2015. április 29., szerda

A vágóhídra terelnek , és közben kilövik a targoncánkat húzó félholt gebénket is.



A vágóhídra terelnek , és közben kilövik a targoncánkat húzó félholt gebénket is.





Testvérpárti szerelem: Orbán Budapestre hívta a gyermekgyilkos izraeli miniszterelnököt 

2015. március 19. 17:42 Kuruc.info 

A magyar kormányfő levélben gratulált Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek pártja választási sikeréhez - tudatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel. 

Orbán Viktor arról biztosította Netanjahut, hogy kormánya továbbra is elő kívánja segíteni Magyarország és Izrael kapcsolatainak fejlődését - közölte Havasi Bertalan. 
 
"Magyarország érdekelt a kapcsolatok mélyítésében Izraellel" - mondta tavaly is Uzi Landau turisztikai miniszternek

Hozzátette: a miniszterelnök hivatalos látogatásra hívta meg izraeli kollégáját Budapestre. 
 
Januárban már dörgölőzött egyet a tömeggyilkoshoz a képmutatás magasiskolája, a párizsi Charlie Hebdo-skodás során

A keddi izraeli parlamenti választáson Benjámin Netanjahu miniszterelnök pártja, a Likud győzött: hat mandátummal előzte meg legnagyobb ellenfelét, a korábban jóval esélyesebbnek tartott Cionista Tábort. Netanjahu - szándékai szerint - két-három héten belül megalakítja új kabinetjét. (MTI) 
 
Tényleg 6 millióan haltak meg?

Kapcsolódó: 
   Bibi kijelentette, amíg ő a kormányfő, addig nem lesz palesztin állam 
   Hazudott a holokauszt atyja - sosem járt Auschwitzban 
   Volt izraeli miniszter: Az antiszemitázás és a holokausztozás csak egy trükk, mindig használjuk 
   Köves Slomóék Izraelben folytatták az antimagyar szervezkedést - külön dicséretet kaptak a Kuruc-ellenes fellépésért 
   "Aki becsapta az egész világot" - új honlap foglalkozik Elie Wiesel szélhámosságaival 
   Tényleg 6 millióan haltak meg? 
   Marschalkó Lajos: Az igazi háborús bűnösök 
   Üzleti ügyben tárgyalt Mórahalmon Izrael nagykövete 
   "88 hektárnyi magyar föld eladó, izraeliek és más külföldiek előnyben, helyi lakosok kizárva!" 
   Aggódnak az európai liberálisok, Magyarországra jönnek 
   Keményen fellép a szélsőjobb ellen a Fidelitas 
   Még azt is Izraelből mondják meg, mivel mehetünk az Eurovízióra: a terrorállam füttyent, a kormány hatósága igazságot cenzúráz 
 
Izraeli csapatok több mint 150 olajfát levágtak és bemérgezték gyökereit







Elkezdődött Dr. Horváth István büntetőpere 


Egy névtelen feljelentés nyomán elkezdődött Dr. Horváth István büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. Horváth Istvánt az emberen végezhető kutatás szabályainak megszegésével gyanúsítják, mivel a vád szerint nem rendelkezett megfelelő engedélyekkel. A professzor feltalált ugyanis egy oltóanyagot, amely állítása szerint hatékonyan előzi meg és gyógyítja az érelmeszesedést. 

Bezzeg ha zsidó találta volna fel már az egész világon reklámoznák és minden pájeszes azon volna , hogy minél nagyobb falatot haraphasson ki a tortából , és gondolom minél drágábban árulnák a szert , hogy jó vastag legyen a pénztárcájuk . Még a sakterük is rábólintana , hogy kóser .

De így kis hazánk fia csak infaktust kaphat a hiénák hada miatt.


Bibi kijelentette, amíg ő a kormányfő, addig nem lesz palesztin állam 

Forrás: https://kuruc.info/r/4/140782/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette hétfőn, a parlamenti választások előtt egy nappal, hogy amíg ő a kormányfő, addig nem lesz palesztin állam. Cipi Livni, a Tnua (Mozgalom) párt vezetője pedig azt közölte, hogy lemond a kormányfői hivatalról, ha pártja nyeri meg a voksolást. Netanjahu a jobboldali szavazókat, elsősorban Avigdor Liberman szélsőségesen nacionalista Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) nevű pártjának szavazóit és Naftali Bennet telepeseket támogató Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) pártjának támogatóit, valamint a feléjük hajlókat próbálta átcsábítani ígéreteivel a kormányzó Likud párthoz. Elhódításuk érdekében több ezer kelet-jeruzsálemi lakás felépítését ígérte, s hogy újraválasztása esetén nem jöhet létre palesztin állam. A kormányfő kijelentette, hogy ha az ellenzéki közép-bal koalíció győzne, akkor ők feladnák a Betlehem és Jeruzsálem közötti területeket, hogy teret adjanak egy palesztin fővárosnak. A közép-bal Cionista Tábor is komoly erőfeszítést tett a bizonytalanok meghódítására, Cipi Livni, a választási szövetséghez csatlakozó Tnua vezetője lemondott arról, hogy a parlamenti ciklus második felében ő legyen a kormányfő a koalíció győzelme esetén. Ezzel a Tnua az utolsó pillanatban is a párt népszerűségét próbálta növelni, mert személye elriaszthatott potenciális szavazókat. A jobboldali politikusok a kampányban rendszeresen ostorozták Livnit, megbízhatatlannak festették le, mert volt már tagja a Likudnak, a Kadimának, majd most Tnuának. Kedden Simon Peresz volt államelnök után Ehud Barak volt miniszterelnök is közölte az izraeli médiában, hogy Jichák (Buzsi) Hercogot, a Cionista Tábor vezetőjét támogatják Netanjahuval szemben a keddi választásokon. Noha hivatalosan péntek este óta tilos közzé tenni közvélemény-kutatási adatokat, a tízes tévécsatorna hétfő esti híradója belső információkra hivatkozva azt közölte, hogy a Likudnak az utóbbi napokban sikerülhetett ledolgoznia a Cionista Táborral szembeni négy mandátumos hátrányát, és jelenleg a két legnagyobb párt döntetlenre áll. (MTI)
Forrás: https://kuruc.info/r/4/140782/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Hazudott a holokauszt atyja – sosem járt Auschwitzban




2012. január 25. - 10:05
Rovatok: 
|
A tegnap kezdődő személyiségi jogi perben, melyet egy Svédországban élő volt auschwitzi fogoly indított Köves Slomó rabbi ellen, nem kisebb dologra derülhet fény, minthogy a „legismertebb holokauszt túlélő”, a holokauszt tulajdonképpeni atyja, Elie Wiesel sosem járt Auschwitzban – legfeljebb túristaként.
Köves Slomó egy írásban történelemhamisítónak nevezte a felperes Grüner Miklóst, amiért az határozottan állítja, hogy az Elie Wieselként megismert holoceleb nem az, akinek mondja magát. Grüner Auscwitzban rabtársa volt az A-7713 sorszámot viselő Lázár Wieselnek, akinek személyazonosságát magáénak vallja Elie Wiesel. Jellemző, hogy a most 83 éves Grüner leleplező kijelentése több mint húsz év alatt nem került érdemben feltárásra. Holott az egykori rabtárs egy 1986-os eredménytelen „szembesítés” óta gyűjti a bizonyítékokat a személyazonosság hamisságára. A holokauszt szent tehenének személyazonosságát ezidáig hivatalosan semmilyen szerv nem vonta kétségbe, erre hivatkozik Slomó ügyvédje is. Pedig a leleplező dokumentumok mellett olyan egyszerű kérdések vetődnek fel, hogy például hol a sorszám tetoválása Elie Wiesel alkarjáról?
Kíváncsian várjuk, a magyar bíróság mit mer ítélni az ügyben. Valószínűleg nem érzi majd magát kompetensnek a kérdés eldöntésében.
A történetről több honlap beszámolt, ám a slusszpoént (a tetoválás hiánya mellett) nem közölték. Elie Wiesel ugyanis a holokauszt tulajdonképpeni atyja, névadója. Ő használta először a holokauszt kifejezést, ami később általános lett. Ha pedig a holokauszt atyjának puszta személyazonossága is megkérdőjeleződik, az súlyos kérdéseket vet fel a büntetőtörvényekkel megtámogatott holokausztkultuszt illetőleg.
Juhász Pál – Jövőnk.info



Volt izraeli miniszter: Az antiszemitázás és a holokausztozás csak egy trükk, mindig használjuk 

Forrás: https://kuruc.info/r/4/98541/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Az alábbi beszélgetés 2002. április 14-én készült az Egyesült Államokban Sulamit Aloni volt izraeli oktatási miniszterrel (aki amúgy baloldali békepárti aktivista). - Gyakran nevezik antiszemitának azokat, akik nem helyeslik Izrael politikáját. Izraeli zsidóként mi erről a véleménye? - hangzik a riporter kérdése. A volt miniszter válasza: - Ez egy trükk, mindig használjuk. Ha valaki Európából bírálja Izraelt, akkor felhozzuk a holokausztot, ha pedig ebben az országban (Amerikában - a szerk.) kritizálja Izraelt, arra azt mondjuk, hogy antiszemita. És a szervezet erős, és sok pénze van, a kapcsolat pedig az amerikai és az izraeli zsidó intézmények között nagyon erős, ők pedig különösen erősek ebben az országban, mint ahogy azt Ön is tudja. És hatalommal rendelkeznek, ami rendben is van. Tehetséges emberek, hatalmuk és pénzük van, sajtójuk és más eszközeik, és a hozzáállásuk ez: "Izrael az én országom, ha igaza van, ha nincs". És nem állnak készen a kritikára. És nagyon könnyű antiszemitizmussal vádolni az izraeli kormány egyes lépéseit bírálókat, vagy felhozni a holokausztot és a zsidó emberek szenvedéseit, mint ami igazol mindent, amit a palesztinokkal teszünk. (Az angol szöveg a Wikipédián is megtalálható.) 
Forrás: https://kuruc.info/r/4/98541/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Shulamit Aloni : Former Israel Minister - AntiSemitism and Holocaust Are Tools Against the Facts




Köves Slomóék Izraelben folytatták az antimagyar szervezkedést - külön dicséretet kaptak a Kuruc-ellenes fellépésért



8 hónapja Magyar Attila | 0 hozzászólás
Köves Slomóék Izraelben folytatták az antimagyar szervezkedést - külön dicséretet kaptak a Kuruc-ellenes fellépésért
"A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) küldöttsége 2014. június 23-24-i izraeli látogatása során magas rangú politikusokkal és a Szochnut vezetőivel tárgyalt, utóbbiakkal hétfőn együttműködési megállapodást is kötöttek. A tárgyalásokon részt vevő Abraham Foxman, a Rágalmazásellenes Liga (ADL) igazgatója egész Európára nézve példaértékűnek nevezte a TEV megalakulását és munkásságát" - adja hírül honlapján a zsidó gárda alapítványa, alább olvasható a hencegő közlemény folytatása.

Guba Gergely, Köves Slomó, Bőhm András - ilyen pocsék minőségű fényképekkel menőznek Slomóék
A TEV képviseletében érkező Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija és a TEV alapítója, Guba Gergely, a Szim Salom Közösség elnöke, valamint Bőhm András, a TEV kuratóriumi tagjai a Szochnut éves közgyűlésére kaptak meghívást Jeruzsálembe. A magyar (sic!)küldöttség hétfőn a Szochnut 120 kuratóriumi tagja előtt számolt be a TEV céljairól és tevékenységéről, valamint az ülésen szintén résztvevő Cionista Világszövetséggel és a Szochnuttal való eddigi együttműködésről. Az ülésen Köves Slomó ünnepélyesen átadta a két szervezettel kötött együttműködési megállapodás okmányát Natan Saranszkynak, a Szochnut elnökének. Mint ismeretes, a TEV és a Szochnut decemberben nyitott közös irodát Budapesten a magyarországi antiszemita jelenségek és cselekmények monitorozására.

Köves Slomó átadja az együttműködési megállapodás okmányát Natan Saranszkynak
Másnap a TEV küldöttsége a Kneszet Diaszpóraügyi bizottságának tagjaival találkozott, akik az „Antiszemitizmus a világban” címmel rendezett meghallgatáson fogadták a tagországok képviselőit, akik beszámoltak a hazájukban tapasztalható tendenciákról. Ezen az ülésen jelen volt Abraham Foxman, a Rágalmazásellenes Liga (ADL) elnöke, valamint Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetője is. A TEV küldöttsége bemutatta a magyarországi zsidó közösség helyzetét elemző tanulmányát és beszámolt az itt tapasztalható antiszemita jelenségekről: ismertetésre került a TEV jogsegélyekkel, jogalkotás előkészítéssel és alkalmazással kapcsolatos kérdésekben tett erőfeszítései is. Kiemelték a kuruc.info hírportál és az egyéb gyűlöletkeltő internetes médiumok ellen kifejtett tevékenységüket. Tájékoztatást adtak a Közszolgálati Egyetemen indított kurzusról, bemutatták az antiszemita attitűdökről készített tudományos igényű közvélemény-kutatás, valamint a hozzá kapcsolódó havi monitoring jelentések összevont eredményeit.
A bizottsági ülésen felszólalt Abraham Foxman ADL-igazgató is, aki az ADL nemrégiben közétett átfogó, nemzetközi antiszemitizmus-kutatását ismertette. Beszédében külön kiemelte Magyarországot, ahol szerinte aggasztó az antiszemitizmus mértéke, pozitív fejleményként említette azonban a TEV munkáját, és azt a széleskörű zsidó összefogást, ami a TEV megalakulását lehetővé tette.
A bizottsági meghallgatás után a küldöttek a Kneszet képviselőivel folytattak személyes megbeszéléseket.
(Forrás: Tev.hu)
Korábban írtuk:


Kapcsolódó hírek:





"Aki becsapta az egész világot" – új honlap foglalkozik Elie Wiesel szélhámosságaival 

Forrás: https://kuruc.info/r/6/63744/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
A Nobel-békedíjas Elie Wieselt „a világ leghíresebb holokauszt-túlélőjének” nevezik, és ennek megfelelően bárhová is megy szerte a nagyvilágban, ájult tisztelettel fogadják. Wiesel csupán a beszédeiért és a fellépéseiért több százezer dolláros honoráriumhoz jut évente (egy-egy alkalommal akár 25,000 dollárt is besöpör, így aztán jövedelme talán az egymilliót is megközelíti), ezen kívül pedig egy tekintélyes, mindamellett nem túlságosan megerőltető professzori állást is betölt a Bostoni Egyetemen – hat számjegyű fizetésért. Ugyanakkor Elie Wieselt soha nem kérte meg senki arra, hogy bizonyítsa be: valóban az a személy, akinek mondja magát. A szélhámos a Parlamentben - Balog Zoltánék jóvoltából Az Elie Wieselről szóló könyvekben és cikkekben a szerzők rendre elsiklanak a részletek fölött, és pusztán érzelmes eszmefuttatásokkal traktálják olvasóikat a holokausztról, az emberségről és a gyűlöletről. Anita Epstein, a Jewish Daily Forward című folyóirat ez évi június 9-i számában megjelent Miért nem tudok megbocsátani Németországnak? című esszéjének felvezető mondata egy Wieseltől származó, igen csak jellemző mondat. Íme: “Nem tudok, és nem is akarok megbocsátani gyerekgyilkosoknak; arra kérem az Istent, Ő se bocsásson meg.”1 - Elie Wiesel Epsteinre nyilvánvalóan erőteljesen hatott Wiesel gondolkodásmódja, melynek lényege, hogy a holokauszt-legenda fenntartásával ébren kell tartani a gyűlöletet a németekkel szemben, akik kisgyermekeket gyilkoltak. Íme egy másik, Elie Wieseltől származó nevezetes idézet: “Minden egyes zsidónak, valahol a lelke legmélyén, ébren kell tartania a gyűlöletet – a kemény, férfias gyűlöletet – minden iránt, ami német, minden iránt, amit a németek megtestesítenek. Ha másképpen cselekednénk, az a halottaink elárulásával lenne egyenlő.” Elie Wiesel valójában Isten helyébe képzeli magát. Az embereket alaposan rászedték: millióknak beszélték be, hogy úgy tekintsenek rá, mint az Isten legnagyszerűbb teremtményére, olyasvalakire, aki a világi dolgok fölött áll, olyasvalakire, aki képes megítélni az egész emberiséget, sőt, nem csupán képes erre, hanem el is nyerte a jogot az ítélkezésre. Ami pedig ezt a jogot megszerezte neki, az nem más, mint az ő szenvedése abban az egy esztendőben, amikor a koncentrációs táborok foglya volt, valamint „lenyűgöző írásai”, amelyekben elmeséli mindazt, amit állítólag átélt. De hogy Elie Wiesel valóban az auschwitzi „haláltábor”, illetve a buchenwaldi munkatábor foglya volt 1944-45-ben, arra nézve csupán a New York Times írásai, valamint Elie agyonreklámozott könyvei szolgálnak bizonyítékul. Leghíresebb műve az Éjszaka, melyet 1955-ben Buenos Airesben jelentetett meg. Önmagában is érdekes a történet, azonban most fordítsuk figyelmünket a New York Times lapszámai alapján összeállított érdekes kronológiára, melyekből számos következtetést levonhatunk Wiesel hatalmasra gyarapodó vagyonának eredetével kapcsolatban: 1945. május 6-án a New York Times közzétette az immár közismertté vált fényképet Túlzsúfolt hálóhelyek a buchenwaldi fogolytáborban aláírással. Ekkor még a lap nem nevezett meg senkit a képen látható személyek közül. 1983 októberében a fotót ismételten közzétették a New York Times jelentős példányszámban megjelenő vasárnapi magazinjában, az alábbi képaláírással: “1945. április 11-én amerikai csapatok felszabadítják a koncentrációs tábort, a túlélők között ott van Elie Wiesel, aki a későbbiek folyamán felismerte önmagát a fotó közepén, társai között.”2 (Wiesel azt állítja, ezen a megvágott képen ő a felső sorban az utolsó helyen, a fotó szélén van.) Wiesel korábban sohasem mondta, hogy ezen a fényképfelvételen ő is szerepel. Ezen kívül pedig a képen látható állítólagos Elie aligha lehet egy 16 esztendős fiú (márpedig akkoriban Elie annyi idős volt), és nem is hasonlít a róla deportálása előtt készített egyetlen fotóra sem. Azonban a New York Times vasárnapi magazinjának cikkében a következő mondatot olvassuk: „Neve gyakran felmerül a Nobel-díj lehetséges várományosai között, amelyet megkaphat a békéért végzett tevékenysége vagy írói munkásságának jutalmaként is.” Élhetünk a gyanúperrel, hogy Wiesel népszerűsítése egy nagyszabású kampány keretében zajlott. A cél pedig nem volt más, mint hogy megkaphassa a Nobel-díjat. David O’Connell “Elie Wiesel és a katolikusok” című cikkében3 ki is mondta: a New York Times meghamisította a történelmet, amikor azt állította, hogy a nevezetes fényképfelvételen Wiesel látható, aki korábban évtizedeken át azt hangoztatta, hogy április 16-án - tehát azon a napon, amikor a fotó készült - a láger kórházában tartózkodott. 1986. október 14-én bejelentik, hogy Elie Wieselnek ítélték a Nobel-békedíjat. 1986. november 2-án a New York Times ismételten közzéteszi a buchenwaldi foglyokról készült híres, alaposan megkurtított fényképfelvételt, az alábbi képaláírással: „ Elie Wiesel, a Nobel-békedíj kitüntetettje, (a felső sor jobb szélén) a buchenwaldi koncentrációs táborban 1945 áprilisában, amikor a lágert felszabadították az amerikai csapatok.”4 1987. január 4-én a New York Times tévesen írja, hogy Wieselt a háború alatt „kiszabadították Auschwitzból”.5 1988. január 18-án a New York Times megemlékezik Wieselnek Auschwitzban akkoriban tett látogatásáról: “Mr. Wiesel Auschwitzban raboskodott, és tanúja volt ott apja és egyik nővére halálának”.6 Azonban Wiesel saját beszámolója szerint (dokumentumokkal persze nem támasztotta alá állításait) az apja Buchenwaldban hunyt el (betegségben – a szerkesztő megj.). Természetesen a New York Times pontosan tisztában van azzal, hogy Auschwitz a „kulcsszó”, amit az olvasók azon nyomban az ún. holokauszthoz kötnek. Buchenwald neve kevésbé cseng ismerősen. 1987. június 3-án a Chicago Tribune egy fotót közölt Wieselről, amelyen hősünk két másik férfi társaságában az alaposan felnagyított nevezetes fotó előtt áll, és arra a személyre mutat, aki állítólag saját maga. A képaláírás a következő: “A Nobel-békedíjas Elie Wiesel egy saját magáról készült fényképre mutat, amelyet egy német katona készített az auschwitzi koncentrációs táborban 1945-ban. A fotó a Franciaországban található Lyoni Holokauszt Emlékmúzeum gyűjteményének része.”7 1995. április 21-én Wiesel a német Die Zeit című hetilapnak nyilatkozva azt mondta, hogy az elhíresült képet a tábor felszabadulásának másnapján készítették, vagyis április 12-én, nem pedig április 11-én, mint korábban ő azt mondogatta. (Valójában április 16-án született a felvétel.) Wiesel az alábbi kijelentést tette: “A fotót a láger felszabadulásának másnapján egy amerikai katona készítette a buchenwaldi gyerektáborban. A kép idősebb embereket mutat. Azonban ezek az idősebbnek látszó foglyok valójában 15 és 16 évesek voltak, akárcsak én.”8 Sokat lehetne még mesélni a kép történetéről, azonban legyen elég ennyi. A Wiesel állításait cáfoló bizonyítékok: 2009 márciusában egy magyar zsidónak, Grüner Miklósnak Wiesel szélhámoskodásait taglaló cikke megjelent az interneten, mégpedig Henry Makow weboldalán9, aki egy magyar hírportálról vette át az írást (azaz tőlünk, lásd a lenti kapcsolódókat - a szerk.).10 Természetesen a cikk megjelenése a médiában semmiféle visszhangot nem keltett, noha Grüner Auschwitzból, illetve Buchenwaldból származó dokumentumokkal támasztotta alá állításait, beleértve azokat az iratokat, amelyek kétségtelenül bizonyítják, hogy ő maga mindkét lágerben raboskodott. 2003 januárjában Grüner svédországi otthonából kiadott egy „a világhoz intézett sajtóközleményt”, amely az alábbiakat tartalmazta: “A-7713 számú, Elie Wiesel nevű fogoly sohasem létezett, és az az ember, aki „Elie Wieselnek” adja ki magát, és azt állítja, hogy a lágerben az A-7713-as számot kapta, jól tudja, hogy ez a szám valaki másé volt, tehát az illető a legrosszabb fajtából való szélhámos. Fenti állításaimat én, Nikolaus Grüner, egykori A-11104-as számú fogoly, bizonyítékokkal tudom alátámasztani.”11 2006-os sajtóközleményében Grüner az alábbi megállapításokat tette: “Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy az 1986-ban Nobel-békedíjjal kitüntetett ‘Elie Wiesel’ elrabolta Lazar Wiesel A-7713-as fogoly személyazonosságát, aki 1913-ban Magyarországon, Máramarosszigeten született. Azt is kijelentem, hogy Auschwitz és Buchenwald archívumaiban semmiféle olyan dokumentum nem létezik, amellyel bizonyítani lehetne, hogy az A-7713-as számon ‘Elie,’ nevű személyt valaha is fogolyként regisztráltak volna bármelyik német koncentrációs táborban.”12 Grüner meglehetősen egyértelmű és meggyőző bizonyítékokat hoz fel állításai alátámasztására, melyek egyébként megszerkesztett formában megtalálhatók Carlo Mattogno-nak az Inconvenient History Revisionist Blogon ez év február 24-én, illetve március 26-án nyilvánosságra hozott két tanulmányában13. Az egyik fontos információ, ami a két írásból kiderül, hogy Elie Wiesel 1928. szeptember 30-án született. A másik pedig, hogy az A-7713-as azonosító számot Auschwitzban május 24-én adták ki (1944-ben), csakhogy Elie Wiesel Éjszaka című könyvében azt írja, hogy május 28-a után deportálták őt „Sighet”-ről (Máramaros), sőt, az is lehetséges, hogy csak június 3-át követően. A legmegsemmisítőbb érv azonban számomra az Auschwitzi Emlékmúzeum archívumából származó nyilvántartó lapok és más hivatalos dokumentumok, amelyek alapján világosan kitűnik, hogy az 1913. szeptember 4-én született Lazar Wiesel azonosítási száma (amelyet a karjára is tetováltak), A-7713, testvére, Abraham pedig, aki 1900. október 10-én látta meg a napvilágot, az A-7712-es számot kapta Auschwitzban. Wiesel viszont azt állította, hogy az A-7712-es számon az apját, Slomót regisztrálták, akivel együtt volt a lágerben. Azonban a dokumentumok nem igazolják Wieselnek az apjával kapcsolatos beszámolóit. Mint ahogyan két nővéréről sem áll rendelkezésre dokumentum. Állítólag mindkét nővére túlélte az auschwitzi „haláltábort”. De ha Wiesel buchenwaldi tartózkodását vesszük górcső alá, akkor is hasonló ellentmondásokba ütközünk. Elie Wieselnek, mint az ”auschwitzi és buchenwaldi táborok túlélőjének” állításait immár egyértelmű bizonyítékok sokasága cáfolja, melyeket meg lehet szemlélni és tanulmányozni lehet egy újonnan létrehozott honlapon: www.eliewieseltattoo.com Perge Ottó – Carolyn Yeager nyomán Lábjegyzetek [1] Jewish Daily Forward, 2010. június 9. http://forward.com/articles/128652/ [2] Samuel G. Freedman, “Bearing Witness: The Life and Work of Elie Wiesel,” NYT, 1983. okt. 23. [3] “Elie Wiesel and the Catholics,” Culture Wars, 2004. november [4] Martin Suskind, “A Voice from Bonn: History Cannot be Shrugged Off,” NYT, 2 1986. november 2. [5] “A Survivor’s Prize,” NYT, 1987. január 4. [6] “Wiesel and Walesa Visit Auschwitz,” NYT, 1988. január 18. [7] “Elie Wiesel and the Catholics,” ugyanott [8] “1945 und Heute: Holocaust,” Die Zeit, 1995. április 21. [9] http://www.henrymakow.com/translated_from_the_hungarian.html [10] http://kuruc.info/r/6/36390/ [11] Nikolaus Grüner, Stolen Identity, Stockholm, 2005-2006. [12] Grüner, ugyanott [13] Carlo Mattogno, ”Elie Wiesel: ‘The Most Authoritative Living Witness’ of The Shoah?” http://www.revblog.codoh.com/2010/02/elie-wiesel-the-most-authoritative-living-witness-of-the-shoah/; ”Elie Wiesel: New Documents” http://www.revblog.codoh.com/2010/03/elie-wiesel-new-documents/
Kapcsolódó:
  • Kicsoda Elie Wiesel?
  • - Carlo Mattogno írása a holoszélhámosról
  • - "A magát Elie Wieselnek mondó személy hamis személyazonossággal érkezik Magyarországra"
  • - Egy cégéres hazudozó: Elie Wiesel - "A világnak meg kell tudnia: Elie Wiesel szélhámos" 

  • Forrás: https://kuruc.info/r/6/63744/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


88 hektárnyi magyar föld eladó, izraeliek és más külföldiek előnyben, helyi lakosok kizárva!”



június 26, 2014 - Egyéb - Tagged: Jámbor Márk


Jogos félelmekkel „várhattuk” 2014. május 1-jét, vagyis a földeladási moratórium lejártát. Annál is inkább, mert több olyan gyanús földeladási tevékenység vált nyilvánvalóvá az utóbbi időben, amely bebizonyította, hogy a kormány által megalkotott földtörvény nem képes megvédeni a magyar termőföldet, sőt egyenesen legalizálja annak külföldi kézre juttatását – írja közleményében Jámbor Márk, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke, alább a folytatás.
A Jobbik több alkalommal felhívta a figyelmet: zsebszerződésekkel a törvényes utat megkerülve jutnak illetéktelenek mezőgazdasági ingatlanhoz. Így már egy megyényi területet szakítottak ki Magyarország testéből, ráadásul az új földtörvény következtében immár minden kétséget kizáróan elkezdődött a magyar föld külföldiek részére történő felajánlása is:
Mezőcsát körzetében 88 Ha termőföld várja kizárólagosan izraeli és külföldi leendő tulajdonosait. A terület helyieknek és magyaroknak nem eladó! A külföldieket még akkor is előnyben részesíti az idegenszívű eladó, amennyiben azok nyomottabb áron vennék meg azt.
A hatályba lépett földtörvény egyértelmű hatása az, hogy a korlátozott földpiacot egyik pillanatról a másikra megnyitotta a nemzetközi tőke számára, amely az itthoni vételi szándékkal bíró vásárlókhoz képest korlátlan anyagi eszközökkel bír.
Különböző pénzügyi trükkökkel rendkívül alacsony árakon tudják megszerezni a magyar föld tulajdonjogát, nem beszélve az esetleg megszorult magyar földtulajdonosok kihasználásáról, a végrehajtási eljárásokban történő adásvételekről.
A föld tulajdonjoga az évtizedek óta tartó töretlen jogszabály alkotási gyakorlat irányának megfelelően nagybirtokrendszerbe, és nem termelői, hanem befektetői körök kezébe fog jutni.
Az ilyen mentalitás miatt 15-20 év, és nem marad hazánk.


AGGÓDNAK AZ EURÓPAI LIBERÁLISOK, MAGYARORSZÁGRA JÖNNEK



November 19. és 21. között Budapesten tartják soron következő kongresszusukat az európai liberálisok - jelentette be az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének elnöke, Graham Watson.
A brit politikus a bejelentéssel egy időben közölte, hogy az európai liberálisok egy ideje aggodalommal figyelik a magyarországi eseményeket, "az állampolgárok alapjogainak romló állapotát, a demokrácia és a jogállamiság helyzetét".
Watson úgy értékelte: azt követően jött el az ideje, hogy a liberálisok Magyarországon tartsák kongresszusukat, hogy a miniszterelnök tavaly nyáron a nem liberális természetű állam kiépítéséről beszélt, a veszprémi időközi választáson pedig egy liberális jelölt "szüntette meg Orbán (Viktor miniszterelnök) szupertöbbségét a magyar parlamentben".
Azért reméljük, Watson úr nem lepődik meg, ha kongresszusuktól még nem kényük-kedvük szerint alakul majd a magyar belpolitika.
 


KEMÉNYEN FELLÉP A SZÉLSŐJOBB ELLEN A FIDELITAS



Elnököt választott a Fidelitas, az ifjú kormánypártiak kemény fellépéssel riogatnak. Nem szívesen lennénk most szélsőjobbosok vagy komcsik!
Böröcz Lászlót választotta új elnökévé a Fidelitas a szervezet szombati tisztújító kongresszusán - tájékoztatta a Fidelitas vasárnap az MTI-t.
 
A Fidesz ifjúsági szervezetének közleménye szerint a következő évek fontos feladata az is, hogy minden magyar háztartásba eljusson a szélessávú internet. Ugyanakkor az oktatás átalakításának azt a célt kell szolgálnia, hogy a fiatalok képességüknek megfelelő, versenyképes tudást kapjanak.
 
A szervezet kemény fellépést ígér a szélsőjobb ellen, de ígéretük szerint nem lesznek kíméletesek a kommunistákkal szemben sem. "A Fidelitas a jövőben is keményen fellép a szélsőségek ellen, jelenjenek meg akár rongálós-Che Guevara pólós akciók, akár kukába való szélsőjobboldali nézetek formájában" - fogalmaztak.
 
Közölték, Böröcz Lászlót munkáját hét alelnök segíti majd.
 
Böröcz László, aki eddig a Fidelitas ügyvezető alelnöki tisztét látta el, Ágh Péter országgyűlési képviselőt váltotta a Fidelitas élén.




Még azt is Izraelből mondják meg, mivel mehetünk az Eurovízióra: a terrorállam füttyent, a kormány hatósága igazságot cenzúráz 

Forrás: https://kuruc.info/r/2/140893/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete úgy döntött, törölteti a gázai áldozatokra vonatkozó feliratot a Csemer Boglárka háborúellenes száma alatt futó háttérvetítésből. Szól a cenzor: vétó; megtiltom ezt! Mint ismeretes, hazánk Boglárka Wars for Nothing (Háborúk a semmiért) című dalával képviselteti magát a májusi, bécsi Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. A dal nyílt állásfoglalás a világban zajló háborúk ellen, ám üzenete - mily meglepő - nem nyerte el az örökös háborúskodók tetszését. A Wars For Nothing előadásakor ugyanis a háttérben háborús áldozatokról megemlékező szövegsorok futnak, és egy ízben a következő felirat látszik a lány mögött, utalva az izraeli hadsereg népirtó hadműveletére: "2014 – Gáza – az áldozatok kétharmada civil, köztük több mint 500 gyerek." Reméljük, ha nem is akar véget vetni rögtön az elején a karrierjének, legalább csöndben marad, és nem áll elő holnap egy héber hűségesküvel A terrorállamban ez a sor természetesen nem aratott sikert, hiszen amit a zsidók leginkább gyűlölnek a gojokon kívül, az az igazság. Ilan Mor ezért a Nemzeti Hírközlési- és Médiahatósághoz (NMHH) fordult azzal a "kéréssel", hogy a kérdéses sor ne jelenjen meg a bécsi döntőn. Mor szerint a felirat "kényes politikai tartalommal bír". Mármint az ő szempontjukból... Ez még nem is annyira botrányos, mondhatnánk, hiszen minden véreskezű hóhér megpróbálja elfedni bűneit. Az igazi botrány az, hogy a Ynetews.com információi szerint a "magyar" hatóság egyik illetékes tagja rögvest meg is ígérte Mornak, hogy teljesítik a parancsát, és törlik a gyermekgyilkosok szemét bántó feliratot. A Fidesz "nemzeti" államában úgy táncol mindenki, ahogy a gyarmattartók húzzák Az Euróviziós Dalfesztiválon amúgy is kizárhatják a politikai tartalmú üzeneteket közvetítő produkciókat. Igaz, nem garantált, hogy Boglárka ugyanazzal a koreográfiával fog versenyezni Bécsben, mint a magyar Dal című műsorban. Az ügyben megszólalt Rúzsa Magdi is, a zsidó fesztiválok üdvöskéje, hogy ily módon is megszolgálja kenyéradói aprópénzét: azt mondta, "túlzásnak tartja" a háttérben futó adatokat. Mi pedig azt tartjuk túlzásnak, hogy még azt is Izraelből mondják meg, mi szerepelhet egy magyar lány előadásában. (Kuruc.info - HVG korrigálva)
Korábban írtuk:
Izrael-ellenességgel vádolják a zsidók a magyar eurovíziós dalt Friss: Testvérpárti szerelem: Orbán Budapestre hívta a gyermekgyilkos izraeli miniszterelnököt 

Forrás: https://kuruc.info/r/2/140893/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Izraelnek nem tetszik az Eurovízióra küldött magyar dal 

Na és kapja be....
                                  Ez itt az én hazám !!!!!
                                    Még?????

2015. március 19., csütörtök hvg.hu 
Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete töröltetné a gázai áldozatokra vonatkozó feliratot a Boggie háborúellenes száma alatt futó háttérvetítésből. 
Mint ismeretes, Magyarország Csemer Boglárka "Boggie" Wars for Nothing (Háborúk a semmiért) című dalával képviselteti magát a májusi, bécsi Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. A dal nyílt állásfoglalás a világban zajló háborúk ellen, ám a dal üzenete nem nyerte el mindenki tetszését. 
A Wars For Nothing előadásakor a háttérben háborús áldozatokról megemlékező szövegsorok futottak, így egy ízben a következő felirat látszott Boggie mögött, utalva az izraeli hadsereg, "Szilárd Sziklaszirt" hadműveletére: "2014 - Gáza - az áldozatok kétharmada civil, köztük több, mint 500 gyerek." 

Izraelben ez a sor nem aratott osztatlan sikert. Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete a Nemzeti Hírközlési- és Médiahatósághoz (NMHH) fordult azzal a kéréssel, hogy a kérdéses sor ne jelenjen meg a bécsi döntőn. Mor szerint a felirat kényes politikai tartalommal bír. Az ynetews.com információi szerint a magyar hatóság egyik illetékes tagja megígérte Mornak, hogy törlik az ominózus feliratot. 
Az Eurovíziós Dalfesztiválon amúgy is kizárhatják a politikai tartalmú üzeneteket közvetítő produkciókat. Igaz, nem garantált, hogy Boggie ugyanazzal a koreográfiával fog versenyezni Bécsben, mint a magyar Dal című műsorban. Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk Boggie döntős esélyeivel, és már ott is azt írtuk, nem biztos, hogy szükséges, hogy az előadás alatt a szuggesztív háttérvetítés fusson. 
Rúzsa Magdi például túlzásnak tartja a háttérben futó adatokat, míg az egyik külföldi néző olcsó propagandának nevezte Boggie produkcióját. 

Senki NE csodálkozzon azon, MIÉRT gyilkolják a keresztényeket mindenütt. Valamikor Olaszország volt a legkeresztényebb ország a világon... de csak VOLT! Így gyalázzák meg Jézust a kommunista Bolognában. Az önkormányzat finanszírozza ezt a velejéig romlott undormányt! (Csáky Virág) 




Szili Katalin a kormánynak dolgozik 



2015. 03. 19. 14:19 MTI - Alfahír 
A volt szocialista politikust Semjén Zsolt kérte fel, hogy a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit segítse. 
SZILI KATALIN A KORMÁNYNAK DOLGOZIK

Szili Katalin Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes felkérésére a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságán dolgozik, autonómiakoncepciók kidolgozásával foglalkozik - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI érdeklődésére csütörtökön. 
Az MTI azt követően kereste meg Havasi Bertalant, hogy az Országgyűlés plenáris ülésén, egy nemzetpolitikai témájú vitában a szocialista Kiss László megemlítette: arról hallani, hogy Szili Katalint a határon túli autonómiatörekvések támogatásával kapcsolatos feladat ellátásával bízzák meg. 
Semjén Zsolt arra kérte fel Szili Katalint, hogy az autonómiakoncepciók kidolgozásában segítsen a külhoni nemzetrészeknek - tájékoztatott Havasi Bertalan. 
Elmondta: az Országgyűlés egykori szocialista elnöke a Kárpát-medence magyar lakta vidékeit járja, és segít az adott közösségeknek "testre szabott" koncepciót kidolgozni, hiszen a különböző területeken más-más önrendelkezési formákra van szükség. 
Kapcsolódó: 
   Orbán örül, hogy Szili Katalin lehet a megbízottja 
   Százmilliókat játszanak át egy Fidesz-kegyencnek csak úgy a mi zsebünkből 
   Nyílt levél a Fiatal Bolsevikok Szövetségnek 
   Tovább mérgezi országunkat Csányi oligarcha 
   Fenyvesi Zoltán személye garancia a keményen dolgozó emberek érdekképviseletére 
   Egy igazi király járt az államfőnél 
   Leváltották a főrabbi emlékét meggyalázó jobbikost 
 



Orbán örül, hogy Szili Katalin lehet a megbízottja


Az egykori szocialista házelnök Semjén Zsolt kormányfőhelyettes felkérésére a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságán dolgozik.

Szili Katalin miniszterelnöki megbízottként tevékenykedik, és "Orbán Viktor megtiszteltetésnek tartja, hogy együtt dolgozhat vele" - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Semjén Zsolt arra kérte fel Szili Katalint, hogy az autonómiakoncepciók kidolgozásában segítsen a külhoni nemzetrészeknek. Az Országgyűlés egykori szocialista elnöke a Kárpát-medence magyar lakta vidékeit járja, és segít az adott közösségeknek "testre szabott" koncepciót kidolgozni, hiszen a különböző területeken más-más önrendelkezési formákra van szükség.
Havasi emlékeztetett, hogy Szili Katalin hívta életre a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, amikor miniszterelnöksége idején Gyurcsány Ferenc ellehetetlenítette a Magyar Állandó Értekezlet működését.
Az Szili Katalin szerepe az Országgyűlés plenáris ülésén került szóba, amikor egy nemzetpolitikai témájú vitában a szocialista Kiss László megemlítette: arról hallani, hogy Szili Katalint a határon túli autonómiatörekvések támogatásával kapcsolatos feladat ellátásával bízzák meg.


Százmilliókat játszanak át egy Fidesz-kegyencnek csak úgy a mi zsebünkből




Az írás a Népszabadság 2015. 03. 19. számában jelent meg.





Számlatanúsítás címén néhány hónap alatt milliárdos bevételt zsákolhatott a közműcégektől a tevékenységre a Fidesz által egyedüli jogosulttá tett Hunguard. A magáncég milliárdos bevételét áttételesen a fogyasztók fizetik. Miközben a szavak szintjén a számlahitelesítésre az ő érdekükben van szükség, senki nem érti,  mi értelme az egésznek.


Lapunk felmérése szerint a február végi határidőre az összes nagy közműszolgáltató elvégeztette a Németh Szilárd fideszes rezsibiztos előírásainak megfelelő úgynevezett számlatanúsítást. Hogy, hogy nem, valamennyi nagy cég megbízása a Hunguard Kft.-hez futott be. Előfordult ugyan, hogy több ajánlatot is vizsgáltak, esetenként valóban a Hunguardé volt a legolcsóbb, csakhogy forrásaink szerint az érvényben lévő szabályok alapján a megrendelők más céggel nem is szerződhettek volna.
Németh Szilárd osztotta a lapokat
Kurucz Árpád / Népszabadság
Ismeretes, az igazságügyi tárca tavalyelőtt, egy más témájú törvény módosító indítványaként terjesztette elő a távközlési, áram-, gáz- és víziközmű-szolgáltatók számlaauditját azzal, hogy hibátlan számlákat szeretnének látni. Az nem derült ki, hogy milyen konkrét esetek ébresztettek kételyeket az akkori tárcavezető Navracsics Tiborban, avagy a nagy szolgáltatók számlázási pontosságát megkérdőjelező Németh Szilárdban, illetve Lázár János jelenlegi kancelláriaminiszterben. Mint ahogy az se derült ki, hogy például a távhő- vagy a hulladékszámlák a szemükben miért állnak gyanún felül.
A határidő lejártával megkérdeztük az érintett szolgáltatókat. Körkérdésünket ugyan számos víziközműcég nem méltatta válaszra, néhány cég pedig üzleti titokra hivatkozva zárkózott el a nyilatkozattól, de a világhálón maga a Hunguard teszi közzé a tanúsításokat. E szerint eddig 67 közműcég számlázását találták megfelelőnek. Így számításaink szerint egymilliárd körülire tehető az az összeg, amelyet a Hunguard az erőteljes Fidesz-hátszél révén pár hónap alatt besöpörhetett. Az, hogy a Hunguard mégoly szigorú vizsgáján végül mindenki átment, megerősíteni látszik azokat a már tavaly felmerült sejtéseket, hogy a törvényhozónak sok oka nem is volt kételkedni a közműszámlák megbízhatóságában. Így utólag még inkább indokolt a kérdés: milyen érdemi haszna volt az egész szabályozásnak azon kívül, hogy a Fidesz a szolgáltatói szektorból újabb százmilliókat csatornázott át számára kedves köröknek?
Miután Navracsics Tibor minisztersége idején megfogalmazódott az igény, eme, a szakértők által is feleslegesnek tartott szolgáltatásra elvben még több cég számított alkalmasnak. Ám Németh Szilárd nyári módosításai nyomán a tanúsítónak már szerepelnie kellett az Alkotmányvédelmi Hivatal megbízható beszállítókat tartalmazó titkos listáján, és a képviselő eltörölte az évente eltérő auditorra vonatkozó előírást is. A szakmában ezután már tényként kezelték, hogy a Fidesz valójában a 2011-ben a nyerőgépek felmérésére is egyedül alkalmasnak találtatott Hunguardot látná szívesen a szerepre. Az 1990-ben alapított számítástechnikai profilú cég három éve került az ügyvezetőséget átvevő Csik Balázs többségi tulajdonába. A vállalkozó lapunk megkereséseire nem reagált.
A törvényi feltételek a nemzetközi auditorcégeket lényegében azonnal kizárták az üzletből, de néhány hazai hátterű vállalkozás – például a Matrix vagy a Certop – szeretett volna labdába rúgni. Ám amikor a Certop tavaly novemberben felkerült a nemzetbiztonsági listára, Lázár János kezdeményezte e feltétel törlését, újabb követelményként „telephely-biztonsági engedélyt” írt elő. Ez lényegében az összes tanúsító munkatárs nemzetbiztonsági átvilágítását jelenti, ami drága és túl időigényes. Miután a közmű-átvilágítást január 1-jéig le kellett zárni, a Hunguardon kívül mindenki mást elütöttek a lehetőségtől. Ezután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter módosította a határidőt a havi 200 ezernél több számlát kibocsátó társaságok esetében idén február 28-ra, a többinél június 30-ra.
Nem csak a postán találták hibátlannak a csekkeket
Soós Lajos / MTI


HIRDETÉS
A Hunguard által beszedett díj a legkisebbek esetén is meghaladhatta a tízmilliót, a legnagyobbaknál pedig néhány tízmillióra rúgott. A hároméves érvényességi időtartam alatt ezt évente az összeg 20 százalékával meg kell fejelniük. Bár a kisebb cégeknél forrásaink szerint már csak a Hunguard van a pályán, az Észak-dunántúli Vízmű (ÉDV) közölte: őket a Certop auditálta. Úgy tudjuk: a Certop a tanúsítás kiadásának pillanatában az összes szabálynak megfelelt, novemberben már fent volt a nemzetbiztonsági listán, de még nem lépett hatályba a telephely-biztonsági követelmény. A Certop megkezdte a telephely-biztonsági engedély megszerzésére irányuló eljárást is. A megadott határidőig valószínűleg meglesz a szükséges tanúsítása. De ha megszerzi is a követelt képesítéseket, a Fidesz eddigi gyakorlata alapján félő, hogy parlamenti képviselői újabb követelményeket léptetnek hatályba.



Nyílt levél a Fiatal Bolsevikok Szövetségnek






Kedves Ifjú Besúgók!
Tudjátok, az a legnagyobb baj veletek, hogy elhittétek, minden örökké tart. Ez pedig a legnagyobb hiba, amit a politikában el lehet követni.
Az, hogy 2015-ben ti egy feljelentő-hálózatot szeretnétek létrehozni, azt jelenti, hogy ti teljesen elhagytátok az agyatokat. Értem én, hogy jó pontokat akartok szerezni a főnökeiteknél, és azt is tudom, hogy nekik tetszik ez a vonal. De azért nem ártana, ha farokcsóválás közben maradna idő egy kicsit gondolkodni is.

Rajtatok röhög az egész ország, pedig egyáltalán nem vicces, amit csináltok. Mondjátok csak: szeretnétek, ha következménye is lenne annak, ha valakit följelentenek ezen a címen? Majd nem mehet egyetemre? Vagy kirúgják a munkahelyéről? A szüleit is? Én meg voltam győződve róla, hogy azt a világot, amit én már meg sem éltem, nem lehet visszahozni. De úgy látom, ti készen álltok erre. És néhányan még csodálkoznak, miért nem akarjátok az ügynökakták nyilvánosságát…

Csakhogy semmi nem tart ám örökké. Sem a zsíros alpolgármesteri állás, sem a trafikmutyiból való részesülés, de még a kormányzás sem. Egyszer vége lesz a ti kis gusztustalan rendszereteknek is, és akkor nagyon, de nagyon szégyellni fogjátok magatokat.

Téged pedig, Böröcz László, addig is figyelni fogunk, mert a mai műsorodnak köszönhetően egyszeri kis bohócból nagyon könnyen válhatsz majd bűncselekmény felbujtójává. És akkor majd te is jól föl leszel jelentve.

Budapest, 2015. március 18.

Üdvözlettel,
 
Bárány Balázs,
az MSZP országos elnökségi tagja



Tovább mérgezi országunkat Csányi oligarcha



PPJ         2014.06.17.
csányi jobban teljesít.pngTiltott anyaggal, tiltott módszerrel irthatják a rágcsálókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hazai „vészhelyzeti engedélye” alapján. A nagyüzemi mezőgazdaság még a betiltott, veszélyes szerek használatától is képtelen szabadulni. A pocokállomány további károkozását a hatóság olyan készítmény engedélyezésével kívánja megakadályozni, melynek használata nem véletlenül tiltott az EU-ban. Az évek óta „szokásos” vészhelyzeti engedélyt idén a Csányi Sándor tulajdonolta Bóly Zrt., valamint a mérget gyártó Reanal Zrt. kérte és kapta meg a NÉBIH közlése szerint. [Forrás: Greenfo - Kiegészítések: GreenR]
2013-ban hazánk második legnagyobb agrár oligarchája, a közös agrárkasszából 5 milliárdos támogatást besöprő Csányi birodalom tovább folytatja az nagyipari intenzív monokultúrás vegyszeres mezőgazdaságot, ami túl azon, hogy ökológiailag és közgazdaságtanilag önmaga méretnagyságából gerjeszti a legtöbb problémát (vö.: Ernst F. SchumacherA kicsi szép), még ökotoxikológiai apokalipszist is hoz. Köszönjük meg az Ángyán által csak "nagyfiúknak" hívottaknak, hogy "ennyire" szívükön viselik a magyar emberek és a jövő generációk sorsát, hogy mindent elkövetnek a további hathatós táj-tudat-ember-mérgezésért!
Ez az a Csányi birodalom, amiről a dioxin botrány kapcsán derült ki, hogy nem itthon vásárol alapanyagot a "hungarikum" Pick termékeihez, és még a kolbász sem a paprikától piros...
Ő az a Csányi Sándor, aki a Prima Primissima Nemzeti Oligarcha Díjkiosztón a 2. Prima Oligarcha díjat zsebelhette be. Tagja a MOL igazgatósági tanácsának, az OTP elnök-vezérigazgatója, tagja a MasterCard európai tanácsadó testületének. Csányiék a Bonafarm Csoporton keresztül ~27.000 hektár birtokosai. Bár a Pick szalámiját magyarként reklámoztatja, a schleswig-holsteini dioxinbotrány miatt készült "húsos lista" élére került, a piros kolbász sem minden esetben a paprikától piros, a hungarikumnak álcázás és a megtévesztés nagymestere. Az új földtörvény értelmében az ~5000 alkalmazottjával felvásárolhatná az egész országot szőröstül-bőröstül, ennyit arról a kormány-propagandáról, hogy a "kis- és közepes családi gazdaságokat támogatja az új földtörvény". Az új, murvával felszórt, klimatizált zenélő tehenészetben Enya hangjára tejelnek a nagy sűrűségben, intenzíven tartott, antibiotikumozott tehénkék: a 3,5 milliárdos beruházás természetesen állami közpénzből is finanszírozódott, sőt még munkahelyteremtő támogatásként is kapott egy keveset a tisztelt Prima Oligarcha, igaz, valójában 150 munkahelyet szüntetett meg a környéken, helyette pedig csak 58-at hozott létre, de ez önöket ne zavarja.
A hab a tortán, hogy Csányi Sándor egy szingapúri cégen keresztül birtokolja az agráriumban érdekelt céghálózatát. "2010-ben az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor magánbefektetéseit kezelő Bonitás 2002 Zrt. eladta az 5 millió forintos alaptőkéjű, a bankár hosszú távú agrárbefektetéseire alapított Bonafarm Zrt.-t a szingapúri bejegyzésű CSIM Pte. Ltd.-nek. Az adásvételi ügyletet adóoptimalizálási szándék ihlethette, lévén hogy a CSIM tulajdonosa maga a Bonitás." A Csim Pte. Ltd tulajdonában áll többek között a Sole-Mizo, a Pick-Szeged és a Csányi Pincészet. Gratulálunk és minden elismerésünk!
Mit akarnak valójában? - "A miniszterelnök közép-európai termelési központról beszél. Ez nem jelenthet mást, mint a multik által uralt ipart és mezőgazdaságot és a benne éhbérért dolgoztatott rabszolgákat. Árulkodó a 2012. évet értékelő beszédében elhangzott kijelentése: „15-20 regionális magyar multi ad majd erőt a magyar gazdaság globális terjeszkedéséhez." Magyar gazdasági imperializmus? Végzetes tévedés, de tényleg ez történik. Jelenleg e 15-20 oligarcha felszerszámozása zajlik – az alattvalóvá süllyesztett lakosság rovására." - Élőlánc Credo
A "Mérgekkel az emberiség ellen Zrt." bemutatja a pocokholokauszt színdarabot
A magyarországi pocokinvázió (mint említettük, a méret-üzemnagyságból öngerjesztően adódó "probléma" - GreenR szerk.) miatt egy jelentős kockázattal járó vegyszer, a Redentin légi és földi kezelésére adott engedélyt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Sem a vegyszer, sem a légi kijuttatásos módszer nem engedélyezett az Európai Unióban. A hivatal minden évben „vészhelyzeti engedélyt” ad ki a rendszeresen visszatérő probléma kapcsán.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Greenpeace a jelentős pocokállomány kártételének súlyosságát, valamint az előrejelző rendszer megszűnésének hatásait ugyan pontosan nem tudja megítélni, ám felhívja a figyelmet arra, hogy a pocokállomány további károkozását a hatóság olyan készítmény engedélyezésével kívánja megakadályozni, melynek használata nem véletlenül tiltott az EU-ban. Az évek óta „szokásos” vészhelyzeti engedélyt idén a Csányi Sándor tulajdonolta  
Bóly Zrt., valamint amérget gyártó Reanal Zrt. kérte és kapta meg a NÉBIH közlése szerint.
mezei pocok.jpgMiért kockázatos?

„A Redentin nevű rágcsálóirtó szer hatóanyaga többnapos szenvedés után pusztítja el a megmérgezett emlősállatokat, valamint madarakat és halakat. Az emberre is mérgező, véralvadásgátló hatású anyag az európai szinten tiltott, de hazai derogációt kapott légi kijuttatása esetén elkerülhetetlen, hogy 
más élőlények, így például védett ragadozó madarak, mezei nyulak, őzek is áldozatul essenek. A csak hetek alatt lebomló anyag benne marad a szenvedő és elpusztult állatokban, melyek így ragadozók – akár kutyák, macskák – és dögevő állatok mérgezését is okozhatják – mondta Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője.

“A Redentin felhasználása természetvédelmi és vadvédelmi szempontból is aggályos. Egyrészt a mérget nem csak a megcélzott mezei pockok, hanem más védett vagy vadászható fajok is felvehetik, amelynek különösen nagy a kockázata, ha felszíni vízterekbe kerül a szer. Így például 2002-ben 200 pajzsos cankó és egy daru esett redentin mérgezés áldozatául. Másodlagosan a mérgezett pockok elfogyasztásával védett ragadozók is mérgezést szenvedhetnek, ahogy ez történt 2006-ban egy rétisassal. Emellett rendkívül jelentős lehet a mezei nyulak és hörcsögök pusztulása is, ami például az ezeket fogyasztó világszerte veszélyeztetett parlagi sasok békés-megyei állományában komoly problémát jelenthet a fiókák felnevelésében. Ezek a veszélyek a sokszorosára nőnek a szer most engedélyezett légi kijuttatásával.” - mondta Dr. Horváth Márton az MME fajvédelmi csoportvezetője, aki a ragadozómadár-mérgezések visszaszorításáért küzd egy LIFE projekt keretében

Miért használható?


mezei pocok gabonán(1).jpgA Redentin évek óta visszatérő ügye rávilágít egy joghézagra, 
[1] amelynek megszüntetése minden európai egészségügyi és környezeti érdeke. A Greenpeace kifejezetten aggályosnak tartja, hogy a tagállamok nem megfelelően értelmezik az Európai Parlament és a Tanács 1107/2009/EK rendeletének 53. cikkelyét. A cikkely kimondja, hogy „különleges körülmények fennállása esetén a tagállamok legfeljebb 120 napra engedélyezhetik növényvédő szerek korlátozott és ellenőrzött felhasználást szolgáló forgalomba hozatalát, ha ez az intézkedés olyan veszély miatt szükséges, amely más ésszerű eszközzel nem hárítható el.” Márpedig Magyarországon a Redentin évek óta úgy kap – számos más, nem véletlenül betiltott veszélyes méreghez hasonlóan  – minden évben eseti, vészhelyzeti engedélyt, hogy hazánkban jelenleg három rágcsálóirtó készítmény rendelkezik állandó engedéllyel a mezei pockok elleni védekezésre.
„Látható, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság még a betiltott, veszélyes szerek használatától is képtelen szabadulni, melyek használata közvetve vagy közvetlenül hozzájárul a rágcsálók természetes ellenfeleinek eltűnéséhez, vagyis a vegyszer az adott hely élővilágát, és végső soron saját természetes alternatíváját egyszerre számolhatja fel. Ez a példa is megmutatja, hogy a monokultúrás, nagyüzemi mezőgazdaság jelen formájában azért sem tartható fenn tovább, mert a rágcsálók és kártevők természetes ellenfeleinek élőhelyét – az erdősávokat, a maradvány- vagy „beülő” fákat, a virágos táblaszegélyeket – is eltünteti. Márpedig ezek hiányában sokszor csak nagyon problémás vegyszerekkel tudnak védekezni ellenük a gazdák” – tette hozzá Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője.
[1] Az európai környezetvédők által többször kritizált, röviden „120 napos derogációnak” nevezett jogi lehetőség nem azt a célt szolgálja, hogy az egészségügyi és környezeti kockázataik miatt betiltott vegyszereket egy-egy tagország a tilalmat követően is folyamatosan forgalomban tartsa. Nehéz elképzelni, hogy 2009 óta minden évben több hónapon át előre nem megjósolható események, különleges körülmények (például a rágcsálók okozta kártétel) álltak volna fenn a magyar mezőgazdaságban, hiszen azóta évente akár több alkalommal is kapott engedélyt az igen kockázatos hatóanyagú készítmény.


LEVÁLTOTTÁK A FŐRABBI EMLÉKÉT MEGGYALÁZÓ JOBBIKOST



2015. március 16.





                 





Benke László
Benke László
A XIII. kerülti önkormányzat képviselő-testülete leváltotta Benke Lászlót a Jogi és Közbiztonsági bizottság éléről. Egy szavazat híján egyhangúlag azt is megszavazták a testület tagjai, hogy a továbbiakban a jobbikos képviselő a bizottságnak sem lehet tagja. Az egyetlen ellenszavazat magától Benke Lászlótól érkezett, aki továbbra is úgy véli, helyesen cselekedett, amikor a kerület díszpolgárának, Schweitzer József  emlékének adózó egyperces néma felálláson tüntetőleg ülve maradt.
A testületben jelenlévő összes párt – MSZP,  Fidesz, LMP és az Együtt-DK-Moma – egyaránt elítélte a durván kirekesztő viselkedést, és lemondásra szólították fel jobbikos tagjukat. Mivel Benke még mindig nem kért bocsánatot azért, hogy a legelemibb tiszteletet sem volt hajlandó megadni a nemrég elhunyt országos főrabbi emlékének, a testület a leváltása mellett döntött.
Pártja azonban azóta sem határolódott el képviselőjük provokatívan antiszemita magatartásától. A Jobbik ez esetben is helyénvalónak tartja az általános emberi értékeket elutasító, gyűlöletkeltő, rasszista tettet.
A gyász méltóságának tisztele alapvető és egyetemesen elfogadott szabály, amelyhez minden poltikai erőnek alkalmazkodnia kell. A szélsőjobb számára a gyűlölet felülír bármely univerzális értéket. Jelen esetben nem tudták elviselni, hogy egy köztiszteletben álló rabbit méltassanak az ország széles nyilvánossága előtt.
Azonnal új erőre kapott a hazug módon Schweitzer Józsefnek tulajdonított, légből kapott, gyűlölködő idézet terjesztése, amely alapján a Jobbik jogot formál arra, hogy túllépjen a széles körben bevett erkölcsi sztenderdeken.
Nagyon fontos volna, hogy olyan társadalmi konszenzus köttessék, amely hatékonyan tudja visszaszorítani az antiszemitizmus, a rasszizmus és a gyűlöletkeltés bármely formáját. Mindehhez elengedhetetlenül szükséges, hogy lefektessük a mértékadó morális minimum alapjait.

Mi van már a Jobbik tevékenységét is Izraelből hagyják jóvá , vagy csak a választásukat fiozetik nekik is ?





Az Igazság Napja április 16 

Egyre több a volt MSZMP-s, MSZP-s alkalmazottja a Fidesz-kormánynak 

Farkas Flóriánról valószínűleg sokan nem tudják, hogy ő is az MSZP-ből érkezett 1996 környékén. Az átkosban több büntetőeljárás folyt ellene, de a rendszerváltozásnak nevezett katyvaszban nagyon jól helyezkedett. A 30 évre titkosított eljárását követően 1996 után átült a Fideszbe, és lett a Fidesz díszcigánya. Múltja ellenére kezeli az adóforintjainkból feltöltött kassza kulcsát. Ötmilliárd forint körüli összeget keresnek rajta mostanában a társai. Irodaházakat vásárolt vidéken is, most azt mondja, hogy munkaügyi központokat akart bennük kialakítani. A kormánynak úgy emlékszem, vannak munkaügyi központjai... Farkas Flórián Orbán Viktor tanácsadója. 

Zoltay Gusztáv a Mazsihisz volt vezetőjeként valami elszámolási problémákkal küszködött, és leváltották. MSZMP-tag volt és munkásőr. Vagyis fegyverrel védte a szocialista kommunista rendszert. Napjainkban már Lázár János miniszter tanácsadója. 

Szili Katalin MSZMP-tag és MSZP-tag volt. Mostanában saját pártja pártja, ami nem igazán sikeres. Szocialista kormány idején az országgyűlés elnöke volt, úgy, hogy pécsi lakosként felvett jó néhány millió forintot a költségtérítésként. Holott állami villában lakott, állami rezsi mellett. Amikor ezt szóvá tették, a Horn Gyulától megtanult szöveget mondta fel: Na és? 
A tanácsadók általában havi egymillió forintot markolnak ki az adónkból... 
A parlamentben, a minisztériumokban, az önkormányzatokban vajon hány III/3-as vagy egyéb alvó ügynök szedi a vaskos fizetést - nemzeti kormány idején? Egy államtitkár biztosan van a belügyminisztériumban. Az is elintézte a dolgot a szokásos Na és?-sel... 

Kövér László jelenlegi házelnök azt állítja, hogy a Jobbik és a szocik állnak össze a háttérben. A fentiek szerint ez orbitális hazugság, de a hiszékenyek még mindig elhiszik azt, amit a Fideszes mogulok mondanak. A mostanában kirobbant brókerbotrányok hátterében is vannak közös szálak a szocik és a Fidesz között. Évek óta volt már elég bróker és bankárbotrány, mégsem hozott a fülkeforradalmár csapat törvényt arról, hogy a milliárdos elkövetők a vagyonukkal felelnek a lopásért! Most a jövő hónapban, amikor már elúszott vagy 300 milliárd forint, törvényt fognak alkotni... Vajon a parlamenti képviselők megint tudtak előre a botrányról, és nekik nem ragadt bent a pénzük?! 
Milyen jól jártak a devizahitel végtörlesztéssel is a képviselők! Most ha kérelmet adnak be, további milliókkal járhatnak jól... 
A Fidesznél a szavak és a tettek nincsenek összhangban, mert még sohasem találkoztak. 
SVPSZ 



Orbánék tudták, hogy rossz lesz nekünk, és hagyták 



2015. 03. 20. Népszabadság 
Mégis készült hatástanulmány a vasárnapi boltbezárásról. Nem is akármilyen. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2011-es háttéranyaga szerint a KDNP javaslata nyomán több mint tízezer ember veszítené el a munkáját, és közel 50 milliárdot bukna a költségvetés. Ezek a számok ismertek voltak a kormány előtt akkor is, amikor 2014-ben a kabinet mégis a korlátozás bevezetése mellett döntött. 
Csak a kormány által beterjesztett törvényjavaslatokhoz kell hatástanulmányt készíteni, s mivel a vasárnapi boltzárat elrendelő törvényt egyéni képviselői indítványban kezdeményezték, annak kidolgozásában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nem vett részt, hatástanulmányról pedig nem tud - válaszolta a tárca lapunknak, illetve ezzel utasította el a Portfolio közérdekűadat-igénylését, amellyel a döntést megalapozó hatástanulmányt kérték ki. Pedig a hatástanulmány létezik, csak mélyebbre kellett volna ásni érte. Mi több, megállapításai döntő részben ma is érvényesek. 
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyyettes, KDNP-elnök és Orbán Viktor kormányfő 2013-ban a parlamentben. Taps a katasztrófához - Konyhás István / Népszabadság 
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnök és Orbán Viktor kormányfő 2013-ban a parlamentben. Taps egy kisebb katasztrófához

Tíz-tizenötezer ember elbocsátásával jár a vasárnapi boltbezárás elrendelése, és a munkájukat elveszítők jó része később sem fog tudni elhelyezkedni az ágazatban - állt az Orbán-kormány megrendelésére az NGM-ben 2011-ben készült, ám sohasem publikált hatástanulmányban, amely a pró és kontra érvek elemzése után "nehezen támogathatónak" tartotta a korlátozást. Az NGM becslése szerint a forgalomcsökkentésből adódó áfakiesés, a megszűnő munkahelyek miatt a társadalom egészét terhelő kiadások, továbbá a kieső járulékbevételek összességében 50 milliárd forintos lyukat ütöttek volna a büdzsén. 


A kereszténydemokraták ellenzékben már pedzegették, kormányra jutásuk után, 2011-ben pedig törvényjavaslatban kezdeményezték a vasárnapi boltbezárást. A Fidesz ellenzékből még támogatta a javaslatot, ám kormánypártként már jegelni próbálta az ügyet. Miután Harrach Péter KDNP-frakcióvezető úgy döntött, hogy a kérdésben egyéni javaslatot nyújt be, Nagy Anna akkori kormányszóvivő 2011 áprilisában azt közölte, hogy a kormány hatástanulmányt készíttet a kérdésben, és annak megállapításai alapján fog dönteni. 

Az akkor Matolcsy György vezette NGM még abban a hónapban több, egymástól független tanulmányt is készíttetett, majd az ezekben szereplő megállapításokat egy háttéranyagba gyúrta össze, s ezt vitte a kormány elé. Orbán Viktor ezután, 2011 májusában a kormány egyéves fennállása alkalmából szervezett "Gazdasági fordulat" című konferencián jelentette be, hogy a kabinet nem támogatja a KDNP törvényjavaslatát. "Amíg heti ötnapi munkából nem lehet megélni Magyarországon, addig nincs arra lehetőség, hogy a boltok vasárnap zárva tartsanak" - érvelt a miniszterelnök. 

2011-es jóslat 

Az állás nélkül maradó 10-15 ezer volt dolgozónak fizetendő munkanélküli-segély: 2,3-3,4 milliárd forint 
A kieső béralapra jutó, elmaradó adó- és járulékbevétel: 26-27 milliárd forint 
Várható forgalomcsökkenés: 20,4 milliárd forint 
Várható áfakiesés: 7,6 milliárd forint 
A teljes költségvetési kiesés: 43,2-49 milliárd forint 

Bár a vasárnapi zárva tartásról készített tanulmány befejezése óta eltelt bő három év, a 2011-es dokumentum megállapításai ma is érvényesek lehetnek. Tavaly, amikor a KDNP ismét benyújtotta a vasárnapi boltzárról szóló törvényjavaslatát, egy ideig bizonytalan volt, hogy a kormány támogatni fogja-e az ötletet, vagy sem. A kormány akkor többször egyeztetett a piaci szereplőkkel. Az NGM-ben tartott tárgyalásokon részt vett Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára is, aki érdeklődésünkre megerősítette, hogy ismeri a tanulmányt, és az általunk említett részletek emlékei szerint benne voltak abban. Vámos György azt is elmondta, hogy az NGM képviselője az egyeztetésen megjegyezte, hogy 2011-ben készítettek ilyen tanulmányt, hozzátéve: "a körülmények azóta lényegesen nem változtak". 

Egy szám 

A boltbezárás össztársadalmi szinten ötvenmilliárd forintos lyukat ütött volna a költségvetésen, ezt 2011-ben még vállalhatatlan teherként értelmezte a kormány. 

Nem lehetett tehát véletlen, hogy Varga Mihály 2014 novemberében a Hír TV-ben kerek perec kijelentette, hogy nem támogatja a KDNP javaslatát. Információink szerint a kormányfrakció is erősen megosztott volt a kérdésben, több fajsúlyos fideszes képviselő, így Kósa Lajos, Balla György - főleg a vidékiek - zúgolódtak azon, hogy a kormánykritikussá váló közhangulatban nem lenne szerencsés a vasárnapi bezárást erőltetni. A kérdést végül Orbán Viktor döntötte el, aki immár teljes mellszélességgel kiállt a vasárnapi zárás mellett, jelezve: afféle "bizalmi kérdésnek" tekinti, hogy megszavazza-e a frakció a KDNP ötletét. A kormány és a piac között lavírozó NGM ekkor meghajolt a miniszterelnöki akarat előtt, és már kifelé is támogatta a vasárnapi zárva tartást. 

Lapunknak adott mostani válaszukban is hitet tettek a vasárnapi boltzár mellett. Friss indoklásuk szerint a külföldi tapasztalatok elemzése során arra jutottak, hogy a vasárnapi zárva tartás bevezetése nem jelent számottevő változást a kereskedelmi forgalom alakulásában. A kezdeti, rövid alkalmazkodási időt követően a vásárlási szokások a módosult nyitva tartási időszakhoz igazodnak - vélik. 
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság 
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az iskolai büfé kínálatát szemlézi. A hatástanulmányba is betekintést nyert

Arra viszont lapzártáig nem adtak választ, hogy mi is a helyzet a hirtelen "elfeledett" 2011-es hatástanulmánnyal, amely egyébként bőven merít a külföldi példákból. Éppen francia tapasztalatok alapján azt javasolta, hogy szerencsésebb lenne, ha olyan jogszabályt hoznának, miszerint a munkavállalók csak önkéntesen vállalhatnának munkát vasárnap, ám ekkor dupla bérért. Ezen túlmenően az NGM szakmai anyaga úgy látta: "amennyiben a kérdésben politikai döntés születik (...) szükség lenne egy átmeneti időszakra, amikor először csak havonta egy vasárnap, majd két és több vasárnap lennének zárva az üzletek. Ebben az esetben lehetne felmérni a társadalomra, a vállalkozásokra, továbbá a költségvetésre gyakorolt hatást". 

Az NGM később is folyamatosan közvetíteni próbált a kereskedők és a kormány között. Igaz, ennek vajmi kevés hatása lett: a kormány azóta sem engedett a KDNP diktálta törvény szigorából, ahogy a 2011-es tanulmány megállapításai sem érdekelték a KDNP-t, illetve a tavaly nagy hirtelen és jókora pálfordulással a boltzár elszánt hívévé szegődött Orbán Viktort. 

"Kapkodnak" a dolgozókért 

Címlapos írásban hívja fel a figyelmet a Napi Gazdaság, hogy "nagyon megugrott a kereslet a kiskereskedelmi dolgozók iránt". A kormányközeli Századvég lapja a Workania álláskereső portálra hivatkozva konkrét számok helyett azonban csak százalékokban fejezi ki, hogy - a vasárnapi boltzár dacára - "kapkodnak a kereskedelemben dolgozókért a vállalkozások". Számaik szerint februárban a portálon feladott álláshirdetések az egy évvel korábbihoz képest - munkakörtől függően - 12-242 százalék közötti pluszt jelentenek. Csakhogy a futároknál mért 150 százalékos bővülés a valós számokra lefordítva kettő helyett három álláskínálatot jelent - országszerte. Raktárosból 242 százalékos a növekmény, ez a valóságban 42 állást takar. Visszaesés egyedül a pékeknél volt, 27 helyett 23 állást hirdettek meg - valamennyit a Tescónál. A Workania értékesítés és kereskedelem címszó alatt tegnap összesen 425 állást hirdetett, teljes kínálata 4295 volt. A KSH adatai szerint a hazai kiskereskedelem é s a vele egy kalap alá vett gépjárműjavítás tavalyi átlagban 332 ezer embernek adott munkát - csak a legalább öt főt alkalmazó vállalkozásoknál. Azaz ez a szám még nem tartalmazza a kisboltok munkavállalóit sem. (K. B.) 





Putyin: Orosz, ukrán egy nemzet 

2015-03-18 Kárpáthír 
Nagyszabású koncerttel és tűzijátékkal ünnepelték Moszkvában a Krími Köztársaság és Szevasztopol Oroszországi Föderációhoz való csatlakozásának első évfordulóját - olvasható a Magyar Hírlapban. 

Krím nem csupán területi kérdés, hanem az oroszok egységes nemzetté válásának kérdése is - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán, a félsziget Ukrajnától való elcsatolásának egyéves évfordulója alkalmából rendezett moszkvai ünnepi koncerten. 
A mintegy száztízezer embert vonzó eseményen az orosz elnök azt mondta, a Krím kérdése az orosz nemzetléleknek és az ország államiságának gyökereiről szól. 
Az elnök az országot sújtó gazdasági szankciókra is kitért beszédében. Biztosította az ország nevét skandáló közönséget, hogy átvészelik az összes problémát és nehézséget, amelyeket "külföldről igyekeztek nekünk okozni".?Az ukrajnai válságra kitérve, Putyin felhívta a közönség figyelmét, hogy "Oroszországban mindig is úgy tartották, az oroszok és az ukránok egy nemzetet alkotnak", amivel maga is egyetért. 
Hangsúlyozta, Oroszország minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy Ukrajna minél hamarabb átvészelje "fejlődésének ezt a nehéz időszakát", és a kétoldalú kapcsolatok mielőbb normalizálódjanak.
A Moszkvában és több más orosz városban, köztük a krími Szevasztopolban megrendezett ünnepségeken emberek tömegei táncoltak szovjet hazafias dalokra, és az orosz zászlón és a nemzeti színű léggömbökön kívül a kezükben "Együtt vagyunk!", illetve "A Krím a miénk!" feliratú lobogókat lengettek.?A moszkvai rendezvényen részt vettek a krími orosz kormány vezetői is. 
Kapcsolódó: 
   Dél-Oszétia megkezdi az integrációt Oroszországgal 
   Oroszország Iszkander rakétákat csoportosít át Kalinyingárdba 
   Videó: több mint 100 amerikai tank és páncélozott jármű érkezett Lettországba 
   Amerikai páncélos haderő Magyarországon 




DÉL-OSZÉTIA MEGKEZDI AZ INTEGRÁCIÓT OROSZORSZÁGGAL

2015.03.19 14:14


Hídfő.net.ru | Dél-Oszétia Oroszország unió
Dél-Oszétia és Oroszország megállapodások sorozatát írta alá Dél-Osztia Oroszországgal történő integrációjáról - az együttműködés a következőket tartalmazza; egyesített védelmi és biztonsági terület (orosz katonák védik Dél-Oszétiát), szabad mozgás a két ország közt (nincs határellenőrzés), vámunió, a belügyminisztériumok közti együttműködések kiterjesztése (Oroszország belügyi szervei kezelik az esetleges EuroMajdant, és számos társadalmi kérdésben is együttműködést alakítanak ki (negatív devianciák reklámozásának ellehetetlenítése).
David Lidington, európai ügyekért felelős brit miniszter alig néhány órával a szerződés aláírása után már nyilatkozott is, szerint Oroszország fenyegeti Grúzia területi egységét. A brit miniszter szerint Dél-Oszétia Grúzia része, és Oroszország Grúzia egy részét akarja beolvasztani.
Lidington szerint "ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Oroszország beavatkozik a szomszédos országok belügyeibe és magas fokú tiszteletlenséget mutat szuverenitásukkal és területi egységükkel szemben. Ugyanez vezetett az Ukrajnában kialakult borzalmas helyzethez is". A brit kormány weboldalán is megjelent nyilatkozat szerint Oroszország Grúzia területi egységét megbontotta és most Grúzia egy részét egyesíti saját területeivel. A miniszter szerint ez különböző "béke-építő törekvéseket" akadályoz, és az Abháziában történtekhez hasonlít az eset.
Az amerikai külügy szóvivő, Jen Psaki szintén bejelentette, hogy Washington nem fogadja el a történteket, és nem ismeri el az Oroszország és Dél-Oszétia közt kötött szerződést (nem mintha ez számítana).
Dél-Oszétia parlamentje 1990-ben nyilvánította ki függetlenségét Grúziától, ami több mint két évig tartó fegyveres konfliktushoz vezetett. 1992-ben Grúzai lemondott a Dél-Oszétia feletti ellenőrzésről. A konfliktus egészen 2008-ig megoldatlan maradt, amikor Grúzia a nyugati országok lobbi-tevékenységének folyományaként katonai offenzívát indított Dél-Oszétia és egy másik elszakadó régió, Abházia ellen. Oroszország elismerte független országként a leszakadó területeket az ötnapos háborút követően, azt követően Tbiliszi megszüntetett minden diplomáciai kapcsolatot Moszkvával, és a két kaukázusi régiót megszállt tetületnek nyilvánította. Most, hogy a Grúziából elzavart atlantista volt államfő, Mihail Szaakasvili a puccsal hatalomra juttatott ukrán kormány tanácsadójaként illegalitásból szervezi az újabb EuroMajdant, a nyugati országok számára újra fontossá vált Dél-Oszétia, és annak ellenére folytatják a kardcsörtetést, hogy Dél-Oszétiában a nyugat öt nap alatt katonai vereséget szenvedett.


Oroszország Iszkander rakétákat csoportosít át Kalinyingárdba

2015. március 18., szerda 12:57 Írta:  Orosz Hírek
    Oroszország Iszkander rakétákat csoportosít át Kalinyingárdba
    Vlagyimir Putyin elnök hétfőn utasítást adott ki, hogy helyezzék teljes készültségbe az orosz északi flottát, illetve a nyugati katonai körzet és a légideszant egyes alakulatait, így tesztelve a hadrafoghatóságot. A mozgósítás keretében a napokban Iszkander típusú harcászati ballisztikus rakétákat csoportosítanak át a Lengyelország és a Balti-tengeri NATO-tagállamok között található orosz Kalinyingrádi területre. A Krím félszigetre pedig Tu-22M3-as típusú, rakétahordozó hadászati nehézbombázókat vezényelnek.
    A NATO Oroszország határainál
    Az Egyesült Államok és Lengyelország persze azonnal tiltakozott az orosz mozgósítás miatt. Abban azonban semmi kivetnivalójuk nincs, hogy Washington a napokban több mint 120 páncélozott egységet, köztük tankokat szállított a balti országokba. A lett Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint az amerikai nehézfegyverek között M1A2 Abram tankok és M2A3 Bradley páncélozott járművek is vannak.
    A 3. amerikai gyalogoshadosztály mintegy 3 ezer katonáját vezénylik a jövő hét elejétől a Baltikumba, hogy ott az észt, a lett és a litván fegyveres erőkkel közös hadgyakorlatokon vegyenek részt - közölte hétfőn a Pentagon.
    Alekszej Meskov orosz külügyminiszter-helyettes Moszkvában kijelentette, hogy az Oroszország határainál sűrűsödő NATO-hadgyakorlatok az észak-európai stabilitás meggyengítéséhez, a feszültség erősödéséhez vezetnek a régióban.
    Múlt kedden a NATO hét tagállama részvételével kezdődött tengeri hadgyakorlatot a Fekete-tengeren.


Videó: több mint 100 amerikai tank és páncélozott jármű érkezett Lettországba

2015. március 09., hétfő 20:23 Írta:  Orosz Hírek

    Lettország hivatalosan is megerősítette, hogy több mint 120 páncélozott egység, köztük tankokat szállított az országba az Egyesült Államok. A lett Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a nehézfegyverek között M1A2 Abram tankok és M2A3 Bradley páncélozott járművek is vannak.
    John O'Connor amerikai vezérőrnagy az AFP francia hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a lett főváros kikötőjébe beérkezett hadiszállítmányok célja, hogy "megmutassuk Vlagyimir Putyin orosz elnöknek és Oroszországnak, képesek vagyunk eltökélten egyesíteni erőinket".




Latvia: US Abrams tanks roll into Riga for Operation Atlantic Resolve







    Az Abrams típusú tankok, a Bradley típusú és Scout Humvee típusú harci járművek addig maradnak Észtországban, Lettországban és Litvániában, ameddig csak szükséges annak érdekében, hogy eltántorítsák a Kremlt egy esetleges agressziótól - hangsúlyozta a vezérőrnagy.
    A 3. amerikai gyalogoshadosztály mintegy 3 ezer katonáját vezénylik a jövő hét elejétől a Baltikumba, hogy ott az észt, a lett és a litván fegyveres erőkkel közös hadgyakorlatokon vegyenek részt - közölte hétfőn a Pentagon.




AMERIKAI PÁNCÉLOS HADERŐ MAGYARORSZÁGON

2015.03.19 16:33


Figyelmes olvasónk készítette az alábbi fotókat, melyeken az amerikai hadsereg "Stryker" lövészpáncélosai láthatók, amint épp Magyarországon át szállítják őket. A 2015. március 14-én, Tatabányán készült fotók rávilágítanak, hogy az Egyesült Államok hazánkon keresztül szállítja a haditechnikát az orosz határ közelébe, tehát a magyar kormány vélhetően közreműködik a NATO orosz határ mentén folytatott haderő-összpontosításában, ami egyértelmű provokáció.
Az amerikai páncélosok érkezéséről tavaly nyár óta lehet tudni. Philip Breedlove, az amerikai hadsereg európai parancsnokságának vezetője 2014 második felében több alkalommal is olyan bejelentést tett, miszerint az Egyesült Államok fokozni akarja katonai jelenlétét Európában. Az amerikai haderő kelet-európai átcsoportosításairól az érintett országok vezetői Breedlove nyilatkozatainak idején még nem tudtak. Az ügyből több térségi országgal is diplomáciai botrány alakult ki, többek között Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnöknyilvánosan kijelentette; semmi szükség arra, hogy a NATO katonai erejét erősítse Európában. Több hónapos késéssel azonban - többek között - Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök a parlament alsóházában elmondott beiktatási beszédében már fokozott amerikai katonai jelenlétet kért Lengyelországban, az "orosz veszélyre" hivatkozva. Ez a haderő-összpontosítás Washington akaratából zajlik, és az ügy igen komoly aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy a térségi államok erő híján nem tudnak határozott nemet mondani az amerikai csapatösszevonásokra, tehát az amerikai haderő a szuverén országok véleményének kikérése nélkül jelenik meg a térségben.
Breedlove tavaly októberben jelentette be, hogy több mint 700 amerikai katona és 20 páncélozott harcjármű érkezik Lengyelországba - ekkor jelentette be a Bradley és Stryker egységek áthelyezését is. Ez a szám később megnövekedett, valamint annyiban változott a helyzet, hogy az amerikai haderő hivatalosan egy a lengyel-ukrán határon (is) tartott hadgyakorlatra érkezik. Az Operation Atlantic Resolve hadgyakorlat azonban "látható demonstrációja annak, hogy az USA elkötelezett NATO-szövetségesei mellett, és egy demonstrációja annak, hogy a NATO rendekezik azzal a képességgel, hogy szabadon mozgassa a haderőt a szövetség határaihoz", - vagyis Oroszországhoz és partnerországaihoz, így a hadgyakorlat egyértelmű provokációnak tekinthető.
Ugyanakkor számos közvélemény-kutatás támasztja alá, hogy a kelet-európai lakosság egyáltalán nem támogatja a NATO katonai jelenlétének fokozását, és Oroszországot sem tartja fenyegetésnek. Tény, hogy az amerikai haderő Magyarországon át szabadon mozog, mielőtt felsorakozik az orosz határon. Az Észtország, Lettország és Lengyelország határain zajló hadgyakorlat azonban provokáció, és a magyar kormány nem élvezi a lakosság támogatását abban, hogy részt vegyen az Oroszország elleni erőfitogtatásban.



Globális pénzügyi háború kezdődhet 

2015.03.18 17:48 Hídfő.net 
A Nemzetközi Valutaalap üdvözli ugyan, de nyíltan riválisként tekint a Kína kezdeményezésére életre hívott Ázsiai Infrastruktúra Befektetési Bankra, ami alternatívát nyújt a nyugati irányítás alatt lévő pénzintézetekkel szemben, és emiatt az Egyesült Államok pénzügyi egyeduralmát is végleg megdöntheti. Az IMF szóvivője nyilatkozatban üdvözölte a szervezet megalapítását, ugyanakkor ez egy globális pénzügyi háború kezdetét is jelenti. 
Ázsiai Infrastruktúra Befektetési Bank

Az Ázsiai Infrastruktúra Befektetési Bank olyan pénzintézetekre nyújt alternatívát, mint a Világbank vagy a Nemzetközi Valutaalap (IMF), és az USA aggodalmai ellenére a születőben lévő pénzintézet alapítóihoz csatlakozott több európai ország is. Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika régóta kritizálja az IMF döntéshozó struktúráját, mert abban a nyugati országoknak valós gazdasági súlyuknál jóval nagyobb mértékű befolyásuk van. A nem-nyugati hatalmak éveken át próbálták keresztülvinni az IMF döntéshozói struktúrájának módosítását követelő javaslatot, de a nyugati országok a lassuló gazdaság ellenére is makacsul ragaszkodnak a pénzügyi vezetői szerephez, emiatt az IMF megreformálása lehetetlenné vált. Többek között emiatt döntöttek az Ázsiai Infrastruktúra Befektetési Bank megalakítása mellett, ami a nemzetközi hitelezésben az IMF konkurenciája lesz. 

2014 decemberében az amerikai kongresszus nem fogadta el a szükséges reformokat, ami szövetségesei szemében teljességgel aláásta az Egyesült Államok hitelességét. Emiatt Washington "európai szövetségesei", az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország és Olaszország csatlakozott az Ázsiai Infrastruktúra Befektetési Bankhoz. Kedden Luxemburg pénzügyminisztere is megerősítette, hogy a közeljövőben csatlakoznak az új szervezethez. 

Az Ázsiai Infrastruktúra Befektetési Bank létrehozását rögzítő megállapodást összesen 21 ország képviselői írták alá decemberben, beleértve Szingapúrt, Malajziát és Kazahsztánt is. Az alapító tagállamok csatlakozásának névleges határideje március 31, tehát a közeljövőben az IMF riválisa megkezdi globális működését. 





Magyarország a világ egyik leggazdagabb országa! 

2015. január 11., vasárnap napitema.blog 
Rendszer és értékrend váltás, ha eleged van az eddigi 70 év rabszolgaságából! 
Kevesen tudják, hogy Magyarországon nem kellene nélkülöznie senkinek, ha élnénk jogainkkal ami hatálytalaníthatatlan! 
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=6zHyTbxt-nE 
Ne hagyjuk hogy tovább hülyítsenek, politikai és vallási szinten egyaránt! Magyarországon egy sátáni rendszer uralkodik és szívja a vérünket a hazug médiájukkal karöltve, akik átverték az egész emberiséget történelmi és vallási szinten egyaránt. 
Nem a magyar jogrend tette tönkre hazánkat és az egész világot, hanem a hazugságra, gyarmatosításra és kifosztásra épülő globális rendszerek. A Káin és Ábel modell pontosabban egymás anyagi kifosztása nem alkalmas sem a békére, sem az életre, sem az igazságra, mert lételeme a káosz teremtés, a megosztás, a pusztítás és a gyűlöletkeltés, ezt nevezik ma demokráciának! 
Magyarországnak nincs szüksége semmilyen MEGSZORÍTÓ csomagokra, KIFOSZTÓ rendszerekre, sem a pénzükre, mindezt a hazaáruló bandáknak köszönhetjük, akik a pénzhatalmi rendszert szolgálják és nem a hazájukat! 
Senki nincs rászorulva a nélkülözésre éljen bárhol az országban, ha ébredünk! 
Magyarország nem csak egy ország, nem csak egy királyság és a magyar nyelv nem csak egy nyelv, hanem ennél sokkal de sokkal több. 
Egyedülálló szakrális királyságunk a teremtő Isten akaratát képviseli, ami ÖRÖK ÉRVÉNYŰ, amit nem írhat fölül sem az USA sem az EU sem a pártok sem a király sem más. 
Magyarország a világ egyik leggazdagabb országa! 
Csak gázvagyon 2011. junius 17. felmérve 10.000.000 egyenlő részre elosztva 400 millió Ft/fő. Részletek: http://issuu.com/tempohirek/docs/fenykard/2?e=4871639/2133454 
Geotermikus nagyhatalom vagyunk, a vízről nem is beszélve, de a magyarok többségének fogalma sincs erről! Gazdagságunk legfőbb alapja a fenti térképen látható.Európa kellős közepén van. A Szentkorona fizetőeszköz fedezete. 

Az alanyi jogon járó jövedelem 2000 STK, (400.000 Ft) havonta! 
A visszamenőleg az állam 25 000.-STK-t (1 STK = 1 ) ad kompenzációként személyenként. 
A pénzügyeket a legmodernebb eszközökkel kezelheted (MOBIL, NETBANK stb)! 
DOGMÁK HELYETT ÉRTÉKREND VÁLTÁS KELL!!
A VÁLTOZÁSHOZ, NEM KELL TÜNTETNI ÉS VÁLASZTÁSOKAT KIÍRNI!
 
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=SiwnhUg0RyQ&list=UUfbvrvSTEHanr4QORWExzBA 
Szent Korona jogrend 
Mi lenne ha az emberek valós információt kapnának választások előtt arról, hogy A VILÁGON VALÓJÁBAN KÉT alapvető társadalmi modell létezik? 
1. EGYMÁSBÓL VALÓ ÉLÉS, pontosabban egymás anyagi kifosztása, amit elneveztek 
    demokráciának. Ez a KÁIN és ÁBEL modell ami előbb vagy utóbb a káoszt 
    és a kilátástalanságot hozza az emberiségre. (kommunizmus, nácizmus, globalizmus, 
    mind egy tőről fakad). 
2. EGYMÁSÉRT VALÓ ÉLÉS, ez a Szent Korona jogrend, MAGOR és HUNOR modell. 
    A teremtő Isteni értékrendre épül, ami a világon egyedülálló és hatálytalaníthatatlan, 
    nem írhatja fölül senki, sem az USA sem az EU sem a pártok, sem a király. 
Valójában ezért támadja Magyarországot a globális kifosztó rendszer, és ezért hazudják le történelmünket a mai napig. 
Az emberek többsége, békét rendet akar! Ideje lenne közelebbről megismerni a demokráciának neveztek rendszer valódi működését, ami nem más mint Káin és Ábel modell, pontosabban egymás anyagi kifosztása. Egyenlő jogokról beszélnek, ami első hallásra szép, csakhogy a hatalomszerzés lételeme a gyűlöletkeltés, a megosztás, a gyarmatosítás, a káosz teremtés és egymás anyagi kifosztása. Ezt éljük ma, ettől szenved az egész emberiség! 

Milyen demokrácia az, ahol kettős mércével mérnek, és AZ IGAZSÁGÉRT betörik a fejed? Milyen demokrácia az, ahol a tolvajok, hazaárulók, ingyen élősködők, ugyanolyan szavazati jogokkal rendelkezhetnek egy országon belül a jövőt illetően, mint a becsületes hazáját szerető, állampolgárok? TÉNYLEG EZ A DEMOKRÁCIA? Ha beteszünk egy rókát a tyúkok közé és egyenlő jogokat biztosítunk, ott soha nem lesz rend csak káosz és pusztulás! EZ ÉLJÜK MA! 
Itt az ideje, hogy éljünk jogainkkal, egyedülálló rendszerünkkel, ami valóban NÉPURALMAT jelent, és kifosztás helyett EGYMÁS SEGÍTSÉGÉRE épül és hatálytalaníthatatlan. 
Akik ma a Szent Korona jogrend ellen harcolnak azok a teremtő Isten és az emberiség ellen harcolnak és persze Magyarország ellen. EZ ILYEN EGYSZERŰ!! Itt nem hazaárulókat kell cserélgetni egy velejéig romlott korrupt rendszerben, akik tovább hülyítenek, hazudnak és élősködnek a nyakunkon, A HAZUG MÉDIÁJUKKAL EGYÜTT, hanem rendszert. 
A Szent Korona jogrend véget vet a hazaárulásnak, a hazug történelem oktatásnak, a korrupciónak, a kifosztásnak, a megosztásnak, az érdemtelen szavazati jognak és alanyi jogon járó jövedelmet biztosít. Ettől fél a globális hatalom, mert társadalmi szinten óriási igény lenne rá. VAJON MIÉRT NEM ERRŐL BESZÉLNEK? 
Amiről senki nem beszél! Azzal, hogy lehazudják történelmünket, ezzel óriási pusztulást okoztak az egész emberiségnek, vallási és történelmi szinten egyaránt, nem beszélve a több millió kivégzett áldozatról, a totálisan lebutított emberiségről és ez a dogma rendszer a mai napig szedi áldozatát! 
Ébredjünk már! Gyilkosság az erkölcs jogi alapja és gyilkosság a mai bevett rendszerünk jogi alapja. Káin megöli Ábelt, Romulus megöli Rémust. Amitől retteg a globalista eszme az az, hogy a Szent Korona jogrend pont ezeknek az ellentéte, Hunor segíti Magort és fordítva. 
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=omb986_T3Zg 
Kapcsolódó: 
   Dr Bencze Izabella - Módszerváltással Magyarország teljes kifosztása 
   Kárpát-medence a Földi paradicsomkert 1. rész - az itt élő népek számára menedékhely, a fennmaradás záloga 
   Kárpát-medence a Földi paradicsomkert 2. rész Betelepítés 
 
Tanárok fizetése - Keresd a magyart!
Milyen a pedagógusok életpálya modellje?



Dr Bencze Izabella - Módszerváltással Magyarország teljes kifosztása.




Kárpát-medence a Földi paradicsomkert 1. rész



Megjelent: 2013. december 09. hétfő, 22:00 | Írta: Mindenes |
Kárpát-medence a Földi paradicsomkert, az itt élő népek számára menedékhely, a fennmaradás záloga
Gondolatok a Kárpát-medencéről, melyeket elhallgatnak, félremagyaráznak, elferdítve tanítanak.
  1. 1        rész
 Kárpát-medence (értsd alatta a teljes Kárpát-medencei területet)
 
Noé bárkája:
Mostantól felejtsd el, hogy hazánk egy semmit nem érő, szegény kis átjáróház. Nem véletlenül sulykolják hosszú idő óta a hivatalos tanrend szerint, a merjünk kicsik lenni ideológiáját. Tisztában kell végre lennünk azzal, hogy milyen terület birtokosai vagyunk, mekkora a felelősségünk őseink hagyatékának kezelésében, a jövő nemzedéknek történő megmentésében. A jégkorszak ideje alatt a Kárpát-medence biztosította a fajok számára a fennmaradást, a túlélést. A Kárpátokon túli területeket vastag jégtakaró borította. Vonulata több ezer évvel ezelőtt is megvédte a belső területeket. A klíma itt elegendően enyhe volt ahhoz, hogy a populáció életben maradjon és a jég felolvadását követően az élet újból elindulhasson. Olyan, mint Noé bárkája. A Pilis hegységben található Noé hegye. 
 
 
A mag:
A történelem során eredendően a magot, a középpontot, a kiindulópontot, az emberiség bölcsőjét jelentette és jelenti ma is. A Kárpát-medence a Földnek az a helye, mely emberi számítások szerint a legnagyobb katasztrófák bekövetkezése esetén is védelmet nyújt az itt lakóknak: szélsőségektől mentes éghajlat, jéghegyek olvadása, viszonylagos földrengésmentesség, hurrikánok, tornádók, ciklonoktól való védettség. Rendkívüli adottságokkal rendelkezik.
Teljes területi, földrajzi egység:
Zártsága és védettsége felhívja magára a figyelmet. Kitüntetett a Kárpátoknak az anyaölszerű, biztonságot nyújtó, óvó, védő szerepe. Minden itt élő ember számára menedéket nyújt. A Kárpátok ölelése évszázadokon keresztül védettséget biztosított egy kívülről jövő esetleges támadás ellen. Az ellenségnek nincs lehetősége könnyűszerrel lerohanni az országot.
Történészek által elismerten olyan stabil, állandó országhatár, mely a Föld más országaira nem jellemző. Trianon szakította meg ezt az állandóságot.
 
Éghajlati, növényzeti, állatvilágbeli területek határain fekszik. A tejességet megidézve mind a 4 évszak gyönyörűségeinek részesei lehetünk. Itt mindenből megvan az élet továbbviteléhez szükséges minimum, a mag. A megélhetéshez minden energiaforrás és nyersanyag rendelkezésre áll. A földi egység jelképeként megtalálható minden tájforma, az ásványok és kőzetek széles skálája, minden gyógyvíz és gyógynövény, ami a világ más részein csak külön-külön, részletekben, hiányosan fordul elő. Természeti kincsekben, nyersanyagokban, erdőkben, vizekben, nemes és drága kövekben gazdag, a növényvilág széles skálájával rendelkezik és bővelkedik.
Trianon előtt:
A Kárpátok erdőségei, bányái ellátták a mélyebben fekvő területeken élő lakosságot a szükséges famennyiséggel, ásványokkal, sóval. Cserébe az alacsonyabban fekvő területek a hegyvidéknek gabonát és élő jószágot szolgáltattak. Erdély sóbányái Európa szükségleteinek 75%-át kielégítették. Az országon belül a megélhetéshez szükséges teljes ellátás megoldott volt. A gazdaság önállóan és önellátóan tudott működni. Nem szorultunk a nyugat és a kelet gyengébb és silány minőségű termékeire.
A globalizáció eredményeként:
Ma az önellátás helyett a drága importra fecséreljük jövedelmünket. Ez szinte kizárólag a szemét behozatalát jelenti anyagi és szellemi síkon egyaránt. A behozott termékek többsége értéktelen, olcsó bóvli. Az éltető ételek helyett génkezelt, betegségeket okozó, vegyszerezett, romlott hulladékot szállítanak. Nem beszélve az illegálisan, tonnaszám bekerülő egyéb hulladékokról és az erkölcsöt, az emberséget, a nemzetiséget porig romboló, liberálisnak kikiáltott téveszmékről. Szintén ez jellemző a járványokra, fertőzésekre is, melyek soha nem a Kárpát-medencéből indultak ki. Ide minden időben kívülről kerültek be a fertőző, járványos betegségek. Lásd pl. az 1347-es európai pestis járványt, mely több millió áldozatot követelt. Magyar földön egyetlen megbetegedést sem regisztráltak.
Geológiai, vízrajzi egység:
A Kárpát-medencében a Földön az összetételében ismert összes gyógyvíz itt egy helyen, együtt, nagy mennyiségben megtalálható. Gyógyvizeink gyógyító hatása világszerte ismert és elismert. Többek között ez is jelzi a magyarság gyógyítási feladatát.
Hő vizeink nagy mennyisége kivételes lehetőséget teremt a hőenergia hasznosítására. A privatizálás eredményeként forrásvizeink külföldi tulajdonban vannak. Egyetlen gondolat eredményeként elzárhatják előlünk saját ivóvízkészletünk összes vízcsapját.
Folyóink egységesen a medence belseje felé folynak, édesvíz készletük hatalmas. Európában hazánkrendelkezik a legnagyobb földalatti tiszta ivóvíz készlettel. Édesvíz készletünk becslések szerint 200 millió ember ellátására alkalmas.
Ny-Európában az elmúlt években több olyan nyár volt, mikor a fejlettnek mondott országoknak heteken keresztül problémát jelentett az ivóvíz ellátás. Az elmúlt években a nyugaton hiányzó esővíz (2007-et megelőzően) a Kárpát-medencében hullott le. Közvetlen negatív hatásként az áradások sok települést pusztítottak, vagy problémát okoztak különösen Erdélyben, a Mátrában. A belvíz szinte az egész ország területét elborította. Hosszú távon viszont előny, hogy a nagy mennyiségű tiszta esővíz megtisztította, kimosta a földekből a korábbi években felhalmozódott műtrágyát és nem utolsó sorban, feltöltötte a medence földalatti vízkészleteit, így számunkra hosszú időre biztosított a vízellátás.
 
Közel-Kelet:
Ha a térképen keletre nézünk, a vízhiány nagy probléma. Országaiknak nagy az olajkészletük, tisztaivóvizük elegendő mennyiségben azonban nincs. Kőolajjal lehet fűteni és hatalmas vagyonokra szert tenni, de ivóvíz hiányában az élet csak néhány napig lehetséges. Ezekben az országokban a vízkészlet nagyon szűkös és szennyezett, a hiányt csak tetemes plusz költség árán tudják pótolni. A víz ára az aranyéval vetekszik. Egyes országokban a vízkorlátozás miatt hetente csak egyszer lehet megnyitni a vízcsapot és még így is csak vékony sugárban csordogál a tiszta víz.
 
A felmelegedés:
Hatására a Földön az elsivatagosodás felgyorsult, a jelenlegi vízkészletek sok helyen kiszáradnak. Vannak olyan területek, ahol néhány év alatt több méterrel csökkent a földalatti készlet szintje. Felszínre hozása egyre nagyobb problémát jelent.
  1. A Föld édesvíz készlete a folyamatos szennyeződés miatt is radikálisan lecsökkent. Az ENSZ becslései szerint az ipari termelés növekedését és a népesség számának emelkedését figyelembe véve a személyenkénti vízfogyasztás 20 évente megduplázódik. 20 év múlva a Közel-Kelet országaiban fele annyi ivóvíz lesz, mint ma. 2050-re a becslések szerint 60 országban 7 milliárdan nélkülöznek majd vizet. A Föld területén megjelenő vízhiány globális népvándorlásokhoz vezethet a jó, vagy jobb adottságokkal rendelkező területek felé. Százmilliók célállomása a „fejlett” világ lesz. A Földön ma 2 milliárd ember él vízhiányos helyeken.
  1. közeljövőben, sőt már ma is, nem az olaj és a gázkészletek kimerülése, hanem az ivóvíz hiánya okozza majd a legnagyobb problémát. Az olaj és a gáz pótlására új energiaforrások már jelenleg is léteznek. A most használatos energiahordozók lecserélése már évek óta megoldható lenne, de az új energiaforrásokra épülő találmányokat üzleti okokból nem hozzák nyilvánosságra.
 
Globalizáció:
Eredményeként a felmelegedés közvetlenül hat a jéghegyek, a két sarkkör hótömegének olvadására. Az elmúlt 10 évben 20%-al csökkent a nyári jégtakaró. Naponta több, mint egy Magyarország területnyi hótakaró, ill. jég olvad meg. Az óceánok vízszintje az elkövetkező évtizedekben, sőt években, várhatóan a vártnál és a médiákban nyilvánosságra hozott értéknél gyorsabban fog emelkedni. Amennyiben a természeti erőforrások felhasználása, elégetése a jelenlegi szinten folytatódik, ill. növekszik, abban az esetben már 10-20 éven belül olyan környezeti katasztrófák bekövetkezése várható, melyre ma a földi lakosság túlnyomó többsége még csak nem is gondol. A média által 2007 nyarán először került nyilvánosságra az, hogy a jelenlegi felhasználást és pazarlást folytatva 10 év múlva a felmelegedési folyamat már szinte visszafordíthatatlan. Figyeljünk föl arra, hogy rövid időn belül, 2007 novemberében már arról szólnak a közvetítések, hogy ha már most abbahagynánk a járművek használatát és emellett egyéb intézkedések is megtörténnének, a felmelegedési folyamat már ebben az esetben sem lenne megállítható! A víz emelkedésének másik oka lehet a közeljövőben a Föld esetleges pólusváltása, melynek egyik következménye szintén a jelenlegi jéghegyek olvadása lehet.
Nem kell különösebb számolás ahhoz, hogy 10 év múlva mennyi idősen leszünk kénytelenek szembenézni a tényekkel:
  1. szárazföldön vízhiány van, miközben a tengerszint rohamosan emelkedik. A tengerparton élő népek lakóhelye sok helyen tengerszint alatt található, vagy minimálisan felette. Túlnyomóan ez jellemző egész Nyugat-Európára. Ezekről a területekről elinduló népvándorlás lehetséges célállomása a Kárpát-medence. Nézz a térképre! Egy emelkedő vízszintet sem észak, sem kelet, sem dél, sem nyugat Európában a Kárpátok óvó és védő ölelésén kívül nem tud feltartóztatni semmilyen természeti képződmény.
Az elhallgatott tudományos becslések szerint mára a Földön a természetes rendszerek kb. 70-80%-a már elpusztult! A maradék kb. 30% működteti a Földet.
Termőföld:
A világ tájain a termőföldek erősen lecsökkentek a benépesítések, a városok, az autópálya építkezések következtében. A Kárpát-medence területe a kiválónak minősített termőföld viszonylatában is kivételesnek mondható. A bolygón az összes megművelhető területet figyelembe véve, arányaiban itt található a legjobb minőségűnek értékelt termőföldek jelentős része. Következésképpen a Föld más területein szétszórva, csak minimálisan fordul elő olyan kiváló minőségű termőföld, mint itt nálunk, egy helyen minőségében és mennyiségében is egyaránt. Az ENSZ Élelmezésügyi Szervezetének nyilatkozata szerint a Földön a termőföldek összességének 3%-a minősíthető kiválónak, vagy jónak. Ez a 3% magában foglalja a magyar termőföldek felét. Ezt a kivételes adottságot használták ki őseink és váltunk ezáltal mezőgazdasági országgá. Az elmúlt évszázadokban többször láttuk el Európát (a jelenlegi EU-t) élelemmel akkor, mikor ott az általunk megtermelt növény és szarvasmarha állomány hiányában éhínség lépett volna föl. Ma a szándékosan tönkretett mezőgazdaság miatt az éltető élelmiszerek helyett a külföldi silány minőségű árukat preferálják. Ide kerül be a nyugat iszonyatos mennyiségű romlott, élelmiszernek nem nevezhető génmanipulált, nem fogyasztható terméke.
A magyar termelők drasztikus megszorítása miatt az éves termelés rohamosan csökken, ami újabb külföldi behozatalt jelent. A jó minőségű és egészséges magyar gabonát, gyümölcsöt és zöldségeket külföldre, idegenek számára magasabb árért, a gazdák megélhetőségük biztosításáért eladják. Így a magyar lakosság és a magyar gyermekek számára marad a külföldi mérgekkel átitatott szemét.
Számunkra ma természetes, hogy ha a Kárpát-medencében eldobunk egy magot, az itt magától kikel és szinte bármerre járunk, folyóvizet, vagy iható friss forrásvizet szinte mindenfelé találunk. Agabonatermesztéshez és az állattartáshoz is elegendő és kiváló minőségű földterület áll a rendelkezésünkre. Az őshonos és erős, ellenálló tönkölybúza génbankként szolgál a világnak az egyéb, gyenge minőségű gabonák helyett. Elhagyva a Kárpátok vonulatát, a Föld más tájain ez közel sem ilyen nyilvánvaló és nincs is így. A legtöbb helyen nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a megélhetéshez szükséges gabona megteremjen és az ivóvíz rendelkezésre álljon.
                     
A Kárpát-medencében nem csak a termőföldek adnak kiváló és bőséges termést. Illetve adnának, ha a kormány a jelenlegi politikával nem fejlesztené azt vissza.
Édesvizeink halállománya:
Jellemző, hogy a korábbi évszázadokban például a Tiszát csak úgy említették, hogy vizében 2/3 rész a hal, 1/3 rész a víz.
Az őshonos szürke marha és a mangalica húsa, az egyéb magyar háztáji állatok bőséges élelmet nyújtottak-nyújtanának a teljes lakosság számára. A szürke marha és a mangalica génbankja biztosítja ma a külföld számára a gyenge külföldi tenyészetekkel szemben az életerős állományt.
A magyar háztáji gazdálkodás, a rideg állattartás erőssé és védetté tette állatainkat. Népünk ennek a termelési módnak és az önellátásnak köszönhette, hogy a középkorban és a további évszázadokban elkerülte az éhínség, mely nyugaton sokszor pusztított.
Jelenleg a madárinfluenza (mesterségesen létrehozott) vírusa alkalmas arra, hogy az állatok indokolatlan lemészárlásával a gazdákat csődbe juttassák, akik ezek után kénytelenek a fennmaradás érdekében az addig állattartást biztosító földjeiktől megválni.
Ma a városi lakosságot vészjóslóan fenyegeti egy esetleges gazdasági válság esetén az éhínség. Az országban a vidéki gazdálkodást, a termelő gazdaságokat felszámolták. A gazdákat különböző fondorlattal kényszerítik földjeik eladására, idegen kezekre juttatásra. A megélhetést biztosító élelmiszertermelést és az ipart leépítették.
Jellemzően az idegen kézben lévő bankok, bankárok, kereskedők, plázák, bevásárló központok és egyéb pénzintézetek zsebeit tömi a lakosság, nem gondolva arra, hogy ezzel elősegíti a megtermelt jövedelem drasztikus kiáramlását az országból.
  1. Habsburg uralom idején a magyar lakosság összefogott és így kizárólag magyar származású és eredetű termékeket vásároltak. Ma szintén ez lehet fennmaradásunkhoz az egyik megoldás.
A másik az idegen kézben lévő pénzintézetek uzsorakamat elleni összefogásnak kell lennie. Amíg a lakosság uzsorakamatra vesz föl hitelt és vásárol pl. Karácsonyra meggondolatlanul, addig a jelenlegi uralkodói elitet betonozza be jelenlegi székeikbe. Nem kellene hitelt felvenni egy olyan időszakban, mikor a lakosság szándékos eladósítása a cél. Az ország kifosztása után ma a magántulajdon elvételét tűzték ki célul. Ezt könnyűszerrel megtehetik a munkahelyek elvesztése után a jelzálogosítások miatt. Fentiek mellett a hitelek visszafizetésének tömeges megtagadása jelentene előrelépést. Nem arról van szó, hogy fizetés nélkül jusson valaki lakáshoz. A helyzet az, hogy a felső elit valódi munka nélkül, a népesség kizsákmányolásával, őrületes összegű uzsorakamatok milliárdjai által jut ingyen, munka nélküli jövedelemhez.
Kárpát-medence vízrendszerei és termőföldjei:
A világ más, egyéb tájaihoz viszonyítva egyedülállóan képesek a megtisztulásra, a megújulásra. Lásd a Tisza ciánszennyezését. A csodával határos módon a vízből a méreg különösebb átfogó tisztítás nélkül 1-1,5 év alatt eltűnt! Mára a halállomány újra bőséges. Sem a hazai, sem a külföldi kutató tudós csoportok nem tudnak a jelenségre elfogadható magyarázattal szolgálni.  A Kárpát-medencébenfolyóink szabályozásával, az árterek lecsapolásával elindult az elsivatagosodás. Ez a helytelen bánásmód figyelmeztet a gyors váltásra, a mielőbbi intézkedések megtételére.
Magyarázat az elsivatagosodásra:
A medencében lehulló csapadéknak a múltban elég ideje volt a párolgásra. Folyóink széles medre, az elterülő és kanyargó víztömeg párolgása során a nedvesség még itt, a medencében visszahullt, vagy a Kárpátok vonulatának ütközve az erdőségeket öntözte megfelelő mennyiségű tiszta vízzel. A lecsapolások, az árterek megszüntetésével, a folyók szabályozásával, a gátak építésével és megemelésével a víz átrohan a Kárpát-medencén és nincs ideje a párolgásra, így a természetes folyamat felgyorsul, melynek eredménye a kevesebb mennyiségű természetes csapadék visszahullása.
Gondoljunk gyerekkorunkra, a Mezopotámiai gazdálkodásról tanultakra. Az ottani ártéri gazdálkodás bőséges termést biztosított. Így volt ez a Duna-Tisza folyamközének területén is, hiszen Mezopotámiafolyamközt jelent. És ez a folyamköz, azaz Mezopotámia és annak összes gazdagsága megegyezik a két nagy folyónk által közrefogott területtel. Akkor hol is van-volt Mezopotámia?
A helyzetet súlyosbítja a Kárpátokban egyre növekvő fakitermelés. Esőzések után a vizet nem fogja meg az erdők, a fák gyökérzete. A víz lezúdul, az Alföldön ezáltal hatalmas áradásokat, belvizet okozva. És mindezt a globalizáció fenntartása érdekében tudatosan irányítják és teszik a földi kisebbségben lévő irányító réteg kedvéért. Állítsuk szembe ezt azzal, hogy néhány milliárdos miatt milliárdok éheznek és szenvednek. A Föld ennek a maréknyi kisebbségnek a hatalmon maradása érdekében van kitéve a tudatos pusztításnak, veszélyeztetve ezzel mindannyiunk életét, létét és jövőjét. 
Génkezelt élelmiszerek:
Fontos a behozatal és termesztés teljes tilalma. Azokon a területeken, ahol géntechnológiát alkalmaznak, a föld eredeti állapotát nehezebb visszaállítani (10 év), mintha egy lebetonozott területet kellene újra termővé tenni. Ezek a termékek hosszú távon fogyasztva, generációkon keresztül károsítják az egészséget, befolyásolják a hormon rendszert, az idegrendszert és a nemzőképességet. Az új generációk, azaz fiaink, unokáink nagy valószínűséggel torz képleteket hordoznak majd születésükkor. Ezt egyetlen szülő sem akarhatja!
Ténylegesen rajtunk múlik a folytatás! Komolyan kellene végre venni a tényadatokat és tenni valamit a fennmaradásért. Nem elegendő az eddigi rossz magyar szokás szerint legyinteni és mindent elintézni azzal, hogy ugyan, én egymagam mit tegyek, úgy sincs eredménye. Ennek az időnek vége kell, hogy legyen. A magyarság egyik feladata a példamutatás. Most elsődlegesen egymásnak kell jó példával szolgálnunk. Megjegyzendő, hogy múltunkhoz hasonlóan, hosszabb távon a jövőben ez más népek számára is feladatunk!
 
Hagyományaink és szokásaink:
Egyértelműen jelzik a Kárpát-medence történelmi, kulturális, művészeti, népességi egybetartozását. Mára bizonyítottá vált, hogy területét uralkodóan mindig is magyar génekkel rendelkező emberek lakták. Hazug az állítás, mely szerint őseink a ma tanított honfoglalás idején érkeztek volna ide.
 
Honfoglalás:
Ezt a szót a nyelvújításkor Kazinczy maga is szabadkőművesként, az ő megbízásuk alapján találta ki.A fellelhető korabeli iratok alapján őseink soha nem használták ezt a szót. Mindig hazatérésről, vagy visszatérésről beszéltek.
Az Egyesült Államokban megjelenő tudományos Science folyóirat 2000. novemberben ismertette a genetikai szakterület nemzetközi élvonalának 17 elismert képviselőjének kutatási eredményét. A vizsgálat kiterjedt az USA-tól Ukrajnáig az európai népek származásának és betelepedési idejének felderítésére. Megállapításuk szerint a magyar fajra jellemző EU19 gén 35-40.000 éve jelen van a Kárpát-medencében. Ez a gén a magyarokban 60%, míg a nyugat-európai népekben legfeljebb alacsony gyakorisággal fordul elő. Ez az időtartam megfelel a Homo sapiens első európai betelepedése óta eltelt időnek, melynek kezdetén a neandervölgyi ember által benépesült Európa. Amagyar a legrégebbi európai génjelző.
 
A magyarság eredettudata a vízözön korszakáig vezet vissza. A víz okozta pusztulás után újjászülető élet és emberi kultúra forrásának hordozója, közvetítője. Az özönvíz után az elsüllyedt földrész, Atlantisz ősi tudását hoztuk magunkkal a Kárpát-medencébe. Ezért történhetett meg, hogy az özönvíz után az eredendő tudás a víz által el nem borított területről, a Kárpát-medencéből terjedt el a Föld többi tájára. 
  1. Xenofon írja: Európában az özönvíz óta szkíták uralkodnak.
Josefus Flavius zsidó krónikás ie. 37-ben írta: Magóg és Gomer népei már a vízözön után itt voltak olyan területen, ahol előtte még senki nem járt.  Területük Spanyol-ország déli tájaitól a Don folyóig terjedt. Magóg a róla elnevezett magarokat alapította, a görögök őket szkítáknak nevezik.
  1. szűzfoglalással, a Vízözön után érkeztünk a Kárpát-medencébe és nem más népektől sajátítottuk ki 1000 évvel ezelőtt a területet! Ez alapján történelmünk sem csupán az elmúlt 1000 évből áll!
Árpád vezetésével a hazajövetel jelentősebb ütközetek nélkül történt, hiszen itt a visszatéréskormagyarul beszélő rokonokat találtak.
A Tarih-i Üngürüsz szerint, amikor Hunor (azaz Árpád népe) Pannónia tartományba érkezett, látta, hogy az ottani népek az ő nyelvükön beszéltek.
  1. megemlíti a székelyeket, akik Árpád elé mentek és csatlakoztak is hozzá.
Anonymus és Kézai Simon visszaköltözésnek, Thuróczy János visszatérésnek, Székely István és Heltai Gáspár második bejövetelnek, a Képes Krónika, Ranzano és Bonfini nagy visszaköltözésről ír.
A magyarok egy szétesett Európába érkeztek vissza. A Kárpát-medencében őseink ezek után olyan szilárd jogállamot hoztak létre, mely 1000 éven át a Szent Korona alá tartozó népek között viszonylagos békét és jogokkal biztosított együttélést teremtett.
 
J.J. Modi indiai professzor szavai:
Áldottak legyetek magyarok, Attila népének egyetlen örökösei! Félszázados tanulmányaim meggyőztek róla, hogy a hunok feltétlenül a magyarok ősei voltak- s így a mai magyarság az ősi szkíta népek egyedüli leszármazottja Európában, mely magyarságnak a történelme a ma élő összes nemzetek legősibb történelme. Kutatásaim alapján a hunokat olyan nemzetnek ismertem meg, amelynek dicsősége a mai szomorú világot is beragyogjaAttila a világtörténelem egyik legnagyobb hőse, aki mint igaz hős, lovagias és nagylelkű volt.”
Makó:
Itt található 
Európa (kivéve Oroszország területét) legnagyobb, hivatalosan bejelentett földgázmezője,melyet a beleegyezésünk nélkül, titokban a kanadaiaknak privatizáltak.
A hivatalos becslés szerint a makói földgázmező 600 milliárd euró-t ér! Néhány % (12 %) bevételért odaadta a kormány a lehetőségét annak, hogy: a készletből az ország államadósságát könnyedén törleszthessük és a jólét néhány év alatt elérje az ausztriai színvonalat. Ha nem idegen hatalmak érdekeit szolgálná a jelenlegi kormány, akkor nem lenne szükség semmilyen megszorító intézkedésre és akár 100 évig is könnyedén élvezhetnénk ennek a kincsnek a javait. Végre jólétben élhetnénk. Minden magyar számára biztosított lenne a megélhetés.
2007-ben bejelentették, hogy megtalálták a Makóhoz hasonló, sőt nagyobb hozamú gázmezőt, melyet szintén Kanadaiak termelnek majd ki. Az ország egyéb helyein található (legalább 3-4) hasonló nagyságú földgázmezőkről még mindig hallgatnak!
Erdély:
A Kárpátok vonulatában rekord mennyiségű az un. aromás kőolaj, melyből gyógyszer is előállítható. Erről a kincsről sem számoltak még be, elhallgatják. A Duna delta torkolatában a közelmúltban nagy mennyiségű olaj és földgáz készletre derült fény.
Börzsöny:
Itt található a Föld egyik legnagyobb és legjobb minőségű, ma is működő arany bányája, melyet 1992-ben szintén a kanadaiaknak privatizáltak. Ki adta oda vagyonunkat, kincsünket?! Kitől kértek erre engedélyt?!
Mátraderecske
mellett a Lahócza hegy 250 millió tonna aranyércet rejt. A rendkívüli mennyiségű arany mellett itt,Recsken található Európa legnagyobb réztartalmú ércelőfordulása is melynek kitermelését a magas költségek miatt hagyták abba.
 
A múzeumi felirat:
  1. magyar aranybányászat Erdélyt is beleértve évszázadokon keresztül a legjobb minőségű aranyat biztosította. Valóban aranyat ér. A középkorban értékmérőként használták. Európában a magyar királyság rendelkezett a legnagyobb jövedelemmel. Aranytermelésben a középkor idején Magyar-ország állt az első helyen. Az Árpád korban az arany föveny aranyként is előfordult, ami azt jelentette, hogy szinte bányászat nélkül, a felszínről lehetett kitermelni. Az itt található arany mennyisége a mai napig is meghatározó. A Habsburgok a XV. szd-ban rátették kezüket erre az aranykészletre, mely már abban az időben is a legnagyobb mennyiségű és a legjobb minőségű aranynak számított.
A világ ezüst termelésének 1/5-e hazánkból származott.
Könnyű volt így a Habsburgoknak meggazdagodni és ez által Ausztria gazdaságát fellendíteni,Magyarországot pedig leigázva, kifosztva, szabadságharcát vérbe fojtva nyomorban hagyni. Ezért ne akarjon ma senki olyan buzgón a nyugat gazdagságához felzárkózni! Meggazdagodásuk egyik alapja a tőlünk el-és kirabolt kincsek hatalmas készlete, továbbá a magyarság egyedülálló és kivételes tudásának kihasználása és annak kamatoztatása. És ez nem csak Ausztriára vonatkozik!
Lásd Atilla királyunk több szekér elrabolt avar kincsét, aranyát, melyeket ma úgy mutogatnak a nyugati múzeumokban, mintha az örök időktől az ő tulajdonukban lenne és az ő kultúrájukból származna.
De nézzünk szét keleten is! Az orosz területeken feltárt szkíta halomsírokból tömegesen kerültek elő a finom munkával, a korhoz képest a legnagyobb tudással megművelt arany tárgyak, szobrok, ékszerek. A tuvai halomsírból előkerült több ezer arany tárgyat a század legnagyobb régészeti feltárásának tartják. A halomsír (kurgán) 800m hosszú és 30-50m magas. A lelet együttes egyértelműen igazolja a szkíta származást és a korhoz viszonyított magas fokú és páratlan műveltséget. A leletek jelentéstartalma a magyar hagyományokat jellemzi: több ezer aranyból készült ló, csodaszarvas, Turul szobor került elő. A szobrok és ékszerek mindegyikét a finom, gondos, nemes kidolgozás, az élettel teli mozgékonyság jellemzi, ellentétben más népek korabeli leleteivel, melyek képtelenek az életerőt tárgyaikban ábrázolni.
A további ásatásokat a nagy mennyiségű kincs miatt fegyveresen őrzik. És ez szintén a mi örökségünk, melyről hallgatnak.




Kárpát-medence a Földi paradicsomkert - 2. rész Betelepítés



Megjelent: 2014. november 04. kedd, 11:03 | Írta: Mindenes 
Kárpát-medence a Földi paradicsomkert, az itt élő népek számára menedékhely, a fennmaradás záloga
Gondolatok a Kárpát-medencéről, melyeket elhallgatnak, félremagyaráznak, elferdítve tanítanak.
2. rész
Betelepítés
 
Központi szerep:
A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen irányból jön és milyen irányba folytatja útját. Ezt a területet központi helyzetéből adódóan mindenképpen érintenie kell. Vagyis mi jelentjük Európa közepét és nem Brüsszel. Nekünk nincs miért az ún. Európához fölzárkózni. A múlt és a jelenkori történelem azt bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a területre, az itt lévő tudásra és nem fordítva!
 
 
Az energiaközpont:
Nasa kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk élőlény, melynek a szív csakrája a Kárpát-medencében található.
A Föld 7 energetikai központja közül a Pilisben található a Föld szívcsakrája.
A kozmoszból ide érkezik az az energia, melyet a szívcsakra (valóban szív formájú) továbbít és pumpál szét a Föld egész területére. Így tudja ezt minden ősi, magas kultúrával rendelkező nép is. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás központja. A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt.
dalai Láma 22 évvel ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő szerepük van.
 
Műhold felvétel:
 
Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években leírta:
Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak.
 
Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak.
Vagyisakié az energetikai központ, az a világ ura.
 
Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe.
A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a föld, bő a hal áldás, nagymennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló.
 
A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A bőséget jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. 2006 tavaszán a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa közé tartozik! Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének búsás hasznából értük el. Ez az előkelő hely a magyarság kemény munkájának eredménye.
 
A hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a megszerzendő és vonzó földterület.
 
Nagy Sándor hódító hadjáratának célja valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem ért célba, útközben meghalt.
 
tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk megszerzése érdekében. És ez ma sincs másképp, a helyzet semmit nem változott.
 
Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az ősi földeket a nemességtől elkobozták, majd államosították. A parasztság földön futóvá vált. Az egy kézbe került állami földeket ezt követően könnyű volt (az elaltatott és elvakított néptől) privatizálni, kiárulni.
 
 
 
Privatizálás:
A jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és minden fontos, központi intézményünk irányítását.
Ma a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévő bankok szerzik meg a föld jelzálog terhelésével.Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek hitelfelvételre, majd a minél nagyobb munkanélküliség és elszegényedés miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az idegenek kezébe átadni.
 
gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket, melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között nem mondtak volna le.
 
2006 őszén a gazdákkal megkötött szerződések ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minőségű gabonát. Ez azt jelenti, hogy a termelők elestek az éves árbevételtől és csődbe, vagy csőd szélére jutottak. Csődhelyzetben pedig a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévő bankok kaparintják meg földjeiket. Feltételezhető, hogy szándékosan történt szerződésszegés.
 
A szőlősgazdákat arra buzdítják, hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végső kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a földterületek is idegen kezekbe kerülnek.
 
Az őszi szüret idején, folyamatosan helikopterek köröztek az ültetvények fölött. A gazdát és a segítőrokonságot, a barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak minősülnek és ezért kötelesek adót fizetni. Ez egy újabb olyan trauma a földtulajdonosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet.
 
 
parlagfűről elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő okozója, holott valójában„teljesen ártatlan”. Helyette bármelyik más mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek. Aki földdel rendelkezik, az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen folyamatosan ellenőrizni feltűnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós pénzbírságra is számíthat. Ezzel újra elérték céljukat: a gazdák nem bírják a büntetést kifizetni, nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tőle.
Nem, vagy keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett élelmiszerekről (70 %-ban felelős az emberi szervezetben lerakódott mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!), a génkezelt szójáról, a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas mennyiségű kemikáliáról, melyet naponta használ és magára ken az emberiség, ideértve a bőrön keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket, dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb…Ez utóbbi mérgeket naponta, folyamatosan, hatalmas összegeket áldozva reklámozzák, kínálják a kereskedő hálózatok.
 
Becslések szerint, amennyiben a kiárusítás, a földtől történő el-és megválás, a kényszerűségből történő eladások üteme a közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nő, abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet! A felvásárlások gőzerővel történnek. A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta végig ennek katasztrofális következményeit! Holnap-holnapután a térképek idegen földtulajdont jelezhetnek.
 
A térképeken a Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni!
Ne adjuk oda őseink földjét! Hatalmas árat kell fizetnünk érte!
 
 
 
Vilder Penfild professzor:
A 60-as években a kaliforniai egyetemen a Rockefeller alapítvány megbízásából kutatásokat végzett azzal a céllal, hogy az emberiség génállományában domináns géneket keressenek. Olyanokat, amelyek atöbbit képesek elnyomni, vagy azok fölé emelkedni és az emberi személyiséget és képességeket meghatározni. Két ilyen gént találtak. Egyik a semita, melynek képviselői a zsidók. A másik meghatározás úgy szól, hogy legjellemzőbb képviselői a Kárpát-medencében élő,magukat magyarnak nevező népcsoport.
Az egyik csoport elnyomó, a másik felemelő képességekkel rendelkezik. A magyarság soha nem volt képes más népek elnyomására. Nem volt célja, hogy leigázzon és elfoglaljon másoktól területeket, hogy kiirtson ezért egész nemzeteket (indiánok…). Nem vette el más népek földjét.
A magyarság alapvető képessége és feladata más népek felemelése. A múltban ez nem jelentett problémát. A jövőben őseink útját járva, az ő példájukat kell követnünk!
 
Lev Pinszker zsidó orvos írása az 1800-as évekből:
Ma a zsidók nem léteznek nemzetként, mindenhol idegennek számítanak…..Csak a vak nem veszi észre, hogy a zsidóság kiválasztott népe egyetemes utálatnak örvendnem tudnak beolvadni egyetlen nemzetségbe sem és ebből következően egyik nemzet sem képes megértést tanúsítani irántuk. A gyakorlati megoldás tehát a saját területén élő nemzet megalakításában rejlik.”
 
A korábbi, megelőző századokban a zsidókat szinte minden országból kitiltották, kiutasították összeférhetetlenségük miatt. Kereskedésük és banki tevékenységük mindenhol az őslakosság uzsorával történő kizsákmányolását jelentette és jelenti a Földön globálisan ma is.
 
Sir Moses Montefiore:
Az 1800-as évek második felében Angliában hatalmas karriert befutott zsidó üzletember a világban szétszórtan élő zsidókat az „ígéret földjének” elfoglalására ösztönözte. Az Izraelita Világszövetség felhívása a következőkről szólt:
Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot birtokba vehessétek, hogy minden keresztényt elűzzetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elég anyagi eszközötök, párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra szövetségünk máris gyűjtéseket rendez és az adományok bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és a magyarországi területeket kiragadjátok a keresztényektől, s azok kizárólag zsidó kézbe kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek.”
 
Fentiek szerint mi birtokoljuk az „ Ígéret földjét !”
 
Ezt követően a háttérhatalom irányításával tömeges zsidó emigráció indult hazánk felé földet és hont foglalni. A Dohány utcai zsinagógát 1859-ben felavatták. A beözönléssel együtt járó szellemi leigázás, az erkölcs porba tiprása is megindult.
 
Istóczy Győző említi, hogy a zsidók létszáma átlagban minden 30 évben megkétszereződik. Az 1869/70-es népszámlálás szerint 553.641 zsidó élt Magyarországon. (2007 ?) Világosan látta az országhódítást : „A nem zsidó lakosság fogyása…”….” az ország vagyona lépésről-lépésre, fokról-fokra mindinkább kicsavartatik a mi kezeink közül….”
 
A II. világháború idején a Kárpát-medence a zsidóknak Noé bárkáját jelentette. Horthy védelmet biztosított a számukra, nem adta ki őket a németeknek. Európa országaiból százezres nagyságrendben menekültek hazánkba, a biztonságot nyújtó területre az üldözött zsidók. Létszámuk a világháborút követően nem mutatott jelentős veszteséget.
Magyarország a zsidó népirtás vádja miatt mégis tetemes kártérítést fizetett és fizet a mai napig is a részükre.
 
A világháborúk egyértelműen segítették Európa júdaizálását. Ma a történelem könyvek ennek éppen az ellenkezőjét tanítják és állítják.
Máté Imre :
Az iskolákban nem okvetlen az igazságot tanítják, hanem amit el akarnak hitetni.”
 
Baruch Levi rabbi Marxhoz írt leveléből részlet:
„ A zsidó nép –egészében véve- a saját Messiása lesz. Uralkodni fog az egész világon, össze fogja olvasztani az emberi fajokat, meg fogja szüntetni a határokat (lásd EU), és el fogja távolítani a monarchiákat (királyságok megszüntetése), melyek az önkényesség védőbástyái. Egy világköztársaságot fog berendezni, amely végezetül minden zsidónak polgárlevelet fog adni. Ebben az új szervezetben Izraelnek az egész világon szétszórtan élő gyermekei, akik ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, akik ugyanazt az áthagyományozott nevelést kapták, mindenhol ellenállás nélkül vezetőkké lesznek. …Így fognak beteljesedni a Talmud ígéretei, melyek szerint, ha eljön a Messiás ideje, a zsidók az egész világ vagyonát kezeikbe fogják kapni.”
 
Izrael:
Földje alkalmatlan életterület, terméketlen és száraz, az ivóvíz ellátás rendkívüli nehézségeket okoz. A zsidók XX. szd. elején történt bevándorlásával, területfoglalásával elindult harc napjainkig elhúzódó, véres háborúkhoz vezetett. A háború kezdetétől eltelt néhány év alatt a jelen időkig, közel már az 1 millió áldozat száma. A háború fenntartása dollár milliárdokba kerül. Ezt a fedezetet főként Amerika pénzügyi háttere biztosítja, mely miatt az ott élők egyre nagyobb gyakorisággal lázadnak.
Sem az életterület nem megfelelő, sem anyagilag nem fedezhető hosszú távon az ott élő zsidóknak a létfenntartása. Csurka István már rég megírta, hogy az izraeli háború feneketlen mélységű költségvetésébe bizony a magyar Ft-ból is jócskán jut. Azaz, a magyar népet is megsarcolják hadi céljaik megvalósítására. Hol is vannak a költségvetésből hiányzó milliárdok, melyekkel soha, senki nem tudott elszámolni?!
A palesztínai letelepítés és az ott kirobbantott háború a valóságban csak látszat akció. A valós cél a világ felé a figyelemelterelés a Kárpát-medence elfoglalásáról és megszállásáról.
 
MTI: Népszava (2007.12.05.):
budapesti zsidóság szokatlan újjáéledéséről, a Párizs és Moszkva közötti legnagyobb zsidó közösség lendületes fejlődéséről közölt cikket a Los Angeles Times. Több zsidó élte túl a második világháborút és maradt Magyarországon, mint Közép-Európa más részein. A magyar főváros zsinagógáit, köztük a világ második legnagyobb zsinagógáját mozgalmas élet jellemzi, zsidó iskolák, kiadványok, weboldalak és blogok működnek. Valóságos reneszánszát éli a hetedik kerületi történelmi zsidónegyed, a zsidó háromszög. Budapesten működik a Ronald S. Lauder Alapítvány által a zsidó identitás előmozdítására Európában létrehozott 40 iskola közül a legnagyobb.”
 
Betelepítés:
A közelmúltban hazánkban nyilvánosságra hozott betelepítési terv és a milliós-több milliós nagyságrend valós információ. A keletről érkezőkre való hivatkozás miatt sokan, túlnyomóan csak akínaiakra gondolnak és ez eltereli a figyelmet arról a fajról, melynek betelepítése már megkezdődött.
Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, Áder János, Pokorni Zoltán és Kovács László Izraellel 2004. április 14-én aláírta. (A szélsőséges izraeli Likud: a Fidesz testvérpártja) Jelenleg ennek a számnak többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend erről szól. Szó nincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes nyugdíjellátását akarná megoldani az újonnan betelepítettek munkájából. A 2007-es betelepülési törvény szabad utat biztosít ezeknek a bevándorlóknak. Az erdélyi magyarság mégis ki van zárva, számukra különböző előírásokkal gátolják és nehezítik a betelepedést.
 
Népirtás:
Ahhoz, hogy ma idegen népek letelepedéséhez alkalmassá váljon ez a terület, az őslakosság számát különböző megszorító intézkedésekkel, konvergencia programmal, a gazdaság, az egészségügy teljes romba döntésével csökkenteni kell. A hiányt a betelepítendő idegenek fiatal generációjával szándékoznak feltölteni. Horn Gyula és a jelenlegi kormány is nyilvánosan kijelentette, hogy a Kárpát-medencében túl sok a 10 millió magyar. Senki ne ringassa magát abban a tévhitben,hogy az Unió majd megvéd minket. Akinek még nem tűnt föl, az gondolkodjon el azon, hogy az uniós zászlóban található sárga csillagok kiket jelöltek a II. világháború során. És jelen esetben tekintsünk el attól, hogy 5, vagy 6 ágú csillagról van szó. Ma az Uniós zászló jelképeként sárga csillagok egész sora körvonalazódik ki.
A történelem során a vörös csillag a származásuk szerinti zsidó vezetők jelképe volt: Sztálinnak, Leninnek….Rákosinak, Kádárnak…. Az általuk képviselt és irányított szocializmus szerény becslések szerint is, az eddigi legnagyobb népirtás a világon, mely legalább 100-150.000 millió áldozatot követelt!
 
Az elmúlt években az ország egész területén, gombamód szaporodnak és jelenleg is teljes erővel történnek a lakópark építések (túlnyomóan izraeli tulajdonban), melyek többsége eddig üresen állt. Az itteni lakosság sem számában, sem anyagi helyzetét illetően nincs abban a helyzetben, hogy ezeket az épületeket benépesítse. Ezek az építkezések egy pontos terv alapján, egy idegen faj részére, új életterületként szolgálnak majd.
 
Tel Avív:
Az idei évben óriás plakáton szólítják fel a zsidó lakosságot. A Lánc-híd színes fotója mellett a következő szöveg áll: Gyertek az új hazába! Azaz Magyarországot a sajátjuknak tekintik, az ottani lakosságnak úgy hirdetik, hogy a mi hazánk már az ő tulajdonuk az ő birtokuk és új hazájuk. És ebben az a szomorú, hogy a tulajdonviszonyokat, a birtokviszonyokat, a fő pozíciókat tekintve valóban átvették az ország irányítását és ezt hagytuk, sőt egyesek meg is szavazták!
Olyan szekeret tolunk, mely minket akar elgázolni !”
 
Simon Peresz:
Izraeli miniszterelnök 2007. október 10-én a Telavivi Hilton szállóban egy kereskedelmi összejövetelen kijelentette: Mára az izraeli gazdaság olyan hatalmas eredményeket ért el, hogy az izraeliek többek között fölvásárolják Magyarországot.
 
 
Tervek:
Az elkövetkező 15-20 évben több millió zsidó, továbbá kínaiak betelepítését tervezik, és a romák számának növelését. Vagyis a tervek szerint 15-20 év múlva az országban izraeliek, kínaiak és a romák tömegei lesznek. Az izraeliek megkapják a magyar állampolgárságot (az erdélyi magyarok pedig nem!), a letelepedési engedélyt és ideérkezésükkor kész lakásokba költöznek. A maradék magyarság pedig az izraeliek kiszolgálásához és eltartásához szükséges.
 
Néhány évvel ezelőtt tervbe vették Budapest átkeresztelését Judapestre és a vidék sem számíthat jobb helyzetre.
 
2004-ben, a holokauszt 60. évfordulóján 150,-Ft-os bélyeget adtak ki 3 nyelven. A magyar nyelven kiadott bélyegen a következő szöveget lehet összeolvasniA zsidó állam Magyarország. Alatta kiegészítésként külön kis bélyeg, melyen a szöveg: Ha akarjátok, nem mese. A bélyeg a bélyegmúzeumban megtekinthető.
 
 
 
Franciaországban és több államban már „kis zsidó ország”-nak hívják Magyarországot. A külföld felvilágosultabb és jobban tudja mi történik a Kárpát-medencében, mint maga a magyarság.
 
A hazai lakosság még ma sincs tudatában annak, hogy attól, hogy valaki magyarul beszél, még koránt sem biztos, hogy gondolkodása és szíve is magyar. A korábbi betelepülések miatt az új zsidó generációk már itt születtek, tudják, ismerik és beszélik nyelvünket. Bőrük színe is fehér és többnyire nem hangoztatják származásukat. Ezzel tévesztik meg a naív magyarokat.
Természetesen senki nem ítéli el a becsületes munkából élő és nem elnyomó szándékú zsidó közösséget!
 
 
 
 
 
Izrael:
Atomfegyverrel rendelkezik, a Közel-Keleten háborút robbantott kiUralja a világ pénzügyeit. Kézben tartja és irányítja a Világbankot, az EU-ot és Amerikát.
A gyűlölettörvény megalkotói és alkalmazói. Mindenkinek ajánlott elolvasni a Cion Bölcsek Jegyzőkönyveit! Kapható nemzeti könyvesboltokban, vagy interneten rá kell keresni.
 
 
Bibliájuk a Talmud ( lásd az Ószövetséget is), mely más népek gyűlöletén és kiirtásán alapul. Vallásuk gyűlöli a kereszténységet és Jézust, akit ők feszítettek keresztfára. A keresztény templomokat hitük szerint illemhelyként kell használni. A gojok (nem zsidókbarmoknak neveztetnek.
Kegyelmet, kíméletet nem ismernek. Ennek a fajnak szándéka a Kárpát-medence átvétele, a Föld legbékésebb, legjámborabb népének leigázása.
 
Talmud idézetek:
Zohar 1,160a :
A zsidóknak mindig meg kell próbálniuk megvezetni a keresztényeket.”
Sotah, 12a :
Egy igaz zsidó pénze értékesebb, mint a saját teste.”
Choscen Ham (156,5 Magah) :
Zsidónak megengedett, hogy üzleteljen egy gójjal, becsapja és elvegye a pénzét. A gójok vagyona köztulajdonnak minősül és azé, aki először megszerzi magának.”
Schabouth Hag.6d :
A zsidók tehetnek hamis esküt.”
Abodah Zara 266 :
A gójok legjobbjait is meg kell ölnötök.”
Libbre David 37 :
„….ha a gójok tudnák, mit tanítunk róluk, azonnal megölnének mindannyiunkat.”
 
Milyen jövő vár ránk, ha a fentieket továbbra is közönnyel nézzük és beletörődve elfogadjuk? Valószínű az erőszak és a bűnözés elterjedése. A munkahelyek hiányának fokozódása, tömeges kizsákmányolás, az egészségügyben a még fennmaradt kórházakban az izraeliek védelme mellett a magyarságnak alig jut majd ellátás. Számukra nem munkalehetőséget ígérnek Izraelben. A romákon kívül ránk vár az ő eltartásuk is. Ha mégis dolgoznának, akkor a magyarok veszítik el munkahelyeiket azért, hogy számukra előnyös pozícióban és helyeken előnyt biztosítsanak (Ma már döntően ez a jellemző! Gondoljunk a kíméletlen és zsarnokként viselkedő cégvezetőkre, irányítókra.). Az életben maradó és nem disszidáló magyarságnak a szolganép szerepét szánják. A már agyongyötört magyar lakosságot ez alapjaiban rendíteni meg, minden tekintetben.
 
És: „Ha valakinek ez nem tetszik, annak el lehet menni ebből a k. országból! „
 
Mondta ezt az őslakosságnak egy olyan valaki, aki kettős állampolgárként él ebben az országban, a mi hazánkban úgy, mint ahogy a kormány apparátusa isIntézkedéseik nem a magyarság, hanem származásuk szerinti másik, izraeli állampolgárságuk érdekeit szolgálják. Ezért mindegy, hogy jobb, vagy bal oldalról beszélünk. Rákositól a jelenlegi minszterelnökig minden eddigi miniszterelnökünk eredeti származása zsidó. Lásd cion bölcseit és megérted, hogy mekkora színjátékot űznek saját érdekeiknek és hazánk földjének megszerzése érdekében. Egy kalap alá tartoznak és egy tányérból esznek mindannyian. A kormány tagjainak zsidó származására a Kossuth téri események során hosszú, percekig tartó névsor felsorolásával próbálták a jelenlévők figyelmét felhívni. Ez a médiában botrányos visszhangot váltott ki. Itt nem antiszemitizmusról van szóhanem a valóság és a tények nyilvánosságra hozásárólAz igazsághoz minden embernek alanyi joga van.
 
Magyarország ma a külföldiek számára még mindig a legjobb befektetési lehetőség. A Kárpát-medencében más államokban befektetett tőkéikhez viszonyítva, szinte minden ágazatban a legnagyobb hasznot, bevételt, jövedelmet termeljük mi, a legtöbbet dolgozó és a legtöbb adót fizető magyarok.
A privatizálás eredményeként a külföldiek zsebét „tömjük zsírosra”, míg mi nyomorgunk saját kínunkban.Kereskedelmi, pénzügyi központtá váltunk, mely intézmények többsége izraeli kézben van. Több bank van ma Magyarországon, mint a lakosság létszámához viszonyítva bárhol a világon. Ezzel nem a jobb kiszolgálást teszik a részünkre elérhetővé, hanem a maguk számára, saját hasznukra a hatalmas mértékű uzsora kamattal a minél nagyobb „népnyúzást” valósítják meg.
 
Egy utunk lehet, mely előre visz. Ez a jobb, vagy bal oldal teljes kizárásával, kizárólag a magyarság érdekeinek szem előtt tartásával történhet.
 
Magyarellenesség:
Tisztában kell lennünk azzal, hogy a lecsatolt területeken folyó és az utóbbi időben felerősödő magyarellenesség nem a véletlen, hanem szándékos uszítás eredménye.
jelenlegi kormánnyal rokonlelkű osztrák vezetés még mindig nem mondott le a magyar területekről. (Lásd a Habsburgok származását.)
A szlovákok maguknak követelik csonka hazánk északi, hegyvidéki tájait. 2006-ban szlovák vezető nyíltan hangoztatta, hogy tankokkal kell bemenni Budapestre, és porig kell azt rombolni. A magyarverések rendszeresek.
A románok iskoláikban azt tanítják, hogy a Tisza vonaláig Romániáé a keleti országrész. Csaucseszku nyíltan hangoztatta területi igényét. Birtoklási igényüket ma sem titkolják. Az erdélyi magyarság életszínvonala a létminimumon, vagy alatta van.
Délen a magyar lakta falvakba a legsötétebb bőrű, bűnöző réteg betelepítése történik. A magyarok elhagyják házaikat, szülőfalujukból menekülnek.
Itthon a Kádár korszaktól kezdve folyamatos a roma betelepítésSzándékosan uszítják őket a magyarság ellen. 2006-ban programot hirdettek, mellyel romákat toboroznak kedvező feltételekkel a rendőrségbe. Azaz felfegyverzésük és a magyarok elleni bevetés a valós cél. Az elmúlt évben egy sem jelentkezett, mivel itt a rend és fegyelem elsődleges követelmény. 2007-ben újra meghirdetésre került a pályázat. A magyarverések hazánkban is elszaporodtak, ezeket egy-két kipattanó esettől eltekintve eltusolják.
 
Nemzetgyilkosság és népirtás:
A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként:
Védő”oltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól kezdve. Ma már több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják a kisgyermek immunrendszerét és csökkentik saját védekező rendszerének energiaszintjét. Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek, vagy előfordulásuk a világ távoli helyein igen ritka. Vagyis a népesség túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett, de szervezetét már életének kezdeti szakaszán legyengítik.
Elterjesztették az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések ellen. Ezeket ingyenadják a gyermekek és a nyugdíjasok részére. A lakosság nincs tudatában annak, hogy aszervezetet ezek az anyagok is nagy mértékben mérgezik és gyengítik. Ha kevesebben élik meg egészségesen a felnőttkort, az kedvező a világuralmi helyzetben lévőknek, az egészségügyi maffiát működtetőknek. A népszerüsítésre a média rendszeresen „szárnyai alá vesz” 1-2 megfázásos esetet, és erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként ijesztget azzal, hogy az influenza valamelyik vírusa rövid időn belül megtámadja a teljes ország népességét. Hosszú évekre visszamenőenbizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó járványok kb. 37 évenként fordulnak elő. De ebben az esetben sem a lakosság kihalásáról van szó! A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövődményei. Ezek az előfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek, melyek az oltások mellékhatásai miatt rendszeresen előfordulnak. Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is előfordult. Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók ellenére minden évben vannak járványos időszakok és megbetegedések.Ezek az oltóanyagok csak 1-2 vírus ellen hatnak, a többi megszámlálhatatlan korokozó ellen nem, tehát alkalmazásuk fölösleges. Az újonnan megjelenő vírusok ellen pedig senkit nem véd meg semmilyen vegyi anyag sem.
A lényeg: az immunrendszer legyengítésére szolgáló vakcinákat az állam ingyen, térítésmentesen biztosítja, az életmentő és valóban gyógyító szerekhez pedig magas, vagy elérhetetlenül drága áron lehet hozzájutni.
 
Ez az aránytalan árkülönbség jellemzi az élelmiszerek árát isMinél olcsóbb és minél többet reklámozott egy étel, annál biztosabb, hogy nem emberi tápláléknak való és minél egészségesebb, annál drágább, pl. bio élelmiszerek előállítása.
(Az ingyenesen osztogatott újságokat sem jótékonyságból kínálják. Céljuk a tömeges félretájékoztatás.)
 
A jelenlegi kormány tudatosan, terveiknek megfelelően, a népesség további csökkentéseérdekében 2007-ben jóváhagyta a 18 évet betöltött nők esetén a teljes meddővé tételt. Életük későbbi szakaszában hiába gondolják meg magukat, az már késő lesz.
Divattá tették a csípőnadrágot. Hordása miatt idejekorán olyan nőgyógyászati gyulladások, felfázások keletkezhetnek, melynek eredménye meddőséghezvezethet.
Homoszexuális kapcsolatok előtérbe állítása. Ebből biztosan nem születnek majd gyerekek.
műtrágyák, különböző ételadalékok nagymértékben rontják a nemző-és fogamzóképességet.
 
Európában nem véletlenül, hazánkban engedélyezték először az abortuszt. Az utolsó 50 évben6-7 millió magyart saját magyar anyáink és a társadalom ítélete alapján a nemzet ölt meg. Anyaméhen belül mi magunk irtottuk a magyarságot !!! Ha ez nem így történik, ma legalább 20 millió magyar élhetne a Kárpát-medencében.
Kizárólag az abortuszokra nincs várólista! A gyermekgyilkosságot azonnal engedélyezik,míg az életmentő, pl. szívműtétekre akár több hónapot is várni kell!
Ma az abortuszra a karriert sokszor hozzák föl indokként. Vagyis a pénz, az öncélú siker fontosabbá vált, mint a családépítés. El kellene gondolkozni azon, hogy az esetleg elért anyagi haszontól még soha nem lettek boldogabbak a magyar családok. A minél több pénz megteremtése egyre több időt vesz el a már megszületett gyerekektől. Eredmény a családok tömeges szétesése, felbomlása, a gyerekek depressziója, elzüllése. Ma sajnos, már az alapvető megélhetés biztosításához is lényegesen több, mint 8 órát kell dolgozni, ami a családok felbomlásához vezethet.
 
Megfelelő tájékoztatással még nem késő a folyamatot megállítani! Kivétel nélkül, minden magyar felelős a fiatalság, az új generáció felvilágosításáért és a nemzet megmentéséért!
A magyarok nem az anyagi gazdagság elérésétől lesznek boldogok! Génjeink nem az anyagi siker elérésére vannak programozva! A magyarságnak más feladatot szánt a Teremtő! Ezért nem érdemes és fölösleges másokon átgázolva, mindenáron az anyagi siker elérésére törekedni.
 
Mag”unkra számíthatunk:
És szinte „büntetésként” ?! újból magunk vagyunk, mint a történelem során eddig sokszor és megint csak magunkra számíthatunk. Saját, ütközetképes hadseregre már nem, mivel azt korábban szándékosan leépítették.
 
A történelem nagyjaitól idézve:
 
Napóleon megkérdezte Francois Talleyrand-t, hogy mit tegyen a magyarokkal. Talleyrand válasza:
Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra és büszkék a múltjukraVedd ele nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz! A monarchia idején megvalósították Talleyrand elméletét.”
 
A Székelyek már Attila halálakor tudták, hogy az ország felbomlott egysége kizárólag egy módon menthető meg:
„ A nemzet fennmaradásának egyetlen módja, ha nem szakadozunk el egymástól! A jövő csak erős nemzettudattal tartható és valósítható meg.”
 
Zrínyi Miklós„A magyar, ha mástól vár segítséget, elpusztul!”
 
József Attila:
„ Adj magyarságot a magyarnak!”
 
Gróf Széchenyi István:
Minden nemzetnek olyan kormánya van, minőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyénakkorbizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas, vagyműveletlen.”
 
Viktor Hugo:
Magyarország a hősök nemzete. Magyarország az a hősiesség megtestesülése.”
 
A nepáli papok:
2005-ben kijelentették, hogy mindennap imátkoztak a Földért. Most „vajúdik a Föld és a Kárpát-medencében szüli a jövőt.”
A nepáli Fehér Királyi Kolostor vezetője magyarországi tartózkodása idején így szólt a magyarokhoz:
Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhódása az Önök országából fog elindulni. A világ szívcsakrája az Önök országában, a Pilisben található. Ez a spirituális megújhódás már megindult Önöknél!”
Dalai Láma üzenete a magyarokhoz: http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=video&v=81&kat=13
A XIV. Dalai Lámával Izing Róbert és Janzsó Viktor 2006. 10. 11-én készítettek interjút. „ Magyarok!Bár népük nagy múltra tekint vissza, a szabadság és a demokrácia terén még fiatalnak számítanak. A lehetőség mindazon által eljött az Önök számára, hogy kibontakoztassák képességeiket és megmutassák a világnak szellemüket, kezdeményező képességüket. Ehhez azonban az önbizalom elengedhetetlen. Éppen ezért akármilyen nehéz is, bármilyen akadállyal, nehézséggel néznek szembe, nem szabad, hogy elveszítsék a reményt és az elhivatottságukat. Bizakodónak kell maradniuk! Egy tibeti mondás úgy tartja: 9 kudarc 9 próbálkozást jelent. Biztos vagyok abban, hogy egy ilyen nagy múltú nemzet fényes jövő előtt áll. Kérem, dolgozzanak továbbra is keményen és távlatokban gondolkodjanak! Tartsák szem előtt azokat a nemes célokat, amelyek a közös érdekeket szolgálják. Az emberek sokszor – és ez a politikusokra különösen igaz- elvesznek az apró részletekben. Ez nem helyesGondolkodjanak távlatokban! Ez az én tanácsom. Köszönöm.”
magyarságnak újra kell értékelnie önmagát és önmagára kell találni. Akkor majd a múlthoz hasonlóan mások igyekeznek felzárkózni ahhoz a kivételes tudáshoz, melyet mi képviselünk.
A fentiek miatt a jelenlegi helyzetből nem a további sopánkodás és nem is a gyűlölet a kivezető út. A nemzetnek változni, alakulni és fejlődni kell. Meg kell találni a helyes, Fényhez vezető utat. Mi,magyarok legyünk a Fény az éjszakában. Fényként világítsuk be a világot, s így teremtsünk új, boldog Magyar Hazát a Kárpátok alatt. Mutassunk utat az emberiségnek! Szarvasi emléktábla:

Bízzunk magunkban és abban, hogy „megtáltosodni” kizárólag
táltos nemzet tud. Táltos nemzetről pedig csak a magyarság
beszélhet. Merjünk végre nagyok lenni, büszke fővel őseink
kitaposott útját járni! Lelkiségünkkel, hitünkkel, igaz
magyarságunkkal feltámadni!
 
Aki kér, annak adatik, aki zörget, annak megnyittatik,
aki keres, az talál!” Itt az ideje az ébredésnek!”
Minden szerzői jog fenntartva!”
Mária Országa” (S. Sós Enikő) 2007. december 8.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése