2015. április 26., vasárnap

Magyarország ellenség képe az arab homok dűne sor, míg itthon lerabolják az országot a díszmagyarba öltözött MOSZAD ügynökök.


Magyarország ellenség képe az arab homok dűne sor, míg itthon lerabolják az országot a díszmagyarba öltözött MOSZAD ügynökök.





Demján a százmilliárdos bukásról, Simicskáról, Tescóról 

2015. március 12. Hír24 

A kormány nem tiszteli a tulajdonjogot, a takarékszövetkezeti rendszert jellemtelen strómanokkal alakította át, az Alkotmánybíróság szégyenteljes asszisztálásával. A kabinet a kiskereskedelemben is jogalkotással szerez piacot egy érdekcsoportnak, ez hitelességvesztéshez vezet - mondta az ország egyik leggazdagabb embere a Figyelőnek.




A tulajdonjog "a polgári társadalom és a demokrácia legalapvetőbb kérdése". Azt nem lehet korlátozni "vagy leértékelve elvenni, s utána magánszemélyek szűk körének olcsón eladni". Demján Sándornak személyesen nem éri meg a takarékok ügyében csatázni, de morálisan nem tehet mást. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökeként összesen csaknem egymillió emberért felelős. Úgy számol, a magyar államnak több mint százmilliárd forintot kell majd fizetnie az elvett vagyon kártalanítására, ha az Európai Bíróság kedvezően bírálja el panaszukat. 
A nagyvállalkozó elismeri a kormány eredményeit, hosszan sorolja azokat, dicséri Matolcsyt. Jó döntésnek nevezi a nyugdíjpénztári vagyon elvételét, rossznak a pénz elherdálását, a Mol-részvények felesleges megvásárlását. Szerinte vitája a hatalommal, a politikával egyáltalán nem új. Neki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségében (VOSZ) elnökként mindig a tagok érdekeit kell képviselnie, emiatt vállalatcsoportja "a méretéhez képest elenyésző állami megrendelést kapott", hiába építették volna meg például az M5-öst 150 milliárd forinttal olcsóbban a nyertes Bouygues-Strabag konzorciumnál. 
Az Orbán-kormánnyal a nézeteltérések a bérkommandóval kezdődtek, a takarékszövetkezetek államosítása volt a vízválasztó. Most a vasárnapi nyitva tartás kapcsán kevés esélyt ad a harcának. A kormány a szokásos technikát alkalmazza: jogalkotással piacot szerez, szabályozókkal nehéz helyzetbe hozza a konkurenciát, s ezzel egy bizonyos érdekcsoportnak kedvez. Az állandóan változó szabályok miatt a kormány elvesztette a külföldi befektetők bizalmát, pedig annak visszaszerzésével akár 5-6 százalékos növekedést is el lehetne érni. Felzárkózni Európához, csatlakozni az euróövezethez "csak jó árfolyammal s közepes inflációval lehet. Az ideális az lenne, ha elérnénk az unió átlagos GDP-szintjének legalább a 80 százalékát". 
Az ország rossz híre főleg a külpolitika hibája. Stílusbeli problémák vannak, ami "az önértékelés teljes hiányából fakad. Tisztában kell lenni a súlyunkkal s a képességeinkkel. Az EU egy önző, egyenlőkre és egyenlőbbekre osztott világ. Ebben mindenkinek megvan a sorrendje s a szerepe, ebből akkor sem tud kiugrani egy ország, ha igaza van. (...) Személyre szabott adótörvényekkel nem illik a versenytársakat kiszorítani a piacról. Ott van például az RTL Klubra szabott 50 százalékos reklámadó, vagy a Tescóra és a SPAR-ra célzottan kivetett, hatvanszorosra emelt élelmiszerlánc felügyeleti díj. Ezek a nemzetközi üzleti életbe, a nemzetközi morálba nem illeszkedő lépések. Itt a kormány - és mi magyarok is - morálisan vesztettünk". 
Az Orbán-kormánytól Demján Sándor két éve megkapta a legmagasabb állami kitüntetést, amit civil kaphat, de nincsenek kétségei, ha érdekeik úgy kívánják, támadni fogják. A VOSZ-elnök a miniszterelnökkel két éve beszélt érdemben utoljára. Azóta Orbán Viktorral csak válogatott focimeccsen találkoztak futólag, kezet fogtak, ennyi. Simicska Lajos vádjait a nagyvállalkozó nem kommentálta, a miniszterelnököt és családját nagyon régóta ismeri, elképzelhetetlennek tartja azügynökvádakat
Kapcsolódó: 
   Bayer: nem Orbán, Simicska az ügynök 
   Orbán a katonai elhárításnak jelenthetett 
   Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását? 
   Akik miatt nem lesz nyilvános az ügynöklista 
   Fejmosást kapott a tiltakozó váci gimnázium igazgatója 
   A nemzeti oldalt rágalmazza a Hitgyüli nevű destruktív szekta 
   A Hit gyülekezetének karmaiban 
   Történelmi egyház lett a Hit Gyülekezete, a parlament megszavazta 
   Szentlélekkel való betöltekezés, Szentlélek kitöltése és a helyreállított Izrael 




Bayer: nem Orbán, Simicska az ügynök


Simicska Lajos történetét „csak olyanoknak lehet beadni, akik legkorábban 1981-ben születtek, és soha nem voltak katonák, és semmit sem tudnak a Kádár-rendszerről” – írja Bayer Zsolt.

A Magyar Hírlap publicistája a vállalkozót - kvázi bűnözőként - mindvégig csak S. Lajosnak nevezi írásában. Szerinte Simicska története ezer sebből vérzik, bűzlik. Bayer nem érti, hogy Orbán Viktor miért fedte volna fel titkát Simicska előtt, és egyáltalán mivel zsarolhatnák Moszkvából? „Ha pedig lenne Moszkvában bármi, ami Orbánra nézve kompromittáló, ugyan vajon hogy nem került elő az elmúlt huszonöt évben? Mondjuk legkésőbb akkor, amikor Gyurcsány még Putyin tenyeréből vacsizott, és egyetlen célja volt Orbán eltüntetése a (köz)életből…”
Bayer közben odavág egykori lapjának, a Magyar Nemzetnek, majd úgy véli: a kormányfő elleni ügynökvád egyetlen racionális eleme az, hogy „S. Lajos elkövető ügynök lett. Ügynöke azoknak, akik bármire képesek azért, hogy ezt a kormányt elmozdítsák a helyéről. És ezért semmi sem drága őnekik. Most érett be igazán a Puch Lászlóval ápolt barátság. Hogy ne tévedjünk véletlenül…”
Simicska „nagyon szegény munkáscsaládban” nőtt fel, „az ilyesféle származású emberből, ha magasra jut, könnyen lehet „gonosz, irigy, frusztrált és komplexusos gyökér”, aki nem tud felülemelkedni kisebbségi érzésén, üldözési mániáján. Bayer - a korábbi írásában a Fidesz megmentőjének nevezett - S. Lajos elkövetőről most azt írja, „azért van magasan, mert iszonyú mennyiségű pénz van a jelentős méretű segge alatt. És most ebből a pénzből bármennyit hajlandó feláldozni azért, hogy tönkretegye a miniszterelnököt és ezzel együtt ezt a politikai oldalt. Visszaszolgáltatva az országot azoknak, akiket állítólag oly’ nagyon gyűlöl. Ráadásul a pénzéért sem kell aggódnia, hiszen ha minden az elképzelései szerint alakul, úgyis visszakapja a geciségbe beleölt tőkét, kamatostul”.
Na na , hogy védi a húsos fazekat, mennyi pénzzel is tartozik S – nek a szerző, és miből adná meg , csak nem gondolta , hogy , ha eltapossák , akkor nem kell megadni a tartozást. A lámpást is ő tartotta így bizton állíthatja , hogy Simicska az ügynök és nem az Orbán . Ha Simicska kinyitja a száját mi mindenről hullik le a lepel . Kiderülhet , hogy több embert öltek meg mint Kádárék a vészkorszakban az ÁVH- s múlttal , itt pedig csak olajoztak .

Ej sződd a sejmet elvtárs !
Sej a mi lobogónkat....

HVG: Orbán a katonai elhárításnak jelenthetett


Ha van is alapja Simicska Lajos ügynökvádjának, az nem bizonyítható, pedig nem biztos, hogy légből kapott. A ma is elérhető dokumentumok között megvan Orbán úgynevezett „A” kartonja. 1981. október 20-ától leszereléséig akár jelenthetett is, de ez sem jelenti azt, hogy ügynök volt.


A hetilap elismeri, egyelőre semmi nem kényszeríti a kormányfőt, hogy tisztázza múltját. 1998-ban ugyan felbukkant 6-os kartonja, amit az állambiztonsági szervek a hálózat tagjairól vezettek, de csak az első oldala került elő, az meg éppen a másodikról derülhetett volna ki, hogy sikerült-e beszervezni . Egy másik dokumentációból az derült ki, hogy ezt 1982-ben a III/III-as főcsoportfőnökség megpróbálta, de letett róla.
A Simicska Lajos által emlegetett katonai titkosszolgálat (III/IV-es csoportfőnökség) ma is elérhető dokumentumai között viszont megvan a jelenlegi kormányfő úgynevezett „A” kartonja. Abból kiderül, hogy annak idején Zalaegerszegen az egykori elhárító őrnagy közvetlen – rezidens nélküli – „társadalmi kapcsolata” volt. 1981. október 20-ától leszereléséig. Orbán Viktor tehát akár jelenthetett is, de ez nem jelenti azt, hogy ügynök volt.
A III/IV-es főcsoportfőnökség a társadalmi kapcsolatait nem beszervezte, hanem megbízta. Ők általában szóban jelentettek – emlékeztet a HVG, amely ezzel is magyarázza, hogy a katonai „ügynökjelentéseknek annyi nyomuk sincs, mint a III/II-eseknek és a III/III-asoknak. A hetilap dokumentumot nem közöl, de jelzi, hogy az egykori állambiztonság megkülönböztetett szerepet szánt az úgynevezett társadalmi kapcsolatoknak.
Ezek általában önként segítették a szervezetet, jó információforrásnak számítottak, de nem volt érdemes ügynökként használni őket. A katonai elhárításnál más volt a szerepük, együttműködési nyilatkozatra az ügynökökkel szemben őket nem kötelezték, nem vettek fel róluk úgynevezett „B”, beszervezési és „M”, azaz munkadossziét, nem szerepelnek a BM állambiztonsági nyilvántartásában, 6-os kartonjuk sincs.
Ők esetleg nem is voltak tisztában azzal, hogy akaratán kívül együttműködnek a titkosszolgálattal, bár előfordulhatott az is, hogy a célzott kérdések alapján az illető gyanút fogott, s célzottan "jelentett".  Korábban erre hívta föl a figyelmet Kőszeg Ferenc jogvédő, az SZDSZ volt politikusa is. A Magyar Helsinki Bizottság volt elnöke a Népszabadságban közölt írásában nem tartotta azt sem szenzációsnak, hogy Orbán szólt Simicskának jelentési kötelezettségéről.
Rainer M. János történész a Hír24-nek azt mondta, a Simicska által emlegetett moszkvai szál sem teljesen alaptalan, a szovjet tanácsadók 1990-ig minden anyaghoz hozzájuthattak, Orbán Viktorról pedig már akkor tudni lehetett, hogy fontos szereplő lehet. Ezek a szovjet elvtársak nagyon jól tájékozottak voltak magyar ügyekben. "Szóval igen, így lehet Moszkvában a magyar miniszterelnökről írt jelentés. Viszont, hogy ezt megtudjuk, na, annak az esélye már valóban zéró.”
A Miniszterelnökség már vasárnap cáfolt, hétfőn pedig Orbán Viktor a Hír24-nek volt barátja szavaira így reagált. "A tények magukért beszélnek, és minden információ elérhető. Javaslom, hogy azokat tanulmányozzák. Az ügyről pedig az a véleményem, hogy sajnálatos dolognak tartom, hogy a személyes sértettség ilyen mélyre juttathat bárkit. Egyébként ilyen csinn-bumm cirkuszokat csinálni a magyar politikában, nem látom értelmét."
 
Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását?

Forrás: https://kuruc.info/r/9/93098/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

A magyar Országgyűlés történetében február 20. ezentúl - "Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről" szóló törvényjavaslat kormánypárti elutasítása miatt - a Fidesz-KDNP morális csődjének és politikai züllöttségének napja. Február 25. pedig nemcsak a kommunizmus áldozatainak emléknapja, hanem a Fidesz-KDNP kétharmados cinizmusának és álságos képmutatásának a napja is. Az utóbbi helyszínén, a Terror Háza előtt a kommunista diktatúrák bűnöseinek megnevezését követelték, a terrort végrehajtó szervezetek és tagjaik megbüntetését. Nem volt hiány jelszavakban most sem: "A múltat be kell vallani!", "Nem lehet nyugodt a jövőnk, ha nem tiszta a múltunk!" Orbán Viktor miniszterelnök, divatos lila sállal a nyakán, lila gőzös tekintettel és szégyenérzet nélkül nézett a zemberek szemébe: miféle ellentmondás lenne itt? Ott azt mondtuk, itt ezt mondjuk. Megtehetjük. Erre kaptunk felhatalmazást. Diktátorbán annyira hozzászokott a párt- és kormányszintre emelt hazudozásaihoz, hogy bárhol, bármikor, bárkit hülyének tud nézni szemrebbenés nélkül. Valóságellenes kommunikációja egy közepes képességű vidéki színész hamis gesztusaival egyre inkább a politikai giccs felé viszik hiteltelen alakját, nemzetrontó ámokfutását. Mégis őt dicséri Schmidt Mária, a Terror Háza milliárdos, "züllött" (az utóbbi jelzőt egyik kritikusától kapta) SZDSZ-beütésektől terhelt főigazgatója, Heltai Péter volt Securitate-ügynök ("Hegel") barátja és házbeli foglalkoztatója, s tapsol a kivezényelt birkanép is, mert már rég nem tudja követni, mi is történik körülötte a nyálkás és alantas cigánykodásban. Orbán Viktor és híres-hírhedt kézcsókja Többször leírtuk már e hasábokon, most mégis megismételjük: a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a politikai elit elmulasztotta az ügynökügyek teljes körű, a társadalom számára megnyugtató törvényes rendezését. Nem végezte el az átmentett állambiztonsági múlt elfogulatlan történeti feltárását, akadályokat gördített a levéltári kutatások útjába. Ezért is megmaradt a jogállamisággal ellenkező tisztázatlanság és bizalmatlanság légköre, a zsarolhatóság és az aktuálpolitikai haszonszerzés lehetősége. Az egykori állambiztonsági hálózati személyek és a hivatásos állomány tagjai a mai napig nem távoztak a közéletből és a közvéleményt formáló személyiségek köréből. Közülük válogat mindegyik négyévente jövő-menő kormány, politikai döntéshozó, elfogadva, sőt igényelve nyílt és elvtelen szolgálataikat, melyekért kitüntetik és előléptetik őket. A volt titkosszolgálatok legfőbb fegyvere: az információs monopólium és a hálózati kapcsolat ma is jól kamatoztatható a politikai pártok gazdasági-pénzügyi holdudvarában. Nem véletlen, hogy a hatalomra került kormányzó erők fertőzöttségük fokától függően riadtak vissza a jogi lépések következetes végig vitelétől, mindig hagytak menekülő kiskaput, kijátszották az átvilágítási törvényt, máig nincs szankciójuk a múltban elkövetett bűnöknek. A vétkesek részéről hiányzik az őszinte beismerés, a bocsánatkérés, a morális elégtétel-adás. Helyette folyamatos hazudozást hallunk, a történtek bagatellizálását, a lelkiismeret elhallgattatását, a társadalmi felelősségvállalás elhárítását az erkölcsi relativizmus jegyében. A mai nemzetbiztonsági szolgálatok örökölték elődeiktől a nem jogállami módszerekkel megszerzett információs monopóliumot, melyről maguktól nehezen vagy sohasem fognak lemondani. Ez is megnehezíti és lelassítja a történészek, levéltári kutatók munkáját, eredményeik nyilvánosságra hozatalát, s az áldozatok információs kárpótlását. Ám egy elszegényedett, szellemileg, lelkileg, fizikálisan és morálisan is leépülő, közömbös társadalomban is alapvető jogunk, sőt kötelességünk, hogy megismerjük saját történelmünket, annak legsötétebb lapjait is. Azokat is, amelyeket ma is takargatnak, elrejtenek előlünk. A politika ígérget, majd gyáván meghátrál A politika az elmúlt 20 évben ígéretek sorát tette a kirakatba, ám amikor eljött a nagy szavak valóra váltásának ideje, gyáván meghátrált, cserbenhagyta a jogalkotást s a társadalmi várakozást. Például akkor, amikor 2002. június 18-án nyilvánosságra került Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálati érintettsége. Másnap Medgyessy ünnepélyes bejelentést tett: „Törvénymódosítást kezdeményezek és kérem sürgős, rendkívüli eljárás alkalmazását, ami arról szól, hogy a III/III-as belügyminisztériumi ügyosztály teljes névsorát hozzuk nyilvánosságra, függetlenül attól, hogy a politika részesei-e az illetők ma vagy sem. Javaslom továbbá, ez a törvénymódosítás tartalmazza azt is, hogy a hírszerzés, kémelhárítás, katonai elhárítás terén azokat az anyagokat, amelyek a személyekkel foglalkoznak, tegyük kutathatóvá; a Történeti Hivatal szaklevéltárként működjön a jövőben. Javaslom, hogy ezt a teljes névsort a közéleti szereplők esetében legyen kötelező nyilvánosságra hozni.” Medgyessy Péter Az öt ígéretet tartalmazó javaslatból az első kettő egyértelműen nem valósult meg. A harmadik erős korlátozásokkal vált valóra  a 2003. évi III. törvénnyel. A negyediknek már az ígéret elhangzásakor sem volt sok értelme, mert a Történeti Levéltár nemzetbiztonsági szaklevéltárként működött. Az ötödik ígéret - a közszereplők névsora kötelező nyilvánosságra hozataláról - azért nem valósult meg, mert leszavazták, a saját frakciójából is. 2005 tavaszán az MSZP alkotmánymódosítással akarta elérni, hogy az ügynöktörvény nyilvánossága felülírja a személyes adatok védelmét. De Gyurcsány Ferenc - akárcsak Medgyessy Péter - rosszul mérte fel a párt idősebb generációjának befolyását, valódi szándékát, továbbá az egykori és mai titkosszolgálatok gazdasági és más érdekcsoportosulásokat összekötő háttérhatalmát, amelynek nem célja a teljes körű tisztázás, annál inkább a múlt bűneinek takargatása. Gyurcsány Ferenc A tét az volt, hogy a nem közszereplők esetében is derüljön fény a besúgókra, aktáik legyenek megismerhetők a levéltárban. Amikor a képviselők szándék-etikai nyilatkozatokat tesznek, magasztos erkölcsi tételekről szavalnak, mindig az előbbivel értenek egyet. Ám amikor eljön a szavazás ideje - akkor nincsenek jelen, vagy másképp szavaznak. Az SZDSZ megosztott volt a kérdésben, akárcsak a többi párt. A Fidesz kiszámolta, hogy hány képviselőjének kell hiányoznia az ülésteremből ahhoz, hogy elbukjon a javaslat, így a bent lévők, adva a látszatra, nyugodtan szavazhattak igennel, és vádolhatták utólag a kormánykoalíciót azzal, hogy elsíbolta az ügynökügyet. Mi történt? Az alkotmánymódosításhoz nem a jelenlévő, hanem az összes képviselő kétharmadának, vagyis 256 képviselőnek az igen szavazatára lett volna szükség. Ám a szavazáson csak 260 képviselő vett részt. Az ellenzékiek többsége távol maradt. A kétharmados többséghez 23 szavazat hiányzott. Nemmel 8-an szavaztak: 3 MSZP-s, 3 SZDSZ-es és 2 fideszes. A kormánypártiak közül csak egy képviselő tartózkodott: Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár. Nemmel szavazott Medgyessy Péter volt kormányfő is, aki annak idején, lelepleződése után megígérte a kérdéskör teljes tisztázását. Most már azt nyilatkozta: „Az egész ügy értelmetlen.” A politika morális állapota, a politikai elit alkalmatlansága azóta sem változott. Felelős vezetők képtelenek jó lelkiismerettel, következetesen képviselni választóikat. 1995-ben Kuncze Gábor belügyminisztersége alatt létrejött az első Iratfeltáró Bizottság. Teljes kudarcba fulladt a munkája. Volt, ahova be sem engedték őket, másutt nem válaszoltak kérdéseikre. Okkal mondta a bizottság egyik tagja: „..színjáték folyt, eleve olyanok voltak a játékszabályok, hogy a lényeges dolgok titokban maradjanak…”, a két párt viselkedéséből erre lehetett következtetni. Kuncze és Orbán 2002-ben a Medgyessy-ügy kirobbanása után két SZDSZ-es képviselő kezdeményezésére jött létre a Mécs Bizottság a rendszerváltás utáni kormánytagok állambiztonsági múltjának vizsgálatára. A négypárti konszenzus (349 képviselő szavazott igennel, csak hárman nemmel) hamar elszállt. A bizottság csak az ügyrendjét tudta megállapítani, később már nem tudott határozatokat hozni, mert azokhoz a bizottsági tagok többségének a szavazatára lett volna szükség, ám a bizottságban fele-fele arányban voltak kormánypárti és ellenzéki képviselők. Az ellenzéki tagok nagyon hamar bojkottálták a bizottság üléseit, mert úgy tűnt: az Orbán-kormányban volt a legtöbb érintett azon tíz személy közül, akinek érintettségét a Bizottság nagy valószínűséggel megállapította. Mécs Imre 2007. júliusában a Gyurcsány-kormány újabb kísérletet jelentett be: olyan független szakértői bizottság kinevezését, amelynek az a feladata, hogy elemezze-értékelje: törvényesen zajlott-e az egykori állambiztonsági szervek iratainak átadása, azok egyesítése a Történeti Levéltárban, s ennek alapján tegyen javaslatot a jelenlegi szabályozás módosítására. A 7 tagú Kenedi Bizottság 2008 októberében 438 oldalas jelentésében 18 pontos javaslatot tett a kormánynak azzal az ajánlással, hogy azok realizálását legjobban egy új törvény szolgálná, az hatásosabb lehetne, mint a jelenlegi 2003. évi III. törvény módosítása. Egyik legfontosabb javaslatuk az volt, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalban és az Információs Hivatalban őrzött, az állambiztonsági szolgálatok nyilvántartásainak máig legteljesebb adatait tartalmazó mágnesszalagokat ki kell nyomtatni, és a rajtuk lévő adatokat felül kell vizsgálni. Megengedhetetlen, hogy a teljes adatállomány elzárva maradjon a történettudomány és a nyilvánosság elől, és kinyomtatás hiányában az adathordozó elhasználódása miatt megsemmisüljön. Kenedi János 2010 áprilisában Bajnai Gordon kormányfő egy háromtagú bizottságot állított fel Kenedi János vezetésével, hogy az felügyelje az 56 ezer hálózati személy nevét, fedőnevét, azonosító adatait és beszervezési dossziéjának számát tartalmazó, a Nemzetbiztonsági Hivatalból előkerült 18 mágnesszalag adatainak feldolgozását, minősítésük felülvizsgálatát, majd a minősítés alól feloldott anyagok levéltárba adását. A törvényi rendezés eddigi kulcskérdései 1., Kik tartoznak abba a társadalmi körbe, akiket át kell világítani? a., Parlamenti képviselők, közjogi méltóságok, állásuk betöltéséhez állami „esküre kötelezettek”, közéleti személyiségek, bírák, ügyészek, államigazgatási és önkormányzati vezetők, közvélemény-formálók, a tudati gondolkodást befolyásolók (írók, újságírók, filozófusok, egyházi személyek, tudósok, művészek stb.), közszereplők; b., Nemcsak közszereplők, hanem mindenki, aki kapcsolatban állt az egy párti diktatúra elnyomó szervezetével; c., Ki a közszereplő? Mikor volt közszereplő: beszervezettsége idején vagy ma az elbírálás idején? 2., Milyen szempontok szerint világítsák át őket? A volt BM. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség mely szervezeti egységéhez való tartozás alapján? a., Csak a III/III-hoz, a politikai rendőrséghez? b., Bármely szervezeti egységéhez való tartozás megalapozza az érintettséget? III/I-es hírszerzés, III/II-es kémelhárítás, III/V-ös operatív technikai csoportfőnökség, III/IV-es katonai elhárítás, a honvéd vezérkar katonai hírszerzése, továbbá szigorúan titkos állományú tisztek, „T”-lakásgazdák, a büntetés-végrehajtás belső elhárítása (fogdaügynökök); nemkülönben ide tartozóan az egykori Államvédelmi Hatóság, a HM Katonapolitikai Osztály és az 1956-57-évben működött karhatalmi alakulatok; c., Csak az állambiztonsági hálózati személyek (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs) körét vegyék figyelembe vagy: d., A teljes hivatásos állományt is (nyílt, titkos, szigorúan titkos állomány); e., Mi legyen az állambiztonsági hálózati személyek körébe nem sorolható társadalmi kapcsolattal, hivatalos kapcsolattal és alkalmai kapcsolattal? Kiterjeszthető rájuk a hálózati személy fogalma, mert operatív feladatuk volt a politikai közvélemény befolyásolása? f., Meddig legyen titkos azon volt hálózati személyekre vonatkozó iratok minősítése, akiket a rendszerváltást követően tovább foglalkoztattak egyes szolgálati ágak? A kapcsolat megszűnése után 15-20 évig, külföldi állampolgárok esetében haláluk vagy a kapcsolat megszűnése után 30 évig? 3., Mi az a közérdekű adat, amely a hálózati személlyé minősítés alapja? a., Bármely együttműködés ténye önmagában; b., A négy bizonyíték (6-os karton, beszervezési nyilatkozat, írásos jelentés, pénzügyi bizonylat) közül legalább kettő együttes jelenléte; c., Ki állapítsa meg, hogy valaki milyen minőségben szerepel az állambiztonsági iratokban? „Történészi-levéltári szakmai-tudományos értékelés” vagy „tudománytól idegen testületek, például bíróságok döntsék el egy tudományos megállapítás helyességét”? A történészi-levéltári szakmai-tudományos értékelés történhet-e kizárólag tartalom elemzés összefüggései alapján is, s nem szükséges 6-os karton, beszervezési nyilatkozat, jelentés, pénzügyi bizonylat? 4., A nyilvánosságra hozatal szempontjából tehető-e különbség hálózati személy, a hivatásos állomány és az operatív kapcsolatok adatai között? Hogyan kell megváltoztatni a közszereplőkkel kapcsolatos szabályozás irreális, túlzó feltételeit a nyilvánosságra hozás tekintetében? 5., Hogyan kényszeríthető ki a szűkebb körű titkosítás, s az, hogy a jelenlegi titkos iratok birtokosa szervezetileg ne tarthassanak indokolatlanul vissza olyan iratokat, melyeknek a levéltárakban a helyük az információs kárpótlás, illetve a tudományos kutatás számára? 6., Jogosultak-e a megfigyeltek az iratokban szereplő teljes tényanyagot megismerni vagy változatlanul csak a velük személyes kapcsolatba hozható személy adatait ismerhetik meg? 7., Húsz évvel a rendszerváltás után felelősségre vonható-e valaki azért, hogy 1995-ig nagyarányú, zömében szabálytalan iratmegsemmisítés folyt következmények nélkül? A fenn maradt iratok 92%-a az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában van, 8%-a a titkosszolgálatoknál, ez utóbbi 32 618 minősített irattári tételt jelent, közülük 1 551 „szupertitkos” főigazgatói külön listán szerepel. A tennivalók: válaszok a kulcskérdésekre Miskolczi Ágost írta 1935-ben a modern államvédelemről: „…egy uralom felforgatását célul kitűző elemek legyőzésére szolgáló szervezet, bármennyire tökéletes legyen is egyébként, csak reszketve gondolhat a holnapra és sohasem érezheti magát biztonságban, ha nem áll a jog, a becsület és az igazságosság erkölcsi alapján.” A három fogalom mindegyikére szükség van az állambiztonsági múlt feltárásához, jogállami tisztázásához, s a becsületes erkölcsi elégtételadáshoz. Tartsuk szem előtt az elmúlt két évtized szégyenteljes társadalmi kudarcát, ezért megismétlem: az elmúlt 10 évben megvizsgált 12 ezer személy közül mindössze 112-en váltak meg tisztségüktől azután, hogy ügynökmúltjuk napvilágot látott, vagy ezt megelőzendő maguktól lemondtak. A közélet és a közvélemény-formáló személyiségek köre továbbra is terhes azoktól, akik nem ismerték be érintettségüket, senkitől nem kértek bocsánatot és nem ajánlottak fel erkölcsi elégtételt senkinek. Azokat sem sújtja semmilyen szankció, akiknek vétke bebizonyosodott, de továbbra is vezető pozícióban vannak, állami kitüntetéseket kapnak. De nem csak a közszereplőtől várható el az igazmondás, a tisztes beismerés. („Közszereplő az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt, vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította.” Ásztltv. 1.§ (2) bek.) Aki nem közszereplő, az sem élvezheti tisztázatlan múlttal a nemzet megbecsülését. A nemzeti érdek meghatározta jogszabályalkotásnak megkerülhetetlen kiindulópontjai vannak. Utalva „A törvényi rendezés eddigi kulcskérdései"-re, összegezésként le kell szögeznünk: - Az ország vezetésének legszélesebb körét át kell világítani, függetlenül attól, hogy valaki közszereplő vagy nem, a múltban vagy a jelenben. - A politikai elnyomó szervezet bármely biztonsági végrehajtó szervezetéhez (belügyi, honvédelmi, büntetés végrehajtási) való bármilyen tartozás (hivatásos vagy hálózati) megalapozza az átvilágítási kötelezettséget. Ide kell sorolni az operatív kapcsolatot is. („Operatív kapcsolat: az a személy, akit az e törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek 'társadalmi kapcsolatként' vagy „alkalmi kapcsolatként' tartottak nyilván.” 2003. évi III. törvény, 1.§ (6)) - A hálózati személyé nyilvánítást bármely együttműködés ténye önmagában is megalapozza. A szakmai - történészi, levéltári, tudományos - értékelés történhet kizárólag az iratok tartalomelemzése alapján, nem szükséges más bizonyíték (6-os karton, beszervezési nyilatkozat, írásos jelentés, pénzügyi bizonylat.) - Ki kell kényszeríteni a szűkebb körű titkosítást, megszüntetni az indokolatlan iratvisszatartást, bővíteni az áldozatok információs kárpótlását és szélesíteni a tudományos kutatás lehetőségeit. - Felelősségre kell vonni azokat, akik a szabálytalan iratmegsemmisítésben, a bizonyítékok eltüntetésében, saját vagy mások felelősségének eltussolásában részt vettek. - A legnagyobb nyilvánosságot kell biztosítani e történelmi feltáró és tisztázó tevékenységnek, a jogállamiság értékrendjét és a közbizalom helyreállítását szolgáló társadalmi folyamatnak. A Jobbik támogatta A Schiffer András (LMP) által benyújtott, de tárgysorozatba nem vett törvényjavaslat lényegében módosítja néhány helyen a 2003. évi törvényt, amely az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szól. Schiffer András Ez a módosítás részben érinti: a., az 1992. évi LXIII. törvényt, amely a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szól, b., a 2011. évi CXII. törvényt, amely az információs jogról és az információszabadságról szól. A változtatások részben megegyeznek Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató korábbi tanulmányainak javaslataival, de magukba foglalják más tudományos kutatók nyilvánosságra hozott javaslatait is. Az utóbbiak közül említésre méltó a Kenedi Bizottság szakértői jelentése 2008-ból. A Jobbik azért támogatta a törvényjavaslat napirendre vételét, mert: a., Az 1990 utáni politikai elit egyik legnagyobb adósságának rendezéséről van szó: az ügynök kérdéskör komplex törvényes rendezéséről, melyet mindeddig elmaszatoltak a kormányok, kiskapukat hagytak a vétkeseknek, a tettesek pedig kihasználták a jogi bizonytalanságot, nevetve távoztak a bírósági tárgyalótermekből. Az Orbán-kormány a tisztázatlan helyzet cinikus fenntartásával tovább züllesztette a kérdéskörről kialakult erkölcsi relativizmust, mely megtűri az egykori állambiztonsági tiszteket és ügynököket a közéletben, a politikában, az állami és államigazgatási vezető pozíciókban, a sajtó, a rádió, a televízió és a tömegtájékoztatás közvélemény-formálói között, sőt ki is tünteti és jutalmazza őket legszebb nemzeti ünnepeinken. b., Támogatta, mert a közérdekű nyilvánosságot elébe helyezi a jogtalan magánérdek védelmének; a hálózati személlyé nyilvánítást bármely együttműködés ténye önmagában is megalapozza; az ügynökké nyilvánítás indokát, a bizonyítékok megítélését pedig szakmai értékelésre bízza, amely történészek, tudományos kutatók, levéltárosok dolga, nem pedig életidegen jogszolgáltatóké a formál logika szabályai szerint. c., A politikai elnyomó szervezet bármely biztonsági végrehajtó szervezetéhez (belügyi, honvédelmi, büntetés-végrehajtás) való bármilyen tartozás (hivatásos vagy hálózati) megalapozza az átvilágítási kötelezettséget. Ide kell sorolni az operatív kapcsolatot is, tehát azokat, akiket társadalmi vagy alkalmi kapcsolatként tartottak számon. d., Az ország vezetésének legszélesebb körét át kell világítani, függetlenül attól, hogy valaki közszereplő vagy nem a múltban vagy a jelenben; ki kell kényszeríteni a szűkebb körű titkosítást, megszüntetni az indokolatlan iratvisszatartást, bővíteni az áldozatok információs kárpótlását és szélesíteni a tudományos kutatás lehetőségeit. e., Nincs helye semmiféle halasztásnak, kibúvónak, részleges megoldásnak, jogi vagy erkölcsi megalkuvásnak, a jelenlegi kormányzás aktuálpolitikai haszonszerzésének. A legnagyobb nyilvánosságot kell biztosítani e történelmi feltáró és tisztázó tevékenységnek, a jogállamiság értékrendjét és a közbizalom helyreállítását szolgáló társadalmi folyamatnak. A nemzetnek e kérdéskörben sincs hova hátrálnia a történelmi szembenézés elől. A Jobbik frakciója az általános és részletes vitában tervezte megtenni saját konkrét javaslatait, kifejtve azon érveit, melyekkel néhány helyen vitatja az előterjesztett törvényjavaslatot. De egészében támogatta tárgysorozatba vételét. És most térjünk vissza február 20-ra, amikor a két kormányzó párt leszavazta a Jobbik által egységesen támogatott LMP-s törvényjavaslatot „Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről”. Kik szavazták le? Próbáljunk erre más megközelítésben és részletesebben válaszolni az eddig ismerteknél. Kik szavazták le? Az csak természetes, hogy zsigerből leszavazzák a családilag érintettek. Németh Zsolt (Fidesz) édesapja, Németh Géza volt református lelkész a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III-1 alosztályának társadalmi kapcsolata volt. (Ha államtitkár úr tagadná, szívesen nyilvánosságra hozzuk az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat. De addig ne avassanak neki újabb emléktáblát, mert nagyon kínos…) A holokausztos mesedélutánokat kötelezővé tevő Pokorni Zoltán édesapja „Pákozdi János” fedőnéven szolgálta a BM. III/III-3-a alosztályát. Bárándy Gergely (MSZP) jelen van, de nem szavaz, nagyapját, Bárándy György ügyvéd urat, a vén hazug milliárdost még a HM hírhedt katonapolitikai osztálya és az Államvédelmi Hatóság szervezte be ügynöknek. Ha valaki úgy el akarja rejteni a véleményét, hogy még a tartózkodását sem hajlandó jelezni, az „Jelen volt, de nem szavazott”. Ez történt 23 fideszes képviselővel, köztük volt: Lázár János, Navracsics Tibor, Varga Mihály, Horváth János korelnök és Csóti György, a frissen bekerült egykori MDF-es. De ha a frakcióvezető nem szavaz, akkor ki kiáltja a „Nem”-et? Természetesen Orbán. Gondolnánk. Az első ciklusban frakcióvezetőként ilyenkor így adta ki a parancsot: „Zacsek!” Voltak olyan nyeglék a fiúk, hogy az MDF elnökségének tagjáról, a képviselőként velük szemben ülő és náluk idősebb Zacsek Gyuláról nevezték el a leszavazás parancs szavát. Mert az olyan jópofa dolog volt, hogy még a műemlék panamák milliárdosa, Ráday Mihály is röhögött rajta. Most Orbánnal együtt leszavazza történelmi múltunk egyik legsötétebb szakaszának megismerhetőségét Lezsák Sándor, az ősemdéefes falusi tanító, akinek szerény intellektuális képességeinél csak naivitása volt nagyobb, azzal viszont mindenféle ellenőrzés nélkül több ügynököt juttatott be az első szabadon választott magyar országgyűlésbe, az MDF választmányába és hivatali apparátusába, mondván „jó magyar keresztény emberek”. Lezsák Sándor Nem akar tisztán látni Demeter Ervin egykori titokminiszter sem, pedig hivatali éveiben rendet akart vágni az ávósok és besúgók között. Hát persze, hogy nemmel szavaz Borkai Zsolt is, akinek a mai napig nem sikerült megtisztítani az ügynököktől a Magyar Olimpiai Bizottságot, igaz, Schmitt Pál nagy szemétdombot hagyott maga után (Vad Dezső, Fenyvesi Csaba, Kárpáti Gyurika), de Zsolt nem tornászik az átvilágításért, ha Viktor nem akarja. Viktor pedig az első pillanattól csak szavakban akarta, tettekben soha. Már első kormányzása alatt megtűrte Boros Imrét, Martonyi Jánost, Nógrádi Lászlót, Járai Zsigmondot, Szita Károlyt, s már akkor tetszettek neki a Műszaki Egyetemen három évet végzett besúgó, Kopátsy Sándor mindent leegyszerűsítő közgazdasági rögtönzései, narodnyik ötletrohamai, naponta változó életmodellpályái, az utóbbi alatt értsd a nagy szemfényvesztést: a zembereknek nem pénzt, hanem életmodellpályát kell adni. (Következésképp: Kopátsynak találkoznia kellett Matolcsyval, hogy megmutassák: mire mennek ketten, ha egymást erősítik…) S ha manapság nincs hetente legalább háromszor képernyőn Boros szt-tiszt, Lenti és környéke legnagyobb földesura, mint hiteles és hazafias közvélemény-formáló, akkor Simicska már kirúgással fenyegeti az Echo és a Hír TV illetékesét. Megy a parasztvakítás és a sunyi NEM, leszavaz még a kétharmados nyájból Kubatov Gábor, Budai Gyula, Fónagy János, Illés Zoltán, Répássy Róbert, Rogán Antal, Tállai András, Turi-Kovács Béla, Cser-Palkovics András, Szabó Erika, Szijjártó Péter, továbbá a nem nagy tiszteletű református pap: Hörcsik Richárd Sárospatakról, a legkorruptabb és legzüllöttebb megyei közgyűlési elnök: Szűcs Lajos, aki megválasztatta magát a Magyar Tenisz Szövetség elnökének, és most szervezi az emléktúrát az Azori-szigetekre Borbás Marcsival, és nehogy már kimaradjon, dik mán, itt van a Flórián, a Farkas is a sor végén, nehogy ne írja alá a következő eljárási kegyelmi kérvényét a köztársasági elnök… A 21 fideszes tartózkodó közül nem is annyira Ángyán József a meglepetés, a most lemondott államtitkár, egy becsületes siófoki parasztcsalád sarja, hanem az '56-os hős Wittner Mária, aki azzal indokolja szavazatát, hogy „Nemcsak a megzsaroltakat kéne megnevezni, hanem a tartótisztjeiket is!” Pedig azokat is meg akarja Schiffer, de Mária néni nem olvasta el a törvényjavaslatát és értelmezési nehézségekkel is küszködik, egyre gyakrabban, s nincs, aki segítsen neki. A besúgók többsége pedig önként és dalolva, „hazafias” alapon írt alá, nem kellett zsarolni őket. Mária néni azonban csak a vezényszóra figyel, már belső meggyőződés nélkül. Lojális akar maradni. De hát a Fideszhez? Nincs ebben logika. De Mária néni nem is tanult logikát, így jó ez, ahogy a Viktor mondja. Wittner Mária Azért a 19 IGEN nagy pofon Viktornak. Bátorságuk miatt írjuk ide legalább Bencsik János, Gulyás Gergely, Horváth László, Molnár Ágnes, Hanó Miklós, Nagy István, dr. Nagy István, Szólláth Tibor, Tóth Gábor és Pesti Imre nevét. „Térdre, imához!” És mi történt a KDNP-nél? (Még jól emlékszünk, az első ciklusban a kormánypárti kereszténydemokrata képviselők szólásra emelkedésénél rendre megszólalt az ultraliberális és ateista ellenzéki frakcióvezető, Orbán Viktor: „Térdre, imához!”, s kiment a teremből.) De most más a helyzet: ezek az ájtatos megélhetési ülőgépek hívő és hallgatag szövetségesek. Muszáj hinni és Viktorra hallgatni, különben a fülkeforradalmárok leszalámizzák őket, mint elődeiket. Hallgatnak, noha jelen vannak, de nem szavaznak heten, köztük a jó humorú, színes egyéniség: Harrach Péter frakcióvezető, Latorczai János, akiből már sohasem lesz Budapest főpolgármestere és Salamon László, a szép hangú kórista, az SZDSZ-MDF paktum egyik aláírója, akit 1990. április 29-én éjjel Antall József elküldött Orbán Viktor lakására a frissen elkészült dokumentum egyik példányával, hogy Viktor képben legyen, nehogy a második legnagyobb ellenzéki párt elnökeként a reggeli újságokból értesüljön az ország jövőjét meghatározó nagy árulásról. Heten tartózkodnak, így Hargitai János, Soltész Miklós, Seszták Oszkár. Öten IGEN szavazatukkal támogatják a tisztes előterjesztést, igen, a keresztény erkölcsök következetes képviseletével fel kell tárni a diktatúra bűneit, meg kell nevezni a bűnösöket! Ezt képviseli: Hoffmann Rózsa, Lanczendorfer Erzsébet, Seszták Miklós, Varga László és Pálffy István. És ezután jön a 17 NEM, köztük olyan válogatott farizeusok, mint a posztjára teljesen alkalmatlan Rétvári Bence igazságügyi és közigazgatási államtitkár, Semjén Zsolt fővadász, Simicskó István örömkatona, Rubovszky György ágazati könyvelő és Szászfalvi László, Csurgó szégyene. Rétvári Bence Rétvári külön szám, a jogász szakma oly rögtönzője és példátlanul amatőr ötletelője, mint a maga területén Matolcsy. Bencénk 2010 decemberében egy populista akciós héten meghirdette az állambiztonsági levéltár eredeti iratainak széthordását. Viheti mindenki a magáét, mert az övé. Miután az ostoba merénylet helyrehozhatatlan károkat okozott volna a történettudományi kutatásokban, az ügynökök érintettségének hiteles bizonyításában, a bíróságok előtti eljárásban, közfelháborodásra Rétvárinak visszakoznia kellett, mondván, 2011 októberére előterjeszti módosított törvényjavaslatát. Természetesen nem terjesztett elő semmit, csak időt akart nyerni a feledéshez. Szó nélkül siklott tova a határidőn, annyit sem mondva önkritikusan: bocsánat, tévedtem, nem kellett volna. Ellenkezőleg, a mostani ellenszavazatok egyik indokaként megint előhozta, hogy a levéltári dokumentumok nem a magyar állam, hanem az érintettek tulajdonát képezik. A dilettantizmus állami szintre emelt bizonyítéka. Igaz, Lázár János - aki Hódmezővásárhelyen kutatókkal feltáratta a város és környéke állambiztonsági múltját - is tett utólag egy övön aluli indoklást: „Az LMP előterjesztését azért nem támogatták, mert azt szakmaiatlannak tartják, ugyanis nemzetbiztonsági kockázattal járna, ha a katonai titkosszolgálatok ilyen típusú adatai napvilágra kerülnének.” Ez az alföldi sík butaság. Mert a mai Magyarországot nem kötelezik semmire a Magyar Népköztársaság 1990 előtti titkai. Egy új védelmi és szövetségesi rendszerben, megváltozott nemzetközi feltételek és körülmények között mások a titkaink, kivétel csak egy-kettő lehet, olyan aktív nemzetbiztonsági érdek, mely 22 év után is fontos Magyarországnak. De ezekért nem adjuk fel a tisztázás történelmi feladatát. Van még egy jellemző életkép 2012. február 20-hoz. Miközben Kövér László - az egykori titokminiszter, a Nemzetbiztonsági Bizottság második elnöke - nem szavazott az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, s a nyilvánosság előtt nem híve a múlt megbolygatásának, a háttérben sürgősségi feladatokkal bízza meg a Fidesz által foglalkoztatott két levéltári kutatót: derítsék ki erről vagy arról ezt és azt, hozzák be neki emez vagy amaz dokumentumot másolatban, de mielőbb. Így fordulhatott elő, hogy miközben a parlamentben folyt a törvényjavaslat süllyesztőbe küldése, addig az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában az egyik fideszes kutató így sürget: „Még mindig nincs meg? Pedig Kövér házelnök úr már türelmetlenül várja!” Rendkívüli kéréseinek teljesítésére pedig okkal formálhat jogot Házelnök úr, mert hiszen néhány nappal korábban ő nevezte ki a tudományos főigazgató-helyettes asszonyt, az SZDSZ-MDF paktum egyik aláíróját. Kövér László Csak egy záró pillantásra ugorjunk vissza az ülésterembe. Az MSZP 34 igenje mellett jelen van, de nem szavaz a már említett Bárándi Gergelyen kívül: Mesterházy Attila, Simon Gábor, Nyakó István és Harangozó Gábor. Gyurcsány demokratái is megszavazták a tárgysorozatba vételt függetlenként, csak Varjú László nem szavazott, noha jelen volt. A függetlenek közül egyedül a Jobbikból kivált egykori emdéefes Pősze Lajos tartott a Fidesz fő sodrával, és elutasította Schiffer javaslatát. A kétszínű játék okai Mi az oka annak a kétszínű játéknak, amivel a vízválasztó kérdéskört tisztázás helyett folyamatosan elszabotálja a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor? 1., A volt állambiztonsági tisztek és értelmiségi besúgók egy része ma a Fidesznek dolgozik, átállításukat Orbán vezényelte le. Nemcsak a politikában, a parlamentben, az állami és államigazgatási életben vannak vezető posztokon, hanem - fontos szempont - ők alkotják Orbán erős emberének: Pintér Sándor belügyminiszternek, a titkosszolgálatok kézben tartójának kabinetjét, tanácsadóit, hivatalának és magánvállalkozásainak hátterét, továbbá az Orbán mögött felsorakozott nagytőke (Demján, Csányi, Széles és mások) alkalmazotti, beszállítói és külső szerződéses állományának kulcsfiguráit. (Az utóbbiak nem egyszerűen őrző-védők, biztonságtechnikaiak, hanem az üzleti hírszerzés és elhárítás kipróbált szakemberei a BM volt III. Főcsoportfőnökségéről. Mindent tudnak, mindenki titkait ismerik, de nem zsarolnak, nem fecsegnek, ők a megbízhatók, az új hatalomnak dolgoznak, mert cserében megfizetik és békén hagyják őket, időnként magas állami kitüntetést kapnak.) Pintér Sándor izraeli kitüntetése 2011-ben 2., Az előbbi kategóriából kikerült segítők működtek közre a Fidesz által 1990 óta elkövetett visszaélések, csalások, korrupciós ügyek, a politikusbűnözés megannyi eseténél, rutinosan eltüntetve a nyomokat. Orbán és szűk körű vezető társasága politikai közösséget vállalt a bűnnel. A bűnös apák gyermekei támogatásra is számíthatnak karrierjükhöz, noha szüleik soha senkitől nem kértek bocsánatot és nem adtak erkölcsi elégtételt. 3., A közvélemény-formáló volt besúgók, a hivatásos állomány tagjai, politikai rendőrök, szt-tisztek némelyike ma a kormány és a Fidesz kommunikációját segíti szemrebbenés nélkül. Megvett és átállt emberek ők, pehelykönnyű senkik egy csendes, de jól kamatozó alku keretei között, élükön a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) havi 2 millió forint személyi alapbérért és esetenkénti prémiumért dolgozó vezérigazgatójával, Böröcz Istvánnal, a politikai rendőrség volt „Nádasdy” fedőnevű ügynökével, aki már 1989-ban is „anyagi érdekeltség” alapján vállalta a szolgálatot a BM. III/III-nál. Böröcz István 4., Nagy csalódások érhetnék a közvéleményt a politikai elit teljes körű átvilágításával, egyesek számára totális erkölcsi vereséget jelentene a mágnesszalagok megnyitása, a katonai elhárítás és hírszerzés iratállományának kutathatóvá tétele. Ha ezeket továbbra is zároltatja Orbán, saját magát hozza olyan helyzetbe, hogy a gyanú árnyéka vetül rá a valóság elhallgatásáért. Mi nem állítjuk, hogy ügynök volt, de azért el kéne számolnia néhány apró mozzanattal, mely egyelőre csak néhány kutató titka, anélkül, hogy a rejtve maradt egész valamennyi összefüggését ismernék. Orbánnak választ kéne adnia Orbánnak választ kéne adnia több kérdéskörben a kételyek és aggályok eloszlatása érdekében: Orbán 1989. szeptember 25-én érkezett meg Soros György jóvoltából az oxfordi Pembroke Collegebe, hogy ösztöndíjasként az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta. 1990 januárjában tért haza. Meghívói elégedettek voltak vele, 1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé választották, 1993-ban pedig a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává. Radikális és ateista liberalizmusával túltett néhány SZDSZ-es vezetőn.a., 1989-ben, amikor Orbán Soros-ösztöndíjjal Angliában tanult az oxfordi Pembroke Collegeben, ahol minden szoba be volt kamerázva és mikrofonozva, zsarolhatóvá vált és feltehetően „beütötték”. Az utóbbi szakmai kifejezést az a volt magyar hírszerző főtiszt használta, aki állambiztonsági szolgálatát az Egyesült Államokban külügyi tisztviselőként teljesítette, s az ott megismert magyar származású egykori CIA-KGB kettős ügynököt elkísérte Dr. Ilkei Csaba tudományos kutatóhoz. Feltételezésével nincs egyedül a jól értesültek körében. A kettős ügynök feladata volt Oxfordban Orbán Viktor megfigyelése (korábban Szájer Józsefé és Kövér Lászlóé) is. Ám még nem kapott felmentést titoktartási kötelezettsége alól, ezért erről nem beszélhetett abban az interjúban, melyet Ilkei készített vele 2011-ben és ITT olvasható. A magyar hírszerző főtiszt és néhány avatott professzionális társa szerint az engedélyt aszerint kapja meg, ahogy a brit és az amerikai hírszerzés érdekei, illetve a nemzetközi politikai irányítóinak aktuális érdekei megkívánják. Mi e tekintetben sem feltételezzük Orbán érintettségét, de egyszer mesélnie kellene a kint történtekről legalább oly őszintén és meghitten, mint ahogy az esti mesét olvasta fel annak idején lányainak. Orbán és Soros a Parlamentben b., Nem kerülhető meg annak az „Ovi” és „Bajusz” nevet viselő titkos mappáknak a sorsa sem, melyeket a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetői elkülönítetten, sajátjukként őriztek - ahogy erre 2011-ben fény derült - Orbánról és Kövérről. 1990 óta köztudott volt az is a katonai elhárítás és hírszerzés legbelső körében, hogy a vezetőik páncélszekrényében őrzött Orbán-dokumentumok ciklusokon átívelő védettséget biztosítottak azoknak, akiknél a páncélszekrény kulcsa volt. [Orbán Viktor először 1981-82-ben teljesített sorkatonai szolgálatot Zalaegerszegen aknavetősként, majd 1988-ban ismét behívták félévre, előbb tévedésből Tatára, ahol a politikai osztályvezető írnoka lett, majd az elhárítás követelésére áthelyezték Zalaegerszegre.] c., Noha a katonai elhárítás anyagai nem kutathatók, a birtokunkba került néhány dokumentum kapcsán konkrét válaszokat kéne adni azokra, hogy jobban értsük majd a később feltáruló egész azon összefüggéseit, melyekről Dr. Ilkei Csaba készített állapotrajzot abban a tanulmányában, melyben a Fidesz és az SZDSZ idegen pénzen és idegen kiképzőtisztekkel lezajlott állambiztonsági rendszerváltásáról írt 2009-ben, s ITT olvasható. c/1., 1988-ban Orbán Viktor maga elé tesz egy fehér papírt, és saját kezű írásával felvázolja hálózati jellegű állambiztonsági kapcsolatrendszerét. (Aki kételkedik abban, hogy saját kezűleg írt eredeti dokumentumról van szó, kérje ki szakértő véleményét. Mi megtettük. A dokumentum hiteles.) Ezt írja Viktor: „Csáki István Temesvári fn. tmb. - Fidesz belső tag Győri Gábor fn. hálózati személy Kövér” Orbán saját kezű hálózata (Rákattintva nagyítható) Az első név: Csáki István azonos Csáki István őrnaggyal, aki a BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség II. Csoportfőnökségén, tehát a kémelhárításnál dolgozott, annak 7-a alosztályán. (Szerepét ld. Dr. Ilkei Csaba hivatkozott tanulmányában.) A második név: „Temesvári” fedőnevű titkos megbízott azonos Szeszák Zsolttal (1968. december 9., Miskolc, Tolnai Edit), az ELTE BTK. hallgatójával, akit 1988. október 3-án szervezett be Kaizinger Zoltán r. hadnagy a politikai rendőrség, tehát BM. III/III-2-a alosztályáról hazafias alapon az ifjúságvédelem területére. Állambiztonsági nyilvántartó kartonja lezáratlan, tehát feltehetően 1990-ig foglalkoztatták; kódja: 01 titkosított, DHBX-XX_PZ.) Szeszák Zsolt hálózati nyilvántartó kartonja (Rákattintva nagyítható) A harmadik név: „Győri Gábor” fedőnevű hálózati személy. Az alábbi dokumentumban a BM. Adatfeldolgozó és Tájékoztatási Csoportfőnökség Állambiztonsági Operatív Nyilvántartó Osztálya 1989. június 23-án arról értesítette a BM. III/III-2 (tehát a politikai rendőrség ifjúságvédelmi osztálya) vezetőjét, hogy a BM. III/IV-2/b (tehát a katonai elhárítás koordinációs feldolgozó alosztálya) területén dolgozó Tarján István százados operatív célból prioráltatta „Győri Gábor” fedőnevű hálózati személy kapcsolatát, aki a BM. III/III-2-a (tehát az ifjúságvédelmi politikai elhárítás a felsőfokú tanintézményekben) alosztály hálózatának kapcsolata: Orbán Viktor, 1963. V. 31. Székesfehérvár, Sipos Erzsébet. Kérjük Orbán Viktor pártelnököt, miniszterelnököt: tárja fel helyettünk: ki volt az a valóságos személy, akit a „Győri Gábor” fedőnév mögött ismert, s akit saját kezű írásával feltüntetett kapcsolatrendszerében? (Ha nem megy, segítünk, de az első szó jogát meghagyjuk neki.) Orbán mint „Győri Gábor” kapcsolata (Rákattintva nagyítható) A negyedik név: Kövér. A „Győri Gábor” irányából rámutató nyíl többféleképp értelmezhető: ha egyenlőségjelnek tekintjük, akkor „Győri Gábor” azonos Kövér Lászlóval, ha irányjel, akkor Kövér lehetett „Győri Gábor” társadalmi vagy alkalmi kapcsolata, de lehetett Kövér célszemély is, akire „Győri Gábor” dolgozott, s végül lehet, hogy Kövér egyszerűen az információs lánc végét jelentette Orbán Viktor számára 1988-ban. [Az állambiztonsági hálózati személy kapcsolata nem mindig tudta, hogy az, akinek információt ad, ténylegesen beszervezett hálózati személy vagy sem.] c/2. Őszintén érdekelné a zembereket, miniszterelnök úr, hogy miért látott önben fantáziát a katonai elhárítás, a III/IV-3/b alosztálya 1981 őszén azzal a céllal, hogy beszervezze társadalmi kapcsolatnak, ahogy erről a mellékelt javaslat tanúskodik. Orbán beszervezési javaslata Meg kell kérdeznünk azt is, hogy amikor 1988-ban ismét bevonultatták már „Kurázsi” fedőnevű beszervezési reménységként, hogyan értelmezzük a katonai elhárítás helyi szervének (III/IV-160) ezen feljegyzését: „bevonultatták sorkatonai szolgálatra. Mindent elmond magáról és a FIDESZ-ről, vmint terveiről.” Mennyit mondott el, miniszterelnök úr? „Mindent elmond magáról és a FIDESZ-ről…” …és még néhány árulkodó körülmény diktátorbánról És még néhány körülmény, amely árnyalja érdeklődésünket „A múltat be kell vallani” jelmondat alatt. 1982 májusában a BM. III/III-2-a alosztálya környezettanulmányt kér Orbán Viktorról a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervétől. A tanulmány készítői nemcsak Székesfehérváron érdeklődnek, ahol Orbán akkor családtagként élt, hanem elmennek Alcsutdobozra, Felcsútra és Seregélyesre is. Környezettanulmány Orbánról 1982-ben A jelentés, melyet a főkapitány állambiztonsági helyettese, Kovács Zoltán r. alezredes és Gyenes Attila r. százados főoperatív beosztott írta alá, Orbán jó adottságai, pozitív tulajdonságai mellett - egyebek között - megállapítja: „…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan és rendszeresen készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik.” Az állambiztonság számára különös garancia Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek, a Kádár-rendszer őszinte és megbecsült hívének személye. A Délkő Dunántúli Kőbánya Vállalat gánti üzemének vezetője a környezettanulmány készítésekor épp nincs itthon, mert 1982. február 21-től „…államközi szerződés eredményeként Líbiában kutatómérnökként dolgozik, előreláthatóan 1983-84-ben tér végleg vissza Magyarországra. Többszörös „Kiváló Dolgozó”, aranykoszorús szocialista brigádtag. Úgy tudják, hogy 1958-tól tagja volt a KISZ-nek, aktív szervező tevékenységet folytatott. 1966-ban felvették az MSZMP-tagok sorába, előbb a KISZ patronálója, később propagandista lett. Társadalmi fejlődésünkről alkotott véleménye következetes kommunista, amely érezhető gyermekei tudati nevelésében is.” 1987. szeptember 22-én a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya értékelő jelentést készített a Dr. Lévai Anikó szolnoki lakos ellen folytatott „Bojtár” fedőnevű bizalmas nyomozás eredményeiről. Ebben idézi Orbán Győzőnek „a célszemély apósának” véleményét fiáról és menyéről: „Orbán Győző, célszemélyünk apósa felelőtlenségnek, elhamarkodott ítéletnek tartja fia és célszemélyünk kijelentéseit a vízlépcső (Gabcsikovó-Nagymaros) mellett. Megállapítja általában, hogy fia és célszemélyünk meggondolatlanul, hebrencsen nyilatkoznak minden témában, amiben állást foglalnak. Nem az észérvekkel próbálkoznak hatást gyakorolni vitapartnereikre, hanem érzelmi alapon vitatkoznak.” A Szolnok megyei III/III jelenti 1987-ben Bizony, az észérvek azóta is gyakran hiányoznak, helyüket elfoglalták az egyeduralkodó kénye-kedve szerinti meggondolatlanságok, hebrencs ötletelések, rögtönzések csak azért is keresztül vitele helyenként önérdekből, presztízsszempontok szerint „ki, ha nem én” módon már egy ország rovására, a nemzet valós és hosszú távú érdekei ellenében. Az önkritika is eltűnt a kétharmad narancsos zenekarából, a gyűlölet és a bosszúállás viszont rendszer specifikusan bekerült diktátorbán eszköztárába. Amikor 1990-ben megkérdezték Orbántól, hogy kiktől tanult a legtöbbet, azt válaszolta: Fellegi Tamástól. (Fellegi a szakkollégiumban Karl Marxról tartott szemináriumot, ezeken Orbán és Kövér részt vett, de Fodor Gábor nem.) 1993 végén Orbán a rá nagy hatással lévők között említette Kövért és Szájert. Ha a nyolcvanas években adott nagy interjúkból összegyűjtjük azok neveit, akiket a Kedves Vezető felsorol, mint akik egyéniségére, szellemiségére, politikusi pályájára hatással voltak, a következő listát kapjuk: Kis János, Konrád György, Kenedi János, Soros György, Sólyom László, Miszlivetz Ferenc, Schmidt Péter, Chikán Attila, Bihari Mihály Haraszti Miklós, Lengyel László, Demszky Gábor, Gyekiczki Tamás, Magyar György, ifj. Rajk László, Vásárhelyi Miklós, Bilecz Endre, Bogár László, Karácsony András, Szilágyi Sándor, Csapody Miklós, Cs. Kis Lajos, Gadó György, Kovács András, Széll János, Szabó Miklós, Varga Csaba. Orbán és Kis János, az SZDSZ elnöke mint egykori példakép A Szolnok megyei politikai rendőrség már hivatkozott 1987-es jelentése Orbán sajátos vonására is rámutat Fellegi Tamással kapcsolatban. A Török Sándor r. alezredes, a főkapitány állambiztonsági helyettese, Jankovics Pál r. őrnagy, osztályvezető és Fenyvesi József r. hadnagy, operatív tiszt által aláírt értékelésben a szoba lehallgatás eredményeképp összegyűlt információk között a következő olvasható: „Orbánnak és Ráder (helyesen Áder) Jánosnak súlyos problémáik vannak Varga Tamással, akit mindenki jellemtelennek tart a Fellegivel kapcsolatos ügye miatt. Orbán gyűlöli, mert zsidó a származása és a viselkedése egyaránt. Igaz, - mondja Orbán-, hogy Fellegi is zsidó, kikeresztelkedett, de tartja a zsidó identitást. Fellegi átengedte valamilyen kiadvány első és második számának szerkesztését Gyurgyáknak és Vargának, azzal a céllal, hogy a háttérből ők ketten, Orbán és Fellegi irányítja a lapot. Fellegi vitt is ki Amerikába ezekből, de szerinte a harmadik számnak, már a történetiségen túl, a jelenlegi magyar társadalom problémáit kell tükröznie, nyitni kell a világ felé, Varga nem nyugszik ebbe bele és bojkottálni próbálja a lapot.” Gyűlöli Vargát, Fellegi is zsidó, de kikeresztelkedett… A politika egyre inkább a látszatok világa. Semmi sem az, aminek mutatja magát. A megtévesztő kirakatok mögött kettéválik a valóság és annak médiatükre. A láthatatlan háttérhatalom bábfigurákat mozgat: felemel és elsüllyeszt. A világot ma egészen mások irányítják, mint ahogy azt a színfalak mögé nem látók elképzelik. Kuruc.info
Kapcsolódó: Összevissza hazudozik Lázár az ügynöklisták nyilvánosságra hozásának leszavazása kapcsán
Forrás: https://kuruc.info/r/9/93098/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




Akik miatt nem lesz nyilvános az ügynöklista




A Fidesz–KDNP a kétharmados parlamenti többségével mindent visz! Az ügynöklista nyilvánosságra hozatalát viszont nem szavazták meg… Teljes a döbbenet! 
Az csak természetes, hogy zsigerből leszavazzák a családilag érintettek. Németh Zsolt (Fidesz) édesapja, Németh Géza volt református lelkész a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III-1 alosztályának társadalmi kapcsolata volt. (Ha államtitkár úr tagadná, szívesen nyilvánosságra hozzuk az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat. De addig ne avassanak neki újabb emléktáblát, mert nagyon kínos...) Pokorni Zoltán édesapja „Pákozdi János” fedőnéven szolgálta a BM. III/III-3-a alosztályát. Bárándy Gergely (MSZP) jelen van, de nem szavaz, nagyapját, Bárándy György ügyvéd urat, a vén hazug milliárdost még a HM hírhedt katonapolitikai osztálya és az Államvédelmi Hatóság szervezte be ügynöknek.
Ha valaki úgy el akarja rejteni a véleményét, hogy még a tartózkodását sem hajlandó jelezni, az „Jelen volt, de nem szavazott”. Ez történt 23 fideszes képviselővel, köztük volt: Lázár János, Navracsics Tibor, Varga Mihály, Horváth János korelnök és Csóti György, a frissen bekerült egykori MDF-es. De ha a frakcióvezető nem szavaz, akkor ki kiáltja a „Nem”-et? Természetesen Orbán. Gondolnánk. Az első ciklusban frakcióvezetőként ilyenkor így adta ki a parancsot: „Zacsek!” Voltak olyan nyeglék a fiúk, hogy az MDF elnökségének tagjáról, a képviselőként velük szemben ülő és náluk idősebb Zacsek Gyuláról nevezték el a leszavazás parancsszavát. Mert az olyan jópofa dolog volt, hogy még a műemlék panamák milliárdosa, Ráday Mihály is röhögött rajta.
Most Orbánnal együtt leszavazza történelmi múltunk egyik legsötétebb szakaszának megismerhetőségét Lezsák Sándor, az ősemdéefes falusi tanító, akinek szerény intellektuális képességeinél csak naivitása volt nagyobb, azzal viszont mindenféle ellenőrzés nélkül több ügynököt juttatott be az első szabadon választott magyar országgyűlésbe, az MDF választmányába és hivatali apparátusába, mondván „jó magyar keresztény emberek”. (Egyszer esetleg elmondhatná, hogyan került a Lakiteleki Népfőiskola a birtokába?)  
Nem akar tisztán látni Demeter Ervin egykori titokminiszter sem, pedig hivatali éveiben rendet akart vágni az ávósok és besúgók között. Hát persze, hogy nemmel szavaz Borkai Zsolt is, akinek a mai napig nem sikerült megtisztítani az ügynököktől a Magyar Olimpiai Bizottságot, igaz, Schmitt Pál nagy szemétdombot hagyott maga után (Vad Dezső, Fenyvesi Csaba, Kárpáti Gyurika), de Zsolt nem tornászik az átvilágításért, ha Viktor nem akarja. Viktor pedig az első pillanattól csak szavakban akarta, tettekben soha. Már első kormányzása alatt megtűrte Boros Imrét, Martonyi Jánost, Nógrádi Lászlót, Járai Zsigmondot, Szita Károlyt, s már akkor tetszettek neki a Műszaki Egyetemen három évet végzett besúgó, Kopátsy Sándor mindent leegyszerűsítő közgazdasági rögtönzései, narodnyik ötletrohamai, naponta változó életmodellpályái, az utóbbi alatt értsd a nagy szemfényvesztést: a zembereknek nem pénzt, hanem életmodellpályát kell adni. (Következésképp: Kopátsynak találkoznia kellett Matolcsyval, hogy megmutassák: mire mennek ketten, ha egymást erősítik...) (Kopátsy magas magyar állami kitüntetés birtokosa! Persze, hogy az úgynevezett rendszerváltás óta kapta…) 
S ha manapság nincs hetente legalább háromszor képernyőn Boros szt-tiszt, Lenti és környéke legnagyobb földesura, mint hiteles és hazafias közvélemény-formáló, akkor Simicska már kirúgással fenyegeti az Echo és a Hír TV illetékesét. Megy a parasztvakítás és a sunyi NEM, leszavaz még a kétharmados nyájból Kubatov Gábor, Budai Gyula, Fónagy János, Illés Zoltán, Répássy Róbert, Rogán Antal, Tállai András, Turi-Kovács Béla, Cser-Palkovics András, Szabó Erika, Szijjártó Péter, továbbá a nem nagy tiszteletű református pap: Hörcsik Richárd Sárospatakról, a legkorruptabb és legzüllöttebb megyei közgyűlési elnök: Szűcs Lajos, aki megválasztatta magát a Magyar Tenisz Szövetség elnökének, és most szervezi az emléktúrát az Azori-szigetekre Borbás Marcsival, és nehogy már kimaradjon, dik mán, itt van a Flórián, a Farkas is a sor végén, nehogy ne írja alá a következő eljárási kegyelmi kérvényét a köztársasági elnök...
A 21 fideszes tartózkodó közül nem is annyira Ángyán József a meglepetés, a most lemondott államtitkár, egy becsületes siófoki parasztcsalád sarja, (Ángyán professzor sajnos nem szavazta meg a magyar termőföld alkotmányos védelmét sem!), hanem az '56-os hős Wittner Mária, aki azzal indokolja szavazatát, hogy „Nemcsak a megzsaroltakat kéne megnevezni, hanem a tartótisztjeiket is!” Pedig azokat is meg akarja Schiffer, de Mária néni nem olvasta el a törvényjavaslatát és értelmezési nehézségekkel is küszködik, egyre gyakrabban, s nincs, aki segítsen neki. A besúgók többsége pedig önként és dalolva, „hazafias” alapon írt alá, nem kellett zsarolni őket. Mária néni azonban csak a vezényszóra figyel, már belső meggyőződés nélkül. Lojális akar maradni. De hát a Fideszhez? Nincs ebben logika. De Mária néni nem is tanult logikát, így jó ez, ahogy a Viktor mondja. 
Azért a 19 IGEN nagy pofon Viktornak. Bátorságuk miatt írjuk ide legalább Bencsik János, Gulyás Gergely, Horváth László, Molnár Ágnes, Hanó Miklós, Nagy István, dr. Nagy István, Szólláth Tibor, Tóth Gábor és Pesti Imre nevét.
Térdre, imához!”
És mi történt a KDNP-nél?
Még jól emlékszünk, az első ciklusban a kormánypárti kereszténydemokrata képviselők szólásra emelkedésénél rendre megszólalt az ultraliberális és ateista ellenzéki frakcióvezető, Orbán Viktor: „Térdre, imához!”", s kiment a teremből.
De most más a helyzet: ezek az ájtatos megélhetési ülőgépek hívő és hallgatag szövetségesek. Muszáj hinni és Viktorra hallgatni, különben a fülkeforradalmárok leszalámizzák őket, mint elődeiket.
Hallgatnak, noha jelen vannak, de nem szavaznak heten, köztük a jó humorú, színes egyéniség: Harrach Péter frakcióvezető, Latorcai János, akiből már sohasem lesz Budapest főpolgármestere és Salamon László, a szép hangú kórista, az SZDSZ–MDF paktum egyik aláírója, akit 1990. április 29-én éjjel Antall József elküldött Orbán Viktor lakására a frissen elkészült dokumentum egyik példányával, hogy Viktor képben legyen, nehogy a második legnagyobb ellenzéki párt elnökeként a reggeli újságokból értesüljön az ország jövőjét meghatározó nagy árulásról.
Heten tartózkodnak, így Hargitai János, Soltész Miklós, Seszták Oszkár.
Öten IGEN szavazatukkal támogatják a tisztes előterjesztést, igen, a keresztény erkölcsök következetes képviseletével fel kell tárni a diktatúra bűneit, meg kell nevezni a bűnösöket! Ezt képviseli: Hoffmann Rózsa, Lanczendorfer Erzsébet, Seszták Miklós, Varga László és Pálffy István. 
És ezután jön a 17 NEM, köztük olyan válogatott farizeusok, mint a posztjára teljesen alkalmatlan Rétvári Bence igazságügyi és közigazgatási államtitkár, Semjén Zsolt fővadász, Simicskó István örömkatona, Rubovszky György ágazati könyvelő és Szászfalvi László, Csurgó szégyene. 
Rétvári külön szám, a jogász szakma oly rögtönzője és példátlanul amatőr ötletelője, mint a maga területén Matolcsy. Bencénk 2010 decemberében egy populista akciós héten meghirdette az állambiztonsági levéltár eredeti iratainak széthordását. Viheti mindenki a magáét, mert az övé. Miután az ostoba merénylet helyrehozhatatlan károkat okozott volna a történettudományi kutatásokban, az ügynökök érintettségének hiteles bizonyításában, a bíróságok előtti eljárásban, közfelháborodásra Rétvárinak visszakoznia kellett, mondván, 2011 októberére előterjeszti módosított törvényjavaslatát. Természetesen nem terjesztett elő semmit, csak időt akart nyerni a feledéshez. Szó nélkül siklott tova a határidőn, annyit sem mondva önkritikusan: bocsánat, tévedtem, nem kellett volna. Ellenkezőleg, a mostani ellenszavazatok egyik indokaként megint előhozta, hogy a levéltári dokumentumok nem a magyar állam, hanem az érintettek tulajdonát képezik. A dilettantizmus állami szintre emelt bizonyítéka.
Igaz, Lázár János – aki Hódmezővásárhelyen kutatókkal feltáratta a város és környéke állambiztonsági múltját – is tett utólag egy övön aluli indoklást: „Az LMP előterjesztését azért nem támogatták, mert azt szakmaiatlannak tartják, ugyanis nemzetbiztonsági kockázattal járna, ha a katonai titkosszolgálatok ilyen típusú adatai napvilágra kerülnének.” Ez az alföldi sík butaság. Mert a mai Magyarországot nem kötelezik semmire a Magyar Népköztársaság 1990 előtti titkai. Egy új védelmi és szövetségesi rendszerben, megváltozott nemzetközi feltételek és körülmények között mások a titkaink, kivétel csak egy-kettő lehet, olyan aktív nemzetbiztonsági érdek, mely 22 év után is fontos Magyarországnak. De ezekért nem adjuk fel a tisztázás történelmi feladatát.
Van még egy jellemző életkép 2012. február 20-hoz. Miközben Kövér László – az egykori titokminiszter, a Nemzetbiztonsági Bizottság második elnöke – nem szavazott az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, s a nyilvánosság előtt nem híve a múlt megbolygatásának, a háttérben sürgősségi feladatokkal bízza meg a Fidesz által foglalkoztatott két levéltári kutatót: derítsék ki erről vagy arról ezt és azt, hozzák be neki emez vagy amaz dokumentumot másolatban, de mielőbb. Így fordulhatott elő, hogy miközben a parlamentben folyt a törvényjavaslat süllyesztőbe küldése, addig az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában az egyik fideszes kutató így sürget: „Még mindig nincs meg? Pedig Kövér házelnök úr már türelmetlenül várja!” Rendkívüli kéréseinek teljesítésére pedig okkal formálhat jogot Házelnök úr, mert hiszen néhány nappal korábban ő nevezte ki a tudományos főigazgató-helyettes asszonyt, az SZDSZ–MDF paktum egyik aláíróját.
Csak egy záró pillantásra ugorjunk vissza az ülésterembe. Az MSZP 34 igenje mellett jelen van, de nem szavaz a már említett Bárándi Gergelyen kívül: Mesterházy Attila, Simon Gábor, Nyakó István és Harangozó Gábor.
Gyurcsány demokratái is megszavazták a tárgysorozatba vételt függetlenként, csak Varjú László nem szavazott, noha jelen volt. A függetlenek közül egyedül a Jobbikból kivált egykori emdéefes Pősze Lajos tartott a Fidesz fő sodrával, és elutasította Schiffer javaslatát.
A kétszínű játék okai
Mi az oka annak a kétszínű játéknak, amivel a vízválasztó kérdéskört tisztázás helyett folyamatosan elszabotálja a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor?
1., A volt állambiztonsági tisztek és értelmiségi besúgók egy része ma a Fidesznek dolgozik, átállításukat Orbán vezényelte le. Nemcsak a politikában, a parlamentben, az állami és államigazgatási életben vannak vezető posztokon, hanem – fontos szempont – ők alkotják Orbán erős emberének: Pintér Sándor belügyminiszternek, a titkosszolgálatok kézben tartójának kabinetjét, tanácsadóit, hivatalának és magánvállalkozásainak hátterét, továbbá az Orbán mögött felsorakozott nagytőke (Demján, Csányi, Széles és mások) alkalmazotti, beszállítói és külső szerződéses állományának kulcsfiguráit. (Az utóbbiak nem egyszerűen őrző-védők, biztonságtechnikaiak, hanem az üzleti hírszerzés és elhárítás kipróbált szakemberei a BM volt III. Főcsoportfőnökségéről. Mindent tudnak, mindenki titkait ismerik, de nem zsarolnak, nem fecsegnek, ők a megbízhatók, az új hatalomnak dolgoznak, mert cserében megfizetik és békén hagyják őket, időnként magas állami kitüntetést kapnak.) 
2., Az előbbi kategóriából kikerült segítők működtek közre a Fidesz által 1990 óta elkövetett visszaélések, csalások, korrupciós ügyek, a politikusbűnözés megannyi eseténél, rutinosan eltüntetve a nyomokat. Orbán és szűk körű vezető társasága politikai közösséget vállalt a bűnnel. A bűnös apák gyermekei támogatásra is számíthatnak karrierjükhöz, noha szüleik soha senkitől nem kértek bocsánatot és nem adtak erkölcsi elégtételt.
3., A közvélemény-formáló volt besúgók, a hivatásos állomány tagjai, politikai rendőrök, szt-tisztek némelyike ma a kormány és a Fidesz kommunikációját segíti szemrebbenés nélkül. Megvett és átállt emberek ők, pehelykönnyű senkik egy csendes, de jól kamatozó alku keretei között, élükön a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) havi 2 millió forint személyi alapbérért és esetenkénti prémiumért dolgozó vezérigazgatójával, Böröcz Istvánnal, a politikai rendőrség volt "Nádasdy" fedőnevű ügynökével, aki már 1989-ban is "anyagi érdekeltség" alapján vállalta a szolgálatot a BM. III/III-nál.
4., Nagy csalódások érhetnék a közvéleményt a politikai elit teljes körű átvilágításával, egyesek számára totális erkölcsi vereséget jelentene a mágnesszalagok megnyitása, a katonai elhárítás és hírszerzés iratállományának kutathatóvá tétele. Ha ezeket továbbra is zároltatja Orbán, saját magát hozza olyan helyzetbe, hogy a gyanú árnyéka vetül rá a valóság elhallgatásáért. Mi nem állítjuk, hogy ügynök volt, de azért el kéne számolnia néhány apró mozzanattal, mely egyelőre csak néhány kutató titka, anélkül, hogy a rejtve maradt egész valamennyi összefüggését ismernék.
Orbánnak választ kéne adnia
Orbánnak választ kéne adnia több kérdéskörben a kételyek és aggályok eloszlatása érdekében: 
Orbán 1989. szeptember 25-én érkezett meg Soros György jóvoltából az oxfordi Pembroke Collegebe, hogy ösztöndíjasként az angol liberális filozófia történetét tanulmányozza. 1990 januárjában tért haza. Meghívói elégedettek voltak vele, 1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé választották, 1993-ban pedig a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává. Radikális és ateista liberalizmusával túltett néhány SZDSZ-es vezetőn.
Írásunk részlet a Nemzeti Hírhálón megjelent anyagból.
Az ügynökügyek anyagában Orbán Viktorról, és több Fideszes mogulról is jelentőségteljes írások vannak. Orbánról például a következőt írják: "...esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik...ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan és rendszeresen készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik."
Forrás: kuruc.info/Nemzeti Hírháló 
Emlékeztető:  A jobboldal? A konzervatív jobboldal? Sírhatnékom támad, amikor látom kiknek a kezére került. Orbán és csapata nem tett semmi mást a hatalom érdekében, mint lemásolta Lenin és a bolsevikok összes trükkjét a hatalom megszerzésére, polgári körök, utcai demonstrációk, belső tisztogatás, sajtó kiépítése, populizmus, demagógia, és egy teljesen baloldali politikával hatalomra kerülve a jobboldali konzervativizmus álarcában tetszeleg. Csakhogy se nem konzervatívak, se nem jobboldaliak. Leginkább Putyin Oroszországa és a lengyel katolicizmus keverékét valósítják meg. Úgy jobboldaliak ők, mint amilyen baloldali Gyurcsány.” (Elek Attila: Mit vesztettünk a rendszerváltással?)
 


Fejmosást kapott a tiltakozó váci gimnázium igazgatója


Az iskola ellenállt annak, hogy diákjait Orbán Viktor március 15-i beszédére kivezényeljék, be is hívatta az igazgatót a polgármester – írja a Kettősmérce című blog.

A Klik öt váci iskolából 10-10, Pest megyéből összesen 250 gyereket buszoztatna a Klik a Honvédelmi Minisztérium budapesti rendezvényeire, valamint Orbán Viktor Múzeum kerti beszédére.
A Váci Madách Imre Gimnázium petícióban tiltakozott a diákok politikai célokra való felhasználása ellen, a nyílt levelet eddig majdnem hatszázan írták alá. Mint azt a petícióban írták, a tantestület pedagógusai nem támogatják és nem is szervezik meg a diákok politikai színezetű rendezvényeken vegyenek részt. Elfogadhatatlannak tartják, hogy ezt a diákok számára bárki is kötelezővé tegye, és az adatvédelmi törvényekkel ellentétesnek vélik annak kérését, hogy az esetleges résztvevők, vagyis a diákok adatait továbbküldjék a szervezőknek.
Kettősmérce szerint a levél megjelenését követően Fördős Attila, Vác Fidesz-KDNP színekben megválasztott polgármestere behívatta a Madách Gimnázium vezetőit, és számon kérte rajtuk a „hazafias nevelést," megpróbálta kiszedni belőlük, hogy ki fogalmazta a nyílt levelet, majd közölte, hogy többet nem teszi be a lábát a gimnáziumba – tehát ha szavatartó ember, akkor az intézményben végzős fia ballagására sem megy el.


A nemzeti oldalt rágalmazza a Hitgyüli nevű destruktív szekta



Az elmúlt napokban az ismeretlenség homályából mászott elő egy jelentéktelen blog, amely támadásokat intézett a nemzeti oldal összes komoly szervezete ellen. Kiderült, hogy ismét a Hitgyüli van a háttérben.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Betyársereg és a Jobbik reagált az őket ért alantas rágalmakra. Sneider Tamás az országgyűlés alelnöke Kálmán Olgával mosta fel az atv stúdióját, Tyirityán Zsolt pedig a Betyársereg web-oldalán reagált a rágalmakra.
Mivel ezek a támadási felületek hatástalannak bizonyultak, a Hitgyüli a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) ellen fordította nehéztüzérségét, de úgy tűnik, hogy fogytán vannak a lőszernek, mert igen gyengére sikeredett a támadás.
A szóban forgó blog nem is tagadja, hogy a Hitgyüli médiabirodalmához tartozik. (1. kép a galériában)
Ez a bizonyos Hit Rádió pedig a teljesség igénye nélkül az alábbi oldalakat kedveli a Facebookon: Hit Gyülekezete, Vidám Vasárnap, Németh Sándor, Vidám Szimfonikusok, Szavazz a Jobbik ellen, Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata, Az Élet Menete Alapítvány, Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány, atv.hu, Hetek. (2.; 3.; 4. kép a galériában)
Azon pedig senkinek nem kell meglepődnie, hogy ennek a szektának létkérdése a nemzeti oldalt támadni, hiszen több alkalommal bizonyították be, hogy veszélyesek a magyar nemzetre. Egyrészt a gyengébb jellemmel rendelkezőket a szó szoros értelmében megbolondítják.

Hit Gyülekezete, németh sándor, hitgyüli



Másrészt egy rejtett kamerás felvétel a bizonyíték arra, hogy sötét szeánszaikon a hazafias erők ellen vetik be „ima kommandójukat”.
Idézet a videóból, Németh Sándortól:
"
...ha legyőzte a pokolt, legyőzte a halált, legyőzte a sátánt, akkor hogyne győzné le azokat a gonosz sátáni erőket, amik a Hatvannégy Vármegyét irányítják... ami a Jobbiknak a képviselőit, ami a Gyöngyösi Mártonban van..."


Az vitán felüli, hogy a blog - ami önmagában jelentéktelen -  az utóbbi időben olyan botrányokat indított el, amik a tegnapi este során az RTL Klub híradójáig jutottak, de az atv is kiemelten kezeli az esetet. Ez utóbbi kapcsolatát a cionista érdekeket kiszolgáló szektával fölösleges bizonygatni. Az idegen lelkű média folyamatos támadásait politikai szálon, pedig az MSZP folytatja le, akiket az országgyűlésben használnak szócsőként azon sötét körök, akik annak idején az SZDSZ-t is életben tartották.
Mivel a Betyársereg és a Jobbik is reagált már az őket ért vádakra, így szerkesztőségünk megkereste a HVIM-es vezetőket. Incze Bélától a mozgalom alelnökétől az alábbi választ kaptuk: „Röhejes, hogy évekkel ezelőtti felvételeket szednek elő ismételten. Most éppen egy négy évvel ezelőtti beszédemtől rettegnek a főállású rettegők. Ez már önmagában is szánalmas, de annak tudatában pláne, hogy ezzel az anyaggal annak idején sem mentek semmire. Az ügyészség nyomozásba kezdett, de sem engem, sem mást még csak tanúként sem hallgattak meg az ügyben. Ez nem is csoda, hiszen a felvételen is hallható, hogy egy fiktív jövőképről beszélek. Az pedig végtelenül álszent magatartás ettől a liberális csürhétől, hogy ilyen dolgokon lovagolnak, hiszen pont az ő köreik azok, akik megteremtették Che Guevara vagy éppen Ságvári Spitzer Endre kultuszát, akik valóban kommunista gyilkosok voltak. A szövetségeseinket, és minket ért sorozatos támadások, melyek mostanában egyre elkeseredettebb jelleget mutatnak, arról tanúskodnak, hogy a helyes úton járunk.”
Barcsa-Turner Gábor, a mozgalom társvezetője pedig az alábbiakat írta szerkesztőségünknek: „Dicséretnek vesszük, ha a Hit Gyülekezete, vagy egyéb balliberális erők támadnak minket, és különböző jelzőkkel illetnek. Ezek a jelzők hazai viszonylatban, mint a terrorista, szélsőséges mára egy jóérzésű ember számára pusztán annyit jelentenek, hogy a megtámadott személyek becsületes, igaz hazafiak. A sok hazugsággal elhasználták már a jelzőiket... Persze, hogy a szektásokat ez zavarja, mert tudják, hogy mi, az elveinkhez sziklaszilárdan hűek vagyunk nem fogunk megalkudni soha. Céljuk, hogy a Jobbik egyre inkább politikailag korrektté váljon, ezért minden valós, vagy vélt kapcsolatot meg akarnak lovagolni. Le akarják szalámizni a Jobbiktól jobbra lévő erőket, hogy végén egy domesztikált, teljesen besimulós párt maradjon, ami nem zavar sok vizet. Szerencsére a Jobbik vezetése felkészült személyekből áll, akiknek ugyanúgy számít a bajtársiasság, mint nekünk. Külön szervezet vagyunk, külön utakon is járunk, de a cél közös, így természetes, hogy bizonyos pontokon még találkozunk is. A Farkasokkal kapcsolatban pedig adtam már interjút, amiben elmondom, hogy miről is szól ez az alakulat, mi az igazi célunk, és hogy mennyire csak formának tekintjük a modern harcászatot, az igazi tartalom sokkal mélyebb."


Kapcsolódó: 



A HIT GYÜLEKEZETÉNEK KARMAIBAN



Istentisztelet a Hit Gyülekezetben
Az alábbiak valószínűleg igazak, mert több – sikeresen kilépett –volt Hit Gyülekezetes kedves ismerősöm  hasonló dolgokról számolt be, s ma ők is nehezen élnek, mióta kiléptek onnan (NIF szerkesztő)
Az alábbiakban egy tengerentúli magyar nyelvű újságban megjelent interjút olvashatnak.
riporter: -Hány éves voltál, amikor kapcsolatba kerültél a Hit Gyülekezetével?
volt Hit Gyülekezete tag: – Huszonegy, és hat évet töltöttem a gyülekezetben.
riporter: -Egyáltalán hogyan kerül valaki kapcsolatba a Hit Gyülekezetével?
volt Hit Gyülekezete tag: – Barátok, ismerősök révén. De a szekta tagjai utcai evangelizációkat is tartanak. Engem barátok hívtak, mondták: gyere, jó zene van, sokan járnak. Megkapó a hangulat, az istentisztelet modernsége. Az Istent dicsérő dalok diszkó, country, rock vagy rap stílusban vannak előadva. És ez az újszerűség, fiatalos hangulat magával ragadja az embert. Az biztos, hogy a szekták tudnak a fiatalok nyelvén szólni. És a végén az ember úgy belegabalyodik a szektába, mint a macska a fonálba…Heti három alkalommal van összejövetele a gyülekezetnek, minden alkalommal 5-6 ezren jönnek össze. Sok a fiatal, de vannak idősek is, láttam rendőröket, dandártábornokokat, ügyvédeket, tanárokat, orvosokat. Sok prominens politikai személyiség tagja a Hit Gyülekezetének, például Hack Péter az SZDSZ-ből, aki presbiter a Hit Gyülekezetében. De meglátogatták a gyülekezetet milliomos amerikaiak is.
riporter: – Az ember elkezdi látogatni a gyülekezetet, mert megkapja őt a fiatalos légkör. Hogyan tovább?
volt Hit Gyülekezete tag:
 – Mikor látják, hogy gyakrabban van ott az ember, akkor ajánlatot tesznek, hogy járjon házi csoportba, házi tanulmányozásra. Egy-két kérdéssel finoman kiszimatolják az anyagi hátteredet is. Például alámerítkezéskor – mert az is van – felírják az egyén nevét, címét telefonszámát és a foglalkozását. Szóval időközben az ember szert tesz rengeteg új barátra, akik meg vannak fanatizálva, és rád szállnak. A szülők ellen is fordítják az embereket. Mert ugye ha az anyád nem “hites&”, akkor az ördögtől van, és akkor mi közöd hozzá? Nősülni, házasodni a “világiak” közül nem lehet, mert akkor engedetlen, lázadó vagy. Világival házasodni sötét pontot jelent. Amit a vezető lelkész mond, az az Úrtól van, és amit ő mond, azt el kell fogadni. A gyülekezet elöljárója Németh Sándor, és ha az ő beszédei ellen vagy, akkor a kenetes szolga ellen, vagy az Isten kiválasztott embere ellen vagy, aki fel van ruházva hatalommal. Arról lehet felismerni, hogy az Úr útján jársz-e, hogy hogyan viszonyulsz Németh Sándor személyéhez.
riporter: – Hallottam, hogy szoros összefonódás van az SZDSZ és a Hit Gyülekezete között. És a választások idején a gyülekezet imádkozott az SZDSZ ellenségeinek a vesztéért.
volt Hit Gyülekezete tag:
 – Amerikai karizmatikus hittérítőkkel is kapcsolatban van a Hit Gyülekezete. A Hit Gyülekezete tulajdonképpen amerikai modell. Az SZDSZ-szel tudvalevőleg szoros az összefonódás. Választások idején meg kellett átkozni azon politikai pártok tevékenységét, amelyek nem az SZDSZ-szel vannak. Például a Fidesz székházat az “imakommandó” órákon keresztül átkozza.
riporter: – Imakommandó?
volt Hit Gyülekezete tag:
 – Igen. Amikor például Németh Sándornak jelenése volt a tévében, ahol a Hit Gyülekezete kétes dolgairól kérdezték őt, akkor az imakommandónak előtte három napig Németh Sándor padlásán kellett űzni a tévéből jövő démonokat, amik majd rá akarnak telepedni, amikor elmegy a tévébe.
riporter: – A Fidesz-re mondott átok miről szól?
volt Hit Gyülekezete tag:
 – “A Fidesz-nek minden tevékenysége legyen átkozott, sikertelen, szerencsétlen, érje utol romlás, halál és pusztulás kezük minden munkáját.” És amikor egy személy ellen szól az átok, akkor a 109-es zsoltárt mondják ellene, behelyettesítve az átkozott nevét.
riporter: – Hány tagja van a Hit Gyülekezetének?
volt Hit Gyülekezete tag: – Hatvanezer. A fő bázis Budapesten van, de természetesen vannak vidéki gyülekezetek is. A Hit Gyülekezetének van óvodája, bölcsődéje, általános iskolája, gimnáziuma, és hittudományi akadémiát is működtet.
riporter: – Értem. Szóval a nyolcvanas évektől 2000-ig, a Hit Gyülekezete ezerről hatvanezerre nőtt lélekszámban, anyagi befolyása pedig óriási lett. Ez mivel magyarázható?
volt Hit Gyülekezete tag:
 – A fizetés 10 százalékát le kell adni. Mivel egyrészt a “nagykenetű testvér” mondta, a másik ok pedig, hogy az Ószövetségben meg van említve a tized. Ennek a mintájára. Ezen kívül állandóan hangsúlyozzák azt a gondolatot, hogy aki ad Isten munkájára, az gazdag lesz, aki nem ad, az szegénységben fog tengődni. Úgyhogy a hívők minden fizetés után beleteszik egy borítékba a fizetésük egy tizedét, és ráírnak a borítékra egy “T” betűt, ami a tized megfelelője. Azért jelölik meg, mert a tizeden kívül adományokat is illik adni a gyülekezet számára. Az adományt tartalmazó borítékot nem kell megjelölni, csak bedobnia ládába. Sokat emlegetett szabály az is, hogy ha két összeg van nálad, akkor a nagyobbikat kell adományoznod, mert
az van az Úrtól. Szóval, ha egyik zsebedben van egy ötszázas, a másikban pedig egy ezres, akkor az ezrest adományozod, mert az van az Úrtól.
riporter: – Hová mennek ezek az összegek?
volt Hit Gyülekezete tag:
 – A Hit Gyülekezetének van egy bankszámlája. A tizedet azonnal nyomják rá a számlára, a vidéki gyülekezetek is, tehát az meg egyenesen Pestre érkezik, utána a pénz sorsa ismeretlen. Az adományok egy részét arra használja a gyülekezet, hogy fizesse a
bérleményt, de mondjuk, azt sem kell mindenhol, mivel egyre több gyülekezetnek saját épülete van már, amelyeket a hívők pénzén építenek föl, de az épület a Hit Gyülekezetének a tulajdonát képezi. Így az adományok szintén mennek Pestre, a főbázisba. Aztán vannak húzások időről időre, mint például mikor az egyik gyülekezet pásztora azt mondta nekünk nagy lelkesedéssel: “Tudjátok mit, dobjunk össze a Németh Sándornak 150 ezer forintot!” És mi összedobtuk neki a 150 ezer forintot hat istentisztelet folyamán. Beletettük egy borítékba a pénzt, és a pásztor elvitte neki. Németh Sándortól néhány nap múlva kaptunk egy faxot, hogy köszöni szépen a -i gyülekezet kedvességét. Ennyi. Ezzel lehetett minket etetni.
riporter: – Van valami elszámolás a vezetőség részéről azzal kapcsolatban, hogy mire fordította a befolyt pénzösszeget? Vagy csak vakon kell bízni abban, hogy a felkentek Isten akarata szerint a gyülekezet érdekében költik el a pénzt?
volt Hit Gyülekezete tag:
Soha nem volt még olyasmi, hogy valaki kiállt volna a Hit Gyülekezetében, és beszámolt volna a gyülekezet anyagi helyzetéről. Sőt, azt mondták, hogyha kíváncsi vagy az anyagi dolgokra, akkor az már lázadás, akkor te a szívedben azt feltételezed, hogy a nagykenetű szolgáló sikkaszt. Tehát vizsgáld meg magad, és tarts bűnbánatot.
Azt is volt időm megfigyelni, hogyan viszonyulnak a szegényekhez, a szerencsétlenekhez a Hit Gyülekezetének pásztorai. A pénzt ugye piszkosul kérik, de ha valaki egy nevetséges összeget, mondjuk, 500 forintot kér a gyülekezetből ennivalóra, akkor az a válasz, hogy: “Imádkozzál, majd az Úr ad.”
riporter: – Mi van akkor, ha egy egyszerű kis “hites” meggondolja magát és azt mondja, hogy én ebből kiszállok?
volt Hit Gyülekezete tag:
 – Ha rövid ideje van ott, és nem jár a szája, tehát nem a gyülekezeten belül akar reformálni, és ha nincs jelentős anyagi bázisa, akkor szép csendben kiléphet, a kutya sem fogja keresni. De ha valaki régóta ott van, esetleg már valamilyen beosztása is van, tehát már belelát a dolgokba, vagy anyagilag befolyásos ember, akkor először szép szóval próbálják őt rávenni, hogy vissza kéne jönni. Ha az illető nem jön vissza, akkor a gyülekezet fel van szólítva, hogy átkozza meg ezeket az egyéneket. Az ott maradottaknak pedig átok terhe mellett el kell mondaniuk egy esküt, hogy ők maradnak a gyülekezettel. A hívőket abban a félelemben tartják, hogy az átkok fognak. Tudják, hogyha kilépnek, akkor az egész gyülekezet hónapokig átkozza majd őket. Voltak, akik évek után nem bírták tovább, gyomorfekélyt kaptak, idegileg tönkrementek, egy kedves ismerősöm gyomorrákban meghalt, többen öngyilkossági kísérletet hajtottak végre, valaki a Dunába ugrott. Egyik ismerősöm a pszichiátriára került, miután sikerült elszakadnia a gyülekezettől, de hónapokig kínzó fejfájás gyötörte, mert tudta, hogy őt most állandóan átkozzák.
riporter: – A te kálváriád hogyan kezdődött? Boldog, hívő ember voltál, eljártál a gyülekezetbe, sírtál, énekeltél a többiekkel, egyszer csak valami beárnyékolta ezt az állapotot. Mi volt az?
volt Hit Gyülekezete tag:
 – Én ferencesek között érettségiztem és katolikus papi hátterem is van. Amikor elkezdtem látogatni a Hit Gyülekezetét, a korombeli fiatalok úgy ösztönösen körém csoportosultak, gyülekezet után odajöttek hozzám beszélgetni. A pásztorok is látták, hogy hatással vagyok az emberekre, ráadásul komolyan veszem a dolgokat, így egy idő után csoportvezető lettem, és az otthonomban tanulmányozást folytattam a rám bízott “házi csoporttal”. Vagyis akkor már az otthonomban, mert időközben megnősültem, feleségül vettem egy lányt, aki szintén a Hit Gyülekezetébe járt. Minden szépnek és magasztosnak tűnt, rendszeresen jártunk a gyülekezetbe, ahol eufórikus hangulat uralkodott, az emberek nyelveken beszéltek, elájultak, amikor a nagykenetű testvér megérintette őket, és mi szentül hittük, hogy a szent szellem munkálkodik a gyülekezetben. Boldogok voltunk Én abban az időben egy kiadóvállalatnál dolgoztam, amelyet a Hit Gyülekezete működtetetett, és irodai munkám során észrevettem néhány húzást, pontosabban pénzzel való visszaélést. Egyszer bent maradtam az irodában, átnéztem a számlákat, kijött, hogy több millió forinttal nincs elszámolva.
riporter: – Ennek mi köze a Hit Gyülekezetéhez?
volt Hit Gyülekezete tag:
 – Csak annyi, hogy a kiadót működtető főnökeim presbiterek voltak a Hit Gyülekezetében. Akkor döbbentem rá, hogy mi kis naiv emberkék vagyunk, akiket az orrunknál fogva vezetnek, és azt hazudnak össze, amit csak akarnak. Felhívtam az egyik nagykenetű testvért, mert tanácsot akartam tőle kérni, és bizalmasan elmondtam neki, hogy mit vettem észre a pénzügyekben, de kértem őt, hogy ne mondja el senkinek. Azt mondta, nyugodjak meg, nem szól senkinek. A következő gyülekezeti összejövetelre azonban lejöttek hozzám Pestről a nagykenetű testvérek és a házi csoportom meg a feleségem előtt elkezdték felsorolni a “bűneimet”, amit szerintük a hat év alatt elkövettem ennyit a nagykenetű titoktartásáról. Ott helyben leváltottak, mint csoportvezetőt, és a munkahelyemről is azonnali hatállyal elbocsátottak. Aztán, mint akik jól végezték dolgukat, elmentek. Én csak azon gondolkoztam a “vádak” felolvasása alatt, hogy honnan van ez a rettenetes gonoszság bennük, hiszen semmi nem volt igaz a vádakból. Az egész olyan volt, mint egy koncepciós per. Nem tudtam, hogy még csak most kezdődik a hadjárat ellenem. A tetvek pletykákat, rágalmakat kezdtek terjeszteni rólam a pesti gyülekezetben is, így mindenki felvette ellenem a védekező állást, és kezdték rám mantrázni az átok-zsoltárt. A gyülekezet testvérnői pedig hívogatni kezdték a feleségemet először titokban, majd teljesen nyíltan azzal a sürgetéssel, hogy váljon el tőlem, mivel én az ördögtől vagyok, és ilyen emberrel nem lehet együtt élni, és a nagykenetű testvér ilyen esetben megengedi a válást. Néhány nap múlva betörtek hozzánk, testileg bántalmaztak, keresték a számlákat. Én fenyegettem őket, hogy feljelentést teszek a rendőrségen. és mindent kitálalok.
riporter: – Ez azért merész dolog, nyíltan meg fenyegetni valakit, akinek ráadásul takargatnivalója van.
volt Hit Gyülekezete tag:
 – Meg is tettem a feljelentést, be is vitték az érintetteket a fogdába. Csakhogy a rendőrségen ők is tettek ellenem feljelentést, méghozzá azt, hogy azért keresték nálam a számlákat, mert a sikkasztást én követtem el a cégnél, és azért meg akarták szerezni tőlem az iratokat. Akkor ott a rendőrségen még egyszer behúztak a csőbe, elkezdtek könyörögni és fenyegetőzni, hogy enyhítsek a feljelentésen, mondjam azt, hogy nyitva volt az ajtó, tehát nem betörés volt. Azt ígérték, hogy ha ezt megteszem, akkor ők visszavonják az ellenem tett feljelentést. Én megváltoztattam a feljelentést, így kiengedték őket, ők viszont nem vonták vissza az ellenem tett feljelentést. Itt nagyon ráfáztam. Nekem ekkor nem volt munkám, eléggé le voltam rongyolódva, gondoltam, új életet kezdek. Elhatároztam, hogy beállok rendőrnek és lesz belőlem egy becsületes rendőr. Mikor elmentem bejelentkezni a rendőrségen, akkor tudatták velem, hogy pszichológiai tesztnek is alá kell vetni magam, hogy lássák: megfelelek-e rendőrnek. Mondtam, semmi akadálya. A pszichológiai tesztet szakorvosnak kellett elvégeznie. Elmentem a szakorvoshoz, aki felajánlotta, hogy bead nekem egy nyugtató injekciót, egy idegerősítőt csak egy nagyon gyengét -, hogy megnyugodjak. Beleegyeztem, mert valóban eléggé megviseltek a történtek. Eszembe se jutott, hogy Haloperidolt kapok.
riporter: – Mi az a Haloperidol?
volt Hit Gyülekezete tag:
 – A Haloperidol injekción keresztül beadott elektrosokk. Szóval beadta. Mikor mentem haza a vonattal, már az úton éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. A nyelvem összecsavarodott, a végtagjaim kicsavarodtak, csurgott a nyálam, szóval nem voltam a magam ura. Mikor hazaértem, a feleségem látta, hogy baj van, kihívta az orvost, de az tanácstalan volt, mert nem tudta, hogy mit kaptam, mi ellen adja be az ellenszert Azt hittem, hogy egy-két nap alatt átmegy rajtam. Három hét múlva mikor már tovább nem bírtam, szóltam az egyik barátomnak, hogy vigyen vissza a pszichiáterhez. Egy vasárnapi napon történt. Odaálltam elé, csak annyit mondtam, hogy “Ez van”. Ő erre azt felelte, hogy ilyen apróságokkal ne zavarjam a hétvégi ügyeletét. Rendben, mondom azzal is megzavarhatom az ügyeletet, hogy elugrok a rendőrségre, és feljelentem. Erre aztán megnézte a kórlapomat, majd egyszerűen csak annyit mondott, hogy tévedésből mást adott be nekem a nyugtató helyett, de ebből ne csináljak nagy ügyet, ez bárkivel megeshet. Azután beadta az ellenszert, és én nem jelentettem fel. Mikor hazaértem a kórházból, a feleségem addigra összecsomagolta a holmiját, és kijelentette, hogy ezt ő tovább nem bírja, elválik tőlem. Beadta a válópert, meg sem kellett jelennem a tárgyaláson, elválasztottak. És ez sajnos így van Magyarországon, úgyhogy akaratom ellenére felbontották a házasságunkat.
riporter: – Jártál még ekkor a H it Gyülekezetébe?
volt Hit Gyülekezete tag:
 – Nem. Otthon olvasgattam a Bibliát, és töprengtem, hogyan legyen tovább. Elhatároztam, hogy felhívom a Magyar Fórum szerkesztőségét, hátha érdekli őket az esetem. Érdekelte őket, ki is jöttek hozzám a lakásomra felvenni a riportot, és ment volna nyomtatásba. Ők nyugtattak, hogy a nyilvánosság védelmet nyújt majd. Arról is szó volt, hogy a tévében is riport készülhetne velem. Ezt én jó ötletnek tartottam. Csakhogy a szekta tudomást szerzett a készülő riportról, és akkor jött az utolsó poén: biciklin tekertem hazafelé, amikor hirtelen megállt mellettem egy rendszámtábla nélküli furgon. Berántottak az autóba, megfenyegettek, hogy esténként ne merészkedjek az utcára és készüljek el mindenre, mert amit a gyülekezet ellen vétek, az már a legsúlyosabb bűn, majd meztelenül kidobtak a város egyik forgalmas utcájára, fényes nappal. (Ezek az emberek a Krisztus nevében a helyes dolgot cselekedték: Ez a fanatizmus hatalma.) A járókelők adtak rám ruhát, mert látták, hogy baj van. Azonnal elmentem a rendőrségre feljelentést tenni, de nem tudtam semmit bizonyítani, mert rendszámtábla nem volt a kocsin, a tetteseknek pedig lett volna alibijük, ha akarták volna, az egész gyülekezet egybehangzóan állította volna, hogy az adott időpontban csoport-tanuláson vettek részt, vagy hasonló. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy elmegyek az országból. Ennyi a történet.
riporter: – Magyarországon többen is lehetnek ebben a helyzetben, hogy bekapcsolódtak egy szektába és nem tudták otthagyni?
volt Hit Gyülekezete tag: 
Ismerek embereket, akik kiléptek a gyülekezetből, és most nagyon rossz életük van. A rengeteg szekta, romboló, pusztító, destruktív hatással van az emberekre, a társadalomra.
riporter: – A Hit Gyülekezetét Nyugatról is támogatják?
volt Hit Gyülekezete tag:
 – Ez teljesen biztos. Amerikából mennek pénzek a Hit Gyülekezetébe és vissza. Minden istentiszteleten három zászló függ a színpad fölött. Nem találnád ki, melyek ezek: az amerikai, a magyar és az izraeli. Ráadásul, mivel a Hit Gyülekezete elismert, bejegyzett egyház, nem adózik a bevételei után, sőt állami támogatásban részesül.
riporter: – Tehát itt vagy most, valahol laksz és szeretnéd rendbe tenni az életedet.
volt Hit Gyülekezete tag:
 – Igen, újra szeretném kezdeni az életemet, hallgatom az Úr szavát, hogy irányítson.
*******
A Legfelsőbb Jóságos Isten nevében:
Könyörögve kérjük, hogy akit megkörnyékez a hit(ványak) gyülekezete nagy ívben kerülje el őket!
Önmagától álljon el a belépés gondolatától, aki esetleg ezen agyalt!
Akik meg jelenleg (még) benne vannak, kívánjuk nekik, hogy ébredjenek fel és hagyják ott!
Ehhez sok szeretet-erőt és jó egészséget kívánunk!
És imádkozzunk értük, mert a jó imának is formáló ereje van!
Terjesszük Bartus László – Fesz van (A Hit Gyülekezete másik arca) c. könyvét.
Nemzeti InternetFigyelő




Szentlélekkel való betöltekezés, Szentlélek kitöltése és a helyreállított Izrael

Forrás: https://kuruc.info/r/7/96843/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Hogy a Hit Gyülekezete elnevezésű bűnszövetkezet hazánk zsidó gyarmatosítása érdekében ténykedik, ahhoz kétség sem fér. Németh Sándor számtalan alkalommal erősítette meg elkötelezettségét a cionizmus eszméje mellett. Pünkösdi „szentbeszédében” a zsidóbérenc szekta vezére ismételten világosan leszögezte: a Hit Gyülekezete célja Izrael helyreállítása a jövőben. A zsidó ATV tudósítása szerint Németh Sándor a következőképpen fejezte be zavaros pünkösdi elmélkedését: „Ha az apostoloknak szükségük volt a Szentlélekkel való betöltekezésre néhány héttel Jézus halálát és feltámadását követően, akkor nekünk, kétezer év távolságból mennyivel inkább szükségünk van arra, hogy a Szentlélek bizonyságot tegyen az életünkben: Jézus feltámadott a halálból, ma is a Királyok Királya és a világ üdvözítője” – mondta Németh Sándor, hozzátéve, hogy a Szentlélek kitöltetését prófétai perspektívából kell nézni, mint amely az egyházban vette kezdetét, de csúcspontját valójában a helyreállított Izraelben éri majd el a jövőben.” Térjünk most napirendre a stilisztikailag kifogásolható részletek felett („Szentlélekkel való betöltekezés”, illetve a „Szentlélek kitöltése, mint amely az egyházban vette kezdetét”), mert azt még meg lehetne bocsátani, hogy Németh Sándor nem tud helyesen fogalmazni, és meglehetősen gyatra szónok. Azonban a hajdúsámsoni és ajkai iskolákat a hazaáruló politikai elitünk jóvoltából megszerző Hitgyüli „vezető lelkésze” töretlenül hirdeti a cionizmus alaptételét: a történelem célja és értelme „Izrael helyreállítása”. Ami majd valamikor a „jövőben” fog bekövetkezni, tehát „Izrael” alatt Németh Sándor semmi esetre sem pusztán a most is létező cionista terrorállamot érti. „Izrael helyreállítása” aligha jelenthet mást, mint hogy teljessé válik a zsidók uralma a Földön. Magyarországon – többek közt a Hit Gyülekezete jóvoltából – „Izrael helyreállításának” folyamata kétségtelenül öles léptekkel halad előre. Immár Európa és Amerika is a cionisták kezében van. Oroszország, de főleg Kína és a muzulmán világ leigázása azonban nehezebb diónak ígérkezik. (Oroszország a 90-es években kis híján a befolyásuk alá került, jelentős részben Vlagyimir Putyinnak köszönhetően sikerült elhárítani a veszedelmet.) Történelmi perspektívából nézve azt mondhatjuk, hogy a zsidóság a világuralmának megszerzésére irányuló első kísérlet – a kommunizmus – bukása után a globális „új világrend” kiépítése révén igyekszik befolyása alá hajtani a földgolyót. (Vagy legalábbis annak jelentős részét.) Hogy ez a második kísérlet sikeres lesz-e, az persze még a jövő titka. A Hit Gyülekezetén, valamint a cionizmus szolgálatába szegődött magyarországi politikai eliten mindenesetre aligha fog múlni a zsidó világuralmi vágyak beteljesülése. Perge Ottó - Kuruc.info Kapcsolódó: Tegnap Hajdúsámson, ma Ajka - sorra játsszák át iskoláinkat a Hit Gyülekezetének, Hoffmann szerint "a jövő eldönti, hogy ez volt-e a jó út "
Forrás: https://kuruc.info/r/7/96843/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Ennyi pénzt szedtek be különadókból 2010 óta 



2015. 03. 11. 10:42 Origo 
A kilenc új válságadó 2200 milliárd forintot hozott 2010 óta a költségvetésnek, ezek révén tudta biztosítani a kormány a költségvetési hiánycél teljesülését. 
2010 és 2014 között 2194 milliárd forint folyt be a költségvetésbe az Orbán-kormányok által bevezetett különadókból, míg az idei évben a tervek szerint további 546 milliárd forintot várnak, emlékeztet közleményében a Policy Agenda elemzőcég. Az látszik, írják, hogy a költségvetés egyre inkább hozzászokott ezekhez az adókhoz, mivel a legtöbb pénzt 2014-ben szedték be belőlük, 613 milliárd forintot. Ez a költségvetés bevételi oldalának 4 százaléka volt, 2010-ben még csak 3 százaléka. 
Kilenc különadó
Az elmúlt öt évben kilenc új szektoriális adót vezettek be:

Pénzügyi szervezetek különadója
Ágazati különadó (2013-tól megszűnt)
Közműadó
Telefonadó
Pénzügyi tranzakciós illeték
Baleseti adó
Biztosítási adó
Népegészségügyi termékadó
Reklámadó 
Az elmúlt években ennyi különadót szedett be az állam

Kiszámíthatatlanság 

A válságadók legfőbb jellemzője a kiszámíthatatlansága volt. Egyrészt nem lehetett tudni, hogy mely szektorok lesznek, és mikor érintettek, másrészt menetközben is gyakran átíródtak a szabályok. A Policy Agenda számításai szerint tizennégy alakalommal változtatták meg az adók mértékét, szabályait, az érintett termékek körét. 

Rossz tervezés 

Ezeket a változásokat nem csak a gazdasági szereplők tudták nehezen követni, hanem a kormány sem volt képes igazából tervezni. 2010-2014 között 1954 milliárd forintot terveztek a különadókból, amelynél 12 százalékkal többet szedtek be. Ennek oka, hogy az elmaradó egyéb bevételek pótlása, vagy az adóbevételek rossz tervezése miatt évközben kellett új különadókat bevezetni, vagy változtatni rajtuk, véli a Policy Agenda. 
Forrás: MTI/Máthé Zoltán 
12 százalékkal többet szedtek be az eredetileg tervezettnél

Fékezik a gazdaságot 
Ezek az adók lassítják a gazdaság növekedését a Policy Agenda szerint, és az látszik, hogy a kormány hozzászokott a válságadókhoz, azok összege már akkora, hogy nehezen fognak tudni leszokni róluk. 
Kapcsolódó: 
   Beintettek az iskolák a Kliknek 
   Pártállami pénzügyminisztériumból érkezett a Quaestor pénzmentője 
   Újabb brókerbotrány: 150 milliárd tűnhetett el 
   1950 milliárd a brókercégeknél 
   Felvágta ereit a letartóztatott brókernő 
   Napelem-ügy: Hadházy szerint máshol is működött a "Tiborcz-forgatókönyv" 
   Varga Mihály: A magyar gazdaság eladósodás nélkül nő 
   Chikán: gyenge és romlik a magyar gazdaság versenyképessége 
   OECD: Tovább romlott a magyar helyzet 
   110-130 milliárd forint - Ennyit költ a kormány stadionokra 
   25 milliárdba kerül Orbán legújabb álma, a 2017-es vizes vb megrendezése 



Beintettek az iskolák a Kliknek


Nem támogatják, hogy a diákok iskolai szervezésben „politikai színezetű” rendezvényeken vegyenek részt – így indokolta a váci Madách gimnázium tantestülete, miért utasítja el a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) sajátos toborzóját.
Összesen 263 iskola jelezte: nem kérik, hogy diákjaikat elbuszoztassa a HM a március 15-i állami ünnepségre. - írja a nol.hu
A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala és a Klik – mint arról már írtunk – lényegében levélben toborzott diákokat a március 15-i állami ünnepségre. A meghívó szerint iskolánként tíz diákot és kísérőt várnak, akiket „e kivételes alkalomból” oda- vissza busszal visznek. A levélhez csatolt melléklet szerint a Kossuth téri zászlófelvonással indul az egész napos program, majd a Nemzeti Lovas Díszegység és a Magyar Honvédség Központi Zenekarának vezetésével átvonulnak a Nemzeti Múzeumhoz, azután Orbán Viktor kormányfő ünnepi beszéde jön. Ezután következik az ebéd, több családi program, végül pedig a HM országos akciója keretében a gyerekek elszavalják a Nemzeti dalt.
A váci Madách gimnázium tantestülete a Kliknek küldött válaszlevelében az áll: „A meghívást tisztelettel köszönjük, de sajnálattal kell közölnünk, hogy diákjaink az eseményen szervezett formában nem vesznek részt. Tantestületünk pedagógusai nem támogatják és nem is szervezik meg a diákok politikai színezetű rendezvényeken való részvételét, elfogadhatatlannak tartják, hogy ezt a diákok számára bárki is kötelezővé tegye, és az adatvédelmi törvényekkel ellentétesnek vélik annak kérését, hogy az esetleges résztvevők, vagyis a diákok adatait továbbküldjék a szervezőknek. Tájékoztatjuk továbbá, hogy gimnáziumunk, mint ahogy mindig, ebben az évben is megemlékezik nemzeti ünnepünkről, és sok diákunk részt vesz a lakóhelyén tartandó ünnepi rendezvényeken.
Lapunk megkeresett több más iskolát is, amely szintén kapott meghívót, de kevés sikerrel jártunk. Az egyik intézményvezető ezt azzal magyarázta: nem nyilatkozhatnak, mert a Klik megtiltotta ezt.
A történtek miatt több kérdést is eljuttattunk az intézményfenntartónak, s megtudtuk: nem a váci gimnázium volt az egyetlen, amely nemet mondott. A Klik tájékoztatása szerint 307 iskola kapott meghívót. Arra a kérdésünkre pedig, hogy hány iskola nem válaszolt vagy utasította vissza a meghívást, azt válaszolták: „Összesen 44 iskola jelezte, hogy szeretnének élni a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal által kínált lehetőséggel, és diákjai szívesen részt vennének a nemzeti ünnep fővárosi programjain.” Vagyis a 307 megkeresett intézmény közül 263 nemet mondott vagy nem válaszolt. Ezzel együtt – közölte a Klik – 495 diák jelezte részvételét a nemzeti ünnep fővárosi programjain.
Arra a kérdésünkre, nem tartják-e visszásnak, hogy állami ünnepségre toboroznak diákokat, azt írták: „A Klik az általa fenntartott iskolák számára sem most, sem korábban nem tette kötelezővé központi ünnepi rendezvényeken a részvételt. A március 15-i ünnepség alkalmával a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal kereste meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, hogy amennyiben az általa fenntartott iskolákból szeretnének diákok részt venni a nemzeti ünnep fővárosi programjain, szívesen biztosítanak erre lehetőséget. A megkeresés nem toborzó jelleggel, hanem felajánlásként érkezett az intézményfenntartóhoz, abban a szellemiségben, hogy a budapesti ünnepségeken való részvétellel a diákokhoz közelebb hozza a történelmi események eszmeiségét, és megismerhessék a forradalom és szabadságharc március 15-i helyszíneit.

Vidéken nem lesz gyermekbiodíszlet

Vidéken nem jellemző, hogy „biodíszletként” rendelnének ki középiskolásokat a központi városi ünnepségekre – legalábbis ez derült ki tudósítóink körkérdéseiből. Jó néhányan azonban központi parancs nélkül is mennek, hisz az intézmények képviseletében sokan közülük koszorúznak, verset mondanak vagy az énekkarban szerepelnek. Debrecenben „csalafintán” oldották meg, hogy nagyobb tömeg legyen a március 15-i rendezvényen. Itt sem kötelezték ugyan a diákokat erre, de felajánlották nekik, hogy az ünnepségen töltött órákat beszámítják az úgynevezett közösségi szolgálatuk időkeretébe. Ez elég vonzó lehet, hiszen a diákoknak egyébként a középiskola ideje alatt ötven órát kell „önkénteskedniük”, s ebből most néhányat így könnyedén lefaraghatnak.
 


PÁRTÁLLAMI PÉNZÜGYMINISZTÉRIUMBÓL

ÉRKEZETT A QUAESTOR PÉNZMENTŐJE



A Quaestor partnere a beszédes nevű Pénzmentő Kft. A cég ügyvezetője Rocskai a rendszerváltás előtti Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára volt. Rocskai nehéz eset, “vad” volt. A miniszter azonban csak rálegyintett.
A Quaestor 2013. évi üzleti jelentésének a független könyvvizsgálója, a tavalyi évben is a Pénzmentő Kft. volt.  A HVG eheti száma “Brókercégek könyvvizsgálói” című cikkében közzétette az Igazságügyi Minisztérium gyűjtését, mely szerint a Quaestor auditorjának éves díja, 1,5 millió forint volt. A lap szerint a hatóságok felelősségét is felveti, hogyan hunyhattak szemet afelett, hogy a 70 milliárd forintos kötvényportfóliót mozgató cég mindössze ekkora összeget áldozott a hitelesítő munkálatokra.
A Pénzmentő ügyvezetője dr. Rocskai János (70), alkalmazottainak száma nulla. A Quaestor-jelentés összefoglalójában egyszer "Rocsakai" néven van elgépelve a könyvvizsgáló vezetékneve, ezért a helyes névírás kedvéért az alfahir.hu újságírója ellenőrizte az illetőt a keresőmotorok segítségével. Innen indult jelen cikk ötlete. Láss csodát Rocskai Jánosról kiderült, hogy 1971 és 1988 között a Pénzügyminisztérium munkatársa, mi több államtitkára volt. Mindezt saját maga vallotta be a Magyar Könyvvizsgálói Kamara oldalán közzétett szakmai önéletrajzában. Ugyanis a szervezetben szakmai alelnöknek is indult, jelenleg azonban csak regionális elnökségi tag. Az MKK jelenlegi szakmai alelnöke, amikor meghallotta Rocskai nevét „képtelenségnek” nevezte, hogy nyilatkozzon vele kapcsolatban.
"Végigjártam a hivatali "szamár-létrát" a főeladótól az államtitkári besszosztásig, feladatkörébe tartozott az állami költségvetés, az államháztartás makro-ökonómiai összefüggéseinek az elemzése.”
- írja a tapasztalt Rocskai önéletrajzában. A szakember részt vett a pénzügyi rendszer, ezen belül az adóreform és bankreform előkészítő munkálataiban.  1988 második felében első elnökhelyettesként az APEH egyik vezetője volt. Rocskai a rendszerváltás után miniszteri biztos volt a Hungária Biztosító Rt-nél, ezt követően a Kincstári Vagyonkezelő Szervezetnél dolgozott, majd 1993 megalapította a Pénzmentőt. 1998-ban letette a brókervizsgát, ezzel megszerezte a befektetési vállalkozási minősítést.

Települések, nagy cégek: szerteágazó megrendelői háttér

Az önkormányzati, költségvetési és non-profit terület a Pénzmentő Kft. megalakulása óta kiemelt szerepet tölt be a társaság tevékenységében. Több könyvvizsgáló munkatársuk rendelkezik "költségvetési" minősítéssel. Fontos feladatuknak érzik a törvényesség betartását emellett a mindennapok problémáinak megoldását. A cég a rendszerváltás óta Miskolc, Angyalföld-Újlipótváros, Óbuda és más települési és megyei önkormányzattal állt szerződésben, eseteként alvállalkozói minőségben. A Pénzmentő Kft. 1994-től napjainkig választott könyvvizsgálója a Quaestor Értékpapír Rt.-nek, ettől kezdve az együttműködést folyamatoson bővítve Quaestor csoport több más tagjának is rendelkezésére áll. 
Rocskai nem szerette a nyilvánosságot. 2004-ben a vele szerződésben álló Érd Megyei Jogú Város Közgyűlésén, egy új önkormányzati szabályozás módosító javaslata kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a könyvvizsgáló mivel nem vesz részt a döntéshozatalban, ezért nem kell vagyonnyilatkozatot tenni. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara és Pénzügyminisztérium erről korábban vitázott.

Veresegyházán sikeresen vizsgázott a pénzmentő

A Pénzmentő ott volt Veresegyházán is. Az Állami Számvevőszék 2012-ben a településen elkészített egy jelentést, amelyet jól jellemez az összefoglaló egyik tételmondata:
Az Önkormányzat pénzügyi egyensúlyának gyors helyreállítása és hosszú távú fenntarthatósága érdekében kezdeményezze – felelősök és határidők megjelölésével – az alábbi intézkedések megtételét...”
Az Élni Veresegyházon Egyesület (ÉVE) szerint a legdurvább az ÁSZ kutatási eredményeiben az volt, hogy Veresegyház pénzügyi kölcsönöket ad.

A tapasztalt polgármester és a tapasztalt pénzügyi szakember

A település polgármestere: Pásztor Béla, ötven éve vezeti a települést, politikai múltja révén korábbról is ismerhette Rocskait. Pásztor ellen egyébként eljárás is indult. Első fokon a Budapest Környéki Törvényszék Pásztort hűtlen kezelés vádja alól bűncselekmény hiányában 2012. január végén felmentette
Az elniveresen.hu még 2008 írta azt, hogy:
A probléma itt ugye az, hogy a kötvénykibocsátásból bejött pénzt adósságtörlesztésre kellett volna fordítani, mert ezt szavazta meg a képviselőtestület. Ha a polgármester nem ezt tette – márpedig nem ezt tette, különben nem beszélnénk most erről –, akkor hűtlen kezelést követett el. Rocskai úr problémája azonban nem ez volt, hanem hogy miért egyenlíti ki a tartozást előbb a vállalkozók felé, s miért nem előbb a szövetkezetek felé.”
Rocskai egyébként nemcsak az önkormányzatnak, hanem a helyi Takarék-szövetkezetnek is könyvvizsgálója volt. Ennek kapcsán is felmerültek kisebb anomáliák, a honlap úgy fogalmaz:
 „Rocskai urat nem érdeklik a vállalkozók, csak a másik munkahelye, ami nem szép dolog, különösen annak fényében, hogy ha becsődől egy önkormányzat, a pénzintézetek az elsők, akik a csődeljárásból kárpótolnak, és csak ez után jönnek a vállalkozók, tehát talán nem kéne annyira a Takarékszövetkezet miatt aggódni.”

Miért lepleződik le olyan nehezen a korrupció Magyarországon?

Az Élni Veresegyházán új elnöke egyúttal a Méltányosság Politikai Elemző Intézet kutatási igazgatója. Zsolt Péter, mint szociálpszichológus, pont a napokban írt egyvéleménycikket, a Hír24 számára a brókerbotrányokkal kapcsolatban, „Miért lepleződik le olyan nehezen a korrupció Magyarországon?"

Zsolt az alfahir.hu számára azt mondta, hogy szerinte Rocskai ügyesen egyensúlyozott, úgy véli, hogy nehezen lehetne olyan hibát találnia a könyvvizsgáló munkájában, aminek jogkövetkezménye van. A könyvvizsgáló mindig rávilágított hiányosságokra, ezt megerősítette egy regnáló városatya is, aki szerint Rocskai ezután felmarkolta az újságját és szépen hazament.
Illusztráció az elniveresen.hu oldalról:
Rocskai János – könyvvizsgáló – akinek minősíteni kellene múltat is, jövőt is, szintén a 2013-asra (költségvetés – szerk.) tett csak észrevételt: “van esélye, de nem valószínű, ezért támogatom.” Kis nevetés – szeretjük a stílusát – de több érdemi észrevétel tőle se jött.”
Rocskai egyébként már nem könyvvizsgálója az éppen a költségvetését elfogadni készülő településnek.

Rocskai a kezdetektől „vad volt”

Hetényi István 1980 és 1986 volt pénzügyminiszter, a tiszteletére alakult egy tisztelői kör. A Kör honlapján megjelent egy interjú, amely szerint Rocskai János a minisztérium párttitkára volt.

Kupa Mihály ezzel kapcsolatban  megjegyezte:
 „Rocskai nehéz eset volt, mert „vad” volt, ha szabad így mondani. De Hetényi, miután meghallgatta Rocskai elvtársat, ilyeneket mondott: „jó, igen, persze, ezek a fő feladatok, meghallgattuk, köszönjük szépen, és menjünk tovább”.


A Quaestor után nem mehetünk tovább.


Újabb brókerbotrány: 150 milliárd tűnhetett el



1950 MILLIÁRD A BRÓKERCÉGEKNÉL


A múlt év végén bő 1950 milliárd forintnyi idegen tulajdonú értékpapír-állományt kezeltek a független részvénytársaságként működő brókercégek Magyarországon, amely 17,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - ismerteti szerdai cikkében a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva.
A Buda-Cash, a Hungária Értékpapír és a Quaestor nélkül 22 szereplős piacon egy társaság, az Erste Befektetési Zrt. rendelkezik közvetlen banki háttérrel, a többi teljesen független szereplő. A piac meglehetősen koncentrált, az Erste leányvállalatán kívül három-négy nagyobb cég bír jelentős részesedéssel, köztük a Concorde és az Equilor a legnagyobb. 
 
Az önálló brókercégek részesedése ugyanakkor viszonylagosan nagy számuk ellenére nem meghatározó a magyarországi értékpapír-piacon. Az MNB adatai szerint ugyanis januárban az idegen tulajdonban lévő értékpapírok állománya 25 400 milliárd forintot ért el, amely alapján az önálló brókercégek részesedése 7,47 százalék.
 
A befektetési vállalkozások szektora tavaly 5,658 milliárd forint adózott eredményt produkált, amely gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbival - írja az újság.



Felvágta ereit a letartóztatott brókernő


2015-03-14 03:45:00
Budapest — Öngyilkos akart lenni a brókerbotrány egyetlen női gyanúsítottja.
K. Lászlóné a bal karját vagdosta össze a konzervdobozzal




A Blikk információi szerint K. Lászlóné, a Hungária Értékpapír Zrt. első embere három nappal ezelőtt, hajnalban döntött úgy, hogy a felelősségre vonás elől a halálba menekül. Mivel semmilyen kés vagy penge nem lehetett nála a cellában, egy ott talált konzervdobozzal vagdosta össze a bal karját. Úgy tudjuk, az eszköz, amellyel próbálkozott, nem volt annyira éles, hogy komoly kárt tehessen magában. A vérző nőre az őrök leltek rá, nem volt szükség életmentő beavatkozásra. Ellátták a sebeit, jelenleg már fokozott felügyelet mellett újra a cellájában van.
A Hungária Értékpapír Zrt. 50 százalékos tulajdonosa idegileg akkor omlott össze, amikor elrendelték előzetes letartóztatását. Sírógörcsök törtek rá, és teljesen reménytelennek látta a jövőjét. Az asszonyt egyébként az Év vállalkozójának választották 2013-ban.
A hatóságok március 6-án a Magyar Nemzeti Bank feljelentése alapján nyomozást rendeltek el a Hungária Értékpapír Zrt.-nél sikkasztás elkövetésének gyanúja miatt.
Ezt követően házkutatások következtek, ahol ipari mennyiségű iratot és adathordozókat foglaltak le. Még aznap gyanúsítottként hallgattak ki négy cégvezetőt, és őrizetbe is vették őket.

Négyen ülnek

A Hungária Értékpapír Zrt. két tulajdonosát, fiókvezetőjét és pénztárosát 300 milliós sikkasztással gyanúsítják. A cég saját kötvényeket bocsátott ki, amelyek értékét nem tudta fizetni az ügyfeleknek. A tulajdonosok szerint arra törekedtek, hogy a befektetők pénze biztonságban legyen.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük a BVOP sajtóirodáját is, ahol személyiségi jogokra hivatkozva nem adtak információt, csupán az öngyilkossági kísérletet erősítették meg.
Végh József kriminál­pszichológus úgy véli, az asszonyt nyomasztotta a lelkiismerete, ezért próbálta felvágni az ereit.
Az előzetes letartóztatottak általában akkor tesznek ilyesmit, ha munkál bennük a bűntudat – mondta a szakember, aki arra is felhívta a figyelmet, ha a fogvatartott komolyan gondolta, hogy végez magával, akkor legközelebb újra próbálkozhat.

Koós Szabolcs




2015.02.28

A MAGYAR GAZDASÁG ELADÓSODÁS NÉLKÜL NŐ

 

 

A magyar gazdaság olyan pályára kezd állni, amelyen eladósodás nélkül kezdi elérni a növekedés magasabb szintjét, a 3,5 százalékkal élmezőnyben vagyunk az Európai Unióban - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken az M1 Az este című műsorában.
Varga Mihály, részben a miniszterelnök pénteki évértékelő beszédében elmondottakra reagálva kifejtette, ez a növekedés úgy valósul meg, hogy "nincs külső eladósodás", megállt az adósság növekedése és elkezdett szép lassan csökkenni, valamint az éves hiányt is 3 százalék alatt tudják tartani. Kifejtette: az ideális állapot az lenne, ha uniós források nélkül is növekedne a gazdaság.
"A FOGYASZTÁS, KÖSZÖNHETŐEN A REZSICSÖKKENTÉSNEK ÉS REÁLBÉRNÖVEKEDÉSNEK IS HÚZZA MÁR A NÖVEKEDÉST."
Felidézte, tavaly 5200 milliárd forint állami és más beruházás valósult meg, miközben a fogyasztás, köszönhetően a rezsicsökkentésnek és reálbérnövekedésnek is húzza már a növekedést.
Az export is jól alakul, több mint 100 milliárd euró lesz a tavalyi év exportteljesítménye, miközben az európai piacok még mindig panganak. Tehát van egy néhány olyan eleme a növekedésnek, amelyek biztatóak, de ott van mellettük az uniós források több mint 2000 milliárd forintja éves szinten - közölte.
A miniszter szerint azt az állapotot kell elérni a struktúraváltással a következő években, hogy ha kivonjuk a növekedésből az uniós támogatásokat, akkor is erős növekedési pályán maradjon a gazdaság. 
Kifejtette, sikerült elérni, hogy európai összevetésben Magyarország már nem a hátul kullogók, hanem az elől menetelők közé tartozik, amit mutat az is, hogy tavaly két negyedévben is az első volt a növekedést nézve. Elmondta, a termelő szektorok támogatása, a mezőgazdaság megerősítése továbbra is fontos, lényeges, hogy a gazdasági struktúra stabil legyen, mert hosszú távon külső segítségre nem számíthatunk, sem hitelre, sem uniós forrásra.
A szektorális adókról elmondta, ezek már rendszerszintű adók, a közös közteherviselés elemei. Azoknak az ágazatoknak, amelyek nyereségesek tudtak lenni a válság éveiben is, magasabb szinten kell vállalniuk a közterhekből. Hozzátette, ha például a bankrendszer képes még magasabb hitelezésre, megéri a magyar államnak a bankadón igazítani a nagyobb növekedési hatás elérése érdekében.
A társadalompolitikai szempontokról Varga Mihály elmondta, a legfontosabb az, hogy a középosztály stabilizálódjon, és az a dolgozó ember, aki 8-10 vagy 12 órát is dolgozik és szeretne felzárkózni, az kapja meg ehhez a segítséget.
A Buda-Cash brókerházról és a hozzá tartozó regionális bankokról elmondta: ahhoz, hogy kiderüljön, mi van a brókerháznál és pénzintézeteinél, kellett részben az ellenőrzési rendszer módosítása, illetve az, hogy a vezetői úgy érezzék, hogy most már nem éri meg titkolni és kozmetikázni az adatokat, hanem érdemes egy önfeljelentéssel feltárni, mi történik a cégnél. Elmondta, a héten már elkezdtek dolgozni egy módosító csomagon, ami az ellenőrzési periódus mostani öt évének három évre való a csökkentésére tesz majd valószínűleg javaslatot. Erről egyeztetnek a felügyeletet gyakorló Magyar Nemzeti Bankkal.
Elmondta, ha a jegybank is jóváhagyja javaslataikat, akkor ezzel már a kormány elé tudnak menni, és parlamenti módosítás is lesz belőle. Egy fogyasztóvédelmi csomagról van szó, amiben más javaslatok is lesznek - tette hozzá. A károkról elmondta, sok még a bizonytalan hír és információ, a legfontosabb az, hogy nézzék meg, hogy az államigazgatást és az államot milyen kár, sérelem érte. Hozzátette, 84 önkormányzat és 52 nemzetiségi önkormányzat vezetett számlát az érintett bankoknál, ezen belül bérekről, szociális ellátásokról, beruházások támogatásáról van szó.
A Belügyminisztérium és a gazdasági minisztérium által felállított bizottság a károkat felméri, s intézkedéséket hoz például arról, hogy egy önkormányzat már ne kapjon pénzt a befagyott számlájára, hanem nyisson egy új számlát, ahonnan a béreket kifizetheti. Ehhez hasonlóan segít az adóhivatal és a nyugdíjfolyósító is abban például, hogy új számlákat nyittat, illetve az adóhivatal lehetővé teszi, hogy annak, akinek beragadt a pénze, később fizethessen ki egy adót. 
A bizottság végzi a munkáját, és hamarosan jelentést tesz - mondta. Varga Mihály elmondta, az önkormányzatok kárának összesítése zajlik, a mostani információk szerint 10 milliárd forint alatti összeg van a befagyott számlákon.
(MTI-fidesz.hu)


OECD: Tovább romlott a magyar helyzet


A régiós átlagnál sokkal gyengébb a magyar potenciális növekedés – derült ki az OECD magyar országértékelésének bemutatásán. Magasak a szabályozói terhek és a kiszámíthatatlanság, a kormány pedig ezerféleképpen torzítja a piacot, ezért nagyon alacsony a beruházási ráta, mondta Alvaro Pina, az OECD Magyarországgal foglalkozó osztályvezetője.

2014.01.27. 11:03

Tovább romlott a helyzet a szabályozói környezet kiszámíthatóságában, leginkább azért, mert a kormány nem egyeztet a gazdaság szereplőivel – állapítja meg a jelentés. Az adminisztratív terhek nem változtak, és a versenybarát szabályozás is gyengült. Romlott az intézmények minősége is a tavalyi felmérés óta.

Árt a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés több módon árt a magyar versenyképességnek: csökkenti az energiahatékonyság kialakítása felé ható ösztönzőket, és az árakat is torzítja – mondta Alvaro Pina. A kisebb energiakereskedők kivonulhatnak a piacról, a helyüket kevésbé hatékony állami szereplők vehetik át.
A válságadók különösen sokat rontottak az ország befektetői megítélésének. Kiszámíthatatlanná vált a befektetők szemében a szabályozói környezet, a bankok mérlegfőösszegét sújtó adó pedig a hitelezést rontja. Ez utóbbin ugyan javít a jegybank növekedési hitelprogramja, de ennek eredményessége még nem egyértelmű – állapítja meg tanulmányában a szervezet.






Lassú növekedést jósol az OECDév/év, százalék. Forrás: OECD-1,71,221,72012201320142015-2-1,50-1-0,5000,5011,5022,50
Nagyobb méretBeágyazás

Nálunk nyomorognak a legtöbben

Magyarországon a legmagasabb a nélkülözők aránya a lakosságon belül az európai OECD-tagállamokon belül: meghaladja a 25 százalékot, míg 2006-ban még húszszázalékos volt, a régió többi országában pedig nagyságrendekkel alacsonyabb.



D MAR20131213006
Fotó: Marjai János
Az OECD szerint a gyenge növekedés és a gazdaságszerkezeti gondok miatt az alacsony képzettségű munkások járnak a legrosszabbul. Ezért várhatóan növekedni fog az egyenlőtlenség is. A szervezet szerint a következőket kellene tenni:
  • csökkenteni a bérekre nehezedő adóéket,
  • az infláció és termelékenységnövekedésének ütemében növelni a minimálbért,
  • javítani a közmunkában a képzés minőségét.
Magyarországon regionálisan és társadalmi rétegek alapján óriásiak a munkerő-piaci különbségek, és a kormány eddig nem tett sokat azért, hogy változzon. Az OECD javaslata szerint elő kellene mozdítani, hogy csökkenjen az ingatlantulajdon és növekedjen a lakásbérlők aránya, és ezáltal mozgékonyabb legyen a munkaerő.

Ami jó, az jó

Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára felvette rózsaszín szemüvegét az országértékelés bemutatóján, és sikerült is találnia olyan részeket az OECD tanulmányában, amiket pozitívumként tudott kiemelni. A szervezet valóban javította növekedési prognózisait – ahogyan az összes többi európai országét –, és elismerte a magyar kormány elkötelezettségét a költségvetési hiány tartása felé.
A 18,8 százalékos beruházási ráta Cséfalvay szerint valamivel jobb az európai átlagnál, igaz, azt nem említette, hogy a régió összes többi országában magasabb ez az arány; az Index kérdésére azt válaszolta, hogy szerinte nem fontos a visegrádi országokkal való összehasonlítás ebben a kérdésben. Az államtitkár a kormány „átfogó szerkezeti reformjairól” is beszélt – annak ellenére, hogy az OECD ezekről egy betűt nem írt a szóban forgó tanulmányban.
A verseny Cséfalvay szerint is alacsony a magyar energiaszektorban, de az államtitkár szerint nem a versenyt kellene javítani, hanem a hatósági ár csökkentése a megoldás.
Az államnak nem feladata, hogy vállalkozásokat támogasson – mondta Cséfalvay, miután egy újságíró megkérdezte: miért büszkélkedik a Prezi sikerével, ha egyszer a magyar állam semmit nem segített a prezentációs cégnek.



110-130 milliárd forint - Ennyit költ a kormány stadionokra


Nálunk a koncentrációs táborok így jobban eladhatókká válnak , mert azt hiszi a világ , hogy a magyar az egy sportos nemzet , pedig a megkövetelt koncentrációs tábori igényt így elégíti ki a kormány , kettős hasznosítású létesítményeké a jövő, és a hármascsapásé. Újból szervezik a gettó parancsnokságok felállítását , de csak ÁVH – s zsidó multuak jelentkezhetnek , a magyar e feladatra sem megbízható.

Tóta W. Árpád tegnapi jegyzetében 100 milliárd forintról beszélt, nem sokat tévedett.

A kormány stadionépítési lázban ég, a bejelentések alapján az elkövetkezendő év(ek)ben összesen 110-130 milliárd forintnyi közpénz megy el ezekre a beruházásokra.
  • Puskás Ferenc Stadion (Budapest) - 70-90 milliárd forint (65 ezer néző, 2017)
  • Albert Stadion (FTC-stadion) - 13,5 milliárd forint (10 ezer néző, 2014)
  • Nagyerdei Stadion (Debrecen) - 11,5 milliárd forint (20 ezer néző, 2014)
  • Haladás stadion (Szombathely) - 9,6, milliárd forint (10 ezer néző, 2014)
  • DVTK Stadion (Miskolc) - 4 milliárd forint
  • Felcsúti Stadion - 3,8 milliárd forint (3500 néző, 2014)
  • Mezőkövesdi stadion - 400 millió (5 ezer fő)
Két stadion épül Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionra a tervek szerint 70-90 milliárd forintot fordítanak, a Fradi-stadion 13,5 milliárd forintból épül. Lesz stadion Debrecenben 11,5 milliárd forintból, Szombathelyen 9,6 milliárd forintból, és Felcsúton 3,8 milliárd forintból (a 3,8 milliárd forintnagy része közpénz).
Miskolc 4 milliárd forintot kapott a a diósgyőri stadion és környezetének rekonstrukciós munkálataira, Mezőkövesd pedig 400 millió kapott a maga stadionjára. Ez így összesen 112,8-132,8 milliárd forint. Az új stadionok összesen mintegy 110 ezer néző befogadására lesznek alkalmasak. Az NB I tavaly őszi mérkőzéseinek átlagos nézőszáma 2807 fő volt, a teljes 2012/13-as bajnokságot tekintve az élvonalbeli látogatottság 2728 főre csökkent.
És akkor jöjjenek az átlagos nézőszámok:
  • Ferencváros: 6174
  • Diósgyőr: 5669
  • Debrecen: 4400
  • Haladás: 3433
  • Felcsút: jobb napokon 500 fő tombol
  • Mezőkövesd: 800
Update:
Egy kommentelőnk szólt, hogy kimaradt a felsosolásból a Videoton Sóstói Stadionja, és tényleg: 1,5 milliárd forinot költenek erre a stadionra is.


25 milliárdba kerül Orbán legújabb álma

2015. március 13., péntek 15:10   Napi.hu
A 2017-es vizes vb megrendezése mintegy 25 milliárd forintba kerül Magyarországnak. A kormány döntése szerint az új Úszópalota építtetője a magyar állam nevében a MNV Zrt. lesz, s a megvalósításra rendkívüli sürgősséggel, haladéktalanul meg kell indítani a beszerzéseket.
Megfeszített munka és jelentős kormányzati hozzájárulás kell ahhoz, hogy a kormány szerdai döntésével Budapest meg tudja rendezni a 2017-es FINA Úszó-, Vízilabda-, Műugró és Nyíltvízi Világbajnokságot. Összesen 85 millió dollárba - jelenlegi árfolyamon 24,7 milliárd forintba - kerül a világbajnokság megrendezése Magyarországnak, az összegben benne vannak a létesítmény-fejlesztések és a rendezés költsége is - derült ki Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnökének nyilatkozatából, amit az RTL Híradónak adott.


A Dagály strand területére tervezett új úszókomplexum mintegy 8 milliárd forintba kerül, de fejlesztik a margitszigeti Hajós Alfréd uszodát és a nyílt vízi versenyeknek otthon adó balatonfüredi helyszínt is. Orbán Viktor miniszterelnök szerdán azt mondta, hogy a költségek megtérülését, sőt hasznot vár a rendezvénytől. A kormány a sikeres rendezéshez új törvényt is hozna. Orbán Viktor szerint a jelenleg érvényben lévő törvények alapján a rövid határidő miatt nem tudnánk megrendezni az eseményt, így törvényt kell alkotni a lebonyolítással összefüggésben. Az ellenzéki pártok egyelőre nem zárkóznak el a tárgyalásoktól, de az LMP más, kiemelt beruházási törvényt már nem támogat. Az ellenzék alapvetően támogatja a vb-rendezést, de átlátható és takarékos gazdálkodást szeretne, és hogy ne csak kormányközeli cégek vehessenek részt az építkezésekben - hangzott el az RTL Híradóban.
Rendkívüli sürgősséggel, így hirdetmény nélkül indulhatnak a beszerzések
A legnagyobb beruházás egy nagy befogadóképességű, a tervekben Úszópalota néven említett létesítmény építése lesz a XIII. kerületi, 8,9 hektáros Dagály strand területén. Ennek becsült költsége nyolcmilliárd forint, és 2017. március 31-ig kell elkészülnie. A kormány szerdaihatározatában döntött arról, hogy az építtető a magyar állam nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) legyen, és a beruházás megvalósításához szükséges beszerzésekre vonatkozó közbeszerzési eljárásokat az ajánlatkérők rendkívüli sürgősséggel, haladéktalanul megindítsák. A "rendkívüli sürgősség" a közbeszerzési törvény szerint lehetőséget ad a hirdetmény nélküli, tárgyalásos közbeszerzések, azaz a nem nyilvános eljárások lebonyolítására.
A nemzeti fejlesztési miniszternek és az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztosnak április 15-ig kell egy előterjesztést készítenie a kormánynak a beruházás keretösszegéről, a források rendelkezésére bocsátásáról és a beruházással kapcsolatos állami feladatok ellátásáról. A nemzetgazdasági miniszternek pedig a fejlesztési és az emberi erőforrások minisztere bevonásával azonnal intézkedni kell a beruházás megvalósítását szolgáló 2014-es költségvetési maradvány és e célra - még a 2021-es úszó vb megrendezésére betervezett - 2015-ben rendelkezésre álló előirányzat átcsoportosításáról az állami vagyonnal kapcsolatos bevételi-kiadási fejezethez (MNV) - derül ki a kormány határozatából.
Kiemelt ügyek az Úszópalota hatósági ügyei
Látványterv
Forrás: NSK
A kormány rendeletben döntött arról is, hogy az úszókomplexum építésével, valamint a kapcsolódó gát-, közmű- és útépítésekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű ügyekké nyilvánítja. Ide tartoznak a beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és működéséhez szükséges hatósági ügyek. A kiemeltté nyilvánítás az eljárások egyszerűbb, gyorsabb lebonyolítását jelenti. Nem kell például építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, településképi véleményezési eljárást lefolytatni és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
A kormány döntött, összefogunk
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy Budapest rendezi a 2017-es vizes vb-t, miután a mexikói Guadalajara pénzügyi okok miatt egy hónapja visszalépett. Így a 2017-ben Budapestre tervezett junior úszó vb-t 2019-ben rendezzük meg. (Magyarország tavaly a 2021-es felnőtt úszó vb rendezését nyerte el, de most "beugróként" előbb rendezhetünk.) "Ekkora nemzetközi eseményt Magyarország még nem rendezett, ezért összefogásra lesz szükség, mert ez egy hatalmas vállalás. A siker nincs megírva a csillagokban. Kockázatot vállaltunk, de a feladat teljesíthető. Büszkék vagyunk rá, hogy minket választott a FINA" - tudósította Orbán szavait az MTI.
Az Úszópalota a kapcsolódó gát-, közmű- és útépítésekkel a Dagály-fürdő 8,9 hektáros területén valósul meg. A Duna-menti fás, bokros terület kiemelten fontos zöldfelület, mind a XIII. kerületben, mind a fővárosban. Fővárosi jelentőségű védett természeti érték a Dagály strandfürdő kútja, a Béke-kút. Gyárfás Tamás a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának elmondta: eredetileg egy 5000 ember befogadására alkalmas uszodát építettek volna 2017-re, és négy évvel később azt bővítették volna 18 ezresre. Most annyiban változnak a tervek, hogy a nagyobb kapacitású létesítményt bontják majd vissza.



Korrupció Magyarországon: ennyit kell visszacsorgatni a döntéshozóknak


Egyre nagyobb gondot okoz az országban a korrupció, egy felmérés szerint 10 és 20 százalék közötti összeget kell „visszaadni” a döntéshozóknak.

Megbízható, stabil befektetési vállalatot keres? Az XTB vállalatcsoportot számos felügyelet, mint a brit FCA biztosítja és garantálja. 12 év nemzetközi tapasztalat az Ön biztonságáért. Próbálja ki!
A korrupció két oldalon múlik: ha nincs kínálat, nincs kereslet sem - mondta Biró Ferenc, az E&Y magyarországi visszaélés-kockázatkezelési szolgáltatások (FIDS) üzletágának vezetője a Portfolio Uniós Források 2015 konferenciáján. A szakember egy friss kutatást bemutatva elmondta, hogy bár a magyar válaszadók szerint hazánkban nagy probléma a korrupció, de az ő cégüket ez nem érinti - ez egyébként évek óta így van, mindegyik kutatás hasonló eredményt hozott.
Gondot okoz, hogy a kormányzat korrupcióellenes programja viszonylag ismeretlen, a cégek harmada például egyáltalán nem hallott róla - emelte ki Biró, aki szerint a személyes kapcsolatok máig nagy szerepet játszanak nemcsak az üzletkötésben, hanem az engedélyek beszerzésében is. Ennek megfelelően egyre több olyan cég van, ahol létrehoztak dedikáltan állami kapcsolatokkal foglalkozó osztályt is.
A helyzetet jól illusztrálja, hogy a válaszadók harmada nem akart válaszolni arra a kérdésre, hogy a közbeszerzések hány százaléka lehet korrupt - emelte ki Biró, aki szerint ugyanakkor a két évvel ezelőtthöz képest 4 százalékponttal nőtt azok száma, akik szerint nagyon sok a visszaélés ezen a területen. A felmérés egyik fontos eredménye volt az is, hogy a válaszadók szerint 10 és 20 százalék közötti összeget kell "visszaadni", ha korrupcióval szerez valaki egy támogatást - ismertette Biró. De ez kétoldalú - hangsúlyozta ismételten Biró, majd hozzátette: lehet ujjal mutogatni a kormányra, de ha mi nem vagyunk hajlandóak ebben részt venni, akkor nem lesz korrupció.
Elsősorban a gondolkodásmódon kellene változtatni - vélte Földes Péter, a Dolphio Technologies Kft projektvezetője. Szerinte sokan nem is tudják, hogy elektronikusan el lehet érni a közbeszerzéseket, nem ismerik a jogszabályokat, így kishitűség miatt nem is indulnak rajtuk.
Nem értett egyet az előtte elhangzottakkal Jávor István, az ELTE Társadalomtudományi Karának egyetemi docense. Mint mondta igaz, hogy két személy között van a korrupció, de az már két szervezet között történik, akik nem szeretnének átláthatóságot, ebben ugyanis nagyon komoly menedzsment érdek van. Közbeszerzésre azért van szükség, mert enélkül a szervezetek nem folytatnák szabályosan a dolgaikat - vélte Jávor. Pulay Gyula, az Állami Számvevőszék felügyeleti vezetője szerint a korrupciónak a veszélyével sokan nincsenek is tisztában, éppen ezért a szervezeteket próbálják megerősíteni, aminek a belső szabályozottság, az etikai szabályok, a kockázatelemzés mind a része.
Az átláthatóság azért is fontos, mert annak hiánya emeli a közbeszerzések árait - mondta Tóth István János, az MTA KTI Korrupciókutató Központ Budapest közgazdásza. Ahol nincs ajánlati felhívás, ott 4-8 százalékkal drágább a közbeszerzés. Romániában ez az arány 10 százalék felett volt, míg Svédországban szinte minimális volt a különbség - tudatta Tóth, aki elmondta, hogy nagyon örülne, ha a közbeszerzési adatok nyilvánosságánál eljutnánk Chile szintjére, mivel az ottani adatok jóval részletesebb információkat tartalmaznak.







Morvai: Nálam van Petőfi Sándor koponyája 



2015.03.13. 03:00 borsonline.hu 
Szenzációs bejelentést tesz ma Morvai Ferenc: 166 év után megoldódik Petőfi Sándor halálának rejtélye. A kutató megdönthetetlen DNS-teszttel bizonyítja igazát. 
Kutatás Morvai Ferenc, a Megamorv-Petőfi bizottság elnöke évekig tartó hallgatás után ma délelőtt nagy bejelentésre készül egy sajtótájékoztatón. A Borsnak eljuttatott közleményében azonban felfedett bizonyos részleteket Petőfi földi maradványainak kilétéről. Azt állítja: csaknem százszázalékos bizonyítást nyert, hogy a Szibériában talált földi maradványok valóban Petőfi Sándoré lehetnek, aki nem 1849-ben a segesvári csatában esett el, hanem 1856-ban, Szibériában halt meg.
Titokban elrejtették a barguzini csontokat 
1989-ben bejelentették, hogy a nagy költőnk a Bajkál-tó közelében, Barguzinban halt meg és nem a segesvári csatában, mint ahogy az iskolában tanítják. Morvai Ferencet és munkatársait 26 év alatt sok támadás érte, mind a kutatók, mind a Magyar Tudományos Akadémia részéről. Elterjesztették, hogy a csontváz egy nőé volt. Hogy igazukat bebizonyítsák, a Petőfi bizottság kérelmet nyújtott be a Főpolgármesteri hivatalhoz, hogy felnyithassák Petőfi szüleinek Fiumei úti sírkertben lévő kriptáját, hogy DNS-mintát vegyenek. Ezt azonban elutasították. Morvaiék szerint a csontokat a magyar kormány meg akarta semmisíteni, ezért titokban csempészték azokat Magyarországra és elrejtették őket. Lapunk úgy tudja: egy templom alatt ásták el. 


 

A kutatás időszaka alatt Morvai Ferencet eszméletlenre verték, kocsiját felgyújtották, munkatársait is többször fenyegették, mégsem adja fel, hogy bebizonyítsa igazát. 26 év után ma megdönthetetlen bizonyítékot ígér

A kutatás időszaka alatt Morvai Ferencet eszméletlenre verték, kocsiját felgyújtották, munkatársait is többször fenyegették, mégsem adja fel, hogy bebizonyítsa igazát. 26 év után ma megdönthetetlen bizonyítékot ígér 

Felkutatták a költő vérszerinti rokonait 

A közleményből kiderül: az évek alatt mindent elkövettek az expedíció tagjai, hogy tudományos bizonyítást nyerjen az elméletük. "Kondoroson több hektár területet felástunk, míg Petőfi István nevű öccsének sírját megtaláltuk, de a csontok használhatatlanok voltak. Több évbe tellett, hogy Európában felkutattuk Petőfi vérszerinti rokonait. Közjegyző előtt vérmintát vettünk tőlük. A Szibériában kiásott csontokból kontrollanyagot vételeztünk újabb DNS-vizsgálat céljára. A Sanghaji Orvosszakértői Intézetben elvégeztettük újból a DNS-vizsgálatot, és bebizonyítást nyert 99,9 százalékos DNS-azonossággal, hogy Petőfi Sándor földi maradványait találtuk meg" - foglalta össze Morvai. 



Szülei Fiumei úti sírjába temetnék el a költőt 

Morvai Ferenc szerint a Petőfi- kutatás magyar ügy. Újra felkérték az ügy támogatására a kormányt, de még nem kaptak választ. Az a céljuk, hogy a Szibériában talált csontokat eltemethessék Petőfi szülei mellé. "Reménykedünk abban, hogy a több mint 25 éves munkánk nem volt hiábavaló, békésen el tudjuk temetni Petőfi Sándor földi maradványait, és ebben senki nem akadályozhat meg minket" - zárta összefoglalóját a vállalkozó. 
 

A Fiumei úti sírkertben nyugszanak Petőfi szülei. Fiukat is ide szeretnék temetni

Kapcsolódó: 
   Petőfiért! - MVSZ sajtóanyaga 


Aki magyar, készül megadni a végső tiszteletet a Nemzet Költőjének 

2015. március 13., péntek fejerszovetseg.blog 
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnökhelyettes Úr! 
Kedves Miklós! Kedves Sándor!
 
Petőfi Sándor 1848-as kokárdája (kívül piros)
Nagy örömmel értesültünk arról, hogy a MEGAMORV - Petőfi Bizottság sajtótájékoztatójával pont került egy küzdelem első szakaszának végére. Az igazság megkerülhetetlen. 
Gratulálunk a Magyarok Világszövetsége Elnökségének és különösen Fuksz Sándornak, az MVSZ kezdeményezésére évekkel ezelőtt életre hívott Petőfi Bizottság elnökének, az MVSZ elnökhelyettesének és Neked, a Magyarok Világszövetsége elnökének! 
Fogadjátok a Fejér Szövetség Elnökségének legmélyebb elismerését 
   1. azért a KÜZDELEMÉRT, NYILVÁNOS FELLÉPÉSÉRT, aminek következtében lehetővé vált, hogy Morvai Ferenc a háttér ellenállást leküzdve előrukkoljon a DNS vizsgálattal és annak eredményével 
   2. azért a KÖVETKEZETESSÉGÉRT és KITARTÁSÉRT, amelyet az sem tört meg, hogy soha nem látott és a legkevésbé sem várt becsületsértések és rágalmak között kellett ezt véghez vigyétek! 
A Fejér Szövetség és a Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete egyként sorakozik fel március 15-én a Hősök terén a Magyarok Világszövetsége Elnöksége mellett, hogy együtt hirdessük 
HAZAI FÖLDBEN KELL ELTEMETNÜNK PETŐFI SÁNDORT!

Bizalmunk az ősi erényben: 
Dr. Boór Ferenc elnök - MVSZ Fejér Megyei Szervezet 
Sajó Victor elnök - Fejér Szövetség 
Fuksz Sándor előadás Székesfehérvárott, az Országzászó téren, a 226. Hétvezér Estén, 2014. június 24-én, Keresztelő Szent János napján 
1. rész: https://www.youtube.com/watch?v=zPA5ILS952g 
2. rész: https://www.youtube.com/watch?v=k7KOj-SGPeI 
Kapcsolódó: 
   "A "fordított kokárda" agyrémről az ünnep kapcsán - Érzések és tények a kívül piros kokárda mellett 
   Március 15. ünnep Pilisszántón 
   Március 15. - MVSZ rendezvény a Hősök terén: Talpra magyar! 
   Petőfiért! - Az MVSZ sajtóanyaga 




"A "fordított kokárda" agyrémről az ünnep kapcsán - Érzések

 és tények a kívül piros kokárda mellett


"Hosszú évek óta folyik egy tudományosnak álcázott hagyományrombolás, amely szinte észrevétlenül belopódzott a köztudatba. A fordított - kívül zöld - kokárdáról van szó. Amikor először felbukkant ez a marhaság, még azt gondoltam, hogy eltűnik majd ez is a számos egyéb okoskodással együtt, (elavult himnusz és hasonló témák) de nem így történt. Sőt, tegnap már odáig fajultak az események, hogy immáron a Duna TV ünnepi műsorának átvezetőiben is a fordított kokárda szerepelt. Úgy éreztem, hogy emellett már mégsem mehetek el szó nélkül.***Ezekkel a minden évben fel-felbukkanó idióta kokárdareformerekkel - akik úton-útfélen bizonygatják nekünk szerte a neten és máshol is, hogy mindenki rossz kokárdát hord szerte a hazában és márpedig a zöldnek kell kívül lennie nem a pirosnak, most már igazán tele a tököm! Én biza' akkor sem fordítanám meg a színeket a kokárdámon, ha kötelezővé tennék. Sőt még akkor sem, ha bizonyítanák, (amit egyébként sem tudnak) hogy bizony a márciusi ifjak rossz kokárdát viseltek. Mert ugyan ki a fenét érdekel?! Semmi jelentősége annak, hogy mi lenne a "hivatalos". Kívül pirosat hordtak az ükükapáim és mindenki más is 164 éve, és azóta is minden ősöm, sokszor a saját testi épségüket is kockáztatva emlékezve meg az 1848-as szabadságharcról. Ha nekik jó volt így, nekem is az!Akármi is áll a háttérben, a lényeg az, hogy bárki, aki a kokárda színeinek sorrendjét meg akarja változtatni, az a magyar hagyományok ellen lép fel! De hogy tudományosan is tisztába tegyem a kérdést amennyire tőlem telik így március idusán, leírnám hogy miért nincs igazuk azoknak, akik a fordított kokárdával erőszakoskodnak.Az egész ügy onnantól datálódik, hogy Katona Tamás történész a rendszerváltás után még MDF-es államtitkárként egyik útján meglepve látta, hogy az olasz kokárda is kívül piros, belül zöld. Rákérdezett, hogy most hogy is van ez, mire az olaszok készségesen tájékoztatták, hogy a kokárdát belülről kell olvasni. Katona hazajött, majd kávé és zsömle mellett néhány embernek elmesélte amit hallott. Ez akkor még csak egyfajta pletykaként kezdett terjedni, de Katona később egy 2004-es előadásába már bele is szőtte a véleményét, miszerint rossz kokárdát hordunk. Pedig pont Katonának kellen tudnia legjobban, hogy amit mondott, az nem több ferdített félinformációk városi legendájánál. Ám ki kérdőjelezné meg Katona Tamást? Ki nézne utána az állításainak? Ennek az előadásának az eredményeként 2011-ben már a királyi TV is foglalkozott a témával, most pedig - húsz évvel Katona olasz útja után - elérkeztünk oda, hogy tegnap a Duna TV ünnepi műsorának átvezetőjében is a fordított kokárda szerepelt!Az olaszok egyébként helyesen mondták Katonának: az Ő KOKÁRDÁJUKAT valóban belülről kifelé kell olvasni. Az ő zászlójuk ugyanis függőleges csíkozású, ahol is a zöld van a rúd felől. Minden más függőlegesen sávos zászlóból is (román, francia, stb) így készül a kokárda, avagy a felségjelzés. A függőlegesen sávozott zászlóknál ugyanis a sorban olvasható színek a széliránytól függően változnak. A zászló, miközben egy kört megtesz a rúd körül, ezt a képet mutatja, így ebből adódott később a katonai sapkarózsa, vagy kokárda színeinek logikája, azaz, hogy a külső szín a zászló rúdjától távolabb eső, "nagy kört" leíró szín legyen. Ennek ellenére az első időkben ezek a kokárdák sem voltak úgymond "szabályosak". Pl. volt idő, amikor még a franciák kokárdáján mg fordított sorrendben szerepeltem a színek. Ám míg a függőlegesen sávos zászlók esetében a fent említett természetes ok miatt viszonylag hamar kialakult a "kokárdaszabály", addig a vízszintesen sávozott zászlóknál ez sohasem történt meg!A vízszintes sávozású zászlókból képzett kokárdák a természetes logikát követve alakultak ki. A vízszintes sávozású nemzeti zászlók színeit mindenki a világon felülről lefelé olvassa és nem fordítva. Ahogy az írás esetében is a lap szélétől és felülről lefelé kezdjük a betűket, akár balról, akár jobbról olvasunk. Ebből következően került végül a háromsávos zászlók többségéből képzett felségjelzésen a felső szín kívülre, ahogy a magyar kokárdán is. A felső szín szerepel kívül még egy sor más ország felségjelzésén is, mint pl. Örményország, India, Egyiptom, Venezuela, Irán, Bolívia, Üzbegisztán, Egyiptom, Szíria, stb. Sőt, igazság szerint ez alól csak kevés kivétel van, mint pl. Bulgária, ahol a fehér a zászló felső színe, a felségjelzésükön mégis a piros szerepel kívül. Ennek valószínűsíthető oka, hogy a fehéret fehér felületen keretezni kell, különben elvész. De még így is van olyan ország, történetesen Szlovénia, ahol bár a fehér a felső szín a zászlójukon, ennek ellenére inkább követték a természetes logikát, és hozzánk hasonlóan kívülre tették a kokárdájukon a felső színt, a fehéret. Még annyit a felülről lefelé elvhez, hogy ugyan kinek jutna eszébe a saját zászlóját felfelé hajlítani egy kokárdához?A városi legendákkal ellentétben tehát nem tévedett Szendrey Júlia, amikor Petőfinek kokárdát varrt, csak követte a természetes logikát. Aki téved, az Katona Tamás, amikor a függőleges sávozású zászlókra vonatkozó kokárdaképzési szabályt általánosnak hirdeti.Amikor valamilyen "kokárda olvasási szabályról" beszélünk, nem keverhetjük bele a heraldikát, mint teszik ezt a reformerek. A kokárdák kialakulásakor ugyanis még csak a klasszikus heraldika létezett, amely semmilyen szabályt nem tartalmazott a kokárdákra vonatkozóan. Nem is tartalmazhatott, hiszen egyrészt kizárólag címerekkel foglalkozott, másrészt a heraldika soha nem valamiféle hivatalos szabálygyűjtemény volt, hanem csak a már létező címerek és jelképrendszerek logikáját foglalta rendszerbe. A heraldikára hivatkozni tehát a kokárda tekintetében nem egyéb merő tudatlanságnál, vagy tudományosnak álcázott szándékos félrevezetésnél. Abban sem vagyok biztos egyébként - bár mélyebben nem ástam bele magam - hogy a mai heraldikával foglalkozó könyvek egyáltalán kifejtik ezt a témakört. Én legalábbis elsőre semmi erre utalót nem találtam, és az ezzel foglalkozó szakemberek nyilatkozatai sem konzisztensek. A kokárdareformerek pedig mind Katona Tamás hibás következtetéseire, valamint a heraldika szabályaira hivatkoznak.Vegyük észre, hogy a hagyományos magyar kokárdát "helytelennek" aposztrofáló kokárdareformerek azon túl, hogy a XIX. században egészen biztosan nem létező heraldikai szabályokra hivatkoznak, még keverik is a dolgokat. Tudományosnak látszó érveiket különböző hiteltelen legendákkal, és gyenge bizonyítékokkal (mint pl. egy Thán Károly festményen látható sapkarózsa) próbálják alátámasztani. Az egészről szinte sír a szándékosság, ugyanis ha kiszedem alóla az amúgy is rozoga elmélet szempontjából irreleváns heraldikai hivatkozást, akkor abszolút semmi sem marad a reformerek kezében, Katona Tamás olaszból hozott mániáját leszámítva.Helyes kokárda!Abba nem akarok most belemenni, hogy Katona Tamást mi motiválhatja a hagyományos kokárda elleni fellépésében, de a régi mondás szerint a pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Mondjuk Katona Tamásról sok mindent elárul, hogy még a 2010-es választásokon is Dávid Ibolyka pártjában akart indulni képviselőjelöltként.Tény, hogy függetlenül attól, hogy MA már létezik-e bármilyen lejegyzett szabály a kokárdákra, felségjelzésekre vonatkozóan, csak a hagyományok megcsúfolóinak juthat eszébe egy másfél évszázadnál idősebb szimbólum megváltoztatása. Ezt pedig magyar ember nem támogathatja. Ennek tudatában gondolja át mindenki, milyen kokárdát tesz föl majd az elkövetkezendő években!S ha már itt tartunk a helyes kokárda úgy néz ki, mint a mellékelt ábra mutatja. Kívül piros, belül zöld a két farok pedig balról jobbra piros-fehér-zöld." 2012. : 
http://www.kokarda.deneb.hu/"Az utóbbi években egyre inkább lábra kapott az a vélekedés, hogy aki március tizenötödikén az ünnepre tekintettel körbehajlított nemzetiszínű szalagot, megtűzve két kis farkincával, s ezt a kitűzőt oly módon elkészülve hordja, hogy kívülről befele olvasva adja ki a magyar nemzeti - piros-fehér-zöld színeket, azok helytelen, úgynevezett olasz kokárdát hordanak, mert a „helyes magyar” kokárdának úgy kell kinéznie, hogy belülről kifelé adja ki a nemzeti színsorrendet, vagyis rá nézve kívülről befelé: zöld-fehér-piros a színösszetétele!E meggyőződéssé vált vélekedésben hivatkoznak a heraldika szabályaira!, Katona Tamásra, és a francia katonai repülőgépeken mainapság látható kör alakú felségjelre (kokárdára), mint perdöntő bizonyítékokra.A múlt év (2011) során ez a nézet-vélemény olyannyira lábra kapott, hogy szabályos média-hoax is keletkezett belőle: a Duna televízió munkatársai délelőtt ilyen színsorrendű kokárdával ültek képernyő elé, az ilyen kinézetűre összeállított díszlet előtt. Délután annyira változott a helyzet, hogy többeken kétféle állású kokárda tűnt fel!

Bár személyes nézetem szerint, ha valamit - még akár elfuserált színsorrenddel -, de „történelmi hagyományként” ismerünk, az megfelelő úgy, de nem hagyott nyugodni a nagy hangot kapott zsivaly: megpróbáltam utána járni, mi lehet való, mi kitaláció, s mi esetleg bújtatott rombolás?Magam módszere mindig is a következő volt: járd körbe a témát, keress mellé és ellene igazolásokat, légy Te a legalaposabb kritikus tenmagaddal szemben, s ne csak a nézetednek tetsző dolgokat emeld be, hanem azt is, ami nem kifejezetten téged támogat.

Ezen a weboldalon kutakodásom eredményét teszem közre. Igyekszem levezetni meglátásomat, szívesen fogadok minden kritikát, a „te sem tudod jól!” kivételével: bármilyen tételes magyarázatot meghallgatok attól, aki az itt felsoroltakat megismerte, és ellenbizonyítással tud szolgálni.



(Ne gondolja senki, hogy nagy kedvem van tréfálkozni, nagyon is komolyan beleillenek a sorba ezek/ők is. Majd a végére teljes igazolással kiderül.)

A menűsoron érdemes fentről lefelé lépkedve haladni, mert egymásra épülnek a tételek.

Jó felfejtést kíván: Kátai "



Petőfiért! - GENETIKAI VIZSGÁLATTAL IS IGAZOLVA!


Készült: 2015. március 13. péntek, 00:00
Találatok: 456
Immár genetikailag is igazolva van, hogy 1989. július 17-én a szibériai Barguzinban, a Morvai Ferenc vezette expedíció valóban Petőfi Sándor hamvait tárta fel. Ezt ma, 2015. március 13-án maga Morvai Ferenc jelentette be kínai szakértők társaságában, a budapesti Erzsébet szállóban tartott sajtótájékoztató keretében. Az eseményen jelen volt Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke is, aki gratulált a MEGAMORV-Petőfi Bizottságnak és minden tagjának, és köszönetet mondott nekik a világ magyarságának nevében.
 
 
A jelentős érdeklődéssel kísért sajtótájékoztatónMorvai Ferenc összefoglalta az elmúlt 25 év küzdelmeit, kemény szavakkal bírálta a magyarországi politikai osztályt és a tudományos világ képviselőit, akik gáncsoskodásukkal mindeddig akadályozták a Petőfi-ügy genetikai vizsgálatokkal is alátámasztott lezárását. A kínai Igazságügyi Azonosító Központ Tudományos és Technológiai Kutatóintézetének képviseletében megjelent szakértők kínaiul és magyarul ismertették az általuk lefolytatott DNS-vizsgálat eredményét. A MEGAMORV-Petőfi Bizottság 2014. szeptember 2-án juttatott el  hozzájuk egy lábszárcsontot, a Barguzinban feltárt csontváz részét, valamint 2 ma élő Petőfi-rokon közjegyző előtt vett vérmintáját. A jelentés szerint a csontminták mindkét vérmintával való összehasonlítása elérte a 99,2-99,9 %-os hasonlóságot. A mitokondriális DNS-vizsgálat eredményét alább teljes egészében közzétesszük.
 
A sajtótájékoztatón jelen volt Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki az elhangzottak után elsőként felszólalva gratulált, és a világ magyarságának nevében köszönetet mondott Morvai Ferencnek és a MEGAMORV-Petőfi Bizottság minden tagjának Petőfi Sándor hamvainak szibériai feltárásáért, az elmúlt 25 év küzdelmeiért és a genetikai vizsgálatok elvégzéséért.
 
A sajtótájékoztatón kiosztott füzetben található közjegyzői ténytanúsítás szerint a vérmintákat 2008. március 25-én vették le Budapesten.
 
Ezek alapján sajtószolgálatunk két kérdést fogalmaz meg:
  1. Miután a csontminta 25 éve, a vérminták pedig 7 éve léteznek, miért kellett mostanig várni a DNS-vizsgálat lefolytatására?
  2. Van-e valamilyen konkrét indítéka annak, hogy a DNS-vizsgálatot éppen most végezték el?
 
Morvai Ferenc a mai sajtótájékoztatón
 
 
A kínai szakértők felolvassák a DNS-vizsgálat jelentését
 
 
Patrubány Miklós a világ magyarsága nevében gratulál a MEGAMORV- Petőfi Bizottságnak
 
Kéri Edit szenvedélyesen szólt hozzá
 

Petőfiért! - KIHÁTRÁL A MAGYAR ÁLLAM?



Készült: 2015. március 11. szerda, 20:17
Találatok: 724
Magyarországi és külföldi forrásokból sajtószolgálatunk úgy értesült, hogy a magyar állam feladni készül eddigi kegyeletsértő álláspontját Petőfi Sándor szibériai utóélete kapcsán. Beindult volna a gépezet?
 
 
Sajtószolgálatunknak a közelmúltban tudomására jutott hírek szerint magyarországi hatalmi körök – Parlament, Magyar Tudományos Akadémia, kormány (?) –elismerni készülnek, hogy 1989. július 17-én a szibériai Barguzinban a Morvai Ferenc vezette expedíció valóban Petőfi Sándor hamvait tárta fel. Értesüléseink szerint egy odalátogató, nem-magyar külföldit biztosítottak arról, „hogy Magyarországon Petőfinek már nincsenek ellenségei”. A Petőfi-hamvak legfőbb tagadója pedig, állítólag máris szánja-bánja „tévedését”.
 
Ma nyilvánosságra került, hogy Morvai Ferenc kínai szakértőkkel teljes sikerrel végeztette el a Barguzinban feltárt csontok és a Petőfi család élő leszármazottai vérmintáinak DNS-vizsgálatát…
 
Lehet, hogy a magyar államnak a nemzet legnagyobb költőjével szembeni kegyeletsértő magatartásának feladását és Morvai Ferenc készülő bejelentését egyazon helyről „ihlették”?
 
Lehet, hogy valakik már készülnek a NAGY TEMETÉSRE?
 
 
 
A Magyarok Világszövetsége öt évvel ezelőtt tűzte zászlajára a Petőfi-ügyet.
 
Három év vizsgálódásai után Petőfi Sándor-értekezletet szervezett, amelynek eredményeképpen a Magyarok Világszövetsége bizonyítottnak látta, hogy Barguzinban minden kétséget kizáróan Petőfi Sándor hamvai kerültek elő, és nyilvánosságra hozta 12 pontos bizonyítását.
 
Tavaly, Petőfi Sándor segesvári eltűnésének 165. évfordulóján az MVSZ megjelölte a magyar honvédeknek a Hősök terén található szimbolikus sírját, amely álláspontja szerint egyedül méltó arra, hogy Petőfi Sándor hamvait befogadja.
 
 
 
MVSZ Sajtószolgálat
8556/150311
 
 
A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)
 
A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.
 
A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.
 
A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.
 
 
Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.





Petőfiért! - Petőfi Sándor Intézet születik


Készült: 2015. március 10. kedd, 09:46
Találatok: 76
Konzorciumként kezdi meg működését a Magyarok Világszövetsége és a nagykaposi (Felvidék) székhelyű Prosperitas Alapítvány, mint jogi személyiséggel rendelkező szervezetek, valamint Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko, az oroszországi Burját Köztársaság fővárosában, Ulan-Ude-ben élő professzor alapításával létrehozott Petőfi Sándor Intézet.
 
A Petőfi-életmű kutatásán és népszerűsítésén kívül kiemelt feladata lesz ennek az intézménynek, hogy segítse azon kutatók munkáját, akik nagy költőnk szibériai életszakaszával foglalkoztak. A megszülető Petőfi Sándor Intézet szakmai irányításátKiss Endre József, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának igazgatója, az MVSZ Elnökségének és Petőfi Sándor Bizottságának tagja vállalta.
 
 
A Petőfi Sándor Intézet a Nagykapos közelében fekvő felvidéki Bély községben található Sennyey-kastélyban működik majd.Sennyey IstvánII. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem első generálisa, majd kancellárja egykori otthonát, mely a kommunizmus évtizedeiben teljesen lepusztult, Fuksz Sándor, az MVSZ elnökhelyettese, egyben Petőfi Sándor Bizottságának koordinátora újíttatta fel.
 
Amint arról már hírt adtunk, a Petőfi Sándor Intézet első rendezvénye egy március 14-én megnyitandó kiállítás lesz – Petőfi Sándor Szibériábancímmel.
 
 
A felújított bélyi Sennyey-kastély…
 
és a felújítás előtti állapota
 
MVSZ Sajtószolgálat
8553/150310
 




Nehezebb lesz az amerikai és a kanadai légtér védelme 

2015. 03. 13. 22:00:26 MTI - Híradó 
Oroszország nagy hatótávolságú, konvencionális robbanótöltettel felszerelt manőverező robotrepülőgépeket állít hadrendbe, amelyek megnehezítik az amerikai és a kanadai légtér védelmét, valamint biztosítják Moszkva számára, hogy nukleáris fegyver nélkül is képes legyen az elrettentésre - közölte az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) parancsnoka. 

William Gortney tengernagy az aggályairól csütörtökön írásban tájékoztatta az amerikai szenátus fegyveres erők bizottságát, amiről pénteken számolt be a CNN hírtelevízió. A Gortney által említett "szárnyas rakéták" bombázókra, tengeralattjárókra és hadihajókra is telepíthetők. A manőverező robotrepülőgépekkel kapcsolatos egyik legnagyobb kihívás a NORAD számára azt megállapítani, hogy azokat felszerelték-e nukleáris robbanótöltettel. 

Az admirális szerint az elmúlt évet az orosz haderő világszerte érezhető erősödő magabiztossága jellemezte. Ennek részeként az orosz nehézbombázók tavaly többet járőröztek Oroszország légterén kívül, mint bármikor a hidegháború óta. (Az írásos anyag konkrét számokat nem nevezett meg.) 

A NORAD nem tapasztalta ugyan az amerikai vagy a kanadai légtér orosz megsértését, de az elmúlt évben többször is a levegőbe emeltek elfogó vadászokat, hogy az amerikai partokhoz közelítő orosz katonai gépeket figyeljenek meg. Gortney tengernagy szerint Oroszország a NORAD működésére volt kíváncsi és eközben javulás volt megfigyelhető az orosz haditengerészeti és légi felderítés együttműködésében. 

A tengernagy véleménye szerint az orosz légi őrjáratok célja részben a Nyugat politikájával, különösen annak az Ukrajnával kapcsolatos megnyilvánulásaival szembeni elégedetlenség kifejezése. 



Moszkva provokációnak tartja a Fekete-tengeri NATO hadgyakorlatot



Népszava-információ|2015. Márc 11. 08:19

Felháborítónak, provokációnak tartja Moszkva azt a NATO hadgyakorlatot, amelyet a szövetség hét tagállama – az Amerikai Egyesült Államok, Bulgária, Románia, Törökország, Kanada, Németország és Olaszország – kezdett el kedden a Fekete-tengeren. 
Alekszandr Grusko, Oroszország NATO nagykövete bejelentette, Oroszország megteszi a „szükséges ellenlépéseket” a Fekete-tengeri NATO jelenlét fokozásának ellensúlyozására. A Russia Today televíziónak nyilatkozva Alekszandr Lukasevics orosz külügyminiszter-helyettes hangsúlyozta, hogy „ez a provokáció nem segíti a biztonságot és nem támogatja az ukrajnai békefolyamatot sem”.
A kedden kezdődött NATO hadgyakorlaton részt vevő gyorsreagálású erő az amerikai Vicksburg rakétacirkálóból és a jelzett hat ország Fekete-tenger partján fekvő hadihajóiból áll. A bolgár haditengerészet szóvivőjének közlése szerint a hajóraj a légitámadások és tengeralattjárók elleni védekezést gyakorolja, és kisebb hajótámadásokat szimulál.







Még mindig a “Donald Cook” miatt háborog az amerikai külügy



Posted on 2014/12/26Szerző: Admin
A bolond amerikaiak még mindig Fekete-tengerek a kétségbeesésbe hajszolt “Donald Cook” hajójukat emlegetik.
Mint ismeretes, egy SzU-24-es FEGYVERTELEN orosz harci gép tett a hajó fölött-körül néhány kört, amitől a legénység bepánikolt. És ott a tenger közepén azonnal felmondott. Kedden az amerikai külügy megint előcibálta az ügyet-tán’ már senki sem emlékezett rá-és Oroszországot a hajó legénységének demoralizálásával vádolta újfent. “Oroszország lelkileg terrorizálta az amerikai tengerészeket!”-hánytorgatta fel az amerikai külügy ismét.
Állítólag a végsőkig megviselt idegzetű legénység néhány tagja Karácsony alkalmából eltávozást kapott. A bolondok házából, ahol az eset óta kezelik őket. Ők tán’ még összefércelhetők lesznek olyan állapotba, hogy képesek lesznek önmagukat ellátni. (A többieket etetik, kacsáztatják!)

КАК РУССКИЕ ШОКИРОВАЛИ АМЕРИКАНСКИЙ ЭСМИНЕЦ?












Orosz kontra amerikai haditechnika – Vajon megfordult a helyzet?



"Sukhoi Su-24 inflight Mishin" by Alexander Mishin
Szu-24 inflight Mishin” by Alexander Mishin
A nagy globális kirakó néhány napja előbukkant új darabja arra enged következtetni, hogy az amerikai-orosz erőviszonyok megfordulhatnak, de legalábbis jelentős változáson mennek át mostanában.
Még 2014 novemberében olyan hírek árasztották el az alternatív médiát, amelyek szerint egy 2014 áprilisi incidens szó szerint „demoralizálta” az amerikai USS Donald Cook hadihajó legénységét, miután egy orosz Szu-24 harcászati bombázó, amelyen semmilyen bomba vagy rakéta nem volt, több rárepüléssel szó szerint működésképtelenné tette a hadihajó Aegis rendszerét, a bombázóra felszerelt új zavaró berendezés segítségével.
Április 10-én a Donald Cook behatolt a Fekete-tenger semleges vizeire. Oroszország válaszként egy Szu-24-es bombázót küldött az amerikai torpedóromboló hajó körberepülésére. Az orosz repülőgép fegyvertelen volt, azonban szakértők állítása szerint a legújabb orosz rádió elektronikus harci rendszerrel volt felszerelve. Az Aegis már távolról észlelte a Szu-24-es közeledését és harci riadót fújt. Az amerikai radarok bemérték a közeledés irányvonalát, majd a képernyők egyszer csak kialudtak és az Aegis megszűnt üzemelni. Közben a Szu-24-es átrepült a torpedóromboló fedélzete felett, megfordult és rakétatámadást imitált, majd a manővert 12-szer megismételte.
Vagyis amikor üzemelt a Szu-24-es fedélzeti rádió elektronikus zavaró berendezése, a modern Aegis rendszer üzemképtelenné vált.” (forrás)
Az incidenst követően, amiről elsőként a Rosszíjszkaja Gazeta 2014. április 30-i számában lehetett olvasni, a Donald Cook sürgősen betért egy romániai kikötőbe. Érdekes részlet, hogy az amerikai tengerészet hivatalos oldalán, az esetről tudósító cikk alatt a hozzászólók szintén az alternatív médiában keringő sztori valóságtartalmának valószínűségét latolgatták.
Miután a fővonalas média csupán érintőlegesen és egészen más megvilágításban írt az esetről (például: link) és először orosz részről sem érkezett megerősítés, eleinte a legtöbben pletykának tartva félresöpörték a történteket, azonban a részben orosz állami tulajdonban lévő Sputnik hírportál 2015. március 4-én bemutatta a forradalmian új elektronikus harcászati eszközt:
Az új orosz Richag-AV radar és hanglokátor zavarórendszert helikopterre, hajóra és más harcászati eszközökre is fel lehet szerelni, amelyek így több száz kilométeres távolságból is képesek megzavarni az ellenség hadászati rendszereit. Fejlesztői szerint az új rendszerhez még csak hasonló sem létezik máshol a világon.
Nagyon úgy hangzik, hogy a tavalyi incidensnél használt technológiáról van szó, ami azt jelenti, hogy Oroszország az Egyesült Államok legmodernebb rombolóit is képes harcképtelenné tenni.
Emellett az orosz haditengerészet állománya egyedül 2015-ben 50 új hajóval bővül.
Szintén idén márciusban a Sputnik egy másik említésre méltó „katasztrófáról” is beszámolt, amikor az Egyesült Államok egyik katonai műholdja „hirtelen felmelegedés miatt” felrobbant, a robbanásból származó törmelék pedig jelenleg is a Föld körül kering.
Vajon ez is Oroszország új harcászati képességeinek demonstrálása volt az Egyesült Államok felé vagy csupán egy kiöregedett műhold mondta fel végleg a szolgálatot?

AZ OROSZOK NATO-HAJÓKON ÉLESBEN TESZTELIK AZ ÚJ ELEKTRONIKAI ZAVARÓBERENDEZÉST

2015.03.08 20:42


A TVN24.pl információi szerint a Fekete-tengeren az oroszok NATO-hajókat használnak éles gyakorlatokra. A forrás szerint március 3-án, a Krím-félszigeten állomásoztatott Szu-30 és Szu-24 bombázók szimulált támadást hajtottak végre a USS Vicksburg amerikai cirkáló és a Turgut Reis török fregatt ellen. A gyakorlatok célja a NATO légvédelmi eszközeinek hatástalanítására alkalmas haditechnikai eszközök éles tesztelése volt, melyek egyelőre maximum hatékonysággal működnek. A gyakorlatok során az orosz gépek szimulált rárepüléseket hajtottak végre a Fekete-tengeren jelen lévő NATO-hajók ellen, átmenetileg hatástalanná téve a légvédelmi rendszereket és kommunikációs berendezéseket.
Ilyen éles gyakorlatok nagyon ritkán történnek csak, de a közelmúltban egy másik eset is ismertté vált, amikor az orosz gépek 2014 áprilisában hasonló szimulált támadást hajtottak végre az amerikai haditengerészet egy a Fekete-tengeren állomásozó egysége, a USS Donald Cook ellen. A hajó kapitánya "provokatívnak" nevezte az esetet. Korábban a Donald Cook legénysége felmondott, miután az általuk leírtak szerint "egy darab ócskavason" sodródtak, és a hajó valamennyi elektronikai berendezését működésképtelenné tette egy orosz elektronikai zavaróeszköz.
Hídfő.net.ru | NATO hajókon éles gyakorlat?
 









Orbán, Szijjártó és a többiek figyelmébe: íme az okok, amelyek miatt semmiféleképpen sem szabad magyar katonákat küldeni az Iszlám Állam ellen 



2015. március 13. 20:12 Kuruc.info 
Mielőtt az országgyűlés meghozná a döntését a magyar katonák Észak-Irakba küldésével kapcsolatban, érdemes lenne megfontolni az alábbi szempontokat. 
1. Az Észak-Irakba érkező magyar katonák egy olyan háborúban találják magukat, ahol nem két fél áll majd egymással szemben, hanem legalább három, vagy annál is több. "Honvédeink" ugyanis Izrael és a nyugati világ olyan "halálos ellenségeinek" az oldalán fognak harcolni az Iszlám Állam ellen, mint Irán, a Hezbollah és az Aszad-rezsim. Nem gondolnám, hogy okos ötlet katonákat küldeni egy olyan háborúba, ahol nem lehet tudni, hol húzódnak egyáltalán a frontvonalak, ki kivel van, és ki az igazi és legfőbb ellenség. 
 
A "világ legerkölcsösebb hadserege" al-Kaida-terroristákkal parolázik

2. Az Iszlám Állam létrejöttének körülményei finoman szólva is gyanúsak. 2014 tavaszán szinte a semmiből bukkantak elő a szíriai-iraki határ térségében, úgy, hogy el voltak látva modern fegyverekkel és harci járművekkel. A semmiből nem jönnek létre hadseregek, főleg nem a világ talán leginkább ellenőrzött, legforróbb térségében. Hogyan lehetséges, hogy a világ majd minden pontját oly alapos megfigyelés alatt tartó amerikai és izraeli titkosszolgálatok nem vették észre a dzsihádisták feltehetően évek óta tartó szervezkedését, készülődését és fegyverkezését? Hogyan lehetséges, hogy mindent látó "Nagy Testvér" nem vette észre a fegyverszállítmányokat és a gyanús pénzmozgásokat? 
 
Szép új gépparkja van az Iszlám Államnak
  1. Amennyiben igaz lenne, hogy az USA-nak és szövetségeseinek hanyagsága és tévedései folytán került amerikai hadfelszerelés a "mérsékelt szíriai ellenzék" kezéből a dzsihádistákhoz, akkor ez egy olyan végzetesen nagy külpolitikai és katonai baklövés volt, amiért már régen fejeknek kellett volna hullania. De létezik-e akár csak egyetlen politikai vagy katonai vezető az USA-ban, vagy bárhol másutt a nyugati világban, akit az elkövetett végzetes hibákért lemondattak vagy felelősségre vontak volna? 

    4. Ha viszont nem stratégiai és taktikai hibák sorozata nyomán nőtt nagyra az Iszlám Állam, akkor csakis egyetlen lehetőség marad: a Nyugat hallgatólagos tudtával és beleegyezésével született meg az al-Kaida helyére lépő legújabb mumus. Számos információ kering arról, hogy az USA-val szövetséges Szaúd-Arábia és más Öböl-menti államok juttattak pénzt és fegyvert a dzsihádistáknak. Filmfelvételek, sőt ENSZ-megfigyelők jelentései is megerősítik, hogy a megszállt Golán-fensíkon húzódó szíriai-izraeli határon több alkalommal is kapcsolatfelvétel történt egyes szíriai lázadó csoportok és az izraeli hadsereg között. További intő jel, hogy Izrael az elmúlt hónapok illetve évek során csapást mért az Iszlám Állam ellen harcoló szíriai kormánycsapatok, illetve a Hezbollah állásaira, de soha nem támadta a szíriai dzsihádista lázadókat és a soraikból verbuválódott Iszlám Államot. Amennyiben pedig a Nyugat számára ténylegesen az Iszlám Állam megsemmisítése a legfőbb célkitűzés, miért n ézi el az USA, hogy a NATO-tagsága révén a nyugati világhoz kötődő Törökország is menedéket adjon, sőt segítséget is nyújtson egyes dzsihádista csoportoknak? 

5. Illene végiggondolniuk a döntéshozóknak, hogy milyen következményekkel járhat az Iszlám Állam elleni nyugati katonai fellépés. Az amerikaiak és szövetségeseik 2001-es afganisztáni és 2003-as iraki agressziója nem csupán kudarccal végződött, de sok százezer ártatlan polgári személy életébe is került. A NATO 2011-es líbiai beavatkozása hasonlóképpen sok polgári áldozatot követelt az észak-afrikai országban, ahol teljessé vált a zűrzavar. Az egykor stabil és erős állam teljes káoszba zuhant, veszélyeztetve ezzel Európa stabilitását is. Miért gondolja bárki, hogy az Iszlám Álam elleni NATO-felvonulás békét és biztonságot hoz a térség népeinek a számára, amikor minden egyes korábbi nyugati beavatkozás csak súlyosbította a Közel-kelet népeinek szenvedéseit, és tovább növelte a zűrzavart? 
6. Függetlenül attól, ki pénzelte és fegyverezte fel az Iszlám Államot, a dzsihádisták között sok ezer végsőkig elkeseredett iraki szunnita harcol. Az ő dühük onnan ered, hogy az USA 2003-as iraki inváziója nyomán hatalomra került bagdadi rezsim ölbe tett kézzel nézte, egyes esetekben pedig ösztönözte is a szunniták elleni bosszúhadjáratot. Az iraki szunniták nem csupán kiváltságos helyzetüket veszítették el Irakban, de síita fegyveres csoportok számos hajmeresztő bűncselekményt követtek el ellenük, és tízezreket kényszerítettek közülük menekülésre. Az Irakban élő szunniták kálváriájáról természetesen nem tudósított a nyugati sajtó. Vajon hol volt, és mivel foglalatoskodott a "nyugati értékközösség", amikor a szunniták elleni bosszúhadjárat zajlott? Van-e bármiféle értelme magyar katonákat részesévé tenni a jelentős részben éppen a Nyugat által ösztönzött közel-keleti vallási és etnikai konfliktusoknak, melyek semmiféleképpen nem értelmezhetők a Jók és a Gonoszak küzdelme ként? 
7. És amikor fölteszik a döntéshozók maguknak a kérdést, hogy miféle célok érdekében küldik a magyar katonákat Irakba, érdemes eltöprengeniük a "nyugati értékközösség" fogalmának valódi jelentésén. Mert vajon nem a "nyugati értékközösség" teljes egyetértésével gyilkoltak meg az amerikaiak több százezer afganisztáni, iraki, líbiai, pakisztáni, jemeni és szomáliai személyt az elmúlt évek folyamán? Vajon hol van, és miért hallgat a "nyugati értékközösség", amikor Izrael időről időre vérengzéseket rendez a palesztinok körében, és gyermekek és nők százait öli meg? 
Perge Ottó - Kuruc.info 
Kapcsolódó: 
   Készülő magyar hadüzenet: a Fidesz "nemzeti konszenzust" szeretne - a "balliberális" pártok pedig füttyszóra ugranak 
   Iráni és iraki hírforrások szerint az Iszlám Állam terroristáit segítő izraeli és amerikai tanácsadókat tartóztattak le Irakban 
   Izraeltől kér segítséget az Iszlám Állam a szíriai elnök csapatai ellen - Basár el-Ászád győzelemre áll a Golánon 
   Immár az ENSZ ellenőrei is megerősítik: Izrael közvetlenül is támogatja a Szíriában harcoló szélsőséges iszlamistákat 
   Videó: Amerikából irányított rendszerváltás Ukrajnában a Pentagon kézikönyve szerint 




Készülő magyar hadüzenet: a Fidesz "nemzeti konszenzust" szeretne - a "balliberális" pártok pedig füttyszóra ugranak 

Forrás: https://kuruc.info/r/2/140377/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Az eddig csak Orbán és a haverok véleményére kíváncsi Fidesz szerint hirtelen széles körű nemzeti konszenzusra van szükség a terrorizmus elleni fellépésben és az Iszlám Állam (IÁ) elleni küzdelemben való részvételről. Szombaton az MTI-nek küldött közleményükben azt írták, mivel a Fidesz nem rendelkezik kétharmados többséggel az Országgyűlésben, ezért ehhez valamelyik ellenzéki frakció támogatására is szükség van. A nagyobbik kormánypárt ugyanakkor kitért arra is, hogy a terrorizmus elleni fellépésben és az Iszlám Állam elleni küzdelemben a nemzeti konszenzust nem lehet olyan nem létező pártra építeni, mint az Együtt, amelynek nincs parlamenti frakciója. Együtt a kormánnyal - ha amerikai érdekről van szó Azt sem lehet tudni, hogy kik hallgatnak a pártelnökre, ketten vagy hárman vannak-e, és ha valamelyik képviselőjük a mosdóban van, már nem teremthető meg a kétharmados többség - jegyezték meg. Az Együtt szombaton sajtótájékoztatón ismertette álláspontját a kérdésben. Szigetvári Viktor, a párt elnöke akkor egyebek mellett azt mondta, pártjuk szerint feltételekkel, de vállalható a magyar katonai részvétel az IÁ szélsőséges iszlamista szervezet elleni fellépésben. Azt is mondta, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője "belehazudott a teljes magyar sajtó képébe", amikor azt mondta, hogy az ellenzéki pártok nem támogatják a kérdést. Az IÁ elleni küzdelemben való magyar részvételről kedden tartottak a Fidesz frakcióvezetőjének kezdeményezésére ötpárti egyeztetést a parlamenti pártok frakcióvezetői Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében. Rogán Antal az egyeztetés után azt közölte, hogy az ellenzéki pártok nem támogatják a magyar részvételt, így az erről szóló tárgyalások megrekedtek. A szocialisták azt közölték, szeretnék, ha a kormányoldal a parlament illetékes bizottságai elé terjesztené a magyar fellépésről szóló javaslatait. A Jobbik még február 27-én azt közölte, határozottan elutasítják a magyar katonai részvételt az IÁ terrorszervezet elleni harcban. Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezető-helyettesének értékelése szerint egy ilyen lépés "ideimportálná a terrorizmust", beláthatatlan fenyegetésnek tenné ki Magyarországot. Az euroatlantizmus és a washingtoni ukáz kötelez: a "liberálisok" is háborúpártiak lettek A Magyar Liberális Párt szerint Magyarországnak euroatlanti szövetségesként szerepet kell vállalnia az Iszlám Állam (IÁ) elleni katonai fellépésben. Újra vállvetve harcolhatnak, de sajnos a front helyett csak a parlamentben és a Twitteren Szombaton az MTI-nek küldött közleményükben azt írták, az MLP nyugatbarát és elkötelezett az euroatlanti partnerség mellett, ezért támogatják a magyar koalíciós részvételt az IÁ elleni katonai fellépésben. A liberálisok szerint a felelős politikusoknak tudniuk kell, hogy az IÁ mérhetetlen veszélyt jelent a biztonságra már Európában is. Úgy vélték, valószínű, hogy a közvélemény számára a magyar katonai szerepvállalás felesleges kockázatvállalásnak tűnik, éppen ezért a kormánypártnak rendkívül nagy felelőssége van abban, hogy hitelesen tájékoztassa a lakosságot és a külszolgálatra induló katonákat is a szerepvállalás mértékéről és mikéntjéről, illetve annak szükségességéről. Hozzátették: Magyarország természetes része az euroatlanti koalíciónak, függetlenül attól, hogy éppen milyen kormánya van. Frissítés: Kerekedik a nagykoalíció: Gyurcsány demokratái is támogatják a "nyugatos világ" védelmét A Demokratikus Koalíció (DK) támogatja a magyar katonai részvételt az Iszlám Állam (IÁ) elleni fellépésben, de garanciákat vár a kormánytól, hogy képes kezelni a kockázatokat - közölte Gréczy Zsolt, a DK szóvivője vasárnap az MTI-vel. Közleményében az ellenzéki politikus azt írta, a szélsőséges dzsihadista szervezet, "az Iszlám Állam elvei, céljai és működése alapvetően fenyegetik európai, nyugatos világunkat", és az ellene való fellépés "alapvető emberi, erkölcsi, és szövetségesi kötelezettségünk". Nem nézhetők tétlenül a tömeges gyilkosságok, a totális pusztítás - hangsúlyozta Gréczy Zsolt. "A Demokratikus Koalíció alapvető szándéka, hogy támogatja a katonai részvételt, de garanciákat várunk a kormánytól, hogy képes kezelni az ilyenkor természetesen felvetődő katonai, biztonsági kockázatokat" - írta. Tudatta ugyanakkor, hogy a DK ezzel kapcsolatban nem kíván egyeztetni a kormánnyal, tekintettel arra, hogy "a legélesebben szemben állnak Orbán rendszerével". A DK szóvivője közölte, azt várják, hogy a parlament illetékes bizottsága a plenáris ülés előtt számoljon be a felkérés részleteiről, a javasolt magyar válaszról és a megtenni kívánt biztonsági intézkedésekről. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek reggel arról beszélt, csütörtökön megérkezett az Egyesült Államok hivatalos felkérése, hogy Magyarország növelje az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépésben való részvételét, a döntéshez kétharmados parlamenti többség szükséges. Mint mondta, Orbán Viktor miniszterelnök őt bízta meg azzal a feladattal, hogy koordinálja az Iszlám Állammal szembeni magyar szerepvállalással kapcsolatos lépéseket. Hétfőre munkacsoportot hívott össze, kedd reggelre pedig valamennyi, az Országgyűlésben jelen lévő pártot összehívta, hogy vitassák meg: az Egyesült Államok kérésének megfelelően tudják-e, akarják-e növelni az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióban való magyar katonai részvételt. (MTI nyomán)
Korábban írtuk: - Érik a kétharmad: a Fidesz és a DK után a másik MSZP-utódképződmény, az Együtt is háborúba vinné az országot - Szijjártó bejelentette: megjött az ukáz Amerikából, akarja vagy nem akarja a gyarmat, menni kell az IÁ ellen 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/140377/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




Iráni és iraki hírforrások szerint az Iszlám Állam terroristáit segítő izraeli és amerikai tanácsadókat tartóztattak le Irakban 

Forrás: https://kuruc.info/r/4/140410/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Különös helyzet állhat elő, amennyiben megvalósul a nyugati elkötelezettségét kétségbeesetten bizonygatni kívánó Orbán Viktor ötlete, és magyar katonákat is bevetnek az Iszlám Állam elleni harcban. Megeshet ugyanis, hogy „honvédeink” izraeli és amerikai tanácsadókkal, illetve az általuk kiképzett fegyveresekkel találják magukat szemben. Az iráni Tasnim Hírügynökség a napokban arról adott hírt, hogy az Iszlám Állam oldalán tevékenykedő amerikai és izraeli katonai tanácsadókat tartóztattak le az iraki biztonsági erők. A négy letartóztatott személy közül hárman amerikai-izraeli kettős állampolgárok, a negyedik pedig valamelyik Perzsa-öböl-menti arab országból származik – értesült az iraki Sarma Hírügynökség. A katonai tanácsadókat az Iszlám Állam egyik katonai főhadiszállásán fogták el, ahonnan a dzsihádista szervezet az Irak északi részén, Ninive tartományban zajló hadműveleteket irányította. A letartóztatásokra az iraki hadsereg „Skorpió fullánkja” fedőnevű katonai akciójának keretében került sor. A harcok során az Iszlám Állam számos katonája vesztette életét. Az elfogott amerikai és izraeli katonai tanácsadókat Bagdadba szállították. Számos más információ is van, amely alapos meggondolásra kellene, hogy késztesse a magyar katonák értelmetlen feláldozásától sem visszariadó hazai kollaboráns politikai elitet. Az iráni Press TV a napokban jelentette, hogy az izraeliek megfenyegették a televízióállomás egyik szíriai tudósítóját, aki olyan fotókra tett szert, amelyeken a Golán-fennsíkon állomásozó izraeli katonák az al-Kaidával szövetséges al-Nuszra Front harcosaival társalognak a legteljesebb egyetértésben. Ismét lebuktak: a határ mindkét oldalán terroristák tanyáznak Makacsul tartják magukat azok a híresztelések is, amelyek szerint Izrael orvosi, titkosszolgálati és katonai támogatást is nyújt a Szíriában harcoló dzsihádista csoportoknak. Állítólag a szíriai lázadók több sebesült parancsnokát is az izraeli fennhatóság alatt álló terülteken ápolnak. Ez év január 18-án a síita libanoni ellenállási szervezet harcosai, valamint az Iráni Forradalmi Gárda egyik tábornoka és több katonája is életét vesztette, amikor Izrael katonai támadást hajtott végre a Golán-fennsík Szíriához tartozó részén. A bombázásban meghalt többek között Mohamed Ali Allahdadi iráni tábornok, valamint Imád Mugníjének, a Hezbollah libanoni síita szervezet 2008-ban meggyilkolt katonai parancsnokának a fia. Hezbollah az izraeli beavatkozást követően közölte: az akció Izrael és az al-Nuszra Front együttműködésének az eredménye volt. „A támadás leleplezte a takfiri terroristák és Izrael közötti kapcsolatokat” – jelentette ki Naim Kászem, a Hezbollah második számú vezetője az izraeli határ közelében, Qunaitrában végrehajtott izraeli bombatámadás utáni napokban. Tavaly az ENSZ egyik jelentése is megerősítette: a szíriai lázadók és az izraeli katonák együttműködnek egymással, kiváltképpen akkor, amikor a határtól nem messze erőteljes harcok dúlnak a dzsihádisták és a szíriai kormánycsapatok között. A dokumentum rámutatott arra, hogy a terroristák sebesült társaikat átszállították a Golán-fennsík Izrael ellenőrzése alatt álló részére, ahol orvosi ellátásban részesültek. Az ENSZ-jelentés szerint izraeli katonák a tűzszüneti vonalon keresztül ismeretlen tartalmú dobozokat is átadtak a szíriai rezsim ellen harcoló dzsihádistáknak. Perge Ottó - Kuruc.info
Kapcsolódó: - Izraeltől kér segítséget az Iszlám Állam a szíriai elnök csapatai ellen
  • Basár el-Ászád győzelemre áll a Golánon
  • - Az Iszlám Állam egyik fogságba esett harcosa szerint az USA-n keresztül érkeztek hozzá a pénzek
  • - Immár az ENSZ ellenőrei is megerősítik: Izrael közvetlenül is támogatja a Szíriában harcoló szélsőséges iszlamistákat
  • - A "világ muzulmánjainak vezetője", az Iszlám Állam "kalifája" zsidó és Moszad-ügynök lehet 

  • Forrás: https://kuruc.info/r/4/140410/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




Izraeltől kér segítséget az Iszlám Állam a szíriai elnök csapatai ellen - Basár el-Ászád győzelemre áll a Golánon

Forrás: https://kuruc.info/r/4/139447/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Az Iszlám Állam katonai segítséget kért Izraeltől a Basár el-Ászád elnök kormánycsapai ellen vívott küzdelméhez. A nemzetközi iszlamista terrorszervezet szerint a zsidók segítsége nélkül a szíriai elnök erői a Hizbulláh és Irán támogatásával nemsokára teljesen elfoglalják a Golán-fennsík Izraellel határos vidékét - jelentette izraeli drúz forrásokra hivatkozva a Má'árív héber napilap. Az En-Nuszrá Front harcosai a Golán-fennsíkon (Fotó: AP) A Szíriából érkező legutóbbi hírek szerint Basár el-Ászád elnök kormánycsapatai, szövetségben a Hizbulláh libanoni sí'ita szervezettel és az Iráni Forradalmi Gárda fegyvereseivel az elmúlt hetekben jelentős győzelmeket aratnak a déli hadszíntéren, azaz az Izrael megszállta Golán-fennsík melletti szíriai Golán-fennsíkon. A szíriai kormányerők ellen, az Iszlám Állammal szövetségben harcoló szíriai drúzok izraeli hittestvéreiken keresztül azt közölték a Má'árív című héber hírportállal, hogy az Iszlám Állam vezetése csütörtökön azonnali katonai segítséget kért a zsidó államtól. A kegyetlenkedéseikről elhíresült iszlamista terroristák a segítséget arra való hivatkozással kérték, hogy Basár el-Ászád fegyveresei komolyabb hadisikereket értek el az elmúlt hetekben, s ha ez így folytatódik, elfoglalják (helyesebben visszafoglalják - H. J.) a Golán-fennsík szíriai részét. A jazídi közösség tagjai menekülnek az Iszlám Állam elől (Fotó: Reuters) A héber lap szerint szíriai emberjogi szervezetek is arról számoltak be, hogy az elmúlt napokban, hetekben a Golán-fennsík Szíria kezén maradt részén Basár el-Ászád szíriai elnök és a neki katonai támogatást nyújtó libanoni sí'ita Hizbulláh, illetve az Iráni Forradalmi Gárda fegyveresei jelentős mértékben megközelítették a Golán-fennsík Izrael által megszállt és annektált területét. A hírek valószínűleg igazak, mert Izrael az elmúlt két hét folyamán légitámadás során a Golán-fennsíkon meggyilkolta a többi között a Szíriában tevékenykedő, El-Ászádnak segítséget nyújtó Hizbulláh katonai parancsnokát és egy iráni tábornokot. A Golán-fennsík szíriai részét a kormánycsapatoktól elhódító Iszlám Állam terroristái az elmúlt napokban, hetekben jelentős veszteségeket szenvedtek. A Golán-fennsík szíriai részét a Basár el-Ászád elnök ellen összeállt igen vegyes összetételű koalíció egyik szélsőséges terrorista osztagának, a Győzelem Kivívói Frontjának (Dzsubhát en-Nuszrá - جبهة النصرة) fegyveresei tartják ellenőrzésük alatt. Egyelőre. Az iszlamisták Golán-fennsíki katonai parancsnoka már ki is jelentette, hogy a Hizbulláh-Irán-El-Ászád szövetség teljes győzelme esetén az Iszlám Állam fegyveresei áttérnek a gerillaharcra. Hering J. - Kuruc.info Frissítés: Az Iráni Forradalmi Gárda két tisztje is elesett a Golán-fennsíkon Amint arról beszámoltunk, a Basár el-Ászád elnök parancsnoksága alatti szíriai kormánycsapatok a déli fronton egyre-másra foglalják vissza a településeket, állásokat a Golán-fennsíkon a Dzsubhát en-Nuszrá (a Győzelem Kivívónak Frontja) nevű szélsőséges iszlamista terrorszervezettől. Az elmúlt napokban súlyos harcok dúltak az izraeli határtól mindössze 20-25 kilométeres távolságban, a szíriai Golán-fennsíkon a szíriai kormánycsapatok, illetve az őket támogató Iráni Forradalmi Gárda El-Kudsz (Jeruzsálem) elnevezésű alakulata és a libanoni Hizbulláh harcosai között - jelenti az El-Majádín tévéállomásra hivatkozva a Valláh!Hádásot hírportál. Arab és izraeli hírportálok beszámolói szerint csütörtökön - amikor a kétségbeesett helyzetbe került Dzsubhá Front segítséget kért Izraeltől - a Káfr Naszídzs nevű falu határában vívott elkeseredett harcokban elesett az Iráni Forradalmi Gárda El-Kudsz nevű alakulatának két tisztje is, név szerint, 'Abbász 'Abdalláhi és 'Ali Morádi. A szíriai hadsereg egyik tisztje a Hizbullához közelálló El-Majádín libanoni tévéállomásnak nyilatkozva elmondta: az egy hete a kormányerők és szövetségeseik által indított katonai akció legfontosabb célja az iszlamista Dzsubhát en-Nuszrá fegyvereseinek elvágása az izraeli utánpótlástól. Ná'em Kászem, a Hizbulláh helyettes főtitkára még érdekesebbet mondott a fentebb említett libanoni tévének: Izraelnek érdekében áll, hogy az iszlamista Dzsubhá Front harcoljon a szíriai elnököt szintén megdönteni kívánó ellenzéki erők ellen is, akik nem kedvelik a zsidó államot... "A Dzsubhá Front fegyveresi azonban visszavonulóban vannak, súlyos vereséget szenvednek, aminek a közeljövőben komoly következményei lesznek", idézi a Válláh!Hádásot hírportál a Hizbulláh második számú vezetőjét. El-Kudszi – Kuruc.info
Kapcsolódó: - Az Iszlám Állam egyik fogságba esett harcosa szerint az USA-n keresztül érkeztek hozzá a pénzek
  • Immár az ENSZ ellenőrei is megerősítik: Izrael közvetlenül is támogatja a Szíriában harcoló szélsőséges iszlamistákat
  • - Az izraeli légierő ismét a szíriai kormánycsapatok létesítményeit támadt
  • - Izrael is kiveszi a részét a szíriai harcokból: lelőtték a kormányerők terroristák ellen induló repülőjét
  • - A "világ muzulmánjainak vezetője", az Iszlám Állam "kalifája" zsidó és Moszad-ügynök lehet 

  • Forrás: https://kuruc.info/r/4/139447/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




Immár az ENSZ ellenőrei is megerősítik: Izrael közvetlenül is támogatja a Szíriában harcoló szélsőséges iszlamistákat 

Forrás: https://kuruc.info/r/4/136745/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Az ENSZ Csapatszétválasztási Megfigyelő Hadereje (Disengagement Observer Force, UNDOF) a Biztonsági Tanács elé terjesztett jelentésében rámutat arra a tényre, amit az „antiszemiták” és az „összeesküvés-elméletek” „őrült” hívei régóta hangoztatnak: az izraeli hadsereg rendszeres kapcsolatban áll a szíriai kormány ellen harcoló iszlamista csoportokkal. Az ENSZ Csapatszétválasztási Megfigyelő Hadereje 1974 óta ellenőrzi az izraeli megszállás alatt álló Golán-fennsík területét. A most nyilvánosságra hozott dokumentumból kiderül, hogy az izraeli hatóságok az elmúlt 18 hónapban közvetlenül együttműködtek a fundamentalista iszlám fegyveres szervezetekkel a megszállt Golán-fennsík és Szíria határtérségében – jelentette a Háárec című izraeli napilap. A "világ legerkölcsösebb hadserege" Szíria és a megszállt Golán-fennsík határán Aszad ellen harcoló sérült iszlamistákat ment (2014. szeptember 23. Reuters) A jelentés megállapítja azt is, hogy az ENSZ-megfigyelők tanúi voltak annak is, amikor izraeli katonák „a határon húzódó kerítés keleti oldalán átengednek két személyt Izraelbe”. A világszervezet ellenőrei szerint továbbá sebesült iszlamista lázadók is érkeztek Izraelbe orvosi kezelés céljából. Őket Safed illetve Nahariya kórházaiban kezelik. „Az UNDOF legalább 10 olyan sebesült személyről tud, akiket izraeli katonák segítségével szállították át a tűzszüneti vonalon keresztül” – olvasható a Biztonsági Tanács elé terjesztett dokumentumban. Az ENSZ megfigyelői ezen kívül saját szemükkel látták, hogy „izraeli katonák két dobozt adtak át fegyveres szíriai csoportok képviselőinek a határ szíriai oldalán”. A damaszkuszi kormány jó ideje hangoztatja, hogy széles körű együttműködés tapasztalható Izrael és a szíriai iszlamista lázadók között. Az ügyben Szíria több alkalommal is az ENSZ-hez fordult. Mindeddig eredménytelenül. Szeptemberben a szíriai hadsereg az ENSZ-nek a Golán-fennsíkon állomásozó megfigyelőinek a figyelmét hívta fel arra, hogy a tűzszüneti vonal közelében „Tel Aviv sátrakat állított fel az Izraelbe belépő fegyveres terroristák számára”. Márciusban az iráni Press TV olyan felvételeket mutatott be, amelyeken izraeli katonák voltak láthatók, amint sebesült iszlamista milicistákat szállítottak a tűzszüneti vonalon keresztül Izraelbe. (A Press TV felvétele; angol nyelvű)
Perge Ottó - Press TV nyomán
Friss: Az izraeli légierő ismét a szíriai kormánycsapatok létesítményeit támadta
Kapcsolódó: A "világ muzulmánjainak vezetője", az Iszlám Állam "kalifája" zsidó és Moszad-ügynök lehet

Forrás: https://kuruc.info/r/4/136745/?honnan=Nemzeti_Hirhalo






Amerikából irányított rendszerváltás Ukrajnában a Pentagon kézikönyve szerint - The Truthseeker






Izland nem kér az EU-ból, visszavonták csatlakozási kérelmüket 



2015. 03. 12. 21:04 MTI - Alfahír 
Izland bejelentette csütörtökön, hogy visszavonta az európai uniós csatlakozásra vonatkozó kérelmét. Izland bejelentette csütörtökön, hogy visszavonta az európai uniós csatlakozásra vonatkozó kérelmét. 

A lépésre két évvel azután került sor, hogy az észak-európai országban euroszkeptikus, jobbközép kormány került hatalomra, amely ígéretet tett arra, hogy leállítja a 2009-ben elindított csatlakozási folyamatot. Gunnar Bragi Sveinsson izlandi külügyminiszter közleménye szerint a döntésről Reykjavik értesítette az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Lettországot, amely pedig tájékoztatta erről az Európai Bizottságot. 
Kapcsolódó: 
   Moszkvának nem tetszenek a Venezuela elleni új amerikai szankciók 
   26 év után: nem a szurkolók törték át a kaput, hanem a hatóságok nyitották ki a "halálcsapdát" 



Moszkvának nem tetszenek a Venezuela elleni új amerikai szankciók


2015. március 13., 07:31
Oroszország külügyminisztériuma csütörtökön nemtetszését fejezte ki, azzal kapcsolatban, hogy Washington fokozza a politikai nyomást és a szankciókat Caracas ellen. Hangsúlyozta, hogy ezek a lépésem negatív tendenciák.
Tudomásul vesszük, hogy a növekvő negatív tendenciák destabilizálják a helyzetetet a Venezuelai Bolivári Köztársaságban, amellyel Oroszország szoros baráti kapcsolatot és stratégiai partnerséget tart fent, közölte a minisztérium  nyilatkozatában, hozzátéve, hogy ezek a lépések fenyegetik a demokráciát az országban és ez súlyos következményekkel járhat Latin-Amerikában, írja a TASS.
Fotó:  Ramon Espinosa/AP ©
magyartudat.com



26 évvel a tragédia után vallott a rendőrfőnök: nem a szurkolók törték át a kaput, hanem a hatóságok nyitották ki a "halálcsapdát" 

Forrás: https://kuruc.info/r/4/140544/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Közel huszonhat évvel a 96 Liverpool-szurkoló életét követelő Hillsborough-tragédiát követően "vallott" a stadionban szolgálatot teljesítő rendőrfőnök arról, hogy ő rendelte el a gyorsabb bejutás érdekében a C-kapu kinyitását, amely végül a katasztrófához vezetett. A most 70 éves David Duckenfield, a BBC-nek adott szerdai interjújában elmondta, az eseményeket kivizsgáló nyomozás során hazudott a hatóságok szerepvállalásáról, ugyanis a tényekkel szemben azt állította, hogy a Vörösök szurkolói törték át a kaput. "Mindenki tudta az igazságot, a rendőrség és a szurkolók is, hogy mi nyitottuk ki a kaput" - mondta az egykori rendőrfőnök, hozzátéve, a rettenetes körülmények között képtelen volt ésszerű, átgondolt döntést hozni. Hozzátette, nem számolt a kapu kinyitásának következményeivel, és élete végéig bánni fogja, hogy hazudott. Az 1989. április 15-én rendezett Liverpool-Nottingham FA Kupa-elődöntőben a nagy érdeklődéssel várt mérkőzésre érkező liverpooli szurkolókat fokozatosan engedték be a nekik elkülönített, állóhelyes szektorokba, gyakorlatilag "teraszokra", amelyek mindegyike 1600-1600 embert tudott biztonságosan befogadni. (A stadion lelátóin az előző években hozott biztonsági előírásoknak megfelelően választották el az állóhelyes és ülőhelyes részeket, és vették körül a huliganizmus megfékezésére a játékteret vaskorlátokkal és acélgerendákkal megerősített, több méter magas acélhálóval, ami ezúttal "halálcsapdának" bizonyult.) A 3-as és a 4-es szektor félórával a mérkőzés kezdete előtt már tömve volt, ám az utcán tumultus alakult ki a bejárati forgókeresztek vaskorlátai előtt. A rendőrség ekkor követte el a végzetes hibát: a bejutás meggyorsítása érdekében kinyitották a C jelzésű kijáratot - csakhogy ennek folyosója éppen a 3-as és 4-es szektorhoz vezetett. A korábbi mérkőzéseken ezt a folyosót lezárták, ha a szektorok megteltek, akkor azonban ezt elmulasztották, s az újonnan érkező mintegy kétezer ember a zsúfolt helyre próbált benyomakodni. A már bent lévők a korlátnak szorultak, aki tehette, a kerítésen keresztül próbált átmászni az üres szektorokba vagy a játéktérre. Akinek ez nem sikerült, az összezúzódott a vaskorláton és a drótkerítésen, halálra taposták vagy egyszerűen megfulladt. Amikor a mérkőzés 15 órakor elkezdődött, és a Liverpool az első támadását vezette, a tribünön már emberek százai küzdöttek az életükért. Miután valaki kinyitotta a játéktérre vezető kaput, sérültek és pániktól megzavarodott emberek tömege lepte el a játékteret, így a mérkőzést hat perc után a bíró lefújta. A két szektorban mindenfelé holttestek feküdtek, és cipők, sálak, ruhadarabok, táskák, amiket az emberek a szörnyű pánikban elvesztettek. A rend biztosítására kirendelt 800 rendőr a lelátót körülölelő védőrácson belül helyezkedett el, és képtelennek bizonyult a pánik megfékezésére. A szörnyű jeleneteknek milliók voltak szemtanúi, mert a BBC televízió, amely szándékai szerint csak a sportösszefoglaló számára akart felvételt rögzíteni, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy mi történik, azonnal egyenes adásra váltott. A helyszínen 94-en vesztették életüket (79-en 30 évnél fiatalabbak), köztük a mai liverpooli csapatkapitány, Steven Gerrard tízéves unokatestvére. Egy 14 éves fiú négy nappal később, a kórházban halt bele a sérüléseibe, a 96. áldozat, egy 22 éves drukker négy év kómát követően, 1993. március 4-én távozott az élők sorából. Összesen 766-an szenvedtek fizikai sérülést, az életben maradtak közül az ekkor elszenvedett lelki traumát sokan máig nem tudták feldolgozni. A sheffieldi katasztrófát a televízióban élőben néző Margaret Thatcher kormányfő azonnal vizsgálatot rendelt el, amelyet Peter Taylor, a polgári ügyek legfőbb bírája vezetett. A bizottság 1989. augusztus 4-én közzétett jelentésében ajánlásokat fogalmazott meg a stadionok biztonságosabbá tétele és a futball-huliganizmus visszaszorítása érdekében. A stadionkatasztrófával kapcsolatban arra jutottak: a tragédiát a rendőrség állításával szemben nem a részegen és késve érkező szurkolók, hanem a hatóságok rossz tömegkezelése és a C-kapu megnyitása okozta. A jelentés ellenére a sheffieldi bíróság 1990. augusztus 14-én úgy határozott: bizonyíték hiányában senki ellen sem emel vádat - a brit futball legsúlyosabb katasztrófájáért azóta sem vontak senkit felelősségre. 2010-ben egy bizottság újravizsgálta a tragédia körülményeit, s miután ők is azt állapították meg, hogy nem a drukkerek hibáztak, 2012-ben David Cameron brit miniszterelnök bocsánatot kért az FC Liverpool labdarúgócsapatának szurkolóitól. (MTI) 

Forrás: https://kuruc.info/r/4/140544/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Japán elismerheti a krími referendum eredményét 



2015.03.12 10:56 Hídfő.net 
Hatojama Jukio volt japán miniszterelnök szerint Tokió az Egyesült Államoktól független lépést kell tegyen és el kell ismernie a Krím-félsziget Oroszországhoz csatlakozását, hogy javítsa a szomszédos Oroszországgal fennálló viszonyt. 

A volt miniszterelnök találkozót tartott a krími vezetőkkel, ahol kijelentette, hogy a Krím esetében hiba lenne erőszakos csatolásról beszélni, mert a Krím-félsziget lakossága demokratikus módon, sikeres referendumot követően csatlakozott Oroszországhoz, amit Japánnak is támogatnia kellene. A volt miniszterelnök emellett kijelentette, hogy Tokiónak függetlenednie kell az amerikaiaktól, el kell törölniük a szankciókat, és mostanra vannak is jól látható folyamatok ebbe az irányba. "Itt az idő, hogy Japán végre felébredjen és szembenézzen a valósággal. Hadd folytassák csak más országok a szankciós politikát, de Japán független módon kell döntsön saját politikájáról." 
A volt miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a szankciókhoz csatlakozás miatt megszakadtak a Kuril-szigetek státuszáról folytatott tárgyalások, vagyis az amerikaiak miatt tovább romlott Japán viszonya egy szomszédos országgal. Hatojama arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány igyekszik a nép érdekét szem előtt tartani, de a média nagy része külföldi kézben van, szándékosan egyoldalúan és félrevezetően tudósítanak a Krímben történtekről, így a japán lakosság többsége nincs is tisztában azzal, hogy valójában mi történt Ukrajnában és a Krím-félsziget milyen körülmények közt csatlakozott Oroszországhoz. Hatojama ugyanakkor kiemelte, mindent megtesz annak érdekében, hogy a Krím csatlakozásának évfordulóján - alig egy hét múlva - Japán elismerje a tavaly ilyenkor tartott referendum eredményeit. 
Kapcsolódó: 
   Gyurcsányt behívta az amerikai nagykövet, aki tájékoztatta a DK elnökét a DK elvárt álláspontjáról 
   Na, ez a nemzetbiztonsági kockázat - JeSuisCharlie karikatúrákkal provokál a budapesti Francia Intézet 
   Egyesülnek a nyugat terrorszülöttjei a háttérhatalom szolgálatában 
   Az Egyesült Államok arra kérte Vietnamot, hogy kérjen segítséget az oroszok ellen 
   Jogosan fenyegetheti Athén a németeket második világháborús jóvátétellel 
   Román lap: Erdély el fog szakadni Romániától 
   Egy osi kézirat felfedi, hogy Jézus házas ember volt és két gyermeke született Mária Magdolnától 
   Bilderberg dokumentumfilm 
   Billionaire Eric Sprott Just Made The Most Terrifying Prediction Of 2015 

Mindenki készüljön a legrosszabb forgatókönyvre... 
...és műveljétek a kiskertjeiteket... abban talán nem fogtok csalódni... (Csáky Virág) 






Na, ez a nemzetbiztonsági kockázat - JeSuisCharlie karikatúrákkal provokál a budapesti Francia Intézet



2015. március 12. 20:31
Hunhír.info
charlie14-250.jpgA JeSuisCharlie karikatúrák című, a 2015. január 7-i merényletben elhunyt újságírók és karikaturisták emlékére rendezett kiállítás a budapesti Francia Intézet. A zsidó Rothschildok tulajdonában lévő vallásgyalázó, kereszténygyűlölő és iszlamafób szennylap pár provokátor újságíróját valószínűleg hamis zászló manőverben nyíratta ki a háttérhatalom.
Mint a szennylap ellen elkövetett fegyveres támadás után beszámoltunk róla, Gilad Atzmon zsidó publicista, - akinek könyveit 24 nyelvre fordították le - több okot is megjelöl a mészárlás háttereként. Noha konkrétan nem mondja ki, hogy melyik hatalmat sejti az események hátterében, publicisztikáján átüt, és a cikkhez írt hozzászólásokban is megjelenik egy bizonyos hatalom megnevezése.
Gilad Atzmon izraeli zsidó származású író, publicista csupa kérdésfelvetéssel kezdi legújabb dolgozatát, amelyet a többi véleményformálóval ellentétben az egész francia néphez intéz. Arra próbál magyarázatot adni, illetve kapni, hogy csupán pár őrült, irracionális muzulmán akciója volt-e a terrorsorozat, akik a próféta kigúnyolása miatt kezdtek mészárlásba.
A zsidó publicista szerint a francia népnek el kéne gondolkodnia azon, hogy országvezetésük bombázta a muszlimokat, lelkesen támogatta az úgynevezett beavatkozó háborúkat, köztük a líbiai háborút. A franciáknak el kellene mélázniuk azon, hogy mi volt az a nagy felhajtás országukban a burka viselése ellen, ki vezette ezt a háborút is a muszlimokkal szemben Európa szívében a tolerancia jegyében.
A franciáknak számot kellene vetniük azzal is, hogy a szabadság és szólásszabadság nevében fellépő "szocialista" kormányuk azóta zaklatja és elmarasztalja a legjobb és legsikeresebb francia komikust, amióta Dieudonné MBala MBala kifigurázta a holokauszt vallást - állapítja meg a ZSIDÓ származású író. Ha Európa békében akar élni, hagynia kell, hogy más nemzetek fiai is békében éljenek, és nem bizonyos lobbicsoportok parancsát kéne követnie - fogalmaz a zsidó származású közéleti személyiség.
Gilad Atzmon szerint miközben minden antiterrorista szakértő egyetértett abban, hogy a támadás Charlie Hebdo elleni támadás profi terroristák rovására írandó, a laikus számára is feltűnhet, hogy a hidegvérű gyilkosok egyszerűen ottfelejtik személyi azonosítójukat az egyik menekülésre használt gépkocsi ülésén. Közben jelentkezik egy állítólagos terrorista a rendőrségen, akit már előtte is keresnek a hatóságok, és kiderül, hogy nem gyanúsítható a szörnyű bűncselekmény elkövetésével. Mi lehet ennek az oka? - teszi fel ismét a kérdést a zsidó publicista, és közli a saját variációját. Lehetséges, hogy ez a félrevezető akció ahhoz kellett, hogy a rendőrség vakvágányra fusson, a francia hírszerzés sötétben tapogatózzon, és ez alatt az idő alatt a valódi bűnösök gyorsan elhagyhassák az országot, vagy eltűnhessenek.
Ha ez volt a forgatókönyv, akkor lehetséges, hogy a mészárláshoz nem volt semmi köze a "dzsihád terrorizmusnak." Elég valószínű, hogy ez a mostani akciósorozat is a hamis zászló elv alapján működött. Hogy ki áll az események mögött? - kérdezi meg olvasóit a zsidó publicista és sejtelmesen figyelmezteti is őket: használd a fantáziádat.
A PressTv honlapján megjelent publicisztikához természetesen sokan szóltak hozzá szerte a nagyvilágból. Talán cseppet sem érdekes módon a kommentelők kivétel nélkül a cionista világhatalmat jelölték meg az események hátterében álló erőként.




Egyesülnek a nyugat terrorszülöttjei a háttérhatalom szolgálatában



2015. március 13. 08:01
Kincses Albin - Hunhír.info
isil2-250.jpgAz Iszlám Állam terrorszervezet elfogadta a nigériai Boko Haram szélsőséges iszlamista csoport hűségnyilatkozatát egy csütörtökön az interneten megjelent hangfelvétel szerint. Az alternatív média nemzetközi prominensei szerint a nyugati titkosszolgálatok által létrehozott terrorszervezetek így már a Közel-Keleten és Afrikában is együtt szolgálhatják a világgyarmatosítók érdekeit a világ ásványkincseinek totális uralásában.
Ennek értelmében a Szíria és Irak egy részét elfoglaló szervezet üdvözli dzsihadista testvéreit a Boko Haramban és Nyugat Afrikában. A felvételen Abu al-Adnani szóvivő az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi nevében fogadta el a felajánlkozást, és azt tanácsolta, hogy azok a harcosok, akik nem jutnak el Szíriába és Irakba, Afrikában kapcsolódjanak be a küzdelembe.
A látszólag a "nyugati, demokratikus értékeket és tanítást" elutasító Boko Haram hat éve kezdett szélsőséges hadjáratba Nigéria, majd később a szomszédos Csád, Niger és Kamerun területén középkori iszlamista tanokat terjesztve, és ezreket ölt meg törekvése során, hogy saját országot hozzon létre ezen a vallási alapon a térségben. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetből kinőtt Iszlám Államnak ez már sikerült: kalifátust kiáltott ki Irak és Szíria területének egy részén, és hírhedtté vált tömeges kivégzései, túszok lefejezése, kisebbségek elűzése és emberrablások miatt.
Az üzenetben a szóvivő jelentéktelennek minősítette az iraki kormányzati erők ellentámadását Tikrít város térségében, és azt állította, hogy erőik rendíthetetlenek, még nagyobbak és folyamatosan győznek. Az ellenfeleik előrenyomulásáról szóló jelentéseket al-Adnani megtévesztőnek nevezte. Ez a háború a támadásokról és visszavonulásokról szól - mondta.




Jogosan fenyegetheti Athén a németeket

2015. március 12., csütörtök 17:33, frissítve: péntek 06:52 , szerző: Techet Péter
Régóta húzódik a vita Athén és Berlin között a második világháborús jóvátételről. Aléxisz Cíprasz úgy tesz, mintha csak az áldozatok emlékét akarná ápolni – de valójában fenyegetésként használja emléküket.
332 milliárd euróra taksálja a német megszállás okozta károkat a görög kormány – azaz 20 milliárddal többre, mint az egész jelenlegi horribilis összegű görög államadósság. Athén komolyan gondolja: a héten a görög igazságügy-miniszter jóváhagyta, hogy akár jelzálog alá vonhatóak a német állam görögországi vagyontárgyai.
Berlin persze durva fenyegetésről beszél, a német közvélemény fel van háborodva. Elvégre ha van ország, amely tényleg példaértékűen feldolgozta múltját, az Németország. Van azonban egy kis hiba: a németek csak emlékezetpolitikailag, de nem anyagilag tették jóvá a háborús bűneiket. Azaz bármennyire is meghökkentően hangzik, Athén fenyegetése nem minden alap nélküli. Németország tényleg tartozik a görögöknek. Ahogy más megszállt államok – így akár Magyarország – felé sem fizetett a német állam semmiféle jóvátételt. Anyagi jóvátételt csak a háború zsidó áldozatai kaptak, a többieknek meg kellett elégedniük a szép gesztusokkal.
Az athéni parlamentben kedden Aléxisz Cíprasz miniszterelnök szót kért. Beszédében először csupán csak emlékezett a második világháború áldozataira, az ellenállókra, „akiknek köszönhetően ma Görögország szuverén ország”. Az üzenet érthető. Cíprasz saját kormányát is azon partizánok hagyományában helyezi el, akik a görög szuverenitásért harcoltak.
Nem véletlenül kereste fel miniszterelnökké választása után rögtön a nácizmus áldozatainak egyik emlékhelyét. Azonban az ökölbe szorított kéz nem csupán póz, hanem nagyon egyértelmű követelés is.  Cíprasz a beszédében ugyanis kikérte, hogy Görögországot azok oktassák ki erkölcsből, akik szétverték, szétlopták a második világháború alatt, és azóta sem térítették meg a károkat. Cíprasz tehát bejelentette: igen, kormánya ki fogja számolni pontosan, mennyivel is tartozik nekik Németország.
Jól olvastuk: a görög kormány immár hitelezőként lép fel. Az adós szerepében pedig Berlin lenne.
Az elsőre felettébb provokatív kijelentésnek azonban megvan a logikája. Tény, hogy Hitler 1942-ben úgy vett fel hitelt a görög nemzeti banktól, hogy azt a németek a mai napig nem fizették vissza. Még jobboldali történészek és nemzetközi jogászok is elismerik, hogy a görögök sikerrel perelhetnék a német kormányt. Ráadásul a háború után a görögök is adtak kölcsönt a németeknek az újjáépítéskor, amelyet szintén nem fizetett meg azóta sem Berlin. Mindehhez jönnek azok a háborús károk, amelyek jogi helyzete a mai napig vitatott. Hogy a hitleri és a későbbi kölcsönt Athén sikerrel perelhetné vissza a németeken, kevéssé kétséges. Az Athén által emlegetett 332 milliárd euró, amivel Berlin tartozna neki, azonban nagyrészt a meg nem térített háborús károkból tevődik össze.
És itt már felettébb eltérőek az értelmezések. A német álláspont egyértelmű: a morális felelősséget vállalják, az anyagit azonban nem. A zsidóság kivételével minden megszállt ország, megtizedelt nép vonatkozásában ez a német álláspont: csak a zsidó áldozatoknak és Izrael államnak (amellyel amúgy nem is állt hadban Németország, elvégre a második világháború idején még nem is létezett) volt hajlandó Nyugat- majd az egyesült Németország jóvátételt fizetni.
Amikor Joachim Gauck német államfő tavaly márciusban Athénban járt, többször is kifejezte mély megrendülését a náci rémtettek kapcsán, találkozott is egykori áldozatokkal, illetve hozzátartozóikkal – de minden mondata végén ott volt, hogy fizetni nem hajlandók. A német álláspont szerint nincs ugyanis a görög követeléseknek jogalapjuk. 1953-ban a londoni konferencián – amit éppen a nyugatnémet jóvátételi kérdések kapcsán hívtak össze – az egész kérdést elnapolták mindaddig, amíg nem születik békeszerződés.
Mint ismert, a második világháborút Németország vonatkozásában nem zárta le békeszerződés – mind a mai napig ilyenre nem került sor. Azaz az 1953-as londoni megállapodás értelmében a kérdés még mindig el van napolva. A németek szerint azonban nemcsak jegelve lett az ügy, de egyszer és mindenkorra meg is oldva, amikor is a hatvanas években Bonn a görögöknek és a jugoszlávoknak fizetett némi, inkább jelképes összegű jóvátételt. A német kormány álláspontja szerint Athén akkor lemondott a további követelésekről.
Ehhez persze ismerni kell az akkori történelmi kontextust. A második világháború után az oroszok megszállta rész, az NDK eleve nem ismert el bármiféle jogfolytonosságot a náci állammal, önmagát antifasisztának nyilvánította – ami ténylegesen annyit jelentett, hogy se anyagilag, se emlékezetpolitikailag nem akart semmit se kezdeni a náci bűnökkel. Azok tehát megmaradtak a bonni köztársaság, az NSZK terheként, elvégre a nyugatnémet állam hivatalosan is felvállalta a jogfolytonosságot a náci állammal. Azonban sem Konrad Adenauernek, sem nyugati szövetségeseinek nem volt érdekük, hogy a hidegháborús nyugati frontot a múlt bolygatásával bontsák meg. Adenauer Németországában így senki nem beszélt a nácizmusról, a legtöbb náci gond nélkül térhetett vissza az állami, a tudományos vagy a gazdasági életbe. (Konrad Adenauer kancellária-vezetője például a nürnbergi rasszista törvények kidolgozója volt. A leghíresebb, mai napig használt Grundgesetz-kommentárt pedig egy egykori náci párttag írta, aki álnéven élete végéig rendszeresen publikált hitlerista lapokban, és maga ismerte el, hogy sohasem tagadta meg Adolf Hitlernek tett esküjét.)
Az USA érdeke azt kívánta, hogy az NSZK minél gyorsabban illeszkedjék be az euroatlanti világba, ezt pedig csak zavarták volna holmi reparációs viták. 1953-ban Londonban így először elnapolták az egész kérdést, majd a görögöknek és a jugoszlávoknak fizetett kevéske pénzzel végleg lekerült az ügy a napirendről. (A kommunista államok, így Magyarország is öntudatosan lemondtak arról, hogy pénzt kérjenek a nyugat-németektől. Magyarország aztán az 1989-es határnyitásért se kért anyagi ellenszolgáltatást.) Az egész német múltfeldolgozás csak a ’68-as diáklázadások nyomán indult el, elvégre azok éppen a szülők hallgatása ellen irányultak. Az azóta eltelt több mint negyven évben a nyugatnémet társadalom tényleg példaértékűen – mondhatni: egyedülállóan – szembenézett a múltjával. Ez más megszálló hatalmakról, az oroszokról vagy az olaszokról például a mai napig nem mondható el. Azonban a német múltfeldolgozás – a zsidó áldozatoknak fizetett jóvátétel kivételével – a társadalmi közbeszédet, a közös emlékezetet, a történetírást érintette. De az anyagi jóvátételtől az egyesült Németország is elzárkózott. A cinikus érv ilyenkor az, hogy még mindig nincs békeszerződés, a kevésbé cinikus pedig arra utal, hogy a görögök és a jugoszlávok elégedjenek meg annyival, amennyit a hatvanas években kaptak.
Andreas Fischer-Lescano brémai jogászprofesszor szerint a berlini kormány érvelése „soványka”, ugyanis a német egységet megteremtő úgynevezett 4+2-szerződést a görögök nem írták alá, azaz a görögök nem mondtak le a jóvátételi követeléseikről. Az úgynevezett 4+2-szerződés egy átfogó békeszerződés helyett született az újraegyesüléskor – Athén ezt tudomásul vette, de nem mondott le ezzel a jogairól. „Görögország sohasem mondott le nemzetközi jogilag a reparaciós követelésekről” – mondja Fischer-Lescano is. De ezt egy évvel ezelőtt még maga Berlin is elismerte: a német Pénzügyminisztérium a kommunista Linkspartei kérdésére megerősítette, hogy „nincs tudomásunk hivatalos görög lemondásról”.
Most már persze nem akar erről hallani a német kormány. Az új álláspont: ha hivatalosan nem is mondott le Athén a követeléseiről, azzal, hogy nem érvényesítette őket, gyakorlatilag mégis lemondott róluk.
Ezzel persze megint csak egy gond van: egyszerűen nem igaz. A görög külügyminisztérium többször is jelezte Berlin felé, hogy fenntartja a követeléseit. Tény persze, hogy a Sziriza előtti kormányok – akár balosok, akár jobbosok voltak – nem akarták nagyon bolygatni a kérdést. De egy 1995-ös athéni külügyminiszteri jegyzékben egyértelműen jelezték Berlin felé, hogy fenntartják a követeléseiket – csak nem érvényesítik. Cíprasz tehát most nem lépett nagyot, csupán bejelentette, hogy érvényesít egy érvényes, nem visszavont követelést a németekkel szemben.
A kért összeg persze felettébb vitás. De a legkisebb is fedezné a jelenlegi görög államadósság felét. A leggyakrabban emlegetett 332 milliárd euró pedig 20 milliárd euróval még több is, mint a jelenlegi görög államadósság.
A görög kormány láthatóan a február végén kialkudott négy hónapos nyugalmi időt nem újabb reform- és megszoríró csomagok fabrikálásával tölti – noha Jánisz Varufákisz ezt ígérte Wolfgang Schäublénak –, hanem durva támadást készítenek elő. Cíprasz kedden bejelentette, hogy Németország tartozik Görögországnak. Igazságyügy-minisztere pedig azonnal meg is adta az elvi engedélyt a német állam tulajdonában lévő görögországi vagyontárgyak, ingatlanok esetleges lefoglalására, jelzálogosítására.
A német politika és közvélemény egy emberként utasítja vissza ezt, és „zsarolásról” beszél. Egyedül a kommunista Linkspartei és a hozzá közel álló sajtótermékek szimpatizálnak a görög állásponttal. „Nincs semmi baj a megemlékezésekkel, de az emlékezetpolitika nem szolgálhat ürügyként a régóta esedékes anyagi jóvátétel elszabotálására” – mondja Ulla Jelpke, kommunista Bundestag-képviselő.




ROMÁN LAP: ERDÉLY EL FOG SZAKADNI ROMÁNIÁTÓL



2015. 03. 13. 20:48
Románia rövid időn belül el fogja veszíteni Erdélyt és ez ellen szinte semmit se tehet - írja a Jurnalul National.
A román lapba , Ilie Șerbănescu írt elemzést, amelyet a kolozsvaros.ro közölt magyarul. A neves közgazdász és egykori reformügyi miniszter (1996-98)  szerint az ország új elnöke nem kerülheti meg, hogy Erdély és a Regát folyamatos távolodásával foglalkozzon. A szakember rámutat. minden régiók a politikai határoktól függetlenül a gazdasági, hatalmi pólusok vonzáskörzetében mozognak. Úgy látja, hogy 
Erdély számára Bukarest a leggyengébb gazdasági hatalmi pólus a térségben. Budapest és Bécs sokkal erősebbek, és sokkal közelebb vannak.
Miközben Brassóból, vagy Nagyszebenből nem vezet gyorsforgalmi út Bukarestbe, az autópályák nyugat felől "megérkeztek Románia határaihoz, és Erdélyből is elindultak nyugat felé". A külföldi befektetések "leragadnak" Erdélyben, és a Johannis személyétől remélt német tőkebeáramlás is csak a Kárpátok ívéig jut el. Șerbănescu rámutat: Temesvárt és Kolozsvárt hetente néhány repülőjárat köti össze Bukaresttel, míg ezeket a városokat hetente több tíz járat kapcsolja Budapesthez, Bécshez, és Frankfurthoz.
A politikum végül követi majd a gazdaságot. Erdély Bukarestről való „leválása” valószínűleg már csak idő kérdése
 - vonja le a következtetést a szerző. 
 
Șerbănescu szerint a régió már érzelmileg is egyre kevésbé kötődik az ország többi részéhez. 
 
"Az erdélyi többségi románok – és nem mások – fő tézise éppen az, hogy ők dolgoznak, a bukaresti mitikák (Miticã Dragomir a román Csányi Sándor, 18 éven át állt a román futballszövetség élén, amúgy hírhedten korrupt milliárdos, tavaly vád alá is helyezték)  pedig csak szórják a pénzt!"
 
Az eddig nagyjából tényszerű elemzés itt távolodik el (sajnos) erősen a valóságtól. A szerző ugyanis nem kevesebbet állít, mint, hogy "már javában zajlanak a tárgyalások" a nagyhatalmak között Erdély leválásáról, amelyeknek Románia "csak egyszerű nézője". 


Bilderberg dokumentumfilm

https://www.youtube.com/watch?v=cxUud-gyobg&list=PL6rufMjV9zOl2_mXhe1o9By4ak3GOkLzi&spfreload=10&honnan=Nemzeti_Hirhalo




Hidden Agenda of IMF - Az IMF igazi szerepe



(20/8) Végjáték: A világ leigázásának forgatókönyve, Alex Jones: Endgame



Robbantottak Kolontáron?! Vörösiszap tragédia megrendelésre?







 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése