kívül nyugati multicégek építenék újjá a lebombázott országot. 
Azért nem bombázta az Iszlám Állam szíriai állásait Barck Obama mert ezzel a szír elnököt támogatta volna az ISIS-el szemben, de a párizsi és a kalaifoniai terrortámadás után már nem volt más lehetőség, a közvélemény megköveteli az Iszlám Állam állásai elleni támadásokat. 
Kapcsolódó: 
   Ahogy várható volt: A nemzetközi koalíció a terroristák helyett a hadsereget bombázta (alfahir.hu
   A Washington vezette IÁ-ellenes koalíció légi csapást mért Bassár el-Ászád katonáira - Izrael nyomdokain haladva (titkolthirek.wordpress.com
   Georg Spöttle: Az olaj élteti az Iszlám Államot, Törökország vásárolja (hvg.hu
   A terrorizmus a nagyhatalmak számára óriási biznisz (hvg.hu
   800 ezer menekült tér vissza Szíriába az oroszok közreműködésének köszönhetően (orientalista.hu
   Marine Le Pen: "Putyinnak igaza van. Meg kell tartani a szír elnököt" (hirtop.in
   Két török F-16 vadászgép megsértette a szíria légteret és perceken belül az orosz SU-34-es kitessékelte őket (southfront.org
   WikiLeaks: Törökország 6 héttel korábban eltervezte a Szu-24-es lelövését (oroszhirek.hu
   Amerika: a törökök nem zártak le egy 100 km-es határszakaszt, itt csempészik az olajat (kuruc.info
   Naponta több millió dollár bevétele volt az IÁ-nak olajkereskedelemből (karpathir.com
   Már az USA is panaszkodik, hogy a törökök nem zárják le az Iszlám Állam határát (index.hu
   Gondolatok a politikai iszlámról (nemzetihirhalo.hu
   Váratlanul az Adriára érkezett egy amerikai repülőgép-hordozó (vs.hu
   Kihajózott a legnagyobb amerikai romboló (pestisracok.hu
   Amerikai tisztviselők tagadják a szíriai hadsereg bombázását, az oroszok hibáztatják(almasdarnews.com
   Az amerikai erők 45 perces figyelmeztetést adnak az ISIS-nek a bombázások előtt, majd kifogynak a lőszerből (idokjelei.hu
   Brit veteránok tiltakoztak a szíriai bombázások ellen Londonban (euronews.com
   A "11B X 1371" videó rejtélye - 1. rész (youtube.com
   Új jelentés: az USA 30 millió embert ölt meg 1945 óta (lovasistvan.hu
   Itt a baj: nanocsöveket találtak gyermekek tüdejében (index.hu
   Az oroszok felhívása Európa népeihez (youtube.com


Amikor valaki azt mondja nekem, hogy a török népet ne hasonlítsam a vezetőkhöz akkor az az érzésem, hogy aki ezt mondja az nem ismeri a törököt. Erdogannak és a politikai vezetőknek bizony hatalmas támogatottsága van Törökországban. Azt is tudom, hogy már a Balkán háború óta egy mocskos politikát folytat a török exportálva a szélsőségeseknek a fegyvereket és a terroristákat. Határain átengedi a mocskos gyilkosokat és kórházaiban kezeli őket. Mészárosoktól kapja a lopott olajat és a világ szemébe HAZUDJA, hogy ez nem igaz. Egyre agresszívabban lép fel a szomszédaival szemben lásd Irak, Szíria, Görögország...stb...stb....Törökországnak egyetlen olyan szomszédja sincs akivel jóban lenne. A NATO háta mögé bújva játssza a piszkos üzelmeit. Most éppen az EU-t zsarolja az meg fizet neki, hogy ne küldje Európába a terrorista cimboráit. Miért írom, hogy a migránsok terroristák? Azért mert az FSA "mérsékeltnek" mondott terroristák zá szlaja leng minden török menekülttáborban. Mert most menekülnek a baráthoz, hogy Európát dúlhassák fel úgy mint a Közel keletet.
Bevezetőnek csak ennyit akartam írni a törökről az alábbi cikk és videó minden megmutat a török mentalításról.....a mocsok képmutatásról, a hazugságról és a török latorállamáról......
Török képviselők azt ordítják a török parlamentben Ahmet Davutoglu miniszterelnök beszéde alatt, hogy "lőjjük le az orsz gépeket" hangos taps kíséri az oroszok gyalázását beleértve a török ifjúsági tagozatot is. Nem marad el az ""Allah Akbar" hangos üvöltése sem.
NÉZZE MEG MINDENKI A VIDEÓT MI TÖRTÉNT A TÖRÖK PARLAMENTBEN ÉS KÉRLEK BENNETEKET? HOGY A KOMMENTEMMEL OSSZÁTOK MEG!!!! (
Milan Mitrovic)
VIDEÓVAL: 
http://lifenews.ru/news/174098 


 
Mindig csak a baksison járt az eszük






SZÍRIA: A NEMZETKÖZI KOALÍCIÓ A TERRORISTÁK HELYETT A HADSEREGET BOMBÁZTA



Egészen elképesztő, hogy miközben Barack Obama az Ovális Irodából sugárzott beszédében még az Iszlám Állam megsemmisítését ígérte, közben az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légicsapást mért a terroristák ellen harcoló szíriai kormányerők egyik táborára.
 
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű nagy-britanniai székhelyű szervezet szerint a támadás a nagyrészt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellenőrizte Deir-ez-Zór tartományban történt vasárnap, a Szaika szíriai katonai táborban, Ajjas település közelében. Négy szíriai katona meghalt, tizenhárman megsebesültek.
Egy másik célpont ellen Deir-ez-Zór városban szintén támadást hajtottak végre a feltételezhetően a koalíciós erőkhöz tartozó gépek, és ott meghalt egy nő és két gyermeke - közölte a helyi forrásokból tájékozódó megfigyelő szervezet.
A szíriai külügyminisztérium
"nyilvánvaló agressziónak, az ENSZ alapokmánya durva megsértésének"
nevezte az "Egyesült Államok vezette koalíció" támadását a katonai tábor ellen, és levelet küldött az ENSZ főtitkárának, amelyben arra kéri a Biztonsági Tanácsot, hogy
"hozza meg a szükséges intézkedéseket az ehhez hasonló esetek újabb előfordulásának megakadályozására".
Ez lehet az első eset, hogy a koalíció gépei a szíriai kormányerőkre mértek csapást, de az Egyesült Államok vezette országcsoport tagadja, hogy megtámadta volna a szíriai kormányhadsereg táborát. "Tudunk ezekről a sajtóinformációkról, de mi nem hajtottunk végre egyetlen csapást sem Deir-ez-Zórnak ebben a részében, csak 55 kilométerrel távolabb, de ott kőolajkutakat támadtunk, és nem okoztunk kárt emberéletben" - közölte az AFP hírügynökséggel Steve Warren ezredes, a koalíció szóvivője.
Deir-ez-Zór tartomány az IÁ szíriai székhelyét, Rakkát köti össze a dzsihadista terrorszervezet által uralt iraki területtel. A tartományban található olajmezők jelentős bevételi forrást jelentenek az Iszlám Államnak.
Bassár el-Aszad a The Sunday Timesban vasárnap már figyelmeztetett:
a nyugati beavatkozásból csak károk származhatnak, mivel nincs mögöttük összefogott stratégia a terrorizmus legyőzésére; a beavatkozás így éppen a terrorizmust segíti.
Úgy látszik, igaza lesz a szír elnöknek.






A Washington vezette IÁ-ellenes koalíció légi csapást mért Bassár el-Ászád katonáira – Izrael nyomdokain haladva





image
Azt már megszoktuk, hogy a Bassár el-Ászád kormánycsapataira Izrael rendszeresen légi csapást mér, s ezzel megsegíti az Iszlám Állam, de leginkább a Golán-fennsíkon is tevékenykedő Dzsabhát en-Nuszrá dzsihádista terrorszervezetet. Tegnap este azonban első alkalommal fordult elő, hogy az Amerikai Egyesült Államok hadserege vezette, úgynevezett antiterrorista koalíció légi ereje is lesújtott a törvényes szíriai kormány katonáira Dir ez-Zór kormányzóságban – jelenti az El-Mászdár szíriai hírportál.
A Washington vezette, úgynevezett antiterrorista, vagy Iszlám Állam-ellenes légierő harci repülői tegnap este támadást intéztek az iszlamista terroristákkal élethalál harcot vívó szíriai kormánycsapatok katonai bázisa ellen a Dir ez-Zór kormányzóságban levő ‘Ajjás falu határában. A hivatalos szíriai jelentés szerint a légitámadás következtében Bassár el-Ászád elnök egy katonája elesett, de más forrásokból származó hírek legalább négy kormánykatona haláláról, tizenhárom sebesültről, illetve két tank megsemmisítéséről számolnak be.
Az Iszlám Állam terroristái kihasználva a Washington vezette koalíció légicsapását, rögtön támadást intéztek az ‘Ajjás falu határában levő kormányzati katonai bázis, illetve maga a település ellen, ám ma reggelre El-Ászád harcosai visszaszorították őket. A Szíriai Arab Hadsereg a 2011-ben elkezdődött, sokszereplős felőrlő háború kezdete óta kézben tartja az ‘Ajjás falu határában levő katonai támaszpontot, s most Bassár el-Ászád kormánya arra kíváncsi: a tegnap esti támadás szándékos volt, vagy csak a világ más hadszíntereiről is ismert szokásos amerikai baklövés?
Közben a törvényes szíriai kormány egyik hivatalos hírportáljára kikerült egy karikatúra, amelyen Bassár el-Ászád neje afelől érdeklődik a férjétől, hogy vajon miért szeretné a Nyugat rátenni a kezét Szíriára. De a kérdést úgy is föl lehetne tenni, hogy vajon miért szabadította rá a legalább egy tucat nemzetközi terrorszervezetet a demokratikusan megválasztott damaszkuszi kormányra?
El-Kudszi – Kuruc.info


Georg Spöttle: Az olaj élteti az Iszlám Államot, Törökország vásárolja

Naponta több millió dollár bevétele volt az Iszlám Államnak az olajkereskedelemből és helyi adók behajtásából Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint.
Georg Spöttle szerint a terrorszervezet olajat nagyrészt Törökország felé értékesített az IÁ, ebben szavai szerint "Putyin elnöknek maximálisan igaza van", és részben maffiaszervezeteknek, például Jordánia felé. Nagy érvágás volt nekik, hogy az oroszok lebombázták a nyersolajtározókat, tartálykocsijaikat - bár állításait nem bizonyította a szakértő az M1 műsorfolyamában.

A CSR megnöveli a vállalatok értékét

A CSR megnöveli a vállalatok értékétA vállalatokat egyre többször nem csupán csak a pénzügyi eredményeik alapján értékelik, hanem az alapján is, hogy milyen hatással vannak a környezetre és hogyan közelítik meg a társadalmi kérdéseket.


Magyar zsoldosként Irakban: "Nem fogok elfutni a sorsom elől"



A terrorizmus a nagyhatalmak számára óriási biznisz – véli Hódosi Zoltán, aki fizetett személyi testőrként dolgozik Irakban és Afganisztánban tíz éve. Történetét, élményeit a Zsoldos című most megjelent kötetében is olvashatjuk. Hogy lesz a rákoskeresztúri vagányból az iraki testőrök csoportvezetője? Mik a szakma nehézségei, hogyan látja Európa terrorfenyegetettségét, és miként robbanthat ki véres felkelést egyetlen levágott zászló?
hvg.hu: Hogyan született meg a könyv ötlete?
Hódosi Zoltán: 2011-ben kezdtük el írni a könyvet a szerzőtársammal, Nóti-Nagy Attilával. Ő eredetileg dokumentumfilmet szeretett volna forgatni a munkámról, abban az időben ugyanis csapatparancsnokként dolgoztam egy cégnek Irakban. A cégem azonban elutasította a kérésünket. Végül azt ajánlottam, írja meg az én életutamat, mert szerintem érdekes lehet. Négy éven keresztül dolgoztunk együtt, elmeséltem neki mindent: hogyan indultam el a tizenhetedik kerületből, hogyan kerültem bele a pesti éjszakába, majd szakadtam ki az egészből, és jutottam ki Irakba privátként.
hvg.hu: A könyvben sok simlijére is fény derül. Sokat verekedett, részt vett játéktermi csalásban, volt, hogy egy strucc levágott fejét küldte valakinek, és mást is elkövetett bosszúból. Nem tartott attól, hogy valaki éppen olvasás közben fog rádöbbenni az igazságra? Hogy utólag összerakja a képet, és rájön, hogy a fenyegetések mögött valójában ki állt?
H. Z.: Biztos vagyok abban, hogy sokan magukra fognak ismerni. De nem fogok elfutni a sorsom elől. Ezek a sztorik megtörténtek, és akik ott voltak azoknál az eseményeknél, ők pontosan tudni fogják, hogy mi igaz, és mi nem. Nincs mitől félnem. Ha bárki magára ismer, állok elébe.
hvg.hu: Mi volt az, ami a budapesti alvilágtól egészen Irakig űzte, ahol világcégek szállítmányaira, raktáraira, konvojaira kell vigyáznia?
H. Z.: Eleinte a kalandvágy hajtott, meg a szakma szeretete. Több képzésen is részt vettem, fejlesztettem magam, hogy minél jobb legyek. 2005-ben kezdtem Irakban, akkor ez még teljesen más volt, mint most. Miénk volt az egész világ, volt oldalbiztosítónk, végbiztosítónk, toronylövész is vigyázott ránk. Volt, hogy 180-nal mentünk szembe a forgalommal, és eszünkben sem volt megállni az ellenőrzőpontoknál. Ezek mára mind megszűntek. Sokkal több szabályt kell betartanunk, öt kilométerenként meg kell állni, ellenőrzik az iratainkat. Ha valamit nem találnak rendben, akkor mehetünk a börtönbe. És mivel azon vannak, hogy kiszorítsák a külföldi cégeket, érdekük, hogy mindig találjanak valamit.
Fotó: Facebook / A zsoldos

hvg.hu: Mit tanult e tíz év alatt?
H. Z.: Szakmailag nagyon sokat fejlődtem. De azért azzal is tisztában kell lenni, hogy ott kint nagyon komoly mentális háború folyik. Ez egy igazi sakkjátszma. Sokan irigyek arra, hogy kelet-európaiként vezető beosztásban vagyok egy brit cégnél. Próbálnak megfúrni. Olyan emberekkel dolgozom együtt, akik több tíz évig szolgáltak a brit hadseregben. Nekik nyilván nem fekszik, hogy egy keresztúri parasztgyerek mondja meg, mit kell csinálni, még akkor sem, ha nekem ebben több a tapasztalatom, mert erre képeztek ki.
hvg.hu: Hogy néznek ki a hétköznapok az iraki táborban?
H. Z.: Este hétkor e-mailen átküldi a cég operációs menedzsere, hogy milyen munkánk lesz másnap. Erre jelentést készítünk, ami magába foglalja az autók számát, rendszámát, illetve hogy hányan és kik fognak dolgozni, ki hol ül a küldetés során. Fel kell jegyezni minden résztvevő vércsoportját, a fegyverek szériaszámát, a kommunikációs eszközöket és a rádió frekvenciáját. Megtervezzük az útvonalat, megadjuk a koordinátákat. Az időjárás, az út minősége és a sebesség függvényében megpróbáljuk megbecsülni a kockázatokat. A jelentések alapján megnézzük, milyen támadás várható, és feljegyezzük, hány kilométerre van a legközelebbi kórház. Másnap 4:30-kor kelünk, 5:30-kor felvesszük és megtöltjük a fegyvereket, leellenőrizzük a gépjárműveket, beöltözünk, és így várjuk az ügyfelet. Az utolsó feladat 6 körül szokott befejeződni, vacsora után gyors edzés, majd újra jönnek a jelentések. Mindez 56 napig, egyvégtében, aztán jön 28 nap szabadság. Az 56 nap alatt viszont nincs pihenő. És mindez egy focipálya méretű konténervárosban, ahonnan legfeljebb a munka miatt lehet kimenni.
hvg.hu: Mi a legnehezebb ebben az életformában?
H. Z.: Talán az örökös alkalmazkodás másokhoz. Különféle nemzetiségű emberekkel vagyok folyamatosan összezárva. Kanadai, brit, portugál, indonéz, maláj, pakisztáni... nagyon sok kultúra keveredik, amit nehéz elviselni. Van, aki még a rizst is kézzel eszi, és van, aki a mosdókagylóban mossa meg a lábát imádkozás előtt.

Fotó: Facebook / A zsoldos


Hadd mondjak egy jellemző esetet, ami 2013 novemberében az ashuránál, egy ünnep alkalmával történt. Ezen a napon mindenütt kint vannak a zászlók, az ellenőrzőpontoknál, az épületek tetején, de még az autókra is felteszik. A biztonsági cégek is mind kitették az autók antennájára. A mellettünk lévő cégnél történt, hogy nem hallotta a csapatvezető a zászlótól a rádiót, ezért szólt a srácoknak, hogy vegyék le. A srácok ezt vallási okból megtagadták. A csapatvezető erre megállította a konvojt és levágta a zászlót. A mögötte lévő autóból ezt telefonnal felvették a helyiek, majd megtámadták a csapatvezetőt. A segítségére sietett a helyettese, mindezt azonban végignézte az őr a toronyból és tüzet nyitott a külföldiekre. A helyettes visszalőtt az őrre, mire fellázadt az összes arab, és megtámadták a külföldieket. Aki nem tudott elmenekülni a British Petrol bázisára, azt mind meglincselték. Ezek után lezártak mindent. Közben több ezer síita indult el Baszrából, áttörték az ellenőrzőpontokat, kivették az összes fegyvert, felgyújtották a tábort, meg akartak ölni mindenkit. Egy teljes hétig ki sem mozdulhattunk a táborból. Lezárták a repteret, lezárták az olajmezőket. Milliárdoktól estek el az olajfúrásból élő cégek. Négy nap után küldte le az akkori elnök a hadsereget, hogy végre megfékezze az embereket. És mindez egy zászló levágása miatt történt.
hvg.hu: Milyennek látja a terrorfenyegetettséget?
H. Z.: A terrorizmus óriási biznisz a nagyhatalmak számára. Amerika, amióta bombázza Irakban az Iszlám Államot, több mint négymilliárd dollárt keresett ezzel. Emellett eladott rakétákat, bombákat Szaúd-Arábiának, aki viszont támogatja az Iszlám Államot. Amíg van terrorizmus, addig ez egy nagyon jó üzlet lesz. Szerintem várható volt, hogy Európába a menekültekkel együtt terroristák is be fognak jönni, ez volt a legegyszerűbb módja annak, hogy beszivárogjanak.
hvg.hu: Találkozott személyesen is terroristával?
H. Z.: Találkoztam mudzsahedinnel, azaz dzsihádista szabadságharcossal. Amikor bejöttek az amerikaiak, az egyik síita vallási vezetőnek saját hadserege volt, akik az amerikaiak ellen harcoltak. Ez idő tájt Baszrában dolgoztam egy cégnek, itt az emberek 80 százaléka síita. Az utolsó nap tudtam meg, hogy az embereim döntő többsége ennek a hadseregnek az alkalmazásában áll. Az első kérdésem rögtön az volt, hogy ha ők terroristák, akkor miért nem öltek meg minket? Azt felelték, azért, mert nem amerikaiak vagyunk. Nekik jó üzlet volt, hogy kimagasló fizetésért biztonsági cégeknek dolgozzanak. De arról, hogy mi történik este, miután befejezték a hivatalos munkával, soha nem volt szó.
Fotó: Facebook / A zsoldos
hvg.hu: Ilyen körülmények között gondolom, gyakran érzi magát életveszélyben.
H. Z.: Az első három évben minden egyes küldetésnél féltem. Végül elmúlt. Mindenhez hozzá lehet szokni, akár ehhez is. De volt idő, amikor minden nap bekészítettem a pisztolyt a párnám alá, és betettem az ágy alá az AK-mat.
hvg.hu: Mik a hosszú távú tervei?
H. Z.: Nehéz megmondani. Amikor 2009-ben eljöttem Irakból, azt mondtam, soha többé nem megyek vissza. Ehhez képest egy évvel rá már a gépen ültem. Szeretnék itthon maradni, és a szakmán belül vállalkozásba kezdeni. Nem szeretném életem végéig ezt csinálni. Mások általában 10-12 év után hagyják ezt abba, én épp tíz éve csinálom. Most már csak a pénz motivál. Emellett őszintén azt hiszem, hogy itthon is szükség lesz olyan szakemberre, akinek van tapasztalata a muzulmánokkal kapcsolatban. Tudni kell kezelni ezt az irdatlan mennyiségű bevándorlót, akik mind elnyomott országokból jönnek, és nem nagyon ismernek más kultúrát.
hvg.hu: A szülei olvasták a könyvét? Hogy fogadták?
H. Z.: Nagy meglepetés volt számukra. Azért egy csomó dologról ők semmit nem tudtak.

Kimondja helyettünk, amit nem merünk kimondani.” És általuk mi is felszabadulhatunk

„Kimondja helyettünk, amit nem merünk kimondani.” És általuk mi is felszabadulhatunkSchubert és Mahler két, egymástól látszólag távol álló, mégis tökéletes egységet alkotó zeneszerzők művei milyen energiákat szabadítanak fel hallgatókban, és miért maradnak mindenkor aktuálisak?


800 ezer menekült tér vissza Szíriába az oroszok közreműködésének köszönhetően



Az elmúlt hónapban az oroszok hadjáratot indítottak az Iszlám Állam terrorszervezet ellen, amely elfoglalt számos szíriai várost és ezreket kényszerített menekülésre.
Számos elszánt menedékkérő indult el Európába Görögországon keresztül, hajókon.
Míg David Cameron brit miniszterelnök beleegyezett abba, hogy befogad 20 000 menedékkérőt Nagy- Britanniába a következő 5 évben. Addig az Oroszország által végzett hadjáratok viszont olyan sikeresnek bizonyultak az ISIS ellen, hogy majdnem egymillió szíriai döntött úgy, hogy visszatér hazájába – mondta Dimitrij Szablin orosz politikus.
A képviselő, aki nemrég Szíriába látogatott kifejtette továbbá azt is, hogy Assad elnök dicsérte az orosz légierő közreműködését Szíriában.
Az orosz képviselő elmondása szerint terroristák ezrei menekülnek el Szíriából, és akik eddig előlük menekültek, most visszatérnek.
Oroszország légiereje 285 ISIS és Al Nuszra Front célpontot semmisített meg az elmúlt három napban a háború sújtotta országban.
Orientalista.hu – L. Gyula


WikiLeaks: Törökország 6 héttel korábban eltervezte a Szu-24-es lelövését Kiemelt



A török elnök Recep Tayyip Erdogan hat héttel az incidens előtt eltervezte az orosz Szu-24-es vadászbombázó lelövését, amely az orosz terrorellenes hadműveletekben vett részt Szíriában - közölte a híres kiszivárogtató oldal a Twitteren.
A mikroblog egyik ismeretlen Fuat Avni nevű felhasználója tette közzé még október 12-én, hogy Erdogan elnök aggódik a közelgő választási eredmények miatt és azt tervezi, hogy lelő egy orosz repülőgépet. Ezt a bejegyzést osztotta meg a WikiLeaks.
Váratlan segítség Putyinnak: Amerika: a törökök nem zártak le egy 100 km-es határszakaszt, itt csempészik az olajat

Forrás: https://kuruc.info/r/4/152182/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Még mindig nincs lezárva a szíriai-török határon egy csaknem száz kilométeres szakasz, amelyen át az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet a Szíriában és Irakban kitermelt olajat csempészi a feketepiacra, illetve ahol átkelnek a szélsőségesek Törökország területére - közölte hétfőn washingtoni sajtótájékoztatóján Josh Earnest fehér házi szóvivő. Az orosz védelmi minisztérium által közzétett olajcsempészeti útvonalak a török határon Ez a határvonal (egészen pontosan 98 kilométeres szakaszról van szó) "továbbra sem védett" - mondta Earnest, amikor újságírók azt kérték tőle, hogy fejtse ki Barack Obama amerikai elnök minapi felhívását a török-szíriai határ lezárására. A szóvivő szerint Törökország le tudná zárni a több mint 800 kilométeres szíriai-török határnak ezt a szakaszát is, csak "elszántság kell hozzá". A szabad folyosó fennmaradása Earnest szerint gondot jelent, mivel ezen át áramlik a csempészett olaj a feketepiacra, és a szélsőségesek is szabadon járnak-kelnek át rajta. Emlékeztetett arra, hogy az Iszlám Állam pénzforrásainak az elzárása szerves része a dzsihadisták "kifacsarására és végső soron megsemmisítésére" irányuló amerikai erőfeszítéseknek. "Washington azt szeretné, ha Törökország többet tenne a határa védelméért" - mondta Earnest, és emlékeztetett arra, hogy Ankara képes volt jelentős határszakaszok biztonságos lezárására. Az amerikai vezetés azt szeretné, ha "befejezné ezt a munkát" - fogalmazott. Hétfőn Haider al-Abádi iraki miniszterelnök is arra szólította Törökországot, akadályozza meg, hogy az Iszlám Állam olajat csempésszen a szíriai-török határon át. Miután a török légierő két héttel ezelőtt a határtérségben lelőtt egy Szu-24-es orosz vadászbombázót, Moszkva azt állította, hogy Törökország, sőt a török felső vezetés, és személyesen Recep Tayyip Erdogan államfő és családja is érintett az Iszlám Állam által uralt szíriai és az iraki területeken az olaj illegális kitermelésében és Törökországba szállításában. Erdogan visszautasította a vádakat, és közölte, hogy lemond tisztségéről, ha az orosz fél bebizonyítja az általa hangoztatott vádakat. Az utóbbi időben Törökország viszonya nemcsak Oroszországgal, hanem Irakkal is megromlott a szíriai válság kapcsán, miután Ankara egy zászlóaljat vezényelt az Iszlám Állam kezén lévő iraki Moszul közelébe, és Bagdad felszólításai ellenére sem hajlandó kivonni katonáit az iraki területről. (MTI) Kapcsolódó: - A törökök legújabb verziója szerint mégsem a légtér megsértése miatt lőtték le az orosz vadászgépet - Bármelyik óvodás büszke lenne Erdogan visszavágására: "aki mondja, az vásárol olajat az IÁ-tól!" - Az oroszok műholdas felvételekkel bizonyítanák, hogy Törökország és Erdogan családja az IÁ-val üzletel
Forrás: https://kuruc.info/r/4/152182/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Naponta több millió dollár bevétele volt az IÁ-nak olajkereskedelemből

FOTÓK: VÁRATLANUL AZ ADRIÁRA ÉRKEZETT EGY AMERIKAI REPÜLŐGÉP-HORDOZÓ




Forrás: U.S. Embassy Zagreb
Anyahajó Zágráb
Ez az egyik legmodernebb repülőgép-hordozó








Kihajózott a legnagyobb amerikai romboló

Kihajózott a tengerre a legnagyobb amerikai romboló a Maine állambeli Bath-ből.  A futurisztikus külsejű USS Zumwalt 183 méter hosszú és 13600 tonna súlyú. A lopakodó kialakítású hajó elektromos meghajtású, újfajta radarral és hanglokátorral, illetve fegyverzettel van felszerelve


Új jelentés: az USA 30 millió embert ölt meg 1945 óta

A birodalmi Amerika az aki gyilkolja a nemzetek fiait , ha még mélyebbre ásunk akkor a vakolók a titkos társaságok e bérgyilkosok !!!!!
NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE
iraqbombing
A magyarul Akaszd fel a bankárokat nevű hírportál tanulmánya szerint „az amerikai rezsim a II. világháború óta 20-30 millió embert ölt meg” a világ különböző országaiban. A tanulmány országonként bontásban adja meg a megöltek számát.

Formabontó és kliséromboló cikket jelentetett meg a vezető amerikai lap „Kelet-Európa valóban rasszistább a Nyugatnál?” címen. Kenan Malik, az indiai-brit neurobiológus, egyetemi tanár szerző Magyarország példájával indít, amely részben felidézi azt is, hogy Jan-Werner Müller /a Princeton Egyetem tanára/ azt követelte, hogy az Európai Unió a pénzügyi támogatások megvonásával és uniós szavazati jogának felfüggesztésével vesse ki magából Magyarországot, mint egy „olyan országot, amely nem tartja be saját értékeit” [a cikk ismertetését lásd e helyütt az október 15-i keltezésű szemlében]. Sokak szemében a kelet-európaiaknak a menekültekkel szemben mutatott nagylelkűségének hiánya, írja a lap, alapvető „politikai és kulturális űr, amely kettészakítja a kontinenst. A kelet-európai nemzetek a szovjet igát csak negyedszázada dobták le magukról, és újak a liberális demokrácia értékei terén. Etnikailag homogének és nincsenek hozzászokva a bevándorláshoz. Ez okozza – mondják sokan – az elszigeteltséget és előítéletet. A szerző ezután tények sorával mutatja be, hogy ez a beállítás hamis. Bemutatja például, hogy milyen annak a 3 ezer migránsnak az élete, akik az észak-franciaországi Calais mellett lévő „Dzsungelben” élnek, ahol a körülményeket „ördöginek” nevezte a Világ Orvosai nevű szervezet. A sátrakban patkányok hemzsegnek; a víz emberi ürülékkel szennyezett, és az ott élők tuberkulózisban szenvednek. „Ha a Dzsungel Magyarországon vagy Lengyelországban lenne, kétség nem fér hozzá, hogy felháborodást váltana ki. Ugyanakkor kevés történész vagy újságíró bajlódott azzal ,hogy dühödten elítélje Nagy-Britannia küszöbén jelen lévő, förtelemmel kirakatba tett idegengyűlöletet”.   Az embereknek azért kell ott élniük, mert David Cameron brit miniszterelnök nem engedi őket beáramlani az Egyesült Királyságba.

A vezető svájci lap szintén formabontó és kliséromboló cikkében Hans-Hermann Tiedje „Németország és a menekültválság: Merkel alkonya” címmel [az eredeti „Merkeldämmerung” szójáték a „Götterdämmerung” – Wanger Niebelung gyűrűjének utolsó darabjára, az Istenek alkonyára – mintájára] azt írja: nem Orbán Viktor, a német sajtó „felháborodás iparának gyűlölet tárgya”, hanem Vucic szerb miniszterelnök beszél „álmenekültekről”, majd így folytatja: „legyen az bármilyen kényelmetlen, de hozzátartozik: orbán érvényes európai jogot alkalmaz határai védelmében. Merkel épp ezt sérti meg és nem először. E kérdésben Angela Merkel Európának már hosszú ideje magyarázattal tartozik”.

Az Európai Unió ma nyilvánosságra hozza az izraeli telepekről származó áruk megjelölésére vonatkozó új irányvonalait, jelenti az iráni rádió német programja Brüsszelből. Az erre vonatkozó technikai lépés előkészítése már befejeződött. Az izraeli kormány szerint az EU-nak nincs igaza abban, hogy a megszállt palesztin területeken létesített telepek illegálisak.


Itt a baj: nanocsöveket találtak gyermekek tüdejében


2015.10.21. 15:40 MÓDOSÍTVA: 2015-10-22 12:09:46

Szén nanocsöveket mutattak ki Párizsban élő gyermekek tüdejében – ez az első alkalom, hogy ilyen jellegű szennyeződést mutatnak ki emberekben. Várható volt, hogy ez bekövetkezik, mert már akkor felmerültek aggályok a nanoszerkezetekkel kapcsolatban, amikor a tudósok még csak vizsgálták a rendkívül erős és könnyű anyagok felhasználási lehetőségeit. Azóta kiderült, hogy a számítástechnikában, a ruhagyártásban és az egészségügyben is hasznosak a nanocsövek.

Begyűjtötte a biológiai porszívó   




Az oroszok felhívása Európa népeihez






Végjáték 
Hogyan akarják a fehér lakosságot eltüntetni ősei által felépített és mindeddig megvédett hazájából. A fegyver egyszerű: Színesek bevándorlása, állítólagos "üldözés" ürügyével, és a fehérek tiltakozásának elfojtása jogi eszközökkel, "rasszizmus", "nácizmus" és hasonló "érvek" hangoztatásával. Tényleg tűrnünk kell saját megsemmisítésünket, sőt, asszisztálni ehhez? 
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=LNfbMC4cN0I 
Kapcsolódó: 
   Azonnal megszüntetné a zárt muzulmán óvodákat az osztrák külügyminiszter (mandiner.hu
   Belehalt a nászéjszakába a nyolcéves jemeni kislány (napimigrans.com
   Arabok veszik egymás után a lakásokat egy magyar városban (hvg.hu
   "Csak idő kérdése és végigsöpör Európán egy bevándorlók által behurcolt Járvány" (hirado.top) 
   Képtelen elvégezni az egyetemet a fekete hallgató, mert túl sokat kell fehérekről tanulni (alfahir.hu
   Bakay Kornél "Ennek a főszervezői az amerikai zsidók." (youtube.com
   Meddig rágalmazhatja Fischer Iván munkahelyét, Magyarországot évi 1,5 milliárdért? (kuruc.info
   K.O. - Budaházy VS Zsohár "Amit te csinálsz az hazaárulás!" (youtube.com
   A dzsihádistáktól félnek a calais-i tábor lakói (origo.hu
   Angi pezsgőt bonthat: megérkezett az egymilliomodik idei hódító az egykor német országba (kuruc.info


Szijjártó Péter: Vegyes képet mutat a kárpát-medencei kapcsolatrendszer
(
magyarhirlap.huGyula Geonczeol: milyen tortenelmi tehertetelrol beszel? Ez provokacio, raszista terror, semmi mas. A Karpat medencebe ezeket az idegeneket a habsburgok telepitettek be. Aztan kitalaltak a finnugorizmust, hogy letagadjak es uldozzek a szkita es hun korral valo kozvetlen kapcsolatunkat, hogy helyet adjanak a par szaz eve betelepitetteknek, akiket a habsburgok a magyarok szamaranyanak csokkentesere hoztak be. A finnugor nonszensz alapjan kitalaltak, hogy a magyarokat a szlavok megeloztek es ennek alapjan rasszista allapotok es magyaruldozes alakult ki a Felvideken. Szegyenteljes, hogy jo kapcsolatokrol beszel a hivatalos politika, ami a felvideki magyarok szembekopese. Szlavok nem voltak a Felvideken a magyarok bejovetele elott, az avarok vittek magukkal Szileziabol szlavokat, akiket delen telepitettek le utkozozonanak a gorogok fele. Roluk beszelnek, ez volt a de li Moravia, ami delen volt es sohasem a Felvideken. Foleg nem Nyitran es Pozsony mellett nem. A magyarok bejovetele elott a bizanci forrasok a Karpat medenceben turkokat ismernek csak, akik azonban nem masok, mint a nyugati turk birodalom, ami Kazaria. A hunokat ugyanis turkoknak neveztek abban az idoben. Meg is irjak, hogy a hunok, akik avarok, illetve a magyarokrol, akik hunok. Nem a magyar kronikakat es a korabeli forrasokat kell tiltani es gyalazni, hanem a rasszista magyarorszagi hivatalos torteneszeket kell birosag ele allitani es eltiltani uszitasert es tortenelem hamisitasert es a magyarok ellen.


Meggyőződésem, hogy azonnal be kell zárni a legtöbb muszlim óvodát - mondta Sebastian Kurz. A külügyekért és integrációért felelős osztrák miniszter egy tanulmányra hivatkozik, melyből kiderül: sok ausztriai muszlim szülő párhuzamos társadalmat akar létrehozni gyermeküknek, hogy életük során ne érhesse őket az iszlámon kívül más hatás.
Az ausztriai muszlim óvodák azonnali bezárásával akadályozná meg a muszlim társadalom radikalizálódását az osztrák külügyekért és integrációért felelős miniszter –írja a The Local ausztriai kiadása. Sebastian Kurzot egy, a napokban megjelent tanulmány sokkoló eredményei vezették erre az elhatározásra. A tanulmányt a Bécsi Egyetem Iszlám Intézetének professzora, Ednan Aslan készítette. A tudományos jelentésből kiderül, hogy az ausztriai muszlim szülők többsége párhuzamos társadalmat szeretne kiépíteni gyerekeinek. Az izolációval az a céljuk, hogy az utódaikat ne érhesse az iszlámon kívül semmilyen komolyabb hatás a legmeghatározóbb fiatal éveik alatt. Sok szülő 100 százalékos iszlám környezetet akar teremteni a gyerekeiknek” – fogalmazott Aslan.
Ebben a légkörben a muzulmán óvodák valóságos versenybe kezdtek, hogy melyikük tudja a legkonzervatívabb és legszigorúbban vallásos környezetet nyújtani a kicsiknek. Állami forrásokból közel 150 iszlám vallású óvoda működik Bécsben. Meggyőződésem, hogy a legtöbbet azonnal be kell záratnunk” – fogalmazott a tanulmányra hivatkozva Sebastian Kurz.
Ezekben a muszlim óvodákban szinte egyáltalán nem beszélnek németül, ami abszurd, mivel ez kötelező lenne. Ráadásul a legtöbb óvoda több ponton is eltér az előírásoktól, ezért a miniszter szerint nem biztosított bennük a független gondolkodás kialakulása. A szigorúan vallásos iszlám előírások mellett a gyerekek nem találkozhatnak alternatív nézőpontokkal. A miniszter szerint ez a helyzet többek között azért nagyon veszélyes, mert ily módon a muszlim gyerekek fokozottabb mértékben vannak kitéve a radikalizálódás veszélyének.


Arabok veszik egymás után a lakásokat egy magyar városban



Tizenhat lakást vásároltak meg arab országokból érkezők Komlón, míg az előző években ehhez hasonló vétel sem volt – írja szerdai számában a Népszabadság a város polgármesteri hivatalától származó információra hivatkozva.
Egyre több lakást vesznek arabok Komlón, a vásárlók nagy része kuvaiti, de akadtak vevők Egyiptomból, Iránból és Szíriából is – írta a Népszabadság.
A vásárlásokat egy kuvaiti tulajdonú, pécsi bejegyzésű cég intézi. A tulajdonosok arra használják a komlói lakásukat, hogy onnan utazzanak a közeli gyógyfürdőkbe, valamint Budapestre, Bécsbe és az Adriára. 
Fotó: Google Maps
A tavaly létrehozott kft. is birtokol néhány lakást a városban. Az ügyvezető későbbre ígért választ a lapnak arra, hogy miért kedvelték meg az arabok a komlói lakásokat, de annyit elárult, hogy az olcsóság volt a vonzó, emellett a környék hegyei és erdői tetszettek meg nekik.
Népszabadság szerint már a nemzetbiztonsági szolgálatok is felfigyeltek arra, hogy az egykori bányászvárosban feltűnően sok lakást vásároltak meg arab országok állampolgárai. A párizsi merényletek után a hivatal szakemberei kérdezősködtek is az arab paneltulajdonosokról az egyik lakásszövetkezetnél és a szomszédoknál.
A hivatal érdeklődése után a komlóiak arra gondolnak, hogy a nyomozók azt vizsgálták, a lakások szolgálhattak-e terroristabázisként. A jelek arra utalnak, hogy nem, ám ettől még az arabok Komlót célba vevő lakásvásárlási kedve megmagyarázhatatlan a helybélieknek – tette hozzá a beszámoló.
Még mindig jobb mintha zsidók vennék meg , így legalább lesz aki harcol a zsidók ellen !!!!!




Népszabadság szerint már a nemzetbiztonsági szolgálatok is felfigyeltek arra, hogy az egykori bányászvárosban feltűnően sok lakást vásároltak meg arab országok állampolgárai. A párizsi merényletek után a hivatal szakemberei kérdezősködtek is az arab paneltulajdonosokról az egyik lakásszövetkezetnél és a szomszédoknál.
A hivatal érdeklődése után a komlóiak arra gondolnak, hogy a nyomozók azt vizsgálták, a lakások szolgálhattak-e terroristabázisként. A jelek arra utalnak, hogy nem, ám ettől még az arabok Komlót célba vevő lakásvásárlási kedve megmagyarázhatatlan a helybélieknek – tette hozzá a beszámoló.




KÉPTELEN ELVÉGEZNI AZ EGYETEMET A FEKETE HALLGATÓ, MERT TÚL SOKAT KELL FEHÉREKRŐL TANULNI



A Columbia Egyetem egyik fekete hallgatója azt állítja: képtelen elvégezni az egyetemet, ahol súlyos érzelmi traumák érték, mert túl sok fehér szerzőt kellett olvasnia - írja a The Daily Caller amerikai hírportál.
Nissy Aya egy "Faj, származás és az egyetemi élet" címen tartott vitaesten kavart vihart kijelentésével. A lánynak már 2014-ben végeznie kellett volna az egyetemen, ám ez 2016-ra csúszott. Állítása szerint azért, mert
a tananyagban túl sok a fehér szerző.
A vitaesten egybegyűltek órákon át pörögtek Nissy szörnyű sérelmein - a hallgatók nagy többsége azonban aligha osztozik a lány szenvedéseiben. A Columbia hallgatóinak ugyanis több mint fele színes bőrű, ugyanakkor 90%-uk időben befejezi az egyetemi tanulmányait. (E tekintetben az USA vezető egyetemei között vannak.)
Persze a világért se ragadtatnánk magunkat arra a rasszista, kirekesztő kijelentésre, hogy Ms. Aya felsőoktatási tanulmányainak hosszabbra nyúlása talán kapcsolatban állhat szakmai alkalmasságának szerény mértékével. Már csak azért sem, mert a politikailag korrekt liberális dogmatikában láthatóan igen komoly jártasságra tett szert. A fehér-centrikus egyetemi tananyag miatt átélt megpróbáltatásait egy gender-szakos rasszizmuskutató professzor szintjén adta elő:
"A történelmet ezeknek a nagy hatalmú férfiaknak a szemüvegén keresztül tanuljuk. Nekem fekete nőnek, akinek nincs semmi hatalma, hol a helyem ebben?"




Az egész szánalmas muppet-show nem érné meg a billentyű koptatását, ha nem érkezne hetente egy-egy hír arról, hogyan terrorizálják társaikat, és egyre inkább tanáraikat is a saját tévedhetetlenségük tudatában megingathatatlan, mesterséges áldozatszerepük okán pedig érinthetetlen militáns kisebbségi csoportok. Volt már rá példa, hogy a Halloween alkalmával felvett "sértő" maszkok miatt ordították le egy professzor fejét, máskor fekete diákok köpték le társaikat, mert azok részt vettek egy előadáson, ami szerintük "viccelődött" a rabszolgaságon. Legutóbb pedig egy tanárnőtfenyegettek meg muszlim hallgatók, mert szerintük előadása sértette az iszlámot.
A kisebbség frusztrált kisebbsége terrorizálja a többséget, amelyből az a legalapvetőbb önvédelmi reflex is kiveszett, hogy teli szájjal az arcába röhögjön az ilyen neurotikus nyomorultakat. De nem is ez a legrosszabb ebben az őrületben.  Az igazán rémisztő az, hogy az Egyesült Államok jövendő szellemi elitje nem a felelős értelmiségi magatartást, a különböző véleményekkel szembeni civilizált vita kultúráját tanulják meg. Hanem azt, hogy
mindig annak van igaza, aki hangosabban rinyál,
hogy az áldozatszerep nem kinövendő gyengeség, hanem behozhatatlan előny.  Az "elnyomó és privilegizált" többséghez tartozni pedig súlyos szégyenbélyeg, amelyet egy életen át igyekezni kell lemosni az összes létező kisebbség minden elképzelhető igényének maximális kielégítésével.
Nagy a kísértés rá, de ezt sajnos nem lehet annyival elintézni, hogy pusztán az amcsik nyomora. 20-30 év múlva
ezek a srácok fogják vezetni a világ legerősebb (na, jó, addigra valószínűleg már csak a második-harmadik legerősebb) államát.
Nekik kellene választ találni a globális felmelegedés, a civilizációk közötti egyre durvább konfliktusok, a migráció és a terrorizmus kérdéseire. Ezen a vizsgán nagyon kevés lesz az a duma, hogy az egyetemen túl sokat kellett fehérekről tanulni...




N1 KÁVÉZÓ - vendég: Bakay Kornél "Ennek a főszervezői az amerikai zsidók."









Meddig rágalmazhatja Fischer Iván munkahelyét, Magyarországot évi 1,5 milliárdért?


Reklám „Nekünk most minden segélyre szükségünk van. Mindenre, ami csak a túlélést lehetővé teszi”, mondja Fischer Iván, „mivel a magyar politikusok kulturális bűnözők. Az én országom tele van gyűlölködéssel, rasszizmussal, korrupcióval és hazugsággal; ezt a nagy zenekart meg sem érdemli”. (Stephans Moens tudósít a Budapesti Fesztiválzenekarról a flamand De Morgen című napilap 2000. november 7-i számában) Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter republikánus nyomásra közzétette magánszerverén tárolt hivatalos emailjeit. A 63 452 levélből a Válasz.hu december 3-án bemutatta azt, amelyet Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar karmestere 2011. június 28-án írt Vernon Jordannak, Bill Clinton volt tanácsadójának, a Clinton házaspár közeli barátjának. Fischer ebben arra kérdi Jordan barátját, figyelmeztesse a budapesti útja előtt álló külügyminisztert, nehogy látogatását az Orbán-kormány saját céljára felhasználja, és így kínos helyzetbe kerüljön, hiszen Magyarországon a kormány szétveri a demokráciát. Fischer ezután eláztatja Kounalakis akkori budapesti amerikai nagykövetet, mint aki „túlságosan közel áll” Orbánhoz, és így nem tájékoztathatja Hillaryt a demokrácia ellen Magyarországon leselkedő valódi veszélyekről. Végül felajánlja segítségét, hogy mindig rendelkezésre áll segíteni és információkkal szolgálni. A levelet Cheryl D. Mills kabinetfőnök és Huma Abedin külügyminiszteri tanácsadó közvetítése révén Clintonné „hasznosította” Budapesten mind akkor, amikor ellenzéki politikusokkal és civil szervezetekkel találkozott, mind pedig a magyar kormányt nyilvánosan bíráló nyilatkozatai alkalmával. A Válasz.hu portál tényfeltárása óriási visszhangot váltott ki. Mint várható volt, a jobboldali sajtóban óriási felháborodást keltett, míg a balliberális sajtó Fischer mellé ugorva „véleményszabadságot”, demokráciát és az ilyenkor szokásos szólamokat hozta fel. A botrány még tegnap sem ült el: reggel a Lánchíd Rádió foglalkozott az üggyel. A visszhangokból azonban kimaradt két dolog. Az egyik egy emlékeztető. Mégpedig arra, hogy Clintont 2011 júniusi budapesti útja előtt Ara-Kovács Attila, Dalos György, Demszky Gábor, Haraszti Miklós, Kenedi János, Konrád György, Magyar Bálint, Mécsi Imre, Radnóti Sándor, Rajk László és Tamás Gáspár Miklós június 26-i keltezéssel Fischeréhez hasonló hangú levelet küldött számára. A felsoroltak teljesen véletlenül a választók demokratikus akaratából a történelem pöcegödrébe lökött SZDSZ központi figurái voltak. A másik dolog ennél jóval fontosabb. Egyetlen jobboldali sajtóorgánum nem tette fel a logikus kérdést: meddig tűri a kormány és a budapesti városvezetés, hogy Fischert továbbra is világhírű zenekara élén tartsák és adófizetői pénzből évi 1,4 milliárd forinttal dotálják? Melyből csupán 60 milliót (a dotáció 4,3%-át) fizették be az államnak bérjárulék formájában, mint ahogyan az a „Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány közhasznú egyszerűsített éves beszámoló és független könyvvizsgálói jelentés 2014. december 31”-i nyilvános kimutatásában olvasható. És amelyből kiderül, hogy a zenekari tagok nagyon nagy részét számlás fizetésre kényszerítik, hogy elkerüljék a közterhek befizetését, azaz azt, hogy az állam bérjárulék formájában ezt megkapja. Ami egyébként mintegy 19% terhet jelentene, ha a kifizetés a jogszabályoknak megfelelően történne. Tehát a lényegi kérdés: meddig árulhatja külföldön Fischer Iván munkahelyét (Magyarországot) közpénzen, azaz miért nem váltják őt le a számára a majd’ másfél milliárd közpénzt eljuttatók? Van erre még egy példa a világon? Meddig fizetne Szaúd-Arábia egy karmestert, aki azzal foglalkozik, hogy külföldi médiumukban elítéli országa nyilvános lefejezéseit vagy egy izraeli karmestert, aki a palesztinok megszállását és módszeres irtását kifogásolja ugyanott? Melyek tények, szemben Fischer vádjaival. Akik őt állásukban tartják, nem hivatkozhatnak arra, hogy mindezt nem tudták. Megismétlem a mottóban olvasható szöveget a De Morgen belga lap 2000. november 7-i (!) számából: „Nekünk most minden segélyre szükségünk van. Mindenre, ami csak a túlélést lehetővé teszi”, mondja Fischer Iván, „mivel a magyar politikusok kulturális bűnözők. Az én országom tele van gyűlölködéssel, rasszizmussal, korrupcióval és hazugsággal; ezt a nagy zenekart meg sem érdemli”. Ugyanezt Fischer belföldön is hangoztatta. 2000 március 29-én a Magyar Hírlap így idézte Fischer Iván zeneigazgató sajtótájékoztatóján elmondott „búcsúszavait”: „ez a gyűlölettel, rasszizmussal, korrupcióval és hazugságokkal teli ország nem érdemli meg ezt a nagyszerű zenekart”. Fischernek sajnos nem sikerült hatékonyan búcsút vennie. Rágalomhadjáratát busás kormányzati és önkormányzati (adófizetői) támogatással azóta is folytatja. Operaszerzőként is politizál. Vörös tehén névvel írt darabot a tiszaeszlári vérvádról. Ezt a New York Times 2013. október 20-i számában e címmel ismertette: „Opera veszi fel a harcot a magyarországi növekvő antiszemitizmusa ellen”. A hosszú cikk őt Schiff András zongoristával és Alföldi Róbert rendezővel együtt az Orbán-rezsimmel szemben felkelő hősökként méltatja. A Magyar Nemzet színikritikusa a lap portáljának 2013. október 18-i kiadásában így írt a Vörös tehénről: „amíg a zsidó hagyományokat méltóságteljesen, komoly háttértanulmányokat folytatva jeleníti meg, a helyi haszid dallamvilágot megidézve, addig a magyar zenei elemek parodisztikusak, gúnyosak, kalotaszegi és mezőségi muzsika szól nyírségi helyett. Itt már nincs meg az eredetiségre törekvés, az előadás pedig kifejezetten ironizáló, mintha a magyar népzene-néptánc az antiszemitizmus egyik kifejezőeszköze volna.” De Fischernek a pénz soha nem elég. Bő egy hónappal korábban a svájci vezető lapban, a Neue Zürcher Zeitung szeptember 6-i számában arról panaszkodott, hogy nem kap elég állami támogatást. „De túlélünk”, biztosította Fischer a svájci nyilvánosságot, miközben itt is a súlyos magyarországi antiszemitizmusról és nacionalizmusról panaszkodott. Fischer újabban a menekültkérdésre vetette rá magát, mint megtudjuk, német lapokból is. Alapítványt hozott létre, teherautót vett, hogy „ellássa az átutazó menekülteket”, miközben élesen bírálja a magyar migránspolitikát. Most már csak egy kérdés merül fel: a kormány és Budapest vezetése leváltja-e a zenekar dirigensét vagy netán, homlokegyenest ellenkezőleg, szándékában áll megkétszerezni fizetését és megnövelni a Fischer által számlázási alapon szétosztásra kerülő másfél milliárdot? Remélem, annyi demokrácia van, hogy ez a kérdés feltehető a jobboldali sajtóban is. Lovas István (lovasistvan.hu) Korábban írtuk: A zsidó Fischer Iván tőrdöfése Magyarország hátába 
Forrás: https://kuruc.info/r/7/152181/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




Na nézzétek a varacskos disznót a jövő halotját !!!


K.O. - Budaházy VS Zsohár "Amit te csinálsz az hazaárulás!"



A dzsihádistáktól félnek a calais-i tábor lakói



Magyarországon a menekülteket ijesztgető kamionos miatt lett híres a franciaországi Calais, pedig a kikötő közelében tábort építő menekültek nagyjából 10 éve jelentek meg a dűnéken. A Dzsungelnek is nevezett, spontán kiépült menekültvárosba időnként fotósok is elvetődnek. Sört is lehet kapni, miközben Molenbeekben, a párizsi terrortámadások elkövetőinek brüsszeli lakónegyedében már nem mérnek alkoholt.
Lehet, hogy hiába rakott disznóhúst a kamionjára az a német sofőr, aki el akarta ijeszteni a menekülteket a járműve közeléből. A calais-i spontán menekülttábor ugyanis, a Daily Mail cikke alapján, olyan helynek tűnik, ahol nem mindenki hithű muzulmán, és nem az iszlám törvénykezés, a saría szabályozza a hétköznapokat. A tudósításból kiderül, hogy
 a táborban van egy kocsma is. 
Ezt eritreai menekültek üzemeltetik, lehet sört is kapni. Ilyen szempontból a calais-i dzsungel liberálisabb, mint Molenbeek, a belga főváros kétes hírű negyede. Ott például egyre nehezebb alkoholt vásárolni legalábbis erről beszélt nemrég a Politicónak Teun Voeten fotós, aki 2014-ig lakott a kerületben. Molenbeekből származik a novemberi párizsi terrortámadások több elkövetője is. 









Így néz ki a Dzsungel a magasból
Forrás: AFP/Denis Charlet
A calais-i Dzsungel lakóira legutóbb egy magyar kamionos hívta fel a figyelmet. Jeddi Árpád Levente egy majdnem negyedórás videót tett közzé a YouTube-on.

Át akarnak jutni

Ezen az látszik, hogy menekültek egy csoportja kamionokat próbál megállítani – némelyiket sikerrel. A magyar kamionos káromkodva, késelést emlegetve indul el feléjük a járművével.Állítása szerint a felvételen nem látszik, de ő "kikerül valamit", nem az emberek elgázolása a célja. 


A menekültek Nagy-Britanniába akarnak átjutni. 
A magyar kamionos arról is beszélt az Origónak, hogy ezt meg is érti, mert szerinte ott könnyebben találnak állást. 









Menekült ül a calais-i tábor közelében, az autópályát védő kerítés tövében
Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
A francia hatóságok viszont azon dolgoznak, hogy a Dzsungelből ne nagyon jusson ki senki. Bár a rendőrök nem minden esetben járnak sikerrel, az elmúlt hetekben egyre többen ragadtak a tábor területén. Ez az oka annak, hogy már egy egész minivárossá alakult át a tábor. 

A kocsmán kívül van például könyvesbolt is. 
Volt humora annak, aki elnevezte: "A Dzsungel könyvei" – ezt írta a bejárat fölé, Kipling után szabadon. 









A menekültek miatt megnőtt a kilépést támogatók aránya
Forrás: AFP/Citizenside/Simon Bowes-Charles
Sátornak való alapanyagokból összetákolt keresztény templomot is találni a területen. De van itt színháznak nevezett rendezvénysátor is, ahol esténként zenés bulikat tartanak. 


Piac és több élelmiszerbolt is van a táborban. A gyerekeket óvoda várja. Az éttermeket afgánok, kurdok és eritreaiak üzemeltetik. Egy mauritániai művész saját szoborparkot is nyitott.

Önkéntesek segítik

A Dzsungelben európai önkéntesek is segítenek. A Jó Esély Színházat például britek építették, ahogy a mobiltöltőpontokat és a wifihálózatot is a szigetországból érkező emberjogi aktivisták rakták össze.









Több keresztény templom és mecset is van a táborban
Forrás: AFP/Philippe Huguen
Éjszakánként megváltozik a hangulat a nappal feltűnően jókedvű táborban. Újabban ilyenkor indulnak az autópályára a teherautók útját álló menekültek, és az embercsempészek is aktívabbak éjjel. A Daily Mirror azt írja, hogy a Dzsungel lakói 
egyre jobban félnek az esetlegesen beszivárgó dzsihádistáktól. 
A táborra november 10-e óta figyel egyre jobban a rendőrség és a sajtó. Aznap ugyanis a menekültek összecsaptak a rendőrökkel, és a tábor történetében először támadtak is – közölte akkor a francia rendőrség. 

Nem ott akar meghalni

A táborban jelenleg nagyjából 4500 ember él, de ősszel volt, hogy 6000 ember is ott töltötte a napjait. Egyre többen vannak olyanok is, akik nem akarják az életüket kockáztatni azért, hogy átjussanak Nagy-Britanniába. "Túléltem a polgárháborút Dárfúrban, nem itt akarok meghalni" – mondta a 25 éves Abdelziz Aldovmah. 




Angi pezsgőt bonthat: megérkezett az egymilliomodik idei hódító az egykor német országba 
Forrás: https://kuruc.info/r/4/152218/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Németországban kedden elérte az egymilliót az idén nyilvántartásba vett menedékkérők száma - jelentette be Münchenben a bajor tartományi kormány szociális minisztere.
Forrás: https://kuruc.info/r/4/152218/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése