2015. április 29., szerda

Hiszem , ha látom !!!


Hiszem , ha látom !!!



Így már Iránt is megilleti a védekezés joga!!!!






A Quaestor-botrány igazi rémhíre? Még Orbán sem tud mindent 

2015. MÁRCIUS 27. Hír24 

A kormány majdnem mindent tud. Azt is, hogy a magyar valóság rémes. Ugyanakkor ezt a hírt megtartja magának, esze ágában sincs terjeszteni. 
A kormány (és feje) majdnem mindent tud. Azt is, hogy a magyar valóság rémes. Ugyanakkor ezt a hírt megtartja magának. Esze ágában sincs terjeszteni. Valóban csak ez lehet a magyarázata annak, hogy az embereket nem óvta meg attól, amitől magát igen, a Buda-Cash bedőlésének dominóhatásától. Ki is mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter meg a kormányzati kommunikáció felelőse, hogy azért nem szóltak az embereknek, hogy baj lehet, mert az rémhírkeltés lett volna. Az meg ugye bűncselekmény. 

A kormány pedig nem akarta megzavarni a köznyugalmat. Elég volt, hogy nála működött az egyszerű életösztön, arról nem tehet, hogy az embereknél nem. Mindebből persze egyrészt az következik, feltéve, de meg nem engedve, hogy az egyszerű kisbefektetők sokkal hülyébbek, mint a kormány, amely csak olyan információkból dolgozott, amelyek - szerinte - nyilvánosan is hozzáférhetőek voltak. Nem nagyon voltak, de persze ők is kaphattak Tarsoly Csabától levelet, akkor meg minek tényleg kongatni a vészharangot. 

A rémhírterjesztés másik szála, hogy a kormányzat érvelése igaz lenne, ha a Quaestor nem dőlt volna be. De igen. Nem kicsit, nagyon. És a kormány (feje) tudta. És a maga részéről fel is készült rá. Máshol, ha cunami várható riadót fújnak, felkészítik az embereket, hogy mentsék értékeiket. Nálunk ettől megóvják az embereket, pedig a kormány tényleg mindent tud. És a tudása nagyon megbízható. Nem órára, de napra pontosan még azt is képes volt megjósolni egy kormányzati forrásunk, hogy Magyarországon mikor viszik majd el a rendőrök a milliárdokat elcsaló cég vezetőjét. 

A legrémesebb hír, de ezt tényleg ne terjesszék, hogy a kormányfő azt mondja, azt azért még ő sem tudja, hogyan került közpénz brókercéghez. Ezt még vizsgálják. Meg azt is, hogy állampapírból miként lett készpénz. Azt mondja, a pesti flaszteren terjedő pletykák alapján szólalt meg a vészcsengő, hogy ki kell venniük a közpénzeket a brókercégektől. Na most is érdemes lenne meghallani a pesti flaszter pletykáit, mert ott bizony a keményen dolgozó kisemberek nagyon furcsállják az egészet. 

A kisemberek között még mindig téma a diplomata rejtélyes halála, a Quaestor-károsultak öngyilkossága és persze az, hogy Tarsoly Csaba személyi titkárának kedvese a legfőbb ügyész lánya. Nem nagyon értik azt sem, miért mutogat még mindig a Fidesz másokra, miért nem hullanak a fejek. Még a fideszesek sem értik, hogy Orbán Viktor miért nem rúgja már ki "ezeket". Azokat, akik ilyen kínos helyzetbe hozták, azokat, akik vélhetően neki sem szóltak arról, mit művelnek a köz pénzeivel. Úgy általában kis magyar abszurdnak tartják az egészet a kisemberek, akik közül a cikkeinkhez hozzászólók némelyike a brókerbotrányt olyan súlyúnak nevezi, hogy ha az ellenzék ezt sem tudja kihasználni, akkor tényleg dilettáns. 
 

Quaestor-ok szedték a nép pénzét a római birodalomban. A helyzet azóta semmit nem változott.
Az elnevezés is már magában provokatív. (
Nagy Rudolf)

Kapcsolódó: 
   Videó: Éjjel vitték el a rendőrök a Quaestor-vezért 
   "A kormány már korábban tudhatott róla" 
   Orbán megkapta Tarsoly levelét, és el is olvasta 
   Tarsoly titkára Polt lányával jár 
   Bayer Zsolt: Quaestor 
   Quaestor-csőd: Egy diplomata rejtélyes halála, Szijjártó bukása 
   A Quaestorral együtt dőlt Orbán mítosza 
   Megvédték a pénzüket 
   Kőkemény állítás: Szijjártótól várt segítséget a Quaestor-vezér 
   Nincs mit elvenni Tarsolyéktól 
   Elutalták 28 ezer ember pénzét a BRB Bankból, de a pénz útközben eltűnt 
   Veszteséges az állami brókercég 
   Itt van a Quaestor-botrány minden részlete 
   Lázár János szerint Orbán Viktor minden megtett, hogy a megmentse a zemberek pénzét. De nem sikerült neki 
   A nettó minimálbér kevesebb, mint a létminimum 
   A magyarok élete egy fabatkát sem ér 
   Lázár: "aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér" 
   Így kell gyárat avatni a "keményen dolgozó kisemberek hátán" 
   Brüsszel visszautasította az Európa legdrágább autópályájaként elhíresült M4-es beruházás finanszírozását kartellgyanú és túlárazás miatt 
   Szabó Tímea: a parlament feloszlatását és előrehozott választásokat fogok kezdeményezni 
 
Tarsoly titkára Polt lányával jár





Videó: Éjjel vitték el a rendőrök a Quaestor-vezért


Miután házkutatást tartottak Tarsoly Csaba budai villájában, a Quaestor-vezért civil ruhás rendőrök vitték el otthonról - ügyvédje szerint kihallgatásra. A nyomozók egy dobozban iratokat, aktákat is magukkal vittek a házból.

A Hír24 riporterének sikerült rögzítenie, ahogy a rendőrök éjszaka elviszik budai házából a Quaestor brókerház vezérét, Tarsoly Csabát.


A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást. A nyomozás érdekeire tekintettel a folyamatban lévő eljárásról bővebb tájékoztatást nem áll módjukban adni.

Emlékeztetőül:

Kedden már kormányzati forrásból úgy értesültünk, hogy a Quaestor vezetője negyvennyolc órán belül előzetes letartóztatásba kerül.
Az ügy március 9-én indult, amikor Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) illetékes vezetőjét arról, hogy a rendkívüli mértékben megnövekedett kötvényeladási igények miatt a kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett.
A cég indoklása szerint "a Buda-Cash botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését. (...) A kialakult pánik során ügyfeleink olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a Quaestor Csoport likvid pénzügyi eszközeit".
A Magyar Nemzeti Bank másnap felügyeleti biztost rendelt ki a Quaestor Értékpapír Zrt.-hez, amelynek tevékenységét felfüggesztette. A jegybank honlapján közöltek szerint a felügyeleti biztos átvette a vállalkozás vezetésétől annak jogköreit.
Március 11-én a rendőrség házkutatásokat tartott, többek között a Quaestor cégcsoport Váci úti székházában.

Orgován Béla is előkerült

A hvg.hu március 23-án arról számolt be, hogy cégbírósági adatok szerint távozott Tarsoly Csaba, felesége és apja is a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. éléről. A cég március 16-án tartott közgyűlési jegyzőkönyve szerint megszűnik az igazgatóság, és Tarsolyék helyett a cég vezérigazgatója a tápiósági lakcímű Orgován Béla lesz.
A portál beszámolt arról is, hogy Orgován Béla nevén két frissen alapított céget találni az Opten cégadatbázisában, mindkettőnek ő az egyetlen tulajdonosa és ügyvezetője. Mindkét cég idén január 27-én alakult, és idén februárban jegyezte be a cégbíróság, mindkettőt 3 millió forint jegyzett tőkével. A cégek: ONSZID-MA Kft. (saját tulajdonú ingatlan adásvétele) valamint a KONIMONIKA Irányítástechnika Kft. (ipari gép, berendezés üzembe helyezése).
A tápiósági férfiről a helyiek azt mondják, élete nagy részében munkanélküli volt, középfokú végzettsége nincs, és részt vett a közmunkaprogramban.
A Quaestor Csoport fő tulajdonosa az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hibát követett el, amikor a reorganizációs tanácsadó javaslatát elfogadta az átmenetre szóló új tisztségviselő elfogadásakor.
Tarsoly Csaba úgy döntött, hogy vezető tisztségeit visszaveszi annak érdekében, hogy ne merülhessen fel a gyanú bármilyen kár okozására. A cégvezető ennek érdekében intézkedett a szükséges közgyűlések és taggyűlések összehívásáról. Szerdán valamennyi szükséges közgyűlést és taggyűlést megtartanak, a változást a Cégbíróságra csütörtökön lehet benyújtani - jegyezte meg.

Orbán fejét követelik

A bűnügyi szál mellet azonban az ügynek politikai visszhangja is lettek, amikor kiderült, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem sokkal az ügy kirobbanása előtt vette ki a pénzét a Quaestorból, tehát megelőzte azokat a magánbefektetőket, akik a megtakarításaikat bukhatták el.
Később maga Orbán Viktor jelentette be, hogy a Buda-Cash bedőlése után az ő kérésére vették ki a minisztériumok a brókercégeknél tartott vagyonukat. Az Index szerint azonban a Fidesz-frakcióban már a jóval az öncsőd bejelentése előtt tudtak a Quaestor nehézségeiről, így bennfentes információk alapján is dönthettek.
Az ellenzéki pártok csütörtöki egyeztetésén az LMP, az MSZP, a PM, az Együtt és a Liberálisok vezető tisztviselői szerint Orbán Viktornak le kell mondani, és tüntetést szerveznek. Erre az egyeztetésre a Jobbik nem kapott meghívást, de ők a baloldalt is elszámoltatnák, mert szerintük ők is sárosak a brókerbotrányban.

"A KORMÁNY MÁR KORÁBBAN TUDHATOTT RÓLA"



Liberális sajtóorgánumok megdöbbentő logikai bukfencekkel kívánják politikai célra felhasználni a napról napra továbbgyűrűző brókerbotrányt. Az eset kétségkívül átláthatatlannak tűnhet, főként azoknak, akik nem külső szemlélőként, hanem egy meghatározott pártpolitikai állásról vizsgálják az ügyet. Ugyanakkor a körülmények sok mindent elárulnak, többek között azt is, hogy a fővonalú sajtó nagy valószínűséggel hibás következtetéseket von le a történtekből.
Orbán Viktor szerdai nyilatkozata szerint ő maga rendelte el kormányülésen a Buda-Cash bedőlése után, hogy minden minisztérium vegye ki a brókercégnél tartott pénzét. A liberális sajtó szerint ugyanakkor a Fidesz már napokkal a Hungária Értékpapír Zrt. bedőlése és a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődjének bejelentése előtt tudhatott arról, mi fog történni, - amit alátámaszt, hogy kormánypárti politikusok és a külügyminisztérium is kivette a pénzét közvetlen a brókerbotrány kirobbanása előtt. A logikai botlás ezen a ponton következik be: a liberális sajtó újságírói feltételezik - pontosabban, ezt a képet vetítik olvasóiknak -, hogy a Fidesz a várható válsághelyzetet előrejelző megfelelő értesülések birtokában menekülés-szerűen vonta ki a kérdéses pénzeket, tartván a lelepleződéstől és a saját pénzek bennragadásától. A logikai hiba abban rejlik, hogy a Fidesz majdnemkétharmada és a kormánypárt hatalmi struktúrába való tartós beágyazottsága jelenleg elképzelhetetlenné tesz egy olyan helyzetet, amiben a kormánypárton kívüli, külső tényezők indítják be a brókerbotrányt, a kormánypárt politikusai pedig menekülni kényszerülnek. Az utóbbi parlamenti ciklus során a Fidesz olyan mértékű hatalmi centralizációt vitt véghez, hogy elképzelhetetlen a külső tényezők ilyen mértékű beavatkozása, ahogyan az is, hogy a hazai titkosszolgálatok felett rendelkező politikai erő egy nappal a "csapdahelyzet" bekövetkezte előtt értesüljön a várható történésekről.
Hídfő.net.ru | Quaestor
A liberális sajtó is oly gyakran emlegeti a "diktatúra" kifejezést, de eközben azt a látszatot akarják kelteni, hogy ez a "diktatúra" nem rendelkezik ellenőrzéssel a Magyarországon működő pénzintézetek felett. Ugyanakkor a kormánypárt nem azért vonhatta ki a pénzeket a megfelelő időben, mert időben megbízható információt szerzett a várható történésekről, hanem, mert a brókerbotrány kirobbantásában a kormánypárt volt a kezdeményező erő, és nem utólagos reagálásként, hanem elsődleges és független cselekvőként csapott le a pénzintézetre, egy meghatározott cél érdekében. A hatalmi viszonyok mai állapotából valószínűsíthető, hogy a kormánypárt mögötti körök hoztak döntést a brókerbotrány kirobbantásáról, abból a célból, hogy azzal egy bizonyos helyzetet előidézzenek, és ennek megfelelően a saját pénzeiket még időben kimentették.
Mivel a brókerbotrány elsődleges velejárója a pénzek befagyasztása volt, ezért ez a cél is értelemszerűen az lehetett, hogy bizonyos pénzeket befagyasszanak. Szijjártó Péter január közepén felszólalt a politikai stabilitás védelmében, amit Magyarország "nem fog hagyni felszámolni"; Washington ugyanis bevallottan több száz millió dollárt különített el a magyarországi "civil" szervezetek támogatására. Mivel a kormány a jelenleg zajló geopolitikai átmenet miatt a korábbinál agresszívabban ellenőrzi az álcivil szervezetek külföldi anyagi támogatásait, naiv feltételezés lenne azt kijelenteni, hogy az amerikaiak egyszerű banki átutalás formájában támogatni fognak magyarországi ellenzéki csoportokat. Az ilyen pénzek mozgatása a legkülönbözőbb pénzintézeteken keresztül zajlik, rendszerint a törvényesség látszatával, esetleg piaci nyereségként feltüntetve. Egy brókercég ideális eszköz arra, hogy Washington az amerikai érdeket képviselő álcivil szervezetek anyagi közvetítőit látható pénzmozgás nélkül dollármilliókhoz juttassa. Mivel a brókercég több mint 15 éve folytatta a közelmúltban leleplezett "csalást", feltehető, hogy Washington idáig is a botrány tárgyaként megjelenő cégeken keresztül intézte a pénzmozgatások egy részét, amivel máig a kormánynak sem volt problémája. Egészen addig a pontig, mígnem a kormány mögötti érdekcsoport el nem kezdte saját gazdasági talapzatát átrendezni a keleti országokba, és a washingtoni pénzekre már csak az ellenzéki szervezeteknek volt szüksége.
Vagyis, egyszerűbben fogalmazva; kihúzták a szőnyeget Washington civiljei alól, és még belpolitikai tőkét is kovácsolnak belőle, mondván, hogy fellépnek a dolgozó embert kisemmiző gonosz brókerek ellen. Politikailag ez egy zseniális húzás, tekintve, hogy ez egy olyan játszma, amiben mindkét fél tisztában van a másik lapjaival: az ellenzék is bármikor nyilvánosságra hozhatja a Fidesz kétes pénzügyeit, ebben az esetben viszont az ügy felgöngyölítése során a radikális atlantista pártok gazdasági talapzatuk nagy részét elveszítenék, miközben a kormányon lévő érdekcsoport már keleti országokba rendezte át anyagi hátterének tekintélyes részét, emiatt ők nem szenvednének kritikus veszteségeket. A kormánypárt gyakorlatilag kockázat nélkül megtehette, hogy kihúzza a szőnyeget a radikális atlantisták alól, - de ki tudja, mik kerülhetnek nyilvánosságra egy ilyen ügy felgöngyölítésekor; a liberális sajtó mostanában sportot űz a magánbeszélgetésekről készített hangfelvételek, és magánlevelezések nyilvánosságra hozatalából. Mivel ilyeneket többnyire titkosszolgálati forrásból - értelemszerűen közvetett formában - tesznek a kezük alá, olyannyira nyeregben érzik magukat, hogy nem is gondolnak arra, mi történik, ha a politikai ellenfelek "postaládájában" is megjelennek mindenféle hangfelvételek, magánlevelezések, amik aztán nyilvánosságra jutnak. Az átrendeződés egyre gyorsul, és kivétel nélkül minden politikai pártról derülhetnek ki kétes dolgok, főleg azokról, akik tizenéve rutinszerűen ugyanazokat a módszereket használják a pénzek mozgatására.


Orbán megkapta Tarsoly levelét, és el is olvasta


Orbán „nem akar brókerellenes hangulatot kelteni”. De azért látott már ő brókert – mondta pénteken reggel a Kossuth rádióban.

A miniszterelnök pénteki rádióinterjújában azt mondta: még keresik a választ arra, hogy hogyan került állami pénz brókerek kezébe. Hiányzik egy olyan modern kincstári rendszer, amely biztosítaná a közpénzek parkoltatását – jelentette ki.
A közpénzt államkötvényekben tartották és ezeket vásárolták brókereken keresztül, tehát biztos papírba tették, de rossz helyen a vagyont az állami szervezetek – fejtette ki Orbán. Szerinte helyes döntés volt a Buda-Cash bedőlése után visszavenni a pénzt a Quaestortól, bár ekkor szerinte még láthatáron se volt a Quaestor-botrány.
Orbán elismerte, hogy írt neki levelet Tarsoly Csaba, erről azt mondta: elolvasta, azon a napon kapta meg, amikor a Quaestor-vezér az MNB-nél is bejelentést tett. A levelet közvetlenül neki juttatták el – mondta, hozzátéve, hogy az üzenet arról szólt, hogy állami segítséget kérnek és tárgyalni akarnak a kormánynál.
Nem akarok brókerellenes hangulatot kelteni, de azért láttunk már brókert” – mondta a miniszterelnök, aki szerint ha „ez az életmód” mások kárára jön létre, „az embernek kinyílik a bicska a zsebében”.
Azzal kapcsolatban, hogy Tarsoly Csaba ellen csak csütörtök este kezdtek intézkedni, azt mondta: az ügyészség nem a kormány, hanem a parlament alá tartozik, így a kormány nem tud felelősséget vállalni azért, hogy az igazságszolgáltatás milyen teljesítményt nyújt.
Orbánt kérdezték az egy számjegyű személyi jövedelemadóról is, erről viszont csak annyit mondott, hogy még nem tartanak ott a gondolkodásban. A paksi bővítéssel kapcsolatban kijelentette: az oroszokkal megállapodtak, de pontosítani kell a megállapodásokat arról, hogy az EU feltételeinek megfeleljen a beruházás. Azt az utasítást adta, hogy a finn modellt vegyék példának – közölte.




Blikk: Tarsoly titkára Polt lányával jár

Tarsoly Csaba Quaestor-vezér személyi titkárának, Mikuska Zoltánnak a Blikk információi szerint Polt Péter legfőbb ügyész az „apósjelöltje", így Tarsolynak a politikai kapcsolatok mellett az ügyészségen is lehetnek ismerősei.
Mikuska a Miniszterelnökségről igazolt át a Quaestorhoz valamivel több mint három évvel ezelőtt, írja a Blikk.
Azóta Tarsoly jobbkezének számít a cégcsoportnál, még a Quaestor cégcsoport fociklubjánál, a Győri ETO-nál is tanácsadóként szerepelt és többször képviselte a klubot.
Mikuska élettársa pedig Polt Péter nagyobbik lánya. A kapcsolatot Mikuska Facebook-oldala is megerősíti, a nyaralásos képek alapján például másfél évvel ezelőtt együtt voltak a török tengerparton.
A Blikknek nem sikerült beszélnie Mikuskával, a Facebook-oldala pedig megkeresésük után elérhetetlenné vált, illetve a LinkedIn szakmai közösségi portálról is törölte magát. Sőt Polt lánya is változtatott a Facebook-profilján, eltűnt a Mikuskával közös kép.




Bayer ZsoltQuaestor

Álláspont. A Quaestorban a nevét bírom a legjobban.

Bayer Zsolt – 2015.03.27. 00:44
Ami ugye azt jelenti, hogy az államkincstár őre. Hihetetlen… De ez mellékes, ennek szimbolikájáról majd akkor, ha mindenki a megfelelő helyre kerül. Most vessünk egy pillantást a tényekre, és az azokból levonható következtetésekre.

A Buda-Cash bedőlésével kezdődött. Kiderült, hogy nevezett brókerház úgy tíz év alatt 150-160 milliárd forintot tüntetett el.

Miért derült ez ki, és miért éppen most?

Azért, mert most vált esedékessé az átfogó vizsgálat. Azért most, mert a szocialista kormányzat annak idején úgy módosította a vonatkozó törvényt, hogy ezeket a pénzintézeteket csak ötévenként kell átvizsgálni.

Amióta a botrány kitört, még senki sem kérdezte meg a szocialistáktól, miért módosították annak idején így a törvényeket. És tényleg! Miért? Valószínűleg azért, amiért annak idején törvénymódosításokkal és új törvények megszavazásával a szocialista–szabaddemokrata koalíció tette lehetővé az olajszőkítést. Horn Gyula kormánya volt hatalmon éppen, és olyan jogszabályi környezetet hozott létre, hogy az olajszőkítők szabadon dolgozhassanak és a paradicsomban érezhessék magukat. Még azt sem tudjuk, hány ezermilliárdot loptak el akkor ezt kihasználva, és hogy abból a pénzből mennyi került Portikékhoz és mennyi a szocialista–szabaddemokrata illetékesekhez. És már nem is fogjuk megtudni soha.

De azt talán még megtudhatjuk, miért (kiért, kikért) módosították úgy a vonatkozó törvényeket, hogy öt évig azt csinálhassanak a brókerházak, amit akarnak. Ennek talán még utána lehet menni.

De egyelőre ott tartunk, hogy a Buda-Cash bedőlése után a szocialisták, egyéb baloldali tömörülések és sajtóappendixeik Matolcsy György és Orbán Viktor lemondását kezdték el követelni. Mondom még egyszer, hogy világos legyen: ez a kormányzat most jutott el odáig, hogy az előző kormány idején megváltoztatott törvény alapján először ellenőrizze a brókerházak működését. Az első ellenőrzés során azonnal lebuktatta a csalást és a csaló gazembereket. Mire a csalást lehetővé tevő legnagyobb gazemberek azt követelik, hogy a csalást feltárók mondjanak le.

Ilyet Ionescu sem tudott volna kitalálni.

És még nincs vége. A Matolcsy és Orbán lemondását követelők legfontosabb „érve” az volt, hogy a Buda-Cash brókerházhoz tartozó három bank takarékszövetkezetből bankká alakulását Matolcsyék engedélyezték.

Igen. Ez igaz.

Csak az a baj, hogy a nevezett három bank a Buda-Cash brókerház sikkasztásának éppúgy vesztese és elszenvedője, mint minden más érintett.

A három bank a jó oldalon áll. Olyan ez, tudják, mintha bemenne egy ember a rendőrségre, és így szólna: – Jó napot kívánok! Ellopták az aranyórámat. Mire a rendőr: – Az óra a magáé volt? – Igen. – Akkor tehát magának is köze van a lopott órához, letartóztatom!

Ezek ilyen fiúk. És szemrebbenés nélkül ilyenek. Ez a legfélelmetesebb.

Aztán még fel sem ocsúdtunk a Buda-Cash-ügyből, jött szolid intermezzóként a Hungária Értékpapír szinte elhanyagolható, alig pár százmilliós sikkasztása, hogy aztán kiboruljon a Quaestor-botrány.

Ennek kapcsán pedig – nem fogják elhinni! – az ellenzék Orbán Viktor lemondását követeli. „Érve” a következő: A miniszterelnök szerdán közölte, hogy a Buda-Cash-botrány után utasította a minisztériumokat, ha van közpénz, amit valamilyen hasonló pénzintézetben tartanak, azonnal vegyék ki, mert a hírek szerint dominóeffektus várható, és mások is bedőlhetnek. És a Buda-Cashben például bent ragadt közel hetven önkormányzat pénze, de még a honvédség valamilyen önkéntes biztosító pénztárának pénze is.

Na erre jöttek a szemrebbenés nélküliek, és egymás sarkára taposva tolongtak a kamerák elé, hogy Orbán „beismerte”, Orbán „cserbenhagyta” (mármint az embereket), Orbán „bennfentes kereskedett” stb., stb.
Próbálom megfejteni és érthetővé tenni. Az az új csapásirány, hogy ha Orbán tudta vagy sejtette a Quaestor várható bedőlését, szólnia kellett volna az embereknek is, hogy menekítsék a pénzüket.
Akkor most modellezzük a következőt: Orbán Viktor olyan információt kap, hogy a Buda-Cash után várhatóan a Quaestorral is baj lesz. Ekkor a miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatót hív össze, ahol bejelenti, hogy a Buda-Cash bedőlése után információi szerint dominóeffektus várható, további pénzintézetek is bedőlhetnek, például a Quaestor, úgyhogy azt javasolja, mindenki azonnal menekítse ki a pénzét.

A sajtótájékoztatót követő két órán belül összeomlott volna a magyar bankrendszer. Egy ilyen miniszterelnöki (pénzügyminiszteri, gazdasági miniszteri, jegybankelnöki – mindegy!) bejelentés után a lakosság megrohamozta volna az összes hazai pénzintézetet, és pánikszerűen vette volna ki a pénzét, megtakarításait. Ugyanis egy ilyen pánikreakcióhoz nemhogy egy kormányzati bejelentés, de egy suttogó propaganda is bőven elég. Lásd Postabank. (És lásd a szerdai esetet, amikor egy suttogó propaganda miatt az Erste Banknak hivatalos közleményt kellett kiadnia. Meg lennék lepve, ha az Erste várható csődjéről keringő rémhírt nem valamelyik ellenzéki ügynök dobta volna be a köztudatba, mert hát most annyira jól jönne sok-sok ezer bankok előtt tolongó, pánikba esett, pénzét menekítő ember…)

Egyszóval a miniszterelnök csak egy dolgot nem tehetett: azt, amit ezek a gazemberek számon kérnek rajta, és amire hivatkozva a lemondását követelik. Ha megteszi, már összeomlott volna a magyar bankrendszer, és akkor szemrebbenés nélkül követelnék a lemondását ugyanezek. Úgyhogy: nyugalom, türelem. Bármennyire is nehéz ezeket a rohadékokat elviselni…

  • See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/20946/Quaestor?honnan=Nemzeti_Hirhalo#sthash.fnxXiRPq.dpuf




Quaestor-csőd: Egy diplomata rejtélyes halála, Szijjártó bukása

Egy állítólagos öngyilkosságról ír a Népszabadság, amely szerint elérkezett az idő, hogy lemondjon a miniszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. 3,8 milliárd forintnyi államkötvényt tartott a Quaestornál. A pénzt a brókercég összeomlásának napján, az utolsó előtti pillanatban, március 9-én vettek ki – írja a Népszabadság, amely szerint a tárca eljárása nem volt feltétlenül törvénytelen, ám az időzítés bennfentes kereskedésre utalhat. A lap úgy tudja, hogy sok, a közigazgatás vezető szintjein lévő embernek volt számlája a brókercégnél, ezért nagy a pánik.
A lap emlékeztet arra, hogy egy nappal a Quaestor öncsődje után halt meg Szilágyi András, aki egy tavaly decemberi MTI-jelentés szerint a külügyi tárca beruházási főosztályvezetője volt. A Népszabadság a Bem téri folyosókon terjedő pletykákra hivatkozva nem zárja ki, hogy öngyilkos lett, bár elismeri, ez csak találgatás, hiszen Szilágyit jelölték a quitói nagyköveti posztra, amely élete nagy álma volt. (Mint korábban megírtuk, a Questor-károsultak korábban két öngyilkosságról tuddtak.)
A Népszabadság szerint Tarsoly Csaba „vállalkozásai évek óta rendszeres támogatást kaptak Szijjártó Pétertől”. A lap forrásai szerint egy éve – még államtitkárként – ő verte keresztül azt is, hogy a moszkvai magyar vízumközpont üzemeltetésével az ilyen ügyekben teljesen tapasztalatlan Quaestort bízzák meg. A szocialista Mesterházy Attila nyílt levélben kérte, hogy a külügy hozza nyilvánosságra azokat a döntés-előkészítő elemzéseket, amelyek szorgalmazták a Quaestornál lévő befektetések kivonását. A minisztérium válaszában azt közölte, hogy sem a tárcának, sem háttérintézményeinek nem volt semmilyen törvénytelen információja a Quaestor pénzügyi helyzetéről.
A lap egyébként – már véleményként – ír arról, hogy elérkezett a pillanat, amikor Szijjártó Péternek mennie kell, el kell búcsúznia miniszteri bársonyszékétől.  
A Külgazdasági és Külügyminisztérium "és háttérintézményei a Quaestor anyagi helyzetével kapcsolatban semmilyen törvénytelen információval nem rendelkeztek" – tudatta lapunkkal a szaktárca. Közleményük szerint közismert, hogy a Quaestor csődjét az okozta, hogy az engedélyezettnél nagyobb mennyiségben bocsájtott ki kötvényeket, és, amikor a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír csődje után az ügyfelek bizalma megingott a brókercégekkel kapcsolatban, és az ügyfelek jelentős része elkezdte kivenni a pénzét, a Quaestor egy idő után nem tudta biztosítani a kötvények ellenértékét. "Az MNKH ezekhez az emberekhez, cégekhez hasonlóan vette ki a tőkéjét a Quaestortól. Az MNKH gondosan járt el akkor, amikor figyelve a piaci folyamatokat, és azt, hogy mi történik a brókercégeknél, kivette a közpénzt a Quaestortól."
 

A Quaestorral együtt dőlt Orbán mítosza

A korábban a hótól, az árvíztől, a bankoktól, a rezsitől, az IMF-től az embereket óvó kormányfőn kifogtak a brókerek. Hack Péter szerint a Quaestor-ügy csak vicc lehet, mert egyébként nagyon durva.

Hack Péter szerint nagyon látványosan összekötődik a Fidesz és a Quaestor, személyekben és közös üzletekben is. „Itt még fura dolgok derülhetnek ki.” Az ATV-ben a büntetőjogász ennél is súlyosabbnak nevezte azonban, hogy ez az ügy alapjaiban kérdőjelezi meg az elmúlt hat év kormányzásának alaptéziseit. Nevezetesen azt, hogy a kormány hatékony és kompetens. Mindeddig kulcsfontosságú volt, hogy Orbán Viktor ott legyen a gáton, a hóviharban, védje a kisembereket az időjárástól, a bankoktól, a rezsitől, az IMF-től. Menedzselje a gazdaságot.

Mihez képest ez a maszatolás? 

A kormány gyakorlatilag ellenőrzése alá vont mindent, az állam beleszól mindenbe, még abba is, milyen tankönyvből tanítható az iskolában a „C” betű - indított messziről Hack, aki szerint a kormány óriási ellenőrző mechanizmust épített ki. A magyar hatóságoknak Európában páratlan felhatalmazásuk van az emberek életének kontrollálására. A sarki boltban nem lehet úgy csokit venni, hogy arról az adóhatóság ne tudna, a rendőrség bírói engedély nélkül is megnézheti a bankszámlák forgalmait. Egy tucat szervezet titkosszolgálati módszerrel végezhet felderítést – sorolta példáit Hack Péter.

Ha Orbán vetette ki, ki tetette be? 

A büntetőjogász mindezek fényében furcsállja, miként tűnhettek el pénzek a brókercégeknél úgy, hogy „ezt senki észre sem veszi”. Ezzel  nemcsak az MNB, hanem az összes ellenőrző szervezet hatékonysága, kompetenciája megkérdőjeleződik, a kormányé is. A jogász nem tudott magyarázatot adni arra, mit keresett egyáltalán közpénz a Quaestornál, de jogos felvetésnek tartja, hogy ha Orbán Viktor adott utasítást arra, hogy vegyék ki a pénzt, akkor ki adott utasítást arra, hogy tegyék be oda a pénzeket. 
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Március 5-e? Ugyan már...

Közpénzeket nem lenne szabad kockázatos üzletekbe fektetni”, hiszen a magas haszon a magas kockázat következtében áll elő. A befektetett pénzekből munkahelyeket lehetett volna teremteni, és a Quaestornál jobb helye lett volna az egészség- és oktatásügyben. „Bárhol jobban hasznosult volna ez a közpénz, mint ahová tették. (…) Nemcsak március 5-én kellett volna észbe kapni, hanem gyakorlatilag minden éves mérleg megjelenésekor…” A NAV egy átlagpolgárnál ennél kisebb ügyek, pár milliós tételek miatt vagyongyarapodási eljárást indít, itt meg milliárdos közpénzek forogtak úgy, hogy senkinek nem tűnt fel.

Teljes abszurditás”

Kié a pénz? Mit keres egy minisztériumi háttérintézménynél, ami nem lehet profitorientált? Ha van befektethető pénze, akkor a költségvetési kalkulációját is elrontották és ott valami komoly stikli van. Komoly felelősségeket kellene megállapítani, hiszen az ügy – a bennfentes kereskedelemtől kezdve – több bűncselekmény gyanúját is felveti. A büntetőjogász furcsállja, hogy a korábbi brókerügyeknél – amelyek dominóhatásától Orbán Viktor megvédte a közpénzt – szinte azonnal csattant a bilincs, a Quaestornál azonban még gyanúsított sincs, pedig már a jelenlegi jogszabályok alapján is megtörténhetett volna a vagyonok zárolása.

Ha nem vicc, akkor nagyon durva

Teljes abszurditás", tényleg az embernek olyan érzése van, mintha az országot kandikamera figyelné, és valaki a végén majd szólna, hogy az egész „csak vicc volt, mert valóságnak nagyon durvának tűnik”. A rendőrség óriási erőkkel szállt rá ennél sokkal pitiánerebb ügyekre. Az, hogy most nem ez történt arra utal, hogy valaki nagyon jóban lehet mindazokkal a szervezetekkel, amelyeknek elvileg – az Alaptörvény alapján – függetlennek kellene lennie. Itt nagyon sok szervnek (rendőrség, ügyészség, ÁSZ, MNB) lett volna teendője már a megelőzésben is. Valamilyen oknál fogva ez a céget törvényen kívülivé tették, "és úgy tűnik, hogy a mai napig is ezt a törvényen kivüli állapotát valakiknek érdeke fenntartani" - fogalmazott Hack Péter. 


Írta zero

Megvédték a pénzüket

kormányülés
19 éves voltam a Tocsik-ügynél.
20 éves voltam a Postabank-ügynél.
26 éves voltam a Kulcsár-ügynél.
És most 37 évesen végre élőben követhetek egy állami pénzügyi botránysorozatot.

Egy normális országban már rég le kellett volna mondani a teljes kormánynak, ha kiderül, hogy közpénzeket (
milliárdokt!) brókercégeknél helyeztek el. Ó te jó ég, miért nem mindjárt kaszinóztak, vagy vitték utcai pénzváltókhoz?!
Emlékszünk Selmeczi nyugdíjvédelmi asszonyra?!
“Tűrhetetlen, hogy a magánynyugdíj-pénztárak eltőzsdézzék az emberek nyugdíját!” Pedig nagyobb hozamot értek el, mint az állam.
Eleve, hogy kerülhet egy brókercéghez közpénz egy állami cégtől, egy minisztériumtól?
Egy normális országban már az ügyészség vitte volna be a szereplőket kihallgatásra, ha kiderült volna, hogy bennfentes információk birtokában kereskedtek. Márpedig itt maga a miniszterelnök ismerte be, hogy ő utasította minisztériumokat, hogy vegyék ki a minisztériumok a pénzüket a brókercégekből. Mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Miközben arról, hogy a Quaestorral gond lenne, akkor még nem tudott senki. A keményen dolgozó kisember semmiképp sem, miközben ők már a kormányülésen azt tárgyalták, hogyan vegyék ki a pénzüket.
Természetesen beadtuk a KiMitTud-on a közérdekű adatigénylést, hogy eme ominózus Orbán-utasításról minden dokumentumot megkapjunk.
És ilyenkor jön be az, higy miért is kellett a független intézményeket elfoglalni?
Kinek is kellene vizsgálódni, nyomozni?
Polt Péter legfőbb ügyésznek.
Matolcsy György jegybankelnöknek.
Domokos László ÁSZ-elnöknek.
Lázár János felügyelete alatt álló KEHI-nek.
Hát igen, ez az étlap, tessék választani.
Majd ők jól kinyomozzák, hogy a győri haverok, Tarsoly és Szijjárrttó mit üzleteltek egymással, hogyan döntötték be a Quaestort, hová tűnt a Quaestorból az a 210 milliárd forint, hogyan lehet engedély nélkül 150 milliárdnyi kötvény kibocsátani, mikor ha veszek lent a boltban egy csomag rágót, akkor azt online, azonnal látja a NAV …?
Azért az időrenden menjünk végig, csak hogy vizuálisan is be tudjuk fogadni:
márc


2015. március 4., szerda, kormányülés: 
Én rendeltem el. Tehát akkor, amikor láttuk, hogy a Buda-Cash bedőlt, és azt az értékelést kaptuk, hogy dominóeffektus érvényesülhet, és láttuk, hogy néhány önkormányzat a pénzével beszorult, akkor elrendeltem, hogy minden minisztérium nézze meg, van-e bármilyen kapcsolata bármilyen brókercéggel, és ott állomásoztat-e bármennyi közpénzt, és ha igen, akkor azt azonnal vonja ki. Ilyenkor egyetlen forint közpénzt sem szabad tartani brókercégeknél.” – Orbán Viktor
2015. március 5., csütörtök, KÜKÜM:A külügyminisztériumban eldöntik, hogy kiveszik a pénzüket a Quaestor-ból.
“A külügy annyit mondott a 
Indexnek: valóban 5-én döntöttek, de “egy ilyen folyamat átfutása, lebonyolítása igénybe vehet néhány napot”.”
2015. március 6., péntek, Orbán reggeli szokásos rádióinterjúja a Kossuthon:“A Buda-Cash-botránnyal kapcsolatban is kérdezték Orbánt, aki a műsorvezető kérdésére azt válaszolta, neki is hiányzik, hogy ebben az ügyben “még nem kattant a bilincs”. “Ha tudjuk, hogy kik követték el a bűnt, miért sétálhatnak szabadlábon?” – tette fel a kérdést, hozzátéve: az igazságszolgáltatást a kormány nem irányíthatja. Szerinte sürgősen körül kell nézni más brókercégeknél. “Elég kőkorszakinak tűnő, de hatékony módszerekkel dolgoztak” – fogalmazott. Kijelentette: tárgyalnak a Bankszövetséggel, hogy hogyan lehet megakadályozni, hogy ilyenek történjenek. Arra is kell választ találni, hogy “hova tűnt az emberek pénze”.”A hangfelvételt meg lehet hallgatni a Mutyimondón.
Tehát amikor méltatlankodott a rádióban, akkor már 48 órája kiadta az utasítást, hogy vegyék ki a pénzt a brókercégekből.
Ekkor már a külügy intézkedett is, hogy vegyék ki a pénzt.
2015. március 9., hétfő
Reggel megtörténik a pénzkivétel, a KÜKÜM 3,8 milliárd forintot vesz ki Quaestor-számláról.
Este 22:27, a Quaestor MTI-hírt ad ki az “öncsődről”.
A Buda-Cash botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését. (…) A kialakult pánik során ügyfeleink olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a Quaestor Csoport likvid pénzügyi eszközeit. A kötvények forgalmazójánál, a Quaestor Értékpapír Zrt.-nél vezetett ügyfélszámlákon ügyfeleink egyéb pénz- és értékpapírvagyona, azaz részvények, állampapírok stb. rendelkezésre állnak, de a kötvények visszafizetése jelenleg nem lehetséges” – olvasható a közleményben.
    Hétfőn Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató tájékoztatta az MNB illetékes vezetőjét erről, valamint arról, hogy a rendkívüli mértékben megnövekedett kötvényeladási igények miatt a kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett – közölték.
    “Az önmagunkkal szembeni csődeljárás technikai döntés részünkről, mert cégcsoportunknak van vagyona és jövőértékű vagyona, így ebből minden ügyfél a pénzéhez juthat” – olvasható a közleményben.”
A “keményen dolgozó kisemberek” pénze egy percig sem érdekelte őket, az MNB, mint pénzügyi felügyeleti szerv szart sem csinál, Tarsoly mindenkiből bohócot csinál (Orgován Béla!!!), az öncsődkérelem beadásáról már kétszer hazudtak, mert még mindig nem adták be, így azt csinálnak a céggel amit akarnak.
Kattannak azok a bilincsek, ugye Miniszterelnök úr?!
Így kell ellopni 200 milliárd forintot.
Ha jól sejtem, akkor a a következő szokásos forgatókönyv várható: évekig tartó pöcsörészős nyomozás, ordító rendőri hibákkal, a kormányzati, MNB-szál még nyomokban sem lesz vizsgálva. 2019 körül meglesz a vádemelés, amit a rengeteg ülésnap miatt évekig fog tartani. 2024 körül meglesz az elsőfok, pár ember felfüggesztett kap, de azok is fellebbeznek, így másodfokon újraindul a tárgyalás.
2025 utánra meg sajnos nem lát a varázsgömböm.
11083911_10153170195934183_5773621494787719838_n



Kőkemény állítás: Szijjártótól várt segítséget a Quaestor-vezér

Oly sok, a magyar politika követésével és értelmezésével töltött esztendőt követően már nagyon ritkán esik ki a kezemből az újság „Ezt nem hiszem el!” felkiáltás kíséretében, de ma ez történt, amikor elolvastam a Figyelő Quaestor-ügyről írt cikkét.
Felsorolnám a legfontosabb cölöpöket, mert ezt tényleg, de tényleg eredetiben kötelező olvasni.
Szóval:
-         Előbb azt hazudták, hogy a Qauestor Financial Hrurira öncsődöt jelentett, majd amikor később, több nappal később tényleg megtették, a bíróság formai hibára hivatkozva visszadobta a kérvényt. A következmény, hogy – amint azt a Figyelő írja - teljesen szabadon üríthetik ki a Quaestort a mai napig, igen, most, ebben a pillanatban is.
-         Tarsoly Csabát még mindig nem hallgatta ki a hatóság. Ma délelőtt írtam az Origóra hivatkozva, hogy az ügynek még gyanúsítottja sincs. A Figyelő szerint az illetékes szervek vagy totál dilettánsak, vagy szándékosan segítik Tarsoly Csabát.
-         Miközben mindenki azt hitte, hogy már zajlik a csődeljárás, lejárt a Hrurira egyik kötvénye, így az ezt a kötvényt megvásárló kisbefektetőket se kellett a Quaestornak kifizetnie.
-         Ugyancsak az elkamuzott öncsődjelentéshez tartozik, hogy azokban a napokban villámgyorsan kiszállt a cégből Tarsoly és családja (és beszállt Béla, akiről mi is sokat írtunk), ráadásul a leányvállalat megvette az anyacéget, aminek következménye, hogy a kötvényesek még annál is nagyobbat szívnak, mert még hátrább kerültek a sorban a követelésük. A Figyelő szerint gyakorlatilag esélytelenek.
-         A cikk szerint Tarsoly március 8-án vasárnap, egy nappal a nyilvános – és hazug – öncsődbejelentés előtt Tarsoly egy vezetői értekezleten bejelentette, hogy összeomlás lehet, majd hozzátette, hogy elmegy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez, aki biztosan segíteni fog.
-         A cikk állítja, hogy elhangzott az is Tarsoly szájából: olyan nagy a baj, hogy szükség lesz Orbán Viktorra is, ezért Szijjártóval küldenének levelet Orbánnak.
-         Másnap, március 9-én a külügy cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőház kimenekítette az összes pénzét (amit nem tudni, miért tartott a Quaestornál) a cégtől.
A cikk szerzője, Brückner Gergő egyébként közjegyző előtt tett nyilatkozatot arról, hogy információi szerint milyen lépések várhatók a következő hetekben. Ezzel is igazolni kívánja az eddig leírtakat.
A cikkre természetesen reagált a minisztérium is, a következőket:
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) minden olyan vádat a leghatározottabban visszautasít, amely szerint törvénytelen információi voltak a Quaestor pénzügyi helyzetével kapcsolatban - szögezte le csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében a tárca. Azt is közölték: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Quaestor csődjét megelőző időszakban nem találkozott Tarsoly Csabával, és semmilyen levelet nem kapott a Quaestorvezetőjétől.
Kifejtették: a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak és háttérintézményeinek semmilyen törvénytelen információi nem voltak, következésképp a KKM és háttérintézményei semmilyen információt nem tudtak eltitkolni.
A tárca közleményében azt írta: a Quaestor csődjét az okozta, hogy a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír bedőlése után az emberek bizalmatlanná váltak a brókercégekkel szemben, elkezdték kivenni a pénzüket a Quaestortól, és a cég egy idő után nem tudta biztosítani a kötvények ellenértékét.
Semmilyen titkos információról nincs tehát szó, az említett ügyfelekhez hasonlóan járt el a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) is, amikor a miniszterelnöki utasításnak megfelelően a tőkéjét kivette a Quaestortól. Az MNKH vezetői ezt a döntést, látva a piaci folyamatokat a miniszterelnöki utasításnak megfelelően hozták meg - tette hozzá a KKM.


Nincs mit elvenni Tarsolyéktól



Papíron alig van személyes vagyona Tarsoly Csabának és családjának, amivel felelhetne a Quaestor-károk rendezésénél  – írja a Borsonline.hu-ra hivatkozva a Portfolio. A portál szerint
Tarsoly több százmilliós budai villája egy svájci cég nevén van,
édesapja, Tarsoly Vince XVII. kerületi háza pedig felesége nevén van, aki viszont nem tulajdonos a Quaestorban. 



DKRCS20130811002
Tarsoly Csaba
Fotó: Krizsán Csaba / MTI
A parlamentben a hét elején nyújtották be azt a törvényjavaslatot, ami szerint a személes vagyonukkal is felelnének a hasonló botrányokban, de ha nincs mit elvenni tőlük, akkor ez nem sokat ér. A törvény a csalássorozat kirobbanása és feltárása óta kötött vagyonátruházási szerződéseket is felülvizsgálná, ebből pedig talán kiderülhet, hogy mióta nincstelen a Quaestor csütörtökön őrizetbe vett vezetője.




Elutalták 28 ezer ember pénzét a BRB Bankból, de a pénz útközben eltűnt






Érdekes történetről ír a 
hvg.hu a Buda-Cash tulajdonosainak érdekeltségében álló DRB bankcsoport egyik tagja, a BRB bankkal kapcsolatban. Itt vezette számláját a Honvéd Egészségpénztár (HEP), ahol 28 ezer ember megtakarításának egy részét vezették, 1,8 milliárd forint értékben.
Amikor február 24-én kora reggel a HEP vezetői látták, hogy gond van. A pénzt dél körül elutalták másik számlájukra, amit a Raiffeisennél vezettek. Kikérték a tranzakciós listát, amiről úgy látták, hogy a megbízás múlt időben szerepel, tehát a rendszer befogadta az utalást – sőt, a BRB-s számlaegyenlegük 0 forintot mutatott.
Ám a pénz nem érkezett meg a Raiffeisenhez. A hatóságok nem mondanak semmit az esetről.




Veszteséges az állami brókercég

Az állami brókercégnek dolgozik a Buda-Cash-csoporthoz tartozó, becsődölt Dél-dunántúli Takarékbank könyvvizsgálója.
HIRDETÉS
Miközben Rogán Antal „brókerbotrányozik” és az alkuszcégek ellenőrzését követeli, sem ő, sem más nem hozta szóba, hogy létezik egy állami brókercég is. Pedig van ilyen: ez a Magyar Posta Befektetési Zrt. A társaságot 2012-ben alapította a Magyar Posta, 2013 óta pedig, amikor stratégiai szövetségre lépett az állami postacég és az FHB, egy speciális tranzakció során felerészben az FHB-csoporthoz tartozó Díjbeszedő Üzemeltetési és Szolgáltatási Kft. lett a tulajdonosa, amelyet ma már FHB Invest Kft.-nek hívnak. Több mint félmilliárd forint veszteséget termelt, hamarosan tőkét is kell emelni. Könyvvizsgálója pedig ugyanaz a Nagy József, aki a Buda-Cash-csoporthoz tartozó, csődbe ment kisbanké, a Dél-dunántúli Takarékbanké is.
A cégen keresztül zajlik a Magyar Posta teljes értékpapír-forgalmazása, így a postahivatalokban jegyzett Kincstári Takarékjegy Pluszé, a Bónusz Magyar Államkötvényé és a Prémium Magyar Államkötvényé is. A cég az FHB és a posta közös irányítása alatt áll, ami abból a szempontból mindenképpen érdekes, hogy a postánál állampapírokat és befektetési jegyeket jegyző ügyfelek nem feltétlenül tudják, hogy az értékpapír-forgalmazó cég nem teljes egészében postatulajdon.
A Magyar Posta Befektetési Zrt. a nyilvános dokumentumok szerint 2013-ban 188 millió, míg 2014-ben további 558 millió forint mérleg szerinti veszteségről számolt be. Részben ennek is köszönhető, hogy a brókercég két tulajdonosa egy hónapja 300 millió forintos tőkeemelésről döntött, melyet zárt körben hajtanak végre. Az azonban nem ismert, hogy mikor, és milyen arányban. Így elképzelhető, hogy a cégben az FHB, vagy éppen a posta javára eltolódnak a tulajdonosi arányok, és egyikük irányító részesedést szerez a cégben.
Miközben a politika a brókercégek szigorú ellenőrzését forszírozza, arról nem tudunk, hogy a Magyar Posta Befektetési Zrt.-nél a felügyeleti jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Bank tartott-e az alapítás óta célvizsgálatot. Mindkét tulajdonost megkérdeztük többek között arról, hogy előfordult-e ilyen eset, vagy jelen pillanatban zajlik-e vizsgálat, ám a lapunknak küldött közleményében mindkét cég kikerülte a választ. A jegybank megkeresésünkre azt válaszolta, hogy nem volt célvizsgálat, de tevékenységét felügyelik. – Az MNB rendkívüli vizsgálatsorozata kiterjed valamennyi befektetési vállalkozásra, így természetesen a Magyar Posta Befektetési Szolgáltató Zrt.-re is – írta a jegybank.
Postai életkép: csekket fizethet, bélyeget vásárolhat, megbízásokat adhat a brókercégnek
Kurucz Árpád / Népszabadság
Mellékszál: a Magyar Postát a jegybank március elején kétmillió forint felügyeleti bírsággal sújtotta, és kötelezte „a pénzforgalmi szolgáltatási tevékenységéhez kapcsolódó informatikai rendszerének teljes körű kockázatfeltárására, a kockázatok értékelésére és megszüntetésükre.” Felmerül tehát a kérdés, ha a jegybank a Magyar Posta informatikai rendszereiben kivetnivalót talál, amely miatt bírságot vet ki, mi a helyzet a posta cégeinél? Az állami brókercég hivatalos beszámolói szerint 2014 végéig közel 19 500 értékpapír-, illetve tartós befektetési számlát nyitott ügyfelei részére, a számlákon kezelt értékpapír-állomány az év végén 48,9 milliárd forint volt, szemben a 2013. december végi 4,6 milliárd forinttal. A cég saját tőkéje a tavaly év végi adatok szerint 406,9 millió forint, a társaság mérlegfőösszege kétmilliárd forint.


Itt van a Quaestor-botrány minden részlete

Bő két hete tart a Quaestor-botrány. A homály egyre nagyobb, a nagyon komoly veszteségek elé néző kisbefektetők pedig alig tudhatnak valamit a részletekről, vagy arról, hogy mire számíthatnak a következő hetekben. Összegyűjtöttük a botrány viharosabb fordulópontjait.
Az egész ügy egy hatalmas csúsztatással kezdődött. A Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Hrurira március 9-én hétfőn éjszaka közleményt adott ki. Ebben azt írták, hogy a Buda-Cash-botrány olyan eladási hullámot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését, pánik alakult ki, az ügyfelek megrohamozták a céget, a Quaestor Csoport pedig hirtelen nem tudta a kifizetéshez szükséges pénzt előteremteni.
Azt írták, hogy a Quaestor Értékpapírnál vezetett számlákon az ügyfelek pénz- és értékpapírvagyona, azaz részvények, állampapírok rendelkezésre állnak, de a kötvények visszafizetése jelenleg nem lehetséges. Azt írták, ez mindössze egy technikai probléma, ami orvosolható, így csődeljárást kértek maguk ellen, és erről tájékoztatták az MNB illetékes vezetőjét is, ezen kívül állami segítséget is kérnek. Már egy nappal később, kedden reggel kiderült, hogy a Quaestor nem bontotta ki az igazság minden részletét.

Komolyabb dolgok a háttérben

Az MNB közölte, ők előző nap célvizsgálatot tartottak a Quaestor Értékpapírnál, ott szabálytalanságokat észleltek, - az öncsőd bejelentésétől teljesen függetlenül - részlegesen felfüggesztették a cég engedélyét és felügyeleti biztost neveztek ki. Közölték, hogy az intézkedés alatt az ügyfelek nem rendelkezhetnek értékpapírjaik és pénzük felett, büntető-feljelentést is tettek a hatóságnál. Windisch László, az MNB alelnöke pedig a parlament gazdasági bizottságának keddi meghallgatásán még többet mondott.



Bejelentette, hogy a gyanújuk szerint a Quaestor jóval több kötvényt bocsátott ki, mint amennyire engedélye volt, a jegybank szerint 150 milliárd forintnyi olyan fiktív kötvényt adhattak el, amelyet nem szabályosan bocsátottak ki. Az alelnök hangsúlyozta azt is, hogy a cégnek idén mindössze 5-6 milliárdos kötvényállományt kellett volna megújítania, ez önmagában nem indokolná a csőd bejelentését.
A pániknak persze valóban lehetett szerepe abban, hogy hirtelen elapadtak a forrásaik, de az MNB többször hangsúlyozta, hogy ennél sokkal komolyabb dolgok vannak a háttérben. “A visszaélés-sorozat nem egyszerűen a Quaestor csoport valamelyik tagjának esetleges egyedi üzleti lépése miatt történt, hanem bűncselekmény elkövetése miatt” - ismertette gyanúját a jegybank.



D  AS20150310007
Windisch László a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Buda-Cash brókercéggel kapcsolatos vizsgálatokról szóló meghallgatáson az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az Országházban 2015. március 10-én.
Fotó: Kovács Tamás

Még mindig nincs csőd

De a Quaestor nem csak ezzel kapcsolatban ferdített. A március 9-én éjszaka “bejelentett öncsődnek” a cégközlönyben nyoma sem volt. Miközben a Quaestor irodáiban sorban álló dühös tömegeknek csődről beszéltek, valójában kiderült, valójában sem a Hrurira, sem a csoport más cége nem adott be csődről szóló papírt. Az Indexen jelent meg először, hogy az egyik befektető a Quaestor irodában írásbeli tájékoztatást kapott arról, a cég csak március 19-én kérte a csődöt, vagyis tíz nappal első bejelentésük után. Néhány nappal később kiderült, formai okok miatt ez a beadványuk sem volt érvényes, így a mai napig a Quaestor egyetlen cége sincsen csődben.
Miután rákérdeztünk erre a felügyeletet végző, és felügyeleti biztost is kirendelő MNB-nél, azt mondták, ők nem a Hrurirát, azaz a kötvénykibocsátót, hanem a Quaestor-csoport másik tagját, a kötvényeket értékesítő Quaestor Értékpapírt függesztették fel, a felügyeleti biztos mandátuma is csak erre a cégre terjed ki. Azt írták, hogy így azt sem ellenőrizhetik, hogy a Hrurira kezdeményezte-e a csődöt.
Hozzátették ugyanakkor, hogy a Quaestor csoport vagyonának egészével felel a kibocsátott kötvényekért, a Hrurira a kötvényekből nyert pénzt továbbhitelezte a csoport többi tagjainak, ebből finanszírozták a fejlesztési projektjeiket, ezek adják a kötvények fedezetét is. A felelősség és a kártalanítás kérdései nem függenek a kötvénykibocsátó öncsődjének időpontjától. Az ügyfelek pedig nem azért nem férhetnek hozzá a pénzükhöz, mert csőd van, hanem azért, mert az MNB felfüggesztette az Értékpapír engedélyét és a kifizetéseket.

Brókerek és könyvvizsgálók

Mellékszál a történetben, de a brókerbotrányok apropóján felmerült a könyvvizsgálók felelősségének a kérdése is. Főleg azok után, hogy kiderült, a botrány több szereplője ugyanazzal a könyvvizsgálói irodával hitelesíttette a számait, a Quaestor könyvvizsgálója pedig tavaly óta vitában áll az NGM-mel.
A tárca alá tartozó közfelügyeleti hatóság ugyanis nem megfelelt minősítést adott a cégnek, és fegyelmi eljárást is szeretett volna ellene indítani, a könyvvizsgáló fellebbezett. Az MNB és az NGM is szükségesnek tartaná a rendszer szigorítását, de míg Windischék a jegybanknak adnának több jogosítványt, addig Vargáék nem szívesen szerveznének ki hozzájuk tartozó hatásköröket.

Cammog a nyomozás

Az ügy kirobbanása utáni szerdán, vagyis március 10-én a Nemzeti Nyomozó Iroda bejelentette, hogy csalás miatt indított nyomozást a Quaestor-ügyben, ismeretlen tettes ellen. Házkutatást is tartottak délután a cég Váci úti székházában. Papp Gábor, Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató jogi képviselője azt mondta, hogy Tarsoly és a dolgozók is együttműködnek a hatóságokkal. “A cégcsoport mind a 634 dolgozója azon dolgozik, hogy egyetlen befektetőjüket se érje kár” - mondta.



D MTI20121016015
Tarsoly Csaba
Fotó: Krizsán Csaba
Pedig a Buda-Cash és a Hungária esetében is gyorsan állította elő a rendőrség az érintetteket - a Hungáriánál még az MNB bejelentésének napján, március 6-án őrizetbe vettek négy embert, a február 23-án este felfüggesztett Buda-Cash ügyében Orbán Viktor miniszterelnök két hétre rá már kattanó bilincseket sürgetett, végül a cég több vezetője március 10-én került előzetesbe. A Quaestor esetében azonban Tarsoly Csabát, a cég vezérét még két és fél héttel a cég felfüggesztése után sem hallgatta ki a rendőrség.
Politikai nyomás itt is van. A Hír24 kormányközeli forrásból március 24-én egyenesen úgy értesült, hogy Tarsoly két napon belül már előzetes letartóztatásban lehet, amit az is alátámaszt, hogy Rogán Antal fideszes frakcióvezető hétfőn a Parlamentben is jelezte: „gyors munkavégzést várunk el a hatóságoktól.” Ez végül bejött: tegnap, csütörtökön őrizetbe vették Tarsolyt
Különös fejlemény a rendőrségi munkában az is, hogy először budapesti rendőröket állítottak rá az ügyre. Aztán mint kiderült, múlt héten egy tízfős nyomozócsoportot hozott létre az Nemzeti Nyomozó Iroda, az embereket állítólag vidékről, különböző megyékből hozták, velük cserélték le a budapesti rendőri csapatot. Állítólag külön irodát kaptak, és minden eszközt, ami a munkájukat segítheti. 

A Quaestor-birodalom

Tarsoly Csaba a kilencvenes évek elején vágott bele az üzletbe, azóta bővítgeti cégcsoportját lépésről lépésre. A Quaestor-csoport szinte átláthatatlanul nagy. Először csak pénzügyi tanácsadóként működtek, később beszálltak az értékpapír-kereskedelembe, befektetési alapkezelésbe, idegenforgalomba, ingatlanfejlesztésbe. Telekommunikációval, nyugdíjszolgáltatással foglalkozó cégeket alapítottak, focicsapatot tartottak fenn. Csürtökön jelentették be, hogy a csoport utazási irodáját, a QuaesTourt is megrázták a cégcsoport botrányai, ezért a cég arra jutott, hogy jelenlegi formában nem működik majd tovább

Van itt ez az Orgován

A Quaestor ügyében további furcsaság, hogy miközben egyik cégüket már MNB-s biztos felügyelte, a rendőrség pedig csalás miatt nyomozott, nem pusztán a cég vezetése élvezett teljes szabadságot – Tarsoly Csabát ki sem hallgatták –, de változások történtek a csoport néhány cégének tulajdonosi szerkezetében és vezetőségében.
Mint az Index megírta, a cégjegyzékből kiderül, hogy a csoport anyavállalatának tulajdonosa március 16-tól már nem a lichtensteini INSULA Management Estabilishment, hanem a kötvénykibocsátásokat végző Hrurira Kft. A vezérigazgatói pozícióba pedig egy Orgován Béla nevű, tápiósági férfi került.
Csakhamar kiderült, Orgován többszörösen büntetett börtönviselt, volt közmunkás, akinek középiskolai végzettsége sincs, egy ideje azonban a falubeliek szerint azzal dicsekedett, hogy munkát és autót kapott a fővárosban. Orgovánt kedden este a rendőrség is kereste, de akárcsak az újságírók, nem találták otthon.
Az egyhetes vezércsere jelentősége ma még nehezen látható. Az mindenesetre kijelenthető: Orgovánt nyilván nem terheli semmilyen felelősség a 16-a előtt bekövetkezett és a cég bedőléséhez vezető eseményekben. Az azonban, hogy a kármentésben, az ügyféltájékoztatásban, a cégcsoport válságmenedzselésében kit milyen felelősség terhel, ha felmerül a későbbi vizsgálatokban, hát legalábbis érdekes kérdés lesz. 

Mindig megússzák

Közben Orbán Viktor már arról nyilatkozott, hogy a hasonló ügyekben az szokott történni, hogy azok, akik kicsalták az emberek pénzét, valahogy mindig megússzák.
Azért tudják megúszni, mert valahogy az a vagyon, amelyből kártalanítani lehetne az embereket, kézen-közön ilyenkor el szokott tűnni: tág tere nyílik a jogászkodásnak, és mire a kormány vagy a felügyeleti szervek intézkednének, kiderül, már nincsenek is meg a vagyontárgyak" – mondta. Hogy a vagyon kimentését megakadályozzák, a Fidesz törvényjavaslatot is beadott, Rogán Antal pedig azt mondta, nem engedik elmenekülni a felelősöket.



D KOS20150323020
Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetője
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A jók pénzéből mentik a rosszakat

A Külgazdasági és Külügyminisztérium reakciója

Cikkünkhöz megjelenése után a KKM a következő kommentárt küldte:
"A moszkvai kereskedőház a Quaestor magánkezdeményezése volt. Az MNKH Zrt. tárgyalt az együttműködésről, de szerződés megkötésére nem került sor.
Értelemszerűen így havidíjra sem volt jogosult a Quaestor, és más jogcímen sem jutott közpénzhez. 
Az isztambuli török kereskedőház annyiban speciális az MNKH hálózatán belül, hogy nem szerződéses-megbízásos viszonyban működött eddig, hanem egy vegyesvállalat jött létre TMTE néven, amelyben az MNKH, Tarsoly Csaba és egy török üzletember vett részt. A múlt idő azért jogos, mert az MNKH már kezdeményezte ennek a vegyesvállalatnak a felbontását. A TMTE a török jog szerinti minimális alaptőkével alakult meg, a működtetéshez eddig néhány ezer eurót használt fel, amelyet a partnerek egyenlő arányban biztosítottak. 
A moszkvai vízumközpont üzemeltetéséért a Quaestor-csoport egy forint közpénzt nem kapott, az a saját vállalkozása volt."
Ezután jött az újabb váratlan húzás: Tarsoly szerdán bejelentette, inkább visszaül a vezéri székbe, már sajnálja, hogy hallgatott reorganizációs tanácsadójára és hagyta, hogy kinevezzék helyette Orgovánt, azt mondta, hogy ő nem is tudott arról ki ez a férfi. Így úgy tűnhet, mint ha menekülni akarna a felelősség alól, pedig erről szerinte szó sincs, valójában mindenben együttműködik a hatóságokkal.
Mindent megteszek olyan befektetők bevonására, akik segítséget jelenthetnek a cégcsoport értékeinek ügyfelek számára történő megóvásában” - közölte Tarsoly. Hogy a manőver pontosan milyen célokat szolgált, mi volt, vagy mi lett volna Orgován szerepe a történetben, egyelőre nem tudjuk. Az mindenesetre enélkül is egyértelmű: néhány napig a cég működéséért a jogi felelősség Orgovánt terheli. 
Nem tudjuk azt sem, hogy az ügyfelek mikor és mennyit láthatnak vissza a pénzükből. A nagyjából 32 ezer kötvényesből 22 ezer ügyfél tartott a Quaestornál 6 millió forint alatti megtakarítást, ez az az összeg, amennyit a Befektető-védelmi Alap legfeljebb kártalanít tagjainál. Csakhogy a vállalati kötvények után alapvetően nem jár kártalanítás, arról pedig még jogi vita folyik, hogy mi a helyzet a fiktív kötvényekkel.
Az MNB álláspontja szerint a 150 milliárdnyi fiktív kötvény után fizetnie kell a Bevának, az Alap egyelőre saját jogászainak véleményére vár. Annyi biztos, arra nem elég a Bevában lévő pénz, hogy a fiktív részvények után kártalanítást fizessen, így ha erre kerül a sor, ahhoz a piac többi, szabályosan működő szereplőjének kell a szükséges pénzt összedobnia.

A külügy pénze is ott volt

A Quaestor-ügy legújabb izgalmas epizódja az Index hétfői cikkével kezdődött: megírtuk, hogy a külügy cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőház is jelentős összegeket tartott a Quaestornál, és más állami cégek is érintettek lehetnek.
Szijjártó tárcája cikkünkre reagálva közölte, valóban tartottak ott 3,8 milliárdot állampapírban, illetve az Exim tőkeemeléséhez szükséges részvényeket, ezeket azonban sikerült még a cég bedőlése előtt kivenni. Keddre kiderítettük, a külügy éppen aznap, március 9-én vette ki a vagyonát, amikor az MNB már vizsgálódott a cégnél, és amikor este a Quaestor bejelentette a fizetésképtelenséget.



D MTI20141119030
A moszkvai magyar nagykövetség által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Elena Cvetkova a vízumközpont vezetője és Tarsoly Csaba a Quaestor Csoport elnök-vezérigazgatója a moszkvai magyar vízumközpont megnyitóján 2014. november 19-én.
Fotó: Moszkvai Magyar Nagykövetség
A külügy tagadta, hogy előzetes információja lett volna a Quaestor bukásáról, azt mondták, hogy az MNKH éppúgy figyelte a piaci folyamatokat, mint a többi befektető is, és látva a Buda-Cash bedőlését március 5-én a vagyon kivételéről döntött. A minisztérium időzítése azonban sokakban gyanút keltett, és az ellenzéki pártok is ráugrottak a témára. Szijjártó felelősségét firtatták és lemondását követelték, a külügyminiszter jó viszonya ugyanis Tarsollyal közismert, állítólag Tarsoly az utolsó pillanatban is Szijjártó segítségében bízott, a Quaestornak ráadásul a moszkvai és az isztambuli kereskedőházakban is közvetlen érdekeltsége volt.
A szorult helyzetbe került miniszternek aztán Orbán Viktor nyilatkozata nyújtott gyorssegélyt. A miniszterelnök szerdán bejelentette, tulajdonképpen ő kérte azt minisztereitől egy korábbi kormányülésen, hogy vegyék ki a pénzüket a brókercégektől, mert félt a Buda-Cash után meginduló lavinahatásról. Miközben az ellenzéki pártok emiatt bennfentességről és arról beszélnek, hogy a kormányzati pénzek kivonásának is szerepe lehetett a bedőlésben, a kormány azt hangsúlyozza, a lehető legtermészetesebb, a józan ész diktálta lépésre került sor, nem kockáztatták az állam pénzét, miközben pánikot sem kelthettek kerengő információk felerősítésével.
Bejelentése után tételes listát kértünk arról a Miniszterelnökségtől, hogy pontosan mely minisztériumok mely háttérintézményei mennyi vagyont kezeltek, vagy kezelnek brókercégeknél, mekkora összeget vontak ki a miniszterelnök kérésére. A listát egyelőre nem kaptuk meg.
Annyi biztos, a Fideszben március 4-én már tudtak arról, hogy a Buda-Cash bukása után újabb csaló brókercégeket találnak, az információ pedig sokfelé eljuthatott. Mint szerdán megírtuk, a frakció egyik tagja egy háttérbeszélgetésen már akkor felhívta a figyelmünket arra, hogy a más cégek is a Buda-Cash sorsára juthatnak, a Hungáriát és a Quaestort név szerint is megnevezte. A Hungárián néhány nappal később ütöttek rajta, a Quaestornál rákövetkező hétfőn jelentek meg az MNB munkatársai és függesztették fel a céget csalás gyanúja miatt.
A politikai felelősség kibogozását nem könnyíti az sem, hogy ma csak annyi egyértelmű: Tarsoly az elmúlt időszakban kontaktált a kormánnyal. A külügyi tárca határozottan cáfolta, hogy ebben Szijjártónak Péternek bármilyen szerepe lett volna, hogy de Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter azt ugyanakkor megerősítette: eljutott Orbán Viktor miniszterelnökhöz egy levél Tarsoly Csabától - hogy mikor, és mi állt benne, hivatalosan nem tudni. A Figyelő, majd az Index is úgy értesült, hogy Tarsoly a kamunak bizonyult csődbejelentést követően munkatársai előtt menthetőnek ítélte kormányzati segítséggel helyzetét, és ezért tervezett levelet írni.




Lázár: "aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér"

Sajátos véleménynek adott hangot Hódmezővásárhely közgyűlésén Lázár János polgármester, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője egy most nyilvánosságra került hangfelvétel szerint. A hanganyagot ismertető Hírszerző szerint a politikus egyebek mellett azt mondta: akinek "semmije nincs, az annyit is ér".
"Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen, abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem." - egy most nyilvánosságra hozott hangfelvétel szerint egyebek mellett ezt mondta Hódmezővásárhely közgyűlésén Lázár János polgármester, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője, olvasható a Hírszerző írásában.
A Hírszerzőn megjelent cikkben olvasható az is: a felvétel tanúsága szerint Lázár nem különösebben viseli szívén a devizahitel-válság miatt vagy más okokból bajba került honfitársai sorsát. Monológja után - írja a portál - a politikus azt ecsetelte, hogy aki ügyesen manőverezett az elmúlt évek árfolyam-ingadozásai közepette, az jól is járhatott.
Mindemellett reményét fejezte ki, hogy a családfő ügyessége következtében kisfia húsz év múlva "jó partinak" fog számítani a hódmezővásárhelyi lányos anyák körében.


Így kell gyárat avatni a „keményen dolgozó kisemberek hátán”

2015. március 23. hétfő 05:49:59


A visegrádi országok ipara elképesztőmértékben nőtt az elmúlt több mint egy évben. Hogy a cégek vonzó célpontnak találják a régiót, annak számos oka van, mi most azonban csak a munkaerőre, azon belül is a „keményen dolgozó kisemberekre” fókuszálunk.



A visegrádi országok kedvelt beruházási helyszínei a nyugat-európai vállalatoknak. Ha nagyon leegyszerűsítjük az okokat, akkor mondhatjuk, hogy itt találnak a legközelebb megfizethető, képzett munkaerőt. Magyarország az ipari termelés szempontjából kiemelkedik a régióban, ugyanis a munkanappal kiigazított index szerint a termelés 7,1 százalékkal nőtt tavaly 2013-hoz viszonyítva, szemben a cseh 4,9, a szlovák 3,7, illetve a lengyel 3,4 százalékkal, amelyek egyébként kivétel nélkül felülmúlják az EU átlagos 1 százalékos értékét.
Magyarország előnye a földrajzi helyzete és kiterjedt úthálózata mellett a bérszínvonal, illetve az a tény, hogy "játszhatunk" a forint-euró árfolyammal.
Ha 2005-ben egy német cég beruházási helyszínt keresett és a döntésben komoly szerepet játszott, hogy milyen költséggel tud olcsó munkaerőt toborozni, akkor bizony Magyarország tűnhetett a legkevésbé vonzó célpontnak, hiszen a négy ország közül nálunk kellett a legmagasabb bért, valamennyi adóval és járulékkal együtt 6680 eurót kifizetni évente. Csehországban is hasonló volt a szint, Szlovákiában és Lengyelországban azonban jóval kevesebb.





MEGBUKOTT EURÓPA LEGDRÁGÁBB AUTÓPÁLYÁJA

Brüsszel visszautasította az Európa legdrágább autópályájaként elhíresült M4-es beruházás finanszírozását kartellgyanú és túlárazás miatt. A projekt Jávor Benedek beadványa nyomán került az uniós hatóságok látókörébe – a csúfos bukást meg lehetett volna akadályozni, ha a magyar hatóságok időben foglalkozni kezdenek a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselőjének elsőként hozzájuk intézett észrevételivel.
 
 
Az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakasza az eredeti tervek szerint kilométerenként 3,79 milliárd forintért épült (jórészt uniós támogatásból), szemben a völgyhidat is magában foglaló M7-es szakasz 2,8 milliárdos kilométerenkénti árával, a korábbi rekorderrel. Egy alföldi, extrák nélküli autópályaszakaszról van szó, ahol semmi nem indokolja a különleges drágaságot. Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője már tavaly érdeklődött a kormánynál az okokról; akkor azt a választ kapta, hogy „tíz év alatt 43 százalékkal nőtt a bitumen és az aszfalt ára" (ami egyébként nem igaz), és hogy az állam a magyar gazdaság helyzete miatt drágábban jut hitelhez.
 
 
Menet közben a bekerülési költséget alaposan – 110-ről 160 milliárdra –meg is emeleték, amit már végképp nem lehet észérvekkel indokolni. Mivel a kormány nem volt hajlandó vizsgálatot indítani, a PM az OLAF-hoz, az Unió csalás elleni ügynökségéhez fordult, a szervezet pedig az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságához továbbította Jávor beadványát. Úgy tűnik, az uniós szervek nem csak az aktát tologatták, hiszen immár a Bizottság is megállapította: elképesztően és megmagyarázhatatlanul túlzóak a költségszámítások a legnagyobb hazai útépítők (a Colas-Swietelsky konzorcium, a Közgép-A-Híd páros és a Strabag) által vitt projektben.
 
 
Az EU nem hajlandó állni a kartellgyanús beruházás számláját, így a beruházás legfeljebb a magyar adófizetők finanszírozásában valósulhat meg. A PM szerint sajnálatos, hogy korábbi észrevételünk nyomán a kormány nem akadályozta meg időben a lopást, százmilliárdos kárt okozva a tisztességesen adózó polgároknak. Az ellenzéki párt szigorú vizsgálatot, felelősségrevonást és a teljes uniós beruházási portfóliót érintő revíziót sürget: sem az európai, sem a hazai adózók nem kívánnak tovább asszisztálni az orbáni rablóállam felépítéséhez.
 
 
Jávor Benedek európai parlamenti képviselő


és akkor Szabó Tímea…

péntek, március 27, 2015  #[ gabeebee ]Hazai történetek


…és akkor Szabó Tímea, a PM társelnöke kipattant a kamerák elé, majd szigorúan belenézve az objektívekbe tudomására hozta országnak, világnak: 
Orbán Viktor szerdai bejelentésével - miszerint ő rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a pénzt a brókercégektől - bebizonyosodott, hogy a kormányfő csalt, hazudott és becsapta a választókat, bennfentes információkkal élt vissza, cserbenhagyta az országot. Ezért egy országgyűlési határozati javaslatot fogok beadni, amelyben a parlament feloszlatását és előrehozott választásokat fogok kezdeményezni.”

Ez már valami. Mondhatni nagyformátumú ötlet.

Nem tudom, Szabó Tímea mit gondolhat, de valaki szólhatna neki, hogy a párjának egy, azaz 1 db képviselője – ő maga - ül a 200 fős magyar parlamentben. Így aztán elég nehéz lesz oszlatni. Ha pedig a képviselőasszony arra spekulálna, hogy majd a felvilágosult ellenzék összefog, akkor elmesélhetné valaki neki azt is, hogy az összes baloldali csoportosulás mindösszesen 19 százaléknyi mandátumot tudhat a magáénak. Így aztán ez utóbbi ötlet sem tűnik túl meggyőzőnek.

De akkor vajon mégis miben bízik, miben bízhat a PM zászlóvivője?

A parlament feloszlatásához ugyan nem kell kétharmad, azt a törvény szerint a képviselők többségének szavazatával is el lehet érni, de jelen esetben ehhez az kéne, hogy a kormánypárti képviselők egy része együtt szavazzon a kezdeményezőkkel, amire azért valljuk meg, elég kevés az esély.

Azonban Tímeát ezek az apró kis tények nem nagyon aggasztják. Ő, ha törik, ha szakad, benyújtja a határozati javaslatot és kész. Aztán utána majd végighaknizza az összes médiát, hogy ez milyen felvilágosult ötlet volt, de ebben a ultrabrutál mai magyar diktatúrában egész egyszerűen nem lehet érvényt szerezi a demokratikus kezdeményezéseknek.

Így megy ez.





Ukrajna, mint önálló állam gyakorlatilag nem létezik - Magyarország léphetne 



2015/03/23 Nemzeti InternetFigyelő (NIF) 
Ritkán adatik meg a csonka Magyarország részére rövid időn belül két alkalommal is olyan történelmi lehetőség, amilyet egyszer már 1991-ben elszalasztott az akkori Antall-kormány. Orbánék úgy tűnik, ma még az orruk hegyénél tovább nem látnak, de nem is láthatnak egy, a saját anyagi érdekeit előtérbe helyező, az euroatlanti érdekeket kiszolgáló, külügyminiszternek semmiképpen nem alkalmas Szijjártó Péter által vezetett külügyminisztérium berkein belül. Viszont a régi mondás rájuk is vonatkozik, mernek kicsik lenni, és tudnak minden körülmények között megalkudni a magyar nemzet kárára. 
(Így tett a minap Brüsszelben Orbán Viktor, aki aláírta az EU-val az energiaunió létrehozásáról szóló egyezményt, ami lényegében annyit jelent, hogy az EU mindenbe beleszólhat, vagyis könnyen lőttek a rezsicsökkentés politikájának, bármi mást is állítson ezzel kapcsolatban a miniszterelnök. Ezt igencsak megerősíti az a tény, hogy az energia-beszerzés területén minden alkalommal egyeztetni (értsd: jelenteni) kell majd az EU-nak.) 
1991-ben Kárpátalján teljesen hivatalosan két népszavazást is tartottak Kárpátalja önrendelkezéséről. Az eredményt ismerjük, az érvényes népszavazás alapján Kárpátaljának meg kellett volna kapnia az önálló státuszt. A referendum eredményének kihirdetése után pár nappal Antallék aláírták az ukrán-magyar alapszerződést, fittyet hányva az ottaniak akaratára. Sőt, történt korábban más is, amiről kevesen tudnak. Az ukrán-magyar alapszerződést megelőzően Ukrajna felajánlotta Kárpátalját Magyarország számára, mivel olyan gazdasági és politikai mélypontra jutott, hogy ez a történelmi magyar terület abban az időben kifejezetten egy komoly tehertételt jelentett az ukránok számára. Tény, hogy az Antall József miniszterelnök vezetése alatt álló akkori kormányzat határozottan elzárkózott ennek a területnek Magyarországhoz történő visszacsatolásától. Az elzárkózásnak több oka is volt egyrészt külpolitikai, másrészt gazdasági, mellyel Antallék valószínűleg nem mertek megbirkózni. Mára i s egy hasonló helyzet alakult ki, ami ilyen rövid idő leforgása alatt igencsak ritkán adatik meg egy nemzet életében. 

Ukrajna romokban hever, a Porosenkó vezette bábkormány nem ura saját országának. Az IMF Porosenkóék hatalomban tartásának olyan árat szabott, mely lényegében megfizethetetlen. Ukrajnáról tudni kell, hogy valós, központi irányítással nem rendelkezik. Az ország több részre darabolódott, mely részeknek a vezetését helyi kiskirályok (oligarchák) végzik, akik a saját területeiken belül lényegében élet-halál urai. Ezen vezérek között többeknek saját, önkéntesekből álló hadseregük is van, amellyel úgy terrorizálhatják a polgári lakosságot, ahogyan nekik tetszik (de ugyanúgy bármikor bevonulhatnak Kijevbe is és bármit kikényszeríthetnek a kijevi kormányzattól). Közben az ukrán bábkormány igyekszik mindent megtenni, hogy a kelet-ukrajnai területek elszakadása elleni háborújához minél több fiatalt mozgósítson, például éppen Kárpátaljáról. Arról a Kárpátaljáról, melyet Ukrajna soha nem kapott meg, annak odatartozását egyetlen hatalom sem hagyta jóvá. Kárpátalja az 1920-as trianoni g yalázat következtében került az akkor mesterségesen megalkotott Csehszlovákiához, ami nem létezik. 1938 és 1944 között ideiglenesen ismételten hazakerült, majd 1945-től a Szovjetunió tulajdonát képezte, ami ma már szintén nem létezik. Kárpátalját senki nem adta Ukrajnának. Jelen pillanatban az a világos jogi állapot, hogy Kárpátalját Ukrajnának vissza kellene adnia Magyarország részére, mert soha, semmilyen referendum, vagy politikai megállapodás sem ítélte oda az ukránoknak. Ez a nyers valóság. Az ukránok a Krím Oroszországhoz történt visszacsatolását törvénytelennek tartják, csakúgy a cionliberális EU az Egyesült Államok szoros támogatásával, miközben a krímiek döntöttek sorsukról, amit nem lehet megkérdőjelezni. Ugyanakkor Kárpátalján is döntöttek az ott élők a jövőjükről még 1991-ben. Akaratukat persze az előbb említett euroatlanti államok és az USA figyelmen kívül hagyta. 
De nézzük, mi a helyzet a magyar kormány hozzáállásával. Magyarország (mely egyébként teljesen törvénytelen úton lett az EU tagja) ugyanazt a mantrát hangoztatja, amit az Európai Unió megkövetel, vagyis, hogy Magyarország érdeke Ukrajna egysége. Hát nem! Magyarországnak egyáltalán nem érdeke Ukrajna egysége, mely nem is lehet egységes, hiszen soha nem is volt az. A kelet-ukrajnai területek elszakadási törekvései is ezt bizonyítják. Magyarországnak egyértelműen csak az lehet az érdeke, hogy Kárpátalja visszakerüljön az anyaországhoz. Bármilyen hihetetlennek tűnhet egyeseknek ez a kijelentés, mégis történelmi szükségesség, ami kivitelezhető. Persze ahhoz egy, a magyar nemzet érdekeit képviselő kormányra és annak a legmesszebbmenőkig érdekérvényesítő külügyminisztériumára van szükség. A jelenlegi magyar kormány erre önmagától képtelen, ahogyan képtelen arra is, hogy már az EU-n belül is érvényesítse érdekeinket. Ne feledjük, a magyar országgyűlés volt az első, mely olvasatla nul, szolgai módon jóváhagyta azt a Lisszaboni Szerződést, mely megszüntette a nemzetállamok EU-n belüli önállóságát. 
A külügyminisztérium pedig minden aljas eszközt bevet azért, hogy ez a kérdés még csak fel se merüljön, de nem csupán a csonka hon határain belül, de azon kívül is. Gondoljunk itt Hegedűs Lóránt esetére, akit 2014. július 31-i hatállyal tiltottak ki Ukrajna, így Kárpátalja területéről, de ezzel csak akkor szembesült, amikor 2014. november 21-én Szolyvára utazott volna az ottani haláltábor áldozatainak megemlékezésére, hogy hitet, bátorítást, vigaszt nyújtson az ottaniaknak. Hegedűs Lórántot ma már csak a nemzet lelkészének hívják. Szavai, gondolatai, nemzetébresztő beszédei, az igazság kimondása a legnagyobb fegyvere, mellyel szemben az euroatlantista magyar külügy mindent megtesz. Még azt is, hogy összekacsint az ukrán hatóságokkal. Minden okunk megvan, hogy ezt vélelmezzük, hiszen mint később kiderült, nem csupán a nemzet lelkészét nem engedik be jó ideig a jogosan Magyarországot megillető Kárpátaljára, de más, magyarságban, nemzetegyesítésben (nem határokon átívelő) go ndolkodó és azért teljesen békés eszközökkel élő parlamenti politikusokat sem. 
Azonban euroatlanti külügy ide vagy oda, a történelmi helyzet mindinkább fennáll, a kárpátaljai magyarság előbb-utóbb ismét markáns hangot fog adni követelésének, nyomást gyakorolván a magyar külügyminisztériumra. Nem is tehet mást. Persze Magyarországnak nem feltétlenül egy konfrontáció nyomán kell visszavennie Kárpátalját. Az ukrán gazdasági helyzet mindinkább abba a kiszolgáltatott irányba halad, amikor egyre súlyosabb anyagi tehertétel lesz számára Kárpátalja. Vagyis, vissza lehet vásárolni (ez egy történelmi helyzet). És mielőtt ezért a mondatért megkapnám a "pofonokat" és a kishitűek (de miből, és mekkora tehertétel lenne számunkra; és belerokkanna az ország stb.) sirámait, jelzem, nem rokkanna bele az ország, sőt ehhez partnerünk is lenne, mind politikai, mind gazdasági oldalról. Hogy ki? Természetesen az, akinek ez politikai érdeke. Tessék gondolkodni! 
A magyar külügy - szögezzük le még egyszer - nem tesz semmit kárpátaljai magyarjainkért, sőt... Viszont a kárpátaljai magyarságnak minden jelenlegi nehézségek ellenére muszáj lesz egységesen lépnie, egységre lépnie, és demonstrálnia akaratát, mégpedig markánsan, akár a beregszászi konzulátus előtt is, ha kell minden nap és folyamatosan. 
Lesz-e elég erő Bennetek magyar testvéreink? Lesz, mert az életetekről, a jövőtökről, gyermekeitek, unokáitok jövőjéről van szó. És higgyétek el, a nemzeti elkötelezettségű, anyaországi magyarság ott áll majd mellettetek, és megteszi azt, amit nemzeti küldetéséből adódóan neki is meg kell tennie, mert Kárpátaljának itthon a helye. 
Szépe Áron 
Kapcsolódó: 
   Avram Iancunak állít szobrot az RMDSZ többségű tanács Kovászna városában 
   100 milliárd dollár kártérítést követelnek szerb civilszervezetek a NATO-tól Jugoszlávia bombázásáért 
   Így látja a székelyeket egy indián sámán 
 
A hortobágyi gazdák nem tudják kihajtani az állataikat, mert olyanok nyerték a földeket, akik valótlan adatokkal pályáztak. (
Harangozó Gábor)





és akkor Szabó Tímea…



péntek, március 27, 2015  #[ gabeebee ]Hazai történetek

…és akkor Szabó Tímea, a PM társelnöke kipattant a kamerák elé, majd szigorúan belenézve az objektívekbe tudomására hozta országnak, világnak: 
Orbán Viktor szerdai bejelentésével - miszerint ő rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a pénzt a brókercégektől - bebizonyosodott, hogy a kormányfő csalt, hazudott és becsapta a választókat, bennfentes információkkal élt vissza, cserbenhagyta az országot. Ezért egy országgyűlési határozati javaslatot fogok beadni, amelyben a parlament feloszlatását és előrehozott választásokat fogok kezdeményezni.”

Ez már valami. Mondhatni nagyformátumú ötlet.

Nem tudom, Szabó Tímea mit gondolhat, de valaki szólhatna neki, hogy a párjának egy, azaz 1 db képviselője – ő maga - ül a 200 fős magyar parlamentben. Így aztán elég nehéz lesz oszlatni. Ha pedig a képviselőasszony arra spekulálna, hogy majd a felvilágosult ellenzék összefog, akkor elmesélhetné valaki neki azt is, hogy az összes baloldali csoportosulás mindösszesen 19 százaléknyi mandátumot tudhat a magáénak. Így aztán ez utóbbi ötlet sem tűnik túl meggyőzőnek.

De akkor vajon mégis miben bízik, miben bízhat a PM zászlóvivője?

A parlament feloszlatásához ugyan nem kell kétharmad, azt a törvény szerint a képviselők többségének szavazatával is el lehet érni, de jelen esetben ehhez az kéne, hogy a kormánypárti képviselők egy része együtt szavazzon a kezdeményezőkkel, amire azért valljuk meg, elég kevés az esély.

Azonban Tímeát ezek az apró kis tények nem nagyon aggasztják. Ő, ha törik, ha szakad, benyújtja a határozati javaslatot és kész. Aztán utána majd végighaknizza az összes médiát, hogy ez milyen felvilágosult ötlet volt, de ebben a ultrabrutál mai magyar diktatúrában egész egyszerűen nem lehet érvényt szerezi a demokratikus kezdeményezéseknek.

Így megy ez.





100 milliárd dollár kártérítést követelnek szerb civilszervezetek a NATO-tól Jugoszlávia bombázásáért Kiemelt





2015. március 25., szerda 16:09 Írta:  Orosz Hírek
16 éve kezdődtek meg a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (SRJ) elleni NATO-légicsapások. Szerb civilszervezetek most 100 milliárd dolláros kártérítést követelnek a NATO-tól, a 1999-es bombázások alkalmával okozott jelentős anyagi károk megtérítésére.
Szerb szakértők szerint a légicsapások során keletkezett anyagi kár 60 és 100 milliárd dollár között becsülhető.
A NATO támadásai 11 héten át tartottak, és ez idő alatt különböző források becslései szerint 2000–3000 ember vesztette életét a bombázásokban. A 78 napon át folyamatosan tartó légicsapásokban sérült az ország infrastruktúrája, az ipari, de más létesítmények is.
A légitámadások 1999. március 24-én kezdődtek valamivel 20 óra előtt, Javier Solanának, a NATO akkori főtitkárának a rendelete nyomán. A jugoszláv kormány még ugyanazon az estén hadiállapotot hirdetett.
A Jugoszláviát ért anyagi kárra vonatkozó adatok eltérőek. Az akkori belgrádi hatalom 100 milliárd dolláros kárról beszélt, és kártérítést követelt a NATO tagállamaitól.



Szaúd-Arábia blokád alá vette a Báb el-Mandeb szorost és a jemeni kikötőket 



2015.03.27 09:58 Hídfő.net 
Az Al-Aram egyiptomi újság szerint Szaúd-Arábia blokád alá vette a Báb el-Mandeb szorost, ami a Vörös-tengert köti össze az Indiai-óceánnal. Az arab államok Szaúd-Arábia által vezetett koalíciója ma hajnalban kezdte meg a tengeri blokádot, és az egyiptomi lap meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt is állítja, Szaúd-Arábia nyugati flottája blokád alá vonta a jemeni kikötőket is. 
Báb el Mandeb

Szerdán többek között Bahrain, Katar és Egyiptom is légicsapásokat kezdett Jemenben a huti lázadók pozíciói ellen, elsőként repülőtereken és az infrastruktúra más csomópontjain, ahol külföldi támogatáshoz juthatnak. A katonai beavatkozás Abd Rabbuh Mansur Hadi volt államfő kérésére kezdődött, aki korábban azt követően mondott le, hogy a felkelők januárban elfoglalták az elnöki palotát és házi őrizet alá vették őt. A volt államfő megszökött és elhagyta Jemen területét, majd egy nappal azután, hogy megérkezett Rijádba, Szaúd-Arábia katonai beavatkozást kezdett kormányzata védelmében. 

A Reutersnek nyilatkozó amerikai források tagadják, hogy az Egyesült Államok és a huti mozgalom közt bármilyen titkosszolgálati kapcsolat lenne. 

Az iszlám síita és vahabita irányzatai közt kibontakozó térségi konfliktusnak azonban határozott geopolitikai vonatkozásaai vannak; a szaúdi elit szerint az Egyesült Államok és Irán egyre közelebb kerül egymáshoz a térségi politikában. Szaúd-Arábia saját térségi hatalmi pozíciójának elvesztésétől tartva megkezdett egy sajátos keleti nyitást, melynek részeként a szaúdi sajtó is az amerikai monopólium megtörésének szükségességét hangoztatja, a kormány pedig helyreállítja kétoldalú kapcsolatait Moszkvával és egy új szövetséget hoz létre a Közel-Keleten. A térségi hatalmak külpolitikai orientációjának felcserélődése a kisebb térségi országokban puccsok sorozatát vonja maga után. 




Erre nem számított Izrael - példátlant húzott az USA 




Az Egyesült Államok példátlan lépéssel feloldotta a titkosítását egy 1987-es jelentésnek, amely bepillantást enged az izraeli atomfegyverprogramba - jelentette csütörtökön az izraeli sajtó. 

A Pentagon február elején hírverés nélkül nyilvánosságra hozott egy addig szigorúan titkosnak nyilvánított, az izraeli nukleáris programról készült dokumentumot. Izrael, hogy elejét vegye egy közel-keleti atomfegyverkezési versenynek, soha nem ismerte be hivatalosan, hogy atomfegyverrel rendelkezne, és ezt hallgatásukkal mindeddig tiszteletben tartották az amerikai hatóságok is. 

Idő előtti válasz 

Az 1987-ben a Pentagon irányítása alatt álló védelmi elemzésekkel foglalkozó intézet (Institute for Defense Analysis) által készített dokumentum megjelentetésével azonban Washington megtörte a több évtizedes csendet, s ez a lépés "idő előtti" válasz lehetett Benjámin Netanjáhú március eleji kongresszusi beszédére. 

Az izraeli kormányfő Barack Obama amerikai elnök rosszallása ellenére szólalt fel az amerikai kongresszus két háza előtt, s beszédében az iráni atomprogramot szabályozó egyezmény veszélyeire hívta fel a figyelmet. 

A nyilvánosságra került 87-es, a szövetségesekről készített jelentés első alkalommal részletesen bemutatja az izraeli nukleáris programot, noha a francia, az olasz, a nyugatnémet és más NATO országokról szóló részek továbbra is titkosítva maradtak benne. 

A háromszázhatvannyolc oldalas dokumentum részletesen leírja, hogy Izrael miként fejlesztette katonai technológiáját, nukleáris infrastruktúráját és kutatását a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben. 
A jelentés leszögezi, hogy a nyolcvanas években Izraelben már képesek voltak az atombombánál ezerszer nagyobb hatóerejű fegyver elkészítésére, noha nem állítja egyértelműen, hogy el is készítették volna a hidrogénbombát. A nyilvánosságra hozott irat első ízben ábrázolja a folyamatot, amellyel Izrael hozzájuthatott a hidrogénbombához, és a zsidó állam kutató laboratóriumairól azt állítja, hogy "egyenértékűek a Los Alamosban, Lawrence Livermore-ban és az Oak Ridge-ben lévő" intézményekkel, ahol az amerikai nukleáris arzenált fejlesztik. 
Az 1987-es jelentés szerint Izrael akkor Amerika 1955 és 1960 közötti szintjén állt a nukleáris technológia szempontjából. Washington abban az időszakban az első hidrogénbombáját tesztelte. Amerikában a dokumentum alapján úgy vélték, hogy Izraelben integrált rendszerként fejlesztik a hadsereget, benne a haditengerészetet és a légierőt, és az izraeli katonai technológia "bizonyos esetekben fejlettebb az amerikainál". A jelentés titkosításának feloldását egy Grant Smith nevű amerikai újságíró három éve kezdte kérelmezni a Pentagontól, sikertelensége után peres úton is. Az amerikai kormányzat most elérkezettnek látta az időt a jelentés közzétételére. 
hirhatar.com 
 
 

Először vitt harcijárműveket az USA Ukrajnába 

Az Egyesült Államok szerdán először szállított páncélozott harcjárműveket az ukrán hadseregnek: tíz Humvee terepjáró érkezett Kijevbe, amit személyesen Petro Porosenko ukrán államfő vett át - közölte az MTI. Porosenko a főváros közelében lévő boriszpili reptéren ki is próbálta az egyik páncélozott katonai terepjárót, a Twitteren pedig közölte, hogy nagyra becsüli az Egyesült Államok támogatását. 

230 Humvee érkezik majd Ukrajnába, köztük 30 nehéz páncélzatú és 200 szabványos darab. Oroszország szerint az esetleges amerikai fegyverszállítás Ukrajnának kiélezné a kelet-ukrajnai konfrontációt, amely eddig az ENSZ adatai szerint tavaly április óta több mint hatezer halálos áldozatot követelt... 
Enigmák 




AMERIKA LELEPLEZTE IZRAEL ATOMPROGRAMJÁT



Az Egyesült Államok példátlan lépéssel feloldotta a titkosítását egy 1987-es jelentésnek, amely bepillantást enged az izraeli atomfegyver-programba - jelentette csütörtökön az izraeli sajtó.
A Pentagon február elején hírverés nélkül nyilvánosságra hozott egy addig szigorúan titkosnak nyilvánított, az izraeli nukleáris programról készült dokumentumot.
 
Izrael, hogy elejét vegye egy közel-keleti atomfegyverkezési versenynek, soha nem ismerte be hivatalosan, hogy atomfegyverrel rendelkezne, és ezt hallgatásukkal mindeddig tiszteletben tartották az amerikai hatóságok is.
 
Az 1987-ben a Pentagon irányítása alatt álló védelmi elemzésekkel foglalkozó intézet (Institute for Defense Analysis) által készített dokumentum megjelentetésével azonban Washington megtörte a több évtizedes csendet, s ez a lépés "idő előtti" válasz lehetett Benjámin Netanjahu március eleji kongresszusi beszédére.

Obama bosszúja

Az izraeli kormányfő Barack Obama amerikai elnök rosszallása ellenére szólalt fel az amerikai kongresszus két háza előtt, s beszédében az iráni atomprogramot szabályozó egyezmény veszélyeire hívta fel a figyelmet.
 
A nyilvánosságra került 87-es, a szövetségesekről készített jelentés első alkalommal részletesen bemutatja az izraeli nukleáris programot, noha a francia, az olasz, a nyugat-német és más NATO országokról szóló részek továbbra is titkosítva maradtak benne.
 
A háromszázhatvannyolc oldalas dokumentum részletesen leírja, hogy Izrael miként fejlesztette katonai technológiáját, nukleáris infrastruktúráját és kutatását a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben. 

Pusztító erő

A jelentés leszögezi, hogy a nyolcvanas években Izraelben már képesek voltak az atombombánál ezerszer nagyobb hatóerejű fegyver elkészítésére, noha nem állítja egyértelműen, hogy el is készítették volna a hidrogénbombát. 
A nyilvánosságra hozott irat első ízben ábrázolja a folyamatot, amellyel Izrael hozzájuthatott a hidrogénbombához, és a zsidó állam kutató laboratóriumairól azt állítja, hogy „egyenértékűek a Los Alamosban, Lawrence Livermore-ban és az Oak Ridge-ben lévő” intézményekkel, ahol az amerikai nukleáris arzenált fejlesztik. 
 
Az 1987-es jelentés szerint Izrael akkor Amerika 1955 és 1960 közötti szintjén állt a nukleáris technológia szempontjából. Washington abban az időszakban az első hidrogénbombáját tesztelte. 
Amerikában a dokumentum alapján úgy vélték, hogy Izraelben integrált rendszerként fejlesztik a hadsereget, benne a haditengerészetet és a légierőt, és az izraeli katonai technológia „bizonyos esetekben fejlettebb az amerikainál”. 
A jelentés titkosításának feloldását egy Grant Smith nevű amerikai újságíró három éve kezdte kérelmezni a Pentagontól, sikertelensége után peres úton is. Az amerikai kormányzat most elérkezettnek látta az időt a jelentés közzétételére.




A NYUGATI SAJTÓ HAZUDIK AZ AMERIKAI FEGYVERSZÁLLÍTÁSOKRÓL

2015.03.26 07:48


A nyugati sajtó fedezni próbálja az Egyesült Államok Ukrajnának történő fegyverszállítását, hogy mentesítse Washingtont a háború pusztításának felelőssége alól: magyarországi hírportálok is leközölték azokat a fotókat, melyek azt hivatottak tanúsítani, hogy az amerikaiak átadták az első Humvee terepjárókat az ukrán hadseregnek. Az MTI híre szerint szerdán tíz terepjáró érkezett Kijevbe, és Petro Porosenko ünnepélyesen átvette az egységeket, valamint a boriszpili reptéren ki is próbálta azt. Az MTI azonban a nyugati sajtót használja hírforrásként, ami esetenként fél éves késéssel számol be az ukrajnai fegyverszállításokról, rendszerint csak akkor, mikor már a sajtóban terjedő képi- és videoanyagok miatt nem lehetséges a fegyverszállítás elhallgatása.
Hídfő.net.ru | Humvee Ukrajna
Februárban több nemzetközi hírügynökség és a főbb orosz sajtóorgánumok is beszámoltak arról, hogy miután Debalcevoból kivonult az ukrán hadsereg, a bevonuló népfelkelők nyugati haditechnikai eszközöket foglalta le, többek között hátrahagyott Humvee terepjárót is találtak. Ez amiatt volt lehetséges, mert az ukrán hadsereg hetekkel korábban elvesztette a város védelmének ellátásához szükséges útvonalakat, és az ukrán csapatok kimenekítése csak fegyverletétel árán volt megvalósítható. A városban több ezer ukrán katona tartózkodott a minszki megállapodás aláírását követően, ők minden fegyvert és harceszközt hátrahagyva távoztak a városból. Az amerikai katonai terepjárót február 19-én, az ukrán csapatok ellenőrzőpontja mellett találták hátrahagyva, vagyis hazugság, hogy az amerikaiak csak most szerdán szállították volna le az első egységeket Ukrajnának.
Amerikai Humvee terepjáró, Debalcevoban, februárban - kicsit rosszabb állapotban:







A NATO ellen tüntettek Pozsonyban



Több száz fős tömeg gyűlt össze csütörtökön este a pozsonyi Hviezdoslav téren - az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének közelében - azon a tüntetésen, amelyet szervezői a NATO-támaszpontok kilátásba helyezett kiépítése elleni tiltakozásul hirdettek meg.
A tiltakozó megmozdulás több civil szervet - köztük a szlovák-orosz baráti társaság - rendezésében zajlott, s már a második ilyen tüntetés volt Pozsonyban és a sokadik Szlovákiában két héten belül. A rendezvénynek a szervezők szerint a meghirdetetten kívül több apropója is volt, részint Szlovákia NATO-csatlakozásának közelgő, valamint Szerbia a NATO általi bombázásának a közelmúltban volt évfordulója. A rendezvényen a szervezők aláírásgyűjtést is elindítottak. 
A tiltakozás résztvevői "Nem akarunk NATO-támaszpontokat", illetve "NATO - gyilkosok, megszállók" és hasonló feliratú transzparenseket emeltek a magasba, néhány ember kezében szlovák és orosz nemzeti lobogót is látni lehetett, illetve a szónoki pulpitus közelében néhányan egy "Novorosszija" (a szakadár ukrajnai területek utaló) zászlót is kifeszítettek.
A tiltakozó megmozdulás során több civil szervezet aktivistája intézett beszédet a tüntetőkhöz. A szónokok rendszerint az észak-atlanti szervezet különböző szerepvállalásait, illetve Szlovákia NATO-tagságát bírálták és elutasították a NATO-támaszpontok esetleges szlovákiai kiépítését. A tiltakozás egyik résztvevője és szónoka Ján Carnogursky a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) egykori alapítója, egykori miniszterelnök és igazságügyi miniszter volt. Carnogursky az ukrajnai konfliktust azt "oligarchák háborújának" nevezve, s azt hangsúlyozta: el kell utasítani a NATO-támaszpontok szlovákiai kiépítését, mivel azok közelebb hozzák Szlovákiához a "keleten dúló háborút."





TTIP - Amikor a kufár szellem átgázol mindenen 



2015. 03. 25. 22:01 Alfahír 
Szerdán tartották a 27. GMO-Kerekasztalt, aminek aktualitást az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió (EU) közötti szabadkereskedelmi egyezmény (Transatlantic Trade and Investment Partnership - TTIP) közelgő aláírása adott. Vajon megvédhető-e hazánk GMO-mentessége? S ha igen, akkor mekkora árat kell ezért fizetnünk? 
Korábban többször is foglalkoztunk már a TTIP-pel, és meg kellett állapítanunk, hogy nem egy kereskedelmi egyezményről szól ez a történet, hanem egy civilizációs fordulóponthoz jutott el az emberiség. 

A GMO-Kerekasztal felszólalói és vendégei azonban elsősorban nem gazdasági és társadalmi szempontból vizsgálták a TTIP-t, hanem Magyarország génmódosított élelmiszerektől való mentességének megőrzése mellett álltak ki. 
Ne a GDP legyen elsődleges! 
Sallai R. Benedek (LMP), az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának az elnöke a pártja által kezdeményezett parlamenti vitanapra hívta fel a figyelmet, amivel kapcsolatban abbeli örömét fejezte, hogy az ellenzéki pártok között szövetségesekre is talált. 
Mi egy olyan nemzetállamban hiszünk, aminek a gazdasága a természeti erőforrások figyelembe vételén alapszik - jelentette ki az ellenzéki képviselő, majd arra figyelmeztetett, hogy a szabadkereskedelem kockáztatja ezt a berendezkedést. 
A magyar, de még az európai vállalkozások sem hasonlítók össze az Egyesült Államok gazdasági erejével, nem vagyunk versenyképes pozícióban - mondta el. Mint elmondta, bár csekély mértékben növekedhet a GDP a német autóipar bővülése eredményeként, de minden más ágazatban komoly visszaesés várható. 
Hozzátette azt is, hogy nem a GDP-nek kellene lennie az első számú mérőszámnak egy normálisan működő ország esetén, azt kellene elsősorban figyelembe venni, hogy mi jó az emberek számára 
Megfizetjük a GMO-mentességünk árát 
Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének (MTVSZ) programigazgatója arra emlékeztetett, hogy akár okafogyottá is válhat a TTIP ratifikálása, ha Brüsszel tető alá hozza az EU és Kanada közti szabadkereskedelmi egyezményt (Comprehensive Economic and Trade Agreement - CETA). Ugyanis az észak-amerikai országban számos Egyesült Államokbeli cégnek működik leányvállalata, többek között a hírhedt Monsanto biotechnológiai vállalatnak is. 
Fidrich Róbert a CETA-t mintának tekinti, mivel ez már magában foglalja a beruházó és az állam közötti vitarendezés (ISDS) mechanizmusát. Ha az Unió rábólint erre az egyezményre, akkor egy offshore bíróságon a kanadai cégek a kereskedelem korlátozása miatt bármikor pert indíthatnak európai államok ellen. 
Következésképpen, ha a Monsanto úgy érzi, hogy a magyar állam GMO-tilalma sérti a pénzügyi érdekeit, kártérítést követelhet hazánktól. Hogy ez mennyire valós kockázat, azt jól példázza, hogy a kanadai Gabriel Resources bányavállalat 4 milliárd dollár kártérítést követel szomszédunktól, mert Bukarest megtiltotta a cianidos technológia használatát Verespatakon - mondta el. 
Egyébként az észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény (North American Free Trade Agreement, NAFTA) értelmében Kanadától már több mint 171 millió dollárt pereltek ki amerikai vállalatok kereskedelmi korlátozás címén. 
A TTIP támogatói az élelmiszer-biztonság és a környezetvédelem elé helyeznék a kereskedelmi profitot, és felváltanák az európai szabályozásra jellemző elővigyázatosság elvét, sőt Brüsszelben már azon dolgoznak, hogy megtalálják a módját a génmódosított termékekre vonatkozó zéró-tolerancia feloldására is - húzta alá a szakember. 
Végül arra figyelmeztetett, hogy Washington szerint a kontinensünkön bevezetett GMO összetevőt jelző címke csak egy kereskedelmi korlát, amit az Egyesült Államok el akar tüntetni. 
Génmegszökés 
dr. Varga Zoltán, a debreceni egyetem professzora az ökológiai kockázatokra hívta fel a figyelmet. 
Génmegszökésnek nevezte azt a folyamatot, amikor a génkezelt összetevőket tartalmazó virágpor, a szél segítségével, akár több kilométer távolságból is megfertőzi a biokultúrát. Ezek az események gyakorlatilag ellenőrizhetetlenek, ugyanakkor a fertőzésre sok bizonyíték utal. 
Leszögezte, hogy meg kell találni a módját, hogy valahogy kiváltsuk a GMO-mentes takarmányra a jelenlegi importot. 
Csirkehús - extrákkal 
Darvas Béla, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Ökotoxikológiai Osztály vezetője az Egyesült Államok export élelmiszereivel kapcsolatos figyelmeztetésekről tartott egy összefoglalót. 
Az Európai Gyors-riasztási Rendszer (RASFF) kimutatása szerint a negyedik legtöbb élelmiszer-biztonsági észlelés az Egyesült Államokból érkezett termékek esetében volt (a vonatkozó listát egyébként Kína vezeti). 
Ebből a szempontból, rossz csere lenne hazánk számára, ha a magyar mezőgazdaság által megtermelt kiváló minőségű termékeket felváltanák a tengerentúli vackok. 
Elmondása szerint, a csirketápokban - és ezáltal magában a csirke húsban - jelenlévő antibiotikumok például újdonságnak számítanak. 
Az amerikaiaknak tök mindegy 
Székács András, a Központi Környezet- és Élelmiszer Tudományi Intézet igazgatója Új technológiák megítélése az európai közvéleményben című előadásában különböző kutatási eredményekből megállapította, hogy az európai (köztük a magyar) társadalom sokkal érzékenyebb az élelmiszer-biztonságra, mint az amerikai közvélekedés. 
Az EU-ra kiterjedő vizsgálatból kiderül, hogy az európai polgárok értesültek már a génmódosított élelmiszerekről (az országonkénti megoszlás 49 és 95 százalék között található), és a 70 százalékuk szerint az ilyen komponenst tartalmazó növények nem természetesek, és a megkérdezetteknek mindössze kevesebb mint egyharmada vélte úgy, hogy a GMO engedélyezése gazdasági előnnyel párosul majd - részletezte a professzor. 
Ezzel szemben az amerikaiak 88 százalékának fogalma sincs arról, hogy mi az a GMO, míg ötven százalékuk szerint még soha nem evett olyan ételt, amely génkezelt összetevőt tartalmazott. Ami nyilvánvaló módon nem felel meg a valóságnak - húzta alá. 
Gondot jelenthet az is, hogy amíg az Egyesült Államokban az élelmiszer-biztonság utólagos, minősített adatokra alapszik, addig Európában az elővigyázatosság elve az elfogadott. 
Két ennyire eltérő fogyasztói attitűddel rendelkező társadalmat nem lehet egységesített piacon kiszolgálni. 
A kufár szellem 
A vitához Ángyán József agrármérnök is hozzászólt, meglátása szerint az amerikaik által hazánkra nehezedő nyomás gyengülésének oka az is lehet, hogy az Orbán-kormány most már közel sem fejt ki akkora ellenállást TTIP ellen, mint tette azt például ősszel. 
Figyelmeztetett arra is, hogy az a káros folyamat, ami a termőföldet a tőke szabad-áramlásába kényszerítette, még nem állt meg, sőt csak erősödik. Erre példaként Giró-Szász András, kommunikációért felelős államtitkár egy televízióban elhangzott kijelentését hozta fel: Európában vannak olyan országok, amelyek értékalapúak, és vannak olyanok, amelyek érdekalapúak. Mi az utóbbiba tartozunk. 
De, ha eltűnnek társadalmunkból az értékek, akkor a kufár szelem átgázol mindenen - szögezte le a professzor. 

Egy új jelentés megállapítja, hogy több mint két millió embert öltek meg az USA "terror elleni háborújában" (...) 
Három trillió dollárt költöttek Afganisztán, Irak és Pakisztánra. És az eredmény...? 


Füzet tárja fel az újkori rabszolga-kereskedelem titkait

2014. február 10. 19:52
Megdöbbentő részletek tárulnak fel annak a rabszolga-kereskedőnek a füzetéből, amely még egy tavalyi aukción került elő. A bristoli Cranfield Becher ebben írásos utasításba adja a Jason Gally kapitányának, hogy annyi "négert cseréljen, amennyit a hajó elbír".

Korábban


A bristoli kereskedő pontosítja kívánalmait, amennyiben a rabszolgáknak nem szabad "túl öregnek, rokkantnak vagy fiatalnak" lenniük, továbbá világossá teszi, hogy rájuk mint árucikk tekint, amit adni-venni lehet. A 270 éves füzet pénzügyi fejezetében foglaltak szerint a Jason Gally 1743 és 1746 között ment Bristolból Afrikába, hogy a fekete kontinensen rabszolgákat szerezzen.
A borjúbőr kötésű füzet
A hajó kapitányának adott írásos utasítás értelmében a 2742 font értékű szállítmányt (konyakot és fegyvereket) angolai rabszolgákra kellett cserélni. A feketéket ezt követően Észak-Amerikába vitték, ahol fejenként 18 fontért eladták őket, a pénzen vett cukrot és rizst aztán visszaszállították Bristolba. A borjúbőrbe kötött füzetet még tavaly vásárolta meg hétezer fontért a Bristol Record Office és először állították ki a múlt héten.
A füzet részletesen szól a hajó felszereléséről, a gyapottermékek, a konyak és a fegyverek áráról, valamint kitér a rabszolgák eladásából származó busás haszonra is. Becher utasításában felhívja a legénység figyelmét, hogy gondoskodjanak a rabszolgákról, etessék őket és előzzék meg a visszaéléseket, ugyanakkor akadályozzák meg az esetleges lázadást, s vigyázzanak a fedélzetre kerülő, járványokat terjesztő emberekkel.
A hajó és a rabszolgák
Az Anglia délnyugati részén, Londontól 185 kilométerre nyugatra található Bristol fontos kikötő város, s az újkori rabszolga-kereskedelem egyik központja volt: 1697 és 1807 között 2018 hajó hagyta el kikötőjét és ment Afrikába, évente átlagosan húsz, amelyeken összesen 500 ezer rabszolga "fordult meg", ami a brit rabszolga-kereskedelem ötödének felel meg. Bár Bristol már a kereskedelem tetőpontja (1730-1745) előtt tehetős város volt, mint a rabszolga-kereskedelmi háromszög egyik pontja, tovább prosperált, kereskedői pedig az Afrikából elhurcolt feketék után 50-100 százalékos hasznot zsebeltek be.


Indián népirtás - széljegyzet egy dél-amerikai külügyi látogatáshoz 

Forrás: https://kuruc.info/r/7/96050/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Újsághír: hétnapos dél-amerikai látogatásra utazott szombat este Martonyi János külügyminiszter. A budapesti diplomácia vezetője Argentínát és Brazíliát keresi fel, mindenekelőtt gazdasági témákról folytat megbeszéléseket, és találkozik a helyi magyarság képviselőivel. Martonyi hivatalos programjának részeként hétfőn megkoszorúzza Raoul Wallenberg Buenos Aires-i köztéri szobrát, s részt vesz azon a rendezvényen, amelyet a zsidómentő svéd diplomata emlékére tartanak, majd tovább utazva, pénteken Brazília fővárosában megnyitja a Wallenberg életéről szóló kiállítást. Véleményünk szerint a latin-amerikai, holokauszttal kapcsolatos, magyarországi közszereplők részvételével zajló megemlékezések felvetnek néhány kérdést. Tudniillik, a ma kánonként irányadó neoliberális ideológia meghatározása szerint minden ember – nemre, fajra, vallásra, bőrszínre való tekintet nélkül – azonos értékű, s így elfogadhatatlan bármiféle rasszista vagy fajgyűlölő elgondoláson alapuló diszkriminációs jellegű politikai-közéleti megnyilvánulás bárhol, az ún. euroatlanti civilizációhoz tartozó országokban. Úgy gondoljuk, hogy amennyiben ezt az elvet a budapesti diplomácia vezetői magukra nézve is kötelező dogmának tartanák, úgy a latin-amerikai látogatás előkészítésekor semmiképpen nem feledkeztek volna meg a kora újkori egyetemes történet két világrengető, tragikus fejleményéről: az indián őslakosok tízmillióinak európai hódítók általi kiirtásáról, valamint az Afrikából Amerikába irányuló néger rabszolga-kereskedelem, s az Egyesült Államokban hivatalosan 1865-ig létező fekete rabszolgatartás történelmi tényéről. Az 1492. év fordulópont a világtörténelemben. 1492 januárjában a rekonkviszta lezárásaképpen a spanyolok visszafoglalták Granadát, és kiűzték az arabokat Európából, ugyanezen év márciusában Katolikus Ferdinánd, spanyol uralkodó kiadta a zsidóknak országából történő kiűzését elrendelő dekrétumot, végül augusztusban többéves huzavona után elindulhatott Kolumbusz Kristóf nagy felfedező útjára. Közismert, hogy Amerika 1492. évi felfedezése – itt témánk és a mai világrend kialakulásának szempontjából teljes mértékben figyelmen kívül hagyható, hogy korábban más kontinensről kik és mikor jártak már az Újvilágban – és a világpiac kialakulásának egyik kísérőjelensége, illetve következménye volt a gyarmatosítás, melynek során a 16. század „szuperhatalma”, Spanyolország – Brazília kivételével – meghódította egész Közép- és Dél-Amerikát, ily módon I. Károly (1516-1556) spanyol király – egyben V. Károly néven 1519-től német-római császár is – olyan kiterjedésű világbirodalom feje lett, amelyben soha nem nyugodott le a nap. Sőt, utóda, az Escorialt uralkodói rezidenciájaként Madrid mellett megálmodó II. Fülöp (1556-1598) a szomszédos Portugália feletti uralmat is megörökölte 1580-ban, így ennek az ibériai államnak a hatalmas gyarmatbirodalma – közte a legértékesebb Brazíliával – szintén spanyol kézre került jó félévszázadra. Az európai hódítók újvilági megjelenése a halálos ítéletet jelentette az indián őslakosok, illetve az ősi, amerikai azték, maja és inka civilizációk létére nézve. Háború kezdődött a gyarmatosítók között és harc az indiánok ellen. Rablás és fékeveszett öldöklés, hatalomvágy és hajsza az aranyért és ezüstért, hitszegések és tömeggyilkosságok a kereszténység terjesztésének, hittérítésnek az ürügyén – ezekből a mozaikkockákból tevődik össze Eldorádó meghódításának történelmi képsora. 1519-1520-ban Hernando Cortez elfoglalta a mai Mexikó területén található maja és azték birodalmat. A konkvisztádor emberei elszántságát és kíméletlenségét azzal a vakmerő elhatározással fokozta a végsőkig, hogy az expedíció flottájának hajóit felgyújtatta. Ezt követően bevonult az azték fővárosba, Tenochtitlanba, amely az Itáliában járt spanyolokat Velencére emlékeztette, hiszen nagy tavak, lagúnák, természetes és mesterséges csatornák, apró szigetek szövevényére épült. Cortez meglátogatta a spanyol főhadiszállástól nem messze fekvő királyi palotájában az azték uralkodót, Montezumát. A visszavezető utat sűrűn felállított páncélos őrökkel biztosította. S az istenkirályt birodalma és fővárosa központjában foglyul ejtette. Cortez a merész államcsínyt a protokolláris tisztelet minden külső jelével álcázva Montezumát vendégként a spanyol főhadiszállásra vitte. A drámai patthelyzetet úgy oldotta meg, hogy a spanyol had kitörése előtt a fogoly uralkodót Cortez megfojtatta, s kezdetét vette a mai Mexikó kíméletlen leigázása és gyarmatosítása. A másik nevezetes spanyol hódító-felfedező, Francisco Pizarro 1532-ben szállt partra – két korábbi, sikertelen kísérletét követően – a mai Peru területén, hogy birtokba vegye Latin-Amerika másik, mesés gazdagságú civilizációs államalakulatát, az inka birodalmat. Pizarro csapatai 1531 novemberében érték el Juan de Atahualpa király székhelyét, Cajamarca városát. Az inka uralkodó tárgyalásra invitálta a spanyol konkvisztádort, aki elfogadta a meghívást. S megismétlődött a jó évtizeddel korábbi, mexikói forgatókönyv. Cortez saját fővárosában ejtette túszul Atahualpát. 1532. november 12-én az előző napi látogatás viszonzásaként a „Nap Fia” meglátogatta az általa kijelölt palotában a spanyol fővezért. Pedro Pizarro történetíró negyven évvel később kiadott emlékirataiban írta meg Atahualpa végzetét. A spanyol főhadiszállás kapujában egy pap, Vincente de Valverde hosszú, spanyol nyelvű prédikációt tartott, amelyből az inka király egy szót sem értett. A szónoklat végén meghódolást követelt, és teátrális gesztussal felmutatta neki a Bibliát. Atahualpa hanyag mozdulattal félretolta a számára semmit sem jelentő könyvet, hiszen sejtelme sem volt róla, mi az. Erre a pap istenkáromlónak nyilvánította, mire Pizarro parancsot adott embereinek, hogy támadják meg a ”Nap Fiának" kíséretét. A spanyol lovasság a palota előtti térre vágtatott, nyomukban szorosan következtek a gyalogság egységei. Fél óráig tartott a mészárlás, több ezer halott maradt a csata helyszínén, és Atahualpa a spanyolok foglya lett. Néhány hetes fogság megtörte ellenállását. Beleegyezett abba, hogy hűbérurának ismeri el a spanyol királyt, felveszi a kereszténységet, továbbá országának arany- és ezüstkészleteit kiszolgáltatja az európai hódítók számára. Miután a Pizarro által Atahualpa örökösének kiszemelt féltestvérét, Huascart az inka uralkodó megölette, a spanyolok egy rendkívüli törvényszéket állítottak fel az ügy elbírálására. Az ítélet hamar elkészült. A törvényszék mérlegelve a vádlott „pogányságát és gyalázatos istenkáromlásait, mérlegelve továbbá, hogy alattvalóit a spanyol hadsereg ellen fegyveres felkelésre lázította – ily sok bűnéért Peru ez idő szerinti uralkodóját halálra ítéli. Jóindulattal figyelembe veszi azonban, hogy ha a bűnös megtagadja pogány hitét, és személyét az irgalmas egyház védelme alá helyezi. Ez esetben vétkeiért nem a máglya tűzhalálával fizet, hanem csak a pellengéren megfojtás által kerül az élők közül a holtak világába”. Atahualpa belátta, hogy nincs más választása, mint a lassú és elevenen elégő tűzáldozat vagy a másik, pillanatnyi szenvedéssel járó halálnem kényszerű vállalása. Ezért, amikor a spanyolok a vesztőhelyen álló máglyához vezették, kijelentette, hogy hajlandó megkeresztelkedni. Így a „kegyesebbik” végzet jutott osztályrészéül. A spanyol – illetve a nyomában következő portugál, francia, holland és angol – gyarmatosításnak több tízmillió indián őslakos esett áldozatául, s ez alighanem a világtörténelem eddigi legnagyobb népirtása volt. Különös módon a túlélő örökösök vonatkozásában eddig még nemzetközi diplomáciai fórumokon, világszervezeti színtereken nem vetődött fel a kárpótlás és a bocsánatkérés lehetősége és szükségessége az érintett államok részéről. Az indián genocídium történelmi tényéhez szorosan és elválaszthatatlanul kapcsolódik a négerek amerikai jelenléte és fél évezredes történelme – a feketék ugyanis nem őslakosok, hanem jövevények az amerikai kontinensen –, illetve a modernkori rabszolgaság kérdésköre. Az elnyomott, rabszolgasorba kényszerített és halálba hajszolt indiánok védelmében elsőként egy humanista spanyol pap, utóbb a mexikói Chiapa püspöke, Bartolomé Las Casas emelte fel a szavát. Az Indiák története című – Las Casas-jelentés néven elhíresült – művében szörnyű részleteket sorol fel az indiánok rabszolgaságáról. Többek között ezt írja: „Határozottan állíthatom, hogy a könyvemben feldolgozott negyven esztendő alatt a keresztények uralma és ördögi tettei következtében 12 milliónál több férfi, nő és gyermek halt meg igazságtalan halállal; sőt inkább azt mondhatom – és nem hiszem, hogy tévedek – hogy az áldozatok száma meghaladja a 15 milliót is”. A mérhetetlen emberi szenvedésáradat, az indiánok reménytelen sorsa láttán egyik írásában azt a javaslatot tette, miszerint kevésbé kegyetlen megoldás lenne, és kevesebb ember pusztulna el, ha az újvilági ültetvényeket afrikai négerekkel műveltetnék. Engedélyezzék tehát a gyarmatosítóknak az afrikai feketék betelepítését. Kétségtelen, hogy az afrikai rabszolgacsempészet – kisebb mértékben – már a 16. század eleje óta folyt, azonban egy tekintélyes klerikus állásfoglalása nagyot nyomott a latban az emberkereskedelem legalizálására. Juan de Selvajo kancellár kifejezetten jó gondolatnak tartotta a négerek Amerikába történő betelepítését, s kijelentette, hogy egy izmos fekete munkája négy indiánéval is felér. S ezzel kezdetét vette a „nagyüzemi” rabszolga-kereskedelem, amely a 16-18. század folyamán a legjövedelmezőbb üzleti vállalkozás volt, annál is inkább, mivel szétválaszthatatlanul összefonódott a gyarmatáruk, luxuscikkek, az arany és ezüst európai importjával. A fentebb írtak tükrében végképp „érthetetlen” számunkra, hogy míg Martonyi János latin-amerikai útja során két helyszínen is megemlékezik a holokausztról, addig egyetlen együttérző, empatikus kijelentésre sem méltatja az indián genocídium áldozatait, valamint a néger rabszolgaságot sem ítéli el kellő határozottsággal, noha azt a Magyarországot az emberi jogok tiszteletben tartásáról folyamatosan és fölényes magabiztossággal, lekezelően kioktató „nagy testvér”, az USA birodalmában mindössze 147 esztendővel ezelőtt törölték el. Frissítés: Zárszó Az amerikai kontinens meghódítása során – a dolog természetéből adódóan – az egyes indián törzsek is véres megtorló hadjáratokat folytattak egymás ellen, sok esetben a jövevény fehérekkel szövetkezve, miként az a legszélesebb közvélemény előtt is evidencia lehet, ha máshonnan nem, Mel Gibson Apocalypto című filmjéből mindenképpen. Az őslakosok számához mérten kezdetben parányi kisebbséget alkotó európai hódítók többek között azért tudtak történelmi mértékkel tekintve igen rövid idő alatt látványos politikai és katonai sikereket elérni, mert óriási haditechnikai fölényben voltak az indiánokkal szemben: volt tűzfegyverük és lovasságuk, ellenben az őslakosoknak nem álltak a kor csúcsfegyvernemei a rendelkezésükre. Különösen a gyarmatosítás kezdeti időszakában, a 16-17. században mindennaposak voltak a hódítók által elkövetett mészárlások és kegyetlenkedések. Ez korántsem meglepő, hiszen az európai fehér népek a korszakban egymás ellen is horrorisztikus háborús bűntetteket követtek el, mi több, egy azon nemzet fiai vívtak egymás ellen véres polgárháborúkat. A teljesség igénye nélkül említsük meg az itáliai háborúkat (1494-1559), a francia vallásháborút (1562-1598) és a harmincéves háborút (1618-1648), melyet a 17. század világháborújaként is szokás emlegetni. A szadista kegyetlenkedéseket illetően tehát korántsem lehetett hiányérzete a kor emberének, akárhol is élt a földkerekségen. Az amerikai gyarmatokon elkövetett indián népirtás tényét maguk az európai kútfők is megerősítik (történeti összefoglalók, diplomáciai és uralkodói levelezések stb.). A fentebb már hivatkozott főpap, a spanyol Las Casas például naturalisztikus aprólékossággal a következőkről tudósít: „…A keresztények lóháton rontottak rájuk (ti. az indiánokra – L.Zs.); karddal és lándzsával öldökölték őket. Mintha csak juhnyájat rohantak volna meg: aki útjukba került, fiatal vagy öreg, férfi vagy szoptatós asszony, felkoncolták, szétszaggatták. A csecsemőket letépték anyjuk kebléről, s a kisdedeket sziklához vágva zúzták szét fejüket. Akasztófákat állítottak, és ’Megváltónk és tizenkét apostola tiszteletére’ tizenhármasával függesztették fel az indiánokat, s lassú fuldoklásuk közben tüzet gyújtva alattuk, égették őket… Magam szemével láttam, hogy néhány indián főembert különlegesen kegyetlen módon, úgy végeztek ki, hogy rácsra kötözték őket, és a rács alatt lassan parázsló tüzet égettek. Aki tudott, menekült; a szökevényeket dühös ebekkel üldözték, amelyek percek alatt darabokra tépték az elfogottat… S ha néha megtörtént, hogy az indiánok igaz okból, maguk védelmében megöltek néhány fehér embert – ez volt a válasz: minden megölt keresztényért száz indiánt kell kivégezni! … Határozottan állítom, hogy az indiánoknak mindig igaz okuk volt a keresztények elleni harcra; a keresztényeknek ellenük viselt háborúi pedig mindig nélkülözték a helyes alapot, ördögi háborúk voltak ezek, minden zsarnoknál igaztalanabbul indították ezeket a hadjáratokat…” – írja mindezt egy spanyol prelátus. S említhetnénk a magyarországi hajdúk vagy az ukrán-orosz kozákok által elkövetett rémségeket, de fölösleges. Nem vagyunk a kettős mérce hívei, s miként a nemzeti radikális oldalon méltán közkedvelt Kárpátia együttes 1956-os emlékdalában hirdeti: „mert a bűn az csak bűn marad, kezükhöz vér tapad…”, s ez az állítás igaz bárkire, bármely korban élt is, aki embertelenséget és gaztettet követ el, vallja magát akármilyen politikai oldal képviselőjének vagy akármelyik nemzet fiának. Lipusz Zsolt – Kuruc.info 
Forrás: https://kuruc.info/r/7/96050/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




Terv az ausztrál bennszülöttek ivóvizének MEGMÉRGEZÉSÉRE!



A Intervencionista holokauszt

csütörtök 26 március 2015




definiálatlan

Ebben a hónapban, az orvosok társadalmi felelősségvállalás kiadott egyjelentést , hogy hány afgánok, irakiak, és a pakisztániak öltek meg a tíz éves amerikai "terrorizmus elleni háború". Címe: "Body Count" a jelentés a Nobel Béke-díjas szervezet úgy találta, hogy mit kellett volna, hogy a világ biztonságosabb hely ténylegesen eredményezett tömeges halálozással számára történelmi léptékű.  Ami a test számít, a jelentés megállapította, hogy: 
... A háború, közvetlenül vagy közvetve, megölt mintegy 1 millió ember Irakban, Afganisztánban és 220.000 80.000 Pakisztánban, azaz összesen mintegy 1,3 millió. Nem szerepel ez a szám további háborús övezetekben, mint például Jemen. Az pedig mintegy 10-szer nagyobb, mint amelyek a lakosság, a szakértők és döntéshozók tisztában vannak, és szaporították a média és a nagyobb civil szervezetek. És ez csak egy óvatos becslés. Az összes halálesetek száma a három fent nevezett országok is meghaladhatja a 2 millió, míg a lenti ábrát 1.000.000 igen valószínűtlen.
Nem kevesebb, mint kétmillió ember vesztette életét. Valamint három billió dollárt költött. Az eredmény ebben az évtizedben a pusztítás egy sokkal veszélyesebb és illékony Közel-Keleten és Dél-Ázsiában, mint korábban a intervenciósok kezdett. Nem csak a hiba, de egy rendkívül erkölcstelen és csúnya hiba. A jelentés rámutat arra, milyen nehéz, hogy pontos száma, akik megölték az amerikai terror elleni háború miatt, már az elejétől, az amerikai számolva áldozatot saját oldalán . Áldozat amerikaiak rosszul célzó, vagy más módon biztosított polgári-gyilkos csapásokat számított kicsit a szemét a Pentagon és az amerikai politikai vezetés. Az amerikai kormány nem sok érdeklődést az amerikai közvélemény ismerve a sok halottat - különösen civileket ölt meg - a tengerentúlon, mert fennáll annak a veszélye, hogy az veszélyeztetheti az USA támogatja a műveleteket. Jelentésben szereplő, amerikai General Stanley A. McCrystal mondta székfoglaló beszédében az ISAF parancsnoka 2009 júniusában, hogy " Hiszem, hogy a észlelés okozta civil áldozatok egyike a legveszélyesebb ellenségei szembe kell néznünk. "  Szóval, az amerikai kormány megtett minden tőle telhetőt, hogy ezt az információt az amerikai állampolgárokat. A média mindig kész, hogy segítsen. Ahogy a jelentés megállapítja:





... A média, és még részei a tudományos élet, legyen az ideológiailag motivált vagy irányított más érdekek, használjon élesen megtisztítva adatok (lásd 3. fejezet: "A számok War") És ez meglehetősen sikeres volt: Egy 2007-es közvélemény-kutatás, az amerikaiak becsült száma megölt irakiak kevesebb, mint 10.000.
Sőt, mint említettük, a jelentés megállapítja, hogy a több irakiak megölték a 2003-as invázió kezdve a szomszédságában egy millió. Természetesen a neokonok és intervenciósok mindig, hogy a logikus érv, hogy nem amerikai beavatkozás a test számít volna magasabb volt, mint ahogy azzal érvelt idején, hogy egy harmadik világbeli ország a világ másik felén, hogy még soha nem támadtak meg minket jelentette egzisztenciális fenyegetést jelent az Egyesült Államokban. mellett érvelnek, amely hatékonyan örökös amerikai csapatok afganisztáni jelenlétét, elnöke az amerikai képviselőház fegyveres szolgálatok bizottsága, Rep. Mac Thornberry (R-TX), hibáztatja a katasztrófa Irakban az amerikai hadsereg kivonását helyett az amerikai támadás:


Mindenki várja a napot, amikor az afgánok megfelelnek az összes saját biztonsági igények, de Irakban megmutatta nekünk a következményei hagyva a törékeny szövetségese túl korán.
Ez a re-írás a történelem nem megy vitatott. A büntetést a mi kelljen elviselniük több katasztrofális beavatkozások elhalványul csak fészkét, hogy a büntetés, hogy egy ártatlan polgári egy olyan országban "felszabadították" az amerikai bombák.







A Jezsuiták, mint gazdasági és katonai szervezet - a valódi háttérhatalom 




Nem az Egyesült Államok, Oroszország vagy Kína az igazi hatalom a világon. Hanem Róma. A Római Katolikus Egyház (Vatikán) az egyetlen leghatalmasabb erő a világon. Ugyanakkor a Vatikán a férfiakból álló legnagyobb szerzetesrend, a jezsuiták irányítása alatt áll. 

A jezsuita rendet 1534-ben hozták létre, hogy az "ellenreformációt" szolgálják - az Egyház karja, mely segít harcolni a muszlimokkal és a Protestáns Reformátorokkal. Ők azonban kémkedéssel harcoltak. A jezsuitákat legalább 83 országból és városból űzték ki felforgatás, kémkedés, árulás és más hasonló dolgok miatt. Samuel Morse mondta, hogy a jezsuiták gyalogos katonák voltak Szent Szövetségben (Európa és a Vatikán) azt tervezve, hogy elpusztítják az Egyesült Államokat (bécsi kongresszus). Lafayette Márki kijelentette, hogy a jezsuiták álltak a legtöbb európai háború mögött, és ők lennének azok, akik elvennék az Egyesült Államok szabadságát. 

A jezsuita rend feje Adolfo Nicolás. Az ő rangja a Jezsuiták Legfőbb Generálisa. A "generális" rang használata azért van, mert a jezsuiták a valóságban egy katonai szervezet. 

Nicolás, mint jezsuita generális a legerősebb ember a világon. Ő adja ki végül a parancsokat, melyek végrehajtásáról olyan "drónok" gondoskodnak, mint Barack Obama. 

A jezsuita generális becenevén a "Fekete Pápa", mert mindig fekete ruhát visel. XIV Benedek pápa tehát a "Fehér Pápa" (volt). 

Közvetlenül a jezsuita generális alatt áll James E. Grummer - egyike azon jezsuita papoknak, akik közvetlenül, mint direkt "asszisztens" szolgálnak a jezsuita generális alatt. Grummer az ő amerikai asszisztense, és ellenőrzi az Amerikai Jezsuita Konferenciát. Ő az irányítója valamennyi amerikai jezsuita egyetemnek, és amerikai jezsuita tartománynak. A New York-i tartománynak van a legtöbb kapcsolata Grummerrel (mint az első tartomány). 

Grummer alatt található az Amerikai Jezsuita Konferencia elnöke Thomas H. Smolich, aki a jezsuiták tartományi vezetője volt Kaliforniában Arnold Schwarzenegger kormányzó hivatali ideje alatt. Smolich volt a hatalom Arnold mögött azokban az években. Smolich a kulcsfontosságú hajtóerő a tervezett kínai-szovjet-muszlim invázióban, amelyet a jezsuita rend arra tervezett használni, hogy megdöntsék az Egyesült Államokat. Szintén aktívan részt vett a kínai-mexikói invázió hangszerelésében. 

Smolich alatt található David S. Ciancimino, New York jezsuita provinciálisa. Ő az első számú jezsuita provinciális az Egyesült Államokban, ahogy New York a fővárosa a jezsuita rend hatalmának (ezért is választották a területet 9/11 megrendezéséhez). Itt Ciancimino (és az alatt álló jezsuiták) ellenőrzik a Wall Streetet, és a Federal Reserve Bankot (Szövetségi Tartalékbank). Ciancimino irányítja Timothy Dolan érseket, a legerősebb Római Katolikus tisztviselőt az Egyesült Államokban, aki nem jezsuita. Ciancimino egy okkultista csakúgy, mint sok más vezető jezsuita. 

Közvetlenül Ciancimino alatt áll Joseph M. McShane, aki a Fordham Egyetem elnöke - mely New York jezsuita főiskolája, és a jezsuiták katonai erődítménye is. McShane-en keresztül irányítják a jezsuiták (a Ciancimino által vezetett New Yorkban) Timothy Dolan érseket. Ő lett Dolan úgynevezett "toll tartója". Ő egy dekoratív nyakláncot visel, melyen egy egyenlő oldalú háromszög látható, ami a feltámadt Hórusz szabadkőműves szimbóluma. 

Ezen hatalmas jezsuiták irányítása alatt állt XVI Benedek pápa, Krisztus helytartója (Hórusz), és az aktuális római pápai cézár. Ő képviseli Oziriszt a misztérium iskola okkult mitológiájában. 

XVI Benedek Pápa alatt van Timothy Dolan, New York érseke. Dolan az "Amerikai Pápa", és a "Világ Fővárosának az érseke". Ő a vezetője aMáltai Lovagok amerikai ágának, és Kolumbusz Lovagjainak. Ő valószínűleg egy okkultista, és az Amerikai Szabadkőművesek, a Külkapcsolatok Tanácsának, az ADL (B'nai B'rith -http://www.bnaibrith.org), a Pentagon és a hírszerző közösségek irányítója. 
Joseph A. O'Hare, a Fordham Egyetem nyugalmazott elnöke, és Egan érsek (New York korábbi érseke) közvetlen embere volt. Ő egy Máltai Lovag, és Egan kémeként elnökölt a CFR (Külkapcsolatok Tanácsa) ülésein. Ő David Rockefeller (Máltai Lovag), Henry Kissinger (Máltai Lovag), és Michael Bloomberg New Yorki-i polgármester tanácsadója. Ő az a jezsuita, aki közvetlenül irányítja a város polgármesterét. Szintén ő az a jezsuita, aki irányítja a Rockefeller-Kissinger apparátust, amely a CFR egyik legfontosabb része. 
O'Hare egy elkötelezett cionista, aki támogatja Izrael államot, melyet 1948-ban az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) hozott létre - a New York-i Külkapcsolatok Tanácsa érsekének alkotása. Ez volt Francis Spellman New York-i érsek, aki szavazásra hívott fel az ENSZ-ben Izraelért. Spellman kulcsszerepet játszott Izrael megalapításában. A cionizmus megalapítója Herzl Tivadar volt, aki gyakran találkozott a pápával, és egykor azt tervezte, hogy vezetni fogja a Zsidó népet a Római Katolikus hitre történő "tömeges áttérésben". A valódi tervezői, finanszírozói és támogatói a cionizmusnak a Rothschild-ok, akiket a Zsidó Enciklopédia úgy ír le, mint a "pápai kincs őreit". Ez így van - a Rothschildok a pápaság banki ügynökei. Izrael állam Jeruzsálem Latin Királyságának az újjáéledése, és mindez a Vatikán uralma alatt van. 
Karen Hudes - A Vatikán a világ ura 
Karen Hudes, a Világbank volt vezető jogtanácsosa és emberei nyomon követik a pénz útját. Az amerikaiak adója az Egyesült Királyság bankjaihoz kerül, 60%-ot onnan továbbküldenek a Vatikánnak, amely a CIA-t irányítja. Az amerikai kormány drogkereskedelemből tartja el magát. Lincoln és Kennedy bankok nélkül akartak pénzt kibocsátani. Atomrobbantást akadályoztak meg amerikai tábornokok októberben, ezért váltották le őket. 
Videó: https://youtu.be/X5g5DK-x9bg 
Karen Hudes üzenete a magyaroknak: 
Videó: https://youtu.be/L3n9YV9Fcqc 
O'Hare alatt John J. DeGioa, a Georgetown Egyetem elnöke áll. DeGioa szintén egy Máltai Lovag, és a Külkapcsolatok Tanácsának egyik tagja. Ő Izrael állam egyik felvigyázója. 
DeGioa alatt találjuk Richard N. Haass-t, a CFR elnökét. Haass végül is csak Egan érsek alázatos ügynöke. Haass egy Zsidó cionista, aki az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) felügyelője. Ezek a Zsidó cionisták többnyire csupán a Pápai Bíróság zsidó emberei. 
Haass alatt található Zbigniew Brzezinski, aki tagja volt a CFR-nek, aBilderberg-csoportnak és a Trilaterális Bizottságnak. Brzezinski volt a társalapítója a Trilaterális Bizottságnak. Ő egy Máltai Lovag volt, mellette David Rockefeller volt a Trilaterális Bizottság másik alapítója. Brzezinski Lengyel Római Katolikus és a Georgetown Egyetem egyik tanácsadója. 
Brzezinski volt Soetoro (Obama) professzora a Columbia Egyetemen, és ő toborozta őt az elnöki feladatra. Most már kezdjük látni a nagyobb képet? 
Amint Brzezinski megalkotta az "elnökjelölt" Obamát, a kampányát Soros György, a "baloldal" több száz szervezete mögött álló multimilliárdos finanszírozta és támogatta. Soros egy magas rangú CFR tag volt, valamint a Carlyle Group egyik tagja, egy nemzetközi vállalalaté, ami a Vatikán egyik fedőszerve. Soros egy magyar Zsidó, erősen szocialista-kommunista volt (mint Brzezinski). Ahogy Haass, Brzezinski is egy Pápai Bírósági zsidó és cionista volt. Ő is egy szabadkőműves. Rupert Murdoch egyik barátja. Soros a Halliburton egyik fő részvényese. 
Murdoch Obama védelmezője, ellenzékének irányítója. Murdoch-ot a pápa 1998-ban ütötte lovaggá, a Római Katolikus Egyházhoz történt nagy hozzájárulásáért. Azt mondta, hogy a vállalata, a News Corpolyan, "mint a jezsuiták", miközben a Georgetown Egyetemen beszélt. Murdoch tagja a CFR-nek. 
Joseph R. Biden az alelnök, aki közvetlenül a Vatikán ügynökei, Soros és Murdoch alatt áll. Ő Római Katolikus, és két jezsuita egyetem kitüntetettje. Fia jezsuita önkéntes, és lobbistája annak a jezsuita egyetemnek, melyre járt. Biden vezetése alatt találjuk Barack Obamát, a 32. Fokozatú Szabadkőművest, akit a Római Katolicizmusban képeztek ki. 
Végül pár idézet híres személyiségektől a jezsuitákról: 
http://issuu.com/webshare/docs/jezsuitakrol 
felhasznált források: Before it's News http://ujvilagtudat.blogspot.hu/ 
Kapcsolódó: 
   Ferenc pápa igazi jezsuita, de kicsodák a jezsuiták? 



2013. március 14., csütörtök

Ferenc pápa igazi jezsuita, de kicsodák a jezsuiták?



Kicsodák a jezsuiták?
Cserháti Mátyás írása nyomán

A római katolikus egyháznak a jezsuita rendjét sok szóbeszéd övezi. Egyesek az oktatásban való szerepükről ismerik, mivel sok egyetemet alapítottak. Mások viszont térítői missziós lelkületükről ismerik, mások pedig a politikai intrikákban való szerepükről ismerik ennek a rendnek a tagjait. Mivel fontos vezető, sőt meghatározó szerepet játszanak a jezsuiták a római katolikus egyházban, ezért célszerű, hogy kapjunk képet erről az igen aktív társaságról.

A rendet Loyola-i Ignác alapította 1534-ben. A rend létrehozásában nagy szerepet játszottak lelki élményei, amelyeket Loyola kastélyában élt át, annak utána, hogy súlyosan megsebesült Pampeluna város védelmében. Ignác korábban erkölcstelen életet élt, mint udvaronc, verekedő katona volt a hadseregben. A megsebesülése fizikai csapást jelentett számára, amikor érzéstelenítő nélkül végeztek műtétet rajta. Gyógyulása közben sokat olvasott Krisztus és a szentek életéről, ezeknek a könyveknek a hatására furcsa módon eksztatikus élményei voltak, amikor megjelentek neki Jézus, a Szentlélek, illetve Mária. Ezeknek a vízióknak a hatására döntötte el, hogy létrehozza a jezsuita rendet, aminek a célja a világ megnyerése (nem Krisztusnak), hanem a római pápának. Vessük össze Loyola-i Ignác Isten élményét Luther megtérésével. Luther a Bibliát olvasta, és állandóan azon töprengett, hogy mit jelent az, amikor Isten igazságosságáról beszél. Luther az értelmével fogta fel Isten üzenetét, szemben Ignác látomásaival.

A jezsuita képzés 14 évig tart, és azzal együtt jár, hogy a jelölt teljesen átadja magát a felettes nevelő papjainak, hogy „formálni lehessen, mint a viasz”. Ez az akaratnak a teljes feladásával jár, és a képzés során a nevelők még olyan pszichológiai eszközöket is alkalmaznak a jelöltek, amikor a lélegzetüket is szabályozni tudják. A jezsuita papoktól teljesen vak engedelmességet követelnek a pápa iránt (illetve a generálisuk iránt, aki az egész rendet vezeti), és készek elfogadni azt, hogy elhiggyék a feketéről, hogy az fehér, és fordítva, annak ellenére, hogy mit érzékelnek.

A jezsuita rend tanítása ezt így fejti ki latinul:
...siquid quod oculis nostris apparet album, nigrum illaesse definierit debemus itidem quod
nigrum sit pronuntiare
”. 

A jezsuitákat arra szólítják fel, hogy blaszfémikus módon úgy tekintsenek a generálisukra, mintha maga Krisztus lenne. A jezsuita rendnek kettős jellege van: kívülről számító, kalkuláló, és intellektuális, belül azonban egyfajta középkori miszticizmus uralkodik. A jezsuita képzés során a jelölteknek is lehetnek látomásaik a mennyről, a pokolról, ami egyre jobban megfogja az elméjéket, és ami lökést ad arra, hogy egyre jobban elszánják magukat, mivel menteni akarják a lelkeket a pokol tüzétől.

A jezsuita rend erősen missziós, térítő lelkületű rend, ami teljes mértékben alárendeli magát a pápának. Így érthető, hogy az évszázadok során miért voltak annyira közkedveltek a pápáknak, mivel a jezsuitákkal egyfajta térítő hadsereg állt a rendelkezésükre, hogy ezzel akaratukat végrehajtsák. A 16. századtól kezdve a  jezsuita rend annyira összeszövődik a pápasággal, hogy tulajdonképpen a fekete és a fehér pápáról lehetett beszélni. A jezsuita rend  a katolikus tanítás teljes átélését testesíti meg, és az egyház elszánt védelmezője. Ezért a pápák a jezsuitákat számtalan előnyhöz juttatták: gyóntathatnak, misét mondhatnak, bűnöket oldhatnak fel, esküket érvényteleníthetnek, mind a felettes püspökük beavatkozása nélkül.

XIII. Gergely pápa megengedi nekik a kereskedésben való részvételt is, amit rendesen ki is használtak, akár azzal, hogy ezzel azokat a népeket szolgasorba döntsék, ahol elterjesztették a vallásukat. A cukornád kereskedelmet uralták például, és észak Afrikában nekik voltak a legnagyobb földjeik. Palafox püspök szerint a 17. században egész Dél Amerika gazdagsága az övék volt. Az amerikai Federal Reserve Bank szintén lehet, hogy a kezükben van. A Federal Reserve Bank ugyanis nem amerikai tulajdon, hanem a Rothchild bankárcsalád tulajdona, akik viszont egyes források szerint a pápai kincstárat is kezelik. Kérdés az, hogy a pápaság miért bízna meg egy zsidóban a pénzének kezelésében? A Federal Reserve Bank pedig hihetetlen pénzeket hoz be a római katolikus egyház számára amerikai adófizetők zsebéből. Úgy megy, hogy a Federal Reserve Bank kölcsönt ad például cégeknek, ha pénzre van szükségük. A Federal Reserve Bank utána annyi pénzt nyomtat ki a Department of Printing and Engraving-nél, amennyire szükség van, és azt kölcsönadja. A cégeknek viszont ezt a kölcsönt kamattal együtt vissza kell fizetniük majd a Federal Reserve Bank-nak. A Federal Reserve Banknak tulajdonképpen csak a pénz nyomtatásának díját kell kifizetnie. Jackson és Kennedy elnök ellenlépéseket tettek a Federal Reserve Bank ezen igazságtalan profitja ellen... Nem tetszett nekik... 

A generálisuk a tagokat feloldozhatja olyan szörnyű bűnök alól, mint a gyilkosság, eretnekség, vagy az apostoli iratok meghamisítása. Ez kellett is nekik, mivel számos jezsuita résztvett uralkodók vagy országok vezetőinek gyilkolásában, vagy annak megkísérlésében, ha nem a pápaság érdekeit szolgálták ki, mint például a francia III. És IV. Henrik király, az angol II. Erzsébet kiráynő, I. Jakab angol király, az orosz Romanov cárt, és feltehetően merényletet követhettek el Jackson, Harrison, Taylor, illetve Lincoln amerikai elnökök ellen. A jezsuiták hamis esküt is felvehettek, hogy ezzel kémkedjenek (az írás végén közölve van a jezsuiták titkos esküje, amelyet a magasabb rangú jezsuiták vesznek fel). Ismeretes egy bizonyos lutheránus lelkész története Skandináviában, akiről később kiderítették, hogy jezsuita szerzetes volt. A jezsuita Benzi atya szerint „csak kisebb vétek egy apáca melleit fogdosni” – ennek hatására a jezuitákat „emlőteológusoknak” becézték. Jezsuita elv az volt, például, hogy egy papnak vagy szerzetesnek meg van engedve, hogy megöljön valakit, ha az megsérti őt, vagy a rendet, például olyanokat, akik kiléptek a rendből. Így a jezsuita L’Amy atya szerint egy olyan asszonyt is, akit egy jezsuita megerőszakolt, nehogy befeketítse a hírnevét. Számos jezsuita beteges módon részt vesz különböző országok politikájában, és akár pártok vezetői is lehetnek, annak ellenére, hogy a római katolikus egyház hivatalosan kijelenti, hogy nem vesz részt a politikában. Mind annak érdekében, hogy egy országot minél nagyobb mértékben befolyásolni lehessen, hogy a katolicizmust elterjesszék benne. A jezsuitáknak a saját érdekük állt az első helyen, hogy megtartsák a hatalmukat. Képesek voltak legalább két pápát (XIII. És XIV. Kelement) is megmérgezni, nehogy őket feloszlassa. Miután már több országból kizárták őket, a jezsuiták mindenféle eszközt gátlástalanul használtak arra, hogy magukhoz ragadják a hatalmat, illetve az emberi lelkeket, és hogy a vallásukat terjesszék, elvileg „Istennek a minél nagyobb dicsőségéért”. Ezzel azt remélték, hogy a világot megnyerik, miközben lelkükben kárt vallanak. A jezsuiták azonban két dolgot nagyon jól használtak fel arra, hogy különböző országokban magukhoz ragadják a hatalmat, és ezzel befolyásolni tudják a politikát. Az egyik az egyetemi képzés, illetve művelődés. Az egyetemeken az oktatás során fogva tarthatták fiatal elméket, és ezzel befolyásolják őket. Amikor 1617-ban a kínaiak kitiltottak minden idegent az országból, a jezsuitákat azért hívták vissza, mert annyira jól értettek a csillagászathoz. Jezsuita csillagvizsgáló ma is működik a Vatikánban. A másik ilyen eszköz a gyónás volt. A jezsuiták magukat gyóntatóknak ajánlották, és azért is lettek olyan népszerűek, mivel készek voltak elnézően bánni sok uralkodó, illetve politikai vezető vétkét illetően. A szigorú dorgálás elriasztja a bűnös természet embereket, ezért vesztette fejét Keresztelő János.

Viszont az olyan gyóntatókat kedvelték a fényűző, buja udvaroncok, akik hajlandóak voltak enyhén bánni a bűnökkel. Mariana, Sanchez, Busenbaum nyomán a jezsuiták hírhedtek voltak a kétértelmű beszéd miatt, és képesek voltak akár a legegyértelműbb erkölcsi kötelességeket kicsavarni. Például olyan elvük volt, hogy ha bűnt követnek el, nem kell arre gondolni, hogy mit tesz az ember a testével, ha közben a jóra gondol. Ilyen értelemben egy házasságtörő nő elmondhatta a férjének, hogy nem tört házasságot, mivel még házasságban van a férjével. Ha netalántán a kedvenc jezsuita gyóntatójától feloldást a bűnére, nyugodtan hazudhat tovább a férjének, mivel ezzel a bűne meg is szűnt a feloldozásnál. Emellett a gyóntatószéket a politika színterévé is alakították. Pokoli büntetésekkel fenyegették az uralkodókat, ha nem azt teszik, ami a pápaság érdekében állt. Így XIV. Lajos francia királyt egy bizonyos jezsuita La Chaise atya arra félemlítette meg, hogy 1685-ben semmissé tegye a Nantes-i ediktumot, ami korábban vallási szabadságot adott a francia protestánsoknak. Ezért 400.000 protestáns hagyta el hazáját. Mind a gyóntatószéken keresztül, mind a politikai szerepvállaláson keresztül a jezsuiták nagymértékben befolyásolni tudták különböző országok sorsát. Ezt gyakran a missziói tevékenységekre használták fel, ami sokszor más vallású népségek inkvizíciós módon történő likvidálásához vezetett. Ez a katolikus „kereszt és kard” elvnek a gyakorlati megvalósítása, abban a reményben, hogy az „ágyúgolyók pusztításai után az evangélium virágai fel tudnak majd nőni a csatatéren”. Ezt a jezsuiták gyakran úgy érték el, hogy királyi családok gyermekeinek nevelői lettek, akik utána katolikus uralkodók lettek, így lehetővé téve az ország rekatolizációt, ha kellett. Jezusiták az élén jártak az erőszakos rekatolizációs folyamatoknak. Miután például Belgiumban a társadalom protestáns részét majdnem kiirtották, utána Magyarországra is jöttek, hogy véghez vigyék a rettenetes ellenreformációt.

Magyarországon például a reformáció idején a lakosság 80-90%-a református volt. A véreskezű jezsuita Pázmány közreműködése után viszont a lakosság kétharmadát erőszakos módszerekkel visszatérítették katolikus hitre (például azzal, hogy télen a jéghideg Balatonba állították, hogy vagy ott maradnak, vagy visszatérnek a katolikus valláshoz). Ausztriában is Ferdinánd herceg jelentette ki a jezsuita hegemónia hatására kijelentette, hogy „inkább egy romba dőlt ország fölött uralkodna, mintsem olyan fölött, ami elkárhozott”. Lengyelország protestánsainak nagy részének kiirtását is szintén jezsuiták végezték el. Számos más országban is jezsuiták agitálására a protestánsokat vagy elüldözték vagy megölték, egészen a  20. századig, amikor a második világháborúban Tiso, szlovák jezsuita, az ország protestáns lakosságát elnyomta. Ide lehet sorolni az 1606-os puskaporos merénylet, ahol egy jezsuita, Robert Catesby, összeesküvést vezetett az angol parlament ellen, hogy Jakab királyt és az egész kormányt felrobbantsa, hogy ezzel katolikus király uralkodjon Anglia felett. A sok ördögi ténykedésük miatt még a szélsőséges katolikus csoportok is megutálták a jezsuitákat; 450 év alatt ötvenhatszor vagy feloszlatták a jezsuita rendet, vagy kitiltották az országból (csak a komolyabb rendzavargásokat megnevezve), a szcientológia szektához hasonlóan. A jezsuiták a tévelygő szektáknál is rosszabbak. A mai napig például a svájci alkotmány 51. pontja szerint tilos a jezsuitáknak oktatási vagy kulturális tevékenységet folytatniuk bárhol az ország területén. Norvégiában is hasonlóan keményen ellenzik a jezsuiták jelenlétét. A jezsuita rend ténykedésének több háború kirobbantásában volt számottevő szerepe. Ezek olyan politikai történések, amellyel az átlagos katolikus hívőt nem lehet okolni, mivel olyan döntéseket hoztak a feje fölött amelyben többnyire nem volt beleszólása. Ezen dolgokért inkább az egyházi vezetés, a Vatikán okolható. A harminc éves háború a tridenti zsinatot követte, amely jellegzetesen ellenreformációs zsinat volt, és amelyet a jezsuiták erősen befolyásoltak. Magyar vonatkozásban megemlíthetnénk a jezsuita Pázmány Pétert, akit az előbb említettünk. A jezsuiták a francia birodalom hanyatlását okozták a 19. században azzal, hogy olyan háborúkba keverték, amelyekbe nem kellett volna, hogy belemenjen. Százezernyi francia katona életét követelte a krími háború, az 1863-as mexikói háború, illetve az 1870-es háború, amit saját maga hirdetett ki Németország ellen. Ezek mind olyan harcok voltak, amelyeknek úgy tűntek, hogy politikai okai voltak, de valójában a Vatikán politikai manőverezései hatására törtek ki.

A második világháborút szintén a jezsuiták tervezték ki. Közismert, hogy Mussolinit, Frankot, illetve Hitlert a katolikus egyház tette a magas rangú pozíciójukba. Azzal, hogy a pápaság támogatta Mussolini rezsimjét, cserében Olaszország hivatalos vallását a római katolikus vallásban jelölték meg; Mussolini ezen felül 1.750 millió lírát, illetve a vatikáni államot adományozott az egyháznak. Noha a német katolikusok ellenezték a nácizmust, XII. Piusz pápa (akinek a gyóntatói jezsuiták voltak) kedvező véleménynyilvánítására a német katolikus Zentrum párt megszavazza Hitlert és a nácijait, akik 1933-ban teljhatalomhoz jutottak. XII. Piusz pedig kínosan hallgat az emberi jogokat illetően, amikor több százezer zsidót gyilkolnak meg a holokausztban: „Tudtuk, hogy erőszakos üldözések történtek Németországban, de sosem említették meg nekünk a náci elnyomás borzalmait”. XII. Piusz még az ötvenes években is a római zsidó gettót újra fel akarta építeni. Manapság Róma városának hangulatához tartozik az a rejtett tudatalatti érzés, hogy a második világháború bűnei a római katolikus egyházat terhelik. Hitler és a főbb embereinek többsége római katolikus volt. Franz von Papen, a pápa titkos titkára pedig konkordátumot hoz létre Németország és a Vatikán között. Természetesen a Vatikán elsőnek ismeri el Hitlert. A nácik átvették a jezsuita egyházi szervezést, és ezt próbáltak a politikai szervezésükben megvalósítani. Több magas rangú katolikus, köztük jezsuiták is, a nácizmust, illetve Hitlert támogatták. „A papok és a hívőknek vonakodás nélkül támogatniuk kellene a német államot, és a Führert is, aki azért harcol, hogy felállítsa Németország hatalmát, becsületét, illetve jólétét, amint ez egybeesik Isten akaratával.” (Innitzer, jezsuita bíboros). 
A katolicizmusnak és a nácizmusnak sok közös vonása van – kéz a kézben járnak a világ megreformálásában” (Tiso, jezsuita szerzetes).
A ’Birodalom és az Egyház’ egy olyan iratgyűjtemény, ami a harmadik Birodalom felépülését segíti majd elő, mivel egy nemzeti szocialista államot egyesíti a katolikus kereszténységgel... Semmi sem olyan ellentmondásos a katolicizmus számára mint a demokrácia... A szigorú tekintély újjáébredése utat enged a valódi egyházi [katolikus] tekintélynek... A nemzeti szocialista tanoknak és a római katolicizmusnak tanainak ugyanaz a célja...” (Michaele Schmaus, jezsuita teológus). És ekkor még a horvát usztasa rezsimet is meg kell említeni. „A pápa kedvezően nyilatkozik a Katolikus Akció újabb kereszthadjáratával. az a vezér, aki Krisztus királyságát tartja fenn... A Katolikus Akció a világ katolikusainak egyesítéséért küzd. Élni kell a hősi korszakát... Ezt az új korszakot csakis a vér árán lehet elérni.” (a jezsuita Friedrich Muckermann). Még szót kell ejteni a horvát usztasa rezsimről (amelynek az élén jezsuiták illetve ferencesek jártak), amely 500.000, de akár egy millió ortodox szerbet illetve zsidót és más vallásúakat (muzulmánok és protestánsok is kisebb számban) kényszerből áttérítettek katolikus hitre, vagy megkínozták, vagy megölték, ezek közül 460.000-val végeztek Karlovac környékén, ami Stepinac, Horvátország legfőbb püspökének területén, aki felügyelte ezeket az atrocitásokat. Maguk a német nácik is visszakoztak az usztasák kegyetlenségeiken: emberek szemeit például kivágták és nyakláncokat készítettek belőlük... Az a szomorú, hogy ezen tömeggyilkosokat a római katolikus egyház nyugatra segítette és kolostorokban bújtatták. II. János Pál pápa maga szentté avatta Stepinac püspököt (emellett XXIII. János megemlékezett Stepinac-ról, mint „mártír”-ról), és Horvátországban van egy templom ahol egy róla készített festmény többszörös emberi méretben. Ezen vallási eredet népirtás mindmáig feldolgozatlan marad, és az egyik forrása a balkáni háborúnak a szerbek és a horvátok között. Ki tudja, milyen terveket szőnek ma a jezsuiták... 

A jezsuiták titkos esküje:

Amikor egy alacsonyabb rangú jezsuitát előreléptetik vezetői posztra, a rend kápolnájába vezetik, ahol csak három másik ember van jelen. Az egyik a felettes, vagy a rendház vezetője. Mindkét oldalon áll egy-egy szerzetes, az egyik egy fehér-sárga zászlót tart a kezében, ami a pápaság színei, a másik pedig egy fekete zászlót tart, amelyen egy tőr és egy vörös kereszt áll fent, alatta pedig egy koponya és csontok, rajta még az a szó áll, hogy INRI, alatta pedig a következő szavak: IUSTUM NECAR REGES IMPIUS. Ennek az a jelentése, hogy jogos istentelen vagy eretnek királyokat, kormányokat, vagy uralkodókat megölni vagy kiirtani. A földön pedig egy vörös kereszt van, amelyre a jelölt letérdel. A felettes átad neki egy kisméretű fekete kereszt, amit a jelölt a bal kezével átvesz, és amit a szívéhez szorít, ugyanakkor a felettes egy tőrt nyújt át a jelöltnek, amit az élénél fog meg, a szívéhez szorít, majd a felettes még fogja a másik végét. Így szól a felettes a jelölthöz:
(A felettes beszél:)

Fiam, téged arra tanítottak, hogy zűrzavart okozzál: római katolikusok között római katolikusként cselekedjél, és kémként ténykedni a saját testvéreid közözött, hogy senki embernek ne higgyél, hogy senki emberben ne bízzál. A reformátusok között legyél református, a hugenották között hugenotta, a kálvinisták között kálvinista, a többi protestáns között pedig protestáns, nyerd meg a bizalmukat, akár azzal is próbálkozz, hogy a szószékeikről prédikálj, és hogy a legnagyobb erőddel átkozd meg szent vallásunkat és a pápát; sőt még olyan alacsonyra is leszállhatsz, hogy zsidók között zsidó legyél, hogy mindenféle információt össze tudjál szedni, ami szükséges a rendünknek mint egy, a pápához hűséges katonájaként. Arra tanítottak, hogy a féltékenység és gyűlölet magját sződd a különböző emberi közösségek, államok és országok között, amelyek békében voltak, de most háborúba indulnak, hogy véres tetteket vigyenek véghez, és hogy forradalmakat és polgárháborúkat okozzál olyan országokban, amelyek függetlenek és haladóak voltak, amelyek a tudományokat és a művészetet békésen művelte, és amelyek a béke gyümölcseit élvezte; hogy a harcolók oldalára álljál, és hogy a jezsuita testvéreddel titokban együtt szövetkezzél, aki ám lehet, hogy a másik oldalon áll, és így nyíltan szemben áll azzal, amelyhez te kötődsz, csakhogy az egyház legyen a nyertes a végén, hogy a békeszerződés feltételeivel a végeredmény igazolni fogja azt az utat, amelyet választottál, hogy nyereséghez jussál. Arra tanítottak téged kémként, hogy minden lehetséges statisztikát, tényt és információt összegyűjts minden forrásból, hogy a protestánsok családjainak bizalmába férkőzzél, valamint mindenféle eretneknek is, még a kalmároknak, a bankároknak, az ügyvédeknek, az iskolákban és az egyetemeken, a parlamentben, illetve a törvényhozásban, az állami bíróságokon, hogy minden ember számára ugyanazok legyünk, a pápáért, akinek a szolgái vagyunk mindhalálig. Eddig kezd ként kaptad a parancsaidat, mint mellékbíró, gyóntató és pap, de eddig még nem hatalmaztak fel téged, hogy részt vegyél parancsnokként Loyola hadseregében, a pápa szolgálatában. A megfelelőidőben eszközzé és kivitelezővé kell válnod a feletteseid kezében; mivel itt senki nem lehet vezet , aki a munkáját eretnekek vérével nem szentelte meg, mivel “vérontás nélkül senki nem üdvözülhet.” Így tehát hogy képessé tedd magadat a munkádra, és hogy biztossá tedd magad az üdvösségre, az előző engedelmességi fogadalmadhoz hasonlóan és a pápának való engedelmességgel, most ismételd utánam a következő szavakat:

(Az eskü szövege:)
Én_______________ , aki most a mindenható Isten, az áldott Szűz Mária, keresztelő Szent János, a szent apostolok, szent Péter és szent Pál, és minden szentnek, a mennyország szent seregei, valamint a szellemi atyám színe előtt vagyok, aki a Jézus társaságának a generálisa, amelyet Loyola-i szent Ignác alapított III. Pál pápasága alatt, és ami a mai napig is létezik, a Szűz méhe által, ami Isten közvetítője, valamint Jézus Krisztus uralkodói pálcája által, állítom és esküszöm, hogy az szentsége a pápa Krisztus földi helytartója, és feje az egyetlen és igaz katolikus vagyis egyetemes egyháznak a föld színén; és a kulcsok oldási és kötési hatalmának hatalmával amit a Megváltóm Jézus Krisztus odaadott szentségének, hatalma van arra, hogy eretnek királyokat, uralkodókat, államokat, országokat, és kormányokat leváltson, és így szabadon megsemmisíthetők. Így tehát minden erőmmel megvédem ezt a tanítást, valamint szentségének azon jogát, a protestantizmusnak minden hatalmi bitorlása ellen, különösen a német, holland, dán, svéd, norvég lutheránus egyházban, valamint az angol és skót egyházakban, amelynek egyes ágai Írországban is jelen van, valamint az amerikai kontinensen, és másutt, minden hozzátartózójával együtt, mivel hatalombitorlók, és eretnekek, és ellenállnak a római anyaszentegyháznak. Én ezennel lemondok és visszamondok minden hűséget amellyel tartoznék bármelyik eretnek királynak, országnak vagy államnak, legyen protestáns vagy liberális, valamint a törvényeiknek való engedelmességet, valamint bíróinak, törvényhozóinak. Továbbá kijelentem, hogy az angol és skót egyházak, valamint a kálvinisták, hugenották, vagy más protestáns vagy szabadkőműves tanításai kárhozatos eretnekségek, és hogy azon emberek is kárhozatra méltóak, akik nem tagadják meg ezen tanításokat. Továbbá, kijelentem, hogy segítek és tanácsot adok szentségének minden küldöncének, bárhol legyek, akár Svájc, Németország, Hollandia, Írország, vagy az Egyesült Államok, vagy bármilyen másik ország, ahova eljutok, és minden tőlem telhetőt teszek annak érdekében, hogy a protestáns vagy szabadkőműves tanításokat megsemmisítsem, (A 14 éves képzés során, feltehetőleg még visszatérnek erre.) valamint hamis hatalmukat, vagy törvényes vagy törvénytelen módon. Ezennel továbbá kijelentem, hogy bármilyen eretnek vallást is felvegyek, hogy ezzel terjesszem az anyaegyház érdekeit; hogy titokban tartsam az összes ügynökének tanácskozását, amit bizalmasan nekem elmondanak, és hogy nem teszem nyilvánossá sem direkt, sem indirekt módon, sem írásban, szóban, vagy a körülmények által; hanem hogy mindent végrehajtsak, vagy feladatul nekem adnak, vagy tudomásul adva nekem általad, én szellemi atyám, vagy bárkitől ettől a szent rendtől. Továbbá megfogadom és kijelentem, hogy nem lesz semmilyen személyes véleményem, sem értelmi fenntartásom, és olyan leszek, mint egy holttest (perinde ac cadaver), és habozás nélkül minden egyes parancsot teljesíteni fogom, amit a feletteseim adnak nekem a pápa és Jézus Krisztus hadseregében. Hogy a földnek arra a részére menjek, ahová küldenek, legyen a hideg észak, India es erdői, Európa belakott városaiba, vagy az amerikai kontinens vad indiánjaihoz mormolás és panasz nélkül, és hogy mindenben engedelmeskedjek, amit nekem mondanak. Továbbá megígérem és kijelentem, hogy amint lehetséges, vég nélküli háborút uszítok minden eretnek, protestáns és szabadkőműves ellen, amint nekem elmondják, és hogy kiírtsam ket a föld felszínéről, és hogy nem kímélem az embereket sem koruk, sem nemük, sem állapotukat tekintve, és hogy felakasztom, megégetem, elpusztítom, megfőzöm, megkorbácsolom, és élve eltemetem ezen eretnekeket, felhasítom asszonyainak hasát és méhét hogy gyerekeik fejét a falhoz üssem, hogy kiírtsam a rettenetes fajtáikat. Hogyha ezt nem lehet nyilvánosan megcsinálni, akkor titokban mérgezést, fojtogatást, kardélre hánytást, illetve golyót alkalmazok mindenki ellen, eltekintve azon személy tiszteletét l, rangjától, vagy tekintélyét l, vagy állapotától, akár nyilvánosan, akár privátban, amint erre bármikor a pápa ügynökei vagy a Jézus társaságának testvériségének felettese által. Amire most elszánom életemet, lelkemet és hatalmamat, azt most tanuságtételként vérrel aláírom azzal a tőrrel, amit kézhez kaptam, és ha hamisnak vagy gyengének bizonyulok az elszántságomban, úgy vágják le a kezeimet és lábaimat a pápa hadseregéhez tartozó társkatonáim, vágják össze a torkomat fültől fülig, hasítják fel hasamat, és kénes tűzzel égjen, és essen rám minden földi baj, és kínozzák lelkemet örökké a pokolban. Hogy mindig Columbus lovagjára adom szavazatomat, egy protestánssal szemben, különösképpen szabadkőm vessel szemben, és elhagyom pártomat, hogy ezt lehetővé tegyem, és hogy arra a katolikusra szavazok, aki jobban támogatja az egyházamat, ha kettő is van belőlük. Hogy nem fogadok fel protestánst dolgozni, ha helyette katolikus embert is felvehetnék. Hogy katolikus lányokat protestáns családokba helyezek, hogy heti jelentést szerezzek az eretnekek belső mozgásairól. Hogy fegyvert is ragadok, és készen állok, ha arra parancsot adnak, egyénként vagy a pápa hadseregének tagjaként megvédjem az egyházat.

Én, _______________, esküszöm a Szentháromságra, és arra a szentségre, amelyet most kapok, hogy teljesítem és betartom ezt az esküt. Ennek tanuságtételeként átveszem az eukarisztia szentségét, és ezen tőr hegyével vérrel aláírom és elpecsételem ezen szentség jelenlétében. (A jelölt átveszi az ostyát a felettestől, és aláírja a nevét a vérével amit a szíve fölötti részről vett a tőr hegyével.)

(A felettes beszél:)
Most állj fel lábadra, és most elmondom neked azt a katekizmust, amellyel ismertté teheted magadat olyan emberrel, aki a Jézus társaságának ezen rangjához tartozik. Először is, te, mint jezsuita testvér keresztet vettek, mint egy átlagos római katolikus ember; az első majd keresztbe teszi a kezeit, tenyereivel felfelé, a másik pedig a lábait is keresztezi, az egyik a másik felett; az els a job mutató ujjával a bal tenyér felé mutat, a másik pedig a bal kezének mutatóujjával mutat a job tenyere felé; az els majd a job kezével kört rajzol a feje felett, érintve azt; a másik majd a bal kezének mutatóujjával a testének bal oldalát érinti a szíve alatt; az els majd a jobb kezét a másik torka előtt elhúzza, a másik pedig egy tőrt húz a hasára lefelé. Az els azt mondja: Iustum, a másik pedig Necar, az els utána azt, hogy Reges, a második pedig azt, hogy Impious. Az első majd egy négyszer összehajlított papírt ad át a másiknak, aki hosszantilag átvágja, és amint kinyitja az lesz ráírva, hogy Jesu háromszor egy kereszt fején és két karján. Ezek után a következő kérdéseket teszitek fel egymásnak, majd válaszoltok is rájuk:

Honnan jössz te? Válasz: A szent hittől.

Kinek szolgálsz? Válasz: A római szentatyának, a pápának, és az egyetemes római katolikus egyháznak az egész világon. Ki a parancsnokod? Válasz: A Jézus társaság, vagy a Jézus Krisztus katonáinak alapítója, a Loyola-i szent Ignác rend felettese. Ki fogadott téged? Válasz: Egy tiszteletre méltó sz hajú ember. Hogyan? Válasz: Egy tőrrel letérdeltem a keresztre a pápa és a szent rendünk zászlói között. Esküt fogadtál? Válasz: Igen, hogy elpusztítsam az eretnekeket és kormányaikat, és hogy ne kíméljem az embereket sem koruk, sem nemük, sem állapotuk alapján, és hogy vélemény és akarat nélküli hullaként pontosan végrehajtsam feletteseim parancsait panasz és habozás nélkül.

Megteszed? Válasz: Megteszem.

Hogyan utazol? Válasz: Péternek, a halásznak a bárkájában.

Hová is utazol? Válasz: A földnek a négy égtájára.

Milyen célból? Válasz: Hogy a generálisomnak és feletteseimnek parancsait végrehajtsam, valamint hogy a pápa akaratát teljesítsem, és hogy hűségesen betöltsem eskümet.

Így tehát menjetek a világba és vegyetek birtokba minden országot a pápa nevében. Az, aki nem fogadja őt Jézus földi helytartójaként, legyen átkozott, és írtsátok ki. „Amikor közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe, és követeket küldött maga el őtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni. Látva ezt tanítványai, Jakab és János így szóltak: "Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket!?" De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, (és ezt mondta: "Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.")” (Lk. 9,51-56)

„…amint meg van írva: "Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem. Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon; szájuk átokkal és keserűséggel van tele. Lábuk gyors a vérontásra, romlás és nyomorúság jár a nyomukban, és a békesség útját nem ismerik: Isten félelmével nem törődnek." Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világot Isten ítélje meg.” (Róm. 3,10-19)

Lehet, hogy fölösleges részletesen elemezni az esküt. Dr. Alberto Rivera Romero jezsuita püspök 1967-ben elhagyta a jezsuitákat, és elmondott mindent a jezsuitákról. 30 éven keresztül sikerült őket kikerülnie, ameddig meg nem gyikolták 1997-ben, tehát ez azt jelenti, hogy még ma is komolyan veszik ezt az esküt. A jezsuiták aktív csoportosulásai még az Opus Dei, a Katolikus Akció, illetve a Columbus lovagjai. Rettenetes tudni, hogy a római katolikus egyházon belül ma a jezsuiták alkotják a legnagyobb rendet. Csak annyit kellene mondani az esküről, hogy az ember idáig juthat a bűnben, még akkor is ha csak vallásos. Ez azt jelenti, hogy az embernek nem segít az, ha csak vallásos – az ember bűnössége ennél nagyobb, ennél mélyebb. Ezen eskü arra mutat rá, hogy az ember sokkal bűnösebb, gonoszabb és kegyetlenebb, mint hinné, és hogy az embernek a természetéhez milyen mélyen tartozik a bűnösség; ezen csakis Jézus Krisztus vérének tisztító hatása segíthet.

Atyám! Bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekszenek.” (Mt. 23,34)
"Hogyan utazol? Válasz: Péternek, a halásznak a bárkájában." (jezsuita eskü)

"És Péter előfogván őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg te véled."


Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra." (Mt. 16:22,23)


Referenciák:
1. Edmond Paris. The secret history of the Jesuits. Chick publications. Ontario. 1975.
2. Dave Hunt. A woman rides the beast. Harvest house publishers. Eugene, Oregon. 1994.
3. Bill Hughes. The secret terrorists. Truth triumphant ministries. Eustis, Florida.
4. 
http://www.ianpaisley.org/article.asp?ArtKey=jesuit
5. 
http://www.reformation.org/holocaus.html#Contents






Felette áll-e a pápának a jezsuita rendfőnök? 



2013. március 25. hétfő 14:33 Magyar Kurír (szg) 

Az Egyház feje a pápa. Na de mi történik, ha egy szerzetes lesz a pápa, aki szerzetesi mivoltából fakadóan engedelmeskedik a rend elöljáróinak? 

Egy jezsuita a haláláig jezsuita marad - sírkövén három dátum szerepel: a születéséé, a haláláé és az a dátum, amikor belépett a rendbe. A jezsuiták a három szokásos szerzetesi fogadalmon kívül - tisztaság, szegénység, engedelmesség - különleges elkötelezettséget fogadnak a pápának. Továbbá "megígérik", hogy nem törekednek magasabb hivatalra - írja az America című katolikus folyóirat honlapja. 

Ha a Vatikán egy jezsuitát szeretne kinevezni püspöknek, akkor az illető engedélyért folyamodik a rendfőnökhöz - már ha elfogadja a Vatikán kérését, ami elméletileg visszautasítható, de az Egyház megsegítése érdekében szokás elfogadni az ilyen felkéréseket -, a rendfőnök pedig általában megadja az engedélyt, ami annyit tesz, hogy felfüggesztik az engedelmesség és szegénység fogadalma alól. Azért e kettő alól, mert ettől kezdve nem parancsol neki a generális, például nem tudják áthelyezni. A szegénység alól meg azért, mert a kánonjog szerint egy püspöknek kötelezően kell, hogy legyen magántulajdona. 

Mindezzel együtt a jezsuita püspök jezsuita szerzetes marad (a ferences püspök ferences szerzetes stb.), és többnyire a szerzetesekből lett püspökök is továbbra is szerzetesnek és rendjük tagjának tartják magukat, még ha jogilag nem is függnek többé a rendtől. Ezzel együtt sokan viszik magukkal az életmódot és a rend sajátos spiritualitását, szellemiségét. És természetesen a rendi rövidítést is megtartják (a pápa érsekként is Jorge Maria Bergoglio SJ-ként írta alá a dokumentumokat; a bostoni püspök pedig Seán Patrick O'Malley OFM Cap., azaz kapucinus); és a rendjük is úgy tekint rájuk mint rendtagokra. 

Amikor a jezsuita generális meglátogatta Ferenc pápát, a szentatya azt mondta neki: úgy kellene kezelnie őt, mint akármelyik másik jezsuitát. Ez ugyanakkor inkább egy gesztus volt. Attól kezdve, hogy püspökké szentelték, Jorge Bergoglio SJ nincs alárendelve a rendi vezetésnek; s attól kezdve, hogy pápává választották, a rendi vezetés alá van rendelve a pápának - szögezi le a folyóirat. 
Tehát míg a pápa valószínűleg jezsuitaként tekint magára, és a rendje is jezsuitaként tekint rá, ezt jelzi is nevében, címerében, és valószínűleg jezsuita szellemiség szerint éli az életét (az utolsó szerzetesi fogadalom is örökfogadalom), addig formálisan és kánonjogilag felette áll a rendjének. Habár, ha személy szerint jónak látja, természetesen megfogadhatja a rend és a generális tanácsait, s részt vehet a rend életében. Mindenesetre nem kellett kikérnie a generális engedélyét a pápai hivatal elfogadásához - ez nehéz is lett volna, hiszen a konklávé résztvevőjeként el volt zárva a világtól. 
Kapcsolódó: 
   Videó: A jezsuiták esküje 
   The Jesuits are a Military Religious Order of the Roman Catholic Church 
   Ferenc pápa holokauszt túlélők kezét csókolta meg 






A jezsuita titkos esküt minden tagnak le kell tennie. A Vatikán és a pápa, legfőképpen a FEKETE PÁPA bármely ellenségét jogosultak megölni, megkínozni és kiiktatni. 

"Továbbá ígérem és kinyilvánítom, hogy amint alkalom kínálkozik, könyörtelen háborút indítok és viselek, titokban vagy nyíltan, minden eretnek, protestáns és szabadelvű ellen, a nekem adott utasításnak megfelelően, hogy kiirtsam és kipusztítsam őket az egész Föld felszínéről; és hogy nem kímélek senkit korra, nemre vagy állapotra való tekintet nélkül; és hogy felakasztom, megsemmisítem, megfőzöm, megnyúzom, megfojtom és élve eltemetem ezeket az alávaló eretnekeket, asszonyaik hasát és méhét felvágom, csecsemőik fejét falon töröm szét, hogy utálatos fajuk írmagját is elpusztítsam."

Ezen az eskün alapul az Illuminati tagok esküje is.





A jezsuiták esküje


FERENC PÁPA: HOLOKAUSZT TÚLÉLŐK KEZÉT CSÓKOLTA MEG


ÍRTA: MTI / AKIBIC - 2014-05-29 ROVAT: HÍREK - LAPSZEMLE

Véget ért Ferenc pápa látogatása Izraelben. A pápa szerint katolikus részről őszinte a vágy, hogy kifejezzék vallásuk zsidó gyökereit. „Együtt komolyan hozzájárulhatunk a béke ügyéhez”, mondta. Az alábbi fotókon a pápa holokauszt túlélőknek csókol kezet!
Ferenc pápa forrás new va
Ferenc pápa holokauszt túlélőknek csókol kezet (forrás: new.va)
Jó testvérek között lenni, és ha ők idősebb testvérek, akkor még jobb” – mondta a pápa az izraeli főrabbikkal folytatott megbeszélésen Izraelben. Dávid Lau főrabbi arra kérte a pápát, hogy hívjon össze vallásközi békekonferenciát Jeruzsálembe, valamint arra, hogy erősítse Izraelt a gyűlölettel és az antiszemitizmussal szemben.
A pápa elmondta, hogy véleménye szerint a zsidók és a katolikusok kapcsolatában az utóbbi évtizedekben elért fejlődés “Isten valódi ajándéka”. „Katolikus részről őszinte a vágy, hogy kifejezzük vallásunk zsidó gyökereit” – mondta Ferenc pápa. „Hiszek benne, hogy segítségükkel a zsidók körében is őszinte érdeklődés lesz a kereszténység iránt” – tette hozzá.
Együtt komolyan hozzájárulhatunk a béke ügyéhez” – összegezte véleményét a katolikus egyház feje, és felszólított a zsidók és keresztények közti igaz testvériség kötelékének megteremtésére.
A főrabbik után Simon Peresz államfő fogadta közeli rezidenciáján a pápát, hat beteg keresztény arab gyermek társaságában, akik kézcsókkal köszöntötték az egyházfőt. Találkozójuk kezdetén ajándékot cseréltek egymással: Ferenc pápa egy galileai gyerekek készítette, fát és halakat ábrázoló mozaikot kapott, Simon Peresz pedig egy medált, amely VI. Pál pápa 1964-es szentföldi zarándoklatának állít emléket.







A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.
Schweidel József



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése