2018. november 9., péntek

Trianon, a Rózsadombi paktum, a Brüsszelei vakoló diktátumok okozzák hazánk pusztulását?????






Trianon, a Rózsadombi paktum, a Brüsszelei vakoló diktátumok
okozzák hazánk pusztulását?????




Sokkaljobb

Tíz tény a trianoni békeszerződésről


A „négy nagy”: David Lloyd George angol, Vittorio Emanuele Orlando olasz,Georges Clemenceau francia miniszterelnök és Woodrow Wilson amerikai elnök
 
 
1.) 94 éve, 1920. június 4-én Versailles-ban, a Párizstól néhány kilométerre lévő Trianon kastélyban írták alá az első világháborút lezáró trianoni békeszerződést.
2.) Magyarországon már kevéssel a háború befejezése előtt megkezdték a felkészülést a békekonferenciára. A magyar anyag összeállításával, az azzal kapcsolatos munka megszervezésével 1918 őszén a külügyminisztérium a későbbi miniszterelnököt, a Földrajzi Társaság főtitkárát, gróf Teleki Pált bízta meg.
3.) Ennek legismertebb darabja a magyarság etnikai viszonyait bemutató "vörös térkép", amely a nemzetiségek szerinti népességeloszlást a világon elsőként a népsűrűség figyelembe vételével ábrázolta.
4.) Ugyan a béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség tagjaként érkező gróf Apponyi Albert által három nyelven elmondott híres „védőbeszéd” állítólag meghatottságot váltott ki a konferencia résztvevőiből, érveit már nem vették figyelembe a döntéshozók.
5.) A szerződés következtében a történeti Magyarország (Horvátország nélküli) 282 ezer négyzetkilométer területéből 93 ezer négyzetkilométer (33%) maradt magyar fennhatóság alatt. Az 1910. évi népszámláláskor 20 886 487 főnyi népességből 7,6 millió (36%) került az új államhatárok közé. A magyar haderő létszámát 35 ezer főben maximálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget és a nehézfegyverzet tartását, korlátozták a fegyvergyártást.
6.) A békediktátumot Simonyi-Semadam Sándor kormányának nevében a francia hangzású neve miatt a feladatra „alkalmassá” vált Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ írta alá. A tiltakozás jeleként Benárd állva látta el kézjegyével a szerződést.
7.) Kezdetben úgy tűnt, hogy a magyar békeszerződést is Neully-ben írják majd alá, a Trianon-palotát csak 1920. május végén említette meg a francia külügyminisztérium a párizsi magyar képviselet vezetőjének.
8.) Bár egyes helyeken a Kis Trianon-palota szerepel az aláírás helyszíneként, a mértékadó szakmunkák – a korabeli tudósításokkal egyetemben – javarészt egyetértenek abban, hogy a békediktátumot a Nagy Trianon-palotában, az 57 méter hosszú, 7 méter széles Galérie des Cotelle-ben szignózták.
9.) A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe.
10.) A szerződés aláírása után röviddel néhány kisebb módosításra került sor: így került vissza 1921-ben népszavazás útján Sopron és környéke, fegyveres úton Kerca és Szomoróc, vagy éppen egy magyar orvosnak köszönhetően Somoskő és Somoskőújfalu.
Forrás: Múlt-kor.hu
 
Emlékeztető:
Engem mindig az döbbentett meg, hogy vajon milyen befolyás következtében részesült ilyen kegyetlen eljárásban az az egyetlen fél, amely nem volt felelős a világháborúért? Talán egykor napfényre kerül az igazság.”
(Lord Sydeman, a Lordok Házának tagja)
 
 
 






A rózsadombi paktum






Előzmény..
 
Rózsadombi paktum egy állítólagos, a Magyarország körüli anomáliák kapcsán napvilágot látott, de hitelt érdemlően soha alá nem támasztott titkos szovjet-amerikai-magyar-izraeli politikai megállapodás volt. A paktum értelmében a szocialista elit átmenthette pozícióit az új rendszerbe." Idézet a wikipédiáról.
(A szerkesztő megjegyzése csak annyi ez ügyben, hogy 2012-ben a napnál világosabban látszik, mennyi és milyen hitel értéke lett azoknak, akik egyengették utunkat - többről ne beszéljünk - 20 évig. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindig a tettek beszélnek és jelenünkben minden pontja megvalósult e paktumnak. Kedves Wikipédiát szerkesztő Barátom! Az Igazságot nem kell alátámasztani, nem úgy billeg az mint e paktum sok éve tartó cáfolatának kísérlete.:) A "megemlített" neveken érdemes kicsit elgondolkodni..)

A paktum eredeti változata 1989-ből
Íme a PAKTUM, amelyről nem lehet beszélni. Ez volt írásom kiinduló pontja. Most pedig közlöm a magyar népre erőszakolt gyalázatos szerződés szövegét. Egy otthoni publicista, mint Benedek István, nem teheti meg ezt saját jól felfogott érdekében, az Angliában élő Révffy László azonban a közelmúltban nyilvánosságra hozta ezt a megdöbbentő árulást. Szövegét Németországban élő barátom küldte el, azzal a kéréssel, hogy terjesszük a magyarság minél szélesebb köreiben. Kívánságának eleget teszek, mert teljesen egyet értek vele, hogy ezt mindenkinek meg kell ismerni. Írását azzal kezdi, hogy 1989 március 15-én, míg hazánk népe az első szabad emlékezést tartotta, egy budai villában titkos tárgyalás volt, amelyen a következők vettek részt: a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkosrendőrség ezredese, az amerikai követség első titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkos szolgálat képviselője, a magyar római katolikus, a református, az izraelita egyház egy-egy megbízottja, és öt magyar politikai vezető, akik közül négy ma is vezető pozícióban van. Ők írták alá részünkről az ország szabad újjáépítésének tervét korlátozó diktátumot, amelynek értelmében kimennek ugyan a szovjet megszállók, de ezért súlyos árat kell fizetnünk. Értesülésem szerint Révffy László rövidesen nyilvánosságra hozza az aláírók neveit, hogy minden kételkedést oszlasson e feltételek hitelességével kapcsolatban, amelyek a következők:
1. /A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról.
2. / A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért és javakért.
3. /Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése Szovjetunió és Magyarország között.
4. /Mindennemű szovjetellenes tevékenység megakadályozása.
5. /A határok kölcsönös megnyitása Szovjetunió és Magyarország között.
6. / A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése.
7. / A volt kommunisták titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédésen az esetleges megtorlástól.
8. / A volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon.
9. / Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.
10. / Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.
11. / Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.
12. / A jobboldali, vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.
13. / Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek és azokon nem lehet változtatni.
14. / Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal.
15. / Románok, Jugoszlávok és szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot.
16. / Az 1956-os eseményeket mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.
17. / A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.
18. / A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősítheti gazdasági befolyását a magyar életben.
19. / Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására.
20. / Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért.
 
Fenti megalázó feltételek a megfogalmazásukkor még köthették az aláírókat, de ma, a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia összeomlása után semmi esetre sem. Akik 1998. március 15-én aláírták a fenti 20 pontot, még akkor sem mentesülhetnek a vádtól, ha kényszerhelyzetben tették ezt. Viszont ha 1992-ben a Közép- és Kelet Európai események után is érvényesnek tartják, akkor és a magatartás hazaárulásnak minősül, amiért törvény előtt kell felelniük. Íme a sokat emlegetett "paktum", amely mindeddig megakadályozta hazánk politikai átalakulását, és a magyar milliók emberi életnívójának a megteremtését, amely népünk fejlődésének és jövőjének alapfeltétele.
 
A találkozó résztvevői:
 
Antal József
Horn Gyula
Pető Iván
Paskai László
Göncz Árpád
Zoltai Gusztáv
Boross Péter
  
A paktum liberális-cionista változata 2003-ból
Második Rózsadombi paktum
1. A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról.
1. A NATO és a leendő EU-hadsereg számára támaszpont és megfelelő haderő biztosítása.
   
2. A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért és javakért.
2. További hitelek felvétele az IMF-től és a Világbanktól, a lakosság elszegényedésének folyamatos biztosítására.
3. Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése a Szovjetunió és Magyarország között.
3. EU-alárendeltként (tagországként) Izrael és az USA minden világgyarmatosítást szorgalmazó tevékenységének támogatása.
4. Mindennemű szovjetellenes tevékenység megakadályozása.
4. Mindennemű olyan tevékenység megakadályozása, amely a cionista diktatúra megdöntésére irányul.
5. A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetunió és Magyarország között.
5. Az EU antidiszkriminációs és a "szabad letelepedésre" vonatkozó törvényeinek következetes betartása.
6. A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése.
6. A politikai és gazdasági elit (továbbiakban: VIP-tagok) vagyonelszámoltatásának a méltányosság és a diszkrimináció-mentesség elve alapján kell történnie.
7. A volt kommunista titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédése az esetleges megtorlástól.
7. A VIP-tagoknak, valamint az 1990 óta (bármelyik) kormánypárti országgyűlési képviselőként tevékenykedők megvédése az esetleges megtorlásoktól.
8. A megbízható volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon.
8. A 6. pont szerinti felelősségrevonástól mentesülő VIP tagok az "új ellenzék" tagjaiként indulnak a választásokon.
9. Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.
9. A multinacionális cégek vagyonszerzésének és vagyonmegtartásának minden eszközzel történő biztosítása.
10. Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.
10. Az igazságszolgáltatás megtartása a 6. pont szerinti felelősségrevonás alól mentesült személyek kezében.
11. Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.
11. Minden anticionista szervezkedést, megnyilatkozást, megmozdulást antiszemitaként feltüntetve gyűlöletkeltővé kell minősíteni, és a résztvevőket ez alapján példás szigorral kell elítélni.
12. A jobboldali vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.
12. Meg kell akadályozni minden olyan társadalmi szervezet és párt létrejöttét, amely a cionista diktatúra megdöntését célozza alapító okirata szerint, és meg kell szüntetni - alapító okiratában foglaltaktól függetlenül -, ha tevékenysége a cionista diktatúra megdöntésére irányul.
13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek, és azokon nem lehet változtatni.
13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok az EU-ban virtualizálódnak, tehát sem az állampolgárságnak, sem a határok elhelyezkedésének nincs jelentősége.
14. Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal.
14. Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot olyan magyarországi vagy emigrációs szervezetekkel és személyekkel, amelyek a cionista diktatúra ellenzői.
15. A románok, a jugoszlávok és a szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot.
15. A Trianoni utódállamokkal (és azok utóállamaival) történő kapcsolatoknak minden esetben az egyoldalú engedményadás elvén kell állniuk.
16. Az 1956-os eseményeket, mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.
16. Az 1848-as és 1956-os eseményeket úgy kell beállítani, hogy azok az új kormány eszmei elődei.
17. A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.
17. A magyarországi katonaság célja a NATO és az EU-hadsereg kiszolgálása, ezért az általunk megkövetelt feltételeknek kell eleget tennie. Minden nemzetvédelmi feladatot - ezért a "honvéd" megnevezést - meg kell tiltani.
18. A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősíti gazdasági befolyását a magyar életben.
18. A cionista diktatúra az átmentett VIP-tagokon keresztül gyakorolja politikai befolyását Magyarországon.
Minden, a magyar nemzeti érdekek cionista érdekek fölé helyezését célzó tevékenységet, hagyományápolást és történelemkutatást meg kell tiltani, ami a magyarság elfogadott eredetét és vallását vonja kétségbe.
19. Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására.
19. Magyarország az EU-Alkotmány szerint "európai" embertípus kialakulását szorgalmazza. A magyar és a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális és hagyományőrzését a kozmopolitizmus szellemében "liberálisan" biztosítja.
20. Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért.
20. Magyarország be- és visszafogadja és az EU-Alkotmány "harmadik országbeliek" letelepedésére vonatkozó törvényei szerint ad jogot a zsidóságnak arra, hogy Magyarországot, mint államalapító, hazájának tekintsék.
 
Budapest, Rózsadomb, 1989. március 15.
Budapest 2003. május 28-a és július 9-e között
 
Antall József, Boross Péter, Göncz Árpád, Horn Gyula, Pető Iván, Paskai László, KGB, Zoltai Gusztáv (MaZsiHisz), CIA
Mivel elég velős a téma, kiegészíteném még egy dokumentummal. Hátha mégis billeg az Igazság.;)

A new yorki Hungarian Lobby’ által, több száz magyarnak rendszeresen E-mail-en szétküldött körlevél hozzám is eljut. A minap az alábbi értesítés érkezett a HL vezetőjétől Lipták Bélától. Washingtonból Jeszenszky Géza magyarországi nagykövet rendkívüli üzenetével a Rózsadombi 13 titkos Paktumának kapcsán. /szerk./

A Hungarian Lobby által közölt paktum: hamisítvány!  Nagy örömmel közlöm az alábbi levelet, s egyben megkérem azokat, akik rendelkeznek a megegyezés hamisítatlan valódi szövegével, s az aláírók valódi listájával, küldjék el azt, mellékelve a hitelesség bizonyítékát is, mert megkértem a HL hirlevél szerkesztőit, hogy erről csak bizonyított információ lásson nyilvánosságot!
Tisztelettel, Lipták Béla”

[N.B. - A Paktumot NEM a Hungarian Lobby közölte, hanem csak átvette olvasóktól, -- akik a HAZÁNKÉRT honlapját látogatják, -- és továbbította a HL-körlevelével! - Tóth Judit]


Subj: galád mese a \"rózsadombi paktum\"-ról 
Date: 4/15/02 1:44:42 PM !!!First Boot!!!
From: HuAmbassad  --- To: Liptakbela
---------------------------------------------
Kedves Béla! - Nem értem, hogyan kerülhetett be legutóbbi körleveletekbe a \"rózsadombi paktum\" galád, hazug meséje. Minden olvasójának azonnal érzékelnie kellene, hogy ez egy primitív kitalálás, jóval az állítólagos dátum után készítették. De ha a tartalmi képtelenségek nem elég meggyőzőek valaki számára, akkor nézzük az állítólagos aláírókat: Antall József, Boross Péter, Göncz Árpád, Horn Gyula, Pető Iván.
Antall '89 tavaszán még egy széles körben teljesen ismeretlen, történész, múzeumi igazgató volt. A '88. szept. 17-én megalakult MDF-nek ugyan alapító tagja volt, de semmiféle formális funkcióval nem rendelkezett. Az MDF elnöke Bíró Zoltán volt, az ő helyére választották Antall Józsefet az MDF II. országos gyűlésén '89. október 22-én. Boross Péter akkor még semmiféle politikai szerepet nem vitt, nem volt tagja az MDF-nek, de valószínűleg más pártnak sem, egy vendéglátóipari vállalat vezetője volt. Göncz Árpád a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd az abból alakult Szabad Demokraták Szövetségének egyszerű tagja volt, őt az ismeretlenségből Antall József 1990. áprilisi felkérése emelte ki. (Antall a kormányozhatóság érdekében az SZDSZ-szel kötött megállapodásában a köztársasági elnöki posztot személyre szólóan Göncz Árpádnak ajánlotta föl.)
1989. márciusában az akkori MSZMP-nek nem az akkori külügyminiszter, Horn volt a vezetője, a párthierarchiában jóval előtte állt Pozsgay Imre és Németh Miklós miniszterelnök is, tehát ha lett volna ilyen többpárti találkozó, akkor azon az állampártot nem Horn képviselte volna.
Most, futólag csak ennyit, szeretném remélni azonban, hogy a rendszerváltozás történelmének hiteles feldolgozása végleg el fogja temetni az ilyen mocskos hazugságokat.
Jeszenszky Géza - (zsidó megszálló)
Hungarian Embassy, Washington

A szerkesztő megjegyzései

Az emigrációs kiadványokban megjelent, Paktumról szóló írásokban az aláírás pontos dátuma körül megoszlik a vélemény. Fáy István 1992. július 25-én közölt cikke szerint „a Paktumot 1989. március 15-én írták alá,” és az első, Révffy László által, az Új Világban, 1992. áprilisában megjelent Paktum-cikk ugyanezt a dátumot említi. Valójában, a Rózsadombi 13 Paktumot – tudomásom szerint először – Bakos Gyula (azóta elhunyt Nt. Dömötör Tibor) tárta nyilvánosság elé a saját kiadványában, az Amerikai-Magyar Élet 1992. február 20-i számában. Tehát két dátum: 1989 és 1991. Melyik az igazi?
Az 1989-es esztendő fordulatos és eseménydús év volt. Novemberben „a német nép ledöntötte” a berlini falat és nagy hanggal beköszöntött a demokrácia. Októberben Budapesten megemlékeztek az 56-os forradalomról (sic!) és szabadságharcról, december 25-én kivégezték a Ceausescu-házaspárt (amit a mai napig nem hiszek!)
Lehetséges, hogy valóban 1989. márciusában írták volna alá a hírhedt Paktumot, ahogy azt Fáy István írta? Vagy higgyünk Bakos Gyulának?  Otthon 1990. májusában „szabad választásokat” rendeztek és Antall József miniszterelnök és kormánya vette át a hatalmat.
Ha a Fáy-cikket nézzük, Antall József – amikor még nem volt miniszterelnök – 1989. március 15-én részt vett a Paktum aláírásában. Azonban Bakos Gyula szerint, Antall József és a többi 13 személy 1991. március 15-én volt jelen a budai villában. Mi az igazság? S még egy dolog: ha az 1989-es dátum a helyes, akkor mit kerestek ott, milyen kinevezésben és címen mentek oda a nevezett aláírók? Talán ezen megbízható egyéneket már évekkel korábban, még jóval a Paktum előtt kiszemelték a hatalom átmentésére? Más szóval: milyen szerepe volt ezeknek a személyeknek a hatalom átmentésében?
A pontos dátum meghatározása igen fontos tényező! A nevezett egyének 1991-ben már valamennyien befutottak, a helyüket elfoglaló hatalmasak voltak, tehát nyilván hivatalból mentek a budai villába részt venni azon a magyar nép háta mögött és nevében történt „történelmi eseményen,” amit a mai napig elhallgatnak, tagadnak.
Egyébként Jeszenszky követ magyarázata édeskevés a cáfolathoz! A magyarság nem arra kíváncsi, hogy kiket, mikor és hova választottak be, vagy mi volt a kinevezésük, hanem a cáfolatot a pontokra! A Háttérhatalom sohasem úgy válogatja ki az embereit, hogy először hivatalba ülteti, hanem sokkal korábban! [Az Egyesült Államokban a Trilateral Commission és a Council on Foreign Relations már évekkel a választások előtt kiválasztja a fontos szerepeket betöltendő egyéneket.] A Rózsadombi 13 Paktum “titkos” volt, ami sem Lipták Bélának, sem a követ úrnak nem volt fontos. Levelében Jeszenszky Géza ügyesen kihagyott az aláírók közül két fontos személyt: Paskai László bíborost és Zoltai Gusztávot a MAZSIHISZ-től. Miért? Őket nem illik ilyen helyen említeni?
Tizenegy évvel a Paktum aláírása után, a magyarságnak joga van a Rózsadombi 13 titkos Paktumának nyilvánosságra hozatalához, amit a budapesti hatóságoknak kötelessége megtenni hivatalosan, nem pedig azoknak, akik eddig cikkekben tárták fel a hírhedt pontokat. Honnan tudja Lipták úr, hogy a Paktum hamisítvány? Mindaddig ezt felelőtlenség rásütni a Paktumra, amíg erről nem győződtünk meg, már csak azért is, mert a húsz pont mindegyike megvalósult. Van-e valaki, aki azt állítja, hogy a Paktumnak legalább egy pontja nem valósult meg?+++ Tóth Judit  
 








Az diktálja a békefeltételeket, aki kirobbantotta a háborút?



 
Cser Ferenc írása
 
Minden jel szerint igen. Ez ugyan távolról ellentmondásnak tűnik, valójában viszont nem az. Az I. világháború kirobbantásának egyik – ha nem éppen a legfontosabb – oka a háborút átmenetileg lezáró béke feltételeinek diktálhatósága volt. Magyarország ellenezte a háborút. Magyarország képviselőit a vesztett háborút követő patkánylázadás leverése után – vagy éppen emiatt – nem is engedték a tárgyalóasztalhoz, hanem csupán a végén odaidézték, hogy a diktátumot vegye át, írja aláAzt viszont szigorúan meghagyták: akár a léte árán is, de hajtsa végre!
Hazánkban a békediktátumok átvételének és aláírásának napja kilenc évtized múltán a Nemzeti Összetartozás Napjává lett nyilvánítva. Ma nemzeti tragédiánk napjára, a trianoni gyalázatra emlékezünk.
Igen, emlékezünk, mert ami ott és akkor történt, ami a magyar emberek sorsát megpecsételte, el nem feledhető. Nem feledhető, de elsősorban nem azért, mert büntetés volt, hanem mindenekelőtt az igazságtalansága miatt. Büntették akkor a magyart – így általános értelemben véve – és büntetik azóta is. Akkor talán az ország korábbi nemzetiségeinek országrabló politikáját végrehajtva az idegensége miatt, az előítéletes gyűlölet miatt, amiatt, amit nem követett el. És büntetik ma is, csakhogy annak föltehetően már több oka is van – amit természetesen elhallgatnak. Ők, akik a büntetést elhatározták és kíméletlenül végre is hajtatják.
Az eltelt közel egy évszázad alatt nyilvánvalóvá vált, hogy az I. világháború eredeti célja Európa népeinek rabigába hajtása volt. De nem feledhetjük azt sem, hogy a pénzoligarchiát irritálta az Osztrák-Magyar Monarchia léte, de főként annak történelmi múltja. Még inkább irritálta, hogy Európa közepén él egy nép, akinek a nyelvét nem értik, akinek az évszázadok során bemutatott, a Nyugatot védő véráldozatait nem értették. Egy nyelvileg és kultúrájában idegen nép irritálta őket, akit akkorra már körülölelt a szláv tenger, akit már évszázadok óta meg akartak hódoltatni és aki a hódító iga alól mindig kibújt.
Lázadó, rebellis lett a magyar. Nem fogadta el az Európa-szerte uralkodó hűbéri rendszert, nem fogadta el a született felsőbbrendűséget. Nagy számú dala, zenéje, változatos tüzes tánca, a regéi idegenek voltak a hódítók számára. Irritálta őket a puszta létük. Irritálta őket a Kárpát-medence őslakóinak életereje, szorgalma, gazdagsága – és békés életmódja. Igen, mindez irritálta a magát felsőbbrendűnek vélőket. Irritálta a békediktátum előkészítőit, hogy vereségét követően eltaposta a véreskezű bolsevik kalandorokat, akik pedig az országot tálcán kínálták volna a nemzetköziség részére. 'Nem akarok katonát látni!' – harsogta a bolsevik hadügyminiszter. Magyarországot meg kellett alázniuk és a létfeltételeit a lehető legsekélyebbre kellett szorítani. Ezt pecsételték meg a trianoni kastélyban 1920. június 4.-én.
Trianonra emlékezünk. Trianonra, ahol aláíratták a magyarokkal a megalázó békediktátumot. Mintha a magyarok robbantották volna ki az I. világháborút, mintha Európa összes nyomoráért ők lettek volna a felelősök. Békeszerződésnek csúfolták, ami csupán diktátum volt. Diktátum, hogy vagy aláírják a magyarok, vagy elpusztítják őket. Az európai béke jegyében. Trianon.
Aláírtuk. Aztán összeszorított fogakkal, de kifizettük a ránk hárított jóvátételt, miközben a 'szerződést' diktálók és annak előnyeit élvezők, ha tehették, az országot minden vagyonától, feltápászkodási lehetőségétől igyekeztek megfosztani. Kezdve, hogy a hazai bolsevik patkányok aktív közreműködésével még a szerződést megelőzően haderővel kívánták az országot megsemmisíteni. Ámde ezt a már szétszélesztett, mégis újra egybegyűjtött haderő maradványai meggátolták. A patkánylázadást Horthy Miklós vezetésével elfojtották.
A diktátum átvételekor gyászharangok szólaltak meg az egész országban. A nemzet gyászolt. De a nemzethalál még sem következett be, az országot a megfelelő politikai vezetéssel mégis sikerült ismét talpra állítani és a diktátum kibocsátását követően két évtizeddel ismét életképes állapotba emelni. Megbocsáthatatlan bűn ez a nemzetköziek szemében! Hungarizmus! Nacionalizmus! Trianon!
A magyarokat és a németeket megalázó trianoni ill. versailles-i békeszerződések célja nem Európa tartós békéjének a megteremtése volt. Hiszen máris magukban hordozták a következő 'világháború' magját, ami aztán negyed évszázadon belül menetrendszerűen be is következett. Hazánk a két tűz között lévén kritikus helyzetben volt. Ám hiába volt minden diplomáciai törekvése, a Nyugat arcáról lehullott e lepel: ők a bolsevizmus térnyerését és nem az országok függetlenségét, szabadságát, önálló létét támogatták, akarták. Különösen nem Magyarországét, akit odadobtak Sztálin lábai elé. Trianon.
A II. világháborút követő párizsi békeszerződések semmivel sem voltak kevésbé diktátumok, mint a közel három évtizeddel korábbiak. Magyarországot bűnös nemzetnek kiáltották ki és ismét büntették. Talán azért büntették, mert a német megszállásig otthont adott és védelmet nyújtott a németek megszállta területekről menekülő és hazai zsidóságnak, mert gátolta az orosz haderő nyugatra törését, mert egyáltalán létezett? A szövetségesek barbár módon szétbombázták, szétlőtték Budapestet. Aztán tartották a markukat háborús jóvátételért. De, hogy biztos ne tudjuk kifizetni előbb a teljes magyar gyáripar-, közlekedés eszközkészletét elszállították és a termelő egységekben orosz résztulajdont iktattak be. Trianon.
Mindez önmagában elegendő lett volna a magyar társadalom teljes letargiájához, mégis, bár az orosz jóvátételként elszállított élelmiszerek miatt éhhalál szélén táncolva az országot ujjá építettük, hogy aztán a bolsevik kormányzás és proletár diktatúra megtehesse a magáét: brutálisan uralkodjon, bebörtönözzön, halálra kínozzon, kivégezzen embertömegeket, új hitet erőszakoljon ránk, kifosszon minket a vagyonunkból, ellehetetlenítse az ország értelmiségét. Rákosi szavai szerint, 'az értelmiséget létbizonytalanságán keresztül kell féken tartani' – és feloszlattatta az értelmiségi szervezeteket. Következésképp, az ország szellemi erejének tekintélyes része – ha tehette – külföldre menekült a kommunizmus barbársága elől.
Aztán jött 1956, amikor a már bolsevik szellemben nevelt ifjúság mondta ki, hogy elég! Föllázadt és a Budapesten vereséget szenvedett orosz haderőnek az országra törő újabb egységeivel oly barbár módon csapott vissza és fojtotta el a lázadást, hogy Európa kommunista mozgalmainak hívői fölébredtek. A kommunizmus életerősnek tűnő bástyája megrepedt, hogy három évtizedes agonizálás után végleg kimúljon. Újabb bűn, újabb ok a magyarok büntetésére. Trianon.
A nyugati bankároligarchiának a szovjetekbe vetett bizalma már a II. világháború után megroppant, hiszen képtelenek voltak elérni Európa teljes bolsevizálását. Ennek kettős oka volt: az egyik – és ez volt a fő! – hogy a német haderő a Vörös Hadseregnek Európát elözönleni szándékozó támadását közvetlenül megelőzően támadott és áttörve az orosz vonalakat masírozott annak gazdasági gócai felé. Három évvel vetette ezzel vissza az oroszokat. Csak három év múlva kerülhettek abba a helyzetbe, hogy eredeti határaikon túl, nyugatra menjenek. A másik kisebb, de még sem jelentéktelen akadályt Budapest jelentette, ahol 3 hónapra akadtak fenn. Közben a nyugati társadalmak fölébredtek és az oroszok elébe mentek, megmentve saját területeik nagy részét a bolsevizálástól.
A keletről induló bolsevizálás helyett más megoldást kellett kidolgozni. Nem sokkal a világháborút követően indult meg a nyugati államok szövetségének kiépítése – kezdetben közös piac, majd államok szövetsége révén. Nekünk magyaroknak Trianon káros hatásainak elsimítását kecsegtető lehetőségnek tűnt, hogy az államszövetséghez csatlakozva elszakított nemzetrészeink ismét összekerülnek és az Európai unió szellemiségével a Trianonban elcsatolt részek magyarságára nehezedő etnikai nyomás csökken, akár meg is szűnik. Tévedtünk. Trianon keményebben hat, mint korábban.
Itt állunk most, 2012 közepén, 8 évvel az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után, amikor Felvidék és Erdély már úgyszintén az Unió tagja, hogy a Trianon hatásainak elhomályosítását, megszüntetését váró reményeink mind hoppon maradtak.
Szlovákiában pl. a magyar nyelv használatát még keményebben üldözik, mint korábban, magyar hangokért félholtra vernek embereket és a bíróság ráadásul az áldozatok ellen folytat eljárást. Erdélyben ugyancsak igyekeznek felszámolni a magyar közösségeket, gyakori, hogy anyanyelvük használatáért bántalmaznak embereket – de nem csak a vad nacionalisták, hanem a hivatalos szervek is üldözik, aki magyarnak véli magát. 'Romániában románul beszélünk! A látogatóktól sem viselték el, hogy egymás között magyarul beszéljenek. Azon a földön, ami a magyar nyelvű műveltség egyik forrása, a magyar népdalok, népi táncok, díszítőművészet és regevilág egyik leggazdagabb tárháza. Ott, ahol a magyarság őslakos. Trianon.
Hogy az unión kívüli Vajdaságban, vagy Kárpát-alján mi a helyzet, arról jobb nem szót ejteni. Az anyaországbeli események, a magyarellenes, a magyargyűlölő megnyilvánulások árnyékában azok távolinak tűnnek. Az anyaországban is a magukat liberálisnak, nemzetközinek megfogalmazó gyűlölettahók (Kertész Imre, Kertész Ákos, Konrád György, Heller Ágnes, Esterházy Péter, Dániel Péter, Regős Péter és a lista szinte vég nélkül folytatható) megnyilvánulásai, szavai, tettei magyar gyűlölettől izzanak.
Felzúdultak az országházban elhangzó székely himnusz, vagy Horthy Miklósnak állított szobor miatt, az ország tönkretételét szorgalmazó vörös gróf szobrának Budapestről való elszállítása miatt, szapulják a magyarságot, mert nem esett még térdre előttük és szolgálja őket minden erejével. Rohannak panaszra a nyugati elvtársaikhoz, és mocskolják saját hazájukat, a népüket, azokat, akik akárhogy is, munkájukkal biztosítják az ő arany életüket. Trianon.
Legutóbb Bencsik János írta a Barikádban velük kapcsolatosan:
Azoknak, akikben zsigeri idegenkedés, félelem, netán gyűlölet van Trianon és az elszakított magyarság sorsának felemlegetése kapcsán, nehéz elmagyarázni, miért is jelent sok magyar ember számára érzelmi feltöltődést a Székely himnusz eléneklése, én mégis teszek egy próbát. Nagyon egyszerű oka van annak, hogy miért nem lehet Trianont meghaladni. Azért, kedves balliberális barátaim, mert a mai napon, 2012. május 16-án minden negyedik magyar csecsemő Magyarország területén kívül született meg. Ezért.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy a magát nemzetinek valló és az előző kormányzat tragikusan magyarellenes, romboló politikája eredményeként abszolút többség birtokában kormányzók tettei is ebbe az irányba hatnak. Egymás után hozzák a törvényeket, amiben az országot felvásárolni, behódoltatni akarók igénye érvényesül és a saját magyar kultúránk szorul vissza. Törvényileg tiltják pl., hogy a II. világháborús állítólagos népirtásról az igazságot vizsgáljuk, egyáltalán, hogy a vallásos dogma szerűen hajtogatott – mégis nap-mint-nap változó – hitfelfogástól eltérő módon nyilatkozzunk, beszéljünk. Egyáltalán, hogy mindezekre térdre rogyás nélkül gondoljunk. Törvényileg tiltják, hogy a nyakunkba akasztani szándékozott igát megnevezzük, hogy ellene védekezzünk.
A legutóbb tervezett büntető törvénykönyvben még mindezeken is túl kívánnak lépni. A védett kisebbségek mellett az Európai Unió is a védett állatok közé sorolódik, nem lehet majd róla rosszat mondani, írni, nem lehet majd a ránk erőltetett és erőltetendő politikáját kritizálni, nem hívhatunk fel azok elleni tüntetésre sem, mert a fejünk felett lóg az esetenkénti 3 éves börtön, ahogy a javasolt 336. paragrafus ezt megfogalmazza:
Aki nagy nyilvánosság előtt a köznyugalom megzavarására alkalmas módon az Alaptörvény jogszabály, Magyarország nemzetközi kötelezettsége, vagy Magyarország által kötelezően alkalmazandó Európai Uniós jogi aktus ellen, vagy az ezek alapján működő bírósági vagy hatósági rendelkezés ellen, általános engedetlenségre uszít, 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Trianon.
Magyarországon, magyarnak születtem. Magyar az anyanyelvem. A magyar műveltségben nevelkedtem. Életem során több sorscsapást elviselve lelkem végleg magyarrá alakult. Magyarrá, mely a sajátom és ami senki ellen nem irányul. Mégis, ha magyarul akarok megnyilvánulni, a trianoni diktátum erőinek szószólói azonnal lecsapnak rám és mindenféle megbélyegzéssel igyekeznek elhitelteleníteni, kizárni az emberi közösség sorából. Mert számukra ha valaki magát magyarnak véli és ezt komolyan gondolja, akkor fasiszta, antiszemita, nacionalista, gyűlölködő és még sorolhatnám a megbélyegző és ítéletet jelentő jelzőket. A nemzeti érzések csakis a nem-magyaroktól fogadhatók el, náluk viszont ez dicsérő jelző a nacionalizmus – ahogy pl. az ABC rádióban is emlegetik Smetana, vagy Dvořák nacionalizmusát. Trianon.
Mindezeket Trianon szó véd-jelzi. Trianon, ahol Magyarországot, a magyarságot kollektíve bűnösnek nyilvánították. És azóta is folyamatosan ezt hangoztatják. Ezt tükrözik a megváltoztathatatlan Benes dekrétumok. Ezt gajdolja a hazai zsidóság, ezt adják a 'megvilágosult', 'haladó' nyugati balliberális véleményformálók szájába és ezt harsogja a fél világ. De nem a jobbik fele. Merthogy van egy másik 'világ' is a földkerekségen és nekünk, magyaroknak azoktól nem elzárkóznunk kell, hanem azok figyelmét, esetleges testvéri támogatását kérni és elfogadni.
Hogy egyszer valóban lezárhassuk a trianoni diktátumok romboló hatását, hogy ismét talpra állhassunk, ahogy tettük Horthy Miklós kormányzó országában. Hogy a gyászunk ismét életerővé váljon. Az országházban elfogadott emléknap elnevezésének szellemében ezért össze kell fognunk és egy-emberként kiállnunk igazunk mellett. Tanítanunk kell népünket, hogy tudatosuljon benne: mi nem vagyunk bűnös nemzet, ezt a bélyeget el kell elutasítanunk, és azokat is, akik az ebbéli hitet dogmaként akarják belénk oltani. Tanítani, tanulni, hogy a lehengerlő hódításnak ellen tudjunk állni. Mert ez az alapja a jövőbeli talpra állásunknak, a trianoni trauma megszüntetésének.
Himnuszunk utolsó versszakával fejezzük ki ebbéli óhajunkat és reményünket:
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Elhangzott: a canberrai magyarok 2012. június 2.-i és a Sydney-i magyarok 2012. június 3.-i megemlékezésén.


Does the one who started the war dictate the terms of peace?
By Ferenc Cser

According to all the indications, this is so. Though from hindsight this appears contradictory, it is not actually so. One of the reasons – even if not the most important – for starting WWI was the ability to dictate the terms of peace which temporally ends the war. Hungary opposed the war. Following the tyranny of the rat revolt” at the end of the war – or because of it – the delegates of Hungary were not even allowed to sit at the negotiating table but were merely summoned in at the end of the negotiations to accept the terms of the dictate. Additionally, it was made very clear that: the dictate had to be carried out in full, even at the cost of her very existence.
In Hungary our homeland, nine decades after the event, the date of receiving and signing of the peace dictate was declared a Day of National Solidarity. Today we remember this day of our national tragedy, the shame of Trianon.
Yes, we do remember, because what took place there and then, which stamped the fate of all Hungarians, is unforgettable. It can and must not be forgotten, primarily not because its cost, but above all due to its injustice. The Hungarians were then punished – in a general sense – and are penalised even to this day. Then the state-to the bizarre preconceived hatred of the Hungarians, due to what they did not commit. And the Hungarians are punished to this day, for supposedly additional reasons – which naturally are not stated. They, who determined the punishment administer it out and without mercy.
During the elapsed time of nearly a century it has become obvious that the original aim of WWI was the enslavement of the peoples of Europe. But we cannot forget either that the sheer existence of the Austro-Hungarian Monarchy and particularly her historical past, irritated the financial oligarchies. It was even more annoying for them that there lived a people in the center of Europe whose language they could not understand and who provided protection to the West at grave cost of their blood, that could not be comprehended. These people irritated them, they were strange both culturally and linguistically, although surrounded by the Slavic sea, whom they tried to subdue for centuries and who slipped out of the yoke each time.
The Hungarians became rebellious, revolutionary. They did not accept the feudal system in wont throughout Europe nor superiority gained by reason of birth. Their huge number of songs, music, vigorous dances of great variety and folklore were all foreign for the conqueror. Their very existence; their will-to-live who are the original inhabitants of the Carpathian Basin, their industry, wealth – and peaceful mode of life – all irritated the rulers of Europe Yes, all this irritated those considering themselves superior. Those, who were preparing the peace dictate were irritated that after their defeat the Hungarians trampled into dust the bloodthirsty Bolshevik swashbucklers who were prepared to present the state to the internationalists. ‘I do not want to see any soldiery’ the Bolshevik Minister for War proclaimed. Hungary had to be humiliated and her conditions of existence lowest level. That was ratified in the Castle of Trianon on 4th June 1920.
We remember Trianon where the Hungarians were forced to sign a humiliating peace dictate. As if the Hungarians had started WWI; as if they were responsible for all the suffering of Europe. It can be ridiculed by the label: Peace Treaty, whereas it was nothing other than a dictate. A dictate that either the Hungarians had to sign or they would have be annihilated. All this was done under the guise of Peace in Europe. TRIANON!
We did sign it. Then, with clenched teeth, we repaid the reparations imposed, while those dictating the ‘treaty’ and enjoying its advantages, attempted to rob whatever valuables and so hinder every possibility of rebuilding the state. This commenced with an attempt to annihilate the state by military means prior to the treaty being signed and with the active participation of the bolshevik rats. However this was blocked by the remnants of the disintegrating military who reunified for the purpose. The ‘rat rebellion’ was crushed with the leadership of Miklós Horthy.
At the time of the handing over of the peace dictate, bells of lamentation tolled throughout the country. The nation mourned. But the death of the nation did not eventuate because the feasibility of the state was assured by the able political leadership so two decades after the promulgation of the dictate she was in a viable condition. This is an unpardonable crime in the eyes of the internationalists! Hungarism! Nationalism! TRIANON!
The humiliating treaties of Trianon and Versailles imposed on the Hungarians and Germans respectively were not designed to create a lasting European peace. In fact they carried within them the seeds of the next World War, which eventuated according to a pre-set timetable within twenty-five years. Hungary, caught between two fires, was in a critical position. In vain all diplomatic efforts then regrettably the mask dropped from the face of the West, who craved and supported the territorial gains of the Bolsheviks rather than the independence and freedom of individual states. This was so especially in the case of Hungary whom they hurled at the feet of Stalin. TRIANON!
The peace treaties following WWII were no less dictates than those preceding it three decades earlier. Hungary was labeled a sinful nation and scourged again. Was it not because she gave a refuge and assistance to the Jewry fleeing from German-occupied lands, she blocked the westward thrust of Russian military forces or that she merely existed? The Allies bombed and blasted Budapest barbarously. And afterwards they extended their palms for further war reparations. To ensure however her incapacity to pay, all machinery from Hungarian secondary industry together with her railway rolling stock were carted off and then placed part-Russian ownership into her industry. TRIANON!
All this should have been enough for Hungarian society to descend into a state of lethargy, yet, even though on a brink extinction due to starvation, as foodstuffs were stripped by the Russians under the guise of compensation, the country was rebuilt so that the bolshevik government and dictatorship of the proletariat could inflict its revenge: rule brutally, imprison torture to death and execute masses of people, force them into a new faith, strip us of our valuables and make it impossible for an intellectual echelon to exist in the country. To quote the words of Rákosi: ‘The intellectual echelon must be constrained by making their existence insecure’ – and the intellectual organizations were disbanded. Consequently a significant percentage of the country’s intellectual force – as and when possible – fled the country from the barbarism of Communism.
Then came 1956 when the youth who were raised in the bolshevik spirit, declared: enough! They rebelled and the Soviet military, which was defeated in Budapest, hit back with new fresh units with such brutality to put down the rebellion, that the Communist movements through Europe were awakened. The bastion of communism was fractured and then after three more decades of agony it finally collapsed. It is a new crime and a new justification for the scourging of Hungarians. TRIANON!
The faith of the western banking oligarchies in the Soviets had already fractured after WWII since they were incapable of achieving the complete bolshevization of Europe. There was a twofold reason for this: – one and the principal one at that! – the German military launched a preemptive attack (just prior to the Red army launching its assault to overrun Europe) and after breaking through its lines started to March towards the Soviet industrial centers. This delayed the Russians by three years. Three years passed before the Soviets were in a position again whence they could move beyond their own borders towards the west. The other lesser but not insignificant obstacle was Budapest, where they were delayed for three months. Meanwhile western societies were awakened and opposed the Russians thereby rescuing their own countries and peoples from bolshevisation.
So, a new solution had to be worked out as a substitute for the bolshevisation from the east. The forming of the alliance of western states began soon after WWII – initially as a common market which was followed by an alliance of states. For us Hungarians, a new possibility was promised for the easing of the negative results of Trianon, to join an alliance of states and thereby unite the separated parts of the nation and in the spirit of the European Union to reduce the ethnic tensions on the Hungarians split separated from Hungary or for that tension to even cease. We were mistaken. Trianon acts with greater force than it did earlier.
We have now arrived at mid-2012, eight years after joining the EU when the ‘Uplands’, northern Hungary, and Erdély, Transylvania, are also members of the Union and we find the prejudicial / harmful effects of Trianon have not vanished.
In Slovakia e. g., the use of Hungarian language is suppressed even more brutally than ever, people are beaten to a pulp for uttering Hungarian words aloud and in addition the courts take legal action againsthe victims. In Erdély also, attempts were made to break-up Hungarian villages and it is common for persons to be ill-treated for the use of their mother tongue – and not only the extreme nationalists but also the official establishment intimidates anybody declaring himself to be Hungarian. ‘In Romania we speak Rumanian!’ and visitors speaking Hungarian among themselves will not be tolerated. This takes place in the land that was one of the cradles of Hungarian language, heritage and culture and holds one of the richest accumulations of Hungarian folk songs, folk dances, embroidery and folktales – a place where Hungarians were the original inhabitants. TRIANON!
It is best not to mention what the situation is like in Vajdaság, (now part of Serbia) and Podcarptska. In the light of events Hungary and the dark cloud of the anti-Hungarian and Hungarian-hating actions they are not distant. Even within Hungary the actions and words of hate-yobbos proclaiming themselves to be liberal and internationalist (Imre Kertész, Ákos Kertész, György Konrád, Ágnes Heller, Péter Eszterházy, Péter, Dániel, Péter Regős, and the list is practically endless) burn with hatred of all that is Hungarian.
They objected because: the Székely Anthem was sung in the Parliament, a statue of Miklós Horthy was erected and the removal from Budapest of the statue of that Red Count, who urged the destruction of the country, they berate Hungarians because the Hungarians do not fall on their knees in front of them to serve them absolutely. They lay charges against their compatriots and slander their own homeland, people and by any means at their disposal to secure their golden lifestyle. TRIANON!
In relation to them, most recently János Bencsik wrote the following in the Barikád
To those who have an inherited aversion, fear and even hatred concerning Trianon and the fate of the Hungarians wrenched from their fatherland, it is difficult to explain why for many Hungarians the singing of the Székely Anthem brings on an emotive recharge, yet I will attempt just the same. There is a very simple explanation why Trianon can not be avoided. My dear left-liberal friends, it is because on this day, 16th May 2012, every fourth Hungarian infant was born outside the territory of the Hungarian State. That is why!
The situation is made more dire by the actions of those at present in government acting in this way, those, who regards themselves patriotic and came to power with a two-thirds majority as the result of the catastrophicly anti-Hungarian and destructive policies of the previous government,. They enact laws one after the other, in which the wishes of those seeking to purchase and ingress the state are met while our own Hungarian culture is relegated. They forbid by law e. g., that we even seek the truth concerning the supposed genocide of WWII, that we make declarations or speak at variance with the dogma-like ‘articles of faith’ publicized daily – and in a constantly varying manner – and in fact that we even think of these without falling to our knees. They forbid by statute that we even declare as such the yoke being hung on our shoulders or defend ourselves against it.
In the most recent statute book of criminal law they seek to go even further. In addition to the protected minorities the EU is also listed among the protected animals in that one is not allowed to say or write anything against it, criticize her policies forced or about to be forced on us, organize demonstrations against them because above our heads there hangs three years of prison for each infringement as para. 336 sets down:
Anybody, who is responsible for the disturbance of public order, urges disobedience against the statute of the Basic Law, international obligations of the Hungarian state, or legal act required to be used against Hungary by the EU or against orders made by the court or administration based on these, can be convicted to three years of loss of liberty.”
TRIANON!
I was born a Hungarian in Hungary. This is my mother-tongue. I was brought up in Hungarian culture. Having survived several blows of fate during my life my soul was transformed permanently to be Hungarian. Into Hungarian which is my own and is not directed against anybody. Yet if I want to present myself as Hungarian the supporters of the Dictate of Trianon smite me and seek to make me unworthy by fixing all sorts of labels on me thereby excluding me from human society. Because for them if anybody regards himself as Hungarian and thinks that earnestly, that person is Fascist, anti-Semitic, nationalist and a proponent of hate and I can continue with this list of labeling adjectives designating prejudice. Patriotic feelings are only acceptable from non-Hungarians and in their case being patriotic is an adjective of praise – as e. g., on the ABC radio when the patriotism of Smetana and Dvořák is aired. TRIANON!
All these are emblemised by TRIANON. That Trianon where Hungary and Hungarians collectively were declared felonious. And this has been shouted from the house-tops ever since. This is mirrored by the unalterable Benes Decrees. This is asserted by the Hungarian Jewry who serve it up into the mouths of the ‘enlightened’ and ‘progressive’ western leftist liberals who shape opinions and it is then trumpeted by half of the world. But that is not by the better half. Because there is another ‘world’ on this world from which we Hungarians must exclude ourselves but whose interest and perhaps brotherly support we need to seek and accept.
This, so we can put an end once and for all to the destructive effect of the Dictate of Trianon, that we can stand on our own feet again, as we did when state was under the governorship of Miklós Horthy. This, so that our bereavement may once again turn to a will to live. Therefore, in the spirit of the naming of this day as the Day of Remembrance in the Parliament, we must meet and stand united for our rights. We must teach our people so that it becomes clear to them: we are not a felonious nation, we must reject that label as well as those who desire to instill us with this faith as a dogma. We must teach and learn so that we can take a stand against this crushing conquest. Because that is the basis of our future resurrection and the annulment of the trauma of Trianon.
We express our desire and wish to do so with the last stanza of our national anthem:
Pity, O Lord, the Hungarians
Who are tossed by waves of danger
Extend over it your guarding arm
On the sea of its misery
Long torn by ill fate
Bring upon it a time of relief
They who have suffered for all sins
Of the past and of the future!
Translated by: Dénes Bogsányi
Read at the commemorial section of the Hungarians in Canberra on 2th June 2012.
Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat
7552/120607

 Minden szabadkőműves vakolót kiirtani hazánkból 1920 jun 4 . - én az ország kétharmadát adták el , most a migránsok befogadásának voksával a maradék területünket is eladnák , már így is foltos gatyában járunk a seggünk is kivan belőle a hájas páholytagok röhögnek rajtunk a finugor gojokon . Hát itt volna az idő mivel az utóbbi időben nagyon sok magyar értelmiségit likvidáltak szívrohammal , hogy ez nem mind a titkos szolgálat számlájára írható , és ők ezt nagyon is jól tudják , ezért a technológiát e páholyok nagymestereire , és a többi 33 fokozatúra kell irányítani . Nem kell nekünk 300 – nál több kőműves páholy , úgy meg kell őket ritkítani , hogy csak egy páholyra való maradjon belőlük , és ha hazaárulókká válnak ők is családostul likvidálni kell őket . %!!!!! Ha nem ezt csináljátok ők fognak leölni benneteket úgy mint eddig , csak most teljes intenzitással működve egyik napról a másikra mindőtöket eltesznek láb alól , még reklamálni sem hagynak meg élőket , ez rosszabb lesz mint Trianon , már zsellér sem lehetsz a saját földeden , jobb lesz előre elkészítened a koldus botodat , mert ha beindul az öldöklés amit ti nem mertétek felvállalni , mindenki az erőbe rohan , és nem jut már neked egy egyenes göcsörtös koldusbotra való sem .!!! Szégyen szemre csak egy görbe bot lesz az útitársad a bolyongásodban …. Hagy ez megéri e neked a csukszaros életedért cserében ??? - Ha viszont leszámoltok velük 100 évig nem tudnak a fejetekre nőni , addig az unokáid felnőnek , át adhatod nekik a gyűlölet forrását megtaníthatod nekik , hogy lássák az elsődleges terroristákat , és ha aktíválódnak időben tudják likvidálni őket !!!!




Trianon felülvizsgálata



2012.05.31 09:01
11éve elhallgatja nem csak a magyar sajtó, hanem azok is akiknek szól. Lám, lám, még mindig magyarellenes összefogás van a világban.

Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme

Ezt mindenkinek tudni kell. Továbbítsátok!
Következő hasábokon egy, a szerkesztőségünkbe eljuttatott, eddig
eltitkolt anyagot adunk közre. Kötelességünknek érezzük, hogy az írás
napvilágot lásson legalább lapunkban, ha már a "független" magyar
sajtó 2001. februárja óta hallgat róla. Trianon felülvizsgálata talán
megkezdődhet, szégyelljük magunkat, hogy nem magyar kezdeményezés
eredményeként!

_________________
Őexcellenciája Carla del Ponte Főügyész
ENSZ Háborús Törvényszéke New York
Hága
Tárgy: Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme az Egyesült Nemzetek
Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlő
elbírálás elvének biztosítása a Magyar Nép számára

Excellenciád!
Őszentsége II. János Pál Pápa 1984. január hó 12-én kelt
Enciklikájában megalapította az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS
Intézetet. Az Intézet az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban
alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és
fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az INSTITUTUM PRO HOMINIS
JURIBUS Intézet kormányoktól, pártoktól független.
Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket,
népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodni kell
arról, hogy a sérelem megszűnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi
fórumokon is képviselni kell a sértettek érdekeit.
Mint a fent említett Intézet főtitkára, az alábbi

petíciót

terjesztem elő:

Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi
szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések jogi szempontból történő
felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak
megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérem a
szerződések hatályon kívül helyezését.

A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság
határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének
Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján
mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt
kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól.
Mint az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet főtitkára az ügyben egy
Nemzetközi Vizsgáló Bizottság felállítását javaslom, a Vizsgáló
Bizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését.

Indoklás:

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar
Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi
Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar
Királyságot büntették meg.
A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság
területe 325.411km2 volt,
lakosainak száma 20.886.000 fő.
A Békeszerződés következményeként
az ország területe 92.863 km2-re, míg
lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent.

A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október hó 2-án a II. világháború
kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért
Németország akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban
a Német Nép felelősségét nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a
Német Népet mentesítette az egyébként törvénysértő kollektív
felelősségre vonás alól.

Általánosan elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetők
bűneiért és törvénysértéseiért nem felel. Ugyanakkor az I.
világháborúban való részvétel miatt Magyarország esetében nem az
ország vezetőit, hanem a Magyar Népet büntették meg, ezeken túlmenően
Magyarországot hatalmas összegű kártérítés megfizetésére is
kötelezték.
Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő.
A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az
alábbiak szerint történt:
- Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%)
- Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%)
- Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%)
- Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%)
- Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%)
- Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%)
- Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%)
Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%),
13.271.370 fő(63,5%)
Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%),
7.615.117 fő (36,5%)
Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték
az alábbiak szerint:
Oroszország részére 200 millió USD,
Jugoszláviának 50 millió USD,
Csehszlovákiának 50 millió USD.

A Békeszerződés kimondta, hogy amennyiben a szerződő felek a
szerződésben foglalt megállapodást nem tartják be, úgy
szerződésszegést követnek el, amelynek alapján a szerződés
érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül helyezésére kerülhet sor.
A Békeszerződéshez csatolt Kisebbségi Záradék szerint a Szerződést
aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi
nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi jogok
biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült: Történelmi tény
az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése, internálása,
deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe
vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása.
A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos
államok - Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia - szerződésszegést
követtek el.
Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több,
mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és
Magyarországra történő költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan
vagyonukkal nem rendelkezhettek (Benes dekrétum).
A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha
senki nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a
Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem
érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy
több, mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag
eltűnt. Ez a háborús bűntett miatt felelősséget felveti. Hivatkoznék
arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több, mint
40.000 magyart mészároltak le Délvidéken. A magyar lakosság számának
radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai
közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es
népszámlálásadatai is.

A petícióban foglaltak értékelése során figyelembe kell venni azt is,
hogy a Szerződést aláíró államok közül több országnak a helyzetében
változás állott be:
- A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt.
- Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi
formájában megszűnt létezni.
- Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt.
A változások miatt a Szerződés a jogi formájában sem tartható fenn.

A fentieken túlmenően a következőkre kívánok még rámutatni.
A Békeszerződések következtében Magyarországot - többek között - az
alábbi veszteségek érték:
Haditengerészetüket ért kár színaranyértékben:
- hadihajó 60.000 kg színarany
- hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg
- hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg
- hadikikötői felszerelések 10.000 kg
- 801 db hajó 80.000 kg
- Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg
- Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg
- tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg
- tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg
- összesen 974.085 kg színarany-érték.
(Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő
adatain alapulnak.)

További veszteségek:
- az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája,
- a szénbányák 80 %-a,
- az erdők 90 %-a,
- vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,
- a felbecsülhetetlen értékű műkincsek,
- Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele,
- az összes tengeri és folyami hajók.

Közismert tény, hogy a Békeszerződés delegátusainak tagjai között a
Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt. A
nézetkülönbségek a korabeli jegyzőkönyvekből, visszaemlékezésekből
egyértelműen igazolhatók.

A továbbiakban a Szerződés létrejöttében és a Szerződés megkötése
utáni időszakban hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét
idézem:
David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó
4-én előadott beszédében kijelentette: "a teljes okmány- és adattár,
amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk
szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a
szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát,
amely végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét
hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a
nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt." A fentiekről David Lloyd
George az emlékirataiban szól.
Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában kifejezetten felveti a
tárgyalófelek felelősségét. Lord Newton szerint "a nagy békebírák nem
ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének
alapelemeit, amelynek sorsát rendezniük kellett."
Robert Cecil angol delegátus szerint "a Népszövetséget azon célból
hozták létre, hogy "időről időre határrevíziót eszközöljön."
Nicolson Harold, aki a Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a
következőket írta: "Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy
az érdekelt lakosság véleményét senki sem vette figyelembe."
Az angol diplomata "Peacemaking" című könyvében több érdekelt
államférfi véleményét is összegzi, amikor a következőt jegyzi fel: "az
uralkodó gondolat az volt, hogy az elért béke rossz és
alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a kapzsiságnak az eredménye,
és ez a béke inkább előkészíti a háborút, mint azt megakadályozná."
Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért
tartotta elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében
a szláv túlsúly ellen nem látott semmiféle erőt. Nitti kitért arra is,
hogy Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig
Magyarországgal harcolt.
A későbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következőket írta Wilson
elnöknek: "Én csak egy vagyok azok a milliók közül, akiknek bizalmuk
volt Önben. Mi azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét
akar. Ennek ellenére a területi feldarabolásoknak népek lettek az
áldozatai, és ez magában hordja egy háború csíráit. A Békekonferencia
rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi összeütközéseket élez
fel. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült Államoknak
kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az
aláírását."
Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó
1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: "nem nyughatunk addig,
amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem
tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek
szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük."
A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött,
hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A
Franciaországot képviselő Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem
kis nehézségek árán érték el azt, hogy az Antant nagyhatalmak Romániát
hadviselő államnak ismerjék el. Maga Clemenceau miniszterelnök
nyilatkozta, hogy "a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát
ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint
kezelik", tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú
küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis
azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig
harcoltak Németország - Ausztria-Magyarország ellen.
Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem
vehetett részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet,
határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar
delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a
határozatot tudomásul veszi.

A magyar delegáció a kényszerítő körülmények hatása alatt írta alá a
Békeszerződést. Ez az aláírás, mivel a kényszerítő körülmények
hatására történt, mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói
joggyakorlat értelmében érvénytelen.

A közelmúlt - de a Békeszerződés következményeivel szorosan összefüggő
- jellemző példája a 169/1997-1991/18 számú törvény, melyet a román
illetékes szervek fogadtak el. Ez rendelkezik a törvénytelenül elvett,
elkobzott ingatlanok eredeti tulajdonosainak történő
visszaszolgáltatásáról. E törvény nemzetközi visszhangja pozitív.
Ugyanakkor tény, hogy a törvény ellenére a Romániában kisebbségben élő
magyar anyanyelvű lakosság - akiknek mintegy 70-75 %-a a törvény
hatály alá tartozna - semmiféle korábban elkobzott vagyonát vissza nem
kapta. Hasonlóan a törvény hatálya nem terjedt ki a római katolikus
egyházra sem.

Záradék:

A petícióból kitűnik, hogy a Trianoni szerződés elfogadásakor
Magyarországot az I. világháborúban való részvételéért büntették meg.
A Párizsi Békeszerződés aláírásakor viszont Magyarországot a II.
világháborúban való részvétele miatt marasztalták el. Mindkét
szerződés kollektív büntetésről rendelkezett, ami a nemzetközi jog
alapján elfogadhatatlan.

Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi
Békeszerződés alakilag és jogilag is érvénytelen. Az elcsatolt
területen élő magyar állampolgárok sérelmére 1920. évtől kezdődően
olyan bűncselekmények elkövetése történt, amelyek a nemzetközi jog
alapján nem évülnek el.

Szükséges annak bíróság által történő kimondása, hogy a fent említett
Szerződések érvénytelenek és az érvénytelenség következtében a Magyar
Népet jogorvoslat illeti meg.

A büntetőjogi felelősség kérdése is vizsgálatot igényel. A
tényfeltáráshoz kíván segítséget nyújtani az INSTITUTUM PRO HOMINIS
JURIBUS, amikor egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását
szorgalmazza, és ehhez a maga részéről minden segítséget megad. A
vizsgálóbizottság felállítását 25-30 fő részvételével javaslom,
amelyekből 10 szakértőt az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS delegálna.

E személyek az elcsatolt területeken használatos nyelvet beszélik. A
bizottság tagjai a petícióban foglaltakat a helyszíni vizsgálatok
keretében konkrétan igazolják. Az 1956-os Magyar Forradalom idején az
Egyesült Nemzetek Szervezetének nem volt lehetősége támogatni a magyar
nemzet szabadságharcát. A körülmények megváltoztak. Az ENSZ-nek most
lehetősége nyílik arra, hogy jóvátegye az akkori közömbösségét.

Tisztelettel: Prof. Ludwig von Lang főtitkár
 
Kiegészítés a cikkhez..
 
dr.Balogh Sándor irásából levonhatjuk a következtetést, miszerint nemcsak a Magyarok Világszöveségének sorsát, hanem az Ország és a Nemzet sorsát is megpecsételték -- legalább is átmenetileg -- a Rózsadombi Paktum által.

Kedves Laci!

Balog Zoltán jobban tette volna, ha kicsit utánanéz az MVSZ és a Fidesz multjának. Úgy néz ki, hogy nagyon lábba lütte magát, és a FIDESZt rágalmával. A Fidesznek semmi haszna nincs a mult feltárásából, sőt, nagyon ráfizethet.

1. BZ illetve a levél ezt állítja, mint az előző kijelentés igazolása: az MVSZ "pártoskodásoknak, manipulációknak és legalábbis kérdéses pénzügyi akcióknak a színterévé vált." Azonban "kérdéses pénzügyi akciók" még nem tesznek egy intézményt "bőnbarlanggá"! Tehát kijelentése alaptalan rágalmazás volt.

2. Ha vissza akarunk menni és bűnbarlangot keresni, mielőtt Miklóst megválasztottuk alelnöknek Csoóri mellé, alapszabálymódosítást fogadtunk el, hogy a kiutalásokat az alelnöknek is alá kell írni, Csoóri illetve Timkó Iván felelőtlen költekezése és elszámolási hiányosságok miatt. Ezután választottuk illetve bíztuk meg Miklóst, hogy ellenjegyezze a kiadásokat! De azért senki nem szaladgált a bírósághoz vagy ügyészséghez.

De ha már bűnbarlangról van szó, javaslom, hogy nézzék át azokat a költekezéseket is, amelyekért Csoóri és Timkó voltak felelősek mielőtt Miklós alelnök lett.

És ha már itt tartunk, azt is át kellenbe nézni, hogy Timkó segédletével hogy játszották at az Amerikai delegációt a nemzeti oldalt képviselő AMOSZ-tól amelynek Pásztor László volt az elnöke, és az Amerikai Református Egyesülettől, amelynek Dr. Bertalan Imre ref. püspök volt az elnöke, akik időben befizették a tagsági díjat, szabályosan jelentkeztek és küldtek jelölő listát, a baloldali Dr. Somogyi Balázs által gyorsan összetoborzott Beke Imre féle csoportnak, akik csak a választás este vedödtek össze és senkit nem képviseltek. Somogyi Balázs már a rendszerváltás előtt tagja volt a régi MVSZ-nek, igy bennfentes volt, és Timkó haverja. Nekem is csak több éves lobbizás után sikerült bekerülni a delegációba, mint megtűrt tag. A két kijátszott egyesület az Amerikai Magyarságnak túlnyomó többségét képviselte, mig a Beke csoport csak saját magát. Ezzel az MVSZ elvesztette az Amerikai magyarságot, és még ma sem heverte ki teljesen az amerikai magyarság előtt az akkori csalás eredményét.

Hogy rövid történelmi hátteret kapjunk, csatolok két írásomat.  Az egyik annak idején megjelent otthon is, a másikat két éve  mondtam el a clevelandi 56-os megemlékezésen,  Vona Gábornak Jobbik elnöknek címezve,  aki a főszónok volt. Ez a beszéd adatokkal mutatja, hogy a mindenkori magyar kormány  milyen erőt veszített el az emigráció leírásával, míg a románok, szlovákok és a többi ellenfelünk mindig, még a Ceausesku regime alatt is, szorosan együttműködött az emigrációval.

 Végül attachmentben csatolom a Bush külügyminisztérium válaszlevelét.

Ez az ügy azt a konkluziót engedi levonni, hogy a Fidesz kormány, amelyik eredetileg megvonta az anyagi támogatást, és amelyenk mostani minisztere nevezte az MVSZ-t bűnbaralangnak, a független politikát folytató  MVSZ-re is kiterjeszti a Rozsadombi Paktum 14. és több más pontjának tiltását.

Tisztelettel,

Balogh Sándor






KIBÚJT A SZÖG A ZSÁKBÓL AZ MVSZ-NÉL (2001)

Dr. Balogh Sándor, USA



Az 1992-ben ujjászervezett Magyarok Világszövetsége életében az idei küldöttgyülés volt a legkritikusabb.

A tavalyi közgyülés volt az elsö, amelyet nem a visszalépö Csoori Sándor nyert meg, hanem nagy harcok után az erdélyi Patrubány Miklós. Ugy látszik, felkészülve erre az eshetöségre, a Patrubányt ellenzök egy csoportja már készen volt egy nyilakozattal, amelyben bár elismerték, hogy a választás demokratikus volt, követelték Patrubány azonnali lemondását. Hogy követelésüknek nagyobb súlyt adjanak, 12 elnökségi tag, pont elegendö a Szövetség megbénítására, “felfüggesztette magát.”

De ez még nem volt elég. Decemberben, minden elözmény vagy egyeztetés nélkül, az Országgyülés koaliciós pártjai teljesen lenullázták az MVSZ költségvetését, azaz a szokásos állami támogatást az Illés Alapitványhoz utalták át, azzal, hogy az MVSZ oda folyamodhat támogatásért. Ezzel az Illés Alapítványt mintegy felügyelöi pozicióba helyezték az egész világ magyarságát képviselö MVSZ és általuk is elismerten demokratikusan választott vezetöség fölé. Nem ismerem a magyar köztörvények részletes rendelkezéseit, de az USA-ban ez alkotmányellenes lenne, mert közpénzek felett egy magánintézmény rendelkezik, amennyiben egy közszolgálati egyesületnek szánt pénzt egy másik egyesület kapja és az bírálja el az eredeti egyesület munkáját látszólag minden törvényes kritérium nélkül (zárójelben megjegyzendö, hogy ilyen kritériumra látszólag  nincs is szükség, ugyanis minden MVSZ által benyujtott kérelem, ugy látszik,  a szemétkosárban köt ki).

De még ez sem volt elég. Az MVSZ esküdt ellenségei birósághoz folyamodtak. Mikor a bíróság megerösítette Partubányt mint elnököt, az ügyészség indított pert az MVSZ munkájának felfüggesztését és a tavalyi közgyülés, beleértve a választások megsemmisítését kérve. Az ok? Nevetségesnek hangzik, de egy állítólag öt évvel ezelött, tehát a Csoori elnökség alatt elkövetett “eljárási szabálytalanság.” Lényegében tehát a Tisztelt Ügyészség egy procedurális hibáért halálbüntetést kér az MVSZ fejére. Nem tehetek róla, de ez a szocialista igazságszolgáltatásra emlékezetö koncepciós pernek tünik. Döntés a nyáron várható, hacsak a jelen közgyülés sikere, és a rengeteg tiltakozó nyilatkozat és kérelem hatására a Magyar Köztársaság Legföbb Ügyészsége el nem szégyelli magát és vissza nem vonja látszólag politikailag motivált feljelentését, hogy idejét állitólagos eljárási szabálysértéseknél valamivel fontosabb ügyekre, mint pl. az olaj ügy, banki visszaélések, vagy ha már az MVSZnél tartunk, az MVSZ elözö nyolc évének, föleg a Timkó éra alatti költekezéseknek és zavaros pénzügyeknek a felülvizsgálására fordíthassa.

Igy az MVSZ, amely átélte a legsötététebb Rákosi korszakot is, az u.n. “rendszerváltás” után alig egy évtizeddel, a halál küszöbén áll és ha ellenségein mulik,  titokzatos körülmények közt mulna ki.

Még néhány általános megjegyzés kivánkozik ide. Az elözö évekkel szemben, az idei USA delegáció a küldöttgyülés egyik erössége volt. Mig a multban az MVSZ fizette az utiköltség felét plusz teljes kosztot és hotelszobát, idén mindenki saját költségén jött. Ez az egyszerü, szükség szülte változás eredményeként a potyalesök otthonmaradtak és csak a magyar ügyért áldozatot vállalók jöttek. Így, mig a multban az egyetlen gyülésen amin résztvettem, szégyeltem, hogy az amerikai delegáció tagja voltam, a jelen delegációnak büszkén voltam tagja!

Ami az új tisztikart illeti, Patrubány Miklós és kollégái a küldöttgyülést nemcsak példamutatóan készítették elö, hanem a gyülés alatt kiváló felkészültségröl tett bizonyságot, és az  elnök a legnehezebb helyzetben is megtalálta a megfelelö  választ illetve megoldást. Ha lehetséges, Patrubány munkáját csak Király Zoltán MVSZ elnökhelyettes szereplése multa felül.

Végül megjegyzendö, hogy a jelenlevö küldöttek óriás többsége, a szavazatokból itélve több, mint 90 százaléka, egyértelmüen nemzeti felfogású volt, és teljes mértékben támogatták a demokratikusan választott vezetöséget és az MVSZ megmaradását!

A Küldöttgyűlés



A fent ismertetett háttér után  érthetö, hogy nagy érdeklödés elözte meg a május 10-re meghírdetett küldöttgyülést. A két fötéma a támogatás megvonása és az önfelfüggesztök sorsa volt .

Csütörtökön este az anyaországi régió a boykotálók és hiányzók miatt nem volt határozatképes, de másnapra szerencsére voltak elegen ahhoz, hogy a gyülést normálisan megtarthassuk.

Az elso komoly konfliktus, aminek látszólag semmi köze nem volt a két fö témához, csütörtökön, a Nyugati Régió gyülésén kezdödött és áthúzódott a pénteki gyülésre.

Mig a régi MVSZ-ben az egyszemélyes Külügyi Bizottság az azóta önfelfüggesztett, visszahívott és leváltott ausztraliai Kardos Bélából állt, az MVSZ külügyi munkáját kibövítendö, Patrubány elnök kinevezett, a küldöttgyülés jóváhagyásától függöen a svájcban élö Zabolai Csekeme Éva vezetésével, szakmai alapon egy öttagú Külügyi Bizottságot, amely az Elnöknek illetve az elnökségnek tartozik felelösséggel.

A nyugati.  a régió vezetösége megpróbálta manipulálni és felügyelni a Külügyi Bizottság munkakörét az Elnökség határozatára hivatkozva, és egyik baloldali elnökségi tagnak az ellenőrzése alá utalni. A Bizottság elnöke, Zabolai Csekme Éva hevesen tiltakozott. Megjegyzendö, hogy a  Bizottság tagjai nem látták az elnökségi gyülés jegyzökönyvét, azonban az alább ismertetett tények alapján feltehetö, hogy külső manipulálás volt az elnökségi határozat mögött, ha valóban volt ilyen határozat.

Mi köze ennek a gyülés fötémáihoz? Ez csak egy kis darabja a nagy rejtélynek, és eredetileg én sem tulajdonítottam nagyobb jelentöséget neki, amig szombat délután le nem esett a tantusz! Így, bár nincs a rejtély minden darabja még a helyén, a kialakúló kép megdöbbentö és ijesztö. Aki ezekkel a részletekkel ellentétes adatokat ismer, kérem, közölje, mert én lennék a legboldogabb, ha következtetésem helytelen lenne!

No de hadd menjünk tovább. A legélesebb vita, amelyet a napi sajtó is megemlített, a 18. pont tárgyalásakor tört ki (“18. Állásfoglalás az MVSZ költségvetését megvonó országgyülési határozattal szemben.). Két kárpátmedencei régió, az erdélyi és a felvidéki (szlovákiai) Országos Tanácsok (OT), négy pontból álló követelést nyujtott be a lenullázás ellen, és ugyanabban a beadványban támogatták az MVSZ által javasolt “külhoni állampolgárságot.” Három nyugati régiós elnökségi tag hevesen tiltakoztt a külhoni állampolgárság nak pont ebben a levélben való megemlítése ellen, mert, mint mondották, ez és ehhez hasonló követelések lehetnek a pénzmegvonás mögött. Az üzenet nyilvánvaló: az MVSZ-nek meg kell tagadnia önmagát, ha az államtól pénzt akar!

Nem tudom Pap László, az USA delegácó elnöke honnan vette információját,  de a vita során felrohant a mikrofonhoz, és csak annyit mondott: "Meg kell szabadulni Patrubánytól, és lesz pénz!" Ezzel visszament a helyére.

Itt kezdett a kép kialakulni: Patrubány személye csak közvetve van a nullázás mögött, az a rémhir sem felel meg a valóságnak, hogy Orbán Viktor Boros Pétertöl akart megszabadulni (bármennyire is izgatónak tünik ez a kacsa) hanem az, hogy a pénz illetve annak megvonása a póráz, amin az MVSZ-t akarják sétáltatni, mint egy engedelmes, hangosan ugató de nem harapós kiskutyát. Eddig Csoori volt a póráz, majd Borossnak szánták ezt a szerepet. Patrubány alatt azonban az MVSZ harapni is tudna, ha lenne pénze. Csoóri alatt ettöl nem kellett félni, így dölhetett a pénz számolatlanul az MVSZ kasszájába! Bár, mint felszólalásomban megjegyeztem, az amerikai magyarság általában elégedett Orbán Viktorral és szivesen támogatnánk a jelen koaliciót ha lenne rá igény, felhívtam a figyelmet és óvtam az MVSZ-t kormánypénz elfogadásától bizva abban, hogy egy valóban megujhodott MVSZ megszerzi a szükséges anyagi alapot egy sovány de izmos (angolul “lean and mean”), és ami a fö, független MVSZ megmaradásához. Egyébként is az MVSZ alapszabály megkövetelte, hogy az MVSZ független maradjon a mindenkori kormánytól. A szombati vita pedig arról szólt, hogy ha állami pénzt akar az MVSZ, meg kell tagadnia önmagát.

A vita folyamán kiderült Patrubány Elnök felszólalásából, hogy a három nyugati elnökségi tag az elnökségi gyülésen még csak tartózkodott a két OT beadványának jóváhagyásától, itt pedig már egyenesen ellenezték. A rejtély egy ujabb darabja került a helyére. Az egyik elnökségi tag mindkét ügyben, a Külügyi  Bizottság bebéklózásában és a régiók határozatának elútasításában, központi szereplö volt. A rejtély egy másik darabja ami helyére esett Dr. Klement Kornél, a második ellenkezö tag szerepe volt. Itt önkénytelenül visszagondoltam a 14. napirendi pontra (14. “Újrakezdési  Bizottság: ütemezés, új régionális felosztás. Dr. Klement Kornél”) ameelyen Dr. Klement volt az elöadó. Nos, Kornél nagyon eloquensen beszélt a magyar nyelvröl, a magyar iskolákról, szemebeállítva az ö tapasztalatát a Cinkota Mihaly  által szavalt vers tanulságával. Azonban, mint jelenetette volt, az “ujrakezdés” munkájával  bizottsága nem ért rá foglalkozni. Nekem úgy tünt, hogy miért kellene egy halálraítélt embernek új ruhát rendelni, avagy miért pazaroljuk az idöt egy halálra itélt MVSZ ujrakezdéséröl beszélni?

Mig újrakezdésröl nem beszélt Klement Kornél barátunk, arra talált alkalmat, hogy hangsúlyozzon egy témakörébe egyáltalán nem tartozó témát: a Külügyi  Bizottság kell, hogy egyeztessen a kormánnyal! Erre már szükségesnek láttam érdemben hozzászólni. Elöször is, a kormány nem látta szükségesnek az MVSZ-el egyeztetni a lenullázás elött, pénzt nem kapunk töle, tehát erkölcsileg nem tartozunk nekik semmivel, mi, nyugatiak, bár szimpatizálunk a jelen kormánnyal, és a nemzethez lojálisak vagyunk,  talán még állampolgári hüséggel sem tartozunk a kormánynak, amennyiben mi nem szavazhattunk rájuk és minden segítségi ajánlatunk süket fülekre talál!

Másodszor, a kormány az államot és a kb. tizmillió itthoni állampolgárt képviseli, nem a magyar nemzet egészét, amelyet Antall József tizenöt millióra tett. Az MVSZ háromszáz küldötte a világ minden tájáról talán még jobban képviseli a nemzetet, mint a kormány. Mig napi politikában, államok közti kapcsolatokban és az államot illetve lakosságot illetö kérdésekben a mindenkori választott kormány és Országgyülés szuverenitása minden kritikán felüli, a nemzet egészét illetö kérdésekben inkább az államnak kellene az MVSZ-el egyeztetnie! A külhoni magyar pártokkal nem elég egyeztetni, mert azok a magyar kormányhoz hasonló megkötött helyzetben vannak.

Itt szeretnék reagálni a “tizenkettek” kritikájára is, amely szerint “az MVSZ szembehelyezkedik a magyar kormánnyal.” Szerintem ez egyrészt helytelen megfogalmazás. Az MVSZ tovább megy követelésével, mint a kormány, ami egy demokráciában teljesen érthetö és normális, föleg az adott körülmények közt. A kormány, diplomáciai és egyéb okok miatt nem akar túlmenni a statustörvényben javasoltakkal, míg az MVSZ-ben tömörülö külhoni magyarok ennél többet várnak Másrészt a tizenkettek jöttek ki elöször az ultimátummal, amit a kormány követett a lenullázással anélkül, hogy bármikor is probáltak volna civilizált módszerekkel egyeztetni vagy kompromisszumot ajánlani. Egyébként az egyetlen civilizált országban sem bün, ha egy egyén vagy civil szervezet szembehelyezkedik a kormány állaspontjával. Törvénysértés az, amikor elfogadott törvényt sért meg valaki. Az Országházban a politikusok naponta szemebehelyezkednek törvényjavaslatokkal! Civil szervezetek, a romáktól a szakszervezetekig, rendszeresen kritizálják a kormányt. Miért lenne bün, ha a világ magyarságát képviselö MVSZ is azt csinálja? Csak a mult rendszerben volt bün a pártpolitikával szembehelyezkedni, bár mint az alább idézett Berecz János emlití a Magyar Nemzet interjuban, még a Kádár idökben is volt kivétel! A tizenkettek sajnos, úgy látszik még mindig pártmonopolisztikus fogalmakban gondolkoznak és sokat kell még tanulniok, hogy mi is az igazi demokrácia!

Ugyancsak itt kell, hogy reagáljak és a Nyugati Régió, vagy legalább is az USA delegácó részéröl tiltakozzak a május 17-I MAGYAR FORUMBAN megjelent  minösíthetetlen iromány (A törvényen kívüli MVSZ?) ellen Györi Béla gyülölettöl csepegö tollából. Tények helyett vádak és hazugságok, félremagyarázások és a törvényes állapot figyelmen kivül hagyása jellemzik a cikket, mint pl. mikor, a birósági döntés figyelmen kivül hagyásával az önfelfüggesztett tizenkettöt tartja “az MVSZ hiteles vezetöinek.” Az még súlyosbitja a Magyar Forum felelösségét ezért a szenny-irományért, hogy Györi látszólag a MIÉP nevében nyilatkozik, amikor kijelenti, hogy “a MIÉP messzemenöen távoltartja magát ettöl a kóros és káros alakulattól.” Vajjon Giday Erzsébet tud erröl a határozatról (egyáltalán van ilyen határozat vagy ez is csak Györi találmánya?), vagy Giday Erzsébet már nem tagja a MIÉP-nek?:

Amint kezdtem olvasni a cikket, elöször azt hittem, hogy szarkazmussal van dolgom. Igy kezdi Györi a cikket: “Ez már mindennek a teteje. Egy Patrubány Miklós nevü egyén az MVSZ elnökségéböl kirugatta Fekete Gyulát. Elképesztö!…”  És ez igy megy tovább hosszú bekezdés hosszú bekezdés után Györi ugy látszik felháborodásában elfelejtette, hogy mikor van logikusan vége egy paragrafusra való mondókának Ebböl is kitünik, hogy józan ész helyett a szenvedély diktálta irományát! Nem érdemes ilyen eszellös irománnyal vitába szálni, de ha már idéztem ezt a  két mondatot, hadd helyesbitsek. Nem a Patrubány nevü egyén (aki mellesleg az MVSZ demokratikusan és a biróság szerint érvényesen megválsztott elnöke!) rugta ki Fekete Gyulát (akit egyébként mindig tiszteletem!) hanem a tavaly decemberi rk. Közgyülés álal adott határidö lejártával a mostani közgyülés volt hivatott dönteni a tizenkettek sorsa felett, és a közgyülés határozott úgy, hogy mivel a tizenkettek nem töltötték be elválalt poziciójukat, elnökségi tagságuk megszüntnek tekintendök. Egyébként legtöbb esetben az önfelfüggesztett elnökségi tagokat mint például az ausztráliai Kardos Bélát vagy az USA-ból Lauer Editet saját Orságos Tanácsuk hivta vissza és jelölt utódokat hivatalos kirugásuk elött, azt elökészitendö. Mindebben pedig ennek a Patrubány “egyénnek” semmi szerepe nem volt.

Visszatérve a téneyekhez, harmadszor, sajnos mindenféle egyeztetés csak kölcsönös jószándék alapján lehetséges. Mint mondtam, tangozni csak két személy tud! Erre Dr. Klement azt válaszolta, hogy akkor is elöbb meg kell egyezni a zenében. Nos, mi szivesen leülnénk egyeztetni a zenét is. A kormány azonban eddig minden egyeztetési kisérlet elöl elzárkózott az MVSZ-el, legyen az zene, tánc, vagy nemzetpolitika. Mikor Sisa István egy nyugati magyar szakemberekböl álló kis csoportot szervezett, akik évek óta ingyen és bérmentve dolgozunk az ország külöldi hirnevének javításán, felajánlotta, hogy ingyen és teljesen bizalmas alapon, szeretnénk idönkint egyeztetni az “Imázs” hivatallal, abszolut érdektelenséget találtunk a kormány részéről.

Negyedszer, az MVSZ olyat is ki tud mondani, olyat is tud követelni, amit a kormány nem tud kimondani! Érdekes, hogy pont a szombati (május 12) Magyar Nemzet közöl egy hosszú interjút Berecz Jánossal, a Kádár éra külügyi káderével, aki szerint “egy országnak legalább három  külpolitikai magatartásra van szüksége. Van a párt, amely szabályokhoz kötött, minden szavát jegyzik. Van a külügy, amely rugalamasabb, diplomáciai eszközöket használhat, titkolózhat, stb. és hagyjuk érvényesülni a népi diplomáciát, hogy néha ök is kimondhassanak olyan gondolatokat a szomszédos országokkal összefüggésben amelyektöl mi elhatárolódhatunk, de már elhangzott Magyarországon.”

Ehhez hozzáadhatjuk a nyugati országos tanácsokat, azok tagegyesületeit, és a könbözö független csoportosulásokat. Egy megfizethetetlen világhálózat állna a nemzet és a kormány rendelkezésére nemzeti külpolitikai céljaink elömozdítására és a különbözö befogadó országaink kormányainál való lobbizásra. Azonban ha van közös nevezöje az 1990 óta kormányzó három különbözö kormány külpolitikájának, az a nemzeti emigráció segítö jobbjának következetes elutasítása és annak rövid pórázon tartása, amennyiben csak az általuk kiválasztott megbízható embereikkel hajlandók szóba állni! Mig a moszkovita Kádár  rezsim szivesen használta a “népi diplomáciát,” a jelen vezetök képesek elpusztítani az MVSZt ha az nemzeti-népi diplomáciát próbál gyakorolni. Pedig még a nemzetközi intézmények is nemcsak elismerik hanem kifejezetten elömozdítják a nem kormányzati szervek, NGO-k munkáját. Ez a magyar kormányok alatt és elött tabu!

Egyelöre nem óhajtok további spekulációba kezdeni, hogy mi ennek a mélyebb oka. Szeretném, ha a kormány két lépéssel megcáfolna: (1) hivja meg a MVSZ Külügyi  Bizottság elnökét és a nagyobb nyugati szervek, mint pl. az Amerikai Magyarok Országos Szövetsége, amelyik rendszeresen lobbizik az EBESZ-nél és az amerikai hatóságoknál, vagy a Magyar Nemzeti Világtanács képviselöit egy nemzetpolitikai témákról szóló egyeztetésre. (2) Hivja meg az MVSZ demokratikusan választott vezetöségét és egyeztessen velük az MVSZ támogatását illetöen. Tegyék az asztalra kifogásaikat és elvárásaikat, és ha elfogadnak egy független MVSZ-t mint a “népi politika” egyik eszközét, állitsák vissza, elfogadható szinten a pénzügyi támogatást.

Amennyiben ez nem történik meg, a nyugati magyarság kénytelen lesz azt a következtetést levonni, hogy az eddig megszokott elhanyagolás, néha hidegháború, ujabban forró háborúba csapott, ahol az elsö figyelmeztetö lövés a költségvetésnek lenullázása volt, és az ügyészségi feljelentés már halált okozó háborus tettnek tekinthetö! Ugyanakkor az MVSZ-en belül néhány nyugateurópai gyászmagyar lesipuskás módra probálta kilöni az MVSZ Külügyi  Bizottságát. Ha jól megnézzük, a Bizottság két lépést tervezett: jobban megszervezni a nyugati Országos Tanácsokat, hogy lobbizzanak helyi kormányaiknál, és hogy követekezetesen elömozdítják a kisebbségi jogokat és az autonomiák megvalósítását, amelyet az MVSZ alapszabálya is célúl tüzött ki. Egy, a nemzet érdekeit védö kormánynak egyik ellen sem lehetne kifogása! Ha esetleg lenne kifogása az idözítés vagy a stilus miatt, szépen üljünk le és beszéljük meg a dolgot. Az MVSz tele van értelmes emberekkel, akikkel lehet szót érteni! De az önkényeskedést nem türik.

Az események hatására az egyik  Bizottsági tag megjegyezte, eddig is dolgoztunk a nemzet ügyéért, ezután is dolgozunk, csak most sokkal elszántabban, mert most már a kormány is ellenünk és a nemzeti érdek ellen van! Az MVSZ-t  megsemmisithetik, de a magyar szellemet, mint azt Király Zoltán Elnökhelyettes hangoztatta, soha!

Mi nem dominálni vagy dirigálni akarunk, nem akarunk a kormány feladatába beleszólni, de nemzetpolitikai kérdésekben Isten adta jogunknak tekintjük elszakadt honfitársaink sorsáért aggódni és nemcsak imádkozni, hanem ahol lehet, közremüködni emberi és kisebbségi, valamint önrendelekezési jogaikért. Tesszük ezt a kormánnyal való partnerségben ha lehet, önmagunk, ha kell! Egyeztetünk ha lehet, és cselekszünk, ha kell. Az ország határain kivül élö öt millió magyar nem a kormány ellenzéke, de alattvalója sem. Mi az “Egy a nemzet” jelszó alapján partnerek szeretnénk lenni, hacsak a kormány nem kényszerít ellenzékbe, söt, ellenségévé bennünket.

Mi elfogadunk jó tanácsot, testvéri figyelmeztetést vagy atyai intést, de nem fogadunk el sem szájkosarat, sem pórázt, még a magyar kormánytól sem, mikor a nemzet jövöjéröl, annak túléléséröl van szó!

Még nem késö békejobbot nyujtani. Azonban, lesz egyeztetés vagy nem, lesz MVSZ támogatás vagy nem, lesz MVSZ vagy nem, mi, nyugati magyarok nem szününk meg hazánkért és nemzetünkért küzdeni!Dr. Balogh Sándor, USA delegáció tagja.+





Dr. Balogh Sándor előadása a Clevelandi megemlékezásen, 2010, oktober 24-én



Kedves Elnök Úr, Kedves Krisztina, Kedves Barátaim!



Úgy látszik, még az régi emigránsok közt sem világos a nemzeti emigráció története, szerepe, és az otthonhoz való viszonya. Nemrég a következő lekezelő vélemény jelent meg egy értelmes emberekből álló emigrációs közösség honlapján.

„Sokszor ­eltűnődöm az emigráns magyar szervezetek politikai ténykedésén. Tagjaik többnyire  jóindulatú emberek, akik nincsenek megelégedve a magyar sorssal mely elől ők vagy felmenőik megszöktek; és most távirányítóval akarják erőlködve „megoldani” a magyar problémákat, melyeket évszázadok mulasztása, életképtelensége okozott.  Hatalmuk nincsen, pénzük nincsen, csupán becsvágyuk hajtja őket egy homályos, számukra elérhetetlen cél felé.”

Másik: Lakitelekre küldtünk Amerikából több, mint ezer kép-anyagot egy emigrációs kiállításhoz, amely ezzel a kérdéssel kezdődik: „És ők mit csináltak?” Ott volt a rengeteg kép kitéve, személyek, épületek, templomok, de minden magyarázat nélkül.

A fenti véleményre és erre a kérdésre is válaszolva fontos, hogy - remélve, egy korszak lezárásaként - röviden beszámoljak a nemzeti emigráció munkájáról. Először is nem szökevények vagyunk, hanem menekültek, másodszor nem táv-irányítással próbáltuk az otthont kormányozni egy „elérhetetlen cél felé,” hanem itt képviseltük a nemzetet. Mindezt nem becsvágyból, hanem hazaszeretetből tesszük!

Kossuth Lajos amerikai útjától az első világháború végéig nem volt nagyobb emigrációs politikai állásfoglalás. Azonban Trianon megzavarta az emigráció békéjét, és a sok kisebb-nagyobb kezdeményezés után végül is 1929-ben az Amerikai Magyarok Szövetsége, AMSZ nagygyűlést hívott össze Buffalóban, hogy Trianon kérdésével foglalkozzon. Majd pár év múlva Endresz György és Magyar Sándor pilóták „Justice for Hungary,” Igazságot Magyarországnak nevű repülővel repülték át az óceánt, Amerikából Magyarországra.

Ezekben az években megalakult otthon a Magyarok Világszövetsége is, amelynek eredeti célja az emigráció összefogása volt, és segíteni az emigráció magyar nyelvének, kultúrájának megtartásában.

Közben kitört a II. Világháború, és Magyarország német szövetséges lett. Az AMSZ Intéző Bizottsága 1941-ben egy öt pontból álló emlékiratot nyújtott be az USA elnökéhez. Az emlékirat nagy feltűnést és általános elismerést váltott ki amerikai körökben, és nagyban emelte a magyarok tekintélyét.

Az Emlékirat biztosítja az Elnököt az amerikai magyarság lojalitásáról és megállapítják, hogy Magyar­ország részéről elkerülhetetlen volt a Tengely hatalmakkal való szerződés aláírása, és meggyőződésük az, hogy ezzel Magyarország elvesztette függetlenségét és a magyar nép nem képes szabadon kifejezni akaratát. Ennek alapján, a negyedik pont ezt írja; EZÉRT MI, AZ A.M.Sz VÉGREHAJTO BIZOTTSÁGA, A  MAGYAR EREDETÜ AMERIKAI POLGÁROK KÉPVISELÖI, ÖSZINTÉN HISSZÜK, HOGY AZ ELNÉMÍTOTT MAGYAR NÉP GONDOLATAINAK ÉS ÓHAJAINAK TUDATÁBAN SZENT KÖTELESSÉGÜNK, HOGY MAGYARORSZÁG FÜGGETLENSÉGÉNEK ÉS A MAGYAR NÉP SZABADSÁGÁNAK MEGÖRZÉSÉRE IRÁNYULÓ MOZGALOM VEZETŐI LEGYUNK, AZ EGYESULT ÁLLAMOK ALKOTMÁNYÁN ÉS TÖRVÉNYEIN BELÜL.

1941 novemberében, az AMSZ közgyűlés még érdekesebb, egyhangúan támogatott, nyolc pontból álló határozatot hozott Pittsburghban. Először jóváhagyják és támogatják Roosevelt Elnök 1941. május 28-i kijelentését, amelyben az emberi szabadság jogokról és a nácizmusról beszél, majd miután elítélték a nácizmust és támogatják Amerika náciellenes politikáját, megértésüket fejezik ki (támogatás nélkül) az Amerikai döntés irányában, mely szerint Amerika segítséget nyújt az “orosz népnek". “UGYANAKKOR, folytatódik a határozat, AZ A.M.SZ. A BOLSF­VIZMUST EGY LELKI RÁKNAK ÉS SZELLEMI ELTÉVELYEDÉSNEK /aberratio/ TEKIN­TI ÉS NEM FOG MEGSZÜNNI EZ ELLEN AZ IDEOLÓGIA ELLEN MINDEN EREJÉVEL HARCOLNI. ILYEN MOZGALMAK KÖVETÖI NEM LEHETNEK SZÖVETSÉGÜNK TAGJAI.” A következőkben Roosevelt Elnök  nyolc pontját támogatják, abban a reményben, hogy az nem fog Wilson elnök 14 pontja sorsára jutni.

A következőkben még ezt írták, “mivel Amerika nem írta alá a Trianoni diktátumot, szabadnak érzik magukat, hogy Magyarország ezeréves jogaiért békésen dolgozzanak.” Végül ama joguknak és kötelességüknek adnak kifejezést, hogy az amerikai magyarság álláspontját és meggyőződését tükrözve, azon dolgozzanak, hogy az igazi demokrácia és egyenlő emberi jogok világszerte megvalósuljanak, és természetesen Magyarországon is.

A történelmi párhuzam a 40-es évek és az 1956 utáni évek, és bizonyos mértékig napjaink közt is nyilvánvaló, és azt hiszem sem akkor, sem ma nem tudnánk a nemzeti emigráció célkitűzését jobban és tömörebben megfogalmazni: képviselni az elnyomott nemzetet, és beszélni helyette és nevében. Ennek Amerikában közel hetven éves hagyománya van, Kossuth példáját nem is említve!

Ennek fontos, szinte elvi jelentősége volt. Grocius, a nemzetközi jog atyja szerint egy elszakított terület csak akkor veszik el, ha arról a nemzet lemond. Nos, 1948 után otthon „nem illett Trianonról beszélni,” és a hivatalos politika lemondott minden határrendezésről, még a magyar kisebbség jogainak védelméről is. Az emigrációra jutott a feladat a kérdést ébren tartani nemzetközi fórumokon, hogy ha eljön a nagy átrendezés ideje, akkor mi is benyújthassuk igényünket egy igazságos rendezésre. Ebben a szellemben számos könyv és cikk íródott, amit a Holló Öregcserkész Csapat Kanadából ingyen terjesztett illetékes körökben, és tett fel az internetre.

‘56-ban ugyancsak ebben a szellemben DP-s honfitársaink szinte éjjel-nappal jelen voltak az ENSZ palotában, hogy próbálják az amerikai delegációt informálni és befolyásolni – sajnos, minden  eredmény nélkül, sőt! Majd a menekültek elhelyezésénél segédkeztek, hogy minél simábban beilleszkedjünk az amerikai életbe.

Az 56-os emigráció, ahogy megtanult angolul, és egyre nagyobb befolyásra tett szert, tovább folytattuk a lobbizást. Itt két kritikára kell kitérni. Az egyik az, hogy az emigráció megoszlott. Ez egyrészt természetes minden demokratikus társadalomban, hogy az otthoni ideológiai vagy osztálykülönbségek itt is mutatkoznak. Azonban az AMOSZ fénykorában, a 80-as években, 116 tagegyesületünk fizetett tagdíjat és több tízezer tag nevében, példátlan összefogással küldött képviseletet gyűléseinkre, és akiknek nevében lobbiztunk Washingtonban vagy az európai EBESZ tanácskozásokon.

A másik kritika, hogy nem volt eredmény. Aki nem ismeri az emigrációs politikát, annak valóban úgy tűnik. Azonban tudni kell, hogy a többi utódállamok mennyit lobbiztak. A románokat még saját államuk is támogatta, és nekünk elegünk volt, saját államunkkal is küzdve, azokat ellensúlyozni, hogy  pl. a Most Favored Nation osztályozást kössék az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartásához. Tehát ha pl. a románokat Amerika visszautasította, az nekünk siker volt, amit a közönség nem láthatott. Nehezen meg kellett dolgoznunk, hogy védjük legalább a status quo-t. Lobbizásunk nélkül sokkal rosszabb lett volna az elszakított honfitársaink helyzete.

Példál, mikor 1991-ben Genfben voltunk Pásztor Lacival,  a svájci külügyminiszter megnyító beszédében tett egy megjegyzést, hogy a II. Világháború után senki nem foglalkozott a kisebbségi kérdéssel. Erre elővettem a táskámból az 1947-es román békeszerződést, ahol a románok megígérik a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. Egy ezt idéző levélben tiltakoztunk a helyszínen, és mit gondolnak, mi volt a válasz? „Nekünk ezt nem mondták a románok!” A románok segítettek megírni a miniszter beszédét. Két nap múlva helyesbítést adtak ki. Ezt elmondtuk az amerikai delegációnak, és megírtam helyi képviselőmnek. Erre pár hónap múlva 1992 H. Res 415 sz. alatt Határozatot adtak be a képviselőházban, amelyben többek közt erre a békeszerződésre is hivatkozva, felszólították Romániát  a békeszerződés és a kisebbségi jogok betartására

Azonban legnagyobb sikerünket az első Bush kormány alakulásánál értük el. A NYT közölte 1989. február elején, hogy Kissinger, Dr. K, újra benyújtotta kedvenc javaslatát a Bush kormánynak, hogy hagyják a középeuropai országokat békésen beolvadni a Szovjet Unióba. Erre Dr. Nádas Jánossal egy két oldalas levéllel reagáltunk, amit májusban köszönt meg a külügyminisztérium, azzal, hogy levelünk nagyon fontos hozzájárulás volt a vitához, és nyugodjunk meg, elvetették a Kissinger javaslatot. (szöveget csatolom attachmentben).

Ezután ment át Bush elnök Lengyelországba és Magyarországra, és zöld lámpát adott az átalakulásnak! Ezután ny1tották meg Horn Gyuláék az osztrák határt.  Ez volt legnagyobb győzelmünk. Azonban sajnos, nem tartott sokáig. Bush visszatérte után Kissinger ment el Magyarországra, ahol Bush és Amerika hivatalos politikáját aláásva, titokban kidolgozták a Rózsadombi Paktumot, és az egyik követségi első titkár, egy Kissinger ember, az USA, a Szovjet és az Izraeli titkosszolgálatok képviselővel együtt, elfogadtatta a Kissinger Paktumot az akkori Magyar politikum képviselőivel. Sajnos, a Paktumot 1990-óta minden kormány betartotta, és ma is  betartják. Egy párt van, amely ezt írta a Honlapján: „Rózsadombi paktum, hazaárulás büntetendő!”

Mit gondolnak, melyik párt tette ezt honlapjára? A JOBBIK Bp. XIII Kerületi szervezete bemásolta a Paktumot a Magyarság 1992 júl. 25-i számából.

Hogy valójában Kissinger, a kirúgott volt USA külügyminiszter keze van benn, elég elolvasni a Paktumot. Az első tíz pont a kommunistákkal és az akkor még Szovjet Unióval foglalkozik, majd ezt olvassuk: „18. A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon.”

Ez szinte Szovjet tagállammá redukálta volna Magyarországot. Persze ez sem úgy sikerült, de mindenesetre a rendszerváltást sikerült Dr. K-nak megakadályozni, bár Bush elnök őszintén mellettünk volt.

A Paktum 18. pontjának második fele pedig így szól: “az Egyesült Államok viszont megerősíti gazdasági befolyását a magyar életben.” Arról nem volt szó, hogy ez a bankokon keresztül történik, de a tény az, hogy “kimentek a tankok, bejöttek a bankok.” Tehát Magyarország ma sem függetlenebb, mint 1941-ben volt, csak most a Világbank rabszolgaságában élnek. Ezért a nemzeti emigráció feladata ma ugyan az, ami ’41-ben volt: egy elnémított népet képviselni, annak nevében beszélni!

Miért foglalkoztam a Paktummal ennyit? Az elmúlt húsz évre a 14. pont határozta meg a nemzeti emigráció és az otthoni kormányok és pártok viszonyát: “14.Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigráns személyekkel, szervezetekkel, csoportokkal.” Ebben a paktumos szellemben még a Magyarok Világszövetségét is szét akarták verni, mikor az a kormánytól független vezetés alá került

Ezzel nem Amerika népét vagy kormányát kritizálom, hanem ugyanazt a „háttérhatalmat,” amely 1956 sikeres forradalmát is aláásta, és 1990 óta is dominálja a magyar politikumot bérencei révén.

Persze a JOBBIK-ra is vonatkozik a Paktum: „12. A jobboldali, vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének a megakadályozása.” Ez egyenesen ellentmond a Magyarország által is aláírt Koppenhágai Dokumentumnak. Mégis ezért próbálták a nemzet gyászvitézei, a Paktum szellemében, szabotálni még ezt a mai megemlékezést is!

A Kissinger Paktum miatt nem volt Magyarországon rendszerváltás, és ezért volt a nemzeti emigráció és az otthoni jobboldal nem csak mostohagyermek, hanem egyenesen ellenség, még az utóbbi húsz évben is, a nemzet nagy kárára.

Ugyanis volt köztünk sok tudós, gyáros, író, és jogász, és az Antall kormány és utódaik nagy mulasztást követtek el, hogy nem használták fel sőt, visszautasították tudásunkat, tapasztalatainkat, kapcsolatainkat, amíg voltak ilyen személyek. Sok rémtörténetet tudnék mesélni erről, ha lenne idő. Azóta öregszünk. A politikailag illetve irodalmilag tevékenyek közül Pásztor Laci, Major Tibor, Magyaródy Szabolcs, Lengyel Alfonz, Sisa István, aki írta a fenomenális sikert aratott Spirit of Hungary-t - magyarul Magyarságtükör címmel adta ki Püski Sanyi bácsi. Serényi Pista, aki végiggyalogolta Amerikát és lefutott New Yorkból Washingtonba, Igazságot Magyarországnak szalaggal a vállán, hogy egy petíciót adjon át az Elnöknek. Majd Pista bekötötte a Szabadságszobor szemét, hogy ne lássa Hruscsov amerikai látogatását. 56 szellemének és az emigráció hőskorának ezen hősei immár a 90-et tiporják. Pákh Sanyi bátyánk már százon felül van. Én, hozzájuk képest, „fiatal” 79 vagyok.

És fogyunk. Zolcsák Pista, Vasvári Zoltán, Dömötör Tibor, Bertalan Imre, Fazakas Feri bátyánk, a Nádas hármas, Rózsika, János és Gyula munkatársaim, sok más hőssel, már a hadak útját járják.

Azonkívül itt voltak az emigráció szellemi óriásai. Somogyi Ferenc, az évi Magyar Találkozóról kiadott Magyar Krónika kötetek szerkesztője, amely az emigráció színe-javának irodalmi és politikai tevékenységét örökítette meg, és az emigráció értelmi és művészeti kiválóságait magába foglaló Árpád Akadémia megszervezője. Vass Albert irodalmi munkásságán kívül komoly kiadói tevékenységet is végzett. Lehetne sorolni hosszan. Itt voltak őstörténészeink, mint Baráth Tibor, Badinyi Jós Ferenc, íróink, mint Padányi Viktor, Mailáth István, hogy csak néhányat említsek a nagyok közül, akik ébren tartották a magyar kultúrát a nagy magyar éjben.

Azt hiszem, nem sértjük meg a Pesti Srácok emlékét, ha Október 23-án róluk is megemlékezünk, akik a magyar szabadságra szentelték életüket.

Az emigráció és az otthon integrálódása érdekében fontos lenne otthon is megismerni és valamilyen formában megörökíteni ezeket a neveket (ahogy valamikor a kommunisták is megemlékeztek a pártmozgalom hőseiről).

Egyre kevesebben vagyunk nemzethű magyarok, de amíg élünk, amíg van bennünk lehelet, addig küzdünk egy szebb, szabad, független és keresztény Magyarországért, a Szent Koronás Regnum Mariánumért, hogy nemzetünk be tudja tölteni a magyarok Istene adta hivatását.

Adja Isten, hogy mielőbb úgy legyen.+






    Kedves Sanyi!
   
    Az alábbi levelet Kennessey Csaba az MVSZ egyik ellenese küldte meg B.Z. felkérésére. 
   
    Subject: Levél a Magyarok Világszövetsége tagjainak

    Nemzeti_Eroforras_Miniszterium

    Emberi Erõforrások

    Minisztériuma

   

   

   

    Levél a Magyarok Világszövetsége tagjainak

   

    Tisztelt MVSZ tagok!

   

    A Magyarok Világszövetsége (MVSZ), amely 1991-ben született újjá Csoóri Sándor munkájának és elnökletének köszönhetõen, a rendszerváltást követõen azt a feladatot töltötte be, amely miatt egykor életre hívták: a világ magyarságának összefogását, nemzeti tudatának erõsítését, kultúrájának õrzését és megismertetését képviselte.

    Csoóri Sándor elnöksége alatt a szervezethez számos külföldön élõ, hazánkhoz lelkileg kötõdõ magyar csatlakozott, akik áldozatos munkával dolgoztak a kitûzött célok megvalósításán. Ám az elmúlt években az MVSZ, amelynek az egész magyarságot kellene képviselnie, pártoskodásoknak, manipulációknak és legalábbis kérdéses pénzügyi akcióknak a színterévé vált.

    A Fõvárosi Ítélõtábla 2011 novemberében hozott ítéletében megsemmisítette az MVSZ 2008. augusztus 19-i, az elnök és elnökhelyettes választására vonatkozó határozatait, így jogerõs döntés is született arról, hogy majdnem négy éve nincs törvényes vezetése a jobb sorsra érdemes szervezetnek.

    Ugyanakkor fontos megjegyezni azt is, hogy a vezetõkkel – és az általuk vívott csatározásokkal, nemzeti egységet romboló nézeteikkel – nem lehet azonosítani a szervezet azon tagjait, akik számára továbbra is hangsúlyos feladat a magyarság felemelkedéséért való tevékenykedés. Balog Zoltán kijelentése kizárólag az illegitim vezetõknek és a világszövetséghez méltatlan magatartásuknak szólt. Azon tagokat és munkájukat, akik az MVSZ eredeti célkitûzéseit kívánják napjainkban is megvalósítani, a miniszter továbbra is megbecsüli és elismeri. Amennyiben a miniszteri kinevezését megelõzõ bizottsági meghallgatáson elhangzott, félreérthetõ kijelentésével megbántotta õket, és magukra vették a világszövetség illegitim vezetõjének és holdudvarának szánt megjegyzését, úgy õket megköveti. Ha az MVSZ elnöksége ismét törvényesen választott, alkalmas emberekbõl áll majd és a magyarság összefogásán dolgoznak, Balog Zoltánt is újból a szervezet támogatói között tudhatják majd a tisztességes, jó szándékú tagok.

   

    Budapest, 2012. május 22.

    Sajtófõosztály

    Emberi Erõforrások Minisztériuma
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése