2019. január 5., szombat

Kis lány a zongoránál ….







Kis lány a zongoránál ….



Ki tud lépni a tudat a testből!


Agyfelvételek bizonyíthatják azt, amiről korábban azt gondolták, lehetetlen


Betekintést nyerhetünk egy meg nem értett paranormális jelenség előszobájába. Tényleg van élet a testen kívül?
Áttörés küszöbén
Óriási dologra derülhet fény hamarosan. Mégpedig arra, hogy képes-e a tudat kilépni a testből, és hogy valóban létezik-e a túlvilág.
Egyes friss agyi felvételek elemzése ugyanis azt sugallja, hogy talán valóban képesek vagyunk elhagyni földi porhüvelyünket, és megszabadulni húsbörtönünktől.
A legtöbben a testen kívüli élményt akkor élik át, amikor halál közelbe kerülnek. Gyakran percekig kell valakinek klinikai halál állapotában lennie ahhoz, hogy megélje azt, amiről oly sok visszatérő beszél.
A szemlélő ilyenkor igen gyakran látja kívülről saját magát, és a kórtermet, vagy az adott baleset helyszínét, ahol életveszélybe került.
Nagyon gyakran számolnak be isteni jelenlétéről is, és arról, hogy mérhetetlen nyugalom kerítette őket hatalmába.
fMRI felvételek bizonyítják: létezik a testből való kilépés,
Korábban már több kísérletet tettek arra vonatkozóan, hogy az agyat valahogyan megfigyeljék aközben, miközben ezek az élmények lezajlanak.
Ez ugyanis egyedülálló áttörés lenne, hiszen választ kaphatnának a kutatók arra hogy valójában csak egy illúzióról van szó, vagy valóban képes a tudatunk elhagynia testet.
Az elmúlt években többször is készítettek fMRI szkenneléseket, normális, majd feltételezhetően testen kívüli állapotban is. Az eredmények döbbenetesek voltak.
A kutatók ugyanis összehasonlították ezeket a felvételeket azokkal a felvételekkel, amiket egyszerűen csak simán képzelődő emberek agyáról készítettek, és abszolút nem voltak összhangban.
Vagyis a testen kívüli élmények során az emberi agy nem képzelődik, hanem valószínűbb, hogy ténylegesen megtörténik, amiről később ezek az emberek beszámolnak.
Létezik a halál utáni élet
Megfigyelték azt, hogy az agyban pont azok a régiók aktivizálódtak ezekben az esetekben, melyek a konkrét, és megélt események során aktivizálódnak.
Vagyis a betegek, és halál közelben lévő emberek nem képzelték, hanem átélték a dolgokat. Az elméjük valamilyen módon - egy eddig ismeretlen folyamat során - képes volt kilépni a testükből.
Azt egyelőre nem tudják, hogy ez milyen folyamatok lévén válik lehetségessé, de ez éppen elég bizonyítóerejű felfedezés lehet a halál utáni életre is.
Ugyanis a tudomány most egyértelmű utalásokat talált arra, hogy az elme, az emberi tudat képes elhagyni a testet, és nem semmisül meg a test "halálával" sem. 



Az elmúlt évek 10 leghihetőbb szellemvideója


Ezekről a videókról sohasem derült ki, hogy nem valódiak. Éppen ellenkezőleg.
Egy remek Youtube csatorna górcső alá vette a 10 legellentmondásosabb, ugyanakkor leghitelesebbnek számító szellemvideóit az elmúlt évekből.
Egyik videót se tudták megcáfolni a szakértők, akik megvizsgálták.
Ezek tényleg különlegesek, és mindegyik azt sugallja, hogy van valami ismeretlen világ a halál után, melyről még fogalmunk sincs.
Próbáljuk ugyan megmagyarázni mindenféle elmélettel, de az igazság az, hogy még mindig nem tud mit kezdeni a tudomány a szellemekkel, és az ezekhez hasonló, nem evilági paranormális jelenségekkel.
A nagy kérdés, hogy eljut-e valaha az emberiség oda, hogy megfejtse ezeket a titkokat, és lerántsa a leplet a misztériumról, vagy arra ítéltetünk, hogy csak halálunk után lesz lehetőségünk megpillantani, és átélni, hogy mi van odaát.
Ha te is rémisztőnek és hitelesnek találod ezeket az videókat, OSZD MEG másokkal is!




10 Leghihetőbb szellem videó

15 Kiakasztó és Félelmetes Videó a Youtube-on [18+] #2

Furcsa zajt hallottak a járda alól. Kisebb sokkot kaptak, amikor meglátták, mi van alatta.

15 Kiakasztó és félelmetes videó a Youtube-on [18+]

Időutazó Emberek - Legendák Nyomában

A Világegyetem - IDŐUTAZÁS

 Ősi Idegenek: Az időutazók [HUN]





Telekinézis: megmagyarázhatatlan fantasztikum, vagy az elme különleges képessége?



A teleknézis, vagy pszichokinézis képes lehet leküzdeni a fizikai sík korlátait, és elménk erejét szabadjára engedni. De vajon a tárgyak mozgatása mögött van tudomány? Egy napon rájöhetünk, hogyan zajlik a folyamat kvantumfizikai szinteken is?
A telekinézis rejtélye
Ma az anyagi világ egyik legnagyobb rejtélye nem más, mint a telekinézis. Ez a különleges folyamat azt írja le, amikor pusztán az elménk erejével, fizikai ráhatás nélkül vagyunk képesek változást előidézni az anyagi világban, vagy a környezetünkben.
Nevezetesen a telekinézist elsajátító emberek képesek arra, hogy elmozdítsanak tárgyakat úgy, hogy ezt puszta gondolataikkal teszik.
Tibetben élő szerzetesek pedig annyira magas szinten képesek kihasználni az elme erejét, hogy a levegőbe tudnak emelkedni, vagy anyagokat tudnak manifesztálni a térből.
Idesorolhatóak azok a szerzetesek is, akik olyan mély meditációs alfa állapotba képesek kerülni, hogy a testük egy elhalt állapotba kerül, és mumifikálódva konzerválódik, míg az elme és a lélek vissza nem tér a testbe.
A telekinézis megdöbbentő esetei
Az emberek a kezdetekben, mikor először elkezdték ezt a jelenséget megfigyelni, még sokan féltek tőle.
A jelenséget eleinte szellemek, angyalok, démonok, elhalt lelkek közreműködésének tulajdonították. A 19. században jellemző elfoglaltság volt, hogy spiritiszták, médiumok használták ki ezen képességeiket.
A folyamat célja nem a telekinézis volt, hanem általában az elhunytaktól akartak megtudni valamit, akik a résztvevők hite szerint az asztal mozgatásával, „kopogással” közölték a válaszokat.
Az egyik leghíresebb eset Dashi-Dorzho Itigilov múmiájával történt meg. A 200 éve „halott” szerzetes múmiája már többször tűnt úgy, mintha élne. Egy alkalommal pedig még arrébb is mozdult a helyéről. A szerzetes testéről azt beszélik, hogy valójában nem is halt meg, csak egy több évtizedes, mély meditációba süllyedt.
Korábban pedig egy 50 kilós tibeti szerzetes dokumentumfilmesek kamerája előtt képes volt a levegőbe emelkedni.
A kvantumfizika adhat magyarázatot
Mivel a rejtélye miatt nagyon sokan paranormális tevékenységként fogják fel, sokáig csak humbuknak tartozzák, és nem kutatták.
Mára azonban a kutatók is belátták, hogy lehet valami a jelenség mögött, mivel kézzel foghatóak az eredmények, és nem egy ember bizonyította a történelem folyamán, hogy valós telekinetikus képességekkel rendelkezik.
A nagy kérdés az, hogyha létezik a jelenség, bizonyos tekintetben érthető is, és ellenőrizhető, akkor miért nem értjük? Miért akkora rejtély még ma is, hogy nem lehet egyértelmű bizonyítékot találni a létére?
A választ egyre több fizikus szerint a kvantumfizika bugyraiban kellene keresnünk. Valószínűleg kvantumfizikai szinteken zajlik ugyanis a telekinézis folyamata, és az elme ereje valamiféle átviteli közegen keresztül "közlekedik", talán a kvantumfolyadékokon keresztül, melyeket nemrég fedeztek fel, vagy legalábbis az erre utaló jeleket.
A telekinézis mikroszinten is történhet, ilyenkor fizikai szempontból az anyagrészecskék természetes rezgésének felgyorsítása vagy lelassítása zajlik, ami az anyag melegedésével vagy lehűlésével jár.
A lebegést egyelőre viszont abszolút nem tudja megmagyarázni a tudomány, ezért is keresik a megoldást sokan a kvantumfizikában.



5 vérfagyasztó videó, melyben embereket szállt meg a gonosz


Hiszel Istenben? Akkor a gonosz létezését sem tagadhatod le. 5 sokkoló felvétel, melyeken jól látható a démoni megszállás.
A démoni, vagy ördögi megszállás mindig is a valaha látott, tapasztalt legijesztőbb jelenség volt az emberi kultúrában.
Nem véletlen, hogy a világ legfélelmetesebb filmje, az Ördögűző is egy ilyen esetről szólt. Amikor valakit megszáll a gonosz, az nem ura többé a testének.
Egy húsbörtönbe kényszerül, melyet a gonosz erők megpróbálnak napról napra módszeresen teljesen tönkretenni.
Nem egy esetben odáig fajulnak a dolgok, hogy a démoni megszállás az adott személy életébe kerül, még akkor is, ha egy pap elvégzi rajta az ördögűzést.
Ilyen volt Anneliese Michel esete, mely az egyik legborzasztóbb volt mind közül. De ha azt hinnénk, hogy csak néhány eset létezik, melyek nyugtalan éjszakákat okoztak az érintetteknek, akkor hatalmasat tévedtünk.
A világon minden évben egyre több démoni megszállásról lehet hallani, és előfordult már olyanok körében, akik egyáltalán nem voltak vallásosak.
Több tapasztalt pap is elmondta már az ördögűzések kapcsán, hogy nem csak lelkileg, de fizikailag is megterhelőek. Egyáltalán nem egy kezdő, fiatal papnak való az ilyen, és nem véletlen, hogy a Vatikán hivatalos ördögűzésre csak nagyon tapasztalt papokat küld.
A katolikus valláson belül teljesen elfogadott annak a hite, hogy valakit démonok szállhatnak meg. Néha ezzel magyaráznak felfoghatatlan gyilkosságokat.
A katolikus egyházon kívül azonban sok a kételkedő. Szerintük a démonok, és az úgynevezett megszállottság, középkori babonák, azok pedig, akik azt állítják, ördög bújt beléjük, egyszerűen pszichés betegek.
Hogy ez jó vagy sem, azon el lehet gondolkodni, mindenesetre az ördögi megszállást még ma sem tudja maradéktalanul megmagyarázni a tudomány.
Amennyiben te is rémisztőnek találtad ezeket az eseteket a videón, OSZD MEG másokkal, és imádkozz azért, hogy ez soha, senkivel ne fordulhasson elő a jövőben!

5 Scariest Demonic possession Caught On Tape!


Most Shocking Ghost Videos | Extremely Disturbing Real DEMON Footage!






A jövőbelátás tanulható? Mindannyian rendelkezünk a képességgel



Egyes teóriák szerint a jövőbelátás képessége mindenkiben benne van, de nem mindenki tudja kiaknázni.
A jövőbelátás és a tudomány
Mi történne, ha látnád a jövőt? Egyáltalán, előfordult már veled, hogy érezted, hogy valami fog történni, és pontosan az történt?
ha igen, tudd, hogy ez nem véletlen. Véletlenek ugyanis nincsenek. Főleg azóta, mióta a tudomány is bebizonyította, hogy statisztikailag véletlenszerűséggel nem magyarázható hatások zajlanak le, amikor egyes embereket arra kényszerítenek, hogy próbálják előre megmondani a jövőt.
Rengeteg kísérletet végeztek már mesterséges körülmények között, szabadban, és különféle laborokban is erre vonatkozóan.
Mindig ugyanarra az eredményre jutott a tudomány: nem tudni miért, de az agy aktivizálódik, és képes egy picit előre haladni, mintha csak látnánk a jövőt. Ez a jövőbelátás képessége mindenkiben benne van, de nem mindenki tudja kihasználni.
Kvantumfizikai szinten zajlik
Bár a tudomány jelenleg nem tud mit kezdeni a jelenséggel, azt sejtik a szakemberek, hogy az események, és az a bizonyos folyamat, mely lehetővé teszi a jövőbelátást, kvantumfizikai szinteken zajlik.
A kvantumfizika világa rengeteg titkot rejt még, és ahogyan újabb felfedezéseket teszünk ebben a világban, úgy jövünk rá, hogy mennyire nem ismerjük a világunk működését.
Egyes kísérletekben arra lettek figyelmesek a fizikusok, hogy a fénynyalábok hamarabb jelentek meg az egyik oldalon, mint a másikon, és a részecskék olyan módon viselkedtek, hogy az összefüggött a későbbi állapotukkal.
Vagyis egyértelműen levonható volt a következtetés: egy részecske jövője valahogyan hatással van a múltjára is.
Ez pedig az időutazást, mint olyat, is bizonyíthatja, hiszen a jövő bár, még ami szemszögünkből nem történt meg, de képes visszahatnia múltra.
Talán ezt a halovány visszahatást vagyunk képesek érzékelni elménk segítségével, mikor meg tudunk jósolni egyes dolgokat.
Az agykapacitás kihasználása
Sokak szerint az agy kapacitásának kihasználásában rejlik a kulcs ahhoz, hogy fogékonyabbak legyünk a jövő megjóslásában.
Az emberi agy képes előre látni, mi fog történni,d e csak kis távlatokban vagyunk képesek ezt érzékelni.
A legtöbb paranormális kutató szerint ez a képesség bár a kiválasztottak kiváltságának volt a része, mára már a legtöbben úgy gondolják, mindenkiben megvan ez a talentum, csak nem mindenki tudja előhívni.
Ezrét van az, hogy napjainkban csak nagyon kevesen, főleg médiumok képesek tudatosan használni ezt a testi-lelki funkciót.
De a jövőben a kvantumfizikai kutatások közelebb hozhatják számunkra a képesség továbbfejlesztését, vagy tágabb megismerését.




Démon állt a férfi mögött, miközben a Kinectet tesztelte?





Egyesek szerint a Kinect rendszere érzékeli a szellemeket, mások szerint egy árnyalak látogatása lett megörökítve a nyugtalanító videón.
A halottak szellemei mindig is itt ólálkodtak a mi világunkban, az élők körül. Köztünk járnak, folyamatosan jelen vannak, és várnak, figyelnek minket.
Talán te magad is érzed a tarkódba fúródó tekintetet... ha igen, akkor nem véletlen, mert talán mögötted is ott áll egy sötét árnyalak, ami amögöttt a férfi mögött is állt, aki épp a Kinect rendszerét próbálgatta otthon.
Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a sötétített képen egy árnyalak tűnik fel mögötte.
Tiszta, és jól kivehető volt ez az alak, és nem tudott magyarázatot adni rá, ugyanis senki sem volt jelen a szobában rajta kívül.
Később hőtérképes felvételre kapcsolt át, és azon is látni lehetett valamit, bár nem volt egyértelmű, hogy valóban van-e ott valami.
Amikor aztán arrébb mozgatta a kamerát, teljesen ledöbbent. Egy emberalak állt ott, mintha egy hatalmas árnyék lenne.
A videót később a férfi feltöltötte a netre, és rengetegen próbálták megfejteni, hogy mi is látható a szoba sarkában. Egyesek szerint démon, mások szerint a rejtélyes kalapos árnyalak tette meg látogatását a férfi házában.
Szerinted is mi lehetett?
UNEXPLAINED | Ghost Footage Captured Weird Shadow Person? I Xbox One Kinect CREEPY DISTURBING


UNEXPLAINED I Mirror Ghost Experiment I Creepy Xbox One Kinect


5 Scariest Creatures Caught On Camera & Spotted In Real Life!


Tényleg lepereg előttünk halálunk pillanatában az életünk?



Tényleg lepereg előttünk halálunk pillanatában az életünk?



Elképzelhető, hogy valóban látjuk életünk fontos pillanatait abban az ezredmásodpercben, mielőtt elmúlunk.
A halál pillanata
Sokan fantáziáltak már arról, hogy mi lehet a halálunk után, de legalább ugyanennyien gondolkodtak már el azon, hogy a halál pillanatában mi zajlik le az emberben.
Rengeteg elmélet létezik róla, és míg vannak, akik úgy gondolják, hogy az elmúlás egy lassú folyamat, mintha csak álomba szenderülnénk - legalábbis ideális esetben - addig mások szerint a halál egy ezredmásodperc alatt lezajlik, és elhagyjuk földi porhüvelyünket.
Arról is heves viták vannak a tudományban, hogy a filmekhez hasonlóan bármi is lepereg-e a szemünk előtt, vagy sem. Egy új tanulmány most éppen ez utóbbira ad egy konkrétabb bizonyítékot.
Vagyis elképzelhető, hogy az életünk egyes momentumai valóban láthatóvá válnak valahogyan a szemünk előtt, mielőtt meghalunk.
Lepereg előttünk az életünk?
A halál pillanatában már több kutatás során is sejteni vélték, hogy valahogyan az emlékek képesek felszabadulni az agyból. Ez azt jelenti, hogy olyan régi emlékek is a felszínre kerülnek, amikről az illető nem is tudott, és nem is lett volna képes emlékezni még az életében.
A halál bizonyos folyamatai azonban olyan agyi részeket tudtak aktiválni az emlékeket tartalmazó központban, melyek egészen elképesztő dologról árulkodnak.
Azok, akik halál közeli élményeket éltek át, arról számoltak ugyanis be, hogy rengeteg olyan emlékképet újraéltek, vagy láttak maguk előtt, melyre azelőtt nem emlékeztek és úgy gondolták, hogy már teljesen elfelejtették.
Ezek az élmények mindig nagyon frissnek tűntek, és kristálytisztának, ami a hétköznapi életükben soha nem volt jellemző.
Megmagyarázhatatlan agyi aktivitás
Eleinte a szakértők úgy hitték, hogy ez csak az agy és a képzelet közös játéka, mely átveri az elmét, azonban ahogyan a kutatások egyre inkább kiteljesedtek, rájöttek, hogy itt valami többről van szó.
Konkrét agyi aktivitást mértek nem egy esetben olyan embereknél, akik halál közelben voltak, de olyanoknál is, akik meghaltak. A halál pillanatában az agy elektromos aktivitása és az emlékekért felelős agyi rész mindig hatalmas stimuláción esett át.
A műszerek valósággal megbolondultak, és az egész olyan volt, mintha komoly agymunka zajlott volna le az elmében, holott az illető épp a halálán volt, vagy meg is halt az adott pillanatban.
Az emlékek eszerint az agyban valahogyan mélyen eltárolódnak és megmaradnak, talán sohasem felejtünk el semmit sem, vagyis az agy kapacitása hihetetlen mértékű lehet.
Mindösszesen ismernünk kellene ezeket a folyamatokat, hogy hozzáférjünk a nagyon régi emlékekhez.
Ugyanakkor a tudomány jelenleg még nincs tisztában azzal, hogy pontosan mi is a célja ezzel a szervezetnek és az agynak, hogy megjelennek az emlékek a halálunk előtt.
Talán valamiféle mellékterméke az agy leállásának, vagy valami spirituális célja van. nem tudni, de annyi bizonyos, hogy a halál pillanata sokkal érdekesebb tudományos szempontból, mint maga a halál, és sok szakember egész kutatásokat állított rá a rejtély megfejtésére.




Mesterségesen előidézett testen kívüli élményekkel csökkenthető a haláltól való félelem





Egy új kezelési forma segíthet megismerni, és legyőzni a halált.
A halál utáni testen kívüli élmény
Miért fél olyan sok ember a haláltól? Egy statisztika szerint ugyanis minden második ember tart a haláltól, és attól, hogy idő előtt eltávozik.
Egy részük pedig magától a halál folyamatától fél, és attól, hogy nem tudja, pontosan mi fog vele történni a halál után.
Azok, akik már jártak "odaát", mindannyian egy különleges testen kívüli élményről számoltak be. Ezekben az esetekben a páciensek mindig saját magukat látták felülről, mintha egy harmadik fél szemeivel szemlélődtek volna a kórteremben, vagy az adott baleset helyszínén.
A halál utáni állapot egy olyan féllét, ami se nem élő, se nem holt. Nem érzi agát az ember sehol, hanem valahol az élet és halál határmezsgyéjén. Éppen ezért nem képesek sokan kellően elfogadni ezt, és nagyon sokan rettegnek tőle.
De vajon leküzdhető a haláltól való félelem? A jelek szerint igen.
A virtuális testen kívüli élmény segíthet
Egyes kutatások szerint ugyanis a virtuális valóság nagy szerepet játszhat a jövőben abban, hogy egyfajta terápiaként alkalmaznák a testen kívüli élmény átéléséhez.
Ezáltal az emberek jóval kevésbé félnének a haláltól, és ezt már előzetes kutatási kísérletek is bizonyítják.
A 32 nőn elvégzett kísérletben olyan virtuális túlvilági túrára hívták a pácienseket, ami nagyban megegyezett a halál utáni élménnyel, mivel ilyet már átélt emberek leírásai alapján alkották meg.
Rájöttek a kutatók, hogyha a virtuális valóság becsapós eszközeivel képesek elérni, hogy - ha csak illúzió szintjén - a tudat részben egyes síkokon elváljon a testtől.
Ez egy különleges érzetet kelt a estben, és az agyunkban, amit a tudatunk képes tanulni, elsajátítani, így később valós élményként megélve már ismerősek lesznek számára a tapasztalt minták, és a viselkedés.
Halálterápia
Sokan csak halálterápiának hívják az erre irányuló technológiai és tudati kutatásokat.
Hogy hová fejlődhet ez a kezelési forma, még nem tudni, de ezzel nem csak a halál közeli élményekhez kerülünk közelebb, hanem hosszú távon csökkenni fog a halált félő emberke száma a világban.
Ugyanis a halálban mindig is az a legfélelmetesebb, hogy senki sem tudja, hogy mi történik utána, és hogyan zajlik.
A testen kívüli élmények, a halálból visszatért emberek történetei reménnyel töltik el a kétkedőket, de hinni akarókat, így a testen kívüli élményeket virtuálisan megtapasztalók szép lassan rájönnek, hogy a folyamat megismerhető, és rekonstruálható.




Hátborzongató felvétel a síró kislány szelleméről



Egy kislány szellemalakja sírt a sarokban, valaki videóra vette, majd még ijesztőbb dolog történt.
Kezdjük azzal, hogy ez a felvétel már nagyon régóta kering az interneten, ugyanakkor sokan meg vannak győződve arról, hogy a videón látott dolgok valódiak.
Még maga a készítő, aki annak idején az eredeti videót feltöltötte, szintén elmondta, hogy olyan dolognak volt a szemtanúja, amit sosem felejt el.
Nem hitt korábban a szellemvilág létezésébe, de a történtek elgondolkodtatták őt arról, hogy talán van valami a halál után is.
Talán az emberi lélek nem vész el, csak a testünket hagyjuk hátra, de képesek vagyunk még tovább létezni spirituális értelemben.
Eleinte nem akart hinni a szemének, de mivel látta, hogy a kamera is rögzíti, szinte biztos volt abban, hogy nem hallucinál. Elhagyta a folyosót, de később, pár másodperc múlva elhatározta, hogy még közelebbről megnézi.
Ekkor újra kinyitott az ajtót, és a folyosóra lépett. Ami ezután történt, az valósággal sokkolta.
Egy hátborzongató szellemalak állt ott előtte, tőle mindössze néhány méterre.
Fenyegető volt a tekintete, és riasztóan állt ott, mozdulatlanul, mintha tudna róla, hogy figyelik. Amikor a felvételt annak idején feltöltötte a netre, sokan azt gondolták róla, hogy ez egy hamisítvány, és valójában csak egy ügyes trükk felvétel.
Ő azonban meg volt róla győződve, hogy valódi... De vajon mi az igazság?
Talán a kislány szellemalakja is egy kísértet manifesztációja lenne a való világban? Vagy talán egy árnyékember, kislány alakot öltve?
ghost girl crying


Top 20 ghost sightings 2015 | Real Ghost Caught On Tape | Scary Videos


Top Best Ghost Sightings Of October 2016 | Top Scary Moments Caught on Camera | Scary Videos


Vérfagyasztóak az Anneliese Michel ördögűzéséről készült felvételek




A lány esete ihlette az Ördögűzés Emily Rose üdvéért című filmet. A valóság azonban sokkalta brutálisabb, és félelmetesebb volt. Ha meghallgatod a pap által készített, az ördögűzés ideje alatt rögzített felvételeket, nem fogsz tudni elaludni.
Ha létezik félelmetesebb, velőtrázóbb eset az "Ördögűző" című legendás horrort ihlető kisfiú ördögűzésénél, akkor Anneliese Michel borzalmas kálváriája ilyen.
Mondhatni ez az eset a legszörnyűbb mind közül. A fiatal lány testét egy démon szállta meg, maga az ördög, noha az entitás kiléte mindmáig ismeretlen.
A nő volt róla győződve, hogy olyan emberek szellemei támadták meg és akarnak rajta keresztül beszélni, mint Júdás, Nero és Hitler. Ezek végső soron azonban a sátánnak bizonyos formáinak is felfoghatóak.
Egy Ernst Alt nevű lelkész vállalkozott rá, hogy az addigra már kétségbeesett családon segítsen, és végrehajtsa lányukon az ördögűzést.
Még a püspöki engedélyt is megadták neki, vagyis az egyház által hivatalosan is elismert ördögűzés vette kezdetét. Egy év alatt összesen 67 alkalommal végeztek ördögűzést a lányok, aki nem javult.
Több ízben készültek videofelvételek az esetekről, amelyeken Anneliese Michel nem a saját hangján beszél, és latin szavakat használ. Ezek segítették a történet filmes feldolgozását a későbbiekben, melyet "Ördögűzés Emily Rose üdvéért" néven küldtek a mozikba, annak idején.
Szobája tele volt vizelettel és ürülékkel, bogarakat evett, és mást nem volt hajlandó magához venni. Arca eltorzult, és sebekkel volt teli. Olyan gonosz tekintete volt már a végén, hogy a puszta látvány is vérfagyasztó volt.
Végül pedig gyengeségben halt meg, mivel nem evett, és tele volt sebekkel is. A lelkészt sokáig vádolták azzal, hogy gyakorlatilag ő, és az ördögűző kezelések ölték meg a lányt, ám végül a lelkész tisztázta magát.
Rengeteg felvétel maradt fenn az Ernst atya által végzett ördögűzésekről. Ezeken hallható a lány - vagy a Sátán - hangja.
Figyelmeztetünk, hogy csak akkor hallgasd meg, ha elég erős az idegzeted hozzá, ugyanis a nyugalom megzavarására tökéletesen alkalmas.

Anneliese Michel | ENGLISH SUBTITLES | ENHANCED AUDIO| REAL Exorcism audio tape


Anneliese Michel PART 2 | ENGLISH SUBTITLES | ENHANCED AUDIO| REAL Exorcism audio tape






A CIA titkos tudatmanipulációs kíséretei, avagy a paranormális divízió





A hidegháborús időszak alatt az amerikai titkos szervek, így a CIA is mindent megtett azért, hogy hasznosítani tudják a paranormális képességekkel rendelkező embereket.
Titkos parakísérletek a hidegháború alatt
A hidegháború elképesztő versenyt hozott ki nem csak az emberekből, és nem csak a különféle nemzetekből, de a két főbb hatalmat még egy látványos, történelmi jelentőségű űrversenyre is késztette.
Sokan nem tudják azonban, hogy a színfalak mögött zajlott egy másik verseny is. Minden áron meg akarták tudni, hogy a másik fél mire készül, és ezért bármire hajlandóak voltak.
Olyannyira bármire, hogy rengeteg titkos jelentés szól arról, hogy Amerikában a CIA olyan titkos kísérleteket végzett, melyben a paranormális jelenségeket kutatták, és különleges mentális képességekkel rendelkező embereket tanulmányoztak.
A CIA többek között még a telepátia képességét is komolyan kutatta, és rengeteg olyan embert hívtak be, akikkel egy titoktartási szerződést írattak alá, majd elkezdték letesztelni képességeiket.
A CIA újraminősített, de nemrég előkerült iratai között ezekről rengeteg bizonyítékot találunk, a titkos szolgálat tehát valóban kísérletezett a paranormális világgal.
Csillagkapu program
Az egyik leghíresebb, és legnagyobb szabású ilyen program volt a Csillagkapu program, amit a CIA 1978-ban indított útjára.
Ez a program szigorúan titkos volt, és csak kevés résztvevő ismerte a projekt valódi és teljes célját.
Ennek keretében lelki jelenségeket kutatták, így azzal is kísérleteztek, miként lehet a pszichikai képességeket a hírszerzésben is felhasználni.
A Csillagkapu fájljai a közelmúltban váltak elérhetővé a CIA Records Search TOOL (CREST) adatbázisában, amely összesen nagyjából 930 ezer újraminősített dokumentumot tartalmaz, megközelítőleg 12 millió oldalon.
Tárgyakat is mozgattak
"Egy program létrehozása pszichoenergetika felhasználásával, hírszerzési alkalmazásra" - áll az egyik Csillagkapuhoz köthető, ma már elérhető dokumentum papírján.
Ez a különös jelenség nem mást jelent, mint a tudattal irányított energiacserét.
Fel szerették volna mérni a jelenség hatásmechanikáját, és azt, hogy hogyan is lehetne alkalmazni majd a hírszerzés során.
Többek között azt is megfigyelték, hogy egyes alanyok hogyan voltak képesek ezt a pszichoenergiát gondolatolvasásra használni. Némelyik páciens igen jó eredményeket ért el, olyanokat, melyet nem lehet statisztikailag a véletlenszerűséggel megmagyarázni.
Mások egyes speciális jelentések szerint még arra is képesek voltak, hogy tárgyakat mozgassanak anélkül, hogy hozzájuk értek volna. A vizsgálati eredményekből úgy sejtették, hogy erre telepátiával, a tudatuk erejével voltak képesek.
Egy ízben még egy fémet is sikerült puszta gondolatokkal meghajlítani, szigorú megfigyelés keretei között, vagyis a csalás gyakorlatilag teljesen kizárt volt.
A CIA részlegét azonban mégis bezárták idővel, senki sem tudja pontosan, hogy miért.
Ugyanis igen ígéretes eredmények születtek. Sokak szerint azért lett leállítva végül a projekt, mert a "technológia" túl megbízhatatlan volt, hiszen embereken alapult, ezt pedig nem engedhették meg maguknak a hidegháborús nyomás alatt.
Mások pedig úgy gondolják, hogy ezen bizarr kísérletek még ma is folyhatnak, csak már egy világtól elzárt helyen, az emberek tudta, vagy halvány sejtése nélkül.






Egy tibeti szerzetes elméje erejével levitál





Tényleg létezik a testből áradó energia, mely képes a levegőbe emelni egy 50 kilós embert?
Egyes emberek, különleges képességeik birtokában képesek dacolni a gravitációval, vagy más elemi erőkkel.
Ezeket az embereket azonban nem isteni erők, vagy ördögi mágia hajtja, hanem a saját tudatuk ereje. Az elméjükből áradó energia, mely megzabolázza a tudomány által ismert egyszerű fizika törvényeit.
Így lehetséges az, hogy egy 50 kilós tibeti szerzetes dokumentumfilmesek kamerája előtt képes volt a levegőbe emelkedni. ÉS éppen így lehetséges az, hogy ezt a tudást még ma is egymás között, egymásnak tanítják a hegyek között élő remeték a fiatalabb generációknak.
Dan White, aki többek között híres varázslatairól is ismert, egy film forgatása keretében találkozott azzal a tibeti szerzetessel, aki elárulta, valóban képes a lebegésre.
Megkérte őt, hogy a kameracsapata hadd vehesse fel őt, amikor ez a folyamat lezajlik. A szerzetes belement a dologba. Egyenesen a kamerák előtt emelkedett fel a padlóról, hatalmas koncentrációval, és az elméjének tiszta erejével.
Sokan trükk felvételnek gondolták a tévében is leadott dokumentumfilmet, azonban azok közül, akik ott voltak, mindenki váltig állítja még ma is, hogy az ott látottak nem voltak megrendezve, és nem trükkről van szó.
A szerzetes szerint mindenkinek vele született képessége, hogy maximálisan kihasználja elméje erejét.
Képesek vagyunk meghajlítani a kanalat, a vízen járni, vagy köveket manifesztálni a tenyerünkben, ha elég erősek a gondolataink, a szuggesztiónk.
Bár a képesség veleszületett, életünk első éveiben egyszerűen elfelejtjük ezt a képességet, és nem vagyunk képesek utána kihasználni újra.
Csak nagyon kemény gyakorlással, speciális életmóddal, és nagyon erős karmával lehet kivitelezni. Állítólag nagyon fontos a belső béke is. Nem véletlen, hogy a tibeti szerzetesek, és alapvetően a Himalája hegyvidékein élő szerzetesek között elterjedt a lebegés művészete.
Csak az képes ugyanis teljes mértékben kihasználni az elméje erejét, aki meglelte a teljes békét önmagával, és a világgal szemben.
Te mit gondolsz? Elég erős az elme ereje, hogy kihasson a világra, és hasson az anyagra?
Man Levitates. MUST SEE!!!!


Levitation Flying Monk Levitating girl caught on camera, Video of this bizarre phenomenon


Special Head Levitates In His Underwear - No Tricks Up Sleeve!!!






Rejtélyes erő ölte meg az ördögűzőt!



Malachi Martin atyával a szemtanúk elmondása szerint egy ördögűzés során végzett egy titokzatos, láthatatlan erő.
Elképesztő történetről számoltak be, melyben a gonosz győzedelmeskedett a jó felett. Egy ördögűzési rituálé során ugyanis egy pap olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
Az eset nagy port kavart, ugyanis a jelenlévők váltig állítják, hogy Malachi AMrtin atyát egy ismeretlen, gonosz erő támadta meg, és ölte meg.
A gonosz az bármit képes megtenni, ha úgy érzi, hogy fenyegetve van, és még a gyilkolástól sem riad vissza. A földi embereknek nincs hatalma felette, ezért is képes megszállni testeket.
Az eset nem most történt, hanem még 1999 júliusában, azonban újabb részletek derültek ki az ügyről.
Malachi Martin atya egy igazi ördögűző volt. Azon kevés papok között volt, akik az egyháznak dolgoztak, hivatalos ördögűzőként.
Egy dokumentumfilm - mely nemrég jelent meg - új információkat szellőztetett meg a rejtélyes üggyel kapcsolatban.
Egy bizonyos Robert Marrow, aki a CIA embere is volt egyben, nagyon szoros barátságot ápolt az atyával, és elmondta, mire emlékszik a történtekből.
Martin atya 78 éves volt, amikor eltávozott az élők közül, és egy olyan ügyön dolgozott, mely démoni, azaz sátáni megszállással volt kapcsolatban.
A beszámolója alapján amikor az atya a házhoz sietett, a lány, akit egy démon szállt meg, már ott várt rá. Alig négy éves volt, mégis egy felnőtt erejével bírt, és az egész családja félt tőle, mindenki veszélyben volt.
"Szóval te vagy Martin atya... Azt hiszed, megtudod őt menteni?" - ocsúdott fel torz hangon a kislányban lapuló ördögi lény.
Az ördögűzés során Martin atya folyamatosan egy nagyon erős gonosz jelenlétet érzett, és tudta, hogy valóban a sátán volt jelen a falak között, és a lány testében.
A hátborzongató történetről Robert Marrow most mesélt először ennyire részletesen. Elmondása szerint Martin atya nagyon meggyengült az események után, és nem sokkal ezután meg is halt.
A halála bár véletlennek tűnt, többen is látták, ahogyan elesett. Sokak szerint - akik jelen voltak - ez az esés nem volt véletlen, és egy gonosz erő kényszerítette térdre a papot.
Nem ez lenne az első ilyen jellegű, nagyon rejtélyes haláleset, melyért túlvilági alakok, démonok lennének a felelősek.
Az ördög maga feltehetően magának akarta az atya lelkét, ezért ragadta magával 78 évesen. Halálának körülményei mindmáig tisztázatlanok, és senki sem teljesen érti, hogyan eshetett el és miért vált végzetessé számára fejsérülése annak ellenére, hogy az orvosok szerint nem lehetett komoly.




Elkárhozott lelkek, figyelő lelkek, melyek az emberre ragadhatnak





Érezted már úgy, hogy valaki figyel, miközben tudtad, hogy egyedül vagy? Állandóan egy nyomasztó, szorongó érzés kerít a hatalmába? Akkor lehet, hogy egy kísértet lépett be az életedbe, és szüntelenül figyel téged…
Itt ragadt lelkek
A figyelőknek azokat a különös szellemalakokat hívjuk, akik azon kívül, hogy figyelnek minket élőket, semmi mást nem csinálnak. Nem próbálnak kapcsolatot teremteni velünk, vagy egyéb módokon a tudtunkra adni jelenlétüket.
Ezek olyan - átvitt értelemben - bénult emberi lelkek, akik egykoron hús-vér személyek voltak, azonban olyan halált szenvedtek el, melyet nem voltak képesek soha feldolgozni, ezért itt maradtak az élők világában.
A szellemekre alapból azt szokták mondani, hogy elintézetlen ügyekkel, elvarratlan szálakkal kötődnek az élethez, ezért nem képesek békével távozni az örökkévalóságba.
A figyelők azonban különlegesen riasztó halált haltak, és azután csak egy örökkévalóságig tartó merengés következik be náluk.
Jelek, ha figyelő van a közelben
Ha állandóan azt érzed, hogy tekintetek fúródnak a tarkódba, de közben senki sincs jelen veled a szobában, akkor erős lehet gyanúd rá, hogy egy figyelő lehet a közeledben. Ha ezt a furcsa, egyben nyomasztó érzést érzed, akkor jelen van az életedben már huzamosabb ideje.
Sokan számoltak már be arról, hogy azt látták, amint egy fekete, homályos alak ült az ágyuk mellett, de nem mertek ránézni erre az alakra, mert annyira féltek tőle. Valóságos halálfélelem lett úrrá ilyenkor az embereken.
Ha ránk akaszkodik egy figyelő, akkor a napi 24 órájában velünk szeretne lenni. Sohasem mutatkozik meg, csakis éjszaka, amikor úgy figyelhet, hogy közben te alszol. Ha ilyenkor felébred az ember, megláthatja ezt a túlvilági lelket.
Sokak szerint maga az alvásparalízis jelensége – amikor az ember különféle rémalakokat hallucinál maga elé megbénultan az ágyban – is a figyelők, és egyéb túlvilági lények egyfajta érzékelése, amit a tudomány még nem teljesen tud megmagyarázni.
Csakis médium segítségével lehet a figyelőktől megszabadulni, és akkor is csak nagyon nehezen. Ugyanis rendkívül ragaszkodóak, nehezen válnak meg a kiszemelt személytől, mivel egy idő után kötődést éreznek felé.
Volt már, hogy öltek is
Nem egyszer számoltak be olyan figyelőkről a világtörténelem során, melyek leültek az emberek ágya mellé, és hosszasan figyelték az adott személyt.
Bár a figyelők alapvetően nem gonoszak, legalábbis nem folyamodnak erőszakhoz, léteznek olyan történetek, melyek olyan figyelőkről meséltek, akik ha felébredt az illető, akit figyeltek, egyszerűen megölték őket.
Vagyis ezek a figyelők óriási tiszteletlenségnek tartották, ha valaki rájuk néz, és minden élő halállal lakolt ezért. Manapság azonban már egyre kevésbé számolnak be ilyen esetekről. Egyes megoldatlan gyilkosságok is elszabadult figyelők számlájára írhatóak, főleg az olyanok, ahol nem találták meg soha a tettest, vagy nem derült ki a halál oka.
Vannak olyan emberek, akiknek éjszaka egyszerűen megáll a szíve, miközben teljesen egészségesek voltak, és teljes életet éltek.
A médiumok, és a túlvilágban hívők szerint ezeket az embereket is szellemek ragadták el a túlvilágra, talán egy figyelő, mert magára haragította őt. Ezek után talán nem árt végiggondolnod, hogy van-e a közeledben figyelő, aki talán most is téged figyel...




Elhunyt szeretteivel találkozott a klinikailag rövid időre halottnak nyilvánított orvos - Egy megdöbbentő vallomás





Elmondása szerint járt a túlvilágon, és miután találkozhatott elhunyt szeretteivel, visszaküldték őt a Földre. Még Isten tróntermében is járhatott, és elmondták neki miért küldik vissza az életbe.
A túlvilág gondolata nem puszta illúzió. Legalábbis sokan úgy gondolják, hogy nem lehet az, és hogy egészen biztosan van valami a halál után.
Már csak az a kérdés, hogy micsoda lehet ez a valami. Egy hatalmas, szép és új világ? Egy végtelen mennyország? Egy tér, ahol mindenki egyenlő, és nincs többé bánat, és szomorúság?
Egy férfi, aki klinikailag halott volt, visszatért az életbe, hogy egy elképesztő túlvilági élményről számoljon be: arról, hogy mi vár ránk a halál után.
Megmozdító a beszámolója annak az úrnak, akinek az életéért több órán át küzdöttek, és klinikailag több órán át is halottnak volt nyilvánítva.
Az estet a férfivel nem most esett meg, hanem régebben. És ráadásul a csavar az a történetben, hogy ma orvosként praktizál, ennek ellenére nagyon is hisz abban, hogy van élet a halál után.
Bár a tudomány nem ezt sugallja, elmondása szerint hamarosan az orvostudomány is képes lesz érzékelni, igazolni ezeket az élményeket.
Dr. Gary Wood mindössze 18 éves volt, amikor egy autóbalesetet szenvedett fiatalabb húgával, Sue-val. A baleset miatt következett be, mert egy szabálytalanul parkoló autóval ütköztek az úton.
Míg Sue megúszta apróbb sérülésekkel, addig Gary komoly belső és külső zúzódásokat szenvedett, és azonnal kórházba szállították életmentő műtétekre.
Olyan súlyos karambolt szenvedtek el, hogy az akkor 18 éves Dr. Wood halottnak is lett nyilvánítva még a helyszínen. Azonban a férfi egyáltalán nem volt halott. Sőt, egy olyan utazáson járt "odaát", mely örökre megváltoztatta az életét, és az életről alkotott képét.
Dr. Wood 50 évvel később is kristálytisztán emlékszik a megélt eseményekre, és egy tévéműsorban is mesélt az ott látott dolgokról.
"Meghalni olyan, mint mikor leveszed a ruháidat. Megválsz a testedtől, mintha csak egy kosztüm lett volna." - mondta az emlékei kapcsán.
Kilépett a testéből, és azt érezte, hogy mérhetetlenül könnyűvé vált.
Felemelkedett a magasba, és az egész autóbaleset helyszínét belátta. Utólag részletesen el is mesélte a helyszínelőknek, és a helyszínen jelenlévő mentőknek a látottakat, akik megdöbbenve tapasztalták, hogy a férfi leírása nagyon pontos, holott ő akkor éppen halott volt.
Egy hatalmas, hosszú és sötét alagút szippantotta be, melynek a legvégén fény gyúlt Ahogy efelé a fény felé közeledett, úgy érezte, egyre inkább megtisztul, és egyre békésebben érzi magát.
Amikor újra kinyitotta szemeit, már az űrben volt, és megpillantott egy hatalmas aranyból készült űrszondát is, vagy valamiféle űrszondára nagyon hasonlító lebegő tárgyat.
Egy óriási, 21 méter magas angyali alakkal találkozott, egy 500 mérföld széles kapu előtt.
Az angyal egy hatalmas, pengeéles és csillogó kardot fogott a kezében, és csodálatosan ragyogó arany haja volt.
A belső részen egy másik angyal állt, könyvekkel a kezében. A két alak között volt valamilyen beszélgetés, amit Dr. Wood nem tudott kihallani, de miután a csevej véget ért, beengedték a kapukon belülre.
A férfi visszaemlékezései alapján odabenn a mennyország lehetett jelen, ugyanis több olyan régi ismerősével, gyerekkori barátjával találkozott, akik már rég meghaltak.
Az egyik ilyen fiúval a középiskolában jártak egy osztályba, azonban idő előtt magához hívta az úr, mert meghalt egy fűnyírós balesetben.
Körülbelül 4-500 méterre voltunk Isten tróntermétől, amikor ismét rám tört a mérhetetlen nyugalom.”- mesélte. „Amikor beléptünk a terembe, hatalmas kezek, élő kezek lógtak a falakon. Ez alaposan megdöbbentett.”
Dr. Wood nem értette, mi szükség egy ilyen helyre. Meg is kérdezte, és erre azt a választ kapta egyik ottani barátjától, hogy Istennek szüksége van bizonyos emberi testrész darabokra, hogy csodát tegyen velük másokkal.
Dr. Wood Jézussal is találkozott, aki elmondta neki, hogy vissza fogják küldeni a Földre, mert még sok fontos dolgot kell majd véghezvinnie életében.
"Hirtelen aztán minden homályosodni kezdett, és mintha kiszakadtam volna a menyek világából" - emlékszik vissza az eseményekre. "Arra ébredtem, hogy a húgom a nevemen szólongat, és már a kórházban vagyok."
Dr. Wood azóta meg van győződve arról, hogy látomása valós volt, és a túlvilág odaát vár mindenkire, aki itt hagyja földi porhüvelyét. Mert egy napon mindannyian "elutazunk" egy örökké tartó nyaralásra...




Azonosítatlan tárgy zuhant rá egy férfi autójára



Michael Robinson alaposan meglepődött, amikor a derült égből egy ismeretlen eredetű valami hullott rá az autójára. A rejtélyes valamiről képet is készített.
Időnként előfordul, hogy az ember olyasmivel találkozik, amivel azelőtt még sohasem. Michael Robinson azonban nem gondolta volna, hogy egy ismeretlen valami egyenesen házhoz jön azért, hogy később szemügyre vegye.
A férfi ugyanis azzal került be nemrég a hírekbe, hogy egy titokzatos tárgy zuhant rá az autójára, hatalmas kárt téve benne.
De nem is akár foka volt a megdöbbentő, hanem maga a tárgy, melyet sem ő, sem pedig a kiérkező ismerősök nem tudtak azonosítani.
A tárgyat később lefoglalták a kiérkező hatóságok, így az emberek csak a férfi által készített fotóból tudnak találgatni, hogy pontosan miről is lehetett szó.
Rengeteg megfejtés érkezett, és voltak, akik idegen eredetűnek gondolják, mivel számukra eleve gyanús volt az, hogy a hatóságok lefoglalták, noha arra hivatkoztak, hogy ez egy tárgyi bizonyíték lehet, és ez a szokott eljárás.
Fogalmam sincs, mi lehetett ez. Először úgy nézett ki, mintha egy grillező tűzhely lenne.” – nyilatkozta a férfi.
A férfi háza előtt álló járműre zuhant, ami az övé volt. Az azonosítatlan tárgy hatalmas lyukat is ütött a tetején.
Rengetegen látták az interneten a képet, és mindenki találgat arról, mi lehetett, és honnan, hogyan került oda.
Akár még egy ember is agyoncsaphatott volna, az a szerencse, hogy senkire sem esett rá.
A Milwaukee-ben történt esetről azóta rengeteget pletykálnak. Vannak, akik szerint egy titkos katonai programban fejlesztett repülőgépről esett le ez az alkatrész darabka, mely a hajtómű egy rész lehet.
Mások úgy gondolják, hogy egy a térség felett átrepülő utasszállító egy alkatrésze lehet, azonban egyetlen légitársaság sem számolt be egyelőre hiányzó alkatrésszel beérkező gépről.




Tényleg léteznek az árnyékemberek? A riasztó jelenség nyomában…



Úgy mozognak, mint az árnyak. Követnek minket, mintha saját árnyékaink lennének. Az árnyemberekkel mindenki élő ember találkozik legalább egyszer az élete folyamán. De kik lehetnek ők?
Rejtélyes árnyékemberek
A szellemvilág nagyon változatos, és sokszínű. A túlvilágról ugyanis mindenféle emberi lélek átjöhet, de olyan is akad, amely eleve át sem akart menni a holtak világába.
Gonosz lelkek, démoni entitások, vagy épp jóságos szellemek népesítik be világunkat, elbújva előlünk, viszont időnként hallatva magukról.
Léteznek olyan titokzatos, alaktalan, és egyben arcnélküli lények is, melyek valaha emberek voltak, ám végül önmaguk árnyékaivá váltak. Őket szokták árnyékembereknek hívni.
Az árnyékemberek jelenléte mindig éreztet egy nyugtalanító fenyegetést, mintha nem lennénk biztonságban.
Ha megjelennek, az baljós előjel
Ezek az árnyéklények képesek nem csak félelme érzetet kelteni bennünk a puszta jelenlétükkel, de a nyomukban igen gyakran jár a halál, vagy egyéb szerencsétlenség.
Bizonyos esetekben csak álmainkban jelennek meg, de ez nem teszi őket kevésbé valóságossá. Gyakran hoznak rossz hírt, vagy adnak át egy túlvilági rossz üzenetet.
Ezen üzeneteket sokszor meg sem vagyunk képesek fejteni, de van úgy, hogy még az sem tudatosul bennünk, hogy üzenetet adtak át számunkra. Ha megjelennek, az mindenképp egy baljós előjel az életünkben.
Ezek az árnyalakok a falakon át is képesek közlekedni, akárcsak egy szellem. A szellemektől eltérően azonban pillanatok alatt el tudjuk űzni őket környezetünkből azzal, ha lámpát kapcsolunk, vagy közvetlenül fényt irányítunk rájuk.
Általában azonban teljesen ártalmatlanok, és a megjelenésükkel csak előre jeleznek nekünk valami rosszat.
Csak nagyon kevés esetről tudni, amikor konkrétan képesek voltak élőket bántalmazni. Inkább a puszta létezésük, a megjelenésük az, ami nagyon félelmetes, és az emberben elültet egy bizonyos szintű paranoiát.
Egyszer fölébredtem álmomból, és ott állt a szobám ajtaja mellett, és csak vigyorgott. Hátborzongató érzés volt.” – számolt be róla egy dakotai nő, akit gyerekkorában gyakran látogatott egy árnyalak.
Másik dimenzióból érkezhetnek
Senki sem tudja, hogy ezek a lények pontosan honnan származnak. Úgy tűnik, mintha a túlvilág szülöttei lennének, mégis amorf, alakjukat változtatni képes lényekként jelennek meg.
Egyesek szerint ezek az árnyalakok nem is a túlvilágról érkeznek ide a Földre, hanem egyenesen a pokolból, vagy egy teljesen más dimenzióból.


Hátborzongató dolgok, melyeket gyerekeknek súgtak a túlvilágról





Azt mondják, hogy a gyerekek jóval fogékonyabbak a túlvilágra, mint a felnőttek. Gyakrabban látnak szellemeket, sokkal többször képesek kapcsolatba lépni a túlvilággal. De időnként a túlvilág borzalmas dolgokat súg a fülükbe. összeszedtünk néhány tényleg velőtrázó igaz történtet, melyet kétségbeesett szülők meséltek el.
Tényleg hátborzongató dolgok lesznek leírva, melyeknek az adja az igazán riasztó mivoltát, hogy valós történeteket és tapasztalatokat tartalmaznak, melyeket halálra rémült, vagy nagyon aggódó szülők meséltek el.
Sally a gyilkos
A lányomnak volt egy képzeletbeli barátja. A lányt állítólag Sallynek hívták, és börtönben is volt azért, mert levágta az anyja fejét.”
A kapitány
Egy szülő mesélt nekem egy fogadóórán arról, hogy nagyon aggódik a hétéves kisfia miatt. A fiú ugyanis azt mondja, hogy időnként látni szokott egy láthatatlannak ható, félig áttetsző lényt, aki képes átjárni a falak között otthon. Időnként pedig játszik is vele.
A titokzatos szellemszerű alakot kapitánynak hívta, mert egyenruhában volt, és szakállas volt. Elmondta a fiúnak, hogy mikor felnő, az lesz a dolga, hogy öljön. – feltehetően katona lesz (a szerk.) – a fiú viszont nem akar felnőtt korában majd senkit megölni, és ezt gyakran üvöltözve hangoztatta is a házban. A rejtélyes kapitány a gyerek szerint csak annyit mond erre, hogy nem lesz más választása.”
Vörösen izzó szemek
Volt egy időszak, amikor a négyéves fiam szobájában ha lekapcsoltam a villanyt, és jelen volt az ő képzeletbeli barátja, akkor a sötétben tisztán kivehetően vörösen izzó fényeket láttunk, mintha a szellem szemei lettek volna.”
Olyan, mint Kelly
Egyszer a mi lányunknak is volt egy képzeletbeli barátja. A kislányunk akkor alig 3 éves volt, és elmondta, hogy ez a rejtélyes lány Kelly, és a szekrényében lakik. Gyakran játszottak együtt, ilyenkor a lányunk magában ült egy asztalnál egy üres szék előtt, és magában beszélt.
Egyszer aztán éppen az Amityville-i horror új mozis változatát néztük, amikor éppen azt a jelentett mutatta a TV, amikor az egyik szellemkislány szomorú arccal bámul bele a képernyőbe, és feketék lesznek a szemei.
Pont ugyanebben a pillanatban szólalt meg a kislányunk, hogy „Ő pont úgy néz ki, mint Kelly! Ő pont úgy néz ki, mint Kelly!” Még most is beleborzongunk.”
Amerikai őslakos
Amerikában élünk. Nekem volt egy bátyám, aki kiskorában rengeteget társalgott egy képzeletbeli barátjához, aki sohasem létezett. A barátot Friya-nak hívták, és az elmondása szerint egy délceg, sötét bőrű, karakteres arcú személy volt.
Egyszer aztán négy évesen odaállt a szüleim elé, és azt mondta nekik, hogy Friya a szomszéd házban lakott eredetileg, még nagyon régen, amikor a fehér emberek elfoglalták a vidéket, és elfogták, megkínozták, majd élve elégették őt, és az egész falut lakosságát vele együtt.
Nem éppen olyan sztori, amit egy négyéves gyerek csak úgy ki tudna találni.”
Nem tudom megölni
Amikor a testvérem kicsi volt, többször viselkedett nagyon furcsán. Volt, hogy magában beszélt, míg máskor szokatlanul nyomott volt a hangulata, vagy kifejezetten ellenséges volt. Egy ízben pedig az anyám hallotta, amint a szobájában ezt kiabálja éjszaka:
Nem ölhetem meg! Nem ölhetem meg! Ő az egyetlen apám!”
Nagyon sokkoló és egyben hátborzongató volt, amitől a szüleim nagyon megijedtek.”




Meghalt, majd visszatért: a nő, aki egyességet kötött Istennel



Egy klinikailag halottnak nyilvánított nő néhány perc elteltével visszatért a halálból, miután a műtőasztalon került a halál közelébe. Elmondása szerint Istennel kötött egyességet, ezért térhetet vissza. Megdöbbentő beszámoló odaátról.
Éreztem valaki jelenlétét, és egy idő után azt is éreztem, hogy ki lehet. Ott állt, közvetlenül mellettem!” – vallotta be a nő, miután visszatért a halálból.
Egy félresikerült kezelés során majdnem ottmaradt a műtőasztalon. Klinikailag halott is volt több percen át, és míg az orvosok az életéért küzdöttek, a nő olyan élményben részesült, ami örökre meg fogja határozni hátralévő életét.
Barbara Bartolome soha nem gondolta volna, hogy lesz majd egy testen kívüli élménye, és még magával Istennel is kapcsolatba fog lépni.
Egy myelogram vizsgálat során a nyakán keresztül intravénásan jód alapú speciális anyagot juttattak a nő szervezetébe. Azonban az anyag nem várt módon átszivárgott az agyába is, és életveszélybe került.
A 31 éves asszony érezte, hogy kilép a testéből. Egy kellemes zsibbadást kezdett tapasztalni a végtagjai felől, mely elárasztotta később az egész testét.
Ekkor aztán lassan felemelkedett, és kilépett haldokló mivoltából, és a műtő mennyezeténél lebegett súlytalanul, közben látta, ahogy mások az életéért küzdenek.
Ekkor valamilyen szokatlan jelenlétet is elkezdett érezni. Melegség töltötte el, és nem telt bele sok időbe, azonnal tudta, hogy Isten áll a teste mellett.
Azonnal tudatosult benne, hogy valószínűleg meghalt. De nem érzett szomorúságot, csak mérhetetlen békét, és boldogságot, nem utolsó sorban elfogadást. Az Isteni erőt valójában nem látta, de kifejezetten erősen érzékelte.
Elmondta neki, hogy bár boldognak érzi most magát, nem akar meghalni, és hátrahagyni a gyerekeit. Az egyik gyereke 3 hónapos volt, míg a másik nyolc éves, és könyörgött azért a fentieknek, hogy visszatérhessen, különben a gyerekei élete örökre meg fog változni.
Mikor ezt kijelentette, néhány perc elteltével ismét a műtőasztalon találta magát, és kinyitotta a szemeit. Ekkor tudatosult benne, hogy egy halál közeli élménye volt, egyenesen a túlvilágról, és valószínűleg Isten jelenlétét érezhette.
A nő elmondása szerint biztos abban, hogy létezik a túlvilág, és maga a mennyország is egy valós hely, csak nem ebben a dimenzióban, és idősíkban létezik.
Valószínűleg azért élhette túl a műtétet, mert egyességet kötött Istennel, hogy visszatérhet az élők közé, hogy felnevelje gyerekeit.




Kislány mesélt a túlvilágról, miután felébredt a kómából!



Egy óriási kerék zúzta szét az arcát, majd több napig kómában volt. Amikor felébredt, a túlvilágról kezdett el mesélni a szüleinek. Döbbenetes beszámoló!
Amber Rose Kordiak alig múlt hét éves, amikor egy 270 kilogrammos óriási traktor kerék esett rá, majd zúzta szét az arcát.
A tragikus incidens még 2013 júliusában történt. A szülők először azt hitték, hogy a lány szörnyethalt, de szerencsére a kiérkező mentők még észleltek életjeleket, ezért azonnal kórházba szállították.
Az arccsontja teljesen összetört, koponyája több helyen nagyon megzúzódott, és belső vérzései voltak. Végül Amber kómába esett, és a szülők minden reményüket elvesztették.
Hosszú percek, majd órák teltek el, feszült várakozással telve. Aztán ezek az órák napokká, sűrűsödtek, és mikor már a szülők úgy gondolák, kislányuk soha nem kel fel, akkor váratlanul megtörtént a csoda.
Amber ugyanis felébredt, noha már nem volt teljesen ugyanaz a kislány, mint azelőtt. A lány ugyanis olyan dolgokat élt át, mialatt félholt volt, ami megdöbbentette a szülőket.
A mennyországban voltam. Láttam a mennyországot!” – fordult oda anyjához a felébredése után közvetlenül.
A lány önvallomását eleinte nem vették komolyan, és az orvosok is azt mondták, hogy valószínűleg a súlyos fejsérülés, és az agyat ért trauma válthatta is ezeket a képzeteket a kislányban.
Amber azonban csak nem akart leszállni a témáról és egyre többet mesél t szüleinek arról az időszakról, amíg nem volt magánál. Azt állította, hogy járt a mennyországban.
Egy hosszú folyosón lépdelt, melynek fény áradt a legvégéből. Ám a legmegdöbbentőbb az egészben az volt, amikor azt mondta, hogy látta apját, amint megpróbálja kiszedni a ráesett kerék alól. Amber ugyanis kilépett a saját testéből, és felülről látott szinte mindent.
Ezt a lány nem láthatta, ráadásul nem is apja volt a közelben akkor, és a kislány csak az anyját láthatta, amikor rázuhant a kerék.
Az apa aztán a következő pillanatokban ott termett, és valóban próbálta kihúzni a kerék alól a kislányát. De vajon Amber ezt honnan tudhatta?
Azt állította, hogy azért tért vissza a Földre, hogy a szülei ne legyenek szomorúak. Azt mondta, hogy odafenn úgy működnek a dolgok, hogy bizonyos esetekben a kezünkben van a döntés, hogy visszamegyünk-e a Földre, vagy végleg a mennyben maradunk.
A mennyországban mindenkit elönt valami mérhetetlen boldogság, melynek nincs különösebb oka mégis érezzük folyamatosan. Nincs idő, és nincsenek rossz dolgok sem, és örökkön örökké fényárban úszik a lelkünk.
Amber szülei hittek a lányuknak, és a tragikusan induló, ám szerencsésen végződő eset után biztosak abban, hogy létezik túlvilág.
A kislány arcát 3 év alatt különféle rekonstrukciós műtétekkel állították helyre, így ma már újra teljes életet élhet a szüleivel.






Titokzatos ügy: Fekete szemű alakok fojtottak vízbe egy férfit?





Egy rejtélyes bűnügy részletei rajzolódtak ki egy szemtanú vallomása alapján. A riadt, önkívületben előkerült nő azt állította, hogy barátját vízbe fojtotta egy csapat fekete szemű alak.
Elképesztően riasztó rémtörténetről lehetett a napokban hallani a különféle nagyobb paranormális portálokon.
A történet szerint egy nő került elő, teljesen önkívületi állapotban, szinte halálra rémülten, és arról számolt be, hogy titokzatos alakok támadták meg barátját, majd fojtották őt vízbe.
Ezeknek az alakoknak egyetlen közös ismertetőjegye volt. Vallomása szerint mindegyiknek koromfekete volt a szeme.
Döbbenetes jelenségek
Az utóbbi időkben egyre gyakrabban számolnak be olyan titokzatos jelenésekről, melyeknek főszereplői éjfekete szemmel rendelkező, szűkszavú gyerekek.
A fekete szemű kisgyerekek legendája eleinte városi mendemondaként indult, de az emberek hamar rádöbbentek, hogy van igazság a kitalációnak hitt rémisztő történetek mögött.
Ezek az alakok általában mindig a semmiből tűnnek elő, és váratlanul bekopogtatnak az emberhez. A legjobb tanács mindig az ellenük, ha mindegy mi történjék, de nem engedjük be őket a lakásba.
Pár hónapja számolt be róla egy erősen haldokló nő, hogy beengedett két fekete szemű gyermeket, és onnantól kezdve megmagyarázhatatlan borzalmak, szerencsétlenségek sújtották őt, és a háztartást.
Úgy érezte, nincs energiája, mintha belülről elkezdett volna haldokolni. A fekete szemű alakokat mindig mindenhol ugyanúgy írták le, még a jellemzésük is megegyezett, pedig a szemtanúk több százan, talán több ezren vannak, és a világ különböző szegletein élnek.
Egy férfit vízbefojtottak
Most egy rejtélyes, és egyben nagyon ijesztő eset tartja rettegésben az embereket internet szerte egy nőről, akinek a barátját vízbe fojtotta egy csapat fekete szemű alak.
Ezek az alakok sokkal inkább tűntek felnőttnek, a nő elmondása szerint, és a szemükből semmilyen érzelmet nem lehetett kiolvasni, mivel azok tényleg koromfeketék voltak.
Esme hátborzongató története még 2012 májusában történt, de csak most érzett elég bátorságot ahhoz, hogy elmesélje az átélteket. Az Egyesült Királyságbéli Briston közelében található Leigh erdőségben sétált barátjával, amikor különös dologra lettek figyelmesek mindketten.
Észrevettek egy közeledő csoportot, mely első ránézésre egy családnak tűnt. Egy középkorú férfi volt az, aki talán a negyvenes éveiben járhatott, egy hasonló korú nő, és egy nagyon ijesztő kinézetű, kicsit tömzsi, trollszerű fiú, aki kamaszkorban lehetett.
Sétált még velük egy kamaszlány is, aki gyönyörű volt, éjfekete hajzuhataggal, és igéző szemekkel. Azonban volt valami különöse ezekben az emberekben, amit azonnal észrevettek.
Mégpedig az, hogy mindegyiknek koromfeketék voltak a szemei. A fiatalabbik lánynak pedig annyira sápadt volt a bőre, mint egy halottnak. nagyon esős időszak voltak akkoriban, és az erdei út tele volt pocsolyákkal.
Észrevették, hogy ezek az alakok úgy lépkednek át a pocsolyák felett, hogy nem gerjesztenek hullámot, mintha csak átlépkedtek volna felettük, pedig ez nem lehetséges. Mikor melléjük értek, „jóreggelt”-tel köszöntek nekik, akik riasztó tekintettel néztek rájuk.
A kamasz fiú kifejezetten ellenséges tekintettel vicsorgott a lányra és a barátjára. Esme szokatlannak találta az egészet, és hónapokig nem tudta mire válni az átélteket.
Rejtélyes haláleset, máig elvarratlan szálakkal
Egy évre rá a barátját holtan találták meg az egyik golyóban, nagyon közel ahhoz a helyhez, ahol annak idején találkoztak ezekkel a fekete szemű alakokkal.
A 22 éves fiúnak már csak a holttestét sikerült kimenteni a vízből, noha meg lehetett volna menteni. Az esetre a mai napig nincs ésszerű magyarázat, és rengeteg a gyanús körülmény.
Kiderült, hogy a fiú egy fekete hajú lányt hallucinált a folyóba, és önként utána vetette magát, pedig valójában nem volt senki akkor a folyóban, és senki nem fuldoklott, vagy kért segítséget.
Az eseményeket a szemtanúk beszámolói alapján sikerült rekonstruálni, ugyanis rengetegen látták a távolból, és hallották, amint a 22 éves fiú egy Sally nevű lány nevét kiabálja, miközben a folyóban vergődik.
Nem engedte, hogy kimentsék, és nem tudtak a mentősök sem csónakkal kellő időben odaérni a közvetlen közelébe. A rendőrség a tragikus események után azonnal átkutatta a folyót, hátha megtalálják a rejtélyes lány testét, de az sohasem került elő.
A nyomozás azzal zárult, hogy a fiúnak feltehetően valamilyen okból hallucinációi lehettek, és Sally nem is létezett, csak a képzeletében.
Talán Sally lehetett az a titokzatos, fekete hajú, éjfekete szemű lány, akivel egy évvel a halála előtt találkoztak az erdőben?
Ki tudja…



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése