2020. június 4., csütörtök

Gesztenye bankett és Lucrezia Borgia





















Gesztenye bankett



és Lucrezia Borgia













500 éve halt meg Lucrezia Borgia (1471. április 18. Subiaco (Rómához közel) –1519. június 24, Ferrara a neve spanyolul Borja), aki spanyol-olasz származású nemes asszony volt, a Borgia ház tagja, VI. Sándor pápa és Vanozza dei Cattanei leánya.
A jólétben felcseperedett lányka élete csendes mederben zajlott, egészen addig, amíg apját, 1492-ben VI. Sándor néven meg nem választották pápának. Mert bár apja korábban két férjet is kiszemelt neki, tizenhárom évesen a nagyhatalmú, Milánót uraló Sforza család sarjához, Giovannihoz kényszerítette, hogy szövetségest szerezzen Észak-Itáliában. Két évvel a fényűző esküvő után azonban fordult a kocka, mert VIII. Károly francia király megtámadta Itáliát, és a Sforzák az ő oldalára álltak. Cesare Borgia immár terhessé vált sógora meggyilkolására készült, de Giovanni Sforza, -miután Lucrezia figyelmeztette,-koldus ruhában Milánóba menekült. Elválni azonban nem akart, így a pápa végül azon az alapon bontotta fel a házasságot, hogy Giovanni képtelen volt elhálni a nászt. Az impotensnek titulált férj ekkor azzal rágalmazta meg a nejét, hogy vérfertőző viszonyban él az apjával és a bátyjával. –Ezt a történetet aztán az évszázadok során szaftos részletekkel megtoldották, Lucrezia szeretőiről, akiket elcsábított, majd egy gyűrűbe töltött méreg segítségével meggyilkolt. Az első, kidobott férj aggatta tehát rá a femme fatale, a végzet asszonya címet, ennek köszönhető, hogy a későbbi korokban sok műalkotás, regény és film is ilyennek ábrázolta Lucreziát, pedig nem így volt.
Lucrezia első házassága semlegesítése után egy kolostorba vonult vissza, ahol nem sokáig élvezhette a nyugodt életet. Apja és immár a pápai állam katonai vezetőjévé előlépett bátyja ugyanis újabb férjet szemeltek ki számára. Ezúttal aragoniai Alfonso, a franciákkal szemben ellenséges nápolyi király, törvénytelen fia személyében. A tizennyolc éves Lucrezia és a tizenhét éves, a kortársak szerint rendkívül vonzó Alfonz menyegzőjét 1498-ban tartották meg a Vatikánban. A hatalmi érdekekből összeboronált fiatalok között igaz szerelem szövődött. Lucrezia 1499-ben fiúgyermeknek (Rodrigo lett a neve) adott életet. Boldogságuknak azonban ismét a politika vetett véget, amikor a pápa hirtelen a franciákkal szövetkezett Nápoly ellen, s ezzel Alfonso politikailag kényelmetlenné vált a Borgiák számára. Ráadásul az sem volt titok, hogy aragóniai Alfonso, a nápolyi király illegitim fia. Cesare tehát bevált módszerével, 1500-ban bérgyilkosokat küldött húga férjére, de Alfonso túlélte a merényletet. A legenda szerint Cesare ekkor azt suttogta a betegágyán fekvő sógora fülébe:-“Ami nem történt meg délben, az megtörténhet este.”-És szavai beigazolódtak: hiába állíttatott őrséget Lucrezia férje ajtaja elé, és hiába ápolta személyesen, a férfit 6 héttel később megfojtva találták az ágyában, sokak szerint maga Cesare Borgia végzett vele.
Lucrezia családjának férfitagjai még gyászolni sem hagyták a húszéves özvegyet, mert még ugyanabban az évben harmadszorra is kiházasították. Ezúttal Ferrara hercege volt a kiszemelt áldozat. Alfonso D’Este érthető módon nem repesett az örömtől (nem akart Lucrezia előző férjeinek a sorsára jutni), egészen addig, amíg személyesen nem találkozott Lucreziával. A 20 éves szépség azon nyomban rabul ejtette. A Borgia lány aztán harmadik esküvője után, 1502-ben végleg elhagyta Rómát. Apja a következő évben meghalt, az ellenségeitől üldözött Cesare Borgia Spanyolországba menekült, ott esett el egy ütközetben 1507-ben. Apja és Cesare halála után Lucrezia élete csendes mederben folydogált, ragyogó udvart tartott, amely a reneszánsz egyik szellemi központja lett, festőkkel, írókkal, tudósokkal vette körül magát, akik egymással versengve magasztalták szépségét és ragyogó szellemét. Újabb kutatások szerint kiváló üzletasszony is volt, aki csinos vagyonra tett szert vállalkozásaival. A szóbeszéd is elült körülötte, közmegbecsülésnek örvendve hunyta le szemét 1519. június 24-én, nyolcadik gyermekének (egy kislány volt) születése után. Mindössze 38 éves volt.
Lucrezia és a hírhedt Gesztenye bankett
Lucreziát egyrészt rendkívül intelligensnek tartották (Spoleto kormányzójaként uralkodott, mely posztot általában bíborosok töltötték be a saját jogukon, öt különböző nyelven beszélt) elbűvölő hölgynek, másrészt romlottnak, erkölcstelennek. De hogy mi volt az igazság azt megtudhatjuk Maria Villavecchia Bellonci: Lucrezia Borgia című mesterművéből. Az olasz történész és újságírónő ugyanis a korabeli dokumentumok felhasználásával nem csak a Borgiákról, de a reneszánsz kor domináns családjairól is hiteles képet fest (D ‘Estékről, Gonzagákról és Sforzákról). Bellonci különös élvezettel beszél a reneszánsz kor nőalakjairól, központba állítva Lucreziát, akinek életét szerinte álszent kora határozta meg, s hogy önmaga lehessen, kilátástalan ellenállásba kezdett. Az örök asszony szép és szomorú életét a pompázatos XVI. század történetének ragyogásában élhetjük át. Idézet a könyvből:
A 13 éves Lucrezia kedves, jó megjelenésű, ártatlan lányka volt. Súlyos szőke haja a térdéig ért, gyönyörű hamvas bőre csodálat tárgyát képezte, mogyorószínű szeme, ami aszerint változott, hogy milyen ruhát viselt, megigézte a férfiakat, szép keblét mindig sállal fedte be, különleges, de természetes járása olyannak tűnt, mintha a levegőben sétálna”. E fizikai tulajdonságokat Olaszországban nagyra értékelték abban az időben. Egy másik leírás szerint “a szája meglehetősen nagy volt, a fogai ragyogóan fehérek, a nyaka karcsú és tiszta, az alkata csodálatosan arányos. Valójában az apjához hasonlított, szőke kiadásban, mert éppolyan elmosódott volt az álla, ami viszont annyira bájossá tette, hogy az örökös serdülés kedvességét kölcsönözte neki”.
Bámulatos ruháinak csodájára jártak (200 hímzett blúzt kapott kelengyeként első házassága során). Kedvenc színe a morello (lilába hajló sötétbarna szín) a kárminvörös, és a barna volt. Szerette a brokátot, a fekete atlaszselymet, a sávos, aranyszövésű, hermelinnel bélelt aranyköpenyeket. Haját legtöbbször kiengedve hordta, könnyed franciásan, aranyozott főkötővel befedve, vagy pápai frizurát fésültetett magának, homlokát egy igazgyönggyel vagy gyémánttal díszítve. De apja kedvéért a nagyobb ünnepségek alkalmával magára öltötte a pápa színeit, a sárgát és a vöröset. Számtalan gálaruhái közül kiemelkedő mestermunka egy fekete bársony öltözék, X formájú arany díszekkel kiverve, fehér pöttyös selyemövvel kiegészítve. 1500-ban a farsang idején arany számjegyekkel gazdagon zsúfolt ruhában jelent meg, máskor csíkos morelló és arany, bő ujjú, vagy szeder fekete atlaszselyemben pompázott. Első gyermeke, a kis Rodrigo keresztelőjén arannyal hímzett szövetet öltött magára, újévkor arany levelekkel kivarrt, fekete bársonyban fogadta a vendégeket. Élete vége felé divatba hozta a fehér színt. A kor divathölgyeivel ellentétben arcápolásra sohasem használta a mérgező ún. Simító pomádét, ami szublimátot tartalmazott, hanem helyette desztillált vízbe áztatott illatos füvekből készült tonikkal mosta az arcát!
De térjünk vissza a pompás, extravagáns partikra. Az egyik ilyen volt a Gesztenye bankett néven elhíresült, ahol állítólag vérfertőzés, mérgezés és gyilkosság történt; azonban ezeknek a rágalmaknak egyáltalán nincs és soha nem is volt történelmi alapja, az erősen túlzó állításokat valószínűleg a Borgia család riválisai terjesztették el.
gesztenye ünnepét Rómában (gesztenye balett vagy bankett) minden évben október 31-én tartották. Ebből az alkalomból, Cesare Borgia a pápai palota egykori bíborosa nagy mulatságot rendezett, apja és Lucrezia elnökletével. A bankettről való beszámoló a pápa ceremóniamestere Johann Burchard latin nyelven írott naplójából (címe Liber Notarum) maradt fenn, melynek hitelessége azonban alaposan vitatott. Burchard szerint ugyanis a lakomára Cesare, Palazzo Apostolico lakosztályában került sor 50 prostituált és kurtizán részvételével, ők gondoskodtak a vendégek szórakoztatásáról. Burchard így számol be az eseményről:
1501. október utolsó napjának estéjén, Cesare Borgia bankettet rendezett a Vatikán termeiben -50 becsületes prostituált, nevezzük kurtizánoknak őket- részvételével, akik arra voltak hivatottak, hogy táncoljanak a vendégekkel, először ruhában, később meztelenül. A vacsora után az égő gyertyákat a padlón helyezték el, és gesztenyéket szórtak szét a keleti szőnyegeken, amelyeket a meztelen kurtizánoknak kellett összeszedniük, térden kúszva a nagy karos gyertyatartók között, amit a pápa, Cesare és húga, Lucrezia páholyból szemlélt. Végül díjakat osztottak ki a legügyesebb kurtizánoknak, úgymint tunikát, selymet, cipőt, szőrméket és egyéb értékes dolgokat.”
Ami érdekes, hogy ez az ún. gesztenye bankett csak Burchard emlékirataiban szerepel, egyetlen kortársa sem említi meg a nevezetes eseményt, sőt mi több többségük, tudomást szerezvén Burchard naplójáról vagy megkérdőjelezte a történetet, vagy elutasította azt nyílt hazugság címén.
A 20. században a Vatikán főmunkatársa, Monsignor Peter de Roo (1839 –1926) már egyenesen cáfolta az “50 kurtizán ” történetet. Míg egyetértett azzal, hogy Cesare Borgia ünnepséget rendezett a Vatikánban, azt viszont cáfolta, hogy a pápa és Lucrezia is részt vett volna ilyen szabados bacchanálián. Ezt azzal indokolta, hogy a pápa ugyan élvhajhász volt, de sokkal diszkrétebb annál, hogy nagy nyilvánosság előtt így viselkedjen. Roo úgy véli, hogy az állítólagos “orgia ” egy későbbi interpoláció, melyet a Borgiák ellenséges pártjai közül valamelyik talált ki, hogy minél jobban befeketítse a családot.
Hogy állítását alátámassza,-mely szerint VI. Sándor ellenségei terjesztették el a Borgiákról a perverzitásokat,-megemlít egy bizonyos Thuasnét, aki lényegében változtatja meg a Burghard által lejegyzett történetet. Thuasné ugyanis Burchard kurtizánjait és lakájait udvarhölgyekkel és urakkal cserélte fel. Továbbá azt állítja, hogy Cesare Borgia volt, aki meghívta az alacsony származású örömlányokat, de beszámolójából kihagyta Lucrezia és a pápa jelenlétét. Megemlíti azt is, hogy a kurtizánokat csak vacsorára hívták meg a palotába, és hogy a nők döbbentek meg legjobban, amikor a gesztenye “hadműveletre” kényszerítették őket”. William Manchester: The World lit Only by Fire, 1992 (A földet csak a tűz világítja meg) című könyvében, mely a Borgiákról szól, a következőket írja a gesztenye bankettről: “A szolgák pontozták minden férfi orgazmusát, a pápának hízelegve, aki nagyon csodálta a férfiasságot és mérni akarta a macsóizmust, az ejakulációs kapacitást…. Miután mindenki kimerült, Őszentsége előterjesztette a díjakat.”
A hivatásos történészek azonban számos ténybeli és fordítási hibára hívják fel a figyelmet a Gesztenye bankettel kapcsolatban, mellyel a Középkori Amerikai Akadémia folyóirata a Speculum is egyetértett…..












A VATIKÁN LEGMOCSKOSABB ÉJSZAKÁJA: A GESZTENYE-BANKETT, AMIRŐL NEM BESZÉLNEK
Az egyház legsötétebb szégyenfoltja, amikor a pápa orgiát tartott, amit a mai napit tagadnak, próbálnak kitörölni a történelemből. De mind tudjuk, a történelem nem felejt…

Az egyház eltitkolt bűnei

Tudjuk, hogy a Vatikán nem szeret gyakran kérkedni azzal, amit a múltban tett. Kezdve a keresztes hadjáratoktól egészen a nagy, intrikusan megrendezett vallásháborúkon át a pápai trónért folyó belharcokig.
Azonban a múltban a pápák maguk is elkövettek számtalan erkölcstelen bűnt.
Köztük több olyat is, melyek ma külön-külön is az egyház végét jelentenék, de akkoriban egészen más idők jártak.
A pápák és az egyház 10 elkövetett bűneiről már egy korábbi cikkünkben tárgyaltunk.
Most a hírhedt Gesztenye bankettet szeretnénk bemutatni, mert a történelem megemlékezik róla, ez bármennyire fáj is az egyháznak és a vatikáni főméltóságoknak.

Egy feledhetetlen éjszaka, tele orgiával

A gesztenyebankettként elhíresült eseményről ma is heves viták vannak a történészek között, de ezek inkább csak az apró részleteket érintik.
A lényegen nem változtatnak.
Az egyházi méltóságok pofájáról lesülne a bőr, ha tisztában lennének vele, hogy elődeik mit műveltek azon az estén…
Az egyház szolgálatában állók több mint fele azonban tájékozatlan az egyház eltemetett emlékeivel kapcsolatban, ugyanis a Vatikán nem szereti hangoztatni, felemlegetni.
Mint mindjárt megtudod, teljesen érthető okokból…
A híres gesztenye ünnepséget 1501-ben tartották, amikor is VI. Sándor pápa 50 prostituálttal tartott orgiát.

Mondanunk sem kell, hogy csak úgy pörögtek a gesztenyék rendesen!
De mi is volt ez az egész, és hogy vezethetett idáig a történelem, hogy ilyen megtörténhessen a szent falak között?
Az első Borgia pápa a III. Kallixtusz néven trónra emelt Alfonso de Borja volt, aki csupán három évig tölthette be hivatalát, 1455-től 1458-ig.
Az ő unokaöccse volt Rodrigo Borgia, aki 1492-ben, VI. Sándor néven ülhetett Szent Péter trónjára. A család főként neki köszönheti botrányos hírnevét ugye, és persze az egyház sem büszke a múltra, amit rájuk ragasztott egyfajta örök és éj fekete bélyegként.

Ravasz terv a tőrbe csalásra



A pápák mindig is véreskezűek voltak a múltban, de ő különösen ravasz volt.
Korrupt és hataloméhes volt, és amikor erre egy Girolamo Savonarola firenzei prédikátor rámutatott, egyszerűen leszámolt.
Cesarét pedig már 18 éves korában bíborosnak tette.
Hozzá köthető és magához a pápához a gesztenyebankett eseménye.
A mulatságra 1501. október 1-jének éjszakáján került sor az Apostoli Palotában.
A programot Cesare szervezte, aki Róma legbefolyásosabb egyházi és világi uraságait, illetve egyéb barátait hívta meg az eseményre, amelyen húga, Lukrécia és a pápa is jelen volt. A Borgiák ugyan híresek voltak fékevesztett mulatozásaikról, azonban ezen az estén még az általuk magasra rakott lécet is messze túlugrották.

Csak úgy pattogtak a gesztenyék

Vendégeinek kényelmét minden szempontból figyelembe vevő Cesare állítólag a város ötven legszebb prostituáltját is felszolgálta a vacsora mellé, akik vetkőzős tánccal szórakoztatták az egybegyűlteket.
Ezután került sor arra, amiről az este a nevét kapta: a teremben gyertyatartókat tettek a földre, majd gesztenyéket szórtak szét, a lányok pedig ezeket szedegették össze meztelenül.




Ha hihetünk a forrásoknak, Cesare bejelentette, hogy értékes díjakat ad annak, aki a legtöbbször képes magáévá tenni a hölgykoszorú tagjait, majd az estély féktelen orgiába csapott át, természetesen az összes megjelent Borgia lelkes részvételével.
A források szerint maga a pápa is megtette a megtehetetlent, és több asszonyt is magáévá tett aznap este.
Bár a mai napig tagadják, hogy a pápa jelen lett volna a banketten, egyes történelmi források úgy írnak róla, hogy jelen volt.

A zsarolás volt a cél?



Egyesek az egészre úgy emlékeznek vissza, és szerintük ez a helyes történelmi magyraázat, hogy a gesztenye bankettel akarták zsarolhatóvá tenni a meghívott római előkelőségeket.
Egyeseket ugyais nem sikerült a saját oldalukra állítaniuk.
Mások viszont úgy hiszik, hogy a Vatikán egyszerűen csak túllőtt a célon, és gátlástalanul fellebbent a fátyol, hogy mi is zajlik valójában a falak között…






Pápa a kádba’ – szexi lubickolás a Vatikánban





A kardinális úr jól tudta, hogy nincs ínycsiklandóbb bűn, mint amit a szentek körében követünk el. Az utazó azonban nehezebben jut át a Vatikánban a rejtegetett pajzán szobák kapuján, mint teve a tű fokán.
Rekordméretű erekció, orgia és egy halom nimfa kergetőzik a vatikáni pápai rezidencia egyik volt fürdőszobájának falfestményein, amelyeket Bibbiena kardinális Raffaellótól rendelt meg. Megrendelő és művész gyerekkori jóbarátként nőttek fel, és mindketten jeleskedtek a szex más, nem csupán ábrázolóművészeti területein is. Raffaello elképesztő tempóban gyűjtötte trófeáit az itáliai hálószobákban és azokon kívül, Bernardo Dovizi del Bibbiena pedig több pajzán irodalmi mű szerzője, legismertebb közülük a La Calandria komédia. Terjeszkedtek, mint a multik.
© wikipedia.org
Raffaello a Stufetta del Bibbienába, vagyis Bibbiena „meleg szobájába” erotikus dekorációként legalább egy tucat, 90 centi magas, falba süllyesztett festett fatáblát készített, amelyeken Vénusz és Cupido történetei játszódnak.
A Stufetta magánfürdő, otthonos, nem nagyobb, mint 6-7 négyzetméter, így a szoba közepén elhelyezett kádból a tisztálkodó pap kényelemesen nézegethette a jeleneteket. A pápai rezidencia harmadik emeletén rendezték be, ahol maga a kardinális is lakott és dolgozott. (A folyosókat szintén Raffaello és műhelye díszítette, kikezdhetetlen erkölcsösséggel.) A vizet egyelőre kétkezi munkával juttatták fel az apródok, de már beszerelték a csatornázott szennyvízelvezetést, itt tehát a gravitáció segített. A kád már nincs meg sajnos, csupán a vezeték csonkja.
A kiállított jelenetek közül egyiket-másikat mintha egy zsinati swinger partyn felszippantott kövér fehér csík után rendelt volna meg a kardinális. „És akkor eljöve Cupido, csigafogaton és bőrszijjakkal.” Hát hogyne, már fel is került a falra a szürreális, értelmezhetetlen kép, ahol a pocakos-szárnyas gyerekistent két hatalmas puhatestű vonszolja.
Kupidó csigafogattal - Szürreális kép Bibbiena látomásaiból
© wikipedia.org
De mit keres ennyi obszcenitás a legszentebb helyek egyikén? És mit akart Bibbiena ezzel a csigás jelenettel?
A kardinális nagyhatalmú és mélyműveltségű udvaroncként teljesített szolgálatot X. Leó pápa mellett. A pápa (korábban Giovanni di Lorenzo de’ Medici) öltöztette bíborba hálája jeléül, mivel jóban-rosszban mögötte állt, a fülébe okos tanácsokat suttogott hatalmi stratégaként és így a pásztorbot megszerzésében is kikezdhetetlen hűséggel támogatta.
Cinikus, ambiciózus, örökifjú - Bibbiena vérbeli udvari ember volt. Jól tudta, hogy a kifinomult udvari elme nem csupán a klasszikus bölcsességet, a machiavellista politikatudományt, a diplomáciát és az idegen nyelveket ismeri, hanem a pajzánul édes és édesen bűnös antik, keleti és reneszánsz életművészet minden apró titkát és mocskát. Művészet, történelem, szórakozás és politika nem válik szét a reneszánsz lélekben. Még ha össze is kell egyeztetni a szemérmetlenséget a szigorú szabályokat diktáló nyugati katolicizmussal, akkor is inkább világlátás ez, semmint álszentség.
Ha pedig mégsem sikerül összeegyeztetni, akkor is szükség van rá, vállalva a következetlenséget, és – bizony-bizony – az álszentséget. De ahol mindenki álszent, ott a képmutatás udvari etiketté nemesül. Nem olyan rossz ez, higgyék el, az álszent hatalmasságok mindig is nagyon szorgalmasak voltak, szenvedélyesen foglalkoztattak udvari művészeket, és hosszú, elmés vitákat folytattak arról, hogy mi szolgálja a szofisztikált Európát.
Eldisputáltak például arról, hogy a kád egyik végében pucérkodhat-e Vénusz szobra vagy sem. Pietro Bembo, költő és a fürdő képeinek felkért kurátora tiltakozott, mondván, hogy a szerelem istennő alakja következetlen dekoráció lenne, hiszen a falakat főleg Ovidius sorai alapján dekorálták. Mindegyik pontosan beazonosítható antik történetekből származik. Ragaszkodjunk az elváráshoz, mondta Bembo, önmagában az antik dekoltázsra nincs szükség, csak ha mesébe illeszkedik. Szigorú művészcsőszként minden alkalommal megakadályozta, hogy a fürdőszoba pornómagazinná silányuljon.
Raffaello pedig elfogadta Bembo útmutatásait, s ezek szerint látott neki a háttérkutatásnak 1516 májusában. Kötélen ereszkedett alá a római dombvidék eltemetett antik termeibe, Néró hírhedt Aranyházába (Domus Aurea), ahol másfél évezrede elfelejtett stukkók után kutatott. Ahogy itt lengedezett, mint egy harang nyelve a hatalmas harangtestben, eszébe véste az elfeledett freskóművészet színeit, formáit és jeleneteit, hogy magával hozza őket a felszínre és méltón idézze fel az Örök Város egykori fényét. Hiszen ha a régmúlt birodalom szépségeit felidézi, máris hozzájárult a 16. századi Róma diadalához. Mert politika, történelem és művészet sosem válik szét.
Domus Aurea - Aranyház, Nero császár megalomán építkezési vállalkozása ma a föld alatt rejtőzik
© wikipedia.org
A munka meglepően rövid ideig tartott. Ismerünk két levelet, egyet 1516. április 19-ből, amikor Bibbiena tanácsot kér Bembo költőtől. A második, június 20-án kelt, és már a befejezést említi, még X. Leó pápa is megtekintette. Állítólag az elétáruló látvány oly mély benyomást tett rá, hogy saját szavakat nem találván Szent Ágostontól idézett: „Nyamm-nyamm.” (A pontos forrást nem találtuk lapzártakor.)
Mostohasága a művészet történetének, hogy Raffaello nagyobb izgalmakat gerjesztett a pusztán két és fél hónapos munkával, mint híres Stanzáival, amelyeket évekig festegetett egész csapatával. A Stanzák II. Gyula pápa megrendelésére készültek még 8 évvel a fürdőbeli illusztrációk előtt. A Mediciek korát megelőző szentatya a katolikus történelem legfontosabb jeleneteit rendelte meg a pápai rezidencia falaira. Többek között az athéni iskola pogány bölcseit, Nagy Károly megkoronázását, Szent Péter történetét és Konstantin, a kereszténységet államvallássá nyilvánító római császár megkeresztelését. A munkálatok nem csak Gyula pápát, de Raffaellót is túlélték, erre még visszatérünk. Mindezt azért, hogy felülmúlja a Szentszéket kompromittáló elődjét, a borgiák VI. Sándor pápáját. Semmi obszcenitás, minden grandiózus, roppant, kozmikus jelentőségű. Az apró szoba maga alá gyűrte mindezt pucérkodásával.
Az aranykor azonban véget ért, amikor 1520-21 között mind a három főszereplő elhunyt. A Szentszéken utódként felszentelt Medici-öcsi VII. Kelemen pápa már vaskalaposabban követte az erkölcsi rendet, és elkezdte rejtegetni a világ elől a pirongató képsorokat. A következő évszázadokat a prüdériának szentelték: a 18. században konyhát építettek a teremből, ezzel az egyik freskó teljesen meg is semmisült, mivel konyhaszekrény került a helyére. Majd amikor Mussolini elismerte Vatikán Államot, a pápai diplomácia recepcióját itt rendezték be, az előszobázó követek pedig feszengve csodálhatták a genitáliáktól ki tudja mikor megfosztott szereplőket.
A bejutás ma is rettenetesen nehéz, de nem lehetetlen. Tony Perottet, a Bűnösök nagy utazása című könyv szerzője kitartóan ostromolta a vatikáni hivatalokat, míg végül sikerrel járt. Számunkra is van remény, hogy először bejutunk Vatikánvárosba, majd a Titkos Levéltárba, aztán a Stufettába. A Canossa-járásnak mégis ellentmond, hogy a festményeket helyreállították mára.
Nehogy bárki azt gondolja, hogy csupán ezen a pár négyzetméteren nedves a Vatikán hófehérneműje. A Raffaello műhelyében dolgozó két tanítvány, Giulio Romano és Marcantonio Raimondi folytatta a még befejezetlen Stanzákat. Kelemen pápa idején azonban akadoztak a kifizetések. A művészek egyre bosszúsabban rohangáltak a megkéső honoráriumok után, s végül dühükben a még befejezetlen Konstanin terem falaira 16 obszcén képet pingáltak, amelyen jól ismert római kurtizánok mutatták be a kellemes pózokat.
Az Il Modi, vagyis Módszerek ma már csak ritka könyvritkaságként ismerhető meg. Romano még metszetekben rögzítette lázadásukat, hogy sokszorosítani tudják a római közönség örömére. Végül VII. Kelemen megelégelte és börtönbe vetette őket. Raimondinak sikerült elemenekülnie, Romano és a rézmetszetek ottvesztek.
Kiadványok maradtak fenn, innen 16 antik epikus történelmi és mitológiai történet hálószobajelenetéből tanulhajtuk meg, mivel lepjük meg párunkat. A könyv szigorúan heteroszexuális tanácsokat ad, tele férfibüszkeséggel, mint például a méretes pénisz találmányával. Az antikvitás ugyanis a szerény méreteket kedvelte, nem a hivalkodó harmadik lábat.
Raimondi és Romano erotikus falfestményeiből néhány könyvbeli másolat maradt csak fent
© wikipedia.org
Akadtak szerencsésebb sorsú antik alkotások is. A vatikáni kertekben pőrére vetkőztetett héroszok és hősnők sokáig túléltek. Mindez annak köszönhető, hogy az 1700-as évektől felvirágzott a fügefalevél iparág. Műhelyek tucatjai ontották a kovácsolt  és faragott ádámkosztümöt, és ezzel tagadták le a pogány hősök és istenek utódnemzési képességét. De mondjuk a Belvederei Apolló ott pompázik egy szál fütyiben, takarás nélkül.
Damnatio memoriae – az emlékezet elátkozása. Az ellenség – legyen fegyveres, erkölcsi vagy eszmei – végső megsemmisítése nem halandó testének elpusztítása, hanem emlékének gyökeres kiírtása. Kétélű fegyver, gyakran semmi más nem éli túl a századokat, mint amit nagyon szeretnének elfelejteni.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése