2015. május 18., hétfő

Parlagfű , és a vadkender olaj


Parlagfű , és a vadkender olaj









A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, 

de vajon miért nem tudja ezt senki?




A kannabisz kivonat, más néven ” olaj” Rick Simpson által először előállított fajtája egy koncentrált, kifejlett nőivarú növény virágjából, leveléből származó szájon át bevehető készítmény. 

Nagy mennyiségű olaj 3-6 hónapos időszak alatti fogyasztása ...


szinte minden betegséget meggyógyít


vagy könnyebben kezelhetővé tesz. 
Ez azért lehetséges, mert a kannabisz alapvetően az endokannabinoid rendszeren keresztül hat. 

Ez a rendszer tart fent homeosztázist a test többi részével. 


A valóság az, hogy a kannabisz elfüstölve is hat a rákra, krónikus fájdalmakra és gyulladásos állapotok ellen.

Koncentrált marihuána kivonat

Ne keverjük össze a növény magjából készült olajjal.
Ha belegondolsz, ez már eléggé őrületesnek hangzik eddig is, mármint hogy egy növényből keletkező füst gyógyításra képes, sőt mi több, jobban működik, mint sok drága gyógyszer.
Azonban az olaj fogyasztásakor két elsődleges különbséggel kell számolnunk.





Először is, a kannabinoidok sokkal koncentráltabb állapotban vannak jelen az olajban, mint dohányzáskor, így erősebb a hatásuk is.
Másodszor, az olaj lenyelve az emésztőrendszeren keresztül szívódik fel.
Lényegében, a tested azokkal a tiszta molekulákkal eteted, amelyek lehetővé teszik azt, hogy kiegyensúlyozott maradj. 

Mivel az összes betegség a szervezet összhangjának megbomlásából ered, ez a gyógyszer hatásos szinte mindennemű betegség esetén. 


Legalábbis ez az, amit a tudomány és a tapasztalat mutat.

Tudományos Bizonyíték

A THC molekula

Több száz tudományos vizsgálat kimutatta, hogy a kannabinoidok, mint a tetrahidrokannabinol (THC) és a kannabidiol (CBD), valamint egész növényi készítmények, hatékonyak szinte bármely betegség ellen. 

Íme néhány olyan betegség, amelyek kezelésében már bizonyított a kannabinoidok gyógyászati hatásossága:

- Ízületi gyulladás
- Rák
- Crohn-betegség
- Cukorbetegség
- Fibromyalgia
- Sclerosis multiplex
- Parkinson-kór

Számos nagy, még ma is létező gyógyszeripari cég forgalmazott kender alapú gyógyszereket az 1800-as és a korai 1900-as években. 

Azóta sokminden megváltozott.
A marihuána jelenlegi korlátozásai nem azért vannak életben mert a kender rossz vagy káros lenne, hanem a nagy gyógyszeripari lobbi miatt, miközben milliók szenvednek és halnak meg feleslegesen!





Hasonló cikkek:

- A marihuána gyógyerejét alig ismerjük- Magyarországon miért illegális?
- A marihuána megállítja az agresszív rákfajták metasztázisát!
- A kannabiszolaj egy igen hatékony természetes rák gyógymód!

- Csehország legalizálta az orvosi marihuánát!
  
- 3 növény és 20 füves cigi mindenkinek jár (a cseheknél):




Források:






Kenderes gyógymódok az ősi Magyar hagyományban


Bármilyen meglepő hazánkban is volt hagyománya a kenderrel való gyógyításnak.

A köztudatban ma mégis egy borzasztó, pusztító kábítószerként él.

Egy rövid anyagot találtam, amit érdemes elolvasni.
Ez nem a távoli USA, vagy akármelyik másik „egzotikus" ország egy leírása, hanem ...

...a miénk, a Magyarok emlékezete!




A kender ősi gyógynövény...

, de rostja alkalmas textil előállítására is.

A kender és lenfélék ezért útjába kerültek az USA-ból terjedő műanyagszálnak. 
A versenyt a műanyagszál csak úgy bírta velük, hogy a Cannabis növény egész rokonságát átokkal sújtották, veszélyesnek nyilvánították, ,,belépőnek" a nehéz drogok világába.

A függvényvilág (Magyarország is, a megszokott szolgaisággal) követte őket és üldözőbe vették a kendert, az ötezer éve ismert és sokrétűen, eredményesen használható gyógynövényt.




Kender aratás 


Mióta nincs kenderből készült asztmacigaretta, nem is inhalálható, nem főzhető teának, mert nincs szárított kenderlevél a patikában, megsokszorozódott az asztmások és allergiások száma.

A rábaközi ,,tudók" eredményesen alkalmazták a fene (rák) gyógyításábanfájdalomcsillapítóként, bőr allergiák ellen, sőt, görcsök, hányinger ellen is.

,,Tudós" Nagy Ferenc kezelt kender, lótejsavó és fűzcsíra ázatából készült étellel ,,sorvadóbénult" (föltehetőleg szklerózis multiplexes) beteget.
Sikerült a rosszabbodást megállítania.
Kenderlevél füstöt is inhaláltatott.




Kender törés


A tudók, javasok kenőcsöket is készítettek allergiás kiütések és egyéb ,,rossebek" ellen kenderből és méhgyantából (propolisz).

A kendert a ,,bögyöllőrenyheség" (impotencia) ellen is bevetették.
Füst formájában idegnyugtatóként, tea formában a belső - gyomor és bél - idegesség leküzdésére.




Kender törés


A férfiúi elgyöngülésről vallott ,,táltosi" nézetet a sokat emlegetett Hetyei ekképpen fogalmazta meg:

,,A fölsülés vagy az asszonyból ered, vagy magából a férfiból.
Ha az asszony nem kívánja a férfit, vagy nem azt a férfit kívánja, aki körülötte sarkantyúzik, nem áraszt hívó szagot, mozdulatai sem csalogatnak, szeme sem beszél huncutul.
Megette a fene az egészet.
Ha ágaskodott is, lelankad.
Ám, ha az asszony majdnem kapufélfára szökik, mint tavasszal a görgő macska, a férfi gatyája meg nem is rebben, akkor baj van!
Ez lehet attól, hogy fáradt, beteg, vagy sűrű neki az asszony béhevülése.
Ám attól kezdve, hogy fölsült, még nehezebb a sora, mert félsz költözik belé a fölsüléstől. 
Különösen, ha az asszony ilyenkor türelmetlen, csúfondáros, veszekedős." 



orvosi kender 


Más tudóktól összegezve pedig:

"Az okos asszony ilyenkor nagy kincs!
Mestere a szerelemnek is.
Ezért a férfi okosan teszi, ha nőstényét a szerelemben, szeretkezésben gyarapodni, teljesedni engedi, mert gyöngeségében csak az ilyen asszony tudja bajából kihúzni.
A mulya asszony csak vár ilyenkor, mert rászokott, hogy minden ügyet-bajt a férfi old meg. 
A férfi pedig tehet ez ügyben magáért!
Szeretkezés előtt meg utána is, mossa meg heréit hideg vízben.
Ne éljen nemiségükben csorbított állatok húsán, ne igya tejüket, ne egye tojásukat.
Igyék kender leveléből, meg disznótücs szárított bogyójából főzött teákat, méhgyantás mézzel édesítve.
Igyék kanca tejet.
Ha van, és jut maradék, ihatja szoptatós asszony tejét is.
Az is jót tesz.




Kender gerebenezés 


Legjobban használ, ha nőstényében keresi az addig meg nem látott szépet.
Ha mosdatlan az asszony, mosdassa meg, mert az is lehet, hogy annak hívó, jó szaga belefullad a bűzbe.
A szeretkező felek között bizalomra, megértésre van szükség egymás meztelen látásában, érintésében, szerelmi igényében.
Ez a boldog szerelem, a sikeres szeretkezés biztosítéka.
Tehát, szeretet nélkül nincsen igaz szerelem, nincs tartósan sikeres szeretkezés.
Az öregedés kíméletlen, de jó ápolással azon is erőt vehetünk, ha nem mondjuk: már megöregedtünk.
Erre sohasem öregszünk meg, ha bátran nekivesélkedünk!
Csak nem köll félni az élettől, mert így vagy úgy holtig megélünk!"




Kender áztatás 

Táltosaink a kendert étvágytalanság ellen is alkalmazták, súlyban leromlott betegeiknél.
Gyomorfekély ellen is használták, és nem csak főzet formájában, hanem egy gyantaszerű kenderkivonattal (erről szólnak ma a hírek, ez a vadkenderolaj).




Ezt a zöld vadkenderből nyerték.
Úgy vélték, ez a kenődő anyag a fekélyre tapad, nem megy át olyan gyorsan a gyomron, mint a tea.

Torokbántalmak ellen pedig szopogatták ezt a kenderből készített pépet.
Láz esetében még fűz vagy nyír kérgéből nyert főzettel kombinálták.
A tüdőt érintő bajok esetében a juhar levét keverték hozzá."




Kender fonás

Felmerül a kérdés hogy akkor honnan is való a gyógymód?

...Rick Simpson-tól ahogy azt manapság terjesztik, 

...vagy ez egy ősi Magyar Táltos gyógymód?

Azt hiszem, hogy a válasz egyértelmű.

Gyógymód már mindenre van, és volt is.
De ma az egészség tilos!




Kender fonás rokkával


Forrás:

Máté Imre: YOTENGRIT I./ gyongyharmatoscsudafa





A kender aratásának ünnepén


Lopott Ritmus - Miénk volt de ellopták


Dr. Braun Atilla néprajzkutató filmje


A "hipp - hopp" tánc és rap éneklés magyar eredetű!

Hipi - hopi tánc és hadarónak hívták itthon.






Magyarországon a legelterjettebb és házilag is termelt 

növény a kender volt.

 A fontosabb ünnepek a kender vetése és aratása idejére

 tevődtek.

Ilyenkor gyakorolták a hipi - hopi hagyományait, melynek 

organikus része a jellegzetes tánc, melyet később, mint

 népszokást betiltottak.


A Filmarchívumban fellelhető filmeken láthatóak az 

autentikus ruhák és mozdulatok:







Kendertánc Fövesen (A Magyar Filmhíradóból).

A nagyszerű termést és a jól végzett munkát ünneplik a 

parasztok.

Két napig áll a bál.

Megrendezésre kerül a hagyományos hadaró (rap - mai 

néven) verseny is.

Járják a hipi - hopi táncot, mielőtt újra munkába állnának, 

hogy felkészítsék földjeiket, és az állatokat a télre.






A Takács József által Fövesen felvett filmet, 1974 -ben 

leforgatja az USA -ban.

A film vetítésén az előadóteremben jelen vannak, az 

akkori takarítást végző afro - amerikai fiatalemberek is.

Ezután, néhány évvel késöbb megalakul a "Sugarhill Gang"

 nevű zenekar, akik hip - hop zenét kezdenek játszani.


MAXIMUS TYRIUS (Kr.u II. sz.):

"A szkíták, ha részegségi gyönyörre vágynak, máglyát 

raknak és jó illatú növényeket égetnek. Azt körülülik, és

 lakmároznak az illatból. 

S mint mások az italtól, ők is ugrándoznak, énekelnek és 

táncolnak..."














Továbbá:





4.Gyógyító növényeink 4. rész:

5.Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


7.Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

8.Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

9.Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkbenhttp://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/praktikusan-az-otthonunkban.html



12.Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


14.Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




18.SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


20.A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

21.Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

22.A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

23.Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

24.A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

25.A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:



27.Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


28.A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

29.Dió - a csudajómely önálló fejezetet igényel: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

30.Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html

31.Fekete nadálytő: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/gyogynovenyek-fuszerek-eheto-viragok.html
32. A magyarság ősi gyógymódjai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/01/a-magyarsag-osi-gyogymodjai.html    

33. Gyógyítás a mágusok ősi képességével! 
34. ALOE VERA - a csodanövény:










Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:


blog oldalam: 






Mielőtt a megmondó emberek a kábítószer népszerűsítését látná az írásban , határozottan ellene vagyok a kábítószer élvezeteknek , és azt soha nem propagálnám , mert nem értek egyet vele , de határozottan azt vallom , hogy rák ellenes csatasorban ott van a helye , mert a gyilkos kemoterápiánál minden jobb , legyen az a legjobb orvosi protokol ajánlat is . De kérdem én az orvosok miért nem vetik alá magukat a kemoterápiás kezelésnek ? Ők már tudják , hogy ezzel a méreggel csak gyilkolni lehet , és hogy a fájdalmakat elviselje az ember a morfium adagolása elviszi az életet a testből .

Ha valakit hibáztatni lehetne a gyógyszer lobbit feltétlen a vádlottak padjára kellebe állítani a mérhetetlen gyilkossádok miatt, és a mérhetetlen haszonlesés következtében ezt az átkot szórják az emberiségre . Úk nem fegyverrel , de vegyszerrel irtják a népeket , és az a glénium aki ezt elrendelte , hogy ez legyen az orvosi protokol biztos vagyok benne , hogy nem keresztény ember volt .






A PARLAGFŰ

(Ambrosia artemisiifolia)


AMBROZIA - VALAMIKOR AZ ISTENEK ELEDELÉNEK 

TARTOTTÁK,

  MA A SZERÉNY, 

DE MEGTISZTELŐ PARLAGFŰ NÉVVEL ILLETJÜK.






Arról már biztosan sokat hallottatok, hogy a parlagfű 

nem 

gaz hanem gyógynövény. 

A földet éppúgy gyógyítja, óvja mint az embert, és az 

állatokat. 

Alább olvashatunk a felhasználási módjairól is.


A Parlagfű - Ambrózia… és fajtái… több indián törzstől 

eredő közlések alapján:

1. Akadozó havi vérzés: teája, ivásra és lemosásra, zúzott

 gyökere borogatásra

2. Apróbb bőrkiütések: levélfőzete

3. Aranyérre, vérző végbélre: levél és hajtás-tea, zúzat- 

pép borogatás

4. Csalánkiütésre: levél-lé, pép

5. Csökkenti a köhögést: a melegített levélpépje mellre 

borogatásnak

6. Csuklófájás: melegített levelekkel való borogatás,

7. Daganat: borogatás, - levéltea

8. Erősítő: teája

9. Fájások borogatására: zúzat, pép.

10. Fejbőr korpásodásra: tea öblítőnek

11. Fejbőr, egyéb betegségeire: teája

12. Fertőtlenítésre: növény leve, teája

13. Fogfájásra: borogatás zúzott gyökerrel

14. Gennyes sebekre: levél főzetet,

15. Gyomorgörcs: levéltea,

16. Hányingerre: levélpép borogatás

17. Hánytató: levél és hajtástea

18. Hasfájás: borogatás, levél és hajtástea

19. Hasgörcs: hajtás és levéltea

20. Hasgörcs: levéltea

21. Hashajtó: levél és hajtástea,

22. Hasmenés, hányás ellen: növény fiatalabb hajtásaiból 

készült tea

23. Hasmenésre és bélvérzésre - növény zúzata, tea

24. Ideggyengeség: nyers gyökér rágása

25. Izomműködésre, izomgörcsre: termésének zúzata

26. Megfázásra, lázra: Egész növény főzete jó,

27. Méhlepény eltávolításának könnyítése: tea

28. Menstruációs fájásokra: zúzott gyökér-tea és 

borogatás

29. Menstruációs vérzés szabályozására: zúzott levele,

 gyökere - borogatás, tea,



30. Nehéz szülés esetén: teája,

31. Rovarcsípés: fiatal levél-lével a bőrt bedörzsölni

32. Sebek lemosására: tea

33. Székrekedés: hajtás és levéltea

34. Szembetegségre: pép, zúzat ázata, borogatás

35. Szívre, agyvérzésre: gyökérből főzött tea

36. Tüdőgyulladásra: levél-pép

37. Véres- gennyes széklet: levél és hajtás-tea

38. Vérmérgezés megelőzésére, és ellen, és estén: levél pépje

39. Vérzékenységre levél, és hajtás tea,

40. Vérzéselállítás: levél és felső hajtás-tea

41. Zúzott, horzsolt sebekre: egész növényből készült 

tea-lemosás

Ugyanígy használták az állatok gyógyítására is.

Tavasztól, ahogy megjelenik a parlagfű, napi egy 

alkalommal egy friss hajtást, vagy egy-két levelet aki

 megeszik, azt elkerüli az allergia! 


Egész nyáron ehető, nyersen kis mennyiségben ajánlott, 

vagy teaként is fogyasztható.


forrás: vitaminstation.hu



EGY VESZÉLYES (TÉV)ESZME NYOMÁBAN: GYÓGYNÖVÉNY-E A PARLAGFŰ?


 


A parlagfűről, amely több százezer allergiás beteg életét 
keseríti meg, újabban internetes oldalakon és 
körlevelekben azt terjesztik, hogy nem irtandó gyom,
 hanem becsülendő gyógynövény.



 Lássuk a növény „védelmezőinek” fontosabb téziseit, és azt is, hogy mi a valóság:

"A parlagfű latin neve: 
Ambrosia artemisifolia (…) = Istenek eledele. 





Azt mondják rá, hogy gaz, pedig ez nem igaz. 
Gaz, csak az emberek között van, mert van rendes ember, 
meg gazember. 
Növények között nincsen gaz, csak haszonnövény és 
gyomnövény. 


A parlagfű nem gyomnövény, mint ahogy az ürömfélék 
családjába tartozó többi növény sem az. 
Az ürömfélék hasznos növények, gyógyításra és ételek, 
italok készítésére használják őket. Például a likőrök, 
borok közül nagyon finom az ürmösbor, vagy a likőr.

Ökológiai szempontból valóban nem releváns a gyomnövény
 kifejezés, de a köznyelvben hasznosságot tekintve 
minden olyan növényt gyomnövénynek szoktak minősíteni,
 ami (adott körülmények között) több kárt okoz, mint 
amennyi haszna van. 


Bár az üröm fajok, sőt, a kamilla, a körömvirág és még 
számos gyógynövény ugyanabba a családba tartozik, mint a 
parlagfű (a családot nem ürömfélék, hanem 
fészekvirágzatúak családjának hívják), az egyes fajok 
hasznos vagy ártalmas volta nem függ attól, hogy az adott
 család többi tagját hogyan minősítjük. 


A parlagfű Magyarországon a gyomok közé tartozik: az 
állításokkal ellentétben gyógyászati értéke nincs, viszont 
allergizáló hatása miatt sokak életminőségét rontja és 
hatalmas gazdasági károkat is okoz.



Hazánkban több százezerre tehető az allergiások száma,
 akiknek körülbelül fele a parlagfű pollenjére (is) 
érzékeny.
 Becslések szerint évente mintegy 10 milliárd forintot tesz ki a parlagfű-allergia kezelésére szükséges gyógyszerek költsége, a kapcsolódó egyéb költségekkel (kieső munkaidő, orvosi ellátás stb.) a nemzetgazdaságot érő kár 30-35 milliárd forint.

"Régi gyógynövény könyvek leírják több gyógyító tulajdonságát, de meg is lehet enni, mert nagyon sok vitamint tartalmaznak a levelei és a virága, meg a pollenje is. Ezért szeretik legelni az állatok is."






A parlagfű Észak-Amerikában őshonos növény, csak a 19. 
században került Európába. 
Az első világháború után gyorsult fel elterjedése, de
 igazán nagy területeket az 1950-es évektől foglalt el. 


Magyarország területén az 1920-as években jelent meg. 
Épp ezért nem tartozik a régi, hagyományos európai 
gyógynövények közé, és Amerikában sem volt jelentős a
 felhasználása. 

A referenciaként használt régi gyógynövényes könyvek 
nem említik a parlagfüvet a gyógyhatással rendelkező 
fajok között. 
Élelmiszernövényként való felhasználásáról sincsenek 
megbízható adatok.


"A búzára, a búzából készült ételekre a lakosság 90 %-a, a 
szarvasmarha tejére és az ilyen tejjel készült 
tejtermékekre a lakosság 80%-a allergiás és mégsem 
irtják ki sem a teheneket, sem a búzát a földeken. 

Ezt az érzékenységet nem allergiának hívják, hanem 
glutén- és laktóz érzékenységnek! Ugye mekkora 
csúsztatás!
Nagyon sokan allergiásak a pollenekre (ürömfű, repce
, paréj, libatop, stb), s nemcsak a parlagfű pollenjeire, s 
mégis a parlagfű van kikiáltva fő ellenségnek! 
Legalább annyi ember allergiás az állati szőrökre,
 különösen a kutya- és macskaszőrökre és ezen állatok 
ürülékeire, mint a parlagfű pollenjeire, s mégsem irtatják 
ki hatóságilag sem a kutyákat, sem a macskákat, pedig 
más 
tekintetben, csak Budapesten az utcai megszáradt 
kutyagumik szállóporától évente 3-4 kisgyermek meg is 
vakul!

A lisztérzékenység (gluténérzékenység, más néven 
cöliákia) immunológiai alapon kialakuló, a gabonákban 
található glutén által kiváltott felszívódási zavar. 
Előfordulási gyakorisága a körlevélben szereplő magas
 számmal szemben jóval 1% alatt van. 
A laktózérzékenység (más néven tejérzékenység,
 helyesebben laktózintolerancia) azért alakul ki, mert az 
emberek egy részének bélrendszerében nem termelődik 
elegendő laktáz enzim ahhoz, hogy az elfogyasztott 
tejtermékekben lévő laktóz nevű cukrot lebontsa. Bár a 
laktózintolerancia nagyon sokakat (a populáció több mint 
felét) érint, a tünetek súlyossága függ az enzimhiány 
mértékétől. 
A parlagfűallergiát a növény virágpora váltjai, amely az 
érzékeny egyének légúti nyálkahártyájára kerülve rövid 
időn belül kialakuló jellegzetes tüneteket okoz. 
A gluténérzékenység és a laktózintolerancia a parlagfű-
allergiától teljesen eltérő módon alakul ki, tévedés vagy 
csúsztatás a három betegséget ily módon párhuzamba 
állítani.

A növények közül van néhány, amelyre kifejezetten sokan
 allergiások. 
Ezek egyike a parlagfű, amely nemcsak azért veszélyes, 
mert a legfontosabb, leggyakrabban allergiát okozó 
növény, hanem azért is, mert idegen földrészről bekerült 
ún. özönnövényként nagyon gyorsan terjed. 
Az állatszőr és néhány egyéb allergia tüneteinek 
kialakulása elkerülhető vagy mérsékelhető odafigyeléssel 
(pl. az érintett nem tart otthon kutyát). 
A parlagfű-allergiával az a baj, hogy a gyorsan terjedő 
növény virágporát a szél továbbviszi, így az is részesül
 belőle, aki parlagfűmentesen tartja környezetét.

"10 évvel ezelőtt két kisbusznyi allergiás gyermek lett 
kirándultatva Dobogókőre. 
A gyermekek allergiás betegek voltak, s Dobogókőn a 
parlagfűben játszottak, pedig akkor volt a virágzása, és
 senki sem prüszkölt, senki sem váladékozott tőle! 
Sokan szedtek csokorba parlagfüvet, hogy otthon 
büszkélkedjenek vele, hogy már nem allergiásak a
parlagfűre.
Ahogy a buszok beértek a Flórián tér közelébe, szegény 
gyermekek elkezdtek prüszkölni, köhögni. 
Vajon miért? 
Azért mert az autók kipufogó gázai lemarták a pollenek
 védőburkát, amely védőburok alatt a polleneknek a 
bogáncsra hasonlító kis karmai vannak.
 Ezek a kis karmocskák irritálták a légutak nyálkahártyáit. 
Addig, amíg ép volt a védőburok, addig nem allergizáltak!!! 
Akkor most ki a hibás, a parlagfű, amelynek a pollenje 
védőburokkal van ellátva, hogy ne sértse meg a légutak 
nyálkahártyáit, vagy a kipufogó gázok, amelyek lebontják 
(lemarják) a védőburkot? 
Nem az autókat kellene inkább irtani, vagy a városokból
 kitiltani? 
Vajon miért erőltetik még a kőolajszármazékokból nyert
 hajtóanyagokkal üzemelő motorok gyártását, 
üzemeltetését, amikor van, vannak sokkal 
környezetkímélőbb, környezettisztább üzemanyagok, 
hajtóanyagok is? 

A válasz: a gyógyszeriparnak óriási üzlet az 
orvostudomány által gyógyíthatatlannak kikiáltott 
allergiás betegségek gyógyszeres kezelése!!!!!!!!! 





Ma már a lakosság 30 %-a allergiás, vagy asztmás, s ők 
biztos gyógyszerfogyasztók!

Az a tény, hogy az orvostudomány gyógyítani nem tud, 
csak kezelni, régóta ismert. "Medicus curat, natura 
sanat." 
Csak a beteg tudja saját magát meggyógyítani. 
Az orvos csak kezel (kúrál), a (saját) természet gyógyít. 
Hippokratész és Galénusz óta semmi sem változott. 
De a gyógyszeripartól sem várhatjuk el egészségünket. 
Az is egy iparág - méghozzá jövedelmezőbb, mint a 
hadiipar -, amely a gyógyszerek eladásából él.
 Ha a gyógyszerek meggyógyítanának, nem csak 
szimptómákat szüntetnének meg vagy enyhítenének, 
rövidesen minden beteg egészséges lenne, és senki nem 
venne többé gyógyszert. Mindenki előtt világos, hogy 
egészséges nép egyidejűleg "halott gyógyszeripart" 
jelentene."

A gyerekekről szóló anekdotikus leírás valóságtartalma nem ellenőrizhető.
 Ezzel szemben tény, hogy aki allergiás,az nem csak a szennyezett nagyvárosokban, hanem a természet lágy ölén is szenved a kellemetlen tünetektől. 
Felmérések azt is bizonyítják, hogy egyes nyugat-európai, 
tiszta levegőjű nagyvárosokban sokkal gyakoribbak az 
allergiás betegségek, mint a szennyezett levegőjű kelet-
németországi iparvárosokban. 
Az allergiás betegségek gyakoriságának növekedésére 
napjainkig nincs egységes magyarázat, de bizonyosnak 
tűnik, hogy a genetikai okokon kívül a nyugati életmód is
 fokozza a kialakulás kockázatát.
érzékletes leírása nem tényeken alapul és nagyon távol áll 
a valóságtól. 
A légúti allergiásoknak valóban kedvez a kipufogófüst-
mentes környezet, de a benzin- és dízelüzemű autók 
betiltásának elodázását a gyógyszeripar nyakába varrni
 teljesen alaptalan és elég meredek következtetés. 
Nem titok, a gyógyszeripar a beteg emberek által 
kifizetett pénzekből él, de a profitszerzés mellett az 
elsődleges cél az elégedett vásárló, azaz a gyógyuló beteg.
 Összeesküvés-elméletek ennek ellenkezőjéről szólnak, de 
sajnos van elég betegség ahhoz, hogy ne kelljen
 mesterségesen fenntartani egyes kórságokat ahhoz, 
hogy 
a gyógyszergyárak bevételhez jussanak. 
Az pedig egyszerűen nem igaz, hogy az orvostudomány 
csak kezelni tud, gyógyítani nem. Gondoljunk csak arra, 
hány millióan haltak meg az antibiotikumok korszaka előtt
pl. tüdőgyulladásban, és ma már milyen kicsi ez az arány. 
És egy másik példa: azok a maláriás betegek, akik 
gyógyszeres kezelés kapnak, nem halnak meg, de a világ 
„gyógyszeripartól nem szennyezett” részein, például 
Afrika szegényebb részein évente több százezren esnek 
ennek a ma már gyógyítható betegség áldozatául – 
pusztán 
azért, mert nincs pénzük megfelelő gyógyszerekre.
"Nem kell (…) irtani, visszafogja az önmagát is a 
szaporodásban, ha nincs megműveletlen terület, mert
 neki az a teremtéstől rendelt feladata, hogy megóvja 
a termőföldet a kiszáradástól, s teszi a "dolgát"! 






Hazánkban úgy akarnak védekezni az allergia ellen az 
illetékesek és mindenféle egyletek, hogy a parlagfű 
irtására szólítanak fel. 
A parlagfüvet csak vegyszerekkel tudnák véglegesen 
kiirtani, ha egyáltalán véghez lehetne ezt vinni. 

A parlagfű is a természet része és kipusztításával 
felborulna a természet rendje. 

A vegyszeres irtás több kárt okozna az embereknek és a 
természetnek, mint a parlagfű az embereknek. 
A parlagfű után aztán jönnének a többi allergének, az 
ürömfélék, a libatop, a nyírfák és még sorolhatnám a 
növényeket s végül nem volna körülöttünk természet, 
mert 
a kultúrnövényeket is irtani kellene, mert aki allergiás, az 
előbb-utóbb a kukorica, a búza, stb. pollenjeire is 
érzékennyé válna, s így lassan kipusztulna az emberiség 
is."

Bár megművelt területeken és természetes vegetáció 
esetén a parlagfű ritkábban fordul elő, nagyon gyors 
terjedése miatt irtani szükséges. 
Legszerencsésebb a fiatal, még nem virágzó, virágport 
nem termelő (így nem is allergizáló) növények kitépése
, kaszálása – ehhez még vegyszer sem kell. Ugyanakkor 
nem árt megjegyezni, hogy a „természet rendje” akkor is 
felborul, ha egy növény olyan területen jelenik meg, ahol 
nem őshonos. 
Természetes ellenségei, kórokozói hiányában gyorsan 
szaporodik, és bár várható, hogy meghonosodása után 
idővel a helyi ökológiai egyensúly részévé válik és 
előfordulási gyakorisága csökken, de azok, akik most
 allergiásak, ezt nem várhatják meg.

"(…) miért van ma annyi beteg, így pollenallergia is. 60-80 
évvel ezelőtt kevesebb ember volt és több pollent 
termelő 
növény, tehát egy emberre fajlagosan több pollen jutott,
 mint napjainkban, és mégsem volt ennyi allergiás, 
asztmás 
beteg. 
A virágporok nem veszedelmesek, hanem hasznosak (az
 egyik legértékesebb táplálékunk)."

Bizonyos virágporok egyáltalán nem, mások jelentősen
 allergizálnak. 60-80 évvel ezelőtt a parlagfű nem volt 
elterjedve olyan mértékben, hogy a maihoz hasonló 
problémákat okozzon.

"Engem nem tudnak megbüntetni a parlagfű nem irtása 
miatt, ugyanis én úgy irtom a parlagfüvet, hogy megeszem!
 (…) a parlagfű az emberek számára is ehető, s azóta 
rendszeresen fogyasztom, az év minden napján. 
Ilyenkor, amikor még zsenge, összevágom apróra egy kis 
petrezselyem-, vagy zeller-zölddel, - önmagában sem 
rossz!- és rászórom a szendvicseimre, a kiszedett 
ételeimre (leves, kása, tészta, főzelék, barnarizs). 
Ebben a zsenge korban nagyon sokat leszedek és 
leszárítom, majd szárítva tárolom, s így egész évben 
tudom az ételeimbe, ételeimre tenni a szárított, megőrölt
 porát.

Veterán dobóatléta vagyok és sokszor vannak olyan 
monstre versenyek, ahol több órán keresztül kell dobálni 
különböző súlyú nehézkalapácsokat. 
Ilyenkor szoktam a teljesítményem fokozása céljából a 
verseny színhelye körül talált parlagfűből fogyasztani, 
önmagában és nyersen. 


El is neveztek a sporttársaim fűevőnek. 
Aztán megdöbbentette őket, hogy a parlagfű-evésem után kb. 20 percen belül egyre javultak az eredményeim. 







Néhány követőm is akad majdnem mindig és náluk is 
hasonló teljesítmény javulásokat lehetett tapasztalni."

A fiatal, nem virágzó növények nem okoznak 
pollenallergiát. 
Szájon át elfogyasztva sem várható olyan allergiás 
reakció, mint amikor a virágpor a légutakba jut. 
Megenni mégsem javasolt, mivel előfordulhat, hogy az 
evés közben belélegzett pollentől túlérzékenységi reakció 
jelentkezik, továbbá fogyasztásával nincsenek hosszú
 távú 
tapasztalatok, és tudományos igénnyel nem vizsgálták, 
(hogy pl. hosszútávon vagy nagy dózisban) nem mérgező-e 
emberre. 
Különösen veszélyes és nem elfogadható, amikor egy 
közszolgálati jellegű műsorban ilyen veszélyes tévhiteket
 terjesztenek, és bár a riportban megszólalnak 
szakemberek, nincs lehetőségük reflektálni az 
elhangzottakra. 
A fent említett teljesítményfokozó hatás nem ismert
, más nem írta le, és az alapján, amit a növényről jelenleg 
tudunk, valószínű, hogy placebóhatásról van szó.

"Pár évvel ezelőtt el akartak adni nekem egy gyufás-
skatulyányi zöld port több tízezer (!) forintért. 
Kérdeztem, hogy mi van a dobozban és miért olyan drága? 
Erre azt felelték, hogy a szervezet őssejt termelését 
fokozza a zöld por és ezáltal minden betegséget 
helyrehoz a szervezetben. 
Nem vettem meg a port pedig tudtam, hogy egy keletet,
 nyugatot is megjárt, neves magyar orvostól származik, 
hanem megízleltem s megszagoltam. 

Kellemes volt a meglepetésem, ugyanis a zöld por, a 
parlagfű pora volt, amelyet jómagam már régóta napi 
szinten fogyasztok! (…) 
Akiket eddig meg tudtam győzni arról, hogy a parlagfű 
rendszeres fogyasztása milyen hasznos, bármilyen 
betegségük is volt, meggyógyultak belőle, még a rákból is, 
vagy a parlagfű allergiából is."

Az itt olvasható állítások teljesen alaptalanok. 
Az „őssejtfokozás” racionalitása csak bizonyos, jól 
definiálható esetekben (lenne) igazolható, és akkor is 
csak 
szigorúan kontrollált körülmények között. 
Ilyen hatással a növény nagy valószínűséggel nem bír – 
eddig ezt egyetlen más növényfajról sem igazolták. 
Nagy felelőtlenség olyan súlyos betegségekre javasolni a 
növényt, amelyeket nyilvánvalóan nem gyógyít meg – 
bármit is állítson az iromány szerzője.

"A fentiek ismeretében merül fel a kérdés, hogy 
akkor 
miért irtatják velünk a parlagfüvet? 
Ráadásul még büntetés kiszabását is kilátásba helyezik, 
ha nem irtjuk azt! 

Nekem erre is meg van a válaszom! 
A Földünk túlnépesedése már napjainkban is 
veszélyezteti 
a Föld valamennyi élőlényét és lakóját is! 
Ez ellen a Világkormánynak ( én csak háttérhatalomnak 
nevezem) tennie kell valamit.
 Nos a világunk ezen urai fő részvényesei a gyógyszeriparnak is. 


Ha a világon mindenki megtudná azt, amit az indiánok
 közöltek a franciákkal, jelesül, hogy a parlagfű,
 mintegy csodaszer minden betegségnél visszafordítja 
és normalizálja a szervezetben zajló 
rendellenességeket, azaz a betegségeket, akkor senki 
nem venne gyógyszert, és akkor nem lenne óriási 
bevétele a világ urainak, s még így a Föld is 
túlnépesedhetne. 


Ezért a világ urai, a fizetett bértollnokaikkal és 
bértudósaik által úgy rendelkeztek, hogy elsőszámú 
közellenségnek kiáltották ki a parlagfüvet, ezt az 
embernél is intelligensebb, több Föld-történeti 
katasztrófát is átélt csodálatos ősi növényt, hogy a 
tudatlan és megtévesztett embereknek még véletlenül se 
jusson eszébe, hogy a kötelező irtás mögött egy más célja
 van ezen uraknak.
 Ez a cél pedig a lakosság gyérítése, a Földünk megóvása a túlnépesedéstől.
Weixl-Várhegyi László feltaláló, mérnök-radiesztéta, bioenergetikus, fitoterapeuta, életmód- és táplálkozási tanácsadó és terapeuta, természetgyógyász, a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége, a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesület tagja, a Tudományos Rendőrség alapító tagja és szóvivője"





Parlagfűből főz allergia elleni lekvárt egy magyar házaspár






Parlagfűből készít lekvárszerű terméket és olajat Csubák

 Mária vegyészmérnök és férje. A termék jótékony 

hatással bír az emberi szervezetre, a többi között 

kiválóan lehet vele kezelni az allergiás panaszokat is.


leírás: http://veddamagyart.info/eletmod/6292-









SZEMÉLYES TAPASZTALATOK A PARLAGFŰ 

FOGYASZTÁSRÓL...


- László Illés:

"Ígéretem szerint beszámolok a parlagfű fogyasztással 

kapcsolatos eddigi tapasztalataimról.

1,5 hónapja kezdtem el, naponta 3 friss hajtást eszek.

1. Megszűnt a felfúvódott nagy hasam.

2. Fogytam 3-4 kg-ot.

3. A nap végén érzett fáradtság, melyet főleg a lábaimban 

éreztem, eltűnt.

(Fizikai munkát végzek minden nap)

4. A vérnyomásom, mely általában 150 felett volt, lement 

130 és 140 közé.


Az allergiám miatt döntöttem a fogyasztása mellett.

Majd arról is beszámolok, augusztus közepétől kezdődik

 a parlagfű szezon. Remélem, tünetmentesen zajlik 

majd..."


- Becsatolom ide Dorottya Legeza sorait is a 

tapasztalatairól:

"4 éve fogyasztom napi szinten nyersen, s teának is.

Már szárítom a téli/tavaszi időszakra a teának valót.

Hihetetlen, csodálatos hatás...

Februártól novemberig gyógyszeren éltem...3 éve nem 

eszek egy szem allergiagyógyszert sem.

Csak ajánlani tudom mindenkinek, hitetleneknek is!"
















Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:




blog oldalam: 








5 megjegyzés:

  1. Anyám diagnosztizáltak mellrákot, és ő volt az a pont a halál, és a mellrák benne végső szakaszában már vissza élve, és ő olyan egészséges most. Hála Rick Simpson kannabisz olaj, vettünk: Ricksimpsonmedicaloil@outlook.com, a kender olajat sikeresen használják a gyógyításban anyám emlőrák 3 hónapon belül amint az főnix könny. Ismét szeretnék köszönetet mondani Rick Simpson az ő csodálatos kender olaj most boldog család anyám vissza élve, erős és healthy.You kapcsolatba a saját gyógyszert: Ricksimpsonmedicaloil@outlook.com

    VálaszTörlés
  2. Még mindig nem tudni, hogy a megfelelő szavakat, hogy kifejezzem hálámat a Rick Simpson és az ő csodálatos kannabiszolaj hogy gyógyítható a betegségem. Májusban 2014 diagnosztizáltak Melanoma rák, ez befolyásolta a bőr, a belek és a szemet. Elmentem a kezelést, de hiába, a családom tanácsolta Rick Simpson olaj enyhíteni a szenvedést, és esetleg gyógyítani me.i nem akar vásárolni az olajat, mert kételkedtem az én rák, de miután elolvasta, és a kutatás során az online én megadta magát az ötlet, és valójában ez egy csodálatos, kannabisz olaj sikeresen gyógyítható én rák !!! miután három months.Now én is, és egészséges ... Rick Simpson el lehet érni a ricksimpsonmedicalservices@gmail.com.

    VálaszTörlés
  3. Jeg er Rose Franz, jeg er her for å uttrykke min dype takknemlighet til den varme Rick Simpson hamp olje, som jeg fikk fra Rick Simpson. Jeg forlater nå en sunn livsstil siden de siste 6 månedene jeg nå kreft-fri etter søknad. Du kan lage en kontakt for deg fra Rick Simpson på e-post: Ricksimpsonmedicaloil@outlook.com Ønsker deg alt det beste Takk og Gud velsigne dere for hjelpen, jeg vil holde på å hjelpe deg å bekjempe kreft i verden.

    Vennlig hilsen,
    Rose Franz.

    VálaszTörlés
  4. Recca Balotti vagyok. Atyámat 2017 júliusában diagnosztizálták a Tüdőrák. A kemoterápiát követően a rák mögött maradt. Hallottam a kannabiszolajról és gyógyító hatásáról egy barátról, és kapcsolatba léptem Rick-lel az alábbi e-mail címen: Ricksimpsoncannabishemoil@gmail.com, és az én Atyám azonnal elkezdte a kezelést a kannabiszolaj befogadása után. Miután a kannabiszolajat néhány hétig az előírt idő alatt Rick-ből vették, teljesen meggyógyult. Az én Atyám szabad rák. Köszönöm Rick Simpson. A valódi Cannabis olajhoz ajánljuk Rick Simpson-nak az e-mail címét: Ricksimpsoncannabishemoil@gmail.com

    Tisztelettel,
    Recca Balotti

    VálaszTörlés
  5. Azért vagyok itt, hogy kifejezzem mély hálámat a Rick Simpson THC-CBD Cannabis olajnak, amelyet az Affiliate Rick Simpson Teamtől kaptam 48 órás szállítással itt az Államokban. Most már egészséges életet élvezek az elmúlt 5 hónapban, miután befejeztem a rák kezelését a CBD-THC kannabisz Rick Simpson Team olajjal. Rick Simpson A THC-CBD jelenleg a rák, az Ms és minden egyéb betegség egyetlen gyógymódja, amint Élő tanú vagyok ennek a csodálatos csodának, hogy több gyógyszert kímélhetsz a gyógyászati ​​botrányoktól, ha megosztod vagy felveszi a kapcsolatot a gyógyító orvosokkal
    e-mailben: rickcannabinoidsoil@dr.com vagy rickcannabinoidsoil@gmail.com
    Hagyja állítani a rákot a Rick Simpson Cannabis Oil segítségével .. Az életet megmentheti azáltal, hogy megosztja az összes közösségi hálózatot, ahogyan Isten megáldja Önt, miközben osztja ezt az információt, amely minden rákbetegnek reményét adhatja egy új Életnek, amellyel elvesztettem a teljes reményt.
    Isten áldjon meg benneteket, miközben segítenek mások megmentésében. Az én háztartásomért folyamatosan harcolnánk a Rák elleni jó harc világszerte.
    Tisztelettel

    VálaszTörlés