2015. május 23., szombat

holokausztok ideje



holokausztok ideje


ezt majd még bővebben

'Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program' 

Na még mindig úgy gondolod, hogy fölösleges a Jobbik gárdista programja, és egyedül is megtudsz birkózni a szervezett gyilkos bandával, vagy jó hogy van ez az összefogás, és bizony ki kéne terjeszteni az ország minden területére, hogy megnehezítsük ezeknek a pszichopatáknak a dolgukat, esetleg mi is úgy vadászhatnánk rá mint ők, ez volna a megelőző csapás, és ha itthon már jól működne, eszmecserére a környező országok hasonló társadalmi szerveit meghívhatnánk és átadhatnánk a módszereket egymásnak. Amilyen könyörtelenek voltak velünk, nekünk is olyan könyörtelennek kell leni velük és a családjukkal is , hogy utánpótlást ne tudjanak nevelni. Gondold meg és szervezkedj és hírlánc kapcsolatot alakíts ki az első ténykedésedül, hogy feltérképezhesd a gócokat. A következő lépés a rendőrség titkosszolgálat leválasztása e kommunáci csoportról, ha nem akarnak leválni az interneten nagy kipakolás ellenük, nemzetközi térben , hogy a kormány kénytelen legyen feloszlatni egy terrorista állami csoportosulást, ezt névvel és konkrét eseménnyel kell tálalnunk, hogy ne tudják mondani ők a magyarságot védik. Végül ha eljutunk egy ilyen csoporthoz a zsidó vezetőig kell felgöngyölíteni a dolgot, és likvidálni családostul. Gondold meg és igyál.....
Mint látod elég jól fel vannak térképezve, csak konkretizálni kell őket.

Érzed a kisértõ jelenlétüket?
TE HAZUG! GYILKOS! DÉMON!
Most visszatértek, megpihenve a szent hegy ormán.
Megtanulták, hogy benned nincs becsület.
TE HAZUG! GYILKOS! TE SZODOMIZÁLÓ!


A 19. század eljétõl egy masszív holkauszt éra vette
kezdetét, aminek a nyitó aktusa a Török Birodalom
területén végrehajtott Örmény-genocídium volt. A sorban
következõ volt Szent Oroszország szellemi, katonai és
erkölcsi elitjének kiirtása, aztán a német szellemi, katonai
és erkölcsi elit felégetése, majd az Ukrán-holokauszt, és
Magyarország és Lengyelország szellemi és erkölcsi
elitjének holokausztja. A palesztin holokauszt egy tudatos
és folyamatos tevékenység, ami Izrael erõszakos és illegális megalapítása óta folyik. Aztán jött Rawanda, ahol a
rawandaiakat koncentrációs táborokba terelték, majd az
Egyesült Nemzetek, bõven találva pénzt háborúk
finanszírozására, nem talált pénzt az élelmezésükre és kb.
1 milliót közülük halálra éheztetett. Az irakiak és afgánok
tudatos kiirtása jelenleg folyamatban van, de mindezek
eltörpülnek amellett a globális környezeti és biológiai
holokauszt mellett, ami a világunkat irtja tudatos tervek
alapján. A következõ lépés? Korea, Tajvan és Kína, illetve
Kanada, Amerika és Ausztrália morális és szellemi elitjének
kiirtása. Itt már megvalósult a megbízhatatlanok piros
ponttal történõ megjelõlése, a koncentrációs táborok és az égetõkamrák már felépültek.

Azok az emberek, akik mindezen holokausztokat és
genocídiumokat levezényelték és levezénylik ma is,
ugyanahhoz a hatalmi, ideológiai és vallási csoporthoz, és vérvonalakhoz tartoznak. Nem mintha nem tudnák kik õk
hiszen a héber regénybeli Jézus az ujjával mutatott rájuk
és ezt mondta, "Ti az ördög atyától valók vagytok, és a
ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölõ
volt kezdettõl fogva, és nem állott meg az igazságban,
mert nincsen õ benne igazság. Mikor hazugságot szól,
a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja."
[János 8:44] Emlékeztetõül mondom, hogy azok, akikre
Jézus mutatott az a zsidóságon tobzódó fõként
pszichopatákból és elmebeteg skizofrénekbõl álló
degenerált génûek voltak. És ez nem változott az idõk alatt,
hacsak nem annyiban, hogy ma ezek a degenerált
pszichopata génûek, ez a veszélyes és kóros kisebbség az
egész emberiség feletti hatalmat gyakorolja. Sõt, hogy
elleplezzék bizonyos bûneiket tövénybe hozták világszerte,
hogy a holokauszt-tagadás bûntett. Hát én amondó vagyok,
hogy BÛN IS LENNE TAGADNI A HOLOKAUSZTOT!

Az örmény-holokauszt
"Nem vagyok biztos benne, hogy (pénzbeni
kompenzáció) meggyógyítaná az anyám könnyeit,
minden alkalommal, amikor visszaemlékezik arra,
ahogy az õ anyja 5 éven át vándorolt a sivatagban
mielõtt elérte volna Szíriát, aztán Franciaországot, hogy
aztán végre az USA-ban újra találkozhasson a férjével,
Bedros Krikoriannal (aki után engem is neveztek). "
Bedros Krikorian 

1915 és 1923 között több, mint 1.5 millió örmény esett
tömeggyilkosság áldozatául a saját õsi földjén egy elõre
eltervezett holokausztban. Férfiak, nõk, gyermekek lettek
lemészárolva a saját otthonaikban, a saját maguk által
épített városok és falvak útjain és koncentrációs táborokba
terelve, ahol aztán tudatosan halálra éheztették õket.
Örmény kisbabákat mészároltak le miközben azok az
édesanyjuk mellein szoptak. Az I. Világháború végére az
örmény népnek - az emberiség legérzékenyebb és
legfejletebb központi idegrendszerével bíró egyedeinek
- 2/3 részét kiirtották, hogy aztán genocídiumtól megõrült
félvadállatok éljenek VALÓDI örmény úriemberek
otthonaiban és szívtelen, kapzsi feleségeik VALÓDI örmény
hölgyek ékszereit hordják. (Mintha csak ettõl õk maguk
valódi úriemberekké és hölgyekké válhattak volna.)

A hivatalos történelem írói azt akarják elhitetni velünk, hogy
mindezért az emberiség ellen elkövetett borzalomért a
törökök voltak a felelõsök, hogy õk voltak ennek a
szõrnyûséges õrületnek a kitervelõi és végrehajtói. A
történelmi igazság azonban az, hogy habár a törökök voltak
bizonyos fokig a haszonélvezõi, a Fiatal Törököknek, akik
ezt a holokausztot kitervelték és megvalósították, semmi
közük nem volt a muszlim törökökhöz. A Fiatal Törökök
TELJES vezetõsége BALKÁNI ZSIDÓKBÓL és
MAGUKAT MUZULMÁNNAK TETTETÕ ZSIDÓ-MUZULMÁNOKBÓL állt. Az örmény-holokauszt eltervezõi Illuminátusok, Cionisták és Szabadkõmüvesek voltak,
pontosabban a zsidó Shabbatai Zevi-féle Rotschild család,
és a holokauszt az illegális cionista izraeli terrorállam
megvalósítása érdekében történt.

Az orosz-holokauszt
"Teljesen mindegy - mondta a zsidó Trotszkij (valódi
neve Bronstein) -, hogy 1 vagy 2 millió oroszt kell
lemészárolnunk, ha ez az ára a (zsidó) bolsevizmus
ideológiájnak megvalósításnak." 

És igen ... a zsidók ismét fajgyûlölettõl fûtött holokausztot
rendeztek, amikor kiirtották az orosz intellektuális, katonai
és erkölcsi elitet. Csak úgy pacskoltak a fajgyûlöletben, az
õrületben, a vérben és spermában. II. Nikoláj cár és
családjának lemészárlását zsidók tervezték ki és hajtották
is végre. A cári család lemészárlói kivétel nélkül zsidók
voltak: Jákob Swerdlow, Jákob Jurovskij, Csájem
Golochkin és Péter Jernakow. 28 püspök és érsek, 6.776 pap, 6.575 tanár, 8.500 orvos, 54.850 katonai tiszt, 260.000 katona, 150.000rendõr, 48.000 csendõr, 
355.000 értelmiségi, 198.000 munkás, és 915.000 paraszt.
Az amerikai kongresszionális feljegyzésekben nyílvántartott
számok döbbenetesek. Ennyi oroszt mészároltak le 1915
és ... között, miközben a zsidók megszállták Szent
Oroszországot és erõszakkal átvették annak kormányzását.
Egy ország egykoron olyan szent, olyan élettel teli, olyan
hatalmas ... egy masszív koncentrációs táborrá lett
változtatva Juda korbácsával a feje felett egy elõre
eltervezett holokauszt-forgatókönyv szerint, amit a keleti
zsidóság vitelezett ki a nyugati zsidóság finanszírozásával.
És ezek a számok csupán Oroszország zsidó
megszállásának kezdeti stádiumának áldozatainak számát
mutatja, hiszen aztán jött a II. Világháború és az oroszok
legjobbjainak kiirtása folytatódott.

Az ukrán-holokauszt
1932 és 1933 között, Sztálin rémuralma alatt, 7 millió ukránt
irtottak ki tudatos kiéhéztetéssel. Ez volt a világ
leghatásosabb genocídium programja. Az élelmiszereket a
szovjet kormány vásárolta fel, egy kormány, ami az orosz
szellemi, erkölcsi és katonai elit tudatos kiirtása után ekkor
már teljes egészében zsidó megszállás és irányítás alatt
állt. Nyugodt szívvel állíthatjuk tehát, hogy a zsidók által
kitervelt és kivitelezett faji és ideológiai motivált tudatos
holokausztról beszélhetünk ugyanúgy, mint az oroszok,
örmények és késöbb más nációk esetében is. Az ukránokat
a szó legszorosabb értelmében levágták minden kivûlrõl
jövõ élelmiszertõl és amikor elfogyott az élelmiszerük
szépen éhenhaltak. A lezárt határvonalakon kivül nem
mehettek, mert azonnal lelõtték õket.

A német-holokauszt
A II. Világháború végére Németország 8.3 millió halottat
számlált. 3 millió német katona esett el a háború alatt, akik
közül 2.5 millió a zsidó bolsevizmus elleni harcban esett el.
A zsidó Sassoon és Roosevelt urak bombázásai 1.2 millió
német civil életét oltották ki, akiknek soha nem lett volna
szabad a háború célpontjaivá válniuk. 1.4 millió németet
mészároltak le a keleti és nyugati szövetségesek, fõként a
zsidó-orosz haláltáborokban. A háborúnak vége volt már,
de 2.4 millió kelet-németet pusztítottak el a zsidó-bolsevik Oroszországból érkezõ csapatok és teljesen indokolatlan
légi bombázások. Cseszlovákiában a békekötés napján, a
zsidó Salzman vezetése alatt moszkvai zsidók masíroztak
be Prágába, hogy megkezdjék az ott élõ szudéta-németek
és magyarok kiirtását. 1945. május 13-án a
szabadkõmûves Eduard Benes megérkezik Párgába és a
zsidók azzal tisztelik meg, hogy felgyújtják a németeket a
Szent Vince téren. Aztán 600.000 szudéta németet
mészárolnak le a zsidók az õrült fajgyûlölettõl fûtött
ámokfutásuk alatt, amit a szintén zsidók által birtokolt média
elhallgat. Felfegyverkezett zsidó náci nõk verik ki a német
asszonyok hasából a magzatot. Minden nap 10 német nõ
hal meg ettõl a zsidó-féle magzatelhajtástól. A halott foglyok kiloccsantott agyvelejét a zsidó nõk felnyalatják az életben
lévõ foglyokkal. A zsidó orvosok megtagadják azoknak a
német nõknek az ellátását, akiket orosz katonák
erõszakolnak meg. Több tíz ezer német nõ inkább
öngyilkosságot követ el, minthogy Sátán náci zsidó földi
képviselõinek kezében haljon meg.

EZ AZ OLDAL MÉG ÉPÍTKEZÉS ALATT ÁLL! NAGY
ERŐKKEL DOLGOZOK RAJTA. KÉRLEK NÉZZ VISSZA
NÉHÁNY NAP MÚLVA.

A magyar-holokauszt

A lengyel-holokauszt

A palesztin-holokauszt

A rawandai-holokauszt

Az iraki-holokauszt

Az afgán-holokauszt

Az ír-holokauszt

A globális-holokauszt

Magyar holokauszt



Az oláhok '44-es bosszúja: baltával lefejezett székelyek



Magyar tragédia: Magyar sorsok Szlovákiában (1944-1949)



MAGYAROKNAK KÖTELEZŐ! - A RENDSZERVÁLTÁS HÁTTERÉRŐL.



Pálffy István Betiltott Jegyzete

Szaniszló Ferenc a zsidók áttelepítéséről, a várható jövőről





A Szabadkőművesség Magyarul (zsidok)



Magyar Holokauszt 1944 II.rész



Kolonicsot megölték


Ez volt a főpróba, hogy hazánkban mindenkit megölhetnek a zsidók, nincs olyan ember akit el nem ér a kezük. A balesetnek álcázott halottak már nem beszélnek , de a Pintér majd megoldja, rá tesz még egy lapáttal a maffiafőnök, és még azt mondják fogyóban a magyar rohadt gengszterek 56 – ban nektek kellet volna a lámpavason lógni.

Kik voltak felelősek örmény népirtás??



A zsidó népirtás az örmény keresztények

Betrayed • Az elfelejtett örmény holocaust • © BBC (teljes dokumentumfilm)



Örmény népirtás - Nagymama tetoválás (dokumentumfilm, angol nyelven)


Rohadt zsidók a holokauszt ti alkalmaztátok itt , mert az ifju törökök vezetői mind zsidó volt, és így állt bosszút az örményeken , mert azok jobb kereskedők voltak.


Törökország az örmény népirtásról - Aghet 23-04-2011



RAF - Nevében a hírszerző szolgálatok



Face of Mossad - Az igaz történet a világ legkeményebb titkos



Amerikai mesterlövészek veszélyes küldetés

Sniper amerikai mesterlövész egy veszélyes küldetés - Jó minőség - dokumentumfilm



Örmény népirtás



Condoleezza Rice tagadja az örmény népirtást


És a nép irtások folytatódnak a csendes holokauszt program 

alapján, mindenki várja , hogy holnap ő lesz a célkeresztben 

, a rohadt gyilkos zsidók szelektálják az emberiséget , az 

egyszeri megismételhetetlen életet veszik el az emberek 

millióitól évente, és az emberiség mint a barmok várják hogy 

sorra kerüljenek a hóhér nem tétovázik, a nép a népnek kell 

kézbevenni a sorsát és ítéletet mondani , - minden zsidót 

meg kell ölni mert mindnyájunkat likvidálnak . Likvidálnak .

Kezdjétek a cionistákkal , a maffiózókkal , rablót azért nem

 mondok mert mindegyik rabló, de a bankárokkal 

folytassátok, ők két világháborút szabadítottak ránk és a 

hajuk szála sem görbült eddig.

Éljen a Magyar szabadság, éljen a Magyar haza, zsidók 

menjetek haza míg tudtok , és engedjük , de a nemzeti 

vagyont amit elloptatok azt adjátok vissza, ami maradt a 

vagyonotokból azt vigyétek és ne is nézzetek vissza. Batyus 

zsidóként jöttetek összerabolt kincsetekből csak a nemzeti 

vagyonunkat kérjük.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése