2019. január 5., szombat

Az Illuminátus gyilkosai








Az Illuminátus gyilkosai



Az észak-koreai nukleáris és a szíriai vegyi fegyverek mind a kétségbeesett cionistákhoz kapcsolódnak - Benjamin Fulford / 2013. április 15.



4/16/2013  Benjamin Fulford,
A sabbateai sátánimádó cionista összeesküvés szisztematikus leszerelése - mely magához ragadta a Nyugat ellenőrzését a pénzügyi rendszer révén - folytatódik annak ellenére, hogy folyamatosan tömeggyilkosságokkal fenyegetőznek.
A legutóbbi baleset, egy gyilkosság áldozata az MI5 forrása szerint Nat Rothscild, egészen a közelmúltig a Rothscild dinasztia örököse. Ezt az információt más források még nem erősítették meg, de a utolsó nyilvános megjelenése óta, ami március 26-án volt, nem találtam őt interneten. Ha megölték, akkor csatlakozik a lemondott Pápához, 26 amerikai tábornokhoz, Beatrix holland királynőhöz és sokan másokhoz, akiket eltávolítottak a hatalomból az elmúlt hónapokban.

Egy lehetséges utalás, hogy egyre több összeesküvő eltávolítása van folyamatban az a tény, hogy a japán császári udvartartás még mindig nem mondott sem nemet, sem igent, hogy elfogadja-e a meghívást az új holland király Willem-Alexander április 30-án tartandó koronázására, mely választ március végéig kellett volna megadni.

Ez összefüggésben lehet egy erősödő kampánnyal, hogy eltávolítsák a Windsor (Saxe-Gotha/Rothschild) családot az Angol trónról, a szaudi ház ellenőrzését az Arab oljamezőkről, és a besúgó Obama elnököt a Fehér Házból, a gnosztikus illuminátusok, az MI5 és a Vatikán P2 páholy forrása szerint.
Az összeesküvés kétségbeesetten próbál elindítani egy nagy háborút, hogy megtartsa a hatalmat, de a komoly katonai erők irányításában már senkit sem szednek rá többé. A Pentagonban az emberek tudják, hogy a Cionista összeesküvés áll az észak-koreai nukleáris fenyegetés, és a Szíriában használt vegyi fegyverekről szóló beszédek mögött. Ők nem fognak ezután semmilyen Cionista háborút manipulálni, Pentagon források szerint.

A Koponyák és Csontok titkoltan homoszexuális náci besúgó Amerikai Külügyminisztere John Kerry Ázsiában volt a múlt héten, hogy bajt keverjen, de nem veszik komolyan. Kerry és Cionista ügynöktársa az iráni elnök Mahmoud Ahmadinejad mindketten részt vettek az "Októberi Meglepetés" szabotálásában, melynek küldetése az volt, hogy az iráni kormány által fogvatartott amerikai túszokat megmentsék 1980-ban, az MI5 szerint.

A túszdráma alatt Ahmadinejad volt az egyik túszejtő. Ahmadinejad parancsnoka Tim CIA Othman (másnéven Oszama Bin Laden) volt, aki viszont George Bushnak jelentett a művelet közben, CIA és MI5 források szerint. Kerry az amerikai oldalon dolgozott a műveletben, feladata volt biztosítani, hogy a túszok ne szabadulhassanak ki, amíg Bush-t és Reagan-t meg nem választották.
Úgy néz ki, hogy Kerry ázsiai látogatását úgy időzítették, hogy egybeessen az április 13-ára tervezett pszichológiai hadviselési művelettel, de megszakították. A japán televíziós csatorna törölte azt a menetrendet, amikor egy különleges bejelentést kellett volna tenni 13-án este 21 órakor az INTV-nek szokásosan. Számos japán kormányzati tisztviselő is küldött hamis jelentést, hogy azon a napon Észak-Korea kilőtt egy rakétát. Azonban semmi sem történt, és az észak-koreai hivatalos hírügynökség weboldala nem volt elérhető az interneten, mire világossá vált, hogy az észak-koreaiaknak nincsenek cionista terveik.

Obama hírvivője 3 milliárd dollárt adott Észak-Koreának, hogy játssza el a provokációt, de Észak-Korea leállt az együttműködéssel, amikor rájöttek, hogy izraeli nukleáris tengrealattjárók terrortámadásokat terveznek, hogy aztán őket hibáztassák, japán katonai hírszerzési szolgálatok szerint.

Itt az üzenet Kerrynek: maga egy bűnöző, és a többi nácival (Új Világrend) együtt börtönbe fog menni.
Ferenc Pápa azt gondolja, hogy az id. George Busht (Kerry főnöke) hamarosan megvádolják valamivel, mondta egy Vatikánhoz közeli olasz arisztokrata. Az új pápa támogatja Obamát, mondja ez a forrás.

Talán emiatt angol és brüsszeli névtelen források jó szándékkal de tévesen, közismerten az Egyházi és Állami Bűncselekmények Nemzetközi Bírósága (ITCCS),  állítólag összefüggést találtak Ferenc Pápa és az argentin falklandi háború Exocet rakétáinak beszerzése között.

Bár szinte biztos, hogy a P2 páholy tagjai részt vettek a fegyverüzletben, de a Katolikus Egyház hatalmát és befolyását arra használta, hogy megakadályozza a fasiszta argentin juntát, hogy lerohanja a szomszédos Chilét, és segített, hogy Argentína meg tudja menteni az ártatlanokat a rendszer halálosztagaitól.

Az új pápa mostanság kijátssza a biztonsági őreit, farmerben és pólóban álcázva magát próbálja kideríteni, hogy mi is folyik valójában, egy vatikáni forrás szerint. A forrás elismerte, hogy a Vatikán Bank korábbi elnöke is részt vett a pénzmosásban, és a pénzmosás továbbra is fennáll. "A Vatikán évszázadok óta mossa királyok és hadseregek pénzeit," - mondta a forrás hozzátéve, hogy "miután tisztára mosták, már fel lehet jó dolgokra is használni."

A másik ember ezekben a napokban, akit támadnak az Erzsébet Királynő és családja. A forrás azt mondja, hogy a Saxe Gotha/Rothschild illuminátus gnosztikus bűnöző dinasztia meghódította a trónt, ezért el kell űzni őket. Egyikük a következő angol dokumentumfilmet küldte részleges bizonyítéként:

Queen Elizabeth II - nem a jogos trónörökös, Anglia
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=z5fIwLo1Trs 

Ez egyszerűen azt mondja, hogy a királyságot több évszázadon keresztül IV. Edvárd bitorolta. Más források, többek közt VII. Edvárd lánya azt mondja, hogy a vonalat a Rothschild és a német Szász Gotha család bitorolta  a tizenkilencedik században ismét.  Mindez igaz lehet, de Ázsiában az a hiedelem, hogy aki ma a trónon ül, az "valójában az ég küldötte". Attól függ, hogy az angol nép és a titkos tanács mit dönt, hogy ki üljön a trónon.

A növekvő támadások a királynő ellen talán összeköthetők a tavaly nyári angol olimpiai játékokon meghiúsított nukleáris terrortámadással kapcsolatos intenzív kutatással. A kutatás iránya most az egykori rendőrbiztos, John Yates felé fordult. Yates felelős egy londoni SAS ügynök jogtalan fogvatartásáért, akit hamisan azzal vádolt, hogy megszűri az információkat a sajtónak, de valójában Yates volt az. Yates most a bahreini kormányt tanítja, hogy elnyomják a tiltakozókat.
Yates a Cambridgen szerzett Alkalmazott Kriminológia szakon végzettséget Sarah Thorntonnal együtt, azzal a nővel, aki segített neki, miután a biológiai fegyverek szakértőjét, David Kellyt az ő kerületében gyilkolták meg.

Bennünket is megkeresett az MI6, hogy tudassa velünk, ahogy arról korábban beszámoltunk, amikor az ő ügynökük Alexander Moore-hoz ment a tokiói ausztrál nagykövetségre és kérte, hogy jelentse az ausztrál miniszterelnöknek Kevin Ruddnak, hogy közvetlen nukleáris terrortámadás készül Japán ellen, a nagykövetség ezt az információt soha nem küldte el Ruddnak. Ehelyett közvetlenül Washingtonba küldte arra kérvén őket, hogy tartsák vissza Ruddot. Rudd tudta, hogy vannak olyan tervek, melyek ingyen energiát használó technológiák segítségével zölddé változtatnák az Ausztrál sivatagokat.

Utolsó megjegyzésként megerősítést nyert, miszerint a Google (egy része) rossz, mivel aktívan elrejtik az igazságot az Új Világrend tömegmészárlásairól. Ez azt jelenti, hogy több magas beosztású Google vezető fogja börtönben végezni, vagy még annál is rosszabbul fog járni.
Benjamin Fulford




DNS kutatás bebizonyította, hogy a modern Kazár "Zsidók" nem az ősi Izraeliták, és nem Ábrahám leszármazottai



3/16/2013
"Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, a kik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája." (Jelenések 2:9)
"És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. ..." (Teremtés 12:7)
Ki rendelkezzen Izrael földjével? A Keresztény evangélikusok azt mondják, hogy Ábrahám leszármazottaié kell, hogy legyen. Rámutatnak az Ószövetségre és azt állítják, hogy Isten adta ezt a Földet örökre Ábrahám leszármazottainak, és Isten megköveteli, hogy az övék, csakis az övék legyen.

A Keresztény evangélikusoknak ez a Zsidókat jelenti. Igen, a Zsidóké ez a föld, és örökre az övék.

A Zsidók a Keresztény evangélikusok szerint Ábrahám leszármazottai, magjának hordozói.

A DNS tudomány megzavarja a közös bölcsességet

Van viszont egy probléma. Elég nagy probléma. Tudományos bizonyíték van arra, hogy akik magukat "Zsidónak" vallják, azok nem Zsidók! A DNS tudomány rácáfolt a Keresztény evangélikusokra bizonyítván azt, miszerint Izrael nemzet tagjainak és a világ Zsidóságának többsége nem Ábrahám leszármazottja.

A ma élők, akik azt vallják, hogy "Zsidók", azok nem ősi Izraeliták és nem Ábrahám magvai. A tény az, hogy az új DNS kutatások kimutatták, hogy a Palesztinokban valójában több Izraelita vér folyik, mint a "Zsidókban"!

A mai Izrael hét és fél millió lakosa csaló.

A "Zsidók" nem Zsidók, hanem Kazárok
A DNS tudomány legújabb megállapítását Dr. Eran Elhaik (“egy Zsidó”) és munkatársai a McKusick-Nathan Genetikai Orvostudományi Intézetből és a Johns Hopkins Orvostudományi Egyetemről tették közzé. Az elfogadott és 2012 december 5-én az Oxfordi Egyetemi Sajtó nevében a Molekuláris Biológiai és Fejlődéstani Intézet által közzétett kutatás azt találta, hogy a "Kazár hipotézis" tudományosan helyes.

Mi is pontosan a "Kazár hipotézis"? Egyszerűen fogalmazva úgy tartja, hogy a Zsidó genom származások egy mozaikja, amely elsősorban a Kazárok közül emelkedett ki.

A Zsidók Kazárok és nem Izraeliták.

Az amerikai, európai és izraeli "Zsidók" nem Ábrahám leszármazottai, hanem Bulan Királynak és az ősi Kazár embereknek az utódai. Kazária török klánok keveréke volt, akik a Kaukázusban (Dél-Oroszország) éltek időszámításunk kezdete utáni korai századokban. Ezek a türk népek pogányok voltak, akik áttértek a Zsidó vallásra a nyolcadik században. Aztán lassan elkezdték magukat "Zsidóknak" nevezni, de vér szerint nem Izraelből származnak.
Később a "Zsidók" (Kazárok) kivándoroltak, letelepdtek Oroszországban, Magyarországon, Lengyelországban, Németországban és Európa más részein. Mint "Zsidók", a Kazárok elhagyták az európai nemzeteket 1948-ban és egy fiatal, új nemzetet hoztak létre, Izraelt.

Izrael népe nem magja, és nem leszármazottja Ábrahámnak. Ők "Zsidóknak" nevezik magukat, de a DNS tudomány azt mutatja, hogy valójában Kazárok. Azt mondják magukról, hogy "Zsidók", de nem azok.

"Nincs vér vagy családi kapcsolat a Zsidókkal," mondta Dr. Elhaik egy interjúban a Haaretz izraeli napilapnak. "A világban található Zsidó csoportoknak ma nincs közös genetikai eredete. Genomjuk jórészt Kazár."

Isten nem adott Földet a Kazároknak

Így amikor Netanjahu miniszterelnök azt mondja: "Isten adta ezt a földet Izraelita elődeinknek," ezt abszolút rosszul teszi. Nincsenek Izraelita ősei a mai "Zsidóknak". Ha a mai "Zsidók" azt mondják, hogy rendelkeznek ezen föld felett, mert Izraeliták és Ábrahám leszármazottai, akkor tévednek.
Genetikusok állítása szerint az Izraelben élő "Zsidók" kevesebb mint 2%-a Izraelita

A "Zsidók" egyetlen, és csakis egyetlen ok miatt vannak Izraelben: Mivel az Egyesült Államok 1948-ban elismerte Izraelt mint nemzetet, és azóta finanszírozza és védi azt. Isten igéjének semmi köze hozzá.

Isten igéje, a Szent Biblia megjövendölte, hogy az utolsó napok csalói helytelenül és hamisan azt állítják, hogy ők "Zsidók". Ezek a csalók, ahogy a Biblia is mondja, üldözik ellenségeiket, különösen a Keresztényeket. De Isten ezt megbosszulja:
"Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, a kik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak; ímé azt mívelem, hogy azok eljőjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged." (Jelenések 3:9)
Nem pontosan azt teszik a "Zsidók" (Kazárok), amit Isten megjövendölt? Vajon nem üldözi a Palesztinokat és mocskolja be a földjüket azt állítva, hogy ők az eredeti lakosok?

Köszönet Dr. Eran Elhaiknak a Johns Hopkins Egyetemről és munkatársainak is. Értékes szolgálatot tettek a DNS kutatás terén a Kereszténység és a világ megértése érdekében. Elhaik kutatása megerősíti a korábbi DNS vizsgálatokat, különösen Dr. Ariella Oppenheim munkáját a Héber Egyetemről, aki 2001-ben szintén úgy találta, hogy a "Zsidók" valójában Kazárok, és nem Izraeliták. Dr. Oppenheim azt is megállapította, hogy számos Palesztin rendelkezik olyan kromoszómával, mely igazolja kapcsolatukat az ősi Izraelitákkal, akik a Zsinagógákban és Templomokban dolgoztak.

Hol és Kik Ábrahám leszármazottai?

Megkérdeztem Keresztény evangélikus barátaimat: Mit fogtok csinálni? Azt fogadjátok el, amit Isten mondott a Jelenések 2. és 3. versében, amiben az áll, hogy "a kik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok?". Elfogadjátok a modern DNS tudományt mint legális és értékes bizonyítékot mely igazolja Isten Igéjét?

Vagy Te kedves Keresztény barátom elsétálsz mellette, elutasítva mindazt, amiről Isten és a tudomány informált téged?

Isten azt mondta, hogy Ábrahám leszármazottai öröklik a földet. Éppen ezért muszáj, feltétlenül muszáj a DNS bizonyítékok fényében megkérdezni magunktól: Hol és Kik Ábrahám leszármazottai?
Tudjuk, hogy Netanjahunak és a jelenleg Izraelben élő embereknek nem lehet igényük erre a földre. Ezek betolakodók, hamis trónkövetelők. De van egy igaz és jogosan Isten által választott nép. Tény, hogy a szentírásoknak végig igazuk volt. A válasz megtalálható a Galátziabeliekhez írt levél 3:29 versében:
"Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök."
Tehát ha az Úr Jézushoz tartoztok, "Ábrahám" magjai vagytok, függetlenül a fizikai fajodtól. Ti vagytok a legyőzők, és a Jelenések 21:07 azt ígéri: "A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem." Ez a nagy titok, melyet minden igaz Keresztény tud.

Isten nem rasszista. A Nagy Bizottság kiterjed minden fajra és etnikumra. Mi, akik szeretik Jézust mint az Általa Választott Nép, és ígéretünk van, amit először Ábrahámnak adott, egészen a Teremtésig visszamenőleg.

Tudd ezt, és akkor örökre áldott leszel. Ez az ígéret, drága barátaim, amit Ábrahámnak és leszármazottainak tett Isten.






Az időkristályok talán megváltoztatják a fizikusok időről alkotott elméletét





2012 februárjában, a Nobel-díjas fizikus, Frank Wilczek úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozza a furcsa, és amiért aggódott, kissé kínos ötletét. Lehetetlennek tűnt, de Wilczek látható bizonyítékát fejlesztette ki az "időkristályoknak" - fizikai struktúrák, melyek ismétlődő mintában mozognak, ahogy a percmutató megy körbe az órán anélkül, hogy energiát fordítana erre, vagy valaha is véget érne. Az órákkal vagy bármilyen más tárggyal ellentétben, az időkristályok mozgása nem tárolt energiából származik, hanem az időszimmetria egy kis szünetéből, így ez egy speciális formája az örökmozgónak.
"A legtöbb fizikával kapcsolatos kutatás olyan dolgoknak a folytatása, amik előtte már voltak," - mondja Wilczek, a Massachusettsi Technológiai Intézet professzora. Ilyen volt a "dobozon kívül gondolkodás".

Wilczek ötlete a fizikusok néma válaszával találkozott. Itt egy zseniális professzor, aki egzotikus kutatások fejlesztéséről ismert, melyek nemrég kerültek köztudatba, ilyenek például az axion és anyon részecskék, valamint a nukleáris erő tulajdonságának, az aszimptotikus szabadságnak a felfedezése (amiért megosztva kapott fizikai Nobel díjat 2004-ben). De az örökmozgót, mely a fizika törvényeit alapul véve lehetetlen, már nehéz volt lenyelni. Vajon a munka egy jelentős áttörés, vagy csak hibás logika?  Jakub Zakrzewski, a fizika professzora és az atomi optika vezetője a Jagelló Egyetemen Lengyelországban, aki egy perspektívát írt Wilczek publikációjával együtt azt mondja: "Én egyszerűen nem tudom."

Mostanra a technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy a fizikusok teszteljék a gondolatot. Azt tervezik, hogy megépítenek egy időkristályt, nem abban a reményben, hogy ez a perpetuum mobile majd végtelen energiaellátást generál (melyre a feltalálók több mint ezer éve hiába törekednek), hanem azért, hogy hozzájáruljon magához egy jobb idő elmélethez.
Egy őrült koncepció

Az ötlete akkor támadt Wilczeknek, amikor 2010-ben egy előadásra készült fel. "A kristályok besorolásáról gondolkodtam, és akkor csak eszembe jutott, hogy nekem mennyire természetes a térről és időről együtt gondolkodni." - mondta. "Tehát ha a kristályokról a térben gondolkodunk, ez elég természetes, ahogy a kristályok viselkedésének időben való besorolása is."

Mikor az anyag kristályosodik, az atomjai spontán rendezik magukat sorokba, oszlopokba és három dimenziós rácsokba. Minden egyes "rácspontban" egy atom foglal helyet, de az atomok közti erőegyensúly megakadályozza őket, hogy a köztük lévő teret elfoglalják. Mert az atomok hirtelen inkább különálló, nem pedig folytonos elrendezést választanak arra, hogy hol legyenek, a kristályok azt mondják, hogy megtörik a természet térbeli szimmetriáját - a megszokott szabályt, hogy minden hely a térben egyenértékű. De mi a helyzet a természet ideiglenes szimmetriájával - azzal a szabállyal, hogy a stabil tárgy ugyanaz marad egész idő alatt?
Wilczek hónapokig töprengett a lehetőségen. Végül az egyenletei azt mutatták, hogy az atomok valóban tudnak alakítani egy rendszeresen ismétlő rácsot az időben, miközben visszatérnek a kezdeti elrendezésükhöz, különálló (inkább mint folytonos) időközökben, ezáltal megtörik az időszimmetriát. Energia fogyasztás és termelés nélkül az időkristályok stabilak lennének, amit a fizikusok "alapállapotnak" neveznek, a struktúrában történő ciklikus változások ellenére, amire a tudósok azt mondják, hogy ezt mint egy örökmozgót lehet értelmezni.

"Egy fizikus számára ez tényleg egy őrült koncepció, arra gondolni, hogy az alapállapot időfüggő." - mondja Hartmut Haffner, a Kalifornia Egyetem, Berkley kvantumfizikusa. "Az alapállapot meghatározása az, hogy az a nullponti energia. De ha az állapot időfüggő, akkor ez azt jelenti, hogy energiaváltozás, vagy valamilyen más változás történik. Valami mozog körülötte."

Hogyan mozoghat valami és lehet folyamatos mozgásban örökre, ha nem fordít rá energiát? Ez abszurd ötletnek tűnt - egy nagy törés a fizika elfogadott törvényeiben. De Wilczek elmélete a kvantum és klasszikus időkristályokról (az utóbbi társszerzője Alfred Shapere a Kentucky Egyetemről) túlélte a szakértői testület értékelését, és közzétették a Physical Review Letters című folyóirat 2012 októberi számában. Wilczek nem állította azt, hogy tudja, hogy azok a tárgyak, amelyek megtörik az idő szimmetriáját, léteznek-e a természetben, de azt akarja, hogy kísérletképpen próbáljanak meg csinálni egyet.

"Ez olyan, mintha rajzolnál egy célt, és várnád, hogy eltalálják a nyilak" - mondja. "Ha nincs semmilyen logikus akadálya, hogy megvalósítsuk, akkor elvárható, hogy megtegyük."
A nagy teszt

Júniusban egy csoport fizikus Xiang Zhang, a Berkley nanomérnöke, és Tongcang Li, fizikus és posztdoktori kutató a Zhang csoporttól vezetésével azt javasolták, hogy hozzanak létre egy időkristályt töltött atomok vagy ionok folyamatosan forgó gyűrűjének formájában. (Li azt mondta, hogy az ötletet már Wilczek publikációja előtt fontolgatták). A csoport cikke Wilczekével együtt jelent meg a Physical Review Letters című folyóiratban.

Azóta egyetlen kritikus - Patrick Bruno, egy elméleti fizikus az Európai Synchrotron Sugárzási Létesítményből Franciaországban - fejezte ki elégedetlenségét a szakirodalomban. Bruno szerint Wilczek és társasága tévesen azonosították a tárgyak időfüggő viselkedését gerjesztett energiaállapotban, nem pedig alapállapotban. Nincs semmi meglepő a tárgyak többletenergiával történő ciklikus mozgásában, a mozgás megszűnésével az energia is szertefoszlik. Ahhoz, hogy időkristály legyen, egy tárgynak alapállapotban kell állandó mozgásban lennie.
Bruno megjegyzése és Wilczek válasza 2013 márciusában jelent meg a fenti folyóiratban. Bruno kimutatta, hogy egy alacsonyabb energiaállapot lehetséges egy olyan rendszerben, melyet Wilczek javasolt, ami egy időkristály hipotetikus példája. Wilczek azt mondta, hogy bár a példa nem egy időkristály, de nem gondolja, hogy a hiba "megkérdőjelezi az alapvető elgondolást."

"Bebizonyítottam, hogy a példa nem helyes." - mondta Bruno. "De nincs általános bizonyítékom - legalábbis eddig."

A vita valószínűleg nem elméleti alapon fog eldőlni. "A labda valóban nagyon okos és tapasztalt kollégák kezében van," - mondta Zakrzewski.

A Berkley tudósai vezette nemzetközi csapat felkészül egy bonyolult laboratóriumi kísérletre, bár lehet, hogy "bárhol a három és a végtelen év között" fejezik be, az előre nem látható technikai vagy  finanszírozási nehézségek miatt, mondta Haffner, aki Zhang társkutatója. A remény az, hogy az időkristályok a fizikát a kvantummechanika pontos de látszólag tökéletlen törvényein túl fogják terelni egy nagyobb elméletbe vezető úton.

"Nagyon kíváncsi vagyok azt látva, hogy valami újjal járulhatok hozzá Einsteint követően," - mondta Li. "Ő azt mondta, hogy a kvantummechanika nem teljes."
Építsünk iongyűrűt
Albert Einstein általános relativitáselméletében (a törvények, melyek irányítják a gravitációt és a világegyetem nagyarányú szerkezetét), az idő és tér dimenzióit ugyanabból az anyagból szőtték, az úgynevezett tér-időből. De a kvantummechanikában (a szubatomi szinten meglévő kölcsönhatások törvényei) az idő dimenzió más módon képviselteti magát, mint a három térdimenzió - "zavaró, esztétikailag kellemetlen aszimmetria" - mondta Zakrzewski.

Az idő kölönböző kezelése lehet az egyik forrása az általános relativitáselmélet és a kvantummechanika közti összeférhetelenségnek, legalább az egyik, melyen változtatni kell, hogy egy mindenre kiterjedő kvantum gravitáció elmélethez jussunk (széles körben tekintik úgy, mint az elméleti fizika fő célját). Melyik időkoncepció az igazi?

Ha az időkristályok képesek megtörni az időszimmetriát ugyanolyan módon, ahogy a hagyományos kristályok megtörik a tér szimmetriáját, "ez azt jelenti, hogy a természetben e két mennyiség úgy tűnik, hogy hasonló tulajdonságokkal bír, és ennek végső soron tükröznie kell magát az elméletet." - mondta Haffner. Ez arra utal, hogy a kvantummechanika nem megfelelő, és lehet, hogy egy jobb kvantumelmélet ugyanannak a szövetnek két fonalaként kezeli az időt és a teret.

A Berkeley vezette csoport megpróbál megépíteni egy időkristályt 100 kálcium ion kis elektródákkal körülvett kamrába történő befecskendezésével. Az elektródák által létrehozott elektromos mező bezárja az ionokat egy 100 mikron széles "csapdába", ami durván egy emberi hajszál vastagsága. A tudósoknak pontosan kell kalibrálniuk az elektródákat a mező elsimítására.
Mivel a hsonló töltések taszítják, az ionok a csapda külső szélén egyenletesen rendezik el magukat egy kristálygyűrűt formálva.

Elsőként az ionok egy gerjesztett állapotban rezegnek, de dióda lézereket, amilyenek a DVD lejátszókban is megtalálhatók fognak alkalmazni, hogy szétszórják a plusz mozgási energiát. A csoport számításai szerint az iongyűrű alapállapotba rendeződik, amikor a lézer által hűtött ionok egymilliárdod fokra hűlnek az abszolút nulla foktól. A hőmérsékleti viszonyokhoz való hozzáférést már régóta akadályozza a csapda elektródák háttér hősugárzása, de szeptemberben egy technikai áttörés az elektródák alatti felületi szennyeződések megtisztításával százszoros háttérhő csökkenést eredményezett az ioncsapdában. "Pontosan ez az a tényező, ami ahhoz kell, hogy a kísérlet elérje célját." - mondta Haffner.

Ezután a kutatók bekapcsolják a statikus mágneses teret a csapdában, mely elméletük szerint rábírja az ionokat egy forgó mozgásra (és folymatosan ezt teszi a végtelenségig). Ha minden a tervek szerint halad, az ionok meghatározott időközönként visszatérnek a kezdőpontjukba, miközben egy rendszeresen ismétlődő rácsot alakítanak az időben, ami megtöri az időbeli szimmetriát.

A gyűrű forgása közben a tudósok az egyik iont lézerrel eltalálják, hatékonyan megjelölve azáltal, hogy egy más elektronikus állapotba kerüljön, a másik 99 ionhoz képest. Ez világos marad (és megmutatja magát az új helyen), míg a többi elsötétül egy második lézertől.

Ha a fényes ion a gyűrűben köröz állandó sebességgel, akkor a tudósok bebizonyították első alkalommal, hogy az idő transzlációs szimmetriája megtörhet. "Ez valóban kihívást jelent a megértésünknek." - mondta Li. "De először is be kell bizonyítani, hogy valóban létezik."

Amíg ez megtörténik, néhány fizikus mélységesen szkeptikus marad. "Én személy szerint úgy gondolom, ez nem lehetséges, hogy mozgást érzékeljünk alapállapotban." - mondja Bruno. "Lehet, hogy képesek arra, hogy egy iongyűrűt hozzanak létre egy toroid csapdában és néhány érdekes dolgot csinálnak majd vele, de nem fogják látni az örökké ketyegő órájukat, ahogy azt állítják."
Natalie Wolchover - Simons Foundation




A Montauk Projekt - Időutazás, elmekontroll és Földönkívüli kapcsolat





3/31/2013 
A Montauk Projekt az időutazás, a földönkívüliekkel való kapcsolat és a Mind Control technikák kifejlesztéséről szólt. Az, hogy tényleg létezett-e, kevésbé érdekes, mint az érdekes fejtegetések és gyakorlati példák az időutazásra és hogy a szerzők szerint hogyan működik a valóság, a múlt és jövő átformálása.
A Montauk Projektről több könyvet írtak különböző állítólagos résztvevői. Ez a cikk Preston B. Nichols és Peter Moon könyvének szubjektív összefoglalója. Nichols első könyve talán a leghitelesebb a Montauk könyvek közül. Olvasásra ajánljuk azoknak, akik érdeklődnek a szóban forgó témák iránt. Ez a könyv technikai részletekben gazdag, műszaki leírások vannak benne néhány használt berendezésről.

Wilhelm Reich és az orgon energia
Reich 1940 előtt és körül kísérletezett az életenergiával, amit orgon energiának hívott. A "halott orgon energia" spirális mozgása a viharokban játszott szerepet. Az emberi aura is ez az orgon energia, és ezáltal betegségek és főleg a rák váltak esetlegesen gyógyíthatóvá. Ilyen irányú kísérleteit orvosi papírokban publikálta. Az orgon energiát egyfajta dinamikus éterként értelmezte. A kutatás és technológia elviekben az időjárás módosítására is alkalmas volt. A kormány kutatásokat indított Reich nyomán és az időjárás változtatását szerették volna elérni.

A Philadelphia kísérlet
Az idősebb Dr. John Hutchinson, Nikola Tesla és mások a radar és emberi szem előtti láthatatlanságot kutatták a chicagoi egyetemen a '30-as években. Később Princetonban Einstein és Neumann János (John von Neumann) is dolgoztak rajta, '36-ban Tesla is újra kapcsolódott ebbe a projektbe.

1941-ben Tesla elérte a kísérleti fázist az elektromágneses alapú láthatatlanság esetében, de rájött, hogy az emberek és lelkük transzformációjával bajok lesznek. Több időt kért egy embereket is tartalmazó esetleges kísérlet előtt, hogy el tudja kerülni a kísérleti alanyok várható károsodását, de nem adtak, és mikor ezért szabotálta a projektet, eltávolították belőle.

Neumann vette át a vezetést. Ő is hamar rájött, hogy emberekre végzetes lehet a kísérlet. Azt gondolta, hogy ez egy további generátorral megelőzhető lenne, de a kísérlet során nem sikerült összehangolnia a többivel, ezért nem sikerült az embereket megfelelően megmenteni.

A Philadelphia kísérlet arról szólt, hogy egy hajót, az U.S.S. Eldridge-et, a radar előtt elektromágneses láthatatlanná tegyék az emberekkel együtt. 1943 aug. 12.-én történt. A projekt neve ekkor "Rainbow Project" ("Szivárvány Projekt") vagy Phoenix I. A hajót telepakolták elektromágneses tekercsekkel és nagy térerősségeket generáltak a hajó körül a Tesla és mások által kiszámolt elrendezéssel. A hajó végül láthatatlan lett, nem csak a radarnak, hanem egy másik téridő valóságba került át, és egy másik fizikai helyen jelent meg.

A kísérletet alatt Edward és Duncan Cameron kezelték a hajót és a generátorokat. Ők árnyékolva voltak a hatásoktól, a fém fülke belsejében nem volt akkora térerőváltozás. Azonban nem sikerült lekapcsolniuk a berendezést, amikor kellett volna. Később kiderült, hogy azért, mert a montauki radar 40 évvel később rá volt hangolva az ő téridő eseményükre. Hogy ekkor mi történt még, azt a könyv a végén taglalja.



Phoenix II avagy Montauk kezdete

Neumann János az 1950-es évek végén átvette a kísérletet kutató tanulmányokat és a Reich-féle kutatás utódjait és így jött létre a "Phoenix II" projekt. Azt vizsgálták, hogy az emberekkel mi történt. Arra jutottak, hogy minden embernek és a földnek van egy elektromágneses jele, amit egyféle háttérjelként érzékelünk, és ha ez hiányzik, árnyékolt, mint a láthatatlansági kísérletben, akkor az ember elveszti az orientációját, hogy hol van, és nem tud kapcsolódni a földi időhöz és valósághoz. Ezt ellensúlyozni lehet azzal, ha ezt a jelet mesterségesen generálják az árnyékolt területen belül (pl. a hajón belül). A kutatás végén 1967-ben a kongresszus kapott egy jelentést, melyben szerepeltek az addigi eredmények és hogy a technológia alkalmas arra, hogy az emberi viselkedést befolyásolja. A amerikai kongresszus ezért a további kutatásokat elutasította, attól tartván, hogy őket magukat is befolyásolás alá lehetne vonni. 
A Brookhaven-ben működő csoport (ahol eddig folyt a kutatás) már túl sok energiát áldozott a célra, ezért a kongresszusi tiltás ellenére folytatták a projektet, most már a hadsereg bevonásával és titokban az állami fennhatóság alól. Montaukban egy katonai bázis működött egy 2. világháborús radarrendszerrel, amely a modernebb technológia megjelenésével elavulttá vált. 1969-ben a hadsereg elhagyta a montauki bázist, és átadták a Phoenix kísérlet számára. Mivel a kongresszus elutasította a projekt finanszírozását, a Phoenix II projektet privát finanszírozók vették át. Feltehetően bizonyos náci pénzeket költöttek erre, amiket 1944-ben szövetségi területen egy aranyszállító vonatra történt vonatrobbantás alkalmával szereztek (ez arra enged utalni, hogy a projektet irányítók nácik utódjai voltak).

Az első kísérleteket a mikrohullámú tartományban végezték 425-450 MHz között. Ez centiméteres hullámhossz. Az igazi rádiózás a GHz-es frekvenciákon, tehát ettől feljebb kezdődik. Az alap frekvenciát a pulzus (időbeli alak) és ezek amplitúdó arányaival módosították. Az antennát a toronyra irányították, ahol a híres montauki szék elődje volt elvileg elektromágnesesen árnyékolt szobában. A SAGE radar (Semi-Automatic Ground Environment) egy banánszerű forgó antenna volt és több gigawatt teljesítményt adott le. Először a székben ülők sérüléseket szenvedtek a mikrohullámok miatt. Később rájöttek, hogy az igazán hasznos jel a magasabb oktávban található és a hátsó irányba sugárzódott, és ennek nem volt égető/károsító hatása sem.

A továbbiakban kísérleteztek a "frequency hopping"-al, azaz véletlenszerűen ugráltak öt kijelölt frekvencia közt bizonyos időközönként. Ezzel a módszerrel emberek, állatok és elektromos berendezések működését voltak képesek befolyásolni. A kísérleti alanyok részben sorkatonák voltak, akik tudtuk nélkül vettek részt ezekben a kísérletekben a montauki bázison.

Az 50-es években már létezett technológia, ami olvasta az emberi agyhullámokat (Az ITT cég készítette el, állítólag a sziriusziak - egy galaktikus nép - segítségével). Ehhez a szék körül piramis formációban rendezték el a tekercseket. Ez a berendezés tulajdonképpen az emberi aurát olvasta. Maga a gép egy Cray1-es számítógéppel működött. Később beszélgetést, képet és hangokat is közvetíteni tudott az agy belsejéből kifele. A montaukiak ezt pont meg akarták fordítani: ezeket a frekvenciákat kívánták küldeni az embereknek, hogy előidézzenek érzéseket és gondolatokat. A montauki széket tehát felszerelték ezekkel a tekercsekkel és berendezéssel. 
A székből kijövő adatokat a Cray1 számítógép kapta, onnan egy IBM 360, az pedig ment a kisugárzó antennára. Vagyis amit a személy gondolt, amilyen agyhullámokat és "aurát" generált, azt ki tudták sugározni kintre. Egy évig tartott, amíg megfelelően összekapcsolták a gépeket és ezek jól kommunikáltak egymással. A széket később áthelyezték egy mély pincébe a föld alá. Al Bielek ebben a fázisban lépett be a projektbe.

Volt még egy probléma a vevő és sugárzó berendezés kapcsolatával: az időbeli zavar ("glitch"). Ha a valóságbeli és az elképzelt idő az agyban eltért egymástól, akkor a kapcsolat felborult. A deja vu élmények is ilyesmik, de általában nem vesszük észre az ilyen zavarokat, amik az idő folyásábani változásokat jelentik (itt nem teljesen világos, miről van szó). Ezeket kiküszöbölendő új széket és tekercs-elrendezést építettek fel, ami jobban igazodott egy korábban Tesla által kifejlesztett berendezéshez. Ez a visszacsatolást is megszüntette (ugyanis ha valaki a székben gondolt valamit, és azt kisugározták, akkor a székben ülőhöz is eljutott volna, és megint tovább gerjesztette volna az összes berendezést és a székben ülő agyát, eltorzítván a kísérletet).

A következő lépés a materializácó volt. Duncan gondolt például egy tárgyra, és ez az objektum létrejött az objektív valóságban egyféle ideiglenes szellemképként/árnyékképként. Néhány ténylegesen megmaradó dolog is létrejött. Ennek a működése és oka tulajdonképpen ismeretlen.

Ezen kívül, ha volt valakitől egy személyes tárgy (pl. hajszál), akkor koncentrálni Duncan tudott erre, és megtudni, mit érez és gondol, valamint később befolyásolni is azt. Ezzel kezdődött a Mind Control kísérletezés, vagyis célzott emberek cselekedeteinek és gondolatainak a befolyásolása.

Duncan személyisége a befolyásolási kísérletek alatt nem volt jelen, csak a "primitív lénye", amit jobban lehetett ellenőrzés alá vonni. Ezek a fajta kísérletek 1979-ig folytak. Felfedezték, hogy néha más időpontban működött a "teremtés", tehát időbeli különbség volt Duncan aktivitása és a tárgy létrejötte közt.

Időutazás
Kiderítették, hogy az idő ilyen elferdítéséhez a jelen levő berendezés nem volt elég hatékony. 1979-ben egy Orion Delta-t antennát állítottak fel (az antenna technológiáját állítólag az orioni galaktikus néptől kapták). Ez egy 30-40 m magas oktahedron antenna volt a föld alatt, amely fölé helyezték a széket, hogy a kölcsönhatást a sugárzással teljesen kiiktassák. Ekkor lehetővé vált, hogy az idő természetét, az időbeli koherenciát és a nullpont időt tanulmányozzák (ezek kürölbelüli meghatározása a könyvben található - az idővel foglalkozó metafizika és tudomány meglehetősen bonyolult).

Ezáltal időkapukat tudtak nyitni. Duncan egy ilyen időkapura koncentrált és létrejött egy járat, aminek végén fény volt, és át lehetett nézni rajta. Az első kísérleteken még időben és térben ingadoztak a kijáratok, így emberek elvesztek a téridőben, vagy ahova mentek; voltak, akik ottrekedtek. Megfigyelték, hogy 20 éves ritmusok vannak a téridőben, amik az augusztus 12-i 1943-as kísérlethez voltak csatolva. Ezek lehettek referenciák és ezekből kellett nyitni a járatot. Más időpontokra, amik nem csatlakoztak ehhez a vonalhoz, nem tudtak közvetlenül hozzáférni. 1943 és 1983 közt ment a fővonal. Mikor már létrejött egy megbízható időutazási lehetőség, Montauk egész személyzetét lecserélték. Új fázis kezdődött a projektben.

Phoenix III - kísérletek az idővel

Ez a szakasz 1981-83-ig tartott. Szinte az egész bázis személyzetét lecserélték. Akiket újonnan hoztak, "titkos személyzet"-ként ismerték a régiek. Maga az időalagút "kivilágított", tekergő, és magától átmentek benne, a végén kijöttek az utazók. Az alagútban volt egy "full out" élmény is, amikor testen kívülihez hasonló állapotot éltek át, akik átmentek rajta. Ez egy mindentudás-szerű állapot és ezt is próbálták Duncanban elérni az időkapu nélkül. 
"Az utcáról" hoztak embereket - alkoholistákat, hajléktalanokat - és átküldték őket, azok rádióval mentek és felvevőkkel és minden út után jelentést tettek, amiket tároltak. Nyilván túl veszélyes volt a saját személyzet életét és épségét kockáztatni. Több ezer embert hagytak elveszni a téridőben valahol technikai okokból és talán hanyagságból. Viszont azért idővel egy nagy videókönyvtár jött létre.

Ezen kívül volt egy különös projekt, amire a könyv szerzői emlékeztek: gyerekeket gyűjtöttek - "árja" fiúkat. Talán egy náci projekthez volt szükség rájuk (úgy tűnt, hogy a náci eszmék bizonyos hadseregi körökben tovább éltek). Az időben előre, 6037-be küldték őket valamilyen arany ló szoborhoz egy kihaltnak tűnő városba. Azon feliratok voltak rajta és azt kellett elolvasniuk. Erről többet nem tudtak meg.

Az időutazással a világháborúkat is manipulálhatták, vagy erősen figyelték, mi történt akkor. Aztán a Marson levő bázist kutatták a piramis alatt (Cydonia). A kísérlet irányítói tudták, hogy van ott egy bázis (vö "Alternative 3" könyv/film - Leslie Watkins with David Ambrose and Christopher Miles).

A Marsra rendszeres időközökbe próbákat küldtek. 125 ezer éve találtak csak lakókat ott. A piramisban valamilyen technológia volt, ami egy védőberendezés az időutazás ellen és ezt kellett először kikapcsolniuk. Ezt 1943-ban kapcsolták ki (ti. visszamentek az időben akkoriba). Egyesek azt gondolták, hogy ez a védelmi funkció kikapcsolása okozta, hogy ezután jelentel meg nagy számban galaktikus népek a Földön (ufók) és később is aktív maradt a galaktikus jelenlét.

A projekt ezen szakaszában Duncannek már nem kellett mindig a székben ülnie, mert eltárolták az elektromágneses lenyomatát és reprodukálni tudták. Így maga Duncan is átmehetett az alagúton.

1983 augusztus 12.-én szinkronba kerültek a '43-as eseménnyel és látták a hajót a portálban. Edward és Duncan Cameron is megjelentek a portálban.

A szörny
Nichols, Duncan és Al Bieleknek nem tetszett az egész projekt alakulása, mert szerintük nem az emberiség előnyére használták az erőforrásokat, valamint olyasmivel kísérleteztek, aminek hatásait egyáltalán nem ismerték. Ezért megállapodtak, hogy véget próbálnak vetni a projektnek. Megbeszélték, hogy Duncan létrehoz valami szörnyet a tudattalanból, amilyen félelmetes fenevadat csak képes, egy bestiát, amely a kísérletet befejezésre kényszerítené.

A szörny tényleg létrejött és elkezdte pusztítani a bázis berendezését. Amikor már kezdett elfajulni a dolog, a személyzet a generátorokat ki akarta kapcsolni, de nem sikerült, mert minden áram nélkül is működött tovább, a hajón levő és a saját generátorok egymásra hangolása adták az energiát. Aztán végül elvágták a berendezést egy másik kábelét és akkor tünt el a bestia is. A bázist ezután ürítették ki, rombolták le részlegesen és vége volt a kísérletnek.

Az idő természete

Példa egy sakktábla: ha van egy játékunk és a figurák története felírva, és megváltoztatunk valamit "a múltban", egy korábbi felállásban, akkor az összes későbbi felállás, jövő és jelen is megváltozik.

Ha a jövőt megnézték, vagyis odaküldtek embert, akkor az fixált jövő lett és oda létrejött egy kapcsolat a két pont között, egy "hurok". Az időutazás a közös tudattalant is megváltoztatja, ezért nem feltétlenül veszik észre az emberek, ha valami megváltozik a múltjukban. Azonban vármilyen manipulációt vagy fixnek tűnő hurkot meg lehet újra változtatni a közös tudattalanon keresztül, vagy egyének döntései által. Ekkor létrejön egy új hurok, ami úgymond felül rétegeződik az előző hurok felett.

További fejlemények
Nichols személyes kapcsolata által kiderült, hogy Neumann hivatalosan 1957-ben meghalt, de csak lecserélték az identitását. Lett új neve, de német diplomái [Neumannak egy Pázmány és egy zürichi egyetem diplomája volt] még ott függtek a falon, ő azt állította, semmi közük hozzá. Nichols Montauk után meglátogatta őt, hogy régi montauki berendezéseket vásároljon tőle. Amikor elvitték a vásárolt felszerelést, Neumann eredeti és az új identitása váltakozott egymással. Neumannként felismerte Nicholst és mesélt neki abból az időből, amikor együtt dolgoztak. Azt is elmondta, hogy az a berendezés volt az egyik kulcseleme a Montauk kísérletnek.A Philadelphia kísérlet után

Miután Edward és Duncan Cameron leugrottak a hajóról, az időalagúton át Montaukba kerültek, 40 évvel későbbre. Ott Neumannal találkoztak (illetve az akkori új identitásával), aki a történelemből már tudta, hogy jönnek. Azt mondta nekik, hogy mindenképpen vissza kell menniük és le kell kapcsolniuk a hajón levő berendezést. De "előtte" még részt vettek bizonyos kiküldetéseken (feltehetően ez évekig tartott). Az egyiken egy mellékágba kerültek az időalagútban és találkoztak galaktikus entitásokkal, akik létrehozták a mellékágat és ők elhozatták velük az repülő szerkezetről egy bizonyos kristály hajtóművet. A philadelphiai kísérlet alatt ugyanis repülő csészealjak is megjelentek, és egy a kísérlet alatt is ott maradt, majd Montaukba került át. Az idegenek nem szerették volna, ha ez a technológia emberi kezekben marad.

A kísérlet végekor Duncan átjött 1943-ból 1983-ba és ott is maradt. Ettől elvesztette az időreferenciáját és nagyon sebesen öregedni kezdett. Viszont ha ő meghal, az egész Montauk projekt talán létre sem jön, hiszen ő volt az egyik kulcsszereplője. Kutatásokat indítottak, hogy megőrizzék az "esszenciáját", az elektromágneses lenyomatot és egy új testbe helyezzék át. Miután kapcsolatba léptek vele a jövőből, és erre utasították, az idősebb Cameronnak 1951-ben született egy fia, és ő lett a fiatal Duncan Cameron, bele ültették át a születésekor fiatalabb, de időben későbbi Duncant 1963-ban. Aki 51-től 63-ig volt a testben, azt "kiűzték" vagy talán megint másvalakivé tették. Edward Cameron viszont a Philadelphia kísérlet után önfejűen kezdett kísérletezgetni, és így őt is másik testbe és identitásba helyezték át. Ő lett Al Bielek, aki aztán Montaukban vett részt mint kutató.

A Philadelphia kísérlet után az U.S.S. Eldridge-et eladták Görögországnak, minden felszerelést kiszereltek belőle és törölték a hajónaplót.
Összefoglaló

Duncan Cameron: A Phildelphia kísérletben vett részt, majd 1983-ba került át. Ekkor még rejtélyes módon a 2137-es évben is élt egy ideig, majd amikor visszatért Montaukba 1983-ba, gyorsan öregedni kezdett. Ekkor 1963-ba helyezték át az eredeti apja új fiának testébe. Ezek után lett ő a Montauk bázis széket használó kísérletező.

Edward Cameron: Duncan testvére és a Phildelphia kísérletben vett részt, de ő 1943-ban maradt a kísérlet után. Ezek után nem állt a hadseregben szolgálatában, majd mikor túl sok gondott okozott, a fiatal Al Bielek-é változtatták 1927-ben. Így nőtt fel és aztán részt vett a Montauk projekt technikai kutatásaiban.

Preston Nichols: a Montauk projekt egyik technikai munkatársa. Hivatalosan egy ismert cégnél dolgozott, közben minden nap átesett egy agymosáson és úgy ment dolgozni Montaukba. A hivatalos, másik életében semmit sem tudott Montaukról, amíg bizonyos események lassan vissza nem hozták az emlékezetét.
Forrás


Egy történelmi jelentőségű interjú feltárja azokat a nemzetbiztonsági titkokká minősített technológiákat, melyeket a földönkívüliektől tanultak



3/25/2013  
Egy történelmi televíziós interjút rögzítettek 1964 júniusában  George Van Tassel-el, aki felfed számos olyan technológiát, melyeket titokban fejleszett ki az amerikai légierő és haditengerészet, melyek földönkívüli látogatóktól származó információkon alapulnak.
A nemzetbiztonsági titkok között Van Tassel feltárja, hogy az amerikai légierő legalább 1956 óta rendelkezik antigravitációs technológiával. Van Tassel azt állítja, hogy szemtanúja volt az antigravitációs technológia gyakorlati bemutatásának 1953-ban, amikor felvitték egy földönkívüli űrhajóra, amely a Giant Rock repülőtéren Kaliforniában szállt le, melyet abban az időben ő irányított.

Az interjúban Van Tassel továbbá azt állítja, vizuális képek bármely időből való letöltésén alapuló technológiát, beleértve a televíziós jeleket és magát az időutazást is fejlesztett ki, majd azt nemzetbiztonsági okokból titkosította az amerikai haditengerészet.

A földönkívüli kapcsolat tapasztalatait alapul véve Van Tassel nagy erőfeszítéseket tett az időutazás technológiájának kifejlesztésére, és az emberi élettartam mgnövelésére a négy emelet magas “Integratron” segítségével, melyet ő épített Giant Rock-ban. 1978-ban halt meg szívrohamban, egy héttel az Integratron tervezett befejezése előtt.

Halálának körülményei arra utalnak, hogy az emberi élettartam megnöveléséről szerzett tudást, a másik témakör, mely jelentős nemzetbiztonsági következményekkel jár, már kisajátították az amerikai hatóságok a titkos fejlesztéseikhez. 
A televíziós interjút Jack Webster készítette 1964 június 18-án a KVOS TV-ben. Egyik legfontosabb állítása, hogy 1953 augusztus 24-én felvitték egy földönkívüli űrhajóra, és technológiai információkat adott át neki négy földönkívüli látogató, akik körülbelül 170 cm magasak voltak. Az egyik közülük 700 éves volt Van Tassel elmondása szerint. Egy egyszerű matematikai képletet kapott az időutazáshoz, mely az idő frekvenciával fordított összefüggésben áll. Figyelemre méltó Van Tassel állítása, miszerint a bármely történelmi időszakból képeket megjelenítő technológia a későbbiekben került kifejlesztésre. A technológiát hamar titkossá minősítette az amerikai haditengerészet, és a feltaláló kénytelen volt titkos projekt keretében folytatni a munkát. Az időutazó/időnéző technológia, melyet Van Tassel az 1964-es interjúban leírt nagyon hasonló ahhoz, amit jóval később mint "Project Looking Glass" volt ismert, melyről belső informátorok állítják, hogy az amerikai haditengerészet alatt futott.

Az egyenlet, melyet Van Tassel 1953-ban kapott a földönkívüli kapcsolatától, alapja lett az Integratron fejlesztésének, a négy emelet magas szerkezetnek, ami képes volt az emberi sejtek megújítására, ezáltal megnövelve az emberi élet hosszát.
 Azzal a céllal készítették, hogy szabad és nyitott technológia legyen az emberek számára. Az Integratron projekt 1978-as befejezésének határán Van Tassel rejtélyes körülmények között halt meg szívrohamban. Kiválasztott amerikai kormányzati szervek végül elkobozták a kutatásokra vonatkozó anyagokat és dokumentumokat, melyek az ő tulajdonában voltak. Az Integratron projektet ezután nem folytatták. Van Tassel úttörő kutatása a sejt megújításra és az emberi élettartam meghosszabbítására nagyon valószínű, hogy beleolvadt egy szigorúan titkos projektbe, melyet ugyancsak nemzetbiztonsági okokra hivatkozva titkosítottak.
Az interúban Van Tassel végül elmondja, hogy saját maga volt tanúja a földönkívüli látogatók antigravitációs technológiájának, akik évszázadok óta rendelkeznek bázisokkal a Holdon. Van Tassel azt is állítja, hogy az amerikai légierő szigorúan titkos projektek keretében 1956-ra kifejlesztette az antigravitációs technológiát. Az antigravitációs technológia az elektrogravitáció elvén alapul, melyet egy nyílt tudományos szakirodalomban is megvitattak egészen 1956-ig, aztán az ilyen kutatások hirtelen szigorúan titkosak lettek. 1956 után nem jelent meg több tudományos tanulmány ezen a területen.
Van Tassel állítása elfogadható magyarázatot ad az antigravitációs kutatások titokzatos eltűnésére a nyílt tudományos szakirodalomban. A kormányzati szervek sikerrel bizonyították azok gyakorlati értkét és fontosságát nemzetbiztonsági szempontból. Minden további nyílt forrású vagy polgári erőfeszítést, mely az antigravitációs technológia kifejlesztésére törekedett titkosnak minősítettek, vagy elnyomtak. Otis Carr esetében, aki Nikola Tesla tanítványa volt, a saját civil alapú antigravitációs technológiájának elnyomása szörnyű eredményekkel járt. Carr koholt vádak alapján börtönbe került, és csak négy évtizeddel később, 2006 márciusában Carr egyik technikai asszisztense Ralph Ring jelentkezett, hogy felfedje az igazságot. Carr sikeresen kifejlesztette az antigravitációs technológiát, amit aztán nemzeti ügynökségek fojtottak el.
Az 1964-es Van Tassel interjú egy klasszikus, mely bemutatja az úttörő kutatásokat az 1950-es évek egyik legfontosabb kontakt személyén keresztül, és mindazt a tudást, amit földönkívüli segítséggel szerzett. Az interjú felfedi az USA három legfontosabb nemzetbiztonsági titkát, hogy már több mint öt évtizede kifejlesztették az antigravitációs technológiát, az emberi sejteregeneráló és élettartam növelő technológiát, valamint a múltba és a jövőbe betekintést nyújtó időutazó/időnéző technológiát.

George Van Tassel élettörténetén alapuló filmet jelenleg forgatják, akit Kevin Gage színész alakít.A film címe Giant Rock: A legnagyobb UFO történet, melyet sosem mondtak el, melyből további részletek derülnek ki Van Tassel ismereteiről az időutazás, az antigravitáció és a megfiatalító technológiáról - a tudásról, melyet közel hat évtizede fejlesztettek ki a nemzetbiztonsági szervek.
A George Van Tassel interjú



Az Illuminátus Rend dióhéjban



Bajorországba Ingolstadt egyetemének tanára Ádám Weishaput alapította meg az Illuminátus Rendet 1776. május 1-jén. Ez a társaság a megvilágosodottak, és beavatott rendje.

Nem véletlen, hogy a bal oldali pártok, és a szakszervezetek is május elsejét jelölték ki a munka ünnepének. Míg a szovjet birodalom fennállt, ez volt az egyik legnagyobb ünnepe. A hivatalos történetírás, még most is nagy ívbe ki akarja kerülni azt a tényt, hogy az Illiminátus Rend szoros összefüggésbe hozható a kommunista világmozgalommal. A történetírás, hogy ezzel nem akar foglalkozni az egy dolog, de a valós történelmi események a fent írtakat igazolja.
ilkö1
Ádám Weishaput katolikus neveltetést kapott. Nagyon fiatalon már az ingolstadti jezsuita egyetem egyházi jog tanára lett. 1771-ben minden előzmény nélkül tanári állásáról lemondott. Célja a következő öt évben megalapítani egy szabadkőműves szerű titkos társaságot. Úgy tervezte, hogy az általa alapított társasának a szabályai sokkal szigorúbbak lesznek, mint más szabadkőműves páholyoknak. Az új társaság egyik célja már akkor egy új világrend volt. Ahhoz azonban, hogy létre hozzon egy új világrendet, a régit le kell bontani! A társaságnak támadnia kellet az egyházi világi hatalmat, Vatikánt, és a dinasztikus monarchiákat is.
weiskö2
Weishaupt mindig is arra törekedett, hogy a szabadkőművességet összekapcsolja az Illuminátus Renddel. Mozgalmában résztvevőket, három csoportba sorolta.
Az elsőbe tartoztak a novíciusok, minerválok, és az alacsonyabb fokozatú illuminusok.
A második osztályba a szabadkőművesek tartoznak, és a hagyományos skót rítusú lovagok.
A harmadik osztályba a minisztériumok, papok, régensek, mágusok, és a király tartozott. Persze a király ő volt.
Weishauptnak nagyon fontos volt, hogy tekintélyes, befolyásos embereket nyerjen meg maga számára, már kezdettől fogva.
Az Illuminátus Rend első fokozataként olyan szigorú szabályokat követelt meg, hogy aki ehhez a rendhez akart tartozni, az minden ellenállástól meg lett fosztva.
Hermann Ahlwardt Több fényt – a Jezsuita Rend című írásában közölte, hogy Weishaupt megismerkedett báró von Knigge-vel Frankfurtban, és a „nemes proletárral” barátságot kötött. Később a nemes Ádám eszméit terjeszteni kezdte elit körökben. Németországban ettől kezdve lépett be sok báró, nemes, és befolyásos ember az Illuminátusi Rendbe. A titkos társaságba katonatisztek is bekerültek, állami hivatalnokok, nagy gondolkodók, írók, és művészek is. Két nagy befolyású, de nagyon titkos ember Knigge, és Bode segítségével Weishaupt tagja lett a müncheni szabadkőműves páholynak.
 Weishaupt könyvében megírta, hogy aki jónak látja, elvileg kiléphet az általa megalapított Illuminátus rendből. A gyakorlat egyáltalán nem ezt igazolta hiszen, aki belépett a rendbe halálbüntetés terhe mellett kellett nekik teljesíteni a rend utasítását, életük végéig! Azokat a parancsokat is kötelesek voltak végrehajtani, amikor megbízták őket valamivel, amihez egy esetleges bűncselekményt kellett végrehajtani. A Rend kezdő novícius tagjainak is félelmetes esküket, és magukra kimondott átkokat kellett kimondani, hogy beavatottak lehessenek. Aki a társasághoz tartozott feltétlen engedelmességgel tartozik. Amennyiben megszegik, akkor az egész Renddel szembe kerülnek. A legszigorúbb titoktartási kötelezettséget vállalták, és soha senkinek nem volt szabad elmondani, hogy mi történik a rend berkein belül. Egy rendtagot csak akkor avattak be a végső célokba, amikor a tagnak sikerült már az Illuminátusok belső köréhez tartozni. A Rend végső céljai a következők:
Minden meglévő kormány leváltása
Magántulajdon eltörlése
Az örökösödési jog megszüntetése
A hazafiság elpusztítása
Valamennyi vallás felszámolása
A család felbomlasztása
Egy új világrend létesítése
Weishauptnak sikerült tekintélyes emberek kegyeit megszerezni, így mint Németország fejedelmeinek érdeklődését is. Ezek a fejedelmek már kezdő korukban több titkot tudtak, mint a Rend többi kezdő tagjai, mert nagy befolyással bírtak. Ádámnak ők azért kellettek, hogy a katolikus egyházat, így hatékonyan tudták gyöngíteni. Az egyház volt az Illuminátusok első ellensége.
A ravaszság a dologban az volt, hogy ezek a fejedelmek tovább nem juthattak a ranglétrán, mert akkor megtudták volna a Rend valódi végső romboló szándékait, amiről fentebb már írtunk. Ezeken a fejedelmeken keresztül sikerült Weishauptnak betekintést nyernie a szabadkőműves mozgalom belső dolgaiba. 1782. július 16-án a németországi Wilhelmsbad-ban egy szabadkőműves összejövetel alkalmával szövetséget kötött a Szabadkőműves Mozgalom az Illuminátus Renddel.
ilkö4
Az Illuminátus Rend eredetileg a Jezsuita rend mintájára volt felépítve. Mindenki tisztában volt azzal, hogy renden belül ki az, aki vele egy szintű beosztásban van, de arról is tudtak, hogy ki az elöljáró. Az elöljáróknak kötelességük volt jelentést készíteni félévente minden rendtagról. A rendtagoknak is szintén kötelességük volt jelentést készíteni elöljáróikról zárt borítékban! A rendtagok gyónni is kötelesek voltak.
II. Katalin orosz cárnő is tagja volt az Illuminátusoknak, és kellemetlennek tartotta, hogy ő is kontroll alá volt vonva, noha nem sok rendi titkot kötöttek az orrára.
Az Illuminátus tagoknak gyakorlatilag állandóan egymást meg kellett figyelni. Ez nem volt más, mint kémkedés. Állandóan jelentéseket kellett egymásról írni, és gyámkodni kellett. Ez egy természetellenes, és nagyon kellemetlen módszer volt, hiszen az ember szabadságát jelentősen megkötözte. A módszert azért dolgozták ki, hogy így a néhány rendvezető információkhoz jusson a tagokról.Az illuminátusok dinasztia, és egyházellenes magatartását a beavatási szokások igazolták, amelyet egy magas szinten lévő Illuminátus tag tarthatott.
beavatkö6
Aki a rendbe be akart lépni, bevezették egy olyan terembe, ahol volt egy trón. Ez előtt egy asztal, amelyen volt egy jogar, egy kard, és egy korona. A királyság jelképei. A beavatottakat megkérték, hogy vegyék magukhoz ezeket a tárgyakat, de egy időben közölték azt is velük, hogy ha ezt megteszik, nem lehetnek a rend tagjai. Majd a pályázót átkísérték egy másik, teljesen sötét szobába, ahol egy oltár volt fekete terítő rajta. Ezen egy üres kereszt, és egy vörös frígiai sapka volt. Ez nagyon hasonlított a Mithras misztériumhoz. A rituális sapkát átadták a pályázónak, és ezt mondták: „Hordd ezt, mert többet jelent, mint a királyok koronája”.
Weishaupt ügynökeit elhelyezte Európa döntést hozó központjaiba. Itt állandó kapcsolatba kerültek a bíborosokkal, hercegekkel, fejedelmekkel, sőt még a királyokkal is. Az ügynöki jelentések folyamatosan érkeztek Európából mindenhonnan a közméltóságokról Weishaupthoz. A Rendhez nőket, férfiakat egyaránt beszerveztek. Ezzel hangot adtak a nemek közti egyenjogúságnak. Hirdették a vallásszabadságot, amely segítette az egyház bomlasztását. Előtérbe került a szexuális szabadság joga is. Egy felszabadult emberiségben hitt, amely újra megteremtheti az egykor elvesztett aranykort. Az egyházat szembe állította Jézus Krisztus eredeti tanításaival szemben, mert az egyház már csak az anyagi érdekeket nézi.
Az Illuminátusok ezen, s más törekvései miatt 1785-ben a bajor rendőrség minden titkos társaságot betiltott. Ebbe az Illuminátus Rend is bele tartozott. A hivatalos történetírás szerint 1785 az Illuminátusok megszűnésének éve. A Rend azonban gyakorlatilag nem szűnt meg, hanem tovább működött „földalatti” mozgalomként. Még titkosabban, és még alattomosabban.
iltikö8
Egy legenda szerint 1785-ben egy Párizsba siető illuminátus futárt villámcsapás ért, majd meghalt. A rendőrök számos titkos dokumentumokat találtak nála, melyben a francia forradalom előkészítésének tervei voltak részletes utasításokkal. A dokumentumok a német illuminátusoktól származott, és a franciaországi szabadkőműves nagypáholy nagymesterének voltak címezve. Így elindul egy átfogó rendőrségi razzia, és több Illuminátus tag lakását átkutatták, ahol további titkos dokumentumokat találtak. Ezt a bajor kormány rendelkezésére bocsátották. A kormány egy bizonyos fehér könyv formájában nyilvánosságra hozta a titkos iratok tartalmát „Az Illuminátus Rend, és Szekta eredeti írásai” címmel. A könyveket eljuttatta Európa uralkodóinak. Köztük Anglia, és Oroszország uralkodói számára is, akiket nem igazán érdekelt a dolog, hiszen ők is be voltak épülve a rendszerbe.
iratkö9


Az Illuminátusok célkitűzései


Az első cél a fennálló kormányok eltávolítása volt. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy az akkori Európa uralkodó dinasztiáinak megdöntése volt az egyik cél. A vezető dinasztiákhoz a Habsburgok, a német Hohenzollerek, és az orosz Romanovok tartoztak. A hatalomból az osztrák, és az orosz arisztokrácia ki lett iktatva a hatalomból. Angliában a Windsorok nem kerültek ilyen sorsra, mert az Illuminátus úgy döntött, hogy szüksége van egy pénz oligarchiára, és így a Windsor családot az új nemzetközi elitnek titulálta. Személyükben a nemzetközi pénzügyi közösség egyik elitje volt. Európában egyébként más országoknak a pénzoligarchiáit is megszerezte az Illuminátus.
gdkö1


A második cél a magántulajdon megszűntetése volt. Ennek az egyik taktikája az, amikor egy ország vagyona, egy bizonyos elit tulajdonába száll át. Amikor egy szűk gazdag kör uralma alá hajt egy országot, akkor gyakorlatilag megszűnik az állam magántulajdona. Egy társadalom jó többsége vagyontalan, és csak úgy tud megélni, hogy a számára rendelkezésre álló elit malmára hajtsa a vizet megélhetési kényszerből, munkával! Az ilyen bérmunkások valójában az önrendelkezésüket ugyanúgy elvesztették, mint az állam, amelyben élnek.
munkkö


A harmadik cél az örökösödési jog felszámolása. A nemzetközi oligarchia a vagyonát alapítványokba fektette be, és így a tevékenység adómentessé vált. Több pénzdinasztia is alapítványokba tartja a pénzét. A Rothschildok is, akik családi alapítványba tartják vagyonukat, így nem örökölhetőek. Nem is adóznak érte. Nem örökölhető, fel nem osztható. A célját mégis eléri, hiszen generációkon keresztül biztosítja a család milliárdos jólétét. Tehát az örökösödési jog meg van, csak az átalakult, így az adózást megkerülve. Tehát az oligarchiáktól az állam nem követelhet adót, így azt megkevesbítve. A társadalom többségének, csak elvont lehetőségek állnak rendelkezésére, gyakorlatilag semmi. Akinek nincs jelentős vagyona az bérből, és fizetésből él. Annak öröklési joga elméletileg nincs.
rotk


A negyedik célkitűzés a nemzetállamok, és azokat fenntartó patriotizmus felszámolása. A szabadkőműves világállam útjában állnak a nemzetállamok, mert a nemzeten belüli összetartások veszélyt jelentenek rá. Az államok elvileg szuverenitással rendelkeznek, és egy új világállamot akarnak létrehozni, hogy ez az önrendelkezés szét legyen zilálva. Meg akarják szüntetni az állampolgárság intézményét, és helyébe a világpolgár gyakorlata kerülne. Ennek az lenne a lényege, hogy az egyén bárhol feltalálhatja magát a világban. Így tulajdonképpen a nemzettudat idővel meg is szűnne.  Ez az oligarchiának jó lenne, hiszen egy szétszórt országot könnyen megkaparinthat, és teljesen mindegy, hogy ki lép az adott ország élére, hiszen itt már a nemzet megszűnt. Ez az álma az Illuminátusnak. Teljhatalmat gyakorolni országok felett.
soldkö

Ötödik cél a vallások legyengítése. Az istenhitre való neveltetés jelentősen háttérbe szorítása. Az egyház szakadásainak előidézése. Az egyén megfosztása a gyülekezethez való tartozástól, hiszen így is az egyén el tud bizonytalanodni, ha nem tartozik egy erkölcsi közösséghez. Egy globális világvallás kialakítása, amelyet egyedül az Illuminátus határozna meg.

vall


Hatodik cél a család felbomlasztása.Mondhatnánk úgy is, hogy megszüntetése, ami szintén az egyén elszigetelését okozza. Egy családi közösségtől elszakított egyén sokkal jobban ki van szolgáltatva a pénzvilág irányításának. Egy erős család nagyon erős védelmet nyújthat a nemzetközi pénzoligarchia tömegtájékoztatásai ellen. A család megerősíti az egyént, és összetartóvá kovácsolja.

csl


Hetedik cél a világállam létrehozása. Ez a bizonyos világállam még nem jött létre, de minden bizonnyal az előkészületei meg vannak. Ezt bizonyítják azok az előjelek, amelyeket tapasztalhatunk napjainkban, a világban, a politikában, és bőrünkön. Ebben a tervben nagy szerepet játszik az ENSZ. A világot átfogó pénzoligarchia hatáskörében van a pénzvilág, az energetikai hatalmak, és a világ élelmiszer ellátása is.
enszköz7
1994-ben született az elfogadott Római Klub hivatalos jelentése, mely szerint országonként 100-1000 főig van kiszolgáló személyzetre a politikából, hogy hatalmát globálisan gyakorolhassa. Ez világ szinten viszonylag ötvenezer általuk kiválasztott embert jelent. Ezekbe nemcsak a politikai közéletben szereplők tartoznak bele, hanem a nagyvállalatok irányítói is. Ez egy zárt csoportot alkot, amely globálisan képes dönteni az emberek sorsáról. Egy százfős szuper elit dönthet háborúról, békéről, csődökről, válságokról, és azok kimeneteléről is.
Az Illuminátus fél a demokráciától. A választásoktól is, mert ez még megmaradt elvileg a nemzeti állampolgároknak. A demokrácia „veszélyét” úgy kompenzálja, hogy megpróbálja kiiktatni azon politikusokat a közéletből, akik veszélyt jelentenek számára.
Átgondolhatjuk az Illuminátusok szándékát, és láthatjuk, hogy ezek a célok közül némelyek már megvalósultak, vagy még tervbe vannak. Napjainkban az Illuminátus Rend már nem igazán működik, de az utódszervezetei igen, és rendszerüket fenntartják, és fejlesztik. Ezeket a szervezeteket már csak úgy tudjuk felismerni, hogy a fenti hét pont gyakorlatát hajtják végre, vagy akarnák végrehajtani?


Dr. Drábik János: Az illuminátusok és a szabadkőműves irányzatok együttmű


(Titkolt hírek)






Együtt ünnepelünk?





|
A szabadkőművesek is beálltak a fesztiválozók körébe. Ünnepeljük együtt a „világvégét”? Úgymond nyitnak a nyilvánosság felé, párbeszédet kezdeményeznek a lakossággal.
Túl felkapottá váltak esetleg az elmúlt időben?
Maga a nyitás, nem meglepő, hiszen egy-némely gyilkosságukból izgalmas krimi lett, saját embereik írtak könyvet saját magukról, jót is, rosszat is.
Mindezek szépen elaltatták a velük kapcsolatos kételyeket a széles tömegekben. Szívesen dicsekszenek ismert, netán az emberek által kedvelt személyiségek tagságával.
Ez is hozzátartozik, hogy leépítsék az irányukban táplált társadalmi előítéleteket, ezért kiállításokat, rendezvényeket is szerveznek most. Magyarország legtöbb nagyvárosában is megtalálhatóak, cégbíróságon bejegyzett egyesületként.
Az emberek mindenféle mendemondákat terjesztenek róluk, pusztán azért, mert egy zárt társaságról van szó, de nem titkos! Bárki hozzáférhet honlapjaikhoz, amelyek mindegyikén azt találjuk, hogy erkölcsös férfiak gyülekezete, akik elkötelezve érzik magukat a tolerancia, a szociális igazságosság és a testvériség iránt.
Tagságukat 6 millióra becsülik. Ez a bűvös hatos, mindig előjön! Főleg Amerikában erős a mozgalom, azt nem írják, hogy többnyire a politikai vezetők körében népszerű, mert függetlenek párttól, politikától, vallástól. Szóval mindegy melyik politikai verzióval etetik a népet a pártok, úgyis ők irányítanak, vallástól is függetlenek, mert a sátánt imádják és kész.
Jelképeik behálózzák a világot. Egyszerűen divattá tették őket, ha valami divat lesz, az azt jelenti, hogy az emberek elvesztik érdeklődésüket, mert mindenhol azt látják, megszokják. Legyintenek rá!
- Ez a divat!
A sátánista jelképek a vagányok divatjává váltak. Madonna egy-egy show műsorában felvonultatja az egész jelképrendszerüket, a kemény fiúk meg magukra tetováltatják. Mindenhol piramisokból áll a díszlet. Legjobb, ha magad kéred a jelet magadra, nem kell kényszeríteni itt semmit. Mindenki mutogat, kajánul, ha azt akarja jelezni, hogy:
- Megcsináltuk!
Yes, we can!
Azt is teszi mindenkivel [a hamis próféta], kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. 18 Itt van a bölcsesség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.” (Jelenések könyve 13:16-18)
Szórakozunk, mint május 1-jén! Olyankor megünnepelhetjük velük, hogy Adam Weishaupt hivatalosan is megalapította az Illuminátus rendet.
A dolgozók ünnepe!
Ne álltassuk magunkat, a rabszolgává válásunkat ünnepeltetik velünk!
Jó móka nem?
Valójában ők szórakoznak, azon a hülye csőcseléken, akiket egy kis káprázattal abszolút boldoggá lehet tenni, és bólogató birkává!
Sértő?
Akkor tegyél ellene!
Nagyon birka, aki azt hiszi, hogy nekünk mutogatnak! Ők „csinálták” meg azt, hogy több millió ember tudatát arra befolyásolják, amerre csak akarják!
Yes we can!- ha hagyod!
Pilisi Zsálya - Jövőnk.info



Szaniszló ~ Drábik: Bostoni összeesküvés-gyakorlatok




"Végső megoldás"





2013.04.30 | 

"Végső megoldás"Az izraeli "biztonsági felület", a DEBKA Files, fontos része a "háborús megtévesztés" kampánynak a világ ellen. A napokban tette kérlelhetetlenül tisztán láthatóvá Izrael a mozgásban lévő "végső megoldás" kampányt, mindennek a legalját, a nemzet-nemzet elleni háborút, a III. Világháború kirobbantásához. A várható eredmény, a bolygó parázsló romjai, Izrael fölött lebegő hamufelhő és tömegsírok, egy előre eldöntött ügyként, legalábbis Netanjahu és a nemzetközi terrorista hálózat szerint, bár a "kirajzásról", a több millió izraeli kazár-zsidó "menekültről" nem esik szó. ADEBKA nyíltan beismeri, azt tervezik, hogy izraeli csapatokat mozgatnak Szíriaés Irán, felé, Irak, a "cion" Törökország, Jordánia, az arab és az Öböl-államokbevonásával. A háború célja, hogy, nem csak tönkreteszik Iránt és Pakisztánt, de Kínát és Oroszországot is elpusztítaná a NATO végzetes Armageddonja, mert ők és követőik hisznek abban, hogy már a Sátán uralkodik az emberek felett.



Tényleg azt hiszik, hogy ez mindenkinek tetszik? Igen, akiknek tetszik, valójában a cionisták, a neokonok, és a dominionisták, hatalmas és világméretű hálózata a pénzügyi bűnözőknek, korrupt politikusoknak és a teljesítmény-őrült zsarnokoknak. Most igyekeznek a színpadon egy katonai puccsot kierőszakolni azEgyesült Államokban, bevezetni a teljes izraeli ellenőrzést, és hogy a világot egy új "sötét korszak" vezesse. Magától érthető, hogy minden bandatag csak felül képzeli el a helyét, álmában sem fordul meg csökött agyában, hogy számára is elkészültek már a gulágok.
Összeesküvés elmélet? Természetesen, nagyon is, de nem csak egy elmélet, hanem tervek hosszú sora suttogta azt ami most már világos. Úgy tartják, lehetetlen, hogy tévednének a tervek mozgásában, amelyek világosak, egy invázió Szíria felosztására, a kurd régiót létrehozni Irakban, egy Izrael által ellenőrzött katonai bástyával előkészítve az inváziót Irán ellen.

Ennek érdekében az Egyesült Államok nyíltan be kell lépjen be a háborúba, miután egy évtizede katonai és gazdasági katasztrófákat, gyilkosságokat, hamis zászló alatti terrort hoztak létre. A kampányt a hamis WMD intelligencia alkalmazásával tervezik. A javasolt lépéseket, az alábbiak szerint tennék meg, és ezt megerősítette a DEBKA, mert szerintük szükség lenne, hogy az Egyesült Államokba visszatérjen a "Bush korszak egyoldalúsága", ami mozgatná Obamaelnököt is. A titkárok, Kerry és Hagel, és a JCOS vezető tábornoka Martin Dempsey, ekkor még működhetnek, annak ellenére, hogy a vadon, önálló életet élő konspiratív állításokat alább is idézni kell. A gójok agylágyításának sarokpontja és célja, hogy az amerikai elnököt egy valószínűsíthető gyilkosság áldozataként láttassák.

Az új 9/11 terrortámadáshoz stílusosan és szükségszerűen az alapokat már lerakta aSandyhook és a Boston Marathon. Az előkészületek már folyamatban vannak a politikai -és katonai részlegeknél az Egyesült Államokban. A kitalált "megkötési", fenyegetés a fegyverek lefoglalásával, és a tervezett gazdasági összeomlás egy másik "szivattyút" indít el. A terrorizmus folyamatban van, ahogy a bostoni hoax cikk is felvázol egy képzeletbeli 20.000 emberes amerikai erőt, hogy beköltözzön Szíriába"pufferként", és ahogy ez már be is került az amerikai újságokba.

A világ meghódítása és a bolygó megsemmisítése?

Közel-Keleten Izrael összehangolja Szaúd-Arábiát és az Öböl-államokat, valamint Törökországot, a Mossad által támogatott kommunista, PKK terroristaTörökországggal. Itt kulcsfontosságúak a kurd vezetők, a kurd regionális kormány, az iraki al-Kaida vezette lázadók, és a drúz milíciák Szírián belül.Szíria és Irak meg lesz csonkítva. Jordánia már elesett, Izrael és az Al-Kaidaszövetségese. Most folynak az izraeli alapozó műveletek nemcsak Szíriában, hanem Irakban is. Onnan egy lépés lesz Irán, és utána Afganisztán és a Kaszpi-tenger vidéke. Ha Kína és Oroszország nem ismeri fel a fenyegetést időben, (és nukleáris háború fenyeget), hogy megakadályozza ezt a lépést Ázsiával szemben, a beütemezett támadás Pakisztán ellen a tervek szerint 2015-2017 időkeretben fog létrehozni egy világháborút. A megtévesztés felismeréséhez több történetet és hoaxot kell felfedni, de leírják a megállapodást, és amelyek lehetővé teszik, hogyIzrael légi bázist építsen Törökországban Irán megtámadásához.
Törökország nem cáfol egy ilyen aktust, de gazemberként megbélyegzi az állapotát. Nagyon veszélyes játékot játszanak, és a "baráti" Izrael képes lesz egy olyan huszárvágásra Törökország kapcsolatában a kurd PPK-val foglalkozva, amelyben első lépésként csatlakozik Izrael észak-iraki hódításához. Izrael is megígért Törökországnak egy "megszállási zónát", amely közel egyharmadaSzíriánakAzerbajdzsán régóta áhítozik izraeli / török réven a nekik ígért irániKaszpi olajtartalékokra.
Az írásban van a kulcs, hogy az Egyesült Államok kövesse a DEBKA világosan vázolt terveit. Issue 585, kelt.: 2013. április 26-án rakta ki a meghökkentő terveket a kezdődő széleskörű beköltözésről Szíriába. Izrael természetesen nem tervezi saját csapatai használatát, mivel a 2006-os libanoni vereségnél az IDF számára bebizonyosodott, hogy csak tömeges büntetésre és megtorlásra alkalmasak fegyvertelen civilek ellen Izraelen belül és a megszállt területeken. A DEBKA "meséjében" gondosan összehangolják a terrorista sejteket és a halálosztagokat az USA-ban, az Amerikaiak mindent kidolgozó széles takarójába bukolt izraeli ellenőrzésű sajtóban: "Pénteken, április 26-án, néhány órával azután, hogy ez a kérdés eljutott a DEBKA-Net-Weekly előfizetőkhöz, Jordánia királya, Abdullah II is leült a Fehér Házban Barack Obama elnökkel tárgyalni. Amikor befejezték a beszélgetést, kezet adtak az elkövetkezendő napok pontos dátumára, a 20.000 fős amerikai csapat szállítására a Hasimita Királyságba.

Obama elrendelte az utóbbi hat év legnagyobb nyílt hullámú betelepítését az amerikai csapatoknak. Ez az 'alap' ad otthont a beérkező amerikai csapatoknak. Az Amerikai mérnöki alakulat egységei már dolgoznak a 24/7 bővítésén, hogy hozzáigazítsák az új funkciókhoz, és megépítsék a szállást a legtöbb kontingens számára, amit az új alap szállít oda az Egyesült Államokból és Európából az izraeli légtéren keresztül. A DEBKA-Net-Weekly exkluzív katonai forrásai szerint, az izraeli légierő gépei elkísérik a szállítmányokat a Földközi-tenger keleti partján, amíg földet érnek Jordániában, és folyamatosan légi védelmet biztosítanak, ameddig az amerikai tartózkodás megköveteli.

A nehéz berendezéseket - tartályokat, rakétákat, önjáró tüzérségi -és páncélozott járműveket, és a Patriot rakétákat, a lehallgató elemeket is - a tengeren szállították két helyre: Jordánia vörös-tengeri kikötőjébe Aqaba-ba, és az izraeli kikötőbe, Haifába.
" Ezen intézkedések szerepeltek Hegel védelmi miniszter megbeszélésén ezen a héten az izraeli miniszterelnökkel, Benjamin Netanjahuval, a honvédelmi miniszter Moshe Ya'alon, és vezérkari altábornagyBenny Gantz-al. A beszélgetések, a források nyilvánosságra kerültek. Az izraeli vezetők felajánlottak minden segítséget, beleértve a légi és a hírszerzési erőforrásokat, és ami a Hasimita trón megőrzéséhez szükségesek Jordániatámogatásakor beleértve az új amerikai erőt is. Netanjahu adta ezt a felajánlást amikor négy alkalommal találkozott Ammanban Abdullah királlyal."A terveket, idézve közvetlenül a legmagasabb izraeli és jordániai forrásokat, soha nem lehetne megvalósítani anélkül, hogy Amerikát ne bénítanák meg az olyan erős terrorista szervezetek, mint AIPAC". A jelenlegi amerikai doktrína tiltja a katonai akciókat, nem csak az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata nélkül, hanem egy új nemzeti hírszerzési becslés szerint sem.
A korábbi "
NIE" nem talált bizonyítékot a nukleáris programokra Iránban. Hasonlóképpen, a jelenlegi izraeli állításokat a tömegpusztító fegyverekről Szíriában, elutasította Washington ezen a héten. Izrael tervei egyértelműek. Az is világos, hogy sok amerikai fog meghalni amiért Izrael háborút akar, mert erre a cionizmusnak "szüksége van a túléléshez". Az is világos, hogy ennek érdekében még sok amerikai fog meghalni, és hogy sokan meghaltak már, bár az USA-ban végzett felmérések szerint a megkérdezett válaszadók jobban tartanak saját kormányuktól, mint a terroristáktól, és a terrorfenyegetettség félelmeit is felülírja a fegyvertartás alkotmányos szabadsága...

A munkanélküli Amerikai fiatalok helyzetét meg kell oldani itt a cionizmus zászlaja alatt hősi halottak lehetnek , ha már a nemzetállamukat bekebelezték a cionisták a birodalmi Amerika feláldozza munkanélküli fiataljait a cionista agresszió érdekében. Hogy hősi halottak legyenek , jön a terrorista maszlag , hisz már a vak is látja, hogy itt a zsidó terrorista állam és birodalmi Amerika a terrorista. Kit is akarnak megvezetni, hogy ezt állandóan sulykolják a médiában , hát az agymosott politikai elitnek kell támpont, hogy azt hidgye, ez a világ közvéleménye, és a saját népének a nadrágszíján húzzanak még egyet . Mocskos egy világban élünk, még mindig az ÁVH zsidó gyerekek , unokák uralják nálunk a közéletet, hol vannak azok a magyar gyerekek akiket ez az ÁVH csürhe kiszorított a hatalomból, vegyétek már észre ezért rabolták el a nemzeti vagyonunkat és gyilkoltak le több embert mint 56- ban, mert ők a hatalmat foggal körömmel tartják mindegy milyen párt tele van zsidó rablóval , akik arra várnak, hogy eljöjjön az ő idejük és megszedhessék magukat. A rendszerváltás arról szólt eddig , hogy akármilyen párt zsidajai lerabolják a népet , és közben antiszemitizmusról zsidó gyülöletrül papolva eltereljék a figyelmet a rablásaikról, és gyilkosságaikról, szerv , és kábítószer kereskedelmükről. A politikai maffia szálait a zsidók mozgatják , és ez már nemzetközivé vált ezt az országot úgy látszik lenyúlták Orbán is engedelmes bábként statisztál a rabságunkhoz, és persze még jól meg is szedi magát, ők is a piacról élnek kell a rablott holmi neki is. Talán egy párt van akire ez az állítás nem illik a Jobbik , de vajon meg tudnak felelni a kihívásnak , és a csábításnak. Vissza tudják szerezni a monetáris jogot, hogy pénzügyileg is magyar legyen a hatalom. Vagy csak csicskás módon behódolnak ők is a pénzügyi terroristáknak. Nem ragozom tovább, ma még van nemzetállamunk , de holnap önállóságunk feladásával államiságunk sem lesz, és mind ez azért , hogy egy büdös zsidó Kovács Lászlónak Munkalehetőséget biztosítottak az unióba , ezért tokkal vonóval eladták ezt az országot . Kiszolgáltatták előbb az Oroszoknak most meg a zsidóknak, mert egész nyugat Európa már nem keresztény , hisz láthattad micsoda patáliát csaptak az alkotmányunkba bevett keresztény utalás miatt. Zsákba macska helyzet az egész jelenlegi történelem , vajon mikor ugranak úgy a hídon , hogy a folyóba esve megfuladva kiszabadulhatna Európa a zsarnokság fogságából, vagy nem érzitek úgy hogy le kellene vetni ezt a birodalmi rabságot elég nekünk megszabadulni a kamatrabszolgaságtól is. 
Hát tegyünk érte , hogy ez így legyen!!!!
Nem tartjátok kissé komikusnak , hogy az a fiatal aki beszólt ezeknek a terroristáknak kap három évet, míg a talicskával pénzt kitoló zsidórabló a vakolók tanácsára beperli a magyar államot és panaszkodik a bánásmód miatt , még kártérítést is kap , ha nem gyarmatokként kezelnek akkor ezt hogy prezentálod a közönségnek. Mert milliárdokkal megrövidíteni a magyarságot az botyánatos bűn , de ahhoz egy goj rabszolga hogyan jön , hogy beszól a zsidó úrának, ki hogy ha kell kiveteti a szivét a máját a veséjét és eladja a szervkereskedelem piacán , nem tudom mit is akar egy szerv donor , azt hiszi hogy a nyúl viszi a puskát. És te nyájas olvasó azt képzeled hogy ezt szó nélkül el kell türnünk , és egy szavunk sem lehet ha valamelyikünket szervdonornak kinéznek, vagy esetleg valamelyikünk kislányát saktervágással megszabaditják vérétől , és majd lesz egy Táncos Gábor -féle balek aki elviszi a balhét, de tényleg most a terrorista világtalálkozón nem történt ilyen dolog ? Biztos azért mert ezek felvilágosultak voltak és tudták , hogy ők nem zsidók csak kazárok, annak is a terrorista maffia ága az övék . És az Orbán kormány mindjárt gazsulált nekik , a cionista igazságszolgáltatás egy balekot fogott , és a retkesek meg röhögtek a markukban , hogy nekik csak inteni kell és a szolga goj már intézkedik is , és mi ezt nemzeti oldalnak hívjuk, hát köpj szembe ha csak ennyi telik a nemzeti oldaltól, mondjátok el mindenkinek anyám én nem ilyen lovat akartam , és nem ilyen zsidókkal akarok közösséget alkotni, sőt ellensúlyozásukra egy csomó arabot telepítenék a szomszédságukba. 
A Fővárosi Törvényszék nem volt hajlandó válaszolni arra, hogy az ilyen ügyeket gyakran tárgyalják-e hasonló sürgősséggel, de annyi bizonyos, hogy a magyarellenes gyűlölet-bűncselekményeket még csak napirendre se akarják venni.
Hanyadrendű állampolgár a magyar kiket öli gyilkolja a cigány a zsidó nap mint nap kirabolják már vetni sem vet, mert a cigány megdézsmálja a termést a zsidó meg learatja, neki csak a robot jut, ha védekezésként polgár őrséget szervez a zsidó leugatja mert így nem tudja elfoglalni az országot, ha az arabok kiűzik az ígéret földjéről őket, és a mi nemzeti oldalnak nevezett kormányunk mindent megtesz , hogy ne is tudjuk felvenni a harcot a betolakodó rablógyilkosok ellen . Ébredjetek már fel , a nemzeti vagyonunkat már elrabolták,fiainkat lányainkat szervdonorként kezelik , és akkor gyilkolják meg őket amikor valamiről el kell terelni a közvélemény figyelmét , ilyenkor jól jönnek a Táncos Gáborok baleknak , vagy olyankor amikor a Pintér emberei épp gyilkolják a magyart az aranyháromszög terűletén, vagy épp szervkereskedés miatt a figyelmet másra kell kiélezni , hogy a bűn rejtve maradjon . Ébresztő, ébresztő, felkelt már a nap is , csak a magyar lélek alszik még , kihúzzák a hazát a talpunk alól és mi észre sem vesszük, az ÁVH- s unokák már nem darálják a magyart , de még mindig gyilkolják, és uralják a közéletünket . A zsidó ÁVH – s unokákat mikor vetjük ki a közéletből , a magyar szellemet meddig tiporják még a sárba, hogy csak a zsidó és csak is a zsidó érvényesülhessen e hazába.
Sorvad a magyar ne csodálkozzunk ilyenek láttán :






"Az antiszemitizmus problémájának teljesebb körű feldolgozása" - így írja át Balog a tantervet a zsidók parancsára



Balog miniszter levélben tájékoztatta a Mazsihisz elnökét arról, mire jutottak a tanterv zsidó szájíz szerinti átalakításában. Mármint az újabb átalakításban, legalább egyszer ugyanis már megtörtént a körülmetélés, lásd a korábbi cikkünket: Zsidó-kereszténység, Imre Kertész és még több holokauszt - átíratta az alaptantervet a Mazsihisz. Most már "csak" a hátralévő "problémás kérdéseket" szeretnék megoldatni a kormánynak parancsoló választottak.
Mindegyik fejezet azonban mégsem szólhat a zsidókról meg a holokauszt nevű esti meséjükről, az túl átlátszó lenne, ezért Balog szomorúan említi a levele elején, hogy Wass Albert, Szabó Dezső és Nyirő József sajnos még mindig része a nemzeti alaptantervnek (de csak a nem kötelező részben - Feldmájerék viszont még ezt sem engednék, ahogy ők fogalmaznak honlapjukon: "A Mazsihisz vezetői elfogadhatatlannak tartják, hogy a magyar ifjúság oktatásának ezek az írók szerves részét képezzék").
Utána pedig hosszasan ecseteli, milyen sok helyre kerülnek be újabb zsidós részek a tankönyvekbe. Érdemes összevetni a "továbbra is problémás" részeket felsoroló szakaszt az "örömhírről" szólóval...

Íme a cigány- és zsidóimádás-ügyi miniszter levele:





6 megjegyzés:

  1. Üdvözlet a NAGY ILLUMINATI RENDELÉSBŐL az Egyesült Államokban és az egész világon. Ez egy nyitott lehetőség, hogy csatlakozzunk az ILLUMINATI RENDELET testvériségéhez, ahol visszaszerezhetjük elveszett álmait, és ahol láthatjuk a gazdagság és a boldogság fényét is. bármilyen véráldozat. És az évek során világ vezetőinek, MILLIONAIRES, BILLIONAIRES, TUDOMÁNYOS, SUPERSTARS és minden életművének van, szívesen látják Önt a világ minden tájáról a faj, a vallás és az etnicitás szempontjából.
    Kérjük, írjon nekünk a privát e-mail címre: greatilluminate99@gmail.com

    Üdvözlet TEMPLE ILLUMINATI Egyesült Államok.666

    VálaszTörlés
  2. Üdvözlet a NAGY ILLUMINATI RENDELÉSBŐL az Egyesült Államokban és az egész világon. Ez egy nyitott lehetőség, hogy csatlakozzunk az ILLUMINATI RENDELET testvériségéhez, ahol visszaszerezhetjük elveszett álmait, és ahol láthatjuk a gazdagság és a boldogság fényét is. bármilyen véráldozat. És az évek során világ vezetőinek, MILLIONAIRES, BILLIONAIRES, TUDOMÁNYOS, SUPERSTARS és minden életművének van, szívesen látják Önt a világ minden tájáról a faj, a vallás és az etnicitás szempontjából.
    Kérjük, írjon nekünk a privát e-mail címre: greatilluminate99@gmail.com

    Üdvözlet TEMPLE ILLUMINATI Egyesült Államok.666

    VálaszTörlés
  3. Üdvözlet az ILLUMINATI NAGY RENDELÉSÉRŐL az egyesült államoknak és az egész világnak. Ez egy nyitott lehetőség, hogy csatlakozzunk az illuminátusok testvériségéhez, ahol helyreállíthatjuk elveszett álmait, és ahol láthatjuk a gazdagság és a boldogság fényét is. véráldozat nélkül. És 650 000 USD összeget fizetünk azért is, hogy minden új tagot üdvözöljünk, amikor csatlakoznak a testvériséghez, valamint egy választott és fektetett házba, amelybe befektetések vannak, és ezzel a lehetőséggel az életben, hogy híressé váljanak.

    AZ ILLUMINATI-CSATLAKOZÓ ÚJ TAGOKKAL KAPCSOLATOS ELŐNYÖK.
    1. Pénzjutalom 650 000 USD USD.
    2. Egy új Sleek Dream CAR, melynek értéke 150 000 USD
    3. Egy álmai ház, amelyet vásárolt a választott országban.
    Egy hónapos találkozó a világ 5 legjobbjával.
    A vezetők és az 5 legfontosabb híresség a világon. Ha érdekli, kérjük, vegye fel a kapcsolatot az előző e-mail címmel: greatilluminate99@gmail.com



    JEGYZET; ez az illuminátus testvériség, amelyhez csatlakozhat a világ bármely pontjáról: India, Törökország, Afrika, az Egyesült Államok, Malajzia,
    Dubai, Kuvait, Egyesült Királyság, Ausztria, Németország, Európa. Ázsia, Ausztrália stb.


    Üdvözlet TEMPLE ILLUMINATI Egyesült Államok

    VálaszTörlés
  4. Üdvözlet a megvilágosodás nagy rendjétől az egyesült állam és az egész világ számára, ez egy nyitott lehetőség, hogy csatlakozzon a felvilágosultak közösségéhez, ahol visszaszerezheti elveszett álmait, és ahol a gazdagság és a boldogság fényét is láthatja. minden véráldozat nélkül. És fizetünk 550 000 dollár összeget azért is, hogy az összes új tag eljuthasson a testvériséghez, valamint egy általuk választott és kiválasztott otthonba befektetésekkel együtt, ezzel az életlehetőséggel, hogy híresek lehessenek.

    A VILÁGÍTÁST CSATLAKOZÓ ÚJ TAGOKNAK SZOLGÁLÓ ELŐNYÖK.
    1. Jutalom készpénz 550 000 USD.
    2. Új Sleek Dream CAR, 150 000 USD értékben
    3. A választott országban vásárolt álomház.
    Egy hónapig tartó konzultáció a világ 5 legjobbjával.
    A vezetők és 5 legfontosabb híresség a világon. Ha érdekel, kérjük, lépjen kapcsolatba az előző e-mail címmel = illuminatiworldwideorder@gmail.com vagy a wahtsapp +15184145254



    https://www.gaia.com/article/what-is-the-illuminati

    VálaszTörlés
  5. Üdvözlet az ILLUMINATI NAGY RENDJÉBŐL az egyesült államnak és az egész világnak, ez egy nyitott alkalom, hogy csatlakozzon az Illuminátusok testvériségéhez, ahol helyrehozhatja elveszett álmait, és ahol láthatja a gazdagság és a boldogság fényét minden véráldozat nélkül. És fizetünk 650 000 USD összeget is azért, hogy minden új tagot üdvözölhessünk, amikor csatlakoznak a testvériséghez, valamint egy választott és helyükre választott házat befektetésekkel együtt, azzal a lehetőséggel, hogy az életben híresek lehessenek.

    AZ ILLUMINATIHOZ CSATLAKOZÓ ÚJ TAGOK ELŐNYEI.
    1. 650 000 USD készpénzjutalom.
    2. Új Sleek Dream CAR, amelynek értéke 250 000 USD
    3. A választott országban vásárolt álomház.
    Egy hónapos megbeszélés a világ 5 legjobbjával. A Bohemian Grove-nak havonta 1 000 000 USD befizetés a bankszámlájára tagként
    A vezetők és a világ 5 legfontosabb híressége. Ha érdekli, kérjük, lépjen kapcsolatba az előző e-mail címmel: greatilluminate99@gmail.com



    JEGYZET; ez az illuminátus testvériség, amelyhez csatlakozhat a világ bármely pontjáról India, Törökország, Afrika, az Egyesült Államok, Malajzia,
    Dubai, Kuvait, Egyesült Királyság, Ausztria, Németország, Európa. Ázsia, Ausztrália stb.


    Üdvözlet TEMPLE ILLUMINATI EGYESÜLT ÁLLAMOK

    VálaszTörlés
  6. Üdvözlet a megvilágosodás nagy rendjétől az egyesült állam és az egész világ számára, ez egy nyitott lehetőség, hogy csatlakozzon a felvilágosultak közösségéhez, ahol visszaszerezheti elveszett álmait, és ahol a gazdagság és a boldogság fényét is láthatja. minden véráldozat nélkül. És fizetünk 550 000 dollár összeget azért is, hogy az összes új tag eljusson, amikor csatlakoznak a testvériséghez, valamint egy általuk választott és helyszín szerinti otthonba befektetésekkel együtt, ezzel az életlehetőséggel, hogy híresek lehessenek.

    A VILÁGÍTÁST CSATLAKOZÓ ÚJ TAGOKNAK SZOLGÁLÓ ELŐNYÖK.
    1. 550 000 USD jutalom készpénz.
    2. Új Sleek Dream CAR, 150 000 USD értékben
    3. A választott országban vásárolt álomház.
    Egy hónapig tartó konzultáció a világ 5 legjobbjával.
    A vezetők és 5 legfontosabb híresség a világon. Ha érdekel, kérjük, lépjen kapcsolatba az előző e-mail címmel = illuminatiworldwideorder@gmail.com vagy a wahtsapp telefonszámon +15184145254



    https://www.gaia.com/article/what-is-the-illuminati

    VálaszTörlés