2019. augusztus 14., szerda

Látszólag Szíria a célpont , valójában a föld leigázása zajlik.




Látszólag Szíria a célpont ,
valójában a föld leigázása zajlik.

Az USA távozó belbiztonsági minisztere komoly kiber eseményre figyelmeztet



Vajon Janet Napolitano, amerikai belbiztonsági miniszter asszony, tényleg azért mondott le, mert megneszelte egy államilag szponzorált, az egész Egyesült Államok megbénítására alkalmas, szükségállapotot eredményező kiber esemény érkezését?
Mellékesnek éppen nem nevezhető nyilatkozatában Janet Napolitano, az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) első embere, amikor lemondásának okáról faggatták, arra utalt, hogy egy érkező kiber esemény megbénítaná az amerikai gazdaságot és zűrzavart hozna valamennyi amerikai állampolgár számára.
Az utódjának szánt nyílt levélként említett nyilatkozatban Napolitano terrorista veszélyekre és időjárási eseményekre figyelmeztetett valamint az Egyesült Államok határainak megerősítését szorgalmazta.
Országunk egy ponton például olyan kiber eseményekkel lesz kénytelen szembenézni, amelyek súlyos következményekkel járnak majd életünkre, a gazdaságunkra és a társadalom mindennapos működésére,” mondta.
A kormány eddig nem nevezte meg Napolitano utódját, aki júliusban adta be lemondását és a jövő hónapban távozik a minisztérium éléről, amit négy éven át vezetett.
A 2001. szeptember 11-i támadások után létrehozott minisztérium feladatai közé tartozik a határok védelme, a terrorista támadások megakadályozása és a természeti katasztrófák utáni segítségnyújtás.
Nem ez az első alkalom, hogy a miniszter asszony ilyen eseményekre figyelmeztetett. Mondhatni a téma nyilatkozatainak rendszeres eleme volt pályafutása alatt.
Napolitano észrevételei azért is aggasztóak, mert a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség, a FEMA, igen komoly élelmiszerkészletek beszerzésére adott lemegrendeléseket illetve kért szállítási információkat a felkészülésre specializálódott amerikai cégektől.
Azt is érdemes megemlíteni, hogy a szíriai konfliktus fokozódása óta egyre gyakoribbakés intenzívebbek az Egyesült Államok számítógépes rendszerei és nagyvállalatai ellen elkövetett támadások.

Véletlen vagy béta teszt? Google, Nasdaq, Amazon, Microsoft, két héten belül



Múlt hét csütörtökön a Nasdaq, saját bevallása szerint egy rendszerhiba miatt minden kereskedést felfüggesztett három órára, ami összesen 5,7 ezermilliárd dollár piaci értékű tőkét fagyasztott be egy rövid időre.
Ez a kis bukkanó önmagában nem lenne aggasztó hír. Valószínűleg csak a tőzsdei kereskedők értesülnének róla. Megtörtént, kijavították, történet vége. Azonban két hét leforgása alatt számos jelentősnek mondható hasonló bukkanó és leállás történt.
Együttesen nehéz lenne mindezt a véletlen számlájára írni.
2013. augusztus 14 – Microsoft Outlook, SkyDrive és a People technologies is különböző problémákat tapasztaltak, amelyek gátolták, hogy a felhasználók hozzáférjenek a felhő szolgáltatásokhoz. Augusztus 18 – A Microsoft bejelentette, hogy az egyes felhasználókat érintő szolgáltatás kiesést sikerült teljesen megszüntetni.
2013. augusztus 16 – Google leállás: az Internet forgalom 40%-ot zuhan.
2013. augusztus 19 – Amazon.com, a világ legnagyobb online kereskedelmi oldala és piactere sok felhasználó számára elérhetetlen volt az Egyesült Államokban és Kanadában.
2013. augusztus 20 – Az amerikai opciós tőkepiacokat elárasztották a hamis ügyletek piacnyitáskor. A Goldman Sachs Csoport egy technikai hiba miatt téves utasításokat küldött ki az idei év legutóbbi kereskedési fennakadása során.
Nasdaq, Microsoft, Google, Amazon és Goldman Sachs. Két eset még lehet véletlen, három balszerencse, de öt?
És ha már itt tartunk, legyen inkább hat. Egy olvasó arról tájékoztatott, hogy augusztus 7-én az App Store, az iBookstore, a Mac App Store és az iTunes is részleges szolgáltatás kiesést jelentett.




Panetta kibertámadás veszélyére figyelmeztet az USA ellen

Forrás: kurzweilai.net
Leon E. Panetta, amerikai védelmi miniszter csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államokat egy „kiber Pearl Harbor” veszélye fenyegeti és szerinte az ország egyre sebezhetőbb a külföldi hekkerekkel szemben, akik bármikor működésképtelenné tehetik az ország elektromos hálózatát, a közlekedési rendszert, a pénzügyi hálózatokat és a kormányt, áll a New York Times cikkében.
Reakcióját válasznak szánta az Egyesült Államok ellenségeinek egyre növekvő agressziójára és technológiai fejlesztéseire. Szakértők szerint itt Kínára, Oroszországra, Iránra és militáns szervezetekre utalhatott.
Egy agresszor nemzet vagy extrém csoport ilyen kiber-eszközök segítségével hozzáférhet kritikus fontosságú kapcsolókhoz,” mondta Panetta. „Eltéríthetnek személyvonatokat, sőt még ennél is messzebbre mehetnek, halálos vegyi fegyverekkel megrakott személyvonatokat téríthetnek el. Megfertőzhetik a vízrendszert a nagyvárosokban, illetve lekapcsolhatják az áramellátást az ország nagy területén.”
[Időkjelei: Illetve természetesen mindez elképzelhető megrendezett, magától a kormánytól eredő támadások formájában, amely esetben a fentihez hasonló figyelmeztetésekkel előkészítik a terepet, hogy támadás esetén elmondhassák „ők bizony szóltak” és „lám-lám mégiscsak szigorítani kell azokat a kiberbiztonsági és internetes törvényeket”, természetesen a saját érdekünkben.]
A védelmi minisztérium illetékesei kitartanak amellett, hogy Panetta egyáltalán nem túlozza el a veszély súlyosságát és hogy egy konkrét, nagy amerikai pénzintézetek ellen elkövetett kibertámadási hullámra reagálva nyilatkozott. Utalt egy augusztusi támadásrais a Saudi Aramco nevű állami tulajdonban lévő olajcég ellen, amely során 30.000 számítógép fertőződött meg és vált használhatatlanná.
Leon Panetta az idevonatkozó törvények módosításáért is lobbizik a kongresszusban. A hatékony védekezéshez a kritikus fontosságú privátlétesítményekre (erőművekre, vízművekre és gázvezetékekre) vonatkozó szabványok módosítására is szükség van, hiszen ezeken keresztül egy számítógépes támadás komoly bajt és jelentős anyagi kárt okozhat.
Augusztusban a kormány legfontosabb nemzetbiztonsági intézkedésének számító kiberbiztonsági törvényjavaslat elfogadását a John McCain szenátor vezette republikánus csoport hiúsította meg, amely az amerikai kereskedelmi kamara álláspontját képviseli, miszerint egy ilyen törvény túlságosan megterhelné a cégeket.
A legnagyobb pusztításra képes veszélyek közé tartoznak Panetta elmondása szerint a „kiber-szereplők által a kritikus fontosságú infrastruktúrák ellen szimultán indított támadások, esetleges fizikai támadásokkal kombinálva.”
Egy ilyen esemény kollektív hatását leginkább egy „kiber Pearl Harborként lehetne jellemezni, ami a fizikai pusztítás mellett életeket is követelne. Egy ilyen támadás megbénítaná az országot és rádöbbentené az embereket mennyire sebezhetőek.”
Panetta célzott rá, hogy az Egyesült Államok a kibertér védelmének átértelmezésére készül, amihez szükséges, hogy az állam a számítógépes hálózatok feje felett is képes legyen intézkedni, egy esetleges támadás vagy a támadás veszélyének észlelésekor, valamint, hogy megelőző intézkedéseket tehessen elhárításuk érdekében. Ezek az offenzív intézkedések egy amerikai célpont ellen elkövetett kiber elsőcsapásra adott megtorló akciónál hasznosak lehetnek.


A legkeményebb hekker csoport kiberháborúval fenyegeti az USA kormányát



Forrás: msnbc.msn.com
Céljuk visszavágni a WikiLeaks és Brandley Manning, a titkos dokumentumok kiszivárogtatásával vádolt közlegény elleni eljárás miatt, mondja az Anonymous hekker csoport szóvivője




Az Anonymous hekkerek az igazi világban elkövetett támadást terveznek
Az Anonymous számítógépes hekker csoport egyik vezetője újabb támadásokkal fenyeget bizonyos amerikai nagyvállalatokat és kormánytisztviselőket az amerikai hatalom bástyái ellen meghirdetett egyre éleződő kiberháború részeként. 
Ez egy igazi gerilla harc. Én így hívom,” mondja a 29 éves Barrett Brown, aki az Anonymous csoport rangidős stratégájának és propagandistájának vallja magát. „Ez egy rendhagyó, aszimmetrikus háború és nem mi kezdtük. A fegyverek már régóta szólnak.”
A lázadó, magabiztos, egyetemi tanulmányait félbehagyó fiatalember, bátran nyilatkozott az őket ért vádakkal kapcsolatban, amelyek szerint rendre megszegik a szövetségi törvényeket. Véleménye szerint az Anonymous tagjai afféle kiber rendőrség, vagy inkább Robin Hood szerepét töltik be a nagyvállalati és állami igazságtalanságok ellen.
Megszegjük a törvényt, de etikusan tesszük
A mi embereink is megszegik a törvényt, mint ahogyan mindenki a világon,” tette hozzá. „Amikor megszegünk egy törvényt, a polgári engedetlenség szolgálatában tesszük és követjük az etika szabályait. Olyan célpontok ellen tesszük, akik megérdemlik.”
Úgy tűnik, az ilyen célpontok száma egyre növekszik. A WikiLeaks és a jelenleg a Quanticoi katonai börtönben őrzött Bradley Manning elleni bánásmódon feldühödve elmondta, hogy újabb támadásokat terveznek azon kormánytisztviselők ellen, akik részvettek, vagy vesznek az ügyben. A tervezett módszerek között szerepel a célpontokra vonatkozó személyes információk közzététele az Interneten, a Quantico személyzetének „zaklatása” és a létesítmény teljes internet és telefonhálózatának leállítása.
Az elmúlt néhány hónap során az Anonymous hekkerei, más néven „haktivistási” az Egyesült Államok több nagyvállalatát is megfenyegették. Az ügyben az FBI is nagy erőkkel nyomoz, több gyanúsítottnál tartottak házkutatást és sokakat beidéztek. Az USA kormányának tisztviselői több támadást is az Anonymous számlájára írnak. A kormánycélpontok ellen alkalmazott taktika lényege, hogy több ezer vírusfertőzött számítógép segítségével egyazon időben próbálják elérni a szóban forgó hálózatot, ami a túlzott terhelés eredményeként összeomlik.
A WikiLeaks bajnoka és a közel-kelei lázongások
Állítólag ugyanezt a módszert használták decemberben is, amikor a MasterCard és Visa weboldalai omlottak össze a WikiLeaks megbosszulására indított támadás eredményeként. A csoport azt állítja, hogy Tunéziában, Egyiptomban és Líbiában is több kormányhálózatot tettek működésképtelenné, tovább fűtve az amúgy is forró hangulatot a térségben.
Eddigi legvakmerőbb támadásukat a múlt hónap során indították, miután a kormány legfőbb kiberbiztonsági alvállalkozója, a HBGary Federal ügyvezetője bejelentette, hogy leleplezi a Anonymous tagjait.
A válasz gyors és kíméletlen volt.
Behatoltak a cég számítógépes hálózatába, ellopták az elnök-vezérigazgató Twitter oldalát és több ezer kompromittáló emailt szereztek meg, amit később feltettek az Internetre. Az emailekből többek között arra is fényderült, hogy a cég dezinformációs kampányt készült indítani, hogy lejárassák a WikiLeaks politikai szövetségeseit, valamint a Bank of America és az Amerikai Gazdasági Kamara kritikusait.
Barrett Brown lakását is megmutatta az NBC riporterének, és megengedte, hogy jelen legyen a PayPal-nak címzett figyelmeztető levél megtervezésénél, melyet társaival egy biztonságos chat-szobában fogalmaztak meg, Manning közlegény számlájának befagyasztása miatt.
Figyelmeztetés a PayPal-nak
Udvariasan megkérjük, hogy álljanak ki meggyőződéseik mellett és ne hódoljanak be,” olvasta Brown a laptopján megfogalmazott levelet. „Szabadítsák fel a számlát, vagy tegyék elérhetővé az összeget Bradley Manning és ügyvédei számára. Ha ezt nem teszik meg, ezzel azt bizonyítják, hogy egy törvényszegő kormány bábui, ami ellentétben áll a Genfi Egyezménnyel és az Amerikai Alkotmányban megfogalmazott szabadságjogokkal.”
Végül pedig,” tette hozzá, „a szokásos befejezés. Anonymous vagyunk. Nem bocsátunk meg. Nem felejtünk.”
Ez a mi kis mottónk.”
Barrett Brown természetesen nem minden kérdésünkre válaszolt, elmondta viszont, hogy tagjaik száma több ezerre, sőt tízezerre tehető, akik között nagy cégek és kormányhivatalok számítástechnikai igazgatói és újságírók is vannak. A csoport magja „néhány tucat” ember, akik azonnal reagálnak a fontos helyzetekre. Legfőbb céljuk az információszabadság kivívása.
A HBGary elnök-vezérigazgatója szerint az Anonymous brutális tettekre képes. A cége elleni támadás során ellopták alkalmazottaik személyes információit, társadalombiztosítási azonosító számait, és azt állítja, hogy volt, aki halálos fenyegetést is kapott.
Az Anonymous nem az, aminek az emberek hiszik. Ezek kegyetlen emberek, akik élvezik, hogy a média annyi figyelmet szentel nekik.”
Nem kérnek bocsánatot módszereikért
Brown nem tagadja, hogy az Anonymous módszerei kemények.
Egyre erősebbek vagyunk,” állította, mikor képességeikről kérdezték. „Képesek vagyunk behatolni a kormánynak dolgozó cégek szervereibe és üzemen kívül helyezni valamennyit, letörölni a biztonsági mentéseket, megszerezni a belső levelezést és dokumentumokat, lekapcsolni a cégtulajdonosok weboldalait és megszerezni mindent ezekről az oldalakról és általánosságban pokollá tudjuk tenni azoknak az életét, akik másokkal szemben igazságtalanul jártak el… zaklatjuk őket és soha többé nem fognak ebben az üzletágban elhelyezkedni. Leleplezzük őket a médiában. Képesek vagyunk tüntetéseket szervezni bárhol a világon és konkrét dolgokra irányítani a nemzet figyelmét, ha szükséges.”
Szerteágazó képességeik bizonyítékaként elmondták, hogy megszerezték az iráni nukleáris létesítményekben fennakadást okozó, híres Stuxnet féregvírus kódját is, amiről az a hír járja, hogy nyugati hírszerző szervezetek készítették Irán atomprogramja ellen. (Az amerikai kormány képviselői nem voltak hajlandóak nyilatkozni a Stuxnet ügyben.)
Igen, ez egy nagyon veszélyes szoftver,” mondta Brown, amikor a Stuxnet vírusról kérdezték. „Nem kellett volna hagyni, hogy szabadon keringjen.”
Jobb helyen lett volna az Anonymous kezében?” kérdezte az NBC riportere.
De hiszen ott van,” válaszolta Brown. „C’est la vie.”

A Stuxnet vírus és a cyber-háború: Mi jön még?





Forrás: Networkworld.com

A cyber-háború ismeretlen ösvényei törvénytelenséghez vezetnek

Azok kedvéért, akik most hallanak először a Stuxnet vírusról, íme, egy rövid összefoglaló:
A Stuxnet féregvírus egy kifinomult, saját magát sokszorosítani képes, rosszindulatú kód, ami a Siemens által gyártott Supervisory Control and Data Acquisition (SCADA – Felügyeleti Irányító és Adatszerzés) rendszert támadja. A vírus képes felismerni és tönkretenni egy létesítmény irányítóhálózatát.
A mai napig 45 ezer rendszert támadott meg a világon, melyek 60%-a Iránban található. Irán nyilvánosan kijelentette, hogy a vírus nem károsította atomprogramját, de hatalmas informatikai káoszt okozott nemcsak Iránban, de Indonéziában és számos egyéb helyszínen is.
Nagyon komoly támadásról van szó, amire a világnak oda kell figyelnie. Íme, néhány elsődleges észrevétel:
1. Egyértelműen cyber-háborúval állunk szemben. A Stuxnet összefüggésben áll a 2009-es Amerika és Dél-Korea elleni támadásokkal, a szíriai légvédelmi rendszer elleni támadással és a Dél-Oszétia és Észtország elleni politikai támadásokkal.
2. Könnyű azt állítani, hogy egy konkrét állam által finanszírozott és Izraelből vagy Amerikából eredő támadásról van szó, de ugyan ezzel az erővel a támadás jöhetett egy tőkeerős és technikai szakértelemhez hozzáférő magáncsoporttól is. A Symantec becslése szerint a Stuxnet vírust egy tíz főből álló csoport fejlesztette ki. Egy ilyen projekt finanszírozásához nem kell túl sok tőke.
Ez egy fontos tényező, hiszen egy kis tőkével és néhány jól képzett informatikussal egy egész nemzet infrastruktúráját tönkre lehet tenni.
3. Kínát és Oroszországot sem hagynám ki a képből. Lehet szó kemény figyelmeztetésről is, melyben tudatják Iránnal, hogy mire számíthatnak. Van egy másik lehetőség is: cyber-felderítés. Tegyük fel, hogy valaki cyber-támadást indít Irán ellen, amit nagy valószínűséggel Amerikára vagy Izraelre kennek majd. A támadónak nincs más dolga, mint hátradőlni és várni a fejleményeket.
4.  A Stuxnet egy önsokszorosító vírus, tehát lehetséges, hogy a Siemens rendszereket az Interneten keresztül fertőzte meg, de az is elképzelhető, hogy valahol az ellátási láncon keresztül jutott rendszerbe. Talán egy beépített rendszerintegrátor telepítette fel a számítástechnikai eszközök szállítása során. Így vagy úgy, egy dolog biztos, informatikai berendezéseink rendkívül sebezhetőek az ilyen támadásokkal szemben, a rendszer telepítése előtt is.
A kérdés egyértelmű: Mi jön még? Az én meglátásom szerint a Stuxnet tovább mutálódik és erődemonstrációként további rendszereket fog megfertőzni. Közben előfordulhatnak ellentámadások Irán vagy támogatói részéről. Akárhogy is lesz, a cyber-hadviselés potenciális fokozódásával állunk szemben.
Itt az idő, hogy Washington odafigyeljen, hiszen a cyber-háború veszélyes, szabályok nélküli játék és az USA sebezhetőbb, mind bármely másik nemzet a földön.
Eljött a nemzetközi diplomácia ideje.


Készülődés az I. Világháló Háborúra







Időkjelei: A háború és a háborús fenyegetettség a végső idők egyik fontos jelének számít, aminek ma már a kiberháború is része. Függetlenül attól, hogy valós, vagy megrendezett kibertámadásról van szó, manapság egy virtuális esemény éppen akkora károkat képes okozni, mint a konvencionális hadviselés, amit az USA egyik hivatalos kormányoldalán megjelent alábbi rövid cikk is jól szemléltet.
Forrás: allgov.com
A Terminátor című 1984-es sci-fi filmben a Skynet mesterséges intelligencia hálózat saját öntudatra ébred és nukleáris háborút kezdeményez az emberiség ellen. A korai XXI. század világában a föld nemzetei egészen másfajta kiberháborús veszélyekre készülnek, amelyek eredhetnek terroristáktól, haktivistáktól, ellenséges nemzetektől vagy a szervezett bűnözés köreiből. Az Egyesült Államok által dominált Észak-atlanti Szerződés Szervezete, a NATO 2008-ban létrehozta a NATO Kibervédelmi Együttműködési Központot (NATO Co-operative Cyber Defense Centre of Excellence) az észtországi Tallinnban, ahol márciusban kiber hadgyakorlatot tartottak.
A NATO helyszínválasztása szándékos volt: az I. Világháló Háborúnak nevezett 2007-es akcióban, feltehetően oroszpárti haktivisták számos média és kormányoldal ellen indítottak egyidejű, szolgáltatásmegtagadással járó támadást (DDoS – Distributed Denial of Service), valószínűleg egy addig Tallinn központjában álló, a szovjet korszakból származó szobor elmozdítása miatt.
Miközben az I. Világháló Háború sok ember szemét felnyitotta a kibertámadások veszélyeit illetően, 2010-ben a Stuxnet vírus jelentette kockázat segített igazán felfogni az új front komolyságát.
Bár a sokak szerint valamelyik izraeli vagy amerikai titkosszolgálat által az iráni urániumdúsító létesítmények megfertőzésére és ezzel hátráltatására gyártott Stuxnet vírus kevés személyi számítógépben tett kárt (mivel mint kiderült azokat közvetlenül a megtámadni kívánt szerverekre vitték fel és nem az Interneten terjedt), a támadás mégis sikeresnek mondható, hiszen körülbelül két évvel vetette hátra az iráni atomfizikusok munkáját.
Az egyre kifinomultabb rendszerek integrálásával a kibertámadások potenciális célpontjainak köre is bővül az Interneten.
Richard Clarke, aki annak idején Bill Clinton tanácsadója volt, és aki idősebb és ifjabb George Bush-t is a terrorelhárítás és kiberbiztonság fontosságára figyelmeztette, rámutatott, hogy „a kifinomult módszerekkel dolgozó kibertámadók számos különböző esemény végrehajtására képesek, a vonateltérítéstől, az áramszünetek előidézéséig. Ez nem csupán egyszerű áramszüneteket jelent. Arra is képesek, hogy tönkretegyék a generátorokat, amelyek cseréje hónapokba is telhet. Képesek felrobbantani [olaj vagy gáz] vezetékeket és leszállásra kényszeríthetik a repülőket.”

A chipviselést megtagadó diák visszatérhet az őt eltanácsoló iskolába



Forrás: wired.com
A texasi diáklány, aki megtagadta, hogy az iskolája által kötelezővé tett nyomkövető chipes diákigazolványt viselje és használja, visszatérhet az őt eltanácsoló iskolába, ahol az új tanév a múlt héten el is kezdődött, nyilatkozták a lány ügyvédei.
Andrea Hernandez státuszát januárban függesztette fel a Northside Független Iskolakerület, aki ezért pert indított, adatvédelmi és vallási jogainak megsértésére hivatkozva.
A pert elvesztette, így tanulmányait egy másik iskolában volt kénytelen folytatni, ahol a diákokat nem kötelezik RFID chipes igazolvány viselésére. Ügyvédei elmondták, hogy most azért térhet vissza régi iskolájába, mert az iskolakerület közben felhagyott a diákokat RFID chipekkel nyomon követő programmal.
Az RFID chipet tartalmazó eszközök mára a mindennapok részévé váltak. Megtalálhatók az útlevelekben, bankkártyákban és sok más igazolványban. (Magyarországon 2012 óta fokozatosan történik az átállás az új intelligens e-diákra) Igaz, az érintett iskolakerület által alkalmazott program a legtöbb ilyen típusú kártyával ellentétben olyan chipeket használt, ami nemcsak leolvasáskor válik aktívvá, hanem folyamatosan nyomon követte a diákokat és rendszeres időközönként továbbította tartózkodási helyüket a rendszernek.
Az Egyesült Államokban egyik iskola a másik után vezet be hasonló programokat, annak ellenére, hogy a Northside csendesen kilépett a kezdeményezésből, arra hivatkozva, hogy nem találta hatékonynak. (Időkjelei: Bizonyára sokakban merül fel a kérdés: Vajon a hatékonyság hiánya alatt azt értették, hogy a kontrol nem elég szoros? Mennyivel „egyszerűbb” lenne, ha a diákok nem tudnák kijátszani a rendszert, mivel a chip testük elválaszthatatlan része lett…)
A lány ügyvédei elmondták, hogy a jogi csata végre befejeződött.
Nagyon kevés ügy végződik jól azok számára, akik kiállnak meggyőződésük mellett és nemet mondanak a kormánynak. Remélhetőleg, Andrea Hernandez esete megmutatja, hogy vannak kivételek és jó példaként szolgál majd mások számára, hogy kitartsanak meggyőződésük mellett,” mondta John W. Whitehead, a lány jogi képviselője, a Rutherford Intézet elnöke.
Az iskolakerület szerint a chipes kártyákat a hiányzások csökkentése érdekében vezették be.
A legtöbb állami iskolához hasonlóan a kerület a részvételi arány alapján kap finanszírozást. Ha egy diák nincs a padjában a reggeli létszámellenőrzéskor, az iskola arra a napra nem kapja meg az utána járó összeget, mert nem tudják bizonyítani, hogy valóban az iskolaépületben tartózkodott-e.
Az RFID nyomkövetéssel azonban az osztálytermen kívül, de az épületen belül tartózkodó diákok után is jár a pénz. Az új rendszer azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel a hiányzások száma nem csökkent olyan mértékben, hogy a chipek kötelezővé tételét indokolttá tegye, nyilatkozta az iskolakerület.
Egyéb kifogások mellett Andrea Hernandez, aki hívő keresztény, arra hivatkozott, hogy a chipes igazolvány a Jelenések 13-16-18-ban olvasható Fenevad Bélyegét vetíti előre.
A gyerekek „megcsippelése” ritka, de nem új keletű eljárás. Egy kaliforniai állami óvoda Richmondban már 2010-ben RFID chippel látta el a gyerekek mellényét. Egy másik kaliforniai intézmény, egy általános iskola Sacramento-ban, 2005-ben adta fel ilyen irányú terveit a szülők tiltakozására. Egy texasi iskolakerület 2004 óta használ RFID chipeket a gyerekek nyomon követésére összesen 13 iskolájában. A Northside iskolakerület eredetileg a fennhatósága alá tartozó mind a 110 iskolában tervezte a program bevezetését.
Andrea Hernandez esetében a szövetségi bíró úgy gondolta, hogy a diák vallásszabadságát nem érte sérelem, mivel az iskola felajánlotta a lánynak, hogy chip nélküli igazolványt használjon (időkjelei: Feltéve, hogy Andrea felhagy a program kritizálásával, sőt nyilvánosan kiáll mellette és támogatja.), amit a diák nem fogadott el.
Az iskola jelenleg 200 térfigyelő kamerával figyeli a területén folyó eseményeket.

A Fenevad: a nyomon követés leegyszerűsödött



Forrás: shtfplan.com




VIP belépő a Baja Beach Klubba: chipbeültetés
A személyazonosítás és nyomon követés legfejlettebb technológiájaként harangozták be. Ma már széles körben alkalmazzák. A VeriMed, vagy korábbi nevén VeriChip rendszer egy rizsszem nagyságú, passzív, bőr alá ültethető RFID (rádiófrekvenciás azonosító) chipet alkalmaz, lehetővé téve az egészségügyi alkalmazottaknak és hivatalos szerveknek, hogy azonnal elérhessék a chipet viselő személy orvosi és személyazonossági információt. 
Maga a chip csupán a személyi vagy személyi igazolvány számhoz hasonló egyedi azonosítót tartalmaz. Leolvasáskor közvetlenül a Healthlink globális adatbázisához csatlakozik az Interneten keresztül, így az orvos azonnal lekérdezhet mindent, amit a betegről tudni lehet.
A rendszer használata nem korlátozódik az egészségügyre, az Applied Digital Solutions, a VeriChip korábbi anyavállalata, régóta alkalmazza tenyész- és háziállatok helymeghatározásra és azonosítására.
Legújabban egy angol börtön javasolta, hogy RFID chipet ültessenek a rabokba, a nyomon követés megkönnyítésére és a szökési kísérletek megakadályozására:
A börtönök túlzsúfoltsága és a korábbi jelölőrendszerek biztonsága miatti aggodalmak eredményeként a brit igazságügyi minisztérium a műholdas rádiófrekvenciás nyomon követő technológiák alkalmazásának lehetőségét vizsgálja.
Karkötők vagy bokaláncok használata helyett azonban úgy gondolják, a közösség elleni bűntettet elkövetők bőre alá ültetnék a nyomon követő chipet.
Minden opció szóba jöhet és ennek a technológiának az alkalmazási lehetőségeit szeretnénk megvizsgálni.” (Nz Herald)


Bár a chipbeültetés számos biztonsági és egészségügyi problémát vet fel, az eljárás egyre gyorsabb ütemben válik társadalmunk szerves részévé, a biztonság és szeretteink védelme nevében.
Egy 2008-as interjú során Sean Hannity felteszi a kérdést Scott Silverman-nak, az Applied Digital elnök-vezérigazgatójának:
A szülők egyre gyakrabban mondják, hogy már a kertbe se lehet nyugodtan kiengedni a gyerekeket. Nem létezik olyan technológia, ami segíthetne a szülőknek ilyen téren? Mondjuk az emberrablások megakadályozására?” Válaszában Silverman a „személyes helymeghatározó eszközöket” említi, ami nem más, mint egy RFID chip. Az eszközt a „gyerek vagy a követendő személy” testébe lehet ültetni.
Bár az interjúban Hannity elsősorban az emberrablás elleni védelem eszközeként mutatja be az RFID technológiát, Silverman elismeri, hogy a chipnek számos felhasználási területe van:
Ez az első emberbe ültethető mikrochip, ami többszörös biztonsági, pénzügyi és egészségügyi felhasználási lehetőséggel rendelkezik.”
Imádom az elképzelést, Scott!” – válaszolja Hannity.
Biztonság, pénzvilág és egészségügy: ez a három terület nagyjából lefedi az emberek mindennapjait. (Right Side News)
Miközben a VeriMed és elődje a VeriChip állítólag elsősorban egészségügyi felhasználásra készült, a rendszer a kezdetektől alkalmas volt a nyomon követésre és helymeghatározásra. (Idők jelei: 2009-ben a VeriChip megvásárolta a hitel nyomon követésre és a személyazonosság lopások megakadályozására specializálódott Steel Vault nevű céget, egyeduralmat szerezve a személyazonosításra és egészségügyi adatok tárolására is alkalmas, emberbe ültethető chipek piacán. Innentől kezdve a VeriChip által gyártott technológia képes volt átvenni a bankkártyák szerepét.)
Ehhez hozzávehetjük még az államimegfigyelés jelenkori fejlődését. Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal, az NSA, újonnan épülő adatközpontja, vagy az Egyesült Államok és Európa légtereiben cirkáló pilótanélküli drónokés az emberbe ültethető RFID chipek minden szükséges eszközt biztosítanak a hatalomnak, hogy a föld minden lakosát állandó megfigyelés alatt tarthassa.
A chip technológia (legyen az mikro, nano vagy egyéb) végcélja, hogy a személyazonosító okmányok és a készpénz szerepének átvételével lehetetlenné váljon chipbeültetés nélkül venni vagy eladni.
A jelenések könyve ezt a Fenevad Bélyegének hívja.
Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcsesség. Akinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.” – Jelenések 13:16-18
Egyesek számára nevetségesnek tűnik a feltételezés, hogy az emberek hajlandóak legyenek alávetni magukat a egy ilyen chipbeültetésnek, egészségügyi vagy biztonsági célból, pedig a felvetés egyáltalán nem valószerűtlen.
Figyelembe véve a világ jelenlegi állapotát, nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, milyen módszerekkel veheti rá a globális hatalom a föld lakosainak jelentős részét a technológia elfogadására.
Sok millió ember szorul valamilyen jellegű állami segélyre (az USA lakosságának például a fele) a világon, legyen az egészségügyi, élelmiszer, rokkantsági vagy egyéb. Sajnos a földet teljesen megfertőzte a korrupció és a csalás, így nem lenne nehéz dolga a hatalomnak ürügyet találni a chipbeültetés kötelezővé tételére a segélyek folyósításának feltételeként, amik nélkül sokan már elképzelni sem tudják az életet.
Nem történhet meg? Manapság sok kormány már arra sem veszi a fáradtságot, hogy törvénybe foglalja az ilyen intézkedéseket. Az Egyesült Államokban az elnök egy végrehajtási utasításon keresztül is megteheti ezt (ahogyan Barack Obama és George W. Bush számos alkalommal tette), illetve bármelyik kormányhivatal által kötelezővé teheti, mint ahogyan az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium éppen fontolgatja ezt azélelmiszerjegy programban résztvevők számára.
A propaganda alattomos módszereiről se feledkezzünk meg. Sok fiatalnak elég néhány reklám és máris úgy gondolják majd, hogy a chipbeültetés a legújabb menő trend. A barcelonai Baja Beach Club például már 2004 óta „látja el” mikrochippel VIP vendégeit, akik így sorbaállás nélkül léphetnek be és vehetik igénybe a klub számukra fenntartott szolgáltatásait.
Természetesen sokan elutasítanák, hogy egy ilyen rendszer részévé váljanak, erkölcsi vagy vallási meggyőződésükre hivatkozva, de milliók gondolák majd, hogy nincs más választásuk, mint feladni személyes szabadságukat.
Egyre több ember függ manapság az államtól, vagy él segélyből, így nagyon is valószínű, hogy a legtöbben bármit hajlandóak lesznek elfogadni, ha a betevő falatjuk függ tőle.
Egy idő után a chipet visszautasítókat hazafiatlansággal, sőt akár terrorizmussal vádolják majd, nem repülhetnek, feketelistára kerülnek (hiszen, aki nem hagyja, hogy chipet ültetessenek a testébe, nyilván rejteget valamit és veszélyes személy). A következő fázisban minden rendőrőrsön, orvosi rendelőben és hivatalban hatalmas plakátok magyarázzák majd az engedelmes állampolgároknak, hogyan ismerhetik fel ha egy chip-tagadó fenyegető magatartást tanúsít: „Ha egy chipnélkülit lát jelentse! Ez minden állampolgár kötelessége!”


Brzezinski szerint az alternatív média miatt késik a Szíria elleni háború



A német DW News által hétfőn készített rövid interjú során Zbigniew Brzezinski, Jimmy Carter egykori nemzetbiztonsági tanácsadója és a Trilaterális Bizottság társalapítója megjegyezte, hogy a háború, mint eszköz, a közvélemény növekvő politikai rálátása és ismeretei miatt egyre kevésbé hatékony.

Korunk valósága, amire írásaimban „globális politikai ébredésként” utalok, hogy az erőfölényen és a nyugati és egyes gyarmati országok hatalmán alapuló politika már nem tűnik túl ígéretes eszköznek a regionális problémák megoldásában,” mondta Brzezinski, a szíriai helyzetre utalva.
Bár tudvalevő, hogy Brzezinski szoros kapcsolatban áll Barack Obamával, hiszen egy időben külpolitikai tanácsadója volt, tagadta, hogy bármit is tudna az elnök terveiről Szíriát illetően, kijelentve, hogy amennyiben a kormány rendelkezik bármilyen stratégiával, azt „szigorúan titokban tartja”.
Obama közel-keleti stratégiája nem egyéb, mint George W. Bush politikájának folytatása, amit mi sem bizonyít jobban, mint Wesley Clark, volt NATO parancsnok, ma már sokak számára ismert kijelentése arról, hogy a Pentagon hét ország megdöntését tervezi, köztük Líbiával, Szíriával és Iránnal.
Bár időnként úgy tűnik, mintha Brzezinski ellenezné a katonai intervenciót, Barack Obama Szíriával szembeni lépései, például, hogy az al-Kaida harcosait támogatja, nagyon hasonlítanak Brzezinski korábbi intézkedéseihez, amelyek közül a legismertebb a Szovjetunióval szembeni ellenállás megszervezése 1979-ben, ami végül magának az al-Kaidának a megalapításához vezetett, amikor a CIA finanszírozni kezdte az afgán Mudzsahedin (az al-Kaida elődje) szervezetet.
Brzezinski figyelmeztetése a „globális politikai ébredéssel” kapcsolatban erősödött az elmúlt években. Tavaly egy lengyelországi beszéde során megjegyezte, hogy „egyre nehezebb elnyomni” és irányítani „a politikailag felébredt és történelmi sérelmeket dédelgető, rendkívül kitartó és motivált populista ellenállást”. Emellett Brzezinski a rádiót, a televíziót és az Internetet okolta a „politikai tudatosság univerzális ébredéséért”.
A világ legnagyobb hatalmai, újak és régiek egyaránt, egy új kihívással állnak szemben: bár haderejük nagyobb, mint valaha, a politikailag felébredt tömegek felett kifejthető hatalmuk történelmi mélyponton van. Nyersen fogalmazva: korábban egyszerűbb volt egymillió embert irányítani, mint megölni, ma lényegesen egyszerűbb egymillió embert megölni, mint irányítani,” mondta Brzezinski a Külkapcsolatok Tanácsának egy 2010-es összejövetelén Montreálban.


Bár mind a republikánus mind pedig a demokrata párti vezetés próbál támogatást szerezni a Szíria elleni háborúhoz, a Reuters által közzétett közvélemény kutatás szerint az amerikaiak mindössze 9 százaléka ért egyet egy esetleges intervencióval. Amennyiben az Egyesült Államok ezt a jelen körülmények között mégis megteszi, az az amerikai történelem legnépszerűtlenebb háborúja lenne.
Az alternatív média által növekvő számban prezentált bizonyítékok, amelyek egyértelműen mutatják, hogy az al-Kalida vezette lázadók által kivitelezett vegyifegyver-támadást Assad erőire akarják kenni, csak felgyorsították a nyilvánosság mindössze 23 százalékának bizalmát élvező hatalmi sajtó bukását.
Időkjelei: Ergo, a hatalomnak más, illetve burkoltabb eszközökre vagy új válságra van szüksége.


A szíriai vegyi támadás még a semleges szakértők szerint is megrendezett esemény volt



Forrás: Zerohedge.com
Egyik napról a másikra a figyelem Egyiptomról Szíriára terelődött, miközben az emberek döbbenten nézték a példátlan vegyi támadás áldozatairól készült képeket. A helyi idő szerint augusztus 21-én hajnali 3 órakor kivitelezett támadásban az ellenzék szerint legalább 1300 ember veszítette életét. Természetesen a szíriai aktivisták azonnal az Assad vezette kormányra mutogattak, mint a támadás indítójára, annak ellenére, hogy éppen a felkelők vegyifegyver raktárát fedezték fel egy hónappal ezelőtt Damaszkusz környékén.
Az sem meglepő, hogy a szír állami televízió és az ország külföldön élő küldöttei azonnal tagadták a vádakat. Így, csakúgy, mint korábbi események alkalmával, a tömegmédia beszámolói, amelyek az uralmon lévő hatalom számlájára írják a civilek lemészárlását, igencsak sok kívánnivalót hagynak maguk után. Olyannyira, hogy mára számos semleges szakértő is azt feszegeti, vajon nem az Egyesült Államok (és az általa létrehozott al-Kaida) támogatta lázadók provokációjáról van-e szó, hogy a közvéleményt Assad ellen fordítsa és ezzel egyúttal a zöld utat is megadja a katonai beavatkozásra.
Reuters a következőket írja:
A támadás időzítése és helyszíne, mármint, hogy éppen három nappal azután történt, hogy az ENSZ szakértői bejelentkeztek damaszkuszi szállodájukba, ami a helyszíntől néhány kilométere keletre található, igen meglepő.
Nagyon furcsa lenne, ha éppen a kormány tett volna ilyesmit, pont akkor, amikor külföldi szakértők az országba érkeznek,” mondja Rolf Ekeus, nyugállományú svéd diplomata, aki az ENSZ iraki fegyvervizsgáló küldöttségét vezette a 90-es években.
Mindenesetre nem lenne túl okos lépés.”
Ekeus elmondta, hogy az ENSZ csapat megbízatása csupán a három helyszín vizsgálatára vonatkozott, de természetesen gond nélkül kiterjeszthető az új vádakkal kapcsolatos nyomozásra is, ami egyébként is könnyebb feladat lenne, mint a több hónapos esetek igazolása.
Sokkal egyszerűbb mintát venni és kísérleteket végezni és persze megvizsgálni az áldozatokat, ha vannak betegek vagy halottak a helyszínen. Az orvosok is könnyebben elérhetők és az esemény helyszíne is egyszerűbben megközelíthető.”
Charles Lister, az IHS Jane Terrorizmus és Felkelés Központjának elemzője szintén azt mondta, hogy a szíriai kormány részéről ezen a ponton teljesen értelmetlen lett volna bármilyen vegyifegyver bevetése.
Ugyanakkor a Ghouta kerület (ahonnan a támadásokat jelentették) közismerten ellenzéki beállítottságú terület. A Jabhat al-Nustra régóta jelen van ott és erre a térségre nehezedik a legnagyobb katonai nyomás már hónapok óta,” mondta, az al-Kaidához kötődő keményvonalas szunnita lázadó csoportra utalva.
Míg a vegyifegyver támadás tényének megerősítése nyilván lehetetlen, a megbízható források által feltöltött videókból egyértelmű, hogy nagyon sok ember halt meg.”
Szóval nézzük csak. Mi lehet az igazság? Egy irracionális tett, mégpedig a polgárháború két évének legbrutálisabb vegyifegyver támadása egy olyan ember által, aki nagyon jól tudja, hogy minden mozdulatát mikroszkóppal figyeli a nemzetközi média és ami azonnali „demokratikus” intervenciót vonna maga után országa ellen vagy pusztán egy újabb megrendezett támadás, amely során az úgynevezett lázadók, értsd katari zsoldosok, sajátjaikat gyilkolják, hogy megvádolhassák és ellentámadást váltsanak ki Assad ellen?
A halálesetek nyilván tragikusak, de ami ennél is tragikusabb lenne, ha egy nyugati kormány (vagy háttérhatalom) az ártatlanok tömeges lemészárlását saját céljai eszközének tekintené.

Assad szíriai hadsereg felfedezett lázadók Vegyifegyver gyorsítótár



Bár vált nehéz megkülönböztetni a tényeket a fikció a puszta propaganda, amikor a rendezvények Szíriában, az általános cselekmény vonal egyszerű: " X / Y vegyi fegyvereket, így a ["szabad és demokratikus világ" | Oroszország] van az erkölcsi tekintély, hogy a katonai segítséget, hogy Y / X ".
A közelmúltban, ez ​​volt a " szabad és demokratikus világ ", hogy úgy döntött, hogy a nagyközönség is elfelejtette az epikus iraki tömegpusztító fegyverek dezinformációs kampányt, és belerohant a döntést, hogy élesítse a szíriai lázadók, akik valójában nem más, mint Katar finanszírozott zsoldosok által vezetett al-Kaida , mint volt végleges megállapításai (valaki, aki világos), hogy az Assad rezsim, hogy már használt vegyi fegyvereket.
Nos, a " szabad és demokratikus világ "Lehet, hogy komoly" splaining kell tenni, ha a legfrissebb híreket ki Szíria megerősítette, nevezetesen, hogy az a szíriai hadsereg fedezte fel lázadók raktár a damaszkuszi területen, ahol a mérgező vegyi anyagok, beleértve a klór , állítottak elő, és tartani , az állami TV számolt be.
Hoppá.
A RT :














Katonai források számoltak be, hogy a militánsok "készültek a tűz habarcsok a külvárosokban a főváros és mentek, hogy a csomagolás rakéták vegyi robbanófejjel."
Július 7-én, a szíriai hadsereg elkobozta "281 hordó tele veszélyes, a veszélyes vegyi anyagok", hogy találtak is megtalálható a cache tartozó lázadók a város Banias. A vegyi anyagok is monoetilén-glikol és a polietilén-glikol.
Szíriai ENSZ-nagykövet Bashar Ja'afari mondta, hogy a vegyi anyagokat is "képes elpusztítani egy egész várost, ha nem is az egész országban."
Hétfőn vezető ENSZ vegyi fegyverek nyomozó Ake Sellstrom és az ENSZ leszerelési vezető Angela Kane várható Damaszkuszban a tárgyalásokat követően a szíriai kormány meghívást.
Hát igen, vissza a propaganda rajztábla. Csak ez az idő, most, hogy a Zimmerman ügy véget ért, a közönség gyorsan szükség van néhány más nagy figyelemelterelés, hogy tartsa lakott, míg a másodlagos propaganda pályán játszik a háttérben.
Ennél is fontosabb, most, hogy a szíriai lázadók " átlépte a piros vonal ", azt várom, hogy az amerikai fegyverek szállítását is UPS'ed ( valakinek meg kell növeljék a imploding logisztikai vállalat felső sor), a lázadók és az Assad rezsim ugyanakkor időben. Ezért: dupla GDP növelése.


Lavrov: Az orosz erők biztonságba helyezték Szíria vegyi fegyvereit



Időkjelei: Az alábbi Debka.com cikk olvasása közben fontos észben tartani, hogy a szíriai (és bármilyen a közel-kelettel összefüggő) konfliktussal kapcsolatban lehetetlen teljesen megbízható hírforrást találni, amit a naponta megjelenő egymásnak teljesen ellentmondó hírek is bizonyítanak, de úgy gondoltuk, hogy a benne foglaltak, a részletek pontosságától függetlenül is elég fontosak, ahhoz, hogy megjelentessük őket.
Forrás: Debka.com
A szíriai polgárháború kapcsán fenyegető vegyi támadás drámai fordulatot vett, amikor Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter december 22-én bejelentette, hogy a „szíriai kormány egy-két helyszínen konszolidálta vegyi fegyvereit a lázadók támadásai közepette és azok irányításuk alatt állnak.”
Hozzátette, hogy Oroszország, „amely katonai tanácsadókat küldött Szíriába, szoros figyelemmel kíséri az ország vegyi fegyver arzenálját.”
A DEBKAfile katonai és titkosszolgálati forrásai a következőket jelentették:
Az orosz külügyminiszter nyilatkozata üzenet volt Washington számára, hogy Szíria tömegpusztító fegyverei orosz felügyelet alá kerültek az említett védett helyszíneken. Ez azt jelenti, hogy megszűnt annak veszélye, hogy ezek a fegyverek esetleg az al-Kaidával kapcsolatban álló Jabhat al-Nusra kezébe kerüljenek, ami december 21-én még nagyon közelinek tűnt, amikor is az iszlamisták megtámadták az al-Safira katonai bázist és Assad elnök vegyi és biológiai fegyver lerakatait.
Lavrov nem közölt részleteket arról, hogy miként és hová szállították el a készleteket, de az ismételt utalás arra, hogy „orosz katonai tanácsadók segédkeznek a szíriai katonaság kiképzésében” egyértelműen jelzi, hogy az oroszok közvetlenül részt vettek a vegyi fegyverek biztonságba helyezésében.
A DEBKAfile moszkvai forrásai szerint az orosz beavatkozás a következő négy célt szolgálhatta:
  1. Megakadályozni, hogy Izrael vagy a nyugat megszerezze Szíria vegyi fegyvereit,
  2. Megakadályozni, hogy a nyugat beavatkozzon a polgárháborúba. Az orosz katonaság így a tömegpusztító fegyvereket és az Assad kormányt is védi.
  3. A szíriai orosz jelenlét komoly visszatartó erő a lázadók számára.
  4. Az orosz beavatkozás megalapozta annak lehetőségét, hogy Moszkva és Washington megállapodást dolgozzon ki a szíriai polgárháború befejezésére.
A DEBKAfile a következőkről adott hírt december 21-én:
A szíriai légierő ismét Scud rakétákat lő ki, ezúttal az ellenzéki erők (beleértve a dzsihádista csapatokat) december 21-én indított általános támadásának leverésére. Az ellenzéki támadás elsődleges célja a Safirai katonai-ipari komplexum hatalmas vegyi és biológiai fegyverraktárának elfoglalása volt. Ez ugyanaz a helyszín, ahol a vegyi töltettel megrakott Scud D rakéták is állnak, kilövésre készen.
A lázadók kelet, nyugat és dél felől is támadják az Al Safirai támaszpontot. A tömegpusztító fegyverek megszerzése a javukra billentené a háború egyensúlyát és súlyos döntés elé állítaná Assad elnököt.

Oroszország a legfejlettebb támadórakétákkal látta el Szíriát
Oroszország a legmodernebb rakétakilövőket, légvédelmi rakétákat és hadihajó támadórakétákat adott el Szíriának. (Éppen ilyenek semmisültek meg egy szíriai fegyverraktár ellen még július 5-én végrehajtott rakétatámadásban, amit eddig senki nem vállalt magára. A Sunday Times szerint a támadást egy Delfin osztályú izraeli tengeralattjáróról hajtották végre.)
P-800 Yakhont partvédelmi (hajóromboló) rakéták az oroszok legfejlettebb rakétáinak számítanak. Szíria megtámadása esetén az Egyesült Államok még komoly meglepetésekkel találhatja szemben magát, mert ilyen felszerelt hadsereggel még nem ütköztek meg a közel-keleten. Ezek a rakéták a Földközi-tenger szinte bármely pontját elérhetik, még akár ciprusi bázisokat is eltalálhatnak. Amennyiben a támadás mellett döntenek, igen könnyen előfordulhat, hogy a médiában hamarosan süllyedő amerikai hadihajókról készült felvételeket láthatunk, ami viszont gyorsan igazi háborúhoz vezethet.
Szíria olyan fegyverekkel rendelkezik, amelyeket még soha nem vetettek be a közel-keleten. Mac Slavo a következőket írta néhány hete:
A szíriai Dam Press oldal és a Dyar lap cikkei szerint az oroszok nem hátrálnak meg Szíriával kapcsolatos politikájukban, sőt, Assad csapatainak felfegyverzésével készülnek visszavágni. Az értesülések szerint olyan fegyverekről van szó, amilyeneket a közel-keleten még soha nem láttak.
Amennyiben a nyugati erők valóban harcba szállnak a szír erők ellen, biztosak lehetünk benne, hogy nem a 91-es iraki konfliktus megismétlődését fogjuk látni, ahol Saddam Hussein százezer katonája adta meg magát egyetlen lövés nélkül. A repüléstilalmi zóna esetében sem valószínű, hogy a nyugat olyan zavartalanul támadhasson meg katonai célpontokat, mint tette azt Líbiában.
Az idők megváltoztak.
Global Research és a DAM PRESS pedig a következő információkat közölte:
A Patriot rakétákat S 300 SAM rakétákkal készülnek hárítani (ezek már Szíriában vannak). Putyin azt is kijelentette, hogy az S 300-asoknál is fejlettebb S 400-as légvédelmi elhárítórakétákból is szállít Szíriának, amelyek sokkal modernebbek a Patriot rakétáknál és a világ legfejlettebb védelmi rendszerét képviselik.
Oroszország 400 darab rendkívül modern, 60 kilométeres hatótávolságú 24-Barrel (24 töltetű) rakétakilövőt is szállít még, amelyek Szíria bármelyik határszakaszáig elérnek.
Putyin egyértelműen kijelentette, hogy a közel-kelet jelentős változások szemtanúja lesz. Szíria olyan fegyvereket kap, amelyeket nem láttak még a közel-keleten, beleértve olyan számítógépes vezérlésű okosrakétákat, amelyek soha nem tévesztenek célt.
Oroszország olyan Skean 5 levegő-víz rakétákat is készül szállítani Szíriának, amelyek a szír partoktól 250 kilométerre tartózkodó célpontokat is képesek elsüllyeszteni.
A hadihajók elleni rombolórakéták azonban ezeknél nagyobb aggodalomra adhatnának okot az amerikai kormánynak. A New York Times szerint a P-800 Yakhont rakéták nagyon korszerű radarral vannak felszerelve.
Oroszország rendkívül korszerű hadihajó elleni rombolórakétákat küldött Szíriának. … Oroszország korábban is adott el hasonló típusú rakétákat Szíriának, azonban a mostani modellek egy nagyon fejlett radarral is el vannak látva, ami sokkal hatékonyabbá teszi őket, nyilatkozta egy amerikai tiszt, aki ismeri a rakétaszállítmányokról készült titkos jelentések tartalmát.
A rakéták 22 láb (~7 méter) hosszúak és robbanó vagy páncéltörő töltettel is fel lehet szerelni őket, hatótávolságuk pedig körülbelül 180 mérföld (290 km). A nagy hatótávolságú radarnak köszönhetően egészen pontosan a célponthoz lehet irányítani őket, ugyanakkor a rakéta saját radarjának segítségével ki tudja játszani a hajó rakétavédelmi rendszerét.
Két magas beosztású amerikai tiszt szerint a legutóbbi szállítmány rakétái a korábbiaknál is fejlettebb irányítórendszerrel vannak ellátva.
Ezek a rakéták egészen Ciprusig elérhetnek. Nem biztos, hogy túl bölcs taktika az USA részéről, hogy olyan komoly haderőt állomásoztat ott.
A hírek alapján pedig úgy tűnik, hogy Szíriának lesz mire lőni egy esetleges konfliktus során. A Reuters a következőket írja:
Az USS Nimitz repülőgép-anyahajó a Vörös-tenger felé tart, hogy támogatást biztosítson az Egyesült Államok által tervezett korlátozott támadáshoz, nyilatkozták az amerikai védelmi minisztérium illetékesei vasárnap.
A Nimitz hajócsoport egyelőre nem kapott parancsot, hogy a Földközi-tenger keleti részéhez induljon, de nyugat felé halad az Arab-tengeren, hogy a parancsot bármikor teljesíthesse.
Az ABC News szerint az USS San Antonio amerikai deszánthajó  több száz tengerészgyalogossal a fedélzetén szintén a Földközi-tenger keleti részéhez érkezett, bár illetékesek szerint a hajó nem venne részt a tervezett támadásban, csak vésztartaléknak szánják.
Vajon tényleg azt gondolják, hogy egy kiterjedt háború kirobbanása elkerülhető?
Közben több oldal is beszámolt arról, hogy egy, a CIA és az amerikai különleges erők által kiképzett 50-fős sejt készül behatolni Szíriába, hogy felvegye a harcot a kormányerőkkel.
Emellett a Szíria elleni támadásról a kongresszus elé terjesztett törvényjavaslat nyitva hagyja a szárazföldi csapatok bevetésének lehetőségét.  Obama múlt heti beszéde előtt John Kerry azt mondta, hogy az elnök nem zárhatja ki ezt az opciót, amennyiben a háború kiterjedtté válik vagy a „terroristák” kezébe vegyi fegyverek kerülnek. (forrás)




A közel-keleten soha nem használt fegyvereket kap Szíria Oroszországtól



Forrás: shftplan.com
A béke Nobel-díjas Barack Obama azt tanácsolta kabinetjének, hogy fegyverezzék fel a Szír Felszabadító Hadsereg terroristáit, hogy erőfölényt szerezhessenek Bashar Assad jelenlegi szír elnök csapatai felett. Emellett egy részleges repüléstilalmi zóna felállítása is terítéken van a líbiai invázió mintájára.
Az amerikai szárazföldi egységek jelenléte a szír határ körül arra enged következtetni, hogy az USA ismét komolyabb beavatkozásra készül a térségben, miközben még pusztítóbb fegyverekkel látja el a lázadókat egy olyan országban, ahol a konfliktusok már eddig is több tízezer emberéletet követeltek az elmúlt év során.
Az Obama kormány úgy gondolja, hogy ezek a fegyverek a lázadók javára billentik a mérleg nyelvét, ezzel az Egyesült Államok főellenségének kikiáltott al-Kaida szervezet képviselőinek adva az erőfölényt.
A KGB berkeiben edződött Vlagyimir Putyin azonban másképp vélekedik a felállásról.
Brit titkosszolgálati jelentések szerint Putyin diplomáciai kommünikét küldött az Egyesült Államok és Franciaország számára David Cameron, brit miniszterelnök közvetítésével.
A szíriai Dam Press oldal és a Dyar lap cikkei szerint az oroszok nem hátrálnak meg Szíriával kapcsolatos politikájukban, sőt, Assad csapatainak felfegyverzésével készülnek visszavágni. Az értesülések szerint olyan fegyverekről van szó, amilyeneket a közel-keleten még soha nem láttak.
Amennyiben a nyugati erők valóban harcba szállnak a szír erők ellen, biztosak lehetünk benne, hogy nem a 91-es iraki konfliktus megismétlődését fogjuk látni, ahol Saddam Hussein százezer katonája adta meg magát egyetlen lövés nélkül. A repüléstilalmi zóna esetében sem valószínű, hogy a nyugat olyan zavartalanul támadhasson meg katonai célpontokat, mint tette azt Líbiában.
Az idők megváltoztak.
Ez alkalommal Oroszország és az Egyesült Államok a tűzzel játszik. Méghozzá olyan tűzzel, ami könnyen egy harmadik világháború felé taszíthatja a világot.




S 300 SAM
Global Research a következőket írja: 
A Patriot rakétákat S 300 SAM rakétákkal készülnek hárítani (ezek már Szíriában vannak). Putyin azt is kijelentette, hogy az S 300-asoknál is fejlettebb S 400-as légvédelmi elhárítórakétákból is szállít Szíriának, amelyek sokkal modernebbek a Patriot rakétáknál és a világ legfejlettebb védelmi rendszerét képviselik.

24 töltetű rakétakilövő
Oroszország 400 darab rendkívül modern, 60 kilométeres hatótávolságú 24-Barrel (24 töltetű) rakétakilövőt is szállít még, amelyek Szíria bármelyik határszakaszáig elérnek.
A brit titkosszolgálati oldal arról is írt, hogy Putyin egy titkos, orosz gyártmányú fegyver szállításáról is beszélt, ami Szíria javára billentené az erőviszonyokat, hozzátéve, hogy ezeket a fegyvereket nem fogják Izrael ellen bevetni, amennyiben Izrael nem vesz részt a Szíria vagy bármely szomszédos ország (Libanon, Jordánia) elleni konfliktusban.
Putyin válasza 24 órával Obama szombati bejelentését követően érkezett.
Putyin egyértelműen kijelentette, hogy a közel-kelet jelentős változások szemtanúja lesz. Szíria olyan fegyvereket kap, amelyeket nem láttak még a közel-keleten, beleértve olyan számítógépes vezérlésű okosrakétákat, amelyek soha nem tévesztenek célt.
Oroszország olyan Skean 5 levegő-víz rakétákat is készül szállítani Szíriának, amelyek a szír partoktól 250 kilométerre tartózkodó célpontokat is képesek elsüllyeszteni.
Stratégiai Áttelepítés című dokumentumfilmjében Joel Skousen arról beszél, hogy a világot fenyegető legnagyobb veszély jelenleg egy esetleges jövőbeli nukleáris összecsapás Oroszország és az Egyesült Államok között.
Bár a szír konfliktus két szembenálló oldalának szánt fegyverek nem atomfegyverek, a két nagyhatalom jelenlegi hozzáállása könnyen direkt konfrontációvá fajulhat.
Vlagymir Putyin a régi, keményvonalas orosz vezetőség leszármazottja, aki hisz az orosz katonai fölényben, vasököllel irányítja országát és nem habozna háborút indítani országa hosszú távú érdekeinek védelmében.
A másik oldalon Barack Obama egyik botrányt a másik után próbálja hárítani, miközben országának gazdasága a teljes összeomlás szélén áll, komoly indokokat szolgáltatva számára a figyelemelterelésre.
A két vezető múltját és hozzáállását figyelembe véve feltételezhető, hogy egyikük sem érezne túlzott lelkiismeret furdalást a háborúval járó sok millió emberáldozat miatt, amennyiben az saját és globalista irányítóik érdekeit szolgálja.
A XX. század háborúit az állami mészárlás jellemezte. A sok millió áldozat csupán statisztikai adat a vezetők történelemkönyvében. A hatalomvágy, a kapzsiság és a korrupció oltárain ártatlanok millióit áldozták már fel és ebben a XXI. század sem különb.
Ami megkülönbözteti a jelent, hogy ma már az egész emberiség elpusztítására képes fegyverekkel rendelkeznek.
Ebben az évszázadban is háborúk várnak a világra.
Ítéletet tart a sok nép fölött, és megfenyíti a távoli, erős nemzeteket. Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” – Mikeás 4:3




Líbia: Háború a világkormányért



Írta: Tony Cartalucci
Ez egy próbatétel a nemzetközi közösség számára. Ha elbuknak, az emberek hite még inkább megrendül a kibontakozó nemzetközi rendben és a nemzetközi jog felsőbbrendűségében.” Brookings Intézet: Líbia vizsgája az Új Nemzetközi Rendből, 2011. február
A média el akarja hitetni a világgal, hogy a békés, transperensekkel vonuló tüntetők valamilyen módon, néhány nap alatt tankvezetőkké és vadászpilótákká változtak, mint egy Hollywoodi filmben. Fotó: BRQ Network
Míg a politikusok a „nemzetközi közösséget”, az ENSZ-t és az „utca emberét” idézik Líbia megtámadásának igazolására, miközben már Szíriát is háborúval fenyegetik, nem szabad elfelejtenünk, hogy ezt a kampányt nem a „nemzetközi közösség” és nem is az ENSZ készítette elő.
A közel-keleten végigsöprő, elvileg spontán, szinte egy időben kitörő tüntetések, egyértelműen agresszív, a nyugat által támogatott villámháborúvá alakultak, melynek célja a destabilizáció és a rezsimváltás. Ennek a tervnek az alapjait évekkel ezelőtt fektették le, amelyről a prominens CFR tag és Nemzetközi Kríziscsoport megbízott, Wesley Clark 2007-ben bizonyságot is tett.


Hiába próbálnak vezetőink meglepettnek tűnni. A közel-keleti lázadások előkészületei évek óta folynak.
Most már tudjuk, hogy Tunéziától Egyiptomig, a lázadókat, minden egyes országban az USA által létrehozott és pénzelt CANVAS of Serbia nevű csoport képezte ki. Az is nyilvánosságra került, hiszen az amerikai belügyminisztérium nyilvánosan beismerte, hogy számos céget pénzelnek a közel-keleti és észak-afrikai tüntetők támogatása céljából, hogy segítsenek kikerülni a célország kiberbiztonsági intézkedéseit. Ami viszont még ennél is világosabban mutatja ambícióik nagyságát, hogy most már olyan társaságokat is pénzelnek, mint például a BBC, hogy segítsenek aláásni Kína és Irán kormányait.
A „nemzetközi közösség”, amiről a Joe Liebermanhoz hasonló impotens politikusok beszélnek, vagy a francia megfelelője, Nicolas Sarkozy által emlegetett új, az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973. számú határozatát követő globális kormányzási modell nem a mi „választott képviselőink” ötlete volt, hanem a pénzügyi elit adta szájukba a szavakat. A „nemzetközi közösség” nem más, mint a világkormányzásra áhítozó vállalati és pénzügyi oligarchák közössége. Legfőbb céljuk a nemzeti szuverenitás felszámolása és saját napirendjük, törvényeik és szabályaik homogén, határok nélküli bevezetése az egész világon.
Ahhoz, hogy értsük kiről és miről beszél Lieberman és Sarkozy érdemes elolvasni a Brookings Intézet „Líbia vizsgája az Új Nemzetközi Rendbőlcímű 2011 februári jelentését, amely leírja, hogy Líbiában a nemzeti szuverenitásnál sokkal fontosabb nemzetközi törvények vannak veszélyben. Attól félnek ha engedik, hogy Líbia ellenálljon a „nemzetközi közösségnek”, elveszíthetik „hitelességüket”.
Egy másik olvasásra érdemes Brookings Intézet jelentés „A közel-kelet megosztásacímet viseli és részletesen leírja, mi módon lehetne mozgásba hozni az arab államokat, név szerint említve Líbiát, Szíriát és Iránt. Az olajról egy szó sem esik, sem arról, mennyi pénzt keresnek majd a hadügyi alvállalkozók. Bár tudjuk, hogy ezek a tényezők fontos szerepet játszanak a vállalati és regionális szintű kampányokban, mégsem ezek adják az elsődleges motivációt. A végcél a világkormány. A határok és a vállalati-pénzügyi kartell hegemóniáját veszélyeztető tényezők szisztematikus eltörlése. Ez minden oligarcha álma, amióta világ a világ.
Szíriában például a nyugat támogatását élvező ellenzékkel szembeni ellenállás komoly fejtörést okoz az elitnek. A Szíriához, Iránhoz, Líbiához, Burmához és Fehéroroszországhoz hasonló államokat nem azért kiáltják ki a világ ellenségeinek és próbálják elszigetelni, mert veszélyt jelentenek a világ számára, hanem mert függetlenségük akadályozza a globális elit által irányított világkormány felállítását.
Gyerekes ürügyekkel próbálják indokolni Líbia megtámadását és, hogy miért fenyegetik háborúval Szíriát és Iránt is. Sem Lieberman sem Sarkozy nem említette egyetlen egyszer sem kik is ezek a lázadók valójában. Nem mondták el, hogy ezek a lázadók majdnem három évtizede harcolnak Kadhafi ellen, hol kisebb, hol nagyobb erővel, de minden esetben az Egyesült Államok támogatásával, hogy főhadiszállásaik Londonban és az Egyesült Államokban vannak és, hogy köztudottan kapcsolatban állnak az al-Kaida mozgalommal, amit a lázadók vezetői nyíltan vallanak saját magukról. A napokban tudtuk meg, hogy Khalifa Hifter, aki az elmúlt húsz évben Virginia államban élt, visszatért Líbiába, hogy átvegye a lázadók csapatainak irányítását.
Az Egyesült Államok, miután tíz éven keresztül harcolt Afganisztánban és Irakban, 6000 katona életével fizetve, elvileg azért, hogy felszámolja a gyűlölt al-Kaida szervezetet, amit egyébként a CIA alapított 1979-ben az afgán hegyekben, hogy a szovjetek ellen harcoljon, végül azzal zárja a kört, hogy a CIA és az al-Kaida egymással vállvetve harcolnak Kadhafi ellen Líbiában az USA légvédelmi erejének teljes támogatásával.
Elfelejtettük talán, hogy Szíriai is része volt George W Bush „gonosz tengelyének” és, hogy Obama csupán folytatja, amit Bush elkezdett? Figyelembe véve a Wesley Clark által 2007-ben említett tervet, látható mennyire beleillik a Líbia ellen indított háború az összképbe. Amennyiben azt feltételezzük, hogy Obama és Bush egymásnak ideológiai ellentétei, mivel magyarázzuk, hogy amire az ellenzék fintorgott Bush alatt, most mégis helyet talált a demokrata kormányban?
Egyértelmű, hogy a politika az Egyesült Államokban illúzió csupán. Mint ahogyan a terrorizmus elleni harc is, amikor látjuk, hogyan nyomul Tripoli felé az al-Kaida amerikai segítséggel. Üres retorika az egész, ami a globális elit forgatókönyvét követi. Az Egyesült Államok hadserege, annak ellenére, hogy 6000 katonáját veszítette el, missziójának nyilvánvaló abszurditása ellenére csak megy tovább. Ha belegondolunk, jelenleg azoknak az embereknek biztosítanak légvédelmi támogatást, akik halálba küldték bajtársaikat. Teszik ezt, miközben a média azokat az ellenségeiket élteti most minden erejével, akik ellen tíz éven keresztül, ugyanez a média bujtogatta őket. Ma az al-Kaidával együtt harcaló bengázi lázadók lettek a demokrácia hősei, mint ahogy a szovjetek ellen harcoló Mudzsahedinek egykor szintén hősnek számítottak. A kör ismét bezárul.
Ennek az egésznek semmi értelme sincs politikai jobb vagy baloldal nézőpontból. Semmi értelme sincs nyugat az iszlám szélsőségesek ellen nézőpontból sem. Egyetlen nézőpontból van értelme: ha azt feltételezzük, hogy a vállalati és pénzügyi kartell mindvégig hazudott nekünk, csakhogy megugorjuk a számukra fontos akadályokat. Egyre merészebbek terveik megvalósításában, így fordulhat elő, hogy néha kissé összekuszálódnak a szálak és míg Pakisztánban bombázzák az al-Kaidát, Líbiában légi támogatást biztosítanak az al-Kaidának. A globalisták erői bevallottan lövik a civil lakosságot Pakisztánban és Afganisztánban, Kadhafival szemben viszont repüléstilalmi zónát vezettek be, ugyan e miatt, noha a vádak nem is bizonyultak megalapozottnak.
A globalisták fegyverei a halál, a hazugság és a megtévesztés. A mi fegyverünk legyen ennek az ellenkezője: élet, tisztesség, összefogás. Ez a harc nem Líbiáról szól, hanem a világkormány felállításáról.


400 وراجمات هي الأحدث بالعالم .. طعام وشراب بوتين أثناء الزيارة مصنوع في روسيا
دام برس:
اثناء زيارة بوتين الى لندن واجتماعه برئيس مجلس الوزراء كاميرون ابلغه رسالة كي يقول لأميركا وفرنسا وهي ان روسيا ردا على ارسال الأسلحة الى المعارضة السورية التكفيرية وكون روسيا دولة ذات سيادة وشرعية وتتعاطى مع الدولة السورية صاحبة السيادة والشرعية، فإنه لأول مرة سيتم اخراج اسلحة من روسيا الى الجيش السوري مع خبراء روس لم تخرج ولا مرة هذه الأسلحة الروسية الى خارجها وسيرى الشرق الأوسط ان الدرع الصاروخي باتريوت سيتم ضربها بصواريخ اس اس 300 مهددا بتسليم صواريخ اس اس 400 وهي من اقوى نوع الصورايخ المضاد للأهداف الجوية ويتفوق على الباتريوت والاحدث في العالم كما ان روسيا ستسلم الجيش السوري نوعا من راجمات المدفعية ب24فوهة لصواريخ تصل الى 60 كلم وهي الأحدث في العالم وأقوى من اي سلاح مدفعي وأن روسيا مستعدة لتسليم سوريا 400 راجمة من هذا النوع قادرة على تدمير كل الاهداف على الحدود مع سوريا وبالتالي نقل موقع المخابرات البريطانية عن بوتين الذي جاء الى لندن ومعه الطعام الذي يأكله وهو مصنوع في روسيا ولم يأخذ شيء اثناء زيارته لبريطانيا حتى الماء كانت القنينة اتية معه من روسيا خوفا من تسميمه وقال موقع المخابرات البريطانية ان بوتين هدد بأن أسلحة سرية صتعتها روسيا سترسلها الى سوريا وهي تؤدي الى تغيير موازين القوى وان روسيا تضمن عدم استعمال هذه الاسلحة ضد اسرائيل شرط ان لا تتدخل اسرائيل في الصراع السوري مع التكفيريين ودول الجوار وقد كانت لهجة رئيس وزراء بريطانيا كاميرون لهجة ضعيفة اواء نبرة ولهجة بوتين وتهديداته ولم يصبر بوتين على كلام اوباما أكثر من 24 ساعة اذا اوباما قال كلامه السبت بأنه سيسلح المعارضة السورية فرد بوتين الأحد من لندن بأن الشرق الأوسط سيشهد امرا عجيبا كبيرا بتسليح سوريا بأسلحة لم تخرج الى العلن وغريبة ومنها الصواريخ المخاطية اي يتم تحديد النقطة على الكمبيوتر وينطلق الصاروخ الى النقطة بالتحديد الى الهدف المشار اليهكما ان روسيا ستعطي صواريخ ارض بحر قادرة على اغلاق اي بارجة على مسافة 250 كلم قبالة الساحل السوري وهذه اول مرة يخرج فيها صاروخ شيخون المختص بهذا النوع في المقابل هددت ايران بأنها ستقصف بالصواريخ الكويت والسعودية ودول الخليج اذا ما تم قصف سوريا بالصواريخ وسيرى العالم مشهدا عن صواريخ ايران وسقوطها بالخليج بشكل تكون اكبر مفاجئة لحجم الصواريخ الإيرانية التي ستسقط على الخليج وان كل منشئات النفط السعودية والخليجية سيتم ضربها واذاك يرتفع سعر النفط الى 200 دولار واكثر وتقع اميركا في ازمة ارتفاع اسعار لا تستطبع تحمله في وضعها الاقتصادي الحالي
شارل ايوب _جريدة الديار ...




Londonban .. Oroszország Szíria számára S 400 rakéták és hordozórakéták a legújabb a világon .. Ételek és italok A látogatás során, Putyin tette Oroszországban
Hosszú Presse:
A Putyin látogatása Londonban és a találkozó miniszterelnök Cameron azt mondta neki egy üzenetet, hogy azt mondják, hogy Amerikában és Franciaországban, hogy Oroszország válaszul küldött fegyverek a szíriai ellenzék takfirist és az a tény, hogy Oroszország egy szuverén, legitim és foglalkozik a szíriai állam szuverén és legitim, akkor az első alkalommal hozza ki fegyvereket Oroszországtól szíriai hadsereg az orosz szakértők nem jött ki, nem is egyszer ezek az orosz fegyvereket, hogy a külső és nézze meg a Közel-Keleten, hogy a rakétapajzs Patriot majd elütötte rakéták SS 300 veszélyeztetett szállít rakétákat SS-400, az egyik legerősebb típusú rakéták, anti-célok levegő és veri a Patriot és a legújabb a világon, és hogy Oroszország átadja a szíriai hadsereg egyfajta hordozórakéták tüzérség 24 fúvóka rakéták 60 kilométeres, amely a világ legújabb és erősebb, mint bármely fegyver irányzó, és hogy Oroszország felmutatni Szíria 400 launcher ez a típus képes elpusztítani a célokat a határ szíriai, és így mozgassa a helyét a brit hírszerzés Putyin, aki jött Londonba, valamint a táplálék készül Oroszországban és nem vittek el semmit látogatása során Nagy-Britanniában, míg a víz a palackban jön vele Oroszországtól félve mérgezett honlap szerint a brit hírszerzés, hogy Putyin azzal fenyegetőzött, hogy a titkos fegyver Statha Oroszország küld Szíriába, vezető megváltoztatni a hatalmi egyensúlyt és Oroszország garantálja, hogy ne használja ezeket a fegyvereket Izrael ellen, a feltétellel, hogy nem zavarja Izraelt a szíriai konfliktus a fegyveresek és a szomszédos országok már a hangot a brit miniszterelnök Cameron a hang gyenge Awae hang és a hang a Putyin és fenyegetések beteg Putyin szavaival Obama, több mint 24 órán keresztül, Obama azt mondta beszédében, szombat, hogy szíriai ellenzéki Cislh egyéni Putyin vasárnap Londonból, hogy a Közel-Keleten lesz tanúja egy nagy ahhoz bizarr élesítés Szíria fegyverekkel nem jött ki a nyitott és kíváncsi, és azokat nyálkahártya rakéták bármely pontján határozza meg a számítógépen, és elindította a rakétát, hogy pont kifejezetten az említett célkitűzéssel. Azt is mondta, Oroszország ad rakéták tengeri tudta zárni minden olyan hadihajó a parttól 250 km-re a szíriai tengerparton, és ez az első alkalom, hol a rakéta Shaikhoun 5 szakember az ilyen típusú, a másik viszont Irán azzal fenyegetőzött, hogy ez lesz bombázzák rakéták Kuvait, Szaúd-Arábia és az Öböl-államok mintha bombázták Szíria rakéták és látni a világ színpadára Több rakéták Irán és ősszel az Öböl a legnagyobb meglepetés, hogy a méret az iráni rakéták, ami esik a öböl, és hogy minden kivitelezők olajat Szaúd-Arábia és az Öböl fogja sújtani, és fájt az emelkedő olajárak és $ 200, és több hazugság Amerika válságban van, a magasabb árak nem Tsttaba engedheti meg magának a jelenlegi gazdasági
Charles Ayoub _ Diyar újság ...
 

War Drums? Oroszország vonultatja Csendes-óceáni Flotta a Földközi-tenger - See more at: http://www.thedailysheeple.com/war-drums-russia-deploys-pacific-fleet-to-mediterranean_052013#sthash.pp3wciid.dpuf


(A képen: Admiral Panteleyev Destroyer)
Oroszország telepített 50 haditengerészeti hadihajók - állítólag a nagy részét a csendes-óceáni flotta - a Földközi-tenger annak érdekében, hogy támogassák a befolyását a régióban. Jelentések jelzik, hogy hamarosan elküldi a nukleáris tengeralattjárók a régióban is.
A feszültségek futó magas Oroszország és az Egyesült Államokban az utóbbi hetekben közepette szíriai karok értékesítés, a kirándulás egy amerikai kém Moszkvában, a kultúra bizalmatlanság szításával a Putyin és Obama közigazgatás, nem lehet, hogy Nyugat-és Kelet ismét szembe ki egy másik hidegháború? Vagy talán esetleg menni meleg ezúttal?
Oroszország korábban arra figyelmeztetett, hogy a Közel-Keleten, amely nagyon gyorsan be az all-out háború, beleértve a nukleáris fegyverek. Tekintettel arra, hogy sem Irán vagy Szíria rendelkezik nukleáris fegyverekkel, csak úgy tudta volna utalva Izrael, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína.
Jutunk közel?
Az alábbi jelentés  Deutsche Wirtschafts Nachrichten , az oroszok feltámadt a hidegháború mediterrán haditengerészeti flotta:
(Eredetileg németül; Fordította keresztül Google Translate )
Hadihajók az orosz csendes-óceáni flotta elérte az évtizedek óta először, a Földközi-tenger, a hadsereg szóvivője csütörtökön. Az USA-ban is megállapított ezen a héten hadihajók a régióban.
"A munkacsoport már  sikeresen átkelt a Szuezi-csatornán  , és elérte a Földközi-tenger, "hivatkozva Ria Novosti katonai római Martov. A hadihajók már úton van, hogy  Cipruson,  ahol belép a kikötő  Limassol.
Között a hadihajók, a pusztító admirális Panteleyev, a kétéltű hadihajó Peresvet és Admiral Nevelskoi, a tartálykocsi Pechenga és mentési vontatóhajó Fotiy Krylov.You a kikötő Vlagyivosztok 19 szabadságról március  erősíteni Oroszország földközi-tengeri flotta.
Ahhoz, hogy parancs jelenleg tartoznak a nagy tengeralattjáró-elhárító romboló Severomorsk, a fregatt Yaroslav Mudry, az Altáj-és mentési vontatóhajó SB-921, és a tanker Lena az északi flotta és a Balti Flotta. Ezen túlmenően, a partraszálló hajó Azov származik a fekete-tengeri flotta.  atom-tengeralattjárók is megerősítik a munkacsoport is,  admirális Viktor Chirkov mondta vasárnap.
A Szovjetunió 1967-1992, a század 30-tól 50 hajó a Földközi-tengeren. Ez hozta létre a hidegháború idején a 6. Ahhoz, hogy az amerikai haditengerészet flottát. Úgy tűnik, hogy ez a század már feltámadt.
Megérkezés a The Daily Sheeple

Írta: Frank Drover a The Daily Sheeple .
  • See more at: http://www.thedailysheeple.com/war-drums-russia-deploys-pacific-fleet-to-mediterranean_052013#sthash.pp3wciid.dpuf




Rettenetes jövője szíriai háború

Szerda, június 5, 2013 03:23 Brandon Smith

Az utolsó háború amerikai harcolt nyíltan proxy-n keresztül volt a vietnami háború. Az ötlet nem volt feltétlenül "új", General Smedley Butler ismertetés pályafutását hódító-for-bérlés, című War egy ütő , felfedeztek egy hosszú története vérontás az amerikai kormány és a vállalati érdekek a harmadik világ országaiban célja, hogy elpusztítsa szuverén nemzetek és zsákmányt a források. Ez azért történt, segítségével zsoldosok bérlése, katonák eljáró burkoltan vagy gerilla erők egy már létező program szállított a hátsó csatornán.
Miután a vereséget a vietnami, a kormány meghatározott egy programot a magán hadviselés. A "School of the Americas" alakult, más néven a School of Assassins, a Fort Benning, Georgia. A harc akadémia köpült ki néhány igen instabil szörnyeket harmadik világpolitikában. Az USA képzett és kondicionált szerek erőszakos társadalmi változások és katonai megdöntésére, aki ezután beültetjük a világ (főleg Közép-és Dél-Amerika). Ezek a szerek akkor indított háború láz a neve összetartó amerikai érdekeket az egész világon. A szörnyű módszereket tekintik eszköz a cél.
A szomorú és zavaró valóság az, hogy a legtöbb háborút harcoltak hazánk során a múlt század még nem harcolt elv. Ehelyett már harcoltak a profit és a konszolidáció a hatalom és oligarchia.
Vietnam volt egy kis szünetet a hagyomány titkos báb konfliktusok küldött az USA-ban a birodalmába nyíltan proxy. A létesítmény akarta az amerikai emberek tudják, hogy mi volt ellátó finanszírozás és fegyverek a dél-vietnami nacionalisták, beavatkozik a polgárháború, amely egyáltalán nem befolyásolja az amerikai nemzetközi kapcsolatok vagy a belpolitika. A racionalizálás akkor az volt, hogy Amerikában volt megállítani a terjedését a kommunizmus.Ironikus, hogy a kommunisták az Észak-Vietnam volt a minimális veszélyt jelent, mint a kommunista elit a saját határainkon belül ül helyzetben a politikai hatalom.
Végül, a vietnami háború volt, semmi köze a kommunizmus elleni küzdelem, és köze manipulálni a nyilvánosságot, elfogadva az a külföldi beavatkozást. Ez azt jelenti, arra vannak szoktatva, hogy gondolni beavatkozás, mint egy teljesen normális amerikai politika.
A vietnami háborúban elért szakaszban. Először is, az Egyesült Államok segített, akkor felhagyott a kormány Ngo Dinh Diem, akit meggyilkoltak közben egy katonai puccs ihlette részben Diem despotikus rossz bánásmód, a vietnami nép. Pénzt majd elküldi a cement a hatalom a katonai junta a nevét elleni emelkedik a kommunista Észak. Hamarosan, fegyverek és nagy szertartás is szállítanak a dél. Ezután amerikai "tanácsadók" küldtek, hogy a vonat dél-vietnami katonák.
Teljes intervenciós sikeresen elkerülni a John F. Kennedy meggyilkolása Adminisztráció ig, ami után Lyndon B. Johnson indított egy teljes spektrumú amerikai invázió, amely a mainstream a továbbiakban a "rendőri intézkedés." Ez invázió megkönnyítette a " Tonkin-öböl esemény ", amely ma már nyíltan elismerte tisztviselői a nap, beleértve Robert McNamara, mint a hamis zászló incidens teljes egészében gyártott az amerikai kormány annak érdekében, hogy mérnök érvényesítés a végleges háború. Ezzel párhuzamosan, a kínai és az orosz érdekeket elkezdte ellátó északi, bár a részvétel nem hivatalosan vezetett csizma a földön.
Én felmelegít a történet, mert úgy gondolom, fontos megjegyezni, hogy a vietnami színház úgy tűnik, hogy újra Szíriában ma, bár a szereposztás is átrendeződött kicsit. Ezúttal, az Egyesült Államokban és Európában is támogatta a felkelés. A kormány a Bashar al-Assad már leadott a "gazember". Oroszország és Kína most játssza a szerepét mediátorok és békét teremtenek, miközben a Nyugat most küld a férfiak, mint John McCain szenátor, hogy dobja a pénzt, és a fegyvereket a kezében egy lázadás áthatott tagjai az al-Kaida, aki lefejezni és enni a szívét a fogvatartottak video, és aki utoljára megnéztem, állítólag az ellenség.
A folyamat és eszkalációja a konfliktus már nagyon hasonlít a mi kalandok Délkelet-Ázsiában.Pénz már nyíltan küldött a lázadók. Fegyverek valószínűleg már titokban küldött (bizonyítékok arra utalnak, hogy ez a program talán egy része az oka a bengázi incidens és az azt követő fedél-up). Nos, bizonyos pártok az Egyesült Államok, Izrael és az EU javasolta nyitott fegyverzete a felkelés, míg destabilizációját a régió hibáztatta Assad a nyugati média . Egy hamis zászló eseményt úgy tűnik, hogy már gyártott formájában a vegyi fegyverekkel támadást. Minták egy bizonyos Sarin gáz incidens állítólag gyűjtött a francia újságírók a Le Monde újság, és átadták az ENSZ. Az ENSZ természetesen azonosította a minták Sarin, és azonnal vezetett a közvélemény azt hinni, hogy a szíriai kormány is részt vett, bár kénytelenek voltak elismerni, hogy a felkelők is hozzáférhetnek hasonló vegyi fegyvereket. A kérdésem az, hogy ki a fene az a Le Monde? Vajon tényleg kell hinnünk, hogy véletlen beágyazott újságírók nélkül napirendre szállított az ENSZ jelentős bizonyítéka a vegyi fegyverek a Assad rezsim? Hol vannak ezek a minták? Hol úgy tett? Hol van az a bizonyíték, hogy ők a harc során incidens? Érzem az iraki beállítás speciális újra ...
Válaszul a gyorsított fegyverzet, amit sokan már úgy egy teljesen kitalált forradalom, Oroszország, Irán, Libanon és felajánlották támogatás Assad. Oroszország szolgáltatott Szíria fegyverzet években azonban szállítmányok nőtt az elmúlt hónapokban, többek között egy új szállítmány S-300 légvédelmi rakéták, amely feldühítette Israel (Izrael azt állította, hogy nem áll szándékában eszkalálódik, még azt hitte, hogy már kétszer is használt légicsapások a Szíria határain - a harag felett S-300 szállítmányok csak azt mutatja, hogy folytatni kívánják az ilyen agresszió ).
Irán régóta kölcsönös védelmi egyezményt Szíriával, és kijelentette, hogy minden további közvetlen betörésének a Nyugat eredményez iráni részvétel (bár azt hiszem, valószínű, hogy már részt küld fegyver és tanácsadók a saját). Libanon szolgáltatott tényleges szárazföldi csapatokat, hogy Assad a Hezbollah. Ezek segítik a szíriai hadsereg, amit úgy tűnik, hogy a sikeres kampány ellen a felkelés. Hezbollah nagyon hatékony taszító egy invázió az Izrael által 2006-ban, ami az Egyesült Nemzetek lépést, hogy a face-megtakarítás határozatok és ürügyet az izraeli visszavonulás. Azt hiszem, hogy részt Szíriában lesz egy játék-váltó.
Írtam, és figyelmeztet az esetleges Szíria katalizátorként kibővített globális háború évekig, jóval azelőtt, a legtöbb ember már hallott Assad, és még sok minden, amit már előre a múltban most valóra. Függetlenül attól, hogy úgy gondolja, a Assad rendszer jó vagy rossz, fontos felismerni, hogy a kormány részvétele a régióban semmi köze Assad. Ez a konfliktus a elindul láncreakció a Közel-Keleten, és talán még kiváltó világháború. Itt olvashat többet erről a cikkemben "Szíria és Irán Dominos vezet világháború."
Segítségével Vietnam és egyéb proxy háborúk, mint a referencia, itt van, hogy azt hiszem, a háború Szíriában valószínűleg a haladást az elkövetkező hónapokban:
  1. Nehézfegyverek is be kell nyújtani a felkelés, beleértve a légvédelmi fegyverek, ami a megnövekedett áldozatok, különösen a polgári áldozatok.
  2. Assad válaszol kibővített és halálos légicsapások és földi csapatok előre segítségével Hezbollah.
  3. Irán kezd nyíltan ellátó karok, és fokozzák rejtett ellátás tanácsadók és földi csapatok.
  4. Oroszország növeli karok szállítmányok még tovább, beleértve az anti-ship, páncéltörő-és légvédelmi rakéták annak érdekében, hogy visszatartsák amerikai és izraeli érdekek küld saját erők a térségben.
  5. Szíriai felkelők kezd teret veszít gyorsan. Az ENSZ felajánlja "közvetíteni" a tűzszünetet, de csak akkor kell megtervezni, hogy a felkelők ideje, hogy összefogja, és az Egyesült Államok, az EU és Izrael helyzetbe magukat a támadásra.
  6. Az ENSZ tűzszünetet tárgyalásokon a mosás, ha még zajlik. Izrael megkezdi a rendszeres airstrikes a nevét megállás Irán és a Hezbollah a zavaró a háborúban, vagy megakadályozni, hogy megszerzése "vegyi fegyvereket." The sztrájk lesz célja szíriai katonai létesítmények és a szíriai infrastruktúrát. Nem lesz sok civil áldozatot.
  7. Szíria válaszolni fog a föld és a levegő és a föld a föld rakéták. Izraeli városok látni sokkal pontosabb célzás, mint a Scud rakéták által használt Irak alatt Öböl I. és II-öböl. Civil halálesetek jóval magasabb lesz a vártnál, annak ellenére, hogy azt állítja, hogy a közös izraeli rakéta védelem a legfejlettebb a világon (Izrael soha nem szembesült a fenyegető orosz rakéta fejlett rendszerek).
  8. A no-fly zóna meghirdethetők Szíria, végre az amerikai és az izraeli repülőgépek, valamint a légvédelmi elemeket.
  9. A heves támadás kerül sor Izraelben, valószínűleg polgári lakosság ellen központ (Nem lennék meglepve, ha vegyi fegyver van szó). A támadás lehet hibáztatni az Assad kormány, vagy a kapcsolt szövetségesek. Lehet, hogy egy igazi támadás, vagy lehet, hogy egy hamis zászló. Mindkét esetben az eredmény lesz a kötelezettségvállalás az izraeli szárazföldi csapatok.
  10. Azt hiszem, nagyon valószínű, hogy Izrael lesz az első nyugati ország betörni Szíria.Azonban a részvétel azonnal felhívni a hadüzenet Iránból, és nőtt a hajó mozgását Oroszországból, amely fenntartja a stratégiai haditengerészeti bázis partjainál Tartus.
  11. Izrael is elnyelte a stratégiai dilemma, és követelni amerikai katonai akció. Az Egyesült Államok is megküldik az akció. Combat hoz majd a határon átnyúló csaták országok közvetlenül nem vesznek részt a harcban (mint annak idején a kambodzsai során Vietnam).
  12. Kína válasza a gazdasági megtorlás, a dömping az amerikai dollár a világ tartalék valuta.Oroszország válaszol csökkentésével petrolkémiai termék export Európába, és színpadra egy hatalmas haditengerészeti jelenlét a térségben. Ettől kezdve minden fogadás ki van ...
Most, a kísértés itt egy azonnal állást, és nézd meg ezt a konfliktust lencséjén keresztül "Kelet vs Nyugat." Ez hiba lenne. A szíriai kormány az elmúlt járt el zsarnoki módon (bár sok a legújabb vádak úgy tűnik, hogy propaganda célja, hogy rávegyék az amerikai közvélemény a körül tömörülő újabb háború.)
Oroszország mint megszorító oligarchia, mint az Egyesült Államok vagy az Európai Unió. Kína társadalom kommunista rémálom állam és az átlagos globalista törekvését, amit akarnak Amerikában lenni egy nap. Irán számos elnyomó politikát, és minden bizonnyal nem az a fajta ország azt valaha is, amelyben élünk A szíriai felkelés keveréke, erkölcstelen és elvtelen halál osztagok és a fizetett rejtett nedves munkát ügynökök. Az amerikai kormány erkölcstelen ellátó készpénz és fegyvereket, hogy működik a nevét a harcok ugyanolyan zsarnokság éppen intézményesített itthon.
A lényeg az, hogy nincs "jó fiúk" ebben a történetben. Nincsenek hősök, csak a bennfentesek, a kívülállók, és a nagyközönség számára. Ez volt a szokása, hogy a közvélemény, hogy figyelmen kívül hagyja a legtöbb korábbi proxy háborúk, majd fordítsa a patriotizmus kapcsoló alatt ritka alkalmakkor, hogy az amerikai csapatok ténylegesen igénybe. Adott időpontban a megfelelő szemlélődés (valamint a jelentős amerikai veszteség), az állampolgárok végül fordul savanyú ellen paradigma és követeli a változást. Ezúttal azonban, lehet, hogy nincs ideje az ilyen szemlélődés. Hiszem, hogy minden előre föld intézkedéseket Szíria részéről az Egyesült Államok vagy Izrael eredményez egy nagyon gyorsan mozgó globális háborúban.
Ez a háború úgy tűnik, mint őrület, de ez szolgál egy fontos célja bizonyos speciális érdekeit. Ez teszi lehetővé a tökéletes fedezetet egy globális gazdasági összeomlás, amely arról szól, hogy előfordul egyébként, kivéve a közepén a háború, a nemzetközi bankárok átirányíthatja hibáztatni el magukat. Ez a pénzeszköz racionalizálása a nyílt belbiztonsági és a csökkentés a polgári szabadságjogok a neve a közbiztonság. Ez lehetővé tenné, hogy egy ürügy a kormány elnyomását aktivista csoportok, akik nevezhetjük "árulók", aki segíti az ellenség egyszerűen szólva rossz kormányzati politika. Ez ad hitelt az ideológia a globalizáció és a központi irányítás.Az elit is azt állítják, hogy a szuverenitás törölni kell, és minden nemzetnek meg kell jön össze egy egységes banner, hogy ez a "szörnyű katasztrófa" soha nem fog megtörténni újra.
A háború Szíriában nem lesz a Szíria. Nem lesz a szabadság az emberek. Nem lesz a trónfosztás Assad vagy létrehozó demokrácia. Nem lesz a defusing erőszak a térségben. Szíria nem lesz a cél, mi lesz a cél - a társadalom, a jog, a nemzet.
Amerika közepén a legalattomosabb konszolidáció a hatalom a történelemben és Szíria csak egy lépcsőfok a játékban. Ha nem tudjuk fenntartani a éberséget és megengedjük magunknak, hogy szívja be a proxy háború homlokzat, az elit lesz a globális konfliktusok alig vagy egyáltalán nem haza ellenzék. A globalisták fog nyerni, és mindenki más veszít.


Orosz Advanced Fegyverek Szíria: feltáratlan titkai Vlagyimir Putyin nemrég tért vissza Londonba




a Dam-Press. (Fordította az arab)
Során aki nemrég tért vissza Londonba, és találkozott a brit miniszterelnök Cameron, Putyin elnök át egy üzenetet az Egyesült Államok és Franciaország, válaszul a közelmúltban tett bejelentését, hogy élesedik a [Al Nusrah] harcosok Szíriában.
Mint Oroszország egy szuverén nemzet foglalkozik a szuverén, legitim kormány Szíria, néhány új fegyvert, amely még soha nem hagyta el Oroszországot korábban [soha korábban telepített Szíriában] fogják szállítani a szíriai hadsereg.


A Patriot rakéták fogja sújtani, és hatályon kívül helyezni az S 300 SAM [már telepítve van Szíriában]. Putyin azt is azzal fenyegetőzött, hogy adja ki a fejlettebb S400 légvédelmi rakéták ( lásd az alábbi képet), sokkal jobb, hogy a Patriot rakéták és rangsorolva, mint a világ legfejlettebb légvédelmi rendszer.
Hozzátette, hogy Oroszország is a kínálat Szíria state-of-the-art 24 Barrell aknavetőt , amelyek egy sor 60 km rangsorolva, mint a legfejlettebb tüzérségi fegyver a maga nemében. (lásd a lenti videót)
ТОС-1А Буратино на репетиции парада 4.5.2010.jpg
Hozzátette, hogy Oroszország a kínálat 400 E hordozórakéták amely képes lesz arra, hogy elpusztítsa az összes célok körül Szíria határain.


Barrel 24 Indítóikonok
A brit hírszerzés jelentése szerint Putyin Londonba ment hozza a saját orosz főtt étel, és nem fogyasztanak semmit Britanniában többek között a víz, amikor is hozott a saját víz vele állítólag azért, mert ő is aggódott, hogy megmérgezték.
A brit hírszerzés helyszínen kijelentette, hogy Putyin azzal fenyegetőzött, hogy elküldi nekik a titkos orosz gyártmányú fegyverek Szíriába, ami felboríthatja az egyensúlyt a hatalom tovább javára Szíria és megismételte, hogy ezek a fegyverek nem fogják használni az Izráel ellen azzal a feltétellel, hogy Izrael nem vesz részt a háborúban a Szíriában és a szomszédos országokban. {Libanon, Jordánia]
A jelentések szerint a brit miniszterelnök válasza igen gyenge kapcsolatban Putyin fenyegetéseket.
Putyin válasza érkezett alig több mint 24 órával azután, Obama nyilatkozata szombaton, hogy ő fogja élesíteni a szíriai ellenállás.
Putyin világosan kijelentette, hogy a Közel-Keleten lesz tanúja jelentős változást. Szíria lesz fegyverekkel, hogy még soha nem látott [a Közel-Keleten] beleértve a számítógépes irányított intelligens rakéták nem hiányzik a cél.
Azt is hozzátette, hogy Oroszország a kínálat Szíria Skean 5 föld-tenger rakéták, amelyek képesek ütő és süllyed minden cél 250 km-re a szíriai tengerparton. 


ТОS-1A Russian 24-barrel multiple rocket launcher

Topol ballisztikus rakéták leeresztették 30 méter mély Silo

Greatest Mysteries of the Cold War: American Missile Technology & ICBM

Nuclear Submarines [Documentary]

SUPER Guns - Modern csodák (teljes dokumentumfilm)

BUNKERS - Modern Marvels (full documentary)

HURRICANE PROOF HOMES - Build Bigger (teljes dokumentum

Doomsday Bunkerek teljes epizód) YouTube

Modern orosz fegyverek

Top 10 legveszélyesebb Guns a világban

Furcsa fegyverek - A szövetségesek Mp4 HD

25 Most Brutal Torture Techniques Ever Devised

Bombák Modern csodák [History Channel dokumentumf

Leghalálosabb fegyverek - Modern csodák (teljes dokumentumfilm)

Az amerikai hadsereg Top Secret Arctic City Under the Ice! "Camp Ce

A közel-keleti válság



Joseph Candel
Az izraeli-palesztin konfliktus egyik legfőbb vitatárgya egy jeruzsálemi domb, melyet a zsidók templomdombnak, a muzulmánok pedig Al-Haram al Sharifnak azaz a „nemes szentélynek” neveznek. A terület szent helynek számít a zsidók számára, mivel itt állt az utolsó alkalommal i.sz. 70-ben lerombolt régi zsidó templom, amelyet azóta sem tudtak újjáépíteni. A terület ugyanakkor az iszlám vallás három legfontosabb szent helyének egyike.
Ma az Al-Haram al-Sharif egy 35 hektáros területet foglal el, ami Jeruzsálem fallal körülvett óvárosi területének majdnem egy hatod részét teszi ki. Az Al-Aqsa mecset a terület leg-délibb csücskében áll, míg a kisebb muzulmán Szikla mecset a tér közepét foglalja el. A muzulmánok az egész területet szentnek tekintik. A terület autonómiája és Jeruzsálem státusza a tartós békekötés legnagyobb akadálya a régióban.




Palesztinok és izraeli rohamrendőrök csapnak össze a Templom Dombon 2000. szeptember 28-án
Ezt bizonyítja az a 2000-ben történt eset is, mikor az akkori ellenzéki vezető, Ariel Sharon látogatása a helyszínre, több száz izraeli katona és rohamrendőr kíséretében, az eddigi legkeményebb összecsapást robbantotta ki a zsidók és a palesztinok között. 




Ariel Sharon látogatása a Templom Dombra 2000. szeptember 28-án
Jeruzsálem, és különösen a templom domb sorsa néhány, a mai időkre vonatkozó, kulcsfontosságú bibliai prófécia témája is. A jelenkor eseményeinek megértéséhez és ahhoz, hogy tudjuk, mire számíthatunk a jövőben, fontos megértenünk ezeket a templom dombbal foglalkozó próféciákat. 
A próféciák
Mikor Jézus elmondta tanítványainak, milyen jelei lesznek második eljövetelének, egy 500 évvel korábban íródott ótestamentumi próféciára utalt Dániel könyvéből: „Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen… Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.” (Máté 24:15, 21)
A Jézus által idézett prófécia így szól: „És seregek állanak fel az ő részéről, és megfertéztetik a szenthelyet, az erősséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító útálatosságot.” (Dániel 11:31)
  • Amit Jézus „szent helynek”, Dániel próféta pedig „szenthelynek és erősségnek” nevezett az az akkori zsidó templom által elfoglalt területre vonatkozik.
  • Az „ő”, akire Dániel próféta utal, nem más, mint az Antikrisztusként emlegetett, hamarosan megjelenő világdiktátor (akit a Jelenések könyve a „fenevadként” is említ).
  • A „mindennapi áldozatarra a zsidó szertartásra utal, melynek során egy meghatározott állat vérét vagy húsát áldozatként ajánlják fel Istennek az egyetlen igazi zsidó Templomban a bűnök megbocsátásáért. Ezt a zsidók szemében legfontosabbnak tartott szertartást kénytelenek voltak felfüggeszteni, amikor a második zsidó templomot lerombolták.
  • A „pusztító útálatosság” úgy tűnik, hogy az Antikrisztus valamiféle képmása vagy nagyméretű szobra lesz.
  • A „nagy nyomorúság”, amelyről Jézus beszélt, az Úr második eljövetelét megelőző utolsó három és fél éves időszak, amikor az Antikrisztus, saját imádatát kivéve, betilt minden vallást és valamennyi hit követőjét üldözni fogja. Ez az üldöztetés az antikrisztusi diktatúra elleni különféle lázadásokhoz vezet majd, melyeket a diktátor megpróbál majd brutálisan leverni.
Természetesen, ezeknek a próféciáknak a beteljesedéséhez bizonyos eseményeknek előbb be kell következniük.
A zsidók, templomuk lerombolása óta i.sz. 70-ben, nem tudtak élő áldozatot bemutatni Istennek, és számukra az egyetlen elfogadható mód a szertartás folytatásához az eredeti templom dombi helyszínen lenne Jeruzsálemben, ahol jelenleg a muzulmánok Szikla mecsete áll.
Ahhoz, hogy az Antikrisztus megszüntesse a mindennapi áldozatot, az áldozatok bemutatásának újra el kell indulnia. Ahhoz, hogy az élő áldozatok bemutatását a zsidók újrakezdjék, a zsidó templomnak fel kell épülnie. Ahhoz, hogy a templom felépüljön, valakinek engednie kell. Vagy a Szikla mecsetet kell lebontani, vagy a zsidóknak kell a templomot valahol máshol, esetleg a templom domb egy másik pontján felépíteni. Mivel egyik fél sem hajlandó engedni a Templom Domb szuverenitásának kérdésében, úgy tűnik a konfliktus megoldására csak egy szupermen lesz képes.
Az Antikrisztus színre lép
És [az Antikrisztus]egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít, a míg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad.” (Dániel 9:27) Az élő Biblia fordításában ez a vers így szól: „Ez a király [az Antikrisztus] hét éves szerződést köt a néppel, de az idő felén, megszegi ígéretét és leállítja a zsidók áldozatát és az engesztelő áldozatot.”
Dániel könyvéből a 11:28-31 versek, ugyan az a szövegrész, melyre Jézus is utal, mikor a „szent szövetséget” említi, szintén erre a hétéves szövetségre, vagy szerződésre utalnak. Azért „szent szövetség”, mert valamilyen módon köze lesz a valláshoz. A szerződés nagy valószínűséggel az Antikrisztus, a zsidók, a muzulmánok és a keresztények közötti egyezmény lesz, ami Jeruzsálemet nemzetközi várossá nyilvánítja, és egyenlő hozzáférést garantál a helyszínhez valamennyi hit követőjének.
A zsidók végre újjáépíthetik Templomukat és folytathatják majd az élőáldozatok bemutatását. Három és fél éven keresztül látszólag minden jobbra fordul. Úgy tűnik, hogy az Antikrisztus Jeruzsálemet teszi majd meg világbirodalma fővárosának, mivel a Biblia azt mondja, egy idő után a zsidó Templomból irányítja majd az eseményeket (II. Thessalonika 2:4).
De a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak” (Dániel 9:27). A világkormány ezen a ponton felállítja az Antikrisztus „élő” képmását (valószínűleg valamilyenfajta számítógépről lesz szó), azaz a „pusztító útálatosságot” a szent helyen, a Templom területén, és azt követeli, hogy az egész világ leboruljon előtte és imádja, az ellenállóknak pedig a halállal kell szembenézniük (Jelenések könyve 13:14-15).
Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, 4 A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.” (II. Thessalonika 2:3-4)
Hosszú távú előrejelzés
A világ helyzete, különös tekintettel a Közép-keletre, a szerződés aláírásáig egyre rosszabb lesz. A szövetség aláírását követően látszólag javulnak majd a dolgok egy ideig, a hamis messiás, az Antikrisztus uralma alatt. A Nagy Nyomorúság alatt sajnos minden sokkal rosszabbra fordul majd. Ezt követően azonban, miután Jézus visszatér, hogy megmentse Övéit és elvigye őket magával a mennyországba, mindenki, aki Jézust követi, élete legboldogabb szakaszának néz elébe! Ezt a „boldog befejezést” kell szem előtt tartanunk, azokban az években, mikor a dolgok nehézre fordulnak!


Mennyire komoly a P800 Yakhont fenyegetés?Van egy destabilizáló hatást gyakorol a Közel-Keleten?

Írta: Tamir Eshel
Küldje ezt az oldalt





A dob járműegység kezében két Yakhont anti-hajó rakéták tartályban hordozórakéták.A rakéták hajtják a süllyesztett helyzetbe, és elindította a függőlegesen felállított kannában.
A várható érkezése P800 Yakhont szuperszonikus hajó elleni rakétát Szíria tartják az első komoly kísérlet a Szíria által közvetlenül megtámadni az izraeli haditengerészet, mivel a 1973-as háború, amikor az izraeli haditengerészet elsüllyedt öt szíriai hajó az első rakéta-hajó elkötelezettség ismert a "Battle of Latakia". Négy évtizeddel később, a P800 Yakhont sokkal jobb, mint a Styx rakéták nem védte meg a szíriai haditengerészet 1973. Hasonlóan az orosz-indiai Brahmos, a korábbi és a Supersonic Moskit Alpha, Yakhont képes a sztrájk a cél szuperszonikus sebességgel, repülő nagyon alacsony, így a védő sokkal rövidebb ideje reagálni.Mégis, a hajó védelmi már hosszú utat, mivel az elektronikai hadviselés (EW) rendszerek mentette meg a napot, és megnyerte a csatát az izraeliek. 
AEGIS rendszerek használt az amerikai haditengerészet és számos NATO hajók az európai PAAMS által használt Királyi Haditengerészet, a francia és az olasz haditengerészet és Izrael új Barak 8 hajó légvédelmi rendszer úgy tervezték, hogy megfeleljen az ilyen kezeli. Így nem Izrael "Magic Wand" rendszer alkalmazásával a nagyszerű dolog rakéta elfogó, amely képes ellensúlyozni a hatásos rakéták hatékonyan, ha alkalmazott felületi / felszíni hajó / felület szerepet. Azonban a legtöbb kisebb hadihajók, még felszerelve "pont védelem" rakétaelhárító rendszerek nem célja, hogy megakadályozza az ilyen nagy sebességű támadások, különösen, amikor a salvos kettő vagy négy rakéta.


Az ilyen elemek belüli veszélyeztetett tartományban 300 km, a rakétákat lőttek a Földközi-szíriai haditengerészeti bázisok a Tartus és Latakia. Yakhont általában cirkál a célterületre nagy magasságban, majd leszáll a tenger futást támadás alatt a horizonton. A távolság, amely megkezdi süllyedés lehet programozni bevezetése előtt, meghatározva az elérhető tartomány, ami között 120 (alacsony repülés) - 300 km (high közepén természetesen alacsony szintű a horizonton túl a cél.




A potenciális lefedettsége P800 Yakhont rakétákat lőttek a tengerparti területek (Tartus), vagy szárazföldi helyek a dél-szíriai fedél Izrael földközi-tengeri haditengerészeti bázisok.
Míg néhány haditengerészet tudta elkerülni ezen a területen, Izrael, a hosszú távú, a P800 azt a hadihajók veszélyben lehet, még a fő bázis Haifa, a helyszínen már veszélyezteti a rakétákat lőttek ki Libanonból a 2006-os háborúban. Izrael második haditengerészeti bázis Ashdod lehet célzott a szárazföldi területek déli Szíriában. Továbbá, amikor célzott izraeli haditengerészeti járőrök a nemzetközi vizeken a libanoni tengerparton, P800 lehet függőlegesen indítható szárazföldi területek Szíriában és Libanonban, kirúgták mögött Libanon hegygerinc, elkerülve a felderítési a tengertől, ezzel minimalizálva a korai figyelmeztető a megcélzott hajók . Ezért a felgyorsult Fielding Barak-8 és a Magic Wand rendszereket kell kiemelten fontos Izrael számára. Egy másik kockázat a haditengerészet működő a Perzsa-öbölben bemutatja a technológia szivárgás - egy ilyen rakéta tartozó iráni kezébe, ami felgyorsítja a bevezetést erős fegyverek Teherán növekvő anti-hajózás arzenál. 
A működési koncepciója a Bastion P partvédelmi rendszer több mobil hordozórakéták mindegyike két Yakhont rakétát, amely képes a támadó célokat a parttól 250 km-re a parttól. Célzás biztosítja helikopterek vagy más levegőben lebegő platformok parti radarok és a hajók által a tengeren. Minden dob egység működik önállóan, vagy koordinálja tevékenységét egy másik rakéta található, akár 15 km-re, célzott, irányítási és ellenőrzési biztosítja a központi parancsnoki jármű és a regionális parancsnokság, hogy meg lehet találni több mint 25 km-re egymástól.
A jelenlegi szerződés becsült értéke 300.000.000 $ tartalmazza a szállítás két Bastion parti védelmi rendszerek, mindegyik tartalmaz 36 rakéták. Ez még nem világos, ha a szíriai haditengerészet is választhatják, hogy felkészítse a haditengerészeti platformok ezekkel az új fegyvereket. A Yakhont ellátható viszonylag kis hajók, a korvett méretű és nagyobb. A Bastion rendszer működik a mobil indítók az országban, minden launcher hordoz két kész, hogy indítson rakéta. Egy másik konfiguráció így van kialakítva levegőben platformokon. De még ezekkel az erős fegyverrel a kézben, a szíriaiak esetleg még nem kész arra, hogy alkalmazzák őket hatékonyan. Szíria jelenleg nem rendelkezik a szükséges eszközöket hatékonyan cél a rakéta túl a horizonton, hiányzik a tengeri járőr repülőgépek, pilóta nélküli légi járművek vagy támadó repülőgépeket, amelyek az ilyen rakéták. Még a legnagyobb Petya osztályú tengeralattjáró elhárító harci (ASW) fregattok nincs pilótafülke a Ka-28 (Helix) helikopterek által működtetett szíriai haditengerészet. A szíriaiak nem képesek felismerni, nyomon követésére és kijelöli azokat a célokat tartományban, mivel, hogy egy kis, védekező erő, de nem volt fegyver, elérve, hogy ezeken a területeken. Ez különösen igaz, ha a cél a "néma", és nem lehet célzott felszíni alapú elektronikus támogatási intézkedések (ESM).
Minden mobil transzporter-launcher kezében két Yakhont P800 rakéták.
Ha a szírek komolyan tervezi, hogy kiterjeszti a működési elérhető a rakéta, az egyik, hogy néz ki Szíriát, hogy elérje az UAV-ok, haditengerészeti járőr repülőgépek (Be-200 vagy Il-38 minden CIS, vagy más országban (leszerelési ilyen légijárművek tudott egy lehetőség.) Az ilyen berendezések átirányítása lehet észrevétlenül, mivel nem jár fegyver átadását. Azt is választhatják korszerűsítése a Szu-24MK "vívó D ', hogy a tengeri felderítés szerepe. Még komolyabb kombinációja a Su- 27/Su-30 és P800s, ami biztosítja a P800 és a stand-off célzás és támadás képesség a felületi célokat. Az oroszok használják a Onyx változata a fegyver a Su-33 szállító-alapú haditengerészeti vadászgép. Azáltal, hogy ismerik a P800 hatótávolságon belül van, az izraeli haditengerészet minden bizonnyal elveszíti domináns és nem vitatott pozícióját a Földközi-tenger keleti, különösen mentén a libanoni partoknál, ezért kell védelmi intézkedéseket - bizonyosan résen, amit nem tett meg, közben a második libanoni háború 2006 amikor ISN Hanit érte váratlanul a Hizbollan C-802 rakéta - miután kikapcsolta a fedélzeti védelmi rendszereket.
Természetesen, a szándékos "csapda" megtámadja Szíriát megpróbálhatod telepíteni előre célzást a kereskedő vagy a halászati ​​közlekedő hajók, a Földközi-tenger keleti és tengeralattjárók, feltéve, hogy a szövetségesek, mint Irán (mivel Szíria nincsenek tengeralattjárók most, miután a leszerelési 3 Romeo subs körülbelül hat évvel ezelőtt.) De ez tényleg egy hosszú, hosszú lövés kerülne Szíria drágán.
Összességében, a rövid távon, az érkezés a P800-ben a Földközi-tenger egy komoly veszélyt jelent. Idővel, ahogy az izraeli haditengerészet kapta Barak-8 rakéták és "Magic Wand" alkalmazott, a fenyegetés is tartalmazhatja, mivel a szíriaiak nem telepíteni nagy számban ezek a rakéták a platformok és csillagképek, amely maximalizálja a képessége, hogy indítson támadást telítettség szemben a vezető hajó. Bármi legyen is az esetben, mindkét fél, a szírek és az izraeliek idő kell telepíteni és megvédeni, így a fenyegetés lehet súlyos, első látásra, de életképes megoldások már a láthatáron.
P800 A Su-33
Az oroszok használják a Onyx változata a fegyver a Su-33 szállító-alapú haditengerészeti harcosok.

Oroszország azt tervezi, hogy a területen a T-99, egy gyökeresen új harckocsi 2015

Írta: Tamir Eshel
Küldje ezt az oldalt




Egy művész koncepciója tekintettel az új orosz tank.
Az orosz hadsereg azt tervezi, hogy kezdődik modernizálni páncélos és gépesített erők kezdődő 2015, Fielding egy új család jármű, amely egy új harckocsi, páncélozott gyalogsági harcjárművek és a különféle támogatási platformokon. Az új tank várhatóan bemutatta kizárólag az orosz vezetés az Arms Expo kiállítás Nyizsnyij Tagil szeptemberben, 2013. (Védelem-frissítés, mint a média szponzor biztosítja az élő jelentést a kiállításon.) 
Az MBT fog alapulni az új Armata, a prototípus a tervek szerint be kísérleteket 2013-ban, mintegy 10 hónap a tervezett időpont előtt. Első helyettese honvédelmi miniszter Alexander Sukhorukov mondta. Az új tartály fejlesztés alatt Uralvagonzavod Omszk. Az első szállítások a tartály az orosz fegyveres erők a tervek szerint 2015. Összesen 2300 MBT várhatóan által 2020.


Emlékeztetni kell arra, hogy az oroszok építik harcoló nemcsak a NATO, de még fontosabb, hogy megvédjék a hosszú déli határos radikális iszlám országokkal, amelyek gyűjtése katonai erő, és a növekvő dominanciája Kína keleten. Páncélos és gépesített erők fenntartásának kulcsa a katonai fölény vagy paritás az ilyen veszélyek ellen. A fejlettség megfelelni az ilyen fenyegetések nem olyan igényes, mint megfelel a fejlett technológia állított az amerikai és NATO-erők.
A teljes verzió a cikk elérhető
része a 
Premium Content .
Az előzetes jelentések, az új tank a T-99 lesz, kevésbé radikális, és ambiciózus, mint a sikertelen "Object 195" vagy T-95, a súlya kevesebb lesz, ezért egyre mozgékonyabb lesz, és olcsóbb, mint a saját több ambiciózus elődei.

Az orosz ipar is fejleszt a Boomerang család 8 × 8 kerekes páncélozott járművek, amelyek fokozatosan a jelenlegi BTR-90. Emellett a Kurganets-25 lánctalpas páncélozott gépkocsival magas fokú közös az új Armata tartályt. A Kurganets-25 fog fejlődni a különböző modellek, fokozatosan felváltja BMP és BMD és MT-LB és egyéb lánctalpas páncélozott platformokon.
Egy művész koncepciója tekintettel a T99. Annak ellenére, hogy az orosz megszállás egyre nagyobb kaliberű fegyvereket az új tankok, a T-99 lesz felszerelve egy továbbfejlesztett változata a jelenlegi 125 mm ágyú.


Orosz repülőgép-hordozó átcsoportosítani a Földközi-tenger

Írta: Tamir Eshel
Küldje ezt az oldalt
Az orosz haditengerészet azt tervezi, hogy mozgósítsa az egyetlen repülőgép-hordozó alátámasztására újonnan kialakult mediterrán munkacsoport parancsnoka admirális Viktor Chirkov mondta, a nyilatkozatot, amely tovább súlyosbodnak retorika mint a szíriai konfliktus. A hordozó "Admiral Kuznyecov" kész lesz, hogy csatlakozzon a haditengerészeti munkacsoport által 2013 végéig. Defense-frissítésjelentések .
Tavaly az orosz fuvarozó telepített ki a szíriai part támogatása kéthetes haditengerészeti misszió a Földközi-tengeren. A fuvarozó visszatért a hazai bázis Severomorsk február 17-én 2012-ben a tervek szerint be négy éves mid-life frissítés az év végéig.



Az orosz haditengerészet igyekezett helyett a P-700 Gránit anti-hajó rakéták katapultok, több hangárok és az új légvédelmi rendszerek, így a fuvarozó működik több repülőgép (MiG-29K vadászgépek volna cserélni a jelenlegi Su-33S).
Az orosz haditengerészet igyekezett helyett a P-700 Gránit anti-hajó rakéták katapultok, több hangárok és az új légvédelmi rendszerek, így a fuvarozó működik több repülőgép (MiG-29K vadászgépek volna cserélni a jelenlegi Su-33S).
A nagyjavítást kell végezni a Severodvinsk Sevmash hajógyár magában eltávolítása a P-700 Granit anti-hajó rakéták telepítését, a katapult, hogy a ferde fedélzeten, és korszerűsítése a hajó hajtómű. A levegő szárny jelenleg működő Su-33 vadászgépek is bővíteni, és áttér a modern MiG-29K repülőgépek. Frissítések a hajó elektronikai és az érzékelő berendezéseket is terveznek, valamint a telepítés, az új légvédelmi rendszert. Admiral Kuznyecov volt a tervezett egy újraindítása 2017-ben.Nyomja vissza a felújításra úgy tűnik, hogy a csapás a haditengerészet, a "Kuznetzov" már tekinthető "goulag" a tengerészek miatt  nyomorúságos életkörülmények a fedélzeten . 
Ez az ambiciózus felújításra most rövidre, amely lehetővé teszi a hajó átcsoportosítani, válaszol a fokozott feszültséget, a Földközi-tenger keleti. Oroszország csak a Földközi-tenger haditengerészeti bázis áll a szíriai kikötő Tartus. Moszkva már megerősítve a mediterrán jelenlétét a konfliktus Szíriában romlott. Márciusban hadihajók orosz csendes-óceáni flotta be a Földközi-tenger az évtizedek óta először, hogy lesz része annak, amit Moszkva azt mondja, állandó munkacsoportot. Ez a munkacsoport is hajóknak az északi, a Balti-és a Fekete-tenger flotta.
Forrás: Defense-frissítés .
Az orosz haditengerészet egyetlen repülőgép-hordozó Admiral Kuznyecov a tervek szerint megy, a száraz dokk Severodvinsk kezdődik a négy éves frissítés, de mivel a hightened feszültség Szíriában valószínűleg folytatódik szolgáltatás változatlan, csatlakoznak az új mediterrán Task Force az orosz haditengerészet telepítése a Földközi-tengerre.
Az orosz haditengerészet egyetlen repülőgép-hordozó Admiral Kuznyecov a tervek szerint megy, a száraz dokk Severodvinsk kezdődik a négy éves frissítés, de mivel a hightened feszültség Szíriában valószínűleg folytatódik szolgáltatás változatlan, csatlakoznak az új mediterrán Task Force az orosz haditengerészet telepítése a Földközi-tengerre.


Szíria kap 72 Yakhont rakéták Oroszország

Írta: Tamir Eshel
Küldje ezt az oldalt




A Yakhont indul függőlegesen a mobilszolgáltató. Miután levegőben, a rakéta a mutatott a cél felé, megnyitja a légtelenítő a ramjet rúg be
December 2, 2011: Oroszország szállított két Bastion tengerparti rakéta rendszerek Szíria, megkötése ellentmondásos 300.000.000 $ fegyvert kezelni tintával a szíriai kormány négy évvel ezelőtt. Orosz források szerint az új rakéta rendszer "teszi Szíriát, hogy megvédje az egész part egy esetleges tengeri támadás", a szállítás ezen közepes hatótávolságú parti hajók elleni rakéta rendszer zajlik, mint a szíriai rezsim rendkívül instabil. Ha a rendszer Asad esik, ezek a fegyverek is át a szövetségesei - iráni támogatott Hezbollah, vagy kezébe a szélsőséges iszlám csoportok harcol a rendszer. A bástya akkumulátor áll 18 mobil hordozórakéták mindegyike két 3M55E Yakhont szuperszonikus rakéták képesek feltűnő felszíni célok a szárazföldön és a tengeren egy sor 300 km, és a pusztító 200 kg robbanófej. Ezekkel a paraméterekkel, mint például rakéták veszélyeztethetik elemeit hat flotta járőröznek a Földközi-tenger keleti, valamint Izrael és az izraeli haditengerészet hajók tengeri fúrótornyok. 
A bástya akkumulátor áll nyolc iker-rakéta mobil hordozórakéták, irányítási és ellenőrzési járművek és logisztikai támogatást teherautók.
Része a Bastion elem látható egy csoport képet Oroszországban.


Mennyire veszélyes az S-300 Szíria hamarosan megkapja?

Írta: Tamir Eshel
Küldje ezt az oldalt
S-300 légvédelmi rendszert a "Favorit" PMU-2
S-300 légvédelmi rendszert a "Favorit" PMU-2
Milyen következményekkel jár a Moszkva szállít S-300 légvédelmi rendszerek Szíria, volt egy fegyverrendszer döntenek a kimenetele a szíriai hatalmi harc, az orosz rakéta rendszer legyőzhetetlen leírtaknak? Alexey Eremenko az orosz hírügynökség Novosti ad válaszokat. Defense-jelentéseket.




"A rakéta elemeket adna szíriai elnök Bashar al-Assad-rezsim egy erős fegyver a külföldi légi csapásokat" Eremenko megjegyzéseket, "az egyik lehetőség, hogy visszapattant körül, mint egyfajta nemzetközi beavatkozás - és ez törés a törékeny egyetértés Szíriát ért a múlt héten Moszkva és Washington között, amely remélem, hogy a háborúban szembenálló felek tárgyalni. "
Szerint Eremenko, "ellenőrizhető információk S-300 üzlet kétségbeesetten kevés: Volt egy üzlet egyáltalán? Mit is vonatkozik? Már annak bármely részét hajtották végre?Most, hogy tudunk az S-300 saga, annak eredete annak következményeit, már eltűnt dokumentumok alapján, névtelen források, híresztelések, közelítések és félreértések. "
Tényleg van egy üzlet, hogy eladja az orosz S-300 rendszerek Szíria?
Technikailag mindez szóbeszéd szerint Eremenko. Az egyetlen bizonyíték volt a 2011-es éves jelentés S-300 gyártója, a Nyizsnyij Novgorod Machine Building Plant, amely említi a szerződés az ilyen rakéták Szíria. A jelentés azonban azóta eltűnt a növény honlapján. A Vedomosti üzleti napilap, amely megjegyezte, hogy a történet szerint a szerződés értéke 105.000.000 $, és meghatározatlan számú S-300 rendszerek pala szállítási között 2012 és 2013 elején. Alapján a jegyzett árfolyamon, az állítólagos szerződés fedezné a szükséges infrastruktúra egy akkumulátort csak. (Egy S-300 rakéta rendszer becsült költsége mintegy 115.000.000 $, a költségek minden egyes rakéta több mint egy millió USD.)
Más jelentések általában tulajdonított "nyugati hírszerzési források" említik, hogy Szíria elrendelte négy S-300 elem és 144 rakétát, így kötelezettséget 900.000.000 $ ilyen sorrendben. Szállítások a hardver elkezdődik a nyár végén. Más média források szerint első szállítmányok készült 2012 decemberében. Orosz hivatalos források azt állították, hogy a szerződést, amely a szállítási fejlett légvédelmi rendszerek Szíria aláírta két évvel ezelőtt.


Tud-e a nemzetközi közösség, vagy bármely harmadik fél befolyásolja az eladás?
"Az üzlet kizárólag Moszkva és Damaszkusz - ami azt jelenti, hogy minden a kezében a Vlagyimir Putyin orosz elnök," Eremenko írta: "minden kísérlet, hogy tiltsák fegyvereladások Szíriába keresztül az ENSZ Biztonsági Tanácsa is blokkolja Oroszországban. Természetesen van mögötti jelenetek alkudozás és a kar-csavarás, de ez nem hivatalos. "
Miért az S-300-as veszélyes? Ők már a gyártósoron 1978 óta - nem igaz elavult már?
Az S-300 rendszereket korszerűsítették többször is state-of-the-art repülőgép-és rakéta-megsemmisítő gépeket.Az S-300PMU2 Favorit indítható rakéták hat egyszerre, és vegyen részt 12 célok egyidejű egyaránt magas és alacsony magasságban. A rakéta elfogó (effektorok) által használt S-300 PMU2 túljár az eszén a modern harcos, köztük F-16, F-15, F-18 és F-22, ezek a rakéták is hatékonyan hit rakéták a tartományban 40-70km.Ugyanez a berendezés is alkalmazzák a legújabb 48N6E2 rakétákat, hogy elkapjam, rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták lenne célzó oldalon. Ez a rakéta, amelyek maximális hatótávolsága 195km, ami a rendszer "stratégiai" Amennyiben szereplő pontra rakéta rendszerek, mint például az SA-15-Tor vagy SA-22 Pantsir S1, S-300 PMU2 hogy gyakorlatilag immunis a patthelyzet támadásaival precíziós irányítású fegyverek. A rendszert úgy tervezték, hogy hatékonyan működjenek esetén is súlyos ellenintézkedések és az elektronikus támadás, ami különösen nehéz elfojtani.
Kik a célpontok?
Amellett, hogy vonzó vadászgépek, sebességtartó és ballisztikus rakéták, az S-300 rendszer is jelent akut veszélyt a stratégiai eszközök repülő jóval a szíriai határ, beleértve az izraeli vagy koalíció támogató repülőgép, légi korai előrejelző, az elektronikus hadviselés és a felügyeleti vagy a légi utántöltés repülőgépek részét képező sztrájk csomagok vagy a repülőgép támogató hírszerzés és felügyelet. "Minden kísérlet a külső hatalmak által érvényesíteni a no-fly zóna Szíriában, ahogy ez 2011-ben Líbiában." Eremenko írta.
Mi a lehető időn belül? Mennyi idő, amíg Aszad lőni idegen harci repülőgépek az égből?
Az S-300 rendszer telepít öt perc alatt - ha ez fizetett, gyártott, tesztelt, szállított, és tartózkodik képzett személyzet. Novosti írta, mégis, ez valószínűleg egy ideig, amíg Damaszkusz valójában kap minden rakéták.Van azonban néhány olyan kérdés, amely a szülés késleltetésére. A gyártó nem valószínű, hogy kész-hajó S-300 rendszer feküdt a polcokon: Bármilyen maradék volt egy üzletet Iránnal, leselejtezett 2010-ben volt régen felkapta a más ügyfelek, mint Algéria, szerint Ruslan Pukhov A Center for Analysis Stratégiai és technológiák, a for-profit kutatócsoport Moszkvában. Ez azt jelenti, rendszereket kell létrehozni, és vizsgálatot indít végzik, a munka, amely körülbelül egy év, Pukhov mondta. "Továbbá, több tucat vagy akár több száz személyzet kellene képezni, hogy működik a bonyolult gépezetet, ami körülbelül hat hónapig tart. Ez nyomja Assad legoptimistább határidejét a tulajdonos teljesen működőképes S-300 komplexek november a legjobb, és tavaszán 2014, hogy egy reálisabb becslés. "
Szerint Izrael 1. TV hírcsatorna, szíriai katonák nemrégiben fejezett be egy két hónapos képzés az S300 légvédelmi rendszer Oroszországban. Ezek a csapatok várhatóan lesz a vezető káderek fogadó rendszerek várható két hónapon belül Szíriában. Izrael aggódik annak lehetősége, hogy az S300 rendszerek is tartózkodik az orosz csapatok Szíriában. A korai 1970-es évek orosz legénység fenn teljes légvédelmi hadosztály Egyiptomban, segíti védelmében az ország izraeli támadások a háború alatt a kopás követő egyiptomi vereség a hatnapos háború 1967.
Forrás: Defense-frissítés






s300_rian
Forrás: Novosti hírügynökség










Bekapcsolódva az eseményekbe innen nézve látszik , hogy az USA – ban sem csak a terrorista zsidók osztják az észt , hisz mint látjuk Obama visszalépet a háborúból a terrorista ciongépezet nem tudta elérni egy újabb háború kirobbantását, mely meglehet az USA széthúllását okozta volna . 

Az elektromos hálózatot megbénító geomagnetikus esemény érkezése 100%, mondja egy amerikai képviselő

Forrás: shtfplan.com
Tudva, hogy a naptevékenység ezekben a hónapokban éri el maximumát, valamint, hogy az emberiség egyre nagyobb teljesítményű elektromágneses impulzusokon alapuló fegyvereket (EMP) fejleszt ki, azzal is tisztában lehetünk, hogy az Egyesült Államok vagy bármelyik fejlett ország teljes elektromos hálózatának megbénítására alkalmas események veszélye is növekszik.
2003-ban tapasztalt napkitörés a történelem eddigi legerősebb feljegyzett eseménye volt, ami, ha elérte volna a földet megbénította volna az Internetet, a mobilhálózatokat és a teljes elektromos rendszert. A szakértők szerint idén egy másik hasonló eseményt úsztunk meg.
Bár az ilyen esetek viszonylag ritkák, egy EMP esemény előfordulásának valószínűsége, legyen természeti jelenség vagy ember által előidézett, egyre nagyobb:
Egyetlen őrült tett választ el bennünket a világméretű társadalmi összeomlástól.
Trent Franks, a Rendvédelmi Bizottság rangidős tagja (forrás)
Az EMP egyike azon kevés veszélyeknek, amelyek az amerikai társadalom folyamatos fennmaradását veszélyeztetik.
- Dr. Robert Hermann, az amerikai kongresszus EMP Bizottságának biztosa
A nap egyetlen aktív régiója az egész kontinenst, akár az egész bolygót érintő eseményt válthat ki, minden kritikus infrastruktúrát befolyásolva.
- John Kappenman, az amerikai kongresszus EMP Bizottságának vezető vizsgálója
A teljes elektromos hálózatot megbénító súlyos geomagnetikus esemény előfordulási esélye 100%.
- Yvette Clarke, képviselőasszony, a Védelmi Bizottság rangidős tagja (
forrás)
Az amerikai Biztonságpolitikai Központ szóvivője, amikor egy EMP támadás hatásairól kérdezték, elmondta, hogy az elektromos hálózat leállása rendkívül súlyos csapás lenne:
A szakértők úgy gondolják, hogy egy sikeres [EMP] támadás tulajdonképpen az agrárkorba taszítaná vissza az Egyesült Államokat.
Egy éven belül 10-ből 9 amerikai halott lenne, mert áram nélkül nem lennénk képesek egy ekkora lakosságot fenntartani a városokban,” mondta Frank Gaffney, a Biztonságpolitikai Központ elnöke.
A NASA már korábban elkezdte az űridőjárás okozta nagykiterjedésű hálózatleállások kezelésére vonatkozó vészforgatókönyvek kidolgozását. Charles Bolden, a NASA vezetője, 2011-ben egy videó üzenetben szólt munkatársaihoz, amiben arra sürgette őket, hogy készüljenek fel bármilyen előre nem látható eseményre, legyen az egy természeti csapás, vagy a szeptember 11-i támadásokhoz hasonló esemény.
Mintha ennek az üzenetnek a visszhangját hallottuk volna néhány napja a DHS távozó vezetőjétől, Janet Napolitano asszonytól is, aki azt mondta, hogy egy soha nem látott kiterjedésű kibertámadás vagy természeti katasztrófa már a küszöbön áll.
A fenti interjút követően került napvilágra, hogy az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó, több száz magáncég részvételével, hatalmas gyakorlatot tart egy esetleges EMP támadás vagy napvihar következményeinek szimulálására.
A katasztrófa szimulációs gyakorlat során olyan kiterjedésű eseményeket próbálnak modellezni, amilyeneket a valóságban még soha sem tapasztaltak.  A november 13-14 között tartandó, GridEX II elnevezésű gyakorlat középpontjában a kormányoknak egy esetleges elektromos hálózati leállásra vagy az élelmiszerlánc összeomlására adott válasza áll.
A már megtapasztalt, korlátozott hálózati leállások során, mint például a Katrina vagy a Sandy hurrikánok esetében, egyértelművé vált, hogy ezekre előre kell felkészülni. Az események érkezését követő 72 órán belül ugyanis az érintett területek ellátási lánca és infrastruktúrája összeomlik.
Sandy hurrikánt követő eseményekmindannyiunk számára fontos tanulságokat hoztak:
72 órával a hurrikán elvonulását követően az emberek már éheznek, kígyózó sorok állnak a boltok előtt, nincs tiszta víz, benzin vagy tömegközlekedés.
A harmadik nap vége felé elfogy a türelem. Megjelennek az első éhezők és felhevülnek az indulatok. Terjed a kétségbeesés és sokan úgy érzik, a kormány cserbenhagyta őket. Ami három napja még egy viszonylag udvarias társadalomnak tűnt, most vészjóslónak tetszik. Az egyén túlélési ösztönei kezdik átlépni a társadalmi szabályokat és lassan elszabadulnak az indulatok.
A modern infrastruktúrák és technológiák ellenére vagy talán éppen ezek miatt, a társadalmat csupán egyetlen katasztrófa választja el a kőkorszaktól.
A veszély valós. Lehet vitatkozni, vagy fel lehet készülni.
Kezdetnek pedig legjobb, ha az ember felkészül egy kéthetes kimaradásra, majd hozzá lehet fogni egy hosszabb távú terv kidolgozásához is.
Talán Roscoe Bartlett, volt kongresszusi képviselő figyelmeztetése az eddigi legkomolyabb. Szerinte az Egyesült Államok elektromos hálózata nemcsak elavult, de javítása igen sok időt venne igénybe:
Előfordulhatnak olyan események a jövőben, amelyek során az elektromos hálózat leáll, és belátható időn belül nem áll helyre. Például ha egy nagyobb transzformátor meghibásodik és nem javítható, ezeket nem tudjuk helyben pótolni, mert nem az Egyesült Államokban gyártják. Meg kell rendelni és 18 hónapon belül szállítják. Az elektromos hálózat rendkívül sebezhető. Ki van centizve. Ezzel a katonaság is tisztában van.
Nagyon sok esemény válthat ki társadalmi zavargásokat a városokban.
Szerintem, akik megtehetik, és akik értik, hogy mi történik, használják ki a lehetőséget, hogy ezek a veszélyes szelek még nem érték el őket, és költözzenek ki családjukkal a városból.

A készülő világkormány



Írta: Joseph Candel
A globalista elit által többnyire globális kormányzásként emlegetett egységes világkormány felállításának előkészületei a szemünk előtt folynak. Ennek legfontosabb lépése az emberek hozzáállásának előkészítése, hogy amikor eljön az új pénzügyi infrastruktúra és a világkormány vezetői szerepére szánt Antikrisztus színrelépésének ideje, a tömegek készen álljanak ellenállás nélkül elfogadni a tudtukon kívül rájuk erőltetett új vezetést. A színfalak mögött folyó munkálatok nyoma itt-ott előbukkant a gazdaságban és a politika világában, így aki nyitott szemmel jár, nap, mint nap belebotlik ennek jeleibe. A globális kormányzás egy természetellenes rendszer, ami soha nem jönne létre magától, hanem a hatalmi elit próbálja a világra erőltetni a fennálló, legtöbbször általuk gerjesztett problémák megoldásaként. A globalizáció sehol sem lenne a globalisták erőfeszítéseinélkül, akik mindent megtesznek, hogy tervük valóra váljon. Sajnos a világon eluralkodó fatalista hangulat miatt a legtöbb ember úgy gondolja, az események a maguk természetes medrében folynak és külső befolyás nélkül alakulnak így.
A globalisták tervének fontos része a piacok összekapcsolása, hogy az adott pillanatban valamennyit egyetlen „gombnyomással” tehessék tönkre, teljes összeomlást idézve elő a gazdaságban. Miért is próbálnának minden kulcsfontosságú országot egyenként destabilizálni, ha egyszerre is megtehetik? Többek között ezért törekednek arra, hogy minden piac és ország olyan szoros kapcsolatban legyen a másikkal, hogy néhány intézkedéssel valamennyit képesek legyenek tönkretenni (a későbbiekben pedig könnyebben irányítani). Ma már egyetlen pillanat alatt szegénységbe dönthetik az egész világot. Amit eddig apránként, lassan tettek meg, most egyszerre, szinte az egész világgal megtehetik. Amikor az összes tőzsde, értékpapírpiac és pénzpiac alól egyszerre húzzák ki a szőnyeget a civilizált világ káoszba süllyed.
Szükséges, hogy mindez gyorsan és egyszerre történjen, hogy az egész világ készen álljon az Új Világrend elfogadására. Ezért fordítanak annyi pénzt az ehhez szükséges technológia és infrastruktúra fejlesztésére. Ezért támogatják a klónozással, biotechnológiával és informatikával kapcsolatos kutatásokat, fejlesztéseket. Néhány láncszem még várat magára, de már nem sokáig, hiszen a világ legkiemelkedőbb kutatói dolgoznak ezeken a számunkra kevésbé ismert, a globális kormányzás felállításához elengedhetetlen fejlesztéseken.
Javában folyik a szükséges hálózatok kiépítése, hogy amikor eljön az idő, fennakadás nélkül és áttörhetetlenül működjenek. Mi csak a jéghegy csúcsát látjuk. A nyilvánosságnak bemutatott újítások, a háttérben folyó fejlesztések hírnökei csupán.
Bár minden erejükkel azon vannak, hogy a fejlesztések egymástól függetlennek tűnjenek és a külső szemlélővel elhitessék, hogy az emberiség javát szolgálják, utasításaikat odafentről kapják. A globalisták diktálnak, hiszen tőlük származik a kutatásokhoz szükséges pénz, a független versenytársakat pedig pénzügyi eszközökkel, vagy ha kell más módon teszik tönkre.
Időnként hallani nagyvállalatok fúziójáról. Ezek sem véletlenül történnek. A globalisták megpróbálják konszolidálni a piacokat, hogy a pénzügyi elit irányítása alá kerüljön minden olyan ágazat és vállat a világon, ami hatással lehet a globális gazdaság helyzetére. Természetesen, fontos lépés saját vagyonuk elhelyezése is, hogy amikor megadják a jelet és elindulnak a dominók, sajátjaik állva maradjanak. Mára a kezükbe került minden főbb iparág irányítása, kezdve az autóipartól az elektronikai cikkeken át a szoftveriparig. Nem álltak meg az olajnál. Tudják, hogyan játsszák ki a rendszert, hiszen saját igényeik szerint maguk hozták létre. Az egész világot a hálójukba fonták anélkül, hogy a legtöbben tisztában lennének vele. (II. Timóteus 3, 13)
A nemzetközi határok lassan eltűnnek. A világ egy óriási hálózattá alakult, ahol minden mindennel összeköttetésben van. A számítástechnika és a modern megfigyelési eszközök segítségével Nagytestvér minden virtuális és valós lépésünket nyomon követheti. Lassan minden a helyére kerül, hogy elkezdődhessen a világtörténelem utolsó nagyjelenete.
A világ népeinek elege van nemzeti kormányaik és vezetőik tehetetlenségéből. Hiába várják, hogy véget vessenek a szegénységnek, az igazságtalanságnak, háborúknak, az értelmetlen törvényeknek vagy a korrupciónak. Ehelyett terheik egyre elviselhetetlenebbek. Ezek a problémák előkészítik az emberiséget a világkormány felállítására és az Antikrisztus színrelépésére. Az emberek utolsó szalmaszálként ragadják majd meg az Antikrisztus által felkínálásra kerülő megoldásokat a világ bajaira, amelyeknek nagy részét, maguk a globalisták idézték elő. (Dániel 11, 21-24; 8, 23-25; I. Thesszalonika 2, 1,3)
A mostaninál még súlyosabb gazdasági válság vár a világra, így kétségbeesésükben az emberek hajlandóak lesznek bármit és bárkit elfogadni, aki képes véget vetni szenvedésüknek.
A napi hírekben egyre többet hallunk a válság súlyosságáról és elmélyüléséről. Amiről a hírek nem szólnak, hogy a rendszert eleve bukásra programozták, hogy helyét átvehesse az új, globális gazdasági rendszer, ami jólétet és egyenlőséget ígér majd mindenkinek, csupán szabadságunkat kell feláldoznunk cserébe.
Bár az előttünk álló évek ijesztőnek tűnhetnek, ezek az események Isten tervének részei. Minél hamarabb veszi kezdetét ez a sötét időszak, annál hamarabb tér vissza Jézus, hogy valóban véget vessen a szenvedésnek, fájdalomnak és emberi gonoszságnak. Akkor, és csakis akkor lesz képes győzedelmeskedni az igazság és végre „a föld tele lesz az Úr dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja.” (Habakuk 2, 1)







A továbbiakban sem akarunk birodalomban élni , és főleg nem kamatrabszolgaként emeld fel a szavad a zsidó uzsorakamat ellen , és követeld az iszlám bankrendszer bevezetését a világban . A terrorista zsidók uzsorás bankrendszerét űzzük ki a nemzet államokból , és állítsuk bíróság elé a háborús bűnös bankárjait. A két világháború finanszírozásáért és a helyi háborúk kirobbantásáért likvidáljuk a 300 uzsorás zsidó családot. 6000 fő likvidálása az emberiség jövője érdekében nem olyan nagy áldozat , hisz ez a 6000 fő egy nap alatt tízezreket öletett meg . És a nyomorról nem is beszéltünk amit maguk után hagynak . Megértek a halálra a sátánfajzatok . A sátáni rituálékon így nem tudnak több gyermek áldozatot felmutatni , csak Amerikában több tízezer gyermeket rabolnak el és rituáléjukon emberáldozat gyanán végeznek a kis emberkékkel . A Klintonékat se felejtsék ki ők is imádják a sátáni rituálékat főleg a Klintonné , Kati O Braj vagináját a sátán arcképére operáltatták , hogy a Klintonné nagyobbat élvezhessen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése