2019. augusztus 14., szerda

Aura






























Aura


  2008-02-03 14:53:43, vasárnap




Mi az Aura?
Az ember fizikai testét körülvevő,szabad szemmel "láthatatlan",különböző színú és vastagságú rétegekből álló,állandóan változó nagyságú és sűrűségű energia burok.az embert tojás formában veszi körül.rétegeinek száma 9,a nyolcadik réteg nem mindenkinál van meg.Maxiális mérete 7m.Átlag emberé:1-1,5m.Az aurát a lélek fejleszti ki az égben,a halál után megsemmisül.

Az aura rétegek
1.szint: Fizikai réteg:-vastagsága maximum 7-8cm.Színe általában fehár vagy szürkésfehér.Feladata a fizikai test védelme a káros sugárzásokkal szemben.A fizikai testet ért sérülések,műtéti hegek jól látszanak benne.Fizikai aura rétege az élőlényeken kívül az élettelen dolgoknak is van,csak kisebb.A védőmáz szerepét tölti be.


2.szint:Morális réteg:-vastagsága 8-10cm.A teljesült vágyak szintje.Életünk jó forgatókönyvében nem szerepelt, de megvalósult vágyaink képeit tartalmazza.Pl.:egy szexuális kapcsolat vagy egy luxus villa képe ...fontos jelzés erkölcsi életünkról,jellemünkról! Az önzőségünket jelzi, pontosabban azt amit önző vágyainkból már megvalósítottunk.Akinek nincsenek megvalósított önző vágyai annak itt nincsen képe.Pillanatnyi érzelmeink is ezen a szinten jelennek meg, különböző színű érzelmi energiák formájában.Ezeknek az energiáknak a színe az érzéseinktől függően változik.Szerelem-rózsaszín,harag-vörös,keserűség- fekete.

3.szint:Kapitális réteg:-vastgsága 17-20cm.Életünk forgatókönyvében a kötelezően megtestesülő vágyak és akaratok képe.Ezeknek a vágyaknak,akaratoknak forgatókönyvünkben megírt időben kötelezően meg kell valósulnia.Ha jók,ha rosszak,nincs kitérés előlük.A velük kapcsolatos élettapasztalatokat kötelező megszereznünk.Ez életünk fő leckéje.A pillanatnyi gondolataink tisztasága is tükröződik ebben a rétegben.Ez a réteg is lehet fényes,sötét vagy szürke- gondolataink milyenségétől függően.

4.szint: Sixtusi réteg:-vastagsága 30-40cm.Vágyódásunk és a be nem teljesült vágyaink szintje.Ez a szint is nagyon fontos tájékoztató a jellemünkről,erkölcsi alapelveinkről.Hasonlót jelez mint a második szint, de mégis nagy a különbség.ezen a szinten csak vágyódunk, a második szinten már vágyainkból már valóság lett.Nem mindegy, hogy csak vágyódunk valami után vagy vágyainkat meg is valósítjuk.Ez a szint jellemünk alakulását jól mutatja,mert az ember jellemét vágyait fejezi ki igazán.(Mond, mi után vágyódsz és megmondom ki és milyen ember vagy.Az embert vágyai éltetik,élete folyása a vágyai irányát követi.A gyorsan múló vágyak nem jelennek meg, csak azok, amelyek után tartósan vágyódunk,ha ezekről lemondunk akkor a képek szertefoszlanak.

5.szint:Reinkarnációs réteg: A halál és az újjászületési lehetőségeink képei.attól függően,hogy hogyan élünk,életünk melyik forgatókönyvét valósítjuk meg, a halálunk ideje és módja is aszerint változik.De minden halállal szemben ott van az újjászületés utáni fő lehetőségnek a képe.

6.szint:Kreádor szint:-a Teremtés szintje.(Amit előző életünkben vagy életeinkben teremtettünk.)Az elkövetett fő hibák és a fő jó cselekedetek egy-egy jellegzetes képben jelennek meg. Ebből lehet megtudni,hogy miért sikerült vagy nem sikerültek a dolgaink,ugyanazt a hibát ismételten elkövetjük-e?Amiben hibáztunk azt a leckét újra visszaadják egészen addíg amíg meg nem tanuljuk.Ezen a szinten vannak a rögzített szeretet energiák.Az elmúlt életünkben a másoknak adott szeretet energiákat összegyűjtve visszakapjuk.Ugyanitt vannak a gyűlölet energiái is.A mások iránt érzet gyűlölet energiákat is egy "csomagban" visszaadva,ezen a szinten tárolják.ezek az energiák a mostani életünk használatára vannak.Az elraktározott energiák a "megfelelő" időpontban áramlanak a testünkbe,"fölülről" irányítva.A szeretet energiák a javunkra vannak, a gyűlölet energiák a kárunkra.A gyűlölet energiáit fel kell dolgoznunk, a fizikai testünkre és lelkünkre gyakorolt következményeit meg kell tapasztalnunk."Csak azt visszük magunkkal a másvilágra, amit másoknak adunk"-ez a mondás tökéletesen igaz.Mindíg azt kapjuk amit másoknak adunk.Ki mit tesz-jót vagy rosszat-,magának teszi!

7.szint:Az Istennel való kapcsolat rétege. Ez a szint az Isten iránti érzéseinket,hitünket tükrözi.Minél Isten-tagadóbb valaki annál sötétebb ez a szint.Az ateistáknak szürke vagy fekete, az igaz Isten-hívőknek ezüst vagy aranysárga.Erről a rétegről tehát feketén-fehéren leolvasható hitünk tisztasága.Ha ez a réteg sűrű és világos akkor, az nem csak azt jelenti, hogy erős az Isten hitünk, hanem azt is , hogy nincs az a negatív szellemi erő, ami ártani tudna,mert ezen a rétegen nem tud áthatolni,lepereg róla.Az ilyen réteg védelmet nyújt minden negatív energia vagy roszz szellemlénnyel szemben.Az igaz isten-hívők lelkét,lelki nyugalmát,mások nem képesek megzavarni.Ez valójában minden földi boldogság alapja!A gyenge és sötét 7. szintű rétegen minden ártó erő vagy szellemlény át tud hatolni.Ezt a réteget mások nem erősíthetik meg helyettünk,csak mi tudjuk azt erősíteni és tisztítani,ha Istennel való kapcsolatunkat,hitünket,állandóan erősítjük."Ha Isten Velem,nincs ki ellenem."

8.szint:Missionárusi réteg. A földi küldetés jellegzetes képe jelenik meg ezen a szinten.Ez csak a magasabb küldetéssel érkezőknek van.Mit jelent a magasabb küldetés?az emberiség egésze szempontjából a fontos feladatok megoldását.A magasabb küldetésre a lelket Isten választja ki a legjobbak közül.Ez a küldetés nem azt jelenti, hogy a küldötteket trónszék várja.Nekik az élet legnehezebb útján kell járniuk, a legkeményebb próbákat kell sikeresen kiállniuk ahhoz, hogy a küldetésüket teljesítsék.

9.szint A lelkiismeret szintje. Azt jelöli, ki vagyok én valójában?Mennyből jövő új, semleges lélek vagy újjászületett lélek-e?Milyen lélek vagyok, sötét vagy világos a mostani életem alapján?

Az aura látásról:
A szabad szemmel való auralátás bizonyos fokig fejleszthető, de csak az alacsonyabb réteg szín látásáig.(Az aura látás elsajátításának módjáról Barbara Ann Brennan:Gyógyító kezek c. könyve jó útmutatást ad.) A magas fokú harmadik szem látóképességgel nézve a szintek és a képek is láthatók, de a képek teljes látását csak kivételes esetben engedik meg.Ez nem ránk tartozik..Ha látnánk, mindent tudnánk egymásról, ami nem mindíg lenne jó.Az aura első rétege tudományos eszközzel, Kirlián fotóval fényképezhető.

Az aura sérülései:
Az aura formája nem mindig tojás alakú.Ha sok ember van összezsúfolva akkor összenyomják egymás aura burkát.A fizikai testet ért sérülések az aura első rétegében kárt tehetnek, átszakíthatják azt.Az aura többi rétegének a fizikai erő nem tud ártani, de negatív energiák felhalmozódhatnak benne. Az aura nagysága változó.A réteg vastagséga az ember lelki erejétől, lelki szilárdságától és egészségi állapotától függ.A rétegek eltűnhetnek, de a kép megmarad, és a réteg is újraépülhet egy idő után.az aurát meg lehet tisztítani a negatív energiáktól, de tökéletesen csak a 3-4.szintig.Azon felül már csak Isteni szintről lehet a tökéletes tisztítást megvalósítani.A tisztítás megkönnyebbülést, jobb közérzetet biztosít, mert megszabadulunk a negatív energiáktól.Az ima, a bűnbánat is tisztítja az aurát, de csak az őszinte!Az őszinte ima és bűnbánat jutalmául, az Isteni szintről tisztító energiaesőt kapunk.

Az aura testek uralkodó szinei:
Uralkodó érzelmeink energiáinak színe, sugárzása, áthatja egész auránkat.Pl.: a szerelmesek egész aurája rózsaszínűvé válik.Aki szeretettel telítődik, annak zöldes lesz.Aki mély áhítattal Istenhez imádkozik, annak aranyszálak szövik át auráját.Akinek sötét gondolatai vannak, annak aurája is szürkévé válik. Az aura testek egymásra hatása-Unszimpátia: a két aura taszítja egymást.-Barát:Kék vagy zöld színű összekötő erő van közöttük.-Szerelmesek: Ha közel vannak egymáshoz akkor aurájuk eggyé válik. -Harag: távtartó energia csövek alakulnak ki.

Az aura fejlődése:
A fogantatás pillanatában csak az aura 7. rétege van a megtermékenyített petesejt körül.Ahogy megszületünk minden páros réteg kifejlődik.egyéves korára az ember páratlan rétegei is kialakulnak. Az anyaméh körül külön védelmező aura réteg van. A 3-as szint jelzései a karmikus képek, a kötelező életképek, ezek a születés pilanatától jelen vannak.A veleszületett betegségek ezeknek a képeknek alapján fejlődnek ki. A halál után az 1-3-5-ös égi gyűjtőhelyre száll. A többi a lélekkel és a fizikai testtel 3 napig együtt marad a földön, de közben a 2-4-6-8-9-es eggyé alakul, és 3 nap után távozik a lélekkel és az energiatesttel együtt a Földről.

Az aura funkciói: -a fizikai test, az energiatest és a lélek védelme, de energiatartalékként is szolgál. -az aura-képek hordozása-jelzés a felsőbb szinteknek. Az aura képek és színek alapján,minden lényeges leolvasható rólunk! Hogy milyenek vagyunk? Csak az aurára kell nézni és azonnal látszik.

Aurája minden élőnek és "élettelennek" van. Az "élettelen" anyagoknak csak egy fizikai, a növényeknek viszont fejlettségüktől függően 2-3 vagy 4 aura rétege van.Kivétel:Isten szent állatai: a bárányok és a galambok.

Különleges aura jelzések:
A magasabb küldetéssel érkezőknek megkülönböztető jelzéseik vannak.Pl.:Glória a fej körül.Ezt a jelzést a Szentek feje körül már régóta ábrázolják. Miért a megkülönböztető jelzés? A jelzésel nem nekünk szólnak, hanem a bennünket közvetlenül felügyelő szellemvilágnak.Nekik fokozott figyelmet kell fordítaniuk a jelzések viselőire, segíteniük kell útjukat, támogatni kell küldetésüket. [ Az aura szintek elnevezését és lényegi meghatározását kinyilatkoztatással közölték.Az idegen nevek nem mindig felelnek meg a mi szóhasználatunknak.A magyaráztot a harmadik szem látással szerzett tapasztalatok alapján írtam (a szerző ).]

Az aura létét igazolják:
-Kirlián fotóval fényképezni lehet.
-Az alsó szintek látását mindenki kifejlesztheti.
-Kézzel érzékelhető,tapintható.
-A szentek köré már régen is odarajzolták.Jézust és Szűz Máriát is legtöbbször aura burokban ábrázolták.
-Harmadik szemmel tisztán látható. 




0 komment , kategória:  Egészség  








  2008-02-03 14:48:25, vasárnap




Az ember aurája nem csupán egy összefüggő egység - mint azt sokan elképzelik, hanem több rétegből álló nagyon érzékeny energiahálók összessége. Az aura rétegeit már igen régóta ismerik és mostanában egyre aktívabban kutatják is az orvosok, fizikusok és természettudósok.

Milyen rétegei vannak az aurának?
Fizikai test. Ez a legalsó, "legsűrűbb" test, amit mindenki ismer. Kézzelfogható fizikai testünk az aura "magvaként", első rétegeként is felfogható.

Éterikus test
. Ez a réteg paplanként veszi körül a fizikai testet. Apró energiavonalakból épül fel, és elsősorban a fizikai test megbetegedései olvashatók ki az állapotából. Az éterikus test vastagsága maximum öt centiméter. A bioenergetikus természetgyógyász ebben a rétegben, "finomenergia-testben" kutat elváltozások után, ugyanis sok esetben előbb megjelenik az elváltozás, mint ahogy megjelenne a fizikai tünet. Lappangó, egyenlőre tünetmentes kezdődő és régi betegség is feltárható így.

Érzelmi test. Ez az a réteg, amelyet a kifinomult érzékelésűek színesnek látnak. A különféle aktuális érzelmek különféle színek felhőiként jelennek meg ebben a rétegben. Ezek az érzelmek, indulatok (például düh, félelem) betegítő hatásúak lehetnek a fizikai testre nézve, ezért ezek is sok információt adnak a hozzáértő természetgyógyásznak.

Mentális test. Ez a "finomenergia-test" a gondolatokkal és a tudatműködéssel áll kapcsolatban. Elsősorban a fej és a váll körül sugárzó sárga fényként jelenik meg a "látók" számára, mely kiterjed az egész testre.

Spirituális testek. Ez a gyűjtőneve az előzőeknél még finomabb rétegeknek Aranyszínű, és mindenki körül ott ragyog. Ezt, illetve ezeket a testeket a természetgyógyászati tevékenység ritkán érinti. A hétköznapi életben ,,karizmatikus kisugárzásként", ,,magnetikus vonzásként" érzékeljük.

Az aura kutatásának története
Kr. e. 500 körül a görög bölcs, Pithagorasz követői említik az ember fénytestét, amelynek fényereje összefügg a testben tapasztalható betegségekkel. Liebeault a XII. században leírta, hogy van, aki puszta jelenlétével képes gyógyító hatást gyakorolni, míg másoknak betegítő az energiája. Paracelsus a középkorban ezt az energiát Illiaszternek nevezte. Messmer, a hipnózis atyja fluidumnak nevezte a mindent átható életszellemet. Wilhelm von Reichenbach, egy kutató szellemű XIX. századi báró ezt od-mezőnek nevezte. A XX. század elején már rengeteg tudós kíváncsiságát felkeltette ez a különös jelenség, jelenleg pedig a világ újító szellemű laboratóriumaiban folynak komoly kutatások, elsősorban Kaliforniában. Az aura létét ma már aligha lehetne vitatni.
A nyelv bölcsessége
Nyelvünkben számtalan kifejezés utal az aura színeire, ez is bizonyítja, hogy - ha máshogy nem - tudat alatt, de mindannyian érzékeljük, "látjuk" az aurát. Hiszen különben nem értenénk ezeket a kifejezéseket, mondásokat:

Színes egyéniség
Elönti a sárga irigység
Elborítja a vörös köd a dühtől
Felhős a tekintete
Sugárzóan egészséges
Mindent rózsaszínben lát

Az aura szerepe
A bennünket körülvevő energiatér emlékeket, gondolatokat, élményeket tárol. Voltaképpen az aurát nevezhetjük információs hálónak is. Összes tapasztalatunk megtalálható itt, az is, amit már elfelejtettünk. Erről képesek "olvasni" a különlegesen érzékeny emberek, akiket "médiumnak" vagy "gondolatolvasónak" nevezünk. Ez sokkal kevésbé ritka, mint gondolnánk.

Mi történik az aurába kerülő információval?
Tárolás. Az emberi aurának sajátos "memóriája" van.
Kommunikáció, információcsere más emberekkel tudatalatti szinten. Ezen a jelenségen alapul a tömegpszichózis is, amikor sok ember tudata (aurája) összeolvad, és kollektív tudat alakul ki. Ezt nemes célra is fel lehet használni (közös ima, éneklés, csoportos gyógyítás, vagy szurkolás a kedvenc csapatnak), de sajnos vissza is lehet élni vele (futball-huliganizmus, politikai agitációs gyűlések, fanatikus szekták). Erre mondják azt is, hogy "egy hullámhosszon vagyunk", ez valójában a bioenergiáink azonos hullámát jelenti.

Felidézés. Az aurából előhívhatók a múlt emlékei, vagy a betegség kialakulásának előzményei. Éppen ezért az aura gyógyítása a fizikai testet is gyógyítja.









  2008-01-09 10:34:12, szerda




Öt tuti tipp téli depresszió ellen

Fáradt vagy, lehangolt és reggel alig bírsz felkelni? Nem csoda, hiszen a hideg hónapokban megváltozik bioritmusod és sokkal több pihenésre vágysz. Íme néhány hangulatjavító jótanács, hogy vitalitásodat télen is megőrizd!

Reggel sötétben kelsz és sötét van akkor is, amikor egy fárasztó nap után végre hazaérsz. A kevesebb napfény miatt ilyenkor a szervezeted több melatonint termel, ettől egyre fáradékonyabb és levertebb leszel. Ilyenkor gyakran előfordul a depresszió egy speciális változata, a szezonális hangulati zavar. Ám a hideg időjárás még nem jelenti azt, hogy a hétköznapokat rosszkedvűen, a négy fal között kell töltened! Most öt olyan módszert ajánlunk, amelyek segítenek átvészelni a lehangoló, szürke hétköznapokat.

Pörgesd fel magad a hidegben is!



A késő őszi, vagy napsütéses téli hétvégéken húzz bakancsot és irány az erdő. A boldogsághormonok (endorfinok) termelődését már napi egy óra tornázás, vagy egy kiadós séta is elősegíti. Amíg nem esik le az első hó, biciklire is pattanhatsz. A reggeli kocogás és úszás pedig - bármilyen rosszul hangzik is - kiváló immunerősítő.

Táplálkozz az évszaknak megfelelően!

Az őszi hónapokban szervezeted felkészül a télre, így sokkal több ennivalót kívánsz, mint máskor. Mivel a vastag pulóverek alatt nem nehéz észrevétlenül kigömbölyödni, a nassolnivalókkal bánj óvatosan.
- A tejtermékekben, a tojásban, a hal-és húsfélékben lévő B-vitamin segít elűzni a fáradtságot, rosszkedvet és még fejfájás elleni is hatásos.
- A koncentrálóképességedet és a hangulatodat a kalciumban, vasban, magnéziumban gazdag ételekkel javíthatod: ne hagyd ki az étrendedből a diót, banánt, spárgát, céklát.
- Töltsd fel a C-vitamin raktáradat is: fogyassz sok narancsot, grapefruitot, kivit. Ezek a gyümölcsök, az immunrendszered erősítése mellett a közérzetedre is jótékony hatással vannak.
Ne feledd, hogy a kiegyensúlyozott étrendhez a mértékkel fogyasztott szénhidrátok és a zsírok is hozzátartoznak.


Töltődj fényterápiával!

A napsütés hiánya nemcsak rosszkedvet, de álmatlanságot, szorongást is okoz. Próbáld ki a nap sugaraira emlékeztető, fényterápiás lámpát. Tartózkodj sokat a szabad levegőn, esténként pedig gyújts minél több fényt a szobában! A lámpákkal, gyertyákkal, nemcsak a szervezeted számára szükséges fényt biztosíthatod, de megfelelő hangulatot teremthetsz egy kis esti ellazuláshoz is.

Próbáld ki a szaunát!

A finnek már régen felismerték, hogy a hideg egyik legjobb ellenszere a néhány órányi izzadás. A szaunázás javítja a vérkeringést, erősíti az immunrendszert, az izzadás pedig rengeteg méreganyagtól szabadítja meg a szervezetedet. Heti egy-két izzadás a melegben megnyugtat, és remekül oldja a stresszt is. Ha álmatlansággal küzdesz, érdemes a szaunázást a késő délutánra vagy az esti órákra időzítened - a forróságtól ellazulva ugyanis biztos, hogy hamar álomba szenderülsz majd.

Burkolózz illatfelhőbe!

Az otthon töltött estéket egy illatos füstölővel vagy aromagyertyával is sokkal meghittebbé teheted - mert egyes illatanyagok kifejezetten hangulatjavító hatásúak. A levendula oldja a feszültséget és csökkenti a szorongást. Használd párologtatáskor, vagy tégy pár cseppet egy kád fürdővízhez. Remek stresszoldó és nyugtató hatású az eukaliptusz, bergamott és a citromfű is. Vágyfokozónak vesd be az izgalmas fahéjt, és a boldogságérzetet javító jázmint.










Az emberi energiamező: a járművet, hogy hordozza a Energy 
By: Barbara Ann Brennan, kilépő fény
Hét szint az emberi energiamező
Az emberi energiamező áll hét szinten. Sokan a téves elképzelést, hogy ezen a területen, mint a rétegek egy hagyma. Ez nem. Minden szinten behatol a testen keresztül, és kiterjeszti kifelé a bőrt. Egymást követő szint a "magasabb frekvenciájú", vagy egy "magasabb oktáv." Minden terjed ki a bőr több hüvelykkel távolabb, mint az egy belül az alacsonyabb frekvenciájú. A páratlan szintek strukturált területen álló, vibráló fénysugarak. Az első, a harmadik, az ötödik és a hetedik szint ezen a területen épülnek egy sajátos formája. A páros számú szintek - a második, a negyedik és a hatodik - tele vannak formátlan anyag / energia. A második szint, mint a gáz halmazállapotú anyag, a negyedik folyadék, mint a, és a hatodik olyan, mint a szórt fény körül a gyertya lángja. Ez a strukturálatlan szintje energiamező, ami összefüggésben állt a plazma és a szinkronizált bioplasma . Ne feledje, ezek nem tudományos értelemben használjuk itt, mert a kísérletezés még nem bizonyított, hogy mi az. De nincs jobb kifejezés, fogjuk használni a szót bioplasma . A bioplasma mindhárom a strukturálatlan szint áll a különböző színek, sűrűsége és intenzitása. Ez bioplasma áramlás mentén strukturált szinten. Ez közvetlenül korrelál az érzelmeink.
A kombináció álló fény rács bioplasma folyik át rajta tartja a fizikai test össze formáját, táplálja azt életenergia, és ez szolgál a kommunikációs és integrációs rendszer, amely megtartja a szervezet működését, mint egy szervezet. Mindezek a szintek az emberi energiamező jár holografikusan hogy befolyásolják egymást.
Ezek a szintek, illetve az energia szervek sokan hívják őket, nem kevésbé valóságos, mint a fizikai test. Ha az összes energia testek erős, töltött, és egészséges, akkor egy teljes élet minden területén az emberi tapasztalat. Ha az energia területén gyenge minden szinten, akkor nehéz lesz tapasztalatokkal rendelkező társított ezt a szintet, és az élettapasztalat korlátozott lesz. A több szintet vagy szervek, hogy van kidolgozott, a teljesebb és szélesebb életed élmény lesz.
Mi is az a tendencia, hogy azt feltételezik, hogy minden élet tapasztalat ugyanaz, mert a fizikai dimenzióban. Ez nem. Inkább az élet létezik számos vibrációs szinten.Minden szint szerint különböző a smink az energia-tudatosság ezen a szinten. Ez ad nekünk sokféle élettapasztalat, ahonnan tanulni. A hét szint az aura terület felel meg hét különböző szintű élettapasztalat. Minden szint más a vibrációs frekvencia, intenzitás, és összetétele bio-plazma. Minden így reagál az ingerekre szerint a smink.
Ez jut eszembe, hogy milyen izgalmas volt, az alkalmazott matematika, hogy ebből egyenletek mozgást különböző körülmények között. Meglepődtem, hogy látom, hogy ugyanazokat az egyenleteket dolgozott levegő mozgást, mint a víz. A különbség az volt, hogy bizonyos tényezők az egyenletek befolyásosabb, mint mások, mint a médium megváltozott. Ugyanez mondható el az egyenletek, amelyek leírják a légmozgás a felszín közelében a föld és a légmozgás feljebb. Légmozgás a talaj közelében is jobban befolyásolják a súrlódás, a fák és cserjék, mint a légtömeg fölé. ahogy feljebb távol a föld, szükséges, hogy csökkentse a súrlódási tényező az egyenletben, amely leírja légmozgás. Az eredmények azt mutatják elmozdulás irányába levegő áramlását. Ez a váltás az irányt nevezzük szélnyírás. Biztos vagyok benne, hogy észrevette, hogy a felhők egy szinten mozog egy másik irányba, a felhők magasabb szinten. Mikrometeorológia leírja a rövid távú mozgását a levegő a kis helyi viszonyok, amelyek nagyon különböznek a makro-mozgását a levegő az egész óceánok, ahol a mozgás a Föld kerül szóba a Coriolis erő. De ugyanez az egyenlet működni minden. különböző részein az egyenlet nagyobb hatású, különböző körülmények között.
Én ugyanezt a gondolatok és általános elvek, amikor megpróbálja megérteni aura terület kölcsönhatások. Az energia-tudata az aura területen folyik másképp, és befolyásolják a különböző tényezők a különböző szinteken a területen. Azaz, az összetétele az energia-tudatosság az egyes szinteket a mező egyedi, különbözik az összes többi szinten. Minden másképp reagál a különböző tényezők. Egy másik módja a feltételezés, hogy mi folyik itt azt jelenti, hogy a bioplasma minden szinten a területen valószínűleg saját frekvencia, intenzitás költségmentesen és összetételét. Így a legtöbb természetesen reagál az ingerekre kell.
Egy másik típusú vizsgálat, használt asztrológiai, valamint föld megfigyelések, befolyásolja, ahogy néztem az aura területen. Ez a bevett gyakorlat a tudomány építeni eszközök kiszűrésére idegen hullámhossz, majd észrevételeket belül csak egy szűk hullámhossz zenekar. Megfigyelése a nap így hozamok képek a napenergia légkör különböző magasságban. Így jutunk képek napfoltok, vagy napkitörések, amelyek úgy néznek ki nagyon eltér az energia mélyebben a nap, vagy a külső réteg, a korona. Ugyanezek az elvek nagyon hasznos lehet az aura terepi megfigyelések. Megváltoztatásával az ember HSP (Higher érzékszervi észlelés) különböző aura vibrációs szintek különböző szintjei az aura területén egyre világosan meghatározott. Ha ezek a szintek jól meghatározott, könnyen, hogy közvetlenül velük.
Az alábbi leírás a konfiguráció szintjét az aura mező és az élettapasztalat, melyek az egyes, ered a megfigyelés, tanulás és tapasztalat alatt húsz év a gyógyulás és tizenhárom éves oktatás. Az alábbi ábra azt mutatja, a hét szint az aura vagy emberi energiamező.
Az első szint az emberi energiamező
Ezen a szinten úgy érzi, minden fizikai érzés, fájdalmas és élvezetes. Vannak közvetlen korrelál az energia áramlását, mező lüktetés, és a konfiguráció az első szinten a területen, és mit értelme a fizikai test. Amikor a fájdalom a test, van-e közvetlen összefüggésben a zavar az első szint az aura területen.
Robert Becker, MD, végzett kísérletek azt mutatták, hogy a helyi érzéstelenítőt adott, mondjuk, hogy az ujját zsibbad, így lehet öltés, leállítja a patak mentén áramló szubatomi részecskék a szenzoros idegek az ujját. Amikor az energiaáramlás folytatódik, így tud érezni újra. Megfigyeltem, ugyanazt a jelenséget az aura területen.Zsibbadás korrelál sem energia áramlását mentén az első szinten a területen. Ha a gyógyító dolgozik kezdeni energiaáramlás van, az érzés érzés visszatér.
Az első szint a mező látszik, hogy finom, vékony, és a fény aqua-kék színű a csendes, érzékeny ember. A vastag, durva, és a sötétebb kék-szürke erős, robusztus emberek. Minél több csatlakozik a tested, vigyázni rá, és a testmozgás, az erősebb és fejlettebb az első szinten a területen lesz. A sportolók és táncosok általában egy nagyon fejlett az első réteg. Már több sor az energia, de vastagabb, rugalmasabb, nagyobb töltve, és világos kék.
Ha az első szint erős, akkor egy nagyon erős, egészséges fizikai test, és élvezze a kellemes testi érzés, hogy menjen vele. Ez magában foglalja az öröm érzés a test, az érzések a vitalitás, a fizikai aktivitás, a fizikai kapcsolat, a szex és az alvás. Ez magában foglalja az örömeit ízlelés, szaglás, hallás, és látta. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg továbbra is használja az összes funkciót az első szinten, ily módon nem hárítja át, és egészséges. Segítségével akkor inkább töltse fel.
Másrészt, ha nem gondoskodunk a test, az első szinten is elgyengülnek, a vonalak törött, kusza, vagy töltete. Válnak vékonyabb és ritkább a testrészén, amelyek a legkevésbé törődött.
Ha az első szinten gyenge, akkor a tapasztalatok a fizikai test gyenge, és nem szeretné venni az összes örömeit érzés társul hozzá. Ezután inkább tartsa gyenge a használat hiánya. Legvalószínűbb, akkor csatlakozik a néhány sor az energia, de nem mindet. Sőt, egyes nem tapasztalt öröm egyáltalán. Inkább, akkor a tapasztalatok őket, amit meg kell beletörődik. Például, lehet, utálom a fizikai aktivitás bármilyen. Lehet, szeretnek enni, de nem szabad megérinteni. Lehet, hogy szeretné hallgatni a zenét, de nem kell enni, hogy tartsa a testet fog.

A második szint az emberi energiamező
A második szint társul az érzéseidet, vagy érzelmek magáról. Minden energia mozgás van összefüggésben, hogy egy olyan érzésem, vannak magadról. Élénk színek a felhőszerű energia kapcsolódó pozitív érzések magadról. Sötétebb, piszkosabb árnyalatai társított negatív érzések magadról. Minden szín megtalálható ezen a szinten.Ezek a felhők az energia áramlását mentén strukturált vonalak, az első helyi szinten.
Ha lehetővé teszik az érzések magadról folyni, függetlenül attól, hogy pozitív vagy negatív, az aura tartja magát kiegyensúlyozott. És a negatív érzéseket, és a negatív energiák társított érzések szabadulnak fel és átalakult. Ha idő előtt abbahagyja magát attól, hogy érzelmeit magadról, abbahagyja az energia áramlását, a második szint, amely megfelel ezeknek az érzelmeknek. És a második szint lesz stagnál, ami végül undercharged, sötét, piszkos felhők különböző színű kapcsolódó tapasztalatlan érzéseket maga felé.
Wilhelm Reich, MD, az úgynevezett bioenergia Orgone energia. Ő nevezte el a undercharged energia található a területen a strukturálatlan szinten DOR, vagy a "halott Orgone energia."
A sötét, stagnáló felhők viselkednek, mint stagnálás más testrészein. Ők eltömődnek a rendszert, és megzavarják egészséges működését. Ez a stagnálás is végül okoz stagnálás az ököl és a harmadik szint a területen, amelyek mellett is. A legtöbben nem teszi lehetővé minden érzéseit magunkat folyni. Ennek eredményeként, a legtöbben már stagnált energiát a második szint, és akadályozta az egészségre különböző mértékben.
Ha a második réteg erős és töltött, hogy élvezze az érzelmi kapcsolat magad. Ez azt jelenti, hogy van egy csomó érzés magadról, de nem rossz. Ez azt jelenti, hogy tetszik, és szereted magad. Élvezed, hogy magaddal, és jól érzik magukat egyedül. Ha mind a első és a második szint töltve, szeretni fogja magát, és jól érzi magát magáról, amikor is élvezi a testi örömöket, hogy a szervezet hozza meg.
Ha a második szint a gyenge és töltete, vagy akkor nem sok érzései magad, vagy nem ismeri őket. Ha a második szint van töltve, de sötét és stagnál, nem fog tetszeni magának, talán még utálom magad. Ön lenyomva tartja a negatív érzések magadról, így lehet, hogy depressziós utálnak magad.

A harmadik szint az emberi energiamező
A harmadik szint társul a mentális és racionális világban. A vonalak a szerkezet ezen a szinten nagyon finom, mint a legfinomabb vékony fátyol. Ez a szint a világos citromsárga energia vonalak lüktet egy nagyon magas arány. (A fényerő, telítettség és az energia áramlását mentén álló vonalak a fény, amely megfelel a mentális folyamatok és a lelkiállapotok.) Ha ez a szint kiegyensúlyozott és egészséges, a racionális és az intuitív elme együtt harmóniában, mint egy, és megtapasztaljuk tisztaság, egyensúly, és egyfajta megfelelőségét. Amikor az első három szintje a területen szinkronizált, úgy érezzük, saját elfogadó, biztonságos, és megfelelő, és van értelme a személyes hatalom.
Ha a harmadik szint erős és fel van töltve, akkor egy erős, világos elme, amely arra szolgál, jól érzi magát. Lesz egy aktív egészséges lelki élet és hogy érdekli a tanulás.
Ha a harmadik szint gyenge és töltete, hiányozni fog a szellemi mozgékonyságot és világosság. Akkor valószínűleg nem nagyon érdekli a tudósok vagy egyéb szellemi követésében.
Amikor a gondolatok negatív, a pulzálás a területen lassabb, a sorok egyre sötét, torz. Ezek a "negatív gondolati formák" olyan formában, amely megfelel a szokásos negatív gondolkodási folyamatait. Ezek nehéz megváltoztatni, mert úgy tűnik, hogy logikus az a személy, éli őket.
Ha az első és a második szint gyenge és a harmadik erős és feszültség, akkor általában valaki, aki él még az elme, mint az érzéseidet vagy szerv. Akkor sokkal jobban érdekli a problémamegoldásban az érvelés a dolgokat, mint figyelembe véve az érzéseit semmilyen határozatot. Ez automatikusan korlátozza a élettapasztalattal.
Negatív gondolati formák is szorult fellépését stagnált érzelmek a második és a negyedik szint csak a szomszédos nekik. Más szóval, amikor megpróbáljuk, hogy nem érzik a negatív érzelmek magunkat (második szint), és / vagy egy másik személy (negyedik szint), akkor megáll az energia áramlását, a második és a negyedik szinten. Az energia áramlás a harmadik szintre, majd eltorzul ez a "squeeze".
Egy másik módja annak, hogy megértsük ennek az, hogy ne feledjük, hogy a természetes állapota energia állandó mozgás. Amikor a mozgás energia megállt a második és a negyedik szinten annak érdekében, hogy ne a negatív érzelmek, bizonyos, hogy a momentum, ami mozog, a harmadik szint okoz mentális aktivitást. A tevékenység torz, mert nem mozoghat szabadon, és természetesen azt is megszorította az energiák alatt és fölött is.
Azt hiszem, az a szokása, hogy fenntartja negatív gondolati formák is támogatja a mi kultúránkban. Sokkal inkább elfogadható a társadalom, hogy a negatív gondolatok az emberek, és hogy rosszindulatú őket a hátuk mögött, mint az, hogy kifejezze a negatív érzelmek, hogy arcukat. Nincs megfelelő modellt, amely erre a célra. Nem lenne sokkal megfelelőbb belenézni, és megtalálni a negatív érzelmek van felé magunkat. Általában, mi negatív érzés felé egy másik, mert egymásra, hogy a személy idézi valamilyen negatív érzés felé én.

Negyedik szint az emberi energiamező
A negyedik szint a mező hordozza az egész világ kapcsolatok. Ebből a szinten, kölcsönhatásba más emberek, állatok, növények, élettelen tárgyak, a Föld, a Nap, a csillagok, és az univerzum egészét. Ez a szint az "Én-Te" kapcsolat. Itt megtalálja az összes érzéseinket egymás iránt. Az energia, a negyedik szint úgy tűnik, hogy vastagabb, mint a második, még akkor is, ha a magasabb rezgési szintet. Ezzel szemben az energia a második, ami olyan, mint színes felhők, az energia a negyedik pedig több, mint színes folyadékot. Ez is tartalmazza az összes színt.
Ha a negyedik szint undercharged energia, vagy mi gyógyítók hívja energiája alacsony vibráció, ez az energia lesz tapasztalható sötét, sűrű, nehéz folyadék. Úgy hívom aura nyálka. Úgy viselkedik, mint a nyálka felhalmozódnak a szervezetben, ha van egy hideg. Ez az aura váladék nagyon erős negatív hatással van a test, amely fájdalmat, kellemetlenséget, egy érzés, nehézség, kimerültség, és végül nyavalyákat.
Az energia, a negyedik szint lehet terjeszteni az egész terem egy másik személynek. Ha két ember egymásra, akár nyíltan vagy burkoltan, nagy patakok színes folyadék-szerű bioplasma eljussanak minden, hogy megérintse a másik területen. A természet a kölcsönhatás megfelel a természet energia-tudat ilyen energia patakok. Például, ha van egy csomó a szeretet az interakció, nem lesz sok édes rózsa energia áramlik a lágy hullámok. Ha van irigység, akkor sötét, szürkés-zöld, nyálkás és ragacsos. Ha van a szenvedély, a rózsa lesz egy csomó narancssárga benne, és ösztönző hatást. A hullámok gyorsabb lesz, a magasabb csúcsok. Ha harag, akkor kemény, éles, hegyes, átható, invazív, és sötét piros.
A negyedik szint tartalmazza az összes szeretetet és örömöt, valamint a harc és a fájdalom, a kapcsolat. Minél többet kapcsolatba valakivel, az energikusabb kapcsolatot teszünk az adott személy.
Ha van egy erős, egészséges, és megbízott a negyedik szintet, akkor többnyire sok erős jó kapcsolatokat másokkal. A barátok és a család, hogy egy nagy és fontos része az életednek. Lehet például, hogy körül az embereket, és sokat lehet a humán szolgáltatási szakma. Szeretet és a szív legfontosabb az életedben.
Ha a negyedik szint gyenge és töltete, a kapcsolatot más emberekkel kevésbé fontos az Ön számára. Lehet, hogy magányos. Lehet, hogy nem sok intim kapcsolatot az emberekkel. Ha igen, akkor lehet, hogy baj velük, és úgy érzi, hogy a kapcsolatok több baj, mint amennyit ér. Úgy érezheti, túlterheltek, mások azért, mert sok ember lesz erősebb negyedik szint, mint te, így a terület szó szerint kap legyőzte az energia a negyedik szinten.
Mi születik zsinór az aura területén összeköt minket a mi szülők és a magunk, ugyanúgy, mint a köldök. Ezek a zsinórok fejleszteni, mint aura teszi, át a szakaszában gyermekkori fejlődés. Ezek a kábelek jelentik a kapcsolatot minden szülő. Minden olyan modell, hogy hogyan fogunk továbbra is olyan kapcsolatokat, hogy vagy a férfiak és a nők az életünkben. Minden új viszony alakul ki több vezeték.
Az első három szinten a aura jelentik a fizikai, érzelmi és mentális tapasztalata világ a fizikai testben. A negyedik szint a kapcsolat jelenti a hidat a fizikai és a szellemi világban. A magasabb három szint képviseli a fizikai, érzelmi és mentális tapasztalata lelki világban. Ezek a sablont a három alacsonyabb szinten. Ez azt jelenti, a hetedik szint a sablont a harmadik szint, a hatodik a sablon a második és az ötödik szint a sablon az első szinten. Minden magasabb szintű szolgál a mintát a megfelelő alsó szinten.

Ötödik szint az emberi energiamező
Az ötödik szint az a szint az isteni akarat. Ez eleinte egy kicsit zavaró, ha megtanulják érzékelni, mert az ötödik szinten minden úgy tűnik, hogy fordított, mint egy terv.Amit általában tapasztal az üres tér kobalt-kék fény, és amit általában tapasztal szilárd tárgyak állnak üresen vagy egyértelműen meghatározott energia. Ez a sablon az első szint a területen. Van egy üres slot, vagy barázda az ötödik szint, amelybe minden egyes kék vonal a fény az első szinten illik. Az ötödik szinten tartja az első helyen. Olyan ez, mintha tér tele van alaktalan differenciálatlan élet. Annak érdekében, hogy az élet egy sajátos formája, szükség van az első üres helyet, hogy hely.Az ötödik szint tartalmazza nem csak a forma a test, de formájában minden élet más. Az ötödik szint a mező a kibontakozása evolúciós minta az élet, amely megnyilvánul a formában. Isteni akarat isteni szándék nyilvánul meg a minta és a forma.
A személyes tapasztalata ezen a szinten a legnehezebb megmagyarázni, mert hiányzik a szavak a mi szókincs leírni. Ez az isteni akarat van benned, és körülötted. Van szabad akarata, hogy vagy igazítsa magát az isteni akarattal, vagy sem. Isteni akarat egy sablont, vagy mintát a nagy evolúciós terve az emberiség és a világegyetem.Ez a sablon él, lüktető, és folyamatosan kibontakozó. Ez egy hatalmas, szinte kérlelhetetlen érzése akarat és cél. A tapasztalat az, hogy tapasztalat tökéletes rend. Ez a világ a pontosság és a szint pontos hangokat. Ez a szint a szimbólumokat.
Ha igazodnak az isteni akarattal, az ötödik szint erős lesz, tele van energiával. A minta illeszkedik az általános minta az isteni akarat, egy minta, amely szintén látható a HSP ezen a szinten. Érezni fogod, nagy hatalommal és összekapcsolódás minden, ami körülötted, mert akkor lesz a helyén a célra, és szinkronban minden helyen és céllal. Ha megnyitja a látását, hogy ezt a szintet, akkor látni fogja, hogy van, sőt, együtt létrehozó innen élve, lüktető sablon meghatározó világrend. A hely az univerzális dolgok rendjében határozza meg, és az Ön által létrehozott egy mélyebb szinten benned, a haric szint.
Ha az ötödik szint erős, akkor egy olyan ember, akik értik és fenntartani a rendet az életedben. "Egy hely mindennek, és minden a helyén." A ház szép, akkor az idő, és nem a munkát nagyon jól, nem számít, milyen részletesen van. Az akarat nagyon jól működött. Ez összhangban van az isteni akarattal, függetlenül attól, hogy valaha is hallott ilyesmiről. Tudod, ahhoz, mint egyetemes elv. Lehet, hogy csatlakozik a nagyobb cél, vagy mintát az életedben.
Ha, másrészt, ha nem igazodik az isteni akarattal, a minta az aura mező az ötödik szinten torz lesz. Ez nem illik a nagy, egyetemes minta, és akkor nem érzi csatlakozik mi van körülötted. Tudni fogod, sem a helyét az egyetemes dolgok rendjében, sem a célját. Tény, hogy a gondolat, hogy van egy ilyen dolog, nem lehet semmi értelme az Ön számára. Úgy fogja érezni, mintha valaki meg fog feküdt egy utazás az Ön és határozza meg a hely az Ön számára.
Természetesen ebből a szempontból, a hely nem lesz valami, tetszeni fog, vagy kényelmes. Valószínűleg megfélemlíteni világos akarat és pontosság. Valószínűleg sem tagadja, hogy fontos a tisztaság, rend, és helyre vagy lázadó ellen. Ha kétségei vannak a önértékelés, akkor előfordulhat az ötödik szinten, mint személytelen és unloving mivel ezen a szinten a cél, nem az érzéseidet, a legfontosabb. Ha negatív érzései magad, ahogy hozza a tudatosság, hogy ezt a szintet, akkor előfordulhat, magát, mint csak egy újabb fogaskerék a nagy kerék az élet. Mindezeket az emberi tapasztalat, hogy az eredmények az ötödik szint az aura területén, hogy ki az összehangolás és torz.
Ha az ötödik szint nem erős, akkor nem lesz rendezett az életedben. Nem érdekli, hogy mindent szép és tiszta. Sőt, nem lenne elég nehéz megtenni. Érdekében, úgy tűnhet, mint egy szörnyű akadálya a szabadságát. Sőt, akkor is ítélni azokat, akik rendet tartani, és azt mondják, hogy gátolja a kreativitást. Lehet, hogy nem sok a kapcsolat az isteni akarat, vagy a nagyobb cél, hogy az életed. Lehet, hogy nehéz megérteni, bonyolult rendszerek vagy a teljes minta a dolgok.
Ha a második és a negyedik szinten gyenge, és az első, harmadik, és ötödik erős, akkor nagyon jól legyőzi a kreatív szabadság egy diktatórikus végett. Itt az ideje, hogy több időt töltenek fokozza a lelki életet.
Azonban, ha tudod elengedni a negatív érzéseket, és átjutni a rezisztencia ilyen tökéletes világot figyelembe véve annak lehetőségét, hogy te vagy társ-alkotója, akkor megtette az első lépést, hogy megtalálják a célra, és a helyét, és mindent tud változás. Akkor érzi magát nagyon biztonságos, mert része a nagy isteni tervet.Megtapasztalhatja magát, mint egy szikra fény ebben a nagy, él, és pulzáló web fény. Te valójában létre a weben a fény, ahogy mindenki más. Ha kinyitod a HSP ezen a szinten, akkor érezni és látni a tervet. Fogsz tapasztalni magát és a világot, hogy a tiszta fény, szinte üres a kobalt-kék háttér.
Szemlélődés ezen a szinten és a meditáció a nagy evolúciós terv nagyban hozzájárulhatnak, hogy összehangolják az életed célját, és megkönnyíti a fejlesztés. Ez azt jelenti, megadta magát, hogy ki vagy, és nem azzal, amit úgy tűnik, itt a társadalmi normák szerint. Így, sőt, ha nem egy fogaskerék a kerék, hanem, ha egy kútfeje, a kreativitás, mint bármely más az univerzumban.

Hatodik szint az emberi energiamező
A hatodik szintje terén néz ki, mint szép szalagokat fény sugárzik ki minden irányban, kiterjesztve mintegy két és fél láb a szervezetből. Ez tartalmazza az összes színt a szivárvány opálos hangon. Ez strukturálatlan és a nagyon magas frekvenciájú.
Amikor a hatodik szint egészséges, ez világos, és töltött. A gerendák energia patak ki a szervezetből, szép teli egyenes fénysugarakat. A fényesebb és töltött ez a szint, annál inkább tudatosan azt az emberi tapasztalat. Ez a szint az érzelmek a világban a lelkünk, ez az a szint, a mi isteni szeretet. Ül ezen a szinten a tudatos hoz nagy nyugtató hatása van, hogy a test a gyógyuláshoz. Ez tartalmazza az ecstasy a mi spiritualitás. A tapasztalt, mint lelki szeretet, öröm, lelkesedés, és a boldogság.Elérjük ezt a szintet a tapasztalat által elhallgattatta a zajos elme és hallgatni. Elérjük, hogy a meditáció, a vallásos vagy finom zene, kántálás vagy álmodozásból. Itt van nagy érzések terjeszkedés, ahol község a testvériségben minden lény a szellemi világ különböző égbolt és az egész emberiséget, a növények és az állatok a földön. Itt mindannyian, mint a halo körül egy gyertyát. Vagyunk anya gyöngyház opálos fénysugár nyúlik ki a központi fény. Ha a hatodik szint gyenge nem sok energia, akkor nem lesz sok lelki és inspiráló élmények. Lehet, hogy nem is tudom, mi az emberek beszélnek, amikor megvitatják azt. Amikor a hatodik szint töltete és egészségtelen, ez nagyon nehéz, hogy megtapasztaljuk semmit ezen a szinten. Lehet, hogy homályos érzései sem, hogy Isten beteg vagy, hogy Isten / ég / spiritualitás egyszerűen úgy tűnik, nem létezik. Ezért azok, akik élmény úgy tűnik, hogy a fantasy, élő Pollyanna világban saját készítés.
Ha ez a szint egészségtelen, sötét van, vékony, és töltete és fénysugarakat sag. Ez általában a hiánya miatt a szellemi táplálékot. Hiánya szellemi táplálék lehet sok oka, mint például: nem fel olyan környezetben, amely magában foglalja a, úgy, hogy egyszerűen nem létezik, hogy volt a trauma a vallásról, hogy az eredmények az elutasítása, hogy a vallás és a spiritualitás általában valamint a vallás, hogy volt egy trauma néhány más személyes jellegű, hogy az eredmények a személy visszautasítja az Isten és a vallás. Az első esetben a hatodik szint egyszerűen töltete, és a személy nem tudja, ő kell lelki táplálékot. Az utóbbi esetben nem csak a hatodik szint undercharged, ez elkülönül a többi szinten a területen. Lehet valóban látni a szakadék a szintet, és a szokásos kommunikációs csatornákon a szintek között zárva vannak.
Ha a hatodik szinten sokkal erősebb, mint az összes többi szinten, akkor használja lelki élmény, hogy elkerüljék az élet a fizikai. Lehet fejleszteni a gyerekes életfelfogás és várd, hogy vigyázzon rád, mint ha élt csak a lelki világban. Lehet, hogy ezeket a tapasztalatokat, hogy a saját különleges és bizonyítani, hogy jobbak, mint mások, mert van nekik. Ez csak egy elleni védekezés a félelem, hogy van, hogy az élet a fizikai. Ez a védelem nem működik sokáig, és hamarosan lesz egy durva ébredés, hogy dobja meg a kiábrándulás. Kiábrándulás egy jó dolog, azt jelenti, hogy feloldja az illúziót. Ebben az esetben, akkor hozza vissza az életbe most a fizikai. Most megtudhatod, hogy a fizikai világ létezik a szellemi világ, és nem azon kívül.
A legfontosabb, hogy tapasztalja a lelki világban, hogy töltse fel a hatodik szint a területen. ez lehet tenni a nagyon egyszerű meditáció, mint ül nyugodtan 5-10 percig naponta kétszer, és amelynek középpontjában egy tárgyat, például egy rózsa, a gyertya lángja, vagy a gyönyörű naplemente. Egy másik módja az, hogy ismételje meg a mantra, egy hang, vagy egy sor hangok nyilvánvaló értelme.

Hetedik szint az emberi energiamező
Amikor a hetedik szint az emberi energiamező egészséges, ez áll a szép, rendkívül erős arany vonalak energia Scintillate egy nagyon magas frekvenciájú. Ezek összefonódnak formában a fizikai összetevői a fizikai test. Ezek kiterjesztése ki a szervezetből 3-3 és fél láb. Az ezt a távolságot, a hetedik szint képez egy aranytojást, amely körülveszi és megvédi minden benne. A külső széle a tojás vastagabb és erősebb, mint egy tojáshéj. Szabályozza a megfelelő energiaáramlást ki a teljes aura térbe túl. Ez megakadályozza, hogy az energia szivárgás ki a területen, valamint a penetráció az egészségtelen energiákat kívülről. A hetedik szint szolgál, hogy tartsa a teljes mezőnyt. Én mindig lenyűgözött a hatalmas erőt, hogy létezik ezen a szinten.
A hetedik szint arany szálak a fény is léteznek az egész, és körül mindent. Ezek a szálak kötött össze mindent, legyen az akár a sejtek egy szerv, a test, egy embercsoport, vagy az egész világ.
A hetedik szint az a szint az isteni elme. Ha egészséges és hozzuk tudatos erre a szintre, megtapasztaljuk az isteni lélek bennünk, és kezd a világ az egyetemes isteni elme területén. Itt megértjük és tudjuk, hogy egy része a nagy minta az élet. Megtapasztalása ezt az igazságot az univerzumban érezzük magunkat nagyon biztonságos.Itt tudjuk tökéletesség a mi hiányosságai.
Ezen a szinten, a HSP láthatjuk az arany bordarács igazság, mert átszövi maga a világegyetem. Itt a HSP akkor előbb-utóbb megtanulnak kommunikálni elme elme.A nem túl távoli jövőben HSP lesz teljesen normális. Most néha elérheti az egyetemes elme információ túl tudnánk szerezni keresztül, amit gyakran tekintik a normál érzékeket.
Ha a hetedik test erős, töltött, és egészséges, a két nagy képességeit az lesz, hogy a kreatív ötletek és világosan megértse széleskörű általános fogalmakat a lét, a világ, és annak jellege. Lesz új ötletek, és akkor tudni fogja, hol fér bele a nagy, egyetemes minta ötleteket. Ön tudni fogja, hogyan illeszkedik ez a minta. Lesz egy világos és erős megértése az Isten. Lehet, hogy lesz egy teológus, tudós vagy feltaláló. A képesség, hogy egy tiszta, integrált megértése vezethet, hogy tanár lesz a széles körű, bonyolult témákról.
Ha a hetedik szint a mező nem egészséges, az arany vonal lesz unalmas és gyenge. Ők nem tartják formában lesz vékonyabb néhány helyen, mint mások. Ezeket is lehet szakadt nyitott néhány helyen, így energiát szivárog ki a rendszer. Ha a hetedik szint egészségtelen, hogy nem tapasztalnak isteni elme az összekapcsolódás az igazság tartott az egyetemes elme területén. Mi nem érti a koncepciót a tökéletesség a mi hiányosságai. A hiányosságok nagyon nehéz lesz elviselni. Sőt, lehet, menj be tagadás róluk, azt állítva, vagy törekszik a tökéletességre, hogy lehetetlen elérni az emberi állapot. Nem lesz hozzáférése az egyetemes isteni elme területén. Úgy jelenik meg, hogy az elménk elszigetelten működik, és nagyon kevés köze van a teremtés.
Ha a hetedik szint erősebb, mint a többi, akkor lehet, hogy a probléma az, hogy minden kreatív ötletek praktikus.
A legjobb módja annak, hogy erősítse a hetedik szinten a mező, hogy folyamatosan keresni magasabb igazság az életedben, és élni is. A legjobb meditáció Tudom, hogy segítsen erősíteni a hetedik szint a terület, hogy egy mantra, hogy ismétel, "Légy csendben, és tudom, hogy én vagyok az Isten." Ezáltal mantra hozza az energia a hetedik szinten, és végül hozza a meditáló, hogy a tapasztalat, hogy tudjuk ő isteni lélek és Isten.
Beletelik jó működése minden szerv, hogy a kreatív ötletek megnyilvánulása a fizikai síkon. Ez magában foglalja az egészségre. Ha azt szeretné, hogy a jó fizikai egészség és a teljes élethez, meg kell, hogy egyértelmű, töltse fel, és az egyensúly az összes szerv és ezért minden területen az emberi tapasztalat. Ezért minden gyógyulási folyamat tartalmaznia kell kiemelt figyelmet kell fordítani a táplálkozás, és mind a hét szinten a területen.





















Aura rétegei / képekkel

Aura 

 
FIZIKAI SÍK /a képek kattintással kinagyíthatók / 
 
Éter test - 1. réteg - Fizikai akarat 1-3 cm, struktúrát, föld elem/prána alkotja
Az "éter" szó átmenetet jelent anyag és energia között. Apró energiavonalakból épül fel, fénysugarak szikrázó szövetéhez hasonlatos. Szerkezete hasonló a fizikai test szerkezetéhez, szerveket és az anatómiai képletet is tartalmazza energetikai szinten. Ez a réteg határozza meg a fizikai test formáját és a test szilárd részeivel áll kapcsolatban..
Fizikai síkon: Az idegrendszer cselekvő és ismeretszerző érzékek működése, fizikai működés, a test automatikus működése, és fizikai érzetek-érzelmek: fájdalom, élvezet, hideg-meleg stb.
Színe általában fehér vagy szürkésfehér. Feladata a fizikai test védelme a káros sugárzásokkal szemben. A fizikai testet ért sérülések, műtéti hegek jól látszanak benne. Éter teste az élőlényeken kívül az élettelen dolgoknak is van, csak kisebb. Egyfajta védőmáz szerepét tölti be. 

 Érzelmi , emocionális test - 2. réteg - Fizikai érzelem. 2,5-7,5 cm, kavargó mozgásban lévő, víz elem/prána alkotja Folyamatosan kavargó színes "felhők", az energia színfoltjai gyakran érzelmi kitöréseknél kilövellnek. Folyékony szövetekre és nemző szervekre hat. Érzelmek kifejezése alacsony, ösztön szinten. Mohóság, harag, kéj, félelem, elégedettség, öröm, vágy stb

 
Mentális test - 3. réteg, Fizikai gondolkodás - 7,5-20 cm, strukturált, tűz elem/prána alkotja
Fej váll körül sárgás színben mutatkozik meg, ha mentális folyamatokra összpontosítónk ragyogóvá válik és kiterjed. Gondolati strukturált gondolat formákat tartalmaz. Praktikus, racionális természetű gondolatok, lineáris, elemző tudat szintje. A szervezet hő háztartásával áll kapcsolatban. Keveredhet az asztrális vagy érzelmi test színeivel. Sárga színű.



ASZTRÁL SÍK 

 Asztrál test - 4. réteg -15-30 cm, kavargó mozgásban lévő, levegő elem/prána alkotja Összekötő híd a fizikai síkok és spirituális síkok között. Színes energia örvények képezik de finomabbak mint az érzelmi testé, színei is halványabbak, pasztell rózsaszínnel átitatva. Fő feladata a kapcsolatokban és az érzelmi - energetikai kommunikációban van. Különböző formájú, hatalmas színes foltokat képes kilövellni is ily módon összeköttetésbe kerül mások energiáival. Szeretet, gyűlölet, féltékenység, törődés, bizalom, vonzalom stb. Fizikai testben a légnemű folyamatokra és a gázcsere folyamatokban működését befolyásolja.



SPIRITUÁLIS SÍK 

 Éteri színt - 5. réteg - Pszichés akarat - 30-45 cm - strukturált- Éthet/akasha elem alkotja
Éteri minták szintje, tartalmazza a fizikai test és az összes alsóbb test éterikus mintázatát. Akarat megnyilvánulását teszi lehetővé pszichés szinten és lehetővé teszi a gondolkodás- érzés- akarat leképezését fizikai síkra. Fizikailag a szervezet belső irányító mechanizmusával áll kapcsolatban, amely a tudati központ utasításait hajtja végre a fizikai testtel. Ez a színt az ahol a hang teremt anyagot. A tudat magasabb akaratként nyilvánul itt meg, amely lehetővé teszi a megnevezés és a meghatározás erejével létrehozni a dolgokat. "Kezdetben vala a szó és az szó Istennél vala" Az akasha mindenek létrejöttének ős oka. Kék színű test áttetsző fonalak sokaságával. 

 mennyei és ketherikus test

Mennyei test - 6. réteg- Pszichés érzelem- 60-85 cm- Eleme az elme
Spirituális sík érzelmi szintje amelyen keresztül átélhetjük a kapcsolatot az egész univerzummal a legmagasabb érzelmi szinten átéljük az Istennel való egységet és a feltétel nélküli Krisztusi szeretetet. Az aura réteg pasztellszínekből álló, csillogó fényben jelenik meg, alakja a testből kisugárzott fényből áll, amelyben ragyogóbb, erősebb fénysugarak vannak homlok cs. és szív cs. mentén. Nagyon magas frekvenciából és nagyon finom energiából áll. Ez a színt fejezi ki a valóság magasabb elvontabb szintjeihez kapcsolódó érzelmeket és közvetlen kapcsolatban van az intuíció, elme, fantázia működésére.




Keterikus vagy okozati test - 7. réteg - Pszichés gondolat - 76-108 cm - Eleme az értelem
Spirituális sík mentális szintje. Ha a tudatunkat erre a szintre emeljük tudjuk, hogy egyek vagyunk az Istennel. Tojás alakú, magasan szervezett, arany-ezüst parányi fémszállakból álló auratest, amely az egész aurát átfogja. Aranyló, villódzó, lüktető fények, arany fényszálak. Ez a hálózat az aranyfény erejét, isteni elmét mutatja, ami összehangoltan együtt tartja a teljes mezőt.. Külső széle nagyon erős és rugalmas és véd-(el-me)ző. Tartalmazza az élettervet a múlt életek síkjait és az utolsó olyan spirituális szint amely kapcsolatban van a jelenlegi inkarnációval. Ebben a rétegben található a jelen életünkre érvényes múltbeli karma lenyomata. Személyiségünk és inkarnációnk határait húzza meg, és a gondolkodás, valóság megértésének pszichikai funkcióit tartalmazza.

A jelenlegi inkarnációt túlhaladó rétegek:

Kozmikus sík - 8. réteg EGO
Nehezen észlelhető színes fluid szubsztancia. A jelen valamint múltbeli életeinkhez fűződő ragaszkodás és azonosítást tartalmazza. A reinkarnációk által szerzett tapasztalatok szintje.

Tudati sík - 9 réteg TUDAT
A lélek legfinomabb energiája. Kristályos szerkezetű. A lelkileg fejlett embereknél nagyon nagy mértéket ölthet, akár több száz kilométer. Az abszolút tudat szintje, amely mindennel kapcsolatba kerülhet és eggyé válhat az univerzum minden titkával. Isten minden bölcsességével, szeretetével, erejével való egyesülés szintje.


A 8. és 9. réteg általában nem terjed ki a 7. auraréteg határán. Csak az abszolút tudat által lehet eme rétegeket megélni.




sérült aura 



energetikai kezelés 


 


Energetikai változások

Az átlényegülés korszakában 

Energetikai változások
az átlényegülés korszakában
Fizikai test
A régi:
A fizikai test a harmadik dimenzióban rezeg és mindig a jelenre koncentrál. A test sűrű, szénalapú, és két DNS szálas szerkezetből áll. Az agyalapi és a tobozmirigy működése elsorvadt, emiatt öregszünk és halunk meg, és emiatt nem érzékeljünk a többi dimenziót. A fizikai test gyakran fókuszál az én karmájára. Az emberek általában ellenséges a kapcsolatuk ezzel a testtel: neheztelnek rá, rosszul bánnak vele és azt kívánják, bárcsak másmilyen lenne, ezen kívül kontrollálni és megtagadni is próbálják. Mivel a karmát a fizikai testen keresztül tapasztaljuk, ezért van egy fajta hajlam bennünk arra, hogy büntessük és hibáztassuk azért is, hogy egyáltalán létezik. Csak kicsit, vagy egyáltalán nem vagyunk tudatában annak, hogy
ennek a testnek saját tudata van és csak a Szellemet szeretné szolgálni.
Az új:
Ahogy az Égi Fény beáramlik az éterikus lenyomatba, kiváltja az ATP (Adenozin-trifoszfát -  a sejtek központi energiaforrása) termelését a sejtek mitokondriumában. Ez az anyag szállítja a Fényt és bontja szét a DNS számára így már felhasználható Fény kódokra. Az új kódolás jelez : a DNS-nek, hogy megkezdődhet az átváltozás a dupla spirálból tripla spirállá. A harmadik szál a sejten belül már az ötödik dimenzió szintjén rezegve aktiválódik és összekapcsolódik a régi genetikai struktúrával, arra késztetve a sejteket, hogy a szén alapú sűrűséget elhagyják ( a sejtek tehát innentől kezdve már nem a sűrű szénből fognak állni).
Az agyalapi és a tobozmirigy aktiválódik és növekedni kezd. Az embereknél ez gyakran úgy mutatkozik meg, mintha megfiatalodnának. Ezek a mirigyek összekapcsolódnak az eddig rejtett kristály szerkezettel és el kezdik fogadni és megfejteni a Fény Nyelvét. A jobb és bal agyfélteke el kezd szinkronizálódni és új szinapszist fejleszt ki. Erős fizikai és multi-dimenzionális nyitások történnek, amint az agy korábban nem használt részei belépnek az új életbe és működni kezdenek. Egyre többen és többen értik meg, hogy a testnek saját tudata van, és hogy a test őket és az ő Szellemüket szeretné szolgálni. A test nem egy ”jármű”, hanem egy együttműködő partner a Fénytest átalakulás során. Ezen kívül aktiválódnak a belső és külső Fény ötödik dimenziós testei. Ezeket a Fénymeridiánokat axiatonális, axiális és strallim vonalaknak nevezik. Ezek az új meridiánok alkotják a Fény test szerkezetét. Elősegítik a sejtszintű gyógyulást és kapcsolatot teremtenek más csillagrendszerekkel, Fénytest inkarnációkkal és a dimenziós létezés következő szintjével. Egyre nagyobbá és egyre inkább végtelenné válsz, ahogy a Szellem átveszi a testben az irányítást és a tudatosságod kitágítja egy nagyobb valóság felé. A Fénytest átalakulás elhoz neked többet abból a ragyogásból és nagyszerűségből, aki a többi birodalomban vagy. Emelkedetté válsz.
Éterikus lenyomatok
A régi:
Az éterikus lenyomatok az ötödik, hatodik és hetedik dimenzióban rezegnek és egymással időben párhuzamosan működnek. A lenyomatokon keresztül szövődő háló egy negyedik dimenziós anyag, amit karmikus mátrixnak nevezünk. Nagyon hasonlít egy szürkés pókhálóra. A mátrix az összes inkarnációdhoz kapcsolódik minden időben és minden párhuzamos dimenzióban. Fenntartja a karmikus folytonosságot. Egyfajta kapcsolóközpontként működik, amin keresztül a lélek kapcsolódik a fizikai testhez, ezen kívül a fizikai halál mintáját is tartalmazza. A karmikus mátrix lassítja a geometriai formák forgásának ütemét az érzelmi, a mentális és a spirituális testben, ezzel arra készteti őket, hogy bevonzzák a karmikus tapasztalatokat.
A hatodik dimenziós lenyomat egyfajta sablonként vagy mintaként működik a fizikai test számára. Minden DNS kód ebből a hatodik dimenziós mintából származik. Minden fizikai jellemvonást az egyén DNS-e határoz meg, mely először a hatodik dimenziós struktúrákban jelenik meg. Az ötödik dimenziós lenyomat egy minta a Fénytest átváltozáshoz és rejtve van. Vannak éterikus kristályok ötödik dimenziós szerkezetben, melyek visszatartják ezt a mintát attól, hogy túl korán manifesztálódhasson a Fénytest, valamint segítenek az embereknek, hogy ezt a karmikus játékot örömmel játsszák.
Az új:
Ahogy az Égi Fény beáramlik az éterikus testbe, aktiválni kezdi az ötödik dimenziós szerkezetet és ösztönzi a negyedik dimenziós karmikus mátrix felszabadulását. A karmikus megakadási minták fokozatos felszabadulása megváltoztatja a geometriai formák sebességét és az érzelmi, mentális és spirituális test funkcióit. A hatodik dimenziós struktúrák elkezdenek összekapcsolódni az ötödik dimenziós lenyomattal, ami előmozdítja a változást a fizikai test DNS-ében. Fokozatosan, ahelyett, hogy a sűrű harmadik dimenzió része lenne, a Fénytest lenyomatává válik. Amikor az éterikus lenyomat elmozdul, minden más testnek is meg kell változnia. Ahogy a rezgésszám emelkedik a testekben, a kristályos szabályozó szerkezetet el kell távolítani. Ez még inkább lehetővé teszi, hogy a Fény beáramoljon a testekbe és a DNS-be.
Az eltávolítást megteheti egy megtestesült személy, vagy néha a saját Szellemed végzi. Általában a Szellem által történő eltávolítás nagyon ritka. Rendszerint az, aki úgy gondolja, hogy a kristályos szabályozó szerkezetet eltávolították, nagy spirituális fontosságot tulajdonít saját magának. „Én mindenkinél sokkal fejlettebb vagyok spirituálisan, nekem már biztosan nincsenek ilyen kristályaim! A Szellemem minden bizonnyal már évekkel korábban eltávolította őket!”
Érzelmi test
A régi:Az érzelmi test az alsóbb negyedik dimenzióban rezeg (alsóbb asztrális síkon), és hajlamos a múltban élni. Az érzelmi test természetéből adódóan kapcsolódási pontokat hoz létre emberekhez, helyekhez, tárgyakhoz és gondolatokhoz. Gyakran nagyon gyerekesnek látszódhat, mivel a kapcsolódási pontok nagy része gyermekkorban alakul ki.  Ezek az érzelmi minták vagy kapcsolódások az érzelmi testben, úgy működnek, mint egy gomb a jelenben, amit különböző helyzetek szépen benyomogatnak és így hozzák elő a régi blokkolt érzelmeket. Például ha egy macska két éves korodban megkarmolt, most félelmet és gyanakvást érezhetsz, amikor meglátsz egy macskát. Vagy tegyük fel, hogy másodikban az ebédlőben leejtetted az ebédedet és mindenki nevetett rajtad. Most akár irtózhatsz is csoportoktól vagy ebédlőktől, és ha emberek egy csoportja nevet, azt hiheted, hogy rajtad nevetnek.
Láthatod, hogy egy bizonyos dologra adott reakciónak a jelenben valószínűleg semmi köze nincs ahhoz, ami tulajdonképpen történik. Gyakran bizonyos érzéseket az érzelmi test elfojt, amik később úgy jönnek elő, hogy azt érzed, szükséged van éppen aktuálisan valamire, de ezt valójában a régi elfojtott érzések határozzák meg. Azért fojtod el az érzéseket és benyomásokat, mert rossznak, vagy elfogadhatatlannak gondoltad őket. Ez karmikus blokkokat okoz ezekkel az érzésekkel kapcsolatban és megerősíti a kötődést a külső dolgokhoz. Amikor azt érzed, hogy nem tudsz bízni magadban, nagyobb lehet az igényed a mentális test feletti kontrollra.
Az érzelmi és a fizikai test tapasztalják magát az életet. A fizikai test tapasztalja a jelent, míg az érzelmi test a múltbeli történések szűrőjén keresztül tapasztal. A karmikus minták nagy részét az érzelmi test tárolja.
Az új:
Az érzelmi test felemelkedik a többi testtel együtt és az ötödik dimenzióban rezeg. Minden emberekhez, helyekhez és gondolatokhoz való kapcsolódás felszabadul, amint az érzelmi test elkezd működni a jelenben. Az egyetlen, ami megmarad, a kapcsolódás a Szellem rezgéséhez és megnyilvánulásaihoz. Ez gyakran olyan, mint szerelembe esni a Szellemmel. Az emberek általában úgy érzik, hogy érzelmileg sokkal kifejezőbbé válnak. Mint egy gyermek, amikor érez valamit és egyszerűen csak kifejezi. Amikor mérges vagy, kiabálsz. Amikor szomorú vagy, sírsz. Amikor boldog vagy, mosolyogsz és nevetsz. Ez a teljes isteni megnyilvánulás kapuja. Nincs többé „rossz” vagy „elfogadhatatlan” érzés. Minden érzés az isteni megnyilvánulás része.
Ez a három test dupla forgó tetraéderekből áll. Minden egyes testben a mozgás és a forgás mintája egyedi és különleges, mert ezek a testek magának a Léleknek a kisugárzásai. A geometriai formák lassú forgása vagy megrekedése határozza meg, hogy milyen karmikus tapasztalatokat fogsz bevonzani.
A „Fénytest átalakulás” folyamata során ezek a testek először kiegyenlítődnek, majd egybeolvasztják a tetraéderes formákat egy egységes energia mezőbe. A forgás üteme egységessé válik az egész mezőn belül. A megrekedt geometriai formák felszabadulnak mind és ez a mező együtt a Legfelsőbb tudatossággal, a Krisztus tudattal és az ÉN VAGYOK Jelenléttel egyesül, hogy teljesen megmutatkozhasson a te isteni természeted. 
 
Mentális test
A régi:
A mentális test a negyedik dimenzió magasabb szintjén rezeg (magasabb asztrális síkon) és leginkább a jövőre koncentrál. A „mi lesz, ha…” világában él. A valóságot csak jellemezni tudja, tapasztalni nem. Leginkább a túlélésre koncentrál és a gondolatmenete a következő: „ Ha valami egyszer segített nekem életben maradni a múltban és én ezt a valamit továbbra is így folytatom, akkor életben maradok a jövőben is.” A mentális test nem akar változást. Az automatikus cselekvés, mint pl. először mindig a bal lábadat dugod be a nadrágba, ehhez a testhez kötődik.
A ”valós” dolgok értelmezésén és védelmén keresztül ez a test késztet téged arra, hogy erre az adott valóságra koncentrálj. A mentális test általában azt hiszi, hogy ő a felelőse az egész életednek és elnyomja az érzelmi test ”irracionális” érzelmeit, szükségleteit és impulzusait. Egyáltalán nem érdekli, hogy boldog, vagy elégedett vagy-e, neki csak az a fontos, hogy ugyanazt csináld, amit eddig, azért, hogy továbbra is túlélj mindent.
Az új:
Amint a mentális test egybeolvad a többi testtel, azonnal elkezd élni a jelenben és rezegni kezd az ötödik dimenzióban. Amint a működését a Szellem szolgálatába állítja, a Szellemtől kezdi el megtudakolni, hogy mi is ”valós” tulajdonképpen. Megengedi a Szellemnek, hogy innentől kezdve ő legyen az egész élet felelőse, hogy ő irányítson, és a Szellem által ezen a síkon látott hatalmas, végtelen valóságra fókuszál. A legtöbb embernek nagy megkönnyebbülés, amikor a mentális test végre megadja magát a Szellemnek és egyesül a többi testtel. Gyakran a túléléshez kapcsolódó félelmek csökkenek, vagy teljesen meg is szűnnek, és amikor mégis felbukkannak, addigra már tudod, hogy a velük kapcsolatos érzések és gondolatok nem ”valósak”. A félelem egyszerűen csak azt jelenti, hogy a testek kimozdultak az egységből.
Spirituális test
A régi:
A spirituális test az ötödik (éterikus vagy Fénytest síkon) rezeg és a többi testtel időben párhuzamosan működik. Egyfajta kapcsolatteremtőként működik a fizikai inkarnáció és a Magasabb Én vagy Univerzális Intelligencia között. Az egyén jelenésszerű dolgokat él át, melyet a Szellem kommunikál felé és ezek a tapasztalatok a spirituális testen keresztül érkeznek. Gyakran az ezen a testen keresztül érkező impulzusok vagy információk illúziónak tűnhetnek és az egyén lehet, hogy egyáltalán nem is törődik velük. Amint láthatod, ennek a testnek a karmikus játék során csak másodlagos szerepe van.
Az új:
A spirituális test a tökéletesedés útján halad, ahogy a Fénytest átalakulás folyamata zajlik. Amint úgy döntesz, hogy követed a Szellemed, ez a test, mely oly sokáig volt kihasználatlan, felkészül, hogy erősebb kapcsolatot építhessen ki Felsőbb Énünkkel vagy az Univerzális Intelligenciával. Minél többet szeretnél a Szellemmel kommunikálni, ez a test annál jobban megerősödik és betöltheti kapcsolatteremtő szerepét közted és a Szellemed között.
 



Csakra-rendszer I.

Csakratan 

Mi is az a csakra?
A szanszkrit eredetű "csakra" szó magyar jelentése "kerék", amit gyakran lótuszvirágokként ábrázolnak, tölcsér vagy virágkehely formája miatt. Valószínű onnan kapta nevét, hogy a tisztánlátók örvénylő energiaként érzékelték, hisz tölcsérszerűen keskenyedő áramlásként járják át a szervezetet.. A csakrák egyfajta energiatölcsérek (energiát szívnak fel az Egyetemes Energiamezőből), melyeken keresztül fizikai testünk energiát kap, illetve, ha bizonyos energiákból többlet keletkezik, akkor a csakrákon keresztül adjuk tovább a felesleget környezetünknek. A csakrák az ember érzékfeletti részeivel közös szervek, s minden testben sajátos feladatuk van. A csakrák a gerinchez és az idegrendszerhez különböző mirigyeken és idegdúcokon keresztül kapcsolódnak. A teljes csakra-rendszer rendkívül összetett. 7 fő, és több, mint 300 kisebb csakra van az emberi testben. A testen kívül is elhelyezkedik néhány nem-fizikai csakra. A csakra-rendszernek és a rendszer hálózatának részletes térképét évezredeken keresztül használták a keleti gyógyításban és miszticizmusban (pl. akupunktúra.) A csakrák erőközpontok, melyek harmonikus működésük esetén transzformátorokként alakítják át a szervezet és a kozmosz energiáit, s azokat így közvetítik egymás felé. A csakrák az ember fizikai szemmel láthatatlan, szellemi részeinek szervei. A fizikai test a normális érzékszervek számára is érzékelhető, az embernek azonban vannak olyan finomabb testei, amelyek az érzékfeletti, vagy  más néven szellemi világhoz tartoznak. A csakrák ott keletkeznek, ahol bizonyos szellemi energiaáramlatok tartósan keresztezik egymást. Ezeket a csatornákat nadi-knak vagy meridiánoknak nevezik, melyek közvetítésével az energiaáramlás az étertesten belül zajlik. Számuk hetvenkétezer. Ahogy a vérerek a vért szállítják, úgy áramlik ebben a finom hálózatban az energia. Ahol hét vezeték keresztezi egymást, ott a nyolcvannyolcezer akupunktúrás pont egyike, ahol tizennégy, ott a huszonegy mellékcsakra egyike található. Huszonegy energiapálya metszéspontjában pedig a főcsakrák helyezkednek el. A hét főcsakra a szivárvány hét színével közel megegyező rezgéstartományban működik. Lelki összhang hiányában rezgésszámuk megváltozik, s a csakrák vagy túlpörögnek, vagy lelassulnak, amit a szellemi látó színváltozásként észlel. Ezek a változások hatással vannak az étertestre, illetve azon keresztül a fizikai testre is, így idővel szervi panaszokat, betegségeket is előidézhetnek. A lelki zavarok megszűnésével a csakrák működése, a szervezet energiaellátása helyreáll, s életbe léphetnek az öngyógyító mechanizmusok. Az étertestben a csakrák felelősek az életerők áramoltatásáért, és a test egészséges működését fenntartó energiákért. A csakrák fejlődése teremti meg az alapját annak, hogy a szellemi világokat és azok lényeit megismerjük, így a csakrák szellemi érzékszerveknek is tekinthetők.


Minden csakrának elsősorban biológiai funkciója van. A csakra a fizikai test megfelelő testrészének idegeivel áll közvetlen kapcsolatban. Az idegrendszeren keresztül látja el energiával és ezáltal információkkal is a szerveket, végtagokat és a sejteket. Ha a test egy területén – például egy szerv aktivitása által – energiatöbblet keletkezik, akkor a megfelelő csakra a környezetbe vezeti el a fölösleges energiát. Ha a táplálékláncon át valamilyen okból megszűnik a test energiaellátása, az ember képes bizonyos ideig a csakrákon keresztüli energiaellátás segítségével is élni.


De miért kell vigyáznunk környezetünkre?
Lehetséges, hogy a csakrák energiafelvétele akadályoztatva van. Mivel az energiafelvétel során az energiánkat a fákkal, növényekkel, állatokkal, ásványokkal és más emberekkel kicseréljük, illetve energiát veszünk fel tőlük, egy nagyvárosi ember érezhetően befolyásoltnak tekintheti energiaellátását például az elektromos energiamező által. A zöldben való tartózkodás során azonban érezhetően javulhat energiaellátása. Itt nincs lehetősége az elektroszmognak arra, hogy akadályozza az energia felvételét. Környezetünk károsítása azonban – mint ahogyan azt az erdők pusztulása is mutatja – automatikusan szűkös energiaközvetítést idéz elő. Hosszú távon nézve tehát az ember a környezet károsításával elpusztítja saját energiaellátását.
A csakrák biológiai funkciójukban kapcsolódnak a fizikai test megfelelő testrészeivel, belső elválasztású mirigyrendszerével és az idegekkel. Ezen kívül pszichológiai funkciót is ellátnak.
Az aura csakráinak fő feladata, hogy vitalizálja az egyes energiatesteket, így a fizikai testet is, valamint, hogy biztosítsa az aurarétegek közötti energiaátvitelt. Fejlődésünk során csakráink fokozatosan egyre fejlettebbé válnak, kb. 7 éves korban alakul ki egy védőernyő a csakranyílások fölé, ami sokat kiszűr az egyetemes energiamezőből érkező hatások közül.


Kellemetlen érzésekre úgy reagálunk, hogy blokkoljuk érzéseinket, ezzel leállítjuk az energiaáramlást. Ilyen esetekben a csakrákban torzulás, blokk keletkezik. Minden negatív élmény okozhat ilyen sérülést. Ha csakráink jól működnek, nyitottak, meghatározott irányba forognak, megfelelő energiaáramlás történik köztünk és a világ között.


Ha csakrákban működési zavar található, abban az esetben az auratest is gyengül, megsérül. Az egészség érdekében az összes csakrának nyitva kell lennie. Az aura minden rétegéhez csatlakozik egy csakra. Az első három csakra és auraréteg a fizikai világhoz, fizikai szinthez kapcsolódik.


A csakra bizonyítottan mindig az óramutató járásával megegyező irányba forog (normálisan működnek, nyitottak), amikor a környezetből energiát vesz fel, és ellenkező irányba, ha energiát ad le. Ezek a forgásirányok minden élőlénynél, férfiaknál, nőknél, időseknél és gyermekeknél, növényeknél és állatoknál azonosak. Párosával helyezkednek el elöl és hátul. Öt van (harmadik szem csakra, torok csakra, szív csakra, napfonat csakra, keresztcsonti csakra) a test első oldalán, öt a hátsón, illetve egy felül (korona csakra) és egy alul (gyökér csakra). Ezek szerint mondhatjuk, hogy vagy hat pár vagy tizenkét darab, de semmiképpen sem hét a csakrák száma J
A csakrák tölcsér alakúak. Az Egyetemes Energiamezőből a csakra, mint energiaörvény energiát szív magába. A normális csakra körülbelül 15 cm átmérőjű és 2,5 cmtávolságban helyezkedik el a testtől.
A testünkön számos kisebb csakra található még. Ezek közül jelentõsebbek a két tenyér közepén és a két talp közepén lévõ csakrák.
Az aura csakráinak fő funkciói:
- Életerővel látják el az energiatesteket és a fizikai testet.
- Az öntudat fejlődését segítik.  
- Feladata az auraszintek közötti energia átvitel.
 
7. Korona csakra:


A fejtetőn található.


- Színe: viola, fehér


- Testi szerve: felső agyi részek - nagyagy, tobozmirigy


- Hozzátartozó fogalmak, érzések: felső mentál, tiszta lét, isteni energia, isteni tudat, tökéletes lét, nyugalom, egységérzés, teremtésvágy


- Csökkent működés esetén: bizonytalanság, céltalanság, halálfélelem, értelmetlen élet érzés, felszínesség, kicsinyesség, a hozzá tartozó testrészekkel kapcsolatos zavarok




 Harmonizálása:
- Mantrával: OM


- Színterápiával: fehér, arany


- Drágakőterápiával: ametiszt, hegyikristály


- Aromaterápiával: tömjén, lótusz


- A természet érzékelésével: magas hegyek látványa, magas kilátóról nyíló teljes panoráma a természetben, és egyéb ami a határtalan tér érzését kelti, fehér virágok, ételek


- Jógagyakorlattal: napüdvözlet


- Energiagyakorlatokkal


Az egyén spiritualitásához való viszonyával, egész lénye fizikai, érzelmi értelmi és spirituális integrációjával áll kapcsolatban. Ha zárt, az egyénnek nincs kapcsolata sapát spiritualitásával. Nincs kozmikus érzése, nem érti miről beszélnek mások, ha spirituális élményeikről számolnak be. Nyitott esetben egy létállapot, a valóság végtelenné tágítása. Túlmutat a fizikai világon, az egyénben az egészség, a béke, bizodalom érzését teremti meg, célt és értelmet adva a létezésének.


Forgása ellentétes a gyökér csakráéval.


A Korona-csakra a legmagasabb tudati szintet szimbolizálja. A hetedik csakra felelős azért, hogy egységben érezzük magunkat az univerzummal, hogy felszabadultnak, szabadnak érezzük magunkat, ez a csakra köt össze a spirituális énünkkel.


Ha gyenge az energiaáramlás, akkor céltalannak és értelmetlennek érezzük az életünket, bizonytalanok vagyunk és betegesen félünk a haláltól.


Betegségek: lelki és pszichés zavarok, mint például depresszió.
 
6. Harmadik szem (homlok) csakra:


A homlok középpontján található.


- Színe: indigókék


- Érzékszerve: érzékfeletti érzékelés


- Testi szerve: alsó agyi részek - arc, szem, fül, orr, kisagy, központi idegrendszer, agyalapi mirigy


- Hozzátartozó fogalmak, érzések, funkciók: alsó mentál, megismerés, szellemi energia, tisztánlátás, intellektus, emlékezet, szellemi akarat, intuíció, imagináció, szellemi gyógyítás, holisztikus szemlélet


- Disszharmonikus működés esetén: túlzott racionalizmus, materializmus, fanatizmus, manipuláció, pszichés zavarok, feledékenység, butaság, a hozzá tartozó testi szervekkel kapcsolatos zavarok


Harmonizálása:


- Mantrával: KSHAM


- Színterápiával: indigókék


- Drágakőterápiával: lapis lazuli, zafír, szodalit


- Aromaterápiával: menta, jázmin


- A természet érzékelésével: az éjszakai csillagos ég látványa, sötétkék virágok


- Jógagyakorlattal: gyertyaállás, fejenállás, jóga mudra


A Harmadik szem a lélek csakrája. Ide tartozik az intuíció, illetve az a képesség, hogy gyógyítani tudjunk másokat. Ha erős a Homlok-csakránk, akkor odaadóak vagyunk, törekszünk a bölcsességre és belátásra, és képesek vagyunk nevetni magunkon.


Ha nem egészséges az energiaáramlás, akkor vagy túlságosan földhöz ragadtak és materialisták vagyunk, vagy éppen az ellenkezője: fanatikusak, a földtől elrugaszkodottak, naivak és becsaphatóak.


Betegségek, melyek a Harmadik szem gyengeségét jelzik: pszichés zavarok, fejfájás vagy látási zavarok.


Elülső része: Homloki központ a harmadik szem csakra a mentális értelmi fogalmak képi megjelenítésével és megértésével van kapcsolatban. Magában foglalja az egyén valóságról alkotott fogalmát, az Univerzumról alkotott képét, a hiedelmeit arról, milyen az Univerzum.


Hátsó része: A végrehajtó központ, a gondolatok keresztülvitelével kapcsolatos. Ha ellentétes a forgás, az illető világról alkotott képei hamisak, mentális képei zavarosak. Ellentétes erős forgás erős hajlandóságot mutat az egyén negatív gondolatai gerjesztésére. Ha ez egy erősen működő végrehajtó központtal párosul, az egyén világában ez pusztító hatású. Ha a végrehajtó központ gyenge, minden gondolatunkat nehezen tudjuk végrehajtani. Hiába van kreatív ötlet, de nem tudja megvalósítani és állapotához társít egy magyarázatot, amelynben a külvilágot hibáztatja. Homloki csakra ellentétes forgású hátsó csakra, óramutató járásával egyező első csakra esetében az egyén keresztülviheti torz ötleteit, még akkor is, ha nélkülözi a valósággal való kapcsolatot. Ez a típus lehet bűnöző is.


 
  5. Torok csakra:
 A torok magasságában található.


- Színe: világoskék


- Eleme: éter


- Testi szerve: a gerincoszlopon a csakra helyének megfelelő szakasz, nyak, torok, légcső, hörgők, a tüdő felső része, nyelőcső, hangképzőszervek, mandulák, pajzsmirigy (tiroxin), mellékpajzsmirigy, karok, fülek, állkapocs


- Érzékszerve: hallás


- Hozzátartozó fogalmak, érzések, funkciók: felső asztrál, együttműködés, információs energia, kommunikáció, objektív megismerés, inspiráció, művészi kifejezés, őszinteség, nyitottság, függetlenség, tökéletességérzés


- Disszharmonikus működés esetén: túlzott racionalizmus, meggondolatlanság, üres fecsegés, egyéb beszédzavarok, mindenáron erősnek mutatja magát, mások manipulálása, hazudozás, vagy elfojtott önkifejezés, önbizalomhiány, félénkség, gombóc érzés a torokban, félelem attól, hogy mások mit gondolnak rólunk, megfelelésvágy, a hozzá tartozó testrészekkel kapcsolatos zavarok




 Harmonizálása:
- Mantrával: HAM


- Színterápiával: világoskék, türkizkék


- Drágakőterápiával: akvamarin, türkiz, kalcedon


- Aromaterápiával: zsálya, eukaliptusz


- A természet érzékelésével: a kék ég látványa, a gyengéden hullámzó vízben visszatükröződő ég kékje segíti a szellemi és érzelmi energiákat összhangba hozni


A Torok-csakra a kommunikációért és az intellektusért felelős. Harmonikus energiaáramlás esetén a törekszünk az objektív megismerésre, őszinték, nyitottak vagyunk, vágyunk az önkifejezésre. Ez a csakra felelős a helyes értékítéletért. Ide tartozik a kreatív illetve művészi kifejezésmód és fantázia is.  


Gyenge energiaáralmás esetén az ember félénk és visszahúzódó lesz, aki fél megszólalni és kifejezni gondolatait. A diszharmonikus Torok-csakra működés azt eredményezi, hogy túlságosan félünk attól, mások mit gondolnak rólunk, hatalmas a megfelelésvágyunk, éppen ezért soha nem magunkat mutatjuk, hanem álarcokat használunk, hogy erősnek lássanak.


Betegségek, melyek az ötödik csakra gyengeségét mutatják: a különböző beszéd vagy mozgásszervi problémák.


Elülső része: A nyaki csakra a személyes szükségleteinkért való felelősségvállalással áll kapcsolatban. Akkor működik megfelelően, ha az ember felhagy azzal, hogy hiányai miatt másokat hibáztasson, és nekikezd, hogy megteremtse azt amire vágyik, és a szükségleteit. Ez a központ megmutatja, hogy milyen viszonyban van az egyén a feléje érkező dolgok elfogadásával. Ha ellentétes a forgása, akko rnem képes elfogadni azt, ami neki jár, a világot negatív, ellenséges helynek fogja érzékelni. Negatív elvárásai lesznek, s negatív események fognak kívül is megjelenni.


Hátsó része: a társadalomban elfoglalt helyünkkel kapcsolatos érzésekhez gyűjt energiát. Nyitott, ha az ember elégedett a munkájával, szakmailag sikeres. Ilyenkor tevékenysége beleillik az életcéljába. Ha olyan foglalkozást választott, ami számára kellő mértékben jelent kihívást, ami kielégíti őt, ez a csakra virágba borul. Szakmailag sikeres lesz, növekedéséhez megkap minden támogatást a Világegyetemtől. Blokkoltság esetében ennek ellenkezője igaz. Büszkeség mögé rejti bizonytalanságérzetét, félelmét a sikertelenségtől. Félünk a hibázástól. Azért utasítunk el folytonosan valakit, vagy valakiket és valamit  vagy valamiket, mert félünk, hogy minket visszautasítanak. Az áldozat szerepét játssza. Bele kell vágni a vágyott szakmába, menni a vágyott kapcsolat után: ez szabadíthatja fel igazán érzelmeinket. A hibázástól való féelelmérzés gátol.






VIZUALIZÁLÁS

A CSAKRÁK MEGNYITÁSA  
VIZUALIZÁLÁS A CSAKRÁK
MEGNYITÁSA CÉLJÁBÓL
gyakorlat elvégzéséhez üljünk le egy kényelmes székre, vagy lótuszülésben egy földre tett párnára. Hátunkat tartsuk egyenesen.
 Először, amikor az egyik meditációs gyakorlat segítségével megnyugtattuk elménket, fordítsuk figyelmünket az első csakrára.
Jelenítsük meg képzeletben mint az óramutató járásával megegyező irányban kavargó, vörös fényörvényt.
(Az óramutató járásával egyező irány úgy adódik, ha a csakrát a testen kívülről szemléljük.)
A fényörvény alattunk helyezkedik el, forgó tölcsérjének nagyobb vége a föld felé nyitott, a csúcsa pedig a gerincoszlop alja felé mutat. Mialatt örvényleni látjuk, lélegezzük be a vöröset, majd fújjuk ki.
Belégzéskor jelenítsük meg vörösnek a lélegzetünket.
Kilégzéskor ne jelenítsük meg, csak figyeljük meg, milyen színű. Ezt addig ismételjük, amíg egyaránt tisztán nem látjuk a vöröset a ki- és belégzéskor is.
Ha kilégzésnél a vörös szín világosabb vagy zavaros, ez azt jelenti, hogy egyensúlyba kell hozni a vörös energiákat. Ha világosabb, akkor a mezőnek több vörös energiára van szüksége. Ha zavaros, akkor meg kell tisztítani az alsó csakránkat. Addig ismételjük a gyakorlatot, amíg a be- és kiáramló színek egyformák nem lesznek.
Ez az összes csakrára érvényes.
Megtartva az első csakráról alkotott képet, térjünk át a másodikra, amely kb. 5 cm-rel szeméremcsontunk felett helyezkedik el. Két örvényt jelenítsünk meg képzeletben, az egyiket a test elülső, a másikat hátsó részén.
Nézzük, ahogy élénk narancsvörös színben kavarognak, az óramutató járásával egyező irányban. Lélegezzük be a narancsvörösét, majd fújjuk ki. Ismételjük meg. Ügyeljünk, hogy a be- és kiáramló színek megegyeznek-e, mielőtt még továbbmegyünk.
Az első két csakráról alkotott képeket fenntartva, haladjunk tovább felfelé, a hasi idegközpontnál fekvő harmadik csakrához (napfonat).
Itt két sárga kavargó örvényt jelenítsünk meg. Lélegezzük be, majd fújjuk ki a sárgát. Ismételjük addig, amíg a sárga be- és kilégzéskor is teljesen tiszta lesz.
Haladjunk tovább a szívhez. A kavargó örvények zöldek. Lélegezzük be, majd fújjuk ki a zöldet, amíg a színek egyensúlyba nem kerülnek. Mielőtt továbbindulunk a torokcsakra felé, győződjünk meg arról, hogy az összes többi csakrát (amelyéket márfeltöltöttünk) is látjuk kavarogni.
A toróknál végezzünk be- és kilégzést kékben, az óramutató járásával egyező irányban kavargó örvényeken keresztül.
A harmadik szemcsakránál a fej első és hátsó részén kavargó örvényeket violaszínűnek jelenítsük meg. Ismételjük meg a légzőgyakorlatokat.
Menjünk tovább a fejtetőhöz. Ez opálos fehér, amint a fejünk tetején ül, az óramutató járásával egyező irányba forogva.
Lélegezzük be a fehéret, majd ki. Ismételjük meg. Nézzük, ahogy mind a 7 csakra az óramutató járásával egyezően mint függőleges erőáram fel-le áramlik a gerincoszlop mentén. A légzéssel összhangban lüktet. Belégzéskor felerősödik, kilégzéskor gyengül. Csúcsaiknál az összes csakra kapcsolódik hozzá.
A fej tető képezi a felső be- és kijáratot, a gyökércsakra pedig az alsót, az energiának az aurán keresztüli áramlásához.
Figyeljük, ahogyan belégzéskor a lüktető energia áthatja az összes csakrát. Most az egész mező fel van töltve nagy mennyiségű tiszta energiával.



Aura tísztitás

A TISZTÍTÓ ÖRVÉNY


 

A TISZTÍTÓ ÖRVÉNY
Ez a vizualizációs gyakorlat az egész auratér kimosására és megtisztítására szolgál. Kitűnő hatása
van egy-egy fárasztó nap után, különösen, ha a nap folyamán sok emberrel érintkeztünk. Elősegíti
az energiahulladékok kiürítését, így megelőzhető, hogy ezek felhalmozódása megbontsa az auratér
egyensúlyát. Elvégzése nem igényel öt percnél több időt.
1. Üljünk le, és végezzük el a fokozatos ellazulást.
A gyakorlat eredményességét elősegíti, ha
előzőleg légzés technikát végzünk. Esetleg
egy rövid imát vagy mantrát is elmondhatunk.
Ne felejtsük el, hogy a gyakorlatok itt bemutatott
formája csak irányadó, meg kell tanulnunk őket a
saját energiánkhoz igazítani.
2. Lelki szemünkkel képzeljük el, hogy a fejünk
felett mintegy hat méterrel kristálytiszta, fehér
lángú kis forgószél kerekedik. Úgy néz ki, mint
egy pici, spirituális tornádó. Képzeljük a tölcsért
akkorának, hogy befogja egész auraterünket.
Képzeljük el, hogy a tölcsér szára, a fejtetőn át
belépve, keresztülmegy testünk középső tengelyén.
3. A spirituális forgószelet úgy lássuk, hogy az
óramutató járásával megegyezően pörög. Képzeljük
el, hogy amint megérinti az aurát, felszívja és
elégeti mindazt az energiahulladékot, amelyet felhalmoztunk.
4. Lássuk, érezzük, képzeljük el, amint a tisztító
forgószél lefelé mozog, egész auránkat és testünket
átjárja. Tudatosítsuk magunkban, hogy
egész energiaterünket kitakarítja és megtisztítja
mindattól az idegen energiától, amelyet a nap folyamán
felhalmoztunk.
5. Amikor az örvény végigment rajtunk, hagyjuk,
hogy a lábunkon keresztül kilépjen a földbe.
Lelki szemünkkel lássuk, amint az örvény viszi
magával az energiahulladékot az alsóbb régiókba,
és jótékonyan megtermékenyíti vele az élet alsóbb
birodalmait a bolygón kívül és belül.
Tisztító örvény alkotás
 





AZ AURA ERŐSÍTÉSE

AZ AURA ERŐSÍTÉSE

ÉS VÉDELME

 

AZ AURA ERŐSÍTÉSE
ÉS VÉDELME
Fejlődésünk során elérkezünk ahhoz a felismeréshez, hogy nem csak fizikai testből állunk. Kezdjükmegérteni, hogy a világ tágabb a szemhatárunknál. A legtöbb ember a látható és a tapintható dolgokraösszpontosítja a figyelmét, pedig a tudomány bizonyítja, hogy számtalan dolog hat ránk, amelyek az emberi szem számára nem észlelhetők. Ha nem ismerjük a külső erők hatását, energiarendszerünkgyengülésével fizethetünk érte. Ez a gyengülés megnyilvánulhat fizikai betegségben éppúgy, mint mentális érzelmi egyensúlyzavarban. Egyéni energiarendszerünket nap mint nap érik megterhelések és ütközések. Ha nem tanuljuk meg ennek a jelenségnek a felismerését és azt, hogy miképpen védekezhetünk a nemkívánatos betolakodásokkal szemben, egyszerűen azt vesszük észre, hogy az életünk mind bonyolultabbá válik. Valamennyien tapasztaltuk már, hogy energiáinkatkülső erők hatása éri, gyakran vagyunk kitéve zajnak, melegnek, villamosságnak. Más emberek ütköznek az energiáinkkal. Éreztették már önnel, hogy alacsonyabb rendű, hogy tehetségtelen?  Megtörtént már, hogy rábeszélésre vett meg valamit, ami nem állt szándékában, vagy részt vett valamiben, amihez valójában nem volt kedve? Érezte már kimerültnek magát egy beszélgetés után? Valamennyi felsorolt jelenség az energiatérbe történt idegen behatolás számlájára írható.
Energiáink védelmezésének a kulcsa az aurában van. Az erős, vibráló aura eltéríti a negatív, lecsapoló és kiegyensúlyozatlan energiákat. Az aurát nem nehéz jó karban tartani, a legfontosabb ebből a szempontból az egészséges életmód. A megfelelő étrend, a mozgás és a friss levegő az egész aurateret erősítik, míg a mozgáshiány, a friss levegő hiánya, az egészségtelen étrend, a túlzott alkoholfogyasztás, a kábítószerek, a dohányzás stb. az auraszövet elhasználódásához és kilyukadásához vezetnek. Az aurára igen erősen hat érzelmi és lelki állapotunk is - erősebben, mint a legtöbben gondolnák. A hosszú stressz állapot, az érzelmi megrázkódtatás, a mentális zavarok és kiegyensúlyozatlanságok, a felindulások, az aggodalom, a félelem és más negatív érzelmek és magatartásformák mind gyengítik az aurateret. A legyengült aura energialecsapolódást eredményez, sokkal fáradékonyabbá válunk. Ha elhúzódik ez az állapot, lyukak és szakadások keletkezhetnek az auratér szövetében. Egészségi problémák jelentkeznek, további egyensúlyzavarokkal együtt. A következő oldalon látható ábra mutatja, hogyan néz ki a legyengült aura: lyukak, sötét foltok láthatók a szabálytalan, gyenge formában.
Legyengült és kiegyensúlyozatlan aura képe
Számos egyszerű mód van rá, hogy az aurát vitalizáljuk és erősítsük. A napfény, a testedző gyakorlatok és a friss levegő rendkívül hatékonyan erősítik és élénkítik. Együnk kevesebbet, de gyakrabban, mert ez kiegyensúlyozottabban hat az aurára. A jó bélműködés erősíti és biztosítja a rugalmasságát.
A meditáció erősíti és védi az aurát. Az említett tényezők jótékony befolyást gyakorolnak, de semmit se vigyünk túlzásba, legyünk mindenben mértéktartók, mert ez előnyösen hat az aura vibrációjára. Zenét is használhatunk az auratér kiegyensúlyozására és erősítésére. A gregorián dallamok hatékonyan tisztítják az aurát vagy a környezetet a negatív energiától. Mindnyájan tapasztaltuk már, hogy milyen, amikor olyan szobába lépünk, ahol előtte veszekedtek vagy vitatkoztak. Sűrű a levegő, érződik benne a feszültség. Ha ebben a szobában felteszünk egy gregorián lemezt, tíz perc alatt teljesen megtisztítja a helyiséget minden negatív energiától. Ugyanilyen hatással van az aurára is. Aki nem kedveli a gregorián dallamokat, válaszszónmásmilyen klasszikus zenedarabot, amelyet felemelőnek és megnyugtatónak érez.
Használhatunk illatokat is az auratér védelmére és erősítésére. Ősi szokás a legkülönbözőbb népeknél a füstölés. Különböző füvek füstjével és illatával tisztítják az aurateret vagy a környezetet. a hozzá fűződő keresztény asszociációk miatt nem mindenki érzi így. Pedig magas energiarezgése miatt igen hatékony. Akik gyógyítással és tanácsadással foglalkoznak, jól hasznosíthatják a gardéniaTed
 Az illatok, például a tömjéné és az illóolajoké, erősen hatnak az aurára,  különösen az érzelmi ésmentális természetű energiákra. Olajokkal és tömjénnel ellensúlyozhatjuk a bajok és a betegségek hatását, legyenek bár fizikai, érzelmi, mentális vagy spirituális jellegűek. A zsálya és a harmatkása keveréke közismert, illata tisztítja és kiegyensúlyozza az aurateret. A fenyőtömjén szintén auratisztító és -védő illat, noha a hozzá fűződő keresztény asszociációk miatt nem mindenki érzi így. Pedig magas energiarezgése miatt igen hatékony. Akik gyógyítással és tanácsadással foglalkoznak, jól hasznosíthatják a gardénia illatát, mert segít elkerülni, hogy túlságosan belebonyolódjanak a mások problémáiba. Erősíti az aurát, és segít megőrizni az érzelmi tárgyilagosságot. Vannak persze más illatok is, amelyek éppen ilyen hatékonyan erősítik és védik az aurát. Az aura erősítésének és védelmének további hatékony eszköze a kvarckristály vagy a kő. A kristályban rejlő elektromos energia megnöveli és erősíti az aurateret. Erről szemléletes módon meggyőződhetünk, ha megkérünk valakit, hogy mérje meg az auránkat kristály nélkül, majd a kristállyal a kezünkben. Már a kicsi, 2-3 centiméter hosszú kristály is 1-1,2 méterrel növeli az aurateret.
A mindkét végén csúcsos kvarckristály rendkívül hatékonyan erősíti, a zsebünkben hordva stabilizálja az aurát! Igen hasznos lehet, amikor tudjuk, hogy feszült helyzet vagy energialeszívás áll főttünk. Segít elkerülni, hogy kiszipolyozzanak, visszaéljenek a tartalékainkkal.A fárasztó nap után, amikor kimerültnek érezzük magunkat, vagy szeretnénk a normális energiaszintünket visszaállítani, vegyünk mindkét kezünkbe egy-egy kétcsúcsú kvarckristályt, ahogyan az ábrán látható. Lazuljunk el, lássuk mentálisan, amint a kristályok energiája feltölti a testünket és az auránkat energiával. Ritmikus légzéssel segítsük elő a hatást. Öt-tíz perc elegendő, hogy kiegyensúlyozzuk és megerősítsük energiáinkat. Ez segít ugyanakkor a munkahelyi, feszültebb állapotról a lazább, otthoni állapotra váltani, magunk mögött hagyni a hivatali gondokat, mert megtisztítja az aurát az energiahulladéktól, amelyet haza vittünk. A következő gyakorlatok az egész auratér védelmét és erősítését szolgálják. Segítenek egyensúlyba kerülni és feltöltődni energiával, kivédeni a nemkívánatos erők és energiák betolakodását az aurába. Minél erősebb és vibrálóbb az auránk, annál kevésbé vagyunk kitéve kellemetlen hatásoknak
VÉDEKEZÉS ENERGIALECSAPOLÁS ELLEN
Valamennyien tapasztaltuk már, hogy bizonyos emberek valósággal elszívják az energiánkat. Kimerülünk a velük való beszélgetéstől, történjék bár személyesen vagy telefonon, utána kifacsartnak,erőtlennek érezzük magunkat, még a gyomrunk is megfájdul. Ez az energia lecsapolás élménye
Kristályok hatása az auratérre
A mindkét végükön kvarckristályok megszilárdítják és újraépítik az energiatestet.
Vannak, akik kiszívják, lecsapolják mások energiáit. Azért képesek erre, mert az érdekelteknek többnyire fogalmuk sincs a dologról. Az energiaszívók általában a mások energiáival pótolják a saját energiabázisukat, ahelyett hogy felépítenék. Csak annyit vesznek észre az egészből, hogy a beszélgetés, az együttlét után jobban érzik magukat. Ez azonban nem jogosítja fel őket arra, hogy elszívják energiáinkat, amit nem szabad lehetővé tennünk. Persze ezért ne vádoljuk meg, hogy vámpír,mert kiszipolyozza az energiáinkat. Még azt hinné, elment az eszünk. A probléma ugyan megoldódna,mert ezek után valószínűleg nem erőltetné a találkozást. Az emberekkel való érintkezés soránazonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a legtöbben még mindig nem vesznek tudomást a finom energiák működéséről. Könnyebb a helyzeten úgy változtatni, hogy egy szót sem szólunk róla, ugyanis magunk döntjük el, hogy megosztjuk-e energiáinkat másokkal, vagy sem. Az egyik legegyszerűbb módszer, hogy lezárjuk az energiakörünket. A testünkben és a testünk körül az auratérben energia áramok keringenek, ezt a keringést lezárhatjuk úgy, hogy az energiák ezen belül maradjanak, és ne lehessen átszívni őket másvalakinek az energiaterébe. Csupán a túloldali ábrán látható pozícióba kell helyezkednünk: lábunkat keresztbe tesszük a boka magasságában, és összeérintjük a hüvelyk- és a többi ujjúnkat. (Az is elegendő, ha csak a hüvelykés a mutatóujjainkat tesszük össze.) Ezzel lezárjuk köreinket, és az energia nem fog eltávozni tőlünk.
Védekezzünk a lecsapolás ellen
Ez a pozíció lezárja energiakörünket. A hüvelyk- és a mutatóujjunk vagy a hüvelyk- és a többi ujjunk összeérintésével, lábaink bokánál történőkeresztezésével megakadályozzuk, hogy az energiánkat leszívják
Ha legközelebb találkozunk energiaszívó ismerősünkkel, üljünk ebben a pózban. Kezeinket hanyagul tartsuk az ölünkben, ujjaink érjenek össze, és tegyük bokánál keresztbe a lábunkat. Ez olyan egyszerű és keresetlen, hogy senki sem fog gyanakodni. Telefonbeszélgetés közben ugyanezttehetjük, ha ilyen emberekkel beszélünk. A hatásról az illető visszacsatolásából fogunk értesülni. Számíthatunk olyan megjegyzésekre, hogy „nem vagy olyan kedves, mint máskor", „valahogy zárkózottabb lettél", „nem tudom, hogy mi bajod van velem" stb. Szó sincs róla, hogy bajunk lenne az illetővel, mert ugyanolyan kedvesen fogunk beszélgetni vele, mint annak előtte. Csupán nem engedjük, hogy elszívja az energiánkat! Egyszerűen nem hagyjuk, hogy kimerítsen. Miután nem „dobódik fel" tőlünk, azt hiszi, hogy megváltoztunk. Senkinek sincs joga azonban a mások energiáit engedély nélkül elvenni.


Invokációk

Energiatest feltöltése a sugarak fényeivel 

A vörös sugár invokálása
Hívom a rubinvörös sugár Elohimjét, sugározzátok fényeteket testembe.
Hívom a rubinvörös sugár Elohimjét, Öntsétek a Forrás erejét testem minden sejtjébe,
hogy testem újjászülethessen a fényben.
A rubinvörös fény gyógyítson meg minden sérülést a sejtjeimben,
oldjon fel minden stresszt és fájdalmat, és csillapítsa a változástól való félelmet.
Testem teljesen a fényben van.
Lényem nyugodt a fényben.
Velem van a Forrás ereje.
  A narancssárga sugár invokációja

Hívom a narancsságra sugár Elohimjét, hogy Isten vitalitása testembe áramoljon.
Hívom a narancssárga sugarat, hogy felébredjen isteni alkotóerőm.
Hívom a narancssárga sugarat, hogy elmélyüljön szeretetem és kapcsolatom a Földdel.
Az áramlás és a változás mestere VAGYOK, átélem minden teremtés Szépségét.
 A sárga sugár invokálása
Hívom a topázsárga sugár Elohimjét, hogy testembe áramoljon az isteni megvalósítás.
A sárga sugárral ébresztem fel isteni feladatomat.
Hívom a sárga sugarat, hogy erősítse meg bennem a Forrás szolgálatát.
Hívom a topázságra sugarat, hogy lágyítsa meg egómat,
hogy átadhassam magamat a Szellemnek.
 A zöld sugár invokálása
Hívom a smaragdzöld sugár Elohimjét, hogy szétáradjon testeimben a bőség.
Hívom a smaragdzöld sugár Elohimjét, hogy összekapcsolódjam az isteni áramlattal.
Mint fent, úgy lent.
Hívom a zöld sugarat, hogy segítse teljesen megnyílni szívemet.
Hívom a smaragdzöld sugarat, hogy segítsen megteremteni a bőséget.
Mint fent, úgy lent, minden szeretet, minden áramlás.
 A kék sugár invokálása
Hívom a zafírkék sugár Elohimjét, hogy a szent összeköttetés fénye szétáradjon testeimben.
Hívom a zafír sugár Elohimjét, hogy az isteni igazság átáramolhasson testeimen,
hogy képes legyek kimondani, ki VAGYOK valójában.
Hívom a zafírkék sugarat, hogy segítsen szeretettel kommunikálnom,
és fényemet összekapcsolni a fénnyel.
Hívom a zafírkék sugár Elohimjét, hogy lágyítsa meg hangomat,
hogy segítségével mindenki hallhassa Isten igazságát.
 Az indigószínű sugár invokálása
Hívom az indigószínű sugár Elohimjét,
hogy harmadik és negyedik szemem felébredhessen
és megerősödhessen, mivel a látást választottam.
Hívom a csillagzafír sugár Elohimjét, hogy ébressze fel bennem azt a csillagot,
amely emlékszik arra, aki VAGYOK.
Hívom az indigószínű sugár Elohimjét,
hogy emlékezetem és megértésem tárolósejtjei aktiválódjanak.
Az ibolya kék sugár invokációja
Hívom az ibolyakék sugár Elohimjét,
hogy az isteni transzformáció áradjon szét mindenben, ami VAGYOK.
Hívom az ametiszt sugarat, hogy magasabb fénybe emelje testem minden sejtjét és atomját.
Hívom az ibolyakék lángot,
hogy égjen a lelkemben, és oldjon fel minden fátylat, ami szellememtől elválaszt.
Hívom az ibolyakék lángot, hogy égesse el illúzióimat és ellenállásaimat,
félelmemet pedig változtassa szeretetté.

Az arany sugár invokálása

Hívom az arany sugár Elohimjét, hogy tudatomban szétáradjon az isteni bölcsesség.
Hívom az arany sugár Elohimjét, hogy feltáruljon az univerzum végtelensége,
harmóniája és határtalansága.
Hívom az arany sugár Elohimjét, hogy szellemem megvilágosodjon,
hogy békében és megértésben növekedhessek.
Cselekedeteim legyenek bölcsek, érzelmeim kiegyensúlyozottak,
szellemem pedig békés.
Az ezüst sugár invokálása

Hívom az ezüst sugár Elohimjét, hogy oldja fel minden karmikus mintámat és minden elnyomott haragomat, hogy megismerhessem az örömöt.
Hívom a kegyelem Elohimjét, hogy lényem megbocsátással töltődjön fel,
életem hálával, szívem pedig ünnepélyességgel.
Hívom az ezüst sugár Elohimjét, hogy megszabaduljak kicsinyességeimtől,
hogy széttörjön a gyűlölet igája, és lelkem felszabaduljon.
A rézszínű sugár invokálása

Hívom a a rézszínű sugár Elohimjét, hogy mutassa meg életem isteni tervét.
Hívom a rézszínű sugár Elohimjét, hogy mutassa meg létezésem mintáját.
Kérem a rézsugarat, hogy kösse össze és támogassa testeimben a primer sugarakat.
Hívom a rézszínű sugár Elohimjét, hogy vezessen el spiráltáncba,
hogy a fénybe emelkedhessek.

A türkizszinű sugár invokálása

Hívom a türkizszínű sugár Elohimjét, hogy átvezessen az isteni tudat óceánján.
Hívom a türkiz sugarat, hogy összekössön minden inkarnációmmal.
Hívom a türkiz sugarat, hogy összekössön minden megnyilvánulássommal.
Egy VAGYOK az isteni tudattal.
Isteni összeköttetés VAGYOK, belemerülünk a fénybe és nevetünk.
A rózsaszín sugár invokálása

Hívom a rózsaszín sugár Elohimjét, hogy árassza szét az isteni egységet.
Hívom a rózsaszín sugár Elohimjét, hogy segítsen befogadni krisztusi lényemet.
Hívom a rózsaszín sugár Elohimjét, hogy az isteni szeretet szétáradjon testemben.
Krisztus szeretete áradjon rajtam keresztül.
A szellem egysége működjön rajtam keresztül.
Krisztusi lény vagyok.
Egységben VAGYOK a Forrással.
Az eksztázis sugarának invokálása

Hívóin az eksztázis sugarának Elohimjét, hogy fényét testembe árassza.
Hívom az eksztázis sugarát, hogy segítsen felépítenem fényjárművemet.
Hívom az eksztázis Elohimjét, hogy összekössön az ÉN VAGYOK jelenével.
Hívom az eksztázis Elohimjét, hogy olvadjon Össze forrásommal.
Ennek a sugárnak a színét leginkább az arany, réz és a bronzosmézszín keverékével lehet meghatá-rozni. Képzeld el ezt a színkeveréket mielőtt fehérré változik. Az eksztázis sugarát gyakran sokkal eresebbnek érzik, mint más sugarakat.
Forrás: A fénytest c könyv részlet




Az aura színek jelentése

Az aurában megjelenő szín kulcsot

adhat az illető egyéniségének, hangulatának,

érettségének és egészségének a megértéséhez.

 

Az aura színek jelentése
A szín lehet építő és romboló, serkentő vagy lehangoló,
taszíthat és vonzhat. Jellegében hímnemű
vagy nőnemű is lehet, pozitív vagy negatív hatást
tükrözhet. Az aurában megjelenő szín kulcsot
adhat az illető egyéniségének, hangulatának,
érettségének és egészségének a megértéséhez.
Egyaránt tükröz fizikai és spirituális vonatkozásokat.
Jókora gyakorlat kell hozzá, hogy értelmezni
tudjuk az aurában látható színárnyalatokat. Minden
színnek megvannak az általános jellegzetességei,
de a színen belül minden árnyalat egy picit
módosít ezen. A szín helyét, intenzitását, de még
a szín formáját is figyelembe kell venni.
A könyvnek nem célja, hogy kitérjen az aurában
látható színek értelmezésének minden részletére.
Az alapszínek vizsgálatára szorítkozunk, valamint
arra, hogy ezek általában milyen energiákat jeleznek
a fizikai és egyéb szférákban. Ez kiindulási
pontként szolgálhat annak a megértéséhez,
hogy mit jelentenek az aura színei.
A testhez legközelebb látható színek az illető fizikai
állapotára utalnak, és jelzik azokat az energiákat,
amelyek a leggyakrabban manifesztálódnak,
és a legerősebben hatnak az életében. A távolabbi
színek és energiák gyakran azt az energiát
jelzik, amelyet be fog építeni az életébe. A gyakorlat
meg fog rá tanítani, hogy a színből és a színnek
a testhez viszonyított helyzetéből meg tudjuk
határozni bizonyos energiaminták időelemeit is.
A szivárvány színei
Piros
A piros az erős energia, a tűz és az elsődleges alkotóerő
színe. Forró, erős szenvedélyt, eltökéltséget
és akaratot jelenthet. Dinamikus szín, haragot,
szerelmet, gyűlöletet és váratlan változásokat tükrözhet.
Új születésre és átlényegülésre is utalhat.
A test keringési rendszerére, szaporodási képességére
(szexuális energiájára) és a látens képességek,
tehetségek felébresztésére hat.
A túlságosan sok piros vagy piszkos piros túlcsigázottságra,
gyulladásra vagy kiegyensúlyozatlanságra
utalhat. Jelezhet idegességet, felindulást,
agresszivitást, impulzivitást vagy izgatottságot.
Narancsszín
A melegség, a kreativitás és az érzelmek színe.
Bátorságot, örömet és társas hajlamot jelez. Újfajta
tudatosság megnyílását is jelentheti, különösen
a finomabb régiók (az asztrálsík) felé.
Az árnyalattól függően érzelmi kiegyensúlyozatlanságot
és izgatottságot is jelenthet. A narancsszín
piszkosabb árnyalatai büszkeségre és feltűnés!
vágyra is utalhatnak. De aggodalom és hiúság
is tükröződhet benne.
Sárga
A sárga az első és a legkönnyebben látható auraszínek
egyike. A haj körül észlelhető halványsárga lehet
az optimizmus jele. A sárga a mentális aktivitásnak
és az új napsütésnek is a jele, amely új lehetőségek
megismerését, világosságot, bölcsességet
és intelligenciát tükröz. Pasztell árnyalatai (különösen
a halványsárga és a fehér közti spektrum)
gyakran lelkesedést, eszmék erős hatását és spirituális
fejlődést jeleznek. A sárga szín jelképezi az
ébredő pszi-képességeket és a „megérzést" is.
Mélyebb és piszkosabb árnyalatai túlzott gondolati
és elemző tevékenységre utalhatnak. Túlzott
kritikai hajlam, az el nem ismertség érzése és
dogmatikusság tükröződhetnek benne.
Zöld
Az érzékenység és a növekvő együttérzés színe,
növekedést, részvétet és nyugalmat tükröz. Jellemző
lehet olyan emberre, aki megbízható, bizalomra
méltó és nyílt szellemű. A kék spektrumhoz
közelítő élénk zöld gyógyító képességre utal. A bőség,
az erő és a barátságosság színe.
A sötét- és piszkoszöld árnyalatok bizonytalanságot
és nyomorúságot jelezhetnek. A piszkoszöld
gyakran féltékenységet és birtoklási ösztönt tükröz,
de lehet az önbizalom hiányának és a bizalmatlanságnak
is a jele.
Kék
A sárga mellett a kék színt a legkönnyebb látni az
aurában. A kék a nyugalom és a csönd színe, odaadást,
igazságot és komolyságot tükröz. Jelezheti
a tisztánhallás képességét és a telepátia kifejlesztésének
a lehetőségét.
A világosabb árnyalatok élénk képzelőerőre és
jó intuíciós képességre utalhatnak. A mélyebb tónusok
magányosságot jelezhetnek, ami az egyik
szinten egész életen át tartó transzcendentális keresést
tükrözhet. A mélyebb árnyalatok az odaadás
fokát jelzik. A királykék tónusai becsületességet
és jó ítélőképességet jeleznek, de arra is
utalhatnak, hogy az illető megtalálta vagy rövidesen
megtalálja választott munkáját.
A piszkoskék árnyalatai az érzékelés gátoltságát
jelezhetik, ezenkívül melankóliát, hajszoltságot,
aggodalmaskodást, önkényességet, félénkséget,
feledékenységet és túlérzékenységet.
Lila és bíbor
A lila a melegség és az átváltozás színe. A szív és
az ész, a fizikai és a spirituális vonatkozások
összhangját jelzi. Önállóságot és intuíciót, dinamikus
és jelentős álomaktivitást tükröz, de valamiféle
keresésre is utalhat. A lila bíbor árnyalati
a dolgok gyakorlatias, világias kezelésének a képességét
tükrözik. A lila és a bíbor halványabb,
világosabb árnyalatai alázatosságot és spiritualitást
jelezhetnek. A bíborvörös árnyalatok na|
szenvedélyre vagy akaraterőre utalhatnak, de
nagyobb egyéni erőfeszítés szükségességére is.
A sötétebb és piszkos árnyalatok azt jelezhetik,
hogy valamin felül kell kerekedni, de intenzív erotikus
képzeletre is lehet belőlük következtetni. A
hatalmaskodásra való hajlam, az együttérzés utáni
vágy, a meg nem értettség érzése is a piszkosabb
árnyalatokban fejeződik ki.
Az aura egyéb színei
Rózsaszín
Az együttérzés, a szeretet és a tisztaság színe,
tükrözhet örömet, kényelmet és erős társtudatot.
Az aurában a rózsaszín nyugodt, szerény, művészetért
és szépségért rajongó emberre utal.
Az árnyalattól függően éretlenséget is jelezhet,
ez különösen a piszkos tónusokra vonatkozik.
Igazsághűség vagy ennek a hiánya tükröződhet
benne, de új szerelem és újfajta látásmód születését
is jelezheti.
Arany
Az aranyszín dinamikus spirituális energiát jelez
és azt, hogy az illető valóban erejének a birtokába
jutott. Az áhítat magasabb rendű energiáit és a
harmónia helyreállását tükrözi. Nagy lelkesedést,
erős inspirációt jelez és újra feltöltődést életerővel.
Az arany piszkos árnyalatai jelezhetik, hogy az
illető a magasabb rendű inspiráció ébredésének a
folyamatában van, de ez még nem tisztult le benne.
Az alkímiai folyamat, amelynek során életének
ólomanyagát arannyá alakítja, még nem zárult le.
Fehér
Az aurában gyakran előbb látjuk meg a fehéret,
ttlint bármilyen más színt. Leginkább áttetsző árnyalatnak
látszik. A fehér magában foglalja az
összes színt, és amikor erősen látható az aurában,
rendszerint más színekkel együtt észlelhető.
Ebből tudjuk meg, hogy valóban energiaszínt látunk-
e, vagy csak az aura gyenge észleléséről
szó. Ha a fehér színként válik el a többitől, akkor
igazságot és tisztaságot jelez, vagyis az illető energiái
maguktól megtisztulnak. Nem ritkán a nagyobb
kreativitás ébredésére is utal.
Szürke
kezdés, a beavatás színe, jelezheti a rejtett képességek
felé történő elmozdulást. Ezüstbe hajló
árnyalatai a női energiáknak, vagyis a megvilágosodás,
az intuíció és az alkotó képzelet energiáinak
az ébredését tükrözhetik.
A szürke sötétebb árnyalatai fizikai kiegyensúlyozatlanságra
engednek következtetni, különösen,
ha bizonyos szervek környezetében jelennek
meg. Jelezhetik azt is, hogy a félbehagyott feladatokat
be kell fejezni. Ha túlságosan sok szürke
látható az aurában, titkolózó, magányos farkas típusú
személyiségre lehet következtetni.
Barna
Az auratérben gyakran lehet látni barna színt.
Noha sokan úgy vélik, hogy energiahiányt vagy kiegyensúlyozatlanságot
tükröz, ez nem mindig
igaz. A barna a föld színe, s amikor feltűnik az aurában,
különösen a fej fölötti részen és a lábfejek
körül, a növekedés jele lehet. Új gyökerek eresztését
és ezek kiteljesedésének a vágyát jelezheti. A
hatékony szorgalom és a szervezettség színe is.
Ha viszont az arcrészen jelenik meg, vagy érinti
a fejet, akkor a józan ítélőképesség hiányára és
ennek a szükségére utalhat. Ha a csakrák helyén
tűnik fel, akkor azt jelezheti, hogy ezek az energiaközpontok
tisztításra szorulnak. Ilyenkor energiaelakadást
tükröznek. A barna színt meglehetősen
nehéz értelmezni, mert gyakran testi bajokra
utal, de legyünk óvatosak, nehogy elhamarkodott
következtetésre jussunk. A legjobb, ha az illető
visszajelzései alapján tájékozódunk.
Fekete
Az auraspektrum egyik legzavarbaejtőbb színe.
Hallottam már azt a véleményt, hogy a fekete
megjelenése az aurában a halál vagy valami szörnyű
betegség előjele. Az én tapasztalataim ezt
nem igazolták.
A fekete az oltalom színe, amely pajzsként védi
az embert a külső energiáktól. Ha az aurában látható,
az illető önvédelmét jelezheti, vagy azt, hogy
valami titka van. Ez teljesen elfogadható, ha nem
viszi túlzásba. A fekete jelentheti még, hogy a terhek
és áldozatok új megértése van folyamatban.
Utalhat a fekete kiegyensúlyozatlanságokra is,
minthogy a fizikai zavarok gyakran sötét vagy fekete
foltok formájában jelennek meg az aurában a
fizikai test körül. Az aurában elfoglalt helyükből
lehet a jelentésükre következtetni. Az aura külső
szélén látható fekete szín az auratér lyukaira
utalhat. Azoknak az aurájában láttam ilyet, akik
gyermekkorukban erőszak áldozatai* voltak, vagy
élvezeti cikkek (alkohol, kábítószer, dohány) függőségében
éltek, akár korábban, akár a vizsgálat időpontjában.
Ezüst csillámlás
Még egy tapasztalatomról kell említést tennem.
Gyakran láttam az aurában lágy, csillámló fényeket.
Rendszerint nagyon fényesek és ezüstszínűék.
Különböző jelentéseik közül egyet szeretnék
kiemelni. A „csillámok", ahogyan elneveztem őket,
szinte mindig nagy kreativitásra és termékenységre
utalnak. Amikor megjelennek valakinek az aurájában,
jelzik, hogy az illető életében nagyobb alkotó
erő lépett működésbe.
Leginkább nők körül jelenik meg, de nem korlátozódik
rájuk. Ha női aura tanulmányozásánál
találkozom a csillámlással, meg szoktam kérdezni
a hölgyet, hogy várandós-e. A csillámok ugyanis
mindig megjelennek terhes asszonyok és azok körül,
akik az előző hat-kilenc hónapban szültek.
Noha nem mindenki várandós, akinek csillámok
mutatkoznak az aurájában, a legtöbb terhes
asszonyra jellemző ez a jelenség.
Elméletem szerint a csillámló fények a kreativitás
és a termékenység aktiválódását jelzik az ember
életében. Ez különböző formákban nyilvánulhat
meg, nemcsak a várandósságban. Meggyőződésem
azonban, hogy ha ez a teremtő készség
olyan aktívvá válik, hogy az auratérben is megmutatkozik,
akkor új lelkeket vonz az illető köré,
akik alkalmas pillanatban „becsúsznak".
Ha az asszony, akinek az auráját olvasom, nem
várandós, amikor a csillámokat észlelem, akkor
kétszeres óvatosságot szoktam ajánlani, mert a
következő hat-kilenc hónapban jóval nagyobb
esélye van rá, hogy teherbe essék. Azt szokták
mondani, hogy a figyelmeztetés felfegyverzés.
Ha a termékenység nem fizikai terhességben éri
el a tetőpontját, akkor az illető életének más területén
fog realizálódni. Rendszerint kilenc vagy legföljebb
tíz hónap múlva olyasmi történik vele, ami
annyira meg fogja változtatni az életét, mint egy
újszülött gyermek. Valamilyen pozitív, jótékony
ajtó nyílik meg előtte. Fél év is eltelhet a teremtő
lehetőség felmerülése után, amíg az események
teljesen kibontakoznak, de a folyamat rendszerint
nagyon dinamikus és nagyon pozitív.
Ahogy auralátásunk fejlődik, észre fogjuk venni a
finom színkülönbségeket. A színterápia és a színelmélet
tanulmányozása nemcsak azért lehet hasznos,
mert növeli az érzékenységünket, de a színek
Jelentését is segít jobban megérteni.


A három fő nádi az Ida, a Pingala és a Szusumna

Az éteri anatómia dualitása a nádikban is megjelenik. A "nádi" szanszkritul "asztrális energiapályát" jelent.

 

Mi is a nádi?
Az éteri anatómia dualitása a nádikban is megjelenik. A "nádi" szanszkritul "asztrális energiapályát" jelent.
A nádik 72.000 (keringési) körbõl álló hálózatot alkotnak. Ezek a finom elektromos áramot a pránikus testen keresztül szállítják el a fizikai test minden egyes részébe, így biztosítják, hogy a sejtek egészségesek, életerősek legyenek. Ez a hálózat a meridiánok rendszerével van összhangban, és az idegrendszerrel áll kapcsolatban.
A három fő nádi az Ida, a Pingala és a Szusumna.
Az Ida a női energiát szállítja a gerinc bal oldalán felfelé, a Pingala a férfi energiát szállítja a gerinc jobb oldalán lefelé,
e nádik kapcsolatban állnak a gerinc mentén levő minden egyes energiaközponttal.
Az Idát és a Pingalát a caduceus két egymásba fonódó kígyója jelképezi.
A két csatorna a perineumban (a végbélnyílás és a nemi szervek között található) kezdõdik, és az orr alatti ponton
találkozik ismét.
Szusumna, a középsõ csatorna, a gerinc (canal centralis) vonalát követi, és a Kundalinit szállítja.
A prána csak akkor tud a Szusumnába ömleni és felfelé, az agyba áramlani, ha a férfi és a nõi energiák teljesen
egyensúlyban vannak egymással.
A prána ezen felfelé áramlását értjük egyébként a Kundalini emelkedésen.
/a Kundalini, a Gyökércsakrában összetekeredve ’alvó’ kígyó/
Az Idát a bal orrluk hozza mûködésbe. Az itt beszívott levegõben levõ negatív töltet az orr belsejét borító csillószõrön
keresztül jut el a pránába. Ez a feminin vagy lunáris energia. Ha csak az Idán keresztül lélegzel be, ez a befogadó,
nyugodt hangulatot, a lágy, de dinamikus, szenvedélyes energiát juttatja érvényre. Az Ida serkenti az asztrális
(emocionális) testet.
Ez a föld-energia, amely a test alsó felének, a hátnak (hátsó részének) és a test bal oldalának mûködését irányítja.
Pingalát a jobb orrluk aktiválja.
Az orr e részének belsejében levõ csillószõr pozitív, maszkulinnak nevezett energiát bocsát ki.
Ha csak a Pingalán át veszünk levegõt, gondolataink tiszták, világosak lesznek. Az elvont mentális testet serkenti.
Ez a nap energiája, amely meleget és fényt hoz.
A test felsõ, elsõ részét és jobb oldalunkat irányítja.
Azok, akik szájukon keresztül lélegeznek, nem jutnak hozzá a negatív/pozitív pránikus energiához, és letargikusak,
betegesek lesznek.
Szusumna az a nádi, amely a gerincoszlop középsõ, üreges részén megy keresztül, azon a csatornán, amely az agyi és
gerincfolyadékot (liquor) szállítja. A gerincfolyadék gyûjtõmedencéjében, az 1-2 ágyékcsigolyánál kezdõdik, és a
medulla oblongátába megy fel, majd innen a lelki hídon keresztül a koponya központjába (középsõ részébe)
(Brahma barlangja), végül a fejtetõ csakrába lép ki.
Szusumna akkor lép mûködésbe, amikor mind az Ida mind a Pingala nyitva van. Meg kell tanulnod, hogyan töltsd
fel ezt a folyadékot pozitív és negatív energiával a jobb és bal orrlukadból, amint az Idán és a Pingalán keresztül
egyidejûleg lélegzel be. Ez a töltéssel rendelkezõ folyadék ezután a gerincben felemelkedik, és mûködésbe hozza
aktiválja az energia-központokat (csakrákat). Amikor eléri az agyat, felébreszti az alvó agysejteket. Mivel a neuronok
elõször lépnek mûködésbe, a kiterjedés hullámait fogod érzékelni. Ez olyan érzés, mintha egy sapka venné körül a
fejed.
Amikor az energia benyomul a Szusumnába, a teljes gyönyör, a Szamarasza ragad majd magával. Ha ebben a
pillanatban egy fejlett módszert alkalmazol, a tudat, átlépve Brahma Kapuját, felrepül a kozmikus térbe.

Az egyensúly.

Einstein intuitív módon (női agy) fedezte fel relativitáselméletét, és matematikai ismereteivel, elméletileg (férfi agy) vezette le. Ez az igazi zsenialitás. Ha egyszerre lélegzünk az Idán és a Pingalán keresztül, ez egyensúlyba hozza a jobb és a bal agyfélteke működését. Ezt kettős légzésnek hívják. Az energiák kiegyensúlyozását a nádi soghana, az Egység Légzésének elsajátítása révén tanulod meg. A kozmikus tudat felé vezető úton ez az egyik legfontosabb technika.

Amikor bekövetkezik a megvilágosodás, a két, addig egymástól függetlenül működő agyfélteke idegi átalakuláson megy keresztül. Egy idegnyaláb lép színre, és ez köti őket össze egymással, így lehetővé teszi köztük a kommunikációt, vagyis azt, hogy összehangoltan, együtt, és ne külön-külön működjenek.

A lelki betegségek, mentális zavarok a férfi és női energiák egyensúlyának felborulását vonja maga után. Az egyensúly helyreállításának tehát óriási gyógyító ereje van.
A belélegzett levegő áramlása a szwara jóga tantrikus rendszerében leírt, egymást követő ciklusokat követi. Ez a tudatosan megtervezett, váltakozó orrlukakon keresztül történő légzés tudománya. Átlagos körülmények között egy ember körülbelül 15-ször vesz levegőt percenként, ez nap 21.000 belégzést tesz ki. Természetes módon is vehetünk egyszer egyik másszor másik orrlukunkon keresztül levegőt. Egy-egy orrluk körülbelül 45 percig tölt be domináns szerepet. Amint ez az uralkodó pozíció az egyikről a másikra megy át, egy pillanatra egyensúlyi állapot keletkezik.

A nap folyamán az agy energiapályáiba több prána áramlik. Ez a sűrű energiafolyam a gerinc jobb oldalán ereszkedik le, és szoláris. A delet követően a prána a gerinc bal oldalán felfelé halad, és lunáris. Ez azért van így, mert az első hat periódust a nap, a következő hatot pedig a hold irányítja. Ezért a dél és az éjfél jelenti a szoláris és lunáris pránikus energia-áramlások közötti legtökéletesebb egyensúlyt, és ez erősebb Kundalini áramlást eredményez a Szusumnába. Ez a két időpont a legalkalmasabb a Kozmikus Kobra Légzés Meditációra. (bővebben a forrásnál!)

A lélegzési csatorna kiválasztásával te magad is egyszerűen irányíthatod, melyik energia jusson érvényre.
Ha ösztönös, intuitív akarsz lenni (női energia), fogd be jobb orrlukadat a kezeddel vagy egy vattacsomóval, és csak a bal orrlukadon át vedd a levegőt. Ha elvontnak (elemzőnek) kell lenned, csak a jobb orrlukadon át lélegezz. Fejed jobbra/balra döntésével serkentheted is az érintett orrluk működését.Az aktív orrluk működését úgy is megszüntetheted, hogy az aktív oldalon hüvelykujjadat a hónalj alatt elhelyezkedő főidegre nyomod. A jógik erre a célra egy kis pálcát hordanak maguknál.

A két orrlyuk egyidejű megnyitására szolgál az ollórúgás. Miközben arccal lefelé a padlón fekszel, addig keresztezd lábaidat, amíg egy kis rántást érzel. Ekkor megcserélve lábaidat, ismét keresztezd őket. A gyakorlatot 5-10 percig folyamatosan végezd. Nemcsak a két orrluk jut egyensúlyba, hanem az eldugult orrüreg is szabaddá válik.

A légzésünk áramlásának szabályozásával a Kundalini Sakti (életerő) érvényre jutását is tudjuk irányítani testünkben. A kobra légzés előtt végzett teljes légzés mélylégzése, és egység légzése, többlet életerővel tölti fel a légzési-, ideg-, ér- és meridián rendszert.

A sejtek így több pránát tudnak magukba szívni, illetve több méreganyagot tudnak kiválasztani, amelynek eredménye a hosszabb, energikusabb élet.

A tantrikus pránajáma a tudatot, az ember szellemi képességét kapcsolja össze a testben áramló életerővel. Mihelyt légzésünk tudatossá válik, légzési módszerünk automatikusan megváltozik. Lelassul, hosszabbá és mélyebbé válik, és finom energiapályáinkat (nádik) tömény Kundalini Saktival árasztja el. Minél tudatosabb légzésünk, annál tudatosabbá válik életünk is.

A Visnu jantra, vagyis a Dávid csillag, a férfi és női princípium a test és a lélek egyesülését jeleníti meg. Ez az a jantra, amelyet a szív-csakra, a három alsóbb (fizikai) csakra és a három felsőbb (spirituális) csakra közötti egyensúlyi pont serkentésére használunk.

A szimbólum tantrikus értelmezése a csillag hat csúcsát az elsődleges nemi szervekkel azonosítja.

A "szex" szó a latin "sexus"-ból ered, melynek jelentése megosztás. Az anyagi világ léte az elektromos (férfi) és a mágneses (női) energiák kölcsönhatásán, az expanzív centrifugális (férfi) és a befelé húzó centripetális (női) erők közötti rezgésen alapul.

Amikor a férfi és a női pólus szexuálisan egyesül, egy szempillantásra az Örök Egység visszatérésének lehetünk tanúi.







Forrás: Tantra-kriya.hu


VIZUALIZÁLÁS

A CSAKRÁK MEGNYITÁSA  

VIZUALIZÁLÁS A CSAKRÁK
MEGNYITÁSA CÉLJÁBÓL
gyakorlat elvégzéséhez üljünk le egy kényelmes székre, vagy lótuszülésben egy földre tett párnára. Hátunkat tartsuk egyenesen.
 Először, amikor az egyik meditációs gyakorlat segítségével megnyugtattuk elménket, fordítsuk figyelmünket az első csakrára.
Jelenítsük meg képzeletben mint az óramutató járásával megegyező irányban kavargó, vörös fényörvényt.
(Az óramutató járásával egyező irány úgy adódik, ha a csakrát a testen kívülről szemléljük.)
A fényörvény alattunk helyezkedik el, forgó tölcsérjének nagyobb vége a föld felé nyitott, a csúcsa pedig a gerincoszlop alja felé mutat. Mialatt örvényleni látjuk, lélegezzük be a vöröset, majd fújjuk ki.
Belégzéskor jelenítsük meg vörösnek a lélegzetünket.
Kilégzéskor ne jelenítsük meg, csak figyeljük meg, milyen színű. Ezt addig ismételjük, amíg egyaránt tisztán nem látjuk a vöröset a ki- és belégzéskor is.
Ha kilégzésnél a vörös szín világosabb vagy zavaros, ez azt jelenti, hogy egyensúlyba kell hozni a vörös energiákat. Ha világosabb, akkor a mezőnek több vörös energiára van szüksége. Ha zavaros, akkor meg kell tisztítani az alsó csakránkat. Addig ismételjük a gyakorlatot, amíg a be- és kiáramló színek egyformák nem lesznek.
Ez az összes csakrára érvényes.
Megtartva az első csakráról alkotott képet, térjünk át a másodikra, amely kb. 5 cm-rel szeméremcsontunk felett helyezkedik el. Két örvényt jelenítsünk meg képzeletben, az egyiket a test elülső, a másikat hátsó részén.
Nézzük, ahogy élénk narancsvörös színben kavarognak, az óramutató járásával egyező irányban. Lélegezzük be a narancsvörösét, majd fújjuk ki. Ismételjük meg. Ügyeljünk, hogy a be- és kiáramló színek megegyeznek-e, mielőtt még továbbmegyünk.
Az első két csakráról alkotott képeket fenntartva, haladjunk tovább felfelé, a hasi idegközpontnál fekvő harmadik csakrához (napfonat).
Itt két sárga kavargó örvényt jelenítsünk meg. Lélegezzük be, majd fújjuk ki a sárgát. Ismételjük addig, amíg a sárga be- és kilégzéskor is teljesen tiszta lesz.
Haladjunk tovább a szívhez. A kavargó örvények zöldek. Lélegezzük be, majd fújjuk ki a zöldet, amíg a színek egyensúlyba nem kerülnek. Mielőtt továbbindulunk a torokcsakra felé, győződjünk meg arról, hogy az összes többi csakrát (amelyéket márfeltöltöttünk) is látjuk kavarogni.
A toróknál végezzünk be- és kilégzést kékben, az óramutató járásával egyező irányban kavargó örvényeken keresztül.
A harmadik szemcsakránál a fej első és hátsó részén kavargó örvényeket violaszínűnek jelenítsük meg. Ismételjük meg a légzőgyakorlatokat.
Menjünk tovább a fejtetőhöz. Ez opálos fehér, amint a fejünk tetején ül, az óramutató járásával egyező irányba forogva.
Lélegezzük be a fehéret, majd ki. Ismételjük meg. Nézzük, ahogy mind a 7 csakra az óramutató járásával egyezően mint függőleges erőáram fel-le áramlik a gerincoszlop mentén. A légzéssel összhangban lüktet. Belégzéskor felerősödik, kilégzéskor gyengül. Csúcsaiknál az összes csakra kapcsolódik hozzá.
A fej tető képezi a felső be- és kijáratot, a gyökércsakra pedig az alsót, az energiának az aurán keresztüli áramlásához.
Figyeljük, ahogyan belégzéskor a lüktető energia áthatja az összes csakrát. Most az egész mező fel van töltve nagy mennyiségű tiszta energiával.

A tanítás hét szintje, az emberi természet hét szintjének megismerésén és hibáinak kijavításán alapszik. 



1. Fizikai test
Testünkben 126 izület van. Ezek elmozdulhatnak, beállhatnak, meszesedhetnek.
Inak, izmok felelősek a stabilitásukért. A legapróbb hiba, sokszor több éves fájdalmat okoz, elég egy kis elmozdulás, ficam. Derékfájás ( lumbago ), gerincferdülés ( scoliosis ), gerincsérv ( rachikele ), porckorongsérv ( discus hernia ), térd – boka beállás, lemerevedés, hátfájdalom ( dorsalgia ), vállfájdalom ( omalgia ), térdfájdalom ( gonalgia ), nyakfájdalom (
cervicodynia ), teniszkönyök ( epicondylitis humeri lateralis ), lúdtalp ( pes planus), csípőizület beállás – meszesedés. Az imént felsorolt betegségeket gyógyítja pillanatok alatt. A kezelések villám gyorsak, fájdalommentesek, hatékonyak és veszélytelenek. 

6
A Táltos a világon egyedülállóan és elsőként gyógyította meg gerincsérves betegek ezreit. Fogásait (több mint 320 fogás) sajátíthatják el a Táltos Iskola hallgatói. 

7
Táltos Iskola VI-VII. kurzusán mindezekkel ismerkedhetünk meg. A további gyakorlati oktatásokon a legapróbb részleteket is elsajátíthatják a hallgatók. 
2. Energia test
Minden embernek van energia teste. A testet körülvevő energiát aurának, a bennünk lévőt meridiánoknak nevezzük. Az energia test hibái, zavarai, adják a betegségek túlnyomó többségét. Éppen ezért igen fontos megtanulni a mérésüket, diagnosztikájukat. A több mint 1 millió aura mérés alapján jól felismerhetők a következők:
- Az aura megőrzi az éjszakai fekhelyen található földsugárzás lenyomatát.
VízerekHartmann – zónák.
- Jól mérhetők a begyulladt szervek és rákos daganatok kisugárzásai.
 

8
Az energia test még számos jelet, jelzést ad, melyeket egy inga, mérővessző segítségével jól mérhetünk. A Táltos Iskola I.kurzusán ezekkel a módszerekkel ismerkedhetünk meg. 

9
Az energia test felismerése, hibáinak kijavítása, energia átadási módszerek képezik a Táltos Iskola II. kurzusát. Bioenergia, kozmoszenergia, Szentjeink energiáinak megtapasztalása és átadása, különös élménnyé, varázslatossá teszi a tanulást és az itt megszerzett tudást. 

10
A módszerek könnyen elsajátíthatók, tanulhatók. Nem kíván különleges adottságot. A legnagyobb ellenzők válnak a legjobb tanítvánnyá, hiszen előttük is lehullik a lepel egy olyan világról, amelyet sokan misztikusan úgy próbáltak bemutatni, hogy csak a kiváltságosok birtokolhatják. Kovács – Magyar András iskolájában a csodák mindenki számára elérhetők, megérthetők. Minden napos képzés után, gyakorlati tudással mennek haza a tanítványok.
3. Érzelem test - 4. Gondolat test - 5. Kapcsolat test - 6. Lélek test - 7. Szellem test
Az emberi valóságunk 7 szintjével, zavaraival, velük való bánásmóddal ismerkedhetünk meg a Táltos Iskola további kurzusain. Aki nem tanul meg bánni az érzelmeivel és gondolataival, azzal bizony elbánik saját érzelme és gondolata. Ezek a gondok egy idő után megbetegítik a szervezetet. Pszichoszomatika néven ismeretesek ezek a betegségek. 

11
Kapcsolataink az égbe emelhetnek, ha jók, de a mélybe süllyeszthetnek, ha kezelhetetlenül rosszak. Hogyan kezeljük ezeket a láthatatlan, de minden napunkat meghatározó lényiségünket? Mindezekre kapunk választ, módszereket a Táltos Iskolában. 

Aki nem foglalkozik a lelkének táplálásával, az lelki szegény lesz. Aki elhanyagolja a szellemét, az szellemi nyomorékká válik, idős korára szellemileg leépül. Hogyan közelíthetjük meg ezeket a csodás, láthatatlan, de minden pillanatunkat meghatározó testeinket, lényeinket? Erre is választ, módszert kapunk a Táltos_Iskolában.
Jó utazást a világ legnagyobb csodájában, saját bensőnk láthatatlan valóságos világaiban!
A Táltos Iskolát végzett hallgatók a Táltos Elit Klub keretében mélyíthetik el tudásukat, és láthatnak bele a misztikumba.
A kurzusok időpontjairól, helyszíneiről
részletesen olvashat a következő képre kattintva:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése