2019. január 17., csütörtök

A hős szálláscsinálók tetteik rémtetteik












A hős szálláscsinálók

tetteik rémtetteik


Orosz-kínai együttműködés

A gazdasági együttműködés Putyin kínai látogatásának középpontjában

Megkülönböztetett figyelemmel fogadták Vlagyimir Putyin orosz elnököt kedden Kínában, a látogatástól ugyanis a felek egy sor üzleti megállapodást várnak.





A Hszinhua hírügynökség keddi kommentárjában idézte a "régi-új" elnököt, aki a közelmúltban Kínát az orosz lehetséges hajtóerejeként említette A kommentár szerint a két nagy szomszéd "eddig nem tapasztalt mértékben mélyítette el kapcsolatait, egyensúlyoz a többpólusú világban és felgyorsítja az új politikai és gazdasági rend kialakulását". A hírügynökség kitért arra is, hogy kölcsönös érdek a nemzetközi pénzügyi és bankrendszer reformja, továbbá a fejlődő országok nagyobb befolyásának a biztosítása. Az orosz államfő a vezető kínai pártlapban, a Zsenmin Zsipaóban (Renmin Ribao) rendkívül terjedelmes cikkben értékelte az orosz-kínai együttműködést a gazdasági, energiaügyi és a nemzetközi biztonsági területeken. Putyin úgy vélekedett, hogy az orosz-kínai kapcsolatok mentesek mindenfajta előítéletettől és sztereotípiától. Az elnök szerint az államközi kapcsolatok stabilak, azokat nem zavarják rövid távú megfontolások. Az orosz elnök hangsúlyozta a gazdasági együttműködés jelentőségét és kiemelte, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2011-ben elérte a 83,5 milliárd dollárt.
Putyin utalt a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) fontosságára. A szervezet - hét államfő, köztük Vlagyimir Putyin részvételével - szerdán és csütörtökön tartja csúcstalálkozóját Pekingben.
No erről úgysem fogsz hallani a zsidó médiában, mélyen hallgatnak az ellenpólusról, mely egyre erősebb lesz, és bizony a szemétdombra küldi a cionista uzsora pénzrendszert, mert a történelem szemétdombjára való a zsidó bankrendszer, mely sanyargatja a világot, mert a hiteleket nem lehet visszafizetni, ők ezt nagyon jól tudják és azért alkalmazzák, hogy a zsidó világuralmi álmokat megvalósítsák. Ahol a zsidó megjelent ott korupció rablás kifosztás gyilkolás / csendes holokauszt történik, a dicső faj programja szerint/ na ezt a programot kell megállítani, a zsidókat elkergetni , már van hazájuk itt kussoljanak és húzzanak haza a hazájukba, vagy menjenek Amerikába ők úgy is milliárdokkal támogatják az atomrakétákkal terrorizált a környezetük utálatos népét. Most nyílik majd a 800 drb koncentrációs tábor az USA területén, az ÁVH – s zsidó gyerekek itt is karriert csinálhatnak , csak annyit kell mondaniuk ők kezelték az ÁVO -n a húsdarálókat, és gátlástalanul irtották a magyart, most majd az amerikaiakat darálják, majd valamelyik folyóba. Na ja hátha az ottani népnek is kinyílik a szeme, és beindítják a vadászatot. Egy világra szóló elégedetlenségi kampányt kellene indítani, hátha beindulna egy kisebb nagyobb pogrom, és metszettek maguk is úgy gondolnák , jobb ha megyünk, míg mehetünk. A hazájukban rabolják ki egymást a zsidó maffia így visszaszorulna a határaikon belülre, és a lehetőségeik is beszűkülnének a felhúzott falaik mögé, a nagy koncentrációs tábor így nem gáza lenne többé, hanem a terrorista zsidó állam Izrael.


Lekapcsolódott a Dragon a Nemzetközi Űrállomásról


A NASA közölte: lekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a Dragon magánűrhajó csütörtökön, hogy megkezdje visszatérését a Földre.





A Föld körül keringő űrbázison dolgozó hat űrhajós egyike az ISS robotkarjával emelte le a Dragont a Harmony űrállomásmodulról, majd miután biztonságos távolságra ért az űrkapszula, útjára engedte.
A Dragon ezt követően bekapcsolta a visszatéréshez szükséges hajtóműveit. Az űrhajó közép-európai idő szerint a kora esti órákban ejtőernyős fékezéssel a kaliforniai partoktól 907 kilométerre, a Csendes-óceán vízébe csobban.
A Dragon az első magánűrhajó, amely összekapcsolódott az űrállomással.
2012.05.31 13:25
No remélem erről talán később fogsz hallani a zsidó médiában.



Hepatitisz B


Koreai múmia "segített" megfejteni a vírus ősi genetikai kódját

Egy 16. századi koreai múmia vizsgálata révén fejtették meg a hepatitisz B vírus ősi változatának genetikai kódját izraeli és dél-koreai tudósok, akik kutatásaik eredményeit a Hepathology című folyóiratban tették közzé.





A hepatitisz B vírus testnedveken és véren keresztül fertőz. Így terhes anyák megfertőzhetik magzatukat, de történhet fertőzés nemi érintkezés, vagy kábítószerek intravénás beadása során is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint körülbelül négyszázmilliónyian lehetnek a hepatitisz B vírusának hordozói, különösen elterjedt a kórokozó Afrikában, Kínában és Dél-Koreában, ahol a lakosság 15 százaléka vírushordozó. Az utóbbi években az újszülöttek beoltása Izraelben és Dél-Koreában jelentősen csökkentette a betegség gyakoriságát - olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon.

A múmia ruházatának radiokarbonos kormeghatározása arról tanúskodott, hogy a gyermek a 16. században, a Csoszon-dinasztia uralkodásának idején élt. A viszonylag jó állapotban fennmaradt belső szervek pedig lehetővé tették, hogy a jeruzsálemi Héber Egyetem és a Hadassza Orvosi Központ, valamint a Dankook Egyetem és a szöuli Dél-Koreai Nemzeti Egyetem kutatói szövetmintát vegyenek a májból. A kutatók elvégezték a májszövetben talált vírus szekvenálását és arra a következtetésre jutottak, hogy a hepatitisz B Délkelet-Ázsiában elterjedt C2 genotípusáról van szó.

Összehasonlítva az ősi és jelenkori vírusok genomját, meghatározták a köztük lévő különbségeket. A genetikai kódban bekövetkezett változások a tudósok szerint a spontán mutációk és környezeti hatás következtében alakultak ki. Az adott időszakra jellemző mutációs rátából kiindulva a kutatók úgy vélik, hogy a múmia szöveteiből rekonstruált hepatitisz B vírus DNS-ének eredete háromezer és százezer év közötti időszakra vezethető vissza.

Mint a tudósok kiemelik, a hepatitisz B ősi vírusának tanulmányozása segít megérteni a kórokozó evolúcióját és elterjedését: valószínűleg Afrikából érkezett Kelet-Ázsiába és Ausztráliába, ahol a májzsugor és májrák legfőbb kiváltója.

A szekvenálás olyan biokémiai módszer, amelyet a DNS-t alkotó alapegységek, az úgynevezett nukleotidok sorrendjének megállapítására használnak. A DNS szekvenciája határozza meg azt az örökletes genetikai információt, amely minden élő szervezet működésének alapprogramját adja.
Ha valaki azt hitte edig, hogy nem tudnak rákot okozni a különböző szolgálatok, akkor most egy ujjabb módszer került a kezükbe. Csak azt kell eldönteni tömeges járvány szerü legyen a kiszórás vagy kontrolált ellenőrzött módon fertőzzenek és ha elszabadul akkor mennyi embert kell likvidálni, ha megfertőznek mielőtt ki számolnak fertőzd vissza az ÁVH – s unokák családjára. 700 ezres nyugdij a német kormánytól hollókosztos segély így mindjárt 1, 5 millió a nyögdij és a Rózsadombi villa örök megváltásként a hóhér nagypapa bére, kis unokák, déd unokák, míg éltek dolgozni nem kell, csak nehogy elzavarjanak ebből az országból, a bolond együgyű nép majd dolgozik rátok, ti csak mindig szapuljátok őket, hogy mindig fejni lehesen a korupt elitjét, és az majd megszavaz minden követelésünket. A csendes holokausztot folytatni, annyi embert likvidálni amennyit csak lehet ott a titkosszolgálat, a rendőrség a szabadkőműves vakoló társaság, munkájukat segíteni, ha kell belépni és tetrekészen cselekedni, a gojnak jobb a földalatt, összefogni bárkivel a gojok ellen. Legyen sok baleset, vagy annak látszódjék, de ritkitani őket ezerrel.Mire rájönnek hogy ritkítjuk őket, már a betelepűlőkkel töbségbe leszünk, és iényleg csak az ágytál kiürítőket kell meghagyni belőlük. Huljon a férgese salom zsidó testvérem salom, rövidesen ezt fogjuk hallani a Duna mellett, ha jól megy rövidesen beindulhat a húsdaráló ismét, és szép piros lesz megint a Duna vize. Majd megint egy – két ÁVH – s leültetünk a Dunapartra és aki gyanus lesz a munkánkra nézve mehet megint a darálóba. Ha lehetséges megint a megtollasodotakat elkapni, ők már eleget loptak megérdemlik az uszást, és ha lehet kerüljétek el a darélót.



Feszültséget kelthet?


Genetikai vizsgálatot kért egy Jobbik-tag 2012.05.18 17:14

A Magyar Humángenetikai Társaság határozottan elítéli az egyik jobbikos képviselőnek a Nagy Gén Kft.-től rendelt genetikai vizsgálatának ügyét, és arra kéri a kormányzat illetékes szerveit, hogy vizsgálják ki az esetet.





Melegh Béla, a társaság elnöke, Raskó István alelnök és Nagy Bálint titkár pénteken közös közleményében azt írta: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy egy genetikai tesztelés végzésére jogosult laboratórium eredetileg diagnosztikai célból végezhető tesztet "szakmailag és etikailag el nem fogadható módon indikálva, majd interpretálva" nem diagnosztikai célra használt fel. A teszt ráadásul - mint hozzátették - "alkalmas lehet emberek közötti feszültségkeltésre".
 
A társaság vezetősége arra kérte a kormányzat illetékes szerveit, vizsgálják ki az ügyet, és korábbi javaslataikat, valamint az érvényben lévő genetikai törvényt figyelembe véve tegyenek meg minden szükséges lépést annak érdekében, hogy humángenetikai vizsgálattal kapcsolatban a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset.
 
Az index.hu hétfőn írt arról: az eredetileg egy szélsőjobboldali honlapon megjelent információk szerint egy Jobbik-tag a Nagy Gén Kft.-től megrendelt genetikai vizsgálattal igazolta, hogy nincs benne sem cigány, sem zsidó vér; illetve a rasszista hangvételű honlapon közöltek egy fotót - mint írták - egy a vizsgálatot igazoló dokumentumról is.
     
Bálint Bálint László, a Debreceni Egyetem Klinikai Genomikai Központjának adjunktusa az index.hu-nak úgy nyilatkozott: a dokumentum kiadóját szerinte az Orvosi Kamara elé kellene vinni, mert a szakma jó hírnevét veszélyezteti a működése. Kulcskérdés még az ügy szempontjából, hogy a Nagy Gén vizsgálatait végző orvosnak milyen szakképesítése van, a papíron ugyanis ki van takarva a vizsgálatot végző orvos neve. Ilyen jellegű munkát azonban csak humán molekuláris genetikai és ráépített laboratóriumi medicina szakképesítéssel lehet végezni - tette hozzá.
     
A hírportálon hétfőn megjelent Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nagy Gén Kft. egyik tulajdonosának reakciója is az üggyel kapcsolatban, akit - mint fogalmazott - sokkolt a sajtóban terjedő génvizsgálati botrány.
     
A Nagy Gén Diagnosztikai és Kutatási Kft. aznapi közleményében úgy reagált: elhatárolja magát a megkülönböztetés minden formájától, továbbá sajnálja, hogy tudományosan megalapozott génvizsgálatot egyes emberek tévesen, rossz szándékkal használnak fel.
     
Nagy Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója azt írta: a vizsgálatot "etikai okokból" nem tagadhatták meg, és nem volt joguk megítélni, hogy a képviselő a vizsgálati eredményét milyen célra használja fel.
       
Az igazgató megjegyezte továbbá, hogy a genetikai vizsgálat önmagában nem ad teljes és precíz képet a családfáról, ezért további tanácsadás szükséges a vizsgálatokkal kapcsolatban.
     
"Elnézést kérünk, hogy a leletben nem fogalmaztunk precízebben, hiszen azzal elkerülhettük volna, hogy az illető tévesen használja a genetikai szakértői leletét. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez a jövőben ne fordulhasson elő" - tudatta Nagy Zsolt.
 
Az egészségügyi államtitkárság véleményező testülete, a Szakmai Kollégium Klinikai Genetikai Tagozata és Tanácsa szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy hétfőre ülést hívtak össze "a Nagy Gén Kft. által mind szakmailag, mind etikailag helytelen indikáció alapján végzett, és elfogadhatatlan következtetés levonásához vezető genetikai teszttel kapcsolatos együttes állásfoglalás" kialakítására és jóváhagyására.
 
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI megkeresésére azt közölte: a Nagy Gén Diagnosztikai és Kutatási Kft. szerepel az egészségügyi szolgáltatók nyilvántartásában. Genetikai tanácsadás és gondozás, immungenetikai laboratóriumi diagnosztika, valamint genetikai laboratóriumi diagnosztika szakmákra rendelkezik működési engedéllyel.




Azonnali lépésekre szólít fel a Jobbik

Újabb katasztrófa fenyegeti Kolontár térségét?


Kepli Lajos kijelentette: a Jobbik szerint a csütörtöki szeles idő bebizonyította, hogy Kolontár térségében komoly egészségügyi veszélyt jelent a szállópor magas koncentrációja, illetve a por lúg- és nehézfém-tartalma, ezért az ellenzéki párt azonnali lépésekre szólítja fel a hatóságokat és a Mal Zrt-t is.








Az ellenzéki politikus leszögezte: a csütörtöki erős szél hatására a légszennyezettségi térképeken jól látható, hogy Kolontár és 50-100 kilométeres környékén 2,5 szerese az egészségügyi határértéknek a szállópor koncentrációja.  

Kepli Lajos szerint ennek oka, hogy a Mal Zrt. a 2010-es vörösiszap-katasztrófa után áttért az úgynevezett száraz technológiára, amelynek hatására a szél elhordja a tározókból az iszapot, így lúg és nehézfémek kerülnek a talajba.     A jobbikos képviselő hangsúlyozta: a káros anyagok - amelyek tüdőroncsoló hatásúak és hosszú távon súlyos betegségekhez vezethetnek - ugyanolyan koncentrációban vannak Kolontár mellett, mint például a Balaton nyugati partjainál, így ez a folyamat akár a turisztikai szezonra is hatással lehet.  

A Jobbik szerint a megoldást az jelentené, ha locsolnák az iszaptározókat, hogy a felső legfeljebb fél méter folyamatosan nedves legyen és így ne hordja el a szél. Az ellenzéki párt ezért felszólítja a környezetvédelmi hatóságokat, hogy kötelezzék a Mal Zrt-t a működő tározók folyamatos locsolására.  

Kepli Lajos ugyanakkor elmondta: a száraz technológiára való áttérés hibás lépés volt, ehelyett a katasztrófa előtti technológiát kellett volna az előírásoknak megfelelően használni. Emellett a Jobbik álláspontja szerint a vörösiszap fémkohászati eljárással feldolgozható és abból fémek nyerhetők, így az ellenzéki párt kormányra kerülése esetén fel fogja számolni a vörösiszap-tározókat.
 
A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A gátszakadást követően mintegy 300 hektár termőterületről kellett összegyűjteni a szennyezést, a kármentesítés 800 hektárt érintett.



Vörösiszap - 


























Devecser, Kolontár

20 évet érhet a Mal vezetőjének a vörösiszap


15 ember áll a Veszprém Megyei Főügyészség elé a 2010 októberében bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa miatt.




A Mal Zrt. vezetője, Bakonyi Zoltán húsz év börtönbüntetést is kaphat – írja aMagyar Nemzet.Halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt meghaladó vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás, illetve természetkárosítás vétsége, valamint veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette: ezzel az öt bűncselekménnyel vádolja az ügyészség Bakonyi Zoltán elsőrendű vádlottat, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.vezérigazgatóját - írja cikkében a lap.

Ugyanezekkel a bűncselekménnyel vádolják a másodrendű dr. D. Józsefet, a cég műszaki-stratégiai vezérigazgató-helyettesét és az ötödrendű D. Józsefet, a vállalat divízióigazgatóját. Az eljárásnak rajtuk kívül hat terheltje van – írja a
Magyar Nemzet.




Kikkel szerződtek a kolontári helyreállításra?

Az LMP-nek gyanús a vörösiszap-takarítás?

Az LMP kedden a Fővárosi Bírósághoz fordult, hogy kiderüljön, a Vidékfejlesztési Minisztérium pontosan kikkel szerződött a kolontári iszapkatasztrófa során keletkezett károk helyreállítására - mondta az MTI-nek kedden Jávor Benedek







Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke arra emlékeztetett, hogy a kormány 29,4 milliárd forintot szánt az ügyre, amiből - információik szerint - több mint 15 milliárdot már ki is fizettek.

A képviselő az eset pikantériájának nevezte, hogy sem a Magyar Közlönyben, sem más hivatalos jogtárban nem találták nyomát annak, hogy Fazekas Sándor mikor nevezte ki Szabó Csabát a vörösiszappal elöntött térségben zajló mentesítési munkálatokkal kapcsolatos miniszteri biztosnak.

Kapargassátok körül a témát kiderül hogy megint zsidó pénzlenyúlás van a háttérben.


Aggódik a Greenpeace

Rettegés a vörösiszap után: ezúttal az arzénbomba robbanhat

Kijutnak a mérgek az almásfüzitői veszélyeshulladék-tározóból a Greenpeace Magyarország szerint.




A Tatai Környezetvédelmi Zrt. szerint a Greenpeace adatai nem beazonosíthatók, a Duna és a környék biztonságban van - olvasható a Magyar Hírlapban.
Egy héttel ezelőtt a Greenpeace szakértői talajmintát vettek az almásfüzitői hetes vörösiszap-tározó Duna felőli oldalán - írja a zöld szervezet. Állításuk és a mérések szerint a tározó melletti partfalból vett talajmintában többek között a határértéket sokszorosan meghaladja az arzén, a molibdén és a bróm mennyisége. A toxikus arzén koncentrációja a megengedett 15 mg/kg helyett 324 mg/kg volt a partmenti talajban.












Megmérgezik a vízbázist hogy olcsón tudják felvásárolni a víz kincsünket, no nem véletlenül lett ez oda telepítve a vízkészlet megmérgezése kiírtja a lakosság egy részét, és van egy vagy két elkövető, a biorobot , még azt sem tudja felfogni , hogy büntettet követet el, a zsidó irányító pedig elhúz Jeruzsálembe, ti meg szophatjátok a faszt, mert ki nem adják gojnak az elkövetőt.



A detektív tovább dagasztja a botrányt

Magánnyomozókkal figyeltette a sztárokat a bulvárlap


Világhírességek és vezető politikusok titkos megfigyelésére alkalmazott éveken át egy magándetektívet az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóetikai botrányát kirobbantó News of the World, amelynek célpontjai között a brit királyi család legmagasabb rangú tagjai is szerepeltek








Derek Webb, aki korábban rendőrként szolgált, majd magánnyomozói irodát nyitott, a BBC Newsnight című napi politikai magazinműsorának kedd éjjeli adásában elmondta: a Murdoch-médiabirodalom egykori legnagyobb vasárnapi lapja száznál több híres személyiség követésére és adataik gyűjtésére adott neki megbízást. A megfigyelési célpontok között szerepelt mások mellett Vilmos herceg - Károly brit trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, II. Erzsébet királynő unokája, aki édesapja után a második a trónutódlási sorban -, valamint Chelsy Davy, Vilmos öccsének, Harry hercegnek az egykori barátnője.

Webb a 
News of the World megbízásából figyelte emellett Daniel Radcliffeszínészt, aki Harry Pottert alakította a példátlan világsikerű regényfolyam filmváltozatában, Radcliffe szüleit, Boris Johnson londoni polgármestert,Angelina Jolie színésznőt, Simon Cowell producert, Sir Paul McCartneyt, a Beatles egykori basszusgitárosát és volt feleségét, Heather Millst, Charles Kennedyt, a Liberális Demokraták egykori vezetőjét és miniszterelnök-jelöltjét,David Milibandet, a Munkáspárt vezette előző brit kormány volt külügyminiszterét, Elle MacPherson szupermodellt és sok más hírességet.

Webb - aki annak idején rendőrként is titkos megfigyelési műveletekre szakosodott és a brit elhárítástól (MI5) kapott kiképzést - a BBC-műsorban elmondta, hogy 2003-tól egészen a News of the World idén nyáron bejelentett megszüntetéséig dolgozott a lapnak. A magándetektív beszámolója újabb adalék a News of the World körül kirobbant súlyos 
botrányhoz, amelynek nyomán a brit kormány már a nyáron átfogó vizsgálatot rendelt el.
A botrány kiindulópontja az volt, hogy - mint a nyáron kiderült - a lap néhány éve feltörte és lehallgatta egy elrabolt és meggyilkolt brit kislány, a 13 éves Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, exkluzív értesülésekre vadászva. A News of the World a gyermek eltűnését követő napokban nyomozta ki illegálismódszerekkel a rendőrség által nagy erőkkel keresett, de akkor már halott Milly mobiltelefonjának kódját, és sztori reményében rögzítette az aggódó szülők és barátok hívásait.

Ráadásul ez korántsem elszigetelt eset volt. A lap - amelyet a súlyos botrány kirobbanása után nem sokkal a Murdoch-médiacsoport brit érdekeltsége felszámolt - két másik meggyilkolt kislány szüleinek, a 2005. júliusi, 52 emberéletet kioltó londoni merényletsorozatban meghaltak családtagjainak, valamint az iraki és az afganisztáni frontokon elesett brit katonák hozzátartozóinak mobiljait is 
feltörte és lehallgatta az elmúlt években, szintén exkluzív értesülések reményében.

A konkurens brit lapok által feltárt, hatalmas felháborodást kavaró botrány kirobbanása után 
David Cameron brit miniszterelnök független testület létrehozását rendelte el "a brit sajtó etikájának, kultúrájának, az általa alkalmazott módszereknek", és különösen a nyomtatott sajtó szabályozásának a felülvizsgálatára.

Cameron a vizsgálóbizottság életre hívását bejelentő júliusi sajtóértekezletén annak a véleményének adott hangot, hogy a brit sajtó jelenlegi 
önszabályozási rendszere nem működik, az önszabályozás előírásainak betartatására és a sajtópanaszok elbírálására hivatott független testület (PCC) "kudarcot vallott", ezért teljesen új szabályozási rendszerre van szükség.

Így dolgoznak a mocskos zsidók, nem tisztelnek sem istent sem királyt, mert a goj az goj marad egy állatot pedig el kell taposni, mocskos poloska, fúj még büdös is.



Meghallgatják őket

A brit parlament előtt a Murdoch-sajtóbirodalom két feje


Beidézte meghallgatásra a súlyos etikai botrányba keveredett Murdoch-sajtóbirodalom két vezetőjét csütörtökön a brit parlament médiabizottsága.






A bizottság az idézését Rupert Murdochnak, a News Corporation globális sajtó- és médiacég 80 éves alapítójának és fiának, James Murdochnak, a nagy-britanniai érdekeltség, a News International elnökének közvetlenül kézbesítették.
 
Az alsóházi bizottság már a hét elejére bekérette meghallgatásra Murdochékat, ám válaszukban mindketten kitértek a megjelenés elől. A 
médiabizottság ezután döntött úgy, hogy hivatalos idézést küld a cégcsoport két vezetőjének.
 
Rupert és James Murdoch azonban egyaránt amerikai állampolgár, és így elvileg nem kötelesek ezután sem megjelenni a brit parlamenti bizottság előtt, bár a londoni törvényhozás élhet bizonyos jogi eszközökkel a megjelenés kikényszerítésére.
 
John Whittingdale, az alsóházi médiabizottság elnöke csütörtökön - az idézés kiküldése után - a BBC-nek mindazonáltal csak annyit mondott, hogy ha Murdochék ismét nem jelennek meg, a bizottság a teljes ház elé terjeszti az ügyet további döntésre.
 
A médiabizottság a News International vezérigazgatójának, Rebekah Brooknak is idézést küldött, és Brooks már közölte, hogy kész megjelenni a testület előtt.
 
Korábban Rebekah Brooks volt a főszerkesztője az egykori legnagyobb brit Murdoch-lapnak, a vasárnaponként megjelent News of the Worldnek.
 
A világ legolvasottabb angol nyelvű vasárnapi újságja körül a múlt héten robbant ki az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotránya, miután kiderült, hogy a lap néhány éve feltörte és lehallgatta egy elrabolt és meggyilkolt kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, exkluzív értesülésekre vadászva.
 
Rendőrségi adatok szerint a News of the World az utóbbi években csaknem négyezer közéleti személyiség és magánszemély mobiltelefonjaihoz férhetett hozzá.
 
Murdoch brit cége a súlyos 
botrány hatására a múlt héten - teljesen váratlan és a brit sajtópiacot sokként érő döntéssel - bejelentette a korábban hetente 2,5 millió példányban megjelent News of the World azonnali felszámolását. A 168 éve alapított lap utolsó, 8674. száma múlt vasárnap került az újságosstandokra.
A botrány még egy komoly üzleti veszteséggel járt a Murdoch-birodalom számára. A News Corporation hosszú ideje igyekezett megszerezni a teljes ellenőrzést a Sky médiacsoportot működtető legnagyobb magánszektorbeli brit médiavállalkozás, a BSkyB felett, ám a cég - amely jelenleg 39 százalékot birtokol a BSkyB részvényeiből - a kialakult rendkívül ellenséges politikai és közhangulatban a héten bejelentette, hogy visszavonja 8,3 milliárd fontos (2500 milliárd forintos)  felvásárlási ajánlatát.
 
A Scotland Yard csütörtökön közölte, hogy a telefonlehallgatási botrány ügyében eddig kilenc személyt vett őrizetbe. Köztük van Andy Coulson, a News of the World egykori főszerkesztője, aki később egy ideig David Cameron konzervatív párti miniszterelnök sajtófőnöke volt.
 
Cameron emiatt ellenzéki támadások pergőtüzébe került, mivel Coulsonról köztudott volt érintettsége a News of the World korábbi botrányos lehallgatási ügyeiben.
 
Újabban az amerikai kongresszus is fontolgatja vizsgálat kezdeményezését annak kiderítése végett, vajon a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek kapcsán is történtek-e 
lehallgatások a News Corporation amerikai médiumai részéről.




Bajban az egyik legpatinásabb brit lap

Dagad a médiabotrány: már a Sunday Times is gyanúban


Egyre duzzad az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotránya: hétfőn már az egyik legpatinásabb brit vasárnapi lap, a The Sunday Times is illegális információszerzés gyanújába keveredett, és a Murdoch-sajtóbirodalom brit lapjai által elkövetett hasonló vétségek áldozatai között lehet Károly brit trónörökös és Gordon Brown volt kormányfő is.













A BBC hétfői értesülése szerint a The Sunday Times nevében "valaki" még 2000-ben - magát Gordon Brownnak kiadva - csalárd módon szerzett információkat az akkor pénzügyminiszterként tevékenykedő munkáspárti politikus bankszámlájáról.
 
Az illető hat alkalommal hívta fel az Abbey National lakás-takarékbankot, amelynek telefonos ügyfélszolgálatával elhitette, hogy ő Gordon Brown, és így adatokhoz jutott a politikus számlájáról.
 
A The Sunday Times nem sokkal később címlapsztorit közölt arról, hogy Brown "kedvezményes áron" jutott hozzá egy lakáshoz, amely korábban Robert Maxwell, az 1991-ben elhunyt néhai sajtócézár birtokában volt.
 
BBC feltáró riportja szerint felmerült az a gyanú is, hogy a The Sun - szintén a Murdoch-birodalom egyik brit lapja - bizalmas orvosi információkat szerezhetett Brownék beteg kisfiáról, a cisztás fibrózisban szenvedő, 2003-ban szültetett Fraserről.  
 
A BBC úgy tudja, hogy Rebekah Brooks, a The Sun akkori főszerkesztője - aki jelenleg Rupert Murdoch sajtómágnás News Corporation nevű globális sajtó- és médiabirodalmának nagy-britanniai érdekeltségét, a News Internationalt vezeti vezérigazgatói tisztségben - felhívta Brownt, közölve vele, hogy a szerkesztőség tud kisfia betegségéről, és az információt közölni fogja. A The Sunban közölt beszámolóban azonban olyan értesülések is szerepeltek, amelyekről elvileg csak Brown és felesége, valamint a gyermeket kezelő orvosok tudhattak.
 
A The Guardian című vezető brit baloldali napilap hétfői internetes kiadásának értesülése szerint a Murdoch-birodalom egykori legnagyobb brit lapja, amely körül a 
botrány eredetileg kirobbant - és amelyet emiatt a News International rövid úton megszüntetett - feltörhette és lehallgathatta Károly brit trónörökös és felesége, Kamilla cornwalli hercegnő telefonos üzenetrögzítőit is. A The Guardian beszámolója szerint a Scotland Yard értesítette a Buckingham-palotát, hogy erre utaló bizonyítékokat talált.
A BBC hétfőn közölt értesülései között ugyanakkor az is szerepel, hogy Glenn Mulcaire telefonfeltörésekre szakosodott magándetektív - aki a News of the World megbízásából dolgozott - lefizette a királyi család személyi védelmét ellátó rendőri egység tagját, és így hozzájutott a család egyes tagjainak magántelefonszámaihoz.
 
Mulcaire kézzel írott, 11 ezer oldalnyi jegyzettömegében állítólag megtalálták Károly és Kamilla személyes telefonszámait is.
 
Négy éve a News of the World volt udvari tudósítóját, Clive Goodmant és az általa felbérelt Glenn Mulcaire-t több havi börtönre ítélték a királyi család mobiltelefonjainak feltöréséért és lehallgatásáért, de akkoriban még nem került nyilvánosságra, hogy a lap illegális telefonlehallgatási tevékenysége Károly trónörököst - II. Erzsébet királynő elsőszülött fiát - is érintette.
 
A News of the World megszüntetéséhez vezető hatalmas botrány egy hete robbant ki, amikor konkurens brit lapok megírták, hogy a lap néhány éve feltörte és lehallgatta egy elrabolt és meggyilkolt kislány, a 13 éves Milly Dowler
mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, exkluzív értesülésekre vadászva.
 
A News of the World az eddigi adatok szerint a gyermek eltűnését követő napokban nyomozta ki illegális módszerekkel a rendőrség által nagy erőkkel keresett, de akkor már halott Milly mobiltelefonjának kódját, és sztori reményében rögzítette az aggódó szülők és barátok hívásait. Amikor az elektronikus rögzítő betelt, a lap munkatársai törölték a már lehallgatott üzeneteket. Ez megzavarta a nyomozást is, mivel a rendőrség - a szülőkkel együtt - arra a következtetésre jutott, hogy a kislány még él, és ő törli üzeneteit.
 
A lap valószínűleg két másik meggyilkolt kislány szüleinek, valamint a 2005. július 7-ei, 52 emberéletet kioltó londoni merényletben meghaltak szeretteinek, és az iraki, afganisztáni frontokon elesett brit katonák hozzátartozóinak mobiljait is feltörte és lehallgatta az elmúlt években, szintén exkluzív értesülések reményében.
 
A brit sajtó által idézett rendőrségi adatok szerint a News of the World - amely 168 év után vasárnap jelent meg utoljára - az utóbbi években akár négyezer közéleti személyiség és magánszemély mobiltelefonjait is feltörhette és lehallgathatta.


A tiszta kezű árják robot repülése megy csak a landolás még nem az igazi.


A Mol dolgozóit is lehallgatták?

Youtube-on keringtek a lehallgatási botrány videói - valaki(k) már eltávolították


Újabb lehallgatott telefonbeszélgetéseket tettek közzé az interneten az UD Zrt. nevével fémjelzett lehallgatási ügyben péntek este - közölte a Népszabadság internetes oldala. Egy másik portál, a Hírszerző úgy értesült, hogy a Mol dolgozóinak "teljes körű telefon- és e-mail-ellenőrzése" is szóba került az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának zárt ülésén, amelyen az UD Zrt. tevékenysége volt napirenden.













A Népszabadság online kiadása arról írt, hogy a felvételeket januspannonius68 néven a YouTube internetes videomegosztó oldalra tették fel ismeretlenek. Az egyik beszélgetésben egy Attila nevű férfi egy gépfegyver és negyven darab lőszer beszerzéséről tájékoztatja megbízóját, és későbbre ígér neki egy légpuskát is. Egy másik felvételen egy sikertelen "beavatkozásról" esik szó, a telefonáló arról panaszkodik, hogy elmúlt a hónap vége, és valaki még mindig nem fizetett a szüleinek. Feltettek egy olyan beszélgetést is, amelyben az UD Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosa, Tóth János vitatja meg egy emberével egy belvárosi ügyvédi iroda megfigyelésének, akár bekamerázásának lehetőségét. Több beszélgetést híváslista, illetve kémszoftver címen töltöttek fel. Egy másik beszélgetésben valaki arról beszél, hogy éppen Bajnai Gordonról készítenek környezettanulmányt.

A harmincöt telefonbeszélgetés között a korábban már Dávid Ibolya által bemutatott, illetve a Fidesz honlapján közzétett felvételek is szerepelnek - ismertette a Népszabadság online kiadása. (A hanganyagok az esti órákban már nem voltak elérhetőek.) Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint a lehallgatási botránnyal kapcsolatos legújabb hangfelvételek mindenki számára világosan bizonyítják, hogy a Fidesz és politikusai semmilyen törvénytelen ügyletben nem vettek részt. A Fidesz szóvivője szerint törvénysértést "
a Gyurcsány-Szilvásy-Draskovics-féle, kommunista időket idéző hálózat követett el, amikor - nem először -# ellenzéki képviselőket hallgatott le, és próbált alaptalanul besározni".

Ha a titkosszolgálat képviselőket hallgat le, azzal nem egyszerűen megsért egy törvényt, hanem az egész demokrácia ellen vét - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében. Szijjártó Péter közölte, a Fidesz a törvényesség és a rend pártja, a történtek nem maradhatnak komoly jogi és politikai következmények nélkül. Tóth Károly, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista alelnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy nyilvánosságra hozták a hangfelvételeket. Szerinte a hatóságoknak kell kivizsgálniuk, ez hogyan történhetett meg.

A politikus az MTI-nek hangsúlyozta: az anyag csak a nemzetbiztonsági bizottság tagjaitól származhat. Emlékeztetett arra, hogy Demeter Ervin vagy Kövér László (Fidesz) már kiadta a kezéből a hangfelvételeket, hiszen azokat két másik fideszes politikus bemutatta a nyilvánosságnak csütörtökön. Mint mondta, a nemzetbiztonsági testület két tagja ezt nem tehette volna meg, mert nem volt felhatalmazásuk arra, hogy tovább adhassák a hangfelvételeket. Tóth Károly úgy látja, akadályozhatja a nyomozást, hogy nyilvánosságra került a 35 lehallgatott telefonbeszélgetés.
Szilvásy György polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a Nemzetbiztonsági Hivatal adatgyűjtési ügyben tett feljelentésének melléklete több mint száz lehallgatott telefonbeszélgetést tartalmazott, amelyből nagyjából harmincat adott át a nemzetbiztonsági bizottságnak, ezek a bűncselekmény megalapozottságát bizonyítják. Mivel azonban a bizottsági elnök nem hívta össze a testületet, ezért a titkárságnak küldte el az anyagot, ahonnan továbbították a képviselőknek.

A Mol biztonságvédelmi kérdésekben nem ad és nem adhat a sajtónak kommentárt; az olajipari cég ezt annak kapcsán közölte szombaton az MTI-vel, hogy egy internetes lap értesülése szerint a Mol dolgozóinak 
"teljes körű telefon- és e-mail-ellenőrzése" is szóba került az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának zárt ülésén, amelyen az UD Zrt. tevékenysége volt napirenden. "A Mol stratégiai eszközök birtokában lévő, ellátásbiztonsági kockázat szempontjából kiemelt jelentőségű vállalat. Biztonságvédelmi kérdésekben nem ad és nem adhat a sajtónak kommentárt" - közölte a Mol Nyrt.

Azt is tudatták, hogy a vállalat a törvényeknek megfelelően jár el, s működik együtt az erre hivatott hatóságokkal. A Hírszerző internetes lap azt írta: a nyomozás során arra utaló felvételeket is rögzítettek, amelyek szerint a cég vezetőinek tudomása volt a Mol Nyrt. dolgozóinak teljes körű telefonos és e-mail-ellenőrzéséről. A Mol, miután a társaságnál informatikai betörést észleltek, továbbá bennfentes információk szivárogtak ki, több biztonságtechnikai céggel is felvette a kapcsolatot, és arra kérte őket, próbáljanak meg átjutni biztonsági rendszereiken. Ez csak az UD Zrt.-nek sikerült - olvasható a honlapon.




Egy csokorba gyűjtve

Lehallgatási botrány: Vádat emelnek Szilvásy, Dávid, Herényi és Tóth ellen


A Központi Nyomozó Főügyészség heteken belül vádat emel az úgynevezett lehallgatási botrányban meggyanúsított Szilvásy György egykori titokminiszter, Dávid Ibolya volt MDF elnök, Herényi Károly korábbi frakcióvezető, valamint Tóth Károly egykori szocialista honatya ellen - értesült pontosan meg nem nevezett forrásból a Magyar Nemzet.









A napilap csütörtöki számában azt írta: az ügyészség szerint Dávid és Herényi egy, a titkosszolgálat által rögzített, majd kiszivárogtatott hangfelvétel segítségével elkövette a kényszerítés bűntettét.

A lap szerint a Központi Főügyészség a büntetőeljárás érdemi nyomozását befejezte. Mint azt Fazekas Gézára, a főügyészség szóvivőjére hivatkozva írták: az ügyben sem a terheltek száma, sem a velük közölt gyanú nem változott. Ezzel együtt a főügyészség az eljárás során keletkezett információk birtokában februárban és márciusban a Budapesti Katonai Ügyészséghez fordult, mert olyan személy került a látókörükbe, akinek ügyében a katonai vádhatóság járhat el.

A Magyar Nemzet szerint a főügyészség bizonyítottan a titkosszolgálatok által rögzített beszélgetés
 törvénytelen nyilvánosságra kerülése kapcsán hívta fel a katonai ügyészséget a felelősség megállapítására.




Inzultálták a nyugalmazott országos főrabbit

"Utálok minden zsidót" - szidalmazták Schweitzer Józsefet


Szidalmazta Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit az utcán egy ismeretlen kedden.



A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleménye "a Magyarországot elöntő rasszista gyűlölethullám újabb megnyilvánulásának" nevezte, hogy egy ismeretlen odalépett az utcán a volt főrabbihoz, szidalmazta és azt mondta neki: "utálok minden zsidót". A Mazsihisz vezetése és a rabbitestület az egész magyar zsidóság nevében elítélte a történteket, egyúttal szolidaritásra hívott mindenkit.

Emellett arra kérték a döntéshozókat: tegyenek meg mindent, hogy "az ilyen és ehhez hasonló antiszemita inzultusok ne ismétlődhessenek meg".


Csorbulnak a szentnek tartott jogok Amerikában

"Nem mondhatsz semmit Izraelről, mert automatikusan antiszemita leszel"


Úgy tűnik a Szabadság Földje sem ugyanaz már, mint régen. Míg az USA elnökéről gyakorlatilag bármit mondhat az ember, egyes témák kívül esnek a szólás szabadságán.





Legalábbis néhány olyan közismert személy szerint, akik kénytelenek voltak nyilvánosan megalázkodni és bocsánatot kérni, amiért véleményüket hangoztatták.

Tony Bennett egy igazi amerikai ikon. A híres énekes, pacifista és világháborús veterán most újra kereszttűzben találta magát egy rádiós beszélgető műsorban elmondott véleménye miatt. Szerinte Amerika tettei provokálták ki a terrort.

Kik a terroristák? Mi vagyunk terroristák, vagy ők a terroristák? Két negatív nem csinál egy pozitívot” - mondta Bennett. Ezek után komoly kritikákkal illették, majd nem győzött bocsánatot kérni, ha esetleg megsértett valakit. „Sajnálom, ha a véleményem bármi mást is sugallt a hazám szeretetén kívül” - mentegetőzött. Amerika a Szabadság Földjének nevezi magát, de sokan teszik fel a kérdést, miért kell egy élő legendának bocsánatot kérnie a gondolatai miatt.

Nincs tolerancia bármely, a hivatalos csapásiránytól történő eltéréssel szemben, még akkor sem, ha mi itt Amerikában nagyon büszkék vagyunk a szólás szabadságára, és az ehhez való jog szent számunkra - kivéve, ha a rosszat szólunk” - mondta Danny Schechter újságíró és televíziós producer. „Bajba kerülhetsz, mint ahogy sok művész, sok zenész is bajba került. Most Tony Bennetten van a sor.

A szólás szabadsága nem segített több közszereplőnek sem, hogy megőrizzék állásukat, miután megjegyzéseik eltértek az USA hivatalos nézeteitől. Helen Thomas, aki több mint fél évszázadon át volt riporter a Fehér Házban, azt mondta, Izraelnek el kellene hagynia azokat a földeket, amiket a palesztinoktól vett el. Ezek után le kellett mondania és hivatalosan bocsánatot kellett kérnie. Szerinte Izrael kritikája tabu az Egyesült Államokban.

Mostanában sokakat rúgnak ki azért, amit mond” - nyilatkozta Thomas. „Nem azért, mert valamit az elnökről vagy az Egyesült Államokról mondasz, bárminek nevezheted őt. De nem mondhatsz semmit Izraelről, mert automatikusan antiszemita leszel."
A CNN közel-keleti eseményekkel foglalkozó vezető szerkesztője, Octavia Nasr két éve a Twitteren írt arról a tiszteletről, amit egy libanoni pap iránt érez, aki a Hezbollah spirituális vezetője volt egy időben, de azóta megszakította velük a kapcsolatot. Nasr bocsánatot kért, de ettől függetlenül azonnal eltávolították az amerikai mainstreem médiából.

A Georgetown Egyetem újságírást tanító professzora, Chris Chambers hisz abban, hogy a szólás szabadsága következményekkel jár. „
Mindez a társadalmi és gazdasági következményekről szól- mondja. „Ez csak nyomás, nem igazi cenzúra.

A hivatalos nézetektől eltérő gondolataikat kimondó politikusok sem kerülhetik el a támadásokat. Ron Paul kongresszusi képviselő, aki érdekelt a jövő évi elnökválasztásban, szintén így járt. „
Ez az egész ötlet, miszerint azért támadnak minket, mert szabadok és jómódúak vagyunk, egyszerűen nem igaz- mondta. „Oszama bin Laden és az al-Kaida elég egyértelműek voltak. Írták és mondták: ‘Azért támadtuk meg Amerikát, mert bázisokat tartottatok fent Szaúd-Arábia szent földjén, igazságtalanul bántatok a palesztinokkal, és mert bombáztátok...’ Bombáztunk, és megöltünk többszázezer irakit tíz éven át. Önt ez zavarná? Ha nem zavarja, akkor valami nagy baj van.

Ron Pault egyesek kifütyülték és megkérdőjelezték hazafiságát, csakúgy, mint Tony Bennettét. Igazából nem is a kifütyült és gyalázott emberek mondatairól van szó. Hanem arról, hogy egy országban, mely nagyon büszke a szólás szabadságára ez a szabadság gyakran magas árral jár.

Nos láthatjátok a szálláscsináló Orbán kormány mekkora magyar és nemzeti a zsidó elfíngja magát és parlamenti interpellációt nyújtanak be , mert ők nem szagolhatják ezt az áldott ajert . Miért teszem szóvá ezt a szösszenetet, hát csak azért mert a külhoni magyarjainkat mindenütt verik és a drága külügyünk egy szavát sem adja , hogy ütik a magyart . Judapesten ez a természetes az ÁVH – s örökösöket meg kell védeni, a magyart meg irtani kell. Még azt merik mondani hogy nemzeti ez a kormány. Miért is , az olajmaffiában ők is benne voltak , a privatizációs rablásban ők is részt vettek, miért is nem alkották meg a föld törvényt, mert azt ők akarják lenyúlni, kérdezzék meg Ángyán urat, a vizek rendezése azért nem történt meg , mert a zsidó ki akarja sajátítani. Az Orbán kormány zsidajai megvétóznak minden olyan kezdeményezést ami jó lenne a magyarnak, nézd meg a svájci frank eladósodást , hogyan kezelték, csak a zsidó bank nyert rajta meg az árverező zsidó uzsorás. Ja kell az ingatlan a betelepülő zsidónak, de miért nem palesztin az a betelepülő?
Miért nem muzulmán betelepülőket fogadunk be, ők legalább fékeznék a zsidó túlsúlyt, és ha kell mi is kijátszhatnánk a rasszista kártyát, mint ők a cigány kártyát. Hogy több lenne a minoret mint a zsinagóga azt hiszem az lenne az egészséges. Ha azt hiszed, hogy az ÁVH – s korszak véget ért nagyot tévedsz, csak nézd meg kik ülnek a parlamentben a zsidó ÁVH – s unokák , kik ülnek a polgármesteri székekben , vagy a közelében ahol a zsozsót meglehet dézsmálni, az ÁVH – s zsidó unokák innen lehet ártani és irtani a magyart. E székekből tudják működtetni 'Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program', a 'csendes és 'terrorholokauszt' programot. És ha egyszer mi szeretnénk működtetni , de most visszafelé rögtön hörögnek az ÁVH – s pribékek unokái. Ezért ízelítésként egy részlet a programból. Kérlek benneteket akik olvassátok, fontoljátok meg e szavakat , és azt hogy kikre aggattok nemzeti jelzőket talán néha a fagylaltnak is vissza kéne nyalni olykor – olykor. És most ízelítő a programból.

szervezett zaklatás, terroristazaklatás, gangzaklatás, csendes holokauszt

"Valami olyant fogok elmagyarázni, ami õrületre emlékeztet, de nem õrület, és mégis õrültek okozzák."
Mark M. Rich, a Hidden Evil (Rejtett gonosz) írója
Definíció szerint a tevékenység egy olyan polgári és katonai titkosszolgálatok által irányított szervezett, több személy által és részfeladatokra leosztottan összehangoltan megvalósított prolongált pszichikai, érzelmi, gazdasági, és fizikai támadás, amely célja az áldozatok pszichikai, gazdasági és fizikai megsemmisítése, vagy öngyilkosságba kényszerítéssel, vagy megbetegítéssel (pl. hosszú távú és túlzott stressz okozta szívinfarktus) vagy szimpla meggyilkolással(pl. mérgezés vagy fék megbuherálása). De természetesen egy tömör definíció nem elegendõ ahhoz, hogy egy átlag ember megértse mi is ez a tevékenység és miként mûködik. És a tetejére nem fejezi ki azt sem, hogy némely áldozat, ahelyett, hogy krisztusi módra önfeláldozóan hagyja, hogy csoportosan öngyilkosságba kergesség vagy meggyilkolják, inkább fegyvert fog és egyszerûen kiirtja az õt pszichoszomatikus kínzástaktikázásokkal kínzó beszervezett vagy csupán manipulatív módon felbujtott elkövetõket, így az egyetemista társait, a kollégáit, ismerõseit, vagy akár teljes idegeneket. És ha most aggódsz az egyetemista gyermeked és a szeretteid miatt én azt mondom NEM aggódsz elegendõ mértékben, ugyanis ennek a tevékenységnek az elõdjét COINTELPRO fedõnév alatt vetették be az USA Postánál, ahol rövid idõ alatt 24 öngyilkosságot, gyilkosságot-öngyilkosságot, és tömeggyilkosságot okozott.

Sokáig törtem a fejemet azon, hogy miként magyarázzam el egy átlag embernek a merõ õrületet, hiszen az õrületet kizárólag az õrültek érthetik meg teljes egészében. Csak reménykedhetek benne, hogy sikerült olyan szögbõl megközelíteni a témát, ami érthetõvé teszi. Mivel a pszichopatákról már mindenki hallott ezzel kezdem. Jelenleg a világ legtöbb országának kormányát megdöntötte és megszállása alatt tartja egy úgy nevezett 'globális árnyékhatalom', egy ideológiai-vallási-gazdasági-katonai blokk, amelynek tagsága fõként pszichopata zsidó sátánistákból áll. A kormányaink csupán pszichopaták által megszállott báb és látszatkormányok, az égvilágon semmi közük a demokráciához és a néphez, hacsak nem az, hogy rajtuk keresztül kényszeríti rá az akaratát az emberiségre a globális pszichopata patokrácia. A társadalmainkban mindig is léteztek pszichopaták, akik a hihedelemmel és tudatos dezinformálással ellentétben nemhogy elnyomják az emberségüket, de valójában nincsenek felsõbbrendû emberi humanizáló funkcióik és emiatt nincs lelkiismeretük, képtelenek az empátiára, mások érzelmi, pszichikai, fizikai és gazdasági érdekeinek tiszteletben tartására. Számukra nem sokat jelent az emberi élet és mindig mások feletti hatalomra törekedtek, hogy biztosítsák túlélésüket az emberiség soraiban. A pszichopaták mindigis megpróbáltak összejátszani (szemben a normális lélekkel megáldott emberrel) a saját hatalmuk kovácsolása érdekében és az évezredek alatt nemcsakhogy megszaporodtak az emberiség soraiban, de különbözõ fedõszervezetek, mozgalmak és hangzatos szlogenek alatt lassan olyan hatalomra tettek szert, ami ma már biztosítja számukra a hatalmat az emberiség felett. Ennek az emberiség feletti hatalmi rendszernek a globális egyvilágkormány mevet adták, ami egyébként új-világrend elnevezés alatt is ismert. Ma már pszichopaták kezében összpontosul a világunk irányítása, beleértve a politikai kormányzást, a tömegtájékoztatást, a hadipart, az oktatást, az egészségügyet és gyógyszeripart, a tudományokat, a vallást, a szórakoztatóipart, minden lényeges emberi jogi és társadalmi szervezetet stb. A hosszú évezredek alatt fordult tehát a kocka: a magasabb rendû lélekkel megáldott intelligens gondoskodó teremtõ ember kezébõl átkerült az emberiség vezetése egy kóros kisebbség, egy életellenes patokrácia kezébe. Ám, de a pszichopaták hiába szereztek ekkora hatalmat maguknak, és hatalmukra jutásuk évezredei alatt hiába manipuláltak ki tömeggyilkosságokat, népirtásokat és holokausztokat, hiába vonták irányításuk alá a médiát, az oktatást és a lényeges társadalmi szervezeteket, hiába tüntettek el történelmi dokumentumokat, hogy meghamisíthassák az emberiség történelmét, hiába siklasztották félre álvallásokkal az emberiség spirituális evolúcióját, mert az emberiség soraiban mégis csak megmaradt egy embertípus az évezredek óta tartó tudatos irtásuk ellenére: a lélekkel megáldott, intelligens, önmaga tudatára ébredt, gondoskodó, teremtõ ember. A pszichopaták rettegnek, hogy ezek az emberek a tömegeket is önmaguk tudatára ébresztik, kivonják õket a hatalmuk alól és visszaállítják a régi rendet, vagy kreálnak egy új pszichopata befolyás mentes világot. Ez az õ végüket jelentené. Mitöbb a félig tudatos, félig tudattalan félrevezetett és manipuláció alatt tartott nagytömegek is mintha ébredeznének és rádöbbennének, hogy évezredek óta megvezetik, kiszipolyozzák õket és egyre durvább lelki/tudati/fizikai rabszolgaságban élnek. A pszichopaták számára -minden megszerzett hatalmuk ellenére- ma óriási a megbukás és pusztulás veszélye. Tudják, hogy a túlélésük egyetlen mentsvára az lenne, ha teljesen kipusztítanák a normális génû embereket és átvennék a föld egyeduralmát. Így aztán állig felfegyverkeztek, szószerint a földön és az égen is, és olyan módszereket ötöltek ki az emberek agyának irányítás alatt tartására és a rájuk (nem az embersiégre, hanem kizárólag rájuk!) veszélyt jelentõ emberek kiirtására, amiket valóban a puszta õrület jelzõvel lehet csak illetni.

És itt jön képbe a 'szervezett zaklatás', 'gangzaklatás', 'csendes holokauszt' elnevezéseken ismert
Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program, amit az Agenda 21 (21.es Napirend) elnevezés alatt közismert 1992. évi Rió ENSz Nyilatkozatban lefektetett új kommunitáriánus etosz leple alatt kiterjesztettek a világ nagyrészére, részben, hogy agykontroll és uralom alatt tartsák a tömegeket, részben, hogy káoszt és terrort idézzenek elõ, részben, hogy megdöntessék a létezõ politikai, társadalmi és igazságszogláltatási rendszereket, részben pedig, hogy a sátánista-pszichopata delúziós õrületbe vezetett tömegekkel irtassák ki a rájuk veszélyt jelentõket. Ez a tevékenység csupán egy része annak a láthatatlan világháborúnak, amit a hatalomra jutott kóros kisebbség az emberiség ellen folytat ma. A folyamatban lévõ láthatatlan világháború eszközeit a "láthatatlan hadviselés" oldalon részletezem. Köszönet ennek a globális terrorholokauszt tevékenységnek, a hadszíntér ma már nem a katonák által összeütközésre használt csatatér, sem két ország egymás ellen vívott háborúja, hanem a szûkebb közösségeink: a családjaink és otthonaink, az iskoláink és tantermeink, a munkahelyeink és szomszádságaink, a templomaink és imatermeink. Ezeken a hadszíntereken folyik ma a láthatatlan világháború, amit a pszichopaták indítottak ellenünk a föld teljes átvételének megvalósítása érdekében.

Na de lássuk, hogy pontosan mi is ez a 

'Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program' 
elnevezésű intézményesített szörnyszülemény? Kezdetnek a terminológia tisztázása: bármelyik VALÓDI célszemély elmondhatja, hogy a szervezett zaklatás, gangzaklatás, terroristazaklatás elnevezések félrevezetők lehetnek és gyanítom, hogy nem véletlenül terjesztik bizonyos megbízott emberek ezeket az esztétizált elnevezéseket. A program nem igazán 'zaklatásról' szól, hanem inkább emberek magasan szervezett csoportos katonai pszichikai hadviselési taktikázásokkal, prolongált pszichoszomatikus kínzásával megvalósított öngyilkosságba kényszerítésével vagy sima meggyilkolásával történő kiirtásáról, illetve az ingatlanjaikból, szellemi tulajdonukból és más értékeikbõl való tudatos kifosztásukról. A zaklatás csupán kellék a végső cél megvalósításához. Azonban, ha a tevékenység 'zaklatás' elnevezésen honosul meg a köztudatban, akkor nem egy tudatosan szervezett népirtás útján megvalósított ingatlan és más értékekbõl való kifosztással, egy eugenikai holokauszttal és egy tudatosan irányított negatív társadalmi újra-mérnökléssel/társadalmi automatizálási folyamattal, hanem egy szimpla bűncselekménnyel asszociálódik az emberekben. Vigyázni kell a szavakkal és az elnevezésekkel, mert azoknak visszhangja van az emberek elméjében.
Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program', a 'csendes holokauszt és 'terrorholokauszt' 

elnevezések tükrözik leghűbben a tevékenységet és a tényt, hogy a műveletek globálisan más országokban működő terrorsejtekkel összehangoltan folynak, és ezeknek a terrorsejteknek a tagjai üldözik, kínozzák és öngyilkosságba vagy gyilkosságba/tömeggyilkosságba kényszerítik a sértetteket, vagy szimplán meggyilkolják őket megrendezett balesetekben/mebetegítés/mérgezés útján.

Egy átlagos embernek úgy általában nem sok logikus oka van a paranojára. Ott vannak néha napján azok az apróbb pletykák, amik során a hátunk mögött tárgyalnak ki minket, és néha az ember egyedül megy valahová a sötétben és amiatt aggodalmaskodik, hogy netán követik. Elõfordul, hogy betörnek a számítógépünkbe valamilyen vírussal, és na persze azt mindenki tudja már, hogy az állam lehallgat mindenkit. De mindezek általában apróbb események vagy nem érintenek minket közvetlenül. A terrorholokauszt azonban valódi okot ad a paranojára. Azok az apró pletykák átalakulnak rágalomhadjáratokká, amely során a legképtelenebb perverziókat és vádakat terjesztik a célszemélyek háta mögött a közvetlen környezetükben, a munkahelyeiken, potenciális munkahelyeken, a sarki fûszeresnél, és minden helyen, ahol csak a szerencsételenek megfordulnak. És az az 'állam megfigyel mindenkit' helyzet is kissé transzmutálódott a terrorholokauszt esetében. Nemhogy minden telefon és írott kommunikációt megfigyelnek, és nemhogy besúgók révén szervezett információkat is begyûjtenek, hanem a megfigyelés során szervezett intim információkat - IGEN MÉG AZT IS, HOGY A CÉLSZEMÉLY SZELLENTETT-E A WC-BEN VAGY ORGAZMUS KÖZBEN MIT MONDOTT! - szétosszák ismerõsök és vadidegenek között és velük olyan pszichoszomatikus kínzástaktikázásokat hajtassanak végre, amikkel megszégyenítik, meggyalázzák, traumatizálják a célszemélyeket. Ami pedig a 'sötétben valaki mintha mögötten jött volna' félelmet illeti, nemhogy a sötétben követik az áldozatokat, de a belvárosban, a vonaton, a buszon, az autópályán, a helyi közértben, sõt még egy erdõ kellõs közepében is - mivelhogy a mobil telefonjukat tudtuk és belegyezésük nélkül GPS-es követés alá vonják. A megfigyelés és zaklatás 24/7-es.

Természetesen a kiút ebbõl a fasiszta-sátánista rémségbõl a rendõrség lenne, de a rendõrség feladata a tevékenység mozzanatainak leplezése, így aztán az áldozatok által tett feljelentések általában sehová sem mennek. Sõt, a rendõrség ellen tett feljelentéseket és panaszokat is elbagatelizálják! És az, aki most hitetlenkedik emlékezzen csak a gyilkosságért elítélt és most felmentett Szántai Attila fõmûsor idõben a magyar nép arcába vágott szavaira 
"A rendõrség hozta rám a maffiát!".
A rendõrségünket nem csak a maffia használja fel bûnözésre, hanem a kormányunk is felhasználja õket egy tudatos leplezett holokauszt megvalósításához. Egy normális ember számára elég hátborzongatóan hangzik ez már önmagában is, de némely taktikázás önmagában maga az életre kelt sátáni horror. Például az áldozatok családjait, házasságát, és minden intim kapcsolatát hátulról szétzúzzák, hogy magukra maradjanak és elveszítsék az egészséghez és normális mûködéshez szükséges támogató kapcsolatrendszerüket. Ehhez a már említett Stázi-féle életrongáló pletykákat, életveszélyes fenyegetéseket, zsarolást és lefizetést alkalmaznak. Képzelheted, micsoda rémálomszerû, hogy a házastársad azért hagy faképnél, mert 6 'tiszteletreméltó, megbízható és szavahihetõ' kommu-náci emberirtó hamistanú disznó állítja a hátad mögött, hogy tanúi voltak, amikor az irodában a kollégáiddal orgiáztál, holott ebbõl még az a betû sem igaz! (Te hogyan tudnád hihetõen elmagyarázni bárkinek is, hogy a társadalom tisztelereméltó, megbízható, szavahihetõ és látszólag telejesen épelméjû tagjai egy ilyen történetet csupán kitaláltak, hogy tudatosan zúzzák szét a házasságodat és elérjék, hogy téged és a gyermekeidet is traumatizáljanak?! Ki hinné el ezt neked, fõként, ha látszólag semmi okuk nincs arra, hogy ilyen hátborzongató gonoszságot kövessenek el ellened?! Még téged állítanának be egy beteges perverz hazudozónak, aki utólag megbánva a saját erkölcstelenségét most jobbra-balra vádaskodik zokogást és fájdalmat tettetve a szánalom kieszközléséért.) A célszemélyek tönkretétele és kiirtása során rendszeresek az életveszélyes fenyegetések is és ezek kezdõdhetnek a szimpla meggyilkolásnál, haladva a sokkolóval való támádáson át, végzõdhetve az azzal való fenyegetésnél, hogy az áldozatot meggyilkolják és a test darabjait szétszórják a hegyekben, hogy soha senki ne leljen rá.
 Ha az áldozat ragaszkodik a rendõrségi feljelentésekhez, akkor a rendõrség elõbb-utóbb megfenyegeti azzal, hogy hoz egy határozatot miszerint lefolytatták a rendkívüli halála ügyében a közigazgatósági hatósági vizsgálatot. (A XVI. rendõrkapitányság megtette papíron!)
 Még hátborzongatóbb, hogy világszerte beszámolnak célszemélyek hirtelen bekövetkezõ fékhibákról, közútról való leszorítási kísérletekrõl és mérgezésekrõl, azaz valószínûsíthetõ, hogy az áldozatok ellen gyilkossági kisérleteket is végrehajtanak. És miközben ez az egész pusztító fasiszta õrület folyamatban van még a célszemélyeket állítják be ön és közveszélyes elmebetegeknek! (És ezzel szemben is nehéz érvelni, mert amikor hónapokon keresztül egyik irányból ismeretlen férfiak hirtelen odalépnek és megfogják egy nõi célszemély mellét minden magyarázat nélkül, másik oldalról ismerõsök és ismeretlenek a semmibõl jött sértegetéseknek teszik ki, az interneten pedig folyamatos ígéreteket tesznek ismeretlenek arra, hogy 'fakarót dugnak a pinájába', a beszervezett házastársa pedig folyamatosan életveszélyes fenyegetésekkel illeti, és egy nap végre idegileg teljesen kiborulva neki esik egy ilyen elmebeteg kommunáci fasiszta disznónak, akkor hirtelen 4 tiszteletreméltó teljesen szavahihetõ és véletlenszerûen éppen a közelben tartózkodó kommunáci emberirtó hamistanú disznó fogja állítani, hogy a nõ egy paranojás elmebeteg, aki már másokra is rátámadt és most minden indoklás nélkül ennek a szerencsételen ártatlan embernek a szemét majdnem kikaparta ... és bizonyos, hogy pszichiátriai kezelésre szorul!)

Magát a tevékenység megvalósulását úgy kell elképzelni, hogy az érintett ország titkoszolgálatának vagy rendõrségének dolgozó besúgó kipecáz egy emberkét, annak a ténynek alapján, hogy az intelligensebb/szebb/ügyesebb/becsületesebb/közkedveltebb/lelkiekben gazdagabb (attól függõen, hogy mi kelt irigységet és gyûlöletet egy primitív elmében!). A célszemélyek kikerülhetnek cionisták és szabadkõmûvesek által tartott nyilvántartásokból, illetve rasszisták, bûnözõk vagy befolyásos volt-házastársak is feldobhatják a nevüket. Miután bekerültek a rendszerbe elõszõr egy hamis nyomozás alanyaivá válnak, ami TELJESKÖRÛ ILLEGÁLIS TITKOSSZOLGÁLATI MEGFIGYELÉSSEL jár. Ez azt jelenti, hogy minden kommunikációs csatornáját megfigyelik, feltérképezik a teljes társadalmi kapcsolatrendszerét és végül felállítanak egy pszichológiai profilt, amire a késõbbiekben alkalmazott pszichoszomatikus kínzástaktikázásokat szabják. Ebbõl kiderülhetne természetesen, hogy nem áll kapcsolatban szélsõséges politikai vagy bûnözõ csoportokkal, és nem vesz részt semmiféle illegális tevékenységben. De ez lényegtelen, mert beindult a gépezet és nem számít, hogy a 'vádlott ártatlan', hiszen nem is azért akarják kiirtani, hanem mert bizonyos nem kívánatos pszichogenetikai tulajdonságokkal bír. Szóval ezután jön a rágalom és lejárató kampány az áldozat MINDEN frekventált környezetében. A közvetlen környezetben már eleve létezik egy spicli vagy, ahol nincs ilyen ott beépítenek vagy az ott élõk közül beszerveznek egyet. Ennek a személynek a feladata a lejárató és kiközösítõ hadjárat elkezdése. Az intim családot is megtámadják, így a házastárs, testvér, szülök felé is neki állnak rágalmakat terjszteni. Teszik ezt a munkahelyen is, és minden olyan helyen, amivel a célszemély érintkezésben van. A rágalmak azonosak MINDEN érintett országban: nõk esetében orgiázó prosituált, kém, ön és közveszélyes elmebeteg, drogos/drogkereskedõ, szexuális ragadozó és gyermekbántalmazó, férfiak esetében pedofil, gyermekbántalmazó, kém, terrorista, hímprostituált, drogfogyasztó/kereskedõ, brutális asszonyverõ és természetesen súlyos elmebeteg. Az elmebeteg feltétlenül szükséges, hogy aláássák az áldozatok szavahihetõségét. A rágalmak alátámasztása érdekében olyan taktikázásokat alkalmaznak, amivel megpróbálják elhitetni a közösség többi tagjával, hogy a célszemély valóban az, aminek a rágalomban mondják. Példának okáért ha azt terjesztik róla, hogy prositutált, akkor akár egy ismeretlen férfit is odaküldhetnek hozzá, hogy egy társaságban való beszélgetés közben rákérdezzen mikor ér rá egy szexelésre, vagy, hogy megsímogassa a mellét/fenekét, hogy ilyen módon azt a LÁTSZATOT keltse, hogy valóban egy prostituált. Ha jobbára azt terjsztik, hogy elmebeteg, akkor olyan helyzetet fognak fabrikálni, amiben kieszközlik, hogy elveszítse a türelmét és kiabáljon/sírva fakadjon vagy olyan dolgokkal vádaskodjon, amik bizonyíthatatlanok és üldözési mániásnak tûnjön ezáltal. Ezeket a mesterségesen kreált helyzeteket arra használják fel, hogy másokat is elidegenítsenek az áldozatoktól és beszervezzék/felbujtsák õket a csoportos pszichikai kínzásukba, kiközösítésükbe, tönkretételükbe, öngyilkosságba kényszerítésükbe, meggyilkolásukba. A családtagok elidegenítéséhez és/vagy beszervezéséhez alkalmaznak -az elképesztõ rágalmakon kívül- zsarolást, életveszélyes fenyegetést, lefizetést, sõt még be is építhetnek valakit a családba (pl. testvér házastársa, szülõ új élettársa vagy a célszemély új házastársa!), akinek az a feladata, hogy belülrõl zúzza szét a családot és kiközösíttesse a célszemélyt a családdal.

Az áldozatok egyszer csak azt észlelik, hogy elképesztõ módon (értsd statisztikailag lehetetlen mennyiségben!) megszaporodtak a sértgetõ, fenyegetõ, érthetetlenül kötekedő, látszólag teljesen meghibbant emberek a környezetükben, hogy elveszítik a barátaikat, elfordulnak tõlük a szomszédaik, a családjaik romokban hevernek. A nõi célszemély férje szinte megõrül és azzal fenyegeti rendszeresen, hogy meggyilkolja, feldarabolja és a testrészeit szétszórja a hegyekben. A férfi célszemély párja titokban elõre megírja a célszemély öngyilkos búcsúlevelét és fondorlatos módon megpróbálja aláiratni vele! Kész õrület! Még a sarki fûszeres is, aki eddig olyan kedves és szolgálatkész volt, most szúros szemekkel méri õket végig. És ez addig folyik, ameddig teljesen szét nem zúzták az EGÉSZ TÁMOGATÓ KAPCSOLATRENDSZERÜKET, ami természetesen a védekezéshez, a normalitáshoz és az egészségmegõrzéséhez abszolút szükséges bármely ember számára. Vagyis az egykoron megbízható, normális, támogató környezet lassan ellenséges, bántalmazó, gyûlölközõ közeggé válik, egy amolyan elviselhetetlen, láthatatlan és kerítések nélküli náci koncentrációs táborrá. Miután a célszemély le lett járatva, nem maradtak támogatói, elveszítette az állását jönnek a másfajta zaklató hadmûveletek. Ez már komolyabb pszichoszomatikus kínzás, anyagi károkozás, kifosztás, életveszélyes fenyegetések, gyilkossági kísérletek, megõrjítés, megbetegítés, hivatali szabotázsok stb. Ezen a ponton már új ismerõsök, és új szerelmek is belépnek az életükbe, akiknek az a szerepük, hogy minél nagyobb traumákat, csalódásokat és anyagi károkat okozzanak nekik. A beszervezettek közül olyanok is vannak, akik búsás késõbbi elõnyökért bevállalnak ÁL-HÁZASSÁGOT is és akár 2-3 éven át elszínészkedik a valós társkapcsolatot! Minden irányból jönnek a támadások az ál BKV büntetésektõl kezdve a hivatalos ügyek szabotálásán át a más országokból való indokolatlan kitiltásig. Azonosan Angliával, Magyarországon is rengeteg médiás - fõként zsidók - vesz részt a tevékenységben (a londoni gyilkosságról beszélek itt, aminek következtében kiderült, hogy Rupert Murdoch médiamágnás és a neki dolgozó médiások és magándetektívek civileket figyeltek meg és zaklattak durván!). A médiások ezen a ponton akár masszív média lejáratókampányt is folytathatnak a célszemélyek ellen (pl. újságok, televízió). Az elkövetõk ebben a fázisban már az áldozatok tudomására hozzák, hogy megfigyelés alatt állnak, hogy teljesen paranojássá váljanak. A trauamtikus élményeket beépítik a kínzástaktikázásokba, hogy gyógyulás helyett tovább traumatizálják õket. Klasszikus kondicionálást és szenszitizálási taktikázásokat alkalmaznak konszisztensen, hogy a mindennapi stimulik idegességet, stresszt és félelmeket váltsanak ki bennük. Képbe jön a Neurolingisztikai Programozás negatív alkalmazása (errõl a taktikázásról a 
taktikák oldalonírok). Koszisztensek a nemzetközi beszámolók olyan állásajánlatokról, amik látszólag csak azt a célt szolgálják, hogy zaklassák õket vagy megpróbálják õket beállítani inkompetensnek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy irodai környezetben van egy ügyfél visszaigazoló rendszer, amin az ügyfelek pontozhatják a kapott szolgáltatást, és az ügyfelek jobbára 4-es 5-ös visszajelzéseket adnak a célszemélynek, míg egy beszervezett elkövetõ munaktárs konszisztensen 2-es visszajelzéseket kap, akkor el fogják tüntetni a visszajelzéseket, hogy megfordíthassák a helyzetet és beállíthassák a célszemélyt egy inkompetens alkalmazottnak. A munkahelyeken is addig folyik a zaklatás és szabotázs (mobbing), ameddig az áldozat el nem megy onnan. Egyébiránt nemzetközi állítások szerint a háttérben munkahelyi feketelistázás folyik a nagyvállalatoknál pontosan úgy mint más érák diktatúrái alatt. Mindezen taktikázásokkal az a cél, hogy minél súlyosabb traumákat, anyagi károkat okozzanak, hogy lerombolják az áldozatok önképét és önbizalmát, hogy összezúzzák a hitvilágukat és világnézetüket, hogy megbetegítsék õket, és mindezzel olyan elviselhetetlen belsõ és külsõ körülményeket teremtsenek, amivel ÖNGYILKOSSÁGBA KÉNYSZERÍTHETIK õket. Lényegében arra megy ki az egész tevékenység, hogy a célszemélyeket kifoszthassák, majd valamilyen módon eltegyék õket láb alól - akár öngyilkosságba kényszerítéssel, akár szívinfarktus elõidézésével, akár fék megbuherálásával. A tetejére sok országban - fõként Amerikában, Kanadában, Oroszországban, az áldozatok egy része szubletális fegyvertechnológiával való támadásokról is beszámolnak (ez nem-halálos irányított energia fegyvereket jelent, mint például az irányított elektromágneses impulzusok vagy mikrohullámok, amikkel látszólag minden ok nélküli égési sérüléseket, belsõszervi megbetegedéseket, sõt még hallucinációkat is lehet okozni! Egy amerikai célszemély arról számolt be, hogy, amikor sikerült megmérettetnie a házában a sugárzásokat, kiderült, hogy olyan erõs mikrohullámú sugárzás volt benne, ami tízszeresen meghaladta az egészségre káros szintet.)

Amint már mondottam, a rendõrség mindebben közremûködik. Minden érintett ország rendõrsége! És ebbõl tudjuk, hogy állami terrorról van szól. Habár most ebben némi változást állt be, mert Kanadában egy magasabb rangú tiszt a nyilvánosság elé is lépett azzal a hírrel, hogy az ilyen csoportos zaklatások esetében arra utasították a felettesei, hogy ne tegyen semmit, azaz a rendõrök kövessenek el jogsértést az áldozatok kárára. (Szegényke már nincs a rendõrségnél.) A FoxNews egy főműsoridőben leadott tudósításában pedig a Santa Cruzi rendőrség részlegesen elismerte a tevékenység létezését. Általánosan beszélve azonban a rendõrség KONSZISZTENSEN leplezi az elkövetõk által elkövetett bûntetteket, elbagatelizálják a bejelentéseket vagy egyenesen megtagadják a bejelentés felvételét. Továbbá rendõrök személyesen is részt vesznek célszemélyek zaklatásában, az életük fenyegetésében, védett személyes információt juttatnak ki a csoportokhoz és a többi. Az individuáls rendõrök mentségére szóljon azonban egy valami: a pszichoszomatikus kínzástaktikázások egy lényeges része úgy van megtervezve, hogy le van bontva több részfeladatba és több személy hajtja végre õket csoportosan és összehangoltan, mitöbb kevés bizonyíték marad utána. A rendőrség azzal sem tud sok mindent kezdeni, hogy valaki kulccsal betört valaki otthonába látszólag csak azért, hogy kivágja egy nõi célpont két bugyijából a lábközötti részt vagy, hogy elforgassa a vázát és a képkereteket (megõrjítõ taktikázás). És ha a célszemély feljelentést is tesz olyan bûncselekményért, mint az életveszélyes fenyegetés, akkoris bajban van a rendõrség, mert a csoportok vagy akkor csinálják, amikor nincs tanú, vagy több hamistanút hoznak, akik arra tanúskodnak, hogy a fenyegetés soha nem történt meg és a célszemély egy elmebeteg. Azonban a rendõrség olyan esetekben sem tesz semmit, amikor van bizonyíték, például egy orvosi látlelet vagy a személyi adatokat eltolvajolják, vagy hivatali visszaélést követnek el az áldozatok terhére!

Tehát errõl szól a történet. Egy normális átlagembernek nehéz elképzelni annak az embernek a napi létét, aki ennek a tevékenységnek a célpontjává vált. Az ember teljes világa átalakul egy már-már szürreális, kiszámíthatatlan ellenséges és erõsen manipulát közeggé. Idõvel az áldozatok pontosan olyanná válnak, mint egy paranojás skizofrén, habár ez nem valódi betegség, hanem mesterségesen elõidézet állapot. Megbetegszik az elméjük, az állandúsult ÉVEKEN ÁT TARTÓ kiszámíthatatlan stressz és traumák miatt megbetegszenek lelkileg, szelemileg és még fizikailag is, megszûnnek a normális emberi kapcsolataik, sõt a tudatosan okozott rendszeres csalódások, bizalommal való brutális visszaélések és traumák miatt már kerülik is az emberi kapcsolatokat, hiszen ezek az öröm helyett fájdalom és csalódás forrásává válnak. A gazdasági helyzetük tönkremegy a munkahelyi mobbing, a tudatosan okozott anyagi károk és a megbetegedés miatt, sokan ezért elveszítik az otthonaikat. A célszemélyek súlyos depressziótól is szenvedhetnek és nem látván kiutat ebbõl az embertelen, szürreálisan bizarr helyzetbõl, de fõképpen nem tudván feldolgozni az elképesztõ traumákat és veszteségeket (ezt az alkalmazott taktikázások meggátolják!) az öngyilkosságba menekülhetnek. És aztán vannak olyanok, akik fegyvert ragadnak és kiirtják a saját kínzóikat. Ma már tudjuk, hogy több nemzetközi egyetemi és munkahelyi ámokfutó ennek a tevékenységnek volt az áldozata és nagyonis céltudatosan lövöldöztek. Ez a tevékenység az egyetemeinken is folyik és a legõszintébben állítom, hogy az egyetemista gyermekeink nincsenek biztonságban. Az emberirtásra indoktrinált elkövetõk a saját gyermekeiket is arra nevelik, hogy ha nem tetszik nekik valaki, akkor vegyenek részt a szervezett és csoportos üldözésükben és kínzásukban. Ez az egyik oka annak, hogy a világban akkora felfordulást okoz ez a tevékenység, hiszen a gyermekeinket és a szeretteinket is kiirtatják olyan emberekkel, akiket az évek alatt az õrületbe és idegösszeroppanásba kergettek fasizmusra és sátánizmusra indoktrinált delúziós tébolyodottak.

A tevékenység létezik, letagadni már nem lehet. Szinte teljesen konszisztensek a nemzetközi beszámolók az alkalmazott taktikázásokról, az elkövetés módszereirõl, a terrorholokauszt csoportok/közösségek mûködésérõl, illetve az elkövetõk elmeállapotáról és viselkedésérõl. Olyan mennyiségû nemzetközi forrásanyag létezik és olyan komoly emberek foglalkoznak a témával, hogy el is kezdett a tágabb társadalomban tudatosodni a létezése. Természetesen erre felfigyeltek a háttérben lapuló pszichopata bûnösök és rájöttek, hogy olyan közösségek alakulnak ki világszerte, amelyekre nincs befolyásuk és, hogy ezek a közösségek már terjesztik az információt világszerte, indoktrinálják az embereket, tudatára ébresztik a populációt bizonyos viselkedési mintázatokra. Úgyhogy most az történik, hogy nem letagadni, hanem félremagyarázni próbálják az egész történetet. Sõt, mivel hiába is próbálják annyira görcsösen paranoid skizofréneknek beállítani az áldozatokat (ehhez nincs meg minden szükséges tünet, ahogy erre felhívta a világ figyelmét Dr. Rauni Leena-Kilde, Finnország egy volt egészségügyi fõellenõre) végre kitaláltak egy új elmebetegséget, aminek az elnvezése 
"Truman Show Szindróma". Úgy magyarázzák, hogy a Truman Show delúzióban szenvedõ személy azt deluzionálja, hogy az egész életét eltolvajolták és mások mindent tudnak róluk, sõt akár videóra is veszik õket és mások nézik a privát életüket. Ez a terrorholokauszt esetében igaz is. Szóval mivel letagadni már nem tudják, most arra terelõdött a figyelem, hogy mi ez a tevékenység, kik és miért okozzák. Én ezt is neki álltam mélyebben boncolgatni, szóval, ha van még ideged és gyomrod hozzá, akkor lapozz tovább a következõ oldalra, de ha ehhez nincs kedved, akkor feltétlenül látogassd meg a "taktikák oldalt", ahol listázva van a terrorholokauszt csoportok/közösségek által alkalmazott összes taktikázás.

szervezett zaklatás, terroristazaklatás, gangzaklatás, csendes holokauszt


"Valami olyant fogok elmagyarázni, ami õrületre emlékeztet, de nem õrület, és mégis õrültek okozzák."
Mark M. Rich, a Hidden Evil (Rejtett gonosz) írója
Folytatás az elõzõ oldalról.

A világhálót böngészve bőséges információ lelhető fel arra nézve, hogy mi is ez az õrületes borzalom és mi lehet a tágabb célja. Sok honlap egy szervezett bűnöző tevékenységnek akarja feltüntetni ezeket a katonai zaklató terror hadműveleteket és ezekből úgy tűnik, mintha a világot hirtelen egy gigászi bűnözés cunami lepte volna el. Némelyek egy jogrenden kívüli (extra-judiciális) bűntetésvégrehajtás rendszernek vagy társadalmi rehabilitációs szisztémának könyvelik el az egészet, elismerve azonban, hogy az áldozatok túlnyomó többségét semmilyen bűntény nem terheli, hanem megvezetik az elkövetõket. Vannak, akik egyenesen az ősi zsidó nyílvános csoportos megkövezéshez hasonlítják a célpontok csoportos kivégzését, vagy sátánista rituális gyilkoláshoz, és nem is tévednek annyira hiszen a háttérben jobbára bizonyos szektákhoz tartozó zsidó személyek vezénylik le a célpontok csoportos kiirtását és a csoportos "ítélkezés" egy õsi keleti, fõként zsidó hagyomány. Mark M. Rich a 
Hidden Evil (Rejtett gonosz) és a New World War (Új Világháború) írója azt állítja, hogy a programot magát a kormányaink mögött meghúzódó globális pszichopata bûnkartell tervezte meg és vezényli le, vagyis a hadművelet maga mint egész egy kormányainkon keresztül érvényesülő globális diktatúra része, a célpontjai pedig a spirituálisan ébrenlévők, illetve eugenikai okokból az intelligens, erkölcsös termékeny korban lévő személyek. Tehát kettõs célt tulajdonít a tevékenységnek: az egyik egy eugenikai vonalakon megvalósított holokauszt, míg a másik egy ideológiai indíttatású spirituális/tudati újramérnöklés. Figyelemre méltó egy Rossolatos kontra Görögország elnevezésû irat is, amit nem régiben juttattak el hozzám és amely irat részletesen tanulmányozza ezt a tevékenységet. George Rossolatos, az irat készítõje -egyezõen az amerikai Mark M. Rich-csel- úgy látja, hogy a tevékenység a kormányainkat megszálló árnyékhatalom szörnyszüleménye és a kormányainkon keresztül érvényesül, azonban a tevékenységet magát szociokibernetikai terrorizmusnak minõsíti és Mark M. Rich-tõl -és még sok más személytõl eltérõen- egy globális társadalmi újra-mérnõklést és vagyoni újra-elosztást lát benne, illetve, hogy ez az egész tevékenység összességében a fenntartható fejlõdés nevében született meg (a 21-ea Napirend (Agenda 21) néven ismert 1992. évi Rió ENSz Nyilatkozat alapján), aminek az egyik lényeges tana a populációcsökkentés tudatos népirtás megvalósításával.

Úgy vélem mindegyiknek végsősoron igaza lehet, de átolvasva honlapokat és átböngészve témába vágó könyveket, én úgy látom, hogy végsõsoron Rossolatos és Rich adja legjobb összefoglalásokat. Õket találtam a legmegbízhatóbb információforrásoknak a sok átböngészett honlap és könyv után. Annyit azonban személyesen még hozzátennék az õ munkájukhoz (amit õk NEM mondanak ki), hogy a Globális Pszichopata Bûnkartell, azaz a világunkat agresszív és ellenséges megszállás alatt tartó kb. 300 családból álló katonai-gazdasági-vallási háttérhatalom, többsége a Shabbatai Zevi (Shaptai Zvi) sátánista zsidó szektákból kerül ki (hasszidi zsidók). Ezek a szekták abban a hitben vannak, hogy a gonoszságot ki kell terjeszteni a világ minden csücskébe, a világot el kell pusztítani egy nagy végső armageddoni háborúban, hogy az õ istenüket beleprovokálják egy új föld és új ég megteremtésébe, amit csak és kizárólag a zsidók laknak (vigyázat, mert a zsidó szó eredeti jelentése szerint értik és nem a ma zsidónak nevezett népségre!). Lehet, hogy a program fizikai célja egy globális holokauszt, amit a fenntartható fejlõdés populáció csökkentõ tana nevében kreáltak, de a spirituális célja a gonoszság magvának világszerte történő elvetése, harmóniában az Új-világrend és Egyvilágkormány Rendszer mögött meghúzódó zsidó Shabbatai Zevi szekta sátánista-fasiszta hitvilágával. Erre a témára még vissza fogok térni lejebb.

Nos, miután megviszgáltam minden irányból a világszerte állítottakat, szerintem ez a tevékenység egy igazán multi-funkcionális program szóval nézzük csak meg, hogy mirõl is van szó itt igazából:

Az elsõ dolog, amit meg kell értenünk az az, hogy a tevékenység MINDEN NATO és nem-NATO volt-szocialista országban folyamatban van már legalább két évtizede! ÉS ÖSSZEHANGOLTAN FOLYIK! MINDEN érintett országban a hattérhatalomhoz tartozó roppant gazdag és befolyásos személyek irányítják, akiknek túlnyomó többsége a) pszichopata, és b) zsidó, és c) sátánista. MINDEN érintett országban a titkosszolgálatok és katonai titkosszolgálatok koordinálásával mûködik és a rendõrség szerepe a megvalósulásában az elkövetõk által elkövetett bûntettek leplezése, annak lehetõvé tétele, hogy a célszemélyeket bevonják az igazságszolgáltatás rendszerébe vagy elmegyógyintázetbe zárathassák õket, vagyis, hogy a tönkretételük, kifosztásuk és kiirtásuk zavartalanul lefolyhasson. Továbbá, MINDEN értintett országban AZONOSAK a célszemélyek kiirtására irányuló tatikázások. Végül pedig a tevékenység TRANSZNACIONÁLIS, vagyis határokon átnyúlva követi a célszemélyeket minden érintett országba. Mindebbõl azt az egyetlen érvényes következtetést lehet levonni, hogy egy összehangolt, jól irányított és koordinált globális tevékenységrõl van szó. Kétséges, hogy néhány megszállott gyûlölközõ, pár szétszórodott fasiszta csoport, vagy akár a maffia képes lenne egy ilyen méretû és természetû tevékenység megvalósítására, mégha a szervezett bûnözés, fasiszta csoportok és elemebetegek részt is vesznek benne.

A második dolog, amit érdemes észben tartani az, hogy -mint mondottam- minden érintett országban azonos a séma, azaz kipcáznak valakit, aki megfelel bizonyos pszichikai és genetikai kritériumoknak, illegális megfigyelés alá helyezik, hogy elkészíthessenek egy teljes pszichológiai profilt róla és feltérképezehessék minden emberi kapcsolatát, majd pedig ráuszítanak titkosszolgálati és katonai titkoszoglálati irányítás alatt álló civileket, akiket fasiszta nézetekre és rituális emberirtásra indoktrinálnak, és akik személyre szabott pszichikai hadviselési taktikázásokkal éveken át kínozzák, kifosszák és öngyilkosságba kényszerítik õket (illetve esetenként leplezetten végrehajtott gyilkosságokat követnek el ellenük). A séma tehát teljesen azonos és az alkalmazott taktikázások is teljesen azonosak világszerte. Csak a végrehajtók/szereplõk változnak országról országra, városról városra.
1. Holokauszt-rendszer: egy titkos eugenikaicélokat is szolgáló holokauszt 
A tevékenység egy olyan pszichikai hadviselési módszer, aminek alkalmazásával úgy lehet elpusztítani embereket, hogy kevés bizonyíték maradjon utána. Klinikai őrültek és/vagy klinikai pszichopaták, felhasználva klinikai-őrület közeli proxikat (elkövetőket) megőrjítenek, és öngyilkosságba vagy gyilkosságba/tömeggyilkosságba kényszerítenek embereket, vagyis leplezett gyilkosságokat hajthatnak végre embereken. Azt tudjuk, hogy a Stázi, az ÁVH, a KGB, a CIA, a Vörös Brigád, a Mossad, az Ijfú Törökök és más hasonló állami erõszakszervezetek milyen hatékonysággal folytattak és folytatnak is holokausztokat viágszerte. Nem kell különösen ecsetelni miként terrorizáltak családokat, miként vonszoltak el ártatlan embereket és miként gyilkolták halomra a civil lakosságot. Ami ma történik az egy régi dolog újabb módszerekkel végrehajtva. Ma lényegében ugyanaz történik, ami régebben csak más öltözetben: öngyilkosságba és gyilkosságba/tömeggyilkosságba kényszerítenek embereket világszerte, illetve balesetnek álcázott autó balesetekkel/szívinfarktust okozó mérgezésekkel gyilkolnak, halomra lövetés, ágyúzás és deportálás helyett. És mindez majdnem GLOBÁLIS szinten történik, mivel a program minden NATO és nem-NATO volt szocialista országra kiterjed. Ezek a terrorcsoportok nap, mint nap kínoznak és gyilkolnak embereket különbözõ módszerekkel, azaz egy holokausztot valósítanak meg világszerte.

Eugenika: A célszemélyek túlnyomó többsége bizonyos pszicho-biológiai, azaz pszichikai és genetikai kritériumok szerint kerül kiválasztásra. A tény, hogy a célszemélyek többsége átlagosnál magasabb intelligenciával és erkölcsiséggel bír, és mutat némi öntudatot és spiriutális/szellemi megvilágosodottságot, illetve lelki gazdagságot, teljesen egyértelmûen célzottságra utal. Emellett, az áldozatok egy részét tudtuk és beleegyezésük nélkül meddõvé teszik, másoknak elinjekciózzák a terhességüket, míg ismét másokat olyan borzalmas stressznek tesznek ki, hogy elveszítik a magzataikat. Az áldoztok többsége nem is tud gyermeket vállalni, mert olyan instabil és borzalmas körülményeket teremtenek számukra, ami lehetetlenné teszi a gyermekvállalást. Ha hihetünk a statisztikáknak és valóban a célközösségben többségben vannak a nõk, és ezek a nõk jobbára átalagosnál intelligensebb, átlagosnál magasabb erkölcsi mércével és tudatossággal, illetve valamilyen lélekhez/spiritualitáshoz kapcsolodó különleges képességgel/talentummal bírnak, akkor bizony azt a következtetést kell levonni, hogy az emberiség génállományának LESZINTEZÉSE folyik. És nem csak a nõi, hanem a férfi célszemélyek is ugyanilyen emberek.
2. Szociokibernetikai terrorizmus: Lehet, hogy nem vagyunk már Kanszaszban?! 
Ezzel a kifejezéssel magam is csak nem régiben találkoztam elõször. Megvallom addig még csak nem is hallottam a szociokibernetikáról, és gondolom legtöbben így vannak ezzel, úgyhogy röviden elmagyarázom, hogy mi is a szociokibernetika. A szociokibernetika a szociológia egyik tudományága. "Szocio", mert olyan rendszerek tanulmányozásáról szól, amelyek magába foglalnak egymással interkacióban lévõ alrendszereket. Ilyen rendszerek lehetnek az atomok és galaxisok, ökológiai rendszerek (erdõ), kiterjedt méretû nagyvállalatok, de emberi csoportok és társadalmak is. A tudományág célja olyan software, adatbázis és metodológiák kifejlesztése, amely megoldást nyújt az emberi kapcsolatok versengõ természetére. A szociokibernetika úgy véli, hogy az emberek egy sor rejtett társadalmi erõk kegyelmére vannak bízva, amelyek összességében egy egész hálózatnyi egymást mutuálisan támogató feedback loopokat hoznak létre. A szociokibernetika feladata ezeknek a háttérben megbúvó erõknek feltérképezése, megmérése, hasznosítása és olyan módszerek kiötlése, amelyekkel bele lehet avatkozni ezekbe a hálózatokká alakult rejtett erõkbe, az emberi magatartás manipulálása érdekében. A végsõ cél lényegében a társadalmi kolletív tudattalan erõk AUTOMATIZÁLÁSA. Az ember azonban NEM egy robot vagy más gépezet, hogy a társadalmi mûködését és ezen keresztül bizonyos fokig õt magát automatizálni lehessen! További probléma ezzel az, hogy a lélekkel megáldott normális értelmi szinten lévõ és egészséges elméjû ember képes annak felfogására, hogy a versengést egészséges fokig érdemes ûzni, pontosan addig ameddig nem sérti mások létezését és alapvetõ emberi jogait. A PSZICHOPATA és az értelmi/érzelmi képességeiben leszázalékolt az, aki ezt nem képes ezt felefogni, ergo számomra a dolog úgy néz ki, mintha a szociokibernetika a normális többséget akarná kordában tartani ahelyett, hogy a pszichopátia gáttlalan versengési problémájára találna megoldást. A végsõ probléma pedig az, mint ahogy ebbõl a tevékenységbõl is láthatjuk, hogy szinte minden zseniális rálátás és tudás kárékony célokra van felhasználva a világunkban, mert rossz kezekben van. Jobbára a pszichopaták és egy kóros kisebbség kezében.

Hogy a szociokibernetikával miként lehet visszaélni azt ebbõl a programból láthatjuk. Bizonyos csoportok világszerte szociokibernetikai manipulációban részesülnek, amely csoportok aztán valahol térben és idõben ütköznek mások- akár más embercsoportok- fizikai, mentális, materiális tulajdonságaival, illetve a magatartásuk ütközik az általános erkölccsel, az alapvetõ emberi jogokkal, és az érintett országok alkotmányos jogrendjeivel, azon rendfenntartási és igazságszolgáltatási szabályaival, azaz normális társadalmi és emberi mûködési rendjével. És itt jön létre az a helyzet, hogy ezek a szociokibernetikailag mérnökölt irányított csoportok vagy eltiporják, kifosszák, meggyilkolják azt, akibe beleütköztek, vagy az, akibe beleütköztek fegyvert fog és megvédi önmagát ezekkel a mindent eltipró irányított és mérnökölt õrültekkel szemben. A csoportok egyébiránt úgy próbálják asszimilálni azokat az embercsoportokat, akikkel ütköznek, hogy belevonják õket a kipecázott ártatlan emberek kiirtásába. Egy amolyan szociokibernetikai indoktrinációban részesíti a bevont újabb elkövetõket. Ez a bekebelezés okozza azt a helyzet is, hogy a tevékenység maga belülrõl dönti meg a létezõ jog és társadalmi rendet az érintett országokban. Amennyiben a rendõrség normálisan mûködne, mint rendfenntartó és bûnüldözõ testület nem lenne probléma, ám a rendõrséget minden érintett országban félreállították, annak érdekében, hogy megvalósulhasson ez a manipulált és irányított társadalmi és tudati újra-mérnöklés/automatizálás, illetve, hogy a gyilkolás tovább folytatódhasson. Röviden, a társadalmi csoport tudattalanjában rejlõ/ható és egymással interakcióban lévõ mozgatóerõket feltérképezték aztán erre szabtak egy programot, ami ezeket a tudattalan erõket manipulája, s ezáltal irányítják az embereket, és az embereken keresztül a társadalmaink mûködését és evolúcióját. De ezt nem is feszegetem tovább, mert én sem látom teljesen tisztán az egészet.

3. 
Indoktrinációs rendszer: a civil lakosság indoktrinálása ál-közösségi ideálokra, sátánista fundamentumokra, fasiszta/náci eszmékre és pszichopatikus magatartásra 
Mert mi is az indoktrináció? Annak a tudatos elõidézése, hogy egy ember olyan mintázatban válaszoljon érvekre és okozati tényetőkre, ami a manipulátor céljait szolgálja. Az indoktrináció mechanizmusa aláássa az elme szabadságát, mert a manipulátor ELLENÖRIZNI tudja az áldozatok együttmûködését (az indoktrináció sikerességét). Természetes mechanizmusok NEM ellenõrzik az együttmûködést/hatékonyságot, azok a természetes mechanizmusok maradnak fenn, amelyek leghatékonyabban szolgálják az emberiséget. Ergo, az indoktrináció egy alapvetõ jellemzõje a képesség, hogy az indirekt elkövetõ (a háttérben meghúzodó manipulátor) ellenõrizni tudja a direkt elkövetõn keresztül (tanár, vallási vezetõ, politikus stb.), az indoktrináció sikerességét és továbbra is indirekt manipulációkkal tud ráhatni az áldozatokra a saját céljai megvalósulásának érdekében.

A szervezett csoprotos zaklatás keretében felfedezhetõ ugyanez a mechanizmus: az irányítók, akik piramis alakzatú spirálisan progresszíven emelkedõ (vertikális) networkökben vannak elhelyezkedve, képesek a tagokon keresztül ellenõrizni az indoktrináció sikerességét. Az indoktrináció titokban folyik és problémás rálátást nyerni a pontos mechanizmusokra, de saját tapasztalatom szerint részben arra tanítják be õket, hogy õk 1. nemzet/közbiztonságra veszélyes embereket, 2. erkölcsteleneket (prosituáltakat, szexuális deviánsokat stb.) és 3. genetikai selejteket és betegeket (skizofréneket, személyiségzavarban szenvedõket stb.) irtanak ki a tágabb társadalom érdekében. Magukat - mint a társadalom felsõbbrendû és felelõs tagjait - úgy tekintik, mint a társadalom jótevõit, hõs spicliket és nemzetvédelmezõket, illetve felsõbbrendû erkölcsi ítélkezõket stb. A röhejes az egészben az, hogy ezeknek az embereknek egy része közönséges bûnözõ, orgiákban részt vevõ undorítóság, biszexuálisokkal házasodó elmebeteg, akinek a felsége szétnyalja a szomszédasszonyt, prostiuáltakat futtató stricik, házastársaik mellett mindenkit végig szopó-baszó szégyentelen némberek, mini szoknyában főnökeik felé bepucsító értelmiségi ribancok, és a többi.
3. Kormányok által támogatott/folytatott terrorizmus: végrehajtva a rendőrségeink, titkosszolgálataink és kormányainkon keresztül 
Elõször is: mi minõsül terrorcselekménynek és kik a terroristák?

"
261./9/b.§ terrorista csoport: három vagy több személybõl álló, hosszabb idõre szervezett, összehangoltan mûködõ csoport, amelynek célja az (1)-(2) bekezdésben meghatározott bûncselekmények elkövetése. 

Terrorcselekmény - Btk. 261.§

261. § (1) Aki abból a célból, hogy
a) állami szervet, más államot, nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltûrjön,
b) a lakosságot megfélemlítse,
c) más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetõleg nemzetközi szervezet mûködését megzavarja, a (9) bekezdésben meghatározott személy elleni erõszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bûncselekményt követ el ... "

Ergo minden olyan csoportosulás, amely hosszabb idõre szervezetten és összehangoltan mûködve céljaként tûzi ki bármely állam alkotmányos (beleérrtve az igazságszolgáltatást), társadalmi és gazdasági rendjének megváltoztatását, illetve, hogy kényszerítsen bármely államot, annak teljes vagy résznépességét, hogy valamit eltûrjön vagy tegyen/ne tegyen, és ezt a civil populáció terrorizációján/gyilkolásán keresztül valósítja meg, TERRORISTA CSOPORTNAK minõsül és terrorcselekményt követ el.

Másodsorban: a különbség egy 'elõjog háború' és egy 'megelõzõ háború' között az, hogy míg az elsõ a nemzetközi jog keretei között mozog, az utóbbi olyan háborús bûnnek minõsül, amiért német vezetõket ítéltek halálra Nürenbergben. Az elõjog háború, vagy 'elõjog csapás', egy megalapozott támadás, hogy elhárítsunk egy közvetlenül fenyegetõ veszélyt, mint például egy AK270 nukleáris háborús fejjel vagy más tömeggyilkosságra alkalmas fegyverekkel felpakolt repülõ Új-Skócia partjai felé tart, vagy esetleg egy több ezer fõs hadsereg ártó céllal tart Kanada partjai felé, fütyülve a kanadai hatóságok megállásra való figyelmeztetéseire. A megelõzõ háború vagy megelõzõ csapás, másik kézrõl, "katonai erõ alkalmazása egy KÉPZELT vagy KITALÁLT veszély elhárítása érdekében, amire még a prevetív kifejezés is túlságosan irgalmas lenne". Úgy is jellemezhetnénk ezt a fajta támadást, hogy "megelõgezett önvédelem egy elképzelt vagy kitalált veszéllyel szemben". (Mellékesen ez a pszichiátriában vagy paranoját vagy skizofréniát indikál, de úgy tûnik, hogy bizonyos államok és emberek a skizofrén gondolkozást tekintik normális alap állapotnak!)

Harmadszor pedig, itt van a terrorizmus versus ellenterror/ellenállás problémája. Definició szerint a kettõ majdnem teljesen azonos. A terrorizmus 
"az erõszak vagy az erõszak fenyegetésének - azaz megfélemlítés, kényszerítés, félelemkeltés - kalkulált használata politikai, vallási vagy ideológiai természetû célok elérése érdekében". Az ellenterror definíciója majdnem azonos, annak ellenére, hogy figyelemreméltó különbség van a terrorizmus és ellenállásból fakadó jogos ellenterror között. Népeknek, amelyeket erõszakkal megfosztanak a szabadságaiktól, az öndeterminációtól és függetlenségüktõl, fõként a koloniális és rasszista rezsimek, vagy idegen megszállás alatt álló népeknek, jogukban áll az ellenállás. Az idegen megszállás lehet katonai, gazdasági vagy ideológiai/politikai megszállás. Ellenterror az ilyen esetekben, nemzetközi konszenzus szerint, nem minõsül terrorizmusnak. A nemzetközi konszenzus alól nem meglepõen két kivétel van: IZRAEL ÉS ANNAK FELFEGYVERZETT JOBB KEZE, AZ USA. Ez a két állam úgy vélelkedik, hogy megszállott és elnyomott népeknek NEM ÁLL JOGUKBAN visszaharcolni a megszállóikkal szemben, hanem le kell tenniük a fegyvert és önként hagyniuk kell, hogy a megszálló kifossza vagy akár halomra gyilkolja õket. Az USA támogatása alatt állt Dél-Afrikai apartheid ellensége, Nelson Mandela és az Afrikai Nemzetki Kongresszus, illetve az izraeli megszállás ellen harcoló palesztin Hezbollah két példája a legittim ellenállásból fakadó ellenterrornak.

Negyedszerre pedig, az ÚJ-Világrend egy politikai és vallási ideológia. Méghozzá a legbizarrabb ideológia, ami valaha is kipattant az emberi elmébõl. Lényegében egy olyan hibrid ideológia, ami kombinálja a globalizmus "egy világkormány, egyvilág katonaság, egy világjog etc" elképzelését, az univerzális liberalizmussal, a sátánizmussal, a fasizmussal, a kommunizmussal, totalitáriánizmussal, strausszizmussal, fáraoizmussal és feudalizmussal. Némelyek a marginalizált és elszigetelt kevés elmebeteg tébolyának vélik.

A fentieket tudomásul véve, a Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Programot az USA katonasága és a CIA készítette, Stázi, KGB és Moszád szakértõk, illetve tudományos szakértõk és sátánista csoportok segítségével, és a program maga a helyi kormányainkon/titkosszolgálatainkon, rendõrségeinken keresztül érvényesül. Ami annyit jelent, hogy ez egy politikai és idológiai célú tevékenység. "A világ egy Új Világrendbe rendezõdött át", jelentették be 2011. október 11-én, csupán egy hónappal a WTC felrobbantása után. A kormányaink pedig azóta már szinte nyíltan egy árnyékhatalom, egy globális pszichopata bûnkartell irányítása alatt állnak. Tehát, ez a tevékenység egy kormányok által támogatott, politikailag és ideológiailag motivált szörnyûség. A tevékenység keretein belül pedig félelem elültetését, kínzást, gazdasági erõszakot, gyilkosságokat, és hasonló taktikákat alkalmaznak a civil lakósság bizonyos csoportjai ellen. A célszemélyek NEM terroristák, nem lázadók vagy forradalmárok, és nem tervezik letezõ kormányok megdöntését. Nincsenek felfegyverkezve sem. Szóval mivel maradunk akkor? Azzal, hogy ez a program egy kormányok által támogatott és folytatott terrorizmus, amely keretében civileket gyilkolnak szisztematikus erőszakkal, az elkövetõk maguk pedig terroristák, akik mindenféle agressziót, erõszakot és még gyilkosságot is elkövetnek az új-vilgárend politikai és ideológiai rendszer megvalósulásának érdekében.
5. Mozgó Hága : elítélve, üldözve, kivégezve ... és ártatlannak találva. 
Sok témába vágó tájékoztató jellegû honlap lelhetõ fel a világhálón, amelyek azt állítják ez itt valamiféle igazságszolgáltatáson kívüli büntetésvégrehajtás vagy társadalmi rehabilitációs szisztéma. A büntetésvégrehajtásnak -legyen az az igazságszolgáltatás keretein belül vagy azon kívül- azonban van egy alapkoncepciója: büntetésvégrehajtást és igazságszolgáltatást olyan embereken szokás végrehajtani, akiket valamilyen bûn terhel. A tetejére a kiszabott büntetés általában egyensúlyban van az elkövetett bûnnel. Mivel ezen esetben éveken át tartó kínzásról, teljes tönkretételrõl és kifosztásról, öngyilkosságba való kényszerítésrõl vagy meggyilkolásról van szó, nyilvánvalóan az a feltételezés, hogy az "elítéltek" gyilkosságot vagy valamilyen más szörnyûséges bûnt követhettek el. Amennyiben az "elítélt" nem követett el semmiféle bûnt, akkor azonban nem beszélhetünk semmiféle igazságszolgáltatásról és büntetésvégrehajtásról, vagy társadalmi rehabilitációs szisztémáról, hanem egyszerûen egy õrült bûnbakcsinálásról és közönséges gyilkosságról, amit nyilvánvalóan csupán gyûlölet, aberráns gyilokkésztetés vagy torz ideológia hajt nem pediglen valamiféle magasabb rendû erkölcsiség, igazságosság.

Egy épelméjû, jogállamiságot és törvényt tisztelõ ember, aki tisztában van azzal, hogy a rendõrségeink és bíróságaink feladata a bûnüldözés és ítélkezés, joggal teszi fel a kérdést: ugyan mi ruházna fel bárkit is azzal, hogy egyszemélyben nem csak bíró és bírák, de ítéletvégrehajtó is legyen? Nem beszélve ügyészről és börtönőrről. A terrorholokauszt csoportok tagjai nem képesek feltenni önmaguknak a kérdést, hogy egy olyan érzékeny dolog, mint egy másik ember élete feletti ítélkezés nem-e érdemli meg, hogy megvizsgáljuk, hogy nincs-e a vádban, az ítéletben és az ítéletvégrehajtásban némi pártosság vagy előítélet? Az elkövetők önmagukat tévedhetetlennek és omnipotensnek (mindenek felettinek, isteninek) tekintik, akiknek nem szükséges hátralépniük egy pillantra se, hogy minden állítást és vádat felsőbbrendű objektívitással vizsgáljanak meg ... másokkal megvitatva. Ha célszemélyek elkövettek egy megbocsáthatatlan bûnt, akkor miért nincs rájuk olvasva, miért nincsenek se formálisan se informálisan megvádolva egy olyan bûnnel, ami halálbûntetést von maga után?! A common sense azt mondja egy másik emberélet felett ítélkezõ embernek, tehát annak akinek az ítélkezése az elítélt szeretteinek életét és a tágabb társadalmat is befolyásolja, hogy másokkal is konzultáljon, mások véleményét és néző pontját is figyelembe vegye. Főként azokét, akik a vád, az ítélet és a kivégzés célpontjai. Talán joguk lenne tudniuk a vádról, talán joguk lenne tisztázni magukat vagy védelmet bérelni vagy elmondani az igazat. Talán az elkövetők inkább megölik őket, mint semhogy elismerjék, hogy a saját előítéleteik, irigységük, gyűlöletük, rasszizmusuk, őrületes rögeszméik és delúzióik, a saját pszichikai beállítottságuk, gnoszsággal és elferdült gyilokkésztetésekkel megtelített deviáns lelkialkatuk a valós oka a tevékenységüknek és az 'extra-judiciális büntetésvégrehajtás' kifejezés csupán egy álca, amivel önmaguk elött takargathatják õrült deviáns lelki és elmeállapotukat.
6. Szervezett bűnözés hullám: globális törvénytelenség cunami
Mintha a világunkon egyszercsak a derült égbõl egy globálisan összehangolt hirtelen elõtérbe kerülõ bûnözõ hadsereg tiporna át, valamiféle transzcendális víziót idézõ méretû összehangoltan mûködõ szervezett bûnkartell, egy gigászi interkontinentális elvetemült maffia szervezet, amely állati horda módra lerohanta az épelméjû tisztességes és törvénytisztelõ emberek társadalmait! Illegális behatolás, vandalizmus, életveszélyes fenyegetések, vesztegetések, hivatali visszaélések, hamis tanúzás, hamis vádak fabrikálása, tanúvallomások és jegyzõkönyvek meghamisítása, zaklatás, provokációk, személyi adatokkal való visszaélés, illegális adat/információgyûjtés, mérgezés, gyilkossági kísérletek, gyilkosságok, zsarolás, rágalmazás, becsületsértés, tudatos anyagi károkozás, lopás, felbújtás, ingatlanból való kifosztás, szellemi tulajdon ellopása, betörés mások számítógépébe, fék megbuherálása, autó megkarcolása és rongálása, illegális megfigyelés, hazudozás, megtévesztés ... az elkövetők bűnlajstroma szinte VÉGTELEN és szinte semmilyen olyan bűntett nincs, amit végre ne hajtanának mások kárára .... de honann került elõ ez a sok megátalkodott bûnözõ, akik fittyet hánynak a törvényekre, az alkotmányos jogrendre és mások alkotmányos és emberi jogaira?!

Az elkövetõk RENDSZERESEN követnek el bûncselekményeket és szervezetten mûködnek tehát joggal gondolhatja az ember, hogy itt valamiféle szervezett bûnözésrõl van szó. A szervezett bûnözés tagjai azonban általában pénzbeni haszonra hajtanak. Mi haszna lehet egy köver nõnek, aki egy zaklatási séma gyanánt már hatodszorra botlik bele a célszemélybe egy bevásárló központban és nem kap semmiféle anyagi kompenzációt a részt vételéért? Mit akarhat ez a kommunáci disznó elkövetõ, amit véleménye szerint megkaphat? GALÁD MÓDON MEGSZERZETT ELFOGADOTTSÁGOT, CSOPORTBA TARTOZÁST ÉS TÁRSADALMI HASZNOT. Mit akarhat a drogfüggõ, aki elmebeteg rágalmakat terjeszt a célszemélyrõl mindenfelé, de nem kap ezért semmiféle anyagi kompenzációt? DROGOT ÉS CSOPORTBA TARTOZÁST. Mit akarhat a középszerû szürke hivatali kukac értelmiségi, aki szívesen részt vesz a tevékenységben és egy ember életét egy tollvonással elkúrja? SIKERESSÉGET, ELISMERÉST.

Mi motiválhatja ezeket az emberirtókat közönséges bûncselekmények rendszeres elkövetésére, egy közönséges bűnözőlét élésére? Csupán gyûlölet? Csupán a haszon? Szellemileg visszamaradottak, hogy nem tudnak felelõsséget vállani a saját tetteikért vagy talán kényszer hatása alatt állnak és nem mernek nemet mondani? Miért mi lesz a következménye annak, ha nem vesznek részt a szervezett csoportos emberirtásban? A résztvételemmel értékesebb és társadalmilag hasznosabb, boldogabb, szeretettebb és sikeresebb ember leszek? Meg fog emelkedni az intelligenciahányadosom, szépségkirálynõvé válok, akiért dögölnek a pacákok minden lépésnél? Hát nem tudom. Õszintén szólva egy épelméjû, egészséges ember fel tudja mérni a cselekményei következményeit és meg tudja ítélni, hogy hol van a vonal a bûntett és a nem-bûntett között, és jobbára a határvonalon belül marad, hacsak nem egy habituális bûnözõ vagy valamiféle értelmiképesség deficienciában nem szenved.
7. Sátánista rituális gyilkosság
Nos mintha a fentiekben leírtak nem lennének elegendõk itt van a rituális gyilkosság is. Az elkövetés módjában teljesen egyértelmûen rituálisság fedezhetõ fel úgyhogy vizsgáljuk meg mirõl is szólnak a sátánista rituális gyilkosságok. Azt hiszem Jézus keresztrefeszítésérõl mindenki hallott. [Ezen a részen még dolgozok!] .... A csoport ekkor ünnepelni kezdi a lemészároltat, mint a csoport kohézió elõidézöjét. Ha ez nem ÕRÜLET, akkor semmi sem az. Az adott csoport vagy társadalom egyensúlya tehát teljesen FANTAZMAGÓRIKUS, mert a fenntartásához embergyilkolásra van szükség. Normális esetekben egy új jövevény nem jelent fenyegetést a csoportra, hanem a társadalom asszimilálja õt. Nem kivégezni akarja, hanem asszimilálja. Amennyiben az új jövevény pozitív befolyást tud gyakorlni a meglevõ csoportra úgy ez meg fog valósulni és a csoport természetesen beleépíti ezt a pozitív befolyást a mûködésébe. EZ A DOLGOK TUDOMÁNYOSAN BIZONYÍTOTT TERMÉSZETES RENDJE! A pozitív befolyást gyakorló tényezõket már-már isten bizonyítékának nevezem, mert valóban némileg átalakítják, pozitívvá és jobbá alakítják a rendszereket, azaz elõsegítik a pozitív evoluciót. Amikor egy ilyen pozitív tényezõt mindenáron kirekesztenek vagy egyenesen elpusztítanak, akkor a csoport degenerálódik, és az evolúció helyett devolució áll be. Pozitív fejlõdés helyett negatív hanyatlás.


Még egy részlet eme szösszenetből ahol az abnormálist normálisnik tüntetik fel mint itt az életben is, a büdös ÁVH -s zsidó elszarja magát és nekünk meg kell hunyászkodnunk. Hát ezért is utáljuk a zsidót és, ha mindenki tudatába be lesz táplálva ez a program elmondhatjuk mindnyájan , hogy utáljuk a zsidókat.

a taktikák
Kérlek tartsd észben: a tevékenység célja bizonyos kombinált pszichikai és genetikai tulajdonságokkal rendelkezõ ártatlan emberek teljes pszichikai, gazdasági és fizikai megsemmisítése fõként pszichoszomatikus kínzás alkalmazásával, több elkövetõ által, rész feladatokra leosztottan megvalósítva. A cél nem a célszemélyek elhallgattatása, sem a megbûntetése valamiféle bûntettért, sem a félre állítása és nem is a magatartásának rehabilitása, hanem CSOPORTOS, ELÕRE ELTERVEZETT ÉS RÉSZ FELADATOKRA LEOSZTOTT MÓDON MEGVALÓSÍTOTT TUDATOS ÉS LASSÚ PSZICHIKAI, GAZDASÁGI ÉS FIZIKAI KIIRTÁSA.

Az alkalmazott taktikázások úgy vannak tervezve, hogy összességükben elõidézzenek egy olyan ÉVEKEN ÁT TARTÓ ÁLLANDÓSULT létállapotot, amelyben a célszemélyek nagy mértékû stressznek, traumatizációnak, pszichoszomatikus kínzásnak és megõrjítésnek vannak kitéve, miközben az egészséghez és gyógyuláshoz abszolút szükséges TELJES támogató és szeretet kapcsolatrendszer megszûnik az életükben, és ellehetetlenítik a munkavállalásukat illetve tudatos anyagi károkat okoznak nekik (akár kifosztás révén is), ezzel tönkretéve a gazdasági helyzetüket is. A célszemélyek továbbá el vannak vágva MINDEN hagyományos segítségvonaltól (így a rendõrség, az igazságszolgáltatás, emberi jogi szervezetek, stb.) Másként megfogalmazva: a csoportok egy olyan állandósult hipervalós létállapotot idéznek elõ mesterségesen, amiben szinte minden pozitív normalitás megszűnik. Az áldozatok élete egy mûködésképtelen hipervalós ökoszisztémává válik, egy végnélküli stressz és trauma hullámmá, egy náci koncentrációs táborrá, amelyben az egyetlen állandó dolog az embertelenség és a visszaélés. Ez az állandósult negatív létállapot idővel elmezavart, agysejt károsodást, DNS károsodást és más fizikai károsodásokat (pl szívinfarktus) idéz elõ. Esetenként szimpla gyilkossági kísérletekkel (pk. megbuherált fék) is megpróbálják eltenni õket láb alól.

A taktikázások túlnyomó többsége katonai tervezésú pszichikai hadviselési taktikázás (pszichoszomatikus kínzás) és úgy vannak tervezve, hogy jobbára bizonyíthatatlanok maradjanak -természetes eseményekben bújjanak meg, több elkövetõ által részfeladatokra leosztottan valósítják meg, vagy ne legyenek tanúk -, hogy az áldozatot 
üldözési mániásnak vagy akár paranoiás skizofrénneklehessen beállítani és ezzel is aláásni a hitelességét. Amikor az emberirtó kommunázi disznók kérdőre vannak vonva vagy nyilvánosságra kerülnek a rémtetteik, akkor az áldozatokat üldözési mániásnak, skizofrénnek és elmebetegnek is állítják be, aki őket zaklatja és provokálja, illetve delúziónál vagy hazudozik. A takikázások hosszú éveken át folynak, vagy mindameddig az áldozatokat földönfutóvál nem tették, öngyilkosságba vagy tömeggyilkosságba nem kényszerítették, elmegyógyintézetbe vagy börtönbe nem záratták, vagy meg nem gyilkolták. 
Jó hír: Börtönben egy kommunáci disznó!

Börtönben a bandazaklató kommunáci

Illegális titkosszolgálati megfigyelés
MINDEN sértett teljes audió-vizuális megfigyelés alatt áll jobbára szatellit-alapú megfigyelés technológiával (pl. Echelon). A otthoni telefonvonalaikat és mobil telefonjaikat lehallgatják, a mobil telefonjaikat GPS-re jegyzik elõ az állandó megfigyelés érdekében. Az e-mail és postai levelezésük, illetve az internetezésük szintén teljes megfigyelés alatt kerül. Nem ritkán a sértettek a levelezésekkel való manipulálásról számolnak be. A vizuális megfigyelést a célpontok otthonában, munkahelyén és szomszédságában titokban felszerelt rejtett videókamerákkal végzik. Ez a megfigyelés kiterjedhet a hálószobára és a fürdőszobára is tehát olyan mélységekben folyik, amit SEMMIFÉLE nemzetbiztonsági vagy bûntetésvégrehajtási indokkal nem lehet megindokolni. Egyébiránt a sértettek szexuális életérõl szerzett információt szétosszák az emberirtó terroristák között, hogy azok felhasználják a zaklatás során ezzel mélységes megaláztatásokat és lelki/érzelmi traumákat okozva. A valós életben ezt úgy kell elképzelni, hogy ha a célpont azt mondja a párjának, hogy élvezi, ha beléélvez, akkor a terroristák azzal fogják zaklatni, hogy "nem tudtad, hogy azok a nők, akik befogadják a párjuk spermáját 80%-kal boldogabbak?". A célszemélyeket gyalogos spiclik/megfigyelõk is követik. Õk az adott ország/város létezõ spiclirendszerébõl kerülnek ki jobbára, de szomszédokat, barátokat, kollégákat és családtagokat is felhasználnak a spicliskedéshez.

Az internet megfigyelését is folytatják. REAL TIMEBAN - azaz ÉLÕBEN ÉS VALÓS IDÕBEN- is figyelik a célpontok internetezését és bele is avatkoznak abba. Ezt valószníleg az Echelon techológiával és rendszerrel valósítják meg, ami élõben bele tud avatkozni bármely földi vagy mobil telefonhívásba, és elektronikus levelezésbe a világ bármely pontján.
Kapcsolatok szabotálása/Izolálás
A célszemélyek teljes kapcsolatrendszerének feltérképezése az illegális megfigyelés keretében történik azzal a céllal, hogy a későbbiekben ezeket a kapcsolatokat teljesen szétzúzzák, beleértve a 
házasságokat és közeli családi kapcsolatokat. A csoportok beszívárognak az áldozatok életébe és kapcsolataiba. Barátságokat, üzleti és intimkapcsolatokat létesítenek a családtagokkal, házastársakkal, barátokkal, kollégákkal, szomszédokkal és más ismerősökkel. Ez már azelőtt megtörténik mielőtt a sértettek egyáltalán tudatára ébrednének, hogy megfigyelés alatt állnak vagy valamiféle szervezett ellehetetlenítés célpontjai. A közeli családtagokat egyszerűen "áttérítik a célra", vagy olyan ajánlatot tesznek nekik, amit nem tudnak visszautasítani (pénz, előnyök, esetlegesen a célpont ingatlanja/vállalkozása stb.), vagy megfélemlítik vagy zsarolhatóvá teszik és megzsarolják őket. Némely esetben egyszerûen elcsábítják a házastársat és szétzúzzák a házasságot. A többi kapcsolatot rágalomhadjáratokkal mérgezik meg vagy úgy szervezik be őket, hogy azt állítják a célpont titkosszolgálati megfigyelés/rendőrségi nyomozás alatt áll valami komoly bűntett miatt. Minden állandó kapcsolatot a későbbiekben felhasználnak a célpontok illegális megfigyeléséhez, a zaklatásukhoz, és a megőrjítésükhöz.

Nyílvánvalóan ennek a taktikázásnak a céja a célpontok teljes társadalmi izolálása és olyan állapot elõidézése, amikoris egy embernek teljesen megszûnik az egészséghez és érvényesüléshez szükséges támogató kapcsolatrendszere, illetve olyan kapcsolatokkal való körbevétele, amelyek rendszeresen becsapják, bántalamazzák és terrorizálják. Néhány éven belül a sértettek elveszítik minden támogató kapcsolatukat, minden szeretet, szakmai és baráti kapcsolatukat és teljesen egyedül maradnak.
Rágalomkampányok és karakter asszaszináció 
Ezt a taktikázást alkalmazta az FBI, a CIA, a KGB, a Stázi, az ÁVH, és diktatúrák hasonló erõszakszervei. A csoportok teljesen ABSZURD hazugságokat terjesztenek az áldozatokról a hátuk mögött minden közegben, ahol csak megfordulnak. Igazi Stázi-féle életrongáló rágalmakról van szó és csak a csillagos ég a határ az elkövetõk beteges torz fantáziájának. A leggyakrabban terjesztett rágalmak és pletykák (nemzetközi szinten): 
terrorista, pedofil vagy más szexuális aberráns, drog-díler, droghasználó, origázó nemi betegségeket terjesztő prostituált, fanatikus rasszista, gyermekbántalmazó, és ön és közveszélyes elmebeteg. Ezek a rágalmak az emberi kapcsolatok szétzúzásához, illetve a beszervezéshez szükségesek, de a sértetteknek ritkán árulják el az elkövetők, hogy mi van terjesztve róluk a hátuk mögött. Nagy szerencse, ha valaki olyan bátor, hogy visszamondja neki!! A médiában dolgozó zsidó személyek is részt vesznek nagyméretű rágalom és lejárató kampányokban.Váratlan és bizarrul durva bánásmód
A konszisztens beszámolók alapján úgy tűnik, hogy ez a taktikázás a szervezett csoportos zaklatás egyik lényeges része. Célja a célszemélyek lelkiegynesúlyának kibillentése az állandó váratlan sértegetésekkel, illetve a sértettek erõszak elkövetésébe való provokálása. Az áldozatok azt észlelik elõször, hogy -habár ez nem volt jellemző- hirtelen és megmagyarázhatatlamul megnövekedett a bizarr, durva, neveletlen, rosszhiszemű emberek száma az életükben. Ismeretlenek és ismerősök, beleértve beszervezett családtagokat, váratlanul és konszisztensen a legabszurdabb, legdurvább és legprofánabb módon inzultálják õket. Példának okáért az utcán sétálva egy ismeretlen elhaladva mellette odasúgja "te hülye pina" vagy egy ismerős beleköt azzal, hogy "basszad szájba a tetves kurva anyádat". A beszervezett családtagok és barátok közül is hasonló inzultusokkal és durva kritikákkal jönnek: "Te nulla, te semmi, te senki, te geci, te faszszopó, te dagadék, te kurva stb." Ennek a taktikának egyébként a főtémája a kritizálás és az elértéktelenítés, de arra is felhasználják, hogy neurolingvisztikai programozást alkalmazzanak, vagy a sértettet addig provokálják a nyílvánvaló sértésekkel, amíg ki nem tör és akkor beállíthatják egy érzelmileg instabil őrültnek. A kritikák jobbára olyan területeket érintenek, ahol maguknak a zaklatóknak vannak problémáik vagy fóbiáik (önértékelési probléma, túlzott foglalatosság a küllemmel és külsőségekkel, túlzott ragaszkodás a státusz szimbólumokhoz, félelmek, túlzott függés mások véleményétől stb.). A zaklatók a saját árnyékukat, elégtelenségeiket és sokszor saját kisebbrendűségi érzésüket vetítik ki a célszemélyekre, akik jobbára szolid önbizalommal, értelmi képességekkel és fejlett érzeli világgal megáldott, önmagukat és másokat elfogadni tudó kiegyensúlyozott emberek.
Álkapcsolatok és álházasságok
A csoportok ÁLKAPCSOLATOKAT és ÁLHÁZASSÁGOKAT kötnek a célszemélyekkel, hogy intim közelségből valósíthassák meg a megfigyelésüket, kínzásukat, traumatizálásukat, fenyegetésüket, megőrjítésüket, gazdasági tönkretételüket és az életük infrastruktúrájának aláásását. Tipikusan elmondható, hogy a kapcsolat első részében a beszervezett ál-társ teljesen normálisnak tűnik, aztán belép a hazudozó fázisába, amikor tudatosan a célszemély tudomásra hozza, hogy hazudozik így megkezdve a bizalom aláásását. A későbbiekben már jönnek a tudatosan elidézett csalódásokozás helyzetek, a fenyegetések, a megtolvajlás, és háttérben történő lejáratás. Extrém esetekben hivatalos ügyek szabotálása, hirtelen ceremónia és magyarázat nélküli faképnél hagyás. Az áltársak úgy manipulálják a helyzetet, hogy a célszemélyeket szegénységben tartsák vagy szándékos gazdasági károkat okozzanak nekik. Egy emlékezetes eset a kanadai Anthony Brinatelli esete, amikoris egy ilyen beszervezett ál-mennyasszony előre megírta Brinatelli öngyilkos búcsúlevelét. Cserébe az álkapcsolatért/álházasságért a kommunáci emberirtó disznók előnyös állásokat és lehetőségeket kapnak. Ennek a taktikázásnak a teljesen nyilvánvaló célja a célszemélyek súlyos érzelmi traumatizációja, az emberekbe vetett bizalmuk aláásása, az idejük elfecsérlése, az életük destabilizálása, az életük infrastuktúrájának aláásása és a tudatos károkozás. Az olyan esetben, amikor az álhzasságból gyermek is született elszakítják a gyermeket a célszemélytől különböző abszurd kitalált vádakkal vagy fondorlatos manipulációkkal.
Neurolingvisztikai programozás (NLP)
Az NLP azon a neurofiziológiai feltevésen alapul, hogy bizonyos magatartásformákat mesterségesen aktiválni lehet egy emberben bizonyos körülmények között és bizonyos helyzetekben. Az NLP tudományának alkalmazott részeként tudatosan "érzelmi jelzőket" ültetnek el egy ember pszichéjében, hogy ismét és ismét előidézzenek bizonyos érzelmi állapotokat és reakciókat. Az NLP lényegében egy szenszitizálási program, amitõl egy ember látszólag mindennapi dolgokra lesz "túlérzékeny" vagy fóbiás. Az első lépés az, hogy egy emberben tudatosan előidéznek egy bizonyos negatív érzelmi állapotot (legyen az félelem, fájdalom vagy gyűlölet), majd azt ismétléssel jelzővé alakítják. A későbbiekben újra és újra aktiválják ezt az érzelmi állapotot a jelzők segítségével. Ezeket az érzelmi állapotokat váratlanul és gyorsan idézik elő, tehát gyors és váratlan érzelmi és magatartásbeli változások állnak be a célpontokban. Nem ritkán igen intenzív érzelmi reakciókról beszélhetünk. A jelzők lehetnek tárgyak, hangok, színek, illatok, cselekmények, emberek, helyzetek, tehát teljesen mindennapi dolgok.

Hogy a valóságban ez miként is működik? Képzeljük el, hogy egy áldozatot megerőszakol egy elkövetõ és a nemi erőszak közben egy piros zoknit töm a szájába. A legtöbb megerőszakolt személy Akut Stressz Szindrómát vagy Poszttraumás Stressz Szindrómát kap a traumás eseménytől, aminek következtében kerül minden olyan emlékeztetőt, ami eszébe juttathatja a traumát, annak bármely részletét vagy magát az elkövetőt. Ezek az emlékeztetők félelmet, fájdalmat vagy akár erős pánikot és zavarodottságot kelthetnek benne. A nemi erőszak után a zaklató csoport tagjai ÉVEKEN ÁT úgy zaklatják a célpontot, hogy váratlanul piros zoknikat dobálnak az útjába, vagy akár épp akkor vásárolt piros zoknit vesznek elő a táskájukból a társaságában. Ismétléssel a piros zokni tehát egy mesterséges "jelző" lesz, aminek láttán egy roppant negatív érzelmi reakció áll be és az áldozat magatartása hirtelen megváltozik. A jelző ismételt és többszöri alkalmazása következtében a célpontban egy irracionális FÓBIA alakul ki a piros zoknira, egy teljesen hétköznapi tárgyra. Ez a legdurvább bemutatása volt az NLP-vel való visszaélésnek. Ennél vannak kevésbé traumatikus módjai a jelzők beültetésének a pszichébe, aminek alapfeltétele egy bizonyos érzelmi állapot tudatos kiváltása, de amikor már a jelzők helyükön vannak, akkor egy külső stimulival könnyű kiváltani igen erős negatív érzelmi reakciókat. Ezek a hirtelen és váratlanul kiváltott intenzív érzelmi állapotok rettenetesen károsak egy ember érzelmi és pszichikai egészségére, és ugyanolyan erőszaknak minősülnek, mint a fájdalmas fizikai erőszak vagy a fenyegetés. A csoportok alkalmazhatnak például olyan NLP szenszitizálást, hogy miközben az elkövető legdurvábban módon szidalmaz és becsmérel, ezzel dühös érzelmi állapotot kiváltva a célpontban, kulcsot zörget vagy köhög. Ezt megismétlik párszor bizonyos intervallumokkal, hogy jelzőt kreáljanak a célpont pszichéjében, majd a későbbiekben már csak magával a köhögéssel vagy kulcszörgetéssel zaklatják, hiszen ennyi is elég, hogy visszahívják a negatív érzelmeket. Vagy képzeld el, hogy kilépsz a házából és az utcán egy férfi botlik beléd, aki hangosan kattogtatja a tollát és rettenetesen csúnyán néz rád. Ennek rossz reggele van, gondolod magadban és már mész is tovább. A munkahelyedhez érve a parkolóban egy kocsi mellett haladsz el, amiben egy nő kezét kilógatva tollat kattogtat és köp amikor elmész mellette. Tán mindenki meghülyült ma és mi ez a toll kattogtatás?, kérdezed magadtól és tovább mész. Este elmész a sarki videotékába és amikor kilépsz a téka ajtaján egy kutyátsétáltató öreglány tollat kattingtatva az újjával feléd köp. Ekkor már felötlik benned, hogy itt valami nincs rendben, mert hogy mi az eshetősége annak, hogy 3 teljesen idegen rád haragudjon és közben tollat kattintgasson? EZ IGY MEGY KB. 3 héten-1 hónapon át, aztán leállnak vele. A jövőben, ha valaki hirtelen melletted tollat fog kattintani ki fogja váltani a negatív érzelmet belõled.

Az áldozatokat egyébként folyamatosan megfigyelik, melyik jelzőre reagálnak érzelmileg és azt beépítik a zaklatási programjukba. Az NLP-t nem csak emberek borzalmas és éveken át tartó érzelmi és pszichikai kínzására használják a csoportok, hanem arra is, hogy mások előtt bizonyítsák, hogy a célpont irracionális, elmebeteg és közveszélyes. Bármi lehet az irritáns, ami kiváltja a negatív érzelmet vagy dühös reakciót: színek, tárgyak, nevek, állatok, emberek, és a tetejére úgy lehet alkalmazni, hogy mások meg se értsék, hogy az áldozat miért kapta fel a vizet hirtelen. Az NLP ilyen módon történő negatív alkalmazása kínzásnak és erőszaknak minősül.
Gázláng
A gázláng és légkör abúzus egy ember megfélemítésérõl, összezavarásáról és megõrjítésérõl szól. A csoportok mesterségesen idézik elő és tartják fenn a félelem, megfélelmlítettség, instabilitás, kiszámíthatatlanság és irritáció légkörét. Általában semmilyen kézzel fogható bizonyíték nincs arra, hogy tudatosan lenne előidézve. Lényegében ez egy megőrjítési taktikázás, amit klinikai pszichopaták/nárciszisták alkalmaznak az áldozataik önbizalmának és épelméjének aláásása érdekében. Hosszú távon roppant káros az önértékelésre, önbizalomra és a mentális egészségre. Nem ritkán a célpont paranoiás vagy skizoid hozzáállást vesz fel, ami miatt aztán még több kritikával illetik és még jobban lejáratják. A gázláng taktikázás következtében a szerepek megcserőlédnek: az egészséges áldozatot elemebetegnek titulálják, míg az elmebeteg elkövetőket mások betegségének elszenvedő áldozataivá.

Példák: Bugyik becsempészése a fiókokba, bútorok elmozdítása az otthonban és tudatalatti-határ megfélemlítés, burkolt fenyegetések, az elkövetők állítása arra nézve, hogy a célpont tett valamit, ami kiesett a memóriájából.
Utcaszínház
Ez a taktikázás a Grox Box nevû állatkísérleteket mimikálja, amely keretében az áldozat egy MESTERSÉGES MEGRENDEZETT VALÓSÁGBAN találja magát, ahol mesterséges ingereknek vannak kitéve és a reakciói nyilvántartásra kerülnek. A csoporttagok kiválasztanak egy tetszőleges célponttal kapcsolatos negatív érzelmeket vagy megbotránkozást kiváltó motívumot, amivel félreérthetetlenül felhívják a figyelmét magukra, majd több személy résztvételével leadnak egy teátrikus mimikáló kiselőadást. Ezek a kiselőadások legtöbbszőr roppant sértők, megalázóak, fájdalmasak vagy félelemkeltőek. Az előadás alatt megfigyelik miként reagál a sértett és amennyiben negatív reakciót észlelnek, akkor ezt beépítik a pszichikai hadviselésbe. Az utcaszínház megvalósítása detto illegális megfigyelést és csoportkoordinációt igényel, amibõl félreérthetetlenül nyilvánvalóvá válik, hogy szervezetten történik a célszemélyek terrorizálása. Ez a taktikázás a vízválasztó, mert miután felismeri, hogy nem képzelõdik, hanem tudatosan terrorizálják a taktikázások már nem annyira hatékonyak, mint elõtte.
Zajkampányok
A 20 és 20.000 hertz közötti frekvencián hallható hangokkal befolyásolni lehet egy ember viselkedését. Már az is roppant idegesítő lehet, ha a pihenésünket megzavarják a szomszédok hangos zenével. A csoportok azonban rendszeres zajkampányokat folytatnak a célpontok ellen. A zajkampányok normális zajokból tevődnek össze, DE a 'zaj-ciklus' egésze a) hosszabban tart, mint az normális lenne, b) a cselekmények intenzívebbek, mint az normális lenne, és c) a cselekmények többször történnek, mint normális esetben. Rengeteg ajtócsapkodás, háztartási zajok, hangos zene, (éjszakai) kopogás, fúrás-faragás, ház körüli munkálatok zaja, fűnyíró zaj, sziránázó autók, ablakon való kopogás, fapapucsos klappolás stb. Ami érdekes az, hogy ha a célpont bejelentést tesz csendháborításért vagy zaklatásért akkor ezek a szomszédok, családtagok abszolút SEMMIT sem észlelnek a zajokból. Nyílvánvalóan ez nem csak egy ember lelki és idegi nyugalmának megzavarására alkalmas, hanem az alvásmegvonáshoz is, ami igen káros lehet a mentális egészségre hosszabb távon.
Telefonos zaklatás, kommunikációs vonalak zavarása
Telefonhívások éjjel, hajnalban. Letevős hívások, sértegetõ hívások, esetleg szexuális természetû zaklató hívások stb. A forrás ellenőrizhetetlen. Nem ritkán igen furcsa dolgokat művelnek a kommunikációs eszközök: a saját telefonszámunk hívogat, a hangpostánk kimenő üdvözlő üzenete félbe van szakítva és egy idegen folytatja tovább, a hívásaink folyamatosan megszakadnak, problémák az e-mail fiókkal, felnyitott postai küldemények.
Irányított beszélgetések, indirekt kommunikáció
Ettõl a taktikázástól az ember üldözési mániás lesz, ha nincs tudatában, hogy szándékosan csinálják. Az áldozat telefonbeszélgetéseiből vagy vele kapcsolatos eseményekből kiválasztanak egyet és azzal kapcsolatos beszélgetést folytatnak bárhol a környezetében, akár buszon, munkahelyen, családban. Például, ha a golfozást kedvelő nagybácsi meghal Szombaton, akkor az ismeretlen emberirtó terroristák arról fognak beszélni HANGOSAN a célpont közelében, hogy milyen kár, hogy János bácsi hirtelen elhalálozott és már nem érhette meg a szombati golf versenyt. Az irányított beszélgetések mindig szubliminális üzeneteket tartalmaznak. Beszervezett családtagok, házastársak és más intimkapcsolatok esetében sok HANGOS telefonbeszélgetés lesz, amiben ilyen módon felemlegetnek célponttal kapcsolatos dolgokat. A felemlegetett témák túlnyomó többségükben olyan témák, amik fájdalommal, megaláztatással, veszteséggel és hasonló negatív érzelmekkel bírtak a célpont életében. Az elkövetõk által alkalmazott kommunikáció MINDIG indirekt - a tudatos sértegetésektõl eltekintve. Soha nem tesznek egyenes és normális kijelentéseket a célszemélyek felé, hanem inkább kétértelmû, sejtelmes, utaló beszédformát alkalmaznak.
Sátánista taktikázások
A sátánizums egy lényeges része a terrorholokausztnak. A célpontok olyan taktikázásokról számolnak be, amilyeneket a Sátánista szektákból elmenekülő tagok ellen alkalmaznak. Saját tapasztalatom szerint is sátánisták és sátánista taktikázásokat alkalmazó személyek vesznek részt a zaklatásban. Amerikai célpontok arról számolnak be, hogy olyan kocsikkal követik őket, amiknek a rendszámtáblája tartalmazza a '666', '696' vagy '999' számsorokat. Kétlem, hogy ez véletlen lenne, mert az én esetemben egyszer éjjel 3:27-kor ébresztettek fel egy telefonhívással, egy Sümegi György nevű személy telefonszámáról, ami a '666' számsorra végződött. A '666' közismerten a 'bestia jele' és a sátánizmussal asszociálják. Az egyik zaklatóm, egy Vojna Ferenc nevű személy, sárga nyakkendőt visel sötét öltönnyel, ami az európai sátánisták jelképe, míg egy másik zaklatóm, Hafner Emma, friss meleg csirke vért csöpögtetett az ágytakaróm kellős közepére. Ezt az utóbbit kizárólag sátánisták és woodoo-isták csinálják. Mindeközben olyan üzeneteket kapok, amik kifejezetten sátánizmusra utalnak. Például Internet szörfölés közben váratlanul lefagyasztják a képernyőt egy bárány képével, vagy verbálisan 'báránynak' neveznek, vagy miután megkapom a bárány képét külön üzenetet küldenek azzal, hogy "üzenem báránykának, hogy ne tegyen ilyent többet, mert nagyon dühös leszek". (Ez azután jött, hogy a csoportos zaklatóimat több évnyi zaklatás után 'majmoknak' neveztem.) A bárány az áldozati bárányt jelképezi és a zsidó sátánisták szimbóluma, akik Jézust keresztre feszítették, mint áldozati bárányt. Két amerikai célpont beszámolt arról, hogy a célpontokat valamiféle rituális 'áldozati állatoknak' tekintik és ez nem is meglepő, hiszen már sok helyről állítják, hogy ami ma történik a világban az a tömegek rituális sátánista beavatása, vagyis a lelkük és magasabb tudatuk 'keresztre feszítése', egy áldozatbemutatás a Sátán-istenük felé. Olyan sátánista taktikázás is alkalmazva van, mint a 'sátánista visszásság', ami egy megőrjítési taktikázás, és úgy valósul meg, hogy traumatikus vagy bizarr élményekre folyamatosan 2-3 értelmû megjegyzéseket tesznek, ezzel idõvel eltorzítva az áldozat valóságérzékelését.
Csapdahelyzetek /framing
A csapdahelyzeteket csoportosan idézik elő, akár 8-15 személy részt vételével. Ezeknek a célja, hogy a célpontot provokálják és olyan helyzetbe manipulálják, amikor esetlegesen érzelmileg kitör vagy bûncselekményt követ el. Ezt videóra vagy diktára veszik és annak bizonyítására használják, hogy a célpont illabilis elmeállapotú, esetleg agresszív. Az áldozat provokálása részfeladatokra van felosztva, hogy nehéz lehessen bizonyítani, hogy valóban provokálva volt. A csapdahelyzeteket kriminalizáláshoz is alkalmazzák.
Kriminalizálás/bebörtönzés
Az emberirtásr indoktrinált csoportok/közösségek olyan helyzeteket teremtenek, amikoris a célszemélyt bűntett elkövetésébe vezetik, vagy ráterelik a gyanút. Sõt, nem ritkán hamisvádakat emelnek ellenük hamis tanúkkal vagy fabrikált vádakkal. Olyan esetekről is hallottunk, hogy a rendőrség félreállítja a célszemélyt közúti ellenőrzésre és drogokat dob el a célpont autójától néhány méterre, vagy akár az otthonában. A cél természetesen a célszemélyek kriminalizlása, bebörtönzése, lejáratása, és indokgyártás arra, hogy további embereket bujtsanak fel és szervezzenek be "bûnözõk" kínzásába és kiirtásába.
Tudatos csalódásokozás
Ezt a taktikázást rendszeresen alkalmazzák. Például felajánlanak egy állást, csak, hogy kirúgják azzal az érvvel, hogy inkompetens; egy beszervezett szerető megkérheti a célpont kezét hamis eljegyzési gyűrűvel vagy az esküvő alkalmával, amikor meg kell csókolni az újdonsült párnak egymást a beszervezett fél nem csókolja szájon, hanem kezet ráz vele és arcon puszilja. Beszervezett barátok rendszeresen találkozókat beszélnek meg, amit aztán az utolsó pillanatban mindig lemondanak. A beszervezett intim társ az orgazmus előtt rendszeresen abbahagyja a szeretkezést, hogy frusztrálja a célpontot. A tudatosan okozott csalódások lehetnek apró csalódások, de lehetnek életre szóló és léleknyomorító csalódások is, amelyek alkalmasak egy embert elkeseredésbe és öngyilkosságba kergetni.
Vágyak, álmok, tervek szabotálása
A csoportok az illegális megfigyelés során kategorizálják a célpont vágyairól, kedvenc ételeiről, kedvenc időtöltéseiről, terveirõl és álmairól szerzett információkat. Ezeket aztán szabotálják. Ha az áldozat mondjuk meg akarja nézni a Cirque du Soleil fellépését, akkor úgy fogják igazítani az eseményeket, hogy ez ne valósulhasson meg. Ha van egy bizonyos kedvenc termék, amit előszeretettel fogyaszt, akkor az a termék el fog tűnni a környékbeli boltokból. Általában elmondható, hogy bármilyen vágya, terve, álma legyen a célpontnak - kicsi vagy komolyabb - azt a csoportok el fogják gáncsolni.
Szexuális zaklatás, nemi erõszak
A női célpontokat szexuális zaklatásnak is kiteszik, némelyeket pedig megerőszakolnak. A szexuális zaklatáshoz részben a titokban összegyűjtött intim információt használják fel ehhez, amit a lehallgatások és megfigyelések során szednek össze, de az én esetemben egy Majoros Attila nevű zaklató napi részletes feljegyezéseket vezetett a velem való intim kapcsolatáról. Az intim szexuális információval történő visszaélésen kívül, néha olyan szexuális zaklatást is alkalmaznak, hogy váratlanul megfogdossák a női célpont fenekét, vagy mellét, vagy szexuális jellegű megjegyzéseket tesznek. Példának okáért a célpont fenekét kezdi el fogdosni egy ismerőse. Aztán pár nappal később miközben beszélget két-három emberrel, egy férfi lép oda hozzá és nemes egyszerűséggel megsimogatja az egyik mellét a kabáton át. Aztán egy hét múlva egy másik férfi teszi ugyanezt. Máskor egy csoporttal beszélget és két férfi zaklató felveti, hogy rendezzenek a célpont házában orgiát. Ez módszeres és tudatos szexuális zaklatás, amely a Btk. szerint bűncselekménynek minősül.

Hogy az olvasónak legyen némi elképzelése, hogy miként is viszik véghez ezeket a szexuális zaklatásokat elmesélek egy általam tapasztalt módszert. Adva volt egy intim e-mail levelezés, amit a férjemnek írtam és amiben emlékeztetésként kiszámoltam hány nap óta nem tudunk szexuális életet élni, mivel ő külföldön volt, illetve megjegyeztem, hogy megvisel a normális rendszeres szexuális élet nélküli lét. Az első zaklató megbökdöste a láncomat az ujjával, majd közölte "SZÁMOLJUNK!", aztán jött egy Hermán Péter nevű, aki szintén megbökdöste a láncomat, majd közölte "SZÁMOLJUNK!". Később megbökdöste a homlokomat és közölte, hogy bekattanok szex nélkül. Én annyira megdöbbentem és olyan mértékben porig alázva éreztem magam, hogy ezek a férfiak beleláttak a férjemmel folytatott intim levelezésbe és hogy ilyen módon és körülmények között emlegetik fel, hogy szószerint kifutott az arcomból a vér és dadogni kezdtem. Ám itt még nem volt vége a megaláztatásomnak és terrorizálásomnak. Ekkor jött vissza az első zaklató és nemes egyszerűséggel megsimogatta a mellemet, miközben 3 nővel beszélgettem. Végül jött egy Csáji Tibor nevű zaklató, aki kitette a kabátjára a kanadai nép, AZAZ 33 MILLIÓ KANADAI NEMZETI SZIMBÓLUMÁT!! (mivel én Kanadában éltem), majd odasétált hozzám és megfogdosta a mellemet, miközben egy padon ültem és beszélgettem. Ekkorra már előre a közelbe volt rendelve két rendőr, arra az esetre, ha sikerül kiprovokálni egy konfrontációt és tanúkként használják őket arra, hogy valamiféle irracionális közveszélyes őrült lennék, aki indokolatlanul neki esik másoknak.
Irigység, gyûlöletkeltés, kisebbrendûségi érzés elültetése
Ha a két kolléga közül te teljesítesz jobban, akkor a rosszabbúl teljesítõ kollégát fogják nyíltan dícsérni. Ha egy adott helyen te és egy másik hölgy van jelen odaküldenek egy férfit, hogy nyíltan dícsérje a másik nõ földöntúli szépségét és téged nyíltan csúfnak nevezzen. Ha szeretnél egy új csizmát, de nincs rá kereted, akkor a környezetedben élõ zaklatók mind elmennek szép új csizmákat vásárolni. Ha elõjössz egy remek ötlettel, azonnal ellopják, másnak tulajdonítják és miközben azt ajnározzák, téged kiközösítenek. Ha szép az énekhangod, akkor a legrosszabb énekhangút fogják kiemelni és magas pénzjutalommal megjutalmazni. Ha okos vagy, akkor konszisztensen lebutáznak és egy átlagos zaklatót fognak roppant intelligensnek beállítani. ÉS EZ ÉVEKEN ÁT FOLYIK! És nem is véletlenül, hanem azzal a céllal, hogy benned irigységet, kisebbrendûségi érzést, keserûséget és gyûlöletet váltsanak ki.
Victim blaming, bûnbakolás
Ennek a taktikázásnak a célja, hogy befelé fordítsa a célpont személyiségét és rávegyék õt az önvádolásra, bûntudatra. Az elkövetõk rendszeresen magát az áldozatot okolják a maguk által elkövetett bûntettekért és borzalmas, felfoghatatlanul embertelen attrocitásokért. Mindenért az áldozat a felelõs, mindennek õ az oka, õ a bûnbak. Ha az elkövetõk elérik, hogy az áldozat önmagát kezdje vádolni a torz lelkületû szadista emberirtók saját beteges cselekedeteiért, akkor nyert ügyük van. Egyébiránt maguk az elkövetõk úgy érzik õk NEM felelõssek semmilyen általuk elkövetett attrocitásért, mivel úgy vélik a célszemély valami borzalmas bûnt követett el, amiért megérdemlí a szörnyû bánásmódot, vagy náci/fasiszta eszméket vallanak és minden szégyen vagy erkölcsi kétely nélkül ki akarják irtani a célszemélyt, vagy pedig a célszemélyt áldozati báránynak tekintik, akiknek a kiirtása/feláldozása szükséges, mert ezáltal csoportösszetartozást érnek el. Egyébiránt az elkövetõk esetenként súlyos delúziós állapotban vannak és önmagukat úgymond törvény felettiséggel és isteniességgel ruházzák fel.
Szaghatások
Mesterségesen elõidézett szagok beáramoltatása a célpont lakókörnyezetébe vagy akár az utcán.
Mérgezés, fertõzés és az ételek beszennyezése
A fertõzés és az ételek beszennyezése lehet apró egészségügyi zavarokat vagy kellemetlenségeket/élvezhetetlenséget okozó dolog, de sajnos lehet komolyabb fertõzés is, mint például Hepatitisz. A mérgezéshez alkalmazhatnak szívinfarktust elõidézõ mérget, ami gyilkosságnak minõsül.
Médiazaklatás
Még csak elképzelni is hajmeresztő, hogy a média, ez a parazita gyilkos szabadkõmûves-cionista zsidó társaság, valaki nyomába szegődik, de bizony megesik. A célszemélyt lefényképezik, átretusálják a fényképet valami 120 kilós transzvezitává és leadják a képét, valami sértő cikkben országszerte. A róla szerzett szexuális természetű információt szétosztják beszervezett zsidó és nem-zsidó rádió bemondók között, akik aztán ezekre utalásokat tesznek program idõben. Az e-mail levelezéseinek részletei a betelefonáló kívánságműsorban zenedarabot kérő betelefonáló szájából hangzik el. Hihetetlen, de igaz.
 ZSIDÓ MÉDIÁSOK AKTÍVAN RÉSZT VESZNEK ENNEK A GLOBÁLIS TERRORHOLOKAUSZTNAK A MEGVALÓSULÁSÁBAN. Ahogy egykoron csoportos maszturbációra jártak magyarkivégzésre, most azon élvezkednek, hogy a médiát használják fel emberek megõrjítésére és elpusztítására. (Valószínûleg közben most is csoportosan maszturbálnak!)
Illegális behatolás
Ennek a taktikázásnak fõ célja a stresszokozás a magánszféra megsértésével. Ha valakinek betörnek az otthonába hónapokba telik, míg visszaáll a lelki nyugalma, de a célszemélyeknek szinte állandóan megsértik a magánszférájukat. Az ilyen illegális behatolások, betörések során elmozdítanak apró tárgyakat, ellopnak apróságokat, elmozdítják a bútorokat, megmérgezik a háziállatot stb. Mindezek a gázláng taktikázás részei.
Vandalizmus, rongálás
Erről szintén minden célpont beszámol éljen bárhol is a világban. Vandalizmus orgia! Az elektromos berendezések, ha új, ha régi, egyik a másik után titokzatosan kipurcannak. Van, amelyik aztán titokzatosan ismét működik. Mosógép, kávéfőző, TV, rádió, videokamera, bármely elektromos berendezés áldozatává válhat a globális üldöztetésnek. Érdekes, hogy valamilyen okból szeretik leszaggatni a konyhaszekrények ajtajait. Az ilyen "háborús áldozatokká" vált ártatlan konyhaszekrényekről nem csak én, de több magyar és külföldi célszemély is beszámolhat. Kávé a plafonon. Leesett duplán felerősített képek. Összetört vázák, szétszaggatott drága kosztümök és más ruhadarabok (a ruhák megszaggatásáról - pl. 
bugyik lábközötti részének kilyukasztásáról/kivagdosásáról vagy nadrág lábközötti részének kilyukasztásáról!!! - világszerte beszámolnak!). Az autókat különösen szeretik vandalizálni és itt mindenféle rongálással számolni lehet a karcolásoktól a fék és a váltó megrongálásáig. Olvastam egy emlékezetes esetről, amiben egy amerikai áldozat villanykörtéit titokban kicserélték és azok egyik másik után felrobbantak. A körtéken az állt "MADE IN HUNGARY". (Hát köszönjük szépen a magyar termékek lejáratását külföldön!)Területinvázió
Ennek a taktikázásnak csupán az a célja, hogy a célpontok megzavarodjanak és kellemetlenül érezzék magukat. A nyílt terepen és a tömegközlekedési eszközökön a csoporttagok szorosan körülveszik a célpontokat és bárhová mozdulnak mennek ők is. Egy másik formája ennek a taktikázásnak az, hogy úgy koordináják mozgásukat, hogy a célszeméllyel egyidõben többen érkezzenek egy ajtó elé, kasszához vagy egy utcasarokra és ott mindenféle furcsa, idegesítő tülekedés vagy kerülgetés alakul ki. Ezek a tömörülési akciók szinte már átokká válhatnak a célpontok számára, mert időszakonként megismétlődnek. Megtörténhetnek az utcán, a tömegközlekedési eszközökön, a boltban, az éttermekben, edzés közben stb., és igen idegesítő lehet, főként, ha közben NLP-t is alkalmaznak.
Szinkronizálás
Sok célpont egy olyan taktikázásról számol be, amit szinkronizálásnak nevezhetünk. Úgy tűnik a zaklatók szinkronizálják a saját mozgásukat és cselekményeiket a célpontokkal. Akkor mennek WC-re, amikor azok. Akkor mennek ki az utcára, amikor azok. Ha éjszaka felkelnek, akkor a beszervezett szomszéd is felkel és felkapcsolja a villanyt. Ahol lehetséges, akkor kelnek, amikor a célpontok. És így tovább. Ha valakit utánoznak, az rettenetesen idegesítő lehet egy idő után.
Nyílt és burkolt életveszélyes fenyegetések
A sértettek időről-időre nyílt és burkolt életveszélyes fenyegetéseket kapnak, hogy megfélemlítettség állapotában tartsák őket. A célpontok gyermekeit is előszeretettel fenyegetik. Mint ismert, a hosszú távú félelemérzet irracionális gondokozást okoz.
Tudatalatti-határ megfélemlítés
A tudatalatti-határ megfélemlítésre egy tankönyv példa, amit velem műveltek: találkozóm volt egy ismerõssel és a troli megállóban várakozva arra lettem figyelmes, hogy egy férfi furán és feltűnően igazgatta egy nő fülbevalóját. Amikor elindult a troli ez az ismeretlen férfi integetett nekem. Miután találkoztunk az ismerõsömmel egy parkban sétáltunk beszélgetve, amikor egy csoport állt meg a közvetlen közelünkben és az egyik csoporttag látványosan elszínészkedte, hogy eldobja a mobiltelefonját, a másik pedig ordítva rákérdezett, hogy "hol a telefonod?" mire az első visszaordított, hogy "a zsebemben!". A csoport ezután elment a környezetembõl. Kb. 1 óra múlva a beszervezett ismerősöm egy szokatlan történettel állt elõ arról, hogy az egyik ismerőse gyilkosság áldozatává vált, megölték, majd a testét darabokra vágták és elásták a hegyekben. Úgy sikerült végül azonosítani, hogy az egyik fülében fülbevaló volt, és amikor megtalálták a teste középső részét, akkor a zsebében ott volt a mobilja. (EMLÉKEZZÜNK CSAK A FURCSÁN FELTÛNÕ FÜLBEVALÓSOKRA A TROLI MEGÁLLÓBAN ÉS A MOBILJÁT LÁTVÁNYOSAN ELDOBÓ MAJD AZT A ZSEBÉBE GYÖMÖSZÖLŐ FÉRFIRA!) Hát ezt nevezik tudatalatti-határ megfélemlítésnek! És mivel le van bontva részekre és nyílt, személynek szóló fenyegetésnek nyoma sincs, szinte teljesen bizonyíthatatlan, sõt, ha az áldozat megpróbálja elmagyarázni másoknak, hogy miként fenyegették vagy félemlítették meg tiszta üldözési mániásnak fogják vélni, mert nagyonis úgy tûnik összekombinál véletlenszerû eseményeket és cselekményeket, hogy egy koherens, perszonalizált üzenet kerekedjen belõle.
Gyilkossági kísérletek, gyilkosságok
Konszisztensenk a nemzetközi célszemély beszámolók váratlan titokzatos fék és vagy váltóhibákról, mérgezésekről/bedrogozásokról, 2-3 autó részt vételével megvalósított közútról való leszorításról. Alkalmazhatnak olyan mérget, amely pár napon belül szívinfarktust okoz. A terrorcsoportok tehát baleseteknek és természetes eseményeknek álcázott gyilkosságokat és gyilkossági kisérleteket hajtanak végre.
Bioelektromos/szubletális fegyverek
Ezekrõl a fegyverekrõl bõvebben írok a bal oldali "láthatatlan világháború" link alatt. Sok célszemély arról számol be, hogy valamiféle irányított hullámokkal/manipulált frekvenciákkal támadják õket. A szubletális katonai technológiák létezõ technológiák és ezekrõl bõ dokumentációforrások léteznek a világhálón, de akár nemzetközi emberi jogi szervezetek, találmányi hivataloknál és magánál az ENSz-nél is. Mind az amerikaiak, mind az oroszok igen fejlett irányítottenergia technológiát birtokolnak. A mikrohullámú vagy elektromágneses impulzusokkal égési sérüléseket, de még értelmezhetõ hangokat is lehet okozni. A szubletális fegyverekkel -a megtévesztõ elnevezésükkel ellentétesen- belsõszervi megbetgedéseket, szívinfarktust és halált is elõ lehet idézni.



a célszemélyek


FELHÍVÁS A HONI CÉLSZEMÉLYEK FELÉ
Világszerte, de fõként Amerikában és Kanadában folyamatban van az áldozatok dokumentálása. Ha szeretnél csatlakozni ehhez a mozgalomhoz, akkor írd le a történetedet és próbáld meg hitelesíteni egy ügyvéddel vagy hitelesítésre jogosult személlyel, majd elküldheted Hafner Gabriella névre a 1165 Budapest, Táncsics u. 29/B címre. Ha hasznossá akarod tenni magad, akkor terjessz tevékenységellenes szórólapokat. SEMMIFÉLEKÉPPEN NE MARADJ CSENDBEN! Olyan ügyvéd által hitelesített állítások is jól jönnek majd, amelyek arról szólnak, hogy magyar lelkisegély szolgálatok, emberi jogi szervezetek vagy más hasonló segélyszervezetek (bármelyik, egy vagy akár több) milyen arányban találkoznak olyanokkal, akik több személy általi zaklatásra vagy kínzásra panaszkodnak. Részt vehetsz anyagi forrásokért való lobbizásban is, mert figyelemfelkeltõ posztereket kell csináltatnunk. Mitöbb készülödõben van egy 
FELJELENTÉS is, amit itt olvashatsz!
Mindenekelõtt PONTOSAN, ahogy a kiirtott 1.5 millió örmény férfi, asszony és gyermek esetében, a 7 millió kiirtott ukrán esetében, a kiirtott 28 orosz püspök és érsek, 6.776 orosz pap, 6.575 orosz tanár, 8.500 orosz orvos, 54.850 orosz katonatiszt, 260.000 orosz katona, 150.000 orosz rendõr, 48.000 orosz csendõr, 355.000 orosz értelmiségi, 198.000 orosz munkás, és 915.000 orosz paraszt esetében, a kiirtott 2.5 millió iraki férfi, asszony és gyermek esetében, vagy a többmillió kiirtott palesztin esetében, és pontosan ahogy a Szent Inkvizíció alatt kiirtott 9 és fél millió fõként nõ és gyermek esetében ... a ma elkövetõk a ma holokauszt áldozatait is TELJESEN DEHUMANIZÁLJÁK. Ez azt jelenti, hogy az elkövetõk az áldozatokat NEM EMBEREKNEK, HANEM KIIRTANDÓ KÚSZÓMÁSZÓ FÉRGEKNEK TEKINTIK, AKIKKEL SZEMBEN SEMMIFÉLE ÕRÜLT ATROCITÁS ÉS PERVERZIÓ ELKÖVETÉSE NEM JELENT BÛNT VAGY BÛNCSELEKÉNYT. Mitöbb, azonosan az említett holokausztokkal a ma holokauszt elkövetõi is úgy vélelkednek önmagukról, hogy õk tisztességes, normális és ÉPELMÉJÛ!!!! emberek, akiknek valamiféle kötelességük részt venni az embertársaik csoportos kínzásában és kiirtásában. Ám nem úgy, mint a múlt holokausztjai során ma NEM etnikum, vallás, nyelv, nem, geográfiai lokalitás vagy hasonlók alapján válasszák ki a kiirtandókat, hanem bizonyos kombinált pszichikai és genetikai tulajdonságok alapján.

Hogy kik a ma holokausztjának áldozatai annak megfogalmazása igen egyszerû: olyan emberek, akik bizonyos kombinált pszichikai és genetikai tulajdonságokkal rendelkeznek, termékeny korban vannak (16-50 életév között), van mibõl kifosztani õket (ingatlan, szellemi tulajdon, jó állás és pénz), de nincs elég befolyásos szellemi és anyagi háttértámogatottságuk. Az álodzatok kb. 85% megfelel ennek a leírásnak, a fennmaradó 15% között vannak zsidó rasszista nácik és sátánisták által gyûlölt személyek, komolyabb bûncselekmények tanúi, szexuális deviánsok által gyûlölt személyek, hazafiak, akiket a globális nemzetköziség már nem tûr meg, emberi jogi és politikai aktivisták, illetve olyanok, akiket terjeszkedõ nagyvállalatok ki akarnak túrni földjeikbõl.

Az áldozatok túlnyomó többségét bizonyos kombinált pszichogenetikai tulajdonságok alapján válasszák ki: 
  1. átlagosnál magasabb intelligencia VAGY szépség, ami TÁRSUL
    2. átlagosnál magasabb erkölcsiséggel,
    3. öntudattal, önálló gondolkozással és önálló cselekvõképességgel,
    4. gazdag lelkiséggel, és
    5. materiális vagy szellemi tulajdonnal (vagy annak várományossága).
    Az ilyen típusú emberek jobbára a közép és szellemi rétegbõl kerülnek ki és pontosan olyan emberek, akiktõl a bûnözõk félnek, a pitiáner középszerû emberek irigyelnek, és a pszichopaták roppant mértékben gyûlölnek, hiszen pontosan az ilyen emberek jelentik a pszichopaták túlélésére a veszélyt. A világszerte kibontakozó mintázat alapján azt mondhatjuk, hogy a célszemélyek majd mind olyan személyek, akik érzelmileg és erkölcsileg igen fejlettek az átlagos emberhez képest, akik hajlamosak a szabad gondolkodásra, kevésbé lehet õket befolyásolni vagy korrumpálni mint egy átlag embert, és emellett intelligensek is. A tapasztalat szerint a nõk és férfiak aránya 5:3. Hogy számban mennyien vagyunk világszerte azt nem tudni pontosan. Milliókra becsülik a világszerte kiirtásra célba vett emberek számát. Amit bizonyosan tudunk az az, hogy csak egyetlenegy amerikai lelkisegély szervezet statisztikái szerint hozzájuk 'többezeren' telefonáltak állítva, hogy csoportos zaklatásnak vannak kitéve, habár pontos számot nem voltak hajlandóak ügyvéddel hitelesített írásba adni. Ha egy lelki segély szolgálat többezer ilyen személy jelentkezésével dicsekedhet, akkor ez kiterjesztve globális szintre minimum milliókat jelent. On-line statisztikák is készültek, de ezek véleményem szerint nem megbízhatóak.

    Tehét egyáltalán nem beszélhetünk olyan tulajdonságokról - etnikai, vallási, nemi vagy más másonló tulajdonságról-, amit hagyományos diszkriminációs és üldöztetési alapnak minõsíthetünk. Nem beszélhetünk arról sem, hogy az áldozatok megrögzött vagy veszélyes bûnözõk, kémek, terroristák lennének, hiszen 90%-ban semmiféle bûncselekményt nem követtek el, és azok, akik a tevékenység során mégis bekerülnek az igazságszolgáltatás rendszerébe jobbára azért kerülnek oda, mert tudatosan kriminalizálják õket hamis vádakkal vagy mesterségesen manipulált csapdahelyzetekkel. Az egyik célszemély ellen 9 hamis vádat emeltek és ebben volt pedofiliától kezdve a bordatörést okozó súlyos testi sértésen át az életveszélyes fenyegetésig mindenféle borzalom. Hosszú évek alatt, kirendelt gyermekszakértõk közremûködésével, a súlyos testi sértés nyomainak és a bordatörés nyomainak hiányával tudta csak tisztázni magát, de addigra már kifosztották az ingatlanjából, elment minden pénze, elveszítette a gyermekeit és 2 szívinfarktust szenvedett. Az áldozatok kor szerint sem kategorizálhatók, hacsaknem egy kategória szerint: az áldozatok túlnyomó többsége termékeny, gyermeknemzõ korban van (16 és 50 év közöttiek). Némelyeket tudtuk nélkül meddõvé teszik, míg másokat olyan prolongált õrült stressznek tesznek ki, hogy képtelenek a gyermekvállalásra. Olyan esetrõl is hallottam, hogy egy nõ célszemélynek titokban elinjekciózták a terhességét.

    Mindebbõl fõként azt a következtetést lehet levonni, hogy itt egy nyilvánvaló genetika-alapú népirtás folyik, azaz náci eugenikai törekvésekrõl beszélhetünk, aminek a célja bizonyos kombinált genetikai és pszichikai tulajdonsággal bíró emberek kiirtása az emberiségbõl. Bennem semmiféle kétség nincs arra nézve, hogy miért pontosan az ilyen embereket akarják kiirtani az emberiség soraiból. Ennek a terrorholokausztnak az elsõdleges célpontjai PONTOSAN olyan tulajdonsággokkal bírnak, ami roppant veszélyt jelent a világunkat, kormányainkat és társadalmainkat irányításuk alatt tartó pszichopaták túlélésére. A pszichopata kiválóan utánozza a normális, lélekkel megáldott embereket, ám de közben létezik egy rettenetes féleleme: a LELEPLEZÕDÉS. Attól rettegnek, hogy eljön a pillanat, amikor leplezõdik, hogy õk valójában nem olyan emberek, mint a normális lélekkel megáldott ember. Rettegnek, hogy az emberek meglátják a valódi arcukat: egy kapzsi, gátlástalan, irigykedõ, gyûlölközõ, lelketlen, parazita, embertelen, õrült arcot. Azért rettegnek ettõl a leleplezõdéstõl, mert ez a normalitás álarca biztosítja számukra a túlélést az emberiség soraiban. Amikor egy tipikus célszemélyt és egy pszichopatát egymás mellé teszünk és összehasonlítjuk õket, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az egyik valóban képes az emberi érzelmekre, míg a másik nem, az egyik képes a teremtõ-építõ munkára míg a másik nem, az egyiknek eredendõ intelligenciája és bölcsessége van, míg a másiknak tanult lexikonja és mások manipulálásra kifejlesztett képességei, az egyik a tudást önmagáért a tudásért szerzi meg, a másik pusztán a haszonért és hatalomért, az egyikbõl sugárzik az életenergiát adó pozitivitás és szeretet, míg a másik elszippantja mások életenergiáit a gyûlöletével és negatív érzelmeivel.

    A célszemélyek között vannak 3 diplomás szuperzseniális magyar nõk, amerikai pszichiáterek, kisgyermekes fiatal anyukák, fordítók, szentek, megvilágosodottak és spirituálisan fejlettek, vézna kis feltalálók, kiváló médiaszakemberek, modell szépségû erkölcsös roma hölgyek, és hasonlók. Akik ezidáig úgy tûnik 
    NINCSENEK a célszemélyek között, azok az emberiség legkétesebb, legzüllöttebb és legártalmasabb egyedei: pusztító pszichopaták, gyermekeinkek drogokat terjesztõ bûnözõk, állig felfegyverzett terroristák és bûnözõk, sorozatgyilkosok, valódi pedofilok és orgiázó nemi betegségeket terjesztõ prostituáltak, fanatikus genocídium hitû rasszista zsidók, népirtásra buzdító tömeggyilkos politikusok, közösségeket kirabló és rombadöntõ kétes 'üzletemberek', rablógyilkosok. Nagyonis úgy tûnik tehát, hogy a terrorholokauszt csoportok és az általuk indoktrinált civil közösségek azon a véleményen vannak, hogy azokat kell elpusztítani, akik a gyermekeiket molesztálókra és azoknak drogokat terjesztõkre, vad rasszista genocídumorgiákat rendezõkre, sorozatgyilkosokra, társadalmaikat terrorban tartó terroristákra és hasonló abszurd torzszülöttekre veszélyt jelentenek. Mellékesen ez arra vall, hogy a csoportok/közösségek tipikus sátánista hitre lettek indoktrinálva: "a jó a rossz, a rossz a jó", "légy jó azokhoz, akik bántanak, légy rossz azokhoz, akik jót tesznek veled".

    Ami személy szerint számomra roppant bizarr az az, hogy míg a világ legtöbb országában ez a tevékenység felháborodást vált ki és az értelmes tisztességes szociálisan érzékeny emberek tiltakoznak is ellene, Magyarországon óriási a csend. Sokat gondolkoztam azon, hogy ez miként lehetséges és valószínûleg a magyar pszichiátriai társaság egy kiadványában olvasott elõadásbevezetõ írás adja meg a választ erre a bizarrságra. Az ominózus írásban azt álíltják, hogy Magyarországon soha nem valósult meg semmiféle demokrácia fõként azért, mert a magyarok (már mint a Magyarországon nevelkedett és életüket javarészt itt töltött emberek), ellentétben a demokratikus országok polgáraival, abban a hitben élnek, hogy a világ egy igazságtalan hely. Mitöbb, a gondolkozásuk és magatartásuk ehhez a hithez igazodik. Vagyis nem is törekednek arra, hogy õk maguk igazságosak legyenek. Az egyenlõtlenség, az igazságtalankodás, a gonoszkodás, - azaz a fordítottság, elferdültség, a hazudozás, a társadalomellenes magatartás - normálisnak tûnik egy átlag magyar számára. Egy átlagos kanadai számára õszintén kedvesnek és jószándékúnak lenni egy másik emberrel szemben NORMÁLIS DOLOG, hiszen hiszi, hogy a világ egy igazságos hely és törekszik is arra, hogy õ maga igzaságos és jó legyen, illetve, hogy szembeszálljon a valós (vagy vélt) igazságtalanságokkal. Egy átlag magyar számára (beleértve egy átlagos cigányt és zsidót) a másik ember bizalmával való visszaélés, mások egyenlõ jogain való lábbaltiprás, mások gáltástalan kihasználása, az igazságtalan magatartás általában NORMÁLIS MAGATARTÁSNAK minõsül, és nem is törekszik arra, hogy szembeszálljon az ilyennel a saját társadalmaiban. Egy igazságtlanság áldozatába inkább maga is 'belerúg egyet', minthogy szebmeszálljon az igazságtalanság elkövetõjével, mind személyes szinten mind pedig tágabb társadalmi szinten. Gondoljunk csak a most szabadult Szántai Attila esetére, akire a rendõrség ráküldte, majd a maffia terrorizálta, félholtra verte és amikor az fegyverrel szállt szembe velük, akkor õt magát börtönbe zárták! Mintha úgy lenne berendezkedve az egész magyar társadalom - vagy úgy lett formálva az emberek gondolkozása -, hogy az épelmétlen társadalom ellenes, ön és közveszélyes egyedeket, illetve a gátlástalokat és szégyenteleneket, mások egyenlõ jogait sértõket, tisztelet övezi, miközben a tisztességes, intelligens, gazdag lelkiségû, építõ embereket megvetik és a szó legszorosabb értelmében HÜLYÉNEK NÉZIK. (Orbán Viktor szavai!). Talán ez a pszichopatikus sátáni társadalom és civilizációellenes gondolkozás a fõ oka annak, hogy ekkora apátia és csend övezi azt a tevékenységet, ami ellen minden ország épelméjû tisztességes és szociálisan érzékeny polgára ma már tiltakozik.


Láttuk már a fajtájukat. Õk a 20. század gyilkos ideológiáinak örökösei. Feláldozva emberi életeket a radikális vizióik érdekében, megtagadva minden emberi értéket kizárólag a hatalom akaratának élve, a fasizmus, nácizmus és totalitárianizmus útját követik, és addig követik azt ameddig és ahol véget nem ér: a történelem eldobott életeinek jel néküli tömegsírjaiban. Minden embernek, minden nemzetnek, minden régiónak most döntenie kell: vagy velünk célszemélyekkel van vagy a fasisztoid terroristákkal. Hogy ki õk?! Lehet, hogy pont Te vagy az!
Az elkövetõk: tömegtéboly áldozatai vagy törzsi fasiszták?
Az alábbiakban felsorolok néhány elkövetõk által alkalmazott VALÓS élet taktikázást, hogy némi elképzelést adjak arról, hogy kikrõl is beszélünk itt:* 8. sz. elkövetõ: egy párnát gyömöszölt a polója alá, hogy így gúnyolódjon azon, hogy tudtom és beleegyezésem nélkül meddõvé tettek, illetve a gyermekek utáni vágyamon. A lelki szadista egy nõ!* 2. sz. elkövetõ: bosszúból összetörte az autónkat 2 nappal azután, hogy nem adtam azt neki kölcsön.* 10. sz. elkövetõ: a kapcsolatunk legintimebb részleteit számon tartotta és leadta a csoportnak, csakhogy TELJESEN IDEGENEK, ezeket az információkat zaklatásra és terrorizálásra használják.* 1. sz. elkövetõ: HAMIS ELJEGYZÉSI GYÛRÛVEL kérte meg a kezemet, majd állandósult megfélemlítésbe tartott ismétlõdõ életveszélyes és más atrocitásokkal való fenyegetésekkel, mint például sósavat önt az arcomba, kiszúrja a szemeimet, legszívesebben késsel szúrkálna össze, amikor sírni lát, levadásznak és meggyilkolnak, a testemet darabokra vágják és szétszórnak a hegyekben, elintézetet a torontói cigányokkal, rombadönti az egész életemet, stb. A 2. sz. elkövetõvel PTSD-be traumatizált, tönkretette az egészségemet és az anyagi helyzetemet, ellopta a készülõdõ kiadványomat, majd magamra hagyott, hogy ott pusztuljak, ahol vagyok. De mintha mindez nem lenne elég kõrözést adatott ki ellenem Ontárióban és egy roppant magas rangú kanadai politikus segítségével kitiltatott Kanadából.* 19. sz. elkövetõ: 2006. 05. 10-én rendõrségi határozatot állított ki, amiben írásban rögzítette, hogy arendkívüli halálom ügyében lefolytatta a hatósági közigazgatási eljárást.* 25. sz. elkövetõ: hogy lejárasson EGY EGÉSZ ORSZÁG ELÕTT lefényképezett, átretusálta a fényképet egy 120 kilós transzvezitává majd leadta a képemet leadta a Mai Lap egy teljes oldalas cikkben, amiben engem egy "nemzeti radikálisnak" nevez és azt sugallja, hogy mivel a szükségleteimet a téren végeztem el az V. kerület polgármestere volt szíves hozni mobil WC-t.* 30. sz. elkövetõ: más elkövetõkkel egyetemben követett, majd a Blaha Lujza téren letolta a nadrágját, kakilt a nagyérdemû elõtt, és végül boldogan integetett felém a WC papírral. A csoport többi tagja boldogan tapsolta meg. (Ez a fent említett cikkel volt kapcsolatos.)* 32.+33.+34. sz. elkövetõk: valamiféle mérget tettek az italomba, amitõl 5 napon át rosszul voltam, vadul és láthatóan rángatóztak a szív izmaim és kétszer az elsõbbségire kellett mennem.

Mindez csupán egy ízelítő abból, amit az elkövetők művelnek a célszemélyekkel miközben azokat megõrjítik, lelkileg megnyomorítják, tönkreteszik az életüket és az öngyilkosságba kényszerítik õket. Nem kell pszichiátriai szakdiplomával rendelkeznie egy embernek, hogy átlássa miféle elmeállapotban vannak a terrorholokauszt elkövetõk és miféle csoportokról/közösségekrõl lehet itt szó. Az emberben minimum az ötlik fel, hogy itt súlyosan szellemileg visszamaradottakról vagy szadista pszichopatákról beszélhetünk.
Tényszerûen meg lehet állapítani, hogy semmiféle olyan csoportban, ahol a józan ész uralkodik és pozitívak a törekvések, efféle aberráns, antiszociális és közízlést/közerkölcsöt sértõ magatartás nem fordul elõ. Azt is tényszerûen meg lehet állapítani azonban, hogy az emberi történelem legborzasztóbb atrocitásait nem egyéni elkövetõk, hanem nagylétszámú állati primitivitásba vonszolt és súlyosan megvezetett hordába verõdött emberek követték el.
 És ez most sincs máképp.

Vidító csoportosulásokról nem igazán beszélhetünk itt: tényérzésükben leszázalékoltak, empátiaképességükben rokkantak, szubjektív valóságtól megvakultak, erkölcsi személyiségükben nem létezõ, önálló gondolkozásban és felelősségvállalásban paralizáltak, náci és fasiszta nézetektől összezavarodottak és tömegtébolyban szenvedők nyomorult hadserege, akiket ráuszítanak az ép elméjű egészséges emberekre. Ezeket az embereket úgy beszippantotta a rögeszmék, előítéletek, szadista szexuális perverziók, rémes tévképzetek, félelmetes skizoid fóbiák, életveszélyes ideológiák, valamint az irigység és a gyűlölet sötét rémuralma, hogy már nem is képesek látni mi mást, mint magát a Nagy Sátáni Sötétséget. Sötétséglátásuk következtében és tévképzeteik/rögeszméik késztetéseinek kényszere alatt lankadatlanul keresik az elpusztítandó "veszélyforrásokat" (értsd az előítéleteik, gyűlületük, rögeszméik, téveszméik és irigységük célpontjait), azaz olyan embereket, akik nem épelmétlenek és sötétek, mint önmaguk, és, amikor végre rálelnek egyre, akkor tébolyult halál kacajjal, náci/fasiszta rögeszméktõl elborult aggyal, gyűlölettől vagy kéjes szadista szexuális perverzióból eltorzult pofázattal vetik rá magukat tömegesen, hogy elpusztítsák őket, mint a rák az egészséges sejteket.
 És itt van mindenkinek a vérfagyasztó igazság: A CSOPORT KOHÉZIÓS ERÕ MAGA AZ EMBERIRTÁS AKTUSA PONTOSAN ÚGY, MINT A SÁTÁNISTA RITUÁLIS EMBERÁLDOZAT SORÁN. 
Ezeket az elmebetegeket maga a szadista kínzás és gyilkolás perverziója köti és tartja össze, ez az az erõ, ami egyensúlyt ad a közösségeiknek. Pedig õk váltig állítják, hogy minden abnormis, perverz, aberráns, gyilkos, társadalomellens és õrült cselekedeteik ELLENÉRE õk normális épelméjû emberek és a saját áldozatuk az elmebeteg. (Pedig nekem úgy rmélik, mintha a pszichiátriában azt állítanák, hogy a SAJÁT cselekedeteink a MI SAJÁT belsõvilágunkat, elemállapotunkat és személyiségünket tükrözi! Amikor ezeket másra ruházzuk át, akkor azt "projektálásnak" vagy bûnbakolásnak nevezik a szakmában.)

Amit ezek a megvakult, sötétben tébolygó tébolyodottak nem képesek meglátni - amellett, hogy a probléma a saját fejükben van - az az, hogy minden emberben működik az optikus reflexív, ám nem teng annyira túl bennünk, hogy egy merő sátáni tébollyá változtassa az elméinket. Bizony a legtöbb embernek néha elsötétedik a látása az irigység, előítélet, harag, gyűlölet, és tévképzetek következtében, de MEGMARAD a normalitás és az erkölcsi/jogi kereteken belül. Egy NORMÁLIS ember, habár lehet, hogy nem tetszik neki valaki a vallása miatt, nem úgy nyílvánítja ki a nemtesztését, hogy megmérgezi az embertársát. Ez téboly lenne. A NORMÁLIS ember irigykedhet valaki sikerére vagy talentumára, de ettől még nem ötli ki a legképtelenebb rágalmat, terjeszti mindehol a városban, csábítja el a férjét, zúzza szét a családját, traumatizálja a gyermekeit és gyilkolja meg a háziállatait. Ez téboly lenne. Egy NORMÁLIS ember nem õrjíti és kínozza a másikat szadista módon, ameddig azt öngyilkosságba nem kényszeríti, mert ebbõl szexuális izgalmat nyer. Ez téboly lenne. 
Már pedig az elkövetõk pontosan EZT TESZIK csoportosan és szervezetten. 

Pedig emlékezzünk csak, hogy a csoportok/közösségek tagjai váltig állítják és hiszik, hogy minden épelmétlen, szadista, ferde, antiszociális és õrült cselekményeik ELLENÉRE nem a téboly tartja az uralma alatt az elméiket és õk teljesen normálisak. Sõt, hogy megõrizzék maguk és a tágabb társadalom felé az épelméjûség delúzióját az általuk elkövetett épelmétlen pszichopatikus rémségeket letagadják! Nem ördöngösség az érvelésem: ha meg tudom indokolni a saját szavaimat és tetteimet, és FELELÕSSÉGET TUDOK VÁLLALNI értük önmagam, a másik és a tágabb társadalom elõtt, akkor minek és kinek letagadni?! Én hallottam már terrorholokauszt elkövetõ indoklását arra, amit tesz. Az indoklás úgy szólt, hogy 
"minden beteg embert ki kell irtani, de mivel sajnálatos módon léteznek törvények ilyen módszereket kell alkalmazni". Ez csak EGY "náci érvelés" volt a sok közül, de MINDEN ELKÖVETÕ ÉRVELÉSE hasonló vonalban mozog. Van amelyik azért gondolja, hogy ki kell irtani egy célszemélyt, mert az orgiázó nemi betegségeket terjesztõ prostiuált, ANNAK ELENÉRE, hogy tudatában van, hogy az egy hosszútávú monogám kapcsolatban élõ gyermekes asszony. Vannak olyanok, akik azzal érvelnek, hogy 'BIZTOS, hogy VALAMIT tettél és megérdemled". Az igazság, az épelme, mások egyenlõ jogai és a BIZONYOSSÁG, hogy a másik valóban olyan borzasztó veszélyt jelent a társadalomra, vagy olyan elképesztõ bûnt követett el, hogy ezért nincs más választás, mint kiirtani õket, NEM bírnak semmiféle relevanciával a csoport/közösség tagjai számára. Az elkövetõk NEM TUDJÁK a valóságot teljes egészében érzékelni. Ergo, a racionális elméjük és a valóságérzékelésük PARALIZÁLVA van (legalábbis részlegesen). Ergo, tébolyodottak. Egy tébolyodott számára a valóság nem releváns, csak annak kiragadott részletei, amit beleilleszt a saját tébolyába.

No de lássuk csak ezeket a csoportokat/közösségeket és elkövetőket. Mindenek elõtt nyított progresszíven emelkedõ hierachiájú csoportokról beszélhetünk, amelyek kapcsolódnak egymáshoz és behálóznak MINDEN NATO és nem-NATO volt szocialista országot. A csoportoknak úgy tűnik több részlege van: az egyik bizonyosan a felvételi/beszervezési és betanítási/training részleg, a másiknak egy logisztikai részlegnek kell lennie, ami koordinálja a zaklatási módszereket és a részt vevőket, és a harmadik a titkosszolgálati részleg, akik biztosítják a megfigyeléshez sükséges hihg-tech-et, azaz, akik a lehallgatásokat, e-mail megfigyeléseket, megfigyeléseket és követéseket végzik. A konszisztes gyilkossági kísérletekről, betörésekről, életveszélyes fenyegetésekről, és 'feketetáska' taktikázásokról szóló célszemélybeszámolók, arra engednek következtetni, hogy egy kifejezetten gyilkosokból és bűnözőkből álló kivégzőosztag bújik meg a csoportok mögött, aminek létezéséről több mint valószínű, hogy a csoporttagság 90%-nak fogalma sincs. Csak gyanítani tudom, hogy egy részük terrorizmusra kiképzett katona, illetve, hogy sorozatgyilkosok és sátánista rituális gyilkolók is vannak közöttük, pontosan, mint az eredeti CIA kísérletekben és FBI COINTELPRO programban, amelyekre ezt a tevékenységet alapozták. Egyébiránt minden áldozatnak van egy "kezelõje", aki alá több célszemély is tartozik. Ennek a 'személynek' a feladata a célszemély elpusztításának levezénylése. Õ valószínûsítehetõen a logisztikai részleg részeként tevékenykedik, és háttérbõl õ koordinálja a taktikázásokat, õ állítja össze a kínzástechnikákat, hozzá futnak be az információk. (Bevallom én odaadnám a hátralévõ féléletemet csak azért, hogy megtudjam ki az a személy, aki az én kiirtásomat levezényli és ha megadatna vele fél óra négyszemközt egyedül, távol mindenkitõl.)

Maguk a civil elkövetők azonban az élet minden szférájából kerülnek beszervezésre. A létezõ spiclihálózatok fel vannak használva, akik igen vegyes képet mutatnak, mert ott vannak az élet minden területén. Hozzájuk csatlakoznak a szervezett bűnözés, szélsőséges szervezetek (ultra-nacionalista csoportok, fanatikus vallási csoportok, homofób csoportok, rasszista csoportok stb.), szomszédság figyelő csoportok tagságaiból kikerülõ emberek. Terrorszervezetek tagsága és a pszichopata populáció is részt vesz a tevékenységben. Egybehangzók a beszámolók a világ minden tájáról, hogy állami vállalatok alkalmazottai nagy számban részt vesznek a tevékenységben. Beszélünk itt Közterület Fenntartókról, elektromos mûvek és vízmûvek alkalmazottairól, postásokról, BKV alkalmazottakról, tûzoltókról, mentõsökrõl stb. Természetesen NEM MINDEN állami alkalmazott vesz részt benne. Telefonvállalatokat és internet szolgáltatókat beszerveznek az illegális megfigyelésbe. Végül, amikor egy áldozat ki lett pecázva megkeresik és megpróbálják beszervezni a családtagjait, rokonait, szomszédait, barátait és kollégáit. Ehhez lefizetést, zsarolást, életveszélyes fenyegetést, beszervezett szeretõt/kapcsolatot és felbujtó célú manipulációt alkalmaznak. Ezeket az embereket aztán sátánista fundamentumokra, NÁCI-FASISZTA NÉZETEKRE és teljesen pszichopatikus és õrült magatartásra indoktrinálják. .

Tehát így néz ki a dolog. De miként lehet rávenni látszólag épelméjû embereket, hogy ilyen elépesztõ és romboló tevékenységben vegyenek részt? Hogyan lehet rávenni egy normális családos értelmiségit, hogy mások családját szétzúzza, mások gyermekeit traumatizálja, mások egyenlõ jogaira lábbal tiporjon? Miként lehet rávenni egy gyógyításra felesküdött orovost, hogy egy fiatal nõt tudta és beleegyezése nélkül meddõvé tegyen? Miként lehet rávenni egy egyszerû építõ munkához szokott kék-gallérost, hogy ilyen szofisztikált és romboló cselekeményekben vegyen részt? Miként lehet rávenni egy istenhívõ vallásos embert, hogy a saját hite ellenében mások ördögi pusztítását lássa jónak és szükségesnek? Ezekre a kérdésekre az elmúlt idõk népirtásai, tömeggyilkosságai és holokausztjai azt a választ adják, hogy elegedõ gyûlöletet, irigységet és félelmet kelteni, adni egy ellenségképet, majd bemagyarázni a tömegeknek, hogy önvédelembõl követnek el atrocitásokat teljesen ártatan emberek ellen, mert azok ember alattiak, vadállatok, nemzetre veszélyes elemensek, perverzek és hasonlók. Az állati primitivitásba és félõrületbe manipulált emberek igy aztán felmentve és feljogosítva érzik magukat, és mivel az állam támogatja a mesterségesen keltett õrületüket, hát még attól sem kell félniük, hogy bebörtönzik vagy felakasztják õket. Így és ilyen állati primitivitásba és félõrületbe vonszolt tömegekkel tudták kiirtatni az örmény-holokauszt, az orosz-holokauszt, az ukrán-holokauszt, a zsidó-holokauszt, a magyar-holokauszt, a palesztin-holokauszt, sõt már a 9 és fél millió fõként nõ és gyermek életét (és vagyonát) követelõ 'szent inkvizíció' áldozatait is. Megteremtettek egy kritikus megõrjített és állati primitivitásba sülyesztett tömeget, ami aztán bevonzotta a többieket. Ám, de a Yale Egyetem-i dr. Stanley Milgram egyik tudományos kísérlete is kiváló magyarázattal szolgálhat ezekre a kérdésekre. Az ominózus kísérlet alanyai az élet minden szférájából lettek szelektálva - voltak közöttük kék gallérosok, fehér gallérosok, magasan képzett szakemberek, szegények és gazdagok. A részt vevőknek azt mondták, hogy egy tanulási kísérletben vesznek részt, amelynek során a másik szobában egy tanulót kell elektromos árammal sokkolni, ha az helytelen választ ad egy elhangzó kérdésre. A kísérlet valójában arról szólt, hogy az emberek hány százaléka követne el attrocitásokat és erőszakot az embertársai ellen, illetve, hogy milyen mennyiségű fájdalmat okoznának az embertársaiknak egy határozott, erőskezű vezető irányítása alatt. A kísérleti alanyokat tájékoztatták, hogy a tanuló, aki valójában egy színész volt, szívproblémákkal küzd. Bármennyire is hihetetlen, a kísérlet eredménye az lett, hogy az emberek 65%-a áramütésekkel kínozta a 'tanulót'. Csak 35% nem volt hajlandó egy szívproblémákkal küszködő ártatlan embert áramütésekkel kínozni, amivel, ha az illető nem színész lett volna meg is gyilkolhatták volna. A kísérleti eredményből sok következtetést le lehet vonni, beleértve azt, hogy határozott, erős vezetés alatt az emberek többsége feladja a saját énjét, lelkiismeretét és a személyes felelősségét a SAJÁT cselekedeteiért átruházza a vezetőre. Akár azt a következtetést is le lehet vonni, hogy akkora birkák, hogy nem csakhogy mások elpusztításába, hanem önmaguk elpusztításába is könnyen bele lehet őket vezetni megfelelő módszerekkel. (Arról nem beszélve, hogy némi fantáziával akár arra is lehet következtetni, hogy az emberek 2/3 tébolyodott szadista!) Tehát, ha veszünk túlnyomó többségében ilyen embereket és ezeket az embereket határozott vezetés és utasítások alatt egy szervezett csoportos terrorcsoportba tömörítjük, összehangoljuk őket egy bizonyos hullámhosszra, vagy frekvenciára, dezinformáljuk őket és kissé agymossuk őket valamiféle ideológiára, és különböző teljesítményösztönző módszerekkel és jutalmakkal ösztökéljük őket, akkor könnyen létre lehet hozni egy hadseregnyi pszichikai fasiszta elmebeteget, akik agytalanul embereket üldöznek, kínoznak és gyilkolnak hosszú éveken át.

A gyenge énnel rendelkező emberek biztonságban érzik magukat csoportokban, ahol támogatásra találnak. Az identitásukat úgy találják meg, hogy olyannal asszociálják magukat (a vezetővel), akiről úgy hiszik erős, tisztelt, idealizált. Az ilyen emberek jobbára túl gyávák, hogy a saját lelkiismeretükre hallgassanak és inkább megadják magukat valami önmaguknál "nagyobb" és erősebb kedvéért. Ez magában nem lenne probléma, ameddig a csoport célja tiszta, nemes és építõ. A probléma ezekkel az emberekkel, az erőt és hatalmat akaró gyenge énjükkel, a magadásukkal az erősebbnek és az alacsony önértékelésükből fakadó akaroklenniségükkel, akkor van, amikor a csoport célja perverz, eltorzult, önző és destruktív. És na most itt nem csak az alsó osztályba tartozókról beszélhetünk, hanem akár fehér gallérosokról is. Az ember úgy gondolná, hogy tanult embereket nem lehet effajta "csoportgondolkozásba" csábítani, vagy teljesen agytalan cselekmények véghezvitelébe manipulálni, de valójában a tanult emberek között is soknak igen törékeny belső támogatórendszere van. Ám ahelyett, hogy keresztül mennének egy "ego és személyiségerősítő folyamaton", amely néha igen kellemetlen lehet, a külvilágban, vagyis ilyen csoportokban, keresik a saját belső biztonságukat. Ezek az emberek az elismerésen és elfogadáson erősödnek és lelkesen azonosulnak a csoport céljaival, hogy ezen szükségleteik ki legyenek elégítve.

Ezt a csoport fenoménát egyébként "csordamentalitásnak" is nevezhetjük. Egy primitív rothadó mentalitás, egy õsi törzsi tömörülési szokás, ami még a történelem előtti időkből maradt ránk. Ideje lenne levetkőzni, mert semmi köze a felsőbbrendű hatalom vagy felsőbbrendű célok tiszteletéhez, vagy a pozitív csoportos törekvésben való részt vételéhez. Az effajta törzsi csordákban a személy gondokozási kapacitása leredukálódik egy pubertáns korban lévőjére és el kezd igen gyermeteg módon gondolkozni. A csoporttagok -legyen az bármilyen célú csoport- nem kategorizálhatók életkor, nem, foglalkozás, vallási hovatartozás, társadalmi hovatartozás szerint, ami azt a rettenetes valóságot vetíti ki elénk, hogy a gyenge én/belső személyiség, és a csoportokon át történő erősödés a társadalmi norma. És ez azért olyan rettenetesen félelmetes, mert ez azt jelenti, hogy rengeteg ilyen befolyásolható és egyszerű elméjű ember lehet, akik igazából nem képesek az önálló döntésre és felelősségvállalásra, illetve a csoporttól független működésre. Dr. Milgram kísérelte ezt kiválóan bizonyította is, mivel a kísérleti alanyok 65%-a agytalanul elektromos árammal zappelt egy szívbeteg embert, aki semmi veszélyt rájuk nem jelentett.

Kétség nem férhet hozzá, hogy a világot irányító pszichopata bûnkartell, akik kiötölték, kidolgoztatták és hátulról vezénylik ezt a terrorholokauszt programot, az egyszerű elméjű, gyenge jellemű, túlzottan másoktól függő, elmebeteg, kórosan hatalom sóvár és súlyosan dezinformált embereket használják fel, azoknak az üldöztetésére és elpusztítására, akik már ébren vagy az ébredés folyamatában vannak, és olyan pszichogenetikai jellemzõkkel bírnak, amelyektõl õk félnek. Kívülről úgy tűnik, hogy ezeknek az embereknek a részt vétele a programban teljesen működőképes és informált felnőttek óvatosan kiszámított és önálló döntéseinek következménye, olyan felnőttek önálló döntése, akik hazafiasságból, vagy a "tágabb társadalmi jó" szolgálatáért cselekednek. De alaposabb vizsgálat felfedi, hogy valójában gyávaság, túlzott "akaroklenni"-ség, a felelősségvállalás elutasítása és egy rettenetesen önző "keressünk bűnbakot mentalitás" rejtőzik a csoportban való részt vételük mögött. És akkor még ott vannak azok, akik egyszerűen irigységbõl, rasszizmusból, gyûlöletbõl, pénzért vagy szadista élvezetből vesznek részt ebben a programban.

A szervezett terrorholokauszt csoportok/közösségek kontextusában, nyilvánvaló, hogy mások megfigyelése, az e-mail levelezéseik és telefonhívásaik titkos megfigyelése, és a titkos tudásuk egy másik ember belső világról, személyiségéről, intimszférájáról, gondolatairól, és a lehetőségekkel való bűntetlen VISSZAÉLÉS, illetve ezekben a titkos, elég nagy háttérhatalommal rendelkező csoportokban való részt vételük egy lényeges és hatalmat/erőt adó része az életüknek. Ha viszont ezt elvesszük az emberirtóktól, akkor választásuk lenne. Az egyik lehetõség, hogy felhagynak ezekkel a perverz, személyiségtorzító, beteges, ön és másokat romboló cselekményekkel és akkor a személyiségük egy gyors növekedési fázison menne keresztül, amelynek végső stációja az, hogy valódi hatalmat és erőt tudnának maguknak kovácsolni, ami valójában az övék és nem a csoporté. Sajnos ezt a megközelítést nem tanítják, sőt ellenkezőleg, elutasítják. És az individualizmus nem véletlenül került le az asztalról, hiszen a globalizmus egyik célja az individualizmus megszüntetése és egy kommunitáriánus komformitással és "csordagondolkozással" való helyettesítése. A globalizmus, azaz a mögötte megbúvó univerzális liberalizmus, gyûlöli a másságot, a különbözõséget és õrülten arra törekszik, hogy mindenkit úgy kezeljen, mintha egyforma képességeink, talenmtumaink, gyengeségeink, magasságunk, súlyunk lenne. (Ezért is nevezik a liberalizmust "õrületnek" a pszichiáterek, de kommunitáriánus világnézet sincs túl távol ettõl az állapottól!) A világot irányító Pszichopata Bûnkartell legfélelmetesebb rémálma az önállóan gondolkozó és cselekvő intelligens individualista! Egyáltalán nem véletlen az sem, hogy Orbán Viktor nyíltan fõidõben a médiában azt a szókapcsolatot használta, hogy "önzõ individualizmus". Ennek a kettõ kifejezésnek SEMMI KÖZE egymáshoz, mivel az individualizmus egyáltalán NEM szinonim az önzõséggel a világ egyetlen értelmezõ szótárában sem, ám, de jelenleg az individualizmus értelmezésének eltorzítása és egy kommunitáriánus világnézet implementálása folyik és Orbán Viktor úgy tûnik erõsen szolgálja a globalista törekvéseket a tömegek kommunitáriánus tudatának kialakításában, ami valójában egy ÁLközösségi tudat és csordamentalitás. Szóval azok, akik el is hagyják ezeket a csoportokat, olyan tevékenységek vagy csoportok felé eveznek, amelyek kielégítik a szükségüket az ideiglenes hatalom/erő érzetre. Viszont ez valójában csak ideiglenes, és mint például egy droghasználó, újra és újra szükségük lesz az énerősítő "hatalom/erő adagjukra".

Akik egy bizonyos frekvencián működnek összhangba kerülnek azokkal a cselekményekkel és struktúrákkal, amelyek abból a frekvenciából születnek. A történelem legnagyobb attrocitásait nem individuális személyek, hanem csoportok, sokszor nagylétszámú csoportok követték el. Gondolhatunk erre, mint egy negatív energiamezőre (egy kollektív tudattalanra), ami állandóan növekszik és felhasználja az embereket, mint instrumentumokat, hogy kifejezze önmagát rajtuk keresztül. Majdnem mindig valami jónak vagy nemesnek maszkírozza önmagát, mint például "egy igazságos cél", és dezinformálást vagy manipulálást használ, hogy támogatókat szerezzen önmagának. Ám de az emberek, akik részt vettek ezekben a sokszor szörnyűséges és őrületes csoportosan elkövetett atrocitásokban, nem véletlenül találtak rá ezekre a csoportokra és nem véletlenül követték el az atrocitásokat. Ezeket az embereket azért vonzotta az a bizonyos negatív energiamező, mert ők maguk hasonló vagy azonos frekvencián működtek. A frekvencia, amelyről itt beszélek nem egy magas frekvencia, pontosan ellenkezőleg nagyon is primitív és alacsony frekvencia, de úgy tűnik, hogy ezek az alacsony frekvenciák nagyon is populárisak. Az alantas és destruktív célokkal működő csoportok energiamezői roppant primitívek, tudattalanok és nem ritkán őrültek. A sátánista szekták, bűnözőcsoportok, szélsőséges politikai csoportok ilyen rettenetesen alacsony és primitív frekvencián működnek és az emberekből félelemmel, bűntudattal és más manipulációkkal kimanipulált negatív energiákból tartják fenn önmagukat.

A valóság tehát az, hogy nem hogy lehetséges, de nagyon könnyű nagy csoportokban gonosz cselekedeteket végrehajtani minden érzelmi és/vagy erkölcsi leterheltség nélkül. Ez számtalanszor megtörtént már az emberi történelem során az inkvizíciótól kezdve a náci koncentrációs táborokig. Ma a koncentrációs táborok teljesen új definíciót kaptak, pszichoelektronikai fegyverek a táborok és a fizikai megsemmisítés helyett jobbára pszichikai megsemmisítést alkalmaznak. Azok, akik részt vesznek ezekben a szervezett csoportos zaklatásokban, talán neheztelnek a náci koncentrációs táborok analógiája miatt. Talán azt mondják, "te tiszta dilis vagy, mi nem kínzunk halálra senkit". A leghatározottabban állítom, hogy aki ezt állítja az TUDATOSAN hazudik, vagy TELJESEN delúziós önmagát és másokat illetően, vagy egyszerűen olyan mélységesen egyszerű és buta, hogy fel sem fogja, mit tesz az embertársai és a tágabb társadalom ellen. Amit művelnek az nem valamennyire, hanem teljesen azonos a náci koncentrációs táborokkal, csak ez annak egy megfoghatatlanabb formája. Nincsenek látható kínzókamrák és gázkamrák, de a kínzás és a gyilkolás ugyanaz. Sőt, mindkettő ugyanabból az anyagi érdekcsoportból volt és van is finanszírozva, amelyik a nácikat finanszírozta, vagyis, akik a holokausztot finanszírozták … aztán pedig hazudtak róla. És még a mai napig hazudnak róla.

Bárki, akinek van egy csepp józan esze és az értelme működőképes ugyanarra a következtetésre fog jutni, mint sokan közülünk: az emberek, akik ezt a pszichikai hadviselési programot kidolgozták és akik jelenleg alkalmazzák szörnyetegek vagy őrültek, és akik részt vesznek az embertársaik hosszú éveken át tartó csoportos pszichoszomatikus kínzásában, életük ellehetetlenítésében, a kapcsolataik szétzúzásában, a megélhetésük szabotálásában és az öngyilkosságba való kényszerítésükben vagy egyenesen a meggyilkolásukban, azok maguk is őrült cselekedeteket visznek véghez, akár tébolyultaknak kvalifikálhatók, akár nem. Mellékesen, amikor egy csoport úgy bántalmazhat és gyilkolhat embereket, hogy a cselekményeiknek nincsenek azonnali fogható társadalmi következményei, vagyis nincs társadalmi retorzió, akkor megindul a csoporttagokban a valóságérzet összeomlása, delúziókat kezdenek táplálni és irracionális gondolatok/nézeteket alakulnak ki bennük. Nem ritkán nem létező hatalommal, törvényfelettiséggel, sőt akár omnipoteciával ruházzák fel önmagukat a csoporttagok. Amikor emberek rálépnek ilyen irracionális terepre - már pedig a terrorholokausztban részt vevõk többsége ezen a talajon áll- akkor nagyon nehéz visszahozni a racionalitásukat és helyre állítani a valóságérzetüket. Ők maguk nem látják a gondolkozásukat és cselekedeteiket őrültnek, és nem is érzik úgy, hogy irracionálisak lennének. Ám, ha megkérdezünk egy ilyen zaklatót példának okáért arról, hogy pontosan mit gondolt, amikor felvette egy célpont legintimebb szexuális tevékenységét és azt szétosztotta ismeretlen emberek között, akik aztán a célpont szexuális zaklatásra alkalmazták a szerzett információt, illetve, hogy ez pontosan milyen társadalmi célt szolgált, nem tudja semmiféle racionális indoklással megindokolni. Mellékesen, nem is lehet megindokolni. Több alkalommal megtapasztaltam, hogy amikor effajta kérdésekkel szembesülnek, akkor a zaklatók EL KEZDENEK IDÉTLENÜL VIHOGNI vagy egyszerûen tagadni. Semmiféle magyarázatot nem tudnak adni arra, hogy mi megy végbe a fejükben, amikor betörnek egy gyermekes elvált asszony otthonába, oda kamerát helyeznek el, felveszik a szexuális tevékenységeit, és szétosszák egymás között, hogy azzal zaklassák ezt a szerencsétlen asszonyt. Szerintem nem is tudják megmagyarázni ezeket a teljesen őrületes cselekményeket és úgy vannak kondicionálva -IGEN ERŐSEN KONDICIONÁLVA-, hogy ezek a cselekmények örömteli események. Valószínűleg nagy ujjongás, ünneplés, öröm és jutalmazás övezi ezeket a cselekményeket, ami által azt kondicionálják a tagok agyába, hogy ezek örömteli, vidám tevékenységek és nem antiszociális, más emberek egyenlõ jogait és emberi méltóságát mélységesen sértő cselekmények. Amerikában híre ment, hogy némely áldozat öngyilkosságba kényszerítését csoportos orgiával ünnepelték meg. Mindenesetre maga a tény, hogy egy csoport tagjaiként hajtják eme ön és másokat romboló cselekményeket végre, illetve, hogy egy erős manipulatív, feltehetőleg pszichopata vezető utasításai alatt teszik, amit tesznek NEM MENTI FEL ŐKET sem a személyes felelősség alól, sem az erkölcsi felelősség alól, sem pedig a társadalmi felelősség alól.

A csoporttagokat egyébként ugyanolyan agymosó technikákkal agymossák, mint ahogy teszik azt ismert szektákban és bűnszervezetekben. Elöszőr is valamiféle nemes célnak a nevében szervezik be a zaklatókat, akinek az van beadva, hogy a csoportok "nem agresszív eszközökkel" harcolnak a terroristák, nemzetvédelemre veszélyes kémek, fanatikus rasszisták, megátalkodott bűnözők, erkölcstelen prostik, és ön és közveszélyes elmebetegek ellen. A beszervezett embereknek bizonyítékokat mutogatnak a célpontok "bűnösségére". Ezek a bizonyítékok lehetnek hamis rendőrségi akták, hang és videofelvételek a célpont érzelmi kiborulásáról (amit természetesen szándékosan idéztek elő durva zaklatásokkal, inzultusokkal és lelki bántalmazással), vagy akár összevágott hangfelvételek, amiből úgy tűnik a célpont valamiféle terrorista vagy megátalkodott rasszista. Maguk a csoporttagok aktívan és rendszeresen megpróbálják belemanipulálni a célpontokat bűncselekményekbe, vagy nemzetellenes tevékenységekbe, vagy más immorális cselekedetbe. Ezekről részletesebben írok az "Én történetem" részben, de itt is megemlítem, hogy például egy fickót azért állítottak rám, hogy sétálgasson velem és közben folyamatosan államellenes összeesküvéseket próbáljon velem tervezgetni. No már most én egy nő vagyok, akinek semmiféle politikai affiliációja nincs és nem is vagyok semmiféle szélsőséges csoport tagja, és nem pediglen egy terrorista vagy egy katona, de neki ettől függetlenül fantasztikus ötletei voltak az ORFK épületének megszállására és a rendőrök lefegyverzésére és velem akarta ezeket tervezgetni. Egy háziasszonnyal! Ebből is kitűnik, hogy milyen elkeseredetten próbálnak bizonyítékokat gyártani. Aztán példának okáért meg lettem hívva egy női ismerős által egy Németországból érkező ismerősével tartandó vacsorára. Később felmentünk a lakásukra, ahol ORGIÁBA AKARTAK belevonszolni. Eleve az egész meghívás arra ment ki, hogy engem effajta szexuális tevékenységbe csábítsanak bele. Én voltam a vacsora desszertje. Kék-lila ujjnyomokkal a karjaimon sikerült elmenekülnöm a lakásból. Nos, a csoportok maguk idézik elő és manipulálják ki ezeket a helyzeteket, hogy demoralizálják a célpontokat és, hogy a készült felvételekkel azt bizonyítgassák, hogy jogos a célpontok terrorizálása.

A dezinformálás után a következő lépés a tagok érzéktelenítése és korrumpálása, azaz kiviszik őket a terepre szoktatni, ahol ő maga tanúja lehet, hogy egy célpontot brutalizálnak és az kiborul vagy sírva fakad. Ez érzéktelenítés, amivel az empátiát és az emberséget érzéktelenítik az új csoporttagokban. A későbbiekben már ő maga is részt vesz ilyen akciókban. Ez pedig már a lélek és a személyiség korrumpálása. Az érzéktelenítés és korrumpálás taktikázások tipikusan alkalmazottak a szektákban és bűnöző szervezetekben. Gondoljunk olyan pszichopata szervezetekre, mint például titkos sátánista társaságok. Némelyik közülük elvárja, hogy a tagok gyilkosságot kövessenek el, hogy ezzel a csoport teljes értékű beavatott tagjaivá váljanak. A Koponya és Csont nevű Yale-egyetemi már-nem-is-olyan-titkos sátánista társaság, akik a náci-sátánista CIA-t drogfutárokkal, agy-erőszakolókkal, gyermekmolesztálókkal és profi gyilkosokkal látja el, azt követeli meg az újoncaitól, hogy egy koporsóban feküdve egy egész csoport előtt maszturbáljanak közben elmesélve a szexuális élményeiket. Ezt természetesen videóra veszik. Azzal, hogy egy embert ritualizált viselkedésbe kényszerítenek vagy manipulálnak a csoportbatartozás feltételeként -olyan viselkedésbe, ami egy normális embert mélységes szégyenérzettel töltene el- a pszichopata szervezet teljesen eltorzítja a tag személyiségét, ha volt egyáltalán neki ilyen, és önmaga egy korrupt, ledegradált árnyékává teszi. Egy amolyan mesterségesen előállított pszichopatává vagy "Sátán inassá". Ez történik a szervezett csoportos zaklatókkal is, amikor másokat olyan bánásmódnak tesznek ki, ami miatt egy normális ember lelkiismeretfurdalást, bűntudatot vagy szégyent érezne.

A szervezett csoportos zaklatók, úgy tűnik semmiféle szégyent vagy bűntudatot nem éreznek a célpontok bántalmazása miatt, amiből az válik nyilvánvalóvá, hogy azt is mondhatják nekik, hogy a célpontokra nem lehet hatni az értelem szavával, nem teljes értékű, hanem mondjuk 5/8 értékű személyek, vagy olyan borzalmas bűnöket követtek el, hogy nem is kell megkísérelni tárgyalni velük, és ezért szükségesek az ilyen képtelen terrorizálási és üldöztetési módszerek. Előítéleteket és stigmákat is használnak, amikkel megmagyarázzák a csoportos szervezett zaklatás okát. Ha valaki már eleve előítéletes bizonyos embertípusokra, vagy például a talmudista zsidók esetében, ha már eleve úgy van nevelve, hogy a nem-zsidók nem emberek, hanem állatok, akiknek a meggyilkolása nem számít istentelenségnek vagy bűnnek, akkor nagyon könnyű rájátszani ezekre az előítéletekre.

A csoporttagoktól a KGB-hez és a Stázihoz hasonlóan, titoktartást követelnek meg.

 Elvárják tõlük, hogy a legnagyobb titokban tartsák vagy letagadják a részt vételüket ezekben a szélsőséges tevékenységeket folytató csoportokban. Ennek a fő oka, az, hogy a vezetők tudják, hogy az egész program gigászi méretű hazugságokra van alapozva és nem tudnák a többségi társadalom előtt racionálisan megindokolni a tevékenységeiket. (De mivel a zaklatók fizettséget és előnyöket is kapnak a terrorholokauszt tevékenységeikért feltételezhető, hogy a titoktartásuk egyik oka a pénzkereseti forrásuk és más elõnyeik védelme is.) A csoportvezetők a beáramló információt is szűrik, hogy ezek ne ássák alá a program céljait. Majdnem bizonyos, hogy vigyáznak arra, hogy a tagok ne tudjanak párhuzamot vonni a KGB és a Stázi tevékenységei, a sátánizmus és a holokauszt, illetve a saját szélsőséges tevékenységeik között. Valószínűsíthető, hogy az olyan megnevezések, mint az "MK-Ultra", "COINTELPRO", "szekta", "zsarnokság", "genocídium/holokauszt", "csoportos kínzás és üldözés", "kényszer öngyilkosság", vagy akár "sátánizmus" nem szerepelnek a csoportok nap, mint nap alkalmazott szótárában. Az is valószínűsíthető, hogy valamiféle mentális gátat 'építettek bele' a tagok gondolkozásába, aminek az a szerepe, hogy ha kívülről bizonyos információval bombázzák őket, akkor azok az információk egyenesen egy mentális szemetes kosárba kerüljenek. Amikor a csoporttagok kínos kérdésekkel találkoznak, akkor egyszerűen elutasítják azokat, mint "összeesküvés teóriákat", elmebetegséget, üldözési mániát, hamis vádakat, képzelődéseket, hazudozást stb. Ez egy agymosó technika és a valóságban roppant jól működik. A mechanizmusa hasonlatos a belénk kondicionált előítéletek mechanizmusához. A mentálisgát tehát nem fizikai támadástól védelmezi meg a csoporttagokat, hanem az információtámadástól, és ezzel elérik, hogy a csoporttagok bizalma ne rendüljön meg a csoportok céljaiban és magukban a csoportvezetőkben.

Parallel vonható a mai szervezett csoportos zaklató csoportok, amik amellett, hogy terrorcsoportoknak minősülnek, lényegében sátánista politikai és részvénytársasági szekták is, és a náci csoportok között, amik végső soron szintén sátánista politikai szekták voltak. A náci szektatagoknak óriási hazugságokat adagoltak és ezek a hazugságokat a média segítségével és szűrt információkkal erősítették meg. Így tudták megszerezni a szellemi réteg nagy részének támogatását és elérni, hogy intelligens jóravaló emberek a saját embertársaik elnyomóikká és kivégzőikké váljanak. Pontosan ilyen manipuláció és agymosás történik ma is anélkül, hogy a többség tudatában lenne. Németországban, amikor az egész náci őrület elkezdődött, akkor belügyeseknek nevezték őket, akik nem hivatalosan az Állambiztonsági Hivatalnak dolgoztak, hogy megvédelmezzék az államot a veszélyes elemensektől. Oroszországban Vörös Brigádnak vagy Állampolgári Brigádnak nevezték őket, akinek a feladata a civil rend fenntartása volt. A mai szervezett zaklató csoportok úgy tűnik a terrorizmus, bűnözés, erkölcstelenség ellen harcolnak. Bizonyosan minden országban igen nemes nevet adnak maguknak és igen nemes célokat tűznek ki a csoporttagoknak. Amerikában például állampolgári szomszédfigyelő csoportok a frontok, akiknek a feladata a szomszédságok "biztonságának" ügyelete. A valóságban azonban ezek terrorista szervezetek, sátánista politikai és részvénytársasági szekták, és ők maguk bűnözők, sokszor elmebeteg bűnözők. Nem a célpontoktól kell megvédelmezni a társadalmainkat, hanem maguktól a csoportoktól kell megvédelmezni a célpontokat és a társadalmainkat. A célpontok jobbára az égvilágon semmit sem tettek.

Megemlíteném azt is, hogy ezeknek a szervezeteknek a tagsága igen vegyes képet mutat. A célpontok világszerte teljesen egyezően arról számolnak be, hogy mindenki, otthontalantól fehér gallérosokig részt vesz a szervezett csoportos zaklatásban. A beszámolókban szerepelnek szomszédok, barátok, munkatársak és a célpontok családtagjai is. A beszámolókban szerepelnek rendőrök, tűzoltók, közterületfenntartó alkalmazottak, taxisok, biztonsági őrök, üzletek és még éttermek/kocsmák is. A zaklatók között vannak teljesen tiszteletreméltónak TŰNŐ emberek, vannak köztük értelmiségiek, mint például ügyvédek, orvosok, hivatalnokok, de ugyanúgy vannak köztük csövesek, munkanélküliek, fiatalok, tanulók, elmebetegek, bûnözök és árvák is. Ezeket az embereket aztán betanítják a teljesen ártatlan célpontok követésére, zaklatására, lelki és fizikai kínzására. Az USA-ban némely ilyen szervezet közzétette, hogy olyan 'kémeket' keres, akik a munkájuk révén bejárhatnak mások otthonaiba, vállalkozásaiba és, akik jelen vannak a tömegközlekedésben. Postai alkalmazottakat, gáz és vízmű alkalmazottakat, kéményseprőket, buszvezetőket, metró biztonsági őröket és térmegfigyelősöket, kamionsofőröket, is beszerveznek. Ez tökéletesen meg is magyarázza azokat a célpont beszámolókat, amikben a célpontok állítják, hogy postások vagy közüzemi vállalatok alkalmazottai is részt vesznek a zaklatásukban. Ám a célpont beszámolók között nem ritkán előfordulnak olyan esetek, amikor érthetetlenül mindenféle közúti munkálatokat folytatnak a házuk és munkahelyük környékén, illetve, hogy bizonyos frekventált üzletek hirtelen rossz minőségű szolgáltatást nyújtanak nekik, vagy mindenféle hibákat csinálnának, mintha inkompetensek lennének holott addig minden rendben volt a szolgáltatásaikkal. Ebből sejteni lehet, hogy megkeresik a célpont által frekventált üzleteket is és a közúti munkásokat zajkeltés céljából vezénylik ki a célpontok otthonaihoz és munkahelyeihez.

Ami a spicli netwörköt illeti, állítások szerint olyan kiterjedt spiclirendszert építettek ki, hogy szinte már minden utcatömbben van egy emberük. Ez rengeteg spicli.

 Budapest lakósságának majd 8-10 százaléka gátlástalan, arcátlan spicli.

 Amit ezek a buta erkölcsileg lezüllött, lebutított és gátlástalan emberek nem tudnak vagy nem akarnak felfogni az az, hogy ilyen méretű és ilyen masszív állampolgári kémrendszer csak SZTÁLIN alatt volt, márpedig Sztálin rendszere egy totalitáriánus tömeggyilkos diktatúra volt.

A zaklató tagokat mindenesetre mindenféle szélsőséges történetekkel motiválják és jutalmakat kapnak az antiszociális, életellenes és néha teljesen őrült cselekedeteikért. A jutalmak lehetnek kisebb vagy nagyobb pénzjutalmak, mobilkártya feltöltések, biztos állás vagy egy jól fizető állás, a csoport hierarchiában való feljebb lépés, és különböző más előnyök. Ahogy említettem, Amerikából érkeztek beszámolók arról, hogy egy-egy célpont öngyilkosságba kényszerítését CSOPORTOS ORGIÁVAL ünnepelték meg. Ez már az őrület teteje, de ha tudjuk, hogy a sátánisták két fő jelképe a vér és a sperma (ami megjelenik a Szabadkőművesség hagyományos fehér alapon piros kereszt zászlajában is), akkor nem is olyan bizarr, hogy a halált és a spermaorgiákat összekötik. Számukra a halál/vérontás és orgiás spermafürdőzés egybe tartoznak. Az a híresztelés miszerint a csoporttagok nem kapnak semmiféle jutalmat és csak a csoportirányítók és működtetők profitálnak ebből a sátánista-terrorista tevékenységért NEM igaz. Az elkövetõk mindenféle elõnyöket élvezhetnek az emberirtásban való részt vételükért, ha mást nem érzelmi és erkölcsi elõnyöket.

A csoporton belül már-már egyfajta sportszellem is uralkodik, úgy ünneplik a célpontok ellen sikeresen végre hajtott szabotázsokat, bántalmazásokat, szadista lelki kínzásokat, mintha egy darts táblának a kellő közepébe találtak volna bele éppen. Sőt, néha nyilvántartják a pontokat is (célpont:szervezet 2:5), mintha csak a célpontok élő darts táblák lennének! (Ha valaki még nem látta a Schindler listájában azt a részt, ahol az őrült pszichopata SS tiszt, Amon, a koncentrációs tábor balkonjáról találomra lövöldözik a tábor foglyaira, akkor feltétlenül nézze meg, mert pontosan valami ilyesmi történik a szervezett zaklatás keretében! A fegyver a szervezett csoportos zaklatás, a golyók pedig a zaklatók, és aki meghúzza a ravaszt az egy sátánista-náci klinikai pszichopata.)

Azokban a csoportokban, ahol erős a sátánista befolyás a csoporttagokat sátánista szimbólumokkal is jutalmazzák és jelölik, amelyek Európában legalábbis, sárga, narancssárga vagy fekete színűek. Az újoncokat rózsaszínnel jelölik, míg a hierarchiában felül állók például sárga nyakkendőt viselnek sötét (jobbára fekete) öltönnyel. Még a nyakkendőbe beleszőtt sárga vagy narancssárga színek, vagy ing/poló színe is jelezhetik a tag fontosságát a szervezetben. Ezekre tehát érdemes odafigyelni.

A csoporttagok összeomlott valóságérzetére még egyszer külön ki kell, hogy térjek, mert véleményem szerint teljesen egyértelmű, hogy a szervezett csoportos zaklatók közül soknak összeomlott a normális valóságérzékelése, és ön és közveszélyes állapotban van. Képzeljük csak el, hogy egy ilyen zaklató fizikailag megtámadja a célpontját, a sérülésekről pedig látlelet készül. A zaklató úgy fogja ezt megmagyarázni, hogy a célpont HIPOCHONDER. Tehát a valós fizikai sérüléseket hipochondriának állítja be. Vagy a célpontot durván leverik, beáll a sokk, aztán jönnek a traumával kapcsolatos rémálmok, végül egy klinikán felállítják az Aktút Stressz Szindróma vagy Poszttraumás Stressz Szindróma diagnózist, a tapasztalt tünetek alapján, amik súlyosabb traumáknál adottak, és ember legyen a talpán, aki el tudja színészkedni őket. A támadó egyszerűen hazugnak állítja be a célpontot, vagy hipochondernek, vagy egyenesen megvádolja a világ egyik legkiválóbb nemzetközi intézményének 3 pszichiáterét azzal, hogy inkompetensek és nem tudják, mit csinálnak. A stressz, mint tudjuk mindenféle tüneteket produkál előbb utóbb. A súlyos hosszan tartó stressz esetében beállhat a központi idegrendszer sérülése, ami észlehető olyan tünetekből, mint a szemideg rángatózás, vagy a végtagok remegése, fájdalmak a nyak és a hát területein. Ezek tünetek tehát észlehető tünetek és a szakemberek jól tudják milyen körülmények idézhetik elő őket. A zaklatók, amikor szembesítve vannak ezzel ismét hipochondernek nevezik a célpontot. Ott áll a célpont előttük 10 évnyi zaklatás után, önmagától összevissza rángatózik a szemöldöke (amit nem is lehet elszínészkedni) és remeg a keze, márhogy majdnem egy rokkant, és ők azt állítják, hogy a célpont ezeket a tüneteket beképzeli és elszínészkedi. Képesek arra, hogy a TÉNYSZERÛ VALÓSÁGOT nem létzõ fantáziának állítsák be!

Mivel sok-sok éve vagyok ennek a tevékenységnek a célpontja és igen sok ilyen sátáni kommu-fasiszta emberirtóval volt dolgom, a legkategórikusabban állítom, hogy sokuknak teljesen összeomlott a valóságérzékelése és nem tudnak már különbséget tenni a valóság és az ő saját delúzió és hazugságviláguk, irracionális gondolataik és rögeszméik között. Van amelyik a fizikai valóságot megpróbálja semmisbe venni és beleigazítani az irracionális valóságába, ahol nincsenek következményei a saját cselekményeiknek. Van, amelyik már olyan szinten hazudozik, hogy NEM is tudja megkülönböztetni már a hazugságot az igazságtól. Van, aki egyre jobban belemélyed abba az ideációjába, hogy õ isteni és jogában áll kiirtani a másikat. Vanm, aki már olyan régóta vesz részt ebben a rituális emberirtásban, hogy a cselekmények átrelegálódtak a tudatalattijába és szinte már tudattalanul hajtja végre a taktikázásokat, mintegy reakcióként bizonyos embertípusra. Véleményem szerint ezek az emberek már ön és közveszélyesek. Amikor már egy ember nem tudja regisztrálni a valóságot, vagy annak egy lényeges részét, és önmagát teljesen disszociálja a saját cselekményeitől, nem ritkán ártó és kártékony cselekményektől, és azoknak a következményeitől másokra a valós világban, akkor ott már nagyon-nagy baj van. Az ilyen emberek egy lépésre vannak attól, hogy akár előre eltervezett gyilkosságokat kövessenek el csoportosan, majd azzal az őrülettel érveljenek, hogy "a fickó hasznot húzott abból, hogy meggyilkoltuk, mert legalább tanult egy jó kis leckét az életről és tapasztalatokat gyűjtött a meggyilkolásából". Vagy még rosszabb esetben azt állítsák, hogy a halott ember hipochonder és csak beképzeli azt, hogy meghalt.

NŐI ZAKLATÓK

A terrorholokausztban úgyanúgy vesznek részt nõk is, mint férfiak, és nem is különbek a férfi kommu-fasiszta emberirtó bûntársaiktól, sõt néha még kegyetlenebbek és gátlástalanabbak is. Ami nekem feltűnt ezekben a nőkben az az, hogy nem igen vannak nekik női belsőtulajdonságaik. És itt valóban nem a külsőségekről beszélek, hanem olyan belső tulajdonságokról, amik hagyományosan a nőkkel asszociálhatók. A külsőségeket illetően vannak közöttük kifejezetten nőies kinézetű szerevezett csoportos zaklató tagok is. A hagyományos női tulajdonságok, az érzelmesség, a szeretet, a gondoskodás, az erős intuíció, gyengédség és az eredendő intelligencia és bölcsesség. Viszont a terrorholokauszt elkövetõ nőknél inkább a hagyományos férfiakkal asszociált tulajdonságok figyelhetők meg: rámenősség, rivalizálás, hatalomsóvárság, pénz és pozíciómotiváltság, érzelemmentesség/keménység, az empátia hiánya, számítás stb. Ami még ennél is döbbenetesebb az az, hogy ezek a nők a saját gyermekeiket, lányaikat és fiaikat, effajta sátánista-fasiszta-terrorista gondolkodásra és magatartásra nevelik, holmi antiszociális, embergyilkos kommu-náci õrülteket nevelve a saját gyermekeikből. Ezek nem is nők, hanem lelkileg elferdült torzszülemények, akik az élet, család és társadalom alapjai ellen követnek el borzalmas bűnöket. Inkább használnák a női energiáikat a kollektív emberi tudat pozitivizálásához, mint ilyen negatív pusztító őrülethez!

GYERMEK ZAKLATÓK

Bármennyire is közízlést sértő és hihetetlen sokszor a zaklatók a saját gyermekeiket is felhasználják és megtanítják kémkedésre és ZAKLATÁSRA. A célszemélyekben a gyermekek felhasználása szervezett csoportos zaklatásra mélységes undort kelt. Hogy egy szülő a saját gyermekét emberek csoportos kínzására és kiirtására, családok rombadöntésére, kényszeröngyilkosságokra, zaklatásra használja fel az nem csak a célpontokat, de minden ép elméjű és normális érzelmi világgal felszerelt emberből borzalmat vált ki. A célszemélyek nem fordulnak ezzel az információval a közvéleményhez, mert attól félnek, hogy már amúgy is parnaojásak nézik őket, és ha felfedik a tényt, hogy gyermekeket is felhasználnak effajta tevékenységhez, akkor aztán végképp senki sem fog hinni nekik, mert egy normális ember nem hinné, hogy egy szülő képes lenne ilyen őrületes atrocitásra. Egyébként megjegyezendő, hogy azok a zaklatók, akik a gyermekeiket is beszervezeik és belenevelik a spicliskedésbe és mások zaklatásába, kínzásába nem térnek el a többi elmebajostól és nem igen tanusítanak szégyenérzetet. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy vagy nem szeretik a saját gyermekeiket és azokat egyszerű használatitárgyaknak látják, akiket elõnykovácsolásra használhatják fel, vagy a legőszintébben abban az őrült hitben vannak, hogy ők a "jó fiúk", akik a "rossz emberek" ellen harcolnak erõszakossággal és gonoszsággal. Csakhogy itt az hijjázik, hogy a célpontok nem bűnözők, nem gátlástalan emberek, nem fanatikus rasszisták, nem terroristák és nem is ön és közveszélyes elmebetegek, és a taktikázások sokszor bűncselekmények. Mitöbb az az elképzelés, hogy a jó kieszközléséhez gonosz cslekedeteket kell véghez vinni egyszerûen DELÚZIÓ!

A GONOSZ INKOGNITÓBAN

A csordamentalitás gyenge énűjein, kis akaroklennijein, férfivá akarni váló nőjein, fanatikus rasszistáin és fasisztáin kívül, van egy másik kategóriája azoknak, akik részt vesznek ebben a leplezett globális holokausztban. Õket már többször említettem másütt. Ők azok, akik az őrület egy akut verziójában szenvednek és úgy nevezzük őket hogy "eredendően gonosz" vagy pszichopata. (Róluk részletesen a
'pszichopátia' oldalon írtam. Ezek az emberek azért vesznek részt ebben az üldöztetési, kínzási és gyilok programban, mert nemes egyszerűséggel szeretik kínozni az embertársaikat és élvezik, ha másoknak szadista módon szenvedéseket okozhatnak. A sátánisták közül sokan pszichopaták. Ám a legtöbb közülük fizeti az adóját, fizeti a számláit, ott vannak a közösségeinkben és bizonyosan kedvelik is őket. A fiaikat foci meccsre viszik, mint apukák, és a lányaikat csajszi zsúrra viszik, mint anyukák. Vannak közöttük olyanok, akik lényegében modell állampolgárok, amilyen mindenki szeretne lenni. Kívülről rendezett életet élnek. Ott élnek az utcáinkban, bármelyik utcában. Vannak közöttük tanulatlanok és tanultak, szegények és gazdagok. Látszólag nincs semmi különös bennük. Persze vannak közöttük látványos bűncselekményeket elkövetők is, valódi börtöntöltelékek is, de a legtöbbjük nem az. Az átlagos pszichopata olyan, mint mi magunk: tanítanak az iskoláinkban, rendőrök, bankárok, benzinkutaknál vagy biztosítási cégnél dolgoznak, vannak családjaik, és akár aktívak lehetnek különböző közösségi és társadalmi tevékenységekben.

Ezek az emberek valójában olyan bűnözők, akik maga az Élet és mások életképessége ellen követnek el bűncselekményeket. Ez sokkal súlyosabb bűncselekménynek minősül, mint a gazdasági bűncselekmények, hiszen lelki és pszichikai nyomorultakká tehet embereket, szétzúzhatja a kapcsolatainkat és a közösségeink jó atmoszféráját. De néhány kivételes esettől eltekintve, amikor is tömeggyilkosokról és látványos bűncselekményeket elkövető bűnözőkről beszélhetünk, az általuk elkövetett bűncselekmények olyan szofisztikáltan és titkos módon végre hajtottak, hogy nem lehet őket egyértelműen bűnözőknek nyilvánítani. Nem egy adott meghatározható és egyértelmű esetben nyilvánul meg a kártékony bűnöző mivoltuk, hanem inkább abban, hogy ők állandóan kártékonyan és bűnöző módon viselkednek. Az egész életük, arról szól, hogy másokat felhasználva, másokat manipulálva, másokat kihasználva, mások jogain, boldogságán, kapcsolatain, érdekein áttiporva, mások életenergián parazitáskodva, érvényesüljenek. Számukra ez a lét normális módja. Ezek az emberek nagyon szofisztikált és szubliminális módszerekkel dolgoznak, de a károk, szenvedések, veszteségek gigásziak, mind individuális személyek számára, mind közösségek, mind pedig intézmények és vállalatok számára, azaz az egész társadalom számára.

Ami nagyon érdekes az az, hogy ezek a társadalom felé normalitás álarcát viselő ál-jó, ál-igaz és ál-normális emberek sokszor olyan szerveződésekben, szervezetekben és cselekményekben vesznek részt, amelyek célja a gonosz megsemmisítése. Meggyőződéssel vetik bele magukat akármilyen gonosz megsemmisítésébe, és fura dolog, de néha úgy tűnik, hogy éppen azért olyan destruktívak, mert annyira vágynak a gonosz elpusztítására. Rettenetesen gyűlölni tudnak másokat, de ezt jobbára az "igazságosság" nevében teszik. Legalább is látszólag. A valóságban azonban a gonosz bennük lakozik és ezekkel látszólag nemes és jó cselekményekkel a saját szadista hajlamaikat élik ki, és ők kifejezetten élvezik mások kínzását, degradálását, bántalmazását, manipulálást. Ez az egyik oka annak, hogy részt vesznek a csoportos szervezett zaklatásban. A másik oka az, hogy úgy érzik, hogy a túlélésük múlik azon, hogy azokat az embereket, akik a hatalmukra veszélyt jelentenek kiirtsák. A harmadik oka a reészt vételüknek az, hogy hatalmat akarnak az embertársaik felett és minél brutálisabbak a módszereik, annál feljebb juthatnak a csoporthierarchiában. Ez pedig anyagi és csoportelismerést jelent, és ez a pszichopaták számára roppant fontossággal bír.

Nos nincs más hátra mint, utána nézni az interneten a szóban forgó tényeknek, és így leellenőrizve biztos információhoz jutsz, s ha igaznak találod kérlek terjeszd a hírt, hogy minél többen tudják az ÁVH – sok ma is gyilkolnak, most ugyan már nem húsdarálóval ölik a magyart de ölik, ha azt hiszitek , hogy ez magyar jelenség , akkor megint tévedtek, mert ez globális gyilok technológia. Ha gyűjtenénk az adatokat, és kiderülne kik ezek a
kommunáci ellenük törvényt kellene alkotni, hogy akiről kiderül a tény, azt likvidálni köteles a társadalom, mindegy, hogy rabbi vagy magyar ÁVH -s családostul likvidálni kell, hogy a programot leállíthassuk. Ne legyen szent tehén a zsidó mivolta, hisz a levezénylők mind vakoló sátánista zsidó, kik a föld lakosságát felezni akarják, vagy kiirtani őket, hogy 500 millió maradjon. Hát ezt vállalta fel a mi nemzetinek mondott szálláscsináló zsidesz kormányunk Judapesten, és mi még ezt el is hisszük, bólogatunk, és hagyjuk hogy a vágóhídra vigyenek minket az olajmaffiózók, igen politikusi , rendőri , titkosszolgálati és alvilági olajmaffiózók, most ők alkotják Magyarországon az elitet, Pintérrel az élen a tömött diplomatatáskáival, a levitézlett kiszuperált pártokkal, pártvezetőkkel keresztanyákkal, apákkal. A 'Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program'- ba feltétlenül vegyük be őket célszemélyek kategóriájába. Mind ezt globálisan minden országban meg kellene szervezni a kiirtásunkra szervezkedők ellen. Nehezen hihető ez az őrültségnek hangzó őrület, de mint ahogy tudod a magyar példából, véve a tényeket, ledarálták a nemeseinket , értelmiségünket, a kulákjainkat, mindazokat kinek lakására szemet vetett az ÁVH. Vagyonukat elorozták, és munkatáborba kerültek , és megsemmisitő táborokba. Amerikában ma is 800 drb Koncentrációs tábor várja jövendő lakosait, mi hogyan készültünk fel? Amiért nem látszik semmi a háttérben mi is bevállaltuk az öldöklést saját népünk ellen, csak a nemzeti mázban tündöklő politikai elitünk ezt nem veri nagy dobra. A biorobottá kiképzett elit a parancs szavakat várja, mikor is indítják a programot.
Hát így állunk most a nemzeti szinekben metszet áll JUDAPESTI kis jeruzsálemiekkel. ….- és a haza fényre derül. Büdösek vagytok és olyanok mint a zsidó templomban az utálatos kép : leköpnivalók.


"Nem szúrtam, hanem vágtam!"


Tánczos is ártatlan? A rendőrállam egyoldalúan szivárogtat ki


Furcsa, hogy akkor kerül elő egy ilyen videó, amikor épp kiderül, hogy Kaiser Ede és társai ártatlanok a móri ügyben, így bebizonyosodott, hogy ebben az országban el lehet ítélni bárkit ártatlanul, akkor személyiségi jogokat megsértve videót tesznek közre, ahelyett, hogy lemondana Lomnici, aki asszisztált az előző móri koncepciós perhez.






Tíz évvel a körmendi kislány meggyilkolása után került napvilágra egy megrázó videófelvétel, melyen Tánczos Gábor látható - olyan tanúk támasztják alá a hitelességét, akiket sosem hallgattak ki. A Híradó birtokába került egy videó, melyen a körmendi kislány meggyilkolásával vádolt Tánczos Gábor látható: bevallja bűnösségét, és részletekbe menően taglalja, hogyan követte el a gyilkosságot.

A felvétel hitelességét több tanú is alátámasztja, hiszen emlékeznek mindenre, de őket sosem hallgatták ki. Tánczos Gábort 1999-ben elítélték a tizenegy éves körmendi kislány megöléséért - idén januárban szabadult. Bűnösségét ma is tagadja. Jelenleg Körmenden él, de az utcára alig megy ki, nagyrészt telefonon érintkezik a külvilággal. A hátborzongató gyilkosság tíz éve történt. Körmendi otthonában találtak rá a 11 éves kislány holttestére.

A helyi Tánczos Gábor másnap bement a rendőrségre, azzal, hogy látott egy idegent a ház körül ólálkodni. A fiatalemberből tanú lett, majd később gyanúsított és vádlott. Beismerő vallomást tett, tizenkétszer - ám később mindet visszavonta, arra hivatkozott, hogy a rendőrök megverték. Tizenhárom évet kapott a gyilkosság miatt. Feltételesen helyezték januárban szabadlábra.

Móri ügyben a tévesen elítélt vádlott szüleit is beidézték már hamis tanúzás miatt. Kértek tőlük vajon bocsánatot?

A Híradó értesülései szerint ügyvédje azt mondta, Tánczos ma is ártatlannak vallja magát, és küzdeni akarnak igazának bebizonyításáért.



Demokrácia vagy rendőrállam?


Az EU-csatlakozás hátrányait ismertetni merőkkel már nem csak a parlamenti pártok, hanem a rendőrség is szembeszáll.
2003.04.04 08:08, Forrás: ma.hu
Alig több mint egy hét múlva az ország remélhetőleg minél több szavazásra jogosult tagja a szavazóurnák elé járul, hogy eldöntse, akarja-e, hogy hazánk tagja legyen az Európai Uniónak. Az még érthető, hogy a kormány a csatlakozás mellett, az "igen"-voksokért folytat kampányt, sőt, a parlamenti pártok több-kevesebb átéléssel szintén ezt szorgalmazzák, hisz miközben nálunk a szavazók meggyőzése folyik, külföldön már készülnek a csatlakozási szerződés aláírására.

Az a legkevésbé mondható érthetőnek, hogy miközben mindenhol a demokráciáról szól minden, akár erőszakkal is megpróbálják ellehetetleníteni azok munkáját, akik úgy gondolják: több a hátránya, mint az előnye az EU-tagságnak, és erről igyekeznek meggyőzni a közvéleményt is. Szórólapokat osztogatnak, kisebb-nagyobb matricákat, helyenként pedig plakátokat helyeznek el az utcákon, járműveken, a lehető legtöbb helyen. Amint azt egy, a szerkesztőségünkhöz érkezett olvasói levél is bizonyítja, az "ellentábor" tagjaitól mintha megvonnák a szólás szabadságát, a szabad tájékoztatás jogát. A történetben szereplő személyek vezetéknevét a személyiségi jogok védelme érdekében csak kezdőbetűvel jelöljük.

"A Szabad Magyarországért Mozgalom (SZMM) bérelt irodájába házkutatási parancs és bármilyen igazolás nélkül tört be 8-10 rendőr, elvittek 4000 plakátot (kb. ennyi kiragasztásra is került). Azonnal előállították az egyik, épp oda érkező aktivistánkat. B. Györgyöt telefonon felhívták, hogy vagy azonnal odamegy, vagy elfogatóparancsot adnak ki. Ha magától megjelenik, akkor nem állítják elő, csak elbeszélgetnek vele - ígérte a rendőrfőnök, de B. megérkezésekor a parancsnok beismerte, hogy hazudott. Bilincsbe verve vitték az V. kerületi rendőrőrsre, ahova a tavaly július 4-ei, Erzsébet hídi blokád szétverése után is szállították. B. György és az előbb említett aktivista mellett engem is előállítottak, T. Andrást, az SZMM vezetőjét később vitték be.
Bolondok napján délután 3-tól este 10-ig tartottak fogva minket. A cellából hiába kiabáltunk, hogy telefonálni szeretnénk, semmi válasz nem érkezett kintről. Bár nem tudtak volna semmit sem ránk bizonyítani (a kiragasztás alatt senkit sem kaptak el), elismertük, hogy mi ragasztottuk ki a plakátokat. Viszont nem tartjuk bűncselekménynek az önkényuralmi jelképek ilyen ábrázolását, hiszen a Btk. 269/B. § (2) bekezdése szerint nem büntethető, aki a cselekményt "a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el". A törvényt az önkényuralmi rendszerek népszerűsítésének tiltása céljából hozták, egyértelmű, hogy plakátunknak semmilyen olvasatban sem a népszerűsítés szándéka. (Hogyan is lehetne a nácizmust és a kommunizmust egyszerre népszerűsíteni?) A Btk. említett kivétele pont ránk vonatkozik, egy plakáton nem írhatjuk le több mondatban, amit az ábránkon a jelképekkel való kézfogás szimbolizál (emlékeztetés a szörnyű diktatúrákra, történelmünkre).

Az V. kerületi Szabadság téren lévő szovjet emlékmű viszont valóban "dicsőségesnek" titulálja a kommunista rendszert, s a hatalmas obeliszken megtalálható pl. az önkényuralmi jelképnek minősülő sarló-kalapács is. Ezt kifogásoló, korábbi beadványomat a rendőrség mégis elutasította (megtagadta a nyomozást), s az ügyészségnek az V. kerületi kapitányságon benyújtott fellebbezésemre hónapok óta válasz sem jött.
Felháborító, hogy az állam a népszavazás előtt egyoldalúan, csak az igen melletti kampányt támogatja milliárdokkal, a hátrányok bemutatására nem ad pénzt. De mit mondjunk most, hogy a civilek saját pénzéből és munkájukkal megvalósított felvilágosító kampányát pedig rendőri erőszakkal akadályozzák?
N. Előd gyanúsított,
a Szabad Magyarországért Mozgalom aktivistája
(e-mail cím és telefonszám a szerkesztőségben)"


A szavazás végeredményét valószínűleg ez a tény már nem fogja radikálisan befolyásolni, ám egy dolog biztos. El lehet gondolkozni azon, hogy mennyire beszélhetünk ezek után szabad véleménynyilvánításról és demokráciáról?


Nemzetközi megfigyelők március 15-ről

Hazánk rendőrállam a külföldi megfigyelők szerint


2008. március 15-én Balog Zoltán, az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottságának elnöke és Kiss Boldizsár János, a Civil Jogász Bizottság külügyi szóvivője a parlamenti kordonnál sajtótájékoztatón mutatták be a Svájcból és Franciaországból megfigyelőként hazánkba látogató politikusokat.







Hervé Lavenir de Buffon úr, a francia köztársasági elnök volt tanácsadója és egy párizsi politológiai intézet vezetője, valamint a svájci parlament külügyi bizottsgágának tagja, Yvette Estermann képviselő asszony személyesen alkottak képet Budapest utcáin a magyar nemzeti ünnepen szervezett megemlékezések lefolyásáról. Döbbenten tapasztalták a rendkívüli rendőri készültséget, mely egy rendőrállam képét festette eléjük, míg szavaik szerint az Erzsébet hídnál egy szebb jövőbe vetett hitről, egy ország lakosait összetartó közös értékekről szóló békés ellenzéki megemlékezést láthattak.

A svájci parlamenti pártok közül a Keresztény Demokrata Párt főtitkára Reto Nause úr, valamint a svájci szocialista párt alelnökasszonya és parlamenti képviselő, Silvia Schenker asszony levelet írtak Orbán Viktornak, amelyben kitértek rá, hogy a 2006-os őszi budapesti eseményeket aggodalommal követték, és reményüknek adtak hangot, hogy 2008-ban a magyar polgárok békében és méltósággal, szabadon emlékezhetnek a nemzeti ünnepen, hiszen a polgári szabadság jogok tiszteletben tartása és a stabilitás Magyarországon számukra és pártjuk számára is fontos és alapvető demokratikus értékek.

A svájci Szabad Demokraták parlamenti képviselője Jean-René Germanier úr szintén levélben biztosította a volt miniszterelnököt, hogy figyelemmel kíséri a budapesti események alakulását.

Civil jogászok köszönetet mondtak a nemzetközi és hazai megfigyelőknek

A Völgyesi Miklós által vezetett, Gyurcsány Ferencet nemrég feljelentő Civil Jogász Bizottság tagjai köszönetüket fejezik ki az általuk felkért nemzetközi és hazai megfigyelőknek, hogy aktív részvételükkel segítették elő idén március 15-én a nemzeti ünnep méltóságának a megőrzését. A bizottság tagjai többször kifejtették, hogy Magyarországon megfelelő formában helye van a kormányellenes tüntetéseknek, ugyanakkor a nemzeti ünnepeknek elsősorban a megemlékezésről kell szólniuk.

A Civil Jogász Bizottság a 2006-os tömeges rendőri brutalitás tapasztalataiból kiindulva az "
ünnepeljünk együtt a hazánkért" mozgalom keretében hívta haza tavaly március 15-re és október 23-ra a magyar emigrációt, ugyanakkor fontosnak tartotta, hogy magas rangú külföldi politikusok személyes jelenlétükkel befolyásolják az emberi jogok védelmét.

2008. március 15-én Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke és Kiss Boldizsár, a CJB külügyi szóvivője sajtótájékoztatón mutatták be a Svájcból és Franciaországból megfigyelőként hazánkba látogató politikusokat, valamint a hazánkban élő, és az "
ünnepeljünk együtt a hazánkért" mozgalom keretében a nemzeti ünnepünkre hazatérő emigránsokat.

A húsz felkért civil megfigyelő - fényképező gépekkel és kamerákkal -  14.30-tól 24 óráig teljesített szolgálatot Budapest utcáin. Völgyesi Miklós elnök ez idő alatt a sajtó rendőri intézkedések jogszerűségére vonatkozó kérdéseire válaszolt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése