2015. április 26., vasárnap

Sej a mi lobogónkat.....



Sej a mi lobogónkat.....








Német politikus: Európát meg kell tisztítani az amerikai befolyástól 

2015.03.21 15:02 Hídfő.net 

Sahra Wagenknecht, a Die Linke párt elnökhelyettese szerint egyedül Németország és Oroszország szövetsége lenne képes megtisztítani Európát az amerikai befolyástól, emiatt Washington arra törekszik, hogy éket verjen közéjük, és a két ország közt megszűnjön minden kapcsolat. A képviselő hangsúlyozta; az Egyesült Államok erős hatást gyakorol az ukrán helyzetre, hogy a konfliktus újra elmérgesedjen, és egy olyan kormányt támogat, ami az emberekkel mit sem törődik, csak az amerikai érdek kiszolgálásával. "Mára Ukrajna elveszítette iparának nagy részét. Ukrajna államcsődbe jutott. A kormány politikája miatt az emberek egyre rosszabb körülmények közt élnek. A lakosság fázik, éhezik, vagy háborúban meghal." 


A Bundestag tagja szerint egyértelmű, hogy Washington nyílt konfrontációba lépett Oroszországgal, és miközben emberi jogokról beszélnek, valójában annak jogáról beszélnek, hogy egy másik ország természeti kincseit kitermelhessék. 
Wagenknecht javasolta, hogy Németország vezessen be szankciókat az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ellen, mert az amerikaiak és britek fegyvereket adnak el Ukrajnának, miközben Németország diplomáciai úton próbálja rendezni a helyzetet. A képviselő szerint az Oroszország elleni szankciókkal Európa lábon lőtte magát, emiatt azt el kell törölni, és az amerikaiak, britek háborús törekvései ellenében törekedni kell a helyzet békés rendezésére. 
Kapcsolódó: 
   Hitler homoszexuális volt 
   Törökország nem engedi át a nyugati tartályhajókat Ukrajnába 
   Amerikai hadgyakorlat kezdődik Lengyelországban 
   Amerikai páncélos haderő Magyarországon 
   Tömeges tüntetések az amerikai páncélos haderő átvonulása ellen 
   Washington az eurozónában akarja tartani Görögországot 
   Globális pénzügyi háború kezdődhet 



Hitler homoszexuális volt



[ORIGO]

Hitler homoszexuális volt, és gyilkolt, hogy ezt leplezze - állítja a "Hitler titka: egy diktátor kettős élete" című könyvben egy német történész.
Hitler homoszexuális volt - legalábbis ezt állítja a múlt héten megjelent szenzációs új életrajz szerzője. A "Hitler titka: egy diktátor kettős élete" című könyvben Hitler egykori szeretőitől származó tanúbizonyságok, valamint az immár fél évszázada terjengő híreket első alkalommal megvilágító történelmi dokumentumok kerülnek bemutatásra.
Lothar Machtan, a brémai egyetem történésze könyvében odáig megy, hogy azt állítja, a Führer számos magas rangú náci vezetőt likvidált, hogy megakadályozza féltve őrzött titkának napvilágra kerülését.
Ernst Röhm, az SA vezetője - aki maga is homoszexuális volt - például megpróbálta megzsarolni Hitlert, hogy leleplezi. Machtan bizton állítja, Röhm gyilkosság áldozata lett.
A neves történész állítását számos történelmi dokumentumra alapozza, melyekből megtudhatjuk, hogy 1915-ben Hitler a francia fronton szolgált, és évekkel később - de még jóval azelőtt, mielőtt Hitler gyűlölt neve világszerte ismertté vált volna - egyik bajtársa, Hans Mend ezt írta visszaemlékezéseiben: "Aznap éjjel Hitler Schmidllel, az ismert férfiprostituálttal hált." Schmidl - vagy másik nevén Ernst Schmidt - és Hitler éveken át elválaszthatatlan szeretők voltak.
Hátrányos megkülönbözetés
Hitler szolgálati dokumentumaiból megtudhatjuk, hogy a "szerelmi affér" miatt a vezető tisztek vonakodtak előléptetni őt. Erich Ebermeier ügyvéd szerint, aki Hitler katonai aktáiba évekkel később bepillantást nyerhetett, "az ellenséggel szemben tanúsított bátorsága ellenére homoszexualitása miatt nem kaphatta meg a tiszthelyettesi rangra történő előléptetést".
Az első világború utáni müncheni rendőri jelentések is arra utalnak, hogy a rendőrség figyelemmel kísérte Hitler szexuális "szokásait". "Barna inges aktivistaként Hitler számos fiatal férfit szervezett be és állított maga oldalára - de nem feltétlenül csak politikai okokból."
Vallomások Hitler ellen
Egy müncheni rendőrségi jegyzőkönyv szerint egy 22 éves férfi azt állította: "Vele töltöttem az egész éjszakát.” Egy másik, 18 éves fiú pedig így vallott a rendőrségi kihallgatáson: "Hónapok óta munka nélkül voltam, anyám és testvérem éhezett. A férfi arra kért, kísérjem a lakására. Megtettem."
"Megkérdezte tőlem, szeretnék-e együtt lenni vele... Azt mondta, Adolf Hitlernek hívják" - olvasható egy másik rendőrségi dokumentumban.
A rendőrségi jelentéseket Otto von Lossow, a német hadsereg tábornoka gyűjtötte össze, aki részt vett Hitler 1923-as puccskísérletének elfojtásában. Saját megfogalmazása szerint afféle "személyes életbiztosításként" őrizte éveken keresztül a rendőrségi aktákat. Úgy gondolta, hogy amennyiben Hitler megpróbálta volna félreállítani, ezekkel az információkkal szorította volna sarokba.
Rudolf Hess
Ezek a rendőrségi dokumentumok egyébként néhány éve már napvilágot láttak Rómában, Eugen Dollmann gondozásában. Dollmann Heinrich Himmler közeli barátja, egyben Hitler tolmácsa volt. De mivel a könyv németül nem jelent meg, a megdöbbentő dokumentumok nagyrészt elkerülték a történészek figyelmét.
A "Fekete Emma"
Machtan szerint Hitler különösen vonzódott helyetteséhez, Rudolf Hesshez, akit a párt köreiben "Fekete Emmaként" ismertek, és akivel a Führer hónapokat töltött a landsbergi börtönben.
Joggal vetődik fel hát a kérdés, hogy miért üldözték a nácik olyan vehemenciával a homoszexuálisokat, százezrével küldve őket a gázkamrába és haláltáborokba. Machtan szerint a válasz egyszerű: "Hitler személyesen soha nem ítélte el a homoszexuálisokat, de szabad utat engedett üldözésüknek - hogy elrejtse valódi énjét."
[origo]



TÖÖKORSZÁG NEM ENGEDI ÁT A NYUGATI TARTÁLYHAJÓKAT UKRAJNÁBA



2015.03.21 09:26


Hídfő.net.ru | Tanker cseppfolyós földgáz
Törökország ukrajnai nagykövete egy interjú során kijelentette, nem fogják megengedni, hogy Ukrajna a Boszporusz szoroson keresztül jusson cseppfolyósított földgázhoz. Az Ukrinform által is idézett kijelentés szerint Törökország nem fogja átengedni a cseppfolyósított földgázt szállító tartályhajókat Isztambulon, mert - a hivatalos indoklás szerint - egy esetleges baleset Isztambul teljes lakosságára nézve veszélyt jelent. Ez a döntés azt jelenti, hogy a nyugati országok nem tudnak alternatív útvonalon földgázt juttatni a kijevi atlantista kormánynak, vagyis Ukrajna továbbra is két forrásból juthat csak gázhoz: orosz forrásból (egyenesen az orosz gázmezőkről), vagy orosz forrásból (a nyugati országok által orosz forrásból vett gázt újraértékesítve).
A nagykövet szerint ezt a döntést a nemzetközi helyzet semmilyen mértékben nem befolyásolja.
Februárban Amos Hochstein, az USA külügyminisztériumának energiaügyi megbízottja kijelentette, hogy az Egyesült Államok még nem áll készen cseppfolyósított földgáz szállítására Ukrajnába, mert nem rendelkeznek az ehhez szükséges kapacitással. Washington azonban térségi kollaboránsain keresztül elláthatná a tavaly februárban puccsal kormányra juttatott atlantista csoportot, hogy annak nagyobb mozgástere legyen azzal az országgal szemben, mellyel Ukrajna az energetikát és hadiipart tekintve is gyakorlatilag a kijevi puccsig egyetlen nagy gazdasági egységet alkotott. Időközben Alexander Novak orosz energiaügyi miniszter bejelentette, hogy Ukrajna orosz gáztartozása 2,477 milliárd dollár fölé növekedett. Amennyiben az ukrán kormány nem fizet a felhasznált fölgázért, Oroszország leállítja az exportot. Ebben az esetben Kijev csak Törökországon keresztül juthatna gázhoz, de a fenti nyilatkozat mutatja, hogy ezt a lehetőséget sikeresen elvágták, a nyugati országok nem tudnak energetikailag tőlük függő bábkormányt működtetni Kijevben, így marad számukra a további hitelezés.


TÖRÖKORSZÁG MÁR NEM ANNYIRA ÁTJÁRHATÓ, MINT KORÁBBAN



2015.03.30 13:13

Hídfő.net.ru | Törökország határ
Öt dán állampolgárt tartóztatottak le Törökországban, akik megpróbáltak átkelni a szíriai határon, hogy csatlakozzanak az országban működő terroristákhoz. A Hürriyet török napilap információi szerint megerősítik a határellenőrzést, és a szíriai határon át illegálisan érkezőket mindkét irányból blokkolják, egyúttal a Szíriából érkezőket is visszafordítják. A török határőrség egy határ menti faluban kisebb fegyverkészletet foglalt le, miután az ISIS terrorszervezet közvetlen a török határ szomszédságában is több kisebb településen átvette az ellenőrzést.
Törökország a szíriai háború folyamán mindvégig a terroristák tranzitországaként működött. Ugyan a hatóságok tagadták, hogy közük lenne a terrorszervezethez, de a szíriai kormány rendre arról számolt be, hogy az országban működő fegyveres ellenzéki csoportok a török hadsereg járműivel menekülnek a török határon túlra, miután onnan intéznek rajtaütéseket Szíria területén. A terroristák nyílt átjárása azt követően kezdett korlátozódni, hogy decemberben Oroszország és Törökország energetikai együttműködések sorozatát kötötte, és az orosz fél nyilatkozatai szerint végleg lezárták a Déli Áramlat projektet, Európa pedig a jövőben csak Törökországon keresztül juthat orosz földgázhoz. Recep Tayyip Erdogan török államfő a geopolitikai átmenet kezdete után éles Amerika-ellenes retorikát kezdett, egy alkalommal azt is nyilvánosságra hozta, hogy Washington nyomást gyakorol a török kormányra; az amerikaiak azt akarják, hogy a török hadsereg vonuljon be Szíriába és lépjen be háborúba Szíria területén a terrorszervezet elleni harcra hivatkozva.
Az ISIS egy az amerikai titkosszolgálat által létrehozott (pontosabban; átnevezett) szervezet, melynek kiképzése főként Jordániában található amerikai kiképzőközpontokban zajlott, működésüket pedig az Asszád-kormány fegyveres ellenzékeként kezdték, akkor még legálisnak mondott ellenzéki csoportokként. Washington mindvégig fegyverekkel látta el az Asszád-kormány ellen harcoló fegyveres csoportokat, akiknek működése idővel egy újabb funkcióval "gazdagodott"; nyíltan terrorszervezetként kezdtek működni és emberiségellenes bűncselekményeket követnek el szíriai és iraki területeken. Az ISIS működése így lehetővé teszi a nyugati koalíció számára, hogy beavatkozzon Szíria és Irak belügyeibe, és katonai erőt állomásoztasson a térségben.
Törökország a háború során mindvégig tranzitország szerepét töltötte be a Szíriába érkező nyugati "önkéntesek" szempontjából. A geopolitikai fordulatot követően azonban mind gyakrabban hallani arról, hogy a hatóságok Szíriába illegálisan érkező nyugati állampolgárokat fognak el, akik csatlakozni akarnak a terrorszervezethez. Korábban a szíriai hatóságok rendre arról számoltak be, hogy a terrorszervezet elleni fellépés legfőbb akadálya az, hogy szabadon járnak át a török határon, valamint a nyugati koalíció légicsapásai, ami sokkal inkább biztosít katonai előnyöket a terrorszervezetnek mint a szíriai kormánynak, ezen kívül az ország infrastruktúráját is szándékosan porig rombolja arra hivatkozva, hogy egy-egy energetikai csomópont a terroristák kezére került. Valójában ezeknek a terroristáknak tekintélyes hányada a nyugati országokból érkezik, az infrastruktúra csomópontjait, energetikai létesítményeket éppen abból a célból rohannak le, hogy arra hivatkozva az amerikaiak lebombázhassák. Washingtonnak érdeke a Moszkvával nyílt együttműködést folytató Asszád-kormány hatalomból való eltávolítása, a terroristákat a kormány elleni katonai beavatkozás legitimálására használja.


TILTAKOZÁS AZ AMERIKAI HADERŐ KELET-EURÓPAI JELENLÉTE ELLEN



2015.03.27 15:45


Szombat délután 15:00-kor civil csoportok tüntetést tartanak Budapesten az amerikai katonai jelenlét ellen - a megmozdulás az amerikai nagykövetség épülete előtt kezdődik, majd a tüntetők több másik helyszínre is átvonulnak. A szervezők hangsúlyozzák, az amerikai csapatok átvonulása térségünkön provokatív jellegű, és tiltakoznak az ellen, hogy az Egyesült Államok kelet-Németország határain túl haderőt állomásoztasson Európában. "NATO tagságunk veszélybe sodorja Magyarországot egy esetlegesen kitörő háború esetén. Szerbia példáját tartjuk helyesnek, mely ország a napokban is deklarálta, hogy nem kíván NATO-tag lenni."
A szervezők állásfoglalást tesznek amellett, hogy "a világbéke fenntartásához egy közép-európai demilitarizált, semleges sávot kell létrehozni, és nem szabad támogatnunk az USA és a NATO provokáló jelenlétét közép-európában, és Ukrajnában. Ukrajna területi integritásának kérdését a népszavazások kell, hogy eldöntsék, így támogatjuk az 1991-es kárpátaljai népszavazás eredményének érvényesítését."
Napokkal ezelőtt a balti országok és Ukrajna határára tartó amerikai páncélos haderő elérte térségünket. Március 14-én amerikai páncélosokat vasúti úton szállítottak Magyarországon keresztül, az amerikai haderő átvonulása Lengyelországban és Csehországban is a lakosság tiltakozását váltotta ki, és tömeges ellentüntetések kezdődtek.
A tüntetés célja "a magyar lakosság tájékoztatása az USA csapatainak kelet-európában történő jelenlétéről, és felhívás ennek veszélyeire, valamint NATO tagságunk esetleges újratárgyalásának felvetése."
A megmozduláshoz itt lehet csatlakozni (klikk a képre):



VÉDELMI MINISZTERNEK NEVEZIK KI A JOBB SZEKTOR VEZETŐJÉT



2015.03.27 14:23


Ukrán sajtóorgánumok a miniszterelnökre és Anton Gerascsenkora, a belügyminiszter tanácsadójára hivatkozva azt állítják, hogy Dimitrij Jaros, a Jobb Szektor vezetője a védelmi miniszteri pozíció várományosa, kinevezésére nemsokára sor kerülhet. Jaros azért cserébe kapja meg a védelmi miniszteri posztot, hogy integrálja a Jobb Szektor tagjait az ukrán fegyveres erők struktúráiba.
Gerascsenko nyilatkozata szerint "meg tudom erősíteni, Dimitrij Jaros ajánlatot kapott az elnöktől a védelmi minisztérium vezetésének átvételére. Én személy szerint preferálnám, ha Jaros a közszektorban kapna pozíciót." A belügyminiszter tanácsadója ezt az ukrán 5-ös csatornán nyilatkozva közölte csütörtök este. A tanácsadó hozzátette, "Jaros kifejezetten unja a parlamenti munkát, emellett komoly sérülést szerzett a harcokban. Támogatom, hogy a jövőben együtt dolgozzunk Ukrajna önkéntes védelmi erőinek megszervezésében."
Dimitrij Jaros januárban szerzett komolyabb sérülést Donyeck környékén, és bár egyelőre nem erősítette meg, hogy elfogadja az elnök ajánlatát, az ukrán sajtó már kész tényként kezeli kinevezését.
Hídfő.net.ru | Dmitrij Jaros
A Jobb Szektor nevű neonáci szervezet 2013-2014 fordulóján aktívan közreműködött a legitim kormány eltávolításában. A szervezet aktivistái eleinte készpénzes kifizetéseket kaptak az amerikaiaktól azért, hogy az álcivil tüntetések során összeütközéseket provokáljanak ki a rendőri erőkkel. Így Ukrajna destabilizálása belpolitikai látszatot kapott, mivel az utcai harcokban hazai mozgalmak is részt vettek. A legitim kormány eltávolítását követően a Jobb Szektor tagjait besorozták azokba a önkéntes zászlóaljakba, melyeket "Ukrajna területi egységének védelmére" hivatkozva küldtek el a frontra.
A Jobb Szektor eredetileg egy sablon nemzetiszocialista szervezet volt, zsidóellenességük mellett oroszellenes propagandát is folytattak, ami felhasználhatóvá tette őket a nyugati érdekszférát kiterjeszteni szándékozó erők számára. A kijevi puccs forgatagában több zsinagóga is leégett, mígnem a Jobb Szektoron belül is vezetői változások történtek és attól a ponttól elsősorban az oroszellenességre összpontosítottak. Az atlantista kormány hatalomra juttatását követően Olekszandr Muzicsko, a Jobb Szektor egy térségi vezetője nyíltan hangoztatta, hogy Kijevben egy zsidó kormány jutott hatalomra, és a forradalmat tovább kell folytatni, mert az igazi ellenség Kijevben van. Muzicskot egy rendőri rajtaütés során agyonlőtték.
A Jobb Szektor tagjait az orosz többségű régiók függetlenedését követően beintegrálták a kijevi kormány irányítása alatt álló önkéntes zászlóaljakba, a fronton az első sorban harcoltak, mivel a Washington geopolitikai céljait kiszolgáló kormánynak hasznos volt a szervezet oroszellenessége. A kormány részben az oroszellenesség formájában megnyilvánuló "idegengyűlölet" hasznossága, részben a belső ellenzékkel való leszámolás reményében küldte őket a frontra, gyakran hiányos felszereléssel, és ellátás nélkül, hogy a szélsőjobboldali ellenzék soraiból lehetőleg minél többen haljanak meg a fronton.
A Jobb Szektor mindvégig nyugati támogatás alatt működött, Kijev a nyugati hitelekből fegyverezte és pénzelte a szervezet tagjait, a nyugati sajtó pedig egy éven át hallgatott a szervezet tevékenységéről. Az antifasiszta szervezeteket szintén nem zavarta a Jobb Szektor, mivel támogatóik céljait stabilan kiszolgálták.
Az atlantisták és a szélsőjobboldal látványos együttműködésében akkor kezdtek el problémák jelentkezni, mikor valószínűsíthetővé vált a békefolyamat, és a kormány többé nem tudott számolni azzal, hogy elküldik őket a frontra meghalni. A Jobb Szektor tagjaival feltöltött önkéntes alakulatokat Kijev több alkalommal be akarta tiltani, ilyenkor a szervezet fegyveresei rendszerint felvonultak a fővárosba, és a védelmi minisztérium épülete előtt kiharcolták a további támogatásokat. A minszki megállapodást megelőzően már arról érkeztek jelentések, hogy az ukrán fegyveres erők 17 zászlóalja nem az ukrán katonai vezetésnek, hanem a Jobb Szektor vezetőjének parancsait követi. Így lett Dimitrij Jaros védelmi miniszter, a nyugati liberális sajtó pedig szembe kell nézzen azzal a ténnyel, hogy egy olyan összetételű kormányt kell pozitív színben feltüntetnie, melynek tagjai tavaly februárban még zsinagógákat égettek. Bravúros propagandamutatványokra számíthatunk, mert az atlantista kormány baráta neonáci nem barát, de a liberális sajtó az anyagi támogatók megrendelésére valahogy egy közös nevezőre hozott hazugságot kell kovácsoljon az igazság nekik tetsző és nekik nem-tetsző részleteiből.




"A KORMÁNY MÁR KORÁBBAN TUDHATOTT RÓLA"



2015.03.26 12:06


Liberális sajtóorgánumok megdöbbentő logikai bukfencekkel kívánják politikai célra felhasználni a napról napra továbbgyűrűző brókerbotrányt. Az eset kétségkívül átláthatatlannak tűnhet, főként azoknak, akik nem külső szemlélőként, hanem egy meghatározott pártpolitikai állásról vizsgálják az ügyet. Ugyanakkor a körülmények sok mindent elárulnak, többek között azt is, hogy a fővonalú sajtó nagy valószínűséggel hibás következtetéseket von le a történtekből.
Orbán Viktor szerdai nyilatkozata szerint ő maga rendelte el kormányülésen a Buda-Cash bedőlése után, hogy minden minisztérium vegye ki a brókercégnél tartott pénzét. A liberális sajtó szerint ugyanakkor a Fidesz már napokkal a Hungária Értékpapír Zrt. bedőlése és a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődjének bejelentése előtt tudhatott arról, mi fog történni, - amit alátámaszt, hogy kormánypárti politikusok és a külügyminisztérium is kivette a pénzét közvetlen a brókerbotrány kirobbanása előtt. A logikai botlás ezen a ponton következik be: a liberális sajtó újságírói feltételezik - pontosabban, ezt a képet vetítik olvasóiknak -, hogy a Fidesz a várható válsághelyzetet előrejelző megfelelő értesülések birtokában menekülés-szerűen vonta ki a kérdéses pénzeket, tartván a lelepleződéstől és a saját pénzek bennragadásától. A logikai hiba abban rejlik, hogy a Fidesz majdnemkétharmada és a kormánypárt hatalmi struktúrába való tartós beágyazottsága jelenleg elképzelhetetlenné tesz egy olyan helyzetet, amiben a kormánypárton kívüli, külső tényezők indítják be a brókerbotrányt, a kormánypárt politikusai pedig menekülni kényszerülnek. Az utóbbi parlamenti ciklus során a Fidesz olyan mértékű hatalmi centralizációt vitt véghez, hogy elképzelhetetlen a külső tényezők ilyen mértékű beavatkozása, ahogyan az is, hogy a hazai titkosszolgálatok felett rendelkező politikai erő egy nappal a "csapdahelyzet" bekövetkezte előtt értesüljön a várható történésekről.
Hídfő.net.ru | Quaestor
A liberális sajtó is oly gyakran emlegeti a "diktatúra" kifejezést, de eközben azt a látszatot akarják kelteni, hogy ez a "diktatúra" nem rendelkezik ellenőrzéssel a Magyarországon működő pénzintézetek felett. Ugyanakkor a kormánypárt nem azért vonhatta ki a pénzeket a megfelelő időben, mert időben megbízható információt szerzett a várható történésekről, hanem, mert a brókerbotrány kirobbantásában a kormánypárt volt a kezdeményező erő, és nem utólagos reagálásként, hanem elsődleges és független cselekvőként csapott le a pénzintézetre, egy meghatározott cél érdekében. A hatalmi viszonyok mai állapotából valószínűsíthető, hogy a kormánypárt mögötti körök hoztak döntést a brókerbotrány kirobbantásáról, abból a célból, hogy azzal egy bizonyos helyzetet előidézzenek, és ennek megfelelően a saját pénzeiket még időben kimentették.
Mivel a brókerbotrány elsődleges velejárója a pénzek befagyasztása volt, ezért ez a cél is értelemszerűen az lehetett, hogy bizonyos pénzeket befagyasszanak. Szijjártó Péter január közepén felszólalt a politikai stabilitás védelmében, amit Magyarország "nem fog hagyni felszámolni"; Washington ugyanis bevallottan több száz millió dollárt különített el a magyarországi "civil" szervezetek támogatására. Mivel a kormány a jelenleg zajló geopolitikai átmenet miatt a korábbinál agresszívabban ellenőrzi az álcivil szervezetek külföldi anyagi támogatásait, naiv feltételezés lenne azt kijelenteni, hogy az amerikaiak egyszerű banki átutalás formájában támogatni fognak magyarországi ellenzéki csoportokat. Az ilyen pénzek mozgatása a legkülönbözőbb pénzintézeteken keresztül zajlik, rendszerint a törvényesség látszatával, esetleg piaci nyereségként feltüntetve. Egy brókercég ideális eszköz arra, hogy Washington az amerikai érdeket képviselő álcivil szervezetek anyagi közvetítőit látható pénzmozgás nélkül dollármilliókhoz juttassa. Mivel a brókercég több mint 15 éve folytatta a közelmúltban leleplezett "csalást", feltehető, hogy Washington idáig is a botrány tárgyaként megjelenő cégeken keresztül intézte a pénzmozgatások egy részét, amivel máig a kormánynak sem volt problémája. Egészen addig a pontig, mígnem a kormány mögötti érdekcsoport el nem kezdte saját gazdasági talapzatát átrendezni a keleti országokba, és a washingtoni pénzekre már csak az ellenzéki szervezeteknek volt szüksége.
Vagyis, egyszerűbben fogalmazva; kihúzták a szőnyeget Washington civiljei alól, és még belpolitikai tőkét is kovácsolnak belőle, mondván, hogy fellépnek a dolgozó embert kisemmiző gonosz brókerek ellen. Politikailag ez egy zseniális húzás, tekintve, hogy ez egy olyan játszma, amiben mindkét fél tisztában van a másik lapjaival: az ellenzék is bármikor nyilvánosságra hozhatja a Fidesz kétes pénzügyeit, ebben az esetben viszont az ügy felgöngyölítése során a radikális atlantista pártok gazdasági talapzatuk nagy részét elveszítenék, miközben a kormányon lévő érdekcsoport már keleti országokba rendezte át anyagi hátterének tekintélyes részét, emiatt ők nem szenvednének kritikus veszteségeket. A kormánypárt gyakorlatilag kockázat nélkül megtehette, hogy kihúzza a szőnyeget a radikális atlantisták alól, - de ki tudja, mik kerülhetnek nyilvánosságra egy ilyen ügy felgöngyölítésekor; a liberális sajtó mostanában sportot űz a magánbeszélgetésekről készített hangfelvételek, és magánlevelezések nyilvánosságra hozatalából. Mivel ilyeneket többnyire titkosszolgálati forrásból - értelemszerűen közvetett formában - tesznek a kezük alá, olyannyira nyeregben érzik magukat, hogy nem is gondolnak arra, mi történik, ha a politikai ellenfelek "postaládájában" is megjelennek mindenféle hangfelvételek, magánlevelezések, amik aztán nyilvánosságra jutnak. Az átrendeződés egyre gyorsul, és kivétel nélkül minden politikai pártról derülhetnek ki kétes dolgok, főleg azokról, akik tizenéve rutinszerűen ugyanazokat a módszereket használják a pénzek mozgatására.


A NYUGATI SAJTÓ HAZUDIK AZ AMERIKAI FEGYVERSZÁLLÍTÁSOKRÓL



2015.03.26 07:48


A nyugati sajtó fedezni próbálja az Egyesült Államok Ukrajnának történő fegyverszállítását, hogy mentesítse Washingtont a háború pusztításának felelőssége alól: magyarországi hírportálok is leközölték azokat a fotókat, melyek azt hivatottak tanúsítani, hogy az amerikaiak átadták az első Humvee terepjárókat az ukrán hadseregnek. Az MTI híre szerint szerdán tíz terepjáró érkezett Kijevbe, és Petro Porosenko ünnepélyesen átvette az egységeket, valamint a boriszpili reptéren ki is próbálta azt. Az MTI azonban a nyugati sajtót használja hírforrásként, ami esetenként fél éves késéssel számol be az ukrajnai fegyverszállításokról, rendszerint csak akkor, mikor már a sajtóban terjedő képi- és videoanyagok miatt nem lehetséges a fegyverszállítás elhallgatása.
Hídfő.net.ru | Humvee Ukrajna
Februárban több nemzetközi hírügynökség és a főbb orosz sajtóorgánumok is beszámoltak arról, hogy miután Debalcevoból kivonult az ukrán hadsereg, a bevonuló népfelkelők nyugati haditechnikai eszközöket foglalta le, többek között hátrahagyott Humvee terepjárót is találtak. Ez amiatt volt lehetséges, mert az ukrán hadsereg hetekkel korábban elvesztette a város védelmének ellátásához szükséges útvonalakat, és az ukrán csapatok kimenekítése csak fegyverletétel árán volt megvalósítható. A városban több ezer ukrán katona tartózkodott a minszki megállapodás aláírását követően, ők minden fegyvert és harceszközt hátrahagyva távoztak a városból. Az amerikai katonai terepjárót február 19-én, az ukrán csapatok ellenőrzőpontja mellett találták hátrahagyva, vagyis hazugság, hogy az amerikaiak csak most szerdán szállították volna le az első egységeket Ukrajnának.
Amerikai Humvee terepjáró, Debalcevoban, februárban - kicsit rosszabb állapotban:



Debaltseve Militias found American Humvee War in Ukraine





KOLOMOJSZKIJT ELTÁVOLÍTOTTÁK A KORMÁNYZÓI SZÉKBŐL



2015.03.25 09:12


Petro Porosenko ukrán elnök saját személyes weboldalára feltett tájékoztató szerint rendeletet hozott Igor Kolomojszkij dnyipropetrovszki regionális kormányzó menesztéséről. Kolomojszkij - Ukrajna egyik leggazdagabb oligarchája - napokkal ezelőtt egy csoport fegyveressel besétált az UkrTranszNafta állami olajvállalat irodájába, és erőszakkal vissza akarta helyezni hivatalába az olajvállalat leváltott vezetőjét, Olekszandr Lazorkot. Az incidens után Porosenko döntést hozott az oligarcha eltávolításáról.
Ukrajnában mostanra anarchikus hatalmi viszonyok vannak, a tavaly februári atlantista puccs óta a volt oligarchákból álló kiskirályok csoportja és a puccs idején felfegyverzett szélsőjobboldali szervezetek sajátos kombinációja határozza meg a belpolitikai történéseket.
Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje 2013 augusztusában információkat szivárogtatott ki arra vonatkozóan, hogy az USA mintegy 2-2,2 ezer fegyverest vont össze Bécs környékén, és Ukrajna destabilizálására készül. Razumovszkij szerint a kárpátaljai magyarság is geopolitikai tényezővé válik, mert Kárpátalján fut össze az orosz gázmezőkről Európába tartó gázvezetékek egy része, és az USA az európai gázimport monopolizálásra törekszik. A kiszivárogtatást követően felgyorsultak az események: 2013 novemberében kiderült, hogy Viktor Janukovics volt ukrán államfő mégse írja alá a társulási egyezményt az Európai Unióval. Novemberben látszólag civil tüntetések kezdődtek Kijevben. December végére az úgynevezett "civil csoportok" látható szakszerűséggel utcai harcot vívtak a rendfenntartással, eddigre a nyugati zsoldosok nem-hivatalos jelenléte is egyértelművé vált. A felforgatásba bekapcsolódott a hazai szélsőjobboldal, egy a Majdan téren végrehajtott rajtaütés során a rendőri erők bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy ukrán szervezetek dollárban kaptak kifizetéseket a rendőrökkel kiprovokált konfrontációért. Ellenintézkedésre már nem volt idő, a legitim kormányt 2014 februárjára eltávolították a hatalomból, és az illegálisan hatalomra jutott ellenzéki csoport kötelezettséget vállalt az EU- és NATO-csatlakozás mellett. Az összecsapások során több száz rendőr és civil vesztette életét.
A Kijevben lezajló atlantista puccs váltotta ki a délkeleti régiókban kezdődő függetlenedési törekvéseket. A többségi orosz lakosságú területek nem ismerték el az új kijevi kormány legitimitását, mivel az nem is rendelkezett semmiféle demokratikus legitimitással; nem is voltak választások, gyakorlatilag a kormánypárti politikusok nagy része elhagyta az országot, és az ellenzéki csoportok kezdtek el kormányként működni. A puccsot követően Ukrajna orosz többségű régiói elkezdtek kicsúszni az ellenőrzés alól, több helyen kitűzték az orosz zászlókat és követelték, hogy a megye csatlakozzon az Oroszországi Föderációhoz (ami 60-90%-os orosz lakosság esetén érthető is). Kolomojszkij annak köszönhette kinevezését, hogy az a régió, aminek élére kormányzóként kinevezték, kezdett kicsúszni Kijev ellenőrzése alól.
Hídfő.net.ru | Igor Kolomojszkij
Kolomojszkijt kormányzóként kinevezték Dnyipropetrovszk élére, és a puccsot követően gyakorlatilag szabad kezet kapott a régió irányítására. Kolomojszkij fegyveres erővel kellett ellenőrzés alá vonja a régiót, aminek kormányzója lehet, de az ukrán hadsereg hűségére nem számíthatott, mivel akkoriban az ukrán katonai vezetők tömegével dezertáltak (nem ismerték el Kijev legitimitását). A puccsistákra sem számíthatott, mivel az atlantista puccs során a szélsőjobboldalt fegyverezték fel a kormány eltávolítására. Mivel Kolomojszkij ukrán-izraeli kettős állampolgár, zsidó származása miatt a frissen felfegyverzett alakulatok sem jöhettek szóba. Az oligarcha emiatt amerikai magán katonai vállalatokat bérelt fel az irányítás megtartására, akkoriban jelentek meg az Academy zsoldosai a térségben.
Kolomojszkij értelemszerűen tisztában volt a fent vázolt anarchikus viszonyokkal, és a frissen szerzett politikai pozíciókat, és az irányítása alá került fegyveres alakulatokat saját vállalatbirodalmának növelésére kezdte fordítani. Olekszandr Lazorko Kolomojszkij embere volt, Porosenkoval szemben viszont a békefolyamat miatt minden ország részéről elvárás, hogy kezdje el megrendszabályozni az elszabadult kiskirályokat. Emiatt a Kolomojszkij irányítása alá került vállalatokat sorban elkezdték lefejezni, az oligarcha pedig a háború idején uralkodó törvények alapján, fegyveres erővel akarta saját emberét visszaültetni az igazgatói székbe.
Kolomojszkij lépése egy új törvény meghozását követően történt, ami átrendezte az állami vállalatok tulajdonosi szerkezetét, és többek között az ő tulajdonosi hányadát is lecsökkentette több állami nagyvállalatban. Kolomojszkij a becslések szerint 6 milliárd dollár vagyonnal rendelkezik, és számos fegyveres csoport személyes szponzora Ukrajnában.


TÖBB MINT SZÁZ NÉMET KATONA HARCOL AZ OROSZ FELKELŐK OLDALÁN



2015.03.24 18:09

A Welt am Sonntag német hetilap szerint több mint 100 német állampolgár harcol a délkelet-Ukrajnából kiszakadó régiók függetlenségéért, és többségük korábban szolgálatot teljesített a Bundeswehrben, ott magas szintű katonai kiképzésben részesült. A német megfigyelők szerint a felkelők látványos sikerei részben azzal magyarázhatóak, hogy számos országból - mint kiderült, Németországból is - képzett katonák érkeztek Donbasszba és részt vettek az ukrán fegyveres erők elleni harcban. A hetilap szerint bizonyíthatóan több mint száz volt német katona harcolt a függetlenségi harcokban, de a pontos számot hiányos információk miatt nem tudják megállapítani. Annyi azonban biztos, hogy a Szergej Prokofjev Nemzetközi Repülőtér ostromakor egy német katona életét vesztette az orosz népfelkelők oldalán, tehát már a repülőtér ostroma idején jelen voltak német harcosok.
A hetilap igyekszik azzal magyarázni a német jelenlétet Donbasszban, hogy többnyire a volt Szovjetunió területéről érkező bevándorlók, orosz kapcsolattal rendelkező keletnémetek harcolnak az orosz többségi lakosságú területek függetlenségéért. A Donbassz régióba érkezők közt azonban 42 éves német ápolónő is akadt, emellett tény, hogy többségük pár éve még a Bundeswehr kötelékében teljesített szolgálatot. Ez némileg árnyalja a képet, a nyugati sajtó ugyanis mindeddig igyekezett démonizálni a Donbassz régió függetlenségéért harcolókat, és többnyire tényként kezelték, hogy "orosz katonák" ellen folyik a harc délkelet-Ukrajnában. Többek között ezt nevezik a nyugati országok "orosz katonai beavatkozásnak", "Ukrajna lerohanásának". Most, hogy hivatalos megfigyelők is elismerik; német katonák harcolnak az ukrán hadsereg ellen, mi lesz az orosz megszállás mítoszával? Németország is szembe kell nézzen az Európai Unió szankcióival, amiért támogatja a függetlenségi harcot?
Hídfő.net.ru | Bundeswehr


AMERIKAI HADGYAKORLAT KEZDŐDIK LENGYELORSZÁGBAN

2015.03.17 08:19


Az Egyesült Államok és Lengyelország közös hadgyakorlatot tart március végén - Gregory Hicks, az USA európai parancsnokságának szóvivője szerint egy fontos bejelentenivalójuk is van, amit közvetlen a hadgyakorlat előtt közölnek. Az amerikai védelmi minisztérium március 13-án adta ki a sajtóközleményt, miszerint az amerikai Patriot rakétarendszer is részt vesz az "Operation Atlantic Resolve" (Atlanti Megoldás) hadgyakorlaton.
Az Atlanti Megoldás nevű provokációt 2014 júniusában fogadta el a NATO, amikor azzal vádolták Oroszországot, hogy lerohanta Ukrajna délkeleti részét. A vádakat azóta nem támasztották alá bizonyítékkal, és az európai vezetők is elismerik: semmi bizonyíték nincs arra, hogy orosz katonai beavatkozás történt volna Ukrajnában. A hadgyakorlatot ennek ellenére megtartják, és az Amerikai Egyesült Államok az amerikai határtól igencsak messze, az ukrán-lengyel határon fog parádézni a Patriot rakétarendszerekkel. Már a rakétarendszer elnevezése is provokatív; a világ másik felén katonai jelenlét fenntartásának értelemszerűen nincs semmi köze semmiféle patriotizmushoz - az USA Oroszországot akarja bekeríteni csapásmérő erővel. A kapitalista gazdaság fenntartásához állandó növekedés kell, - ha nincs egyre több forrás, nincs növekedés. Az orosz természeti erőforrások nélkül a nyugati létszínvonal nem fenntartható többé, emiatt a NATO az, ami háborúra készül - Oroszország pedig egy újabb Nagy Honvédő Háborúra.
Hídfő.net.ru | Amerikai hadgyakorlat


AMERIKAI PÁNCÉLOS HADERŐ MAGYARORSZÁGON

2015.03.19 16:33

Figyelmes olvasónk készítette az alábbi fotókat, melyeken az amerikai hadsereg "Stryker" lövészpáncélosai láthatók, amint épp Magyarországon át szállítják őket. A 2015. március 14-én, Tatabányán készült fotók rávilágítanak, hogy az Egyesült Államok hazánkon keresztül szállítja a haditechnikát az orosz határ közelébe, tehát a magyar kormány vélhetően közreműködik a NATO orosz határ mentén folytatott haderő-összpontosításában, ami egyértelmű provokáció.
Az amerikai páncélosok érkezéséről tavaly nyár óta lehet tudni. Philip Breedlove, az amerikai hadsereg európai parancsnokságának vezetője 2014 második felében több alkalommal is olyan bejelentést tett, miszerint az Egyesült Államok fokozni akarja katonai jelenlétét Európában. Az amerikai haderő kelet-európai átcsoportosításairól az érintett országok vezetői Breedlove nyilatkozatainak idején még nem tudtak. Az ügyből több térségi országgal is diplomáciai botrány alakult ki, többek között Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnöknyilvánosan kijelentette; semmi szükség arra, hogy a NATO katonai erejét erősítse Európában. Több hónapos késéssel azonban - többek között - Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök a parlament alsóházában elmondott beiktatási beszédében már fokozott amerikai katonai jelenlétet kért Lengyelországban, az "orosz veszélyre" hivatkozva. Ez a haderő-összpontosítás Washington akaratából zajlik, és az ügy igen komoly aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy a térségi államok erő híján nem tudnak határozott nemet mondani az amerikai csapatösszevonásokra, tehát az amerikai haderő a szuverén országok véleményének kikérése nélkül jelenik meg a térségben.
Breedlove tavaly októberben jelentette be, hogy több mint 700 amerikai katona és 20 páncélozott harcjármű érkezik Lengyelországba - ekkor jelentette be a Bradley és Stryker egységek áthelyezését is. Ez a szám később megnövekedett, valamint annyiban változott a helyzet, hogy az amerikai haderő hivatalosan egy a lengyel-ukrán határon (is) tartott hadgyakorlatra érkezik. Az Operation Atlantic Resolve hadgyakorlat azonban "látható demonstrációja annak, hogy az USA elkötelezett NATO-szövetségesei mellett, és egy demonstrációja annak, hogy a NATO rendekezik azzal a képességgel, hogy szabadon mozgassa a haderőt a szövetség határaihoz", - vagyis Oroszországhoz és partnerországaihoz, így a hadgyakorlat egyértelmű provokációnak tekinthető.
Ugyanakkor számos közvélemény-kutatás támasztja alá, hogy a kelet-európai lakosság egyáltalán nem támogatja a NATO katonai jelenlétének fokozását, és Oroszországot sem tartja fenyegetésnek. Tény, hogy az amerikai haderő Magyarországon át szabadon mozog, mielőtt felsorakozik az orosz határon. Az Észtország, Lettország és Lengyelország határain zajló hadgyakorlat azonban provokáció, és a magyar kormány nem élvezi a lakosság támogatását abban, hogy részt vegyen az Oroszország elleni erőfitogtatásban.


TÖMEGES TÜNTETÉSEK AZ AMERIKAI PÁNCÉLOS HADERŐ ÁTVONULÁSA ELLEN

2015.03.23 07:44


A cseh hadsereg bejelentette, hogy kijelölt és védelem alá vesz olyan területeket, melyeken valószínűsíthetően tüntetések zajlanak majd az átvonuló amerikai páncélos haderő ellen. A cseh hadsereg védőkíséretet biztosít az országon áthaladó amerikai katonai járműveknek, eközben az ellenzék tömeges ellentüntetéseket szervez az amerikai csapatok bevonulása ellen. Frantisek Malenincki vezérkari főnök helyettes következetesen "provokációnak" nevezte az ellentüntetéseket, szerinte csendben hagyni kellene, hogy az amerikai haderő átvonuljon az országon.
A védelmi miniszter, Martin Sztropincky ugyanakkor óvatos kritikát fogalmazott meg, szerinte "számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy az utak roncsolódnak az amerikai páncélosok miatt". Vyskov város kormányzója szintén ellenezte a dolgot, nyilatkozata szerint ő semmilyen hivatalos értesítést nem kapott az átvonulásról, így ő is a sajtóból értesült arról, hogy az amerikai páncélos haderő egy éjszakát tölt a városban, mielőtt továbbhaladna. Mint kiderült, a szállítási rendszer teljesen összeomlik az amerikai csapatok érkezése miatt, napokon át fennakadások lesznek a civil vasúti közlekedésben, és városok kellős közepén teljes útszakaszokat fognak lezárni a vonulás miatt.
Csehország erősen megosztott az amerikaiak háborús provokációjával kapcsolatban. Bohuslav Sobotka miniszterelnök már tavaly júniusban egyértelműen kijelentette, hogy semmi szükség a NATO kelet-európai haderő-összpontosítására, és Csehország nem járul hozzá, hogy az amerikaiak haderőt állomásoztassanak az országban. Civil csoportok szerint a NATO a térség stabilitását és békéjét veszélyezteti azzal, hogy "erőt akar felmutatni", miközben Washington csak a fasizmust terjeszti a régióban, és semmi szükség arra, hogy ennek érdekében katonai erőt vonultassanak fel.
Eva Novotna, a Ne základnám ("Mondj nemet a bázisokra") civil szervezet sajtótitkára szerint a cseh kormány részéről "hülyeséggel határos naivitás", hogy átengedik az amerikai csapatokat az országon. A civil szervezet szerint ez egy szándékos provokáció, és egy kísérlet arra, hogy megosztottá tegyék a cseh társadalmat.
A "Dragoon Ride"-nak nevezett átvonulás március 21-től április 1-ig zajlik le, ennek részeként az amerikai hadsereg bevonul Kelet-Európába, amit mindenféle külső fenyegetésre és hadgyakorlatra hivatkozva tesznek meg, de a lényegen ez mit sem változtat, vagyis, hogy az Egyesült Államok haderőt összpontosít az amerikai határtól több mint tízezer kilométerre, közvetlen az orosz határ mellett, és ennek részeként a térségi országokat egyszerű terepasztalként használja, amin az amerikai tankok átvonulhatnak. A térségi országok politikusai tabuként kezelik a kérdést, gyakorlatilag nem lehet nyilatkozatokat hallani erre vonatkozóan, - korábban elvégzett háttérelemzések miatt tisztában vannak azzal, hogy a lakosság abszolút többsége ellenzi az amerikaiak katonai jelenlétét, és az ukrajnai NATO-beavatkozást sem támogatja, hiába indokolják azt meg "orosz veszéllyel" vagy "terrorizmussal".
Hazánkat szintén terepasztalnak használják az amerikaiak, legutóbb Tatabányán sikerült fotókat készíteni aMagyarországon át szállított amerikai páncélosokról. Mivel gyakorlatilag nincs magyar honvédség, a magyar politikusok ha akarnának se tudnának nemet mondani az amerikai expanzióra, mert nincs erő nemet mondani az amerikai csapatok bevonulására. A kormány szintén hallgat ebben a témában, pedig a lakosságnak joga van tudni arról, hogy egy hazánktól sok ezer kilométerre lévő ország épp rajtunk keresztül folytat háborús provokációt, és hazánkat is felhasználja a háborús előkészületek lebonyolítására. Ilyenkor látható leginkább, hogy az úgynevezett "civil csoportok" a radikális atlantista pártok ellenőrzése alatt vannak: a Gyurcsány féle Demokratikus Koalíció nyíltan támogatja az amerikaiak expanziós törekvéseit, emiatt hazánkban semmilyen civil csoport nem fejezte ki tiltakozását a háborús készülődéssel szemben.










WASHINGTON AZ EUROZÓNÁBAN AKARJA TARTANI GÖRÖGORSZÁGOT

2015.03.19 10:04


Hídfő.net.ru | Görögország euro
Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár szerdán megbeszélést tartott annak kapcsán, hogyan lehetne Görögországot az eurozónában tartani, és az övezeten belül beindítani a görög gazdasági növekedést. A Fehér Ház közleménye szerint a két vezető a telefonbeszélgetés alkalmával egyeztetett a közelmúlt eseményeivel kapcsolatban, és megállapodtak, hogy Görögországot feltétlen az eurozónában kell tartani.
Görögország 240 millió euró kölcsönt kapott az Európai Uniótól, az Európai Központi Banktól és a nyugati ellenőrzés alatt álló Nemzetközi Valutaalaptól, amiért cserébe meghatározott politikai lépéseket (megszorító intézkedéseket) várnak el a görög kormánytól. A januárban hatalomra jutott Sziriza kormány azonban eltörölte a megszorító intézkedéseket, és csak akkor hajlandó engedményeket tenni, ha Németország háborús jóvátételt fizet a II. világháborúban történtekért.
Szerdán Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter bejelentette, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Görögország elhagyja az eurozónát. Azt követően került sor az amerikai elnök telefonhívására.
Jelenleg egy globális piaci művelet van folyamatban az euró és dollár paritásának bebiztosítására, melynek előkészületei már évekkel ezelőtt is zajlottak, a dollár és euró értékegyezése ugyanis előfeltétele lenne a transzatlanti szabadkereskedelmi övezet létrehozásának. A szabadkereskedelmi zóna Washington érdeke, így az amerikaiak érdekeit elsősorban az határozza meg, hogy az euró a dollárral egyenértékű pénz legyen, vagyis ennek függvényében döntenek arról, hogy Görögország bent kell-e maradjon az eurozónában.
Miközben az amerikaiaknak érdeke, hogy Görögország egyelőre megmaradjon az euró használatánál, az Eurázsiai Unió építése mellett elkötelezett államok érdeke, hogy a dollár és euró ne maradhasson hosszú távon egyértékű, vagyis a transzatlanti szabadkereskedelmi övezet létrehozásához ne legyenek adottak a feltételek.Hazánk határozott érdeke a két valuta közti egyensúly felborítása, a magyar nemzetgazdaság ennek kapcsán kellene lépéseket tegyen (értelemszerűen nem független cselekvőként, hanem az eurázsiai hatalmakkal együtt cselekedve), a jelenlegi parlamenti garnitúrától azonban aligha várható el, hogy ellent merjen mondani az amerikai érdek teljes kiszolgálásának vagy a kompromisszumos politikának.










GLOBÁLIS PÉNZÜGYI HÁBORÚ KEZDŐDHET



2015.03.18 17:48


Hídfő.net.ru | Ázsiai Infrastruktúra Befektetési Bank
A Nemzetközi Valutaalap üdvözli ugyan, de nyíltan riválisként tekint a Kína kezdeményezésére életre hívott Ázsiai Infrastruktúra Befektetési Bankra, ami alternatívát nyújt a nyugati irányítás alatt lévő pénzintézetekkel szemben, és emiatt az Egyesült Államok pénzügyi egyeduralmát is végleg megdöntheti. Az IMF szóvivője nyilatkozatban üdvözölte a szervezet megalapítását, ugyanakkor ez egy globális pénzügyi háború kezdetét is jelenti.
Az Ázsiai Infrastruktúra Befektetési Bank olyan pénzintézetekre nyújt alternatívát, mint a Világbank vagy a Nemzetközi Valutaalap (IMF), és az USA aggodalmai ellenére a születőben lévő pénzintézet alapítóihoz csatlakozott több európai ország is. Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika régóta kritizálja az IMF döntéshozó struktúráját, mert abban a nyugati országoknak valós gazdasági súlyuknál jóval nagyobb mértékű befolyásuk van. A nem-nyugati hatalmak éveken át próbálták keresztülvinni az IMF döntéshozói struktúrájának módosítását követelő javaslatot, de a nyugati országok a lassuló gazdaság ellenére is makacsul ragaszkodnak a pénzügyi vezetői szerephez, emiatt az IMF megreformálása lehetetlenné vált. Többek között emiatt döntöttek az Ázsiai Infrastruktúra Befektetési Bank megalakítása mellett, ami a nemzetközi hitelezésben az IMF konkurenciája lesz.
2014 decemberében az amerikai kongresszus nem fogadta el a szükséges reformokat, ami szövetségesei szemében teljességgel aláásta az Egyesült Államok hitelességét. Emiatt Washington "európai szövetségesei", az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország és Olaszország csatlakozott az Ázsiai Infrastruktúra Befektetési Bankhoz. Kedden Luxemburg pénzügyminisztere is megerősítette, hogy a közeljövőben csatlakoznak az új szervezethez.
Az Ázsiai Infrastruktúra Befektetési Bank létrehozását rögzítő megállapodást összesen 21 ország képviselői írták alá decemberben, beleértve Szingapúrt, Malajziát és Kazahsztánt is. Az alapító tagállamok csatlakozásának névleges határideje március 31, tehát a közeljövőben az IMF riválisa megkezdi globális működését.



Az ellopott 3000 milliárd! Nem is hinnéd hova került! 



márc 18, 2015 kozpontban.hu 
Március idusán kibújt a szög a zsákból Pesten. Szíjjártó külügyér uram (egyesek szerint ez a kifejezés minősítheti is őt amennyiben külü de gyér, nagyon gyér) kinyilvánította, hogy azok a csúnya bácsik és nénik, akik jól átverdesték a szegény becsületesen dolgozó népet, és 200-400 ezer embertől lopták el megtakarításaikat, majd jól el lesznek koboztatva, mindenükből kiforgatva. Így majd a nép visszakapja a pénzét, mert ugye az Országos Betétbiztosítási Alapból hirtelenjében eltűnt az a pár száz milliárd forint, amit a bankoknak kötelezően kellett befizetni minden évben. 

Hogy hová tűnt az a rengeteg pénz? Kitudja, lehet, hogy abban a feneketlen orbáni kútban van, ahol a magán nyugdíjpénztári 3 ezermilliárd is! 

Szóval Szíjjártó tekintetes magasságos nagyuram előadta, hogy a Questor, a BudaCash, a Hungária és egyéb rabló brókerházak eltüntették a sok száz milliárdot és majd ők a kormány rendet tesz itt is- mint annyi más helyen is az országban 2010 óta. 

Ezek a rablóbrókerek ugye az orbáni kánaán megteremtése, azaz már 5. éve, hogy nyugodtan garázdálkodhattak, mégis mithallunk szinte naponta? Hát hogy ez meg a szocialisták bűne (már hogy ez is, mint minden egyéb), mert az ő idejükben változtatták meg a brókerházak kötelező 2 éves ellenőrzését 5 évre (ahogyan más pénzintézeteknél is van már régóta). 

Persze azon senki sem gondolkodik el, hogy a brókerházaknak is , mint más gazdálkodó szervezetnek, évente kell mérleget, és mérlegbeszámolót készíteni, és azt auditáltatni egy független könyvvizsgálóval, aki büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik, hogy a mérlegben, és a beszámolóban lévő adatok a valóságnak megfelelőek. 

Na szóval a lényeg, hogy mi van a háttérben? Miért kellett előbb a magán nyugdíjpénztári vagyont, majd a takarékszövetkezeti vagyont, és most a brókerházak vagyonát látványos módon elrekvirálni? 

Mert a rezsicsökkentés rengetegbe fáj és az állami vezetők, politikusok rongyrázása már határtalan, ahogy Orbán megalomániája - a várba költözési terve, a stadionország tervei- is egyre betegesebb. 

A beszedett adók és az eu-s pénzek pedig nem elegendők így ki kellett találni valamit, hogy a néptől még el lehessen venni pénzt. Adót már nem lehetett újakat kreálni, hiszen az országunkban így is már mintegy 250 fajta adót szednek, ezért kitalálták a fenti technikát. Csakhogy ez még itt nem áll meg, hiszen az államnak, illetve pár jóindulatú tanácsadónak kipattant az eszéből, hogy e technika hozadéka az lesz, hogy az emberek azt a kis pénzüket nem tudják ugye már hová tenni, ha van még egyáltalán megtakarításuk, mert a külföldi bankok igen kis kamatot fizetnek, a brókerházak csalók, a takarékszövetkezeti maradványok pedig gyengék, tehát egy lehetőség van, mégpedig az államilag garantált rendszerek. 

Ezek: Fundamenta lakástakarék- ezzel nem tud mindenki élni, mert nem biztos, hogy várni akar a pénze felvételével, aztán a magyar tulajdonú bankcsoport, amiből a legnagyobb ugye a Csányié, aki kb 1-2 % éves kamatot fizet és az államkötvények. 

Szíjjártó pár napja előrukkolt a farbával: vegyen mindenki államkötvényt, és mindenki jó jár, mert a kötvény kamata megvan 3-4 százalék évente (ha nem nyúlunk hozzá 5 évig, akkor sem EHO, sem adó nem terheli), és ezzel a pénzzel támogatjuk a hazai gdp, a termelés fellendülését is. 

Tehát ennyire nincs már pénze a tisztelt államnak, a kormányunknak. És az sem egy utolsó szempont ugyebár, hogy ami pénz most befolyik az államkasszába az államkötvényekből, azt majd csak 5 év múlva kell visszafizetni- a sok adó és járulékkedvezmény miatt- akkor meg már eb ura a fakó, eső után köpönyeg. Mert azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy ez a rablósereg a 2018-as választást is megnyeri a sok megtévesztett fideszes választóval? 

Szóval a kérdés: ha van némi kis megtakarításom, hová tegyem? Az állam által javasolt helyekre (pl államkötvény), vagy vigyem külföldre (Német, vagy svájci bankok), vagy dugjam a párnacihába, esetleg ássam el a szilvafa tövébe? Válaszom: már nem is kell ezen gondolkodni, hiszen hamarosan eljő az orbáni kánaán, és akkor a társadalom asztaláról mindenki egyaránt vehet - vagy felébred, mert a bilibe lóg a keze és várja a postást a 22.800.- Ft os, szoc. támogatás átvétele miatt. 
fotó: Origo


A "megalománia" - túlzó téveszme, lelki zavarodottság, amelyben egy ember a saját személyét túlbecsüli. Olyan nagyzási hóbort, amely a parancsolgatásra, illetve a helyzet adta hatalom vagy megnövekedett anyagi, pénzbeli lehetőségek önkényeskedő kiélésére irányul. 

STADIONOK 200 MILLIÁRDÉRT 

"Pancho Aréna"...ollé! 
Talajfűtés a stadionban, ahová kétszer befér Felcsút. 
3,8 milliárd forintból épült, közel 4000 férőhelyes létesítmény. 

(Öltöző, orvosi szoba, sajtóhely, VIP-páholy, - az egyik VIP-páholyon a "Miniszterelnökség" felirat szerepel. múzeum, még egy fedett, műfüves bemelegítőpálya is a játékosok rendelkezésére áll. Összesen több mint 130 kamera figyeli a szurkolókat, és csak névre szóló jeggyel vagy bérlettel lehet majd bemenni egy-egy meccsre.) 

Kisétálva a stadionból Orbán Viktor miniszterelnök felcsúti házába botlunk. 
Előfordult már a faluban, hogy a helyieket egy-egy őszinte nyilatkozatuk után egyik napról a másikra kirúgták. (B. E.) 





KÖZPÉNZBŐL GAZDAGODIK ORBÁN VEJE, SZOLNOKRA IS AZ ELIOS ZRT. VISZI A FÉNYT!



Újabb önkormányzati közbeszerzést nyert Tiborcz István. Ezúttal Szolnok közvilágítását korszerűsítheti 1,2 milliárd forintért az Elios Zrt. Velük kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda négy, összesen 1,2 milliárdos megrendelés ügyében folytat eljárást „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban” bűntett elkövetésének gyanújával. A Párbeszéd Magyarországért már a keszthelyi kikötő megvásárlása ügyében is az ügyészséghez fordult.

A PM szerint a módszer nem változik, csak az oligarchák cserélődtek: a Közgép helyett most az Elios Zrt. az önkormányzati tenderek egyik ügyeletes nyertese. Orbán Viktor veje legutóbb Szolnokon szakított. Ott, ahol hűtlen kezelésért korábban elítélték az egykori fideszes polgármestert, Várhegyi Attilát.
 
A PM már többször szót emelt a gyanús közbeszerzések miatt. Az új hullám egyik legnagyobb haszonélvezője jelenleg a miniszterelnök lányának férje. A PM korábban is többször fellépett a jó erkölcsbe ütköző gyakorlat ellen. Tiborcz István keszthelyi kikötővásárlása miatt a PM az ügyészséghez fordult, ahol jelenleg is vizsgálják, hogy megvalósult-e a versenyeztetés szándékos elkerülése.
 
A PM továbbra is eltökélten küzd a korrupció felszámolása ellen. Nem hagyjuk, hogy régi és új fideszes oligarchák lenyúlják a közvagyont, miközben a magyar lakosság fele teljes reménytelenségben vegetál. 
 
Budapest, 2015. március 22.
 
Szabó Tímea, országgyűlési képviselő,
a PM társelnöke
 
















Írta mutyimondo

Zsíros állami ügyletekben is benne volt a bedőlt brókercég



mutyimondoSZERDA
Ezekről ne maradj le!
Varga az Átlátszó miatt pontosította vagyonnyilatkozatát (
Átlátszó)
A Quaestor nyakig benne volt a keleti nyitás legzsírosabb üzleteiben (
444)
Százezrek kormánypárti bloggereknek (
Vastagbőr)
Ha van 3 perced:
A Pasa parki lakás titkai
Az Átlátszó megkeresése után, amelyben az oknyomozó portál a nemzetgazdasági miniszter Pasa parki lakásáról érdeklődött, Varga Mihály módosította vagyonnyilatkozatát. Elsőre ugyanis kifelejtett belőle 43 négyzetméretnyi teremgarázst és tárolóhelyiséget. Izgalmas továbbá, hogy az említett lakás milyen tulajdonhányadokkal van Varga nevén. (
Átlátszó)
A csődbe ment brókercég és a keleti nyitás
Szerteágazó ügyletekben volt benne Tarsoly Csaba birodalma, a Quaestor, ami a jelek szerint 210 milliárd forintnyi kötvényállomány alatt omlott össze, amiből az MNB becslése szerint 150 milliárd forintnyit illegálisan bocsátottak ki. A csoport fontos szerepet játszott az Orbán-kormány nagy külpolitikai üzletében, a keleti nyitásban is és közpénzt is kapott. (
HVG444HVG VS)
Déli nyitás hajmeresztő árakon
Szijjártó Péter a keleti nyitás falrengető sikerei után meghirdette a déli nyitás szintén perspektivikus stratégiáját. Ennek egyik első megvalósulása Angola fővárosában, Luandában lenne. A világ legdrágább városában fenntartani egy nagykövetséget körülbelül évi negyvenmilliárd forintba kerül. A tavalyi évben pontosan nulla forint értékben kereskedtünk Angolával. 
(444)
Százezrek kormánypárti bloggereknek
A Vastagbőr blog bányászta ki a KiMitTud közérdekű-adatigénylő rendszer segítségével, hogy havi súlyos százezrekért blogolnak a közmédiánál politikusok, közéleti szereplők – adófizetői pénzből, miközben még látogatottsági elvárást sem támasztanak velük szemben. Havi két posztért 380 ezer, ez igen. Ismerd meg azokat a bloggereket, akiket te fizetsz! (
Vastagbőr)
Óriási blama lett a közpénznyelő matricagyűjtő játék
Összesen 180 millió forintot adott az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap egy iskolásoknak kitalált matricagyűjtő programra és egy ahhoz kapcsolódó, múzeumokat népszerűsítő könyvre. A Hvg.hu szerzője közérdekű adatigénylés keretében megszerezte a program szakmai beszámolóját: ebből kiderül, mennyi pénzért dolgoztak benne olyan vállalkozások, amelyek L. Simon Lászlóhoz kötődnek. (
HVG)
Balkáni vagyonnyilatkozat káosz
Dollármilliók a montenegrói politikus felesége fiának bankszámláján? Senkit ne tévesszen meg a bonyolult szintaxis és a háromszoros birtokos szerkezet, a pénz ugyanis továbbra is a filozófusból politikussá vedlett politikusé. Igaz, a közel négymillió dollár értékű megtakarításairól vagyonnyilatkozatában nem tud elszámolni. (
OCCRP)


Ha van még két perced:
Két lovat ül meg egyszerre: a Szegedi Egyetem hallgatói önkormányzatát tíz éve irányító Török Márk ügyvédje közben az egyetemet is képviselte. (Átlátszó Oktatás)
Ennyire nagyon fontos, mit ír az Átlátszó. Egy internetes keresési-szövegbányászati szakmai blog képen ábrázolta a magyar politikai blogok és híroldalak hálózatát. (Adatújságírás)
Elhatárolódtak az Origótól a lemondott végrehajtók, miután a portál cikkben leplezte le, hogy egy azóta lemondott államtitkár ismerőse kapott IT megrendelést. (Origo)
Elég katasztrofálisan néz ki pár évvel az átadó után Rogán milliádokból felújított főutcája. Széthulló, feljövő kövek, eltűnő felfestések, széteső padok. (444)
Hova olyan sietősen? Orbán Viktor miniszterelnök már tavasszal szeretné látni a 2016. évi költségvetést. Mi sem értjük. (Index)
Az EU 2017-ben kezdi vizsgálni, hogy megfelel-e a 4-es metró a támogatási szerződésben rögzített mutatóknak. Trükkökkel lehetne feltornászni a vállalt mutatókat. (Index)
Fideszes többség szavazta le az ÁFA-csalásokat vizsgáló bizottság létrehozását a Parlamentben. A berterjesztő szerint a kormánypártnak rejtegetnivalója van. (HVG)
Az erdélyi magyar pártok a választási években használták legtöbbször az autonómia szót, az eredmények egy infografikán látszanak. (Átlátszó Erdély)
Lázár eléri, hogy lemondjon önkormányzati elnökségétől a letöltendőre ítélt szekszárdi roma vezető, és szerinte egy fideszes polgármesternek is le kellene mondania. (HVG)
Enyhítette a korrupcióellenes törvényt Vlagyimir Putyin orosz államfő. A korábbinál olcsóbban megúszható a vesztegetés és nem kell elkapkodni a büntetés befizetését. (Napi)

Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.
Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból
Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.




A milliárdos csaló bróker és a Fidesz









Ha hiszik ha nem az évszázad legnagyobb brókerbotránya, a hírhedt Kulcsár ügy még mindig folyik. Azaz még nem sikerült teljesen eltussolni a Fidesz egyik legkínosabb és legkellemetlenebb ügyét, hisz különféle útépítésben érintett üzletemberek révén a kormánypárt neve is részben bemocskolódott. Persze az MSZP-sem maradt tiszta teljesen. Ne feledjük  sok élő és a közelmúltban elhunyt neves politikus sokat tudott az ügy minden egyes részletéről de inkább titokban tartották. Így volt ezzel Kiss Péter az MSZP volt minisztere is, aki mindent megtett azért, hogy kerülje a nyilvánosságot, amikor épp tanúként idézgették be az ügy kezdeti szakaszában a rendőrségre és a bíróságra egyaránt.
kulcsár atti
Nos a Kulcsár-ügy szép lassan pörög. Talán majd ítélet is lesz egyszer,jó pár év múlva. Az ügyben nyakig érintett Betonút Rt. korábban kártérítési pert indított a Kulcsár Attilát annak idején foglalkoztató bank ellen, mondván, a bróker elsikkasztotta a pénzüket. Csakhogy egy új vádirat szerint a pénzek a Betonút Rt. képviselőinek tudtával vándoroltak, majd kötöttek ki az első Fidesz-kormány egyik kedvenc autópálya-építő cége tulajdonosának édesanyjánál.
Kulcsár Attilát 2008-ban első fokon elítélte a bíróság sikkasztás miatt, majd 2010-ben a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet, így meg kellett ismételni az első fokú eljárást, ami azóta is tart.
Az eljárásban érintett Betonút Építő Rt. az első Fidesz-kormány idején piacvezető volt az autópálya-építési bizniszben, mivel a Vegyépszer Rt.-vel együtt alapították a Magyar Autópálya Építő Konzorciumot. A Kulcsár-ügyben a Betonút Rt. többségi tulajdonosa és vezére, Dunai György, valamint helyettese, Garamszegi Gábor is vádlott ugyan, de az ügyészség eddig csak Kulcsár Attilát vádolta azzal, hogy a pénzt elsikkasztotta. Az Index értesülései szerint idén februárban fordult a kocka, ekkor derült ki, hogy egy új vádirat is született, ebben Dunait és Garamszegit is hűtlen kezeléssel és pénzmosással vádolják.
Eszerint a Betonút Rt. vezetői fel akarták vásárolni az egyik piaci konkurenst, meg is egyeztek az árban az eladóval. Aztán úgy döntöttek, hogy mégsem a Betonút Rt. fogja közvetlenül megvásárolni, hanem egy offshore cég közbeiktatásával egy másik ciprusi offshore cég (Artalon Enterprises Ltd.), melynek irányítását szintén a vádlottak látták el. Az üzlet megköttetett, a ciprusi cég hozzá is jutott a részvényekhez több mint félmilliárd forintért, majd még aznap tovább is adta a részvényeket a Betonút Rt.-nek közel kétmilliárdért.
Az offshore cégnél jelentkező busás haszon nem sokáig pihent a ciprusi számlán, merthogy egy hónappal később a vádlottak a pénzt átutalták egy tulajdonukban lévő másik ciprusi offshore cég (Geometax Ltd.) budapesti számlájára. A pénz egy részét Garamszegi Gábor készpénzben felvette, majd 2002. május 14-én 3 millió eurót visszautalt Ciprusra. De még ugyanezen a napon nyolcszázhatvanmillió forintot átvezetett a Betonút bankszámlájáról a Geometax számlájára, majd egy nappal később ebből tovább is utalt hárommillió eurót ugyanarra a ciprusi Geometax-számlára. Azaz a ciprusi számlára 6 millió eurót utalt, melynek egyik fele a vádirat szerint a hűtlen kezelésből származó pénz, míg a másik fele a Betonút pénze, melyet szintén Garamszegi Gábor utalt át a saját offshore cégüknek.
Brókerügyben az ügyészség Kulcsár Attilát ezzel a 860 millió forint elsikkasztásával is megvádolta. Tehát a Kulcsár-féle vádirat szerint a tranzakcióról Garamszegi Gábor nem tudott, míg az új vád szerint ezeket az utalásokat éppen Garamszegi intézte. Ami igazán furcsa, hogy mindkét ügyben a Fővárosi Főügyészség emelt vádat.
A Garamszegiéket hűtlen kezeléssel vádoló vádiratban a pénz útját is nyomon lehet követni .  Eszerint hatmillió euró, valamint a Geometax más számláiról további egymillió euró, azaz összesen hétmillió euró egy bizonyos Nagy Erzsébet által tulajdonolt offshore cégekhez kerül. Nagy Erzsébet a Vegyépszer tulajdonosának, Nagy Eleknek az azóta elhunyt édesanyja.
A hétmillióból hárommillió eurót a Betonút Rt. számlájára utalták. A brókerügy nyomozása során vizsgálták a Betonút Rt. számlamozgásait, és kiderült, hogy a Betonút Rt. számlájára beérkező pénzek a Vegyépszer Rt.-től származnak.
A második hárommillió euró útja is hasonló volt: Vegyépszer (Nagy Elek) – Betonút (Dunai-Garamszegi) – Geometax (Dunai-Garamszegi) – Artalon (Dunai – Garamszegi) – Nagy Elek édesanyjának offshore cégei.
A pénzek mozgását nem csak a magyar nyomozó szervek követték figyelemmel, hanem svájci és liechtensteini társszervek is már hosszú ideje vizsgálódnak pénzmosás után kutatva, a továbblépéshez azonban várják a magyar eljárások végét.
Amennyiben megdőlne azon állítás, mely szerint a Betonút Rt.-t képviselő Dunai György és Garamszegi Gábor sem tudott arról, hogy a Betonút Rt. számlájáról saját offshore cégük számlájára került 860 millió forint, akkor lényeges fordulat állhat be a polgári perben is, amelynek tétje kamatokkal együtt már most több tízmilliárd forint.




2015.03.08

A BUDA-CASH-ÜGY A MÁSODIK SZOCIALISTA BRÓKERBOTRÁNY

 

 

Folynak a tárgyalások a pártokkal a kurdisztáni magyar katonai szerepvállalásról – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus azt szeretné, ha a három ellenzéki frakcióból legalább egy támogatást nyújtana, amire szerinte megvan az esély. Rogán Antal a Kossuth Rádiónak adott interjújában a Buda-Csah-ügyről, az adókedvezményekről és az otthonteremtési támogatás bővítéséről is beszélt.
A Buda-Cash-ügy a második szocialista brókerbotrány, a Kulcsár-ügy után – mondta a Vasárnapi újságban Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője. A politikus szerint a brókercég felügyelő bizottságának elnöke a Bajnai-kabinet kormánybiztosa volt, és a tulajdonosok is több helyen kötődnek a szocialistákhoz jól kapcsolódó üzletemberekhez, például az ATV kisebbségi tulajdonosához is vezetnek szálak a Buda-Cashből.
"JÓ, HOGY A KORMÁNYZAT ÁTVILÁGÍTOTTA ÉS ÁTALAKÍTOTTA A TELJES TAKARÉKSZÖVETKEZETI RENDSZERT AZ EMBEREK PÉNZÉNEK MEGMENTÉSE ÉRDEKÉBEN."
Rogán Antal arról is beszélt, szerinte azt is lehet tudni, ebben az ügyben kik a cselekvő tettesek, hiszen a cégnek voltak felügyelőbizottsági tagjai, elnökei és igazgatósága is. Nyilvánvaló, hogy utóbbiaknak van jelentős szerepe a keményen dolgozó kisemberektől eltulajdonított százmilliárd forint eltűnésében. Persze, jó kérdés, hogy mit tudtak a Buda-Cash tulajdonosai – tette hozzá.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a szocialistáknak nagyon komoly szerepe van abban, hogy ez a helyzet előállhatott, hiszen a Kulcsár-ügy után nemhogy megszigorították a brókercégek ellenőrzését, hanem Veres János pénzügyminisztersége idején inkább eltörölték a kétévente kötelező helyszíni vizsgálatot. Aztán az IMF nyomására visszahozták a helyszíni ellenőrzés gyakorlatát, de csak ötévente írták elő.
Ezt követően, 2010 májusában, a Bajnai-kormány utolsó hónapjában a Buda-Cashnél gyorsan elvégezték a vizsgálatot, azzal számolva, hogy a következőre így már csak az újabb országgyűlési választás után kerül sor. Szemben a 2010-es ellenőrzéssel, amikor nem találtak semmit, a 2015-ös helyszíni vizsgálat alkalmával az első nap kibuktak a szabálytalanságok. Eközben már öt éve is javában zajlott a keményen dolgozó kisemberek pénzének eltüntetése, 2010 májusában már legalább 45 milliárd forint lehetett a hiányzó összeg.
Rogán Antal szerint ebből is látszik, milyen jó, hogy a kormányzat átvilágította és átalakította a teljes takarékszövetkezeti rendszert az emberek pénzének megmentése érdekében. Az integráción kívül maradt intézmények közül csak kettő maradt talpon, az összes többi csődbe ment. A keményebb pénzügyi felügyeletre szintén szükség van, át kell nézni az összes brókercéget, és meg kell szigorítani, valamint sűríteni kell a helyszíni ellenőrzésüket.
Az különösen durvává teszi a mostani esetet, hogy a Buda-Cash brókerei, tulajdonosai négy kisbankot kereszttulajdonoltak, és az ott meglévő kispénzeket, amelyeket keményen dolgozó kisemberek helyeztek el, kiszedték, majd eltüntették. Hozzátette: ha nem lenne a 2014 nyarán elfogadott bankszanálási törvény, ma nem lehetne kifizetni ezeket a betéteseket, ami jó néhány tízmilliárd forintot jelent.
"A REZSICSÖKKENTÉST MEG KELL VÉDENI – SŐT, HA LEHET, TOVÁBB KELL CSÖKKENTENI AZ DÍJAKAT."
Rogán Antal kitért arra is, a kormányoldalnak a következő években is arra kell figyelnie, hogy egyetlen egy árban, amit a keményen dolgozó kisembereknek meg kell fizetni, ne legyen indokolatlan elem. A rezsicsökkentést meg kell védeni – sőt, ha lehet, tovább kell csökkenteni az díjakat –, és azon kell dolgozni, hogy a gyerekeket nevelő dolgozó családokat segítő adókedvezmények minél nagyobb mértékűek legyenek. A háromgyerekesek mellett, jobban kell segíteni a kétgyerekes családokat is, ezért a kétszeresére növelik a nekik járó kedvezmények összegét. Az otthonteremtési támogatás rendszerének javításán is keményen kell dolgozni.
Lassan elérkezik a költségvetésben az ideje annak, hogy az első otthonhoz jutás feltételein is javítani tudjanak. Az első kis lépés már megtörtént az otthonteremtési támogatások ügyében, amiket nyilván bővíteni fognak a következő időszakban – tette hozzá.
A politikus megjegyezte, a teljes foglalkoztatás szintén a továbbra is cél, azt tervezik, hogy közmunkára már idén is többet költenek, mint az előzőben, és az összeg 2016-ban is növekedni fog. Emellett a piaci szektorban is szép és dinamikus növekedés indult el a foglalkoztatás tekintetétben.
Az Iszlám Állam elleni magyar katonai szerepvállalásról a frakcióvezető azt mondta, az egyfajta nemzeti konszenzust igényel. Nem csak azért, mert a Fidesznek nincs a döntéshez szükséges kétharmados többsége, hanem mert ehhez minél több ellenzéki frakció támogatását meg kell nyerni. Most éppen erről folytatnak tárgyalásokat. Mint hozzátette, azt szeretné, ha a három ellenzéki frakcióból legalább egy támogatást nyújtana, amire szerinte megvan esély.
Hangsúlyozta, az Iszlám Állam közel-keleti működését nem lehet ottani belső háborúnak tekinteni, például mert ez a szervezet kifejezett céljának tekinti a keresztények üldözését, sőt, kiirtását a saját területén. Ezt egy keresztény kultúrkörbe tartozó ország nem nézheti. Fel kell lépni a nemzetközi terrorizmus és az Iszlám Állam ellen, amihez Magyarország tevőleges segítséget kell, hogy adjon. Rogán Antal szerint az ügy kapcsán nem szabad elfelejteni, hogy Kurdisztánban, ahová a magyar katonák mennének, magyar gazdasági érdekek is vannak, működik egy konzulátusunk, és megjelent a Mol is.
(hirado.hu)



Kálmán Olga fideszes férjét kirúgták az M1-től


2015.03.19. 17:19 | tesz-vesz | 65 komment


egyenes_beszed_1397036606.jpg
Kirúgták az MTVA-tól Hoffmann Györgyöt. A rendező nem értett egyet az M1 új struktúrájával, a döntés állítólag nincs összefüggésben a március 15-ei napon történt M1-összeomlással.  


5 éve van fideszes II/III.
és a posztkomcsi atv-n szereplő prominens posztkomcsi kálmán olga magas beosztású férje elfért az mtv-ben. tehát hoffman fideszes és állandóan veszekedések vannak otthon az ideológiai különbségek miatt? Nem!
semmi különbség nincs a fidesz és az mszp (és leányvállalatai) között ! egy uralkodó elit.
 
 

"Kálmán Olga egy korábbi interjúja Csányi Sándorral, amiben a szervilizmus és alákérdezés legmagasabb fokára ért el. A beszélgetés egy pontján előre bekészített papírt vesz elő hogy megerősítse a sanyarú sorsú bankár mondanivalóját. Az interjú egy pontján megijed, Csányi felvetésétől miszerint érzéketlennek tűnhetne fel a nézők előtt. Ezért gyorsan hozzáteszi, "majd kérdezek még kettőt és akkor kiderül"."

és eljátsszák a fideszes komcsik, hogy milyen bátrak, mert bemennek olgához interjúra. gondolom még ők is előre megkaphatják a kérdéseket. az mszp-sek meg többnyire megkapják, és amúgy is kedvesebbek a kérdések 
az mszp-s botrányoknál.
olga a "baloldali" obersovszki.

elég fontos hír azért, hogy a vérkomcsi tévé arcának a férje a fideszes cselédmédiában ropja a táncot.
emlékszünk az utóbbi idők mtv-s narancsbotrányaira? soroljuk fel őket a kommentekben

A kommunista Keresztapa


 
 




















   
  "amikor a kormány pénze a bankároktól függ,
    akkor a bankárok, nem pedig a kormány irányít;
    a kéz ami ad, felette van a kéznek, ami kér.
    A pénznek nincs hazája; a pénzemberek nem hazafiak,
    és 
nincs becsületük,
    kizárólagos céljuk a nyerészk
edés"
Bonaparte Napoleon
  

Ángyán Pécsen, orbán csányiban

„…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan és rendszeresen készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik.”


A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének  Orbán Viktorról  1982. májusában készített környezettanulmányából

 

 

 
óriási protokolláris baklövés így meghajolni, megalázó
Azért látszik az alá-fölé rendelési viszony!
orbcsanyi keresztapa festmeny.jpg  ez az alázatos kis vakarcs ... mindjárt kezet csókol












"Nekünk Brüsszel és a Pénzvilág nem diktálhat!"
"Nem leszünk gyarmat!"
már tényleg nem

  "Orbán Viktor annyira hozzászokott a párt-és kormányszintre emelt hazudozáshoz, hogy bárhol, bármikor, bárkit hülyének tud nézni szemrebbenés nélkül. Valóságellenes kommunikációja egy közepes képességű vidéki színész hamis gesztusaival egyre inkább a politikai giccs felé viszi hiteltelen alakját, nemzetrontó ámokfutását.

 Orbán kitért a felelősség kérdése alól





"Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását?" címűcikkünkben. Nem azt állítottuk, hogy beszervezték ügynöknek, hanem az általunk közölt dokumentumok - köztük Orbán saját kézzel felvázolt hálózata - alapján, arra a következtetésre jutottunk, hogy egy állambiztonsági hálózati személy kapcsolata volt, akit  - akarva-akaratlanul - informált.
"Orbán Viktornak komoly gondokat okoz az, hogy korábban volt valamilyen ügye, ami akkor ugyan elsimult, de ha nyilvánosságra kerülne, az a politikai szereplésének végét jelentené, olyan mértékben lejáratná őt."  A "László" dosszié rejtélyét dr. Ilkei Csaba írta meg"Állambiztonsági rendszerváltás, 1989: Ez egy életveszélyesen komoly ügy!" címmel.
orbán kolakola.jpgorbán az orbanviktor.hu oldalon nyilvánosságra hozott néhány dokumentumot, válaszolva egy szocialista parlamenti képviselő írásbeli kérdésére.
Sajnos, az akció nem több, mint Orbán parasztvakító porhintése, csak a félrevezetést szolgálja. (Spindoktora: Habony Árpád, az egykori hályogkovács egyre inkább leépülve olyan blödli ötletekre veszi rá Viktort, ami egyenesen a  politikai natur blöff kategóriájába tartozik, s ami miatt ma már nem engednék be egy rangos szakmai klubba Londonban. Elődje, Wermer András is  naív paraszt festő  volt, de némely ravaszul sunyi tanácsa népművészi szinten bejött Viktornak.)
 

ORBÁN-t 1982-ben beszervezési

céllal tanulmányozta a BM III/III-2 Osztálya, de

beszervezésétől elálltak, 206-8/21/1982.sz, 11-

2110/1982. számom környezettanulmány készült

róla. Ez évben „VIKTÓRIA” fn-en a BM III/III-2-es

Osztálya bizalmas nyomozás alá vonja. A

nyomozást 1986-ban bizonyitékok hiányában megszüntet

ik.
 
ebben az országban mindenkit csak be akartak

szervezni...

A '80-as években a Belügyminisztérium III/III-as

ügyosztálya operatív nyomozást folytatott Orbán

Viktor és felesége, Lévai Anikó ellen. Besúgókkal

és lehallgatással igyekeztek információkat szerezni

a házaspár szolnoki és fővárosi tevékenységéről,

kapcsolatrendszeréről. Orbánt '82-ben

megkísérelték beszervezni is - derül ki a

miniszterelnök honlapján publikált dokumentumok

ból.
"lehallgatták és megfigyelték Orbánt és

feleségét" aztán felvették Orbánt egy

minisztérium vezetőképző intézetébe...

A megfigyelésekből kiderült hogy jó

elvtársak vagy hogy?
 Ha csak "megpróbálták" beszervezni, akkor az ügynökakták miért nem nyilvánosak? Milyen kínos lapok kerülhetnének elő onnan!
 
 hornpozsgaynemeth.jpg
horn, pozsgai, németh
Avatott szakértők szemében a saját kézzel írt hálózat volt a legértékesebb dokumentum. Rajta a következő:
 
   "Csáki István
     Temesvári fn. tmb. - Fidesz belső tag
     Győri Gábor fn. hálózati személy
     Kövér"

Orbán saját kezű hálózata
 
Orbán egy szóval sem tért ki e dokumentumra.
Nem tudtuk meg: miként került kapcsolatba Csáki István rendőr őrnaggyal, aki a BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség II. Csoportfőnökségén, tehát a kémelhárításán dolgozott, annak a 7-a alosztályán. Szerepe azért is érdekes, mert az őrnagy édesapja Lévai Anikó és szülei lakóhelyén: Szolnokon volt az MSZMP megyei bizottságának munkatársa.

 Orbán elhallgatta a nyilvánosság előtt 
"Győri Gábor" fedőnevű hálózati személy valódi nevét és nem magyarázta meg Kövér László szerepét sem a felvázolt összefüggésben.
horn_temetes_politikusok_mti.jpg
horn gyula temetése
 
orbán, mint győri gábor

 

 1986. szeptember 4.-én a következő meglepő fordulattal zárja egyik jelentését Vankó Magdolna (dosszié 16. oldal):
 „Anikó arról is beszélt nekem, hogy ő még itt ügyvéd gyakornok, addig itt kihúzza és most, hogy összetalálkozott Viktorral, majd elmegy Szolnokra. Egyébként azt mondta, hogy érdekből megy hozzá, 
érdekházasság, de nem fejtette ki, hogy miért.”
 borosorbanpozsgai_1.jpg
boros orbán pozsgay

Az állambiztonság számára különös garancia Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek, a Kádár-rendszer őszinte és megbecsült hívének személye. A Délkő Dunántúli Kőbánya Vállalat gánti üzemének vezetője a környezettanulmány készítésekor épp nincs itthon, mert 1982. február 21-től

„…államközi szerződés eredményeként Líbiában kutatómérnökként dolgozik, előreláthatóan 1983-84-ben tér végleg vissza Magyarországra. Többszörös „Kiváló Dolgozó”, aranykoszorús szocialista brigádtag. Úgy tudják, hogy 1958-tól tagja volt a KISZ-nek, aktív szervező tevékenységet folytatott. 1966-ban felvették az MSZMP-tagok sorába, előbb a KISZ patronálója, később propagandista lett. Társadalmi fejlődésünkről alkotott véleménye következetes kommunista, amely érezhető gyermekei tudati nevelésében is.”

Boross Péter tudja, hogy nem sikerült Orbánt beszervezni


- Boros?
A Kádár rendszerben a dél-pesti gebines?
Háát...
Azért abban a rendszerben az ő poziciójához is kellett valami kis baráti segitség,amit nem a corvinközi bajtársaktól kaphatott,akik beépültek a rendszer döntéshozó pozicióiba,a felső szintekre...
Maradjunk annyiban,hogyha valakit a Boros akar megvédeni,az már régen rossz...
igen, ez vérkommunista szint:
" 1957-ben a forradalmi tevékenységei miatt letartóztatták, majd internálták. 1959-ig rendőri felügyelet alatt állt. Ebben az időszakban hosszú ideig egzisztenciális gondokkal küzdött: volt segédmunkás, képügynök, protekcióval vendéglátó-ipari ellenőr és csapos. Ezután közreműködött a magyar vendéglátóipar és idegenforgalom felsőfokú szakemberképzésének megszervezésében. Ennek köszönhetően vállalta el 1965-ben a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat igazgatóhelyettesi pozícióját, majd ezt követően 1971. december 21-én kinevezték a vállalat igazgatójává. Innen vonult nyugdíjba 1989. február 1-j
én."
egyem a kis szívét, nehéz anyagi gondokkal küzdött de a komenisták a két szép szeme miatt vállalatigazgatót csináltak belőle!
ez egy leányálom!
De ne menjünk el a pletyka mellett, hogy ez az állás csak fedősztori-szinekúra. és aktív kgb-s volt az öreg igazából.

- Valahogy így. a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat igazgatója hivatalból volt köteles együttműködni, mint "társadalmi kapcsolat".
Ugyan ez vonatkozott 
a szállodás Pali bára is.
Hasonló a helyzet Orbán Viktor írnok sorkatona és az akkori katonai elhárítás vonatkozásában.
Az, hogy milyen karton található Orbánról 25év után? Ugyan már!
- Az akkori időkben az országba beutazó külföldiekkel,az emigránsokkal,"disszidensekkel",ideológiai ellenfelekkel külön ügyosztályok foglalkoztak.
Ezek találkozóira általában nyilvános helyeken került sor,példáúl vendéglátó helyeken.
Adta magát,hogy az ezeken a helyeken állandóan jelen lévők,az ott dolgozók figyeljék meg őket.
Ez nem volt titok,mindenki tudta akkoriban.
Aki a főnők lett egy ilyen struktúrában,mint a Boross,az maradt volna ki az egészből?
Ugyan kérem!
Vicc!

- Érted, szerencsétlen Mécs Imre kb. ugyanennyi szocializmus alatti karrier okán már hóttbiztosan hétpróbás besúgó, sőt titkosügynök lett.

Na de a Boross!
Az a tehetségével ért el mindent, százszoros ellenszélben, télvíz idején, hegynek fölfelé, mezítláb!
orban_lazar.png
- Az hogy a beszervezésétől elálltak, a magyar nyelv értelmezésében nem azt jelenti, hogy nem szervezték be, inkább azt, hogy valahol máshol már be volt szervezve, ezért az a szervezet III/III-2 úgymond átengedte egy másiknak.
Ezt támasztja alá az az 
utolsó előtti dok. is, hogy operatív kapcsolat megszüntetésének oka: leszerelt. Holott ott van leírva, hogy a megszűnés okát részletezni kell, pl. dekonspirálódott, megtagadta. Ha megtagadta volna, akkor annak kéne szerepelnie és nem annak, hogy leszerelt.
orban_lazar222.png

1987. szeptember 22-én a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályaértékelő jelentést készített a Dr. Lévai Anikó szolnoki lakos ellen folytatott „Bojtár” fedőnevű bizalmas nyomozás eredményeiről. Ebben idézi Orbán Győzőnek „a célszemély apósának” véleményét fiáról és menyéről:

Orbán Győző, célszemélyünk apósa felelőtlenségnek, elhamarkodott ítéletnek tartja fia és célszemélyünk kijelentéseit a vízlépcső (Gabcsikovó-Nagymaros) mellett. Megállapítja általában, hogy fia és célszemélyünk meggondolatlanul, hebrencsen nyilatkoznak minden témában, amiben állást foglalnak. Nem az észérvekkel próbálkoznak hatást gyakorolni vitapartnereikre, hanem érzelmi alapon vitatkoznak.”
pozsgay_imre_forradalom_vagy_ellenforradalom_1956_petofi_nepe_1957.jpg






3., Orbán sajnáltatja magát a honlapján közölt levél válaszban, s az az olvasó, aki nem ismeri az akkori események igazi hátterét, még meg is hatódik: „Szegény Viktor!” Ezt írja honlapján  egyebek között:
„…a nyolcvanas évek elejétől mindenféle titkosszolgálati eszközt bevetettek ellenünk. Megfigyeltek, besúgókat állítottak ránk, lehallgató eszközöket telepítettek a munkahelyünkre, a lakásunkba, sőt, a hálószobánkba is…újra átélni azt a fenyegetettséget, nem kellemes élmény.”

Ezzel szemben az a valóság, ami az állambiztonsági jelentésekből 1986 augusztusától bizonyítottan kiderül: Horváth István belügyminiszter, az MSZMP KB tagja, aki a jogász szakkollégium igazgatójának: Stumpf Istvánnak az apósa, tökéletes védelmi ernyőt tart  a hatalomra törő fiúk feje fölé.

(
Stumpf 1998-ban, a Fidesz választási győzelme után megalakult Orbán-kormányban a Miniszterelnöki Hivatal vezetője lett, miniszteri rangban („kancelláriaminiszter”). 2000 és 2002 között ilyen minőségében a miniszterelnök helyettese volt.)
abov120414_05.jpg
Horváth István belügyminiszter, az MSZMP KB tagja

Ők pedig tudják ezt, Orbán és Lévai Anikó különösen. Mindenről előre értesülnek, nevetve, viccelődve, „bátor kritikával” és gúnyos megjegyzésekkel fogadják a rendőri intézkedéseket, mert biztosak lehetnek benne: bármi történik, bántódásuk nem eshet. Ezt nem egyszer  nyíltan hangoztatja Lévai Anikó, akinek a magabiztos mondatai sorra megjelennek az állambiztonsági jelentésekben. Idézzük őket:

1986. augusztus 12-én a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályának vezetője megkapja „Bátonyi” fedőnevű titkos munkatárs jelentését:

   „Amit az alábbiakban leírok, kérem nagyon bizalmasan, diszkréten kezelni. Már többször tettem említést, hogy ismerősünk (Lévai Anikó, - a szerk.) igen tájékozott minden vonalon, még a kormánykörökben elhangzott eseményekről is. Még ha bizalmasan is, azonnal első kézből kapják a tájékoztatást, ami nem kis dolog, nem adatik meg akárkinek. Miről van szó? A szervezet egyik tagja, Horváth Andrea és férje (Stumpf István, - a szerk.), aki egy nagy kollégium igazgatója Budapesten, mindent tudnak az ország eseményeiről, még ha az bizalmas is. Budapesten a Rózsadombon laknak egy gyönyörű villában. Horváth Andrea viszont nem más, mint H.I. (Horváth István belügyminiszter, - a szerk.), a KB. tagjának leánya. A közeljövőben Dorogházán lesz a találkozó: Dr. Lévai Anikó, a vőlegénye (hamarosan összeházasodnak), Horváth Andrea és a férje és még két ember, akinek a nevét nem tudom.”

Bátonyi” jelenti augusztus 27-én:

Horváth országos szinten mindent tud, és amit ő tud, azt tudja a szervezet is, főleg a lányán, Horváth Andreán keresztül…minden olyan eseményről, ami kormány szinten eldöntetett, de a lakosság számára még  egyáltalán nincs tudomásra hozva. Legyen az kormány hatáskörön kívüli vagy belüli dolog. Személyekre vonatkozó vagy a lakosságot érintő esemény…A szervezet egyre több tagja jut külföldre előadások tartása céljából és akiken keresztül megkapják Nyugatról a megfelelő támogatást is. Most volt egy személy New-York-ban, most megy egy másik személy Nyugat-Németországba.
Ha valakinek a tagok közül összeütközése van a törvénnyel, rendőrséggel, ha valakit ki kell hozni a börtönből, Horváth elintézi.
A doktornő (Lévai Anikó, - a szerk.) elmondta, hogy nem számít, ha esetleg lázításért vagy valami másért letartóztatnák a vőlegényét (Orbán Viktort, - a szerk.), mert Horváth azonnal intézkedne és a vőlegénye azonnal szabadulna.

tipikus szdsz-es, tudjuk, hogy az ávós szdsz-esek lázonghattak, a vezetőket sose vitték be a rendőrök, csak a kis szdsz-tagokat vegzálták

 

A doktornő elmondta, hogy igen könnyű a dolguk, mert a BRFK-án egyértelműen utasításba adták, hogy nem szabad ezt a szervezetet bántani, csak távolból figyelni kell a ténykedésüket, figyelni kell az események folyását.
Minden bizonnyal ez is Horváth „nyomása” alapján van így a BRFK-nál.
Ezt természetesen tudja a szervezet vezetősége is, így azt csinálnak, amit akarnak.
Az megy külföldre, akit ki akarnak küldeni, hiszen több nyelven beszélő emberekről van szó, úgymond az ország várható jövőbeni vezető embereiről.
Szomorú, de le kell írnom - hiszen az is a feladatom, hogy reális képet adjak dolgokról, még ha fájó is egy kicsit -, hogy a doktornő (Lévai Anikó, - a szerk.) most is hangosan  röhög a Nógrád megyei rendőrségen.
Említettem talán, hogy a doktornő 1986. szeptember hó folyamán Szolnokon fogja tartani az esküvőjét Viktor nevű vőlegényével és ezen az esküvőn komoly beosztású és egzisztenciájú egyének is meg fognak jelenni. (Többek között a Horváth família.)
Továbbá Horváth Andreáék rózsadombi villája is egy nagy-nagy rejtély. Eddig komoly jelentőségű randevúk színhelye volt. A doktornőt idézve: országos jelentőségű randevúk színhelye…”

Viktor és Anikó a hatalom védernyője alatti ellenzékiek
Nos, csak ennyire voltak „fenyegetettek” ezek a szegény „üldözöttek”. A jövő favorizált  urainak kivételes helyzetében „azt csináltak, amit akartak”.
Kellemetlen emléke pedig csak a rendőrségnek lehet, amelyen hangosan röhögtek. Tették-vették a technikát, kukkoltak, osontak a fiatalok nyomába, jelentéseket írtak, ám valójában tudták: odafent  Horváth és társai vigyáznak a megfigyeltekre, Andrea mindenről jelzést küld, hogy Anikó és Viktor jól aludhassanak és napra készen képben legyenek az országos információk tekintetében. Utazhassanak Nyugatra, kezelhessék a támogatásokat, megszervezhessék - egyebek között -  az állambiztonsági rendszerváltást idegen  pénzen, külföldi kiképző tisztekkel, nagy belső árulások segítségével.
Amúgy  mindennapos bevett szokás volt, hogy  az állambiztonság  a saját hálózati embereit is ellenőrizte, nem csak a kiszemelteket, hanem a legjobban dolgozókat is, köztük az  olyan amatőr hálózati kapcsolatot, mint amilyen Orbán Viktor volt."





 














"... és a vőlegénye azonnal szabadulna"






























 orban horn.jpg

 



 "folyamatosan focizott, nem tanult" valószínűleg ügyvédi 
diplomáját a smitti módon szerezte apja segítségével.

hogy ő tanítana? mit, mikor ő soha nem tanult, már kezdődik a 
kamuszöveg, a hazudozás, 
ne felejtsük: saját honlapján, hozta nyilvánosságra, hogy be 
akarták szervezni már 1982-ben. a kommunista diktatúra nem 
egy kerti parti, amire ha nincs kedvem nem megyek el, azt 
akarja hogy elhiggyük: elálltak a beszervezési kísérlettől, csak
 azért mert akkora ellenzékinek tartották a KISZ-es gyereket? 
ezek teljesen ostobák

Banánköztársaság


A banánköztársaság kifejezést pejoratív értelemben olyan (általában latin-amerikai illetve karibi) országokra értjük, amelyek politikailag instabilak és élükön egy korrupt és törvénytelen eszközökkel kormányzó párt vagy diktátor gyakorolja a hatalmat. Ebből az instabilitásból következik, hogy ezen államok gyakran színterei politikai puccsoknak és forradalmaknak.

A térség jellemző mezőgazdasági terményeinek, elsősorban a banánnak és az ananásznak a hasznosítására az amerikai United Fruit Company vetette meg a lábát ezekben az országokban, a 19. század végén. A mamutkonszern hamarosan kizárólagos termeltetési és felvásárlási monopóliumokra tett szert, és mivel az érintett országok exportképes termékeinek közel 90%-át a banán tette ki, az értékesítés pedig a UFC kezében volt, az adott országok nemzetgazdasági – és ezáltal politikai – szinten gyakorlatilag az amerikai megavállalat függőségébe kerültek.

orban kuncze.jpg
A UFC a helyi politikai vezetés és gazdasági stratégia tekintetében egyaránt dominált, a köztársasági berendezkedési forma díszletté vált, amelyet áthatott a korrupció. A politikusoknak a gazdasági kényszerek miatt igen szűk mozgástér jutott, előtérbe kerültek a személyes ambíciók, ami instabilitáshoz, csatározásokhoz, válságokhoz, puccsokhoz, illetve ezek állandósulásához vezetett. Eközben a UFC tényleges gazdasági dominanciája nem sérült, mert minden hatalomra jutott erő számára egyaránt létkérdés volt a banánexport és az abból származó bevétel folyamatosságának biztosítása.

A UFC a saját érdekeit (de csak azokat) maximálisan biztosította a térségben, saját használatára épített infrastuktúrát, kutatólaboratóriumokat, végzett növénynemesítést stb., de a térséget gyakorlatilag saját gyarmataként kezelte.
orban csok.jpg
Először O. Henry amerikai író és humorista használta 1904-ben a Cabbages and Kings című novelláskötetében, egy „Anchuria” nevű, Hondurasról mintázott fiktív országra. A „köztársaság” szó ironikusan a helyi politikai viszonyok operett-jellegére, a „banán” szó pedig a térség alapvető árucikkére utal.

Orbán Viktor - Pávatánc avagy hogyan verjük át az 

EU-t - 2012.05.31.





"A kormányoldal számára pedig legyen örök mementó Dsida Jenő Tekintet nélkül című versének egy részlete:
...Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak,
egyformán szolgálni 
nem lehet.  

Mert addig ez az ország roncsolt lélekkel cipeli tovább ezt az örökséget. S akkor sohasem lesz feltámadás. "


Csanádi Gábor Ferenc – 
barikad.hu

"sok kérdés érkezett... az elszámoltatás ügyében... én nem gondoltam volna, hogy ez még mindig ilyen erősen dolgozik ez emberekben ...."
Orbán Viktor miniszterelnök, 2010. december végén, Facebook



olvassunk a sorok között, és értsük a polkorrekt eufemizmust:

szül: 1963. Székesfehérvár.
 1984-ben több társával együtt megalapította a

szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget. Ezután 1987 és 1989 közt

Szolnokon lakott, de Budapesten dolgozott a

Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium

Vezetőképző Intézetében, ahol 1987 novemberétől 1988 márciusáig szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében

vett részt. 1988 áprilisától a SorosAlapítvány

támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989

szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjávalaz

oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetéttanulmányozta, de tanulmányait

az 1990-es magyarországi országgyűlési választások miatt félbeszakította.

Nős, felesége 
doktor Lévai Anikó jogász, vállalkozó. Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra

Politikai pályafutását gimnáziumi

alapszervezeti KISZ-titkárként kezdte.[3] Politikai hozzáállása saját elmondása alapján a honvédségben eltöltött idő alatt változott meg gyökeresen, ahonnan teljesen más emberként

távozott. Korábban a szocialista rendszer naiv

és elkötelezett híve volt.[3] Alapító tagja és 1989-

ig szóvivője lett az 1988. március 30-án

megalakult Fidesznek.




Orbán: Az IMF a mi barátunk



Arra a felvetésre, hogy a valutaalap azért akarhat pénzt adni, mert így tud beleszólni a magyar gazdaságpolitikába, a kormányfő úgy reagált: „ez egy rosszindulatú értelmezés, az IMF a mi barátunk”. Mint mondta, az IMF olyan bank, amely az államoknak ad pénzt, és ezért cserébe elvárja azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy visszakapja a pénzét.
:) mi a rosszindulatú értelmezés, akkor mégegyszer :)
te hazaáruló kutya, nem ezért vonultak fel a Széles-féle 
Békemeneten az emberek "Nem leszünk gyarmat" feliratú 
táblákkal?


el fog jönni az idő, meglátjátok, amikor ugyanúgy kiesik a parlamentből ez a primitív posztkommunista besúgópárt, mint ahogy az MDF és ahogy az SZDSZ. pontosan azért, mert a fidesz hazug, ideológiailag hazug, az MSZP-DK meg tudja tartani a prosztó szavazóit, ugyanúgy prosztó az MSZP, ahogy a szavazói, de a fidesz ->lényegében<- más, mint a szavazói.
másnak hazudja magát, és egyre inkább elszabadultak a komcsiellenes szövegek, míg végül megszületett a 
biszku-film is. a fidesz támogatta, mert ebben a szerepben van, ebben a színben kell feltűnnie, de ez a támogatás egyben a végét is jelenti.
orbcsanyi keresztapa impasto.jpg


...mikor lényegében kéne támadni a kommunistákat, akkor a fideszes (média) kiskutyaként nyüszítve hátraszalad és hátára fekszik, szabaddá téve a mellkasát.

A fidesznek nincs félnivalója, mert van egy olyan törzsszavazótábora, akik nem gondolkodnak, hanem hisznek.
 ezek az emberek nem tudják értelmezni a demokráciát, azt 
hiszik, a kedvenc pártjuk egy focicsapat, és ők a szurkolóik, a
 rajongóik - szerencsétlen hülyék mind, kik olyan embereknek 
hisznek, akiket nem ismernek.

Simicska az ATV-ben: 30 éven keresztül hittem Orbánnak




- Volt viszont, aki odajött magától és elmondta. „Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad.” Azt mondtam az illetőnek: nincs harag, jó, hogy szólt, majd kitaláljuk együtt, miket írjon. Azt hiszem, maguktól is rájöttek már, ő ki volt.
Orbán Viktor?
- Igen. Amikor aztán leszereltünk, az étteremben várakoztunk, már civilben, őt kiemelték közülünk. Úgy mentünk haza a leszerelő vonattal is, hogy Viktor nem volt velünk. Minden katona elmegy bulizni, ha leszerelt, így tettünk mi is, aztán ott egyszer csak megjelent. „Hát te hogyhogy itt?” Azt mondta, alá akartak íratni vele, de ő nemet mondott. Harminc éven át elhittem neki, hogy így történt.
Ma már nem?
Ma már nem tudom, mit gondoljak.
Kikérte az önről szóló jelentéseket?
Utánanézettem. Úgy tudom, semmi sincs rólam. Ez csupán azért furcsa, mert a saját szememmel láttam az aktát 22 évesen, a saját fülemmel hallottam a rólam szóló jelentéseket az őrnagy szájából.
A rendszerváltáskor sok akta eltűnt.
Budapesten, igen. Van azonban egy másik város, ahol minden meglehet.
Moszkva?
Pontosan.
simicska a saját szerepéről hazudozik, ebben igazat mond.

napi simicska, napi orbán


Orbán Viktort a katonai elhárítás 1981/82-ben társadalmi kapcsolatként tartotta nyilván – ezt a HVG hetilap által fakszimilében közölt dokumentum is bizonyítja.

A zalaegerszegi laktanya katonai elhárítása – a Belügyminisztérium III/IV-es csoportfőnökségének helyi kirendeltsége – Orbán Viktort társadalmi kapcsolatként tartotta nyilvá
n. 
 orban_nem_komcsi.jpg






























orbanrokonsag.jpg









nagyít, jobb egér, kép megjelenítése



Orbán Viktor fejben elszámoltat


Az új fideszes államtitkár III/II-es operatív tiszt


A Vitézy-Hankiss-Erdős-Orbán-klán


A Magasdi fedőnevű Martonyi


Bölcskei Gusztáv, a reformátusok vörös vezetője


"vitéz" Bencsik elvtárs


Az állami mártír- és téglaképzés (Jobbik, LMP, TESZ)


Dr. Tóth Zoltán József Pomázon páholykodik










Két kommunista az ötvenes években: 
- te is partizán voltál? 
- még nem, de már intézik.
horn_temetes_politikusok_mti.jpg
horn gyula temetése

A kommunista Keresztapa, 2. rész

Orbán Viktort a katonai elhárítás 1981/82-ben társadalmi kapcsolatként tartotta nyilván – ezt a HVG hetilap által fakszimilében közölt dokumentum is bizonyítja.

A zalaegerszegi laktanya katonai elhárítása – a Belügyminisztérium III/IV-es csoportfőnökségének helyi kirendeltsége – Orbán Viktort társadalmi kapcsolatként tartotta nyilvá
n.
 - orbán a hős, beavatta simicska haverját, hogy jelentenie kell róla, hol a probléma? - védi stumpf-gyerek a gazdáját. 

ott a probléma, hogy az antikommunista a kommunistákat 
szolgálja a mai napig, hisz üngyöklisták nem nyilvánosak, és lusztráció sincsen, mert nem kéne ám az mszmp-seket (meg az aladárjaikat) megtűrni a médiában, közéletben, politikában, magángazdaságban oligarchaként, vagy közcégek élén oligarchaként, rendőrségen, bíróságon, meg az ügyészségen se (lásd polt péter). (dehát saját apját ki ítélné el? hazudni nem kéne az antikommunizmust)
meg ott, hogy nem mindenki volt a haverja, akiről orbánnak jelenteni kellett. akiket nem ismert, akik nem pénzelték a fideszt később, lehet be se avatta, lehet nem is jelentett róla "szépeket", hanem olyanokat amiket a kommunisták hallani akartak. ott a probléma kicsi stumpfom.
meg ott a probléma, hogy orbán 1988-ban EGY KOMMUNISTA
 MINISZTÉRIUMBAN DOLGOZOTT! 

vajon miért? és hogyan, ha korábban állítólag megtagadta a beszervezést?
paul_lendvai.jpg
 A magyar származású, évtizedek óta Ausztriában élő Paul Lendvai újságíróról három egykori titkosszolgálati munkatárs is azt állította, hogy önként működött együtt a kommunista titkosszolgálattal.

A Magyar Nemzet szerint a Cole Michael fedőnéven dolgozó Lendvai – az egyik levéltári anyag alapján – a titkosszolgálat egyik legjobb társadalmi kapcsolatavolt. A napilap emlékeztet arra, hogy Paul Lendvai tavaly novemberben tagadta a Heti Válasz információit, amelyek szerint együttműködött a kommunista titkosszolgálattal. A hetilap akkor külügyi dokumentumokra hivatkozott; a Magyar Nemzet most az állambiztonsági iratok között talált olyan anyagokat, amelyek az ellenkezőjét igazolják, mint amit Lendvai állít magáról.

A Magyar Nemzet azt írta: a birtokába került dokumentumból kiderül, hogy Lendvai a Belügyminisztérium III/I-es csoportfőnökség 3-e alosztályához kapcsolódva dolgozott Cole Michael fedőnéven. A cikk szerint Lendvainak, aki jelenleg is a Europäische Rundschau főszerkesztője és az ORF-TV Európa Stúdiójának vezetője, Cole Michael fedőnévvel 1962. október 6-án nyitottak B (beszervezési) dossziét. Abból kiderül, hogy 1961-ben vette fel a kapcsolatot az alosztály Urbán fedőnevű titkos munkatársával. Lendvai még 1957-ben kért politikai menedékjogot Ausztriában.
 Nem először olvasni olyan véleményt,
- hogy Orbán még "társadalmi kapcsolatként" is milyen rendes volt Simicskával,
hiszen közölte vele, hogy jelentenie kell róla és aztán (Simicska szerint) együtt találták ki,
mit mondjon,
illetve,
- hogy a fifikás Orbán ezzel jól átrázta a "hálózati személyt".

Ez azonban - ha így történt -, csak a kisebbik része a dolognak.
Teljesen valószínűtlen ugyanis, hogy az előfelvételis századában "társadalmi kapcsolat"-ként katonáskodó Orbánnal szemben csak az lett volna az elvárás, hogy egyetlen egy katonatársáról (Simicskáról) jelentsen.
Sajnos, az a valószínű, hogy nemcsak Simicskáról kellett jelentenie, hanem másokról is. Arról viszont nincs információ, hogy másoknak is ugyanúgy felfedte a dolgot, mint Simicskának. Ráadásul, akkor a dekonspirálódás könnyen a "hálózati személy" tudomására jutott volna és akkor a "dekonspirálódott" okkal szűnt volna meg a op. kapcsol
at.

  "mi azon voltunk, hogy csináljunk egy jó KISZ-életet" Orbán Viktor.

Stumpf István (a Hazafias Népfront utolsó alelnöke, Göncz Árpád tanácsadója, volt fideszes miniszterelnök-helyettes, ma AB-tag) apósa, Horváth István, belügyminiszter, az MSZMP KB tagja is jóban volt Orbánnal, állítólag még ott volt Orbán Viktorék esküvőjén is. a kommunista belügyminiszter és az "ellenálló antikommunista" kéz a kézben. 
look_son_legend.jpg

de ha nem is volt az esküvőn, stumpf fideszes pozícióival már
 akkoris kompromittáló önmagában! ahogy erdős péter popcécár
 fideszes korrupt fattyai is eléggé tompítják és hiteltelenítik a 
párt antikommunista élét..
goncz_stumpf.jpg




az "szdsz-es" göncz és stumpf

Kőszeg Ferenc: Simicska Lajos, Orbán Viktor és az állambiztonság


Kőszeg a Kádár-korszak idején a "demokratikus ellenzék" képviselője volt, 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd a Szabad Demokraták Szövetsége alapítója volt, 1990 és 1998 között országgyűlési képviselő. A rendszerváltást követően a Magyar Helsinki Bizottság megalapítója és első elnöke.



„hírek-álhírek sorozatában
 kaptam az információt Orbán Viktor és az állambiztonsági szervezet kapcsolatáról is. A történetet több, vélhetően álnéven bemutatkozó tiszt egybehangzóan mondta el. Az egységes »narratíva« épp úgy lehet a hitelesség, mint az összebeszélés bizonyítéka.
koszeg_ferenc.jpg
A történet egyébként, ahogy az 1990 januárjában elmondottakra visszaemlékszem, a következő volt. Orbánt, az akkori idők gyakorlatának megfelelően, miután felvették az egyetemre, behívták katonának: szolgálati idejének nagyobbik részét az egyetem megkezdése előtt kellett teljesítenie. 
Ekkor hívatta magához az állambiztonsági szervezet tisztje: többször beszélgetett vele, úgynevezett társadalmi kapcsolatként kezelték. Az egyetem elvégzése után a Fidesz-vezetőként már országosan ismert Orbánt ismét behívták katonának. Az állambiztonsági tiszt megint felkereste, ekkor azonban Orbán mindenfajta kapcsolatot elutasított.

biztos más dolga volt. épp önéletrajzot írt a komcsi
 minisztériumba. a titkosszolgálatok meg megijedtek, és nem
 forszírozták a beszervezést, mert látták orbán szemében az
 ellenállók tüzét. meg mögötte a belügyminiszter-haver kezét.

Hogy egy sorkatona ne legyen hajlandó szóba állni az állambiztonsági szolgálat katonai szerve – a III/IV Csoportfőnökség – tisztjével, akitől a csapatparancsnokok is rettegtek, még 1989-ben is rendkívüli esemény volt, állította az informátorom, ezért terjedt el széltében-hosszában az állambiztonsági szervezeten belül. Mert a titoktartási kötelezettség a szervezeten belül is érvényes volt, a tartótiszt csak az elöljárójának számolhatott be az informátoráról. A valóságban persze, mint Bajcsi interjújából tudhatjuk, ezt a szabályt is a gulyás-kommunizmus lazaságával tartották tiszteletben.
 A Belügyminisztérium III/IV-es Csoportfőnöksége, azaz a katonai elhárítás tisztje, az előírásoknak megfelelően, először javaslatot tett »társadalmi kapcsolat létesítésére« a jogásznak készülő sorkatonával, majd az ezt követő priorálás után jelentette, hogy a kapcsolat 1981. október 20-án létrejött. Célja a »államellenes és a határkörünkbe utalt más bűncselekmények, valamint a KISZ-t károsan befolyásoló jelenségek felderítése«.



Nekem a röhej csúcsa volt, hogy egy volt belügyminiszter, bizonyos 
Gál Zoltán (képen: balra; fia: Gál J. Zoltán MSZP-s politikus, államtitkár, korábban újságíró) akinek a kezében futottak össze az összes titkosszolgálati szálak, neki jelentett szinte mindenki és a tudtával sőt parancsára titkosszolgálati dossziékat tüntetett el teherautószámra, illetve gyártatott dossziékat utólag, 1989-90-ben éveken át szocialista párt színeiben parlamenti házelnök lehetett, holott Németországban éveket csücsült volna és gondolkodhatott volna a "dicső" múlton. Továbbá a pofátlanság teteje volt, hogy 1994 után talpig gyászban koszorúzott a 301-es parcellában, ahova még pár évvel azelőtt lovasrendőröket vezényelt. Ezekért is egy következmények nélküli ország Magyarország és nem kevesen nevezik szerintem joggal a rendszerváltást módszerváltásnak.
De ha már így alakult....akkor sürgősen be kellene fejezni mindkét oldalon az ügynökösdit mert 25 év elteltével kezd nevetségessé válni egy a szánalmas kizárólag jelen politikai kis célokat szolgáló játszadoz
ás. 
gal_z.jpg
Gál Zoltán, balra
Ugyanebből az iratból derül ki, a kapcsolat 1982. augusztus 1-én megszűnt, minthogy a katona leszerelt. A társadalmi kapcsolatok létesítésének távlati célja az előfelvételisek körében az volt, hogy a leszerelt katona már beszervezett hálózati személyként kezdje el egyetemi pályafutását. Az egyetemi besúgók átlagosan öt év múlva kikoptak a szerepükből, folyamatosan kellett tehát az utánpótlásról gondoskodni. Az már egy jóval későbbi, 1987 augusztusában kelt iratból derül ki, hogy »Dr. Orbánt 1982-ben beszervezési céllal tanulmányozta a BM III/III-2 osztálya, de a beszervezéstől elálltak«. A jelentésben szereplő »ifjúságvédelmi« osztály feladata az egyetemi besúgóhálózat kézben tartása és fejlesztése volt. Hogy Orbán beszervezésétől miért álltak el, az nem derül ki a jelentésből. Az azonban igen, hogy néhány hónappal a leszerelése után, 1983. március 15-én, tehát még első éves korában a Batthyány-mécsesnél rendzavarást követett el. Vagyis együtt zavarta a rendet a demokratikus ellenzékkel (a mostani liberális ellenségeivel), amely akkoriban már minden évben »rendzavarással« ünnepelte meg március 15-ét.
na, PROVOKÁTORFIGYELŐRE VELE! vessétek a mókusok elé! 
orbán rákerülhetett volna egy akkori provokátorfigyelőre. és
 most finom voltam, mert nem szűnik csak úgy meg egy katonai beszervezés vagy társadalmi kapcsolat, hiába nincsenek papírok.. lásd lent III/III-as tiszt vallomását és a  a cigánygyilkosságok ügyét. az is katonai beszervezés volt és jelentések sorozata történt. "A történet egyébként, ahogy az 1990 januárjában elmondottakra visszaemlékszem, a következő volt ... majd az ezt követő priorálás után jelentette, hogy a kapcsolat 1981. október 20-ánlétrejött.... 1983. március 15-én" kőszeg egész jól emlékszik, kicsit se tűnik megszerkeztettnek a szöveg hivatalból, kicsit se tűnik részbeni dezinformálásnak, gondolok pl az ilyenekre: "hogy nem
 szervezhették be, meg hogy orbán ellenálló".


Mécs és Fodor az ellenzéki SZDSZ-es, 1988 október 23



A történet második részére, a hajdani együttműködés kemény megtagadására, nem láttam írásos dokumentumot, sőt az esemény megtörténtével kapcsolatban is kételyek merülnek fel. Nem a megtagadással, hanem a kezdeményezéssel kapcsolatban. Hiszen az idézett 1987-es jelentésből is kiderül, hogy Orbán ellenzéki tevékenységét folyamatosan nyomon követték. 1988. március 30-án megalakult a Fiatal Demokraták Szövetsége, egy hétre rá pedig megkapták érte a szokásos rendőri figyelmeztetést. Vajon kinek juthatott eszébe, hogy ilyen körülmények között megpróbálja feléleszteni a »társadalmi kapcsolatot«, amelyet már 1982-ben sem sikerült életben tartani?
miért nem kérdezed meg pető ivánt, bauert, vagy eörsit erről,
te szdsz-alapító? vagy kérdezd az ávós apjukat!
Simicska Lajos, bármekkora szenzációt csinál is belőle a sajtó, semmi olyat nem mond, ami 2012-ben ne lett volna ismert és dokumentált. Az sem szenzáció, hogy Orbán szólt Simicskának, hogy jelentenie kell róla: ezt sokan megtették, besúgó és besúgott meg is beszélték, mi legyen a jelentésben. Van azonban a gazdaságimasztadonnak egy kijelentése, amely kétségessé teszi szavai hitelességét. »Úgy tudom, semmi sincs rólam. Ez csupán azért furcsa, mert saját szememmel láttam az aktát 22 évesen«. Simicska 1960-ban született, huszonkét éves 1982-ben volt. Az állambiztonsági aktáknak még a létezése is államtitoknak minősült, hiszen az egész állambiztonsági szolgálat elrejtőzött a rendőrség háta mögött. Kevéssé valószínű, hogy bárki, aki a kezébe foghatott egy állambiztonsági aktát, kockáztatta volna, hogy éppen a célszemélynek mutassa meg."
simicska hiába próbálja játszani most a demokratát, meg az értékelvű keresztény-konzervatívot káromkodós sikerrel, akkor is csak befolyásos kommunista közegből jön, különben most nem lehetne oligarcha. ő is KISZ-es volt, "ő volt egyedül idősebb orbánéknál, és ő is volt a legokosabb köztük"
 Rendszerváltás MSZP




lenne elég bizonyíték, Nürnbergben is volt elég. csak szándék nincsen

Rainer M. János, történész: Simicskának és Orbánnak is igaza lehet



A történész az Origónak azt mondta, a médiavállalkozó dokumentumokkal alá nem támasztott vádja éppúgy nem
 bizonyítja, hogy Orbán Viktor ügynök volt, mint ahogy a
 miniszterelnök korabeli iratokkal alátámasztott reagálása sem
 cáfolja egyértelműen, hogy nem volt ügynök. Viszont akár
 mindkettejüknek is igazuk lehet.

Erre reagált azzal Orbán Viktor, hogy újra közzétette a korábban, 2012-ben - ellenzéki képviselői kérdésre - már nyilvánosságra hozott aktacsomagot. Ebből nemcsak az derül ki, hogy őt magát is megfigyelték, hanem az is, hogy megpróbálták beszervezni, de ő nemet mondott. Ezt Simicska szerint Orbán maga is mondta neki, de 30 év után most elbizonytalanodott, elhiggye-e.
simicska pontosan tudja, csak gonoszkodik illedelmesen.
A miniszterelnök már 2012-ben is azt közölte, hogy „sorkatonai szolgálatom első időszaka alatt megpróbáltak beszervezni, de ezt visszautasítottam, így a kísérlet - amint az a mellékletből kiderül - sikertelenül végződött". Orbán ezt a védekezést olyan irattal bizonyította, amely a későbbi felesége, Lévai Anikó „Bojtár" kódnevű megfigyelési dossziéjából származik - mondta Rainer M. János.
A történész emlékeztetett ugyanakkor, hogy a „Bojtár" nevű operatív dosszié alapvetően a Lévai Anikóval kapcsolatos iratokat tartalmazta, miközben bizonyított, hogy létezett egy másik, „Viktória" fedőnevű dosszié, amely a szintén megfigyelt Orbán anyagait tartalmazta. Erről a dossziéról azonban nem tudunk semmit, ez nem került elő - hívta fel a figyelmet a történész.

Van viszont más érdekes, az állambiztonság hálózati nyilvántartásából való dokumentum - folytatta Rainer M. János. Ezek egy Győri Gábor fedőnevű hálózati személy anyagából valók. Ezekben a dossziékban ugyanis szerepelt az egyes ügynökök kapcsolatainak nyilvántartása is, hogy tudni lehessen, honnan és kitől szerzik az információikat.
 Orbánnak éppen azért kellett 2012-ben magyarázkodnia, mert nyilvánosságra került egy irat, miszerint Győri társadalmi kapcsolata lehetett.

orbán győri gábor fedőnevű ügynök társadalmi kapcsolata
(katt: nagyításért)

Orbán saját kezű hálózata.
győri gábor fedőnevű hálózati személy kövér lászlón keresztől kapott infót, vagy győri gábor volt kövér?

Logikus felvetésnek tűnik, hogy ha - tegyük fel - Simicska igazat mond Orbánról, a miniszterelnök kiskatonaként az említett Győri Gábor fedőnevű hálózati személy kapcsolataként jelentett Simicskáról, és ebben az esetben a „jelentett" nem a klasszikus, ügynöki értelemben értendő.
Csakhogy - hívta fel a figyelmet Rainer M. János - normális esetben a hálózati személy társadalmi kapcsolata nem tudta, sőt nem is volt szabad tudnia, hogy az illető, akinek információkat ad át, az hálózati személy, mert az konspirált, vagyis titkos személy, konspirált tevékenységgel.
A társadalmi kapcsolat az állambiztonsági szervek munkáját viszonylagos rendszerességgel segítő személyek egyik típusa - magyarázta a történész. Az ilyen személyek azonban nem beszervezett emberek, nem kell semmit aláírniuk, vagyis szemben például az ügynökök elhíresült 6-os kartonjával, nekik sem ilyen adatlapjuk, sem munkadossziéjuk sincs.

Rainer M. János szerint a társadalmi kapcsolatok „a rendszer peremén" létező személyek voltak, még fedőnevük sem volt - igaz, legtöbbször a jelentésekben meg sem nevezték őket, bár előfordult az is, hogy valódi nevüket is leírták. Esetükben ugyanis nem volt szükség konspirációra.
A történész példája szerint egy fontos szocialista nagyvállalatnál működő operatív tiszt társadalmi kapcsolata volt legtöbb esetben a helyi KISZ-titkár vagy a személyzetis. A társadalmi kapcsolat maga nem is írt jelentést. A hadseregben is volt minden helyőrségben operatív tiszt, akinek két feladata volt: a kémelhárítás, illetve a hangulat megfigyelése.
Az állambiztonság működésében hálózati személyeknek nevezett titkos segítőket szokták némileg pontatlanul összefoglalóan ügynököknek nevezni. Közös jellemzőjük, hogy munkájuk titkos volt, és személyük is konspiratív.
Egy másik nagy csoport a kapcsolatok - esetükben különbség, hogy hiányzik a titkos, konspiratív közeg. E körbe tartozott a "társadalmi kapcsolat", aki viszonylag rendszeresen segített információkkal és az "alkalmi kapcsolat", aki csak egy-egy alkalommal. A "hivatalos kapcsolat" valóban hivatalos kapcsolatban állt az állambiztonsággal - tipikusan ilyen volt egy nagyvállalat személyzeti osztályának vezetője.
 orban_beszervezesi_javaslata_01_operativ_kapcsolat.jpg
orbán operatív kapcsolata győri gábornak. most már szinte tény, korábban erről miért nem beszélt sosem orbán? biztos elfelejtette, amúgy nagyon őszinte,gerinces ember.
A beszervezés feltétele az illető átvilágítása: maga és kapcsolatai lenyomozása, környezettanulmány készítése. Ezután még azt is ellenőrzik, hogy az illető más szervnek - akár a III-as ügyosztály más csoportfőnökségeinek, vagy egyazon csoportfőnökség más osztályainak vagy alosztályainak - nem hálózati személye-e már. A titkosság miatt ugyanis nem volt „összefésült" adatbázis. Ez a priorálás.
 megpróbálták beszervezni, de nincs indoklás, hogy miért nem szervezték be (ne keverjük a társadalmi kapcsolat- operatív kapcsolat megszűnését 1981-82-ből, meg a másik beszervezési
 kísérletet, mert egyetem előtt és után orbánt kétszer hívták be 
katonának).
Csak figyelmesen kell olvasni!

1. Orbán Viktor a KBH jogelődje BM III/IV-nél szerepelt!
2. Orbán Viktor katonai szolgálatot teljesített 1981-1982 között!
3. Nem sikertelen beszervezése volt Orbán Viktornak a III/III. által, hanem elállt tőle! Egy oka lehet, már a társszerv beszervezte!
4. A Környezettanulmány során juthatott tudomásukra a BM III/IV-hez kötöttsége!
DR. ORBÁN-t 1982-ben beszervezési céllal tanulmányozta a BM III/III-2 Osztálya, de beszervezésétől elálltak. 206-8/21/1982.sz, 11-2110/1982. számom környezettanulmány készült ró
la.
- Orbán ÖSSZEMOSSA a két ügyet.
Orbán azt állítja, hogy
"sorkatonai szolgálatátom első időszaka alatt megpróbáltak beszervezni, de ezt visszautasítottam",
ezzel azt látszatot kelti, mintha ez visszautasítás a "társadalmi kapcsolat"-ként való tevékenységére vonatkozna.
Pedig ne
m.

- A társadalmi kapcsolat formula értelmezhetetlen, ügynöki megközelítésben.
Mert ott nem kellett semmit aláírni.
Ad absurdum: lehettél "társadalmi kapcsolat" úgy, hogy nem is tudtál róla.
Elég volt, ha valakivel bármilyen - akár semleges - témában pár szót váltottál.
Ő pedig, az elhárító tiszt, akiről te ezt nem tudtad, társadalmi kapcsolatként szerepeltethetett. Fényezve, vagy csak igazolva a saját ténykedését.

- Kösz, de erre az "érvelésedre" nem vagyok vevő.

1.) "Elég volt, ha valakivel bármilyen - akár semleges - témában pár szót váltottál."


Ez nem igaz.
A "társadalmi kapcsolat"-hoz többször kellett és nem pár szót váltani, hanem elbeszélgetni.
Egy értelmes fiatalember azért hamar rájött, hogy nem véletlenül akar vele többször elbeszélgetni az az illető (aki ha tiszt volt, esetenként nem is az ő századának tisztje volt).

2.) "Ő pedig, az elhárító tiszt, akiről te ezt nem tudtad, társadalmi kapcsolatként szerepeltethetett. Fényezve, vagy csak igazolva a saját ténykedését."

Pontosabb a "hálózati személy" megnevezés. Ilyen az a "Győri Gábor" fedőnevű valaki, akinek "társadalmi kapcsolata" volt Orbán.
A "hálózati személy"-től azért az nagyon kevés lett volna, ha kiskatonákról csupán "társadalmi kapcsolat" kartonokat gyárt.

Orbán Viktor honvéd esetében

a "TÁRSADALMI KAPCSOLAT"
belügyminiszter 09/1975. számú parancsának 8. pontja szerint értelmezendő:

"Az állam elleni és politikai jellegű bűncselekmények megelőzése és felderítése érdekében az állambiztonsági szempontból érdekelt területeken az operatív tisztek alakítsanak ki folyamatos együttműködést olyan személyekkel
(továbbiakban: társadalmi kapcsolat), 
akik elhelyezkedésük, lehetőségük és alkalmasságuk alapján képesek az állambiztonságot érintő kérdésekben rész- vagy kiegészítő információkat szolgáltatni az adott területen jelentkező egyes jelenségekről, eseményekről, személyekről.

Társadalmi kapcsolatként történő együttműködés 
csak 
hazafias meggyőződésű, 
a szocializmushoz hű állampolgárokkal, 
az önkéntesség elve alapján alakítható ki."


1989-ben orbánt még mindig használták, vagy újra kezdték 
használni eszerint: (érdekes, hogy a minősítést 1999-ben 
törölték)
ovtanulm123617.jpg







Ha minden stimmel, pontos terv alapján megkezdődik a beszervezés: ki, hol, milyen körülmények között végzi. Azt is eltervezik, hogy milyen technikával gyakorolnak rá nyomást: hazafias érzelmeire apellálnak, esetleg megfenyegetik valamilyen, birtokukban lévő információval.

csurka_istvaniiiperiii-6-os_karton-nagy.jpg




- Azért vagyunk itt, hogy megerősítsük a kormányt, Orbán Viktort és legközelebbi harcostársait - mondta Csurka a halála előtt. (fedőneve: Raszkolnyikov)

A történész szerint ez utóbbi a pressziós beszervezés, ahol előadták dokumentumokban, hogy mi minden kompromittáló van az illető ellen, és az tulajdonképpen egy kihallgatási jegyzőkönyv, ami megy az ügyészségre, kivéve, ha „maga ezt aláírja, mert akkor eltesszük, és soha nem vesszük elő".
Még szintén 1987 első hónapjaiban egy másik dokumentum szerint már egy újabb nyomozás folyt Orbán ellen, „FUTÓ" fedőnéven. Előbbi nyomozást a BM III/III-as, vagyis a belső reakciót elhárító csoportfőnökségének 2-es, vagyis ifjúságvédelmi osztálya végezte, míg utóbbit, ugyanennek az osztálynak az „a" jelzetű, a felsőfokú oktatási intézményekkel szembeni elhárításért felelős alosztálya.
Egy egykori III/III-as tiszt így emlékezik:
"Sok fiatalt a katonai elhárítás, a III/IV-es csoportfőnökség szervezett be, még sorkatona korukban. Az előfelvételisek tancsoportok szerint szolgáltak, így azokat, akik jól működtek együtt a katonai elhárítással, a belső elhárítás sem hagyta parlagon, miután leszereltek a seregből, és elkezdték egyetemi tanulmányaikat" - mondta egy egykori III/III-as tiszt tíz évvel ezelőtt az Origónak.
"Sűrűn bejártunk az egyetemekre, ismerhették az arcunkat, még a portás is előre köszönt nekünk" - emlékezett vissza a tiszt, aki nehezményezte, hogy szinte csak a III/III-at helyezték a szégyenpadra, noha szerinte a többi csoportfőnökség sem volt különb. "Alig lehet hallani például a III/IV-esekről, noha ugyanazt csinálták, mint mi, csak a katonaságon belül.
Öt egykori III/III-as tiszt vallott a saját állambiztonsági múltjáról, a hírhedt belső elhárítás belső életéről, a beszervezésekről, iratmegsemmisítésekről, félelmeikről, a rendszer bukásáról. Vannak köztük, akik azóta sikeres emberek lettek a magánszférában, és olyan is van, aki teljesen lecsúszott.

Elég egybehangzóan ítélték el a megszólaltatott állambiztonsági tisztek a szocialista kémelhárítást (III/II), a hírszerzést (III/I) és a katonai elhárítást (III/IV), amelyek pedig, 
ha más névvel is, de tovább működtek a rendszerváltás után is. "A hírszerzésbe és a kémelhárításba protekciósok, a kádergyerekek mehettek, nem véletlenül voltak olyan gyengék" - vélte az egyikük, míg egy másik tiszt megjegyezte, hogy például a kémelhárítás teli volt egykori ÁVO-sokkal.


kover.jpg



kövér elvtárs és az mszmp-kb-s intézeti belépője aczél györgy igazgató elvtárs aláírásával



"Nem véletlen, hogy a rendszerváltás után számos kollégámat átvette az akkor alakuló Nemzetbiztonsági Hivatal.
A beszervezések könnyen mentek: nagyon kevesen mondtak nekünk nemet, szinte mindenkit elvi, internacionalista alapon bírtunk együttműködésre" - állítja a tiszt, aki csak mosolyogni tud, hogy valahányszor egy ügynök lebukik, arra hivatkozik, hogy zsarolták és kényszerítették az együttműködésre. "Ha sokat mondják, tán még maguk is elhiszik" - véli a volt titkosrendőr, aki szerint az alosztályán elvétve fordult elő, hogy valakit terhelő alapon szerveztek be, mint ahogy az anyagi alapon való beszervezések is ritkák voltak. Legfeljebb költségtérítést kaptak a hálózati személyek, meg egy-egy nehéz helyzetben levő diák némi ösztöndíj-kiegészítést. 

"A III/III és a III/II (a kémelhárítás) például olyannyira nem volt szétválasztva, hogy egy épületben működött a két szolgálat" - mondta a tiszt, aki szerint az, hogy ki melyik osztályon dolgozhatott, elsősorban a protekciójától függött. "A legnagyobb hátszél a III/I-hez (hírszerzés) kellett, ahogy akkor mondogatták, nem nagyon lehetett bekerülni oda anélkül, hogy a családban legalább egy 'Szocialista Hazáért' érdemrend ne lenne, a kémelhárítókhoz kisebb protekcióval is be lehetett jutni, míg akinek nem volt semmi külső támogatása, az csak III/III-as lehetett" - sorolta a volt III/III-as tiszt, aki szerint nem véletlen, hogy jobban és hatékonyabban dolgoztak a kémelhárítás vagy a hírszerzés munkatársainál.

A HVG internetes oldalán közzétett III/III-as tisztek listája igencsak hiányos, ráadásul az is tévedés, hogy az 1989-es állapotot tükrözi. Ez a névsor Kiszely Gábor 
Állambiztonság című könyvéből való, amit egy kicsempészett belső telefonkönyvből állítottak össze - állítja a volt titkosszolgálati tiszt, aki szerint lehet, hogy 1989-ben lopták ki azt a hivatalból, azonban a telefonkönyv korábbról való, talán 1986-ból. Ezt más tisztek is megerősítették az [origo]-nak. "Tehát a lista nem egy pontos nyilvántartás alapján készített lajtsrom, olyannyira, hogy az alosztályom kétharmada nem szerepel rajta" - jelentette ki.

"Amikor már lehetett tudni, hogy a politikai változások visszafordíthatatlanok, pánik tört ki az elhárításnál. Hajnalonként bejártunk, és az iratmegsemmisítő gépek segítségével daráltuk be az aktákat. Valósággal égtek a gépek. Ittunk és zúztunk, másképp nem lehetett elviselni. 
A nálunk levő iratok mintegy 95 százalékát sikerült megsemmisítenünk. A nyolcvanas évek végéről így nem sok jelentés maradhatott" - tekintett vissza az egykori tiszt.

másik tiszt: "...Közben megjelent az állambiztonsági helyettes parancsa a zúzásról, így minden aktát ledaráltunk a pincében. Az is fárasztóan unalmas volt. A Duna-gate kirobbanása után azt a kevesebb mint tucatnyi fiatalt, aki jogsértő ügyben nem szerepelt, átvette az akkori kémelhárítás.
 
 nogradi.png
Nógrádi György dr. (Raguza fedőnéven) "6-os kartonja szerint elvi-hazafias alapon szervezték be 32 éves korában, ifjúságvédelmi vonalra. A BM III/III-2-a. alosztály kezdte el foglakoztatni (Ez a részleg felsőfokú intézményekben folytatott belső elhárítás.) Beszervezője és tartótisztje Nagy Sándor r. hdgy. volt.
1987-ben átkerült a BM III/III-6-a. alosztályra. (A BM III/III-6. osztályon foglakoztak az ellenséges propagandaanyagok készítésének és terjesztésének elhárításával.)
Az intézkedési terv szerint "Raguza" rendszeres kapcsolatban állt a BND (német titkosszolgálat) és a CIA képviselő
ivel. "
 
 
Az egyik volt megyei III/III-as vezetőnek pedig annyira sikerült átállnia az új rendszerbe, hogy október 23-a alkalmából kétszer is jutalomban és kitüntetésben részesült a belügyminiszter javaslatára.

A pártállam hírhedt titkosszolgálatát 1990 januárjában oszlatták fel, amikor a Duna-gate botrány kirobbanásakor kiderült, hogy továbbra is megfigyelés alatt tartották az akkori ellenzéki erőket. "A régi belbiztonsági szolgálat elvesztette funkcióját, és már korábban elvesztette a társadalom bizalmát" - indokolta döntését a kormány. A III/III-as csoportfőnökség vezetőjét a 
katonai ügyészség nem sokkal később megrovásban részesítette.

"Nem önszorgalomból hallgattuk le és figyeltük meg a demokratikus ellenzéket a kerekasztal-tárgyalások idején, hanem 
pártutasításra, a jelentéseinket olvasták a kerekasztalnál tárgyaló állampárti vezetők" - jelentette ki az állambiztonsági tiszt, aki abszurdnak nevezte, hogy akkor és most is úgy tesznek az akkori vezetők, mintha semmi közük nem lett volna az egészhez.
nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb? az

MSZMP(-s katonai ügyészség) hazudott a

megrovással.

dajcs_rogan.jpgBorisz Nyemcov meggyilkolásának az lehetett az indítéka, hogy az ellenzéki orosz politikus segített összeállítani az amerikaiaknak a szankciókkal sújtandó oroszok listáját – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német lap.

A lap szerint Nyemcov már 2012-ben is segített az amerikaiaknak, amikor az úgynevezett Magnizkij-ügy miatt állítottak össze szankciós listát. Szergej Magnizkij egy amerikai társaság munkatársa volt, adózási bűncselekmények vádja miatt került egy moszkvai börtönbe, súlyos beteg volt, és az amerikai értelmezés szerint azért halt meg, mert a börtönben megtagadták tőle az orvosi segítséget.
A lap hozzátette, hogy értesülésük szerint Borisz Nyemcovot anyagilag támogatta Soros György magyar származású amerikai üzletember.
Orbán 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta, de tanulmányait az 1990-es magyarországi országgyűlési választások miatt félbeszakította.
orban soros.jpg
 láthatóan kellemes, baráti a légkör a mai napig
 
"Orbán nem mozdította el posztjáról Stefán Géza vezérezredest, aki 1994-től 2009-es haláláig 15 éven át (!) töltötte be az állambiztonsági funkciót."

Dr. Stefán Géza személyében valóban szakember került a Katonai Biztonsági Hivatal élére. Stefán Géza a fentebb már említett III/IV-es, tisztje volt.
... tudományos munkássága, több cikke visszatérő

témája a dezinformáció felhasználása az

elhárításban.

A zárt olvasóközönség számára készült tanulmányban az elhárító elárulja: „Amikor a NATO-országok diplomáciai képviseleteit a küszöbön álló csapatgyakorlatokról tájékoztatjuk, a valós adatok mellett deizformálunk.” Persze realistaként hozzáteszi: „…az ellenség speciális szolgálatai a hadgyakorlatokra vonatkozóan katonai diplomáciai csatornákon kapott információ 40 százalékát hamisnak tartották.”

A Németh-kormány reformkurzusa idején azonban ismét gyakorlati feladatot kapott: 1989 késő nyarán a budapesti rendőrfőkapitány állambiztonsági helyettese – s így a BRFK kötelékében dolgozó III/III-asoknak is főnöke – lett.

Egykori kollégái szerint mindent megtett, hogy a BM III/III-as Csoportfőnöksége fiókintézményeként működő budapesti III/III-as alosztály akkor már egyértelműen törvénysértő tevékenységét megszüntesse. A Deák téri fióknál mégis éppúgy zakatolt tovább a megszokott üzem, mint a Néphadsereg utcai központban.

Az ez idő tájt keletkezett havi jelentésekben semmi sem árulja el, hogy a rendszernek már csak hónapjai vannak hátra. A belső ellenség elhárításával foglalkozó állambiztonsági alosztály – egyesülési törvény ide, új alkotmány oda – szigorúan titkos jelentésekben szorgosan beszámol az MDF belső konfliktusairól, az SZDSZ közgyűléséről, a tüntetésekről meg a tömeggyűlésekről. Közben folyik a tippkutatás, potenciális ügynökök felkutatása, beszervezése. S a rutinmunka – az iratgyártás – akkor sem marad abba, amikor (november végétől) megkezdődik az iratok lázas megsemmisítése.

Az állambiztonsági szolgálat gyors átszervezése után Stefán Géza az 1990 februárjában létrehozott Nemzetbiztonsági Hivatalhoz került. Aztán egy időre visszatért a tudományos munkához a Belügyminisztérium egyik kutatóintézetében. Majd ismét a gyakorlat felé fordult. Csatlakozott Horn Gyula biztonsági stábjához. A stáb közvetlen irányítója Stefán jelenlegi helyettese, Somogyi Tamás vo
lt.



 

Marslakó jáksó, fidesz, milliárdok: habony



és most tánc!:

 Marslakók - Főcímzene


"te leszel a nézők pitypangja"

 primitív sorozat, nincsenek is benne színészek, csak konzumidióta ripacsok, ripacskodnak, k*rválkodnak közpénzből.
a barátok közt is, jóban rosszban is hasonló, de az nem közpénzből van, közpénzből a kultúrát kell támogatni. ja, a kultúra nem
 a fideszes l. simon lászló!hiába ő felel ma a kultúráért, attól még nem ő az etalon.
ez a nagy "nemzeti, keresztény" kormányzat teljesen lebutítja és ostobává teszi a köztévét. lásd hírek 
hamisítása, hazugságok, bulvárszemét. a komcsi degenerált jáksó milliárdjait a nagy "nemzeti, keresztény" fidesz biztosítja. ejha.
címlapja-pitypangja rímpár?
gyerekek, remélem ez komoly, mert viccnek

k*rvagáz.

"a műsort Jáksó László gyártja, hiszen ő vette meg azt a Brand Lab Kft.-t Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó testvérétől

Hogy hogyan került a rendező szakon végzett, de jelentős műsorgyártási tapasztalattal nem rendelkező Jáksó egy kétmilliárd forintos tévés projekt élére? Azt ő sem vitatja, hogy Orbán Viktor főtanácsadójának testvérével kezdett el a tévés projekten dolgozni ... Annyi biztos, Jáksó két évig járt az egykori bulvárújságíróval, Kaminski Fannyval, Habony későbbi feleségével, aki jelenleg is szerkeszti Orbán Viktor Facebook-oldalát.




 - úgy nézek ki mint egy idióta?
ez nem véletlen! 


Habony azóta elvált Kaminskitől, viszont a Magyar Narancs cikke szerint [2] egyre nagyobb befolyása van a kormány döntéseire. A liberális lap értesülései szerint részt vesz a Fidesz elnökségi ülésein. Jáksó azt egyetlen interjúban sem tagadja, hogy jóban van Habonnyal, sőt megemlékezik a főtanácsadó isteni főzőtudományá
ról. "

Jáksó László, mint Kreatív Producer!



én még nem felejtettem el a Hungarikomut jáksó! ahol Szűz 
Máriát k*rvának nyilvánítod az undorító rajzfilmen
"Jáksó az egyértelműen balra húzó Heti hetes mellett régebben a szocialisták pénztárnokához, Puch Lászlóhoz is köthető Stop.hu körül is felbukkant, mostanában viszont inkább a jobboldalhoz köthető médiacégek környékén lehet látni. A ClassFM-en például nemcsak műsort vezet, de ő tervezte a Fellegi Tamás fideszes nemzeti fejlesztési miniszer egykori cégének, az Infocenternek a tulajdonában lévő rádió honlapját is"
 
Ó, hát mikor megtudtam, hogy az a senkiházi Jáksó a producer, rögtön "megdobbant" a szívem.
De ki adott erre lóvét? Aki ismeri a "munkásságát" ennek az értelmes lénynek semmiképpen nem nevezhető, szennymédiában aszalódott seggfejnek, az tudhatta volna előre hogy totális bukás lesz.
A másodvonalbeli celebeket másodvonalbeli celebek próbálják szellemesen fricskázni.
Ekkora idétlen,gagyi szappanopera mutációt..a kokeró rómeó nagyon fontos volt bele..ha ezt a mocskot nézni fogják az nagyon reálisan tükrözi az igényeket. Hát nézzétek kedves birkák.. :)
Habony, Orbán jobbján egy 2004-es elnökségi ülésen
Forrásunk szerint Habonynak a napi kommunikációba nincs beleszólása, az továbbra is Szijjártó Péterhez, az elnöki stáb vezetőjéhez tartozik, az azonban nem teljesen világos, hogy milyen konkrét feladatai vannak a kampányban. Több fideszes képviselő is azt mondta az [origo]-nak, nem tudják, pontosan mi a szerepe Habonynak, a párt sajtófőnöke, Havasi Bertalan pedig írásban feltett kérdéseinkre azt az egymondatos választ küldte: "Habony Árpád a Fidesz elnökének szokott tanácsokat adni."
Habony annak ellenére maradt meg Orbán szűk környezetében, hogy aktív részese volt a Fidesz számára rossz emlékű 2006-os választási kampánynak. A párt kevesebb mint egy évvel a választás előtt is győzelemre esélyesnek tűnt a felmérések alapján, a vereségért ezért a párton belül sokan az utolsó hónapokban levezényelt kampányt okolták. Különösen sok kritika érte az elhíresült, "Rosszabbul élünk, mint négy éve" szlogennel futó hirdetéssorozatot, és fideszes politikusok szerint a párt belső fórumain keményen bírálták személyesen a kampánystáb tagjait, köztük Habonyt is.
habpny_zalai_imre.jpg




A 2006-os kampány alakítói közül többen ki is kerültek Orbán környezetéből. Rogán Antal kampányfőnök polgármester lett a főváros V. kerületében, a 2006-ban a Fidesz-elnöki stábot vezető Deutsch Tamást pedig tavaly nyáron európai parlamenti képviselővé választották, így a mostani kampányban ő sem vesz részt. Habony eközben maradt a pártelnök mellett.
Navracsics Tibor nincs jó viszonyban Habonnyal. Egy Navracsicshoz közel álló, névtelenséget kérő forrásunk szerint a frakcióvezető is a 2006-os választási kudarc óta neheztel Habonyra. "Nem ellenséges a viszony, a munkát nem befolyásolja, de Navracsics valóban nem kedveli Habonyt" - mondta erről Orbán stábjának egyik tagja, hozzátéve, hogy már nem emlékszik pontosan a konfliktus okára.
Navracsics, aki lelkiismereti okok miatt nem szavazott az 

habony akár az szdsz-nek is adhatna tanácsokat.
Habony a 2002-es választások után került közelebbi viszonyba a Fidesz vezetésével, de már feltűnt az Orbán-kormány egyik szimbolikus eseményénél, a Szent Koronának a Magyar Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe való átszállításánál is. A ceremóniáról szóló MTI-tudósításban úgy jelent meg, mint a koronát és a hozzá tartozó ereklyéket kezelő két muzeológus egyike. "Árpádék felügyelték a korona átszállításának műtárgyvédelmileg biztonságos kivitelezését, és készítették el a koronázási tárlóban a jelvények számára a műtárgyvédelmileg megfelelő párnákat" - mondta az [origo]-nak a másik muzeológus, Tóth Endre, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa. A szállítás lebonyolításáért felelős Országgyűlés Hivatala kérdésünkre annyit közölt, hogy nem ők alkalmazták Habonyt, és Tóth sem emlékezett, hogy pontosan kinek a képviseletében járt el.
A későbbi kampánytanácsadó neve legközelebb 2002 márciusában tűnt fel a hírekben, egy szintén a Fidesz-kormányhoz kötődő kezdeményezéssel, a magyarországi olimpiarendezéssel összefüggésben. Az MTI tudósítása szerint Habony mint a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésében alvállalkozóként közreműködő egyik cég igazgatója szólalt fel.
habony-hajdu.jpgrészt vett a Fidesz által támogatott Schmitt Pál főpolgármesteri kampányában, majd 2003 tavaszán már arról számolt be a Magyar Nemzet, hogy ő vezeti az ellenzéki pártnál felállt új kommunikációs csapatot, és ezzel elfoglalta a korábbi Fidesz-kampányokban ismertté vált Wermer András helyét.

Hajdú óriáskerekezni jár, a kedves felesége meg dugni jár Habonnyal Vajna éttermének a WC-jbe, és ezt nem humorból írtam
Egyetlen nyilvánosan hozzáférhető életrajza az Adriatiq Group nevű cég honlapján található, ahol alelnöki posztot tölt be. "Az egyik legsikeresebb magyar márkamenedzser. Több sikeres kereskedelmi és társadalmi márkát fejlesztett fel" - áll a közismert Fidesz-szimpatizáns üzletember, Vitézy Tamás által elnökölt cég weboldalára feltett életrajzban. Az ugyanakkor nem derül ki a szövegből, hogy Habony milyen márkák fejlesztésében vett részt, és erről a cégnél sem kaptunk felvilágosítást. A rövid, néhány soros életrajzban az is szerepel, hogy Habony "1996-tól az osztrák-holland-magyar üzleti kommunikációval foglalkozó CCC + Bogner cég ügyvezető igazgatója lett". A cég jelenleg felszámolás alatt van, az [origo] ugyanakkor beszélt az egyik alapítóval, aki azt mondta, hogy a vállalkozás nem üzleti kommunikációs tevékenységre jött lére, hanem úgynevezett múzeumtechnológiával akartak foglalkozni. "Hamar kiderült, hogy ez nem működik, ezért én ki is vonultam a cégből, így a későbbi ügyekről nem tudok" - jegyezte meg az egykori tulajdonos, aki kérte, hogy az ügy politikai vonatkozásai miatt ne írjuk le a nevét.
 Forrás: MTII/Czimbal Gyula
korábban kapcsolatban állt az Országos Műemlékvédelmi Hivatallal is. Erről tanúskodik legalábbis egy 2000 decemberéből származó, a Sándor-palota rekonstrukciós munkálatainál készült MTI-fotó is, amelyen többek között Habony látható, és a képaláírásban a hivatal tanácsadójaként tüntetik fel. Az OMVH-t akkor Cselovszki Zoltán vezette, aki azonban az [origo]-nak most azt mondta, nem emlékszik rá, hogy Habony milyen tevékenységet végzett a hivatal számára.
tanácsadó idejét most vélhetően lekötik a kampánnyal kapcsolatos teendők, de a cégnyilvántartás szerint egy kisebb betéti társaságban és az Adriatiq Groupban betöltött tisztségén kívül nincs is más üzleti érdekeltsége. Ráadásul nem világos, hogy utóbbi cég mennyire aktívan működik, honlapja ugyanis szerdán elérhetetlen volt, a korábban rajta megtalált telefonszámot hiába hívtuk, nem vette fel senki, az ügyvezető igazgatónak küldött e-mailre pedig egy olyan válasz érkezett, hogy a cím megszűnt. Habony életrajzában ugyan szerepel az is, hogy "2004-től az üzleti és politikai kommunikáció területén működő Euro-Optimus francia-magyar vegyes vállalat elnök-vezérigazgatója", ennek a cégnek azonban nem találtuk nyomát sem a magyar, sem a francia cégnyilvántartásban.

Jhabony_orban_nol.jpgogerősen elítélték Habony Árpádot

Jogerősen két év próbaidőre bocsátotta Habony Árpádot garázdaság vétsége miatt 2011-ben a Fővárosi Bíróság – derül ki a Magyar Narancscsütörtökön megjelenő számából. A lap birtokába került ügyészségi és bírósági iratok szerint Orbán Viktor tanácsadóját egy házaspár bántalmazásáért ítélte el a bíróság.
2006 november 4-én reggel, a XII. kerületi Szilágyi Erzsébet fasorban egy házaspár lelépett Habony Árpád terepjárója elé. A gyors tempóban érkező rádudált a gyalogosokra, és a lehúzott ablakon keresztül rájuk is kiabált, hogy legközelebb nem fékez, hanem elüti őket. Ezután szóváltás, majd fizikai bántalmazás alakult ki.Az iratok szerint Habony a házaspár után ment, 
beletaposott a bevásárló kocsijukba, majd a férfit leütötte, de a 
feleség is kapott egy hasrúgást. Ezt követően a miniszterelnök tanácsadója visszaült autójába, és elhajtott a helyszínről.
tulajdonképpen rendes ez a habony-gyerek, végülis közéjük is 
lövethetett volna, hajrá fidesz! venividivicsi!
nem árt ha ezt a sokkoló hírt mégegyszer elolvassuk, én eddig 
is tudtam, hogy primitívek a politikusok, na de ennyire, ez
 mélyen megrendített:
A lap szerint az eset 2006 november 4-én reggel történt, miután a XII. kerületi Szilágyi Erzsébet fasorban a házaspár lelépett a Lexus terepjárón érkező Habony elé. A gyors tempóban közeledő autós rádudált a gyalogosokra, majd a lehúzott ablakon keresztül rájuk is kiabált: legközelebb nem fékez, hanem elüti őket.
A beszólásból először szóváltás, majd fizikai bántalmazás alakult ki a Monda utca kereszteződésénél.
A sértettek vallomásai alapján a bírósági iratokban az szerepel, hogy Habony, aki felhúzta magát a gyalogosok viselkedésén, kiszállt az autóból, majd K. Sándor és felesége, P. Erzsébet után ment. Először beletaposott bevásárló kocsijukba, majd egy ütéssel leütötte a férfit, aki hanyatt esett. Közben a férjét védelmező nő is kapott egy hasrúgást. Ezt követően Habony visszaült a terepjáróba, közben K. Sándor feltápászkodott, hívta a rendőrséget, és a jármű elé állva igyekezett megakadályozni, hogy a sofőr elhajtson. Habony kikerülte az ötvenes éveiben járó K. Sándort, és dzsipjével távozott a helyszínről, nem várta meg a rendőrök kiérkezését.


Habony, aki a korona parlamenti áthelyezése során az első Orbán-kormány idején került bizalmas kapcsolatba a miniszterelnökkel, a 90-es években egy japán küzdősportban, a kendóban a magyar élvonalhoz tartozott.
Bár az újság szerint Habonyék az eljárás során elismerték a tettlegességet, a tanácsadó ügyvédje az Indexszel azt közölte, hogy a bíróság végül sem a testisértést, sem a bántalmazást nem állapította meg, és az ítéletében a garázdaság vétségében sem büntetést, hanem csak intézkedést alkalmazott. Az ügyben a 2010. 04. 09-én született meg az elsőfokú ítélet, amit a másodfok változtatás nélkül jóváhagyott.

roganportre-rogan-antal-habony-arpad.jpg"A Miniszterelnök főtanácsadója megütött egy nőt. Nem ismerünk olyan országot, ahol ez egy tolerálható magatartás lenne. "

"az, aki bármilyen utcai konfliktus közben kiszáll az autójából, definíció szerint egy barom. Akkor is, ha csak kiabál és visszaül, akkor is, ha verekszik is, függetlenül attól, hogy a másik fél férfi, nő, gyerek, nyugdíjas vagy harcművész, innentől tök mindegy. Nagyon régen robogózom, sok ilyen fickóval találkoztam, a személyes tapasztalatom az, hogy aki kiszáll, az vagy teljesen elborult, vagy jól láthatóan szintetikus pörgetőkön él"

 Kormánypártiak a "Habony ügyről" - nem ismerik, nem tudják..





  
na akkor mi a végső konklúzió?:
orban kuncze.jpg
jáksó, aki leringyózza Szűz Máriát, barátja habonynak
 habonyárpád orbán viktor főtanácsadója, orbán viktor 
miniszterelnök "keresztény, vallásos, nemzeti" párt elnöke, de 
ennek ellenére a főtanácsadója habony árpád, akinek a barátja 
jáksó,aki lek*rvázza Szűz Máriát és "finanszírozza" is annak 
cégét.

(jáksó vajon mennyit ad vissza neki?)
orbán meg... az ateista orbán ... nem is kérdés mennyire 
zavarja-e mindez. orbán viktor életem végéig nem marad más a
 szememben csak egy koszos kis kommunista kisztitkár, aki 
primitív, mellébeszélő szövegeivel sok naivát átver,
orban horn.jpg

sajnos még mindig elég sikeresen.
orban csok.jpg
olyan sokan írják orbán szövegeit, mégis olyan ripacskodó primkó marad az a szöveg.
 
a mohácsi-klán ugyanúgy soros-ösztöndíjas, mint orbán viktor
ja persze, nyilván: "viktorka megjavult", csak éppen akkor nem kéne intézetet állítani tom lantosnak! aki soros barátja.
 

Schmitt Pál államfő pénteken az ENSZ-közgyűlésen jelentette be, hogy Magyarország kisebbségekkel és a toleranciával foglalkozó intézetet hoz létre, melyet az egykori demokrata politikusról neveznek majd el. A Jobbik tiltakozik a tervezett Tom Lantos Intézet ellen.

2010. szeptember
forrás
 
hát ez szenzációs. volt kormányváltás? én lemaradtam.
rendkívül primitív egy lény ez a mohácsi viktória. soros őket is támogatja, tom lantos barátja, eljön az idő, mikor a fidesz nemcsak tom lantosnak, de sorosnak is emlékközpontot meg szobrot akar majd létrehozni, átnevezik majd a tereket ezekre. mikor nyílik már ki a szemetek? a fidesz tom lantos barátja, tom lantos sorosnak a barátja, soros györgy mohácsi barátja, emellett támogatja orbánt is, ergó:

Orbán Mohácsi barátja.
 
 ugye értjük miért nincsenek komoly perek, amikor Hazánkat támadják?
 

 




 










2014. évi választások banánköztársaságban


Keresetek rá ha érdekel a téma!!!


:|


2011. július 10. 10:02

Bár hazánkban nemcsak használni, hanem termesztési céllal is tilos behozni génmódosított vetőmagot, szakemberek most összesen négyszáz hektáron találtak GMO-kukoricát Fejér, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A kukoricavetéseket megsemmisítették, a kár 30-40 millió forint.



Megsemmisítették azt az összesen 400 hektárnyi Fejér, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyei található kukoricavetést, amelyről hatósági ellenőrzések azt mutatták ki, hogy génmódosított vetőmag került a földbe. Még épp időben történt az akció: a növények címere még nem volt porzóképes - ha ugyanis az lett volna, a szennyezettmagból sarjadó vetés pollenje a környező táblákat is veszélyeztette volna. 
A hazai kukoricavetőmag-piacot uraló három multinacionális vállalat közül kettő, a Pioneer és a Monsanto termékeiben is találtak problémás tételeket az ellenőrök, írja a Népszabadság. Annak ellenére találtak ilyet, hogy Magyarországon nemcsak használni tilos a génmódosított vetőmagokat, az ország területére termesztési céllal behozni sem szabad ilyet. A Népszabadság szerint a gazdák kártalanítása hosszas folyamat lesz: várható, hogy az amerikai Monsanto, illetve a cég romániai kirendeltsége, valamint a magyar importőr nem fogadja el a magyarországi vizsgálat eredményét. A kár 30-40 millió forintra tehető, amit a gazdák egy olyan cégtől követelnek, ami jelenleg felszámolás alatt áll.



..................

FEMA táborok Magyarországon?



STADIONOK EDDIG CIRKA 200 MILLIÁRDÉRT!
A "stadion"pontosabban a PANCHO FEMA tábor tetején lévő KATONAI párkány, körgyűrűben halad körül a stadion körül.... kiváló KATONAI MEGFIGYELŐ és KATONAI LŐ TORONY funkciót tölt be.
Katonák, mesterlövészek számára kiváló KILÖVÉSI LEHETŐSÉGET biztosít az ellenállókkal szemben, akik védtelenek az " aréna " közepén! Kiválóan alkalmas KATONAI, TITKOSSZOLGÁLATI technológiák telepítésére a megfigyelő rendszereken túl .... lehetőség van ELEKTROMÁGNESES RÁDIÓ HULLÁMOK általi technológiákat telepíteni az ARÉNA közepében összegyűjtött emberek ellen!
Aki ide bekerül, és az ajtó rázáródik, az onnan már élve ki nem jut.

static.origos.hu/s/img/i/1404/20140417felcsut-puskas-akademia-stadion-pancho2.jpg


Megkukultak a felcsútiak a csodastadiontól


"Mintha Makovecz Imre tervezte volna" - szólal meg mellettem a foci ellen beoltott fotós kollégám, aki tökéletesen ráhibázott, hiszen a 2011-ben elhunyt Kossuth-díjas magyar építész kezdte el megrajzolni a Puskás Akadémia Pancho Aréna terveit még 2005-ben, halála után pedig tanítványa, Dobrosi Tamás folytatta az épület megtervezését.

Felrúgták Orbán Viktort, de felpattant

"Imádom a focit, de itt aztán semmi szükség nincs erre a stadionra. Bármelyik nagyváros mellett, mondjuk Székesfehérvár vagy Kaposvár mellett el tudtam volna képzelni, de itt, ezen a lepusztult környéken nem sok értelmét látom. Persze, tudjuk, hogy miért ide épült"
http://www.origo....sarol.html


Pesze, hogy tudjuk...
-> Bulcsu - 2015. március 22.



2017-től mindenkinek a NAV csinálhatja az adóbevallást 



2015. március 18. szerda 14:04 Pénzcentrum/Index.hu 
2017-től a Nemzeti- Adó és Vámhivatal készítené el cégek és magánszemélyek számára az adóbevallást, derül ki azokból az Origo birtokába került dokumentumokból, amiket a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) készített azzal kapcsolatban, hogy miként alakítanák át az adózás rendszerét. 
A tervezet szerint az adóbevallás folyamata megfordulna: a NAV készítene egy adóbevallást a magánszemély részére, akinek már csak rá kellene bólintania a dokumentumra. A cégek esetén is hasonló lenne az eljárás: a munkáltatóknak nem kéne kimutatást készíteniük a be- és kifizetéseikről, amivel egy csomó adminisztrációtól megszabadulnának. 
A tervezet szerint a NAV-nak 2017-ben már képesnek kell lennie a 2016-os bevallások elkészítésére. A lap úgy tudja, hogy az államreform bizottságban tárgyalják a tervezetet, hivatalos döntés viszont egylőre nem született róla. A lapnak az NGM is megerősítette, hogy dolgoznak egy ilyen anyagon. 
Kapcsolódó: 
   Tovább pusztul a cégvilág - itt újabb felszámolási rekord 
   Tisztul a cégvilág - Újabb rekord dőlt meg 
   Csődrekord: több cég szűnt meg, mint eddig bármikor 
   Rekord: több mint 17 ezer cég dőlt be tavaly 
   Szigorodó NAV ellenőrzések - még nem késő rendet tenni 
   Megkéseltek két NAV-ost 





KKV

Tovább pusztul a cégvilág – itt újabb felszámolási rekord

 
Várhatóan 23 500 új felszámolási eljárással zárja 2012-t a magyar gazdaság – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.Ez új rekord, és nagyjából megfelel az Opten év eleji várakozásainknak, miközben nyáron voltak olyan hónapok, amikor a 25-26 ezer felszámolás sem tűnt irreálisnak.A második félévben jelentősen csökkent a közzétett új fizetésképtelenségi eljárások száma, ám e mögött nem a gazdasági helyzet javulása, hanem a március óta hatályos új cégtörvény áll.
Várhatóan 23 500 éven belül indított felszámolási eljárással zárja 2012-t a magyar gazdaság. Ez kevesebb az év eleji, de több az év közepi becsléseknél. „Év elején is biztosak voltunk benne, hogy idén negatív rekordot regisztrálunk a cégstatisztikában, de nyáron voltak olyan hónapok, amikor a 25-26 ezer felszámolás sem tűnt irreálisnak” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.
Novemberben 1707 céggel szemben kezdeményeztek felszámolási eljárást, ez 21 százalékos csökkenés a megelőző év azonos időszakához képest és ennél is nagyobb visszaesés az idén tavaszi, nyári 2400-as rekordokhoz képest. „A csökkenés hátterében sajnos nem a válság vége áll, hanem a cégtörvény márciusi módosítása, amely újradefiniálta a cégek megszűnésének módjait, és új eljárásformákat vezetett be” – mondja Tóth Tamás. Az igazgató szerint most sem szűnik meg kevesebb cég, mint korábban, csak a megszűnésig vezető út néz ki másképp az új rendelkezések szerint.
Az igazgató vélekedését alátámasztja a törölt cégek számának alakulása. E mutatót tekintve a mögöttünk álló hónap negatív rekordot hozott, hiszen 3840 cég szűnt meg, ilyesmire pedig korábban sohasem volt példa. Először és utoljára 2010 júliusában és augusztusában emelkedett a törlések száma 3000 fölé. Az eddigi negatív rekord 3269 céghalál volt egy hónap alatt. „Az adatokból arra lehet következtetni, hogy lezárultak az első kényszertörlési eljárások, azaz működik a kényszer-végelszámolások helyett márciusban bevezetett egyszerűbb eljárási forma, amelynek keretében a hatóságok kiszűrik a magukra hagyott és általában kiürített cégeket" – mondja Tóth Tamás.
A kényszertörlés sok egyéb mellett abban is különbözik a korábbi kényszer-végelszámolástól, hogy csak akkor fordulhat át felszámolásba, ha az adós társaság megmaradt vagyona a végelszámoló szerint legalább a felszámolási eljárás lefolytatására elegendő. Éppen emiatt kevesebb kényszereljárásból lesz felszámolás, és ez tükröződik a felszámolások csökkenő trendjében is. „Az új eljárásforma bevezetése miatt nem éri el a 25 ezret az éven belül felszámolás sorsára jutó vállalkozások száma. A cégvilág zilált állapota ezentúl sokkal inkább a megszűnésekben lesz tetten érhető" – mondja az Opten igazgatója.
Hasonlóképpen a kényszer-végelszámolás megszűnése áll a javuló végelszámolási adatok mögött is. Novemberben 1475 cég végelszámolása indult meg, ez 18 százalékos csökkenés a megelőző év azonos időszakához képest. „Ebben az adatban már javarészt azok az eljárások tükröződnek, amelyeket nem a hatóságok, hanem a tulajdonosok indítottak cégük bezárása érdekében” – mondja Tóth Tamás, aki szerint az így kialakuló új mutató a korábbi – tulajdonosi és hatósági döntéseket egyaránt tartalmazó – adatnál jobb gazdasági indikátor lesz.
Az elmúlt hónapok jelentős visszaesése után novemberben ismét 2700 fölé emelkedett az új bejegyzések száma. „Ez továbbra is jelentősen elmarad a tavalyi havi átlagoktól, de alátámasztja azt a vélekedésünket, hogy a január–márciusi nagy cégalapítási hullám után az élet előbb-utóbb visszatér a normális kerékvágásba” – mondja az Opten igazgatója.


Tisztul a cégvilág – Újabb rekord dőlt meg











Nem tört meg a 2014 második felében indult cégtörlési hullám az év első hónapjában, ami azt mutatja, hogy a cégvilág konszolidációja 2015-ben is folytatódik. „A rekordszámú januári megszűnés azt tükrözi, hogy a gazdaság növekedése még nem érte el a mikro- és kisvállalkozások szintjét, ám ebben változást hozhatnak az újabb hitelprogramok” – véli Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató igazgatója.









Januárban 4214 cég szűnt meg Magyarországon. Ennyi társaság még sohasem törölt a cégbíróság egyetlen hónap alatt (a 2014. júliusi kiugró adat egy technikai változás eredménye volt), de a szám jól illeszkedik a 2011 végén indult és 2014-ben csak dagadó cégbezárási hullámba.
optenÚjabb törlési rekord
Januárban szezonálisan alacsony a cégtörlési mutató, 2015 első hónapjában ennek ellenére rekordszámú társaság került ki a gazdaság vérkeringéséből. Mivel az elmúlt hónapokban nem volt széles kört érintő, jelentős jogszabályváltozás, arra lehet következtetni, hogy a korábban indult gazdasági folyamatok határozzák meg az idei évet. 2015-ben így újabb cégtörlési rekordra lehet számítani. A napokban bejelentett NHP+ elnevezésű program esélyt kínál a tendencia javítására, ám az állami szerepvállalás hosszú távon nem helyettesítheti az egészséges piaci hitelezést” – véli Tóth Tamás.
Az Opten igazgatója szerint részben egy megtisztulási folyamatnak vagyunk szemtanúi, részben pedig arról van szó, hogy a gazdasági növekedés még mindig nem érte el a mikro- és kisvállalkozások szintjét. „Láthatjuk, hogy tavaly az utolsó hónapokban erőteljesebben bővült a gazdaság. A statisztikák szerint felpörgött a vállalakozások hitelezése is, de idő kell ahhoz, hogy a központi hitelforrások széles körben megmozgassák a piacot” – mondja Tóth Tamás.
feketelista_sakk_121115Tisztul a magyar cégvilág
A megtisztulási folyamat egyik jó mérőszáma, hogy a megszűnő vállalkozások mekkora hányadát törölték felszámolási eljárás végeredményeként. „A nagyobb volumenben közzétett, megszüntetésre irányuló eljárásoknak – legyenek tulajdonosok által indított végelszámolások vagy a hatóságok által a nem működő cégek kiszűrésére alkalmazott kényszertörlések – összességében semleges hatásuk van a gazdaságra.
A felszámolás után megszűnő társaságok viszont jelentős adósságot hagyhatnak maguk után, ami komoly veszélyforrás az egészséges cégek számára is” – magyarázza Tóth Tamás. E tekintetben a folyamatok kifejezetten kedvezőek: a januárban megszűnt 4200 cégből csak 1700-at töröltek felszámolás következtében, ami nem egészen 40 százalékos arány. Tavaly ilyenkor ez a mutató még rendre 60-70 százalék volt. „Ennek ellenére nincs oka hátradőlni sem a jogalkotóknak, sem a vállalkozóknak, hiszen a pozitív tendencia ellenére az arány még így is magas” – mondja az Opten igazgatója.
Visszaesett a cégalapítási kedv
Ugyancsak a megtisztulási folyamatra utal, hogy januárban sem alakult több cég. Az első hónapban 2104 új társaságot jegyeztek be, ami illeszkedik a tavalyi év végét jellemző stagnáló trendhez. A cégalapítási kedv visszaesése miatt az Opten igazgatója szerint nem kell aggódni, Magyarországon így is szétaprózott a tőkeszerkezet, a 2012-ig jellemző alapítási láz pedig inkább a válság okozta vállalkozói kényszerpályák, nem pedig valódi gazdasági folyamatok eredménye volt.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ebben az időszakban ne alakultak volna kifejezetten életképes és tisztességes vállalkozások, ám az adatok azt mutatták, hogy az újonnan alapított vállalkozások jelenős része kötődött olyan tulajdonosokhoz, akik korábban már vezettek felszámolásba cégeket. Márpedig ez nem egészséges” – véli az Opten igazgatója.
opten2Stagnál a fluktuációs index
Az Opten cégfluktuációs indexe (Opten – CFI), amely egy adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez, fél éve 13-14 százalék körül mozog – januárban 13,92 százalék volt. Megyei szinten az Opten – CFI Tolna, Veszprém és Békés megyében érte el a legalacsonyabb értékeket januárban, míg a legmagasabb fluktuációt Komárom-Esztergom, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg produkálta.



Rekord: több mint 17 ezer cég dőlt be tavaly



2011. JANUÁR 04. 14:34




Nem oldotta a feszültséget a 2009. október elsejével hatályba lépett csődtörvény sem.




Tavaly rekordszámú, összesen 17 ezer 420 cég ellen indult felszámolási eljárás, ami 17 százalékkal több, mint 2009-ben - olvasható a gazdasag.hu-n. Az Opten céginformációs szolgáltató adatai alapján a 2008-as 11 ezer 423 felszámolás után 2009-ben 14 ezer 885 cég vált fizetésképtelenné.
Nem oldotta a feszültséget a 2009. október elsejével hatályba lépett csődtörvény sem: a csak kisebb részleteiben módosított jogszabály nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A csődvédelem igen kevés esetben nyújt megoldást a pénzügyileg legyengült vállalatoknak, különösen akkor, amikor a vállalati hitelezés gyakorlatilag lenullázódik.
Az építőipar mellett a válságidőszak vesztese a gépjármű-kereskedelem, az informatika és a nyomdaipar is: utóbbi két területen megduplázódott az egy éven belül felszámolt cégek száma az elmúlt két évben.


Megkéseltek két NAV-ost



ORIGO2015. 02. 23. 17:30

Késsel támadtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal két munkatársára Budapesten. Éppen dolgoztak, amikor megtámadták őket. 
A kiérkező mentők egyikük életét már nem tudták megmenteni, munkatársa a műtéti beavatkozásnak köszönhetően túlvan a közvetlen életveszélyen. A rendőrség a késelőt a helyszínen őrizetbe vette – olvasható a NAV közleményében. 
A rendőrség a késelőt a helyszínen őrizetbe vette
Forrás: MTI/Mihádák Zoltán
Az eset délután 2 óra előtt nem sokkal történt a XX. kerületben, a Géza utcai társasház egyik lakásában - közölte a Police.huA gyanúsított, egy 35 éves férfi, aki egy késsel több alkalommal is megszúrta a NAV két intézkedő munkatársát.
Hvg.hu értesülései szerint a gyilkos zavartan viselkedett. A Hír TV úgy tudja, az épületben, ahol a gyilkosság történt, egy illegális autószerelő műhely működhetett. Az M1 esti Híradójának információi szerint a gyanúsított egy szobafestő, aki korábban pszichiátriai kezelés alatt állt. A vámosok feltehetően adótartozás miatt jelentek meg nála.
A rendőrség bűnügyi technikusai helyszínelnek a XX. kerületi Géza utcában
Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Részvétüket fejezik ki

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzetgazdasági Minisztérium az elhunyt munkatárs családjának részvétét fejezi ki, írják a közleményben, a másik kollégának mielőbbi felépülést kíván. Az elhunyt munkatársat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzetgazdasági Minisztérium saját halottjának tekinti.



40 ezer juh és szarvasmarha halhat éhen a Hortobágyon 



2015. március 17. Hír24 sokszinuvidek.hu 
Több tízezer állat halhat éhen a Hortobágyon, mivel gazdáik nem kaptak legelőterületeket a Hortobágyi Nemzeti Park legelőpályázatán. Egykárosult gazdálkodó szerint biológiai katasztrófa jöhet. 

40 000 anyajuh (az országos anyajuhlétszám 5 százaléka) és mintegy 4000-5000 szarvasmarha halhat éhen a Hortobágyi Nemzeti Park legelőpályázatainak elmutyizása miatt - idézi Rezes Gábor károsult gazda levelét az Index. A gazda szerint az állatállomány ilyen mértékű kipusztulása biológiai katasztrófával fenyeget. 
A pályáztatás végeredményének köszönhetően nagy állatlétszámmal rendelkező, legelőre alapozott állattartást végző gazdák nem nyertek legelőterületet, így a 2015 áprilisi kihajtás idejére anyajuhok és szarvasmarhák ezrei maradtak legelő nélkül. A téli takarmány minden gazdánál fogyóban van, ennyi élőállatot nem lehet leadni vágásra, ez pedig komoly állatelhulláshoz vezet. 
Kapcsolódó: 
   Ángyán felülvizsgálatot sürget a földpályázatok miatt 
   Nem lesz se földpályázat-ügyi, se oligarca-bizottság 
   A nevek, amelyek miatt kiborult az oligarcházó államtitkár 



Ángyán felülvizsgálatot sürget a földpályázatok miatt



Azonnal felül kell vizsgálni a földbérleti pályázatokat Ángyán József fideszes parlamenti képviselő szerint azért, hogy “az oligarchák helyett” a kis- és közepes gazdaságok jussanak földhöz Magyarországon.
A volt vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár erről az Ökopolisz Alapítvány által szerdán Budapesten szervezett nyilvános fórumon beszélt, amelyen részt vett Szabó Rebeka (LMP) országgyűlési képviselő, valamint José Bové zöldpárti európai parlamenti képviselő is.
A fideszes képviselő két jelentést készített “a földügyek visszásságairól”, amelyek alapján az ellenzéki pártok azt látták igazolva, hogy az Orbán-kormány nem a helyi, családi gazdálkodókat hozza helyzetbe, hanem klientúraépítésre használja az állami földbérlet-pályázatokat.
A fórumon Ángyán József kijelentette: “azért vagyok a Fidesz-frakció tagja, mert szeretném, hogy a néppárti politika polgárjogot nyerjen a saját kormányomnál”. Ezzel politikustársainak arra a felvetésére válaszolt, hogy miért ül még mindig a Fidesz-frakcióban. Hangsúlyozta: a változtatás lehetőségének szándéka munkál benne, hogy igazáról képviselőtársait meggyőzze.
Ángyán József aláhúzta: a magyar mezőgazdaság jövőjét a családi gazdaságok jelentik, kisebbek és nagyobbak egyaránt. Rámutatott: ezek a gazdasági egységek viszont csak akkor lehetnek versenyképesek a piacon, ha szövetkeznek egymással.
Ángyán József úgy vélte: a magyar mezőgazdaság egy ilyen irányváltás nélkül a dél-amerikai utat járhatja be, ahol a nagy tőkés társaságok az uralkodók, és ők jelentik a meghatározó gazdasági erőt. Erre utaló jelek a volt államtitkár szerint már most felfedezhetők. Példaként említette, hogy az általa vizsgált három megyében – Baranyában, Borsod-Abaúj-Zemplénben és Fejérben – átlagosan a bérbe adott állami földek 80 százalékát 24 gazdasági társaság szerezte meg. A kisebb gazdaságok – megyétől függően – 15-25 százalék bérelhető földhöz jutottak.
Megemlítette: kialakulóban van Magyarországon egy új, a mezőgazdasághoz és az élelmiszeriparhoz köthető oligarcha, nagytőkés réteg, amelynek csak a piaci pozíciók fontosak. Példaként hozta, hogy van olyan cég, amely a hungarikumnak mondott áruját 51 százalékban Németországban beszerzett alapanyagból állítja elő, a cégcsoport működését pedig egy Szingapúrban bejegyzett offshore cég fogja össze.
Szabó Rebeka arról beszélt, hogy a – külföldön földzsákmányolásnak nevezett – földszerzés folyamata Magyarországon is elkezdődött. Ezt szerinte civil összefogással meg kell akadályozni, hogy a magyar termőföld ne az új földesurak, oligarchák kezébe kerüljön, hanem fel lehessen építeni a fenntarthatóság elvére épülő magyar mezőgazdaságot.
José Bové azt hangsúlyozta, hogy az élelmiszer-önrendelkezésre minden országnak joga van. Ez azt jelenti, hogy minden állam szabadon gondoskodhat lakóinak élelmiszer-ellátásáról külső beavatkozás nélkül. Elmondta: adatai szerint Magyarországon az agráriumban száz nagy cég annyi támogatást kap, mint 140 ezer kisebb termelő, ami szerinte tarthatatlan.






2012-09-11 13:33:59  

Nem lesz se földpályázat-ügyi, se oligarca-bizottság




Nem állhat fel a földpályázatok ügyében a parlamenti vizsgálóbizottság, amelyet szocialista képviselők kezdeményeztek- döntött az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága keddi ülésén. Később közölték, hogy a Jobbik által kezdeményezett oligarcha-vizsgálóbizottság sem jöhet létre.
Nem lesz se földpályázat-ügyi, se oligarca-bizottság
Az állami földpályázatok kapcsán kialakult "erősen vitatható döntéseket" vizsgáló testület felállítását Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője és Gőgös Zoltán, szocialista képviselő kezdeményezte, és 2010-től vette volna górcső alá a földbérleti pályázatokat.           
Az előterjesztéshez csatolták a szükséges aláírásokat, azonban míg a korábbi szabályozás szerint ez volt a vizsgálóbizottság létrehozásának egyetlen feltétele, az új országgyűlési törvény már azt is kiköti, hogy ilyen testület csak az Országgyűlés ellenőrzési feladatkörében felmerülő, közérdekű, interpellációval, kérdéssel és azonnali kérdéssel nem tisztázható ügy megvizsgálására hozható létre, illetve nem állhat fel vizsgálóbizottság egyedi jogi felelősség megállapítására, továbbá olyan ügyben, amely az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vagy az önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Valamint, szintén a törvény szerint,  nem terjedhet ki a vizsgálat döntés előkészítésének szakaszában lévő ügyre és folyamatban lévő büntető, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárási ügyekre.           
Az alkotmányügyi bizottság kormánypárti többsége hosszas vita után erre a szabályozásra hivatkozva nem vette tárgysorozatba a vizsgálóbizottságról szóló kezdeményezést.        
A bizottság MSZP-s, LMP-s és jobbikos tagjai a vizsgálóbizottság felállítása mellett szavaztak, a fideszes és a KDNP-s tagok ellene.      
A kezdeményező Gőgös Zoltán a testület ülésén azzal érvelt, hogy eddig nem tudtak teljes képet kialakítani az "erősen vitatható" rendszerről, többek között azért, mert a belső vizsgálati anyagokat a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) nem adta ki. Hozzátette: ezt a kérdést nem tudják kérdésekkel, interpellációkkal sem alaposan megvizsgálni.    
A fideszes Vas Imre viszont az országgyűlési törvényt idézve kijelentette: nincsenek meg a törvényi feltételei a vizsgálóbizottság létrehozásának, mert egyrészt interpellációval, kérdéssel, azonnali kérdéssel tisztázhatók ezek az ügyek, amelyek ráadásul az ÁSZ hatáskörébe tartoznak, és részben döntés-előkészítő szakaszban vannak. Ugyanezzel érvelt a fideszes Papcsák Ferenc, a bizottság alelnöke is, aki azt is hangsúlyozta: annak sincs akadálya, hogy egy országgyűlési képviselő az okiratokba betekintsen, vagy egy pályázó éljen a jogorvoslat lehetőségével. Papcsák Ferenc szerint tiszta, átlátható a rendszer.        
Az MSZP-s Lamperth Mónika viszont azt vetette fel: ha itt minden "transzparens" akkor nem érti, hogy mitől félnek a kormányoldalon.    
A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás közügynek nevezte a földbérletpályázatok kivizsgálását, ugyanakkor felvetette, hogy a 2010 előtti pályázatokat is vizsgálni kell. Egyetértett ezzel az LMP-s Schiffer András is, aki szerint létrehozható a vizsgálóbizottság, hiszen a kezdeményezésben egyetlen konkrét ügyet sem említenek, például azokat, amelyeket Ángyán József, volt államtitkár "lelkiismeretesen felszínre hozott", vagyis nem vonatkozik konkrét eljárási ügyekre.    
A jobbikos Staudt Gábor úgy vélte, az országgyűlési törvény vonatkozó passzusai "gumijogszabályok", amelyek arra születettek, hogy az ellenzéki akaratot felül lehessen írni. A fideszes Gulyás Gergely ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ezeket a feltételeket egy MSZP-s módosító indítvány hozta be az országgyűlési törvénybe, és a Ház ezt nagy többséggel elfogadta - és - amint egy későbbi hozzászólásában elmondta - csak a független képviselők szavaztak ellene.
A Jobbik által kezdeményezett "oligarcha-vizsgálóbizottság" sem jöhet létre - döntött később az alkotmányügyi bizottság.
Az ellenzéki párt még májusban kezdeményezte a "Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körüli, valamint a Fidesz-kormány mögött álló gazdasági cégbirodalom állami megrendeléseinek jogszerűségét átvilágító" országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását; ezt a többi ellenzéki párt képviselője is támogatta aláírásával.          
Az alkotmányügyi bizottság kormánypárti többsége - az MSZP-s képviselők által kezdeményezett, földpályázatokat vizsgáló bizottság elutasításához hasonlóan - ezúttal is az országgyűlési törvény által támasztott feltétekre hivatkozva nem szavazta meg a tárgysorozatba vételt. A jobbikos, MSZP-s és LMP-s képviselők támogatták a testület létrehozását.    
Míg a korábban hatályos szabályozás szerint a vizsgálóbizottság létrehozásának egyetlen feltétele a képviselők egyötödének támogatása volt, addig az új országgyűlési törvény már azt is kiköti, hogy ilyen testület csak az Országgyűlés ellenőrzési feladatkörében felmerülő, közérdekű, interpellációval, kérdéssel és azonnali kérdéssel nem tisztázható ügy megvizsgálására hozható létre; nem jöhet létre vizsgálóbizottság egyedi jogi felelősség megállapítására, továbbá olyan ügyben, amely az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék vagy az önkormányzatok hatáskörébe tartozik, illetve nem terjedhet ki a vizsgálat döntés előkészítésének szakaszában lévő ügyre és folyamatban lévő büntető, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárási ügyekre.    
A vitában a javaslat egyik előterjesztője, a jobbikos Gyöngyösi Márton azzal érvelt: az utóbbi két évben nem volt olyan hét, amikor a sajtó ne adott volna hírt a "Fidesz-közeli korrupciós botrányokról". Felmerül az a gyanú, hogy közbeszerzések révén juttattak Fidesz-közeli cégeket megrendelésekhez - jelentette ki a politikus, hozzátéve, hogy a közbeszerzési értesítő szerint 2010 májusa és 2011 decembere között a "Simicska Lajos irányítása alatt álló Közgép" a közbeszerzési piac egyötödét uralta.    
Az ülésen elnöklő fideszes Papcsák Ferenc, a bizottság alelnöke erre reagálva arra figyelmeztette a jobbikos képviselőt, hogy kijelentései alkalmasak a rágalmazás büntetőtörvénykönyvi tényállásának kimerítésére.
   
A fideszes Vas Imre a testület létrehozása ellen érvelve azt mondta: amellett, hogy a vizsgálóbizottság által felvetett ügyek kérdéssel és interpellációval is tisztázhatók, egyes kérdések nem is tartoznak az Országgyűlés hatáskörébe.   
A jobbikos Gyüre Csaba ugyanakkor úgy vélte: a vitából az látszik, hogy az előzőleg nyolc évig kormányzó párt mellett a most kormányzó pártnak is egyértelműen érdeke a korrupció fenntartása Magyarországon. A fideszes Mátrai Márta visszautasította ezt a vádat, Papcsák Ferenc pedig arra kérte Gyüre Csabát, hogy országgyűlési képviselőként kezdeményezzen büntetőeljárást, ha bűncselekmény jut a tudomására.    
Az alkotmányügyi bizottság kormánypárti többsége szintén elvetette annak a jobbikos törvénymódosításnak a tárgysorozatba vételét, amely az országgyűlési törvényből kivenné a vizsgálóbizottság felállítására vonatkozó, az alkotmányügyi bizottság keddi ülésén is vita tárgyát képező feltételeket.
   
atv.hu / MTI







Forr a düh sok ezer átvert Quaestor-károsultban 



Lenkei Gábor 2015. március 19., csütörtök HVG 
Több ezer Quaestor-károsult nem fogadja el, hogy elveszítette a megtakarítását, csoportba szerveződnek a Facebookon, tüntetéseket terveznek, feljelentést és panaszokat írnak. Az elmúlt hetekben százezrek kerültek hasonló helyzetbe a brókerbotrányok miatt, tömegek veszítették el a megtakarításaikat. A károsultak tisztán látásához összeszedtük az eddigi tudnivalókat. 
Több ezer ember szervezkedik a Quaestor-botrány miatt: három nap alatt több mint háromezren írták alá a Quaestor-károsultak petícióját, amelyben a veszteségük teljes megtérítését, valamint a kormány segítségét követelik. A károsultak a Facebookon is szervezkednek, a csoportjukban már közel 3500-an vannak, és Magyar Gábor ügyvédnél már mintegy ötszázan jelezték azt is, hogy perre mennének az igazukért. Tüntetéseket is terveznek, például Szegeden és Kecskeméten a Quaestor-irodák előtt, és az is megfordult a fejükben, hogy táblákkal felszerelkezve némán körbejárkálják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) épületét. 
Petíciójukban azt írják, szándékosan félretájékoztatták az embereket, és tízezrek veszítették el életük megtakarítását. Ezért azt kérik a kabinettől, hogy zárolja a cég vagyonát, a tulajdonosok és családtagjaik vagyonával együtt, és tegyen lépéseket a tulajdonosok külföldi bankszámláinak befagyasztása érdekében is. Arra is felszólítják a kormányt, a rendőrséget és az MNB-t, hogy mielőbb találja meg a fiktív kötvények kibocsátásáért, valamint engedélyezéséért felelős személyeket az MNB-ben, illetve elődjénél, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél. (Aligha ebbe az irányba mutat, hogy a kormány március 15. alkalmából kitüntette a pénzügyi felügyeletet kétszer is vezető Szász Károlyt.) 
Fotó: Stiller Ákos

A brókerbotrányok károsultjainak szervezkedéséhez összeszedtük az eddigi tudnivalókat. 
Kezdjük az elején. A Quaestornál hogyan fordulhatott elő, hogy fiktív kötvénykibocsátást csináltak? 
Az ügyfeleknek eladott "papírok" nem olyan értelemben fiktívek, hogy "semmit" adtak el az ügyfeleknek. Ezek is a cég kötelezettségét rögzítik a befektetők felé, csak jogilag nem biztos, hogy kötvények. Ugyanis az MNB által engedélyezetten felül mintegy 150 milliárd forint értékben adtak el belőlük illegálisan, kötvénynek nevezve a befektetéseket. (A jogi szőrözés igenis fontos most, mert ettől is függhet, viszontláthatják-e pénzüket vagy annak egy részét a csőbe húzott emberek.) 
Mennyi pénze van biztosítva annak, aki brókercéghez teszi a pénzét? 
A Befektető-védelmi Alap (BEVA) egymillió forintig száz százalékban, húszezer euróig, ami körülbelül hatmillió forint, az egymillió feletti rész 90 százalékában fizet kártérítést. Magyarán: ha 6 millió forintja volt valakinek egy brókercégnél, de az bedőlt, nincs meg a pénz a számlán, akkor 5,5 millió forintnyi kártérítésre számíthat. Ha 7 milliója, vagy 20 milliója, vagy még több volt a brókercégnél, akkor is csak 5,5 millió forintot lát viszont a BEVA jóvoltából. Ezek a védelem azonban a Quaestor-kötvényesekre nem vonatkozik, mert: 
A kötvényekre nincs védelem 
A BEVA védelme nem a befektetési veszteségre terjed ki, hanem a brókercég csődje esetén bekövetkező veszteségre. Vagyis arra, hogy ha a korábban említett elkülönített számlákon még sincs ott az, aminek ott kéne lennie. Arra nem, ha egy kötvény elveszíti az értékét, mert a kibocsátója fizetésképtelen, vagy ha egy részvény árfolyama esik. 
Akkor mennyi pénzt látnak így viszont a Quaestor ügyfelei? 
Ennek megfelelően azok, akiknek a Questor Értékpapír Zrt.-nél vezetett ügyfélszámlán például Richter-részvényük, vagy MOL-kötvényük volt - ha az eltűnt - a BEVA fizet az említett értékhatárig, hiszen sem a Richterrel, sem a MOL-lal nincs semmi baj. Azok, akiknek a Quaestor Financial Hrurira Kft. által kibocsátott kötvényük volt, sajnos nem sok jóra számíthatnak, hiszen itt a kibocsátó ment csődbe. A felszámolási eljárás során elvileg még juthatnak pénzhez, ha a cég megmaradt vagyona erre fedezetet nyújt. Egyébként nagyon érdekes ez a quaestoros ügy, mert több vélemény is van, hogy nem lejátszott, ki és mennyi pénzt tud visszaszerezni. Sok ügyfél azt állítja például, hogy az ő szerződésében, amit a kötvényvásárláskor a Quaestor brókercégével kötött, szó sem volt a Quaestor Financial Hrurira Kft.-től. 
Mit léphet egy Quaestor-kötvényes? 
Ha még nem tette, egy ügyvédet érdemes megkeresni, legalább tájékozódásképpen. Pertársaságok alakítását is többen javasolják, mert egyenként nehezebb harcolni, a több ember több információja összeadódik pertársaság esetén, és erősebbek is, ügyükből akár társadalmi-szociális probléma is lehet, így pedig nagyobb esélyük lehet a káruk enyhítésére. Azonban azt is tudni kell, ha valamelyik felperessel történne valami (például meghalna), akkor a többi társnak addig kellene várni, amíg a hagyatéki eljárás le nem zajlik, és addig az ügyük áll - bár a hvg.hu által megkérdezett ügyvéd szerint eközben is lehet azért haladni az üggyel, nem torpan meg. 
Ha igaz, hogy 150 milliárd hamis értékpapírt adtak el az ügyfeleknek, Tarsoly Csaba, a Quaestor vezére, illetve a csalás felelősei miért vannak még szabadlábon? 
A Quaestor-károsultak Facebook-csoportjában találkoztunk ezzel a kérdéssel, és nem tudjuk a választ. A brókerbotrány egyik legérthetetlenebb szála a bilincsek kattanásának kiszámíthatatlansága. A Hungária Értékpapírtól négy embert azonnal elvittek a rendőrök (miután Orbán Viktor a rádióban azt mondta, nem érti, miért nem kattannak a bilincsek), míg a Buda-Cashtől, ahol összegében körülbelül százszor nagyobb csalás lehet, két hét után került előzetesbe három személy, és további hat gyanúsított van. A Quaestor-botrány múlt hétfőn pattant ki, és egyetlen kattanás sem hallatszott eddig. 
Ki ellenőrzi a brókercégeket? 
Most a Magyar Nemzeti Bank az állami felügyeleti hatóság. Korábban külön működött a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, amely másfél éve olvadt be az MNB-be. Némi - kevésbé kiterjedt - ellenőrzési tevékenységet folytat az elszámolóház, amely nyilvántartja a brókercégek számláit, és tőzsdetagok esetében a tőzsde is. 
Milyen informatikai rendszer rögzíti az ügyleteket? 
Az cégek informatikai rendszere teljes működésükre kiterjed. Nem csak az említett számlákat tartják nyilván, hanem rögzítenek minden ügyletet, megbízást, végrehajtást, az értékpapírok, pénzek minden mozgását. Emellett naponta jelentik a cég pozícióit, az ügyfélszámlák helyzetét, szinte minden tevékenységükkel, a pillanatnyi helyzettel kapcsolatos adatot. 
Mit ellenőriz a felügyelet, amikor vizsgálatot tart? 
Egy-egy komoly ellenőrzés szinte a cég teljes átvilágítását jelenti. Megnézik, hogy az informatikai rendszer kiépítése és működése megfelel-e a szabályoknak, a különféle nyilvántartásokat, azt, hogy azok naprakészen vannak-e vezetve, az ügyfélszámlák kezelését, azt például különösen, hogy megfelelően el vannak-e különítve a cég saját értékeitől. 
Hogyhogy sokáig nem talált semmit a felügyelet, pedig többször is ellenőrizte őket? 
Ezt a kérdést sokan felteszik, és egyelőre nincs rá válasz. A károsultak szerint a brókercégek képviselői mellett súlyos felelősség terheli az MNB-t. Nincs válasz például arra, hogy ahol megállapítottak hiányosságokat, mint a Buda-Cashnél 2010 őszén, miért nem kérték számon ezek kijavítását. Vagy arra, hogy 2014 novemberében az MNB miért hagyta jóvá a cég 70 milliárd forintos újabb kötvénykibocsátását, jelezve ezzel a MNB felügyeleti szervének jóváhagyását. Ráadásul a pénzügyi felügyelet 2013 augusztusában lezárt egy nagy, átfogó vizsgálatot a Quaestor brókercégénél, és nem szúrta ki a valószínűleg évek óta zajló átverést. 
A másik két brókercégnél (Buda-Cash és Hungária Értékpapír) levő ügyfelek mennyihez, és mikor jutnak hozzá? 
Mivel mindkét esetben a brókercég csődjéről van szó, a BEVA a korábbi leírtaknak megfelelően fizet. A felszámolás elrendelése után 15 napon belül közleményben tájékoztatja az érintetteket, amit a honlapján és az MNB által üzemeltetett közzétételi honlapon tesz közzé. Ezután kérelmet kell benyújtani, amit a Beva kilencven napon belül elbírál, majd újabb kilencven napon belül fizet. 
Miért kisebb a BEVA-védelem, mint az OBA-védelem? 
Mind a bankbetétekre vonatkozó OBA, mind a BEVA ugyanazon az elven működik, mint bármely más biztosító. A bankoknak, brókercégeknek ezt kötelező megkötniük, és biztosítási díjat fizetnek a biztosított konstrukciók után. Az OBA-védelem szintjét EU-előírás szabályozza, korábban ez is alacsonyabb volt. Magasabb szintű védelem, magasabb biztosítási díjat jelentene, amit nem mindegyik brókercég bírna el. Azt se felejtsük el, hogy végső soron ezt is az ügyfelek fizetik, magasabb díjak, jutalékok formájában. 
A Buda-Cash több ügyfele panaszkodik, hogy a felügyeleti biztos tízmilliókat követel tőle. 
Olyan befektetőkről van szó, akik a Buda-Cashnél devizapiaci ügyleteket (FX) hajtottak végre, és a svájci frank januári emlékezetes hirtelen erősödésekor jelentős veszteségeket szenvedtek el. Ezek a legkockázatosabb ügylettípusok. Gyakran látni olyan hirdetéseket, hogy "negyvenezer eurót kerestem egy óra alatt"; ezek nem hazudnak ugyan, de azt elfelejtik hozzátenni, hogy ugyanennyit lehet veszíteni is egy óra alatt, bár a figyelmeztetés a kockázatra az ilyen cégek honlapjain szerepel - sajnos nem nagy, piros, hanem apró betűkkel. A januári másodpercek alatt történt árfolyam-elmozdulás miatt a veszteségminimalizáló, úgynevezett stop loss utasításokat nem lehetett végrehajtani, vagy nem hajtották végre, a pozíciók zárása csak a már elszállt árfolyamon volt lehetséges, így extrém veszteségek keletkeztek. Bonyolítja a helyzetet, hogy a Buda-Cash, - többek között - a dán Saxo Bank ügynöke is volt, amely kezdetben a stop utasításoknak megfelelő veszteségeket számolt el, és csak később módosította az elszámolóárakat. Emiatt a bank ellen a dán felügyelet is eljárást folytat. 
Átvihetem máshova a pénzemet? 
Természetesen normális esetben bárki, bármikor megszüntetheti a számláit és bárhol újat nyithat. Erről korábban itt írtunk. Ha azonban valahol csőd vagy bármilyen más okból már elrendelték a számlák zárolását, ez csak a zárlat feloldása után lehetséges. Ha erre nem kerül sor, akkor már csak a BEVA-ban lehet bízni. 
Jól értem a botrányok alapján, hogy Magyarországon nem érdemes megbízni a pénzügyi befektetést kínáló cégekben? 
A jelenlegi botrányok elsősorban a brókercégekről szólnak - de a Quaestornál nemcsak a brókercégnél talált problémát a jegybank, hanem a kötvényeket kibocsátó cégnél is. Definíció szerint a bróker egyszerűen kereskedőt jelent, ezen belül olyant, aki a saját nevében, de mások megbízásából, mások számlájára köt üzleteket. Alapból tehát szolgáltatók, amelyek egy piacon megbízóik utasításait hajtják végre. Ahhoz hasonló, mint amikor valakit rendszeresen megkérünk, menjen le helyettünk a boltba vagy a Lehel-piacra, és ott vásároljon nekünk ezt-azt. Kezébe nyomjuk a pénzt, majd számon kérjük rajta, mennyiért mit vett, és elszámolunk vele. Ebben az esetben ez egy sajátos piac, ahol sajátos termékekkel, pénzzel, értékpapírokkal folyik a kereskedés. 
Azok a cégek azonban, amelyeket ma brókercégként emlegetünk, ennél szélesebb körű szolgáltatást nyújtanak: számlát vezetnek, amin nyilvántartják a megbízóik értékpapírjait, befektetésre váró pénzét, vagyonkezelést vállalnak, tanácsot adnak, maguk is kínálnak az ügyfeleknek értékpapírokat. Ezért inkább befektetési szolgáltatónak nevezzük őket. 
Felhívok egy brókert, mit csinál a pénzemmel? 
Mindenekelőtt: a befektetési paletta, lehetőségek köre igen széles, a szinte biztos eszközöktől, mint például az állampapírok, az extrém kockázatosakig terjed, mint például a sok helyütt hirdetett devizapiaci ügyletek. Ezzel mindenkinek, aki erre a piacra lép, tisztában kellene lennie. Hangsúlyozni kell, hogy az elérhető nyereség arányos a vállalt kockázattal. Sok tragédia oka volt már a mohóság, amikor valaki csak az ígért magas nyereséget tartotta szem előtt, és azzal nem számolt, hogy rosszul is alakulhatnak a dolgok. 
A szabályok szerint tehát elsőként a befektetési szolgáltatónak fel kell mérnie a hozzá fordulónak a kockázatviselő képességét, tapasztalatait - erre szolgál az úgynevezett MIFID-teszt - és ennek megfelelően adhat tanácsot. Sőt, a túlságosan kockázatos megbízást meg is kell tagadnia. Nem engedheti például, hogy egy nyugdíjas összekuporgatott kis pénzét valamilyen magas kockázatú konstrukcióba helyezze, aminek a lényegét nem látja át. Sajnos láthatjuk, hogy ehhez a szabályhoz gyakran nem tartják magukat, és kispénzű embereknek is olyasmit ajánlanak, amit nem lenne szabad. 
Miután az ügyfél eldöntötte, hogy mibe akarja helyezni a pénzét - függetlenül attól, hogy hallgat-e a tanácsára, vagy egyáltalán kikérte-e - a bróker végrehajtja a kapott utasítást, beszerzi a kívánt részvényt, kötvényt, befektetési jegyet stb. A döntés kizárólagos joga a megbízóé, na és persze övé a felelősség. Az értékpapírokat ma már nem nyomtatják ki, ezért az ügyfélnek egy számlát nyitnak, ahol nyilvántartják az értékeit. Pontosan úgy, ahogy a banki folyószámlán nyilvántartják, mennyi pénzünk van. Külön üzletág még a vagyonkezelés, amit csak nagyobb összegekkel lehet igénybe venni. Ezt nem is minden brókercég csinálja, csak a nagyobbak. 
Mi tehát a különbség a bank és a befektetési szolgáltató között? 
Egy fontos különbség van: miután elhelyeztük a bankban a pénzünket, azt a bank egy "nagy kosárban", a többi betétesével együtt kezeli. Nem közlik velünk, és nem is érdekel minket, hogy kinek, mikor, hova hitelezi tovább, mibe fekteti a pénzt - mert természetesen a bank sem a pincében tartja. A banknak akkor is vissza kell fizetnie a betétet, ha nem minden hitelt tud behajtani, vagy veszteségei vannak egyik-másik befektetésén. Ez is egy "nagy kosár": normális esetben a hitelek többségét visszafizetik, a betétet meg nem akarják egyszerre fölvenni az emberek. Ha van kockázat, azt a bank vállalja és kezeli. Magas tőkekövetelmények, tartalékolási szabályok is biztosítják ezt. 
A brókercégnél nincs "nagy kosár". Ott szigorúan elkülönített számlán tartják nyilván, kinek miből hány darab van. Nem keveredhet sem a többi megbízó értékeivel, sem a cég sajátjaival. A megbízó tudta, sőt, kifejezett utasítása nélkül nem nyúlhat hozzá senki; az elért nyereség az övé, és az esetleges veszteség - például ha úgy alakulnak a részvényárfolyamok - is őt terheli. Meg kell jegyezni, hogy a bankok is nyújtanak befektetési szolgáltatásokat, erre - és csak erre - az üzletágra szintén vonatkoznak ezek a szabályok. 
Miből él így egy brókercég? 
A felsorolt szolgáltatásokért jutalékokat és díjakat számítanak fel. Emellett többségük - nem feltétlenül mindegyik - saját számlájukra is kereskednek egymással. Vannak olyanok, amelyek valamilyen befektetési termékre árat jegyeznek az ügyfelek felé: bármikor hajlandók eladni a hozzájuk fordulónak vagy venni tőle. Az ő vételi és eladási árfolyamuk között egy kis rést tartanak, éppúgy, ahogy a bankok a valuta- és devizaváltásnál, ez is az ő hasznuk. 
Ha ilyen szigorúan elkülönítik a számlákat, hogy lehet, hogy elcsalták a pénzt? Ha én láttam a kimutatást, mégsem igaz, hogy megvették volna a pénzemből a részvényt, befektetési jegyet stb.? 
Itt simán bűncselekményekről van szó. Nyilvántartások, számlakivonatok meghamisításáról, valótlan adatok közléséről, sikkasztásról, lopásról. Ez a kérdés valójában nem is a pénzügyek, hanem a kriminalisztika tárgykörébe tartozik. Ahogy mindenütt akadnak csalók, miért épp itt ne akadnának? Ha valaki házat épít, előfordulhat, hogy a vállalkozó átveri, meglép az előleggel, meghamisítja a számlákat vagy ellopják az építőanyagot. Azt legfeljebb hamarabb észrevesszük. De ahogy nem mondjuk, hogy minden építési vállalkozó csaló, nem mondhatjuk a brókerekre sem. És ahogy okos ember tájékozódik, referenciákat kér, kivel építesse a házát, érdemes tájékozódni akkor is, amikor brókercéget választ az ember. A brókerek tevékenységét elvileg szigorúbban is felügyelik, mint az építési - vagy bármilyen más - vállalkozókat, és információkat is könnyebb róluk szerezni. 



Izraeli katonák jöttek 2006 őszén Budapestre - újabb WikiLeaks szivárogtatás vérlázító hírekkel 



05 március 2015 Index - bendeguz.info 
Százhúsz izraeli katona érkezett Magyarországra nem sokkal a 2006. október 23-i összecsapások előtt, hogy "rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzen" - derül ki a Stratfor amerikai hírszerzési cég elemzőinek levelezéséből, amelyet a WikiLeaks ma közölt. A WikiLeaks 2012-ben kezdte meg a birtokába jutott mintegy ötmillió straforos e-mail publikálását. 
"2006 őszén, Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök idején egy izraeli gép szállt le a budapesti reptéren, 120 izraeli katonával a fedélzetén. A katonák azért érkeztek az országba, hogy rutin terrorelhárítási gyakorlatokat végezzenek. A magyar média nem adott hírt a gép távozásáról. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy éppen ebben az időben az 1956-os forradalom 50. évfordulóján tartott békés megemlékezést azonosító szám nélküli, fekete maszkos rendőrök brutálisan szétverték" - írta 2010 márciusában a Stratfor egyik munkatársa, Klara E. Kiss-Kingston a szintén stratforos Sean Noonan-nek. Kiss-Kingston a 2010-es izraeli kémgépek magyarországi berepülése kapcsán elevenítette fel a magyar-izraeli titkosszolgálati kapcsolatokat. 

Az amerikai titkosszolgálatok legfontosabb alvállalkozójának számító Stratfor munkatársai a kiszivárogtatott levelezésben arról értekeznek, hogy mi lehetett az izraeli kémrepülők feltűnésének az oka, illetve, hogy mit csináltak a magyar légtérben. 

A berepülést annak a szíriai-magyar férfinak a meggyilkolásával hozták összefüggésbe, aki a 2010-es e-mailezésben az "évszázad pénzügyi csalásaként" emelgetett Kulcsár-ügyben segítette a rendőrséget. A pénzmosásos-sikkasztásos ügyben Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc neve is felmerült. 

A stratforosok szerint Gyurcsány segített eltussolni "az országból óriási pénzösszegeket eltüntető" brókerbotrányt, amihez bankárként szerintük Medgyessynek is köze volt. Ennek a műveletnek a része lehetett a befolyásos pénzváltóként ismert szíriai-magyar férfi meggyilkolása is. 
 
Lovasrendőrök az Erzsébet körúton 2006 október 23-án

"Mióta bizonyossá vált, hogy a Fidesz megnyeri a (2010) április 11-i választásokat, és a párt világossá tette, hogy az elmúlt időszak összes korrupciós ügyét ki fogja vizsgálni, bárkit, aki a szíriai-magyar férfihoz hasonlóan információt szolgáltathat a rendőrségnek az izraeli kapcsolatokkal terhelt nagy volumenű korrupciós ügyekről, likvidálni fognak" - áll a Stratfor-szakértők e-mailjeiben. 

A levélből az is kiderül, hogy a kémgépek azon a napon jártak a magyar légtérben, amikor a szíriai férfit megölték. Az eset előtt két hónappal Gyurcsány Izraelben járt, ahol nem tudni miről tárgyalt. "Mivel a pártja nagy bajban van, engem egyáltalán nem lepett meg a kémrepülők feltűnése" - írta az elemző. 

A Magyaroszágra érkező, Gulfstream V-ös típusú izraeli gépek a legmodernebb hírszerzési eszközökkel voltak felszerelve. A zsidó állam direkt titkosszolgálati akciók végrehajtására vásárolt ilyen gyártmányű gépeket. A Honvédelmi Minisztérium álláspontja szerint a gépek diplomáciai szolgálatot teljesítettek. 

Az 52 éves Trache Bassamot 2010. március 17-én reggel lőtték le Rákosszentmihályon, amikor autójával egy piros lámpánál várakozott. A támadó a lövések leadása után egy táskát vett ki az autóból, majd gyalog menekült el. Az eset érdekessége, hogy a gyilkosságot egy rendőr alezredes is végignézte, aki semmit sem tett a gyilkosság megakadályozásáért. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) később megerősítette, hogy egy rendőrtisztet tanúként hallgattak ki az ügyben. 

A kettős állampolgárságú szír férfi húsz éve élt Magyarországon, állatorvosi diplomát szerzett, de egyéb vállalkozásokból, feltehetően pénzváltásból tartotta fenn magát. Akkori sajtóhírek szerint a Doki becenévre hallgató fér? a brókerbotrány egyik szír szereplőjének megtalálásában segített a rendőröknek. A férfi ellen 1997-ben a X. kerületi Gyakorló utcában követtek el hasonló támadást, de akkor nem sérült meg. Ezen kívül egy 2006-ban történt önbíráskodási ügyben is érintett volt. 



Így kell gyárat avatni a "keményen dolgozó kisemberek hátán" 



2015/03/23 Bal-Rad 
A visegrádi országok ipara elképesztő mértékben nőtt az elmúlt több mint egy évben. Hogy a cégek vonzó célpontnak találják a régiót, annak számos oka van, mi most azonban csak a munkaerőre, azon belül is a "keményen dolgozó kisemberekre" fókuszálunk. 
A visegrádi országok kedvelt beruházási helyszínei a nyugat-európai vállalatoknak. Ha nagyon leegyszerűsítjük az okokat, akkor mondhatjuk, hogy itt találnak a legközelebb megfizethető, képzett munkaerőt. Magyarország az ipari termelés szempontjából kiemelkedik a régióban, ugyanis a munkanappal kiigazított index szerint a termelés 7,1 százalékkal nőtt tavaly 2013-hoz viszonyítva, szemben a cseh 4,9, a szlovák 3,7, illetve a lengyel 3,4 százalékkal, amelyek egyébként kivétel nélkül felülmúlják az EU átlagos 1 százalékos értékét. 
Magyarország előnye a földrajzi helyzete és kiterjedt úthálózata mellett a bérszínvonal, illetve az a tény, hogy játszhatunk a forint-euró árfolyammal. 
Ha 2005-ben egy német cég beruházási helyszínt keresett és a döntésben komoly szerepet játszott, hogy milyen költséggel tud olcsó munkaerőt toborozni, akkor bizony Magyarország tűnhetett a legkevésbé vonzó célpontnak, hiszen a négy ország közül nálunk kellett a legmagasabb bért, valamennyi adóval és járulékkal együtt 6680 eurót kifizetni évente. Csehországban is hasonló volt a szint, Szlovákiában és Lengyelországban azonban jóval kevesebb. 
Azóta nagyot fordult a világ és jelenleg Magyarországon kell a második legkevesebb fizetni bérköltség gyanánt, nálunk csak a lengyeleknél járhat jobban egy befektető. Ha viszont megnézzük a tendenciát a grafikonon, akkor elképzelhető, hogy később még jobb pozícióba kerülünk. Magyarországon a teljes bérköltség euróban számolva 25,6, Lengyelországban 46,7, Csehországban 53,7, Szlovákiában pedig 101,9 százalékkal nőtt, vagyis megduplázódott. A többiek tehát lényegében lehagytak. 

A másik tényező, amely vonzóbbá tett minket, az euró és a nemzeti valuták árfolyamának alakulása. Ebben a tekintetben Szlovákia természetesen kivétel, hiszen 2009 januárja óta euróval fizetnek. Ha azonban a másik három valuta esetében összevetjük a 2005-ös és a 2014 árfolyamokat, akkor kiderül, hogy míg a korona 7,5 százalékkal többet ért tavaly, mint 9 évvel korábban, a zloty pedig mindössze 4 százalékkal ér kevesebbet, a forint árfolyama 24,5 (!) százalékkal romlott. Ráadásul az Eurostat előrejelzés szerint fizetőeszközünk tovább értéktelenedik és a tavalyi 308,7 forintos átlagárfolyam után idén 313,9 lesz a forint értéke. 

Ez persze önmagában még nem lenne baj, sőt annak a segédmunkásnak a szemszögéből, akinek emiatt lesz állása, kifejezetten örvendetes. 

Akkor mégis mi a probléma? 

A probléma ott van, hogy az adóék, vagyis a teljes bérköltség és a nettó fizetés hányadosa 2005 óta nálunk a legmagasabb és a 2010 óta megfigyelhető gazdaságpolitika következtében még inkább "elszakadtunk a bolytól". A bérfejlesztés lassú üteme és az alacsony jövedelműek megsarcolása vezetett oda, hogy tavaly egy, az átlagbér 67 százalékát kereső magyar dolgozó 4278 euróból gazdálkodott, míg egy lengyel esetében ez az összeg 5165, egy szlováknál 5583, egy csehnél pedig 6134 euró nettó fizetést jelentett. 

Hogy a magyar "keményen dolgozó kisemberek" nem élnek ennyivel rosszabbul, mint lengyel, szlovák és cseh "kollégáik", az csak a hazai árak alacsonyabb szintjének köszönhető. Sajnos az Eurostat még nem közölte a vásárlóerőparitáson mért nettó fizetési adatokat 2014-re vonatkozóan, így csak a 2013-as adatokat ismerjük, de az arányok ebből is látszanak. Eszerint a magyarok 7528, a szlovákok 7939, a Lengyelek 8753, a csehek pedig 9148 euróból éltek a saját hazájuk áraival korrigált összeg szerint. Százalékokra lefordítva egy szlovák 5,4, egy lengyel 16,3, egy cseh pedig 21,5 százalékkal élt jobban 2013-ban. 

Amikor tehát azt látjuk, hogy a politikusok átadnak egy üzemet, akkor érdemes azt is mögé gondolni, hogy ezt talán csak azért tehetik meg 
mert szegények bére közel nem nőtt olyan mértékben, mint a régióban 
mert a forint gyengítésével a beruházók terhei csökkentek, de a dolgozók fizetése külföldön kevesebbet ér 
és annak a pénznek, amelyet egy munkáltató bérként kifizet a 49 százalékát elveszi, míg a másik három országban az átlagos adóék 37,7 százalék. 
(mfor) 
Bal-Rad komm: A bér "...49 százalékát elveszi..."-a kormány, és egyszerűen föléli! (Márpedig a kormány a politikusokból verbuválódik!) 
És mivelhogy föléli a kormány-a politika-a befizetett pénzeket, azokból létesíteni semmit nem tud! Azaz: a társadalom számára vissza semmit nem juttat. 
Az egyre éhesebb költségvetést pedig úgy próbálja tovább abrakoltatni, hogy még "kedvezőbb" feltételeket ajánl a "befektetőknek-beruházóknak"-akik boldogan élnek a "versenyelőnnyel" hozzák/telepítik Magyarországra a szerelőszalasgjaikat, és kapják melléjük a rabszolgahadat. Viszont több foglalkoztatott rabszolga=még több befizetés. Még több fölélhető pénz! Még nagyobb kormányzati luxus! (Meg egyéb!) 
Ezért aztán a "magyar" politikus/kormánytag örömmel avat akár egy patkolókovács-műhelyt is. És büszkén. 
Mert ott keményen dolgozó kisemberek termelik az elkölthetőt-NEKIK! 
Kapcsolódó: 
   Mint a mesében: úgy nőtt a termelékenységünk, hogy csökkent 
   Négy év alatt négyszeresére nőtt a Németországban dolgozó magyarok száma 













Mint a mesében: úgy nőtt a termelékenységünk, hogy csökkent



Posted on 2013/11/28Szerző: Admin
Ha Mátyás király azt kérte volna az okos lánytól a népmesében, alakítsa úgy a gazdasági folyamatokat Magyarországon, hogy egy év alatt az ország termelékenysége nőjön és csökkenjen is egyidőben, akkor az okos lánynak szimplán a 2012-es adatokat kellett volna felmutatnia. A munkaerőtermelékenységünk ugyanis egyszerre nőtt és csökkent is tavaly.
Az OECD amellett, hogy az egy dolgozó által átlagosan ledolgozott munkaórák számára közöl statisztikát, a munkatermelékenységre vonatkozó adatokat is közli az egyes országok esetében. Ha pedig valaki kicsit jobban megnézi a magyar számokat, eddig még nem látott folyamatokkal találkozhat.
Először is találhatunk egy munkaerőtermelékenység változásáról árulkodó statisztikát egy dolgozóra vetítve, ez 2012-ben 1,9 százalékos csökkenést mutat. Vagyis, egy dolgozó tavaly a 2011-esnél kisebb hozzáadott értéket állított elő. Ez a változás a harmadik legrosszabbnak tekinthető az OECD-tagállamok adattal rendelkező országok körében. A magyar dolgozónál csak az olasz és a luxemburgi alkalmazottak előállított értéke esett vissza jobban. Ezzel szemben a visegrádi országok egyike, Lengyelország áll a lista élén, hiszen 2012-ben a munkája által előállított hozzáadott érték 5,6 százalékkal növekedett. A második helyen a spanyol, a harmadikon pedig a szlovák dolgozók állnak.
Következőnek a munkaerő termelékenységét egy munkaórára vetítve vizsgáljuk meg, ami valamivel kedvezőbb változásról árulkodik. A magyar dolgozók esetben ugyanis 2,7 százalékkal növekedett tavaly az egy óra alatt előállított hozzáadott érték – ez pedig az ötödik legmagasabb változásnak számít. Az élen ebben az esetben is Lengyelországhoz kapcsolódik, 5,6 százalékos emelkedéssel, amit a spanyol és a szlovák dolgozók követnek.
Hazánkban viszont teljesen más folyamatok zajlottak tavaly: az egy órára jutó munkaerőtermelékenység ugyanis úgy növekedett, hogy közben egy dolgozó kisebb hozzáadott értéket állít elő.
Az alábbi grafikonon ábrázolt változások gyakorlatilag a kormány munkaerőpiacra ható intézkedéseinek eredménye. Egyrészt a tavaly év elején életbe lépő új Munka Törvénykönyve ugyanis a korábbinál rugalmasabbá tette a foglalkoztatási viszonyokat, másfelől nem lehet elvonatkoztatni a közfoglalkoztatás jelentősen megnövekedett szerepétől sem, melynek (részben) köszönhetően a foglalkoztatás tavaly a 15-74 éves korcsoportban 1,7 százalékkal emelkedett. A közfoglalkoztatásban dolgozók munkájukkal kisebb hozzadott értéket állítanak elő, mint a versenyszféra dolgozói. Így ez mindenképpen csökkentette az egy dolgozóra jutó munkaerőtermelékenységet a tavalyi évben. Emellett még befolyásolta a termelékenység változását a 2012-ben 1,8 százalékkal csökkenő GDP, ami miatt azonos foglalkoztatási szint mellett is kisebb lenne a munkatermelékenység, hát még növekvő foglalkoztatás mellett.
Az egy munkaórára jutó termelékenység növekedésének oka, hogy az egy dolgozó által ledolgozott átlagos, éves munkaóra-szám 4,3 százalékkal esett vissza tavaly. Vagyis nagyobb mértékben, mint ahogy a GDP visszaesett, és ez eredményezte a növekedést. Eközben egyébként hazánkban a részmunkaidős foglalkoztatás 4,76 százalékkal emelkedett.
Összefoglalva tehát a termelékenységi adatok alapján az látható, hogy bár egy óra alatt sikerül több hozzáadott értéket előállítani, egy dolgozó teljesítménye elmarad a korábbitól. Ez nagyon egyszerűen a foglalkoztatás növekedésével, és a GDP tavalyi csökkenésével van összefüggésben. És, hogy ez mit jelent a jövőre nézve? Röviden fogalmazva azt, hogy a munkaerőpiac jelenlegi foglalkoztatási szintjén is vannak kihasználatlan kapacitások.
Így az újra növekvő GDP mellett a vállalkozások elsődleges célja a meglévő kapacitások optimális kihasználtsága lesz, vagyis a kezdeti időkben nem fognak nagyobb volumenben munkaerőigényt támasztani. Sokkal inkább a jelenlegi – esetleg részmunkaidős – állomány termelékenységét igyekeznek növelni majd, és csak ezt követően jöhet a létszámbővítés.
(mfor)
Bal-Rad komm: Ime a döbrögista trükkraktár egyik legszebb produktuma. 
Kevesebb ember állit elő nagyobb értéket-miközben több részmunkaidős meg közfoglalkoztatott matatgat-kotorászik teljesen értelmetlen időkitöltés keretében, abszolút ráfizetéssel.
Az árkok és közterek gereblyézgetése nem egy számottevő produktum-ám igen sokba kerül-viszont egyre többen űzik. (Természetesen nem jókedvből, hanem jobb hiján-a döbrögista foglalkoztatási adatkozmetikázás érdekében!)
Czomba művész úr pedig hétről-hétre kiáll a kamerák elé, és elénekli az éppen arra a hétre előirányzott diadaljelentést. Arról persze nem is nyikkan, hogy mennyivel növekedett a megénekelt időszak ráfizetése.
Magyarország jobban teljesit! (A rendszerváltás óta eltelt időszak legszebb statisztikáját sikerült összebarkácsolniuk tegnapra. A kárról hallgatnak a döbrögista mesemondók!)

Share this:









Négy év alatt négyszeresére nőtt a Németországban dolgozó magyarok száma





Posted on 2014/01/16Szerző: Admin
Mindnyájan tudjuk, hogy Németország rá van utalva a külföldi munkaerőre – ez a mondat is jelzi, hogy a német kormány pozitívan áll hozzá a bevándorlókhoz. A legfrissebb adatok szerint az országban hivatalosan dolgozó magyar állampolgárok száma négy év alatt a négyszeresére nőtt.
A német kormány megtárgyalta a 2012-es migrációs jelentést, és átadta tanulmányozásra a német parlamentnek (Bundestag) – jelentette a Belügyminisztérium (Bundesministerium des Innern). Sajtóközleménye szerint 2012-ben egymillió 81 ezer bevándorló érkezett az országba, míg egy évvel korábban csak 960 ezer, vagyis 12,6 százalékkal nőtt a számuk. Azonban 712 ezer fő el is költözött, így csak mintegy nettó 372 ezer fővel nőtt a vándorlás miatt az ország lakossága.
Sok-sok éve nem volt ilyen
Még érzékletesebb a helyzet, ha azt vesszük figyelembe, hogy 1995 óta nem volt ekkora mértékű bevándorlás az országba. A bevándorlók közül 115 ezren németek voltak – ez alatt valószínűleg visszatelepülő német állampolgárokat értenek –, és 620 ezer fő érkezett különböző EU-s országokból.
A hatalmas adathalmazból a magyar állampolgárokat kikeresve, 2012-ben 54 827 magyar bevándorlót regisztráltak, viszont 28 619 fő magyar elköltözött onnét, a kettő különbsége 26 208 fő. Arról, hogy ők hazaköltöztek-e, vagy továbbálltak valamely harmadik országba, nincsen statisztika. A magyarok egyébként a lengyelek, a románok és a bolgárok után a negyedik helyen álltak (lásd a grafikont).
Bordó: Németországba költözők száma, kék: elköltözők száma (Bundesministerium des Innern)
Szükség van a bevándorlókra
Az utóbbi időben – a britekhez hasonlóan – a németeknél is felerősödtek a viták, hogy szükség van-e bevándorlásra, a bevándorlók nem terhelik-e meg túlságosan az ottani szociális ellátó rendszert, nem szorítják-e ki a helyi munkaerőt, illetve általában véve szerepük pozitív-e. A német kormány meglehetősen pozitív álláspontját valószínűleg jól jelzi a minisztériumi közlemény utolsó bekezdése:
Mindnyájan tudjuk, hogy Németország rá van utalva a külföldi munkaerőre is. A migrációs jelentés megmutatja, hogy a harmadik országokból érkezők bevándorlásához a megfelelő kereteket biztosítottuk.” (A német eredetiben: „helyesen állítottuk a váltókat”, ami egy szójáték, a „Zug” szó ugyanis vándorlást, költözést és vonatot egyaránt jelent. Harmadik országok alatt az EU-n kívüli államokat értik.) Ezt a híradások szerint a Bundestagban ma Tomas De Maizére belügyminiszter is elmondta.
Több mint százezer magyar él ott
A Destatis német statisztikai hivatal adatai közel kétezer fővel eltérnek az említettektől, azok szerint 2012 végén 107 398 magyar állampolgár élt Németországban, egy évvel korábban pedig még csak 82 760, vagyis 24 638 fő, 29,8 százalék volt a növekedés egy év alatt. Ám a 2012-es adatok már nem újak, korábban különböző forrásokból napvilágot láttak hasonló számok.
Frissebb adatokat a munkaügyi statisztikákból lehet időnként kibányászni, mint ahogy az osztrák szomszédoknál is. A Bundesagentur für Arbeit nevű német munkaügyi hivatal időről időre elkészíti a 2004-ben csatlakozott kelet-európai országok és egyben a dél-európai krízisországok munkavállalóiról szóló jelentését. Értékeli annak hatását, hogy számukra Németország (és Ausztria is) 2011 májusától nyitotta meg korlátozásoktól mentesen munkaerőpiacát, illetve általában a nemzetközi válság hatásait a német munkaerőpiacra.
Nem semmi: 39 százalék egy év alatt
A január elején közzétett jelentés szerint október végén 62 625 magyar munkavállaló dolgozott hivatalosan Németországban, míg 2012 végén még csak 45 069, vagyis 39 százalékkal nőtt a számuk, ami magas érték. Összehasonlításképpen, a teljes EU-8 országcsoportból, amely alatt a 2004-ben csatlakozott kelet-európai országokat értik, érkezett munkavállalók létszáma 32 százalékkal bővült. (Ide tartozik Magyarország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Cseh Köztársaság.)
Az adatsor 2010. januárig nyúlik vissza, ahhoz képest a magyarok száma 281 százalékkal bővült, azaz majdnem négyszereződött, az egész térség dolgozóinak száma együtt „csak” 162 százalékkal, azaz bő két és félszeresére. (Ez 452 ezer főt jelent.) Hogy hányan vannak, akik esetleg feketén dolgoznak vagy élnek kint, azt nem tudni, a nyugati lapok is csak találgatnak néha.

(privatbankar)
Bal-Rad komm: Czomba Nyalonc, Munkahelyteremtő Arkangyal és Munkahelyfővédnök vajon mikor nézett utoljára ilyen grafikonokat? Szerintünk az utóbbi négy évben nem igen! 
Hiszen ők csak a saját maguk rajzolta grafikonoknak hisznek!
Márpedig az általuk rajzolt grafikonok felfelé ivelő görbéivel forditottan arányos a rajzolók értelmi képessége!
Ha ezek a félegyelmű döbrögisták azt hallják, hogy majd’ megnégyszereződött a magyar munkavállalók száma Németországban, akkor gyorsan hozzáteszik legfeljebb: Döbröginek hála!



Share this:




Magyar Mérce: Bulányi atya: Az Ószövetség nem Isten igéje 




2007/5/14 UDK - Új Demokratikus Koalíció magtudin.org 
Bulányi Görgy a kommunista rendszer ismert katolikus ellenállója 60 éve titkon hordozott gondolatait adja közre: Az Ószövetség nem Isten igéje. 
Bulányi György 1919. január 9-én született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-német szakos diplomát szerzett, 1943-ban szentelték pappá a piarista rend tagjaként. Piarista gimnáziumokban tanított, '45-ben Debrecenben fogott hozzá a Bokor nevű kisközösség szervezéséhez, amelyet a korabeli hatóságok illegális, államellenes szervezkedésnek minősítettek. '52-ben az elvtársak - bár az ügyész halált kért a fejére - végül csak életfogytiglanra ítélték. '60-ban szabadult amnesztiával, ezután szállítómunkásként kereste kenyerét. 
Miután a Bokor bázisközösség tagjai az Állami Egyházügyi Hivatal Bulányinak küldött üzenete ellenére sem hagytak fel a katonai szolgálat megtagadásával, 1982 márciusában a Lékai-inkvizíció állami nyomásra eltiltotta a pátert a nyilvános misézéstől, megint csak életfogytiglan. Kifogásolt tanításait a püspöki kar a Hittani Kongregációhoz terjesztette fel. Ennek prefektusa, Joseph Ratzinger bíboros (ma XVI. Benedek pápa) egy kompromisszum után mentesítette az eretnekség vádja alól 1997-ben. Azóta ismét misézhet, ha akad olyan merész plébános, aki meg meri hívni templomába. 
Már Jézus működése után mindössze száz évvel felmerült a pogányokból lett keresztényekben az a gondolat, hogy meg kellene szabadulniuk az Ószövetség terhes örökségétől. Markionnak hívják azt a kisázsiai s Fekete-tenger melléki, Szinopé nevű városban született és pogány görögből lett keresztényt, aki elvetette az Ószövetség haragvó és igazságot tevő Istenét már a második század első felében. Az akkori keresztény közgondolkodás azonban más volt, mint Markioné. Saját apja, Szinopé püspöke közösítette ki őt. 
Magam nagyvonalúan átlépem a szentmise első olvasmányát, mely rendre az Ószövetséget hozza. Még a másodikat is, és csak az evangéliumokról beszélek. Ezzel máris kései utódja volnék a 21. században a 2. századbeli Markionnak. Vállalom ezt a helyzetemet, és újra felvetem, hogy nem volna-e jobb, ha egyszer s mindenkorra megszabadulnánk attól, hogy az Ószövetség is az Isten igéje. Azzal vetem fel, hogy bizonyos vagyok abban, hogy ezt a műveletet a keresztény vallások aligha fogják valaha is elvégezni. Aligha, mert kétezer esztendő hagyományát nemigen lehet kiiktatni a történelemből. 
Mégis fel kell vetnem a kérdést, mert e hagyomány hatására rendre úgy gondolkodunk, ahogyan Jézus Istene nem gondolkodik. Nem rosszabb ez a hagyomány, mint más népek hagyománya. De mégis, az Ószövetség egy nép, a zsidó nép eredetmondája, nemzeti kultúrája, Jézus előtti kultúrája. S Jézus azt mondta magáról, hogy mindazok, akik őelőtte jöttek, tolvajok és rablók, és nem hallgattak rájuk a juhok. Ő az ajtó. Aki ezen, rajta keresztül megy be, az üdvözül és talál legelőre (Jn 10,8-9). Hogyan tehetjük ezek után meg, hogy mindörökre megnyomorítjuk Jézus tanítását azzal, hogy egy Jézus előtti nép és kultúra szöveggyűjteménye után ugyanúgy odatesszük a liturgia szavát, mint Jézus szavai után: Ez az Isten igéje. 
Kispap koromban volt egy társam, aki öt évvel járt fölöttem. Már növendékként bölcseleti és teológiai doktorátust szerzett. Nem volt akárki. Meg is örökíteném nevét: Gerencsér Pistának hívták. Nem szerzett szaktanári diplomát magának, gimnáziumainkban hittant tanított. Ha tán nem is gondolta, de Markion tanítványa volt ő már előttem. Egyszer mondta is nekem: Nem tanítom tovább az Ószövetséget, Benedek Elek Magyar mese- és mondavilágát fogom tanítani az iskolában. Megtette-e? Nem tudom. Hamar elsodorta előlem az élet. Már '48-ban kiment Amerikába, s ott folytatta piarista életét, '90 nyarán még találkoztam vele Buffalóban. Értitek a lázadását? Azt gondolta, hogy a magyar kultúra eredetmonda-világa is ér annyit, mint a zsidó kultúráé. Lehet, hogy nem ér annyit, de valamennyit ér azért. Minden nép eredetmondája ér valamit. Mennyit? Hát annyit, amennyit érhet az, ami Jézus előtti. Tolvajok és rablók írták. 
Egyik Bokor-beli testvérem - szintén tanár, biológia szakos -, Dőry Pista mondta, hogy teljesen értelmetlen dolog a gyerekeknek történelmet tanítani az iskolában. A történelem arról számol be, hogy miként változtak a határok. Például a Kárpát-medencében határt húztak az utolsó másfélezer esztendőben az avarok. Messze Nyugatig, és túl Bécs táján is. Aztán leverte őket a német-római császár, s határát Keleten a Duna vonalánál húzta meg. Aztán következett honfoglalásunk, s a határt ismét Nyugatra toltuk a Lajta és a Fischa folyók közé. Aztán jöttek a törökök, és Mohács után háromfelé szakították határokkal az országot: hódoltságra, erdélyi fejedelemségre és a király országrészére. A felszabadító háborúk visszarendezték a határt a szentistvánira. S végül Trianonban tíz felé vagdosták hazánkat. A nyertesek mindig hősökről beszéltek, saját magukról. A vesztesek mindig adót fizettek, mint háborús bűnösök. A nyertesek mindig pusztították a földet és népeiket. Ami Budán dicsőség v olt, az Sztambulban, Moszkvában, Bécsben gyalázatnak minősült. Ami Sztambulban, Moszkvában, Bécsben dicsőség volt, az Budán minősült gyalázatnak. 
Más és más dicsőséget tanultak Buda meg a többi város iskoláiban a gyerekek. Ami azonos volt, az csak a föld és a népek pusztulása, akármi is számított dicsőségnek vagy gyalázatnak itt vagy amott. Kérdem ezek után, hogy értitek-e már, amit Jézus mondott: Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók. 
Tessék egy palesztin, azaz filiszteus szemével olvasni az Ószövetséget, s benne Dávid dicsőséges harcait a filiszteusok ellen. Az ő szemükben az a gyalázat, maga. S ha magyar szemmel olvasom, akkor micsoda? Egy szomorú tény: ezt csinálják a királyok, az urak. Mit? Pusztítják a földet és a népeket. De hát csak ez van az Ószövetségben? Nemcsak ez. Még sokkal rosszabb is. Hálazsoltárok, melyekben megköszönik Istennek, hogy az ő segítségével tudták pusztítani a filiszteusokat meg az egyiptomiakat, mert tudvalevően Isten fojtotta bele őket a Vörös tengerbe, és mert megint csak tudvalevően örök szeretettel szerette népét, a zsidót. Akik Jézus előtt jöttek, mind tolvajok és rablók. 
És igazán nincs más az Ószövetségben, csak Isten segítségével végrehajtott tömeggyilkosságok? De van, hiszen az Ószövetséget is Isten képére teremtett emberek írták, akik tudták Isten igéjét, hogy jókisfiúknak, jókislányoknak kell lennünk. Van benne ének a szerelemről (Énekek éneke), van benne Tízparancsolat, van benne templomépítés, van benne istendicséret (Az Úr az én pásztorom, nem kell félnem). Van benne az a jó is, ami az emberben és annak bármilyen vallásában is megtalálható: az, hogy jóknak kell lennünk. De az egészet elborítja a határkiigazítás, a tömeggyilkosság és az ehhez adott isteni segítség. Értitek-e Markiont és engem, akik azt mondjuk, hogy mindenképpen meg kell szabadulnunk az Ószövetségtől? És értetek-e engem, amikor mondom, hogy alighanem sohasem fogunk megszabadulni tőle? Miért? Mert hiába tudjuk, hogy jóknak kell lennünk, azért a hazánkat csak meg kell védenünk, és vissza kell szereznünk, amit elraboltak tőlünk. Mert a románok a Tiszáig akarnak jönni, mi pedig nem hagyhatjuk, hogy Moldovában kipusztuljanak a csángók... Mert a spanyol és a francia földnek sértetlenek kell maradnia, s a baszkok sohasem nyugodhatnak bele, hogy spanyolok és franciák tiporják a megszentelt baszk földet... És mert a spanyol és a francia és a baszk Isten azonosul az ő népével, miként a zsidók Istene is azonosul a zsidókkal. Még ha az egyházak vezetősége azonosulna is Markionnal, mi akkor is ragaszkodnánk a magunk magyar, román, spanyol, francia, baszk Istenéhez. Mindahány nemzet van a földkerekségen, mind azonosul a maga Istenével, amely azt mondja ellenségeinkre, hogy üsd, vágd, nem apád. 
Mert nemcsak azok a tolvajok és rablók, akik Jézus előtt jöttek, hanem azok is tolvajok és rablók, akik Jézus után jöttek. A Jézus után nem más, mint a Jézus előtt. Nincs különbség előtt és után között. S ha van, az legfeljebb annyi, hogy a Jézus utániak már sokkal fejlettebb tolvajok és rablók. A multik ma már úgy veszik el a nemzeti vagyont, hogy határt sem kell módosítaniok, anélkül is ki tudnak fosztani minket. 
S mivel így van, ezért én vállalom, hogy Markion nyomába lépek, s azt mondom, hogy amíg van Ószövetség Jézus táborában, addig naponta tanuljuk az Írásból nemcsak azt, hogy légy jó, hanem azt is, hogy légy tolvaj és rabló és légy tömeggyilkos. Olyan kereszténységről álmodom, amelynek szentmiséiben van változatlanul három olvasmány. A harmadik az evangélium. Az első a világirodalom, s benne mindaz, ami rárímel Jézus tanítására. Meg is van már az ideiglenes olvasókönyve. Hamvas Béla Anthológia humana című gyűjteménye, vagy pedig Sík Sándor és Juhász Vilmos könyve: A Szeretet breviáriuma című. Megtalálhatók benne a Jézus előtti és Jézus utáni világ jézusi hangjai. Azoké, akikre figyelnünk kell. Mondjak neveket, akinek írásait találom e két kötetben? Mondok: Hermész Triszmegiszthosz, Buddha, Lao-ce, Konfu-cse, Hérakleitosz, Platón, Szókratész, Marcus Auréliusz s a Jézus utáni világ énekesei: Benedek és Ferenc, Erazmus és Mórusz Tamás, Pascal és Angelusz Sziléziusz, Tolsztoj és Dosztojevszkij, Böll és Grass... Vég nélkül sorolhatnám. Nagyon figyelnénk a templomokban mise alatt, ha ezeknek az írásait hallhatnánk első olvasmányként. 
S mi lenne a második olvasmány? Hát részletek Wass Albert A funtineli boszorkány című regényéből, Szabó Lőrinc Vang-An-Si-ja, Sinka Virág balladája s mindaz, amit az évek hosszú során hallhattatok idézni tőlem. S ez lenne az egész világon? A magyar irodalom? Dehogy is ez lenne. Minden nép tudja, hogy jónak kell lenni. Minden népnek vannak avatott tollú írói, akik nem csak ószövetségi gyilkos Istent tudnak dicsérni, hanem tudják Jézus Istenét is magasztalni, a jézusi szeretet Istenét is. Csodálatos kórus lenne ez. Lopkodnánk más népek harmadik olvasmányaiból, s betennénk a mi második olvasmányaink kötetébe. 
S akármennyire is lehetetlennek gondolom, hogy leváltjuk az Ószövetséget, s a második olvasmányt, mégis elmondom és leírom ezt, mielőtt meghalok. Talán majd ha fejre áll a multik világa, elkövetkezik egy jobb kor, amely tudni fogja, hogy bizony nem készítjük az Úr útját addig, amíg hangozhat a szentmisében az is, ami Jézus előtti, a tolvajok, a rablók és a tömeggyilkosok hangja. Amen. 
Bulányi György 
Kapcsolódó: 
   Bokor közösség - Bokortörténet 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése