2019. november 12., kedd

Orbán a maffia főnök , a körülmények tették azzá !!!

























Orbán a maffia főnök ,
a körülmények tették azzá !!!






2018.10.14-én tartandó demonstráció 


amely bejelentője a Jogállamért, Egyesület azon célból van meghirdetve, hogy mindaddig nem megyünk haza, ameddig a demonstráció a célját el nem éri. 

Kérünk minden civil szervezetett, hogy a felhívást vegyék komolyan, mert több esélyünk nincs az érdekeink érvényesítése érdekében. 

Engedjétek meg nekem, hogy ne soroljam fel név szerint a szervezeteket, ezen felhívás, és meghívás minden szervezetnek szól kivétel nélkül. 

A demonstráció civil szervezés,teljesen mindegy,hogy ki milyen pártállású,mert ez a megmozdulás pártoktól teljesen független. Kiemelten vegyétek figyelembe, hogy ebbe a megjegyzésbe nem tartozik bele a / Haza nem eladó/ Kaisler Árpád vezette párt vagy mozgalom, a valódi összefogás érdekében rájuk is számítunk. 

Arra kérek minden szervezeti vezetőt,hogy az esetleges személyi ellentéteket tegyük félre, hiszen mindenkinek ugyan az a célja,és mindenki ugyan azért dolgozott hosszú éveken keresztül, hogy megoldást találjunk a deviza nyílván tartású kölcsönök miatt bajba került családoknak. 

Mindannyian tudjuk, hogy ezen ügy megoldásához politikai akarat szükséges, annak ellenére, hogy az Európai Bíróságon kedvező bírói ítélet- iránymutatás született 

Ennek ellenére az igazságügyi miniszter nyilatkozata szerint nincs szükség törvényalkotási folyamatra, szerintük minden rendben van. 

A Kúria mélyen hallgat. 

A jogellenes kilakoltatások továbbra is folyamatban vannak, egyéb jogellenes végrehajtási cselekményekkel együtt. 

Tudomásul kel vennünk, hogy nagy létszámú nyomásgyakorlás nélkül,külön-külön nem tudunk eredményt elérni. most már olyan ügyvédektől is olvasom a nagy létszámú tüntetés létjogosultságát, akik idáig ellenezték ezt a fajta nyomás gyakorlást. 

A tüntetés célja:
- Mindenfajta kilakoltatás azonnali leállítása 
- A Közjegyzők,és a végrehajtók vállalkozói jogállásának megszüntetése 
- Az eddig elvett ingatlanok tulajdonosainak teljes mértékű kártalanítása 
- Azoknak a családoknak,akiknél bizonyíthatóan a banki tartozás miatt, valamelyik családtag elvesztése történt,életjáradék formátumú kártérítés 
- Teljes mértékű kamat amnesztia, mindféle típusú büntető kamat eltörlése 
- Az elszámolás után fent maradt tartozás megfizetése, az adós teherbíró képességét is figyelembe véve, egyenletes havi törlesztő részletekben 
- Teljes illeték mentesség ezekben az esetekben a perindításoknál az adósok számára kötelezően, könnyített kereset levélbefogadása a bíróságokon, az új Pp mellőzésével. 
- A Bíróságok és a Rendőrség függetlenségének helyreállítása annak érdekében, hogy csak és kizárólag a törvényekben előírtaknak megfelelően járhassanak el. Nagyon fontos ezen szervezetek egzisztenciális tekintélyének helyre állítása, hogy a társadalom bizalommal fordulhasson ezen szervezetek dolgozóihoz,és vissza nyerhessék a társadalom bizalmát, és tiszteletét. 

Balog István Facebook 



Lemondott a Honvédkórház orvosigazgatója





Lemondott a Honvédkórház orvosigazgatói posztjáról Tamás Róbert orvos dandártábornok, erősítette meg a Magyar Időknek a kórházat fenntartó Honvédelmi Minisztérium. 

Tamás Róbert
Tamás Róbert
Fotó: Kovács Attila / MTI
Tamás Róbert, aki orvosigazgatói megbízatása előtt a  plasztikai sebészeti osztályt vezette, saját kérésére október elsejétől orvosként dolgozik tovább a Honvédkórházban.  Helyét megbízott vezetőként Muzsay Ildikó orvos ezredes, az Egészségügyi Szervezési Intézet igazgatója veszi át. 




Az egyelőre nem tudni, mi miatt mondott le Tamás Róbert. A Honvédkórházban uralkodó tarthatatlan állapotokra szeptember elején a Sürgősségi Betegellátó Centrumot vezető Zacher Gábor felmondása hívta fel a figyelmet.


KAPCSOLÓDÓ

Belső levél szól a kínzó orvoshiányról a Honvédkórház sürgősségi osztályán


Belső levél szól a kínzó orvoshiányról a Honvédkórház sürgősségi osztályán

Volt olyan orvos, akinek fonendoszkóp legutóbb az egyetemen volt a zsebében, azóta nem használta - áll a parancsnokhoz írt levélben.
Zacher amiatt távozott, mert sem elég orvos, sem elegendő felszereltség nem volt a sürgősségi osztályon a betegek megfelelő ellátásához. Az országossá terebélyesedő botrány közben az egészségügyért felelős minisztérium végig tagadta, hogy bármi probléma lenne. Zacher távozása után azonban új műszereket szereztek be és jelentős  béremelését ígértek az orvosoknak és az ápolóknak.
Hvg.hu azt írja, elképzelhető, hogy Tamás Róbert lépne a kedden lemondott Nagy Anikó egészségügyi államtitkár helyére. Ez azonban - tekintve a Honvédkórházban kialakult állapotokat -  nem lenne éppen szerencsés személyzeti döntés a politika részéről.Forrásaink szerint az egészségügyi államtitkári poszt betöltésére nem Tamás Róberttel, hanem egy másik kórház egyik vezetőjével folynak egyeztetések.
Népszava úgy tudja: az igazgató távozása nincs összefüggésben sem az egészségügyi államtitkár lemondásával, sem a sürgősségi osztályon kialakult helyzettel, ezek legfeljebb felgyorsították a döntés megszületését. 
Egyelőre nem tudni arról sem, hogy Orbán Viktor elfogadta-e Nagy Anikó egészségügyi államtitkár lemondását. Ebben az ügyben kérdést tettünk fel Havasi Bertalannak, a miniszterelnök szóvivőjének. Várjuk válaszát.



Lemondott az egészségügyi államtitkár



ÚJSÁGÍRÓ. 2018. 10. 02. 18:16
Lemondását nem Kásler miniszternek, hanem Orbán Viktornak és Áder Jánosnak nyújtotta be.
KORÁBBAN A TÉMÁBAN:
Lemondott egészségügyi államtitkári pozíciójáról Nagy Anikó – számolt be az MTI. Lemondását a miniszterelnöknek és a köztársasági elnöknek nyújtotta be, azzal az indokkal, hogy gyermekgyógyászként szeretne tovább tevékenykedni „és eddigi tapasztalatával segíteni a kormánynak a demográfiai helyzet javítására irányuló törekvéseit”. Mint mondta, szeretne visszatérni főigazgatóként a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe.
A Népszava kedden arról írt, hogy az elmúlt hetekben fagyossá vált Nagy Anikó és Kásler Miklósemberierőforrás-miniszter viszonya, mert a tárcavezető az államtitkár feje felett hozott döntéseket egészségügyi kérdésekben. A napilap forrásai arról beszéltek, hogy egyáltalán nem biztos, hogy Nagy Anikónak, és nem Káslernek kell távoznia, akinek pozícióját gyengíti, hogy nem sikerült új vezetőket kineveznie a humán tárcához tartozó területeken, miután felállította a régieket.
A Medical Online portál is foglalkozott az üggyel kedden, erre reagálva adott ki közleményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amelyben azt írják, nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy Kásler nem tudott megfelelő vezetőt találni az OGYÉI élére, és az államtitkár megkerülésével nevezett ki ötfős irányítótestületet, vagy hogy ne lenne az EMMI működőképes. De azt is megjegyzik: nem a miniszter „bűne” a sürgősségi ellátás országos programjának csúszása, a tárca szerint az egészségügyi államtitkárság készített hiányos előterjesztést, ami miatt Kásler korrekciót rendelt el.


Kényszerszabadságra küldte Kásler a renitens államtitkárt

Folyamatban lévő ügyeit sem zárhatta le a lemondott államtitkár, kényszerszabadságra küldte őt Kásler Miklós – tudta meg a Népszava. A lap úgy tudja, hogy bár Nagy Anikó egészségügyi államtitkár csak október 12-i hatállyal mondott le, már szerdán elmaradt a találkozója a kórházak főigazgatóival: az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) ugyanis vezetőváltásra hivatkozva lemondta azt, a Népszava értesülései szerint Kásler Miklós ösztönzésére.
Információik szerint Nagy Anikó még készült az ügyei lezárására, de a miniszter „kényszerszabadságolta”, és értésére adta, nem kívánja látni a tárcánál. Az elmaradt szerdai főigazgatói értekezleten egyébként a kórházak átvilágításával kapcsolatos tapasztalatokról, teendőkről, az év végén szükséges adósságrendezésről beszéltek volna.
A lap úgy tudja, hogy a kórházi tartozások és a kiürülő gyógyszerkassza mellett a fő probléma az ágazat morális szétcsúszása. Egy forrásuk szerint tmiután nincs szakhatósági felügyelet, lényegében mindenki azt csinál amit akar. A betegfogadó térben dolgozó recepciós büntetlenül megteheti, hogy hosszú órákig nem veszi fel a telefont, az orvos gátlástalanul várakoztathatja a beteget, vagy átirányíthatja a magánrendelésére.
Fotó: Bielik István/24.hu


Nem mondott igazat a főigazgató a meghalt szívbetegről


ÚJSÁGÍRÓ. 2018. 10. 05. 10:16
Levél bizonyítja, hogy a kardiológiai intézetben tudtak a műtétre váró páciensről.
Nem igaz, hogy a kardiológiai intézetben ne tudtak volna arról a betegről, akit az intézményből elbocsátott szívsebésznek, Székely Lászlónak kellett volna megoperálnia – írja a Népszava a birtokába került levélre hivatkozva. Pedig Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója erre hivatkozott, miután a műtétre váró beteg meghalt.
A beteg nem szerepel sem az intézet hivatalos listáján, sem egyéb nyilvántartásában. Róla a volt kolléga nem is értesítette a vezetést másfél hónapon keresztül, majd róla távozásakor is elfeledkezett tájékoztatást adni
– állította csütörtöki közleményében Andréka.
Csakhogy pénteken a napilap közzétett egy szeptember 25-i keltezésű levelet, amelyben egy szívsebész szakorvos, Ender Gábor referál az intézet felnőtt szívsebészet osztályvezetőjének, Szabó J. Zoltánnakhárom érimplantátum beültetésre váró beteg előjegyzéséről. Köztük van az a beteg, akiről Andréka szerint a sebész nem tájékoztatta távozásakor az intézetet.
Fenti betegek napi rendszerességgel érdeklődnek a műtétjük időpontjával kapcsolatban. Kérem fenti betegek műtétjeit a mindenkori műtéti programba betervezni, ill. ha szükségesnek látja a képalkotó diagnosztikai anyagokat újraértelmezve a műtéti indikációt értékelni szíveskedjen
– áll a levélben.
A napilap felidézi: az elhunyt 55 éves férfit július közepén vizsgálták meg az intézetben. Orvosa elindította a számára szükséges érimplantátum legyártásának és beültetésének folyamatát, de mire az eszköz, illetve az engedély megérkezett, már zajlott Székely László elbocsátása.
Sajtóinformációk szerint a kedden lemondott egészségügyi államtitkár, Nagy Anikó közvetíteni próbált, hogy Székely felmondási ideje alatt elvégezhesse a betervezett műtéteket, de Kásler Miklósemberierőforrás-miniszter ezt megtorpedózta.
Hány kuva magyart akartok még megölni ???? Ne az ígéret földjéről importáljatok embereket ,ha azt akarjátok , hogy az élet élni akarjon !!!!

A sárga lábú cigány kubikus Józsi is el tudná így látni a feladatotokat , és még a magyar ember is életben maradna !!! De , ha a vakoló páholyok osztják az észt , és azt kell csinálni amit ott fen kitaláltak , akkor megint stadionokat építettek , és le szarják , hogy az egészség ügyben hullanak a betegek , és az államtitkárok , mert ne feledjétek gojok nem a Kosshuth térről irányítják az országot , és erre az Orbán is csak most jött rá !!! Miután a vakolók beintettek neki , mert nem úgy alakúlnak a stadion építkezések , nem tudnak elég közpébzt kilopni , és mivel ezek az objektumok koncentrációs táborként funkcionálnakmajd , még több pénzt kell kipumpálni az egészségügyből …. Salom !!! veszed a lapot !!!!





Torokszorító vallomást tett a Tiborcz-fiú mocskos bizniszeit feltáró újságíró


Oroszi Babett, a Gőbölyös Soma-díjas tényfeltáró újságíró gondolatait a Facebook-oldaláról változtatás nélkül közöljük:
Sokan, nagyon sokan szokták tőlem kérdezni, hogy mi értelme van a sok kutatásnak és munkának, ha a cikkeink hatására valójában nem történik semmi.
2014 decembere volt, Becker András-sal közösen dolgoztunk a Tiborcz Istvánról szóló cikken. Tisztán emlékszem minden mozzanatra.
Az alapötlet az volt, hogy gyűjtsük össze Tiborcz István Eliosos közbeszerzéseit, és nézzük meg őket alaposan. Már akkor, amikor gyűjtögettem az adatokat, éreztem, hogy itt valami nagy dolog készül.
Úristen, mennyi???!!! Ezt kiabáltam, miután a táblázat elkészültével megláttam a végösszeget. Azt, hogy mennyi pénzt nyertek.
Aztán néhány nap múlva András felhívott. Izgatott volt, ami hamar átragadt rám is.
A SISTRADE! HAMAR ENDRE CÉGE KÉSZÍTETTE ELŐ A PÁLYÁZATOKAT!!”
Tudtuk mind a ketten, hogy amit talált, az VALAMI. Az az igazán valami. Hiszen ez összeférhetetlen, mert Hamar, Tiborcz jóbarátja az Eliosban is benne volt.
Összeállt a kép: Hamar az önkormányzati oldalon előkészítette a pályázatot, aztán megnyerte őket az Elios. Ja, így könnyű. VISZONT! Ez bűncselekmény.
Orbán veje bűncselekményt követhetett el! Ha valami sztori, akkor ez az. Máshol miniszterelnökök buknak bele ilyesmikbe.
Oroszi Babett
Karácsonyra készült mindenki, december 19.-e volt. De engem semmi nem érdekelt ezen kívül. (Innen is elnézést a családomtól, akiknek akkoriban nagy türelemre volt szüksége, hogy elviseljen).
És tulajdonképpen érdemben nem történt semmi. Nem lepődtünk meg. Polt Péterről ma már köztudott, hogy “nem lát, nem hall, nem beszél.”
Kis idő múlva egy másik kiváló tényfeltáró újságíró, Vorák Anita folytatta a sztorit. Ő sok minden más mellett azt bizonyította be, rengeteg munkával, hogy Tiborczék nemcsak elcsalták a pályázatot, grátiszként jó drágán is dolgoztak.
Szóval, visszatérve a poszt elejére: sokan kérdezitek, mi értelme a munkámnak, a munkánknak. És hát akkor jöjjön a válasz, egyenesen a Wall Street Journal-ból:
Súlyos szabálytalanságokat talált Tiborcz közbeszerzéseinél az EU csalás elleni hivatala, amely már megküldte a jelentését a magyar ügyészségnek, és azt javasolja, hogy tegyenek jogi lépéseket.”
Ha Polt Péter ügyészsége valamiért mégsem találna semmit (volt már Magyarországon is feljelentés az ügyben), akkor is lehet következménye a feltárt szabálytalanságoknak. Az OLAF ugyanis azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy kérje vissza a a projektekre elköltött 40 millió eurós uniós támogatást.
A lap megkeresésére a Bizottság megerősítette, hogy ki fogják értékelni az OLAF-jelentést, aztán megvitatják az ügyet a magyar kormánnyal, mielőtt döntenének arról, hogy milyen konkrét lépéseket tesznek majd.”
Arról is szívesen írnék, hogy Magyarország egy olyan hely, ahol egy ilyen után nem lemond a miniszterelnök, hanem csekken kunyerál pénzt az egyébként is éhező választóktól. De az egy másik poszt témája lesz.
Most inkább örülök annak, hogy már nem kell kitérő választ adnom arra a kérdésre, hogy mi értelme a munkánknak. Mert most először végre tényleg van következménye.
Oroszi Babett
(Az újságíró munkáját itt tudod követni, kommentelni)







Hatalmas magyar siker: Szájjárató Pétert díszdoktorrá avatták Kazahsztánban (+fotóval)


Díszdoktori címet kapott Szijjártó Péter külügyminiszter (haha) a kazah Kazguu Egyetemen. A címet Talgat Narikbajev, az egyetem rektora adta át szerdán Asztanában.
A közlemény szerint a tiszteletbeli doktori címet olyan,
a saját területükön kimagasló teljesítményt nyújtó
személyek kapják, akik támogatják a Kazguu Egyetem nemzetközi kapcsolatainak fejlődését.


MTI fotó
A külügyminiszterium sikerjelentése szerint a Magyarország és Kazahsztán közötti együttműködés évről évre szorosabb, elsősorban a gazdaság, a gyógyszeripar, a vízgazdálkodás és az oktatás területein.”
Szijjártó Péter egyébként az ENSZ vízügyi egyezményének ülésére érkezett Asztanába; megbeszélést folytatott Kajrat Abdrahmanovkülügyminiszterrel, Timor Szulejmenov nemzetgazdasági miniszterrel, valamint találkozott az újabb kazahsztáni befektetéseket végrehajtó MOL regionális vezetőivel.
Az ENSZ-ülés margóján Szijjártó Péter kétoldalú vízügyi együttműködési megállapodást írt alá Savkat Hamrajevvel, Üzbegisztán vízügyi miniszterével.
(MTI)

No már ennek sem kell behazudnia a doktoriját , kár , hogy nem vitte ki Farkas Flóriánt is , szegény egész világ előtt elismert doktorándusz lehetet volna . A diploma munkáját a vájog vetésből irta volna , az agyag jótékony hatása az izületekre , és a sárgaföld hatása a halottainkra !!! Na még ilyet a Szijjátó meg arról ir doktori értekezletet , hogy hogyan lehet visszaosztásból luxus villákat építeni berendezni , és a szülei takarásában , már az újabb luszus villát építettni . Csakhogy a drága szülei már 15 éve nyogdíjasok , és támogatást ők remélnek tőlük !!!

És ne feledjétek a fejük felett ott lóg a kisbalta !!!!



Gyorshír: Hatalmas megbízást nyert az Orbánt luxusrepülővel furikázó vállalkozó cége


Stadionország mindennapjai, sokadik rész.
Az elmúlt hetek legnagyobb botránya volt, hogy az Átlátszó megírta: Orbán Viktort egy állami közbeszerzéseken milliárdossá váló üzletember repteti focimeccsekre egy magánrepülővel.
Az ügyben Hollik István komplett hülyét csinált magából az ATV stúdiójában (videó itt), Orbán vigyorogva beszélt róla a Parlamentben (videó itt), Orbán csahos kutyái pedig minden szintet alulmúlva gyalázták a tényfeltáró újságírókat az EchoTV-ben (videó itt).
Azt továbbra sem tudni, hogy kinek a tulajdonában van a luxusrepülőgép, a kormányszóvivő azonban azt állította: arra
Garancsi István vendégeként ült fel Orbán.
A magángép üzemeltetési költségét óránként 1,5-3 millió forintra tette az oknyomozó portál.
24.hu most arról ír: Garancsi István fő cége, a Market Építő Zrt. hatalmas megbízáshoz jutott az építőiparban.
Több mint 25 milliárd forintból épülhet multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok Székesfehérváron, miután az önkormányzat meghívásos közbeszerzési eljáráson kiválasztotta a nyertes ajánlattévőt.
A nyertes a Market Építő Zrt. lett, nettó 25,75 milliárd forintért vállalta a munkát.
Az Alba Aréna 6000 fő befogadására lesz alkalmas, és nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak nyilvánították.
Orbán Viktor és Garancsi István / fotó: Népszava
Garancsi cége egyébként tavaly 20 milliárd forinttal növelte a bevételét, amely így átlépte a nettó 100 milliárd forintot, profitja pedig megháromszorozódva 6 milliárd forint fölé hízott.

Uram bátyám le is zuhanhat az a repülő , főleg így , hogy már mindenki tudja , hogy az Orbán is azzal jár !!!




Hillary Clinton: Ne dőljetek be a színjátéknak, hogy Magyarország és Törökország még mindig demokrácia! (+videó)


Megszólalt a sátán , ja nem a sátán kurvája !!!

Csak az ő arcára tetovált pinára tud elélvezni !!!

Az amerikai Demokrata Párt politikusa Nagy-Britanniában, az Oxford Egyetemen tartott előadást.
Beszédében Hillary Clinton elítélte a brit konzervatívokat, amiért a Sargentini-jelentés ellen szavaztak, védve ezzel Orbán Viktor kormányát.
Clinton szerint az EU több tagállama is a zsarnoki rezsimek felé sodródik, és ez legalább akkora fenyegetést jelent az Unió számára, mint a Brexit vagy a gazdasági válság.
Ne tévesszen meg senkit a színjáték, hogy Magyarország vagy Törökország még mindig demokrácia, csak illiberális demokrácia. Az illiberális demokrácia egy ellentmondás”
– hangsúlyozta Hillary Clinton, aki szerint a demokráciához több kell, mint az, hogy vannak választások.
A politikus szerint ott van demokrácia, ahol létezik sajtószabadság, joguralom, a bíróságok függetlensége, aktív civilszféra, valamint átlátható és elszámoltatható közintézmények, amelyek előtt minden állampolgár egyenlő.
Ez ma Magyarországon nem adott.
(Huffington Post és 444.hu nyomán)



Ilyen nincs: A kirúgott szívsebészre próbálják kenni a beteg halálát


Tipikus kommunista tempó – Székely Lászlót meg sem kérdezték az ügyében folyó vizsgálatban.
A kardiológiai intézetből kirúgott Székely László azt állítja, sem tisztiorvosi, sem orvosi vizsgálatról nem tud.
A szívsebész azt mondta az Indexnek: a vizsgálathoz
semmilyen információt vagy kiegészítő véleményt nem kértek tőle,
mi több, nem voltak kíváncsiak annak az angliai orvosnak a véleményére sem, aki ebben az esetben nagy tapasztalatú szakértőként adott javaslatot, és aki erre a speciális műtéti technikára a beteg ellátását javasolta.
Mint azt mi is megírtuk, a kirúgott szívsebész egyik betege meghalt. Székely elbocsátásakor jelezte a kórház vezetésének, hogy a férfi és még két hasonló állapotú betege műtétre vár.
Az eset hétfőn már a parlamentben is téma volt. Gulyás Gergely azt állította:
egy minisztériumi vizsgálat már megállapította, hogy az orvos mulasztott,
és a beteg nem azért halt meg, mert a kardiológiai intézet elbocsátotta a szívsebészt.
Az ügyben hetek óta zajlik az adok-kapok a sajtóban. Az egyik legújabb fejlemény, hogy Andréka Péter főigazgató feljelentést tett, miután az intézményből elbocsátott szívsebész két betegének kórházi dokumentumai is felkerültek a Facebookra.
Kiemelt kép: Blikk
Talán tényleg nincs demokrácia a vakolók házatáján , hagyni kéne a kormányt dolgozni , és nem kilopni a pénzeket !!!




Euronews: Nem létezik a titkos iráni nukleáris raktár, amiről Netanjahu beszélt


Az izraeli miniszterelnök az ENSZ-közgyűlésen mutatott egy képet az állítólagos raktárról, az újságírók viszont csak egy lerobbant épületet találtak egyetlen biztonsági őrrel.
Egy állítólagos titkos iráni nukleáris raktár fényképét mutatta be csütörtökön az ENSZ-közgyűlésnek Benjamin Netanjahu. Az izraeli miniszterelnök arról beszélt, hogy Teherán hatalmas mennyiségű nukleáris töltetet tárol titkolt atomprogramjához egy raktárépületben, amelyet szőnyegtisztító vállalkozásnak álcáz.
Euronews iráni tudósítója ellátogatott a helyszínre, amelyről Netanjahu beszélt, de ott csak egy romos raktárat talált, ami egyáltalán nem tűnt úgy, mintha nukleáris fegyvereket őriznének benne. Őrzés címén egyébként csak néhány biztonsági kamera lóg a kerítésen, és egyetlen biztonsági őr posztolt a kapu előtt, aki nem örült a sajtó érdeklődésének – ezt azzal adta a stáb tudtára, hogy megdobálta kővel az operatőrt. Ezen kívül semmi sem biztosítja az épületet, ami egy nukleáris raktár esetében igen szokatlan.
Egy helyi férfi a Euronewsnak azt mondta, valaki megvezethette Netanjahut ezzel a tippel.
A tulajnak még annyi pénze sincs, hogy vizet igyon, közműtartozás miatt elzárták a vizet. És itt gyártanak atombombát?
– mutatott a raktárépületre a férfi. Egy helyi nő pedig azt mondta a stábnak, hogy Izrael mindig is ellenük volt, most pedig megint háborúzni akarnak, ezért tesz Netanjahu ilyen kijelentéseket.
Izrael szerint a raktárat kiürítették. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tizenkétszer ellenőrizte Iránt, és nem találta nyomát tiltott tevékenységnek.

De a cion patkány az biztos kattogásra birná a gejge müller készüléket , hisz a torrorista államból a rakéta bázisról csempészték be , hogy az ellenőrök műszerei ki tudják mutatni a sugárzó elemeket , ami itt egy cionpatkány !!!





Ők az elmúlt 100 év legbrutálisabb magyar sorozatgyilkosai (1. rész)



Megnyitjuk a kegyetlenségek 20. századi magyar tárházát.
Személyes sértettség, nyereségvágy, szexuális aberráció – ezek vezették a magyar sorozatgyilkosokat áldozataik megölésekor. A huszadik század leghírhedtebb eseteiből válogattunk.

A cinkotai rém




Cinkotai Rém
Kiss Béla a hazai kriminalisztika egyik leghírhedtebb alakja és egyben Cinkota egyik legnagyobb 20. századbeli nőfalója. A korabeli visszaemlékezések szerint senki sem sejtette, milyen bestiális dolgokat művel éjszakánként a szerelmi légyottjai alatt és után. De ki is volt ő és hogyan ölt meg hét (egyes feltételezések szerint 9, mások szerint 24 vagy ennél is több) nőt úgy, hogy sohasem kapták el?

A bádogos kékbajusz ”
Kiss 1877-ben született Izsákon, 1905-ben költözött ki feleségével Cinkotára a VIII. kerületből, és bádogosműhelyet nyitott. A helyiek precíz, megbízható iparosnak, jó kiállású és kellemes embernek tartották. 1912-ben nagy fordulatot vett az élete, neje elhagyta egy Bihari Pál nevű zenész miatt. Alighanem az ebből fakadó sértettség és bosszúvágy vezetett a brutális gyilkosságokhoz. Mindenesetre tény, hogy az eset után Kissnél egyre gyakrabban voltak hölgyvendégek, de valahogy senkinek sem tűnt fel, hogy a vasútállomásról csak a házába kíséri a nőket, vissza Pest felé soha. Ezzel párhuzamosan a bádogos udvarában fémhordók kezdtek gyülekezni, amelyet mestersége miatt senki nem tartott gyanúsnak.
Kiss Béla műhelye

Hét holtest hét bádoghordóban
Kisst az első világháború kitörésekor, 1914-ben besorozták a Monarchia seregébe. Ekkor már legalább hét, más források szerint huszonnégy (vagy még több) gyilkosságon volt túl. Amikor a holttestekre rátaláltak, Kissről már úgy tudták, tífuszban meghalt a fronton. A gyilkosságok egyébként egy véletlennek köszönhetően derültek ki 1916-ban, háza ugyanis egy Kresinszky Márton nevű budapesti gondnokhoz került. Az épület nagyon lerobbant állapotban volt, ezért május 9-én fel akarta újítani Takács Istvánnal közösen, akinek a ház utcafrontján volt gyógyszertára.
Kresinszky és Takács vakolóanyagot és nádat kerestek a munkához, amikor eszükbe jutott, hogy a hadba hívott bádogos fáskamrája biztos tele van ilyesmivel, neki meg úgy sem kell onnan semmi, ezért leverték a lakatot Kiss horrortanyájának ajtajáról. Odabent hét nagy, egymásra rakott, leforrasztott bádoghordót találtak. Az egyiket felnyitva, egy felismerhetetlenségig eltorzult, oszladozó női holtestre bukkantak.
Cinkotai Rém
Ezután azonnal értesítették a cinkotai főjegyzőt, aki szólt a fővárosi detektíveknek. Másnap reggel már nyomozók hada dolgozott az ügyön, és megjelentek a komoly fővárosi napilapoktól kezdve a bulvárra éhes magazinok újságírói is, nehogy lemaradjanak a hordók felnyitásáról, és a cinkotai temetőben elvégzett, nyilvános boncolásról. A halotti anyakönyv bejegyzései szerint a hét holttest mindegyikének nyakán fojtogatás nyomai látszottak.

Az ő holttestüket rejtették a hordókVarga Katalin (I. hordó): Egy cinkotai vendéglősnél szolgáló lány, akinek a bádogos rövid udvarlás után házasságot ígért. 1912-ben elindult Pestre, soha többé nem látták.Pesadik Júlia (II. hordó): A meztelen holttest Kiss Béla élettársáé volt, akitől két lánya is született (ezért valószínűleg nem igaz az a népszerű hipotézis, hogy a bádogos az impotenciája miatt, bosszúból ölte meg a nőket). 1900 és 1906 között éltek együtt Budapesten a Rottenbiller utcában.Tóth Mária (III. hordó): A második meztelen holttest egy 26 év körüli, kapolcsi szakácsnőé volt, akit Kiss 1906-ban fojtott meg, hogy ellophassa az ékszereit.Ismeretlen nő (IV. hordó): egy idős asszony a szoknyája alapján a lányát, Fekete Esztert ismerte fel benne, de ezt hivatalosan nem sikerült igazolniTóth Margit (V. hordó): 37 éves kávémérés-tulajdonos, akitől Kiss házassági ígérettel 900 koronát csalt ki, majd 1906-ban megölte. Eltűnése után a nő anyja egyből a bádogost gyanúsította meg, és feljelentést is tett ellene, ám a rendőrök nem foglalkoztak vele.Kukán Katalin (VI. hordó): 27 évesen halt meg. Kiss 1600 koronát vett el tőle, a lányt keresőknek pedig azt hazudta, Katalin terhes lett tőle, ezért visszautazott a falujába szülni.Händler Mária (VII. hordó): A meztelen, 16 éves szakácsnőt csak egy ing takarta, ráadásul a kegyetlen cinkotai rém egy halva született csecsemővel együtt rejtette el a hordóban.
Cinkotai Rém - áldozatok

Így cserkészte be áldozatait
A nyomozók Kiss Béla házában a ponyvaregények és a vegytani kézikönyvek mellett nőket ábrázoló fotókat és legalább 500, képeslapra írt szerelmes levelet találtak. Ezekben összesen 174 nő tett neki házassági ajánlatot, ő pedig 71 lánynak ígérte meg, hogy heteken belül elveszi feleségül. Úgy cserkészte be áldozatait, hogy Hoffman néven újsághirdetéseket adott fel. Szinte mindig, nála egy kicsit idősebb, naiv, vidékről a fővárosba költözött, sanyarú sorsú, szexuálisan kiéhezett cselédeket csábította el, akiknek a hozzátartozói messze laktak, vagy már nem is éltek. Így a megfojtott nőket általában senki sem kereste.
Zs-kategóriás horrorfilmet is forgattak róla
Miután fény derült a gyilkosságokra, összesen 60 eltűnt nő hozzátartozója jelentkezett a nyomozóknál, hogy talán az ő rokonuk is az áldozatok között van egy, még elő nem került hordó mélyén.

Pipás Pista, az Alföld rettegett gyilkosa

Férfiként élt a Szeged környéki tanyavilág egyik leghírhedtebb sorozat- és bérgyilkosa, Pipás Pista, aki valójában nő volt. A ő története 1922-ben kezdődött, amikor is Átokházán és környékén olyan férfiakat ölt meg, akik idejüket a kocsmában töltötték, és a családjuk egyáltalán nem érdekelte őket. Ilyen ember volt Dobák Antal is, akit Pipás a bűntársa segítségével egy nyaka köré tekert kötéllel megfojtott, majd a házban található gerendára felkötött, hogy a történteket öngyilkosságnak álcázzák.
Az egyre gyakoribb öngyilkosságok szemet szúrtak a hatóságoknak, de az esettel csak akkor kezdtek el komolyabban foglalkozni, amikor az ügyészség kapott egy névtelen levelet, amiben valaki arról számolt be, hogy nem elkeseredett emberek végeznek magukkal, hanem Pipás Pista dolgozik”megrendelésre.
Pipás Pista
A gyilkost sikerült elfogni, az azonban csak a fogdában derült ki, hogy Pipás azért nem hajlandó megfürdeni, nehogy megtudják, hogy ő valójában nő, akit Fődi Viktóriának hívnak. Arról, hogy hogyan vált bérgyilkossá, a tárgyaláson számolt be: 13 évesen egy földesúrhoz szegődött cselédlánynak, aki ittasan megerőszakolta. Ekkor fogadta meg, hogy bosszút áll minden italozó, részeges férfin. A nőt halálra ítélték, bűntársai hosszú börtönbüntetést kaptak. Pipás úgy végezte, ahogy áldozatai: felakasztották, mégpedig saját kötelével.

Kovács Péter, a martfűi rém

A martfűi rémként elhíresült Kovács Péter 1957 és 1967 között négy nőt ölt meg különös kegyetlenséggel. Az asszonyokat munkahelyéről, a martfűi cipőgyárból válogatta, a nőkkel a fejükre mért kalapácsütésekkel végzett. Rajtuk kívül a férfinak volt még két további áldozata is, de nekik sikerült túlélniük támadását. Kovács állítólag egy film, pontosabban, annak egyik jelenete hatására kezdett el gyilkolni. Első áldozata 1957-ben a gyárból hazafelé igyekvő Sz. Margit volt. Az asszony holttestét egy vizesárokban rejtette el.
A gyilkossággal a rendőrség először nem Kovácsot, hanem a nő párját, Kirják Jánost gyanúsította meg. A férfit, aki a bűncselekmény elkövetését magára is vállalta, halálra ítélték, majd életfogytiglanit kapott, és 11 évet le is ült a szegedi Csillagbörtönben.
Martfűi rém
Sz. Margit megölése után Kovács Péter S. Ilonát, Sz. Istvánnét, S. Józsefnét, M. Évát, majd pedig Sz. Károlynét támadta meg. Sz. Istvánné és S. Józsefné túlélte a brutális bántalmazást.
A martfűi rém lebukását 1967-es tette okozta: Sz. Károlynét a Körös partján, Öcsöd közelében támadta meg. Miután megerőszakolta és megölte a nőt, holttestét meg is csonkította. A nyomozóknak ezután tűnt fel, hogy korábban több, hasonló módszerrel elkövetett gyilkosság történt. Kovács Péternek először a felesége alibit igazolt, ám annak testvére elmesélte a rendőröknek, hogy a későbbi áldozat, Kovács és ő együtt töltötték az estét, majd Kovács hazavitte magával az asszonyt. A férfi az összes emberölést beismerte a hatóságnak, így Kirják János kiszabadult; Kovácsot pedig kivégezték.



Ártatlanok a halálsoron

Orosz R. Zoltán
ÚJSÁGÍRÓ. 2014. 03. 12. 18:27
Kivégzett vagy évtizedekig a rácsok mögött a kivégzésükre váró emberek történetei, akik nem követtek el semmit.
KORÁBBAN A TÉMÁBAN:

  • Halálra ítélhetik a bostoni merénylőt
     nem is ő volt a merénylő , ő itt egy balek volt , és úgy lőtték meg , hogy beszélni nem tud , csak a CIA emberein keresztül érintkezhet bárkivel , és bármikor likvidálhatják a kedves kis balekot , míg a Bussh neutronbombár robbanttatott a 9/11 es tornyok alatt !! Vagy azt akarod mondani , és eéhitetni velünk , hogy a különböző terrorista csoportnak kikiáltott bandáknak neutron bombát is adtak a kezükbe !!! A két terror szervezet a CIA , MOSZAD ők kozzá juthattak a neutron bombához felsőbb utasításra , és mint gyakorlat azt el is sütötték , és a mondva csinált ürügy kapcsán már több millió muszlint öltek meg eddig is cionfasiszta érdekek miatt !!!

Halálbüntetés. A legitim gyilkosság a legerősebb eszköz egy társadalom kezében arra, hogy megtorolja azokat, akik megszegték a normáit, illetve elrettentse ettől a többieket. A fejlett, demokratikus társadalmakban a második világháború után fokozatosan beszüntették, kivéve az Egyesült Államok harminchárom tagállamát. Magyarországon a rendszerváltás után, 1990-ben törölte el az Alkotmánybíróság, az utolsó kivégzést 1988 júliusában, a brutális gyilkosságért elítélt Vadász Ernőn hajtották végre.
A halálbüntetésről szinte mindenütt folynak véget nem érő viták. Ahol nincs, ott egyesek visszaállítanák, ahol van, ott mások betiltanák. Az érvek világszerte nagyjából egybevágnak: a legsúlyosabb aduász az ellenzők kezében az, hogy a kivégzéseket nem lehet visszavonni, ha kiderül, hogy mégsem a valódi tettest ítélte el a bíróság. Pedig ilyen esetekből van több száz az emberiség modern történetében. Olyan embereké, akik közvetett bizonyítékok, vagy egymásnak ellentmondó tanúvallomások miatt kaptak méreginjekciót vagy ültek a villamosszékbe. Meg olyanoké, akik évtizedeket töltöttek a legszigorúbb fegyintézetekben arra várva, hogy eljöjjön értük a hóhér. Mint a ma, 26 év után szabadult Glenn Ford. Nem kell sokáig keresgélni az interneten, hogy az övéhez hasonló, vagy még durvább történetekre bukkanjunk. Mind egy-egy szeg lehetne a halálbüntetés koporsójában. Szubjektív válogatás:

Túl kicsi a villamosszékhez

George Junius Stinney Jr (halálraítélt, kiskorú, usa, 1944, )Alig tizennégy éves volt George Junius Stinney Jr, amikor 1944-ben kivégezték. Az ijedt gyermek egy vaskos Bibliát szorongatott a hóna alatt, amikor a vesztőhelyre kísérték. Amikor kiderült, hogy a 157 centis, 40 kilós fiúnak túl nagy a felnőtt elítéltekre szabott villamosszék, azt a Bibliát tolták a feneke alá. A maszk is túl nagy volt rá, az első 2400 voltos áramütésnél lecsúszott a fejéről, és szabadon hagyta eltorzult arcát a második, és a végzetes harmadik áramütés alatt. Stinney-t a faji megkülönböztetés korában tárgyi bizonyítékok nélkül ítélték halálra egy nyolc és egy tizenegy éves fehér kislány meggyilkolásáért. Az Alcolu nevű kisvárosban vasúti sín választotta el egymástól a feketék és a fehérek lakta részeket. A kislányok virágot szedni indultak, és áttévedtek a síneken túlra. Többen látták, hogy George-tól és a nővérétől kértek útbaigazítást. Többé nem mentek haza, az önkéntes keresőcsapatok másnap reggel találtak rá a holttestekre egy sáros vízzel teli gödörben. Mindketten fejsérüléseikbe haltak bele. Három fehér rendőr hallgatta ki a fekete fiút. A bíróságon azt mondták, beismerte a tettét. A vádlotton kívül a tárgyalóteremben mindenki fehér volt: a bíró, a tanúk, az esküdtek. A fiút rekordidő alatt ítélték el és végezték ki. Ahogy mondani szokták, az igazságszolgáltatáson nagy volt a társadalmi nyomás. Három jogász, Steve McKenzie, Ray Chandler és Matt Burgess a kétezres évek elején kezdték el újra vizsgálni az ügyet. Bár elismerték, hogy ennyi év elteltével már nehéz lesz a fiú nevét tisztára mosni, de biztosak benne, hogy rossz ítélet született.

Johnny és Aron

Johnny Frank Garrettb 1 (halálraítélt, ártatlan 1982)
HIRDETÉS


A 28 éves Johnny Frank Garrettet 1992. február 11.-én végezték ki egy 76 éves apáca, Tadea Benz 11 évvel korábbi megerőszakolásáért és megöléséért, Texasban. Bár a férfi ellen több bizonyíték szólt, ő mindent meg tudott magyarázni, és végig tagadta a gyilkosságot. Többen látták futni a tetthely irányából a gyilkosság éjjelén, az áldozat ágyának támláján és egy, az ágy alatt talált konyhakésen pedig megtalálták az ujjlenyomatait. Garrett elismerte, hogy gyakran járt a környéken, és azt is, hogy két nappal a gyilkosság előtt belopózott a zárdába, hogy apróságokat lopjon. Elismerte, hogy elemelt egy kést a konyhából, amivel később megpróbált felfeszíteni egy fiókot az áldozat szobájában. Elismerte, hogy megfogta az ágyat, mert félrehúzta. Ám következetesen állította, hogy nem találkozott senkivel a zárdában, így nem is ölt meg senkit. Aztán bekapcsolódott az ügybe dr. Dorothy Otnow Lewis orvos szakértő. Megállapította, hogy a gyilkosság idején még csak 17 éves Garrettnek egy gyermekkori trauma és súlyos agykárosodás miatt kettős személyisége van, ami mindent megmagyaráz. Az egyik személyiség, Johhny azért mondja teljes meggyőződéssel, hogy ártatlan, mert az erőszakot és a gyilkosságot a másik személyiség, Aron követte el. „Köszönöm a családomnak, hogy végig mellettem álltak, a világ többi része meg csókolja meg a seggem. Ártatlan vagyok.” – mondta közvetlenül a kivégzése előtt Garrett.
Johnny Frank Garrett 2 (halálra ítélt, ártatlan, usa, 1992)1992
Tizenkét évvel később, 2004-ben a nyomozóknak, DNS nyomok alapján sikerült megfejteniük egy régi ügyet. Az idős Narnie Box Brysont négy hónappal Benz nővér halála után erőszakolták és gyilkolták meg. Azonosították és elfogták a tettest Leoncio Perez Ruedat. A DNS tesztek később bebizonyították, hogy az apácát is ő ölte meg.

Bicikliút a halálba

Steven Murray Truscott és Lynne Harper 1959. június 9-én együtt indultak haza az iskolából. Mindkettőjük szülei a légierőnél szolgáltak, egymáshoz közel, a repülőtér mellett laktak. A 14 éves fiú felajánlotta a 12 éves lánynak, hogy hazaviszi a biciklije vázán, ám a fiú egyedült ér haza, a lánynak nyoma veszett. Megerőszakolt holttestére az iskolába vezető földút mellett álló erdőben találtak rá. A fiú azt mondta, a lány útközben meggondolta magát, és le akart szállni, hát otthagyta, s kicsivel később, amikor visszanézett, látta beszállni egy autóba. Rövid úton kötéli halálra ítélték, de kivégzését elhalasztották, majd egy évvel később életfogytiglani börtönre enyhítették.
Steven Murray Truscott  (halálraítélt, ártatlan, kanada)
Truscott 10 év múlva szabadult, megváltoztatta a nevét és családot alapított. Már két gyereket felnevelt, amikor 2000-ben egy tévés stáb rábeszélte egy interjúra. Nyilatkozata és a csatorna oknyomozó riportja nyomán civil szervezetek kampányt indítottak, ennek hatására pedig a kormány 2004-ben perújrafelvételt kezdeményezett, és elismerte, hogy valószínűleg ártatlanul ítélték el. Az áttörést a halottkémi jelentés hozta meg, amely szerint az áldozat egy nappal később halhatott meg, mint ahogy azt az ügyészség állította. A fiú viszont akkor éppen iskolában volt, tehát biztosan nem ő volt a tettes.

Hét nap az élet

Nick Yarris 1 (halálraítélt, ártatlan usa, 1982)




Ezt a címet adta életrajzi könyvének Nick Yarris, akit 1982-ben ítéltek halálra egy nő megerőszakolásáért és meggyilkolásáért. A megrázó kötetben Yarris megpróbálja leírni, hogy milyen érzés volt 8057 napot és éjszakát eltölteni ártatlanul egy börtönben, ahol vagy a rabtársak verik és kínozzák, vagy épp a siralomházban a kivégzésére vár. Végül DNS segítségével bizonyították be az ártatlanságát. A férfi már azt hihette, hogy a ponttal, amit a könyve végére tett, nagyjából az ő története is véget ért, a sors azonban tartogatott még számára fordulatot. Egy húsz éves pincérnőt, Jessicát annyira megrázta a Hét nap az élet, hogy megkereste a Yarrist a Facebook-on, és üzenetet írt neki, hogy együttérzéséről biztosítsa. A férfi válaszolt, majd hosszas levelezés után szerelem szövődött köztük. Yarris Angliába költözött, elvette a nőt, aki nem is élt még, amikor ő már a rácsok mögött szenvedett. Később megszületett lányuk, Lara. A jelenleg Los Angelesben élő férfi egy hónappal ezelőtt azt írta weboldalán, hogy boldogan él, de szeretné, ha a történetét minél több emberrel megoszthatná. Első könyve megjelenése után hét évvel, 2015-ben mutatják be majd első filmjét a Sundance fesztiválon.
Nick Yarris 2 (halálraítélt, ártatlan, esküvő)









Kivégezték a kilenc embert megölő késelőt



personPROPELLER  access_timeSZEPTEMBER 27., 06:59 comment3 HOZZÁSZÓLÁS whatshot19 MEGOSZTÁS
Kivégezték csütörtökön azt a férfit, aki Kínában, egy középiskolánál halálra késelt kilenc diákot és megsebesített tizenegyet.
A 28 éves Csao Cevejt júliusban ítélték halálra emberölés miatt. Vallomása szerint 
korábban az iskola tanulója volt, osztálytársai bántalmazták, ezért meggyűlölte a diákokat.
A férfi áprilisban támadt az éppen hazafelé tartó középiskolásokra,
hét lányt és két fiút ölt meg. A 19 diák életkora 12 és 18 év között van, többségük lány.
Kínában az iskolák többször váltak már véres támadások helyszínévé. 2016-ban egy férfi késsel támadt rá diákokra, és miután tízet megsebesített, végzett magával. 2014-ben három tanulót és egy tanárt szurkált össze egy férfi egy oktatási intézményben, amelybe nem akarták felvenni lányát. Egy évvel korábban egy sanghaji iskola előtt egy férfi 13 emberrel – köztük hat gyerekkel – végzett.
Kivégezték a kilenc embert megölő késelőt
Az erőszakos bűncselekmények mindazonáltal ritkaságszámba mennek Kínában a szigorú fegyverszabályozás és a nagyvárosok biztonsági intézkedéseinek köszönhetően.
Cikk- és címlapkép: Pixabay




Orálisan elégítette ki tini diákját egy tanárnő



personPROPELLER  access_timeMÁRCIUS 27., 15:14 comment47 HOZZÁSZÓLÁS whatshot125 MEGOSZTÁS
Orálisan elégítette ki 13 éves diákját egy tanárnő Arizonában, állítása szerint mindennél jobban akarta a fiút.

Blikk azt írja: 
A tanárnő az osztályteremben részesítette orális örömökben diákját.
A 27 éves Brittany Zamora a Las Brisas Academy általános iskolában volt tanár, a vádak szerint összesen 3 alkalommal feküdt le diákjával.
Ha le tudnék lépni a melóból, akkor egész nap szexelnék veled
- írta a fiúnak a tanárnő.
A rendőrség a múlt héten vette őrizetbe Zamorát, miután a tini szülei felfedezték a pajzán üzeneteket.
A nő jelenleg is őrizetben van, mint mondta:
nem akar mást, csak végre hazamenni a férjéhez.




Egy vizsgálat szerint védekezés nélkül szexelt a nős Trump egy pornóssal



personPROPELLER  access_timeMÁRCIUS 21., 07:43 comment2 HOZZÁSZÓLÁS whatshot29 MEGOSZTÁS
Az CBS News megszerezte Stormy Daniels pornósztár 2011-es vallomását, amiben poligráfra kötve beszél arról, hogy 2006-ban lefeküdt Donald Trumppal.

A pornósztár vallomása szerint védekezés nélkül szexelt Donald Trumppal 2006-ban,
Egy vizsgálat szerint védekezés nélkül szexelt a nős Trump egy pornóssal
MANDEL NGAN, Ethan Miller / AFP
a jelenlegi amerikai elnök pedig 2005-ben már Melania Trump férje volt. Az elnök taga, ennek ellenére
Stormy Daniels a poligráf szerint igazat állít.
Trump közben 20 millió dollárt akar behajtani a színésznőn, mondván, megsértett egy titoktartási megállapodást. Ezt a vádat meg Daniels tagadja.
Egy vizsgálat szerint védekezés nélkül szexelt a nős Trump egy pornóssal
JOE RAEDLE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
A pornós 2011-ben beszélt először a Trumppal való viszonyáról, és akkor végezte el a hazugságvizsgálós tesztet is egy magazin kérésére. A teszt eredményeit azonban eddig sehol sem publikálták, már csak azért sem, mert az USA legtöbb államában a bíróságok nem fogadnak el bizonyítékként poligráfos vallomásokat.
Címlapkép: MANDEL NGAN, Ethan Miller / AFP
(BBC,444)




Szepesi Nikolett: Sokan megb.sztak! Újabb részletek a botránykönyvből





HAJDUPRESS.HU / personHAJDUPRESS ÁLTAL  access_time2013. MÁJUS 6., 10:41 comment13 HOZZÁSZÓLÁS whatshot269 MEGOSZTÁS
Újabb előzetest adott közre az Ulpius-Ház kiadó az évtized botránykönyveként hirdetett Szepesi Nikolett-műből. A kiváló volt úszónő nagyon szókimondó és szaftos szöveget ad közre. Íme az újabb részletek!

(Forrás: hajdupress.huHajduPress által)






Kirúgták Farkas Flóriánt

personPROPELLER  access_time2016. SZEPTEMBER 12., 17:10 comment60 HOZZÁSZÓLÁS whatshot1,937 MEGOSZTÁS
Távozik Farkas Flórián az európai ügyek parlamenti bizottságából, miután a politikus az elmúlt két évben alig vett részt annak munkájában – közölte a Hír TV.

Kirúgták Farkas Flóriánt
Hörcsik Richárd, az Európai Ügyek Bizottságának elnöke elmondta, a frakcióülésen döntöttek úgy, hogy Farkas Flórián helyét Hollik István veszi át.
Arra a kérdésre, hogy Farkas ezután milyen képviselői munkában vesz részt, nem tudott válaszolni.




Meztelen fotók kerültek fel az internetre a Győri Audi ETO kézilabdázójáról



personPROPELLER  access_time2017. NOVEMBER 15., 12:44 comment17 HOZZÁSZÓLÁS whatshot543 MEGOSZTÁS
Nagyon megviselte az eset a 26 éves norvég légióst. A tettes már rendőrkézen van.

Meztelen fotók kerültek fel az internetre a Győri Audi ETO kézilabdázójáról
Fotó: Instagram/noramørk
Gonosz tréfa áldozata lett Nora Mörk, a Győri Audi ETO kiválósága. A 26 éves jobbátlövő telefonjában meztelen képeket is tárolt magáról, amit egy alkalmazáson keresztül elloptak, majd a neten láthatta őket boldog-boldogtalan.
Októberben, a válogatott összetartásán vettem észre, hogy feltörték a telefonomat, és ellopták a privát fotóimat. Teljesen összetörtem, odalett az önbecsülésem 
– vallotta be könnyeivel küszködve a norvég TV2 kamerája előtt a kézilabdázó.
Mörk fejében az is megfordult, hogy emiatt a világbajnokságot is kihagyja. Végül úgy döntött, nem hagyja, hogy az álmait összetörjék, és igyekezett a feladataira koncentrálni.
A tettest sikerült felderítenie a rendőrségnek, a húszas éveiben járó férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését




Íme a vagyontalan Orbán titkos nyaralója – leleplező fotók



personPROPELLER  access_time2016. ÁPRILIS 14., 12:10 comment51 HOZZÁSZÓLÁS whatshot3,759 MEGOSZTÁS
A Magyar Narancs szellőztette meg, hogy Orbán Viktor és családja rendszeresen vendégeskedik az alcsútdobozi Rézhegyen egy örökpanorámás, gyönyörűen kialakított nyaralóban.

A lap munkatársai a helyszínen jártak, és remek felvételekkel örvendeztették meg mindazokat, akik kíváncsiak a vagyontalan miniszterelnök által használt rezidenciára.
Vajon mit jelképezhet a ház tetején forgó szélkakas?Íme a vagyontalan Orbán titkos nyaralója – leleplező fotók
Íme a vagyontalan Orbán titkos nyaralója – leleplező fotók
Íme a vagyontalan Orbán titkos nyaralója – leleplező fotók




Nyilatkozott a kirúgott szívsebész elhunyt betegének felesége és lánya



personPROPELLER  access_timeTEGNAP, 22:52 comment2 HOZZÁSZÓLÁS whatshot17 MEGOSZTÁS
Kálmán Olga beszélgetett velük Facebook-oldalán. A tragédia óta senki nem kereste őket a kórháztól, hogy kifejezzék együttérzésüket.

Nyilatkozott a kirúgott szívsebész elhunyt betegének felesége és lánya
hvg.hu vette észre, hogy Kálmán Olgának interjút adott annak a férfinak a felesége és lánya, aki azt követően halt meg, hogy mielőtt elvégezték volna rajta az életmentő műtétet, orvosát, Székely Lászlót elbocsátották a Gottsegen György Országos kardiológiai Intézetből.
A betegnek speciális, egyedi gyártású érimplantátumra volt szüksége. Székely el is indította az eszköz legyártásához és beültetéséhez előírt engedélyezési folyamatot, de mire a papírok megérkeztek, Székely elbocsátása már zajlott, így a beteg műtéti előjegyzése sem történhetett meg. Később a férfi főverőere átszakadt, és a salgótarjáni kórházban meghalt. 
A haláleset óta senki nem kereste fel a családot, hogy kinyilvánítsák együttérzésüket.
Az elhunyt férfit megvizsgáló orvosokkal azóta egyikük sem beszélt, a kórházat az elhalasztott műtét időpontja után rendszeresen keresték, de csak Székely László asszisztensét tudták elérni. Ő biztatta őket, legyenek türelmesek, fogják őket tájékoztatni. Ez azonban a mai napig nem történt meg.

Miért????


Kiverték a gázoló nő fogait Encsen – majdnem megismétlődött az olaszliszkai lincselés



personPROPELLER  access_timeTEGNAP, 18:09 comment16 HOZZÁSZÓLÁS whatshot496 MEGOSZTÁS
Autójával elsodort egy takarásból előbukkanó kislányt a sofőr. A helyiek nagyon megverték.

Kiverték a gázoló nő fogait Encsen – majdnem megismétlődött az olaszliszkai lincselés
Fotó: Google Maps
Szabálytalanul közlekedő, takarásból előjövő gyereket ütött el egy nő múlt szombaton a Borsod megyei Encsen. A gázolás során a gyerek súlyos sérüléseket szenvedett, az időközben helyszínre érkező rokonok, ismerősök pedig nekiestek a nőnek: ököllel ütötték, fogait kiverték. Az autóban is kárt tettek.
Az Indexnek nyilatkozó rendőrségi szóvivő így írta le a baleset körülményeit:
A sofőr autója elé egy, az út mentén parkoló gépjármű takarásából egy 5 éves kislány szaladt ki. Az asszony észlelve a gyermeket megpróbálta elrántani a gépjárműve kormányát, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A balesetet követően a sofőr a helyszínen megállt és kiszállt gépjárművéből. Több helybeli a gyermek segítségére sietett, míg többen az asszonyt kezdték hibáztatni a történtekért, majd két férfi, egymást követően bántalmazta a nőt, valamint az autóját is megrongálták.
A szóvivő azt is mondta, hogy a helyszínre a bejelentést követően néhány percen belül kiérkeztek a rendőrök, akik megnyugtatták a dühös helybelieket, a sofőrt a szolgálati autójukba ültették, a mentőszolgálat munkatársai pedig kórházba szállították a súlyos sérülést szenvedett, elütött gyermeket.
Egy 19 és egy 27 éves helyi férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként rongálás vétség, valamint garázdaság- és testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd az Encsi Rendőrkapitányság mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette.
Szeles András, a város fideszes polgármestere az Indexnek utalt arra, hogy a bűncselekmény elkövetői romák voltak.
Sajnos ez a szégyenteljes, felháborító, és szomorú eset is azt bizonyítja, hogy vannak olyan emberek a közösségben, akik az általános emberi együttélési szabályokat nem tudják betartani, kivetkőztek emberi mivoltukból és állatias módon viselkedtek, ez a viselkedés pedig mindenféleképpen elfogadhatatlan. Ez a közösség évek óta ott él, és nem várható, hogy a tagjai egyik pillanatról a másikra megváltozzanak. Én abban bízom, hogy akik bántalmazták a hölgyet a lehető legszigorúbb büntetést fogják kapni az eljárás végén. Azt kívánom a sérült kislánynak és a bántalmazott hölgynek, hogy minél hamarabb épüljenek fel testi és lelki sérüléseikből
- nyilatkozta a lapnak a polgármester.






Letámadták Orbán apját a gánti fórumon – elmenekült a helyiek elől



personPROPELLER  access_time2015. MÁRCIUS 14., 10:16 comment78 HOZZÁSZÓLÁS whatshot5,409 MEGOSZTÁS
Orbán Győző kiállt, és próbálta meggyőzni a helyieket: a hulladékfeldolgozó nem lesz rossz nekik. Amint ellenvetésekkel szembesült, bepöccent. Ekkor elszabadultak az indulatok Gánton. A Magyar Narancs riporterének 2 millió forint felajánlásáért cserébe lett volna csak hajlandó nyilatkozni.

Kisebb meglepetésre péntek este megjelent a gánti fórumon Orbán Győző, ezzel pedig heves indulatokat és későbbi vitát váltott ki a miniszterelnök édesapja a megjelent és aggódó lakosok körében – írja a lap.
A közelmúltban derült ki, hogy az Orbán-család tulajdonában lévő Nehéz Kő Kft. évi több tízezer tonna hulladékot szeretne feldolgozni a Vértes lábánál, Székesfehérvártól 25 kilométerre található Gánt-Gránás közvetlen közelében.
A helyiek szerint az üzem jelentős zaj- és porártalomnak tenné ki a környéken élőket. Ezzel kapcsolatban tartottak fórumot, melyet a gánti önkormányzat szervezett. Az ő meghívásukra jött el Orbán Győző és a Nehéz Kő Kft. egyik alkalmazottja.
Letámadták Orbán apját a gánti fórumon – elmenekült a helyiek előlFotó: Magyar Krisztián / Magyar Narancs
A gyorsan vitává alakult összejövetelt Gánt fideszes polgármestere, Spergelné Rádl Ibolya vezette. Ő a helyiek szerint jó kapcsolatot ápol a miniszterelnök édesapjával, de most két tűz közé került. Egy darabig láthatóan próbálta tompítani az indulatokat, azonban egy idő után kiesett a kezéből az irányítás, miután a gránásiak részéről folyamatosan záporoztak a jogosnak tűnő kérdések.
Orbán Győző azzal érvelt, hogy szerinte nem lesz zavaró sem a zaj, sem a por, és senkinek semmi oka nincs az aggodalomra. Először akkor hördült fel a művelődési ház nagyterme, amikor a vállalkozó ezt mondta: „Én soha senkinek a földjébe nem beszéltem bele, hogy mit szeretne ott csinálni. Magántulajdon, azt csinál, amit akar.”
A cérna akkor szakadhatott el a miniszterelnök apjánál, amikor az egyik lakos azt javasolta a többi gránásinak: egyenként kérjék a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségnél, hogy vegyék fel őket ügyféli jogállásba, így ők is hivatalosan tehetnek észrevételeket.
A bányatulajdonos ekkor közbeszólt, és azt mondta, hogy ez most nem tartozik ide. „Ne haragudjon, ne segítsen megszervezni azt, hogy megtámadják a mi kérelmünket” – szólt Orbán Győző, majd jött a válasz: „Már hogyne szervezném!”
Ezután a miniszterelnök édesapja elkezdett pakolni, majd néhány – egyebek mellett ő halálára vonatkozó – bekiabálás és az időközben a hallgatóság között megjelent Orbán Áron kíséretében elviharzott – olvasható a Magyar Narancson







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése