2015. május 23., szombat

Az ILLUMINATI ELLENI TRILLIÓ DOLLÁROS PER Teljes vádirata - IGAZ !



Az ILLUMINATI ELLENI TRILLIÓ DOLLÁROS PER Teljes vádirata - IGAZ !



Mik ezek a zsidó rablások????


Egy újabb forrás ami megerősíti a rablást. A veszta szüzek szeretik az aranyat, és ha kell ellopják.

EZ MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB LELEPLEZÉSE !!! 

Ebben a pillanatban érkezett és "olyan friss, hogy még meleg"az a 111 oldalas anyag, ami igazolja, hogy mindaz, amiről 3 részben írt a Világ Helyzete 2011.december 18-tól kezdve, az úgy igaz, ahogy akkor kiderült, bármennyire fantasztikusnak is tűnt első olvasásra.  
A megírt fejleményekkel foglalkozott az EnigmaTV és a HunTV is! Nekik is köszönöm, hogy sokakhoz eljutott az infó! 


Megérte gőzerővel fordítani a nemzetközi dokumentumokat, mert érezhető volt, hogy nem légből kapott az ügy, hiszen Benjamin Fulford volt a fő forrás és amiért David Wilcock is halálos fenyegetést kapott... (bár bizonyos források szerint meg is ölték)....az interjú, amit magyarul is feltettem önmagáért beszél. 
Ahogy Wilcock írta: " Így kaptam meg én is a "Trillion Dollar Lawsuit" ügy anyagát és Fulfordon keresztül megerősítést kaptam, hogy igen, van egy 1,1 billió dolláros per, amiben az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, az Olasz kormány, a Vatikán és sok más név benne van. Ez megdöntené a Régi Világrendet, a fennálló zsarnokságot.  "
"Ez a legnagyobb sztori..., a FED által "bubble money" létrehozására elkobzott 2millió tonna aranyról és a szövetségi perről, mely porig rombolhatja a jelenlegi teljes pénügyi összeesküvést."


  




Az aranyért az ázsiai családok államkötvényeket kaptak (amit a fotón is láthattunk) - 1944-ben állították


ki és 1994-ben jártak le! - és az aranyat vissza kellett volna adni. Csakhogy az USA és a Rotschildok ellopták és a mai napig nem adták vissza az aranyat, melynek mai értékéből a világgazdaság összes adósságát ki lehetne fizetni és teljes jólétet biztosítani a Föld lakóinak. Ha ez kiderülne.....
Ezért jött létre az a 117 nemzetből álló szövetség, mely Fulford információi szerint isharcban áll a Földet uraló, de uralmának végén lévő ILLUMINATI ELIT-tel, melyek története évszázadokra megy vissza...és láthatóan pusztulásba, háborúkba taszítja a világot. Háborúkat és járványokat tervez, mellyel köztudottan jelentős népességcsökkentésre, majd az Új Világrend felállítására készül.
Dragon Family néven találjuk ezeket a tehetős ázsiai erőket, melyek megbíztak egyKeenan nevű ügynököt az államkötvények kezelésével. Ő az, aki az egész pert indította. Mert nem elég, hogy az aranyat nem adták vissza, hanem amikor két japán ügynök az egyenként 500millió $ értékű kötvénnyel (összesen 124,5 milliárd $) Svájcból tartott Olaszországba, ezeket a kötvényeket tőlük az olasz hatóságok lefoglalták, majd a Vatikán kincstárnoka, Dal Bosco Propaganda Due magas szintű szabadkűműves ellopta. 
A CIA és más magas rangú tisztviselők próbálták 100millió dollárral megvesztegetni Keenan-t, hogy ne szóljon a Dragon Family-nek a kötvények ellopásáról, de Ő ebbe nem ment bele, sőt a "TRILLION DOLLAR LAWSUIT" per felperese is egyben  


Mivel mindezen tények részét képezik a Trillió dolláros pernek és vádként jelennek meg a periratban, ezért óriási jelentőségű az ügy! 

A hab a tortán pedig a vádlottak listája, akik az egészben benne vannak:

az ENSZ főtitkár Ban Ki-Moon, volt olasz miniszterelnök Silvio Berlusconi
Giancarlo Bruno, aki a Világgazdasági Fórumon a bankszektor vezetője, 
Olaszország ENSZ nagykövete : Cesare Maria Ragaglini
Ray C. Dam a Nemzetközi Kincstári Felügyeleti Hivatal elnöke 
és David A. Sale az OITC tanács és cabinet helyettes vezetője. 

A Dragon Family által indított PERT ELVESZTETTE A FED a titkos tárgyalásokon az ENSZ-ben és az a határozat született, hogy az aranyat vissza kell adni 2001. Szeptember 12-én.   

A pénzt a WTC 7-es épület alatt tartották (mely egyben a CIA egyik főhadiszállása is volt). Ma már tudjuk azóta mi történt az ezt megelőző napon. Ahol az arany volt, a tárolót kiürítették ...az épületet a 2 WTC torony leomlasztása után ellenőrzött robbantással felrobbantották és ahogy Fulford forrásai is megerősítették ezért is történt 9/11. 


A VILÁG HELYZETE 3 RÉSZES CIKKE A PERRŐL ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ ESEMÉNYEKRŐL, SZEREPLŐKRŐL :



Az évszázad botránya lehetne 1.rész - 1,1 trillió dolláros rést ütöttek az ILLUMINATI pajzsán?



KAPASZKODJ MEG, MERT A VÉGÉRE ÉRVE MOST NAGYON SOK MINDENT MEG FOGSZ ÉRTENI !
Egy olyan dologról van szó, ami miatt David Wilcock-ot is halálosan megfenyegette a sötét hatalom.

Egy olyan történetet és összefüggéseket fogok most nektek elmondani, ami napok óta izgatja az internet közvéleményét és rengetegen tesznek fel kérdéseket nekem is és acsoportban is ezzel az üggyel kapcsolatban. Azért nem került ki hamarabb, mert több napos előkészítő munka előzte meg. Meg fogom osztani veletek a teljes anyagot magyarul. Juttassátok el minél több helyre!
Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta és Szerkesztette: O. László, fordítást segítette: Rita Physio)

Ahhoz, hogy megértsük, több részletben fogom közölni az egész történetet. (főleg az összetettsége miatt és azért is, mert a dokumentumok angolról fordítása folyamatban van...)
Ha csak főcímet akarnék írni, az ennyi lenne: 
"Valakik az ENSZ, a Világgazdasági Fórum és Olaszország bizonyos kulcsembereivel konspirálva1100 milliárd $-t (1,1 trlillió $!!!) akartak ellopni (vagy hazavinni) a FED és az Illuminati titkos vagyonából, amire a megbízást egy titkos ázsiai csoport, a "Dragon Family" adta. Ugyanis az övék! Svájcból vittek éppen állampapírokban, kötvényekben ebből 134.5 milliárd $-t, amikor az olasz határon lekapcsolták a két japán ügynököt...."

Szó van ebben az ügyben kb. 500.000 tonna aranyról,
mely mai áron kb. 6trillió, azaz 6000 milliárd $


Miért jött ez most ide? Mondhatnánk, hogy hallottunk már ilyeneket, de a múlt hét közepén David Wilcock tudóst és Benjamin Fulfordot, akiknek oldalára kikerült először ez az ügy halálosan megfenyegette az Illuminati, hogy megöli és közölték, hogy rajta is van a listájukon. Fulford napokra eltűnt, illetve őrizetben tartották ismeretlenekA kutató Wilcock pedig teljesen össze van omolva, ahogy zokogása közben elmondja majd a részleteket. A vele készült interjút az egyik rádióban ezért titokban vették fel, ahová gyakorlatilag bemenekült. Hallva, ahogy ez az író, tudós és kutató úgy zokog halálfélelmében....nem sok kétségetek lesz, hogy igazat mond. 

"Információk kerülnek fel azonnal a netre, ha nem jelentkezik napokig. Azt jelenti, megölték."


Ezt majd hallani fogjátok, de menjünk sorban...

Rendkívül összetett az ügy, viszont biztos, hogy az évszázad botránya
, ezért nézzétek el nekem, ha nem térek ki majd minden részletre és szereplőre, de alapvető ismeretekre nektek is szükségetek lesz pluszban, hogy értsétek miről és kikről van szó. Az eset nem kisebb volumenű - ezért joggal hasonlítják ahhoz - mintha Salamon király kincseit találták volna meg.


 Kapcsolódik a már ismert, háttérből kormányokat irányító titkos hatalmakhoz, amit ILLUMINATI-nak szoktunk nevezni, (a piramis csúcsát nevezem annak, de ez ennél sokkal  bonyolultabb...szerk.) és a jelenleg is folyó harchoz, a válsághoz, háborúkhoz és mindenhez a jelennel kapcsolatban. Különösen az egyre hűvösebbé váló nagyhatalmak közötti viszonyhoz.
/Nem fogok belemenni a történelembe, de sok minden visszamegy még az Illuminati magját alkotó vérvonalak és királyi családok kialakulásának és elterjedésének idejére is, amikor angol-szász dinasztiák lepték el Európát, Britanniát, majd gyűrték maguk alá Észak-Amerikát és Ausztráliát. Szemben az ázsiai dinasztiákkal, amiről mi gyakorlatilag alig rendelkezünk valós ismeretekkel, de ott ugyanúgy jelen vannak pl. a Lee család, mely jelenleg Kína legbefolyásosabb dinasztiája /



Kénytelen vagyok először fontos szereplőket bemutatni már csak a hitelesség miatt is, hiszen több szálon kapcsolódunk hozzájuk: 
DAVID WILCOCK és BENJAMIN FULFORD



Miért pont ők? Mivel az ügy David Wilcock kutató és Benjamin Fulford oldalán jelent meg először. 
Azóta áll a bál ezzel kapcsolatban, mert sokan nem szerették volna, hogy kiderüljön. 
(Nagyon gyakran, ha rámegyek az oldalra vagy próbáltam belinkelni FB-ra, volt, hogy 1-2percre is lebénult a gépem, mintha megfigyelés alatt lenne az egész...Lehet, hogy Ti is így fogtok járni...Szerk.)

Kezdjük Benjamin Fulforddal!  




Benjamin Fulford (kanadai újságíró, Japánban él és japán állampolgár is, aki tekintélyes amerikai lapoknak volt japán tudósítója). Ő akkor került közelébe először a titkos árnyékkormánynak, mikor megismerkedett Japán Heizo Takenaka nevű pénzügyminiszterével. (erről majd csak később fogok beszélni...szerk.).Annyira bennfentesnek számít Ázsiában, hogy például őt kereste meg a kínai Triádok vezetése (akiknek kb. 6millió tagja és kb. 100ezer bérgyilkosa van !), hogy vigye el ultimátumukat(valójában hadüzenetüket az ellenük kifejlesztett genetikai vírusok /SARS, H1N1/ miatt) David Rockefellernek azzal a céllal, hogy nehogy ott merje kezdeni a népírtást.
(D.Rockefeller már szorosan kapcsolódik, ahhoz a pénzimpériumhoz, amit sötét erőként szoktunk emlegetni és ahhoz az Adam Weishaupthoz, aki óta létezik ezen sötét erők radikális, a népességet 500millióra csökkentő programja.)

A lényeghogy Fulford abszolút bennfentes információkkal rendelkezik az Illuminati  működését, eredetét illetően és előrejelzései, figyelmeztetései eddig általában beigazolódtak. Abszolút hiteles forrásnak tekintik igazságkutatók és tény az is, hogy David Rockefeller sem merte megtagadni tőle a kapcsolatot.
Egyébként az, hogy "az Illuminati egy vagy több földalatti bázisát semmisítették meg az ellenük harcoló erők", melyek a nyári washingtoni földrengést is okozták...ezek az infók is Fulfordon keresztül derültek ki.
2007-ben került a reflektorfénybe, amikor nyíltan elkezdett harcolni az Illuminati ellen.Blogján többször is ír a Cabal-ról és ezekről az erőkről. 
A harcban nincs egyedül szerencsére, hiszen: (jól figyeljetek)

Jelenleg 117 nemzettel tart fenn kapcsolatot és tőle tudjuk, hogy 117 nemzet szövetségben áll az ILLUMINATI ELLEN, mely csak 5 nagy "birodalomra" terjed ki.
Ennek a harcnak mi csak a felszínét érzékeljük, vagy még annyit sem. Ennek része a jelenlegi mesterségesen generált és fenntartott gazdasági válság, az aranyhoz visszatérni akaró vezetők (Saddam Hussein, Kadhaffi) megölése, sőt tartalékaik (arany és valuta) ellopása, harc a Dél-Kínai tenger újonnan felfedezett ásványkincseiért, a Hormuzi-szorosért és az ásványkincsekért Irán ellen...sorolhatnánk. Egy közös van bennük: ezekről a dolgokról csak bennfentesektől tudunk, illetve a felszínt láthatjuk.

Fulforddal több interjút is készített együtt és barátja


David Wilcock: író, tudós, kutató, aki az ősi civilizációk tudását, a kvantumfizikát és a 2012 próféciákat sikeresen kapcsolta össze. Könyvei bestsellerekké váltak. (Pl. Source Field Investigations). A Project Camelot munkáját is segítette, rendszeresen tart előadásokat származásunkról, az Univerzumról és őseink tudásáról.Részletesen is olvashatsz Róla a kifejezetten vele foglalkozó oldalunkon.


Kezdjük akkor a héten titokban felvett David Wilcock beszélgetéssel, mely elején nagyon feldúlt, zaklatott állapotban sírva kezd neki a beszélgetésnek a kutató. Ebből magyarul kiemeltünk több dolgot. 
KAPASZKODJ MEG, MERT MOST NAGYON SOK MINDENT MEG FOGSZ ÉRTENI !

A teljes anyag a hatalmas pénzről és egy titkos szövetségi perről, ami esetleg romba döntheti az Illuminati pénzügyi zsarnokságát a bolygón HOLNAP következik ! 

Ezen a Fulford sztorin dolgoztam, ami egy sokkal nagyobb titok, mint az UFO-k. Miután felnyomtam ezt a dolgot a netrefelhívtak. Kedveli David Wilkock-ot ? Kérdezték? Ha csak megkínoznának, akkor szerencsés vagyok mondta. Halálosan megfenyegettek, majd dark-hipnózist és elmekontrollt említettek, hogy az is szóba jöhet.
Így kezdődött a beszélgetés.". 

6:45 után sikerül megnyugodnia és kezdi mesélni a lényeget és az összefüggéseket:
"Azt tudjuk, hogy 2007-ben került reflekltorfénybe Benjamin Fulford, akit azóta ismerünk. Ő 117 nemzettel tart fenn kapcsolatot, mely 117 nemzet szövetségben áll az ILLUMINATI ELLEN. Amiről viszont nem tudtok, az a G5 országok titkos politikai vezetése, melyek megbízottak útján irányítanak más országokat, voltak köztük báb-vezetők, diktátorok a Közel-Keleten, Afrikában, és ezen országok most vissza akarják kapni szuverenitásukat ! 
A "lándzsa hegyén", amit eddig ezek terveztek az Illuminati ellen, a "csattanó",
az 
EGY PER (lawsuit), Benjamin beszélt már erről az oldalán legalább 1,5 éven keresztül. A website-ra november 15-én töltötte fel és 23-án is. 111oldal hosszú és rendkívül bonyolult.
Amikor letöltöttem, azt hittem elsőre én is, hogy ez egy szarság, amikor wikipedia idézeteket láttam. Egy hosszú bejegyzést írtam is Benjamin Fulford oldalára, hogy ez egy "bullshit". 
Ezek után többen léptek személyesen kapcsolatba velem (akik felelősek ezért a dologért, hogy eljuttatták Fulfordnak a dokumentumokat) és azóta küldtek nekem több mint 500fotót és több tucat dokumentumot.
Dokumentumokat, melyek AZT BIZONYÍTJÁK, HOGY VÉRDÍJ VAN KITŰZVE A FEJEMRE.
Láttam a kódokat, a pontos dokumentációt, mely tartalmazza, hogy ezek az emberek le lesznek vadászva.
 A birtokomban van ez a dokumentum. Hamarosan elkezdem megkapni és átadni az embereknek a Wilcock fájlt, akik tudják, hogy kik vagytok. Kérlek ne várjátok a fájlt !A kategória 1 akkor lép életbe ha engem megölnek. Ez 3-4 nap és kiderül...
Ha látjátok a kódmondatot a következő frissítésben az oldalamon, hozzátok nyilvánosságra
Soha nem gondoltam, hogy ilyenre lesz szükségem...
Elmondtam, hogy mindent rögzítettem amikor telefonon beszéltünk, hogy nagyon kényes dolgok vannak abban a fájlban.. Kérem, ne tegyék ezt velem ! Oké, megnyugszom.."

"Nos ezek az emberek....Itt a történet:  Adam Smith (Wealth of Nations 1700) írta ezt a dokumentumot: Amelyik ország aranyat birtokol, veszélyt jelent az egész világra. Minden, ami a történelemben következett, az ebből a műből következik. Az volt az érv, hogy az emberek, akik birtokolják az aranyat, ki tudják venni és át tudják vinni egyik országból a másikba. Nemzeti szuverenitásuk, azzal, hogy birtokolják az aranyat és az "aranystandard" vagy bármiféle más nemesfém standard van az egy veszélyt jelent a világ többi részére nézve.
Az volt a cél, hogy az aranyat elkobozzák, az aranyat távol tartsák a piactól, a nemzetközi kereskedelemtől.
Ez az egyik legnagyobb titok!
Eredetileg úgy volt, hogy egy nemzet jóléte annak arányában teremtődik meg, ahogy a nemzet polgárainak jóléte növekszik. Az aranystandard viszont lehetővé teszi, hogy minél ügyesebbek, annál nagyobb jólétre tesznek szert sokan. A pénzzel viszont veszítenek és veszítenek az értékéből.
Ezért alapvetően kiiktatták az aranystandardot, így nem lehet védekezni az infláció ellen. Ezt láthattuk a weimari köztársaságban. Ez a terv átment a brit birodalmon is, amit titokban a Rotschildok irányítanak. Az arany 85%-a Ázsiában volt mivel a római birodalomban összerabolt rengeteg aranyat az Ázsiából érkező "kincsekért", fűszerekért, porcelánért, árukért adták oda a birodalmak. Arannyal fizettek mindenért. "

- De miért támadt ez a rendszer Önökre? 
"A Rotshildok és az általuk irányított brit birodalom meghódította Japánt és arra használta fel, hogy Kína után menjen. 1921-ben Hirohito császár Londonba ment és létrehozta a Bank Of International Settlements - t. (Fulford is elmondta ezt az információt, bár információinak 99%-át mindig megtartja, nem is tudom miért mondta el nekem)
Létrehoztak egy tervet, egy nagyon titkos tervet, hogy a világon létező összes aranyat elkobozzák és megszerzik és titokban letétbe helyezik. Ez Hirohito-n és az ő japán hadseregén keresztül sikerült. Úgy hívták Golden Lilly, behatolt Kínába és embereket öltek, elrabolták az aranyakat. Az aranyat különböző helyeken tartották.
2 millió tonna arany lett letétbe helyezve az 
 Bank Of International Settlements által a Federal Reserve-nél (amerikai szövetségi jegybank). Számításaim szerint ennek az aranynak a mai áron számított értéke: 11 millió trillió dollár !!! Minden, amit az arannyal kapcsolatban mondanak, hogy megijesszenek, az nem igaz! Ez a legnagyobb titok, amitől beszarnak és nem akarják, hogy az emberek tudjanak róla! "

Ne lopd el a cikket, inkább osszd meg! Köszönöm!   

A FOLYTATÁS : 



3. RÉSZ Az évszázad botránya lehetne -J.F.Kennedy, 9/11 és a Trillió Dolláros PER




2.rész-TRILLIÓ DOLLÁROS PER és a Nemzetek Aranyának ellopása




Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! 
(Írta és Szerkesztette: O. László, fordítást segítette: Rita Physio)


Az első információk után a folytatásban annak a cikknek a fordítását és az összefüggéseit olvashatjátok, amit David Wilcock és Benjamin Fulford szivárogtattak ki, illetve ami az oldalukon is megjelent. A halálos fenyegetés oka is részben olyan dokumentumok megszerzése volt, amit először Fulford, majd Wilcock is megkaptak forrásuktól. Ekkor indult el a lavina...
/A háttéranyag, amin a nyomozást elindítottam 
Wilcock oldalán PDF formátumban megtalálható /
A követekező sorok David Wilcock oldalának legutóbbi , múlt heti bejegyzései:
"Ez a legnagyobb sztori..., a FED által "bubble money" létrehozására elkobzott 2millió tonna aranyról és a szövetségi perről, mely porig rombolhatja a jelenlegi teljes pénügyi összeesküvést."

"A modern történelem legnagyobb bomba sztorija lehetne. Csak most kezdjük összeilleszteni a részeket és megérteni, mi folyik az okkult pénzügyi-geopolitikai színtéren és hogyan dolgozik egy 117 országból álló nemzetszövetség azon, hogy felszabadítsa a Földet a pénzügyi zsarnokság alól."
 

" [UPDATE, MÁSNAP REGGEL: Még azon a napon, ahogy ez a bizonyos cikk megjelent, Benjamin Fulfordot akarata ellenére őrizetbe vette egy CIA-típusú csoport, veszélyben lehet az élete. 
Ez volt az oka, hogy nem is jelent meg egy bizonyos TV Show felvételen, ahol ott kellett volna jelennie. Ez komoly lehet. Imádkozunk, hogy jól legyen Ben és Téged arra bátorítunk, terjeszd ezt, mert a Nyilvánosság = Védelem !  
Dec.12. UPDATE, 12:44 AM AZNAP ÉJJEL: Megtudtuk, hogy Fulford él és rendben van. Talán saját védelme érdekében tartották a szállodában, ezt még nem tudjuk. Ahogy megtudok valamit, itt frissítem.
Dec.14. UPDATE Szerda 3:48 PM: Megfenyegettek, hogy halálra kínoznak, ha megírom a ""The Trillion-Dollar Lawsuit That Could End Financial Tyranny." történetet. Nagyon komoly halálos veszélyben vagyok tudtam meg egy nagyon magas szinten lévő bennfentestől, aki szerint "nagyon jó ötlet" lenne feltennem a Második Részt az üggyel kapcsolatban. Non-stop fogok dolgozni e cél érdekében. Továbbiakat a cikk alján találtok. Ahogy kitettem az oldalra a halálos fenyegetésem, felhívott Kerry Cassidy és mondta, hogy 20perc múlva kezd a rádióban, csatlakozzak hozzá. (Ezt a rádiófelvételt és beszélgetést hallhattátok az előző bejegyzésünkben. Annak további magyar nyelvű fordítása is fel kerül a Világ Helyzete oldalra hamarosan...Szerk.)
Dec.14. UPDATE Szerda 5:43 PM: Akik A Wilcock fájt megkapták, ne próbáljanak semmilyen módon kapcsolatba lépni velem. Az instrukciókat a jelenlegi Update tartalmazza. 
Dec.15. UPDATE Csütörtök 5:30 PM: Rejtjelezzük, hogy végére érjünk a második résznek és jól haladunk. A Coast To Coast Radio felvette Daviddel a kapcsolatot és este 10körül egy nagyon rövid 3perces összegzés mond arról, mi is történt. Ez JELENTŐSEN megnöveli a védelmünket és a biztonságot.
Dec.17. UPDATE Szombat  5:15 PM: Amióta tettem ezeket a bejelentéseket, a telefonom állandóan csöng és rengeteg nem fogadott hívás jön össze, ez nagyon zavaró.
Nem hiszem, hogy továbbra is veszélyben lennék. Ezt a cikket már 350ezren látták és valaki azt mondta nekem, ha már 200ezernél is többen tudnak róla, akkor nem valószínű, hogy utánam jönnek.Kódolom, hogy végére érjek a Második résznek és holnapra remélhetőleg fent lesz."]

Dec.18. UPDATE Vasárnap: Köszönöm! Valószínűleg megmentettétek az életem a nyilvánossággal.!
AZ ÜGY általában ezen a néven található most: 
"Trillion-Dollar Lawsuit that could end financial tyranny"
Ez azt jelenti, hogy van egy szövetségi PER és van egy ÜGY, melynek dokumentumai nem kerülhettek volna ki, de valakik mégis eljuttatták Fulfordnak, ezzel elindult a balhé.... 

De mi a PER-ben a vád és mi ez az ÜGY ?

Az első, főáramú médiában megjelent cikket, mely feltárja ezt az megdöbbentő ügyet egy McCue nevű illető írta. Itt egy áttekintés erről.
Ennek magyar nyelvű fordítását olvashatjátok az alábbiakban.
Ahogy az előző részben már szerepelt
"az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, a Nemzetközi Kincstári Ellenőrzési Hivatal és az Olasz kormány összeesküdött másokkal, hogy ellopjanak több mint 1100 milliárd dollárnyi pénzügyi eszközt, ami humanitárius célokat volt hivatott támogatni."

 111 oldalnyi szövetségi VÁD magában foglal olyan Entitásokat, melyek mind előfordulnak az összeesküvés-elméletekben: Vatikán, Illuminati, Trilateral Trillenium Tripartite Arany Bizottság és a US Federal Reserve (Amerikai Szövetségi Jegybank-FED)

A felperes Neil Kennan azt állítja, hogy 2009-ben pénzügyi eszközöket bíztak rá -
köztük a 
FED 124,5 milliárd dollár jegyzett értékű kincstárjegyet2 japán kormány államkötvényt, melyek együttes névértéke 19 milliárd dollár,
és egy 
amerikai "Kennedy" kötvényt, melynek névértéke 1 milliárd dollár.



A megbízást egy magát "Dragon Family"-nek nevező szervezet adta, mely számos rendkívül gazdag, de titkos ázsiai család csoportja. Dragon Familytartózkodik a nyilvánosságtól és hogy tudjanak róla mások, de úgy hiszem, a jóért cselekszenek, egy jobb világért.Állandó egyeztetésben vannak magasabb szintű globális pénzügyi szervezetekkel, mint például a FED- állítja Keenan.

Fennállása során a múlt században a Dragon Family
hatalmas vagyont halmozott fel azáltal, hogy ellátta a FED-et és az USA kormányát arany és ezüst pénzügyi eszközökkel bizonyos, Svájcban vezetett számlákon keresztül, aminek ellenszolgáltatásaként számos, rövid és hosszú lejáratú államkötvényeket, tanúsítványokat kapott...ahogy azok le vannak írva...kötelezettségek a FED részéről.

Kennan azt mondja, hogy 
a felhalmozott kamatokkal az eszközök jelenlegi értéke 1 billió dollár
(1 Trillion $)
. Azt mondja még, hogy a Család megbízta őt főleg annak érdekében, hogy válasszon kibizonyos regisztrált és engedélyezett zártkörű kibocsátású beruházási programokat /Private Placement Investment Programs (PPPs)/ meg nem határozott globális humanitárius erőfeszítések érdekében.

Figyelemre méltó panaszában Keenan azt állítja, hogy 
az Amerikai Kormány hatalmas mennyiségű pénzt kapott arany és más nemesfémek formájában a Dragon Family-től sok évvel ezelőtt, amit a FED-nél helyezték el a dollár érdekében és kockázati biztosítékként, mely globális tartalékvaluta szerepét tölti be jelenleg is.Az egész összeesküvés 2 japán 

állampolgár (Akihiko Yamaguchi and Mitsuyoshi

 Watanabe) illegális őrizetbevételével és a 134,5

milliárd $ értékű papírok lefoglalásával 

kezdődött, amikor azok próbálták 2009 júniusában ezekkel egy bőröndben átlépni Svájcból Olaszországba a határt. (Ezt láthatjuk a már ismert képen is itt lentebb. És ez az ügy kétséget kizáróan megtörtént, mert egy eldugott riport 2009-ben le is ment erről, de csak egyetlen csatornán és hamar süllyesztőbe került. Szerk)



A benyújtott panaszban Yamaguchi úgy szerepel, mint Keenan elődje, aki próbálta a Dragon Family pénzeszközeit legitim PPP beruházásokba elhelyezni, ezzel elősegítve humanitárius céljaikat. Keenan a csoport nevében tett erőfeszítésein keresztül ismerte meg a japán férfit és a Dragon Family-t is. Bevezette őket egy Ciprusi Bankba, mellyel üzleti tevékenységet folytathatnak.Yamaguchin keresztül kért és kapott is jóváhagyást és egy különleges meghatalmazást, hogy a csoport pénzét  PPP üzletekbe tegye. Ekkor kapta meg azokat a pénzeszközöket, melyek a per tárgyát képezik. Úgy volt, hogy 30% részesedést kap a profitból, amit összehoz.
A perirat szerint 1 hónappal a japán férfi őrizetbe vételét követően egy 
Leo Zagami nevű férfi lépett színre, aki önmagát 33.fokú szabadkőművesnek (33rd degree Free Mason) írta le, mint a Templomos Lovagok(Knights Of Templar) szakadár frakciójának és a P2 (Propaganda Due) magas szintű szabadkőműves Lodge Elit centrumának vezetője Monte Carloban...

Továbbá az irat szerint 
Zagami állította, hogy a Vatican Illuminati és más európai szekta-társaságok képviselője és keresik a kapcsolatot egyes ázsiai titkos társaságokkal.
Egy Japánban létrejött találkozás során beszélt egy kapcsolattartóról, amit Yamaguchi és Watanabe hozott létre és hogy 
bennfentes információi vannak a lefoglalt pénzeszközökkel kapcsolatban.

Ezt követően 
kapcsolattartóját összehozta Japánban a perben alperesként szereplő Daniele Dal Bosco-val, aki vatikáni bankár és a P2 Masonic Lodge (Propaganda Due Szabadkűművesek) munkatársa, aki"képes hozzájutni az olasz kincstári rendőrség által lefoglalt kötvényekhez.
Az irat 
nagyon bonyolult történetet tartalmaz számos képlékeny és mozgó résszel.

Keenan elmondásában 
ő és Dal Bosco hamarosan napi kapcsolatban voltak Skype-on és elrendezték, hogy találkoznak Olaszországban. Az itt tartott beszélgetések alatt Dal Bosco nem csak úgy képviselte az ügyet, mint Zagami pénzügyi tanácsadója, hanem mint a Vatikán, Vatikánváros, Róma és a P2 Masonic(szabadkőműves)  Lodge kincstárnoka !
Keenan elmondta, hogy ennek eredményeként,
bár megpróbálta személyes birtokában tartani a rábízott pénzügyi eszközöket, mégis elkezdett megbízni Dal Boscoban és "ideiglenes megőrzésre és letétkezelésre" átadta neki a visszaszerzett kötvényeket.
Dal Bosco viszont eltűnt a kötvényekkel és a globális piacon kért segítséget, hogy azokat titokban, lopva, átalakítva és megvesztegetéssel értékesíteni tudja. 

Keenan állításában 
az összeesküvés kibontakozása még folytatódik, ugyanis számos magas rangú tisztviselő többször ajánlott fel neki megvesztegetésként 100 millió $-t azért, hogy engedje el ezeket az eszközöket anélkül, hogy leleplezné megbízóinak, a Dragon Family-nek az értékpapírok ellopását.Így lehetővé válna, hogy ezeket az eszközöket átváltanák az ENSZ-nél úgynevezett "Szuverenitási Programba" az ő teljes pártfogásuk, védelmük és esernyőjük alatt érinthetetlenséget biztosítva.A kiszivárgott vádirat szerint más vádlottak még az ügyben: 
az ENSZ főtitkár 
Ban Ki-Moon (balra), volt olasz miniszterelnök Silvio Berlusconi (középen), Giancarlo Bruno (jobbra), aki a Világgazdasági Fórumon a bankszektor vezetője,
Olaszország ENSZ nagykövete : 
Cesare Maria Ragaglini (alul), Ray C. Dam a Nemzetközi Kincstári Felügyeleti Hivatal elnöke
és David A. Sale az OITC tanács és cabinet helyettes vezetője.
  
Keenan kéri az ellopott "eszközök" visszajuttatását, büntető kártérítést, bírósági költségek megtérítését többszörös csalásra, szerződésszegésre, nemzetközi jog megsértésére való kényszerítés miatt. 

Őt képviselik a perben William H. Mulligan Jr., with Bleakley, Platt & Schmidt of White Plains, N.Y


És ez ennek a történetnek még mindig csak a felszíne.
Minél jobban kutatom, amiket Fulford és Wilcock dokumentumként megkaptak, 
annál mélyebb és szövevényesebb ez az ügy. (Szerk.)

A David Wilcock interjú teljes magyar szövege, 

a "TRILLION-DOLLAR ÜGY" további részletei 

és Benjamin Fulford elképesztő összefüggései
erről az évszázados összeesküvésről következnek a folytatásban.

Ne lopd el a cikket, inkább osszd meg! Köszönöm!

3. RÉSZ Az évszázad botránya lehetne -


J.F.Kennedy, 9/11 és a Trillió Dolláros 


PER



Az évszázad botránya lehetne 3.rész-J.F.Kennedy, 9/11 és a Trillió Dolláros PER


Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok 

tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint 

forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok.

 Köszönöm! (Írta és Szerkesztette: O. László, fordítást 

segítette: Rita Physio)


A mostani 3.rész David Wilcock halálos fenyegetése után készült interjú átirata lesz, amit magyarul is megosztok veletek.
Ennek az interjúnak az első felét az 1. rész végén már 

olvashattátok, melyben megtudtuk, hogy:Az volt a cél, 

hogy az aranyat elkobozzák és távol tartsák a piactól, a 

nemzetközi kereskedelemtől. Ami a történelemben azóta 

történt, szinte minden Adam Smith (Wealth of Nations 

1700) c. művéből következik./

Az országoknak nemzeti szuverenitásuk van azáltal, 

hogy birtokolják az aranyat és az "aranystandard" vagy 

bármiféle más nemesfém standard egy veszélyt jelent./ 

 A Rotshildok és az általuk irányított brit birodalom 

meghódította Japánt és arra használta fel, hogy Kínát 

lerohanják és megszerezzék kincseit.

A 2. részben megtudtuk, hogy Ázsia csúcsgazdag 

családainak titkos társasága a Dragon Family is 

hatalmas mennyiségű aranyat adott megőrzésre a FED-

nek, amit azóta sem tudott visszaszerezni és ráadásul a

 kiállított kötvényeket el is lopta a Vatikáni Illuminati 

vagyis a Vatikáni Kincstár szabadkőműves vezetője. Ez 

is tárgyát képezi annak a Trillió Dolláros Pernek, 

melyben mindez vádként szerepel és ez robbantotta ki az 

ügyet, melynek köszönhetően kikerültek dokumentumok.



Az interjú folytatása :


Nos a világ országai letétbe helyezték az aranyat. Az arany okozta azt a fenyegetést, ami a második világháborúhoz is vezetett. Az arany jelentős része már elkobzott arany volt, főleg az USA által mikor bevezették, hogy tilos aranyat birtokolni, hanem letétbe kell helyezni. 
Európa aranyainak jelentős részét viszont a zsidók birtokolták. 
Nos, 1938-ban 7 hatalmas amerikai hadihajó vitte az USA-ba az aranyat, ami ázsiaiak birtokában volt és helyezte letétbe a Federal Reserve-nél, aminek ellenértékeként államkötvényeket állítottak ki. 
Ez része volt a tervnek, annak, amit 
1944-ben a Breton-Woods konferencián tetőztek be, azaz a II. világháborúval az aranyelkobzást teljesítették. (Csak érdekesség, hogy ezen egyezmény keretén belül létrehozták a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (IBRD, amely ma a Világbank-csoport öt szervezetének egyike) és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF)Minden ország kötelessége volt a monetáris politika elfogadása, ami meghatározta valutájának (rögzített) átváltási arányát az aranyhoz mérve.Érdekes az is, hogy 1971-ben felbomlott ez a rendszer, miuán Nixon elnök a vietnámi háború után eltörölte a dollár aranyhoz rögzített árfolyamát. Szerk.megj. )
Egy bennfentes mondta el, hogy Ő maga egy ilyen létesítményben dolgozott és kb. 1mérföld hosszan, mindkét oldalra kosárlabda-csarnok méretű termek nyíltak és azok tele voltak plafonig téglába rendezett aranyrudakkal.
A hivatalos álláspont szerint a világ aranykészlete kb. 120ezer tonna (egyes adatok szerint 167ezer tonna), de a valóságban túl van a 2 millió tonnán, melynek jelenlegi értéke 11millió billió dollár. Ez határozza meg az árfolyamokat, a világ valutáinak értékét. Van arany Fort Knox-ban, bázisokon, de a lényeg, hogy el van kobozvaígy ha senkinek sincs aranya, akkor nincs lehetősége a felemelkedésre a buborék-pénzrendszerrel szemben. Hiszen csak a computer-en lévő számok jelennek meg úgy, mintha az pénz lenne.
Ez volt a tervük, végre is hajtották, nem is akarok erről túl sokat beszélni, hogyan is tárolják ezt a sok aranyat,...földalatti bázisokon, de van ilyen Taivan szigete alatt is, ahová 1920-30 között a kínaiak kimenekítették a kincseiket. Itt van 7 emelet mélyen egy 14-15 mérföld széles raktár, melynek egyik felében csak arany van, másik felében Kína drága kincsei. 
Ez semmilyen publikus domain címen nem található meg. 
Az UFO-aktákhoz sokkal egyszerűbb hozzáférni, mint ezekhez az adatokhoz.

Ezekről én sem hallottam addig, míg a 90-es években nem kezdtem el nyomozni és kapcsolatba nem kerültem  bennfentes kongresszusi emberekkel 1
Így kaptam meg én is a "Trillion Dollar Lawsuit" ügy anyagát és Fulfordon keresztül megerősítést kaptam, hogyigen, van egy 1,1 billió dolláros per, amiben az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, az Olasz kormány, a Vatikán és sok más név benne van. Ez megdöntené a Régi Világrendet, a fennálló zsarnokságot. 
Az ázsiai 7 hadihajónyi arany és más nemesfém volt a világgazdaság és a dollár letétje.

1944-ben még az is az egyeszséghez tartozott, hogy ezért a pénzért cserébe vállalják, hogy a világ jobbá tételére fordítják, illetve az ázsiai és afrikai gazdaságot majd fellendítik belőle, de 1954-re kiderült, hogy ez nem történt meg. Ezért fellázadtak és meg akarták ezt változtatni. Ez vezetett el a tervhez, amibe John F. Kennedy és Suharto elnök Indonéziában is be lett vonva és melynek eredményeként Kennedy kiadta azt a saját rendeletet, mely 11110 kódnéven található, (és egy ezüstön, mint nemesfémen alapuló pénzt, valutát szeretett volna, hogy megakadályozza az eladósodást és lehetővé tette volna visszafizetni az adósságot anélkül, hogy a FED kamattal terhelt pénzére szükség lett volna./Erről a linkről fordítottam Szerk/. Ez viszont lefejezte volna a FED-et. Ezután 11 nappal meg is ölték Kennedy-t. 
Akkor az ázsiaiak nem voltak akkor képesek bármilyen katonai lépésre, hogy ellenállást fejtsenek ki. Kötvényeik 1944-ben lettek kiállítva, aminek 1994-ben volt a lejárata. Szerették volna visszakapni az aranyat.Gyakorlatilag 30évet vártak és mikor a Breton-Woods felbomlott, akkor sem. Hanem beperelték a FED-et, hogy változtassanak a FED-en és az egész világgazdaság rendszerén. A FED-et vezetői NEM-et mondtak. Ez vezetett el egy másik perhez 1998-ban, amikor Kína megpróbálta visszaszerezni az aranyakat, amit -ahogy ők mondják már - elloptak tőlük 1938-ban és lejárt a 60év.


A PERT ELVESZTETTE A FED a titkos tárgyalásokon az ENSZ-ben és az a határozat született,
hogy az aranyat vissza kell adni
2001. Szeptember 12-én.
 


A pénzt a WTC 7-es épület alatt tartották (mely egyben a CIA egyik főhadiszállása is volt). Tudjuk azóta mi történt az ezt megelőző napon. Ahol az arany volt, a tárolót kiürítették ...az épületet a 2 WTC torony leomlasztása után ellenőrzött robbantással felrobbantották és ahogy Fulford forrásai is megerősítették ezért is történt 9/11. 

Ezután még volt egy másik per is a FED ellen, amikor küldtek ugyan a kínaiaknak aranyat, de hamisat. Kívül arany volt, belül viszont értéktelen. Ezek után a kínaiak stratégiát váltottak. Ez igazából nem a jelenlegi kínai vezetők, a kommunisták, hanem Csang Kaj-sek nemzeti pártja a Guomindang idejére megy vissza. Ők küldték a FED-be az aranyat.A kínaiak megpróbáltak szervezni egy nemzetközi szövetséget a dollár összeomlására, de 2008 sok amerikai vállalat összeomlását és a pénzügyi válságot is okozta, mert senki nem számított arra, hogy kiderül, mennyi légből kapott pénzzel kereskednek, ami mögött semmi fedezet nincs.
Így 
a kínaiak a tervet elhalasztották. Így jött létre ez a szövetség, melyben 117 nemzet fogott össze ebben a perben (úgy tudom már 122-re nőtt azóta a számuk.) 
Ők lehet, tudják, ki a bennfentes, aki az egészet kiszivárogtatta, mert felhívott reggel a forrásom és mondta, hogy ketten is felhívták ma és két különböző személy mindegyike ugyanazt mondta:
Akkor járnék a legjobban, ha minél előbb feltenném az ügy többi részét, mert lehet holnap késő lesz és nagyobb biztonságban leszek, ha már kikerül az infó és többen fognak tudni róla.
A G5 országok vezetőinek ugyanis egyáltalán nem tetszik, ahogy a dolgok alakulnak és tudják, hogy az emberek fel fognak lázadni, mikor kiderül, hogy az egész gazdaságot ellopták.
Ami önmagában akár még jót is tehet, hiszen kiderül, hogy az egész légből kapott pénzt és ezt a buborékot csak úgy tudták előidézni, hogy elkobozták a Földön fellelhető aranyat."

Ezek után David Wilcock úgy döntött felteszi az ügy második részét és részleteit is.....Kapcsolódó cikk: 
1. RÉSZ Az évszázad botránya lehetne - 1,1 





Miért mindig IZLAND ? Miért nincs a hírekben ? Hát ezért...



Mivel rendkívül fontos információnak tartom, ezért osztom meg ezt a cikket veletek - főleg azoknak, akik nem értik,miért emlegetjük állandóan Izlandot pozitív példaként!

Látjuk, hogy 
az egész világ nyögi a nemzetközi pénzkartell kizsákmányoló bankrendszerét és egyre kevésbé képes újra és újra értéket előállítani az uzsorakamat és a kamatos-kamatos-kamatos uzsora kifizetésére. Erre csak egyetlen eszköz van: önmagától megvonja az állam, amit csak tud, hogy működését finanszírozni tudja - ez persze adókat és megszorítást jelent az állampolgár számára -, hogy törleszteni tudja azt a hitelt (IMF vagy világbanki mindegy) , amiről minden józan közgazdász tudja, hogysoha ki nem fizethető, hiszen a piacon nincs is jelen annyi pénz, ami digitálisan/vagy papíron ki van helyezve !!!
Nézzük akkor a cikket: (eredeti : Deena Stryker – Iceland’s On-going Revolution )
Talán emlékszünk, hogy a 2008-as gazdasági válság elején, Izland a szó szoros értelmében csődbe ment. Az okokat csak kutyafuttában említették és azóta Európa ezen kevésbé ismert tagja újra a feledés homályába merült. És már-már feltűnő,miért nem szerepel (szerepelhet) a globalista médiában az, amit ez a kis ország végrehajtott...
Mikor egyik Európai Uniós ország dől be a másik után vagy közelít a csőd felé, megingatva az eurót, befolyásolva az egész világot, a legutolsó dolog amit a hatalom szeretne, hogy példaként tekintsünk Izlandra. És elmondom miért:


A neoliberális rezsim 5 év alatt Izlandot (népessége 320 ezer, hadserege nincs) a világ egyik leggazdagabb országává tette. 2003-ban az ország bankjait privatizálták, és hogy külföldi befektetőket vonzzanak, online bankolást kínáltak, melynek alacsony költsége viszonylag magas megtérülési rátát tett lehetővé. Az IceSave-nek nevezett számlák sok angol és holland kisbefektetőt vonzottak. De ahogyan gyarapodtak a befektetések, úgy nőtt a bankok külföldi adóssága. 2003-ban Izland adóssága a GNP-jének (Gross National Product – Nemzeti össztermék) 200-szorosa volt, míg 2007-re 900-szorosára nőtt. A 2008-as pénzügyi válság adta meg a kegyelemdöfést. 
Bedőlt és államosításra került a három legnagyobb izlandi bank, a Landbanki, Kapthing és Glatnir, míg a Kroner euróban számolva értékének 85%-át bukta el. Az év végére Izland csődöt jelentett.
A várakozásokkal ellentétben, a válság hatására, a részvételi demokrácia és egy új alkotmány révén az izlandiak visszanyerték önrendelkezésüket. De csak sok szenvedés árán.
Geir Haarde, a Szociáldemokrata koalíciós kormány miniszterelnöke megegyezett egy több mint 2 milliárd* dolláros kölcsönben, amihez az északi országok hozzáadtak még két és fél milliárdot. De a külföldi pénzügyi világ nyomást gyakorolt, hogy az ország drasztikus intézkedéseket vezessen be. Az FMI és az Európai Unió át akarta vállalni a tartozást, mondván, hogy ez az egyetlen módja, hogy az ország visszafizesse tartozását Hollandiának és az Egyesült Királyságnak, akik kártérítést ígértek állampolgáraiknak.


A tüntetések és zavargások tovább folytatódtak, és végül lemondásra kényszerítették a kormányt. A 2009 áprilisára előrehozott választások eredményeként baloldali koalíció jött létre, ami elítélte a neoliberális gazdasági rendszert, deugyanakkor azonnal engedett a követeléseknek, hogy Izland visszafizessen 3.5 milliárd eurót. Ehhez az kellett volna, hogy minden egyes izlandi állampolgár, 15 éven át havi 100 eurót fizessen, 5.5%-os kamatra. Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Ami ezután történt, rendkívüli volt. Az elképzelés, miszerint az állampolgároknak kell fizetniük a pénzügyi monopóliumok hibáiért, hogy egy egész nemzetet megadóztathatnak, hogy megfizettessék a privát szféra adósságait, összezúzta és átalakította az állampolgárok és a politikai intézményeik kapcsolatát, és Izland vezetőit végül az állampolgáraik mellé állította. 
Az államfő, Olafur Ragnar Grimsson nem volt hajlandó aláírni a törvényt, ami Izland állampolgárait tette volna felelőssé a bankárok adósságai miatt és népszavazást írt ki.


A nemzetközi közösség persze csak növelte az Izlandra nehezedő nyomást. Az Egyesült Királyság és Hollandia azzal fenyegetőzött, hogy mindezt az elszigeteléssel torolja meg. Mikor az izlandiak szavazni mentek, a külföldi bankárok azzal ijesztgettek, hogy megakadályoznak bármely IMF támogatást.Az angol kormány pedig azzal, hogy befagyasztja az izlandi megtakarításokat és számlákat. Ahogyan Grimsson mondta:
Azt állították, hogy ha nem fogadjuk el a nemzetközi közösség feltételeit, akkor az észak Kubájává válunk. De ha elfogadjuk, akkor mi leszünk az észak Haitija.”
(A kubaiak a szomszédos Haiti szörnyű állapotát látva szerencsésnek érezhetik magukat.)
A 2010 márciusában megtartott népszavazáson az emberek 93%-a az adósság visszafizetése ellen voksolt. Az IMF azonnal befagyasztotta a hitelt. De a forradalmat (bár a TV-ben nem mutatták), nem lehetett megfélemlíteni. A nép dühös állampolgárainak támogatásával, a kormány megkezdte a büntetőjogi nyomozásokat a válság felelősei után. Az Interpol nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Kaupthing ex-miniszterelnök, Sigurdur Einarsson és más bankárok ellen, akik az összeomlást követően elmenekültek az országból.

De az izlandiak nem elégedtek meg ennyivel: 
úgy döntöttek, hogy új alkotmányt írnak, ami megszabadítja az országot a nemzetközi tőke és a virtuális pénz hatalmától. (Az eddig érvényben lévő alkotmányt még 1918-ban készítették, amikor Izland elnyerte függetlenségét Dániától, és az egyetlen eltérés a Dán alkotmánytól a “király” szó “elnökre” cserélése volt.)
Az új alkotmány elkészítéséhez Izland népe 522 olyan, egyik politikai párthoz sem tartozó felnőtt közül, akik legalább harminc másik állampolgártól kaptak ajánlást, kiválasztott huszonötöt. Ez a dokumentum nem néhány politikus munkája volt, hanem az interneten írták. Az alakító üléseket online közvetítették és bárki beküldhette a véleményét és a javaslatait, folyamatosan tanúi lehettek az alkotmány alakulásának. A részvételi demokrácia folyományaként kialakult alkotmányt, a következő választások után a parlament elé fogják terjeszteni.
Néhány olvasó emlékezhet, hogy Izland kilencedik századi mezőgazdasági összeomlása szerepelt Jared Diamond hasonló címmel megjelent könyvében. Napjainkban viszont Izland, amint azt a valutalap új vezetője Christine Lagarde megerősítette, az elkerülhetetlennek vélt forgatókönyvvel épp ellentétes módon lábal ki a pénzügyi összeomlásból. 
Görögország polgárainak azt mondták, hogy az állami szektoruk teljes privatizációja az egyetlen megoldás. És Olaszország, Spanyolország és Portugália is ugyan ezzel a veszéllyel néz szembe. (Hozzáteszem Magyarország is...Szerk)
Meg kéne nézniük Izlandot. Egy kis ország, aki nem hajolt meg a külföldi érdekek előtt, és aki hangosan és nyíltan kinyilvánította függetlenségét.
Hát ezért nem szólnak róla többé a hírek./ Interjú Ýmir Björgvin Arthúrsson-al, a MyRejkyavik utazási iroda vezetőjével, a "NEM"-mel voksolás egyik támogatójával, fordításom lentebb: /

Iceland Revolution Project - Interjú Ymir Björgvin Arthúrsson

Izland pénzügyi válság Hogyan kezdődött minden (1/2) (NWO ECONOMICS SOROZAT / Destruction Of 

Izland pénzügyi válság, csőd után (2/2) (NWO ECONOMICS SOROZAT / Destruction Of Nations)

Geir Haarde, a globális gazdasági válság: The Case Izland

Izlandiak Izland - Egy év után a gazdasági összeomlás



- Hogy vagy?
- Jól, kiválóan, és te? Mint tudod, azért vagyunk itt, hogy beszélgessünk a gazdasági összeomlásról.
- Igen.
Mivel magyaráznád az összeomlást, abból a szempontból, hogy milyen volt korábban?
Az alapvető dolgok nem változnak. Mint ez a medence. Ezt a gazdasági összeomlás nem változtatja meg… még. Az összeomlást megelőzően egyfajta utópiában éltünk, egy nagyon furcsa világban. Mivel az izlandi bankok hatalmas összegeket kaptak a külföldi nagybankoktól, így rengeteg pénz jött Izlandra. Ahogyan máshol is, az ingatlanpiac nálunk is nagyot robbant.
És azt mondanám, hogy az alapvető változás… még nem következett be. Mivel pillanatnyilag minden jegelve van. A kormány még nem igazán néz szembe a problémával. A háztartások talán 45-50%-a gyakorlatilag csődbe ment és senki nem tett még semmit. Nincsen semmiféle terv a megmentésükre. Szóval ami történt, az egyfajta nagy psszt… és… nyilván az emberek most nem férnek hozzá semmiféle pénzhez. Korábban túl nagy hozzáférésük volt a pénzhez és elpazarolták. De én azt mondom, hogy a népnek van ehhez a legkevesebb köze. Az egész mögött néhány bűnöző politikus és bankár áll.A nagy változás most az emberek hozzáállásában megy végbe, ami nagyon jó. Visszatérnek a gyökereikhez, ehhez itt [a gejzírmedencére mutat], visszatérnek ahhoz, ami igazán számít. Kevésbé szól már az élet a Range Roverek-ről, a nagy terepjárókról és a drága házakról, hanem inkább a természetről, ami úgy gondolom, hogy nagyon helyes. Egy időre elvesztettük a kapcsolatot a valósággal, és szerencsére az emberek most egyre inkább kezdenek rájönni, hogy milyen gazdagok is vagyunk, hogy olyan kultúra és természeti erőforrások jutottak nekünk, amilyenek. Úgyhogy ezért voksoltunk nemmel a népszavazáson.
- Igen
És most nagyon büszke vagyok arra, hogy izlandi vagyok. Mert nemet mondunk. És tettük ezt annak ellenére, hogy a kormány könnyedén manipulálta a legtöbb újságot, és az üzenetük az volt, hogy ha nemet mondunk, mi leszünk az északi Kuba. Ez az ijesztgetés taktikája volt. Azt mondták, hogy ha nemet mondunk, akkor a munkanélküliség meg fog duplázódni, a szegénység nőni fog, nem lesz bevételünk és munkánk, és nem lesznek hitelek. De szerencsére az emberek rájöttek, hogy nincs szükségünk hitelekre. Mindössze helyesen kell cselekednünk. 
Valójában az egész világnak erre lenne szüksége. Hogy helyesen cselekedjen. Ne azt, amit a bankároktól való félelemében tenne, hanem ami a helyes. Minthogy most épp a hátam mögött kel fel az éjféli nap…
- Hát igen. Április 9-én mi kudarcot vallottunk [vélhetően Görögországra gondol - a ford. megj.], a boldogság, az ünneplés olyan volt, mint Káin tőre… mivel a problémát nem oldottuk meg. Tudod, hogy milyen mély a probléma, úgyhogy korai volt az ünneplés. Milyen mélyre tudunk leásni?
- Igen. Nos, a kormány érve az igen mellett az volt, hogy ha igent mondanánk, akkor egy csomó pénzt kapnánk az IMF-től, hogy “kijavítsuk” a jelenlegi problémát.
A jelenlegi probléma pedig, hogy gyakorlatilag csődbe mentünk. 
Senki se néz szembe a problémával, hogy annyi pénzzel tartozunk, és mindössze 330 ezren vagyunk, és a végére a pénzügyi szektor 12x akkora volt, mint maga az izlandi állam, hogy a történelem tíz legnagyobb bankcsődje közül kettő a mieink közül került ki, hogy már eddig is igen keményen sújtott minket. 
Úgyhogy nem ez a kérdés. Számomra inkább az a kérdés, hogy mit teszel, ha valaki csődbe ment. Adsz neki még több pénzt? Nem ezt teszed. Úgyhogy én azzal érveltem, és ezt megvitattam egy jó barátommal is, aki egy kicsit idősebb nálam és jobban benne van az építő és gyáriparban, és végül úgy éreztem, hogy egyetért velem, hogy az egyetlen út, hogy nem építünk többet. Csak egy Föld bolygónk van, nem lenne szabad mindent beépítenünk. És azáltal, hogy nem kapunk több hitelt, különben sem értem miért adna nekünk bárki is, amikor tudhatja, hogy képtelenek lennénk visszafizetni,  kivéve persze, ha elveszik ezt itt [a gejzírmedencére mutat], amit én nem akarok odaadni.
Úgyhogy semmi más oka nem lehet, ha kölcsönt adnak Izlandnak, hogy megkaphassák a vizet, a halakat, a megújuló erőforrásainkat és… az ivóvizünket és persze a természetet. 
Én úgy látom, hogy ez az egész talán a legjobb dolog volt, ami Izlanddal történhetett. Mert amikor nemet mondtunk, az azt jelentette, hogy új módon kell elkezdenünk gondolkodni. Nem úgy, mint a disznók, akiket addig etetnek pénzzel, míg olyan kövérekké nem válnak, hogy már felállni is képtelenek és akkor jönnek és felraknak minket a grillsütőre. Én legalábbis így látom.



(Forrás)






A Világbank szerint a világ "jobban teszi, ha felkészül a legrosszabbra!"




A figyelmeztető jelek mindenhol láthatóak, nem kell 

egyéb, mint nyitott szemmel járni, hogy észrevegyük 

őket. Nem telik el úgy nap, hogy ne jelentené ki egy újabb 

neves szakértő, hogy komoly gazdasági válság van 

készülőben és fel kell készülnünk a legrosszabbra. Szerdán

ezt maga a Világbank tette meg egy igen ijesztő 

figyelmeztetés formájában.Jelentésében a Világbank jelentősen

 csökkentette 2012-re szóló GDP növekedés előrejelzését, 

arra figyelmeztetve, hogy Európa egy pénzügyi válság 

küszöbén áll és a világ jobban teszi, ha „felkészül a 

legrosszabbra.”
Ilyesmire nem számít az ember a Világbank öltönyös szakértőitől. A helyzet nyilván annyira súlyos, hogy már nem lehet tagadni. Andrew Burns, a jelentés egyik szerzője szerint, amennyiben a szuverén adósságválság tovább romlik, a következő válság az előzőnél is súlyosabb lesz. „A válság súlyosbodása senkit sem kímélne. Fejlett és fejlődő országok egyaránt a 2008-2009-es növekedés szintjére süllyednének.” Burns szerint „nem lehet eléggé hangsúlyozni a vészforgatókönyvek fontosságát.” Azaz készüljünk fel a legrosszabbra. Ki áll készén erre?





Természetesen a Világbank nincs egyedül véleményével. Egy egész kórust lehetne összeállítani az összeomlásra figyelmeztető hangok- ból.
Ezek közül a Bloomberg csokorba fűzött néhányat „Apokalipszis hogy?című cikkében. Íme, néhány példa:
  • John Mauldin, a Millennium Wave Advisors elnöke szerint: „Rákban szenvedünk, és ez a rákfajta az adósság."
  • Mark Spitznagel, az Universa Investment-től azt mondja: „Túl sokáig tartották életben a rossz befektetéseket és a történelemből tudjuk, hogy ezek előbb-utóbb megsemmisülnek. A folyamat már 2000-ben megkezdődött."
  • Michael Panzner a Financial Armageddon-tól ezt írja: „Az alapvető kilátások rosszabbak, mint néhány hete voltak, a pozitív európai fejlemények hiánya és a világ legfontosabb országainak gyors gazdasági hanyatlása miatt.”
A válság lezajlását követően rengeteg ember mondja majd, hogy „ő megmondta”. Ehhez azonban nem kell zseninek lenni. Elég, ha az ember nem próbálja tagadni az egyértelmű jeleket.
Ennek tudatában mire kellene figyelnünk?


A következő fontos dátum március 20-a lesz. Ezen a napon derül ki, hogy Görögország ki tudja-e fizetni az esedékessé váló 14,5 milliárd eurós kötvényjárulékokat vagy csődöt jelent. (Persze az Irán ellen hétfőn elfogadott szankciók is megteszik majd a maguk hatását, úgyhogy ennek tükrében a tűzijáték előbb is elkezdődhet.)
Görögországnak nem sok reménye van arra, hogy erre segítség nélkül képes legyen. Amennyiben meg tudják győzni az EU-t és a Valutaalapot, hogy elérhetővé tegyék a következő mentőcsomag részletet, van esély rá, hogy megállapodjanak a magán kötvénytulajdonosokkal és a csőd lezajlása „rendezett” lehet. Amennyiben valami nem a tervek szerint alakul, a csőd kaotikus helyzetet teremthet.
A pénzvilágban a legtöbb ember, így vagy úgy, de csődre számít Görögországban.
  • Edward Parker, a Fitch európai, közel-keleti és afrikai ágának igazgatója szerint a görög csőd elkerülhetetlen:„Meg fog történni. Görögország fizetésképtelen, tehát csődbe fog menni.”
  • Moritz Kraemer, az S&P európai szuverén besorolásokért felelős részlegének vezetője hétfőn a következőképpen nyilatkozott a Bloomberg-nek: „Görögország rövid időn belül fizetésképtelenné válik. Azt nem tudnám megmondani, hogy a jelenlegi, nem túl zökkenőmentes tárgyalások hoznak-e megoldást.”
  • A CNBC Richard McGuire-t, a holland Rabobank stratégáját idézi: „Az emberek gyakran megkérdezik, hogy Görögország csődbe megy-e, ami helytelen megfogalmazás, ugyanis Görögország már csődbe ment.”
  • Diane Swonk, a Chicago-i Mesirow Financial vezető közgazdásza szerint a görög csőd, „rendezetten” fog lezajlani, de a helyzet bármikor megváltozhat: „Úgy tűnik a piac elfogadta, hogy a görög csőd elkerülhetetlen és ez valószínűleg rendezetten fog lezajlani. Ez azonban egyik pillanatról a másikra megváltozhat…”
A csődtől függetlenül Görögországban már most komoly gazdasági válság van. A kiskereskedelmi egységek 20%-a bezárt, a 24 év alatti korosztály körében a munkanélküliség 39%-on áll. Egyre több görög próbál más országba költözni, vagy legalább pénzét kimenekíteni, amíg lehet.
Michael Fuchs, Angela Merkel pártjának helyettes vezetője a következőket nyilatkozta: „Nem hiszem, hogy Görögországot, jelenlegi állapotában meg lehetne menteni.”
Természetesen Görögország nincs egyedül.


Olaszország gazdasága összehasonlíthatatlanul nagyobb Görögországénál, így egy esetleges olasz összeomlás az egész világra nézve beláthatatlan következmé-nyekkel járna.
Az olasz jegybank komoly válságot jósol az országnak 2012-re. A bank elnöke néhány napja kiadott sajtónyilatkozatában a következőket mondta: „Az olasz gazdaság középtávú kilátásai rendkívül bizonytalanok és közvetlen kapcsolatban vannak az eurózóna adósságválsággal.”
A munkanélküliség az olasz fiatalok körében soha nem volt még ilyen magas és a gazdaság szinte valamennyi ágazata a lassulás jeleit mutatja.
A legnagyobb probléma mégis az olasz államadósság. Ha hozzáadjuk a hamarosan esedékessé váló adósságokat, amelyeket az olasz kormány kénytelen lesz átütemezni 2012 során, a költségvetési deficithez, az összeg az olasz GDP 23,1%-át teszi ki.
Eredetileg arra számítottak, hogy az európai gazdasági gondok csupán néhány országra korlátozódnak, mostanra azonban egyértelművé vált, hogy ennél súlyosabb a helyzet.



Gerald Celente, a Trends Forecast alapítója az ABC Ausztráliának nyilatkozva elmondta, hogy szinte egész Európa válságban van: „Aki Görögországban él, gazdasági válságban él, aki Spanyolországban él, gazdasági válságban él, ahogy Portugáliában is,” mondja Celente.„Aki Litvániában él fejvesztve rohan a bankba, hogy kimentse a pénzét, mielőtt az igazi rohamok megindulnak. Válság van. Válság van Magyarországon és Kelet Európa nagy részén, Romániában és Bulgáriában is. Hihetetlenül sok országot elért már.”
Az aggasztó hírek hullámokban érkeznek. Néhány példa:
  • A gyártási tevékenység öt hónapja folyamatosan esik az eurózónában.
  • A német gazdaság valójában zsugorodott 2011 negyedik negyedévében.
  • A spanyol gazdaság úgyszintén zsugorodott a negyedik negyedévben.
  • A rossz hitelek 17-éves, a munkanélküliség pedig 15-éves rekordot döntöttek Spanyolországban.
Vajon ezek a gazdasági gondok az Egyesült Államokat is érinteni fogják?
Természetesen. A mai globális gazdaságban minden mindennel összefügg. 2008-ban a válság a Wall Street-ről indult és az egész bolygó gazdaságát padlóra küldte. A következő válságnál sem lesz másként



Az egyetlen különbség, hogy most az USA már eleve gyenge lábakon áll és az adósság-gondok is komolyabbak, mint az előző válság kirobbanásakor. 2008-ban az USA államadóssága éppen átlépte a 10 000 milliárd dollárt. Most, kevesebb, mint 4 évvel később már a 15 000 milliárd dollárt is meghaladta.
Mi lesz, amikor további bankok mennek csődbe vagy tovább nő a munkanélküliség? Honnan vesznek pénzt a bankok kimentésére és az új munkanélküliek megsegítésére?
Egyesek szerint a szocializmus a válasz, de ha jól belegondolunk az Egyesült Államokban már most is szocialista népjóléti állam alakult ki. Nehéz elhinni? Pedig jelenleg az amerikai lakosság fele részesül valamilyenfajta állami segélyben. A következő válság során ez az arány még magasabb lesz. Aki nem akarja az államra bízni sorsa alakulását jól teszi, ha felkészül a nehéz napokra. Ha már a Világbank is válságra figyelmeztet, tudhatjuk, hogy kevés az idő.


US debt in perspective - Az USA adósságának szemléltetése



Róna Péter: a gazdasági összeomlás elkerülhetetlen



Világhódítók vége - Mi jöhet a pénzügyi rendszer összeomlása után?



Dr Drábik János: Mi az igazi probléma Magyarországon - most? 2012.01.



Drábik János; NEM FIZETEK !! (Hol a pénz ? 1945-2011)



Drábik János; NEM FIZETEK !! 2. (Hol a pénz ? 1945-2011)

Drábik János; NEM FIZETEK !! ( 3. )



Drábik János; NEM FIZETEK !! ( 4. )



Drábik János; NEM FIZETEK !! ( 5. ) 2011. nov.


Sajnos az emberek többsége csak azt hiszi el, amit el akar hinni. Nem akarják elfogadni, hogy az előzőnél is súlyosabb gazdasági válság jöhet, ezért teljesen felkészületlenül éri majd őket.(Forrás)



207 megjegyzés:

  1. Figyelem hiteligénylõnek

     Üdvözöljük a Henderson hitelek finanszírozását INC. Részeként a jóléti csomagot kínál egy üzleti és személyes hitel ajánlat, a kamat 2% nélkül nincs hitel ellenőrzés. Ennek célja, hogy segítsen az embereknek elérni a pénzügyi objectives.Interested emberek írjon nekünk: hendersonelizabethloan@googlemail.com


    * Személyi Kölcsön (fedezetlen)
    * Business Loan (fedezetlen)
    * Hitel Adósság konszolidáció
    * Javítani kell a hazai

    Alkalmazása:

    1) Név:
    2) előtag (Mr., Mrs., (MS).
    3) Név:
    4) Last Name:
    5) Cím:
    6) Ország:
    7) Állapot:
    8) Telefonszám:
    9) Mobil:
    10) Foglalkozás:
    11) Havi jövedelem:
    12) Szükséges összeg a Hitel:
    13) Időtartam lejárta:
    14) Az a hitel céljától:
    15) már alkalmazott előtt:

     Minden válasz kell küldeni: E-mail: hitel kamatláb 2% minden további nélkül garancia. Ennek célja, hogy segítsen az embereknek elérni a pénzügyi objectives.Interested emberek írjon nekünk: hendersonelizabethloan@googlemail.com Amint megkapjuk a kérelmet, akkor mi lesz feldolgozni a hitelkérelmi
     jóváhagyásra

    Üdvözlettel,
     Mrs Elizabeth
    Bemondó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. LEGJOBB LEHETŐSÉG A PÉNZÜGYI FREKVENCIÁHOZ {upstoxfunding@yahoo.com}
      Pénzügyi szabadságot keres? Ön adósság, van szüksége a kölcsön, hogy új üzletet kezdjen? Vagy pénzügyileg összeomlik, szüksége van egy kölcsönre, hogy egy autót vagy egy házat vásároljon? Ön valaha is visszautasította a bankot az egyre finanszírozásban? Javítani szeretné a pénzügyi helyzetét? Szüksége van egy kölcsönre, hogy kifizethesse a számláit? Nem látjuk többet, üdvözöljük a lehetőséget, hogy mindenféle hitelt megkapj egy nagyon kedvező 3% -os kamatlábbal mások számára. További információért lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: {upstoxfunding@yahoo.com}
       
      Van rossz hiteled? Szüksége van pénzre a számlák megfizetésére? Szükséges új üzletet kezdeni? Van egy befejezetlen projekt a rossz finanszírozás miatt? Szüksége van pénzre, hogy bármilyen olyan specialitásba fektessen be, amely előnyös lesz? És nem tudod, mit tegyek. A következő kölcsönöket kínáljuk: Személyi kölcsönök [biztonságos és nem biztonságos], Üzleti kölcsönök [biztonságos és nem biztonságos], kombinált kölcsönök, Diákhitelek, Konszolidációs hitelek és még sok más.

      Cég neve: UPSTOX FINANSZÍROZÁS
      Cég E-mail: upstoxfunding@yahoo.com
      Szöveg / Hívás: (302) 273-5794.

      Törlés
  2. Jó napot, Én vagyok a regisztrált saját pénzt hitelező. Adunk hitelt az segítse az embereket, cégeket, hogy frissíteni kell az anyagi helyzetük a világ minden tájáról, nagyon minimális éves kamatlábak olyan alacsony, mint 2% egy éven belül a 30 év törlesztési futamidő bármely részén a világnak. Adunk kölcsönt tartományon belül 5000 euró 100.000.000 €. A hitelek jól biztosított, a maximális biztonság a legfontosabb. Érdekelt személy vegye fel a kapcsolatot velünk e-mailben: (24hourstloancompany1@gmail.com)

    Voltál már elutasították a sok bankok
    Mit kell finanszírozni bővítése üzlet,
    Mit kell egy személyi kölcsön

    Alkalmazni a kölcsön, küldje le az alábbi részleteket:
    1. Teljes név
    2. Cím
    3. Összeg
    4. futamidő
    5.Phone száma
    6. Foglalkozás

    Mrs Farida István

    VálaszTörlés
  3. Hello all hitel kereső nevem Andy azt akarom, hogy gyorsan használni ezt a lehetőséget, hogy megköszönjem úr Ramsey Dave átalakításának életem hitel segített a múlt héten kerestem az online hitelezők, mert a bankom nem kínál nekem az összeget én keres akarom kezdeni a saját üzleti, Floridában, mert én most költözött ide, és én már csalás oly sokszor néhány hamis hitelezők, akik megígérték, hogy segítsen nekem kölcsön elvesztettem egy csomó pénzt, hogy különböző hitelező amíg Isten küldött O. Ramsey Dave akik segítenek nekem a hitel csalás nélkül rám, így ha valaki keres egy hitelező bízni a kapcsolatot vele ma is magán e-mail ramsedave121@gmail.com hogyan kap hitelt.

    Hála Ramsey Isten minden áldja meg a jó cselekedet.

    Andy Perry

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a többi embert innen Magyarország nevem Perez úr Budapestről Szeretnék bizonyságot tenni a jó hírről a múlt héten, amikor szükségem volt egy sürgős hitel formára, láttam egy bejegyzést az interneten, úgyh És kövesse az alábbi utasításokat, mert szükségem van arra, hogy a lehető leggyorsabban eljussak a hitelhez, és elindítottam egy halászati ​​vállalkozást, így 500.000.000-es hitelre szólítottam fel annak érdekében, hogy kibővítsem a halüzletemet és kifizessem az adósságomat, így kapcsolatba lépett Stella Rene asszonnyal Below{mrsstellareneloanfirm1@gmail.com} ahol 500.000.000 hitelt fizetek késedelem nélkül vagy stressz nélkül, így a testvéreim és testvéreim, amikor valaha kölcsönt igényel, szükségem van a Stella Rene társasághoz való kapcsolódásra és kapja meg a hitel összegét Szükséged van rá, és ma eljöttem a helyszínre, hogy köszönetet mondjak Stella Rene asszonynak, és így csatlakozhatok és ma kapcsolatba léphettem vele, és ma megkapja a kölcsönt, mert most, hogy a tengeri üzlet jobb lesz, így kapok hitelt Ma és én is használom az időt, hogy elmondjam Hogy csatlakozzon Mr Stella Rene Hitelintézethez, és mentesüljön a csalásoktól, így itt az alábbi e-mail: {mrsstellareneloanfirm1@gmail.com}, most hagyd itt állni, és itt leszek várni a többi testvérem tanúsága Mert Stella Rene asszony ezt csinálta nekem, és lehetővé tette számomra, hogy éljem és bővítsem az üzletemet, mert a kölcsöne meg van győződve, és nincs semmi kétsége a hitelességeiről.
    Isten áldja meg őt és a társaságot ma.

    Perez

    VálaszTörlés
  5. Jó nap,
    A nevem Laura Pablo, szeretnék bizonyságot tenni a jó hitel hitelezőről, aki fényt mutatott nekem, miután 2 különböző internetes hitelezőt csaltak. Elvesztettem a pénzemet, és ez összesen € 5.000 euró volt. Egy nap internetes böngészést kerestem nagyon frusztráltan, aztán találkoztam egy olyan bizonysággal, akit szintén becsaptak, és végül kapcsolatba került egy Gina Morgan Loan Company (ginamorganloancompany@gmail.com) nevű legit és megbízható hiteltársasággal, ahol végül megkapta a kölcsönt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kapcsolatba kerüljek ugyanazt a hitelminősítő céggel, majd elmondom nekik a történetemet Azt mondták nekem, hogy ne sírjak többet, mert a megfelelő választást választottam. Kitöltöttem a hitelkérelem formanyomtatványát, és mindent megtettem, amit nekem kértem, és 32 ezer euró összegű hitelösszeget kaptam e nagy társaságtól. Így tettem egy fogadalmat magamnak, hogy folyamatosan bizonyságot teszek az interneten arról, hogy hogyan kaptam a kölcsönt. Azt hiszem, mások is bizonyságot tesznek erről a becsületes hitelezőről. Sürgősen szüksége van egy kölcsönre? szívesen és gyorsan lépjen kapcsolatba a céggel e-mailen keresztül: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  6. Celebrate this Christmas season with joy and gladness in your heart... Good day, I would like to bring
    this to the notice of the public about how i met west lake financial loan company PLC after i lost my job and been
    denied loan by my bank and other financial institution due to my credit score. I could not pay my children's
    fees. I was behind on bills about to be thrown out of the house due to my inability to pay my rent, It was
    during this period my kids were taken from me by foster care. Then i set out to seek for funds online where
    i lost $3,900 that i borrowed from friends which i was rip off by two companies. Until i was referred to
    Funding Circle Plc by a very good friend, so if truly you are in need of a loan i advise you contact this
    mr patrick lance via Email:westlakefinancialloancompany@gmail.com OR Call/Text +16504339337 and be free from
    scams... ashley dre by name from United State..

    VálaszTörlés
  7. Kedves hitelező,

    XMAS CREDIT alacsony áron 2%

    Szüksége van egy sürgős kölcsönt indítani egy vállalkozás előtt Xmas Van szüksége egy Xmas hitel? Mind vállalati, mind magánszemélyeket adunk, tehát ha sürgős kölcsönre van szükségünk, akkor késedelem nélkül azonnal megadhatunk hitelt.
    A Xmas credit jelenleg 1% -os alacsony kamatláb mellett érhető el: kérjük, forduljon közvetlenül a [WESTLAKEFINANCIALLOANCOMPANY@GMAIL.COM] vagy a (WESTLAKEFINANCIALLOANSERVICES@OUTLOOK.COM)

    ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
    A cég neve: WEST LAKE FINANCIAL LOAN COMPANY
    Cég e-mail címe >> westlakefinancialloancompany@gmail.com
    hívás vagy sms >>> + 16504339337 ..
    Cég NMLS azonosítója: 51700
    A legjobbakat kívánom neked,
    ELIZABETH GARETH ...

    VálaszTörlés
  8. Szüksége van egy kényelmes kölcsön az Ön elégedettségére? Kínálunk megfizethető hitel 2% -os kamatláb áll rendelkezésre a helyi és nemzetközi hitelfelvevők. Mi tanúsított, megbízható, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, és együttműködünk. hosszú távú hitelt adunk ki két-ötven évig.
    vegye fel velünk a kapcsolatot: susanwealthloancompany@gmail.com

    ADATOK ALKALMAZÁSA

    1) Név:
    2) Ország:
    3) Hitelösszeg:
    4) havi jövedelem:
    5) Hitelezési időtartam
    6) Családi állapot:
    7) Foglalkozás:
    8) Telefonszám:
    9) Születési idő:

    Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérem, vegye fel a kapcsolatot (SUSAN WEALTH LOAN COMPANY LTD) e-mailen: susanwealthloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  9. A nevem Cleita Jason, egy egyedülálló anya, 2 gyerekével. Két hónapja pénzügyi helyzetbe kerültem, és nekem kellett refinanszírozni és megfizetni a számláimat, megpróbáltam kölcsönöket keresni különböző hitelintézetekről és bankokról, de soha nem sikerült, amíg egy hűséges nap, interneten keresztül böngészve megkerestem a Tanúvallomást (Beltro Anela) arról, hogy miként segíthet ez a hitelnyújtó társaság (JOAN NORMA LOAN COMPANY) e-mailben: a joannormaloancompany@gmail.com segített neki egy kölcsönnek, érdeklődni kezdtem, és ugyanabból a vállalatról kölcsönkérést is kértem. Ez a valódi és jogi társaság 50 000 euróval segített nekem, miután olyan sok pazarlott erőfeszítést tett, amely más vállalatoktól és bankoktól kölcsönöket keresett. Sürgős és megbízható kölcsönök nélkül, kamatozás és fedezet igénye nélkül, azt tanácsolom, hogy kapcsolatba lépjen vele e-mailben: joannormaloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés

  10. Do You Seek Funds To Pay Off Credits and Debts? { FIFOCapitals@gmail.com } Is Here To Put A Stop To Your Financial Problems. We Offer All Kinds Of Loan (Personal Loan, Commercial Loan, etc.) We Give Out Loan With An Interest Rate Of 1.00%. Interested Applicants Should Contact Us Via Email: FIFOCapitals@gmail.com



    Please Fill the Application Form Below:

    - Complete Name:

    - Loan Amount Needed:

    - Loan Duration:

    - Purpose Of Loan:

    - City / Country:

    - Telephone:

    - How Did You Hear About Us:



    If You Are Interested To Get A Loan Then Kindly Write Us With The Loan Requirement. Please, Contact Us via email: FIFOCapitals@gmail.com

    VálaszTörlés
  11. Hiteleket kínálunk magánszemélyeknek, cégeknek és együttműködünk
    Vállalatok évente 3% -os kamatlábbal, a minimum
    A kölcsönbe adható összeg $ 2.000,00 dollár
    Amerikaiak, euró
    Legfeljebb $ 10. Millió. Töltse ki a következőket
    elérhető:

    1. A kérelmező neve: ...
    2. Kor: ......................
    3. helyszín: .................
    4. A szükséges összeg ........
    5. Időtartam: .................
    6. Telefonszám .............
    7. Faxszám ...............
    8. A kölcsön célja ............
    9. fix cím
    10. nemzeti i.d / járművezetői engedély
    Lépjen kapcsolatba az e-mail címen: amerisavefinancials@gmail.com

    VálaszTörlés
  12. Hiteleket kínálunk magánszemélyeknek, cégeknek és együttműködünk
    Vállalatok évente 3% -os kamatlábbal, a minimum
    A kölcsönbe adható összeg $ 2.000,00 dollár
    Amerikaiak, euró
    Legfeljebb $ 10. Millió. Töltse ki a következőket
    elérhető:

    1. A kérelmező neve: ...
    2. Kor: ......................
    3. helyszín: .................
    4. A szükséges összeg ........
    5. Időtartam: .................
    6. Telefonszám .............
    7. Faxszám ...............
    8. A kölcsön célja ............
    9. fix cím
    10. nemzeti i.d / járművezetői engedély
    Lépjen kapcsolatba az e-mail címen: amerisavefinancials@gmail.com

    VálaszTörlés
  13. Hiteleket kínálunk magánszemélyeknek, cégeknek és együttműködünk
    Vállalatok évente 3% -os kamatlábbal, a minimum
    A kölcsönbe adható összeg $ 2.000,00 dollár
    Amerikaiak, euró
    Legfeljebb $ 10. Millió. Töltse ki a következőket
    elérhető:

    1. A kérelmező neve: ...
    2. Kor: ......................
    3. helyszín: .................
    4. A szükséges összeg ........
    5. Időtartam: .................
    6. Telefonszám .............
    7. Faxszám ...............
    8. A kölcsön célja ............
    9. fix cím
    10. nemzeti i.d / járművezetői engedély
    Lépjen kapcsolatba az e-mail címen: amerisavefinancials@gmail.com

    VálaszTörlés
  14. Hiteleket kínálunk magánszemélyeknek, cégeknek és együttműködünk
    Vállalatok évente 3% -os kamatlábbal, a minimum
    A kölcsönbe adható összeg $ 2.000,00 dollár
    Amerikaiak, euró
    Legfeljebb $ 10. Millió. Töltse ki a következőket
    elérhető:

    1. A kérelmező neve: ...
    2. Kor: ......................
    3. helyszín: .................
    4. A szükséges összeg ........
    5. Időtartam: .................
    6. Telefonszám .............
    7. Faxszám ...............
    8. A kölcsön célja ............
    9. fix cím
    10. nemzeti i.d / járművezetői engedély
    Lépjen kapcsolatba az e-mail címen: amerisavefinancials@gmail.com

    VálaszTörlés
  15. Hiteleket kínálunk magánszemélyeknek, cégeknek és együttműködünk
    Vállalatok évente 3% -os kamatlábbal, a minimum
    A kölcsönbe adható összeg $ 2.000,00 dollár
    Amerikaiak, euró
    Legfeljebb $ 10. Millió. Töltse ki a következőket
    elérhető:

    1. A kérelmező neve: ...
    2. Kor: ......................
    3. helyszín: .................
    4. A szükséges összeg ........
    5. Időtartam: .................
    6. Telefonszám .............
    7. Faxszám ...............
    8. A kölcsön célja ............
    9. fix cím
    10. nemzeti i.d / járművezetői engedély
    Lépjen kapcsolatba az e-mail címen: amerisavefinancials@gmail.com

    VálaszTörlés
  16. Hiteleket kínálunk magánszemélyeknek, cégeknek és együttműködünk
    Vállalatok évente 3% -os kamatlábbal, a minimum
    A kölcsönbe adható összeg $ 2.000,00 dollár
    Amerikaiak, euró
    Legfeljebb $ 10. Millió. Töltse ki a következőket
    elérhető:

    1. A kérelmező neve: ...
    2. Kor: ......................
    3. helyszín: .................
    4. A szükséges összeg ........
    5. Időtartam: .................
    6. Telefonszám .............
    7. Faxszám ...............
    8. A kölcsön célja ............
    9. fix cím
    10. nemzeti i.d / járművezetői engedély
    Lépjen kapcsolatba az e-mail címen: amerisavefinancials@gmail.com

    VálaszTörlés
  17. Hiteleket kínálunk magánszemélyeknek, cégeknek és együttműködünk
    Vállalatok évente 3% -os kamatlábbal, a minimum
    A kölcsönbe adható összeg $ 2.000,00 dollár
    Amerikaiak, euró
    Legfeljebb $ 10. Millió. Töltse ki a következőket
    elérhető:

    1. A kérelmező neve: ...
    2. Kor: ......................
    3. helyszín: .................
    4. A szükséges összeg ........
    5. Időtartam: .................
    6. Telefonszám .............
    7. Faxszám ...............
    8. A kölcsön célja ............
    9. fix cím
    10. nemzeti i.d / járművezetői engedély
    Lépjen kapcsolatba az e-mail címen: amerisavefinancials@gmail.com

    VálaszTörlés
  18. Hiteleket kínálunk magánszemélyeknek, cégeknek és együttműködünk
    Vállalatok évente 3% -os kamatlábbal, a minimum
    A kölcsönbe adható összeg $ 2.000,00 dollár
    Amerikaiak, euró
    Legfeljebb $ 10. Millió. Töltse ki a következőket
    elérhető:

    1. A kérelmező neve: ...
    2. Kor: ......................
    3. helyszín: .................
    4. A szükséges összeg ........
    5. Időtartam: .................
    6. Telefonszám .............
    7. Faxszám ...............
    8. A kölcsön célja ............
    9. fix cím
    10. nemzeti i.d / járművezetői engedély
    Lépjen kapcsolatba az e-mail címen: amerisavefinancials@gmail.com

    VálaszTörlés
  19. Hiteleket kínálunk magánszemélyeknek, cégeknek és együttműködünk
    Vállalatok évente 3% -os kamatlábbal, a minimum
    A kölcsönbe adható összeg $ 2.000,00 dollár
    Amerikaiak, euró
    Legfeljebb $ 10. Millió. Töltse ki a következőket
    elérhető:

    1. A kérelmező neve: ...
    2. Kor: ......................
    3. helyszín: .................
    4. A szükséges összeg ........
    5. Időtartam: .................
    6. Telefonszám .............
    7. Faxszám ...............
    8. A kölcsön célja ............
    9. fix cím
    10. nemzeti i.d / járművezetői engedély
    Lépjen kapcsolatba az e-mail címen: amerisavefinancials@gmail.com

    VálaszTörlés
  20. Hiteleket kínálunk magánszemélyeknek, cégeknek és együttműködünk
    Vállalatok évente 3% -os kamatlábbal, a minimum
    A kölcsönbe adható összeg $ 2.000,00 dollár
    Amerikaiak, euró
    Legfeljebb $ 10. Millió. Töltse ki a következőket
    elérhető:

    1. A kérelmező neve: ...
    2. Kor: ......................
    3. helyszín: .................
    4. A szükséges összeg ........
    5. Időtartam: .................
    6. Telefonszám .............
    7. Faxszám ...............
    8. A kölcsön célja ............
    9. fix cím
    10. nemzeti i.d / járművezetői engedély
    Lépjen kapcsolatba az e-mail címen: amerisavefinancials@gmail.com

    VálaszTörlés
  21. Hiteleket kínálunk magánszemélyeknek, cégeknek és együttműködünk
    Vállalatok évente 3% -os kamatlábbal, a minimum
    A kölcsönbe adható összeg $ 2.000,00 dollár
    Amerikaiak, euró
    Legfeljebb $ 10. Millió. Töltse ki a következőket
    elérhető:

    1. A kérelmező neve: ...
    2. Kor: ......................
    3. helyszín: .................
    4. A szükséges összeg ........
    5. Időtartam: .................
    6. Telefonszám .............
    7. Faxszám ...............
    8. A kölcsön célja ............
    9. fix cím
    10. nemzeti i.d / járművezetői engedély
    Lépjen kapcsolatba az e-mail címen: amerisavefinancials@gmail.com

    VálaszTörlés
  22. A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt az én dolgom összeomlott, nem reméltem, hogy újból elkezdtem az üzleti életemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönbe venni a bankból, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámon, és nem tartozék, mint garancia a kölcsönzéshez, aztán egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, bevezettetett egy valódi hitelnyújtónak az interneten keresztül GINA MORGAN KERESKEDELMI KFT. Ez a női kölcsöncég 160.000 euró értékű kölcsönt tudna nekem nyújtani fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért önző, ezért úgy döntöttem, megosztom ezt az információt mindenkinek. Ha hitelre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, akkor kapcsolatba léphet Gina Morgan e-mailjével: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  23. A nevem Cleita Jason, egy egyedülálló anya, 2 gyerekével. Két hónapja pénzügyi helyzetbe kerültem, és nekem kellett refinanszírozni és megfizetni a számláimat, megpróbáltam kölcsönöket keresni különböző hitelintézetekről és bankokról, de soha nem sikerült, amíg egy hűséges nap, interneten keresztül böngészve megkerestem a Tanúvallomást (Beltro Anela) arról, hogy miként segíthet ez a hitelnyújtó társaság (JOAN NORMA LOAN COMPANY) e-mailben: a joannormaloancompany@gmail.com segített neki egy kölcsönnek, érdeklődni kezdtem, és ugyanabból a vállalatról kölcsönkérést is kértem. Ez a valódi és jogi társaság 50 000 euróval segített nekem, miután olyan sok pazarlott erőfeszítést tett, amely más vállalatoktól és bankoktól kölcsönöket keresett. Sürgős és megbízható kölcsönök nélkül, kamatozás és fedezet igénye nélkül, azt tanácsolom, hogy kapcsolatba lépjen vele e-mailben: joannormaloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  24. A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt az én dolgom összeomlott, nem reméltem, hogy újból elkezdtem az üzleti életemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönbe venni a bankból, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámon, és nem tartozék, mint garancia a kölcsönzéshez, aztán egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, bevezettetett egy valódi hitelnyújtónak az interneten keresztül GINA MORGAN KERESKEDELMI KFT. Ez a női kölcsöncég 160.000 euró értékű kölcsönt tudna nekem nyújtani fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért önző, ezért úgy döntöttem, megosztom ezt az információt mindenkinek. Ha hitelre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, akkor kapcsolatba léphet Gina Morgan e-mailjével: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  25. Én Joan Wilson vagyok, internetes csalók áldozata voltam, amíg kapcsolatba nem vettem ezt a jó kölcsönvállalatot, amely három különböző hitelezővel csalott. Elvesztettem az egész megtakarítást. Néhány héttel ezelőtt böngészgettem az interneten, majd rátaláltam egy bizonyságra egy olyan nőre, akit szintén becsaptak, és végül kapcsolatba került egy Susan Wealth Loan Company (susanwealthloancompany@gmail.com) nevű legális és megbízható kölcsönvállalatával, ahol végül megkapta ezért úgy döntöttem, hogy kapcsolatba lépjek a hitelintézettel. Kitöltöttem a Hiteligénylési űrlapot, és betartottam az összes utasítást, és ezzel a valódi Társasággal kölcsönöket kaptam. Így tettem egy fogadalmat magamnak, hogy folyamatosan bizonyságot teszek az interneten arról, hogy hogyan kaptam a kölcsönt. A sürgős és megbízható hitelekért a kamat és a fedezet iránti kereslet nélkül, javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot e-mailen keresztül: susanwealthloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  26. Helló !

    Szüksége van egy törvényes és gyors hitelszolgálatra?
    Jelenleg 3% -os hiteleket kínálunk mindenféle, üzleti kölcsönök, személyi kölcsönök, autóhitelek, mezőgazdasági kölcsönök vagy projektfinanszírozás terén? Hiteleket nyújtunk cégeknek és magánszemélyeknek világszerte, adósságkonszolidációval, még akkor is, ha alacsony az Ön hitelképessége, és nehéz megtalálni a hiteleket a helyi bankoktól vagy pénzügyi intézményektől? , és most nehézségekbe ütközik a bankjával vagy más pénzintézetekkel? Sürgős hitelre van szüksége, ha igen
    (ryanloaninvestment001@outlook.com) adunk minden típusú kölcsönöket.

    Jelentkezzen be most, és sürgősen kapja meg készpénzt!

    * Hitelezni 5000 és 50 000 000 dollár között
    * Válasszon 1 és 30 év között visszafizetni.
    * Rugalmas kölcsön feltételek.

    Mindezek a tervek és még több, lépjen velünk kapcsolatba.

    vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: a hitelező cég, aki támogatott nekem itt a kapcsolattartási adatok (ryanloaninvestment001@outlook.com)


    Üdvözlettel
    Management.

    VálaszTörlés
  27. Üdv mindenkinek,
    Szüksége van pénzügyi segítségre?
    Legalább 1 000,00 eurót vagy legfeljebb 1 millió forintos hiteleket biztosítunk
    Euro / USD 500,000,000.00, melynek időtartama 1-30 év
    2% -os kamatcsökkentéssel.
    Szüksége van egy üzleti kölcsönre?
    Szüksége van egyéni kölcsönre?
    Szeretne vásárolni egy autót?
    Jelzáloghitelre van szüksége?
    Szüksége van egy kölcsönre, hogy kiegyenlítse az adósságát?
    Szüksége van hatalmas tőkére, hogy elindíthassa üzleti javaslatát vagy
    terjeszkedés? Elvesztetted a reményt, és úgy gondolja, nincs kiút és
    A pénzügyi terhe továbbra is fennáll?
    Kérjük, ne habozzon kapcsolatba lépni velünk üzlet.
    Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: (JOHNROYSTER321@GMAIL.COM)

    Ügyvezető igazgató (vezérigazgató)
    E-mail: (JOHNROYSTER321@GMAIL.COM)
    Whatsapp száma +2347060613783

    VálaszTörlés
  28. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  29. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  30. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  31. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  32. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  33. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  34. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  35. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  36. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  37. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  38. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  39. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  40. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  41. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  42. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  43. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  44. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  45. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  46. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  47. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  48. Szüksége van egy kölcsönnek az üzleti tevékenység megkezdésére vagy a számlák és a vállalati pénzügyek fizetésére az ingatlanok és bármilyen típusú üzleti finanszírozás érdekében. (Amerisavefinancials@gmail.com) Hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, cégeknek és vállalati szerveknek is 3% -os kamatot arány. Kölcsönt adunk a komoly gondolkodású emberek számára, akik érdeklődnek a kölcsön iránt, amennyiben érdeklődnek az e-mailtől: Amerisavefinancials@gmail.com.

    VálaszTörlés
  49. Jó napot mindenkinek,
    A nevem Lisa Scott, azt szeretném használni ezt a médiumot, hogy megosszák ezt a vallomást arról, hogy megkaptam a hitelemet egy Legit Loan Company-től. Néhány hónappal ezelőtt pénzügyileg feszült voltam, sürgősen szükségem volt a hitelre, ezért kapcsolatba léptem olyan sok társasággal, és annyi erőfeszítés és kifizetés után nem adtam kölcsönet, összesen 3000 eurót becsaptam. csalódott és kétségbeesett egészen egy hűséges napig, úgy döntöttem, hogy kapcsolatba lépjek egy barátommal, aki a közelmúltban kölcsönzött hitelt, elmondtam neki a pénzügyi helyzetemet, majd elmondta nekem a SUSAN WEALTH LOAN COMPANY cégről (susanwealthloancompany @ gmail.com). Felvette a kapcsolatot a Társasággal, és megkapta a Társaság Általános Szerződési Feltételeit, amelyeket elfogadtam és legfeljebb 48 órán belül a legnagyobb meglepetésemre jóváhagyták a 40.000 euró összegű Hitelösszeget, és átutalták számlámra. Azt hiszem, mások is bizonyságot tesznek erről a tisztességes hitelhitelezőről. Sürgősen szüksége van egy kölcsönre? kérjük, forduljon a Társasághoz e-mailben: susanwealthloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  50. Jó nap regisztrált magánpénzt kölcsönadó vagyok. Olyan hiteleket adunk ki, amelyek segítik az embereket, cégeknek, akiknek frissíteniük kell a pénzügyi helyzetüket a világ minden táján, nagyon minimális éves kamatlábakkal, mint egy év alatt 2% -kal, 30 évre visszafizetési időtartamra a világ bármely részére. Kölcsönöket adunk ki az 5.000 és 100.000.000 euró között. A hitelek jól vannak biztosítva, a maximális biztonság érdekében a mi elsőbbséget élvez. Az érdeklődő személynek e-mailben kérem lépjen velünk kapcsolatba: (24hourstloancompany1@gmail.com vagy info@24hoursloan.online)

    VálaszTörlés
  51. Jó nap regisztrált magánpénzt kölcsönadó vagyok. Olyan hiteleket adunk ki, amelyek segítik az embereket, cégeknek, akiknek frissíteniük kell a pénzügyi helyzetüket a világ minden táján, nagyon minimális éves kamatlábakkal, mint egy év alatt 2% -kal, 30 évre visszafizetési időtartamra a világ bármely részére. Kölcsönöket adunk ki az 5.000 és 100.000.000 euró között. A hitelek jól vannak biztosítva, a maximális biztonság érdekében a mi elsőbbséget élvez. Az érdeklődő személynek e-mailben kérem lépjen velünk kapcsolatba: (24hourstloancompany1@gmail.com vagy info@24hoursloan.online)

    VálaszTörlés
  52. Szüksége van egy sürgős kölcsönt indítani üzleti vagy kifizetni a tartozásokat? mindenfajta hitelt kínálunk megfizethető kamatlábon 2%
    Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: hobelmanfinance@gmail.com

    Webhely: https://hobelmanfinance346789211.wordpress.com/

    VálaszTörlés
  53. Pénzhitelező vagyok, kölcsönöket kínálok egész nap, személyes kölcsönöket és üzleti kölcsönöket kínálok, és rövid és hosszú lejáratú kölcsönöket kínálok, így ha érdekel, semmi gond, csak most szeretnék kapcsolatba lépni velem e-mail címemmel (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  54. Helló
    Ennek célja, hogy tájékoztassa a közvéleményt arról, hogy a római katolikus keresztény szervezet megnyitotta a pénzügyi lehetőséget, hogy segítséget nyújtson a segítséget igénylő embereknek, például pénzügyi támogatásban. Tehát ha pénzügyi nehézségekbe ütközik, vagy pénzügyi problémái vannak, és Önnek szüksége van a saját vállalkozás megkezdésére, vagy fizetnie kell a számláitól, hosszú és rövid időtartamú, alacsony kamatláb mellett 2% annullul személyekre és cégekre. Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot e-mail címre: (romancatholic19@gmail.com) A Biblia azt mondja (Lukács 11:10). az, aki keres, talál; és aki kopog, az ajtó kinyílik. Tehát ne hagyja ki ezt a lehetőséget, mert Jézus ugyanaz tegnap, ma és örökre. Kérlek, ez komolyan gondolkodik és Istentől félsz. Az őszinte üdvözletünket a római katolikus keresztény szervezettől kapja. Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: (romancatholic19@gmail.com)

    VálaszTörlés
  55. Figyelem:

    Mi vagyunk hiteles és nyilvántartott hitelhitelező cég, amely a legjobb megoldást nyújtja pénzügyi problémájára, pénzre van szüksége a projekthez, az üzleti tevékenységhez, az adókhoz, a számlákhoz és sok más okért, a hitelek könnyűek és olcsóak, ma kapcsolatba lépjen velünk a szükséges kölcsönöket, bármilyen, a 3% -os kamatlábaknak megfelelő, a költségvetésnek megfelelő kölcsönt rendezhetünk. További részletekért térjünk vissza e-mailben: clarkberryloans@outlook.com.

    FIGYELMEZTETES, HOGY MINDEN BELÉPÜLŐ HELYETTÍVÁT TUDNI A clarkberryloans@outlook.com
    Üdvözlettel
    MANAGEMENT

    VálaszTörlés
  56. A nevem Mária Ádám, egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkerültem az interneten, és rámutattam (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem 5 évig a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre jelentkeztem, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamattal járt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  57. Szüksége van egy kényelmes kölcsön az Ön elégedettségére? Kínálunk megfizethető hitel 2% -os kamatláb áll rendelkezésre a helyi és nemzetközi hitelfelvevők. Mi tanúsított, megbízható, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, és együttműködünk. hosszú távú hitelt adunk ki két-ötven évig.
    lépjen velünk kapcsolatba: norasmithloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  58. Jó nap regisztrált magánpénzt kölcsönadó vagyok. Olyan hiteleket adunk ki, amelyek segítik az embereket, cégeknek, akiknek frissíteniük kell a pénzügyi helyzetüket a világ minden táján, nagyon minimális éves kamatlábakkal, mint egy év alatt 2% -kal, 30 évre visszafizetési időtartamra a világ bármely részére. Kölcsönöket adunk ki az 5.000 és 100.000.000 euró között. A hitelek jól vannak biztosítva, a maximális biztonság érdekében a mi elsőbbséget élvez. Az érdekelt személynek e-mailen keresztül kell lépnie velünk: (24hourstloancompany1@gmail.com vagy info@24hourloan.online)

    VálaszTörlés
  59. Jó nap regisztrált magánpénzt kölcsönadó vagyok. Olyan hiteleket adunk ki, amelyek segítik az embereket, cégeknek, akiknek frissíteniük kell a pénzügyi helyzetüket a világ minden táján, nagyon minimális éves kamatlábakkal, mint egy év alatt 2% -kal, 30 évre visszafizetési időtartamra a világ bármely részére. Kölcsönöket adunk ki az 5.000 és 100.000.000 euró között. A hitelek jól vannak biztosítva, a maximális biztonság érdekében a mi elsőbbséget élvez. Az érdekelt személynek e-mailen keresztül kell lépnie velünk: (24hourstloancompany1@gmail.com vagy info@24hourloan.online)

    VálaszTörlés
  60. Jó nap regisztrált magánpénzt kölcsönadó vagyok. Olyan hiteleket adunk ki, amelyek segítik az embereket, cégeknek, akiknek frissíteniük kell a pénzügyi helyzetüket a világ minden táján, nagyon minimális éves kamatlábakkal, mint egy év alatt 2% -kal, 30 évre visszafizetési időtartamra a világ bármely részére. Kölcsönöket adunk ki az 5.000 és 100.000.000 euró között. A hitelek jól vannak biztosítva, a maximális biztonság érdekében a mi elsőbbséget élvez. Az érdekelt személynek e-mailen keresztül kell lépnie velünk: (24hourstloancompany1@gmail.com vagy info@24hourloan.online)

    VálaszTörlés
  61. Az én nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerekem. egy héttel ezelőtt kétségbeesett pénz iránti igénye voltam, ezért gondoltam, hogy kölcsönöket kapok, akkor olyan sok csalót követtem el, akik 2500 eurót gyűjtöttek tőlem, és nem tesznek e-mailt. Nagyon frusztrált voltam, és végül egy részeg, egy hűséges nap, amikor egy klubba mentem egy kis italt, ahol találkoztam egy régi barátommal, elmondtam neki mindazt, ami velem történt, bemutatta a GINA MORGAN HITELEZŐ KFT. cím (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta nekem, hogy a Társaság segített neki és családjának. Azonnal felkerestem, azonnal hazaértem, a szabályokat és szabályokat megmondtam, a kölcsön feldolgozása után kevesebb mint 24 órában megkaptam a 80.000 eurós hitelemet. Tehát, ha érdekelt a kölcsön, akkor is kapcsolatba vele az e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  62. Pénzügyileg megpróbálsz egy üzleti kölcsönt keresni, személyes
    hitel, befektetési hitel, jelzáloghitel, autóhitel, diákhitel, adósság
    konszolidációs hitel, fedezetlen hitel és kockázati tőke? Jelentkezzen be a
    gyors és kényelmes kölcsön a számlák megfizetésére és finanszírozásra való felkészüléshez
    saját üzleti projekteket a legolcsóbb 2% -os kamatlábon. lépjen kapcsolatba velünk
    ma via: transferloanservicesworldwide@gmail.com vagy a Whats App
    +1 (845) 731 5341 szám
    Gyors válasz

    VálaszTörlés

  63. Pénzügyileg megpróbálsz egy üzleti kölcsönt keresni, személyes
    hitel, befektetési hitel, jelzáloghitel, autóhitel, diákhitel, adósság
    konszolidációs hitel, fedezetlen hitel és kockázati tőke? Jelentkezzen be a
    gyors és kényelmes kölcsön a számlák megfizetésére és finanszírozásra való felkészüléshez
    saját üzleti projekteket a legolcsóbb 2% -os kamatlábon. lépjen kapcsolatba velünk
    ma via: transferloanservicesworldwide@gmail.com vagy a Whats App
    +1 (845) 731 5341 szám
    Gyors válasz

    VálaszTörlés

  64. Ennek célja, hogy tájékoztassa a nagyközönséget arról, hogy a könnyű kölcsön 2% -os kamatlábbal rendelkezik, csak komoly embereknek kell bejelentkezniük. érintkezés
    Hitelügynök: Larry Buknor
    Weboldal: //worldbestloans.wix.com/worldbestloans
    Hitelügynök: Larry Buknor
    Whats'App száma: +18454007792
    E-mail: worldbestloans@gmail.com
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  65. Az én nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerekem. egy héttel ezelőtt kétségbeesett pénz iránti igénye voltam, ezért gondoltam, hogy kölcsönöket kapok, akkor olyan sok csalót követtem el, akik 2500 eurót gyűjtöttek tőlem, és nem tesznek e-mailt. Nagyon frusztrált voltam, és végül egy részeg, egy hűséges nap, amikor egy klubba mentem egy kis italt, ahol találkoztam egy régi barátommal, elmondtam neki mindazt, ami velem történt, bemutatta a GINA MORGAN HITELEZŐ KFT. cím (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta nekem, hogy a Társaság segített neki és családjának. Azonnal felkerestem, azonnal hazaértem, a szabályokat és szabályokat megmondtam, a kölcsön feldolgozása után kevesebb mint 24 órában megkaptam a 80.000 eurós hitelemet. Tehát, ha érdekelt a kölcsön, akkor is kapcsolatba vele az e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  66. A nevem Mária Ádám, egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkerültem az interneten, és rámutattam (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem 5 évig a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre jelentkeztem, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamattal járt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  67. Ha szüksége van egy sürg?s kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  68. Ha szüksége van egy sürg?s kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  69. Ha szüksége van egy sürg?s kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  70. Ha szüksége van egy sürg?s kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  71. Ha szüksége van egy sürg?s kölcsönre, hogy megoldja pénzügyi szükségleteit, €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket kínálunk. Max, megbízható hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált kölcsönökkel. A hitelek kamatlába (3%) ha érdekli hogy visszatérjen hozzánk. E-mail lapolendersfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  72. A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt az én dolgom összeomlott, nem reméltem, hogy újból elkezdtem az üzleti életemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönbe venni a bankból, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámon, és nem tartozék, mint garancia a kölcsönzéshez, aztán egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, bevezettetett egy valódi hitelnyújtónak az interneten keresztül GINA MORGAN KERESKEDELMI KFT. Ez a női kölcsöncég 160.000 euró értékű kölcsönt tudna nekem nyújtani fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért önző, ezért úgy döntöttem, megosztom ezt az információt mindenkinek. Ha hitelre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, akkor kapcsolatba léphet Gina Morgan e-mailjével: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  73. Szia, ez arra törekszik, hogy a nyilvánosságot tájékoztassa arról, hogy Timothy Jeter úr egy magánhitelező, aki pénzügyi támogatást nyújtott mindenkinek, aki pénzügyi segítségre szorul. Nyújtunk 2% kamatkölcsönöket magánszemélyeknek és vállalatoknak, világos és érthető feltételekkel. Hívjon ma e-mailben: infocreditfinance768@gmail.com

    VálaszTörlés
  74. Szüksége van kölcsönre? bármilyen okból és sürgős szükségletként kínálunk mindenféle kölcsönöket, mint a személyes kölcsönök, az adósságkonszolidációs kölcsön, a kockázati tőke, az üzleti kölcsön, az oktatási kölcsön, az otthoni hitel és a kölcsön. 2% -os kamatlábon Ön visszautasította a bankját? Rossz hiteled van? Van fizetett számlád? Tartozol? Be kell állítania egy vállalkozást? Ne aggódj többet, mert itt vagyunk, hogy felajánljuk az esélyt, hogy kölcsönzünk. Kölcsönünk a választott mennyiségtől függ. Ha érdeklődik, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen mikepetersonloans@gmail.com

    VálaszTörlés
  75. Jó napot mindenkinek,
    A nevem Lisa Scott, azt szeretném használni ezt a médiumot, hogy megosszák ezt a bizonylatot arról, hogy hogyan kaptam kölcsönöket egy Legit Loan Company-től. Néhány hónappal ezelőtt kétségbeesett szükségem volt a hitelre, sok társasággal kapcsolatba léptem, de összesen 3000 eurót becsaptam, egyre frusztráltabbá és kétségbeesőbbé váltam. Egészen hűséges napig úgy döntöttem, hogy kapcsolatba lépjek egy barátommal, aki nemrég kölcsönzött az interneten, elmondtam neki a pénzügyi helyzetemet, elmondta nekem ezt a legális Hitelcéget, a SUSAN WEALTH LOAN COMPANY-t (susanwealthloancompany@gmail.com). Felvette a kapcsolatot a Társasággal, és megkapta a Társaság Általános Szerződési Feltételeit, amelyeket elfogadtam és legfeljebb 48 órán belül a legnagyobb meglepetésemre jóváhagyták a 40.000 euró összegű Hitelösszeget, és átutalták számlámra. Azt hiszem, mások is tanúskodnak erről a Társaságról. Sürgősen szüksége van egy kölcsönre? forduljon a Társasághoz e-mailben: susanwealthloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  76. Figyelem!

    Ez egy online regisztrált hirdetés egy regisztrált kormány által jóváhagyott és engedéllyel rendelkező hitelezőtől, amely különféle kölcsönöket ad ki, pl. Jelzáloghitel, Üzleti kölcsön, Autóhitelek csak komoly és érdekelt feleknek egy nagyon alacsony, megfizethető 3% -os kamatlábbal szemben. Kérje a kölcsönét most. Ha érdekli, lépjen kapcsolatba az e-mailen keresztül: Thomasfrankfirms@gmail.com
    Kösz,
    Tamás

    VálaszTörlés
  77. A SÜRGŐ ÉS MEGBÍZHATÓ KÖLCSÖNHATÓSÁG MOST SZERINT.
    johnsonloans96@gmail.com

    Kereskedelmi kölcsönt keres? a jelzálogkölcsön, a jelzálogkölcsön, a diák gyakorlatai, az adósságkonszolidációs kölcsön, a nem biztosított hitelek, a kockázati tőke stb. A bank vagy a pénzintézet bármilyen okból elutasította Önt? Magántulajdonosok vagyunk, akik kölcsönöket nyújtanak a vállalatoknak és az egyéneknek, akik alacsony és megfizethető kamatlábon 2%. Ha érdekel a kölcsön? Lépjen kapcsolatba velünk ma (johnsonloans96@gmail.com) és kapja meg a kölcsönt ma.



    URGENT LOAN OFFER, KÉRJÜK MOST, HA SZÜKSÉGES UTOLSÓ PÉNZ A VÁLLALKOZÁSRA.

    Sürgős hitelt és egyéb pénzügyi támogatást igényel?
    Kölcsönök hitelének kamatai két százalékban (2%). küldjön nekünk e-mailt most
    keresztül: johnsonloans96@gmail.com a következő információkkal, ha
    sürgős hitre van szüksége, ez 100% -os garantált ©.

    Teljes név:
    Évek:
    Telefonszám:
    Ország:
    Foglalkozása:
    A kölcsön összege
    A kölcsön időtartama
    A kölcsön célja:
    Havi bevétel:

    Lépjen kapcsolatba irodánkban az alábbi e-mail címen: johnsonloans96@gmail.com
    Üdvözlet, Johnson kölcsön.

    VálaszTörlés
  78. Meg lett-e tagadva, hogy a bank vagy bármely más pénzintézet kölcsönt költözött le egy okból, vagy a másik miatt? Mindenféle kölcsönből kínálunk kölcsönöket, tőketámogatásokat, ingatlanhiteleket, személyi kölcsönöket, hallgatói hiteleket, mezőgazdasági hiteleket és még sok másat, jó befektetőként. Ön a megfelelő helyen van, hogy megkapja a kölcsönt. Cégünknek és magánszemélyeknek nyújtott hiteleket 2% -os alacsony kamatláb mellett kínálunk. Lépjen velünk kapcsolatba, és pénzügyi problémáit megoldani! E-mail: mikepetersonloans@gmail.com A pénzügyi problémák megoldása itt

    VálaszTörlés
  79. Pénzügyileg megpróbálsz egy üzleti kölcsönt keresni, személyes
    hitel, befektetési hitel, jelzáloghitel, autóhitel, diákhitel, adósság
    konszolidációs hitel, fedezetlen hitel és kockázati tőke? Jelentkezzen be a
    gyors és kényelmes kölcsön a számlák megfizetésére és finanszírozásra való felkészüléshez
    saját üzleti projekteket a legolcsóbb 2% -os kamatlábon. lépjen kapcsolatba velünk
    ma via: transferloanservicesworldwide@gmail.com vagy a Whats App
    +1 (845) 731 5341 szám

    VálaszTörlés
  80. A törvényes hitel megszerzése mindig is óriási probléma Az ügyfeleknek, akiknek pénzügyi problémájuk van, és megoldást igényelnek rá. A hitel és a biztosíték kérdése olyan, amire az ügyfelek mindig aggódnak, amikor egy hiteles hitelezőt keresnek. De ... ezt a különbséget a hitelezési iparban tettük. Kölcsönzéseket tudunk biztosítani a $ 5,000.00 USD-tól $ 500,000.000.00 USD-ig terjedő, 3% -os kamatozású kölcsönig. Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: billjohnson.loanfirm011@gmail.com

    VálaszTörlés
  81. A nevem Mária Ádám, egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkerültem az interneten, és rámutattam (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem 5 évig a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre jelentkeztem, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamattal járt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  82. Az én nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerekem. egy héttel ezelőtt kétségbeesett pénz iránti igénye voltam, ezért gondoltam, hogy kölcsönöket kapok, akkor olyan sok csalót követtem el, akik 2500 eurót gyűjtöttek tőlem, és nem tesznek e-mailt. Nagyon frusztrált voltam, és végül egy részeg, egy hűséges nap, amikor egy klubba mentem egy kis italt, ahol találkoztam egy régi barátommal, elmondtam neki mindazt, ami velem történt, bemutatta a GINA MORGAN HITELEZŐ KFT. cím (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta nekem, hogy a Társaság segített neki és családjának. Azonnal felkerestem, azonnal hazaértem, a szabályokat és szabályokat megmondtam, a kölcsön feldolgozása után kevesebb mint 24 órában megkaptam a 80.000 eurós hitelemet. Tehát, ha érdekelt a kölcsön, akkor is kapcsolatba vele az e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  83. A törvényes hitel megszerzése mindig is óriási probléma Az ügyfeleknek, akiknek pénzügyi problémájuk van, és megoldást igényelnek rá. A hitel és a biztosíték kérdése olyan, amire az ügyfelek mindig aggódnak, amikor egy hiteles hitelezőt keresnek. De ... ezt a különbséget a hitelezési iparban tettük. Kölcsönzéseket tudunk biztosítani a $ 5,000.00 USD-tól $ 500,000.000.00 USD-ig terjedő, 3% -os kamatozású kölcsönig. Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: billjohnson.loanfirm011@gmail.com

    Szolgáltatásaink magukban foglalják a következőket:

    Adósságkonszolidáció

    Második jelzálog

    Üzleti kölcsönök

    Személyi kölcsönök

    Nemzetközi kölcsönök

    Hitel bármilyen

    Családi kölcsön
    mi kis méretű hitelintézeteket, közvetítőket, kis méretű pénzügyi intézményeket finanszírozunk korlátlan tőkéért. Ha további részleteket szeretne kapni a kölcsönszerzéssel kapcsolatban, lépjen kapcsolatba velünk, kérjük, azonnal válaszolj erre az e-mailre: billjohnson.loanfirm011@gmail.com


    Bill Johnson úr

    VálaszTörlés
  84. Az én nevem Luis Roland, kedves feleségem és 3 gyerekem van. egy héttel ezelőtt kétségbeesett pénz iránti igénye voltam, úgyhogy azt gondoltam, hogy kölcsönt költöttem, majd olyan sok csalót követtem el, akik 2500 eurót gyűjtöttek tőlem, és nem hajlandóak e-mailt küldeni nekem. Nagyon frusztrált voltam, és végül egy részeg, egy hűséges nap, amikor egy klubba mentem egy italt, ahol találkoztam egy régi barátommal, elmondtam neki mindazt, ami velem történt, bemutatta a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-nak, és megadta nekem az e-mailt cím (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta nekem, hogy a Társaság segített neki és családjának. Azonnal felkerestem, azonnal hazaértem, a szabályokat és szabályokat megmondtam, a kölcsön feldolgozása után kevesebb mint 24 órában megkaptam a 80.000 eurós hitelemet. Tehát ha érdekel a kölcsön, akkor felveheti a kapcsolatot erről az e-mail címen: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  85. Az én nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerekem. egy héttel ezelőtt kétségbeesett pénz iránti igénye voltam, ezért gondoltam, hogy kölcsönöket kapok, akkor olyan sok csalót követtem el, akik 2500 eurót gyűjtöttek tőlem, és nem tesznek e-mailt. Nagyon frusztrált voltam, és végül egy részeg, egy hűséges nap, amikor egy klubba mentem egy kis italt, ahol találkoztam egy régi barátommal, elmondtam neki mindazt, ami velem történt, bemutatta a GINA MORGAN HITELEZŐ KFT. cím (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta nekem, hogy a Társaság segített neki és családjának. Azonnal felkerestem, azonnal hazaértem, a szabályokat és szabályokat megmondtam, a kölcsön feldolgozása után kevesebb mint 24 órában megkaptam a 80.000 eurós hitelemet. Tehát, ha érdekelt a kölcsön, akkor is kapcsolatba vele az e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  86. Ön bármilyen pénzügyi nehézségben van? HA IGEN! Vegye fel a kapcsolatot a Kvithyll Finance and Mortgages Limited céggel. Mindenféle hitelnyújtási szolgáltatást kínálunk, hogy megfeleljen a pénzügyi szükségleteinek, mint például a személyi hitel, az adósságkonszolidációs kölcsön, a kockázati tőke, az üzleti kölcsön, az oktatási kölcsön, az otthoni hitel 2% -os alacsony kamatlábon. Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: kvithyllfinance@gmail.com Az elégedettség és a pénzügyi siker a mi célunk, és a velünk való együttélés jó tapasztalat lesz. Whatsapp: +17816567138 a hitel mindenki számára nyitva áll az állampolgárságtól függetlenül.

    E-mail: kvithyllfinance@gmail.com

    VálaszTörlés
  87. Kell kölcsön? Karácsonyi kölcsön? személyi kölcsönök? üzleti kölcsönök? jelzálogkölcsönök? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? adunk ki mindenféle hitel 2% kamat! Kapcsolatfelvétel e-mailben (richardcosmos5@gmail.com)

    X-mas Hitelajánlat.

    VálaszTörlés
  88. Sürgős hitelt szeretne? Az Ön vállalkozása számára súlyos adósságot szenvedett, és megpróbált hitelt nyújtani egy hitelezőtől, és több adósságot csalt meg? Nos, ez vicces, mert van egy

    megbízható hitelező cég. Persze, hogy nem fizetsz be, és a kamatlába 2%, hogy a wounderfull jobb. A kölcsön átküldhető az opionon keresztül

    az adatbázisunkban, és nagymértékben 5 órán belül kapja meg a hitelét fizetés vagy költség nélkül.
    Szóval, mit vársz, azt hiszem Mindketten segítségre van szükségünk.



    *debaetsbalsiger39@gmail.com Üzenet / Whatsapp: +1 (872) 307-0988,
    *daviddebaetsloanfirm@gmail.com Üzenet / Whatsapp: +1 (872) 307-0988
    *bernicedebaetskredit@gmail.com Üzenet / Whatsapp: +1 (872) 307-0988,
    *mercybalsigerkreditfirm@gmail.com Üzenet / Whatsapp: +1 (872) 307-0988
    *giftfinancekredit@gmail.com Üzenet / Whatsapp: +1 (872) 307-0988
    *darlingtonfinanceloanfirm@gmail.com Üzenet / Whatsapp: +1 (872) 307-0988

    Cégek várják a választ.

    VálaszTörlés
  89. Ön bármilyen pénzügyi nehézségben van? HA IGEN! Vegye fel a kapcsolatot a Kvithyll Finance and Mortgages Limited céggel. Mindenféle hitelnyújtási szolgáltatást kínálunk, hogy megfeleljen a pénzügyi szükségleteinek, mint például a személyi hitel, az adósságkonszolidációs kölcsön, a kockázati tőke, az üzleti kölcsön, az oktatási kölcsön, az otthoni hitel 2% -os alacsony kamatlábon. Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: kvithyllfinance@gmail.com Az elégedettség és a pénzügyi siker a mi célunk, és a velünk való együttélés jó tapasztalat lesz. Whatsapp: +17816567138 a hitel mindenki számára nyitva áll az állampolgárságtól függetlenül.

    E-mail: kvithyllfinance@gmail.com

    VálaszTörlés
  90. Helló, ez a PATRICIA BERTHA LOAN COMPANY. Ebben a Társaságban élethű lehetőségeket adunk kölcsönökhöz. Szükségünk van egy sürgős kölcsönre, hogy tisztázzuk az adósságait, vagy tőkehitelre van szükségünk, hogy javítsuk vállalkozását? Elutasították a bankok és más pénzügyi szervezetek? Szükség van egy konszolidációs hitelre vagy egy jelzálogra? Ma azt mondjuk, hogy álljunk le, és ne keressünk többet, mert itt vagyunk, hogy minden pénzügyi problémádat a múlté tegyük. Kölcsönpénzeket nyújtunk ki a pénzügyi támogatásra szoruló egyéneknek, akiknek rossz hitelük van, vagy pénzt kell fizetniük a számlákért, 2% -os arányban kell befektetniük az üzletbe. Szeretnénk ezt a médiát használni, hogy tájékoztassuk Önt mindazt, amit teszünk megbízható és kedvezményezett segítséget nyújtani, és hajlandó lesz kölcsönöket felkínálni. Hűség vagyunk, megtartjuk szavunkat és ígéretünket. Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben:
    Patriiciaberthaloancompany1@gmail.com az alábbi hiteladatokkal
    HAJÓI ADATOK
     1) Teljes név: ......................................................
     2) Ország: .........................................................
     3) Cím: .........................................................
     4) Állami: ............................................................
     5) Nem: ...............................................................
     6) Családi állapot: .............................................
     7) Foglalkozás: ...................................................
     8) Telefonszám: ................................................
     9) A jelenlegi helyzet a munkahelyen: ...................................................
     10) Havi jövedelem: .............................................
     11) A szükséges hitelösszeg: .................................
     12) Hitelezési időtartam: ................................................
     13) A kölcsön célja: ..........................................
     14) Vallás: ......................................................
     15) Előfordult-e korábban: ...................................................
     16) Kedvezményezett pénznem: ...................................................
    Kösz,
    Mrs. Bertha

    VálaszTörlés
  91. Jelentkezzen egy gyors és kényelmes karácsonyi hitelre !!!!!!!!!

       Keres pénzt a hitelek és tartozások kifizetésére? Találsz magadban egy kis bajban a kifizetetlen számlákkal, és nem tudod, hogy hová menj vagy hova forduljon? Mi a helyzet egy jó hírű adósságkonszolidációs cég megtalálásával, amely segíthet csökkenteni a havi részleteket úgy, hogy megfizethető visszafizetési opciókat, valamint helyet kapjon a hónap végén, és a számlákat be kell fizetni? Dr. Thomasfrankfirms Loan Home a válasz. Csökkentse kifizetéseit, hogy megkönnyítse a havi költségeket. E-mail (Thomasfrankfirms@gmail.com)

    VálaszTörlés
  92. Szüksége van egy kényelmes kölcsön az Ön elégedettségére? Kínálunk megfizethető
    3% kamatozású hitel a helyi és nemzetközi hitelfelvevők számára.
    Mi tanúsított, megbízható, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus
    és együttműködnek. hosszú távú kölcsönöket adunk ki két-ötven év alatt
    maximálisan lépjen velünk kapcsolatba: noramasonloancompany@gmail.com

    ADATOK ALKALMAZÁSA

    1) Név:
    2) Ország:
    3) Hitelösszeg:
    4) havi jövedelem:
    5) Hitelezési időtartam
    6) Családi állapot:
    7) Foglalkozás:

    Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 3% -ig, kérjük, vegye fel a kapcsolatot (NORA MASON LOAN COMPANY LTD) e-mailen: noramasonloancompany@gmail.com vagy +13052248197

    VálaszTörlés
  93. A nevem Mária Ádám egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkerültem az interneten, és rámutattam (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem 5 évig a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre jelentkeztem, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamattal járt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  94. A nevem Valeria Marco 6 hónappal ezelőtt az én dolgom összeomlott, nem reméltem, hogy újból elkezdtem az üzleti életemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönbe venni a bankból, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámon, és nem tartozék, mint garancia a kölcsönzéshez, aztán egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, bevezettetett egy valódi hitelnyújtónak az interneten keresztül GINA MORGAN KERESKEDELMI KFT. Ez a női kölcsöncég 160.000 euró értékű kölcsönt tudna nekem nyújtani fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért önző, ezért úgy döntöttem, megosztom ezt az információt mindenkinek. Ha hitelre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, akkor kapcsolatba léphet Gina Morgan e-mailjével: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  95. Ön bármilyen pénzügyi nehézségben van? HA IGEN! Vegye fel a kapcsolatot a Kvithyll Finance and Mortgages Limited céggel. Mindenféle hitelnyújtási szolgáltatást kínálunk, hogy megfeleljen a pénzügyi szükségleteinek, mint például a személyi hitel, az adósságkonszolidációs kölcsön, a kockázati tőke, az üzleti kölcsön, az oktatási kölcsön, az otthoni hitel 2% -os alacsony kamatlábon. Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: kvithyllfinance@gmail.com Az elégedettség és a pénzügyi siker a mi célunk, és a velünk való együttélés jó tapasztalat lesz. Whatsapp: +17816567138 a hitel mindenki számára nyitva áll az állampolgárságtól függetlenül.

    E-mail: kvithyllfinance@gmail.com

    VálaszTörlés
  96. Ön bármilyen pénzügyi nehézségben van? HA IGEN! Vegye fel a kapcsolatot a Kvithyll Finance and Mortgages Limited céggel. Mindenféle hitelnyújtási szolgáltatást kínálunk, hogy megfeleljen a pénzügyi szükségleteinek, mint például a személyi hitel, az adósságkonszolidációs kölcsön, a kockázati tőke, az üzleti kölcsön, az oktatási kölcsön, az otthoni hitel 2% -os alacsony kamatlábon. Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: kvithyllfinance@gmail.com Az elégedettség és a pénzügyi siker a mi célunk, és a velünk való együttélés jó tapasztalat lesz. Whatsapp: +17816567138 a hitel mindenki számára nyitva áll az állampolgárságtól függetlenül.

    E-mail: kvithyllfinance@gmail.com

    VálaszTörlés
  97. Jó nap,

    Regisztrált magánhitelező vagyok. Olyan hiteleket bocsátunk ki, amelyek segítik az embereket és a vállalatokat, akiknek pénzügyi helyzetüket világszerte frissíteniük kell, nagyon alacsony éves kamatlábon 2% -kal, egy 30 éves visszafizetési időszakra a világ bármely pontján. Kölcsönöket 5000 és 100 000 000 euró között adunk ki. A hitelek jól vannak biztosítva, és prioritásunk a maximális biztonság biztosítása. Az érdekelt személy e-mailben (richardcosmos5@gmail.com) forduljon hozzám.

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  98. Helló, szüksége van egy hitelre 2% -os alacsony kamatlábbal? Nem volt hajlandó kölcsönbe venni a bankokat, mert nincs fedezeted, vagy rossz hiteled van? Belefáradt a bankok stresszébe? Akkor a megfelelő helyen vagyunk, lépjen kapcsolatba velünk e-mailben (excelservices.managementonline@gmail.com) a gyors és stresszmentes hitel-jóváhagyással kevesebb, mint 24 órán belül.

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  99. Helló, szüksége van egy hitelre 2% -os alacsony kamatlábbal? Nem volt hajlandó kölcsönbe venni a bankokat, mert nincs fedezeted, vagy rossz hiteled van? Belefáradt a bankok stresszébe? Akkor a megfelelő helyen vagyunk, lépjen kapcsolatba velünk e-mailben (excelservices.managementonline@gmail.com) a gyors és stresszmentes hitel-jóváhagyással kevesebb, mint 24 órán belül.

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  100. A nevem Mária Ádám egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkerültem az interneten, és rámutattam (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem 5 évig a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre jelentkeztem, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamattal járt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  101. Különböző kölcsönöket kínálunk magánszemélyeknek (személyi kölcsön) és együttműködnek a testületeknél,2% -os kamatlábbal, annullonként. Ez segít Önnek pénzügyi kötelezettségeinek kielégítésében, különösen a folyamatban lévő pénzügyi világválság miatt. Kölcsönözhet 1.000 - 500.000.000 (font, euró vagy dollár) között. További információkért kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot emailben (dakany.endre@gmail.com) Üdvözlettel.

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  102. A nevem Valeria Marco 6 hónappal ezelőtt az én dolgom összeomlott, nem reméltem, hogy újból elkezdtem az üzleti életemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönbe venni a bankból, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámon, és nem volt biztosíték, hogy hitelhez jussak, aztán egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, bevezettetett egy valódi hitelhitelezőnek az interneten keresztül GINA MORGAN KERESKEDELMI KFT. Ez a női kölcsöncég 160.000 euró értékű kölcsönt tudna nekem nyújtani fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért önző, ezért úgy döntöttem, megosztom ezt az információt mindenkinek. Ha hitelre van szüksége egy megbízható hitelezőtől, akkor kapcsolatba léphet Gina Morgan e-mailjével: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  103. Jó nap,

    Jogos és jó hírű pénzhitelező vagyunk. Pénzügyi támogatást igénylő egyéneknek adunk kölcsönöket, kölcsönöket adunk azoknak, akik rossz hitelhez vagy pénzt keresnek, hogy fizetni tudják a számlájukat, hogy befektetjenek az üzletbe. Szóval sürgős kölcsönt keresel? Nem kell aggódnod, mert a megfelelő helyen állsz, 2% alacsony kamatozású hiteleket kínálunk, tehát ha hitelre van szükséged, akkor csak az e-mail címen keresztül érdemes felvenni velünk a kapcsolatot: mobilfunding1999@gmail.com

    KÖVETELÉSI ALKALMAZÁSI INFORMÁCIÓK SZÜKSÉGES:

    1) Teljes nevek: ............
    2) Nem: .................
    3) Kor: ........................
    4) Ország: .................
    5) telefonszám: ........
    6) Foglalkozás: ..............
    7) Havi jövedelem: ......
    8) Hitelösszeg szükséges: .....
    9) Hitelkeret: ...............
    10) A kölcsön célja: ...........

    Kösz

    VálaszTörlés
  104. A nevem Mária Ádám egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkerültem az interneten, és rámutattam (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem 5 évig a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre jelentkeztem, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésem szerint kevesebb mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamatlábbal történt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba a GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés

  105. Hozd le a kölcsönt ma alacsony áron alkalmazni most hitelek megadják a 2% -os arány vonatkozik most ez növelheti a vállalkozás egy nagyobb magasság. Hitelet kínálunk az üzleti és a személyes emberek számára, ha szükség van egy kölcsönre, hogy vállalkozást kezdeményezzenek, vagy kölcsönöket fizessenek, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) és kapjon hitelt a Társaságunktól. Én a legjobb hitelszolgáltatást nyújtom.

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  106. Szüksége van egy személyes vagy üzleti kölcsönre stressz és gyors jóváhagyás nélkül? Ha igen, vegye fel velünk a kapcsolatot ma, mivel jelenleg kiemelkedő kamatozású hiteleket kínálunk. A hitelünk biztonságos és biztonságos, További információkért és alkalmazásért kérjük, válaszoljon erre az e-mailre: (excelservices.managementonline@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  107. Az én nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerekem. egy héttel ezelőtt kétségbeesett pénz iránti igénye voltam, ezért gondoltam, hogy kölcsönöket kapok, akkor olyan sok csalót követtem el, akik 2500 eurót gyűjtöttek tőlem, és nem küldtek e-mailt nekem. Nagyon frusztrált voltam, és végül egy részeg, egy hűséges nap, amikor egy klubba mentem egy kis italt, ahol találkoztam egy régi barátommal, elmondtam neki mindazt, ami velem történt, bemutatta a GINA MORGAN HITELEZŐ KFT. cím (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta nekem, hogy a Társaság segített neki és családjának. Azonnal felkerestem, azonnal hazaértem, a szabályokat és szabályokat megmondtam, a kölcsön feldolgozása után kevesebb mint 24 órában megkaptam a 80.000 eurós hitelemet. Tehát, ha érdekelt a kölcsön, akkor is kapcsolatba vele az e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  108. A nevem Mária Ádám egy egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkerültem az interneten, és rámutattam (Jörg Stephen) arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem 5 évig a Társaságtól a postán keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre jelentkeztem, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésem szerint kevesebb mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamatlábbal történt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba a GINA MORGAN HITELKERESKEDELMI KFT. E-mail címével, ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  109. Az én nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerekem. egy héttel ezelőtt kétségbeesett pénz iránti igénye voltam, ezért gondoltam, hogy kölcsönöket kapok, akkor olyan sok csalót követtem el, akik 2500 eurót gyűjtöttek tőlem, és nem küldtek e-mailt nekem. Nagyon frusztrált voltam, és végül egy részeg, egy hűséges nap, amikor egy klubba mentem egy kis italt, ahol találkoztam egy régi barátommal, elmondtam neki mindazt, ami velem történt, bemutatta a GINA MORGAN HITELEZŐ KFT. cím (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta nekem, hogy a Társaság segített neki és családjának. Azonnal felkerestem, azonnal hazaértem, a szabályokat és szabályokat megmondtam, a kölcsön feldolgozása után kevesebb mint 24 órában megkaptam a 80.000 eurós hitelemet. Tehát, ha érdekelt a kölcsön, akkor is kapcsolatba vele az e-mail: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  110. Szükség van-e sürgős hitelre? Hitelek az adósság törlésére vagy a pénz kölcsönzésére. Üzleti javítása érdekében bármely bank és más pénzügyi intézmény elutasította? Szüksége van kölcsönre vagy jelzálogra? Ez az a hely, ahol meg kell nézni, itt vagyunk, hogy megoldjuk minden pénzügyi problémádat. Pénzt adunk a nyilvánosságnak. Pénzügyi segítségre van szüksége egy rossz hitelezőnek, akinek pénzre van szüksége. Az üzleti befektetések 2% -os ésszerű arányban történő fizetéséhez hadd használjam ezt a médiumot, hogy tájékoztassam Önöket arról, hogy megbízható és hasznos segítséget nyújtunk, és hajlandóak vagyunk kölcsönöket nyújtani. Lépjen kapcsolatba velünk ma e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  111. Hogyan kaptam meg a kívánt hitelösszegemet egy megbízható hiteltársaságtól (kvithyllfinance@gmail.com)

    Hello mindenkinek, a nevem Matej Smolej, én vagyok a budapesti, Magyarországon, itt vagyok, hogy bizonyságot tegyek arról, hogyan kaptam hitelemet Kvithyll Frank hiteltársaságtól (kvithyllfinance@gmail.com), miután két alkalommal jelentkeztem különböző hitelnyújtóktól, akik azt állította, hogy itt a hitelezők, itt azt hittem, hogy hitelezésük valódi volt, és én alkalmaztam, de soha nem adtak nekem kölcsönt, amíg egy barátom nem mutat be nekem Kvithyll Frank hitelminősítő cégnek, aki megígérte, hogy segíteni fog nekem egy vágy és kölcsön tényleg úgy tette, ahogy megígérte a késedelem nélkül, kétségem volt, de soha nem fogom elhinni. Soha nem gondoltam, hogy még mindig megbízható hitelnyújtók vannak, amíg nem találkoztam Kvithyll Frank úrral, aki valóban segített a kölcsönemben, és jobb életemben megváltoztatta az életemet. Tudom, hogy még mindig sok jó hitelező van odakint, de azt tanácsolom, hogy próbálja ki Kvithyll Frank hiteltársaságát, gondozását és megértését. nem tudom, hogy szükség van-e sürgős hitelre is, vagy szeretné finanszírozni projektjeit, ezért ne habozzon kapcsolatba lépni Frank Kvithyll Loan Company-val, e-mail címe (kvithyllfinance@gmail.com)

    VálaszTörlés
  112. A nevem Mária Ádám Magyarországról, egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt volna, annyi adóssággal hagyott minket, annyira zavart voltam és csalódott voltam, hogy hogyan kell fizetni a hatalmas adósságot. Egy nap az interneten mentem át, és egy Jörg Stephen tanúvallomását tapasztaltam arról, hogy GINA MORGAN segített neki kölcsönben. Tehát 15 000 000Ft hitelre jelentkeztem 5 éves időtartamra a Társaságtól e-mailben (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a kölcsönre jelentkeztem, fogadtam az Istenhez, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudja, mit tett számomra, a legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 óra múlva a kölcsönem 2% -os kamatlábat kapott. Most elszámoltam a férjem adósságát, és új életet és üzletet indítottam el. Most teljesítettem az én fogadalmat. Tehát, ha 2% -os hitelet szeretne, kérjük, forduljon a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-hez e-mailen a ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  113. A nevem Valeria Marco 6 hónappal ezelőtt az én üzleti összeomlásom volt, nem volt reményem, hogy újra elveszítem az üzletemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönözni a banktól, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámban, és nem volt biztosíték a hitelhez, majd egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, bemutatott nekem egy hiteles hitelezőt az interneten keresztül. GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD. Ez a női hitelintézet 160 000 euró értékű kölcsönt tudott adni nekem, vagyontárgy vagy hitelkártya nélkül, de bizalommal adta át nekem. Szóval a barátaimnak azt mondtam magamnak, hogy miért önzők, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezt az információt mindenkinek. Ha egy hitelből hitelre van szüksége, a hitelező a Gina Morganhoz fordul az e-mail címén: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  114. Dr. Peter Pénzügyi Szolgáltatások vezetője vagyok, 3% -os kamatozású hitelt adunk ki, és az összeget a

    A kölcsönkínálat 2000 és 15 000 000 között van. Hiteleket kínálunk minden személynek, cégnek,

    szervezetek, üzleti és személyes kategóriák, magánszemélyek és befektetők, nagyon alacsony szinten

    költség és mérsékelt árhitelek, hitelesített, bejegyzett és törvényes hitelező cég az USA-ban.
    * 20000 és 15 000 000 közötti fogadás.
    * Válasszon 1 és 30 év között a visszatérítéshez.
    * Válasszon a havi és az éves visszatérítési terv közül.
    * Rugalmas hitelfeltételek.
    A kölcsönök biztosítva vannak a maximális biztonság érdekében, mi elsődleges fontosságúak vagyunk az éjszakai elveszítésnek

    aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy hogyan lehet jogos jogosultat szerezni? Miért ne lépjen kapcsolatba velünk ma, mi vagyunk

    pénzügyi elemző vagy szakértő
    Segítsen megállítani a rossz hiteltörténetet, megtalálod a Mission.Sky megoldást

    kölcsön e-mail: unisysfinancialinvestment@yahoo.com
      .
       Üdvözlettel
    Dr. peter smith
    Teléfono, +13052248197
    whatsapp +13052248197

    VálaszTörlés
  115. Kedves Hitelkeresők

    Önnek pénzügyi nehézségei vannak? El akarja indítani saját üzletét? Ez a kölcsönvállalkozás világszerte olyan emberi jogi szervezeteket hozott létre, amelyeknek célja az volt, hogy segítse a szegényeket és az anyagi nehézségekkel küzdő embereket. Ha hitelhez szeretne folyamodni, kérjük, forduljon hozzánk az alábbi e-mail címen: elenanino0007@gmail.com

    Név:
    Kötelező hitelösszeg:
    Hitel időtartama:
    Mobil szám:

    Köszönöm és Isten áldjon
    BIZALOM
    Elena

    VálaszTörlés
  116. Jó napot mindenkinek,
    A nevem Lisa Scott, ezt a médiumot szeretném megosztani, hogy megosszam ezt a bizonyságot arról, hogyan kaptam meg kölcsönemet a Legit Loan Company-től. Néhány hónappal ezelőtt kétségbeesetten szükségem volt a kölcsönre, kapcsolatba léptem annyi céggel, de összességében 3000 eurót csalogattam, egyre csalódottabb és kétségbeesettebb lettem. Egy hűséges napig úgy döntöttem, hogy kapcsolatba lépek egy olyan barátommal, aki nemrégiben kapott kölcsön online, elmondtam neki a pénzügyi helyzetemről, elmondta nekem ezt a legit hitel kölcsönző céget, a SUSAN WEALTH LOAN COMPANY-t (susanwealthloancompany@gmail.com). Felkerestem a Társaságot, és megkaptam azokat a Társasági Feltételeket, amelyeket elfogadtam és legnagyobb meglepetésemre 48 órán belül megadtam és jóváírtam a 40 000 eurós kölcsönösszeget. Úgy gondolom, hogy más emberek is bizonyságot tesznek ugyanezen cégről. Szüksége van sürgősen kölcsönre? lépjen kapcsolatba a Társasággal e-mailben: susanwealthloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  117. A nevem Luis Roland, kedves feleségem és 3 gyerekem van. egy héttel ezelőtt kétségbeesetten szükségem volt a pénzre, úgyhogy gondoltam, hogy van egy kölcsön, és olyan sok csalóba esett, aki 2500 eurót gyűjtött rólam, és megtagadta nekem e-mailt. Nagyon csalódott lettem és végül részeg voltam, egy hűséges nap, amikor egy olyan italhoz mentem, ahol találkoztam egy régi barátommal, mondtam neki mindent, ami velem történt, bemutatja a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-nek, és megadta nekem az e-mailt cím (ginamorganloancompany@gmail.com), azt mondta nekem, hogy a társaság segített neki és családjának. Rögtön kapcsolatba léptem vele, hogy hazaértem, azt mondták a szabályoknak és szabályoknak, hogy a kölcsön feldolgozása után kevesebb, mint 24 órán belül megkaptam a 80 000 eurós kölcsönt. Tehát ha érdekel egy kölcsön, akkor kapcsolatba léphet vele is e-mailben: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  118. Szükség van-e sürgős hitelre? Hitelek az adósság törlésére vagy a pénz kölcsönzésére. Üzleti javítása érdekében bármely bank és más pénzügyi intézmény elutasította? Szüksége van kölcsönre vagy jelzálogra? Ez az a hely, ahol meg kell nézni, itt vagyunk, hogy megoldjuk minden pénzügyi problémádat. Pénzt adunk a nyilvánosságnak. Pénzügyi segítségre van szüksége egy rossz hitelezőnek, akinek pénzre van szüksége. Az üzleti befektetések 2% -os ésszerű áron történő megfizetéséhez hadd használjam ezt a médiumot, hogy tájékoztassam Önöket arról, hogy megbízható és hasznos segítséget nyújtunk, és hajlandóak vagyunk kölcsönöket nyújtani. Lépjen kapcsolatba velünk ma e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  119. Jelentkezz be egy egyszerű személyes vagy üzleti kölcsönre 2% -os kamatozással, keressen vissza további információkat, ha e-mailben érdeklődsz: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    You need an urgent loan? Contact: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) For further information on the loan.

    Loan Offer

    VálaszTörlés
  120. Joan Wilson vagyok, az internetes csalók áldozata voltam, amíg kapcsolatba nem léptem ezzel a jó hitelkel. Elvesztettem a teljes megtakarításomat. Néhány héttel ezelőtt böngészhettem az interneten, aztán egy nő tanúja voltam, aki szintén átkozott, és végül csatlakozott egy legitim és megbízható Susan Wealth Loan Company-hoz (susanwealthloancompany@gmail.com), ahol végül megkapta kölcsön, úgyhogy úgy döntöttem, hogy felveszi a kapcsolatot a kölcsön társaságával. Kitöltöttem a Kölcsönkérelmező űrlapot, és betartottam az összes utasítást, és ezt a valódi Társaság hitelesítette. Szóval tettem egy fogadalmat magamnak, hogy továbbra is bizonyságot teszek az interneten arról, hogyan kaptam meg a hitelt. A sürgős és megbízható hitelek nélkül, ahol nincs sok kamat és fedezet igénye, azt javaslom, hogy lépjen kapcsolatba vele e-mailben: susanwealthloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  121. Keres egy kölcsön megszerzésére, hogy vállalkozást indítson, fizesse meg a számláit, adjon kölcsönöket 3,000euro-tól 500,000,000.00euro-ig, 2% -kal kínálunk vagy kölcsönöket kínálunk. Várom, hogy frissítsen ezzel kapcsolatban. Köszönjük az idejét és a megértését! Így térjen vissza hozzánk, ha érdekel. Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mail címünkön:(georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  122. Mind az egyéneknek, mind a vállalkozásoknak nyújtott kölcsönöket kínáljuk. Az alacsony hitelkamatú, 2% -os, 100% -os garantált hiteleket kínáljuk. A kölcsönkínálat 5000 dollár / font 15 000 000 fontra indul. Az alkalmazáshoz egyszerűen nyissa meg az új zeneszámot, és lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    VálaszTörlés
  123. A nevem Valeria Marco 6 hónappal ezelőtt az én üzleti összeomlásom volt, nem volt reményem, hogy újra elveszítem az üzletemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönözni a banktól, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámban, és nem volt biztosíték a hitelhez, majd egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, bemutatott nekem egy hiteles hitelezőt az interneten keresztül. GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD. Ez a női hitelintézet 160 000 euró értékű kölcsönt tudott adni nekem, vagyontárgy vagy hitelkártya nélkül, de bizalommal adta át nekem. Szóval a barátaimnak azt mondtam magamnak, hogy miért önzők, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezt az információt mindenkinek. Ha egy hitelből hitelre van szüksége, a hitelező a Gina Morganhoz fordul az e-mail címén: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  124. A nevem Luis Roland, kedves feleségem és 3 gyerekem van. egy héttel ezelőtt kétségbeesetten szükségem volt a pénzre, úgyhogy gondoltam, hogy van egy kölcsön, és olyan sok csalóba esett, aki 2500 eurót gyűjtött rólam, és megtagadta nekem e-mailt. Nagyon csalódott lettem és végül részeg voltam, egy hűséges nap, amikor egy olyan italhoz mentem, ahol találkoztam egy régi barátommal, mondtam neki mindent, ami velem történt, bemutatja a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-nek, és megadta nekem az e-mailt cím (ginamorganloancompany@gmail.com), azt mondta nekem, hogy a társaság segített neki és családjának. Rögtön kapcsolatba léptem vele, hogy hazaértem, azt mondták a szabályoknak és szabályoknak, hogy a kölcsön feldolgozása után kevesebb, mint 24 órán belül megkaptam a 80 000 eurós kölcsönt. Tehát ha érdekel egy kölcsön, akkor kapcsolatba léphet vele is e-mailben: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  125. A nevem Valeria Marco 6 hónappal ezelőtt az én üzleti összeomlásom volt, nem volt reményem, hogy újra elveszítem az üzletemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönözni a banktól, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámban, és nem volt biztosíték a hitelhez, majd egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, bemutatott nekem egy hiteles hitelezőt az interneten keresztül. GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD. Ez a női hitelintézet 160 000 euró értékű kölcsönt tudott adni nekem, vagyontárgy vagy hitelkártya nélkül, de bizalommal adta át nekem. Szóval a barátaimnak azt mondtam magamnak, hogy miért önzők, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezt az információt mindenkinek. Ha egy hitelből hitelre van szüksége, a hitelező a Gina Morganhoz fordul az e-mail címén: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  126. Szükség van-e sürgős hitelre? Hitelek az adósság törlésére vagy a pénz kölcsönzésére. Üzleti javítása érdekében bármely bank és más pénzügyi intézmény elutasította? Szüksége van kölcsönre vagy jelzálogra? Ez az a hely, ahol meg kell nézni, itt vagyunk, hogy megoldjuk minden pénzügyi problémádat. Pénzt adunk a nyilvánosságnak. Pénzügyi segítségre van szüksége egy rossz hitelezőnek, akinek pénzre van szüksége. Az üzleti befektetések 2% -os ésszerű áron történő megfizetéséhez hadd használjam ezt a médiumot, hogy tájékoztassam Önöket arról, hogy megbízható és hasznos segítséget nyújtunk, és hajlandóak vagyunk kölcsönöket nyújtani. Lépjen kapcsolatba velünk ma e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  127. Helló, jogos és megbízható pénzügyi hitelezőt keres? Kell egy kölcsön? Szükség van sürgős pénzügyi támogatásra? Szükség van-e sürgős hitelre az adósságának visszafizetésére, vagy tőke-kölcsönre van szüksége, hogy javítsa vállalkozását? Mindenfajta kölcsönöket 2% -os kamatláb mellett kínálunk az egyének és a vállalkozások számára világos és érthető feltételekkel. Bármilyen mennyiségű pénzt szállítunk bármelyik célállomásra, ezért kérjük, lépjen kapcsolatba velünk, hogy megkapjuk azonnali kölcsönt. Küldjön nekünk e-mailt a következő címre: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  128. Kedves Hitelkeresők

    Önnek pénzügyi nehézségei vannak? El akarja indítani saját üzletét? Ez a kölcsönvállalkozás világszerte olyan emberi jogi szervezeteket hozott létre, amelyeknek célja az volt, hogy segítse a szegényeket és az anyagi nehézségekkel küzdő embereket. Ha hitelhez szeretne folyamodni, kérjük, forduljon hozzánk az alábbi e-mail címen: elenanino0007@gmail.com

    Név:
    Kötelező hitelösszeg:
    Hitel időtartama:
    Mobil szám:

    Köszönöm és Isten áldjon
    BIZALOM
    Elena

    VálaszTörlés
  129. Szia,

    Kérjen gyors és kényelmes kölcsönt a számlák kifizetésére és egy új pénzügyi projekt elindítására a legolcsóbb 2% -os kamatlábbal. Lépjen kapcsolatba velünk ma e-mailben: stewartd887@gmail.com a szükséges hitelösszeggel. Minimális hitelkínálatunk 5000 € és 50 000 000,00 € között van. tanúsított, regisztrált és legit hitelező. Ma már kapcsolatba léphet velünk, ha érdekli ezt a kölcsönt, forduljon hozzánk további információért a kölcsönfolyamatról. Folyamat, mint a hitelfeltételek és a hitel átutalásának módja. szükségünk van a sürgős válaszra, ha érdekel.

    TÖRTÉNŐEN TÖRTÉNŐ ÉS ALKALMAZNI A KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS FORMÁT ALAPBAN:

    A neved:______________________
    Címed:____________________
    Országod:____________________
    Foglalkozásod:__________________
    Kötelező hitelösszeg: ______________
    Hitel időtartama: ____________________
    Havi bevétel:__________________
    Telefonszám:________________
    Kölcsönzésre jelentkezett, mielőtt:
    Ha korábban jelentkezett hitelhez, ahol őszintén kezelte? hol található a cég?

    e-mail: stewartd887@gmail.com
    Üdvözlettel
    Mr. David Walters

    VálaszTörlés
  130. A nevem Valeria Marco 6 hónappal ezelőtt az én üzleti összeomlásom volt, nem volt reményem, hogy újra elveszítem az üzletemet. Megpróbáltam pénzt kölcsönözni a banktól, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámban, és nem volt biztosíték a hitelhez, majd egy nagyon közeli barátom, Camila Diego, bemutatott nekem egy hiteles hitelezőt az interneten keresztül. GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD. Ez a női hitelintézet 160 000 euró értékű kölcsönt tudott adni nekem, vagyontárgy vagy hitelkártya nélkül, de bizalommal adta át nekem. Szóval a barátaimnak azt mondtam magamnak, hogy miért önzők, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezt az információt mindenkinek. Ha egy hitelből hitelre van szüksége, a hitelező a Gina Morganhoz fordul az e-mail címén: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés
  131. Ön pénzügyi válságban van? szükséged van-e hitelre az otthonod refinanszírozására vagy üzleti bővítésére? szükség van-e kölcsönre a sürgős adósságok rendezéséhez és egy hitelezőhöz? van szüksége kölcsönre a számlák kifizetésére? stb. 2.000 $ és 150.000.000,00 USD / EURO / POUNDS között, 2% -os árfolyamon kapod meg a kölcsönt. A jóváírás után 3 órán belül átutalásra kerül a számlájára. Ha érdeklődik a kölcsön megszerzéséért, ne habozzon elküldeni nekünk e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Sürgős hitelkínálat.

    VálaszTörlés
  132. Szükség van-e sürgős hitelre? Hitelek az adósság törlésére vagy a pénz kölcsönzésére. Üzleti javítása érdekében bármely bank és más pénzügyi intézmény elutasította? Szüksége van kölcsönre vagy jelzálogra? Ez az a hely, ahol meg kell nézni, itt vagyunk, hogy megoldjuk minden pénzügyi problémádat. Pénzt adunk a nyilvánosságnak. Pénzügyi segítségre van szüksége egy rossz hitelezőnek, akinek pénzre van szüksége. Az üzleti befektetések 2% -os ésszerű áron történő megfizetéséhez hadd használjam ezt a médiumot, hogy tájékoztassam Önöket arról, hogy megbízható és hasznos segítséget nyújtunk, és hajlandóak vagyunk kölcsönöket nyújtani. Lépjen kapcsolatba velünk ma e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  133. Sziasztok. Láttam észrevételeket azoktól, akik már megkapták a kölcsönüket az ANGGA DIMAN FINANCE-tól, és aztán úgy döntöttem, hogy alkalmazzák az ajánlásaikat, és csak néhány órával ezelőtt megerősítettem saját személyes bankszámlámban összesen 30 000 dollárt, amit kértem. Ez tényleg egy nagyszerű hír, és azt tanácsolom mindenkinek, aki valódi hitelt igényel e-mailen keresztül (anggadiman1@gmail.com). Most boldog vagyok, hogy megkaptam a kért hitelemet

    VálaszTörlés
  134. WhatsApp Igazgatótanács .. +447456405237

    E-mail: (aasimahaadilaahmed.loanfirm@gmail.com)

    Kövessen minket az instagram @

    Aasimahaadilaahmed.loanfirm

    Twitter; aasimhaloanfirm



    HÍREK! HÍREK! HÍREK HÍREK. A gyors és igazi online valós idejű hitelnyújtó cégek 2019-ben jelentősebb hitelcsomagot nyújtottak minden ügyfél számára.

    van szüksége kölcsönre, gyors kölcsönre van szüksége, gyors kölcsönre van szüksége, személyi kölcsönre van szüksége, nagy kölcsönre van szüksége, szüksége van-e üzleti kölcsönre, szükség van-e kölcsönre az előzetes befektetéshez, szüksége van-e hosszú távú kölcsönre , szükség van-e rövid lejáratú hitelre, van-e biztosíték nélküli kölcsön, fizetné ki a szükséges napidíjat, szükség van egy rossz hitelnapra, a teljes állami hitelre, amire szükségem van, autókölcsönzést szeretne, hitelt szeretne Morgage, Biztosított kölcsönt szeretne, lakáshitelt szeretne-e, aztán egy olyan hitelminősítő cég, amely egy 1% -os, kamatmentes kölcsönből álló csomagot hoz vissza, szabadon kaphat gyors kölcsönt, hogy megvalósítsa céljait ebben az új évben, Isten áldhat meg téged , inshaillah

    E-mail: (aasimahaadilaahmed.loanfirm@gmail.com)

    VálaszTörlés
  135. Ha sürgős hitelre van szüksége a pénzügyi igények megoldásához, akkor €3000 és €80 000 000 közötti hiteleket nyújtunk. Maximális, megbízható, hatékony, gyors és dinamikus, 100% -os garantált hitelek. Az összes hitel kamatlába 2%. Ha érdekel, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen a (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat sürgős.

    VálaszTörlés
  136. WhatsApp Igazgatótanács .. +447456405237

    E-mail: (aasimahaadilaahmed.loanfirm@gmail.com)

    Kövessen minket az instagram @

    Aasimahaadilaahmed.loanfirm

    Twitter; aasimhaloanfirm



    HÍREK! HÍREK! HÍREK HÍREK. A gyors és igazi online valós idejű hitelnyújtó cégek 2019-ben jelentősebb hitelcsomagot nyújtottak minden ügyfél számára.

    van szüksége kölcsönre, gyors kölcsönre van szüksége, gyors kölcsönre van szüksége, személyi kölcsönre van szüksége, nagy kölcsönre van szüksége, szüksége van-e üzleti kölcsönre, szükség van-e kölcsönre az előzetes befektetéshez, szüksége van-e hosszú távú kölcsönre , szükség van-e rövid lejáratú hitelre, van-e biztosíték nélküli kölcsön, fizetné ki a szükséges napidíjat, szükség van egy rossz hitelnapra, a teljes állami hitelre, amire szükségem van, autókölcsönzést szeretne, hitelt szeretne Morgage, Biztosított kölcsönt szeretne, lakáshitelt szeretne-e, aztán egy olyan hitelminősítő cég, amely egy 1% -os, kamatmentes kölcsönből álló csomagot hoz vissza, szabadon kaphat gyors kölcsönt, hogy megvalósítsa céljait ebben az új évben, Isten áldhat meg téged , inshaillah

    E-mail: (aasimahaadilaahmed.loanfirm@gmail.com)

    VálaszTörlés
  137. Szükség van sürgős hitelre? Ön debitban van, vagy kölcsönre van szüksége? Van rossz hiteled? Szüksége van arra, hogy hitelt adjunk az embereknek, annak ellenére, hogy rossz és rossz hitelt kapott. Hosszú és rövid időtartamú üzleti és személyi kölcsönöket adunk ki. Hitelprogramunk gyorsan és megbízhatóan alkalmazható, és azonnali visszajelzést kapunk. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: (vincenzomassimiliano72@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  138. Kapjon hitelt ma alacsony áron, most már a kölcsönök 2% -os arányban alkalmazandók, ami most növelheti üzleti tevékenységét. Hiteleket kínálunk az üzleti és személyi embereknek, ha szüksége van egy hitelre, hogy elindítson egy vállalkozást, vagy ha kölcsönöket szeretne fizetni, forduljon hozzánk a (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) címen, és kapjon hitelt cégünktől. A legjobb hitelszolgáltatást nyújtom.

    Sürgős hitelkínálat.

    VálaszTörlés
  139. Foglalás nélkül javaslom a Kvithyll Finance-szal való munkát, ha a lakáshitelezés piacán van. Beszéltem sok brókerrel, miközben vásároltam a jelzáloghitelemet. Az első kapcsolatfelvételből elmondhatom, hogy profi volt, és milyen típusú személyt bízhattam meg, hogy segítsen nekem és a családomnak a legjobb döntés meghozatalában. Mind a rövid, mind a hosszú távú kölcsönöket 1-50 év alatt nyújtják, míg 1000 és 500 000,00 dollár közötti hitelösszeget biztosítanak biztosítékkal vagy anélkül. A folyamat nagyon zökkenőmentesen ment végbe, elkezdett befejezni. Számos otthont vásároltam és annyi refi-t készítettem, és ez volt a legjobb tranzakció, amit eddig csináltam. Ha újra vásárolok vagy refinanszírozok, újra kapcsolatba fogok lépni a Kvithyll Finance-mal. Kérjük, lépjen kapcsolatba velük ma az alábbi információkon keresztül további információkért e-mailben: kvithyllfinance@gmail.com vagy whatsapp szám + 1-781-656-7138.

    VálaszTörlés
  140. Tere, minu nimi on Walter Molina ja 1 elab praegu Knoxville, USA. 1 oli keelatud 5 aastat kuna tõsine haigus raskekujuline müasteenia, ja oli operatsioon. 1 ja vaja palju raha operatsiooni, nii 1 oli masendunud, et mõelda raha teenida. 1 oli vähe kokkuhoid. Nii 1 ütles mu tütar panna raha investeeringuteks. 1've näinud palju tunnistusi Google'is ja teistes sotsiaalmeedia teadusuuringute saidil umbes iga kord, kui ma teen seda investeerimisfirma pikka aega, kuid mitte kunagi proovinud seda enne, mu tütar ühendust firma ja küsis lisateavet oma pakkumisi. Pärast allkirjastamist vajalikud dokumendid, et ta investeeris raha selles investeerimisühing. Aga Jumal õnnistas mind. Ta investeeris summa $ 3000 teha $ 7000 kasumit viie päeva jooksul. Viiendal päeval, 1 küsis investeerimisfirma uuesti investeerida $ 7000. Viiendal päeval jälle sai $ 15000.00 otse siiratakse mu pangakontole, mida investeerimisühing ... lõpus vähem kui 2 nädalat vaid $ 3,000 Investeeringud, 1 kasumit $ 15.000, 1 otsustas minna abiga need investeeringud 1 ja 1, mis võib maksta haigla arve. Täna 01:00 tugev ja suudab tänu Jumalale ja armastavad selle firma ja 1 1 palvetada, et Jumal jätkab õnnistagu sind täiesti. Võite võtta ühendust selle imelise firma kaudu e .. thompsonlewismilton@gmail.com See on parim ime, et minuga juhtunud, kuid täna ma anti võimalus elada normaalset elu uuesti. thompsonlewismilton@gmail.com

    VálaszTörlés
  141. Kedves Hitelkeresők.

    Önnek pénzügyi nehézségei vannak? El akarja indítani saját üzletét? Ez a kölcsönvállalkozás világszerte olyan emberi jogi szervezeteket hozott létre, amelyeknek célja az volt, hogy segítse a szegényeket és az anyagi nehézségekkel küzdő embereket. Ha hitelhez szeretne folyamodni, kérjük, forduljon hozzánk az alábbi e-mail címen: elenanino0007@gmail.com

    Név:
    Kötelező hitelösszeg:
    Hitel időtartama:
    Mobil szám:

    Köszönöm és Isten áldjon
    BIZALOM
    Elena

    VálaszTörlés
  142. Vállalkozásfinanszírozást, személyi pénzügyeket, ingatlanhiteleket, autóhiteleket, hallgatói készpénzt, adósságkonszolidációs alapokat, fedezetlen pénzeszközöket, kockázati tőkét stb. Keresel.

    Whataspp: +917204719376

    Whataspp: +917204719376

    E-mail: creditmidland@gmail.com

    Ahmed Mohamed

    VálaszTörlés
  143. Vállalkozásfinanszírozást, személyi pénzügyeket, ingatlanhiteleket, autóhiteleket, hallgatói készpénzt, adósságkonszolidációs alapokat, fedezetlen pénzeszközöket, kockázati tőkét stb. Keresel.

    Whataspp: +917204719376

    Whataspp: +917204719376

    E-mail: creditmidland@gmail.com

    Ahmed Mohamed

    VálaszTörlés
  144. Szeretném értékelni a gyémánt hitelek daltonját, hogy 43000 eurós kölcsönt kaptam. ha sürgős hitelre van szükséged, ne felejtsd el a hamis hitelezőktől, és kérj egy valódi kölcsön cégtől e-mailben: diamondloans24@yahoo.com

    VálaszTörlés
  145. Szüksége van bármilyen sürgős hitelre? Hitelek az adósság törlésére vagy a pénz kölcsönzésére. Üzleti javítása érdekében bármely bank és más pénzügyi intézmény elutasította? Szüksége van kölcsönre vagy jelzálogra? Ez az a hely, ahol meg kell nézni, itt vagyunk, hogy megoldjuk minden pénzügyi problémádat. Pénzt adunk a nyilvánosságnak. Pénzügyi segítségre van szüksége egy rossz hitelezőnek, akinek pénzre van szüksége. Az üzleti befektetések 2% -os ésszerű arányban történő fizetéséhez hadd használjam ezt a médiumot, hogy tájékoztassam Önöket arról, hogy megbízható és hasznos segítséget nyújtunk, és hajlandóak vagyunk kölcsönöket nyújtani. Lépjen kapcsolatba velünk ma e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  146. Hogy a hitel ma alacsony aránya jelentkezz most kölcsönöket adni a 2% -os jelentkezz most ez növelheti az üzleti nagyobb magasság. Kínálunk hitel üzleti és személyes emberek, ha szüksége van egy kölcsön indítani egy vállalkozást, vagy kölcsön fizeti ki számláit nem fel velünk a kapcsolatot (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com), és most kap kölcsönt a cég .. .I tegyék a legjobb hitel szolgáltatásokat.

    hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  147. A nevem Mária Ádám, Magyarországról, egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt volna, annyi adóssággal hagyott minket, annyira zavart voltam és csalódott voltam, hogy hogyan kell fizetni a hatalmas adósságot. Egy nap az interneten mentem át, és egy Jörg Stephen tanúvallomását tapasztaltam arról, hogy GINA MORGAN segített neki kölcsönben. Tehát 15 000 000Ft hitelre jelentkeztem 5 éves időtartamra a Társaságtól e-mailen keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a kölcsönre jelentkeztem, fogadtam a GOD-t, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudja, mit tett számomra, a legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 órán belül a kölcsönem 2% -os kamatlábat kapott. Most elszámoltam a férjem adósságát, és új életet és üzletet indítottam el. Most teljesítettem az én fogadalmat. Tehát, ha 2% -os hitelet szeretne, kérjük, forduljon a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-hez e-mailen a ginamorganloancompany@gmail.com vagy a WhatsApp Number @ +19592022005

    VálaszTörlés
  148. Szüksége van bármilyen sürgős hitelre? Hitelek az adósság törlésére vagy a pénz kölcsönzésére. Üzleti javítása érdekében bármely bank és más pénzügyi intézmény elutasította? Szüksége van kölcsönre vagy jelzálogra? Ez az a hely, ahol meg kell nézni, itt vagyunk, hogy megoldjuk minden pénzügyi problémádat. Pénzt adunk a nyilvánosságnak. Pénzügyi segítségre van szüksége egy rossz hitelezőnek, akinek pénzre van szüksége. Az üzleti befektetések 2% -os ésszerű arányban történő fizetéséhez hadd használjam ezt a médiumot, hogy tájékoztassam Önöket arról, hogy megbízható és hasznos segítséget nyújtunk, és hajlandóak vagyunk kölcsönöket nyújtani. Lépjen kapcsolatba velünk ma e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  149. Szüksége van bármilyen sürgős hitelre? Hitelek az adósság törlésére vagy a pénz kölcsönzésére. Üzleti javítása érdekében bármely bank és más pénzügyi intézmény elutasította? Szüksége van kölcsönre vagy jelzálogra? Ez az a hely, ahol meg kell nézni, itt vagyunk, hogy megoldjuk minden pénzügyi problémádat. Pénzt adunk a nyilvánosságnak. Pénzügyi segítségre van szüksége egy rossz hitelezőnek, akinek pénzre van szüksége. Az üzleti befektetések 2% -os ésszerű arányban történő fizetéséhez hadd használjam ezt a médiumot, hogy tájékoztassam Önöket arról, hogy megbízható és hasznos segítséget nyújtunk, és hajlandóak vagyunk kölcsönöket nyújtani. Lépjen kapcsolatba velünk ma e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  150. Helló, minden nevem Zsuzsanna vagyok Magyarországról, itt vagyok, hogy adjak neked egy kijelentést, hogy a Mary Liza hiteltársaságtól jelzálogot kaptam, miután több kérést nyújtottam be különböző hitelezőktől. Szükségem volt egy sürgős hitelre egy cég létrehozásához, és különböző online hitelezőktől, akik megígérték, hogy segítenek nekem, alkalmaztam, de soha nem adtak nekem jelzálogot, megcsaltak rám, és semmit sem maradtam, amíg barátom Mary Lisa asszonynak nem mutatott be, aki Mary Lisa asszonynak mutatott be, megígérte, hogy segíteni fog nekem, és tényleg megtette, amit 24 órán belül ígért. Soha nem gondoltam, hogy még mindig megbízható hitelező volt, amíg meg nem találkoztam Mrs. Lisa Lisa-val, aki megígérte, hogy segít nekem fizetni a jelzálogomat, és megváltoztattam a hitemet. Nem tudom, hogy valódi és sürgős jelzálogra van szüksége bármilyen módon, ne habozzon kapcsolatba lépni Mary Lisa asszonnyal a cég e-mailjén keresztül: (mrsmarylisaloanhome22@gmail.com), mondja meg neki, hogy Julia ajánlott neked.

    VálaszTörlés
  151. Helló, minden nevem Zsuzsanna vagyok Magyarországról, itt vagyok, hogy adjak neked egy kijelentést, hogy a Mary Liza hiteltársaságtól jelzálogot kaptam, miután több kérést nyújtottam be különböző hitelezőktől. Szükségem volt egy sürgős hitelre egy cég létrehozásához, és különböző online hitelezőktől, akik megígérték, hogy segítenek nekem, alkalmaztam, de soha nem adtak nekem jelzálogot, megcsaltak rám, és semmit sem maradtam, amíg barátom Mary Lisa asszonynak nem mutatott be, aki Mary Lisa asszonynak mutatott be, megígérte, hogy segíteni fog nekem, és tényleg megtette, amit 24 órán belül ígért. Soha nem gondoltam, hogy még mindig megbízható hitelező volt, amíg meg nem találkoztam Mrs. Lisa Lisa-val, aki megígérte, hogy segít nekem fizetni a jelzálogomat, és megváltoztattam a hitemet. Nem tudom, hogy valódi és sürgős jelzálogra van szüksége bármilyen módon, ne habozzon kapcsolatba lépni Mary Lisa asszonnyal a cég e-mailjén keresztül: (mrsmarylisaloanhome22@gmail.com), mondja meg neki, hogy Julia ajánlott neked.

    VálaszTörlés
  152. Szüksége van bármilyen sürgős hitelre? Hitelek az adósság törlésére vagy a pénz kölcsönzésére. Üzleti javítása érdekében bármely bank és más pénzügyi intézmény elutasította? Szüksége van kölcsönre vagy jelzálogra? Ez az a hely, ahol meg kell nézni, itt vagyunk, hogy megoldjuk minden pénzügyi problémádat. Pénzt adunk a nyilvánosságnak. Pénzügyi segítségre van szüksége egy rossz hitelezőnek, akinek pénzre van szüksége. Az üzleti befektetések 2% -os ésszerű arányban történő fizetéséhez hadd használjam ezt a médiumot, hogy tájékoztassam Önöket arról, hogy megbízható és hasznos segítséget nyújtunk, és hajlandóak vagyunk kölcsönöket nyújtani. Lépjen kapcsolatba velünk ma e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  153. Lakatos Tünde Hitelintézet személyi kölcsönöket és üzleti hiteleket kínál megfizethető kamatlábonként. Ennek célja, hogy segítse a pénzügyi kötelezettségek teljesítését, különösen most, hogy a bankok már nem adnak hitelt alacsony jövedelműeknek. 200.000 Ft-tól 100.000.000.00HUF-ig kölcsönözhet. További információkért forduljon hozzánk e-mailben (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  154. (Code360)
    2% -os kamatlábú kölcsönöket nyújtunk, és 10 000,00 $ és 500 000,0 0 dollár közötti összegű kölcsönöket kínálunk. 100% -os biztosítékkal és fedezetlen hitelekkel finanszírozott projekt áll rendelkezésre. Garantáltuk, hogy pénzügyi szolgáltatásokat nyújtunk a világ számos ügyfele számára. Rugalmas hitelcsomagjainkkal a kölcsönöket 2 napon belül feldolgozhatjuk és a hitelfelvevőnek átutalhatjuk. Világosan és érthetően dolgozunk, és mindenféle hitelt kínálunk az érdekelt ügyfeleknek, cégeknek, magánszemélyeknek és ingatlanbefektetőknek. Egyszerűen töltse ki az alábbi űrlapot és küldjön vissza e-mailben. (Helpdesk@xtradeoption.com)
    Részletek felhasználó:
    nevek:
    Születési dátum:
    A nemek.
    A családi állapotom:
    Cím:
    Város:
    és az állam / tartomány:
    Irányítószám /
    Ország:
    Telefon:
    Az emailem:
    a kölcsön céljával:
    Hitelösszeg:
    Hitelidő:
    Havi jövedelme:
    Lépjen kapcsolatba a kölcsönadó tisztviselőjével az e-mailben: (Code360optionsloancompany@gmail.com).

    Üdvözlettel,
    Mrs. Kim

    VálaszTörlés
  155. Hitelre van szüksége? Komoly hiteleket nyújtunk magánszemélyeknek, vállalatoknak és befektetőknek. Hiteleket kínálunk autóknak, autóhiteleknek, karácsonyi kölcsönöknek, személyi kölcsönöknek, jelzáloghiteleknek, 2000 és 100 000 000 euró közötti hitel, 2% -os kamatláb, nagyon kedvező kamatlábak. Lépjen kapcsolatba velünk: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés

  156. Szia,

    Szüksége van egy 2% -os hiteles kamatlábra ?, Dante Paola szövetkezeti segítséget nyújtanak egyéneknek és szervezeteknek nyújtott kölcsönöknek. Hitel, hiteleink biztosítva vannak, és a maximális biztonság a prioritásunk, a rendelkezésre álló hiteleket kínáljuk.

    * Személyi kölcsönök (biztonságos és nem biztonságos)
    * Üzleti hitelek (biztonságos és nem biztonságos)
    * Kombinált hitel
    * Konszolidációs hitel és még sok más:

    Ha érdekli, hogy e-mailben megkapja az e-mailt, hogy engedélyezze a tranzakció folytatását, e-mailen érhető el: dantecooperativehelp@hotmail.com, gyors csevegéshez vagy whatsapp / +35677926593

    Minden jót,
    Dante Paola,
    Hívás / Kapcsolat +35677926593
    C.E.O / Általános tanácsadó.
    Dante Paola szövetkezeti segítség.
    dantecooperativehelp@hotmail.com

    VálaszTörlés
  157. Helló
    Ön XMAS kölcsönt, személyi kölcsönöket, jelzálogokat, autóhiteleket, diákhiteleket, adósságkonszolidációs kölcsönöket, fedezetlen hiteleket, kockázati tőke stb. Keres. Ön a megfelelő helyen van. Magántulajdonos vagyok, aki alacsonyabb kamatozású és megfizethető kamatlábon 2% -ot kölcsönöz magánszemélyeknek és vállalkozásoknak. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: loancompany.leo@gmail.com
    HITELKÉRELMI NYOMTATVÁNY
    ************************
    A teljes neved:
    Ország / Állam:
    Hitelösszeg:
    tartam
    Telefon:
    Havi bevétel:
    Foglalkozása:
    Várakozás a gyors válaszra.
    Mr. Leo Morgan

    loancompany.leo@gmail.com

    VálaszTörlés
  158. Helló
    Ön XMAS kölcsönt, személyi kölcsönöket, jelzálogokat, autóhiteleket, diákhiteleket, adósságkonszolidációs kölcsönöket, fedezetlen hiteleket, kockázati tőke stb. Keres. Ön a megfelelő helyen van. Magántulajdonos vagyok, aki alacsonyabb kamatozású és megfizethető kamatlábon 2% -ot kölcsönöz magánszemélyeknek és vállalkozásoknak. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: loancompany.leo@gmail.com
    HITELKÉRELMI NYOMTATVÁNY
    ************************
    A teljes neved:
    Ország / Állam:
    Hitelösszeg:
    tartam
    Telefon:
    Havi bevétel:
    Foglalkozása:
    Várakozás a gyors válaszra.
    Mr. Leo Morgan

    loancompany.leo@gmail.com

    VálaszTörlés

  159. Szia,

    Szüksége van egy törvényes 2% -os hitelkamatra ?, Anna kölcsönfinanszírozás kölcsönöket kínál magánszemélyeknek és szervezeteknek Hitel, Hiteleink jól biztosítottak és a maximális biztonság prioritást élvezünk, rendelkezésre álló kölcsönöket kínálunk.

    * Személyes kölcsönök (biztonságos és nem fedezett)
    * Üzleti kölcsönök (biztonságos és nem fedezett)
    * Kombinált kölcsön
    * Konszolidációs kölcsön és még sok más:

    Ha érdekli, vegye fel velünk a kapcsolatot az e-mail kézhezvételével, hogy lehetővé tegye a tranzakció folytatódását. E-mailben érhető el: annaloanfinance@gmail.com, gyors csevegés vagy a WhatsApp / +35677926593

    Minden jót,
    Aanna Figo,
    Hívja / Whatsaap +35677926593
    C.E.O / főtanácsadó.
    Anna hitelfinanszírozás.
    annaloanfinance@gmail.com

    VálaszTörlés
  160. Üdvözlet mindenkinek, Luca vagyok, Hévízből, Magyarországon, és csak egy nagyon szívélyes köszönetet szeretnék mondani az Anna Hitel Pénzügynökségnek őszinteségéért, nyitottságáért, átláthatóságáért, őszinteségéért, szeretetéért és támogatásáért, hiteltörlesztésük során és után. Sokat éltem a csalók kezében, és az idő nem engedi, hogy elmondjam mindazt, amit az elmúlt hónapokban online voltam a vendégben, vagy hitelt szereztem, hogy itt otthon szerezzek otthont, de Isten válaszolt ima, támogatás és szeretet révén Anna Figo asszony, aki kezdeti kétségeim és szüntelenség ellenére ölel fel és velem megértett, jó szívével és szeretetével a 2% -os kamatú kölcsön alapjaiban most otthoni tulajdonos vagyok, és megígértem, hogy terjessze ezeket a híreket, és azt is elmondja a világnak, hogy még mindig vannak valódi és kevés jó online hitelcég, amelyek segítenek és újraéleszteni a száraz csontot, mint én korábban voltam. Ne hallgassa meg és olvassa el ezt a bizonyságot, mert ez egy valódi életváltoztató tapasztalat, és bárki, akinek szüksége van ilyenfajta megfordulásra, ne habozzon vagy kételkedjen abban, mert bizonyítottam, és esküszöm az ég Istenére, hogy ez a történet valós és a velük való tapasztalataim története is. Nézze meg őket e-mailben, ha pénzre van szüksége! e-mail: annaloanfinance@gmail.com, vagy kapcsolatba léphet vele az e-mailben: annaloanfinance@gmail.com a gyors csevegéshez vagy a WhatsApphoz / +35677926593

    Köszönöm
    Luca

    VálaszTörlés
  161. Üdvözlet mindenkinek, Luca vagyok, Hévízből, Magyarországon, és csak egy nagyon szívélyes köszönetet szeretnék mondani az Anna Hitel Pénzügynökségnek őszinteségéért, nyitottságáért, átláthatóságáért, őszinteségéért, szeretetéért és támogatásáért, hiteltörlesztésük során és után. Sokat éltem a csalók kezében, és az idő nem engedi, hogy elmondjam mindazt, amit az elmúlt hónapokban online voltam a vendégben, vagy hitelt szereztem, hogy itt otthon szerezzek otthont, de Isten válaszolt ima, támogatás és szeretet révén Anna Figo asszony, aki kezdeti kétségeim és szüntelenség ellenére ölel fel és velem megértett, jó szívével és szeretetével a 2% -os kamatú kölcsön alapjaiban most otthoni tulajdonos vagyok, és megígértem, hogy terjessze ezeket a híreket, és azt is elmondja a világnak, hogy még mindig vannak valódi és kevés jó online hitelcég, amelyek segítenek és újraéleszteni a száraz csontot, mint én korábban voltam. Ne hallgassa meg és olvassa el ezt a bizonyságot, mert ez egy valódi életváltoztató tapasztalat, és bárki, akinek szüksége van ilyenfajta megfordulásra, ne habozzon vagy kételkedjen abban, mert bizonyítottam, és esküszöm az ég Istenére, hogy ez a történet valós és a velük való tapasztalataim története is. Nézze meg őket e-mailben, ha pénzre van szüksége! e-mail: annaloanfinance@gmail.com, vagy kapcsolatba léphet vele az e-mailben: annaloanfinance@gmail.com a gyors csevegéshez vagy a WhatsApphoz / +35677926593

    Köszönöm
    Luca

    VálaszTörlés
  162. Név szerint Hanga vagyok, és Szegeden élek, annyira tele vagyok boldogsággal és örömmel, szeretnék beszélni Isten jóságáról az életemben, miután sok hónapos próbálkozásom volt az interneten kölcsönhöz jutni és átverés volt, tehát kétségbeesetten vágyam online hitelt egy legitim hitelezőtől, majd egy Zoe nevű barátom megjegyzését látom, amely arról tanúskodik, hogy ez a legális kölcsönadó cég gyorsan és egyszerűen, stressz nélkül megkapta kölcsönét, ezért bemutatta egy Dante Paola nevű ember, aki a Dante Cooperative Help céget ellenőrzi, ezért kértem kölcsönösszeget (66 000,00 euró) alacsony 2% -os kamatlábbal, tehát a kölcsönt jóváhagyták és letétbe helyezték a bankszámlámra, azaz hogyan sikerült hitelt szerezni az üzleti vállalkozásom indításához és a számlák kifizetéséhez, ezért azt tanácsolom mindenkinek, aki érdekli a hitel gyors és egyszerű megszerzése, kérjük, vegye fel velük a kapcsolatot e-mailben: dantecooperativehelp@hotmail.com , a gyors csevegéshez vagy a WhatsApphoz / +35677926593

    Köszönöm, mikor elolvastat életem legnagyobb bizonyságát.

    Hanga

    VálaszTörlés
  163. Üzleti kölcsönt keres? Személyi kölcsön, jelzálog, autó kölcsön, diákhitel, konszolidációs kölcsön, fedezetlen kölcsön, üzleti tőke kölcsön 2% -os kamatlábbal, az érdekelt befektetőknek e-mailben kell kapcsolatba lépniük (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Sürgősségi kölcsönök.

    VálaszTörlés
  164. Szüksége van pénzügyi segítségre? Személyi kölcsönök; Üzleti kölcsönök; Lakáshitel; Üzleti kölcsönök? Mezőgazdaság és projektfinanszírozás? 2% -os kamatlábú hiteleket hagyunk jóvá! Kapcsolat: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Sürgősségi kölcsönök.

    VálaszTörlés
  165. Sürgős kölcsönt keres? Megtagadták-e hitelét a bankjától vagy bármely pénzügyi vállalkozástól? Szüksége van-e pénzügyi segítségre? Szüksége van-e hitelre a számlák kifizetéséhez vagy a ház megvásárlásához, vagy konszolidálja adósságát, és adósságmentessé válik? Szeretné, ha saját vállalkozása lenne, és pénzügyi segítségre van szüksége? Vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy gyors, megbízható hitelhez jutjon alacsony 2% -os kamatlábbal. Hajlandóak vagyunk segíteni az üzleti vagy a személyes kölcsönökben, megfizethető visszafizetési terv mellett jó hitelképességgel. kölcsönöket kínálunk elérhető áron. ha igen, forduljon a James Kong hitelintézethez további információkért e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  166. Szüksége van hitelre? személyi kölcsönök? üzleti kölcsönök? jelzálogkölcsönök? mezőgazdasági és projektfinanszírozás? mindenféle kölcsönt adunk 2% -os kamatlábbal! Kapcsolattartási e-mail; (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  167. Szüksége van bármilyen sürgős kölcsönre? Hitelek az adósság elszámolására vagy a pénz felvételére. Vállalkozásának javítása érdekében bármely bank és más pénzügyi intézmény elutasította Önt? Szüksége van hitelre vagy jelzálogra? Ezen a helyen kell keresni, itt vagyunk, hogy megoldja az összes pénzügyi problémáját. Pénzt kölcsönözünk a nyilvánosság számára. Pénzügyi segítségre van szüksége egy rossz hitelezővel, akinek pénzre van szüksége. Az üzleti beruházások ésszerű, 2% -os mértékű megfizetésére hadd használjam ezt az adathordozót, hogy tájékoztassam Önöket arról, hogy megbízható és hasznos segítséget kínálunk, és hajlandóak kölcsönadni Önnek. Írjon nekünk ma e-mailen: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  168. Szüksége van kölcsönre kölcsönök és tartozások visszafizetésére? Szüksége van finanszírozásra a saját vállalkozás indításához? Szüksége van hitelre nagy projektek befejezéséhez? Szüksége van egyetemi kölcsönre? Szüksége van támogatásra más okok miatt? E-mail: (dakany.endre@gmail.com)


    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés
  169. Szüksége van hitelre hitel és adósság kifizetésére? Szüksége van pénzügyre a saját vállalkozás létrehozásához? Szüksége van hitelre nagy projektek végrehajtásához? Szüksége van egyetemi hitelre? Szüksége van-e finanszírozásra más különféle célokra? e-mail: (dakany.endre@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  170. Jó nap,

    Regisztrált magán pénz hitelező vagyok. Kölcsönöket adunk azoknak az embereknek, a vállalatoknak és a vállalati egyéneknek, akiknek frissíteniük kell pénzügyi helyzetüket az egész világon, nagyon alacsony éves kamatlábak mellett, amelyek 2% -ot tesznek ki egy évtől 30 évig tartó törlesztési időszak alatt a világ bármely részén. 5000–100 000 000 eurótól kölcsönöket adunk ki. Hiteleinket jól biztosítottuk, a maximális biztonság érdekében prioritást élvezünk. Az érdekelt személynek e-mailen kell felvennie velünk a kapcsolatot: (dakany.endre@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  171. Jó napot,

    Én egy bejegyzett magán pénzt hitelezo. Adunk hitelt, hogy segítse az embereket, cégeket, hogy frissítenie kell a pénzügyi állapotát az egész világon, nagyon minimális éves kamatlábak olyan alacsony, mint 2% egy éven belül – 30 év törlesztési futamido bármely részén a világnak. Adunk hitelt tartományon belül 2000 € – € 500.000.000. A hitelek jól biztosított a maximális biztonság a legfontosabb. Az érdekelt személy vegye fel a kapcsolatot velünk e-mailben: (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  172. Jó napot,

    Regisztrált magán pénz-hitelező vagyok. Hitelt adunk az embereknek, olyan vállalatoknak, amelyeknek javítaniuk kell pénzügyi helyzetüket az egész világon, nagyon minimális éves kamatlábak mellett, évente 2% -kal - a 30 éves visszafizetési határidővel a világ bármely részén. 2000 - 500 000 000 € tartományban nyújtunk hitelt. Kulcsfontosságú a maximális biztonsággal jól biztosított kölcsönök. Az érdekelt személynek e-mailben kell kapcsolatba lépnie velünk (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  173. Jó napot,

    Regisztrált magán pénz-hitelező vagyok. Hitelt adunk az embereknek, olyan vállalatoknak, amelyeknek javítaniuk kell pénzügyi helyzetüket az egész világon, nagyon minimális éves kamatlábak mellett, évente 2% -kal - a 30 éves visszafizetési határidővel a világ bármely részén. 2000 - 500 000 000 € tartományban nyújtunk hitelt. Kulcsfontosságú a maximális biztonsággal jól biztosított kölcsönök. Az érdekelt személynek e-mailben kell kapcsolatba lépnie velünk (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  174. Jó nap,

    Az NORTION HITELKONZULTÁTAL szerezheti be azonnali hitelt alacsony, 2,5% -os kamatláb mellett, KÖNNYEN, GYORSAN és BIZTONSÁGOSAN

    ELÉRHETŐSÉG

    EMAIL: nortionloanconsultant@gmail.com

    TELEFON: +17815611941 (CSAK SZÖVEG)

    INSTAGRAM: Nortion hitel

    Twitter: @LoanNortion

    LINKEDIN: Nortion hitel tanácsadó

    Most vegye fel velünk a kapcsolatot a LEGJOBB ÉRDEKEL

    VálaszTörlés
  175. Jó nap,

    Az NORTION HITELKONZULTÁTAL szerezheti be azonnali kölcsönt alacsony, 2,5% -os kamatláb mellett. KÖNNYEN <GYORS és BIZTONSÁGOS

    ELÉRHETŐSÉG

    EMAIL: nortionloanconsultant@gmail.com

    TELEFON: +17815611941 (CSAK SZÖVEG)

    INSTAGRAM: Nortion hitel

    Twitter: @LoanNortion

    LINKEDIN: Nortion kölcsön tanácsadó

    Most vegye fel velünk a kapcsolatot a LEGJOBB ÉRDEKÉBEN

    VálaszTörlés
  176. Hitel ajánlat.

    Jó napot,
    Én egy bejegyzett magán pénzt hitelezo. Adunk hitelt, hogy segítse az embereket, cégeket, hogy frissítenie kell a pénzügyi állapotát az egész világon, nagyon minimális éves kamatlábak olyan alacsony, mint 2% egy éven belül – 30 év törlesztési futamido bármely részén a világnak. Adunk hitelt tartományon belül 2000 € – € 500.000.000. A hitelek jól biztosított a maximális biztonság a legfontosabb. Az érdekelt személy vegye fel a kapcsolatot velünk e-mailben: (dakany.endre@gmail.com)

    VálaszTörlés
  177. Jó nap,

    Itt kaphatja meg gyors és egyszerű hitelt 3% -os kamatláb mellett stressz és fedezet nélkül, ez törvényes és a megfelelő protokollokat követi. 2000 és 1 000 000 euró közötti kölcsönöket és pénzügyi segítséget nyújtunk. Ha érdekel, lépjen velünk kapcsolatba e-mailben a hopkinsonloan@outlook.com címen, és töltse ki az alábbi információkat.

    Teljes név:
    Hitelösszeg:
    Hitel időtartama:

    Kösz.

    VálaszTörlés
  178. Tisztelt Hölgyem / Uram,

    Üdvözöljük az Alexander Magnus Loan-nál. Az Alexander Magnus Loan egy magán pénzügyi irányító cég, amely az induló és nagyvállalkozások pénzügyi támogatásával foglalkozik.

    Alexander Magnus Hitel Érdeklődni fog az Ön vállalkozásának / projektjének stb. Finanszírozásában, kamatlábaink 3% -ot tesznek ki. Lépjen kapcsolatba velünk további információkért: alexandermagnus.loan@gmail.com

    Üdvözlettel.
    Alexander Magnus
    Megnevezés: Hitelező / Befektető.

    VálaszTörlés
  179. Szép napot

    Richard Cosmos magánhitelező vagyok. Én 2% -os kamatlábú kölcsönt kínálok, 2000 euró összegben - 500 000 000,00 euró. 100% -os tőkefinanszírozással rendelkezik fedezett és nem fedezett kölcsönökkel. Számos globális ügyfelünknek garantáljuk pénzügyi szolgáltatásainkat. Rugalmas hitelportfóliónk révén a hitelek a lehető legrövidebb időn belül feldolgozhatók és átadhatók a hitelfelvevőknek. Egyértelmű és érthető feltételek mellett működünk, és mindenféle hitelt nyújtunk az érdekelt ügyfeleknek, vállalatoknak, vállalatoknak és minden típusú vállalkozásnak. Vegye fel velünk a kapcsolatot a következő címen: (richardcosmos5@gmail.com)

    Sürgős hitel ajánlat.

    VálaszTörlés
  180. Jó nap,

    Hiteleket nyújtunk rászorulóknak, függetlenül az összegtől vagy az időeltolódástól, alacsony a kamatláb, és 24 órán belül megkaphatja hitelét.
    A tárgyalás meggyőz és kétségei megtisztulnak. Ha érdekel, lépjen velünk kapcsolatba a hopkinsonloan@hotmail.com címen, és töltse ki az alábbi követelményeket.

    Teljes név:
    Hitelösszeg:
    Hitel időtartama:

    Kösz.

    VálaszTörlés
  181. Gyors és sürgős hitelre van szüksége? Megbízható és megbízható hitelcég? Itt a lehetőség hitel felvételére, lépjen velünk kapcsolatba e-mailben a kölcsön most e-mailben: (challotloan@gmail.com) A hitelajánlat sürgős.

    VálaszTörlés
  182. Gyors és sürgős hitelre van szüksége? Megbízható és megbízható hitelcég? Itt a lehetőség hitel felvételére, lépjen velünk kapcsolatba e-mailben a kölcsön most e-mailben: (challotloan@gmail.com) A hitelajánlat sürgős.

    VálaszTörlés
  183. Gyors és sürgős hitelre van szüksége? Megbízható és megbízható hitelcég? Itt a lehetőség hitel felvételére, lépjen velünk kapcsolatba e-mailben a kölcsön most e-mailben: (challotloan@gmail.com) A hitelajánlat sürgős.

    VálaszTörlés
  184. Hitelesített magánhitelező vagyunk, és helyi és nemzetközi hitelezési szolgáltatásokat kínálok az Ön pénzügyi igényeinek kielégítésére, például: B. Lakáshitelek, autókölcsönök, jelzálogkölcsönök, üzleti hitelek, nemzetközi kölcsönök, személyi kölcsönök, állami refinanszírozás és adósságkonszolidáció megfizethető áron mérték. További információért kérjük, lépjen velem kapcsolatba e-mailben: (challotloan@gmail.com)

    Sürgős hitelajánlat.

    VálaszTörlés
  185. Hitelesített magánhitelező vagyunk, és helyi és nemzetközi hitelezési szolgáltatásokat kínálok az Ön pénzügyi igényeinek kielégítésére, például: B. Lakáshitelek, autókölcsönök, jelzálogkölcsönök, üzleti hitelek, nemzetközi kölcsönök, személyi kölcsönök, állami refinanszírozás és adósságkonszolidáció megfizethető áron mérték. További információért kérjük, lépjen velem kapcsolatba e-mailben: (challotloan@gmail.com)

    Sürgős hitelajánlat.

    VálaszTörlés
  186. A törvényes hitel megszerzése mindig is hatalmas problémát jelentett olyan sok ügyfél számára, akiknek pénzügyi igényeik vannak. A rossz hitelek és a biztosítékok kérdése az ügyfelek mindig aggódnak, amikor törvényes hitelezőtől kérnek hitelt. De a MIDLAND HITELFIRMA. Ezt a különbséget a hitelezési iparban tette. A MIDLAND HITELVÁLLALATOT a hitelező szervezet tanácsa akkreditálta, hogy helyi és nemzetközi ügyfeleknek kölcsönöket adjon 3% -os kamatláb mellett. Kiváltságot kaptunk arra, hogy kielégítsük pénzügyi szükségleteit. A hitelkérdés nem akadályozhatja meg a szükséges hitelt.

    Szolgáltatásaink a következőket tartalmazzák: -
    * Befektetői kölcsönök
    * Adósságkonszolidáció
    * Második jelzálog
    * Üzleti hitelek
    * Személyi kölcsönök
    * Nemzetközi kölcsönök

    Nincs társadalombiztosítás és hitelellenőrzés, 100% -os garancia. Csak annyit kell tennie, hogy tudassa velünk pontosan, mit szeretne, és mi biztosan megvalósítjuk álmát. A MIDLAND HITELVÁLLALAT IGEN-t mond, amikor a bankjai NEM-et mondanak. Végül kisméretű hitelcégeket, közvetítőket, kis létszámú pénzügyi intézményeket finanszírozunk, mivel korlátlan tőkével rendelkezünk. További részletek a kölcsön beszerzéséről: Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: midland.credit2@gmail.com

    Vállalat neve: MIDLAND CREDIT HOME
    Vállalati e-mail: midland.credit2@gmail.com
    Vállalat NMLS azonosítója: 315276.
    A vállalat weboldala: midlandcreditonline.com
    Mottó: Beruházás generációk számára.

    VálaszTörlés
  187. Вам нужен кредит для погашения долга или оплаты счетов? Ваши банки и другие финансовые учреждения постоянно отказывают вам только потому, что у вас низкий кредитный рейтинг? Если вам нужен заем или финансирование по какой-либо причине, свяжитесь с нами сегодня по электронной почте loanoffers842@gmail.com или по номеру whattsap +393510651312

    С наилучшими пожеланиями,
    Г-н Марко Джованни
    ..................

    VálaszTörlés
  188. A törvényes hitel megszerzése mindig is hatalmas problémát jelentett olyan sok ügyfél számára, akiknek pénzügyi igényeik vannak. A rossz hitelek és a biztosítékok kérdése az ügyfelek mindig aggódnak, amikor törvényes hitelezőtől kérnek hitelt. De a MIDLAND HITELFIRMA. Ezt a különbséget a hitelezési iparban tette. A MIDLAND HITELVÁLLALATOT a hitelező szervezet tanácsa akkreditálta, hogy helyi és nemzetközi ügyfeleknek kölcsönöket adjon 3% -os kamatláb mellett. Kiváltságot kaptunk arra, hogy kielégítsük pénzügyi szükségleteit. A hitelkérdés nem akadályozhatja meg a szükséges hitelt.

    Szolgáltatásaink a következőket tartalmazzák: -
    * Befektetői kölcsönök
    * Adósságkonszolidáció
    * Második jelzálog
    * Üzleti hitelek
    * Személyi kölcsönök
    * Nemzetközi kölcsönök

    Nincs társadalombiztosítás és hitelellenőrzés, 100% -os garancia. Csak annyit kell tennie, hogy tudassa velünk pontosan, mit szeretne, és mi biztosan megvalósítjuk álmát. A MIDLAND HITELVÁLLALAT IGEN-t mond, amikor a bankjai NEM-et mondanak. Végül finanszírozunk kisüzemi hitelintézeteket, közvetítőket, kis pénzügyi intézményeket, mivel korlátlan tőkénk van. További részletek a hitel beszerzésével kapcsolatban: Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: midland.credit2@gmail.com

    Vállalat neve: MIDLAND CREDIT HOME
    Vállalati e-mail: midland.credit2@gmail.com
    Vállalat NMLS azonosítója: 315276.
    A vállalat weboldala: midlandcreditonline.com
    Mottó: Beruházás generációk számára.

    VálaszTörlés
  189. Tisztelt Hölgyem / Uram,

    Üdvözöljük a Midland Credit Management oldalán. Üzleti, vállalati vagy személyi kölcsönt keres? Pénzügyi szolgáltatások széles skáláját kínáljuk, amelyek magukban foglalják: Üzleti tervezés, Kereskedelmi és Fejlesztési Pénzügy, Ingatlanok és Jelzálogkölcsönök, Adósságkonszolidációs Hitelek, Üzleti Hitelek, Magánkölcsönök, Lakás Refinanszírozás, Szállodai Hitelek, Diákhitelek stb. Kamatlábunk mindössze 3%.

    További részletek a kölcsön beszerzéséről: Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: midland.credit2@gmail.com

    Üdvözlettel.
    Midland Hitelkezelés
    Megnevezés: Hitelező / Befektető.

    Vállalati e-mail: midland.credit2@gmail.com
    A vállalat weboldala: midlandcreditonline.com

    VálaszTörlés
  190. A nevem Valeria Marco, 6 hónappal ezelőtt összeomlott az üzleti életem, nem volt reményem arra, hogy újra életre keltsem az üzletemet. Megpróbáltam kölcsönkérni pénzt a banktól, de nem volt elég pénzem a hitelkártyámban, és nem volt ingatlanom fedezetként a hitel megszerzéséhez, majd Camila Diego nagyon közeli barátom az interneten keresztül bemutatott egy valódi hitelt nyújtónak, az úgynevezett interneten keresztül. GINA MORGAN HITELVÁLLALAT KFT. Ennek a nőnek a hitelcége 160,000 euró hitelt tudott nekem adni ingatlan nélkül fedezetként vagy hitelkártyaként, de bizalommal adta nekem. Szóval a barátaim azt mondtam magamban, hogy miért vagyok önző, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom ezeket az információkat mindenkivel. Ha hitelre van szüksége egy megbízható kölcsönadótól, lépjen kapcsolatba Gina Morgan-nal az e-mail címen: ginamorganloancompany@gmail.com WhatsApp: +393510840300

    VálaszTörlés
  191. Ezzel a közeggel szeretném figyelmeztetni az összes hitelkeresőt, hogy legyenek nagyon óvatosak, mert mindenhol átverés van. Néhány hónappal ezelőtt anyagilag megfeszültem, és kétségbeesésem miatt több online hitelező is átvert. Már majdnem elvesztettem a reményt, amíg egy barátom nem utalt egy nagyon megbízható hitelezőhöz, Karin Sabine-hoz, aki stressz nélkül 10 000,00 Euro fedezet nélküli hitelt kölcsönzött nekem 24 óra alatt. Ha bármiféle kölcsönre van szüksége, vegye fel velük a kapcsolatot e-mailben: sabinhelps@gmail.com vagy WhatsApp +79267494861.

    VálaszTörlés
  192. Tisztelt Hölgyem / Uram,

    Üdvözöljük a Midland Credit Management oldalán. Üzleti, vállalati vagy személyi kölcsönt keres? Széles körű pénzügyi szolgáltatásokat kínálunk, amelyek magukban foglalják: Üzleti tervezés, Kereskedelmi és Fejlesztési Pénzügy, Ingatlanok és Jelzálogkölcsönök, Adósságkonszolidációs Hitelek, Üzleti Hitelek, Magánkölcsönök, Lakás Refinanszírozás, Szállodai Hitelek, Diákhitelek stb. 3%.

    További részletek a kölcsön beszerzéséről: Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: midland.credit2@gmail.com

    Üdvözlettel.
    Midland Hitelkezelés
    Megnevezés: Hitelező / Befektető.

    Vállalati e-mail: midland.credit2@gmail.com
    A vállalat weboldala: midlandcreditonline.com

    VálaszTörlés
  193. A törvényes hitel megszerzése mindig is hatalmas problémát jelentett olyan sok ügyfél számára, akiknek pénzügyi igényeik vannak. A rossz hitelek és a biztosítékok kérdése az ügyfelek mindig aggódnak, amikor törvényes hitelezőtől kérnek hitelt. De a MIDLAND HITELFIRMA. Ezt a különbséget a hitelezési iparban tette. A MIDLAND HITELVÁLLALATOT a hitelező szervezet tanácsa akkreditálta, hogy helyi és nemzetközi ügyfeleknek kölcsönöket adjon 3% -os kamatláb mellett. Kiváltságot kaptunk arra, hogy kielégítsük pénzügyi szükségleteit. A hitelkérdés nem akadályozhatja meg a szükséges hitelt.

    Szolgáltatásaink a következőket tartalmazzák: -
    * Befektetői kölcsönök
    * Adósságkonszolidáció
    * Második jelzálog
    * Üzleti hitelek
    * Személyi kölcsönök
    * Nemzetközi kölcsönök

    Nincs társadalombiztosítás és hitelellenőrzés, 100% -os garancia. Csak annyit kell tennie, hogy tudassa velünk pontosan, mit szeretne, és mi biztosan megvalósítjuk álmát. A MIDLAND HITELVÁLLALAT IGEN-t mond, amikor bankjai NEM-et mondanak. Végül kisméretű hitelcégeket, közvetítőket, kis létszámú pénzügyi intézményeket finanszírozunk, mivel korlátlan tőkével rendelkezünk. További részletek a kölcsön beszerzéséről: Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: midland.credit2@gmail.com

    Vállalat neve: MIDLAND CREDIT HOME
    Vállalati e-mail: midland.credit2@gmail.com
    Vállalat NMLS azonosítója: 315276.
    A vállalat weboldala: midlandcreditonline.com
    Mottó: Beruházás generációk számára.

    VálaszTörlés
  194. Sürgős hitelajánlat.

    Üdvözlet, sürgős szükség van-e sürgős kölcsönre, számlák kifizetésére, ingatlanvásárlásra, üzletre stb. Megbízható hitelező társaság? Ez a lehetőséged. 2% -os kamatozású hiteleket kínálunk. Kérjük, küldjön egy e-mailt a kölcsönről: (inforamzanloan@gmail.com)

    VálaszTörlés
  195. Tisztelt Hölgyem / Uram,

    Üdvözöljük a Midland Credit Management oldalán. Üzleti, vállalati vagy személyi kölcsönt keres? Széles körű pénzügyi szolgáltatásokat kínálunk, amelyek magukban foglalják: Üzleti tervezés, Kereskedelmi és Fejlesztési Pénzügy, Ingatlanok és Jelzálogkölcsönök, Adósságkonszolidációs Hitelek, Üzleti Hitelek, Magánkölcsönök, Lakás Refinanszírozás, Szállodai Hitelek, Diákhitelek stb. 3%.

    További részletek a hitel beszerzéséről: Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: midland.credit2@gmail.com

    Üdvözlettel.
    Midland Hitelkezelés
    Megnevezés: Hitelező / Befektető.

    Vállalati e-mail: midland.credit2@gmail.com
    A vállalat weboldala: midlandcreditonline.com

    VálaszTörlés
  196. Tisztelt Hölgyem / Uram,

    Üdvözöljük a Midland Credit Management oldalán. Üzleti, vállalati vagy személyi kölcsönt keres? Széles körű pénzügyi szolgáltatásokat kínálunk, amelyek magukban foglalják: Üzleti tervezés, Kereskedelmi és Fejlesztési Pénzügy, Ingatlanok és Jelzálogkölcsönök, Adósságkonszolidációs Hitelek, Üzleti Hitelek, Magánkölcsönök, Lakás Refinanszírozás, Szállodai Hitelek, Diákhitelek stb. 3%.

    További részletek a hitel beszerzéséről: Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: midland.credit2@gmail.com

    Üdvözlettel.
    Midland Hitelkezelés
    Megnevezés: Hitelező / Befektető.

    Vállalati e-mail: midland.credit2@gmail.com
    A vállalat weboldala: midlandcreditonline.com

    VálaszTörlés
  197. Azonnali kölcsönre van szüksége vállalkozása, cége finanszírozásához, számlák kifizetéséhez és gyorshitelhez, hogy jobbá váljon az élete. Azt tanácsolom, vegye fel velük a kapcsolatot, mert nagyon hiszem, hogy ők a legjobb hitel-hitelezők, akiket online szerezhet. urgentloanonlineservice@gmail.com

    VálaszTörlés
  198. Pénzügy után kutatott? Valódi lehetőséget keresett gond nélkül? Ne keressen tovább !!! Mi, garantáljuk Önnek a teljes hitelesítésű hiteleket 3% -os kamatlábbal évente. Az összeget 5000 USD és 500 000 000 USD között adjuk kölcsön. Vegye fel velünk a kapcsolatot ma e-mailben: urgentloanonlineservice@gmail.com

    VálaszTörlés
  199. A törvényes hitel megszerzése mindig is hatalmas problémát jelentett olyan sok ügyfél számára, akiknek pénzügyi szükségleteik vannak. A rossz hitelek és a biztosítékok kérdése az ügyfelek mindig aggódnak, amikor törvényes hitelezőtől kérnek hitelt. De a MIDLAND HITELVÁLLALAT. Ezt a különbséget a hiteliparban tette. A MIDLAND HITELVÁLLALATOT a hitelező szervezet tanácsa akkreditálta, hogy helyi és nemzetközi ügyfeleknek kölcsönöket adjon 3% -os kamattal. Kiváltságot kaptunk arra, hogy kielégítsük pénzügyi szükségleteit. A hitelkérdés nem akadályozhatja meg a szükséges hitel megszerzésében.

    Szolgáltatásaink a következőket tartalmazzák: -
    * Befektetői kölcsönök
    * Adósságkonszolidáció
    * Második jelzálog
    * Üzleti hitelek
    * Személyi kölcsönök
    * Nemzetközi kölcsönök

    Nincs társadalombiztosítás és hitelellenőrzés, 100% -os garancia. Csak annyit kell tennie, hogy tudassa velünk pontosan, mit szeretne, és mi biztosan megvalósítjuk álmát. A MIDLAND HITELVÁLLALAT IGEN-t mond, amikor a bankjai NEM-et mondanak. Végül kis összegű hitelcégeket, közvetítőket, kis pénzügyi intézményeket finanszírozunk, mivel korlátlan tőkénk van. További részletek a hitel beszerzéséről: Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: midland.credit2@gmail.com

    Vállalat neve: MIDLAND CREDIT HOME
    Vállalati e-mail: midland.credit2@gmail.com
    Vállalat NMLS azonosítója: 315276.
    A vállalat weboldala: midlandcreditonline.com
    Mottó: Beruházás generációk számára.

    VálaszTörlés