2019. november 12., kedd

Nem akarnak kamatrabszolgaként zsidó gyarmaton élni



























Nem akarnak 

kamatrabszolgaként

zsidó gyarmaton élni


Én sem !!!!

moszad ügynökök akciói magyarországon


Fehér könyvek !!!

A zsidó és a politikai maffia munkában


Vizoviczki - avagy, bukhatna akár a

teljes magyar állam is



Vizoviczki László a budapesti éjszaka királya (volt)

Újabb spanyolviaszt fedezett fel magának, a magyar közbeszéd Vizoviczki László személyében, annak ellenére, hogy Vizovicki (közismertebb nevén Vizó) budapesti viszonylatban jobbára(talán) csak a kisiskolások és az erősen nyugdíjasok számára cseng ismeretlenül. A többnyire vendéglátásban és az éjszakai szórakoztatóiparban tevékenykedő vállalkozóhosszú évtizedek óta építgette vállalatbirodalmát, mondhatni tökéletes és zavartalan nyugalomban, melyet ebben a szép és demokratikus országban kevesen mondhatnak el magukról, ha egyáltalán elmondhatja valaki rajta kívül! (Simicskát és egyéb, fideszhez nem köthető vállalkozókat leszámítva)

A birodalom része: a belvárosi Moulin Rouge

Üzleti portfóliója mára lefedte a teljes budapesti szórakoztatóipart, és annak is a legjobban menő szegmenseit, a"hagyományos" éttermi és szórakozóhelyi vendéglátáson kívülkomoly érdekeltségei voltak kapcsolódó húzó ágazatokban is, mint például a prostitúció vagy a kábítószer kereskedelem, de egyes forrásaink szerint kipróbálta magát egyéb, jól jövedelmező területeken is; de ezekről később.

a Városközpont Étterem a Váci utcában

Mint ahogy az eddig is ismeretes volt, még az utca egyszerű embere számára is, Budapest számos legjobban menő klubja mára az üzletember érdekeltségébe tartozik, és azon történetek is közszájon forogtak, hogy ezek közül jó néhányat egész egyszerűen"lerántott" korábbi tulajdonosától, de legalábbisnem hagyományos üzleti tárgyalás útján, és semmiképpen nem az eladó/kiadó tábla kihelyezése után sikerült "felvásárolnia".

a néhai Galaxia Bárból, Belvárosi Étterem lett

Az sem volt titok, hogy hozzá köthetőek Budapest azon vendéglátóhelyeinek nagy része, ahol a gyanútlan külföldi turistákat "híresen szép magyar lányok" invitálására egy "igazi magyaros gulyásleves", vagy pár palack "jó magyar" bor után százezrekkel vágták meg, és amennyiben azok nem rendezték szó nélkül a (természetesen sehol fel nem tüntetett árak alapján kiállított)számlát, tagbaszakadt verőemberek jelentek meg, akik azonnal a legközelebbi ATM-ig kísérték a "magyaros vendégszeretetre" áhítozó kuncsaftokat! Ez ám a valódi "hungarikum" meg "országimázs"!

A sziget egyik legmenőbb klubja: a STUDIO

A közel 40 egységből álló birodalom zászlóshajója természetesen aHajógyári szigetentalálható szórakoztató komplexum, mely a mai napig is változatlan intenzitással üzemel, és amelynek neve a budapesti éjszakában egyet jelentett és jelent a kábítószer fogyasztással. Az éjszakánként, sokszor hétköznap is a szigetre látogató fiatalok ezreinek túlnyomó része kimondottan azért oda érkezik, mert tisztában van vele, hogy tökéletes nyugalomban és színvonalas kiszolgálás közepette tudja elfogyasztani napi vagy heti kábítószeradagját, melyet sok esetben a helyszínen kialakított díler infrastruktúra biztosít a számára (ha valaki esetleg nem hozott magával, vagy elegendőt)
szöveg nélkül
Egy ideje meglepődve figyelem a
YouTube-on megjelenőCORONITA (az egyik, reggel ötkor(!) nyitó és sokszor napokig folyamatosan üzemelő klub) party-zenéket népszerűsítő videóit, melyek a zenék mellett teljes nyíltsággal és cenzúra nélkül, kimondottan a kábítószer fogyasztást népszerűsítik, plakátokkal, képekkel és szövegekkel. A mellékhelyiségekben illatosítók helyett átható "Kati"(sokáig legális designer drog) szag érezhető, és minden boxban, mosdókagylón és folyosón sokszor 18 év alatti fiatalok szipogják aktuális kedvencüket, melyek fogyasztásának valójában csak pénztárcájuk szab határt.

A híres/hírhedt Coronita Music Club

Apropó, pénztárca. Bár újságírói kérdésre Vizovicki egyik promotere már többször elmondta, hogy akábítószer értékesítés nem tartozik klubjaik közvetlen tevékenységi körébe, ugyanis rendkívül jól keresnek a több ezer(minimum kettő-, de sokszor inkább ötezer)forintos belépőkön illetve az olcsónak abszolút nem mondható italpultok árain, ennek azonban némileg ellentmondani látszanak a leg(már akinek)újabb információk, miszerint számos(jelenleg előzetesben lévő és vádalkut kötni kész) díler állítja, hogy szabadon árusíthatták portékáikat, amennyiben a forgalom bizonyos százalékát leadták az vállalkozó megfelelő munkatársának.

Party a Studio-ban

Talán nem véletlen, de teljesen beleillik az eddig ismertetett "üzletpolitikába", hogy a jobbára 18-30 éves(valójában sok esetben akár fiatalabb) korosztályt is célzó klubok mellékhelyiségeibengyakran meleg víz folyt a csapokból, a kábítószertől az átlagostól jobban kiszáradt fiatalok ezért kénytelenek voltak jobb híján a jégbe hűtött, ámde méregdrágán adott ásványvizeket vásárolni.

Akcióban a mentősök

Többször előfordult az is, hogy a rosszul lett fiatalokat a szakképzett személyzet a szigeten kívülre vagy egy másik részébe telepítette, elkerülendő az esetleges későbbi problémákat, mentős macerákat, netán halálesetekből eredő számonkéréseket. A rendőrségtől - ahogy az ábra mutatja - nem kellett tartani. Az már csak a hab a tortán, de persze nem véletlen, hogy pl. két, viszonylag hagyományosan (tehát szélesebb zenei réteg számára, átlagos nyitva tartású, és mérsékeltebb belépti díjjal)dolgozó klub (STUDIO, PINK) mellett egy reggel ötkor nyitó, és méregdrága belépővel és árakkal prosperáló after is (CORONITA) üzemel, a totálkáros, gondolkodni, de főleg a hazamenni már egyáltalán nem akaró fiatalok utolsó filléreit megcélozva, mely azonban - lévén a több ezer érdeklődőre - ötezer forintos jegyárak mellett még így is több tízmillió forintos bevételt jelentett. Naponta!!!

Keresés a Dunában

Még vadabb vizekre evezve: több személy eltűnése is a szigethez kapcsolódik, melyeket azóta megoldatlan, és sok esetben szó szerint eltussolt ügyekként tartanak számon (hivatalosan persze nem, de logikailag és persze tanúk bejelentésire alapozva), felvetik a szervkereskedelem lehetőségét is, amely ilyen ellenőrizetlen és - tekintve a többnyire egészséges, fiatal, és általában magáról és környezetéről abszolút nem tudó fiatalok tömegét - potenciális környezetben rendkívül nagy hatékonysággal űzhető! Igény pedig van rá (mármint a szervekre), az egészen bizonyos! E kérdéskörrel kapcsolatos korábbi cikk a következő linkre kattintva elérhető : A West Balkán gyilkosság és a többiek...

Vizó, ha jól beszél... sokat árthat a rendszernek

Vizoviczkiről tehát - tekintve az eddig felsoroltakat - mint szigorú és mint mindent kézben tartó vezetőről (akinek mindenen rajta volt a szeme) nehezen elképzelhető, hogy nem lesz megvádolható a számtalan és súlyos bűncselekmény elkövetésével, korrupcióval, bűnszervezet létrehozásával, fenntartásával és irányításával, de valójában ezzel semmi újat nem valósított meg a piacon. A világ összes lokális keresztapája, éjszaka császára ezt teszi, hiszen ebből származik a jövedelme, ez a hivatása. Ezeknél a cselekményeknél nagyságrendekkel izgalmasabb és fontosabb azt a területet boncolgatni, ahol bekapcsolódik - vagy ahol nem kapcsolódott be - a rendőrség, a titkosszolgálat, vagy akár a sor legvégén, mint mindig, a mindenkori magyar állam. (Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy Vizó nyugalmát jó néhány kormány szavatolta)

Mindenki tudja, mindenki hallgat... meddig?

Vizoviczki "csak" fizetett, az előbb felsorolt apparátusok pedig a keze alá dolgoztak, szemet hunyva (azokkal teljesen tisztában) minden gaztett fölött, ahogy szinte a semmiből az ország legnagyobb (éjszakai típusú) bűnbirodalmát létre hozza. Az "üzletember"közel húsz éves regnálása alatt ugyanis jóformán semmilyen akadályba nem ütközött, kezdve az önkormányzati engedélyek megszerzésétől a hatóságok - egy átlagos vállalkozót azonban rendre halmozottan sújtó, teljesen megszokott és agyament - packázásaiig bezárólag.

Mindenkinek meg volt az ára

Sőt, ahogy az ábra mutatja, éppen a közigazgatást és a karhatalmat használta Vizó arra, hogy az általa kiszemelt helyeket a folyamatos zaklatásokkal, razziákkal és egyéb módszerekkel tönkretegye, bezárásra, majd pedig nyomott áron való átadásra bírja.Ezekhez nem csak rendőrökre, hanem önkormányzati tisztségviselőkre, jegyzőkre és egyéb hivatalnokokra is szüksége volt. Sőt, ezek egész hadára! Vajon hogyan tudtak sok esetben a mai napig is üzemelni azok a budapesti turista kopasztó központok, melyek Budapest, és ezzel Magyarország amúgy sem túl rózsás hírét viszik a világban? Vajon nem érkezett elég be- és feljelentés az érintett önkormányzatokhoz is ezekkel kapcsolatban? Természetesen érkeztek, azonban ugyanúgy, ahogyan a szigeten és az egyéb helyeken történő eltűnésekkel vagy más bűncselekménnyel kapcsolatos bejelentések, a védett Vizó érdekeltségek esetében, önkormányzati szinten is rendre eltussolásra kerültek.

Az igazi mintarendőr

Ha csak a legfrissebb sajtóértesüléseket tekintjük, akkor azt látjuk, hogy a rendőrség felső vezető köreiben már letartóztatások történtek, pedig Vizoviczki még ki sem nyitotta a száját. Külön örömömre szolgált, amikor a sajtó is úgy fogalmazott, hogypéldaképnek tekintett rendőröket sikerült már rögtön az első körben begyűjteni, ez ugyanis tökéletesen példázza azt a rendszert, amit nálunk igazságszolgáltatásnak, meg közrendnek, meg mindenféle egyéb baromságnak neveznek. Az első mindjárt egy "igazi mintarendőr"Kalmár Tamás, a BRFK közrendvédelmi főosztályának vezetője, mely a sajtóforrás szerint "a közrendvédelmi főosztály a rendőrség szervezetén belül a legfontosabb, ami létezik Budapesten". Ő koordinálta (persze csak az elmúlt néhány évben) a konkurenciák elleni razziákat, és többek között ő intézte, hogy a Vizó érdekeltségek SOHA ne kapjanak hívatlan látogatókat, ergó a Vizó dílerek így nyugodtan dolgozhattak, a szórakozó fiatalok pedig kulturált, nyugodt körülmények között fogyaszthatták a kábítószereket!

Hopka Lajos, a 2008-as év rendőre

A Nemzeti Nyomozó Iroda Speciális Bűnözői Csoportok Elleni Osztályának (a laikus azt gondolná tehát, hogy minden, ami Vizoviczki osztály) két vezetője,Gulyás Imre és Hopka Lajos szintén begyűjtésre került az első körben, ami ugye ilyen esetben megint csak azt lepi meg, aki nem tudja, hogy magyarországon a rendőrségnél nagyobb és kiterjedtebb fegyveres bűnszervezet nem is létezik. Naná, hogy többszörösen és soron kívül kitüntetett rendőrökről van szó, sőt, Hopka 2008-ban állítólag még az év rendőre címet is megérdemelte.
a "szerecsen" mosdató BRFK-s

Nagyon valószínű, hogy hasonló lojalitást és tisztelet vártak el a beosztottjaiktól is, mint amit ők tanúsítottak a rendőrség irányában áldozatos munkájukkal. Jellemző a rendőr tempóra, hogy a mundér azonnal keresett egy BRFK-s mosogatót, aki az eddig büszkén alkalmazott év rendőreit azonnal le-"igazolványos emberezte", jelezve az állomány felé, hogy aki bukik, és már nem tudják előléptetni, az onnantól már csak igazolványos ember lehet, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a rendőrségnél valójában MINDENKI igazolványos ember!

Ha elfogy a kávé...

Laikusban is azonnal felmerül a kérdés, hogymiként tudta elkerülni közel egy évtizeden keresztül, Budapest  legjobban reklámozott drogtanyája, a város ÖSSZES drognyomozójának figyelmét, akik amúgy jointra vagy kokainra vadászva, fényes nappal hámoznak meg találomra kiválasztott utcai járókelőket a belvárosban, szerencsés esetben "csak" lerabolva róluk az esetlegesen talált kábítószert, más esetekben pedig akár üres kábítószeresnek látszó zacskó esetén is azonnal 72 órába vágják őket, majd büntető eljárást kezdeményeznek ellenük?

Letartóztatás a Hajógyárin

Végül, de remélhetőleg nem utolsóként a sorban, akit egyenruhásként sodort magával az első árhullám, a kiemelt ügyek osztályának egy nyomozója, Koblencz Attila, akiről túl sok információt a média sem közölt, de tekintve, hogy a nagyhalakkal együtt fogták el, sejteni lehet, hogy más megítélés alá esik az ügye, mint az akár a mai napig is a szórakozóhelyek portáin másodállásban(természetesen jogellenesen) biztonsági emberként foglalkoztatott közel félszáz rendőr.

Vajon mikor fagy az arcára ez a vigyor?

A cikk írója reméli, hogy Vizoviczki Úr, az előzetes letartóztatása alatt belátja, hogy azt a bűnbandát, amelyről ő akár személy szerint is borzasztó sokat tudna mesélni, és amelyik az ő bűnszervezetéről természetesen az elejétől fogva mindent pontosan tudott, azt egy pillanatig sem érdemes védeni, ezért aztánhamarosan kiterjedt és részletes feltáró vallomásba kezd, melyben megemlítheti például Pintér Sándor belügyminisztert, aki nélkül egy ilyen akció ugye soha nem jöhetett volna létre, és aki borzasztóan szereti putyini módon megszerezni a már kikapart gesztenyéket, de bizonyára sok érdekes dolgot tudna mesélni Orbán Viktorról, az egész országra kiterjedő kábítószerügyletekről, szervkereskedelmi ügyekről, olajügyekről, maffia bűncselekményekről..., sőt, a végén még egész jó kis koronatanú lehetne belőle, hovatovább nemzeti hős, akinek még a megfelelő védelem is kijár, mert megszabadíthatná az országot néhány igen komoly rákos megbetegedésétől!

Az Isten Áldásával, és a Jézus Krisztusnak nevében, Ámen!
Bejegyezte: Domján Tibor 




Az Echelonisták bukására..



és lesz majd nagy kék tűzijáték..

Annak a ténynek, hogy e cikk pont a "nagy nemzeti ünnepünkön" augusztus 20.-án születik, igazából semmi jelentősége nincsen. Tekintettel a lényegre, tulajdonképpen semmilyen nemzeti és semmilyen ünnepnek sincsen jelentősége! Ahogy Kis Pista adóalany említi youtube-os bevallásában a jövedelmével kapcsolatban, úgy érvényes ünnepeinkre is, hogy az egész egy falhoz vert lófasz! (elnézést ha valakinek túl vulgáris, szerintem  találó hasonlat) Egyrészt azért mert jó ideje nincs mit ünnepelni, másrészt pedig mert még magával az ünneplésekkel is rendszeresen több lábbal rúgják szájba a lakosságot. 

akik mind egy szálig interaktív illuminátusok..

Valami nem érthető? A beszédeket javarésztállami bűnözők tartják, és még a celebráló papok.. "egyházi méltóságok" is álszent beavatott ügynökök. Az első sorokban mindig a lokális hatalmi bűnözők virítanak,mögöttük pedig a népük.. ami viszont úgyis csak arra a nyamvadt tűzijátékra kíváncsi, ami településenként minimum egy, maximum több százmillió Forintba kerül az állampolgároknak. Ja de, hogy mennyire szép? Nos ha valóban annyira szép lenne, mint amennyire a lakosság hülye.. akkor most nem is ezzel példálóznék. (egyébként annyira szép nem tud lenni!)

akik nap mint nap eladják a lakosságot..

Ilyenkor gyakran elhangzik, hogy fogjunk össze, emlegetik a "nagy" elődök csodás tetteit stb. vagy károgják.., hogyIsten, áldd meg a magyart... de valójában az ájtatos és fennkölt szövegek fedezékében egész másért imádkoznak..  pl. hogy Sátán verd meg a magyart, még több hülyeséggel,  had legyen még több pénzem és had legyen még egy nappal több időm élvezni az életemet  mindenki más keserűségére, és rovására.   


Ezzel szerintem a legtöbb ember távolról egyet is értene.. hiszen saját bőrén tapasztalja, de valójában nem érti az összefüggéseket!  
Mi elmondjuk! 
Azért vagyunk! 



Hivatalosan (tehát jóval később mint valójában) azötvenes évek elejétől az  USA-ban márembereket tudatát programozták (MK ULTRA) különböző feladatokra, mint pl.szexrabszolga, élő adatbázis (filer), bérgyilkos stb. Tehát még azelőtt, hogy magyarországon megjelent volna aTelevízió, amerikában már embereketkapcsolgattak ki-be, illetve robotként hajtattak végre velük.. olyan feladatokat, amilyeneket csak akartak!!!


Felismerték? nem baj..


Az is hivatalos, hogy németország legtöbb náci orvosát, pszichiáterét, kutatóját addigi munkáikkal együtt, a háború végeztévelátcsempészték az egyesült államokba, akik a már világháború alatt is, 
"a lelki társak"

főként olyan feladatokkal voltak ellátva mint a genetika tanulmányozása, az emberi szervezet tűrőképességének határai vagy a tudat "boncolgatása" amihez ugye elengedhetetlen volt  a temérdek önkéntes öngyilkos! Be is zsuppoltak gyorsan több millió embert különféle lágerekbe, akik "segítségével" sajnos roppant eredményesnek is bizonyultak kutatásaik, a fent említett területeken. Legfőbb vezetőjük, Hitler pontosan ugyanolyan beavatott háttérhatalmi illuminátus volt mint most Barack Obama, vagy elődje George Bush, Nicolas Sarkozy, Angela Merkel, Orbán Viktor, Vladimir Putyin vagy Ven Csia Pao. (és sokan mások)

őszi kiránduló viselet (jobbik 2012)


Megmondva a frankót ekkor már (tehát  a második világháború ideje alatt) javában működött az a rendszer, ami már precízen irányította az egész világot, de egyenlőre elég azt tudni, hogyHitler és népe már tökéletesechelon transzbankövette el tetteit. Csakhogy a führer (is) tudott róla (és engedelmeskedett neki) a népe viszont ugyanúgy ahogy most a jobbik, cigány és zsidógyűlölettől megrészegülve vágtatott végig európán. 


a beszédes nevű Mátyás egy "lebilincselő" beszéde..

A mi zsidónk az ÁVH – s páholyal átmentette a hatalmukat , és még ma is a szemkilövetésig uralják a gyepet . Ma arról beszélhetünk , hogy mikor akarják átvenni a hatalmat , hány pártjuk áll készenlétben a páholyok mögé bujva , és észrevétlenül osztva a parancsokat , már sok munkát elvégeztettek a legális kormánnyal , így a koncentrációs táborok felépítését , a megsemmisítő művet is beüzemelték . A zsinagógák is épülnek a muszlimokat sikeresen elterelték a magyar ugartól . A helytartók nem ugatnak vissza , és már alig várják a parancsot a hatalom átvételről . A gladio felkészült kész az emberek közzé lőni , de ezt már láthattátok a böszme idejében a főpróbán a görény vezénylése alatt a páholyok utasítása szerint a zsidó regurális csapat felügyelete mellet rendfenntartást gyakoroltak !!!
Csak az a hülye cigány meguszta a páncéltörő rakéta vadászatot , gyorsan kimenekítették a polgárháborús előzetesből !!!
De ezt még a hülye kopaszunk sem látta előre pedig őt sok mindenbe beavatták , irtotta is a magyart ahogy kell , és ki adta a kőműves páholy !!!!! Rákosi a rohadt zsidó anyádat , és ti kazárok a ti anyátok még nem volt zsidó akkor , de elszaporítottátok a páholyokat !!!!!



Aztán hirtelen megszűnt...valakik tekertek egyet a potméteren, és onnantól kezdve a németek békés jóvátétel fizetőkké és a legbefogadóbb nemzetté, a magyarok pedig hithű kommunistákká lettek! A új vezető és "értelmiségi" rétegek az egész világon dogmától függetlenül tökéletesen tisztában voltak azzal,  hogy kitől van a hatalom és, hogy az miként kommunikál velük beszűkült  agyukon keresztül, ezért gondosan titkolták azt a lakosság elől, és ez a mai napig így van!  

odaát kiadott könyv - nálunk államtitok

Vegyük  át mégegyszer.. az USA-ban egyre több személy kerül elő.. (már a hetvenes években) aki azt állítja, hogy programozták és irányították az agyát.. (már az ötvenes években) illetve kíséreteket végeztek rajtuk, vagy éppenmentálisan zaklatták őket.(nálunk közben egy faluban egy TV) Olyan dolgokat meséltek, hogy valaki egyik pillanatban hétköznapi családanya otthon, egy másik pillanatban viszont már John F. Kennedy, Richard Nixon vagy éppen Gerald Ford amerikai elnök valamelyik sátánista orgiájakeretében szórakoztatja a társaságot. Említett urakhoz többek között Brice Taylornak volt "szerencséje", akinek az elit aberrációit oly módon sikerült tanulmányoznia, hogy később ezeket el is tudta mesélni! 

Henry és a csajok.. csak a burkokat cseréli..

Meg azt is, hogy Henry Kissinger olyan módonhasíttatta darabokra(part-okra) a tudatát,hogy egyikbe közgazdasági és pénzügyi lexikonok tartalmát csomagolhatta, másikakba különböző aberrált szexuális személyiségeket, némelyikbe pedig azokat az államtitoknak minősített hadititkokat és információkat  amelyekkel éppen kereskedett. 
szó szerint


Ezeket a tudatokat igény szerint különböző kódok segítségével lehetett előhívni. Mikor éppen melyikre volt szükség?! Kissingertehát rendkívül praktikusan használta ki személyi asszisztense minden zegét-zugát.. később valószínűleg ezért kapott Nobel béke díjat! Millió és millió olyan emberről tudnak azUSA-ban, akinek az agyába (és így az életébe) különböző, (ma már)kőkorszakinak számító műszerekkel nyúltak bele és hajtattak végre velük különböző tevékenységeket.Megszámlálhatatlangyilkosságot és egyéb bűncselekményeket, vagy csak egyszerűen kínozták őket  vagy kísérleteket végeztek velük.. valahonnan... 


Claudia Mullen, Walerie B. Wolf, Chris DeNicola

1995-ben több száz (még élő) ilyen echelon-tanú meghallgatása után,  Valerie B. Wolf (zsidó nők nemzeti tanácsának elnöke) 51Echelon tanút vonultatott fel, egy Bill Clinton által összehívott elnöki bizottság keretében.. ahol a megjelentek beszámolhattak az ellenük, akkor már több 10 éve folyókizárólag állami visszaélésekről. Nálunk(16 évvel ez után) a sötét magyarországon, eközben minden nap el kell mondani, hogy létezik az Echelon és használják is.. és mindenki tud róla csak a lakosság nem!Ráadásul holnapra "elfelejted"!! 

Cathy és Mark  leleplezése a Trance formation of America c. könyvükben..

De voltak mások is akik borítottak, például a CIAés aPentagonegyikagyprogramozója (értjük?? ez volt a foglalkozása) Mark Phillips és az általa visszaprogramozott Cathy O'Brien aki pedig többek között az idősebb majd fiatalabbGeorge Bushnak volt a szexrabszolgája 

na vajon itt ki "állítgat" Clintonon?

több száz (vagy több ezer) benne létrehozott különböző személyiséggel vagy funkcióval, de kiszolgálta még Hillary Clintont is, és mivel az illuminatik leginkább a sátánra gerjednek, ezért még a vagináját is bafometformájúra műttették át. De mondok még valamit, aztán hanyagolom a múltat.. sokak kedvence Marilyn Monroe  is egy ilyen tudatmódosított (slave) szexrabszolga személy volt! De amikor ilyen információk kint vannak a neten (is) akkor nálunk itt a felsötétedett középkorban még azt sem hiszik el ami 50 éve történt, nemhogy amivel ma vezénylik a forgatókönyvet.. és a lakosság nemhogy kételkedik, még csaknem is érdeklődik!!! 

a lakosság nemsokára megkapja a flasht.. és akkor...

Pontosan azért, mert mármindenki irányítva,butítva, tompítva van a valósággal kapcsolatban,  a háttérhalom által!Ezért nem tud a lakosság semmi életmentő információhoz hozzájutni, vagy felfogni azokat! Ők azok akikvalóban nem tudják, vagy rosszul tudják azt ami van! Oké.. egyenlőre hagyjuk.. Ők csak egy kattintás lesznek.. de mi legyen azokkal akik viszont úgy élnek közöttünk, (és bizony szép számmal, és igen jól élnek.. ebből!!) hogy tökélesen tisztában vannak ezekkel a dolgokkal?? 

Pálinkás, Vizi E. Szilveszter nincs mit mondanotok?

Nap mint nap látjuk őket a médiában, közismertek.. mindenféle "fontos" hivatást vagy karriert betöltve.. és egy sem beszél róla, hogy mi a nép igazi nyomora! A legsötétebbek ezt még tudják fokozni azzal, hogy nemcsak hallgatnak, hanem egyenesen tagadják, sőt igyekeznek ellehetetleníteni, üldözni, vagy akár megölni azokat akik beszélnek ezekről! 

...hogy elvigyen a Mestered!

Nos ezeket a személyeket(egytől egyig) - merthogy vége a jó világnak - egyéb jelentkező és erre képes emberek és szervezetek híján, a Hírháttér Multimédia és társprojektjei szanaszéjjel fogják bombázni..minden egzisztenciájuktól és ha volt is, hamis köztiszteletüktől megfosztatnak.. miközben a teljes emberiség előtt örök időkre leszerepelnek.. és ha benne is lesznek a későbbi történelemkönyvekbenakkor csak úgy, mint a világ utolsó szemetei, és az emberiség elárulói.. tulajdonképpen ez már egy ideje folyamatban is van!  
Végetek van magyarország illuminátusai, 

végetek van Echelonisták!  

Molnár F. Árpád aki ÉLI

Igazából már akkor végetek volt, amikor elkezdtetek együttműködni Azzal... a hatalommal (tudjátok miről beszélek)! Tudjátok azt is.. mert ezerszer elmondtuk, hogy aki kinyitja a szájátés beszélni kezd azkeresse a Hírháttért és megkapja a védelmet.. sőt a világ valódi nagyjai közé léphet... és azt is tudjátok, hogy aki az elmondottak ellenére támad, az A Falba ütközik, amibe bele is halhat..Mégis nem volt eddig egy sem.. (tényleg hányan vagytok?? nem tízezren.. nem is százezren.. sokkal többen..) amelyik meg merte volna tenni... (támadni persze volt merszük.. sokan meg is haltak azóta)

a pénzeteket féltitek? a karriereteket? netalán az életeteket? 

az (ál)szent család

A korona ékszereiért imádkoznak !!!

Nem a lelketeket az biztos, mert azt már bedobtátok a zaciba..Nem gondoljátok, hogy ez lehet az egyetlen menekülésszámotokra?? Ha beszéltek.. Persze vannak  már köztetekmenthetetlen figurák.. ne akarjatok a nyomdokaikba lépni! 

és ti sem menekültök ám.. hiába az a nagy kereszt..


 Egyenként fogunk levadászni titeket..akár egy mikrofonnal, meg egy kamerával.. és egyszerűen megkérdezzük például, hogy hallottál-e már az Echelonról és a  Haarp-ról? Tudod-e, hogy hányféleképpen befolyásolja az állam a lakosságot? Tudsz-e róla, hogy hogyan készülnek a katasztrófák, balesetek, gyilkosságok stb.? 



ne félj csak ne hazudj.. és beszélj..

Egyszerű nem?Ártalmatlan kérdések.. semmi erőszak.. mégis bele  fogtok dögleni ha rosszul válaszoltok!És ez még csak a kezdet.. ha felébresztik a lakosságot.. (egy döntés mindössze) akkor lehet lámpaoszlopokon fogtok lógni sorban, vagy ki tudja, hogy végzitek, mert anép sosem kegyelmez, főleg annak tükrében amit tettek vele! Mert ti tettétek.. és teszitek nap nap után, mert semmit sem tesztek, közben pedig Tudjátok! 
Nem attól kell igazából félni.. akitől.. vagy amitől ti féltek.. (ezt  mondjuk lehet, hogy nem tudjátok)


Várjuk tehát az élet minden területéről azokat, akik most már el merik mondaniamit tudnak.. pl. a médiából... a tudományos akadémiából, közhivatalokból, állami intézményekből, a gazdasági életből.. Gyertek.. gyertek..  legyetek elsők.. vagy.. maradjatok és lapuljatok... amíg ...

Mi folytatjuk..

Az Isten áldásával! 
Bejegyezte: Domján Tibor 


TEK avagy a Tematizált Elmebetegek Különítménye!





A képen E2 és E1 látható, "laza" szerkóban..

Sokan sokfélét írtak már a magyar"szuperkommandóról",annak ellenére, hogy még alig több mint egy éve sikerült csak TEK néven elhíresülniük. Természetesen az ilyen különítményekről objektíven sok jót nem is lehet elmondani, főleg havannak hiteles információink a világ valódi működésével kapcsolatban, esetleg tudjuk, hogy kik és hogyan "gyártják" a terrorizmust, netalán van némi fogalmunk annak lélektanáról. Ezután már valóban a helyén tudjuk üdvözölni az olyan állami intézkedéseket, amelyek bizonyosterrorfenyegetések elhárítására jönnek létre. Szóval vizsgáljuk meg a gyökereket...

A terrorizmus keresztszülei...

Kezdjünk talán ott, és ez olvasóinknak is bizonyára már a könyökén jön ki, hogyterrorizmusról akkor beszélhetünk, ha egy ország titkosszolgálata, vagy egy erősebb ország titkosszolgálata (felsőbb utasításra) úgy dönt, hogyterrorcselekményt szándékozik elkövetni adott helyszínen, meghatározott céllal és áldozattal. Ez leggyakrabban teljesen "saját" kivitelezés, de lehet olyan is (bár ez ritka, vagy inkább nézőpont kérdése minek nevezzük) amit "csak" hagynak megtörténni, max. besegítenek... vagy, hogy is mondják? ja megvan... a kezük alá dolgoznak!

a büszke szülők és a lelkes újszülött TEKi


A terrorelhárító központokat pontosan abból a célból hozzák létre, hogy ezeketaz igényeket, a legmagasabb mértékig ki tudják szolgálni, ami nyilvánvalóan megköveteli, hogy mindenfajta ellenőrző hatóság felett állhassanak a beavatkozási szinteket, vagy jelentési kötelezettségeket tekintve! 


Galambos NBH ig. és Földesi Sz. bizniszmen

Ezek a "cégek" viszik a világon mindenhol, adiplomáciai kábítószer, fegyver és egyéb bizniszeket, és széleskörű hozzáférésüknek köszönhetően  pedig, nagy hatékonysággal törik le az esetlegesen hasonló üzletekben utazó "civil"maffia érdekeltségeket, de természetesen csak abban az esetben, ha valamiért kereszteznék egymás útjait. A maffiák, ugyanis éppen úgy mint a mezei terroristák, 100 %-ban a titkosszolgálatok tudtával és beleegyezésével, sok esetben azokkal együttműködve tevékenykednek.


Soha sem tévednek, mindig hazudnak...

Nem tudom hányadszorra, mondjuk el, de ezzel nem csak a rendőrség vagy a politika, hanem a média is tisztában van... ehhez képest, érdemes megfigyelni ebből a kontextusból a különböző bűnügyi és egyéb híreket.Szánalmas, hogy milyen emberek nevezik magukat sajtósnak, riporternek műsorvezetőnek, a főszerkesztőkről és hírigazgatókról már nem is beszélve... de most nem is ez a téma..

az átvert illuminátusok "vak" jókedve..

Hazatérve a mi kis TEKünkhöz, azt tapasztaljuk, hogy eználunk sincs másként mint a nagyvilágban, ide is beette magát a terrorveszély, ami nyilvánvaló hiszen az az orbán viktor a miniszterelnök, akinek mostanában legfőbb szórakozása arab és egyéb diktátorok technológiáit tanulmányozni, de azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy azok tanulmányozzák a minihitlerünket.

Terrorista képző szeminárium 2011.

Egy biztos, rezsimet építeni már nagyon tud a mini sztárelnök, TEKnevén E1, (korábban V1) hiszen Terrorcsoportja élére, azt a személyt nevezte ki, aki nyolc éven keresztül volt kénytelen non stop hallgatni, üzleti és magánbeszélgetéseit,ami tekintve E1 nem publikus ténykedéseit, abszolút nem lehetett egyszerű feladat! 

barátságosnak látszik, de etetni vagy simogatni tilos...

Hajdú Jánost, sikeres, jó szakembernek tartották és már 2002-ben is a terrorelhárítóktól pattant be A volkswagen transit anyósülésére, ahol egészen TEKi kinevezéséig szolgálta a hazát, vagy mit. Egy biztos,Hajdú János majdnem mindent tud orbán viktorról, tehát félszavakból megértik egymást a terrorcselekmények tekintetében is.  


pedig ez valódi szittya embléma...

Több rendőri vezetőben visszafelé indult el az a bizonyos, amikor napvilágot látott, hogy az általuk koordinált gazságszolgáltatás legújabb pénznyelője már nem is az AVH hanem a TEK lesz, amelynek 2010 szeptember elsejei keresztelőjére 10 milliárdot utalt a költségvetés, de talán az azévi szeptember 11.-i ünnepségekre már meg is kellett toldani az összeget, a mai napig még legalább 3-4 milliárddal!Hiába, ez is jelzi, hogy mennyi terrorista tevékenykedik magyarországon, hogynem olcsó az üldözésük! 
A leghatékonyabb "bűnüldöző" szekér...

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy valamirevaló terrorelhárítónak nem lehet kisebb kocsija mint  egy maffiózónak, vagy egy jó családból származó szaúdi terroristának, hiszen ez rontaná a presztizsüket az illegális és a már említett diplomáciai piacon... 

ez persze bárki lehet...

A mindenkiről mindent tudó és megfigyelő kütyük sem olcsók, azonban valójában minden eltörpül  annak a költsége mellett, ami az igazság napvilágra kerülését hivatott megakadályozni.Valójában tudniillik, ez a rendszer kerül sokba, amiből mindenki lophat egy kicsit vagy sokat, aki részt vesz ebben a játékban. Amivel egy darabig, amíg az a kezükben van,  talán egy despota elmebeteget is megkoronáztathatnak egyszer  Európa kellős közepén (vagy valahol máshol)!

a földön fekve a józan észt láthajuk, rajta aTEK specialistája...

Szó se róla a TEKiksikeresek, hiszen  amíg a magyarországhivatalos terroristájaBudaházy, börtönben sínylődött addig, el lehetett velük kapatni a nem jattoló vagy statisztika javító, esetleg egyszerűen üzleti érdeket sértő kábítószer termesztőket, 

inkább csak Jasonra... de csak sötétben..

terjesztőket, továbbá részt lehetett venni velük a nemzetközi terrorizmus színpadán zajló eseményekben, mint pl. aBangkok-i túszdráma, Papp István hazahozatala vagy akár a Líbiai mentőakció,aminek levezénylése közbenHajdú Jánost többen, holBruce Willis-el hol pedig Jason Statham-al tévesztették össze az amúgy istöbb síkon beszédesFeláldozhatók c. Hollywood-i produkcióból...


Te Angela, ezek hülyébbek mint a zombijaink...

És ha már így szóba jöttHollywood akkor ne felejtsük el (nem is volt szándékomban)megemlíteni, hogy mennyirenyilvánvaló az a tény, hogy még látszatra sem ér semmit az a milliárdos terminátorcsapat, amelyik kizárólag csak elembetegek politikai utasításait hajthatja végre. 

sőt a zombik rögtön sajtótájékoztatót tartottak...


Ugyanis felejtsük el azokat a gyenge frázisokat amelyeket, Brad Pitt által fémjeleztt World War Z c. film fegyvereinek lefoglalásával kapcsolatban igyekezett sugallni mindegy, hogy melyik oldali sajtó, nem is beszélve a TEKi sajtótájékoztatójáról. A titkosszolgálatok ugyanis mindig tudják, hogy mi van a dobozban, főleg ha fegyverről van szó, természetesen azt is, hogy kitől érkezik meg azt  is, hogy hova tart!  


Gratulálok uraim, én adtam a parancsot...

Mivel Brad Pitt és a vele kapcsolatban álló szervezők is elismerték, köztük Adam Goodman producer is,hogy a fegyverek hozzájuk tartoznak, (tehát a címzett és a feladó eleve nem kamu!!)egészen biztosak lehetünk benne, hogy a TEKszándékosan, de természetesen politikai utasításra avatkozott bele az eseményekbe!

Brad Pitt gondolkodóban, és a stukkerek büntiben...

Hülyeség az is, hogy vizsgálni kellett őket,mint ahogy az is, hogy ezért le kellett kommandózni Gajdos Bélát, ugyanis normális esetben olyan sincsen, hogy több tízmillió dolláros költségvetésű, precízen előkészített forgatókönyvű filmprodukciók, minden papírozás, engedélyezés és szakember nélkül több tucat gépfegyvert hurcolásznak országokon keresztül, hátha nem lesz gond 100 kalasnyikovval alapon!  


egy igen népszerű korábbi próféta plakát...

orbán utasította tehát aTEKi katonáit (mert ekkora faszságot önmaguktól nem képesek elkövetni, más főnök meg nincs), hogy keverjék egy kicsit a szart,mert úgy látszik, szeretné ha esetleg külföldi filmstúdiók is beszállnának saját lejárató kampányába,elmebetegeknél ezt soha sem lehet pontosan tudni vagy, hogy esetleg  házi filmese Andy G. is benne van-e a dologban...??  nemsokára megtudjuk...  !

az élethű fogyóeszköz zombik.. nem ismerősek valahonnan?

Egy biztos, az ország legfőbb felesküdött védője és oltalmazója aTematizált Elmebetegek Különítményeíme bemutatta, hogyképes bármikor bármilyen utasítást végrehajtani, legyen az akármilyen átlátszó vagy Zombi...

Kíváncsian várom ezután a következő, "előre nem kalkulált terrorcselekményt"! - de csak mert abba remélem már biztosan belebuknak...
Az Isten áldásával!
Bejegyezte: Domján Tibor  




Bálint László: Kém, vagy nem kém? Kovács Béla "kémügye" - Történetek, tények, észrevételek, következtetések



Az alábbi írás szerzője Bálint László, ny. rendőr alezredes (1940) kémelhárítóként szolgált 1969-től a BRFK állambiztonsági állományában, majd 1986-tól a BM III/II. Csoportfőnökségén, 1990 és 1995 között pedig a Nemzetbiztonsági Hivatalnál. A különféle kémügyeknek mindenhol voltak, vannak és lesznek olyan részletei, amelyek egyáltalán nem tartoznak a szélesebb közvéleményre. Ha egy-egy valóságos kémtörténetről minden és mindig kiderülne, megismerhetővé válna – akár csak utólag is! – az bizony néha igen nagy csalódásokat okozhatna. Mivel több évtizeden át kémelhárítóként szolgáltam, állíthatom, hogy előfordultak kémügyekben nagyon is fontos részletek, amelyek soha, semmilyen formában nem lettek dokumentálva, így semmi nyomuk nem maradt. Ezek az eltitkolt, ám néha mégis igen fontos körülmények néhány ember kivételével megismerhetetlenek voltak, majd ezek halálával örök titkok maradtak. Kívülállóként különben is elég nagy felelőtlenség és kockázatos is, de mindenképpen nagy óvatosságot és körültekintést igénylő bármiféle vélemény kialakítása egy-egy kirobbant, kirobbantott és a közvélemény elé tárt kémkedési esettel kapcsolatban, főleg a speciális szakértelem teljes hiányában. Már csak azért is, mert a kiszivárgott-kiszivárogtatott hírek közül néha elég nehéz kiválasztani a hitelest, elkülöníteni a tévedésektől és különösen a szándékos dezinformációktól. Ezek a megállapítások teljes mértékben vonatkoztathatók a Kovács Béla (Jobbik) „kémügyeként" elénk tálalt történetre is. Akiknek azonban valaha volt már köze, közelebbi kapcsolódása, valóságos kémügyhöz, az a nagy titokzatosság, túlkonspiráltság ellenére, a kiszivárgó részadatokból és körülményekből is képes lehet figyelmet érdemlő észrevételeket tenni, következtetéseket levonni, s ezeket akár nyilvánosságra hozni úgy, hogy még csak titkot sem sért. A Kovács-féle „kémügy” jobb megértése érdekében nem árt, sőt talán még célszerű is, röviden ismertetni azt, hogy 1990 előtt, az akkori Magyar Népköztársaságban, amikor még voltak valóságos kémügyek, miként folyt az ellenséges hírszerzők és a hazai kémelhárítók konspiratív csatározása. Azért is érdemes erről szót ejteni, mert az idő múltával is többé-kevésbé így kellene főbb vonalaiban megtörténnie egy-egy valódi kémügynek. Az „átkos” múlt A rendszer hazai megváltozása előtt az akkori ellenséges – mostanra már többnyire barátivá vált – hírszerző szolgálatok meglehetősen aktív felderítő tevékenységet és egyéb konspiratív műveleteket hajtottak végre a Magyar Népköztársaság ellen. Fő törekvéseik közé tartozott, hogy államtitkokat, szolgálati titkokat szerezzenek meg, de az érdeklődési körükbe – az akkori szakmai zsargon szerint: „hírigényükbe” – beletartozott minden olyan egyéb adat, amely hátrányunkra valamilyen formában felhasználható volt, függetlenül attól, hogy az titkos volt-e, vagy sem. Ebben a helyzetben a magyar kémelhárításnak az volt a feladata, hogy az ellenséges titkosszolgálatok felderítő vagy más kártékony munkálkodását, ezek számunkra hátrányt jelentő következményeit lehetőleg megelőzze, ha ez nem járna sikerrel, legalább akadályozza és korlátozza, végső esetben pedig megszakítsa. A kártékony kémgyanús személyek látókörbe hozása érdekében létesítettek és működtettek egy „védelmi-jelző rendszert” (amelynek egyik kiemelten fontos eleme a napjainkban is sokat emlegetett „hálózat” szűrő-kutató munkája volt). Az említett „védelmi-jelző rendszert” úgy kellett megszervezni, illetve akkor lehetett eredményesen működtetni, ha képes volt „találkozni” az ide telepített, vagy az országba csak időnként beutazó ellenséges hírszerző ügynökökkel, és a kémelhárítás látókörébe hozta őket. Mivel azonban teljesen tökéletes rendszer csak ritkán működik, ezen a kialakított „védelmi-jelző rendszeren” is előfordultak rések, főleg emberi mulasztások miatt, amelyeken át az ellenséges kémügynökök észrevétlenül eljutottak pl. a hírigényüknek megfelelő információk közelségébe, és akár meg is szerezhették azokat. Ha azonban az említett szűrő-kutató munka jól meg volt szervezve és kellő hatékonysággal működött, időről-időre látókörbe kerültek olyanok, akiknek a magatartásán, körülményein, cselekményein, konspirációs lazaságán stb. érzékelhetők voltak az úgynevezett „kémelhárítási felismerési jegyek”. Általában az ilyenekből és hasonlókból lettek a kémelhárítási célszemélyek, ők lettek a kémgyanúsak, akik az esetek többségében átestek egy lazább és rövidebb ellenőrzésen. 1973 és 1990 között ez volt az „előzetes ellenőrzés”. Akinél ennek eredményeként a kémkedésre vonatkozó gyanú megalapozottá vált, megerősödött, az továbbra is célszemély maradt, a többit el lehetett felejteni. Az előbbieknél rendszerint folytatódott az „operatív feldolgozó munka”, melynek második fázisa 1973 és 1990 között a „bizalmas nyomozás” néven vált ismertté. Ennek során az akkoriban már kidolgozott és rendszerbe állított valamennyi operatív eszköz és módszer alkalmazásra kerülhetett, természetesen a célszerűség függvényében. Az operatív feldolgozó munka végén választ kellett adni arra kérdésre, hogy a célszemély „kém, vagy nem kém?” Ha a megalapozott és megnyugtató válasz az volt, hogy „nem kém”, a bizalmas nyomozást meg kellett szüntetni. Ha azonban a célszemély, akkor már bizonyított „kém volt”, az operatív munka befejezése következett, melynek különféle módozatai voltak, közülük az egyik a büntetőeljárás kezdeményezése, akkori szóhasználat szerint az ügy „realizálása”. (A megszüntetés esetében nem volt bűncselekmény, az alapgyanú kizárható volt, a befejezésnél viszont minimum valamilyen mértékben megvalósult a bűncselekmény, esetünkben a kémkedés.) Feltétlenül ki kell hangsúlyozni, hogy a büntetőeljárással történő realizálás esetén, az operatív feldolgozó munka befejezésekor, a kémkedéssel kapcsolatos minden bizonyítéknak rendelkezésre kellett állnia. Ez egy rendkívül fontos követelmény volt! Ha ez nem így volt, szó sem lehetett a büntetőeljárás, a nyílt vizsgálat megkezdéséről! Érvényesülni kellett annak a rendkívül fontos titkosszolgálati alapelvnek, hogy „ellenséges konspiratív tevékenység hatékony felderítése és bizonyítása, az esetek döntő többségében csak konspiratív elhárítási eszközök és módszerek felhasználásával vezethet eredményre”. Márpedig a kémügynöki tevékenység az egyik legmélyebben konspirált tevékenység! Kémszegénység 1990 után Több mint negyedszázad telt el a magyarországi rendszer megváltozása, és az új titkosszolgálati – immár nemzetbiztonsági – struktúra kialakítása és működtetése óta. Belső átszervezésekre a korábbiaknál nagyobb gyakorisággal került sor, ami nem biztos, hogy mindig előnyt jelentett. A magyar kémelhárításnak például ez alatt az idő alatt nem volt egyetlen olyan valódi kémügye sem, amelyben a befejezésre büntetőeljárás kezdeményezéssel került volna sor (leszámítva az ebbe a kategóriába egyáltalán nem illő, de oda beleerőltetett Galambos-féle „kémügyet”). Negyedszázad meglehetősen hosszú idő, s ha eközben voltak is konspirált – nem látványos – megoldásokkal befejezett kémügyek, néha azért szükség lenne, már csak a generális prevenció érdekében is, egy-egy nyilvánosságra hozott, elmarasztaló bírósági ítélettel lezárt valódi kémügyre. Egy kölcsönvett hasonlattal élve: "nem elég kémelhárítónak lenni, annak is kell látszani”. Pedig az eltelt idő alatt volt néhány olyan alkalom, amikor a régi-régi szállóige szerint a „nemzetközi helyzet fokozódott”. Azt bizonyára senki sem gondolja komolyan, hogy az utolsó valódi, büntetőeljárással befejezett, magyarországi kémügy óta eltelt kb. 30 év alatt nagy titokban nem garázdálkodtak Magyarországon ellenséges kémügynökök. Ezek közül legalább néhányat illett volna, sőt célszerű lett volna látványosan elkapni. A legutóbbi időkben igen gyakran beszéltek arról a politikusok, mindenféle biztonságpolitikai szakértők, s hasonlók, hogy világszerte, így nálunk is nő a terrorfenyegetettség. Különösen az iszlám ideológián alapuló terrorizmus térnyerése lett megkérdőjelezhetetlen. Volt persze ilyen korábban is, de talán nem ilyen mértékben, s bennünket sokkal kevésbé érintett. Mégis annak idején kémelhárítási vonalakon szereztünk olyan egyértelmű tapasztalatokat, hogy több iszlám ország titkosszolgálata szoros együttműködést alakított ki bizonyos terrorista szerveződésekkel. Ha pedig ezekből az irányokból a terrorfenyegetettség nőtt, akkor minden bizonnyal az ellenséges titkosszolgálati aktivitásuk is fokozódott. Lenne tehát tennivaló valószínűleg kémelhárítási vonatkozásban is bőségesen napjaikban is! Nekünk mégis az időközben „szakállas üggyé” vénült Kovács-féle kémtörténet jutott. (Az 1990 előtti állambiztonsági zsargonban a „szakállas ügy” az volt, amelyben az államellenes bűncselekményre vonatkozó alapgyanú felderítését, bizonyítását több éven át erőltették, kínlódtak vele, egyre csak halogatták a végső döntést, mert senki nem vállalta annak kimondását, hogy már a kezdésnél hibát követtek el úgy a javaslattevők, mint az egyetértők és az engedélyezők.) A Kovács-féle „kémügy” kapcsán van egy nagyon fontos szempont, amelyet az ügyben történtek megítélésénél nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni: a jelenlegi kémelhárítás állományában, az idő múlása miatt, nincs egyetlen olyan konspiratív feldolgozó munkát végző tiszt sem, aki eddigi pályafutása során legalább egy valóságos kémügyet eljuttatott volna a büntetőeljárás kapujába. Ezért sajnálattal kell megállapítani, hogy ez a Kovács-féle „kémügy” bizony nem más, mint egy „tanuló ügy”, amely éppen ezért nem véletlenül magán viseli a tapasztalatlanságot, a gyakorlatlanságot, és bizonyára a hozzáértés hiányát is. Nyílt vizsgálati munka 1990 előtt A sikeres felderítő és operatív feldolgozó munka után a nyílt vizsgálatot 1990 előtt a BM III/1 (állambiztonsági vizsgálati) Osztály végezte. A keletkezett operatív dokumentumok és bizonyítékok alapján a BM III/1 Osztály jogi alosztálya körültekintő elemzés-értékelés után minden befejezett állambiztonsági operatív ügyben – így a kémügyekben is – elkészített egy „előzetes jogi véleményt”. Ebben vagy azt állapították meg, hogy a célszeméllyel kapcsolatban a kémkedés bűncselekmény alapos gyanúja fennáll, az tökéletesen bizonyított, vagy azt, hogy nincs alapos gyanú, legtöbbször azért, mert hiányoznak a bizonyítékok. Előző esetben kerülhetett sor a büntetőeljárással történő realizálásra, melynek első lépése a nyílt vizsgálat volt. Ezt kémügyekben a BM III/1 Osztály folytatta le. Ezen az osztályon külön alosztály specializálódott a belső elhárítási ügyekre, másik a kémkedéssel kapcsolatos ügyekre és külön alosztály a katonai elhárítás ügyeire. Azért volt erre szükség, mert minden egyes elhárítási ágazat ügyeinek vizsgálata speciális ismereteket igényelt (miként a bűnügyi vizsgálóknál is vannak, akik életellenes ügyekkel foglalkoznak, mások a gazdasági ügyekkel, továbbiak a közlekedési ügyekkel stb.). Ebben az esetben nem az állítható, miként az operatív feldolgozást végző tiszteknél kijelenthető volt, hogy 1990-től nincs egyetlen vizsgáló sem, aki valódi kémügyben nyílt vizsgálatot folytatott volna. Azért nem állítható ez így, mert a rendszer megváltozásakor új titkosszolgálati struktúrát hoztak létre, melynek során az addigi állambiztonsági vizsgálati szerveket teljes mértékben megszüntették és a megalakuló nemzetbiztonsági szolgálatoknál ilyen részlegek már nem lettek kialakítva. Így többszörös oka van annak, hogy nincs olyan vizsgálati szakember, aki valaha tényleges kémügyben nyílt vizsgálati eljárásban közreműködött volna. A nyílt vizsgálati eljárás napjainkban A megváltozott körülmények miatt kémügyekben az operatív feldolgozó munka eredményes befejezése után a büntetőeljárás kezdeményezése és a nyílt vizsgálati munka lefolytatása az ügyészség feladata lett. Ilyen ügyekben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el. Mivel azonban a rendszer megváltozása óta Magyarországon valóságos kémügy nem volt, nem az ügyészség hibája, de tény, hogy aligha van olyan ügyész hivatalban, aki ilyen ügyben vizsgálatot már folytatott volna. Régen a nyílt nyomozati-vizsgálati eljárásban az ügyészség feladata a törvényességi felügyelet, majd a vádemelés, a bírósági szakban pedig a vád képviselete volt. Az előbbiekből viszont az is következik, hogy valóságos kémügyben vádiratot készítő és vádat képviselő ügyész sem lehet hivatalban. Akik a legutolsó tényleges kémügyben eljártak, már régen a békés nyugdíjas éveiket tölthetik. Kovács Béla „kémügye” 2014 áprilisában, állítólag az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészség, az Európai Unió intézményei elleni kémkedés alapos gyanúja miatt büntetőeljárást, nyílt nyomozást kezdeményezett Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő ellen. A gyanúsítás szerint az orosz titkosszolgálat érdekében kémkedett. Eddig a büntetőeljárást megelőző és megalapozó konspiratív nyomozásról csak alig ismerhetett meg a közvélemény valamicskét. Ez pedig bizony így van jól, hiszen vannak, vagy lehetnek olyan intézkedések, körülmények, amelyek az eljáró szolgálatokon kívül senkire sem tartoznak. Így például az sem, hogy ténylegesen miként került a kémkedés gyanújával látókörbe Kovács Béla. Milyen kínos lenne, ha kiderülne pl. az, hogy a magyar parlament mellett EP-képviselettel is rendelkező Jobbik volt a konspiratív megfigyelés célpontja, s ennek során véletlenül „futottak rá” Kovács Bélára, mint orosz kémgyanús személyre. Ezt bizony még feltételezni is felelőtlenségnek tűnne, ámbár ha nem is pont ilyenre, de hasonlóra volt már példa az 1990 utáni magyar pártpolitikai csatározásokban. Annak idején pl. a MIÉP konspiratív megfigyelése a végrehajtás ostobasága miatt nyílt titok volt. Az persze egy más időszakban történt, miként az is, amikor a mostani Alkotmányvédelmi Hivatal jogelődje, a Nemzetbiztonsági Hivatal, egyértelműen politikai megfontolásból és lejáratási céllal „ügynökügyet” konstruált, mai úribb szóhasználattal karaktergyilkolást követett el. Annyi azért már kiszivárgott, helyesebben az ügy komolyságát erősítendő kiszivárogtatták, hogy a Kovács Bélával kapcsolatos kémgyanú tisztázásában részt vettek külföldi partnerszolgálatok is. Ezek persze az ügy jelenlegi állása szerint aligha lehetnek büszkék a besegítésükre. Az ügy sajátossága és fontossága, az ellenséges titkosszolgálat által állítólag támadott célobjektum – az EU – kiemelt jelentősége, és magának a célszemélynek az igen különleges státusa miatt joggal feltételezhető, hogy a konspiratív feldolgozó munka során a legkorszerűbb titkosszolgálati technikai eszközök és módszerek is bevetésre kerültek, bizonyára az emberi tényező, a titkos kapcsolati kör (régi szóhasználat szerint a „hálózat”) foglalkoztatását sem nélkülözve. Az ügy jelenlegi sajnálatos állásából következően a nyílt nyomozás mellett a konspiratív intézkedések további folytatását is alaposan feltételezni lehet, hiszen úgy tűnik, lenne még mit felderíteni ebben a történetben. Mindez következik abból a közvélemény elé tárt tájékoztatóból, amely szerint jelenleg még mindig a bizonyítékok keresgélése, gyűjtögetése folyik. Ez a Kovács-féle „kémügy” az említett időben, talán véletlenül, talán szándékosan, akkor robbant be a köztudatba, amikor éppen választási kampány folyt. Nem véletlenül hetekig fontos hír volt a hazai tömegtájékoztatásban. Majd, mintha aktualitását vesztette volna, csendben átcsúszott a feledés homályába. Persze az illetékesek bizonyára nagy szorgalommal dolgoznak rajta a nyílt eljárásban jelenleg is, immár a harmadik éve, de még mindig nem állnak rendelkezésre a kémkedéssel kapcsolatos megalapozott bizonyítékok. Azok hiányoznak, amelyeknek az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentésekor már bőségesen rendelkezésre kellett volna állniuk. Ebből pedig az következik, hogy ez a nagy horderejűnek kikiáltott, és nem mindennapi jelentőségű „kémügy” úgy került át a konspiratív munkát végző kémelhárítástól a nyílt vizsgálatot végző ügyészséghez, hogy az állítólag elkövetett kémkedés nem volt kellőképpen – vagy sehogy? – bizonyítva. Ami 1990 előtt a diktatúrában elképzelhetetlen volt, az most a demokratikus viszonyok között valóság lett. Az ügyészség kapirgál azok után a bizonyítékok után, amelyeknek összegyűjtése és biztosítása a kémelhárítás feladata lett volna. Ha ez a ”kémügy” 2014-ben, a régi értelemben vett operatív szakban tökéletesen be lett volna fejezve, akkor néhány hónapos vizsgálati munka után már régen elkészülhetett volna a vádirat, sőt az eltelt évek alatt a Kovács-féle ügyben akár jogerős ítélet is születhetett volna, feltéve, ha a „kémügy” valóságos kémügy. Mindezekről azonban még szó sincs, sőt aligha van ember, aki megmondaná, hogy mikor lesz vége a hercehurcának. Kémelhárító koromban volt egy szállóige a szolgálatnál, mely szerint „aki nem kém, abból nem lehet kémet csinálni”. Ez persze csak a diktatúra utolsó évtizedeire volt érvényes, de akkor igen. Korábban, az 1950-es években, bizony nem volt igaz ez a kései szállóige. 1990 után, a megváltozott demokratikus körülmények között azonban még fokozottabb mértékben érvényesülnie kellene az idézett igazságnak. Remélhetőleg! A Kovács-féle „kémügy” kapcsán a körülmények sajnálatos módon arra utalnak, hogy az eljáró intézmények hibát hibára halmoztak. Hibázott a kémelhárítás, mert egy be nem fejezett ügyet adott tovább nyílt eljárásra, de hibázott az ügyészség is, mert hajlandó volt az ügyet a bizonyítottság hiányában átvenni. Az pedig igen ritkán fordul elő, hogy két ilyen komoly szervezet ilyen ostoba hibát kövessen el. Ez nem tapasztalat, vagy gyakorlat hiánya. A kialakult helyzet felelőse gyaníthatóan a szolgálaton és az ügyészségen kívül, a háttérben keresendő. A politika és a kémügyek Az 1990 előtti diktatórikus viszonyok között, főleg amikor még tombolt a kommunista terror, teljesen természetes volt, hogy a politikai hatalom beleszólt a titkosszolgálatok munkájába. Sőt főleg a korábbi államvédelmi, de később az állambiztonsági tevékenység is időnként alá volt rendelve a politikai érdekeknek, céloknak, akaratnak. Államvédelmi elődeink, akiktől mi a szakmát tanultuk, bizony még könnyedén csináltak kémet abból is, aki valójában soha nem volt kém. Az ilyen ügyekben is a végállomás lehetett a börtön, a fegyház, de akár az akasztófa is. Ezzel kapcsolatban a példák sokaságát lehetne említeni és fönnmaradt levéltári dokumentumokkal bizonyítani. A lényeges változás elsősorban az 1960-as évek közepétől, második felétől következett be. A mindenható és egyedüli párt, az MSZMP, mint politikai hatalmi tényező ettől kezdve is beleszólt időnként a kémügyekbe, de alaposan megváltozott formában. Amíg korábban rendre szorgalmazták „az imperialisták hazánk elleni aknamunkájának” egy-egy valós, vagy csupán konstruált kémüggyel való igazolását, a változás után egyre inkább az történt, hogy hol külpolitikai, hol külgazdasági érdekekre hivatkozva akadályozták, sőt néha lehetetlenné is tették valóságos és bizonyított kémügyek büntetőeljárással történő nyílt befejezését. Elérkezett az az idő, kb. az 1980-as évekre, amikor a kémügyekben már időben s előre célszerű volt megismerni a „pártközponti” álláspontot, hogy az adott relációban lehetséges lesz-e kémügy büntetőeljárással történő realizálása. Ha az volt az álláspont, hogy nem lenne ajánlatos, vagy a káros következmények miatt esetleg kifejezetten tiltott, a kémügy befejezésének más, nem látványos módját kellett választani. Ezekben az évtizedekben a kémelhárítók csak olyan ügyekben igyekeztek kémelhárítónak látszani, amelyekkel fontos államérdekeket nem sértettek. A politikai befolyást saját magam is megtapasztaltam. Az 1970-es évek elején, fiatal tisztként, életem első bizalmas nyomozásának büntetőeljárással történő realizálására készültem. Az NSZK-állampolgár célszemély őrizetbe vételével akartunk indítani. Az utolsó pillanatban a politika beleszólt a terveinkbe és leállították a realizálást. Az ok az volt, hogy néhány nappal később Budapestre jött Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter, hogy a magyar-NSZK diplomáciai kapcsolatok rendezéséről tárgyaljon. Ebben az esetben mégsem lehetett úgy fogadni, hogy néhány nappal az érkezést megelőzően őrizetbe veszünk kémkedés gyanúval egy NSZK-állampolgárt. Bizony több példa volt már arra is, hogy egy kémügy igen feszült viszonyt eredményezett az érintett két ország között. Az idősebbek még bizonyára emlékeznek az U-2-es kémrepülőgép esetére. 1960. május 1-én Szverdlovszk (ma Jekatyerinburg) térségében a szovjet légelhárítás lelőtte a Francis Gary Powers pilóta által vezetett U-2 típusú amerikai felderítő repülőgépet. Az amerikai felderítés-kémkedés következménye az USA-elnök Dwight D. Eisenhower és a szovjet pártfőtitkár Nyikita Szergejevics Hruscsov párizsi csúcstalálkozójának kudarca lett. A Kovács-féle „kémügy” és a külpolitika 2014 tavaszától kínlódnak az illetékesek ezzel a Kovács-féle „kémüggyel”. Miután a hazai és nemzetközi média jól ki „oroszkémezte” magát, 2015 februárjában, mintha mi sem történt volna, Magyarországra érkezett, és a „keleti nyitás” külpolitikai irányvonal jegyében igen baráti fogadtatásban részesült a KGB-s, majd FSZB-s múltú orosz elnök, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin. A közvéleményt arról tájékoztatták, hogy a tárgyalások igen szívélyes légkörben zajlottak, eredményesen zárultak, és szó sem esett arról, hogy akár a magyar-orosz, akár az orosz-EU viszonyt terhelné, vagy csak beárnyékolná a folyamatban levő Kovács-féle „kémügy”. A jelekből arra lehetett következtetni, hogy az orosz elnök nem nagyon vette zokon, hogy a magyarok egy magyar állampolgárt meggyanúsítottak az Oroszország javára és az Európai Unió sérelmére elkövetett kémkedéssel. A titkosszolgálati múltú orosz elnök úgy viselkedett, mintha nem is az ő állítólagos ügynöküket leplezte volna le a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok egyike. Annak idején Hruscsov még bocsánatkérést követelt az USA-tól a kémrepülőgép miatt. Nem kapta meg! A csúcstalálkozó meg is hiúsult, amitől pedig a hidegháború után a nemzetközi közvélemény igen sokat várt. Sőt, a szovjetek elkezdtek titokban Kubába rakétákat szállítani. Amikor pedig 1962-ben ez lelepleződött, majdnem kitört a III. világháború. Most nekünk saját jogon, de az EU jogán is okunk lett volna elvárni a bocsánatkérést. De ez sem történt meg. Mi is úgy tettünk, mintha nem is lenne valóságos „kémügyünk” orosz relációban. Lehet, hogy nincs is? Lehet, hogy színjáték az egész történet? Orosz titkosszolgálati magatartás A Kovács-féle „kémügy” megítélése kapcsán feltétlenül figyelmet érdemel az orosz titkosszolgálati magatartás. Az ügy kirobbanásakor, de utána sem volt tapasztalható semmiféle látványos orosz titkosszolgálati reakció. Ez pedig az adott helyzetben nem volt kifejezetten jellemző sem a korábbi szovjet, sem a mostani orosz titkosszolgálatokra. Ne feledjük, hogy a világ egyik legjobb titkosszolgálatáról van szó. Volt mit örökölniük a KGB-től, amely képes volt arra, hogy beépüljön a CIA-ba is, a Moszadba is. Tételezzük fel, hogy ez a mi Kovács Bélánk tényleg az orosz titkosszolgálat ügynöke, s ebben az esetben mi lett volna az elvárható magatartás részükről? Olyan magatartás, amilyenre volt már példa más hasonló ügyekben. Az első nyilvánvaló lépés az lett volna, hogy a lebukott, de mindvégig szabadlábon hagyott (!!!) ügynöküket felszólítják Magyarország és az EU azonnali elhagyására, majd jól eldugták volna, talán még az Urálon is túlra. Ha a felszólításnak nem tett volna eleget, vagy valamiképpen akadályozva van a távozásban, akkor kilopták volna az országból. Ha pedig ez sem sikerül valamiért, akkor marad a végső megoldás, a fizikai megsemmisítés. Különösebb gondot ez sem okozna nekik, hiszen ha Londonban képesek voltak likvidálni egy emberüket, akkor bizonyára Budapesten még jobbak a pozícióik erre. Valószínűleg még becsülni sem lehet, hogy 1990 után hány ügynököt hagytak itt nálunk, bár közben eltelt már több mint 25 év és a természetes halandóság a kémügynököket sem kíméli. Miért lehetett volna az előbb leírtakra szükség? Azért, mert a titkosszolgálatok és az ügynök együttműködése során nem csupán a titkosszolgálat ismer meg nagyon sok adatot, körülményt az ügynökről, hanem akarva-akaratlanul az ügynöknek is a birtokába juthatnak értékes ismeretek a titkosszolgálatról. Ha semmi mást nem tud meg, de azt mindenképpen megismeri, hogy milyen titkos feladatokat kapott, milyen irányokba foglalkoztatták, vagyis mi volt az őt beszervező és foglalkoztató titkosszolgálat érdeklődési köre – „hírigénye” – és támadási iránya. A lebukott kémügynököket pedig a kihallgatásai alkalmával ezekről alaposan kifaggatják, az ügynökök pedig a szorult helyzetükben rendszerint megnyílnak, beszélnek, mindent elmondanak. Ennek során a kémelhárítás olyan hiteles és pontos adatokhoz juthat különösebb erőfeszítés nélkül, amelyek nélkülözhetetlenek a korábbi bekezdések egyikében már említett „védelmi-jelző rendszer” kiépítéséhez és hatékony működtetéséhez, újabb kémügynökök látókörbe hozásához, esetleg leleplezéséhez. Ha tehát Kovács Béla valóban az orosz titkosszolgálat kémügynöke, az oroszok vázolt tétlenkedése igen nagy kockázattal járhatna számukra, amelynek felvállalása egyáltalán nem jellemzőjük. Ehhez képest Kovács Béla biztonságban éli életét, utazgat Európában, soha semmi bántódása nem esett és úgy tűnik, hogy a magyar hatóságok időnkénti zaklatásán, kihallgatásain kívül semmitől nem kell tartania. Az alapgyanút gyengítő körülmények Amikor kirobbant a Kovács-féle „kémügy”, azonnal megindultak a találgatások, napvilágot láttak különféle ötletek, feltételezések, amelyeket úgy állítottak be, mint a kémkedés alapgyanúra erősítően ható tényezőket. Kezdetben másról nem is volt szó a médiában, mint ezekről a gyanúsnak vélt körülményekről, és természetesen nem volt senki – főleg a hatóságok részéről nem –, aki nyíltan ellenvéleményt mert volna mondani a nem kellően megalapozott vádaskodásokkal, híresztelésekkel szemben. A legfontosabb és leghangosabban írt és mondott kémgyanút erősítő körülmény Kovács Béla feleségének állítólagos KGB-s múltja volt. Ezt a csontot rágatták azokkal, akik hajlamosak voltak erre a rágicsálásra. Az természetesen nehezen volt eldönthető, hogy ezekből az állításokból mennyi volt az igazság és mennyi a hazai és nemzetközi bulvársajtóból összeollózott képtelenség, netán az elszabadult fantázia szüleménye. A lényeg az volt, hogy a közvélemény egy részével elhitessék, hogy akinek a felesége a közreadottak szerinti kalandos múltú KGB-s volt, annak egészen biztos a férje sem lehet más, mint KGB-, majd FSZB-ügynök. Pedig a szakmai logikát követve ennek éppen az ellenkezője lehet inkább az igaz. A világ egyik legjobb titkosszolgálatáról ne tételezzünk már fel olyan gyermekded melléfogást, hogy bizonyára elég nagy erőfeszítések árán beépít az egyik célobjektumába, az Európai Parlamentbe egy ügynököt, és erre a feladatra pont egy olyat talál meg, szervez be és vezet be, aki „magával cipel” egy olyan gyanúba keverő körülményt, mint egy közismerten KGB-s múltú feleség. Ez eltúlozva és titkosszolgálati nézőpontból vizsgálva olyan, mintha az Európai Parlamentben, vagy máshol is, Kovács Béla állandóan egy kitűzőt viselne a zakóján az „én orosz ügynök vagyok” felirattal. Ilyen felületes munkát, a nevén nevezve ostobaságot, a KGB-ből kinőtt orosz titkosszolgálatokról, így az FSZB-ről sem és az SZVR-ről sem tételezhetünk fel. Leegyszerűsítve: ha Kovácsné tényleg annyira ismert KGB-s múltú, miként be van mutatva, akkor Kovács Bélának sokkal inkább nincs köze az orosz titkosszolgálathoz, mint van. A kémügynökök gondosan átgondolt és alaposan kidolgozott magatartási vonala általában tartalmazza azt, hogy az életvitelük, tevékenységük ne legyen kirívó, feltűnést keltő, botrányokkal terhelt, és ami talán még fontosabb, tartózkodjanak a bűncselekmények, szabálysértések és hivatali visszaélések elkövetésétől is. Kerülniük kell minden olyan élethelyzetet, amely által a működésük területén, de akár máshol a helyi hatóságok látókörébe kerülhetnek, mert esetleg alaposabb vizsgálódás után a mélyen konspirált tevékenységüknek is a nyomaira bukkanhatnak, miáltal lelepleződhetnek. Mostanában pedig éppen arról lehet hallani, hogy a „kémgyanús” Kovács Béla európai parlamenti képviselőként különféle visszaéléseket követett el. A helyzet különlegessége, hogy eközben Kovács Béla tud arról, hogy kémkedés miatt eljárás folyik ellene. Ezek a körülmények pedig sokkal inkább gyengítik, mint sem erősítik a vele szemben támasztott titkos kémügynöki gyanút. Végül nem felejtendő, hogy már harmadik éve folyik a nyílt vizsgálat a Kovács-féle „kémügyben”. Azt pedig pontosan nem tudhatjuk, hogy ezt megelőzően mennyi időn át folyt a konspiratív feldolgozó munka. Viszont az biztos, hogy ha ezt a két időtartamot összeadjuk, egy a régi értelemben vett „szakállas üggyel” találjuk magunkat szemben. Ezeknek pedig az általános jellemzője volt, hogy az indító információban szereplő alapgyanú – jelen esetben a kémkedés – az esetek döntő többségében soha, vagy csak nagyon-nagyon elvétve és akkor is véletlenül lett bizonyítva. Okkal feltételezhető, hogy akik ezt a „kémügyet” elkezdték-elkezdették, már maguk is tisztában vannak a kilátástalan helyzettel. De a melléfogást, a presztízsvesztést, a kudarcot elismerni nem könnyű, és egy ilyen horderejű ügyben következmények nélkül aligha lehet. Ezért szokták az ilyen ügyek befejezését alaposan elnyújtani, az időt a végleges döntést illetően húzni, amíg csak lehet, időt nyerni s közben valamiféle menekülési lehetőséget találni. Meg persze felelőst is, lehetőleg olyan valakit, aki már lelépett a színről és „elvitethetik vele a balhét”. A menekülés bevált módszere Az 1990 előtti történésekre való hivatkozások nem azt jelentik, hogy akkor az állambiztonsági operatív munkában nem voltak melléfogások. Voltak, több is mint most, mert bizonyára több volt az ügy is, mint mostanság. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának polcain sorakozó egykori operatív dossziék – ügydossziék – között megszámlálhatatlanok lennének az ilyen esetek. Abban az időben is sok olyan operatív tiszt volt, na és a vezetőik is, akik, mint mondogattuk, „mertek nagyot álmodni”, majd következett a csalódás, az ébredés, a kijózanodás és a bűncselekmény hiánya miatt megszüntetett bizalmas nyomozás. A belső elhárítási munkában gyakori volt az, hogy nagy csoportdossziés ügyeket nyitottak, 10-15 célszemély ellen kezdeményezték az operatív feldolgozó munkát – a bizalmas nyomozást – igen súlyos bűncselekmény, pl. „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló összeesküvés” alapgyanú miatt. A hosszas, fáradtságos és körülményes operatív feldolgozó munka eredménye az lett, hogy végül egyetlen célszemélyt sikerült „megerőszakolva” bíróság elé állítani, akit végül „államellenes izgatás” miatt nagy keservesen elítéltek 6 hónap börtönre, melynek végrehajtását próbaidőre felfüggesztették. Ez lett a nagy államellenes összeesküvésből, és még így is örülhettek, mert valahogy, egy büntetőeljárással kihátrálhattak az ügyből. Ugyanez a jelenség a kémelhárítási munkában is gyakran előfordult. Minden kémelhárító tiszt nagy álma az volt, hogy egyszer kémet fogjon, kémügyet realizáljon, de csak keveseknek adatott meg. Ezek is kergették az álmaikat, a vágyaiknak megfelelően kozmetikázták a jelentéseiket, de végül csak rá kellett jönniük, hogy bizony „aki nem kém, abból nem lehet kémet csinálni” (illetve lehetett, valamikor az 1950-es években). Ezekben az ügyekben is hiába próbálkoztak mindennel, az elkerülhetetlen vég, a kudarc beismerése rohamosan közelgett. A belső elhárítókhoz hasonlóan nekik is ki kellett valamit találni. Egy valóságos és megalapozottan indított kémügyben az operatív feldolgozó munka során az alapgyanúra, a kémkedésre koncentráltak, legfeljebb a minősítő körülményként számításba vehető államtitok, vagy szolgálati titoksértésre. Ha véletlenül a célszeméllyel kapcsolatban nagy ritkán előadódtak kisebb súlyú, társadalomra kevésbé veszélyes cselekmények, azokkal nem nagyon foglalkoztak, mert az volt az álláspont, hogy a „több, úgyis elnyeli a kevesebbet”. Csakhogy nem minden kémügy volt igazi kémügy akkoriban sem. Amikor az operatív munkára engedélyezett időnek a vége fenyegetően közelgett s a kémkedés kapcsán az eredmény még jószerivel a semmi, a kudarc elkerülhetetlennek látszott, gyorsan nekiláttak és felkutatták, próbálták bizonyítani az addig figyelembe se vett cselekményeket, akár bűncselekményeket, akár csak szabálysértéseket. Így fordult elő, hogy az operatív ügy kémkedés gyanúval indult és végül vámszabálysértéssel, a devizagazdálkodás szabályait sértő bűncselekménnyel, netán jogosulatlan külkereskedelmi tevékenységgel stb. zárult a bírósági jogerős ítéletben. Igen sok példát elő lehetne keresni az ilyen kémügyekből való kimenekülésekre is. Most pedig a nagy hangon beindított Kovács-féle „kémügyben” hallani arról, hogy a célszemély, aki mostanra már gyanúsított, különféle visszaéléseinek feltárását is megkezdték, amelyek az európai parlamenti munkájával kapcsolatosak. Óhatatlanul felvetődik a kérdés: csak nem ebben az ügyben is keresik a zsákutcából való kimenekülés lehetőségét? Lehet, hogy ez az ügy el sem jut a vádemelésig? Majd remélhetőleg kiderül!
(Kuruc.info) 
Forrás: https://kuruc.info/r/9/167870/


Ez a Kovács-féle „kémügy” az említett időben, talán véletlenül, talán szándékosan, akkor robbant be a köztudatba, amikor éppen választási kampány folyt.
Forrás: https://kuruc.info/r/9/167870/


A legfontosabb és leghangosabban írt és mondott kémgyanút erősítő körülmény Kovács Béla feleségének állítólagos KGB-s múltja volt
Forrás: https://kuruc.info/r/9/167870/

A bárányok jobb ha halgatnak !!!!!



Az ilyen ügyek elfedésére alkalmazzák a Kovács Béla kém ügyet , mert ugye a Viktor is ügynök volt Viktor Bond hazárd megye lordja !!!
A nagy állam alapító a maffia állam első császára !!!!!A helytartónk !!!!

Anyaország, Politikusbűnözés :: 2017. május 30. 13:12 :



Szétlopott budai Vár és Várkert Bazár - a fideszes korrupció áldozata történelmünk emblematikus negyede is


Teljes káosz uralkodott az I. kerület fontos műemlékei, így a budai Vár és a Várkert Bazár pénzügyei körül az elmúlt években. A Miniszterelnökség által felkért vezetők, így elsősorban a korábbi zalaegerszegi polgármester, Gyutai Csaba a sajátjaként kezelte az ingatlanvagyont. Ez akár jót is jelenthetne, például óvó gondosságot. De sajnos Gyutai és családtagjai tényleg beköltöztek - írja az Index. Döbbenetes szabálytalanságok, sorozatos gondatlanság és pénzügyi visszaélések jellemezték az elmúlt években a budai Vár és a Várkert Bazár üzemeltetését. A Lázár János vezette Miniszterelnökség volt a gazdája két olyan nonprofit kft.-nek, amelyik a budai Vár és a Várkert Bazár fejlesztéséért is felelt. A Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. és a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. egyaránt az Ybl Miklós tér 6. alatt üzemel, mindkettőt Gyutai Csaba fideszes politikus, volt zalaegerszegi polgármester vezeti. Gyutait korábban L. Simon László fideszes képviselő emberének tartották, de akkor is meg tudta tartani fontos posztjait, amikor L. Simont már eltanácsolták örökségvédelmi államtitkári posztjáról. A titkos átvilágítás Most azonban alighanem nagyon rezeg a léc. Az Index tudomása szerint ugyanis létezik vagy legalábbis készül egy, a Fidesz vezetése és a Miniszterelnökség által érthetően nem reklámozott átvilágítási anyag, amely szerint a budai Vár és a Várkert Bazár környékén az elmúlt években szinte semmi nem működött szabályosan. Rendetlenek voltak a közbeszerzések, hibádzott az uniós támogatások lehívása, gyatra maradt az informatika, törvénytelen volt a HR. Rengeteg volt a pénzügyi szabálytalanság, és valamiért a nevezett közhasznú társaságok előszeretettel kötöttek számukra előnytelen üzleteket, amelyekkel sokszor éppen a saját vezetőik jártak jól. Ingatlan saját és családi használatra A „titkos” átvilágítás állítólag még a közjót homárral, helikopterrel szolgáló közszolgák magamutogató és pazarló világában is egészen extrém és gátlástalan példákat hozott felszínre. Az I. kerület Logodi utca 18.-ban Gyutai Csaba például úgy költözött be a Várgondnokság Kft. lakásába, hogy az elmúlt két és fél évben bérleti díjat vagy rezsit nem fizetett, de azért a beköltözés előtt a céggel 5 millió forint értékű felújítást végeztetett el. A Ráth György utcában pedig Gyutai Csaba lánya és barátja bérelhetett lakást. Itt volt bérleti szerződés, sőt még bérleti díj is, de a könyvvizsgáló szerint a pályáztatás nélküli bérbeadással súlyos anyagi kár érte a közt, mert a bérleti díj kirívóan alacsony volt. A feltárt szabálytalanságok egy másik példája szerint a Várgondnokság a Krisztina körúton jóval a piaci ár alatt adott bérbe egy ingatlant. A szakértői becslés alapján a 82 négyzetméteres lakás piaci bérleti díja 240 ezer forint lett volna. Hogy ez mennyire reális, azt pontosan nem tudhatjuk. Az azonban egészen biztos, hogy a megfizetett bérleti díj nem volt az. A Várgondnokság ugyanis beérte 5478 forintos havi bérleti díjjal. Nem tévedés, 5478 forinttal. Százmilliós tételek szóbeli szerződések alapján, tényleges teljesítések nélküli kifizetések A további megállapítások is egészen döbbenetesek. És valamiért a nonprofit cégeknél dolgozók soha nem jártak rosszul, jellemző volt például a két cég összefonódása mellett a dupla foglalkoztatás. Az iratkezelési, szabályozói szabálytalanságok egész sora jellemezte a társaságok működését, olyan nem jelentéktelen elemekkel fűszerezve, mint a szóbeli szerződések alapján történő több százmilliós tételek vagy a tényleges teljesítések nélküli kifizetések. És mindehhez a politikai felelősséget viselő Miniszterelnökség éveken át asszisztált. Ha tudott róla, az a baj, ha nem tudott róla, az a baj. Elmaradt bevételek A felkért könyvvizsgáló, akinek a munkáját jogászok is segítették, nagyon komoly aggályokat jelzett a bevételi források ki nem aknázása miatt is. A vizsgált elegáns bel-budai régióban a szakértők szerint 4262 forint lehet az átlagos bruttó havi bérbeadási bevétel négyzetméterenként. Tehát, ha valakinek van egy száz négyzetméteres étteremként használt bérleménye, akkor a piaci ár szerint 426 200 forintot kellene fizetnie a nonprofit kft.-nek. Több I. kerületi üzlethelyiséggel kapcsolatban azonban a szakértők azt jelezték, hogy a Várgondnokság mindig áron alul adta bérbe az ingatlanjait. A Gianni Bistro ötödáron, a Bazaar Étterem harmadáron, de a CBA Gourmet is piaci ár alatt bérelhetett. Kérdés, mit gondolhat most a „lúzerségről” a másik véglet, mert a Bomo Art Budapest üzlethelyiségéről a könyvvizsgálók azt találták, hogy itt kivételesen jól sáfárkodott a nonprofit cég a köz vagyonával, ezt ugyanis a piaci ár másfélszereséért tudta kiadni. L. Simon árnyéka Végül a tanulmány jelzi, hogy a két vizsgált nonprofit cég szándékosan visszatartotta az átvilágítók előtt az adatszolgáltatást. Azt, hogy ezt az egész mutyit a Miniszterelnökség miért hagyta, hogy a feltárt döbbenetes szabálytalanságoknak volt-e közük L. Simon László korábbi, Várkert Bazárért is felelős államtitkár bukásához, most még nem tudni. Hogy a titkos átvilágítás eredménye nyilvános lesz-e valaha, illetve hogy lesznek-e következményei, ugyancsak rejtély. Éppen az I. kerületben vált többször nyilvánvalóvá, hogy a politikusi vastagbőr nem nagyon ismer szélességi korlátokat. Ugyanakkor valami célja csak volt ennek az átvilágításnak. Valaki valamiért csak megrendelte azt az államigazgatáson belül - írja a lap. 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/173359/



Izrael atombomba bevetését fontolgatta 1967-ben az arab országok elrettentésére


A New York Times tegnap az izraeli hadsereg 2013-ban elhunyt vezérezredesére, Jichák Já’ákovra hivatkozva megírta, hogy Egyiptom és a többi arab ország elrettentésére a zsidó állam még az 1967-es háború kirobbanása előtt fontolóra vette atombomba bevetését a Sínai-félszigeten. A néhai izraeli vezérezredes a tervezett hadművelet egyik kidolgozójaként azt is felfedte, hogy az akkori tervek szerint Izrael csak abban az esetben veti be az atombombát, ha a háborúban végérvényesen vesztésre állt volna az arab államok hadseregeivel szemben – írja a Válláh!Hádásot hírportál. Jichák Jáákov vezérezredes (fotó: Válláh!Hádásot) A Válláh!Hádásot hírportál azt is közli, hogy az 1967-es hatnapos háború valószínűleg utolsó titkát felfedő Jichák Já’ákov vezérezredes valójában nem a New York Timesnak adta az interjút, hanem az izraeli Ávnér Kohénnek, a nukleáris ügyek szakértőjének, aki 1999-2000-ben több beszélgetést, hangfelvételt is készített az akkor már nyugállományú tiszttel. A néhai vezérezredes elmondása szerint a Sámson fedőnevű, ám hála Istennek végre nem hajtott hadművelet célja az lett volna, hogy elrettentse az arab országok, tehát Egyiptom, Irak, Szíria és Jordánia hadseregét a zsidók végleges két vállra fektetésétől. Ám az atom bevetésére nem volt szükség, mert ötven évvel ezelőtt az izraeli hadsereg hat nap alatt legyőzte az említett arab országok hadseregeit. Középütt, balról jobbra: Dávid Ben Gurion állalapító, Mose Dáján hadügyminiszter és Simon Peresz 1965-ben (fotó: Izraeli Miniszterelnöki Hivatal sajtószolgálata) Az izraeli vezérezredes által feltárt hadi terv szerint különleges izraeli egység helikopterrel szállította volna az atombombát az Ábu Ágilában levő egyiptomi katonai tábor közelében emelkedő hegyre, miközben egy kisebb létszámú izraeli ejtőernyős egység ereszkedett volna le a Sínai-félsziget más pontján, hogy ezzel az akcióval eltereljék az egyiptomi hadsereg figyelmét. Az említett hegyen közben a különleges egység nyugodtan előkészíthette volna az atombomba felrobbantását. A New York Times című lapban megjelent hírre reagálva megszólalt Simon Peresz, néhai izraeli elnök életrajzírója, prof. Miháél Bár-Zohár, izraeli történész is, aki a Válláh!Hádásotnak elmondta: Simon Peresznek is volt hasonló elképzelése az arab országok hadseregeinek elrettentésére az 1967-es háború kitörése előtt. Peresz 1965-ben, még hadügyminiszter-helyettesként, illetve az izraeli atomfegyver-arzenál legfőbb kifejlesztőjeként azt javasolta Lévi Eskol, akkori miniszterelnöknek, hogy Izrael az arab országok hadseregeinek elrettentésére hajtson végre kísérleti atomrobbantást a Negev-sivatagban. H. J. – Kuruc.info

Kapcsolódó: - 2016 végén is hülyének nézi a magyart az MTI: "Izrael nukleáris képességei kérdésesek"
  • Eddig titkos iratok kerültek nyilvánosságra arról, miként segítette az USA az izraeli atombomba kifejlesztését
  • - Kiderült, hogy Izrael már négy évtizede gyárt és birtokol vegyi fegyvert - Akiknek mindent szabad: szakértők szerint 300 atomrobbanófejjel is rendelkezhet a zsidó terrorállam
  • - Carter: Izrael emberiség elleni bűnös, és 150 illegális atombombája van
  • - Titkos nukleáris program: "Közel-Kelet egyetlen demokráciája" 80 atomtöltettel rendelkezik
  • - Izraelben azt sem bánnák, ha Magyarországra atombombát dobnának
    Forrás: https://kuruc.info/r/4/173603/


Eddig titkos iratok kerültek nyilvánosságra arról, miként segítette az USA az izraeli atombomba kifejlesztését


Az amerikai kormány olyan szigorúan titkos iratokat hozott nyilvánosságra, amelyekből kiderül, hogy az USA miképp tette lehetővé Izrael számára nukleáris fegyverkezési programjának végrehajtását. A dokumentumok tanúsága szerint a Richard Nixon vezette amerikai kormány Golda Meier izraeli miniszterelnök 1969 szeptemberi amerikai látogatása előtt úgy döntött, nem kívánja megakadályozni az izraeli nukleáris fegyverek kifejlesztését. Golda Meir (b), Richard Nixon (k) és Henry Kissinger (j) találkozója a Fehér Házban A dokumentumokból kiviláglik: Washington nem kifogásolta azt sem, hogy Izrael nem hajlandó csatlakozni a nukleáris fegyverek elterjedését tiltó nemzetközi egyezményekhez, és a zsidó állam nem engedélyezi a Dimonában felépített nukleáris létesítmény ellenőrzését sem. Ezen kívül az USA ejtette egy korábbi javaslatát is, melynek értelmében az atomfegyverek elterjedését tiltó nemzetközi egyezmények Izrael részéről történő aláírásáért cserébe Washington Jerikó föld-föld rakétákat szállított volna Tel Avivnak. A titkosság alól feloldott iratokból kiderült az is, hogy Nixon elnök arra utasította Henry Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadót, állítson össze egy bizottságot Joseph Sisco külügyminiszter-helyettes vezetésével, amelyben megvitatnák az izraeli nukleáris programmal kapcsolatos titkosszolgálati jelentéseket. Rodger Davies, a Külügyminisztérium egyik vezető tisztségviselője el is ismerte: „nem tudjuk ráerőltetni az izraeliekre, hogy megsemmisítsék adataikat és a (nukleáris program) más elemeit, még kevésbé vagyunk képesek eltüntetni az emberek fejéből a bennük lévő technikai tudást”. Érdekes módon azonban az amerikai tisztségviselők manapság nem tanúsítanak hasonló megértést az iráni atomprogrammal kapcsolatban. Két hónappal a Nixon-Meir találkozó előtt Rodger Davies azt írta, hogy a „kisebbik rossz lenne”, ha az USA beleegyezne az izraeli nukleáris fegyverek létrehozásának lehetőségébe. Izrael a Közel-keleten az egyetlen ország, amely atomfegyvereket birtokol. 2008-ban Jimmy Carter - aki 1976 és 1980 között az USA elnöke volt - arról beszélt, hogy Izraelnek legalább 150 atombombája van. “Az USA több mint 12 ezer nukleáris fegyverrel rendelkezik, Oroszország ugyanennyivel, Nagy-Britannia és Franciaország több százzal, Izrael 150-nel” – jelentette ki egy sajtóértekezleten Jimmy Carter. 1986-ban Mordechai Vanunu, a dimonai nukleáris üzemben 1976 és 1985 között dolgozó technikus egyik interjújában azt mondta, hogy Izraelnek 200 nukleáris bombája van. Izrael nem csatlakozott a nukleáris fegyverek elterjedését tiltó nemzetközi egyezményekhez, és nem hajlandó nemzetközi ellenőröket sem beengedni atomlétesítményeibe. (Ami nem akadályozza meg Izraelt abban, hogy háborúval fenyegesse Iránt, mert feltételezése szerint a perzsa állam atomfegyverek előállításán dolgozik. Irán atomerőműveit ugyanakkor rendszeresen ellenőrzik a nemzetközi Atomenergia Ügynökség munkatársai, és Teherán az atomfegyverek terjedésének tiltására vonatkozó nemzetközi szerződéseket is aláírta.)
Perge Ottó - Press TV nyomán

Kapcsolódó:
  • Kiderült, hogy Izrael már négy évtizede gyárt és birtokol vegyi fegyvert - Akiknek mindent szabad: szakértők szerint 300 atomrobbanófejjel is rendelkezhet a zsidó terrorállam

  • Forrás: https://kuruc.info/r/4/132426/ 

    Forrás: https://kuruc.info/r/4/132426/


Kiderült, hogy Izrael már négy évtizede gyárt és birtokol vegyi fegyvert



Miközben a világ vezető nyugati hatalmai, illetve Martonyi János budapesti külügyminiszter jónak látnák Basár el-Ászád Szíriájának megtámadását a vegyi fegyver birtoklása miatt (mert a közelmúltbeli bevetőinek kiléte körül egyelőre folyik a ködösítés - H. J.), az amerikai Foreign Policy hírportál érdekes hírrel lepte meg a demokrácia élharcosait: Izrael 1982-ben már biztosan gyártott és raktározott vegyi fegyvert. A dimonai atomreaktor A Foreign Policy című amerikai hírportál szerint a CIA már 1982-ben biztos információval rendelkezett arról, hogy Izrael előállít és raktároz vegyi fegyvert az egyébként atomlétesítményéről ismert Negev sivatagi Dimoná városban. Az amerikai hírszerzés akkoriban azt is hozzáfűzte a jelentéshez, hogy Izrael a vegyi fegyvert a nukleáris arzenáljának kiegészítőjeként tartja bevetésre készen. Az amerikai portál hírét azonnal átvette az izraeli média, s valószínűleg a Foreign Policy sem véletlenül éppen ezekben az órákban, Barack Obama elnök támadási szándékának lanyhulása idején szellőztette meg az érdekes hírt. A Foreign Policy a hír forrásaként a Kalifornia állambeli elnöki könyvtárban dolgozó egykori kutatót nevezi meg, aki a CIA értesülésére hivatkozva még 1982-ben írt jelentésében beszámol arról, hogy pontosan mely közel-keleti államok gyártanak és birtokolnak tömegpusztító fegyvereket. Az amerikai portál azt is megírja, hogy a kutató által megfogalmazott levél Izraelre vonatkozó tartalmát Washingtonban akkoriban titkosították... A Negev sivatagi Dimoná városban létesített vegyi fegyvert előállító üzem és raktár létezését a CIA három évtizeddel ezelőtt egy amerikai kémhold segítségével derítette ki. David Ben Gurion Szdé Bokerben Az izraeli sajtóban a Foreign Policy hírét kommentálva idézik Ávnér Kohén izraeli történésznek az Izrael és a bomba című könyvét, amelyben a szerző világosan leírja, hogy az államalapító David Ben Gurion már az 1956-os Szuezi háború idején utasítást adott a vegyi fegyver titkos előállításának megkezdésére, ám a CIA - ha igaz - csak 1982-ben szerez tudomást először az izraeli vegyi fegyver gyártásáról és tárolásáról. Az 1982-es CIA-értesülést tehát az amerikai "illetékesek" titkosították, s nem elképzelhetetlen, hogy voltak korábbi titkosszolgálati jelentések is az izraeli vegyi fegyverről, ám azokat is eltüntették, vagy máig tartó érvénnyel titkosították. Mindenesetre az izraeli sajtó szerint a vegyi fegyver előállítása Izraelben valószínűleg a múlt század '60-as éveinek végén, vagy a '70-es évek elején kezdődött. Hering József - Kuruc.info
Forrás: https://kuruc.info/r/6/117492/



Akiknek mindent szabad: szakértők szerint 300 atomrobbanófejjel is rendelkezhet a zsidó terrorállam


Izrael, amely széles körben elfogadott feltételezések szerint a világ hatodik államaként tett szert nukleáris fegyverekre, szakértők becslése szerint 100 és 300 közötti atomrobbanófejjel rendelkezik. A szándékos kétértelműség doktrínájától vezérelve a zsidó állam soha nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy atomfegyverei vannak. Izrael nem írta alá a nukleáris fegyverek elterjedését akadályozó atomsorompó egyezményt, ami végül is mindegy, mert fittyet hány azokra is, amelyeket aláírt (ahogy nem tart be egyetlen ENSZ-határozatot sem). Az izraeli atomarzenál létezését a legnagyobb titoktartás övezte. A legfőbb információforrásnak Mordeháj Vanunu egykori izraeli atomtechnikus bizonyult, aki még 1986-ban fedte fel a nyilvánosság előtt az izraeli katonai atomprogram részleteit. A marokkói születésű Vanunu 1976 és 1985 között dolgozott a dimonai atomerőműben, és a The Sunday Times című brit lapban tálalt ki. Külföldi szakértők a Vanunu által nyilvánosságra hozott adatok alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a zsidó terrorállam a világ egyik legjelentősebb nukleáris arzenálját tudhatja magáénak. Az izraeli atomprogramot David Ben Gurion, a zsidó állam megalapítója és első miniszterelnöke indította el az 1950-es években Franciaország segítségével. Központja a déli Negev sivatagban fekvő dimonai atomerőmű. Simon Peresz jelenleg államfő volt az építtető, akkor még a védelmi minisztérium főigazgatójaként. Az izraeli atomprogramról csak egyetlen egy alapos tanulmány készült; szerzője, Avner Cohen szerint Izrael 1967 májusában szerelte össze első nukleáris fegyvereit. A londoni székhelyű Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) úgy becsüli, hogy Izrael már akár kétszáz robbanótöltettel rendelkezhet. A brit Janes Information Group katona- és biztonságpolitikai elemző csoport szerint kétszáz és háromszáz közé tehető az Izrael birtokában lévő atomrobbanófejek száma. A Kezdeményezés a Nukleáris Fenyegetettség Csökkentéséért (NTI) nevű amerikai nem kormányzati szervezet nemzetközi elismertségnek örvendő szakértői úgy vélik, hogy száz és kétszáz között lehet az izraeli robbanófejek száma. Az IISS szerint Izrael rövid és közepes hatótávolságú, föld-föld osztályú rakétáival (Jerikó-1 és Jerikó-2) tudná célba juttatni az atomtölteteket. A Janes úgy tudja, hogy a Jerikó-2 hatótávolságát az eredeti 1500-ról 4500 kilométerre növelték, és 2005 óta már létezik a rakéta hosszú, 7800 kilométer hatótávolságú változata, a Jerikó-3. Emellett a légierő F-16-os harci gépeit is fel lehet szerelni atomrakétákkal. Izrael az 1990-es évek végén szerzett be három darab Delfin-osztályú tengeralattjárót, amelyek a Janes szerint képesek atomtöltet hordozására is alkalmas Harpoon típusú szárnyasrakéták indítására. Külföldi szakértők szerint Izrael nemcsak hadászati, de harcászati atomfegyverekkel is rendelkezik. Egyes elemzők úgy gondolják, hogy Izrael atomarzenáljának jelentős része (vagy akár az egész is) nincs összeszerelt állapotban, de pár nap alatt teljes mértékben működőképessé tudják tenni. (MTI nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/4/57972/





Carter: Izrael emberiség elleni bűnös és 150 illegális atombombája van + képek, videók

A hétfőn kezdődött walesi nemzetközi konferencián Jimmy Carter volt amerikai elnök újra a közel-keleti béke megteremtéséért szállt síkra. Egyrészt kritizálta az izraelieket a gázai zárlat miatt, melyet az emberi jogok elleni egyik legsúlyosabb bűncselekménynek tart, másrészt felhívta a Hamászt, hogy garantálják a fegyvernyugvást, tudhatjuk meg az al-Dzsazíra híradójából. Jimmy Carter volt amerikai elnök szerint Izrael nagyjából 150 (vagy ennél több - fogalmazott) atomfegyverrel rendelkezhet. Az Izrael által gyűlölt Carter, aki könyvet is írt a zsidó állam háborús és emberiség elleni bűneiről, a walesi Hay-on-Wye könyvvásáron beszélt erről egy sajtótájékoztató keretében - írja a BBC. A zsidó terrorállam, amelyik Iránt lebombázná atomfegyverek ürügyén, miközben maga alá sem írta az atomsorompó egyezményt és nagy ívben köp a nemzetközi jogra, nukleáris fegyverek ügyében eddig egyértelműen kétértelmű álláspontot foglalt el: le sem tagadta, de el sem ismerte, hogy atomfegyver-arzenállal rendelkezik. Ugyanakkor a nyugati sajtó, a katonai szaklapok és intézetek, valamint a közvélemény évtizedek óta tényként kezeli, különösen Mordeháj Vanunu leleplező fotói óta, hogy a zsidók tiltott és törvénytelen tömegpusztító arzenállal rendelkeznek, nem csak atommal, hanem biológiai és vegyi fegyverekkel is (Mint ismert, Irakot nem létező biológiai fegyverei miatt bombázta le a cionista befolyás alatt lévő USA). Vanunu, aki az izraeli, dimonai atomerőműben dolgozott, a 80-as években külföldre szökött és ott bemutatta bizonyítékait a fajüldöző zsidó rezsim sötét titkáról. A Moszad ezután Rómában elrabolta, majd 1986-ban 18 évre lecsukták, de szabadulása után is korlátozzák mozgási és nyilatkozattételi szabadságát. Elítélése is bizonyítja, a zsidó állam hazudott és hazudik, hogy leplezze emberiség elleni bűneit. Vanunu mellesleg keresztény hitre tért át. A volt amerikai elnök kijelentése azért is fontos, mert ez is megerősíti a fentieket. A Nobel-díjas volt amerikai elnök, Jimmy Carter újra a közel-keleti konfliktus megoldásán fáradozik. A hétfőn kezdődött walesi nemzetközi konferencián fejtette ki téziseit az izraeli–palesztin kérdést illetően. Carter az arab országok és Izrael között kifejtett közvetítői tevékenysége és a Camp David-i megállapodás (1981) aláírásának elősegítése miatt Nobel-békedíjat kapott. Véleménye szerint a Gázai övezetet sújtó zárlat bűncselekmény az emberi jogok ellen: „semmi nem indokolja, hogy így bánjanak a palesztinokkal a Gázai övezetben”. Nyilatkozatában felszólította az európai államokat, hogy segítsék elő egy Fatah–Hamász-egységkormány felállítását. Ezeknek az országoknak kellene a Hamászt arra buzdítaniuk, hogy első lépésként egyoldalúan szüntesse be a Gázai övezetből induló támadásokat, mielőtt rátérnének a két fél közötti fogolycsere, illetve az izraeliek ciszjordániai akcióinak kérdésére. Mindezekkel egy időben az ENSZ szóvivője bejelentette, hogy e hónap 27-én vizsgálóbizottság indul a gázai Bajt Hánúnba, hogy kivizsgálja a még 2006. novemberben történt eseményeket, mikor is 19 palesztin civil vesztette életét egy izraeli bombázásban. Ugyan a bizottság még ugyanabban az évben megalakult a Nobel-díjas Desmond Tutu vezetésével, ám a vizsgálat lefolytatására az izraeli vezetés elutasítása miatt mindeddig nem került sor. (Al-Dzsazíra - MNO - Spiegel.de - Szent Korona Rádió)
Olvasónk küldte be: Az első videón Olmert szólja el magát, a másodikon pedig Vanununak hála egy 3 D-s utazást tehetünk az izraeli atombombagyárban, vagyis a Negev sivatagban található dimonai atomerőműben.         2 db kép a híres cikkről: Ez pedig az atomerőmű: 
Forrás: https://kuruc.info/r/8/25292/
a videok törölve , de máshol talán még megnézheted !!!


Ez pedig az atomerőmű:



Titkos nukleáris program: "Közel-Kelet egyetlen demokráciája" 80 atomtöltettel rendelkezik Izrael nyolcvan atomtöltetettel rendelkezik



  • írta vasárnap a Times of Israel című izraeli hírportál a Bulletin of the Atomic Scientists című amerikai szakfolyóiratban szeptemberben megjelent jelentés alapján. Az amerikai hírszerzés forrásai szerint Izrael 1967-ben kezdte meg nukleáris robbanótöltetek előállítását, de nem ismert okokból 2004-ben abbahagyta a készletek felhalmozását. A jelentés szerint ezen időszakban összesen 115-190 robbanótöltethez elegendő hasadóanyag került a raktárakba. Izrael titkos nukleáris programját homály fedi, az ország "politikai okokból" "bizonytalanságban tartja a nemzetközi szervezeteket", és nem hajlandó aláírni az atomsorompó-szerződést. (Érdekes módon mégsem vált "pária-állammá", mint más országok ennek csak a gyanúja miatt - a szerk.) Korábbi becslések mintegy négyszázra tartották az atomtöltetek számát, amelyeket Izrael különböző utakon képes célba juttatni: ballisztikus rakétákkal, repülőgépekkel vagy tengeralattjárókról indítva azokat. A cikk szerint a robbanótöltetek közül ötvenet közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákhoz készítettek, harmincat pedig repülőgépen történő szállításra tettek alkalmassá. Az angol The Guardian című lap úgy véli, hogy Izrael rendelkezhet nukleáris anyagokat tartalmazó tüzérségi lövedékekkel, lőszerekkel is. Az amerikai jelentés szerint az egész világon jelenleg tízezer-kétszáztizenöt nukleáris robbanófej található, számuk folyamatosan csökken az 1986-os hidegháborús csúcspont óta, amikor hatvannégyezer-négyszáznegyvenkilencet tartottak nyilván. (MTI nyomán)
    Forrás: https://kuruc.info/r/4/117693/



Izraelben azt sem bánnák, ha Magyarországra atombombát dobnának



Az izraeli üzleti szaklapok általában tényszerűen számolnak be Magyarország pénzügyi válságáról, a tudósításokat kísérő olvasói kommentárok írói azonban folytatják az elmúlt években már megismert magyargyűlölő, népünket gúnyoló stílust. A Bizportal nevű üzleti lap csak a zsidók érzékenységét sértő olvasói kommentárokat helyteleníti. Az izraeli héber nyelvű sajtóban leginkább a pénzügyi, gazdasági lapok foglalkoznak Magyarország mostani pénzügyi válságával. Az izraeli újságok cikkírói elsősorban a nagy nyugat-európai és amerikai pénzügyi lapok írásaira, tudósításaira támaszkodva számolnak be a Magyarországot sújtó mostani válságról. A Calcalist című héber nyelvű üzleti újság úgy tudósított hazánk pénzügyi válságáról, hogy a nemzeti lobogónk alá a „Magyarország válságban” héber föliratot biggyesztette. Izraelben tehát nem annyira a világhálón is elérhető politikai lapok foglalkoznak a magyarországi válsággal, hanem inkább azoknak mellékleteiként megjelenő gazdasági, pénzügyi kiadványok. A pénzügyi elemzők cikkei általában objektívek, visszafogott hangvételűek és igyekeznek hitelesen tudósítani a valós helyzetről. Az olvasói kommentárok viszont, akárcsak a múltban, ezúttal is mélységes magyargyűlöletről tanúskodnak. Nemrégiben értesültünk arról, hogy egy Mose Gánán nevű izraeli irodalomtörténész minden magyar elégetését, s azon belül e sorok írójának pusztulását kívánta a világhálós naplójában. A már említett Calcalist, valamint a Bizportal nevű izraeli pénzügyi, üzleti szaklapoknak a magyarországi válsággal foglalkozó olvasói kommentárjai közül az egyik beíró annyira aljas és gyűlölködő volt, hogy kulturált hangnemben válaszoltunk rá, megpróbáltuk elgondolkoztatni, s ha az ő esetükben ez egyáltalán lehetséges, megszégyeníteni a magyargyűlölőt. Próbálkozásunk azonban nem járt sikerrel, mert a Bizportal a mi véleményünket már nem volt hajlandó megjelentetni. De nézzünk egy-két magyargyűlölő olvasói kommentárt a Bizportalról: (ITT)  - Oj, oj, oj, Magyarországot leminősítették. Oj, oj, oj. Nem ehetünk többet gulyáslevest!! Oda se neki, nyomjatok gázt az anyátokba!! (Gulyásleves)  - Magyarország silány ország, népe antiszemita és lusta. Ezért aztán csak vesszenek! (Hájjim)  - Csak minősítsék le őket! Kit érdekel?? Miért, ki (sic!) az a Magyarország? Még ha atombombát dobnának rá, akkor sem hiányozna senkinek. (Kereskedő)  - A Bizportal szerkesztőségi üzenőfalán olvasható a következő szöveg: „A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy mérlegelés után ne közölje le a másokat sértő, nem a témát érintő olvasói kommentárokat”. Úgy látszik, a fenti olvasói megjegyzések nem sértik mások érzékenységét (ha egyáltalán a magyar gojt embernek tekintik Izraelben), ezért az egyik zsidó beíró héber nyelvi műveletlenségére alapozva mi is írtunk egy kommentet: „Az 1. számú kommentálónak: Először is tanuljon meg héberül, mert nem elég zsidó rasszistának lenni, ehhez a népe nyelvét is ismernie kellene.” A mi észrevételünk nem jelent meg a Bizportal olvasói rovatában. Valószínűleg sértette volna a zsidók érzékenységét. Mert arra vigyázni kell, csak a magyarokéra nem. Hering József – Kuruc.info
Forrás: https://kuruc.info/r/4/63247/


Soros a legnagyobb frakció tulajdonosa az Európai Parlamentben - kiszivárgott lista a "megbízható szövetségesekről"

Nyilvánosságra került egy lista azokról a brüsszeli politikusokról, akik George Soros bűvkörében tevékenykednek.


A milliárdos alapítványának belső adatbázisából kiszivárgott összesítésből kiderül: Soros több mint kétszáz európai parlamenti képviselőt képes mozgatni, ezzel pedig a legnagyobb uniós frakció "tulajdonosának" mondhatja magát. Minő véletlen, hogy éppen a listán szereplő képviselők a leghangosabbak a Soros alapította Közép-európai Egyetem (CEU) ügyében. Létezik egy lista a Soros-féle Open Society Foundation (OSF; Nyílt Társadalom Alapítványok) belső adatbázisából, amelyen a milliárdoshoz közeli európai parlamenti (EP-) képviselők szerepelnek. (A kiszivárgott lista tőlünk is letölthető, ide kattintva - a szerk.) A lajstromban "megbízható szövetségesek" címke alatt olvashatók a döntéshozók nevei, ebből kiderül, hogy George Soros 226 politikusnál bír valamilyen befolyással az összesen 751 képviselőt tömörítő EP-ből. Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője ennek kapcsán felhívta a figyelmet, hogy ezzel a létszámmal Sorosé a legnagyobb frakció a Brüsszelben és Strassburgban is ülésező testületben, a néppárti (EPP, ide tartozik a Fidesz-KDNP is) tömb méretét (215 fő) is meghaladja. A Soros Fund Management (LLC) prominensei (forrás: AFP/Tim Solan) A DC Leaks nevű szivárogtató portál 2016 augusztusában publikált az OSF belső adatbázisából származó mintegy 2500 dokumentumot, ezek között volt a "Megbízható szövetségesek az Európai Parlamentben 2014–2019" című kiadvány is. A listán olyan befolyásos nevek köszönnek vissza, mint Martin Schulz, az Európai Parlament volt elnöke Olli Rehn, egykori gazdasági és pénzügyi biztos Gianni Pittella, a szociáldemokrata frakció vezetője Alexander Lambsdorff, az EP alelnöke illetve Elmar Brok, Guy Verhofstadt, Sophie in't Veld és Ulrike Lunacek. A listán több "jobboldali" politikus mellé kommentárt fűztek, így például a CEU-ügyben megszólaló, hazánkat erősen kritizáló luxemburgi Frank Engelnél is az olvasható, hogy adott esetben készek szembefordulni saját pártcsaládjukkal. A kézikönyvszerű kiadvány bevezetője megjegyzi, hogy az OSF-nek "tartós és bizalomra épülő" kapcsolatokat kell kiépítenie a 11 bizottságban és 26 delegációban helyet foglaló, bizonyítottan vagy valószínűsíthetően Open Society-szövetséges politikusokkal. (Origó - Gondola nyomán) Kapcsolódó: - Die Welt: Juncker megállítaná Orbánt a Brüsszel-kampány és a lex CEU miatt - veszélyben a néppárti tagság - Az Európai Néppárt a "szövetséges" Orbán helyett Soros mellé állt - EB-vizsgálatot követelnek 
Forrás: https://kuruc.info/r/26/171916/





A megtorlások ma is tartanak ,




moszad ügynökök akciói magyarországon


és a vakolók uszítják ránk a zsidó vérebeiket , de a mostanit lelőtték hál istennek , ő már nem foglalja el hazánkat a fő gyarmatosítóval együtt alulról szagolják az ibolyát .

Tudósítás az épülő sátán birodalmából !!!





Az 1956-os megtorlás kutatásáról



VERITAS-est
2016. május 3.
Ha nem diszidáltak volna annyian valyon hány goj magyart gyilkoltak volna le a zsidó ÁVH – sok !!!!!
A szabadkőműves páholy utasítására !!!!

A  történelmi vitasorozat tizenhetedik témáját az 1956-os megtorlások kutatása képezi. Előadók: Földváryné Kiss Réka (elnök, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) és Zinner Tibor(kutatócsoport-vezető, VERITAS Történetkutató Intézet). Moderátor: Szakály Sándor(főigazgató, VERITAS Történetkutató Intézet). Időpont: 2016. május 3. (kedd) du. 6 óra. Helyszín: Budapesti Gazdasági Egyetem, Aula (1055 Budapest, Markó utca 29-31. földszint).
A vita nem csupán a megtorlásokra, hanem azzal összefüggő jogszolgáltatói (bírói – és ügyészi [bár ő nem jogszolgáltató]) életutakra is kiterjed. Az előadók továbbá arról fognak beszélni, hogy mi újat hozott és hozhat felszínre a 60. évforduló, valamint, hogy a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) 2016. november 4-én látogatóközpontot szándékozik állítani a rákoskeresztúri új köztemetőben.
Tisztelt Érdeklődő!
Tájékoztatjuk, hogy a májusi VERITAS-est helyszíne és időpontja nem változott meg. Ha az alábbi meghívótól eltérő információt hallott/olvasott, az a hír csak tévedésen alapulhat. Szeretettel várjuk rendezvényünkön!


VERITAS-est: az 1956 utáni megtorlás kutatómunkája még rengeteg tennivalót követel

Ma is előkerülnek eddig ismeretlen iratok, és a rendezetlen nyilvántartások miatt szintén számtalan dokumentum vár rendezésre, azaz hihetetlenül sok tennivaló vár a történészekre, a nemzeti emlékezetpolitika felelőseire. Ezért fogtak össze az újonnan alakult történeti kutatóintézetek, köztük a VERITAS Intézet, valamint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Nemzeti Levéltár, a Legfőbb Ügyészség és a Kúria. Fő céljuk: a nemzeti emlékezet, a történelmi tudat részévé tenni az 1956-os forradalom és szabadságharc, majd az azt követő kádári megtorlás valós tényeit.
Különösen igaz mindez 1956 hatvanadik évfordulójának emlékévében. Ezért tűzte napirendre a forradalom és szabadságharcot követő kádári megtorlás kutatásának időszerű helyzetét a VERITAS Történetkutató Intézet az immár hagyományos VERITAS-est programjában. A Budapesti Gazdasági Egyetemen 2016. május 3-án este 6 órakor rendezett vitaesten Szakály Sándor, a VERITAS Intézet főigazgatója moderálásával Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke és Zinner Tibor, a VERITAS Intézet kutatócsoport-vezetője vette sorra: hol tart a mai magyar történettudomány az 1956 utáni időszak kutatásában?
Földváryné Kiss Réka elmondta: főleg a vidéki megtorlás eseményeit kell vizsgálat alá venni, de a fővárosban történtek tüzetes újravizsgálása is elengedhetetlen, hogy részletgazdagabb, árnyaltabb képet kapjunk. Az elnökasszony emlékeztetett arra, hogy 1956 után a magyar társadalom alapvetően a kíméletlen erőszakot tapasztalta meg, ám ezt a Kádár-rezsim minden téren beindított erőteljes propagandával igyekezett „kivenni a közbeszédből”; a Rákosi-érában történtek felnagyítására terelte a figyelmet, a forradalom eseményeit tabuvá tette, szereplőit – zárt tárgyalások után – a manipulált nyilvánosság előtt köztörvényes bűnözőknek próbálta beállítani, a dokumentumokat pedig igyekeztek eltüntetni.
Földváryné kijelentette, „abból kell dolgoznunk, hogy tudunk a sorok között olvasni”. Rámutatott: a sortűzpereken és Biszku Béla ügyén kívül nem szankcionálták az elkövetőket (sőt vezető civil beosztásokkal, kiemelt nyugdíjjal jutalmazták a megtorlás végrehajtóit!), ezért nem következett be valódi társadalmi katarzis ebben a témában. A szakember szerint a belső nyilvántartások kuszasága vagy a temetés (?) mikéntje azt is mutatja, mennyire nem számított a megtorlásoknál az emberélet. Gyakoriak az aktaelírások, vagy például az, hogy álnéven hantolták vagy kaparták el az áldozatot. Kérdés. kik nyugszanak a 301-es parcellában, hol alusszák örök álmukat a katonai elítéltek, a deportáltak… Nemrég találták meg kilenc huszonéves áldozat földi maradványait, akik eddig semmilyen listán nem szerepeltek!
Koncepcios iteletek
Földváryné aláhúzta: a XX. században két diktatúrát is megélt társadalomnak elemi kötelessége megnevezni a valódi bűnösöket, és természetesen az áldozatokat, akikről ma még az sem egyértelmű, hogy kikre sújtottak le valójában politikai tettek miatt a köztörvényesként elítéltek közül.
A NEB elnöke kitért arra is, hogy mindmáig előkerülnek eddig ismeretlen adatok, tények, bár e dokumentumok forrásértékét (egyben a megtorlás időtartamát és mélységét) meghatározza az, hogy az 1956 utáni megtorló gépezet működtetői, végrehajtói az Államvédelmi Hatóság keretén belül „szocializálódtak”, vagyis az 1956 után átalakított ÁVH-n belül szerveződtek újra, s ugyanazon módszereket hozták vissza. Ők „a maguk szempontjai” s persze a hatalom követelményei szerint „gyártották” az iratokat is.
A későbbiekben egészen eltérő értékelések születtek. Mindezek miatt roppant nehéz a hitelesség kimutatása. Földváryné úgy vélte: voltaképpen újra kell kezdeni, szisztematikusan végigvinni a kutatásokat. A feltárás és a forrásérték valós megállapítása 1956 „forró témája”. Amint az is az, hogy meddig s hogyan érintette a vidéki helyi közösségeket a megtorlás. Hiszen az ún. konszolidáció 1963-ban nem zárult le, sőt 1966-ban újra megkezdték a begyűjtéseket, pl. Békés megyei parasztemberek ellen koncepciós pert indítottak. Az utolsó ilyen, izgatás vádjával indított per Miskolcon zajlott 1988-ban Kristály Gyula ózdi nyugdíjas ellen.

Ezek az „iratmegőrző helyek” (Szakály Sándor kifejezése) mennyire nyitottak napjainkban? A két történész elmondta, hogy elvileg minden hozzáférhető, kutatható. „Csak a kérdés, hogy mi az a minden?” – vetette közbe Zinner Tibor, utalván arra, hogy már a kádári rezsim kiszolgálói, majd az „elbocsátott légió” rejtett egységei igyekeztek eltüntetni minden nyomot (iratot), rendkívül rendezetlen a korabeli irattárolás, mérhetetlenül sok anyagnak nyoma veszett, de tekintélyes mennyiség eltűnt 1989–1990 fordulóján is.
Egyszóval, a dokumentumok hiánya miatt fontos kutatásokat nem végezhettek el, miközben „alapvető emlékezetpolitikai lépések sincsenek tisztázva” – hangsúlyozta Zinner Tibor. Mint mondta, a kíméletlen kádárista megtorló gépezet által már 1956. november 4-én meghirdetett hírhedt négy ellenforradalmi tézis 1989-ig érvényben volt. A bosszúállás azonnal beindult s nem ért véget a „magyar kérdés” ENSZ-napirendről való levétele végett, nemzetközi nyomásra meghirdetett 1963-as ún. általános amnesztia után is folytatódott – más eszközökkel. S még a 70-es években is rács mögött tartottak forradalmárokat, a köztörvényesítés eszközével élve. S még nem tisztázódott, hogy a megtorláshoz sorolhatók-e a forradalom alatt kivégzettek, majd a Horthy-rendszer volt adminisztrációjának és rendvédelmi szerveinek (honvédség, rendőrség, csendőrség stb.) tagjai ellen indított hajtóvadászat áldozatai (pl. Kristóf LászlóPalotás Ferenc), akikkel az akkori (Zinner Tibor szavával élve) „gazságszolgáltatás” éppúgy leszámolt, mint 56 hőseivel. Ennek oka az (is) volt, hogy az akkori fogvatartottak, jogfosztottak több mint 80%-a munkás és paraszt származású volt – a „munkás-paraszt hatalom” országában! Igaz, a munkást sebétben munkanélkülivé tették, s mint lumpenelemet jelenítették meg a nyilvánosság előtt…
A jogtörténész kiemelte: az 1990 után hozott négy semmisségi törvény ellenére sem rendeződött megnyugtatóan a politikai rehabilitáció s főleg nem a kárpótlás, sőt „Augias istállója” újabb sérelmekkel telt meg. A máig tragikus helyzetet felszámolandó Zinner Tibor levelet írt a Kúria elnökének a „halmozottan hátrányos sérelmek” orvoslása érdekében, amelyre remélhetőleg ez év október 23-ig sor kerül.
A megtorlás jogi szereplőiről a vitaest előadói arra is kitértek, hogy voltak olyan rendőrök, nyomozók, ügyészek és bírák, akik nem vállaltak részt a minden emberi, jogi feltételt, szempontot nélkülöző folyamatokban. Zinner Tibor elmondta: most készül egy kötet, amely 23, különösen furcsa életutat tár az olvasók elé. Tíz bíró eleve felállt, arra hivatkozva, hogy szakmai múltja „polgári ügyes”, ezért nem kíván részt venni „visszafordíthatatlan következményekkel járó” ítélethozatalokban (Benkő Gyula, Jeszenszky Ferenc és mások, köztük Sárközy Endre volt igazságügy-miniszterhelyettes). A régi garnitúrából 700-at kapásból kirúgtak Nagy Imre idején, amikor még nem volt miniszter, majd miniszterelnök, hanem „csak” az adminisztratív osztályt vezette.
Akik viszont a diktatúra szolgálatába szegődtek, azok hathetes politikai előképzés után kétéves gyorstalpaló tanfolyam révén „jogszolgáltatók” lettek, egymás után hozva a halálos vagy súlyos börtönítéleteket.
Az esten Szakály Sándor ráirányította a figyelmet arra is, hogy a köztörvényesítéssel fedték el 1956 megtorlását, hogy annak élét vegyék valamelyest a nyugati baloldal előtt. De vajon meghasonlottak-e a megtorlás végrehajtói? Földváryné Kiss Réka és Zinner Tibor határozott nemmel válaszolt. Eléggé árulkodóak erről Biszku kijelentései…
De a társadalmi köztudatban sincs helyén 1956, a megtorlás. Holott ez ugyancsak fontos volna, hiszen hovatovább olyan nemzedékváltás is zajlik, amelyben az új korosztályok számára 1956, a szocializmus története éppen olyan „történelmi tétel”, mint mondjuk a mohácsi vész – mutatott rá a NEB elnökasszonya. Szakály Sándor fölvetésére, miszerint fő feladatunk a reális történelmi tényismeret és tudat, Zinner Tibor kiemelte: erre van remény, ha úgy tematizáljuk az emlékezetpolitikát, hogy az ne rögtön – mondjuk – „az antiszemitizmus Káin-bélyegét” nyomja ránk „a Washingtonig terjedő médiában”, miközben a Gulágot pedig „bocsánatos bűnnek” tartjuk. Mert ez tarthatatlan. Már csak annak okán is, hogy mindez nem pusztán magyar, hanem közép–kelet-európai ügy is! Kell tehát egy minimális nemzeti közmegegyezés – húzta alá a VERITAS Intézet kutatócsoport-vezetője –, amely nem enged kettős mércét, de megköveteli a tényszerűséget, a tárgyilagosságot, a konszenzusos kegyeletet és emlékezetet.
Kép és szöveg: OszTaTi
Kép: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Zinner Tibor a Lánchíd Rádióban

Úgy megpörgették Rogánt, hogy a végén már csak egyetlen mondatot tudott ismételgetni

Beszélgetés az ’56 utáni megtorlásokról

Az 1956-os megtorlás kutatásáról - VERITAS-est



Hogy a megtorlás máig is tart ? Igen csak nézd meg azt az összehangolt támadást népünk ellen amit indítottak 56 tiszteletére a magyarság ellen . Mik ezek a Rogán balhé , míg ti azon rágódtok mit adhattok a család asztalára , hogy holnap holnap után is legyen legalább zsiros kenyér ,addig ez a titkos szolgálati MOSZAD – os , és kitudja , hogy kinek jelentő mocskos szabadkőműves zsidó megtekintette helikopterből a tájat , mert neki térkép e táj lerombolandó objektumokkal , elrabolandó földjeinkkel , miket ott nézett ki magának , hogy rendeleti úton megszabadítson benneteket tőle , míg nekünk szülőföldünk e táj az alföldi rónaság , minden kőhöz emlék fűz bennünket erre léptem , hogy ne feleljek aznap az iskolába , ez alá rejtettük a szerelmes leveleinket , de az is benne van , hogy itt e kőrakásból való kő mely a parlamentkövei közül való ahol az ÁVH – sok gyilkos sortüze alatt a fegyvertelen lakosságot irtotta . Tovább menve begyűjtötték Budaházyt , és társait , házkutatás az mna -nál . Mind ezt egy buta rendőr nem találta volna ki ezt a vezénylő szabadkőműves páholyból rendelték meg ahol 56 . ban is osztották az észt a zsidó cionista nagymesterek , az ÁVH – s kitüntetett is az emlékezet be piszkítását szolgálta , hát csodálkoztok hogy kifütyülték az ÁVH – s utódokat kik a Dunába darálták a népünk önállóságra képes rétegét . Igen ezek ellen a zsidó szabadkőműves gyilkosok ellen lázadt fel akkor a nemzet , és gyilkolta az ÁVH – st a lámpavasra kötötték ahová valók voltak , de a fejekbe nem jutottak el az értelmi szerzőkig a vakolókig , kik a háttérből osztogatták a parancsot a bábuknak , hogy eljátszák kisded játékukat , és sortüzekkel félemlitsék meg a lakosságot . Hát az idén úgy történt , hogy a láncos kutya mely a nemzetre volt uszítva a zsidaja a fűbe harapott , nem őt kellet volna kinyírni , de így is egy ÁVH – s zsidó szabadkőművessel kutyával kevesebb lett , őt már nem uszíthatják ránk , és már nem rabolhatja el országunkat , mint a fő gyarmatosítójuk . Ők már alulról szagolják az ibolyát , nektek kéne tenni , hogy minél többen kövessék őket , hisz ők napról napra gyilkolnak benneteket , hol a járművek elé löknek , hol az intézményekben csendesen átsegítenek benneteket a más világra úgy egyenként , hogy ne legyen feltűnő , meg állt az idő a népünknek 2050 – ig 6 millióra kell elfogyni tesznek róla , hogy ez így legyen . De mi volna a mi feladatunk ? Nekünk is apasztani kell a létszámukat , mert a nemzeti vagyonunk után a vizünk, az ásvány kincsünk , a földjeink , az intézmény rendszerünk a területünk kell nekik , az itt lévő szálláscsinálók teszik a dolgukat nap mint nap gyilkolják a népünket a szabadkőműves fedésben a páholyok jóváhagyásával már megépítteték velünk a koncentrációs táborainkat látsd a stadion lázat , így nem jutott egészségre oktatásra mert a vakolók előrébb valónak tartják , hogy legyen hol kivégezhessék a gondolkodóinkat , a krematóriumunk is beüzemelve nagy teljesítményű ti szemét égetőnek tudjátok , de ha utána jártok bizony a ti hullátokat fogja eltüntetni e vakolók által vezérelt kurzus , kik díszmagyarba öltözött MOSZAD ügynökök, hát ti ezekben látjátok a szebb jövőt , és nem látjátok , hogy eladtak benneteket , kisemmiztek benneteket földönfutóvá változtattak benneteket , hisz a lakásaitokból kivertek benneteket , és ha élni is akartatok akkor elhagyatták veled az országot , hogy kint idegenben csinálj magadnak megélhetési formát . Így is csökkenteni lehet a magyarság számát , kell a hely a zsidóknak , ti itt csak azért maradhattok majd aki megéli , hogy a zsidók seggét ki töröljétek , ha szarik , ti büszke magyar gojok .
Az unokáitok átkozni fognak benneteket , mert nem tettétek meg azt amit a haza megkövetelt , nem űztétek el kirablóinkat a szabadkőműves zsidajainkat , sőt hagytátok , hogy megépítesék veletek a koncentrációs táborainkat , és a krematóriainkat , hogy csak füst maradjon utánatok . Legyetek átkozottak ebben az átkozott korszakban ahol Rogánok , Lázárok , Mészáros Lőrincek , Kósák garázdálkodhatnak luxszus villákat bitorolhatnak mint a külügyminiszterünk , ahol a külügyi intézet a régi ÁVH – s temető lett kiket innen aktíválnak népünk ellen a vakolók ők azok a bio robotok kiket ránk eresztenek , és a tettük után likvidálni lehet. Ugye Német Zsolt így van ez kis besugó ne mondj semmit , mert még kiesel a pikszisből .
Na menjünk tovább !!!!

A titkos szolgálatink szabadkőművesei mire hatalom közelébe engednének már a kőműves páholy soraiba terelnek , és ha nem álsz kötélnek bizony kiesel a kosárból , mert itt azt kell csinálnod amit a páholy nagymestere diktál , különben te is olyan halandó leszel mint az MDF .es költőnk , a legjobb barátaid küldik le a torkodba nyelvedet . Ugye ugye boros , lezsák . ???
ÍGY hát az egész népünket sakkban tartja ez a cionista páholyokból álló magymesteri banda , kik a felszinen látszó maffia tevékenységeket is irányítja . Ők döntenek arról is hogy legyen e polgárháború cigány magyar etnikum között , hogy aztán a vagyonokat átkonvertálják zsidó tulajdonná , igen azt mondom , hogy a cigány gyikosságok is e páholyok nagymesterei fejáből hullottak a népünkre , de aztán a zsidajaink Ukrajnát választották táp talajuknak , nálunk meg kiépítették a maffia államát a vakolók rendjének . Ukrajna meg a régi kazárbirodalom szikrája lehet , így rabszolga néppé tették őket aranyaikat az első napokban már elopták , így bizony adva volt a kamatrabszolgaság a nép számára . Emlékeztek a mi aranyunkat is lenyulta itt is egy zsidó bagázs !!!!







Az MSZP-nek belefér ’56 lefasisztázása





A zsidó szabadkőművesség szócsövei ... az ÁVH -s unokák gyerekek ….
rés a pajzson ... a pajzstetvek
megjelentek .
Már a diplomáciai körökig gyűrűzött az a botrány, amelyet az orosz állami televízió műsora gerjesztett. Az ’56-os magyar forradalom emlékét meggyalázó riport miatt már az orosz nagykövetet is bekérette Szijjártó Péter külügyminiszter, de nem elhanyagolható az sem, hogy a riporthoz a Magyar Szocialista Párt egyik prominens személyisége asszisztált. Havas Szófia még mindig a kommunista pártállami verziót hirdeti, és lassan már sportot űz ’56 fasisztázásából.
Valahol érthető, ha az ’56 utáni vérengző megtorlást véghezvivő MSZMP jogutódja, az MSZP nehezen boldogul az október 23-i állami ünneppel, Havas Szófiának, a párt budapesti elnökségi tagjának azonban máig nem sikerült elmozdulnia arról az álláspontról, amelyet az állampárt a Kádár-korszak idején képviselt. Számára 1956 korábbi nácik által véghezvitt fasiszta ellenforradalom, soviniszta és antiszemita tombolás volt. Ennek a meggyőződésének adott hangot az orosz tévé műsorában is.


Havas a CIA által kiképzett, volt nácikból álló diverzánsosztagokrólbeszélt ’56 kapcsán, akik a fasiszta-ellenforradalmi puccsot voltak hivatottak végrehajtani, valamint azt állította, hogy a forradalmárok nemcsak kommunistákra, hanem zsidókra is vadásztak a forradalom napjaiban.
Az MSZP politikusának (nem első alkalommal) botrányt keltő kijelentéseivel kapcsolatban megkerestük Szerencsés Károlyt, az ELTE Történeti Intézetének 20. századi magyar történelemmel foglalkozó docensét, aki azonban határozottan cáfolta a politikus állításait:
Semmilyen forrás vagy dokumentum nem ismert, amely arra utalna, hogy a CIA vagy az általa kiképzett emberek robbantották volna ki az 1956-os forradalmat. Ennek a híresztelése nyilvánvaló provokáció. Az az állítás pedig, mely szerint a forradalmárok zsidókra vadásztak volna, minden alapot nélkülöz. Épp ellenkezőleg: a forradalmárok között magyar zsidók épp úgy harcoltak, mint más nemzetiségűek.
A PestiSrácok.hu a szocialista pártot is megkérdezte az ügyben, és az általuk elküldött nyilatkozat szerint Havas Szófia mondatai a forradalommal kapcsolatban ellentétesek az MSZP álláspontjával”.
Tagja védelmében azt hozta fel az MSZP, hogy:
Havas Szófia párttagunk véleményét alapvetően befolyásolja az a családi trauma, személyes tragédia, melynek során 1956-ban az édesapját elveszítette.
Az MSZP szerint tehát egyéni traumákkal igazolni lehet a történelmi tények rosszindulatú relativizálását és a magyar nemzeti ünnep nyilvános gyalázását. Arra is rákérdeztünk, hogy lesz-e bármilyen párton belüli következménye Havas Szófiára nézve annak, hogy immár többedszer, ráadásul most éppen a 60. évforduló megemlékezéseire időzítve gyalázza ’56 emlékét. Erre a kérdésünkre sajnos nem reagált a párt sajtóosztálya.
Havas Szófiától szerettük volna megkérdezni, hogy az állításait milyen történeti forrásokra alapozza, de sajnos nem értük el. Így az is homályban marad, hogy Havas Szófia a forradalmárokat sovinisztázó és antiszemitázó rádióbeszéddel hergelő Gerő Ernőt vagy a rádió épületénél a tüntetőkre tüzet nyitó, és ezzel a fegyveres harcot elindító ÁVH-sokat tartja-e a CIA által kiképzett, náci diverzánsosztagnak.
Címlapfotó:


Megszólalt a haláltábor orvosnője álmában a koncentrációs táborok rémképei jelentek meg !!!



A forradalmárok házról házra járva keresték a zsidókat – állítja Havas Szófia az orosz köztévében




Kár , hogy nem tudták összeszedni őket , most nem uralná megint a vakolók hada az országot . Mikor szabadulunk meg már e cionista rákos daganattól , és e dísz magyaroktól MOSZAD ügynököktől !!!
Hetente jelentkező politikai magazinműsorában emlékezett meg 1956-ról Dmitrij Kiszeljov, az orosz állami média igazgatóhelyettese és az állami hírügynökség igazgatója. Kiszeljov a forradalom kitörését egyrészt a hruscsovi „olvadásnak,” másrészt pedig a nyugati titkosszolgálatoknak tulajdonítja, de az adásban elhangzik az is, hogy a forradalmárok ezrével engedtek el nácikat a börtönökből. Erre erősít rá a műsorban Havas Szófia, az MSZP egészségpolitikusa, aki a CIA által feltüzelt fasiszta-ellenforradalmi puccsról beszél, s szerinte a “forradalmárok” házról házra járva keresték a zsidókat. Külön érdekesség, hogy a műsorban feltűnnek a Pesti Srácok Emlékparkba látogató diákok is, akik e narratíva szerint tehát szintén a nácik és nyilasok előtt tisztelegnek…
Kettős Mérce fordítása szerint egészen más megvilágításban emlékeznek meg 1956-ról az orosz köztévében. Dmitrij Kiszeljov, az orosz állami média igazgatóhelyettese a forradalom kitörését egyrészt a hruscsovi „olvadásnak,” másrészt pedig a nyugati titkosszolgálatoknak tulajdonítja majd ezek után az első, „baráti országban” szított „színes forradalomnak” nevezi ki ’56-ot.


Kiszeljov megrendülten azzal zárja a mondókáját, hogy a harcok során hétszáz szovjet katona halt meg – miközben a több ezer magyar áldozatról a blokk nyolcadik percében tesz csak említést. A Budapestről jelentkező riporter a szovjet beavatkozást a függetlenségre és demokráciára – azaz a Varsói Szerződés felmondására és a többpártrendszer bevezetésére – való törekvésnek tulajdonítja. Az egy ízben pogromként emlegetett fegyveres felkelés kapcsán emellett elhangzik, hogy nem elég, hogy a forradalmárok szétzavarták az állambiztonsági szerveket, de eközben ezrével engedtek el nácikat a börtönökből.


Düh és szomorúság a baloldalon ’56 évfordulóján





Ezek mind kiakarják sajátítani 56 – os multunkat , vagy még mindig lövetni akarnak , az összehangolt megtorló támadások még mindig folytatódnak , de már egy zsidó vakoló kutyával kevesebben vannak . Már ő sem foglalja el hazánkat !!!
A páholyokat mikor űzitek el az országból mikor szabadultok meg e kolonc hátizsáktól , de ha ledobjátok a tűzbe vessétek , hisz a rablott holmik is e puttonyba vannak , és ha nem égnek el vissza járnak a rablot értékekért . Olyanok ők mint a kisértet a kommunizmus , és a zsidó fasizmus kisértete , mely most járja át egész Európát a liberalizmus álarcában !!!!!
Ahogy 1956-ban, úgy most sem sikerült túl fényesre a baloldal október 23-ája. Nem egészen gondolták át ők ezt a kétfrontos háborút, mert sikerült úgy megosztaniuk az erőiket, hogy mindkét helyszínen a kis létszámuk volt a legfeltűnőbb. A Blaha Lujza téri rendezvényen felsorakozott a baloldali ellenzék színe-virága, Orbán Viktor elűzése nyilvánvaló közös vágyuk, de ennél több konkrétum nem derült ki. Egyelőre az sem tiszta, hogy az összefogásra való biztatást, vagy egymás bírálását gondolják komolyabban, a szónoklatokban egymást váltogatta a reménytelenség feletti düh és szomorúság.



Ennek már a síron túl sincs helye az országban múmia mint az MSZP üdvöskéje kit még az anyja sem vállalt , és a mocsárt választotta gyermeke helyett , ugye emlékszel még Ildikó .
Bokros Lajos a baloldal elkoptathatatlan sztárja (kép: magyarnarancs.hu)
Bokros Lajos a baloldal elkoptathatatlan sztárja (kép: magyarnarancs.hu)
Kipróbált, régi motorosok versengtek a legkormánydöntőbbnek látszó tényező címéért, különböző taktikákat alkalmazva. Vajda Zoltán és Bokros Lajos a legszenvedélyesebb, legdühösebb arcukat vették elő, aminek az lett a vége, hogy előbbi a beszéde végére önkívületben üvöltött, utóbbiról pedig kiderült, hogy alkalmatlan a szenvedélyes szónok szerepére. Vajda letett arról az évek óta élő baloldali vágyról, hogy egy külföldi beavatkozás majd elmozdítja az Orbán-kormányt, és úgy fogalmazott, hogy a hazai ellenzéknek kell eltakarítania ezt a mocskot”. Vélekedése szerint a mostani pártfelhozatallal kell beérniük a demokratáknak, de titokzatosan utalt rá, hogy előjöhet akár egy új politikai erő is. Vajon mire gondolhatott? A Kétfarkú Kutya Pártra? Vagy Bajnai Gordon másodszor is visszatér? Esetleg a pártja megszüntetését két hete bejelentő 4K! mozgalom meggondolta magát?

A giliszták eső után feljönnek levegőzni ezek a csúszó mászók is napfürdőt vettek , és közben nem lehet rájuk vadászni , mert halászati tilalom van érvényben . Begyüjteni sem érvényes , mert mire sor kerülne rájuk elpusztulnak , és csak a páholy piszkát növelnék velük .
Pártaktivisták alkották a tömeg jelentős részét (kép: atv.hu)

A tolvajok fejedelme már a tömegbe lövetést is gyakorolta a páholy ragazkodik is személyéhez , hisz a zsidó beütés rang a páholyos múltjában , a rablást meg már az apjától megtanulta , hogy tűz parancso adjon ki meg a vérében volt , mindig is kirekesztett gyerek volt , aki most azt hitte , hogy megfogta az isten lábát , de csak a halál kaszája volt a kezében
Gyurcsány Ferenc annak ellenére ott akar lenni a baloldali összefogásban, hogy tudja, nem szeretik őt. (kép: althir.org)
Gyurcsány Ferenc annak ellenére ott akar lenni a baloldali összefogásban, hogy tudja, nem szeretik őt. (kép: althir.org)
Mindemellett meglehetősen sok önkritika is elhangzott a Blaha Lujza téren. Gyurcsány őszintébb volt, mint azt az őszödi beszédjéről szereti hangoztatni, nagyjából beismerte, hogy őt senki nem szereti. Ennek ellenére talált magának szerepet az összefogásban: meghirdette az aki nincs velünk, az ellenünk van” rákosista alapelvet, és azt hangoztatta, hogy aki szerint ő vállalhatatlan bárminemű közös politikai cselekvésben, az orbánista és valószínűleg fasiszta, de lelepleződött. Üzent Molnár Gyulának, a másik mérhető baloldali párt vezetőjének is, sürgetve ugyanazt az összefogást, amelyet ő is.



Na ő még csak most bontogatja szárnyait a szabadkőművesek táborában a világállam pártjában , Soros pénzen kapaszkodik a parnasszus felé , a kis optikai csalódás még másnak látszik mint ami !!!


„Gyűlöljük magunkat, egymást, gyűlölünk mindent” – mondta Karácsony Gergely. (kép: hirek.ma)
Gyűlöljük magunkat, egymást, gyűlölünk mindent” – mondta Karácsony Gergely. (kép: hirek.ma)
A beszédek sorát a főszervező Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke zártaKiállunk, mint apáink ’56-ban” – mondta, de azt nem magyarázta meg, hogy a Kossuth térre kiálló tiltakozókra gondolt, vagy azokra, akik a Földművelési Minisztérium tetejére álltak ki, hogy előbbiek közé lőjenek. Beszédét Hajrá Magyarország!” felkiáltással zárta, ami az igencsak kevés új ötletet felvonultató rendezvény méltó befejezése volt. Az ellenzéki vezetők vélhetően továbbra sem óhajtják vezetőnek Gyurcsányt, de a Blaha Lujza téri akciójuk alapján nincsenek tele ötletekkel, és lassan nekik is szembesülniük kell azzal, hogy hat év alatt sem tudtak nála különbet kitermelni a saját soraikból.




A félbehagyott rendszerváltás befejezése lenne ’56 győzelme

Na ez a baszéd is csak egy lyukas garast ért mert csak ők is ki akarták sajátítani multunkat , ja hogy ők is tele vannak vakolókkal , és nem a lyukas zászló érdekli őket , hanem , hogy mit rabolhatnak még el tőlünk !!! A luxus villák mellé még jól jön egy újabb szerzemény , hisz növekvőben a család , és a pénzszivattyúra időben rá kell csatlakozniuk, molotov koktélt a rablott értékeikre , de úgy , hogy ők is bele égjenek !!!
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a félbehagyott rendszerváltás befejezését véli ’56 örökségének – erről beszélt a szentesi megemlékezésen. Budapesten több helyütt tartottak megemlékezéseket, felszólalt Tarlós István főpolgármester, Schmidt Mária, az 56-os emlékév kormánybiztosa és Boross Péter korábbi miniszterelnök is.




Apám szájából az igaz szólt hozzám , de a ti szátokból csak a mocso , és a hazugság árad népünk felé , és még ti vagytok a nemzeti oldal , de ti is a világállam pártja vagytok a szabadkőműves páholy tagjaiként irányítják munkátokat , és ti nem hazát , hanem koncentrációs tábort építtettek a népnek stadionak álcázva , leszarjátok az egészségügyet , az oktatást , ezt megépítettni fontosabb , hisz itt is jó néhány magyart égethettek el , a szemétégetőnek álcázott ipari krematóriumba . Melyik páholy adta ki a parancsot e tettre , ez volt a luxus villátok ára , hogy ezt elsőbbséggel meg építesétek , remélem a vátozás szele megcsap benneteket , és ti lesztek az első kuncsaftok akikkel felavatják e nagy érdemü létesítményeteket .
Lázár János (kép: MTI / Kelemen Zoltán Gergely)
Lázár János (kép: MTI / Kelemen Zoltán Gergely)


Ha azt hittétek , hogy csak a magyarokat alázzák a cionista szabadkúműves zsidók, bocs kazárok , hát tévedtek , ezek mind ingyen élők akarnak lenni el kell osztani a nemzetek zsarolásából kirablásábólélő zsidókat a föld gojai között !!!


A nagy hazaáruló-számlálás



Osztják az észt majd ha a zsidókat kipucúltátok foglalkozunk a migránsokkal is , még ők is a páholy tagjai lesznek , és dolgozhatunk rájuk is !!!!



Megint leültethetnék az egész építő ipart , mert most már a muszlimoknak is lakóparkokat kellene építeni ingyen mint a zsidóknak , és a kisvállalkozók ki lennének semmizve , két földindulást még ez az ország sem tudna kiheverni , telepítsék be a zsidó lakóparkokba őket , hisz még most sem kártalanították a kisválalkozókat akiket tönkre tettek .








Milyen ellenzéket szeretnék?



Ne ilyen ős tulkokat , de ismerjék fel a valódi ellenséget , és ne legyenek a világállam katonái !!!
Szobára csak a büdös zsidókat vigyék ott leszophatják megbaszhatják őket , de a magyart hagyják békén a liberósoknak beakaszthatnak , hisz egész Európát le akarták nyelni most szophatnak , mert nem akarunk zsidó gyarmaton kamatrabszolgaként élni !!!!
Ezért ahol lehet öld a cionista vakoló kazárt , vagy ő öl meg téged . Ki a nemzetekből az elfajzott zsidó bűnöző kazárokat ki a pénzügyi elit vakolóit minden hatalmi ágból , ki a holló kosztosokat a való világból.




Miután liberális hetedbarátaink (mert felebarátnak azért túlzás lenne hívni őket) rendszeresen megfogalmazzák, hogy milyen konzervatívokat szeretnének (Segítek: antinacionalista, heterofób, progresszív, antiklerikális szdsz szavazókat.), úgy döntöttem, hogy én is megfogalmazom milyen ellenzéket szeretnék.
Nyilván a liberalizmust hagyhatjuk is, mert azt az ember már a saját anyjának se bocsájtja meg, de mindenképpen olyan ellenzéket szeretnék, amelyről azért az ember el tudja képzelni, hogy esetleg szavazzon rá. Ez nagyon komoly nehezítés a magyar politikai életben, de az európaiban is ritka az olyan politikus, akiről ne lehetne cikket írni a Pszichiátriai Szemlében. Azt könnyű belátni, hogy egy olyan ellenzéki párt, amelyre a kormánypártiak akkor sem lennének hajlandóak szavazni, ha a kormány betiltja a Barátok köztöt, a sörivást és a sörhasat, a meg nem történt szexuális kalandokkal történő dicsekvést, a műkörömépítést, a shoppingolást, illetve a narancsbőr büszke viselését, nem sok értelemmel bír a létezését illetően. Nem fog nyerni ugyanis soha. A magyar szélső belsőjobb, a személyes ambíciók mentén szervezett liberált pártocskák, az MSZP és Gyurcsány Ferenc énkiterjesztése, a DK nem fog nyerni soha.
Se külön, se együtt. Közös rettegésük tárgya az, hogy egyszer előkerül valaki, aki el tud mondani egy koherens beszédet fejből, kameraképes, van ideje erre a hobbira és politikus akar lenni.
Egy ilyen embernek csak annyit kellene tennie, hogy a kormányzati intézkedések némelyikével, amelyik például rendben van, azokkal egyetért és nem teszi felelőssé olyasmiért a kormányt és a kormánypártokat amiért ők fogalmilag nem lehetnek felelősek. Vagy legalább hallgat, ha a kormány rugdalása neki kellemetlen és nem a kormánynak. Aktuálisan, ha eladod az újságodat, miért csodálkozol azon, hogy az új tulaj azt csinál vele, amit akar?
Most értesültem, hogy a DK végleg kivonul a parlamentből. Na az ellenzék ezt egy esetben teheti meg, ha az elemi politikai szabályokkal tisztában van, akkor, ha döntő tömegtámogatás van mögötte. Emlékeztetném ezeket a kreténeket arra, hogy a Fidesznek az őszödi után sem volt akkora tömegtámogatottsága, hogy kivonuljon a parlamentből és bojkottálja a normál ügymenetet. Csak Fletóról vonultak ki.
Tehát milyen ellenzéket szeretnék:
  1. Először is olyat, akiről végső elkeseredésemben el tudom képzelni, hogy kormányképes.
  2. Amelyiknek nem kell minden nap bejelenteni, hogy megszűnt a demokrácia, a szabadság és drága a parlamenti büfé.
  3. Amelyiket egy olyan ember vezet, aki első közelítésben legalább nem tűnik futóbolondnak.
  4. Amelyik eltartja a saját sajtóját.
  5. Amelyik ufóinvázió idején nem az ufók oldalára áll.
  6. Olyan ellenzéket szeretnék, amelyhez menekülnék, ha üldöz a kormány. Jelenleg éppen a kormányhoz menekülve tengetem az életemet, mert félek az ellenzéktől.
A jelek szerint nemcsak egy csőcselékünk van, hanem kormányképes politikusokból is csak legfeljebb kétharmadnyi. Tessék beletörődni, jó képet vágni hozzá és elolvasni a szombati Népszabadságot.








Megszületett reinkarnációja gyurcsány személyében , már lövetett is a fegyvertelen népre , polgárháborút is akart kirobbantani , a balekok mind lefogva az összekötő felakasztva de gyurcsány él és virul lámpa vasra vele !!!







A kötelező kitelepítési kvótáról


Kötelező betelepítési kvóta folyamatba !!!






A Negyedik Birodalom születése





Kuss legyen, ott, az alvégen!
Az Európai Unió huszonhét tagállama vezetőinek szerdai tanácskozásáról szóló híreket figyelve, olvasgatva az eurobürokraták Brexittel kapcsolatos nyilatkozatait, mély döbbenettel kell ráeszmélnünk a szavak mögött megbújó szomorú szándékokra. Miközben az angolok szemlátomást igyekeznének elkenni a népszavazás következményeit, a távoli jövőbe tolni a tényleges tennivalók sorát, vagy, ha már mindenképpen muszáj lesz, hát majd úgy kilépni, hogy lehetőleg ne változzon semmi, azonközben a brüsszeli politikusok szinte taszigálnák ki a makacskodó szigetországot az Unióból, a tárgyalások mihamarabbi megkezdését, és ultimátumszerűen gyors lezárását követelik: Na, most már húzzatok innen!
Martin Schulz, az Európai Parlament bávatag elnöke a minap azt mondta: aki nem akar maradni, azt el kell engedni, de tegye meg a lehető leghamarabb. Majd – mintha más esetben olyan nagyon lényegesnek tartaná a népszavazás intézményét – azt is hozzá tette: Ezt a szakadást nagyon komolyan kell venni”. Sok egyéb idézet lehetőségét most kihagyva, a másik marionett-figura, Jean-Claude Juncker minapi cinikusan kárörvendő megjegyzéseit érdemes ide citálni. Amikor az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben éppen arról beszélt, hogy tiszteletben kell tartani a brit demokráciát, az ülésteremben a brit képviselők tapsolni kezdtek. Juncker erre a Brexit-párti Nigel Farage-ra, mutatott és azt mondta: Ez az utolsó alkalom, hogy itt tapsol.” Majd hozzá tette: És bizonyos mértékig meg is vagyok lepve, hogy itt van! A kilépésért harcolt. A britek a kilépés mellett szavaztak. Miért van itt?”
Mindezeknél elgondolkodtatóbb azonban, amit a zsinórbábok mozgatója, Angela Merkel mondott a közelmúltban a német parlamentben. Miután a kancellárasszony leszögezte, „aki ki akar lépni az EU-családból, az nem várhatja el, hogy minden kötelezettség megszűnjön, miközben a privilégiumok megmaradnak”, hozzá tette azt is: „Németország és az EU a tárgyalásokat a saját érdekei szerint vezeti” majd.
Miközben a józan Európa-barát logika azt diktálná, hogy elsősorban abban kellene segíteni Londont, hogy a népszavazás eredményéből a lehető leghosszabb ideig ne legyen semmi, és, amikor majd valami lett, az is alig különbözzön a jelenlegi helyzettől, azonközben a Brüsszel a legdurvább, legsokkolóbb módon akarja kenyértörésre vinni a dolgot. Érthetetlen.

Pontosabban akkor érthetetlen, ha nem halljuk meg a kimondott szavakat: „Németország… a tárgyalásokat a saját érdekei szerint vezeti.”

Furcsa egységbe kezd összeolvadni a német és az Európai Unió érdeke. Vagy legalábbis az a valami, amit Uniós érdek gyanánt tálalnak a brüsszeli eurokraták. Pedig – az a közelmúlt vitáiból, a görög, spanyol problématengerből, a visegrádiak kemény fellépéseiből, vagy éppen a Brexitből is látható – az Unió közös érdeke pillanatnyilag nem sokkal több néhány alapszabálynál. Minden más elsősorban Németország érdeke.

A Negyedik Birodalom születése 6
Kuss legyen, ott, az alvégen!
Mielőtt németbarát olvasóim rám sütnék a németellenesség vádját, hadd világítsam meg az Unió és Németország viszonyának izgalmas dinamikáját. Érdemes azzal kezdeni, hogy az uniós együttműködés kezdetektől fogva az erős gazdaságoknak kedvez. Amíg azonban a tagok közötti gazdasági különbségek csekélyek voltak, s a dinamikus növekedés elfedte a repedéseket, valóban egységesnek tűnt Európa.
Az Unió több lépcsős bővítésével, végül a közös valuta bevezetésével azonban a centrum országok előnye óriásira duzzadt. A szabad kereskedelem, a tőke és a munkaerő szabad mozgása eleve nekik kedvez, de az Euró bevezetésével szinte száguldani kezdtek a legerősebb gazdaságok. A német márkához képest alulértékelt Euró azt jelenti, hogy minden német (belga, holland, francia, stb.) termék valódi ára alatt kerül piacra, s mondjuk, a Drachmához képest fölülértékelt Euró azt jelenti a görögöknek (spanyoloknak, olaszoknak stb.), hogy termékeik valódi értéküknél drágábban kerülnek piacra.
Már viszonylag rövid távon kiderült, sőt tulajdonképpen előre tudható volt, az Unió abban a formában, ahogyan létrejött, elképesztő különbségeket fog kialakítani az erős és a gyenge gazdaságok között. Ennek a folyamatnak az ellensúlyozására szolgálnának elvileg a nagyvonalú uniós támogatások, amelyek révén a szegényebb országok derűs bizakodással nézhetnek hosszú távú felzárkózásuk lehetőségére.

A valóságban azonban egyáltalán nem látszik a szegényebbek felzárkózása.

A gazdasági szakadék egyre csak nyílik az erős és a gyenge gazdaságok között, s természetesen a legerősebb gazdaság, azaz a német ipar profitál a legtöbbet a folyamatból. Ma már olyan sokat, hogy a német érdeknek kénytelenek alávetni magukat a viszonylag erős országok is, így elsősorban Franciaország. Érdemes persze azt is megjegyezni, hogy az Európai Unió, pontosabban a felzárkóztatási pénzek, a tőkebeáramlások, a nyugati munkalehetőségek nélkül a folyamat még brutálisabb lenne. A közép- vagy dél-európai jelentéktelen banánköztársaságok az Unió nélkül semmiféle ellenállást nem tudnának kifejteni az erős gazdaságok nyomásával szemben.
Birodalom születik.
Bár utólag akár úgy is tűnhet, hogy tudatosan tervezték, szervezték így az Uniót, valóságban nem láthatta előre senki, hogy a dolog nem a kiegyenlítődés, hanem a szétszakadás irányába mutat. Nagyjából a 2008-as válság tette egyértelművé a problémákat. Akkor derült ki, hogy nem arra megy az Unió, amerre indulni akart, akkor vált világossá, hogy a szegény országok ebben a rendszerben soha nem érhetik utol a gazdagokat, sőt, néhány évvel később, a görög válság azt is világossá tette, hogy a gazdagok a szegények rovására gazdagodnak. De ekkor már olyan pályán állt a szövetség, amelyből nagyon nehéz kifarolni.
Mára odáig jutottunk, hogy a német érdek, egybe esik az Európai Unió érdekével, egyszerűen azért, mert a német gazdaság – kis túlzással – egybe esik az európai gazdasággal. De, ha a jelenlegi, a centrumnak kedvező folyamatok fennmaradnak, akkor néhány évtized múlva már túlozni sem kell ahhoz, hogy igaz legyen a teljes érdekazonosság.

Ebben az összefüggésben persze azonnal világossá válik, miért akarják a németek – visszafogott, de azért kérlelhetetlen erőszakkal – egységes állammá kovácsolni az Uniót.

Egyszerűen nem tehetnek mást. Gazdasági hegemóniájuk ma már van olyan nagy, hogy mellé egyértelmű politikai hegemóniára is szert kell tenniük, és bizony szükségük is van rá. A 2008-as válság ugyanis azt is megmutatta, hogy a világgazdasági versenyben Német-Európa helytállása azon is múlik, mennyire tudja kiszolgálni a kontinens politikája a gazdasági szereplőket. A német kancellár a huszonhét EU-tagország vezetőinek szerdai tanácskozása után lényegében ezt mondta ki, amikor úgy fogalmazott: az uniós intézmények mindegyike azon dolgozik, hogy az Európai Unió minél erősebb globális szereplő legyen, ezért hatékony munkával a növekedés irányába kell elmozdulni, hogy pótolni lehessen azt, amit el fogunk veszíteni.
Most tehát ott tartunk, hogy Merkel asszony tűzzel-vassal próbálja keresztül vinni akaratát az európai partnerországokon, s minden alkalmat megragad annak érdekében, hogy az ellenállást gyengítse.

Nem idézhette elő, de kapóra jött a német gazdaságnak a Brexit.

Merkelnek úgy kell beleállnia, hogy a német gazdaság érdekérvényesítésének legerősebb kerékkötőjétől gyorsan megszabadulhasson. Még akkor is, sőt annál inkább, ha ezzel az Unió egyik legesősebb gazdaságát veszíti el. A brit gazdaság kiesésének pótlása miatt várható összeurópai beruházásokból ugyanis mindenképpen a német gazdaság fog legjobban profitálni. A nagy kérdés valójában az, hogy marad-e az Unióban Nagy Britannia, s esetleg az élére áll egy olyan kezdeményezésnek, amely a centrum országoknak kedvező szabályozás helyett egy valóban közösségi Európát támogat, vagy megy, és távozása után gyorsan érkezik az Európai Egyesült Államok.
Ide írom, bár nyilván mindenki rájön magától is: ebben a játszmában szinte semmiféle mozgástere nincs Magyarországnak, de még a Visegrádi négyes sem táncolhat túl széles gesztusokkal.


Európa Trianonja



Meglehetős szomorúsággal szemlélem az eseményeket. Attól tartok, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, és az unió szétveréséért felelős többi brüsszeli bürokrata nem, hogy az akasztást fogja elkerülni, de még lemondásra sem kényszerül, és így addig folytathatja ámokfutását, amíg (nemzetállami) nyugdíjba nem vonul.
Mindig így szokott lenni. Azok, akik – egy magasabb érdek, úgy értem a multinacionális vállalatok igényei, és/vagy a maguk ideológiai rögeszméi – szerint tönkreteszik világunkat, általában megússzák a karóba húzást, és békésen elkoktélozgatnak, elkurvázgatnak életük eseménytelen végéig valami napfényes tengerparton.
E szokványos forgatókönyv megvalósulásának lehetőségét most éppen az adja, hogy az európai gondolat még azelőtt kiürült, mielőtt bármivel megtelhetett volna.

Az európaiak nem érzik Európát a magukénak, és ezért nem is érzik az európai haza elárulásának Schulz, Juncker, meg a többi gazember hazaárulását.

Európa zsidajai a koncentrációs táborba zárnák a nemzetállamokat , de ki választotta meg őket e posztokra ?????


Jó lenne, ha legalább az igazságérzetünket helyre billentené, ha mégis bűnhődni láthatnánk azokat, akik elrabolták gyermekeink és unokáink jövőjét.

Zager And Evans In The Year 2525-HQ
Zager & Evans - In the Year 2525 (HD/HQ music video)


Legyetek jók ha tudtok


Ibolya Oláh - Magyarország
Demjén Ferenc - Honfoglalás


A VÉN EURÓPA


Vangelis 1492


Vangelis-Kovács Kati


Hair - Let the Sunshine In
"HAIR" - "AQUARIUS"


(HD) I Got Life - Hair (Film, Musical, 1979)


Hair - 1979 - " Let The Sunshine In."


The Birth Of A Wooden House. Extended


20 COOLEST Houses In The World
Daemokjang, traditional wooden architecture


No mindegy a lényeg , hogy itt élnek emberek , és dolgoznak , értéket teremtenek , -de nem akarnak kamatrabszogaként a zsidó gyarmaton élni - nem úgy mint a zsidó aki csak elherdálja a javakat , és állatnak nézi az embert , nem érdemli meg hogy köztünk éljen !!!!!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése