2019. január 17., csütörtök

Zsidó maffia szervkereskedői



















Zsidó maffia szervkereskedői




Virágzik az illegális szervkereskedelem 

Európában a válság miatt.

Virágzik az illegális szervkereskedelem Európában, ahol a válság miatt elszegényedett emberek közül egyre többen próbálnak testrészeik áruba bocsájtásával pénzhez jutni - írta pénteken internetes hírportálján a The New York Times amerikai lap.
Szakértők szerint az európai pénzügyi válság közepette a szervkereskedelem feketepiaca a válság sújtotta európai országok - elsősorban Görögország, Spanyolország és Olaszország - és elszegényedő szomszédságuk, például Szerbia és a Balkán - felé terjeszkedik. Míg korábban a szervkereskedelem "tradicionális" forrásországai Kína, India, Brazília és a Fülöp-szigetek voltak, addig ma már Európában is egyre több kétségbeesett szegény próbál veséje, tüdeje, csontvelője vagy szaruhártyája eladásával pénzt szerezni.
Spanyolországban, Olaszországban és Oroszországban hirdetések tucatjai jelentek meg az interneten, amelyek vesétől kezdve, a hajon át, a spermán keresztül, egészen az anyatejig emberi "termékek" teljes tárházát kínálják eladásra. Egy tüdő ára például akár a 250 ezer eurót is elérheti. A jelenség még az Egyesült Államokat sem kerülte el, ahol szakértők szerint a közelmúltban számos szegény, letelepedési papírokkal nem rendelkező bevándorló próbálta értékesíteni a veséjét a Craigslist elnevezésű internetes oldalon és az ahhoz hasonló online piactereken - írta a lap.
Görögországban a közelmúltban egy 46 éves üzletember azt nyilatkozta, hogy csak egyik veséjének eladásával tudja megakadályozni, hogy családja az utcára kerüljön. A kiválasztószervéért 100 ezer eurót remélő férfi azt is hozzátette, még egy magándetektívet is felbérelt, hogy vevőt találjon. Habár a szervkereskedelem világszerte illegális és börtönnel sújtandó, ez keveseket érdekel, amikor a - pénzügyi vagy fizikai - túlélésről van szó.
"A gazdasági világválságnak köszönhetően a szervkereskedelem növekvő iparág - mondta Jonathan Ratel, az Európai Unió koszovói különleges ügyésze, aki jelenleg hét emberrel szemben vezet eljárást szervkereskedelem miatt. "A szervezett bűnözői csoportok kizsákmányolják a sebezhetőket az ellátási lánc mindkét oldalán: a krónikus szegénységtől szenvedő embereket és az elkeseredett és gazdag pácienseket, akik bármit megtennének a túlélésért" - mondta. A betegek és az elszegényedett donorok általában az interneten keresztül vagy közvetítők segítségével találnak egymásra.
A közvetítők egy veséért akár százezer eurós árat is kérnek - az átültetés és az utazás költségein felül. Ugyanakkor Ratel állítása szerint a donorok sokszor fizetség nélkül maradnak.
Habár megbízható statisztikák nem állnak rendelkezésre, az Organ Watch kaliforniai emberi jogi civil szervezet szerint évente körülbelül 15-20 ezer vesét értékesítenek illegálisan a világon. Az ENSZ becslései szerint a veseátültetések öt-tíz százaléka illegális kereskedelem eredménye. Nancy Scheper-Hughes, az Organs Watch vezetője szerint az európai állapotok a Szovjetunió összeomlása utáni időszakra emlékeztetnek, amikor a krónikus munkanélküliség miatt emberek tömegei akartak szerveik eladásával pénzt szerezni - s ezzel párhuzamosan számos szervezett bűnözői csoport várta, hogy kihasználja őket.
Ratel szerint a közelmúltig Törökország volt az európai szervkereskedelem elsőszámú "elosztóközpontja", ahova a "szervturisták" döntően az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Franciaországból, Izraelből, Olaszországból és Németországból érkeztek. Állítása szerint a legnépszerűbb szervkereskedelemre szakosodott internetes oldalak többsége oroszországi bejegyzésű.
"Amikor ételt kell tenned az asztalra, egy vese eladása nem is tűnik akkora áldozatnak" - kommentálta helyzetét egy kétgyermekes szerb férfi a New York Times-nak, aki munkája elvesztése óta már a villanyszámlát sem tudja kifizetni. Most arra vár, hogy találjon valakit, aki hajlandó 30 ezer eurót adni az egyik veséjéért.


Emberi szervekkel is kereskedtek az 

amerikai rabbik – A vesét 10 ezer 

dollárért vették és 150-ért adták


Amint arról korábban beszámoltunk, az egyesült államokbeli New Jersey államban, Brooklynban nemzetközi pénzmosó és politikai korrupciós bűnbandát tartóztatott le csütörtökön az FBI. Az összesen 44 letartóztatott többsége zsidó, köztük öt rabbi és más zsidó közéleti ember. Az izraeli Vállá!Hádásot című hírportál újabb részleteket közölt a hatalmas botrányról. 


A bűnöző zsidók csütörtöki letartóztatásról készült fényképek

A letartóztatott zsidók között a pénzügyi bűncselekmények mellett izraeli donorok által adományozott emberi szervekkel kereskedő személyek is vannak. A zsidók ezen kívül hamisított luxuscikkeket is áruba bocsátottak. 

Az izraeli sajtó közben leközölte a 44 letartóztatott személy nevét, és az általuk elkövetett bűncselekményeket. A listáról megtudjuk például, hogy egy Lévi-Jichák Rosenbaum nevű brooklyni zsidót illegális szervkereskedés miatt vettek őrizetbe a hatóságok. 



A pénzmosás és egyéb pénzügyi bűncselekmények miatt lefogott tizennégy személy egytől egyig zsidó: Élijáhu Ben Hájjim, Smulik Kohén, Lévi Deutsch, Jesájáhu Ehrental, Mordeháj Fisch, Jolie Gertner, David S. Goldhirsch, Saul Cassin, Edmund Nahum, Abe Pollack, Lavel Schwartz, Binjamin Spirá, Náftáli Weber és Árjé Weiss. 
Saul Cassin rabbi, Deal városka szefárd főrabbijának fia is a letartóztatottak között van. Vele együtt összesen öt rabbit vettek őrizetbe csütörtökön az FBI emberei. Az FBI három éven keresztül nyomozott a brooklyni és a New Jersey állambeli Deal városka szíriai és askenázi eredetű zsidó közösségein belül, míg fölgöngyölítettek a nemzetközi bűnbandát. 


A nyomozók kezdetben az Izrael közbeiktatásával elkövetett pénzmosás bűncselekményének szálait vizsgálták, miközben lebuktak az emberi szervekkel, elsősorban vesével, illetve luxuscikkekkel illegálisan kereskedő zsidók is. 

A politikai korrupció miatt letartóztatottak között a spanyol ajkú keresztények és az egy szál muszlim arab Máher A. Halíl díszes társaságában szintén sok a zsidó, mint például Jichák Friedländer, Simon Haber és Mose Altman. 



Az FBI állítása szerint a New Jerseyben letartóztatott zsidó szervkereskedők 10 ezer dollárért vásároltak egy vesét Izraelben, amit 150 ezer dollárért adtak el Amerikában. Tiszta haszon. 
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info


Auschwitzi doktoroknak nevezte az 

izraeli orvosokat egy román kolléga

Bukarestben a rendőrség rajtaütött egy izraeli nőgyógyászati magánklinikán, s illegális petesejt-kereskedés és más bűncselekmények elkövetésének gyanújával letartóztatta a tulajdonosokat és az orvosokat. Szőkéknek és kék szeműeknek írták le a petesejtjüket eladó cigánylányokat. Auschwitzi doktoroknak nevezte az izraeli orvosokat a Román Orvosi Kollégium elnöke – valószínűleg meghurcolják…



A Sabyc klinika Bukarestben

A magyarországi hírközlő eszközök diszkréten elhallgatják, vagy három-négy mondattal elintézik azt a botrányt, amely az izraeli tulajdonban levő és izraeli orvosok által működtetett bukaresti Sabyk Gyógyászati Központ körül kirobbant. De hát Izraelről csak jót vagy semmit, tartják a magyarországi cionista sajtó hírverői és goj csicskásaik. A Kuruc.info azonban ezúttal sem hallgatja el a zsidók gaztetteit. 
A magyarországi zsidó sajtónál jóval tisztességesebb izraeli médiumok is beszámolnak a bukaresti botrányról, így például az általunk már többször hivatkozott Vállá.Hádásot című héber nyelvű hírportál, amely videóval mellékelt írásában ezúttal is lerántja a leplet az izraeliek külföldi gaztetteiről. 
A bukaresti Sabyk Gyógyászati Központ nevű izraeli tulajdonú és működtetésű, mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó magánklinika a román és az izraeli lapok szerint eddig több mint 20 millió eurós összegű petesejt-kereskedelmet bonyolított le. A mesterségesen megtermékenyítettek bevallott száma kétezer fölött van, s mindegyik ilyen beavatkozásért a klinika 10-15 ezer eurót kért. A legtöbb terméketlen páciens Izraelből és Németországból érkezett a bukaresti klinikára. 
Csakhogy a petesejteket meg is kellett szerezni valahonnan, s erre ragyogó alkalmat kínált a szegény romániai (leginkább cigány) lakosság. Az izraeliek ezeknek a fiatal, általában 15-18 éves cigány nőknek a petesejtért mindössze 800-1000 lejt, azaz 192-240 eurót fizettek. A számok ismeretében elképzelhetjük, hogy mekkora haszonra tettek szert, amíg az amúgy szintén korrupt román hatóságok rájuk nem tették a kezüket.(A kapzsi izraeliek valószínűleg nem kenték meg az illetékes román elvtársak markát – a szerk.) 
A legfőbb pénzbeszedő a tulajdonos, dr. Harry Méron, akinek az izraeli Ásdod városban is van egy magánrendelője. A klinika második számú embere a saját fia, dr. Jáír Méron, aki orvosként is fungál a román lapok által csak „gyermekgyárnak” nevezett intézetben. Fontos munkatársként említik még a szintén izraeli dr. Dov Kleint, a világhírű plasztikai sebészt és Nátán Laut professzort, a haifai B'néj Cijon (Cion gyermekei) kórház orvosát, valamint dr. Genja Süsskindet. Ők mindnyájan a letartóztatottak, majd házi őrizetbe helyezettek között vannak. Összesen harminc személyt állítottak elő a románok. 
Prof. Nátán Laut az izraeli tévének nyilatkozva elpanaszolta, hogy a román rendőrség durva rajtaütését a klinikán leginkább egy hollywoodi akciófilmhez tudná hasonlítani. (Ő ugyanis hozzá van szokva ahhoz, hogy zsidóra senki sem mer kezet emelni – a szerk.) Elmondása szerint a rajtaütéskor nagy számú fegyveres tört be a klinikára, s az álarcot viselő biztonságiak csőre töltött géppisztollyal hadonásztak. A profot arccal a falhoz állították, s belefojtottak minden magyarázkodási kísérletet, s eközben a megtermékenyítésre váró páciens szétnyitott combokkal a műtőasztalon feküdt. 



A bezárt klinikát román fegyveresek őrzik

Prof. Dov Feldberg nőgyógyász, a Petáh Tikvá-i Beilinson kórház nőgyógyászati részlegének igazgató-helyettese és dr. Eliézer Girs, a jeruzsálemi Hádászá kórház vezető nőgyógyásza a rendőrségi rajtaütés idején éppen Kazahsztánban tartott szakmai előadást. Nem hisszük, hogy társaik letartóztatásának hírére sietve visszatérnek Bukarestbe. 
Dr. Vasile Astarastoae, a Román Orvosi Kollégium elnöke a botrány kipattanása után a sajtónak elmondta, hogy már tavaly szerette volna bezáratni a Sabyk klinikát, amelynek orvosait most petesejt-kereskedés miatt letartóztatták. „Először is, az izraeli orvosok nem rendelkeztek romániai tevékenységre följogosító engedéllyel. S ezeknek a lelketlen embereknek a tevékenységét leginkább az auschwitzi doktorok cselekedeteihez tudnám hasonlítani”, nyilatkozta a Román Orvosi Kollégium elnöke. 
Jellemző, hogy az izraeli diplomácia nem azzal foglalkozik, hogy állampolgárai mit művelnek egy idegen ország területén, hanem máris ellentámadásba lendült a fent idézett hasonlat elhangzása miatt. Lilly Ben-Hárus, a bukaresti izraeli nagykövetség konzulja a román hatóságokhoz fordult magyarázatért a Román Orvosi Kollégium elnökének megnyilatkozása miatt. 
S hogy mire is célzott dr. Vasile Astarastoae, arról némi magyarázatot kaphatunk az izraeli 1-es tévécsatornán sugárzott riportból. A narrációban elhangzik, hogy a román hatóságok a letartóztatott dr. Harry Méront és dr. Jáír Méront a helybeli, gyenge és szegény sorsú nőket kihasználó pénzhajhászoknak nevezik. 
Az üggyel foglalkozó román nyomozó nyilatkozata: „Ők (mármint a letartóztatott izraeliek – a szerk.) a petesejt-adományozókat általában a társadalom perifériáján élő szegény nők köréből toborozták. Ezek a nők beleegyeztek abba, hogy hormonális kezelést kapjanak és viszonylag kis összegért eladják petesejtjüket.” 
A következő filmkockákon dr. Harry Méron Ásdod városban (Izrael) levő elegáns magánklinikáját látjuk kívülről, majd prof. Nátán Lautot, aki társaihoz hasonlóan jelenleg bukaresti házi őrizetben várja sorsának alakulását. A professzor lányának nyilatkozata után jön a lényeg, egy öregedő izraeli asszony, Évá Lév élménybeszámolója, aki szintén páciense volt a botrányos bukaresti klinikának. 
Évá Lév: „Dr. Harry Méront, a bukaresti klinika tulajdonosát kizárólag a pénz érdekelte, s ez egyértelmű volt számomra. A kezelőszobában nem csak az orvos tartózkodott, hanem boldog-boldogtalan ki-bejárkált a takarítóktól kezdve a kisegítő személyzetig, különféle dolgozókig és érdeklődve szemlélték a jelenetet. Közben széttárt combokkal feküdtem, és végezték rajtam a nőgyógyászati beavatkozást.” 
A videó következő jelentében a román rendőrök viselkedéséből kapunk ízelítőt. Egy elváltoztatott hangú személy így emlékezik a rajtaütésre: „A rendőrök betörtek a kezelőszobába, ahol egy lány a beavatkozás kellős közepén a műtőasztalon feküdt. A román rendőrök azt sem engedték meg az orvosnak, hogy legalább letakarja a páciens intim testrészeit vagy hogy kiszedje belőle a műszereket. A rendőrök fényképfölvételeket is készítettek a páciensről, miközben kajánul vihorásztak.” 
Az izraeli orvosok s a klinika tulajdonosai egyébként nem csak a petesejtet eladó román cigány nőket verték át a rendkívül alacsony vételárral, hanem az Izraelből és Németországból hozzájuk forduló pácienseiket is. Mivel Romániáról van szó – ahol a magyarokat kivéve az emberek többsége füstös képű –, a megtermékenyítésre várakozók közül sokan és jogosan aggódva megkérdezték, hogy milyen ábrázatú a donor. Szőke és kék szemű, hangzott az izraeli orvosok válasza.Sajnos a Vállá!Hádásot című portál által föltett videót nem minden olvasónk tudja megnézni, de itt van helyette a román rendőrség által készített fölvétel a rajtaütésről. Ezen utóbbi videót a Jediot Áháronot napilap tette közzé, ide kattintva tekinthető meg.
A videón lehet látni a román rendőrség (csendőrségi segítséggel történő) behatolását a klinika helyiségeibe. A behatolás az izraeli állítással ellentétben nem is volt annyira durva, hiszen a hatósági emberek jól hallhatóan kopogtak, s többször is elhangzott az angol "please" (kérem) szó. (Megteszi ezt a "magyar" tirpák, ha magyarok ellen lép föl? - szerk.)
Az viszont való igaz, hogy a rajtaütés pillanatában egy páciens a műtőasztalon feküdt mesterséges megtermékenyítés közben. Láthatjuk ezen a videón azt is, hogy a román rendőrök megszámolják a lefoglalt nagy összegű pénzt, amelyet aznap fizettek a páciensek.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info



Petesejt-kereskedő zsidókat tartóztattak le

 Romániában


Két izraeli és egy román állampolgárt tartóztatott le a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya hétfőn. Az illetőket petesejt-kereskedelem vádjával tartják fogva, amelyet a feltételezések szerint egy bukaresti magánklinikán végeztek. Ehhez már kommentár sem szükséges.
A letartóztatottakon kívül még 22 személy ellen folyik vizsgálat, akik feltételezhetően ugyanannak a bűnszövetkezetnek a tagjai. Eredetileg 30 izraeli állampolgárt vettek őrizetbe, őket kaució ellenében szabadlábra helyezték.
A DIICOT szóvivője közölte, hogy a csoport külföldi párok számára közvetített petesejteket, amelyeket 18-30 éves romániai nőktől vettek le, mintegy 800-1000 lejért. Az ügyészség 24 órás elfogatóparancsot adott ki a Sabyc klinika orvosi vezetője, az ő fia (mindketten izraeli állampolgárok) és a klinika egyik alkalmazottja ellen.
A román orvosi kamara szintén vizsgálatot indít az ott dolgozó orvosok ellen, akiktől megvonhatják praktizálási engedélyüket is. A kamara elnöke, Vasile Ast?r?stoase szerint tettük az orvosi etika alapelveibe ütközik.
A Román Televízió hírei szerint a klinikán 1999 óta 1200 mesterséges megtermékenyítést végeztek el, noha nem rendelkeztek engedéllyel a beavatkozás végzésére. A páciensek főként izraeli, olasz és brit állampolgárok voltak. Izraeliek állítólag azért szerepeltek igen nagy számban a beteglistán, mert egy ottani törvény tiltja a petesejt pénzért vagy ingyen való átadását, ezért az izraeli nők gyakran fordulnak román, ciprusi, ukrán vagy spanyol klinikákhoz.



DUNA-TÉVÉ TISZTÁRA      


 MOSTA IZRAELT  


Bámulatos az az erőfeszítés, ahogy egyes szerkesztők a feketéből fehéret tudnak varázsolni. Persze csak akkor, ha a zsidó terrorállamot kell tisztára mosni. Ezt tette ma este a Térkép című műsor, amiben már gyanúsan nagy terjedelemben számoltak be a szervkereskedelemről. A jámbor magyar nézőt szépen elvarázsolták a hazugságok dzsungelében. Először a demokrácia mintaországát, Izraelt mutatták be, ahol bizony éveket kell várni, mire valaki vesét vagy más szervet kap. Egy orvos nagy humanizmussal ecsetelte azt, hogy sok zsidó úgy hal meg, hogy nem jut megfelelő szervhez. Majd hirtelen a kamera átcsapott Dél-Afrikába, ahol pár évvel ezelőtt zsidó szervkereskedőket buktattak le, akik hatalmas pénzekkel üzleteltek. De ezt olyan zavarosan adták elő, hogy a néző ne jöjjön rá az összefüggésekre. Itt már azt hittük, hogy vége az adásnak, de most jött a java. A tévé tudósítója ellátogatott a balkáni Romániába, ahol a bűnözés talán majdnem akkor már mint Magyarországon. Ez utóbbi nem balkáni ország. Szóval mutatják a román kórházakat, ahol nagyon ügyelnek arra, hogy a szervkereskedőket kiszűrjék. Mutattak is egy sötét pofát, akit éppen a rendőrök letepertek, mert 6 ezer euróért kínálta a fiatal gyerekek veséit, stb. Mutatták az interneten folyó szervkereskedőket is, de valahogy a lényeg elsikkadt. Mi ugyanis emlékszünk a hazai hírekből arra, hogy azok a bizonyos lebukott román szervkereskedő maffiák, azok bizony zsidók voltak. Így aztán a Juda tévé szépen rákente a zsidók piszkát a románokra, elterelve a figyelmet arról, hogy Izraelben is nagyban folyik az illegális szervkereskedelem, sokszor megölt palesztínok szerveit is árulják. Az ember csak tévét ne nézzen, mert ömlik belőle a hazugság. Kép: Duna-tévé állandó műsora








Elrabolva


Férfiak, nők és gyerekek egyaránt áldozatai az emberkereskedőknek


Bevittek minket a bár emeleti szobájába, és kokaint kínáltak. Mikor már kezdtünk a szer hatása alá kerülni, csak akkor döbbentünk rá: egy orgia résztvevői leszünk” – mondja Bea, aki most először tudott beszélni az emberkereskedők kezében töltött időről. Becslések szerint világszerte csak az illegális szexiparra többet költenek, mint hadiiparra; évente körülbelül 120 ezer nőt és gyermeket hurcolnak Nyugat-Európába.
elrabolvaMagyarországon a hivatalos adatok szerint évente átlagosan 20-25 jogerős ítélet születik, ellenben az amerikai Kü­lügyminisztérium 150 ezer olyan áldozatról beszél, akiket többnyire hazánkon keresztül szállítanak Nyugat-Európába, az Egyesült Államokba vagy Kanadába. „Az ismertté vált esetek száma rendkívül alacsony, ennél száz százalék, hogy sokkal több van" - mondta lapunknak Fehér Lenke kriminológus, aki évtizedek óta kutatja az emberkeres­kedelem témáját.
A felderítetlen esetekhez tartozik a Soroksár környékéről származó Bea ügye is, akinek már gyermekkora determinálta sorsát. Köztudott, hogy a legtöbb prostitúcióba kényszerített nő fiatalon szexuális zaklatásnak volt kitéve.
Apukám molesztált, nem volt normális családi kapcsolat nálunk - kezdte Bea annak elbeszélését, hogyan került évtizedekkel később emberrablók kezébe. - Miután apámtól elkerültünk a nagymamám vett magához, aki a szomszéd szobában válogatás nélkül nézett éjszakai filmeket, ezek átszűrődő hangjai még ma is élnek bennem." Bea az óvodai jellemzése szerint is visszahúzódó természetű lány volt; egészen addig, amíg tinédzserként a barátnőivel elkezdett érdeklődni a másik nem iránt. Nem tanult tovább, nem találta helyét az életben. „Soha, semmilyen konkrét elképzelésem nem volt a jövőről" - mondja.
Az áldozatok általában 16 és 35 év közöttiek - tudtuk meg az Országos Rendőr-fő­ka­pi­tány­ságtól (ORFK).  Elsősorban alacsony képzettségű, szerény körülmények között élő áldozatokat keresnek az elkövetők. Az ilyen jellegű munkavégzésre a gyors pénzkereset ígéretével, megtévesztéssel vagy érzelmi zsarolással veszik rá az áldozatokat.
Bea ekkoriban ismerkedett meg a jóképű Edével, aki a húgával együtt rábeszélte arra, menjen ki Japánba, hiszen „az neked semmibe sem kerül, fizetjük a repülőjegyet, és úgy kereshetsz pénzt, hogy közben nem kell halálra dolgoznod magad". Úgy tudta, táncosnőket keresnek, így az akkor húszéves lány belevágott a „kalandba": érkezése után elegáns fiatalember várta, aki azonnal elkérte a repülőjegyét. Másnap már munkába is állították egy éjszakai bárban. „Csak ekkor kezdett leesni, mi is történik velem" - meséli tovább.
feher_lenkeFehér Lenke szerint a Nyugatra vagy más kontinensre szállított, illetve átutaztatott lányok többsége nem tudja, hogy áldozat lesz. Legtöbbször valami jól fizető munkára jelentkeznek, és csak a célországban derül ki számukra, hogy pontosan milyen munkát is kell végezniük.
Azonnal megutáltam az egészet, de erre ők már fel voltak készülve: mikor a lányok maguk alatt vannak, küldenek egy olyan embert, általában férfit, aki a lelkükre beszél, megnyugtatja őket, aki érzelmi függőséget alakít ki bennük. Ha akkor bedőlök ennek, jött volna a kábítószer. Egy másik lány, akit ismertem, bár hazajutott, de úgy, mint kábítószerfüggő" - mondja Bea. Japánból csodával határos módon sikerült megszöknie, de miután hazatért, a drámai történet tovább folytatódott. „Nem szóltam senkinek arról, hogy mi történt Japánban. Utólag értettem meg, hogy milyen nagy bajba kerülhettem volna."
Akit Magyarországról külföldre visznek, nagyrészt örül, ha ki tud szabadulni a csapdából, utólag biztosan nem jelentkezik, mondja a kriminológus. A rendőrség látókörébe az eseteknek csak minimális százaléka kerül, így a statisztikákban is fals adatok jelennek meg. A sértettek és más tanúk a szégyenérzés vagy az elkö­vetőktől való félelem miatt inkább a hallgatást választják. Sokszor még tudatában sincsenek annak, hogy bűncselekmény áldozatai lettek. Mónikával, egy másik szerencsésen megmenekült áldozattal is hasonló dolog történt. Az érettségije után bébiszitternek jelentkezett Kanadába. Mikor lejárt a vízuma, szeretett volna tovább maradni az országban, de hivatalos úton nem sikerült az engedélyhez jutnia. Ekkor egyik magyar ismerőse egy közvetítőhöz irányította, aki „rövid úton" való segítséget ígért Móninak, és elkérte az útlevelét. Móni mindössze annyit tudott, hogy a közvetítő hatszáz dollárt fog kérni, két nappal később pedig üzenetet kapott, hogy egy szállodában kell találkoznia vele. Móni gyanútlanul elment a megadott címre, ahol egy harmadik emeleti szobába küldték.
rabszolgakA közvetítő itt azonnal a pénzt kérte Mónitól, akinél azonban nem volt ekkora összeg. Erre azt a választ kapta, hogy vagy rögtön „természetben ledolgozza" a vízum árát, vagy nem kapja vissza az iratait. Amikor Móni azzal fenyegetőzött, hogy rendőrséghez fordul, akkor szembesítették, hogy milyen következményei lesznek, ha a hatóságok tudomására jut, hogy már hónapok óta illegálisan tartózkodik az országban. Végül egyik rokona utalta ki neki a szabadulása árát.
A külföldi ország nyelvét legtöbbször nem beszélő, elrabolt lányok általában egy rokonnak telefonálnak haza egy kliens vagy valamelyik külföldi civil szervezet segítségével" - vázolta a menekülési lehetőségeket Fehér Lenke. Hasonló történetet mesélt lapunknak Földi Ágnes, a Prostituáltak Érdekvédelmi Szövetségének elnöke is: „Egy tavalyi esetben a lány két napig volt fogságban Szlovákiában, és úgy szökött haza, hogy a kuncsafttól a szolgáltatás után elkérte a mobilját, és otthonról kért segítséget."

Minden eladó

Az emberkereskedelemnek a szakirodalom szerint több típusa van, a nők prostitúciós célból történő eladása csak egy a sok közül. Az emberi szervek és testrészek eltávolítása érdekében történő emberkereskedelem során a kizsákmányolás abban merül ki, hogy a szervet megvásárlók sokkal magasabb árat fizetnek, mint amennyi a sokszor kényszer, fenyegetés hatása alatt álló donorokhoz jut. A nyereség egy részét a brókerek, műtőorvosok és a kórházak igazgatói kapják, akik szintén részei a szervezett bűnözői hálózatnak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgy tudja, hogy a világszerte évente elvégzett 70 ezer vesetransz­plantációhoz szükséges szervek egyötödét a feketepiacról szerzik be, de ezen kívül fél májat, szemeket, bőrt és vért is kínálnak a nemzetközi szervkereskedők. A donorok többsége a harmadik világ legszegényebb nyo­mor­ne­gye­deiből kerül ki, akiknek a veséit az európai és amerikai milliomosok testébe ültetik. Egy átültetendő szerv körülbelül 150 ezer dollár (26 millió 850 ezer forint).
A szervkereskedelem mellett a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) legújabb kutatásai szerint a kényszermunkára vagy szervezett koldultatásra eladott férfiak száma is jóval meghaladja az eddig ismertté vált esetekét. Nagyon kevés, de szinte ele­nyésző felmérés született a férfi áldozatokat célzó emberkereskedelem jelenségéről. Néhány bizonyíték azonban mégis létezik. Etiópiában például az IOM egyre több olyan esetet tár fel, ahol a munkásoknak nyereséges szerződéseket ajánlottak a 2010-es futball-világbajnokságra ké­szülő dél-afrikai építkezéseken, a valóságban viszont ingyen­munkára kényszerítették őket. Egy kenyai 2006-os jelentés szerint az emberkereskedelem áldozatainak 43 százaléka szintén férfi volt. Tanzániában pedig olyan esetekre derült fény, amikor az észak-afrikai országból adtak el férfiakat Dél-Afrikába, ahol aztán bűnözésre kényszerítették őket. A gazdagsági bizonytalanság miatt menekülőknek egyébként már régóta Dél-Afrika az egyik fő célországa, de a 2010-es világbajnokság miatt szükséges fejlesztések ezt még tovább fokozták. Már 2006-ban a dél-afrikai Belügyminisztérium becslései szerint több mint 7 millió illegális bevándorló érkezett az országba. Míg a felnőtt férfiak eladása főleg Afrikában jellemző, a gyerekkereskedelem az EU Alapjogi Ügynökségének (FRA) adatai szerint Európában is nagyon gyakori. A bűnözők leggyakrabban menedék- és üdülőhelyekről szerzik meg az „árut", de előfordul olyan is, hogy terhes nőt adnak el, majd a születendő gyermeket illegálisan örökbe adják.
A bűncselekmény-megelőzéssel kapcsolatban legnagyobb fegyverként Fehér Lenke és Földi Ágnes is a szórólapok terjesztését említette. A figyelmeztető brosúrák kiadását végző civil szervezetek néha egyéb segítséget is tudnak nyújtani. A külföldön ragadt kétségbeesett nők gyakran szokták azt kérni, hogy ne saját városukba vigyék vissza őket, mert attól tartanak, hogy esetleg újból áldozattá válnak.
Japán után Bea is újra külföldre került. „Hazatérésem után olyan fátyolos volt az egész, nem esett le, mi történik velem. Hamarosan kapcsolatba kerültem egy lánnyal, aki egy horvátországi munkát ajánlott. Budapestre kellett felutaznom, és egy Határ úti családi házban írtam alá a szerződést. Mire ismét észbe kaptam, már kint voltam, és azt magyarázta valaki, hogy ha akarok, jelentkezhetek prostituáltnak, mert azzal sokkal több pénzt lehet keresni" - folytatja a horrort Bea. Azt a feladatot osztották rá, hogy egy magánlakás emeleti szobájába csábítson fel nőket, akik majd kokain hatása alatt csoportos orgiák szereplőivé válnak. Mielőtt még teljesen behálózták volna, egyik társával ruháit hátrahagyva, autóstoppal és helyi járatokkal menekült a magyar fővárosig.
Az emberkereskedők azonban nem csak az országhatáron kívülre dolgoznak: az országon belül is nagy az emberforgalom. A Zala megyei Marikát - a bírósági jegyzőkönyv szerint - egy barátnője kérte arra, segítsen a szomszéd faluból elhozni egy televíziót. Autóba ültek, és Marika a tanyán szembesült a helyzettel: ő maga volt a „színes tévé" vételára. A lány hiába tiltakozott, a vevő kiabált vele és veréssel fenyegette. Még fel sem fogta, mi folyik körülötte, ráadtak egy piros miniszoknyát, egy rózsás topot és egy rövid bőrkabátot. Néhány napig a vidéki város buszmegállójában „dolgoztatták", később pedig - mivel fogvatartója félt, hogy a helyiek felismerik - újra eladták 150 ezer forintért Budapestre. Itt is erőszakkal kényszerítették, hogy árulja a testét az Üllői úton.
A magyar rendőrségi tapasztalatok több százmillió forintra becsülik azt az összeget, ami meg­fordul ebben a bűncselekményi körben. Marikának is pontos tarifadíjakat szabtak meg futtatói, és általában az út túloldaláról figyelték, hogy azt csinálja-e, „amit kell". Mikor szökni próbált, azzal fenyegették, hogy eladják az örkényi ro­máknak, „akik sokkal brutálisabban bánnak a futtatott lányokkal". „Mondd azt, hogy a Balatonnál dolgoztál, és ennyi pénz maradt" - mondta futtatója, mikor megtudta, hogy a rendőrség is körözi a lányt, 10 ezer forintot nyomott kezébe, majd kitette egy buszmegállóban.
A fent szereplő lányok esetei is alátámasztják a szakértő állítását: az emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények alapvető emberi jogokat sértenek. Magyarországon jelenleg egyetlen szervezet foglalkozik az ilyen áldozatokkal, Fehér Lenke szerint viszont „ez nagyon kevés egy országnak".


Egyesült Királyság: Az „Orvosok az 

erőszakos szervkereskedelem ellen, egy 

nonprofit nemzetközi szervezet”

 szemináriumot tartott Glasgow-ban 


2011. szeptember 05-én az Egyesült Királyságban az „Orvosok az erőszakos szervkereskedelem ellen” szemináriumot tartott, melynek címe „Válaszút előtt a szervátültetés” volt. Elsősorban a kutatásból azt az eredményt hozták nyilvánosságra, amely a Kínai Kommunista Párt (KKP) élő Fálun Gong gyakorlók szerveivel folytatott szervkereskedelmére vonatkozik.
A szeminárium a KKP szervkereskedelemmel kapcsolatos jelenlegi állapotban lévő visszaélését elemzi a nemzetközi etikai normákkal és felhívja az európai orvosi közösség figyelmét és az Egyesült Királyság társadalmát is, hogy miután megtudta az igazságot, állítsák meg együtt a KKP Fálun Gong gyakorlók elleni embertelen üldözését. A szemináriumot a Crowne Plaza Hotelben tartották meg a skóciai Glasgow-ban. Az esemény – mely a KKP bűnéről szólt, ami az élő Fálun Gong gyakorlókon folytatott szervkereskedelemmel kapcsolatos – széles körű érdeklődést váltott ki.


 


A konferenciaterem


Az „Orvosok az erőszakos szervkereskedelem ellen”- meghívta előadóknak a kanadai emberi jogi ügyvédet, David Matas-t, aki a Bloody Harvest (Véres aratás) című könyv szerzője is, egy orvosprofesszort, Dr. Li Huige-t, egy németországi egyetemről, és egy újságírót, Ethan Gutmann-t. Az Európai Parlament alelnöke (Edward McMillen Scott), aki a demokráciáért és az emberi jogokért felelős, küldött egy különleges levelet, hogy kifejezze a támogatását az eseménnyel kapcsolatban. Skócia három legnagyobb médiája közvetítette a szemináriumot, különös tekintettel Dalian-ba (Glasgow testvérvárosa), ahol folyik szervkereskedelem is. Ezen kívül mivel a szeminárium a tizenötödik évi „Európai Társaság a Szervátültetésért” konferencia ideje alatt lett megtartva (2011. szeptember 04-07.), mintegy negyven egészségügyi szakember vett részt a Társaságtól az eseményen.
A szeminárium megnyitóján a vendéglátó felolvasta Mr. McMillen Scott támogató levelét. A levél végén Mr. Scott ezt írta: „Folytatni fogom a nemzetközi erőfeszítéseket David Matas-szal, David Kilgour-rel és másokkal együtt, hogy még több ember fordítson figyelmet ezekre a szörnyű, embertelen ügyletekre.
Matas: Kínában nem létezik az a mechanizmus, mely megakadályozná a visszaéléseket
David Matas – az egyik vezető kanadai emberi jogi ügyvéd – és David Kilgour, korábbi államtitkára volt a kanadai kormány csendes-óceáni térségének, 2006-ban egy vizsgálatot kezdett azokkal az állításokkal kapcsolatban, hogy a KKP élő Fálun Gong gyakorlók szerveivel folytat szervkereskedelmet. A vizsgálatuk jelentését először 2006 júliusában adták közre, ami megerősíti az ilyen jellegű bűncselekmény létezését. 2010-ben együtt adták ki a Bloody Harvest (Véres aratás) című könyvet. Mr. Matas-t 2010-ben a Nobel-békedíjra jelölték.


 


Mr. Matas

Matas elmondta a szeminárium közönségének, hogy mivel David Kilgour és ő publikálta az első vizsgálati jelentést a Fálun Gong gyakorlók szerveivel való kereskedelemről, ugyanabban az ügyben egy követéses vizsgálatot folytattak. A legújabb eredmény az lett, hogy „az ügy még rosszabbá vált, növekedett a Fálun Gong gyakorlóktól beszerzett szervek mennyisége.“
Matas azt is elmondta: „A adatok ködösítéssel történő álcázása lehetővé teszi a szervátültetéssel kapcsolatos visszaélések könnyebb elkövetését. Az egyik tényező – hogy a Fálun Gong gyakorlókat megölték a szerveikért –, arra a következtetésre vezetett minket, hogy az olyan mechanizmusoknak, amiknek a helyszínen kellene lenniük, hogy helyben megelőzzék az ilyen visszaéléseket, nem voltak ott. A következtetés még inkább igaz most, mint mikor kiadtuk a könyvünket; amikor az adatok nyilvánosan elérhetőkké váltak, azt követően a Kínai Májátültetési Nyilvántartón keresztül, amely jelezte a visszaélést, ez többé már nem elérhető.”

Ethan Gutmann: A Fálun Gong gyakorlók továbbra is fő forrása az erőszakos szervkereskedelemnek

Ethan Gutmann alátámasztotta a szerkereskedelem bűncselekményének létezését a saját kutatásával. Rámutatott arra, hogy a kínai hadsereg részt vett a szervkereskedelemben. Gutmann elmondta, hogy a kommunista rezsim először kivégzett foglyokból, majd ezt követően a Fálun Gong gyakorlókból is vett ki szerveket. A legutolsó esettanulmánya kimutatta, hogy az elnyomott tibetiek és ujgurok is a szervkereskedelem forrásává váltak.

 


Mr. Ethan Gutmann


Orvosprofesszor: Ha az emberek nem szólalnak fel ez ellen, akkor mit várunk?

A németországi Li professzor beszédében elemezte, mit tett a szervkereskedelem lehetőségének a bűne a KKP rezsim alatt. Lelkiismereti okokból akart segíteni, hogy minél több ember megtudja az igazságot a szervkereskedelemről. Elmondta: „Ez döntően fontos. Látva ezt a fajta bűnözést, mely jelenleg Kínában folyik, a véleményem szerint mindenki felelősséggel tartozik. Miért? Ami most Kínában történik (szervkereskedelem), az szörnyű. Ha az emberek nem szólnak ez ellen, mit várnak?”
Li professzor sürgette a munkatársait a nyugati egészségügyi körökben, hogy a KKP szervkereskedelmével kapcsolatos igazság megismerése alapján vegyenek részt az erőszak megállításában. Elmondta: „A nyugati orvosok csak hagyják, hogy ez történjen Kínában. Miért olyan fontos ez? Lehetetlen, hogy a KKP rezsim helyesen cselekszik a saját törvényszegésével. A cél elmondani a nyugati orvosi társadalomnak, hogy gyakoroljon nyomást a KKP-re a nyugati egészségügyi intézményeken vagy szakmai szervezeteken keresztül, így megállítva a KKP általi üldözést. Az ilyen atrocitások nem folytatódhatnak.”


 


Li professzor

Li professzor reméli, hogy eközben az egészségügyi szakemberek a szárazföldi Kínában megtudják az igazságot és a lelkiismeretükre hallgatnak. Elmondta: Azok közül az orvosok közül, akik részt vettek a szervkereskedelemben, néhányan már cinkossá váltak, mikor rájöttek (mi történik). Ebből bonyolult kilépni. Néhányukat megvásárolt a KKP propaganda. Mindenkinek látnia kell a KKP igazi aljas színeit. Nincs indok arra, hogy üldözzék a Fálun Gong-ot, az emberek egy csoportját, akik jobb emberekké akarnak válni, akik az Őszinteség, Jószívűség, Tolerancia elvekben hisznek. A KKP egyszerűen felhasználja a rágalmazó propagandáját, hogy találjon egy mentséget a brutális üldözésre. Nekünk, orvosoknak kell ezen átlátni. Ne váljunk cinkossá!”

Skót keresztény párti vezető: A nyugati kormányoknak és az egészségügyi szakembereknek a segítségével kellene bizonyítani a vádakat

Donald Boyd orvos és a Skót Keresztény Párt vezetője. Elmondta, hogy sokat tanult a szeminárium alatt, mert a szeminárium tartalma még nem található meg a médiában. Úgy vélte, hogy ez az esemény jelentőségteljes. Elmondta: „Úgy gondolom, ez nagyon fontos és mindenkivel tudatni kell. Úgy gondolom, ez nagyon hiteles, szóval azt hiszem, folytatni kell a végéig. A nyugati kormányoknak és az egészségügyi szakembereknek mindent meg kell tenniük, hogy segítsenek bebizonyítani az állításokat.”


 


Mr. Donald Boyd

Dr. Boyd erősen elítélte a szervkereskedelemmel kapcsolatos rémtetteket, melyek megsértik az emberi jogokat és elfogadhatatlanok. Elmondta: „Kétségtelen (a szervkereskedelem bűntette) megsérti az erkölcsi törvényeket, beleértve az orvosi etikát és az emberiességet is. Nincs erkölcsi törvény, mely ezeket (a rémtetteket) elfogadná.”

Német doktornő: Úgy gondolom, mindenkinek tudnia kellene ezt

Júlia, egy doktornő Németországból lett delegálva a tizenötödik évi Európai Társaság a Szervátültetésért konferenciára. Miután részt vett a szemináriumon, azt mondta, hogy haladéktalanul lépéseket fog tenni, hogy megállítsa a szervkereskedelem további folytatását, mert a gonosz kihívása az emberiség ellen nem tolerálható. Elmondta: „El fogom mondani a munkatársaimnak és a barátaimnak, amit ma hallottam, amit döbbenetesnek találtam. Nem tudom megérteni, miért hunynak szemet más országok. A véleményem szerint a cselekvés már jó ideje esedékes, hogy megállítsuk ezt a történést. A huszonegyedik században élünk. Ami Kínában történik most (a szervkereskedelem) felülmúlja a képzeletet. Én – úgy gondolom – amit tehetek az, hogy nem vásárolok többé ilyen országtól termékeket. Ez szörnyű! Úgy gondolom, mindenkinek tudnia kell erről.”
Ez természetesen az emberiség ellen van. Senki sem, semmilyen náció, semmilyen tagja az emberi fajnak nem fogadhatja el az ilyen dolgokat. Úgy hiszem, több embernek kellene tudnia erről. Nem vagyok biztos benne, hogy a politikusok más országokban tudnak-e róla. Az ügy nagyon sürgős, nagyon rossz, szükséges gyorsan cselekednünk.”

Brit pszichológusnő: Elgondolkodtatott, hogy mit tehetnék én, mint ember

Ms. Clark, egy brit pszichológusnő szintén részt vett a tizenötödik évi Európai Társaság a Szervátültetés konferencián. Belefutott Mr. Matas-ba a konferencia plakát kiállításán, és eldöntötte, hogy felfüggeszti a konferencián való tevékenységét és részt vegyen a szemináriumon.

 


Ms. Clark Mr. Matas-szal beszélget

A szeminárium után sokat mesélt és sok ismeretet szerzett. A szeminárium elgondolkodtatta. Elmondta: „Megérintettek a beszédek. A téma nagyon fontos, nagyon komoly. A felszólalók nagy együttérzést közvetítettek. Sokszor fejeztem ki teljes aggodalmamat az emberi jogokkal kapcsolatban Kínában, úgyhogy nagyon örülök, hogy részt vettem a szemináriumon. Igen, most sokkal jobban vagyok informálva a problémáról (szervkereskedelem). El fogom mondani sok embernek, beleértve a kollégáimat és egy tanár barátomat. Továbbá, ahogy elhagytam a szemináriumot, azon gondolkoztam: mint ember, mit tehetnék.”

Középiskolai tanár: A szervkereskedelem ultra-brutális

A tanárok és tanulók egy csoportja a Glasgow-i Hillhead Középiskolából részt vettek a szemináriumon. Mind a tanárok, mind a diákok ledöbbentek a szeminárium témáján, a rémtettek hallatán, hogy élő Fálun Gong gyakorlókon szervkereskedelmet folytatnak. Elmondták, hogy minél több emberrel tudatni fogják ezt. Egy tanár, Mr. Philip elmondta: „Sosem hallottam még erről a problémáról, melyet a szeminárium taglalt. Nagyon megdöbbentő és felvilágosító volt. (A szervkereskedelem bűntette) sokkol és ultra-brutális. Először nehéz elhinni, hogy ilyen dolog megtörténhet. Köszönöm, hogy meghívtak minket erre a szemináriumra.”
Egy tanulólány, Suganda Azimi nagyon nyugtalan volt az emberi jogi problémák miatt. Mikor hallott a KKP szervkereskedelmének létezéséről, mélyen megrendült. Elmondta: „Ledöbbentem, hogy a nyilvánosság milyen keveset tud egy ilyen nagy dologról. Ez nincs a média előterében. Itt azt a következtetést tudom levonni, hogy valószínűleg gazdasági érdekek miatt a nyugati kormányok – beleértve a brit kormányt és az USA kormányát is – úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja ezt a hatalmas problémát. Úgy gondolom, hogy az Amnesty International-nek és más emberi jogi szervezeteknek, és az Egyesült Nemzeteknek, több figyelmet kellene fordítania erre. Úgy tűnik, ők is szemet hunynak a probléma felett. Mint diákok, el kell mondanunk másoknak, sok embernek, és többet kell beszélni, hogy az emberek többet tudjanak erről. Családunknak, barátaiknak, amíg ők készek meghallgatni, szállítanunk kellene az információt, hogy mindenki tudja, hogy ez a dolog történik jelenleg Kínában.”

 



Azimi sokkot kapott a Kínában folyó szervrablás hallatán
Az „Orvosok az erőszakos szervkereskedelem ellen” egy non-profit nemzetközi szervezet, mely felhív minden orvost és szervátültetéssel foglalkozó szakembert a világ minden részén, hogy csatlakozzon azon törekvésükhöz, mely megkövetelné az akadálytalan hozzáférését a kínai fogdák, börtönök és kórházak nyilvántartásához, és egy független vizsgálat lefolytatását a Kínában folyó szervkereskedelemmel kapcsolatban. 




Illegális szervrablással vádolják Pekinget



A kínai statisztikák alapján Peking 41 ezer átültetett szerv gazdájával nem tud elszámolni.


Szervezett, állami jóváhagyással történő, illegális szervrablással és szervkereskedelemmel vádolja Kínát legújabb jelentésében David Kilgour ázsiai-csendes-óceániai ügyekért felelős egykori kanadai államtitkár és David Matas emberjogi ügyvéd.


A szerveket a Falunkung nevű vallási-spirituális mozgalom bebörtönzött tagjaiból nyerik, a bevételből gyaníthatóan a kínai egészségügyi rendszer forráshiányát kezelik – tájékoztat a Népszabadság. A kínai statisztikák alapján Peking 41 ezer átültetett szerv gazdájával nem tud elszámolni a 2000 és 2005 között végzett hatvanezer beavatkozásból, de nem ez az egyetlen olyan adat, amely nagyszabású, illegális program létét feltételezi.
Kínában átlagosan két hét alatt új májhoz juthat a beteg, míg Kanadában ugyanez két-három évbe is beletelik. Mindez Kilgour és Matas szerint azt támasztja alá, hogy nagyszámú élő, potenciális donor áll a hatóságok rendelkezésére szerte az országban. Dávid Matas a lapnak elmondta, Kínában tavaly óta létezik olyan törvény, amely a szervátültetést végző intézmények tevékenységét korlátozza, ám senkinek sem érdeke, hogy ezt be is tartsák. Az Európai Parlament napirendjére is felkerült jelentés társszerzője szerint azt szeretnék elérni, hogy a környező országok törvényben tiltsák meg állampolgáraiknak a Kínában végeztetett illegális transzplantációkat.

Forrás: Népszabadság



TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS!



TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS! 



ONLINE HÍRSZOLGÁLAT www.szittya.com/hirek.htm

Ahogyan "jó" Konrád Gyuri mondta: Az a pechetek, hogy mi jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket.

 (Igy szépen egyben könnyebb a neten terjeszteni, hadd tanuljon magyar, orosz, lengyel, német stb....)
Széles körben ismert, hogy a Meyer-féle lexikon a habsburgokat egy római zsidó gettóig vezeti vissza. (Szabadságharcunkat vérbefojtó I. Ferenc József tehát zsidó származású)
De hogy a jobbkeze és az aradi tizenhármak gyilkosa is zsidó származású, az talán nem lehet a véletlen műve. Nos ideje helyretennünk ezt is: báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy Haynau IX. Vilmos hessen-kasseli választófejedelem és Rebecca Richter zsidó patikuslány törvénytelen fiaként született 1786-ban.
Vajon mikor kerülhet a diákok kezébe hiteles történelemkönyv? Miért modják nekünk azt, hogy I.Ferenc József vagy Haynau osztrák? Ők osztrák zsidók voltak.
Miért modják azt, hogy Sztálin grúz volt, ő grúziai zsidó volt. Miért mondják azt, hogy a leninizmus és sztálinizmus tömeggyilkosai, így V.I. Lenin legfelső diktátor, Leon Bronstein (Trotsky): a szovjet vörös hadsereg főparancsnoka, Grigory Apfelbaum (Zinovjev): végrehajtó-bizottsági tag, szovjet titkosrendőrség, Yuri Andropov: a szovjet KGB igazgatója, később a Szovjetunió legfelsőbb diktátora, Jacob Sverdlov: a Szovjetunió első elnöke, Jacob Yurovsky: a szovjet biztonsági rendőrség parancsnoka, a cári család kiirtója, Lazar Moiseyevich Kaganovics: Sztálin fő tömeggyilkosa, milliók halálát rendelte el, és a keresztény emlékhelyek és templomok nagybani lerombolását, beleértve a Megváltó Krisztus nagy katedrálisáét is. Genrikh Yagoda: A szovjet titkosrendőrség feje, rendkívül "hatásos" tömeggyilkos. (A zsidó költő, Romain Rolland, a Nobel-díj nyertese, himnuszt írt Jagoda dícséretére.) Matvei Berman és Naftaly Frenkel: A Gulág haláltábor rendszer alapítói. Boris Berman: a szovjet titkosrendőrség végrehajtó tisztje és Matvei fivére. K.V. Pauker: a szovjet NKVD titkosrendőrség működésének vezetője. Firin, Rappoport, Kogan, Zhuk: haláltáborok és a rabszolgamunka komisszárjai, ők felügyelték a dolgozók tömeges elhalálozását a Fehér-tenger-Balti-tengeri csatorna építésénél. Leiba Lazarevich Feldbin (Aleksandr Orlov): parancsnok, szovjet Vöröshadsereg; tiszt, szovjet titkosrendőrség. Feldbin volt a vezetője a szovjet belügyi rendőrségnek a spanyol polgárháborúban. Ő felügyelte a katolikus papok és parasztok lemészárlását. Ilja Ehrenburg, szovjet propagandaminiszter és németellenes gyűlöletirodalom terjesztője az 1930-as évektől. Ehrenburg arra bujtogatta a szovjet Vöröshadsereg katonáit, hogy német civileket erőszakoljanak és öljenek meg. Egy másik brosúráról, melyet a Vöröshadseregben osztogattak, amikor a katonák Danzig felé közeledtek, ezt írja egy történész: "A csapatoknak brosúrák millióit dobták le Ilja EhrenburgŰ üzenetével és Sztálin aláírásával: 'Vöröshadsereg katonái! Öljétek a németeket! Öljetek meg minden németet! Öljetek! Öljetek! Öljetek!" (Christopher Duffy, Vörös vihar a Birodalom előtt (=Red Storm on the Reich)). Zakharovich Mekhlis: Sztálin fő kivégzője.
A bolsevik irányítás 545 tagjának összetétele: 447 zsidó 30 orosz 34 lett 22 örmény 12 német 3 finn 2 lengyel 1 grúz 1 cseh 1 magyar
Szóval miért hazudják róluk, hogy oroszok voltak? Kun Miklós műsoraiban bemutatja a gaztetteket, amit elkövettek, de egy valamiről mélyen hallgat, hogy mind oroszországi zsidó volt, nem pedig orosz ember.
Persze, hogy hallgat erről, hiszen ő maga is zsidó, Kun Bélának (Kohn Béla) az unokája. Ha itt tartunk felmerül a kérdés: Miért nem írják le a történelemkönyveink, hogy nem magyarok voltak, akik elkövették a magyar nép elleni gaztetteket?
Hogy: Kéri Pál, Tisza István miniszterelnök elleni merénylet megszervezője és lebonyolítója, Kun Béla (Kohn Béla) 1919-es diktátor, magyargyilkos Ságvári Endre (Spitzer Endre) rendőrgyilkos, terrorista Szamuely Tibor (Samuel Tibor) az 1919-es "így arat az új rend" (a nyakig földbe ásott parasztok fejét kaszával üttette le + Szamuely hírhedt halálvonata stb. Haubrich József szociáldemokrata politikus, hadügyi népbiztos és hadügyminiszter a Tanácsköztársaság idején. Haase Sándor Pogány József (Schwarz József) Tisza István egyik gyilkosa, népbiztos 1919-ben dr. Rónai Zoltán (Rosenthal Zoltán) Igazságügyi (halálosztó) népbiztos 1919-ben dr. Hamburger Jenő Vágó Béla (Weiss Béla) Kunfi Zsigmond (Kohn Zsigmond) Vántus Károly Landler Jenő Böhm Vilmos Kalmár Henrik (Kohn Henrik) Lukács György (Lőwinger György) Láday István Bokányi Dezső Erdélyi Mór (Ehrlich Mór) Dvorzsák Antal Csizmadia Sándor Hevesi Gyula (Honic Gyula) Ágoston Péter (Angenstein Péter) Varga Jenő (Weissfeld Jenő) Friedler Rudolf Horovicz Jenő és lehetne sorolni a Tanácsköztársaság népbiztosainak a magyar emberekkel szemben elkövetett bűneit. Kezükhöz magyarok vére tapad, de ők nem magyarok voltak, hanem magyarországi zsidók. A 25 népbiztosból 24 zsidó volt.
Majd néhány év, és újra tombolnak a gének: Rákosi Mátyás (szül. Rosenfeld Mátyás) Magyarország keresztényeinek tömeggyilkosa Gerő Ernő (Singer Ernő) tömeggyilkosi és nemzetrontói tevékenységéért soha nem büntették meg Farkas Vladimír (szül. Lőwy Vladimír) ÁVH-s kihallgatótiszt, alezredes Aczél György (eredetileg Appel Henrik) Apró Antal (Klein Antal) 1956-ban a Kossuth téri tömegbe lövetett a Magyar Nemzeti Bank bécsi fiókjának kifosztásában jeleskedett, amit végül be is zártak. /Gyurcsány feleségének a nagyapja/ Biszku Béla Az 56 utáni megtorlások irányítója Egy se volt magyar - mind zsidó.
A háború utáni Lengyelország teljesen zsidó uralom alatt volt, mint a titkosrendőrség vezetője, a kínzások mestere, Jacek Rozanski, a politbüro parancsnoka Jacob Berman és a komisszárok Minc, Specht (Olszewski) és Spychalski. Ezek az emberek katolikus lengyelek tízezreit gyilkolták meg vagy deportáltak Kolymára és más sarkköri haláltáborba. Sziléziában a kommunista titkosrendőrség tisztjeinek 75%-a zsidó volt.
Ennyit a történelemtanításról... 



 Zsidó világ Magyarországon - párhuzamok 

A jelenkori Magyarországon nyugodtan párhuzamot vonhatunk a múlt század eleje, és a mai idők között. A kilakoltatásokról van szó.

A múlt évszázad elején a magyar ipar szinte teljes egészében a zsidóság irányítása alatt állt és a nagybirtokok, valamint az egyházi birtokok 70%-a zsidó bérlők kezébe került a felvett kölcsönök fedezeteként. A pár holdon gazdálkodó kisgazdák sokasága gondot jelentett a zsidó bérlőknek és gyárosoknak, mert olcsó - rabszolga - munkaerőre óriási igényük volt. A terv szerint eladósították a kisgazdákat, majd a terménykereskedő zsidók a minimálisra lenyomták a terményárakat. A kölcsönöket, illetve a megvásárolt árucikkek törlesztését fizetni nem tudó gazdálkodók ellen végrehajtások ezreit foganatosították, és a mindenükből kiforgatott, a földjeiket elvesztő emberek vagy elszegődtek rabszolgának valamelyik zsidó érdekeltségbe, vagy kivándoroltak. A mai helyzet lényegében ugyanilyen. Az eladósítottsággal, és a törlesztőrészletek nagyságrendekkel történt megemelésével kiforgatják minden vagyonából a magyarság százezreit. Újra rabszolgaság, vagy kivándorlás (Gyurcsány: "el is lehet menni"). Magyar ipar nincs, a földek felvásárlása folyamatban, a politikai vezetés idegenek kezében. Kapisztrán Szent János óriási népszerűségének és még az életében szentkénti tiszteletének egyik oka az volt, hogy amerre járt, ott összeszedette a zsidók adósságleveleit, elégettette azt a kibocsátó, uzsorás zsidókkal együtt. Sok száz népnyúzó került így máglyára, és a zsidóbérenc lengyel király ezért nem is engedte be Lengyelországba. Így Magyarországon maradva örökre beírta nevét a történelmünkbe. A történelmi párhuzamok csak akkor ismétlődnek meg, ha ismerjük őket és követjük a történelem tanításait.

Az első világháború alatt, majd - akár hiszik akár nem - a Horthy-korszak alatt, egy bizonyos bevett szokás uralkodott hazánkban. Ebben az időszakban volt szokás, az úgynevezett hitelbe adás. Lehetett hitelbe venni a zsidó kereskedőktől mindent. Megboldogult nagyanyám mesélt erről sokat. Szerencse, hogy ők soha nem vettek semmit hitelbe, egyetlen egy alkalmat kivéve cukrot hozott el egy budapesti boltból. Akkoriban éppen ott éltek, és egy hét múlva már két kiló cukor árát kérte vissza a zsidó.

A nagy Horthy 'zsidóüldözésben' is megvoltak a zsidó vonalak, ugyanis rengetegen keresztelkedtek ki közülük. Őket békén hagyták. A század első harmadában, ebben a bő harminc évben alakult ki a zsidó uralom Magyarországon. Ha valaki nem hiszi, csak nézzen meg egy harmincas években készült magyar filmet, láthatja, hogy tele van zsidókkal, Latabártól az utolsó zeneszerzőig. Így volt ez más területeken is. Ebben az időben a zsidó kereskedők járták a falvakat, és eladtak hitelre mindenféle vacakot, vasalót, meg varrógépet. És voltak olyan porták, amelyeket elvesztettek a tulajdonosaik egy hitelre vett varrógép miatt.

Németországban a század elején más fajta irányzat működött, ott hitelbe adtak élelmiszert, majd amikor ki akarták fizetni sokszorosát kérték vissza, úgy általában az ötvenszeresét. Ekkor, mivel fizetni nem tudott, aláírattak vele egy papírt, hogy tartozik, ami folyamatosan kamatozott (uzsoravilág provident módon). Amikor az összeg olyan értéket ért el, a zsidó a karhatalommal ment ki az adósságért. Vitte a házat. Egyetlen esetben úszta meg, ha volt lánya az illetőnek. Ő kiválthatta a családot. Így lett Németország a zsidó aknamunkából a legnagyobb európai kupleráj. Nem véletlen, hogy a Nemzetiszocialista Párt nagyban a nőkre alapozott propagandájában, és a nők hihetetlen nagy számban támogatták is.

Ezekből a házakból nem dobták ki az embereket sok esetben, hanem bérletet kezdtek fizetni a saját portájuk, vagy lakásuk után. Pesten voltak olyan soklakásos házak, amelyek a végén teljesen zsidó tulajdonban voltak. Amikor már a legutolsó stádiumban gettósították a zsidókat, és el sem hagyhatták a gettót, még mindig jártak a zsidók megbízottjai beszedni a lakbéreket. Nem véletlen, hogy a gettó élelmiszerraktárát Prónayék leellenőrizték az ostrom utolsó fázisában, és akkor az tele volt drága ételekkel, pálinkával, libamáj konzervekkel (Ungváry Krisztián: Budapest ostroma).

Nézzük csak meg, mi van ma?

Egyszerű filléres számlák gondot okoznak, a zsidó tulajdonú szolgáltató cégek sorra árvereztetik el a házakat telefon, meg villany tartozásokon. A hitelesek ügye a jéghegy csúcsa. Ugyanezen okokból rengeteg nő árulja a testét, és itt most nem elsősorban a 18 éves plázacicákra gondolok, hanem az egyre nagyobb számú egy-két gyerekes megszorultakra. Nem elszigetelt kis számú esetről van szó, hanem ma már tömegjelenség az 'erotikus munkát' végző nők tevékenysége. Egy moszkvai koncerten, innen több ezer kilométerre azt énekelték egy dal szövegében, Isten hozott Budapesten, Európa nagy kupijában. Szóval már ez a hírünk, de kísértetiesen hasonló a századelő németországi történetével.

És a lényeg! A kormány ugyanazt a javaslatot adta be, mint amit a zsidók 90 évvel ezelőtt használtak. A magyar fizessen lakbért, és ingatlana más tulajdonában bérleménnyé válik. Kísérteties a hasonlóság. Mit gondolnak a kedves olvasók, hány ilyen lakás van? Hányan fognak utcára kerülni, nyomorlakásba, illetve saját házukban más tulajdonában lévő bérleménybe? Jól tudja a cionista kormány, hogy ha kidobják őket az utcára, ekkora mennyiségű embert, akkor abból pillanatok alatt akár humanitárius katasztrófa is lehet. Így meg ugyanaz a helyzet alakul ki, mint 70-90 évvel ezelőtt. Bérlet, uzsora. Hány gyereklányt fognak így "kupiba" kényszeríteni? Vagy a pedofil zsidók belekényszeríteni más fajtalankodásba? Ez még messze sincs kiélezve, még csak készülődik a baj.

Hasonlóság? Párhuzam? Ha felfedezzük kik vannak a háttérben, már szinte szabállyá tehetjük a dolgok alakulását. A zsidó ilyen, így működik. Ahol felülre kerül, ott mindig ez a történet. Tehát nem nehéz a párhuzamot megtalálni, ha tudjuk merre keressük a forrást.

Ennek az országnak azonban, hogy felébredjen, valóban meg kell járni a poklot, annyira elvesztette a magyar virtusát, mentalitását, szívét. Ha így visszakapja, akkor jöjjön, amiknek jönnie kell.
Kemény Gábor Jövőnk.info 



Adjátok vissza a hazámat!


Igen, már kilencvenkét éve, hogy a magyar, a székely, hol halkan csak suttogva, hol hangosabban majd vérbe fojtva, mondja, követeli, adjátok vissza a hazámat!
Trianon gyalázatáról, az emberiség történelmének legnagyobb, legbrutálisabb gyilkosságáról, melyet elkövethettek egy nemzet, egy nép ellen, fájó kötelességünk emlékezni. S még napjainkban is, csak kissé félénken van megtűrt jogunk emlékezni? Mikor lesz a nemzet gyászának emlékezéséből, ellentmondást nem tűrő követelés, adjátok vissza a hazámat!
Sorolhatnám az adatokat, hogy mekkora területet, és vele mily értékes kincseit rabolták el a nemzetnek, a magukat győztesnek képzelő hatalmak. Újra és újra ismételhetném az érzelem nélküli számsorokat, melyek csupán rideg, tényszerű, mindörökre csak statisztikai adatok maradnak.  Fehér papírlapokon, örökre fekete pompába öltözött számok kiáltják a nemzet balsorsát, nemzedékeken át öröklődő fájdalmát, magyarnak, székelynek.
Egyetlen nép van a magyar, amely nem megyének, nem államnak, territóriumnak nevezi, hanem szülőföldemnek hazáját!
Nekünk, magyaroknak nem térkép, nem földrajzi táj, nem gyilkos bombák célpontja a haza jelentése. Mikor azt mondjuk hazám, szülőföldem, mi vezérlő csillagunkat a Szent-koronát látjuk, Jézust és Máriát látjuk, azt az emberfeletti erőt látjuk, mely bennünket, magyarokat, mindig megmentett, és új erővel táplált, hogy Isten által ránk ruházott küldetésünket végbevigyük.
Trianon elrabolhatta hazánk területének 78% át, jelentéktelen igazolványnak nevezett gyűrött papírokon kényszeríthette, te már román, te szlovák, és te jugoszláv vagy.  Az igazolványok új románjai, szlovákjai, megmaradtak, és örökre megmaradnak székelynek, felvidékinek, magyarnak. Rajzolhatják a határvonalakat térképeikre, hazugságot hirdető gyülekezetekben égő gyertyaláng pislákoló fényénél Európa új, pénzimádó urai, piros, kék, vagy narancsszínű tintába mártott sarlóval - kalapáccsal, porban fürdő verebek kitépett tollaival, amíg magyar és székely él e földön, az magyar haza, a Szent-korona országa marad!
Ma, miközben arra a 92 évvel ezelőtti napra gondolunk, egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkezünk az ismét ellenünk törő hatalmak újabb Trianonját idéző gyalázatáról! Nem szabad elfogadnunk sem azt a régi, sem ezt az új Trianoni gyalázatot, ami Magyarország, a magyarság teljes megsemmisítésén munkálkodik. Gazdasági válságok sorozatára hivatkozva, rabolják továbbra is otthonainkat, a megcsonkított haza földjét, az életet adó vizeinket! Ránk uszítva a hasznos munkát mindig is megvető és elkerülő, rabló hordákat, kik szüleink, nagyszüleink házába csak éjnek idején, mint gonosz szellemek járnak fosztogatni, gyilkolni.
Törvénytelen törvényekkel védve az uzsorát követelő és szedő, idegen bankok embertelen tombolását. A végrehajtók és fegyveres védelmezőik gyalázatait, mikor gyermeket, édesanyát, 92 éves nagymamát erőszakkal tesznek az utcára, hogy engedelmes szolga módjára, mint befogadó ország, megfeleljen a hatalmat bitorló, hajladozó szolgák sisere-hada, új Trianon urainak, és követelményeiknek.
Egy ily mértékben megcsonkított ország, mint a mi hazánk, miként is tudna egész életet élni? Miként is lehetne –mint Trianon előtt! - Európa éléskamrája, az európai tudomány és kultúra vezetője, alapértéke? A test melynek végtagjait levágták, még élő, de az egyre jobban vérét vesztő torzó, már nem képes maradandót, értékest alkotni.  A szív még dobog, még nem adta fel, védi, védelmezi csonka testét, és könnyes szemekkel tekint elszakított végtagjaira. A test tovább porlad akár az ősi határokon őrt álló szikla, mert a jövőnket, az ifjúságot, idegen országokba kényszeríti a munkanélküliség, az emberhez méltó életet ígérő, számkivetettek vágyálma.
Bezárt iskolák, kórházak, kihalt falvak, egykoron virágzó alföldi tanyák roskadozó kéményei, az eltört és földre rogyott kútgémek, mint térdre ereszkedett magányos szerzetes mondanak imát, ég felé emelve egyre szürkülő tekintetüket, Uram ne hagyd veszni a magyart! Nem lehet hiábavaló dicső őseink áldozatként hozott, a haza oltárán kiömlő vére. Nem lehet a gumilövedékek okozta, szemétre dobott véres hús-cafat csupán kilőtt szemeink világa, csontjaink törésének ropogása hiábavaló áldozat!
Ledönthetik százszor, mi felállítjuk ezerszer újra Kárpátok Szent bércein, a magyar határt jelző keresztet!  
Tehetségtelen népek irigysége támadja, karcolja a sziklába, hogy Trianon nemcsak a múlt, hanem a jelen is. Háborúk viharai, csonka kések karcolásai, csupán néhány porszemet tudnak kiszakítani a sziklából!
Mert az igaz ember olyan, mint a szikla, rájuk országot lehet építeni! A többi csak szemét, amit elfú a szél.”
Mi magyarok, ha csonkán is, ha ezer sebtől vérzően is, mi megmaradunk annak a sziklának! Csorba késeikkel a szikla előtt hadonászók pedig a többi, amit elfúj a szél!
Vessünk hát szelet, hogy vihart aratva szülőföldünkről, a Szent-korona országából mindörökre kifújja a felgyűlt szemetet!
2012. június 4.
Szécsényi Gusztáv




 Holokauszt avagy, tisztelgés a háborúk 

ártatlan áldozatai előtt!

A holokauszt kalocsai áldozataira emlékezett a kalocsai önkormányzat hétfőn délután a Hunyadi utcai Fényi Gyula parkban lévő emlékműnél. Azt sem tudták hová viszik őket.”
Olvasom a helyi „szabad-sajtó” híreiben, és megbotránkozom ismét egy olyan bűn elkövetése miatt, ami sokkal súlyosabb, mint amit a háború alatt elkövethetett bárki is. Megkülönböztet, sorrendet állít a háború áldozatai között!
Emlékezni, újra és újra felidézni a borzalmakat, örök mementóként figyelmeztetve a világot, hogy soha többé, szomorú kötelességünk.
Igen ezekről az emberiséget sújtó tragédiákról soha nem szabad megfeledkeznünk, méltó módon kellő tisztelettel kel fejet hajtanunk az áldozatok emléke előtt. S amennyiben egy újabb, s talán a végső, mindent elpusztító háborút megakadályozandó az emlékezés csendes ünnepsége, akkor nem volt felesleges a milliók életét követelő áldozatvállalás.
Viszont nem szabad elkövetni azt a bűnt, amely csak egyetlen faj, egyetlen nép, vallási csoport áldozatáról hajlandó emlékezni.
Ezzel sárba tiporva azon milliók emlékét, áldozatát, akik parancsra katonaként, vagy a szabadságukért küzdve civilként haltak hősi halált. Az egyik a lövészárkokban, míg mások a lebombázott falvakban, városokban, a fogoly és munkatáborokban.
Megemlékeztek a holokauszt áldozatairól. Melyik holokauszt áldozatairól emlékeztek meg? Hogy merészel bárki is sorrendet felállítani az áldozatok között? Hogy merészeli bárki is kimondani, hogy egy faj, egy vallási csoport áldozatai a legfontosabb áldozatok, és csak ők érdemelnek tisztes emléket? Aki ezt teszi, az a lehető legnagyobb bűnt követi el az egyetemes emberiség ellen!
Bűnt követ el az, aki holokausztot emlegetve, elfogultan és egyoldalúan, az esetek többségében, tények, bizonyítékok, igazság nélkül, előtérbe helyezi egy kisebbség áldozatát a többség, arányaiban is jóval nagyobb, áldozatával szemben.
Lehet e különbséget tenni fogolytábor és fogolytábor között? Mindkettőben katonák a tábor kényszeredett lakói.
Szabad e különbséget tenni Sztálin munkatáborai a Gulág, és Hitler Austwitz-i munkatábora között? Mindkettőben emberek végezték kényszeredett mindennapi munkájukat a háború istenének szolgálatában. Bűn lenne számokkal hadonászni, hogy hol, melyik munkatáborban haltak meg, így vagy úgy. Számolgatni hányan haltak golyó vagy kötél által, és hányan végezték más módon, beletörődve sorsukba, vagy az életükért, szabadságukért szökés közben. Éppolyan bűn, mint azoknak a pénzoligarcháknak bűne, akik mindkét háború esetében pénzelték és kirobbantották azokat.
Megengedhető a két világháború közötti különbségtétel úgy, hogy csak az egyik háború egyetlen csoportjának az áldozataira emlékezzünk, emlékezzen bárki is, anélkül, hogy a többség áldozatáról tudomást sem vesz, vagy a többséget bűnösnek kiáltsa ki?
Számomra a holokausztot a 48-as magyar honvédek, az Aradi vértanúk halála, a Szent-korona országának igaztalan megcsonkítása jelenti!
Az első világháborúban az Isonzónál elesett, magyar honvédek emlékét jelenti!
A Don fagyos vízébe fúlt, sebesült magyar katona utolsó imáját jelenti! És azok emlékét, kiket a világ akkori urai anyagi, gazdasági érdekiek miatt elhurcoltattak, kivégeztettek, lebombáztattak, felhasználtak akár katonaként, akár fegyvertelen civilként, kegyetlen áldozatot bemutatva a háború istenének véráztatta oltárán.
Az én holokausztomra 1918-19 ben a vörös terror idején itt Kalocsán, a Szent István út platánfáinak ágai emlékeztetnek. A gyilkos Szamuely Tiborra és kalocsai illetékességű segédjére, Khon - Kerekes Árpád soha el nem évülő bűneire emlékeztetnek!
A vörös-terror kalocsai áldozatiról miért nem emlékezik meg az ön - kormányzat?
A börtön falán lévő emlékmű emlékeztet, az 56-ot követő megtorlások holokausztjára!
A ma holokausztjára pedig a munkaügyi központ előterében naponta egyre több munkanélküli emlékezet, vagy az utcát seprő, magába mélyedt, szomorú arcú közmunkás emlékezet. A környék, az ország falvaiban a bezárt iskolák, orvosi rendelők, csak az idős emberek jelenléte, gyermekeik a fiatalság támasza nélkül, mert azok egy jobb, emberibb élet reményében kivándoroltak ebből a multik által felállított bérrabszolga táborból., emlékeztet egyfajta holokausztra. A ma holokausztja itt van a szemünk előtt, az egykoron varrodaként működő, ma a Hit Gyülekezetének vidámságok imaházában. A kéklő üvegpalota szerű autószalonokban, melyek helyén lévő üzemekben, egykor a legjobb szakmunkások készítettek bútort, szövetett, vagy éppenséggel őrölték a búzát, a legfinomabb kenyér elkészítéséhez, a világhírű fűszerpaprikát! Erről a holokausztról ki emlékezik meg, ki mer megemlékezni, szót emelni, hogy állj ne tovább!
Holokauszt. Mikor kimondja valaki ezt a szót, ezt a fogalmat, akkor az emberiség valamennyi háborújában elesettekről, vagy igaztalanul, ártatlanul, elhurcolt, meggyilkolt, áldozatáról kel szólnia. Nem létezik zsidó holokauszt, mint ahogy nem létezhet keresztény holokauszt sem, mint ahogy nemlétezhet kisajátított holokauszt sem senki számára!
Csak azok bűne létezik, akik a világ, Európa gazdasági újrafelosztása érdekében, háborúkat robbantottak ki, és ezekben a háborúkban bábfiguraként lökték az emberek milliót a halálba.
Napjainkban már nem, vagy csak nagyon kevesen élnek azok közül, akik valóban megjárták a fogoly és munkatáborokat, akik a lövészárok mélyén húzták meg magukat a becsapódó gránátok pusztító robbanásaitól, akik átélték az ottani borzalmakat. Így a valóban megtörténtek, a tények az igazságok vizsgálata igen kényes feladat. Sajnálatos tény, hogy ezeket az igazságokat, az épp aktuális győztesek írják, mondják, akarják bizonyíték nélkül is bizonygatni!
Egy Nobel-díjas író Kertész Imre, Sorstalanság művében írja,:
A háború után Budapesten sokan megállítottak a régi ismerősök. Kérdezték, te ott voltál, láttad a saját szemeiddel azokat a gáz-kamrákat, a borzalmakat, igaz volt?
Azt válaszoltam, ha láttam volna azokat a gáz-kamrákat, akkor most nem beszélgethetnénk.”
Ez egy szemtanú, vagy hiteles sorai, vagy csak a siker, a pénz hajhászása közbeni hazugsága.
Idézhetném a volt Szovjet vörös hadsereg századosát Szolzsenyecint, és művét a Gulág – ot is. A borzalmakat, melyeket csupán néhányan éltek túl. Az is a holokauszt része volt, mégsem emlékeznek meg róla!
Felidézhetném a Katyni mészárlást, az is holokauszt volt, ma mégis tagadják!
Példaként állíthatnám az otthonából a bankok uzsorája miatt kilakoltatott idős, szinte világtalan nagymamát, az ő holokausztját!
A kegyetlenül kirabolt, megkínzott és végül megölt 92 éves bácsi emlékét, kinek egy kisebbség elvetemült tagjai hozták el a holokausztot.
Nem teszem, nem tehetem, mert csak áldozatok, ártatlan áldozatok voltak. Nem tudok és soha nem is fogok különbséget, sorrendet állítani áldozat és áldozat között! Természetesen vannak olyan emlékek melyek az egyénnek fájdalmasabbak, mert szeretteit vesztette el. De ők nem lehetnek elsőbbek, különbek a többiek áldozattá vált szeretteiktől!
Kiemelten emlékezni és egyedüli áldozatként holokausztot emlegetni, csak a diktatúrák urai tudnak, akik előbb megosztják, majd felfalják a nemzetet. Megalázzák és megtiporják az ártatlanokat, miközben magukat mutatják be áldozatként. Törvényeivel az öldökléseit is legitimizálja és felmenti mindig saját magát, holokausztot kiáltva.
2012.június, 20.
Széchényi Gusztáv

Hogyan megy az újkori honfoglalás!?



Pálffy István Betiltott Jegyzete: az én hazám



Sátánizmus - csecsemőket áldoznak fel egyes zsidó családok a hatalomért



Vita a kommunista luxusnyugdíjakról - Novák Előd a Kossuth rádióban (2012-05-01)




Filléres jövedelem


Mennyit "keres" egy európai képviselő? Kevesen tudják a választ és még kevesebben azt, hogy 2011 március 3-án az Európai Néppárt (aminek miniszterelnökünk az egyik alelnöke) az Európai Szocialisták Pártjával együtt egy 1,500 EUR juttatásemelést (havonta) szavazott meg az európai képviselők számára.




Érdekes megjegyezni, hogy már tavaly is volt egy hasonló 1,500 EUR havi juttatásemelés, a jelenlegivel tehát tavaly óta havi 3,000 EUR-óval emelkedett az EP-képviselő juttatása. Most tehát, így néz ki egy EP-képviselő bére és juttatása:

* Havi fizetés: 7,957 EUR, azaz jelenleg kb 2,172,000 Ft . Ez évente kb 26,067,000 Ft .
* Ehhez még hozzájön 304 EUR naponta, ha a képviselő jelen van a plenáris ülésen (ami nem kötelező...), azaz naponta plusz 83,000 Ft . Mivel évente 60 plénáris ülés van, ez 4,980,000 Ft .
* Havi juttatás asszisztensek alkalmazására (4 asszisztensre van lehetőség): 19,709 EUR, azaz 5,380,000 Ft . Ez évente 64,567,000 Ft .
* Évi juttatás utazási költségekre: 60,000 EUR, azaz 16,380,000 Ft .
* Végkielégítés az 5 éves mandátum után (ezt "nyugdíjnak" hívják hívatalosan): 394,000 EUR, azaz 107,560,000 Ft .
Ha mindezt összeadjuk, az 5 éves mandátum végén 786,000 EUR, azaz 214,578,000 Ft a kis summa (270 Ft/EUR árfolyamon), amit felvehet egy európai képviselő juttatásaival együtt és ebben még nincs is benne a napi 304 EUR (azaz 83,000 Ft ), ami "jár" minden napi jelenlét után a plenáris üléseken, de a többihez képest, ez már ugye aprópénz. Persze, a magyar EP képviselő fizetése adóköteles Magyarországon (a juttatások már nem), de a nemrég bevezetett egykulcsos 16%-os szja adó aligha jelent többet, mint egy szúnyogharapást ilyen kaliberű jövedelem számára.

Mindezzel szemben, Magyarországon a felmérések szerint 3 millió ember él szegénységben, vagyis, a magyar társadalom egy harmada. De akár 3.5-4 millióról is beszélhetünk, ha ebbe a körbe soroljuk azokat is, akik a nyomor közvetlen fenyegetettségében élnek. Másfél millióra becsülhető ebből a csoportból azoknak a száma akik mélyszegénységben élnek, vagyis másfél millió ember ma Magyarországon a teljes kilátástalanság állapotába került és gyakran éhezik.
Az idén nem csak a képviselők havi juttatása emelkedett több mint 400 ezer forinttal (ami végre meghaladja a havi 5 milliót), hanem növekedett az éves keret is, amiből a képviselő elkényesztetheti magát a kimerítő munka után. Ugyanis, immár közel egy milliárd forint az a -tavaly még csak 700 milliós- évi keret, amiből a képviselő és családtagjai egészségügyi és fitnessz szolgáltatásokat igényelhetnek. Létezik az EP képviselők számára egy "Practical Guide to the Reimbursement of Medical Expenses" (vagyis "gyakorlati útmutató az egészségügyi költségek visszatérítéséhez"), amely bizalmas dokumentumnak számított ameddig most ki nem borította a bilit egy brit nemzeti képviselő. Eszerint, az EP képviselők és hozzátartozóik olyan szolgáltatásokat vehetnek igénybe grátisz, mint: plasztikai sebészet, fogyasztó, alakformáló és fiatalító kezelések, "limfatikus drenázsok" (méregtelenítő masszázsok) vagy akár termálfürdő látogatások. Emellett -sírni vagy nevetni?- a női képviselő férje számára az impotencia kezelése, valamint a Viagra költségei is téríthetők...
Vajon még hány ilyen titkos EP költségvetési keret létezik különböző egzotikus természetbeli juttatásokra? Bizonyára van még, hiszen például nemrég arra is fény derült, hogy 2009-ben közel egy milliárd forintba került az európai adófizetőnek az EP képviselők számára bérelt brüsszeli limuzinok. Van-e egyáltalán valami Brüsszelben, amit az EP képviselőnek a keservesen megkeresett gázsiből (jelenleg havi 2 millió és valamennyi) kell fizetnie és nem plusz juttatás formában kap meg? Hát nem egy csodavilágban élünk? Legalábbis persze, ami az EP képviselőket illeti.
Források:

VÉGLÉNYEK

Meddig bújtatják, védik, a gyilkos cigányokat? 


A huszonnegyedik órában vagyunk - megemlékezés a meggyilkolt hejőszalontai néniről

Gyertyás megemlékezést tartott a brutálisan meggyilkolt hejőszalontai Teri néni házánál ma este a Jobbik. A felszólalók elmondták: a bűnözés az Orbán-kormány  tízhónapos tevékenysége alatt elképesztő mértékben nőtt, cigánykérdés szempontjából pedig a huszonnegyedik órában vagyunk. A megemlékezés zárásaként a több, mint ezer fős tömeg átvonult Teri néni házához, ahol mindenki elhelyezte a maga emlékező mécsesét. Arra a szegény asszonyra emlékezve, akit a fiatal cigánybűnöző a lehető legkegyetlenebb módszerrel ölt meg. Több késszúrás mellett olyannyira elvágta a torkát, hogy a fejét majdnem leválasztotta a testéről. A gyanúsított két tettestársa szabadlábon van. Cikkünk végén, a kapcsolódó anyagokban található a barikádTV részletes, tényfeltáró videója.
Este hatkor kezdődött volna a rendezvény. A "volna" indokolt: a borsodi Hejőszalonta határában két ponton is rendőrök igazoltattak és ellenőriztek minden, a faluba tartó autóst. Emiatt csaknem fél-háromnegyed órával később kezdődött a megemlékezés.  Az egyszerű, becsületes falusi emberek eddigi életükben összesen nem láttak annyi rendőrt és kordont, mint ma, pedig nyilván Teri néninek, a hihetetlen kegyetlenséggel meggyilkolt asszonynak is szüksége lett volna erős rendőri jelenlétre. Ez azonban csak a mai napnak és a Jobbik rendezvényének dukált.

 sok cigány
Hejőszalonta cigánysorának az elején (ez egybeesett az emlékező menet útvonalával) húsz-harminc rasztahajú, vagy jól behatárolhatóan belpesti, unatkozó kávéházi fiatal osztogatta a csokoládékat az összegyűlt cigánygyerekeknek. Az  LMP és az Amnesty International szimpatizánsai tették ki ezt a húsz-harminc főt, akik között külföldiek is voltak. A helyi cigányokkal kiegészülve ötvenen, hatvanan is lehettek. Transzparenseket is hoztak magukkal, amelyek a nácizmus, rasszizmus elleni fellépést sürgették, de volt olyan drapéria, amelyik a falusi turizmus (!) fellendítését tartotta fontosnak -pont most- népszerűsíteni.

 turizmus

A cigányokat, valamint az őket egy teljes napon át csokoládéval és empátiával pátyolgatókat és a megemlékezőket (a több, mint ezerfős tömeg döntő része hejőszalontai volt) egy kordon és két rendőrsorfal választotta el egymástól, amikor később az emlékező menet arra a pontra ért. Hallottunk olyan kósza hírekről is hogy netán megpróbálják megakadályozni a Teri néni háza elé vonulást. Ám ez az emlékezők sokszoros létszámfölénye és az elképesztően és indokolatlanul nagy rohamrendőri biztosítás miatt sem tűnt életszerűnek. A megemlékező rendezvényen felszólalt Szegedi Márton (a miskolci Jobbik-frakció vezetője), Sneider Tamás, Egyed Zsolt, Balla Gergő (országgyűlési képviselők) és Miklós Árpád (megyei frakcióvezető), valamint a helyszínen számos egyenruhással jelen lévő szabolcsi székhelyű, Nemzeti Őrsereg részéről Bodrog László.

 felvonulók

A felszólalók elmondták, a hejőszalontai polgármester mindent elkövetett, hogy a Teri nénire való emlékezés ne jöhessen létre. A polgármester rovásán amúgy is sok van (például jegyzőkönyvek hamisításai). A jobbikosok üzentek is minden alkalmatlan városvezetőnek, akik könnyen úgy járhatnak, mint a korrupt felsőzsolcai jegyző, akit a jobbikos alpolgármester munkájának az eredményeképpen távolítottak el. Valamennyi felszólaló szerint borzalom, hogy a nemrég szintén a borsodi Lak községben történt hasonló tragédia után újból ilyen alkalomra kellett eljönni. Elhangzott: csak márciusban több, mint 20 súlyos bűncselekményt követtek el a cigányok a magyar többségi társadalom tagjai ellen. Gyilkosságok, súlyos testi sértések. A képviselők felhívták rá a figyelmet, a kormány új taktikát választott: ha már nem lett két hét, de még tíz hónap alatt sem rend, inkább megpróbálják eltitkolni ezeket a súlyos bűncselekményeket. 
felvonulók


A Fidesz-kormány pedig nemhogy két hét alatt nem tett rendet, kormányzásuk óta sokszorosára növekedett a súlyos bűncselekmények száma. Ahogy a jobbikosok megfogalmazták: a huszonnegyedik órában vagyunk és ezt az északkelet-magyarországiak minden nap a bőrükön érzik. A kormány ahelyett, hogy segítene ezen a térségen és az embereken, bevezette a 16 százalákos jövedelemadót. Ezzel amúgy is a szegényeket sújtják, akiknek a nehezen megszerzett javaikat tulajdonítják el napról napra a cigány származású bűnözők. A jobbikosok követelték, hogy a rendőrök kapjanak végre megfelelő jogköröket és vezessenek statisztikát az elkövetők származásáról. A származás kapcsán szüntessék meg a kettős mércét: ne csak akkor nevezzék meg a cigányokat, ha áldozat az illető, hanem akkor is, ha elkövető. Ha pedig a kormány a rendőröknek nem ad szabad kezet, ne akadályozzák, hogy a társadalom megszervezze a maga önvédelmét.
Tudósítóinknak a helybeliek elmondták: a brutálisan meggyilkolt Terike egy végtelenül rendes, jószívű asszony volt. Majdnem mindenki hozzátette: aki csak tud, menekül Hejőszalontáról, mert a falu és az egész környék élhetetlenné vált a cigányok miatt.

Horváth Ádám


Öt éve árulták el Erdélyt Orbánék - felidézzük 

hazug ígéreteiket

Korábbi cikkünk újra aktuális. 2005. szeptember 26-a fekete hétfőként vonult be a magyar történelembe. Óriási lehetőséget szalasztott el a "politikai elit", amikor a dumaellenzék - Orbán korábbi ígéretét felrúgva - a kormánypártokkal karöltve, feltétel nélkül szavazta meg Románia EU-csatlakozását. A 2/3-os többséget igénylő hazaárulást sunyiban akarták elkövetni, de többek közt az MVSZ felhívásai, illetve különösen a Jobbik országgyűlési demonstrációja ráirányította a figyelmet.



Novák Előd többek közt egy három méter széles, "Ne legyetek hazaárulók!" feliratú transzparenst lógatott le a parlamenti ülésterem karzatjáról a Románia uniós csatlakozási szerzõdésével kapcsolatos szavazáskor. A háttérben már egy kormányőr lohol
 
A váratlan demonstráció keretében egy tíz méteres, nemzeti színű szalag, valamint 386 piros, fehér és zöld színű röplap is hullott a képviselők nyakába, mely felhívta a figyelmet, hogy az EU számos feltételt állított a csatlakozó országok, így Románia elé is; a Jobbik szerint a magyar Országgyűlésnek is kell szabnia egyet: autonómiát az erdélyi magyarságnak! Az ülésterem karzatjáról Novák Előd magához ragadta a szót. Fennhangon figyelmeztette a honatyákat, hogy a kezükben van Erdély jövője (hiszen egy ország vétója is elég), és lelkiismereti szavazásra kérte őket. Végül az Országgyűlés levezető elnökének tisztelettel megköszönve a szót, visszaült helyére. A karzatra felérő kormányőrök ezután elvezették Novákot, aki elmondta: azért kényszerült ilyen eszközökre, mert a Jobbik e nemzetstratégiai kérdésben megfogalmazott álláspontját szinte teljesen agyonhallgatta a média, pedig óriási hiba letenni a diplomácia legkomolyabb fegyverét a soviniszta román hatalommal szemben.
A mamelukok végül a függetlenek hat ellenszavazata és egy tartózkodása mellett óriási többséggel, 257 igennel Románia uniós integrációjának feltétel nélküli támogatása mellett foglalt állást. Bár a szavazás előtti napokban a Székely Nemzeti Tanács, az erdélyi Magyar Polgári Szövetség és számos közismert személyiség - köztük pl. Kárpátalja autonómiájának elpuskázója: Jeszenszky Géza volt külügyminiszter - is kérte, hogy csak az erdélyi magyarság kisebbségi jogainak törvényekben való biztosítása esetén járuljanak hozzá a román csatlakozáshoz, a Fideszből mégsem akadt egy képviselõ sem, aki nemet mondott volna a nemzeti érdekek feladására. Orbán Viktor Tusnádfürdőn is sokat hangoztatott nemzetpolitikája tehát színjáték maradt; hangzatos szólamai után magyarok millióit köpték szembe. "Mit éreznek, kedves barátaim, azok a magyarok, akik székelyföldi autonómiát vagy kettős állampolgárságot szeretnének, de a sajátjaik nem támogatják őket Budapesten?!" - ezt a kérdést Orbán Viktor tette fel évértékelő beszédében, persze még 2004 februárjában.
A történtekre nem korrekt magyarázat az, hogy az ellenzék nem felelős semmiért. Egyrészt, mert kétharmados törvényeket, pl. az EU-alkotmányt is feltétel nélkül (és ugyanúgy idő előtt) szavazták meg, másrészt Románia uniós csatlakozásának feltétel nélküli magyar támogatása 175-173 arányban elutasításra került volna, ha az "ellenzéki" képviselők nemmel szavaznak. Ráadásul a magyar Országgyűlés nem volt döntéskényszerben, hiszen sietõ másodikként ratifikálta a csatlakozási egyezményt.



Csak ígéret maradt. Ők is hazudtak - Na és?

Érdemes még felidéznünk a Demokrata 2004. augusztus 12-i számát. Ebben Szájer József arról beszélt, hogy vétót lehet alkalmazni Románia uniós felvételével szemben, amennyiben nem teljesíti az őshonos magyarság jogos autonómiakövetelését. Bencsik András - akkori - vezércikkében keményebben fogalmazott: "az erdélyi autonómia kérdésében alkalmazandó vétó sorsdöntõ lesz a magyarság túlélési esélyeit illetõen. (...) Nem túlzás tehát azt mondani, hogy a vétóhoz való viszony fehéren feketén megmutatja majd, hogy ki az, aki nemcsak üres közhelyekben, de a tettekben is hûséges a nemzetéhez és a hazájához. És ki az, aki beszéljen bármilyen tudálékosan vagy mézesmázosan, tulajdonképpen csak egy ócska nemzetáruló." Két év múlva kiderült, hogy bizony Orbán is csak egy ócska nemzetáruló. Ekkor persze Bencsik újabb pálfordulása következett, s így magyarázta bizonyítványát a Jobbik parlamenti akciójára reagálva: "A szélsőjobb összejátszik a szélsőballal! A csapdát Gyurcsányék állították, és a szélsőjobboldaliak ezáltal próbálják megosztani a polgári tábort!" De ez már inkább a szánalmas.hu-ra való.

Forrás: jobbik.hu archívuma nyomán Kuruc.info




A hang Jákobé, de vajon a kéz is?


"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
János evangéliuma 8.44

A hang Jákobé, de vajon a kéz is? - Perge Ottó kissé jóhiszemű eszmefuttatása a "Fidesz-rejtélyről"
A nemzeti radikálisok táborát megosztó egyik legsúlyosabb kérdés: a Fidesz megítélése. Vannak olyanok, akik szerint Orbán Viktor pártja alapvetően a magyarság érdekében tevékenykedik, csak éppen „óvatosan”, „okosan”, a nemzetközi cionista bankároligarchia jóindulatát bizonyos elkerülhetetlen – főként szimbolikus – gesztusokkal megvásárolva, „feltűnés nélkül” igyekszik hazánk számára nagyobb mozgásteret biztosítani. Más radikális hazafiak azonban úgy gondolják, a Fidesz (ami szerintük valójában Zsidesz) a gyarmatosító pénzoligarchia, illetve a cionista zsidóság szolgálatában áll, és csupán azért tesz gesztusokat a magyar nemzet irányába, hogy lecsillapítsa és félrevezesse a hazafiakat, és elejét vegye egy esetleges ellenállási mozgalom kialakulásának. (Amely ugyanis a zsidóság szerint elkerülhetetlenül a „nácizmus újjáéledéséhez vezetne.) Mi hát az igazság?

Ha az ember Orbán Viktor beszédeit hallgatja, akkor hajlamos hinni a Fidesz őszinte szándékaiban. De hát aligha elegendő pusztán csak a szónoklatokra hagyatkozni, mert hiszen elképzelhető, hogy a nemzeti, sőt, esetenként a radikális retorika csupán a félrevezetésünket szolgálja. Egyébként is, a fideszes megnyilvánulások ellentmondásosak: elsősorban Orbán Viktor, de persze mások szájából is hallunk szívünknek kedves mondatokat (mint pl. most október 23-án), másrészt viszont a fideszesek sem mennek a szomszédba egy kis holokausztozásért, valamint a bankárvilág és Washington ülepének tisztogatását sem tekintik rangjukon aluli műveletnek. Főleg Rogán Tóni járkál szívesen zsinagógákba és holokausztos rendezvényekre, de ha kell, csatasorba áll Kósa Lajos, Pokorni Zoltán, Tarlós István, Martonyi János is, akikről az embernek az a benyomása, hogy őszinte hódolattal imádják hazánk gyarmatosítóit. Elképzelhető persze, hogy színészkednek, ebben az esetben azonban igen meggyőzően alakítják a szerepüket.
Vagyis pusztán a retorika alapján nem lehetséges eldönteni, mit is akar valójában a Fidesz. A tetteket kell mérlegre tennünk. Nézzük csak meg a mostani kormányzati ciklus során eddig megtett döntéseket. Számos olyan törvénytervezet született, mely feltétlenül a magyarság érdekeit szolgálja: a magyar állampolgárság visszaadása, a Trianon-emléknap, a bankadó, a biztosítók, a külföldi áruházláncok és más élősködők megadóztatása stb. Feltétlenül helyes lépés volt továbbá az IMF tárgyalódelegációját kitessékelni az országból, és a radikálisok álmait teljesíti be a Fidesz, ha a csaló és rabló nyugdíjpénztárakat tényleg ellehetetleníti, a 2006-os rendőri brutalitás felelőseit megbünteti, az áldozatokat kártalanítja, a Gyurcsány-korszak idején milliókat összeharácsolt maffiózókat bíróság elé állítja. Sőt, még arra is van esély, hogy az elszakított magyarok megkapják a szavazati jogot, melynek következtében remélhetőleg a nyíltan nemzetellenes politikai erők nem jutnak újra hatalomra ebben az országban.
Az érem másik oldalán azonban ott van a holokauszttörvény (melyet ugyan kiegészítettek a kommunizmus bűneinek tagadását is tiltó szakasszal, és egyelőre legalábbis senkit sem citáltak törvényszék elé holokauszttagadás vádjával), a Tom Lantos Intézet megalapításáénak szándéka, bizonyos gyanús közös MSZP-s-fideszes mutyizások és háttéralkuk, az Izrael előtti folytonos hajlongás, Martonyi elvtárs felsorakozása minden cionista javaslat mögött, az elcsatolt területeken élő magyarok autonómiájáról történő lemondás, „afganisztáni szerepvállalásunk erősítésének” bejelentett terve. Továbbá elkeserítő nézni a közigazgatás középső és alsó szintjein megjelenő elvtelen és hozzá nem értő fideszes karrieristák hadát, a kulcspozíciókban megjelenő egykori komcsikat és libsiket, az államigazgatásban és a piaci szférában is továbbra is meghatározó nepotizmust és a könyörtelen pozícióharcot. A gátlástalan és tudatlan fideszes káderek esetében persze elképzelhető, hogy a pártvezetés tehetetlen, egész egyszerűen azért, mert csak abból tudnak főzni, amijük van. Magyarországon 1945 óta sajnos elképesztő erkölcsi és szellemi hanyatlás ment végbe, amely az elmúlt húsz esztendőben inkább csak felgyorsult. Egyre kevesebb a művelt, gondolkodni képes, ugyanakkor erkölcsös és a magyarság ügye mellett szívvel-lélekkel elkötelezett ember ebben az országban. Bármely jó szándékú kormány erőfeszítéseit zátonyra futtathatják a műveletlen, és csak a saját anyagi boldogulásukkal törődő „mezei hadak”.
Továbbá akkor sem leszünk sokkal okosabbak, ha az 1998 és 2002 közötti Fidesz-kormány intézkedéseit vesszük górcső alá. A kettősség abban az időben is megfigyelhető volt: egyrészt mindenképpen örülni lehetett a státustörvénynek, a „határon túli magyarok túlszeretésének”, a kis- és középvállalkozások támogatását célzó Széchenyi-tervnek, a fiatal családok támogatásának, az otthonteremtési programnak. Másrészt viszont súlyos kételyek merültek fel a radikális hazafiakban, amikor azt kellett tapasztalniuk, hogy a kormány nemigen tesz semmit a multik és az idegen bankok terjeszkedése ellen, csak lagymatagon korlátozza a múlt rendszerhez kötődő üzleti érdekeltségek hatalmát, és pisszenés nélkül aláírja a föld szabad adásvételéről szóló európai uniós egyezményeket. Hasonlóképpen kétarcúnak nevezhető a Gyurcsány-Bajnai-korszak idején követett fideszes politika: egyrészt reménykeltő volt néhány emlékezetes nagy tüntetés, az egészségügy privatizációjának népszavazással történő megtorpedózása, és általában a Gyurcsány-kormány bizonyos magyarellenes intézkedéseivel szembeni kiállás, másrészt a radikális nemzeti oldalon elkeseredetten és döbbenten nézték, amint a Fidesz különösebb fenntartások nélkül szavazta meg Románia EU-csatlakozását vagy éppen a hazánk függetlenségének teljes feladását jelentő lisszaboni szerződés olvasatlan megszavazását. Miképpen sok hazáját szerető magyar ember lagymatagnak és gyengének látta a Fideszt ElQró 2006-os őszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követően. Egyesekben az a gyanú is felmerült, hogy a Fidesz kifejezetten az ellenállási mozgalom leszerelésére törekszik, és valójában – az előrehozott választások szükségességének hangoztatása ellenére – esze ágában sincsen megbuktatni az immár kétséges legitimitású Gyurcsány-kormányt. Azonban nem lehet pontosan tudni, hogy mi járt 2006 táján, majd a rá következő években a Fidesz-stratégák fejében? Vajon a háttérhatalom kívánságára nem nyúltak radikálisabb eszközökhöz, netán a fideszes „elit” pénzét és hatalmát nem merték kockára tenni valamiféle bátrabb fellépéssel, vagy pedig egész egyszerűen arra gondoltak, hogy az immár sok évtizede engedelmességre, alázatra és a „szélsőségek” elutasítására nevelt magyar nép körében elveszítik támogatottságukat, amennyiben a „radikalizmus” „bűnébe” esnek?
A „Fidesz-rejtély” megoldása érdekében gyakran felhívják a figyelmet a párt születésének körülményeire, valamint a „hőskorszak”, vagyis a 90-es évek elejének bizonyos eseményeire, melyek kétségkívül gyanút ébresztenek a „fiatal demokraták” szándékainak őszinteségével kapcsolatban. Hiszen semmi kétség, maga Orbán Viktor és a párt számos mai vezetője Soros Gyuri bácsi jóváhagyásával és pénzével utazgathatott és tanulhatott külföldön, és valóban nem könnyű elfelejteni az „SZDSZ egykori kistestvérének” tartott fideszes vezetők néhány politikai lépését és kijelentését, és általában véve a párt szánalmasan ostoba liberalizmusát. Máig nem lehet tudni pontosan, miféle meggondolások vezérelték a Fidesz vezetőit, amikor pártjukat szép lassan a nemzeti oldalra átvezették: pusztán taktikai meggondolások jártak a fejükben (tekintve, hogy 1994 táján a jobboldal összeomlott, ezzel szemben az úgynevezett baloldalon az MSZP és az SZDSZ minden helyet elfoglalt), netán a gyarmatosító hatalom emberinek megbízásából vették uralmuk alá a nemzeti tábort, vagy pedig valóban felismerték a liberalizmus igazi természetét, a hazánk gyarmatosítására irányuló törekvések veszélyességét, és a magyarság ügye mellé álltak?
Pillanatnyilag úgy tűnik, a második Fidesz-kormány bátrabbnak és radikálisabbnak mutatkozik az elsőnél. Aminek fő oka alighanem a kétharmados győzelem, továbbá az, hogy a Fidesz – nagyon helyesen – meglovagolja a gátlástalan pénzügyi oligarchiával szemben egyre erősödő ellenérzések hullámát. Kérdés persze, mi lesz akkor, ha ez a hullám lecsillapodik, és a pénzügyi központokból szigorúan megálljt parancsolnak Orbán Viktoréknak?
Nem tudom, valaha is megoldódik-e a „Fidesz-rejtély”. Eleve valószínűnek tűnik különben, hogy a Fidesz nem egységes: a cionista világbirodalom ügynökei egészen biztosan megtalálhatók a párt legfelsőbb vezetésében éppúgy, mint a középső és alsó szinteken. Ami a Fidesz „nemzeti vonulatát” illeti, az kétségkívül létezik, és ami nagyon jó hír, hogy Orbán Viktor maga is ehhez a „nemzeti vonulathoz” tartozik. Más kérdés persze, hogy minden erővel – akár súlyos engedmények árán is – igyekszik a liberálisoknak is a kedvében járni, mert hiszen mindenképpen egyben szeretné egyben tartani a pártot. Ha ugyanis a nemzetközi cionista pénzoligarchia utasítására a Fidesz „neoliberálisai” palotaforradalmat, netán pártszakadást szítanak, Orbán Viktor ugyancsak kutyaszorítóba kerül, és a politikai szerepléstől is alighanem végképp búcsút mondhat.
Orbán Viktor és köre láthatóan arra törekszik, hogy bizonyos, elsősorban szimbolikus, de esetenként nagyon is valóságos (habár lehetőleg csak a bátor keveseket érintő) gesztusokkal („afganisztáni szerepvállalás erősítése”, Tom Lantos Intézet felállítása, holokauszttörvény elfogadása, hajlongás a cionisták előtt, Budaházy börtönben tartása stb.) mintegy megvásárolja a gyarmatosító elit jóindulatát, amely azután elnézi majd neki a magyarság érdekében tett óvatos lépések sorozatát. Orbán Viktor szerencséje, hogy a világbirodalmat igazgató oligarchia a megnyerhetetlen és roppant költséges afganisztáni és iraki háborúk, továbbá az úgynevezett gazdasági válság nyomában egyre erősödő elégedetlenség következtében egyelőre nem lendül támadásba, és elnézi a magyarországi provincia vezetőinek óvatos „külön utas törekvéseit”. A Jobbik akkor cselekszik helyesen, ha – miként eddig tette – a pártérdekeket alárendeli a nemzet érdekeinek, és minden erejével támogatja a Fidesznek a magyarság ügyét szolgáló intézkedéseit. A Jobbik mint ellenzéki párt pedig megteheti, hogy a Fidesznek a cionista bankárelit számára tett bizonyos szimbolikus és egyéb gesztusait össztűz alá vegye, és rámutasson azok ellentmondásosságára, magyarellenességére és veszélyességére.
Hogy azután Orbán Viktornak sikerül-e nagyobb önrendelkezési jogot kivívni Magyarország számára, egyelőre nagy kérdés. Minden attól függ, miképpen alakul a cionista-amerikai világbirodalom sorsa. Ha a gazdasági és az erkölcsi válság tovább erősödik, és a háborúskodás is folytatódik, akkor a provinciáknak, köztük Magyarországnak is lehetősége lesz további, bátrabb lépéseket is megtenni, amelyek nyomán hazánk tovább lazíthat a Washingtonhoz, Brüsszelhez és Tel-Avivhoz fűződő kötelékeken. Ebben az esetben pedig semmi esetre sem az óvatoskodó és a szétbomló birodalom elitjéhez ezer szállal kötődő Fidesz, hanem radikális Jobbik lenne az a politikai erő, amelynek feltétlenül át kellene venni a kezdeményezést. De ha a világbirodalom most mégis valahogyan kikecmereg a válságból, és a magára találó cionista elit megbuktatja a Fidesz-kormányt – vagy akár csak céljainak feladására kényszeríti –, akkor is a Jobbik marad az egyedüli igazi nemzeti erő a politikai színpadon, amely akár egy békés nemzeti ellenállási mozgalom vezetésére is képes lehet. (Addig pedig meg kell próbálnia továbbra is jobbra tolni a Fideszt, ami eddig, úgy tűnik, sikerült.)

Bármelyik forgatókönyv is valósuljon meg, a Jobbikra mindenképpen kulcsszerep vár az elkövetkezendő években.
Perge Ottó




Magyarország az Izrael?
Titkos magyar–izraeli államközi megállapodás 
Kelte: 2004. április 14.
Izrael az USA támogatásával gyilkolja a gyermekeket és a civileket. Az EU pedig bólogat.
Vagyis a politikusok bólogatnak. A politikusoknak semmi sem drága. Azt hiszik, hogy tetteik következmények nélkül maradnak. Pedig tévednek. Ha mi nem söpörjük el őket, akkor majd megteszik azok, akik Izrael és az USA politikája melletti kiállásuk miatt jönnek majd el a keresztény világot megbüntetni. Évtizedeken keresztül szemet hunytunk a fölött, ami a Közel-keleten történik. Úgy gondoltuk, hogy nem a mi problémánk. Pedig nagyon is az. Az USA messze van. Mi viszont nagyon is közel ehhez a kelethez. Izrael jövője nem kétséges. Az a mód, ahogyan létrejött, és az, ahogyan az ott élőkkel bántak évtizedeken át, és hogy ezt egyáltalán megtehették, az USA bűne, az ENSZ bűne, a nyugat bűne, beleértve bennünket is európaiakat.
Az itt ismertetésre kerülő anyag az EU és Izrael között létrejött "akcióterv"-nek nevezett megállapodás része. A különös az, hogy a hazai sajtó nem számolt be sem az EU-Izraeli akciótervről, sem pedig erről a megállapodásról. Az EU-s média is többnyire kerülte, mint macska a boxer kutya udvarát.
Az eredeti EU–izraeli akcióterv anyaga       
Az Európa Unió és Izrael kapcsolata meglehetősen érzékeny téma. Az emberek többsége fel van háborodva azon, amit Izrael művel szinte nap, mint nap, kormányaink, és ellenzéki pártjaink azonban cinkosan hallgatnak és eltitkolják, vagy legalábbis nem publikálják az olyan megállapodásokat és „akcióterveket”, melyek Izrael állammal köttetnek. Sunyi módon az emberek háta mögött cselekszenek, a közvélemény teljes kihagyásával. Vajon ki hatalmazta fel őket, hogy Izrael érdekében tegyenek olyan lépéseket, melyek az EU-ra, vagy szűkebb hazánkra, Magyarországra, és annak lakosaira nézve hosszú távon káros nemzetközi hatásai lehetnek?
Egy 2003-ban történt EU-s felmérés szerint a EU polgárainak 59%-a gondolja Izraelt a világbékét legjobban fenyegető országnak. A második helyezett az USA volt. Ismert tény tehát, hogy az európai nemzetek tagjainak elsöprő többsége nem ért egyet Izrael politikájával, és az USA befolyását sem találja helyesnek a térségben, különösen, ami Izrael és a zsidó politikusok gaztetteinek védelmezését, és Izrael politikájának feltétlen támogatását jelenti. Gondoljunk csak az ENSZ-re, ahol már megszámolhatatlan azon ENSZ-határozatok száma, mely csak és kizárólag azért nem ítéli el Izraelt, mert az USA ezeket a határozatokat rendre megvétózza. Izrael és az USA jelentik a világban a gonosz tengelyét, bármilyen szempontból is nézzük. S bár a média ennek az ellenkezőjét akarja elhitetni a tömegekkel, az EU népeinek nagyon is helyén van az esze.
Hiába szeretnének azonban Európa népei békét minden áron, ha hatalomban tartanak olyan pártokat és politikusokat, akik Izraelt és az Egyesült Államokat támogatják. Mivel az Izrael, vagy az USA által megtámadott országok lakói joggal azonosítanak bennünket az állítólagos demokráciák politikusaival, így ha jelen helyzetben kitörne egy háború, annak mi, az emberek innánk meg a levét! Ezt akarjuk? Hagyjuk, hogy titkos vagy eltitkolt megállapodások alapján legyünk cinkosai a végtelen butaságában felfuvalkodott
Bush-nak és követőinek, a világagresszor Amerikai Egyesült Államoknak, vagy a mindent és mindenkit semmibe vevő rasszista Izraelnek? Ha elmegyünk e mellett szó nélkül, akkor mi magunk is lesüllyedtünk arra a szintre, ahonnan nincs visszaút. Aki a maga lehetőségeihez mérten nem tiltakozik ez ellen, ami folyik, az ugyanolyan bűnt követ el, mint azok az aktív politikusok és bürokraták, akik az úgynevezett "nemzetközi elvárásoknak" megfelelni akarásukban a háború felé sodorják az egész keresztény világot, miközben folyik a történelemhamisítás, a holokauszt-bűvészkedés.
Amennyiben kitörne egy háború, az arab államok értelemszerűen nem tennének különbséget az USA és Európa között, egyrészt a NATO, másrészt az EU politikája, harmad- és nem utolsó sorban pedig azért, mert a muszlim világ lakói – tetszik vagy nem – ugyanúgy egy kalap alá vesznek bennünket az USA-val, és a többi nyugati állammal, mint ahogy tahó buzgalmában Gyurcsány Ferenc az arab focistákat a terroristákkal. Ha itt háború lesz, az egész keresztény világ megsínyli. Mindezt azért, mert az ún. nyugati demokráciákat elsősorban a pénz, és a legkülönfélébb érdekek mozgatják. 
A demokrácia alapértékei már régen elvesztek. Titkos nemzetközi megállapodások, és érdekek mentén dőlnek el a dolgok a fejünk fölött. Olyan emberekre szavazunk, akik nem méltók és nem valók a képviseletünkre. Ez az egyik oka, amiért a pártok nélküli demokrácia alapvetéseinek megteremtésén fáradozom, ahol nincsenek titkos egyezmények, minden nyilvános. Hazánkban egyébként a legrosszabb a helyzet a közérdeklődésre számot adó események sok évre való titkosítása, adatok szándékos meghamisítása szempontjából. Nem beszélve arról, hogy nálunk választást lehet nyerni hazudozással, az ellenzék pedig utána nem akarja megbuktatni a hazugság bajnokait. Megeszem a fejem, ha létezik még egy ilyen ország, mint a miénk. És most lássuk, mi is történt.
2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfő. Az ok látszólag egy szokványos baráti látogatás volt. Ehhez képest zárt körben egy olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai külön-külön is felérnek egy hazaárulással. Ha ennek az aláírásán csak a balliberális elit képviseltette volna magát, egyáltalán nem csodálkoznék rajta, hiszen ismerjük őket. Sajnos azonban jelen volt az akkori parlamenti pártok teljes spektruma, a magyar kormány, és az akkori magyar államfő, Mádl Ferenc is.
2004 április 14-én, egy szerdai nap késő estéjén, Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott, ahol összegyűlt a megállapodást aláíró magyar politikai elit.
Az egyezmény részben a már említett EU-Izraeli akcióterv alapján került megfogalmazásra, és 2004. május 1-jén lépett életbe. A magyar felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikálták az EU-s országokban nem szellőztetett kerettervet. Korunk jellemzője az a kényszer, amibe Izrael és a baloldali pártok belevitték az ellenzéki pártokat. Nem az én feladatom megítélni persze, hogy mennyire érezték ezt politikai kényszernek a jelenlévők.
A dokumentum aláírásán részt vettek:
Mose Kacav, Izrael államfője, Mádl Ferenc köztársasági elnök, Medgyessy Péter akkori miniszterelnök, Kovács László és Hiller István az MSZP részéről, Dávid Ibolya és Herényi Károly az MDF részéről, Orbán Viktor, Áder János és Pokorni Zoltán a Fidesz–MPP részéről, a Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetői. 
Ezen kívül két fő az SZDSZ részéről. A nevük véletlenül kimaradtak a jegyzetemből, de mint a többi párt esetében, itt is a legfelsőbb vezetők lehettek jelen, tehát valószínűsíthető a személyek Kuncze Gábor, mint pártelnök, és Pető Iván mint az SZDSZ országos tanácsának elnöke.
A dokumentum 8 pontból áll, melyek a következők:
1. Magyarország befogadó célország. Abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500 ezer zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100.000 Izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint. Megjegyzem, ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006 júliusában.
2. Izraeli áruk európai terjesztése.
A megállapodás ezen része valójában az uniós törvények kijátszása, tulajdonképpen nem más, mint csempészés állami segédlettel. Ez a pont ugyanis arról szól, hogy az Izraelből érkező árukat átcsomagolással úgymond "honosítanánk" és úgy terítenénk az EU országaiban.
Mi más lehetne ennek a pontnak az értelme, hiszen Izrael bárkivel kereskedhet az EU-ban, ha legálisan akarja ezt megtenni.
3. Izraeli vállalkozások magyar állami pénzen való támogatása.
A megállapodás után nem sokkal létrejött az a szerződés, mely alapján egy izraeli céget közel egymilliárd forinttal támogat az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban, annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba került. A "munkahelyteremtés" címszó alatt az izraeli befektetőnek ajándékozott pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú távra az egyébként jó piaci feltételek között működő St.Glass Rt. talpra állításával. Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb, mint 350 embert foglalkoztatott volna, ráadásul a beruházás végül sosem valósult meg. Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?
Jó példa a 2-es és a 3-as pontokra az is, hogy egy másik megállapodás értelmében a Magyar Fejlesztési Bank Izraelben állami pénzen tart el kibucokat, melyek rossz minőségű paprikát állítanak elő, melyet aztán a kiváló hazaihoz keverve az EU-ban magyarként adnak el.
(Idén Navracsics Tibor kétmilliárd forint támogatásról szóló dokumentumokat adott át ünnepélyesen Debrecenben a nagy haszonnal termelő, a válságadótól is megkímélt TEVA gyógyszergyárnak! – F. I.)
4. A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése, és propagálása a médián keresztül.
Ebben nincsen nálunk hiány. Ez is része az EU-Izraeli akcióterv néven ismert dokumentumnak.
5. A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és annak szigorú alkalmazása.
(időközben ezt is megkaptuk!)
No comment.
6. A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása, és megszüntetése.
Ez a pont egyértelmű. Nem más ez, mint a megalkuvást nem ismerő, valódi nemzeti erők, az ún. "szélsőjobb" eltaposására tett törekvés szentesítése.
7. Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában, és a nemzetközi fórumokon.
Ez utóbbit tökéletesen lekövethetjük a magyar politikában. Az izraeli tömeggyilkosságok ellen egy szava sincs a magyar kormánynak, sem pedig a pártoknak. A maga is zsidó származású Eörsi Mátyás szóvivő kijelentette, hogy "Izraelnek joga van az önvédelemhez", holott mindannyian jól tudjuk, hogy nem önvédelemről van szó. Eörsi Mátyás és Vásárhelyi Mária voltak azok, akik bár soha egyetlen egyszer sem szólaltak föl a magyar nemzetiség ellen történt atrocitások esetében, ellenben Izraelt foggal-körömmel védték, amikor az Európa Unió el akarta ítélni a tevékenysége miatt. Eörsi esetében ez nem egészen igaz, hiszen legutóbb szót emelt szlovákiai magyarokkal történő esetek miatt, de itt is csak arról lehet szó, hogy még nem tudjuk, hogy cui prodest.
8. Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció szellemében.
Ez is része az EU-Izraeli akciótervnek. Ez a pont ismét csak a véleményszabadság korlátozása céljából került bele az egyezménybe.
(amikor a magyart bántják, az nem antiszemitizmus, nem rasszizmus…)
    
A fenti megállapodást a Magyar Atlanti Tanács nevű, homályos rendeltetésű szervezet hozta össze, melynek tagsága hogy is mondjam igencsak "színes", és mely szervezet nem megerősített források szerint évente 4 milliárd forinttal részesül a magyar adófizetők pénzéből.
Az információ nem feltétlenül teljes, mert bár egy (azóta már sajnos elhunyt) bennfentestől származik, sajnos csak fejből, töredékesen emlékezett. Az anyag publicitása nyilvánvaló érdekeket sért, így egyértelmű volt számomra, hogy ezzel hiába fordulnék a médiához. Úgy gondoltam azonban, hogy erről mindenkinek tudnia kellene.
Az ügy azért kiemelten fontos, mert nem csak hogy fittyet hány a demokrácia alapértékeire, de közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeni politikai mozgásterét, és jövőjét, ami megengedhetetlen! Itt az ideje, hogy mindenki tudjon erről. Kérem továbbá, hogy ha valaki további részletekkel rendelkezik, írja meg nekem, akár névtelenül is.
forrás:sokkaljobb.hu




Egy eltitkolt szerződés




2004 áprilisában Magyarországon járt az izraeli államfő. Látogatását a Dohány utcai zsinagóga kerítésén (Herzl Tivadarral, a cionizmus megalapozójával együtt) egy márványtábla örökíti meg. Az ok látszólag egy szokványos, baráti (?) látogatás volt. Ehhez képest zárt körben olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai (magyar részről) külön-külön is hazaárulással érnek fel. Ezen nemcsak a balliberális pártelit képviseltette magát, de jelen voltak az akkori (magyarországi) parlamenti pártok, a magyar kormány tagjai és az akkori magyar államfő, Mádl Ferenc is.
Ezen alkalomból Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott a megállapodást aláírók részére. Az egyezmény részben az Európai Unió-Izrael akcióterv alapján került megfogalmazásra, és hamarosan, 2004. május 1-én, Magyarország uniós csatlakozásával életbe is lépett. A szerződő felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikáltak egy, az európai uniós országokban sem kellően ismertetett kerettervet. A dokumentum aláírásán részt vettek: Mose Kacav - Izrael államfője, Mádl Ferenc - Magyarország köztársasági elnöke, Medgyessy Péterminiszterelnök, Kovács László és Hiller István (MSZP), Dávid Ibolya és Herényi Károly (MDF), Orbán ViktorÁder János és Pokorni Zoltán(Fidesz MPP), valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetői.


A dokumentum az alábbiakról szólt:

  • 1. Magyarország befogadó cél-ország. Abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100000 izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint. (Megjegyzés: ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006-ban)
  • 2. Az izraeli áruk európai terjesztése.
  • 3. Az izraeli vállalkozások (magyar) állami pénzen való támogatása.
  • 4. Azsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és propagálása a médián keresztül.
  • 5. Agyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és annak szigorú alkalmazása.
  • 6. Anemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása és megszüntetése. (Értsd: a megalkuvást nem ismerő, valódi nemzeti erők, az ún. "szélsőjobb" eltaposására tett törekvés szentesítése.)
  • 7. Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában és a nemzetközi fórumokon.
  • 8. Harc az antiszemitizmus minden formája ellen, a Berlini Deklaráció értelmében.
A fenti pontokat 2006-ban nyilvánosságra hozó internetes hírportál közlése szerint az információ nem feltétlenül teljes. Az anyagot hivatalosan megkapta a Magyar Távirati Iroda elnöke, aki a pontokat nem cáfolta, illetve kitért a válaszadás és a nyilvánosságra hozatal elől. Az ügy azért kiemelten fontos, mert megerősíti azt a tényt, hogy a demokráciát hirdető társadalom tagjait olyan politika készteti vallomástételre (pl. az utóbbi 16 év népszavazásaival), ami mellőzi a demokrácia alapértékeit - a tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz való jogot és kötelességet. A fenti adatok ismerete vagy annak hiánya pedig közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeli politikai mozgásterét. A zsidó nem szent, csak sérthetetlen. A XXI. század világszerte a zsidó prüdéria kora. Ennek fokozatai országonként változóak, és fordítottan arányosak a zsidó érdekérvényesítés fokával. Ahol leginkább tolakodó a zsidóság, ott illik legkevésbé nevén nevezni.
Magyarországon égbekiáltó ellentmondás: 2004 áprilisában (eltitkolt) háttér-megállapodás köttetett 500000 zsidó magyarországi befogadásáról, és (nyilvános) népszavazás során megtörtént több millió határon túli magyar nemzettestvér kettős állampolgárságának megtagadása.


Ez nem vicc, hanem véresen komoly

A fenti hírforrás szerint Magyarország zsidó(bérenc) politikai elitje - korcs megélhetési jobboldali parlamenti ellenzékét is beleértve - gyalázatos hazaárulást követ el: egyezményeket köt Izraellel sok százezer izraeli zsidó Magyarországra telepítéséről a zsidó állam létének veszélybe kerülése esetére, állampolgári jogokat adva nekik!!!!
Ezen felül az egyezmény a cikk szerint további elképesztő engedményeket és kedvezményeket tesz Izrael államnak számos területen, gyakorlatilag felajánljuk benne országunkat egy idegen népnek és érdekkörnek. A szégyenteljes megállapodás pontja ráadásul teljesen egyoldalúak, kizárólag Izrael érdekeit szolgálják, nekünk ők nem kínálnak mindazokért "cserébe" semmit, pusztán szívességből vállalunk mindent. Amolyan diktátumféle az egész, mintha valami háború utáni békeszerződés lenne, amit a győztesek erőszakkal aláíratnak a vesztesekkel. Engem a cikk egy korábbi elképzelésemben erősített meg, miszerint minden cionista aktivitás, ami hazánkban történik, egy távolról szervezett és jól összehangolt akció része, melynek célja Magyarországon sokkal több lehet, mint amit mi a részcselekmények külön-külön történő elemzése alapján sejtenénk.

Cigánybűnözés és társai

Azok a tevékenységek, amikről ti és a hasonló oldalak általában irkálni szoktatok, pl. a cigánybűnözés elősegítése, a nemzet szándékos elhülyítése, elkorcsosítása és lassú elfogyasztása, a hosszú távú és megoldhatatlan társadalmi és gazdasági problémák szándékos előidézése és gerjesztése, a politika, a média és a hatóságok zsidók általi gátlástalan belső terrorizálása és elfoglalása, a cionizmus ellen fellépő állampolgárok megfélemlítése stb., ugyanis szerintem Magyarországon nem csupán annak a végcélnak a megvalósítását szolgálják, amit derék zsidóink a világ más szegleteiben hajkurásznak: azt, hogy TE dolgozz RÁJUK, hogy NEKIK jó legyen. Nálunk valami egész másról, egy egészen kétségbeejtő dologról is szó lehet. S bár ti ezekről a részjelenségekről annak rendje és módja szerint jól beszámoltok, azoknak igazi célját és következményeit nem igazán elemzitek ebből a szempontból, ennél fogva sokan alábecsülik a helyzet súlyosságát (talán még ti is).

Magyarország elfoglalása

Szerintem minálunk az elsődleges végcél Magyarország szervezett és lassú belső elfoglalása lehet néhány évtized vagy évszázad alatt, és egy új zsidó állam létrehozása területünkön akár a magyar nép saját hazájában való elnyomásával, terrorizálásával, kifosztásával, netán rabszolgasorba taszításával és még ki tudja mivel, a palesztinok azt hiszem, tudnának erről mesélni? Könnyen lehet, hogy ez a vélemény elsőre skizofrén agyrohamnak tűnik, ám ha észérvekkel, logikusan végiggondolunk mindent, szerintem mégiscsak elkezdhetünk aggódni egy kicsit.
Mert: Minden objektíven és józanul gondolkodó, tájékozott ember számára egyértelmű ugyanis, hogy Izraelnek, a Közel-Kelet kegyetlen, fajgyűlölő szakadárállamának vége. Előbb-utóbb atomháború pusztítja el, mert egész egyszerűen nem történhet másképp. Csak az időpont kérdéses, hogy a zsidók és a cionista Nyugat által megnyomorított arab népek végső elkeseredésükben és dühükben, vallásos áhítatuktól fűtve mikor szánják rá magukat a végső ítéletre. Ha ugyanis a bombáik meglesznek - mindenképp meglesznek -, a helyzetet ismerve teljességgel lehetetlen, hogy csak üljenek rajtuk, és ne használják azokat az idők végeztéig. És tekintve, hogy Izrael egy 20-30000 km2-es ország, fegyver-arzenál ide vagy oda, nagy részét azonnal le fogják gyalulni a föld felszínéről. Csak az időpont kérdéses, lehet, hogy ez már nincs is túl messze, azt hiszem, a cionista világ kétségbeesett jajveszékelése és Iránozása! önmagáért beszél...

Fanatikus, rasszista hódítók

Ugye nem nehéz elképzelni, hogy mi fog történni akkor, ha egy félig elpusztított, megalázott, hazájától megfosztott és feldühített, szélsőségesen agresszív és gátlástalan, önimádó és más népeket terrorizáló vallási fanatikus népcsoport (legalább) félmilliónyiad- magával betelepül egy olyan országba, ahol mindössze tízmillióan laknak, ahol a nemzeti tudat és az összetartás (sajnos) oly kétségbeejtően gyenge, hogy eddig is a cionizmus egyik legkönnyebb prédájának bizonyult, és bizonyul most is, továbbá ahol a bentlakók birkaságának köszönhetően előfutáraik már eddig is kivételes hatalmi pozíciókat, gazdasági kulturális, politikai és hatósági befolyást szereztek, megágyazva ezzel akár az elképzelhető leghatalmasabb nemzetárulásnak is?
Ugye nem nehéz elképzelni, mi történik a paradicsommal, ha földjén a gaz jó táptalajra lel?... Én megmondom, szerintem mi fog történni ekkor: a "szegény üldözött" zsidó nép szép lassan jogot fog formálni országunk területére, ahogy mindenre jogot formál jogtalanul, amire kedve tartja -, és ezzel megkezdődhet a magyar nép reménytelen küzdelme, haláltusája önnön létéért, melynek végső eltiprásával majdan hivatalosan is megalakulhat Magyarország helyén a második zsidóország, mi pedig (majdnem palesztin mintára) szép lassan elnyomott földönfutókká lehetünk saját egykori országunkban. Ha hagyjuk őket betelepülni, előbb-utóbb mindenképp végünk!

Fokozatosság, szalámi taktika

Minden fokozatosan történne sok-sok év leforgása alatt. Nem kell majd sietniük, az idő nekik fog dolgozni, ők ráérnek, és sajnos velünk szemben ők vallási fanatizmusuk miatt többségükben képesek hosszú távon, akár emberöltőkben is szervezetten gondolkodni, míg mi többségünkben nem. És megjegyzem, míg zsidóék úgy szaporodnak, mint a nyulak (5-6 gyerek simán), addig a mi cionista kormányunk részben szándékosan olyan helyzetet teremt, hogy az átlag magyarok ne tudjanak/merjenek/akarjanak sok gyereket vállalni. Egy ilyen 'betelepítés' (országfoglalás) után jó néhány generáció, és elmegy a hajó (alólunk). Nem véletlen, hogy kiszúrtak maguknak minket, mint "jó táptalajt".


S hogy miért épp Magyarországon kellene új államot alapítaniuk?

Számos indokot lehetne felsorolni, talán megérne egy külön elemzést is, ám a lényeg, hogy minden szempontot mérlegelve messze itt lenne a legkönnyebb dolguk, és itt lenne a lehető legkényelmesebb jövőjük is, a mi kárunkra persze. De hát ez a hozzáállás náluk már a lehető legtermészetesebb!
És persze ez esetben a többi befogadó ország (is) igyekezne megszabadulni a betelepülőktől, és a miattuk okozott potenciális lázadások, forradalmak lehetőségétől, ezért partnerek lesznek az új zsidó állam létrehozásában (valahol máshol...), mert ez esetben a betelepülő zsidók jó része elvándorol oda (a Nyugat ezt akarta a II. vh. után is). Na és melyik ország lesz a leggyengébb és legkiszolgáltatottabb (és egyben a legnagyobb marha, amelyikkel mindent le lehet nyeletni) a jelentős befogadó államok közül?...

A cionista média kábítása

Persze ha tényleg betelepítik majd őket "államuk" pusztulásakor, a cionista médiából folyamatosan ömlik majd a kábítás: "nekünk óriási adósságunk van feléjük a II. világháború kapcsán (gyalázatos hazugság, nekik van óriási adósságuk felénk mindkét világháború, a két véres szélsőbal-diktatúra és Trianon kapcsán!), föllendítik a gazdaságunkat, kifizetik államadósságunkat, támogatásokat kapunk az egész világból, az USA elnöke is lelkesen bólogatva biztatgat minket, az egész világ előtt óriásit nőhet a tekintélyünk, nem is lesz ez olyan rossz, így lesz jó mindenkinek, ők tényleg nagyon jó és hálás emberek, nekünk is jól jönne a nagylelkűség ilyen helyzetben". (Fúj!)
Az igazság azonban az, hogy el akarják majd rabolni tőlünk a saját országunkat, ezért folynak az előkészületek jelenleg is. A politikai árokásás, a parlamenti pártok látszatellenségeskedése is részben azt a célt szolgálják, hogy az emberek ne lássanak túl a felszínen, ragadjanak bele a pártoskodásba, utálják egymást, így aztán ha eljön az idő, összetartás és együtt gondolkodás hiányában képtelenek lesznek majd egységesen fellépni a nemzet érdekében. Lehet, hogy a betelepülők még elnézőek lesznek velünk szemben, amiért útjukban merünk lenni nekik a saját hazánkban, de ismerve őket, a következőg enerációjuk, aki már itt születik, aligha lesz az.

Izraeli megfélemlítés és eltaposás

Fokozatosan kisajátítanak majd maguknak mindent, aki ellenáll, azt jó izraeli módra megfélemlítik, és eltapossák. Ennek első jeleivel szembesülhettünk 2006. okt. 23-24-én, amikor is a vérengző rendőrhorda tagjai közt a tüntetők közül többen héberül beszélő izraeli rendfenntartókat véltek látni-hallani, teljesen véletlenül azonosító szám nélkül, ugyebár? Hogy ki hívta őket ide? Azt hiszem, nem magyarok?
Lám, a kép kezd összeállni. Persze nem muszáj nagylelkűnek lenni, lehet majd tiltakozni is, de akkor persze megfélemlítési célból ugye számítani kell csontok összetörésére, szemgolyók célzott lövéssel való szándékos kilövésére, utcára vonulók több éves bebörtönzésére, néhány perces koncepciós tárgyalások során hamis rendőri tanúvallomások alapján meghozott ítéletekre stb.
Tudhattátok volna, mi vár rátok, ha a mi érdekeinkkel szembefordultok, 2006-ban (vagy inkább -tól?) már megmutattuk (izraeli testvéreink tettleges segítségével), akkor minek kell tiltakozni régi-új gazdáitok jövetele ellen?! Mi?! Úgy kell nektek! Patkányok!
A többség biztosan értetlenül és viszolyogva olvasná e sorokat, mert a cionizmus által fertőzött, a valóság szöges ellentétét terjesztő média és oktatás hatékonysága miatt semmit sem tud Izraelről és az igazi cionizmusról, amely agresszív vallási parancsaitól (Talmud) fűtve kóros felsőbbrendűség-komplexusból táplálkozik, és gondolkodás nélkül, gátlástalanul gyilkol, terrorizál, dönt nyomorba, és mindenekelőtt néz le népeket szerte a világban most is - ha akár csak pillanatnyi érdeke is kívánja így -, mint ahogy tette ezt az egész XX. sz. során világháborúktól, diktatúráktól kezdve, szerte a világban gerjesztett háborúkon át, egészen az útban levő politikai vezetők agyvérzésnek vagy szívrohamnak álcázott meggyilkolásáig (bár ez utóbbi esetében a judeonácik még saját fajtájukkal sem tesznek kivételt, igazi kis kannibálok!).


Ők az igazi fajgyűlölők!!

Mindez (egyelőre) nevetségesen bizarrnak, sőt idegbajosnak hangozhat, de gondoljunk csak bele: a palesztinok sem hitték el, hogy csak úgy el lehet foglalni az országukat belülről. Pedig el lehetett, csak kellő elvetemültség és gátlástalanság kellett hozzá. Mire a palesztinok feleszméltek, már a torkukon volt a kés. Lehet, hogy mi még ekkor sem leszünk képesek feleszmélni?
A II. világháború után Palesztinába ömlő zsidók temérdek összeherdált pénzükből, a cionista tőkéből felvásároltak annyi ingatlant és földet, amennyit csak lehetett, hogy legelőször is biztosítsák számottevő fizikai jelenlétüket, hisz ez volt az alapja, hogy magukénak követelhessenek mindent.
Törvényen kívüli fegyveres egységeket alakítottak, borzalmas, gyakran teljességgel beteges terrorcselekményeket és igazi tömeggyilkosságokat hajtottak végre a palesztinok ellen, hogy megfélemlítsék, és elűzzék őket saját országukból, de legalábbis a betelepülési gócpontokról, hogy így külön településekre szigetelhessék el őket; no meg az angolok ellen is, hogy húzzanak el, ne szóljanak bele a csetepatéba.
Ezek után a nemzetközi szervezetekben és az USA irányításában hasonlóan gátlástalan eszközökkel megszerzett pozícióikat arra használták, hogy belülről terrorizálva és fokozatosan elfoglalva e rendszereket elérjék, hogy azok áldásukat adják a zsidó terrorra (ez mindmáig így történik, és nem csak a Közel-Keletre értendő!) és a zsidó állam minden jogalap nélküli és minden elképzelhető észérvnek ellentmondó megalakulására Palesztina területén!

Zsarolók

De ez nem volt elég, a Nyugat fegyvereit, hadi és politikai támogatását is kizsarolták, hogy az ellenük saját területükért harcoló arab népeket visszaverhessék és megfélemlíthessék. Akkor az ENSZ simán hozzájárult a zsidó állam megalapításához, azonban csak egy új (kisebb) palesztin állam megalapítása mellett. Milyen érdekes! A palesztin állam azóta sem alakult meg (biztos a palesztinok nem is akarták?), viszont a palesztinoknak jutott helyette mészárlás, elnyomás, elkülönítés, nyomor és tengernyi megaláztatás - a saját szülőföldjükön. Szerintem senki ne csodálkozzon, hogy könnyű öngyilkos merénylőket találni arrafelé? És hogy miért nem alakulhat meg a palesztin állam, mely feltétele volt a zsidó állam létrejöttének? Nézzünk csak körül egy pillanatra az ENSZ és a Fehér Ház padsoraiban, illetve az ott ülők politikai karrierjét támogatók (egyben fenyegetők) háza táján! Csak nem?? De bizony!!
Ugye érezhető, milyen remek hatást gyakorolhatna hazánk jövőjére sok százezer hontalanná vált izraeli zsidó betelepítése és magyar állampolgárrá avanzsálása? Arról meg már nem is beszélek, hogy ha tényleg zsidó központtá válnánk, vajon mely ország válna idővel az elsődleges új célpontjává egy, az arab és a cionista keresztény világ között kibontakozó gigantikus háborúban az Izraelt elpusztító, netán ellen- (vagy elő-?)csapásként szintén a pokol tüzével leforrázott, megvadult és megállíthatatlan iszlám népeknek...
Még egyszer hangsúlyozom, józan ésszel könnyen belátható, hogy a Közel-Keleten hatalmas nukleáris konfliktus van készülődőben, melyet Izrael semmiképp sem tud sem elkerülni, sem túlélni, legfeljebb pusztulását késleltetheti, vagy elérheti azt, hogy (viszont-)támadói (vagy egy részük) is ugyanúgy eltűnjenek a térképek lapjairól. Megmondom őszintén, én ("és most mélységesen rasszista vagyok ugyebár") a magam részéről inkább nemet mondanék minderre... Ja, hogy valahova mégiscsak kell majd menniük? Nos, mindenki egye meg a maga főztjét... Esetleg a Vörös-tenger?... (Mert ugye, aki a "jég hátán is megél"!...)

Hivatkozási alap

Amire rá akarok mutatni: Egy nemzetközi megállapodás, főleg vészhelyzetben igen komoly hivatkozási alapul szolgálhat egy olyan agresszív és könyörtelen érdekérvényesítő, jól szervezett teljhatalmú internacionális maffia számára, mint a cionizmus! Erre hivatkozva szükség esetén akár nyílt agresszió árán is hajlamos lesz véghez vinni az akaratát, pláne, ha saját létéről vagy az eszmét életre hívó és képviselő nép túléléséről és biztonságáról van szó. (Nem mintha félnie kellene attól, hogy Magyarországon a hatalom nem szolgálja ki...)
Ezért a nemet most kell kimondanunk, és demonstrálnunk, de mindenekelőtt határozottan rá kell mutatnunk a betelepítési törekvésekre és a betelepítési egyezmény meglétére (amennyiben tényleg létezik)! Nincs idő sokat sz*rakodni, a széles nyilvánosságot még most kell különböző eszközökkel tájékoztatni mindarról, ami készülődik, és amiből még a nagypofájú Fidesz sem akart (vagy mert) szokásos sunyi hecceléses módszereivel politikai előnyt kovácsolni (azt hiszem, ez igazán elárul valamit az ügy komolyságáról?).
Sőt, szerintem lehetőség szerint politikai üggyé (botránnyá) és kampánytémává kell tenni, valamint népszavazást kell kezdeményezni néhány megállapodással összefüggésben levő kérdésről, sarokba szorítva és színvallásra kényszerítve ezzel a cinkos hallgatásba burkolózó parlamenti pártokat és médiát!
Komolyan kell venni ezt a fenyegetést, mert viharban már késő elkezdeni menteni értékeinket. És a vihar bizony nagyon gyorsan és váratlanul szokott jönni...Nem tudom, őrültnek tartotok-e, de én mindezt teljesen komolyan gondolom.

Forrás: valahol böngészés  közben találtam. Sajnos sem az oldalt, sem a szerzőt nem jegyeztem fel. Mindazonáltal érdemes végigolvasni ezt a gondolatébresztő tanulmányt!
Érdekesek vagyunk mi keresztény emberek. A megbocsájtás ellenségeinknek, sokkal előrébb való mint a saját létünk! Évszázadok óta minden uralkodó, minden művész, minden nagy politikus, arra hívja fel a figyelmét országának, s ezáltal a világ népeinek, hogy van egy faj akiktől óvakodni kell, mert csak vesztét akarja minden más népnek, országnak! És még mindig nem tanultunk az évszázadok óta elhangzó figyelmeztetésekből! 






Hit vagy gyűlölet, avagy a gyűlölet hite?


Bennünket, keresztény embereket, hitünk szeretetre, az ellenünk vétkező bűneinek megbocsátására tanít!
A keleti vallások az élet minden formájának védelmét, megóvását, felebaráti szeretetett tanítanak.
Csak egyetlen vallás létezik, amely a más vallásúak gyűlöletére, kifosztására, megalázására, meggyilkolására szólít fel, sőt kötelezőn előírja követői számára a kegyetlenkedést! Ez a zsidó vallás!
Megelégelve a fasisztázást, nácizást, elhatároztam, hogy weblapomon teszem közzé a Talmud eredeti fordításának „gyöngyszemeit”!
Az olvasóra bízom a döntést, az ítélet kimondását, ki is a fasiszta, ki is a náci?

Mindenek előtt tisztázni kell magát a fogalmat, Fasizmus.
"A fascizmus nem más, mint Mussolini Benito vezetése alatt Wilson-féle jelszavak alapján keletkezett olasz párt!
A kommunisták és szocialisták elleni viták folyamán mind határozottabb nacionalista irányt vett föl.
A parlamentben a többségi párthoz csatlakozik, majd 1922. október 24-i nápolyi kongresszusuk a főhatalom átvételét határozta el.
Főbb alkotásaik a fascista tanács elnökétől közvetlenül függő nemzeti fascista milicia, választói reform, mely erős parlamenti többség képződését biztosítja, rokonok közt az örökösödési illeték eltörlése.
Ellenségei a szabadkőművességnek.”
1945-ben minden antibolsevista sajtóterméket eleve fasisztának bélyegeztek, ma pedig anticionista nézetet, személyt, és ami igazán szomorú, hogy sajnos magukat nemzetinek nevezők is szitokszóként használják, így megbélyegezve a földgolyón folyó cionista népirtásokat, nem ismerve a szó eredeti jelentését és huszadik, huszonegyedik századi alkalmazását, azt, hogy kizárólag Olaszországban volt.”
Az idézet mások része mindent megmagyaráz, mégis érdemes néhány gondolatot áldozni a fasizmus technikájára.
Első lépés: a parlamentben a többségi párthoz csatlakozik.
A nagyobb, a létszámában többségi párt az elmúlt nyolc évben az MSZP!
Csatlakozott: az SZDSZ, majd az MDF!
Mindhárman mit is hangoztattak oly nagy hangon? Ők a nemzeti pártok!
Miközben a nemzetet kiárusító, a nemzetet eláruló pártok voltak!
2010. tavasza óta pedig a 2/3-os FIDESZ-KDNP parlamenti többség kiáltotta ki magát nemzetinek, miközben Orbán Viktor, Semjén Zsolt egyre többet hangoztatja, hogy az izraeli LIKUD párt egy nemzeti párt, és ez által úgy a FIDESZ, mint a KDNP, ennek a nemzeti pártnak a testvérpártja!
Erős és biztos parlamenti többség, újabb milicista alakulat létrehozása,
  • Terrorelhárító egység - a fasiszta szó állandó szitokként való használata
A valóban nemzeti érzelmű emberek, a nemzeti érzelmű pártok ellen!
A cionista népirtást elítélők törvénybe rögzített meghurcolása, bebörtönzése!
Szájzár – törvény!” Az örökösödési illeték eltörlése! Az egyetlen nemzeti párt médiákban való szereplésének szinte teljes egészében a betiltatása!

Fentiek első olvasatra is egyértelműen bizonyítják, hogy valóban kik és mely pártok korunk magyar fasisztái!

Kirekesztés, gyűlölet.



A TALMUD.


A talmud szó annyit jelent, mint tan, nemcsak hittani, hanem erkölcstani és jogi szabályokat is tartalmaz.
Minthogy a talmud a rabbiképzők tananyaga, a zsidó hitoktatás szellemének irányítója, a zsidó erkölcstan zsinórmértéke, az igazi zsidó életmód tükre, normája és legfőbb zsidó irányelvek lexikona!
Simeon ben Lakiz mondja, hogy a Sinai – hegyen átadott kőtáblák a tízparancsolat, a „tanítás” a Tórát, a parancs jelenti, „hogy megtanuljátok”.
Ebből következik, hogy mindezek már Mózesnek a Sinai – hegyen átadattak” azért, hogy „ha az izraeliták a világ népeit leigázzák, különbség legyen izraeliták és az istentelen népek között”. Tudd meg, hogy a rabbik szavai kedvesebbek a próféták szavainál”!

Mik a nem zsidók a Talmud szerint.
Ha egy nem zsidó egy zsidót megüt, halált érdemel. Ha valaki egy izraelitát arcul üt, akkor ez éppen olyan bűn, mintha az Isteni Fölséget ütné arcul. Ha egy nem zsidó a szombatot ünnepli, méltó a halálra, mert a nem-zsidóknak sem éjjel, sem nappal nem szabad pihenniük. Ha egy nem-zsidó a törvénykönyvet tanulmányozza, méltó a halálra, mert a törvény Mózesnek és utódainak adatott!”
Előbb valók az emberek az álatoknál, úgy a zsidók a föld többi népeinél. Az idegenek magva, aki nem zsidó, barommag! A világ népei azonban nem neveztetnek embereknek, hanem állatoknak!”

Napjaink kirekesztő, fajgyűlölő megnyilvánulásai az Izraeli sajtóban!
legnagyobb példányszámú héber nyelvű napilap jól szerkesztett, informatív beszámolót közölt a dunántúli ökokatasztrófáról, ám az olvasói kommentárokból a legaljasabb magyargyűlölet sugárzott. A magyarországi sajtóban, s az élet egyéb terein (beleértve a politikait is) pátyolgatott Izrael, pontosabban annak fajvédő lakossága újabb beírásokkal „örvendeztette” meg az általa utált magyar népet

1. ADuna vize az általuk (magyarok – H. J.) meggyilkolt zsidók vérétől is vörös volt. (Náává Álon)

2. Nagyszerű cselekedeteid vannak, Istenünk! Mindent bölcsen cselekedtél! Csak így tovább, pusztuljanak a gójok!!! (El-Mabhúh)

3. Az igen közeli jövőben legyen így Gázában is. (Békeharcos)

5. Nagyszerű!

8. Égjen el egész Magyarország! Antiszemita nép. Kívánom, hogy a létező összes átok hulljon a fejetekre, magyarok, zsidógyűlölők. Dölyfös magyarok, nevettetek a románokon, most fizessetek! (Ádi)

10. Gyilkosok! Bűnözők számára nincs irgalom. Sajnálom a megsérült országot, a természetet és az állatokat, ám a magyar emberek számára nincs irgalom. A magyar nemzet meggyilkolta, megsemmisítette és elveszejtette szinte az összes zsidóját a második világháború idején. Remélem, hogy a szennyeződés helyben marad, és nem éri el a Dunát.

11. Ha hinnék Istenben, most azt mondanám, hogy minden tisztelet kijár neki, mert későn ugyan, de a magyarok megkapták a magukét. A magyarok nagyon kegyetlenek voltak a zsidókkal a második világháború idején és előtte is, s az antiszemitizmus ott manapság is virul... Tessék, most Isten megadta nekik a méltó választ... (Ráheli, Észak-Izrael)
Fordította és a zsidó humanizmus gyöngyeiből válogatott: Hering József – Kuruc.info

Ezek az izraeli- Magyar kettős állampolgárok mennyire együtt érzőek, mennyire segítőkészek, mennyire ……..!

Folytatása a jövő héten.
Összeállította: Szécsényi Gusztáv

Néhány fotó a LIKUD testvérpártjainak prominens személyeiről.
.
  




Hit vagy gyűlölet, avagy a gyűlölet hite? 2. 

rész


Egyetlen nép felsőbbrendűségének hirdetése, ugye a zsidók által oly annyira megvetett és gyűlölt NÁCIZMUS?                                                   Nos vizsgáljuk meg, olvassuk csak mit is mond a Talmud a felsőbbrendű népről?
Íme:
"Az az előnyük a zsidóknak minden más nép fölött, hogy a világ minden más nemzete között alig van egy ember, akik kiváló okossággal és. bölcsességgel lenne megáldva, míg a zsidók a legokosabb és legbölcsebb emberek." 
.) "A világ csak az. izraeliták végett teremtetett; midőn az izraelitáknak törvény adatott, akkor ők ezáltal minden tökéletességet megkaptak, amit a világ népei nélkülöznek."
: "Csakis az izraeliták jelentenek valamit ezen a világon: ezért a búzához, a többi nép pedig a pelyvához hasonló." 
"Izrael ellenségei a testükön lesznek megbüntetve. A test melyik részén? A fejükön, ahol nem viseltek tefillint. (Ros-hasanah 17a.) Izrael népe biztosítva van a felől, hogy Illés próféta sem péntek este, sem nagy ünnep előestéjén nem fog eljönni. A Messiás azonban ilyenkor fog eljönni, mert amikor a Messiás eljön, minden nép rabszolgája lesz az izraelitáknak. (Erubin 4Sb.) Ugyanez áll a Pesachim 68a. lapján.
A nemzsidóknak udvara baromfiistállónak tekintendő. (Ugyanott 61b., 62a.) A nemzsidók lakásai nem tekintendők ."
Taanith l0a. lapján olvassuk ezeket: "Először Izrael földje teremtetett s csak utoljára lett a világ. Izrael földjét maga a Szent itatja, az egész világot pedig egy követe. Izrael földje esővizet iszik, az egész világ pedig csak a maradékot. Először Izrael földje iszik és csak azután az egész világ, éppúgy, mint mikor egy ember sajtot készít s kiveszi bolőle az élvezhető részt, a használhatatlant pedig otthagyja". 
A Sanhedin 43a. lapján olvassuk: Húsvét előestéjén feszíttetett föl Jesu. Negyven nappal előbb kikiáltotta a herold: Meg kell köveztetni, mert varázslást űzött, Izraelt csábította és elámította; aki az ő védelmére valamit mondani tud, az jöjjön és mondja el. Mivel azonban semmi sem hozatott föl az ő védelmére, hát fölfeszítették húsvét előestéjén. Ula rabbi megjegyzi: Hát azt hiszed, hogy egyáltalán kellett valamit az ő védelmére keresni, hiszen, ő egy csábító volt, akiről az irgalmas Isten azt mondja:
Ne kegyelmezz meg neki és ne titkold bűnét." (Deut 13, 8.) - A rabbik azt tanítják, hogy öt tanítványa volt Jesunak: Matmaj, Nakaj, Nezer, Buni és Thoda. - A 103b. lapon pedig az mondatik, hogy a názáreti Jesu nyilvánosan leégette az életét, azaz elfajult és a törvényt megvetette.
 
Fenti idézetek, a Talmud tanítása, ami a zsidó erkölcse, életvitele, törvényei, bizonyítják milyen aljas már magában a vallásuk is!                 Képmutatóan, állandóan hamis mosollyal a pofájukon, a szeretettet, a békét, az együttműködést hangoztatják, miközben álarcuk mögött a nem zsidók megkárosításán, elpusztításán gondolkoznak, tevékenykednek!                                                                                         Ki is az a nép, vallási csoport (?) aki minden népet a rabszolgájává akar tenni? Netán már ezt a munkáját majdnem befejezettnek mondhatjuk?   kinek a kezében van az anyagi, - pénz,- hatalma? Kiknek a kezében a világ bankjai? Kik a világ leggazdagabb emberei? Mind, mind zsidó!!!
Kiknek a kezében a hírközlés, a médiák? Kiknek a kezében az energia ipar, az energia szolgáltatás?
Szétszóródva a világban, álságos módon felvéve más vallásokat, kikeresztelkedve, kémkednek, szítják a gyűlöletet, váltanak le, buktatnak meg kormányokat, orvul gyilkoltatnak meg elnököket, robbantanak ki háborúkat! Majd a béke követeként jelennek meg, bőséges és soha véget nem érő kártérítést követelve ki a zsidó fajnak!   Ez nem élősködés? Ez nem nácizmus? Ez nem kirekesztő? Mi ez ha nem a Zsidó Nemzeti Szocializmus! (Mielőtt azon gondolkoznál, hogy rám uszítod a zsidó irányítás alatt lévő erőszakszervezetet, gondold át jól, hisz én csak a Talmud - ot idézem, magyarázom, a magam nem zsidó szemszögéből! Normális emberhez méltón!) 
Amit Jézusról tanítanak, és a nagyvilágban mondanak, ugye mennyire álságos, hazug, képmutató! Hiszen nagy hangon, sakál módjára üvöltik, hogy ők nem, nem a zsidók feszítették keresztre Jézust! Persze, hogy nem. Ők csak a bűnöst adták át, Pilátusnak, aki aztán pont rájuk, a zsidókra bízta a döntést! Jézust vagy Barabást akarjátok? A Barabások pedig kit is akarhattak maguk közé, mint Barabást! 
Ne gondolja senki, hogy Soros az állítólagos egy millió dollár "segélyét" véletlen adta, adja, ha ugyan adja?!!! És aki jól figyelt, láthatta amint géppisztolyos rendőrök "őrzik" a visszatelepülni akarók buszait! Minek kell azokra fegyveresen vigyázni, aki csak a katasztrófa után a saját otthonába akar visszatérni? Netán nem is akartak visszatérni, és így sokkal meggyőzőbb volt a ráhatás?                                                            Mit is akarnak ezek Európában, a Kárpát - medencében? 
Ki olvasta a Liszaboni Szerződést? Ki tanulmányozta behatóbban az EU. szabályait? De kik is az EU. vezetői? Ők talán nem Barabások?
Nem akarnak ezek semminemű egységes Európai uniót! Ők az új egységes, nagy izraeli állam megalapításán ügyködnek! Már nem Palesztina a zsidó állam! Már nem biztonságos számukra sem Palesztina, sem a közel-kelet! Hol is lehetne ideálisabb az új zsidó haza, mint a Kárpát-medencében! Mit is olvastunk erről a Talmudban? 
Ők az esővizet isszák, mert az nekik jár, míg a többi szolga barmok, a maradék koszos, általuk kiöntött vizet kaphatják! Európában hol is van a legnagyobb ivóvíz készlet? A Kárpát-medencében!
               

Miképp is vélekedett erről Adolf Hitler?
"Tiszta fajú és jelentőségének tudatában levő népet a zsidó soha nem tud leigázni, a zsidó mindig csak korcs népek ura lesz!"
A Hitleri idézetből vegyük ki a zsidó szót, helyette tegyünk egy X-et!     Tehát X mindig csak korcs népek ura lesz! Netán X maga a korcs nép?    X = zsidó, zsidó = X ? Nesze neked szájzár törvény! A saját kardodba döntelek bele! Pedig csak a zsidó kötelező életformát, törvényt, vallást, nézetet, idézem szó szerinti fordításban! 
A következő részben a zsidó kötelező napi imádságokból is fogok néhány "gyöngyszemet" idézni! Tiszta horror! Addig is elgondolkoztató, hogy valójában ki is a kirekesztő, a rasszista, a náci, a fasiszta? Kik és miért akarják Magyarországot, a Kárpát-medencét "megszerezni" maguknak. Miért is lehettek, lehetnek elsősorban kettős állampolgárok a jött-ment zsidók! Miért is náluk, az "elprivatizált" Nemzeti Vagyon teljes egésze? Miért is veszik meg fillérekért, a tanulatlan, általuk mesterségesen nyomorban tartott másik élősködő fajt, a cigányt? Miért is akarják ők, a zsidók a hozzájuk legközelebb álló cigányokat "felemelni", lázítani, ellenünk magyarok ellen?! Üveg-paloták, lakóparkok, Motim művek, Timföld gyárak, banán-ültetvények a Hortobágyon! Mind ez csak vízió lenne? Nos a döntést rád bízom kedves olvasó! A döntést, hogy ezt akarod vagy netán Te is közénk állsz! A közel egymillió magyar közé, itt az átmenetileg csonka-országban!
"Mert, harcolni csak azért lehet amit szeretünk, szeretni csak azt lehet, amit tisztelünk, tisztelni pedig azt, amit legalábbis ismerünk!"
Én szeretem hazámat, a Kárpát-medence Nagy Magyarországát! Én szeretem nemzetem, a szkíta ősöktől származó Magyar Népem! Tisztelem dicső őseink emlékét, ismerem tanításaikat! Tehát van miért harcolnom!
És neked?
folytatása a jövő héten.
Szécsényi Gusztáv


HALÁLSORON!



Az esküdtszék és a főbíró, mély megdöbbenéssel látta, hogy a vádlott szimpatizánsai által kifeszített, véres fehér vászonra a lerombolt városok nevei, valamint a rombolás következtében meggyilkolt áldozatok száma van felírva!


 


És miféle szemtelen beszédek vannak megengedve ennek a fasiszta, antiszemita társaságnak, botrány!
Pedig milyen szépen, tervszerűen mentek a dolgok. Amit Trianonban azok a pancserek csak részben valósítottak meg, egy ország, egy nép megsemmisítését, azt 90. év múlva megvalósította a magyar országgyűlés, 2/3-os többsége!
                          


2010. november 8. is felkerült a magyar nemzet gyásznapjai közé!
A kommunizmus sötét, nyirkos börtön cellájából, előbb az elvarázsolt kastély neonfényes báltermébe, majd onnan az Európai Unióba, vagyis a halálsorra vezették „cion bölcsei” a már megcsonkított országot, és maradék népét.
Előre megírt alkukban rögzítették az ország teljes kifosztásának, és a hatalom birtoklásának menetrendjét. Az elit szolgák kiválasztása már rég megtörtént, iskoláztatásuk, teljes idomításuk anyagi befektetése mára térült meg!
2010. november 8-án Izrael teljes mértékben felvásárolta csonka-Magyarországot!
Az elit szolgák, mint kifestett szállodai kurvák, kéjes örömmel feküdtek le, és elégítették ki a pénz mocskától, csöpögő nyáluktól undorítóan ragacsos, sunyi uraikat.
Ennek értelmében a vámokat és a termékek behozatali mennyiségének korlátozását eltörlik Izrael esetében, sőt a zsidó állam (?) az összes közbeszerzésben részt vehet akár közműcégek kiírta tenderekben is.
Ez különösen veszélyes Simon Peresz korábbi kijelentésének fényében!”
Egy ilyen eszmeiségű állammal semmilyen közösséget nem lehet vállalni!”
Nincs kegyelem, a holokauszt-ipar halálgyára, folyamatosan üzemel!
Az esküdtek szavaznak, az igen gomb megnyomásával a halálos méreg injekció, lassan átjárja az ezer sebből vérző, már megcsonkított ország elgyengült testét.
A halálos méregkeverék:
1. Orbán Viktor izraeli engedélyt kapott, hogy a választások után miniszterelnök lehessen.
2. Minden közszereplésének az izraeli és a zsidó érdek megjelenítését is tartalmaznia kell.
3. Az izraeli beruházók (behatolók) valamennyi befektetése a jövőben kikerül a magyar hatóság engedélyezési köréből. Külön kiemelték, hogy ilyen „Grespik László féle” engedélyezési eljárás az új ciklus alatt nem megengedett. (Grespik mint a Budapesti- és a Pest megyei Közigazgatási Hivatal Orbán-kormány alatti elnöke csupán gyakorolta hatósági jogkörét, amikor korlátozta, a viszonossági elvre építette a külföldiek, ezen belül az izraeliek és a kinaiak lakásvásárlását, tulajdonhoz jutását, ezzel együtt hazánkban történő letelepedését.)
4. Valamennyi egyéb eljárásban az európai uniós országok polgárainak előnyeit élveznie kell az izraeli állampolgároknak.
5. Hatósági eljárást bármely izraeli állampolgár ellen Magyarországon csak és kizárólag a Moszad, tehát az izraeli követség engedélyével folytathatnak a magyar hatóságok.
Ez már nem Rózsadombi paktum, ez sokkal súlyosabb, ez már hazaárulás!
Hiába volt a sok figyelmeztető jel, a számtalan figyelem felhívó tájékoztató? A sokadszor, eladott, rabláncra vert nép ismét a szolgák keserű kenyerét fogja enni!
Ismét egy törvény, amely ismét csak arról szól, hogy a goj-magyarnak nincs joga saját hazájában emberhez, magyarhoz méltón élnie.
Ismét eladtak bennünket, házainkkal, földjeinkkel együtt! Van még házunk, lakásunk, földünk, vagy csak szolgálni van jogunk és kötelességünk?
Van még mit veszítenünk? Meddig még? Meddig még a szolgasors, a rabság, börtöncellák fapriccsei? Meddig a lánc kezeinken? Meddig még az elit szolga-kurvák, a talpnyalók hazaárulása?
Meddig szentségtelenítik meg az ország szentélyét, idegen, dölyfős senkiházik?
a mai helyzet Magyarországon nemcsak igazságtalan, de tarthatatlan is! A másoktól elkobzott otthonokban rablók és rablók utódai élnek, és összeharácsolt vagyonuk révén markukban tartják az ország kulcsait! Véres kezű tömeggyilkosok és emberkínzók saját maguk javára megszavazott nyugdíjban dúskálnak azon a kétes jogon, hogy a kommunista uralom utolsó percében áttértek a „demokratikus hitre”.
Ez a mai nemzedék ez kapott ötvenévi agymosást. Néppé gyúrták a nemzetet. Ébredjetek föl Magyarok, s legyetek újra nemzet, váljatok nemzetté, ahol nem az a fontos, hogy ki mennyi pénzt hoz az országba hanem, hogy ki mennyi jót és hasznosat tudd cselekedni a MAGYAR KÖZÖSSÉGÉRT!”
Szécsényi Gusztáv
                                       



Történelemóra, Zsidóknak


 Egy mítosz születése nyomában, avagy mit láttak (és mit nem) a szovjet "felszabadítók" Auschwitzban? 


Teljesen érthető és természetes, hogy a holokauszt nemzetközi emléknapja - január 27. - a szovjet hadsereg egyik "felszabadító" akciójával esik egybe. Végtére is a zsidók számára a szovjetek érkezése ténylegesen felszabadítást jelentett, hiszen szövetségesek voltak a második világháborúban. De mi is történt egészen pontosan 1945. január 27-én?


 
A "felszabadulás" pillanatai


Ezen a napon a szovjet csapatok megérkeztek Auschwitzba, ahol németeket már nem találtak, mivel azok jó pár nappal korábban már kiürítették a tábort. Mindamellett a hatalmas, ipari központként is működő lágerkomplexumba bemasírozó szovjet katonáknak alighanem halvány fogalmuk sem lehetett arról, hogy valamiféle "megszentelt", "mitikus" helyre léptek be. Végtére is emberek meggyilkolására szolgáló "gázkamrákat" már aligha láthattak (ruhák, matracok fertőtlenítésére szolgáló gázkamrákat viszont igen), mivel azokat - a hivatalos holokauszt-mítosz szerint - a "visszavonuló német csapatok felrobbantották". Így hát az 1943 tavaszán átadott négy birkenaui krematóriumnak (ezeket manapság Krema II, III., IV., V. elnevezéssel illetik) csak a romjai maradtak, a törzstáborban lévő "11-es blokknak" (fogolybarakknak is nevezték, ahol a hivatalos verzió szerint csak egyetlen elgázosítás történt, mégpedig a legelső, 1941 szeptemberében vagy októberében, amikor is "szovjet katonákon kísérletezték ki a gázkamrában történő gyilkolási mód hatékonyságát"), valamint a Birkenautól nyugatra található két, "gázkamrává" átépített "parasztháznak" ("vörös és fehér ház") pedig nyoma sem maradt. Amit ma Auschwitzban a turistáknak gázkamraként mutogatnak, az nem más, mint az Auschwitz I. törzstáborában található, viszonylag épen maradt krematórium (Krema I.) hullakamrája (kiegészítve az egykori mosdóhelyiséggel, ugyanis a hullakamra és a halottak lemosására szolgáló helyiség falát valamikor lebontották), melyben 1942 elejétől (egyesek szerint 1941 őszétől) zajlottak volna a kivégzések - a legtöbb holotörténész álláspontja szerint 1942 decemberéig. (A legkevésbé véresszájú hivatalos történész, Jean Claude Pressac - aki élete vége felé azonban igen közel került a revizionistákhoz - úgy vélte, hogy a Krema I-ben csak néhány hónapon keresztül zajlottak az elgázosítások, és összesen legfeljebb 10 ezer embert gyilkoltak meg ott. Szintén ő volt az, aki beismerte: semmiféle tárgyi vagy írásos bizonyíték nincsen arra vonatkozóan, hogy gázkamra működött volna a törzstábor krematóriumában. Lásd erre nézve Jean-Claude Pressac: Auschwitz. Technique and Operation of the Gas Chambers, 1989., 123. old.)

Maga a krematórium azonban a napjainkban hivatalosnak számító holokauszt-történet szerint 1943 közepéig működött (1942 decemberétől gázkamra nélkül) - vagyis lényegében mindaddig, amíg meg nem kezdték működésüket az Auschwitz II-es táborrészben, vagyis Birkenauban az új, modern krematóriumok (a beléjük épített "gázkamrákkal"). A törzstábor krematóriumát (Krema I.) pedig - az állítólagos gázkamrájával együtt - óvóhellyé alakították volna át. Ekkor több falat is fölhúztak, sőt, egy új bejáratot is beépítettek, a Ciklon B bedobására szolgáló, a tetőn található nyílásokat pedig elzárták - állítják a hivatalos holokauszt-történészek, természetesen bármiféle bizonyíték nélkül. (A háború után pedig az épület eredeti, vagyis 1941-42-es állapotát állították volna helyre - mondják az auschwitzi idegenvezetők a tájékozottabb látogatóknak, ugyanis a nagy többséget ilyen "lényegtelen részletekkel" nem fárasztják.) A revizionisták nem tagadják, hogy a törzstábor krematóriuma 1943 közepétől óvóhelyként szolgált, viszont álláspontjuk szerint, amit a holotörténészek gázkamrának neveznek, az valójában hullakamra volt, ahol az elhamvasztás előtt tárolták a halottakat. (Lásd erre nézve Carlo Mattogno: Auschwitz: Crematorium I. Theses and Dissertation Press, Chichago, 2005.)

Mármost bármi legyen is az igazság, egy bizonyos: amikor a szovjet csapatok január 27-én beléptek az Auschwitz-Birkenau-i láger területére, már csak az óvóhellyé átalakított I. sz. krematóriumot láthatták, továbbá a felrobbantott birkenaui krematóriumok romjait, melyekben egyébként - a hivatalos holokauszt-mítosz nagyon ritkán hangoztatott dogmája szerint - 1944 októberében vagy novemberében "végleg beszüntették az elgázosításokat". (Az erre vonatkozó állítólagos Himmler-parancs azonban természetesen "nincs meg", csak egy német katonatiszt "vallomása" létezik róla.) 


 
Auschwitz lakói a "felszabadulás" napján - megkínzott, kiéheztetett emberek?


Így tehát az oroszok semmi esetre sem találhattak "gázkamrákat", "elgázosított holttesteket", "hullahegyeket" Auschwitzban - ezzel szemben találtak 7-8 ezer, többnyire beteg "túlélőt", akiket az elvonuló német őrség a "táborban hagyott". De vajon miért? Hogyan lehetséges, hogy a zsidókat állítólag vadállati kegyetlenséggel és módszeresen gyilkoló nácik - akik a feltételezések szerint "gondosan eltüntették bűncselekményeik nyomait", többek közt úgy is, hogy gondosan megsemmisítették a zsidók legyilkolására vonatkozó összes feljegyzést és iratot - a 7-8 ezer, többnyire beteg foglyot életben hagyták? Ami nem csupán a nácik feltételezett "népirtó szándékaival" és "brutális kegyetlenségével" áll ellentétben, hanem a saját szempontjukból ostobaság is volt, hiszen végül is a hátrahagyott foglyok bizony "szemtanúi" lehettek a táborban zajló állítólagos tömeggyilkosságoknak.

No de van itt még egy furcsaság is. Elie Wiesel, a holoszemtanúk koronázatlan királya a La Nuit (Éjszaka) című visszaemlékezésében (1958-as első francia kiadás, 129-133. old.) leírja, hogy a tábor kiürítésére készülődő németek a foglyoknak feltették a kérdést: hajlandók-e a németekkel együtt nyugatra menekülni, vagy pedig bevárják a szovjet csapatok érkezését? Nos, a láger lakóinak többsége - kb. 10 ezer fő - úgy döntött, hogy a gyerekeket élve tűzbe dobáló, gázkamrákban százezreket kegyetlenül legyilkoló náci őrökkel együtt nyugatra távozik, és nem várja be a felszabadító szovjet hadsereg érkezését! Wiesel leírása szerint ő is, apjával teljes egyetértésben a távozás mellett döntött, és az embereket élve elégető gaz nácikkal együtt elvonult. No ezt magyarázza meg, aki tudja! És Wiesel túlélte a borzalmas "halálmenetet", hiszen a buchenwaldi koncentrációs táborban kötött ki, ahonnan kiszabadulva a világ tudomására hozhatta az auschwitzi lágerben átélt borzalmakat! (De Buchenwald is szörnyű hely lehetett, ott ugyanis "mindennap tízezer embert küldtek a halálba" - jelentette ki Wiesel a Time magazin 1985. márc.18-i számában megjelent nyilatkozatában.)

Auschwitz-cal kapcsolatban még egy további rejtély is borzolja a holokausztozók idegeit. Hat nappal azután, hogy a szovjet csapatok felszabadították a "megsemmisítő tábort", megjelent az első sajtótudósítás Auschwitzról, éspedig a szovjet központi pártlap, a Pravda hasábjain. A cikk írója, Borisz Polevoj haditudósító a következőképpen tudósít "tapasztalatairól": 


"Az állandó jelleggel gázkamraként működő épületeket a tábor keleti részén átépítették. Kis tornyokkal és építészeti díszítményekkel látták el őket, így ártatlan garázsoknak tűntek...(A németek) elegyengették a halmokkal borított úgynevezett régi sírokat a tábor keleti részén, eltávolították és megsemmisítették a futószalagrendszer nyomait, ahol emberek százait ölték meg egyszerre elektromos árammal..." (Pravda, 1945. február 2.)


Így nézett ki tehát a holokauszt-mítosz korai állapotában. Később alapvető változtatásokat hajtottak végre rajta, mert azóta már senki sem beszél "tornyokkal és építészeti díszítményekkel ellátott gázkamrákról", de idővel ejtették az "elektromos futószalagról" szóló történeteket is. De ami a legfőbb, a gázkamrákat a tábor "keleti részéről" (vagyis Auschwitz III-ból, más néven Monowitzból) áthelyezték, kisebb részben az Auschwitz I. néven jelölt törzstáborba, nagyobb részt pedig az Auschwitz II. elnevezéssel illetett Birkenauba. Soha a Pravda cikkének megjelenése óta nem állította senki, hogy az Auschwitz-komplexum keleti részén gázkamrák lettek volna. Vajon Borisz Polevoj haditudósító miért nem kérdezte meg a táborban hátrahagyott foglyokat, hogy hol zajlott az elgázosítás? A 7-8 ezer egykori lágerlakó egyike sem tudott volna pontosabb információval szolgálni? Vagy éppen arról van szó, hogy nem az igazság érdekelte az Európát bekebelezni készülő propagandistákat?...Perge Ottó - Kuruc.info

          


   Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme



Őexcellenciája Carla del Ponte Főügyész
ENSZ Háborús Törvényszéke New York
Hága

Tárgy: Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlő elbírálás elvének biztosítása a Magyar Nép számára

Excellenciád!
 
Őszentsége II. János Pál Pápa 1984. január hó 12-én kelt Enciklikájában megalapította az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézetet. Az Intézet az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet kormányoktól, pártoktól független.
Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket, népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodni kell arról, hogy a sérelem megszűnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi fórumokon is képviselni kell a sértettek érdekeit.
Mint a fent említett Intézet főtitkára, az alábbi

petíciót

terjesztem elő:

Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések jogi szempontból történő felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérem a szerződések hatályon kívül helyezését.

A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól.

Mint az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet főtitkára az ügyben egy Nemzetközi Vizsgáló Bizottság felállítását javaslom, a Vizsgáló Bizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését.

Indoklás:

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg.
A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság
területe 325.411km2 volt,
lakosainak száma 20.886.000 fő.
A Békeszerződés következményeként
az ország területe 92.863 km2-re, míg
lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent.

A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október hó 2-án a II. világháború kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért Németország akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban a Német Nép felelősségét nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a Német Népet mentesítette az egyébként törvénysértő kollektív felelősségre vonás alól.

Általánosan elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetők bűneiért és törvénysértéseiért nem felel. Ugyanakkor az I. világháborúban való részvétel miattMagyarország esetében nem az ország vezetőit, hanem a Magyar Népet büntették meg, ezeken túlmenően Magyarországot hatalmas összegű kártérítés megfizetésére is kötelezték.
Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő.
A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt:
- Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%)
- Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%)
- Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%)
- Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%)
- Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%)
- Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%)
- Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%)
Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%), 13.271.370 fő(63,5%)
Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%), 7.615.117 fő (36,5%)
Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az alábbiak szerint:
Oroszország részére 200 millió USD,
Jugoszláviának 50 millió USD,
Csehszlovákiának 50 millió USD.

A Békeszerződés kimondta, hogy amennyiben a szerződő felek a szerződésben foglalt megállapodást nem tartják be, úgy szerződésszegést követnek el, amelynek alapján a szerződés érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül helyezésére kerülhet sor.
A Békeszerződéshez csatolt Kisebbségi Záradék szerint a Szerződést aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült: Történelmi tény az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése, internálása, deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása. A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos államok - Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia - szerződésszegést követtek el.
Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több, mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és Magyarországra történő költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan vagyonukkal nem rendelkezhettek (Benes dekrétum).
A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy több, mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a háborús bűntett miatt felelősséget felveti. Hivatkoznék arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több, mint 40.000 magyart mészároltak le Délvidéken. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es népszámlálásadatai is.

A petícióban foglaltak értékelése során figyelembe kell venni azt is, hogy a Szerződést aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott be:
- A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt.
- Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszűnt létezni.
- Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt.
A változások miatt a Szerződés a jogi formájában sem tartható fenn.

A fentieken túlmenően a következőkre kívánok még rámutatni.
A Békeszerződések következtében Magyarországot – többek között - az alábbi veszteségek érték:
Haditengerészetüket ért kár színaranyértékben:
- hadihajó 60.000 kg színarany
- hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg
- hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg
- hadikikötői felszerelések 10.000 kg
- 801 db hajó 80.000 kg
- Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg
- Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg
- tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg
- tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg
- összesen 974.085 kg színarany-érték.
(Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatain alapulnak.)

További veszteségek:
- az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája,
- a szénbányák 80 %-a,
- az erdők 90 %-a,
- vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,
- a felbecsülhetetlen értékű műkincsek,
- Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele,
- az összes tengeri és folyami hajók.

Közismert tény, hogy a Békeszerződés delegátusainak tagjai között a Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt. A nézetkülönbségek a korabeli jegyzőkönyvekből, visszaemlékezésekből egyértelműen igazolhatók.

A továbbiakban a Szerződés létrejöttében és a Szerződés megkötése utáni időszakban hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét idézem:
David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó 4-én előadott beszédében kijelentette: „a teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amely végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt.” A fentiekről DavidLloyd George az emlékirataiban szól.
Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában kifejezetten felveti a tárgyalófelek felelősségét. Lord Newton szerint „a nagy békebírák nem ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének alapelemeit, amelynek sorsát rendezniük kellett.”
Robert Cecil angol delegátus szerint „a Népszövetséget azon célból hozták létre, hogy „időről időre határrevíziót eszközöljön.”
Nicolson Harold, aki a Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a következőket írta:Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy az érdekelt lakosság véleményét senki sem vette figyelembe.”
Az angol diplomata „Peacemaking” címűkönyvében több érdekelt államférfi véleményét is összegzi, amikor a következőt jegyzi fel: az uralkodó gondolat az volt, hogy az elért béke rossz és alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a kapzsiságnak az eredménye, és ez a béke inkább előkészíti a háborút, mint azt megakadályozná.”
Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért tartotta elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében a szláv túlsúly ellen nem látott semmiféle erőt. Nitti kitért arra is, hogy Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig Magyarországgal harcolt.
A későbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következőket írta Wilson elnöknek: „Én csak egy vagyok azok a milliók közül, akiknek bizalmuk volt Önben. Mi azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét akar. Ennek ellenére a területi feldarabolásoknak népek lettek az áldozatai, és ez magában hordja egy háború csíráit. A Békekonferencia rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi összeütközéseket élez fel. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült Államoknak kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az aláírását.”
Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük.”
A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött, hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot képviselőTardieu és Berthelot voltak azok, akik nem kis nehézségek árán érték el azt, hogy az Antant nagyhatalmak Romániát hadviselő államnak ismerjék el. Maga Clemenceauminiszterelnök nyilatkozta, hogy „a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint kezelik”, tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig harcoltak Németország - Ausztria-Magyarország ellen.
Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem vehetett részt.Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi.

A magyar delegáció a kényszerítő körülmények hatása alatt írta alá a Békeszerződést. Ez az aláírás, mivel a kényszerítő körülmények hatására történt, mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen.

A közelmúlt - de a Békeszerződés következményeivel szorosan összefüggő - jellemző példája a 169/1997-1991/18 számú törvény, melyet a román illetékes szervek fogadtak el. Ez rendelkezik a törvénytelenül elvett, elkobzott ingatlanok eredeti tulajdonosainak történő visszaszolgáltatásáról. E törvény nemzetközi visszhangja pozitív. Ugyanakkor tény, hogy atörvény ellenére a Romániában kisebbségben élő magyar anyanyelvű lakosság - akiknek mintegy 70-75 %-a a törvény hatály alá tartozna - semmiféle korábban elkobzott vagyonát vissza nem kapta. Hasonlóan a törvény hatálya nem terjedt ki a római katolikus egyházra sem.

Záradék:

A petícióból kitűnik, hogy a Trianoni szerződés elfogadásakor Magyarországot az I. világháborúban való részvételéért büntették meg. A Párizsi Békeszerződés aláírásakor viszont Magyarországot a II. világháborúban való részvétele miatt marasztalták el. Mindkét szerződés kollektív büntetésről rendelkezett, ami a nemzetközi jog alapján elfogadhatatlan.

Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi Békeszerződés alakilag és jogilag is érvénytelen. Az elcsatolt területen élő magyar állampolgárok sérelmére 1920. évtől kezdődően olyan bűncselekmények elkövetése történt, amelyek a nemzetközi jog alapján nem évülnek el.

Szükséges annak bíróság által történő kimondása, hogy a fent említett Szerződések érvénytelenek és az érvénytelenség következtében a Magyar Népet jogorvoslat illeti meg.

A büntetőjogi felelősség kérdése is vizsgálatot igényel. A tény feltáráshoz kíván segítséget nyújtani az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS, amikor egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza, és ehhez a maga részéről minden segítséget megad. A vizsgálóbizottság felállítását 25-30 fő részvételével javaslom, amelyekből 10 szakértőt az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS delegálna.

E személyek az elcsatolt területeken használatos nyelvet beszélik. A bizottság tagjai a petícióban foglaltakat a helyszíni vizsgálatok keretében konkrétan igazolják. Az 1956-os Magyar Forradalom idején az Egyesült Nemzetek Szervezetének nem volt lehetősége támogatni a magyar nemzet szabadságharcát. A körülmények megváltoztak. Az ENSZ-nek most lehetősége nyílik arra, hogy jóvátegye az akkori közömbösségét.

Tisztelettel: Prof. Ludwig von Lang főtitkár


Ezt mindenkinek tudni kell. Továbbítsátok!

Következő hasábokon egy, a szerkesztőségünkbe eljuttatott, eddig eltitkolt anyagot adunk közre. Kötelességünknek érezzük, hogy az írás napvilágot lásson legalább lapunkban, ha már a „független” magyar sajtó 2001. februárja óta hallgat róla. Trianon felülvizsgálata talán megkezdődhet, szégyelljük magunkat, hogy nem magyar kezdeményezés eredményeként!
forrás:Pro Hungaria 






1 megjegyzés:

  1. ő egy igazi történet rólam Miss Maria és Dr. Raj a narayana kórházban, aki pénzt adok el a veseimnek, és néhány nappal a transzplantáció előtt fizetett nekem ($ 450,000,00usd dollár) összeget, régen nagyon szegény voltam, és nagyon nehezen tudok enni, találkoztam egy bizonysággal, amiről beszéltem arról, hogy Raj Rajta milyen mértékben kompenzálta neki a vese által adott ken Sean, aki azt mondta, aki érdekli
    meg kell adnia egy próbát, és vissza kell jönnie a tanúvallomásra, én másoltam az e-mailt (narayanahealthcare.in@gmail.com) és e-mailt küldtem neki kevesebb, mint három óra múlva, és kaptam egy választ az orvostól, és mi megcsináltuk, és merész lépést tettem minden szükséges megállapodást, egy pár nap múlva fizettem, amint azt mindkettőnk egyetértettünk, és egy időpontot vettek üzembe és működtettem, hogy megmentse a pácienst minden probléma nélkül, és megkaptam az egyensúlyi pénzemet, most pénzügyileg rendezem és kérem, ne habozzon kapcsolatba lépni a kórházzal (narayanahealthcare.in@gmail.com)
    A pénzügyi probléma az életben van, és most boldog vagyok.

    VálaszTörlés