2019. január 5., szombat

A látszat valósága








Így látják a HÍRHÁTTÉR
szerkesztői , de csak ők látják így ???


A látszat valósága



Brice Taylor és a Monarch programozás






The Most Dangeorus Game - DT Art Gallery

Egyáltalán nem titok, hogy az emberprogramozás, mint tevékenység, már több ezer éves múltra tekint vissza, ha csak az írásos emlékekre támaszkodunk (is). Az emberi jellem, viselkedés és reakciók precíz megfigyelésén alapszik, lehetőleg minél extrémebb körülmények között. 
Rituálék, kínzás, hókuszpókusz, drogok, hipnózis, és még több kínzás! 
Ilyen téren az emberi faj nem sokat változott, tulajdonképpen a módszerek sem sokat, inkább az eszközökben mutatható ki némi "finomodás" no meg az eredményességben.
 Az egyén programozását bizonyos feladatok elvégzésére, felváltotta a tömegek programozása, bármire, az igényeknek megfelelően!

Azzal a ténnyel, hogy a jelenkor embere mennyire befolyásolható, szerintem mindenki tisztában van, ám azzal, hogy milyen szinten befolyásolják valójában, szinte senki (a beavatottak kivételével természetesen)! Gyanakszik az ember a TV-re, vagy akár az egész médiára, számtalanszor szembesült már vele, hogy a politikusok hazudnak, miközben fűt-fát ígérgetnek, mindezek ellenére, az emberek túlnyomó többsége a médiában elhangzó információk alapján alakítja életét, hozza a döntéseit, és választ politikust országa vezetőjéül. Hétköznapi téma, hogy manipulatív klisék nélkül, lassan el sem lehet adni semmit, de mindeközben szinte mindenki meg van győződve róla, hogy saját agya ura! Elismeri ugyan, hogy néha bedől ennek-annak, de összességében
 (ha már más nem is) az akarata szabad, és a sorsát valójában csak saját maga irányítja!

Aki csak egy hangyányit is így gondolja, annak hosszas szöszmötölést javaslok ebben a témakörben!

Brice Taylor
A címben szereplő Brice Taylor, és a hozzá hasonló hősök, mint pl. Cathy O'Brien vagy a korábbi cikkekben már említett Claudia Mullen ill. Christine DeNicola, a még ma is élő bizonyosságai annak  az általános téveszmének, miszerint az ember valaha is rendelkezett szabad akarattal, de ha úgy jobban tetszik (egy másik nézőpontból), mostanra már egészen biztosan NEM!!!
 Fontos megjegyezni, hogy ezt a tanúbizonyságot, csak olyan iszonyatos kínszenvedések árán teljesíthették be, amilyennel még edzett horror rajongók sem gyakran találkozhattak (bármilyen fejlett is ez az iparág), ezért az újkori történelemnek, feltétlenül az emberiség hőseiként kell rájuk tekinteni! Az évtizedeken keresztül elszenvedett szörnyűségek, és megfélemlítések hatására
 ők ugyanis nem hunyászkodtak meg a terror előtt, hanem szembeszálltak vele, és kiálltak a nyilvánosság elé. Élő figyelmeztetésül az emberiség elé 
aminek részeként  pl. magyarországgal, csak átvitt értelemben kell számolni, mert az itteni sötétség és arrogancia nem nagyon kíváncsi a valóságra, amiért később valószínűleg nagy árat fog fizetni!

Orbán kedvenc jelszava: A munka szabaddá tesz
Mivel ebben a témakörben soha nem árt ismételni, érdemes újra elmondani, hogy
 az elmeprogramozás a 20. században vált ipari méretűvé, ami azt jelenteti, hogy emberek tömegeit volt lehetőség, különböző kísérleteknek folyamatosan alávetni, eredményeit megfigyelni és azokat dokumentálni
.E "tudománynak" legeredményesebb és ezért leghírhedtebb alakja 
Dr. Josef Mengele lett, SS orvostiszt, aki a másik világháborús koncentrációs táborok "Halál Angyala"-ként, személyesen irányította és végezte a jelentősebb kísérleteket, 
a szinte megszámlálhatatlan mennyiségben érkező, főképp zsidó deportáltakon. A legfőbb kutatási területek, a végletek meghatározása 
(magyarul, mennyi kínzást és szenvedést bír ki egy átlagember mielőtt meghal) 
és az ehhez szorosan kapcsolódó, tudat befolyásolásának lehetőségei voltak, természetesen a cél érdekében
 az emberi élet, vagy méltóság a legkevésbé sem számított! 
A háború végére a kutatási eredmények olyan kecsegtetőnek bizonyultak, hogy
 a CIA, Dr. Mengelét, néhány ezer náci tudós és mérnök kíséretében családostól, egy Operation Paperclip fedőnevű akció keretében, az USA-ba szállították. Mengele innentől Dr. Green néven folytatta "kutatásait", különböző fedőnevű projektek, különböző titkos bázisain.

Titkos USA elmeprojektek - Foto-montázs: Domján Tibor
A katasztrófa tehát egy kontinenssel odébb folytatódott. A hivatalos történetírás szerint, az ötvenes évektől, több egymásra épülő katonai projekt keretén belül, mint aBluebird, Artichoke, Mk-Ultra, és a Monarchévtizedeken át tartó titkos és nem titkos kísérletet végeztek a náci technológiára és eredményekre ráépülő kutató bázisok.
 Amerikából és Kanadából sorkatonák, állami alkalmazottak és civil önkéntesek vetették alá magukat különböző eljárásoknak, vizsgálatoknak,  a hadsereg hazafias toborzó felkérései hatására, számtalan esetben ráadásul a tudtukon kívül,  de ezek az önkéntes (és önkéntelen) személyek, a  szükséges kísérleti alanyoknak csak egy igen kis részét képezték.
Az egész kontinenst behálózó titkos bűnszervezeti csatornákon keresztül,
 milliószámra raboltak el otthonukból, utcáról és árvaházakból gyermekeket,
 de hasonló módszerekkel jutottak felnőtt alanyokhoz is, csak esetükben kicsit nehezebb volt, feltűnés és nyomok nélkül a rablás.
 A hajléktalanok, fogyatékosok és a kórházak betegei azonban, ebből a kategóriából is kimeríthetetlen utánpótlást nyújtottak
 a projektek kutatói számára. Természetesen, hasonlóan "szellemi" elődeikhez,
 itt sem az emberélet megóvása volt a fontos, hanem a kitűzött kutatási célok!

A szerzők:  Brice Taylor, Cathy O'Brien és Paul Bonacci
A legfőbb cél, pedig itt már az emberi elme tökéletes birtoklása volt!
Ennek megfelelően pedig nem volt tabu az módszerek  használatában ,ahogy az aztán  részletesen leírásra is került Cathy O'Brien : Trance Formation of America c. és Brice Taylor : Thanks for the Memories c. könyvében. A brutális pontosságú visszaemlékezések, a mesterségesen előidézett személyiségzavarban (Multiple Personality Disorder), tehát a trauma okozással kialakított több személyiségű, programozott alanyokban rendre kialakuló fotografikus memóriának köszönhetőek.
 Az elkülönülő személyiségek (Alterek) önállóan programozhatóak, ami azt jelenti, hogy az alanyt tetszőleges számú, és tetszőleges,  egymástól teljesen független személyiséggel és feladattal vagy viselkedéssel lehet ellátni, hasonlóan mint ahogy ma egy számítógépet vagy akár egy robotot inast programoznánk be, ha a hivatalos tudomány rendelkezne számottevő  ilyen robotokkal!
 (Azt viszont érdemes hozzátenni, hogy ezekben az időkben viszont, még aligha beszélhetünk - persze megint csak hivatalosan - számítógépről)

Anna, mint Presidential Model, az Air Force One fedélzetén.
Brice Taylor, aki felnőttként Henry Kissinger többfunkciós biorobotjaként, hol mint akár partiba is dobható
 (de a háttérhatalmi elit, választékosan aberrált szexuális igényeinek megfelelően felkészített)luxus prostituált, hol  pedig élő memóriatárként (mind file) funkcionált, amelynek szerepét leginkább egy pendrive-hoz lehetne hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy tartalmához csak az információt feltöltő, vagy a megfelelő kódkulcs birtokában lévő személy tudott hozzájutni, Brice a hordozó, pedig mindeközben egyáltalán nem  is volt tudatában az elméjébe zárt tartalomnak, melyek rendszerint szigorúan titkos kormányzati adatok és információk voltak, kiterjedési korlátok nélkül! (Ellentétben a mai pendrive-okkal ugye!)

Bizonyára vannak akiknek szimpatikus, vagy gondolatébresztő lehet egy hasonló funkciókkal rendelkező hölgy társasága, azonban vessünk egy pillantást megint arra a folyamatra, ahogy készültek ezek személyek.  Brice Taylor könyvbe foglalt visszaemlékezései, egy közel 14 éves időszakot ölelnek fel, melyben kínzását, erőszakolását és gyermekprostitúcióra kényszerítését már a családon belül,  édesapja elkezdte.
"Apám éveken át rituális jellegű brutális fizikai és lelki kínzásokkal gyötört. Többek között bezárt szekrényekbe, ketrecekbe és koporsókba, miközben közölte velem, hogy itt hagy meghalni. Csaknem megfulladva, magányosan, tűket szúrtak az érzékeny testrészeimbe, megfosztottak az élelemtől és az alvástól. Elektrosokkot kaptam, elektromos vezetékeken, forrasztó készülékeken és állatok hajtásához használt ösztökével. Kábítószereztek. Kifinomult módszerekkel hipnotizáltak és elektronikusan programoztak..."

Az évtizedek alatt elrabolt több millió gyermekek élete, körülbelül a hasonló laborokban tartott fehér egerekével volt egyenértékű!
 Mindennapos volt, hogy a ketrecekben tartott gyermekek előtt néhányat, 
 a többi szeme láttára egész egyszerűen azért mészároltak le, hogy az életben maradtakat minél nagyobb traumának tegyék ki 
továbbá így kényszerítve őket, az egyre erősebb behódolásra!

Bobe Hope
Brice Taylor, rendszeresen vett részt különböző (az elit számára) nyilvános orgián, kínzási rituálén vagy éppen rabszolga aukción. 
Egy ilyen eseményen került először magántulajdonba, gazdája pedig a közismert színész és komikus Bob Hope volt!
"Az agykontroll rabszolgák piacán az elit tagjai felkeresik az aukciókat, amelyek első látásra gyermek divatbemutatóknak látszanak. Később sztriptíz következik. Számos ilyen show-műsorban felléptem, mielőtt ténylegesen szponzoráltak vagy eladtak."
Egy idő után aztán, Charles L. Horn, a Federal Cartridge Companytulajdonosának "birtokába" került, akit Charlie bácsinak hívott és aki később bemutatta, majd lepasszolta Henry Kissingernek. Mivel Kissinger nemcsak a háttérhatalom látható gazdasági "szakértőinek" egyik legnagyobb prominense volt hanem
 igencsak konyított a bio szoftver fejlesztéséhez, gyorsan tovább is programozta Brice-t, a még magasabb körök,  még kényesebb igényeihez is.

Az összeesküvés Nem elmélet - Foto-montázs: Domján Tibor
Mivel az MK-Ultra-t, több bizottság (persze csak bizonyos szinten)nyilvánosságra hozta, többek között a Rockefeller bizottság is, ezért a CIA különböző látszatintézkedések keretében, hivatalosan megszüntette a kutatásokat. Több tényfeltáró és szakértő állítása szerint azonban,
 az egész művelet, valójában átvedlett annyira szigorúan titkos minősítésbe, hogy így már nem is tartozott sem a kormányok és pedig a kongresszus fennhatósága alá. 
Egyesek szerint ekkor vette kezdetét a Monarch Projekt, mások szerint ekkor már csak kiteljesedett, és az immár titkos kutatások, ezen a gyűjtőnéven néven futottak tovább.

Monarch projekt (korabeli ábrázolás)
Maga a projekt egy lepkefajtáról, az úgynevezett Királylepkéről (Monarch Butterfly) kapta a nevét, ami mint minden lepke, hernyóként kezdi az életét 
(ki nem fejlődött lehetőségeit reprezentálva)
 majd bebábozódik, (programozás) és végül gyönyörű pillangóként (Monarch slave - szolga)születik újjá! Talán az legfontosabb ok, hogy pont a Királylepkéről nevezték el a programot, hogy ez a lepkefaj megjegyzi, hogy hol született (gyökereit) és azt a tudást genetikailag adja át az utódoknak. 
Ez a felfedezés indította be a náci és illuminátus célokkal rendelkező kutatásokat egy Mesterfajmegalkotására a genetika által, melynek alapja, hogy ha genetikailag a tudás átadható akkor fontos, hogy a Monarch programozások alanyait lehetőleg genetikailag is megfelelő szülők adják!

Brice Taylor, Kissingernek köszönhetően, valószínűsíthetően átesett az összes szóba jöhető programozáson, lévén az nemhogy lépést tartott a fejlődéssel, hanem sportot űzött a dolgok megelőzéséből.
 (Főleg, hogy a  lakosság  mindeközben, legalábbis ezekhez a dolgokhoz képest, barlangrajzok készítésével volt elfoglalva.) A CIA sem panaszkodhatott, mert miután egy bizonyos szint felett, a már mondhatni kötelező jelleggel szervezett szabadidős tevékenységével, magyarul: sátánista gyermekpornóval és hasonló nyalánkságokkal, az összes számottevő tisztviselőt, tanácsost, politikust, szenátort, elnököt, katonai és rendőri vezetőket ill. civil hatalmasságokat, megfelelően zsarolható állapotba hozta, előállt bio Escort szolgálatának visszautasíthatatlan ötletével. 
Ők voltak a Million dollar Baby's avagy a millió dolláros babák, akik azért kapták ezt a nevet, mert személyenként közel ennyi be kerültek az adófizető állampolgároknak, ráadásul úgy, hogy
 a kongresszus költségvetési szavazásain, feltehetően nem ez a megnevezés szerepelt.

Henry Kissinger és neje
A legextrémebb  igényeknek is megfelelő, és Monarch bétaprogramozásnak alávetett alanyokat Presidential Model-nek (elnöki modell) nevezték, melyek 
1960-ban egy éjszakára kikölcsönözve, állítólag 1200 dollárba kerültek,
mely összeg gyaníthatóan nem az állami költségvetést gazdagította, ellenben kiképzésük (kínzásuk, traumatizálásuk stb.) kisgyermek koruktól hadrendbe állításukig meghaladhatta az egymillió dollárt (persze ez a közösből ment)! Brice Taylor fültanúja volt olyan beszélgetésnek, ahol magas rangú CIA-s tisztviselők, az Egyesült Államok elnökének és más magas rangú állami vezetőknek ajánlották a legújabb biorobot fejlesztéseiket,  szexuális és egyéb igényeik kielégítésére. Ilyen módon került közelebbi kapcsolatba ő is John F. Kennedyvel, Richard Nixonnal, Gerald Forddal, Lyndon Johnsonnal vagy még kormányzóként Ronald Reagannel.

Marilyn Monroe is egy beta szexrobot volt
Remélem senkinek nincsenek most már téveszméi az elnöki személyek körül rendre felbukkanó tüneményes sztárcicáktól. Igen, Presidential Model voltMarilyn Monroe vagy Anna Nicole Smith de, hogy ne csak szomorú kamusorssal bevégzett példákat hozzak fel, itt van mindjárt a magát alaszkai szenátorságig, majd 2008-ban alelnök jelöltségig "felküzdő" Sarah Palin, és hogy ne maradjanak ki ebből a cikkből a milliárdos amcsi könnyűzenész hölgyek sem, Tayra Banks, Rihana, Beyonce hármasa ha nem is feltétlenül elnöki modellek, de egészen biztosan programozott slave-ek. 
Programjaik elemeit, jeleit, szimbólumait folyamatosan és kényszeresen használják kippjeikben, bár az is igaz, hogy többek között ezért világhírűek! Britney-t
és a többi Mickey egeret most meg sem említem, legyenek ők egy következő történet, gombolyítom tovább inkább Brice Taylor fonalát.

Mivel Kissingernek köszönhetően, ha nem is jókedvéből, de Brice-nak bepillantása volt még az államok elnökeinél is magasabb rangú társaságokba,(és ahogy már jeleztem, fotografikus memóriája) ezért sokat megtudott gondolkodásukról, motivációikról. Ekkori gazdáját  könyvében  így jellemezte:
"A színfalak mögött Henry ellenőrizte a külkapcsolatokra vonatkozóan a Külügyminisztérium által hozott döntéseket és akciókat. Mindig kísérletet tett arra, hogy olyan szituációt teremtsen, amelyben a Council globális méretekben tartotta kézben a teljes ellenőrzést. Úgy tekintették mindezt, mint egy játékot, egy életre szóló tervet, melynek várható kimenetele végül is lehetővé teszi, hogy a globális elitnek ez a nemzedéke nyerje meg azt a játszmát, amely elődeinek nem sikerült. Ez ambicionálta és ösztönözte őket."

Bush és Henry a két jó barát, stb.
Council-ról azt kell tudni, a látható világ ma is talán egyik leghatalmasabb intézménye 1921-óta a New Yorkban székelő Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa), szorosan együttműködve a korábbi bagolyvárral, ami a City of Londonban működik, Royal Institute of International Affairs (Királyi Külügyi Intézet) néven. Tulajdonképpen ez a két szervezet, és a benne tagokként helyet foglaló hatalmasságok a látható világ gazdasági döntéseinek valódi irányítói, vagy ha úgy jobban tetszik a válságok urai! 
(magyarul ha ők nem lennének, talán nem lenne válság sem)Tény, hogy nem hétköznapi hatalommal rendelkeznek, mégis elvileg hasonló módszerekkel irányítják őket, mint az ők a parti közben dédelgetett szexcicáikat! 

Brice könyvének egyik fejezetéből, a "Baby Monarchs Are Born"(Monarchs bébik születnek) tudjuk meg pl. azt is, hogy Ronald Reagenegyik alelnöke id. George Bush pedofil volt, illetve azt is, hogy saját Kellynevű lányát is traumatizáltatta, ezekről egyébként Cathy O’Brien is beszámolt könyvében, akinek hasonló traumatizálásnak, majd programozásnak alávetett lányát szintén Kellynek hívták.
"Éveken keresztül Kelly szorosan kapcsolódott ahhoz a traumához, amit én kaptam. Ismétlődően kínozták és traumatizálták a jelenlétemben abból a célból, hogy engem "vonalban tartsanak". A kínzással fragmentálták a pszichéjét azért, hogy létrehozzák benne a tudathasadásos személyiségzavar állapotát, hogy ő is a nyomdokaimba léphessen és használhassák, mint "Presidential Model"-t. Szerencsétlenségére nem sokáig kellett várnia, hogy ehhez az ún. "privilégiumhoz" hozzájusson, minthogy ez idő tájt a mi újonnan választott alelnökünk, George Bush, pedofil volt, és Kelly-t olyanná formálták, amit "Bush-baby"-nek neveztek, amint azt később meg tudtam egy korábbi CIA-alkalmazottól..."

A legveszélyesebb játék - Foto-montázs: Domján Tibor
Ezekben a magas rangú körökben, egyik luxus hobbinak számított például az embervadászat, mely a The Most Dangerous Game (Legveszélyesebb játék)nevet kapta, és számos későbbi film alapötletéül is szolgált. 
 Brice beszámolt arról is, hogy legelső gazdája, Bob Hope birtokán a Jordan Ranch-en, többek között rá is vadásztak az előbb már említett pedofil id. George Bush és barátai.

Nos, ezek az események több évtizede történtek, de
 ne gondoljuk, hogy ma, az elnököknek teljesen más lenne a lelki berendezkedése, mások lennének a szokásaik vagy hobbijaik. Ne gondoljuk, hogy az ilyen örökséggel megalapozott társadalmakban a hatalmat, az ördögök kezéből egyenesen az angyalkák kezébe adják! 
Ez kábé akkora hülyeség, mint ezen cikk után meggyőződve lenni arról, hogy az elmeprogramozás kitaláció. Folyományként pedig, nyugodtan felkészülhetünk a még nagyobb meglepetésekre, mert 
a kísérletek nem álltak le, csak már nincs túl sok értelme, kísérletként beszélni róluk!

A pedofil idősebb Bush és egy rakás kisgyerek
Sőt, érdemes elgondolkodni azon a kérdésen, hogy 
ezek a kőkorszaki jellegű trauma okozások, bár kétségkívül megfeleltek a célnak, és kiszolgálták a beavatkozást végzők sátánista vágyait és szadista hajlamait, vajon nem egy elterelő hadművelet titkosan látványos mozzanatai-e?
Vajon ezekben az időkben, mikor a lakosság jóformán a számítógépről sem tudott, nemhogy az emberprogramozásokról vagy sátánista pedofil elnökökről, vajon
 ekkor már nem volt-e irányítva véletlenül az egész társadalom, egy jóval fejlettebb technológiának a segítségével?
 Tehát, mindaz a szörnyűség, ami megtörtént első, majd második világháborúként, de főleg ami utána következett, az
 elképzelhető, hogy egész egyszerűen „játékos” fedezése a mindenkit irányító titkos uralomnak?

Aki ismeri a titkos szolgálatok működését, az tudja, hogy
 a legmodernebb technológiák megléte esetén is alkalmazzák a teljes arzenált. 
Hiába tudnak, az ég adta világon mindent egy személyről, műholdas vagy még fejlettebb megfigyelőrendszereik köszönhetően,
attól még mind a megfigyelés mind pedig az adatgyűjtés zajlik távcsővel, követéssel, poloskázással, lehallgatással stb., mely feladatokat rend szerint, különböző alprojektjei végzik. Valahogy így kell elképzelnünk a háttérhatalom struktúráját és mechanizmusát is,
 fönt mindent tudnak, lejjebb egyre kevesebbet, viszont a parancsok mindig fentről érkeznek, amiket végre kell hajtani. És ennyi! 
Hogy jön ez az elmeprogramozáshoz?

Csupán annyi, hogy egy elme programozásához, egyáltalán nincsen szükség azokra a szörnyűségekre, ami a második világháború óta dokumentáltan folytattak. 

Britney sem kivétel a lepkés varázslat alól...
A  Monarch programozás alapja, hogy trauma okozással, különböző személyiségeket, vagy személyiségrészeket lehetséges alkotni, (alterek)amelyek nem tudnak egymásról és amelyek elfoglalják a testet más-más időpontokban. A traumák alkotta, amnézia falak választják el egymástól a különböző személyiségeket, általában egy meghatározóbb „Front alter-t” és tetszőleges számú és tetszőleges funkcióra programozott egyéb alter-től, illetve a front alter személyiségek védik, mind a programozót, mind pedig a többi személyiséget, sőt magát a programozás tényét is!
 Ajánlom mindenki figyelmébe egyébként, a közismert és gyakran használt, AlterEgo kifejezést! Ezért a programozott személy, aki lehet akár egy hétköznapi apáca,
 egy meghatározott kód hatására ami tulajdonképpen bármi lehet (szín, illat, számsor, egy szó vagy mondat) a lényeg, hogy olyasvalami legyen amivel csak a programozó tudja útjára indítani a másik v. többi személyiséget,
 rögtön a kívánt bérgyilkos, prostituált vagy akár japán tanárnő személyiségével és tudásával rendelkezik. 

Monarch programozás szintjei azonosítják a slave – szolga funkcióit, és az EEG agyhullámokról lettek elnevezve, amik összefüggésben állnak velük. Ennek megfelelően megkülönböztetünk:

EEG agyhullámok és frekvenciák
Az ALFA programozást tartják az általános vagy „szokásos” programozásnak. Jellemzője a rendkívül kifejezetten visszatartott memória, lényegesen megnövelt fizikai erő és látásélesség.
 Az alfa programozást úgy érik el, hogy felosztják az alany személyiségét, ami lényegében jobb-bal agyfélteke elkülönülést okoz, ami lehetővé teszi a jobb és bal programozási egységét, idegúti stimuláció által.

BÉTA a szexuális programozás (szexuális szolgák). Ez a programozás eloszlat minden tanult morális meggyőződést és a primitív szexuális ösztönöket stimulálja, tiltások nélkül. 
Ezen a szinten jönnek elő a „Macska” alterek. Szexcica programozásként is ismert, és ez a legláthatóbb programozás, mivel némely női celebet, modellt, színésznőt és énekesnőt alávetették ennek a programozásnak. A populáris kultúrában a macskafélék szőrmintáival díszített öltözékek gyakran jelzik a szexcica programozást.

DELTA a „gyilkos programozás” néven ismert és eredetileg különleges ügynökök és elit katonák (pl. Delta Force, First Earth Battalion, Mossad stb.) részére fejlesztették ki, titkos műveletekre.
 Az optimális adrenalin termelés és a kontrollált agresszió kézzel fogható. Az alanyokban nincs félelemérzet, és nagyon szisztematikusak megbízásaik kivitelezésében. Önpusztító vagy öngyilkossági instrukciókat is berétegeznek a programozók ezen a szinten.

A THÉTA – ezt tartják a „telepatikus” programozásnak. A Vérvonalasoknak(azok az emberek, akik multigenerációs sátáni vérvonalú családokból származnak) nagyobb a hajlama a telepatikus képességekre, mint a nem-vérvonalasoknak.
 Nyilvánvaló korlátai miatt sokféle elektronikus és elmeirányító rendszert fejlesztettek ki és mutattak be, például bio-medikus emberi telemetria eszközöket (agyi beültetések), irányított energiájú lézerek, amik mikrohullámokat és/vagy elektromágnességet használnak.
Állítólag ezeket együtt használják meglehetősen fejlett számítógépekkel és kifinomult műholdas követőrendszerekkel.

Minden trauma és kínzás, célt szolgál. A kísérletezések és kutatások nagy része azért folyt, hogy rájöjjenek, mit lehet, és mit nem lehet megtenni, elérni? Kimutatások készültek, hogy egy adott testsúllyal egy adott életkorban mennyi kínzást lehet elviselni anélkül, hogy a kínzott belehalna.
 De mi van ha ez az egész csak egy fedő sztori? Mi van, ha az elmeprogramozás, valójában rém egyszerű technológiáját megszerző háttérhatalom, az elmúlt akár csak 100 év történelmét mindössze fedő sztoriként alkalmazva, újraírta az emberiséget?

Mi van ha ennek köszönhetően még a programozók és a programozók irányítói is „elhitték”, hogy ők írják a történelmet és, hogy majd egyszer csak ők fogják programozni az egész emberiséget? (Közben meg már régen lezajlott az egész? - nem elfelejtve persze, hogy az Isten a legfőbb programozó!)
A Világmindenség Hatalmi struktúrája - DT Art Gallery
Mi van, halétrehoztak egy olyan világot, ahol egy bizonyos 
titkolt technológiai áttörési pontután, ahonnan elvileg egy minden irányban bekövetkezni kénytelen fejlődés, exponenciális növekedése helyett, leginkább erkölcsileg, de valójában szellemileg is erőteljes hanyatlásnak indította az emberiséget, meghagyva azért a fejlődés illúzióját úgy, hogy egy bizonyos rétegét ellátja némi kényelemmel,  műszaki cikkel, és a persze a szabad akarat „felvilágosult” ideológiájával?? 
A játék valódi célja, motivációja minden bizonnyal túlmutat az átlag emberi felfogóképességen, de szerintem nem is sok értelme van kutatni,
 amire azonban rámutat de amit szándékai szerint leginkább el akar fedni, az a legfelsőbb hatalom, az Istennek léte,
melynek a világot uraló és akár még saját magát is programozó,  
a saját maga számára, az emberi IQ-t akár ezerszeresen is meghaladó intelligenciát kialakító, vagy akár a halhatatlanságot is elérő háttérhatalom is, csak egy apró baktérium,
 aminek megvan a gyógymódja, mint ahogy megvan a szerepe is, az Isten eleve elrendelt teremtésében!
 Az előre elkészült történelmünkben!

Babilon egykor és ma..
Alig lehet nem észrevenni, milyen szinten van lezsibbasztva, mennyire nem fogékony az emberiség még ezeknek a kezdetleges technológiák veszélyeinek megértésére sem (már ez önmagában teljesen természetellenes!),
 és mindeközben, mennyire nincs tisztában azzal, hogy érzékei milyen szinten kijátszhatóak, becsaphatóak. 
Minden csak programozás kérdése, persze van akinek teljesen megfelel a Mátrix,
 nem gondolva bele, hogy az aranyhalat sem azért tartjuk, hogy jó legyen a halnak, a szobánk akváriumában, hanem mert éppen olyan kedvünk van, hogy legyen, de ha nem lesz hozzá, vagy úgy tartja kedvünk akkor lehúzzuk a wc-n!  Ahhoz, hogy ebből a zselé, vagy mátrix állapotból kikerülhessünk, egyértelműen a legfőbb programozónkat, az Istent és a szabályait kell keresnünk, és követnünk
 úgy, ahogy azt minden értelmes számítógép szerepjátékos teszi, ha végig akarja játszani a pályákat! Ha egyeznek az elképzelések, valószínűleg egyre feljebb juthatunk, új pályákra, akár új világokba, természetesen – csúcstechnológiás játékhoz illően
– akár egyre újabb és jobb képességekkel MEGÁLDVA!
 De azért egyet semmiképpen ne felejtsük el, az
 ÖRÖK ÉLET itt nem szabadon választott!

Nem véletlenül történt, hogy Brice Taylor időközben vallásos lett, és tapasztalja a Föld bolygón zajló spirituális háborút, melyről könyvében így ír:
"Megtanultam, hogy a szabadság nem szabad, és küzdelembe kell bocsátkoznunk nem erőszak és háború útján, de a tudás, az igazság és a szeretet, az igazi spirituális erő és kiállás segítségével, úgy, hogy hallani lehessen bennünket."


Az Isten áldásával, a Jézus Krisztusnak nevében!


Kapcsolódó, ajánlott olvasmány:
















Claudia Mullen és az Echelon tanúk kora



1995-öt írunk, Magyarország még fel sem ébredt a gengszterváltásból, de már újra az MSZP  kormányoz.  Évente több ezer milliárd tűnik el az ország vagyonából,  de nem baj, mert nálunk békés demokrácia van, és már színes TV-t is lehet kapni,  amin így egyre nagyobb képernyőn tudjuk követni az alsó szomszédunk valódi rendszerváltó háborúját!
A Time 95-ös címlapja
Igyekeztem utánanézni az interneten van-e valami nyoma, jelentősebb eseménynek, de közben beugrott, hogy valójában magyarországon még nem nagyon beszélhetünk lakossági internetről, igaz hivatalosan, a nagyvilágban is éppen csak. Ennek ellenére számítógépek már voltak és a programozás szó sem volt teljesen ismeretlen, bár a közbeszédtől ez a téma, még azért elég messze állt. Hát még az emberprogramozás.

Amerikában azonban igen jelentős - mondhatni világtörténelmi  -események zajlott ebben az időben.


Bill és kedvenc állata
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, nevezetesen Bill Clinton, létrehozott egy vizsgálóbizottságot: Embereken végzett sugárzási kísérleteket vizsgáló elnöki tanácsadó testület néven (President's Advisory Committee on Human Radiation Experiments) a továbbiakban, mint Elnöki Bizottság, mely előtt többek között tanúvallomást tett 50 - gyerekkorában agykontroll kísérleten átesett - személy.  A bizottság előtt tett vallomást Walerie B. Wolf  terapeuta is, aki egy katonai támaszponton nőtt fel, és számos gyermekkori agykontroll kísérletet szenvedett páciense tanúvallomását gyűjtötte össze, illetve ezeket átadta Bizottságnak.
A  meghallgatáson megjelent két páciense, Claudia Mullen és Chris DeNicola, akik rendkívül részletesen számoltak be az Elnöki Bizottságnak megpróbáltatásikról, nevezetesen, hogy milyen kínzásoknak lettek alávetve gyermekkorukban, amikor agykontroll kísérleteket végeztek velük, és miként váltak a szervezett pedofília áldozataivá is?!

Itt meg is állhatunk egy pillanatra. Magyarra lefordítva, - és sajnos le kell, mert ebben az országban, ez egyenlőre sci-fi - arról van szó, hogy '95-ben, ötven olyan középkorú  személy tett tanúvallomást, akiket kisgyermek koruktól kezdve állami intézményekben kínoztak, gyógyszer, sugár, agykontroll és egyéb kísérleteket hajtottak végre rajtuk.  
Agyukat programozva, a legkülönbözőbb válogatott szörnyűségek végrehajtására és elszenvedésére kényszerítették őket, néhány éves koruktól kezdve!!! Egy kis matek után, le lehet vonni a következtetést arra vonatkozólag, hogy csak a túlélő, és vallomást tevő tanúk vonatkozásában, az események kezdete, akár  az 1940-es évekre is tehető!!!
Gaga és a fejre szerelt telefonok...
Jelenleg ott tartunk, hogy 2011-ben, a magyarok még azt sem hiszik el - mert itt nem mondja be a híradó, és mert természetesen a felfogás is irányított az egész világon - hogy voltak ilyen kísérletek és lezajlottak ilyen meghallgatások, annak dacára, hogy már 16 éve bevallottan, (most már lassan) 60-70 éve elmeprogramozott emberek hívták rá fel a figyelmet.  
Molnár F. Árpád, a Hírháttér Multimédia alapító főszerkesztője, több éves munkásságának egyik alappillére, annak rendszernek és technológiának a leleplezése, melyről a világ számos pontján, már több mint egy évtizeddel ezelőtt bizonyítékokkal alátámasztott tanúvallomások születtek. Mindezekkel szemben, a butaság és tájékozatlanság olyan mértéket öltött, hogy a sötétségre predesztináltak, természetesen a kollaboráns politikai és háttérhatalmi elittel karöltve ill. annak irányításával igyekeznek  megtámadni és ellehetetleníteni minden olyan törekvést, mely ebben a témában segítségére lehet az emberiségnek, vagy azon belül akár a magyarságnak.
Talán nem vicces, hogy a legtöbb támadás-e téren pont az úgynevezett nemzeti, vagy magát nemzetinek és kereszténynek stb. stb. hirdető oldalról jön. Ezek az erők, a Hírháttér Multimédiaérkezéséig, 100 %-os hatékonysággal biztosították, (megfélemlítések, megvesztegetések, elmebeteggé nyilvánítások, politikai és egyéb gyilkosságok segítségével) hogy magyarországon,  senki  (aki nem ügynök és beavatott), a világ valós működéséről, a létező és alkalmazott elmeirányító és egyéb technológiákról,  az ég adta világon, semmit ne tudhasson meg!!!
Hárman az elnöki bizottság előtt, Claudia, Walerie, Cristine
De kanyarodjunk vissza kicsit, (vagyis inkább jó sokat) az időben, arra az 1995-ös konferenciára. Walerie B. Wolf,  aki a szintén pszichológus férjével, New Orleansban tevékenykedett, és itt került kapcsolatba számos páciensével, a már említett Christine DeNicola-val és Claudia Mullen-el egyetemben. A terápiás beszélgetések,  olyan válogatott és szinte felfoghatatlan szörnyűségeket tártak fel, amik aztán elvezettek oda, hogy az 1995-ös konferenciára sor kerüljön, még annak ellenére is, hogy a visszaéléseket, szinte kizárólag állami, vagy államhoz köthető intézmény ill. annak alkalmazottai, orvosai és egyéb személyei követték el.
Walerie B. Wolf,  a bizottság elé tárt anyagaiban, a  túlélő áldozatokon kívül, nyilatkoztak olyan személyek is akik közvetve vagy közvetetten részt vettek a sértettek kezelésében, megfigyelésében, vagy különböző módokon érintkeztek velük a vizsgált időszak alatt, mely becsléseik szerint, az 1940-es évektől akár 1984-ig is tarthattak, de akár az is valószínűsíthető, hogy bizonyos titkos kutatások - természetesen hasonló témákban - a mai napig is zajlanak.  
Az aktákban szereplő intézmények, egytől egyig neves amerikai orvosi, egyetemi és katonai kutatóintézmények és természetesen a CIA, ill. különböző leányvállalatai, mely utóbbiak azóta is nemcsak, hogy  tagadnak de elzárkóznak mindenféle együttműködéstől is, beleértve ebbe például a (még meg nem semmisített)  titkosított akták felülvizsgálatának lehetőségét.

Christine DeNicola
Christine DeNicola elmondta, hogy szülei már négy éves korában elváltak, így anyjának állítólag nem volt tudomása arról, hogy Christine-t, a légierőnél szolgáló édesapja, aki az emberkísérletek fennmaradt dokumentumaiból, és túlélők vallomásaiban gyakran felbukkanó, Dr. Green köréhez tartozott, éjszakánként rendszeresen elrabolta otthonából és különböző kísérletek titkos helyszíneire szállította, illetve már kisgyermek korától szexuális visszaélt vele. 
Dr. Mengele baráti körben...
Talán itt érdemes megjegyezni, hogy Dr. Green-t, a túlélők és számos érintett intézmény korábbi alkalmazottja, a náci haláltáborokból, az amerikai titkosszolgálatok által kimenekített számos "tudós" egyikével, a kegyetlenségéről és embertelenségéről hírhedt Dr. Josep Mengelével azonosították, aki "szakmai" tapasztalatit - nevét Dr. Green-re változtatva - az USA égisze alatt kamatoztathatta.
... és munkára készen
Nem elhanyagolható az a tény, hogy a második világháborúban a hadi, politikai, de leginkább etnikai deportáltak iszonyatos és szinte ellenőrizhetetlen tömege, tökélesen megfelelő alapanyag volt a német "tudósok" és megrendelőik számára,akik mindent meg akartak tudni az emberi szervezetről, de leginkább az agy működése tekintetében. Az emberi tűrőképesség határait, ugyanis akkor lehet a legprecízebben kutatni, ha egyáltalán nem kell tekintettel lenni az alapanyagra, mert van belőle bőven, és senki nem kéri számon az elhullottak százreit! A náci orvosok le is tették az alapjait ennek a tudományágnak, olyan hatékonysággal, hogy akit nem sikerült kimenekíteni az amerikai titkosszolgálatoknak, azt az oroszok vitték haza, és kezdték el építeni rá a szép új világukat.

Claudia Mullen a legfőbb tanúk egyike
Claudia Mullen-t, két és fél éves korában fogadta örökbe egy asszony, aki egy kutatóegyetem irányítótestületének befolyásos érdekköréhez tartozott, és aki szinte azonnal szexuális viszonyt létesített a kislánnyal, majd pedig az idővel már észlelhető pszichiátria jeleket produkáló Claudiát, egy akkor már javában működő kísérleti programba helyeztette,melyet egy Dr. Heath néven ismert orvos vezetett. Mikor hét éves korában elkezdték a kísérleteket, már rengeteg kínzáson, szenvedésen, változatos szexuális aberrációkon ment keresztül, melyek már eleve eltorzították a személyiségét.
Drábik János, beszél is meg nem is...
Ezekről a kínzásokról, azok technikájáról, motivációjáról és hátteréről magyarországon, a Hírháttér Multimédiánkívül egyedül Drábik János jelentetett meg írásokat, adott ki könyvet, ill. tartott előadásokat, bizonyos területeket igen kimerítően részletezve, azonban kijelentette, hogy mindezen jelenségek magyarországi adaptációjával és konzekvenciáival nem kíván foglalkozni, mert szerinte az túl veszélyes lenne, és bizonyos körök érdekeit sértené. Talán erre lehet mondani, hogy hoztam is ajándékot, meg nem is!

Sugárkísérletek zárójelentései
Claudia és a legtöbb tanú elmondása alapján, annak ellenére, hogy a kísérletek és kínzások elmaradhatatlan kelléke volt, az elektrosokkal okozott memóriatörlés, az elmekontroll túlélők igen nagy százalékánál, mintegy mellékhatásként jelentkezett például a fotografikus memória, ami azt jelenti, hogy képes mindent megjegyezni egy pillanat alatt amit lát. Szintén jellemző elem a tanúvallomásokban, hogy az akkor még kisgyermekeken kísérletező orvosok, gyakran a legnagyobb természetességgel viselkedtek és beszélgettek az áldozatok előtt, hiszen sok esetben nem volt garantált, hogy egyáltalán túlélik a megpróbáltatásokat, vagy esetleg később vissza fognak tudni emlékezni rájuk, illetve úgy vélték, hogy tökéletesen uralják az agyukat.

Az éves szinten több 10 millió dollárból (50-es és 60-as években!!!) gazdálkodó állami projektek, leginkább azért használtak gyermekeket a kísérletekhez, mert kevesebb gond volt velük mint a felnőttekkel, könnyebb volt őket félelemben tartani és irányítani, de leginkább azért mert nyilvántartásuk - és eltüntetésük - nem okozott akkora bonyodalmat.
A kísérleti alanyokat, leginkább árvaházakból és kórházakból lopták és csempészték, de számos esetben saját gyermekeiket vetették alá a kísérleteknek, a már elve elmebeteg illuminátus, gyakran sátánista és egyéb módon deformált leginkább katona vagy  kormánytisztviselő szülők.


Claudiát kilenc éves korában, már teljesen kiképezték arra, hogy hogyan kell egy férfit, vagy nőt szexuálisan kielégíteni, és milyen módon kell rávenni őket, hogy különböző információkat maguktól eláruljanak. Ezeket a programokat is természetesen a CIA megbízásából kellett végrehajtani, ráadásul jobbára nem is más ország tisztviselői ellen lettek bevetve, hanem kimondottan az amerikai hadsereg magas rangú tisztjei, és politikusai lettek korrumpálva ezekkel a gyereklányokkal, melyekről természetesen filmfelvételek készültek. Így biztosította a CIA, az esetleges későbbi költségvetési szavazások sikerét. Azóta sem volt soha gond a finanszírozással!

A túlélők beszámolói, és a velük kapcsolatos még fennmaradt és hozzáférhető iratokból nyert információ rendkívül terjedelmes, mégis valójában csak egy nagyon apró töredéke annak a sok szörnyűségnek, amit az amerikai kormány elkövetett saját állampolgárai ellen. Tette mindezt úgy, hogy rendre állampolgári kötelességre, hazafiasságra, vagy államérdekre hivatkozott. Gyermekek és felnőttek tízezreit kínozta, nyomorította, és gyilkolta meg miközben tökéletesen felderítette az emberi agy működését, és irányíthatóságát, amit természetesen azóta sem az orvostudomány, a gyógyászat használ fel, hanem a titkosszolgálatok. A háttérhatalom.

Valamikor, megalkotásra került az a globális Echelon rendszer, mely valójában nemcsak a hagyományos kommunikációs csatornák megfigyelésére és feldolgozására szolgál, hanem képes megfigyelni, elemezni és felülírni az emberi vagy akár más élőlények gondolatait, tökéletesen irányítja a gondolkodást, vagy ha úgy jobban tetszik a közakaratot. Ennek a rendszernek az első tanúi, azok az elmeprogramozást elszenvedett, és túlélt személyek, akik közül 50-en vallomást tettek az Elnöki Bizottság előtt, akiket egy a háttérhatalomnál magasabb rendű hatalom nem engedett elpusztítani, és akik így élő bizonyítékai a rendszer létezésének.
A teljes magyarországi média ezzel ugyanúgy tisztában van, mint ahogy a politikusok és egyéb - egyenlőre - hatalmasságok, és akik azért üldöztek, zárattak pszichiátriára és/vagy gyilkoltak meg mindenkit, aki akár a legkevesebbet is fel akarta fedni ebből a globális összeesküvésből, hogy akár csak egy perccel tovább élvezhessék hallgatásuk gyümölcsét, a jól fizető állásokat, állami megrendeléseket,  a látszólagos hatalmat, társadalmi elismertséget és/ vagy jólétet. 

Hírháttér MultimédiaIsten kegyelméből képes a legtöbbet elmondani, mely magasabb rendűbb a Sátán vezérelte háttérhatalom, az egész földbolygót uraló birodalmánál, és akinek katonái csak támadni képesek, akadályozni, betiltani, ideig óráig titkolni, de sem megfélemlíteni, sem megtörni, sem pedig megölni nem képesek Azt! A Hírháttér Multimédia arra predesztináltatott, hogy ott, ahol a legnagyobb a sötétség, - és ez sajnos jelenleg magyarország - fény gyúljon, és onnan az egész világot beragyogja az Isten igazsága, mert csak Az képes megszabadítani és csak az arra teremtetteket, attól a láthatatlan béklyótól, ami jelenleg az összes embert, akaratán és tudtán kívül(de sokaknak beleegyezésével) fogva tartja!

Az Isten áldásával!








Az összeesküvés nem elmélet!






The Conspiracy is NOT Theory! - Foto-montázs: Domján

(A cikk először 2012.01.09.-én lett publikálva  facebook jegyzetként, majd 2012.01.10.-én debütált a HÍRHÁTTÉR Multimédián)

Korábban idegesített, most már csak legyintek, amikor egyre másra hallom azösszeesküvés elmélet kifejezést, minden olyan témában, ami a mindennapi életünkben valóban fontos lenne. Sőt most, hogy jobban végiggondolom, ez a kifejezés kimondottan arra szolgál, hogy elfedje az igazságokat, homályosítson, maszatoljon, kételyt és bizonytalanságot ültessen oda, ahol csak csírája is felbukkan valami lényeginek.

- Miért nincs ingyen energia, amikor Tesla 100 éve feltalálta? - Összeesküvés elmélet!
- Miért kell még 100 év után is benzin üzemanyagot használni? - Összeesküvés elmélet!
- Miért éhezik a föld lakosainak több mint a fele, miközben mások borzalmasan pazarolnak? - Összeesküvés elmélet!
- Miért kell terroristáktól parázni az egész világnak, szeptember 11.-e óta? - Összeesküvés elmélet!
- Miért adósodott el az ország devizában, amikor a bankok alig vettek fel deviza hitelt? - Összeesküvés elmélet!
- Miért nem érti a lakosság, hogy az ember olyan mint egy rádió, és irányítható  mint egy robot? - Összeesküvés elmélet!

Nos, ez csak néhány példa, de szerintem sokkal égetőbb kérdések, mint amikkel napi szinten megtöltik a híradókat, vagy bármelyik közéleti műsort, a hivatalosan is mocsokról pedig most nem is akarok szót ejteni. Az is nagy kitérő lenne, ha a jelenlegi média kialakulását kezdeném el ecsetelni, mert valójában mindenki tisztában van a folyamatokkal, aki elmúlt már mondjuk 30 éves, az más kérdés ha nem vágja, hogy mi-miért és hogyan történt?! Bizonyára van akinek úgy tűnik, nagy előny, hogy az írott sajtó után, a rádió is feltalálásra került, majd pedig a TV, de ha jobban körül nézünk, azt vehetjük észre, hogyakár ezer csatornából is jobbára ugyanaz a demagóg hülyeség ömlik, nagyon kevés kivételtől eltekintve. Mondjuk az igaz, hogy mára talán megválaszthatjuk a szívünkhöz legközelebb álló demagóg hülyeségeket.

Nincs titok!
Nem titok, amit a tömegtájékoztatással kapcsolatban talán érdemes megjegyezni, hogy az összes lényeges(nem tudom, hogy hány tízezer vagy százezer?)TV és rádió csatorna a világon, mára mindösszenéhány óriási médiakonszern tulajdonában van, vagy érdekeltségi körébe tartozik. Ez valójában azt jelenti, hogy ennek a pár óriáspolipnak a csőre íze szerint (csak mert a polipnak nem szája van) jönnek, vagy (ami még fontosabb) NEM JÖNNEK az információk!!! Továbbá, az is köztudott, talán csak a lakosság nem tudja (mert nem mondta be a TV), hogy a világ államai - pontosabban vezetői és döntéshozói - is felülről vezéreltek, tehát egy úgynevezett államérdeket, bármikor felül lehet írni egy VILÁGÁLLAM  érdekkel! Ami persze rendre meg is történik, főleg most ahogy a "nagy mű" egyik legutolsó felvonásának szinkronizációja a vége felé halad (vagy már be is fejeződött, ez csak nézőpont kérdése).

Két dolog miatt azonban, borzasztó nehéz erről a rendszerről beszélni, az egyik az összetettsége, a másik pedig a beépített védekezési mechanizmusai. Személy szerint a legnagyobb problémám általában az, hogy soha nem tudom, honnan is kezdjem? Csak érdekességként mondom el, hogy a tépelődés, a halogatás és az időhúzás is a rendszer fegyvere, ezért a leghatékonyabban úgy támadható, hogy apró darabokra (témakörökre) bontva egyre mélyebbre mászunk bele. A fokozatosság sajnos nagyon fontos, mert a feltárt információk túl vannak a lakosság felfogási küszöbén (bármilyen intelligensnek  is képzeli magát.) Mivel a rendszer elsősorban arra lett létrehozva, hogy átvegye az irányítást a gondolatok, érzékek és érzelmek fölött, ezért ezen információk megemésztése alapból megül néhány gyomrot, (valójában agyat :D ) de aki némileg el tud vonatkoztatni, annak azért lehet esélye!!!

Nem csak a TV zsongat!
Tehát azt leszögezhetjük, hogy a média - legyen az kereskedelmi vagy állami, és persze legyen bárhol a világon - központilag irányított, tehát semmi olyan nem hangzik el benne, amit a lakosságnak nem szabad tudnia. Ennélfogva talán érthető az, hogy az állampolgárok miért nem tudnak egy csomó olyan felfedezésről, találmányról, összefüggésről vagy akár eseményről, ami amúgy szervesen hozzá kellene, hogy járuljon a mindennapjaihoz, világképéhez, véleményéhez és az ezekből kialakuló döntéseihez. 

Fontos szétválasztani azonban a lakosságot és Azokat Akik Tudnak Róla, hiszen nem mindenkinek kínai amiről éppen beszélek.  Az előbbi nagybetűs kiemelés, természetesen nem a tisztelet jele, sőt ez a tudás, igen nagy százalékban átok, azok számára akik - természetesen különböző szinteken - de már beavatást nyertek és megismerkedhettek a rendszer (valamilyen szintű) működésével, de azt, hogy van egy felsőbb irányítás, és a  látható hatalmi struktúra  (és akár piaci vagy politikai mozgások) csak egy látszat bábszínház, azzal nagyon sokan teljesen tisztában vannak.

Mindezekkel egyébként nem is lenne gond, ha az emberek jelentős része nem akarna mindenáron (sokszor önkéntelenül is) megfelelni ennek a láthatatlan hatalomnak,  akár csak a legkisebb szinteken is. A helyzet azonban az, hogy a megismerés általában együtt jár bizonyos vélt vagy valós karrier, vagyoni vagy egyéb gyarapodással, néha meg egyszerűen a félelem vagy más érzelmek motiválják a pályára lépést, ahonnan viszont általában már  nincs visszaút!!! Az ember a rendszer ügynökévé válik, és el kell kezdenie a szabályai szerint játszania, különben így vagy úgy, előbb vagy utóbb, vége.  Az egyik legfontosabb szabály pedig, hogy:

NEM BESZÉLÜNK A RENDSZERRŐL!!!

A magyar média - Foto-montázs: Domján Tibor
Persze, ennek a szabálynak a betartása, nem csak egy egyszerű megállapodás, hanem technológiai kérdés is,azonban ehhez bele kellene merülnünk, a majdnem végtelen számú kis mocsarunk egyikének sűrűjébe. Sokkal érdemesebb lesz talán, szemügyre venni néhány olyan figurát, akiknek lehetőségük volt már bizonyos esetekben feloldani ezt a szájzárat, legalábbis egy bizonyos mélységig. A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és munkatársai kivételével, talán az egyik legjelentősebb személy a háttérhatalmi struktúra feltárásában Drábik János, aki több könyvet írt és már számos előadást tartott ebben a témában, azonban mindig precízen kifejtve, hogy sem a magyarországi sem pedig a jelenkori háttérhatalmi technológiákat nem szándékozik bolygatni. Ennek ellenére messze a legtöbb információt neki sikerült összegyűjteni az elmeirányítás technológiájának  és a háttérhatalom bizonyos alprojektjeinek szakirodalmával kapcsolatban. Számomra a legviccesebb, mégis az a tény, hogy Drábik kutatásai  jóformán nem is titkos, hanem hivatalosan hozzáférhető dokumentumokon, beszámolókon és egyéb forrásanyagokon alapulnak, tehát elvileg bárki számára kutathatók... VOLNÁNAK!!!    (ha nem lenne ugye globális elmeirányítás ami meggátolja a hozzáférést vagy a szándékot) 

Nemsokára eljön azonban az az idő, amikor a lakosság igencsak zokon fogja venni, hogy egy, de akár csak fél évszázados technológiákkal kapcsolatban,  miért nem tájékoztatta őket a mindenható média, ugyanis lassan az is nyilvánvaló lesz, hogy így vagy úgy, de AZ tudomással volt bizonyos dolgok létezéséről és alkalmazásáról. Nem lennék egyik - most akár még sztár újságíró vagy műsorvezető - helyében sem, amikor a fejükre olvassák a szart, mert fejükre fogják, arra garanciák vannak! 

Drábik János - Vigyázni a zsákutcákkal!
Nem akarok nagyon elkanyarodni, de Drábik János 2004-bennyilvánosságra hozta, (évtizedekkel azelőtti nem titkos külföldi dokumentumok alapján)hogy egy ember programozása  technikailag nemhogy csak kivitelezhető hanem, hogy csak amerikában több millió gyerekkorától fogva programozott személyt tartanak nyilván. Elmondta, és nem cáfolta azóta sem senki, hogy egy emberben több személyiséget létrehozni és abba különböző viselkedésmintákat, feladatokat már akkor tudtak  programoz ni,  amikor még számítógép hivatalosan nem is volt!!!

A poén kedvéért, elgondolkozna rajt a kedves olvasó, hogy ha hatvan éve tudtak már embert programozni, akkor most vajon hol tart ez a technológia???

Segítek, valójában azért nem tud ezen a kérdésen érdemben elgondolkozni, mert már minden élőlény globálisan programozva van. Az ezzel kapcsolatos logikai összefüggések és rálátás pedig, globálisan le van árnyékolva a lakosság ( és amennyiben beletartozónak gondolja magát magát, az Ön)agyában. Mivel a programozás folyamatos, ezért ha pillanatnyilag sikerül is megvilágítanom bizonyos összefüggéseket, azonban, pár óra múlva, vagy másnap ébredés után már biztosan nem ez a kérdéskör fogja izgatni, ha egyáltalán emlékszik rá! Pedig elég fontos téma!

A legviccesebbek azonban, azok az algoritmus programok, amelyek elhessegetik az embereket azoktól (EZEKTŐL!!!) az információktól amelyek (akár csak időlegesen is, de) feltörhetnék a programozást, elültethetnék a kételyt stb. Ezek a ráhatások mindig személyre szabottak, vannak akik idegesek lesznek bizonyos kulcsszavak észlelésénél, vannak akik hirtelen fáradtságot éreznek, vannak akik dührohamot kapnak megint másokban az az érzés vesz erőt, hogy sürgősen valami mást kell csinálniuk..., és sorolhatnám nagyon sokáig. A lényeg, hogy beépített automatizmusok hadserege védi meg az igen tisztelt lakosságot attól, hogy egyáltalán felfogja, hogy mi van vele!!!

Nagyszerű nemde? Ennek ellenére a magyar médiában ezekről egy büdös szót nem lehetett hallani, látni vagy olvasnipedig biztosan lehetnek benne, hogy vaskosan tudnak a dolgokról! 
 
De maradjunk Drábiknál, arról sem sietett egy magyar újságíró, riporter, tényfeltáró híradós vagy médiaember sem tájékoztatni (pedig csak azóta eltelt 8 év!!!), hogy milyen rém egyszerű  hangot,  képet,  érzést vagy akár  gondolatokat juttatni az emberi agyba, miközben lassan mindenki olyan telefont használ ami 3G-s, Nintendo wii és X-BOX számítógépes játékokat, vagy asztali lámpát tudunk már agyhullámmal irányítani. Ez mindössze egyszerű fizika, és valójában mégsem  tud róla senki semmit! Vagy mégis? Na itt jönnek be az előző Akik Tudják (ha még emlékszünk rájuk)

MTA - nincs mit ünnepelni
Hagyjuk a médiát, mocskos hullarabló banda (a politikusokat itt már meg sem említem)de mikor majd kiborul a bili,  mi lesz például a híres műszaki és informatikai iskolákban, főiskolákon, egyetemeken tanítótanárokkal, fizikusokkal, tudósokkal, stb. stb. akiknek kutya kötelességük lenne, ezt a témakört egyrészt felfogni, másrészt pedig valamilyen módon megpróbálni jelezni a lakosság felé??? Nem  úgy, ahogy egy műszaki területen magasan képzett rádióbuzi ismerősöm teszi, aki elmondása szerint azért nem hallott az Echelon-ról, mert Ő egy szint alatt nem olvas, velem kapcsolatban pedig számon kéri és sérelmezi az iskolai végzettségek hiányát! Megértem persze, hogy a háttérhatalom szekértolása, technológiáinak titkolása, és/vagy az intellektuális hülyének tettetés jelenleg nagyon kifizetődő tud lenni, de előre szeretném jelezni, hogy ez nemsokára véget ér! 

Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbbnek nem a felfogásával, hanem inkább a jellemével vagy az erkölcseivel vannak problémák, esetleg csak szimplán gyávák.  Tisztában vagyok vele, mert zárt levelezőlisták tucatjain megy a diskurzus ezekről a témákról, de nyilvánosságra senki sem meri hozni álláspontjait, egyrészt félve a lakossági butaságtól, de leginkább mert féltik az egzisztenciájukat, a családjukat, az életüket - valamitől! 

Többek között nekik üzenem, hogy nem attól kell félni, amitől ők félnek, hanem inkább attól, ami azoknak jár, akik elárulják az emberiséget, és az Istent! 

Jesse Ventura - Conspiracy Theory
Mielőtt befejezném a cikket, hiszen az is kódolt, hogy 10 olvasóból, idáig már csak néhány jut el, rátérek végre arra a személyre, akiről eredetileg írni szerettem volna. Ő Jesse Ventura, egy figyelemreméltó amerikai, aki volt már tengerészgyalogos, pankrátor, szenátor, tv-s és rádiós műsorvezető és talán csak akasztott ember nem! A HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIÁN és Drábikon  kívül,  leginkább az ő általa vezetett Conspiracy Theory című műsorának, a YouTube-ra feltöltött adásai hoztak áttörést a magyar sötétségbe, de természetesen a hivatalos média ezekről sem vesz tudomást. Bezzeg az állatkerti kispandák, meg a cigánybűnözés, meg a benzin ár föl meg le, napsütés vagy eső!

Nagyon érdekes megfigyelni, hogy világviszonylatban hányan próbálkoznak a HAARP-ról vagy a akár az elme programozásról filmeket csinálni. Egy kezemen meg tudom számolni! Nos, kb. innen látszik az is kedves olvasó, hogy milyen témák mozognak közel, a világ valós működését irányító ún. háttérhatalom kényes pontjaihoz? Természetes, hogy az összeesküvés elméletek között számtalan hatalmas baromságot lehet találni, de biztosan lehetünk benne, hogy aminek 2012-ben az interneten sem nagyon találjuk a (HÍRHÁTTÉREN KÍVÜLI) "szakirodalmát" annak nagyobb köze van az igazsághoz, mint amit már több száz fajta könyvben, filmben vagy egyéb adathordozón az egész világon kiadásra került (magyarul kiadta a háttérhatalom)!

Persze nem akarom megbántani ezzel a különböző ufós, plejádi, ősmagyar, maya, és egyéb spirituális vonalak vagy vallások rajongóit, követőit és megszállottait, de nagyon úgy néz ki, hogy mivel  létezik egy központi irányító hatalom - az Isten alatt - és AZ a már említett (és még titkos)módokon kommunikál (és mindenkinek mást mond) az emberiséggel, sőt irányítja azt, úgy inkább arra a világszinten egyedülálló csoportra érdemes nagyobb figyelmet fordítani, ami napi szinten bizonyítja a világ valós működését, illetve folyamatos összefüggések, jelek, jelenségek kísérik mindennapjait.  Ez  a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA!!!
 
Jesse Ventura természetesen nem kiscserkész, hanem egy, az élet számos területén sokat tapasztalt, és mára valóban befolyásos személy, hiszen megjárta a hadsereget, majd politikusként is igen magasra szintre jutott, és mint minden ilyen személy, sokkal mélyebben tisztában van a háttérhatalommal, mint azt esetleg gondolnánk! Természetes, hogy azt, amit a dokumentumfilmjeiben előadott, azokkal nem úgy, akkor és olyan módon szembesült, ahogy azt a videókban láthattuk, de mégis azon kevés emberek egyike, aki a nyilvánosság előtt egyáltalán szájára volt képes venni a HAARP-ot, vagy az elmeprogramozások témakörét!
Ennél fogva teljesen mindegy, hogy mit nem mondott el, mit mondhatott volna még, vagy hogyan tűzdeli show elemekkel a műsorát, az emberiségnek tett vele hatalmas szolgálatot, hiszen ha nem készíti el ezeket a felvételeket, akkor itt magyarországon, még ennél is hülyébbek lennének az emberek! Mivel itt már majdnem úgy néz ki, mintha a TV-ből mondaná valaki az információt, és nem mint a világszintű  D'NOTICE (magyarul: teljes elhallgatás) alatt tartott Molnár F. Árpád és a HÍRHÁTTÉR Multimédia, ezért lényegesen több ember nézi meg, és gondolkodik el egyáltalán azon, hogy ez most miről is beszél???

Alter-Ego
A Ventura filmekben szépen tapasztalható, hogy milyen technológiák léteznek és azokat milyen titkolózás övezi, (pedig csak egy parányi szelet a nagy tortának). A Haarpról világosan kideríti, hogy képes az időjárás befolyásolására, sőt irányítására, illetve képes bármekkora földrengést és/vagy cunamit előidézni, sőt azt is, hogy folyamatosan működtetik, a világ számos pontján. A Programozott bérgyilkosokban szépen prezentálja, hogy miképpen lehet egy ember elméjét irányítani, dekódolni,továbbá bemutat olyan személyeket akik részt vettek elmeirányításos kísérletekben és programokban, sőt olyanokat is akik jelenleg is rész vesznek benne. Nos, magyar média ide vagy oda, aki ezek után is kételkedni akar, netán tudományosan szeretné cáfolni a látottakat, annak valóban az való amit majd kap ezért, de semmiféleképpen ne valami kitüntetésre vagy vállon veregetésre számítson szkepticizmusáért! Innen üdvözlöm egyébként a szkeptikus klubot is, ahol az emberi hülyeséget sokszor diplomában mérik!

Végezetül, bár Ventura és csapata, semmi újabbat nem mondott annál, mint amit a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA évek óta több száz filmben és írásban folyamatosan közzétesz, mégis köszönet nekik érte!!! Főleg azért, mert így még jobban össze lehet hasonlítani, hogy  egy gigászi költségvetésből (helikopter, autók, szuper felszerelés, fizetett profi stáb, HÁTTÉR! stb.) összehozott világszínvonalú és témájában egyedülálló műsoron, hogyan tesz túl, és hogyan mond sokkal sokkal többet a jóformán hajléktalan, koldusszegény, viszont AZ ISTENI háttérrel és predesztinált küldetéssel rendelkező HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA!!!

Az Isten áldásával, és a Jézus Krisztusnak nevében!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése