2019. január 5., szombat

Elmeprogramozás - Interjú Fritz Springmeierrel












Elmeprogramozás - Interjú Fritz Springmeierrel






Wayne Morris interjúi Torontóban
Interjú Fritz Springmeierrel
Wayne Morris több interjút is készített az agykontrollról, amely a torontói Ryerson Polytechnical University rádiójában hangzott el. Ezúttal Fritz Springmeier kutatóval és az agykontroll áldozatok lelkipásztorával készített interjú főbb gondolatait ismertetjük. Fritz Springmeier együtt írta Cisco Wheeler-el a "Illuminati Formula Used to Create an Undetectable Total Mind Control Slave" (Illuminátus formula a teljes és felderíthetetlen agykontroll alatt álló slave létrehozására), valamint a "Deeper Insights" (Mélyebb bepillantás) című könyveket, amelyek a traumaokozással létrehozott tudatmódosítással foglalkoznak. Cisco Wheeler úgynevezett generációs illuminátus család hölgy tagja és születésétől kezdve traumával okozott agykontroll alatt állott.
Springmeier 1998. január 4-én elmondotta, hogy az állami szervek által végzett agykontrollnak számos vonatkozása van. Összefügg a kormányzaton belüli informális kormánnyal, valamint a titkos világkormányzattal, amit ő az illuminátusoknak, illetve az általuk működtetett hálózatnak nevezett. Az illuminiátusok kutatójaként szükségszerűen meg kellett ismerkednie azok frontszervezeteivel is. Ezek a nemzetbiztonság mögé rejtőzve tevékenykednek. "Patriotizmusunkat használják velünk szemben és elhitetik velünk, hogy saját érdekünk, saját nemzetünk biztonságának az érdeke, hogy mi alávessük magunkat minden olyan titoktartásnak, amit ők ránk kényszerítenek." - mondotta Springmeier, hozzátéve:
"Az illuminátusok a világesemények mozgatói. Vérségi leszármazás szerinti elit csoportot alkotnak, amelyeket törzseknek, vagy családoknak hívok. 13 főbb ilyen család van. Valamennyien "generációs sátánisták"-nak nevezhetőek. Ez azt jelenti, hogy évszázadokon át gyakorolták a titkos fekete mágiát és vallásukat nemzedékről nemzedékre átörökítették. Kettős életet élnek. Egyik életük, amit a világ lát és van egy titkos életük is, ami nem látható. Kevesen vannak azok, akik keresztül tudtak hatolni az őket körülvevő szigorú titoktartáson. A titkolózás egyfajta művészet a számukra. Amíg nem találkoztam vele, el nem tudtam volna képzelni, hogy bárki ilyesmire képes és ezért igen kevesen vannak, akiknek sikerült áttörni ezt a titoktartást... A modern időkben csak igen kevesen tettek említést az illuminátusok létezéséről, ezért ez lett a feladatom. Meg akarom mutatni a világnak, kik ezek az emberek, melyek a hagyományaik, mit tesznek és minden mást, amit tudok róluk. Most azért szólok róluk részletesebben, mert amikor valaki felteszi a kérdést, hogy kik ők és mit akarnak, a válasz az: nem úgy gondolkodnak, mint mi. Az emberek nagyon gyakran úgy magyarázzák a körülvevő világot, ahogy ők gondolkodnak, vagy amilyen az ő világuk. Ha valaki meg akarja érteni az illuminátusokat, tudnia kell, hogy ők nem úgy gondolkodnak, mint mi."
Wayne Morris ezután megkérdezte interjúalanyát, hogy akkor, amikor ő az illuminátusokról beszélt, ez vajon ugyanaz a társaság-e, amelyet Adam Weishaupt 1776-ban Bajorországban alapított?
Fritz Springmeier erre igenlő választ adott. Ez a szervezet azonban ténylegesen nem ekkor jött létre. Ezek a oligarchikus és rendkívül befolyásos családok Nimródtól származtatják magukat. A Rothschildok titkos családfáját is gondosan nyilvántartották az évszázadokon át, és ez a család is Nimródig vezeti vissza leszármazási rendjét. Ők tartották fent a misztérium vallásokat. Volt egy legfelsőbb tanács, amely felügyelte az ókori világnak ezeket a misztérium vallásait. Nagyhatalmú papságot alkottak, és már évszázadok óta a nyilvánosságtól elrejtőzve titokban működnek.
W. Morris kérdésére felsorolta a 13 kiemelkedő leszármazási vonalat. Ezek az Astor, Bundy, Collins, Dupont, Freeman, Kennedy, Leigh, Onassis, Rockefeller, Rothschild, és a Russel családok. A 13. a Meroving vérvonal. Ehhez tartozik Európa valamennyi királyi családja. Springmeier megemlíti példaként Károly herceg brit trónörököst. Károly rokoni kapcsolatban áll Washington, Jefferson, Madison, a két Harrison, Tyler, Taylor, és George Bush amerikai elnökökkel. Dan Quayle, aki idősebb George Bush idején alelnök volt, ugyancsak rokonságban áll a brit uralkodóházzal, de ez Woodrow Wilson elnök feleségéről is elmondható.
Springmeier ez után elmondotta, hogy a Jehova tanúi, valamint a mormonok tanulmányozása során jött rá az illuminátusok kapcsolatrendszerére és tudatbefolyásolási gyakorlatukra. Ekkor ismerte fel a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations), a Trilaterális Bizottság, a Bilderberg Csoport, és a többi hozzájuk kapcsolódó szervezet fontosságát. Ekkor kezdte el behatóbban kutatni az illuminátusokat és az agykontroll tevékenységet. Egyik kérdés vezetett a másikhoz. Springmeier úgy látja, hogy számos döntéshozó, irányító, és ellenőrző koordinátor csoport létezik már világszinten, amelyek államok fölötti államként működnek nemzetközi szinten és állambeli államként országként. Ezek valamennyien az illuminátusok frontszervezetei. Összességükben így vagy úgy egy irányban tevékenykednek. A lényeg az, hogy valamennyi frontszervezet mögött létezik egy rejtett háttér ellenőrzés.
Az illuminátus dinasztiák és az egész rejtett hálózatrendszer célja egy Új Világrendnek a létrehozása, végső soron egy különlegesen fontos személyiséggel az élen. Springmeier őt az Antikrisztus elnevezéssel illette. "Ez a végső cél. Nem kívánom megbántani a vallásos embereket, de ez az egyszerű tény, amikor hozzálátunk a beültetett tudatmódosító programok lebontásához, akkor látjuk, hogy egy sor olyasmire vannak beprogramozva, amely egy nagyon kifinomult tervhez kapcsolódik, mégpedig a világ egyesítéséhez az Antikrisztus uralma alatt"- tette hozzá.
Wayne Morris ezután azt kérdezte Spingmeiertől, hogy hogyan jött minderre rá és hogyan találkozott Sisco Wheeler-el, aki illuminátus agykontroll áldozat. Érdemes szószerint idézni a választ:
"Sisco megpróbált megszabadulni az agykontrolltól. Amibe belebotlottam, az a történelem legnagyobb rabsága, legalább is én így látom. Itt van négy rendkívül előkelő származású illuminátus asszony, aki összefogott. Valamennyien keresztényekké váltak és megpróbáltak kitörni a rabságból, kölcsönösen támogatva egymást. Az illuminátusok kutatójaként sok mindent ki kellett próbálnom és megmagyaráznom. Amikor agykontroll alatt áll valaki, számos program van elhelyezve az agyában arra vonatkozóan, hogy ne árulja el a titkokat. Nagyon nehéz egy standard agykontroll programban részesült - illuminátusokhoz tartozó - személy számára nem elárulni, hogy miről van szó. Így velem könnyebb volt mindez, minthogy én már elvégeztem a magam házi feladatát. Tudták, hogy meg fogom érteni, amiről beszélnek. Nem kellett sokat mondaniuk bizonyos dolgokról, mert már tudatában voltam és így megkíméltem őket egy sor fájdalomtól, amely a programokból üt vissza rájuk, amennyiben sokat beszéltek.
Sisco e csoport tagjaként megpróbált szabadulni az agykontrolltól. Életük részesévé váltam és megtettem, amire képes voltam. Kisegítettem Sisco-t az illuminátusokból, viszonzásként e titkos társaságra vonatkozó ismereteim nagymértékben növekedtek, mert rájuk és más személyekre vonatkozó bennfentes információkhoz jutottam. Például a titkos szervezet és a származási vérvonalak megértése nagyon nehéz, mert ki kell lépnünk a saját kultúránkból és gondolkodási módunkból és meg kell érteni ezeket az embereket, ahogyan ők gondolkodnak. Ezt nem úgy teszik, mint mi. Nagyon értékesnek bizonyult, hogy képes voltam ezekkel az illuminátusokhoz tartozó személyekkel együttműködni."
Wayne Morrisnak arra a megjegyzésére, hogy ezekben a családokban éveken át alkalmazták-e az agykontroll technikákat, Springmeier igenlő választ adott: "Évszázadok óta gyakorolják az agykontrollt saját magukon és másokon. Mindez nagyon gondosan őrzött titok. Ez az egyik oka annak, amiért képesek voltak oly sok mindent megvalósítani az Új Világrend érdekében anélkül, hogy az emberek rájöttek volna, létezik egy világszinten egyesített konspiráció. Kiválóan tudják, hogyan kell a gyakorlatba átültetni terveiket, hogy az természetesnek tünjék."
Arra a kérdésre, hogy mi a célja a családtagokon alkalmazott agykontrollnak, Springmeier ezt válaszolta: "Ha valaki részt kíván venni az illuminátusok rejtett életében, akkor alapvetően fontos, hogy valaki többszörös-tudatú legyen. Van néhány illuminátus, akit nem programoznak át többszörös-tudatúvá, de ez attól függ, hogy kit milyen feladatra szemelnek ki. Számos standard rituáléban kell részt venni - Szent Weinbald, Szent Ágnes, Grand Climax (Nagy Tetőpont), Walpurgis, Beltane, valamennyi napforduló és napéjegyenlőség, lámák (tibeti buddhista papok), az All Hallows's Eve (mindenszentek előestéje), High Grand Climax (Legmagasabb Tetőpont) - a felsoroltak mind ilyen rituálék. Ezek gyakran iszonyatosak. Emberáldozatra is sor kerül. A High Grand Climaxban csecsemőket áldoznak fel. A különböző Szabbatokon (vallási ünnepnapokon) egy fiatal nőt vagy férfit áldoznak fel. Mindezt egy átlagos agy nem képes megfelelően kezelni. Rendkívül fontos az agykontroll és a tudathasadásos egyének létrehozása, ahol el lehet érni a Dr. Jekyll és Mr. Hyde hatást, mert így biztosítható a hagyomány folytatódása nemzedékről nemzedékre."
Ez után Wayne Morris arra kérte interjúalanyát, hogy szóljon néhány szót az illuminátusok hiedelemrendszeréről, arról, hogy miben hisznek. "Az illuminátusok gyakorlatban a misztérium-vallásokat folytatják, és amikor valakit beavatnak, annak egy sor eljárást kell elsajátítania. A kultuszra vonatkozó ismeretek különböző típusait a 12 apostolról, továbbá tizenharmadikként a Szent Grálról nevezik el. Ezek a férfiak és nők az okkult tanítások alapos ismerőivé válnak. Nem akarok most belebocsátkozni a részletekbe, de elmondhatom, hogy kiképzik őket az alkémiában, az indiai varázslatban, a druidizmusban, az enochiai mágiában, a gnoszticizmusban, a hermetikus mágiában, a kabbalában, Platon tanításaiban és a szufizmusban (iszlám misztikában), járatosak lesznek az okkult rendszerek különböző ágazataiban."
Morrisnak arra a kérdésére, hogy vajon mindezt a tudást felhasználják-e a saját hitvilágukban, Springmeier kifejtette: ezek az ismeretek egymásba kapcsolódnak náluk. Az okkult erők növelése érdekében vonták be a Collins családot a legfelsőbb 13 vérvonalba. A Merovingiai Dinasztia temészetesen tetemes mágikus erővel és nagy politikai hatalommal rendelkezik, de a skót Collins család is rendkívüli okkult erővel bír, ezért tagjait behozták a legfontosabb okkultista családok közé, tekintettel arra, hogy a fekete mágia kiemelkedő ismerői voltak. A kabbalisztika és a 26 eljárási mód, mind nagyon fontos része tevékenységüknek, és valamennyi kapcsolódik az agykontrollhoz is. A terapeuták legtöbbje azonban világi személy, vagy világi (nem beavatott, D. J.) szempontból közelít hozzá, és amikor az agykontroll szenvedő alanyainak a programozásával foglalkoznak, nem érintik a spirituális szempontokat. Azt kívánom kiemelni, hogy az illuminátusok vallási nézetei nem választhatóak el az agykontrolltól. Annak az integráns részét képezik."
Morris ezután azt tudakolta, igaz-e, hogy az illuminátusok egyetlen földöntúli lényt, Lucifert imádják? Springmeier utalt rá, hogy az illuminátusokon belül különböző szinteken folyik a tevékenység. "Van az anarchia-szint, amely a közönséges fekete mágiát gyakorlók társasága, és létezik egy hierarchikus-szint. Az anarchia szinten ezer és ezer hasonló érdekeltségű és tevékenységű csoportosulás található. Az egyik könyvemben összegyűjtöttem száz és száz ezekhez tartozó személy nevét és címét. Ezek a csoportok nagyon vegyesek. Rendelkeznek a saját hagyományaikkal és rituáléikkal. Az anarchia-szinten igen változatos gyakorlatot találunk... Ez ténylegesen is az, aminek látszik, vagyis teljes anarchia. Nem lehet látni a kapcsolódásokat.
A hierarchia-szint felett található Asmodeus, a Nagy Mesterek, a Sötétség Anyjai, a Nagymamák, és Leányunokák. Ha valaki többszörös-tudatúnak programozott, akkor különböző szinteken működhet. Lehet egyfajta személyisége az egyik csoportban, és teljesen eltérő egy másikban. Az egyik személyiség tartozhat szabadkőműves páholyhoz, a másik hierarchikus ceremóniához, egy további pedig részt vehet sátánista rituáléban. A programozott tudat fel van darabolódva. Az egyik ok, amiért nem könnyű válaszolni erre a kérdésre, hogy mindaz elavult, amit mi az emberi viselkedésről tudunk, ahogyan felmérjük és megítéljük az embereket. Az agykontroll, a programozott, többszörös-tudatú egyének létrehozása, idejét múlttá tette az emberek megítélésének valamennyi általunk ismert módozatát. Az illuminátusokon belül az egyik legfontosabb cél egyensúlyt tartani a jó- és gonosztettek között: ők dualisták. A legfelsőbb szint Lucifer követőiből áll. Ezért van az, hogy legismertebb jótékonykodóik gyakran a legmagasabb rangú sátánisták is egyben. Emberbarátinak feltűntetett jótékonykodásuk valójában önös érdekeiket szolgálja. Nem olyan nagyvonalúak, mint amilyennek látszanak. Megpróbálnak jótetteket véghezvinni, de azokat gonosztetteikkel kiegyensúlyozzák. Az egyensúly vallásuk fontos része. Ez a gnosztikusok Lucifer-vallása."
Wayne Morris ez után megemlíti, hogy Judith Spencernek a "Satan's High Priest" (Sátán főpapja) című könyve jól szemlélteti, hogy mindez hogyan működik. Beszámol egy bizonyos sátánista kultuszról, annak vezetőjéről és arról, hogy hogyan került ebbe a pozícióba.
Springmeier az említett könyvet ugyan nem olvasta, de fontosnak tartja, hogy a nagyközönség megértse, miként tevékenykednek az Illuminátusok. Így például Madame de Stael (1776-1817), aki XIV. Lajos híres pénzügyminiszterének, Jacques Neckernek volt a leánya, számol be arról, hogy a Saint Simonisták már az 1800-as évek elején közölték, hogy céljuk az új világrend létrehozása és annak kezdési időpontja a 2000. év lesz.
Másik példaként említi, hogy Pearl Harbor után Roosevelt elnök rendeletben tiltotta meg az ellenséggel való kereskedést. Bizonyos személyek azonban ez alól felmentést kaphattak a pénzügyminisztertől, aki ebben az időben Hans Morgenthau volt.
Nagyon érdekes, hogy kik kaptak felmentést az ellenséggel való kereskedés tilalma alól. A dokumentumok szerint a Rockefeller testvérek és Onassis, valamennyien az Illuminátusok vezető személyiségeihez tartoznak. A II. Világháború során valamennyi görög kereskedelmi hajót elsüllyesztettek a harcoló felek. Egyetlen hajótulajdonos volt ez alól kivétel: Aritstotle Onassis, aki a háború egész ideje alatt egyetlenegy hajóját és tengerészét sem veszítette el. Ahhoz, hogy ilyesmi megtörténhessen, a legmagasabb szinten kell együttműködni. Charles Highamnek az 1984-ben megjelent "Trading with the Enemy" (Kereskedés az ellenséggel) című könyve beszámol arról, hogy a Rockefeller tulajdonban lévő Standard Oil Spanyolországba szállította a kőolajat és a cseppfolyósított gázt, amit aztán közvetlenül Németországba továbbítottak. A szövetségesek tudtak róla, hogy a Rockefellerek üzletelnek a németekkel. Mindez meghosszabbította néhány évvel a háborút. A hivatalos történészek azonban erről mélyen hallgatnak. Nagyarányú szállításokra volt szükség ahhoz, hogy a német hadigépezet működőképes maradjon. Ehhez hasonlót tapasztalhattunk a bolsevikok hatalomrakerülése idején Oroszországban, mikor a New York-i Kuhn and Loeb Company jelentős pénzekkel finanszírozta a bolsevikokat.
Wayne Morris megjegyezte, hogy igen sokan nehezen tudják elhinni, hogy létezne egy világméretű liberális konspiráció a világ ellenőrzésére. Maga Wayne Morris is, egészen addig, amíg nem kezdte kutatni az agykontrollt, úgy vélte, hogy az Illuminátusok csak egy képzeletbeli csoport. Springmeyer elmondta, hogy több ezer könyvet és dokumentumot tanulmányozott át az elmúlt években, és e célból különleges könyvtárakat is felkeresett, mint például a Salt Lake City-ben működő Genealogical Library-t (Családfa- és leszármazás-kutató Könyvtár). Interjút készített és együttműködött számos terapeutával, valamint felkeresett több olyan helyet is, ahol a programozást végzik, ahol rituális szertartásokra kerül sor, és ahol bűncselekményeket is elkövettek. Ezek közül megjelölte a Washington államban lévő hegyet, ahol egy méretekben teljesen megegyező másolatát építették fel Stonhenge-nek (az angliai Salisbury-síkon található legnagyobb megalit körnek), ahol az illuminátusok rituális összejöveteleket tartanak. Springmeyer kutatómunkájában a folyamat megfigyelésére összpontosított. Az elérhető nyers adatokat, tényeket, interjúk során szerzett információkat próbálta összefüggő egészbe rakni.
Wayne Morris ez után megemlítette, hogy az 1970-es években egyre több információ látott napvilágot a CIA agykontroll-tevékenységéről. Arra a kérdésre: miért nehéz a közvéleménynek bebizonyítani, hogy létezik agykontroll, Springmeyer megemlítette, hogy a kormányzati dokumentáció egy részét megsemmisítették, egy másik részét pedig megváltoztatták, ez azonban soha nem járhat teljes sikerrel. A német nemzetiszocialisták is megpróbálták eltűntetni bűncselekményeik nyomait, de ez csak részben sikerült nekik. Ezért annak dacára, hogy számos dokumentumot megsemmisítettek, Springmeyer úgy véli, hogy továbbra is óriási mennyiségű eredeti anyag létezik még. A legmeggyőzőbb bizonyíték azonban az a több tízezer élő személy, aki az agykontroll kísérletek alanya volt. A hivatalos dokumentumokkal kapcsolatos másik probléma, hogy ha a kutatók esetleg meg is szerezhetik őket, rendkívül nehéz a szigorúan ellenőrzött tömegtájékoztatás útján erről tájékoztatni a közvéleményt. Springmeyer szívesen megnézte volna azokat a helyeket, ahol a hivatalos feljegyzéseket gépekkel feldarabolták. Ehhez azonban olyanfajta forradalmi helyzetre volna szükség, mint amilyen például Kelet-Németországban is volt, amikor a Stazi-aktákat a társadalmi nyilvánosság elé tárták.
Springmeyernek fenntartásai vannak a kormányzati nyomozásokkal kapcsolatosan. Olyasmi ez, mint mikor a rókát kérdezik meg arról, hogy ő mekkora fenyegetést jelent a csirkék számára. Nyilvánvaló, hogy fog valamit mondani a róka azért, hogy kielégítsen bennünket, de Springmeyer óvott attól, hogy a kormányzat újabb esélyt kapjon arra, hogy manipulálja a közvéleményt. Springmeyer úgy véli, hogy a hivatalos kormányzati vizsgálatok nem sok haszonnal járnak. Így például a washingtoni Kongresszus megbízásából Nelson Rockefeller vizsgálta a CIA tevékenységét. Több visszaélést is feltártak, és ez Rockefellert jó színben tűntette fel. Amikor valamit önmaguk ellen tesznek, ezt valamilyen más cél elősegítése érdekében teszik. Ha leleplezik elavult formáit, ezt azért teszik, hogy a korszerű és szigorúan titkos változatairól eltereljék a figyelmet.
Ezután Wayne Morris azt tudakolta, miként lehetett az agykontrollra vonatkozó információktól elzárni a lakosságot. Springmeyer utalt rá: több könyvében is dokumentálta, miként ellenőrzik a tömegtájékoztatást a Rothschildok vagy a Hearst-ök. Több tisztességes szerkesztő is kétségbevonja ezt az ellenőrzést, arra hivatkozva, hogy ők szabadon írhattak és mondhatták el véleményüket. Ez természetesen igaz is, egészen addig, amíg véleményük megegyezik a hivatalosan támogatott állásponttal. Mihelyt azonban ettől eltérnek, akkor megtapasztalják, hogy a tömegtájékoztatás szigorú ellenőrzés alatt áll. Ugyanez a helyzet az agykontrollal is. Az emberek addig nem vesznek róla tudomást, amíg személyesen nem találkoznak vele.
Wayne Morris ezt követően az agykontroll különböző formái és technikái iránt tudakozódott. Springmeyer hangsúlyozta, hogy a helyes kifejezés a "Total Mind Control" (a Tudat Teljes Ellenőrzése), mivel ez felöleli az adott személy teljességét, testét, lelkét és szellemét. Egy átlagember soha nem tudná elképzelni, hogy létezhet valami, ami ennyire mindent-átható, szörnyűséges és hatalmas. Sokan úgy vélik, hogy az agykontroll a televízióhoz kapcsolódik és a tudatküszöb-alatti reklámok és üzenetek értendők alatta. Valójában itt tízezerszer hatalmasabb dologról van szó. Az agykontroll észrevehetetlen és teljes ellenőrzés alatt tartja az adott személyt. Felhasznál minden ismert technikát az egyén kontrolljára, egy kifinomult módszercsomag részeként. Vagyis nem egyetlen technikáról van szó, hanem valamennyi ismert ellenőrzési technikának a rendkívül fejlett kombinációjáról. Mindezek a módszerek gondosan kapcsolódnak egymáshoz. Hírszerzők gyakran beszélnek arról, hogy ezt és ezt a technikát alkalmazták, de az csak 70%-ban bizonyult eredményesnek. Arról azonban nem szólnak, hogy egy sor más technika is van, és ha azok is ilyen hatásfokkal működnek, akkor teljességükben már biztosítják a száz százalékos ellenőrzést.
Wayne Morris ezután arra kérte interjú-alanyát, hogy beszéljen az egyes technikákról, és arról, hogy azokat miként integrálták úgynevezett programcsomagokba. Springmeyer elmondta, hogy amikor maga is kereste erre a választ, a különböző technikákra vonatkozó adatokat dossziékba gyűjtögette. Mintegy 150 aktacsomagot állított össze a különböző technikákról. Amikor ezeket mélyebben átvizsgálta, rájött, hogy 12 tudományos technikára lehet szűkíteni. Az egyik közülük a traumaokozás és a kínzás tudománya. A másik hogyan lehet használni a drogokat egy személy ellenőrzésére. További módszer a hipnózis, a disszociáció és a transzállapotok alkalmazása. Egy másik az embereknek és maguknak a kísérleti alanyoknak a megtévesztése. Igen fontos tudni, hogy az Illuminátus agykontroll áldozatai maguk sem tudják, hogy agykontroll alatt állnak. Igen sok technika létezik a fikciók, a megtévesztések és az álcázások alkalmazására. Spirituális eszközrendszer is létezik az egyén ellenőrzésére. Ez utóbbi az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb módszere a tudat feletti uralomnak. A hivatalos tudományosság ma nem szívesen ismeri el, hogy az emberiségnek igenis van spirituális dimenziója. Az Illuminátusok azonban ezt jól tudják, és értik a módját, hogy hogyan kell spirituálisan ellenőrizni valakit. Erre vonatkozó tudásuktól szinte visszariad az ember. A közönséges embernek - beleértve a keresztényeket is - csak morzsákat engednek át ismereteikből.
Arra a kérdésre, hogy miként tettek szert erre a tudásra, Springmeyer visszautalt az egyiptomiak Sleep Temples-eire (Ezekben a templomokban alvásterápia keretében gyógyítottak az orvos-papok - DJ.). Vissza kell tehát térnünk az egyiptomi papsághoz, és a misztériumvallásokhoz, akik már ebben az időben ismerték az elektrosokk alkalmazását, amelyhez elektromos töltésű angolnákat és más elektromos töltésű eszközöket használtak. Ugyancsak ekkor kezdődött a különböző drogok és gyógynövények alkalmazása abból a célból, hogy megváltoztassák az emberek tudatállapotát, és így idegrendszerüket ellenőrzésük alá vehessék. Ezek olyan titkok voltak, amelyeket gondosan őriztek az Illuminátus családok nemzedékei, valamint a hozzájuk tartozó misztérium vallás papjai. Mindezt azonban az évszázadok során továbbfejlesztették.
Egy másik gondosan őrzött titok volt az a képességük, hogy manipulálni tudták a koponyát, a koponyacsontokat. A középkorban és már az azt megelőző korszakokban is az oligarchikus családok többek között úgy gyakorolták uralmukat a közemberek felett, hogy alkalmaztak olyan specialistákat, akik szakszerűen tudtak kínozni, de a kínzás módszereit megtartották saját titkuknak. Ehhez a titokhoz tartozott a koponya manipulálása. Amikor valaki megpróbálja elmozdítani azokat a csontokat, amelyekből összeáll a koponya, rendkívül óvatosan kell eljárnia. Az emberek zöme nem tudja, hogy a koponya nem szilárd csont, hanem varratok kapcsolják össze különböző részeit. Ez lehetővé teszi, hogy egészen finom módon manipulálják ezeket az alkotóelemeket, és bizonyos fokig el is mozdítsák őket. Ténylegesen létezik egy olyan módszer, amit a koponya masszással vagy egyéb mechanikus eszközökkel történő gyógyászatának nevezhetünk. E módszer ismerői rendkívül ügyesen használják ujjaikat. A koponya manipulálása olyan titok, amit az okkultista vérvonalhoz tartozó családok évszázadokon át őriztek. Ez felhasználható gyógyításra is. Segítségével megváltoztatható az arc kinézete, de felhasználható kínzásra és a tudat befolyásolására is. A koponya manipulálásával befolyásolni lehet azt, hogy a személy miként gondolkodjon, miként legyen disszociatív vagy engedelmesebb.
(A misztérium-vallások nemcsak az ókorban és a középkorban, de az újkorban és napjainkban is fontos szerepet játszanak. Ezek a vallási tanítások rendszerint keleti eredetű, a meghaló és feltámadó istenek mítoszait őrző titkos társaságokhoz kapcsolódtak. Az egyik legismertebb misztérium-vallás az egyiptomi eredetű Ízisz és Ozírisz misztériumvolt. Ozírisz testvérével, aki egyben felesége is uralkodik az egész világ felett. Széth, aki azonban Ozírisz testvére és sógora, megirigyli a dicsőséget és megöli Ozíriszt. Ízisz isteni gyermekével Hórusszal Ozírisz keresésére indul. Megtalálják, majd feltámasztják Ozíriszt, megbosszulják halálát, aki ezek után, mint a Holtak Birodalmának királya uralkodik tovább. E misztikus események évfordulóit sokfelé megülték. Október végén Ozírisz keresésére indultak, majd az elrejtett istenszobor megtalálása után körmeneteket tartottak. Az Ízisz misztériumba 10 napig tartó böjt és mosakodás után lehetett beavatást nyerni. A beavatási szertartás után lakoma következett, amely által a beavatottak az istennővel egyesültek.
Egy másik misztériumvallás volt az eleusziszi-misztérium, amely szerint Eleuszisz környékén, Athéntól észak-nyugatra, Hádész, az Alvilág istene elrabolta a termékenység istennőjének a lányát. Zeusz főisten jóvoltából sikerül visszahoznia a földre. A misztérium ősszel megtartott kilencnapos főünnepén a mítoszt előadták. Ekkor került sor a beavatási szertartásra is. Az avatásra a jelöltnek másfél évig kellett készülnie, a szertartáshoz áldozatok, körmenetek tartoztak. A beavatás leglényegesebb része a szent italnak a fogyasztása, amely egyesítette a résztvevőket az istennővel.
További fontos misztérium volt a dionüszoszi. E szerint az ógörög eredetű misztérium szerint Dionüszoszt Zeusznak és a királyi származású földanyának, Szemelének a gyermekét a titánok megették, Athéné azonban megmentette a szívét, és Zeusz egy új Dionüszoszba származtatta. A misztérium beavatottai e mítoszt lejátszották, a mezőre rohantak és az útjukba kerülő állatokat széttépték, és nyersen felfalták. Hitük szerint magát Dionüszoszt vették magukhoz, és vele egyesültek.
Mithrász perzsa istenség körül is kialakult misztérium. Mithrász nem meghaló és feltámadó isten. Az időszámításunk kezdete körüli időben azonban az isteni és az emberi világ közötti közvetítő szerepet tulajdonítottak neki. Ezzel alkalmassá vált arra, hogy szabadító megváltó istenként tiszteljék, és kultusza köré misztériumot szervezzenek. A Mithrász-kultusz a kereszténységgel egyidőben vált népszerűvé. A beavatás szertartásainak színhelyei földalatti sziklabarlangok voltak, annak emlékére, hogy az istenség is sziklából született. A beavatásnak hét fokozata volt, és hozzátartozott egy szent lakoma is, amelynek anyagát kenyér és vizes bor alkotta.
Az ókor megváltóváró hangulatát azonban Khübelé és Attisz misztériuma fejezte ki leginkább. A misztérium szertartásain a résztvevők megsebezték magukat, a papok pedig öncsonkítást hajtottak végre. A beavatás csúcspontja a bikaáldozat szertartása volt. A beavatandó egy gödörben állott, amely fölé egy farácsot helyeztek, ezen ölték meg a bikát, amelynek vére a beavatottat megtisztította, és jelképes sírjából, mint újjászületett lépett elő.
Az Illuminátusokkal kapcsolatban már korábban említettük a druidizmus hagyományainak a továbbélését. Druidáknak a galliai és a britanniai kelták papjait nevezték. Titokzatos tanaikat nem volt szabad írásba foglalni. Szertartásaikat rendszerint a szabadban végezték és annak szerves részét képezte az emberáldozat. A druidizmus tartalmaz mágiát és jóslást, ismeri a lélekvándorlás tanát és hazája Britannia volt. A druidizmus egyszerre volt filozófikus és babonás, és e hagyomány ma élő folytatóira is ez a kettőség jellemző. - D. J.)
Wayne Morris az agykontroll technikákkal kapcsolatosan arra kérte Springmeyert, hogy világítsa meg részletesebben, hogyan kezdik ezeket a technikákat alkalmazni és általában milyen idősek a kísérleti alanyok. Springmeyer szerint gyakran a gyermek születésével kezdődik, sőt számos esetben a gyermek nemzése is már a terv részét képezi. Az Illuminátusok körében okkult rituálék szerint megfogamzik egy gyermek. Nagy figyelmet fordítanak leszármazási vonalának a titkosságára. Más szóval nem minden anya gyermeke az ő biológiai leszármazottja. A kórházakban sok újszülött kerül kicserélésre. A megtervezett fogamzásoknál már a magzat képességeit is felmérik és alkalmaznak traumatizáló befolyást. A magzat nem szereti, ha megdöfik, és nem kedveli a kellemetlen ízű anyagokat. Ha az anya sok édeset eszik, akkor a magzatok megfigyelhetően kedvelik a cukrot. Számos módszert lehet kombinálni. A túlságosan erős zaj, amikor például az apa ráordít az anyára, vagy lökdösi, bántalmazza, mindez gyötri az anyát. A túlságosan hangos zene és üvöltés idesorolható. Lehet olyan ételt adni az anyának, amelyet a magzat nem kedvel.
Mindezek eredményeként már a születés előtt megindulhatnak a disszociációs folyamatok a fejlődő idegrendszerben. Az elektronikus befolyásolás általában a születés után kerül alkalmazásra. Az ilyen gyermekek rendszerint koraszülöttként látják meg a napvilágot. A koraszülött csecsemő természetes módon is könnyebben traumatizálható. Így például a bőre rendkívül érzékeny. Azért akarják, hogy a traumatizáció minél előbb elkezdődjék, mert az ilyen egyén könnyebben kerül transzállapotba és vált ki nála a fájdalom disszociációt. Az indiai fakírok is azért tudják elviselni a rendkívüli fájdalmat, mert transzba esnek, egy teljesen más tudatállapotba, s így képesek disszociálni.
A traumatizálás célja a disszociáció létrehozása. Az utóbbi időben - folytatta Springmeyer - igen sokat lehet hallani az elektronikus agykontrollról, de ez részben azért van, hogy eltereljék a közvélemény figyelmét a fontosabb problémáról, a tudathasadásos személyiségzavar- vagy identitászavar létrehozásáról. Rendkívül fontos az, hogy már lehetséges többszörös tudattal rendelkező programozott egyének létrehozása. A teljes titoktartást is ez teszi lehetővé. Az elektronikus agykontroll, azaz a gondolkodási folyamatba történő beavatkozás elektronikus technikával, nem olyan nagy fenyegetés. Springmeyer több olyan kísérleti alannyal is együttműködött, akik elektronikus agykontroll áldozatai voltak és a többségük képes volt felismerni, hogy valamit sugároznak a fejébe, amelyet idegenszerűnek talált. Amikor azonban valakinek elkülönülő részekre bontják a tudatát, akkor teljesen megszűnik a kapcsolat az illető normális tudatműködése és a többi leválasztott autonómmá vált tudatrész működése között. A beépített memória-falak miatt az illető nincs tudatában annak, hogy más teljesen elkülönített és önálló életet élő tudatrészek is működnek benne.
Wayne Morris ez után azt kérdezte, hogy mi a disszociációnak a természete, és miként lehet felhasználni valakinek az ellenőrzésére. A hipnózis, a transzállapot és a disszociáció ugyanannak a jelenségnek a különböző vonatkozásait jelöli. Az Illuminátusok az évszázadok során megtanulták, hogyan helyezzék az embereket különböző lelkiállapotokba. A különböző lelkiállapotban közölt információkhoz a legkönnyebben úgy lehet hozzáférni, ha az illető visszatér ehhez a különleges lelkiállapothoz. Ez a jelenség ismert, hiszen valaki akkor emlékezik a legjobban arra, hogy egy bizonyos helyzetben mi történt vele, ha egy hasonlóba kerül. A disszociáció mesterséges előidézése során olyan emlékezést gátló falakat építenek az agyon belül, ahogyan azt a komputer-programozásnál is megfigyelhetjük. Azért, hogy a komputer működőképes legyen, el kellett érni, hogy memóriájának egy része el legyen különítve, úgy, hogy ahhoz a használó ne férhessen hozzá. Ezt akkor tapasztaljuk, amikor a komputer újraindítja magát (reboot), azaz olyan memóriát használ a rendszerindításhoz, amelyhez korábban nem férhettünk hozzá. Ez a memória disszociálva volt. Az emberre vonatkoztatva úgy is kifejezhetjük, hogy amnéziafal választotta el a tudat többi részétől.
A programozók tudják, hogyan építsenek ilyen memóriafalakat az agyba, mentálisan szekciókra bontva a tudat működését: Ezt trauma útján érik el. Ha valakit erős fájdalom ér, akkor a központi idegrendszerében disszociációra kerül sor, azaz agyunk, hogy tovább működhessen, egy emlékezést gátló falat épít a trauma köré és így disszociálva biztosítja működését. Minél fájdalmasabb egy trauma, annál erősebb az amnéziafal, amely körülveszi. Az Illuminátusok vesznek egy két év körüli gyermeket, elkezdik a traumatizálását és ezzel létrehozzák ezeket az amnézia-falakat (az amnézia az emlékzőtehetség meggyengülését vagy teljes elvesztését jelenti). A tudatban létrejönnek a disszociált tudatrészek, amelyek üres komputer-lemezhez hasonlíthatók, amelyet aztán tetszés szerint programozhatnak. Egyes ilyen programokat a személyiség részévé tesznek, és így hozzák létre az MPD-t (a Multiple Personality Disorder - Tudathasadásos személyiségzavar), illetve a DID-et (Dissociative Identity Disorder - Tudathasadásos identitászavar), azaz a többszörös tudatú egyéneket.
Springmeyer a kondícionálásról kifejtette, hogy a programozók úgy tekintenek egy gyerekre, mint egy darab agyagra. Magukat pedig keramikusnak gondolják, aki forgatja a fazekaskorongot. Ismerik a módját annak, hogy miként alakítsák úgy egy gyermek tudatát, hogy az nekik megfeleljen. Általában felmérik az adott gyermek képességeit és ehhez használják az elektroencephalographot (EEG-t). Az agyhullámok bemérésével meg tudják becsülni, hogy milyen típusú gondolkodásra képes az adott agy. EEG útján az adott személy IQ-ját (intelligencia-kvóciensét, intelligencia-hányadosát) is meg lehet határozni. Ezt kiegészítették Dr. John Gittinger Personality Assessment Surveys (PAS) tesztelési módszerével. Amikor egy gyermek megszületik, bevizsgálják az agyát, hogy milyen személyisége van, miféle gondolkodásra képes és milyen életpályát érdemes választani számára. Figyelemmel vannak az adott gyermek személyes hajlamaira, agyának természetes képességeire, és ezt fejlesztik tovább. A gyermek kreativitásával és leválasztott tudatrészeinek a működésével hasonló módon foglalkoznak, mint traumatizálásával és tudatának részekrebontásával.
Bizonyos műveleteket már a magzati korban is végrehajtanak, majd az újszülött képességeit felmérik a Bailey Scales (skála) és más e célra kidolgozott tesztek segítségével. 18 hónapos korban pedig már az EEG-t is alkalmazzák. Amikor eldöntik, hogy milyen életpályát szánnak a gyermeknek, nyomban megkezdik az agykontroll segítségével erre a karrierre előkészíteni. Életének a háttérből való manipulálása végigkíséri iskolaévei során és a lehető leggondosabban felkészítik a neki kijelölt életpályára. Az agykontroll tehát nem csak azt a célt szolgálja, hogy valakiből szexuális robotot csináljanak, hanem ez a kézben tartott vezetők pozícióba helyezésének, és a társadalom ellenőrzésének az eszköze is. A kulcspozícióknak a birtoklása döntő kérdés. Ezért a programozott egyéneket a társadalom minden részében elhelyezik, a kültelki nyomortanyáktól a palotákig. A modern társadalom számára például létrehozták a fanatikus rajongókat. Springmeyer "Deeper Insights Into the Illuminati Formula" (Mélyebb betekintés az Illuminátus formulába) című könyvében részletesen is megvilágítja, hogy hogyan és miért hozták létre a rajongókat.
A "mind-control" technikákkal kapcsolatosan Springmeyer elmondotta, hogy a trauma okozást számos okból alkalmazzák. Gyakran egész addig a pontig viszik, hogy az illető csaknem meghal, vagy ténylegesen is a klinikai halál állapotába kerül, amiből még vissza tudják hozni az életbe. A halálközeli állapot manipulálásából egész tudományt fejlesztettek ki. Ezért volt szükség Mengele koncentrációs táborokban végzett kísérleteinek az eredményeire is. Mengele az Illuminátusokhoz tartozott, és részükre végzett kísérleteket. Sokat foglalkozott ikrekkel. Pontosan fel tudta mérni, hogy mekkora traumát lehet különböző embereknek okozni, hogy még életben maradjanak. A trauma az agyat visszahelyezi az úgynevezett túlélési állapotba (survival mode). Springmeyer itt kitért arra, hogy megtévesztő az a közkeletű nézet, miszerint az agy egységes, monolitikus képződmény. Az emberi agy valójában hét különböző agyrészből tevődik össze. Az első agyrész a nyúltagy és a nyúltagyi híd, amelyet angolul Reptilien Brain-nek (hüllő-agynak) neveznek, mert hasonlóan működik, mint az ősi hüllő. Ha folyamatosan traumatizálunk valakit, akkor hüllő szinten tartjuk központi rendszere működését, vagy a túlélést szolgáló gondolkodását. A túlélést szolgáló gondolkodásnak meghatározott jellemzői vannak. A legmélyebb szinten a traumát fel lehet használni arra, hogy valakit a túlélést szolgáló gondolkodásra redukáljanak. Ez félelmet hoz létre. Ha pedig valaki a félelem rabjává válik, akkor spirituálisan a legkülönbözőbb dolgok történhetnek meg vele.
A trauma és a kínzás igen egyszerű módon alkalmazható: "Ha nem engedelmeskedsz, fájdalmat okozunk". Elektrosokkot alkalmazhatnak például a férfiak nemiszervein. Ez rendkívül fájdalmas és egyszerű módja annak, hogy valakit engedelmességre kényszerítsenek. Ez csak az egyik technikája az agy részekre hasításának és a tudathasadásos személyiségzavar mesterséges létrehozásának. A leválasztott tudatrészek egybetartásának fontos eszköze a folyamatos trauma-okozás. A folyamatos traumatizálás elősegíti a transzállapot magas szintjének és a disszociált magatartásnak a fenntartását. A túlélési gondolkodás és az állandó félelemben-tartás megkönnyíti ellenőrzésüket. A programozott gyermekek szüleit kiképzik, miként gyötörjék gyermekeiket azért, hogy tudathasadásos állapotban maradjanak. Ha pedig a gyermekeket valamilyen egyházi intézményben nevelik, akkor lelki gondozóikat is kiképzik ugyanerre. Ez is az egyik oka annak, hogy a katolikus egyházon belül annyi probléma merült fel. Számos pap visszaélt helyzetével, amely pereket, kártérítéseket eredményezett.
Wayne Morrisnak arra a kérdésére, hogy vajon kényszerítették-e a papokat és lelkészeket arra, hogy ezekben részt vegyenek, Springmeyer rámutatott, hogy a pedofiliának számos eltérő oka van. Az egyik az, hogy a katolikus egyházon belül a papi nőtlenség következtében nincs biztosítva a szexuális tevékenység normális gyakorlása, és ez elősegíti egyes papok és apácák eltévelyedését. Van azonban köztük titkos sátánista is és ez a fajta pedofil magatartás egyfajta ellenszolgáltatás attól a közös érdekeltségű csoporttól, amelyhez tartoznak. Mindez azonban csak addig lehetséges, amíg az emberek a sarkukra nem állnak és nem közlik, hogy nem hajlandók ezt eltűrni.
Wayne Morris ez után azt tudakolta, hogy a disszociáció miként használható a programozásra. Springmeyer hangsúlyozta, hogy a kísérleti alanyok agyát sokkal több részre hasítják, mint ahogy azt a terapeuta szakemberek általában érzékelik. Megemlítette, hogy Cisco Wheeler, akit sikerült kimentenie az illuminátusok közül, pl. számos vonatkozásban sztandard programozásban részesült, noha az ő személyiségének a struktúrája különleges tulajdonságokkal bírt. Központi idegrendszerében 13x13x13 beültetett és elkülönített programból álló tudatrendszert alakítottak ki. Valamennyi elkülönített személyiségnek más-más élettörténetet adtak, amely autonóm módon döntötte el, hogy mit kedvel és mit nem. Az eredeti egyetlen személyiségből több ezer személyt hoztak létre. Egy biorobot akkor tud megfelelően működni, ha irányítójára támaszkodik, aki a stabilitást jelenti számára. Képzeljük el, hogy agyunk egymással versengő személyek tudatából tevődik össze. Ebben a kaotikus helyzetben csak egy ellenőrző tényező tud rendet teremteni. A programozott biorobotok egyike-másika eljuthat ahhoz a ponthoz, ahol felismeri, hogy önmaga többszörös tudattal bír. Ugyanakkor egy mélyebb szinten be kell látnia, hogy szüksége van az agykontrollra azért, hogy tudatműködése ne omoljon össze, és ne legyen rajta úrrá a teljes elmebaj.
Másképp megfogalmazva az illuminátusok ellenőrzött elmezavart hoznak létre azért, hogy kísérleti alanyaik el tudják viselni azt a szörnyű traumát, amit okoznak neki. A programozóknak el kell különíteniük a trauma emlékképeit, azaz azokat a leválasztott agyrészeket, amelyek őrzik ennek a traumának az emléknyomait. Az agy igyekszik megszabadulni ezektől a fájdalmas emléknyomoktól és izolálja azokat. Ha az emlékezetet gátló falak leválnak, akkor az agy többi részének is kapcsolatba kell lépnie ezekkel a fájdalmas emlékekkel.
Wayne Morris arra is kereste a választ, hogy miért van szükség oly sok különböző programmal működtetett leválasztott tudatrészre. Springmeier szerint, ha valaki úgy dönt, hogy létrehoz egy robotot, akkor arra törekszik, hogy az minél több feladat elvégzésére legyen használható legyen, ezért hoznak létre számos elkülönített tudatrekeszt. Ezt a módszert alkalmazzák olyan hírszerző szerveknél is, mint a CIA. Itt is gondosan elválasztott szektorokra bontják a tevékenységet. Minden elkülönített rész csak a saját tevékenységére vonatkozó információkkal rendelkezhet. Ugyanezt teszik a kísérleti alanyok agyával is. Egy biorobot számos szinten funkcionálhat. Rendelkezik a mindennapi élettel közvetlenül kapcsolatban álló tudatrésszel, de felhasználhatják ezt az egyént kábítószer-csempészésnél, pénzmosásnál, titkos üzenetek továbbításánál, sátánista rituálékban való részvételre, pornófilmek készítésére, gyilkosságok elkövetésére, és kémkedésre. A lényeg az, hogy az agyat elkülönített részekre darabolják, és az egységes tudatból több eltérő tulajdonságú emberi tudatot állítanak elő ugyanabban az egy testben. Az, hogy ebben az egy testben lévő sokféle ember összerendezetten működjön, munkamegosztásra van szükség. Az idősebb "alter"-ek (elkülönített tudatrészek) gondját viselik az újabbaknak. Vannak kapuőrzők és hierarchikusan magasabban álló "alter"-ek, amelyek ellenőrzik a többieket. Mára már tudománnyá fejlődött, hogyan kell strukturálni az agyműködés elkülönített részeit.
Számos különböző tudatstruktúra létezik. A kísérleti alany tudatát részekre daraboló programozónak a céljaitól, fantáziájától és szeszélyeitől függ a tudat fragmentálása, valamint a széthasított részek új struktúrába való összerakása. Módjában áll rendszereket létrehozni a rendszereken belül. Az egyik ilyen közkeletű rendszer a rendszeren belül a kabbalisztikus életfa. (A kabbala szerencsét hozó tárgyat vagy cselekedetet jelent. Ezen túlmenően misztikus bibliamagyarázó rendszer is, illetve babonás hit valamilyen tárgyban vagy dologban. A kabbala a zsidó vallás titkos misztikus irányzata volt főleg a középkorban, de létezik keresztény kabbala is. A kabbalisztika a kabbalával kapcsolatos ismeretek, eljárások rendszere. Közülük kiemelkedik a betű, a szám és a névmisztika.)
Springmeier egyébként az általa megismert agykontroll túlélők tudatstruktúrájában számos hasonlóságot talált. Vannak olyan terapeuták az Egyesült Államok egyes tagállamaiban, akik nem rendelkeznek ismeretekkel az MPD-ről és a DID-ről. Amikor elkezdik gyógyítani pácienseiket, gyakran megkeresnek más terapeutákat segítségért és tanácsért. Előfordul, hogy a kezelésben részesülő elmondja "ilyen és ilyen képeket rajzoltam, nem tudom, hogy mit jelentenek". "Nagy hatást tett rám a Star Trek (vagy Óz a varázsló, vagy a Miki egér)." A terapeuta megkeresi kollégáját információért. Ilyenkor derül ki, hogy a megkeresett kolléga így válaszol: "nekem is van hasonló betegem, aki ugyanígy nyilatkozik. Amerika szerte vannak terapeuták, továbbá olyan személyek is, mint én, aki lelkészként foglalkozik az agykontroll áldozataival és szembesül újból és újból ugyanazokkal a jelenségekkel."
Springmeier sokat tanult azoktól, akik viszont közvetlenül az illuminátusoktól tanultak, és nemcsak programozottak, hanem programozók is voltak. Az egyik elterjedt programozási módszer a tükörkép alkalmazása, amely sokkal inkább technika, mint struktúra. Morrisnak arra a kérdésére, hogy mit jelent egy "alter"-nek a tükrözése, Springmeier így válaszolt: "Mindenféle dolognak a tükröztetését. Ez a megtévesztési technikának a része. Sok terapeuta úgy véli, hogy egy meghatározott személyiséggel foglalkozik, valójában azonban csupán annak a tükörképével. A programozott rendszereket úgy hozzák létre, hogyha valaki elkezd velük foglalkozni, akkor azok védekező mechanizmusokat indítanak be. Az egyik ilyen védekező mechanizmus a tükörkép "alter"-ek behelyezése, amelyekkel a terapeuta elbíbelődhet. A terapeuta úgy véli, hogy segített páciensén, valójában csak egy játékban vett részt. A programon belüli tükörképek olyanok, hogyha egy meghatározott személy elkezd dolgozni az agyprogramokon, a tudat olyan zavart állapotba kerül saját belső állapotát illetően, hogy nem képes eligazodni önmagán.
Legjobb menedzser az, akinek nem kell túl sok időt fordítania arra, hogy instrukciókat adjon beosztottjának. Ha valaki egy rabszolgának az ura és folyamatosan közölnie kell rabszolgájával, hogy mit tegyen, állandóan kijavítva hibáit, akkor valójában saját szolgájának a szolgájává válik. Ezért egy olyan emberi robotot kívánnak létrehozni, amely önmagát irányítja és korrigálja, mégpedig úgy, hogy kialakítják az "alter"-ek hierarchiáit a személyen belül. Létrehoznak "alter" személyiségeket az adott személy tudatán belül, akik azt gondolják, hogy ők maguk a programozók. Így például dr. Ewen Cameron programozó volt, az ő kísérleti alanya olyan beültetett "alter"-eket kap, amelyek úgy vélik, hogy ők maguk Ewen Cameron. Éppen ezért ezek az "alter"-ek hajtják végre mindazt a gyötrést és bántalmazást, amelyről úgy vélik, hogy Ewen Cameron így cselekedne. Ez a tükörkép módszernek az egyik alkalmazása. Egy másik tükör módszer alkalmazás, amikor összekapcsolnak két kísérleti alanyt. Az egyikben olyan "alter"-ek lesznek elhelyezve, amelyek úgy gondolják, hogy ők a másik személy. A másikban pedig olyan "alter"-ek, hogy az előző személy. Mindez szorosan egybekapcsolja a két személy tudatműködését.
Fritz Springmeier ennek kapcsán ismét hivatkozott Cisco Wheeler-re, akinek az agyába mintegy 30 ezer standard "alter" volt elhelyezve, továbbá igen sok további disszociált rész. A terapeuta szakemberek egy kisebb csoportja, amelyik megpróbál megküzdeni a DID következményeivel, olyan páciensekkel foglalkozik, akiknek több élethelyzethez kapcsolódó különálló személyiségük ("front personalities" - "front-személyiségük") van. Számos könyvet írtak MPD-páciensek, amelyekben a terapeuta öt vagy hat "front-személyiséggel" foglalkozott. Az illuminátusok visszalépnek és megengedik, hogy a terapeuták néhány "front-személyiség"-et integráljanak. Ekkor a kezelést végző közli a pácienssel, hogy most már tudatműködése integrálódott és jól van. A terápiának vége és mindenki boldog. A programozott áldozat azt hiszi, hogy most már megszabadult az MPD-től, a terapeuta is szépen keresett és hírnévre tett szert. Az illuminátusok is boldogok, mert valójában csak a "front-alter"-ek stabilizációjára került sor. Az "alter"-ek rendszere ugyanis sokkal összetettebb, mint ahogy azt az emberek érzékelik.
Springmeier utalt rá, hogy a XX. század néhány rendkívül tehetséges tudósa hosszú éveket töltött azzal, hogy miként építsék be ezeket a programokat megóvó mechanizmusokat az agykontroll alatt állók központi idegrendszerébe. E védekező mechanizmusok ahhoz hasonlítanak, mintha egy számítógépes szobába belépne egy jogosulatlan személy és ekkor a komputer kikapcsol, vagy felrobbantja magát. Pontosan ehhez hasonló az, amit az agykontroll alatt állóknál el akarnak érni. Kidolgoztak egy sor öngyilkos programot, amelyek a személy mindennapjait irányító "front-alter"-eket az öngyilkosság elkövetésére utasítják, ha kiderül róluk, hogy agykontroll alatt állnak, illetve többszörös tudatú személyek. Számos védekező program létezik. Vagyis nemcsak a komputer van úgy programozva, hogy felrobbanjon, de a klaviatúra is, ha egy jogosulatlan személy nyúl hozzá. Minden fázisra vannak támogató és megtévesztő alprogramok. Mindez nem könnyű és megértése sok energiát igényel. Ezért sok időre, türelemre és tudásra, de legfőképp az áldozatok iránti szeretetre van szükség. A terapeutának valósággal iszonyodnia kell mindettől azért, hogy kellő motiváltsággal küzdjön ellene.
Springmeier azt ajánlotta, hogy aki ilyen munkának szenteli tevékenységét, olvassa el azt a három könyvet, amelyet Cisco Wheeler-el együtt írt. Az első a "The Illuminati Formula Used to Create a Total Mind Controlled Slave" (A totális agykontroll alatt álló biorobot létrehozásához használt illuminátus formula) című könyv. A második, amely 620 oldal terjedelmű, a "Deeper Insights into the Illuminati Formula" (Mélyebb betekintés az illuminátus formulába) címet viseli. Az első rész azt ismerteti, hogyan jön létre az agykontroll, a második rész pedig azt, hogy miként lehet rajta segíteni. Az említett könyvek gondos anyaggyűjtés után készültek el, és nem csak azt alapozzák meg, hogy mi történt, de azt is, hogy azt miként lehet leleplezni.
Wayne Morris ezután azt tudakolta, hogy mennyire bizonyult eredményesnek az agykontroll áldozatokkal kapcsolatos munkája során. Springmeier azt emelte ki, hogy az agykontroll rendkívül súlyos probléma és számos gyógyítási feladatot ölel fel. Szinte nem is lehet felsorolni az ehhez kapcsolódó különböző témákat. Cisco Wheeler-rel együtt teljes idejüket az agykontroll áldozatok megsegítésére fordították. A terápia sikere számos tényezőtől függ. Az egyik ilyen tényező, hogy az agykontroll áldozat milyen körülmények között él. Ha képesek kiszakítani magukat a mindennapi élet kötöttségeiből és elmenni valamilyen biztonságos helyre, akkor sokkal hatékonyabb lehet a terápia, mert az agykontroll alatt álló személy tudata nem képes addig feszültségét csökkenteni, amíg nem érzi magát biztonságban. Ennek megértése visszavezethető a "reptilian mind" ("hüllő-agy") működésére, a túlélést biztosító gondolkodásra, amely uralni tudja a tudatműködés más területeit is. Ha valaki halálos veszedelembe kerül, akkor az életösztön veszi át az irányítást. Amikor valakit egész életében traumatizáltak, akkor a túlélésre alapozott gondolkodásé a vezető szerep a tudatában, s nem kell sok ahhoz, hogy a félelem állapotába kerüljön. Ezért az első követelmény, hogy az agykontroll áldozatát biztonságos helyzetbe kell hozni. Az agykontroll áldozatok 99,9 %-a soha nem volt ilyen helyzetben.
Springmeier hozzátette, hogy Cisco Wheeler-rel együtt csak annyiban tudtak eredményesen együttműködni az áldoztatokkal, amennyiben ezt a körülmények lehetővé tették. Ha a megfelelő feltételek rendelkezésre állnak, akkor nincs határa annak, amit meg lehet tenni. Springmeier ezért akart egy visszaprogramozó központot (deprogramming centre) létrehozni. A CIA egy volt munkatársa kész volt végrendeletileg több millió dollárt adományozni az agykontroll áldozatoknak. Springmeiernek egy barátja pedig kész volt a visszaprogramozó központ finanszírozására. E személy halála után végrendeletének az egyetlen példánya az oklahomai Federal Building-ben volt, és amikor azt felrobbantották, odaveszett. Ez egyelőre meghiusította azt az elképzelést, hogy létrejöjjön egy olyan biztonságos hely, ahol hozzáértő emberek végezhetik a visszaprogramozást.
Springmeier azt is elmondotta, hogy amikor végetér a terápia, az eredmény megsemmisítéséhez elegendő az, ha az eredeti programozók az agykontroll áldozatát kényszerrel újraprogramozzák. Ez többször is megtörtént a Springmeier által segített áldozatokkal. Ez egyben azt is mutatja, hogy egyelőre jelentős változás nem történt ezen a területen.
Wayne Morris ez után azt tudakolta, hogy optimális helyzetben mennyire lehetséges az agykontroll áldozatok visszaprogramozása. Springmeier elmondotta, hogy ha valóban sikerül biztonságos helyzetbe hozni a pácienst, akkor komoly újrastrukturálás érhető el, és jelentős mértékben lehet az illetőn segíteni. Spirituális eszközökkel is sokat lehet tenni a szétválasztott tudatrészek újraintegrálásáért. A terapeutának azonban szem előtt kell tartania, hogy soha nem lehet biztos, hogy rátalált valamennyi leválasztott tudatrészre. A traumatizálás hosszú ideje során több ezer fragmentumra darabolható a tudat. Minden leválasztott tudatrész nagy valószínűség szerint programozva is van. Springmeier igen óvatos becslése szerint, amelyet hét különböző szempont alapján állított össze, körülbelül kétmillió amerikai polgár tudatát programozták traumaokozással. Az agykontroll tevékenység azonban a világ más részein is már gyakorlat. Folyik a programozás Európában és Oroszországban is.
Morris ezután az elektromosság és az elektronika agyprogramozásban játszott szerepéről kérdezte Springmeiert. Az elektrosokk - válaszolta a kérdezett - rendszeresen használt módszer, a traumaokozás egyik formája. Az elektromos, vagy ultrahangos önvédelmi fegyverek (stun guns) is jól alkalmazhatók a programozott biorobotok irányítására és memóriájuk törlésére. Adott esetben használhatnak egy 120 ezer voltos egyenáramú önvédelmi fegyvert a memória törlésére, a tudat fragmentálására. Amikor egy személy elektrosokkolására kerül, az törli rövidtávú emlékezetét. Képtelen lesz 24 órát vissza és előre is számolva bármire emlékezni, azaz 48 órára kiesik a memóriája. Ewen Cameron a tudatműködés szétforgácsolására rendszeresítette az elektrosokkot. Az elektronika felhasználásra került az emberekbe behelyezett miniatűr szerkezetek esetében is. Ezekkel az implantátumokkal befolyásolni lehet az adott személy gondolkodását. Számos mikrohullámú torony épült, amelyek ELF (extremely low frequency - rendkívül alacsony frekvencia) hullámokat sugároznak az emberek agyába. Az elektromágneses hullámokat legkülönbözőbb csúcstechnológiákban használják. Léteznek az úgynevezett EDOM eszközök (Electronic Dissolution of Memory - a memória elektronikus törlése), továbbá a "harmonic" gépezetek, amelyek harmónikus frekvenciákat használnak. Ezeket az eszközöket a visszaprogramozásnál is lehet alkalmazni. Az elektromosságot használják az agy frekvenciájának a bemérésére. Létezik egy elsődleges frekvencia, amely az adott egyént jellemzi. Ennek a segítségével egy távolban lévő személyt is be lehet azonosítani. Ismerik az agy által használt különböző rezgésszámokat. Ez különböző szögekből érkezik. Amikor az agyműködés során létrejön egy gondolat, az agy egy meghatározott frekvencián működik. Meghatározott gondolatokat idéznek elő az adott személy tudatában, majd pedig megfigyelik azokat az elektromos impulzusokat, amelyek ezeket a gondolatokat kísérik. Ezeket betáplálják egy komputer rendszerbe. Springmeier egyszerűsítve lényegében azt fejtegette, hogy a programozók képesek megfejteni az agyhullámok segítségével, hogy a kísérleti személy mire gondol. Ha nyomon követik a célszemély agyának a frekvenciáit, akkor monitorozni tudják gondolatait is. Tehát nemcsak meghatározott gondolatokat lehet gerjeszteni az emberek fejében, de azt is meg lehet figyelni, hogy mire gondolnak.
Wayne Morris azt is tudni akarta, hogy amikor elektrosokkal törlik a kísérleti alanyok memóriáját, vajon nem törlik-e a beültetett programokat is. Springmeier válaszában utalt arra, hogy a programozást disszociált (szétbontott, tudathasadásos) állapotban végzik. Az elsődleges programozásra eszméletlen állapotban kerül sor. Különböző szinteken lehet valakit programozni. Ha felnőttel kezdik, mint például a CIA alkalmazottainál, akkor az agykontroll 5. szintjét (Level 5.) alkalmazzák. Az ilyen programozásban részesülőket hosszabb időre kómába ejtik és a programozást a tudat legmélyebb szintjén végzik el. Ez az a szint, ahol az agy a szintműködést szabályozza. Amikor törlik a rövidtávú emlékezetet elektrosokkal, ez a beavatkozás még csak a közelébe sem jut a tudat legmélyére elhelyezett programoknak.
A kívánt hatás elérése érdekében pontosan szabályozták, hogy mennyi elektromosságot alkalmazhatnak. Minden tudományos alapon történik, ezért volt szükség sok tesztelésre a II. világháború során a koncentrációs táborokban. Nem szabad válogatás nélkül össze-vissza traumatizálni valakit, hiszen akkor az az életébe kerülhet. Az orvosok jelen vannak, és folyamatosan figyelik a szívműködést megfelelő berendezésekkel. Az alapprogramozás kórházakban, vagy ahhoz hasonló létesítményekben történik. Sok esetben a VA (Veterans Affairs - veterán ügyek) kórházakban. Ténylegesen minden VA kórházat felhasználtak programozásra. De igen sok civil kórház is rendelkezik különleges részlegekkel, ahol a programozásokat végzik. A szívműködés pontos megfigyelése révén tudják, hogy meddig mehetnek el. Amikor elérik a halálközeli állapotot, pontosan tudják, hogy mikor kell az elektrosokkot alkalmazni, hogy a kísérleti alanyt visszahozzák az életbe. Mindez rendkívül nagy felkészültséget igényel. Ugyancsak képzetteknek kell lenniük a drogok használatában, abban, hogy miként, mikor és mennyit adhatnak a kísérleti alanynak. Nem találomra cselekednek.
Wayne Morris ezután az agyba beültetett implantátumok technológiájára vonatkozóan tett fel kérdéseket. Springmeier elmondotta, hogy hat külöböző típusú implantátum van. Az audioimplantátumokat arra használják, hogy a kísérleti alany halljon valamit. A testbe beültetett miniszerkezetek meghatározott irányban manipulálják az emberi szervezetet, például, hogy hormont termeljen, vagy hogy megakadályozza a kísérleti személy teherbe kerülését, vagy fájdalmat okoznak neki. Vannak vizuális hatásokat kiváltó holografikus implantátumok, amelyek a kísérleti alany számára többdimenziós holografikus látványt nyújtanak. Vannak olyan implantátumok is, amelyek lehetővé teszik az agy különböző részeihez a kapcsolatok megteremtését. Az implantátumokat nem minden agykontroll alatt álló személynél alkalmazzák. Vannak fájdalmat okozó és az izmokat stimuláló miniatűr szerkezetek is. Meg kell említeni a személyi adatokat tartalmazó chipeket is, amelyekről már többet hallott a közvélemény. Ilyeneket alkalmaztak a Sivatagi Vihar hadműveletben résztvevő amerikai katonáknál. Ezt azzal indokolták, hogy megkönnyíti a helyzet-meghatározásukat, és így kevésbé fenyegeti őket az a veszély, hogy elvesznek a sivatagban.
A különböző csúcstechnológiájú fejlesztések eredményeként már rendelkezésre állnak az úgynevezett "nanobot"-ok, amelyek egészen pici, a méter néhány milliárdnyi részével mérhető nagyságúak. A nano jelentése az, hogy a méter egy milliárdnyi részéről van szó. Ezek olyan rendkívül kicsiny mikroszkópikus robotok, amelyek már képesek másoló szintézist végezni. Alkalmazzák már az üvegszál optikát, amely gyakran úgy néz ki, mint egy hajszál. Ez a rendkívül finom üvegfonál az implantátumok jeleit továbbítja. Ismertem egy olyan agykontroll alatt álló személyt, aki ült a vendéglőben, amikor egy hajszálhoz hasonló kis üvegfonálkát lőttek a hajába, amely megkapaszkodott a bőrében. Az illető ezt észrevette és eltávolította. Olyan programozott nőket is ismertem, ahol ezek a rendkívül finom üvegszálak, mint szőrzet volt elhelyezve a testükön. Nem ismerem pontosan a funkcióját ezeknek a csúcstechnológiájú üvegszálaknak, de azt tudom, hogy kommunikációs célra használják őket. Az egyik legkockázatosabb fejlemény az úgynevezett organikus bioprocesszorok megjelenése. Ezek molekuláris kicsinységű komputerek, amelyek DNS-ből készülnek. Ezt a mesterségesen előállított DNS anyagot hozzákapcsolják egy vírushoz és a vírusok rendszerint az emberi test egy meghatározott részébe vándorolnak. Így például az idegre ható, ideghez vonzódó neurotrop vírusok az idegrendszerbe vándorolnak, vagy a delmatropik vírusok a bőrbe, a pneumotropik vírusok pedig a tüdőbe. A kísérletirányítók ezeket a kis szerves processzorokat hozzákapcsolják ezekhez a vírusokhoz. Magukat a vírusokat igen sokféleképpen lehet a kísérleti alany testébe juttatni.
Ilyen vírus implantátumokkal kontrollált személyeknél egyfajta központi implantátumot lehet találni a nyak hátsó részénél. Ez a központi irányítást végző implantátum veszi a külső jeleket, és továbbítja a testben elhelyezett különböző implantátumokhoz. Egyes ilyen kísérleti alanyok lényegesen megkönnyebbültek, amikor sikerült őket ezektől a vírusoktól megszabadítani. Ma már több módszer is létezik, amelyek lehetővé teszik ezeknek a bioprocesszoroknak az eltávolítását. Számos kísérleti alany röntgen, ultrahang és más vizsgálati módszerek segítségével lokalizálni tudta ezeket az implantátumokat. Volt három olyan agykontroll áldozat, akiknek sikerült bemenniük egy "Anacoic Chamber"-be, és megtalálták azokat a forrásokat, ahonnan a testükbe érkező jelek érkeztek. Sikerült az erre vonatkozó dokumentációt kicsempészniük a laboratóriumból és elrejteni. Más elektronikus agykontroll alatt álló személynek is sikerült különböző helyekről bizonyítékokat találnia. Néhány orvosnak pedig egyenesen a birtokában van több ilyen implantátum. Van néhány olyan sebész, aki hajlandó segíteni a kísérletek áldozatainak. Springmeier megemlítette a Syntel szót, amelyről már számos kormányzati testületben is vita folyt. A hadsereg zártkörű konferenciáin is tárgyaltak a Syntel-ről, azaz a szintetikus telepátiáról, amely azt jelenti, hogy a kísérleti alanyhoz hangokat és gondolatokat továbbítanak. Syntel-nek azokat a kísérleti személyeket nevezik, akik ilyen hangokat és gondolatokat érzékelnek elektronikusan.
Ezt a technológiát az űrprogram keretében fejlesztették ki és biomedical telemetry-nek, orvosbiológiai távolságmérésnek nevezik. E technika keretében adó- és vevőszerkezeteket helyeznek el a koponya alsó részénél, amely rögzíti a testi funkciókról és az agyhullámokról érkező adatokat, és ezeket továbbítja egy komputerhez. Vannak komputerek, amelyek programozása mesterséges intelligenciához hasonló. Ezek az intelligens számítógépek helyettesítik az élő programozókat és irányítókat. Az úgynevezett kezelők - vagyis akik a programozott tudatú kísérleti alanyokat napról-napra irányítják - három műszakban dolgoznak és ma már túlterheltek. A komputer helyettesíti őket. Ha a kísérleti alany valami olyasmit tesz, amellyel nem tud a komputerprogram megbirkózni, akkor a számítógép jelzést ad és az élő ember is bekapcsolódik. Már tapasztalatokkal rendelkező kísérleti alanyok képesek arra, hogy időnként túljárjanak az őket irányító komputer "eszén".
Wayne Morris ezután a hírhedt náci orvosról, dr. Josef Mengeléről kérdezte interjúalanyát. Springmeier szerint ő tekinthető a modern tudatprogramozás "atyjának". Már Mengelét megelőzően az illuminátusok kidolgozták az MPD-t, vagyis a tudathasadásos személyiségzavar mesterségesen létrehozott módszerét, de a programozók képzése nem volt tudományos. Mengele sokat kísérletezett az ikrekkel, értette a trauma szerepét és azt is, hogy a traumaokozást hogyan alkalmazza. Ha valaki már a halálán van, és a programozója megmenti, akkor ez szorosan köti őt programozójához. Mengele értette, hogyan kösse áldozatait traumaokozással magához. Számos áldozat Izraelben és a világ más részén még mindig úgy hivatkozik rá, mint "Papára". Ha egy programozó tudja mit tesz, akkor totálisan magához tudja láncolni áldozatát, aki ráadásul még szereti is programozóját. 1945. januárjában, amikor nyilvánvaló volt, hogy a nácik elveszítik a háborút, akkor az illuminátusok nyugatra csempészték, ahol folytatta kísérleteit. Az egyik áldozat, egy hölgy, aki most Kanadában él, abban a koncentrációs táborban volt, ahol Mengele tevékenykedett. Vele is kísérleteztek, mint gyermekkel és szemtanúja lehetett a szörnyűségeknek. Őt is kicsempészték Kanadába. Először Quebec-be, majd Portland-ba. Mengele pedig folytatta a vele való kísérletezést az Egyesült Államokban.
Mengele baráti viszonyba került dr. Ewen Cameron-nal és mindketten kísérleteztek a szem elszineződésével, pigmentálódásával. Egyébként Mengele, amikor az Egyesült Államokba érkezett dr. Green név alatt programozott. Dr. Ewen Cameron volt dr. White, és Cisco Wheeler apja a dr. Black nevet használta. Ezen kívült volt még egy dr. Blue névre hallgató programozó is. Gyakran összejöttek és kicserélték tapasztalataikat a programozásról, az alkalmazott módszerekről, hogy miként tartsák a kapcsolatot és konzultáljanak egymással. Ők voltak az illuminátusokon belül a mesterprogramozók. Mengele sokat utazott a nagyvilágban. Cameron, aki Észak-Amerika keleti partvidékén tevékenykedett 1943-ban hozta létre a Rockefeller Alapítvány támogatásával az Allen Memorial Institute-ot. Cameron Mengele Amerikába érkezése előtt már az illuminátus hálózat tagja lett.
A mesterprogramozók a programozási módszerek tökéletesítésén fáradoztak. Mengele volt a legképzettebb és számos tapasztalatát átadta dr. White-nak, dr. Black-nek és dr. Blue-nak. Mengelének alkalma volt arra, hogy a koncentrációs táborokban sok emberrel kísérletezhessen, ahol mindenféle szadista módszert is kipróbálhatott. Cameron és társai a kísérletezésben és a gyakorlati munkában is résztvettek. Amikor például Cameron intenzíven használta az elektrosokkot a kísérleti személyek tudatának a széthasítására, ő egyidejűleg azt is kutatta, hogy miként lehetne ezeket a módszereket finomítani. Több évtizedre visszatekintve megállapítható, hogy kiválasztották a legjobb programozási scripteket (forgatókönyveket) és a legjobb módszereket. Ennek eredményeként a ma alkalmazott programozás sokkal kifinomodottabb és fejlettebb, mint amit ezek a mesterprogramozók eleinte alkalmaztak.
Wayne Morris ezután azt tudakolta, hogy milyen különleges jelentőséggel bírtak az ikrek Mengele számára. Springmeier válaszában utalt rá, hogy ha valaki tudományos kísérletet folytat, akkor szüksége van egy ellenőrző csoportra. Ha emberekkel folytatunk kísérletet, akkor erre a célra az ikrek alkalmasak és ezért Mengelének több ezer ikerre volt szüksége. A náci koncentrációs táborokban Mengele 3000 ikerrel kísérletezett. Ők felnőttként és gyermekként egyaránt kerültek Auschwitzba, ahol Mengele alárendeltjei kiválasztották az azonos ikreket. A kísérleti alannyá vált ikrek többsége a szadista módszerek következtében életét vesztette. Mengele kifejlesztette annak a módszereit is, miként kell egymáshoz kapcsolni embereket, hogyan kell mesterséges kötelékeket létrehozni. Ez az úgynevezett mesterséges ikresítés. Az ikrek létrehozása (twinning) nagyon kifinomult művelet és felhasználja az agykontrollhoz szükséges valamennyi tudományt.
Wayne Morris ezután azt kérdezte, hogy vajon a náci Németország bevetett-e a II. világháboru során agykontroll alatt álló személyeket? Springmeier szerint erre már az 1930-as években sor került. A németek és az angolok egyaránt létrehoztak tudathasadásos személyeket a hírszerzési feladatok ellátására és merényletek végrehajtására. Közvetlenül a II. világháboru kitörése előtt Berlin olyan kiképzett MPD-s németeket küldött az Egyesült Államokba, akik New York államban telepedtek le. Ők és leszármazottaik még mindig ott élnek. Ezeknek az MPD-s személyeknek olyan "alter"-eket építettek be a tudatába, hogy képesek voltak úgy megölni embereket, hogy például a kiszemelt áldozat testének egy meghatározott részébe fogpiszkálót szúrtak. Az volt az elképzelés, hogy ha valaha is Németországnak sikerülne a háborúban győzelmet aratnia, akkor ezek az emberek a helyükön lesznek, mint segítők.
Wayne Morris ekkor azt a kérdést tette fel, hogy az Egyesült Államok használt-e agykontroll alatt álló ügynököket a II. Világháború idején? Springmeier erre vonatkozóan nem talált adatokat, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok történetének egész ideje alatt az illuminátusok irányítása alatt állott. Bizonyos mértékig az Egyesült Államok elnökei is rokonságban állnak egymással. Ulysses S. Grant a 18. elnök rokonságban állt Franklin Delano Roosevelttel. A Delano család is egy régi velencei eredetű arisztokrata család. Ulysses Grant dédnagyanyja Susannah Delano volt. Grant kapcsolatban állt a Collins családdal is. A Collinsok is az illuminátusokhoz tartoznak. Cisco Wheeler is Ulysses Grant leszármazottja és a Collins vérvonalhoz is tartozik. Ez volt az ő belépőjegye az illuminátusok közé. A II. világháboru alatt számos állami vezető MPD-s személyiség volt. De egészen Mengelének a bekapcsolódásáig az illuminátusok nem rendelkeztek azzal a felkészültséggel, hogy tudományos módszerekkel tudjanak programozni. Mengele és az Operation Paperclip tette lehetővé a kormányzat számára, hogy például gyermekeket is bevonjon a programozásba.
Az interjúnak ebben a részében Morris arra kereste a választ, hogy miként használták a népszerű kultúrát a programozás céljaira. Springmeier szerint különböző szintjei vannak annak, ahogy egy személyt be lehet vonni az agykontrollba. Az egyik annak a környezetnek a befolyásolása, ahol él. Fokozatosan kialakítják az emberek életkereteit. Meghatározzák hivatkozási rendszerüket, világnézetüket. Ebben mind szerepet játszanak az egyházak, az iskolák, mindazok a környezeti tényezők, ahonnan az emberek az információkat kapják. Ha egy adott személynek nincs megszilárdult ismeretanyaga, vonatkoztatási kerete (frame of reference), amely befogadja és értelmezi az információt, akkor nagyon nehéz a tudatbefolyásolásnak ellenállni. Az információ ellenőrzésével lényegében irányítják az egész társadalmat.
Morris ezután Springmeiernek a "The Illuminati Formula" (Az illuminátus formula) című könyve kapcsán azt tudakolta: miként manipulálják a tudatot a tömegkultúra segítségével? Springmeier szerint a Disney által készített Ducktail rajzfilmek nyilvánvaló programozó kulcsszavakat tartalmaznak a gyerekek számára. Ilyenek találhatóak a hirdetésekben, a különböző üzenetekben és kódokban. A Szépség és a szörnyetegben (Beauty and the Beast) látható az elbűvölt óra, vagy például a jellemes ajtófogantyú, mindkettő megszemélyesítve. Ugyanezt használják az Alice csodaországban című filmben is. Egy "alter" a személy tudatrendszerében ezeket a különleges részleteket úgy fogadja be, hogy az agy azt hiszi, hogy ő az ajtófogantyú. Ezeket specifikusan, alkotó módon helyezik a filmekbe éppen e célból. Ezek az "alter"-ek nem csak állatok, vagy emberek, de élettelen tárgyak is lehetnek. Csak néhány "front-alter", azaz éppen működő tudatrész egy személy tudatrendszerén belül, fogja fel emberként őket.
Morris ezután a Star Trek-ről kérdezte Springmeiert. Elmondotta, hogy megfigyelt olyan programozott MPD-seket, akik teljesen odavannak mindenért, ami a Star Trek-kel kapcsolatos. Egy korábbi deprogramozó asszisztens elmondotta a Star Trek programozásról, hogy az minden vonatkozásban az agykontroll céljait szolgálja. A Boeing repülőgépgyár Seattle-ben számos földalatti alagúttal rendelkezik, és ezek egy részét programozásra használják. Valaki, aki a Boeingnél dolgozott elmondotta, hogy a munkások az átlagos munkanap során hogyan mennek le észrevétlenül a földalatti alagutakba és néznek Star Trek filmeket.
Az interjú készítője ezután a programozás technikai részleteiről, a használatos kézikönyvekről és utasításokról tudakozódott. Springmeier elmondotta, hogy a programozók az Univerzumról szóló térképeket használnak. A Tejútrendszer térképet követik, amikor a kísérleti alany tudatát részekre bontják és keresik az újrastrukturálás mintáit. A tudat újrastrukturálásakor a galaxis térképéhez hasonlót használnak. (A galaxis csillagok rendszerét, vagyis csillagrendszert jelent, amelyet nagyszámú csillag és nagytömegű intersztelláris közeg alkot. Az intersztelláris, vagyis csillagközi közegben dinamikailag és fejlődésileg összetartozó rendszerek fejlődtek ki és ezek a galaxisok. Azt a galaxist, amelybe a mi naprendszerünk is tartozik, Tejútrendszernek nevezik. D. J.) Mintául szolgálnak a csillag- és bolygórendszerek. Amikor önálló tudatként működő "alter"-ek egész csoportját akarják létrehozni, olyan egy testet használó különböző tudatú személyiségeket, amelyek kapcsolatban lesznek egymással, akkor ezeket az "alter"-eket egy-egy bolygóra kell áthelyezni és az "alter"-ek csak úgy képesek egymással kommunikálni, ha egyfajta "beam me up" (adj sugárjelzést) típusú jelenség lép fel.
Amikor a kísérleti személy sugárzás alá kerül, aktuális tudata kikapcsolódik, és transzba esik, azaz önkívületi állapotba kerül. Rendelkezésre állnak különböző helyváltoztatást kiváltó módszerek, amelyek a rendszerbe beépítve elősegítik, hogy a tudat disszociatív, azaz megosztott állapotba kerüljön. Amikor elektrosokk alkalmazást erős fényfelvillanások kísérik, a programozó azt közölheti a kísérleti személlyel, hogy űrutazáson vesz részt, vagy ehhez hasonló más scriptet építhet be a szétváló tudatrészekbe. A technikai kézikönyvek indexei tartalmazzák azokat a kódszámokat, színjelző kódokat, amelyek a programozás során leválasztott tudat-szekciókat jelzik. A Cisco Wheeler programozásánál használt rendszer a 13x13x13 részből álló hálózat volt. Ha ehhez a hármas dimenzióhoz még egy továbbit kívánnak hozzáadni, akkor lehet színkódokat alkalmazni bizonyos "alter"-ek vonatkozásában. Minden "alter" rendszerint kap egy színkódot, és ez visszakapcsolja őket az agyba beépített komputerekhez. Ezek a komputerek a széthasított tudat különböző önállósult részei az "alter"-ek, amelyek az adott tudatrész-szekciót irányítják. Vannak aztán olyan mélyebben elhelyezett komputerek, amelyek viszont magukat a komputereket kontrollálják. Az egész rendkívül komplex, és ha megnézzük közelebbről a Star Trek (Csillagok közti utazás) témára készült technikai kézikönyveket, akkor láthatjuk, hogy azok mennyire megegyeznek a programozás szükségleteivel.
Azzal kapcsolatban, hogy Hollywood-nak milyen szerepe van az agyprogramozásban, Springmeier utalt rá, hogy az illuminátusok és a maffia ellenőrzi a filmipar központját. További szempont, hogy számos programozott személy szinész, például Roseanne Barr. De az agykontroll alatt álló slave-khez (így hívják a programozott agyú személyeket) tartozott Marilyn Monroe és tartozik Madonna. Mindhárom színésznő programozott multiple (mesterségesen megosztott tudatúvá átalakított személy). De sok más színésszel is ez a helyzet. A programozott multiple színészek pontosan a programozás következtében jól memorizálják szerepeiket, és kitűnően alakítják a fiktív szerepeket, mint amilyenek a Fantázia című filmben is előfordulnak. Disneyland maga is egy programozó központ. A Disney cég a kódok továbbítására is készítette a filmeket. Ilyen film például "I Dream of Jeannie" (Jeannie a háziszellem), ahol is Jeannie a Delta "alter"-nak megfelelő programozás és kulcsszava, amely bekapcsolja a programot "your wish is my command" (óhajtásod parancs számomra).
Az állítólag költött, kitalált történeteken alapuló filmek valójában rejtett értelmű illuminátus szertartásokat és az illuminátusok történetét népszerűsíti. Így például a "Hellraiser 3" kapuőrzőket mutat. Nem csak az illuminátus ceremóniákat, de számos, közülük a tényleges agyprogramozást is bemutatja. Aki ezzel közelebbről meg akar ismerkedni, annak érdemes megnéznie Charles Bronson filmjét, a "Telethon"-t, a "The Manchurian Candidate"et, vagy a "Videodrome"-ot, továbbá a "Labyrinth"-et. De érdemes ugyanezért megnézni az "Attack of the Robots"-ot (Robotok támadása), és az "Attack of the Puppet People"-t (A bábemberek támadása). Jane Fonda "The Point of No Return" (Ahonnan és amikortól nincs visszatérés) című alkotása szorosan kapcsolódik az OTO (Ordo Templi Orientis) nevű okkult szabadkőműves jellegű zárt társaság tevékenységéhez. Az OTO az illuminátus legfelsőbb körök egyik nagyhatalmú frontszervezete.
Wayne Morris ezután azt kérdezte, hogy mit kivánnak elérni a színészek és a filmek, valamint a közönség manipulálásával? Springmeier válaszában megemlítette Anton LaVey-t (Lővei Antalt), aki a Church of Satan-nak (Sátán egyházának) volt a vezetője. Kiképzett agyprogramozó volt és közel állt Hollywoodhoz. Számos filmnél közreműködött tanácsadóként és szoros kapcsolatban állt a földalatti filmiparral ("underground film-making) is. Egy másik személy, Michael Aquino, egyszerre állt kapcsolatban a katonai hírszerzéssel, Hollywooddal és Anton LaVey-vel. Ő is az egyik vezető programozó volt és a "The Temple of Set" nevű sátánista szervezet vezetője. Aquino LaVey-nek volt a követője egészen addig, amíg létre nem hozta a saját külön szervezetét.
További kapcsolatot jelent a programozók és Hollywood között Kenneth Anger, aki a LaVey-i csoporthoz tartozó filmkészítő volt. Ő is bele volt habarodva Aleister Crowley-ba (az OTO minden meghökkentő különcködésben kitűnő, nagytekintélyű vezetőjébe. D. J.). Kenneth Anger egyébként gyermekként Shirley Temple táncpartnere volt, és Shirley Temple is szorosan kapcsolódik Walt Disneyhez és az agykontrollhoz. Springmeier szerint Shirley Temple is programozott személy. Alkalmazzák az úgynevezett "brainstem scarring"-et (agytörzs megvágást) a gyermekeknél, amelynek a segítségével fotografikus memóriát lehet létrehozni. Így lehet például csodagyerekeket kreálni. Springmeier szerint Shirley Temple is egy ilyen programozott agyú gyermek volt, még a II. világháború előtt lett multiple.
A "brainstem scarring"-re magyarázatként Springmeier a súlyemelést hozta fel. Súlyemeléskor elpusztulnak az izmok és az emberi szervezet ezt még erősebb izmok létrehozásával kompenzálja. Hasonló ez ahhoz, mint amikor a bőr sérülése esetén kérgesedés történik. Amikor az agytörzs elektronikusan sérülést szenved, a test kompenzálásként úgy építi újjá a sérült részt, hogy kialakul a fotografikus memória. Ha tehát valakinek megsértik az agytörzsét, majd az illetőt traumatizálják, akkor az agyműködés több részre hasad szét és létrejön a többszörös tudatú személyiség (multiple personalities) és minden egyes önállósodott tudatrész átvesz jellemző tulajdonságokat az elődjétől, és így fotografikus memóriával rendelkezik.
Az 1930-as években, amikor létrehozták a mesterséges tudathasadást a programozók, nyilvánvalóvá vált, hogy a trauma elősegíti a lelki, vagy a szellemi képességek megnövelését. Számos tudós, aki nem volt tagja az illuminátusoknak, tudatosan traumatizálta azért gyermekeit, hogy fokozza szellemi kapacitásukat. Ez meglehetősen elferdült gondolkodásmód, de ez a módszer hozott némi eredményt.
Wayne Morris ezután a zeneipar és az agykontroll kapcsolatáról kérdezte interjúalanyát. Springmeier azzal kezdte válaszát, hogy a II. világháboruban először az Egyesült Királyság, majd Kanada, végül az Egyesült Államok is mozgósította valamennyi erőforrását a háború megnyerése érdekében. Hollywoodot is bekapcsolták. Az amerikai hadsereg számos művészt alkalmazott a "Special Services Division"-be (A különleges szolgálatok hadosztályába). Bevonták például Bob Hope-ot, aki az MI-6 részére dolgozott. Bob Hope igen járatos volt az agykontrollban. Az Egyesült Államok II. világháború során már használt agykontroll alatt álló személyeket, de azok nem a szerint voltak programozva, ahogyan azt később Mengele kifejlesztette. A II. világháború során ők az USO mágusokat használták kódolt üzeneteknek a csapatokhoz történő továbbításához. Kik azok, akik úgy tudnak egyik katonai egységtől a másikhoz mozogni, hogy ne keltsék fel az ellenség gyanúját. Erre legalkalmasabbak a szórakoztató egységek. Ezért mind az amerikai, mind a brit hírszerzés rájuk bízta ezt a feladatot.
Bob Hope a brit titkosszolgálat hírszerző ügynöke volt. Az USO-nak (United Service Organizations - Egyesült Szolgáltató Szervezetek. Az USO olyan jótékonykodással foglalkozó amerikai korporáció volt, amely közreműködött a fegyveres testületek moráljának az erősítésében, valamint jóléti és üdülési szolgálatot teljesített a részükre. D. J.) legalább 200 zenekara volt. Közéjük tartozott több ma is ismert zenekar, például amelyek élén Guy Lombardo, Lawrence Welk és Sam Donahue állt. Amikor a II. világháború végén az USO program is befejeződött, létezett egy zenei ipar, amelyet a titkosszolgálatok hoztak létre, és amely tele volt az ő munkatársaikkal. Természetesnek tekinthető, hogy a CIA és az NSA (National Security Agency) folytatta a zeneipar felhasználását a saját célja érdekében. Ma már az egész szórakoztató-zenei ipar az illuminátusok frontszervezetének tekinthető az Egyesült Államokban.
Morris ezután a country zene szerepéről kérdezte Springmeiert, aki úgy vélte, hogy nem helyes külön kiemelni a country vagy a western zenét. Ő személy szerint kedveli, és élvezettel hallgatja ezt a muzsikát, és a rockzeneipar is legalább ennyire kötődik az agykontrollhoz, mint a country vagy a western. De e két utóbbi zenének a dalszövegei kifejezetten programozási célokat szolgálnak, és erre alkalmas az, hogy e szövegek az Istenről, a hazáról szólnak. Rájátszanak az emberek legérzékenyebb pontjaira. Ha valaki Istenről énekel, hogyan lehet azzal vádolni, hogy rossz? Ha a hazáról dalol, hogyan lehet nem jó hazafinak tekinteni? Ez azonban a felszín, a front. Az egész country és western ipar az agykontroll és a kábítószer biznisz része. Mivel ezek a C& W (country és western) énekesek keresztbe-kasul járják az országot, kiválóan alkalmasak a kábítószerek mozgatására. Ezért nagyon fontos részét képezik az illuminátus kábítószerüzletnek.
Morris Springmeier "Deeper Insights into the Illuminati" (Mélyebb betekintés az illuminátusok világába) című könyvére utalva tudakozódott a C& W ipar néhány vezető személyisége iránt. Springmeier megerősítette, hogy többen közülük az agykontroll kísérleti alanyai közé tartoznak. Néhányan pedig visszaélnek az agykontrollal. Egyesek pedig maguk is programozók. Az egyik legrosszabb programozó a zeneiparban Jerry Lee Lewis. Nagyon rossz a híre. Az agykontroll áldozatok őt különlegesen szadista programozónak tartják. Amikor a programozott slave-knek sikerül elmenekülniük, akkor gyakran Jerry Lewis-hez és az unokatestvéréhez, aki protestáns lelkész és maga is programozott multiple, irányítják őket.
Springmeier igennel válaszolt Morrisnak arra a kérdésére, hogy a populáris kultúra és a szórakoztató ipar eredeti rendeltetésükön túlmenően a társadalom manipulálását is szolgálják. Hosszútávú cél az, hogy az agykontroll alatt álló slave-k egész planétáját hozzák létre, ahol milliókat lehet egyetlen szuperkomputerből ellenőrzés alatt tartani. A zene és szórakoztatóipar hatékonyan befolyásolja az emberek magatartását és gondolkodásmódját, és nyájként tereli az embereket az illuminátusok céljainak megfelelően, akik magukat Istennek tekintik. Az átlagembereket pedig állatnak. Az ipari zene ilyen értelemben dehumanizáló és kondicionáló feladatokat lát el, és dalszövegein keresztül igen sok esetben továbbítja a már programozott agyú emberekhez azokat a kulcsszavakat és üzeneteket, amelyek a beültetett programok aktivizálásához szükségesek.
Ha például azt akarják, hogy a programozott slave-k menjenek el egy rituáléra, akkor felhangzik a dal "A Heartache Tonight" (Ma fáj a szív), amit aztán a helyi, adott esetben országos rádióállomások, egymás után lejátszanak. Ha valaki már agykontroll alatt álló személy és mondjuk péntek este van, újból és újból hallja ezt a dalt, akkor nagyon is elképzelhető, hogy egy másik "alter" veszi át a vezető szerepet és felkeres egy előre elkészített helyet, és részt vesz a számára kívánatosnak kijelölt rituálén. Ez csak egy példa. Számos más módon is lehet felhasználni a zeneipart.
Wayne Morris ez után arról kért felvilágosítást, hogy Springmeier tudomása szerint ma milyen szervezetek és csoportok használják az agykontrollt? A válasz szerint a titkosszolgálatok és a hírszerző szervek, az okkult csoportok és a fegyveres testületek, továbbá a nagyobb és a kisebb vallási intézmények. Számos bűnöző is tevékenykedik ezekben a csoportokban, amelyet hálózatként lehet felfogni. Pontosabban is meg lehet határozni a programozott agyú slave-ket alkalmazó csoportokat. Az amerikai hadseregen belül a Delta Erők (Delta Forces), és az Első Szárazföldi Hadsereg (First Earth Battalion) alkalmaz agykontroll alatt álló egységeket. Ezen túlmenően számos programozott slave van elosztva a többi reguláris egységben. A hírszerző szervezetekben kiemelkedik ebből a szempontból az MI-6 és annak is a P-4-es részlege. A haditengerészeti hírszerzésből pedig az ONI (Office of Naval Intelligence - A haditengerészeti hírszerző szolgálat hivatala). Több kormányzati szervezet is alkalmaz slave-ket, így a Kábítószer Hivatal, az FBI (Szövetségi Rendőrség), és a NSA (National Security Agency).
Ha pedig a programozott slave-ket ("rabszolgákat") alkalmazó okkult csoportokat vesszük számításba, akkor a traumával okozott agykontroll vonatkozásában elsősorban a KKK-t (Ku-Klux-Klán - fajgyűlölő titkos szervezet), a neo-nácikat és az OTO-t kell említeni. De nem lehet kihagyni a szabadkőműveseket sem, valamint az Oddfellow-t (egy látszatra jótékonykodással foglalkozó titkos társaságot, D. J.). A keményebb okkult csoportok, így a Church of Satan (Sátán egyháza), a Children of Lucifer (Lucifer gyermekei), Society of the Dark Lily (A sötét liliom társasága) is kiemelendők ebből a szempontból. De ide sorolhatjuk azt a vallási csoportot is, amely annyira belemélyedt a Halle Boppe üstökös problematikájába, hogy tagjai öngyilkosságot követtek el. Springmeier szerint David Koresh és társai, a Davidian szekta vezetői is agykontroll alatt álló slave-ek voltak. De egyes katolikus egyházhoz, a mormon egyházhoz tartozó kisebb csoportok is említhetők.
Morris arra is kiváncsi volt, hogy a Delta Erők és az Első Szárazföldi Hadsereg valamennyi tagja agykontroll alatt álló személynek tekinthető-e? Springmeier szerint a Delta Erők százszázalékosan agykontroll alatt állnak. Az Első Szárazföldi Hadseregben (First Earth Battalion) is vannak olyan egységek, amelyek teljes egészükben agykontroll alatt állnak. Más katonai egységeknél is találhatóak agykontroll alatt álló személyek, de ez a kettő az, amelyikről elmondható, hogy teljesen agykontroll alatt álló biorobotokból áll. Springmeier utalt arra is, hogy ezeket a katonákat még gyermekkorukban beprogramozzák. Többen katonacsaládok gyermekei, és ez szüleik hozzájárulásával történik, akiket azután felelős pozícióba helyeznek.
Wayne Morris azt is szerette volna tudni, hogy az üzleti világ alkalmaz-e agykontroll alatt álló személyeket. Springmeier erre igenlő választ adott. Elsőként utalt az ARCO nevű cégre, amely kutatómunkát végzett a High Frequency Active Auroral Research Program (HAARP) keretében a magas frekvenciájú fénysugárzás terén. Egy másik vállalat, a Portland Gunderson Steel, olyan különleges vasúti motorkocsikat gyártott rendelésre, amelyek fel voltak szerelve forgó figyelőtoronnyal. Egy rendkívül kényes, titkos projektről van szó, amelynek a keretében 11 vasúti kocsit gyártó céggel kötöttek szerződést. Ezek a kocsik alkalmasak civilek szállítására, akiket az Amerika-szerte már megépített táborokba lehet szállítani. A Gunderson cég is alkalmaz agykontroll alatt álló slave-ket. Egy másik cég, a Disney, a Capital Cities és az ABC konglomerátuma, amelynek a vezetői ugyancsak alkalmaznak programozott agyú slave-ket.
Wayne Morris Nick Begitch and Manning "Angels don't play this HAARP" (Az angyalok nem ezen a hárfán játszanak) című könyve alapján azt kérdezte Springmeiertől, hogy az ARCO igénybe veszi-e traumával programozott slave-k szolgálatait is? Springmeier utalt rá, hogy Nick Begitch és Manning elsősorban arról a Star Wars (csillagok háborúja) típusú technológiáról írnak, amely az atmoszférában fejti ki működését, és elektromágneses sugárzással végzi a tudat manipulálását. Ez egy sor nagyteljesítményű antenna, amelyek magas frekvenciájú energiát lőnek fel az ionoszférába. Ezekkel fenntartható a kommunikáció a műbolygókkal, és alkalmasak az időjárás megváltoztatására is. Ezen túlmenően lehetővé teszik egy meghatározott földrajzi térségben az emberek gondolkodásának a befolyásolását az elektromágneses sugárzás segítségével. A Földre visszasugárzott ELF (Extra Low Frequency Energy - különösen alacsony frekvenciájú energia) ugyanabban a rezgéstartományban van, mint amely hullámhosszon az emberi agy működik. Az agykontroll alatt álló slave-ket ezek a vállalatok azoknak a programoknak a megvalósítására használják, amelyeket az új világrend kiépítése érdekében szigorúan titokban kell tartani. A polgári személyeket táborokba szállító vonatkocsik gyártása, pl. ilyen. A kormányzat érthető okokból nagyon visszafogottan kezelte a koncentrációs tábor programot.
Wayne Morris ezután a misztériumvallások és az illuminátusok kapcsolatáról kérdezte vendégét, továbbá arról, hogy mi volt a misztériumvallások szerepe a történelemben.
Springmeier Manley P. Hall-nak, az illuminátusok és a szabadkőművesek egyik kiemelkedő vezetőjének, a "The Secret Teachings of All Ages" (Minden korok titkos tanításai) könyvére utalva válaszolt. Eszerint a misztériumvallásokon keresztül jutott el a tény az emberiséghez. Az ókor emberének a misztériumvallások azt állították, hogy rendelkeznek azokkal a kinyilatkoztatásokkal, amelyek segítenek felvilágosítani és megmenteni őket. Ha csatlakoznak hozzájuk, és keresztül mennek a titkos rituálékon, akkor felmagasztosulhatnak, és újra egyesülhetnek isteni lényükkel, beavatást nyerve a legmélyebb titokba. Dr. Reuben Swinburne Clymer, egy magasrangú szabadkőműves és rózsakeresztes vezető szerint létezett egy titkos testület, amely irányította és ellenőrizte a különböző misztériumvallásokat az ókori Európában, Egyiptomban, Babilonban és hatalma elért egész Indiáig. Az a titkos testület, amelyre a "Ancient Mystic Oriental Freemasonry" (Az ősi misztikus keleti szabadkőművesség) című könyvében utal, nem más, mint amit ma az Illuminátusoknak ("The Illuminati") neveznek. A jelenkori Illuminátusok ennek a titkos irányító testületnek az utódai. A szabadkőművesség ezeknek az ősi misztériumvallásoknak a külső jelképrendszerét használja, de ha valaki a misztériumvallások mélyebb értelmű rituáléit kívánja megismerni, akkor azokat kell tanulmányozni, amelyeket az Illuminátusok gyakorolnak.
Morris azon kérdésére, hogy mi a misztériumvallások történelmi szerepe, Springmeier a királyokat hozta fel példának. Az uralkodóknak támaszkodniuk kell mindazokra, akik tanácsokkal és pénzügyi, anyagi forrásokkal látják el őket. Pénz nélkül a király nem viselhet háborút, tehát azoktól függ, akik finanszírozzák. Ez utóbbiak viszont azoktól függnek, akik előállítják a termékeket és forgalmazzák őket. A misztériumvallásoknak és a titkos társaságoknak azért volt olyan nagy hatalmuk, mert ők ellenőrizték a kereskedő céheket, és ők rendelkeztek a termékek előállításához szükséges titokban tartott ismeretekkel. Ők tudták hogyan kell fegyvert, vagy hosszú hajóelőrészt készíteni egy hadihajóhoz. A szabadkőművesek ismerték a katedrálisok építésének a titkát és a katedrálisépítő céheket ők kontrollálták. Lehetett valaki egy ország uralkodója, mégis a misztériumvallásoknak és a titkos társaságoknak volt alárendelve. Az a személy, aki állítólag megtérítette a Római Birodalmat a kereszténységhez, a Mithra misztériumvallás feje volt. Más módon is fontos szerepet játszottak a misztériumvallások és az Illuminátusok a történelemben, mert magukat "The Keepers of the Great Plans"-nek (A nagy tervek örzőinek) tekintették. Manley P. Hall, az Illuminátusok egyik vezető személyisége könyvében részletesen foglalkozik azzal, hogy mi az összefüggés a misztériumvallások által őrzött hagyományok és az Új Világrend között.
Morris ekkor a nagy történelmi terv részleteire vonatkozóan tett fel kérdést. Springmeier válaszában Krisztus eljövendő ezeréves uralmára vonatkozó tanításból indult ki. A keresztények jelentős része nincs tudatában annak, hogy a "Golden Age of the Millenium" (Az ezeréves uralom aranykorszaka) koncepciója honnan is származik. Úgy gondolják, hogy a Bibliából, de ha kutatják a kérdést, látni fogják, hogy William Miller, aki az Adventista vallási mozgalom megalapítója volt, és a Milleniumról prédikált, magasrangú szabadkőműves volt. Megjövendölte Jézus második eljövetelét 1844-re. A legtöbb ember azt válaszolja, hogy Jézus nem tért vissza a Földre 1844-ben. Volt azonban egy Nabob nevezetű személy Perzsiában, aki magát Krisztusnak nevezte, és megalapította a Bahai vallást. (A bahaizmus különféle vallások elemeit magába foglaló vallási áramlat, amelynek hívei a bahaizmust minden vallási tanítás betetőzésének gondolják, D. J.) Nabob valósította meg William Miller jövendölését. A szabadkőművesek voltak azok, akik a Bahai vallást áthozták Amerikába, és ezt a Chicagói Szabadkőműves Templom felépítésével egyidejűleg tették a XIX. és a XX. század fordulóján. A Bahai vallás a világ egy központból való kormányzásának, az Új Világrendnek és az egységes világvallásnak a híve. Létezett a Mágusok Szabadkőműves Orientális Rendje és ez képezte a Chicagói Szabadkőműves Templom közösségének azt a magját, amely útjára indította a Bahai vallást az Egyesült Államokban. (Mágusoknak nevezték eredetileg a perzsa tűzimádók papjait. A mágus szó varázslót és bűvészt is jelent. D. J.)
James H. Billington, a washingtoni "Library of Congress" (Kongresszusi Könyvtár) munkatársa írt egy könyvet "Fire in the Minds of Men" (Tűz az emberek agyában) címmel, amelyben azt állítja, hogy az Illuminátusok nem ismerik fel, amit tesznek. Bizonyos tekintetben szemellenzőt viselnek. Billington tagja volt a Council on Foreign Relations-nak, így belülről ismerte, akikről írt. A könyv levezeti, hogy az okkult társaságokból származik a "revolution" (forradalom) szó. A revolution ma fegyveres felkelésre, lázadásra utal, de eredetileg nem ez volt a jelentése. Azáltal tett szert új jelentésre, vagyis a régi rend fegyveres megdöntésére és egy új rend kialakítására, mert az okkult társaságok, köztük a szabadkőművesek és az Illuminátusok is meghatározó szerepet játszottak a történelem összes forradalmában az amerikai forradalomtól kezdve.
Az a Millenium, amely Krisztus eljövendő ezeréves uralmára utal, itt kapcsolódik össze a kommunisták azon elképzelésével, hogy a kommunizmus világméretű győzelme után az egész emberiség a kommunizmus boldog korszakában fog élni. A kommunista tanítások megalapozói ezért kapcsolták össze a forradalmat és a megvalósuló Aranykort. Ez a "Aranykor" egy szocializált kommunista típusú társadalom. Erről írnak a szabadkőművesek olyan tekintélyes jövendőmondói, mint például H. G. Wells, aki több könyvet is írt az Új Világrendről, valamint a brit Fábiánus Szocialisták. Ide lehet sorolni a német nemzeti szocialistákat is. A felszínen természetesen ez nem teljesen világos, de ha mélyebben elemezzük, akkor George Orwell-nél, és az ő könyveinél kötünk ki.
Wayne Morris ezután a különböző hírszerző szervezetek úgy, mint az amerikai CIA, a DIA (Defense Intelligence Agency - Katonai Hírszerző Szolgálat) és a brit MI-6, valamint az Illuminátusok kapcsolatáról kérdezte interjúalanyát. Springmeier szerint szoros kapcsolat áll fenn közöttük. Az MI-6 fennállásának első évtizedeiben csak Illuminátus családokból származó nőket alkalmazott. Ha valaki e csoportba került, akkor Quennie-nek nevezték és valóban az Illuminátus királynők közé tartoztak (Ma már a Quennie szó jelentése szlenges használatban tabut jelent, illetve homoszexuális férfit jelöl. D. J.) Azok, akik már értik hogyan működik a Council on Foreign Relations, mint az Illuminátusok frontszervezete, akkor azt is értik, hogy miért volt e szervezet tagja a két Dulles, McCone, Helms, Shlesinger, id. George Bush, Turner, Casey, hogy csak a CIA igazgatóit említsük. Emellett a felsoroltak más Illuminátus szervezetekhez is tartoztak. Turner Rhodes scholar (Rhodes ösztöndíjas) volt, amely az egyik bejutási lehetőséget biztosította az Illuminátusok zárt világába. Casey és McCone pedig máltai lovagok voltak.
A Knights of Malta (A Máltai Lovagrend) tagjainak legalább a fele az úgynevezett "fekete nemesség"-hez tartozik. Itt az egyik legtekintélyesebb európai arisztokrata származási vonalról van szó, a Black (Guelph) vérvonalról, amely család leszármazottai fontos szerepet játszottak évszázadokon át Európában. Egy másik vonatkozás az, hogy Walter Bedell Smith, aki 1950-től l953-ig állt a CIA élén, az egyik megalapítója volt a Bilderberg csoportnak. Bernhardt herceg - az Illuminátusok egyik kiemelkedő tagja - lett a Bilderberg csoport elnöke. Peter Rupert (mai nevén Lord Carrington) a Szent János rend, a Máltai Lovagrend protestáns megfelelőjének volt a vezetője. Ugyancsak ő volt az igazgatója, illetve igazgatósági tagja több Rothschild tulajdonban lévő vállalatnak, mint például a Rio Tinto Cink Korporációnak. A tekintélyes Térdszalagrendnek (Order of Garter) és az Order of Osiris-nek (Az Osiris Rendnek) is a tagja volt. A Térdszalagrendnek csak olyan személyek lehetnek a tagjai, akik fontos szerepet játszanak az Új Világrend létrehozásában.
A Kissinger szerepével kapcsolatban feltett kérdésre Springmeier annyit mondott, hogy tudomása szerint Henry Kissinger tagja az MI-6-nek és tagja volt például a római P2-es szabadkőműves páholynak. Nem tudja, hogy ténylegesen tagja-e vagy sem az Illuminátus felső köröknek, de fontos személyiség és emlékszik arra, amikor Kissinger kijelentette: "Új Világrendünk lesz, lehet hogy nem a mi nemzedékünk során, de ha ezt nem tudjuk elérni a jelenlegi generáció életében, akkor bizonnyal elérjük a következőében". Ez a célkitűzés pedig a Térdszalagrend legfontosabb feladata. Springmeier utalt arra, hogy a közvélemény élesen szembenállónak tekinti a CIA-t és a KGB-t. Corsell ezredesaz 1990-es években publikált könyvében (The Day of the Roswell - A Roswell utáni nap) azt elemzi, hogy a CIA és a KGB között szoros kapcsolat van és ez már az 1950-es években is létezett. A CIA ezért rajta tartotta a szemét annak ellenére, hogy az amerikai hadsereg ezredese volt.
Springmeier megemlítette, hogy egy jó ismerősének az édesapja a CIA vezető beosztású munkatársa volt. Még tinédzser volt, amikor az apja közölte vele, hogy "a hidegháború az egy hoax". (A hoax angolul megtévesztést, félrevezetést, hírlapi "kacsát" jelent. D. J.) Ismerőse kamaszfiúként nem fogta fel, hogy apja miről beszél, és csak évekkel később értette meg, hogy rejtve mire célzott. Amikor egyetemek közötti futballmérkőzésre kerül sor, automatikusan azt feltételezzük, hogy két különböző egyetem csapata játszik. Az Illuminátusok viszont a háttérben maradva részt vettek mind a KGB, mind a CIA létrehozásában. Az MI-6 esetében Lord Victor Rothschild a meghatározó személyiség. Az MI-5 esetében pedig Sir Hugh Sinclair tengernagy a kulcsszemélyiség, és első igazgatója hosszú éveken át Sir Vern Keele vezérőrnagy volt. (Az MI-5 illetékes Nagybritannia belbiztonsági kérdéseiben.) Vern Keele szabadkőműves volt és az MI-5 más igazgatói is vagy szabadkőművesek voltak, vagy szorosan kapcsolódtak hozzájuk.
Allen Dulles 1953-tól 1961-ig állt a CIA élén és ma már ismeretes, hogy a II. világháborút megelőzően együttműködött azokkal a nemzetközi pénzemberekkel, az Illuminátusok vezető csoportjával, akik elősegítették Hitler finanszírozását és hatalomra kerülését. Allen Dulles volt az, aki ezt a hírt Hitlerrel közölte.
Wayne Morris ezután idősebb George Bushra és a Skull and Bones (Koponyák és csontok) titkos társaságra kérdezett rá. Springmeier megerősítette, hogy a Skull and Bones olyan szervezet, amely ugyancsak lehetővé teszi az Illuminátusok zárt csoportjába való bekerülést. Hasonló szerepe van a Scroll and Key-nek (Kézirattekercs és kulcs), a Rezilius-nak és több más egyetemi zárt diákszövetségnek, egyesületnek. A Skull and Bones avatta be id. George Busht, aki távoli rokoni kapcsolatban áll a Windsor-házzal.
Wayne Morris ez után azt kérdezte, hogy azok a csoportok, amelyek meg kívánják szerezni a globális ellenőrzést, erre fokozatosan törekednek a gazdasági és politikai tömörülések kiépítésével, vagy pedig várható tőlük egyfajta hatalomátvételi kísérlet. Springmeier úgy vélte, hogy az Új Világrend fokozatos kiépítésével kell számolni, de előfordulhatnak kataklizmaszerű események is. Világkatasztrófát jelenthetne egyfajta nukleáris összecsapás, vagy amiben oly sokan hisznek, idegen bolygók lakóinak a megjelenése. Az ezzel kapcsolatos tervezés már hosszú idő óta folyik. Amikor a japánok támadást intéztek Pearl Harbour ellen, akkor ez az Illuminátusok érdekeit is szolgálta, mert céljaik közé tartozott a kormányzati hatalom megnövelése az állampolgári szabadság jogok csökkentésével. Pearl Harbour után maguk az amerikaiak kérték annak a megvalósítását, amit az Illuminátusok be akartak vezetni.
Az Új Világrend helyett mondhatnánk azt egyszerűen, hogy Világrend, hiszen itt a világ feletti ellenőrzés a lényeg. Ez valójában nem új, legfeljebb egy intenzívebb szakaszba lép az ellenőrzés, és az emberi tudat manipulálása is egy még hatékonyabb fázisba lép. Azok, akik ezeket a folyamatokat a háttérből irányítják, már hosszú évek óta követik ezt a stratégiát. Fel lehetne tenni azt a kérdést is, hogy kik álltak a Brit Birodalom és a Francia Birodalom mögött. Aki ennek utána néz, ugyanazokra a családokra talál rá. Számos amerikai elnök is rokoni kapcsolatban áll egymással, ez is jelzi, hogy az Egyesült Államok is ugyanezen oligarcha családok ellenőrzése alatt állott.
Wayne Morris következő kérdése arra vonatkozott, hogy a hatalomátvételben milyen szerepe lehet az agykontrollnak?
Springmeier itt utalt Charles Bronson "Telethon" című filmjére. Ebben egy háziasszonynak telefonon lejátszanak egy tündérmese dalocskát, aki ezután távozik és felrobbant egy katonai létesítményt. Számos olyan programozott ember van már, aki képes hasonló módon szabotázs cselekményeket és merényleteket végrehajtani. Már igen sok dolgot hajtottak végre. A folyamat leggyöngébb pontja az, ahol a lánc szétszakadhat, hogy igen sok programozott agyú emberre van szükség a társadalom legkülönbözőbb részeiben. Ugyanakkor biztosítani kell, hogy senki a titkot fel ne fedje, hogy mindenki megtegye azt, amit elvárnak tőle, és ezek a programozott biorobotok mindent elfelejtsenek, amit el kell felejteniük. A banktevékenységben észlelhettük, hogy a közelmúltban számos pénzintézet ment csődbe. Mindezt gondosan elrejtették a tömeges bankfúziókkal. A nagyobb bank lenyelte a kisebbet, és fúziónak lehetett nevezni a csődöt. Hogyan lehet mindezt titokban tartani? Springmeier elmondotta, hogy ismer több programozott multiple személyt, akik bankárok, de nem tudja pontosan, hogy milyen formában használják őket. Csak spekulálni tud erről. Tény az, hogy a pénzügyi szektorban számos programozott slave tevékenykedik.
Wayne Morris ezután az úgynevezett "end-times programming"-ról, vagyis a végidőkkel, vagy világvégével kapcsolatos programokról tett fel kérdést. Springmeier úgy látja, hogy a végidő programok kapcsolatba hozzák az Új Világrendet az Antikrisztus uralmával. Ez színeket is használó programozás. A vörös színű listán azok neve szerepel, akik az Új Világrend ellenes erőket irányítják, és akiket a rendkívüli állapot bevezetését követő két héten belül meg kell semmisíteni. A kék színű listán azok szerepelnek, akik ellenzik az Új Világrend bevezetését, de akiket megkísérelnek átprogramozni, ezért őrizetbe veszik őket és megvizsgálják, hogy át tudják-e őket alakítani. Az utolsó lista sárga színű, ez azokat tartalmazza, akiket összegyűjtenek, és átnevelő táborokba visznek a rendkívüli állapot bevezetése után.
Magában a programokban félárbócra eresztett sárga zászlók vannak, vagy egy futó sárga kutya, vagy egy kék hal otthon és így tovább. Mindezt agykontroll alatt álló áldozatoktól tudom. Azért használnak színes kódjelzéseket, mert a feladatok végrehajtásához programozott slave-ket vesznek igénybe. Ezért egyszerűbb a színes kódjelzések használata. Az aktivizáló kódjelzések is színekkel lesznek társítva. Így például lesz kék, vörös, bíborvörös és zöld sugár. Ezek a jelzések elsősorban a csoportok irányítóihoz lesznek továbbítva. Aki ismeri az Amway szerkezeti felépítését, az tudja, hogy egy csoportvezető négy hozzátartozó személyt irányít, akik viszont további négy-négy személyt irányítanak. Ezek lesznek tehát a színes kódjelzések. Ezen túlmenően egyes helyszíneket is színes jelzésekkel látnak el. A programozott slave-k agyában pedig igen sok esetben miniatűr kristályok vannak elhelyezve, amelyek meghatározott időpontban bizonyos jeleket bocsátanak ki. Ezeknek a kristályoknak is színes kódjai vannak.
Amikor egy terapeuta elkezd foglalkozni az end-times programozással, akkor ez az egyik, amivel szembesül. A másik, amivel találkozik, azok a hegytetők, amelyeket találkozóhelyül használnak. Igen kiterjedt a nemzetközi együttműködés a programozás terén. Az end-times programozás az Antikrisztus uralma révén kapcsolódik a démonológiához is. Ebben a programban a "Purson" nevű démon szerepel. Ennek az a feladata, hogy ő legyen az Antikrisztus beazonosítója. Ha egy programozott személy programrendszerében meglátja Apollót és Apolló fia az Antikrisztus, akkor Apolló az Antikrisztus apja. Ha meglátja Escolapiust, akkor tudja, hogy ő a gyógyító démon, aki számos sátánista rituáléban a démonikus gyógyító erőt jelenti.
Az end-times (végidők) programozás másik jellemzője az, hogy gyakran szerepelnek benne földöntúli lények, a világűrből érkező idegenek. Számos ilyen űrlényekkel kapcsolatos program van, és közülük egy egész sorozat kapcsolódik katasztrófákhoz. Itt kell említést tenni a komputerkontroll alatt álló emberekről. Washington D. C.-ben (vagyis az amerikai fővárosban) a 666. Connecticut Avenue cím alatt működik egy Janus 2 komputer. Amikor visszaprogramozott áldozatok kezdik kiadni magukból a programozásukat, gyakran Janus kódolásról beszélnek, amelynek a nyomon követéshez és az újraprogramozáshoz lehet köze, és amely kapcsolatban áll komputerekkel. De van "Ambassador coding", "Emperor coding" és "Morse coding" is.
Általánosságban véve milyen célt szolgál a programozás, tette fel a kérdést Wayne Morris. Springmeier szerint nem csak kábítószer-kereskedelemről vagy prostitúcióról van szó, hanem a társadalom egészének az ellenőrzéséről. Az egyik, ami leginkább aggodalomra ad okot az az, hogy el akarják hitetni az emberekkel az űrlények valójában nem létező invázióját. Repülő csészealjakról és űrlények bolygónkra érkezéséről szólnak a programozások. Mivel a társadalom számos különböző aspektusát ellenőrzésük alatt tartják, ezért ellensúlyozni tudják azokat, akik figyelmeztetnek a programozás és a manipuláció veszélyeire. Számos programozott törvényhozóval, újságíróval és egyházi vezetővel rendelkeznek, akik pontosan azt fogják és akkor mondani, amire programozóik a tudatukat beprogramozták. Ehhez tartozik, hogy lesz programozott slave-kből álló ellenzék is. Ezek azt fogják mondani, hogy "én nem hiszek ezekben az űrlényekben, én ellenzem az Új Világrend programját és azt, amit a kormány tesz. Ez az ellenzék azonban egy ellenőrzés alatt tartott csoport lesz, amelynek az lesz a feladata, hogy ébren tartsa az emberekben a reményt, akik ellenzik az Új Világrend menetrendjét, de akik valójában nem lesznek képesek azt leállítani.
Wayne Morris ezután feltette a kérdést: "Úgy gondolja, hogy a világ kormányai azzal az UFO technológiával rendelkeznek, amit ők fejlesztettek ki? És az idegen űrlények inváziója olyan megrendezett akció lesz, amelyhez saját katonai technológiájukat használják fel?" Springmeier erre határozott igennel válaszolt. A másik célkitűzés a nemzeti kormányokban való bizalom lerombolása. Ezt a célt számos különböző programmal kívánják elérni. Ha valaki elolvassa a Jehova Tanúi által terjesztett irodalmat, akkor láthatja, hogy azok aláássák a nemzeti önazonosságot. A "Wachtower Society" (Wachtower őrtornyot, megfigyelőtornyot jelent, és az "Őrtorony Társaság" a Jehova Tanúi nevű szekta központja. D. J.) ténylegesen egy Illuminátus frontszervezet. A Wachtower művészeti alkotások számos rejtett okkult szimbólumot tartalmaznak. A Wachtower Magazinban láthatunk egy vízesést ábrázoló fényképet, de ha közelebbről szemügyre vesszük, akkor kiderül, hogy az egy koponyát ábrázol. A háztól házig járó Jehovisták gyakran üzeneteket továbbítanak a programozott slave-khez. Visszatérve arra, hogy hogyan tudják aláásni a nemzeti kormányzatokban való bizalmat, a válasz az, hogy gazdaságilag csődbe juttatják őket, és polgárháborús állapotokat idéznek elő.
Az end-times (végidők) programok végrehajtása során a legkülönfélébb jelenségeket észlelik az emberek, és mindezt leküzdhetetlen káoszként élik át, és csak kevesek számára áll össze a részletekből az egész.
"Tehát kaotikus helyzetet idéznek elő, hogy az emberek kérjék a hadsereg vagy az ENSZ közbeavatkozását, lényegében a rendkívüli állapot bevezetését?" - tette fel a kérdést Wayne Morris.
Az emberek részt vesznek az Illuminátusok gyűlésein, ahol 20-30-40 évre előretekintő terveket ismertetnek velük, és ahol a kulcskifejezés az, hogy "minden természetesen fog történni". Az, hogy ez a "természetes" folyamat lejátszódjék, számos agykontroll alatt álló slave-re van szükség. Egy másik törekvés a vallásos hagyományok aláásása az Egyesült Államokban. Amerikát alapvetően a protestáns többség alapította, nagyon kevés katolikus élt ezen a földrészen, amikor az Egyesült Államok megszületett. Az amerikaiak körében az erkölcsi alapelvekre vonatkozóan közmegegyezés volt. Most megpróbálják fragmentálni ezt a hitre alapozott közös értékrendszert. Számos új vallást importáltak Amerikába és napról napra új New Age guruk tűnnek fel. Mindez lehetetlenné teszi az egységes morális választ. Számos New Age vezető, így például Elizabeth Claire Prophet agykontroll alatt álló slave. Ugyanezt lehet elmondani Jay Z. Knight-ról.
Wayne Morris ezután dr. Ewen Cameron tevékenységére tért át, aki a kanadai McGill Egyetemen végezte traumaokozásra alapozott agykontroll kísérleteit.
Springmeier elmondotta, hogy a Montreálban lévő St. Mary's Hospitalban (Szent Mária kórház) folytak agykontroll kísérletek. A kórház alagsorában volt egy helyiség, amely a "The Zombie Room" nevet viselte, volt egy izolációs szoba és egy rácsos szoba. Springmeier azt is elmondotta, hogy több áldozattól is tudja, hogy a Quebec-i katolikus intézményeket is bekapcsolták ebbe a tevékenységbe. Dr. Cameron éveken át vezető-szerepet játszott az agykontroll kutatásban. Eredményeit titkosították és ezért Springmeier nem tudott róluk részletesebben szólni. Elmondotta, hogy olvasta viszont Gordon Thomas "Journey Into Madness" (Utazás az őrültségbe) című könyvét, aki lekicsinylően szól dr. Cameron tevékenységéről. Ez azonban arra utal, hogy CIA dezinformációról van szó abból a célból, hogy csökkentsék az olyan személyek szerepét, mint dr. Cameron vagy dr. Gottlieb. Cameronnak fontos szerepet kellett játszania az agykontrollban, mivel ő volt az "APA" az Amerikai Pszichiátriai Társaság, valamint a WPA, Világ Pszichiátriai Társaság elnöke.
Wayne Morris ez után azt kérdezte, hogy milyen intézmények vettek részt az agykontroll kísérletekben Észak-Amerikában. Springmeier válaszában idézte Stansfield Turner tengernagyot, aki a Szenátus tényfeltáró bizottsága előtt 1977. augusztus 3-án elmondotta, hogy az agykontroll kísérletekbe bevontak büntetés-végrehajtási intézeteket, gyógyszerészeti vállalatokat, kórházakat, 44 alapfokú és felsőfokú képzést nyújtó orvosi egyetemet, és további más vállalatokat. Mindezek segítették a CIA-t az agykontroll módszerek kidolgozásában. Springmeier úgy véli, hogy a kísérletezés szó erősen szépítgető kifejezés és ezért félrevezető. Valójában gyakorlati programozásról volt szó. Igénybe vették az agykontroll kísérleten keresztül ment személyeket és használták őket. Tehát többről volt szó, mint kísérletezésről és a megnevezett intézetek közreműködtek a CIA számára történő gyakorlati programozásban.
Wayne Morris végül arra kérte vendégét, hogy szóljon a pszichiátria (elmegyógyászat) szerepéről az agykontroll kísérletekben.
Sokkal fontosabb szerepet játszottak, mint amit szigorú értelemben tudományos alapon végzett kísérleteknek nevezhetnénk. Felbecsülhetetlen értékű hozzájárulást nyújtottak a magatartás befolyásolását és módosítását szolgáló kísérletekben feltárva a központi idegrendszer egyes részeinek a funkcióit. "Deeper Insights" (Mélyebb betekintés) című könyvében részletesen is ismertette, hogy miként hozzák létre a különböző "alter"-eket (alter ego - a második én, hasonmás, agyprogramozás szempontjából a leválasztott és memóriafallal elhatárolt tudatrész. D.J.) például a "Gatekeeper"-eket ("kapuőrzők"-et). Bizonyos esetekben a "Gatekeeper alter"-ek elfoglalják az adott programozott tudatrész bejáratát és használva a magatartásmódosító technikákat, képesek súlyos fájdalmat okozva gyötörni az adott "alter"-ben beprogramozott személyt. Ezek a "Gatekeeper" programok úgy vannak kialakítva, hogy ne mozduljanak el a program bejáratától "őrizzék a kaput". Azokat a kutatási eredményeket, amelyek bebizonyították, hogy ez a fajta tréning hatékony, a magatartásmódosítással foglalkozó kutatók és a pszichiáterek tárták fel.
Egyes elmegyógyászok akaratuk és tudtuk nélkül járultak hozzá az agykontroll technológia kifejlesztéséhez. Vannak olyanok, akik különböző kényszerek és zsarolás révén kapcsolódtak be. Ide lehet sorolni számos kísérleti alanyt is. Springmeier utalt apjára, aki soha nem volt semmilyen titkos társaság tagja, vagy az Új Világrend híve, de hitt a tudományban és abban, hogy a tudomány megoldhatja a világ problémáit. Az Illuminátusok a kutatók jószándékú munkáját bűnös célokra használták. Egy tudóssal, aki részt vett a vírusokkal és az Antrax-szal folytatott kísérletekben, komoly vitába keveredett, mert azt állította, hogy a tudás az semleges, se nem jó, se nem rossz. Attól függ, hogyan használják fel. Nehéz azonban a biológiai fegyvereket emberszerető célokra használni. Más tudósok pedig az ismereteknek csak arra a kis részére koncentrálnak, amelyek az ő munkájukkal kapcsolatosak, s az egészre nincsenek tekintettel. Ki akarnak tűnni tudományos eredményeikkel, de azt már nem kutatják, hogy az mire lesz felhasználható.
Az agykutatásnak is két oldala van. A pozitív oldal az, hogy számos olyan ismeret és technológia áll már rendelkezésre, amelyeket ténylegesen fel lehet használni az emberiség javára. A világban működő destruktív erők mellett léteznek pozitív irányú erők és törekvések is. Sok független kutató nem kap elismerést, legfeljebb csak gúnyolódást a tömegtájékoztatási intézményektől. Másik fontos eredmény az alternatív medicina rohamos fejlődése, amely felszabadíthatja az embereket a hivatalos orvoslás egyoldalúságai alól.
A kanadai CKLN, fm 88.1 hullámhosszon sugárzó torontói rádió szerkesztőjének, Wayne Morrisnak Fritz Springmeierrel készített és 1998. január 4-én sugárzott interjúját ismertettük rövidítve. A "The Illuminati Formula Used to Create an Undetectable Mind Controlled Slave" (Illuminátus formula a teljes és felderíthetetlen agykontroll alatt álló slave létrehozására) társszerzője, Cisco Wheeler volt és a vele készített interjút a CKLN rádió a torontói Ryerson Polytechnical University-ről (Ryerson Műszaki Egyetemről) 1998. január 11-én sugározta.
Közzétéve ennyi ideje: 12th July 2012, szerző: Luciferizmus


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése