2016. november 15., kedd

A beteg világ irányítása egy józanabbul gondolkodó kezébe került



A beteg világ irányítása egy józanabbul gondolkodó kezébe került







Putyin Trump győzelméről: Oroszország kész rendezni kapcsolatait az Egyesült Államokkal 
11/09/2016 RT - Újvilágtudat 

Oroszország kész, és várja a kétoldalú kapcsolatok helyreállítását az Egyesült Államokkal, mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök, kommentálva Donald Trump amerikai elnökválasztáson aratott győzelmét. 

"Hallottuk Trump kampány retorikáját, amikor még amerikai elnökjelölt volt, amely az Oroszország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok helyreállítására összpontosított," - mondta Putyin elnök a külföldi nagyköveteket bemutató ünnepségen Moszkvában. 

"Megértjük és tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz út lesz a megromlott kapcsolatok szempontjából, amely sajnos jelenleg Oroszország és az USA között fennáll," - tette hozzá.A két ország közötti megromlott kapcsolatokról szólva az elnök ismét hangsúlyozta, hogy "ez nem a mi hibánk, amit jelen pillanatban az orosz-amerikai kapcsolatokban látunk. 

"A mai napon a Donald Trumpnak küldött üzenetében az orosz elnök kifejezte meggyőződését, hogy a párbeszéd Moszkva és Washington között, összhangban egymás nézeteivel, megfelel Oroszország és az USA érdekeinek. 

Az orosz vezető üzenetében megjegyezte, hogy reméli, kezelni tudnak néhány "égető kérdést, amelyek jelenleg nemzetközi szinten napirenden vannak, és hatékony válaszokat találnak a globális biztonság kihívásaira," - számolt be a RIA Novosti. 
Putyin gratulált Trumpnak, és kész a párbeszédre

Mindezen túl Putyin kifejezte meggyőződését, hogy a "Moszkva és Washington közötti konstruktív párbeszéd kiépítése, amely az egyenlőségen és egymás pozícióinak kölcsönös tiszteletben tartásán alapul, megfelel mindkét ország népei és az egész nemzetközi közösség számára." 

Az Orosz Állami Duma szóvivője Vjacseszlav Volodin is kifejezte reményét, hogy Trump elnökválasztáson elért győzelme segíteni fogja egyengetni az utat a Moszkva és Washington közötti további konstruktív párbeszéd előtt."A jelenlegi amerikai-orosz kapcsolatok nem nevezhetők barátságosnak. Remélhetőleg az új amerikai elnökkel konstruktívabb párbeszéd lesz lehetséges országaink között," mondta. 

"Az Orosz Parlament üdvözli és támogatja az ilyen irányú lépéseket," - tette hozzá Volodin szerdán.Kommentálva Donald Trump amerikai elnökválasztáson szerzett győzelmét, az orosz külügyminiszter Szergej Lavrov szerint Oroszország az új amerikai kormányzatot a tevékenysége alapján fogja megítélni, és válaszul megteszi a megfelelő lépéseket. 

"Készek vagyunk együttműködni bármely amerikai vezetővel, akit az amerikai nép megválasztott," - mondta a miniszter szerdán. 

"Nem mondhatom azt, hogy valamennyi korábbi amerikai vezető mindig kiszámítható volt Ez az élet, ez a politika. Sok szót hallottam már, de a tettek alapján fogunk ítélni." 

Sok megfigyelő szerint az amerikai-orosz kapcsolatok a hidegháború óta most vannak a legalacsonyabb szinten. Putyin ismételten megjegyezte, hogy Oroszország és az Egyesült Államok között a kapcsolatok megromlása "nem a mi választásunk volt". 

Hogy a dolgok javuljanak Moszkva és Washington között, ahhoz az USA-nak mindenekelőtt egyenrangú partnerként kell elkezdenie viselkedni, és tiszteletben kell tartania Oroszország érdekeit ahelyett, hogy diktálná a feltételeket, mondta Putyin a múlt hónapban. 

Az USA-nak tárgyalnia kell Oroszországgal, hogy megtalálják a megoldásokat a nemzetközi kérdésekre, melyeket egyik állam sem képes egyedül kezelni, mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter múlt héten hozzátéve, hogy a problémák a kétoldalú kapcsolatokban már jóval a 2014-es ukrán válság kitörése előtt jelentkeztek. 


Brookings: Összeomlással fenyeget a liberális világrend



trump-liberty-1200
Donald Trumpot választották elnöknek az establishment megdöbbentő visszautasításával címmel ír a lap a republikánus elnök megválasztásáról az Egyesült Államok 45-ik elnökének.
 
Donald Trump populista hullámon lovagol címmel hirdeti az omlásban lévő Wall Street lapja a győzelmet.
 
48 órával az új világválság előtt címmel írt cikk olvasható a vezető amerikai liberális agytröszt honlapján ilyen nevek kíséretében: Putyin, Basar Asszad. És egy súlyos mondat: „Rövid időn belül a liberális világrend már nem fog létezni.” A cikk vége: óriási küzdelemre kerül sor a katonai és a külpolitikai establishmenten belül, miközben az USA szövetségesei túlórában dolgoznak azon, hogy az átmenetben meggyőzzék Trumpot, ne az általa jelzett utat válassza. Zárómondat: „A fősodratúak Trumpot arra akarják majd rávenni, hogy bízza rájuk külpolitikáját, az igazhívők vagy csúszómászói magas posztokat akarnak majd megkaparintani azzal, hogy ők váltják valóra Trump vízióját. Trump világnézete olyan, hogy a fősodratúaknak lesz  jóval nehezebb a dolga”.
 
Trump diadalmaskodik címet választotta a fővárosi lap.
 
A vezető kaliforniai lap címe: Trump megdöbbentő váratlansággal győzte le Clintont.
 
A félbulvár lap sajnálattal közli, hogy Madonna visszavonta múlt hónapi ígéretét, amely szerint orálisan kielégíti azt, aki Hillaryra szavaz. Még hozzá is tette: „márpedig azt jól csinálom”.  Gersh Kuntzman, a lap egyik újságírója elment Madonna manhattani házához, hogy követelje a díjat, de a portás kinevette, amikor a kaputelefonba elmondta, miért jött. Azt mondta, sajnálja, de ez irányú információt nem kapott a ház úrnőjétől.
 
RUSSIA TODAY
A globális orosz tévéállomás több csatornán közvetített egyik választási adása órákon át mutatta a New York-i Times squaren az eredményekre várakozó tömeget, amelynek igen nagy része erősen csalódottnak látszott. Ugyanakkor egy csoport „Feketék Trumpért” és egy másik „Nők Trumpért” táblával vonult fel.
 
A vezető brüsszeli hírportál címében ezt jósolja: Trump győzelme kockáztatja az EU-USA kapcsolatok korszakának végét.
 
Zsákutcában a demokrácia Amerikában, írja a még tegnap délután a legolvasottabb német hírportálon elemzését a cikkíró ezzel kezdve: „Nem akarom elhinni – és ujjaim remegnek, ahogyan ezt gépelem -, de félek attól, hogy Donald Trumpot választják az Egyesült Államok elnökének. Kulcsmondat: Ronald Reagan 1980-as győzelme óta, az elmúlt 35 évben „a konzervatív szindikátus szisztematikusan törekedett arra, hogy elpusztítsa a liberális demokrácia alapjait, a gazdaságot, az önzést és mindenek előtt a szociál-darwinizmust emelve mindenek fölé.
 
SPIEGEL
A 8.46-kor kiküldött reggeli szerkesztőségi kör-email így kezdődik: „Amerika választott és bekövetkezett az, amit sokan a végéig elképzelhetetlennek tartottak: az Egyesült Államok 45-ik elnökét Donald Trumpnak hívják (vastagon szedve az eredetiben). A világ legnagyobb és legrégibb demokráciája egy rasszistát és sovinisztát választott a világ leghatalmasabb emberének. Amerika nem a józan ész és a tisztességesség mellett, hanem a szégyentelenség és hazugság mellett döntött. A változás iránti vágy, a washingtoni politikai establishmenttel szembeni gyűlölet olyan nagy volt, hogy az amerikaiak a Fehér Házban inkább egy kiszámíthatatlan uszítót választottak, mintsem egy nőt, aki ezt az establishmentet képviseli”.  
 
Nagy kétségbeesés Trump győzelme után: „bebrexiteltünk” címmel írja gyászjelentését a vezető német lap.
 
A legnézettebb francia hírtévé gyakran változó címmel számolt be az amerikai elnökválasztásról. Hajnali négykor ezzel a címmel: „Trump vezet; könnyek Hillary Clinton főhadiszállásán”.
 
Amerikai választások: a világ pénzpiacai destabilizálódtak címmel ír Trump elnökké választásáról a vezető francia lap.
 
Az éjszaka, amely a világot a feje tetejére állította címmel ír a balliberális német lap a témában.
 
A világ bizonytalanná válik, ahogyan a ’populista’ Trump nyeri az amerikai választásokat címmel vonja meg a mérlegét a történteknek a brüsszeli szakportál. A cikkben van Putyin, van Marine Le Pen.
 
Főcím 8:25-kor: Trump megrázta a világot azzal, hogy az ingadozó államokat bevette; Clinton nem mondja el ma éjjel vereségét elismerő beszédét (a „ma éjjel” az USA keleti partjára vonatkozik).
 
Republikánus kézben marad a szenátus címmel ír az eredményről.
 
NEUE ZÜRCHER ZEITUNG
A vezető svájci lap vezető hírben közli, hogy A republikánusok megtartják kongresszusi többségüket.
 
Miért tévedett mindenki akkorát? címmel az amerikai portál „A felmérések és az előrejelző modellek egyike sem tudta megjósolni Trump erejét” alcímmel igyekezik felsorolni az okokat a kudarcra. Az egyik nyilatkozó szerint a közvéleménykutatók hitelességének vesztesége óriási. A rossz előrejelzésekre felsorolt okok némelyike: az emberek nem mondták, hogy Trumpra fognak szavazni, az FBI vizsgálat bejelentése Clintonné ügyében, stb. dadogás.
 
A vezető amerikai lap Az orosz televízióban a Clinton-Trump verseny mindent elborítcímmel ír rosszalló hangon arról, hogy ott milyen érdeklődést mutatnak az elnökválasztás iránt. (Miután Washington minden mögött Putyint-összeesküvést látott.)
 
Trump győzelmi esélyeinek váratlan növekedése hatására a kanadai kormány hivatalos bevándorlási honlapja a hirtelen túlterheltség miatt összeomlott.
 
Az antiszemitizmus kijött a csatornából és négy másfajta mód, ahogyan a 2016-os választás felrázta az amerikai zsidó politikát címen az amerikai zsidóság vezető lapja még a választások megindulása előtt megjelent cikkében ír arról, hogy az USA-ban a bigottságnak és antiszemitizmusnak már nincsenek következményei.
 
ARCHÍV” (nov. 4-i)
A Clintonnét támogató Jay-Z és Beyoncé, a két Grammy-díjas nemzetközi szupersztár ingyenes koncertet adott Clevelandben. A CNN meg sem említette – noha a videón látható -, hogy alig voltak az óriási koncertteremben, ahol hatalmasakat clintonoztak a színpadon. 
KOSSUTH RÁDIÓ
Üzenet a közszolgálati rádió hangtárából annak, aki (ma, november 9-én) 9:35-kor meg akarta hallgatni a 8 órás híreket:
A kiválasztott napra nincs műsor az adatbázisban. Kérjük válasszon másik napot!”
 Kiposztolva: 9:53
 

Máris megafordulat: oroszok és amerikaiak együtt bombázzák az al-Nuszra terroristákat Szíriában



al-nusra
 „Az oroszok és amerikaiak együtt bombázzák a zsoldosokat a szíriai Idlib tartományban” – jelenti a megafordulatot a független német hírportál, ami azt jelenti, hogy közeleg az al-Nuszra Front vége. „Barack Obama amerikai elnöknek az a Pentagonnak adott parancsa, hogy támadják meg az al-Nuszra Frontot is, megfogant.”
*             *             *
A török kormány hivatalosan figyelmeztette a török állampolgárokat, ne utazzanak az Egyesült Államokba, mert az ott folyó erőszakos tüntetések veszélyt jelenthetnek számukra.
 
Szergej Glazjev, Putyin elnök egyik legszorosabb tanácsadója kijelentette, írja a brit lap, hogy Donald Trump győzelme elhárította a III. világháborút. Kifejtette: Clintonné a háború jelképe volt, de Trump alatt az USA-nak megvan a lehetősége a kurzusváltásra.
 
A liberalizmus vége címmel írt cikkét a svájci portál így foglalja össze: „Trump győzelme törés a liberális korszak magától értetődéseivel. Ami most következik, az a tekintélyelvű demokrácia”. A cikk így kezdődik: „Aki azt hiszi, hogy Trump kevésbé lesz ártalmas annál, mint amire gondolnak, önmagát csapja be.” Majd kiemeli: „Aki nyugalmat és magánéletet remél, felejtse el”.
 
Lefülelték a Demokrata Párt Országos Bizottságát (DNC), hogy buszokat bérel és azzal szállítja Trump elleni tüntetőket, jelenti a republikánus ügyeket figyelő portál. Egy republikánus aktivistának a buszkölcsönző megerősítette, hogy valóban e bizottság fizetett azon buszok bérléséért, amelyek a texasi Austin városába vitték a demonstrálókat. Ha a vád bizonyítást nyer, írja a honlap, akkor nagy bajban lesz a DNC.
 
Erősödő fasizmus címmel a jelentős olvasottságú alternatív amerikai hírportálok közül szinte az egyedüliként Trump mellett álló médium rekordot döntő őrjöngésbe csapó, igen terjedelmes cikket írt arról a liberalizmust romba dönteni akaró világveszélyről, amit a republikánus politikus győzelme jelent. Címkék: harc, rasszizmus, szexizmus, globális emberi jogok, nemzetközi normák, a demokrácia csatája, zsigerek, bevándorlás, kereskedelmi vámok, Brexit, faj, osztály, NATO, Iszlám Állam. A cikk a végén harcba szólít minden liberális, progresszív demokratát, induljon harcba, de most ne nemzetközi színtéren, hanem saját országában, mert ott a bíróságok és egyéb intézmények még az ők kezükben vannak.
 
Texas és Kalifornia ott akarja hagyni az USA-t ’függetlenül attól, ki az elnök’ címmel tudósít az orosz hírügynökség arról, hogy egyre erősödik a két amerikai államban a szecessziós mozgalom. Az orosz hírügynökség Daniel Millert, a Texasi Nacionalista Mozgalom elnökét szólaltatta meg, aki elmondta, „a texasiak torkig vannak azzal, hogy 180 000 oldal terjedelmű szövetségi törvénnyel és egyéb jogszabállyal éljenek, amelyeket 440 külön hivatal és 2,5 millió, senki által meg nem választott bürokrata adminisztrál. Azt is elárulta, bizalmas koordinációs tárgyalások folynak hasonló mozgalmakkal Kaliforniában és további 34 szövetségi állam „szuverenitási mozgalmával”.
*             *             *
Tagadás, frusztráció, felháborodás: Kijev nem tudja, mihez kezdjen Trump győzelmévelcímű riportjával örvendezteti meg olvasóit a Sputnik News. A cikk még az ukrán puccsista kormány húsába döfött prémium kötőtű-szúrásként  idézi a magyar miniszterelnök gratuláló szavait Trump győzelméhez.
*             *             *
Maria Zaharova orosz külügyi szóvivő a brit Guardian lapot „a nap hazugjának” nevezte, amiért azt állította, Oroszország puccsot tervez Montenegróban. „Ami színtiszta provokáció”, mondta Zaharova.
 
Az izraeli hírportál Trump egyik New York-i hotelje előtti tüntetésről is beszámol a sok demonstráció közül, ahol ilyen, magasba emelt táblával is tüntettek: „Erőszakold meg Melaniát!”
 
Donald Trump választási győzelme után Angela Merkel marad a liberális Nyugat utolsó védelmezője címmel ír a vezető amerikai lap arról, hogy a német kancellár emelkedett ki „Európa és a transzatlanti szövetség utolsó hatalmas védelmezőjeként Donald J. Trump megválasztása után. De 11 évvel kancellári pozíciója után elfáradt, mondják munkatársai, és a jelek szerint mindenhonnan ostrom alá vetették”. A cikk így folytatja „Merkelnének meg kell küzdenie egy újra emelkedőben lévő Oroszországgal, amely saját fajtájú illiberális demokráciáját nyomja azzal, hogy az egész kontinensen a jobboldali pártokat támogatja és a populizmus lángjait éleszti. De a Vlagyimir V. Putyin orosz elnököt nyíltan csodáló Trump elnökségével még az is kihívás lesz a kancellárnak, hogy a Moszkvára a krími és ukrajnai konfliktus miatt kirótt gazdasági szankciókat életben tartsák.” A cikk szomorúan állapítja meg, hogy Trump november 9-i győzelme egybeesik a náci kristályéjszakával (1938. november 9) és a berlini fal leomlásával (1989. november 9).  Merkelnek Trump győzelme személyes vereség is volt, mert Clintonnéval nagyon szerették egymást. (A cikk még két szóval megemlíti a magyarországi populizmust is.)
 
merkelista-clintonista német hetilap birtokába jutott egy titkos NATO jelentéstervezet, amelyet Jens Stoltenberg NATO-főtitkár stábja készített és ez arra a legrosszabb esetre készül fel, ha Trump elnök elrendeli az amerikai csapatok visszavonását Európából és valóra váltja fenyegetését, mely szerint Washington kevésbé avatkozik be az európai biztonságba. Rendkívüli a bizonytalanság a NATO-ban is, írja a legolvasottabb német hetilap portálja.
*             *             *
Idén 2500 újságíróval és minden pártból való politikussal tartják az idei berlini „Pinocchiopresse” bált. De, értesült a Spiegel, oda nem hívták meg Frauke Petryt, az Alternatíva Németországért párt elnöknőjét és élettársát, Jörg Meuthent. Noha tavaly ott voltak a bálon.  Gregor Mayntz, a szövetségi sajtókoferencia elnöke közölte a Spiegellel, minden évben új döntést „kell” hozniuk a meghívottak személyét illetően. „Az idén az AfD azokhoz tartozik, akiket nem hívtunk meg”, mondta.
 
Az elmúlt mintegy 15 év során a tisztességes, antiglobalista baloldalról  esetenkénti egy-egy írása kivételével a neoliberális/balliberális rend kiszolgálójává vált brit lap önmarcangoló, de fairelemzése alapján Fintan O’Toole, a szerző arra a következtetésre jut, hogy – mint a cikk címe kifejezi – Amerika nem lesz az új világrend szívtájékán. A hanyatlás már az iraki háború idején is egyre világos lett, amikor kiderült, egy gyors invázióval nem lehet minden országot gyorsan egy kis Amerikává változatni. Trump pedig ráérzett a realitásokra: Amerika nem regenerálható alfahímméAz EU-nak pedig rá kell ébrednie, hogy már nincs tőle nyugatra a jóindulatú nagy testvérAz amerikaiak pedig tanulják: az abszolút reménytelenség abszolút mértékben korrumpál.”
 
Bumm! Trump kiadja az első rendeletet és azonnal bosszút állt azzal, hogy kizárta a gyűlölködő médiát címmel a konzervatív hírportál arról számol be, hogy az elnökké választott Trump sokkolta az őt utáló médiát azzal, hogy megszegte a hagyományos protokollt, és csütörtökön nem hívta meg a fősodratú média képviselőit, utazzanak vele, amikor először találkozik Obamával a Fehér Házban. A portál cikke ezután gúnyt  űz abból, hogy e tényt az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség sem volt képes szárazon és tényszerűen közölni, hanem hajlott az olyan emóciók felé, mint azt egy első éves egyetemista lány esszéjének címe jellemezte, amely így hangzott: „Bernie Sanders a legnagyobb vagy a legeslegnagyobb amerikai?”
 
Trump azért győzött, mert Clinton és támogatói nem voltak hajlandóak a valódi világban élni címmel Danielle Ryan ír írónő, újságíró és médiaelemző – aki nagyon jó ismeri az USA-t, Németországot, Oroszországot és Magyarországot –    arról publikál, hogy Clinton kampánystábja több kapitális hibát követett el, amelyeket felsorol. Az egyik az, hogy Clintonné „nyomorultaknak” nevezte Trump támogatóit és még bátorította is magatartásával, hogy ellenfeleit rasszistának, szexistának, „oxigénra méltatlan képzetlen hulladékoknak” tekintsék és nevezzék. Plusz mindenkit hülyének nézve megpróbáltak minden, az őket érő rosszért Putyint okolni. Most pedig hirtelen az elektori kollégium lett a bűnbak, amelyet még a múlt héten magukhoz öleltek és a szavazatok abszolút számát tekintenék döntőnek.
 
Az EU ’legitimációs válságnak’ néz elébe, ahogyan a szélsőjobb továbbra is a migránsok ellen nyomul címmel az országos terjesztésű  brit bulvárlap beszélgetést folytatott a társadalomtudományokat oktató Peter Wilkinnel, akinek most jelent meg Magyarország demokráciaválsága című könyve az angol piacon. Wilkin abban a magyar szélsőjobb „forradalmáról” írt. A cikkből úgy tűnik ki, hogy Wilkin prof főleg a Fideszt érti a „szélsőjobb” kifejezés alatt: a Jobbik név egyszer bukkan elő az írásban. A cikk viszont tárgyilagosan említi, annak nagy veszélyt tulajdonítva, hogy a migráns referendum a nemek óriási győzelmével végződött, ami a magyar kormányt segíti és az EU-nak életveszélyes.


Videó Hillary Clinton külügyminiszter Kadhafi líbiai elnök megöléséről: „Jöttünk, láttunk és meghalt, hahahaha!”



clintonnelaughs
15 évvel és három nappal ezelőtt, 2011. október 20-án Kadhafi líbiai elnököt Szurt városában ölték meg Nyugat-barát terroristák.
Ekkor Hillary Clinton volt az Egyesült Államok külügyminisztere. . Az amerikai  CBS-nek nyilatkozva mondta:
Jöttünk, láttunk és meghalt, hahahaha!”.

A Russia Today három nappal ezelőtt, a kerek évforduló az erről szóló cikkében felelevenítette e bejátszást, amely itt is megtekinthető, ha netán a fentebbi linkkel bajok támadnának:

Aki nem aludta át az elmúlt éveket, tudja mivé lett azóta Líbia. És tudja, az összeomlott, egykor prosperáló országból miként fenyegeti Európát nap mint nap a migránsáradat.
Csak a múlt hét szerdán az olasz parti őrség Líbia északi partjáról indult 3 ezer migráns életét mentette meg.
Ha ma is él Kadhafi, ezek az emberek be se juthattak volna Líbiába.
Vajon mi lenne az amerikai sajtóvisszhang, ha – ami elképzelhetetlen – egy vezető magyar politikus kacarászna egyet, amennyiben a világra életveszélyes Obama elnök vagy akár itteni, posztját baksisért megvásároló képviselője, Colleen Bell nagykövet egy autóbalesetben életét vesztené?


A Die Presse volt főszerkesztője a Népszabadságról: a Lendvaiak a motor



unterberger
Interjú a Magyar Hírlapnak
Andreas Unterberger: Azonnal megindították a támadást a Magyarországról kivándoroltak és otthoni balliberális barátaik
 
Az osztrák és a német sajtó túlnyomórészt baloldali, így nem kell meglepődni azon, hogy elragadtatják magukat Orbán Viktor bírálatában, míg a 2006-os erőszakos események nem hatották meg őket – derült ki Andreas Unterberger szavaiból. A közismert osztrák újságíró, a Die Presse, majd a Wiener Zeitung egykori főszerkesztője lapunknak arról is beszélt, kik és hogyan formálják az osztrák közvéleményt hazánkkal kapcsolatban.
Lovas István
– Hogyan értelmezzem azt, hogy október 13-án a tényekre támaszkodó cikket mert írni a blogján az osztrák tulajdonos által felfüggesztett Népszabadságról?
Egyáltalán nem értem a kérdését. Ugyanis az elmúlt negyven évben ez volt a munkám. Cikket írni tények alapján. Úgy tanultam, hogy ezt hívják az újságírószakma lényegének.
Ezt azért kérdezem, mert az osztrák sajtó eddig a Népszabadság esetében feltételezések, vádak és a magyarországi balliberálisok összeesküvés-elméleteit visszhangozva írta minden cikkét.
Igen. Ezt csinálják. Nemcsak Ausztriában, hanem jórészt Németországban is, ahol az újságírók ugyancsak baloldali társaság. Nemcsak Magyarország tekintetében foglalnak el baloldali pozíciót egy vitában, de minden más kérdésben is. Legyen az bevándorlás, migráció, gazdaság. Ausztriában az újságírók nyolcvan-kilencven, Németországban hetven-nyolcvan százalékban baloldaliak.
Miért tartott az osztrák Profil hetilapnak szombatig, hogy megkérdezzék a Népszabadság osztrák tulajdonosát, Heinrich Pecinát a felfüggesztés okairól? Vagy legalább egy osztrák lapnak azt jelezni, hogy megpróbálta őt elérni?
Fogalmam sincs. Őket kellene megkérdeznie. A média automatikusan átveszi azt a változatot, amit a szocialisták hangoztatnak, és nem csak ebben az esetben.
Most, hogy a Népszabadság tulajdonosa nyilatkozott, az osztrák sajtó továbbra is ragaszkodik majd az eddig hangoztatott balliberális összeesküvés-elméletekhez a Népszabadság kormányzati bezárásáról?
Nem vagyok próféta, de azt hiszem, hogy ezt a sztorit továbbviszik, noha tompítva. Heinrich Pecina befektető, aki profitot akar. Ha egy üzlet nem megy, akkor nyilván meg akarja változtatni befektetési stratégiáját azzal kapcsolatban.
Azt azért ismerjük el, hogy Magyarország esetében az osztrák és nyugati sajtó különösen hajlamos bármi rosszat írni, ha az országot nem balliberális koalíció irányítja. Rosszul látom?
Ausztriában és több más nyugati országban számosan élnek olyanok, akik Magyarországról vándoroltak ki, és szoros kapcsolatokat ápolnak a magyarországi balliberális barátaikkal. Ők a Népszabadság ügyében azonnal megindították itt a kampányt. Mint Paul Lendvai.
Ha korábban az ön irányítása alatt működő Die Pressében például az osztrák szocialisták pártjának lett volna 25 százalékos tulajdonrésze, azt nevezte volna bárki függetlennek, ahogy az osztrák sajtó nevezte a Népszabadságot?
Természetesen nem. A szocialista pártnak húsz évvel ezelőtt – mint erre utaltam is cikkemben – megvolt a saját lapja, az Arbeiter-Zeitung. Pártlap volt, de becsukták olvasói érdeklődés és így megfelelő bevételek hiányában. Nagyon kevesen tudják, de ez a lap a második világháború után a legnagyobb példányszámú napilap volt Ausztriában. Vagyis a története nagyon hasonlatos a Népszabadságéhoz.
A mai belga Le Soir című napilapban a magyar miniszterelnököt egyetlen mondatban Ducénak, Führernek és Conducatornak nevezik. Ön szerint a nyugati média megőrült? Soha nem olvastam ilyen jelzőket például Enrique Pena Nieto mexikói elnök neve előtt, noha ami ott van… Mi ez az esztelen gyűlölet Magyarországgal szemben, ha az nem balliberális irányítás alatt áll?
Tényleg megdöbbentő, de nem ismerem a belga sajtót, és nem olvasok franciául. De úgy tűnik, hogy a nyugati országokban egyre éleződik a jobboldali-baloldali ellentét. Mint Franciaországban, ahol igen intenzív stádiumba váltott a Nicolas Sarkozy volt elnök elleni sajtóhadjárat, noha nem tudom, hogy nevezték-e már a volt elnököt Führernek meg Ducénak. Belgiumban is igen vad támadások látnak napvilágot a flamandságukat hangoztató mozgalmakkal szemben. Egyértelmű, hogy nem tisztességes az Orbán Viktor miniszterelnök elleni ilyen jelzők használata, de tudnia kell, hogy Ausztriában igen hasonlatos hangnemben írnak az Osztrák Szabadságpártról vagy a konzervatív Néppárt egyes politikusairól. Aki ezektől az újságíróktól jobbra áll, az fasiszta, diktátor és a többi.
Önöknél menesztik azokat az újságírókat, akik naponta nem írják le tízszer káromkodás és átkozódás gyanánt a „populista”, „nacionalista”, „szélsőséges” szavakat vagy a „gyűlölet” kifejezést például egy magának jobboldali kormányt választó Magyarország esetében?
Tudja, ha egyes véleményformálók valamit kijelentenek, akkor senki nem mer ellenük érvelni. Ez a ruha nélkül megjelenő király tipikus esete, amikor csak egy gyerek merte mondani, hogy meztelen.
Nem érdekes, hogy tíz évvel ezelőtt például a „gyűlölet” szó az önök sajtójában sem szerepelt a Magyarországot uraló Gyurcsány-rezsim kapcsán, amelynek azonosítatlan rendőrei a tüntetések idején ártatlan járókelőkre lőttek gumilövedékkel, vertek össze babakocsit toló kismamákat, vagy kínozták meg emberek tucatjait, akiket az állami rádió épületébe zártak. Csak nem kettős mércéről beszélünk?
Ez is annak tudható be, amit már mondtam. Ezek az újságírók főként baloldaliak. A másik ok, hogy a magyar nyelvet igen nehéz megérteni külföldieknek.
Tegnap nagyjából hetedszer olvastam vagy Paul Lendvaitól, vagy valamelyik hozzá közel álló újságírótól, hogy Magyarország „Führerstaat”, azaz „Führer-állam”. Mikor volt utoljára, hogy látta volna az osztrák sajtóban például egy Szaúd-Arábiáról szóló cikkben, hogy az diktatúra? Holott az az. Magyarország viszont nem. És akkor a nyugati sajtóhoz hasonlóan hadd legyek én is „újságírótlan”, és kérdés helyett kijelentek valamit: nálunk az ellenzék nem azért nem tud választásokat nyerni, mert Magyarországon diktatúra van, hanem azért, mert a magyarok nagy része undorodik attól a világon csak nálunk található ellenzéktől, amely saját népét utálja és az ellene fellépő külföldet imádja, és hazáját naponta feljelenti.
Baráti cikket nemigen írnak Szaúd-Arábiáról, de arra nem emlékszem, hogy ezt a kifejezést használták-e az ilyen cikkekben. Sok kérdést szegez nekem, amelyek miatt úgy érzem, meg kell védenem az osztrák sajtót. Viszont magam is több száz cikkben bíráltam az osztrák sajtó minőségi hiányosságait, a baloldali tendenciákat. Az is baj nálunk, hogy igen kevés azon Magyarország-szakértők száma, akik hangosan tudnának megszólalni annak érdekében, hogy Magyarországról a tények alapján írjanak.
 


MH nagyinterjú a bp-i orosz nagykövettel (az Index.hu – is – azonnal kikészült miatta)



vlagyimirszergejev
Az amerikaiakat senki sem hívta Szíriába”
A liberális Oroszország katasztrófa volt a népnek – állítja Vlagyimir Szergejev nagykövet
Amikor az orosz légierő bombázni kezdte a terroristákat, Európa már tele volt migránsokkal”
Tragikusan éleződik a nyugati országok és Oroszország közötti konfliktus. Vlagyimir Szergejevet, az Oroszországi Föderáció rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövetét az országával szembeni vádak igazságtartalmáról kérdeztük.
 
 
És még egy jó hír a megjelenés mellett: attól kikészült az Index.hu:
 



Az amerikaiakat senki sem hívta Szíriába”

A liberális Oroszország katasztrófa volt a népnek – állítja Vlagyimir Szergejev nagykövet

Lovas István – 2016.10.13. 04:11 
Amikor az orosz légierő bombázni kezdte a terroristákat, Európa már tele volt migránsokkal”
Tragikusan éleződik a nyugati országok és Oroszország közötti konfliktus. Vlagyimir Szergejevet, az Oroszországi Föderáció rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövetét az országával szembeni vádak igazságtartalmáról kérdeztük.
Vlagyimir Szergejev orosz nagykövet szerint a nyugati kormányok évtizedek óta használják a civil szervezeteket és alapítványokat arra, hogy növeljék a befolyásukat más országokban (Fotó: Hegedüs Róbert)
– A nyugati sajtó szorgalmas olvasójaként kérdezem, holnap vagy holnapután foglalják el és bombázzák Európát?

– Látja, ez a hatása a nyugati sajtó folytonos olvasásának. Mert ha az ember normális, és körbenéz, mi történik körülötte és a világban, s így Oroszországban, akkor megérti, hogy Oroszországnak egyáltalán nincsenek agresszív szándékai. De miért is lennének? Nem is értem. Ez egy politikai céllal szándékosan kreált imázs. Ami nem jó. Ellenkezőleg. Kontraproduktív. Az emberek Oroszországban is olvassák a nyugati sajtót. De nem csak a nyugati tömegsajtót figyelik, hanem megnézik, mi történik, és látják, hogy milyen katonai készültségre kerül sor országunk határai mentén. Nyilván aggódunk. Mégpedig joggal. Őrültség lenne azt hinni, hogy Oroszország egyszerre csak megtámadja a NATO-t vagy az Európai Uniót.

– Erre a kérdésre még visszatérünk. De ha már így kezdtem, ki bombázta a napokban a damaszkuszi nagykövetségüket? És miért blokkolta az Egyesült Államok egy hete az arra irányuló javaslatukat, hogy az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsában elítéljék azt?

– Ez ugyanaz a történet, mint az egész szíriai válsággal. Terroristák voltak…

– Ön „terroristákat” mondott? Nem beszél „nyugatiul”? Miért nem mondott „mérsékelt ellenzéket”?

– Mivel számomra nehéz elválasztani a terroristákat a mérsékelt ellenzéktől. Akik lehetnek ma terroristák, azok holnap lehetnek „mérsékelt ellenzékiek” és fordítva. Mint az al-Nuszra, amely megváltoztatta az elnevezését és most egyesek próbálják mérsékelt ellenzékként bemutatni.

– Önöket Bassár el-Aszad, a szuverén Szíria elnöke hívta be segíteni. De ki hívta oda az amerikaiakat és szövetségeseiket, beleértve a Perzsa-öböl – tudjuk mennyire – „demokratikus” sejkségeit, hogy közvetlenül vagy közvetve beavatkozzanak Szíria belügyeibe a kormány ellen?

– Racionális és kézenfekvő kérdés. A törvényes szíriai kormány hívott be bennünket, hogy segítsünk a terroristák elleni harcban. Ez egy évvel ezelőtt volt. Amikor kétség nem volt afelől, hogy a terroristák újabb területeket ragadnak el, mind erősebbé válva Szíriában és Irakban is. Nem mintha annyira szeretnénk Bassár el-Aszadot, aki nem igazán a testvérünk és nem is rokonunk, de ő a törvényes kormány törvényes elnöke, és erőszakos megbuktatása esetén Szíria mint állam összeomlott volna. Egyértelmű volt, hogy a helyzet az iraki vagy a líbiai forgatókönyv felé tart. További menekültek milliói, és hatalmas robbanás a térségben. Nem ignorálhattuk azt a tényt, hogy Szíria nincs messze Oroszországtól. És sajnos sok orosz állampolgár csatlakozott az Iszlám Államhoz és az al-Nuszra Fronthoz, és aggódtunk, hogy ha hazatérnek, azt terroristatapasztalattal teszik. Vagyis voltak önző indítékaink is. Ami az amerikaiakat illeti, akik már három éve bombázzák Szíriát, őket senki nem hívta.

– Akkor tehát törvénytelenül vannak ott?

– A nemzetközi jog értelmében törvénytelenül. Ahhoz, hogy törvényesen legyenek ott, vagy az ország legitim kormányának kell behívnia őket, vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsának kell megfelelő határozatot hoznia. Vagy – ami nagyon nehezen bizonyítható – önvédelemből kell cselekedniük. Ehhez azonban az Egyesült Államok kissé messze fekszik Szíriától.

– Egy évvel ezelőtt az Egyesült Államok hivatalosan bevallotta, hogy „véletlenül” bombázott egy kórházat Afganisztánban, a támadás során negyvenkét embert megölve. Majd most, hat nappal az orosz–amerikai tűzszüneti megállapodást követően „véletlenül” bombázták Deir-ez-Zórnál a szíriai hadsereget, több tucat katonát megölve. Ön hisz ezeknek a „véletlen” támadásoknak?

– Nehezen magyarázhatók. Az amerikaiaknak megvan a hajlamuk, hogy ilyen hibákat kövessenek el. Mint a volt Jugoszláviában, ahol „véletlenül” elpusztították a kínai nagykövetséget Belgrádban.

– És egyebek mellett egy nagyon szép újvidéki hidat…

– Igen. Meg sok épületet és létesítményt, sok embert is megölve.
A kunduzi kórház esetében nem magyarázták meg, hogy ez a „véletlen” miként történhetett meg. Csak azt mondták, hiba volt.

– Miután a kórházat üzemeltető Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet többször is megadta a kórház koordinátáit az afganisztáni amerikai parancsnokságnak.

– Így van. És a deir-ez-zóri „véletlen” bombázás két nappal történt azután, hogy Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter Genfben megtartották az igen nehéz kétoldalú tárgyalásokat a tűzszünetről és a szíriai helyzet stabilizálásáról. Az elért megállapodás szerint az amerikaiak vállalták a befolyásuk felhasználását arra, hogy leválasszák az általuk „mérsékelt ellenzéknek” nevezett csoportokat az Iszlám Államról és az al-Nuszráról. Majd a nehezen tető alá hozott tűzszünet beállta után következett a bombázás. Kétséges, hogy ez véletlen volt. Egy teljes órán át lőtték rakétákkal a szíriai hadsereget. Az amerikai katonai képviselő szerint két napon át készítették elő a támadást… A súlyos baj az, hogy különböző csoportok vannak Washingtonban. Kiderül, hogy a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal. Most pedig azt mondják, hogy nem fognak együttműködni Oroszországgal Aleppó miatt. Csakhogy, és ezt minden szereplő így látja, Oroszország nélkül nehéz megbirkózni a szíriai helyzettel. De most is készek vagyunk az amerikaiakkal megegyezni, mint más kulcsszereplőkkel is – kivéve a terroristákat –, mert nincs más lehetőség kilépni a szíriai válságból.

– Alighogy meghekkelték az amerikai Demokrata Párt Nemzeti Bizottságának számítógépes levelezését, az amerikai és nyomában a nyugati sajtó azonnal tudta, ki a bűnös: Vlagyimir Putyin orosz elnök. Noha igen tekintélyes informatikai szakemberek egyöntetűen azt mondják, egy profi hekker kinyomozásához – ha az egyáltalán sikerül – hónapok, ha nem egy egész év szükséges. Ön szerint miért uralta el Amerikát ez a hisztéria, hogy az oroszokat vádolják mindennel? És péntek óta immár hivatalosan is, továbbra is bizonyíték nélkül?

– Nem volt nehéz megjósolni. Ha történik valami rossz, amit nem szeretnek, rávágják, Putyin és Oroszország a bűnös. Mert minden mögött Putyin rejtőzködik. Ki más? A mai hekkereket nem az állampolgárságuk köti össze, hanem egy ügy. Nem is kell, hogy személyesen ismerjék egymást. A sajtó csak egy dologgal nem foglalkozott – a leleplezés lényegével. Vagyis el kellett vonni az emberek figyelmét a nyilvánosságra hozott demokrata párti dokumentumok tartalmától, amelyek megmutatták, milyen módszereket használtak Hillary Clinton elnökjelöltsége áttuszkolásához.

– A NATO csapatokat vonultat fel és gyakorlatoztat az orosz határok mentén, haditengerészeti támaszpontot létesít Romániában. Mi lenne, ha önök cserébe rakétákat vinnének Kubába vagy katonákat a mexikói–amerikai határra, majd ha Washington ellenlépéseket tenne, akkor közölnék, hogy az Egyesült Államok a kontinens és az egész világ békéjét fenyegeti?

– Emlékeztetem, hogy Kubát illetően van némi történelmi tapasztalat: amikor szovjet rakéták voltak ott elhelyezve, jogi alapon, mellesleg szólva – Kuba kormánya meghívásából. Nem, mi nem szándékozunk senkit provokálni, hadihajókat vagy katonákat küldve a térségbe. Bennünket a saját biztonságunk érdekel. Nyilvánvaló, hogy amikor látjuk határainknál a NATO-csapatok összevonását és a ballisztikus rakéták elleni globális védelmi rendszer elemeinek, valamint a szervezet egész katonai gépezetének felvonultatását, akkor ez aggaszt bennünket. Ha pedig megkérdezzük a NATO-t, mi történik, azt a választ kapjuk, hogy egyes tagállamok, mint a balti országok vagy Lengyelország és Románia stb. aggályait akarják ezzel eloszlatni. Csak azt nem értem, hogy miért kell tartaniuk Oroszországtól? A magyarázatok nem valami meggyőzők. Csak azt nem értjük, hogy miért akarnánk megtámadni Észtországot, Litvániát és a többi országot. Miért? Se akaratunk, se lehetőségünk nincsen erre. A NATO sokkal erősebb Oroszországnál. Katonailag, gazdaságilag, pénzügyileg, a lakosság számát tekintve. Oroszországban nincsenek olyan őrültek, legalábbis nem a döntéshozatali pozícióban. Ez az egész, „agresszív Oroszországról” szóló kampány régóta kezdődött el, még Ukrajna előtt. Amikor meghozták a döntést a határaink melletti antiballisztikus rakétarendszer felépítéséről, amely súlyosan fenyegeti a stratégiai erőegyensúlyt. A döntés George W. Bush elnöksége idején született azzal az indoklással, hogy az iráni atomprogram miatt teszik mindezt. Később Barack Obama nyilvánosan kijelentette, hogy az iráni atomprogram megszüntetése esetén tárgytalanná válik a rakétaelleni védelem szükségessége. Mostanra persze az iráni „atomprogram” ténylegesen is lezárt fejezet. Csakhogy a rakétapajzs kiépítése folytatódik.

– Mit gondol a balti országokban élő orosz kisebbség nyelvhasználati jogainak megtagadásáról, sőt orosz tévé- és rádióadók bezáratásáról?

– A balti országokban folytatódik az orosz nyelvű kisebbség jogainak és szabadságainak csorbítása, ezen országok vezetése tartja az irányt az orosz nyelvű képzési térség leszűkítésére, próbálják korlátozni az orosz sajtó adását. Mi folytatni fogjuk a munkát az ENSZ-en, az EBESZ-en és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsán belül annak érdekében, hogy megvédjük e népcsoport törvényes érdekeit.

– Közelebbi ügyeinkre térve, mit gondol az olyan magyarországi agytrösztökről, mint a gyurcsányi titkosszolgálatnak dolgozó Political Capitalről, amely „elemzéseiben” totálisan véletlenül ugyanazt „támasztja alá”, mint aminek elhitetésén Washington és hűséges médiája fáradozik? Például azt, hogy gyakorlatilag minden európai „populista” párt a Kreml ügynöke.

– Igen, ezeket a kijelentéseket olvasom a nyugati tömegmédiában. Ezek az állítások politikailag motiváltak, Oroszországot megint minden szükséges esetre való „madárijesztőnek” használják. Amit látunk a francia Nemzeti Front, a német Alternatíva Németországnak és más pártok népszerűsége növekedése esetében, természetes politikai folyamatok arra reagálva, amit az emberek éreznek saját országukban. E pártok nem Putyin elnök miatt erősödnek. Ezek mind összeesküvés-elméletekből valók. Ennek nincs semmi igazolása. Csak vádak, amelyek arra vannak összpontosítva, hogy azokat a „rossz” Putyinhoz kössék.

– Ellentétben azon nagyon kemény tényekkel, melyek azt mutatják, hogy az amerikai külügyminisztérium és George Soros színes forradalmak kirobbantását készítik elő, illetve támogatják, beleértve Ukrajnát…

– Nem csak és nem is annyira az amerikai külügyminisztériumról vagy a brit külügyminisztériumról, és nem csak Sorosról van itt szó.
A kérdés sokkal mélyebb és szélesebb. Évtizedek óta működik egy nagyon hatékony mechanizmus, amelynek segítségével a nyugati kormányok és a politikai elit arra használják a nem kormányzati szervezeteket, különböző alapítványokat és a sajtót, hogy érvényesítsék saját érdeküket más országokban. Ténylegesen ezt nem is annyira titkolják.

– Említette a francia Nemzeti Frontot, amely esetében az orosz „ügynöki” szál azzal nyer bizonyítást, hogy Marine Le Penék kölcsönt vettek fel egy orosz banktól. Ha én Magyarországon egy olasz banktól hitelt veszek fel, akkor Matteo Renzi olasz miniszterelnök ügynöke leszek?

– A kölcsön, a hitel nem ajándék. Ha jól emlékszem, egy közepes nagyságú orosz banktól vettek fel kölcsönt, amely ugyanúgy, mint más bank, azzal a reménnyel folyósította az, hogy a kamatok révén haszonra tesz szert. Marine Le Pen pártjának valószínűleg „nehézségekbe ütközött” saját hazájában kölcsönt felvennie, mivel ott szélsőséges, nacio­nalista stb. pártnak nyilvánították. A Nemzeti Front, az Alternatíva Németországnak és más hasonló pártok népszerűségnövekedésének az okát a nyugati politikusoknak a saját választópolgáraik között kell keres­niük, nem pedig a Kreml által szőtt állító­lagos cselben.

– Gyurcsány Ferenc nemrégiben azt állította, hogy mintegy hatszáz-nyolcszáz titkos KGB-ügynök ténykedik Magyarországon, miközben a nyugati fősodratú sajtó azzal van tele, hogy Moszkva arra készül, hogy visszaállítsa a KGB-t. Kinek higgyünk? Mintha a KGB megszűnt volna a Szovjetunió összeomlásával, nem?

– A KGB – történelem. Vannak különféle államvédelmi és hírszerző hivatalok, mint minden más országban. Így működik például az FSZB, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat, a Külső Hírszerzési Szolgálat, a Szövetségi Védelmi Szolgálat. De KGB már régóta nincs. Igen, a nyugati sajtóban vannak spekulációk, hogy a KGB-t felélesztik, de ezek csak híresztelések.

– A hidegháború idején a magyar kommunista rendszer nagyon ideges volt, amiért a Szabad Európa Rádió megtörte hírmonopóliumát. Nem hátborzongató párhuzam a jelennel, hogy a nyugati világ ma ugyanilyen ideges, amiért a Russia Today (RT), vagy a Sputnik fenyegeti hírmonopóliumát? Andrew Lack, az amerikai állami rádiózást irányító szervezetek elnöke 2015-ben kijelentette, hogy az RT a Boko Harammal és az Iszlám Állammal egyenlő terrorszervezet.

– Amikor olyan kijelentéseket olvasok, hogy az orosz propaganda mindent maga alá gyűr, és hasonlókat, akkor azt nem tudom összekapcsolni a valósággal. Igazán sokat utaztam a világban, de amit láttam, az nem ez. És amikor az ember egy nyugati vagy éppen nem egy nyugati fővárosba érkezik, akkor tíz–tizenöt nyugati tévécsatornát nézhet; a helyi sajtó világszerte utánnyomtatja azt, amit a BBC, a New York Times vagy a Figaro ír. A Russia Today egyáltalán nem fogható mindenhol. De ahol van, ott az emberek nézik, mert egyszerűen kíváncsiak az alternatív hírforrásra. Nem propagandára. Ezért furcsa, hogy az EU-ban és egyes balti országokban azon törik a fejüket, miként lehet az orosz hírcsatornákkal szemben „ellenpropaganda” adókat létrehozni. Azt hoznak létre, amit akarnak. Csakhogy az emberek azt fogják nézni, hallgatni, ami érdekli őket. Nem pedig azért, mert az orosz propaganda olyan erős. Épp az ellenkezője igaz. A mi médiumaink nem tudnak felérni a gigantikus nyugati médiaszörnnyel az adás elterjedésében és befolyás mértékében.

– Egyetért azzal, hogy az Európába áramló migránshullámot a nyugati katonai beavatkozások indították el?

– Nyilvánvaló, hogy a pusztítás és destabilizálás az oka a migrációáradatnak és az elterjedt terrorista tűzfészkek keletkezésének. Líbia, Afganisztán, Irak, Szíria elpusztítása. Ezek az okok. A migránsáradatért is Oroszországot próbálják okolni. Amikor az orosz légierő megkezdte tavaly szeptemberben a terroristák bombázását Szíriában, Európa már tele volt migránsokkal. Primitív, ostoba vád, de azok, akik bedobták, arra gondolnak, ha százszor ismétlik, elhiszik.

– Most, hogy a szaúdiak nyugati fegyverekkel Jement pusztítják, ez nem indíthat el újabb migránshullámot Európa felé?

– Igen, ez lehetséges. Jemen persze kisebb ország Iraknál, Afganisztánnál vagy Szíriánál. De ez is furcsa, hogy a nyugati sajtó egyáltalában nem ír arról, ami Jemenben történik.

– Nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a mai Oroszország és a megszűnt Szovjetunió a rendszer tekintetében jobban különbözik egymástól, mint a rabszolgatartó és a mai Egyesült Államok. Míg a szocialista-kommunista Szovjetunió egy borzalmas totalitárius rendszer epicentruma volt, ma egy konzervatív, a családot, a vallást és a hagyományokat őrző Oroszországot látunk, amelynek elnöke személyesen ment el az idős Szolzsenyicinhez, hogy átadja az állami kitüntetést. Ő mondta, hogy Putyin elnök jól vezeti Oroszországot. Szolzsenyicin egy kommunista rendszert dicsért volna?

– A történelmi értékelést hagyjuk a történészekre. A mai Oroszország természetesen más, mint az azt megelőző kommunista rezsim idején. Ma nincs kommunizmus. Oroszország világnézeti szempontból ma olyan, mint a világ bármelyik másik országa. De megvannak a saját nemzeti jellemzői. Nem is látom, hogy miért lenne annyira más, mint egy nyugat-európai ország abban, ami az általános emberi alapértékeket illeti.

–   Nem annyira liberális.

–   De a mai Oroszországnak igen rövid, huszonöt éves történelme van. A kezdetekben Oroszország nagyon liberális volt, amiért nagyon dicsérték Nyugaton. Katasztrofális eredménnyel az orosz emberek számára. Egy kétségbeesett néppel. A halandóság aránya nagyon magas volt. A gazdaságot teljesen szétverték. Oroszország területi egysége is kérdéses volt. És itt nem csak Csecsenföldről van szó. Teljesen komolyan vitatták meg az Uráli Köztársaság vagy a Délkeleti Köztársaság megteremtését. Hangosan fecsegve a liberalizáció és a demokratizálás szükségszerűségéről teljesen más dolgokat csináltak, amelyek kompromittálták magát a demokrácia eszményét. A véleményem az, hogy nem a címke a fontos, amit egy országra ragasztanak, hanem az, hogy az embereknek milyen a közérzetük. Ha rossz a közérzetük, akkor a politikai választás is rossz. Ha pedig jól érzik magukat az emberek, akkor a politikai irányvonal természetére vonatkozó döntések helyesek voltak.

– Nem tartja furcsának azt, hogy nálunk éppen azon bal- és neoliberális elemek állítják, Putyin elnök KGB-s múltja miatt nem tekinthető egy demokratikus ország elnökének, akik egyként akarták Horn Gyula, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választását, majd csámcsogva élvezték annak érzelmi, anyagi és egyéb hasznát?

– Semmi rosszat nem látok abban, hogy Putyin elnök hírszerzőként kezdte pályafutását. Ő tisztességgel szolgálta a hazáját. És ma is azt teszi. És mindkét esetben ezt jól csinálta-csinálja. Ezt bizonyítja, hogy a közvélemény-kutatások szerint több mint nyolcvanszázalékos a jóváhagyási aránya a nép részéről.

– A magyar nép túlnyomó többsége a szovjet hadsereget nem felszabadítónak, hanem megszállónak tekintette, amely egyébként évtizedekig itt is maradt, beleértve az 1956-os szabadságharcot, borzalmas rezsimeket a nyakunkra ültetve. Ezért örülnének sokan, ha a szovjet felszabadítási emlékművet elvinnék a Szabadság térről. Nem lehetne erre vonatkozóan kétoldalú megállapodást kötni?

– Azt gondolom, hogy ennek az emlékműnek az eltávolítása súlyos igazságtalanság lenne a történelem ítélőszéke előtt. Mert a történelem teljes egészét kell felidézni. Remélem, hogy azok a magyarok, akik egy picit is tanulmányozták a történelmet, tudják, a szovjet hadsereg nem pottyant ide az égből. De a szovjet csapatok azért jöttek ide, mert 1941. június 27-én a magyar hadsereg a németek és a náci Németország más szövetséges haderejével együtt megtámadta a Szovjetuniót, halált és pusztítást okozva. Nekünk pedig minden erőnket összeszedve és óriási veszteségeket szenvedve kellett hazánk védelmére kelni. Ez volt az oka, hogy az orosz hadsereg Magyarországra jött. Azért, hogy a náciktól és szövetségeseiktől felszabadítsa. Sajnálatos tény, hogy akkor a magyar kormány a nácikkal állt szövetségben. Csaknem háromszázezer katonánk esett el Magyarország felszabadításában. Nem helyes tehát, hogy a szovjet katonák felszabadító szerepét próbálják elfelejteni. De a szovjet hadsereg ugyanezt tette felszabadítóként Ausztriában, Németországban és más országokban. Ahol szintén állnak a felszabadítási emlékművek. Ez nagyon érzékeny kérdés Oroszországban. És igen rossz volt a visszhangja az oroszok között, amikor ilyen emlékműveket leromboltak, mint Tallinnban, az észt fővárosban vagy Lengyelországban, ahol egy sor ilyen emlékművet távolítottak el vagy romboltak le. Magyarországgal 1995-ben kormányközi megállapodást kötöttünk a háborúkban elesett katonák és polgári áldozatok emlékének megörökítéséről, valamint sírjaik jogi helyzetéről. Mint ahogyan a voronyezsi temető magyar katonai síremlékei és sírjai is ilyen védelemben részesülnek.

– Köszönöm az interjút, amelynek megjelenése önmagában is bizonyítja, hogy a magyar sajtó minden híreszteléssel szemben szabad.

 1306 
 Google
  • See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/68638/Az_amerikaiakat_senki__sem_hivta_Sziriaba#sthash.0XprGLIu.dpuf




Hillary Rodham Clinton, az USA First Ladyje a Fordward magazin jelentése szerint rendelkezik egy orosz-zsidó mostohanagypapával. "Ojvé, Hillary majdnem zsidó", rikoltotta ennek nyomán világgá óriási túlzással a New York Post múlt pénteki számának címlapja. Clintonné, aki vallására nézve metodista, és New Yorkban indulni készül demokrata színekben Daniel Patrick Moynihan szenátor helyén, valószínűleg Rudolph Giuliani jelenlegi New York-i polgármester ellen, korábban sosem tett említést erről a családi kapcsolatról. 

A zsidók mindent megtettek a mozgósítás érdekében , de a zsidó világbirodalom álma kezd szerte foszlani !!! Most egy fekete misét ölnek , és lehet , hogy a te elrabolt gyerekedet áldozzák fel az oltáron , mert a gyermekáldozást nem csak Magyar országon gyakorolják , az USA – ban is szokássá vált a a sátáni rituálékon . Úgy , hogy fejet hajtunk a kis áldozat teteme fölött és reméljük előbb , vagy utóbb ezeknek a sátánista zsidó kurváknak is elvágják a torkát , hogy a vérük a sátán vére legyen , és véreztessétek ki minden sátánistát !!!!!


Orbán Balázs: az Egyesült Államokban teljes a döbbenet


Teljes döbbenetté fordult át a hangulat az Egyesült Államokban, ahol az előzetes várakozásokkal ellentétben a republikánus jelölt Donald Trump áll nyerésre - nyilatkozta a Századvég kutatási igazgatója Floridából szerda reggel a Kossuth Rádiónak. Orbán Balázs a 180 perc című műsorban úgy vélekedett, hogy ez az eredmény a politikai szakirodalmat is újraírja.
Salt Lake City, 2016. november 9. Valerie Maciel és a fia, Sal az amerikai elnökválasztás eredményeinek alakulását figyeli Salt Lake Cityben 2016. november 8-án. (MTI/AP/Laura Seitz/The Deseret News via AP)
Orbán Balázs szerint mindez azt jelezheti, hogy több millió olyan fehér középosztálybeli ember szavazhatott most Trumpra, aki korábban nem vagy csak részben támogatta a republikánusokat. Emellett a kampány során Hillary Clinton mögött nem volt olyan tömegmozgalom, mint korábban Barack Obama mögött, Donald Trump mögött viszont igen – jegyezte meg.
A kutató szerint az Egyesült Államokat elitellenesség jellemzi, az embereknek elegük van abból, hogy a politikai elit nem hallja meg problémáikat.
Orbán Balázs szerint a mostani amerikai választás újraírja a politikával, politikacsinálással foglalkozó szakirodalmat.

Zsidók most már magatoknak kell kikaparni a gesztenyét , ha csak meg nem ölitek az elnököt !!!! A hazugságaitok , vagy rémusz bátyi meséi , most a világbirodalom álmaitokat törte ketté , úgy gondolom , és ahogy ismerlek benneteket most sok embert fogtok legyilkolni , a páholyok utasításainak megfelelően a bio robotok már el vannak helyezve , már csak aktíválni kell őket , és indul a hadjárat , eleinte csak finoman , hogy ne tudják az eseményeket kapcsolni egymáshoz , majd kirajzolódik a csapás írány , és mire a gojok rájönnek , hogy már megint gyilkoljátok őket , ti már el is rejtőztetek a világ négy sarkában !!!!


"HA MEGVÁLASZTJUK CLINTONT, KÉSZÜLHETÜNK A HÁBORÚRA OROSZORSZÁGGAL"



A kampány hajrájában alaposan megkapta a beosztását mind a két esélyes jelölt. A kőkemény balosnak és progresszívnek számító Zöld Párt elnökjelöltje szerint Clinton győzelme világháborúhoz vezethetne, Trump pedig "kiszámíthatatlan fasiszta".
A politikus a konzervatív Fow News televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott:
"Ha megválasztjuk Clintont, készülhetünk a háborúra Oroszországgal."
Hillary Clinton külügyminiszterként "háborús uszításával" káoszba rántotta Líbiát, és, ha megnyeri az elnökválasztást, ez a politika "nukleáris háborúhoz vezethet Oroszországgal". A zöld elnökjelölt elsősorban azért bírálja Clintont, mert repülési tilalmat vezetne be Szíria fölött, ez pedig szerinte "felérne egy hadüzenettel" az országban légicsapásokat folytató Moszkvával szemben. Stein úgy véli: "tetszik, vagy sem, az oroszok a kormány hívására érkeztek Szíriába, joguk van ott lenni".
Stein emlékeztetett:mindkét országnak több mint kétezer nukleáris töltete van, és talán még soha nem voltak olyan közel az összecsapáshoz, mint most.

Egy Facebookon élőben közvetített beszélgetés alkalmával a zöld párti politikus még keményebben fogalmazott:
"Ezen a választáson nem csak az a kérdés, milyen világunk legyen - hanem az is, hogy egyáltalán lesz-e világunk."
A zöldek jelöltje Clinton bírálata mellett persze nem buzdított Trump megválasztására sem, akit korábban szintén igen keményen támadott, és "kiszámíthatatlan fasisztának"nevezett.
"Minden okunk megvan rá, hogy irtózzunk Trump elnökké választásától. De ne hülyítsük magunkat azzal, hogy nyugodtabban alhatunk, ha Hillary költözik a Fehér Házba! Sőt, bizonyos tekintetben ő gyorsabb és intenzívebb veszélyt jelent."
Stein szerint olyan társadalmi mozgalmat kell építeni, amely képes alternatívát nyújtani a "Wall Street, és a nagytőke által megvásárolt militarista, imperialista"politikusok helyett.Felháborítónak nevzete, hogy az emberekre azt a kérdés erőszakolják rá:
"A fasisztát válasszam, vagy a háborús uszítót?"
Jill Stein is indul az elnökválasztáson, ám az esélytelen jelöltek közé tartozik, a felmérések szerint legfeljebb 2% körüli eredményre számíthat.



TELJES CSŐD: A FIDESZ NEM TUD MIT LÉPNI A JOBBIK ALAPTÖRVÉNY-MÓDOSÍTÓ LÉPÉSÉRE




Nem csak az országnak, de önmagának is politikai kárt okozott a Jobbik - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke és frakcióvezető-helyettese vasárnap az M1 aktuális csatornának. Látható, hogy a kormánypárt nem tud mit reagálni arra, hogy a Jobbik most maga nyújtja be ugyan azt a módosítót, amit Orbán Viktor akart megszavaztatni.
A Jobbik vasárnap jelentette be, hogy alaptörvény-módosító javaslatot nyújt be hétfőn. Indítványuk csak abban különbözik az Orbán Viktor miniszterelnök által kezdeményezett, majd elutasított alkotmánymódosítástól, hogy megszüntetné a letelepedési kötvények forgalmazását is.
Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban annyit tudott mondani, hogy
az Országgyűlés egy komoly testület, ezért még a Jobbik  felvetésére sem lehetséges 24 óra alatt módosítani az alkotmányt.
De nem csak a metaforaértelmezési képesség gyengesége derült ki, hanem az is, hogy a Fidesz szerint
jelenleg nincs ok arra, hogy a Jobbik javaslatát napirendre vegyék.
Így viszont nem túl érthető, hogy a Jobbik miért "okozott kárt az országnak és önmagának", ha valójában a Fidesznek nem kell az Alaptörvény-módosítás.


A JOBBIK HÉTFŐN BENYÚJTJA AZ ALAPTÖRVÉNY-MÓDOSÍTÁSÁT


A Jobbik hétfőn be kívánja nyújtani a parlamentnek az alaptörvény-módosító javaslatát, amely csak abban különbözik az Orbán Viktor miniszterelnök által kezdeményezett, majd elutasított alkotmánymódosítástól, hogy megszüntetné a letelepedési kötvények forgalmazását - erről Volner János, a Jobbik alelnöke beszélt vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján. "A legaljasabb médiakampány sem tántorít el minket" - szögezte le a politikus.


Az ellenzéki politikus jelezte, azt szeretnék, ha javaslatukat minél előbb napirendre venné az Országgyűlés.
"Már semmi egyébről nincs szó, mint hogy a Fidesz válaszúthoz érkezett" - fotó: Béli Balázs/Alfahír
Már semmi egyébről nincs szó, mint hogy a Fidesz válaszúthoz érkezett: el kell dönteni, hogy tovább ragaszkodnak-e az offshore cégeken keresztül realizált milliárdokhoz, amelyek a letelepedésikötvény-bizniszből származtak, vagy pedig a magyar emberek biztonságát tekintik elsődlegesnek - mondta Volner János.
A Jobbik számára Magyarország biztonsága az első, "nem kívánunk asszisztálni semmilyen fideszes félmegoldáshoz". Egy teljes értékű megoldás szükséges, se Jean-Claude Juncker se, Rogán Antal és üzleti köre ne tudjon bevándorlókat betelepíteni az országba - ismételte meg pártja korábbi álláspontját a Jobbik alelnöke. Emlékeztetett arra is, az Iránytű Intézet közvélemény-kutató mérése szerint a Fidesz szavazóinak mindössze 9 százaléka értett egyet a kötvények forgalmazásával, ezt Volner János úgy értékelte, hogy még Orbán Viktor híveit sem sikerült meggyőzni a konstrukció szükségszerűségéről.

ERRŐL SZÓL MINDEN?

Volner közölte: a letelepedési kötvények kereskedésén keresztül 110 milliárd forintot realizáltak azok az offshore cégek mögé bújó tulajdonosok, akikkel Rogán Antalék kapcsolatban állnak, s ami miatt a Fidesz nem volt hajlandó elengedni a programot. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a 110 milliárd sok pénz, és ennek elvesztése fáj, most mégis azt kérjük, mondjanak le róla, szereztek már eleget, tette hozzá.


A pártok közti konszenzussal elfogadott alaptörvényt jónak tartjuk, a problémánk az, ami kimaradt belőle, rögzítette a jobboldali ellenzéki párt alelnöke.

Egy mondat

A Jobbik a 4. cikk 2. bekezdését javasolja kiegészíteni egy mondattal, „az 1. bekezdésben meghatározott, kérelmen alapuló jog ellenszolgáltatásért nem szerezhető”. Így alaptörvénybe ütközőnek fog minősülni a letelepedési kötvénnyel való kereskedés.
Ez ugyanaz a alaptörvény-módosítás amit a Fidesz benyújtott, mondta el Volner János, így szerinte semmilyen ésszerű indok nem áll rendelkezésre a kormánypárti politikusok számára, hogy azt elutasítják.
"A legaljasabb médiakampány sem tántorít el minket"
attól, hogy a letelepedésikötvény-program kivezetését az alaptörvényben rögzítsék, közölte a politikus.

Volner János sajtótájékoztatója (2016.11.13.)

2016. november. 10. 07:25 2016. november. 10. 08:16 GAZDASÁG

Magyarország érdekes ajánlatot kapott Moszkvától


Ha a magyar kormányzat úgy véli, lehetséges megvitatni és áttekinteni a két ország gazdasági-külkereskedelmi kapcsolataiban a nemzeti valutákban, azaz rubelben és forintban való kölcsönös elszámolást, akkor Oroszország kész a konzultációra – mondta a Figyelőnek Nyikolaj Livencev orosz kereskedelmi tanácsos.

Az orosz álláspont szerint a rubelben, illetve forintban való elszámolási mód nemcsak csökkenti a konjunkturális kockázatokat, hanem más előnyöket is kínál, például a turizmusban, a bankszférában, az energetikában – írta a Figyelő.
Nyikolaj Livencev kereskedelmi tanácsos a lapnak azt mondta, a rubelben és forintban való elszámolás továbbá bővítheti a külkereskedelemben használatos különféle pénzügyi eszközök listáját. Kikapcsolva a nemzeti valuták dollárra vagy euróra való átváltásának állomását a nemzeti valuták közvetlen árfolyamjegyzésével elkerülhetővé válnak a dollár- és eurókonverziós veszteségek.
A nemzeti valutákra való áttérés bevezetéséről a döntés az adott ország vezetésének joga – hangsúlyozta Nyikolaj Livencev. Az Orosz Föderáció érdekelt egy ilyen típusú rendszer bevezetésében. Moszkvában ehhez megvan a legfelső szintű támogatás, Vlagyimir Putyin elnök egy nyilatkozatában elmondta, hogy az Orosz Föderáció erősíti a nemzeti valuták szerepét a kölcsönös elszámolásokban, mert azok csökkentik a függést a külső konjunkturális ingadozásoktól.
A tanácsos arról is beszélt, hogy előzetes konzultációk folynak az orosz-magyar légitársaság megalakításáról, amely érdekli az orosz felet, „de korai lenne bármiféle eredményről beszélni".
Tekintettel Magyarország és az orosz régiók bővülő gazdasági, kulturális és turisztikai kapcsolataira, a tanácsos célszerűnek tartaná a közvetlen légi összeköttetés kiépítését charter, vagy menetrend szerinti járatokkal Moszkván kívül például Szentpétervárral, Kazannyal, Rosztov-na Donuval.
A szóban forgó orosz-magyar légitársaság orosz gyártmányú regionális SSJ-100-as gépekkel repülhetne. Felidézte, hogy az S7 orosz légitársaság másokkal együtt charterjáratokat üzemeltet a Balaton-térségbe a sármelléki repülőtérre.









Trump megválasztása maga a csoda. Totál ellenszélben vitorlázott.





Lovas István – 2016.11.10. 01:01
A republikánus Donald J. Trump tegnapi győzelme kellett ahhoz, hogy e három szót gátlás nélkül és reménykedve ki lehessen mondania egy békeszerető embernek most először 1989 januárja óta, amikor az Egyesült Államok történelmének legcsodálatosabb elnöke, Ronald Reagan adta át elnöki posztját George H. W. Bushnak. Annak az elnöknek, aki majd annyi bánatot és szomorúságot hozott a világra, mint szörnyeteg fia, George W. Bush, aki egyáltalán nem esett messze az apja fájától. Háború háború hátán. Halottak milliói. Menekültek tízmilliói.
Trump megválasztása maga a csoda. Totál ellenszélben vitorlázott.
Hála a Chicago Tribune-nek – az egyetlen nagy amerikai lapnak, amely néhány napja megvonta támogatását Killary („HazuggyilkosHillary”) Clintontól –, amely listázta a fő­sodratú amerikai lapok elnöki támogatását, láthattuk: az Egyesült Államok ötven legfontosabb napilapja közül egyetlenegy sem támogatta Trumpot. A lapok legtöbbje azon Clintonné mellett tört lándzsát, aki a televízióban oly öblöset kacagott a nyugat-líbiai hadjárata idején azon, hogy „Jöttünk, láttunk és megöltük”. Mármint Kadhafi líbiai diktátort, akinek uralmára Líbiában ma éppen olyan nosztalgiával gondolnak, mint a szinte teljesen és visszahozhatatlanul elpusztított Irakban a diktátor Szaddám Huszein korsza­kára. Ami a mai, Egyesült Államok által odabombázott demokráciához képest az irakiak óriási többsége szemében az aranykor volt. Trump mégis elsöprő elektori többséggel győzött.
Trumpnak tehát nem volt fősodratú sajtója. Szinte pártja sem maradt, mert a republikánus elit jó része is kifarolt mögüle. Annak ellenére, hogy csak most kezdődhet meg igazán annak a hatszázötvenezer, a WikiLeaksnek köszönhetően kiszivárogtatott e-mail­nek az átvizsgálása, amelyből kiderülhet, Clintonék fején még több vaj van, mint az az emberiség elleni merénylet, hogy családi alapítványuk befolyással való üzérkedéses alapon iszonyatos összegű pénzeket kapott szaúdi, katari, bahreini és hasonló uralkodóktól, akik egyúttal az Iszlám Állam terrorszervezetet is támogatták és támogatják.
A teljes amerikai establishment Clin­­­ton mögé sorakozott fel. Szinte mindenki azt hitte, Trump esélytelen. Még Julien Assange, a WikiLeaks alapítója is szombaton John Pilgerrel, a világhírű brit újságíróval és dokumentumfilmessel a Russia Today-en sugárzott szenzációs beszélgetésében azt mondta, nincs esélye Trumpnak a médiával, a bankokkal, a hírszerzéssel és a fegyvergyárosokkal szemben.
A Politico amerikai anyacége portálján, „Miért tévedett mindenki akkorát?” címmel megjelent írás ezt az alcímet kapta: „A felmérések és az előrejelző modellek egyike sem tudta megjósolni Trump erejét”.
De azért voltak establishment-oldali kivételek, akik már a választás előtti napokban rettegő üzemmódra kapcsoltak. A (helytelenül) világ vezető agytrösztjének tartott liberális Brookings Institution honlapján megjelent, „48 órával az új világválság előtt” címet kapó írás azt jósolta, hogy Trump győzelme esetén „rövid időn belül a liberális világrend már nem fog létezni”. Amely egyébként hihető és remélhetően beteljesedő jóslat megerősítését a világ valóban vezető agytrösztje, a Rand Corporation részéről igazán jó néven vennénk.
A republikánus jelölt győzelmére az uralkodó elit intézményei nem kevésbé apokaliptikusan reagáltak. Nem csak a pénzpiacok zuhanó részvényeikkel, de természetesen az ezen elit véleményét szolgai módon kifejező sajtó is az egész nyugati világban.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung Trump győzelméről szóló cikkének címe Nagy kétségbeesés Trump győzelme után: „bebrexiteltünk”. A Süddeutsche Zeitung Az éjszaka, amely a világot a feje tetejére állította címmel tudósított e „globális katasztrófáról”. A Spiegel Zsákutcában a demokrácia Amerikában címmel hirdette Clintonné elestét. Ugyanezen lap portálja szerint „A világ legnagyobb és legrégibb demokráciája egy rasszistát és sovinisztát választott a világ leghatalmasabb emberének”. És persze mindenütt százszámra bukkant fel a „populista” jelző, amely mára a „náci light” szinonimája lett. Az elit e bástyái még mindig nem értik, hogy az általuk ócska, tanulatlan bunkónak nevezett fehér többség a nyugati világ egész területén ébred, illetve felébredt, és mindenütt lejátszódik az, amit mi már régóta ismerünk az „urbánus–népi” megosztottság címszava alatt. Magyarország múltja és jelene a nyugati világ jelene és jövője.
Az amerikai társadalom, sok más nyugati társadalommal együtt, végletesen megosztott. A többség torkig van azzal, hogy a fő probléma a transzgender vécék létesítése akkor, amikor a globalizáció és az amerikai imperialista túlterjeszkedés iszonyú költségei olyannyira elszegényítették az amerikai társadalmat, hogy annak nagyobb részének – és ez is tény – ezer dollárnál kevesebb megtakarított pénze van, míg e statisztikai adatról a média mélyen hallgat.
Ami pedig az utóbbit, azaz az irdatlan amerikai katonai kiadásokat illeti, azok lefaragását egy több vajat és jóval kevesebb puskát sürgető cikkében megdöbbentő módon a múlt hónap végén éppen az a korábban ideáltipikusan elitkonform Jeffrey Sachs közgazdász professzor követelte, aki nyakra-főre adott tanácsot az orosz és kelet-európai kormányoknak a rendszerváltás utáni privatizálásokat sürgetve.
Ami most megindult, azt David Brooks publicista a New York Timesban a munkásosztály forradalmának nevezte, amelyet, írta még mindig szemrehányóan, vakságról téve tanúbizonyságot, bigottság, antiszemitizmus, osztály- és nőgyűlölet, valamint tekintélyelvűség fűszerez.
A Die Presse, a vezető osztrák lap vasárnap az amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatva írt arról, hogy a globalizáció fehér vesztesei autoriter szószólójukat találták meg Trumpban, valamint hogy az elit és az elit intézményeinek utálata egyaránt tapasztalható a baloldalon és a jobboldalon. Ezen nem segít, hogy a többség által utált elit azzal lő vissza, amivel Clintonné, aki Trump választóinak „felét” a „nyomorultak kosarába” valónak nevezte. Azaz azzal, hogy az újra tisztességes, nyugodt és emberhez méltó életet kívánó amerikai fehér többséget naponta több százszor idegengyűlölőnek, intoleránsnak és a nálunk már huszonhat éve jenki (a könyökünkön jenki) jelzőkké vált kövekkel dobálják.
Trump elnöksége egy korszak kezdete és a lehetőségeknek a Reagan elnök távozása óta nem látott tárházát nyithatja meg. A hadiipari lobbisták étvágyának kielégítésére minden mögött ellenséges cselszövést, összeesküvést és agressziót (tíz éven át Iránét, most Oroszországét) üvöltő politika helyett minden bizonnyal visszatér a „splendid isolation” , azaz a fényes elszigeteltség szinte elfeledett korszaka, amelyben Kína és Oroszország nem háborúra fenekedő, rakétákkal legyőzendő szörnyetegekként, hanem hasznos kereskedelmi partnerekként jelenik meg. És olyan korszak indul meg, amelytől joggal rettegnek az amerikai demokráciaexport ürügye alatt indított legvéresebb agressziónak is tapsoló transzatlantisták és egyéb háborús uszítók.
Annak gazdasági vetülete iránti félelmet nagyon jól foglalta össze cikke címében az Euobserver brüsszeli portál azzal, hogy „Trump győzelme kockáztatja az EU–USA-kapcsolatok korszakának végét”. Igen: hadd hűtsük le itt a TTIP-imádók hevületét is: az ilyen megállapodások ellen kikelt új elnök alatt nem lesz EU–Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodás. Mint ahogyan a CETA-t, az EU–Kanada szabadkereskedelmi szerződést sem fogják ratifikálni a még jobban felbátorodott vallonok és a hozzájuk csatlakozó, a multik túluralmát ellenző kormányok, a Trump elnökké választása hatására felerősödő népi tiltakozás nyomán.
Az amerikai nép demokratikus döntése révén a világ válláról negyvenezer tonnás kő esett le. Immár nem fogunk súlyos következményekkel járó katonai szembenállások, netán egy újabb világháború felé haladni, provokatívan szórva meg nehézfegyverekkel és NATO-katonákkal az orosz határvidéket. Szinte biztosnak vehető, hogy fél év múlva Szíriában is jóval közelebb leszünk a megoldáshoz, mint most. A legalapvetőbb magyar nemzeti érdek ez. Nemcsak a béke miatt, hanem a migrációgerjesztő háborúk várható lecsillapodása okán is.
Ha mindez valóság lesz, mint ahogyan ez egy Reaganhez hasonlóan az establishment ellen fellépő elnöktől elvárható, huszonhét év után ismét nyugodtan mondhatjuk: I love America! És vele együtt szeretünk minden más országot, Kínát, Oroszországot, Iránt, minden más világ- vagy regionális hatalmat beleértve, amely célja a béke. Ellentétben a politikailag tegnap elhunyt Killaryval.
  • See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/71074/I_love_America#sthash.E3Z8eg73.dpuf


CLINTON HÍVEI KÉPTELENEK FELDOLGOZNI A VERESÉGET



Több amerikai városban is zavargásba torkolló tüntetések kezdődtek Donald Trump megválasztott elnök ellen szerdán, de sok helyen szimpátiatüntetéseket is tartottak. A vandalizmustól sem mentes megmozdulásokat főleg a liberális hisztikultúrát csúcsra járató diákság egy része szervezi.


Trump ellenes jelszavakat skandáló tüntetők ezrei vonultak a Trump-épületek elé New Yorkban és Chicagóban. Texas fővárosában, Austinban tüntetők eltorlaszolták az egyik országutat, a szövetségi fővárosban, Washington DC-ben az Amerikai Egyetemnél diákok amerikai zászlót égettek.
Bostonban, Los Angelesben, az arizonai Phoenixben, Philadelphiában is utcára vonultak tüntetők, többnyire diákok.
Valamennyien az elnökválasztási eredmény miatti elégedetlenségüket hangoztatták.
New Yorkban a Trump-torony előtt, Lady Gaga popsztár - a vereséget szenvedett demokrata párti jelölt Hillary Clinton támogatója - tüntetett egymagában amerikai zászlót tekerve a dereka köré.
A Trump-torony körül megosztott csapat jelent meg: egyik része Trump ellenes szlogeneket ismételgetett, a másik viszont hangosan éltette Donald Trumpot.
A washingtoni Fehér Ház előtt szerdán este három, rövid ideig tartó megmozdulás is volt. Az egyik résztvevői a meleg közösségek zászlajával jelentek meg, de nem volt világos, hogy miért protestálnak, a másik csoport békés gyertyás virrasztást rendezett, hogy elsirassa a demokraták választási vereségét, a harmadik csapat pedig Donald Trumpot éltette.
A Trump ellenes megmozdulásokra azt követően került sor, hogy Donald Trump szerdára virradóra elmondott győzelmi beszédében hangsúlyozta, mindenki elnöke szeretne lenni, és keresi a hangot azokkal is, akik nem rá szavaztak.

Szünnapot tartanak a liberális egyetemeken, hogy a diákok kisírhassák magukat Trump miatt





A Hillary Clinton vereségébe belebetegedett diákok számára több amerikai egyetem liberális oktatója szabadnapot adott, hogy a hallgatók túltehessék magukat a traumán – írja a Válasz.hu.
Tegnap éjjel a hányásig bőgtem. Még arra sem emlékszem, hogy el tudtam volna aludni” – panaszolta az interneten egy diáklány, aki úgy érezte, képtelen szembenézni egy Trump-vezette Amerikával. A Válasz.hu beszámolója szerint, több liberális felsőoktatási intézmény is megkönyörült a választási eredmény miatt sokkos állapotba került hallgatóin, és szünnapot rendelt el a számukra.
Egy oktató azt közölte, lemondja óráit és a tesztíratást is elhalasztja, mert sokaknak idő kell, amíg a megosztó kampány eredményét feldolgozzák. Egy másik oktató lemondva a győzelmi pizzázást arra buzdította hallgatóit, óralátogatás helyett vigasztalják barátaikat és családtagjaikat.
A jezsuták által működtetett chicagói Loyola Egyetemen a diákok nem várták meg, hogy tanáraik lépjenek, több mint háromszázan írták alá azt a petíciót, amely kéri, hogy a szerda legyen szabadnap – írja a Válasz.hu.
Teljes cikk itt olvasható.
Forrás: valasz.hu
Fotó: thesun.co.uk




A tényfeltárásról és az indexált titkosszolgákról




Van a tényfeltáró munka. Vannak, akik ezt nevezik az újságírás királyának. Sok időbe telik egy cikk megírása, fárasztó, iszonyú időigényes és ráadásul nagyon sok forrás kell hozzá, mert a leleplezettek szeretnek perelni. Sokszor nagyon magányos meló. És van a titkosszolgálat.
A módszerek sokban hasonlítanak, de ők sokan dolgoznak, továbbá nekik vannak mindenféle okos kütyüik és cseles jogosultságaik. Na, most láttunk egy olyan cikket (hol máshol –az Indexen), amelyikről bűzlik az utóbbi.
A szösszenet a jól ismert liberális portálon Rogán miniszter egyik volt munkatársának, továbbá más ismerőseinek rettenetes mesterkedéseit mutatja be. Szóval összeesküvés van, s úgy esküsznek össze a valahol, hogy még videó is van arról, hogy bemennek a kapun összeesküvés céljából. Jogi szaknyelvben ezt összeesküvési célzatú kapubehaladásnak nevezhetik. A cikkel kapcsolatban tartalmilag hozzáfűznivalóm nincsen, kis megjegyzés: arról szól, hogy emberek találkoztak emberekkel, beszéltek dolgokról és vannak benne üzletek, üzletemberek, miniszterek. (Igen, léteznek üzletek, üzletemberek, miniszterek és találkoznak is. Meglepő, nemde?)
A technikát, amit első látásra az inkriminált mű használ, „open source intelligence”-nek hívják, ez durván fordítva annyit tesz, hogy „nyílt forrású informálódás”. Hogy egyszerűen elmagyarázzam, ez annyit jelent, hogy valamit kiguglizunk, lefényképezünk, videót készítünk, bújjuk a nyilvános adattárakat és a végén levonjuk a következtetést. Itt nem készülnek lehallgatási jegyzőkönyvek, nincs környezettanulmány, vagy elolvasott e-mailek, netán poloskák a konnektorban, vagy éppen utalási és számlakészítési elektronikus rejtett és titkos megfigyelés. Tulajdonképpen a téma az „utcán hever”, az pedig, aki utánanéz, alapvetően információs többlettel rendelkezik. Ebből születnek a tényfeltáró cikkek.
Tehát amire a nagy leleplezés épül, az elvileg mindenki számára hozzáférhető és megszerezhető, s ha valakiben épp a minisztervadászhatnék tombol, akkor miért is ne tegye – tehetjük föl magunkban a kérdést. Ahogy végigolvassuk a dolgozatot, az a tényfeltárás magasiskolája, addig, amíg a magyar szálon megyünk. Hiszen minden adat, tény megszerezhető, vagy megtudható, vagy egyenesen közismert.

Csak az a cikk, amit itt látunk, az nem ilyen információkon alapul.

Ugyanis a dolog önmagát buktatja le, ha belegondolunk egy picikét. A nagy összeesküvésre igyekvő miniszter, vagy épp Árpikusz, a főkormányzati Luivutton felismerése ugyanis nem egy hatalmas kunszt, kis ország vagyunk. Ha megkérdezzük a nép egyszerű fiait, akkor még különböző gúnyneveket is hallhatunk. A cikkben megidézett Kertész Balázst sem feltétlenül (bár nagyon, nagyon, de nagyon titokzatosnak van beállítva az ipse), hiszen önkormányzati képviselő volt az V. kerületi Fidesz színeiben 8 (nyolcas) évig, és hát születtek róla is cikkek. Feltéve, de nem megengedve, hogy az emberek igen feledékenyek, annyira azért az sem nagy durranás, hogy a belvárosban megválasztott volt képviselőt felismerik a belvárosban.
Azonban három dolgot meglehetősen nehéz megmagyarázni – és innentől vesz érdekes fordulatot a dolog. Ez a három darab videó. Még a budapesti belvárosban, a híres nevezetes V. kerületben sem lehet valaki majdnem 9 hónapig az utcán úgy, hogy folyamatosan „épp arra jár”. A videók akkor születtek, amikor találkoztak a főösszeesküvők. Sajnos az a rossz hírem van, hogy még az igazi fekete öves tényfeltáró újságírók, – ugyanúgy, mint az összeesküvők is – véges idővel rendelkeznek, tehát jelenlétük meglehetősen ritka. Ami azt illeti, a nem gyakori megjelenés azt a következtetést vonja maga után, hogy találkozhassanak, sőt videó is készülhessen, ahhoz bizony folyamatosan kell figyelni a rejtélyes kapualjat, méghozzá úgy, hogy az ne tűnjön fel senkinek.
A rejtélyes kapualj mellett sajna elég sokan elmehetnek, tehát az igen fárasztó megfigyelés mellett a videós kollégákat váltani kell. Ha tehát váltják egymást, nyilván többen is voltak. Legalább négyen, akik éjt nappallá téve semmi mást se tettek, mint ott hesszeltek rejtélyesen a kapualj mellett, rendkívül titokzatosan. (Remélem volt köztük olyan is, aki napszemüveget hordott, magas gallérral, kalappal, csak az álcázás végett.) Egyben olyan valakinek is kellett lennie a rejtett videósnak, aki tudja kik is a grúz politikai élet főemberei, mintegy 12 évre visszamenőleg. (Csak szólok, Grúziában mintegy 4.4 millióan laknak – kisebb mint Horvátország -, tőlünk többezer kilométerre, tehát nyilván a magyarországi viszonyokat ismerve sokan ismerhetik a grúz belpolitikai viszonyok alakítóit. Ja nem.)

Vagy volt valaki, aki szólt nekik.

Egy olyan valaki, akinek van mondjuk sok kamerája, amik folyton figyelnek és tudja, sőt felismeri, kik a grúzok. Sőt átnézi a grúz cégnyilvántartást – és olvas azokon a kitűnően olvasható betűkön, sőt kombinálja azt az oroszországi régiós cégnyilvántartással. Sőt azt is tudja kik járnak a kapualjba, közel van és sok kapcsolata van. De vajon ki lehet ez a rejtélyes – és felettébb művelt, tájékozott – valaki?
És itt jön be a térképészet todományának nagy segítsége.
A főösszeesküvésügyi bázis, ahol a fideszes miniszter hihetetlenül rejtélyesen megjelent, ugyanis mintegy húsz méterre van az amerikai nagykövetségtől. Különben épp ott van ez a fránya nagykövetség, mint támogató a cij honlapján is – ez az a nagyvonalú, független pártatlan érdekmentes alapítvány, amely a cikket támogatta. És innentől kezdve minden világos, például az is, honnan volt sasakaratú Dezsőnek olyan jó infója mindig sok mindenről, s miért szólt róla a fáma mindenféle félvilági és féltitkosszolgálati berkekben. Merhogy az legenda vót.
Quod erat demostrandum.”
Utóirat:
Gyanúnk szerint nem ez open source intelligence (nyílt forrású információszerzés), hanem csak úgy egyszerűen intelligence (hírszerzés) volt. S a forrásra is alappal gyanakodhatunk, tehát, mivel a szelíd Colleen még marad legalább 3-4 hónapot, de az erőforrásokat már most visszahívják, míg Trump papa hatalomátvételi ügyletei zajlanak, szóval az eddig befektetett munka kárba veszni látszik. De a félkész műveleti napló is műveleti napló, látunk még majd szép és jó cikkeket, nyilvánvalóan. De akkor legyen már benne több, mint a valakik találkoztak valakikkel… Mivel a három pont volna itt a lényeges.




ÍGY GONDOZD A LIBERÁLISODAT 



1. Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.

4. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.”
A prédikátor Salamon könyve
És ideje vagyon a könyörületességnek is. A haladó értelmiség oly csapást szenvedett el, hogy mi, kőszívű homofób, fehér, ciszheterók is megindulánk rajta. Trump győzött és lőn sírás, rívás és fogaknak csikorgatása. Természetesen a műfogaké is, mert egy-két elkötelezett haladó már igencsak korosodik, szépen igazolva a tételt, miszerint a korral nem megjön, hanem elmegy az ész.
Tüntetés-hullám söpör végig Amerikán. A haladás híve a közelgő Apokalipszis miatt a kétségbeesés legmélyebb bugyraiban hánykolódnak. Az énekesnő, Lady Gaga – aki a választott hülye nevének megfelelően arról nevezetes, hogy egy alkalommal talpig marhafelsálba öltözött – például egyedül tüntetett egy táblával, Katy Perry pucérra vetkőzött, Madonna pedig orális ígéreteket tett. Miley Cyrus ki akar vándorolni. Az, hogy a nevezett ének- és ivarművésznők a haladás legelkötelezettebb hívei, sokat elmond a haladás jelenlegi állapotáról. Nem lennék az imperialisták helyében, ha a teremtő művészet nagyjai, minden vörös szőnyegek balerinái elhagyják őket és útmutatás nélkül, teljesen magukra maradnak. Nem akarok vészmadár lenni, de szerintem végük van.
Itt van hát a lehetőség, hogy szeretetünkkel gyógyítsuk és óvjuk őket, nehogy kárt tegyenek magukban. Mert közel állnak hozzá. Ehhez kívánunk útmutatással szolgálni. Mert a liberális buta ugyan, de roppant érzékeny, és ha rosszul gondozzuk, további problémákat okozhatunk.

MINDENEK ELŐTT KERESS EGY HALADÓT.

Leghamarabb az ELTE, vagy a CEU környékén találhatsz ilyet, valamely vendéglátóipari létesítményben. Könnyű felismerni. Bánatosan ül a rozé-fröccs mellett, előtte Hillary képe. Néha megsimogatja és ilyenkor könny szökik a szenébe. Alatta a koszos padlón Trump képe, amelybe időnként beletörli a lábát és furcsa módon ilyenkor is könny szökik a szemébe. Zsebéből kilóg a pszichokriptográfiából szerzett summa cum laude diploma. Ebbe néha beletörli az orrát.
Ne ítéld meg a hülyeségéért, amivel egy korrupt amerikai vénasszonyba helyezte minden reményét. Lépj oda hozzá és szólítsd meg. Légy barátságos és főleg türelmes. Ha a bizalmába akarsz férkőzni, akkor meg kell hallgatnod a számtalan vízbe fúlt szír kisgyerek történetét, akik Trump miatt válnak haleledellé és számtalan másikét is, akiket Hillary mentett volna meg az orosz bombák elől. Megtudod majd tőle, hogy Hillary tágas kebelén egész harmadik világbeli óvodák nyertek volna azilumot. Ha hagyták volna…de nem, nem hagyták. Eszedbe sem jusson felvetni, hogy tán a szülei is hibásak, mivel betették abba a csónakba. Ettől dührohamot kapna, hiszen a szülők is csak a fehérek elnyomása miatt akarnak csónakázni.
Hallgasd végig megértően, hogy a Föld összefog ütközni – Trump miatt – egy kisbolygóval és ettől mindent elönt a széndioxid. A Föld felmelegszik, mint a magára hagyott fröccs és vége mindennek.  Papír zsebkendőt feltétlenül vigyél magaddal, mert ennél a résznél könnyek áradatára kell számítanod.
Fizess neki további fröccsöket. Az alkohol ugyan csúf dolog, de mégis enyhítheti a keblét marcangoló fájdalmat. Beszélj hozzá halkan, szeretettel, mesélj a szívének kedves témákról. Mesélj a világforradalomról, a fehérek kihalásáról, a négerek IQ-járól és a nemváltó műtétek hermetikus esztétikájáról. Ettől lassan megnyugszik majd.
Ekkor hazaviheted. Adj neki enni, hiszen tegnap hajnal óta nem evett. Vigyázz, bizonyára növényevő. Add neki a szárnyas pirnyőke levélfodrának legjavát, nyersen, de azért borogatva. Utána burkold puha takarókba és fektesd ágyba. A takaró semmiképpen sem legyen fehér! Azt a színt egyáltalán nem bírja. A hangszórókból halk, fülbemászó világzene szóljon, olyan, amiben kínaiak játszanak indián dobokon hutu népdalokat a tuszik által felfalt törzsfőnökről. Az is nagyon jó, mikor két kecsua indián selyempapíron és fésűn autentikus szingaléz népzenét ad elő. Az ilyeneket nagyon szereti. Míg elalszik olvass fel neki a „A genderé a jövő, avagy az ivarszervek hermeneutikája” című kiadványból. Közben finoman simogasd a buksiját.

MIRE FELÉBRED, MAGÁHOZ TÉR, ÚJ EMBER LESZ MEGLÁSD.

Ordítva lehord majd, hogy szemét fehér ciszhetereó vagy és a reggeli is rossz volt. Elmondja, hogy sohasem értetted meg őt és a hozzá hasonlókat, mert nincs hozzá elég eszed. Búcsúzóul pénzt kér majd. Ha elment integess utána. Keresztényi kötelességünk ez. Nem várhatjuk a világvégét viszályok és gyűlölködés közepette. Az teljesen elrontaná.




Akár ötméteres árhullámok is jöhetnek az új-zélandi földrengés után





Nagy erejű földrengés rázta meg Új-Zélandot helyi idő szerint hétfőre virradó éjszaka – közölte az Amerikai Földtani Megfigyelő Intézet.
A közép-európai idő szerint vasárnap délben bekövetkezett földrengés erejét a különböző földtani intézetek más-más értékben határozták meg: az Amerikai Földtani Megfigyelő Intézet 7,4-es erősséget mért, a potsdami német szövetségi földtani intézet 7,9-es erősségről adott hírt, míg új-zélandi adatok szerint a földmozgás 6,6-es erősségű volt.


A rengés epicentruma a Déli-szigeten fekvő Christchurch várostól 91 kilométerre észak-északkeletre, fészke pedig a föld felszíne alatt 10 kilométerre volt. Áldozatokról egyelőre nem érkeztek jelentések, ugyanakkor jelentős anyagi károk keletkeztek.
Fotó: AP
Fotó: AP
A rengés epicentrumától 214 kilométerre északra lévő Wellingtonban helyenként kimaradt az áramszolgáltatás, ablakok, kirakatok törtek be, kémények dőltek össze, és egyéb épületkárok keletkeztek. Az új-zélandi segélyhívószám, a 111 átmenetileg nem működött – jelentette a rendőrség. A főváros szállodáiból evakuáltak több száz, álmából felvert turistát. Egy részük fürdőköpenyekben vacogott a wellingtoni Civic téren, miközben egy közeli bár törzsvendégei dacolva a káosszal tovább italoztak és dohányoztak.
Az új-zélandi hatóságok szökőárriadót adtak ki a déli partvidékre“Az első hullám feltehetően nem volt túl erős” – figyelmeztetett a polgári védelem, amely szerint a következő órákban magasabb hullámok érhetik el a partokat, emiatt azt tanácsolják az alacsonyan fekvő településeken élőknek, hogy azonnal menjenek a sziget valamely magasabban fekvő területére, vagy távolodjanak el a tengerparttól amilyen messzire csak tudnak.
A tárca szerint akár 5 méteres árhullámokra is számítani lehet a Déli-sziget északkeleti fekvésű Canterbury körzetében és az Új-Zélandtól mintegy 900 kilométerre délkeletre lévő Chatham-szigeteken. A Déli-sziget más területein 1 és 3 méter közötti cunami várható.
Az új-zélandi kormány által működtetett honlap, a GeoNet szerint a földmozgást az ország legnagyobb részén érezték: nemcsak a Déli-szigeten, hanem az Északi-szigeten, Wellingtonban, Taranakiban, Hamiltonban és Aucklandban is. A földmozgást számos utórezgés követte, némelyik elérte a 6,1-es erősséget.
A New Zealand Herald hírportál értesülései szerint a katasztrófa-elhárítási szakemberek úgy vélik, hogy a földmozgás leginkább az epicentruma közelében található Cheviot település házait rongálhatta meg.
Tamsin Edensor, Christchurchben élő kétgyermekes családanya az AFP francia hírügynökségnek elmondta: arra ébredtek, hogy remeg a ház. A remegés folytatódott és egyre erősödött, de nem látott károkat az utcán, és az áramszolgáltatás sem szakadt meg.
Szeptemberben egy, a tengerben történt nagy erejű földrengést követően kisebb cunami érte el Új-Zéland keleti partjait, de nem voltak áldozatok, sem károk.
Új-Zéland a tűzgyűrűnek nevezett, tektonikai lemezek határán lévő csendes-óceáni és óceániai övezetben fekszik, ahol évente akár 15 ezer földmozgás történik.
2011. február 22-én 6,3-as erősségű földrengés történt Christchurchben, a Déli-sziget legnagyobb városában, amely 185 ember halálát okozta és 30 ezer épületet rongált meg.
Új-Zéland fővárosa, Wellington mintegy 200 kilométerre északra, az Északi-szigeten fekszik.
MTI



CSÚNYA BEÉGÉS: A NEWSWEEK CLINTON GYŐZELMÉT HOZTA CÍMLAPON




Mindent elmond az amerikai sajtó „pártatlanságáról” a ChicagoTribune összeállítása, amelyből kiderül, hogy az ötven legfontosabb lap többsége Hillary Clintont támogatta az elnökválasztáson. A Newsweek magazin pedig annyira beégette magát, hogy előre Clintont hozta ki győztesnek a címlapján.


Telegraph számolt be arról, hogy a Newsweek még az eredmény előtt Hillary Clintont hozta ki győztesnek, akit címlapra tettek, majd 125 ezer példány került ki az újságárusokhoz. Állítólag csak tizenhét Clinton-címlapos magazin fogyott el, az ABC Hillary-fan újságírója pedig a Twitteren osztott meg egy képet, amelyen az látható, hogy maga a demokrata elnökjelölt is aláírt egy példányt.
Eközben a ChicagoTribune közzétett egy összeállítást, amelyből világosan kiderül, hogy a legnagyobb lapok (többek között a Washington Post, a Chicago Sun-Times, a Los Angeles Times, a New York Times) mind Clinton mögött álltak. Ilyen sajtófölény után tényleg nagy pofára esés a demokratáknak Donald Trump győzelme.





Orbán a világon elsőként állt be Trump mögé





Orbán Viktor a Bálványosi Szabadegyetemen tartott beszédében világelsőt produkált, amikor gyakorlatilag oldalt választott az amerikai elnökválasztási kampányban, és egyértelműen beállt Donald Trump republikánus jelölt mögé:


Eddig egyetlen hivatalban lévő kormány- vagy államfő sem támogatta meg nyíltan Trumpot. Ellenzékiek közül azért volt pár nagykutya, aki beállt mögé, például a francia szélsőjobbos Marine Le Pen vagy a brexithuszár brit Nigel Farage. De David Johnston ausztrál szenátor és Iain Duncan Smith brit képviselő is azt mondta, hogy Trumpra szavazna.
Az egyik legelső magasabb rangú külföldi politikus, aki kiállt a botrányt botrányra halmozó jelölt mellett, az Vojislav Seselj szerb radikális nacionalista politikus, parlamenti képviselő volt. Ő a Twitteren még januárban buzdította arra "az Egyesült Államokban élő testvéreit", hogy támogassák Trumpot, aki akkor még harcban volt a republikánus jelöltségért.



IMG 9391
Fotó: Szabó Péter
Orbán Viktor szombaton elég egyértelműen utalt arra, hogy szerinte
Trump lenne a jobb Európa és Magyarország számára, 
és egyetért "a derék amerikai elnökjelölt" javaslataival a terrorizmus elleni küzdelem terén.

Szó szerint így hangzott

Én nem vagyok Donald Trumpnak a kampányembere, sose gondoltam volna, hogy fölmerül majd a fejemben az a gondolat, hogy a kinyílt lehetőségek közül mégiscsak ő volna a jobb Európa és Magyarország számára. Sose gondoltam volna, de a helyzet mégiscsak úgy áll: meghallgattam ezt a jelöltet, és azt kell mondanom önöknek, hogy tett három javaslatot a terrorizmus megfékezésére, és aligha tudtam volna jobban megfogalmazni európaiként azt, hogy mire lenne szüksége Európának.
Konkrétan három dolgot emelt ki, amiben szerinte Trumpnak igaza van:
  • a bevándorlás rossz és veszélyes
  • fejleszteni kell a titkosszolgálatokat
  • és fel kell hagyni a demokráciaexporttal, ehelyett arra kell törekedni, hogy stabil viszonyok uralkodjanak a Közel-Kelet országaiban.
Ezek egyébként nem Trump radikálisabb elképelései közül valók, a republikánusok frissen felavatott elnökjelöltje mondott ennél sokkal cifrábbakat is. Annyiban persze nyilván rímel kampánya a magyar kormány politikájára, hogy folyamatosan a bevándorlással és a terrorizmussal riogat, egyenlőségjelet téve a kettő közé, és például falat építene a mexikói határra az illegális bevándorlás megfékezése végett.
Trump: Én leszek a hangotok

Trump: Én leszek a hangotok

A republikánus jelöltséget elfogadó, rekordhosszú beszédében sötét képet festett, de azt ígérte, ő biztonságossá teszi Amerikát, legyőzi Clintont.Tovább

Sajtófőnök: Leegyszerűsített újságírói következtetés

Megkérdeztük Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, hogy miért pont most állt ki Trump mellett Orbán. A következő választ kaptuk:
Meglehetősen leegyszerűsített újságírói következtetés, hogy a magyar miniszterelnök kiállt volna az egyik amerikai elnökjelölt személye mellett.
A republikánusok elnökjelöltje, Donald Trump a napokban elmondta hivatalos programadó beszédét, melynek egyik kiemelt pontja a migráció megállítása és a terrorizmus letörése volt. Donald Trump meg akarja változtatni az amerikai demokraták migrációs politikáját.
Orbán Viktor beszédében üdvözölte, hogy a republikánusok - és elnökjelöltjük - egy olyan elemeket tartalmazó politikai program mellett álltak ki, mely Európának és Magyarországnak is érdekében áll.
Ugyanakkor az eléggé szokatlan, hogy egy külföldi, ráadásul NATO-szövetséges ország kormányfője ilyen nyíltan kiálljon az egyik amerikai jelölt mellett, főleg ennyivel a novemberi választások előtt. Ha ez fordított irányban történt volna meg, és az amerikaiak beszélnének arról, hogy melyik magyar pártot szeretik jobban, azon nyilván eléggé felháborodna Orbán, és amúgy teljes joggal.
Belföldön persze elég sok republikánus beállt Trump mögé, tehát nem Le Pen és Seselj az egyetlen támogatója. Ebben a pártfegyelemnek is jelentős szerepe van; és amúgy is teljesen más amerikai kormányzóként vagy republikánus törvényhozóként támogatni egy elnökjelöltet, mint külföldi kormányfőként.



Nézők követik a helyszínen Orbán Viktor beszédét
Nézők követik a helyszínen Orbán Viktor beszédét
Fotó: Szabó Péter
Ha Trump lesz az elnök, az USA nem biztos, hogy segít a bajban

Ha Trump lesz az elnök, az USA nem biztos, hogy segít a bajban

Trump szerint a NATO-tagok túl biztosra veszik az automatikus segítségnyújtást. Erdogant méltatta.Tovább
Orbán kiállása azért is érdekes, mert egyrészt jelenleg messze a demokrata párti Hillary Clinton számít az amerikai elnökválasztás esélyesének, és nyilvánvalóan nem tenne jót a magyar-amerikai kapcsolatoknak, ha úgy jutna hatalomra, hogy közben Orbán kvázi ellenfelének kampányol. Másfelől az is fontos szempont, hogy Trump elég erősen jelezte:
lebontaná a NATO-t, és nem védené meg Európát az oroszokkal szemben.
Emellett pedig jobbra-balra bókol Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is.
Ez utóbbi persze a magyar kormánytól sem áll távol, azt viszont nem nehéz belátni, hogy Európa számára eléggé destabilizáló dolog lenne, ha Amerika magára hagyná az oroszokkal. Főleg, hogy Orbán közben arról beszél: az EU elvesztette világpolitikai szerepét. Ha ez így van, akkor az Egyesült Államok elpártolása esetén még keményebb idők várnának a kontinensre, így ez nekünk sem állhat érdekünkben.
Amikor egyébként tavaly decemberben az Eurológus megkérdezte Orbántól Brüsszelben, hogy mit gondol Trumpról, a magyar miniszterelnök nem volt hajlandó érdemi választ adni: „Lehet, hogy nem érdektelen (a véleményem), de nincs jelentősége, tekintettel arra, hogy az a kérdés, hogy mi az amerikaiak véleménye az amerikai elnökjelöltről."
Márciusban már megnéztük, hogy Orbán számára mi lenne az amerikai választás legjobb végkimenetele, akkor arra jutottunk, hogy Clinton horror lenne, Trump pedig teljesen kiszámíthatatlan. 
Horror lenne Orbánéknak Hillary Clinton elnöksége





A Vatikánban imádkoznak Trump megvilágosodásáért

"Imádkozni fogunk érte, hogy Isten megvilágosítsa" – mondta a szentszéki államtitkár.
Jókívánságait fejezte ki Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek szerdán Pietro Parolin szentszéki államtitkár, és hozzáfűzte, hogy imádkozik "megvilágosodásáért".
"Minden jót kívánunk az új elnöknek ahhoz, hogy valóban gyümölcsöző kormányzata legyen" – mondta Parolin a vatikánvárosi rádiónak.
"Ígérjük, hogy imádkozni fogunk érte, hogy Isten megvilágosítsa és támogassa őt természetesen hazája, illetve a világ békéjének és jólétének szolgálatában. Úgy vélem, manapság mindenkinek a komoly konfliktusokként és mély gyötrelmekként jellemezhető globális helyzet megváltoztatásán kell dolgoznia" – tette hozzá.
Az év elején Ferenc pápa felvetette, hogy Trump "nem keresztény", mert nem hidat akar építeni, hanem falat akar emelni az amerikai-mexikói határon. A katolikus egyházfő szóvivője később rámutatott, hogy Ferenc pápa szavait nem szánta személyes támadásnak az akkor még az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltségéért versengő Donald Trump ellen.




Jonathan Franzen: Ha Clinton győz, fegyveres felkelés lesz



Rényi Pál Dániel








A Javítások, a Szabadság és a Tisztaság szerzője még pénteken adott borús nyilatkozatot az őt kérdéző német Die Welt napilapnak.
A kortárs amerikai irodalom vezető írója szerint a politikai és döntéshozó elitből történt kiábrándultság, és az internet és a közösségi média térnyerése miatti valóságérzékelés-torzulása a legfőbb oka annak, hogy néhány nappal az amerikai elnökválasztás előtt abszolút reális, sőt jelentős esélye van annak, hogy Donald Trump lesz az Amerikai Egyesült Államok következő elnöke.
"A félelmem az, hogy Trump jelöltetése olyan súlyos sebet ejtett nemzetünk civil szövetein, hogy ha Clinton nyer, első évében fegyveres felkelésekkel kell majd megküzdenie olyanokkal szemben, akik nem fogják elismerni a választás jogszerűségét"
- mondta Franzen a német lapnak, hozzátéve, hogy ha ez nem is következik be, a demokrata kormánynak végtelen polgárháborút kell vívnia a föderális kormányzati rendszeren keresztül. Az író azt mondja, egyenesen "belebetegszik az aggodalomba", hogy esetleg tényleg Trump nyeri meg a választásokat.


Obama hagyatékáról összességében pozitívan nyilatkozott: szerinte ahhoz képest nagyon pozitív a mérlege, hogy egy olyan ellenzékkel, egy olyan Republikánus Párttal kellett megvívnia politikai csatáit, és megpróbálni kompromisszumra jutni, akik minden egyes ötletét elutasították. (Die Welt / MNO)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése