2018. november 9., péntek

Szigorúan titkos államtitkok?







Szigorúan titkos államtitkok?



Posted on 2011/08/30 by Híradmin
KIZÁRÓLAG TÜRELMES ÉRDEKLŐDŐKNEK!
MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG (LEVELESLÁDÁJA)
ÖTNULLÁS – „SZIGORÚAN TITKOS MINŐSÍTÉSŰ” -, ÁLLAMTITKOK
TISZTELT OLVASÓK!
A Magyar Justitia Bizottság (MJB) birtokába jutottak olyan dokumentumok, amelyek nyilvánosságra hozatalát nagyon sokan várják. A listában szereplő anyagok sorrendiségét  egy  „ugrókódos” kiválasztási program határozta meg, a tartalomtól független és  a szubjektivitástól mentes kritériumok biztosítása alapján. Az MJB,  a titkosítás időtartamát 78,5  évre csökkentette, a mostanság „kiagyalt” 80 év helyett, így a Mélyen Tisztelt  Érdeklődők  másfél évvel hamarabb  jutnak számos, igen  jól konspirált információk birtokába!
KIEGÉSZÍTŐ TÖRTÉNET,  KIZÁRÓLAG STABIL IDEGRENDSZERŰEK SZÁMÁRA!
Az értelmetlen titkolódzás  egyik mestere,  a HM egykori vezérkari főnöke (Csémi Károly vezérezredes),  azért fenyített meg  egy  főtisztet (ZMKA főtanárát), mert  egy nyilvános rendezvényen  megemlítette, hogy  a MiG-23-as típusú repülőgépek  mellett megjelentek az új MiG-25-ös típusok is.  Mindez akkor történt, amikor egy szovjet pilóta  már átvitt a japánokhoz egy MiG-25-ös  „masinát”.  A hülyeségnek – tehát – nincsen határa!  Manapság a Csémi-féle „inkarnációsok”  döntik el, hogy mit nem szabad,  a „pórnép” „orrára kötni”  80 évig…
A LISTA – A TELJESSÉGRE VALÓ TÖREKVÉS IGÉNYE NÉLKÜL – AZ EDDIG  TITKOLT VAGY VÁLASZT (MAGYARÁZATOT) IGÉNYLŐ KÉRDÉSEKET TARTALMAZZA
1.
Milyen hasznos (SZÓBELI!) tanácsokat adott Medgyessy Péter a Paksi Atomerőmű illetékeseinek „potom” 30 millió HUF-ért? Rendkívül értékes lehet, célszerű lenne a japánoknak (sok-sok jenért) felajánlani.
2.
Miért nem lehet felelősségre vonni Biszku Béla „elvtársat”, aki a Kádár-i megtorlás időszakában (belügyminiszterként) kevesellte  a FIZIKAI MEGSEMMISÍTÉSEK SZÁMÁT ?
3.
Hogyan lehettek egyik pillanatról a másikra SZOCIÁLDEMOKRATÁK,  A MILLIÁRDOSOK  ÉS A  NATO, VALAMINT AZ EU TAGSÁGOT  FORSZÍROZÓ,   egykori (ortodox)  bolsevik  főguruk?
4.
Heller Ágnes melyik filozófiai munkájáért  adna bárki 1000 (azaz egyezer) forintot, és  (igazolhatóan)  melyik SEGÍTETTE, FEJLESZTETTE VAGY  JAVÍTOTTA társadalmuk (az egyes  emberek, illetve  csoportok) erkölcsi, etikai, világnézeti, életfelfogási, gondolati, stb. mutatóit?
5.
Hogyan lett  Moldovából  BIGOTT KÁDÁR ELLENES, majd  MÉG BIGOTTABB KÁDÁR IMÁDÓ?
6.
Hogyan lehetett Demszky 5 (azaz öt) ciklusban  Budapest főpolgármestere? Hiszen 20 év alatt   maradandó „műveként” csak Budapest 150 MILLIÁRD HUF ADÓSSÁGÁT  és a HORVÁTORSZÁGI NYARALÓ-BÁZISÁNAK létrehozását  lehet megemlíteni.
7.
Hogyan lehetett a rendszerváltozás után a miniszterelnöki  pozícióba jutni PUFAJKÁSNAK,  KISZ VEZETŐNEK VAGY A  KÁDÁR KORMÁNY MINISZTERELNÖK HELYETTESÉNEK?
8.
Ki vagy kik miatt robbantottak fel 7 (azaz hét)  cukorrépa-gyárunkat, vertek szét  négyet, kik miatt csökkent le a szőlő, napraforgó, alma, cukorrépa, dohány, dinnye és  szilvatermelésünk? Ki vagy kik miatt importálunk tejet (és tejtermékeket), tojást, húsféleségeket, stb., stb.?  Ki és kik a felelősök azért, hogy hazánk élelmiszerexportáló országból lassan-lassan mindenből importőrré vált? MIT „MŰVELT” AZ EU MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA (BENNE TABAJDI CSABA, HAZÁNK FIA…)? Tétlenül nézték, illetve nézik, hogy a világon 900 MILLIÓ EMBER ALULTÁPLÁLT és naponta 12,2 ezren HALNAK  ÉHEN! A magyar  mezőgazdaság  és az állattenyésztés, valamint az ezekkel kapcsolatos feldolgozó ipar pedig   a „padlóra” került!
9.
Hogy érzi magát a Gyurcsány család egy ZSIDÓ HONFITÁRSUNKTÓL ELTULAJDONÍTOTT LAKÁSBAN?
10.
Meddig fogják még őriztetni a Szabadság téri, engedély nélkül felépített SZOVJET EMLÉKMŰVET,  és mikor kerül eredeti helyére az egykori EREKLYÉS ORSZÁG-ZÁSZLÓNK?
 11.
Mikor kapjuk vissza a hazánkat „felszabadító” Szovjet Hadsereg speciális alakulata által  „ELZABRÁLT” MŰKINCSEINKET?
12.
Mikor vonják felelősségre Horváth Ágnes ex-egészségügyi  minisztert dilettáns rendeletei (intézkedései) és üresjáratú „kéjutazásai” miatt? Vajon hogyan szerzett orvosi diplomát egy olyan valaki, aki ORVOSNAK SEM VOLT JÓ,  MINISZTERKÉNT  PEDIG alulmúlta elődjét, a mélyen átlag alatt szereplő Molnár Lajost?
13.
Mikor vonják vissza a hazug és öntelt Gergényi Pétertől, a DEMSZKY ÁLTAL ADOMÁNYOZOTT KITÜNTETÉSEIT és MIKOR FELEL a kordonokért, a lovasrohamokért, a viperákért, a rendőri brutalitások támogatásáért?
14.
Meddig lesz még BUDAPEST DÍSZPOLGÁRA: Esterházy  Péter, Glatz Ferenc, Heller Ágnes,  Kertész Imre?
15.
Vadai Ágnes – ex-honvédelmi minisztériumi államtitkár -,  mikor hozza nyilvánosságra  a KAZAH  KÖZTÁRSASÁG  fegyveres erőinél és a FRANCIA RIVIÉRÁN tett (öt millió HUF-ot kitevő)  látogatásai során szerzett tapasztalatait?
16.
Horn Gyulának miért jár élete végéig KIEMELT KÓRHÁZI ELLÁTÁS, és mikor kapnak a BUSZSOFŐRÖK, a  VASESZTERGÁLYOSOK vagy más  hasznos munkát végzők (is)  hasonló ellátást? Az emberek egészségének védelmét és egészségügyi ellátását nem lenne szabad „kiemelt” kategóriába sorolni, bőven elegendő (sőt sok is) a kiemelt fizetés, üdültetés, külföldi utaztatás, reprezentációs  anyagok, lakások, gépjármű használatok, technikai eszközökkel való ellátások,  prémiumok, jutalmak, ruhapénzek, stb., stb.),  az egészségügyi ellátás területén nem lenne szabad  kiemelt kategóriát megszabni senki „ember fiának”, esetleg azoknak, akik tized részét sem  kertesték annak, amit a Horn, Medgyessy, Simor, Tabajdi, Bajnai, Kóka és hasonszőrű társaik (beleértve az 1989 végétől miniszteri (és államtitkári)  kategóriában lévő személyeket, akik számára törvény biztosítja a kiemelt /pontosabban értékálló/ nyugdíj folyósítását).
17.
Az első és a második világháború után hazánknak (mint agresszornak)  jóvátételt kellett fizetni,  MIKOR KAPUNK JÓVÁTÉTELT ,  A SZOVJETEK 1956-OS (Jelcin elnök által is elismert) AGRESSZIÓJA  UTÁN?
 18.
A háromszoros DEZERTŐR, katonai ESKÜJÉT MEGSZEGŐ, tiszt és tábornok társait BESÚGÓ,  minden rendszert KISZOLGÁLÓ, képtelen HAZUGSÁGOKAT HIRDETŐ,  önmagát   KITALÁLT  TITULUSSAL FELRUHÁZÓ Király Béláról mikor jelentetik meg az illetékesek  az igazságot?  Mikor kér bocsánatot  Romsics Ignác akadémikus, a  Király Béláról  írt (minden mondatában hamis) nekrológért?
19.
Megfelel-e a valóságnak az, hogy Boross Péter, aki évek óta az ’56-os forradalmárok pénzügyi támogatását  kezeli (intézi), anno dacumál  ELÜLDÖZTE A VENDÉGLÁTÓ VÁLLALATTÓL azokat a  szakembereket, akik (szerinte)  rész  vettek az „ellenforradalomban”, még akkor is, ha letöltötték a büntetésüket?
 20.
Igaz-e az, hogy a „Kék Fény” egykori „felkapott” szerkesztője Szabó László,      a Népszabadságban írt  dörgedelmes cikkében sérelmezte, hogy az „ellenforradalmárok” hozzátartozói a vendéglátó üzemekben  rejtőzködnek?  Ennek a cikknek köszönhető, hogy a kivégzett Pálinkás (Pallavicini) Antal őrnagy özvegyét (Dudás Ilonkát)  „KIRÚGTÁK” A DUNA PARTI  MATRÓZ KOCSMÁBÓL, AHOL KONYHAI MOSOGATÓKÉNT DOLGOZOTT, hogy 6 éves kislányát fel tudja nevelni!
21.
Hogyan és mennyi pénzt tudott „összekuporgatni” Fekete János, a KÜLFÖLDI KÖLCSÖNÖK FELVÉTELÉNEK EGYKORI AKTÍV SZORGALMAZÓJA ÉS VÉGREHAJTÓJA, abban a „kőkemény” időszakban, amikor 10-15 „dugi” dollárért földönfutókká tettek  embereket?  Vajon milyen trükköt alkalmazott, hogy Izraelben és Ausztráliában is komoly összegeket invesztálhatott be rejtett tartalékainak növelésére?
22.
Mikorra várható, hogy az érintett ILLETÉKESEK  IQ-ja eléri  azt az értéket, amely lehetővé teszi számukra megérteni, hogy BELOVAI ISTVÁN NEM VOLT KÉM? Neki köszönhetik mindenüket, életüket, pozíciójukat, hazánk  létét és Európa vagy a világ  békéjét?!
23.
Torgyán József és hívei mikor veszik észre, hogy hordószónoki módszerrel csak ideig-óráig lehet az uborkafa legfelsőbb ágain üldögélni?   ÜGYVÉDBŐL, ÜGYNÖKBŐL, HAZUDOZÓBÓL, KAMÉLEONBÓL, TUTSEK VÉRBÍRÓ MUNKATÁRSÁBÓL  soha nem lesz  elismert kisgazda vezér  vagy  politikus!
24.
A Rákosi- Kádár korszakokban,   mikor kritizálták Nyugatról a BUHARIN-SZTALIN-FÉLE ALKOTMÁNYUNKAT VAGY A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉT?
 25.
Meddig fogja még csúfítani fővárosunkat Gyurcsány,  Kosáry és Bocskai  VASDORONGOKBÓL  ÖSSZETÁKOLT  OTROMBA  KINÉZETŰ „sirató-fala”  a Dózsa György  úton?
26.
Meddig VEZETHETI MÉG A NEMZETI SZÍNHÁZAT  AZ „ÍZLÉSFICAMBAN” SZENVEDŐ, kisé bomlott agyú Alföldi Róbert? Miért nem dirigálhat egy pinceszínházat vagy bábszínházat, ha  már  egyes  perverz  hajlamúak  csak nézőként (kisebb, nagyobb társaság tagjaként)  képesek  kielégíteni  abnormális igényeiket?
27.
A szélsőjobboldali pártok tiltása és  hajdani gonosztevőik felelősségre vonása  mellett, miért nem tiltják (sok  helyen) a kommunista  pártokat  és miért nem  vonják (akár posztumusz is) felelősségre azokat a  véreskezű  leaderüket (és csürhéiket), akik emberek irtásában, kegyetlenkedésekben, önkényeskedésben, harácsolásban  és terrorizálásban  nagyságrendileg múlták felül  a jobboldali banda elítélendő  tetteit? Vajon mivel magyarázható ez a kettős mérce, valamint a Justitia mellőzése?
28.
Gyurcsány, Mesterházy,  Schiffer,  Szanyi,  Tabajdi, Göncz (Kinga), Lendvai, Szekeres,  Kuncze, Vadai, Kovács, Havas és eszmetársaik vajon mennyi ideig kritizálhatták volna Rákosit vagy Kádárt? Az évtizedeken áthazudozó  NÉPSZABADSÁG „túlélését”  melyik egykori jobboldali vagy konzervatív  lap produkálta 1945-után? Vajon a Heti-Hetes röhencsei hány adást értek volna meg (szép honoráriumért) az egypártrendszer  főgurui, valamint gazdasági, politikai és erkölcsi vétségeik    kigúnyolását (emlegetését,  kritizálását) követő produkciójuk után?
29.
Pintér Sándor belügyminiszter miért nem lép fel határozottabban a randalírozókkal, a bűnözőkkel, az egykori nemzetvesztőkkel, hazaárulókkal és/vagy jogtalan vagyonszerzőkkel szemben?  Miért lehet hatalmas rendőri erőkkel oltalmazni a melegek felvonulását, és miért nem kapnak hasonló védelmet a nemzeti  szervezetek demonstrációi? Mi lehet az oka, hogy egyes rendőri akciók még mindig az ÁVH módszereit tükrözik?
30.
Meddig tűrhető még, hogy egyes magas beosztású ”illetékesek” olyan undorító módon  viselkedjenek a kérdező riporterekkel szemben, mintha  kutyákat hessegetnék el egy  grund közelében?  Minek az a sok szóvivő, miért kapják a mérhetetlenül magas fizetést a nagyfőnökök, ha („bokros teendőik” mellett) csak szóvivői közvetítéssel informálják a közvéleményt.  Az sem ritkaság, hogy egy főnöki tájékoztatón az érintett főnök mellett a szóvivő is ott „feszeng”, és nincsen megsértődve, amiért  „nem viheti a szót”.
 31.
Meddig tartható még fenn, hogy egyes közéleti személyek, felelős beosztásban lévők, garázdák, bűnösök vagy szabálytalankodók (a személyiségi jogokra hivatkozva) csak letakart arccal mutathatók be a tévében? Azok, akik bűnelkövetésre készülnek, számoljanak azzal, hogy a nyilvánosság előtt is be lesznek mutatva. Ez is visszatartó tényezőnek számít, és ezért számos országban még a fényképeiket is  kiteszik a munkahelyükön. Gyakran látható, hogy a leleplezett (lefogott vagy bíróság elé állított) bűnöző letakarja az arcát, mert szégyelli magát a közvélemény előtt.  Ne hivatkozzon személyiségi jogokra az, aki titokban vagy nyíltan törvényt sért, másokat megkárosít vagy bántalmaz, számoljon azzal, hogy sokan megismerik vagy  felismerik, és  esetleges fel nem fedett  tetteire is fény derül!
32.
Mikor hoznak rendeletet fővárosi vagy kerületi szinten (ott, ahol erre lehetőség van) a lakóházak (bérlemények) előtti útszakasz füvesítésére vagy más növényekkel történő kialakítására? Hazánktól nyugatra szinte nem található a házak előtt elhanyagolt földdarab, kiszáradt növényzet vagy szemetes terület. Többször javasoltam már a környezetvédő minisztereknek, illetve egyes polgármestereknek, hogy hozzanak rendeletet  a zöldterületek fejlesztésére, hiszen   ezek nem igényelnek  naponta 8-10 perces munkát sem. A hó eltakarításhoz hasonlóan kötelezni kellene azokat a lakókat ennek kis munkának az elvégzésére, akik csak a lakásuk (vagy a kerítésük)  ajtaján belül tartanak rendet (?),  a környezetük pedig nem érdekli őket. Megoldható lenne az is, hogy kerületenként egy-egy kisebb brigád  gondozná ezeket a területeket, ha a lakó nem akarja, nem tudja  vagy nem képes rá,  illetve  huzamosabb ideig távol van az otthonától. Az USA-ban például semmilyen kifogást nem vesznek figyelembe, az elhanyagolt zöldterület gazdáját  mindennemű vizsgálat  nélkül megadóztatják. Megfelelő hozzáállással meg lehetne oldani ezt a problémát és szebbé lehetne tenni a  városképet. Évek óta nem kapok választ az ILLETÉKESEKTŐL, a XV. kerületi  polgármester például  (elődjéhez hasonlóan!) még csak (immáron három hónapja) a fogadóóráira sem volt képes bejegyezni, az elküldött e-maileket is válasz nélkül hagyták, bele értve a helyi újságok (észrevételek után esengő)  rovatvezetőit is. No comment!
Befejezésként: reménykedjünk, hogy a fenti kérdésekre és problémákra választ kapunk vagy  megoldás születik a jövőben, legkésőbb 78,5 év múlva, hiszen „Isten malmai is lassan őrölnek”, nem szabad türelmetlennek lennünk.
(Prof. Dr. Bokor Imre)
az   MJB elnöke
(Nemzeti InternetFigyelő)





Kiáltvány Trianonra emlékezve Kárpát-medence és

Európa nemzeteihez



Posted on 2014/06/04 by Nifadmin
Trianon01920Előszó 2013-ban
Trianon és a Lisszaboni Szerződés
Nem kell változtatnom a 2010-ben megírt trianoni beszédemet.
Nem is változtathatom, hiszen az Trianon okának megszűnését követeli.
Nem változtatom, annak ellenére, hogy a „történeti alkotmány” szerint gondolkodók nem fogadták el kiáltványomat. Ennek okát mindenki megtalálja akkor, ha elolvassa, meghallgatja a beszédet.
Nem kell változtatnom, csak egy kiegészítést kell hozzátennem, mintegy az EU-tagságunk megszűntetésére beterjesztett népszavazás kezdeményezés jogosságának alátámasztására.
Láttatni akarom mindenkivel, hogy a június 4-i gyalázatot a megosztottsággal elgyengített nemzetek nem orvosolhatják a diktatúra (az Európai Unió) szenvedhetetlen igája alatt, akkor sem, ha az alábbi kiáltvány szelleme megindítja a Csonkaország és az utódállamok Szent Korona Tagjainak egységesülését, mert az erre vonatkozó közös akaratnyilvánítást tiltja a Lisszaboni Szerződésnek „Az Európai Unió működéséről szóló szerződés” részének 19. cikke:
(1)  A Szerződések egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül és a Szerződések által az Unióra átruházott hatáskörök keretén belül a Tanács az Európai Parlament egyetértését követően, különleges jogalkotási eljárás keretében, egyhangúlag megfelelő intézkedéseket tehet a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy  meggyőződésen, fogyatékosságon, koron  vagy  szexuális  irányultságon alapuló megkülönböztetés leküzdésére.
(2)  Az (1) bekezdéstől eltérve, az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadhatja a tagállamok által az (1) bekezdésben említett célkitűzések elérése érdekében tett intézkedéseket támogató uniós ösztönző intézkedések alapelveit, kizárva azonban a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek bármilyen összehangolását.
Kelt Szegeden, 2013. Napisten havának 3. napján.
___________________________________________
Kiáltvány Trianonra emlékezve Kárpát-medence és Európa nemzeteihez

1920. június 4-én Trianonban a szeretet és a gyűlöletkeltés közötti háború egy csatája ért véget, ahol a gyűlöletkeltés győzött,vesztessé téve Kárpát-medence és Európa összes nemzetét.
Igazságot, szabadságot hazudtak a győztesek azoknak, akiket megfosztottak attól az erőtől, ami a természetes együvé tartozás szabadságát adja a szeretet és a sorsközösség vállaláshoz való hűség kettős egységében.
Szétszaggattak egy szerves egységként működő testet, amely nem fogadta el az idegen érdekek uralmát önmaga fölött.
Ennek a csatának a győztesei tébolyult dühöngéssel készítették elő saját végleges vereségüket, hiszen évezredek óta minden világhódítási törekvés a gyűlölet hatalmának belső háborúja volt: egy elfajzott embercsoport tagjai akartak világuralmat szerezni, egymást is eltiporva, feláldozva.
Most ennek az őrjöngésnek éljük végnapjait, amelyben a gyűlöletkeltés hatalma az egész emberiséget akarja magával rántani a számára már elkerülhetetlen halálba.
A fenevad Trianonban kapott halálos sebet, azzal, hogy megszegte az eredendő erkölcsi szabályokat, és testvérgyilkosságba kergette a megtévesztett nemzeteket, embereket.
Mindenki kapott és adott sebeket. A fenevad a gyűlöletkeltés fokozására használta időleges győzelmét: mindenkit csak saját kapott sebeire emlékeztetett. Ezt az aljas cselekedetet a gerinctelenné tett emberek kezébe adott szócső, a média fel- és kihasználásával hajtotta végre.
Az embertelen hatalom szabad prédájává, megalázottságában akarat nélküli kiszolgálójává vált az érzelmileg megosztott Kárpát-medence és Európa.
A fenevad halálos sebét azzal akarta gyógyítani, hogy bűntársává tette gyarmatbirodalma helytartóságait. Ehhez a megosztás eszközével, a pártrendszerrel, az elkorcsosított demokrácia bábjátékát használta fel, amelyben a bábok a félrevezetett emberek.
A fenevad célja időlegesen valósult meg, mert újabb sebeket kapott, amelyek meggyorsították végső pusztulását.
Előbb Európa erőszakos szétszakításával létrehozott keleti szövetségi állam, a szovjet birodalom szűnt meg, amelybe a Kárpát-medence trianoni utódállamait kényszerítették, majd maga a gyarmatosító, a Szovjetunió is. Ez a szétesés indította el azoknak a szövetségi államoknak a felbomlását, amelyeket Trianonban utódállamként hoztak létre. Ez bizonyította, hogy a Kárpát-medence minden, testvérként teremtett nemzetére kiterjedt az egymással szembeni gyűlöletkeltés mételye,teháthazugság volt az az állítás, hogy Trianon a magyarok által elnyomott nemzetek felszabadítását jelentette.
A „vörös veszély” megszűnése után a gyűlöletkeltők bekebelezték a darabjaira tört birodalmat, de az emberiséget fenyegető veszély nem szűnt meg, ellenkezőleg: színváltással még embertelenebb életet szabadított mindannyiunkra, a diktatúra liberális-kapitalista változatának hittételével – vagyis a gyarmatosító érdekeit kiszolgáló állammal -, megcsúfolva a szabadság és demokrácia eszméjét.
Azt gondolta a Sátán birodalma, hogy meghódíthatja a világot. Hazug okokat gyártva fegyverrel akarta és akarja érdekeit érvényesíteni.
Amit évtizedek óta tesz Palesztinában, Vietnámban, Irakban és Afganisztánban, kimeríti a népirtás fogalmát. A vietnámi megalázó vereség nem volt elég figyelmeztetés, tovább akarja gyilkolni a világot, de a csatákat sorra elveszítette, elveszíti. Véres fejjel, megalázva kell hazatakarodnia rövidesen Irakból és Afganisztánból is. Ez sem elég lecke neki: előkészíti Irán megtámadását, amit szándéka szerint – az ottani törvényszerű kudarc után – más államok követnek.
Ez a gyalázatos lelki, szellemi és anyagi mészárlás az egész gyarmatbirodalmat erkölcsi, gazdasági és társadalmi válságba sodorta. Ennek váltak társtetteseivé a trianoni utódállamokban élő nemzetek, érdekük, akaratuk ellenére, önmaguk fekélye, a helytartók gyülekezetének hazaárulásával.
Trianon üzenete minden Kárpát-medencében, Európában, sőt a világ bármely országában élő emberhez szól:
Vessétek le a gyűlöletet, vegyétek észre, hogy nektek bocsánatot kérni nem kell egymástól, hiszen nem szabad akaratotokból, hanem egy lelki, szellemi és anyagi erőszak áldozataként fordultatok egymás ellen.
 Ezért egységben fellépve kell újjáteremteni Magyarországot, Európát és a Világot, megszűntetve a mindannyiunkat lelkileg, szellemileg és anyagilag nyomorító erőszakot!
Váljatok ismét EMBERI EGYSÉGGÉ!
A Szent Korona államlapító és államalkotó nemzetei tagjainak Trianon üzenete a Magyar Küldetés teljesítésének kötelezettségét adja, mert nekünk kell mintát adni az emberiségnek az emberi életre.
Jól vésse mindenki fejébe, szívébe és e szerint cselekedjen:
Ok nélkül nincs okozat. A magyar ember ezt így mondja: a fogadjisten csak az adjonisten után hangzik el.
Az okozat hatása azonos erejű az okkal. Ez magyarul: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.
A gyűlöletkeltés megszűntetése nem gyűlöletkeltés, hanem szeretet.
A terrorizmussal – vagyis az erőszakkal megszerzett vagy fenntartott hatalommal – szembeni ellenállás nem terrorizmus, hanemönvédelem.
Trianon üzenetével megerősített Magyar Küldetés tehát a következőt jelenti:
1.  Meg kell szűntetni a gyűlöletkeltést, mert ezzel megszűnik a gyűlölet és uralkodóvá válik a szeretet.
     A gyűlöletkeltés forrása a diktatúra szocialista-kommunista és liberális-kapitalista változata egyaránt, tehát annak jelenlegi Európai Helytartótanácsát, az EU-t kell megszűntetni és helyére a szabad államok szerves egységét kifejező, az államok érdekeinek összehangolásával létrehozott Államszövetséget (Európai Konföderációt – Nemzetek Európáját) kell állítani.
     Ehhez az kell, hogy az államok alapeszméjévé, alkotmányává az állam és ember szabadsága, a szabadság feltételeinek, és megvédésének kötelessége váljon.
     Mivel Trianon utódállamai a Szent Korona területének részei, a gyűlöletkeltés megszűntetésének a Kárpát-medencében kell kezdődnie. Ezért az elindított polgári kezdeményezést (ami az EU Európai Konföderációvá átalakulását jelenti) Trianon utódállamaiban szabaddá vált embereknek kell támogatniuk.
2.  Meg kell szűntetni a terrorizmust, vagyis önvédelmi harcot kell folytatnunk, a szeretet jegyében. Ez azt jelenti, hogy a közszabadság érvényesülésével kell kimondani a diktatúra minden változatának hatalomfosztását, és az újjáteremtést jelentőtársadalmi együttélés szabályainak (jogrendszernek), valamint az azt létrehozó, alkalmazó és számon kérő elöljáróságainak(államhatalmi szervezeteknek) hatalomba helyezését.
     Erre egyedül az Alkotmányozó Nemzetgyűlés jogosult.
     Tehát a terrorizmus megszűntetéséhez Alkotmányozó Nemzetgyűlést kell összehívni, amelynek döntései csak akkor szűntetik meg a politikai és gazdasági hatalmat erőszakkal bitorló (vagyis terrorista) liberális kapitalista diktatúra-változatot, ha az Alkotmányozó Nemzetgyűlés a Szent Korona meghatározó lélekszámú tagjainak egységes akaratnyilvánítását jelenti.

3.  A gyűlöletkeltés és a terrorizmus megszűntetésének alapfeltétele, hogy azok, akik ezeket okozták, ne vehessenek részt a nemzet sorsát meghatározó döntésekben.
     A hatalom gyakorlását jelentő állampolgárság meghatározásánál tehát nem elég az, hogy az állampolgárság a Szent Korona minden tagját megilleti (tehát a Csonkaország határain kívül élőket is), hanem ki kell mondani: a hatalmat adó állampolgárság jogát Magyarországon csak a Szent Korona államlapító és államalkotó tagjai gyakorolhatják, ezért azok, akik vendégszeretetünket élvezik, nem szólhatnak bele a társadalmi, gazdasági és politikai irányításba!
     Minden európai ország, és a világ minden országának önvédelmi érdeke, hogy hazájában az államalapító és államalkotó őslakosok kizárólagos kiváltsága legyen a hatalomgyakorlás joga.
Ez az a három gyökeres (radikális) lépés, aminek egyetemes teljesítését Trianon üzenete megköveteli a Szent Korona minden tagjától.
Ez jelenti azt a gondolkodási mód (paradigma) váltást, amellyel megváltoztatjuk az eddigi óhajként elhangzott jelmondatot, ami így szólt:
Vesszen Trianon!”
és a cselekvést vállalva mondjuk helyette:
Veszítsük el Trianont!”

Magyarország, a Kárpát-medence és Európa Újjáteremtéséhez kérem a Szent Korona minden tagja számára a Magyarok Istenének erőt, megvilágosodást és kitartást adó kegyelmét.
Így lesz!
Kelt Szegeden, 2010. Ígéret havának 20. napján
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József






A kőművesek köztünk járnak





kedd, június 10, 2014  #[ gabeebee ]Hazai történetek

Valószínűleg vég nélkül lehetne sorolni azokat a magyar közéleti történéseket, amikor a hazaárulás, az idegen érdekek kiszolgálása a kitartással párosul. Mégis mindig kicsit megdöbben az ember, ha újabbat tapasztal, ha azt veszi észre, hogy egyesek milyen elszántsággal és milyen gyűlölettel képesek viszonyulni Magyarországhoz akkor, amikor nem ők vannak hatalmon, amikor nem az ő érdekeik szerint folynak a mindennapok ebben az országban.

Bokros Lajost a magyar társadalom már jónéhányszor elküldte a sunyiba, ennek ellenére ő még mindig azt hiszi, még mindig azt gondolja, hogy neki bármi keresnivalója, hogy neki bármi létjogosultsága van a magyar politikai életben. Néhány napja az ATV-ben fejtette ki álláspontját annak kapcsán, hogy Bajnai részvétele a Dániában tartott Bilderberg-találkozón valóban nemzetbiztonsági kockázat-e: 
Hogyha valaki a magyar kormányt netán bírálja, az egyáltalán nem hazaáruló és nemzetvesztő. Következésképpen teljesen természetes egy demokratikus közvélemény szemszögéből nézve, hogy valaki adott esetben a szóban forgó kormány megdöntésére törekszik, akár nemzetközi segédlettel is”.

Bokros nem sokat kertelt. Kimondta azt, amit gondol, kimondta azt, amit a globalista körök gondolnak manapság a világ folyásáról.

Addig mindenhol, minden rendben, amíg ők és az embereik ülnek a bársonyszékekben, a meghatározó posztokon. Addig a demokrácia a legmagasabb fokon érvényesül. Ott pedig, ahol ez nem teljesen van így, ott probléma van. Demokráciadeficit. Ott meg kell változtatni a viszonyokat, ha lehet belső csatlósokkal, ha pedig úgy nem sikerül, akkor vagy gazdasági, vagy katonai külső beavatkozással.

Így megy ez. Ez a felvilágosult demokrácia lényege.

Így épül a szép új világ.

A kőművesek köztünk járnak.




Raffay: Bűnös kormányaink elszabotálták Trianon


részleges revízióját. De miért támadja annyira a


cionmédia a történészt?



2009. szeptember 04.
HunHír.Hu
Raffay Ernő szerint 1989-től 2000-ig legalább fél tucat olyan komoly történelmi lehetőségünk volt, hogy korrigálni tudtuk volna a trianoni békediktátumot, az Antall-, a Horn- vagy az Orbán-kormány akár a diplomácia, akár a fegyverek erejével beavatkozhatott volna. A Károli Gáspár Egyetem docense szerint a kilencvenes években meglett volna a lehetőségünk arra, hogy a Délvidék visszaszerzésének reményében Horvátország oldalán beszálljunk a délszláv háborúba - a szerbek ellen. Az egyértelmű képleten tovább lépve a történész azt is leszögezi: "Leonyid Kucsma ukrán elnök egy ismerősömmel informálisan azt közölte: ha kell Kárpátalja, hát vigyétek". Természetes, hogy a támadások kereszttűzébe került most Raffay. Még olyan ember is támadja, aki a Magyar Néphadsereg egykori promminense volt, s bármikor odadobta volna az ország férfilakosságát ruszki golyófogónak. De miért fontos most megint ez a kérdés, hogy még az értelmiségi kormányszócső, a Néphazugság is ezzel foglalkozik?
Egy népességében és területében ismét megnőtt országot nehezebben tudnák gyarmatosítani azok, akik pont emiatt gágognak, ha a világméretű igazságtalanság és országcsonkolás egyáltalán szóba kerül. Mert először azt az országot akarják totálisan uralmuk alá hajtani, ahol teszünk egy kapavágást, és feltör a: gyógyvíz. Jó dolog abban áztatni a metéltet, ugye, kedves idegenek és honfitársak? Aztán ha Raffai álma megvalósult volna, lehet, hogy jönne a csetnik, s csettintene.

- Határozottan állítom - szögezi le az Antall-kormány honvédelmi minisztériumának államtitkára (a tortenelem.hu portálnak adott nyilatkozatában, hogy horvát szövetségben visszaszerezhettük volna a szerbek által elvett területeinket... A történelmi Horvátország felszabadítására elindították 1995-ben az Oluja (Vihar) fedőnevű hadműveletet. Horvát részről már 1990-ben felvetődött egy szövetség létrehozásának gondolata Magyarországgal. Ez óriási jelentőségű lett volna, ezért az akkori magyar kormány felelőssége igen komolyan felvetődik. Arra, hogy (politikai) államtitkárként volt-e köze a horvátok fölfegyverzését segítő Kalasnyikov-ügyhöz, ezt mondta: - Utólag már elmondhatom, hogy (...) 1990-ben Horvátországot jó minőségű fegyverekkel és sok millió lőszerrel láttuk el, így támogattuk a horvát szabadságharcot Nagy-Szerbia ellen.

- A szerb-magyar határra, hat pontra elektronikai felderítő alakulatokat tett ki a honvéd vezérkar, s bizonyos alakulatok szóba kerültek arra az esetre, ha valami történik - mondta Raffay. - Beszéltem néhány vezető tábornokkal, hogy mi lenne, ha mi kezdeményeznénk egy ilyen beavatkozást. Támogatták a felvetést. Antall József többször mondta, s kormányülésen is elhangzott: várjuk meg, amíg Magyarország gazdaságilag megerősödik, és azt is, hogy - ez volt Antall álláspontja, de a helyzet akkor ezt is mutatta - a szomszédos országok meggyengülnek, akkor lehet majd valamit "csinálni". Ennél nem ment tovább.

Raffay arra is kitér, hogy 1992-ben találkozott Vladimir Meciarral, aki köszönés helyett azzal fogadta : "Nem félünk ám maguktól!" Raffay úgy tett, mintha nem értette volna a megjegyzést, de tudta, még nem alakult meg az önálló szlovák hadsereg. Amit kárpátaljai élményeiről mesél, figyelemfelkeltö: "Leonyid Kucsma ukrán elnök egy ismerősömmel informálisan azt közölte: ha kell Kárpátalja, hát vigyétek." Ez azért is hangzik valósághűen, mert a szovjet vezetés Kun Miklós kutatásai szerint még a Nagy-Szovjetunió idején felajánlotta Kádárnak Kárpátalja egy részének visszacsatolását.

Antall a kezdetektől azt hangsúlyozta: katasztrófa lenne, ha Magyarország beszállna a a horvát függetlenségi háborúba. A halála után őt váltó Boros Péter pedig annyira határozottan ügyelt a függetlenség megőrzésére, hogy azt szerette volna, ne magyar hidászcsapatok utazzanak a mostari híd újraépítésére, hanem a Hídépítő Vállalat munkásai.

- Azzal törődtünk, hogy ne sodródjon át hozzánk a háború - idézte föl az 1991-es évet Raffay állításainak tükrében Lőrincz Kálmán, a Magyar Hadsereg akkori parancsnoka. - Ez sem politikai akaratként, sem vezérkari ötletként nem fogalmazódott meg. Ha Raffay tud ilyenről, miért nem mondja meg világosan? Több elrugaszkodott eszmefuttatást olvastam az időszakról. Megkérdeztem magamtól, vajon akkor hol voltam, hogy nem hallottam róla? A honvédség különös időszakát élte a kilencvenes évek elején. Az volt a feladatunk, hogy a nemzetközi megállapodások értelmében a támadó típusú hadsereget védelmi típusúvá alakítsuk át. Megtörtént. Álmokkal már akkor sem foglalkoztunk. Szóval ez a hű globalistává vedlett csicska a hadsereg leszerelésével foglalkozott akkor, amikor a támadásra kellett volna felkészítenie.

A Kalasnyikov botrány 1991 januárjában robbant ki, a szerb televízió leleplező felvételeket mutatott be Magyarországról horvát területekre vitt fegyver- és lőszerszállítmányokról. A Technika Külkereskedelmi Vállalat 1990 októberében ugyanis megállapodott a jugoszláv Astra Fegyverkereskedelmi Vállalattal a horvát rendőrség részére tízezer géppisztoly leszállításáról. Ez az 1,8 millió dolláros üzlet kellett ahhoz, hogy Horvátország megtegye a függetlenség felé az első katonai lépéseket. Az ügyhöz kapcsolódik az "új magyar demokrácia" első parlamenti kivonulása: a zsidó származású Bossányi Katalin MSZP-képviselő, véres szájú cionista és magyargyűlölő interpellációt intézett az ügyben a külügyminiszterhez. Jeszenszky Géza válaszában arról is beszélt, hogy szerinte a nemzeti érdekeket a legjobban a politikai jobboldal képviseli, mire az MSZP-frakció kivonult a T. Házból. Az antalli másik fő hiba, a média cionista kézbe való átjátszása most produkálta az első nagy csapást , és mutatta meg, hogy itt csak csillag, s nem rendszerváltás volt. A profi "balos" újságírók és médiumok hada támadta ezerrel a hebegő-habogó, megmukkanni sem bíró makogó megalkuvót, Jeszenszkyt, a jobboldal kezében lévő alig sajtó nem tudta ezt ellensúlyozni. Bohócot csináltak a bohóc Jeszenszkyből tényleg, aki megroppant, és a magyar kormány leállította a fegyverügyletet.

Kevesebb infó van az Orbán-kormány idején történtekről, pedig ez időben is közelebb áll hozzánk. A Jugoszlávia elleni háború előtt pár héttel tuszkolták be gyorsan hazánkat a NATO-ba. Orbán kiköthette volna: csak Délvidék visszaadása esetén nyitja meg a magyar légteret a NATO gépek számára, engedélyezi az országon keresztüli szállításokat, és a taszári amerikai bázis létrehozását. Ezek elmulasztása olyan horribilis nagyságrendű többletkiadást jelentett volna az amiknak és a szövetségeseiknek, hogy simán odaadták volna azt, ami nem az övék.

HunHír.Hu - nol nyomán






Petíció: A trianoni országrabló diktátumot felül kell

Vizsgálni



2009. június 04.
HunHír.Hu-információ
Petícióban kéri a magyar népet mélységesen igazságtalanul, és máig hatóan sújtó trianoni és párizsi béke felülvizsgálatát a Magyarok Világszövetsége mint az egyetemes magyar népet megtestesítő Magyarok Világkongresszusa állandó ügyvivő testülete.
Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke szerdán megismételte a napokkal korábban Kiss Dénessel, a Trianon Társaság országos elnökével közösen kiadott felhívását, amelyben arra kérik a trianoni megemlékezések szervezőit, hogy rendezvényeiken olvassák fel a beadványt, de legalább annak előszavát.

A kérvényt a Magyarok Világszövetsége eljuttatja az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa tagjainak, valamint a trianoni és párizsi béke aláíró országainak. A Magyarok Világszövetsége bízik abban, hogy a petíció átalakítja a magyar és az európai politika viszonyulását, hiszen az Igazságot Magyarországnak! ma egyet jelent az Igazságot Európának! felhívással - közölte a szervezet.

Az MVSZ elnöke bejelentette, hogy a dokumentumhoz máris csatlakozott a Trianon Társaság, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. A Magyarok Világszövetsége várja magyar szervezetek és a magyar emberek csatlakozását.




Becsókolás



csütörtök, május 29, 2014


A közhely megtestesül: ez a kép aztán valóban többet mond ezer szónál. Éppen a napokban járja be az internetet egy képsorozat, amelynek ez az egyik tagja, és mind azt ábrázolja, amit egyszerűen nem akarunk elhinni a szemünknek.

Olyan pápa ez, mint a többi?

Ne legyenek illúzióink, a történelem folyamán két évezred alatt mindenféle csibész, zsivány, linkóci és fura pápa is ült már Szent Péter trónusán. De amit most látunk, az vadonatúj.

Már rögtön a megválasztásakor hallottam olyan hangokat, hogy nicsak, ez itt egy zsidó. Az arcvonások alapján. Én konkrétan nem tudom eldönteni. Lehet, hogy az. A katolikus egyházban zsidó is lehet pap. Bezzeg a zsidóknál elképzelhetetlen és kerek perec tilos, hogy olyanból legyen rabbi, aki nem zsidónak született. Ki a toleráns, ki a kirekesztő, ki a rasszista?

De mint Szegedi Chanádnál, jelen esetben sem a származás a fő gond vele. Hanem amit művel.

Tudatában van annak, mit tesz? Milyen szimbolikus hordereje van ennek?

Minden bizonnyal. Persze hogy tudatában van. Ugyanúgy, mint ahogyan a fősodratú média is, amely mélységesen elhallgatja, eltitkolja ezt az eseményt és jelenetet. Legalábbis nálunk. Izraelben bezzeg mutogatják, a zsidók közt szépen terjed, a legnagyobb örömükre. Még egy skalp! Nem akármekkora.

Magától, önként, saját ötletből teszi? Nagyon valószínűtlen. Ezt megrendelték tőle. Képzeljük el azoknak a lelkivilágát, akik ilyet kérnek.

És képzeljük el a hatalmukat. Ehhez aztán valóban óriási hatalom kell. Csak úgy egymagában a pénz nem lenne elég. Egy mindent átitató totális hatalom kell hozzá. Azt a hatalmat pedig mi mindenre lehet még használni. Lényegében bármire. Mindenre. Világuralomra, szó szerint.

Eszünkbe jut az előző pápa lemondása. Évezredes hagyományt tört meg vele. Nyomós oka kellett legyen. Vagy egy ekkora hatalom intézte. Miért is mondott le Josef Ratzinger? Nem tudjuk. Nem kötötték az orrunkra. Volt egy hablaty, hogy idős már. De amikor megválasztották, ezt előre tudni lehetett. Az egészségi állapotának romlásáról sem hallottunk. Köszöni, megvan – öregesen, csendesen, de megvan. Akár még mindig pápa lehetne.

Kellett a helye. Valamilyen céllal. Annak a hatalomnak, amely akár a Római Katolikus Anyaszentegyház pápáját is képes cserélgetni. Kívülről.

Mindeközben konferenciázgatnak, és ezeknek a témája jééé, mi más – nyilván véletlenül –, mint a katolicizmus közelítése a zsidó valláshoz. Nem fordítva, hanem ebben a szereposztásban. Erdő Péter, a magyarországi katolikus egyház feje ezek során azt hangsúlyozza, hogy a zsidó vallás az „
idősebb testvér, meg hogy az igaz keresztény nem lehet antiszemita.

Miért kell úgy hangsúlyozni, hogy „
idősebb” testvér? Ha már mindenképpen testvérnek akarja beállítani, akkor nem volna elég az, hogy testvér? Á, dehogy. Idősebb! A domináns. Ezt kell éreztetni.

Az ám, Erdő Péter.

Á, hagyjuk inkább...

Én már csak egyet nem értek. Hogy ezen képek láttán legkésőbb mostanra miért nem eszmél rá mindenki arra, hogy mi folyik körülöttünk világméretekben? Hogyan fordulhat elő, hogy sokak számára még mindig nem világos az ábra?








A Moszad kémikusai gyilkoltak május 2-án

Odesszában.



Az alábbi videókon az odesszai vérengzés ideje alatt készült beszélgetés látható. A felvételt a “Times”-forgatócsoportja készítette, google glass szemüveggel. Az egyik videó csak angol nyelvű.

Az eredeti cime: “A Moszad kémikusai gyilkoltak május 2-án Odesszában. Bizonyíték” Az eredeti videót már törölték

A videón nyilatkozó “szakember” kettős állampolgárságú. USA-izraeli. Pólóján a felirat: “Szeretem a kémiát”.
(Külön érdekessége a videónak, amikor a riportalany egyik ismerőse odafut, és vodkát ajánl. Vodkát ÍGY TÁLALNI? Mellette műanyagflakon? Jah! Vagy abban van a kísérő?)
Izraelből érkezett Odesszába. Segíteni! (Kinek?)
Arra a riporteri kérdésre pedig, hogy ki van-e ő képezve a segítségre, így válaszol: IGEN! A HADSEREGBEN!

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a nyilatkozó amerikai-izraeli KETTŐS állampolgár, és NEM UKRÁN! Tehát az ukrán hadseregben nem képezhették ki!

A videók megnézése után pedig ki-ki olyan következtetést vonjon le, ami neki jólesik!

Mint ismeretes, Odesszában a Szakszervezetek Házába bemenekült orosz-ajkú aktivistákra-többségük a KPU-tagja volt-először légzésbénító vegyi anyagot engedtek, majd rájuk gyújtották az épületet. A gáztámadást túlélő, és a tűz elől az ablakokon át menekülni igyekvőkre módszeresen lövöldöztek lentről. Akik kijutottak, azokat nemes egyszerűséggel vasrudakkal, kövekkel, és mindenféle ütleggel agyonverték.
A Kijevből közvetlenül irányított, és a “Jobb Szektor” fasisztái által véghezvitt oroszellenes pogromnak a legutolsó adatok szerint 102 halottja volt.


Химики Моссада убивали 2 мая в Одессе. Доказательства.



Moszad kémikus készítette az odesszai légzésbénító gázt, mielőtt elégették az embereket? (videó)
Hírfigyelő Szolgálat -




Politikai nyomásgyakorlás - Amerika lopakodó

bombázókat küld Európába



Az amerikai légierő további csapásmérő erőt küld Európába, - egy hadgyakorlatra hivatkozva két B-2 lopakodó bombázót telepítenek az Egyesült Királyságba. A gépek vasárnap érkeztek meg, és csatlakoztak ahhoz a három B-52 StratoFortress bombázóhoz, amit szintén hadgyakorlatra hivatkozva küldtek. Az amerikai légierő újonnan érkező gépeit a RAF Fairford bázison, a légierő egy London nyugati részén található létesítményében állomásoztatják.
Hídfő.net | B2 Lopakodó BombázóStratégiai nukleáris csapásmérő erő - kelet-európai célpontok ellen akár percek alatt
Cecil Haney ezredes szerint integrálják a brit és amerikai stratégiai csapásmérő erőket. Ennek jegyében a kiképzést is összevonják és közös gyakorlatokat tartanak. A gépek hivatalosan nem a NATO-erő részeként, hanem az USA európai parancsnokságának szolgálatában fognak működni, vagyis hivatalosan sincs szó Európa védelméről, az amerikai erőmonopólium fenntartásának céljából érkeznek a gépek.
Az Egyesült Államok Kelet-Európába is csapatokat küld, ahol az amerikai fegyveresek egyelőre a NATO együttműködés keretén belül vannak jelen. Hivatalos magyarázat szintén az, hogy Oroszország katonai terjeszkedésre készül, ami a kelet-európai országokat fenyegeti. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy Kelet-Európában a NATO számára egyre kedvezőtlenebb a politikai helyzet.
A NATO elutasítottsága miatt, a nyugatellenesség erősödése miatt a politikusok lassan már nem merik felvállalni a szorosabb nyugati kapcsolatokat, ehelyett alternatívát keresnek. A nyugati kötődések fenntartása Kelet-Európában a politikai elitet is közutálat tárgyává tenné, amit a politikusok értelemszerűen el akarnak kerülni. Az amerikai csapatok azért érkeznek, hogy a térségben jelen lévő masszív amerikai katonai erő lehetetlenné tegyen bármiféle politikai fordulatot. Vagyis az amerikai csapatok érkezése nem csak háborús készülődés Oroszország ellen, hanem politikai nyomásgyakorlás a kelet-európai országokra.




Kiemelt nyugati cégek használtak fel észak-koreai

aranyat az embargó ellenére



Az Egyesült Államok törvényhozása kötelezte a nagy amerikai cégeket egy vizsgálatra a Dodd-Frank törvény alapján, miszerint amerikai illetőségű vállalatok nem használhatnak fel a termékeikben Kongóból származó aranyat. A vizsgálat érdekesebb eredménnyel zárult, mint hinnénk.
Hídfő.net | Kiemelt nyugati cégek használtak fel észak-koreai aranyatKongóból származó aranyat ugyan nem, de Észak-Koreából származó aranyat viszont találtak az IBM, Hewlett-Packard és Ralph Lauren termékeiben, és még további 65 amerikai nagyvállalat gyártmányaiban. A dolog azért érdekes, mert Észak-Korea atlantista embargó alatt áll már 1950-óta, az embargó teljeskörű, papíron persze. Ez nyilván nem akadályozta meg a London Bullion Market Association nevű aranyhitelesítő céget abban, hogy az Észak-Koreai Központi Bank kérésére hitelesítsék az aranyrudaikat.
Az IBM elismerte a "felelősségét", és a HP is. A cégek nyilatkozatai szerint persze nem ők a felelősek, hanem egy Conflict Free Sourcing nevű szervezet, akik állításuk szerint összekeverték az észak-koreai és a dél-koreai jelzést az aranyrudakon.
Az eset ismét rávilágít a nyugati szankcionálás mibenlétére. A szankciók addig élnek, amíg a szankcionált államtól nem kell semmi az USA vagy más atlanti ország gazdaságának. Amennyiben ez megváltozik, "kivételesen" feloldják az embargót 1-2 termékre. Ezért van az, hogy bizonyos államok kapcsán azt hallhatjuk a hírforrásainkban, hogy az USA, vagy pl. Németország feloldotta az embargót a ... termékre a ... országból. Nem azért, mert levegőhöz akarják juttatni az adott országot némi külkereskedelemmel. Hanem mert nekik szükségük van épp arra az esetenként hiánycikk termékre.
Láthatjuk, hogy például Észak-Korea esetében hogy változtak üres szavakká a nyugati siralmak az emberi jogok állítólagos rossz helyzetéről az ázsiai országban, abban a pillanatban, amint egy nagy nyugati konszernnek arany kellett áron alul a műholdakban is felhasznált elektronikai termékeibe.


Hatás - ellenhatás: a nyugat összeroppanhat saját

szankciói miatt



Eddig a pillanatig a nyugati szankciókra hozott orosz intézkedések mind válaszlépések voltak, - a nyugat meg nem unva a szankció szó állandó ismételgetését, újabb és újabb semmitérő lépéseket tett, mivel komoly gazdasági megszorításokra nincs lehetősége. Azonban az orosz válaszlépések minden esetben közvetlen érintették a nyugat gazdaságának egyes elemeit. Lehet itt beszélni az EU-ból és az USA-ból letiltott hús szállításáról Oroszországba, az amerikai gabonafélék letiltásáról, az urán nélkül maradt amerikai erőművek sem kapnak több olcsó orosz fűtőanyagot, a rakétahajtóművek letiltását, és megannyi, egy-egy területen önmagában is válságot okozó gazdasági lépésről. Ezzel szemben a nyugat mit tudott tenni? Letiltotta pár katonai célú elektronika átadását (amelyet aztán Kínából beszereznek negyedáron) plusz kitiltottak pár személyt, aki valószínűleg soha nem utazott volna az USA-ba.
Most azonban Moszkva tett lépést, és már nem válaszként. Lehet az is mondani, hogy válasz a fenyegetőzésekre, vagy azt, hogy megelőző támadás lenne. Putyin elnök érdekes kijelentést tett, egyenlőre feltételes módban; bizonyos bankokat kitilthatnak Oroszországból, amelyek nagy pénzeket mozgatnak és amelyek az orosz bankokat csak ugródeszkának használják, vagyis az orosz bankokon keresztül mozgatják a pénzt.
Vannak olyan országok a világban, amelyek úgynevezett bojkottált országok. Ilyen például Irán, Kuba, vagy Észak-Korea, de van még sok afrikai ország, vagy éppen a Távol-Kelet, de lehet éppen Szíria is. Ezekbe az országokba a tiltások, SWIFT zárak, terrorista listák miatt se ki, se be nem tudnak pénzt mozgatni. Ennek ellenére a Mercedes Kubával üzletel, Kanada helikoptereket ad el Észak-Koreának, Iránnal folyik a titkos olaj-kereskedelem. Hogy mennek a pénzek a célországokba? Az orosz bankokon keresztül. Ezeknek a pénzeknek a mozgását nem "a bankok" intézik, hanem megvannak azok a "bizonyos bankok", amelyek intézik. Ezek a bankok nem pár millió dolláros üzleteket bonyolítanak le, hanem sok milliárdos forgalmat.
Hídfő.net | Vlagyimir Putyin




















Most Putyin elnök célzott rá, hogy esetleg "bizonyos bankokat" kitilthatnak Oroszországból. Ezzel megszűnik a nyugat fizetési lehetősége ezen országok felé, és onnan kezdve már csak egy módon tudnak fizetni. Nem ugródeszkának használják az orosz bankot, hogy azon keresztül mozgassák a dollárokat, hanem számlát nyitnak az orosz bankokban, és mint a bank ügyfelei szabályos utalásokat intéznek. Csakhogy az új szabályozás értelmében a dollárjaikat éppen eltehetik a fiókba, ezekből a bankokból az üzleteket csak rubelben rendezhetik. Ezzel újabb hatalmas pofont adva a dollárnak.
Volt már a nyugatnak egyszer ilyen jellegű hatalmas pofon, mikor elfogadták a terrorista törvényt, és minden nagyobb értékű utalást igazolni kellett, kinek, mire és miért utalják. Ennek az lett a következménye, hogy gigantikus fekete pénzek kivonultak a bankszektorból, hatalmas veszteségeket okozva. A bankok nem győztek újabb és újabb kiskapukat kitalálni, hogyan lehetne visszacsalogatni a fekete pénzeket a bankokba. Olyan súlyos milliárdokról van szó, hogy a legmagasabb szinteken foglalkoztak az üggyel komoly fejfájások kíséretében. Most itt az újabb érvágás, ha üzletelni akarnak a harmadik világ béli országokkal, akkor bizony rubelben fogják megtenni. Mivel az orosz bankok a fejlődő országokat felügyelet alatt tartják a politikai befolyások miatt, így még a kínai bankok sem jönnek szóba ebben az esetben. Nem véletlenül történtek az utóbbi időben igen nagy horderejű egyezségek Kína és Oroszország között. A hatalmas gazdasági egyezségek pedig minden esetben katonai egyezségek árnyékában köttetnek, ez pedig jelzi milyen szövetség formálódik Kína és Oroszország közt.
Védekezésből támadásba? Ha kell, lehet, - Putyin elnök jól tudja, hogy a harcnak megvannak a maga szabályai, és a harcban kíméletlennek kell lenni. Ha valaki enged, az a gyengeség jele. Vajon a nyugat meddig fogja bírni a saját "szankcióit"? Vagy éppen a atlantista európai kormányok a gazdasági körök nyomására mikor fogják Obamát elküldeni melegebb éghajlatra? Ha így megy tovább, hamarosan.




A kikapcsolt telefonokat is le lehet hallgatni – mit

Tegyünk?



Edward Snowden, aki leleplezte az USA a világot átfogó megfigyelési programját, a múlt héten közzétette a kikapcsolt telefonok lehallgatásának módszerét. Ezt a módszert az NSA (National Security Agency) előszeretettel alkalmazza már több mint egy évtizede. Snowden szerint létezik az az eljárás, amivel az okostelefonok egy ún. ál-kikapcsolt állapotba kerülhetnek, de a mikrofonuk működik, és bármelyik alkalmazást  -okostelefonok esetében-  el tudják rajta indítani az ügynökségek.
Hídfő.net | A kikapcsolt telefonokat is le lehet hallgatni - mit tegyünk?





















Ami nem hat az újdonság erejével, az az a tény, hogy az ügynökségek már több mint egy évtizede tudják a mobiltelefonokat megfigyelésre, és 2-3 méter eltéréssel a mobiltelefon helyzetének meghatározására használni.
2004-ben az NSA már rendelkezett azzal az eljárással, amivel meg tudták határozni mobiltelefonok helyzetét, annak ellenére, hogy a telefonok kikapcsolt állapotban voltak. Az első katonai felhasználása is akkor történt, az Irakban harcoló amerikai katonáknak adtak célszemélyekre tippeket a mobiltelefonjaik cellainformációi alapján. Több al-Kaida tag esett áldozatul ennek, mert a tartózkodási helyük meghatározásával nem volt nehéz végrehajtani célzott rajtaütést, akár kis létszámú alakulattal is. Ezt azóta továbbfejlesztették.
2006-ban elkezdett az FBI használni egy olyan eljárást, amivel távolról be tudták kapcsolni a mobiltelefonok mikrofonjait, és ezáltal hallhatóvá váltak a pár méteres sugarú körben folytatott beszélgetések.
A jó hír, hogy iPhone tulajdonosoknak lehetőségük van egy eljárásra, amivel megakadályozhatják, hogy bárki lehallgassa a privát beszélgetéseiket, akkor is, ha a telefon a közelben marad. A telefont ún. DFU módba kell kapcsolni, ez ugyanaz az állapota a telefonnak, mint amikor firmware frissítést hajtanak végre rajta, továbbá a jailbreak eljárásnak is ez a kezdeti lépése. A DFU mód egy alacsony áramellátottsági állapot, ami lehetetlenné teszi a telefon távoli használatát.
A DFU mód bekapcsolásának lépései:
1. Nyomjuk le a bekapcsolás gombot, és tartsuk lenyomva 3 másodpercig.
2. Miközben nyomva tartjuk a bekapcsolás gombot, nyomjuk mellé le a "home" gombot is. "Home" gomb: az egyetlen gomb a képernyő alatt iPhone telefonokon.
3. 10 másodperc után eresszük el a bekapcsolás gombot, de a "home" gombot továbbra is tarsuk lenyomva. A telefon további 15 másodpercen belül DFU módba kerül, és nem reagál se a "home", se a bekapcsolás gombok lenyomására.
A DFU módból való kilépés:
Miután megbeszéltük az évszázad olajüzletét a DFU módba kapcsolt iPhoneunk közvetlen közelében, elképzelhető, hogy vissza akarjuk kapcsolni a telefont, hogy pizzát rendeljünk. Ilyenkor a DFU módból úgy lehet kilépni, hogy egyszerre nyomjuk le a "home" és a bekapcsolás gombokat egészen a Apple logó megjelenéséig.
Nagy Kálmán




A Vodafone megtörte a csendet az állami

lehallgatásokkal kapcsolatban



VODAFONE-300x229Guardian tegnapi cikke részletesen beszámol a Vodafone csoport tegnap nyilvánosságra hozott jelentéséről, amiben felfedték a titkos kábelek széleskörű alkalmazásának részleteit abban a 29 országban, ahol a cég jelen van.
A világ egyik legnagyobb mobil szolgáltatója, a Vodafone, elismerte azoknak a titkos kábeleknek a létezést, amelyek lehetővé teszik a kormányügynökségek számára, hogy lehallgassák a hálózaton keresztül folyó párbeszédeket, megerősítve ezek széleskörű alkalmazását mind a 29 országban, ahol a cég jelen van Európán belül és kívül egyaránt.
A cég megtörte hallgatását az állami
 megfigyelésre vonatkozó vádakkal kapcsolatban, elmondása szerint azért, hogy visszaszorítsa az állampolgárok megfigyelésére használt telefonos és szélessávú hálózatok fokozott terjedését a „Rendfenntartás közlési jelentés” közzétételével. Ez az eddigi legrészletesebb bepillantás az állampolgárok állami megfigyelésének részleteibe.
A cég elmondta, hogy a kábeleket közvetlenül saját és más telekommunikációs csoportok hálózataiba kötötték be, lehetővé téve az ügynökségeknek az ügyfelek valósidőben történő lehallgatását és bizonyos esetekben, mozgásuk nyomonkövetését. Adatvédelmi aktivisták szerint a beismerés egy igazi „rémálom helyzetet” tár elénk, ami megerősíti az eddigi legborúlátóbb feltevéseket.
Albániában, Egyiptomban, Magyarországon, Máltán, Katarban, Romániában, Dél-Afrikában és Törökországban a törvény tiltja a lehallgatással kapcsolatos információk, a lehallgatott telefonbeszélgetések tartalmának, vagy a lehallgatás lehetőségére vonatkozó információk közzétételét.
Az a tény, hogy a kormányok gombnyomásra lehallgathatják a telefonbeszélgetéseket példanélküli és borzalmas,” mondja Shami Chakrabarti, a Liberty igazgatója. „Edward Snowden leleplezte, hogy az Internet szabad préda és ma már nem mondhatjuk, hogy minden rendben. Az analóg távközlési törvényeket a digitális korhoz kell igazítani.”
A Vodafone működési területén belül körülbelül hat országban a telekommunikáció szolgáltatókat törvény kötelezi, hogy vagy telepítsenek közvetlen hozzáférést vagy ennek megvalósítását  tegyék lehetővé a kormány számára. A mobil és fix szélessávú hálózatok tulajdonos vállalata nem nevezte meg az érintett országokat, attól tartva, hogy egyes rezsimek munkatársaik bebörtönzésével vágnának vissza.
A közvetlen hozzáférést használó rendszerekhez nem szükséges bírósági végzés és a cégeknek nincs arra vonatkozó információja, hogy kiket és milyen számban céloz a lehallgatás. A tömeges lehallgatás bármilyen telekommunikációs hálózaton megvalósítható, anélkül, hogy az ügynökségeknek indokolnia kellene a betolakodást az érintett cégek felé.
Az Index.hu cikkéből pedig az ügy hazai vonatkozásáról is megtudhatunk néhány részletet:
Bár a Guardian szerint hazánkban tilos nyilvánosságra hozni információkat arról, hogy milyen módszerekkel lehet a telefonhívások és üzenetek tartalmát lehallgatni, erről tavaly viszonylag pontos beszámolót adtak a Telenor Magyarország munkatársai.
Magyarországon jogszabály írja elő, hogy a titkosszolgálatoknak nemzetbiztonsági szempontok alapján minősített helységeket kell fenntartani. Egyet, ahol elhelyezhetik a rendszereiket, és még egyet, ahol dolgozni tudnak. Ezek a rendszerek mély szinten beépülnek a szolgáltatói rendszerekbe.
A Guardian számokat is közölt a hatóságok tevékenységéről: a Vodafone Magyarország 2013-ban 75 938 esetben adott hozzáférést a tárolt adatokhoz. Ez a szám meglepően nagy, hiszen a Telenor, melynek több előfizetője van, csupán évi 40 ezer megkeresésről számolt benekünk. A Magyar Telekomtól kommunikációs osztálya elmondta, az elmúlt évben több tízezer megkeresés érkezett hozzájuk a hatóságoktól.
A Vodafone Magyarország nem kívánja kommentálni a Vodafone Csoport jelentését. Ugyanakkor megismételte, amit korábban is mondott: a hatósági megkeresések ügyében mindig a törvényi előírásokat betartva jár el.





Már a CNN is az autók hekkeléséről beszél



esq-07-tech-cars-0812-mdn
Laurie Segall, a CNN riportere interjút készített két férfival, akik az autók meghekkelésével kísérleteznek.
A mai autókban nagyon sok számítógép található, amik kommunikálnak egymással… Megpróbáltuk megfejteni, hogy ezt hogyan teszik, majd úgy tettünk, mintha mi magunk lennénk valamelyik alkatrész és megmondtuk a többi alkatrésznek, hogy mit csináljanak,” magyarázta az egyik hekker az interjúban.
Az egyik kísérlet során azt közvetítették az autónak, hogy ők a szerelők és légteleníteni akarják a fékrendszert. Ezzel azt érték el, hogy az autó nem állt meg.
Egy másik kísérletben azt is el tudták érni, hogy a kormányt erősen balra rántsák (távirányítással), miközben az autó 40 mérföldes (65 km/h) sebességgel haladt.
Az eddigi kísérletek azt mutatják, hogy a hekkernek fizikailag rá kell kapcsolódnia az autó számítógépes vezérlőegységére ahhoz, hogy átvegyék felette az irányítást, egyesek azonban úgy gondolják, hogy az újabb gépjármű platformok esetében, mint amilyen a vezetéknélküli és mobil hálózatokra kapcsolódó 
Tesla, már ez sem lesz szükséges.
A fogyasztói aggályok ellenére több autógyártó is ezt az irányt követi, míg mások a tűzfalak kiépítésén dolgoznak.
Jose Pagliery a 
CNN Money oldalán a következőket írta:
A Continental, a világ három legnagyobb alkatrészszállítóinak egyike, az IBM-mel és a Cisco-val együttműködve, egy olyan tűzfal kifejlesztésén dolgozik, ami képes az autó eszközei közötti információáramot irányítani. A biztonsági kérdések alapos feltérképezése előtt a cég nem tesz egyetlen Internetkapcsolaton alapuló funkciót sem termékeibe. Ilyen például a motorból érkező valósidejű információ, ami előre riasztja az autó szakszervizét a meghibásodásokról.
„Erős tűzfal és egyéb védelem nélkül nem állhatok oda az autógyártó elé, kérve, hogy adjon hozzáférést a motorkezeléssel kapcsolatos információkhoz,” mondja Tejas Desai, a Continental belső elektronika részlegének észak-amerikai igazgatója.
Az autógyártók is próbálják megoldani ezeket a problémákat.
A Fordokban beépített tűzfal véd a rosszindulatú változtatások ellen és a cég komoly hekkercsapattal rendelkezik, amelynek tagjai folyamatosan tesztelik a rendszer gyengeségeit.
A Toyota is pontosan ezt teszi, amellett, hogy minden egyes vezérlő alkatrészt biztonsági csippel látnak el, ami korlátozza az általuk végzett kommunikációs lehetőségeket és a kívülről kezdeményezett behatolást. A cég azt tervezi, hogy részt vesz a világ legnagyobb hekker konferenciájának idei rendezvényén, a Black Hat-en.
Dr. Kathleen Fisher, a DARPA Fokozott Biztonságú Kiberhadászati Rendszerek (HACMS) részlegének igazgatója már két évvel ezelőtt részletesen taglalta, mennyi biztonsági kockázatot rejtenek a modern autókba beépített számítógép vezérlésű alkatrészek.
A Washington Egyetem demonstrálta, hogyan tudnak hozzáférni egy közönséges amerikai szedán műszerfalához, ami ezután azt jelezte, hogy az autó 150 mérfölddel megy, amikor egyhelyben állt.
A legtöbb autóban 30-100 darab beépített irányítóegység található. Ezek apró számítógépek, amik egy 
CAN BUS-hoz csatlakoznak. A törvény előírja, hogy minden autót el kell látni egy diagnosztikai porttal, ami általában a kormány alatt található. Ezen keresztül tudják a szervizek letölteni a diagnosztikai adatokat vagy frissíteni a szoftvert.
Az egyetem kutatói bebizonyították, hogy amennyiben hozzá tudnak férni ehhez a CAN bus-hoz, az autó összes szoftver által vezérelt funkciója felett át tudják venni az irányítást és egy modern autóban, ez nagyjából mindent lefed.
A féket szoftver vezérli az ABS miatt, a gázpedált pedig a tempomat miatt. Az új automata parkolás funkcióval ellátott autóknál még a kormányt is szoftver vezérli.
Az első tanulmány visszafogott reakciókat kapott, mivel az emberek úgy gondolták, hogy a kutatóknak fizikai hozzáférése volt a CAN bus-hoz, tehát nem meglepő, hogy képesek voltak babrálni a szoftverekkel.
A második tanulmányban azonban több olyan módszert is bemutattak, amelyekkel meg tudták változtatni a CAN bus-t, anélkül, hogy fizikailag hozzáértek volna az autóhoz.
A támadásokhoz megfertőzték a szerviz számítógépeit, majd azokon keresztül az autót, a diagnosztikára használt port segítségével.
Egy másik módszernél feltörték a bluetooth rendszert, egy harmadiknál pedig azt a mobil rendszert, amit az autómentő szolgáltatáshoz építettek az autóba.
A legzseniálisabb módszer azonban az volt, amihez a beépített rádiót használták. A kutatók létrehoztak egy zeneszámot, ami teljesen jól hangzott az otthoni lejátszón, de amikor az autó CD lejátszójában indították el, átvette az irányítást az autó felett. Elég ijesztő, nem igaz? És az autókban található rendszerek ugyanazokból a programhibákkal teli összetevőkből állnak, mint a hétköznapi számítógépeink.”



Gázháború - veszélyben az európai ellátás





Ukrajna igen nehéz helyzetbe került. Az új megválasztott elnök küldöttséget szeretne küldeni Moszkvába holnap - az az június 8-án. A küldöttség célja, hogy kapcsolatot kezdeményezzen Moszkvával. Két fő kérdéskörben szeretnének tárgyalni, az egyik, hogy Moszkva ne támogassa a kelet-ukrajnai lázadókat, a másik pedig az, hogy kialkudjon egy megfelelő gázárat.
Moszkva ugyanis érvényesítette azt a megállapodást, amelyet még az előző elnökkel, Janukoviccsal kötöttek meg. Kijev nagyon olcsó gázárat kapott, ha felújítja a kapcsolatokat Moszkvával, befejezi az EU-s tárgylásokat, és keletre orientálódik. Janukovics végül emellett a megoldás mellett döntött. A megállapodás azonban tartalmazta azt is, hogy Kijev rendszeres fizetési problémái és csúszása miatt, ha újabb fizetési gondok adódnak, akkor kötbéres emelt áron kapják a gázt. Mivel Kijev nem volt hajlandó a szerződés szerinti áron, 260 dolláron kifizetni a gázt időben, ezért Moszkva 500 dollárra emelte a gáz árát. Egyértelmű, hogy a moszkvai lépésnek politikai nyomásgyakorlás is oka, de papírforma szerint Moszkva a szerződés szó szerinti betartásával járt el.
Poroshenko a nyugati báb elnök úgy nyilatkozott, hogy nemzetközi bírósághoz fognak fordulni, és ha a bíróság úgy dönt, hogy Moszkvának a szerződés szerinti olcsóbb áron kell adnia a gázt, akkor az kötelezi Oroszországot, ha jogos a drágább ár, akkor is jó, akkor nem vesznek orosz gázt. Poroshenko nyilatkozata előtti napon, Yatsenyuk miniszterelnök 7 milliárd köbméter orosz gáz megvásárlására adott ki szándéknyilatkozatot. Poroshenkot, az új elnököt láthatóan Moszkva nem veszi komolyan, és nem is tartja megfelelő tárgyalópartnernek. Bármilyen tárgyalás történik, csak másodlagos félként van jelen a kijevi képviselet, Moszkva nem tárgyal a bábelnökkel, csak azokkal, akik a pórázát tartják kézben. Poroshenko szavai után azonban Putyin elnök nagyon kemény nyilatkozatot adott ki.
Franciaországban tett nyilatkozata szerint, Moszkva kész arra, hogy drasztikusan korlátozza a nyugatra irányuló gázszállítást, sőt ha kell elzárja a gázcsapokat, ha kiderül, hogy bárki fordított irányú gázszállítást hajt végre. Vagyis az Oroszországból származó gázt, az Európába történő gázszállítás céljára épített vezetéken keresztül Kijevnek próbálná eladni.
Szlovákia a múlt héten hivatalosan is bejelentette egy Ukrajnába irányuló új gázvezeték építését. Lavrov külügyminiszter erre reagálva kijelentette, hogy a Szlovákia felől Ukrajnába szállított gáz eladással semmi bajuk nincs, hogyha az a szlovák gázlelőhelyekről került a csővezetékbe. De ha nem, és orosz gázt próbálnak Kijevnek eladni, annak súlyos következményei lesznek.
orosz - kínai gázvezeték, amelyre Kína előre lerakta a 25 milliárd eurót.
A zöld vonallal és pontokkal látható a Korea és Japán irányába történő fejlesztés is 
Moszkva 30 évre szóló, rekord gázszerződést kötött Kínával. Ettől kezdve Oroszországnak nincs gondja arra, hova adja el az orosz gázt. Emellett egy új vezeték építését is tervezik Észak- Koreán keresztül Dél-Koreába. Ezen a vezetéken mindkét ország kapná az orosz földgázt, sőt még talán Japánnal is megállapodnak. A távol-kelet teljességgel képes kiváltani a nyugati piacot. A nyugat immár nem tud azzal az érvvel hatni Moszkvára, hogy az orosz gázt el kell adni valahová. Ez pedig merőben új piachelyzetet és új hatalmi állapotokat teremt a világban.








Donbasszi összefoglaló







Szemjonovkában tegnap kora estére eloltották a vegyiüzemben keletkezett tüzet. Dacára a folyamatos tüzérségi támadásoknak, a lángokkal megbirkóztak a gyár tűzoltóegységei és az ott dolgozók. A bűzön kivül volt még riadalom, de tragédia szerencsére nem történt.
Szlavjanszkot becslések szerint mintegy nyolcvan harckocsival ostromolgatja a fasiszta latorhad, de ennek a számnak általában a nagyede hasznositható. A többi mindig javitás alatt áll, hiszen mindig okoz rajtuk a milicia kisebb-nagyobb károkat. Azokat meg folyamatosan javitgatja a latorhad TMK-brigádja.

Tegnap viszont három is menthetetlenné vált.
Szlavjanszk hullaháza ismét “dugig” megtelt a fűbe harapott zsoldosok holttesteivel. (Fényképet kimondottan Odessit miatt nem mellékelünk, mert rögvest elkezdené bizonygatni, hogy az egy aushwitzi régi kép digitalizált változata. B-R)

A banditahad mostmár általa is elismerten bevet rakéta sorozatvetőket is lakott települések ellen. A tegnapi napon ennek “köszönhetően” kilenc szlavjanszki, és három szemjonovkai lakos esett áldozatul. Az önvédelmi erők Észak-Donbasszban tegnap huszonegy milicistát vesztettek.
A megszállók emberveszteségét csak megbecsülni lehet. Ezek szerint legalább nyolvanan hagyták ott a fogukat Szlavjanszk, Szemjonovka, és Luhanszk környékén.

A latrok technikai vesztesége az emlitett három harckocsin kivül kilenc ilyen-olyan páncélozott jármű, és tucatnyi nehéz teherautó. Elveszitettek igen sok kisebb járművet, valamint a lelőtt AN-repülőgép mellett egy újabb helikopter is a havárialistájukat szaporitja.
Krasznij Limanyban viszont-amit megszállt a banditahad-minden 18-40 év közötti férfit “begyűjtöttek, és eddig ismeretlen helyre hurcoltak. Feltételezések szerint erőszakos sorozás áldozatai lettek, és ágyútöltelék szerepet szánnak nekik. A harcérintkezéstől irtózó-és azt nagy ivben kerüő-Jaros-horda “vette őket gondjaiba”.
Hirek szerint Dnyepropetrovszkban egy új latorzászlóalj vad iramú létrehozását határozta el Kolomojszkij véreb. Terveibe persze némiképp belezavart, hogy büntetőzászlóaljainak erőit egyre több helyen kell megosztania, és igencsak érzékenyen érinti, hogy a fellázadt reguláris hadsereg 1500 katonája bosszút forral zsoldosai ellen. Hallani olyan kósza hireket, hogy magában Dnyepropetrovszkban-a zsidó sakál fellegvárában-vadászcsoport alakult a vérszomjas fenevad levadászására, aki ürügyként használva fel hitestársa mai kijevi fölkenését, át is települt a fővárosba.
Ma hajnalban Luhanszkot ismét repülőgépek környékezték meg, de a lövöldözés csak a földön robbant ki a város északi-északnyugati peremén.
Kramatorszk repülőterét ma hajnalban lőtte a milicia. Szlavjanszkot viszont a Karacsun-hegyen rekedt latortüzérség bombázta néhány lövés erejéig.
Tegnap egész nap zajlott a civilek menekülése Oroszországba. A menekültek között csak a fegyverforgatásra alkalmas férfiak nem voltak felfedezhetők.























A “felek” ma várhatóan Ukrajna cionista átvételére fognak figyelni.
(
Ványa b. B-R)
Ványa b. jelenti:
Szlavjanszk ellen-a “Nyalókakirály”(legújabb neve ez lett ezek szerint Porosenkonak B-R) beiktatása után alig két órával a latorhad tüzérségi előkészités után harckocsitámadást inditott Szlavjansz ellen. Szemjonovkát négy tank ostromolja. Krasznij Limany felől pedig mintegy tucatnyi tank vonul Szlavjanszk irányába. Cserevkovka városközpontja lángokban áll, és minden csupa rom.
Az összecsapásokban-amit biztosan lehet tudni-egy milicista elesett, három megsérült. Az ellenség embervesztéseiről a rádiócsend miatt nincsenek információk, csak a látható technikai veszteségük mérhető fel. Ma délig legalább két darab PSZH-t veszitettek Szlavjanszknál.
A Népi Milicia bejelentette, hogy a Luhanszk-régió mentén húzódó államhatárt teljesen felnyitották Oroszország irányába. Érdekes lesz majd a történet, hiszen Vlagyimir Putyin pedig arról intézkedett, hogy az orosz határvédelmi szervek fokozottan őrizzék éppen az emlitett határszakaszt.
Ma kora délután kaptam egy statisztikát, ami eljutott az önvédelmi erőkhöz. Ez egy szigorúan bizalmas kijevi jelentés. Ebben az áll, hogy az ukrán hadsereg a tegnap délelőtt lelőtt helikopterrel elveszitette helikopterflottájának felét.
A jelentés begépelésekor kaptuk Donyeckből a hirt: a város “sétálóövezetében” lévő “Millenium” étterem előtt egy autóból rálőttek a donyecki Városi Tanács tisztviselőjére, Makszim Petruhinra. A támadó mintegy tiz lövést adott le. Makszim Petruhin a helyszinen meghalt.
A kijevi hiénahatalom latorhada szombat éjszakai sorozatvető-támadással ünnepelte Valcman “Nyalókakirály” tegnapi beavatását.


Валерий Болотов: Мы будем сбивать все самолеты на подлете к Луганску | Русская веснаSzlavjanszknál önjáró tarackokkal és BM-21-es rakéta sorozatvetőkkel lőtték a “Betonmas” festékgyárát, és természetesen a várost.
Találat érte a Nagyfeszültségű Kutatóintézet komlexumát is, és egy autómosót.
A festékgyárban óriási tűz keletkezett, aminek eloltására semmi esély. A tüzérségi tűznek is közvetlenül is több civil halottja van mind a városban, mind pedig a festékgyárban.
Szlavjanszk vizellátása a hálózat károsodása miatt teljesen leállt.
A villamos hálózat sérülései miatt az áramellátás is szinte teljesen leállt.
Tegnap kora este újabb veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a banditahatalom hadserege. Egy AN-27-es szállitógépüket lőtte le a Népi Milicia légvédelme. Legkevesebb négy emberük veszett oda ebben az akcióban.
Valerij Bolotov Donbassz Felszabaditó Hadseregének szóvivője az akciót követően kijelentette:MINDEN ELLENSÉGES REPÜLŐGÉPET le fognak lőni ami közelit Luhanszkhoz, MERT RENDELKEZNEK AZ EHHEZ SZÜKSÉGES TECHNIKÁVAL!


Már csak a délkeleti folyosón tudnak palackozott ivóvizet és élelmiszert szállitani a városba. A humanitárius segélyszállitmányok azért még minden nap eljutnak ezen az útvonalon Oroszországból.
kép






Szemjonovka-Szlavjanszk elővárosa-afféle új

breszti erőd” lett.




















Az utóbbi napok-igy tegnap is-leghevesebb donbasszi harcai Szemjonovkánál dúltak. Igor Sztrelkov tájékoztatója alapján az utóbbi háron napon négy hordahelikoptert, és legalább tizenhárom páncélozott ellenséges járművet semmisitettek meg a népi milicisták. (Kissé mosolyogva emlitette meg, hogy a milicisták nem kis döbbenetére egy találatot kapott harckocsi fogta magát, és lángolva-nagy durrogások közepette-”elsántikált a helyszinről. “Kiváló szovjet technika. Mindent kibir!”-mondta)


A harcok kezdete óta Igor Sztrelkov szerint ebben a térségben mintegy 1200 megszálló harapott a fűbe, és két lelőtt harci repülő mellett 15 helikoptert is elvesztett a bűnbanda.
Turcsinov kijevi vezérhiéna és banditafőnök tegnap parancsba adta valamennyi szlavjanszki “terrorista” elpusztitását, mire az Új Király elfoglalja kijevi trónját.
Ebbéli igyekezetükkel függhet össze, hogy Repihovaty határmenti települést bombázta az ukrán légierő egy repülőgépe. A nagy munkálkodás közepette viszont irányt tévesztett, és berepült orosz légtérbe. Az orosz szomszéd küldött mentőautókat Kujbisevoból a sebesültek összeszedésére, akiket aztán orosz területre szállitottak ellátásra. Útközben egyikük meghalt.
Kujbisevo lakói szemtanúi voltak a szomszédban zajló dolgoknak, és a légtérsértésnek is, és nem értik Oroszország tétlenkedését, illetve azt, hogy a repülőgép miként úszhatta meg büntetlenül a behatolást.
Tegnap egyébként a Novosahtyinszk orosz város közvetlen közelében lévő “Dolzsanszkij” ukrán határátkelőhely teljes állománya átballagott az orosz oldalra. Előtte gondosan megrongálták a technikai berendezéseket. (A Bal-Rad ismeretei szerint ezen a határátkelőhelyen egy magyar származású, kárpátaljai házaspár is dolgozott.)
A Luhanszki-két napig ostromlott-határőrlaktanya és bázis lakói is egészségre ártalmasnak találták a rájuk való lövöldözést, és úgy döntöttek, hogy ebből nekik elegük van. Mindahányan otthagyva fegyverzetüket-átmentek Oroszországba. Tiszti állományostól.
Tegnap oroszországi illetékesek jelezték: kezd “megtelni” a Krim, és a határmenti-elsősorban is a Rosztov-régió-a szomszédból érkezett menekültekkel.
(
Ványa b. B-R)
Ma reggel nagyon komoly összecsapások robbantak ki Észak-Donbassz térségében.


Szemjonovka-Szlavjanszk térségében a “nemzethi” gárdával feldúsitott ukrán reguláris hadsereg megpróbálkozik a DNR -milicia felszámolásával. A reggel kb. öt óra óta zajló-és szinte minden létező fegyverzetüket bevető csapatok-néhány helyen közvetlen közelről lövik egymást.
A latorhorda magyar idő szerint kilenc órára elveszitett egy újabb helikoptert, és legalább négy páncélozott járművet. Halottaik számát még csak megbecsülni sem lehet, mert rádióforgalmazásukból csak azt lehetett megtudni, hogy komolyabb légitámogatást kérnek.
Szlavjanszk és Szemjonovka lakott területei erős tüzérségi tűz alatt van. Lakóházakat értek találatok. Ezidáig nyolc milicista esett el, és négy fegyvertelen civil haláláról van tudomásunk.
A környékben elterjedt a hir, hogy az éjjel telefonon értesitette a kijevi junta a közalkalmazottakat, hogy ma már nem kell dolgozniuk, és hogy helyezzék magukat és családtagjaikat is biztonságba. LAKÁSAIK ABLAKAIT-AJTAJAIT NE NYISSÁK KI! (Ezt a javaslatukat a meleg időjárással, és a temetetlen emberi és állati hullákkal magyarázzák, mondván, hogy járványveszély van. A tegnapi körtelefonban ivóviz felhalmozását is javasolták!)
A hirről értesülő nem értesitettek arra gyanakodnak, hogy ma esetleg kémiai vagy bakteriológiai fegyvert is be fog vetni a latorhatalom!
Magyar idő szerint 11-órakor kaptuk a hirt, hogy a latorhorda tüzérsége lőtte a Szemjonovka határában lévő “KAPAHIM” nevű vegyiüzemet, amelynek során tűz keletkezett! A raktárban mintegy 200 tonna ként tárolnak!
2014-06-06_113405

Luhanszk külvárosában szintés heves lövöldözések vannak. A városból egyelőre csak annyi információ szivárgott ki, hogy a népi milicia biztosan tartja állásait. A város lakói tömegesen hagyják el Luhanszkot, és tartanak Oroszország irányába.
Mint ismeretes, tegnap a térség minden ukrán határátkelőjét elfoglalták a milicisták, és igy a menekülő civilek akadálytalanul juthatnak el orosz területre. A határszakasz védelmét eddig ellátó ukrán határőrök mind egy szálig feladták a zöld határ ellenőrzését is. Információink szerint viszont a határszakaszt fokozottan őrzi az orosz határőrség. Sahtyi és Novosahtyinszk városok “megteltek”!
(
Ványa b. B-R)




Nem minden vegyi támadást akar megtorolni az

USA!



Azért érdemes azt is észben tartani, hogy az USA csupán a cionista zsidóság bábja. Lásd Henry Ford: Anemzetközi zsidó című könyvet.
Mint, ahogy Magyarország is napjainkban. Mivel tökéletesen megszállták a felsővezetést, s így nem vagyunk urai saját hazánknak. Ugyanakkor a nevünkben képviselnek olyan zsidó érdekeket, amik egyenlőek a háborús bűnösség fogalmával.
Na szóval, valahogy az USA is ilyen helyzetben tengődik és szenved, mint mi, csak neki a nagyobb gazdasági háttere miatt elnyomó szerepet szántak...
Nem minden vegyi támadást akar megtorolni az USA!

- Vietnam - 1962-1971 között 20 millió gallon vegyszert szórtak az északiakra és a dzsungelre. Azóta is szennyezi a környezetet a maradvány anyagok tömege.
- Gaza - 2008-2009 fehér foszforral támadt civileket az izraeli hadsereg. A fehér foszfortól szó szerint elolvad az élő szövet.

-Irak - 2004. Az amerikai hadsereg szintén fehér foszfor tartalmú lövedékekkel támad iraki civileket.
-Irak- 1988. Szaddam Husszein, CIA segítséggel kurdok és Irán ellen vetett be szarint, ideggázokat és mustár gázt.
- St. Louis - 1955. Civilek lakta területen próbáltak ki egy radioaktív, vegyi anyagokat ( cink kadmium szulfid) szóró szerkezetet. Főleg a szegény réteg, túlnyomóan feketék lakta területen. A rákos megbetegedések drasztikusan magasak a területen azóta is.
- New York 2011. A rendőrség nagy dózisú könnygázt vetett be az Occupy the Wall street tüntetőire. Idősek, gyerekek nők és férfiak vegyesen..
-Waco - 1993. Egy vallási gyülekezet farmján, a bezárkózott követők ellen vetett be az FBI. A lezárt épületbe pumpáltak be könnygázt, ami tűzveszélyes. A farm épülete kigyulladt és leégett. 49 felnőtt nő és férfi és 29 gyerek halt meg. A könnygáz használata harcmezőn is háborús bűncselekmény, mi újság, ha civilek llen vetik be?
-Irak 2007-2010. Az amerikai hadsereg több tonna gyengített uránt tartalmazó lőszerrel szennyezte be az országot. Azóta magas szintre emelkedett a gyermek halandóság, a rákos megbetegedések száma és a születési rendellenességek.
-Japán 1944-45. Az amerikai hadsereg napalm bombákkal bombázott nagyvárosokat, szörnyű kínhalálra ítélve a lakosságot ( csakúgy mint később Vietnámban). Tette mindezt úgy, hogy tisztában volt vele, hogy az ország építészete előszeretettel alkalmazza a papír falakat és a faszerkezetet. Ezzel egy tomboló, elolthatatlan pokolban ölte meg civilek tízezreit. Egy Tokió elleni támadás során több mint 100 000 civil halt meg egyetlen alkalommal.
-Japán, Nagaszaki, Hiroshima 1945. - Az amerikai hadsereg egy már gyakorlatilag megnyert háború végén terror bombázta le a két várost. Mindezt azért, mert élesben is ki akarta próbálni a jövő fegyverét. Igaz ez nem tekinthető vegyi fegyvernek, de illik a sorba..








HŐBÖRÖG A ZSIDÓSAJTÓ AZ ADÓZÁS MIATT


A Fidesz reklámadója nagyon helyes döntés, kár hogy nem korábban hozták meg.Az, hogy a szennyes tévéadók és a gennyes rádiómocskok ál-reklámjai vérlázítóak, undorítóak, az minden magyar előtt nyilvánvaló. De most lebukott a teljes "médija"....Ugyanis a HírTV és más Fidesz-közeli tévék is tiltakoznak, úgymond azért, mert ők nem adnak mocsok reklámokat. Ami nem igaz, mert minden tévében ugyanazok az ordító, dobhártyaszaggató zsidószemetek mennek...Ezek közé a szennyek közé tartozik a Láchíd Rádió is, aminek a "Lecsó" című műsorvezetője szintén az adózás ellen kampányolt, a lehengerlő kommunista szövegével. Érvei minden esetben hazugok voltak. Kép: Origó és HírTV
Egyetlen tévéadó vagy rádióadó sem szólt még arról, hogy az általuk reklámnak nevezett szennyes betétek, azok valójában nem reklámok, hanem a tudatos agymosás és lélektani hadviselés zsidókapitalista eszközei.




Átálltak az ukrán határőrök - saját határellenőrzést

szervez a népi milícia



Átálltak az ukrán határőrök több helyen az orosz-ukrán határon a felkelők oldalára. 26 határőr, köztük parancsnokok is elhagyták az orosz Dolzanszkij körzet ukrán oldalán található ellenőrző állomásokat. A hadsereg környéken állomásozó alakulatai is önként letették a fegyvert, miután a népi milíciáktól ultimátumot kaptak. Gyakorlatilag se a katonák, se a határőrség nem támogatja a kijevi juntát. Sokan közülük Luganszk és Donyeck lakosai voltak, ők egyszerűen hazamentek, miután fegyvereiket átadták a népi milícia tagjainak.
Hídfő.net | Ukrán határőrség















A biztonsági erők jelentős mennyiségű lőszert, gránátot is átadtak, valamint a határőrség gépjárműveit. Jelenleg az ellenőrző pontokon egyetlen határőr sincsen, a milícia átvette az irányítást, és azt tervezi, hogy saját határőrségét szervezi meg.

Felállt az első légvédelmi ezred dél-kelet
Ukrajnában

 

A Donbaszi Népi Milícia felállította az első légvédelmi ezredet. Miután nagy mennyiségű légvédelmi eszközt sikerült szerezniük, a katonai vezetés úgy határozott, hogy felállítja az első légvédelmi ezredet, melyet századokra és szakaszokra szétbontva osztanak ki a különböző harcoló alakulatok mellé, vagy objektumok védelmére. A légvédelmi ezred egyelőre csöves légvédelmi eszközökkel, valamint vállról indítható Sztrela-2 és Sztrela-3 rakétákkal rendelkezik. 
Hídfő.net | Donbasz légvédelmi ezred
Az Új-Oroszország területén bevetett ukrán légierővel szemben ezek az eszközök rendkívül hatásosak. A csöves légvédelem már több helikoptert lelőtt Szlavjanszk felett, a vállról indítható rakéták - főleg a Sztrela3 - kemény ellenfele az alacsonyan támadó helikoptereknek, de a vadászgépeknek is. Ilyennel lőttek le több helikoptert, és ezzel lőtték le a Szu-25-ös gépet is. Annak idején még Irak is ért el látványos eredményeket amerikai gépekkel szemben ezzel a technikával.



A cionisták világhódító útjában állnak az oroszok



Az amerikaiak nyomakodnak Kelet-Európába
Obama, illetve „tanácsadói” (értsd: a háttérvezetés, azaz az USA valódi irányítói) úgy gondolják, hogy az egyre növekvő belső gondokról úgy terelhetik el a figyelmet legjobban, ha ismét ráerősítenek a lakosság, vagy valamelyik „demokrácia” veszélyben van és „nekünk kell megvédeni” hagyományos dogmájára.
Ezt az amerikaiak többnyire mindig be is veszi, de ha ők nem is a „képviselőik” mindig. Így aztán mindig jut pénz is az efféle hadműveletekre, annak ellenére, hogy az USA egész belső rendszere recseg-ropog immár évek óta.
US-economic-collapseJelenlegi fő célpontok a Szíria, Ukrajna, (óvatosan, szőrmentén Kína és Oroszország)
Ahogy a britek anno „pénzzel és pórázzal” tartották fenn hatalmukat a gyarmataikon – amíg tudták, úgy szeretné ezt megtenni az USA is.
Csakhogy az Egyesült Államok összes vezetője, erre teljesen alkalmatlan. Az volt régen is, az most is. E kérdésben mindig is az európai, főként a brit politikusokra volt utalva.
Az USA alkalmatlansága arra, hogy a világ vezető hatalma legyen, – bármennyire is szeretné, és hangoztatja amolyan önhipnózisként-, egyszerűen nem vált be a történelem során.
Noha próbálták ezt elhitetni nem csak magukkal, hanem a világgal is, ezzel együtt ez sosem működött a történelem során.
Az USA a cionista bankárkaszt és szervezeteik által irányított bábállam volt eddig is és most is az, ami egy-két ritka kivételtől eltekintve a rövid amerikai történelem során nem is változott. Ebből következően, pusztán a világ csendőre kétes címet sikerült kivívniuk. Ezen irányítók mentalitásából fakadóan az USA eszköztára a fizikai erőszakra, a katonai erőre, a zsarolásra, politikai és gazdasági gyilkosságokra, pénzügyi és gazdasági erőszakra korlátozódott mindig is.
A belső problémákról el kell terelni a figyelmet
Obama (akinek hozzáértése, szónoki képességében merül ki) illetve a jelenlegi amerikai vezetés ön- és világhipnózisa, miszerint „Amerika a világ vezető hatalma” nem csupán azért siralmas, mert nevetséges és nyilvánvaló hazugság, hanem azért is, mert a belső problémákat képtelenek kezelni, és az amerikai emberek elkezdtek gondolkodni – noha ennek megakadályozására is elkövettek mindent.dollar_end
Márpedig ez földinduláshoz vezethet, NATO megszállás, Ukrajna, Szíria, Irak, stb. országokban történő katonai beavatkozás ide-vagy oda, az amerikaiak, főként a fehér emberek előbb-utóbb megindulnak, hogy rendet tegyenek saját sorsukban.
Az USA helyzete kívül se jobb, mint belül, jelenlegi szövetségesei elég kelletlenek, az alárendelt országok, csak a pillanatot várják, amikor megszabadulhatnak az USA-tól, az ellenlábasaik, mint pl. a BRICS, az Eurázsiai Unió, a Vámunió pedig egyre erősebbek, és ott tesznek keresztbe a cionista globalista terveknek, ahol csak tudnak. Márpedig sok területen tudnak.
A NATO mint univerzális megoldás
nato_secret_war_on_syriaAnnak ellenére, hogy az atlantisták mindent megtesznek a zavarkeltésre, pl Ázsiában, Dél-Amerikában, Közel-Keleten vagy Afrikában ez egyre kevésbé hozza meg az elvárt eredményt. Az ellenlábasaik összefogásában, együttműködésében nem igen sikerült zavart kelteni, vagy éket ütni közéjük. Tetejében az EU-ban váratlan irányba indultak el a dolgok, az eu-szkeptikusok, és a nemzeti érdekeket szem előtt tartók megerősödtek a cionisták által erőltetett globalizmust támogatókkal szemben. Már Kelet- Európa sem egységes a NATO megszállásuk engedélyezése tárgyában, ahogy az ukránoknak adandó gázellátásban, vagy az Oroszországgal szembeni szankciók alkalmazásában sem.
Most a csehek jelentették ki, hogy semmi szükség arra, hogy a NATO erősítse katonai jelenlétét Európában, ráadásul ez nem is indokolt.
Amúgy ennek célja nem Európa védelme, (az USA indoklása szerint) ugyanis Oroszország nem fenyegeti Európát – az USA-val ellentétben-, a NATO-megszállás célja nem más, mint Oroszország provokációja, illetve az európai, főként kelet-európai országok (kivéve Lengyelország) megfélemlítése, és erőszakos belekényszerítése egy oroszellenes együttműködésbe.
A bankárkaszt mindig hazudik, mindent letagad és mindenkit lefizet
Amikor a cionista pénzoligarchák Ukrajna megsegítéséről papolnak, valójában a civil lakosság elleni összehangolt terrorcselekményeket hajtatnak végre és finanszíroznak, illetve vesznek részt benne tevőlegesen is, – melybe ráadásul igyekeznek több európai országot is bevonni. Valójában Ukrajna totális kifosztásáról szól a történet, illetve az ukránok életfeltételeinek totális elvételéről, valamint az ott élő országnyi orosz ember módszeres kiirtásáról. No és persze ezzel Oroszország meggyengítéséről, illetve megtámadásának előkészítéséről. (erről korábban, több cikkünkben is részletesen írtunk)
Ezt a cionista forgatókönyvet támogatják a saját médiabirodalmaikkal is (BBC, NBC, CNN, Reuters, UP, Times, Al Jazeera stb).
A cionista lobbi vezette USA már korábban 5 milliárd dollárt (illetve értéktelenedő papírt) ölt bele a zsidó vezetésű terroristák segítségével végrehajtandó ukrán puccs előkészítésbe. További pénzeken kívül amerikai zsoldosokat küldött ezerszámra, valamint támogatta a fasiszta jobb szektorosok kiképzését és felkészítését.
Arról ne feledkezzünk meg, hogy a NATO, bár elméletileg egy katonai szövetség, de ténylegesen az USA által irányított és vezetett szervezet. Vagyis az USA „katonai potenciáljának”kiterjesztése.
NatoA szokásos sunyi módján, most az USA úgy tesz, mintha a NATO csak az európai országok védelmére érkezett volna Kelet-Európába, miközben arra próbálja felbujtani az egyes tagországokat, hogy ők maguk önállóan támogassák az ukrán terrort és keveredjenek emiatt konfliktusba az oroszokkal. Miért is? Nos, hogy ezt követően majd jöhessen a világ csendőre és atlantista „igazságot szolgáltasson”. Ügyes! Nemde?
Lengyel ország esetében sajnálatosan már a kezdetektől nyitott fülekre talált ez a cionista agyszülemény, hiszen a lengyelek évszázados orosz ellenességére apellált, – nem is eredménytelenül. Sajnálatosan a lengyelek (legalábbis politikusaik) józan esze és realitásérzéke behódolt a történelmi orosz ellenességüknek. Arról nem is beszélve, hogy titokban a lengyelek már korábban együttműködtek az ukrajnai puccs előkészítésében a cionistákkal, ugyanis a zsidó vezetésű terrorista jobb szektorosok jó részének, katonai és elméleti felkészítése zajlott náluk (is!).
Amúgy nálunk, magyaroknál is bepróbálkoztak ezzel a történelmi ellentétre alapozott módszerrel, amikor Kárpátalja visszaszerzését forszírozták. Ez utóbbihoz annyit, hogy a kárpátaljai magyarok remekül elvannak a mostani státuszukban, a magyar támogatásukkal és eszük ágában sincs az „anyaországhoz” és ezzel a kifosztó EU-hoz csatlakozni. Kár, hogy őket erről elfelejtették a hazai szószólók megkérdezni.
A rövid távú cél Oroszország térdre kényszerítése
Talán érthetetlennek, váratlannak tűnik ez a kiújult és felerősödött orosz ellenesség. Ám ez csak látszatra tűnik annak.
Az oroszok nagyon sok mindenben szálka, a globális új világrend létrehozásán munkálkodó bankárkaszt szemében. Sok-sok egyéb mellett abban az alapállásban keresendő ennek a kibékíthetetlen ellentétnek az egyik oka, hogy mára az oroszok maradtak a valódi keresztény értékrend egyetlen képviselői és következetes védelmezői. Vagyis a sátáni erő, a mammon megvesztegethetetlen ellenfelei.
Az oroszok értékeinek megszerzése ugyanilyen motiváló erő az atlantisták számára. A föld méhének kincsei a hatalmas érintetlen erdőségek a földek a tengerek gyümölcsei mind megszerzendő gazdagság, melyre a magukat a világurainak tartó bankárkaszt feni a fogát.
A hajdani Szovjetunió szétszabdalása is megtervezett atlantista művelet volt. Ehhez alkalmas ügynököket találtak az akkori szovjet vezetésben, a szovjet elnökkel az élen.
Majd a volt tagköztársaságok megszerzése, egyenkénti bekebelezése következett. Természetesen az USA hadserege és a fedőszervezet NATO, mint a cionisták pórázon tartott fegyveres erőszakszervezete ezekben a műveletekben is vitte a prímet. Ha csellel, korrupcióval, nem ment az őket kiszolgálók hatalomátvétele, akkor jött a harapós kutya. (USA, NATO)
Most, hogy Ukrajnára vetettek szemet, és nem működött – az amúgy a Jacenyuktól, Porosenkotól semmiben sem különböző bűnöző és gazember pénzoligarcha -, Janukovicsnak köszönhetően a bekebelezés, az atlantisták elővették a jól bevált láncos kutyát. A helyi és izraeli zsidók valamint az amerikaiak összebútoroztak az általuk irányított fasiszta Jobb Szektorral. Természetesen Amerika tudtával, beleegyezésével és támogatásával.
A végső cél a világ felzabálása, az atlantista világuralom szent nevében
cion_szervezetekHa reményeik szerint sikerül Ukrajnát bekebelezni, akkor jön a következő húzódozó volt szovjet tagállam elleni támadás.
Az oroszok mellett pedig a még sok más nép leigázása, és gazdagságuk megszerzése következik. Hiszen a globális világhatalom megteremtése érdekében egyetlen nemzet élete sem elég drága ár nekik. Az egyetlen kemény dió, Kína marad, velük lehet, hogy egyezkedni próbálnak, ahogyan eddig is tették, hol sikerrel, hol sikertelenül. (Ámbár erre momentán egyre kisebbnek tűnik az esély.)
Mindenesetre a még nem cionista irányítású országok megszerzésért folyó küzdelem rengeteg áldozatot szed, mely az értelmi szerző bankárkasztnak nem számít semmit, hisz őket nem éri közvetlen fenyegetés. Nem támadja őket senki egyetlen szervezetükben, egyetlen találkozójukon sem. Holott mára teljesen nyíltan űzik más népek, országok életével, vagyonával való kereskedést és háborúságot.
Vajon miért nem?
Szász Gerda – Szabad Riport




Felszámolnák Magyarországot Brüsszel hazai

Csatlósai



Felszámolná a magyar külügy, hadügy és pénzügy függetlenségét a Civil Összefogás Fórum nevű atlantista ernyőszervezet. A Békemeneteket is szervező CÖF most azzal az ötlettel állt elő, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia mintájára kellene átalakítani az Európai Uniót, amivel hivatalosan is megszűnne a tagállamok függetlensége, Brüsszel hozná a döntéseket a külügy, pénzügy és hadügy területén. Megszüntetnék a független magyar költségvetést, az ország bevételeit egy idegen országnak adnák. Felszámolnák a magyar fegyveres erőket, ehelyett idegen fegyvereseket hívnának az országba. Felszámolnák a független magyar külügyet, ehelyett egy idegen hatalom protektorátusává nyilvánítanák az országot. A fentieket javasló dokumentumot Fricz Tamás, a CÖF alapító-szóvivője juttatta el a külföldi szervezetnek.
Hídfő.net | Fricz TamásA fentieket javasoló dokumentumot éppen most továbbítják az Európai Unió vezetőinek, ami kimeríti a hazaárulás fogalmát, emiatt idézzük fel a Btk. ide vonatkozó részét:
"Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét, vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő"
A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával
c) háború idején
d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.
Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
A fent említett dokumentum benyújtásával Fricz Tamás, a CÖF alapító-szóvivője hazaárulást követett el, amivel Magyarország függetlenségének felszámolására tesz előkészületet, mindezt idegen országgal és nemzetközi szervezettel együttműködve, háború idején, külföldi fegyveres erő behívásával. Magyarország a NATO tagállamaként, az Észak-Atlanti Szövetség katonai szervezetén keresztül háborúban áll a világ számos részén, többek között Líbiában, Afganisztánban és Ukrajnában, így a hazaárulás tettének háború idején történő elkövetése is súlyosbítja a bűncselekményt. A független magyar hadügy felszámolásával a Civil Összefogás Fórum vezetője Magyarország honvédelmének felszámolását kezdeményezi, ehelyett idegen csapatokat hívna be az országba, ami a hazaárulás bűntényét tovább súlyosbítja. Fricz Tamás a fentiek alapján "vélhetően" életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követett el.
Várjuk a magyar kormány reakcióját, amiben kinyilvánítja, hogy a hatályos magyar törvények vonatkoznak-e minden magyar állampolgárra. Ha a törvények nem dísznek vannak, Fricz Tamás a hatályos magyar törvények szerint minimum 5 év börtönbüntetéssel sújtandó bűncselekményt követett el, ami tekintettel a nemzetközi helyzetre, precedens értékű. Ha ebben az esetben a Btk-ban foglaltak nem érvényesek, az esetben újra fel kell tenni a kérdést; mennyiben befolyásolja a kormány tevékenységét az a tény, hogy a vezető politikusok szinte kivétel nélkül valamelyik nyugati egyetemen folytatták tanulmányaikat?


Hova akartok még zsidó szervezetet kiépíteni , akik az adott pillanatban hazaárúlókká válnak , és csodálkoztok . Hogy az ÁVH – s unoka épp úgy megveti a magyart mint a nagypapa aki az ÁVÓ – n belül a húsdarálót működtette . Azok a cipők azért vannak a Duna parton , hogy mi magyarok el ne feledjük az ÁVH zsidó nagyapák ledarálták a magyar parasztságot haleledelnek , és csak a cipők árválkodnak a parton , mivel a húsdarálót azt nem lehetett felállítani a Duna partján a zsidó férgek tiltakozása miatt. De egy szabadkőművest ábrárolhatnánk aki épp a húsdarálót javítja nagy zsidó görbe orral megáldva ábrázolni , hogy mindenki megdörzsölhesse az orrát , és így mindig fényes maradna !!!!






Kettősmérce – terrorbombázások





Az USA, mint ön-beképzelt világcsendőr lépten-nyomon vezetett be önként, vagy erőszakolt ki repüléstilalmi övezeteket országok felett. Volt repüléstilalmi övezet Szerbia felett, - persze nem bejelentve, csak a NATO gépek egyik napról a másikra lelőtték a szerb gépeket. Irak felett szintén önkényesen.
A legutóbbi szégyenteljes repüléstilalmi övezet Líbia felett volt, ahol Moszkva nyílt becsapásával vezettek be repüléstilalmi övezetet, majd ezen a címen kezdték bombázni a nyugati zsoldosok ellen akkor még sikerrel harcoló líbiai hadsereget. Éppen ebből okulva, Szíria felett már Moszkva nem egyezett bele a repüléstilalmi övezet létrehozásában, és a tartuszi orosz katonai kikötő miatt nem is merték önkényesen megcsinálni.
Feltehető a kérdés; vajon ma Ukrajna felett miért nincs a nyugat részéről kérvényezve a repüléstilalmi övezet, mikor felvételek egyértelműen bizonyítják, hogy az atlantista zsoldos kijevi vezetés háborús bűnöket követ el nap mint nap, és civilek ellen visel háborút hivatásos hadseregével, zsoldosokkal kiegészülve? Hogy lehet az, hogy civilek, sokszor nők és gyerekek halnak meg az ukrán hadsereg terrorbombázásaiban, és a nyugat említést sem tesz az esetekről? A nyugati médiában egyszerűen a hírekben sem szerepelnek a kelet-ukrajnai háborús bűnök, semmilyen szintes sem. Központilag cenzúrázva vannak a hírek.https://www.youtube.com/watch?v=qzYBnKt0phc
Milyen demokráciáról, szólásszabadságról is beszél a nyugat, amit állítólag otthonaiktól 10 000 mérföldre is védelmezni kell? Mert az, amit ők művelnek, nem nevezhető egyiknek sem.




A NATO világháborúra, azaz öngyilkosságra készül





Miközben a magyar elektronikus média és a televíziós hírműsorok még mindig holmi szakadárokról beszélnek és lelkesen idézgetik a felettébb homályos körülmények között felbukkant, lényegében véve illegitim ukrán kormányfő szavait, addig ekképpen fogalmaz az élet Ukrajnáról:

„Azóta elszabadult a pokol, az államfőt elkergették, az állam nem működik, az országot a gazdasági összeomlás és a szétesés fenyegeti… s hogy e jobb sorsra érdemes ország ide jutott, azért súlyos felelősség terheli az érte, pontosabban a befolyásért fölötte marakodó, kezüket az úgynevezett civilizált világhoz tartozóként vérrel még véletlenül sem bemocskoló cionista hatalmakat…”



Hogy miről van szó, azt egy rövid mondatban meg lehet fogalmazni: ha a NATO beavatkozna Ukrajnában, vagy Ukrajnát soron kívül a NATO-hoz csatolnák, ahogy az már felvetődött, a katonai szervezet alapszabálya következtében azonnali hatállyal kitörne a világháború.

A NATO minden tagjának ugyanis hadba kellene szállnia Oroszország ellen. Ez egyenlő lenne a biztos halállal! Az orosz és a kínai hadsereg egy hét alatt rohanná le Európát!
Ezt a történelem során két európai nagyhatalom is megpróbálta: a francia és a német. Mindkettő hatalmasat bukott, miközben exponenciálisan növekvő számú ártatlan ember halt meg. A NATO sem jár különbül!
Szögezzük le, hogy mi magyarok most tényleg a rossz oldalon állunk! Van egy cionista kollaboráns bábkormányunk, egy kifosztott országunk. Megint mi leszünk az ágyútöltelékek, amennyiben a magyar nép nem áll a talpára.

Mindez nem üres felvetés, mert Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár egy német lapban megjelent interjújában hangsúlyozta, a NATO-nak ezentúl „nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a területvédelemre”, és az ukrajnai folyamatoknak „riadóztatniuk” kell az európai tagokat. A főtitkár úr bejelentette: „felszólítom európai szövetségeseinket, hogy állítsák meg a védelmi kiadások folyamatos csökkentését, fordítsák meg a trendet és költsenek fokozatosan többet a védelemre!”
Magyarul: fegyverkezzenek! Fegyverkezzenek akkor amikor alig élnek!
Továbbá: „Moszkva jelenleg inkább ellenfélként viselkedik, mint partnerként”, és megszegte a NATO-val kötött 1997-es alapszerződést, amely tiltja, hogy a felek növeljék a másik területével határos térségekbe telepített katonai erőt. „A szerződésben kinyilvánítottuk, hogy fenyegetés esetén mi is megerősítjük csapatainkat, és most arról egyeztetünk, hogy pontosan mit jelenthet a csapaterősítés.”
A NATO vezérkara világháborúra készül........
Az a hátborzongató, hogy mindez nem üres spekuláció. Az a térség, amit ma Ukrajnának hívunk, az elmúlt évszázadokban háborús viharok, megszállások és pusztítások sorozatát élte át. Népessége összetett, jelentős hányada orosz vagy orosz anyanyelvű, akik önrendelkezést akarnak, s akik a Nyugat által támogatott kijevi puccs forgatókönyvét vették át: ha nektek szabad volt, akkor nekünk is szabad. Megvan tehát a casus belli.
Mi itt Magyarországon nem tudjuk befolyásolni a dolgok alakulását, csak ahhoz van jogunk, hogy tájékozódjunk. Mert talán csak véres polgárháború lesz Ujkrajnában, mint a Délvidéken volt, s ha majd a cionista nagyhatalmak kielégítik kapzsi vágyaikat, akkor a terület felosztását követően – van ott vasérc, szén és más ásványi anyag, s ott van a fekete föld, Európa legjobb talaja is – a darabokra tépett térség utódállamai időlegesen lecsillapodnak. Vagy nem. Mert valaki esetleg elront valamit, mint az odesszai tűzvésznél. És akkor majd erősen imádkoznunk kell a békéért.
Ezért legyen tisztelet azon keveseknek, akik a valóságról beszélnek nekünk.

Nos vesztésre áll a cionista világ! Vesztésre áll Szíriában, léket kapott Irántól, leblokkolt Ukrajnában és menekül Afganisztánból.
Magyarország a tönk szélén. Hazug, tolvaj kormány, közel öt millió nyomorulttá tett magyar. Útban a polgárháború felé! S ezt a béketűrő, jelenleg még alvó magyar népet, ha elindul, nincs az a magyar és Európai rendőrerő aki megállíthatja.
.....és már forrósodik a parázs!Facebook




Leginkább a nyugat veszít a G8 felbomlásával



Laurent Fabius Franciaország külügyminisztere március 18-án nyilatkozta, hogy Moszkva politikája miatt zárják ki az orosz felet a G8 tagállamok közül. A kizárás szándékára mind Putyin elnök, mind Medvegyev miniszterelnök válaszolt. Putyin elnök egyértelműen kijelentette; nem érdekli, ha kizárják Oroszországot a G8 államok közül. A G8 államok Kína kivételével hanyatló országok, növekvő társadalmi és gazdasági feszültségekkel. Oroszország kizárása csak növeli ezeket a feszültségeket, nem csökkenti. Medvegyev pedig a témával kapcsolatban kifejtette, sokkal nagyobb szüksége van a nyugati országoknak Oroszországra, mint fordítva. Mindenféle szankció sokkal inkább sújtja a nyugati országokat, mint Oroszországot. Moszkvának rendkívül jó kapcsolatai vannak olyan magasan fejlett keleti országokkal, mint Kína, vagy éppen Dél-Korea. Utóbbi ország az energiahiánya miatt egyre jobb kapcsolatokat törekszik kialakítani Moszkvával, sokszor még a nyugat fenyegetései ellenére is. Dél-Korea az Irán elleni olaj korlátozást is megkerülte, hiába tiltakozott Washington.

A nyugati G8 tagállamok a júniusra tervezett, Szocsiban megrendezésre kerülő konferencia bojkottálását jelentették be még márciusban. Az is tény, hogy ugyanígy bojkottálták az Oroszországban megrendezett legutóbbi gazdasági fórumot is, ahol emiatt a nyugati cégek hatalmas üzletektől estek el sok milliárd dollár értékben, - ezeket a sok milliárdos üzleteket Kína kebelezte be.
Hídfő.net | Nagyvállalatok vezetői a 18. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági FórumonNagyvállalatok vezetői a18. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon, 2014. 05. 24.
Talán éppen aSzentpétervári Gazdasági Fórumtapasztalata mondatta az Európai Tanács elnökével, hogy Oroszország nem zárható ki a G8 államok közül, és mielőbb vissza kellene térnie a tárgyalóasztalhoz. Ezzel már maga Herman van Rompuy is megváltoztatta a véleményét, mert egy hónappal ezelőtt még ő is a felfüggesztés mellett kardoskodott.

Mindezek a folyamatok egyre inkább arra utalnak, hogy a nyugati világ nem tud mit kezdeni az ukrajnai helyzettel. Ha kudarcot vallanak a kijevi bábkormánnyal, akkor olyan szintű tekintélyvesztés követezik be, amely harmadik vagy negyedik helyre sorolja vissza a nyugati hatalmakat. Ha győznek, akkor pedig elvesztik az egész orosz piacot, amivel többet veszítenek, mint egy összeomlott, romokban heverő Ukrajna megszerzésével. Talán az Európa Tanács elnökének szavai éppen azt tükrözik, hogy kezdenek erre ráébredni.





Obama nyíltan támogatja a kijevi rezsimet





Az Amerikai Egyesült Államok elnöke további 5 millió dollárnyi "segélyt" küld hamarosan az illegitim ukrán kormánynak. Március óta 23 millió dollár értékben küldtek a kijevi kormánynak "nem halálos" katonai eszközöket. Ezek közül 300 ezer darab katonai ételcsomagot már leszállítottak, most azonban lövedékálló mellényeket, sisakokat, éjjellátó felszereléseket, kommunikációs berendezéseket is eljuttatnak a "rászoruló" ukrán hadseregnek. Obama a varsói látogatása során kifejezte az USA támogatási szándékát, melyet a következőképp fogalmazott meg: "Az Egyesült Államok teljes mértékben elkötelezett az ukrán nép iránti támogatását illetően, nem csak az elkövetkező napokban, hetekben, de a jövendő években is."
Az amerikai elnök kiemelte annak fontosságát, hogy más országok is támogatják Ukrajnát és új kormányát, például úgy, hogy kiképzik hadseregét és rendőrségét.
Hídfő.net | Obama és Porosenko













Az USA államfője megerősítette, hogy további 1 milliárd dollárt fordítanak arra, hogy növeljék az amerikai katonai jelenlétet a NATO keleti tagállamaiban. Ez eddig azt jelentette, hogy 600 katonájuk vett részt kisebb hadgyakorlatokon a balti államokban és Lengyelországban. A NATO azonban, mint "védelmi szervezet" nem nyújt katonai támogatást Ukrajnában, de az egyes tagországok egyénileg ezt viszont megtehetik.
Lengyelország és az USA békés támogatói szerepe erőteljesen megkérdőjelezhető a véres ukrajnai konfliktus esetében. Egyes információk szerint a Jobb Szektor tagjainak egy része is Lengyelországban kapott katonai jellegű kiképzést, valamint ott készítették fel őket a kijevi szerepükre - fegyveres politikai aktivizmusra. Lengyelország és a balti államok nagykövetségein keresztül pedig hatalmas mennyiségű, illegális pénzügyi támogatást kaptak a puccsot végrehajtó ukrán szélsőséges szervezetek.
Az ukrán multimilliárdos oligarcha, Porosenko május 25-i elnökválasztáson elért győzelmét Obama úgy értékelte, hogy "bölcs választás" volt. A hamarosan beiktatásra kerülő, leendő ukrán elnökkel külön megbeszélést is tartott az amerikai államfő, melyeken az USA által nyújtandó katonai kiképzésekről is szó esett. Porosenko a megválasztását követő napokban kérést intézett az USA-hoz, hogy komoly mennyiségű katonai eszközzel segítse a harcát a felkelők ellen, a második világháborús kölcsönbérleti szerződésekhez hasonlóan.






Az “Antimajdan” mozgalom hivatalos honlapján

megjelent közlemény szerint Odesszában a mai

napon kikáltották az Odesszai Népköztársaságot!



ode

Az Odessza Népköztársaság területén minden hatalmat az ott élő nép gyakorol-közölte honlapján az “Antimajdan”.
A mozgalom aktivistái felszólitották az odesszaiakat, hogy a város forgalmát bénitsák meg. A Yandex-térképen megjelölt153 ponton kell lezárni a forgalmat, és csak a mentőautók közlekedhetnek.
Holnap 16 órára Odessza meg kell hogy “bénuljon”-irja a közlemény. Mindenki-aki még eddig nem értette meg, meg kell hogy értse: a háború ideért hozzánk, a házunkba. Holnap álljon le a munka, álljanak le a szolgáltatások.
Odessza-egy demokratikus, többnemzetiségű, toleráns város. És itt a többség nem igényli a CIA, az FSZB, az SZBU, a kormányzók és küldöttek ténykedését.-irja a közlemény.
A közleményt a http://rusnovosti24.ru tette közzé ma, kora délután. Amennyiben pedig ha a hir igaz?-akkor bizony új front nyilt a kijevi horda ellen!




Csehország: nem kell erősíteni a NATO jelenlétét

Európában



Alig egy nappal azután, hogy ki lett nyilvánítva a Kelet-Európában állomásoztatott amerikai csapatok létszámának növelésére vonatkozó tervezet, Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a Barack Obama által mondottakra válaszul kijelentette: semmi szükség arra, hogy a NATO erősítse katonai jelenlétét Európában.
Hídfő.net | Bohuslav SobotkaBohuslav Sobotka, cseh miniszterelnök
Obama a tegnapi nap folyamán jelentette be, hogy nagyszámú amerikai fegyverest küldenek Kelet-Európába. A cseh miniszterelnök elmondta, hogy minderre semmi szükség, Csehországra nem vonatkozik se az orosz katonai fenyegetés, se a nagyarányú amerikai átcsoportosítás. A miniszterelnök emellett kijelentette, hogy a NATO jelenléte a kelet-európai országokban a továbbiakban a politikai helyzet alakulásától függ. Elismerte annak lehetőségét, hogy egyes országok katonai fenyegetettségre hivatkozva további NATO csapatoknak adjanak szállást, de mint mondta, Csehországra mindez nem vonatkozik, semmi ilyesmire nincs szükség.
Kedden a Pravo cseh napilap felmérést végzett az olvasók körében annak kapcsán, hogy támogatják-e az amerikai katonai jelenlétet Európában. A válaszadók 59,2%-a határozottan elutasítja az amerikai katonai jelenlétet, és mindössze 1,8% szerint van szükség az amerikai csapatok térségünkben állomásoztatására. Eközben a válaszadók mintegy harmada nem ellenzi, de nem is támogatja az amerikai hadsereg európai jelenlétét, ami annyit jelent, hogy a gyakorlatban nincsen szó semmiféle fenyegetettség-érzésről. A NATO ugyanis arra hivatkozva fokozza jelenlétét Kelet-Európában, hogy ott orosz katonai beavatkozás fenyeget.
Április 1 és 17-e közt az Ipsos Social Research Institute készített egy felmérést, amelyben többek közt azt a kérdést is feltették, hogy "Támogassa-e az Ön hazájának kormánya egy többnemzetiségű, védelmi jellegű európai katonai erő jelenlétét Ukrajnában". Az Európai Unió 11 tagállamában készült felmérés válaszaiból kiderült, hogy a kelet-európai országok lakossága élesen elutasítja az ukrajnai katonai beavatkozást. Mindez a NATO megítéléséről is árulkodik. Az adatok Magyarországra vonatkozó részéből kiderült, hogy a magyar lakosság közel 60%-a ellenzi az ukrajnai NATO beavatkozást akkor is, ha az védelmi jellegű, és humanitárius indokra hivatkozva történne.
A V4 országok nem fogadják az amerikai csapatokat

 

Mostanra két kelet-európai ország is ellenzi a NATO katonai jelenlétének erősítését a térségben. Csehország után Szlovákia miniszterelnöke is bejelentette, hogy elutasítják az amerikai katonai bázisok létesítését az ország területén és nem fogadják be a további külföldi csapatokat. Mindkét ország államfője felszólalt Obama bejelentése ellen - Csehországot követően Szlovákia is annak adott hangot, hogy NATO tagállamként ellátják védelmi jellegű feladataikat, de külföldi csapatokat nem fognak állomásoztatni az ország területén, és erről nem nyitnak vitát.
Obama kelet-európai körútján jelentette be, hogy az USA további amerikai csapatokat akar küldeni a térségbe. Azonban úgy látszik, ennek politikai akadályai lesznek. Robert Fico szlovák miniszterelnök elképzelhetetlennek nevezte, hogy állandó bázisokon idegen katonai erő állomásozzon az országban. A kelet-európai politikusok számára komoly belpolitikai veszteséget jelentene a további amerikai csapatok érkezése, a Kelet-Európában egyre fokozódó nyugatellenesség miatt.
Hídfő.net | Obama Kelet-EurópábanObama kelet-európai körútján. A balti országok fogadják az amerikai haderőt, a V4 már függetlenedne
Szerdán a cseh miniszterelnök jelentette be, hogy semmi szükség az amerikai haderőre Kelet-Európában, különösen nem az ő országa terültén. Robert Fico egy nappal később tette a nyilatkozatot, és különösen érzékeny témának nevezte Obama felvetését. A kelet-európai politikusok most két tűz közé szorulnak, mert egyszerre kellene kiszolgálniuk az atlantisták elvárásait, valamint valamilyen szinten meg kell felelniük saját népük elvárásainak, ami a nyugatellenesség fokozódásával az lenne, hogy ne csak a további NATO csapatok érkezését akadályozzák meg, de a NATO-tagságról is újabb népszavazást tartsanak.
A Visegrádi Négyek országai sorban eltávolodnak a nyugattól, saját nyugati kötődéseiket igyekeznek lazábbra fogni, és ha felszámolni nem is merik, de törekednek arra, hogy ne alakítsanak ki a korábbinál is szorosabb kapcsolatot a nyugati hatalmi tömbbel. A magyar külpolitikának most különösen ügyelnie kell arra, hogy mi se maradjunk meg az utolsó csatlós szerepében.

A bunkó magyarok csak bólogatni volnának jó , ha a Csehek nem szólnának be ők bizony még háborút is inditanának , de nem azért , hogy a Kárpátalja vissza kerüljön a magyar honba , nem ők a segnyalásért inditanának háborút , hisz ne feledkezzetek meg ők fülke forradalmárok , de mondhatnám szebben is hazaárúlók cionista ÁVH – s unokák , kik még mindig a hatalom bársonyszékeibe temetkeztek bele , bárcsak már a temetőben látnám őket , mert akkor biztos , hogy magyar képviselők képviselnék az érdekünket , és nem ez az ÁVH – s maffia szabadkőműves zsidó had .




Az USA rotációs alapon küldhet amerikai

fegyvereseket Ukrajnába



Barack Obama amerikai elnök az ukrán helyzetre hivatkozva több mint 1 milliárd dollárt akar költeni Kelet-Európában az amerikai katonai jelenlét fokozására. Az Egyesült Államok további csapatokat küld a térségbe, hogy "megnyugtassa" a NATO tagállamokat. A Varsóban tartott sajtótájékoztatón Obama elmondta, az Egyesült Államok szorosabb katonai szövetséget akar a kelet-európai országokkal, hogy nyomást gyakoroljon Oroszországra, ami szerinte felelőssé tehető az Ukrajnában zajló vérontásért.
Obama a kongresszus támogatását kérte ahhoz, hogy további 1 milliárd dollár értékben haditechnikát szállítson Kelet-Európába, főként Lengyelországba. Varsóba újabb amerikai csapatok érkeznek arra hivatkozva, hogy rotációval az USA friss erőket küld az országba. Azonban azt senki nem ellenőrizheti, hogy a hazatérő csapatok valóban megérkeznek-e az Egyesült Államokba. Oroszország Külügyminisztériuma korábban felhívta a figyelmet, hogy dél-kelet Ukrajnában amerikai zsoldosok vesznek részt a felkelések leverésében, és ezek az amerikai katonák az ukrán fegyveres erők egyenruháját viselik. Egy alkalommal kiszivárgott egy videofelvétel egy a dél-keleti régiókban elfogott fegyveresről, akit a felkelők élve elfogtak. Bár a fegyveres ukrán rendőri egyenruhát viselt, ukránul, oroszul nem tudott, végül annyit sikerült kicsikarniuk belőle, hogy ő egy "US citizen" (amerikai állampolgár).
Hídfő.net | Amerikai zsoldosokA NATO Tavaszi Vihar hadgyakorlata - tovább Kijevbe tömeget oszlatni?
Fennáll annak a lehetősége, hogy a kelet-európai országokba érkező NATO-erők rotálódása nem a hátországban és Kelet-Európában szolgálatot teljesítő csapatok cserélődését jelenti, hanem minden egyes váltással újabb amerikai csapatok utaznak tovább Ukrajnába.
Obama elmondása szerint az ukrán helyzet miatt nem csak szárazföldi csapatok érkeznek a térségbe, hanem az amerikai légierő is további egységeket küld Lengyelországba. Az amerikai elnök Oroszországot okolja az Ukrajnában zajló vérontásért. Pedig mostanra a közvélemény számára is ismert, hogy az ukrán polgárháborút a NATO robbantotta ki, már a kijevi "forradalom" kezdetén a NATO mesterlövészei radikalizálták a tömeget.





'A régió a harmadik világháború színterévé válhat'





Az ázsiai és csendes-óceáni térség egyre labilisabb, amióta az Egyesült Államok Kína megállítására törekszik, beavatkozva a régió ügyeibe, egyesek szerint a régió a harmadik világháború színterévé válhat - fogalmazott a China Daily című angol nyelvű napilapban egy kínai szakértő.

Tung Csun-ling, a mai nemzetközi kapcsolatok intézetének kutatója cikkében példákat sorolva igyekszik igazolni, hogy az amerikai politikusok támogató, ösztönző lépései, megnyilatkozásai mennyire bátorítóan hatnak azokra a térségbeli országokra, amelyekkel Kínának területi vitái vannak.

Tung szerint az Egyesült Államok stratégiai célja egyértelműen Kína ellen irányul, de megjegyzi, Washington hosszabb távon nem feltétlenül profitál belőle. Úgy véli, az Egyesült Államoknak nagy szüksége lenne egy stabilan fejlődő ázsiai gazdaságra saját gazdaságának helyreállítása érdekében is. A szerző annak a veszélyét is látja, hogy a helyzetből adódóan egy idő után a "farok fogja csóválni a kutyát", és a Kínának ugrasztott államok olyan helyzetbe kényszerítik az Egyesült Államokat, amilyenbe nem akart kerülni.
A kínai médiában az elmúlt napokban mind több éles hangú, Washingtont támadó jegyzet, kommentár jelent meg azt követően, hogy a múlt hét végi regionális biztonsági konferencián, a Sangri-La Párbeszéd szingapúri találkozóján a magas rangú kínai katonák és diplomaták nem győzték kapkodni a fejüket, annyi intő hangon megfogalmazott nyílt vád hangzott el Peking magatartásával szemben.

Mint a kínai médiából kiderült, a felszólalók több esetben is módosítani kényszerültek előre megírt szövegükön, s igyekeztek reagálni elsősorban az amerikai védelmi miniszter, Chuck Hagel, illetve Abe Sindzó japán kormányfő kemény szavaira. Ám a beszámolók szerint a rögtönzött válaszok nem voltak igazán átütőek, s a helyszíni érdemi vitát, a meggyőző ellenérveket már nem pótolhatja a sajtó utólagos háborgása sem.

A kínai delegációt mélyen sértette, hogy az amerikai védelmi miniszter kinyilvánította: Kína egyoldalú fellépése a Dél-kínai-tengeren destabilizálja a régiót, s bírálta a konzultációk nélkül létrehozott légvédelmi azonosító övezetet is a Kelet-kínai-tenger fölött. A kínai kíberkémkedést is felhozta.

A kínai delegáció vezetője, Vang Kuan-csung, a hadsereg vezérkari főnökének helyettese Hagel beszédére úgy reagált, hogy az tükrözte az Egyesült Államok hegemonikus szemléletét, tele volt felbujtással, fenyegetéssel és megfélemlítéssel. A tábornok, aki úgy vélekedett, hogy Hagel és Abe összehangolta beszédét, s egymást támogató "duettet" adott elő, még napokkal később is kikelt magából, azt hangoztatva, hogy a Pentagon főnöke egyenesen az összeütközést ösztönzi a térségben.

A kínai média most azt igyekszik megmagyarázni, hogy a Dél-kínai-tengeren és légterében nincsenek veszélyben a közlekedési útvonalak, a szóban forgó vitás területek egy részével kapcsolatban már jó ideje nem volt vita, Kína ellenlábasai csak mostanában kaptak erőre, s az Egyesült Államok sem konzultált másokkal, mielőtt a maga légvédelmi azonosító övezetét meghatározta. Peking számára egyre nyilvánvalóbb, hogy a washingtoni diplomácia hangvétele keményebbé vált, s ez láthatóan némileg felkészületlenül érte és defenzívába szorította az illetékeseket.


A hülye amerikaiak nem unják még , hogy a zsidók miatt kell megint egy jó pár bajtársuknak a fübe harapni , mert ugye a cionista kiválasztott nem mehet a háborúba , mert , ha minden háborút amit elkezdtek nekik kellene megvivni előbb utóbb a kiválasztott faj elfogyna a földön , és ugye akkor fucs lenne a zsidó világbirodalomnak . Hát így történik meg az a nagy igazságtalanság , hogy az amerikai gojoknak kell megvivni a háborút a zsidók helyet , hisz így amarika eltüntetheti a fölösleges emberanyagát akik csak a munkanélküliek csapatát növelnék , úgy , hogy goj testvérek csak vérezzetek el idegen országokban , és szerezzetek dicsőséget az amerikai zsidóságnak , mert gondolom ők sem akarnak háborúzni a cionista érdekekért , de ti megfogtátok az Isten lábát , ha elengeditek bizony mondom néktek meg is haltok ottan zsidó célokért , hisz titeket már rég leigáztak e mocskok , de úgy kell tennetek , hogy ezt nem tudjátok , az agymosásotok erre ment ki , úgy , hogy csak vérezzetek , vérezzetek , vagytok még elegen , majd ha már nem tudjátok eltartani a terrorista zsidó népet , talán fellázadtok , és kizavarjátok a zsidókat az országból, a birodalmi amerika így összeomlik , és a kiváló nemzetállamok zsidótlanithatnak , és meglátjátok eljön hozzátok a kánaán , mert csak magatokat kell eltartani .








Nyilvánosságra hozott Pentagon dokumentum: Lézer, amely

hangokat hoz létre a fejedben





A közelmúltban egy 1998-as nem titkos Pentagon jelentés került napvilágra egy vizsgálatról, melyben lézersugarakat használtak nem halálos kínzásokhoz.

A jelentés által vizsgált néhány alkalmazás közé tartozik hangok létrehozása az emberek fejében lézerek használatával, mellyel ellenőrizetlen neuron égést váltottak ki, és az emberi test lassú melegítése egy lázas zavarodott állapotig, mindezt több száz méter távolságból.

Egy amerikai állampolgár hozzáférést kért a dokumentumhoz a tájékoztatás szabadságáról szóló törvény alapján 2006-ban, melynek címe "Válogatott nem halálos fegyverek biohatásai". Nincs arra bizonyíték, hogy a 16 éves jelentés óta bármelyik említett technológiát továbbfejlesztették volna.

A jelentés többféle nem halálos lézeres alkalmazást magyaráz el, többek közt mikrohullámú hallást, idegi szabályozás megzavarását, és mikrohullámú melegítést. Ezek közül az egyik a rövid energia impulzusok (2450 MHz) által létrehozott nyomáshullám szilárd és folyékony anyagokban.

Pulzáló rádiófrekvenciás energiának kitéve az emberek a "mikrohullámú hallás" közvetlen érzését tapasztalják meg, ez a hang lehet zúgás, ketyegés, sípolás vagy kopogás, melyek a fejben jönnek létre.

Tengerimalacok és macskák vizsgálata azt sugallja, hogy ez a mechanizmus felelős a termoelasztikus tágulás jelenségéért. A rádiófrekvenciás impulzusoknak való kitettség nem okoz maradandó hatásokat, mint minden más hatás, azonnal megszűnik az impulzusok megszűnése után.

Ahogy a jelentés bemutatja, a mikrohullámú hallás kiváltásával lehetővé válik egyénekkel való, akár több száz méter távolságból történő kommunikáció:
"A jelenség hangolható a hangok jellege szerint, intenzitásuk a szállított rádiófrekvenciás energia jellemzőitől függnek," - magyarázza a jelentés.
"Mivel a hallott hang frekvenciája a rádiófrekvenciás energia impulzus jellemzőitől függ, úgy tűnik lehetséges ezt a technológiát úgy alakítani, hogy hallható szavakat lehet általa továbbítani, azzal a különbséggel, hogy ezek a kimondott szavak az ember fejében hallhatók."
"Egy kísérletben az egytől tízig szavak kommunikálását 'beszéd modulált' mikrohullámú energiával sikeresen demonstrálták. A hangokat tapasztaló személy mellett lévő mikrofonok nem tudták felvenni ezeket a hangokat. További fejlesztése sokféle lehetőséget nyitna ki."
A jelentés azt jósolja, hogy a kommunikáció nagyobb távolságokra nagyobb berendezésekkel lehetséges lenne, míg rövidebb hatótávolságnál a jelek generálását hordozható berendezések tennék lehetővé. Hangok létrehozása az emberek fejében, ahogy a jelentés kimondja, "pszichológiailag pusztító" hatást okozhat.

A technológia talán még egy tússzal történő kommunikációt is lehetővé tesz, akit fogvatartói vesznek körül, de ehhez "extrém irányított jelleggel" kell rendelkeznie.

Más fegyverként az elektromágneses impulzusokat az agy működésének megzavarására lehetne használni, bár ez a technológia abban az időben csak elméleti stádiumban volt.

Normális körülmények között az összes agyi struktúra egy speciális ritmikus aktivitással működik, a bejövő szenzoros információk függvényében. Néha az agy szinkronizálja az idegsejtek tevékenységét annak érdekében, hogy egy adott feladatra összpontosítson, de a neuronális szinkronizáció mértéke szigorúan ellenőrzött. Azonban bizonyos körülmények között (például fizikai stressz vagy hőguta) az agy több területe rendkívül szinkronizált módon éghet ki, és elkezdhet kontrollálatlanul is kiégni.

A jelentés leír egy módszert reprodukálva a rendkívül szinkronizált neuron kiégést több száz méteres távolságon belül. Nagyfeszültségű (100kV/m) elektromágneses impulzusok, melyek egy ezred másodpercig tartanak kiválthatnak neuron kiégést, amely megzavarja a szervezet irányított aktivitását.
A rövidtávú hatás lehet eszméletvesztés, izomgörcs, izomgyengeség, és pár percig tartó roham. Ezek a nagyfeszültségű pulzáló források, melyhez körülbelül 15 Hz-es frekvencia szükséges, ma is léteznek.

Egy másik formáját is leírja a jelentés a nem halálos kínzásnak, ami a mikrohullámú melegítés. A test hőmérsékletének 41 Celsius fokra emelésével az emberek megtapasztalhatják a memórivesztés és a zavarodottság érzését, és az agresszió csökkenését. A jelentés szerint az ember képes túléni a 42 Celsius fokos hőmérséklet, míg a hosszann tartó terhelés maradandó agykárosodást vagy halált okozhat.

A mikrohullámú melegítés technikáját Rhesus majmokon tesztelték, ahol egy 225 MHz-es sugár az állatok testhőmérsékletének növekedését okozta. Az adagolási szinttől függően a hőmérséklet emelkedése 15-30 percen belül megtörtént.

Miután a sugarat eltávolították, az állatok testhőmérséklete visszacsökkent a normális értékre. A jelentés azt sugallja, hogy a technika hasznos lehet tömegek irányítására, vagy tárgyalások során.

Ugyan a vizsgálatok a nem halálos kínzás érdekes technikáit tárják fel, a jelentés nem említi további konkrét kísérletek vagy vizsgálatok végrehajtását a jövőben.

A jelentés itt olvasható és tölthető le: 
http://issuu.com/webshare/docs/bioeffects_of_selected_non-lethal_w
phys.org




Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 1. rész

A 22. UFO-kkal és a hozzájuk kapcsolódó jelenségekkel foglalkozó szimpóziumon elhangzottak (A Polgári Közzétételi Meghallgatások olasz megfelelője). - San Marino Köztársaság -  2014 március 30.

Először is szeretnék megosztani dédapámtól, Eisenhower elnöktől az 1961 január 17-én elhangzott, a nemzethez intézett beszédéből egy idézetet.
"A kormányzati szerveinknél védekeznünk kell a katonai-hadiipari komplexum akár kért, vagy kéretlen, indokolatlan befolyás szerzésétől. A rossz helyen felbukkanó hatalom lehetősége létezik, és továbbra is fennáll. Soha nem hagyhatjuk, hogy ennek a kombinációnak a súlya veszélyeztesse a szabadságjogokat és a demokratikus folyamatokat. Nem kell semmit biztosra vennünk. Csak egy éber és tájékozott polgárság kötelezheti a védelem hatalmas ipari és katonai gépezetét a békés módszerekkel és célokkal való megfelelő együttműködésre, a biztonság és a szabadság összhangjára."
Mint Dwight David Eisenhower utódját, felnyitotta a szemem mindarra, amire híres beszédében figyelmeztetett bennünket, a létező katonai ipari komplexumra. Segített meglátni polgári felelősségünket, hogy legyünk óvatosak és jól informáltak, és hogy fejezzük ki békés módszereinket és céljainkat. Sokan közülünk a megoldásokkal születtek, és itt az ideje, hogy hallassuk a hangunkat. Senki sem foglalkozik a problémáinkkal, és a gyermekeinknek jelenleg nincs valódi jövőjük, csupán az, hogy egy rabszolgává vált társadalomban éljenek.

Miután életem során sok szóbeszédet hallottam Eisenhower és a Földönkívüliek között történt találkozókról, elkezdtem kutatni a témában, aztán rájöttem, hogy az utam nem csak a kutatáshoz és információkhoz vezetett el engem, hanem az aktuális események világossá tették számomra, hogy ezek nem csak pletykák. Amit megosztok, annak semmilyen része sem származik a családom többi tagjától, a véleményemmel, tapasztalataimmal, elméleteimmel és a tényeimmel függetlenül állok.

A Kapcsolati Protokollok létrehozása a Földönkívüliekkel történő nyílt kapcsolat esetére rendkívül fontosak. De a lehetséges idegen kapcsolat forgatókönyveket is fontos figyelembe venni.

Volt egy hatalmas eltussolás a Földönkívüliek kormányokkal folytatott kapcsolatának tekintetében, és sokkal nagyobb titoktartás volt az elraboltakat, vagy azokat illetően, akik kapcsolatba léptek velük - ez azért van, mert egy invázió már lezajlott, és nem akarják, hogy ezt tudjuk. Ez az invázió beszivárgott társadalmunk minden területére, legtöbbször álcázva, de égbekiáltóan egyértelmű, hogy sokan.

Ha megnézzük az informátorok vallomásait, akkor egyértelmű, hogy valamiféle egyezség jött létre Földönkívüliek egy csoportjával, és mindabból, amit felfedeztem világos, hogy már jóval azelőtt kezdődött, mielőtt Ike (Eisenhower) a hivatalába lépett volna.
Kutattam, tapasztalatokat gyűjtöttem, és vizsgáltam az exopolitikát, a távolbalátást, a csatornázást (üzenet közvetítés), az állítólagos Földönkívüli fajokat és a Galaktikus Történelmet, és egy olyan küldetésen voltam, mely egészen mélyre elvitt, már gyerekkorom óta. Közös munkában voltam emberekkel, akik megtapasztalták a kapcsolatot, és elrablásokon mentek keresztül, így nem kérdéses, és nincs kétség bennem, hogy az emberiség kölcsönhatásba került-e a Földönkívüliekkel, vagy sem.

Talán a kirakósom néhány darabja lehet rossz vagy téves, de sokan közülük egészen biztosan megbízhatóak. Emellett, ahogy később elmondom, 2006-ban megpróbáltak betoborozni, hogy menjek a Mars bolygóra, amely kapcsolatban áll a titkos Szerződésekkel, melyekről később szólni fogok - ezt a programot 3. Alternatívának nevezték.
Szomorú valóságok

Nem lehet tagadni az időjárás módosítását, és az égbolt permetezését. Ha ezt valakinek nehéz elhinni, az kutassa Dane Wiggington munkáját, aki egy szakértő ezen a területen, továbbá Scott Stevens, egykori meteorológusét. Valójában csak annyit kell tenniük, hogy felnéznek az égre, hogy tudják, valami nagyon nincs rendben. Mi is foglalkozunk a fukushimai katasztrófával, A Bolygómérnökséggel, a genetikailag módosított élelmiszerekkel, a hamis támadásokkal a hírekben, a média szabályozásával, az elme kontrollal, az esetleges hamis idegen inváziós forgatókönyvekkel, az esetleges hamis felemelkedett mesterekkel, valamint a gazdaság fenyegető irányított összeomlásával, a statáriummal, a FEMA táborokkal, és a civilek bechipezésével.

Azokkal az emberekkel, akik először hallanak ezekről a dolgokról, fájdalmas számomra ezt megosztanom, de meg kell tenni, mert tudom, hogy sok minden nagyot változhat, ha tudják, mindez igaz. Ha valaki szerint mindez pontatlan, azt elfogadom, és csak annyit kérdezek, hogy nyitott-e az új gondolatokra, és onnan kezdve megtehet mindent, hogy minél többet tanuljon, és ezzel segíthet nekünk, hogy egy jobb hellyé tegyük ezt a világot.

Mindezek nem összeesküvés elméletek, hanem a szomorú valóság, amely mögött egy titkos világkormány működik. Egy árnyékkormány, melynek kezében ott van a földönkívüli technológia. Mindezt gondosan megtervezték és létrehozták, mint egy hatalmas beszivárgást azokra a területekre, amelyek mepróbálják megoldani ezeket a kérdéseket és megvédeni bennünket.

Egy egykori MI6 alkalmazott informátor állítja, hogy a katonai ipari földönkívüli komplexum jelenleg egy "Tablets of Destiny" szuperszámítógép rendszert használ, amely magában foglalja a HAARP-aeroszol/chemtrail és mesterséges intelligencia agykontroll rendszert, hogy egy planetáris ökokatasztrófát és népirtást kíséreljenek meg. Azt állítja, hogy a Plejádi flotta itt van, hogy felszabadítsa az emberiséget, és ez sikeres lesz.

Azokat, akik felelősek, és akik érintettek felelősségre kell vonni, vagy segíteni kell őket elvágni azoktól az irányítóktól, akik zsarolják őket, hogy ezt tegyék. A sok trauma alapú elmekontroll beszámolóra alapozva nagyon sokan nincsenek teljes mértékben önmaguk irányítása alatt. Ha mindezt nehéz elhinni, végezzen kutatást többek között Cathy O'Brien, Duncan O'Fineoan és Arizona Wilder történetét illetően.

Elme kontrol (Cathy O'brien)


Mint emberiség nagy kihívás előtt állunk, hogy teljes mértékben megértsük a különbséget azok között, akik azért vannak itt, hogy segítsenek, és azok között, akik nem, de ez csak a tisztánlátáson, Galaktikus Történelmünk tanulásán, és a rejtett igazságok nyilvánosság elé kerülésén  keresztül történhet meg. Spirituálisan is fejlődnünk kell, hogy ne korlátozzuk vagy blokkoljuk magunkat a Föld magasabb energiáiba történő belépéskor.

Ez nem egy New Age vagy vallási hitrendszer, ez annál több, az integritás felismeréséről szól, az egyesítés szükségességéről, és a bolygónk gondozásáról, és más életformák tiszteletben tartásáról. Meg kell tennünk magunkért és a jövő generációkért ami helyes, és nem a pénzt vagy a félelmet az első helyre tenni. Minden lényt önmagunk kiterjesztésének kell látnunk, és ez rajtunk múlik, hogy összehangoljuk azt, ami a legfőbb jóval fogja szolgálni az emberiséget, és ezt a bolygót.

Minden bizonnyal nincs mindenre konkrét bizonyíték, amit be fogok mutatni. Másrészt, mindezek ellenére valóban egy lehetséges "titkos történelemmel" kell szembenéznünk, és fontolóra vennünk.

Folytatás a Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 2. rész-ben lesz olvasható...
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 1. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 2. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 3. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 4. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 5. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 6. rész




Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 2. rész

A 22. UFO-kkal és a hozzájuk kapcsolódó jelenségekkel foglalkozó szimpóziumon elhangzottak (A Polgári Közzétételi Meghallgatások olasz megfelelője). - San Marino Köztársaság -  2014 március 30.Amikor először hallottunk a szerződésekről

Az esetek többségében, amikor a Földönkívüliek és kormányaink közötti kapcsolatról hallunk, elsősorban Eisenhower-ről esik szó. Például, ahogy Dr. Pinotti és a CUN (Olaszország leghitelesebb UFO szervezete) 2000-ben dokumentálta, ma már tudjuk, hogy UFO-król jelentettek már a 30-as években, és hogy Mussolini - új, külföldi légi fegyvereknek ítélve őket, 1933-ban létrehozott egy hivatalos bizottságot, élén Guglielmo Marconi-val a "Gabinetto RS 33-at" azzal a céllal, hogy mérnöki visszafejtést végezzenek egy lombardiai lezuhant UFO-n, és két Északi-típusú pilóta taplra állítására, akiket német pilótáknak tekintettek. Ezeket az olasz tanulmányokat később örökölte a náci Németország.

Mindenesetre az USA-ban a fent említett szerződések nem Eisenhowertől származtak, és bár sok ember van, akik megerősítették, csak néhányat fogok felsorolni. III. Jason Püspök szerint, aki a Dulce bázisról szolgált információkkal, "Az amerikai kormány 1933-ban beleegyezett állatok és emberek kereskedelmébe cserébe High Tech tudásért, és megengedte számukra a földalatti bázisok használatát, hogy ne zavarják őket Nyugat-Amerikában."

Egy informátor és korábbi M-16 alkalmazott szerint az első szerződést a Szürke földönkívüliek (hüllőszerű lények a Draco csillagrendszerből), és az amerikai kormány között Rossevelt irányítása alatt 1934 júliusában írták alá. Ez volt az úgynevezett "Grenada szerződés". A szerződés kimondta, hogy cserébe a Szürkék fejlett technológiájáért az Amerikai Szövetségi Kormány lehetővé tenné, hogy a Szürkék akadálytalan emberrablásokat folytassanak a folyamatban lévő földönkívüli genetikai programok számára. Mindez azután történt, hogy megtagadták a Plejádiak segítségét, akik végleges katonai leszerelést akartak.

Azt is elmondta, hogy miután az amerikai kormány nem volt hajlandó együttműködni a Plejádiakkal, helyette Hitlerhez és a nácikhoz közeledtek. A Plejádiak kidolgoztak egy szerződést Hitlerrel és a nácikkal, hogy technológiáért cserébe nem támadják meg a Zsidó népet. A nácik kifejlesztették fejlett csészealj alakú repülőgépeiket a Plejádi technológia alapján.

Bár a Szürkék jól ismertek az elrablási esetekben, az ufológusoknak nincsenek jelentéseik ilyen eseményekről, valamint harmadik típusú találkozásokról hüllő lényekkel. De ez az informátor nem az első, aki ilyesmit állít.

Jelentések megerősítették Billy Meier kontakta kijelentéseit, hogy tér-idő technológiát cserélt a Plejádiak egy bizonyos faja Hitler Németországával 1933-ban és 1934-ben, látszólag egy náci csatornázó csoporton keresztül: a pszichikus képességekkel rendelkező nőket "Vrilerinnen-nek" nevezték, vezetőjük Maria Orsich volt.

Billy Meier és az egykori M-16 alkalmazott is azt mondta, hogy a Plejádiak 1941-ben kivonultak a szerződésből, és többé nem egyezkedtek Hitlerrel és a nácikkal. Ez abban az időben volt, amikor a Szürkék közeledni kezdtek, és innen jött a náci trauma alapú agykontroll technológia.

A beszámoló szerint a szerződéseket minden 10. évben megújították. Ha ezek az állítások igazak, ez lehet a háttér, ami igazolja az 1954-ben lezajlott találkozókat a Földönkívüliek és az Eisenhower adminisztráció között.

Kormányunk a Roosevelt adminisztráció alatt látszólag kapott titkos technológiákat, melyek nem az agykontrollal voltak kapcsolatban, mint amit a nácik kaptak, de voltak köztük antigravitációs berendezések, fémek és ötvözetek, ingyen energia és orvosi technológia, és ezért cserébe tették lehetővé a Szürkék számára, hogy beszivárogjanak az emberi társadalmak különböző szintjeire, ami magában foglalta bizonyos világi vezetők klónozásának lehetőségét.

Most már látjuk, hogy mindkét oldalt ezek a Szürkék befolyásolták.
UFO-k a Harmadik Birodalomban

UFO-k a Harmadik Birodalomban




A beszivárgás folytatódik

Úgy tűnik, hogy a beszivárgás egy fontos tényező volt, mivel a 2. Világháború és a háború valami mássá változott, de soha nem nyerték meg.

Truman elnöksége idején a Földönkívüli probléma kezelése egy olyan feladat volt, amit az elnök egyedül nem tudott megoldani. Úgy tűnik, hogy számos baleset történt az 1947-es Roswell-i eset előtt, és ezek maradványait a mai 51-es körzetben tárolták, ahol sok teszt, jármű, Földönkívüliek boncolása és kísérletek voltak, melyek még mindig zajlanak. A Földönkívüliek azt is közölték, hogy ezeket a bázisokat többek között a tudósokkal és a katonai személyzettel együtt foglalják el.

1946-ban Truman elnök engedélyezte a Gémkapocs Projektet. A művelet egyik célja volt, hogy megtagadják a német tudományos szakértelmet és tudást a Szovjetuniótól és az Egyesült Királyságtól, valamint hogy meggátolják a háború utáni Németországot abban, hogy újra kifejlessze a katonai kutatási kapacitását. Az egyik terület, melyen a náci orvosok és pszichológusok előrelépést tettek, az az emberi szociális és viselkedés tervezés volt, másnéven elme kontroll.

Az OSS (Stratégiai Szolgálatok Hivatala) már 3 hónappal korábban aktív volt a Gémkapocs Műveletben, mielőtt Truman kiadta az utasítást, és a náci párt sok tagja már bejutott az Egyesült Államokba. Az OSS-t arra használták, hogy tisztára mossák a nácik történetét, sőt néha egy teljesen új identitást hoztak létre számukra, hogy megkönnyítsék befolyásuk kiterjesztését Amerikában.

Az M-16 informátor azt is elmondta, hogy a CIA-t, és az Amerikai Nemzetbiztonsági törvényt közel két évvel ezután hozták létre, hogy kezeljék a nagyszámú elme kontrollt, a klónozást, és egyéb titkos projektet, melyek a Gémkapocs Műveletből születtek. A szokásos törvények nem vonatkoztak rájuk, így mindenféle dolgot megúsztak. Mindezen védelemmel kapcsolatos projektek és technológiák fegyverekké váltak, melyeket irányításunkra használtak.

Létrehozták az MJ-12-t (Majestic Twelve) is, mint egy Földönkívüliek vizsgálatával foglalkozoó csoportot. Ez volt a Roswell-i baleset éve is, amikor a Földönkívüli biológiai entitások a képbe kerültek, és amely segített nekünk, hogy kapcsolatba kerüljünk a fajukkal.

Folytatás a Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 3. rész-ben lesz olvasható...
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 1. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 2. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 3. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 4. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 5. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 6. rész
http://www.cosmicgaiasophia.com/




Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 3. rész

A 22. UFO-kkal és a hozzájuk kapcsolódó jelenségekkel foglalkozó szimpóziumon elhangzottak (A Polgári Közzétételi Meghallgatások olasz megfelelője). - San Marino Köztársaság -  2014 március 30.Alternatíva 1, 2, 3 és a Mars

Amikor Eisenhower elnök volt hivatalban, megbízást adott egy  Jason Társaság (Jason tudósok) nevű titkos társaságnak 1955-ben, amely még ma is a Majestic-12 egyik ágának tekinthető, melyet Truman hozott létre, míg hivatalban volt. A Jason Társaság azért jött létre, hogy átrostálják a tényeket, bizonyítékokat, technológiákat, a hazugságokat és a megtévesztéseket, és hogy megtalálják az igazságot az idegen kérdésben. Az Alternatíva 1, 2 és 3 a Jason Társaság által ajánlott három napirend, melyekhez különböző forgatókönyvek kapcsolódnak, hogy megakadályozzanak egy esetleges jövőbeli világvégét, ami több mint valószínű, hogy előidézett, mintsem természetes lenne, de ez nem volt ismert akkoriban sokak számára, mert biztosan nem működtek volna együtt, és úgy hiszem, hogy ez Ike (Eisenhower) figyelmeztetésének volt része, amit számunkra adott.

Az első Alternatíva nukleáris eszközökkel a sztratoszférába fúrt lyukakról szól, ahonnan a hő és a szennyezés kiszökhet az űrbe, a második célja, hogy kiépítsék földalatti városok és alagutak hálózatát, ahol az emberiség kiválasztott elitje túlélhet, és a harmadik a Marson történő titkos űrgyarmatosítással foglalkozik azonos céllal. Engem toboroztak, hogy menjek a Marsra 2006-ban, de elutasítottam, mert azt hiszem, hogy az emberi szellem hatalma, kapcsolatunk a Földdel, és fajként történő egyesítésünk velünk kell, hogy megtörténjen, és így lesz kapcsolatunk a magasabb tudatunkkal, a magasabb dimenziós Földönkívüli fajokkal, és a fejlett technológiákkal, amelyek harmóniában vannak a Természettel.

A közelmúltban a CNN Hírekben említést tettek a Mars gyarmatosításáról, és emberek jelentkeztek, hogy ott állandó lakosok legyenek, így ezek a gondolatok és fogalmak már nem olyan rejtettek, de ami el van rejtve, azok az okok, szándékok, a Földönkívüliek és a saját titkos történelmünk arra való tekintettel, hogy valójában mire készülünk, és a jövőben mit tudunk létrehozni, amelyet jelenleg eltérítettek. Jelenleg egy szunnyadó és fejlett DNS-ünk van, mellyel nem szeretnék sokan, hogy kapcsolatba kerüljünk, és ez az, amiért van egy invázió vagy támadás, amely ellenzi a növekedésünket, egyesülésünket és felszabadításunkat, úgyhogy ez az, amire koncentrálnunk kell.

A színfalak mögött folyó illegális tevékenységek mennyisége, hogy finanszírozzák ezeket a projekteket hihetetlen, és mert a mi adóinkat használják, és mi nem szavazhatunk ezek közül egyikben sem, jogunk van tudni. Ez nem csak a drog arénára vonatkozik, ez a bűnözés legmélyebb formájában folyik, amit csak el tudunk képzelni.

Az egy dolog, hogy titkos a mi érdekünkben, ám az egy másik, hogy eközben hihetelen visszaélésekre kerül sor, amely magában foglalja sokak megkínzását és manipulációját. Ezek azok az emberek, akik úgy tűnik, hogy kollaboránsok, és elrejtik, hogy mit tesznek az emberekkel, akikkel nagyon jól lehet együtt dolgozni. A fülkementalizmus rendkívül megnehezíti bárkinek is, hogy tudja, mit próbálnak tenni, és azok számára, akik tudják és megpróbálnak segíteni nekik, vagy megállítani őket, de úgy érzem, ez fogja előrébb vinni az emberi fajt.

1947 óta az USA-ban legalább 131 mély földalatti katonai bázist hoztak létre, ezt Phil Schneider mondta el, aki mérnökként segédkezett ezen bázisok létrehozásában. Elmondása szerint hatvankét ilyen bázist szállásként használtak az alacsony és a magas "szürkék", a földönkívüli járműveikkel együtt. Egyesek azt mondták, hogy 4000 bázis van világszerte.
Phil Schneider mérnök, aki a földalatti bázisok megépítésén dolgozott 
Phil földalatti bázisok építésében vett részt. Sokáig hallgatott, majd kis közönség előtt néhányszor előadást tartott tapasztalatairól, élményeiről. Először megpróbálták lelőni, de akkor ő lőtte le a támadóját. Végül öngyilkosságnak álcázva fojtották meg otthonában. Phil már 1995-ben az Új Világrendről beszélt. A lényeg: Az NWO és az "idegenek" inváziója egy és ugyanaz!

Phil Schnieder : A férfi aki lelőtt két szürke idegent.



A Bilderberg csoport 1952-ben jött létre, hogy döntéseket hozzon az idegen problémával, és más nemzetközi kérdéssel kapcsolatban, a kormányok hatáskörén kívül. Az évek során a Bilderberg csoport titkos világkormánnyá alakult (vagy olvadt össze). Mára szinte teljes egészében az Illuminátusok tagjaiból áll. Ez az, ahol az igazi árnyékkormány létezik, mint egy nagy művelet, ami tovább terjeszti a csápjait.

Egy "Térkapu" című könyvben lehull a lepel.

Azt sugallja, hogy a "Bilderberg, a Külkapcsolatok Tanácsa, a Trilaterális Bizottság a titkos kormány, és rajta tartják a kezüket az összes idegen technológián, és az MJ-12-n keresztül működtetik az előadásukat."

Most már láthatjuk, hogy az Alternatívák javaslatait hogyan befolyásolta ez az árnyékkormány és földönkívüli lények, és nem volt rá mód, hogy magunk jöjjünk erre a következtetésre, vagy rendelkezzünk ezekkel a technológiákkal. A könyv azt is mondja, hogy azt akarják, hogy egy katasztrofális idővonalon legyünk, így sokkal könnyebben irányíthatnak bennünket az Új Világrend terveik részeként.

A hírszerző csoportokon belül a titkos agytrösztök és titkos társaságok ellentétben és belső háborúban állnak a jóindulatú frakciókkal, és azokkal, akik nem azok. A politika kapcsolódik a nácikhoz és a cionistákhoz ezen árnyékkormányon belül, és úgy tűnik számunkra, mintha háborút folytatnának ellenünk, hogy legyőzöttek és megosztottak maradjunk, de közöttük is folyik a versengés, hogy kinek legyen több beleszólása az emberi faj irányításába, és mi csak ülünk középen, miközben ennek eredménye nagyban befolyásol bennünket.

Ez számomra a lezajlott kozmikus csaták tükörképe, mely még azelőttről származik, hogy a jelenlegi bolygónk teljesen kialakult volna, és most itt folyik a Földön. Mindezek a Földönkívüli fajok egymással az ősi galaktikus történelmen keresztül kapcsolódnak, és hibridizáción keresztül tartják meg más fajok genetikáját.

Nem azért vagyok itt, hogy eldöntsem, ki melyik oldalon áll ezekben a titkos szervezetekben, és nem szeretnék zavart okozni azokban, akik mindent megtesznek a maguk nevében, csupán érthetőbben szeretném elmondani a rejtett igazságokat, melyhez mindannyiunknak köze van, és amellyel szembe kell néznünk, és véget kell vetnünk a közzétélellel kapcsolatos határozatlanságnak, és hogy az emberiség mire lehet, vagy nincs felkészülve.

Kibújt a szög a zsákból, és nincs mód arra, hogy kikerüljük a választ mint emberi faj, és szükségünk van a rendőri erőkre, a katonaságra, politikusokra és azon gépek pilótáira, melyek permetezik az eget, hogy hagyják abba ennek a rendszernek a kiszolgálását. Most minden az egységen múlik.

Folytatás a Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 4. rész-ben lesz olvasható...
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 1. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 2. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 3. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 4. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 5. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 6. rész
http://www.cosmicgaiasophia.com/




Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 4. rész

A 22. UFO-kkal és a hozzájuk kapcsolódó jelenségekkel foglalkozó szimpóziumon elhangzottak (A Polgári Közzétételi Meghallgatások olasz megfelelője). - San Marino Köztársaság -  2014 március 30.

Az első kapcsolatfelvétel

Eisenhower elég nagy dilemmába került, amikor ő lett az elnök. A hidegháború és a fegyverek megszerzéséért folytatott versengés a szuperhatalommal rendelkező országok között, valamint a békéért való kiállás és a biztonság megőrzése alapos egyensúlyozást igényelt. Eisenhower híres Atom a békéért beszéde az ENSZ-ben alig több mint két hónappal az 1958 december 8-i találkozó előtt jelezte, hogy támogatja a nukleáris fegyverek fejlesztésének és tesztelésének befejezését. Eisenhower nem volt egyedül ezzel a vágyával, amit nyilvánvalóan megosztott a Földönkívüliekkel.

Nincs kétségem felőle, hogy ezek az események valóban megtörténtek az informátoroktól származó egyértelmű bizonyítékokra, és a saját életemben tapasztaltakra alapozva. Minden esemény ide vezetett, felállítva a színpadot ahhoz, ami ezeken a találkozókon történt.

Beszámolók szerint Eisenhower első kapcsoaltfelvételére az Edwards (Muroc) Légibázison került sor 1954 februárjában, bár egyesek úgy gondolják, hogy ez a Homestead Légitámaszpont volt Floridában. Mindenesetre a találkozó a Szőke Északiaknak nevezett fajjal történt - ahogy a Plejádiakkal is sor került több kontaktusra. Több exoplitikai tudós megjegyezte, hogy a találkozó a földönkívüliekkel 1954 február 20-21-én volt a civil társadalom néhány tagjából álló csoport részvételével. Köztük volt Gerald Light metafizikus tudós, Edwin Nourse vezető közgazdász, James Francis MacIntyre püspök, a Katolikus Egyház Los Angeles-i vezetője, és Franklin Winthrop Allen, a jól ismert újságíró.

William Cooper-nek (aki 2001-ben halt meg azt állította, hogy az amerikai légierőnél és a haditengerészetnél szolgált, valamint a haditengerészeti hírszerzésnél 1975-ig) hozzáférése volt titkosított információkhoz, és a következőket mondta:

"Ez az idegen csoport figyelmeztetett bennünket azokra az idegenekre, akik az Egyenlítő körül keringtek (a "Szürkék"), és felajánlották, hogy segítenek nekünk a spirituális fejlődésünkben. Feltételként kérték, hogy szereljük szét és semmisítsük meg a nukleáris fegyvereket. Megtagadták, hogy technológiát adjanak át arra hivatkozva, hogy azt lelkileg nem tudnánk kezelni, ha a birtokunkban lenne. Úgy hitték, hogy arra hsználnánk a technológiát, hogy egymást elpusztítsuk."

Cooper szerint ennek a fajnak a történelme hasonlóságot mutat a fajuk Rigel-re kiterjedt részével, ami az Orion csillagkép egy része. Ez az úgynevezett Lírai Háborúk után volt, amikor az Északi típusú fajt megtámadták a Draco-k a Lírán, amikor sokan a Rigelre menekültek, ezt így írta le:

"Az első dolog volt, hogy (a Draco/Szürkék) finoman beszivárogtak a társadalom minden rétegébe, és implantátumokat használtak, hogy agykontrollt gyakoroljanak. Ezután módszeresen csökkentették a kollektív lélek mátrixot, és asszimilálták a lakosságot a saját csoport memória komplexumukba, gyakorlatilag kicserélték a populáció lélektörténetét a saját emlékeikkel, egyfajta drónokká alakítva őket."

Ahogy ezt elvégezték a Rigel-en, George Andrews kontakta így írta le:

"Volt egy nukleáris háború és környezeti katasztrófa a Rigel-en, és azt megelőzően vagy azalatt a Draco-k és a Szürkék titokban beszivárogtak. A túlélő Északiak részei voltak egy hibridzációs programnak, ahol az alacsony Szürkék - a Zeta Reticuli-ről valószínűleg azt tervezték, hogy genetikailag átalakítják őket, és aztán ők lettek a 'Magas Szürkék', vagy 'Magas Fehérek'. a Magas Szürkék dominánsabb szerepet kaptak, mint a "közönséges" alacsonyabbak."

Az Északiak, akik képesek voltak elmenekülni a Procyonra, és akiket szintén megtámadtak, de ahogy Alex Collier kontakta elmondta, a közelmúltban a bolygójukat felszabadították a Szürkéktől, és szeretnének segíteni nekünk.
2013 márciusában a legnépszerűpp ausztrál reggeli tévéműsorban élőben kapcsolták Amerikából Charles Hallt, aki azt állítja, több földönkívüli fajjal is kapcsolatban volt a hatvanas évek közepén egy nevadai katonai bázison.


Charles Hall: "Két és fél éven át földönkívüliekkel dolgoztam együtt"



A Muroc légibázison történt találkozón ez a faj azt állította, hogy egy önmagunkat elpusztító úton járunk, és abba kell hagynunk egymás gyilkolását, meg kell állítani a Föld szennyezését, abba kell hagyni a Föld természetes erőforrásainak megerőszakolását, és meg kell tanulnunk harmóniában élni.

William Cooper azt állítja, hogy ezek a feltételek erős gyanút ébresztettek, különösen a fő feltétel, a nukleáris leszerelés miatt. Úgy hitték, hogy ezen feltételek teljesítése tehetetlenné tenne bennünket egy nyilvánvaló idegen fenyegetés ellen. Semmi olyasmi nem volt a történelem során, mely segíthetett volna a döntésben. A nukleáris leszerelést nem tekintették az Egyesült Államok érdekének.

Michael Salla exopolitika kutató szerint az Első Kapcsolatfelvétel megerősítése egy egykori haditengerészeti parancsnok fiától érkezett, aki azt állította, hogy az apja Charles Suggs jelen volt az Első Kapcsolatfelvétel találkozó során. Egy másik informátor, aki a híres Lear sugárhajtású gép alkotója William Lear fia is megerősítette az Első Kapcsolatfelvételt, és azt állítja, hogy azon részt vett egy földönkívüli faj, mely elvi álláspont alapján elutasította a technológia átadást.

Kutatásában hozzáteszi, hogy a hidegháború intenzitása miatt a nemzeti biztonsági tisztviselők úgy döntöttek, hogy jobban megvizsgálják a feltételeket, mielőtt beleegyeznek a földönkívüliek kérésébe. Gerald Light vallomása azt jelenti, hogy az Edwards-on történt találkozó nem eredményezett megállapodást, hanem komoly nézeteltérést okozott Eisenhower tisztviselői között.

Legalább négy különböző idegen csoportról tettek említést, melyek részt vettek a találkozókon: Az "Északiak", a Szürke idegenek, egy legalább 2,75 méter magas humanoid csoport, és egy hüllő jellegű faj.

Light úgy hitte, hogy Eisenhower elnök azt tervezi, hogy "egy hivatalos nyilatkozatot tesz az országnak" körülbelül egy hónappal azután, hogy levelét megírta. De mint tudjuk, ilyen közleményt sosem adott ki.

Folytatás a Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 5. rész-ben lesz olvasható...
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 1. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 2. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 3. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 4. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 5. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 6. rész
http://www.cosmicgaiasophia.com/




Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 5. rész

A 22. UFO-kkal és a hozzájuk kapcsolódó jelenségekkel foglalkozó szimpóziumon elhangzottak (A Polgári Közzétételi Meghallgatások olasz megfelelője). - San Marino Köztársaság -  2014 március 30.Szerződések a Szürkékkel

A néhai William Cooper leír egy másik találkozót és megállapodást, ami az első találkozó kudarca után született. Míg Cooper eltérő dátumról és időpontról számolt be az 1954-es találkozóval kapcsolatban, abban egyetértett, hogy két ülés volt, melyeken különböző földönkívüliekkel találkozott Eisenhower elnök és/vagy az Eisenhower adminisztráció tisztviselői.

Ez a bizonyos szerződés nem Eisenhower-től származik, mint korábban említettük, mivel az elsőt (az úgynevezett "Grenada Szerződés") 1934-ben írták alá, és tízévenként megújították. A második 1944-ben lett volna, melyet néhány forrás megerősített, és 1965-ben újra, melyet szintén megerősítettek. A lehetőség, hogy voltak közöttük klónozott emberek, olyasmi, amit meg kell fontolni.

A "Magas Szürkék" diplomáciai szerepének támogatása William Coopertől, egykori haditengerészeti hírszerzési tanácsadótól származik, aki azt állítja, hogy titkosított dokumentumokat látott, melyekben a "Magas Szürkék" megállapodásokat kötöttek az Eisenhower adminisztrációval történt találkozókon 1954 elején.

Snowden, Paul Hellyer és Charles Hall nemrég mindannyian "Magas Fehérekről" beszéltek, akik mint "Magas Szürkék" is ismertek.

Jim Nichols kutatásában, aki egy kulcsember Exopolitikai tudós, miután összerakta a sok beszámolóból a dolgokat azt állítja, hogy Eisenhower elnök 1954-ben szembesült az idegen lényekkel, akik annyira fejlett technológiával rendelkeztek, hogy velük szemben megvédeni magunkat feleslegesnek látszott. Ugyanakkor ezek a lények biztosították Eisenhowert, hogy nem áll szándékukban a hódítás.

William Cooper azt mondja, hogy: "A megállapodás értelmében az amerikai kormány lehetővé tenné, hogy embereket raboljanak el azzal a feltétellel, hogy nem esik bántódásuk, hogy biztonságban vissztérhetnek, és hogy nem emlékezhetnek az esetre. Cserébe az Egyesült Államok kormánya magasan fejlett technológiát kapna. Az Edwards Megállapodás másik része "nagykövetek" cseréje volt. Az egyik nagykövet a reptilián Krill nagykövet volt a Tiphon-ról, a Draco csillagképből. A másikat gyakran nevezik J-Rod-nak.

Az úgynevezett "Zéta" földönkívüliek a Reticuli csillagképből származnak, és úgy gondolják, hogy humanoid eredetűek, míg más fajokról (akik a Draco, Orion és a Nagy Medve csilagképből érkeztek) úgy tudják, hogy hüllő fajok."

Sokkal több minden van, ami ezeknek a fajoknak a történelméből megosztható, többek között, hogy a hivatalosan Apex-nek nevezett bolygó lett a Zeta Reticuli. Nem mindegyikük ártalmas, de néhányuk csatlakozott önmagukat szolgáló lényekhez, amikor elpusztították a saját világukat, és az alacsony Szürkékké váltak. Ezek a lények vettek részt a Rigel-i Északiak átalakításában a Magas Fehérekké. Úgy ismert, hogy meg akarják állítani a Felemelkedésünket, a Föld hálójának elhangolásával.

Zeta Talk honlapja - azt mondja, hogy azok, akik csatlakoztak az Alternatíva 3-hoz, a Zeta Szürkéket szolgálják. A sok lehetséges találkozót figyelembe véve biztos vagyok benne, hogy tudjuk, kik azok, akik segíteni akarnak nekünk, és kik azok, akik csak magukat szeretnék segíteni.

William Cooper a következőket is mondta:
"Egy másik fontos megállapítás az volt, hogy az idegenek embereket és állatokat használtak mirigyes váladékok, enzimek, hormonális váladékok, vér forrásaként, és borzalmas genetikai kísérletekhez használtak bennünket. Az idegenek úgy magyarázták ezeket a tetteiket, hogy szükségesek a túlélésükhöz. Azt állították, hogyha nem tudják kijavítani a genetikai struktúrájukat, a fajuk hamarosan megszűnik létezni. Magyarázataikra rendkívüli gyanakvással tekintettünk. Mivel a fegyvereink szó szerint használhatatlanok az idegen ellen, az MJ-12 úgy döntött, hogy továbbra is baráti diplomáciai kapcsolatot tart fenn velük, amíg képesek nem leszünk katonailag megtámadni őket.".
Philip Corso ezredes, Eisenhower elnök Nemzetbiztonsági Tanácsának korábbi tanácsadója feltárta, hogy a szerződés egy trójai faló volt:
"Ezek a lények nem voltak jóindulatúak, akik azért jöttek, hogy felvilágosítsák az embereket. Ők genetikailag módosított emberi automaták voltak, klónozott biológiai entitások, akik valójában a saját kísérleteikhez takarították be a biológiai mintákat. Egyfajta megadásról tárgyaltunk velük, amíg nem tudunk harcolni velük..."
Távolbalátók, akik megpróbálták megtalálni, honnan jöttek a Szürkék, arról tettek említést, hogy három különböző korból érkeztek, többnyire a jövő különböző időpontjaiból. Egyes szerzők szerint a Szürkék nem idegenek, hanem emberek a jövőből, vagy jövőbeli humanoidok.

Dr. Michael Wolf azt állította, hogy a csatlós kormány tagja volt több mint 25 éven keresztül. Nagyon magas "Above Top Secret" felhatalmazást ért el, és elsősorban közös földönkívüli/emberi tudományos projektekben dolgozott. Egy kissé eltérő a története Cooper-étől.

Wolf a Szürkéket pozitív motivációjúaknak írta le a Földi jelenlétük tekintetében, de az amerikai hadsereg tisztességtelen elemei gátolták és célba vették őket. Robert Dean ehhez hasonlóan úgy véli, hogy a földönkívüliek látogatása a Földön barátságos.

Vannak MILAB-nak nevezett katonai emberrablások, mely másoknak úgy tűnik, hogy valóságos földönkívüliek. Sokan megállapították, hogy van egy keveréke a valóságos füldönkívülieknek és a robotszerűeknek, akiket arra terveztek, hogy segítsenek a katonai emberrablásokban. Folyik chipezés és mesterséges telepátia, és így arra lehet következtetni, hogy sok emberrablást nem valódi földönkívüliek követnek el, és talán ezért van olyan sok elrablási eset.

Ez ellentétben áll Cooper, Lear, Schneider, Corso tanúvallomásával, és vitathatatlanul Mac Arthur tábornokéval, a Szürkék valódi motivációit illetően. Érdemes megismételni Gerald Light állítását a "különböző hatóságok közötti félelmetes konfliktusról", hogy tájékoztassák a lakosságot, vagy sem. Meg akarták érteni ezeknek a lényeknek a szándékait, mielőtt bármit nyilvánosságra hoznak.

A felfedés egy hatalmas kihívás vot még ezen találkozók előtt. 1953 decemberében az Egyesített Vezérkari Főnökség által kiadott Hadsereg-Haditengerészet-Légierő 146-os kiadása nem engedélyezetté tette az UFO-kat érintő információk kiadását, a kémkedési törvény értelmében bűncselekménynek minősítve, amiért 10 év börtön és 10 ezer dolláros bírság is kiszabható. Nem is beszélve a családok és emberek életének fenyegetéséről, melyet a már említett informátorok is bizonyítottak, akik megmagyarázhatatlan halálesetek következtében már nincsenek életben.

Phil Schneider szerint az "Idegen Napirend" már 1933-ban ismert volt az amerikai kormány számára. Schneider eredeti feljegyzései azt jelzik, hogy 1947 január és 1952 december között tizenhat UFO balesetre került sor.

Egy interjúban Richard Dolan és egy névtelen egykori CIA ügynök azt mondta, hogy Eisenhower elnök meg akarta szállni az 51-es körzetet.

Halálos ágyán beszél az egykori CIA vezető az USA-ban őrzött ide


Egy videó vallomásban az egykori CIA ügynök azt állította, hogy Eisenhower elnök arra törekedett, hogy információkat szerezzen egy MJ-12 nevű titkos irányító csoporttól az 51-es körzet közelében lévő S-4 létesítményben folyó idegenekkel kapcsolatos projektekről. Az üzenet egy közvetlen fenyegetés volt, miszerint az elnök engedélyezné az 51-es körzet és az S-4 létesítmény katonai invázióját, ha a tájékoztatás iránti kérelmét nem hajtanák végre.

Azt mondták Eisenhower elnöknek, hogy elvesztette az irányítást a földönkívüliekkel kapcsolatos projektek felett, ami összefüggésben volt az MJ-12 nevű irányító csoporttal.

Folytatás a Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 6. rész-ben lesz olvasható...
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 1. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 2. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 3. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 4. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 5. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 6. rész
http://www.cosmicgaiasophia.com/




Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 6. rész

A 22. UFO-kkal és a hozzájuk kapcsolódó jelenségekkel foglalkozó szimpóziumon elhangzottak (A Polgári Közzétételi Meghallgatások olasz megfelelője). - San Marino Köztársaság -  2014 március 30.Nukleáris energia és bombák

Ha Ike (Eisenhower) találkozott a földönkívüliekkel 1954 február 20-án, akkor a 15 megatonnás Bravo hidrogénbomba kilenc nappal később, március 1-jén egyértelműen jelezte a titkos nukleáris diplomácia kudarcát. A tesztet 1954 február 28-án kezdték a Marshall-szigeteken, Bikini-atollnál.

Gerald Light szerint, követve a két állítólagos kontakt tapasztalatát, Ike nyilvánvalóan azt tervezte, hogy elfogadja az Északiak általi angyali felajánlást. A hidegháborús korszak védelmi intézményei nyomást gyakoroltak rá, hogy gondolja meg magát. Egy időre a háborús érdekek győztek a világbéke utáni vágya felett.

Jim Nichols szerint az informátorok elmondták, hogy "1955-re Eisenhower rájött, hogy a szerződés egy megtévesztés volt. Eisenhower nagy sajnálatára ez az idegen szerződés egy kombinált fegyverkezési ipart és hírszerzési szolgálatot szült olyan hatáskörrel, mely elvonja az elnök és az alkotmány hatáskörét. Látva ennek a "Katonai-Ipari-Komplexumnak" a veszélyét Ike 1961-ben, hivatalának elhagyásakor figyelmeztetett..."

Stewart Swerdlow, a Montauk Projekt túlélője mondta ~

"
...az irányító elit közé tartoznak földi kormányok (a végrehajtó, a törvényhozó, és igazságszolgáltatási ágak), média szervezetek, a nemzetközi szervezetek, és a katonai és hírszerzési szervezetek, melyeket klónokkal vagy kiborgokkal népesítettek be, akiket a Szürke/Hüllő frakció irányít, melynek célja a Földi feletti hatalomátvétel."

Ez már egy ideje működött, és egy nagyobb terv mentén haladt. Az árnyékkormány közvetlenül dolgozik együtt ezekkel a lényekkel, miközben sokan közülük szeretnének megvédeni minket. Fejlett technológiával rendelkeznek, melyet nem a védelmünkre használnak, vagy hogy segítsenek a rászorulókon, hogy megtisztítsák a környezetetet. Ehelyett fekete költségvetési projekteket működtetnek, mely milliók életébe, és adó dollárjaink millióiba kerülnek.
Technológia rossz kezekben / Montauk

A Gémkapocs Projekttel és a nácik bevonásával úgy tűnik, hogy ezen technológiák használata, amelyeknek segíteniük kellett volna a földönkívüli fenyegetéssel szemben, rossz kezekbe került.

Preston Nichols szerint, aki része volt a Montauk projektnek, "a Szíriusz B-ről származó emberek szerepet játszottak olyan egzotikus technológiákban, mint a tér/interdimenzionális utazás, és az illegális kormányzati ügynökségek érintettek voltak mind a Philadelphia kísérletben, mind a Montauk Projektben."

Az első egy 1943-as haditengerészeti teleportációs teszttel foglalkozott, a második a Long Island-en található létesítményben végzett titkos katonai kísérletekkel. Alex Collier kifejti, hogy akik a Szíriusz B-ről jöttek, nagyon összezavarták a fejünket, és ők azok, akik eredetileg átadták a kormánynak a Montauk technológiát.

Azt is mondja, hogy ennek az egzotikus technológiának az volt a célja, hogy ösztönözze a nemzetbiztonsági ügynökségeket, hogy fejlesszék a támadó katonai képességeket egy lehetséges földönkívüli fenyegetés esetére.

John A. Quinn, a Montauk Projekt kutatója elmondta a projektről, hogy az 1960-as évek végéig legitim támogatásban részesült, aztán a kongresszus rájött a projekt pszichés és agykontroll szempontjaira. Úgy döntöttek, hogy véget vetnek a kutatásnak abban az esetben, ha ezek a technológiák rossz kezekbe kerülnek, és amit elfogadhatatlan módon lehet használni. Sajnos illetéktelen kezekbe került.

Michael Ash, aki elkészítette a Montauk Túlélők sorozatot azt mondta, hogy a magas Zeta Reticuli Szürkék részt vettek a Montauk Projektben. Ott voltak a Draco-k is, akik tulajdonképpen a legtöbb ilyen projektet irányították.
A valódi program

Az agykontroll és az illegális tevékenységek mennyisége a kormány ezen rejtett területein egészen megdöbbentő, én személy szerint sok agykontroll áldozattal találkoztam, akik hihetelen traumától szenvedtek. Az is egyértelmű, hogy a nem földi csoportok közötti háború a pozitív idővonalon tart bennünket.

Úgy tűnik, hogy mindez kapcsolódik a lelkek aratásához, az életenergiánk leszívásához, és a Szürkék azon próbálkozásához, hogy létrehozzanak egy lélekmátrixot önmaguk keresztezésén keresztül, hiszen a jövőben ők elvesztik a lélek energiájukat, és a szaporodási képességüket.

Ők lehetünk mi, akik a saját genetikai anyagunkat használjuk arra, hogy megmentsük magunkat - mindez azoktól a  tetteinktől és döntéseinktől függ, melyeket a mostani időben hozunk.

Van rá esély, hogy mi válunk a Szürkékké, és a Hüllők fognak irányítani, de akkor nem, ha a szellemi fejlődésünkre összpontosítunk, és a Föld egyensúlyának helyreállítására. Sok nagyobb faj él a föld alatt, akik nem tértek át erre a formára, mivel nem polarizálódtak csak a technológiai haladásra, és elkerülték, hogy érzelmektől hatástalanított mesterséges lényekké váljanak, amitől néhány faj szándékosan megszabadult, mert úgy érezte, hogy az érzelmek akadályt jelentenek.

Fontos megjegyezni, hogy vannak pozitívak és negatívak mindkét fajban, ahogy azt az emberi populációban is látjuk, nagy a sokféleség. Van egy hibridizáció ezen fajok és az emberek között.

Úgy érzem, hogy a Szürkék túlélésben vannak, de rá kell vennünk magunkat, hogy nyíltan megvitassunk minden részletet annak érdekében, hogy pozitív elmozdulást tudjunk kezdeni ebben a világban. Ha segítenünk kell bármelyik fajnak, azt nem tehetjük a saját kárunkra. Minél inkább megértjük, annál inkább el tudjuk kerülni az ilyen típusú jövőbeli forgatókönyveket.

Úgy tűnik, arra akarnak bennünket használni, hogy elérjék a halhatatlanságot, vagy elérjenek egy fejlettebb dimenzionális kapacitást rajtunk keresztül.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy keveredni akarnak velünk, hogy legyen egy esélyünk gyógyult fajjá válni, és ők azok, akiket magunkhoz kell ölelnünk és elfogadnunk, mivel nincs visszaút, és mindazon lények, melyek lehetővé teszik számunkra a békés haladást, ők az igazi barátok.

Folytatás a Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 7. rész-ben lesz olvasható...
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 1. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 2. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 3. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 4. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 5. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 6. rész
Laura Magdalene Eisenhower: Közzététel - 7. rész
http://www.cosmicgaiasophia.com/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése