2019. január 5., szombat

A Monarch programozás ismét


A Monarch programozás ismét



A Monarch programozást több szervezet is használja titkos célokra. Ez a CIA MK-Ultra projektjének folytatása, amit emberek elméjének irányítására fejlesztettek ki és civileken és katonákon tesztelték. A módszerek döbbenetesen szadisztikusak (az egésznek a célja, hogy traumatizálja az áldozatot) és az eredmény horrorisztikus: egy totálisan irányított elméjű „szolga”, akit bármikor el lehet indítani bármilyen cselekmény elkövetésére, amit a kezelője parancsol. Miközben a tömegmédia hanyagolja ezt az ügyet, több mint 2 millió amerikai ment keresztül ennek a programnak a borzalmain.

 

A Monarch programozás egy elmeirányító technika, ami tartalmazza a Sátáni Rituális Kínzás (SRK) és Disszociatív Identitászavar (DI) (Többszörös Személyiségzavar (TS)) elemeit. Hasznosítja a pszichológia, idegtudomány és okkult rituálék kombinációját, hogy alszemélyisége(ke)t hozzon létre a szolgában, amelyet be tudnak „kapcsolni” és programozni a kezelők. A Monarch-szolgákat több szervezet is használja, amelyek összeköttetésben állnak a világi elittel, olyan területeken, mint a hadsereg, szexrabszolgaság és a szórakoztatóipar.

Ez a cikk betekint a Monarch elmeprogramozás eredetébe, annak néhány módszerébe és szimbolizmusába.
 

Eredetek

 
A történelem folyamán több beszámolót is feljegyeztek, melyek olyan rituálékat és praktikákat írnak le, amik az elmekontrollra emlékeztetnek. Az egyik legkorábbi ilyen referencia az okkultizmus elmemanipulációra való használatáról az Egyiptomi Halottaskönyvben található. Ez rituálék gyűjteménye, amit a mai titkos társaságok keményen tanulmányoznak, és amely kínzási és megfélemlítő metódusokat (hogy traumát okozzanak) ír le, valamint főzetek (drogok) használatát és varázsigék (hipnotizmus) használatát, aminek végeredménye a beavatott totális leigázása. Egyéb fekete mágiának, varázslásnak és démonikus megszállásnak (ahol az áldozatot egy külső erő animálja) tulajdonított esetek szintén a Monarch programozás elődei.

Mindazonáltal az elmeirányítás a 20. században vált tudománnyá a kifejezés modern értelmében, amikor is alanyok ezreit figyelték meg szisztematikusan, dokumentálták és kísérleteztek rajtuk. Az elmeirányítás egyik atyja Josef Mengele volt. Kezdetben azzal szerzett „hírnevet”, hogy ő volt az egyik SS-orvos, aki felügyelte az érkező rabok szelektálását, eldöntve, kit kell megölni, és kit kell kényszermunkára vinni. Leginkább mégis arról ismert, hogy szörnyű emberkísérleteket folytatott a koncentrációs táborlakókon, kiváltképp ikreken, gyerekeket beleértve, ami miatt Mengelét a „Halál Angyalának” nevezték.
Munkájának egy kevésbé emlegetett része emellett az elmeirányítás kutatása. Eredményeit a Szövetségesek (ti. a II világháború szövetségesei) elkobozták, és a mai napig titkosítottak. Mengele fedőneve Dr. Green volt. A II. világháború után az Operation Paperclip akció keretében őt és 5000 másik magas rangú nácit titokban Amerikába szállították, hogy ott a szemek elől elrejtve folytathassák az elmeirányítási és rakétafejlesztő kutatásaikat földalatti titkos bázisokon. Mengele volt a Monarch projektnek és a CIA MK Ultra nevű elmeirányító programjának főfejlesztője. Évente mintegy egy millió gyereket raboltak el az utcáról, és vasketrecekben tartották őket, hogy további elmeirányító kísérleteket folytathassanak rajtuk és tovább finomítsák az elmeirányító technikákat. Azok a gyerekek, akik túlélték a „tréninget”, a későbbiekben irányított elméjű szolgákká váltak, akiket ezernyi különféle munkára lehetett használni, a szexrabszolgaságtól a gyilkolásig. Néhány gyereket, akiket feláldozhatónak tartottak, lemészároltak kegyetlenül a többi gyerek szeme láttára, hogy ezzel is totális magadásra és behódolásra kényszerítsék őket.

Az MK Ultra project a korai 50-es évektől a késő 60-as évekig zajlott, amerikai és kanadai polgárokat használva tesztalanyként. A nyilvános bizonyítékok tanúsítják, hogy sokféle módszert használtak az egyének elmeállapotának manipulálására és az agyfunkciók megváltoztatására, beleértve drogok és egyéb kemikáliák titkos adagolását, érzékelésmegvonást, elkülönítést, szóbeli és szexuális bántalmazást.
A legközismertebb MK-ULTRA kísérletek LSD adagolását foglalták magukban mit sem sejtő emberi alanyokon, beleértve CIA alkalmazottakat, katonai személyzetet, orvosokat, egyéb kormányügynököket, prostituáltakat, mentálisan beteg pácienseket és köznapi embereket, hogy tanulmányozhassák reakcióikat.
Ugyanakkor itt nem áll meg az MK-ULTRA alkalmazási területe. Kegyetlen elektrosokkoló kísérleteket, fizikai és mentális kínzásokat és szexuális bántalmazást használtak szisztematikus módon sok alanyon, beleértve gyerekeket.



Fiatal MK-ULTRA alany képe (kislány 8-10 év között), 1961-ből. A képen a feljegyzés tartalmazza, hogy 6 hónapon át hatalmas LSD adagokat, elektrosokkot és érzékmegvonást alkalmaztak rajta, utána kitörölték az emlékezetét, és agya olyan, mint egy újszülötté, valamint a kísérletek MK ULTRA kódnév alatt folytak.

Bár a projektek állítólagos célja az volt, hogy kínzási és vallatási módszereket fejlesszenek ki, amiket az ország ellenségein használnak, néhány történész kijelentette, hogy a project célja „Mandzsúriai Jelöltek” vagyis „ártatlan elkövetők” (akik nem emlékeznek tettükre) létrehozása, hogy sokféle tettet kövessenek el, mint például gyilkosságokat és egyéb titkos missziókat.

Az MK-ULTRA-t nyilvánosságra hozta több bizottság is, többek között a Rockefeller Bizottsági ülés 1975-ben. Bár azt állítják, hogy a CIA abbahagyta az ilyen kísérleteket a bizottsági ülések után, néhány leleplező azt állította, hogy a project egyszerűen átment „földalattiba”, és a Monarch Programozás lett az MK-ULTRA titkosított utódja.

Monarch Programozás

 
Bár soha senki nem ismerte el hivatalosan a Monarch programozás létét, prominens kutatók dokumentálták a szisztematikus traumaokozás használatát emberi alanyokon elmeirányítás céljából. Néhány túlélő elhivatott terapeuták segítségével képes volt “kiprogramozni” magát, hogy azután rögzítsék és feltárják megpróbáltatásaik iszonyatos részleteit.

A Monarch-szolgákat főleg szervezetek használják arra, hogy „balekokkal” hajtassanak végre műveleteket, akiket különleges feladatokra képeztek ki, és akik nem tesznek fel kérdéseket, nem emlékeznek tetteikre, és ha rajtakapják/felfedik őket, automatikusan öngyilkosságot követnek el. Ők a magas profilú gyilkosságok tökéletes bűnbakjai (pl. Sirhan Sirhan, Robert F Kennedy szenátor gyilkosa), a tökéletes jelöltek a prostitúcióhoz, szexrabszolgasághoz és a snuff pornográfiához. Ők ugyanakkor a tökéletes bábok előadóként a szórakoztatóipar számára is.
„Amit elmondhatok, az az, hogy hiszem, hogy mostanra a rituális kínzás programozás széles körben elterjedt, szisztematikus, nagyon jól szervezett magasan ezoterikus információ által, amely sehol sem publikált, nem volt semmilyen könyvben vagy talk-showban, hogy rátaláltunk ebben az országban (USA) és legalább egy külföldi országban.
Az emberek azt mondják: „Mi ennek a célja?” A legjobb tippem erre az, hogy ők (az elit) egy hadseregnyi „Mandzsúriai Jelöltet” akarnak, mentális robotok tízezreit, akik prostitúciót vállalnak, gyermekpornót csinálnak, drogokat fognak csempészni, részt vesznek nemzetközi fegyvercsempészetben, snuff filmeket fognak bevállalni, mindenféle nagyon jövedelmező dolgokat és végrehajtják a parancsokat (az elitét), hogy végülis a csúcson lévő megalomániások azt gondolják, hogy kreálnak egy Sátáni Rendet, ami a világot kormányozza.” / D. Corydon Hammond, Ph.D /

A Monarch-programozók intenzív traumát okoznak az alanyoknak elektrosokk, kínzás, szexuális zaklatás és elmejátszmák használatával, azért hogy arra kényszerítsék őket, hogy disszociáljanak a valóságtól – ez egy természetes válasz némely emberekben, amikor kibírhatatlan fájdalommal szembesülnek. Az alany disszociatív képessége egy főfeltétel, és nyilvánvalóan a leginkább olyan gyermekekben található meg, akik olyan családokból jönnek, ahol több generáció óta kínzás (bántalmazás, nemi erőszak stb.) folyik. A mentális disszociáció lehetővé teszi a kezelők számára, hogy leszakadt személyiségeket kreáljanak az alany pszichéjében, amelyeket azután akaratuk szerint tudnak programozni és bekapcsolni.

„A trauma alapú elmeirányítást úgy lehet megahtározni, mint szisztematikus tortúrát, ami leblokkolja az áldozat tudatos feldolgozó képességét (fájdalom, terror, drogok, illúziók, érzékmegvonás, érzéktúlstimulálás, oxigén-megvonás, hideg, forróság, körbeforgatás, agystimuláció és néha halálközeli élmények által), és azután szuggesztiót és/vagy klasszikus és operáns kondicionálást alkalmaznak (következetesen jól megalapozott viselkedésmódosító elvekkel) hogy beültessenek gondolatokat, irányelveket és észleléseket az elme tudattalan részébe, gyakran újonnan alakult trauma-kiváltotta személyiségekkel, amik arra kényszerítik az áldozatot, hogy úgy tegyen, érezzen, gondolkodjon vagy észleljen dolgokat, hogy azok a programozó céljainak megfeleljenek. A cél az, hogy az áldozat tudatosság nélkül kövessen irányelveket, ide értve olyan cselekedetek végrehajtását, amelyek nyilvánvalóan durván sértik az áldozat (Monarch-szolga) morális elveit, spirituális meggyőződését és szemben állnak akaratával.
Az elmeirányító programozás installációja az áldozat disszociatív képességére támaszkodik, amely lehetővé teszi új leszakadt személyiségek létrehozását, amelyek “megtartják” és „elrejtik” a programozást. A már disszociatív gyermekek a programozás elsőrangú „jelöltjei”.”
/Ellen P. Lacter, Ph.D., The Relationship Between Mind Control Programming and Ritual Abuse/

A Monarch elmekontrollt titokban használják különféle csoportok és szervezetek különböző célokra. Fritz Sprigmeier szerint ezek a csoportok „A Hálózat” néven ismertek és az Új Világrend gerincét alkotják.
 

A név eredete

 
A Monarch elmeirányítást a Királylepkéről (Monarch butterfly, ang.) nevezték el – egy rovarról, amely hernyóként kezdi életét (ki nem fejlődött lehetőséget reprezentálva) és a bábozódás (programozás) ideje után gyönyörű pillangóként (Monarch-szolga) születik újjá. Néhány karakterisztikai vonás, ami a Királylepkére jellemző, szintén alkalmazható az elmeprogramozásra.
Az egyik fő oka, hogy a Monarch programozást a Királylepkéről nevezték el, az az, hogy ez a lepke megtanulja, hogy hol született (a gyökereit), és átadja ezt a tudást genetikailag az utódjának (generációról generációra). Ez az egyik kulcsállat, amely elárulta a tudósoknak, hogy a tudás genetikailag átadható. A Monarch programozás Illuminati és náci célokra épül, hogy alkossanak egy Mesterfajt, részben genetika által. Ha a tudás genetikailag átadható (márpedig átadható), akkor fontos, hogy olyan szülőket találjanak, akik átadhatják a „megfelelő” tudást azoknak az áldozatoknak, akiket Monarch programozásra választottak ki.

Amikor egy ember elektrosokk kiváltotta traumán megy keresztül, bizonyított a „könnyűfejűség” érzése, mintha az ember lebegne vagy szálldosna mint egy pillangó. Van egy szimbolikus vonatkozása is az átalakulásnak vagy metamorfózisnak, ami ezzel a gyönyörű rovarral történik: hernyóból bábbá (alvás, inaktivitás), majd pillangóvá változik, mely visszatér eredetének pontjára. Ilyen a vándorlási minta, ami ezt a fajt különlegessé teszi.
 

Módszerek

 
Az áldozatot/túlélőt a programozó/kezelő szolgának nevezi, és viszonzásképpen a szolga őt „mesternek” vagy „istennek” véli. Körülbelül 75%-uk nő, mivel nagyobb a fájdalomtűrő képességük, és könnyebben disszociálnak, mint a férfiak. A Monarch programozók célja az alanyaik pszichéjének egységekre, többszörös és különálló alszemélyiségekre bontása, traumát használva a disszociáció okozásához.
A következőkben a kínzások formájának részleges listája olvasható:

 
1. Szexuális kínzás és tortúra
2. Dobozokba, ketrecekbe vagy koporsókba zárás, élve eltemetés (gyakran nyílással vagy cső használatával az oxigénhez jutásért)
3. Korlátozás kötelekkel, láncokkal, bilincsekkel stb.
4. Majdnem megfullasztás
5. Hideg és forróság szélsőségek, beleértve jeges vízbe merítés és égető vegyi anyagok használata
6. Megnyúzás (csak a bőr felsőbb rétegeit távolítják el, amennyiben élve akarják hagyni az áldozatot)
7. Körbeforgatás
8. Vakító fény
9. Elektrosokk
10. Sértő testnedvek és testi anyagok kényszerített megetetése, mint pl. vér, vizelet, széklet, hús stb.
11. Fájdalmas pozíciókban fejjel lefelé fellógatás/akasztás
12. Éhség/szomjúság
13. Alvásmegvonás
14 Nyomás súlyokkal és eszközökkel
15. Érzékelés-megvonás
16. Drogok illúziók, zavarok és emlékezetkiesés létrehozására, gyakran intravénásan, injekcióban adva
17. Mérgező vegyszerek etetése vagy intravénás beadása, beleértve kemoterápiás ágenseket is, hogy betegségeket vagy fájdalmakat idézzenek elő
18. Végtagok húzása vagy kificamítása
19. Kígyók, pókok, kukacok, patkányok és egyéb állatok alkalmazása, hogy növeljék az undort és félelmet
20. Halálközeli élmények kiváltása, főleg fullasztással vagy fojtogatással, azonnali újraélesztéssel
22. Kényszerítés kínzás végignézésére vagy végrehajtására, emberek és állatok kínzására és feláldozására/feláldozásának végignézésére, általában késekkel
23. Kényszerítés gyermekpornográfiában és prostitúcióban való részvételre
24. Megerőszakolás, hogy az áldozat állapotossá váljon; ezután a magzatot rituális felhasználásra abortálják, vagy a csecsemőt elveszik rituális feláldozásra vagy Monarch-szolgává tételre
25. Spirituális kínzás, hogy az áldozat azt higgye, hogy megszállták, zaklatják és belülről irányítják démonok és/vagy rossz szellemek
26. A zsidó-keresztény hitvilág és szolgálat megszentségtelenítése; felajánlás a Sátánnak vagy más istenségeknek
27. Kínzás és illúzió meggyőzni az áldozatokat arról, hogy Isten gonosz, mint például meggyőzni egy gyermeket arról, hogy Isten megerőszakolta őt
28. Műtétek végzése kínzás és kísérletek céljából, vagy olyan észlelések kiváltása, melyben az áldozat fizikai vagy spirituális bombákat vagy beültetéseket észlel
29. A család, barátok, szerettek, kedvencek stb. bántalmazása vagy bántalmazásukkal való fenyegetés, hogy engedelmességet erőszakoljanak ki
30. Illúzió és virtuális valóság használata, hogy összezavarják az áldozatot és hihetetlen körülményeket gyártsanak
 

A Monarch elmeirányító programozás alapja hogy különböző személyiségeket vagy személyiségrészeket lehetséges alkotni, amiket alternak neveznek, amelyek nem tudnak egymásról és amelyek elfoglalják a testet más-más időpontokban. Az amnézia-falak, amiket a traumák építenek fel, a titkosság védőpajzsát alkotják, ami megvédi a programozókat a lelepleződéstől és megakadályozza az alapszemélyiségeket (front alterek) - akik nagyrészt uralják a testet - abban, hogy megtudják, hogyan és mire használják az alterjeik Rendszerét. A titokpajzs lehetővé teszi a szektatagoknak, hogy más emberek körül éljenek és dolgozzanak és totálisan lenyomozhatatlanok maradjanak. Az alapszemélyiségek csodálatos keresztények lehetnek, míg a mélyebb alterek a lehető legrosszabb sátáni szörnyetegek lehetnek, amit csak el lehet képzelni – Dr. Jekyll/Mr. Hyde effekt. Nagy tétje van annak, hogy megőrizzék a titkait annak az ügynöki hivatalnak vagy okkult csoportnak, amely a szolgát irányítja. Az ilyen típusú programozás sikerességi aránya nagy, de amikor elbukik, a hibáktól halál által szabadulnak meg. Minden trauma és kínzás célt szolgál. A kísérletezések és kutatások nagy része azért folyt, hogy rájöjjenek, mit lehet, és mit nem lehet megtenni, elérni. Kimutatások készültek, hogy egy adott testsúllyal egy adott életkorban mennyi kínzást lehet elviselni anélkül, hogy a kínzott belehalna.

A kemény trauma miatt, amit elektrokonvulzív terápiával (elektrosokk), szexuális bántalmazással és egyéb módszerekkel érnek el, az elme az alapjától széthasad váltakozó, különböző személyiségekre. Korábban Többszörös Személyiségnek nevezték, ma Disszociatív Identitászavar a neve és a MONARCH programozás alapja. Az áldozat elméjének további kondicionálását hipnotizmussal, „double bind coercion” logikával (amikor egymásnak ellentmondó tényeket egyszerre kommunikálnak az ember felé, ezzel zavart, bénultságot okozva), fájdalom-öröm felcseréléssel, étel- ital- alvás- és érzékelésmegvonással, különféle drogokkal, amik megváltoztatják az agyfunkciókat fejlesztik tovább. A disszociációt így az alany traumatizálásával érik el, szisztematikus kínzást és szörnyűséges okkult rituálékat használva. Ha megtörténik a hasadás a személyiség eredeti magjában, akkor egy „belső világot” lehetséges kreálni, és az alszemélyiségeket be lehet programozni olyan eszközök használatával, mint a zene, filmek (különösképp Disney-produkciók) és tündérmesék. Ezek az audiovizuális segédletek tovább tökéletesítik a programozási folyamatot ábrákat, szimbólumokat, jelentéseket és koncepciókat felhasználva. A megalkotott alterek ezután indítószavakkal érhetők el vagy szimbólumokkal, amiket a programozó az alany pszichéjébe programozott. Néhányat a leggyakoribb belső képek közül az irányított elméjű szolgák a Kabbalista Élet Fájának (Sephiroth), fáknak, végtelenített hurkoknak, ókori szimbólumoknak vagy betűknek, pókhálóknak, tükröknek, megrepedt üvegnek, maszkoknak, váraknak, labirintusoknak, démonoknak, pillangóknak, homokóráknak, óráknak és robotoknak látnak. Ezeket a szimbólumokat gyakran beillesztik a populáris filmekbe és videókba, két fő okból: hogy érzéketlenné tegyék a társadalom legnagyobb részét ezek látványára, tudatalatti és neurolingvisztikus programozást használva, és hogy szándékosan felépítsék az alapprogramozáshoz szükséges specifikus indítókat és kulcsokat a rendkívül befolyásolható MONARCH-gyerekek számára. Néhány film, amit a Monarch-programozáshoz használnak: Óz, A csodák csodája, Alice Csodaországban, Pinocchio és Csipkerózsika.
Az Ózt a Monarch programozók a szolgáik programozására használják. A moziban lévő szimbólumok és jelentések indítókká válnak a szolga elméjében, könnyű hozzáférést lehetővé téve a szolga elméjéhez a kezelő által. A popkultúrában gyakran használnak némiképp burkolt utalásokat/hasonlatokat az Ózból és az Alice-ből, amik Monarch programozásra utalnak.

A szolga minden esetben egy bizonyos értelmezést kap a film történetéhez, hogy ezzel finomítsák tovább a programozást. Például, ha a szolga az Ózt nézi, megtanítják neki, hogy „valahol a szivárványon túl” van a „boldog hely”, ahová a disszociatív trauma szolgáknak menniük kell, hogy elmenekülhessenek a rájuk mért kibírhatatlan fájdalom elől. A film használatával a programozó arra bátorítja a szolgát, hogy „menjen túl a szivárványon”, vagyis disszociáljon, ezáltal hatékonyan elkülönítve az elméjét a testétől.

A hipnotista könnyebben hipnotizálhatja a gyereket, ha tudja hogyan kell ezt csinálni kis gyerekekkel. Az egyik hatásos módszer az, hogy azt mondja egy kisgyereknek, hogy „képzeld azt, hogy egy kedvenc TV-műsorodat nézed”. Ezért olyan fontosak a Disney-műsorok és más show-k a programozók számára. Ezek tökéletes hipnotikus eszközök arra, hogy a gyerek elméje a megfelelő irányba disszociáljon. A programozók szinte kezdettől fogva használtak filmeket, hogy megtanítsák a gyerekeknek a hipnotikus forgatókönyveket. Gyerekek esetében a hipnotikus folyamathoz szüksége van a filmekre a programozóknak.
Ha a hipnotista megengedi a gyereknek, hogy a gyerek a saját képi világát találja ki, akkor a hipnotikus hatások erősebbek lesznek. Ahelyett, hogy megmondaná a gyereknek egy kutya színét, inkább megkérdezi tőle, hogy milyen színű a kutya. Ekkor mutatják a filmeket és könyveket a gyerekeknek, hogy a megfelelő irányba kormányozhassák az elméjét. A legtöbb Disney-filmet felhasználják programozáshoz. Némelyik kifejezetten az elmeirányításra lett kifejlesztve.
Disney Miki egerének jelentős szerepe van a Monarch-programozás szimbolikájában. A populáris kultúrában a Miki egér füles fejfedő gyakran utal a Monarch programozásra, főleg ha egy szem hangsúlyozással jár együtt. Divat és sztárfotókon, videoklipekben lehet találkozni vele (Rihanna „Hard” klipjében pl., a fotókért pedig ld. a korábbi blogbejegyzéseimet).

 

A Monarch programozás szintjei

 

A Monarch programozás szintjei azonosítják a szolga „funkcióit” és az Elektroencefalográfia (EEG) agyhullámokról lettek elnevezve, amik összefüggésben állnak velük.

 
Agyhullámok típusai az EEG-ben
 
Az 
ALFA programozást tartják az általános vagy „szokásos” programozásnak. Jellemzője a rendkívül kifejezetten visszatartott memória, lényegesen megnövelt fizikai erő és látásélesség. Az alfa programozást úgy érik el, hogy felosztják az alany személyiségét, ami lényegében jobb-bal agyfélteke elkülönülést okoz, ami lehetővá teszi a jobb és bal programozási egységét, idegúti stimuláció által.
BÉTA a szexuális programozás (szexuális szolgák). Ez a programozás eloszlat minden tanult morális meggyőződést és a primitív szexuális ösztönöket stimulálja, tiltások nélkül. Ezen a szinten jönnek elő a „Macska” alterek. Szexcica programozásként is ismert, és ez a legláthatóbb programozás, mivel némely női celebet, modellt, színésznőt és énekesnőt alávetették ennek a programozásnak. A populáris kultúrában a macskafélék szőrmintáival díszített öltözékek gyakran jelzik a szexcica programozást.
DELTA a „gyilkos programozás” néven ismert és eredetileg különleges ügynökök és elit katonák (pl. Delta Force, First Earth Battalion, Mossad stb.) részére fejlesztették ki, titkos műveletekre. Az optimális adrenalin termelés és a kontrollált agresszió kézzelfogható. Az alanyokban nincs félelemérzet, és nagyon szisztematikusak megbízásaik kivitelezésében. Önpusztító vagy öngyilkossági instrukciókat berétegeznek a programozok ezen a szinten.
THÉTA – ezt tartják a „telepatikus” programozásnak. A Vérvonalasoknak (azok az emberek, akik multigenerációs sátáni vérvonalú családokból származnak) nagyobb a hajlama a telepatikus képességekre, mint a nem-vérvonalasoknak. Nyilvánvaló korlátai miatt sokféle elektronikus és elmeirányító rendszert fejlesztettek ki és mutattak be, például bio-medikus emberi telemetria eszközöket (agyi beültetések), irányított energiájú lézerek, amik mikrohullámokat és/vagy elektromágnességet használnak. Állítólag ezeket együtt használják meglehetősen fejlett számítógépekkel és kifinomult műholdas követőrendszerekkel.
 

Következtetés

 
Nehéz objektívnek maradni, amikor a Monarch-szolgák által elszenvedett szörnyűségeket írjuk le. A rendkívüli kegyetlenség, a nemi erőszak, a mentális kínzás és a szadisztikus játszmák, amiket „elismert tudósok” és magas szintű hivatalnokok művelnek az áldozatokkal, bizonyítják a világ hatalmasainak/elitjének (Illuminati) igazán sötét oldalának létezését.
A kinyilatkoztatások/felfedések ellenére, a dokumentumok és leleplezők ellenére a társadalom legnagyobb része ignorálja, elutasítja vagy egészében kerüli ezt az ügyet. Több mint 2 millió amerikait programoztak trauma alapú elmekontrollal 1947 óta és a CIA nyíltan elismerte elmeirányító projektjeit 1970-ben. Az olyan filmek, mint A mandzsúriai jelölt egyenesen utaltak a tárgyra, még le is festve bizonyos technikákat, mint pl. az elektrosokk, az indítószavak használata és mikrochip beültetés. Számos közéleti figura, akiket a tv-ben látunk és filmeken, irányított elméjű szolgák. Híres emberek, mint Candy Jones, Celia Imrie és Sirhan Sirhan felfedték irányított elméjű szolgai/áldozati tapasztalataikat… az általános közönség mégis azt állítja, hogy ilyesmi „nem létezhet”.
A kutatások és pénzek, amiket a Monarch projektbe fektetnek, ugyanakkor nemcsak az irányított elméjű szolgákra alkalmazottak. Sok programozó technika, amiket ezekben a kísérletekben tökéletesítettek, a tömegekre is alkalmazva van a tömegmédia által. Fővonalbeli hírek, filmek, zenei videók, reklámok és tv-showk fogannak, a legfejlettebb adatokat felhasználva, amiket valaha is összeállítottak, hogy hassanak az emberek viselkedésére. Ezekből nagyon sok a Monarch programozásból ered.
05
OKT
2011
  

Illuminati csemegék a nagyvilágból 2.




Gemma Ward pózol a dolog előtt, ami az ő iparágát (divatvilág) is irányítja.




Jade Cole, “Amerika következő topmodellje” egy olyan képen, ami már nem is lehetne nyilvánvalóbb utalás a Monarch-programozásra. A Mickey-egér süveg, a királylepkék tömege, a szexuális tartalom, a párducmintás cipő (Béta-programozás, azaz Szexcica vagy Szexrabszolga programozás) mind égbekiáltóan nyilvánvaló szimbólumai a Monarch programozásnak – itt egy csokorba gyűjtve.



… ha már a szexcica programozásról beszélünk… (párduc és tigrisminta

Ashley Tisdale egy szem hangsúlyozással és a Monarch-referencia Mickey egér süvegge

Egy szem + Mickey



És megint…


Egy szem + egy ijesztő Mickey.



Uma  ismét a Monarch-szolgaság szimbólumaival. A pillangó pont a homloklebenyén ül (emlékezet, figyelem, megfigyelőképesség, gondolkodás, nyelv, tudatosság központja). Végtagjainak hiánya erőtlenségét/tehetetlenségét jelképezi, üres tekintete pedig elárulja a többit.
21
SZEPT
2011
  

Illuminati-"csemegék" a nagyvilágból



Miley Cyrus és valami, ami úgy néz ki, mint egy Baphomet-oltár. Mindenki döntse el magának, szimpatikus-e ez az üzenet, ami kiválóan ábrázolja az okkult Új Világrend szellemiségét.


 
Az "Új Kor" sapkakollekcióján a logó nyilvánvalóbb már nem is lehetne az "Új Kor" spirituális beállítottságát/urait illetően. Szabadkőműves powa.


Uma Thurman a Monarch-programozás (Lepke az arcon és nyakon)és az Illuminati uralom/lojalitás (egy szem hangsúlyozás) szimbólumaival.




Britney Spears, az Illuminati bábja, Monarch-szolga ("Monarch-slave") (pillangó és egy szem hangsúlyozás). "I'm a slave for you" - emlékszünk rá, valaki?





Britney vol 1., Monarch programozás (pillangó) + "fekete nap" a háttérben. A "fekete nap" napjainkban vonatkozik az ezoterikus nácizmusra, valamint a "Seth temploma" kultuszra is utalhat. (Sátán nevének eredet: Seth + Ankh). A fekete nap az alkimiában, a Nagy Munkában (Magnum Opus), ami a hermetikus tanításokban nagyon fontos, jelképezi a Sol Nigert, ami az a fázis, amikor a fémek "feketednek", "kiégetődnek" vagyis az első fázis (szellemi értelemben is). A hermetikus tanok szerint két nap van, egy "tiszta arany", amit csak a beavatottak látnak és a "fekete nap", a "profánok" csakis ez utóbbit képesek látni. Britney borítóján a Fekete Nap a fiatalok masonikus (szabadkőműves szellemiségű) generációjának előállítását jelenti, ami az Opus Magnum, a nagy alkímiai átalakítás első fázisának egyik feladata (pl. bizonyos "értékek" közvetítése az olyan (általában tudatlan, be nem avatott!!!) sztárokon keresztül, mint Britney).
14
SZEPT
2011
  

A jövő pénztelen egyen-birkatársadalma a



A jövő ideális társdalma a Visa szerint. Egy rakás agyhalott, robotikus ember, akik szinkronban mozognak és cselekszenek, a konformitás ütemére, ferde pillantást vetve bárkire, aki merészel nem a csorda tagja lenni és akinek nincs egy olyan bankkártyája, ami a Bilderberg csoport egyik privát cégének a tulajdona, ami sakkban tartja emberek milliárdjait a magas kölcsönkamatokkal, ami a leghatásosabb módja annak, hogy az embereket leigázzák a nagy bankok törvényei számára.


Visa 'just wave and go' commercial - via Mumbrella


22
AUG
2011
  


Illuminati, szabadkőműves, MK Ultra - Mo

Mindent látó szemek ezerrel, piramisok, pillangók, sakktábla-minta, egy-szem hangsúlyozás, babaház, fehér nyúl, maszk, A-Ok jel, vagyis a 666 kézjele, sz*rvaskéz villantás - a sátánimádat kézjele (valamint a jelbeszédben a szereteté, de ez cseles, ugyanis a jelbeszédbe a sz*rvas kezet, mint a szeretet jelét Helen Keller vezette be, aki luciferiánus okkultista volt, és így akarta becsempészni a sátánimádat kézjelét a jelbeszédbe:-D), a megszállottság jele (egy csontháromszög zárja magába a kiscsajt) - szóval, Illuminati 1x1 gyerekeknek. Egyenesen bele a pofánkba, ezek már nem is rejtegetik, hogy kik a világ valódi urai és miben/kiben hisznek. A módszerük továbbra is ez: "elrejtve" a nyilvánvalóban (mivel sokan nem ismerik a szimbólumrendszerüket).

きゃりーぱみゅぱみゅ - PONPONPON , Kyary Pamyu Pamyu - PONPONPON


05
AUG
2011
   

Az ok, amiért május 1-jén jelentették be



Az ok, amiért május 1-jén jelentették be annak az embernek a halálát, aki nem állt 9/11 mögött


 
Bin Laden halálának bejelentése után emberek százai gyűltek a Fehér Ház elé azt kántálva, hogy „USA! USA!”
Az ilyen időkben rajzolódik határvonal a kritikusan gondolkodók és azok közé, akiket elsodornak a média „sz*rviharai”; azok közé, akik megértik a helyzet összetettségét és azok közé, akik inkább nem akarnak tudni róla; azok közé, akik felfogják az elit mögöttes céljait és azok közé akik inkább kimennek azt kántálni, hogy „USA! USA!”
2011 május elsején este (USA idő szerint) Barack Obama kijelentése az ünneplésé és győzelemé volt. Azt állította, hogy Bin Laden halálával „igazságot tettek”. A média hasonlóképpen ünnepiesen reagált: „Ez egy nagy nap Amerika és a világ számára... a legnagyobb hír 9/11 óta...” stb. Az egész „eseményt” mesterségesen felfújták, eltúlozták és dicsőítették.
Miért okoz egy ember halála ekkora ünneplést és boldogságot? Mióta süllyedtünk ilyen barbár állapotba? Merthogy ő követte volna el 9/11-et? És ő okozta volna a WTC 7.-es számú épület „összeomlását”? A fenébe veled és a mérnökcsapatoddal Osama!

 
Megkíméllek az egész „9/11 az belső munka volt” beszédtől, mert tudom, hogy ennek az oldalnak a legtöbb olvasója túlságosan is jól tudja ezt. Szóval miért kellene azzal foglalkoznunk, hogy Bin Laden halott-e vagy sem? Tényleg az? Már két évvel ezelőtt meghalt? Ki tudja? Mesterséges, teljesen „színpadra állított”, média-generált események korát éljük. Miért jelentették be Osama halálát május 1-jének estéjén (USA idő szerint)? Ez a megkövetelt áldozat volt.

 

Beltane

Rőzseember égetése a Beltane Fesztiválon, 2004
Május 1, vagy másképp a Majális sok kultúra által fontosnak tartott ünnep – különösen okkult körökben az égitestek együttállása miatt. Az okkult elit, az Illuminati tanaiban ezt tartják az év második legfontosabb napjának. Tulajdonképpen a Bajor Illuminati is 1776. május 1.-jén alakult.
Európában ezt Beltane Fesztiválnak nevezik, egy ősi Gael eredetű ünnepsége a szexualitásnak, termékenységnek és... a véráldozatoknak.
“ Állítólag állatokat áldoztak minden Beltane-kor a növények termékenységének biztosításáért, bár ötévente a Magasföldi Kelták embereket áldoztak, akiket elítéltekből és háborús bűnösökből szedtek össze. A druidák áldozták fel őket, bár feláldozásuk módja változatos volt. Sokakat állítólag lenyilaztak, de a Gael Kelta ceremóniákban leírják azt is, hogy elevenen elégették őket hatalmas Rőzseemberek belsejében.”
- Forrás
A Beltane fesztivál eredete visszanyúlik a Sumér Enlil Isten ünnepléséhez – akit Baalként ismerünk. A Beltane név állítólag a Baal szóból ered. A Beltane fesztivál ünneplésének módja nagyban hasonlít az ősi Baal rituálékhoz.

 

 
A Közép-Kelet tanai szerint Baalt megölték és leszállt az alvilágba, ahol szeretője-testvére, Anat hatalma visszahozta az életbe. Baalt ezáltal az évszakok ciklusához, a tavasz érkeztéhez és a terményekhez kapcsolják. Ez tükröződött a Beltane fesztiválokon is, melyek csúcspontja Tél Isten és Tavasz Istennő szimbolikus házassága volt (vagy Tél Király és Május Királynő). Május Királynő a fesztiválokon egy földanya figura volt. A Baal szó urat vagy férjet jelent. Tél Király és Május Királynő egyesülésével a föld és az ég egyesült, és a termékenység és az élet szimbolikusan feléledt az állatokban, emberekben és a természetben.
- Jane Adams, Jane Adams válogatott papírjai
“ Az analógián (hasonlóságon)és azon alapulva, hogy az ember irányíthatja a természet erőit mágia, különösen hasonlóságelvű mágia gyakorlása által, a szexualitás jellemezheti részben a Baalok és Ashtartok kultuszát. Poszt-Exilikus (kiűzetés-utáni. ti. a zsidók Babiloni fogsága utáni, vagyis Kr. előtt 586 utáni) állítások Baal kultuszáról azt sugallják, hogy az orgiák uralkodtak. Hegyek és dombok csúcsán virágzott a szaporítás kultusza, és „minden zöld fa alatt” kicsapongást űztek, a termények bőségének biztosítása érdekében. Emberáldozatok, tömjénfüstölés, kegyetlen és eksztatikus gyakorlatok, ceremoniális csókok és meghajlások, szent sütemények készítése – ezek a vádak jelentek meg a poszt-Exilikus próféták által bejelentett vádak között; és ezek megmutatják, hogy a Baal (és Ashtart-kultusz) a szolgálat olyan jellemző vonásait tartalmazta, amelyek újra felbukkannak a Szemita (és nem-Szemita) világban, bár más nevekkel.
- W. Robertson Smith and George F. Moore, Baal

 
Az ősi hiedelmek és rituálék az Illuminati mai okkult gyakorlatának bonyolult részét képezik. Ahogy szimbólumrendszerük és működési módszerük lassan beömlik a társadalomba,......

1 megjegyzés:

  1. Az, ami a világban folyik - és bátran tovább is folyhat a tömegtudat számos kordában tartó technikája által,- nyugodtan halad abban a mederben, amerre terelik. A rendszerező leleplezés nem okoz sokkot azoknak, akik már begyúrták magukat az értelem mélyére a filmipar, a politika, a megfélemlítés remekeivel megvezetetten. Az "Aha élmény" is aluszik. Már elborzadni sem képesek. Persze tévedhetek, hisz lehet, hogy csak álmodom, hogy ébren vagyok és egy tényfeltárás valahanyadik verziójával szembesítettek. Ez épp nem Drábik. Vannak benne elrettentő képek is nem csak szófolyam, ami a ráizguló, tettre képtelen tudásszomj elaltatásához egy kis adalék. Minek is írok, mikor hallgatni arany... azért, mert nekem is jó, ha tudom, hogy mi a tetsző és mi a visszatetsző. Sajnos ez a rengeteg visszatetsző dolog elég tényszerű ahhoz, hogy tetsszen az ilyen derekas tényfeltáró munka. Még forrásmegjelentetés nélkül is bő anyag.

    VálaszTörlés