2015. május 18., hétfő

A lélek és a teremtés energiái - Kundalini




A lélek és a teremtés energiái - Kundalini







Mi is a Lélek?



"Az éniségem szerves része a testem, mely általam, a Lelkem által létezik.
Az életem megtapasztalásában, az egészséges éntudatom kialakításában, az életfeladataim teljesítésében segít, úgy, mint a tudatosságom növelésében,az ÖregÖsteenségünk és a NagyboldogAsszonyAnyánk elsődleges segítőjeként."



 NagyboldogAsszonyAnyánk - Esztergom


A lélekkutatás már régóta foglalkoztatja az emberiséget, ám akár vallási, akár materialista módon próbálták megközelíteni a kérdést, igazából csak nagyon kevesen jártak sikerrel.

Ha megkérdezünk akár egy papot, akár egy pszichológust arról, hogy mi is az a lélek, sajnos nagyon valószínű, hogy egyikőjüktől sem fogunk kielégítő választ kapni.

A pap elmond néhány idézetet a szentlélekről a Bibliából, a pszichológus pedig tesz néhány ködös megjegyzést az ember tudatalattijáról, ám valójában csak tapogatóznak a sötétben.

Így talán erről is érdemes kicsit a néphagyományunk terén vizsgálódnunk, hiszen – a régmúltra visszanyúló őstudás ismételt előbukkanásának köszönhetően – az oly sok információt rejt magában.




A bukovinai magyarok hiedelme szerint a lélek elhagyja a testet alvás közben:

 „Ha valaki alszik, a lelke eltávozik, s amit álmában lát, arra a lelke által emlékezik vissza.”

És minő véletlen, hogy valóban erre utalnak csodás magyar nyelvünk szólásai is:

...magán kívül van, önkívületben van, magához tér, el van ragadtatva, lelki szemeivel lát, stb.

Érdekes módon ezen kifejezéseket maguk az orvosok is gyakorta használják, holott ők a lelki bajok kapcsán kizárólag az agyról beszélnek, és eléggé nyilvánvaló, hogy a paciensek agya aligha kerül a koponyájukon kívülre egy-egy önkívületi állapot során.

A témát kutatók följegyeztek olyan esetet, hogy amikor meghalt a kislánya, az anya fájdalmában egy nagyot ordított, mire a kislány hirtelen fölébredt.
Azt mondta: „Édesanyám, miért sírtál, milyen szép helyeken jártam!
Olyan szép virágos réteken mentem keresztül, s mentem a nagy fényességben. 
Miért sírtál fel?”

A parasztság hiedelme szerint:

 „amíg az ember él, a lelke egy fehér cérnával a testéhez van kötve, s csak akkor válik el végleg, amikor a fehér cérna a halál pillanatában elszakad.




Addig azonban amíg az ember él, álom, igézés, ijedség, ájulás vagy révület alatt elhagyhatja a testét, száz és ezer kilométerre is elmehet, megjárhatja a másik világot, bepillanthat a múltba, vagy a jövőbe, de a fehér cérna mindig összeköti és visszavezeti a testbe.”

A manysik hitvilága is érdekes információkat rejt:

 Eszerint minden embernek 
két lelke van: 

egy Lélegzés vagy Élet-lelke és egy Szabad- vagy Vándor-lelke.

Az Élet-lélek miatt álmodik az ember, és ez gyakran találkozik más emberek lelkeivel, azonban a halál beálltával ez megszűnik.

A Vándor-lélek a halál alkalmával kiszáll a testből, majd új élet születésekor abba átköltözik.

Létezik azonban egy 
harmadikféle lélek is, 
amit Sámán-, Is- vagy Óm-léleknek is neveznek.

Ez isteni eredetű lélek, és csak kevés embernek adatik meg, akik viszont ezáltal különleges, azaz paraképességekkel rendelkeznek.

Képesek a gondolatátvitelre, függetleníteni tudják magukat a tértől és időtől, illetve kapcsolatot tudnak tartani más, hasonló adottságú lelkekkel.

Olyan ez, mintha egy különleges telefon lenne a fejükben, amely speciális frekvenciákra képes hangolódni.

Az óm lelkűség nagy titka ezen speciális rezgések felfogása, és azok emberi kommunikációba ültetésének képessége.


 

A lélekről már a több mint 5000 éves Védákban is pontos rajz és leírás található


1975-ben jelent meg Moody „Élet az élet után” c. könyve, amelyben olyan emberek élményeiről számol be, akiket fölélesztettek, miután az orvosok klinikailag halottnak nyilvánították őket.

Nem sokkal később George Ritchie saját halálközeli élményeiről számolt be, majd megjelent Ring összefoglaló munkája is e témáról.

A beszámolók alapján a népmeséinkhez hasonló motívumokra bontották a kutatók az élményeket.

Így pl: „a béke és nyugalom érzései”, „a sötét alagút”, „testen kívül”, „találkozás másokkal”, „a fénylény”, „visszatekintés”, „határ vagy sorompó”.

A klinikai halál állapotából visszatért emberek beszámolói megdöbbentően hasonlóak a magyar parasztság beszámolóival.

De számos hasonló példát lehet találni a legtöbb indián törzsnél, s egyéb természeti népeknél is.

A több mint 5000 éves Védákban is pontos leírás található a lélekről.
Mindez azt jelzi számunkra, hogy sok ezer évvel ezelőtt az őseink már birtokában voltak ennek a tudásnak, s később kezdett fokozatosan elfelejtődni, főként a „civilizálódó” emberek között.

Azért szerencsére már születtek olyan kutatási eredmények, amelyeknek köszönhetően elég sokat megtudhatunk a lélek mibenlétéről, szerkezetéről és működéséről.

Példának okáért a Berlini Műegyetem kutatói is a fejükbe vették, hogy végére járnak ennek a kérdésnek, azaz, hogy létezik-e a léleknek valamilyen anyagi jellegű része, mérhető-e ez valamilyen formában vagy sem.

Ennek eldöntése céljából mintegy 2000 haldoklónál végeztek mérést, konkrétan a betegeket ágyastól nagyon érzékeny mérlegre tették és megmérték őket még életükben, illetve a halál beálltát követően is.

A Dr. Becker Martens által vezetett kutatócsoport nem kis meglepetésre valóban megváltozott a betegek súlya az adott pillanatban. 

Ráadásul nemtől, kortól és testsúlytól függetlenül egyöntetűen 0,072 grammal lettek könnyebbek az emberek a haláluk után néhány pillanattal. 

Ezt követően már mikroszkópos vizsgálatokat is végeztek a lelkekkel, így például egy magyar időfizikus csoport is, de más, külföldi kutatók úgyszintén. 

Íme egy rövid összefoglaló arról, hogy a különféle vizsgálatok alapján 
mi is tudható az emberi lélekről:

A lélek egy fizikailag is létező, elektromosan semleges, az atomi méretekhez képest hatalmas, színes speciális, elemi részecske, tehát tovább csak transzcendens módon bontható. 

Az agyunk közepén, az un. hipothalamusban helyezkedik el. 




CT felvételeken egy néhány milliméteres fehér pontocska érzékelhető az agyalapban. 

Ebben a pontban nincsenek sem víz, sem hidrogénatomok, ám itt van a lélek. 

Rövid kis „csápok” állnak ki belőle, melyek egyrészt fizikailag is rögzítik a lelket, másrészt ezek a kis „csápok” egyfajta kapcsolódó interfészek szerepét látják el az agyi idegrendszerhez.

 Az ember számára a lélek hasonló szerepet tölt be, mint a CPU a számítógépben, hiszen valóban ez az életünk fő irányító egysége. 

Éppen ezért fut be az összes idegvégződés a hipothalamusba, mert az interfészen keresztül minden információ a lélekbe íródik be és nyerődik ki.


  
A lélek  kinyúló „csápjai” egyfajta interfészekként kapcsolódnak az agyi idegpályákhoz


Természetesen mint mindennek, így a léleknek is van geometriai struktúrája. 

Mérések szerint kétféle méretű lélek van
1 mm és 4 mm nagyságúak, azaz normál emberi lelkek, illetve un. nagylelkek, mint amilyennel bírt pl. Jézus, Mani, Atilla király, vagy éppen Paál Zoltán rovósámánunk. 

Ők azok, akikről a manysik úgy beszélnek, hogy Óm-lelkük van. 
(Mellesleg a magyar nyelvben használt „nagylelkű” kifejezés is rájuk utal.) 

normál lélek súlya kb. 0,072 g, űrtartalma 5,2359 x

 10-13 cm3, fajsúlya pedig 1,375 x 1011 g/cm3.

 Ha figyelembe vesszük, hogy pl. a higany fajsúlya 13,6 g/cm3, akkor láthatjuk, hogy egy hihetetlenül sűrű dologról van szó, hisz a lélek a legnehezebb anyagi dolognál is mintegy 100 milliárdszor nehezebb fajsúlyú.

 Ezért tud áthatolni mindenen, az agyunkon, a lakás falain, vagy bármely más anyagi dolgon is (például meditációnál, vagy amit már mindenki megtapasztalt: álmunkban). 

Az emberi lélek kb. 1 mikron nagyságú színes, porszemnyi dolog. 
Legalább 12 színben létezik, de ez a spektrum a látható fény intervallumán bizonyosan túlnyúlik. 
Vagyis vannak ultraibolya és infravörös színű lelkek is. 

Két fő része van a léleknek: 

a középső magot alkotó lélekelektron és a külső héjat alkotó lélekproton. 

Alakja ikozaéderes szerkezetű (20 háromszög által határolt szabályos térbeli alakzat), így leginkább a neutronhoz hasonló szerkezetű. 




Tömegének mintegy 95 %-a a külső felszínen nyilvánul meg, csakúgy, mint a neutronnak, a Földnek, vagy magának az univerzumnak is (emlékezzünk Hermész mondására, miszerint „amint fenn, úgy lent”). 

A benne lévő dimenzióforrások száma azonban sokkalta több, becslések szerint kb. 1,629 x 1023, míg a neutronban ezek száma kb. 740.000. 

A központi magot körülvevő réteg tulajdonképpen 64 rétegű cellácskákból áll, melyek különböző információkat tárolnak. 

A feltudat, azaz a felső réteg tárolja a jelen életünkben összegyűjtött információkat. 

Itt most természetesen nemcsak a lexikális tudásra kell gondolni, hanem a létező összes érzékelésre, így a hangokra, illatokra, érzésekre, stb is. 
(Ezért mondjuk az érzelem nélküli, érzéketlen emberekre azt, hogy lelketlenek! Ez persze nem azt jelenti, hogy fizikailag nincs lelkük, csak mivel ők még kevés életet éltek le, ezek az információs cellák meglehetősen üresek). 

A mélyebben lévő rétegek pedig az előző életek információit tárolják. 
A lélek ezen része bizony semmit nem felejt el, azonban erősen el vannak zárva ezek az információk, így nem hozhatók elő egyszerű emlékezés által.

 Regressziós hipnózissal azonban innen is tárhatók fel emlékek. 




Természetesen ennek komoly oka van, hogy nem emlékezhetünk minden eddigi életünkre, - mondhatni ez egyfajta Isteni kegyelem részünkre, - hiszen ha minden eddigi gyilkosság, baleset, tragédia emléke itt tolongana az emlékünkben, abba rövid úton beleőrülnénk. 

S épp ezért evez nagyon veszélyes vizeken az, aki az emberi klónozással kísérletezget, hiszen hiába hoznak létre egy fizikailag azonos másik testet, ha a lélekről azonban teljesen megfeledkeznek! 

Márpedig ugyanaz a lélek csak egy testben élhet, arról másolat nem készíthető! 

Összesen mintegy 5000 életnyi adat fér el a lelkünkben. 

Ha valakit – pl. egy autóbalesetnél – súlyos ütés ér, akkor megsérülhet a cellarendszer hullámtere, illetve a test és a lélek közti interfész-kapcsolat, (hisz mivel hihetetlenül sűrű anyagról van, a tömegtehetetlensége is nagyon nagy). 

Ekkor következhet be agyrázkódás, hosszabb-rövidebb ideig tartó amnézia, kóma, vagy ha a lélek teljesen kiszakad a thalamusból, akár halál is. 

Persze ettől maga a lélek még nem fog elpusztulni – az örök életű, hisz egy önfenntartó rendszer – viszont ezt a bizonyos testet leveti magáról, s majdan egy másikban újra inkarnálódhat. 

Lelkünk még kevéssé ismert része, annak belső magja, a lélekelektron. 

Annyi azért tudható róla, hogy innen egy láthatatlan fluidszállal össze vagyunk kötve a szülőbolygónkkal, ezen keresztül naprendszerünk központjával, a Nappal (mint magasszintű szellemi entitásokkal) és így a fraktális rendszeren keresztül magával Istennel is. 




Ezt a szubatomi kötődési formát már Einstein is tanulmányozta. 

Az egydimenziós, forráspontok sorozatából álló időszálat nevezzük másképpen fluidszálnak. 

A fizikából is ismert Lentz törvénye, mely szerint az univerzum teljesen be van hálózva egydimenziós szálakkal. 

Ez az a bizonyos „fehér cérna”, melyről a népi hagyomány beszél, vagy ezüstszál, amit a meditáció közben látnak a jógik. 

Ezzel kapcsolódik a gyermek (lelke) is az anyjához, már jóval a születése előtt. 

Ezen a csatornán keresztül kaphatunk ihletet, juthatunk problémamegoldó gondolatokhoz, s ily módon állunk (minden) életünk minden pillanatában isteni megfigyelés alatt...




A neutron belső szerkezete az őt alkotó mintegy 740 000 téridő-forrással










Továbbá:



- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- EMF Kiegyenlítő Technika:
- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:
- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem: 
- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:







Szeretettel,

Gábor Kati


Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:


web oldalaim:


blog oldalam: 











Fordítások 1. rész - Az Universal Calibration Lattice (Univerzális Kalibrációs Háló) …és a kísérlet, melyet Életnek hívunk!





Kedves EMF Családunk, Barátaim!

Végtelen Szeretettel és Hálával mondok köszönetet 

Peggynek, hogy lefordíthattam írásait és Máriának, hogy

 kezembe adta azokat :-)

A 2011. szeptemberi, budapesti Kryon találkozó után 

talán 

még aktuálisabbak Peggy írásai a megértésünkben és 

tudásunk elmélyítésében. Ez az új tudás hozzásegít

 bennünket ahhoz, hogy tudatosabban éljünk a mindennapi 

életünkben, egyre magasabb szintekre emelve magunkat, 

adaptálva és gyakorolva azokat.

Az eszköz a kezünkben van! Rajtunk áll, hogy élünk-e vele?!

Fordítások
1.Rész


Az Universal Calibration Lattice (Univerzális 

Kalibrációs 

Háló) …és a kísérlet, melyet Életnek hívunk!

Változás és átalakulás, mostanság ezek népszerű, gyakran

vitára okot adó és reményteli témák, igen sok különböző 

társadalmi körben és sokféle, különböző kultúrában.
 
Egy sokunk által hallott régi mondás szerint „Nagyobb

 változás a dolgokban, nagyobb állandósághoz vezet”. 

Jó, ez volt, mielőtt többet tudtunk volna a „kvantum” világ

 jelentéséről. 

Mostanság, tréfálkozunk a newtoni és a kvantum fizika 

közötti különbségekről. Megvitatjuk, hogy milyen a 

valóság 

új érzékelése. Valóban változik és átalakul a valóság 

egyéni és globális tudatossága. 

A felgyorsult evolúció folyamatában vagyunk, és 

szemtanúi 

vagyunk a valóságunkat befolyásoló képességeink 

exponenciális növekedésének.

Ebben az értelemben mutatom be nektek a lehetőséget és

 valószínűséget az emberi evolúciót illetően, mely az 

energia anatómiánk rendszerében látható. 

A fizikai anatómia rendszerünk, az összetett 

szisztémáinak, a csontváznak, a belső elválasztású mirigy 

rendszernek, az izomzatnak, stb. egy csodálatos 

kompozíciója. 

Éppen ezért könnyű levonni ezt a következtetést, hogy az 

energia anatómia rendszerünk, az összetett szisztémák 

egy csodálatos rendszere. 

Sokan közülünk már elfogadják a csakra rendszer 

valóságát és a meridiánok létét az emberi energia 

anatómia rendszerében. 


Az emberi energia létezésének megmérésére különböző 

módszerek léteznek, és természetesen ezeknek a

 méréseknek az eredményei bizonyítékként vannak 

elfogadva néhány ember részéről, és megkérdőjelezhető 

mások számára- mindez attól függ, hogy éppen kivel 

beszélgetsz! 

Én egy gyakorlati misztikus vagyok, és számomra a

 legjelentőségteljesebb megmérettetés az, amikor a 

mindennapi életemben megmutatkoznak az eredmények 

(vagy az evolúciós fejlődés).

2007 októberében részese voltam Londonban, Angliában a 
„Living the Field” („Életforma az Erőtérben”) 

konferenciának.
 
A konferencia házigazdája Lynn McTaggart (A Szándék 

Kísérlet) volt. A konferencia alatt volt esélyem találkozni 

és beszélni Sir Rupert Sheldrake-el, aki egy tudós, és 

világszerte híres forradalmi gondolkodásáról és a 

morfikus mezőről szerzett mélységes tudásáról.

 
Meséltem neki a „Hálóról”, egy „teoria” formálódott egy 

beható, személyes megtapasztalás által, melyben 

tudatosan megerősödtem afelől, hogy a rendszer „új” 

számunkra, és pillanatnyilag jelen van az emberi energia 

anatómia rendszerünkben. 

Elmeséltem neki, hogy az EMF Kiegyenlítő Technika egy 

energia módszer, mely közvetlenül dolgozik ezzel az „új”

 rendszerrel. 

Mondtam, hogy az elmúlt 20 évben bemutattam ezt a 


módszert, és részleteiben a Háló elméletet szerte a világ 

összes kultúrájában, és az EMF munkát ma már a világ 

több mint 70 országában tanítják, és kezelnek ezzel a

módszerrel, és ez a munka folyamatosan növekszik. 

Említettem, hogy az EMF munka tanárai, kezelői és 

kliensei mindannyian úgy találják, hogy képesek 

fenntartani energia szintjüket, és egyre nagyobb

 tisztasággal, világosan teremtik életük eseményeit. 

Mind arról számoltak be, hogy nagyobb képességeik révén 

megteremtik a változásokat, melyekre vágynak. Néhányan

 a mély szentség és erő élményeiről számolnak be, az 

életük megváltozásának felismeréseiről, vagy spontán 

gyógyulásokról. 

Még azt is kihangsúlyoztam Rupertnak, hogy az oroszok 

vezető pozíciót töltenek be a munka teszteléseiből adódó

 pozitív eredményeket illetően. 

A kísérlet és a szükséges adatok lejegyzéséről folytatott

 beszélgetésünk alatt éreztem valami nem odaillőt,

 megfelelőt. Én csak egy gyakorlati misztikus vagyok, nem 

egy tudós! 

És akkor Sir Rupert Sheldrake azt mondta nekem „Az 

évek során létrejött minden jelentés és minden eredmény 

úgy hangzik számomra, mint egy nagyon alapos kísérlet!”

És akkor rájöttem, hogy a Háló elméletét nemcsak 

Oroszországban tesztelték, hanem már sok éven át újra 

és újra a világ többi részén is.

Lépjünk egy kicsit túl azon az elméleten, hogy az 

Univerzális Kalibrációs Háló egy rendszer az energia 

anatómia rendszereden belül. 

Úgy egyénileg, mint kollektívan az univerzális emberré 

válás evolúciós folyamatában vagyunk. 

A teljes történelmen át tartó nagy tanítások hatása 


minden bizonnyal elérte a kritikus tömeget. 

Bolygónk globalizációjának technológiai fejlődése soha 

nem látott méreteket öltött. 

Univerzális emberekként tisztában vagyunk azzal, hogy a 

bolygó polgárai vagyunk, és tisztában vagyunk azzal is

, hogy minden ember cselekedete mekkora jelentőséggel

 bír. A Háló összefonódó energia szálai egy megalapozást 

jelentenek a tanulási folyamatodban ahhoz, hogy ebben a 

hatalmas változást jelentő időben újraformáld a 

valóságodat, az életedet.

kalibráció adagolást és megerősítést jelent. A Hálóval 

való munka erősíti az ember energia anatómia rendszerét,

 így ez egyfajta út arra, hogy manifesztáljunk olyan 

mennyiségű szentséget és holografikus teljességet, 

amennyit csak lehetséges. 

Régebben azt mondhattuk, hogy a kalibráció „erősíti az

 edényt”. 

Napjainkban azt mondhatjuk, hogy a kalibráció létrehozza 

a teljesség, az egység egyensúlyát 

teljességről szóló fogalmunk megváltozhat, amint 

kezdjük megérteni magunkat multidimenzionális, 

holografikus teremtményekként.
 
Hogyan tapasztaljuk meg létezésünk nagyobb valóságát? 

Hogyan fordítjuk le belső meglátásainkat, és az új 

érzékeléseket felhasználható tudásra a mindennapi 

életünkben? Egy koncepció teljesedett ki bennem, ahogy 

több és több tudásra és megtapasztalásra teszünk szert, 

megértjük, hogy még többre van szükségünk, és hogy 

mennyire keveset tudunk. 

Nagyon messze vagyunk a lényegtől, ez a felismerés 

szabaddá tesz minket, hogy folytassuk növekedésünk vég 


nélküli útját.

Nézd meg az illusztrációt és látni fogod a 12 hosszú 

energia huzalt, mely körülöleli az emberi alakot. 

Ezek az energia huzalok, a rólad szóló energetikai 

információkkal vannak telítve! 

hátad mögötti hosszú információs huzalok tartják


 fenn, és szabályozzák a múltad történéseivel 

kapcsolatos energiákat. Az önmagad felé vállalt nagyobb 

felelősségvállalásod jelen pillanatában, önvalód ezen 

lemezei a Hálódban lettek kódolva. Minden egyes egyedi 

történetünk információja be lett rögzítve, nyomtatva, 

melyek multidimenzionális fénylemezeknek néznek ki.

 Mikor egy fénylemezt elegendő mennyiségű energia vesz 

körül, hogy aktiválja az információt vagy „programot”,

 akkor a lemez úgy néz ki, mint egy pici gömböcske. A 

gömböcskében lévő információ vagy „program” az, amit te 

előhívsz, megteremtesz a mindennapi életedben.

Amikor azt érzed, hogy a múltaddal kapcsolatos 

történések mosolyt csalnak az arcodra, akkor 

elmondhatod, hogy egy pozitív létezési állapotban vagy. 

Amikor azt érzed, hogy a múltaddal kapcsolatos

 történések vagy programok könnyeket vagy 

szomorúságot 

szülnek benned, akkor elmondhatod, hogy egy negatív 

létezési állapotban vagy. Mikor ezeknek a 

megtapasztalásoknak az energiája kalibrálódott, akkor a 

múltadat körülvevő energia töltések újrarendeződtek,

 eredményezve egy új energia mintát számodra.

 Újraalkotod a valóságodat! Kedves társ-teremtő, mit 

szeretnél létrehozni, megalkotni?

jobb oldaladon lévő hosszú információs huzalok 

tartják fenn és szabályozzák a kinyilvánítás, kifejezés,

 adás energiáját


Hogyan adsz és nyilvánulsz meg a világ felé, és hogyan 

veszel részt a társteremtésedben? 

bal oldaladon lévő hosszú információs huzalok tartják

 fenn, és szabályozzák a befogadás energiáját

Erősek és aktívak a befogadásra szolgáló energia 

területek ezekben a hosszú huzalokban? A teljesség 

egységének egy egészséges kifejeződése, mikor a 

befogadás és adás energia mintája egyensúlyban van.

Az elől lévő hosszú információs huzalok tartják fenn és

 szabályozzák a lehetséges, előttünk lévő, potenciális 

energiát


Kódolt fénylemezek formájában találhatod meg itt a 

vágyaidat, álmaidat, kívánságaidat és szándékaidat. A 

tanulási folyamatodban igen nagy segítség, hogyan 

aktiváld 

és erősítsd meg ezeket a fénylemezeket, különösképpen 

azon az úton, mely számodra a legmegvilágosodottabb 

életed társteremtésének folyamata. 

Ezek a lemezek és területek hozzásegítenek ahhoz, hogy a 
szándékod egyértelműen jusson ki az univerzumba.

Itt egy kis gyakorlat, hogy megpróbáld mindezt.
 
Vegyél egy mély lélegzetet, a lélegzetvétel mindig jó! 

Irányítsd a figyelmedet a hátad mögött lévő huzalokba!
 
Gondolj rá és fogadd el a történelmedet, mint a 

bölcsesség és támogatás fénylő oszlopát. Vegyél egy 

másik 

mély lélegzetet, és légy jelen itt és most! 

Irányítsd a figyelmedet az alsó centrumodra, hogy 

megerősítsd a jelenlétedet! 

Irányítsd a figyelmedet a fölső centrumodra, hogy 

megerősítsd a nagyobb bölcsességed tudatosságát! 

Tartsd fenn az erődet! 

Egy energetikai tartásban vagy most, épp úgy, mint egy 

harcművész, aki előkészítette az energiáit. De te az 

energiádat közvetlenül a szándék megerősítésére 

irányítod.

 
Lélegezz és irányítsd az energiádat egyértelműen az elől 

lévő hosszú huzalokba, és fejezd ki a szándékodat a 

választásodat illetően. 


A Hálód elől lévő területe egy igen termékeny mező a

 szándékaid elhelyezésére. Figyeld meg, hogy mit érzel,

 érzékelsz, képzelsz vagy gondolsz.

Számos alkalommal szükséges, hogy nyugalomban légy, és 

építsd a belső békéd energiáját. Másszor a 

teremtőképességed gyakorlásának van itt az ideje. 

Az életed megtapasztalása a tiéd, és te vagy az egyetlen,

 aki meghatározza, hogy mi a megfelelő számodra, és 

mikor. 

Az Univerzális Kalibrációs Háló valósága az evolúciós

 fejlődésünk folyamatának egy létező és erősödő aspektusa. 

Az emberiség kedves családja, mi evolúciós 

fejlődésben 

lévő univerzális emberek vagyunk, mi valóban teremtjük

 a saját evolúciós utunkat, sorsunkat!

A szeretet energiájában.


Fordította: Gábor Kati

- Fordítások - 2.Rész - A Munka Természete: http://emf-



- Fordítások - 3.Rész - A Kozmikus Szövedékkel Való

 Személyes Kapcsolatod!: http://emf-


- Fordítások - 4. Rész - Teremtsd Meg Magadnak a
 Legmegvilágosodottabb Életet - Energetikai 
szemszögéből nézve…: http://emf-









A szeretet energiájában,

Gábor Kati

EMF I-XIII. fázis akkreditált kezelő

Jóga a Hálóért tanár

                     
                     www.wedev.hu


EMF nemzetközi 

                                        
                                      www.thesymbolworldwide.com










Fordítások - 2.Rész - A Munka Természete



Kedves EMF Családunk, Barátaim!

Most tekintsük át, hogy hol van az összefüggés az EMF 

Kiegyenlítő Technika, a szimfóniák, és a zenekar játéka 

között?!




Fordítások - 2.Rész

A Munka Természete


Mi mindannyian a magunk nemében egyedülállóan,

 páratlanul egyediek vagyunk!

Minden életnek megvan a maga története, és úgy hiszem,

 hogy az élet utunkon szembejövő kihívásaink egyike az,

 hogyan tudjuk kifejezni a páratlanul különleges 

egyediségünk mennyei történetét, miközben egyidejűleg 

felismerjük, hogy mi mindannyian kapcsolatban vagyunk 

egymással, és mindannyian az Univerzum teljességének a 

részei vagyunk. 

Néhányan közülünk énekesek, néhányan írók, néhányan 

ápolónők, néhányunk orvos- mindannyian különböző 

helyzetekben fejezzük ki isteni természetünket. 

Az új energia dinamizmusokban sokan érzünk így. 

Sokan közületek elém álltak, és mély őszinteséggel 

mondták nekem,” tudod, benned valami egyedi, különleges 

van, amit adsz”. 

Mindig mély tisztelettel és őszinteséggel reagálok egy 

„Igen!!!”-el, valóban mindannyiunkban van valami 

különlegesen egyedi, amit adhatunk.

Minden fázis olyan, mint egy szimfónia

Szeretnék elmesélni egy történetet, mely életem 

munkájának, az EMF Kiegyenlítő Technikának a története,

 és hogy ez a történet hogyan függ össze életünk azon 

egyszerű kihívásával, hogy hogyan tudjuk kifejezni a mi 

mennyei egyediségünk történetét az Univerzum

 teljességének összefüggésében. 

Egy metaforát fogok használni a munka természetét 

illető 

látomásom kifejezésére, melyet egy több mint 15 éves 

perióduson keresztül alkottam meg. 

Az EMF Kiegyenlítő Technika minden egyes fázisa 

olyan, mint egy szimfónia. 

Minden egyes fázis/szimfónia annak az igazságnak lett 

szentelve, hogy minden ember rendelkezik valami 

egyedülállóan páratlan egyediséggel, és minden fázis 

teljes mértékben arra irányul, hogy felébressze ezt az 

igazságot azokban, akik azt választják, hogy

megtapasztalják ezt a munkát. 

Minden egyes szimfónia/fázis egy szóló muzsikus/kezelő 

által kerül előadásra, felhasználva egy egyszemélyes 

hangszert, az emberi testet. 

Az EMF Tanárok és Kezelők minden nap előadják ezeket a 

szimfóniákat, a világ majd minden egyes részén.


Mikor egy zenekar játszik

Mikor egy zenekar Beethoven 9. Szimfóniáját játssza, 

minden zenész ugyanazokat a hangjegyeket játssza le, és 

minden tétel és részlet ugyanabban a sorrendben hangzik 

el, ahogyan azokat megírták. 

Az EMF szimfóniáiban/fázisaiban az energia minták 

sorrendje tiszteli az emberi lény teljességét, és az 

embernek nevezett legnemesebb aspektusaihoz szól.
 
Minél nagyobb, teljesebb a kezelő szakértelme,

 szenvedélye és mesterszintje, annál erőteljesebb és 

előremozdítóbb a fázis hatása. 

Éppen úgy, ahogy a hallgatóra hat a zenei előadás, a kliens 

is úgy reagál a fázis energia mintáira. A 

hangjegyek/tételek nincsenek megváltoztatva, létrehozva 

a szimfóniát/fázist egyre jobban és erőteljesebben. 

A zenész/kezelő nagyobb jártassága, szakértelme azok a

 tényezők, melyek létrehozzák azt az eredményt, mely a 

közös munka esszenciájának sikeres kommunikációjához 

vezet.

A végeredmény egy tökéletesen tiszta hangzás -

 folytatom a lehető legjobb és legerőteljesebb 

ráfordításomat arra, hogy létrehozzam a 

legelőremozdítóbb és legerőteljesebb zenét, ami csak 

lehetséges.

A szeretet energiájában.

Fordította: Gábor Kati

-Fordítások - 1.Rész - Az Universal Calibration Lattice 

(Univerzális Kalibrációs Háló) …és a kísérlet, melyet 

Életnek hívunk!: http://emf-




-Fordítások - 3.Rész -

 A Kozmikus Szövedékkel Való

Személyes Kapcsolatod!:http://emf-


- Fordítások - 4. Rész - Teremtsd Meg Magadnak a
 Legmegvilágosodottabb Életet - Energetikai 
szemszögéből nézve…: http://emf-





A szeretet energiájában,

Gábor Kati

EMF I-XIII. fázis akkreditált kezelő

Jóga a Hálóért tanár 


                    www.wedev.hu

EMF nemzetközi 



                                     www.thesymbolworldwide.com













A HÁLÓK RENDSZERE


Hálónka személyes kapcsolattartó energia rendszerünk, az Univerzum végtelen energia forrása, a Kozmikus Szövedék felé, egy dimenziókat átható kommunikációs rendszer.





Fordítások – 3. Rész


A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!


Kivonat A Tudatosság Evolúciójának Elegáns Megnyilvánulása harmadik fejezetéből.


Az Univerzális Kalibrációs Háló (Universal Calibration Lattice®, UCL) bemutatása – Egy Interdimenzionális Háló


Az emberi tudatosság fejlődik, és ez a fejlődés visszatükröződik az energia anatómia rendszerünkben.
Az Univerzális Kalibrációs Háló (UCL) egy rendszert alkot az energia anatómiánkon belül, mely a lényünk magenergiájából sugárzik. 
Elegáns megnyilvánulás „ , ahogy az első könyv ír az UCL – ről és az EMF Kiegyenlítő Technikával (EMF Balancing Technique®) való kapcsolatáról.
Az embertől – emberhez szóló energia munkát a világ ma már több mint 60 országában alkalmazzák.
Ez egy ajánló könyv, mely tudományos információkat és elméleteket tartalmaz, melyek alátámasztják az UCL létezését és az EMF Kiegyenlítő Technika (EMF Balancing Technique®) előnyeit, hasznát, jótéteményeit.
Ez a valóságos könyv minden bizonnyal megerősítést ad számodra az elektromágneses természeted megértése felől.
Az Univerzális Kalibrációs Háló, minden egyes embernek a személyes kapcsolattartó rendszere az univerzum végtelen energia forrása (Kozmikus Szövedék) felé.
Úgy működik, mint egy elektromos átalakító rendszer, mely növeli a végtelen energia befogadó képességünket, átalakítva az energiát az egyik áramkörből a másikba.
Ezért van az, hogy gyakran így nevezzük ezt a folyamatot, hogy „áthuzalozás”, rákapcsolódás az új energiára „Az UCL képessé tesz minket az önmagunkból és a Kozmikus Szövedékből kiáramló energia befogadására és használatára.
Egy fontos megjegyzés, – a Kozmikus Szövedék nem valahol messze vagy egy egzotikus helyen létezik, hanem betölti a mi puszta létünket egészen le a sejtek szintjéig, és föl a mi szubatomi energia mezőnkig.
Hálás vagyok a Kryon VII. (Magyarországon V.) „A Levelek Otthonról” c. könyvében, az Univerzális Kalibrációs Hálóról ( UCL ) megírt fejezetének
Az emberek a világ minden részéről a felismerés erőteljes megtapasztalásaival reagáltak erre a fejezetre.
Amint olvasod az itt leírt információkat, és tanulmányozod az illusztrációt, légy tudatában annak, hogy érezhetsz, vagy érzékelhetsz egy elektromos töltést vagy rezgést. Ez egy vibrációs energia, ami keresztülhalad rajtad, ahogy rezonálsz az információval.
Lehet egy erős intuitív érzésed, ahogy felismered az UCL-t és tudod, hogy sejtszinten ez tökéletes érzést hoz létre benned. Még ha nem érzel sem rezgést, sem más érzést, maga a tiszta koncepció és megfogalmazás serkentheti az energia mozgás megértésének egy új szintjét.
Vedd figyelembe azt, hogy ennek az anyagnak a megértése segítségedre lesz egy jóval erőteljesebb energetikai tartás hordozására, és egyben közreműködik a valóságod elegáns megjelenítéséhez.
Számos csodálatos képesség fejlődik ki, ahogy erősíted az energia végtelen forrásával a kapcsolatodat. 
A „Mennyei Prófécia” arra tanít, hogy nem szükséges a továbbiakban másoktól beszerezni az energiát – mind azt, mi számunkra szükséges, be tudjuk szerezni a végtelen forrással való kapcsolatunk felismerése, és erősítése által.







Ez aztán a megkönnyebbülés! 
Gondolj az összes játszmára, amit már nem szükséges tovább játszanunk, és gondolj mindarra az energiára, mely elérhető számodra, egyszerűen úgy, hogy azt választod, nem játszod tovább ezeket a játszmákat. 
Mit szeretnél tenni mindezzel az összes energiával? Légy biztos afelől, hogy a személyes szabadságod mély érzése kellőképpen fejlett ebben az új paradigmában.
Az UCL energia mintája univerzális

A formája és a struktúra alapvetően minden embernél azonos. Az elsődleges cél az, hogy fejlődő emberekként hordozzuk a rendelkezésünkre álló nagyobb energiatöltést. Az UCL erősíti a személyes evolúciónkat.
A gyönyörű látszólagosnak tűnő ellentmondás itt az, hogy ez a struktúra még a teljes létezés Egységével való kapcsolatot is erősíti.
Az általunk létrehozott új valóság, ünnepli az egyén, az egyedi (individualis) erejét és a teljességgel való kapcsolat gyönyörűségét, kultúrára való tekintet nélkül.
Ezt néhányunk számára nem lesz könnyű elfogadni. Győzelem azok számára, akik értik az egység /egyediség fogalmait és gyakorolják annak a tudatosságát.
Mikor szert teszel egy alapfokú ismeretanyagra arról, hogyan működik az UCL-ed, tudatára ébredsz, hogy minden pillanatban folyamatosan kommunikálsz az univerzummal és még továbbiakkal. 
Ha a kommunikációdat egy kiváló szintre szeretnéd emelni, egy univerzális szintre, válj jártassá ezen a területen. 
Több bölcsességünk is van erre vonatkozóan, mint pld:” A gondolatok, maguk a dolgok „ vagy  „Az vagy, amik a gondolataid” vagy „ Mondd azt, amit gondolsz és gondold azt, amit mondasz” . 
Ezek a közmondások még fontosabbak, ha felismered, hogy milyen messzire terjednek ezek az üzenetek, és milyen szerves részét alkotják a mindennapjaink valóságteremtésének. Megtanulni azt, hogyan mondd azt, amit gondolsz, és azt gondolni, amit mondasz, ez nem egy titokzatosság.
A magad és mások felé folytatott mindennapi, tiszta kommunikáció gyakorlásán keresztül tudod fejleszteni ezt a képességedet, még akár úgy is, hogy egy szót sem ejtesz ki a szádon! 
Része vagy az univerzumnak, pusztán a létezésed folytán. 
Folyamatosan tudod erősíteni a kapcsolattartó rendszeredet imákon, meditációkon, energia munkán vagy szándék kinyilvánításokon keresztül.
A kapcsolat egyre erőteljesebbé válik, minél többet használod. Ugyanúgy, ugyanabban a formában működik, mint amikor a testedzésnél folyamatosan ismétlődő gyakorlatokkal erősíted az izomzatodat.
Fontos, hogy először is légy tisztában magával az emberi energia anatómia rendszerével. 
A fizika elektromágneses törvényei által előre megjósolható volt ennek léte. 

Éppen úgy, mint a fizikai anatómia rendszerünk sok kisebb rendszerből áll úgy, mint többek között – izmok, csontváz, belső elválasztású mirigyek, – megjósolhatjuk azt, hogy az energia anatómia rendszerünk is több kisebb egységből áll.
Egyike ezeknek a csakrák rendszere, mely jól ismert az ősi spirituális és metafizikai anyagokból. A mentális, éteri és érzelmi testek még további, az emberi anatómián belüli rendszerek, melyek igen jól dokumentáltak sok, modern spirituális gondolkodó által.
Ebben a könyvben a 15 év közvetlenül az Univerzális Kalibrációs Hálóra irányuló kemény munkája és dokumentációja alatt megszerzett tudás anyagból nyújtok át egy keveset részetekre.
Az általam megosztott tudás, a kutató munkának egy kombinációja, mely a személyes és intuitív felfedezés, és a direkt kézrátéten keresztüli kísérletezés ezzel a rendszerrel, és az energia testeinken belüli meghitt kapcsolattartással.
Az UCL külső szálai, a szimpatikus idegrendszer kiterjesztéseként is felfoghatóak. Amikor azt tanulod, hogyan fejezd ki az érzéseidet és szándékodat ezeken a szálakon keresztül, tisztítod és erősíted az univerzum energia forrásával való kommunikációdat.
Az UCL létrehoz egy személyes rezonanciát a Kozmikus Szövedékkel, ezáltal felerősítve a te társteremtő folyamatodat. 







A Kozmikus Szövedékben létrejött vibráció, most így bensőségesen és mélyen tud reagálni, visszajelezni számodra. 
Ne szabj határt az univerzummal való kapcsolatodnak; tedd ezt olyan méllyé és szeretettel teljessé, amennyire csak óhajtod. 
Meg se állj a lényed minden egyes sejtjéig, és tartsd annak teljes töltését.
Arra invitálunk, hogy légy részese a kozmikus tervnek olyan formában, melyet előttünk csak a Mesterek művelhettek. 
Tiszteljük ezeket a Mestereket, miközben felhajtogatjuk ing-ujjainkat és azt mondjuk, „Mi is”, Mi mindannyian a teremtés mesterei vagyunk; a Földi életünkben tanuljuk, hogyan fejlesszük és csiszoljuk a mesterlétünket.
 Mindannyian még lelkek is vagyunk, és még azt is tanuljuk, hogyan testesítsük meg Önvalónk aspektusát. 
Az egésszel való egységünkben társ-teremtjük a mesterlétünket.
Mostanáig, a spirituális kutató vertikális úton haladt; felértünk a Felsőbb Énünkhöz, Isteni Önvalónkhoz. 
Mostanában, a bennszülött tanítások ujjá születnek, afelé irányítva minket, hogy vegyük fel újra a kapcsolatot, közvetlenül a lábaink alatt lévő földdel és tiszteljük Föld Anyánk éltető erejét.
Ezek a vertikális energiamozgások, ennek az időszaknak az energia dinamizmusaiban helyénvalóak voltak. Viszont most itt az idő számunkra, hogy érettek legyünk egy sokkal erőteljesebb spirituális képességre.
Ez az evolúciós fejlődés magába foglal egy horizontális spirituális mozgást – tisztelve és felismerve az itt és mostban lévő szent természetét, mely körülöttünk létezik minden irányban – nemcsak fölöttünk és alattunk!
Én úgy vélem, hogy a dualitás létezése tréfás. 
Ahogy megnézed az UCL illusztrációját, észreveszed majd a horizontális szálakat nyolcas mintákat formálva, ahogy összekapcsolják a csakrákat az Univerzális Kalibrációs Háló hosszú információs huzalaival. 
Ahogy gyakorolsz, és megerősíted ezeket a horizontális szálakat, növelni fogod a te társteremtő képességedet.
Ez a mi spirituális utunk az új energiában. 
Most ébredünk rá, hogy az otthonunk valójában ott van, ahol vagyunk.
Meg tudjuk teremteni a Mennyországot a Földön. 
E feltáruló lehetőség által, képesek vagyunk a legnagyobb örömteliségben megteremteni ehhez az alapokat.
Sokkal több eszköz van a kezünkben ehhez az 
építkezéshez, de most az alapvető megértés
 elsajátításának van itt az ideje…
A szeretet energiájában.
Megjelent az EVOLVE! Magazinban – 2005, Október

Fordította: Gábor Kati







Szeretettel,

Gábor Kati


Személyre szóló gyógyítás - kezelés - tanácsadás:


web oldalaim:


blog oldalam: 









A teremtés energiái - Kundalini







A teremtésben megtapasztalható 3 energiaszint az emberi testben


  
Ez az írás,  kicsit tisztába teszi azokat az energetikai minőségeket, melyeket minden ember birtokol.

Ezek a minőségek alá-fölérendeltség viszonnyal rendelkeznek, és egyfajta energetikai evolúciót képeznek, amelyen minden ember,  – saját tempójának megfelelően – végighalad.


Az őserőből született tiszta energia maga a 

Kundalini

Az ősi tudás újabb ajtajának feltárulása és 

a bennünk élő férfi és női erők összehangolása.



Ez táplálja bennünk az öröm, a meghittség és a szeretet

megélésére való képesség energiáit.

A Kundalinit sokan csak a Föld felől érkező és a kozmikus, vagy univerzális erőtől elkülönülő energiának tartják. 
Én úgy látom, ugyanarról az energiáról van szó, csak minden síkunkon másképp jelenik meg. 

Energiaspirál aktiválás 

Fénytengelyünk energiamagjában egy spirális erő 
áramoltatja bennünk az Istenatyai és Istenanyai 
energiákat. 



EMF Kiegyenlítő Technika - A Háló


Ezek tartják létezésünket harmóniában síkjainkon, hogy

 tudatosságunk mindig megfeleljen az adott dimenzió 

rezgéstartományának.

Ebből az energiaspirálból folyamatosan rezgések 

terjednek szét minden irányban, hogy folyamatosan 

tudatosítsuk a kapcsolatot Önmagunkkal. 



EMF Kiegyenlítő Technika - A Háló


Mikor tudatossági szintünkön aktiválás vagy frekvencia-

módosítás történik, ebből a spirálerőből kiindulva olyan

frekvenciák kerülnek bele az energiaterünkbe, melyek 

egyfajta érzéki áthangolódást eredményeznek. 

Sokan voltunk már úgy, hogy megváltozott bennünk 

bizonyos dolgokhoz, emberekhez való hozzáállásunk.

Elkezdtünk másfajta dolgokhoz vonzódni, más ételeket, 

zenéket kedvelni. 

Ezek a fejlődés, a tudatosodás és az átalakulás velejárói…
 figyeljük magunkat és éljük át az adott lehetőségeket.
Tudatunk fényoszlopként járja át az Univerzumot és behangolja energiánkat, fizikai és nemfizikai rezgéseinket az adott dimenzió által megkívánt, és a számunkra megfelelő szintekre. 
Ezáltal nem maga az energia lesz kevesebb vagy több, hanem az általunk észlelt és felhasznált tartomány módosul. 
Az, hogy emberi energiarendszerünkben most éppen ezt hogyan használjuk fel, rajtunk áll.
Az energiák mindig jelen vannak, mint a térben terjedő rádióhullámok, de csak azt érzékeled, amire ráhangolódsz… 
A Petőfi vagy Kossuth rádiót szeretnéd hallgatni? 
Vagy talán mindkettőt egyszerre? :)

Gondoljatok csak arra, hogy ...
az elemi energiák is ugyanabból az ősforrásból keletkeztek



..., mégis másképpen nyilvánulnak meg azért, hogy kiegészítve és segítve egymást együtt alkossák a teremtés alapját.
Példának okáért a halak vízben élnek, mégis a benne oldott oxigént (levegőt), veszik magukhoz, nincs egyik a másik nélkül. 





Minden az Őserő különféle megnyilvánulása…

Ez az erő mindig jelen van bennünk és nem a mennyisége csökken, bár nekünk úgy tűnhet, hogy kevesebb energiánk van, ha fáradunk vagy elpazaroljuk, de csak a hozzáférésünk minősége az, ami változik.
Az Univerzum rezgése egy örök, állandó hullámtér, mely a középpontból, a Teremtő Isten szívdobbanásaiból folyamatosan táplálkozik. 

Ez el nem múló, tiszta fényenergia: Szeretet! 



Az, hogy ebből mi mennyit merítünk, rajtunk múlik.
Most egy kicsit besegít a szellemi világ nekünk, hogy felszabaduljanak bennünk teremtő potenciáljaink. 
Ehhez azonban nekünk is a saját házunk táján bizony takarítani kell. 
A legfontosabb most a figyelem.
Figyeljük magunkat minden szinten. 
Hogyan reagálok egy-egy helyzetre emberként? 
Mit cselekszem? 
Hogyan reagálok lelki szintemen, milyen belső érzelmi folyamatok zajlanak bennem? Hogyan élem meg szellemi erőmmel, gondolataim által?
Ezek a reakciók valóban engem tükröznek? 
Tényleg én gondolom, érzem és akarom ezt?

A Kundalini erő ébredése

A teremtő potenciál egy olyan csatornája aktiválódik a Föld energetikai terében, Földanya fénycsatornáin át, mely hatással van a bennünk működő kundalíni energiára is.





 Ez a hangolás fokozatosan történik, több héten keresztül. 

Nincs más dolgunk, mint szeretettel figyelni magunkat és Szellemünk irányítására bízni az átalakulások levezénylését.

Az emberi testben folyamatosan energia örvénylik. 
Ez az energia biztosítja és tartja fent azt a létezéshez szükséges szintet, ami feltétele a fizikai életnek. 

Az energia több forrásból érkezik: fizikai, lelki és szellemi síkról.
 Ezek még további síkokra, dimenziókra tagolhatóak, attól függően, milyen energiaminták (pszichikai, érzelmi stb.) jellemzik az adott réteget.

Az emberi életenergia is több síkról táplálkozik, de az isteni teremtő erőt befogadó és felélesztő energiapálya

a kundalini 

(a mindenkiben jelen levő kozmikus energia, amely az ezoterikus elgondolásokban a gerincoszlop végénél az ún. földcsakrában nyugvóösszetekeredett kígyó képét ölti). 



Ha ez az energia felébred, és átjárja a testet, az ember tudata megnyílik, és isteni magasságokba emelkedik.


Akik a jóga...



...tanítását ismerik, tudják milyen hatalmas erő is ez. 
Éppen ezért felelősséggel és körültekintően kell bánnunk vele. 

A felelőtlen kísérletezgetés ezzel az erővel olyan hatásokat válthat ki az emberi szervezetben, melyek felboríthatják az erőterek harmóniáját.

Ha a keresztcsonti vagy farkcsonti tájékon erős melegedést érzékelsz, akkor ajánlatos megtisztítani a csakrákat... 




...és feltölteni lényedet szeretettel, hogy a tudatos felismerések segítsenek ezen erő fokozatos és megfelelő felébresztésében.

Imhotep... 

építész Egyiptomban

...volt az első, aki összegyűjtötte a betegségek 
felismerésével és gyógyításával kapcsolatos tudást.

A pálca, amelyre kígyó tekeredik, és ma az orvoslás 
szimbóluma, Imhotep jelvénye volt.



 Azzal mérte az életenergia mennyiségét, amelyet egy ember megtanul feldolgozni.
Tudta, melyik idegközpontot, vagy csakrát használja az ember ennek az energiának a feldolgozására, és hogy hol van a sejtekben elektromágneses egyensúlyhiány. 

Úgy gyógyított, hogy megnövelte az aura vagy a beteg elektromágneses mezőjének rezgési frekvenciáját. 

Visszaállította a csakrák egyensúlyát, hogy a beteg szervezetet ismét ellássák életenergiával.
A pálcában két kígyó találkozik a 7 csakránál, a gerincen lévő 7 idegközpontnál, amely felfogja és szétküldi az energiát. 

A két kígyó az univerzumot létrehozó két ellentétes mozgást és elektromos pólust jelképezi. 



A két kígyó egy ellentétes töltésű részecskepárokból álló energiaoszlopot fog közre. 
A részecskék semlegesítik egymást – ez az egyetlen módja a megvilágosodásnak. 

Ez jelképezi a kundalinit, az életerőt, amely felfelé kúszik a gerincoszlopon. 
A tudás mára elveszett, de a forma továbbra is a gyógyítást szimbolizálja.






Tudat és energia

Minden létezés két elemi esszenciája:
A pozitív (férfi) és a negatív (női) minőség örökös tánca képezi a Világegyetem, benne az ember észlelhető valóságának megnyilvánulását. 



Az, hogy a valóság mennyire relatív, azt minden, a felemelkedés folyamatát járó ember igazolni tudja.

Az észlelt külvilág, a tudat által uralt szexuális energia szintje alapján változik.

A teremtésben a prímszámok meghatározó szerepet töltenek be.
7 az energetikai kapuk száma (csakrák, csokrok), 



...a 3 többek között a teremtői (szexuális) energiára is vonatkozik.

Az ember, tudat-szintjének megfelelően – 3 módon használhatja fel szexuális (teremtő) energiáját.

Párhuzamot fogok vonni szanszkrit kifejezésekkel, mivel a távol kelet mesterei voltak azok az első tanítók, akiknek írásai a mai, nyugati emberhez eljutottak.

Az első és legalacsonyabb tudatszint…

, melyet minden szexuális lény ismer, az ejakulációval kísért orgazmus.
Mindössze néhány másodperces, többnyire a genitális szervek területén érzékelhető „kielégülés” valójában - egy nagy mester szavait idézve: olyan, mint egy tüsszentés.
Hihetetlen mennyiségű élet - (bio)energia távozik mag formájában.
A modern nyugati világban elterjedt pornográfia által gerjesztett közösülési mód, melynek valójában semmi köze az ember természetes szeretkezéséhez.
Az anyag szolgasága, a lélek halála és a korai öregedés csodaszere.

Kicsit Mátrixosan: a pornográfia valójában egy mesterségesen kialakított program az emberi (élet) energia-szint alacsonyan tartására.
A cél egy, a teremtő szellemtől elválasztott, belső hangját vesztett lény kialakítása, aki félelemben él, így tökéletesen irányítható.
Szanszkritban ez a „tamasztikus” jelleg, egy lassú és álmos energia, gyakran depresszív megnyilvánulásokkal.
Itt az ideje, hogy ezt a szintet minden jelenleg élő ember meghaladja, kivétel nélkül.

A második szint…

... a taoizmusban ismert, ejakuláció nélküli orgazmus, melynek során megtapasztalt élmények hasonlóak az első szinthez, azonban jóval kiterjedtebbek, intenzívebbek, mind a test részeit illetően, mind idő-tartamban.
A nyugati orvostudomány által is elismert úgynevezett "száraz orgazmus" rendkívül fontos lépés, hiszen a taoista extázist átélt személy először kerül tudatába annak, micsoda energiák rejtőznek lényében, és hogy mennyire nem mindegy, miként éli meg szexualitását.




Először kerül annak a ténynek tudatába, hogy a szexuális energia szorosan összefügg az emberi szabadság és boldogság érzéssel.
A taoista szint nagyszerű lépés és könnyen elsajátítható.
Könnyen feltételezhető, hogy valójában egy hétköznapi ember természetes szexualitása a ma taoistának nevezett módon kellene, hogy történjen.
E fajta szexualitás nem spirituális út, mégis egyfajta belépő kártya…

a harmadik, legmagasabb szint…

iránt mely az igaz szellemi út kezdete.
Ez a szint minden hétköznapi ember számára ajánlott, a szerelem és boldogság igaz kifejező eszköze. 



Első lépés egy gyönyörű hídon, mely egy új valóságba, egy fantasztikus dimenzióba vezet. (lásd „Kagaya” művészképek a neten)

Egy gyors, élénk, tevékeny és aktív energia, melyet a szanszkritban „radzsasztikus” névvel illetnek.

A tömegtudat elérkezett oda, hogy az átlagember az első szinten túllépjen, és a „taoista” módszerű szeretkezés minden ember számára természetessé váljon.

A harmadik szint…

, a teremtő energia legmagasabb megnyilvánulása, az úgynevezett szexuális kontinencia.
Az igazi, kötöttségek nélküli boldogság útja, a teremtő erő manifesztálódása, valódi spirituális út, melynek során az embert körülölelő energia mátrix átalakul: ha úgy tetszik, megvilágosodik, vagy „dimenziót vált”.
A feltétel nélküli boldogság, és tökéletes félelemnélküliség állapota, mely egy rejtett erőforrás, ”Kundalini” ébredéséhez vezet.




A szexuális kontinencia egy pólusváltás:

tudatszint emelkedés a nemi szintről a szívbe.

Szanszkritban „szangvikus” jelleg:

meditatív minőség, mely könnyedén uralja az alsóbb energiaszinteket, illetve az onnan irányuló bármely megnyilvánulást.

Az emberi tudat azért képzett különböző testeket (fizikai és szubtilis), hogy ezeket a szinteket, a teremtés energiáit - akár több inkarnáció által - átélje.

 Most azonban, különleges időket élünk:

a jelenleg bolygón élők - a tudat robbanása által - esélyt kapnak arra, hogy a 2012-ig hátralévő időben megtapasztalják az összes szintet, egy villámgyors jellegű fejlődés által.
Készen állsz?
Nincs más hátra, tapasztald meg te is!


(forrás: Neoo/Pusztai Orsi)





Kundalini



szanszkrit Kund, „égetni”, kunda, „a tekercs vagy a spirál” szó szerinti konkrét jelentése annyit tesz összetekeredett.


Ez a titokzatos szó, Kundalini a kereső emberek számára időről – időre felbukkan majd lassan úgy tűnhet feledésbe merül de most a vízöntő szakaszában lassan biztosan belopódzik a köztudatba és idővel kiteljesedik és elfoglalja helyét az emberiség kollektív tudatában.




Kundalini – szanszkrit Kund, „égetni”, kunda, „a tekercs vagy a spirál” szó szerinti konkrét jelentése annyit tesz összetekeredett. 

Gyakran mondják, hogy jelentése ...

spirál felfelé” vagy „összetekert kígyó.” 

Számos egyéb fordítás létezik, ezek általában hangsúlyozzák a kígyó jellegét és valamilyen jelzővel látják el, például „a kígyó hatalom”.

A Kundalini egy szunnyadó nagy potenciával bíró mindannyiunkban Isten által kódolt energia amelynek segítségével valójában bejárást, nyerhetünk a transzcendens világba, és más, magasabb nézőpontból tekinthetünk saját fizikai környezetünkre. 

Általa tanítást kapunk elsősorban önmagunkról és Isten valóságából is. 

A Kundalíni-erő a spirituális fejlődés egy bizonyos szintjén kezd el aktív lenni, ébredni. 

Az embert hátulról nézve a gerinc „tövében” 
a farokcsont mögött található ez a szunnyadó szuper energia centrum kígyóként összecsavarodva, ezért nevezik Kundalini-kígyónak.

A spirituális ébredés, avagy az ember öntudatra ébredése valójában nem más, mint a kundalinikígyó felébresztése. 

A spirituális ébredés érés, folyamata olyan, mint a folyékony tűz és a folyékony fény. 

A kundalini kígyó ébredése, felébresztése nagyon mély és meghatározó misztikus tapasztalat. 

Az ember szervezetében ilyenkor az összes biológiai folyamat fantasztikus kémiai változáson megy keresztül. 

Talán el se tudjátok képzelni milyen "félelmetes" is ez.

A kundalíni kígyó ereje ez a hihetetlen energia két ellentétes, egy forró és egy hideg erőből tevődik össze, tűz és jég, jin és jang. 

A két erőnek állandóan egyensúlyban kell lennie egymással, ez egy valódi transzformáció, átalakulás egy alkímiai, kémia. 

Egy hatalmas ugrás a következő tudatossági szintre túl a normális emberi funkciókon.

Ha ez transzformáció beindul, az ember olyan sok tanulási folyamatot él meg, amennyit még éppen csak képes elviselni, ezek a sokoldalú folyamatok teljesen átalakítják az ember egész önvalóját. 

A tudás a tapasztalatok és a lecke elsajátítása esetenként nagyon fájdalmas és nehéz is lehet, olyannyira, hogy sokan eljutnak tűrőképességük végső határáig és ilyenkor azt kívánják bárcsak ne lenne aktív bennük a Kundalíni kígyó.

Kundalini, ébredése kézzelfogható megnyilvánulása annak, hogy megértsük Isten minden atomot számon tart a világegyetemben az idők kezdetétől fogva.




A Kundalini útja során áthalad a hét fő csakrán, és áthangolja és megemeli azok rezgés szintjét egy sokkal magasabb szintre és végül eléri a fejtető, korona csakráját. 

Ilyenkor teljesen „elszakad” egymástól a test és a lélek.

A Kundalini erő egyes csakrákon, akár el is időzhet, attól függően, hogy az egyén fejlődése milyen hosszú tanítási és tapasztalási szakaszt igényel. 

Minden csakrának vannak úgynevezett testi és lelki fennhatóságai, ami azt jelenti például a szív csakra estében, (ide tartozik a szeretet), hogy életünkben nagy hangsúlyt kap a szeretet lényegének igazi érzése, megértése. 

Tehát a kundalini mindig fokozott hangsúlyt ad annak a csakra a tulajdonságának, amelyiknél éppen tartózkodik. 

Megértetve ezáltal és ezen keresztül az egész anyagi, és transzcendens világot.

Sokan próbálkoznak felébreszteni a saját kundalini kígyójukat, jogik, guruk és hétköznapi emberek. 

Ők különböző technikákat alkalmaznak akár évtizedekig tartó gyakorlással, mint meditáció, jóga stb. 

A Kundalini erő ébredése, ébresztése egyik biztos módja a spirituális fejlődésnek, de nem feltétlenül feltétele annak. 

A Kundalini-erő eredményezheti a harmadikszem aktiválását ( aura látás) de akár megvilágosodást is.

Azonban ez a Kundalini kígyó nem veszélytelen, nem tűri a vele való felelőtlen játszadozást. 

Tudni, tisztelni kell az erejét, mert szélsőséges esetben életünkkel is fizethetünk ostoba kísérletezgetéseinkért.

A kundalierő felébredésének és felébresztésének több módja is lehet:

- Természetes spirituális fejlődéssel és a tudat ezzel kapcsolatos kitágításával;

- Meditációval vagy célzott -gyakorlatokkal. 

A Kundalíni-jóga sahaja -jóga megalapitója Sri mataji aki a kundalini energia misztikáját emberközelivé tette.

/Shri Mataji/
  
- Egy guru, spirituális mester, vagy tanító segítségével. ( Nem egyedül )

A kundalini ébredését mindig fizikai hatások kísérik. 






Egyes esetekben lehetnek nem kívánt, mellékhatások ezek általában a Kundalini idő előtti és erőszakos ébresztésekor tapasztalható és mint már utaltam rá egyes szélsőséges esetekben akár halált is okozhat. 

Néhány gyakori jel, tünet, amit a Kundalini-erő ébredésekor és uralkodásakor jelentkezhet. 

Szándékosan összekeverem a jó és rossz hatásokat, hogy fogalmat alkothassunk a kundalini erejéről.

Akaratlan remegés
Auralátás
Intenzív hő és energia érzet különösen csakrák környékén, de a magas hő érzet kiterjedhet az egész testre is.
Esetenként víziók, látomások és hangok
Intenzív érzelmek öröm, félelem, sírás, depresszió
Tér és idő érzékelési problémák
A teljesség érzése
Idegen, nem megmagyarázható jelenlét érzése.
Transzcendens világ érzékelése.
A világegyetem törvényeinek megértése
Tulajdonságaink „hirtelen” változása
Rosszullét

Joggal merülhet fel a kérdés, ha ilyen akár kellemetlen tüneteket is okozhat, tulajdonképpen miért is van rá egyáltalán szükség?

A kundalini erő ébredése nagyon nehéz, próba, de egyúttal a spirituális fejlődés szinte kikerülhetetlen eszenciája. 

A kundalini „uralkodása”, teljesen kitakarítja az ember energetikai rendszerét és valósággal újra, alapra hangolja a csakráink működését. 

Ha a helyes úton járunk és spirituális fejlődésünk optimális, akkor szervezetünk tudatunk már felkészült ennek az energiának az ébredésére és annak minden testi-lelki terhének és szépségének elviselésére. 

Isten annyi terhet rak ránk amennyit képesek vagyunk kezelni és semmiképpen nem kívánja indokolatlanul ostoba halálunkat.

A kundalini-erő kulcs Isten előszobájának ajtajához, akárki oda nem léphet be..... ezért a földi populáci 99%-nak pillanatnyi állapotában esélye sincs a kundalini erő aktiválásának, holott ez az erő mindannyiunkban ott szunnyad.....

Sokkal több a világ, mint gondolnánk és még magunkat sem ismerjük!



(Forrás: László Magus Härits)






Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát!




Noé Kornélia mézeskalácsos munkája



"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. 

Bátorság, csaknem hősiesség. 

A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. 

Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. 

Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle."

Márai Sándor
magyar író
1900. április 11. — 1989. február 21.




(Forrás: Magyar Nyelv)








A teremtők I. rész

- Kisfaludy György előadása

2012. 10. 11.






video: 









Továbbá:



- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- EMF Kiegyenlítő Technika:
- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini: 
- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem: 
- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:
-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! :

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/kulonos-fenyek-pilisben.html

-Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

-Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:
- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html







Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:


blog oldalam: 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése