2019. november 12., kedd

Elmekontroll gojoknak





























Elmekontroll gojoknak




A Terv és mit tehetsz Te a változásért; David Wilcock rövid frissítés; Elmekontroll



2012.08.05. 22:11 Benedictus89

Kedves Olvasók,
remélem mindenkinek kellemesen telik a nyár. A csatornázott üzenetekről szóló írást nem felejtettem el, idővel kész lesz. 
FV
 A Terv és mit tehetsz Te a változásért

Írta: Cobra


Fordította: Benedictus
Eredetileg megjelent: 2012.július 30.


Új infókat kaptam a Tervről.


Az Esemény egy multidimenziós áttörés lesz a Föld számára, mely ahhoz hasonlóan, mint mikor egy követ beleejtünk egy tócsába, a Fény hullámait fogja szerteszórni az Univerzumban. Az Esemény természetét tekintve egyszerre lesz fizikai és spirituális jellegű. Magába foglalja a nem-fizikai negatív lények eltűntetését, a háttérhatalom tömeges letartóztatását, és drasztikus növekedését a pozitív földönkívüliek vizuális észlelésének. Az akció a Plejádiaknak, az Ellenállási Mozgalomnak, a Pozitív Katonaságnak, a Fehér Sárkány Társaságnak, valamint más pozitív csoportok egyesült fáradozásainak eredménye lesz.
Augusztus és szeptember folyamán rengeteg minden fog történni a háttérben, azonban előfordulhat, hogy ezeknek azonnali eredményét a felszínen nem fogjuk tapasztalni. Mindenkinek azt javaslom, hogy maradjon türelmes és nyugodt ezen időszak alatt, főleg a szeptemberi ismételt Uránusz-Plutó kvadrát idején.Az Esemény ez év októbere körül várható.
Az Esemény csupán a kezdet, onnantól kezdve a dolgok olyan gyors tempóban haladni, amilyen gyorsan az emberiség alkalmazkodni képes. Az Első Kapcsolatfelvételhez kötődő műveletek a rendszer újjáépítésével párhuzamosan fognak haladni. Az új pénzügyi rendszer nagyon rövid életű lesz, mivel az Első Kapcsolatfelvételt követően a pénz feleslegessé fog válni.(Na itt biztos sokak hitetlenkedve csóválják a fejüket, valóban merész állítás ez, egyelőre nehéz elképzelni. FV ) Az emberiségnek sok gyógyulásra van még szüksége, és december 21 csupán a kezdete a Felemelkedés folyamatának.
Awakening.jpg
Az Ébredés folyamatban van...Egyszerűen engedd, hadd folyjon..

A fő ok, amiért a háttérhatalom tömeges letartóztatása  nem történt meg április és június közöttt az az, hogy a Pozitív Katonaságnak nem volt tudomása az arkhónokról egészen ideáig, és nem építették bele a több, mint 35 éves tervükbe a szükséges ellenintézkedéseket. A másik ok, hogy időközben a háttérhatalom embereinek sikerült a Pozitív katonaságba erőteljesen beszivárogniuk. Ezek a problémák meg lettek oldva.
Augusztus 4.én nem fog történni semmi különleges(Ugye néhány csatorna konkrét kapcsolatfelvételt jósolt erre a dátumra, míg mások azt állították, hogy ez az időpont lett megadva határidőként a Disclosure/Felfedés végrehajtására a földi hatalmak által. Itt hívnám fel a figyelmet, hogy attól, hogy még néhány jó vagy esetlegesen kevésbé jó szándékú csatornázó állít valamit, sokszor ugye egy bizonyos hír megjelenése után, egymást vadul követve ráugorva egy témára, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy úgy is van. Erről bővebben majd az üzenetkről szóló bejegyzésben.FV).Ellenben fokozatosan nőni fog augusztus/szeptemberben az UFO-észlelések száma. Az emberiség körüli túszdráma lassan megoldódik, a Plejádiak hajói és a Fény más pozitív civilizáció a Föld felszínéhez közelítenek. 
Sokan szeretnének aktívvá válni és elősegíteni a változásokat, és kérdezik, mit tehetnének.
Először is, csatlakozhatsz a heti felszabadítási meditációkhoz. (magyar idő szerint minden vasárnap este 21.00-kor
Másodszor, megoszthatod, terjesztheted a különféle információkat.
Harmadszor, Lelked szépségével, pozitív kisugárzásoddal beragyoghatod a környezeted.
(Még bőven lehet mit tenni, én például kiegészíteném azzal, hogy minél több időt kéne a Természetben, napsütésben, a fűben mezítláb mászkálva tölteni, rendkívül fontos a "földeléshez" és az energetikai kiegyensúlyozottsághoz és lehetőség szerint, aki tud az kérem végezzen a Földanyát tisztító meditációt. FV)
Sokan szeretnének csatlakozni a Ellenállás Mozgalomhoz. Jelenleg ez nem megoldható. Pillanatnyilag csak nagyon kevés, a legalaposan kiképzett ügynöke az Ellenállásnak tartózkodik a felszínen. Az Eseményt követően az Ellenállás fokozatosan a nyilvánosság elé fog állni.
 Angolul tudóknak van egy remek, másfél órás új Cobra interjú: 


Wake Up...Shift Is Happening iTV Eps.3 "Cobra" Dismantling the Old Paradigm w/ Grace & Ease!



David Wilcock rövid update

Fordította: FehérVándor

Eredetileg megjelent: 2012. július 28

(Kékkel emeltem ki a saját megjegyzéseimet, mert annyi volt, túl kaotikus lett volna feketével, talán így átláthatóbb lesz.FV)
Jelentős események történtek az utóbbi időben – van köztük pozitív és sajnos negatív is. Személyesen nem érintett semmilyen negatív.
(Ezt David azért hangsúlyozza, mert a legutóbbi frissítésében, hosszan tárgyalja, hogy miképpen mérgezték meg életveszélyesen az egyik belsős informátorát, akinek egy hajszálon függött az élete.
Emellett, amikor nyilvánosságra hozta a „Pénzügyi Zsarnokság”  http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/995-lawsuit-end-tyranny 
anyag első részét, amely egy Neil Keenan nevű úriember által benyújtott keresetről szól a háttérhatalom ellen, és amely fontos szerepet játszik a letartóztatások jogi alapjának a megteremtésében.
{Ez nem fikció, a teljes anyag, bírósági ügyiratszámmal és minden információval fel lett téve a netra és visszakereshető.}
nos ekkor  olyan súlyos halálos fenyegetéseket kapott David, hogy Kerry Cassidy műsorában, aki felajánlotta neki, hogy azonnal beszéljen a nyilvánosságnak, lévén minél több emberhez jut el az infó, annál inkább biztonságban van, 5 percen keresztül halálfélelemtől szorítva zokogott. Nem tudom mennyire lehetett ezt az eddig lefordított cikkeiből érezni, de David véleményem szerint korunk egyik nagy úttörője, a 21. század Leonardója/Galilei-je/Arisztotelész-e, aki egyedülálló módon szintetizál egy hihetetlenül szerteágazó tudásanyagot, a Source Field Investigation c. bestseller könyvében többek között a 2012-es változásról,ősi civilizációkról,téridőről,DNS változásról,a piramisokról, galaktikus rokonokról és megannyi érdekes témáról lehet, tudományos kutatásokon alapuló információkat olvasni..FV)
Forrásaim azt jelentették, hogy két nagyon veszélyes,  ún. false-flag( ez azt jelenti, hogy egy akció mögött nem azok állnak, akiket a politikusok/média aztán a hivatalos sztoriként szerint eladnak. Ilyen volt minden bizonnyal a II. világháborúban Kassa szovjet felségjelzésekkel ellátott gépek általi bombázása, amelyek mögött  a németek állhattak és aztán aminek hatására  megtámadtuk a Szovjetuniót; vagy a  Reichstag felgyújtása 1933. február 27-én, amit a nácik rákentek a kommunistákra, hogy jogalapot szolgáltassanak maguknak a szabadságjogok elvételéhez és a kommunistákkal való végső leszámoláshoz, vagy ugye a false-flag akciók non-plus ultrája, 9/11, amely mint tudjuk belső munka volt és nem hogy hagyták a kormányzat bizonyos köreiből megtörténni, hanem kitervelői és végrehajtatói voltak az eseményeknek. Az ilyen akcióknak mindig az a célja, hogy valamiről meggyőzzék a lakosságot, jogalapot képezzenek akciókhoz, manipuláljanak. David Icke modelljét használva először kreálnak egy problémát, majd a médián keresztül eladják a saját verziójukat az embereknek, akiknek a többsége kérdés nélkül elfogadja azt, teremtődik egy reakció, és végül erre a reakcióra válaszként felajánlják a megoldást. Pl: 9/11 végrehajtják a terrortámadásokat, aztán néhány óra múlva már kezd kiszivárogni, hogy Oszama áll az eseményke mögött, elkezdik sulykolni ezt a médián keresztül, megteremtődik szépen-lassan a sztori, majd ezt kihasználva lerohanják Irakot(!! akiknek még hivatalosan sem volt semmi köze az egészhez, az állítólagos tömegpusztító fegyverekről meg kiderült, hogy nagy hazugság a sztori, csak kellett valami indok támadáshoz,
Dr. David Kelly rejtélyes haláláról szóló cikket érdemes elolvasni tiboru kolléga tollából: http://konteo.blogrepublik.eu/2011/03/28/kelly-doktor-halala/ 
Az, hogy mindnekori kormányok false-flag akciókat terveznek/hajtanak végre, nem valami „őrült összeesküvés”, az USA-ban fel lett oldva titkosítás alól például az 1962-es Operation Northwood akció terve, amelynek kitalálója a CIA volt, de a vezérkar is lelkesen támogatta. Lényegében terrorakciók végrehajtását szorgalmazták az USA területén, az ország állampolgárainak meggyilkolását, hogy az akciókat Kubára kenve, legyen jogalapjuk Kuba megtámadásához. http://en.wikipedia.org/wiki/Operation_Northwoods 
Kennedy, aki véleményem szerint az utolsó szuverén elnök volt, a tervet elutasította. Csak azért írtam erről hosszabban, mert nem árt tudatában lenni annak, hogy a fősodratú média által tálalt sztorik nem feltétlenül azonosak a valósággal. FV) akció lett elhárítva  az utóbbi időben, Mennyei Beavatkozás következményeképp. Bármelyik provokatív akció megtörténte magával vonta volna a III. világháború kirobbanását.
Még mindig a Perzsa-öböl területén van egy öreg csatahajó telepakolva robbanószerekkel, amelyek felrobbantása után, az akció természetesen Iránra lenne kenve. Mindazonáltal, a bombák NEM fognak felrobbanni és ez az elkeseredett próbálkozás is, ahogyan az eddigiek  is, ki lett védve, NEM lesz III. világháború.
Számtalan hasonló kísérlet történt nagyléptékű false-flag akciók végrehajtására múlt augusztus óta, de egy esetben sem működtek a tervek.
Azt is sikerült kiderítenem, hogy James Holmes-nak( a denveri moziban lövöldöző férfi. FV), NEM szabadott volna a bíróságig eljutnia, ahol is amnéziára hivatkozva és teljesen zavarodottnak mutatkozva sokakban felmerült a kérdés, hogy nem megrendezett akció volt-e az egész és nem volt-e a férfi elmekontroll hatása alatt.
(Van aki szerint, nem is James Holmes jelent meg a bíróság előtt. Akárki is volt, erősen látszott rajta az elmekontroll általi befolyásoltság. FV)
colorado20movie20massacre_jam_1.jpg
A háttérhatalomnak  nagy érvágás, hogy elfuserált munkát végeztek és hogy rengetegen ébrednek rá az elmekontroll létezésére.(Mellékesen megjegyzendő, hogy James Holmes apjának, Robert Holmesnak, szenátusi vizsgálóbizottság előtt kellett volna megjelennie, a LIBOR-botránnyal kapcsolatban. FV)
Számos filmben lehet látni, hogy miképp is történik az elmeprogramozás és a lakosság sokkal gyorsabban ébred, mint amire valaha is számítottak.
Úgy vélem sokakban ég a vágy a teljes igazság felfedezésére, a nyúl üregében való minél mélyebb kutatásra, ha valakinek ehhez nincs "gyomra", nehéz feldolgoznia, hogy egyes embertársai milyen ördögien aljas dolgokra képesek, az NE olvasson továbbÉn személy szerint kritikus fontosságúnak tartom ezeket az információkat ahhoz, hogy minél teljesebb képet alkothassunk a ferde valóságunkról.
Tiboru remek írása a "tökéletes katona" projektről. 
A következő részletek, Dr. Drábik János kutató, Tudatmódosítás c. könyvéből származnak. 
Project MKULTRA
Miután a CIA és a Nemzetbiztonsági Tanács megszilárdította helyzetét, 1947-ben beindult egy szigorúan titokban tartott kísérletsorozat az "agymosásnak" nevezett tudatbefolyásolás technikáinak a kidolgozására. Ezt a Project CHATTER nevet viselő kísérletsorozatot válasznak szánták a Szovjetunióban végzett ún. "igazság-drogok" sikereire. A kutatás azonban elsősorban arra összpontosított, hogy kipróbálja azokat a kábítószereket, amelyeket hatékonyan lehet használni a titkosszolgálati ügynökök felvételekor. A Project CHATTER-t 1953-ban leállították.
A Központi Hírszerző Szolgálat ekkor döntött úgy, hogy fokozza erőfeszítéseit a magatartás megváltoztatása terén. E célból dolgozták ki a Project Bluebird-öt, amelyet Allen Dulles hagyott jóvá 1950-ben. A Bluebird céljai közé tartozott olyan eszközök felkutatása, amelyek segítségével úgy lehet kondícionálni személyeket, hogy azoktól nem lehet megszerezni titkos információkat. Másik célja az volt, hogy különleges kihallgatási technikák alkalmazásával fokozzák az adott személy kontrollját. A harmadik cél volt az emlékezet kapacitásának a megnövelése. Egy negyedik cél pedig arra irányult, hogy az ügynökség alkalmazottait ellenséges szolgálatok ne tudják ellenőrzésük alá vonni. A Bluebird-öt 1951-ben átnevezték Project ARTICHOKE-nak. Ennek keretében kiértékelték azokat az agresszív kihallgatási technikákat, amelyeknek a keretében hipnózist és kábítószereket is alkalmaztak. Ez a program 1956-ban befejeződött, de még 1953-ban beindult egy másik program, a Project MKULTRA, amelyet Richard Helms, a CIA akkori helyettes-igazgatója kezdeményezett. A kutatók az MK szó jelentését, a "Mind Kontrolle", vagyis az angol-német keverék elnevezésre vezetik vissza (A Kontrolle németül ugyanazt jelenti, mint az angol control, vagyis ellenőrzést.)
A kísérlet-sorozatban számos német orvos vett részt, és az egykori német koncentrációs táborokban folytatott kísérletek, valamint az MKULTRA egyes részprogramjai szorosan kapcsolódtak egymáshoz. Az MKULTRA keretében az emberi viselkedést olyan módszerekkel befolyásolták, mint a besugárzás, az elektrosokk, a pszichológiai, a pszichiátriai, a szociológiai, az antropológiai módszerek. De használták a grafológiát is, és olyan anyagokat is, mint az akkor már létező LSD. Az MKULTRA külföldi programjainak az ellenőrzésére létrehozták az MKDELTA eljárást.
Project MONARCH
Az MKULTRA keretében 149 kisebb programot tartottak nyilván. A címben megjelölt program nem szerepel a hivatalosan azonosított kormánydokumentumok között, mert ezt valószínűleg egyfajta becenévként használták a bennfentesek, akik közé a túlélő kísérleti alanyokat, a terapeutákat, valamint a lehetséges "beavatottakat" számítjuk. Feltételezhető, hogy ez a program az MKSEARCH alprogramból ágazott el, amelynek a neve "Operation SPELLBINDER" volt. Az elnevezés a kulcsszavakkal való irányításra utal. A SPELLBINDER célja az volt, hogy olyan "alvó" ügynököket képezzenek ki ("Manchurian candidates"), akik bizonyos kulcsszavak vagy szófordulatok útján aktivizálhatók egy ún. poszt-hipnotikus transzállapot után, azaz hipnózis utáni önkívületi állapotot követően. Az "Operation OFTEN" című tanulmány kísérletet tett az okkult erők bekapcsolására a kutatásba, azzal a céllal, hogy álcázásként elfedje a Project MONARCH valódi célját és természetét.
A MONARCH szó itt nem valamiféle monarchiára vagy uralkodóra, hanem egy Monarch nevű pillangóra utal. Amikor egy személyt elektrosokkal okozott pszichés traumának vetnek alá, akkor gyakran olyan könnyedséget, lebegést érez, mint egy repülő pillangó. De ezen túlmenően a Monarch szó jelképesen utal arra a minőségi átalakulási folyamatra is, amelyen a lepke keresztülmegy. Először hernyó alakban létezik, majd begubózva alvó, inaktív állapotba kerül (például a selyemgubó) míg, végül is visszatér a szárnyaló pillangó formájába. Az okkultizmus további jelképes értelmet is adhat mindehhez, ha a lelket, amely szárnyalni képes a pillangóhoz hasonlítjuk. Egyébként a reinkarnáció, vagyis a lélekvándorlás okkult tanításai szerint az emberi lélek pillangó alakban keresi azt az új élőlényt, amelyben reinkarnálódva tovább folytatja életét.
gnoszticizmus ősi misztikus tanításai szerint a pillangó a romlandó test szimbóluma. A gnosztikus művészetben "a halál angyalát" az összepréselt pillangóval ábrázolták. A tudat-befolyásoló programok ismertetésekor fontos szerephez jut a marionett, vagyis a zsinóron rángatott bábu, azaz az olyan ember, aki idegen akarat vak és engedelmes eszköze. A MONARCH kísérletekben gyakran szerepel a "marionett-szindróma", valamint az "Imperial Conditioning" (birodalmi kondíciónálás). Egyes terapeuták, vagyis kísérletező elmegyógyászok ezt "Conditioned Stimulus Response Sequences"-nek nevezték, azaz Kondícionált Inger-válasz Szekvenciáknak.
A Project MONARCH úgy is leírható, mint az összehangolt agyműködés struktúráinak a felbontása és más szerkezetű újra-integrációja azért, hogy az emberi agy tudati működését egymástól elkülönülő autonóm egységekre lehessen bontani (angolul: compartmentalize) és ezáltal az adott emberben többféle személyiséget lehessen egy meghatározott pszichés rendszer keretében kialakítani. Ez rendkívül bonyolult folyamat, amelynek a keretében a sátánizmusban ismert rituálékat is felhasználják, valamint a kabalista miszticizmust. Ennek az a célja, hogy egy meghatározott démont vagy démoncsoportot lehessen hozzákapcsolni az emberi tudatban mesterségesen létrehozott önálló rekeszekhez. Több kutató ezt a magyarázatot erős kétellyel fogadja és az agyműködés "file"-okra, elkülönülő állományokra bontását a kísérleti alanynak okozott lelki-trauma fokozásának tekintik. Ezek a kutatók tagadnak minden irracionális magyarázatot, elutasítják a démonok és más misztikus vonatkozások jelenlétét.
Az emberi tudat mesterséges "fülkéi"
Megközelíthetjük a test és a lélek eme kificamodott befolyásolásának a megértését, ha egy komplex komputer-programhoz hasonlítjuk. Egy "file" (egy állomány) - vagy ahogy mi korábban írtuk, egy rekesz vagy fülke -a trauma segítségével, vagyis lelki sérülés vagy fájdalom okozásával hozható létre, amelyhez még szervesen hozzátartozik a rendszeres ismétlés és újra-megerősítés. Azért, hogy az így leválasztott és önálló életet élő "file" aktivizálható legyen, meghatározott kódokra, jelszavakra, vagyis kioldó, beindító parancsokra van szükség. Ezeket angolul "triggers"-eknek nevezik (trigger = elsütő billentyű, ravasz, elsütő szerkezet, indító jel). A kísérleti személy, akit "victim"-nek (áldozatnak) vagy "survivor"-nak (túlélőnek) neveznek valójában az ő irányítójának ("programmer" vagy "handler") a rabszolgája, mert teljesen tőle függ. Ezért a rabszolga ("slave") az irányítóját mesternek ("master") vagy istennek ("god") tekinti. A "slave"-ek 75%-a nő, ugyanis a nők általában jóval magasabb tűrési küszöbbel rendelkeznek, jobban elviselik a fájdalmat és ezért sokkal könnyebb egységes tudatuknak az önálló részekre való felbontása (angolul: dissociation), mint a férfiaknál. A kísérleti alanyokat főleg titkos műveletek elvégzéséhez, illetve prostitúcióra és pornográfia készítésére használják. A szórakoztató ipar bevonása a kísérletekbe éppen ezért jelentékeny.
A MONARCH kísérleti személyei az élet minden területén megtalálhatók az utcai csavargótól a legmagasabb körökben mozgó személyekig. Egy már nyugdíjazott CIA-munkatárs arra is utalt, hogy a beprogramozott kísérleti alanyokat beépített ügynökökként is használták azért, hogy "téglaként" információkat gyűjtsenek, illetve az adott csoportban a kapott utasításoknak megfelelő zavaró feladatokat végrehajtsák. A kísérleti alanyok magatartása aszerint változik, hogy tudatuknak melyik leválasztott része van éppen aktivizálva. Szakértők ezt úgy írják le, hogy létezik egy ún. light-side vagy good (világos vagy jó) oldal; és létezik egy dark-side vagy bad (sötét vagy rossz) oldal. Az ehhez tartozó "file"-ok pedig összefonódva a tudatban egy tengely körül végeznek rotációs mozgást. Az egyik legfontosabb struktúra az adott "file" rendszerén belül hét szintből álló kettősspirál található. Minden ilyen rendszer egy belső programozóval rendelkezik, amely figyeli a "gatekeeper"-t, vagyis a "kapu örzőjét", mert ez a mini-program utasítja el vagy engedi be a különböző kívülről jövő impulzusokat az adott lelki parcellába.
A kísérleti alanyok elmondása szerint egy részük egyfajta életfát ("Tree of Life") lát, amelynek meghatározott gyökérrendszerei vannak, számos göcsörttel és szúrágta vájattal, ősi szimbólumokkal, levelekkel, pókhálókkal, tükrökkel vagy maszkokkal, tengeri kagylókkal, lepkékkel, kígyókkal, szalagokkal, csokrokkal, órákkal, robotokkal, parancsnoki diagramokkal és komputer áramköröket tartalmazó kapcsolótáblákkal.
A MONARCH programozás egyes szintjei a következők:
Alpha-szint: Ezt tekintik az általános vagy szokásos programozásnak egy személy tudatának az ellenőrzés alá vételekor. Ezt az alapprogramot a memória megtartó képességének a rendkívüli bővülése jellemzi, a fizikai erőnlét és a látóképesség nagyarányú növekedésével. Az Alpha-programot a kísérleti alany személyiségének a tudatos felosztásával hatják végre. Lényegében az történik, hogy az agy jobb féltekéjét és bal féltekéjét leválasztják egymásról azáltal, hogy csak egy program által vezérelt kapcsolódás jöhet létre a bal és a jobb agyfélteke között, meghatározott neuronpályák stimulálásával.
Béta-szint: Ezt szexuális programozásnak is hívják. Ez a program eltörli az összes korábban elsajátított erkölcsi meggyőződést, serkenti a legprimitívebb szexuális késztetéseket a gátlások kiiktatásával. Úgynevezett "cat-alters"-ek (cica-fájlok) hozhatók így létre az agy béta-szintű programozásával.
Delta-szint: Ezt ún. "killer" (ölési, gyilkolási) programozásnak is nevezik. Eredetileg különleges ügynökök és elit katonák kiképzésére fejlesztették ki. Használták a Delta-erők, az Első Szárazföldi Zászlóalj és a MOSZAD kiképzési programjaiban. Ezen a programozási szinten a mellékvese optimális működtetése és a kontrollált agresszió nyilvánvaló. A kísérleti alanyok elveszítik félelemérzetüket. Szervezetten hajtják végre a kapott megbízatásokat. Az önpusztító vagy öngyilkosságot eredményező instrukciók is a programozásnak e delta-szintjén kerülnek rögzítésre az agyban.
Téta-szint: Ezt pszichikai programozásnak tekintik. Azok a kísérleti személyek, akik több generációs, ún. sátánista családokból származnak, a kísérletek tanúsága szerint nagyobb fogékonyságot mutatnak a telepatikus képességek elsajátítására, mint azok, amelyek ilyen vérségi származással nem rendelkeznek. Ennek a származási korlátozásnak köszönhetően az elektronikus agykontroll-rendszerek változatos formáit fejlesztették ki és alkalmazták, nevezetesen a "bio-medical" emberi telemetrikus eszközöket (agyban elhelyezett implantátumokat, irányított energia-lézereket használva, mikrohullámú és elektromágneses sugárzásra). Jelentések szerint ezeket rendkívül fejlett komputerekkel és csúcstechnológiájú műholdkövető-rendszerekkel összekapcsolva alkalmazták.
Omega-szint: Ez az ún. önpusztító (self-destruct) formája a programozásnak, amit úgy is ismernek, mint "Code Green" (Zöld Kód). Az ennek megfelelő viselkedési formák magukban foglalják az öngyilkossági késztetéseket és az öncsonkítást. Ezt a programot rendszerint akkor aktivizálják, amikor az agykontroll alanya (victim or survivor - áldozat vagy túlélő) elkezdi a terápiát vagy a kihallgatást és túlságosan sok anyag kerül elő sértetlenül az emlékezetéből.
Gamma-szint: Ez a rendszer-védelemnek egy másik formája, mégpedig megtévesztő programozáson keresztül, amely kiváltja a félrevezetést és a félreértelmezést. Ez a szint össze van kapcsolva a démonológiával és hajlamos arra, hogy regenerálja önmagát egy későbbi időben, ha nem megfelelően kapcsolták ki. (A démonológia a boszorkányokra, ördögökre és gonosz szellemekre vonatkozó babonás hiedelmek összessége, amelynek azonban a tudatbefolyásolás bizonyos formáinál fontos szerepe van.)
A tudatbefolyásolás módszerei és összetevői
A kezdő lépés a tudatműködés szétválasztása a kísérleti alanyban. Ez rendszerint a születéstől kezdődően mintegy 6 évig tart. Ezt elsősorban elektrosokk alkalmazásával végzik és egyes esetekben már akkor megkezdik, amikor még a gyermek az anyja méhében tartózkodik. Az elektrosokk által okozott súlyos sérülésnek, a szexuális zaklatásnak és más módszereknek betudhatóan az agy széthasad elkülönülő személyiségekre a tudati működés legmélyén. Korábban ezt "Multiple Personality Disorder"-nek, MPD-nek (tudathasadásos személyiségzavarnak) nevezték; jelenleg azonban "Dissociative Identity Disordernek" (DID), vagyis tudathasadásos identitás-zavarnak hívják. Ez képezte a MONARCH-programozás alapját. A kísérleti alany vagy áldozat agyát tovább kondicionálják fokozott hipnózissal kettős irányú lelki kényszerrel, gyönyör és fájdalom váltakozó okozásával, az élelem, a víz, az alvás megvonásával, az érzékeléstől való megfosztással, párhuzamosan különböző tudatbefolyásoló drogok alkalmazásával, amelyek megváltoztatják az agyi funkciókat.
A következő lépés a szétválasztott specifikus agyfájlokba (alterek-be) a részletes parancsok és üzenetek bevitele és bevésése. Ezt csúcstechnológiájú fejhallgató készülékeken keresztül végzik, amelyek össze vannak kapcsolva komputerekkel hajtott generátorokkal, amelyek nem hallható hanghullámokat és hangfrekvenciákat bocsátanak ki, és amelyek hatnak az RNA-ra (Rybo-nuclein Acid - Rybo-nuclein sav), arra a biokémiai anyagra, amely befedi az agy tudatos és tudatalatti része közti kapcsolatot biztosító idegpályákat. Az úgynevezett "virtuális valóság"-gal kapcsolatos optikai eszközök is időnként felhasználásra kerülnek, párhuzamosan a frekvencia generátorokkal, amelyek színes pulzáló fényeket bocsátanak ki tudatalatti és ún. "split-screen" látványokkal. (A split-screen, vagy megosztott képernyő olyan megjelenítési technika, amelyben a képernyő fel van osztva két ablakra. Például a szövegszerkesztő programok, amelyek képesek a képernyő megosztásra, alkalmasak arra, hogy ugyanannak a dokumentumnak egyszerre jelenítsék meg a két különböző részét, mintha két különböző dokumentumot mutatnának. Ez hasznos akkor, amikor írás közben a dokumentum egy másik részére kívánunk hivatkozni.) Magas-feszültségű elektrosokkot is használnak, amikor a memóriát törölni kívánják.
Ezt a programozást ismétlődő időközönként megújítják, valamint látható, hallható és írott közvetítőeszközök segítségével újra erősítik. Az első programtémák közé tartozott "Óz a varázsló" és "Alice a csodák országában". Mindkettő mélyen telítve van okkult szimbolizmussal. A Disney-filmek legtöbbje kétféle módon használatos. Egyrészt érzéketlenné teszik a lakosság többségét a tudatküszöb-alatti és neurolingvisztikus programozással szemben, továbbá szándékosan létrehoznak meghatározott tudatimpulzusokat és kulcsszavakat a MONARCH-gyerekek rendkívül érzékeny alapprogramozására. (A neurolingvisztika a nyelvtudománynak a nyelv és az agyműködés közötti összefüggéseit vizsgáló ága.)
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
A témához kapcsolódóan mindenképpen nagyon ajánlanám a kíváló PirosPirulaProjekt remekül összerakott  munkáit. Egyenként 10-15 percesek a videók.:


Hollywoodo, Média Mágia és a Manipuláció Mesterei (1. rész)



Ez különösen elképesztő, a nőt egy volt CIA-ügynök mentette meg.

A szex-rabszolga (Cathy O'Brien)

(III.) Ember-robotok - A bekattanós gyilkos (Michael Tsarion)





Angolul tudóknak:

Akit érdekelnek egy az Illuminátusok között felnőtt, majd megszökött nő vallomásai, az itt tájékozódhat: 
http://svalispeaks.com/
A Vigilantcitizen nevű oldal pedig, a médiában található szimbólumokról, elmekontrollról tudósít egészen kivételes minőségben: http://vigilantcitizen.com/
A "hónap legszimbolikusabb képei" sorozat a film,zene és divat világából válogat meglehetősen beszédes képeket, itt kifogy a "bolond összeesküvés-elmélet-ekre" hivatkozók fegyvertára. Július legjobbjai: http://vigilantcitizen.com/pics-of-the-month/symbolic-pics-of-the-month-0712/

A komplett technikája az elmekontrollnak, legátfogóbb kép:  
http://www.theforbiddenknowledge.com/hardtruth/illuminati_formula_mind_control.htm







Kelly doktor hal








Azt, hogy az amerikai vagy az orosz titkosszolgálatok szemrebbenés nélkül képesek bárkit eltenni láb alól, aki terveik útjába áll – minden konteós tudja. Azt viszont, hogy a sokkal gentlemanebb reputációnak örvendő brit szervízesek sem hezitálnak, ha valaki Őfelsége aktuális kormánya elképzeléseinek útjába áll – a 007-es ügynök történetei ellenére – nehezen tudjuk feldolgozni, noha dr. David Kelly története meglehetősen egyértelmű érveket sorakoztat fel a borzongás mellett.
Egy biztos: úgy tűnik, tömegpusztító fegyverekkel foglalkozni nemcsak a biológiai vagy kémiai hatóanyag miatt lehet veszélyes. És az is tuti, hogy ezek a szemetek tényleg megölték Kennyt Kellyt!
Tudom, hogy roppant uncsi, de ismét csak történelmi visszatekintéssel kell kezdenünk; aki tök büfé a témában, nyugodtan továbbgörgetheti a szöveget.  
Az Úr 2002. évének második felében járunk; a (Munkáspárt, illetve Tony Blair által fémjelzett) brit kormány a fején átbucskázva is igyekszik meggyőzni Albion törvényhozását (és – nem utolsósorban – közvéleményét), hogy Irak (élén a sátáni Szaddám Huszeinnel) tömegpusztító fegyverek birtokában van, amelyeket nem fog habozni bevetni, ha úgy hozza a sors. A brit kormány folyamatosan azt sulykolja


















a hazai (s ezen keresztül a nemzetközi) közvéleménybe, hogy az első öbölháború, na meg a végnélküli ellenőrzések nem érték el céljukat, s a bagdadi diktátor egyetlen életcélja a nemzetközi közösség terrorizálása azokkal a csúnya-csúnya, távolról sem gentlemanlike fegyverekkel.
2002 szeptemberében egy alapos(nak tűnő) elemzést hoznak nyilvánosságra, melynek egyik alaptézise, hogy Irak birtokában olyan borzasztó (biológiai és vegyi) eszközök vannak, amelyek alkalmazásához (azaz élesben történő bevetéséhez) 45 perc előkészület tökéletesen elegendő. A második értékelő jelentés szerint (amelyet 2003 februárjában tárnak a nagyérdemű elé) Irak rendületlenül folytatja tudományos kutatásait a vegyi és más, nem konvencionális fegyverek tekintetében.
Ennek a második jelentésnek az egyik összeállítója (a bulvárhírektől magát meglehetősen távol tartó BBC szerint) egy bizonyos doktor David Christopher Kelly, aki már a kilencvenes években letette névjegyét a biológiai fegyverek felkutatása témakörben, amikor is a szovjeteket igyekezett minél kellemetlenebb helyzetbe hozni a témán belül. Kelly doktor (a kiváló eredménnyel megszerzett mikrobiológiai doktorátust követően) a civil szférában dolgozott (például az oxfordi Víruskutató Intézetben) mindaddig, amíg a brit Védelmi Minisztérium és a Külügy nem kezdte alkalmazni, először külső, majd belső (olvasd: főállású) szakértőként. Hozzáértését (amit az ENSz is elismert azzal, hogy az iraki helyzetet ellenőrző különleges bizottsága tagjának választotta) főleg az első Öböl-háborúban vették igénybe.
Röviden: David C. Kelly a nevét (és tekintélyét) adja ahhoz az (első körben bizalmas, de a brit sajtó által megszellőztetett) tudományos véleményhez, mely szerint Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak, amelyek bevetése (akár a Nyugat és szövetségesei, főleg Izrael ellen) bármelyik pillanatban bekövetkezhet, számtalan áldozatot követelve.
Ezen (kategorikusnak tűnő) szakvélemény birtokában az Egyesült Államok (karöltve leghűségesebb szövetségesével, az Egyesült Királysággal) 2003. március huszadikán megtámadja Irakot és kezdetét veszi a – második – Öböl-háború.
És most előreszaladva egy picinykét: ahogyan azt ma már minden érdeklődő tudja, utólag (egészen pontosan: a mai napig, tehát több, mint nyolc év elteltével) a megszálló nyugati csapatok egyetlen nyomát sem találták annak, hogy a máskülönben tényleg nagy gazfickó Szaddám bármiféle, komolyan vehető tömegpusztító fegyvert (pláne nem biológiai disznóságot) rejtegetett volna a rommá bombázott és totálisan szétkúrt Irakban.
Kellynek azért van egy kis lelkiismeretfurdalása is, hiszen jól összeszövetkezik egy Andrew Gilliannevű BBC-újságíróval, akinek megsúgja, hogy a tanulmány jórésze kamu, és hogy az azóta is sokat emlegetett, 45 perces bevetési határidőt Alastair Campbell (Tony Blair kommunikációs főtanácsadója, itt jobbra) találta ki, hogy a közvéleményre hozza a frászt, lélektanilag felkészítve a briteket a háborúra.
2003. júliusának közepén doktor Kellyt beidézik a brit törvényhozás külügyi, illetve hírszerzési bizottságai elé, ahol kínos magyarázkodásra kényszerül: ő nem úgy gondolta, nem azt akarta mondani, nem is ő volt, és egyáltalán: hagyják őt békében, mert különben olyat találna mondani, amit később maga is meg fog bánni… Mellesleg (mintegy bónuszként) ráadásul elismeri, hogy (tanácsadóként) jelentős szerepe volt a brit hírszerzés Rockingham fedőnevű műveletében, melynek során a britek (természetesen a jenkikkel karöltve, pénzt és energiát nem kímélve) már a nyolcvanas évektől kezdve mindent megtettek annak érdekében, hogy Szaddám rendszerét belülről, majd kívülről aláássák.
Július 17-én doktor Kelly dúlva-fúlva távozik a meghallgatásról, mindenféle fenyegetést mormolva az orra alatt. A parlamenti bizottság szigorú kérdezői előtt személyazonosságát (húzódozva bár) a brit Védelmi Minisztérium és a Külügy is megerősíti: igen, a szóbanforgó tanulmány (társ)szerzője David C. Kelly doktor.
Egy napra rá (2003. július 18.-ándélelőtt) az Oxfordshire-i otthonától mintegy három kilométerre, a környező erdőben megtalálják David Kelly holttestét; a szakvélemény szerint öngyilkos lett. Utólag kiderült, hogy 17-én délután fél négykorbúcsúzik el feleségétől és indult sétálni, ahogyan azt évek óta tette; viszonylag nyugodt és kiegyensúlyozott volt, s a vacsorát (ugyancsak szokása szerint) este hétre kérte.
Doktor Nicholas Hunt végezte az elsődleges boncolást; ennek megállapításai szerint Kelly doktor szervezetében jelentős mennyiségű Coproxamol nevű fájdalomcsillapító volt, ráadásul bal csuklóján az erek fel voltak vágva. A halottkémi következtetés egyértelmű és villámgyors: öngyilkosság. Ezt a megállapítást később (2004 januárjában) egy másodfokú vizsgálat is megerősíti, melynek vezetője Lord Hutton, a Korona egyik főbírája.

A gyanús jelek

Mivel ennek az egésznek olyan… olyan titokzatos szaga volt, a közvélemény és a sajtó elkezd élénken foglalkozni a történettel. Három orvos (Searle Sennett altatóorvos, David Halpin baleseti sebész és Stephen Frost radiológus) 2004. január 24-én közösen jegyeznek egy olvasói levelet a The Guardian-ban, amelyben alaposan és tudományosan leírják, hogy (a hivatalos boncolási jegyzőkönyv megállapításaira hivatkozva) Kelly halála NEM LEHETETT öngyilkosság.
Február 12-én további három szaktekintély (Martin Birnstingl érsebész, Peter Fletcher kórboncnok és Andrew Rouse tisztiorvos) megismétli a következtetéseket, hozzátéve, hogy a Kelly szervezetében talált Coproxamol mennyiség a halálos adagnak mindössze egyharmada.  
A holttestet két természetjáró (bizonyosLouise Holmes és Peter Chapman) találja meg, egybehangzó nyilatkozatuk szerint „ülő állapotban, háttal egy fának támaszkodva”. Miközben ők a legközelebbi rendőrőrsre sietnek bejelenteni a történteket, három – szembejövő – emberrel találkoznak, akik szerintük „egyértelműen civilbe öltözött rendőröknek” tűntek. A későbbi tanúk szerint viszont a helyszínelők megérkezésekor Kelly teste már a hátán feküdt, legalább 5 méterre mindenféle fától, a három ismeretlenről pedig egyetlen szó sem esik a hivatalos papírokban.
A mentőcsoport egyik tagja, Vanessa Hunt később több újságírónak elmondta, hogy a helyszínen alig talált vért, márpedig ahhoz, hogy egy ember halálos vérveszteséget szenvedjen, legalább két – két és fél liternyinek el kell folynia, ami még egy erdei talajon is nyomot hagy. A holttesten számos zúzódás és karcolás látszott, mintha a földön vergődött (esetleg vonszolták) volna, de a környék növényzete egyáltalán nem volt letaposva.
Még két apróság.
Az első, hogy kedvenc, húsz éve birtokában levő svájci bicskáját, amellyel állítólag felvágta az ereit, meglelték a helyszínen, de egyetlen ujjnyomatot sem találtak rajta – még a tulajdonosét sem.
A második: David Kelly a bahá’í követője volt; ez a perzsiai eredetű, monoteista és roppant toleráns vallás szigorúan tiltja tagjai és követői számára az öngyilkosságot, akárcsak a politikai pártokhoz történő csatlakozást.
És természetesen előbukkantak megbízható tanúk, akik egy-két nappal az első körben öngyilkosságnak tűnő haláleset előtt találkoztak Kellyvel (illetve részletes emaileket váltottak vele); a doktor részletesen beszélt rövid- és hosszútávú terveiről (például Bagdadba készült, mert „rengeteg helyrehoznivalója és tartozása van az iraki néppel szemben”).
David Christopher Kelly, a brit Védelmi Minisztérium 59 éves biológiai fegyver-szakértője minden kétséget kizáróan meghalt; most pedig lássuk, ki mit gondol hirtelen távozásáról az élők sorából.

1.) Az MI5 (vagy az MI6) tette el láb alól

Tony Blairéknek roppant kínossá vált, hogy az általuk lefizetett Kelly doktor szerepe nyilvánvalóvá vált, de ezt még ki tudták volna heverni. Azt viszont már nem, hogy a tudós (kínos parlamenti meghallgatását követően) felhívtaösszekötőjét (Campbell főtanácsadót) és fehéren-feketén tájékoztatta, hogy másnap az első útja a The Guardian című napilaphoz, majd a BBC-hez vezet, ahol részletesen el fogja mondani az egész dezinformációs balhét, amire a Labour rávette csak azért, hogy a brit parlamentet és közvéleményt megetesse a légből kapott tömegpusztító fegyverekről szóló mesével.
Telefon a megfelelő szolgálathoz, s máris indul a párfős brigád Oxford felé…

2.) A franciák voltak

Egy Michael Shrimpton nevű ügyvéd (és a brit, valamint számos európai titkosszolgálat eseti jogi szakértője) szerint a végrehajtók Franciaországból jöttek; Párizs így próbált az európai elkötelezettségű, franciabarátságának többször is hangot adó Tony Blairnek segíteni a roppant kellemetlenné vált szituációban.

3.) Az irakiak a felelősek

Richard Spetzel, egy amerikai biofegyver-szakértő (aki ENSz-ellenőrként három éven keresztül Kellyvel együtt dolgozott Irakban) esküszik arra, hogy az iraki katonai titkosszolgálat keze van a dologban; Szaddám egykori katonái nem tudták megbocsájtani Kellynek, hogy gyakorlatilag az általa jegyzett egyik (ráadásul hamis állításokat tartalmazó) tanulmány volt az egyik ürügy az USA és az Egyesült Királyság (továbbá ezek szövetségesei) kezében ahhoz, hogy hazájukat lerohanják.
Az irakiaknak ráadásul további sérelmeik is voltak Kellyvel szemben, hiszen (az Egyesült Nemzetek égisze alatt) elég sok borsot tört a bagdadi katonák orra alá.

4.) Az oroszok voltak

David Kelly nem csak az irakiak agyára ment ám a különféle fegyverellenőrzési tevékenységével; 1991 és 1993 között többször járt Oroszországban, amikor a nemzetközi szervezetek (és a nyugati hatalmak) azzal vádolták az egykori Szovjetuniót, hogy sorozatosan megsérti a biológiai fegyverek betiltására vonatkozó 1972-es nemzetközi egyezményt. Akkoriban nem sok orosz barátot szerzett magának Moszkvában.

5.) (Bio)terroristák voltak

Kelly doktort megkörnyékezték Oszamáék is, akik egy újabb, ezúttal biológiai fegyver felhasználásával végrehajtott terrorcselekményt terveztek Amerika ellen. Nem kértek ők sokat, csak pár kémcsőnyi pestis-, lépfene- vagy speciális influenza-vírust. A brit tudós természetesen ellenállt; sem pénzzel, sem fenyegetéssel nem lehetett jobb belátásra bírni. A hatóságokhoz fordult ugyan, de (a botrány miatt) sem a rendőrség, sem a titkosszolgálat nem állt ki mellette, hiszen a londoni kormánynak még jól is jött, hogy nem nekik kell a piszkos munkát elvégezniük. Oszamáék pedig meglépték, amit megígértek.

6.) A zsidók voltak

A professzort már a kilencvenes évek legelején beszervezte az izraeli titkosszolgálat, s ők dolgozták ki azt a tanulmányt is, amely az ominózus iraki tömegpusztító fegyverek veszélyére hívta fel a figyelmet (Kelly ehhez csak a nevét adta). Miután nyilvánvalóvá vált, hogy ez milyen következményekkel járt (háború), Kelly magába roskadt és elhatározta, hogy mindent borítani fog. El lehet képzelni, mennyire hiányzott volna ez a Moszadnak, ezért szemrebbenés nélkül kivégzőosztagot küldtek a doktor után.

7.) A jenkik ölték meg

A botrány kirobbanása után a CIA rögtön felvette a kapcsolatot a brit partnerekkel és finoman célzott arra, hogy – brit alattvalóról lévén szó – mégiscsak Londonnak kellene meglépnie azt, ami elkerülhetetlennek látszik, ha nem akarnak még nagyobb nyilvánosságot és még több (még keményebb, még nagyobb port felverő) államtitkokat olvasni az angolszász lapokban.
A britek első körben kikérték maguknak az óceánon túli unokatesók által sugallt megoldás forgatókönyvét, de (nagyon álságos módon) Langley tudomására hozták, hogy ha esetleg ők bevállalnák a dolgot, egyfelől nem nagyon tiltakoznának, másfelől pedig a nyomozás egészen biztosan öngyilkosságot állapítana meg.
És lőn.
Ennyit tehát David C. Kelly munkásságáról és haláláról, olvasóinknak pedig nagyon határozottan azt tudom javasolni, hogy ha pályaválasztási tanácsadás keretein belül azt a tippet kapnák, hogy legyenek tömegpusztító fegyverekkel foglalkozó szakértők, válasszák inkább a másik opciót – bármi is legyen az.




A “tökéletes katona”-projekt



Az emberiség történelmének valamennyi politikai vezetője (a kőkorszaki szakiktól a sumérokon és a honfoglaló őseinken keresztül az összes, jól ismert huszadik századi tömeggyilkosig) arról ábrándozott, hogy egyszer csak olyan tökéletes katonák (esetleg civil bérgyilkosok) fognak a rendelkezésére állni, akik nem kérdeznek, nem ugatnak vissza, nincs ügyvédjük, nem tagjai a szakszervezetnek és csak a parancsokat teljesítik.
Mielőtt még Jean-Claude van Damme-ra gondolva elkuncognátok magatokat, felhívom a figyelmet, hogy a projekt nem Roland Emmerich agyában fogant meg először.
Idei első posztunk a kábítószerrel és hipnózissal programozott katonák és titkos ügynökök világába kalauzol minden visszatérő (és újdonatúj) olvasót.

A nagyszerű huszadik század bővelkedett olyan (többé-kevésbé közhasznú) gyilkosságokban, amelyek elkövetője vagy ismeretlen maradt, vagy olyan átlátszó módon verték rá a balhét, hogy még egy átlagos magyar bíróság is hezitálna, ha az illető bűnösségéről kellene döntenie. Csodálatos példaképünk és legnagyobb szövetségesünk, az Amerikai Egyesült Államok (és hősies hadserege) nem véletlenül kerül mindig szóba olyankor, amikor tisztázatlan és kétes körülmények között halálozik el az ember faj egy-egy kiemelkedő képviselője.
A titkosítási határidők lejártának, valamint pár tökös amerikai kongresszusi képviselő kitartó nyomozásának köszönhetően a világ érdeklődő 0,0002 tízezreléke már évek óta tisztában van azzal, hogy a második világháború óta az USA fegyveres és titkosszolgálati szervezetei a fejükön átbucskázva is megpróbáltak haladást elérni a kutatások/fejlesztések azon területén, amit mindközönségesen (ésnagyon tudománytalanul) gondolatellenőrzésnek nevezünk.
Chatter (Csevegő) projekt az amerikai haditengerészet kezdeményezésére indult 1947-ben, mert a US Navy illetékeseinek a fülébe jutott, hogy szovjet szövetségeseik egészen szép eredményeket értek el olyan vegyi anyagok felhasználásával, amelyek lenyelését követően az ember ellenállhatatlan kényszert érzett minden kérdésre az igazat válaszolni – márpedig ennél veszélyesebb fegyvert azóta se dolgozott ki senki.
A CIA sem akart lemaradni az izgalmasnak ígérkező témáról: 1949-ben elindítja aBluebird (Kékmadár)) műveletet, ami később az Artichoke-ba (Articsóka) lényegül át, s amelynek a különleges, mindenféle kotyvalékkal és pszichológiai ráhatással megerősített kihallgatási módszerek tanulmányozása volt a fő célja. Az öltönyös fiúk nagyon komoly napi- és szakértői díjakat fizettek egy John Mulhollandnevű „mágusnak” (itt jobbra; olyan lehetett, mint napjaink Uri Gellere, csak sokkal komolyabban vették), aki 1953-tól kezdve kidolgozta azt a programot, amit később „A mandzsúriai jelöltkódnéven illettek még Langleyben is. A lényege az volt, hogy egy totális agymosáson átesett, tisztára sikált memóriájú, emlékek nélküli embert fel lehet tölteni olyan új (de számára réginek, tehát eredetinek ható) emlékekkel, amelyek következtében ez az illető valóban úgy machinálható, mint egy programozott robot.
Az Articsókából a hatvanas évek elejére MK-Ultra lesz (legalábbis fedőnév szintjén), de a lényeg nem változik: amerikai katonák (és civilek) százai kapnak beleegyezésük nélkül olyan vegyi anyagokat (az LSD az enyhébbek közé tartozott), amelyek hatására nemcsak anyagcseréjük változik meg, hanem agyi folyamataik is. Hogy átérezzük az MK-Ultra jelentőségét: 1955 és 1969 között évente aCIA költségvetésének közel nyolc százalékát erre a projektre áldozták, ami – ugyancsak évente – több százmillió (akkori!) dollárt jelentett.
Hivatalosan azzal indokolták az elképesztő összegeket, hogy ki kell szűrniük azokat az amerikai hadifoglyokat, akik hónapokat, esetleg éveket töltöttek kínai vagy koreai hadifogságban, s akik olyan agymosáson mentek keresztül kommunista vallatóik részéről, hogy az














USA-ba történt visszatérésüket követően bármikor „aktivizálhatóak” és akár gyilkosságok, akár öngyilkos merényletek elkövetői is lehetnek, amelyek célpontjai az USA politikai és katonai vezetői.
Persze a háttérben azért arra is odafigyeltek, hogy ne csak az ellenséges kémek agymosását tudják feltérképezni és kimutatni, hanem – ha a Haza érdekei úgy kívánják – a sajátjaik memóriáját is ki lehessen tisztítani és újratölteni; gondoljátok csak el, milyen kényelmes dolog biztonságban tudni a roppant titkos terveidet, hiszen az esetleg lebukott embereid még kínzások hatására sem fogják elmondani a nagy okosságokat – ha egyszer ezeket kitörölték az agyukból és helyettük mondjuk a Micimackó szövege, a pulykakakas-here pörkölt receptje vagy a Jelenések Könyve van rögzítve azokon a tekervényeken.

Az MK-Ultra évei alatt a szűk keresztmetszetet mindig is az alanyok jelentették. Mégiscsak az ötvenes-hatvanas években, az Egyesült Államokban voltak, ahol (egyesek legnagyobb sajnálkozására) nem lehetett kimenni a rabszolgapiacra és készpénzért bevásárolni egészséges férfiakat és nőket, akikből aztán laboratóriumi kísérleti állatokat csinálnak. A CIA első körben saját embereihez nyúlt, akiket prémiumokkal, előléptetésekkel és más előnyökkel próbált meg rábírni, hogy vegyenek részt holmi „ártatlan, de a Haza üdve szempontjából nagyon fontos, kommunistaellenes” kísérletekben. McCarthy szenátor meg a kezeit dörzsölte elégedettségében…
Miután a nagyon hülye/karrierista/félős [nem kívánt jelző törlendő] CIA-alkalmazottak elfogytak, a Cég – mint már annyiszor – a hadsereghez fordult, ahonnan (teljesen azóta sem tisztázódott ellentételezések és viszontszívességek fejében) több száz katonát kaptak, akik nagyon fegyelmezetten alávetették magukat a főként dr. Sidney Gottlieb (itt balra) által irányított biokémiai kísérleteknek (Gottlieb doktor egy bronxi vegyész volt, aki tíz évig irányította az MK-Ultra kémiai kísérleteit, s jelleméről csak annyit, hogy az őt jól ismerők szerint ő szolgáltatta a modellt a Stanley Kubrick-féle őrült tudós, dr. Strangelovemegformálásához).
Amikor már katonából sem volt elég, a CIA fedőintézmények alkalmazásáról döntött.
Fedőintézményeknek nevezzük azokat a vállalkozásokat, cégeket, amelyek mögött egy-egy rendvédelmi vagy titkosszolgálati szervezet van, s amelyek fő célját nem a hivatalos tevékenységi körben leírtak jelentik, hanem az őt létrehozó szervezet feladatai. Nos, a CIA létrehozott egy pár bordélyházat és callgirl-hálózatot, mint fedőintézményt, ahonnan zsarolás útján toborozta az MK-Ultrához az új alanyokat.
Részt veszel egy ártatlan és hazafias  orvosi kísérletben, vagy ezeket a fotókat és/vagy hangfelvételeket elküldjük a feleségednek / egyházadnak / iskoládnak / főnöködnek?”
Kevesen voltak, akik erre az alternatívára a második opciót választották.
Gottlieb munkásságát leginkább akkor tudjuk elképzelni, ha mondjuk  Hieronymus Bosch képi fantáziáját keresztezzük Idi Amin tábornok gyöngédségével. Távolról sem legdurvább kísérletei során az alanyokat hipnotizálták, majd LSD-t (esetleg ketamint, pszilocibint, heroint,



szkopolamint és/vagy meszkalint, a szerencsésebbeknek alkoholt és füvet) adtak, ezt követően elektrosokkok, jeges víz, alvásmegvonás, esetleg kisebb-nagyobb sugárdózisok, netán szélsőségesen alacsony vagy magas légnyomás következett, majd a legpechesebbek egy kis lobotómiát is kénytelenek voltak elszenvedni.
Hogyan is szól az USA himnuszaThe land of the free and the home of the brave! A szabadok földje, a bátrak otthona. Hát igen, az.
Voltak, akiket napokra süketkamrába zárt (tudjátok, egy olyan kis szoba, ahová semmi, de tényleg SEMMI külső inger nem jut be: sem hang, sem fény, sem illat, sem íz, semmi).
Ne lepődjünk meg hát azon, hogy több alany elhunyt, jó páran öngyilkosok lettek (például egy Frank Olson nevű orvostársa is (itt balra); habár lehet, hogy őt pont meggyilkolták), sokan megtébolyodtak – Gottlieb pedig élte világát és rendszeresen felmarkolta a CIA-pénzeket.
Nemcsak ezek a gonosz gumitalpú titokzatos szolgák voltak ám ilyen elvetelmültek; a US Army vegyvédelmi csapatainak főnöke,William Creasy vezérőrnagy (itt jobbra lent)  1961-ben nyugodt lelkiismerettel jelentette ki egy szakmai konferencián,hogy ami őt illeti, veleszületett embersége, valamint vallásos neveltetése tiltakozna az atomfegyver bevetése ellen, s helyette tisztelettel azt ajánlaná a vietnámiak ellen harcolóknak, hogy mérgezzék meg az indokínai folyókat és a települések ivóvíz-hálózatát sok-sok kábítószerrel.
Noha bizonyíték nincs rá, konteósok állítják, hogy Robert Kennedy ésJohn Lennon meggyilkolásában is egykori ultrások vettek részt, és nem rajtuk múlt, hogy a Fidel Castrónak szánt mérgezett szivarok és egyéb nyalánkságok végül nem érkeztek célba. Gottlieb még Patrice Lumumbának is összeállított egy mérgezett fogkrémes tubust, amit aztán a biztosabb eredményt hozó kivégzőosztaggal helyettesítettek.
Kísérleteztek a gondolatolvasással, a távbefolyásolással, a teleportációval és a telepátiával is, de amikor 1973 januárjában a CIA illetékesei nagytakarítást rendelnek el az MK-Ultra irattárában, a dossziék 95 százalékát (körülbelül 300 ezer oldalnyi aktát) megsemmisítik – legalábbis az erről szóló jegyzőkönyveket mutatták be annak a kongresszusi vizsgálóbizottságnak (a Church-, majd a Rockefeller-bizottságnak), amely 1975-ben elkezdett szaglászni a CIA szemétdombja körül. Gerald Ford 1976-ban elnöki rendeletben tiltotta meg valamennyi amerikai állami szervnek a „gondolat-ellenőrzéssel” összefüggő minden további kutatást.
A hazafiasabb amerikai konteósok természetesen nem tudták elfogadni, hogy honfitársaik maguktól képesek lennének olyan és akkora disznóságokra, mint amilyenek és amekkorák az MK-Ultra művelet során bebizonyosodtak. Csakis külső szereplő, vagyis külföldi lehetett a háttérben, minimum felbújtóként – mondták, és máris rámutattak Josef Mengele doktorra, a nácik fehérköpenyes tömeggyilkosára, akit – szól a teória – a második világháború után, a Paperclip (Iratkapocs) fedőnevű nácikimenekítési művelet során hoztak az USA-ba. Mengele azzal a feltétellel kapott menedéket az USA-ban, hogy minden addigi kísérlete dokumentációját átadja a CIA-nek (azaz akkor még az OSS-nek), és a továbbiakban is feltétel nélkül együttműködik az amerikai hatóságokkal. Máskülönben választhat, hogy kinek adják ki: a szovjeteknek, a lengyeleknek vagy a zsidóknak.
Ezen barátságos szavak után Mengele állítólag nem is kért gondolkodási időt, amit valahogy meg is tudok érteni.
Mengele aztán egészen 1978 nyaráig élt az Államokban (közelebbről a Montauk-szigeten), s amikor nyilvánvalóvá vált, hogy egyfelől mindent átadott, amit tudott, másfelől pedig a gyógyíthatatlan betegsége is kiderült, akkor gyorsan elvitték Paraguayba, ahol pár hónapra rá meg is halt.
A témába vágó összeesküvéselméletek másik kedvelt hívószava tehát a Montauk-sziget, illetve aMontauk-fiúk. Lássuk, mi is ez.
montauk egy indián törzs volt, akik a 19. század közepéig a mostani New York állam Suffolk megyéjében éltek, a long islandi szigeten. A közvélekedés szerint a második világháború után az amerikaiak erre a szigetre telepítették át a teljes náci tudományos értelmiség színe-javát













(már akire nem a ruszkik tették rá a kezüket). A hetvenes években ugyancsak ide húzódtak vissza a CIA tudományos-műszaki igazgatóságának azon munkatársai, akik továbbra is az olyan elvontabb, misztikusabb és ezoterikusabb területekkel akartak foglalkozni, mint például a parajelenségek. Innen nem messze zuhant le a TWA 800-as járata (amiről szintén be fogunk számolni egyszer), s errefelé vélték felbukkanni látni jó pár percre 1983-ban a Philadelphia-kísérlet hajóját, az Eldridge rombolót.
A Montauk-fiúk pedig nem mások, mint a náci fajelmélet bázisán, genetikai alapossággal „kitenyésztett” katonák, akik csak abban különböznek a hétköznapi embertől, hogy agyuk – egy winchesterhez hasonlóan – tetszés szerinti gyakorisággal törölhető és újraírható. A fiúk (akikből évente átlagosan 50-100 darabot hoznak létre 1976-1977 óta) különféle kínos és kényes állami megrendelésekhez kellenek, de az USA kölcsön is szokott adni párat a legközelebbi szövetségeseinek – hiszen a feltöltött programtól függően ezek a srácok bármilyen nyelvet, kultúrát, ismeretanyagot és hátteret el tudnak sajátítani napok alatt. Sokan közülük hétköznapi emberekként (mérnökök, orvosok, újságírók, rendőrök, katonák, bloggerek) élnek, mindaddig, amíg az alvó programjuk szerint nem lesz rájuk szükség valahol, valamikor.
Egy lelkes Montauk-hívő a hetvenes években még azt is elterjesztette, hogy nem nácik, hanem egyenesen földönkívüliek bázisa van a sziget északi csücskében; ezeket maga az USA kormánya telepítette volna oda, hogy szem előtt legyenek és a technológiájukért cserébe ideiglenes menedéket kaptak (az anyabolygójukról pont egy atomkatasztrófa miatt kellett elvándorolniuk).
A konteósok tényként kezelik, hogy az „Unabomber” néven hírhedtté vált Theodore Kaczynski az MK-Ultra kísérletsorozat alanya volt, akárcsak Ken Kesey író (Száll a kakukk fészkére), Allen Ginsbergköltő vagy Timothy Leary pszichológus, művész és az LSD pápája, sokak kedvence.
Ennek az összeesküvéselméletnek vannak nagyon-nagyon szórakoztató vetületei is. A hetvenes-nyolcvanas évek Amerikájában átlagosan kéthetente bukkant fel egy-egy szőke, kékszemű, nagymellű leányzó, aki szent esküvéssel állította, hogy ő a CIA különlegesen titkos programja alanyaként éveken keresztül szexrabszolgaként szolgált, de csak azért, mert különféle vegyszerek adagolásával megfosztották szabad akaratától és minden reggel újraírták az agyát.
Igen, az agyát. Feltételezem, hogy a Ctrl-Alt-Del után 30 másodperc elég volt.
Szóval ezek a leánykák kivétel nélkül társultak egy-egy újságíróval, akivel közösen (khm) írtak egy-egy 600-800 oldalas könyvet arról, hogy melyik politikus, magas beosztású katona vagy más közéleti szereplőnek dobták oda őket időről időre a CIA-s fiúklányok.
Azoknak, akik vevők az ilyesmire, ajánlom Cathy O’Brien oldalát. Cathy (aki sajnos már jócskán túl van első virágzásán) többek között Ronald Reagan, az öreg Bush, valamint Hillary Clinton (igen bizony; NEM Bill, hanem Hillary!) szexuális kényszerjátszótársa is volt – ő legalábbis erre emlékszik…
Ápdét: úgy tűnik, a CIA-nél is vége a felelőtlen játszadozás időszakának.
És ha úgy érzed, a te fejedbe is ültettek valamit, esetleg te tetted ezt felebarátoddal, de már megbántad: kukkants be ide, könnyebbülj meg, majd oszd meg velünk is élményeidet!



CIA – civil a pályán



Közzétéve: 2009-09-16 Szerző: blogrep-admin


Ha a rendszeres hírfogyasztók körében egy globális közvéleménykutatást végeznénk azzal a kéréssel, hogy nevezzék meg a legismertebb hárombetűs szervezetet, az Amerikai Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége (a Central Intelligence Agency) rövidítése minden bizonnyal ott lenne az első öt között. Noha egyetlen titkosszolgálat sem örül maradéktalanul a publicitásnak, a CIA-nek fel kell arra készülnie, hogy az elkövetkezendő hetekben-hónapokban a fokozott hazai (és nemzetközi) közérdeklődés célkeresztjébe kerül.
Barack Obama megválasztott amerikai elnök a napokban megnevezte jelöltjét a CIA igazgatói székébe. A legfontosabb és legbefolyásosabb hírszerző szervezetet irányító személyre (figyelemmel az ottani demokrata párti többségre) vélelmezhetően a Szenátus rá fog bólintani, és – ahogy mondani szokás – az Isten sem menti meg Leon E. Panettát attól, hogy februártól beköltözzön a Virginia állambeli Langleyben található direktori irodába.

Meglepetés a Potomac partján

Panetta új beosztása enyhén szólva is megütközést keltett a 16 szervezetből álló amerikai hírszerző közösség berkein belül. A két világháború között Olaszországból Kaliforniába bevándorolt szülőktől származó, az idén 71 éves egyetemi tanár és emberi jogi aktivista szakmai múltja ugyanis számtalan kormányzati pozícióra teszi vitán felül alkalmassá, de kevesen fogadtak volna arra, hogy Obama az amerikai hírszerzés első emberének jelöli Bill Clinton egykori kabinetfőnökét, hajdani – számos alkalommal újraválasztott – demokrata párti képviselőt.

Civilek és katonák

Önmagában az a tény, hogy civil személy kerül egy polgári felderítéssel foglalkozó kormányzati szerv élére, demokráciákban nem meglepő, noha nem is szabály. A Magyar Köztársaság Információs Hivatala élén 1991-es létrehozása óta tábornok áll, és ugyancsak katonai rendfokozatú vezető irányítja az olasz, a lengyel, valamint a norvég hírszerzést. Panetta jövőbeli státusza (nyugodtan használhatjuk a kijelentő módot, hiszen a szenátusi jóváhagyás nem kérdéses) nem civil mivolta miatt hökkentette meg az érintetteket; legsikeresebb elődei között számon tartott id. George Bush például úgyszintén a polgári életből érkezett a CIA-piramis csúcsára.

Új műsorhoz új férfi kell?

A valódi meglepetés a polgári szabadságjogok kiemelkedő szószólójaként, valamint a költségvetési és környezetvédelmi ügyek szakértőjeként nevet szerzett professzornak szól, akit – így a döntés ellenzői – a titkosszolgálatok megannyi kétes játszmájában edződött, az őszinteséget maximum az amerikai vasárnapi iskolákban tanulmányozott olvasmányokból ismerő, dörzsölt rókák az orránál fogva vezetnek majd, naponta bohócot csinálva belőle. „Bárány lesz az oroszlánbarlangban” – figyelmeztetnek egyes elemzők. Gondoljuk el a hazai reakciókat, ha – teszem azt – a Hús Terméktanács élére egy vegetariánus kerülne…

Messziről jött ember

Mások – erényként – pont a kívülállóságát hangsúlyozzák. Ezek a vélemények kiemelik annak szükségességét, hogy a CIA-ban elkezdjenek olyan új szelek fújni, amelyek egyik kezdeményezője maga az új igazgató lehet. Panetta esküdt ellensége mindenféle jogtalanságnak, s egyik leghatározottabb kritikusa volt a Cégnek és főállású kihallgatóinak, amikor kiderült, hogy a guantanamói amerikai támaszpontonalvásmegvonással, testi és lelki erőszakkal próbálták szóra (és vallomásra) bírni az ott fogva tartott tálib harcosokat. Az sem öregbítette a CIA hírnevét, hogy az iraki háború kirobbantásának hivatalos magyarázatát, az állítólagos bagdadi tömegpusztító fegyverek meglétét Langleyben is többször, lélekszakadva megerősítették – mint utólag kiderült: tévesen.

Az új seprű és a tartós tej

Hogy Panetta kinevezése milyen irányba, milyen mértékben és mekkora időtávban fogja befolyásolni az Ügynökség tevékenységét (és ezen keresztül az USA terrorellenes harcának minőségét), senki sem tudja. Kétségtelen, hogy egyedül, belső (és magas beosztású) támogatók nélkül a legkarizmatikusabb vezető sem tud tartós stratégiai irányváltást kieszközölni egy húsz-huszonöt ezer fős (a pontos létszám államtitok) hírszerző szervezetnél. A Fehér Ház lakójának bizalma, bátorító jelenléte elég lesz az első két-három hónapra, de ennél hosszabb időre semmiképpen. A klasszikus kérdésre (érdemes-e tartós tejet vennie, vagy elégedjen meg a gyorsan romló felvágottal) még nincs egyértelmű válasz.





Philadelphia-kísérlet















Ahogyan azt a mindenki által ismert, ősrégi magyar közmondás is állítja, nincs karácsony összeesküvés-elmélet nélkül. Ennek égisze alatt mai posztunkban egy állítólagos amerikai katonai kísérletről számolunk be azon olvasóinknak, akik a karácsonyfa díszítése előtt (helyett, alatt, után) nem találtak jobb elfoglaltságot maguknak, mint egy újabb konteó olvasását – és a bloggazda fikázását.

A katonák (és főleg a nagyhatalmak hadseregei) mindig is híresek voltak arról, hogy élen jártak atudományos eredmények alkalmazásában, továbbá arról is, hogy nem áll távol tőlük a határterületek (tudomány/fikció) elméleteinek gyakorlatba történő átültetése – vagy legalábbis az erre hajazó próbálkozás. A Philadelphia-kísérletez utóbbira jelent kiváló példát, és ragyogóan bemutatja: mi is történik (történhet, avagy történhetett volna (a nem kívánt – ízlés szerint – törlendő), ha az illetékesek elszámítják magukat és többet tételeznek fel magukról, mint amennyire valóban képesek.
A címről egyeseknek biztos valami meleg, AIDS-es dolog ugrik be, másoknak meg egy krémsajt-reklám, de biztosíthatok mindenkit: most egyikről sem fogtok hallani.
A körmönfont bevezető után lássuk magát a történetet.
A második világháború alatt a US Navy agytrösztjei és kutatói minden izmukat megfeszítve azon (is) dolgoztak, hogy egy (a természettudományos lehetőségekhez képest) tökéletes álcázási technikát/technológiát fejlesszenek ki hadihajóik számára.
Az elméleti hátteret az einsteini általános relativitáselmélet és az elektromágnesesség jelenségének ötvözése adja, s az a lényege, hogy ha egy test (jelen esetben egy hadihajó) körül egy megfelelő erősségű mágneses mezőt alakítunk ki (gerjesztünk?), úgy a test (vagyis a hajó) az ellenséges radarok számára láthatatlanná válik.
Igen, előre is köszönöm a fizikusi képesítésű és előképzettségű olvasóinknak a pontosításokat és a kioktatásokat, de tisztelettel emlékeztetem őket (is) a blog tematikai irányultságára:összeesküvéselméletek. Köszönöm az értelmezésre fordított hatványozott erőfeszítést.
Ahogyan az katonáéknál már megszokott, az egész folyamat kapott egy fedőnevet (Szivárvány-terv – Project Rainbow), valamint annyi pénzt, amiből harmincezer lélegeztetőgépet lehetett volna vásárolni, ha léteztek volna akkoriban lélegeztetőgépek.
Helyszínül az amerikai haditengerészet philadelphiai kikötőjét és hajójavító dokkjait szemelték ki, laboratóriumi egérként pedig aDE-173-as hadrendi számú USS Eldridgekísérő rombolót (1300 tonna vízkiszorítás egy egérnek nem rossz teljesítmény…), amelyet tokától bokáig felszereltek minden olyan szerkezettel, amit a huszadik század közepének technikája produkálni tudott.1943 kora tavaszán kezdték az elméleti résszel (kockás papír, ceruza, radír, rengeteg cigi és kávé), majd júniusban vettek egy nagy levegőt és (állítólag Roosevelt elnök rábólintása után) kipróbálták élesben is, hogy működik-e a Nagy Mágneses Rezonátor.
Hát, szo-szo.
Szemtanúk és résztvevők utólagos beszámolója szerint az Eldridge pár pillanatra egy hatalmas, zöldessárgás ködbe burkolózott, majd úgy a radarok, mint pedig az optikai megfigyelők számára 10 (más források szerint 14) percre láthatatlanná vált, hajótestestől, fegyverestől, legénységestől, vasmacskástól, mindenestől (mintegy száz tengerész tartózkodott a fedélzeten a kísérlet során).
Egy másik verzió szerint a zöldes köd szabad szemmel végig érzékelhető volt a hajó hűlt helyén, illetve figyelmes (vagy kukacoskodó) szemlélők a hajótest lenyomatát látni vélték, mint egy furcsa mélyedést a kikötő vízében.
A kísérlet végén látszólag minden visszatért az eredeti állapotába, csak a teljes állomány sugárban hányt, mint a lakodalmas kutya, továbbá erős fejfájásról, szédülésről és végtagremegésről számoltak be még napokig.
Pár macskajajos tengerész nem számított túl nagy árnak, ezért a Vezérkar tudományos tanácsa úgy határozott, hogy finomítanak a berendezés beállításain és megismétlik a kísérletet.
Erre októberben került sor, amikor is szándékon túlmutató eredmény született – hogy ezzel a számomra roppant kedves, büntetőjogból ismert fordulattal éljek: a köd eleinte ismét ott terjengett ugyan a hajó helyén, de a harmincadik másodpercben egy kék villanás következett be, majd a hajó úgy eltűnt a megfigyelők szeme elől, hogy sem köd, sem mélyedés a vízben, sem semmi nem maradt utána.
Ugyanebben az időben a Philadelphiától mintegy 350 kilométerre fekvő norfolki haditengerészeti bázis radarján (illetve a közelben horgonyzó SS Andrew Furuseth kereskedelmi hajó legénységének szeme előtt) pár percre megjelent az Eldridge, majd ismét eltűnt (a már-már családiasnak nevezhető zöldes köd, illetve az azt követő diszkrét kékes villanás kíséretében), hogy felbukkanjon eredeti helyén, Philadelphiában.
Ezt a második kísérletet a romboló legénysége nehezebben élte meg, mint az elsőt: számos sérülést, végtagtörést regisztráltak, sőt, több tengerész állítólag nyom nélkül el is tűnt (pontosabban nem tért vissza). Utólag olyan események is bekövetkeztek (persze ismét hangsúlyozom: állítólag), hogy bizonyos tengerészek (spontán módon) részleges vagy teljes láthatatlanságot produkáltak még hetekkel, hónapokkal a kísérlet után is, amit hidegrázás, hányinger, fejfájás és eszméletvesztési szindrómák is kísértek.
A haditengerészet illetékesei rádöbbentek, hogy olyan erőkkel kezdtek el cicázni, amelyeket nem tudnak ellenőrzésük alatt tartani, ezért az egész Szivárványt lefújták és ad acta tették.
Az ötvenes évek közepén bukkant fel egy magát Carl M. Allendének nevező, állítólagosan az Eldridge egykori legénységéhez tartozó személy, aki megosztotta emlékeit és élményeit egy Morris Jessup nevű amatőr csillagásszal és fizikussal (itt jobbra). Jessup felvette a szálat és elkezdett nyomozni: megszórta például a US Navyt százezer kérdéssel, amelyekre rövid és egyértelmű választ kapott: „az USA Haditengerészetének Kutatási Irodája (Office of Naval Research, ONR) soha nem kezdeményezett a beadványban leírt, és a láthatatlanságra vagy a teleportációra irányuló kísérletet, sem 1943-ban, sem azelőtt, sem azt követően.
Hát biztosan nem hazudtak. Hogy honnan lehet ezt ilyen bizonyossággal kijelenteni?  Hát onnan, hogy az ONR-t 1946-ban hozták létre, ’43-ban pedig – ezek szerint – biztosan nem kísérletezhettek. Mellesleg Jessup – aki azt ígérte, hogy mindent ki fog deríteni erről az egészről, még ha élete kerül is veszélybe – 1959-ben Floridában, egy narancsillatú estén a szájába vesz egy gumicsövet, amelynek a másik végét autója kipufogójára erősíti, s ily módon követ el öngyilkosságot.
William S. Dodge hadnagy, az SS Furuseth fedélzetmestere írásban tagadta, hogy bárki a hajójáról észlelte volna az adott napon Norfolk partjainál az Eldridge-t. Később az USA Hajózástörténeti Központja, aNaval Historical Center (anélkül, hogy erre bárki is kérte volna) közleményben hozta nyilvánosságra, hogy nyilvántartásai szerint az Eldridge 1943 júliusáig nem is futott ki a tengerre, tehát júniusban nem lehetett tárgya semmiféle kísérletnek. Ami az októberi második kísérletet illeti, az sem következhetett be, mert (szól a közlemény) az Eldridge szeptembertől november elejéig az Atlanti óceánon teljesített konvojkísérési szolgálatot.

A legismertebb forrás, amely a Philadelphia kísérletet alaposan körüljárja, 1978-ban jelent meg 
Charles Berlitz és William Moore tollából. Később film is készült a sztoriból, amit a tudományos-fantasztikus dobozban lehet elhelyezni (van benne időutazás is a teleportáción és a láthatatlanná tételen kívül). Nem egy nagy dobás, de a műfaj kedvelői egyszer megnézhetik. Az X-akták sorozat egyik része (a Død Kalm) is innen inspirálódott. Na és nem hagyhatjuk említés nélkül a Final Countdown (Végső visszaszámlálás) című 1980-as filmet, ahol a Nimitz hordozó utazik vissza az időben Pearl Harborig
Kiegészítő adalékok a konteóhoz:
- egyesek szerint az amerikaiak az egész ötletet (és a tudományos hátteret) a náciktól lopták (akárcsak az atombombát); bizonyos dr. Hans Friedrich Kammler SS Gruppenführer (kábé altábornagy, itt jobbra fent) tudós csapata foglalkozott behatóan a témával már a harmincas évek legvégén (a teleportációtól kezdve az antigravitációs mezőig), de közben az USA-ba menekült, nem kifejezetten árja származásúnak minősülő tudósok (pl. Einstein) magukkal vitték az okosságot.
- egy másik alteória Nikola Teslát, a szerb származású, labilis lelkivilágú, elképesztő szellemi képességű zseni-feltalálót, Einstein (és Edison) szakmai ellenlábasát (itt balra, ezzel az érdekes fejjel) teszi felelőssé az egészért; eszerint a mágneses rezonancián alapuló teleportációs bulit ő dolgozta ki még 1939-ben, de szokásához híven megsértődött mindenkire és csak halála után kaparintották meg erre vonatkozó feljegyzéseit a hatóságok.
- a harmadik alváltozat szerint a második kísérletnél az Eldridge teljes legénysége húsz perc abszolút időtartam erejéig előreszaladt az időben, és 1983-ban találták magukat, ahol is találkoztak az egyik (akkor már a kilencedik ikszet taposó) egykori mérnökkel, aki előre látta az egészet. A pasinak csak annyira maradt ideje, hogy köszönjön nekik és azt mondja: negyven éve várok rátok – majd a szerencsétlenek visszamentek ’43-ba… Szívás lehetett; még egy tőzsdei árfolyamjelentést sem tudtak megnézni.
Ha ismersz láthatatlan embert, esetleg voltál már teleportáció alanya, netán jártál már a jövőben (minimum 10 év játszik csak; a jövő hét gondolata a lottóspílereket tudja csak feldobni, mi ennél nagyvonalúbbak vagyunk!), ne habozz: kommentelj!
És persze boldog, konteóktól hemzsegő karácsonyt mindenkinek!
Ápdét: a Philadelphia-konteók 121%-kal (!!!) kibővített verzióját elolvashatod a 2014. május 24-én a könyvesboltokba kerülő Konteó2-ben, további 29 válogatott összeesküvés-elmélettel együtt.








Újabb mérföldkő a biológiai fegyverek történetében


A biológiai fegyverek használata valószínűleg olyan régre nyúlik vissza, mint maga a fegyverkezés. Az első jól dokumentált, széleskörű alkalmazását a középkorban találhatjuk meg, amikor is ismert, hogy a hódító hadjáratok során előszeretettel katapultálták  az ostrom alatt álló várba, pestisben elhunyt embereik holttesteit, arra játszva, hogy a járvány rövid idő alatt elpusztítja majd a bent lakókat és ezáltal a vár könnyen a kezükre kerül.
 A 20. századra a higiéniának, a C-vitaminnak és az antibiotikumoknak köszönhetően a kórokozók által terjesztett betegségek túlnyomó része kezelhetővé vált, és ezzel egy új korszaka kezdődött meg a biológiai hadviselésnek.

Több orvos, akivel beszéltem, úgy véli, hogy van egy "természetes folyamat", mely során a természet újfajta kórokozókat hoz létre, hogy a régi, legyőzött kórokozók helyébe újak, erősebbek lépnek. Hogy egyfajta fegyverkezési verseny ez a természet és az ember között. És bizony, könnyen lehet, hogy létezik egy ilyen folyamat. Ugyanakkor a természet általában ennél sokkal lassabban, nagyobb időléptékekben dolgozik. Az új fajok, fajták, mutációk kialakulása százezer, millió évek alatt zajlott le az eddigi földtörténetben, és semmi nem indokolja, hogy a 20. század folyamán a természet turbo fokozatra kapcsoljon, és gyakrabban jelenjen meg az újabbnál újabb gyilkos vírusokkal és bacilusokkal, mint Steve Jobs az új iPhone verzióival. Itt nyilván valami másról is szó lehet...
Hogy jobban megértsük, pontosan miről, érdemes belepillantaunk a kiszivárgott CIA jelentésekbe, melyek a 70-es évekből datálnak, és melyekben a CIA biológusai kijelentik, hogy kevesebb mint egy évtizedre van még szükségük ahhoz, hogy egy olyan mesterséges vírust tudjanak létrehozni, mely ellen nincsen természetes immunitás, vagyis az ember saját immunrendszere nem képes legyőzni azt.
Láss csodát, eltelik majdnem pontosan egy évtized, és a nyolcvanas évek elején felüti fejét egy teljesen új vírus-család, ami speciálisan az emberi immunrendszert támadja meg. Körülbelül úgy viselkedik, mint egy számítógépes vírus, ami első lépésben gondosan kiiktatja a rendszer vírusirtó szoftverét, és átadja a pályát az egyéb vírusoknak, melyek ezután, az immár védtelen rendszert boldogan szedhetik darabjaira.
Hogy a HIV vírus honnan származik, arra ugye ott van a hivatalos "maki-majom elmélet", mely szerint valaki vélhetően megkajált vagy megkettyintett egy kis maki-majmot, majd az így belé került vírus épp úgy mutálódott, hogy az innentől kezdve pont az emberi immunsejtek megfertőzésére lett kíválóan alkalmas. Ez ugye sok mindent megmagyaráz, de azt például nagyon nem, hogy hogyan kerülnek ebbe az új vírusba gén-szekvenciák az ismert, birka agyakat pusztító, 
VISNA nevű vírusból, és hogy mi a helyzet egy csokor egyébretrovírussal, amik azelőtt szintén nem voltak képesek embereket megfertőzni, de ezzel egy időben hirtelen mind megjelennek az emberi populációkban (lásd HIV-1 mellett HIV-2,HTLV I-II), vajon azok is ugyanattól a maki-majomtól származnak, esetleg egy másiktól? Lehet hogy az afrikaiak édes hármasban nyomják, egyszerre két maki-majommal, ahogy azt Alekosz is szereti?
Nos, aki egy kicsit jobban elmerül a HIV vírus szokatlanul hirtelen, gyors elterjedésének a kérdésében, az látni fogja, hogy az AIDS egy mérföldkő volt a vírusos fertőzések történetében. Megjelenésével megnyílt a lehetőség olyan vírusok létrehozására:
- melyeket az emberi immunrendszer nem képes legyőzni
- halálosak kimenetelűek
- lassú lefolyásúak, sokáig tünetmentesek
- és ezáltal nehezen kimutathatók.




Biztos van, akit mindez sokkol. Létezik az, hogy a CIA ilyesmire költse az amerikai adófizetőktől beszedett dollármilliárdokat?
A meglepettség jogos, de hamar elmúlik, amint utánanézünk, hogyan is jött létre maga a CIA szervezete a II. Világháború után, az úgynevezett 
"Gemkapocs" művelet keretében Amerikába exportált náci tudósokból. Amint látjuk, hogy a Mengele-féle (normál emberi léptékkel nézve teljesen elmebeteg) tudósok nem golyót kaptak a fejükbe, hanem egy zsíros állást a CIA-nál, ahol folytathatták addigi kutató munkájukat, akkor többé nem lepődünk meg azon, ha a szervezet struktúrája és eredményei is erősen emlékeztetnek a nácik "munkásságára".

Tekerjünk most előre újabb két évtizedet. A 21. századba lépve az új buzzword: az influenza! Van madaras, malacos, koalás, pandás, mindegyik hoz valami újdonságot, ami ellen új oltásokat szükséges beadni. Fontos! Oltatni kell, mert különben meghalsz! Sőt, másokat is megfertőzöl, és ők is mind meghalnak!
Persze itt is megoszlanak a vélemények, és sokaknak teljesen természetes az a folyamat, mely során évente új influenzavírusok jelennek meg. Én továbbra is csak annyit tudok tenni, hogy felhívom a figyelmet, hogy 
ezek az új influenza vírusok általában 3-4 teljesen különböző vírusból is tartalmaznak génszekvenciákat. A legutóbbi H1N1 például négy különböző vírus "összemutálódása" volt, ezek között van sertés, szárnyas és emberi influenza vírus, valamint az 1918-as, gyilkos spanyol nátha hírhedt vírusa. Ilyenkor nem is nagyon születik hivatalos magyarázat arra, hogy egy ilyen extrém mutáció mégis hogyan jöhetett létre természetes úton. Legtöbbször nem is próbálkoznak, hiszen bármilyen közös aktus amiben részt venne egy disznó, egy liba, egy ember, és egy 100 éve mumifikálódott holttest, az valószínűleg úgyis túl morbidnak hangzana.
Azoknak, akik valamelyest követték a gén-technológia utóbbi évtizedekben elért vívmányait, van azért ennél egy jóval egyszerűbb, és ésszerűbb magyarázat mindenre.
Gene-splicing eljárás (gén-vágcsálásos technika), definíció:
Kettő vagy több különböző egyed génjeinek felszeletése, majd a darabok oly sorrendben való összemixelése, hogy a kapott organizmus egyesítsen magában bizonyos kívánt tulajdonságokat az egyes kiindulási egyedekből. Alkalmazása nagyon sokoldalú, a hetvenes évek óta alkalmazzák például növények rezisztenssé tételére valamilyen vegyi anyaggal szemben, különböző növényfajták kedvező tulajdonságainak egyesítésére, és így tovább. Egyik újabb keletű, szélesebb körben is ismert állati alkalmazása a 
pókkecske, ami a pók és a kecske keresztezése. Külsőre egy szokványos kecske, amit azonban ha megfejnek, pókhálót ad tej helyett, ezt az anyagot azután rendkívül erős golyóálló mellények készítésére használják fel. (A dolog nem vicc, a fejlesztés teljesen publikus.) A komplex eljárás potenciálisan alkalmazható több különböző állati vírus illetve baktérium és emberi gének olyan összekombinálására, hogy a létrehozott új kórokozó meghatározott tulajdonságokkal rendelkezzen, és mindehhez olyan receptorokkal, amik az emberi sejtekbe való behatoláshoz szükségesek.

Ismétlem: POTENCIÁLISAN alkalmazható LENNE ilyesmire is! Természetesen ilyet senki nem csinál, és ilyennel senki nem kísérletezik, mert olyat csak csúnya, rossz emberek tennének, és ez egy szép világ, csupa kedves emberekkel, ahol a választott képviselők csakis az állampolgárok kívánságait lesik, a rendőrök azzal töltik egész napjukat, hogy a kisembereket oltalmazzák, és a csupa jóindulatú orvos azon dolgozik, hogy mindenki kétszáz évig éljen, makulátlan egészségben, hogy minél több nyugdíjat vehessen fel, és soha ne kelljen semmiféle méregdrága gyógyszert szednie!
No de inkább tekerjünk még egy kicsit előre! És ezzel meg is érkeztünk napjainkba, amikor arról szólnak a híradások, hogy éppen hány ezer ember halt meg egy újfajta bakteriális fertőzéstől, amit állítólag fertőzött uborkák és salátalevek terjesztenek.
Az újfajta kórokozóról egyelőre nagyon kevés információ áll rendelkezésre, az elmélet mégis, máris több sebből vérzik. Azt ugyanis már tudják, hogy 
az új baktérium két különböző E-coli baktériumból "kombinálódott össze", és e mellett szert tett olyan génekre is, melyek ahhoz szükségesek, hogy képes legyen áthatolni az emberi bélfalon és bejutni a véráramba.
Na mármost az
 E-coli baktériumokról fontos tudni, hogy sok különböző fajtája van, de mindegyik az állati bélrendszerekben élegyik sem uborkákban. Az egyetlen mód, ahogy egy ilyen rákerülhet az uborkára az, ha az állatok a mezőkön járnak, és ürülékükkel beszennyezik a növényeket, de ez esetben is, egy alapos mosás után a zöldség újból nyugodtan fogyasztható, semmi szükség látványosan megsemmisíteni egész országok zöldségexportjait. Ez az egész inkább vagy show, vagy része egy másik fajta fegyverkezésnek, amit gazdasági hadviselésnek hívunk.
Nyilván, ahogy telik az idő, egyre több információnk lesz erről az újfajta fertőzésről, de 
az orvosok már most jelentik, hogy azoknál, akiknél a baktérium nem okozott halált, egyre nagyobb számban (egyes becslések szerint a fertőzöttek felében) súlyos neurológiai tünetek lépnek fel. Úgyhogy kérem szépen, félreértés ne essék, itt nem egyfajta "jajj, elrontottam a hasam" szintű fertőzésről van szó, hanem egy valószínűleg életre szóló, lassú lefolyású betegségről. A neurológiai tünetek mindig olyan vírust jeleznek, ami lassú lefolyású, és szinte sosem kezelhető.
Mindezt nem azért mondom, hogy mostantól bárki rettegjen a zöldségektől, igazából elég ha megmossa azokat alaposan. Az én jelenlegi megérzésem viszont az, hogy ez az új fertőzés egyáltalán nem is a zöldségekkel terjed.
Ami pedig már most biztos, hogy újabb mérföldkövet jelent a biológiai fegyverkezés területén. Ez ugyanis az első olyan baktérium, amely valami úton-módon szert tett arra a képességre, hogy áthatoljon az egészséges emberi bélfalon, és ezzel lehetővé vált, hogy egy kórokozót a véráramba lehessen juttatni a táplálék útján.Eddig ilyesmi csak injekcióval volt lehetséges (amihez ugye rá kell venni valakit, hogy oltassa magába), vagy cseppfertőzéssel volt lehetséges (ami ugye azért nem a legjobb, mert a terjedés nehezen kontrollálható).
Ez a fejlesztés egészen új távlatokat nyithat meg, még az is lehet, hogy nem kell megvárni Bill Gates folyamatban lévő fejlesztését, mely a szúnyogokat hívná segítségül, hogy belénk oltassa az (általuk) szükségesnek nyilvánított anyagokat, hanem egyszerűen bele lehet kavarni a táplálékunkba azt, amit nekünk szánnak...

(A cikk szerzője nem orvos és nem mikrobiológus, viszont minden ami a cikkben elhangzott hivatalos orvosi jelentéseken és szakmai cikkeken alapult. Ahol más színű a szöveg, az ott, mint mindig, egy link, amire kattintva az olvasó részletesebben is utánajárhat az egyes információknak.)
FONTOS FEJLEMÉNY:
"Megérzésemet" a cikk írása után röviddel orvosok is megerősítették. Az alábbi írás valahogyan megjelenhetett az indexen, de másnap sürgősen le is szedték, úgyhogy már csak a google tárolt változatát lehet megtekinteni itt.




Retrovírus




A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából





Retrovírusok
Vírusbesorolás
Csoport: VI. csoport
ssRNS-RT vírusok
Család: Retrovírusok (Retroviridae)


Nemek
Hivatkozások
Wikimédia Commons tartalmazRetrovírusok témájú kategóriát.
Retrovírus-termelés
retrovírusok olyan, általában viszonylag összetett felépítésű és burkosRNS-vírusok, melyek genomjukról képesek a sejt genomjába teljesen beépülő DNS-másolatot készíteni.
A vírus a sejtbe egy RNS-ből és az azt védő és „kiszolgáló” proteinekből álló komplexet juttat (ez a kapszid), melyben az RNS tartalmazza a vírus genomját. Erről egy reverz transzkriptáz nevű, az RNS-kód alapján acitoszolban szintetizálódó enzimféleség képes DNS-másolatot készíteni (ez a reverz transzkripció), és az képes a sejt genomjába beépülni. Ebben az integrált formájában provírusnak (elővírusnak) nevezzük. A genomba való beépülést, amely ismereteink szerint az élővilágban példátlan (a retrovírusokat kivéve) valószínűleg enzimek segítik – a folyamat részleteiben teljesen ismeretlen.
Az elővírus-időszak egyfajta lappangási idő, mely alatt a vírusfertőzés tüneteket nem okoz. Ez akár tíz-húsz év is lehet; sok emberi retrovírus pedig annyira beépült már az emberi genomba, hogy vannak szerzők, akikszimbiontának tekintik. Ilyen esetben csak különleges körülmények közt okoz fertőzést. Egyesek szerint az emberi és eukarióta génállomány óriási hányadát (akár 50-90%-át) kitevő és igazából teljesen értelmetlennek tűnő, nagy részben semmire sem használt repetitív DNS-szakaszok is retrovírusmaradványok.
Retrovírus genom
A retrovírus genom szinte mindig tartalmazza a következő háromgéntípust:
  • gag, mely a a vírus belső, strukturális proteinjeit kódolja;
  • pol a fontos enzimeket kódolja: a reverz transzkriptázt, a proteázt ésintegrázt.
  • env a burokproteineket kódolja.
Négy azonosított emberi retrovírus: a HTLV 1 és 2, valamint a HIV 1 és 2, vagyis az AIDS vírusa, amely CD4 típusú Helper T-limfocitákat támadja meg. Lehetséges, hogy a herpeszvírus és egyes szemölcsöket okozó különböző vírusok is retrovírusok; és vannak köztük rákkeltő, onkogénhatásúak is.
A retrovírusokat általában a proteinburkon kívül még egy, a sejtből való kiszabaduláskor keletkező és sejtmembránból származó lipidburok is körülveszi. Ez a fertőzés folyamatában tölt be szerepet, mivel a sejthártyához tapadó és azt emésztő fehérjéket tartalmaz. A lipidburok megsemmisül poláris anyagok (például szappan) hatására, gyakorlatilag lehetetlenné téve a fertőződést; ez magyarázza, hogy az alapos kézmosás igen hatékony védelmet nyújt a retrovírusok ellen.
Megjegyzés: A retrovírusokra vonatkozó mai tudásunk fényében a klasszikus három alcsaládból álló klasszifikáció (Oncovirinae, Lentivirinae, és Spumavirinae) nem tartható.
A retrovírusok gyakorlati jelentősége óriási, mind a reverz transzkriptáz, mind a provírus keletkezést elősegítő enzimek tekintetében (melyeket agéntechnológiában lehet jól használni.) Elméleti jelentőségük, hogy felfedezésük megdöntötte az ún. centrális dogmát, miszerint a sejtmagban lévő DNS-ről az élő, eukarióta szervezetekben mindig az azon kívüli RNS keletkezik, és sohasem fordítva (márpedig a „retro-”, azaz „fordított” vagy „visszafelé” vírusok, nevüket is innen nyerve, erre képesek). Ezzel pedig megnyílt az elméleti lehetőség, hogy az eukarióta genom ugyanolyan hatékonyan és nagy tömegben legyen módosítható, mint ahogy aprokarióta szervezeteknél az már a gyakorlatban is lehetséges.


A vírusok és a GM Insect "Flying vakcina" megoldás

Kép / Reuters
Brandon Turbeville aktivista hozzászólás


Bár ez általában egyértelmű, még a viszonylag tájékozatlan, hogy a kormány és a vállalatok váltak egy és ugyanaz, hogy milyen mértékben ez a helyzet még nagyrészt ismeretlen a széles nyilvánosság körében.Hasonlóképpen, az, hogy milyen mértékben érinti ez a fúzió a közegészségügy szintén nem széles körben ismert. Az utóbbi években (eltekintve a többi borzalmas projektek) kormányzati szervek, nem kormányzati szervezetek (NGO-k), az agytrösztök, és a vállalatok mind szövetkeztek, hogy összekapcsolják a két legnagyobb csapást a környezetre és az emberi egészségre - genetikai módosítás és vakcinák - egyetlen entitás.

Míg a "tudósok" már genetikailag módosított rovarok évekig, csak az utolsó néhány már ők elkezdték nyíltan megvitassák felszabadító őket a környezetbe. Mint mindig, az a tény, hogy a nyilvános vita még csak most kezdődött most kerül sor a kérdés azt jelenti, hogy a projekt már megkezdődött. Ezt sok minden támasztják alá a tények, hogy a kibocsátás a rovarok már bejelentették.

Leple alatt a felszámolására Dengue-láz, a GM szúnyogok került a környezetbe, a Kajmán-szigeteken 2009-ben. Dengue-láz a szúnyogok által terjesztett vírus-alapú betegség, ami jórészt nem is létezik Észak-Amerikában több évtizede. Dengue láz Morph egy sokkal veszélyesebb formája a betegség az úgynevezett Dengue haemorrhagiás láz. Dengue-láz tünetei a magas láz, fejfájás, fájdalom a szemek mögött, könnyű zúzódás, ízületi, izom, csont fájdalom, kiütés, és a vérzés az íny. Nincs ismert gyógymód vagy kezelés Dengue-láz mellett elegendő pihenés és iszik sok vizet.

Általánosságban elmondható, hogy egy bizonyos típusú szúnyog, Aedes aegypti, amely továbbítja a vírust.

A nyilvánosan megadott módszert használja ezeket a GM szúnyogok felszámolására Dengue-láz volt, hogy a genetikailag módosított szúnyogok voltak "mesterséges extra génnel, vagy ki baktérium, vagy volt egy olyan gént úgy módosul, hogy vagy leszármazottaik nem steril és nem terjedt dengue, vagy egyszerűen meghal . "Pontosabban a férfi GM szúnyogok kellene, hogy illeszkedjen természetes nőstények, amelyek olyan lárvák halni, ha tetraciklin, antibiotikum, jelen van. Nélkül az antibiotikum, enzim halmozódik olyan szintre, amely toxikus ahhoz, hogy a lárvák elpusztításához.

Fontos megjegyezni, hogy ezek a GM szúnyogok, az úgynevezett OX513A, feltétlenül kell, hogy a Aedis aegypti típusát annak érdekében, hogy a célokat nyilvánosan kijelentette a fejlesztők. Ezért a több millió hím szúnyogok került a szabadtéri környezetben 2009-ben, és ismét 2010 volt mind a dengue-láz könyv típusát.

A OX513A szúnyogok által kifejlesztett egy brit biotechnológiai cég neve Oxitec és későbbi kiadása felügyelte a Mosquito Kutatási és Control Unit (MRCU) a Kajmán-szigeteken, a brit tengerentúli terület.

Bár Oxitec Limited volt a fejlesztő, aki részt vesz a legtöbb alapjait a GM rovarokat, a projekt nem az övék volt egyedül. A Bill és Melinda Gates Alapítvány , az Egészségügyi Világszervezet a Pew Jótékonysági bízik abban , és a kormányzati szervek , az Egyesült Államok, Anglia, Malajzia, és mások mind részt vesznek a fejlesztése és támogatása a GM szúnyogok.

Mi már elég gyanús, azonban az a tény, hogy a Dengue-láz, amely már nem létezik Észak-Amerikában évtizedek, anemrégiben felszínre Floridában. Kezdetben, a láz találták 2009-ben, de 2010-re az esetek is jelentősen megnövekedett. 2010 júliusában, a CDC tanulmánymegjelent, hogy nagyon kevés a média figyelmét, jelezve, hogy mintegy 10 százaléka a lakosság Key West volt fertőzött a dengue-láz. Ez már a duplájára, 2009, ahol 5 százalék volt fertőzött. Felmerül a kérdés, hogy mi okozta a vírus, hogy már szinte teljesen felszámolták, hogy hirtelen újra ilyen erővel. Ez azt jelenti, felmerül a kérdés, ha a válasz nem annyira nyilvánvalóan nyilvánvaló. Persze, a hivatalos jelentések nem foglalkozik-e vagy sem a Dengue láz csatlakozik a több millió szúnyogok képes hordozni a láz is megjelent csak mérföldre van a Kajmán-szigeteken.

Míg a Dengue-láz megszűnt, tekintve természetesen előforduló kitörések az Egyesült Államokban, hogy voltak esetek kutatással kapcsolatos és a laboratóriumban előállított történt az országban évek óta. Ez azért van, mert Dengue láz volt különösen érdekes, hogy az Egyesült Államok kormánya, az amerikai hadsereg és a CIA, mivel legalább a középső része a 20. th században. Van egy nagy bizonyíték arra utal, hogy a biokémiai kutatások a Fort Detrick végeztették vizsgálatok Dengue-láz, mint a bio-fegyver, amennyire vissza 1942 Általánosan ismert, hogy az 1950-es a CIA társult a Ft. Detrick tanulni Dengue-láz és más egzotikus betegségek felhasználásra a biológiai fegyverek. Érdemes azt is megjegyezni, hogy szerint a CIA dokumentumok, valamint a 1975 kongresszusi bizottság, a három helyszínen a Key West, Panama City, és Avon Park (és két másik helyen közép Florida) számoltak tesztelése oldalak Dengue láz kutatás.

Mivel általában ez a helyzet, a kísérletek Avon Park koncentrálódott az alacsony jövedelmű környékeken, azokon a területeken, amelyek túlnyomórészt fekete, újonnan épített lakótelepekre.Szerint a HP Albarelli Jr. és Zoe Martell a Truthout , CIA kapcsolódó dokumentumok az MK / Naomi programot kiderült, hogy az ügynökség a aegypti Aegis típusú szúnyog ezekben a kísérletekben is. Az egyik ilyen kísérlet, 600.000 szúnyogok kiadott felett Avon Park és a másik 150.000 rovarokat megjelent tervezett papírzacskó, amelyek célja, hogy nyissa meg, amikor a földre.

Truthout megkérdezett lakosok (vagy vizsgálati alanyok) Avon Park még mindig él a területen, aki elmondta, hogy még legalább 6-os vagy 7-halálesetek a kísérletek. Által idézett Truthout, az egyik lakó azt mondta: "Senki sem tudta, hogy mi ment itt évekig, talán több mint 20 éve, de visszatekintve azt kifejtette, hogy miért egy csomó egészséges ember beteg lett és meghalt gyors idején ilyen kísérletekben. "Truthout ezután megjegyzi, hogy nagyjából egy időben az Avon Park kísérletek" volt legalább két esetben Dengue láz számoltak között polgári kutatói Fort Detrick Marylandben. "

1978-ban, a Pentagon című dokumentum, "A biológiai hadviselés: Secret Testing & Önkéntesek" kiderült, hogy hasonló kísérleteket végzett Key West a hadsereg Chemical Corps és speciális műveletek és projektek osztályok Fort Detrick.

Mint a jelenlegi helyzet, az amerikai kormányzati szervek összeállt a civil szervezetekkel, a tudományos és egyéb szervezetek, hogy végezzen szúnyog kapcsolatos projektekre. Operation Bellweather, a 1959 kísérlet, amely több mint 50 helyszíni tesztek, zajlott több ország között Georgia, Maryland, Utah, Arizona és, és Florida. Operation Bellweather koordinálta a Rockefeller Institute New Yorkban; A létesítmény, amely valóban a tenyésztett szúnyogok. Mi több, a kísérlet segítette az Armour Research Foundation, a Battelle Memorial Institute, Ben Venue Labs, Inc., a University of Florida, Florida State University, valamint a Lovell Chemical Company.

A hadsereg és a CIA kapcsolatok Dengue-láz kitörése nem ér véget a ezeket a kísérleteket, de.Széles körben úgy vélik, hogy a járvány 1981 kubai eredménye volt CIA és az amerikai hadsereg titkos biológiai támadások. Ez a kitörés történt lényegében a semmiből, és ennek eredményeként több mint százezer esetben a fertőzés. Albarelli és Martell írás:
Amerikai kutató William H. Schaap, szerkesztője Covert Action magazin, azt állítja, a Kuba Dengue járvány volt az eredménye CIA tevékenységét. Volt Fort Detrick kutatók, akik valamennyien megtagadták, hogy nevüket használják ezt a cikket, azt mondják, hogy végre "előzetes munka" a Kuba kitörés, és hogy "az ember okozta."
1982-ben a CIA azzal vádolták, hogy a szovjet média küldésére szövetkezetek a Pakisztán és Afganisztán a céllal, hogy megteremtsék a Dengue járvány. Hasonlóképpen, 1985-ben és 1986-ban, hatóságok Nicaragua készült hasonló követelések ellen a CIA, szintén arra utal, hogy azok beindítása a dengue-járvány.

Bár a CIA jellemzően tagadta részvételét az összes ilyen esetben, hadsereg elismerte, hogy a kutatók dolgozott intenzíven "ízeltlábú vektorok támadó biológiai hadviselés céljait", és hogy az ilyen munkát végezzük Fort Detrick az 1980-as években. Nem csak hogy, de a kutatók azt is elismerte, hogy a nagy szúnyog telepeket, amelyek fertőzött mind a sárgaláz és a dengue-láz, arra is tartjuk a Frederick, Maryland lehetőség.

Arra is van bizonyíték a kísérletezés szövetségi foglyok tudta nélkül. Mivel Truthout jelentések:
Több eltakarni Tábor Detrick és Edgewood Arsenal jelentések azt mutatják, hogy kísérleteket végeztek az állami és szövetségi foglyok akaratlanul kitett a Dengue-láz, valamint más vírusok, esetleg néhány halálos.
Minden a bizonyíték arra, hogy a CIA és a katonai teszteket végeztek tekintetében Dengue-láz, van bőven ok arra, hogy az érintett, ha valaki látja a kapcsolat, mint a legutóbbi kiadás szúnyogok és az azt követő kitörése Dengue láz Floridában, a hagyományos vizsgálati helyszínen ezek a szervezetek. 

A válasz, hogy a dengue-járvány is megkérdőjelezhető a légi permetezés kampányokkal felerősödött. Miközben ezek a permetezések azt állították, hogy a felszámolására a Dengue-hordozó szúnyogok, az embereknek a száma, akik a betegség szerződött ténylegesen nőtt.

A másik kérdéses incidens kapcsolatos szúnyogok által terjesztett Dengue-láz és a hirtelen kitörés történt november 15-én, 2010. A University of South Florida molekuláris biológus látszólag öngyilkosságot követett el, iszik egy cianid Temple Terrace hotel. Dr. Chauhan, tanult szúnyogok és betegségek átvitelének a University of Notre Dame. Bár általában ez nem lenne aggodalomra ad okot, ha figyelembe vesszük az adott szinten tartani szúnyogok által terjesztett betegségek mind a katonai és hírszerző ügynökségek, a halál Dr. Chauhan lehet abban valami, amit ki kell vizsgálni.

Haláláig, ő volt a posztdoktori kutató a globális egészségügyi részleg a College of Public Health.Azok, akik ismerték őt le rá, mind nagyon világos és nagyon lelkes. Lehet, hogy ez egy véletlen egybeesés, de függetlenül attól, hogy az egyik, hogy meg kell vizsgálni közelről.

Sajnos az a kérdés, a GM rovarokat jutását vad nem ér véget a növekvő Dengue-láz és a malária.2009-ben, a Bill és Melinda Gates Alapítvány elnyerte $ 100,000 minden a kutatók 22 ország fejlesztése érdekében szúnyogok, amelyek működnek "repülő fecskendők." Lényegében, a szúnyogok lenne genetikailag szállítani vakcinák minden falatot. 

A pénzt szétosztották a legkülönbözőbb tudományos intézmények, non-profit szervezetek, a kormányzati szervek és a magáncégek. A finanszírozás része volt, hogy mi úgynevezett egy AFP cikk "az első fordulóban finanszírozás a Gates Alapítvány" nagy kihívásai Explorations , "öt éves 100 millió dolláros kezdeményezés" ösztönözze az innovatív ötletek a globális egészség. "A alapvető előfeltétele mögött a repülő szúnyog vakcinák az, hogy egy rovar kerül genetikailag módosított antitesteket termelni, hogy egy bizonyos betegség a nyálban, amelyet azután továbbítják az egyedi, ha a szúnyogcsípés őket.

Van egy sor problémát ezzel a módszerrel, hogy a tartomány a morális a tudományos. Először is, az antitestek jelenléte nem feltétlenül jelenti azt, immunitás, és az átviteli ezek nem nyújtanak semmilyen módon immunizálást a kezelendő egyénnek injektált velük. A tudomány kapcsolódó antitestek és immunitás is nagymértékben rendezetlen. Vaccines, maguk, teljesen hatástalan, és soha nem bizonyultak hatékonynak az a tanulmány, amely nem függ össze a gyógyszergyár vagy egy gyógyszergyártó cég. [1] Ezek lényegében hit-alapú gyógyszer .

Még több ijesztő az a potenciál felszabadítása genetikailag módosított szúnyogokat, amelyek a tényleges betegségek rendszereik szándékosan okoznak az emberi világjárvány. Azok, akik legyengült immunrendszerű lenne a legnagyobb kockázat, de ez kétségtelenül tartalmaz mindenki más is, hiszen ők is megfertőződhetnek a vírusokat megharapott. Person-to-person terjed venné át, ahol a szúnyogok abbahagyta. Add, hogy ez a potenciális egyidejű járványok (ha különböző változatai a rovarokat használható egyszerre), és az egyik, a recept népirtás tömegesen. Sajnos, ez a forgatókönyv, hogy sokan elképzelt egy ideig.

Ennek ellenére, bár Gates fektetett ennyi pénzt, és így sok szorgalmas egyén és neves egyetemek fektetett annyi időt és energiát, az általános konszenzus a média, hogy a repülő fecskendők soha elrepül. Ennek az az oka, mivel a tudomány ma már jelentések,

A koncepció a "repülő vaccinator" transzgénikus szúnyog nem valószínű, hogy egy gyakorlati módszert járványvédelmi, mert "repülő vaccinator" elfogadhatatlan módja a vakcina nélkül kérdései adagolás és tájékozott beleegyezés elleni vakcina jelenlegi programokat. Ezek a nehézségek inkább bonyolítja a kérdést a társadalmi elfogadottság, hogy kiadja a transzgenikus szúnyogok.
Mindazonáltal elég nehéz elhinni, hogy a Gates Alapítvány elosztott ilyen hatalmas mennyiségű pénzt, hogy a kutatók anélkül, hogy előbb, vagy sem kérdőjelezi meg, hogy az erőfeszítések megvalósítható későbbi használatra. Ez is nagyon nehéz elhinni, hogy ha ezeket a kérdéseket figyelembe vették, hogy a Gates Alapítvány egyszerűen kidobni a pénzt a projekt, hogy kudarcra van ítélve. Sőt, aki valóban úgy véli, ez sajnos nagyon naiv. Egyértelmű, hogy mi folyik, hogy elfogadják, és a várakozások szerint ezek szervezeteket fel kell szabadítani a nyilvánosság egy későbbi időpontban. Milyen összefüggésben lesz, azonban találgatni.


Megjegyzések:

[1] Influenza és Flu Vaccines: Mi jön át, hogy a tű. Dr. Sherri Tenpenny.
Brandon Turbeville egy szerző kívül Mullins, Dél-Karolinában. Van egy főiskolai diploma Francis Marion Egyetemen, ahol elnyerte a Pee Dee Electric tudós díj, mint az alapképzésben. Ő számos cikket publikált foglalkozik a legkülönbözőbb témákban mint az egészségügy, a gazdaság, és a polgári szabadságjogok. Ő a szerzője a  Codex Alimentarius - The End of Health Freedom 


Mostanában Brandon Turbeville:




2009 H1N1 influenza vírus mutáció okozta gyors terjedése


Tagged with: H1N1 sertésinfluenza
Szerda, augusztus 11, 2010, 12:44 Ezt a hír Kategória: egészség kategóriában és 0 Commentseddig.
A génmutáció a titka a megnövekedett virulencia a 2009-es H1N1 sertésinfluenza-vírus okozta járvány a példátlan szintre szerte a világon, a kutatók találtak.
A University of Wisconsin-Madison School of Veterinary Medicine kutatói megállapították, hogy áthelyezését egy bizonyos aminosav gén mátrix, amely lehetővé tette a 2009-es H1N1 sertésinfluenza vírus eltéríteni gazda sejtek a bravúr, hogy elindította a legutóbbi járvány.
"Azt találtuk, hogy miért a pandémiás H1N1 vírus reprodukálni olyan jól az emberek," Yoshihiro Kawaoka, a vezető influenza szakértő professzora patobiológiai tudományok, a University of Wisconsin-Madison School of Veterinary Medicine, mondta egy egyetemi sajtóközleményben.
2009 H1N1 vírus kombinációja négy különböző madár- és a sertésinfluenza vírusok alakult ki az elmúlt 90 év. A vírus is genetikai maradék a 1918 világjárványt okozó vírus ölte meg több mint 20 millió ember.
Jellemzően, influenza vírusok jelenlétét igénylik két aminosav - aszparagin és lizin - a specifikus helyeken a kulcsfontosságú madár fehérje annak érdekében, hogy áttérni egy gazdaállat és replikálódnak az emberi sejtekben hatékonyan okozza a betegséget.
De abban az esetben a 2009-es H1N1 influenza vírus a lizin aminosav található, egy teljesen más helyen, a madárinfluenza fehérje a H1N1 vírus. Ez az, ami a vírus képes alkalmazkodni és co-opt emberi sejteket, a kutatók szerint az, hogy megjelent tanulmány az augusztus 5 kérdése PLoS kórokozók.
"Ez a pandémiás H1N1 Ez a mutáció, és ezért képes szaporodni, így jól emberben.Ez ad nekünk egy marker segít megjósolni a jövő lehetőségét, influenza járványok "Kawaoka mondta.
Az Egészségügyi Világszervezet, a július 25-én, 2010, a pandémiás vírus okozta több mint 18.398 haláleset világszerte
A University of Wisconsin-Madison School of Veterinary Medicine kutatói megállapították, hogy áthelyezését egy bizonyos aminosav gén mátrix, amely lehetővé tette a 2009-es H1N1 sertésinfluenza vírus eltéríteni gazda sejtek a bravúr, hogy elindította a legutóbbi járvány.
"Azt találtuk, hogy miért a pandémiás H1N1 vírus reprodukálni olyan jól az emberek," Yoshihiro Kawaoka, a vezető influenza szakértő professzora patobiológiai tudományok, a University of Wisconsin-Madison School of Veterinary Medicine, mondta egy egyetemi sajtóközleményben.
Szerint Kawaoka a 2009 H1N1 vírus kombinációja négy különböző madár- és a sertésinfluenza vírusok alakult ki az elmúlt 90 év. A vírus is genetikai maradék a 1918 világjárványt okozó vírus ölte meg több mint 20 millió ember.
Jellemzően, influenza vírusok jelenlétét igénylik két aminosav - aszparagin és lizin - a specifikus helyeken a kulcsfontosságú madár fehérje annak érdekében, hogy áttérni egy gazdaállat és replikálódnak az emberi sejtekben hatékonyan okozza a betegséget.
De abban az esetben a 2009-es H1N1 influenza vírus a lizin aminosav található, egy teljesen más helyen, a madárinfluenza fehérje a H1N1 vírus. Ez az, ami a vírus képes alkalmazkodni és co-opt emberi sejteket, a kutatók szerint az, hogy megjelent tanulmány az augusztus 5 kérdése PLoS kórokozók.
"Ez a pandémiás H1N1 Ez a mutáció, és ezért képes szaporodni, így jól emberben. Ez ad nekünk egy marker segít megjósolni a jövő lehetőségét, influenza járványok "Kawaoka mondta.
Az Egészségügyi Világszervezet, a július 25-én, 2010, a pandémiás vírus okozta több mint 18.398 haláleset világszerte







Mind Control szabadalmak


November-07-2006
-tól Rense Website



US szabadalmak Subliminal javaslat és Mind Control 
Megjegyzés: - Ez csak egy része a szabadalmak elérhető a neten , amelyek foglalkoznak
  • mind control
  • szellemi és érzelmi befolyásolás
  • észlelés mérnöki
  • agyműködés végre távolról és / vagy közvetlenül az elektronikus média és az egyéb helyszínek és alkalmazási módszereit
Ne feledje, ezek a benyújtott szabadalmak a nyilvánosság. ismert és Black Ops legújabb technológia a hadiipari komplexum természetesen rejtve marad.
Nyilvánvaló, hogy a képesség, hogy ellenőrizzék a mentális folyamatok, attitűdök, felfogások és félelmek a tömeges Amerika egyértelműen sokkal fejlettebb, mint az átlag amerikai érti ... vagy hinni szeretnénk.
- JR
(Használja ezt a linket a keresési részletes információk USP # ) 
 

Idegrendszeri manipuláció EM mezői monitorok Loos, Hendricus
Abstract: élettani hatást nem figyeltek meg a humán tárgy válaszul serkenti a bőr gyenge elektromágneses mezők lüktetett bizonyos gyakorisággal közel 02/01 Hz vagy 2,4 Hz, mint például a gerjesztésére érzékszervi rezonancia.
Sok számítógép-monitorok és TV csövek, megjelenítésekor pulzáló képek bocsátanak ki pulzáló elektromágneses mezők megfelelő amplitúdók okozhat-e ilyen gerjesztés. Ezért lehetséges, hogy manipulálják az idegrendszer egy alany lüktető megjelenített képek a közeli számítógép-monitor vagy televízió.
Az utóbbi, a kép lüktető ágyazható a programban anyag, vagy lehet eltakarja modulálja a video stream, akár egy RF jel vagy a videó jel. A kép jelenik meg a számítógép képernyőjén lehet hatékonyan pulzál egy egyszerű számítógépes program. Egyes monitorok, pulzáló elektromágneses mezők képesek izgalmas szenzoros rezonanciák a közeli tárgyak állíthatók elő, ahogyan a megjelenített képek pulzált tudatalatti intenzitással.
USP # 6488617 (december 3., 2002)

 

Eljárás és eszköz számára egy kívánt
Brain State Katz, Bruce
Absztrakt: A módszer és az eszköz előállításához a kívánt agyi állapotban egyedi tartalmaznak eszköz nyomon követését és elemzését az agy állapotát, miközben egy sor egy vagy több mágnes mezőt hoznak létre, melyek megváltoztatják ezt az állapotot. A számítógépes rendszer módosítja a különböző paramétereket a mágneses mezők, hogy bezárja a szakadék a tényleges és a kívánt agyi állapot. Ez a visszacsatolási folyamat működik mindaddig, amíg a különbség minimális és / vagy eltávolítható.
USP 6.487.531 # (november 26, 2002)

 

Signal Injection Kapcsolás az emberi hangképző szervek Tosaya, Carol
Absztrakt: A eszközök és módszerekhez fokozására vagy cseréje a természetes gerjesztés az emberi hangképző szervek mesterséges gerjesztés révén, amelyben a mesterségesen létrehozott akusztika Jelen kiegészítő spektrális, időbeli, vagy fázis adat hasznos,
  1. fokozza a gép megbízhatóságát elismerését hallható beszéd vagy
  2. így robusztusabb gépi felismerése viszonylag hallható szájjal vagy suttogta beszéd
A mesterséges gerjesztés
  1. úgy lehet elrendezni, hogy hallható vagy nem hallható,
  2. lehet tervezni, hogy nem zavarja a másik felhasználó hasonló eszközök,
  3. lehet használni egy vagy mindkét egy vokális-tartalom növelése mód vagy egy komplementer vokális traktus tapintás-mód, és / vagy
  4. lehet használni a elismerésére hallható vagy nem hallható folyamatos beszéd vagy elszigetelt szóbeli parancsokat.
USP 6.430.443 # (augusztus 6, 2002)
 

Eljárás és berendezés kezelése hallási hallucinációk Karell, Manuel
Abstract: ösztönzésével egy vagy több vestibulo-csigás idegek vagy cochlea vagy cochleáris régiók kezelésére, megelőzésére és ellenőrzésére hallási hallucinációk.
USP # 6426919 (július 30, 2002)

 

Hordozható és kézi készülék készítése Emberileg Hallható hangok ... 
Gerosa, William
Absztrakt: A hordozható és kézi készülék készítésére emberileg hallható hangokat reagálnak a detektálására ultrahangos hangok. A készülék tartalmaz egy kézi ház és áramkört, amely benne van a házban.
Az áramkör tartalmaz egy mikrofont, hogy megkapja az ultrahang, az első alacsony feszültségű audio erősítő, amely erősíti a jelet a mikrofon, a másik alacsony feszültségű audio erősítő, amely tovább erősíti a jelet az első alacsony feszültségű audio erősítő, a 7- szakasz fodrozódás végezze bináris számláló, amely csökkenti a frekvenciáját a jelet a második kisfeszültségű audio erősítő úgy, hogy az emberileg hallható, egy harmadik kisfeszültségű audio erősítő, amely erősíti a jelet a 7-fokozatú fodrozódás szállítására bináris számláló, és a hangszóró, amely létrehoz egy emberileg hallható hang a harmadik kisfeszültségű audio erősítő.
USP # 6292688 (szeptember 18, 2001)
 

Eljárás és berendezés vizsgálata neurológiai válasz az Emotion-indukáló inger Patton, Richard
Absztrakt: Eljárás mértékének meghatározása az érzelmi reakció a vizsgálat tárgyát, hogy ingerekre, amelyek időben változó vizuális tartalom, például egy reklám bemutatót. A tesztalany van elhelyezve, hogy tartsa be a bemutatót egy adott időtartam, és az utat a kommunikáció jön létre a tárgy és a agyhullám detektor / oldalon.
Az intenzitás komponense közül legalább két különböző agyi hullámok frekvenciájának mérjük az expozíció alatt, és minden egyes frekvencia van társítva egy adott érzelem. Míg az alany véleményét a bemutatása, periodikus változások intenzitását komponens az agy hullámok mindegyike az adott kiválasztott frekvenciák mérjük.
A változás aránya az intenzitás rendszeres időszakokban az időtartamot is mérik. Az intenzitás változás ráta a fentiek megalkotásához használt grafikonja többes koordináta pontot, és ezek a koordináta pontok grafikusan létre a kompozit érzelmi reakció a tárgy a bemutató folytatódik.
USP # 6258022 (július 10,2001)

 

Viselkedés módosítása Rose, John
Abstract: Viselkedés módosítása embernek alapján kerül sor, hipnózis, amikor az alany egy nyugodt állapotban. A gép lejátszása a videó vagy hangfelvétel, amelynek során a téma utasítást, hogy aktiválja a készüléket, hogy hozzon létre egy érezhető stimuláció, amely kapcsolódik, a hipnózis, a megjelenítés fokozott vagy jobb teljesítményt.
Miután a hipnózis, a felhasználó újra a készüléket az akarat, ha a jobb teljesítmény, mint például a jobb sportteljesítményt, kívánatos. Ez ismét létrehozza a érezhető stimuláció és így serkenti a kívánt megjelenítést.
USP # 6239705 (May 29,2001)

 

Intraorális elektronikus nyomkövető Glen, Jeffrey
Absztrakt: Egy jobb óvatos, nem sebészeti, biokompatibilis elektronikus nyomkövető berendezés van, amelybe a házban helyezik belüli orálisan. A ház tartalmaz mikro áramköröket. A mikro áramkör tartalmaz egy vevőt, a passzív üzemmódból aktív üzemmódba aktivátor, a jel dekódoló meghatározásához helyzeti fix, egy adó, egy antenna, és egy tápegység.
Adott esetben egy erősítőt lehet használni, hogy növeljék a jelerősséget. A tápegység áram alá a kagylót. Kézhezvételét kódolt aktiváló jelet, a helyzeti fix jel dekódoló áram alá kerül, meghatározó a helyzeti fix. Az adó ezt követően továbbítja az antenna a helyzethelyező jel érkezett a távoli lokátor. Egy másik megvalósítási módja szerint a jelen találmány a mikro áramkör tartalmaz egy vevőt, egy passzív üzemmódból aktív üzemmódba aktivátor, egy adó, egy antenna és egy tápegység.
Adott esetben egy erősítőt lehet használni, hogy növeljék a jelerősséget. A tápegység áram alá a kagylót. Kézhezvételét kódolt aktiváló jelet, az adó be van kapcsolva. Az adó ezt követően továbbítja az antenna egy önirányító jel érkezett a távoli lokátor.
USP # 6167304 (december 26, 2000)

 

Pulse változékonysága Elektromos mező manipulálása idegrendszer Loos, Hendricus
Absztrakt: Készülék és eljárás manipulálására idegrendszer egy alany alkalmazásával a bőr külső pulzáló elektromos mező, amely bár túl gyengék ahhoz, hogy a klasszikus ideg stimuláció, szabályozza a normális spontán addíciós minták bizonyos típusú afferens idegek. Egyes frekvenciák az elektromos ingerlés is gerjeszti az idegrendszer rezonanciák megfigyelhető élettani következményekkel.
Impulzus variabilitás kerül bevezetésre a célból, meghiúsítva szoktatás az idegrendszer az ismétlődő stimuláció vagy enyhítéséhez a szükség pontos hangolás egy rezonancia frekvencia, vagy a vele kóros oszcilláló neurális aktivitást, mint a remegés vagy görcsroham.Impulzus generátorok sztochasztikus és determinisztikus pulzus variabilitás ismertetnek, és a kimenete egy hatékony generátor Az utóbbi típusú jellemzi.
USP # 6135944 (október 24, 2000)

 

Módszer kiváltása harmonikus államok Being Bowman, Gerard D. , et al. Kivonat: Eljárás kiváltására harmonikus létállapotot a vibrációs ingerek, előnyösen hang, amely egy sok frekvenciák kifejező egyedi minta kapcsolatot. Két bázis jel által modulált egy sor arányok, hogy létrehoz egy több harmonikus. A harmonikusok alkot egy "fraktál" elrendezés. 
USP # 6122322 (szeptember 19, 2000)

 

Subliminal Üzenet Védelem Jandel, Magnus
Kivonat: A jelen találmány tárgya egy eljárás és egy rendszer detektálására egy első összefüggésben változás két kereteket. Amikor egy második környezetben közötti változás további két keret következik be egy előre meghatározott időintervallum, a keretek beilleszkedik a két kontextusban változások vannak meghatározva, mint egy tudatalatti üzenetet. A riasztást küldött megfigyelő észlelése után a tudatalatti üzenetet.
USP # 6091994 (július 18, 2000)

 

Pulsative manipulálása idegrendszer Loos, Hendricus
Absztrakt: Eljárás és berendezés manipulálására idegrendszer elmélyültebb tudatalatti pulsative hűtjük, az alany bőre olyan gyakorisággal, amely alkalmas a gerjesztés egy szenzoros rezonancia. Jelenleg két fő szenzoros rezonanciákat ismert, a frekvenciák közel 1/2 Hz és 2,4 Hz-re. A 02/01 Hz szenzoros rezonancia okozza pihenés, álmosság, ptosis, a szemhéj, a tonik mosoly, a "csomó" a gyomorban, vagy szexuális izgalom, attól függően, hogy a pontos frekvenciát használni.
A 2,4 Hz rezonancia okozza lassulását egyes kérgi tevékenységek, és jellemzi a nagy növekedés, a szükséges idő, hogy csendben számolni visszafelé 100-60, csukott szemmel. A találmányt lehet használni a lakosság kiváltására pihenés, alvás, vagy szexuális izgalom, és klinikailag a kontroll és talán a kezelésében remegés, görcsrohamok, és autonóm rendszer betegségei, mint például a pánikrohamok.
Bemutatott kiviteli alakok egy pulzáló ventilátor kölcsönöz subliminal hűtés impulzusokat az alany bőrét, és egy csendes eszköz, amely indukálja a periodikusan változó áramlási múltban az alany bőrére, az áramlási indukált által pulsative a felszálló meleg levegő áramok által okozott egy vékony ohmos huzal, amely időszakosan fűtött elektromos áram impulzusok.
USP # 6081744 (június 27, 2000)

 

Elektromos Fringe Field Generator manipulálására idegrendszer Loos, Hendricus
Absztrakt: Készülék és eljárás manipulálására idegrendszer egy tantárgy afferens idegek, modulált külsőleg alkalmazott gyenge változó elektromos mezők, hangolt bizonyos frekvenciákat, mint gerjeszti a rezonancia az idegpályák . Gyakoriságától függően választott, gerjesztés ilyen rezonanciák okoz kialakítására egy humán alanyban relaxáció, álmosság, szexuális izgalom, vagy a lassuló bizonyos agykérgi folyamatok.
Az elektromos mező stimulálásra alkalmazott a tárgy indukálja egy pár mező elektródok terhére ellentétes polaritású és elhelyezni úgy, hogy a tárgy teljes mértékben kívül esnek a tér között, a tér-elektródák. Ilyen konfiguráció lehetővé teszi a nagyon kompakt eszközök esetében, ahol a tér-elektródák és egy elemmel működő feszültségű generátor egy dobozban vannak kis burkolat, például egy por doboz. A stimuláció a gyenge külső elektromos tér épül frekvencia moduláció spontán addíciós minták afferens idegek.
Az eljárás és a berendezés is használható a nagyközönség, mivel ez segít pihenés, alvás, vagy ébredés, és klinikailag a kontroll és talán a kezelésében remegés és görcsök és zavarok a vegetatív idegrendszer, mint például a pánikrohamok.
USP # 6052336 (április 18, 2000)

 

Eszközök és módszere Broadcasting hallható hang ultrahangos Sound mint a Carrier Lowrey, Austin, III
Absztrakt: Egy ultrahang forrás sugározza ultrahangos jelet, amely amplitúdó és / vagy frekvencia modulált egy információs bemenő jel származó információs bemeneti forrás. Ha a jelek amplitúdó modulált, négyzetgyöke függvényében az információ bemeneti jel előtt gyártott moduláció. A modulált jel, amely lehet bővíteni, majd keresztül sugárzott a projektor egységet, majd egy személy vagy személyek csoportja található, a broadcast régióban érzékeli a hallható hang.
USP # 6039688 (március 21, 2000)

 

Terápiás Behavior Módosítás Program, Compliance monitoring rendszer és Visszajelzés Douglas, Peter , et al. Kivonat: A terápiás viselkedés módosítását program betartásának ellenőrzési és visszacsatolási rendszer tartalmaz a szerver-alapú relációs adatbázis és egy vagy több mikroprocesszor elektronikusan összekötik a szerverre. A rendszer lehetővé teszi kifejlesztése terápiás viselkedés módosítását programot, amelynek egy sor mérföldkövek az egyén eléréséhez életmódváltás szükséges fenntartani a saját egészségét vagy talpra betegség vagy orvosi eljárásokat.
A program módosítható orvos vagy képzett tanácsadó ügy végrehajtása előtt. A rendszer figyeli az egyén megfelel-e a program kéri az egyén adja meg egészséggel kapcsolatos adatok összekapcsolásával az egyén a bevitt adatokat a mérföldkövek a viselkedés módosítását program generálására felelés adatok jelzik az egyén fejlődése felé a program megvalósulását mérföldkövek. A rendszer tartalmaz egy integrált rendszer grafikus rendszer interfészek motiválja az egyén, hogy megfeleljenek a programot.
Interfészeken keresztül, az egyén hozzáférhet az adatbázishoz való megfelelés vizsgálata céljából adatokat és szerezzen egészségügyi információkat egy távoli forrásból, például kiválasztott oldalak az interneten.
A rendszer lehetővé teszi elektronikus naptár integrált a viselkedés módosítását program jelzi az egyén, hogy tegyen lépéseket értelmében magaratásszabályzó program, amelyben a naptár hozzáfér a relációs adatbázis és integrálja követelmények a program az egyén napi menetrend, és egy elektronikus folyóirat ahhoz, hogy az egyén, hogy személyes egészséggel kapcsolatos információt a rendszer rendszeresen. Ezen kívül a rendszer tartalmaz egy elektronikus tárgyalóterem kapcsolva a személyt több más magánszemélyek kapcsolatos magatartás módosítását programok elősegítő csoportos foglalkozások szakmai támogatás megfelel-e a programot.
A rendszer lehetővé teszi a motivációs média előadásokat kell tenni, hogy a magánszemélyek az elektronikus tárgyalóteremben részeként a csoport támogatását ülés elősegítése interaktív csoportos beszélgetés az előadások. Az egész rendszer köré egy támogató motívum, beleértve a grafikus elektronikus navigátor működtethető az egyén, hogy ellenőrizzék a mikroprocesszor eléréséhez különböző részein a rendszer.
USP # 6017302 (január 25, 2000)
 

Subliminal Acoustic manipulálása idegrendszer Loos, Hendricus
Absztrakt: embereken, érzékszervi rezonanciák is gerjeszti tudatalatti légköri akusztikus impulzusok, amelyek hangolt a rezonancia frekvencia. A 02/01 Hz szenzoros rezonancia befolyásolja a vegetatív idegrendszer és okozhatnak pihenés, álmosságot, vagy szexuális izgalom, attól függően, hogy a pontos akusztikus frekvencia mellett 02/01 Hz használni.
A hatások a 2,5 Hz rezonancia közé lassulását egyes kérgi folyamatok, álmosság, és zavar. Ezen hatások fordulnak elő, az akusztikai intenzitás kell lennie egy bizonyos mélyen tudatalatti tartományban. Alkalmas készülék egy hordozható elemes forrás gyenge subaudio akusztikus sugárzás. Az eljárás és a berendezés is használható a nagyközönség, mivel ez segít pihenés, alvás, vagy szexuális izgalmat, és klinikailag a kontroll és talán kezelésére álmatlanság, remegés, epilepsziás rohamok, és szorongásos zavarok.
Van további kérelmet a nem-halálos fegyver, hogy lehet használni a bűnüldözés patthelyzet helyzetekben, ami álmosság és zavartság a célzott témakörökről. Ez akkor előnyös, ha szellőztető akusztikus monopólusoknak formájában olyan eszköz, amely kifújja a levegőt lélegez be és levegőt subaudio frekvencia.
USP # 6011991 (január 4, 2000)
 

Kommunikációs rendszer és eljárás során agyhullám elemzés ... Mardirossian, Aris
Absztrakt: A rendszer és eljárás, amely lehetővé teszi az emberek kommunikálni útján való nyomon agyi aktivitást. Az agyi aktivitás az egyén ellenőrzését és továbbítják egy távoli helyen (pl műhold). A távoli helyszín, a megfigyelt agyi tevékenység, mint az előre rögzített normalizált agyi aktivitás görbék, görbék, vagy minták annak meghatározására, hogy egy meccs, vagy jelentős egyezést.
Ha ilyet talál, akkor a számítógép a távoli helyen megállapítja, hogy az egyén megpróbál kommunikálni a szót, kifejezést, vagy gondolta megfelelő kiegyenlített tárolt normalizált jel.
USP # 6006188 (december 21, 1999)
 

Speech Signal Processing meghatározására pszichológiai vagy élettani jellemzői ... Bogdashevsky, Rostislav , et al.
Absztrakt: A beszéd-alapú rendszer értékelése a pszichológiai, fiziológiai, vagy egyéb jellemzőit a vizsgálat tárgyát írja le. A rendszer tartalmaz egy tudásbázist, amely tárolja egy vagy több beszéd modellek, ahol az egyes beszéd modell megfelel egy jellemző egy csoport referencia alanyok. Jelfeldolgozó áramkör, amely lehet végrehajtani hardver, szoftver és / vagy firmware, összehasonlítja a teszt beszéd paramétereinek tesztalany a beszéd modellek. A találmány egyik megvalósítási módjában, minden beszéd modell képviseli egy statisztikai idő rendezett sorozata frekvencia reprezentációi a beszéd a referencia alanyok.
A beszéd modell független a priori tudás a stílus paraméterek társított hang vagy beszéd. A rendszer magában foglalja beszéd paraméterezése előállító áramkör a vizsgálati paraméterek válaszul a vizsgálat tárgyát, beszédét. Ez magában foglalja a beszéd áramkör beszerzés áramkört, amely távol helyezzük el, a tudásbázis. A rendszer tartalmaz továbbá kimenet áramkör nyomtatásának legalább egy indikátor egy jellegzetes válaszul az összehasonlítás által végzett jelfeldolgozó áramkört. A jellegzetesség lehet időben változó, ebben az esetben a kimeneti áramkör kimenetén az jellemző egy időben változó módon.
A kimeneti áramkör is kiadhat a rangsor egyes kimeneti jellemző. A találmány egyik megvalósítási módjában, egy vagy több jellemzőjét jelezheti a mértékét őszinteség a vizsgálati tárgy, ahol a foka őszinteség változhat az idővel. A rendszer is lehet alkalmazni, hogy meghatározzuk a kezelés hatékonyságát a pszichológiai vagy fiziológiai rendellenesség összehasonlításával pszichológiai vagy fiziológiai jellemzőket, illetve kezelés előtt és után.
USP # 5954630 (szeptember 21, 1999)

 

FM Theta indukáló hallható hang ... 
Masaki, Kazumi , et al. Kivonat: Egy hallható hang a modulált hullám, ahol nagyon alacsony frekvenciájú hullám mintegy 20 hertz vagy alacsonyabb rakódik egy audio alacsony frekvenciájú hullám hatékonyan serkenti Fm theta az emberi agyhullámok javítása figyelem és koncentráció közben szellemi munkát, ha auditorosan beadni. A hallható hang is hatásos stimulálása humán alfa hullám, amikor a nagyon alacsony frekvenciájú hullám sávon belül van, körülbelül 2-10 hertz. Ilyen hallható hang mesterségesen állítható elő, az elektromos jel generálására, amely tartalmaz ilyen modulált hullám, és transzdukáló be hallható hanghullám.
USP # 5954629 (szeptember 21, 1999)

 

Agyhullám indukáló rendszer Yanagidaira, Masatoshi , et al. Abstract: érzékelők, amely érzékeli az agyhullámokat a felhasználó, és a sáváteresztő szűrő biztosított kinyerésére egy adott agyhullámok beleértve alfa. hullám, amely szerepel a kimutatható agyi hullám. A sáváteresztő szűrő tartalmaz egy első sávszűrő, amelynek szűk áteresztő sáv, és a második sávszűrő, amelyek széles átviteli sáv.
Az egyik az első és a második sáváteresztő szűrő van kiválasztva, és egy stimulációs jel termelődik függés egy alfa. hullám kivont kiválasztott sávszűrő. Összhangban a stimuláció jel, a stimuláció fényt, hogy a felhasználó érdekében, hogy rábírja a felhasználót, hogy pihenni vagy alvó állapotban.
USP 5.935.054 # (augusztus 10, 1999)
 

Mágneses gerjesztés szenzoros rezonanciák Loos, H.
Absztrakt: A találmány tárgya befolyásolja az idegrendszer egy tárgy egy gyenge külsőleg alkalmazott mágneses mező egy frekvencia mellett 02/01 Hz. A tartományban az amplitúdó, olyan területeken is gerjeszti a 1/2 szenzoros rezonancia, amely az élettani hatás részt vettek a "ringató a baba".
USP # 5922016 (július 13, 1999)

 

Berendezés elektromos stimulálása hallási idegek egy Emberi Lény
Wagner, Hermann Absztrakt: készülékek elektromos stimuláció és diagnosztikája hallás idegek egy emberi lény, pl meghatározására érzékelés szint (SL), a legtöbb alakítható szint ( MCL ) és kényelmetlen szint ( UCL ) hallhatósága görbék, tartalmaz egy stimulátor oldhatóan rögzítve egy emberi lény elküldése jelet egy emberi fül, és egy elektródát helyezünk az emberi fül és villamosan csatlakozik a stimulátor által az elektromos vezetékhez lefolytatására a jeleket a stimulátor a fül.
Egy vezérlőegység operatívan össze van kötve, hogy a stimulátor utasító a stimulátor, hogy jellemzői a generált jeleket továbbítják a fül.
USP 5.868.103 # (9 február 1999)

 

Eljárás és berendezés vezérlésére egy állat Boyd, Randal
Absztrakt: A készülék vezérlésére egy állatot, amelyben az állat kap egy ellenőrző inger megjelenése olyan anyagot, amely kedvezőtlen hatással az állat, mint a korrekciós intézkedést. A berendezés tartalmaz egy adó előállítására továbbított mezőt, és egy oldható gallér felerősítésére a nyak az állat.
A gallér tartalmaz egy vevőt az átvitt mező és előállítására egy vett jelet, egy vezérlő áramkört annak meghatározását, hogy a vett jel azt jelzi, hogy az állatnak szüksége van egy korrekciós intézkedés és előállítására vezérlőjel, egy tartályt, amely az anyagot, hogy hátrányos hatása alapján az állat, és egy mechanizmust a felszabadító anyag a tartályból való jelenlétére az állat után a termelés a vezérlőjel által a vezérlő áramkör. A használat során az adóegység állítjuk be, hogy a továbbított területen, és a gallér csatlakozik a nyak az állat.
Mivel az állat mozog, a vevőt a gallér fogadja az átvitt területen, és egy vett jelet állít elő. A vezérlő áramkör határozza meg, amikor a vett jel azt jelzi, hogy az állatnak szüksége van egy korrekciós intézkedés. Egy ellenőrző jel által előállított vezérlő áramkört, amikor a megállapítás az, hogy az állatnak szüksége van egy korrekciós intézkedés.
Bemutatását követően a vezérlő jel, akkor az anyagot, hogy hátrányos hatással az állat szabadul fel a tartályt, és a jelenlétét az állat.
USP 5.784.124 # (július 21, 1998)

 

Supraliminal oktatási módszer ... D'Alitalia, Joseph A. , et al.
Absztrakt: Eljárás viselkedés módosítását magában, amelyek a beteg érdekében, supraliminal videó üzenetek egymásra függ, hogy a háttérben lévő videó bemutatót. A videó üzenetek olyan üzeneteket, amelyekben legalább az üzenetek hivatkozásra kívánt módosított magatartás pozitív érzéseit a beteg. A supraliminal üzenet generátor és superimposer iteratív kiválasztja az egyes üzenetek kijelző a sorozat az üzenetek, a kicsomagoláskor üzeneteket szükség, és elhelyezi a kiválasztott üzeneteket egy puffer memória egy generáció video eszköz.
A processzor a supraliminal üzenet generátor és superimposer majd elhalványul a kiválasztott üzenet egy láthatatlan szinten látható szinten a videó kijelzőn, majd elhalványul a kiválasztott üzenetet a látható szint vissza a láthatatlan szintre.
USP 5.649.061 # (július 15, 1997)

 

Eszköz és eljárás becsléséhez a mentális határozatot Smyth, Christopher
Absztrakt: A készülék és eljárás becslésére mentális döntés kiválasztásához látjel a néző szemébe rögzítés és megfelelő egyszeri esemény kiváltott agyi potenciál. A készülék tartalmaz egy szemet Tracker, egy elektronikus biosignal processzor és egy digitális számítógép. Az eye-tracker határozza meg a pillanatnyi nézési irányba oculometric méréseket és a fej helyzete és iránya érzékelő.
Az elektronikus processzor folyamatosan megbecsüli az agyi electroencephalogramic potenciált fejbőr felületi mérések alábbi korrekciókat electrooculogramic, electromyogramic és electrocardiogramic leletek. A digitális számítógép elemzi az irányból adatok rögzítését, majd kivonja a megfelelő egyszeri esemény kiváltott agyi potenciál.
A rögzítés tulajdonságok, például az időtartam, a kezdő és befejező tanuló méretben végállapot (saccade vagy villog), és tekintete rögzítés számít, és a parametrikus ábrázolása kiváltott potenciál minden bemenet egy mesterséges neurális hálózat kiadásának becslését a kiválasztási kamat A tekintete pont vonatkozásában.
A mesterséges neurális hálózat képzett off-line alkalmazás előtt, hogy képviselje a mentális döntéseit a néző. A készülék vezérlésére használható számítógépes gép video megjelenítés szem tekintete pont tekintetében egyedül a melyik látjel a néző nézi, majd használja a becslés a feladatorientált választás, mint egy kapcsoló.
USP # 5644363 (július 1, 1997)

 

Készülék egymásra helyezzük Visual Subliminal utasítások Video Signal Mead, Talbert
Absztrakt: A tudatalatti videó oktató eszköz tartalmaz áramkört, amelyhez a mögöttes videojel és bemutatja ezt a jelet, hogy a vízszintes és függőleges szinkronizálás érzékelés áramkörök előállító áramkör egy tudatalatti videó üzenetet szinkronizálva a mögöttes videojel, és áramkört hozzá a tudatalatti videó üzenetet a mögöttes videojel kombinációját hozza létre videojel.
USP 5.586.967 # (december 24, 1996)

 

Eljárás és a felvétel készítése a Hangok és üzenetek elérése Alpha és Theta agyhullám Államok ... Davis, Mark E.
Absztrakt: A módszer és a felvétel felhasználásának elérése alfa és théta agyhullám államok és ható pozitív érzelmi állapot az emberek, van, amely tartalmaz egy közeg zeneművek rajta egy kezdeti tempó csökkenő a végső tempó és a verbális kifejezések rögzített szinkronban a tempó csökken.
USP 5.562.597 # (október 8, 1996)

 

Módszer és berendezés csökkentésének élettani stressz Van Dick, Robert C.
Kivonat: Fiziológiai stressz egy emberi alanyban kezeljük generálásával egy gyenge elektromágneses mezőt egy kvarc kristály. A kristály stimulálja alkalmazásával elektromos impulzusokkal impulzus szélessége 0,1 és 50 mikroszekundumos minden olyan impulzus ismétlési frekvenciája között 0,5K és 10K másodpercenként impulzusok egy vezetőt mellett helyezkedik el, hogy a kvarc kristály ezáltal egy gyenge elektromágneses mezőt.
Egy tárgy van elhelyezve, a gyenge elektromágneses mezőt egy ahhoz elegendő ideig, hogy csökkenti a stresszt.
USP # 5551879 (szeptember 3, 1996)

 

Álom Állami Oktatási Machine Raynie, Arthur D.
Absztrakt: A készülék javítására világosság az álom állapotában az egyén. Az eszköz magában foglalja az elektronikus áramköröket építeni egy fejpánt a felhasználó viselni alvás közben. Az áramkör tartalmaz egy érzékelő felszerelése mellett a szem az alvás egyéni, észlelésére Rapid Eye Movement (REM) során bekövetkező, az álom állapotában.
A detektor jelet bocsát ki, amely úgy értékeljük ki, kiegészítő áramkör segítségével határozza meg, hogy a REM alvás fordul elő. Ha a REM alvás lép fel, a jel keletkezik, hogy működik egy rögzített, amely általában lejátssza az előre rögzített üzenetek révén a fejhallgató részvétel a fül az alvó egyén.
USP 5.539.705 # (július 23, 1996)

 

Ultrahangos Beszéd fordító és kommunikációs rendszer MA Akerman, M. et al., Kivonat: Egy vezeték nélküli kommunikációs rendszer, nem mutatható ki rádiófrekvenciás módszerekkel, konvertáló audio jeleket, beleértve az emberi hang, az elektronikus jelek az ultrahang frekvencia tartományban, közli az ultrahangos jel útján akusztikus nyomás hullámok keresztül a hordozó közeg, beleértve a gázok, folyadékok és szilárd anyagok, és helyreállítsák az ultrahang hullámok akusztikus nyomás vissza az eredeti audio jelet.
A találmány készült állami támogatás keretében szerződés DE-ACO5-840R2l400, elnyerte az amerikai Energiaügyi Minisztérium, a Martin Marietta Energy Systems, Inc.
USP # 5507291 (április 16, 1996)

 

Módszer és berendezés a távoli meghatározása Az információ, mint a személy az érzelmi állam Stirbl et al., Kivonat: Egy módszer távolról meghatározására vonatkozó információ egy személy érzelmi állapot, egy hullámformát energia, amelynek előre megadott frekvenciája és előre meghatározott intenzitású keletkezik és vezeték nélkül továbbított felé Egy távoli tárgy található. Hullámforma kisugárzása a tárgyat észlel, és automatikusan elemezni származik kapcsolatos információkat az egyén érzelmi állapotát.
Fiziológiai vagy fizikai paramétereit a vérnyomás, pulzus, pupilla mérete, a légzésszám és izzadság szinten mérik és összehasonlítják referenciaértékek tájékoztatási hasznosítható értékelése interjúalany válaszait vagy esetleg bűnös szándék biztonsági szempontból érzékeny területeken.
USP # 5522386 (június 4, 1996)

 

Készülékek meghatározása állapota a vegetatív Része a idegrendszer Lerner Eduard
Kivonat: Készülék felhasználásra meghatározására a feltétele a vegetatív része az idegrendszer és / vagy a szenzoros funkciók egy szervezet, azaz emberi lény vagy állat. A berendezés tartalmaz eszközöket generálására és ellátása az említett kérdéses szervezetet legalább egy szenzoros inger választott egy csoport szenzoros ingerek, mint például a vizuális, hang, szaglási, ízlelési, tapintási vagy fájdalom ingerek, és mérésére alkalmas eszközök bőr potenciál és a kiváltott válasz a szervezet egy inger.
A mért adatok feldolgozása feldolgozásával készülékek automatikus szabályozására a kínálat legalább egy inger rendelkezniük, hogy a nem-ritmikus szekvenciáját ingerekre. Előnyösen pár ingerek szállítják a fejlődő a feltételes reflex.
USP # 5480374 (január 2, 1996)

 

Eljárás és berendezés csökkentésének élettani stressz Van Dick, Robert
Kivonat: élettani stressz egy emberi alanyban kezeljük generálásával egy gyenge elektromágneses mezőt egy földelt elektróda alkalmazásával impulzusok között 5 és 50 mikroszekundumos impulzus minden olyan sebességgel 0,5- K és 10K másodpercenként impulzusok a hálózati elektróda, a teljesítmény és a földelt elektróda elektróda van összekapcsolva, hogy a nagyfeszültségű impulzus generáció eszközökkel. Egy tárgy van elhelyezve, a gyenge elektromágneses mezőt egy elegendő ideig ahhoz, hogy növeli a saját alfa vagy théta agyhullám szinten.
USP # 5479941 (január 2, 1996)

 

Készülék kiváltása módosult tudatállapotok Harner, Michael
Absztrakt: A forgó eszköz előállítására módosult tudatállapotok egy tárgy áll rendelkezésre. Az alany testébe körül forog egy pont a közepén a test tartóeszközre közötti fordulatszámmal körülbelül 10 és körülbelül 60 fordulat percenként. Egy előnyös kiviteli alak szerint a forgásirány periodikusan megfordul.
USP 5.392.788 # (február 28, 1995)
 

Eljárás és eszköz a fogalmak értelmezése és fogalmi gondolat ... 
Hudspeth, William J.
Abstract: A rendszer beszerzése és dekódolás EP és SP jeleket, amely tartalmaz egy jelátalakító bemutatására ingerek egy tárgy, EEG átalakítók rögzítésére agyhullám jeleket A téma, a számítógép vezérlésére és szinkronizálás ingereket mutatni a téma, és ezzel egyidejűleg a felvétel agyhullám jelek, és vagy jelek fordítására egy modell fogalmi percepciós és érzelmi gondolat, hogy az megfelel EEG jelek gondolata a tárgy vagy összehasonlításával jelek normatív EEG jelek egy normatív populáció diagnosztizálni, és keresse meg a származási agy diszfunkcionális mögöttes felfogás, koncepció, és az érzelem.
USP # 5356368 (október 18, 1994)

 

Eljárás és berendezés kiváltására kívánt tudatállapot Monroe, Robert E.
Abstract: Jobb eljárás és berendezés magával vivő emberi agy mintákat alkalmazva 
frekvencia következő válasz FFR ) technikák elérésének érdekében kívánatos tudatállapotok. Az egyik megvalósítási módban, a több elektroenkefalogram EEG ) hullámformák, jellemző egy adott tudatállapot, egyesítjük, így egy EEG hullámforma amely fogékony alanyok lehetnek könnyebben.
Egy másik megvalósítási módban, alvási minták reprodukált alapulnak megfigyelt agyi minták közben részeinek alvás ciklus; elválasztó elveket alkalmazzák altatóként. Egy további kiviteli alakban, elválasztó elvek alkalmazása a munkahelyi környezet, indukálásához és fenntartásához a kívánt szintet a tudat. Egy hordozható készülék is ismertetjük.
USP # 5352181 (október 4, 1994)
 

Eljárás és a felvétel készítése Hangok és üzenetek ... 
Davis, Mark E.
Abstract: Eljárás és rögzítésére használható eléréséhez Alpha és Theta agyhullám államok és ható pozitív érzelmi állapot az emberek, hogy fokozza a tanulás és önfejlesztés, van, amely tartalmaz egy közeg zeneművek rögzített rajta a kezdeti tempó csökkenő a végső tempó és a verbális kifejezés, amely megközelítőleg 4 és körülbelül 8 szó, rögzített szinkronban a csökkenő kezdeti tempó.
USP # 5330414 (July 19, 1994)
 

Agyhullám kiváltása berendezés Yasushi, Mitsuo
Absztrakt: A véletlen generátor kimenő véletlen zaj jelet a sávszűrő, amely szelektíven halad frekvenciájú komponensek a frekvenciatartományban a kívánt agyhullám egy tárgy. A kimenet a sávszűrő szállított automatikus szintszabályozó. Az automatikus szintszabályozó beállítja a kimeneti sávszűrő egy meghatározott amplitúdó.
Ezt követően, a kimenet az automatikus szintszabályozó tápláljuk ösztönző fény generátor, amely átalakítja a kimenet az automatikus szintszabályozó egy fényjelzés stimulálására a téma, hogy rábírja a kívánt agyhullám a téma. A fény jelet azután kibocsátott az alany szeme.
USP # 5289438 (február 22, 1994)

 

Eljárás és rendszer megváltoztatása tudat Gall, James
Absztrakt: A rendszer megváltoztatása az állam az emberi tudat magában foglalja az egyidejű alkalmazását több inger, előnyös a hangok, amelyek különböző frekvenciák és hullám formák.
A kapcsolat a frekvenciák a több ingerek által mutatott az egyenlet,
g = 2.sup.n / 4 .multidot.f
ahol: f = frekvencia egy inger; g = frekvenciája a többi inger vagy ösztönzés; és n = pozitív vagy negatív egész szám, amely különbözik minden más inger.
USP # 5245666 (szeptember 14, 1993)

 

Personal Subliminal Messaging System Mikell, Bruce T.
Absztrakt: A személyes tudatalatti üzenetküldő rendszer magában foglalja a széles lineáris tudatalatti modulátor (43), a digitális hangfelvétel vagy a lejátszó eszköz (46), a mikrofon (51), hogy vegye fel a hang a fül, és egy fülhallgató (50) számára, a tudatalatti üzenetet. A hangszint a felhasználó fül észlelni és mérni.
Után emelkedik-idő és a pusztulás kondicionálás a változó dc vezérlő jel, a széles körű lineáris modulátor (43) használja ezt a jelet, hogy a vércukorszint az üzenet, hogy a fülhallgató (50). A felhasználó beállítja a rendszer egy köztes egy tudatalatti szinten. A pszichoakusztikus jelenségek Post maszkolás megnöveli a integritását az üzenet tudatalatti üzenetküldő rendszerekben.
USP # 5270800 (december 14, 1993)

 

Subliminal Message Generator Édes. Robert L.
Absztrakt: A kombinált tudatalatti és supraliminal üzenet generátor használható a televízió vevőkészülék lehetővé teszi a teljes irányítást a tudatalatti üzenetek és módját illetően előadás. A videó szinkronizálás detektor segítségével a videó kijelző generátor létrehoz egy videó üzenetet a megfelelő jelet fogadott alfanumerikus szöveges üzenet szinkronban egy vett televíziós jel. A videó mixer választ a vett videojel vagy a videó üzenetet jel kimenet.
Az üzenetek által videoüzenetében generátor a felhasználó által megválasztható a billentyűzet. Egy üzenet memória tárolja több alfanumerikus szöveges üzenetek felhasználó által megadott parancsokat felhasználásra tudatalatti üzeneteket. Ez az üzenet memória előnyösen egy csak olvasható memória tárolására előre készlet alfanumerikus szöveges üzenetek irányítják különböző témákban. A készlet előre meghatározott alfanumerikus szöveges üzenetek előnyösen között több pozitív kijelentéseket irányítani a bal agyfélteke, és azonos számú pozitív állításokat irányul, hogy a jobb agyfélteke, amelyek felváltva mutatja tudat.
A bal agyfélteke üzenetek jelennek lineáris szöveges módban, míg a jobb agyfélteke üzenetek jelennek háromdimenziós perspektivikus módban. A felhasználó vezérelheti a hosszát és távolságát a tudatalatti előadások befogadására különböző tudatos küszöbértékeket.Alternatív megvalósítási módok közé tartozik a kombinált kábel TV konverter és tudatalatti üzenet generátor, a kombájn televíziós vevőkészülék és tudatalatti üzenetet generátor és a számítógép képes bemutató tudatalatti üzeneteket.
USP 5.224.864 # (július 6, 1993)

 

Módja és -lejátszó Subliminal jelek, amelyek 180 ° fázis Woith, Blake F.
Absztrakt: A tudatalatti felvétel egyaránt tartalmaz tudatalatti üzenetet, és maszkot jeleket alkalmazni a két pálya a két pálya adathordozó.A tudatalatti ingerületátvitel tartalmilag megegyeznek, és rögzíti az out-of-fázis viszony. A maszk jeleket rögzítik fázisban.
Az így kapott felvétel is alkalmazhatók a szokásos módon tudatalatti felvételeket. Kombinálásával a kompozit jelek egy fordított kapcsolat, a maszk jelek megszünteti, míg a tudatalatti üzenet jelek additív, és így a jelenléte a tudatalatti üzenet jel megerősítette a felvétel.
USP # 5221962 (június 22, 1993)

 

Subliminal eszköz, amely manuális beállítás of Perception szint Subliminal Messages Backus, Alan L. , et al. Kivonat: Eljárás és berendezés bemutatására tudatalatti vizuális és / vagy hangüzenetek, amely lehetővé teszi a felhasználó ellenőrzése az üzenet tartalmát és a jelenlét, valamint a helyes beállítás Az üzenet nyilvánvalósága míg elszámolása környezeti feltételek és a felhasználói érzékenységét közzéteszik. Ez az eljárás és berendezés is bemutatja szinkronizált megerősítette szenzoros input a tudatalatti üzenetek.
Ezt úgy végezzük, hogy egyidejűleg átfedő képeket kapott a VCR alatt több televíziós jelek. Ez a készülék irányítja overlay képek felett RF televíziós jeleket, amelyek a hang és videó alkatrészek
USP 5.215.468 # (június 1., 1993),

 

Eljárás és berendezés bevezetése Subliminal Változások az Audio ingerekre Lauffer, Martha A. et al., Absztrakt: Eljárás és berendezés bevezetése fokozatos változásokat audio jelet úgy, hogy a változások tudatalatti. A változások járnak tempó és a hangerő, például, és formája lehet egy szelíd gradiens, amelynek egyre növekvő / csökkenő rámpaszerű változik megfelelő ideig, vagy egy komplex program, amely több finom színátmenetek.
Az előnyös kiviteli alakban, egy továbbfejlesztett audio lejátszási eszköz, például egy hordozható audiokazetta felvevő lehet programozni, hogy tudatosan tulajdonságainak megváltoztatása egy szabványos műsoros kazettát tartalmazó zene, például. A motivációs eszköz közben séta, kocogás vagy más ismétlődő testmozgás, a tempó fokozatosan nőtt egy ideig, hogy ösztönözze a megfelelő fokozatos (és tudatosan nem észlelhető) növekedése fizikai erőfeszítés a felhasználó, akinek mozgásának sebességét arányos a tempó a zene.
A tempó lehet manuálisan megváltoztatni együtt tudatalatti program vagy önmagában egy felülírás módban, vagy önmagában egy változata a jelenlegi találmány audio lejátszási eszköz, amely lehetővé teszi, hogy csak a kézi tempó váltakozása. Egy alternatív megvalósítási mód szerint, a speciális műsoros kazettát tartalmaz subliminal tempóváltásokat például a play-back szabványos audio magnó (ami működik egy sebesség esetén) okoz az ugyanolyan hatású, mint az előnyös kiviteli alak.
USP # 5213562 (május 25, 1993)

 

Módszer indukáló mentális, érzelmi és fizikai tudatállapot ... Monroe, Robert A.
Absztrakt: A módszer alkalmazhatóságát, amely a replikáció kívánt tudat számára; a képzés az egyéni lemásolni egy ilyen tudatállapot nélkül hang stimuláció; és az átadó az ilyen államok egy ember a másikra elrendelése egyetlen személy EEG, ültetett kívánt sztereó jelet, egy másik személy, az ösztönzés a binaurális ütemet jelenség.
USP # 5194008 (március 16, 1993)

 

Subliminal Kép moduláció Projektorok és Detection System és Method Mohan, William L. , et al. Abstract: Weapon képzés szimulációs rendszert, beleértve a számítógéppel vezérelt video display jelenet melyen várhatóan több vizuális célokat. A számítógép vezérli a kijelző jelenet és a célok, akár álló vagy mozgó, és adatokat dolgoz fel a pont a cél érzékelő készülék társítva fegyver által üzemeltetett gyakornok.
Az érzékelő készülék érzékeny a nem látható, vagy tudatalatti modulált rendelkező területek szabályozott kontraszt fényerő a cél helyszínre, és a célokat. Az érzékelő készülék megkeresi egy adott tudatalatti modulált terület és a számítógép határozza meg a helyét a cél kép a kijelzőn helyszínre vonatkozóan az érzékelő berendezés.
USP # 5175571 (december 29, 1992)

 

Szemüveg Subliminal Message Tanefsky, Faye , et al. Kivonat: Egy pár tudatalatti képalkotó szemüveg van látva egy párosított vizuális tudatalatti képek megtervezni és elhelyezni, hogy egyesíteni egyetlen kép miatt a térhatást az emberi látás, és így kölcsönöz egy tudatalatti üzenetet a viselőjének.
USP # 5170381 (december 8., 1992)

 

Eljárás Keverő Audió Subliminal Recordings Taylor, Eldon , et al. Abstract: audio tudatalatti felvételek készülnek, amelyek amellett, hogy egy elsődleges hordozója, mint a zene, két hangcsatorna nyújtásához használt tudatalatti üzeneteket az agyba. Az egyik csatorna, hozzáférés a bal agyfélteke, az üzenete van értelmesen beszélt, előre-maszkos, engedékeny állítások szállítjuk round-robin módon egy férfi hang, női hang, és a gyermek hangját.
A másik csatorna hozzáférését a jobb agyfélteke, az irányelv üzenetek az azonos hangok, rögzítik visszafelé-vak (vagy meta-kontraszt). A három hangok felvétel round-robin módon teljes echo visszhang. A hangsávok összekeverjük egy speciális processzor, amely átalakítja frekvenciájú hangokat elektromos impulzusok és nyomon követi a tudatalatti üzenet, hogy szinkronizálja a tudatalatti üzenetet sztereó elsődleges hordozója.
A processzor fenntartja állandó nyereség közötti különbség az elsődleges hordozója és a tudatalatti üres fecsegés, és a tudatalatti üres fecsegés éppen felvett round-robin, teljes visszhang visszhang, biztosítja, hogy egyetlen üzenet elvész. Az elsődleges hordozó legyen folyamatos zenét megszakítás nélkül vagy nagy különbségek mozgását.
USP # 5159703 (október 27, 1992)
 

Silent Subliminal Presentation Rendszer Lowery, Oliver
Absztrakt: A csendes kommunikációs rendszer, amelyben nem hangzásbeli hordozók, a nagyon alacsony vagy nagyon magas audio frekvencia tartomány vagy a szomszédos ultrahangos frekvencia spektrumban, vagy amplitúdó a frekvencia modulált a kívánt intelligenciával és akusztikailag szaporítjuk vagy rezgésileg, mert késztetés az agyba, jellemzően segítségével a hangszórók, fülhallgató, vagy piezoelektromos átalakítók.
USP # 5151080 (szeptember 29, 1992)

 

Eljárás és berendezés kiváltására és létrehozása a megváltozott tudatállapot Bick, Claus
Absztrakt: Egy elektro-akusztikus eszköz tartalmaz egy hanggenerátor, valamint egy rendszer előállítására szolgáló szintetikus emberi beszéd, csatlakozik egy modulációs szakaszban szuperponáló a kimeneti jelek képezik. Az egymásra kimeneti jelek alkalmazása keresztül erősítő fokozat az egyik a fejhallgató vagy hangszóró rendszer rendszer.
USP # 5135468 (augusztus 4, 1992)
 

Eljárás és berendezés változó a Brain állam egy személy, egy olyan audio jel Meissner, Jürgen P.
Absztrakt: Eljárás változó az agy állapotát személy a következő lépéseket tartalmazza ellátó első audio jel az egyik füle a személy, ellátása egy második hangjelet a másik fül a személy, és lényegében folyamatosan frekvenciájának változtatásával közül legalább az egyik az első és második hangjelek, hogy változik az agy állapotát a személy.
USP # 5134484 (július 28, 1992)
 

Eljárás és berendezés egymásra Hasznos Subliminal Messages Willson, Joseph
Absztrakt: Az adatok megjelenítését párosul a kompozit videó jel. Az adatok a memóriában tárolódik a digitális formában. Minden byte adat olvasható szekvenciális módon, hogy meghatározza: a kijelző kiújulásának aránya az adatok szerint a keret szinkron impulzusok a videó jel;a helyét az adatokat a videokép szerint a vonal szinkron impulzusok a videó jel; és a helyét az adatok megjelenítéséhez a videokép szerint a pozíció adatokat.
Szinkronizálása az adatokat a videokép származik a szinkron impulzusok a kompozit videó jel. Hasonló technikát alkalmazunk kombinálni megbízható adatok az audio jelet. Az adatok a megjelenítendő lehet bemutatni a tudatalatti üzenetet vagy fennállhat egy adott időintervallumban. Az adatok származhatnak különböző forrásokból, beleértve egy előre rögzített vagy élő videó jel.
Az üzenet lehet egy emlékeztető üzenetet jelenít meg, a televízió képernyőjén, hogy emlékeztesse a nézőt egy találkozót. Az adatok tárolhatók a különböző memória eszközök képesek magas sebességű adat lehívása. Az adatok helyileg generált on-line vagy off-line és átvittük memória, amely tárolja a szükséges adatokat az üzenet létrehozásához.
USP # 5128765 (július 7, 1992)

 

Rendszer megvalósítása a szinkronizált egymásra Subliminal jelek Dingwall, Robert
Absztrakt: A készülék és a rendszer az ellenőrzött szállítás a tudatalatti videó és / vagy audió üzenetet, hogy a forrás jelet a video magnó vagy hasonló. A forrás jel van osztva audió és videó részeket. A video processzor olvas szinkronizációs adatokat a forrás jel.
A vezérlő közvetít tárolt tudatalatti kép kijelölt időpontokban egy keverőerősítő teljesen szinkronban a forrás jel. Ezzel párhuzamosan, az audio tudatalatti üzenet alkalmazzák a hangforrás egy hangerő szabályozott néhány frakció a hangforrás. Az egyesített jeleket, hogy a monitor a zaklatott megtekintésére.
USP # 5123899 (június 23, 1992)

 

Eljárás és rendszer megváltoztatása tudat Gall, James
Absztrakt: A rendszer megváltoztatása az állam az emberi tudat magában foglalja az egyidejű alkalmazását több inger, előnyös a hangok, amelyek különböző frekvenciák és hullám formák.
A kapcsolat a frekvenciák a különböző ingerek által mutatott egyenlet g = s.sup.n / 4 .multidot.f ahol: f = frekvencia egy inger; g = gyakorisága más ingerekre inger; és n = pozitív vagy negatív egész szám, amely különbözik minden más inger.
USP 5.052.401 # (1 október 1991)

 

Termék érzékelő a Steady Vizuális kiváltott stimulátor és termék detektor Sherwin, Gary
Absztrakt: Az automatizált vizuális tesztelési rendszert ismertet, amely bemutatja az alternáló steady state vizuális inger a beteg keresztül egy optikai rendszer, amely módosítja az inger kép. Mivel a kép változik, a beteg termel kiváltott, hogy a változás. A kiváltott észlelése olyan termék, amely bemutatja a detektor amplitúdója kiváltott.
A termék detektor szűrőt tartalmaz, amely izolálja a beteg kiváltott potenciálok egy modulátor, amely érzékeli a használó válasz inger forrás gyakorisággal és demodulátor, amely meghatározza az amplitúdó a választ. A termék detektor érzékeli a szintje egyensúlyi állapotban kiváltott jelek jelenlétében is jelentős háttérzaj és az idegen electroencephalograhic jeleket. Ezek az érzékelők is használt monitor a kiváltott által vizuális, hangzásbeli és szomatikus egyensúlyi állapotban ingerekre.
A fentiekben ismertetett komponensek lehet használni, hogy készítsen egy rendszer, amely meg tudja határozni, hogy melyik több különböző kijelzők megfigyelő figyel biztosításával képek villog különböző frekvenciákon és a termék érzékelők az egyes inger frekvenciákat.A termék detektor produkálják a legmagasabb teljesítmény jelzi a kijelző, amelyen a megfigyelő koncentrál.
USP 5.047.994 # (szeptember 10, 1991)

 

Supersonic csontvezetéssel Hallókészülék és eljárás Lenhardt, Martin et al., Absztrakt: A szuperszonikus csontvezetéssel hallókészüléket, amely befogadja a hagyományos hallásvizsgálat frekvenciákat, és átalakítja őket, hogy szuperszonikus frekvenciák kapcsolatot az emberi szenzoros rendszer rezgés csontvezetéssel. A meghallgatást úgy vélik csatorna használata a kommunikáció az agy általában nem használják tárgyaláson.
Ezek az alternatív csatornák nem romlik jelentősen az életkor mint ahogy a normál hallású csatornákat. A szuperszonikus csontvezetéssel frekvenciákkal felismert frekvenciákat a hallásvizsgálat frekvenciatartományban.
USP # 5036858 (augusztus 6., 1991)

 

Módszer és berendezés a változó Brain hullám frekvencia Carter, John L. , et al., Kivonat: Eljárás változó agy hullám frekvenciája a kívánt frekvenciája meghatározza egy aktuális agyi hullám frekvenciáját egy felhasználó, generál két frekvencia gyakorisággal különbség nagyságrendje között, hogy az aktuális tényleges agy hullám frekvenciája és a kívánt frekvencia de mindig belül egy előre meghatározott tartományban a jelenlegi tényleges agy hullám frekvenciája, és gyárt egy kimenetet a felhasználó a két megfelelő frekvencia.
Egy berendezés elérni a módszer a processzor, a számítógép memóriájában, EEG elektródok mellett egy erősítő, egy programozható időzítés generátor reagálnak a processzor létrehozására a két frekvencia, audio erősítők és a beat frekvencia generátor vezetés vizuális frekvencia erősítő.
USP # 5027208 (június 25,1991)

 

Terápiás Subliminal Imaging System Dwyer, Jr., Joseph , et al. Kivonat: A tudatalatti gyógyászati ​​képalkotó rendszer, ahol a kiválasztott tudatalatti üzenet szinkronizálva, és hozzátette, hogy egy már létező video jelet tartalmazó supraliminal üzenet.
A televízió vevőkészülék vagy videomagnó lehet használni, hogy az üzenet és a supraliminal videó feldolgozó áramkör változik az intenzitása, amely érzékelhető üzenet egy vagy több olyan tudatalatti képeket.
USP # 5017143 (május 21, 1991)

 

Eljárás és berendezés gyártása Subliminal Képek Backus, Alan , et al.
Absztrakt: Eljárás és berendezés, hogy több hatékony vizuális tudatalatti kommunikációt. Grafikus és / vagy szöveges képek bemutatott időtartama kevesebb, mint egy video frame, a szervezett ritmikus időközönként, a ritmikus időközönként célja, hogy befolyásolja a felhasználói fogadókészség, hangulatokat vagy viselkedés.
Subliminal grafikus képek, amelynek áttetsző vizuális értékek helyileg függ a háttér-érték fenntartása érdekében a kívánt szintjének vizuális kontrasztot.
USP # 4958638 (szeptember 25, 1990)

 

Érintés Vital Signs Monitor Sharpe, Steven , et al. Absztrakt: A készülék egyidejű mérésére fiziológiai paraméterek, mint a szívverés és a légzés anélkül, hogy fizikailag összekötő elektródák vagy egyéb érzékelők a test. A nyaláb frekvencia modulált folyamatos hullám rádiófrekvenciás energiát irányul a páciens testében.
A visszavert jel tartalmaz fázisinformációt mozgását jelenti a testfelületen, ahonnan a légzés és a szívverés információ nyerhető. A visszavert fázismodulált energiát kapott és detektálható a készülék szinkron kvadratúra- érzékelés. A merőleges jeleket így kapott ezután jelzések feldolgozása, így a szívverés és légzési érdekes információkat.
USP # 4924744 (május 15, 1990)

 

Készülék generálása Sound keresztül Low Frequency és modulációs zaj Lenzen, Reiner
Absztrakt: Egy berendezés előállítására hang, ott vannak a több csatornát generáló hangok. Minden egyes csatornája tartalmaz egy memória adat hullámforma tárolására, és legalább az egyik csatorna tartalmaz egy zaj generátor, hogy a különböző típusú, beleértve a hangok ritmus hangeffektusok hang, hang-hatások vibrátó stb képződnek.
Van látva továbbá egy vezérlő által, amely hang hang jel áthalad a csatornákat, így mesterséges hang, hang hang stb képződnek. Van még látva továbbá egy áramkört beállító amplitúdóval szint egy teljes hang, amely úgy állítjuk elő, kimeneti hangok a csatornákat, így a közeli és távoli hang.
Továbbá, minden csatorna egy bal és jobb csillapítók megosztó csatornát hangot a bal és jobb csatorna hangokat. Még továbbá, a berendezés tartalmaz egy alacsony frekvenciájú oszcillátor vezérlésére mélységben frekvencia moduláció, és egy vezérlőt írásához mintavételi adatokat egy előre meghatározott hullámforma be sorozatcíme egy memóriát.
USP # 4889526 (december 26, 1989)

 

A nem-invazív eljárás és berendezés modulációs Brain Signals ... Rauscher, Elizabeth A.
Kivonat: A találmány magában foglalja a felfedezés új elveket hasznosító mágneses és elektromos mezők által generált időben változó négyszög áramok pontos ismétlés, szélessége, alakja és nagysága mozoghat tekercsek és szubkután alkalmazott vezető elektródák ösztönzése érdekében az idegrendszert és csökkenti a fájdalmat az emberek. Időzítő azt jelenti, beállítás azt jelenti, és azt jelenti, hogy szállít áramot ad a tekercsek és a vezető elektródák vannak leírva, valamint egy elméleti modell a folyamat.
A találmány magában foglalja a koncepció két ciklusos tokozása és összeomló mágneses mezők, amelyek generálják pontos hullám formák összefüggésben egymással, hogy hozzon létre egy lebegési frekvencia, amely viszont előidézi az ion áramlást az idegrendszer az emberi test ahhoz, hogy hatékonyan mozgatni mentén ideg útvonal, ahol a pályája a fájdalom létezik, hogy ezáltal csökkentse a fájdalmat. A hullám formák jönnek létre akár egy vagy több tekercs, egy vagy több pár elektródát, vagy a kettő kombinációjával.
USP 4.883.067 # (november 28, 1989)

 
& Módszer Készülék fordítása az EEG be Zene ... Knispel, Joel , et al. Kivonat: Eljárás és berendezés alkalmazásával zenei visszacsatoló jelet az emberi agy, vagy bármely más agyi, indukáló szabályozható pszichológiai és fiziológiai válaszokat. Egy képviselő jel a folyamatban lévő elektroenkefalográfiás (EEG) jel, amely az agy előnyösen nyerik az elektróda helyét a fejbőrön ismert CZ vagy P3 klinikai jelöléssel.
A jelfeldolgozó processzor alakítja a folyamatos EEG elektromos jelekké átváltott zenét szintetizátor. A zene akusztikusan visszatáplálja az agy egy idő után számított késleltetés váltani a fázis a visszacsatolás megerősítése érdekében különleges vagy kívánatos folyamatos EEG tevékenység a fejbőr helyzet az érdeklődés. A zene, amely legalább egy hang, amely követi a pillanat-by-pillanat kontúrja EEG valós időben, hogy erősítse a kívánt EEG aktivitást.
A zene vezeti az agy rezonancia a zene, hogy egy zárt hurok vagy élettani hatással visszajelzést. Előnyös, ha a zenei visszacsatolás tartalmaz további hangok megtestesítő pszicho elvekkel, valamint biztosítja a tartalmat és irányt általában által a terapeuta a hagyományos biofeedback. A találmány szerint számos alkalmazás a kapott eredményeket.
USP # 4877027 (október 31, 1989)

 

Hallókészüléket Brunkan, Wayne B.
Abstract: hang keletkezik a fejét egy személy sugárzó fej mikrohullámokkal tartományban 100 megahertz 10.000 megahertz modulált egy adott hullámforma. A hullámforma áll frekvencia modulált tör. minden tört alkotja 10-20 egyenletesen elosztott hüvelyesek csoportosítva szorosan együtt. A robbanás szélessége 500 ns 100 ezredmásodperc.
Az impulzus szélessége a tartományban 10 ns 1 mikroszekundum. A kitörések frekvencia modulált audio bemenet, hogy hozzon létre az érzés a hallás a személy, akinek fej besugárzást.
USP 4.858.612 # (augusztus 22, 1989)

 

Eszköz hallás Stocklin, Philip L.
Kivonat: Eljárás és készülék stimulálása hallás emlősökben bevezetésével több mikrohullámok be a régióban a hallókérgedet látható és karcolt. Egy mikrofon transzformálására használjuk hang jeleket elektromos jelekké, amelyek viszont elemezni és feldolgozni, hogy a vezérlők generálására több mikrohullámú jeleket különböző frekvenciákon.
A többfrekvenciás mikrohullámok alkalmazunk ezután az agy a régióban a hallási kéreg. Ezzel a módszerrel hangokat érzékeli az emlős amelyek reprezentatívak az eredeti hangot kapott a mikrofon.
USP # 4834701 (május 30, 1989)

 

Készülék kiváltása frekvencia csökkentése agyhullám Masaki, Kazumi
Abstract: frekvencia csökkentése emberi agy hullám indukálható, amely lehetővé teszi az emberi agy érzékelni 16/04 Hz verte hangot. Ilyen verte hangot lehet könnyen előállítani egy olyan berendezés, amely tartalmaz legalább egy hangforrás generál egy sor alacsony frekvenciájú jelek különböző egymást frekvencia 4-16 Hz. EEG tanulmány kimutatta, hogy az ütem hang hatásosan csökkenti a béta-ritmus be alfa-ritmus, valamint, hogy megtartja az alfa-ritmus.
USP # 4821326 (április 11, 1989)

 

Nem-Hangos beszéd Generation módszer és berendezés MacLeod Norman
Kivonat: Egy nem-hallható beszéd generáló készülék és eljárás előállítására, nem hallható beszédjelek, amely magában foglalja egy ultrahangos átalakító vagy vibrátor kilövésére egy sor glottal alakú ultrahang impulzusokat a vokális pályán a hangszóró. A glottal impulzusok, a hozzávetőleges frekvenciatartomány kiterjesztése 15 kHz és 105 kHz közötti, a harmonikus tartalmaz körülbelül 30-szor a gyakorisága akusztikai harmonikusok által a hangszalagok, de ettől függetlenül amplitúdó modulált termelni nem hallható beszéd által beszélő csendben rágási a szavak.
Az ultrahangos beszéd azután kapott egy ultrahangos jelátalakító kívül helyezkedik a beszélő szája és elektronikus úton közli a fordítási eszköz, amely átalakítja a le ultrahang jeleket a megfelelő jeleket a hallható frekvenciatartományban és szintetizálja a jeleket mesterséges beszéd.
USP # 4777529 (október 11, 1988)

 

Hallási Subliminal Programming System Schultz, Richard M. , et al. Absztrakt: Egy hallási tudatalatti programozási rendszer tartalmaz egy tudatalatti üzenetet kódoló generáló fix frekvencia biztonság hangokat és egyesíti őket egy tudatalatti üzenet jel a kódolt tudatalatti üzenet jelet rögzítettek hangszalag vagy hasonlók. 
A megfelelő tudatalatti dekóder / keverő csatlakozik részeként a felhasználó hagyományos sztereó rendszer kap, mint egy audio bemenet programot a felhasználó által kiválasztott, és a kódolt tudatalatti üzenetet. A dekóder / keverő szűri a biztonsági hangokat, ha jelen van, a tudatalatti üzenetet, és egyesíti az ingerületátvitel kiválasztott alacsony frekvenciájú jelek járó fokozott relaxációs és koncentrációs, hogy készítsen egy összetett hallási tudatalatti jel.
A dekóder / keverő kombinálja az összetett tudatalatti jelet a kiválasztott audio műsorjeleket képez kompozit jel, ha érzékeli a jelenlétét a biztonsági hangokat a tudatalatti üzenet jelzés. A dekóder / keverő kiadja az összetett jelet az audio bemenet egy hagyományos audio erősítő, ha felerősödik, és sugárzott a hagyományos hangszórók.
USP # 4734037 (március 29, 1988)

 

Üzenet Képernyő McClure, J. Patrick
Abstract: átlátszó lap ismertet, amelynek egy üzenetet rajta. A lapon van egy első oldala alkalmas arra, hogy csatolt szemben egy lemez, amely általában szemlélő által megtekinthető és egy második oldala néz a szemlélő felé. Az üzenet úgy van elrendezve, hogy olvashatóan érthető a másik oldalon, de nem liminally látható a néző nézve normál látótávolság a másik oldalról normál látási viszonyok.
Az üzenet egy tudatalatti hatással a néző nézve a normál nézési távolság a másik oldalról normál látási viszonyok. A néző elektív alá saját maga a tudatalatti üzenetek megtekintése közben, televízió szabadprogram.
USP # 4717343 (január 5, 1988)

 

Módszer módosítása személy viselkedését Densky, Alan B.
Abstract: Eljárás kondicionálás egy ember tudatalattija, hogy ezzel a kívánt változást az ember viselkedése, amely nem igényli a szolgáltatások egy képzett terapeuta. Ehelyett a személy kezelendő megtekintés program video megjelenő kép a képernyőn. A program megtekinthető a személy tudatalatti működik, hogy kondicionálja a személy gondolati mintákat olyan módon, amely megváltoztatja az adott személy viselkedése pozitív módon.
USP # 4699153 (október 13, 1987)
 

Rendszer értékelése szóbeli pszichobiológiai Correlates Shevrin, Howard , et al. Kivonat: A rendszer értékelésére pszichobiológiai feltételek alany használ több szó, amelyek úgy választjuk meg, hogy a négy kategóriába, mint a kritikus ingerek. A szavak által benyújtott Tachistoscope a tárgy a tudatalatti és supraliminal üzemmódban.Subliminal stimuláció a téma bemutatásával érhető el a kiválasztott szavak egy expozíciós idő körülbelül egy milliszekundum.
A supraliminal expozíciós idő kb harminc milliszekundum. Megelőzően stimuláció, a tárgy diagnosztizálnak összhangban hagyományos pszichoanalitikus technikák és jelenlétének megállapítására jellegét patológiás állapot. A szavak kiválasztása és kategorizált négy csoportba: kellemes szavak, kellemetlen szavak, szavak kapcsolódnak a diagnosztizált tudatos kóros állapot, és kapcsolatos szavak diagnosztizált eszméletlen kóros állapot.
Az agy hullám válaszokat, amelyeket kiváltott stimuláció a gyűjtött és elemzett elektródák megfelelően átívelő információs technika alapuló információs jel elmélet, hogy létrejöhessen egy valószínűségi érték, amely megfelel az információ tartalma a kiváltott válaszokat.
USP # 4692118 (szeptember 8., 1987)

 

Videó Tudatalatti Display Attachment Mould, Richard E.
Absztrakt: A berendezés és eljárás bevezetésére üzenetek a tudatalatti elme ismertet, amely a panel mellett helyezkedik el a televízió képernyőjén, és a panel miután nem distractive üzenet olvasható rajta, úgy, hogy például a téma tudatosan koncentrál a figyelmét a videó képernyőn tudatalatti elme rögzíti az üzenetet a panel, hogy belül ő periférikus látás.
USP # 4616261 (október 7, 1986)
 

Eljárás és készülékek előállítása Subliminal Messages Visual Crawford, James R. , et al. Kivonat: A rendszer generál egy tudatalatti üzenet kijelzése közben egy normál TV program a televízió-vevőkészülék használ személyi számítógépet, hogy létrehoz egy RF vivő modulált video jeleket kódoló tudatalatti üzenetet. A számítógép fut, irányítása alatt egy alkalmazási program, amely tárolja a tudatalatti üzenet, valamint ellenőrzi a számítógép okoz, hogy létrehoz időzítés jelek arra szolgálnak, hogy egy egypólusú kapcsoló dupla dobás.
A forrás a normál televíziós műsor és a videó kimenet a számítógép csatlakozik a két kapcsoló bemenet és a kimenet kapcsoló csatlakoztatva van a TV-vevő antenna rendszer. Az időzítés jelek miatt a kapcsolót normálisan a hagyományos televíziós műsor, és rendszeres időközönként váltani a számítógép kimenete hozza létre a tudatalatti üzenetet.
A videó kimenete a számítógép tartalmaz vízszintes és függőleges szinkronizáló jelek, amelyek lényegében ugyanolyan gyakorisággal, mint a szinkronizáló jelek beépítették a normál program forrását, hanem egy tetszőleges szakasz.
USP # 4573449 (március 4 1986)

 

Eljárás ösztönzése az elalvást, és / vagy a viselkedés Relaxáló Személy Warnke, Egon F.
Absztrakt: A módszer és berendezés van ellátva, amely egy személy szenved álmatlanságtól is könnyebben nyugodt és gyorsabban elalszik. Különösen a hang impulzusokat bocsát ki, egy elektro-akusztikus átalakító szerint a ritmusuk, amelynek a személy igyekszik elaludni indukálják a levegőt, és ki, mint egy előre meghatározott ideig.
Megfelelő kiválasztásával impulzussorozat frekvenciája, a pályán és az amplitúdó a hang impulzusok lehet beállítani és ezzel növeli a folyamat elalszik.
USP # 4508105 (április 2, 1985)

 

Árnyék generálása berendezés Whitten, Glen et al., Kivonat: A találmány tárgyát egy olyan berendezés indukálására különféle agyhullámokat keresztül vizuális stimuláció.A berendezés tartalmaz egy pár szemüveget vagy más megtekintésekor készülék, amelynek folyadékkristályos kijelző ágyazva minden lencse. A ismétlődően aktiválásával és kikapcsolása a folyadékkristályok, árnyékok keletkeznek, amelyek észlelését a téma egyes viselő vizuális berendezés.
Válasz a gyakorisága árnyék nemzedék, az alany agya ezáltal indukált generál szimpatikus agyhullám frekvenciák. A berendezés különösen jól felhasználhatók a generációs alfa hullámok. Mivel a tanulás növeli, ha az agy az alfa állapotban, tevékenységek, mint hallgatni kazetták vagy előadások és hasonlók végezhető nagyobb lehetőség.
Árnyék generáció valósul használata révén egy időzítési mechanizmus minden folyadékkristályos kijelző és a frekvencia az egyes állítható széles tartományban, amely lehetővé teszi szinkron vagy aszinkron időzítés.
USP # 4395600 (július 26, 1983)

 

Hallási Subliminal Message System & Módszer Lundy, Rene R. et al., Kivonat: Környezeti audiojeleket a vevő vásárlási terület belül egy boltban érzékel és betápláljuk egy jelfeldolgozó áramkör állítja elő vezérlőjelet ami változik a különbségek tapasztalhatók az amplitúdója az érzékelt audio jeleket. Egy vezérlő áramkör szabályozza a amplitúdóját egy hallási tudatalatti elleni bolti lopások üzenetet arányosan növekszik amplitúdóit érzékelt audio jelek és csökkenésével csökken amplitúdóit érzékelt audio jeleket.
Ez az amplitúdó ellenőrzött tudatalatti üzenet keverhetők háttérzene és továbbítják a bevásárló. Csökkentése torzítás a tudatalatti üzenet, amplitúdója szabályozzuk, hogy növelje az első osztályú lassabb a növekedés mértéke az amplitúdó környezeti audio jeleket a területen. Is, az amplitúdó a tudatalatti üzenet úgy szabályozzuk, hogy csökkentse, amely egy második sebességgel gyorsabb, mint az első sebesség csökkenő környezeti audiojel amplitúdóját, hogy minimalizálja a lehetőségét, hogy a tudatalatti üzenet válik supraliminal után gyors csökkenés figyelhető meg a környezeti audiojel amplitúdóját a területen.
Egy maszkolás jel el van látva egy amplitúdó amely szintén szabályozható válaszul amplitúdójának érzékelt környezeti audio jeleket. Ilyen maszkolási jel lehet kombinálni a hallási tudatalatti üzenetet, hogy egy összetett jel tápláljuk, és ellenőrzése alatt áll, a vezérlő áramkör.
USP # 4388918 (június 21, 1983)





Ha átrágtad magad e szabadalmak során képet alkothatsz a berendezésről , működéséről , és a te rabszolgaságodról , mely kamatrabszolgaságként nyilvánul meg a való életben . Ha hozzá veszed még azt , hogy egy sor titkos találmányi rész is van elképesztő botrányos megvezetésről van itt szó , és már ezért megérdemelnék azt , hogy a halálra ítélt népesség likvidálja az egész uzsoracivilizációért felelős rabló cionista fasiszta bandát . Igen a politikai elitnek kikiáltott maffia bandát a titkosszolgálatokkal a bankárkaszttal , és a szabadkőművesekkel egyetemben mindet likvidálni kellene , mert minden ország erre van beállva , össze játszanak az illuminátusokkal a cionistákkal egy goj rabszolga világrend létrehozására . 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése