2018. november 8., csütörtök

A török hódoltságtól a KGB – ig








A török hódoltságtól a KGB – ig





Erdogan lábai előtt csúszott-mászott Orbán, és a török hódoltságot méltatta Gül Baba türbéjének átadóján (+videó) 
2018. október 9. Nyugati Fény 

Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan kedden délután közösen adták át Gül Baba felújított türbéjét a Rózsadombon. 
Erdogan lábai előtt csúszott-mászott Orbán, és a török hódoltságot méltatta Gül Baba türbéjének átadóján

Orbán nagy tisztelettel beszélt a török hódoltság időszakáról, amelyet a két nemzet közös dicsőségeként állított be. 

"Gül Baba azon daliás korszak szülötte volt, amikor >>nemzeteink nagy fiai feszültek egymásnak<<, a váltakozó kimenetelű küzdelmek hősiessége nemzeteink nagyságára emlékeztet, és arra figyelmeztet, hogy ma is ehhez a nagysághoz kellene felnőnünk" - mondta Orbán Viktor a közmédia Híradója szerint. 

Orbán beszélt a Buda cseles elfoglalásában részt vevő harcos szerzetesről is, aki a város török bevétele után közvetlenül elhunyt, és maga Szulejmán szultán kísérte el végső nyughelyére, amely azóta a térség egyik legfontosabb muszlim zarándokhelye. 

"Budapestnek ezt a megkapó részét nem véletlenül hívják Rózsadombnak. A név már jó ideje Gül Babának és híres rózsáinak állít emléket. A szent életű dervis alakja ma is él a magyar nép emlékezetében, monda, operett, film is őrzi emlékét." - mondta a magyar miniszterelnök. 

Orbán Viktor megköszönte Erdogan támogatását a 2,5 milliárd forintos felújításhoz, és kiemelte a restaurátorok és kertészek munkáját. 
Erdogan lábai előtt csúszott-mászott Orbán, és a török hódoltságot méltatta Gül Baba türbéjének átadóján

Erdogan úgy fogalmazott: "a törökök és a magyarok együttműködése Gül Baba eszmei árnyékában ver gyökeret, a türbe pedig áldást és szerencsét hoz a magyar népnek, továbbá erősíti a két nép barátságát." 


Kiderült: 4633 milliárd forintot ülnek otthon a magyar családok



Tovább nőtt a háztartások vagyona, a Magyar Nemzeti Bank friss adatai szerint csaknem 1300 milliárd forintot takarítottak meg az idei első fél évben, ebből a második negyedévre bő 800 milliárd jutott - írja a Világgazdaság.
A félretett pénz mellett még a hozamok is növelték a megtakarításokat, hat hónap alatt jó 670 milliárd forinttal. Így a háztartások pénzügyi vagyona 49 934,8 milliárd forintos új rekordra emelkedett.

A tartozásokkal csökkentett nettó pénzügyi vagyon szintén történelmi csúcson volt, megközelítette a 41 200 milliárd forintot.
A készpénz és a betétek állománya tovább nőtt. A háztartásokban rengeteg pénz hever parlagon, összesen 4633 milliárd forintnyi készpénzük volt június végén, ebből 317 milliárd forint valuta.
Október 1-jétől érvénybe léptek a módosuló adósságfék szabályok: az 5 évnél rövidebb kamatperiódusú vagy változó hitelkamatú jelzáloghitelek felvétele esetén a hitelfelvevő havi törlesztőrészleteinek összege nem haladhatja meg a rendszeres havi nettó jövedelme 25, illetve magasabb jövedelem esetén 30 százalékát. A legalább 5 éves, de 10 évnél rövidebb kamatperiódusú jelzáloghitelek esetében az arány a rendszeres havi nettó jövedelem 35, illetve 40 százaléka lehet. A legalább 10 éves kamatperiódusú, vagy a futamidő végéig fixált kamatozású forint jelzáloghiteleknél – a kisebb kamatkockázat miatt – nem módosul az 50, illetve 60 százalékos jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató, vagyis JTM-limit. Érdekelnek, most konkrétan milyen lakáshitel-ajánlatokkal vának a bankok? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót


Videóra veszik a titkaid: Így kémkedik utánad az okostévéd, laptopod



Ezek voltak 2018 40. hetének legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre, vagy a képes cikkajánlókra.
Egy ózdi családi ház kertje, egy miskolci ház kapubeállója, egy szegedi ház udvara - egy honlapon több ezer biztonsági kamera képét követhetjük nyomon, anélkül, hogy erről a kamera tulajdonosainak tudomása lenne. Pedig mindez elkerülhető lenne, csupán az alapértelmezett jelszót kellett volna megváltoztatni. Mindez jól mutatja, milyen kockázatai vannak annak, ha nem figyelünk oda, hogyan is használjuk az okoseszközeinket.
Fontos, a jelzáloghitelezést jelentősen befolyásoló változások léptek hatályba a mai nappal. A szóban forgó változás nyomán - noha az alapvetően a lakossági ügyfelek nagyobb biztonságát célozza meg - előfordulhat, hogy valaki magasabb havi törlesztőrészlet vállalására kényszerül, mint amit szíve szerint választana.
Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót!
A budapesti albérletárak elmúlt években tapasztalt robbanásszerű emelkedése miatt szinte már lehetetlen megfizethető lakást találni a piacon. Üresen álló, elhagyatott üzlethelyiségekből viszont nincs hiány - egyre többen kényszerülnek arra, hogy apró, utcafronti egykori pékségekbe, virágboltokba költözzenek. De még ez a megoldás sem nevezhető igazán olcsónak.
A jól működő párkapcsolat egyik alapja, hogy a felek képesek legyenek pénzügyeikről közösen szabályozott stratégiát kialakítani. Ennek persze számtalan féle formája lehet, az egyetlen lényeg az, hogy a pár tagjai kommunikáljanak egymással, és a lehető leghamarabb egyezzenek meg a legfontosabb irányokat illetően. Ha azonban mindez elmarad, akkor könnyen bukta lehet a vállalkozás vége, ami az egymástól való elhidegüléshez vezethet. Pszichológus segítségével elemeztük, mit tehetnek a párok annak érdekében, hogy minden flottul menjen köztük az anyagiak terén, valamint megvizsgáltunk különböző pénzkezelési stratégiákat is.



A hideg beköszöntével egyre gyakoribbak a megfázásos, náthás megbetegedések, és heteken belül már az influenzával is számolhatunk. A védőoltáson kívül ezekre kifejezett gyógyszer nincs, csupán a tüneteket enyhíthetjük a vény nélkül kapható szerekkel. Áruk azonban olykor elég borsos tud lenni, megnéztük mégis hogy jöhetünk ki a legkevesebb pénzből.
A magyar vásárlók rendkívül árérzékenyek, igyekeznek ott megfogni a pénzt, ahol csak tudják. Nem véletlen tehát, hogy a különféle kuponos akciók nagy népszerűségnek örvendnek. De vajon tényleg jobban járnunk anyagilag, ha kuponokkal vásárolunk? És mégis mit nyernek ezzel az üzletek? Ennek jártunk utána.
Újabb nagyszerű álláslehetőségre bukkantunk, most a legnagyobb videómegosztón jött szembe a hirdetés, tehát már kutatni sem kell utánuk. Magyar üvegipari szakmunkásokat keresnek egy osztrák kisváros családi vállalkozásához 700 ezres fizetésért. De vajon megéri hátra hagyni mindent és mindenkit, és új életet kezdeni 500 kilométerrel távolabb?


A diákok 59 százaléka tanul 2 vagy több idegen nyelvet az Európai Unió tagállamaiban - derül ki egy frissen publikált felmérésből. Az egyes tagállamok között azonban igen nagy eltérések tapasztalhatóak: míg Finnországban kis híján az összes diák legalább két idegen nyelvet tanul, addig a lista másik végén olyan országok - köztük Magyarország - találhatóak, ahol ez az arány a 10 százalékot sem éri el.



Elárulta Liptai Claudia, mennyire jól keres műsorvezetőként




Rengeteget dolgozik, így nem meglepő, hogy Liptai Claudia az egyik legjobban kereső tévés Magyarországon. Konkrét összeget ugyan nem tudni, de korábbi lapértesülések szerint többmillió forinttos havi gázsi sem elképzelhetetlen. Ezzel szemben Szabolcsban a 150 ezer forintot sem éri el az átlagbér.

Rengeteget dolgozik, így nem csoda, hogy a Forbes összsítése szerint Liptai Claudia az egyik legértékesebb tévés Magyarországon - írja a Színes Ász. A bulvárlap idézi a műsorvezető Story magazinnak adott nyilatkozatát: "Hiába mondanék el egy-két részletet Shakespeare valamelyik művéből a közértben, nem kapnék érte párizsit. Az értékesség számomra egyenlő azzal, hogy mennyit keresek, és milyen munkákat kapok."
Az elmúlt húsz évben, amióta benne vagyok, nagyot változott a magyar televíziózás. Szerencsére olyan munkám van, amit szeretek, és tényleg jól keresek, de összehasonlíthatatlanul kevesebbet, mint például egy német tévés műsorvezet, hogy Amerikáig el se menjünk...
- tette hozzá Liptai Claudia.
A konkrét összeget ugyan nem árulta el a műsorvezető, de korábbi lapértesülésektöbbmilliós havi gázsit feltételeztek, ha van épp műsora Liptainak, ha nincs. Nemrég ráadásul azt is elárulta Liptai, hogy mire költ szívesen a mesés összegből: a csúcsgázsi a jó éttermek mellett az utazás lehetőségét adta meg neki.

Az érme másik oldala

Nemrég jött ki a KSH friss jelentése, amely szerint júliusban az átlagos nettó kereset Magyarországon, családi kedvezmény nélkül 217 300 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 225 800 forintra becsülhető. Ez azonban ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, messze nem fedi a valóságot.
A KSH Fókuszban a megyék kiadványából most kiderül, hogy Budapest és Győr-Moson-Sopron megye húzta fel az országos átlagot, amikor az átlagkeresetet kiszámolták. Ezen a két térségen kívül sehol sem érik el a nettó bérek a 217 ezer forintot. A legkevesebbet Szabolcsban lehet keresni, ott 149 568 forint az átlagbér.
A két leggazdagabb helyen kívül Fejér és Komárom-Esztergom megyében érte el az idei első féléves átlagkereset a nettó 200 ezer forintot. Heves, Tolna, Vas és Veszprém megye adata közelítette a 200 ezres határt, ott valószínű, hogy ha tovább nőnek az országban a bérek, nemsokára már kettessel fog kezdődni az átlag.


Nem árt az óvatosság: így fosztják ki a bankszámládat a csalók


  • 2018. október 5. péntek 13:00

A kibertámadások terjedése ellenére a pénzintézeteket egyre kevesebb közvetlen fenyegetés éri, a fejlett bankbiztonsági rendszerek miatt a bűnözők egyre inkább a felhasználók figyelmetlenségét használják ki - figyelmeztet az OTP.
A bank közleményben ismerteti, hogy egy amerikai információbiztonsági cég szerint az adathalász kibertámadások világszerte majdnem megduplázódtak az idén 2017-hez képest. Magyarországon azonban bár jelentős, 28 százalékos volt az adathalász támatások éves növekedése augusztusig a Nemzeti Kibervédelmi Intézet adatai szerint, az ütem jóval elmaradt a globális átlagtól.
A bankkártyás visszaélések értékét tekintve az OTP-nél a globális vagy az európai átlag töredéke a tételek forgalomhoz viszonyított aránya. Ez sok esetben tudatos intézkedések eredménye: az látszik, hogy az eredményes védekezés és a megelőző bankbiztonsági intézkedések nélkül tízszeres lett volna a visszaélések száma" - tették hozzá.
Az adathalász módszerek a figyelmeztetések ellenére még sokszor felkészületlenül érik az ügyfeleket, legutóbb Magyarországon több tucat hitelintézet ügyfeleit károsították meg ilyen módszerrel a bűnözők. Az 590 millió forintos össz mindössze hatmillió forintot, az összeg egy százalékát próbálták OTP-s ügyféltől kicsalni, a bank azonban négymillió forintot még időben zárolt a bűnözők által használt, egy másik banknál vezetett számlán, így azt már nem tudták végleg eltűntetni, és a károsult ezt az összeget várhatóan visszakapja - írták.
Az OTP szakértője a közlemény szerint kiemelte a hamis, de a hivatalos banki honlapra hasonlító internetes oldalak veszélyeit. Az ilyen felületeken - tette hozzá - számlaadatokat csalnak ki vagy átutalásra bírják rá a felhasználókat. Gyanús megkereséseknél ajánlatos fölhívni az ügyfélszolgálatot, ha pedig veszélybe került a belépési jelszó, bejelentést kell tenni - hangsúlyozták. Az OTP az adathalász kísérletek kivédéséről a honlapján is tájékoztatja az ügyfeleket - olvasható a közleményben.
JÓL JÖNNE 1 MILL



30 ezer forintból él a Neoton egykori csillaga: karnyújtásnyira volt a világhírtől


Pál Évánál mindössze havi 30 ezer forintot hagy meg a végrehajtó, pedig a Neoton Família egykori énekesnője szerint alakulhatott volna úgyis az élete, hogy milliókat keres. Mára viszont csak a hitelcsapda maradt.

A Neoton Família egykori sztárja, Pál Éva ma egy fővárosi kisboltban eladó. Bár a munkáját nem becsüli le és igyekszik tisztességgel megdolgozni a pénzért, elmondása szerint hajdanán nemzetközi sztár is lehetett volna. "Akkor persze nem voltam tudatában, de életem talán legszebb időszaka volt az. Még úgy is, hogy előtte kellett eljönnöm a Neotonból" - emlékszik vissza az énekesnő a régi időkre.
Sikerült kijutnom Kanadába, s Torontóban, a reptéren összeismerkedtem egy csinos fiúval. Louis egy olyan ügyvédi irodában dolgozott, ami az ott vendégszereplő művészek ügyeit intézte. Azt mondta, jó összeköttetései vannak, sok hírességet ismer, sok mindenben tudna nekem segíteni
- számolt be a Borsnak Pál Éva. A siker kapujában azonban az énekesnőnek édesanyja állapota miatt vissza kellett utaznia Magyarországra, majd nemsokkal később kiderült, hogy teherbe is esett Louistól, akiről ezután - néhány levélen kívül - nem is hallott többet - írja a lap.
A nő elmondása szerint egykori kanadai partnere sohasem támogatta közös fiúkat, akire viszont manapság nagy feladat hárul, hiszen ő az énekesnő legnagyobb támasza a hitelcsapdával szemben, amibe Pál Éva került. A helyzet pedig olyannyira komoly, hogy 
a végrehajtó mindösszes 30 ezer forintot hagy az egykori magyar sztárnál havonta.

Sok sorstársa lehet-e a tönkrement énekesnőnek?

Március elején foglalkoztunk azzal a hírrel, hogy látszólag jó hír érkezett az MNB-től: jelentősen csökkent a 90 napon túl nem teljesítő (azaz kvázi bebukott) lakossági jelzáloghitelek aránya és volumene is a teljes banki hitelportfolióban. Ám ahogy a Portfolio elemzéséből kiderült, a számok mögött több tízezer tulajdonjogvesztés és kényszerértékesítés áll. 2017 végén már csak 408 milliárd forint volt a 90 napon túl nem teljesítő banki hiteltartozás (ebből 355 milliárd egy éven túli), ami 67 százalékkal marad el a 2014 őszi csúcstól, és mindössze 7,5 százalék ezeknek a hiteleknek az aránya a teljes lakossági tőketartozáson belül, amire 2010 eleje óta nem volt példa.
A statisztikai adatok javulása mögött azonban elenyésző azon ügyfeleknek a száma, akik 2014 őszén nem tudtak törleszteni, mára viszont helyreállt volna fizetőképességük ugyanazon hitel tekintetében. A teljes 67 százalékos javulásból 40 százalékot (tehát tízből hat egykori problémás hitelt) adtak el követeléskezelőknek a pénzintézetek, 12 százalékot pedig a Nemzeti Eszközkezelőnek. 
A fennmaradó 15 százalékot sem valószínű, hogy zsebből intézték az adósok, mivel az MNB adatai szerint az elmúlt kicsit több mint 3 éves időszak alatt 7803 lakást értékesítettek önszántukból adósok és az értékesítésből befolyt összeget valószínű, hogy részben hiteltörlesztésre fordították
- mutatott rá a Portfolio.
A Nemzeti Eszközkezelő az elmúlt 5 évben 32 146 lakás tulajdonjogát vette el, ebből 6238-ét 2017-ben. A tavalyi év amúgy is fekete év volt a kényszerértékesítések szempontjából: 2318-at hajtottak végre pénzintézetek.


Kertes házban laksz? Csak óvatosan, durva bírságot kaphatsz idén ősszel




"Itt van az ősz, itt van ujra...", így a következő hetekben rengetegen teszik majd rendbe otthon vagy a hétvégi háznál a kertet - égetik el az avart, vagy például a megmetszett, elszáradt növények ágait. Nem árt azonban tisztában lenni az új tűzvédelmi szabályokkal; az előírás szerint ugyanis már tilos a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése. Aki a szabályt megszegi, nagyon komoly bírságra is számíthat.
Rengetegen töltik az őszi napokat a természetben, járják az erdőket, mezőket; míg másoknál a kerti munkák kerülnek előtérbe. Ahogy az lenni szokott, ilyenkor a családok gyakran tüzet is raknak, legyen szó egy kis bográcsozásról, grillezésről, vagy a kerti hulladék elégetéséről. Nem árt azonban tisztában lenni a tűzvédelmi szabályokkal, hiszen sehol sem szabad nyakra-főre égetni. Aki a szabályokat megszegi, nagyon komoly bírságra is számíthat. Nézzük, mit kell szem előtt tartani!

Kirándulók, figyelem!

Jelenleg ugyan nincs tűzgyújtási tilalom Magyarország területén - erről a katasztrófavédelem honlapján tájékozódhatunk -, ugyanakkor sosem árt hangsúlyozni, hogy az erdőtüzek megelőzése érdekében mindenki legyen nagyon körültekintő. Nagyon fontos például, hogy ne hagyjuk magára a tábortüzet; ha végeztünk, oltsuk el, még pislákoló parazsat is a kijelölt tűzrakóhelyeken. Illetve bárhol is vagyunk, égő cigarettát ne dobjunk el, azt minden esetben oltsuk el rendesen. Jobb, ha tudod, aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, erdővédelmi bírsággal sújtható.
De nemcsak a kirándulóknak kell nagyon odafigyelniük, a mezőgazdasági területeken dolgozóknak, vagy épp a közúton és vasúton utazóknak éppúgy nagyon körültekintőnek kell lenniük. A tűzesetek megelőzése érdekében a Katasztrógavédelem tőlik (is) azt kéri, hogy a szabadban gyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, a tűz környezetében ne legyen más éghető anyag, amin az továbbterjedhet, továbbá mindig gondoskodjunk elegendő oltóanyagról, illetve legyen kéznél olyan szerszám, amivel irányítani tudjuk az égést.
A külterületen lévő, lábon álló növényzet, tarló, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék szabadtéri égetését ráadásul előzetesen engedélyeztetni is kell a tűzvédelmi hatósággal. A kérelmet, melynek díja alkalmanként 3 ezer forint, legkésőbb a tervezett égetés időpontja előtti 10. napon lehet benyújtani; a hatóságnak pedig 5 napja van annak elbírálására. A kérvényben szerepelnie kell az égetés pontos földrajzi koordinátáinak; kezdési és befejezési időpontjának; az égetést végző, valamint felügyelő személyek nevének, illetve lakcímének, továbbá telefonszámuknak is.

A kertben is csak óvatosan!

Bő három és fél éve, 2015. március 5-én lépett hatályba az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat, amely nagyon fontos előírásokat fogalmaz meg, többek között a kertes ház, és telektulajdonosokra vonatkozóan is. A lakosság számára az egyik legjelentősebb változás, hogy, az élet és értékvédelem jegyében,
a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése TILOS!
Pontosabban égetni csak az adott település önkormányzati rendeletében kijelölt időszakban és módon lehet. Az adott településre vonatkozó szabályokat az önkormányzatok hatályos rendelettárában érdemes keresni. Ilyen helyi előírás lehet például:
  • Avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tűzrakó helyen és telken szabad égetni úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon.
  • Az égetés minden héten kizárólag a meghatározott időpontban (pl.: pénteken 15 órától 20 óráig) történhet, amennyiben az időjárási viszonyok azt lehetővé teszik.
  • Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot (PVC, veszélyes hulladék).
  • A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani.
  • A tüzelés, a tüzelőberendezés használatának színhelyén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétbe helyezni, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható.
  • A legtöbb helyi szabályozásban közös pont, hogy a hatóságilag elrendelt általános tűzrakási tilalom alól egy rendelet sem ad felmentést.
Viszont se a helyi szabályok, se az esetleges általános tűzgyújtási tilalom nem jelenti azt, hogy bárki gátlástalanul felhalmozhatja a kertjében, mondjuk az avart. A törvény szerint ugyanis az ingatlan tulajdonosa, használója köteles a területet éghető hulladéktól és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen tartani. Akit pedig szabálytalanságon érnek, komoly pénzbírságra számíthat.
A bírság 10, illetve 20 ezer forintról indul, de bizonyos esetekben akár a többmilliós összeget is elérheti!
A tűzvédelmi bírság kiszabására a szabálytalanságot észlelő tűzvédelmi hatóság jogosult. A tűzvédelmi bírság megfizetése ugyanakkor nem mentesít a büntetőjogi, illetve a polgári jogi felelősség, valamint a tűzvédelmi bírság kiszabására okot adó szabálytalanság megszüntetésének kötelezettsége alól.



Minden magyar dolgozónak van egyéni nyugdíjszámlája: itt rejtegetik



Kevés munkavállaló tudja, pedig, pedig 2013-tól bárki nyomon követheti a bevallott nyugdíjjárulékait. Nem olyan könnyű azonban rábukkanni a táblázatokra. Lépésenként mutatjuk, hogyan érheted el az összesítést arról, mennyit fizettél be eddig az állami rendszerbe.
unkavállaóknak van egyéni nyugdíjszámlája, amelynek tartalmát a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény határozza meg. Persze a tb-s nyugdíjrendszerben az egyéni számla teljesen mást jelent, mint a magánnyugdíjpénztárak esetében, de ha van ügyfélkapus azonosítónk, bármikor ellenőrizhetjük, mennyit fizettünk be eddig az állami rendszerbe.
Hogy regisztrálhatok az Ügyfélkapura?
Ügyfélkapu regisztrációnkhoz személyazonosságunkat kell igazolni. Ehhez személyesen be kell mennünk egy okmányirodába.
A egyéni nyugdíjszámla - amelyhez az adatok a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) származnak - tehát nem megtakarítási konstrukció, hanem
a keresetarányos nyugdíj megállapítására, illetve önellenőrzésre alkalmas összesítés.
Abban az esetben, ha a táblázatokban szereplő adatokkal nem értünk egyet, a lakóhelyünk szerint illetékes kormányhivatal nyugdíjbiztosítási igazgatóságát kell felkeresni, illetve érdemes rákérdezni a számokra munkaadónknál is. Fontos tudni még, hogy a nyilvántartásból hitelesített másolatot vagy kivonatot is kérhetünk.
EZ IS ÉRDEKELHET!

Nem álom a nyolcszázezres nyugdíj: mutatjuk, hányan kapnak ennyit Magyarországon

A legmagasabb nyugdíjösszeget továbbra is titkolják.
Az egyéni nyugdíjszámlák adatai 2013-tól érhetőek el (korábban ugyan volt arról kormányzati kommunikáció, hogy a visszatekintő adatokat is elérhetővé teszik, ez a fejlesztés azonban egyelőre várat magára). Nem olyan könnyű azonban rábukkanni a táblázatokra: az országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) honlapján keresztül kell belépni az Ügyfélkapura, ott meg kell adni az azonosítónkat és jelszavunkat. Az oldal visszairányít az ONYF oldalára, ahol TAJ-számunk megadásával láthatjuk az adatokat. Alább mutatjuk a lépéseket.

1. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgtóság honlapján keressük a "Társadalombiztosítási egyéni számla" menüpontot.

2. A legördülő menüben kattintsunk a felső piros nyilacskára.

3. Az átirányítás után, az ONYF honlapján válasszuk a "kivonat megtekintése" menüpontot.

4. Lépjünk be saját Ügyfélkapu azonosítónkkal.

5. Adjuk meg TAJ-számunkat.

6. A Társadalombiztosítási egyéni számla 2013-tól listázza az adatokat; az adott évre kattintva ("Részletek megjelenítése") a havi bevallásokat is látjuk.



Orbán katonai szövetségépítést jelentett be, de hitelekről és terrorról is tárgyalt Erdogannal


A magyar kormányfő haderő-fejlesztési együttműködést és a gazdasági kapcsolatok élénkítését jelentette be a török elnökkel folytatott megbeszélését követően. A török elnök Budapestről adott ultimátumot az Európai Uniónak.


Fontos számunkra ez a találkozás. A két ország kapcsolata a tiszteleten nyugszik, a mi oldalunkról ennél többről is szó van – közölte Orbán Viktor miután tárgyalt a kétnapos magyarországi látogatásra érkező török elnökkel, Recep Tayyip Erdogannal. A magyar miniszterelnök szerint ugyanis Törökország Oroszországhoz és Németországhoz hasonlóan kiemelt partnerünk.
Orbán szerint Magyarország biztonsága közvetlen összefüggésben van Törökország stabilitásával, ez egy kulcsfontosságú szövetség a két ország között.
A kormányfő szerint Törökország sikeresen védi Európát, s így Magyarországot a migrációtól, amiért hálával tartozunk. A két ország együttműködése eddig is sikeres volt, s Törökország stabilitása nemzetstratégiai kérdés. A magyar miniszterelnök a Törökország és az Európai Unió között kötött megállapodásról szólt elismerően, így bevallva azt is, hogy ez a biztosítéka az Európába korábban tartó menekültáradat apadásának.
Orbán szerint külön tárgyaltak arról, hogy a magyar haderő-fejlesztésbe Törökország milyen módon vonható be. a miniszterelnök arról beszélt, hogy a korábbi rossz magyar gazdasági teljesítmény visszafogta a honvédelmi költségeket, de most változtathatnak ezen, s ebben aktív szerepet vállalhat Törökország, erről is tárgyaltak Erdogannal. – Erőteljes hadiipari együttműködést szándékozunk kialakítani – jelentette ki Orbán.
Beszéltek a közös magyar-török beruházások lehetőségéről, s kölcsönösen kifejezték a gazdasági kapcsolatok erősítésének szándékát.
Orbán úgy zárta az expozéját, hogy eddig is sikeres volt az két ország közötti kapcsolat, de úgy határoztak, s úgy látja kölcsönös a szándék arra, hogy a jövőben kiemelkedővé tegyék ezeket az együttműködéseket. Orbán megköszönte Erdogannak „az őszinte, nyílt és baráti megbeszélést”, s a tárgyalásokat úgy kommentálta, a lehető legnagyobb bizalommal áll a kapcsolatok további elmélyítése elébe.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Erdogan szívélyesen köszöntötte a magyar-török diplomáciai delegációk tagjait, s elsősorban Áder János köztársasági elnök meghívásáért mondott hálát, hiszen államfőként, elnökként érkezett Magyarországra. Ugyanakkor „kedves barátjának" nevezte Orbán Viktort is, majd pedig jelezte:
– Köszönöm a személyem iránti szeretetet.
A török elnök is a gazdasági és katonai együttműködési lehetőségekről beszélt, majd arról a közös beruházásról, melynek révén a magyar állam és Törökország együtt újította fel a Gül Baba felújított türbéjét. A XVI. században emelt sírkápolna annak a muszlim szerzetesnek állít emléket, aki az 1541-ben érkezett megszálló török sereggel érkezett Budára. A dervist annyira tisztelték, hogy a temetésén a Magyar Királyság megszállása mellett döntő I. Szulejmán is részt vett.
Erdogan hosszan sorolta a szoros együttműködés történelmi (!) hagyományait, majd pedig szintén arról beszélt, hogy mindkét ország közös szándéka és elhatározása, hogy szorosabbra fűzzék a gazdasági kapcsolatokat. 
A török elnök megemlítette például, hogy vizsgálják, miként tudna a magyar Eximbank hitelezni Törökországban, de arról is beszélt, hogy a török választásokon magyar megfigyelők is részt vettek. Erdogan láthatóan európai uniós legitimációt remél az Orbánnal ápolt jó kapcsolatoktól, éppen ezért külön hangsúlyozta, hogy Orbán elsőként fejezte ki szolidaritását vele, amikor szerinte puccskísérlet zajlott ellene, ahogyan a magyar kormányfő elnökké választása után is személyesen gratulált.
A török elnök a magyar állami televízió kérdésére azt is részletezte, milyen rengeteg migráns és menekült tartózkodik Törökországban. Erdogan beszámolója alapján Törökországban 3,5 millió szíriai és 500 ezer iraki menekült él, és az ankarai vezetés a menekültkérdésben segítséget vár európai és más országoktól
– Ebben a témában segítséget várunk mind az Európai Uniótól, mind pedig valamennyi más államtól" – jelentette ki.
Egy kérdésre beszélt az Isztambulban eltűnt újságíró ügyéről is, aki korábban a szaúdi hírszerzés vezetésének is dolgozott. A török hatóságok szerint egy 15 fős szaúdi különítmény csak azzal a céllal érkezett Isztambulba, hogy ott meggyilkolja Jamal Khashoggit, a Washington Post újságíróját. Erdogan most azt mondta, utasította az államügyészt, hogy az ügy teljes kivizsgálását várja.
Az Origo egy kicsit hízelgett Erdogannak, s kérdés helyett arról áradozott, Kelet-Európában milyen népszerű a török elnök. Erre Erdogan érdemben szinte nem is tudott reagálni, de megköszönte azoknak, akik rá szavaznak.
– Magyarország eddig is támogatta Törökországot, ezután is fogja
 – válaszolta Orbán arra, az eredetileg szintén nem neki, hanem Erdogannak feltett kérdésre, hogy hogyan állnak Törökország tárgyalásai az Európai Unióhoz való csatlakozás ügyében. a magyar kormány szerint Európának döntést kell hozni, hogy akar-e egy nagy átfogó biztonsági, gazdasági együttműködést létrehozni Törökországgal, vagy nem, mert amit most tesz, az őszintétlen.
„Mi magyarok azon az állásponton vagyunk, hogy Európa súlya növekedjen, s ehhez kell egy átfogó gazdasági Törökországgal."
Erdogan ennél kicsit keményebben reagált ugyanerre a kérdésre: Törökország türelme végére érkezett, az Európai Unió pedig – amely szerinte megalázta országát – mondja meg, hogy mit akar. Ha nem kívánja felvenni soraiba Törökországot, akkor mondja meg, s ők is másként fognak tervezni. Az elnök válasza végén még vissza is kérdezett, hogy ez így elég volt jó volt, aztán a sajtótájékoztató véget is ért.


A török hadsereg akkor vonul ki Szíriából, ha ott választásokat tartanak


A török hadsereg akkor vonul ki Szíriából,  amikor annak népe majd választásokat tart
– jelentette ki Erdogan török elnök csütörtökön Isztambulban, az állami televízió egyik rendezvényén.
Erdogan arra is rámutatott, hogy Törökországot "Szíria népe" hívta meg, az ő meghívásukra érkezett oda a török hadsereg – írja az MTI.
A török államfő egyúttal kilátásba helyezett egy esetleges népszavazást országa európai uniós csatlakozásának kérdéséről. Az EU-csatlakozás ügyében Ankara azt nézi, hogy Törökország 81 milliós lakossága miként dönt  – fogalmazott az államfő.
Török csapatok először 2016 augusztusában léptek Szíria földjére. Ankara azóta több ezer négyzetkilométert vont az ellenőrzése alá. Egyrészt katonákat állomásoztat északon az Azáz, Dzserablúsz, el-Báb városok alkotta háromszögben, valamint Szíria északnyugati csücskében, Afrín körzetben, de nem sokkal délebbre, Idlíb térsége körül is megfigyelőpontokat alakított ki egy Oroszországgal és Iránnal kötött megállapodás keretében, hogy a terület peremén húzódó ütközőzónában biztosítsa a lázadók és a kormányerők között fennálló törékeny tűzszünetet.
Szeptemberben Moszkva és Ankara egy további megállapodást is aláírt arról, hogy október 15-re egy 15-20 kilométer széles sávban demilitarizált övezetet hoznak létre Idlíbben a szemben álló felek között. Az említett zónában orosz és török csapatok járőröznek majd egymással egyeztetve. Az egyezség azután született, hogy a szíriai kormány összpontosította erőit az ország északnyugati részén, hogy kisöpörje Idlíbből a lázadók fegyvereseit.
Erdogan csütörtöki esti beszédében egyúttal azért bírálta az Egyesült Államokat, mert az továbbra is támogatja a Szíria északkeleti részét fennhatósága alá tartó Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát, amelyet Törökország terrorszervezetnek tekint. Eddig mintegy 19 ezer kamionnyi fegyver-, lőszer- és járműszállítmányt kapott Washingtontól az YPG - részletezte a török elnök.
A török parlament szerdán újabb egy évvel meghosszabbította a hadsereg szíriai és iraki hadműveleteire adott mandátumát.


Az oroszok Izraelt hibáztatják a lelőtt katonai gépért


Az orosz védelmi tárca szóvivője, Igor Konasenkov szerint teljes egészében az izraeli légierőt terheli a felelősség az orosz Il-20-as katonai rádióelektronikai felderítőgép Szíriában bekövetkezett pusztulásáért, valamint azokat, akik elrendelték, hogy az izraeli F-16-osok fedezékként használják az orosz repülőt. 
A tábornok szerint az izraeli harci gépek a hétfői incidens idején azoknak a leszálló útvonalaknak a közelében hajtották végre műveleteiket, amelyet a hmejmími orosz repülőtérre tartó katonai, valamint a polgári utasszállító repülőgépek szoktak használni. A szóvivő szerint a rendelkezésre álló objektív adatok szerint az izraeli vadászpilóták nem professzionális módon vagy minimum bűnös hanyagsággal jártak el.
Konasenkov azzal vádolta meg Izraelt, hogy megsértette a 2015-ben megkötött kétoldalú megállapodást a véletlen konfliktusok elkerüléséről Szíria térségében. Azt mondta, az izraeliek gyakorlatilag csak a támadásukkal egy időben, 21 óra 39 perckor figyelmeztették az orosz hadsereget, négy F-16-osuk pedig már 21 óra 40 perckor végrehajtotta a csapást.   


A vadászgépek nem Szíria északi részére sújtottak le, ahogy azt izraeli részről megtévesztő módon bejelentették, hanem a nyugati partvidéken található Latakijára. Ez a körülmény megakadályozta, hogy a Szíria északi részéről visszatérőben lévő Il-20-ast biztonságos területre vezethessék ki. (MTI)

Szíriai szövetségese lőtte ki az orosz katonai repülőt


Joób Sándor
JOÓB SÁNDORKÖVETÉS
nyg
NYGKÖVETÉS
2018.09.18. 05:39 MÓDOSÍTVA: 2018-09-18 07:40:16


Oroszoktól vett rakétákkal lőtte ki a szíriai légelhárítás azt az orosz katonai szállítót, amely fedélzetén 14 fővel tűnt el keddre virradóan a Földközi tengerben, útban a szíriai orosz bázis, Hmeimim felé – írta a Newsru.com.
Az orosz reádiós felderítéshez tartozó Il-20-as  katonai repülőgép elvesztése után az orosz védelmi minisztérium elismerte: azt szíriai szövetségese, Bassar Aszad elnök erői semmisítették meg. Moszkva azonban ezért nem Damaszkuszt, hanem Izraelt okolja: a térségben ugyanis az izraeli légierő hajtott végre támadást az északnyugat-szíriai Latakia ellen. 
A szíriaiak velük szemben vetették be az orosz gyártmányú rakétarendszert, amely az alig 35 kilométerre lévő orosz gépet is elérte. Az orosz védelmi minisztérium képviselője szerint az izraeli gépek közvetlenül a szíriai légelhárítást támadták.
Az orosz védelmi miniszter telefonon beszélt izraeli kollégájával. Szergej Sojgu közölte a szintén még a Szovjetunióban született Avigdor Libermannal:
OROSZORSZÁG FENNTARTJA MAGÁNAK A JOGOT A VÁLASZLÉPÉSEKRE IZRAELLEL SZEMBEN.

Elképesztően kiszámította Izrael

IGOR KONASENKOV SZERINT AZ IZRAELI F-16-OSOK SZÁNDÉKOSAN AZ IL-20-AS OROSZ GÉP KÖZELEDTEKOR TÁMADTÁK AZ SZ-200-AS RENDSZERT, TUDVÁN, HOGY AZ OROSZ KATONAI GÉPET NAGYOBB ESÉLLYEL KAPJÁK EL A RAKÉTÁK, MINT A TÁMADÁST KIPROVOKÁLÓ IZRAELI VADÁSZGÉPEKET.

Ilyushin IL-20M
Ilyushin IL-20M
Fotó: Wikipedia
Moszkva ezzel azonban azt állítja, hogy hihetetlen pontos kiszámítottsággal, időzítéssel és a reakciók pontos feltérképezésével hajtotta végre a támadást, ami
PÁRATLAN ELISMERÉS EGY ELLENÉRDEKELT FÉL KATONAI LÉPÉSEIT ILLETŐEN.
Az Il-20 jele akkor tűnt el a radarernyőkről, amikor négy izraeli F-16-os vadászbombázó csapást mért a szíriai hadsereg létesítményeire Latakiában. "Ugyanebben az időben az orosz rádiólokációs légtérfigyelési eszközök rakéták indítását regisztrálták a térségben tartózkodó Auvergne nevű francia fregattról" - tette hozzá a tárca.
A hmejmími orosz légitámaszpontról kutató-mentő műveletet indítottak. 
A CNN már az orosz beismerés előtt azt írta az incidens hátterét ismerő amerikai kormányilletékesre hivatkozva közölte, hogy
AZ OROSZ KATONAI GÉP JÁRŐRÖZÖTT A TENGER FELETT, ÉS A SZÍRIAI LÉGVÉDELEM LŐTTE LE VÉLETLENÜL, AMIKOR MEGPRÓBÁLTA ELHÁRÍTANI AZ IZRAELI LÉGITÁMADÁST.
Egy másik, ugyancsak névtelenül nyilatkozó tisztségviselő megerősítette a hírtelevíziónak, hogy valóban Izrael hajtott végre légicsapásokat a szíriai hadsereg létesítményeire. A Pentagonnál közben leszögezték, hogy az Egyesült Államoknak semmi köze a szíriai légitámadáshoz, de azt nem közölték, hogy ki hajtotta végre őket.
Az izraeli hadsereg a TASZSZ orosz hírügynökség megkeresését azzal utasította el, hogy nem kommentál külföldi sajtóhíreket.
Hétfőn este a Földközi-tenger irányából rakétacsapást mértek az északnyugat-szíriai Latakia városára. A szíriai légvédelem több rakétát lelőtt. A levegőben megsemmisített rakétákról szóló értesülések érkeztek Homsz, Hama és Tartúsz városokból is. Az el-Majádín libanoni televíziós csatorna tájékoztatása szerint pilótanélküli drónok is részt vettek a mintegy másfélórás támadásban, amelyben legalább tízen megsebesültek.
Zuheir Harbutli szíriai energiaügyi miniszter szerint a támadások miatt megszakadt áramszolgáltatást időközben sikerült helyreállítani Latakiában és az azonos nevű tartományban.
Az al-Ihbaríja állami televízió több hatalmas robbanásról jelentett Latakia ipari körzetéből, ahol a Sky News Arabíja pánarab hírtelevízió szerint a szíriai kormányerők és a velük szövetséges Irán támogatását élvező milíciák egyik rakétalerakata van.
Izraelt aggasztja Irán és a Hezbollah katonai műveleteinek kiterjedése, amelyekkel Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét támogatják. 




A szíriai fronton már állnak a bitófák



TÓTH GERGELYKÖVETÉS



Bonyolult diplomáciai manőverek zajlanak, hogy Szíriában az utolsó ellenzéki területen el lehessen kerülni az akár 900 ezer ember életét fenyegető vérontást. Trump könyörög, Erdoğan és Putyin alkudozik, közben a török hadsereg mélyen behatolt az országba, és egyedül próbálja meg leszerelni Idlib legfélelmetesebb dzsihadistáit. Bemutatjuk, hogyan merevedett meg a konfliktus a nemzetközi közvélemény, a helyi erőviszonyok és a fel nem vállalt kockázatok együttes súlya alatt.
Bizonyos tehát, hogy a szánakozás természetes érzés; minden egyedben mérsékeli az önszeretet működését, mivel hozzájárul az egész faj fennmaradásához. Ez az érzés teszi, hogy habozás nélkül segítségére sietünk mindenkinek, akit szenvedni látunk.
Talán Jean-Jacques Rousseau-nak nem volt egészen igaza, amikor minden emberbe belelátta a „természetes jóság” alapelvét, de az biztos, hogy telibe találta a modern érzékenység reflexpontját.


Nem tudom, minek örül, de tudom, mit jelent, ha jajgat

Az erőszak filozófiája Shakespeare-től Sztálinig: nem az ellenséget kell démonizálni, hanem elérni, hogy az ember ne lássa magát ördögnek, bármit is tesz.
Hiszen nincs manapság nagyobb tabu az értelmetlen kegyetlenségnél, ma már senki nem akasztaná ki kerti dekorációként ellenfelei fejét, ma már senki nem lenne büszke egész városok vagy népek kiirtására. Napjaink népirtói szemérmesen próbálják valami másnak beállítani gonosztetteiket, vagy ha nem lapítanak, akkor hangosan vádolnak másokat.

Szíriai gyerekek egy menekülttáborban Idlib tartományban
Szíriai gyerekek egy menekülttáborban Idlib tartományban
Fotó: Khalil Ashawi / Reuters
A kegyetlenséggel és szenvedéssel kapcsolatos modern tabu erejét és erőtlenségét legjobban a szíriai polgárháborúban látni, ahol az oroszok és a szírek elképesztő konteókkal igyekeznek az áldozataikra hárítani a szöggel teli hordóikkal, kazettás bombáikkal és klórgáztartályaikkal kapcsolatos felelősséget. És még szembetűnőbb a szenvedéssel kapcsolatos érzékenység a Nyugat esetében, mely kevéssé mutatkozott elszántnak, amikor a kegyetlenségek kiküszöböléséről volt szó, de amikor ezek a kegyetlenségek a kétmilliónyi menekültnek otthont adó Idlib kormányzóság küszöbén toporognak, akkor
KÁNONBAN TILTAKOZIK, KÉRLEL ÉS FENYEGET.
Az emberi szenvedés látványától Robert Mueller különleges ügyésznél is jobban irtózó Donald Trump például egymás után tweetelte ki azt, hogy „ha bekövetkezik a mészárlás, akkor a világ nagyon-nagyon dühös lesz. És az Egyesült Államok is” – meg a harcias hangnemet félretéve azt, hogy „Oroszország és Irán humanitárius szempontból súlyos hibát követ el, amikor ebben az emberi tragédiában részt vesz. Százezrek halhatnak meg. Ne hagyjuk!”

Donald Trump
Donald Trump
Fotó: Brian Blanco / Getty Images Hungary


Trump rakétacsapásával mindenki nyert, főleg akit büntetni akart

A vegyi fegyver bevetését megtorló csapást mindenki a saját győzelmeként ünnepelte. A látszatcselekvésnek mégis iszonyúan örülhet az egész világ.
Lehet, hogy az amerikai elnök legfontosabb politikai fegyvere a Twitter, de amikor egy valódi vérontás megakadályozásáról van szó, akkor ez édeskevés. Ha ugyanis az Egyesült Államok az Aszad-rezsimet bünteti, akkor az a vád érheti, hogy közvetve a tartományban igen erős dzsihadistákat védi, ha pedig az idlibi dzsihadistákat bombázza (mint ahogy korábban azt számtalan alkalommal megtette), akkor a tömeggyilkos Aszad és közvetve Irán keze alá játszik. Idlib térségben nincsenek vállalható szövetségesei (legfeljebb a szövetségeseinek kétes szövetségesei), ezért lényegében nincsenek jól körvonalazható és eszközökkel megtámogatható politikai céljai sem. Marad a szenvedés okozásától való elrettentés, de ez is csak az indokolatlan mértékű és megkülönböztetés nélküli tömeggyilkosság legszembetűnőbb eszközre, a vegyi fegyverre leszűkítve. 
A konfliktusban korábban egyes mérsékelt erők sikertelen felkarolásán túl inkább passzív USA felpörgette a diplomáciai gépezetet is: két különmegbízott is gőzerővel dolgozik azon, hogy életet leheljen a tetszhalott genfi békefolyamatba, és hogy kisüssenek valamit a humanitárius aggodalmakat osztó, egy újabb menekültválságtól pedig egyenesen rettegő európai szövetségeseik, illetve a Damaszkusszal és Teheránnal ellenséges arab partnereik segítségével.
Azért is merek ilyen slendriánul fogalmazni, mert az igazi ütőkártyák valójában a mozgósítható vazallusokkal és katonai eléréssel rendelkező Putyin és Erdoğan kezében vannak, akikben köztudomásúlag igen szelektíven működik a szenvedéssel kapcsolatos modern érzékenység. Ráadásul Idlib tényleg egy olyan hely, ahol a terroristák és felkelők, civilek és fegyveresek, fanatikusok és világiak, elnyomók és elnyomottak úgy egymásra vannak préselve, hogy nehéz kicsipegetni egy esetleges politikai támogatás kedvezményezettjeit (egy ilyen tömb létrehozásával egyszer már kudarcot vallottak).

Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan
Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary
Ez a káosz nem kis részben az Aszad-rezsimnek köszönhető, mely a polgárháború kezdete óta tudatosan igyekezett az iszlám szélsőségesek felé nyomni az egész ellenzéket (amit az Öböl-államok hálásan köszöntek). Így azután minden ellenséges koalícióban meg tudja találni azokat a „terroristákat", akikre hivatkozva egész régiókat dönthet romba – tovább radikalizálva a túlélőket. Ezt a jelenséget pontosan megfogalmazta a minap Mike Pompeo amerikai külügyminiszter is:
Az oroszok azzal jönnek, hogy Idlibben terroristák vannak. Ez igaz. Osztjuk is aggodalmaikat az Északnyugat-Szíriából kiáramló terroristák miatt. Teljesen egyetértünk velük abban, hogy tenni kell ellenük, hogy ne exportálhassák a terrort a világ többi részére. Csakhogy ennek nem az a módja, hogy közben civilek tömegeinek életét tesszük kockára és humanitárius válságot kreálunk.
Az Idlibben uralkodó viszonyokat elnézve a nyugati hatalmak aggodalmai és az aggodalmakhoz párosuló tehetetlensége tökéletesen érthető.

A határon már állnak a bitófák

Az utolsó ellenzéki régió elleni offenzíva már Aleppó 2016 végén történt bevétele óta érlelődik, azonban a nagyon visszafogott katonai lehetőségekkel bíró Aszad-rezsim a gyengébb ellenállás felé mozdulva előbb a felbomló kalifátus területeit és az évek óta éheztetett és bombázott ellenzéki zárványokat kebelezte be.
Csakhogy 2018 szeptemberére, amikorra sort keríthetett volna Idlibre, akkorra győzelmi esélyei sokat romlottak a másfél évvel azelőtti állapotokhoz képest. A felállás ugyanis még a szíriai konfliktusban megszokotthoz képest is extrém módon összekuszálódott, és Aszad számára is világossá vált – vagyis orosz kitartója világossá tette számára –, hogy Idlibet nem lehet úgy kivéreztetni, mint Kelet-Gútát, és nem lehet úgy lerohanni, mint a Derát.

torok terkep
Idlib ugyanis nem egy egyszerű ellenállási góc, hanem – ha leszámítunk egy amerikaiak által védett sivatagos jordániai határszakaszt – az utolsó valamennyire független ellenzéki menedék. Védelmére sem csak helyi milíciák sorakoznak fel, mivel a többi ellenzéki területről évek óta ide buszoztatják a harcot beszüntető milíciák tagjait, a rezsim jóindulatában nem bízó ellenzéki aktivistákat, valamint ezek családtagjait. Ezenkívül 2015 tavasza óta Idlib nagyjából 60 százalékát az al-Kaidából kinőtt an-Núszra Front dzsihádistái ellenőrzik. A különböző becslések megegyeznek abban, hogy a területen 9-10 ezer dzsihadista és akár 30-40 ezer, náluk ideológiailag mérsékeltebb milicista áll fegyverben. Ezek egymással is harcban állnak, de van, ami közös bennük:
NINCS HOVÁ HÁTRÁLNIUK.
Különösen igaz ez a dzsihadistákra, akik közül ráadásul több ezren nem is szírek, hanem kínai ujgurok ( akik egy 2017-es riport szerint ezres nagyságrendben, családtagjaikkal együtt telepedtek le a tartományban), türkmének vagy magrebi arabok. Őket Aszad és szülőhazájuk börtöneiben egyaránt a kínzás és a kivégzés várja, szóval esélyes, hogy a végsőkig elszántak a harcra. Ráadásul ha már a harcról van szó, akkor érdemes megjegyezni, hogy a Tahrír as-Sámot az ellenzéki oldal legszervezettebb, legharcedzettebb milíciájaként tartják számon.
A dzsihadistáknak egyébként nem is jönne rosszul egy totális háború, mivel az újból koalíciós nyomás alá helyezné a törökök felé tendáló többi ellenzéki erőt, ráadásul nemzetközi csapást is kiválthat (na ez az a kívánság, amit a Nyugat nem akar teljesíteni). A fenyegetésre hivatkozva mindenesetre szorosabbra fogták a soraikat:
BITÓFÁKAT ÁLLÍTOTTAK FEL, HOGY ÍGY FIGYELMEZTESSENEK ARRA, MI VÁR A DEZERTŐRÖKRE.
Az ellenzéki fegyveresek magas koncentrációján kívül a katonai megoldás ellen szól a civil és katonai menekültekkel háromnegyed milliósról hárommilliósra duzzadt lakosság, melynek nincs szüksége egy totális offenzívára, mert anélkül is a katasztrófa peremén egyensúlyoz. A civil infrastruktúrát – elsősorban a kórházakat – itt is csaknem teljesen elpusztították az évek óta folyó szír és orosz bombázások, a segélyszállítmányok is csak esetlegesen jutnak el a rászorulókhoz. 

Egy barlangban menedéket kereső férfi Idlibben
Egy barlangban menedéket kereső férfi Idlibben
Fotó: Khalil Ashawi / Reuters

A káoszból nem csak a háború, a béke is kisülhet

A régió szerencséje, hogy a vele három oldalról határos Törökország nem akarja átengedni Aszadnak, és a török hadsereg Idlib határaira az elmúlt hónapokban tucatnyi „őrposztot” – valójában védelmi állást – húzott fel. Szóval a szír hadsereg ha akarna, sem tudna egy tisztességes offenzívát végrehajtani, mert a legfontosabb csapásirányokban – például a tengerparti Latakia tartományra néző Dzsisr al-Sugúrnál – nehéztüzérséggel és páncélosokkal megerősített török egységek ásták be magukat. 
Erdoğan egy meglehetősen furcsa húzással, a Wall Street Journalben megjelentetett véleménycikkében próbálta meggyőzni az amerikai közvéleményt (vagyis inkább a lap republikánus pártelithez közel álló olvasóit), hogy sem Aszadra, sem az oroszokra, sem az amerikaiakra nincs szükség Idlib pacifikálásához, Törökország egyedül is képes kifüstölni a terroristákat Észak-Szíriából. Tettrekészségét bizonyítandó a török elnök hétfő este Szocsiban Putyinnal meg is állapodott egy 15 kilométeres demilitarizált határsáv kijelölésében, melyet a két ország erői közösen ellenőriznek majd.
A korábban kijelölt „deeszkalációs zónák” lakói biztos tudnának mesélni az orosz-török-iráni garanciák erejéről, hiszen Idlib a 2017-ben kijelölt négy fegyvermentes régióból az utolsó, melyet még nem foglaltak el a kormányerők- véres erőszakkal. Ráadásul a török vezetés fejében az idlibi béke egy rojavai háborúval párosul, mert Erdoğan a fegyverszünet megkötésénél leszögezte, hogy a terroristának bélyegzett szíriai kurd milíciákat meg kell törni. 

A törökök lelőttek egy orosz vadászgépet Szíria felett




Törökország lelőtte az orosz légierő egyik vadászbombázóját hétfő reggel, arra hivatkozva, hogy a Szíriából átrepült gép megsértette az ország légterét.
  • Moszkva elismerte Szu–24-ese elvesztését, de visszautasítja, hogy a gép elhagyta volna Szíria légterét. A gép szíriai területen zuhant le.
  • Egy Mi-8-as mentőhelikoptert kézifegyverekkel szedtek le, egy harci helikoptert pedig szintén Latakia felett páncéltörő rakétával.
  • Rendkívüli ülést tartott a NATO 
  • A két pilóta katapultált, egyikük állítólag Szíria északi részén felkelők fogságába esett. A turkumán lázadók azt közölték, hogy lelőtték a két pilótát, mikor ejtőernyővel ereszkedtek. Az orosz hatóságok egy halottról beszélnek.
  • Vlagyimir Putyin orosz elnök keményen odaszólt Ankarának: terroristák cinkosának nevezte Törökországot, és komoly következményeket ígért.
  • A gazdasági téren jó kapcsolatokat ápoló Törökország és Oroszország viszonya feszült a szíriai orosz beavatkozás óta. Ankara kifogásolja, hogy Moszkva Bassár el-Aszad szíriai elnök pártját fogja.
  • Október eleje óta már többször figyelmeztette Törökország a légterét megsértő orosz gépeket. Jegyzékben tiltakozott az oroszok észak-szíriai légi csapásai miatt is.
Lezuhant egy katonai repülő Szíriában a török határhoz közel – adta hírül a Turkish TV.  Korábban egy MiG–23-asra tippeltünk a rossz minőségű felvétel alapján, de később az orosz védelmi minisztérium elismerte: az orosz légierő Szu–24-es gépéről van szó.

A zuhanó gép körvonala a török televízió felvételén
A zuhanó gép körvonala a török televízió felvételén
Fotó: Haberturk Tv
Egy szíriai lázadócsoport videofelvételt (óriási 18+-os) küldött a Reuters hírügynökségnek, amelyen a lelőtt orosz gép pilótája látható, aki a földön fekszik mozdulatlanul, súlyos sérülésekkel. Az egyik lázadó be is jelenti, hogy a pilóta halott. A LiveLeak-en pedig olyan rossz minőségű videó tűnt fel, melyen két, ejtőernyősnek tűnő valamire tüzelnek a földről.
A gépet a törökök lőtték ki, ezt a török hadsereg is megerősítette. Az első, félhivatalos jelentések után az orosz védelmi minisztérium is elismerte, hogy
A KILŐTT GÉP AZ OROSZ LÉGIERŐHÖZ TARTOZOTT, VAGYIS EGY NATO-ORSZÁG LÉGIEREJE ÉPP MA REGGEL LŐTT LE EGY OROSZ HARCI GÉPET.

2015-11-24T104621Z 2141431466 GF20000071865 RTRMADP 3 MIDEAST-CR
Fotó: Stringer / Reuters
A kezdeti kavarodást követően az orosz védelmi minisztérium által kiadott közlemény tisztázta a helyzetet, melyből kiderül, hogy
  • a gép a Szíriában szolgáló orosz kontingens tagja volt;
  • a törökök egy légvédelmi rakétával lőtték ki a 6000 méter magasan repülő Szu–24-est (később kiderült, hogy valójában török F-16-osok szedték le)
  • a  gépet vezető két pilóta katapultált.
Mind a két pilótát megölték a turkumán (más néven türkmén) lázadók, értesült a török állami hírügynökség. Az egyik áldozat ő lehet:

2015-11-24T122048Z 133810087 GF20000071951 RTRMADP 3 MIDEAST-CRI
Fotó: Reuters Tv / Reuters

Figyelem!

Részlet egy videofelvételből, amin feltehetően a lelőtt orosz gép egyik pilótája látható, aki súlyos sérülésekkel fekszik a földön.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
MEGÉRTETTEM
Korábban úgy lehetett tudni, hogy a két pilóta egyike a helyi szíriai erők fogságába került, de nem volt világos, kinek a kezébe. Egyes hírek szerint a szíriai türkménekhez került. Ők százezres kisebbségben élnek Szíriában.
A zavar estére tovább nőtt, mert a Reutersnek török hatóságok azt mondták, hogy mindkét pilóta életben van. Az orosz vezérkar viszont még este is ragaszkodott ahhoz, hogy az egyik pilóta meghalt.
Törökország múlt hét pénteken már bekérette az ankarai orosz nagykövetet, tiltakozva az intenzív orosz légi csapások ellen Észak-Szíria azon területein, ahol a türkmének élnek. 
Az Interfax jelentette, hogy egy Mi-8-as helikopter, amely a pilótákat kereste, kényszerleszállást hajtott végre, miután gépfegyverekből több találat érte. Egy tengerészgyalogos meghalt, az életben maradt személyzetet felvette egy másik helikopter. 

Egy orosz helikoptert is lelőttek Szíriában

A Szuhojjal ellentétben ezt szír ellenzékiek találták el TOW páncéltörő rakétával.

A gépek útvonala:


Ez a térkép az orosz Szu-24-es és a térségben repülő török F16-osok útvonalait mutatja a szíriai-török határnál.
Ez a térkép az orosz Szu-24-es és a térségben repülő török F16-osok útvonalait mutatja a szíriai-török határnál.
Fotó: theaviationist.com

Az oroszok váltig állítják, hogy bizonyítékuk van arról: szír terület felett lőtték le a Szuhojt. Ugyanakkor a török jelentések arról szólnak, hogy a török légvédelem tízszer is figyelmeztette a gépet, mielőtt lőttek, de nem kaptak választ. A légtérsértés állítólag öt percig tartott, ám a török Anadolu hírügynökség orosz nyelvű verziójában is közölt képeken nem világos, hogy az alig két kilométeres szakaszon hogyan tartott öt percig a légtérsértés. Az incidens Hatay tartományban történt, amely hivatalosan 1939 óta tartozik Törökországhoz, egy megszállást követő népszavazással megerősítve. Szíria a maga részéről vitatja a tartomány török fennhatóságát.
Eltérőek a hírek arról is, hogyan semmisült meg a gép: egyes jelentések szerint F–16-os török vadászgépek lőtték ki, mások szerint a földről találta el a légvédelem. Az bizonyos, hogy a gép már szíriai területen zuhant le
A Reuters először a Habertürk TV felvételeire hivatkozott, amin jól látszott, hogy egy repülőgép lángol. 

Török, orosz két rossz barát

Az orosz elnök szóvivője szerint meg kell várni a gép lezuhanásának pontos okát. Dmitrij Peszkov hangsúlyozta, hogy a védelmi minisztérium jelentése is csak valószínűsíti a vadászbombázó lelövését, egyelőre csak azt ismeri el, hogy a gép lezuhant – írta a Ria Novosztyi. Ugyanakkor Peszkov „nagyon komoly esetnek” nevezte a történteket.
A Szu–24-es ügye különösen érzékeny időpontban jött, a tervek szerint november 25-én az orosz külügyminiszter Isztambulba látogatna. Erről a külügyminisztérium korábban számolt be. Szergej Lavrov vizitjét a történtek fényében Peszkov nem kommentálta, a külügyhöz irányítva ezzel a kérdéssel sajtót. A Lavrov eredetileg az orosz–török stratégiai tervezési csoport immár ötödik megbeszélésére ment volna, hogy a közel-keleti ügyekről és elsősorban a szíriai rendezésről tárgyaljanak.
Ráadásul Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan a múlt héten a Törökországban tartott G20 csúcson is találkozott. A zárt ajtók mögött folyt tárgyalás után annyi derült ki, hogy az orosz és a török elnök megegyeztek egy december 15-i kétoldalú, Oroszországban tartandó csúcstalálkozóról. Egyelőre nem tudni, mi lesz a vizit sorsa.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Törökországba utazott volna egy hivatalos látogatásra, de a keddi események után visszamondta a tervezett utat. A moszkvai külügyi tárca kijelentette, hogy senkinek sem javasolják, hogy Törökországba utazzon, ahol ugyanolyan nagy a terrorfenyegetettség, mint Egyiptomban, ahol október végén lőttek le egy orosz utasszállító repülőgépet.

A kilőtt gép füstje látszik a dombok mögött (Szíriából), a török határról
A kilőtt gép füstje látszik a dombok mögött (Szíriából), a török határról
Fotó: Stringer / Reuters
A két ország az elmúlt évtizedben szoros gazdasági kapcsolatban állt, Törökország mind nagyobb piacaként jelent meg az orosz gáz- és olajexportnak. Moszkva a Déli Áramlat gázvezeték tervének bedőlése után Törökországban képzeli el azt az alternatív gázszállítási útvonalat, amelyen keresztül, Ukrajnát végleg kiváltva elérné Európát.
Emellett a Roszatom már építi az ország első atomerőművét is, méghozzá sajátos konstrukcióban: az erőmű orosz tulajdonban maradna, Törökország hosszú távú áramfelvásárlási szerződést kínál fel a Roszatomnak.
Ugyanakkor a szíriai konfliktus alaposan lehűtötte az orosz–török barátságot. Ankara ugyanis a nyugati szövetségesekhez hasonlóan mielőbb el szeretné távolítani a hatalomból a szíriai elnököt, Moszkva viszont Bassár el-Aszad mellett kiállva vállalta az orosz légierő szíriai beavatkozását.

Putyin leterroristázta a törököket

A hadseregünk hősiesen küzd a terrorizmus ellen. A mai veszteség egy hátbaszúrás, amit terroristák cinkosai követtek el
– közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök az eset kapcsán. Putyin figyelmeztette a törököket, hogy súlyos következményei lesznek a Szu-24-es lelövésének.

2015-11-24T134958Z 446633549 GF20000072053 RTRMADP 3 MIDEAST-CRI
Fotó: Pool / Reuters
Az elnök azt is elmondta, hogy a pilótáik nem sértették meg Törökország légterét. Szíria északi részén támadták a terroristák állásait. „Olyan terroristákat bombáztak, akik közül sokan Oroszországból származnak. Azt a kötelességüket teljesítették, hogy ezek az emberek soha se térhessenek vissza orosz földre” – jelentette ki Putyin.
Ankara a Szu-24-es repülőgép lelövése után berendelte az orosz nagykövetet. „Ez a támadás nem egy meghatározott ország ellen irányult. Az F-16-os gépeink megtették a szükséges lépéseket, hogy megvédjék Törökország területét” – közölte a török kormány.

Máskor is hergelték egymást

Az tény, hogy nem ez az első alkalom, hogy a törökök a légterük megsértésével vádolják az oroszokat. Október 3-án és 4-én egy Szu–30-as és egy Szu–24-es gép hatolt be a török légtérbe előzetes engedély nélkül, és a török légtérvédelem akkor is többször figyelmeztette a gépeket, hogy ne tegyék.

Egy Szíriában állomásozó orosz Szu-24-es a Hmeymim támaszponton, 2015 októberében
Egy Szíriában állomásozó orosz Szu-24-es a Hmeymim támaszponton, 2015 októberében
Akkor a török légierő F–16-osait küldték fel, az orosz repülők akkor azonnal elhagyták a török légteret. A történet fontos részlete azonban, hogy mielőtt ezt megtették, a Szu–30-as pilótája majdnem hat percen át tartotta becélozva a radarján az elfogására felküldött török vadászgépet.
Az oroszok akkor azt állították, hogy csak navigációs hiba miatt tévedtek a határ rossz oldalára. A törökök már akkor jelezték, hogy bármilyen, az ország légterét megsértő gépet le fognak lőni, ahogy azt korábban is megtették, mikor a szír légierő MiG–23-asa és Mi–17-ese tévedt rossz helyre.
Október 16-án pedig egy drónt lőttek le a törökök. A szerkezetről később Ankara azt állította, hogy az orosz erőkhöz tartozott.
Érdekesség, hogy októberben egyszer már elterjedt egy olyan pletyka, hogy a török légierő lelőtt egy orosz gépet, de akkor kiderült, hogy csak álhírről volt szó.

Rizikós vadászbombázó

A 33 tonnás, 25 méter hosszú Szu–24-esek 1975 óta vannak hadrendben az orosz haderőnél. Még modernizált változata, a Szu–24M is a szovjet érához kötődik, a vadászbombázónak már az a konstrukciója is 32 éves.
A gép 1300-1600 kilométeres óránkénti sebességre képes, hatótávolsága 2850 kilométer. Legfeljebb 11 kilométer magasra repül. A bombák típusától függően 3-5 tonnát emel belőlük a levegőbe.

Sukhoi Su-24 inflight Mishin-2
Fotó: Wikipedia
A Szu–24-et a szakemberek nem tartják a legjobb konstrukciónak: vezetése az átlagosnál is komolyabb felkészültséget igényel, de technikai okai is vannak, hogy csak a tesztelés alatt 14 gépet veszítettek el belőle.
Hadrendbe állítása után évi öt-hat zuhant le belőle – úgy, hogy Afganisztánban alig vetették be, és ott egyet sem veszítettek el. Többnyire a hajtómű romlott el és gyulladt ki a levegőben, de előfordult, hogy az állítható szárnyak okozták a tragédiát, amikor az átállításkor csak az egyik szárny változtatta meg a szögét.
1998-ban az orosz légierő főparancsnokának helyettese a parlamentben kijelentette, hogy a Szu–24-esek baleseti szempontból a legkockázatosabbak az orosz légierőnél.



Exkluzív: török megtorlás testközelből


Előzőleg mindketten diplomata-státuszban képviselték országukat a NATO-ban, de a leszámolások miatt politikai menedékjogot kértek Belgiumban.
– Próbáltam megérteni, mi történik. Mondtam a feleségemnek, azt állítják, hogy puccs történik, de nekem nem úgy tűnik. Hiszen egy puccs egyszerűen nem így néz ki. Törökországban sok katonai puccsot láttunk a múltban. Ezeket késő éjszaka hajtják végre. Lezárják az utakat, lekapcsoják a médiát és reggelre csak egy csatorna működik, amely közli a nemzettel, hogy puccs történt és hogy mindenki maradjon otthon. De most minden épp az ellenkező módon történt. Az elnök kilépett a nyilvánosság elé és arra kérte az embereket, vonuljanak az utcára. Este 9-10 körül történt mindez. Inkább egy karikatúrának tűnt, nem puccsnak.
A brüsszeli NATO-központban szolgáló török tisztek többségét hazarendelték a puccskísérlet után.
– Szeptember 27-én egy hosszú listát közöltek, több, mint kétszáz névvel. Én is szerepeltem rajta. Egészen addig a pontig nem gondoltam, hogy veszélyben lennék, hiszen mi Brüsszelben éltünk és bíztunk abban, hogy valamiféle jogállamiság működik még, hogy megvédhetjük majd magunkat, elmondhatjuk majd, hogy nem vettünk részt ebben a puccsban, hiszen Belgiumban voltunk szolgálatban. De amikor ez a lista napvilágot látott, kiderült, hogy őket nem érdekli az, hogy részt vettünk-e benne, vagy sem. Ők csak tisztogatni akarnak.
Törökországban brutális megtorlás indult a puccs után: összesen százezer embert börtönöztek be, vagy bocsájtottak el a munkahelyéről.
– Kaptunk egy parancsot, hogy vissza kell térnünk, de az okát nem árulták el. Felhívtuk őket és azt mondták, ez államtitok, nem mondhatják el, mivel vádolnak. Nem mondtak semmit arról, mivel gyanusítanak, csak annyit, hogy vizsgálat alatt állunk és vissza kell térnünk.
Azokat, aki a parancs ellenére sem tértek vissza, árulóként kezelik. Az útlevelüket bevonták, a bankszámláikat befagyasztották.
– Azokat, akik visszamentek Törökországba, már a reptéren, vagy a török hadsereg főhadiszállásán letartóztatták. Amikor ezt láttuk, eldöntöttük, hogy itt megállunk.
Sok külföldön bújkáló tiszt rokonsága Törökországban rekedt.
– Őszintén, nem tudjuk, mi történt azon az éjszakán. Ez fáj a leginkább, hogy továbbra sem tudjuk az igazságot. Amit a kormány mond és amit azok mondanak, akiknek van rálátásuk a dolgokra, nos ezek nem fedik egymást.
Euronews


A másfél évszázadnyi török uralom mérlege


 Pálffy Géza

A Szent István király által ezer esztendeje alapított magyar állam történetének kevés olyan európai jelentőségű, sorsfordító eseménye volt, mint az 1526. augusztus 29-én Mohács mezején I. Szulejmán (törökösen Szülejmán) szultán (1520-1566) és II. Lajos király (1516-1526) hadai között lezajlott ütközet.
A magyar és cseh uralkodó halálának és csapatai teljes vereségének következményei alapjaiban formálták át Közép-Európa hatalmi viszonyait, politikai és katonai térképét. A 14-15. században a régióban uralkodó minden jelentősebb dinasztia, a Luxemburgiak, a Jagellók, a Habsburgok, de még Hunyadi Mátyás magyar király (1458-1490) célja is az volt, hogy a Duna medencéjében Európa egyik meghatározó nagyhatalmát hozza létre. Bár az ifjú II. Lajos váratlan halála után I. Ferdinánd cseh, magyar, majd horvát királlyá választásával, végül német-római császárrá koronázásával (1558) a Habsburgoknak elődeiknél jóval több országot (az osztrák örökös tartományokat, a Cseh Korona országait, Magyar- és Horvátországot) sikerült Közép-Európában uralmuk alatt egyesíteniük, a Duna medencéje mégsem kerülhetett teljességgel kezükbe.
A mohácsi ütközettel az európai hegemóniáért folyó harcba végleg új résztvevő szállt be: nevezetesen a csata győztese, Nagy Szulejmán szultán, aki hamarosan elérkezettnek látta az időt világhódító céljai megvalósítására, és a legfőbb riválisává váló Habsburgoknak -- szárazföldön legalábbis -- Magyarországon keresztül történő megsemmisítésére. Az oszmán hadak ezt követően csaknem két évszázadon át közvetlen fenyegetettséget jelentettek az V. Károly császár (1519-1556) lemondása után a Habsburgok osztrák ága által irányított Duna-menti országokra; miközben egyre hatalmasabb flottájuknak köszönhetően rettegésben tartották a Földközi-tenger medencéjében a Spanyol Korona tartományait is. Az erejük teljében lévő oszmánok elleni védelem megszervezése így a Bécsből irányított közép-európai tartományok politikai és gazdasági fejlődésére alapvető hatást gyakorolt. A korabeli világ egyetlen állandó hadseregével rendelkező és gazdaságilag csaknem teljesen önellátó oszmán nagyhatalom előretörése ugyanis csakis szoros politikai, katonai és anyagi összefogással volt megállítható. Magyarország a mohácsi csatát követően tehát a 16. század két legjelentősebb nagyhatalma fegyveres küzdelmének hadszínterévé vált. Valójában nem a magyar sereg 1526. augusztus 29-én néhány óra alatt bekövetkezett szinte teljes pusztulása, hanem a nagyhatalmi viszonyoknak a csata által kiválóan jelzett megváltozása hozott igazi korszakváltást, jelentett gyökeres fordulópontot a Magyar Királyság történetében. Ettől kezdve Magyarország sorsáról évszázadokon át e két nagyhatalom székvárosában, nevezetesen előbb főként Isztambulban, utóbb pedig Bécsben döntöttek. Más alternatíva sajnos pusztán illúziók szintjén létezett. Magyarország önmagában a nála ötször nagyobb területű, mintegy négyszer tekintélyesebb lélekszámú, hatalmas gazdasági és katonai fölényben lévő Oszmán Birodalommal szemben semmiféle lehetőséggel nem rendelkezett az ellenállásra. Sőt valójában léte, megmaradása volt az igazi tét! Ezt kiválóan jelezte, hogy Szulejmán szultán legfőbb céljának, Ferdinánd király bécsi székvárosának elfoglalására tett kísérleteivel (1529: bécsi és 1532: kőszegi hadjárat) az egész országot egyszerre szerette volna birodalma részévé tenni. Mivel e célkitűzés megvalósítása -- szerencsére -- még az óriási erőfölény ellenére is meghaladta a keleti nagyhatalom lehetőségeit, a szultán hamarosan új stratégia mellett döntött: Magyarországot fokozatosan kebelezi be és így közelíti meg az osztrák fővárost. Ennek az új koncepciónak a jegyében foglalta el 1541. augusztus 29-én a középkori Magyar Királyság egykori fővárosát, Budát. Magyarország területe ezzel igen hosszú időre részekre, nevezetesen három részre szakadt. A területi szétdarabolódás azonban valójában már a mohácsi csatát követő hónapokban megkezdődött. Szulejmán szultán (a közvélekedéssel ellentétben) ugyanis 1526 őszén teljességgel nem vonult ki az országból, hiszen a Dráva-Száva köze keleti területének, az ún. Szerémségnek a várait -- amelyekből Magyarország középső részét könnyen ellenőrizhette -- jelentős megszálló katonasággal látta el. Mindeközben az ország rendjei sem egységesen kerestek kiutat a válságból. Egy jelentősebb csoportjuk előbb az ország egyik legbefolyásosabb és leggazdagabb főurát, Szapolyai Jánost, majd egy másik, a nagyhatalmi helyzetet reálisabban felmérő, bár eleinte még kisebb részük Habsburg Ferdinándot választotta, majd koronázta az ország uralkodójává; nevezetesen -- s ez hangsúlyozandó -- mindkét esetben (1526. november 11-én, ill. 1527. november 3-án) törvényes körülmények között. Szulejmán szultán ügyesen használta ki a magyarországi politikai elit megosztottságát. Midőn Szapolyai Ferdinánd király hadaival szemben 1527-1528-ban két ízben is csúfosan alulmaradt, majd diplomáciailag is teljesen elszigetelődött, a Porta pártjára kényszerülő magyar királyt gyorsan vazallusává tette, mintegy háromezer katonájával biztosítván “hűségét”. Szapolyai ezzel eredeti akarata ellenére a török orientáció első képviselője és valójában a magyarországi oszmán megszállás előkészítője lett. A Magyar Királyság politikai és területi szétdarabolódása volt a török hódítás egyik legsúlyosabb és hosszú távra is kiható következménye. Az oszmán hadvezetés 1566-ig ugyanis újabb hadjáratok sorával (1543-1545, 1551-1552, 1554-1556 és 1566) a középkori magyar állam területének mintegy 40 százalékát (kb. 120 000 km2), ráadásul legfontosabb központi területeit kebelezte be, majd tartotta kisebb-nagyobb hódításokkal még tovább bővítve (1596: Eger, 1600: Kanizsa, 1660: Nagyvárad, 1663: Érsekújvár) másfél évszázadon át idegen katonai megszállás alatt. Az ország keleti területeit, nevezetesen Erdélyt és a tőle nyugatra fekvő vármegyéket (az ún. Partiumot) előzetes terveivel ellentétben Szulejmán szultán végül mégsem foglalta el. Miután felismerte, hogy ezek birtoklása a Bécs elleni hadjáratokhoz nem szükséges, sőt több alkalommal megtapasztalta, hogy Magyarország megosztottságából -- a Habsburgok katonai erejének Erdély felőli lekötése révén -- számára komoly előnyök származnak, 1556-ban végleg úgy döntött: külön útra állítja a keleti magyar tartomány fejlődését. Így jött létre a szultáni hadvezetés akaratából, azaz nem önálló fejlődés eredményeként a Királyságtól fokozatosan államjogilag is elváló erdélyi fejedelemség, amely a 17. század végéig a Porta vazallus állama maradt. Nem alaptalanul emlegették tehát az oszmán források a szultánnak egyre növekvő éves adóval tartozó és tőle külpolitikailag függő, ugyanakkor belpolitikájában szinte teljes önállóságot élvező magyar államalakulatot “Szulejmán szultán műveként”. Erdély kényszerű különválása ráadásul a középkori magyar állam politikai, gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt legfejletlenebb részének elszakadását, majd a török uralom alatt további lemaradását eredményezte. Az erdélyi fejedelemség különválásából az oszmán hadvezetés mellett a Habsburg uralkodók kormányozta, megfogyatkozott területű Magyar Királyság (avagy királyi Magyarország) rendjei is előnyt élveztek. A 16. század végétől felismerték, hogy saját kiváltságaikat a bécsi udvar központosító törekvéseivel szemben kiválóan védelmezhetik akár pusztán annak felvetésével, hogy az oszmánoktól függő erdélyi fejedelmekhez pártolnak. (Érdemes analógiaként felhívnunk a figyelmet arra, hogy a Német-római Birodalom rendjei hasonlóképpen használták fel a császárokkal való alkudozások során saját céljaik érdekében a törökelleni védelem kérdését, amely a birodalmi gyűléseken a 16. század közepétől mindig a legfontosabb napirendi pontok között szerepelt.) A magyar rendek ezen ügyes politizálásának végeredményben tehát meghatározó szerepe volt abban, hogy a 17. században a rendi kiváltságokat és a Magyar Királyságnak a Habsburg Birodalomban való önálló államiságát sikerült megőrizniük. Mindez azt jelentette, hogy a magyar politikai elit még a rendkívül hátrányos szétszakítottságból is képes volt előnyt kovácsolni. Ez a politikai sakkjátszma ugyanakkor a 18. század elején egy igen súlyos negatív következménnyel járt együtt. Erdélyt ugyanis az oszmánok Magyarországról történt kiűzését követően a bécsi udvar nem csatolta vissza az anyaországhoz, hanem közvetlen irányítással a császárvárosból kormányoztatta. Az ismételt újraegyesítésre végül csak az 1867. évi kiegyezést követően került sor. Az oszmánok által elszakadásra kényszerített Erdély kora újkori fejlődésének tehát összességében súlyosabb hátrányos következményei, mint előnyei voltak. Ráadásul 1682-től Thököly Imre vezetésével a fejedelemség mintájára az ország északi területein (Gömör megyétől az erdélyi határig) egy újabb oszmán vazallus állam (a felső-magyarországi fejedelemség, törökül Orta Macar) is létrejött, ami néhány esztendőre az ország immáron négy részre szakadását jelentette. Noha az oszmánok magyarországi berendezkedése a már teljességgel megszállt és a birodalomba betagolt balkáni tartományokkal való összehasonlításban -- különösen a polgári közigazgatás területén -- csak felemás módon sikerült, a Duna-menti magyar területeknek a török hódítási koncepcióban betöltött kiemelt szerepe két évszázad alatt rengeteg háborúskodást hozott Magyarországra. A százötven éves török uralom legsúlyosabb következményei -- az idegen katonai megszállás és a területi szétdarabolódás mellett -- ezen állandó hadakozással és igen káros kihatásaival állnak összefüggésben. Mindezek igen hosszú időre alapvető nyomot hagytak az ország fejlődésén. Sőt a negatív fejlemények jelentős része az oszmánok kiűzését követően sem volt már visszafordítható. Bár Európa 16. és 17. századi történetében alig akad olyan esztendő, amelyben ne zajlott volna valahol komolyabb seregeket megmozgató hadakozás, a Habsburg és az Oszmán Birodalom hadszínterévé vált Magyarország mégis kiemelkedik a háborús tűzfészkek sorából. Nálunk ugyanis több mint százötven esztendőn át valójában sohasem hallgattak el a fegyverek. A 16. században Mohácstól az 1568. évi drinápolyi békéig nagy szultáni hadjáratok, valamint várostromok sokasága rázta meg a két király küzdelme miatt amúgy is polgárháborús állapotba került országot. 1591 és 1606 között, az ún. tizenöt éves vagy hosszú török háború idején pedig Magyarország területén már európai viszonylatban is modernek nevezhető és évről évre hatalmas fegyveres erőket felvonultató hadakozás folyt. A következő évszázadban 1660 és 1664 között, majd a Magyarország felszabadítását hozó háború idején (1683-1699) zajlott olyan nagy összecsapás-sorozat, amelyben mindkét szembenálló fél részéről évente már közel félszázezres csapatok vettek részt. A nagyobb hadjárások közötti nyugalmasabb időszakokat (1568-1591, 1606-1660 és 1664-1683) sem tekinthetjük azonban valódi békeéveknek. A határ menti állandó hadakozás, azaz az ellenség területére főként adószedés és zsákmányszerzés érdekében nap mint nap indított betörések szintén tekintélyes károkat okoztak mind a termelőerőkben, mind a településhálózatban, sőt még emberéletben is. Hasonlóan jelentős veszteségeket hoztak magukkal a 17. században az erdélyi fejedelmek (Bethlen Gábor és I. Rákóczi György) Magyarországra indított és polgárháborús viszonyokat teremtő hadjáratai, akik a harmincéves háborúba (1618-1648) bekapcsolódva igyekeztek külpolitikai pozícióikat a Habsburg Birodalommal szemben megerősíteni. Ez még akkor is igaz, ha az újabb kutatásokból jól tudjuk, hogy az ország lakossága igen hosszú időn át hihetetlen regenerálódási erőről tett tanúbizonyságot. Csakhogy egy adott határon túl már nem volt lehetőség egy-egy oszmán vagy császári hadjárat, illetve nagyobb török vagy keresztény portya után a visszatelepülésre és az újjáéledésre. Az ország legdélibb megyéinek pusztulása már jóval a mohácsi tragédia előtt megkezdődött. Az oszmán csapatok már az 1380-1390-es években behatoltak a dél-magyarországi területekre, de ugyanekkor Horvátországon “átkelve” már a távoli osztrák tartomány, Krajna vidékét is több ízben felprédálták. Ezt követően a Nándorfehérvár elfoglalására indított sikertelen szultáni hadjáratok alkalmával (1440 és 1456), majd az 1464-ben beköszöntő bő fél évszázadnyi határ menti háborúskodás idején a Temes megyétől Valkóig terjedő dél-magyarországi területeket fokozatosan, de szinte csaknem teljesen elpusztították. Azon települések pedig, amelyeknek 1526-ig mégis sikerült túlélniük az állandó betörések következményeit, a mohácsi csatát követő sorozatos nagy szultáni hadjáratok idején két évtized alatt végső megsemmisülésre ítéltettek. Az újabb kutatások szerint az ország déli megyéiben a 16. század közepére a településhálózat már-már elképesztő mértékben, mintegy 70-90 százalékos arányban pusztult el. Ezzel párhuzamosan a lakosság is mérhetetlen és már visszafordíthatatlan károkat szenvedett. Az 1560-as évektől a török hódoltság kialakulásával ez a határ menti állandó hadakozás az ország belső területeire helyeződött át. Az említett békésebb időszakokban a pusztulás mértéke itt mégsem volt oly számottevő, mint korábban az ország déli területein. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy az 1570-es évekre a bécsi Udvari Haditanács és a magyar rendek együttműködésének eredményeként egy európai méretekben is igen jelentős új végvárrendszer jött létre. Ennek megszervezése, majd fenntartása a háborúskodás borzalmait naponta átélő magyar lakosság mellett hatalmas anyagi megterhelést jelentett egész Közép-Európa számára is. Mivel az egyre kisebb területre apadó Magyar Királyság még mindig tekintélyes bevételeiből a mintegy 100-120 végvárban szolgáló 20-22 000 főnyi állandó szolgálatot teljesítő katonaság zsoldját csak körülbelül 25-30 százalékban tudták fedezni, a maradék összeget az osztrák és cseh tartományokból, valamint a Német-római Birodalomból kellett, pontosabban kellett volna biztosítani. A magyarországi törökellenes határvédelmi rendszer fenntartása még a Habsburgok osztrák ága által irányított egész Duna-menti monarchiát is óriási pénzügyi nehézségek elé állította. A nagyhatalom éves összbevételei (kb. 2 000 000 rajnai forint) ugyanis a magyar-horvát határvédelem évente szükséges költségeire (kb. 1 700 000-2 100 000 rajnai forint) csak akkor lettek volna elegendőek, ha a közép-európai birodalom minden jövedelmét csaknem kizárólag erre fordítják. A Habsburg Birodalom országai és tartományai tehát összességükben sem lehettek képesek a törökellenes határvédelem rendszeres finanszírozására! Ennek ellenére Magyarország a 16-17. században fennmaradásához -- amely egyúttal a tőle nyugatra fekvő tartományok védelmét is jelentette -- óriási katonai és pénzügyi segítséget (évente több százezer forintot) kapott. A Magyar Királyság és egyúttal a magyarság megmaradásához sajnos más út nem vezetett. Az anyagi javak és termelőeszközök állandó, fokozatos pusztulását a jelentős külföldi segélyek ellenére sem lehetett megállítani. Hogy egy békésebb időszak konkrét adatait említsük: a Kanizsa 1600. évi eleste után a Zala folyó mentén kiépített, ún. Kanizsával szembeni főkapitányság területén az ellenséges betörések során a törökök 1633 és 1649 között a következő károkat okozták: - meghódítottak 45 falut, - fogságba hurcoltak vagy levágtak 4207 személyt, - elhajtottak 4760 marhát, - felégettek 66 házat és 2 pincét, - elvittek 21 méhkast, - két alkalommal tönkretették a zalahídvégi kompot, hogy csak a konkrétan számba vett pusztításokat említsük. Bár az épületek, termelőeszközök, anyagi javak efféle gyakran ismétlődő pusztulása országos szinten több évtized alatt elképesztő károkat jelentett, a végvárak szomszédságában és hátországában ezek mégis jelentős részben helyreállíthatóak voltak. A frontvonal lakossága ugyanis minden nehézség ellenére sem élt világvége hangulatban, hanem alkalmazkodott az állandó hadiállapothoz. Egy-egy nagyobb betörés után a védelmet nyújtó várból, mocsárból vagy erdőségből újra meg újra hazatért, hogy házát újjáépítse, földjét ismét megművelje és elhajtott állatai helyett újakat szerezzen. A magyar lakosság e páratlan túlélési erejének és regenerálódási képességének szintén óriási szerepe volt abban, hogy az ország túlélte a hosszú török megszállás időszakát. Az évről évre megismétlődő nagy hadjáratok idején azonban egy idő után az újjáéledésre már alig vagy egyáltalán nem volt lehetőség. A több tízezer fős seregeket évente megmozgató nagy hadakozások egészen más jelleggel pusztítottak, mint a mindennapos betörések. Magyarország fejlődésében ezért a valódi vízválasztót a 16. század végi tizenöt éves háború (1591-1606), majd az oszmánok kiűzését lehetővé tevő nagy hadakozás (1683-1699) jelentette. Azon a területen, ahol egy nagyobb szultáni vagy császári sereg néhány egymást követő esztendőben újra meg újra végigmasírozott, szinte kő kövön nem maradt. Hangsúlyozni szeretnénk ugyanakkor, hogy e tekintetben a császári hadak idegen zsoldosai vagy Bethlen Gábor magyar hajdúi semmiben sem különböztek a korabeli forrásokban rettegett pusztítóként emlegetett krími tatároktól vagy más török könnyűlovas alakulatoktól. Sőt az újabb kutatásokból napjainkban már jól ismert, hogy a szultáni seregek a korabeli világ legjobb utánpótlási és ellátási rendszerével rendelkeztek. Ez viszont a 18. századig egyáltalán nem volt elmondható az európai államok haderőire. A nagy hadjárások számos igen káros következményt hoztak magukkal. A rossz utánpótlási viszonyok, valamint a hadseregek évről évre ugyanazon a területen történő felvonulása miatt a termelés hamar megbénult, majd a hadszíntér előbb-utóbb kimerült. Emiatt mind a hadseregeket, mind a lakosságot éhínségek sújtották, majd a legyengült katonákat és polgárokat a gyorsan kirobbanó járványok (a pestis, a vérhas, a tífusz, a malária vagy az utóbbiak speciálisa magyarországi keveréke, az ún. morbus Hungaricus) hihetetlenül megtizedelték. Mindezek összességben egyes országrészek településhálózatában, lakosságában és anyagi javaiban már olyan sérüléseket okoztak, amelyeket vagy sohasem, vagy pusztán évtizedek múltán lehetett legalább részben helyreállítani. Hogy szintén néhány konkrét példát említsünk: Az ország legfontosabb Duna menti hadi útvonalának vidéke 1593 és 1595 között, azaz pusztán három esztendő alatt, Győr és Esztergom török ill. keresztény ostromai idején szinte teljesen elpusztult és elnéptelenedett. Esztergom 1595. évi visszafoglalása után ezért a vár új főkapitányának, Pálffy Miklósnak több esztendőn át fegyveres erővel kellett a hódoltságból (például Buda környékéről, de még a távoli Tolna és Baranya megyékből is) egész magyar és szerb falvakat áttelepítenie, hogy a vidék településhálózatát, lakosságát és termelését legalább részben helyreállíthassa. Hasonló nagyságú pusztulás ment végbe az ország számos vidékén a felszabadító háború idején (1683-1699). Soktucatnyi olyan falut ismerünk, különösen a császári hadak által több éves blokád segítségével visszafoglalt török végvárak (Kanizsa, Székesfehérvár, Várad vagy Gyula) környékéről, amelyek megfogyatkozva, de átvészelték a százötven esztendős megszállást, a keresztény reguláris hadak több éves áttelelését és beszállásolását viszont már nem tudták túlélni. Sőt olyan esetekről is tudunk, amikor maga a császári hadvezetés javasolta a környék lakosságának megóvása érdekében annak időleges kitelepítését. A háború alatt pedig még az is több ízben megesett, hogy egy-egy oszmán katonai tisztségviselő figyelmeztette a szomszédos falvak keresztény lakosságát, hogy hamarosan várható a tatárok megérkezése. A két másfél évtizedig tartó nagy magyarországi háborúskodás ilyen mértékű káros következményei még európai viszonylatban is tekintélyesnek nevezhetők, s leginkább a harmincéves háború (1618-1648) negatív hatásaival mérhetők össze. Mindezek után érdemes konkrétan is számba vennünk az évente megismétlődő nagy hadjárások és a békésebb időszakok állóháborúinak egymás hatását erősítő negatív következményeit. A középkori Magyarország településszerkezete -- az ország északi megyéit leszámítva -- mindenütt tekintélyes veszteségeket szenvedett. A leggyökeresebb átalakulás az ország déli és középső területein, főként a nagy hadfelvonulási utak és folyóvölgyek vidékén ment végbe. E területeken az egykori települések akár 70-80 százaléka hosszabb-rövidebb ideig tartó pusztulásra, illetve átrendeződésre ítéltetett. A legjellemzőbb változás a lakosság tömörülésében nyilvánult meg, nevezetesen kevés, de viszonylag népes településen (nagyobb falvakban és mezővárosokban), ami végül a 18. századra a napjainkig ismert alföldi településhálózatot eredményezte. Bár a királyi Magyarország területén ekkora átrendeződés kevésbé figyelhető meg, a frontvonal és a jelentősebb hadiutak környékén a két említett hosszú háborúban akár 50 százalékos településpusztulás is végbemehetett. A Mohács előtti településszerkezet átalakulásának másik igen káros következménye a magyar városhálózat hierarchikus rendjének felbomlása volt. Az oszmán hódítás következtében az ország korábbi hét regionális központja (Buda és testvérvárosa Pest, Pozsony és alközpontja Sopron, Körmöcbánya, Kassa, Várad, Szeged és Pécs) közül három (Buda, Pécs és Szeged) török határvár lett, Várad pedig az erdélyi fejedelmek fennhatósága alá került. Az ország gazdasági életében korábban meghatározó szerepet játszó szabad királyi városok német és magyar polgársága e területekről nagyrészt a Királyságban keresett menedéket. A gazdasági élet súlypontjai másod- és harmadrendű központokba, különösen néhány a fellendülő marhatenyésztésben és állatkereskedelemben élen járó mezővárosba (pl. Tolna, Kecskemét, Mezőtúr, Makó stb.) helyeződtek át. Ugyanakkor a királysági területeken sem gyarapodott, hanem inkább csökkent a városi polgárság száma, ami az amúgy is elmaradott magyar kézművesipar fejlődésének egyáltalán nem kedvezett. A földrajzi szempontból periférikusabb helyzetbe került, ugyanakkor politikai és pénzügyi központokká előlépő szabad királyi városok (az új főváros, Pozsony; Felső-Magyarország központja, Kassa és az esztergomi érsekek új székhely, Nagyszombat), valamint néhány helyzetét ügyesen kihasználó határ menti mezőváros (például Győr és Debrecen) mégis komoly anyagi gyarapodást és fejlődést mondhatott magáénak. Mindezek ellenére az ország gazdasági alapképlete nem változott, sőt a nyugat és kelet között ez időben kialakuló munkamegosztásnak köszönhetően tovább erősödött a mezőgazdaság szerepe. A településszerkezet gyökeres átrendeződését kiválóan jelezte a középkori szellemi és kulturális élet központjait jelentő főúri-nemesi udvarok és kolostorok pusztulása. A városi polgársághoz hasonlóan az idegen megszállás alá került területeket az 1560-as évek végére a nemesség gyorsan és szinte kivétel nélkül elhagyta, miközben a kolostorok a háborús viszonyok közepette még a frontvonal királysági oldalán is pusztulásra jutottak. A veszprémi egyházmegye mintegy 100 középkori kolostora például az 1570-es évekre mind egy szálig eltűnt, miközben 600 plébániájából is pusztán néhány tucat maradt meg. Erre az időre országos szinten pusztán a ferencesek (Jászberényben, Szegeden és Gyöngyösön, valamint az erdélyi Csíksomlyón) és a pálosok (Szlavóniában), valamint a Pozsonyba és Nagyszombatba menekült szerzetes- és apácarendek tudták megőrizni vagy áttelepíteni néhány kolostorukat. Ezt a jelentős vérveszteséget a magyarországi katolikus egyház később, az 1699. évi karlócai béke után sem tudta már pótolni. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy míg Ausztriában és Olaszországban mind a mai napig gazdag kolostorhálózat működik, addig Magyarországon ennek csak töredékes nyomait találhatjuk. Ezzel kapcsolatban egyúttal arra is érdemes felhívnunk a figyelmet, hogy a közvélekedéssel ellentétben az oszmánok nem vallási türelmességükkel, hanem a katolikus egyház pozícióinak hódításuk révén történő gyengítésével segítették elő a 16. században a reformáció gyors magyarországi terjedését. Az oszmánok ellen közel két évszázadon át tartó állandó hadakozás igen súlyos következményeket hozott Magyarország demográfiai és etnikai viszonyaiban is. Noha a korábbi kutatások még egyértelműen úgy vélték, hogy a lakosság lélekszáma az állandó háborúskodás következtében tetemesen csökkent, az újabb vizsgálatok eredményei ennél jóval kedvezőbb helyzetről tanúskodnak. A középkor végén Magyarország össznépessége mintegy 3,3 millióra rúgott, amely azután a 16. század végére mintegy 3,5 millióra, majd egy évszázaddal később maximum 4 millióra emelkedett. Mindez azt jelentette, hogy az állandó háborúskodás ellenére nemhogy csökkent, hanem többnyire stagnált, majd talán kis mértékben még nőtt is lakosságszám. Csakhogy amennyiben ezeket az adatokat európai összehasonlításban, valamint a jelentős bevándorlás ismeretében vizsgáljuk, a helyzet már korántsem ennyire kedvező. A 16. században Európa minden területén számottevő népességrobbanás ment végbe, amelyet a következő száz esztendőben kisebb-nagyobb megtorpanás, sőt a harmincéves háború sújtotta területeken jelentősebb visszaesés követett. Összességében a Magyarország szempontjából releváns közép-európai országokban az 1500 és 1700 közötti időszakban mintegy 120-130 százalékban növekedett a lakosság száma. Ha pusztán ezt az arányszámot vizsgáljuk, akkor Magyarország demográfiai fejlődése alig maradt el szomszédaihoz, illetve a német területekhez képest. Míg azonban az utóbbi országokban a lakosság utánpótlás nélkül önmaga gyarapodott, nálunk egészen más volt a helyzet. Bár a korabeli források sajnos nem teszik lehetővé, hogy a török uralom alatti délszláv (szerb, vlach, horvát, bosnyák), valamint román, szlovák és rutén bevándorlás, illetve betelepítés nagyságát számszerűsítsük, valószínűleg mégsem állunk távol az igazságtól, amennyiben ennek nagyságát minimálisan félmillió főre becsüljük. Ennek ismeretében viszont Magyarország lakosságszáma a két évszázad alatt valójában szinte semmit sem gyarapodott. Pontosabban szólva: az Európa minden területén végbement népességgyarapodást nálunk fokozatosan lecsapolták a nagy háborúskodások és az évtizedes határ menti összecsapások. A hiányt azután a jelentős bevándorlás és betelepítés pótolta. Ha tehát ez utóbbiaktól eltekintünk, a településhálózat jelentős pusztulásának megfelelő lakosságlétszám-veszteséget konstatálhatunk. A háborúk és említett velejáróik okozta abszolút népességcsökkenés legtragikusabb következménye valójában az volt, hogy túlnyomó részben az ország magyar lakosságát érintette. A Kárpát-medencében való megtelepedés idején a magyarság a legkedvezőbb földrajzi adottságú folyóvölgyeket és síkvidéki területeket szállta meg. Csakhogy mind a nagy szultáni hadjáratok, mind a kisebb-nagyobb portyák közlekedési és utánpótlási okokból e területeken hatoltak előre, így a pusztítás anyagi javakban és emberéletben egyaránt leginkább az itt élő magyar lakosságot sújtotta. Ráadásul a végvárakban szolgáló és a másfél évszázadnyi hadakozás alatt jelentős vérveszteséget szenvedő katonaság túlnyomó részét is a magyarság adta. Az ország védettebb hegyvidéki területein élő nemzetiségek veszteségei ugyanakkor összehasonlíthatatlanul kisebbek voltak, sőt ők a népességrobbanás kedvező hatásait is jobban élvezhették. Az ország déli és középső elnéptelenedett területeire azután a Balkánról igen jelentős délszláv bevándorlás indult meg. Ennek első nagy hulláma már Mohács előtt lezajlott, aminek eredményeként a középkori magyar állam bukásáig az ország déli végein már mintegy 200 000 fős szerbség élt. A szerbek (rácok) befogadásában, sőt betelepítésében a déli megyék magyar földbirtokosai is érdekeltek voltak, hogy elpusztult településeiket mielőbb újranépesítsék és a termelőmunkát újraindítsák. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy a 15. század második felében a neves Kinizsi Pál szerbiai hadjáratai alkalmával több tízezer főnyi betelepülőt “hozott magával”. A török hódoltság kialakulásával ez a folyamat még erőteljesebben folytatódott. Ennek köszönhetően a Temesköz 1552. évi elfoglalását követően néhány évtized alatt szinte teljesen elszerbesedett. Ezt kiválóan jelezte, hogy az országrész egy 1577-ben Antwerpenben megjelent Magyarország-térképen már Rascia, azaz Rácország néven szerepelt. A tizenöt éves háború óriási pusztításai után a délszláv betelepülés ismét új lendületet kapott. Ennek köszönhetően a 17. század közepére már a Duna-Tisza közének déli részén is jelentős ortodox szerb és katolikus bosnyák, sokác és bunyevác, a Dunántúlon pedig Tolna és Fejér megyéig nagyobb szórványokban a szerbhez közel álló, szintén görögkeleti vallású vlach népesség élt. (Ők nem keverendők össze a korabeli forrásokban ugyancsak vlachoknak-oláhoknak titulált románokkal!) Ezen lakosság számottevő arányát kiválóan bizonyította, hogy vallási életének gondozására 1585-ben a Szekszárd melletti Grábócon már egy görögkeleti monostort is alapítottak. Vallásuk és a magyarokétól eltérő szokásaik ugyanakkor mind a szerbek, mind a vlachok természetes asszimilációját is nagyon megnehezítették. Ráadásul a visszafoglaló háború idején a szerbség újabb tetemes, mintegy 200 000 főnyi utánpótlást kapott. Mindezek eredményeként a török hódoltság déli talapzata örökre elvesztette magyar lakosságát és már visszafordíthatatlanul délszláv etnikumú területté változott. A szerbek mellett jelentős volt a horvátok, románok és szlovákok betelepülése is. Az előbbiek több tízezer fős hullámai az 1530-1550-es években érkeztek Nyugat-Magyarországra, ahol a Muraköztől egészen Pozsony megyéig széles sávban telepedtek le. Mivel ennek az országrésznek a magyar nagybirtokosai (a Batthyányak, a Nádasdyak, az Erdődyek, a Keglevicsek, a Zrínyiek, majd később az Esterházyak) előszeretettel telepítették le őket addig még műveletlen területekre, ezért általában új falvakat vagy falurészeket hoztak létre. Ráadásul a 17. század elejéig több alkalommal számottevő utánpótlást kaptak, ami szintén gátat állított asszimilálódásuk elé. A horvát betelepedés tekintélyes voltát szemléletesen mutatja, hogy az ausztriai Burgenlandban az ottani horvátság mind a mai napig a lakosság mintegy 10 százalékát teszi ki. A magyar földesurak meghatározó szerepet játszottak a románság és a szlovákság betelepítésében is. Az előbbiek esetében az Erdélyt is nagy csapással sújtó tizenöt éves háború jelentett fordulópontot, midőn a hegyvidékekből fokozatosan húzódtak le a korábban magyarlakta elnéptelenedett területekre. A kedvező lehetőségek ugyanakkor nagyobb tömegeket vonzottak a szomszédos Havasalföldről és Moldvából is, ami a románság számára kimeríthetetlen utánpótlást biztosított. Ennek köszönhetően a 17. század végére már számottevően előrehaladt egy többé-kevésbé összefüggő románlakta sáv kialakulása mind Erdélyben, mind annak nyugati (partiumi) előterében. A szlovákság esetében viszont az ország alföldi területeinek benépesítése számottevő mértékben majd csak a felszabadító háborút követően ment végbe. Korábban betelepült szórványaik a 17. században még általában elmagyarosodtak. Mindezek eredményeként Magyarország etnikai képe a török uralom alatt alapjaiban megváltozott. Míg a középkorban a magyarság az ország lakosságának mintegy 75-80 százalékát tette ki, a 16. században megindult a kisebbségbe kerülés útján, ami azután a következő század végére valósággá vált. Ezt a helyzetet ráadásul az ország újjáélesztésében meghatározó szerepet játszó 18. századi betelepítések még tovább rontották. Valójában tehát a magyarországi török uralom végére alapjaiban már kialakultak azok az etnikai határok, amelyek kisebb változásokkal a 20. század elején is megfigyelhetők voltak, és amelyek azután -- természetesen egészen más nagyhatalmi konstellációban -- szerepet játszottak az I. világháborút követő döntések meghozatalában. Mindenképpen hangsúlyozni szeretnénk viszont, hogy a kora újkori Magyarországon a különböző etnikumok együttélése még nem okozott nemzetiségi problémákat, hiszen a korban a választóvonalak nem közöttük, hanem a társadalmi rétegek közt húzódtak. A kora újkorban a Magyar Királyság minden alattvalója Hungarus-nak számított, függetlenül attól, hogy gyakran egyetlen szót sem tudott magyarul. Ennek megváltozásában majd csak a 19. század nemzeti megújulási mozgalmai hoztak napjainkig kiható változásokat. Nehéz helyzetbe kerül a történész, ha a fentiekben számba vett igen hosszú távra kiható negatív fejleményekkel szemben az oszmánok magyarországi berendezkedésének és a velük való hosszú együttélésnek a pozitívumait kutatja. Bár vitathatatlan, hogy a megszállóknak számos új szót, török dallamra írott Balassi-verset, keleties ruhadarabot, szép virágot, valamint Közép-Európában látványosságnak számító dzsámit és fürdőt (Pécsett, Siklóson, Szigetváron vagy Budán) köszönhetünk, ezek jelentőségét nehéz összemérni az ország sorsát évszázadokra meghatározó káros hatásokkal. Mindezek ismeretében a magyarországi oszmán uralom és vele együtt az egész törökkor mérlege negatív. A Magyar Királyság fejlődésében tehát Mohács és súlyos következményei gyökeres fordulópontot jelentenek. Nagymértékben e káros hatások következtében jutott Magyarország fejlődése olyan kényszerpályára, amelyről valójában már sohasem volt ki- és visszaút. Mindezek után természetesen furcsának tűnhet az az állítás, miszerint a három részre szakadt Magyarország a fenti negatív fejlemények ellenére is része, sőt talán még a mainál is meghatározóbb része volt Európának. Ennek részletes bemutatásához ugyan már egy másik, önálló tanulmányra van szükség (ezt majd ugyancsak a világháló segítségével tárjuk a tisztelt olvasó elé), röviden mégis szeretnénk utalni arra, hogy nem pusztán Magyarország szorult rá megmaradásához Közép-Európa tetemes éves anyagi segélyeire. A Duna menti Habsburg Birodalom hasonlóképpen volt ráutalva a Magyar Királyságra: Egyrészt mint az oszmán hódítással szemben előretolt védőbástyára, másrészt mint igen fontos éléskamrára, elsősorban húsforrásra. Az előbbi helyzet biztosította Magyarország helyét a korabeli világ egyik legfontosabb nagyhatalma politikai-katonai rendszerében. Mivel pedig az osztrák és német területek egyre gyarapodó lakosságának húsigényét abból a marhából biztosították, amelynek túlnyomó részét a magyarországi török hódoltság főként magyarlakta alföldi területein tenyésztették, a politikai szétszakítottságot nem követte az ország gazdasági kapcsolatrendszerének felbomlása. Sőt a magyar gazdaság alapvető szerepet töltött be még Európa kereskedelmi hálózatában is. A humanizmusnak, a reneszánsznak, a reformáció elterjedésének, majd a katolikus megújulásnak és a nagy számú nyugati egyetemre járásnak (peregrinatio) köszönhetően Magyarország Európa szellemi vérkeringésében és a keresztény kultúrkörben is fontos helyet foglalt el. Mindezek ismeretében a nagyhatalmak akaratának kiszolgáltatottjává vált Magyarország a várhatónál sokkal kedvezőbb körülmények között élte túl történetének egyik legválságosabb periódusát, a Mohács utáni másfél évszázadnyi török kort. A fentiekben bemutatott negatív körülmények és kényszerpályák között az ország csaknem elérte mindazt az eredményt, amely a két világbirodalom határvidékére szorulva egyáltalán lehetséges volt. Nem véletlenül nyilatkozta a 16. század végén Európa egyik legjelentősebb Arisztotelész-szakértője, a Pozsonyban letelepedett flandriai humanista, Nicasius Ellebodius: “ha Isten békét ad ennek az országnak, akkor ez a legalkalmasabb hely tudományos tervek megvalósítására is.”
A magyar és cseh uralkodó halálának és csapatai teljes vereségének következményei alapjaiban formálták át Közép-Európa hatalmi viszonyait, politikai és katonai térképét. A 14-15. században a régióban uralkodó minden jelentősebb dinasztia, a Luxemburgiak, a Jagellók, a Habsburgok, de még Hunyadi Mátyás magyar király (1458-1490) célja is az volt, hogy a Duna medencéjében Európa egyik meghatározó nagyhatalmát hozza létre. Bár az ifjú II. Lajos váratlan halála után I. Ferdinánd cseh, magyar, majd horvát királlyá választásával, végül német-római császárrá koronázásával (1558) a Habsburgoknak elődeiknél jóval több országot (az osztrák örökös tartományokat, a Cseh Korona országait, Magyar- és Horvátországot) sikerült Közép-Európában uralmuk alatt egyesíteniük, a Duna medencéje mégsem kerülhetett teljességgel kezükbe.
A mohácsi ütközettel az európai hegemóniáért folyó harcba végleg új résztvevő szállt be: nevezetesen a csata győztese, Nagy Szulejmán szultán, aki hamarosan elérkezettnek látta az időt világhódító céljai megvalósítására, és a legfőbb riválisává váló Habsburgoknak -- szárazföldön legalábbis -- Magyarországon keresztül történő megsemmisítésére. Az oszmán hadak ezt követően csaknem két évszázadon át közvetlen fenyegetettséget jelentettek az V. Károly császár (1519-1556) lemondása után a Habsburgok osztrák ága által irányított Duna-menti országokra; miközben egyre hatalmasabb flottájuknak köszönhetően rettegésben tartották a Földközi-tenger medencéjében a Spanyol Korona tartományait is. Az erejük teljében lévő oszmánok elleni védelem megszervezése így a Bécsből irányított közép-európai tartományok politikai és gazdasági fejlődésére alapvető hatást gyakorolt. A korabeli világ egyetlen állandó hadseregével rendelkező és gazdaságilag csaknem teljesen önellátó oszmán nagyhatalom előretörése ugyanis csakis szoros politikai, katonai és anyagi összefogással volt megállítható. Magyarország a mohácsi csatát követően tehát a 16. század két legjelentősebb nagyhatalma fegyveres küzdelmének hadszínterévé vált. Valójában nem a magyar sereg 1526. augusztus 29-én néhány óra alatt bekövetkezett szinte teljes pusztulása, hanem a nagyhatalmi viszonyoknak a csata által kiválóan jelzett megváltozása hozott igazi korszakváltást, jelentett gyökeres fordulópontot a Magyar Királyság történetében. Ettől kezdve Magyarország sorsáról évszázadokon át e két nagyhatalom székvárosában, nevezetesen előbb főként Isztambulban, utóbb pedig Bécsben döntöttek. Más alternatíva sajnos pusztán illúziók szintjén létezett. Magyarország önmagában a nála ötször nagyobb területű, mintegy négyszer tekintélyesebb lélekszámú, hatalmas gazdasági és katonai fölényben lévő Oszmán Birodalommal szemben semmiféle lehetőséggel nem rendelkezett az ellenállásra. Sőt valójában léte, megmaradása volt az igazi tét! Ezt kiválóan jelezte, hogy Szulejmán szultán legfőbb céljának, Ferdinánd király bécsi székvárosának elfoglalására tett kísérleteivel (1529: bécsi és 1532: kőszegi hadjárat) az egész országot egyszerre szerette volna birodalma részévé tenni. Mivel e célkitűzés megvalósítása -- szerencsére -- még az óriási erőfölény ellenére is meghaladta a keleti nagyhatalom lehetőségeit, a szultán hamarosan új stratégia mellett döntött: Magyarországot fokozatosan kebelezi be és így közelíti meg az osztrák fővárost. Ennek az új koncepciónak a jegyében foglalta el 1541. augusztus 29-én a középkori Magyar Királyság egykori fővárosát, Budát. Magyarország területe ezzel igen hosszú időre részekre, nevezetesen három részre szakadt. A területi szétdarabolódás azonban valójában már a mohácsi csatát követő hónapokban megkezdődött. Szulejmán szultán (a közvélekedéssel ellentétben) ugyanis 1526 őszén teljességgel nem vonult ki az országból, hiszen a Dráva-Száva köze keleti területének, az ún. Szerémségnek a várait -- amelyekből Magyarország középső részét könnyen ellenőrizhette -- jelentős megszálló katonasággal látta el. Mindeközben az ország rendjei sem egységesen kerestek kiutat a válságból. Egy jelentősebb csoportjuk előbb az ország egyik legbefolyásosabb és leggazdagabb főurát, Szapolyai Jánost, majd egy másik, a nagyhatalmi helyzetet reálisabban felmérő, bár eleinte még kisebb részük Habsburg Ferdinándot választotta, majd koronázta az ország uralkodójává; nevezetesen -- s ez hangsúlyozandó -- mindkét esetben (1526. november 11-én, ill. 1527. november 3-án) törvényes körülmények között. Szulejmán szultán ügyesen használta ki a magyarországi politikai elit megosztottságát. Midőn Szapolyai Ferdinánd király hadaival szemben 1527-1528-ban két ízben is csúfosan alulmaradt, majd diplomáciailag is teljesen elszigetelődött, a Porta pártjára kényszerülő magyar királyt gyorsan vazallusává tette, mintegy háromezer katonájával biztosítván “hűségét”. Szapolyai ezzel eredeti akarata ellenére a török orientáció első képviselője és valójában a magyarországi oszmán megszállás előkészítője lett. A Magyar Királyság politikai és területi szétdarabolódása volt a török hódítás egyik legsúlyosabb és hosszú távra is kiható következménye. Az oszmán hadvezetés 1566-ig ugyanis újabb hadjáratok sorával (1543-1545, 1551-1552, 1554-1556 és 1566) a középkori magyar állam területének mintegy 40 százalékát (kb. 120 000 km2), ráadásul legfontosabb központi területeit kebelezte be, majd tartotta kisebb-nagyobb hódításokkal még tovább bővítve (1596: Eger, 1600: Kanizsa, 1660: Nagyvárad, 1663: Érsekújvár) másfél évszázadon át idegen katonai megszállás alatt. Az ország keleti területeit, nevezetesen Erdélyt és a tőle nyugatra fekvő vármegyéket (az ún. Partiumot) előzetes terveivel ellentétben Szulejmán szultán végül mégsem foglalta el. Miután felismerte, hogy ezek birtoklása a Bécs elleni hadjáratokhoz nem szükséges, sőt több alkalommal megtapasztalta, hogy Magyarország megosztottságából -- a Habsburgok katonai erejének Erdély felőli lekötése révén -- számára komoly előnyök származnak, 1556-ban végleg úgy döntött: külön útra állítja a keleti magyar tartomány fejlődését. Így jött létre a szultáni hadvezetés akaratából, azaz nem önálló fejlődés eredményeként a Királyságtól fokozatosan államjogilag is elváló erdélyi fejedelemség, amely a 17. század végéig a Porta vazallus állama maradt. Nem alaptalanul emlegették tehát az oszmán források a szultánnak egyre növekvő éves adóval tartozó és tőle külpolitikailag függő, ugyanakkor belpolitikájában szinte teljes önállóságot élvező magyar államalakulatot “Szulejmán szultán műveként”. Erdély kényszerű különválása ráadásul a középkori magyar állam politikai, gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt legfejletlenebb részének elszakadását, majd a török uralom alatt további lemaradását eredményezte. Az erdélyi fejedelemség különválásából az oszmán hadvezetés mellett a Habsburg uralkodók kormányozta, megfogyatkozott területű Magyar Királyság (avagy királyi Magyarország) rendjei is előnyt élveztek. A 16. század végétől felismerték, hogy saját kiváltságaikat a bécsi udvar központosító törekvéseivel szemben kiválóan védelmezhetik akár pusztán annak felvetésével, hogy az oszmánoktól függő erdélyi fejedelmekhez pártolnak. (Érdemes analógiaként felhívnunk a figyelmet arra, hogy a Német-római Birodalom rendjei hasonlóképpen használták fel a császárokkal való alkudozások során saját céljaik érdekében a törökelleni védelem kérdését, amely a birodalmi gyűléseken a 16. század közepétől mindig a legfontosabb napirendi pontok között szerepelt.) A magyar rendek ezen ügyes politizálásának végeredményben tehát meghatározó szerepe volt abban, hogy a 17. században a rendi kiváltságokat és a Magyar Királyságnak a Habsburg Birodalomban való önálló államiságát sikerült megőrizniük. Mindez azt jelentette, hogy a magyar politikai elit még a rendkívül hátrányos szétszakítottságból is képes volt előnyt kovácsolni. Ez a politikai sakkjátszma ugyanakkor a 18. század elején egy igen súlyos negatív következménnyel járt együtt. Erdélyt ugyanis az oszmánok Magyarországról történt kiűzését követően a bécsi udvar nem csatolta vissza az anyaországhoz, hanem közvetlen irányítással a császárvárosból kormányoztatta. Az ismételt újraegyesítésre végül csak az 1867. évi kiegyezést követően került sor. Az oszmánok által elszakadásra kényszerített Erdély kora újkori fejlődésének tehát összességében súlyosabb hátrányos következményei, mint előnyei voltak. Ráadásul 1682-től Thököly Imre vezetésével a fejedelemség mintájára az ország északi területein (Gömör megyétől az erdélyi határig) egy újabb oszmán vazallus állam (a felső-magyarországi fejedelemség, törökül Orta Macar) is létrejött, ami néhány esztendőre az ország immáron négy részre szakadását jelentette. Noha az oszmánok magyarországi berendezkedése a már teljességgel megszállt és a birodalomba betagolt balkáni tartományokkal való összehasonlításban -- különösen a polgári közigazgatás területén -- csak felemás módon sikerült, a Duna-menti magyar területeknek a török hódítási koncepcióban betöltött kiemelt szerepe két évszázad alatt rengeteg háborúskodást hozott Magyarországra. A százötven éves török uralom legsúlyosabb következményei -- az idegen katonai megszállás és a területi szétdarabolódás mellett -- ezen állandó hadakozással és igen káros kihatásaival állnak összefüggésben. Mindezek igen hosszú időre alapvető nyomot hagytak az ország fejlődésén. Sőt a negatív fejlemények jelentős része az oszmánok kiűzését követően sem volt már visszafordítható. Bár Európa 16. és 17. századi történetében alig akad olyan esztendő, amelyben ne zajlott volna valahol komolyabb seregeket megmozgató hadakozás, a Habsburg és az Oszmán Birodalom hadszínterévé vált Magyarország mégis kiemelkedik a háborús tűzfészkek sorából. Nálunk ugyanis több mint százötven esztendőn át valójában sohasem hallgattak el a fegyverek. A 16. században Mohácstól az 1568. évi drinápolyi békéig nagy szultáni hadjáratok, valamint várostromok sokasága rázta meg a két király küzdelme miatt amúgy is polgárháborús állapotba került országot. 1591 és 1606 között, az ún. tizenöt éves vagy hosszú török háború idején pedig Magyarország területén már európai viszonylatban is modernek nevezhető és évről évre hatalmas fegyveres erőket felvonultató hadakozás folyt. A következő évszázadban 1660 és 1664 között, majd a Magyarország felszabadítását hozó háború idején (1683-1699) zajlott olyan nagy összecsapás-sorozat, amelyben mindkét szembenálló fél részéről évente már közel félszázezres csapatok vettek részt. A nagyobb hadjárások közötti nyugalmasabb időszakokat (1568-1591, 1606-1660 és 1664-1683) sem tekinthetjük azonban valódi békeéveknek. A határ menti állandó hadakozás, azaz az ellenség területére főként adószedés és zsákmányszerzés érdekében nap mint nap indított betörések szintén tekintélyes károkat okoztak mind a termelőerőkben, mind a településhálózatban, sőt még emberéletben is. Hasonlóan jelentős veszteségeket hoztak magukkal a 17. században az erdélyi fejedelmek (Bethlen Gábor és I. Rákóczi György) Magyarországra indított és polgárháborús viszonyokat teremtő hadjáratai, akik a harmincéves háborúba (1618-1648) bekapcsolódva igyekeztek külpolitikai pozícióikat a Habsburg Birodalommal szemben megerősíteni. Ez még akkor is igaz, ha az újabb kutatásokból jól tudjuk, hogy az ország lakossága igen hosszú időn át hihetetlen regenerálódási erőről tett tanúbizonyságot. Csakhogy egy adott határon túl már nem volt lehetőség egy-egy oszmán vagy császári hadjárat, illetve nagyobb török vagy keresztény portya után a visszatelepülésre és az újjáéledésre. Az ország legdélibb megyéinek pusztulása már jóval a mohácsi tragédia előtt megkezdődött. Az oszmán csapatok már az 1380-1390-es években behatoltak a dél-magyarországi területekre, de ugyanekkor Horvátországon “átkelve” már a távoli osztrák tartomány, Krajna vidékét is több ízben felprédálták. Ezt követően a Nándorfehérvár elfoglalására indított sikertelen szultáni hadjáratok alkalmával (1440 és 1456), majd az 1464-ben beköszöntő bő fél évszázadnyi határ menti háborúskodás idején a Temes megyétől Valkóig terjedő dél-magyarországi területeket fokozatosan, de szinte csaknem teljesen elpusztították. Azon települések pedig, amelyeknek 1526-ig mégis sikerült túlélniük az állandó betörések következményeit, a mohácsi csatát követő sorozatos nagy szultáni hadjáratok idején két évtized alatt végső megsemmisülésre ítéltettek. Az újabb kutatások szerint az ország déli megyéiben a 16. század közepére a településhálózat már-már elképesztő mértékben, mintegy 70-90 százalékos arányban pusztult el. Ezzel párhuzamosan a lakosság is mérhetetlen és már visszafordíthatatlan károkat szenvedett. Az 1560-as évektől a török hódoltság kialakulásával ez a határ menti állandó hadakozás az ország belső területeire helyeződött át. Az említett békésebb időszakokban a pusztulás mértéke itt mégsem volt oly számottevő, mint korábban az ország déli területein. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy az 1570-es évekre a bécsi Udvari Haditanács és a magyar rendek együttműködésének eredményeként egy európai méretekben is igen jelentős új végvárrendszer jött létre. Ennek megszervezése, majd fenntartása a háborúskodás borzalmait naponta átélő magyar lakosság mellett hatalmas anyagi megterhelést jelentett egész Közép-Európa számára is. Mivel az egyre kisebb területre apadó Magyar Királyság még mindig tekintélyes bevételeiből a mintegy 100-120 végvárban szolgáló 20-22 000 főnyi állandó szolgálatot teljesítő katonaság zsoldját csak körülbelül 25-30 százalékban tudták fedezni, a maradék összeget az osztrák és cseh tartományokból, valamint a Német-római Birodalomból kellett, pontosabban kellett volna biztosítani. A magyarországi törökellenes határvédelmi rendszer fenntartása még a Habsburgok osztrák ága által irányított egész Duna-menti monarchiát is óriási pénzügyi nehézségek elé állította. A nagyhatalom éves összbevételei (kb. 2 000 000 rajnai forint) ugyanis a magyar-horvát határvédelem évente szükséges költségeire (kb. 1 700 000-2 100 000 rajnai forint) csak akkor lettek volna elegendőek, ha a közép-európai birodalom minden jövedelmét csaknem kizárólag erre fordítják. A Habsburg Birodalom országai és tartományai tehát összességükben sem lehettek képesek a törökellenes határvédelem rendszeres finanszírozására! Ennek ellenére Magyarország a 16-17. században fennmaradásához -- amely egyúttal a tőle nyugatra fekvő tartományok védelmét is jelentette -- óriási katonai és pénzügyi segítséget (évente több százezer forintot) kapott. A Magyar Királyság és egyúttal a magyarság megmaradásához sajnos más út nem vezetett. Az anyagi javak és termelőeszközök állandó, fokozatos pusztulását a jelentős külföldi segélyek ellenére sem lehetett megállítani. Hogy egy békésebb időszak konkrét adatait említsük: a Kanizsa 1600. évi eleste után a Zala folyó mentén kiépített, ún. Kanizsával szembeni főkapitányság területén az ellenséges betörések során a törökök 1633 és 1649 között a következő károkat okozták: - meghódítottak 45 falut, - fogságba hurcoltak vagy levágtak 4207 személyt, - elhajtottak 4760 marhát, - felégettek 66 házat és 2 pincét, - elvittek 21 méhkast, - két alkalommal tönkretették a zalahídvégi kompot, hogy csak a konkrétan számba vett pusztításokat említsük. Bár az épületek, termelőeszközök, anyagi javak efféle gyakran ismétlődő pusztulása országos szinten több évtized alatt elképesztő károkat jelentett, a végvárak szomszédságában és hátországában ezek mégis jelentős részben helyreállíthatóak voltak. A frontvonal lakossága ugyanis minden nehézség ellenére sem élt világvége hangulatban, hanem alkalmazkodott az állandó hadiállapothoz. Egy-egy nagyobb betörés után a védelmet nyújtó várból, mocsárból vagy erdőségből újra meg újra hazatért, hogy házát újjáépítse, földjét ismét megművelje és elhajtott állatai helyett újakat szerezzen. A magyar lakosság e páratlan túlélési erejének és regenerálódási képességének szintén óriási szerepe volt abban, hogy az ország túlélte a hosszú török megszállás időszakát. Az évről évre megismétlődő nagy hadjáratok idején azonban egy idő után az újjáéledésre már alig vagy egyáltalán nem volt lehetőség. A több tízezer fős seregeket évente megmozgató nagy hadakozások egészen más jelleggel pusztítottak, mint a mindennapos betörések. Magyarország fejlődésében ezért a valódi vízválasztót a 16. század végi tizenöt éves háború (1591-1606), majd az oszmánok kiűzését lehetővé tevő nagy hadakozás (1683-1699) jelentette. Azon a területen, ahol egy nagyobb szultáni vagy császári sereg néhány egymást követő esztendőben újra meg újra végigmasírozott, szinte kő kövön nem maradt. Hangsúlyozni szeretnénk ugyanakkor, hogy e tekintetben a császári hadak idegen zsoldosai vagy Bethlen Gábor magyar hajdúi semmiben sem különböztek a korabeli forrásokban rettegett pusztítóként emlegetett krími tatároktól vagy más török könnyűlovas alakulatoktól. Sőt az újabb kutatásokból napjainkban már jól ismert, hogy a szultáni seregek a korabeli világ legjobb utánpótlási és ellátási rendszerével rendelkeztek. Ez viszont a 18. századig egyáltalán nem volt elmondható az európai államok haderőire. A nagy hadjárások számos igen káros következményt hoztak magukkal. A rossz utánpótlási viszonyok, valamint a hadseregek évről évre ugyanazon a területen történő felvonulása miatt a termelés hamar megbénult, majd a hadszíntér előbb-utóbb kimerült. Emiatt mind a hadseregeket, mind a lakosságot éhínségek sújtották, majd a legyengült katonákat és polgárokat a gyorsan kirobbanó járványok (a pestis, a vérhas, a tífusz, a malária vagy az utóbbiak speciálisa magyarországi keveréke, az ún. morbus Hungaricus) hihetetlenül megtizedelték. Mindezek összességben egyes országrészek településhálózatában, lakosságában és anyagi javaiban már olyan sérüléseket okoztak, amelyeket vagy sohasem, vagy pusztán évtizedek múltán lehetett legalább részben helyreállítani. Hogy szintén néhány konkrét példát említsünk: Az ország legfontosabb Duna menti hadi útvonalának vidéke 1593 és 1595 között, azaz pusztán három esztendő alatt, Győr és Esztergom török ill. keresztény ostromai idején szinte teljesen elpusztult és elnéptelenedett. Esztergom 1595. évi visszafoglalása után ezért a vár új főkapitányának, Pálffy Miklósnak több esztendőn át fegyveres erővel kellett a hódoltságból (például Buda környékéről, de még a távoli Tolna és Baranya megyékből is) egész magyar és szerb falvakat áttelepítenie, hogy a vidék településhálózatát, lakosságát és termelését legalább részben helyreállíthassa. Hasonló nagyságú pusztulás ment végbe az ország számos vidékén a felszabadító háború idején (1683-1699). Soktucatnyi olyan falut ismerünk, különösen a császári hadak által több éves blokád segítségével visszafoglalt török végvárak (Kanizsa, Székesfehérvár, Várad vagy Gyula) környékéről, amelyek megfogyatkozva, de átvészelték a százötven esztendős megszállást, a keresztény reguláris hadak több éves áttelelését és beszállásolását viszont már nem tudták túlélni. Sőt olyan esetekről is tudunk, amikor maga a császári hadvezetés javasolta a környék lakosságának megóvása érdekében annak időleges kitelepítését. A háború alatt pedig még az is több ízben megesett, hogy egy-egy oszmán katonai tisztségviselő figyelmeztette a szomszédos falvak keresztény lakosságát, hogy hamarosan várható a tatárok megérkezése. A két másfél évtizedig tartó nagy magyarországi háborúskodás ilyen mértékű káros következményei még európai viszonylatban is tekintélyesnek nevezhetők, s leginkább a harmincéves háború (1618-1648) negatív hatásaival mérhetők össze. Mindezek után érdemes konkrétan is számba vennünk az évente megismétlődő nagy hadjárások és a békésebb időszakok állóháborúinak egymás hatását erősítő negatív következményeit. A középkori Magyarország településszerkezete -- az ország északi megyéit leszámítva -- mindenütt tekintélyes veszteségeket szenvedett. A leggyökeresebb átalakulás az ország déli és középső területein, főként a nagy hadfelvonulási utak és folyóvölgyek vidékén ment végbe. E területeken az egykori települések akár 70-80 százaléka hosszabb-rövidebb ideig tartó pusztulásra, illetve átrendeződésre ítéltetett. A legjellemzőbb változás a lakosság tömörülésében nyilvánult meg, nevezetesen kevés, de viszonylag népes településen (nagyobb falvakban és mezővárosokban), ami végül a 18. századra a napjainkig ismert alföldi településhálózatot eredményezte. Bár a királyi Magyarország területén ekkora átrendeződés kevésbé figyelhető meg, a frontvonal és a jelentősebb hadiutak környékén a két említett hosszú háborúban akár 50 százalékos településpusztulás is végbemehetett. A Mohács előtti településszerkezet átalakulásának másik igen káros következménye a magyar városhálózat hierarchikus rendjének felbomlása volt. Az oszmán hódítás következtében az ország korábbi hét regionális központja (Buda és testvérvárosa Pest, Pozsony és alközpontja Sopron, Körmöcbánya, Kassa, Várad, Szeged és Pécs) közül három (Buda, Pécs és Szeged) török határvár lett, Várad pedig az erdélyi fejedelmek fennhatósága alá került. Az ország gazdasági életében korábban meghatározó szerepet játszó szabad királyi városok német és magyar polgársága e területekről nagyrészt a Királyságban keresett menedéket. A gazdasági élet súlypontjai másod- és harmadrendű központokba, különösen néhány a fellendülő marhatenyésztésben és állatkereskedelemben élen járó mezővárosba (pl. Tolna, Kecskemét, Mezőtúr, Makó stb.) helyeződtek át. Ugyanakkor a királysági területeken sem gyarapodott, hanem inkább csökkent a városi polgárság száma, ami az amúgy is elmaradott magyar kézművesipar fejlődésének egyáltalán nem kedvezett. A földrajzi szempontból periférikusabb helyzetbe került, ugyanakkor politikai és pénzügyi központokká előlépő szabad királyi városok (az új főváros, Pozsony; Felső-Magyarország központja, Kassa és az esztergomi érsekek új székhely, Nagyszombat), valamint néhány helyzetét ügyesen kihasználó határ menti mezőváros (például Győr és Debrecen) mégis komoly anyagi gyarapodást és fejlődést mondhatott magáénak. Mindezek ellenére az ország gazdasági alapképlete nem változott, sőt a nyugat és kelet között ez időben kialakuló munkamegosztásnak köszönhetően tovább erősödött a mezőgazdaság szerepe. A településszerkezet gyökeres átrendeződését kiválóan jelezte a középkori szellemi és kulturális élet központjait jelentő főúri-nemesi udvarok és kolostorok pusztulása. A városi polgársághoz hasonlóan az idegen megszállás alá került területeket az 1560-as évek végére a nemesség gyorsan és szinte kivétel nélkül elhagyta, miközben a kolostorok a háborús viszonyok közepette még a frontvonal királysági oldalán is pusztulásra jutottak. A veszprémi egyházmegye mintegy 100 középkori kolostora például az 1570-es évekre mind egy szálig eltűnt, miközben 600 plébániájából is pusztán néhány tucat maradt meg. Erre az időre országos szinten pusztán a ferencesek (Jászberényben, Szegeden és Gyöngyösön, valamint az erdélyi Csíksomlyón) és a pálosok (Szlavóniában), valamint a Pozsonyba és Nagyszombatba menekült szerzetes- és apácarendek tudták megőrizni vagy áttelepíteni néhány kolostorukat. Ezt a jelentős vérveszteséget a magyarországi katolikus egyház később, az 1699. évi karlócai béke után sem tudta már pótolni. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy míg Ausztriában és Olaszországban mind a mai napig gazdag kolostorhálózat működik, addig Magyarországon ennek csak töredékes nyomait találhatjuk. Ezzel kapcsolatban egyúttal arra is érdemes felhívnunk a figyelmet, hogy a közvélekedéssel ellentétben az oszmánok nem vallási türelmességükkel, hanem a katolikus egyház pozícióinak hódításuk révén történő gyengítésével segítették elő a 16. században a reformáció gyors magyarországi terjedését. Az oszmánok ellen közel két évszázadon át tartó állandó hadakozás igen súlyos következményeket hozott Magyarország demográfiai és etnikai viszonyaiban is. Noha a korábbi kutatások még egyértelműen úgy vélték, hogy a lakosság lélekszáma az állandó háborúskodás következtében tetemesen csökkent, az újabb vizsgálatok eredményei ennél jóval kedvezőbb helyzetről tanúskodnak. A középkor végén Magyarország össznépessége mintegy 3,3 millióra rúgott, amely azután a 16. század végére mintegy 3,5 millióra, majd egy évszázaddal később maximum 4 millióra emelkedett. Mindez azt jelentette, hogy az állandó háborúskodás ellenére nemhogy csökkent, hanem többnyire stagnált, majd talán kis mértékben még nőtt is lakosságszám. Csakhogy amennyiben ezeket az adatokat európai összehasonlításban, valamint a jelentős bevándorlás ismeretében vizsgáljuk, a helyzet már korántsem ennyire kedvező. A 16. században Európa minden területén számottevő népességrobbanás ment végbe, amelyet a következő száz esztendőben kisebb-nagyobb megtorpanás, sőt a harmincéves háború sújtotta területeken jelentősebb visszaesés követett. Összességében a Magyarország szempontjából releváns közép-európai országokban az 1500 és 1700 közötti időszakban mintegy 120-130 százalékban növekedett a lakosság száma. Ha pusztán ezt az arányszámot vizsgáljuk, akkor Magyarország demográfiai fejlődése alig maradt el szomszédaihoz, illetve a német területekhez képest. Míg azonban az utóbbi országokban a lakosság utánpótlás nélkül önmaga gyarapodott, nálunk egészen más volt a helyzet. Bár a korabeli források sajnos nem teszik lehetővé, hogy a török uralom alatti délszláv (szerb, vlach, horvát, bosnyák), valamint román, szlovák és rutén bevándorlás, illetve betelepítés nagyságát számszerűsítsük, valószínűleg mégsem állunk távol az igazságtól, amennyiben ennek nagyságát minimálisan félmillió főre becsüljük. Ennek ismeretében viszont Magyarország lakosságszáma a két évszázad alatt valójában szinte semmit sem gyarapodott. Pontosabban szólva: az Európa minden területén végbement népességgyarapodást nálunk fokozatosan lecsapolták a nagy háborúskodások és az évtizedes határ menti összecsapások. A hiányt azután a jelentős bevándorlás és betelepítés pótolta. Ha tehát ez utóbbiaktól eltekintünk, a településhálózat jelentős pusztulásának megfelelő lakosságlétszám-veszteséget konstatálhatunk. A háborúk és említett velejáróik okozta abszolút népességcsökkenés legtragikusabb következménye valójában az volt, hogy túlnyomó részben az ország magyar lakosságát érintette. A Kárpát-medencében való megtelepedés idején a magyarság a legkedvezőbb földrajzi adottságú folyóvölgyeket és síkvidéki területeket szállta meg. Csakhogy mind a nagy szultáni hadjáratok, mind a kisebb-nagyobb portyák közlekedési és utánpótlási okokból e területeken hatoltak előre, így a pusztítás anyagi javakban és emberéletben egyaránt leginkább az itt élő magyar lakosságot sújtotta. Ráadásul a végvárakban szolgáló és a másfél évszázadnyi hadakozás alatt jelentős vérveszteséget szenvedő katonaság túlnyomó részét is a magyarság adta. Az ország védettebb hegyvidéki területein élő nemzetiségek veszteségei ugyanakkor összehasonlíthatatlanul kisebbek voltak, sőt ők a népességrobbanás kedvező hatásait is jobban élvezhették. Az ország déli és középső elnéptelenedett területeire azután a Balkánról igen jelentős délszláv bevándorlás indult meg. Ennek első nagy hulláma már Mohács előtt lezajlott, aminek eredményeként a középkori magyar állam bukásáig az ország déli végein már mintegy 200 000 fős szerbség élt. A szerbek (rácok) befogadásában, sőt betelepítésében a déli megyék magyar földbirtokosai is érdekeltek voltak, hogy elpusztult településeiket mielőbb újranépesítsék és a termelőmunkát újraindítsák. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy a 15. század második felében a neves Kinizsi Pál szerbiai hadjáratai alkalmával több tízezer főnyi betelepülőt “hozott magával”. A török hódoltság kialakulásával ez a folyamat még erőteljesebben folytatódott. Ennek köszönhetően a Temesköz 1552. évi elfoglalását követően néhány évtized alatt szinte teljesen elszerbesedett. Ezt kiválóan jelezte, hogy az országrész egy 1577-ben Antwerpenben megjelent Magyarország-térképen már Rascia, azaz Rácország néven szerepelt. A tizenöt éves háború óriási pusztításai után a délszláv betelepülés ismét új lendületet kapott. Ennek köszönhetően a 17. század közepére már a Duna-Tisza közének déli részén is jelentős ortodox szerb és katolikus bosnyák, sokác és bunyevác, a Dunántúlon pedig Tolna és Fejér megyéig nagyobb szórványokban a szerbhez közel álló, szintén görögkeleti vallású vlach népesség élt. (Ők nem keverendők össze a korabeli forrásokban ugyancsak vlachoknak-oláhoknak titulált románokkal!) Ezen lakosság számottevő arányát kiválóan bizonyította, hogy vallási életének gondozására 1585-ben a Szekszárd melletti Grábócon már egy görögkeleti monostort is alapítottak. Vallásuk és a magyarokétól eltérő szokásaik ugyanakkor mind a szerbek, mind a vlachok természetes asszimilációját is nagyon megnehezítették. Ráadásul a visszafoglaló háború idején a szerbség újabb tetemes, mintegy 200 000 főnyi utánpótlást kapott. Mindezek eredményeként a török hódoltság déli talapzata örökre elvesztette magyar lakosságát és már visszafordíthatatlanul délszláv etnikumú területté változott. A szerbek mellett jelentős volt a horvátok, románok és szlovákok betelepülése is. Az előbbiek több tízezer fős hullámai az 1530-1550-es években érkeztek Nyugat-Magyarországra, ahol a Muraköztől egészen Pozsony megyéig széles sávban telepedtek le. Mivel ennek az országrésznek a magyar nagybirtokosai (a Batthyányak, a Nádasdyak, az Erdődyek, a Keglevicsek, a Zrínyiek, majd később az Esterházyak) előszeretettel telepítették le őket addig még műveletlen területekre, ezért általában új falvakat vagy falurészeket hoztak létre. Ráadásul a 17. század elejéig több alkalommal számottevő utánpótlást kaptak, ami szintén gátat állított asszimilálódásuk elé. A horvát betelepedés tekintélyes voltát szemléletesen mutatja, hogy az ausztriai Burgenlandban az ottani horvátság mind a mai napig a lakosság mintegy 10 százalékát teszi ki. A magyar földesurak meghatározó szerepet játszottak a románság és a szlovákság betelepítésében is. Az előbbiek esetében az Erdélyt is nagy csapással sújtó tizenöt éves háború jelentett fordulópontot, midőn a hegyvidékekből fokozatosan húzódtak le a korábban magyarlakta elnéptelenedett területekre. A kedvező lehetőségek ugyanakkor nagyobb tömegeket vonzottak a szomszédos Havasalföldről és Moldvából is, ami a románság számára kimeríthetetlen utánpótlást biztosított. Ennek köszönhetően a 17. század végére már számottevően előrehaladt egy többé-kevésbé összefüggő románlakta sáv kialakulása mind Erdélyben, mind annak nyugati (partiumi) előterében. A szlovákság esetében viszont az ország alföldi területeinek benépesítése számottevő mértékben majd csak a felszabadító háborút követően ment végbe. Korábban betelepült szórványaik a 17. században még általában elmagyarosodtak. Mindezek eredményeként Magyarország etnikai képe a török uralom alatt alapjaiban megváltozott. Míg a középkorban a magyarság az ország lakosságának mintegy 75-80 százalékát tette ki, a 16. században megindult a kisebbségbe kerülés útján, ami azután a következő század végére valósággá vált. Ezt a helyzetet ráadásul az ország újjáélesztésében meghatározó szerepet játszó 18. századi betelepítések még tovább rontották. Valójában tehát a magyarországi török uralom végére alapjaiban már kialakultak azok az etnikai határok, amelyek kisebb változásokkal a 20. század elején is megfigyelhetők voltak, és amelyek azután -- természetesen egészen más nagyhatalmi konstellációban -- szerepet játszottak az I. világháborút követő döntések meghozatalában. Mindenképpen hangsúlyozni szeretnénk viszont, hogy a kora újkori Magyarországon a különböző etnikumok együttélése még nem okozott nemzetiségi problémákat, hiszen a korban a választóvonalak nem közöttük, hanem a társadalmi rétegek közt húzódtak. A kora újkorban a Magyar Királyság minden alattvalója Hungarus-nak számított, függetlenül attól, hogy gyakran egyetlen szót sem tudott magyarul. Ennek megváltozásában majd csak a 19. század nemzeti megújulási mozgalmai hoztak napjainkig kiható változásokat. Nehéz helyzetbe kerül a történész, ha a fentiekben számba vett igen hosszú távra kiható negatív fejleményekkel szemben az oszmánok magyarországi berendezkedésének és a velük való hosszú együttélésnek a pozitívumait kutatja. Bár vitathatatlan, hogy a megszállóknak számos új szót, török dallamra írott Balassi-verset, keleties ruhadarabot, szép virágot, valamint Közép-Európában látványosságnak számító dzsámit és fürdőt (Pécsett, Siklóson, Szigetváron vagy Budán) köszönhetünk, ezek jelentőségét nehéz összemérni az ország sorsát évszázadokra meghatározó káros hatásokkal. Mindezek ismeretében a magyarországi oszmán uralom és vele együtt az egész törökkor mérlege negatív. A Magyar Királyság fejlődésében tehát Mohács és súlyos következményei gyökeres fordulópontot jelentenek. Nagymértékben e káros hatások következtében jutott Magyarország fejlődése olyan kényszerpályára, amelyről valójában már sohasem volt ki- és visszaút. Mindezek után természetesen furcsának tűnhet az az állítás, miszerint a három részre szakadt Magyarország a fenti negatív fejlemények ellenére is része, sőt talán még a mainál is meghatározóbb része volt Európának. Ennek részletes bemutatásához ugyan már egy másik, önálló tanulmányra van szükség (ezt majd ugyancsak a világháló segítségével tárjuk a tisztelt olvasó elé), röviden mégis szeretnénk utalni arra, hogy nem pusztán Magyarország szorult rá megmaradásához Közép-Európa tetemes éves anyagi segélyeire. A Duna menti Habsburg Birodalom hasonlóképpen volt ráutalva a Magyar Királyságra: Egyrészt mint az oszmán hódítással szemben előretolt védőbástyára, másrészt mint igen fontos éléskamrára, elsősorban húsforrásra. Az előbbi helyzet biztosította Magyarország helyét a korabeli világ egyik legfontosabb nagyhatalma politikai-katonai rendszerében. Mivel pedig az osztrák és német területek egyre gyarapodó lakosságának húsigényét abból a marhából biztosították, amelynek túlnyomó részét a magyarországi török hódoltság főként magyarlakta alföldi területein tenyésztették, a politikai szétszakítottságot nem követte az ország gazdasági kapcsolatrendszerének felbomlása. Sőt a magyar gazdaság alapvető szerepet töltött be még Európa kereskedelmi hálózatában is. A humanizmusnak, a reneszánsznak, a reformáció elterjedésének, majd a katolikus megújulásnak és a nagy számú nyugati egyetemre járásnak (peregrinatio) köszönhetően Magyarország Európa szellemi vérkeringésében és a keresztény kultúrkörben is fontos helyet foglalt el. Mindezek ismeretében a nagyhatalmak akaratának kiszolgáltatottjává vált Magyarország a várhatónál sokkal kedvezőbb körülmények között élte túl történetének egyik legválságosabb periódusát, a Mohács utáni másfél évszázadnyi török kort. A fentiekben bemutatott negatív körülmények és kényszerpályák között az ország csaknem elérte mindazt az eredményt, amely a két világbirodalom határvidékére szorulva egyáltalán lehetséges volt. Nem véletlenül nyilatkozta a 16. század végén Európa egyik legjelentősebb Arisztotelész-szakértője, a Pozsonyban letelepedett flandriai humanista, Nicasius Ellebodius: “ha Isten békét ad ennek az országnak, akkor ez a legalkalmasabb hely tudományos tervek megvalósítására is.”



Olvasásbűnözés: megbüntetik Czeglédy Csabát, mert túl sok könyv volt a cellájában



Fegyelmi fenyítést kap Czeglédy Csaba, amiért megsértette a zárka- és körletrendet – derül ki a hvg.hu birtokába került fegyelmi határozatból. A több mint egy éve előzetes letartóztatásban lévő baloldali politikus bűne: túl sok könyv volt nála a cellájában. A büntetés-végrehajtásban nincs kecmec: első- és másodfokú eljárásban, bizonyítékokat felvonultatva derítették fel a vétséget.
Sokszor írtunk már a büntetés-végrehajtási intézményekben uralkodó állapotokról vagy a börtönökben is meggátolhatatlan bűnözésről, így jó tudni, hogy az illetékeseknek marad idejük és energiájuk olyan súlyú szabálysértéseknek gátat szabni, mint Czeglédy Csaba vétsége.
A múlt nyár óta előzetesben lévő baloldali politikus-jogász ugyanis „fegyelmi fenyítést” kapott, miután csúnyán lebukott: túl sok könyv olvasásán kapták. A birtokunkba került határozat pontosan rögzíti, hogy az engedélyezett mennyiségen felül – ami nem derül ki, pontosan milyen darabszámot jelent – 47 könyvet „halmozott fel” cellájában.
A könyveket eltávolították, visszaesés veszélye így kizárHolott „kerülnie kell a felhalmozást”, ezért a „fegyelmi jogkör gyakorlója helyesen arra jutott, hogy fegyelemsértést követett el” a bv-intézet házirendjének megszegésével.
Czeglédy az eljárás során „nem vitatta”, hogy túl sok könyve van, végül „fegyelmi fenyítésként” egy hónapra eltiltották a börtönprogramokon való részvételtől.
A határozat ellen jogorvoslatnak helye nincs, így múlt héten Czeglédy egyik ügyvédje két nagy szatyornyi könyvet hozott el tőle – megakadályozva a további bűnelkövetést.
Mindezt sikerült egy első-, majd másodfokú fegyelmi eljárás során kivizsgálni, amely során a dokumentum alapján egy sor bizonyítékot is beszereztek, így a körlet felügyelőjének jelentését, tanúvallomásokat, valamint Czeglédy vallomását.
Itt elolvashatja témába vágó cikkünket olyan elítéltekről, akik a börtönből vertek át gyanútlan embereket.



Az Aeroflot és a titkosszolgálat viszonyáról vallott volna Putyin ellenfele, már nem él


A légitársaság mindent tagad, de a Wall Street Journal (WSJ) bírósági iratokra és a meggyilkolt üzletember ismerőseire hivatkozva azt írja, hogy Nyikolaj Gluskov komoly leleplezésre készült.


A WSJ információi szerint az egykor az Aeroflot vezetőségében dolgozó (a vezérigazgató helyettese volt), a távollétében Moszkvában korrupció miatt elítélt Gluskov egyrészt a saját ártatlanságát akarta bebizonyítani, másrészt a légitársaság és az orosz titkosszolgálatok szoros viszonyáról tett volna vallomást az előzetes bírósági meghallgatáson.
A WSJ megszólaltatta  Alekszandr Litvinyeko özvegyét, Marinát (Alekszandr Litvinyenko, az orosz titkosszolgálat, az FSZB kiugrott tisztje 12 éve halt meg Londonban. Litvinyenko előbb rosszul lett, majd kórházba került, s szinte csak a véletlenen múlott, hogy kiderült: radioaktív polóniumizotóppal mérgezték meg. Moszkva akkor is tagadta a vádakat – pedig Londonban megnevezték az állítólagos elkövetőt, Andrej Lugovojt is, aki amerre járt Európában, radioaktív nyomokat hagyott maga után). A nőnek a férfi arról mesélt, hogy az Aeroflot volt a külföldön dolgozó orosz titkosszolgálatok egyik legfontosabb eszköze. A légitársaság nemzetközi irodahálózatát a szovjet időktől kezdve használták "szolgálati" célokra, a járatokon szállították a fizetéseket és a titkos küldeményeket.
A WSJ birtokába került bírósági papírok szerint Gluskov arról nyilatkozott, hogy az Aeroflot 15 ezres állományból 3,5 ezer (!) ember dolgozott titkosszolgálati fedésben. A lap idézi a légitársaság képviselőjét, Andrej Szorgint, aki mindent cáfolt és közölte: az Aeroflot soha nem volt az orosz titkosszolgálatok pénztárosa. Gluskovot pedig csalónak nevezte, aki lebukott, a bíróság pedig elítélte.
A brit rendőrség  gyilkosságként kezeli Nyikolaj Gluskov márciusi halálát. A délnyugat-londoni otthonában holtan talált 68 éves férfi nyakán fojtogatás nyomait találták.
Gluskov hosszú ideig együtt üzletelt Berezovszkijjal, s hazájában börtönbüntetésre ítélték, amiért az Aeroflot légitársaság igazgató-helyetteseként állítólag több mint százmillió dollárnyi összeget sikkasztott. Gluskov tagadta a vádakat, és politikai hátsó szándékot sejtett elítélése mögött – emlékeztet az interfax.ru.
Gluskov Vlagyimir Putyin ellenfelének számított, a több mint egy évtizede Nagy-Britanniában élő üzletember a 2013-ban gyanús körülmények között elhunyt Borisz Berezovszkij barátja volt, s többször is tanúskodott azokban a perekben, amelyeket Berezovszkij indított a Putyin-hű milliárdosként számon tartott Roman Abramovics ellen indított.
Amikor Berezovszkij – legalábbis a hivatalos változat szerint – 2013-ban öngyilkosságot követett el, Gluskov közölte: biztos abban, hogy barátját meggyilkolták. „Egészen más információim vannak, mint amelyeket a média közölt” – mondta akkor.


Marine Le Pen nem hajlandó magát alávetni pszichiátriai vizsgálatnak


ber 20., csütörtök 20:49
Marine Le Pen, a francia radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (korábbi Nemzeti Front) elnöke felháborodásának adott hangot csütörtökön, amiért az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kivégzéseiről készült fotók közzététele miatt folyó eljárásban az ügyészség a törvényeknek megfelelően elrendelte a pszichiátriai vizsgálatát.
„Ez egyszerűen elképesztő. Ez a rezsim tényleg kezd félelmet kelteni” – írta Le Pen a Twitteren, ahol közzétette a vizsgálat elrendeléséről szóló szeptember 11-i dátumú bírói végzést. „Azt hittem, már mindenből megkaptam a magamét: hát nem! Amiért elítéltem az Iszlám Állam szörnyűségeit Twitter-üzenetekben, az igazságszolgáltatás pszichiátriai vizsgálatnak vet alá. Még meddig mennek el?” – tette hozzá a politikus.



A vizsgálatot az a vizsgálóbíró rendelte el „a lehető legrövidebb időn belül”, aki márciusban megindította az eljárást Marine Le Pen ellen, amiért az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kivégzéseiről készült fotókat tett közzé 2015 decemberben a Twitteren. A képviselő a terrormilícia propaganda-felvételei közül hármat tett közzé, az egyik fotón James Foley amerikai újságíró lefejezett holtteste volt látható. Ez utóbbit később törölte, miután az újságíró családja mély felháborodását fejezte ki.
A politikus „Ez az Iszlám Állam!” üzenettel az után töltötte fel a képeket, hogy a BFM francia hírtelevízió egyik kommentátora, Jean-Jacques Bourdin párhuzamba állította a dzsihadista csoportot és Marine Le Pen pártját.
Az ügyben eljáró Párizs közeli Nanterre-i ügyészség szerint a törvények alapján kötelező orvosi vizsgálat elrendelése abban a bűncselekményben, amellyel Marine Le Pen gyanúsítják.
A pártelnök a nemzetgyűlésben jelezte, hogy nem hajlandó magát alávetni a vizsgálatnak. „Megnézem, hogy a vizsgálóbíró, hogyan képzeli el a rákényszerítésemet?” – mondta Le Pen a francia sajtónak.
A Nemzeti Tömörülés képviselői diktatórikus eljárásnak minősítették a pártelnök elleni intézkedést. „Az ellenfelek pszichiátriai vegzálása szovjet és a totalitárius rezsimek specialitása” – írta a Twiterren Louis Aliot, a Nemzeti Tömörülés alelnöke, Marine Le Pen élettársa.
Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Lázadó Franciaország elnöke pedig úgy vélte, hogy
nem ilyen módszerekkel lehet a szélsőjobboldalt visszaszorítani. Marine Le Pen politikailag felelős a politikai tetteiért” – írta a Twitteren a baloldali politikus.
Marine Le Pen ellen „erőszakos tartalmú fotók közzététele” a vád, ami háromévi szabadságvesztéssel és 75 ezer eurós pénzbírsággal sújtható.


A KGB vált a szovjet terror szimbólumává



A kommunizmus fekete könyve becslések és levéltári kutatások alapján körülbelül 100 millióra teszi a vörös ideológia áldozatainak számát, a kommunista kegyetlenség egyik legismertebb szimbóluma máig is a KGB maradt.

A bolsevik rendszer az 1917. novemberi hatalomátvételt követően néhány héttel, december 20-án hozta létre a "vaskezű" Feliksz Dzerzsinszkij vezetésével a politikai rendőrséget, közkeletű nevén a Csekát (Összoroszországi Rendkívüli Bizottság - VCSK), amely a később világszerte hírhedté vált elődje volt.
Dzerzsinszkijt Lenin nevezte ki a Forradalmi Katonai Bizottság egyik vezetőjének.
A "forradalom lángoló pallosának" feladatául szabták, hogy fellépjen az ellenforradalommal és a szabotázscselekményekkel szemben, megsemmisítse a rendszer ellenségeit, elhárítsa és megtorolja a rendszerellenes szervezkedéseket.1917. december 7-én Dzerzsinszkij javaslatot tett a bolsevik forradalommal szemben ellenséges erők felszámolását célzó "Összoroszországi Rendkívüli Bizottság az Ellenforradalom és a Szabotázs elleni Harcra" elnevezésű, rendkívül széles jogosítványokkal rendelkező szervezet felállítására, amely orosz nevének kezdőbetűi után kapta a Cseka rövidített elnevezést. Vlagyimir Iljics Lenin Dzerzsinszkijt tette meg a szervezet első elnökének.
A Cseka kíméletlen eszközökkel fogott hozzá a bolsevikok vélt vagy valós ellenségeinek tömeges likvidálásához.
A testület elnevezése az évtizedek során többször változott (VCSK, GPU, OGPU, NKVD, NKGB, MGB, MVD, KGB), működött közvetlenül a kormány fennhatósága alatt, egyes minisztériumok alá rendelve és önálló minisztériumként is, ám félelmetes híre a hetvennégy év során jottányit sem változott.
Jagoda (a képen középen, szemüvegben) megszemléli a Moszkva-csatornát építő kényszermunkások táborát
A szervezetnek több hírhedt vezetője is ismert, köztük az elődjét megmérgező Genrih Grigorjevics Jagoda, aki 1934 és 1936 között mint a Szovjetunió belügyi népbiztosa irányította a titkosszolgálatokat, és aki Sztálin jobbkeze volt a nagy koncepciós perek előkészítésében.
Az őt követő Nyikolaj Ivanovics Jezsov nevéhez fűződik a Vörös Hadsereg vezetésének lefejezése és a pártapparátus "megtisztítása" is.
A sztálini tisztogatások idején sok millió ember esett az elnyomó gépezet áldozatául, amely saját munkatársait sem kímélte: hamis vádak miatt 20 ezer, a pártot odaadóan szolgáló államvédelmis is a terror áldozata lett.
Jezsov Sztálin jobbkeze volt a tisztogatásokban
Hruscsov nemcsak Berijával, hanem az apparátusával is leszámolt
Sztálin és gyűlölt hóhéra, Lavrentyij Berija 1953-ban bekövetkezett halála után a hruscsovi vezetés a túlságosan nagyra nőtt államvédelmi szolgálat állományát három év alatt felére csökkentette, jogkörét megnyirbálta és jelentősen átszervezte. (Beriját a Sztálin halála utáni hatalmi harcokban fölébe kerekedő Hruscsov–Malenkov csoport végeztette ki.)
Az 1954. március 13-án létrejött Állambiztonsági Bizottsághoz (orosz nevének rövidítése alapján KGB) kerültek a belügyminisztériumtól leválasztott állambiztonsági szervek, a határőrség, a katonai elhárítás és több oktatási, illetve tudományos kutató intézet. A KGB formailag a minisztertanács alárendeltségébe tartozott, de a gyakorlatban a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) közvetlen politikai irányítása és kontrollja alatt tevékenykedett.
Lavrentyij Berija, az NKVD rettegett ura, a háttérben Sztálin ül az asztalnál
Jogállását és feladatkörét is az SZKP KB elnökségének 1959. április 9-i határozata, illetve a minisztertanács ennek alapján hozott rendelete véglegesítette.
Eszerint a KGB központi és helyi szerveinek alapfeladata a szocialista állam és határainak megvédése a külső és belső ellenséggel szemben, továbbá „a szovjetellenes imperialista kémtevékenység" meghiúsítása. Az állambiztonsági szerveknek szigorúan be kell tartaniuk a szocialista törvényességet, de úgy, hogy a szovjet állam egyetlen ellensége se kerülje el a megérdemelt büntetést, és egyetlen állampolgárnak se kelljen elszenvednie megalapozatlan felelősségre vonást.
Az 1956-os budapesti szovjet nagykövet is elnökölte
A Szovjetunió valamennyi szövetségi köztársaságának minisztertanácsa alá rendelve is működtek KGB-szervezetek, a központi testület részben ezek útján látta el feladatait.
A KGB-nek a minisztériumokhoz hasonló jogállása volt, de vezetőjét nem miniszternek, hanem elnöknek nevezték, aki a kormány tagja volt. A KGB 1978-ban, Jurij Andropov elnöksége idején kikerült a kormány közvetlen fennhatósága alól, és központi államigazgatási szervnek minősült. Andropov töltötte be az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a Szovjetunió budapesti nagyköveti posztját, és ebben a minőségében komoly szerepet játszott a forradalom leverésének előkészítésében, így többek között Kádár János Szovjetunióba csempészésében. Az 1956-os forradalom eltiprásának szovjet résztvevői közül érdemes megemlíteni Ivan Szerov állambiztonsági hadseregtábornokot, Maléter Pál honvédelmi miniszter lépre csalásának és törvénytelen letartóztatásának megszervezőjét is, aki 1958-ban került a KGB élére.
Hruscsov kíméletlenül átszervezte a sztálini titkosszolgálatokat
A KGB katonai jellegű szervezet volt, a hierarchiában főigazgatóságokra és igazgatóságokra tagozódott, amelyek a különböző területeket (hírszerzés, belbiztonság és elhárítás, a szovjetellenes elemek elleni harc, gondoskodás a párt- és állami vezetők, a védett objektumok biztonságáról, az államhatárok védelme) felügyelték.
A szervezet megszűnésének évében, 1991-ben 480 ezer munkatársa volt, közülük 220 ezer szolgált a határőrségnél, 50 ezer a belbiztonsági alakulatoknál, a KGB-hez tartozott még három légideszant-hadosztály, egy gépesítettlövész-dandárés egy ezerfős, különleges rendeltetésű alakulat is.
A titkosügynök-hálózat 260 ezer főből állt, akik között szovjet és külföldi állampolgárok is voltak szép számmal.
Jurij Vlagyimirovics Andropov, a volt KGB-elnök lett Brezsnyev halála után,1982-ben az SZKP új főtitkára
Az elbocsátott légió újrarendezi a sorait
A KGB sorsát a végnapjait élő Szovjetunióban 1991 augusztusában Mihail Gorbacsov ellen szervezett keményvonalas puccskísérlet pecsételte meg. Az elbukott államcsínyt irányító csoportban tevékeny szerepet játszott Vlagyimir Krjucskov KGB-elnök, akit az elsők között vettek őrizetbe, és vontak felelősségre.
A szeptember elején létrejött új szovjet vezető szervezet, az Államtanács 1991. október 11-én úgy döntött, hogy felszámolja a KGB-t, és annak részlegeire építve önálló hírszerző szolgálatot, biztonsági szolgálatot, határvédelmi szervezetet hoz létre. A döntést a Szovjetunió állami felépítésében zajló változásokkal, az emberi jogok megbízható garantálásának szükségességével indokolták.
Putyin ismét minisztériumi jogállást tervez a szervezetnek
Miután Szovjetunió 1991. decemberi szétesésével megszűntek a központi államvédelmi testületek, szerepüket az utódállamok hasonló szervei vették át.
Az orosz belbiztonsági szervezet a kilencvenes években több átalakításon és névváltoztatáson ment át.
1991. október 11-én a szovjet Államtanács úgy döntött, hogy felszámolja a hírhedt titkosszolgálatot, a KGB-t, és feladataival több új szervezetet bíz meg. A KGB fő utódszervezete a Szövetségi Kémelhárítás (FSZK) lett, amely 1995-től Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) néven működik.
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2017-ben jelentette, hogy komoly átalakításokat tervez a belbiztonsági szolgálatoknál, értesülések szerint az FSZB-re alapozva belbiztonsági minisztériumot hoznak létre, amely megkapná a KGB jogosultságait, azaz egy kézben összpontosítaná a belbiztonságot és a külföldi hírszerzést.


A KGB vált a szovjet terror szimbólumává



Huszonöt éve, 1991. október 11-én a szovjet Államtanács úgy döntött, hogy felszámolja a hírhedt titkosszolgálatot, a KGB-t, és feladataival több új szervezetet bíz meg.

A szovjet terrorszerv első hóhéra egy lengyel nemesi sarj volt

A bolsevik rendszer az 1917. novemberi hatalomátvételt követően néhány héttel, december 20-án hozta létre a "vaskezű" Feliksz Dzerzsinszkij vezetésével a politikai rendőrséget, közkeletű nevén a Csekát (Összoroszországi Rendkívüli Bizottság - VCSK).  
Dzerzsinszkijt Lenin nevezte ki a Forradalmi Katonai Bizottság egyik vezetőjének.
A "forradalom lángoló pallosának" feladatául szabták, hogy fellépjen az ellenforradalommal és a szabotázscselekményekkel szemben, megsemmisítse a rendszer ellenségeit, elhárítsa és megtorolja a rendszerellenes szervezkedéseket.

Pártünnepség a KGB megalakításának apropóján 1987-ben, alig három évvel a szervezet felszámolása előttFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS/RIA/NOVOSZTYI
1917. december 7-én Dzerzsinszkij javaslatot tett a bolsevik forradalommal szemben ellenséges erők felszámolását célzó "Összoroszországi Rendkívüli Bizottság  az Ellenforradalom és a Szabotázs elleni Harcra" elnevezésű, rendkívül széles jogosítványokkal rendelkező szervezet felállítására, amely orosz nevének kezdőbetűi után kapta  a Cseka rövidített elnevezést. Vlagyimir Iljics Lenin Dzerzsinszkijt tette meg a szervezet első elnökének.  
Dzerzsinszkij volt a hírhedt terrorszervezet felállítója és első elnökeFORRÁS: РИА НОВОСТИ/WIKIMEDIA COMMONS
A Cseka kíméletlen eszközökkel fogott hozzá a bolsevikok vélt vagy valós ellenségeinek tömeges likvidálásához.
A testület elnevezése az évtizedek során többször változott (VCSK, GPU, OGPU, NKVD, NKGB, MGB, MVD, KGB), működött közvetlenül a kormány fennhatósága alatt, egyes minisztériumok alá rendelve és önálló minisztériumként is, ám félelmetes híre a hetvennégy év során jottányit sem változott.  
Jagoda (a képen középen, szemüvegben) megszemléli a Moszkva-csatornát építő kényszermunkások táborátFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS/RIA NOVOSZTYI
A szervezetnek több hírhedt vezetője is ismert, köztük az elődjét megmérgező Genrih Grigorjevics Jagoda, aki 1934 és 1936 között mint a Szovjetunió belügyi népbiztosa irányította a titkosszolgálatokat,
és aki Sztálin jobbkeze volt a nagy koncepciós perek előkészítésében.
Az őt követő Nyikolaj Ivanovics Jezsov nevéhez fűződik a Vörös Hadsereg vezetésének lefejezése és a pártapparátus "megtisztítása" is.
Jezsov Sztálin jobbkeze volt a tisztogatásokbanFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
A sztálini tisztogatások idején sok millió ember esett az elnyomó gépezet áldozatául, amely saját munkatársait sem kímélte: hamis vádak miatt 20 ezer, a pártot odaadóan szolgáló államvédelmis is a terror áldozata lett.

Hruscsov nemcsak Berijával, hanem az apparátusával is leszámolt

Sztálin és gyűlölt hóhéra, Lavrentyij Berija 1953-ban bekövetkezett halála után a hruscsovi vezetés a túlságosan nagyra nőtt államvédelmi szolgálat állományát három év alatt felére csökkentette, jogkörét megnyirbálta és jelentősen átszervezte. (Beriját a Sztálin halála utáni hatalmi harcokban fölébe kerekedő Hruscsov–Malenkov csoport végeztette ki.)
Lavrentyij Berija, az NKVD rettegett ura, a háttérben Sztálin ül az asztalnálFORRÁS: WIKIWAND
Az 1954. március 13-án létrejött Állambiztonsági Bizottsághoz (orosz nevének rövidítése alapján KGB) kerültek a belügyminisztériumtól leválasztott állambiztonsági szervek, a határőrség, a katonai elhárítás és több oktatási, illetve tudományos kutató intézet. A KGB formailag a minisztertanács alárendeltségébe tartozott,
de a gyakorlatban a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) közvetlen politikai irányítása és kontrollja alatt tevékenykedett.
Jogállását és feladatkörét is az SZKP KB elnökségének 1959. április 9-i határozata, illetve a minisztertanács ennek alapján hozott rendelete véglegesítette.
Hruscsov kíméletlenül átszervezte a sztálini titkosszolgálatokatFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
Eszerint a KGB központi és helyi szerveinek alapfeladata a szocialista állam és határainak megvédése a külső és belső ellenséggel szemben, továbbá „a szovjetellenes imperialista kémtevékenység" meghiúsítása. Az állambiztonsági szerveknek szigorúan be kell tartaniuk a szocialista törvényességet, de úgy, hogy a szovjet állam egyetlen ellensége se kerülje el a megérdemelt büntetést, és egyetlen állampolgárnak se kelljen elszenvednie megalapozatlan felelősségre vonást.

Az 1956-os budapesti szovjet nagykövet is elnökölte

A Szovjetunió valamennyi szövetségi köztársaságának minisztertanácsa alá rendelve is működtek KGB-szervezetek, a központi testület részben ezek útján látta el feladatait.
A KGB-nek a minisztériumokhoz hasonló jogállása volt,
de vezetőjét nem miniszternek, hanem elnöknek nevezték, aki a kormány tagja volt. A KGB 1978-ban, Jurij Andropov elnöksége idején kikerült a kormány közvetlen fennhatósága alól, és központi államigazgatási szervnek minősült.
Andropov és Gerő Ernő, Rákosi utóda a párt első titkári székében, 1956-banMAGYAR NEMZETI MÚZEUM TÖRTÉNETI FÉNYKÉPTÁRA
Andropov töltötte be az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a Szovjetunió budapesti nagyköveti posztját,
és ebben a minőségében komoly szerepet játszott a forradalom leverésének előkészítésében, így többek között Kádár János Szovjetunióba csempészésében. Az 1956-os forradalom eltiprásának szovjet résztvevői közül érdemes megemlíteni Ivan Szerov állambiztonsági hadseregtábornokot, Maléter Pál honvédelmi miniszter lépre csalásának és törvénytelen letartóztatásának megszervezőjét is, aki 1958-ban került a KGB élére.
Jurij Vlagyimirovics Andropov, a volt KGB-elnök lett Brezsnyev halála után,1982-ben az SZKP új főtitkáraFORRÁS: AFP
A KGB katonai jellegű szervezet volt, a hierarchiában főigazgatóságokra és igazgatóságokra tagozódott,
amelyek a különböző területeket (hírszerzés, belbiztonság és elhárítás, a szovjetellenes elemek elleni harc, gondoskodás a párt- és állami vezetők, a védett objektumok biztonságáról, az államhatárok védelme) felügyelték.
A KGB különleges bevetési egységének egyik híres tagja, Ivan MorozovFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

A szervezet megszűnésének évében, 1991-ben 480 ezer munkatársa volt, közülük 220 ezer szolgált a határőrségnél, 50 ezer a belbiztonsági alakulatoknál, a KGB-hez tartozott még három légideszant-hadosztály, egy gépesítettlövész-dandár
és egy ezerfős, különleges rendeltetésű alakulat is.
A titkosügynök-hálózat 260 ezer főből állt, akik között szovjet és külföldi állampolgárok is voltak szép számmal.

Az elbocsátott légió újrarendezi a sorait

A KGB sorsát a végnapjait élő Szovjetunióban 1991 augusztusában Mihail Gorbacsov ellen szervezett keményvonalas puccskísérlet pecsételte meg. Az elbukott államcsínyt irányító csoportban tevékeny szerepet játszott Vlagyimir Krjucskov KGB-elnök, akit az elsők között vettek őrizetbe, és vontak felelősségre.
Az egykori KGB székháza, a híres-hírhedt moszkvai Ljubljanka, előtte Dzerzsinszkij szobra állFORRÁS: РИА НОВОСТИ/РИА НОВОСТИ/ВЛАДИМИР ФЕДОРЕНКО
A szeptember elején létrejött új szovjet vezető szervezet, az Államtanács 1991. október 11-én úgy döntött, hogy felszámolja a KGB-t, és annak részlegeire építve önálló hírszerző szolgálatot, biztonsági szolgálatot, határvédelmi szervezetet hoz létre. A döntést a Szovjetunió állami felépítésében zajló változásokkal, az emberi jogok megbízható garantálásának szükségességével indokolták.

Putyin ismét minisztériumi jogállást tervez a szervezetnek

Miután Szovjetunió 1991. decemberi szétesésével megszűntek a központi államvédelmi testületek, szerepüket az utódállamok hasonló szervei vették át.
Az orosz belbiztonsági szervezet a kilencvenes években több átalakításon és névváltoztatáson ment át.
A KGB fő utódszervezete a Szövetségi Kémelhárítás (FSZK) lett, amely 1995-től Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) néven működik.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a napokban jelentette be az újabb átszervezéstFORRÁS: AFP/SPUTNIK/ALEXEI DRUZHININ
Vlagyimir Putyin orosz elnök a napokban jelentette be, hogy komoly átalakításokat tervez a belbiztonsági szolgálatoknál, lapértesülések szerint az FSZB-re alapozva belbiztonsági minisztériumot hoznának létre, amely megkapná a KGB jogosultságait, azaz egy kézben összpontosítaná a belbiztonságot és a külföldi hírszerzést.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Szegény Laci, ha ezt látná, de közénk lövetne!

Sztálin börtönbe akarta csukni, később Nobel-díjat kapott

Az ENSZ-nek fontosabb volt a szovjet jóindulat, mint a magyar forradalom

Szovjet csizmák taposták el a keletnémet felkelést






Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)