2019. augusztus 13., kedd

Orgon energia sajátosságai
























Orgon energia sajátosságai

Mi az orgonit?



Egyszerű védekezési eszköz a láthatatlan, természetellenes, egészséget romboló energiák ellen.
Nyugati országokban már sokan használják az orgoniteket, mivel a környezet energiája nagy hatással van az ember közérzetére és egészségére.
Az orgonit Wilhelm Reich Orgon energiával kapcsolatos kutatásai alapján készül.
Az orgonit egy házilag is elkészíthető energiaátalakító kis „szerkezet”. A környezetünkben előforduló káros mikrohullámokat, elektromos kisugárzásokat, adótoronyból származó természetellenes, egészségre ártalmas energiákat Életerő energiává változtatja át.

Ezen a képen egy egyszerű, sima orgonit látható, amely közepén egy darab hegyikristály van elhelyezve.

Itt pedig különféle formájú, és díszítésű orgonitek vannak, amelyek közül is lehet
választani terméket.






Ha lakásunkba akarjuk használni, akkor lehet díszíteni különféle módon. Földbe ásni, vízbe dobni azonban tökéletesen megfelel az egyszerű, díszítés nélküli maffin alakú orgonit.

Összeállítása négy tényezőből áll. Poliészter öntőgyanta, apró fémforgács, egy kisebb darab kvarckristály, valamint egy öntőforma. A forma nagysága igen eltérő lehet. Általában megfelelő egy szívalakú, vagy kerek maffinforma.
Az orgonitot használjuk a lakásban akár több helyen is. Természetesen elsősorban számítógép tetejére, TV -re, mkrohullámú sütő tetejére, nyomtatóra, vezetéknélküli telefon mellé, hűtőszekrény tetejére, stb. Kertünkbe is helyezzünk el néhány darabot, hogy környezetünket pozitív energiával lefedjük.
Mobiltelefonunk hátsó részére ragasszunk pici, lapos orgonitet, ez a káros mikrohullámú sugárzást is átalakítja Életerő energiává.
Ha kirándulni megyünk és szeretnénk hozzájárulni Földanyánk energiájának javításához, vigyünk magunkkal orgonitet és ha magaslaton vagyunk dobjuk le, vagy kis lyukat készítve a földben ássuk el.
Ha folyóparton, vagy tóparton járunk a vízbe dobva egy-egy orgonitet szintén nagy segítséget nyújtunk vízben élő állatok és növények számára.
Tapasztalatainkat adjuk tovább és terjesszük az orgonit áldásos hatását, hogy minél több emberhez eljusson Magyarországon is a hír, hogy van egy lehetőség lakóhelyünk, környezetünk energiájának feljavítására.










Mit nevezünk Orgon energiának


Az Orgon energia egy láthatatlan energia, amely az egész Univerzumot áthatja. Magyarul Életerő energia. Az Életerő energia az, amely az élő szervezetet életben tartja és energiával látja el. Minden ami él és mozog, az Életerő energiával rendelkezik.

Dr. Wilhelm Reich volt az, aki elöször bizonyította be tudományosan is ennek az energiának a létezését.


Ez egy egyetemes energia, amelyet az idők folyamán sokféleképpen neveztek. Pl.: Prana, Kozmikus erő, Univerzális energia, Bio energia stb..

A kínaiak Csi – nek nevezik.

Léteznek más energiák is, amelyek láthatatlanok az emberi szem számára. Például: elektromos energia, a mikrohullámú energia, elektromágneses energia.

Szívünk is láthatatlan energiával működik, de a tudomány láthatóvá tette működését EKG-vel.

Testünk is folyamatosan energiát termel és ezt úgy érzékelhetjük, hogy meleget sugárzunk.

Látható energia: A fény



Az orgonit készítése



Elsősorban a hozzávalókat kell beszerezni.

Keressünk környezetünkben olyan műhelyt, vagy üzemet, ahol munkavégzés közben fémhulladék keletkezik. Ezt általában térítésmentesen meg lehet kapni. Ha nincs ilyen a közelünkben, akkor keressünk vastelepet, ahol átveszik a hulladékokat is. Itt viszont fizetni kell a fémhulladékért.
Vásároljunk kvarckristályokat, lehet csiszolt, vagy nyers, nincs jelentősége.  Jelentősége viszont annak van, hogy a kristály igen jól fel legyen töltve. (Erről a kristály feltöltése című aloldalon írok részletesen)
Szerezzünk be poliészter műgyantát.
Az öntéshez különböző formákat, legjobb az üveg, vagy a szilikon. Ezeket a formákat  szilikon spay-vel be kell fújni,  így nagyon könnyen ki lehet venni az elkészült orgonitet.
Fontos még vékony gumikesztyű, szájmaszk, védőszemüveg. Ez hideg időszakra érvényes, amikor csak zárt helyen lehet orgonitet készíteni, mert nyáron legjobb a kertben végezni az öntést.
Zárt helyen legyen nyitva feltétlenül az ablak, gondoskodjunk a légcseréről.

Mindent készítsünk elő az öntéshez.
Egy mérőedénybe, -amelynek csőrős része is van – öntsük bele az elkészíteni kívánt mennyiségű gyantát. A hozzá kapott B komponensből előírás szerinti mennyiséget öntsünk bele és gondosan keverjük össze egy fapálcával. Az előírt mennyiség a katalizátorból a gyanta 1-2 %-a. A formába öntsünk kevés keveréket, ezután fémforgáccsal töltsük meg úgy, hogy a közepére helyezzük a kvarckristályt.
Majd a gyantával öntsük teljesen tele a formát. Pálcikánkkal igazgassuk el a fémforgácsot, hogy lehetőleg ne lógjon ki semmi a gyanta tetejére. A jó orgonit kb. 50% gyanta, és 50% fémforgács.
Ha jól sikerült a keverék, akkor 20-30 perc alatt teljesen megszilárdul. Ajánlatos azonban megvárrni, amíg az orgonit a formában teljesen kihül és ezután már könnyedén kivehető a kész orgonit. A megkötés a helyiség hőmérsékletének is függvénye. Melegebb helyen gyorsabban köt a gyanta.
A kész orgoniten néhány hét, vagy hónap múlva vékony kis repedések keletkezhetnek. Ezek egyáltalán nem befolyásolják a nűködését. Az orgoniten belül a nyomás ugyanúgy megmarad.

Kezdeti nehézségek előfordulnak, ezért érdemes először kisebb mennyiséget kipróbálni.

Forrás: www.orgonitneked.info



Az orgonit használata


Az orgon generátort csak egyszer kell megvásárolni, működése örökre szól.
A képen egy egyszerű TB (tower buster) maffin alakú orgonit látható, közepén a vörösrézdróttal áttekert hegyikristály látható.

Az orgonitet bármikor és bárhol lehet használni, ha élőlényeknek ártó, természetellenes energiát akarunk hatástalanítani és Életerő energiává átalakítani.

Az orgonit felhasználása igen sokrétű.

Az otthonunkban lévő káros energiaforrásokra vagy közelébe tegyünk egy-egy darab orgonitet. Pl.: mikrohullámú sütű, számítógép, televízió, vezetéknélküli telefon stb.

A TV, rádió és egyéb elektromos szerkezet működését nem befolyásolja, csak a kisugárzott káros energiáit alakítja át Életerő energiává.

Ha otthonunk közelébe van folyó, vagy patak dobjunk bele néhány darabot. A vízben az Orgon energia még erősebb hatású. Ajánlatos a WC. tartályba is egy darabot helyezni.

Ha folyamatosan áram alatt lévő készülék vezetékét rátekerjük 3-4 darab összefogott orgonitre, akkor a hálózaton keresztül Életerő energiát továbbítunk környezetünk távolabbi részébe is.

A kertünkben a növények fejlődésére serkentőleg hat. Telkünket vegyük körbe néhány darab orgonittel. Beteg fák mellé ássunk el orgonitet.

Kicsiny, lapos orgonit ragasztható a mobiltelefonra, így tudunk védekezni a mikrohullámok ártalmaitól.

Forrás: www.orgonitneked.info

A kristályok varázslata



A kristályokat sok ezer éve használja az emberiség különböző célokra. Őseink nagy tisztelettel és alázattal bántak ezekkel a tudattal rendelkező ásványokkal. Talizmánokat, amuletteket készítettek maguknak és tudtak a kristályok és kövek védő tulajdonságairól.

A sámánok szertartásokhoz használták és varázserőt tulajdonítottak neki. Egyiptomban a tehetősebb nők és férfiak drágakövekből és kristályokból készült ékszereket viseltek.

A kristályok a kozmikus rezgéseket hordozzák. A kvarckristályok legfontosabb tulajdonsága a piezoelektromos hatás. Ez azt jelenti, hogy mechanikus nyomás hatására a kristályban elektromos feszültség keletkezik. Az elektromosság a kristályban állandó rezgést, oszcillációt eredményez.
Energiát tudnak átadni, harmonizálni és átalakítani. 

Az orgonitben ez utolsó tulajdonsága a legfontosabb. A nyomás alatt lévő kvarckristály kimeríthetetlenül és folyamatosan alakítja át a környezetében fellelhető összes ártalmas energiát.

A mai kor embere természetellenes energiák terhe mellett éli mindennapjait. Az egézséget romboló energiák láthatatlanok és azonnal nem észlelhetőek, csak az érzékenyebb emberek számára. Hosszabb távon úgy a háttérsugárzás, mint a mikrohullámok károsítják szervezetünket és betegségeket okozhatnak. Ezen energiák kiküszöbölésére hozták létre az orgonitet, Wilhelm Reich Orgon energiával kapcsolatos kutatásai alapján.

Mai életünkben a kvarckristály már nélkülözhetetlen. A rádió, televízió, számítógép, távközlés, űrkutatás, kvarcóra stb. kristály nélkül elképzelhetetlen lenne.


A kristály feltöltése



Az orgonit „lelke” a kvarckristály. A kvarckristály lehet csiszolt, vagy csiszolatlan, nyers, teljesen mindegy jelen esetben.

A lényeg, hogy a felhasználni kívánt kvarckristály jól feltöltött állapotban kerüljön bele az orgonitbe. Feltölteni többféleképpen lehet, kinek milyen lehetősége van.

1. Egy házilag készített kisebb piramis közepébe helyezzük a kristályokat és ott szépen feltöltődik.

2. Beszerzünk – ha tudunk – lappiramisokat és 2 db között hagyjuk feltöltődni.

3. A kristályokat kitesszük a természetbe kb. 4 napot át, úgy, hogy érje napsütés is, hold is és az eső sem árt neki.

Inkább tovább töltsük, mint kevesebb ideig a kelleténél. A töltőhelyről a kristályokat közvetlenül csak felhasználás előtt távolítsuk el. A kristály ugyanis lemerül.
 

Az elkészült orgonitben viszont a kristály soha nem merül le!


Ennek az az oka, hogy a gyantával összekevert fémforgács kötés után zsugorodik, s ezért folyamatosan nyomás alatt tartja a kristályt, ami működésre készteti.


A felső képen sok csiszolt hegyikristály, az alsón pedig csiszolatlan hegyikristályok láthatóak.

Mi az elektroszmog?



Az elektroszmog nem látható, nem hallható, de testünket folyamatosan érő mágneses és elektromos mezők ártalmas sugárzásai.

Modern életünkben minden háztartási gép elektromos energiával működik. Ezek magas feszültségű elosztókábeleken jutnak a fogyasztókhoz.

Magyarországon a mobiltornyok száma is napról napra növekszik. Városban nem lehet úgy 100 métert menni, hogy ne essen utunkba egy  nagyfeszültségű áramelosztó. Egész életünket áthatják ezek az energiák és hatással vannak egészségünkre.

Az elektromágneses mezők sugárzásának folyamatosan ki van téve szervezetünk. Miután láthatatlan és hallhatatlan energiákról van szó, megbetegedésünk esetén sem gondolunk arra, hogy problémánkat akár az elektroszmog is okozhatja. Amit az ember nem érzékel, arról azt gondolja, hogy nincs is. Levegő nélkül nem élnénk, pedig azt sem  látjuk.

Napjaink egyik problémája a mobiltelefon. Miért gondoljuk azt, hogy nem árt közvelenül a fülönköz tartva? Repülőgépen tilos az utasoknak is bekapcsolni a mobiltelefont, mert megzavarja a pilótafülkében lévő navigációs rendszer működését. Az emberi agy pedig sokkal érzékenyebb egy ember által alkotott szerkezetnél.

Ha többször fáj a fejünk, alvás problémával küszködünk, fáradékonynak érezzük magunkat, nyugtalanok vagyunk, vagy egyszerűen nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, gondoljunk fenti okokra is.

Az orgonit segít megvédeni otthonát és környezetét a káros energiáktól.
 

NÉHÁNY ÚJ TERMÉKÜNK 
 
Kúp forma, kb.  4 cm magas


Gúla forma, kb. 5 cm magas


Gúla forma, kb. 5 cm magas


Csonka gúla forma,
kb. 4,5 cm magas


Termékek


A képeken látható orgonitok minden darabja
egyedi készítésű. Tehát a rendelt áru hasonlít
a képen láthatóra, de pontosan ugyanolyan nem
lesz!

Egy kisebb készlet heti egy alkalommal
Budapesten megtekinthető!

Rendelésre készítek az Ön által kiválasztott
formában, szintén kiválasztott kristályokkal
különféle orgoniteket!

Egyszerű, sima orgonit

Maffin alakú orgonit
Mérete: 6,5 cm x 3 cm magas
Gyanta és fémforgács keverékben
középen kristállyal Ára: 1.500.- forint + postaköltség
Ebből a termékből 10 db 12.000.- forint,
amely egy közepes méretű lakást teljesen lefed.

Három szív alakú orgonit, különbözőképpen
elkészítve.
Örökkétartó ajándék kedvesének, amely 
hasznos és szép is egyben. Rózsakvarccal
és vörös , 
jáspissal készült, sok vörösréz tekerccsel.
6 cm széles és 3,5 cm magas
Ára: 2.400.- forint+ postaköltség










"Ég kék örökkétartó csillogó csodák" csomag 
tartalma: 
1 db maffin orgonit
2 db kis orgonit, 1 db amulett, 1 db nagy félgömb
alakú orgonit
Ára együtt: : 9600.- forint helyett - 8.000.- forint 



4 db-os kis kék csomag
Ára: 7.400.- forint helyett - 6.500.- forint
Tartalma: szív alakú orgonit, maffin orgonit,
egy kisméretű orgonit és egy halacska








"Selymes fű zöld kincsek" csomag tartalma:
1 db félgömb orgonit sötétzöld színű 9x4 cm
1 db "UFO" orgonit sötétzöld színű 10x4cm
1 db maffin orgonit világoszöld színben
1 db kis szív alakú amulett 2,5x2 cm
Ára együtt: 10.200.- forint helyett 8.500.- forint



Maffin alakú orgonit hegyikristállyal, 
tejkvarccal, ametiszttel
Ára: 6,5 cm x 3 cm
Ára: 2.500.- forint + postaköltség
"Az éjszaka ragyogása" ezüstös hold,
sárgás csillag, mélykék szín az éjszaka
varázsát idézi.
Ametiszt, karneol és mézjade kristá-
lyokkal készült.Egyszerűen gyönyörű.
Maffin alakú orgonit.
Ára: 2.500.- forint + postaköltség

Robosztus, masszív hasáb
alakú orgonit.
Mérete: 5x6 cm
Óriási hegyikristállyal és több
kisebb másfajtával.
Ára: 2.800- Ft+pköltség






Gyümölcskosár, vagy tál aljára orgonit
a gyümölcsök energia feltöltése céljából.
11 cm x 11 cm nagyságú orgonit
Tejkvarc, hegyikristály, fluorit, ametiszt,
türkiz kristályokkal. Tíz perc alatt a gyümölcs 
energiája sokszorosára emelkedik.
Ára: 4.000.- forint + postaköltség







Félgömb alakú  nagy orgonit
rózsakvarccal, tejkvarccal, karneollal és
egyéb kristályokkal
9 cm x 4 cm
Ára: 3.300.- forint + postaköltség





Poháralátét 10 cm átmérőjű,
sokféle kristállyal. Kiválóan alkalmas
gyümölcs energetizálására is. Ehhez
csupán néhány perc szükséges.
Ára: 3.800.- forint + postaköltség








Színes, kisméretű orgonitok
1 db 1.200.- forint.
5 db 5.000.- forint










Áttetsző, csillogó halacska.
Dísznek is mutatós, funkciója
mellett.
Hegyi kristályokkal készült.
6x3,5x3 cm
Ára: 1.200.- Ft+p.kötség















kristályokkal
Kisméretű orgonit áldó
Jézus tüzzománc képpel
Hegyikristály, mézjade
kristáyokkal
4 cm x 2,5 cm méretű
Ára: 1.300.- forint+p.k.














Hold alakú orgonit
hegyikristályokkal
Ára: 1.200.- forint+p.költség










Kis alakú orgonit
kereszt szimbólummal
4x2,5 cm
Ára: 1.200.- Ft+p.költség


Többfunkciós orgonit
Átmérője 7 cm, magassága 1,5cm
Miután lapos, párna alá lehet
helyezni alvásproblémák javítása
érdekében. Gyümölcsöt 1-2 perc
alatt életenergiával feldúsít.
Ezenkívül mindenhová helyezhető,
ahová a maffin, vagy más orgonit.
Ára: 2.200.- forint+postaköltség











 


Csonka gúla alakú orgonit, hegyi
kristállyal, ametiszttel, citrinnel
Ára: 2.500.- forint + postaköltség





"A Nap tündöklése" elnevezésű
maffin alakú orgonit.
Közepén hegyi kristály, körülötte
pedig mézjade és tejkvarcok.
Mérete: 6,5 cmx3 cm
Ára: 2.500.- forint + postaköltség

 





Orgonit  rétegesen készítve
ametiszttel
Mérete: 6,5cm x3 cm
Ára: 2.400- forint + postaköltség


 Teljesen átlátszó gyönyörű darab
közepén hegyi kristállyal, körülötte
malachit kristályokkal. Sok tekercselt
vörösrézzel
Mérete: 6,5 cm x 3 cm
Ára: 2,500.- forint + postaköltség
 
 
 Maffin alakú orgonit
Hegyi kristállyal közepén, ametiszttel
és türkizzel
Mérete: 6,5 cm x 3m cm
2.400.- forint + postaköltség
 


Színes rózsa orgonit
7x2,5 cm
Többféle színes kristállyal
Ára: 2.300- forint+postaköltség





Ez a gúla formájú  orgonit többféle kristállyal
készült, vörös és sárgarézzel.
8 cm magas és 7 cm átmérőjű.
Ára: 2.900.- forint + postaköltség





Arany rózsa, világos színű kristályokkal
7x2,5 cm mértű
Ára: 2.300.- forint + postaköltség




Felül átlátszó szív alakú orgonit. Jól látható
a benne
lévő hegyikristály vörösréz dróttal áttekerve.
Ára: 2.200.- Ft + postaköltség





Átlátszó orgonit hegyi kristállyal, tejkvarccal és
aventurinnal, tetején sárgarézzel
6,5 cm x 3 cm
Ára: 2.400.- Ft + postaköltség




 

"Égi derü" elnevezásű csonka
piramis. Egy darab nagy csiszolt
hegyikristállyal, tejkvarccal és tür-
kizzel.
7x4,5 cm
Ára: 3.300.- forint+postaköltség

 




Szív alakú orgonit, tetején türkizzel, borostyánnal
és vörös jáspissal

Ára: 2.500.- Ft + postaköltség




Nagy alakú, gyönggyel díszített orgonit:
7cm x 5,5 cm
Ára: 2.500.- Ft + postaköltség




"Lila álom" fantázianevű csonka piramis.
Egy darab nagy  és a tetején 8 db
kisebb csiszolt ametiszt kristállyal.
7 cm x 4,5 cm
Ára: 3.300.- forint+postaköltség


 





 Ez az orgonit henger alakú, felül
kissé keskenyebb.
5,5 cm magas és 4,5 cm átmérőjű.
Hegyi kristállyal, ametiszttel és türkizzel.
Ára: 2.000.- forint + postaköltség
 

Szintén henger alakú orgonit
rózsakvarccal, ametiszttel, türkizzel és
tejkvarccal.
5,5 cm x 4,5 cm méretű.
Ára: 2.000.- forint + postaköltség
 



Nyolcszög alakú orgonit hegyi
kristállyal, díszítéssel: 6,5x4 cm
Ára: 2.000.- Ft + postaköltség


 


Maffin alakú orgonit
többféle kristállyal
Ára:2.500.- forint + postaköltség
 
Poháralátét, sok  kristállyal,
vörösrézdróttal. Víz, alma, mandarin, körte stb. tölthető
fel rajta életenergiával.
10 cm átmérőjű.
Ára: 3.800.- Ft + postaköltség


Üvegbezárt orgonit csoda. Miután az energia
mindenen áthatol, így üvegben is tökéletesen
működik.
6cm magas, 3 cm átmérőjű
Hegyi kristály, türkiz, vörös jáspis, karneol,
mézjade kristáyokkal készült.
Ára: 2.000.- Ft + postaköltség








Kúp alakú orgonit.
Átmérője: 6,5 cm, magassága: 5 cm
Hegyi kristály, vörös jáspis és türkizzel
készült.
Ára: 2.000.- Ft+ postaköltség




Igen erős hatású kúpos orgonit. Többféle kristállyal
és vörösrézzel átfont hegyi kristályokkal működik.
Két darab látható is a tetején.
9 cm átmérőjű, magassága 6,5 cm
Ára: 4.200.- Ft + postaköltség





Kis orgonit, sokféle kristállyal vörös és
sárgaréz tekercsekkel. Átlátszó, nagyon mutatós.
Mérete:
Átmérője: 4,5 cm, magassága: 3 cm.
Ára: 1.200.- forint+postaköltség





 






 







Kúp alakú orgonit.
Átmérője 6,5 cm
Magassága: 5cm
Többféle átfont kristállyal, vörösréz
tekercsekkel.
Ára: 2.000.- forint+postaköltség
 
 
Maffin alakú orgonit.
Halványkék, átlátszó.
Nagy hegyikristállyal
ás 5 kisebb türkizzel.
Teljesen átlátszó,
sárgarézzel.
Ára: 2.500.- Ft+postaköltség
 



Maffin orgonit.
Átlátszó, hegyi 2 db hegyi
kristállyal és vörös jáspis-
sal. Vörösréz tekercsekkel.
Ára: 2.500.- Ft+postaköltség





 
 






 Gúla forma, kb. 5 cm magas,
7 cm átmérőjű

 Ára: 2.900.- forint + postaköltség
 

 
Gúla forma, kb. 5 cm magas

 
Gúla forma



 


Maffin orgonit
Karneol, tejkvarc, mézjade
féldrágakövekkel
Ára: 2.500.- Ft + postaköltség







 





VNTV - Az orgon energia gyakorlati alkalmazása -- Csőr Gábor, Jaka


VNTV - Mi az orgon energia -- Dr. Dárdai Ágnes, Jakab István


Ganoderma (pecsétviaszgomba) a rák ellen


DXN Ganoderma kávé - Termék és üzleti tájékoztató


Ganoderma a "gyógynövények" királya (Pecsétviaszgomba, Reishi, 


VNTV - Mi a fenét permeteznek ezek? -- ezvanzsac, Jakab István


A parlagfű, mint rákgyógyszer? - A bükki Fűvesember előadása Győr


A Konyhasó mint lakossággyérítés


Tejfalussy András előadása - (RÖVIDÍTETT) KÁLI-SÓ MÉRGEZÉS


Mi van a halál után? A médium válaszol.



Megtudhattuk , hogy az orgon energia pozitív jellegű és egészséget segíti elő, míg a dor energia a halált sugározza , és megbetegít. A kisfilmek az eligazodást és támpontot , útmutatást adnak a további kutakodás felé , ha felkeltették az érdeklődésedet a téma iránt. És itt azt láthatod , hogy az orgonit eszközökkel , hogyan tudod a káros sugárzásokat közömbösíteni . Fontos dolgok ezek , de ennél fontosabb , hogy használod az eszed , és eligazodsz a katatómiás világban , kitudod szűrni a pusztításunkra alkotott fegyverek hangját az emberiség értékeit képviselő eszközök védőhatását felsorakoztató gyenge erőket. Mint tudod az ember eltudja pusztítani a saját faját is az egész életet itt a földön , e fegyverek ma is rendelkezésre állnak egy kisebbség számára kik ma is uralják az emberiség feletti ellenőrzést , csak most elérkeztünk oda , hogy kamatrabszolgaként akarunk élni öntudatosan azt átélve , hogy ez a szabadság , mit nap mint nap sugalják feléd , és neked ez lesz a meggyőződésed , hogy ez a szabadság . Hát ez az agymosás , és semmi köze a szabadsághoz , ez ugyan is egy manipuláció egy álom amelyből fel sem ébredsz és már halott is vagy , az értelem egy szikráját sem produkáltad míg éltél , elérték azt , ha így élsz , hogy biorobottá tettek , egy engedelmes szerszám lettél , ki hogy ha eleget élt , és dolgozott , azt programozzák beléd , halj meg időben , és ne okoz másoknak problémát . Húztad az igát szó nélkül robotoltál , kiöregedtél , most halj meg , míg mások az irányítók a kiválasztottak élvezték az életet, és a beléd ültetett chippel , ha nem úgy dolgoztál , hamarabb kiiktattak az élők sorából . Magyarul a ciános chippet aktiválták egy rádió sugárzással ,és te már az örök vadászmezőn kergeted a pillangókat.


Mi az orgon energia?


Egyszerű védekezési eszköz a láthatatlan, természetellenes, egészséget romboló energiák ellen.

Nyugati országokban már sokan használják az orgonitokat, mivel a környezet energiája nagy hatással van az ember közérzetére és egészségére.

Az orgonit Wilhelm Reich Orgon energiával kapcsolatos kutatásai alapján készül.
Az orgonit egy „szerkezet”. A környezetünkben előforduló káros mikrohullámokat, elektromos kisugárzásokat, adótoronyból származó természetellenes, egészségre ártalmas energiákat Életerő energiává változtatja át.

Ha lakásunkba akarjuk használni, akkor lehet díszíteni különféle módon. Földbe ásni, vízbe dobni azonban tökéletesen megfelel az egyszerű, díszítés nélküli maffin alakú orgonit.
Az orgonitot használjuk a lakásban akár több helyen is. Természetesen elsősorban számítógép tetejére, TV -re, mkrohullámú sütő tetejére, nyomtatóra, vezetéknélküli telefon mellé, hűtőszekrény tetejére, stb. Kertünkbe is helyezzünk el néhány darabot, hogy környezetünket pozitív energiával lefedjük.
Mobiltelefonunk hátsó részére ragasszunk pici, lapos orgonitet, ez a káros mikrohullámú sugárzást is átalakítja Életerő energiává.
Ha kirándulni megyünk és szeretnénk hozzájárulni Földanyánk energiájának javításához, vigyünk magunkkal orgonitet és ha magaslaton vagyunk dobjuk le, vagy kis lyukat készítve a földben ássuk el.
Ha folyóparton, vagy tóparton járunk a vízbe dobva egy-egy orgonitet szintén nagy segítséget nyújtunk vízben élő állatok és növények számára.
Tapasztalatainkat adjuk tovább és terjesszük az orgonit áldásos hatását, hogy minél több emberhez eljusson Magyarországon is a hír, hogy van egy lehetőség lakóhelyünk, környezetünk energiájának feljavítására.

Az orgon használata
Az orgon generátort csak egyszer kell megvásárolni, működése örökre szól.
Az orgonitet bármikor és bárhol lehet használni, ha élőlényeknek ártó, természetellenes energiát akarunk hatástalanítani és Életerő energiává átalakítani.

Az orgonit felhasználása igen sokrétű.

Az otthonunkban lévő káros energiaforrásokra vagy közelébe tegyünk egy-egy darab orgonitet. Pl.: mikrohullámú sütű, számítógép, televízió, vezetéknélküli telefon stb.
A TV, rádió és egyéb elektromos szerkezet működését nem befolyásolja, csak a kisugárzott káros energiáit alakítja át Életerő energiává.

Ha otthonunk közelébe van folyó, vagy patak dobjunk bele néhány darabot. A vízben az Orgon energia még erősebb hatású. Ajánlatos a WC. tartályba is egy darabot helyezni.

Ha folyamatosan áram alatt lévő készülék vezetékét rátekerjük 3-4 darab összefogott orgonitre, akkor a hálózaton keresztül Életerő energiát továbbítunk környezetünk távolabbi részébe is.

A kertünkben a növények fejlődésére serkentőleg hat. Telkünket vegyük körbe néhány darab orgonittel. Beteg fák mellé ássunk el orgonitet.

Kicsiny, lapos orgonit ragasztható a mobiltelefonra, így tudunk védekezni a mikrohullámok ártalmaitól.
Az elkészült orgonitben a kristály soha nem merül le!
Ennek az az oka, hogy a gyantával összekevert fémforgács kötés után zsugorodik, s ezért folyamatosan nyomás alatt tartja a kristályt, ami működésre készteti.


Mi az elektroszmog?

Az elektroszmog nem látható, nem hallható, de testünket folyamatosan érő mágneses és elektromos mezők ártalmas sugárzásai.

Modern életünkben minden háztartási gép elektromos energiával működik. Ezek magas feszültségű elosztókábeleken jutnak a fogyasztókhoz.

Magyarországon a mobiltornyok száma is napról napra növekszik. Városban nem lehet úgy 100 métert menni, hogy ne essen utunkba egy  nagyfeszültségű áramelosztó. Egész életünket áthatják ezek az energiák és hatással vannak egészségünkre.

Az elektromágneses mezők sugárzásának folyamatosan ki van téve szervezetünk. Miután láthatatlan és hallhatatlan energiákról van szó, megbetegedésünk esetén sem gondolunk arra, hogy problémánkat akár az elektroszmog is okozhatja. Amit az ember nem érzékel, arról azt gondolja, hogy nincs is. Levegő nélkül nem élnénk, pedig azt sem  látjuk.

Napjaink egyik problémája a mobiltelefon. Miért gondoljuk azt, hogy nem árt közvelenül a fülönköz tartva? Repülőgépen tilos az utasoknak is bekapcsolni a mobiltelefont, mert megzavarja a pilótafülkében lévő navigációs rendszer működését. Az emberi agy pedig sokkal érzékenyebb egy ember által alkotott szerkezetnél.

Ha többször fáj a fejünk, alvás problémával küszködünk, fáradékonynak érezzük magunkat, nyugtalanok vagyunk, vagy egyszerűen nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, gondoljunk fenti okokra is.

Az orgonit segít megvédeni otthonát és környezetét a káros energiáktól s átalakitja azokat. 

További Orgon Medálok 
heart_chakra_healing.jpg
Orgon Medál - Sziv Csakra 
confidence.jpg
Orgon Medál - Önbizalom 
throat_chakra_healing.jpg


Ez a rész bele illik a gyógyító kristályok című sorozatba ahol azt tárgyalják mit jelez a gyűrű az egyes ujjakon , valamint ez fontosabb a gyűrű tisztítása energizálása, hogy a te energiáidat hordozza, és sugározza.


AZ ATLANTISZI GYŰRŰ


atlantiszi3-3492.jpg


Az Atlantiszi gyűrű nemcsak titokzatos, de egyre szélesebb körben gyakorlati alkalmazást találó tárgy.
Az eredeti gyűrűt egy francia egyiptológus, d’Agrain márki 1860-ban találta Egyiptomban a Királyok Völgyében végzett ásatásai során Jua (vagy Jus) főpap sírjában. A vizsgálatok során kiderült, hogy homokkőből készült. A rajta lévő mintázat egyből felkeltette a megtaláló érdeklődését, mivel sehogyan sem illett az egyiptomi kultúrára jellemző hagyományos motívumokhoz. Az ábra meghatározott geometriai formákból – egyértelműen ezoterikus módon – elrendezett mintát mutatott.
atl_gyuru.jpg
A gyűrűt később André de Bélizal francia radiesztéta örökölte, miután feleségül vette d’Agrain márki unokahúgát. Maga a megtaláló azt állította, hogy a gyűrű az ősi Atlantiszról származik, és kora többezer évre tehető. (Egyes források szerint Roger de Lafforest ezoterikus kutató és író volt az, aki később, már a XX. században rámutatott a gyűrű atlantiszi eredetére).
Ugyanakkor az analízis kimutatta, hogy a gyűrű asszuáni homokkőből készült. Így született az a feltételezés, miszerint a gyűrű mintája az egyiptomi kultúra előtti civilizáció terméke, amely vagy ott jött létre, vagy később került oda, de amelynek mindkét esetben az ősi egyiptomiak voltak az örökösei. (Az egyiptomi civilizáció akár az atlantiszivel párhuzamosan is létezhetett, kereskedelmi, kulturális és szellemi kapcsolatokat fenntartva.)
André de Bélizal, a modernkori radiesztézia egykori úttörője elsőként végzett komplex radiesztéziai vizsgálatokat a gyűrűn, és már az első pillanatban megértette, hogy rendkívüli erővel és hatáskörrel bíró tárggyal van dolga. Rájött, hogy az egyszerű geometriai formáknak egyenként saját, meghatározott jelentésük és rendeltetésük van, csakúgy, mint a teljes mintázatnak.
A gyűrű köralakjának, azaz a forma megválasztásának is lényeges a jelentése. Rajzolata három hosszú téglalapból, hat négyzetből és a formát két oldalról lezáró két háromszögből áll. (Jelenleg némelyik külföldi készítő a hat négyzetet hat kisebb téglalappal, vagy hat mini térbeli piramissal helyettesíti. Emiatt eltérő hatást eddig nem észlelt senki).
Az összegyűjtött eredmények alapján André de Bélizal megállapította, hogy az atlantiszi jelet hordozó gyűrű hatalmas erejű energetikai védőpajzs, amely viselőjét mindennemű külső káros befolyástól megóvja. Roger de Lafforest emlékezetes interjúgyűjteményt készített az idős André de Bélizallal („Ces maisons qui tuent’ – published Robert Laffont 1972, egyéb munkái: „La Réalité magique”. Paris, Laffont. „Présence des invisibles”. Paris, Laffont, /coll. „J'ai Lu”, nr. 159/. „ La Magie des énergies”. Paris, Laffont /coll. „J'ai Lu”, nr. 161/, 1985.)
Álljon itt egy idézet Roger de Lafforest írásából:
Valóban e gyűrű – melyet valószínűleg Atlantisz lakói, az Óegyiptomiak örökhagyói készítettek – különleges titok kapuját nyitja ki előttünk, a megmagyarázhatatlan kiválasztottság és védelem titkát, melyet a kiváltságos formák által sugárzott hullámok biztosítanak, védve minden láthatatlan káros külső hatás vagy agresszió ellen.
Valóban léteznek olyan ún. alakhullámok, amelyek képesek létrehozni rendíthetetlen védőkorlátot, megállítva és semlegesítve minden olyan erőt, amely például egy lakás vibrációs légkörét vagy lakóinak egyensúlyát megzavarhatná, beleértve egészségüket, esélyeiket, szerencséjüket. Az atlantiszi gyűrű éppen ilyen csodákra képes.”
André de Bélizal radiesztéziai kutatásai során a gyűrű következő tulajdonságait írta le:
• A gyűrű mintázata elektromágneses hullámokat sugároz, melyek képesek létrehozni egy, még kideríthetetlen elv szerint aktívan működő védőpajzsot, megelőzve minden káros energetikai befolyást, mint pl. a geofizikai okok vagy a légkör rezgésének zavaró hatásai. Ide tartozik továbbá bármilyen rossz kívánság, átok, rontás vagy egyéb mágikus agresszió energetikai töltésének közömbösítése (vagy akár transzformálása) is. A védelmet működtető erő emellett tiszteletben tartja szabad akaratunkat, így ha valaki például öngyilkossági tervet fontolgat, a gyűrű nem fogja megakadályozni ennek végrehajtásában.
• A második tulajdonsága a gyógyítás. Természetesen nem a konkrét organikus sebek gyógyításáról van szó, hanem bizonyos funkciók és az energetikai egyensúly helyreállításáról, illetve fájdalomcsillapításról.
• A harmadik tulajdonsága az intuíció és az érzékszerveken túli érzékelés megerősítése. A gyűrű segít az olyan dimenziókkal való kapcsolatteremtésben, amelyekről eddig csak a metafizikai jelenségek kapcsán hallhattunk információkat. A gyűrű viselője érzékennyé válik bizonyos hatásokra és üzenetekre, melyeket másképpen nem tudott volna érzékelni.
• A gyűrű mintája a hordozó anyagtól függetlenül is működik, így akár ábra formájában is.
Itt fontos megjelölni, hogy környezetünkben minden tárgy és alak a saját magára jellemző energiával sugároz, ami pozitív, közömbös, vagy negatív hatással lehet ránk. E jelenséget a világ számos ősi kultúrkörében felfedezték és gyakorlati célokra használták. Legismertebbek az egyiptomi piramisok, de más geometriai formák, amulettek, jelek, szimbólumok is elterjedtek.
Az egyiptomi piramisok a legtitokzatosabb emberalkotta építményekhez tartoznak.
A „piramis” szó jelentése: „a benti tűz”. Itt a tűz az egyetemes életerőt jelentheti. A piramisok által generált hatalmas erejű sugárzás több lelkes kutatót és gyógyítót sarkallt munkára. Az 50-es évek végén nagy visszhangja volt a Karel Drbal cseh feltaláló által épített mini piramisnak, melyben a belehelyezett borotvapenge regenerálódik. A benne tartott pengével akár 200-szor is lehet borotválkozni!
A mini-piramist a növényi magok csíráztatásához, vagy a benne tárolt vízzel öntözésükhöz is használhatjuk. A piramisban tartott élelmiszer tovább tartja meg frissességét, az íze pedig javul. Jómagam emlékszem tinédzser korombéli barátaimra, akik az így épített mini-piramisokban nemesítették a legolcsóbb cigarettákat és a gyenge minőségű bort…
Az atlantiszi gyűrűn végzett mérések kimutatták, hogy sugárzása a fényspektrumbeli fehér fénynek felel meg. Tehát magába foglal minden olyan energiát, amely a harmonikus élethez szükséges. Tisztánlátó személyek az emberi aurára gyakorolt pozitív, erősítő hatásáról számolnak be. A tárgyak sugárzására jellemző az áramlás, a mágneses mező bizonyos tulajdonságai, a hőmérséklet változékonysága és a fény egynémely attribútuma, mint pl. a visszaverődés képessége.
Ami az alaksugárzást illeti, gyakran nincs jelentősége, milyen anyagból készült egy adott tárgy. Nemritkán még a kívánt eredmény eléréséhez sem szükséges a teljes forma, hanem elegendő csupán annak váza is, mint például a nagy Gizei Piramis oldalfal nélküli kicsinyített mása esetében.
Ahogy már korábban említettem, minden élő szervezetre és tárgyra sajátos sugárzás jellemző, melyet az ember biofizikai eszközökkel tárhat fel és mérhet meg. E sugárzás hullámok formájában zajlik, és annak egyéni hossza a napfény spektrumán belül található. A hullámok hosszának meghatározásához az egyszerűség kedvéért a spektrum színeit rendelték hozzá, ez az ún. radiesztéziai szín. A spektrum színeit továbbá hideg (kék, lila, indigó) és meleg színekre (vörös, narancssárga, sárga) osztjuk. A zöldet, mely a színskálán a meleg és a hideg színek között helyezkedik el, semlegesnek tartjuk.
A további kutatások során kiderült, hogy a spektrum terjedelme túl szűk az összes radiesztéziai szín befogadására, így kiegészítő fehér és fekete színeket rendelték hozzá, továbbá az ultraibolyát és az infravöröst.
A formák sugárzására irányuló kutatások gyakorlati alkalmazása elsősorban a radiesztéziai gyógymódokban érvényesül, a káros mikrorezgésektől való védelemben és a szervezet jótékony rezgésekkel való serkentésében. Tehát a színterápia a megfelelő hosszúságú hullám alkalmazása. Ez a gyógymód az ősi Egyiptomban, Kínában, Indiában és Görögországban is ismert volt és több, mint valószínű, hogy az ősi Atlantiszon is. A betegséget a szervezet azon rendellenességének tartották, amely fényspektrumának egy adott hosszúságú hulláma, tehát egy adott szín abszorbeálását megakadályozta. E gyógyítás lényege a színek közötti arány visszaállítása. (Ne feledkezzünk meg az emberi test energetikai központjaihoz, a csakrákhoz hozzárendelt színekről sem.)
A modernkori tudományos kutatás történetében az energia továbbítását először a víz hullámaiban figyelték meg. Később a kutatók megállapították, hogy a hangok hullámok formájában terjednek a levegőn keresztül. Nagy áttörést jelentett azon felfedezés, miszerint a fénynek is van hullámmintája, mely térben és időben terjed. A tudósok legutóbb arra jöttek rá, hogy az anyag is elektromágneses hullámokból áll. Már senki sem hiszi, hogy az atomok parányi kemény golyócskákból állnak. Az energia és az információ az, amelyből minden felépül.
Érdekes elméletet mutatott be Dr. Greg Little a „Grand Illusions” című művében, mely magyarázatot hivatott adni különféle paranormális jelenségek keletkezésére. A szerző ugyanis azt feltételezi, hogy az elektromágneses energia spektruma az élet intelligens formáinak forrása, azok pedig annak különböző szintjeinek lakói. Az elmélet szerint a Menny rezgései a spektrum egyik szélén, a kozmikus sugárzás határán túl, míg a Pokol (Seól) az ellentétes szélén helyezkedik el, „ahol minden mozgás és rezgés megszűnik”. (Seól az Ótestamentum szerint a halottak földje… „amely olyan, mint a halál árnyékának sűrű sötétsége, ahol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sűrű sötétség.” Jób könyve 10. 22. Seólt lehetetlen volt ábrázolni, mivel ott soha semmi nem történik. E hely felfoghatatlan, s emiatt rémisztő volt… Ez eszembe juttatja a Michael Ende „Végtelen történet” című művében ábrázolt mindent elárasztó Semmiséget is.)
Idézzük a Szerzőt: „Körülbelül 2000 évvel ezelőtt Isten Földre küldte fiát, hogy megtanítsa az emberiségnek, hogyan kerülje el a Seólt a helyes életvitel által, és eképpen a Mennybe vezető útra léphessen. Az embernek az isteni „fényt” kell választania, a Seól „sötétségét” pedig el kell hárítania oly módon, hogy hozzáhangolódik az elektromágneses spektrum mennyei széléhez…”
Dr. Little írja, hogy az emberek ősidők óta találkoznak különböző formájú angyalokkal és ellenkező beállítottságú más lényekkel is, így számos kultúra kidolgozta azok „tesztelési” módszereit. A tesztelés szerinte ez esetben nem más, mint betekintés abba, hogy az elektromágneses spektrum melyik széléhez állnak közel. A sötétséghez közel álló intelligens formák az emberi tudat fölötti ellenőrzésre törekednek. Ennek célja az emberi természethez tartozó igazságkeresés megsemmisítése, a tudat gyarmatosítása, akarat nélküli tömegek termelése. Már most tanúi vagyunk annak a széleskörű jelenségnek, mikor az emberek milliói egy hívó jelnek szófogadóan engedelmeskedve követnek olyan utasításokat, hogy mit egyenek, mit szeressenek, min hatódjanak meg és milyen illatot árasszanak.
Félő, hogy e jelenség egyre erősödő tendenciájával szemben egyre nehezebben tudunk ellenállni. Az emberi tudatba való minden ilyen jellegű beavatkozás egyértelműen a fekete mágia területéhez tartozik és szellemi agressziónak minősíthető.
Az atlantiszi gyűrű, pontosabban annak rajzolata, alakja – mint már említettem –, fehér fénnyel sugárzik, fényspektrumának minden színét tartalmazza. Más szóval a gyűrű maga egy „fényobjektum”. André de Bélizal kimutatta, hogy a gyűrű hatására kiegyenlítődik az emberi aura. Tapasztalataira és kísérleteire támaszkodva állította, hogy a gyűrű megmagyarázhatatlan érintetlenséget biztosít viselőjének, védi minden formájú külső agresszió ellen. Később rájött, hogy ennek oka a bizonyos kiváltságos formák által sugárzott, nagyon nehezen (vagy egyáltalán nem, bár felelőtlenség lenne ezt teljes bizonyossággal állítani) áthatolható védőburok. Ezalatt testi és lelki téren egyaránt érvényesülő jelenséget értett. A külső agresszión kívül a gyűrű védi viselőjét olyan diszharmonizáló befolyásoktól, amely tudatosan vagy nem, saját belső energiáink megzavarásából fakad. Más szóval, szabályozza saját energiamezőnket, melynek maga a gyűrű is része.
Ezt Howard Carter, Tutanhamon (Tot-Ankh-Amen) sírjának híres felfedezője „saját bőrén” is megtapasztalhatta. Howard Carter, aki már akkor az atlantiszi gyűrű birtokában volt, az 1920-as években ásatásokat vezetett a Királyok Völgyében Lord Carnarvon anyagi és erkölcsi támogatásával. A munkálatokban résztvevő emberek a fáraó sírjának feltárása után nemsokkal titokzatos módon egymás után meghaltak. Az emberek a „Fáraó átkáról” kezdtek beszélni, s az ebben való hitet minden következő haláleset egyre csak erősítette.
Az ásatások bőkezű támogatója elsősorban Lord Carnarvon volt, aki a felfedezés után két hónappal halt meg egy moszkitó csípés okozta elfertőződött seb miatt. Érdekes, hogy a halálos csípés a bal orcáján keletkezett, pontosan azon a helyen, amelyen a fáraót halálos ütés érte! A lord borotválkozás közben véletlenül megvágta, s ennek következtében a seb elfertőződött. Lord Carnarvon fia beszámolója szerint a kairói szálloda egyik szobájában feküdt a haldokló, és halála pillanatában kialudt minden lámpa. Ahogy a jelenlévők másnap megtudták, e pillanatban Kairó összes lámpája kialudt és egy ideig a város sötétségben maradt. Az elektromos művek nem tudott magyarázatot adni erre a különös áramszünetre. Lord Carnarvon Angliában hagyott kutyája pontosan abban a percben, amikor gazdája Egyiptomban meghalt, keserves vonítás közepette múlt ki. Az egykori újságok állítása szerint „a Lord még a sírban karcolta meg magát valami éles tárggyal”.
Az embereknek hirtelen eszükbe jutottak a legősibb időkből származó sírfeliratok, melyek a legszörnyűbb sorssal fenyegettek meg „minden halandót, aki a sírt megszentségteleníti”. A szentély ajtajára vésett hieroglifa jelentése: „Akik e szent sírba belépnek, rövidesen megérinti őket a halál szárnya.” Howard Carter a sír bejáratán a következő feliratra talált: „Száradjon el annak keze, aki a testemet háborgatja! Pusztuljon, aki nevemre, lakhelyemre és képmásaimra támad!”
Conan Doyle Lord Carnarvon halálának hírére kijelentette, hogy „Tutanhamon sírját nem lelkek és kísértetek védték, hanem a fáraó papjai által odarendelt elementárok” (mágikus lények).
Lord Carnavont Georges Bénédite, a Louvre Egyiptomi Régészeti Osztályának vezetője követte, aki a sír elhagyása után szédülten esett egy kőrakásra és nyomban meghalt.
A kutatócsoport más tagjai is követték őt a halálba:
• Arthur C. Mace, a New York-i Metropolitan Museum Egyiptomi Régészeti Osztályának dolgozója, Carter jobb keze;
• George Jay Gould, aki közvetlenül a feltárás után látogatott el a sírhoz;
• Davies, Herbert, Aston, Callender, akik közvetlenül vettek részt a munkálatokban. Az ő haláluk okait a mai napig nem sikerült kideríteni.
További esetek:
• Aubrey Herbert, Lord Carnarvon öccse, röntgenológus akkor halt meg, mikor úton volt a múmia megvizsgálásához;
• Evelyn Greely, egy amerikai nő Chicagóba visszatérve hirtelen, a sír látogatását követő napon halt meg;
• A British Museum egy meg nem nevezett kurátora, aki állítólag a sírból kikerült tárgyakat katalogizálta (bár a múzeum tulajdonába egyetlen tárgy sem került);
• Laffeur és Archibald Reid professzorok, akik a fáraó múmiájának kötelékeit kioldották;
• Winlick és Foucrat professzorok, akik a sír feltárásában és azt követően a múmia körüli munkálatokban vettek részt;
• Mohammed Ibraham, egyiptomi miniszter, aki 1966-ban autóbalesetben halt meg, közvetlenül azután, hogy engedélyt adott Tutanhamon kollekciójának egy párizsi kiállításon való bemutatására;
• Hirtelen halállal halt meg Gamal Merhez, a miniszter közvetlen utódja is;
• A listát egy amerikai archeológusnő zárja, aki a sírt az 1980-as években látogatta meg, és bakteriális infekció következtében hunyt el.
Maga Howard Carter pedig, aki a sír feltárásához a legnagyobb mértékben járult hozzá, természetes halállal halt meg 1939-ben, tizenhét évvel a sír feltárása után. A gyűrű azonban a feltárás idején állandóan nála volt. Fontos, hogy a felfedező hitt a gyűrű védőerejében és amulettként használta azt.
Belizal vizsgálatai során két dologra figyelt fel: kutatásának eredményeit először a kéz ujjainak asztrológiai megjelöléseivel, utána pedig a gyűrűn lévő geometriai formák szimbolikájával vetette egybe. Amikor egy meghatározott ujjra húzzuk fel a gyűrűnket - az általános, fentebb felsorolt hatásokon túl -, egy adott testrészre is irányítjuk a hatását. Az asztrológia szerint az emberi kéz ujjainak a következő bolygók felelnek meg:
Hüvelykujj – Vénusz
A testre vonatkozóan: a gyűrű hüvelykujjon való viselése saját szervezetünk öngyógyító erőit az alábbi betegségek gyógyítására összpontosíthatja (természetesen az orvosi kezelés kiegészítéseként): köhögés, fulladás, vállfájdalom, fejfájás, asztma, mandulagyulladás, torokfájás, arcidegbénulás. A gyűrűt a hüvelykujj felső ujjpercére helyezve serkenthetjük a tobozmirigyet, a nyúltagyat, a szemeket, a mellet és a fejbőrt. Az ujjtövön viselve pedig a csecsemőmirigyet. A Kirlian-féle fényképen (elektrofotográfia), amely a biomező sugárzását rögzíti, a hüvelykujj a tüdő és a nyirokrendszer állapotát mutatja.
A lélekre vonatkozóan: a szépségre való fogékonyság, az akaraterő és az intuíció erősítése, az impulzív reakciók ellenőrzése, belső harmónia.
Mutatóujj – Jupiter
A testre vonatkozóan: fej- és fogfájás, bőrbetegség, látási zavarok, eszméletvesztés, fájdalomcsillapítás, emésztési zavarok, a máj és a vastagbél működése. Az ujj végén viselve pozitív hatást gyakorolhat a homlok- és az arcüregre. A mutatóujj Kirlian – féle fotója a gerinc, a gerincvelő és a vastagbél állapotát mutatja.
Lelki terület: a világ megértése, az önfejlesztés, a szellemi fejlődés igénye.
A gyűrű mutatóujjon való viselése a dohányzásról való leszokáskor is ajánlott.
Középső ujj – Szaturnusz
A testre vonatkozóan: szívburokgyulladás, mellkasi nyomásérzés, kézreszketés, láz, orrvérzés, gyomorfájdalmak, túlzott izzadás. Az ujj felső, köröm közeli részén viselve serkenthetjük a nyelőcsövet és a szervezet vérellátását. Az ujj közepén viselve a torokra hatunk, az ujjtövön pedig az orra és a fogakra. A középső ujj a meridiánrendszernek azon részéhez kapcsolódik, amely a vérkeringésért felel.
Lelki terület: A Szaturnusz konszolidál, erősíti a meglévőt, rendszeresít, kikristályosítja az eszméket, önfegyelmet ad. Középső ujjunk a legrejtettebb gondolatainkat és vágyainkat mutatja meg. Segítséget nyújthat pánikbetegségek, hisztéria, álmatlanság és szexuális zavarok esetén.
Gyűrűs ujj – A Nap
A testre vonatkozóan: fejfájás a halánték környékén, szédülés, fülzúgás, nátha, megfázás, gégegyulladás, hiperaktivitás csökkenése. Az ujj középső részén viselve segíthet a migrén gyógyításában, az ujjtövön pedig serkentően hat a máj és az epe működésére. Kirlian – féle fotója a hormonrendszer állapotát mutatja meg.
Lelki terület: A Nap az individualitást, a vitalitást és az alkotó energiát képviseli. A saját akarat kifejezéséért és az önértékelésért felel.
Kisujj – Merkur
A testre vonatkozóan: segíthet szemgyulladás, pajzsmirigyproblémák, a vékonybél működési zavarai és fülfájás esetén, relaxáló, fiatalító hatású. A kisujj középső része a nemi szervekhez kapcsolódik, az ujjtövön való viselés enyhítheti a fülbetegségeket.
Lelki terület: racionális gondolkodás, kommunikáció, a tudás megosztása, memorizálás, logika, kapcsolatteremtés.
Ujjaink és belső szerveink kapcsolatát leginkább a kínai medicína térképezte fel a meridiánrendszerról szóló tanban. Röviden: A hüvelykujj a tüdővel, a mutatóujj a vastagbéllel, a középső ujj a szívburokkal, a gyűrűs ujj a hormonrendszerrel, a kisujj pedig a szívvel és a vékonybéllel áll kapcsolatban.
De ne feledjük, az energia követi a gondolatot. Más szóval: oda áramlik, ahová irányítjuk. Ha konkrét szándékkal viseljük a gyűrűt (vagy akár annak mintázatát karkötő vagy medál formában is), de nem pont a szándékunkhoz hozzárendelt ujjon, elég, ha a célunkra koncentrálunk, vagy esetleg megerősítés formájában kimondjuk magunkban.
Hogyan viseljük a gyűrűt
A vásárlás után a gyűrűt mossuk le vízzel, amelybe egy csipetnyi tengeri sót oldottunk fel. Ezzel azon személyek láthatatlan lenyomatait tisztítjuk le, akik addig a gyűrűt megérinthették. Ettől kezdve ne adjuk más személyek kezébe, mivel a gyűrű tulajdonosa személyes energiamezőjének részévé válik, amely minden egyes embernél egyedi. Ha ez mégis megtörténne, ismételjük meg a fenti tisztító kezelést. Ajánlott a gyűrűt háromhavonta 72 órára a tengeri sót tartalmazó vízbe áztatni.
Ha a gyűrű eredeti fényességét a viselés során elveszítené, használhatjuk a kereskedelemben kapható tisztítószereket, vagy egy kis fogkrémet, esetleg puha ruhadarabbal kis ideig füstölőhamuval dörzsölhetjük. Érdemes figyelni a gyűrű szín-, illetve fényesség változásait testi-lelki állapotunk függvényében. A gyűrű elszíneződésének leggyakoribb oka a bőr savas kémhatásának emelkedése. A bőr naponta átlagosan 430 gramm vizet távolít el az izzadsággal, kb. 4,0–8,0 pH értékben. A gyűrű vagy karkötő besötétülésekor vizsgáljuk meg étrendünket, korlátozzuk a savas ételeket és a tejtermékeket. A stresszhatásra történő változásokat figyeljük meg a gyűrű felületén is.
Az atlantiszi gyűrű teljes felülete fehér fénnyel sugároz, de nyomokban felfedezhető benne minimális zöld pozitív és zöld negatív szín is. Így minden gyűrűnek két pólusa van és nem mindegy, hogy melyik oldalát hordjuk az ujjtő felé. Mielőtt az új gyűrűt viselni kezdenénk, mérjük meg előbb ingával (vagy kérjünk meg erre egy ingával bánni tudó személyt), hogy melyik oldala pozitív (pontosabban: melyik oldala felel meg a pozitív zöld színnek), és melyik a negatív. Ehhez fektessük az asztalra a gyűrűt, és az ingát fölötte tartva a következő kérdést tegyük fel: „Milyen pólusa van a gyűrű jelenleg vizsgált oldalának?” Ehhez azt a konvenciót fogadjuk el, miszerint a pozitív oldal megjelölése az inga jobbra való forgásának, a negatívé pedig a baloldalra való forgásnak felel meg.
A mérést a biztonság kedvéért ismételjük meg, majd az eredmény alapján a pozitív oldalt jelöljük meg reszelővel. A művelet megismétlésénél viszont a gyűrűt függőlegesen felállítva mérjük meg annak oldalait. (Az ingától azt kérjük, hogy mutassa meg a gyűrű pozitív oldalát.) Ezután a pozitív oldalt mindig az ujjtő felé fordítva viseljük a gyűrűt.
Ahogy említettem, a gyűrű hatása nem helyettesítheti az orvosi kezelést, de kitűnő kiegészítője lehet az orvosi és a természetgyógyászati kezeléseknek. Amikor a gyűrűt a megfelelő ujjra húzzuk fel, egy adott akupunktúrás csatornában, illetve az ujjakon lévő reflexzónákban is energiaáramlást serkentünk. Ez egyrészt beindítja a szervezet saját öngyógyító erőit, másrészt a gyűrű vonzza a finom kozmikus energiákat is.
A kutatók egyfajta antennához hasonlítják a gyűrűt, amely érzékennyé teszi viselőjét a „finom” üzenetekre, illetve segít felfedni parajelenségbeli képességeiket. Ahogy Rogger de Lafforest írja: „Ami engem illet, úgy vélem, hogy Jua, a főpap egyfajta különleges, vezeték nélküli telefonként használta gyűrűjét, hogy a beavatottakkal tartani tudja a kapcsolatot. A fáraók papjai – az atlantisziak misztikus titkainak örökösei – olyan hihetetlen módszereket ismertek, amelyeket a modern tudomány csak most kezd felfedezni. A gyűrűt, melynek tulajdonságait igencsak nagy érdeklődéssel tanulmányoztam, a telepátia egyik legnagyobb bizonyítékának tartom.”
Nagy a valószínűsége, hogy a gyűrűt nem fogja tudni állandóan viselni. Engedjen magának egy kis időt arra, hogy kitapasztalja, hogyan kell vele élnie. A gyűrűt és a karkötőt inkább felváltva, külön-külön ajánlatos viselni, nem pedig együtt. Egy holland használó beszámolója szerint ilyen esetben a karkötő ténylegesen kettétört. Úgy látszik, ez már túl megterhelő volt… Az illető ettől kezdve az ágya mellett tartotta a két darabot, hogy azok két dologra emlékeztessék:
• ne akarj túl sokat egyszerre;
• bízzál a Felső Énedben.


Az atlantiszi gyűrű mellett az atlantiszi karkötő is népszerűségnek örvend. Ebben az esetben nem tudjuk igénybe venni az ujjakhoz rendelt testrészekről vagy jellemvonásokról való ismereteket, hanem „csak” a minta általános tulajdonságait, ami önmagában sem kevés.
Az atlantiszi minta másik elterjedt hordozója a lapos lemez. A terek légkörének harmonizálásához, a monitorok és egyéb elektroszmogot kibocsátó tárgyak káros hatásának neutralizálásához használjuk. A lemezt az ágy alá lehet tenni geopatikus sugárzás semlegesítése céljából, lehetőleg fix helyre, az északi-déli tengely mentén helyezzük el.
Honnan tudjuk, hogy a gyűrű Atlantiszról származik?
A gyűrű atlantiszi származását André de Belizál állapította meg, egyrészt radiesztéziai vizsgálataira, másrészt marki d’Agrain véleményére támaszkodva. A gyűrű mintázata nem hasonlít az Egyiptomban használt motívumokhoz, viszont atlantiszi vonatkozású elemeket tartalmaz.
A két végén lévő háromszögek a Szíriuszt jelképezik, amelynek atlantiszi vonatkozásai vannak. A feltételezések szerint ugyanis onnan érkezett az atlantiszi kultúrát teremtő idegen civilizáció.
A Szíriusz az egyik legfényesebb és legközelebbi csillag, amely tulajdonképpen két csillagból áll: a Szíriusz A-ból és az azt ötvenévenként megkerülő „fehér törpéből”, a Szíriusz B-ből. A „fehér törpe” azt jelenti, hogy a csillagra óriási anyagkoncentráció jellemző (minden egyes köbcentimétere a Földön 50 tonnát nyomna). A Szíriusszal számos ősi kultúra foglalkozott, és meglepően sokat tudtak róla. Az ősi egyiptomiak kultikus tiszteletet tanúsítottak a Szírusz iránt, amelyet feltehetően az atlantisziaktól vettek át. Az egyiptomi leletek között van egy, a Szíriusz keltén alapuló naptár (holott sokkal egyszerűbb lett volna a Napfelkeltékre vagy a Hold feljöveteleire támaszkodni). E naptár évi ciklusokat mutat harminckétezer évre visszamenőleg…
Az afrikai Maliban élő dogon törzs pontos és alapos ismeretekkel rendelkezik a Szíriuszról, annak pályájáról, gravitációjáról. A Szíriusz A-t Tolo-nak, a Szíriusz B-t pedig Po-Tolo-nak hívják. A Szíriusz B ötvenévenként megkerüli a Szíriusz A-t, amit a dogonok megünnepelnek. E szertartásokhoz többszáz (nem kevesebb, mint ötszáz) éves kellékeket használnak. Tudnak a fehér törpe óriási tömegéről és kicsi méretéről. Nos, a nyugati tudománynak csak 1844 óta van róla tudomása, Wilhelm Bessel königsbergi csillagász felfedezésének köszönhetően.
A dogonok mítoszai – megelőzve a mai tudományt – a még hipotézis fázisában lévő Szíriusz C-ről (Emme-Ya-Tolo) és annak holdjáról (Nyan-Tolo) beszélnek. Az utóbbiról a tudomány még semmit sem tud.
A dogonok mítoszai szerint Nommo, az istenember egy bárkán érkezett a földre a Szíriuszról.
Abban, hogy saját népüknek földön kívüli eredetet tulajdonítanak, nincsenek egyedül. Személyesen ismerek egy maori sámánt (tohunga), aki nemcsak hiszi, hanem egyenesen tudja, hogy ősei a Plejádokból fénysugarakon érkeztek a polinéz szigetekre, ahol emberi formát öltöttek. A szíriuszi származást pedig több afrikai törzs is magáénak vallja, így pl. a malinke, a hottentotta, a bozo, és a bambara.
A feltételezések szerint a gyűrűn lévő háromszögek a szíriuszról érkező jeleket regisztráló antennák. Nem kizárt, hogy a gyűrű háromszög alakú elemei a piramis energiáját is jelképezik. A háromszög továbbá fényt, mozgást, életet, bőséget, védelmet szimbolizál és a védőmágia egyik legfontosabb eszközévé vált. (Őseink a bölcsőben ágacskákat helyeztek el háromszög alakban szemmelverés ellen.) Az imákat, megerősítéseket vagy varázsigéket háromszor ismételjük (megfogalmazás, felküldés, lezárás = az eredmény befogadása). A háromszög további jelentései: múlt – jelen – jövő, test – lélek – szellem, Menny – Föld – alsó világ, teremtés – fenntartás – bomlás. A két háromszög „Héraklész Oszlopait” (Gibraltár) jelképezte, melyek utat nyitottak Atlantisz felé. A háromszög istenséget, szentséget, gondviselést, védelmet is jelképez.
A gyűrű többi geometriai formái: négyzet – stabilitás, mozdulatlanság, alap (pl. a piramis alapja), a négy elem (levegő, víz, föld, tűz), az egyenlőség, a pártatlanság, a jog, az igazság, a tartósság. A négyzet és a téglalap a négy világtáj és a négy rendszeres szél megfelelői. (A három téglalap együtt ismét egy négyzetet alkot).
A kör (gyűrű - az atlantiszi minta hordozója): Végtelenség.
 Melyik gyűrű az igazi?
Az Atlantiszi Gyűrű sokszorosított másai a gyártásban felhasznált anyagaikban különböznek. Ahogy már említettem, a gyűrű maga nem a felhasznált anyagok, hanem a meghatározott rend szerint elrendezett geometrikus formák sugárzása miatt aktív. Így akár a papírra lerajzolt minta is tökéletesen működik. Ilyenformán Atlantisz ezen öröksége teljesen ingyenes és mindenki számára hozzáférhető.








Hathor üzenet a Föld számára Tom Kenyon közvetítésében




Hathorok: Fénygyógyszer
Védelem és gyógymód sugárszennyezés, idegméreg, bakteriális- és vírusfertőzés esetére
2011. március 16.


Hathor fafaragás
 Hathor fafaragás
Az új-zélandi és az azt követő Japánban történt földrengések nyilvánvalóvá teszik, hogy a Káoszcsomópont még összetettebb szakaszába léptetek.
Szeretnénk átnyújtani egy módszert, amit sugárszennyezéstől és más egészségi problémáktól való védekezésre, valamint ezek gyógyítására használhattok. Fénygyógyszernek nevezzük. 
Ez nyilvánvalóan a Japánban kialakuló eseményekkel van kapcsolatban, bár a jövőbeli Föld kialakulása során hasonló kihívást jelentő helyzetekkel kerülhettek szembe a közeljövőben a bolygó egyéb pontjain is.
Ez a módszer segít védekezni és meggyógyítani benneteket nem csak akkor, amikor radioaktivitásnak vagytok kitéve, hanem amikor idegmérgeknek, vagy esetleg baktériumok és vírusok mutálódó formáinak. Mi úgy látjuk, hogy a közeli idővonalatokon ilyen esetek gyakoribbá válására lehet számítani.
A módszer a BA-val, a Mennyei Lelketekkel való összekapcsolódásra épül. Ez a Fény Birodalmával, létezésed egy tartományával való kapcsolatfelvételt jelenti.
Minden, ami a kozmoszban létezik, tekinthető a fény egy minőségének, vagy energetikai megnyilvánulásának. Még az anyag legsűrűbb formái is lényegében a fény megjelenései.
A módszer használata közben összekapcsolódsz a Mennyei Lelkeddel, tartod a szándékot és elvárást, hogy számodra védő és/vagy gyógyító energiát fog átadni. Ezt a szándékodat a megbecsülés, vagy hála érzelmi rezgésével küldöd a Mennyei Lelked felé. Ez egyszerűen az a rezgéstartomány, ami aktivizálja lényed magasabb régióit.
Amikor küldöd ezen szándékodat a megbecsülés, vagy hála érzetével együtt a BA-felé, átváltod a figyelmedet a szívcsakrádra, hogy fogadd benne a védelem, vagy gyógyítás rezgéseit. Ezt a rezgést fényformáknak, geometriai alakzatoknak érzékelheted, vagy az energia alászállásaként tapasztalhatod. Lehet az is, hogy csupán gondolatokat/érzéseket élsz át.
Amikor az energia megérkezett a szívcsakrába, készen áll a küldésre.
Ebben a fázisban sima vízre van szükséged, mivel a víz rendkívül jól tárolja ezt a fajta információt. Egy vízzel teli edényt tartasz a kezedben. Az akaratoddal kiküldöd a szívcsakrádban lévő energiát a karjaidon át, a kezeidbe, és utána a tenyered közepén levő csakrákon át. Az energiamintázat ezen az úton belép a vízbe.
Azt javasoljuk, hogy erősítsd a hatást a folyamat háromszori ismétlésével. Tehát még kétszer, összesen háromszor végezd el. Ezután megiszod a vizet. A víz áthatja tested vízelemét és így végül a gyógyító és védelmező minőségek minden sejtedbe eljutnak.
A módszerrel átalakítod a fényt, hogy átáramoljon a tested központi energiacsatornáján át a szívedbe, majd pedig onnan a vízelembe. A víz tudata megkapja ezt az energiamintát és iváskor a testedbe jut.
Amikor olyan helyzetbe kerülsz, hogy radioaktív sugárzás ért, a leírt módon alkalmazod a módszert. A BA-ból származó energiát átalakítod, hogy megvédd/meggyógyítsd magad a radioaktív szennyezés minden eddigi és további lehetséges hatásától. Ha van egyéb módszered, hogy megvédd magad, természetesen használd azokat is. De ha csak a saját tudatod az egyedüli eszközöd, ezzel is meg tudod védeni és gyógyítani magad.
Ha idegméreg hatott rád, ugyanezt tudod tenni. Amikor baktérium-, vagy vírusfertőzés okozta járványban találod magad, tanácsoljuk, hogy tégy ugyanígy.
Amikor együttesen egyre mélyebbre kerültök a Káoszcsomópontba, és ennek egyre összetettebb szakaszába léptek, a baktériumok és vírusok egyre gyorsabban fognak mutálódni. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy meggyógyítsátok és megvédjétek magatokat ezektől a mutálódó életformáktól.
Fontos megérteni, hogy a védelmet és a gyógyítást a saját tudatotok erejével hozzátok létre. Képesek vagytok közvetlenül felvenni a kapcsolatot saját fénybirodalmatokkal. Szuverén jogotok, hogy belépjetek a fény birodalmába saját, vagy szeretteitek érdekében.
Amikor a vázolt nehéz helyzetek valamelyikébe kerültök, azt javasoljuk, hogy vegyetek be Fénygyógyszert – az általatok feltöltött vizet – többször naponta, ahogy intuíciótok diktálja.
A Japánban történt földrengés és az ennek következtében létrejött szökőár fizikai hatását rendkívül nehéz kezelni. De mi a figyelmünket nem a fizikai, hanem inkább az ilyen katasztrófák esetén előálló mentális, érzelmi, és spirituális hatásokra szeretnénk irányítani.
A tény miatt, hogy Káoszcsomópontban vagytok, valamint, hogy a mély űrből származó energiák napszéllel együttesen hatnak energiatestetekre, ti, mint közösség, még jobban a hatása alatt álltok. Ez alatt azt értjük, hogy embertársaitok szenvedésének látványa megrázkódtatja szíveteket. Felismeritek, hogy az ő nehéz helyzetük könnyedén a tiétek is lehet. Ez a felismerés megnyithatja a szíveteket és ezen, a szívetek falán nyílt résen át meglátjátok a magasabb tudatosság állapotait. Így válik a japán földrengés sok tekintetben a közös szív földrengésévé.
Nem könnyű az előttetek álló időszak. Úgy látjuk, hogy egyre több földi átalakulás következik. De az ilyen események eredménye, hogy a velőtökig megráz benneteket. Így a tömeghipnózis egy pillanatra megáll. Ezért ilyen teljes és szürreális pusztulás idején sokatok tisztán meglátja, hogy civilizációtok bizonytalan lábakon áll. A szó szoros és átvitt értelmében is.
Tanácsunk a Káoszcsomópont jelenlegi szakaszában, hogy tanuljátok meg és gyakoroljátok be a Fénygyógyszer módszert, hogy amikor szükség van rá, tudd, hogyan alkalmazd a védelem és gyógyítás ezen módszerét, immár mint saját természeted tulajdonságát. Azt javasoljuk, hogy ezekben az időkben ne csak az eszetek vezéreljen, hanem a szívetek is. Engedjétek, hogy érezzen a szívetek, mert a szív az, amin keresztül felemelkedhettek a saját nagyságotokhoz vezető spirális ösvényen.
A Hathorok


Tom and Judi  
 Tom és Judi


Tom gondolatai és megfigyelései
A Hathorokat mintegy húsz éve közvetítem és a Föld üzeneteket 2003 februárjában kezdtem publikálni. Eddig azonban soha nem éreztem bennük ilyen sürgetést, hogy nyilvánosságra kerüljön az üzenetük. Általában hagynak néhány napot, hogy elidőzzek az üzenettel és elmélkedjek rajta. De ez a luxus most nem adatott meg. Arra kérték Judi-t és engem, hogy továbbítsuk ezt az üzenetet, amilyen gyorsan csak lehetséges. Így a kommentárom rövid és velős lesz.
Az üzenet lényege, hogy minden emberi lény képes a Hathorok általFénygyógyszernek nevezett dolgot előállítani. Ennek a gyógyszernek belső tulajdonsága, hogy védjen és gyógyítson radioaktív szennyezés, idegméreg, vírus és baktériumfertőzés esetén is. 
A módszer egyszerű és lényegre törő. Néhány olvasónak lehet, hogy teljesen új elképzelés a Mennyei Lélek (a BA) fogalma, ezért tisztázom az elhelyezkedését és a vele való kapcsolatfelvétel lehetőségét. A BA, vagy Mennyei Lélek a tudat egy része, amely téren és időn kívül helyezkedik el. Némelyetek a Mennyei Lelket Magasabb Énnek nevezi. De az elnevezésétől függetlenül a Mennyei Lélek a Fény Birodalmában létezik, (ahogy a Hathorok nevezik) és éned ezen része úgy érhető el, ha megbecsülést, vagy hálát küldesz neki.
A BA-toknak nincs meghatározott helye térben is időben, mivel mindkettő felett áll.
Ám létezik belépési pontja az energiameződben, kartávolságra a fejed felett. Ha a fejed fölé tartod a kezeidet és összeérinted az ujjaid végét, akkor az ujjaid vége a belépési pont közelében van. Ez a pont az, ahová a figyelmed irányítod a Fénygyógyszer előállítási módszerük első szakaszában. (A kéz fej fölé tartása csak a tájékozódás miatt került említésre. A Fénygyógyszer előállítása közben nem teszed kezeidet a fejed fölé.)
Amikor figyelmedet a BA pont területére irányítod, az elmédben őrzöd azt az elképzelést, hogy milyen minőségű fényt szeretnél kapni. Tegyük fel a példa kedvéért, hogy veszélyes radioaktív sugárzás ért, vagy érni fog és sugárfertőzés fenyeget. Ilyen esetben, amikor a fejed feletti területen a BA-ra fordítod a figyelmedet, tartsd a szándékot, hogy a BA-ból leereszkedő energia olyan energetikájú, amelyik kivédi és gyógyítja a radioaktív szennyeződés hatásait.
Ezután pedig megbecsülés és hála érzését küldöd a szívcsakrádból felfelé a fejed feletti részre a BA-ba, és megtartod a szándékot, vagy minőséget, hogy a BA-ból érkező energia védeni és/vagy meggyógyítani fog a sugárszennyeződéstől.
Majd a figyelmedet a BA-ról a szívcsakrádra (a mellkas középpontja a szegycsont mögött) és várod, hogy megérkezzen a BA-ból a védelem és gyógyítás energiája.
Azoknak, akiknek ez új, lehet, hogy többször kell majd a szándékot, vagy a minőséget a megbecsülés vagy a hála érzetével együtt a BA felé küldeni, mielőtt megérzik a választ. De csak folytasd a szándék és a megbecsülés, vagy a hála érzetének küldését, amíg megérzed a leszálló energiát. Amikor érzed, hogy száll alá az energia a Mennyei Lelkedből, vidd át a figyelmedet a szívcsakrádra. Hagyd, hogy a szív központja fogadja a védelem és a gyógyítás energiáit.
Ezután helyezd a kezeid egy sima vízzel teli edényre, fölé, vagy köré és küldd a Mennyei Lelkedből kapott energiát a vízbe. A védő és/vagy gyógyító energia, amely a szívedbe érkezett, most átáramlik a karjaidba, majd a vízbe a tenyereid közepén található csakrákon át.
Ezeket a lépéseket összesen háromszor végezd el. Majd idd meg a vizet.
Ha a helyzeted kényes, a Hathorok azt tanácsolják, naponta többször készíts Fénygyógyszert és intuíciód szerint fogyaszd.
Ahogy a Hathorok rámutatnak, a Fénygyógyszer a sugárfertőzéstől való védelem mellett több minden másra is felhasználható. Alkalmazhatod, hogy védd/gyógyítsd magad idegméreg, valamint bakteriális és vírusfertőzések esetén. Bár nem említették, de megkérdeztem az üzenet átadása után, hogy más fizikai tünetek alkalmával is hatásosan alkalmazható-e, mint amilyen pl. a rák. Azt válaszolták, hogy a Fénygyógyszer magától értetődően előállítható ugyanezzel a módszerrel ezekben a helyzetekben is, és más egyéb esetekben is.
Nyilvánvaló, hogy ha olyan nehéz helyzetben vagy, mint pl. sugárfertőzés, idegméreg, és/vagy vírus és baktérium okozta járvány,akkor használni akarsz egyéb orvosi szereket is. Más szóval, ezt a módszert nem arra szánták, hogy helyettesítse az orvosi, vagy közegészségügyi megoldásokat, hanem a célja, hogy kiegészítse ezeket, hogy tudj saját magad önmagadért tenni.
Az üzenet átadása után megkérdeztem azt is a Hathoroktól, hogy mi van az olyanokkal, akik nem képesek előállítani a Fénygyógyszert a saját maguk számára, mint pl. a gyerekek, vagy az állatok. Azt mondták, hogy mindent ugyanígy kell csinálni, kivéve, hogy ilyenkor a szándék, vagy az elvárás arra irányuljon, hogy az előállítandó Fénygyógyszer a gyermek, vagy az állat számára készül. Tehát például, amikor a Fénygyógyszert saját magad sugárfertőzés elleni védelmére készíted, azt a gondolatot küldöd, hogy a Mennyei Lelkedből érkező energia a saját védelmedet, vagy gyógyításodat szolgálja. Ha pedig ugyanezt egy gyermek, vagy állat számára készíted, azt a gondolatot küldöd, hogy a Mennyei Lelkedből érkező energia az adott lény védelmét, vagy gyógyítását szolgálja, tehát jelen esetben a gyermekét, vagy az állatét. 
Itt közbe szeretném vetni a következőt. Sokkal jobb, ha megtanítasz valakit a Fénygyógyszer előállítására, mintsem függőséget létrehozni. A Fénygyógyszer előállítási képesség minden ember saját képessége. Része többdimenziós örökségünknek. És képessé tenni valakit, hogy ezeket a dolgokat önmaga számára el tudja végezni, saját mesteri mivoltának elérését segíti.
Nagyon nem tetszene, ha azt látnám, hogy a Fénygyógyszer előállítási módszert „gyógyítók” mások számára használnák azzal a címszóval, hogy erre olyan speciális erők teszik őket képessé, amelyekkel mások nem rendelkeznek. A Fénygyógyszer előállítási módszer az ember veleszületett joga és képessége, és úgy érzem, hogy mindenkivel meg kell osztani.
Sok mindent szeretnék még elmondani a Fénygyógyszer előállítási módszerének kapcsán, de a filozófiai és metafizikai megfigyeléseknek várniuk kell egy másik alkalomig.
A Hathorok ugyanis ragaszkodnak hozzá, hogy az üzenetet minél előbb küldjük el és juttassuk el másokhoz.







Kiegészítés (Ez a rész pár nappal a fenti rész után érkezett) 


Sokan érdeklődtek, hogy mit jelent a „sima víz” kifejezés, ezért a Hathorok kiegészítették az üzenetet.
Mit értünk a „sima víz” kifejezésen
Azt javasoltuk, hogy a Fénygyógyszer előállításához vizet használjatok, mert a víz az ilyen típusú információt rendkívül jól tárolja. „Sima víz”-en csupán tiszta vizet értünk. Nem számít, hogy milyen fajta víz. A csapvíz is megfelelő.
Ha nincs elérhető tiszta víz
Azokban a rendkívüli helyzetekben, amikor nem tudsz iható vízhez jutni, a Fénygyógyszer előállítását ugyanúgy - a korábban leírt módon - végzed, mindössze azzal az eltéréssel, hogy a gyógyító/védő energiát a szívedből nem a karodon átengedve a kezedben tartott edényben levő vízbe irányítod, hanem a szívcsakrából közvetlenül a testedben levő vízhez vezeted. Vagyis egyáltalán nem szükséges a külső víz használata. Mivel a tested túlnyomó része víz, a Fénygyógyszert ugyanúgy befogadja, mintha meginnád a feltöltött vizet.
 Ennek ellenére mi azt javasoljuk, hogy használjátok a feltöltött vizet, mert a legtöbbetek számára a szándékotok megadott külső szertartása szerinti módszer a Fénygyógyszer előállításának leghatékonyabb módja. Mivel a legtöbb ember hozzászokott a gyógyszerek tabletta, vagy folyadék formájában történő beszedéséhez, a feltöltött víz ivásának szertartása a tudatalatti öngyógyítási képességeinek sokkal mélyebb rétegeit is bekapcsolja.
Amennyiben csak radioaktív ivóvíz áll rendelkezésre
Ha olyan helyzetbe kerülsz, amikor a rendelkezésre álló ivóvíz radioaktivitással szennyezett és túlélésed érdekében mégis meginni kényszerülsz, a következő két egyszerű lépést javasoljuk.
Első lépés:
Töltsd fel ugyanúgy a vizet radioaktivitási védelemmel és gyógyító képességgel (megivás előtt) ahogyan egyébként is tennéd a Fénygyógyszer előállításakor. Idd meg túlélésedért a vizet, de olyan kis mennyiségekben, amennyire csak lehetséges és arra emlékezve, tudva, hogy saját szándékod szerint feltöltötted radioaktivitás elleni védelemmel és gyógyító erővel.


Második lépés:


Készíts radioaktivitás elleni védelemre és gyógyításra való Fénygyógyszert a víz használata nélküli módon (ahogy ezt egy pár mondattal előbb leírtuk) Ebben a második lépésben a testedben levő vizet közvetlenül töltöd fel. Úgy gondolj erre a második lépésre, mint energetikai biztosítékra.
Ez a módszer a testedben levő vizet használja feltöltött vízként. 
A tisztázás kedvéért: miután kezelted és megittad a túlélésedhez szükséges vizet, ezúttal a védelem és a gyógyítás energiamintáját a szívcsakrából közvetlenül a testedet alkotó vízbe vezeted. Most nem használsz semmilyen külső vizet. Ebben a lépésben a testedet túlnyomó részben alkotó víz kapja közvetlenül a Fénygyógyszert, hasonlóan ahhoz, mintha megittad volna a feltöltött vizet.
Napközben, amikor csak vizet iszol, alkalmazd mindkét – az előzőekben leírt – lépést, amíg gyanítható, hogy a víz radioaktivitással szennyezett.
Megértjük, hogy egyes szörnyű helyzetekben nagyon nehéz lehet túllépni a félelem, vagy paranoia érzelmein, de pont ez az, amit tenned kell, legalább a víz feltöltésének idejére. Emlékezz arra, hogy a Mennyei Lelketek (a Magasabb Énetek) az élethelyzetetek külső megnyilvánulásaitól függetlenül a fény birodalmában létezik, és az elme számára felfoghatatlan békét képvisel. Ezen a béke szigeten még a legnagyobb nehézségek közepette is megtalálhatod az átjárót a hála és megbecsülés érzelmi állapotaihoz, ami a Mennyei Lélek kulcsa. Ez az a rezgéstartomány, ahonnan az összes Fénygyógyszer származik, megjelenési formájától függetlenül.




Hang Ajándékok - Érzelmi oldás


A Hang és Látvány terápiák, az érzelmi sérülések kezelésében és oldásában egyre nagyobb szerephez jutnak...igy szeretném ha elfogadnátok azokat az ajándékokat, melyek erőfeszités nélkül fejtik ki hatásukat az ember energetikai rendszerére. Vigyor 
Egyik kedvenc " Hang Ajándék"-ozó Mentorom, Gyógyitó-" Medicine Woman" , Zeneszerző és Előadó Művész Barátom Brenda MacIntyre.
brenda_kicsi.jpg     Fotó: Brenda MacIntyre 
Személyre szóló dalokat is kaptam tőle, melyeket direktbe közvetitett még 2010 vége és 2012 áprilisa között együttműködésünk és gyógyitó, érzelmi kioldások alkalmával még Las Vegasban, melynek hallatán megszületett bennem a vágy, hogy ellátogassak az Arizónai Szedóná-ba az ott nagyon erőteljesen megnyilvánuló Vortex-ek , a Föld Energia központjai és múltbeli inkarnációm egyik helyére. Fogod tapasztalni, hogy a Változás évei alatt hirtelen ösztönzést érzel, hogy elmenj egy adott helyre. Tartsd tiszteletben ezeket a késztetéseket, segit a múltat kioldani - bárhonnan és bármikorról származzék is.
Brenda csodás, erőteljes hangja és " Chanting"-elős / Shámánisztikus stilusban irt dalai a "Lélek nyelvén szólnak a Szivhez".
Amennyiben vannak előző életbeli Indián inkarnációid ezek hallatán a lelked különös erővel reagál, megnyilik és hihetetlen tisztitó energiákkal oldja ki az akkoriban ért emócionális sérüléseket, melyeket szereztél és elszenvedtél, hiszen ezeket sejt / DNS szinten hordozunk magunkban.
De mindenképpen kiold és tisztit.
Hirtelen elfoghat sirás, melynek okát az adott pillanatban nem is tudod meghatározni, érezhetsz zsibbadást vagy élénk szivdobogást.... de ez nem feltétele annak hogy sejtszinten érint - ez mindenkor függ attól hogy mennyire vagy érzékeny illetve milyen mértékű sérülés ért az adott inkarnációban. Nincs jó vagy rossz érzékelés... egyediek vagyunk ne feledd.Vigyor Igy érzékelésünk is különbözhet...
Ez a Dal szövegében főleg arra utal, hogy " Légy Önmagad " - hiszen mindannyian kincseket hordozunk - Merd megmutatni Magad s ami benned van a Világnak, mely csak arra vár, hogy " megnyiljon " és beteljesitse Álmaidat - De mindezt csak Önmagad Teljességének kinyilvánitása által tudja a lábad elé szórni - Önmagunk kiteljesitése a Létezés valódi értelme... Legyél a saját életed Csillaga és Fénye, mely általad visszatükrözi az Univerzum szinességét és a teremtés tökéletességét. S ezzel a példával járulsz hozzá ahhoz, hogy Mások is kiteljesedjenek a Maguk módján.
Igy szolgálod Önmagad és a Világot is egyidőben.
Ez a Dolgod. Vigyor Minden adottságodat, tehetségedet és kreativitásodat megnyilvánitva... Szeretettel és Szabadon a Sziveden át.
- Hallgasd meg Rád milyen hatással van ... Vigyor

"StarLight" - " CsillagFény " cimű dala, melyet itt énekel 2.ként , az egyik kedvencem tőle.... Vigyor Az első dal cime: " Amazing " - " Csodálatos.
" Spirit Connection " - cimű albumán természetesen sok más gyönyörű lélek gyógyitó dal is szerepel. 
Sedonaba, AZ - vezető utamon hallgattam sokat és a hangulata pontosan beleillett az egész táj jellegébe... Egy csodát éltem ott meg ...
Akkor is... Vigyor Mint már annyiszor.
http://www.brendamacintyre.com/
spirit_connection_-_brenda_macintyre_-_small.jpg


Hallgasd meg "online" vagy töltsd le a következő 2 dalt, mely Darpan " LoveLight " cimű albumán található: " Peace Invocation and " Metamorphosis "
Darpan hangja és dalainak szövege a Felemelkedés - Változás - Átalakulás igaz mesélői, igaz üzenetének hordozója ebben az időben.... Készül a forditás, úgyhogy ne felejts el visszajönni és benézni a dal szövegért.Vigyor
" Peace Invocation "


" Metamorphosis "

Béke Invocation - HD - Darpan



3 óra relaxációs zene - meditáció és Sleeping zene - Spa - Zen Zene



Relaxáló zene mély alvás + Delta Binaurális Waves [meditáció és pi



Relaxáló zene mély alvás # 2 + Theta Binaurális Waves [meditáció, pi



Relaxing Music deep Sleep #3 + Delta waves [Meditation & Relaxa



Mély Theta meditáció 5,5 Hz Isochronic hangok Metal Crystal Bowl



FIGYELEM! Rendkívül erős agyhullám Binaural - Mind Control Power



528 Hz (45 perc) Meditáció a gyógyítás és a DNS-javítás! | Elérhető a



Tobozmirigy Activation videó 2013 agyhullám Binaural Beat Full Length



 Astral Projection ★ Binaural Beats + Isochronic Tones (ASMR)

REM és a tudatos álom Enhancement



Lucid Dream Generator



Isochronic Theta - 100% Pure Theta Frequency hullám | Binaural Isoch



Isochronic Gamma - 100% Pure Gamma frekvenciájú hullám | Binaural Isochronic Tone |



Study Aid 2.0 - Theta Frequency To Help You Retain Information & Peaks At Beta To Keep You Alert



Teljes Chakra Meditáció - Focus, Relax, Balance - Binaural Beats

Rendkívül erős és tiszta Clean Pozitív Energia - Raise Vibration - Bin

Chakra Healing Alpha Binaural Beats - Extended Version

Chakra aktiválás és gyógyítás meditáció

Gyógyítás a test, az elme és lélek (vezetett meditáció)

4 Hours Ocean Waves Sea Waves Stunning Sound - Paradise At La



Torok Chakra Music

Harmadik szem tudatalatti

Oldja fel a múlt HD - Subliminal állítások Video Gyógyítás és meditáció

Megbocsátás meditáció (Állítsa be a szív Free) ho'oponopono tudatal

Free Subliminal Relaxációs Video: Növelje Self Esteem-bizalom

Nyer a lottón Subliminal állítások

Money comes to you when you watch this one ! - Law of attraction - M

A metafizikai Secret - vonzás törvénye

Tobozmirigy és Kundalini Activation Meditáció - Közel pillér arkangyal

Vezetett Kundalini meditáció



Darpan - Metamorphosis

pecsétviasz Gomba



darpan-21.jpg


Egy másik csoda: Tom Kenyon és dalai. Sok-sok Hang Ajándékot ad az Emberiségnek, melyek főleg a Hathorok-tól és az Angyali dimenziókból - sikokról jutnak el hozzánk. Csodásan közvetiti nem mindennapinak nevezhető hangján.
Ne felejtsd el letölteni a hallgatási instrukciókat, hiszen főleg Meditáció alkalmával és Vizualizációs technikával társitott módszerei ajánlottak az elme lecsendesitése után. Ekkor nagyon hatékonyan gyógyitja a lelket s annak sérüléseit.
tom_kenyon_-ascensioncodes.jpg    







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése