2020. június 2., kedd

Hol zsarnokság van


































,,Hol zsarnokság van …,,




Az orosz állami média szerint a brit titkosszolgálat és a CIA is benne lehetett az orosz utasszállító ellen elkövetett merényletben





Egyre durvább a médiaháború az orosz utasszállító lezuhanása körül.
  • Londonból és Washingtonból szinte naponta jönnek elemzések, amik szerint terrortámadás végzett a Sínai-félszigeten lezuhant géppel, de Putyinékat meg egyre jobban idegesíti ez.
  • A Kreml nem hajlandó nyilvánosan elfogadni, hogy áldozattal járhat az orosz hadsereg beavatkozása a szíriai polgárháborúba.
Október 31-én reggel az egyiptomi légiirányítás elvesztette a kapcsolatot az orosz Kogaljmavia (másik nevén Metrojet) légitársaság Sarm es-Sejkből Szentpétervárra tartó járatával. Nem sokkal később kiderült, hogy a gép a Sínai-félsziget északi részén a földbe csapódott. Az egyiptomi és az orosz kormány is vizsgálóbizottságot állított fel, és szakértőket küldött a helyszínre, hogy kivizsgálják a tragédia okait.
November 1-jén a főleg Szíriában és Irakban tevékenykedő ISIS helyi sejtje magára vállalta, hogy merényletet hajtott végre az utasszállító ellen, több mint 220 ember, többségében orosz turisták halálát okozva ezzel. Az egyiptomi és az orosz hatóságok jelezték, hogy a vizsgálat több hétig is eltarthat, és csak ennek végén lehet majd biztosan meghatározni a baleset okát.
Forrás: CTV News Facebook.
Azonban néhány nappal a gép lezuhanása után David Cameron brit miniszterelnök kijelentette, hogy
az Egyesült Királyság szakértői szerint bomba okozta a repülő vesztét,
ez robbant fel a levegőben, és a gép már a magasban darabjaira hullott.
Az esetleges terrorveszély miatt több európai légitársaság már az orosz gép lezuhanásának napján úgy döntött, hogy elkerüli a vidéket.
Barack Obama amerikai elnök másnap közölte, hogy az amerikai szakértők is hasonló eredményre jutottak, november 11-én pedig a CNN már arról közölt videóriportot, hogy az amerikai hatósági szakértők 99,9 százalékig biztosak abban, hogy időzített bomba robbant a Metrojet-járaton.
Az amerikaiakkal és a britekkel Moszkva nem osztott meg semmilyen tárgyi bizonyítékot, az nyugati szakértők műhold- és radarképek alapján dolgoztak, és felhasználtak terroristagyanús személyek titkosszolgálati megfigyelése és lehallgatása során készített anyagokat meg a gép roncsairól készült felvételeket is. A nyugati szakértők szerint a bombát a Sarm es-Sejk-i reptéren telepíthette egy olyan dolgozó, aki kapcsolatban áll a merényletért felelős terrorszervezettel.
AFP
Közben viszont a Kremlből egyre erősebben megfogalmazott közlemények érkeztek arról, hogy a vizsgálat ilyen korai fázisában még korai bármilyen következtetést is levonni a baleset okára vonatkozóan, sőt, az oroszok mintha afelé szerették volna tolni a közvéleményt, hogy
a tragédia oka műszaki meghibásodás lehetett.
Moszkvából csak egy olyan üzenet érkezett, ami ellentétes ezzel az iránnyal, a Metrojet légitársaság egyik vezetője a baleset után rögtön kizártnak nevezte, hogy valami elromolhatott a gépen.

Propaganda mindenek felett

Mostanra az ügyből durva kommunikációs háború kerekedett. Az orosz állami média már olyan összeesküvés-elméletekkel jön, hogy
a gépet a brit titkosszolgálat robbantotta fel, és hogy a CIA lefizette az Iszlám Állam terroristáit,
közben az amerikai és a brit kormány ragaszkodik a bombás verzióhoz, és szinte minden nap kiadnak valamilyen ezzel kapcsolatos dokumentumot vagy nyilatkozatot annak ellenére, hogy Putyinékat ez láthatóan baromira idegesíti.
A szembenállás forrása az orosz hadsereg beavatkozása a szíriai polgárháborúba.
Az elmúlt 40 napban, mióta Oroszország légicsapásokkal és katonákkal támogatja legfontosabb közel-keleti szövetségesét, Bassár al-Aszad elnököt a polgárháborúban, az orosz állami média úgy állítja be a hadműveletet, hogy az semmilyen lényegi áldozattal nem jár Oroszországnak, mégis nemzeti büszkeségre ad okot.
Ez abból a szempontból igaz is, hogy a szíriai beavatkozással Oroszország a hidegháború óta először lép fel a nemzetközi politikában igazi nagyhatalomként, amelyik, ha kell, akár önállóan is képes rendet rakni durva konfliktuszónákban. (Az persze még közel sem biztos, hogy rendet is fog tudni rakni Szíriában, de a cél kétség kívül ez.)
Az áldozatok hozzátartozói a szentpétervári reptéren (AFP)
Ha az orosz utasszállító lezuhanásához tényleg terroristamerénylet vezetett - méghozzá egy olyan csoport merénylete, amelyik a szíriai szerepe miatt akart bosszút állni Oroszországon - akkor rögtön romba dől az a kép, hogy a katonai beavatkozás nem követel fontos áldozatokat az oroszoktól. A putyinista állami média pedig nagyon vigyáz erre a látszatra, hiszen ha a 220 ártatlan halála összekapcsolódna a szíriai beavatkozással, az orosz társadalom nagyobb eséllyel kérdőjelezné meg a szíriai hadművelet szükségességét. Ezt pedig a Kreml nem engedheti meg.
A kézivezérelt orosz média ezért inkább visszatámadt, és azt csinálta, ami az utóbbi pár évben is a feladata volt:
a Nyugatra kente a történteket.

MI6, a CIA és az ISIS együtt az orosz turisták ellen

Az összeesküvés-elméletek gyártását az orosz állami finanszírozású Sputnik News kezdte november 6-án, ebben a hosszú cikkben. Szerintük nagyon furcsa, hogy a nyugati szakértők ilyen hamar rájöttek, hogy bomba robbant a gépen, és furcsa az is, hogy erről a brit és az amerikai kormány legmagasabb rangú tagjai, azaz a miniszterelnök és az elnök beszéltek nagy nyilvánosság előtt.
A BBC megírta, hogy a brit titkosszolgálat (MI6) más 10 hónapja figyelmeztette az egyiptomi kormányt, hogy szigorítsanak a biztonsági ellenőrzéseket a Sarm es-Sejk-i reptéren, mert terroristagyanús személyek ólálkodnak a térségben. A Sputnik erre azzzal jön, hogy ha a brit titkosszolgálatnak valóban voltak értesülései arról, hogy terrormerénylet készülhet Egyiptomban, akkor azt diszkréten meg kellett volna osztaniuk az oroszokkal, nem pedig az orosz utasszállító lezuhanása után világgá kürtölni, hogy biztosan terrortámadás okozta a repülő vesztét.
Sőt, a Sputnik odáig megy, hogy (nem tudni, milyen források alapján) Sarm es-Sejket az MI6 egyik legfontosabb közel-keleti bázisának állítja be, és
arra utalgat, hogy a merényletet akár az MI6 ügynökei is szervezhették.
Orosz vadászbombázó Szíriában (AFP)
Az Atlantic gyűjtése kiemeli azt is, hogy a Sputnik cikkével egy napon egy konteókkal foglalkozó weboldalon megjelent egy cikk arról, hogy az oroszok elfogtak két CIA-ügynököt, akik a gyanú szerint kitervelték a Metrojet-járat elleni merényletet. Ennek a forrásnak persze kár nagy jelentőséget tulajdonítani, az ilyen oldalak csak arra jók, hogy a világ többi konteóoldala felkapja az adott elméleteket, igazán nagy tömegeket ezek a posztok ritkán érnek el. Ráadásul az sem bizonyított, hogy az orosz államnak bármilyen köze lenne ehhez a híreszteléshez.
Ez azonban nem mondható el Dmitrij Kiszeljovról, aki nemcsak az egyik legnagyobb orosz hírügynökség vezetője, de egy esti politikai tévéműsor házigazdája is. A tévéműsor november 8-i adásában arról beszélt (persze csak feltételes módban), hogy
a CIA támogathatta a terroristákat legalább annyiban, hogy nem akadályozta meg a tervüket.
Kiemelte azt is, hogy míg az USA vezette koalíció két éve bombázza az ISIS állásait Irakban és Szíriában, és eddig egy amerikai utasszállító ellen sem követtel el merényletet az ISIS-hez köthető terroristák, addig Oroszország még csak 40 napja avatkozott be a szíriai polgárháborúba, és máris felrobbantották egy gépét. Kiszeljov szerint ez rendkívül furcsa.
Az orosz médiamágnás arról beszélt, hogy az USA megállapodást köthetett az ISIS-szel. Ennek keretében a terroristák nem támadják meg a nyugati utasszállítókat, az oroszokat viszont igen. Kiszeljov azt mondta, hogy az amerikaiak már a Szovjetunió afganisztáni háborúja idején is egyezkedtek terroristákkal (azaz a tálibokkal) a szovjetek visszaverése érdekében, így könnyen lehet, hogy most is hasonló a helyzet.

Szíria a kulcs

Az egészhez persze hozzátartozik az is, hogy az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei szíriai tervei szempontjából előnyös fejlemény lenne, ha kiderül, hogy az utasszállítóval valóban terrortámadás végzett, hiszen ezzel megkérdőjeleződne az orosz társadalmon belül a szíriai beavatkozás megtérülése. Ez pedig valamennyire mindenképp gyengítené az oroszok pozícióit Szíriában.
Aszadista katona Szíriában (AFP)
Az amerikaiaknak és a briteknek ez azért lenne jó, mert még mindig van egy rakás vitás kérdés, amiben nem sikerült megegyezniük az oroszokkal a szíriai rendezést illetően. A Kremlből épp kedden szivárgott ki egy 8 pontos tervezet, ami az oroszok szíriai reformjavaslatait tartalmazta. A legtöbb elemző szerint ezek alapján az oroszok célja minden bizonnyal a népirtással vádolt Aszad elnök hatalomban tartása, ezt azonban Nagy-Britannia és az USA sem fogadná el.
Az orosz gép lezuhanásával kapcsolatos médiaháborúban az már kiderült, hogy az oroszok is egyre kevésbé kételkednek abban, hogy a Metrojet-járaton bomba robbant, viszont
azt a narratívát, hogy az orosz hadsereg szíriai beavatkozása vezetett a tragédiához, a Kreml egyszerűen nem fogadja el, inkább a Nyugatra támad.
Ez rövid távon valóban hozhat politikai hasznot Putyin elnöknek, hosszú távon azonban még mélyebbre ássa az árkot Oroszország és a Nyugat között.






9/11 – Háromezer ember életét áldozták fel






9/11 Teljes áttekintés – 15 éve hazudnak 2001.Szept.11-ről, de mi az, amit mára tudhatunk a terrortámadás hazugságairól.
Sakktábla – Chessboard, Part 1 – 9/11:


Sakktábla - Chessboard, Part 1 - 9/11



1. a WTC 1-es és 2-es tornyának leomlását NEM a repülőgépek becsapódása és a tűz okozta, hiszen az erre nem is lett volna képes!
2. A két tornyot és a harmadikat is : a WTC 7-es tornyát, ma már egyértelműen tudhatóan épületrobbantással, nano-termit izzó töltetek felrobbantásával omlasztották le! (számos videó-felvételen látható, ahogy a még álló épületek sarkainál folyékony izzó acél csöpög )
3. A WTC7-es épület összeomlasztása miatt bukott meg a hivatalos elmélet és követelik azóta is aMérnökök és Építészek az Igazságért nevű szervezet az áldozatok hozzátartozóik miatt is az igazság nyilvánosságra hozatalát ! A két torony összeomlása után a WTC 7-es épülete is összeomlott és a videófelvételek és a helyszíni beszámolók tanúsága szerint isirányított épületrobbantással omlasztották le a tornyot….
Amennyiben ez így történt, a másik két torony esetében is valakik szervezetten és előre eltervezve készültek a terrortámadásra és igazak az összeesküvés-elméletek….
Azaz valódi, kormányzati szintű összeesküvéssel állunk szemben ! 


FÁJDALMAS MEGTÉVESZTÉS 9 / 11 – Mindenkinek kötelező látni ezt a dokumentumfilmet



9-11 avagy a nagy átverés (Teljes film)
https://www.youtube.com/watch?v=5gBmb0_uquU
Fahrenheit 911 magyarul
https://www.youtube.com/watch?v=AvCHWrNLAgk






A titkos 28 oldalas jelentés nyilvánosságra hozatalát is egyre többen követelik…. A jelentés Szaúd-Arábia és Izrael támadásokban játszott szerepét tartalmazza…..(link) 
John Brennan, a CIA igazgatója attól tart, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások alaposabb kivizsgálása napvilágra hozza azt a szerepet, amit abban az izraeli és amerikai hírszerzés játszott, jelentette ki Dr. Kevin Barrett amerikai tudós, aki a 9/11 eseményeit 2003 óta tanulmányozza.
A  globális perzsa tévéállomásnak nyilatkozva elmondta, annak a 28 oldalnak a nyilvánosságra hozatala, amelyet titkosítottak a terrortámadásokról készült kormányjelentésből, rámutat a szaúdi szerepre. Hozzátette, annyit már ma is tudunk, hogy a terrortámadások puccsot jelentettek az amerikai hatalmi struktúra neokon részéről. Az akcióban a Moszadé volt a fő szerep, de az amerikai felső vezetés és a CIA részese volt a kivitelezésnek. Barrett ezután szó szerint ezt mondta:
Ha ezt a gilisztakonzervet kinyitják és elvégeznek valamiféle becsületes vizsgálatot, hamar kiderülne, hogy a szaúdiak csak kis szerepet játszottak a 9/11-ben, és azt a világ valódi erőhatalmi szervezetének utasításaira tették, ahol a cionista bankhatalmi struktúra uralja az Egyesült Államokat, és az gyakran jobban aggódik Izraelért, mint az Egyesült Államokért.”
Bárki megtekintheti a saját szemével… , amin megbukott azóta a hivatalos verzió és ma már köztudott, hogy a kormány és a titkos-szolgálatok (CIA, Szaúdiak és a Mossad) kőkeményen benne voltak a False Flag jellgű hamis zászlós, önmaguk ellen elkövetett terrorcselekményben!

EZEN BUKOTT MEG A HIVATALOS VERZIÓ: 
Mivel a WTC7 a két torony mellett irányított épületrobbantással omlott össze, a szervezőknek tudniuk kellett előre róla és minden bizonnyal a WTC 2 tornyát is hasonló módon (‘mini nuke’ vagy ‘nano-termit’-töltetekkel omlasztották össze. Ez megmagyarázza az épületek oldalán folyósan csöpögő acélt és a mentésben részt vevők mai napig kiható rákos megbetegedéseit.
A WTC 7 irányított összeomlasztása 2001.Szeptember 11-én….:

Az épület úgy lett tervezve, hogy kibírja, ha egy teletöltött 707-es beleütközik. Az volt a legnagyobb gép abban az időben. Az épület kibírta volna, ha egy utasszállító beleütközik, mivel a felépítése olyan volt mint a szúnyogháló az ajtón. Ez egy erős rács. A gép csak egy ceruza, ami kilyukasztja a szúnyoghálót. Ez valójában semmit nem jelent a szúnyoghálónak. A tornyokat úgy építették, hogy ellenálljanak 220 km/h sebességű téli viharoknak is. Egy szeles napon bárki érezhette, hogy billegnek. Egy repülő becsapódása nem volt több mint egy hurrikán egyetlen széllökése.”
30-Second Reel of Building 7 Collapse Footage


Az Amerikai Polgári Mérnökök Társasága. John Skilling és Les Robertson szerkezeti mérnökök tervezték meg az ikertornyok acélszerkezetét 1960-as években. Mivel egy irányíthatatlan bombázó 1945-ben berepült az Empire State Bulding-be, a tornyok építésénél számításba vettek hasonló felhőkarcoló baleseteket is.
Az akkori idők legnagyobb gépével számoltunk, ami lassan és alacsonyan repül, elveszve a ködben. Úgy terveztük az épületet, hogy kibírja egy Boeing 707-es becsapódását bárhol találja is el.”
Ami a tüzek forróságát illeti, hallgassuk meg ezeknek New York tűzoltóknak a beszélgetését:15-ös kocsi, két különálló tűzfészkűnk van. Két tömlővel képesek lennénk eloltani. Jegyezd. 78-adik emelet. Különálló tűzfészkek. Két tömlővel el lehet oltani. „
Soha nem fordult elő azelőtt a történelemben, hogy egy acélszerkezetes épület tűz miatt omoljon össze, ezidáig nem láttam olyat, hogy egy acél építmény összeomoljon a tűzben. (Jonathan Barnett, PhD. Worcwsteri Műszaki Alapítvány)
Valóságos pokol tombolt hosszabb ideig több acél szerkezetű épületben, de egyik sem omlott össze. 1975-ben, a World trade Center északi tornya éjszaka kigyulladt majd három óráig égett, emeletről emeletre terjedve. kétszer olyan sokáig égett, mint szeptember 11-én, de az összeomlás legkisebb jele nélkül ellenállt egy 20 órás tűznek.
Ez az ami maradt belőle. Egy álló épület, ami elég erős ahhoz, hogy megtartson egy darut. Hasonlítsák össze a 20 órás poklot 90 perces füstöléssel. Miért építik az épületeket acélból? Erős, könnyű és rugalmas. Az acélnak rengeteg előnye van a fához és a betonhoz képest. Különösen felhőkarcoló építésénél. Az acél viszonylag könnyű, hatalmas teherbíró kapacitással. A felsőbb szintek nem nyomják össze az emeleteket maguk alatt és jobban ellenállnak az időjárásnak és a tűznek.
9/11 Nagyobb botrány, mint a Watergate !”– ezt mondta az FBI-tól Dennis Saccher arról, hogy az USA 2001-ig védte az Al-Kaida vezetőket és a Veterans Today szerint még most is ezt teszi. 
Az FBI informátora, Sibel Edmonds elárulta, hogy “számtalan rendszeres megbeszélés folyt USA képviselők és Bin Laden helyettese, az al-Kaida mostani vezetője Ajman Al-Zavahiri között 2001. szeptemberig.
2001. Júliusában a terrortámadást szervező összeesküvőket bekerítő FBI-ügynököket leállították az ügyről és vád alá helyezéssel fenyegették őket. Ezután amikor a tisztek letartóztatták a legkeresettebb terroristával, Ramzi Youseffel kapcsolatban álló Mohammed Kalifát, maga a külügyminiszter (!) lépett közbe, Kalifát azonnal elengedték és Szaúd-Arábiába toloncolták. A CIA embereinek ez felb***ta az agyát. Nemcsak visszatekintve, de a megszerzett információk alapján is tudta a hírszerző közösség, Kalifa kitoloncolása valótlan volt.
Ramzi Yousef (balra) – Mohammed Kalifa (jobbra)
RT – Kevin Barrett a “Questionning the war on terror” szerzője az interjúban. Köszöntöm!
Ténylegesen vannak olyan vezetők, akik elismerik, hogy a terroristák csupán eszközök.
Kevin Barrett: – És az Al-Kaida is az. A nyugati hírszerző ügynökségek balekja. És ezt az arab világ vezető politikai kommentátorától, Mohamed Keitaltól hallottuk, akiközvetlenül 9/11 után azt mondta nekünk, hogy a támadás hivatalos sztorija egyszerűen nevetséges. Azt mondta, hogy amikor legmagasabb kormányzati szinteken volt Európában, őt bízták meg azzal, hogy lényegében szivárogjon be és gyakorlatilag irányítsa az ún. al-Kaidát. 
Azt mondta, hogy az al-Kaida valójában tele van szaúdi, amerikai és izraeli hírszerzőkkel és még egyiptomi hírszerzőkkel is, de természetesen semmit sem tehet saját akaratából ! 

Nafeez Ahmed, brit kutató, egyike a világ legismertebb terrorizmus kutatóinak, egy Törökországban előforduló esetről beszél, valamikor 9/11 előtt, amikor egy feltételezett vezető al-Kaida parancsnokot tartóztattak le Törökországban. 
A börtönőrök észrevették, hogy nem imádkozik, disznóhúst kért és megkérdezték:
– “Azt hittük radikális muszlim vagy !”, … Ő pedig felnevetett és így válaszolt:
– “Nem, ez egyszerűen csak a feszültség stratégiája.”
Szeptember 11 támadásait illetően a világ vezető fizikusai, mérnökei, pilótái csatlakoznak az áldozatok családjához, hogy megtörjék a főáramú média hallgatását. – Architects & Engineers for 9/11 Truth
A Times Square-en és államok szerte hatalmas hirdetőtáblák szembesítenek azzal, amiről a legtöbb amerikai nem tud: Azon a 9/11 napon egy harmadik tornyot még csak el sem találta repülőgép, mégis egyszerűen szabadesésben összeomlott ! Délután 17h 20 perckor a WTC 7-es épülete hirtelen szépen és szisztematikusan egyszerűen csak összehajlott, mint egy palacsinta.
Tudósok nyilatkoznak a videóban : 
– “Ez egyszerű középiskolai fizika.” “Egy épület nem tud szabadesésben 40 ezer tonna szerkezeti acéllal és szerkezeti rendszerével leomlani robbantás nélkül.” (Jonathan Smolens – statikus mérnök)
A kormányzati verzió az, hogy irodatüzek miatt omlott le egyszerre mind a 84 acéloszlop…..
RT: – Jone Cole egyike a több ezer vezető, független szakértőnek, akik 9/11 igazságát kutató építészek és mérnökök közé tartoznak. Tehát kik tették ?
Jone Cole: – “Akik nem tették, az a 19 gépeltérítő, akik állítólag a repülőgépeket vezették.Lehetetlen, hogy az acélt irodatüzek, kerozin olvasztották meg vagy maga az összeomlás. FIZIKAILAG LEHETETLEN. Kísérletileg nem is lehet megismételni ! Ellentmond a fizika törvényeinek. 

Ha félretesszük a politikát, a feltételezést, a vallást és tudományos módszert alkalmazunk, a World Trade Center 7-es épületének leomlása alapvetően egy klasszikus, irányított bontás, amely során az épület szabadesésben összeomlik és gyakorlatilag saját alapterületén belül marad. Ez az egyetlen magyarázat, ami minden bizonyítékot megmagyaráz:
a nanotermitet, a vas mikrogömböket, az ott tapasztalt magas hőmérsékletet és a szabadesést, a tornyok egységes felgyorsulását, amikor leomlottak; és nem volt becsapódás vagy rázkódás, amikor az alattuk lévő résznek ütköztek. 
Mivel nem volt rázkódás, valami kifelé robbantotta ezeket a tornyokat, hogy egyenletesen tudjanak lefelé gyorsulni.  Az egyetlen dolog, aminek tudományos szempontból értelme van, az, hogy a tornyokat felrobbantották. 
Jon nevetség tárgyává tette a főármaú NatGeo és Popmechanics csatornákat, melyek elkeseredetten próbálták bemutatni, hogy 80kg nanotermit nem tudná összeroppantani az oszlopokat. Jonnak sikerült mindössze 0,5 kilóval.
RT: Az ismert kutató, Elizabeth Woodworth jött, hogy segítsen felállítani a “Concensus 9/11” bizottságot. Ő beszél arról, hogy
– “hiába léteznek elfogadott, lektorált  szakmai folyóiratok, melyekben vezető szakértők is publikálnak (pl. a Heritage Study), ha a média egyáltalán nem foglalkozik velük. Ha az emberek tudnának a kutatásról, megdöbbentőnek találnák. 
A bizottság máris elérte azt, hogy a kormány módosította a sztorit és elfogadja a WTC 7 felhőkarcoló szabadesését. David Chendler kiváló modellezős és szakértő a bizottságban olyan modellt tervezett meg, ahogy a felső szintek ellenállás nélkül zuhantak. Egyetlen módon történhetett ez így: ha mind a 80 oszlopot egyidejűleg ért “csapás”.
RT: – Dr. Greame McQueen hozzájutott a New Yorki Tűzoltóság aznapi bejegyzéseihez. A főáramú média soha nem mutatta be, mégis több, mint 100 szemtanú beszámolt róla, hogy robbanószerek omlasztották le az ikertornyokat. 
Dr. Greame McQueen – “Megközelítóleg 10.000 oldalas rendkívül érdekes anyag készült a szemtanúk beszámolóiból. 118 személy egyértelműen robbanásokat észlelt. Tudja, olyan tűzoltóink vannak, akik hozzászoktak felhőkarcolók oltásához, akik hozzászoktak füstrobbanásokhoz és kazánokhoz. És mégis olyan szavakat használtak, mint ‘bomba’..
‘Szintről szintre bummm-bummm-bummm….’
RT: Bob McIlvaneválaszokat akar arra, hogy az északi toronyban tartózkodó fia, Bobby boncolásakor miért találtak olyan halálos sérüléseket, amelyek nem tűzcsóvával, hanem robbanószerekkel magyarázhatók.
A főáramú média mégis azon gúnyolódik, hogy összeesküvés-elméletet talál ki a kérdés feltevésével…, ráadásul megpróbálta erőszakossággal és az al-Kaidához fűződő kapcsolattal vádolni.
Azok a becstelen összeesküvés elméletek, amelyek a kormányt gyilkolással, konspirációval és azzal vádolják, hogy a valós igazságot eltitkolják egyre nevetségesebbek, de nemcsak nevetségesek, hanem veszélyesek is.” (The Rachel Maddow Show – MsNBC – 2013.)
Bob McIlvane – “A fiam meghalt és robbanástól halt meg. Ezt minden kétséget kizáróan bizonyítani is tudom. Ha bíróságon lennék, a bíró nem tudná ezt nem elfogadni bizonyítékként. És itt van a probléma, mert ez egy bennfentes akció, egy belső munka. A fiam egy bennfentes akció során halt meg, mert valakik bombákat robbantottak fel ! Ha ez összeesküvés-elmélet, akkor ez egyszerűen azt igazolja, mennyire alávaló a médiánk.
Rachel Maddow, nem akarom azt mondani, hogy egy k…a, pedig a média k…ja. Több, mint egymillió dollárt keres és utasítják, hogy mit mondjon.
Az egyik philadelphiai újságíró nagyon őszinte volt hozzám és ezt mondta:
– ‘Tudja Bob, én vagyok a probléma, mert elveszítjük az állásunkat. Ha ezt vagy csak egy picit abból, amit az imént mondott a szerkesztőhöz viszek, összegyűri. Most megmondhatom önnek, hogy ezt a sztorit nem hozhatom nyilvánosságra. A média tulajdonosai nem fogják engedni. A sajtó nem fog foglalkozni vele, mert még bogarat tenne az emberek fülébe.’
RT: – Kit vádol ezért ?
Bob McIlvane – “A lakosság ugyanúgy felelős ezért az egészért, mert egyszerűen azt akarják hinni, hogy jó emberek vagyunk, kivételes ország vagyunk.
De ezeket a tetteket, ezt a kormányok teszik. A hatalmat védik és nagyon gátlástalanul. Véget nem érő háborút folytatunk most a terror ellen. Tudom, hogy min mennek keresztül az emberek Irakban, Líbiában, Szíriában vagy Afganisztánban, mert a gyermekeiket veszítik el. Erről szól az egész. Mindenki családokat veszít el. Ez tiszta pokol !” 
RT: Az USA most már azóta hivatalosan az al-Kaida légierejévé vált, jegyzi meg az egyik képviselő (Kucinich). De Amerikának immáron elege van, tízből kilencen a megszállás ellen vannak, Obama elfogadottsága történelmi mélyponton…
Ami 9/11-et illeti, tömegesen, kb. 84%-ban azt mondják, hogy a kormány hazudik. 
Most már dokumentumok és precedensek bizonyítják, a hatalom kész arra, hogy elképzelhetetlen bűncselekményeket kövessen el saját lakossága ellen. 

Én azóta már 12 éve több száz felvételt megnéztem erről az eseményről, hiszen tényleg igaz hogy, azt a napot senki nem felejti el, mert beleégett a tudatunkba, hogy éppen hol voltunk és mit csináltunk akkor, amikor ez a hír megérkezett és bekapcsoltuk a TV-t.
Viszont azóta is, akárhányszor látom, még mindig ugyanúgy a hideg futkos a hátamon és elképesztőnek találom ezt a hatalmas hidegvérű pusztítást és a képeket ! Elnézést, ha valakinek már unalmas ez a téma, de időnként vissza-visszatér, mert napjainkhoz is kapcsolódik mindaz, ami akkor egy új irányt vett…. (SBG Buddha – VilagHelyzete.com) 
EREDETI, vágatlan nem TV-ből származó felvétel




NIST FOIA 09-42: R14-UC -- Jim Huibregtse 1A-25 (WTC1 Burning/WTC2 Collapse/WTC 1 and 7 Plumes)
https://www.youtube.com/watch?v=0XAXmpgADfU



Halál hol a te birodalmad ?
Zsidók ez itt a ti birodalmotok !!
A sátán jobb , és bal kezei mind ti vagytok .
A muszlin törvényeket alkalmazva a tolvajnak le kell vágni mind a két kezét !!!
A világnak meg kell szabadulni a cionista kazároktól !!!Két világégést a nyakunkba
akasztottak e – kazárok , és az egészet bűntetlenül
meguszták , sőt ők ítélkedtek a világ felett , hisz a A Nürnbergi per birái , hóhérai , az egész szégyenteljes aktus résztvevői celebrálói kazárok voltak , és épp a világégéséért felelős cionista szabadkőműves bankárkasztott nem ültette a vádlottak padjára , helyette a másodlagos harmadlagos szereplőket tette fő bűnössé .
És az Orosz országból kirajzott zsidó – kazár – kommunistákat , kik egész Európát végig gyilkolták , ki kellet iktatniuk a nemzetalkotó elemeket , a szabadon gondolkodókat , egyáltalán a gondolkodókat , hogy a Kazár világbirodalmat meg tudják valósítaniuk , ezért minden áron gyilkolniuk kellet az adott nemzetet , így az Orosz népet is , hisz az ő vezetőik is zsidó – kazárok voltak . Mikor számonkérésről beszélünk , tulajdonképpen a zsidó – kazár bankárkasztról beszélünk , ők tartoznak az emberiségnek a temértelen szenvedésekért , a legyilkolt lelkekárt , az elkárhozottak , megbélyegzett , megnyomorított családoknak elszámolásra joguk van , és joguk van ezen emberek likvidálására , vagy az utódaik kiirtására is , mivel egy borzasztó kisérletett hajtottak végre , rászabadították az emberiségre a kommunizmus kisértetét több mint 100 millió halott lett az áldozat , ezért minden cionista kazárt ki kell végezni, hogy a világállam létrehozásában jeleskedő kazárokat a bankárkaszt , és szabadkőműves páholyokból diktáló /a világállam pártja ez /
33 fokozatúak ne tudják ránk robbantani a III. világháborút .
Hogy mi lesz a pénzügyi rendszerünkkel , ez egy uzsora civilizáció , ha likvidáljuk a bankárkasztot , és áttérünk a muszlim világ pénzrendszerére ahol a bankár , és a befektető is együtt sir , és nevet , nem lesz több uzsora kamat , és nem lesz több kamatrabszolga a XXI . Században .
Ezért az ő terrorjukat a mi terrorunknak kell felváltani , míg ki nem irtjuk őket , ne feledd ők könyörtelenül kiirtottak mindenkit akit úgy gondoltak , hogy útjukban állt, királyokat , cárokat , nemeseket , parasztokat , - kulákokat – mert nemzetalkotók , és önállóak tudtak lenni , hát bele darálták őket a Dunába a mocskos ÁVH – sok , és az unokáik még mindig osztjék az észt , hát mi változott 56 évfordulója felé kérdem én eljutott hozzátok 56 üzenete , mert akkor a zsidó – kazár terror ellen lázadt fel a nép , de ma már erre nem is emlékeztek mint a majmok ültök a fotelben , és várjátok , hogy más gondolkodjon helyettetek . A napi izgalmat két buzeráns zsidó- kazár szerelmi álma okozza nektek , és ezekre bízzátok a jövö letéteményeseit a gyermeketek nevelését . Valaha el tudjátok mondani nekik ezeket a tényeket úgy , hogy az unokáitok ezt igaznak lássák , a ti igazságotoknak , és nem a gyarmattá sülyesztett helytartóitok meséje éltesse őket . Várjátok , hogy megchipelve rabszolgaként tengessék a csukszaros életüket , és ha a kazárnak úgy tetszik akkor kiiktassa az élők sorából , mert már túl öreg , túl sokat pofázik , túl sokat tud ,stb . Az Orvelli álom megvalósulni látszik , ha csak nem kezditek el a likvidálásukat , de ti is könyörtelenek legyetek , mint a Pintér gyilkosság BT.- je .

Közel 3000 ártatlan ember 
vesztette életét a merényletben 
és több százezer (ha nem 
millió) 
a háttérhatalom azóta folytatott 
megszálló háborúiban…
Világhelyzete.blogstop.hu










Vérbírók
A vérbíró, aki lecsapta a telefont
https://www.youtube.com/watch?v=S7aS6yd50ks
Hol zsarnokság van egy vérbíró vallomásai

A módszerVáltás "rózsadombi paktum" konkrét NEVEKKEL
Vérrel és kötéllel
Ügyvédi praxis, NJA, állami zsarnokság (Szeszák Gyula olajügyész; +CIA-üzenetek)
VNTV.A vérbírók unokái még mindig ítélkezne. 2. rész -- Dr. Völgyesi Miklós, Jakab István

A vérbíró, Vida Ferenc - 1. rész

A vérbíró, Vida Ferenc - 2. rész.
1956 - Vida Ferenc interjú (aki halálra ítélte Nagy Imrét)
Rendszerváltás - Zsidó hatalomátmentés 1988 MZSMP
Az utolsó magyar hóhér - MTV, Múlt - kor
A Vérbíró, Vida Ferenc / the Hungarian "Hanging Judge" Ferenc Vida (in Hungarian)
A Nürnbergi per
Nagy Imre az utolso szo jogan a birosagon 1956 Budapest
Kádár János: "... az én felelősségemről..."
Meghalt Kádár János (1989-07-07)
Ami a Biszku filmből kimaradt
A teljes Biszku-film: Bűn és büntetlenség
Meghalt Biszku Béla
Európai Szuperállam Új Világrend Orbán Viktor 2016 Illuminátusok Szabadkőművesek
https://www.youtube.com/watch?v=zkq-J6mcNzM
Nagy Imre Per Itelet Hirdetes Vida Ferenc
Orbán Viktor- Nagy Imre újratemetése
Orbán Viktor: "Vert az apám és mindig volt egy kis skizofrén hajlamom"
Energol-dosszié
Pintér, Boross és a legfőbb ügyész védték az olajmaffiózó megyei főkapitányt! (Dr. Szeszák Gyula)
A maffiaállam nyugdíjazta - Hatszemközt Szeszák Gyula olajügyésszel (Hírháttér TV)
Csányi Sándor volt emberei az OTP-vezér gyilkosságairól beszéltek Molnár F. Árpádnak
A világ titkos urai - A Rothschildok (teljes) (hungarian)
A rabló zsigók
Rothschild család terve a Világuralom átvételéhez.
Csak 1 milliárd ember maradhat avagy a zsidók népirtási terve rég beindult
6 és fél milliárd felesleges ember

No ennyi felesleges emberből ki az akit bio robotként a Pintér gyilkosság BT. - je , fel fog mutatni a társadalom előtt , hogy íme a terroristák , és ezért mindnyájunk érdekében a szabadság jogainkat kurtítva be fognak terelni a koncentrációs táborokba , amik most stadionoknak vannak álcázva , és az égető művek is elvégezték már a főpróbát , a kukás kocsik is készen állnak , csak a személyzetben kell egy két változtatást eszközölni , és akár már nem is kell az osztályozó stadiomokba fuvarozni őket , mindjárt mehetnek az égető művekbe , hát ezért kell a cionista kazárok betelepítése , mert a magyar nem megbizható !!!
És akkor ne feledd !!!

VNTV.A vérbírók unokái még mindig ítélkezne. 2. rész -- Dr. Völgyesi Miklós, Jakab István
Akkor a pártállam szolgálatában , most a világállam szolgálatában a világállam pártjának a szolgálatában a szabadkőműves páholy megmondó emberei osztják a halált a háttérből !!!
Ha teheted égesd fel e páholyokat , hogy önmagukkal legyenek elfoglalva e gyilkosok !!!!




No ennyi felesleges emberből ki az akit bio robotként a Pintér gyilkosság BT. - je , fel fog mutatni a társadalom előtt , hogy íme a terroristák , és ezért mindnyájunk érdekében a szabadság jogainkat kurtítva be fognak terelni a koncentrációs táborokba , amik most stadionoknak vannak álcázva , és az égető művek is elvégezték már a főpróbát , a kukás kocsik is készen állnak , csak a személyzetben kell egy két változtatást eszközölni , és akár már nem is kell az osztályozó stadiomokba fuvarozni őket , mindjárt mehetnek az égető művekbe , hát ezért kell a cionista kazárok betelepítése , mert a magyar nem megbizható !!!
És akkor ne feledd !!!

VNTV.A vérbírók unokái még mindig ítélkezne. 2. rész -- Dr. Völgyesi Miklós, Jakab István
Akkor a pártállam szolgálatában , most a világállam szolgálatában a világállam pártjának a szolgálatában a szabadkőműves páholy megmondó emberei osztják a halált a háttérből !!!
Ha teheted égesd fel e páholyokat , hogy önmagukkal legyenek elfoglalva e gyilkosok !!!!


Uniós titkosszolgálat alakulhat

Átírhatják az aktuális események a terveket, a nagy-britanniai referendum, a menekültválság elnyomhatják a Szlovákia unióselnökségének hivatalos prioritásait. A külügyminisztérium által készített elképzelést a smeres Boris Zala EU-képviselő is soványnak tartja.
Szlovákia július elsején veszi át fél évre az Európai Unió elnöki posztját. Ez a pozíció lehetőséget ad arra, hogy ebben az időszakban az ország az eddiginél sokkal nagyobb hatással legyen az uniós politikára. A hivatalos prioritásokat – energiai unió, környezetvédelem, foglalkoztatás stb. -azonban várhatóan felülírják az aktuális események.
A legfontosabb kérdés, hogy milyen eredménnyel zárul a nagy-britanniai népszavazás június 23-án: marad vagy kilép az unióból az egyik meghatározó tagállam. Szintén nagy jelentőségű a menekültkérdés, amely biztosan nem oldódik meg megnyugtatóan nyárig. „Nagyon fontos az elnökség alapos előkészítése, fontosak a priorirtások, de az egész programot módosíthatják az aktuális események” – magyarázta lapunk kérdésére Maroš Ševčovič EU-biztos.
Fico és a menekültek
Nem segíti, de várhatóan nem is nehezíti meg az elnökség levezetését az, hogy Szlovákia a kötelező kvóták miatt beperelte az uniót, de a következő időszakban ezt a témát Robert Fico miniszterelnöknek nem volna szabad hangsúlyoznia. Az uniós tisztségviselők nem szívesen nyilatkoznak erről a kérdésről.
Az uniós elnökség a legrosszabb időszak a saját nemzeti érdekek megvalósítására, ha az ország szeretné, hogy az általa meghatározott prioritások megvalósuljanak – ezt már Juraj Nociar, Ševčovič kabinetvezetője válaszolta lapunk kérdésére. – Az elnökség sikerét azzal mérik, hogy mennyi témát tudnak sikeresen lezárni, ehhez pedig konszenzust kell keresni az országok között. A per egy tagállam egyéni ügye, nem függ össze közvetlenül az elnökséggel.” Háttérbeszélgetésen azonban többen is elmondták, nem látják értelmét a pernek, amelynek megnyerésére Szlovákiának nagyon kicsi az esélye.
Nem jó a program
A tisztségviselőknél határozottabb véleményt mondanak az európai parlamenti képviselők. Nagy József (Híd) szerint a miniszterelnöknek vissza kell fognia magát. „Fico nem folytathatja ezt a menekültellenes retorikát” – véli a képviselő.
Még Boris Zala smeres EP-képviselő is bírálta a Smer választási kampányának menekültellenes élét, de az uniós elnökség prioritásait felvázoló dokumentummal sincs megelégedve. „Nem elég ambiciózus, hiányzik a külpolitikai személet, nem jó, hivatalnokprogram” – mondott véleményt Zala az uniós elnökség témáit összefoglaló dokumentumról.
Uniós titkosszolgálat
Több szlovákiai EP-képviselő is a szorosabb integrációtól várja a megoldást a menekültválság kezelésére és a terrorizmus felszámolására, amit szerintük a szlovák elnökségnek prioritásaként kellene rögzíteni.
Az európai biztonságpolitika jelenleg a tagállamok jóindulatán, együttműködési készségén múlik, de sajnos egyre nehezebben tudnak közös nevezőre jutni más, mint gazdasági témákban” – mondta lapunknak Nagy József (Híd), EP-képviselő.
Nagy a párizsi és a brüsszeli terrortámadások után lát esélyt a szorosabb együttműködésre, akár közös, uniós titkosszolgálat létrehozására is. „Egy olyan térségben, ahol nincsenek belső határok, egyre határozottabban megmutatkozik, hogy szükség van egy közös szervezetre, amely összegyűjti az információkat, és operatívan, ráadásul időben tudja is használni azokat” – magyarázta Nagy.
Szerinte a jelenlegi rendszer nem működik. „Kérésre, nagy nehezen ugyan átadják egymásnak az információt az egyes államok rendőrségei, titkosszolgálatai, de ez nem elég, az információhoz való hozzáférésnek automatikusnak kellene lennie” – véli Nagy, aki szerint erre nem csak a menekültválság miatt van szükség. „Több százezer, jogerősen elítélt ember él szabadon egy másik uniós tagállamban csak azért, mert a helyi rendőrség nem tudja, hogy börtönben kellene ülniük” – indokolta álláspontját Nagy. Szerinte a következő hónapokban van esély egy közös szervezet alapjainak a lerakására, akár már a szlovák elnökség időszakában.
Új Szó
Már a nemzetállamok vezetőiben sem bíznak , pedig a 80 % - uk kazár , és mégis kicsúszik az irányítás a kezük közül , a szabadkőműves hállózatról nem is beszélek , és az a sok kiképzett bérgyilkos biorobot akik arra vannak , hogy az eseményeket a kívánt mederbe terelve folytassák az adott nemzet kirablását , hát el kéne gondolkodnotok e furcsa egybe eséseken , nevezhetlek benneteket is kamatrabszolgának , vagy ti a helytartói réteghet tartoztok , de ne feledjétek a biorobotok rátok is vigyáznak , és a páholyból bármiokor a halál sugarlatát sodorja felétek a vakolók szele .


Bejrútban nemzetiszocialista végzett egy izraeli tiszttel


Harmincnégy évvel ezelőtt a Szíriai Szocialista Nemzeti Párt (SSNP) egyik libanoni tagja Bejrútban végzett egy izraeli tiszttel, ezzel elindítva a megszálló erők elleni lázadást.
_khaled_alwan_ssnpA 15 évig duló libanoni polágháború közepén Izrael kihasználva az egymás ellen hadakozó felek miatt meggyengült ellenállást, 100 000 fős haderővel megszállta Libanon déli részét a betört a fővárosba is.
1982. szeptember 24.-én Khaled Alwan SSNP libanoni szárnyának 19 éves tagja Bejrút egyik forgalmas terén lévő Wimpy nevezetű kávézóban tüzet nyitott a  izraeli katonákra. A Hamra úton lévő vendéglátóegység a bejrúti fiatal értelmiségiek egyik kedvenc találkozó pontja volt. Khaled Alwan is gyakran megfordult a helyen.  Alwan-nak nem tetszett, hogy a libanoni fővárost megszálló izraeli katonák arogánsan viselkedtek az étterem alkalmazottjával aki nem fogadta el, hogy a sejkellel.
A támadásban egy izraeli katona elvesztette az életét és kettő megsérült. A támadás után Alwan nyugodtan hazasétált.
Az esetnek nagy szerepe volt a Libanoni polgárháborúban, hiszen ez volt az első eset, hogy valaki ellenállt az Izraeli Erőknek. Alwan tette futótűzként terjed el a fővárosban. A Wimpy műveletként elhíresült katonai akció szimbolikus jelentőséggel bír. Ez indította el a bejrúti lakosság lázadását a megszálló izraeli erők ellen.
Miután a lövöldözés, Alwan hazasétáltak nyugodtan. A legenda úgy tartja, hogy Alwan már mérges látta az izraeli tiszt ragaszkodik fizetni a számlát Wimpy a sekel.
Khaled Alwan két évvel később az izraeli hadsereg elleni bevetés során mártírhalált halt. Az SSNP minden évben megemlékezik Alwan hősi tettéről.
2000-ben  Bejrút önkormányzata az étterem melletti teret Khaled Alwan ról nevezte el. A libanoni állam 2003–ban pusztumusz érdemrenddel tüntette ki.
Orientalista.hu  – Sinoda



Bosszú Deir-Ezzorért : Izraeli hírszerzőket likvidáltak Alepponál

Szíriai partoknál állomásozó orosz hadihajók célba vettek és megsemmisítettek egy külföldi katonai műveleti szobát, közel három tucat izraeli és nyugati hírszerző tiszttel végezve.
Az orosz hadihajók három Caliber rakétát lőttek ki az idegen tisztek koordinációs műveleti szobájára, amely az Aleppó nyugati részén lévő Dar Ezza régió Sam’an hegyénél feküdt, megölve 30 izraeli és nyugati tisztet”, számolt be szerdán az orosz Sputnik hírügynökség arab nyelvű médiája egy az aleppói csatatéren harcoló forrást idézve.
A műveleti szobát Aleppó tartomány nyugati részén – ahol a térséget hegyláncok szelik át – az égig érő Sam’an hegy és ősi barlangok középső részére telepítették.
Több amerikai, brit, török, szaúdi, katari tiszttel végeztek az izraeli hírszerzők mellett. A megölt külföldi tisztekről kiderült, hogy ebből az aleppói műveleti szobából irányították a terroristák támadásait Aleppó- és Idlib-szerte.
Korábban szeptemberben a szíriai hadsereg egységei megelőző csapást mértek ezen úgynevezett Aleppói Műveleti Szoba által irányított terroristák gyülekezőhelyeire Aleppó északi részein és a Mallah farmoknál a Costello út közelében, ezzel megakadályozva az ellenség arra vonatkozó terveit, hogy támadásaikkal elvágják a régió ellátási útvonalát, mondta egy forrás.
A forrás hozzátette, hogy a hadsereg tüzérségi egységei megtámadták a terroristák gyülekezőhelyeit Castello és a Mallah gazdaságok közelében Zahra Abdo Rabba, Kafar Hamra és Hurayatyn településeknél, amely során több tucat fegyveres vesztette életét és sebesült meg.
A szíriai légierő külön offenzívát is indított a terroristák utánpótlási útvonalának elzárásához Aleppó északi részén Hayyan és Adnan felé haladva, valamint további ellátási útvonalak elvágásához Aleppó nyugati részéről észak felé haladva, és megsemmisítették a terroristák konvojait al-Aratab, Urom Kobra és Ma’ara al- Artiq településeknél, egyúttal áthúzva a terroristák számításait és arra kényszerítve őket, hogy nagy számban meneküljenek a török határ felé.
Korábban médiaforrások nyilvánosságra hozták, hogy a szíriai hadsereg folytatta előretörést Aleppó déli részén, és több stratégiai ponton is visszanyerte az irányítást Khan Touman városában.
Khan Touman számos kulcsfontosságú raktára került a szíriai hadsereg irányítása alá”, idézett az arab nyelvű média egy neve elhallgatását kérő forrást.
A forrás megjegyezte, hogy a szíriai légierő és a hadsereg tüzérségi egységei szintén célba vették és támadást indítottak Khan Touman-ban a terroristák központjai és erődítményei ellen.
Orientalista.hu – (Persianews.vcp.ir, Press TV)



Videó: Szülei szemeláttára kínoznak egy szír kisfiút (+18)


Az Egyesült Államok és a nyugat- európai országok által is támogatott és “mérséklet ellenzéknek” nevezett Szíriai Szabad Hadsereg (FSA) tagjai egy szír kisfiút vallatnak. A kínzást felvételen is rögzítették.
A felvételet az FSA kötelékén belül harcoló Türkmén Dandár (Dzsaish Al-Turmen) tagjai bántalmaznak egy lekötözött gyereket, hogy információkat szedjenek ki belőle, miközben a szülei szintén lekötözve kénytelek végignézni a vallatást.



US backed FSA rebels torturing a Syrian child in front of his parent




A fiú sírva kiabálja, hogy nem tud semmit, de ez nem hatja meg a terroristákat és tovább ütlegelik. A fiú és családjának sorsáról nem tudni semmit.
Orientalista.hu – Zenobia




Csúcsra jár a buszgyártás Magyarországon



2016. augusztus 23. 20:28
A nemzeti buszgyártási stratégiának köszönhetően az ITK Holding Mercedes-alapokra fejlesztett buszokat gyárthat majd Debrecenben. Az utóbbi időben felpezsdültek az események, hisz a Kravtex-Kühne-csoport városi csuklós buszokat kiváltó modellt fejlesztett ki, az Evopro pedig bemutatta új, buszokat is kiszolgáló elektromos gyorstöltőjét.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, az EvoBus Hungária Kft. és az ITK Holding Zrt. képviselőivel folytatott találkozón elmondta, hogy a kormány a következő három évben mintegy 35 milliárd forintot kíván fordítani a buszgyártási programra.
A felek szándéknyilatkozatot írtak alá, amely alapján új buszokat gyártanak majd Debrecenben. A Daimler tulajdonában álló német EvoBus GmbH magyarországi vezérképviselete alacsony belépésű alvázakat szállít az ITK Holdingnak, amelyekre a magyar cég saját fejlesztésű autóbusz-felépítményt tervez. 
A prototípusok vélhetően 2017-re készülnek el. 
A Mercedes-együttműködésben készülő buszokról eddig kevés műszaki információ került nyilvánosságra. Csupán annyit tudni, hogy az önjáró alváz – amely tartalmazza a futóművet, a fékeket, a motort és a váltót – szűk keretek közé szorítja a magyar hozzáadott érték lehetőségeit.
Fotó: Jászai Csaba
Magyarországon jelenleg is több olyan autóbusztípust gyártanak, amely önhordó karosszériát tartalmaz – ilyenek voltak egykor az Ikarus gyártmányai is –, ezeknél a hozzáadott érték aránya eléri a 70-80 százalékot is.
A legnagyobb magyar buszgyár új fejlesztésű járműcsaládot jelentett be a napokban, amelynek tagjaival az országszerte közlekedő, elöregedett és kihasználatlan csuklós autóbuszokat lehetne kiváltani. Az új jármű 37 üléses városi változata akár 116 utas szállítására is alkalmas. A 13 méteres, extra kapacitású Credo buszok gyártásának beindítása az első jelentős fejlesztési lépés azóta, hogy a kormány június 10-én véglegesítette a következő évekre szóló nemzeti buszgyártási stratégiát.
A cégcsoport úgy tervezi, hogy 2017 elejéig három új modellel lép piacra. A jelenleg gyártott 12 méteresek után 10 méteres kompakt, és 13 méteres, nyújtott szóló buszokat fog bemutatni. A 13 méteres Credo Econell 13 (elővárosi) és Credo Econell 13 CiTY (városi) buszok kategóriaelső befogadóképességgel rendelkeznek.
Az elektromos járművek, azon belül a fővárosban is közlekedő magyar fejlesztésű és gyártású Modulo elektromos midibuszok elterjedése szempontjából is fontos fejlemény, hogy magyar fejlesztésű és gyártású elektromosautó-töltőt avattak a napokban.
A most átadott villámtöltő egy autót 15-20 perc alatt tölt fel.

Kedves liberális barátaim! Nyugat-Európa tele van NO-GO zónákkal


2016. szeptember 23. 13:58
Nem nyugszik az úgynevezett no-go zónák körüli vita. Ezek azok a jellemzően nagyvárosokban fekvő, nagyrészt bevándorlók lakta városrészek, ahová nem ajánlatos kívülállóként, turistaként vagy nőként bemenni. A 888.hu megszólaltatott egy Londonban élő magyart, aki beszámolt a brit főváros gettóinak mindennapjairól.

A Londonban élő magyarok szerint is vannak NO-GO zónák
444 Népszabi párost olvasva megtudtam, hogy Londonban nincsenek is no-go zónák, melyet a BBC is megerősített, (habár azóta már lebukott, és most rajtuk röhög a fél magyar sajtó)  így kénytelen voltam felvenni a kapcsolatot a Londonban élő magyarokkal. Kíváncsi voltam, hogy a valóságtól elrugaszkodott liberális hírportálok szándékosan vezetik félre az olvasóikat, vagy saját tudatlanságukból eredően próbálják elfedni a valóságot. Beléptem a Londoni Magyarokés a Londoni Magyar Fiatalok Facebook-csoportokba, ahol többen is megerősítették a NO-GO zónák létezését. 
L. Gábor 2015 óta él a brit főváros lutoni negyedében, ami az Ő megfogalmazásában egy igazi gettó. Az üzletek ablakaira vasrácsokat szereltek a vállalkozók, az éjszakai buszokon pedig rendszeresek a verekedések, szexuális zaklatások. Gábor is többször szemtanúja volt olyan esetnek, amikor falkába verődött bevándorlók Luton utcáin kirakatokat vertek be és járókelőket inzultáltak. 
A bűnözés mértéke az elmúlt két évben jelentősen megnőtt, sőt a 2015-ös migrációs válság hatására a drogkereskedelemmel foglalkozó bandák közti háborúk is feléledtek, hiszen a kereslet jelentősen megnőtt. 
A londoni ingatlanárakhoz képest Lutonban egy családi ház akár 20-30 százalékkal olcsóbban is megszerezhető, hiszen a kerület őslakói fejvesztve menekülnek a növekvő bűnözés és a mindennapi fizikai agresszió miatt – írta Gábor. 
BBC riportját Ő is látta, sőt lakótársaival együtt nézték. Megjegyezte, hogy a londoni átlagpolgár egyáltalán nem tartja sokra a brit közmédiát, már-már ritkaságszámba megy az, ha olyan műsorokat sugároz, mely halványan érinti a valóságot. Gábor munkaszerződése 2017 februárjában jár le, tervei szerint Budapestre költözik. Informatikus. 
Számos nagyváros negyedeibe rendőrök már nem mernek bemenni 
Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel az angol közszolgálati tévé, a BBC készített interjút a napokban. A műsorvezető egy olyan magyar szórólap miatt támadta a külügyet, amelyben az európai, és köztük a londoni no-go zónák szerepeltek.
Míg egyes magyar hírportálok – mondhatni – azon örvendeztek, hogy – szerintük legalábbis – a BBC műsorvezetője kioktatta a magyar külügyminisztert, addig maguk az érintettek, tehát például az angol kommentelők a BBC műsorvezetőjét támadták.
pestisracok.hu szemezgetett a hozzászólások közül. Volt, aki ostobának nevezte a tévést, más arról írt, hogy a műsorvezetőnek több időt kellene a szabad ég alatt lennie, és hogy a BBC újságíróinak meg kellene próbálniuk egy kis időt a forgatócsoport és rendőri védelem nélkül az utcán tölteniük.
A BBC Facebook-oldalán nem osztották sem a riporter Evan Davis, sem a brit külügyminisztérium véleményét a no-go zónákkal kapcsolatban. Íme néhány hozzászólás:
  • Vannak! Mármint ilyen zónák.”
  • a BBC teljesen eltávolodott a valóságtól”
  • talán Evan szeretné kipróbálni, ahogy sört kortyolgatván kutyát sétáltat a lenge öltözetű barátnőjével, és hirtelen leteperi a saría-rendőrség”
  • szállj le Hunslow-ban este Evan, nem lesz egyszerű kardióedzés”
  • elég csak annyit mondani, Luton”
Több száz „NO-GO” zóna Európa nagyvárosaiban
Belgium2015 novemberében Jan Jambon, belga belügyminiszter elismerte, hogy elvesztették az irányítást Molenbeek negyed felett.
FranciaországPatrick Kanner, a városokért felelős francia miniszter (Szocialista Párt) idén márciusban a brüsszeli terrortámadást követően, azt állította, hogy Franciaországban legalább 100 olyan városi környék van, mint amilyen Molenbeek.
Nagy-Britannia:
Hamid Ghodse, az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szerv (INCB) korábbi elnöke 2012-ben kijelentette, hogy Birmingham, Manchester és Liverpool egyes területei „no-go zónák”, amelyet kábítószer-csempészek uralnak.
Donald Trump amerikai elnökjelölt 2015 decemberi kijelentését követően, miszerint no-go zónák vannak Londonban a The Sun és a Daily Mail is arról írt, hogy név nélkül nyilatkozó és kommentelő rendőrök egyetértettek Trump állításaival. Az egyik rendőr arról beszélt, hogy ugyan nem félnek, de feletteseik arra kérték őket, hogy egyes területeken ne viseljék az egyenruhájukat. Egy másik, szintén név nélkül nyilatkozó rendőr szerint London egyes területeire nem szívesen mennek be rendőrautóval, mert attól félnek, hogy megdobálják őket.
Itt egy érzékletes példa: 
Birmindhamban 12 iskolában vizsgálódik a bíróság, mivel keményvonalas iszlamisták akarták átvenni az irányítást az intézményekben. A kiszivárogtatott dokumentumok nem sokat árulnak el arról, hogy miként akarták átvenni az irányítást, de az kiderült, hogy elsőként a személyzetet akarták lecserélni olyan emberekre, akik szimpatizálnak a radikális iszlámmal. Az iskolák destabilizálása után a keményvonalas iszlám szabályait alkalmazták volna az osztályokban. Állami iskolákról van szó, amikhez nincs köze az iszlámhoz.
Németország:
Bernhard Witthaut a rendőr szakszervezet (GdP) korábbi vezetője egy 2011-es lapinterjúban kijelentette, hogy vannak városrészek Németországban, ahol a rendőrök egyáltalán nem szereznek tudomást a bűncselekményekről, mert minden problémás ügyet helyben intéznek el egymás között. Ezekről a területekről az állam teljesen kivonult.
Witthaut kijelentette: minden rendőrfőnök tagadja, hogy lennének no-go zónák, de természetesen a rendőrök tudják, hogy melyik utcába lehet behajtani járőrautóval, és melyikbe csak csapatszállító járművel.
Ennek az az oka, hogy ezeken a helyeken nem érzik magukat biztonságban, ha kettesével jelennek meg, félnek, hogy ők válnak bűncselekmény áldozatává Tudjuk, hogy ezek a területek léteznek. Az állam teljesen kiszorult ezekről a területekről.
Svédország: Egy 2014-es svéd rendőrségi jelentés szerint Svédországban 55 db különösen veszélyes terület található, elsősorban az ország déli illetve középső részén.
Szeptember 21-én a Breitbart is beszámolt a kormányzati kiadvány no-go zónákkal kapcsolatos részéről. A cikk végén a következő kérdést bocsátották szavazásra: „A tömeges bevándorlás no-go zónák kialakuláshoz vezet-e a városokban?” Az eddigi háromezer szavazó 99 százaléka igennel voksolt.







Ők mentek a levesbe egy év alatt



888.hu
2016. szeptember 18. 14:18
Elindulásunk óta számos politikus bukott meg, köztük az osztrák kancellár, Werner Faymann, a horvát miniszterelnök, Zoran Milanovic vagy például a brit kormányfő, David Cameron. De persze ott van a listán néhány magyar politikus, illetve médiafelület is. Döntsd el Te, hogy közülük kit sajnálsz a legkevésbé!

CINK
liberális heccportál
2015. szeptemberében jött a hír, hogy hamarosan megszűnik Szily Laci és néhány liberális kedvenc játszótere, a cink.hu. Az amerikai cég által finanszírozott portál ugyanis elérte végső határait, képtelen volt tovább növekedni, így feleslegessé vált a befektetők szemében. Maga aCink egyfajta emberkísérlet volt, hiába voltak hangzatos szavak, hogy ez lehet a sajtószabadság egyik utolsó bástyája. Maga Szily is beismerte, hogy ez bizony nem így lett. A sajtószabadság még most is él, csak a Cink nem.
Zoran Milanovic
volt horvát miniszterelnök
Fotó: AFP
A horvát szociáldemokrata politikus hasonló pályát futott be, mint az osztrák elvtársa, Werner Faymann. A bevándorlási válság kirobbanása után csak a politikai lózungok, az „A”, a „B”, a „C” meg a „D” tervek jutottak, majd elfogyott az abc, ahogyan a levegő is Milanovic körül. Magyarország és a határvédelem bírálata nem bizonyult túlságosan eredményes politikának, Horvátországot pedig ellepték a migránsok. Milanovicot végül a horvátok buktatták meg a választásokon 2015 novemberében. Nemrég egy újabb parlamenti választásra került sor Horvátországban, de Milanovicnak nem volt visszaút.
Victor Ponta
volt román miniszterelnök
Tavaly novemberben tízezrek követelték Romániában, hogy a szociáldemokrata miniszterelnök azonnal távozzon. Victor Ponta a többi bukott európai politikushoz hasonlóan gyakran bírálta Magyarországot, emiatt pedig mélyponton volt a hagyományosan is gyenge magyar-román kapcsolat. Ponta regnálása idején nemcsak korrupciós botrányokba, hanem plágiumügybe is keveredett, melynek köszönhetően a doktori címétől is megfosztották. Ponta a bársonyszékből a vádlottak padjára került.
Czunyiné Bertalan Judit
volt köznevelési államtitkár
Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A kormánypárti politikus 2014. június 15. és 2016. február 6. között az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára volt. Czunyiné azonban képtelen volt kezelni a pedagógusok és egyéb szervezetek által kezdeményezett tiltakozásokat, így Balog Zoltán miniszter leváltotta posztjáról. Czunyiné Bertalan Judit azóta a digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos.
Arszenyij Jacenyuk
volt ukrán kormányfő
Fotó: MTI Fotóbank
Idén áprilisban jelentette be lemondását a kormányfői posztról Arzenyij Jacenyuk, mert úgy vélte, hogy más politikai szereplők akadályozzák a „valódi változásokat” Ukrajnában. Arszenyij Jacenyuk polgárháborús helyzetben vette át az ország irányítását, ahol a korrupció az egyik legnagyobb rákfenéjének számított a politikai életnek, ám Jacenyuk hiába ígérte annak visszaszorítását, saját kormánya is gyanúba keveredett.
VS
függetlenobjektív hírportál
A nagy századvéges leleplezősdi annyira jól sült el a vs.hu-nál, hogy végül őket leplezték le, majd a nagy a felháborodás közepette szépen elvesztették maradék hitelességüket is. A tényfeltáró újságírók csak egy dologgal „nem” voltak tisztába, nevezetesen azzal, hogy honnan is jön a fizetésük. A VS-nél mindenki felmondott, akinek a neve valamit is mondott, így 2016 áprilisára politikai értelemben megszűnt létezni.
Werner Faymann
volt osztrák kancellár
Fotó: AFP
A taxisofőrből lett kancellár „nagy harcokat” vívott a migrációs válság elején, majd szép lassan magával is sodorta. Faymann Merkel kistestvérének szerepében a Willkommenskultur egyik legnagyobb támogatója volt, tárt karokkal várt mindenkit a Közel-Keletről. Faymann lelkesen fasisztázta Magyarországot, végül pedig hasonló módszerekhez folyamodott. Ám ez is kevés volt az életben maradáshoz, a párt elnökválasztási kudarca után pedig végleg megbukott. 2016. május 9-én sokak örömére bejelentette lemondását.
Dilma Rousseff
volt brazil elnök
Fotó: AFP
A munkáspárt színeiben induló Dilma Rousseff Brazília első női elnöke volt, akit 2014-ben újra is választottak. 2014-ben Rousseffet a Forbes magazin a világ 100 legbefolyásosabb asszonya közé is beválasztotta. A volt elnöknő pályája azonban csúfos véget ért, amikor korrupció vádja miatt a parlament megszavazta felmentését, valamint eljárás is indult ellene.
Ahmet Davutoglu
volt török miniszterelnök
Fotó: AFP
A török miniszterelnök 2016. májusában jelentette be, hogy nem indul újra Erdogan pártjának vezetéséért, így a párt alapszabálya értelmében tisztségéről is le kellett mondania. Davutoglu lemondásának hátterében az Erdogannal való megromlott viszony állt, mivel többek között nem támogatta az elnöki rendszer bevezetését. Ahmet Davutoglu 2004 óta vezette a pártot, illetve látta el a miniszterelnöki posztot.
Schiffer András
volt LMP-társelnök
Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A zöldpárti politikus 2016. május 30-án jelentette be, hogy lemond minden tisztségéről az LMP-ben és távozik a pártpolitikából. Döntését azzal indokolta, hogy az LMP mostanra sem tudott áttörni, ugyanis nincs meg körülötte az a szellemi erőtér, amely előremozdíthatná a pártot. Schiffer szerint mindez a bevándorlási válság során is megmutatkozott, mivel a párt képtelen volt rögtön egy markáns állásponttal előállni, illetve azt hatékonyan közvetíteni a nyilvánosság felé.
David Cameron
volt brit miniszterelnök
Fotó: Kozma Zsuzsi
Cameronhoz hatalmas reményeket fűztek 2010-es megválasztásakor, ami nem is csoda, hiszen véget vetett a Munkáspárt 13 éves kormányzásának Nagy-Britanniában. David Cameron első választási sikerekor azt mondta, hogy a brit társadalom megreformálásában akkora hatást szeretne gyakorolni, mint amilyet Margaret Thatcher hajtott végre a gazdaságban. A konzervatív politikus sikerrel vívta meg a Skócia függetlenségéről szóló referendumot; a Brexit esetében azonban saját népszavazása okozta a vesztét: 2016. július 13-án bejelentette lemondását.
Kiss László
az úszóválogatott volt szövetségi kapitánya
Fotó: MTI Fotóbank
Az úszóválogatott egykori szövetségi kapitányáról idén áprilisban derült ki, hogy 1961-ben csoportos nemi erőszak miatt börtönbüntetésre ítélték. Kiss László mellett egy darabig még kiállt Gyárfás Tamás és az úszószövetség, azonban a kapitány végül megtört. Kiss László lemondott kapitányságáról, valamint százhalombattai alpolgármesterségéről is.
Tóbiás József
volt MSZP-elnök
Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Tóbiás a szocialisták sokadik megújítója volt, de az első miniszterelnök-jelöltségét sem érhette meg, hiszen mindössze két évig lehetett az MSZP elnöke. A 2016-os tisztújításon ugyanis alulmaradt a szintén acélosnak mondható Molnár Gyulával szemben. A többit meg úgyis tudjátok.
Novák Előd
volt Jobbik-alelnök
Fotó: MTI Fotóbank
Novák Előd sokáig a radikális párt egyik kulcsfigurájának számított, Vona Gáborral azonban az utóbbi hónapokban már nem tudott egy húron pendülni. A folyamatos ideológiai és belső viták végül odáig fajultak, hogy Vona nem csak az alelnöki megválasztását tiltotta meg, hanem végül a frakcióból is kizárta Novákot júniusban. A képviselői mandátumáról lemondott politikus szerint Vona egyszerűen nem akar ellenvéleményt a Jobbikban.
Iszlam Karimov
volt üzbég elnök
Fotó: AFP
2016. szeptemberében 78 éves korában meghalt Iszlam Karimov üzbég elnök. A közép-ázsiai országban a mostani helyzet az 1953 Szovjetuniót idézi, mivel Sztálin halálához hasonlóan sokakat elragadott a bizonytalanság Üzbegisztánban is. A volt kommunista halála tehát destabilizálhatja az országot, hiszen az elnöknek nincsen fia, aki átvehetné a hatalmat. Üzbegisztánban ugyanis patriarchális viszonyok uralkodnak.






Hivatalos: Amerika embert küld fel a Marsra

Oláh Gellért


2016. szeptember 26. 19:38
Az Egyesült Államok Szenátusa 19,5 milliárd dollárt szavazott meg arra a célra, hogy az elkövetkezendő 25 évben embert tudjanak feljuttatni a Marsra.

Az űrutazás feltételeirőlmár korábban is írtunk. Ám a technológiai lehetőségen túl a politikai legitimációra is szükség volt a Mars-utazáshoz. A Futurism.com ma jelentette be, hogy az Egyesült Államok Szenátusa megszavazta a NASA által igényelt 19 milliárd dolláros támogatást, ez forintban megközelítőleg 5,5 billiót jelent. 
A csillagászati összegért cserébe a NASA megígérte, hogy 25 éven belül embert küld a Marsra. A javaslatot a republikánusok és a demokraták is támogatták. 



Jóslat: Ő lesz Amerika következő elnöke





Oláh Gellért

2016. szeptember 26. 20:08

NEW YORK, 20:28
Senki sem tudja biztosan, hogy ki lesz a november 8-ai amerikai elnökválasztás nyertese - egy ember kivételével. Prof. Allan Lichtman már 30 éve hibátlanul megjósolta, hogy kinek szavaznak bizalmat az amerikai szavazók, így az idei győztes nevét is elárulta.
Prof. Allan Lichtman annyira biztos módszerében, hogy egy könyvet is kiadott jóslatának “tudományos” módszeréről, melyeket az összekapott közvélemény-kutatások, a folyamatosan változó demográfiai adatok és a magánvélemény kizárásával hozott létre. A végeredmény így egy letisztult, igaz/hamis állításokon alapuló rendszer alapján született meg.
Idén ez a rendszer Donald Trumpot tartja az elnökválasztás győztesének. De valójában azt méri, hogy a kormányzó párt vétett-e annyi hibát, hogy a szavazók hajlandóak-e  újabb 4 évnyi bizalmat szavazni a jelenlegi kormánynak – írja a Washington Post.
A rendszer 13 állításon alapul
A “Jóslat a következő elnökről: A Fehér Ház Kulcsai, 2016című könyv kulcsfontosságú állításai a következők:
  • 1. A párt jelöltje: a megválasztott jelölt pártja több pozíciót kaparintott meg a képviselóházban, mint a félidős választások idején.
  • 2. Versenyhelyzet: a párt jelöltjének a bázis támogatói körében igazából nincsen ellenfele.
  • 3. Ki irányít most: A hivatalban levő párt jelöltje nem más, mint az elnök.
  • 4. Harmadik párt: Nincs harmadik párt vagy független jelölt.
  • 5. Gazdaság rövidtávon: Nem volt recesszió az elnökválasztási kampány alatt.
  • 6. Gazdaság hosszútávon: Az egy főre jutó gazdasági növekedési mutatók elérik vagy meghaladják az előző két ciklus eredményét.
  • 7. Politikai változások: A kormányzó adminisztráció komoly politikai változásokat hozott létre.
  • 8. Társadalmi nyugtalanság: Nincs komolyabb társadalmi elégedetlenségre utaló jel.
  • 9. Botrányok: A kormányzó adminisztráció egy óriási botrány áldozatává válik.
  • 10. Katonai/külpolitikai kudarc: A kormányzó adminisztráció nem szenved jelentős kudarcokat külpolitikia téren.
  • 11. Katonai/külpolitikai győzelem: A kormányzó adminisztráció jelentős külpolitikai sikereket ér el külföldön.
  • 12. Benyomás: A kormányzó párt jelöltje megnyerő, karizmatikus – vagy éppenséggel nemzeti hős.
  • 13. Másik jelölt személye: A kihívó jelölt nem karizmatikus vagy nemzeti hős.
Így kell értelmezni az igaz/hamis állításokat
A professzor a The Fix stábjával ült le a 13 pontos igaz/hamis állítások megvitatására. A beszélgetés során kiderült, hogy maga a módszer egy történelmi alapú előrejelzés, az 1860 és 1980 közötti elnökválasztások részletes jelentéseire épül, és ’84 óta  Lichtman még egyszer sem hibázott a győztes kiválasztásában.
- Ha a kérdések zömére igazat jelölünk be, akkor minden valószínűséggel a kormányzó párt marad hatalmon. Jelen esetben ez Hillary Clinton és a demokraták győzelmét jelentené.
- A válaszok azt jelképezik, hogy mennyire elégedettek a szavazók a Fehér Ház eredményeivel. Ha a 13 kérdésből 6-ot vagy annál többet hamisnak gondolunk, az nem jelent mást, mint a jelenlegi adminisztráció bukását. Ha hatnál kevesebb hamist kapunk, akkor kap még 4 évet a kormányon levő párt.
- Obama elnök 58 százalékos nészerűsége nem jelenti a demokraták győzelmét, hiszem Hillary Clinton nem rendelkezik a leköszönő elnök megnyerő stílusával. Viszont a Trump-hatás is alaposan megnehezíti az eddig jól működő jóslási rendszer menetét, hiszen 1860 óta nem volt ilyen rendhagyó versenyző az elnöki posztért.
A professzor persze hozzátette, hogy a 30 éve működő rendszere nem mindenható. Trump győzelmének megjósolása egy saját tudományos rendszeren alapuló rendszer végterméke, mentes mindenféle véleménynyilvánítástól.
(Washington Post, MTI) 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése