2015. május 18., hétfő

A harmadik szem. A csakrák betegségei.




A harmadik szem. A csakrák betegségei.





A csakrák betegségei - behangolásuk


Számtalan fizikai és lelki probléma jelzi, ha nem működik megfelelően a csakrád. 
Ismerd meg a tüneteket!






A hét csakra speciális hely testünkön, ahol különösen érezzük energiáinkat, ahol felvesszük és feldolgozzuk a külvilág impulzusait. 

A csakrák testünk erőközpontjai, melyek olyan összefüggő rendszert alkotnak, mint a naprendszerünk.






"A lényeg a csakrák lépcsőzetes, fokonkénti elrendezettsége, mely csakrák fokonkénti kapcsolódási pontjai a levélszerű, virágszerű elrendezettségükben bevonzzák, becsatolják az illető csakra, csokrára jellemző élő - , és életerőket. 
Eképpen vállanak éltető és élő - élet erőinkké."




  

1. A KORONACSAKRA BETEGSÉGEI:


A koronacsakra a csakrarendszer legmagasabb minősége, a hetedik síkja, európai szóhasználattal talán a hetedik mennyország elnevezéssel rokonítható.


Az abszolút szabadság tudati állapotát jelképezi, ezen a síkon az ember felszabadult, mivel már nem létezik számára morális értékelés.

Fiziológiai kapcsolódások

A koronacsakrához tartozó epifízist, azaz tobozmirigyet a lélek székhelyének is tekintették, öregkorra elmeszesedik. 

A viszonylag ismeretlen mirigy többek között egyfajta belső óraként működik, összefügg a szexualitással, a testi növekedéssel, a vérnyomással, az immunrendszer működésével, szabályozza a hangulatot és a daganatok növekedését.

A tobozmirigy az egyetlen belső elválasztású mirigy, amely egyetlen részből áll és csak egyetlen hormonja ismert.

A többi csakrával ellentétben a koronacsakra problémái ritkán okoznak klasszikus betegségtüneteket. 

Az itt fellépő zavarok inkább pszichózisban és különféle személyiségváltozásokban nyilvánulnak meg. 

A legtöbb embernek nyugalmi állapotban van a koronacsakrája.
 Problémák akkor lépnek fel, ha aktiválják, és nem ennek megfelelően viselkednek. 

A koronacsakra arra tanít meg, hogy annál könnyebb az életünk, minél több ítélkezést hagyunk el és minél magasabb a tudatunk szintje.

Fenn, a koronacsakrában

A legmagasabban fejlett tudatot szimbolizálja, az univerzális tudat síkja, olyan sík, amelyet csak nagyon kevés ember ér el. 

A buddhista felfogás szerint mégis minden ember – sok-sok élet után – eléri egyszer ezt a szintet.

Ehhez a szinthez már nem tartoznak képek, mégis vannak kapcsolódó képi ábrázolások, ilyen például a szentek glóriája, ezt a nyitott koronacsakra sugárzásának tekinthetjük.

A koronacsakra minden kultúrában azzal a fénnyel függ össze, amely egyszerre rezgés és anyag. 

Ezt a fénysíkot mindenkinek magának kell elérnie.

A koronacsakra szintjén már nem félünk felelősséget vállalni a saját életünkért, és megbízunk belső hangunkban, intuíciónkban.

Testi problémák

Parkinson-kór: 

ennél a betegségnél hiányzik a dopamin, egy neuroátviteli anyag, ami pedig a végtagok remegéséhez és megmerevedéséhez vezet. 
A betegség okát még nem ismerik.
Az ezoterikusok, különösen a teozófusok szerint ezeknél a betegeknél teljesen zárt a koronacsakra, a gyökércsakra viszont teljesen nyitott.

Ez magyarázná a betegség funkcióját, vagyis azt, hogy a betegeknek nincsenek belső képei, és teljesen a külvilág segítségére vannak utalva.

Lelki problémák

A koronacsakra pszichológiai témája arról szól, hogy nem szabad feladni a reményt, és álmainkat követnünk kell!

Dementia: 

elmegyengeség, különösen időskori elbutulás formájában lép fel az agy sorvadása miatt. Ezt jelentős emlékezetvesztés követi, amely a racionális gondolkodás és ítélőképesség lassú, de állandó gyengülésével, regressziójával jár. 

Az hogy a beteg ismét olyan lesz, mint egy kisgyerek, arra utal, hogy a belső gyermekének kellett volna több teret engednie.

Alzheimer-kór: 

hasonló a dementiához, ez is a belső gyermek háttérbe szorításáról szól.

Depresszió: 

arra vezethető vissza, hogy a koronacsakrát aktiválták, de nem tudnak bánni az energiájával. 

A veszteség okozta depresszió esetében fontos megtartani a koronacsakra képi energiáit (jövőképet).

Epilepszia: 

ezoterikus és jógakörökben úgy vélik, hogy ha a korona és a köldökcsakra túlságosan nyitva van, epilepsziához vezethet.

A koronacsakra erősítése:

Meditáció.
Vizualizálj szivárványt vagy bíborszínt.
Képzeld el a jövőt!
Keress magadnak szellemi tanítókat!






2. A HOMLOKCSAKRA BETEGSÉGEI


A világ hajnala óta fonódik egybe sötétség és fény, hogy elhozzák nekünk a tudatosság legnagyobb ajándékát a látás képességét. 


A látáshoz köthető csakránk a homlokcsakra, más néven a harmadik szem, amely a képzelőerőért és a víziókért is felelős. 

A homlok- és a koronacsakránk létezésünk egyik nagyon fontos momentumát felügyelik. 

Ők felelősek az intuícióinkért, a megmagyarázhatatlan, de mégis biztonságos vezetőnkért.

A homlok- és a koronacsakránk rendkívül fontos a stressz kezelésében, hiszen a stressz a fejben keletkezik. 

A felesleges aggodalmaink ingerültté tesznek, ám ha rendszeresen foglalkozunk a két legfelső csakránkkal, megőrizhetjük lelki egyensúlyunkat.

A csakrához a 35-42 életévek tartoznak, ez az életközepi válság tipikus korszaka, amikor hirtelen felvetődik az élet értelmének kérdése.

A homlokcsakra hatására ekkor többnyire új értékeket fedezünk fel.

A klasszikus hindu felfogás szerint a homlokcsakra a lélek székhelye, vezérli a koncentrációt, az intuíciót és a meditatív képességeket. 

A harmadik szem irányítja a nevetést, a homlokcsakra egyik legfontosabb feladata az, hogy tudjunk nevetni magunkon.

Követni intuícióinkat, és nevetve járni utunkon, ezt üzeni ez a csakra!

Homlokcsakra

Elhelyezkedése: 
a szemöldökök között.

Érzékelése: 
a hatodik érzék".

Színe: 
ibolya, de bíbor is (indigókék).

Mantrája: 
OM.

Megerősítése: 
Én vagyok. 
Felelős vagyok az életemért.

Tanulási feladata:
 vállalni a felelősséget saját magunkért. 

Illóolaja: 
jázmin, muskotályzsálya, pacsuli.

A homlokcsakra minden zavarát a hiányzó belátás és felismerés, valamint a zavaros érzékelés jelzi.

Fejfájás: 

Gyakran utal arra, hogy nem akarunk az intuíciónkra hallgatni.

Látászavarok: 

A szem problémái arra utalnak, hogy valamit nem akarunk látni vagy belátni.

- Távollátás: 
erőteljesebben kell foglalkozni a hozzánk közel eső dolgokkal. 
A távollátó el akar menekülni a jelenből a jövőbe.

- Rövidlátás: 
Arra utal, céljainkat fontos szem előtt tartani és belső képeket alkotni.

- Kötőhártya-gyulladás: 
Az ember legszívesebben behunyná a szemét valami előtt.

- Zöld hályog: 
Gyakran olyanoknál alakul ki, akik belső szenvedések miatt megkeménykedtek, és együttérzésük alig működik.

- Szürke hályog:
 Olyanoknál alakul ki, akik félnek a jövőtől, és ezért mindent sötéten látnak. 
Az érintett nem tud megnyílni a fénynek.

Migrén: 

Viszonylag gyakori, a beteg szeretne tetszeni, de csak a kívülről jövő hangokat hallgatja meg, ahelyett hogy befelé figyelne.

Melléküreg-problémák: 

Ilyenkor a fejet kell megtisztítani, ehhez hozzátartozik az is, hogy sírással tisztítsuk ki érzelmeinket.

A homlokcsakra erősítése:

- Edzd az intuíciódat!

- Ne pánikkal reagálj a problémákra! 
Várj és hallgasd meg a belső hangod!

- Tanulj a hibáidból!

- Viselj indigókék vagy ibolyaszín ruhát és használj ilyen színű ágyneműt!






3. A TOROKCSAKRA BETEGSÉGEI


A torokcsakra felelős az önfegyelemért és a kommunikációért.


Szegycsontunk apró mélyedése elvezet saját belső valóságunkhoz, megmutatja az adás és elfogadás egyensúlyát önmagunkban.

A torokcsakra a beszéd, a kommunikáció és a hallás központja. 
A külső és belső hangok alapján tudjuk eldönteni, mit várnak tőlünk, és mit várunk el mi a külvilágtól.

A torokcsakra szoros kapcsolatban áll az éhséggel és a szomjúsággal. 
A vágy, hogy kielégítsük szükségleteinket, azt jelképezi, hogy olyan dolgokkal töltsük fel magunkat, amelyek kitöltik a belső űrt.

Szerveink közül a tüdő, a gége és a hangszálak tartoznak ehhez a csakrához. 
Ezért abban is szerepe van, hogyan tudunk énekelni, és nyelvileg kifejezni magunkat.

A torokcsakra fő témái:

Az önfegyelem 
A kommunikáció 

A torokcsakra címszavai:

A beszéd és a hallgatás polaritása
A kommunikáció
A fülelés 
Az önuralom

A torokcsakra egyik fő gyakorlata a hallgatás. 

Csak akkor tudunk őszintén kommunikálni, ha önmagunkat is meghallgatjuk. 
Ehhez azonban csendre van szükségünk. 

Aki keveset beszél, az erős torokcsakrával rendelkezik. 

Ha a torokcsakránk túl aktív - ez túl sok fecsegésben nyilvánulhat meg -, nagyon sok energiát veszíthetünk, eltávolodva ezzel saját valóságunktól.

Így erősítsd a torokcsakrádat!

Énekelj, olvass hangosan, mesélj másoknak! 
Fejezd ki érzéseidet! 
Vezess naplót! 
Viselj gyakran világoskék ruhát, vagy aludj ilyen színű ágyneműben!

Tanácsok a túlműködés esetére:

Hallgass és böjtölj! 
Tanulj meg meghallgatni másokat! 

Tanácsok alulműködés esetére:

Játékból színészkedj! 
Kiabálj terápiás céllal! 
Írj levelet azoknak, akiknek szeretnél valamit mondani, vagy akikkel nem értesz egyet!

A torokcsakra zavaraira visszavezethető problémák:

A torokcsakra betegségei szinte mindig a beszédproblémákban jelentkeznek. 
A köhögés, a torokfájdalom és a rekedtség mind arra utalnak, hogy kicsit el kellene csendesednünk. 
A bajok abból is adódhatnak, hogy olyan érzelmeket nyomunk el magunkban, amelyek kiabálásra, sírásra vagy mérgelődésre indítanának. 
Az elfojtott érzelmek pedig elzárják energiáink szabad áramlását.

A torokcsakra betegségei az önkifejezéssel és gondolataink kifejezésével vannak összefüggésben. 

A csakra zavarával küszködők nehezen engedik el régi gondolataikat, megakadályozva ezzel az újabbak megszületését. 

Ennek eredménye a gyakori szabadkozás, mogorvaság és rosszkedvűség. 
Ha a tettekre és az érzelmekre intellektuális magyarázatokat keresünk, elveszíthetjük rugalmasságunkat.

Testi problémák:

Asztma: 

Az asztmában szenvedőknek gyakran nincs elég terük az önkifejezésre, nem értik meg őket. 
A rohamokkal hívják fel magukra a figyelmet, így próbálnak kommunikálni környezetükkel.

Bronchitis: 

Ez a betegség a dohányosoknál gyakori. 
Sokan azért cigarettáznak, hogy elnyomják a beszédet. 
Köhögésbe menekülhetnek azok is, akik nem merik véleményüket kinyilvánítani.

Fülproblémák: 

A fülproblémák arra hívják fel a figyelmet, hogy nem hallgatunk sem belső hangunkra, sem mások véleményére.

Mandulagyulladás, torokfájás:

Az elnyomott félelmekkel és a haraggal függ össze. 
A torokfájás minden típusánál foglalkoznunk kell a köldökcsakrával is.

Megfázás: 

A köhögés és a megfázás figyelmeztet arra, hogy kiürültünk, túl sokat adtunk magunkból.

Nyakfájdalmak: 

A kimondatlan, nyomasztó érzések, gondolatok okozzák.

Pajzsmirigyproblémák: 

Alulműködése a változásokkal szembeni ellenállást jelenti, túlműködése esetén pedig túl sok mindent szeretnénk egyszerre.

Rekedtség: 

A rekedtség esetén túl sok energiát adtunk le a torokcsakránkon keresztül, és keveset hallgatunk.

Sclerosis multiplex: 

Ez a betegség is a torokcsakra zavaraira vezethető vissza. 
A betegek állandóan visszafojtják érzelmeiket, nem tudják a frusztrációt, a haragot kifejezni.

Szájproblémák: 

A szájüreg és a gyomor bajai az érintettben rekedt agresszióra utalnak. 
A gyomorból jövő szájszag távolságot teremt, ezért ilyenkor meg kell vizsgálnunk, valóban szükségünk van-e egy kis távolságtartásra.

Tüdőproblémák: 

Hosszú távon károsítja a torokcsakrát, ha úgy érezzük, nem jutunk elég szabadsághoz. 
A tüdő így nem kap elég életenergiát.

Gyakorlat a torokcsakra feszültségeinek és elzáródásának feloldására:

A gyakorlat időtartama: 

többször ismételheted, de ne lépd túl a tíz percet.

Mi kell hozzá?

- Szabad hely a padlón, ahová kényelmesen lefekhetsz.
- Egy kellemes, meleg, jól kiszellőztetett helyiség.
- A zavaró külső zajok kikapcsolása.

Feküdj hanyatt. 
Kulcsold össze a kezedet a tarkód mögött úgy, hogy könyököd a talajon pihenjen. 
Hunyd le a szemed, lazulj el. 
Összpontosíts a torokcsakrádra a gyakorlat végéig.
Belégzésre emeld fel a könyöködet, és kezeddel emeld meg a fejed. 
Álladat a lehető legjobban nyújtsd ki. 
A vállak mindeközben maradjanak a padlón. 
Kilégzésre lassan engedd vissza a fejedet a padlóra.

Megjegyzés: 

Ez a gyakorlat energetizálja a torokcsakrát és javítja a fejtartást. 
Eleinte enyhe húzást fogsz érezni a gerinced mentén, mert a gyakorlat közben kiegyenesedik a gerincoszlopod. Legalább addig végezd rendszeresen a gyakorlatot, ameddig a húzó érzés meg nem szűnik.






4. SZÍVCSAKRA BETEGSÉGEI


Ahol a rákbetegség születik


A megismerés és a tudatosság szintje a szegycsontunk alatt megbúvó szívcsakránk. 
A hely, ami tudatosságra ösztönöz bennünket, ami hajtóerőt ad ahhoz, hogy megismerjük spirituális énünket.

Bármilyen furcsa, szívcsakránkon keresztül a levegő segítségével lépünk kapcsolatba a külvilággal. 
A levegő az az egyetemes minőség, amely mindent mindennel összeköt, pontosan olyan, mint a szeretet. 
Ez a szívcsakra legfőbb alapelve, amely ugyancsak alapja a tibeti buddhizmusnak is. 
Az igazi megismerés a szeretetből fakad és a szívből származik.

A szívcsakra jellemzői:

A szív szanszkrit neve egyszerre jelent elfogadást és adást is. 
A szívcsakránkkal való foglalatosság azt jelenti, hogy egyensúlyba hozzuk az adás és elfogadás harmóniáját. 
Fontos pont a szívcsakránál a megbocsátás képessége. 
A megbocsátás nem más, mint az együtt érző cselekvés.

A szívcsakra címszavai:

A lent és a fent polarizálása
A mentális képességek első tudatosodása
Az adás és elfogadás princípiuma
Az együttérzés
A nyitottság és a melegség
Az életöröm
A magasabb szintű ismeretek

A zárt szívcsakra megmutatkozik a hajlott testtartásban, ez megrövidíti a gerincet, szűkíti a szívcsakra területét, így az energiák áramlása nem lesz megfelelő.
Olyan gyakran hajlítsuk hátra a gerincet, amilyen gyakran csak lehet. 
Szokássá kell tenni a gyakorlatot! 
Olvassunk például hason fekve, könyökölve! 
Ha a szívcsakránk nyitott, több levegő kerül a mellkasba, ami kedvez olyan érzéseknek, mint a szeretet és az együttérzés.
Ha időben korrigáljuk a testtartást, még visszafordítható a folyamat.

Lelki problémák:

Allergia: 

A túl aktív immunrendszerre vezethető vissza. 
Az érintett immunrendszere olyan érzékeny, mint a viselkedése a hétköznapokban. 
Az illető túl érzékeny a bántásokkal, szeretettelenséggel szemben.

Autoimmun betegségek: 

Napjainkban egyre gyakoribb kór. 
A betegségnél a saját test ellen ható antitestek jönnek létre. 
A beteg önmaga ellen harcol. 
Emögött mártír viselkedés, a saját szükségletek megtagadása áll.

Immungyengeség: 

Korunk tipikus betegsége, szimbolikusan azt a vágyat fejezi ki, hogy az illető nem akar különbséget tenni barát és ellenség, ismerős és ismeretlen között.

AIDS: 

A legtöbb AIDS-beteg szív- és szexcsakrája kaotikus.

Rák: 

A rák gyakran egyszerre érinti a szív- és a köldökcsakrát. 
A szívcsakra megengedi az egészségtelen sejtburjánzást, a köldökcsakra pedig befelé fordítja a feldolgozatlan agressziót. 
A betegségben érintett szerv mindig azt szimbolizálja, amit meg kell tisztítani.

Fertőzések: 

Szinte mindig az immunrendszer gyengeségére utal.

Szívpanaszok: 

Legtöbbször az az oka, hogy nem hallgatunk a szívünkre, mintha szívtelenül élnénk. 
Ez gyakran merev nézetekben és feszültségekben nyilvánul meg.

Vérkeringési problémák: 

A szívünkkel és azzal függnek össze, hogy mennyire vagyunk képesek szeretni. 
Azzal a kérdéssel állunk szemben, hogy engedjük-e a vérünket szabadon áramolni?

Gyakorlat a szívcsakra megnyitására

A gyakorlat időtartama: 
öt-tíz perc.

Mi kell hozzá?

Szabad hely, ahol kényelmesen állhatsz,
egy barátságos, meleg, kiszellőztetett szoba,
külső zavaró zajok kikapcsolása.

Állj vállszélességű terpeszben, és hunyd le a szemedet. Lazulj el, figyelmedet irányítsd a szívcsakrádra!

Ha úgy érzed, készen állsz, tenyereidet tedd össze szívmagasságban a hátad mögött.
Maradj koncentrálva ebben a pozícióban néhány percig.

Így erősítsd a szívcsakrádat!

Szeress! 
Ne csak másokat, magadat is!
Mindennap tegyél valami jót másoknak és magadnak is.
Viselj gyakran zöld ruhát, vagy aludj zöld színű ágyneműben!
Tanulj meg megbocsátani, ettől megtisztul a szíved!

Tanácsok a túlműködés esetére:

Nyugodt állapotban kérdőjelezd meg szükségleteidet, vezess naplót!
Foglalkozz sokat egyedül érzéseiddel, szükségleteiddel.

Tanácsok alulműködés esetére:

Legyél szerelmes!
Olvass romantikus könyveket!






5. A KÖLDÖKCSAKRA BETEGSÉGEI


A hasra hízástól a kisebbségi érzésig.


Számtalan fizikai és lelki probléma vezethető vissza a köldökcsakra nem megfelelő működésére. 

Ha szembesülsz panaszaid lelki hátterével, könnyebben kezelheted azokat.

A köldökcsakra az én energiáit fejezi ki, és érzéseinket irányítja.

Pszichológiailag e csakra azt a síkot jelenti, ahol az ember tudatába kerül érzéseinek. 

Ehhez a területhez lassan kell felnőnie. 

Így az érzelmi kielégülést itt sokszor a fogyasztás, ezen belül is az evés jelenti. 

A táplálkozás összeköti a gyökér- és a köldökcsakrát. 

A köldökcsakra szintjén szembesülünk árnyékunkkal, tehát a jó és a rossz, a hatalom és az alávetettség polaritásával.

A köldökcsakra energiáinak segítségével vívjuk meg csatáinkat a külvilággal és belső világunkkal is.

Ehhez a csakrához tüzes energiák társulnak. 

Szenvedélyekről, haragról és az érzések feldolgozásáról van itt szó. 

A tűz viszont világít is, hogy lássunk, ezért a szem és a látás is ehhez a csakrához tartozik. 

A tűz a belső erőnket is szimbolizálja, amitől a legtöbben félünk. 

Sok félelem legfőbb oka a saját erőnktől való félelem. 

Aki meg akarja valósítani önmagát és elképzeléseit, annak erősítenie kell a köldökcsakráját. 

Gyenge harmadik csakrával szinte lehetetlen élni mai társadalmunkban.

E csakrához olyan betegségek tartoznak, amelyek aggodalomra, félelmekre, szorongásra és elnyomott agresszióra vezethetők vissza. 

Ez a csakra gyakran azért zárt, mert az illető fél a saját erejétől. 

Így elnyomott agressziója önmaga ellen irányul, és hosszú távon fekélyt okoz. 

Ha valamit nem veszünk észre vagy nem akarjuk meglátni, annak gyakran a köldökcsakrához van köze. 

A köldökcsakra zártságát gyakran a felületes légzés is mutatja. 

Ebben az esetben a hasi szervek és különösen az emésztőszervek nem kapnak elegendő életenergiát.

Gyakorlat a köldökcsakrához:

tűzlégzés

A gyakorlat időtartama:

Maximum öt perc, de két vagy három perccel kezdd el.
Mit kell biztosítani hozzá?

Szabad helyet a padlón, ahová kényelmesen lefekhetsz.
Egy kellemes, tiszta, meleg és kiszellőztetett szobát.
A külső zajok kikapcsolását.
Hogyan végezd?

Feküdj hanyatt, hunyd be a szemed, és lazulj el. 
Képzeld el, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre süppedsz a talajba, és közben egyre nyugodtabb és lazább leszel. 
Ha úgy érzed, készen állsz, kezdj el folyamatosan lélegezni a köldökcsakrádba. 
Engedd, hogy felmelegedjen a központja, és érzékeld, hogy a finomenergia áramlik ki belőle, ami szétoszlik egész testedben. 
Eközben folytasd a hasi légzést folyamatosan, és tartsd figyelemmel köldökcsakrádat. 
Ha nem okoz gondot a gyakorlat végzése során, képzeld el, hogy a köldökcsakrából kiáramló energiának sárga fénye van.

A köldökcsakra zavaraira visszavezethető fizikai betegségek:

Cukorbetegség: 

A pszichológiai vizsgálatok szerint a cukorbetegek nagyon erősen kontrollálják és elnyomják érzéseik kifejezését. 
A cukorbetegség és más, a csakrához tartozó betegségek megelőzésére ajánlottak a küzdősportok.

Emésztési problémák: 

Agresszióra utalnak. 
Az emésztés során a külvilágot vesszük magunkba, amiből azt tartjuk meg, ami táplál, a többit pedig kiválasztjuk. 
A köldökcsakra szintjén ugyanígy mennek végbe a testi-lelki folyamatok.

Epepanaszok: 

Elnyomott dühre és agresszióra vezethetők vissza, amit le kell építeni. 
Itt is ajánlatos küzdősportokat űzni.

Evési problémák: 

Itt különösen azokról van szó, amelyek elhízáshoz vezetnek. 
Azt már mindenki megtapasztalta, hogy az evés vigasztal, az édesség pedig szeretetpótlék. 
Elsősorban meditációval segíthetünk, és tudatosan figyeljünk étkezésünkre.

Gyomorégés: 

Ilyenkor feljön valami; valamit meg kell emészteni. 
Ez azt jelenti, hogy a lelki problémák nem dolgozódtak fel. 
E betegség tünetei azt mutatják, hogy valami „savanyú” feltör alulról, a tudatalattiból.

Gyomorfekély: 

Gyakran nem jutnak kifejezésre az aggodalmak és a félelmek. 
Ezért nem is emésztődnek meg, ami azt jelenti, hogy nem kerülnek tudatos feldolgozásra, feloldásra. 
A gyomorfekély másik oka a befogadóképesség túlbecsülése.

Hízás hasra: 

A nagy pocak azt szimbolizálja, hogy az illető védeni szeretné köldökcsakráját. 
A csakra bezáródik, ha egy záróréteggel – zsírpárnával – veszik körbe. 
A zsírréteget legtöbbször a meg nem emésztett érzések hozzák létre. 
Az érintett bánatában eszik és iszik túl sokat.

Májbetegségek: 

A rosszkedvvel függenek össze. 
Elsősorban az elnyomott dühre kell gondolni, ez okozza a rosszkedvet. 
Minden fel nem oldott negatív érzés a májat mérgezi.

Rekeszizom-problémák: 

A köldökcsakra tipikus problémájának tekinthetők, és a túlzott aggodalomra vezethetők vissza.

Szemproblémák: 

A szem problémái legtöbbször azzal függnek össze, hogy valamit nem szeretnénk meglátni.

Hogyan harmonizáld köldökcsakrádat?

Szembesülj saját árnyoldalaiddal.
Tudatosan dolgozd fel álmaidat.
Fejezd ki agressziódat játékosan, például küzdősportok által.
Hordj meleg, sárga tónusú alsóneműt, és használj hasonló színű ágyneműt.
Meditálj égő gyertyára.
Szemlélj meditatívan nyílt tüzet.

A köldökcsakra zavaraira visszavezethető lelki betegségek:

Harag: 

Ha a harag tudattalanul fejeződik ki, és uralja az érintett személyt, akkor ez egyértelműen a köldökcsakra zavarára utal. 
Ezzel ellentétes az ún. „szent harag”, amit az illető tudatosan fejez ki, ez pedig tisztítja a köldökcsakrát.

Hatalmi visszaélések: 

A gyenge köldökcsakrára vezethető vissza. 
Csak a harmonikusan működő köldökcsakra segít abban, hogy a hatalmat szociális felelősséggel összekötve gyakoroljuk.

Hisztéria: 

Ebben az esetben a köldökcsakra félrecsúszott energiái nyilvánulnak meg.

Kisebbségi érzés: 

Ha gyakran lép fel, akkor meggyengült a köldökcsakránk. 
A küzdősportok hosszú távon feloldják a kisebbségi érzést. 
Ha mégsem, akkor mindenképpen ajánlatos pszichoterapeutához fordulni.

Szégyenlősség: 

Arra utal, hogy a köldökcsakrában kevés energia van.






6. A SZEXCSAKRA BETEGSÉGEI


A hízástól a féltékenységig


Az odaadás, a no misztériumának megtestesítője a szexcsakra vagy szakrálcsakra. Zavaraira számtalan betegséggel reagálhat a szervezetünk, például hízással vagy impotenciával.

Az örök vágy női princípiumát és misztériumhelyét testesíti meg. 
A csakra fő témája a férfi- és női polaritás, amely egy harmadik témán – a kapcsolaton, szerelmen belül – oldódik fel, összekapcsolva a két pólust. 

A szexcsakra a gyökércsakrával együtt felelős az emberi szexualitás örömeiért és szenvedéseiért. 

Fontos tudnunk, hogy a férfi- és női szexualitás alapvetően más módon fejeződik ki. 

A nőknél például gyakran szorosan összetartozik a szerelem és a szexualitás, a férfiaknál viszont a kettő sokszor külön működik.

 Úgy tűnik, a nőknél szorosabb a kapcsolat a szív- és a szexcsakra között, míg a férfiaknál inkább a szex- és a köldökcsakra kapcsolódik össze.

Nagymértékben a szexcsakra energiáitól függ, hogy valaki fél-e megnyílni a másik nemnek.

A szexcsakra jellemzői:

Elhelyezkedése: 
a nemi szerveknél

Eleme: 
a víz

Hozzá tartozó testrészek: 
nyelv, nemi szervek, izmok

Színe: 
a narancs mint a színkör meleg pólusa

Megerősítései: 
Közeledem másokhoz.
 Kinyilvánítom szükségleteimet
Tanulási feladata: odaadás, belebocsátkozás valamibe

Kövei: 
borostyán és karneol

Illóolajai: 
kardamom, szantálfa, ilang-ilang

A szexcsakra tipikus témái: 
a féltékenység, az ingázás a szabadság és a kötöttség között, a szenvedély kezelése.

A szexcsakra szabályozza testünk folyadékháztartását, amely a menstruációhoz hasonlóan a hold befolyásolása alatt áll. 
A termékenység, a női és férfiidentitás bölcsője. 
Ennél a csakránál is fel kell oldani a régi félelmeket, amelyek a szexualitással kapcsolatosak. 

Ehhez a csakrához tartoznak a párkapcsolati problémák: 
a közelség és távolság, az odaadás és a dominancia.
A puritán társadalmakban a szexcsakra energiái gyakran elzáródnak. 
Az ilyen személy szürke, bátortalan és gátlásos.
Az elutasítástól való félelem gátolja e csakra működését, ami görcsös testtartáshoz vezet. 
Ezen úgy segíthetünk, hogy járás közben tudatosan előrenyomjuk a medencéket, ezzel erősítve a csakrát.

A szexcsakra zavaraira visszavezethető fizikai betegségek:

Bélgörcsök: 
Felfúvódáshoz és székrekedéshez vezethetnek. 
Gyakran egy nem kívánt függőség következményei. 
Egy kapcsolaton belül az elnyomott neheztelés gyakran okoz bélgörcsöket. 
A bélgörcs testi szinten fejezi ki a kapcsolat görcsét.

Felfúvódás: 
Gyakran utal arra, hogy az érintett érzelmileg erjed, forrong. 
Sokszor egy ki nem mondott konfliktusról van szó a kapcsolaton belül. 
A felfúvódás bűzzel jár, ami megteremti a távolságot két ember között. 
Ha tisztázod kapcsolatodat és félelem nélkül fejezed ki szükségleteidet, sok esetben megszűnik a felfúvódás.

Gombás fertőzések: 
Ha leginkább a nemi szerveken jelennek meg, akkor a szexcsakra működésének enyhe zavarát jelzik, de részben a gyökércsakráét is.

Hajproblémák: 
A haj a szexualítás archetipikus szimbóluma, a vonzerőt szimbolizálja. 
Az idő előtti kopaszodás a szexcsakra zárlatára vezethető vissza.

Hereproblémák: 
Majdnem mindig a férfi szexualitástól való félelmére utal.

Hízás: 
Az altesten felgyülemlő zsírpárnák védőpáncélt képeznek, ami a szexualitás elleni, többnyire tudattalan védekezést jelenti.

Hólyaggyulladás: 
A legfőbb oka az, hogy az illető nem tud elengedni, ami a szex- és a gyökércsakra gyakori problémája.

Impotencia: 
Gyakran az érzelmek túl erős ellenőrzésére vagy a szexualitás túlhangsúlyozására utal.

Méhmióma: 
A méh izomzatának egy része túlzottan megvastagodik, és kerek domborulatot hoz létre. Ez a mióma jelentheti azt is, hogy a belső gyermeket kell táplálni. 
A szexualitásnak csak akkor lehet örülni, és energiáit alkotóan átalakítani, ha a belső gyermek már nem él.

Méhproblémák: 
Szinte minden nő elégedetlen a mellével, hiszen vagy kicsinek, vagy túl nagynak tartja. 
Ez a feszültség gyakran a mell megbetegedéséhez vezet. 
A mell betegségénél sokszor a nőiesség elutasításáról van szó.

Menstruációs problémák: 
Mindig a női energiák zárlatával függnek össze a szexcsakrában.
A fájdalmas és elhúzódó menstruáció a szexcsakra alacsony energiaszintjére utal. 
A szokatlanul erős menstruáció és a köztes vérzés pedig a csakra nagyobb aktivitását jelzi.
A ciklus második szakaszában fellépő menstruáció előtti tünetegyüttes, ami magában foglalja a mell feszülését, a felfúvódást és az indokolatlan sírást, elnyomott női szükségletekre utal.

Petefészek-fájdalmak: 
A női energiák visszatartására s ezzel gyakran a szexcsakra zárlatára utalnak.

Prosztatapanaszok: 
Mindig az alkotó férfierők elnyomására utal, ami azt jelenti, hogy a szexcsakrában részleges vagy teljes zárlat van.

Szexuális zavarok: Alapvetően a szexcsakra energiáinak diszharmóniájára vezethetők vissza.

Vaginizmus: 
Gyakran annak a jele, hogy az érintett bűnösnek érzi magát szexuális vágyai miatt. 
Ez a tünet gyakran lép fel azoknál a nőknél, akiket gyermekkorukban megerőszakoltak.

Gyakorlat a szexcsakra energetizálásához:

Medenceemelés:
A gyakorlat időtartama: általában öt-tíz perc, de bármeddig lehet végezni. 
A gyakorlatot kortól, edzettségtől függetlenül bárki elvégezheti.

Mi kell hozzá?
szabad hely a padlón, ahova kényelmesen lefekhetsz;
egy kellemes, tiszta, meleg, kiszellőztetett szoba;
külső zajok kikapcsolása.

Feküdj hanyatt lazán, hunyd le a szemedet, és húzd fel a térdedet annyira, hogy a lábfejed kényelmesen a földön maradjon. 
Emeld meg lassan a medencédet, majd engedd le. 
A gerinced közben maradjon a talajon. Lassan és élvezettel végezd a gyakorlatot – hiszen a jóga nem csak aszkézis!
A gyakorlat alatt összpontosíts a szexcsakrádra! 
Képzeld el, hogy a nemi szerveiden keresztül lélegzel ki és be. 
Tudatosan lazítsd el a szexcsakrádat!

Megjegyzés:

Ezt a gyakorlatot áldott állapotban lévők is elvégezhetik.
Kellemes légkört teremthetsz a gyakorlat végzéséhez, ha a csakrához illő illóolajat párologtatsz illóolajlámpában.

A szexcsakra zavaraira visszavezethető lelki problémák:

Étvágytalanság: Mindig arra utal, hogy túl kevés energiát használ fel a szervezet.

Étkezési zavarok: Legtöbbször a saját nem elutasítására vezethetők vissza.

Kapcsolati problémák: Korunkban a szexcsakra legfőbb problémája. 
Olyan emberek vonzanak bennünket, akikben van valami, ami belőlünk hiányzik, és tudattalanul arra vágyunk, hogy a belőlünk hiányzó energiákat társunk élje meg helyettünk. 
De egyetlen csakra energiáját sem élheti meg más helyettünk, mindenkinek a saját csakráit kell feloldania, harmonizálnia.

Kreativitási problémák: Ha elakad bennünk a kreativitás áramlása, ha nincsenek jó ötleteink, nem tudjuk jól megoldani gondjainkat, akkor legtöbbször a szex- és a torokcsakra is gátolt.

Orgazmusproblémák: Mindig a szexcsakra gátolt működésével függ össze.

Így harmonizálhatod a szexcsakrádat:

Kapcsolati problémáidat nyíltan beszéld meg társaddal, lehetőség szerint közösen oldjátok meg!

Egyértelműen jelöld ki határaidat, és szükségleteiddel kapcsolatban tisztázd szabadságodat és kötöttségeidet!

Viselj narancsszínű fehérneműt!






7. A GYÖKÉRCSAKRA BETEGSÉGEI


A gyökércsakra meghatározza azt az energiát, ami az élethez rendelkezésedre áll. 


Felelős a fizikai erőnlétedért, vitalitásodért, és ez a csakra vezérel minden tisztulási folyamatot. 
E csakrához tartozik a munka is. 
Talán soha nem kapott ennyi ember állami támogatást, mint manapság, ami arra utal, hogy kultúránknak egészségtelen kapcsolata van a gyökércsakrával.

Az egyik oldalon a munka egyre többet követel, ami az energia többségét a gyökércsakrában köti meg. 
Másrészről pedig egyre kevesebb embernek van munkája, ami hosszú távon a gyökércsakra bezárulásához, majd ennek következményeként krónikus kimerültséghez és energiahiányhoz vezet.

A gyökércsakra betegségei

Az első csakra betegségei az életenergia felelőtlen kezelésével függenek össze. 
Vagy állandóan túl sok energiát adsz le, vagy nem használod fel meglévő energiáidat. Mindkét eljárás fizikai és lelki problémákhoz vezet. 
A jól működő gyökércsakra esetében megfelelően váltakozik az aktivitás és a nyugalom. 
A megfeszítés fázisa után az ellazulás fázisának kell következnie, amikor az életenergia akadálytalanul áramlik az egész szervezetben.

Az első csakrával összefüggő minden fizikai megbetegedés fő oka a belső és külső stressz. A munkában az idő optimális beosztásával teheted egészségesebbé a gyökércsakrádat.
 Ha nem tudod magad kipihenni, akkor az állandó adrenalinkiválasztás izomgyengeséget, kimerültséget, szívbetegséget, gyomorfekélyt és emésztési problémákat okoz. 
Lelki síkon pedig növeled a félelmeidet, alvászavarok léphetnek fel, kialakulhat súlyosabb depresszió is.

A gyökércsakránk megfelelő működéséhez helyes arányban kell váltakoznia az aktivitásnak és a nyugalomnak. 
A megfeszítés fázisa után az ellazulás fázisának kell következnie, amikor az életenergia akadálytalanul áramlik az egész szervezetben. 
E csakra betegségei az életenergia felelőtlen kezelésével függnek össze. 
Vagy nagyon sok energiát adunk le, vagy lusták vagyunk használni energiáinkat. 
Mindkét dolog fizikai és lelki problémákhoz vezet. 
Az olyan ellazulási technika, mint az autogén tréning , segít felépíteni az energiát, és nagy figyelmet kell szentelni az egészséges alvásnak és a táplálkozásnak is.

Ha ritkán aktiváljuk ezt a csakrát, akkor állandóan energiahiánnyal küszködünk. 
Ebben az esetben rendszeresen kell testi gyakorlatokat végezni, sportolni, vagy legalább egyszer naponta olyan testmozgást gyakorolni, amikor felgyorsul a légzésünk és alaposan megizzadunk. 
Ezzel ösztönözni tudjuk a csakra energiáját és megnyílik ez az energiaközpont is. 
A gyökércsakrához tartozik a vese is. 

Jobban meg tudjuk érteni ennek a csakrának a működését, ha elképzeljük a mellékveséket, amelyek hormonjai az ember aktivitására reagálnak. 
Az emberi testet a mellékvesék stabilizálják a stressz helyzetben, mindez az adrenalin, noradrenalin, kortizol révén történik, melyeket a mellékvesék váltasztanak ki. 
Stressz esetén a mellékvesekéreg nagyobb mennyiségű adrenalint választ ki, ennek hatására több vér és energia jut az izmokba, a szívbe, tüdőbe és agyba. 
Ha nem tudunk pihenni, akkor az állandó adrenalin kiválasztás izomgyengeséget, kimerültséget, szívbetegséget, gyomorfekélyt és emésztési problémát okoz.

A kimerült szervezetet a kortizol nevű mellékvesekéreg-hormon energiával látja el. 
A kimerültség miatt kortizol ürül a vérbe, ez pedig izomgyengeséget, magas vérnyomást, cukorbetegséget és immunmegbetegedést okoz. 
De okozhat hideg kezet és lábat, alacsony vérnyomást, csökkent aktivitást, különösen reggel. 
Ezek a tünetek a kortizolkiválasztás zavarára utalnak, ez pedig depresszióhoz és mániás reakciókhoz vezet. 
A túl aktív mellékvese, melynek zavarát tartós megterhelés okozza, vészjeleket küld hasmenés, hirtelen izomgörcsök, felgyorsult légzés, heves szívdobogás formájában. 
A kortizol szabályozza többek között a víz és ásványianyag-háztartást, továbbá a test zsír- és szénhidrát-anyagcseréjét is.

Fizikai megbetegedések:

Aranyér: 

Ennél a panasznál a véredények nem lazulnak el székeléskor, vagyis ilyenkor nem szánsz elég időt székelésre, mivel állandó rohanásban élsz. 
A székelés szimbolikusan az életet jelzi: nyugalomra és ellazulásra van szükséged.

Bélgyulladás: 

A bélgyulladás fő tünetei a hasmenés és a sipolyképződés. 
E betegség okai a tartós stressz és az elnyomott düh. 
Azokat az embereket érinti, akik drámaian reagálnak minden eseményre, és félnek a kudarctól.

Fogínygyulladás: 

Gyakran az önbizalom hiánya okozza, amely a gyökércsakra jellemzője. 
Fogínygyulladást okozhat a C-vitamin hiánya is.

Hasmenés: 

Mindig a félelem vagy bizonytalanság tünete. 
Szimbolikusan a gyökércsakra egyik fontos témájára utal: arra, hogy az illető nem képes elengedni.

Hátproblémák: 

Egyenesség- és tartásproblémákra utalnak, arra, hogy mennyire biztosan viselkedsz és jársz az életben. 
A bűntudat is okozhat hátfájdalmakat, hiszen tonnányi bűnt hordhat a hátán az érintett.

Reuma: 

A mozgékonyság hiányából fakadó megmerevedésre utal. 
Ilyenkor a test drasztikusan fejezi ki magát, és nagy fájdalmakkal járhat a betegség.

Székrekedés: 

Állandó stresszre utal. Nem engeded, hogy csökkenjen benned a nyomás, így sok terhet kell magaddal cipelned. 
Az elengedéstől való félelem váltja ki.

Veseproblémák: 

Párkapcsolati problémákra utal.

Magas vérnyomás: 

Nem tudsz ellazulni, ezért szíved és véredényeid sem pihennek eleget. 
A szó valódi értelmében állandó nyomás alatt állsz.

Alacsony vérnyomás: 

Nem saját szükségleteid szerint élsz, hanem szüleid vagy a társadalom elvárásai szerint. Nem állsz ellen a feléd irányuló elvárásoknak.

Lelki megbetegedések:

Depresszió: 

A valódi depressziót - ellentétben a depresszív hangulattal - terápiásan kell kezelni. 
Ez a betegség a gyökércsakra energetikai zárlatára vezethető vissza. 
Az időskori depressziót a testi leépülés megtapasztalása okozza. 
Az érintett nem ismeri fel, hogy e kor tanulási feladata az, hogy a szellem felé forduljon, és ezért a régi időket sírja vissza.

Alvászavarok: 

Gyakran a stressz tünetei, és annak jele, hogy nem tudsz átkapcsolni az aktív fázisról a passzívra.

Fogbetegségek: 

A fogak állapota a vitalitás kifejezője. 
Ha fogproblémáid vannak, akkor energiahiányban szenvedsz, és elnyomod agressziódat, nem engeded problémáidat a felszínre jutni.

Általános tanácsok a gyökércsakra megerősítéséhez:

Fogadd el hibáidat. Aki cselekszik, az hibázik is. Az állandó önellenőrzés és a tökéletességre való törekvés csak beteggé tesz.

Szüntesd meg a versengő magatartást.

Szaunázz rendszeresen.

Rendszeresen kocogj, kertészkedj, tartózkodj minél többet a természetben.

Hordj vörös vagy földszínű ruhákat.




(Forrás: http://www.fenyorveny.hu/2014/01/a-csakrak-betegsegei.html)







Minden csakrához tartozik egy mantra, mellyel a csakrával összefüggő problémákat lehet orvosolni!






Ezek a szavak szanszkrít eredetűek.
Bár lefordítható a jelentésük, ennek ellenére a szó rezgése miatt az eredeti nyelvezet szerint kell mantraként használni.

Mantraként a szót lassan, nyugodtan, egyenlő ütemben kell ismételni, folyamatosan.
Közben érezhetővé válik az adott csakra is.






Egyszerre csak egy csakrának a mantráját használjuk.
Aki mind a 7 csakráját szeretné ezzel a módszerrel aktivizálni, az mindegyik csakra – mantrát ugyanannyiszor ismételje.






A hatás fokozható, ha a csakrához tartozó hangmagasságon ejtjük ki!


7. csakra – Korona csakra - mantrája: AUM /OM

6. csakra – 3.szem csakra – mantrája: AUM /KSHAM

5. csakra – Torok csakra – mantrája: HANG, (g hang kiejtése nélkül), HAM

4. csakra – Szív csakra – mantrája: JANG, (g hang kiejtése nélkül), JAM

3. csakra – Akarat csakra – mantrája: RANG (g hang kiejtése nélkül), RAM

2. csakra – Szakrális csakra – mantrája: VANG (g hang kiejtése nélkül),VAM

1. csakra – Gyökér csakra – mantrája: LANG (g hang kiejtése nélkül) LAM




(Forrás: Veress Andrea Hajnalka)










A csakrák behangolása szolmizációs hangokkal


Azt ma is kevesen tudják, hogy nem elég, ha valamilyen gyógynövényt alkalmazunk, például szemölcs elmulasztására, a kertben található, sárga nedvű Vérehulló fecskefűvel, hanem rendkívül lényeges, hogy szóban is bevigyük az információt. 

Ezért voltak régen a ráolvasások, vagy mondókák. 




Ezeket nem fontos ma ismernünk, és szó szerint elmondanunk, az is megfelel, ha saját magunk találunk ki egy ilyen mondókát. 
Pl. Mire a nap hétszer felkel, csúnya szemölcs rólam tűnj el!

A magyar néptánccal nagyszüleink, dédszüleink el tudták űzni az aratás, hihetetlenül nehéz munkájával járó fáradtságot. 
Ilyenkor tartották az aratóbálokat, és a hajnaltól napnyugtáig tartó aratás után, egész éjjel mulattak.

A népi táncnak, főleg alegényeseknek, szinte minden mozdulata egy-egy zodiákus jegynek felel meg, ezzel hozva harmóniába az energiákat, és a csettintésekkel, tapsolással, a lábak csapkodásával, kurjongatásokkal pedigkitűnően megtisztították a csakráikat, meridiánjaikat, bár valószínűleg, ezeknek nem voltak tudatában, de így óriási energiákat nyertek.



 Legényes tánc - Józsa Judit alkotása


Géczy Gábor arra jött rá, hogy a
csakráink mindegyike, szépen sorban behangolható a szolmizációs hangokkal
(Bodnár Erika - Színia is és mások is rájöttek és ez a jó! Dr.MI) 

Ha betegek, vagy csak nagyon fáradtak vagyunk, feküdjünk bele egy kád meleg vízbe úgy, hogy a fejünket is belerakjuk.

Öntsünk bele pár csepp, bármilyen illóolajat, és próbáljuk meg megkeresni azt a dó hangot, (énekeljünk) amely a gyökércsakránkra el kezd rezonálni. 

Ha megtaláltuk, ezt erősen lehet érezni, akkor utána énekeljük végig a ré, mi, fá, szo, lá, ti hangokat is. 




Ezzel az összes csakránkat képesek vagyunk kitisztítani, harmóniába hozni, és aktiválni. 

A gyógyulásunk pedig megtörténik. 

Tulajdonképpen a magyar népdalok hangkészlete, és ezek éneklése is felér egy ilyen csakra harmonizálással.

Lerajzolva a hosszanti tengelyünket (MAG fényoszlop a gerinc mentén), 
bejelölve rajta a csakrákat (8db), 
és a hozzá tartozó szolmizációs hangokat (8db): 







Az Ős fa, a gerincünk, mely alul a gyökér, fenn a korona, melyből úgy kapjuk erőnket, hogy lent a Földbe, fenn az Égbe vagyunk bekötve. 




A Hálónk, 
a 8 fő csakra, 
Éghez - Földhöz köt minket a MAG központi fényoszlopunk





Vajon Kodály Zoltán tudta azt, hogy az általa elnevezett hangok ezt a bölcsességet adják ki? 

Bizonyára fogalma sem volt róla, ezt minden valószínűség szerint, odaátról súgták neki.



(Forrás: Fényadó)








Továbbá:





4.Gyógyító növényeink 4. rész:

5.Gyógynövények alkalmazása, gyűjtése: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/gyogynovenyek-alkalmazasa.html


7.Vegyes kultúrák. Kedvező hatású szomszéd növények: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/vegyes-kulturak-kedvezo-hatasu-szomszed.html

8.Kertészeti naptár - Zöldségeskert - Vetés - Növények társítása: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/kerteszeti-naptar-zoldsegeskert-vetes.html

9.Praktikusan az otthonunkban – kiskertünkbenhttp://emf-kryon.blogspot.hu/2013/08/praktikusan-az-otthonunkban.html



12.Vegyszermentes tartósítás - Öreganyáink fortélyai: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/vegyszermentes-tartositas-oreganyaink.html


14.Paradicsomültetés, paradicsomtermesztés, palántázás: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/paradicsomultetes-paradicsomtermesztes.html




18.SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/09/szabo-gyorgy-bukkszentkereszti.html


20.A Hársvirág gyógyító növényünk külön fejezetet igényel:

21.Egzotikus gyümölcsök — Trópusi gyümölcsök:

22.A mediterrán őshonos fája – az Oliva:

23.Eltitkolt orvosság: az ezüstkolloid:

24.A nyírfa mágikus ereje, mely önálló fejezetet igényel!:

 25.A magyarság ősi gyógymódjai és vallása:


27.Hűsítő italok – házilag:

http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/husito-italok-hazilag.html


28.A vadkender olaj meggyógyítja a rákot, de vajon miért nem tudja ezt senki?:

29.Dió - a csudajómely önálló fejezetet igényel: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/dio-csudajo.html

30.Szúnyogcsípés ellen a hagymától a banánhéjig: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/06/szunyogcsipes-ellen-hagymatol-bananhejig.html

32. A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

33. A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

34. Skalárháború: 

35. Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

36. EMF Kiegyenlítő Technika:
37. A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

38.  Mi is a Lélek?:

39. TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

41. A harmadik szem: 

42. A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:
43. A csakrák betegségei - behangulásuk:
44. ALOE VERA - a csodanövény:





Szeretettel,

Gábor Kati


Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:


web oldalaim:


blog oldalam: 










A harmadik szem

A harmadik szem látás 
(Égi hang)






A harmadik szem az energiatest szerves része - minden ember szellemlényi felépítéséhez hozzátartozik-a homlok közepén helyezkedik el. 

Ez egy isteni adomány, amelyet csak a kiérdemelt tiszta lelkek és egyben 
"krisztusi küldetést" 
teljesítő személyek kaphatják meg. 

Isten tud csak ilyen képességet adni, de ezt szigorúan ki kell érdemelni. 

Hogy milyen tisztán lát a személy az mind attól függ, hogy mennyire volt a lelke ezelőtti életében illetve életeiben tiszta, jóságos... 

A harmadik szem látásnak 3 fázisa, lépcsője van.

1. Alapfokú látás: 

...foltok, színek látása. 
A betegséget képes behatárolni, az illető személy ottlététől függetlenül. 
Információt is tud szerezni, de ez nem minden esetben sikerül.

2. Középfokú látás: 

...ezzel a tudással egyre több ember rendelkezik. 
Ez a látás fokozatosan alakul ki.
 Ezen látók közel olyan képességekkel rendelkeznek mint a "tisztán látók". 
Tisztán látják a szerveket, esetleg részletezni tudják, és már le tudnak informálni néhány dolgot.

3.Tisztán látás: 

...csak kevés ember rendelkezik ezzel. 
A harmadik szem látást ne tévesszük össze a látomásokkal és az aura látással. 
Az aura látás egyik foka a harmadik szem látásnak. 
Különben minden embernek van harmadik szeme, ez egészen kicsi korban működik is. 
A kisbabák lehetőséget kapnak arra, hogy lássanak. 




Mindenki tiszta lappal indul. 

Ez a képesség 3-4 éves korig tart, de van olyan kisgyermek, akinek megmarad a látóképessége. 
A harmadik szem egyes esetekben már az anyaméhben is működik. 
A magzatnál kb. 6 hónapos koráig fejlődik ki a harmadik szem. 
Ezt külső tapasztalat szerzésre használják fel a babák, akik a Teremtő Atyával kapcsolatban vannak. 

Ő felméri a helyzetet, hogy a szülők megérdemlik e őt. 
Ha igen, akkor megszületik, ha pedig nem akkor lelkét felhívják /eltanácsolják/, és a kisbaba meghal. 
Ez bármikor megtörténhet a szülésig. 

A kisgyermekeknél a harmadik szem minek a hatására csukódik be? 

Isten akaratára és az önbüntető rendszer hatására. 
Vannak egyes esetek, amikor feloldozást kapnak. 
A harmadik szemet becsülni és védeni kell, mert pillanatok alatt jön, de ugyanígy távozik. 

A harmadik szem nem játék. 

Bioenergiával működik, csak a tisztánlátók kaphatnak szféraenergiát. 
Ők több órán keresztül is képesek "nézni" mert újratöltődnek (öntöltődők). 
Sajnos azok akik nem öntöltődők, azoknak elég nagy gondot okoz a lemerülés. 

A harmadik szem túlterhelése és a bioenergiakészlet fokozatos nullán való léte agylágyulást, idegbénulást és halált is okozhat. 
Ez természetesen nem mindig van így, mert a büntető rendszerek is működnek.

Miért kell látni a harmadik szemmel?

- A harmadik szem látás segíti az emberiséget a tudományos megismerésben. 

- A harmadik szem az orvostudomány számára igen jelentős fordulópont lenne, de nem ismerik el ezt a képességet. 

- A harmadik szem egy szimbólum amely mögött egy olyan képesség húzódik meg, aminek segítségével valaki nem a szemével hanem mint egy röntgenfelvétel lát. 
Itt nem fényvisszaverődés észlelésről van szó, hanem olyan képességről van szó, amelynek nincs szüksége a külső fényre ahhoz, hogy eseményeket, tárgyakat, képeket ismerjen fel. 

Olyan szemről van szó, amellyel sötétben is lehet látni. 




Nevezhetnénk ezt -kissé leegyszerűsítve- hatodik érzéknek. 
Ez a képesség mindenkiben szunnyad, csak eddig azért szorult háttérbe, mert nem volt szükség a szellemi, lelki fejlődés érdekében. 

Már ezelőtt is sok embernek nyílt meg így ez a belső szeme, de nem tulajdonítottak neki jelentőséget. 
A harmadik szem látással kapcsolatban az előzőekben leírtakat szó szerint az égi hang közölte. 

Saját tapasztalatból a következőket tenném hozzá: 

A harmadik szem látás egy fantasztikus, szinte minden képzeletet felülmúló isteni adomány. 
A tisztánlátó csukott szemmel lát elképzelhetetlen nagy távolságokba vagy az anyagvilág belsejébe.

Mire képes a magasszinten látó, ha isteni engedélyt kap?

- Színesen, röntgenképszerűen látja a belső szerveket, azoknak minden elváltozását, még a legkisebbeket is. 
Bármilyen nagyságú mikroszkopikus elemzést tud adni egyetlen sejtről vagy annak sejtmagjáról. 
Követni tudja a sejtek vagy bacilusok szaporodását, mozgását, így hihetetlenül pontos diagnosztizálást képes végezni perceken belül. 
Tévedni nem tud, mivel ugyanúgy látja, mintha a két fizikai szemével nézné. 
Fénykép alapján vagy az illető személyi adatainak ismeretében bármely távolságból képes diagnosztizálni. 
Követni tudja a gondolatok irányát, látja azt, akire mi gondolunk.

- Élő kapcsolatot tud teremteni a szellemvilággal, kommunikálni képes velük. 
A kommunikáció gondolati képekkel történik. 
Kivételes esetben isteni személyekkel is kapcsolatba kerülhet. 
"Beszélhet" a fák vagy az állatok lelkével, a bennünket körülvevő szellemvilággal, belső vezetőinkkel, védőangyalainkkal.

- "Oda utazik" a világon ahova szeretne. 
Ha a Mars vagy a a Hold felszínét akarja látni, akkor látja, vagy akár a Föld belsejébe tekinthet.

- Információt kérhet az AKAHSA krónikából a messzi múlttal, jelennel vagy a jövővel kapcsolatban. 
Kérhet szellemgyógyászokat segítségül, vagy gyógyító tanácsokat.

Mi a látóképesség tudományos magyarázata?

A harmadik szem , egy röntgen és egy elektronmikroszkóp, valamint egy információs adó és vevő készülék együtteséhez hasonlítható. 
De csak hasonlítható, mert a legfejlettebb földi csúcstechnikánkat is messze felül múló energia szervünk. 

A távolbalátás alapja a kozmikus "látóagyhoz" való csatlakozás. 

Ez a kozmikus isteni látóagy hasonlítható egy rendkívüli fejlettségű központi műholdhoz, amely a világon mindent érzékel, és minden létezővel kapcsolatban van. 
Ez a látóagyat a harmadik szem látók egy kettős piramisnak érzékelik. 
A távinformáció ezen keresztül érkezik és továbbítódik. 
A kommunikáció mindig színes képekben történik. 




A harmadik szem bioenergiával illetve az ehhez hasonló szféraenergiával működik. 

A röntgenezéshez hasonlóan a harmadik szem látás nagyon erős energia-koncentrációt igényel

Azt, hogy milyen erős koncentrációra van szükség jól bizonyítja az, hogy a szféraenergia nélkül "nézők" tíz perc alatt lemerítik az egész bioenergia tartalékukat. a harmadik szem a szellemlények általános kommunikációs szeme. 

A szellemlények kommunikációjának alapja a harmadik szem látáson keresztül küldött gondolati képek cseréje.

A harmadik szem látás nem mese és misztikum, hanem szellemlényi valóságunk része. 
Azt is jelzi, hogy milyen szabadság és lehetőség vár ránk a szellemvilágban, ha az oda feljutást kiérdemeljük. 

Aki nem találkozott ezen képességgel annak első hallásra ma még hihetetlen, de létezését, csodás valóságát kézzelfoghatóan bizonyítani lehet. 
Képzeljük el mi lenne ma a világban, ha látnánk egymás gondolatát?!

Jézus a harmadik szem látóképességét használva tudott az emberek életében, gondolataiban olvasni, és beszélni égi Atyjával. 

A szentek egy részének is meg volt ez a képessége. 
A buddhizmusban és más keleti vallásokban régóta ismert a harmadik szem, ezt Buddha homlokán ábrázolták. 

A látóképességek valóságáról többször meggyőződtem. 
A könyv megírásában is nagy segítségemre voltak tisztánlátó gyógyító társaim.


(A fenti idézet teljes egészében Dömötörffy Sándor: Az ember és a természettudomány című könyvéből való.)



(Forrás: http://tttweb.hu/)











Szeretettel,

Gábor Kati


Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:




web oldalaim:




blog oldalam: 











2 megjegyzés:

  1. Számomra fantasztikusan érdekes ez az írás!Régóta foglalkoztat a 3 szemmel való látás.Csodálatos lehet.Köszönöm hogy olvashattam!Üdv Vica

    VálaszTörlés