2019. december 9., hétfő

Május 1 az illuminátus megalapításának ünnepe























Május 1 az illuminátus

megalapításának ünnepe


Adam Weishaupt 1776. május 1-én,a szabadkőműves német író, Adolph Freiherr Knigge megalapították az «Order of Perfectibilists» nevű rendet, amit kérőbb Illuminátusként ismernek, céljának az Új Világrend megalapozását tűzte ki. [Amikor Május elsejét látunk ünnepelni, -- amit a kommunisták oly szigorúan megszerveztek minden évben! -- gondoljuk az Illuminátus eredetére!] 

mit ünnepelünk a piros napokon? tények amiről nem beszélnek (érdekes olvasmányok tóth judit tollából











Eugène Delacroix – «A Szabadság vezeti a népet» című festménye, melyet eredetileg az 1830-as júliusi forradalom emlékére festett. A festményen meztelen női keblek és a vörös rongy, mint kommunista zászló, -- a festő bemutatja a feminizmust, a szabadosságot, a pusztuló embereket.

Kétféle történelem van: /1/ amelyiket meghamisítva hitetik el a közvéleménnyel, és amiben kételkedni tilos, /2/ amelyik valóban megtörtént. Az emberek minduntalan az Igazságot keresik, kutatják, de sajnos, legtöbbször csak hivatásos hamisítók által megírt történelemkönyvekhez juthatnak. Elvégre, amiről a jónép nem tud, az nem árthat. Vagy talán mégis? 
 Az iskolában úgy tanultuk, hogy «a pirosbetűs magyar Márczius 15-e a magyarság Nemzeti Ünnepe, a forradalom és szabadságharc ünnepnapja.» Azonban amiről nem tanultunk, hogy Európában e nagy események előzményei és előkészítői voltak: - a szabadkőművesek már évtizedekkel korábban megtervezték, kihasználva a nyomorgó néptömegek elégedetlenségét.
Számos szakíró szerint a szabadkőművesség gyökerei az ókorba nyúlnak vissza, illetve a középkori szervezetekből -- mint a templomosok rendje, a rózsakeresztesek társasága -- fejlődött. A polgári fejlődés élén járó Angliában kezdődött a szabadkőműves-páholyok szervezése a XVIII. Század elején. Az Alapokmányuk, Alkotmányuk (1723) is Angliában készült: James Anderson fogalmazta meg.

A «szent tűz szikrái»
A Nagy Francia Forradalom Európa történetének meghatározó eseménysorozata volt. Noha sok tekintetben korábban elkezdődött, 1789. július 14-ét szokás kezdőpontjának tekinteni, amikor a dühöngő párizsiak elfoglalták a Bastille börtönét. Az országot pénzügyi csőd közelébe rángató abszolutista rendszert megbuktatták, de a gazdasági és társadalmi válságot nem sikerült felszámolni, így a köztársasági államrend nem bizonyulhatott tartósnak, és Napóleon Bonaparte, a tehetséges tábornok diktatúrájába torkollt (1799).
A Nagy Francia Forradalom elméletileg a «Felvilágosodás» eszméit (lásd: a szabadkőművesség eszméit!) vitte diadalra. Hármas jelszava, amiből nem lett semmi: «Szabadság, Egyenlőség, Testvériség» (Liberté, Égalité, Fraternité) máig ott díszlik számos középületen. Az elv azonban sok esetben még a forradalom ideje alatt sem valósult meg, elég a jakobinus-terrorra gondolnunk. Hatása mégis óriási volt: a 19. század nagy részét az ide visszavezethető nacionalizmus és liberalizmus, valamint az alkotmányosság iránti törekvés határozta meg számos európai területen, ahol a forradalmak is mondhatni „általánossá” váltak. /Wikipedia/
A ma is dicsőített véres Nagy Francia Forradalmat tehát a szabadkőművesek készítették elő és vezették le, szabadkőművesek találták ki a leghatékonyabb jelszavakat:  „Szabadság, testvériség, egyenlőség és általános emberi jogok.” Pár nappal a tróndöntés után, 1789. július 23-án, a Bastille-on szabadkőműves szónok ezt mondta:
A mi templomainkból indultak a szent tűz első szikrái, amelyek nyugatról keletre, északról délre szállva minden polgár szívét lángra lobbantották.”

«Spartacus Testvér»
… így szólították a becenevén, és már nem érte meg munkásságának legférgesebb gyümölcsét, a kommunizmust. Az Illuminátus (felvilágosodás) alapítója, Adam Weishaupt (1748-1830) Ingolstadt német városban katolikus vallásra áttért ortodox zsidók gyermekeként jött a világra, aki nem a Jeshivában töltötte az idejét, hanem a jezsuiták iskolájában szívta magába azt a vallás-filozófia tudományt, amit később megvetett. Több nyelven megtanult beszélni, apja segítségével még héberül is. 1775-ben egy ideig még az Ingolstadt Egyetem bölcsészeti karán tanított, majd csatlakozott a felvilágosodás egyik legradikálisabb csoportjához, a «szabadgondolkodók» mozgalmához, amelyben otthonosabban érezte magát.1776. május 1-én, Weishaupt és a szabadkőműves német író, Adolph Freiherr Knigge megalapították az «Order of Perfectibilists» nevű rendet, amit kérőbb Illuminátusként ismernek, céljának az Új Világrend megalapozását tűzte ki. [Amikor Május elsejét látunk ünnepelni, -- amit a kommunisták oly szigorúan megszerveztek minden évben! -- gondoljuk az Illuminátus eredetére!] 
(A nemzetközi kommunista mozgalom nagy ünnepe: május elseje onnan ered, hogy 1776. május 1-én alakult meg hivatalosan Adam Weishaupt irányításával az I. Kommunista Internacionálénak tekinthető Illuminátus Rend. Az se véletlen, hogy 2004. május 1-én alakult át immáron összeurópaivá az Európai Unióamelynek a létrehozásáról először 1782-ben Wilhelmsbad-ban határoztak, amikor létrejött a máig élő szövetség az illuminátusok, a nemzetközi bankárok és a szabadkőművesek között. A május elseje, egy nagyon ősi ünnep, aminek misztikus jelentőséget tulajdonítottak, egészen napjainkig, de csak a beavatottak értik ezt. A hétköznapi embert elzárják ezektől az ismeretektől és egy képzelet világot teremtenek számára, ahol azt hiszi, hogy amit lát  az a valóság és azon túl semmi nincs, amit érdemes lenne tudnia. A világ irányítói pedig nagyon is értik a módját annak, hogy hogyan használják fel az ezoterikus tudás halmazait, terveik megvalosításaihoz)
1820/21-ben a forradalmaknak új szakasza keletkezett. 1907-ben egy szabadkőműves előadáson így mondták:
Azok a nagy forradalmi megmozdulások, amelyek Olaszországban 1821 óta végbementek, a szabadkőművesek művei voltak.”

A szabadkőművesek által megszervezett és 1789-ben kirobbantott Nagy Francia Forradalom nem hozta meg a "Szabadság, Egyenlőség, Testvériség" jelszavak ígéreteit, mert félévszázaddal később 1846-49-ben az európai népek ugyanolyan nyomorban éltek, mint azelőtt. Az áremelkedéseket, a szegényes aratást, az életszínvonal hanyatlását a nemzetközi ipar terjeszkedő politikája követte, és látván mindezt, Marx Károly 1848. februárjában kiadta a Kommunista Párt Kiáltványát. Ugyanakkor Párizsban a néptömegek kivonultak tüntetni az utcára, amit a kormány betiltott, miután összetűzésekre került sor a karhatalom és a nép között. Ez volt a forradalom kezdete, ami futótűzként száguldott végig az európai városokon. A köztársaságot kikiáltott nagy városokban -- Bécs, Rajnavidék, Berlin, Milán, Velence stb. -- újságírók, diákok, ügyvédek figyelték érdeklődéssel az eseményeket. A kormány mindenütt rendfenntartókat küldött az utcára a lázas tömeg leverésére. Forradalmárköltőnk, Petőfi Sándor a legszebb költeményeit írta meg, köztük a Nemzeti Dal-t. Mindenki a nagy változásokban hitt.

Az üzemek lelke a szabadkőműves Mazzini volt. Az ő céljai közé tartozott Ausztria megsemmisítése, Olaszország egyesítése, a pápai hatalom eltávolítása és köztársaságok bevezetése az egész világon. Mazzini szellemében dolgozott később a szabadkőműves Garibaldi és Crispi. A politikai gyilkosságot, mint megengedett tevékenységet állították be, és ennek megfelelően befolyásolták a tömegeket.

1830-ban és 1848-ban, Párizsban a júliusi illetve februári forradalom volt, amelyen ismét a szabadkőművesek vettek részt az élvonalban. Minthogy 1830-ban Franciaország a köztársaságra még nem volt érett, a szabadkőműves Louis Philippe orleánsi herceg lett Franciaország királya, és 1848-ig uralkodott.  Azonban ezzel a szabadkőművesek nem elégedtek meg. Végre, 1848-ban elérték az óhajtott köztársaságot, de mivel semmiféle demokratikus és szocialisztikus kísérletük nem sikerült, a szabadkőműves III. Napóleon elnöksége és császársága következett. Ellenben később éppen ő tette tönkre ezt a rendet; a bukása 1870. november 4-én a szabadkőműveseknek kedvezett. Ezért lehet Franciaországot szabadkőműves köztársaságnak nevezni!
Kossuth Lajos
Az 1848-as februári párizsi forradalom híre Bécsben és Magyarországon is heves forrongásba hozta a kedélyeket. Az események hatása alatt Kossuth március 3-án a beszédében független magyar bank felállítását, honvédelmi rendszer átalakítását, független felelős magyar nemzeti kormányt, az ország alkotmányának képviseleti irányban kifejtését sürgeti, mely kívánalmak országgyűlési felirat alakjában voltak a király elé terjesztendők. [Érdekes, hogy pártpropagandán, nyilasok és az Árpádsávos-zászlók «sátáni jelentésein» kívül, ezekről soha nem beszélnek New Yorkban a Hungarian Human Rights ügynökei vagy a mai budapesti politikusok. Pedig nagyon időszerű gondolatok! De akkor milyen alapon ünneplik Kossuth Lajost?]


Kossuth Lajos «Nagytestvér»

II. rész


♦ „A szabadkõművesek Cincinnati 133. sz. páholya érdemes fõmesterének, felügyelõinek és testvéreinek.
     Alulírottak alázatos kérelme azt bizonyítja, hogy miután hosszú idõ óta kedvezõ véleménye volt az Önök õsi intézményérõl, vágyódik arra, hogy mint tag felvétessék, ha erre érdemesnek találtatik.
     Mivel száműzött, a szabadság ügye miatt nincs állandó lakóhelye; most Cincinnatiban tartózkodik; kora 49 1/2 év; foglalkozása visszaszerezni hazájának, Magyarországnak nemzeti függetlenségét és más nemzetekkel együttműködve megteremteni a polgári és vallásszabadságot Európában.

Cincinnati 1852. február 18.
Kossuth Lajos”

◘ http://www.sk-szeged.hu/kiallitas/kossuth/szabadkom.html


1928-ban a Bethlen-kormány olyan engedményt tett a szabadkőművességnek, amely növelte a mozgalom újjászervezéséhez fűzött illúziókat. Az 1928-as évet Kossuth-évnek nyilvánították, amikor Magyarországon, valamint külföldön számos ünnepségre került sor. 1928. március 15-én New Yorkban, az akkor előkelő Riverside úton is leleplezték Kossuth szobrát, amely ma is ott áll. Az ünnepségre tíztagú hivatalos magyar küldöttség utazott, amelyet magánutasokként több százan kísértek el, köztük polgári liberálisok, ellenzéki politikusok, szabadkőművesek. Feltűnést keltett azonban, hogy a hivatalos magyar küldöttségnek Balassa József szintén tagja lett, mégpedig a kormány felkérésére, amit az AMI és a francia páholyok közbenjárásával magyarázták. [1]


▐ Kossuth: «Magyarországnak nemzeti függetlenségét és más nemzetekkel együttműködve megteremteni a polgári és vallásszabadságot Európában.» -- Mi ez? Csak nem Hungarizmus? Talán Konnacionalizmus? Ha ezt ma valaki ki meri jelenteni, akkor megkapja a «kirekesztő, fajgyűlölő, fasiszta-náci» bélyeget.

Elgondolkodtató, hogy szabadkőművesek, trockisták és zsidók miért ünneplik Kossuth Lajost olyan lelkesen? Mi tett Kossuth olyan kedvezőt, ami ezeknek a csoportoknak előnyére vált? Mert 1852-ben felvételét kérvényezte a páholyba és ezt a népszerűsítést ki kell használni? Nem esett-e vajon Kossuth a vakolók hálójába?
Az alábbi szabadkőműves nagymester tollából származó írás szerint: «a magyar szabadság élharcosa volt»! Ma is van sok magyar, aki a szabadság élharcosa. Csak páholyon keresztül érdemli ki valaki a szabadság élharcosa címet? Vagy talán a páholyok sötét függönyei mögött kétféle mércével mérik szabadságot? Hány szabadság élharcosát lehetne megnevezni a magyar történelemből? Vajon Gyurcsány ma mit tenne Kossuthtal, ha vele szembeszállna?

*       David Kruger [2], 33. fokozatú szabadkőműves nagymester az amerikai Virginia államban él. Internetes honlapján Kossuth Lajosról, mint «hazafiról és szabadkőművesről» ír:
 «…a szellemi, erkölcsi, társadalmi és politikai elképzelések egyik nagy harcosa volt. Mindezek alkotják a demokrácia eszményképének a legjavát. Számos nagy egyéniség, akik Magyarországot megszabadították Ausztriától, Oroszországtól és egyéb politikai felekezettől, valamennyien szabadkőművesek voltak. Közöttük a legkiemelkedőbb volt Kossuth Lajos (1802-1894) Az élete kitűnő példa, drámai bizonyíték a szabadkőművességre és annak befolyására, ami a világra nézve jelentett a 19. században…

1849. augusztus 11-én Kossuth először Törökországba menekült. ahol ellenőrzés alatt állt. Hírneve bejárta a világot, és az Egyesült Államok a szabadon bocsátását sürgette, sőt, még az USS Mississippit elküldte érte, hogy átvigyék Londonba. Kossuth, akit a „Szabadság Angyalaként" és a szabadság hőseként ünnepeltek, mindenütt a magyar szabadságról beszélt.

Amerikai magyarok Kossuthnak szobrot emeltek New Yorkban, a Riverside úton. 1851-ben beszédet mondott nemcsak a washingtoni Kongresszusban, de amerikai körútjain is. Természetszerűleg vonzódott a szabadkőművesség iránt. Ugyanebben az évben Kossuth rendkívüli levelet írt Ferdinand Bodmann Imádatra Méltó Nagytestvérnek, a 133. Cincinnati Páholy Szabad és Elfogadott Szabadkőművesek tagjának.
A kérvény sürgős jellege miatt, azonnal másnap 1851. február 19-én Kossuthot, négy másik leendő társával felavatták, majd másnap a rangját felemelték Nagymesteri (Master Mason) fokozatra. Kossuth számos amerikai páholyban tartott beszédet, Massachussetts államban ezeket mondta:
"Életem legnagyobb célja és törekvése lesz, a szabadkőműves jellemhez méltóan végezni a rámháruló kötelességemet, rang és tehetség szerint, nemes intézményünk minden egyes tagjának javára. ..."

Kossuth olyan népszerű volt, hogy Argentínában, New Yorkban, Magyarországon páholyokat neveztek el róla. Magyarországon ma, ahol végre szabad a nemzet, ez volt Kossuth Testvér egykori látomása. Ma Magyarországon már nyolc páholy van: hét Budapesten és egy Szegeden, valamint a Skót Rítus 33. fokozatú Felső Tanácsa, Kozma Péter vezetésével. [...] » Kruger eredeti angol nyelvű írása ITT olvasható!


A páholyház Budapesten
2007. április 22-én értesülünk a hírekből, hogy Magyar Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület több kelet-európai, belga és francia szervezettel közös konferenciát tart ma Budapesten. A tanácskozáson a szabadkőművesség esélyeiről, lehetőségeiről tárgyalnak. A találkozó vendége lesz a legnagyobb európai szabadkőműves szervezet, a 60 ezer tagot számláló Francia Nagyoriens Páholynagymestere, G. M. Quillardet is. 
Kép: A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy páholyháza
Budapest, VI. Podmaniczky utca 45.
*  Mi keresnivalójuk van a szabadkőműveseknek Magyarországon, ha nem a jelenlegi nyúzó-, és magyarellenes kormány titkos támogatása? Csak nem azt akarják elintézni, hogy a magyarságnak jobbra forduljon a sorsa? -TJ


* Részlet David Kruger angol nyelvű Weboldaláról:

«David Kruger has been very active in a variety of civic causes in Alexandria, Virginia. Among them are the Red Cross, Boy Scouts, United Givers Fund, Kiwanis (President 1960), Salvation Army, Men of All Faiths (one of the groups founders), Alexandria Board of Health (Secretary), and the Alexandria Hospital, Community Welfare Council, Tuberculosis Association, Boys Club, and Family Service. He served as Vice President of Temple Beth El in Alexandria for nine years and was active in the Conference of Christians and Jews. Ill. Kruger, who practices optometry in Alexandria, became a 50-year member of Norfolk Lodge No. 1 in 1996 and has been a Life Member of the Scottish Rite Research Society since founded in 1991. A Scottish Rite Mason in the Valley of Alexandria since 1946. He is an expert Masonic ritualist and has served in many leadership roles in the Rite, including President of the Scottish Rite Conference of Virginia in 1975. His outstanding service to the Order was recognized early when he was invested with the rank and decoration of K.C.C.H. in 1953 and coroneted an I.G.H. in 1963. Ill. Kruger became S.G.I.G. in Virginia in 1985 and then Grand Secretary General of the Supreme Council in 1989. He is an Honorary Member of the Supreme Council of Canada and theSupreme Council of the International Order of DeMolay. In 1991, the Grand Lodge of Virginia awarded Ill. Kruger one of its highest honors, the John Blair Medal for Distinguished Service. Other awards and honors continue to recognize Ill. Kruger’s service to Freemasonry and humankind.»
http://www.srmason-sj.org/council/journal/jun01/kruger.html



1. L. Nagy Zsuzsa: Szabadkőművesség a XX. Században, lábjegyzet 76-77. old. Kossuth KK/1977.
2. David Kruger Weboldala … http://www.srmason-sj.org/council/journal/jun01/kruger.html


    1. Szabadkőművesség a mai Magyarországon  … /készülőben/  



2011. Október 25. - Szerző : Száraz György
Ne áltasd magad azzal, hogy nincsenek titkos társaságok! Míg sok ember kételkedik, a mindenkori irányítóknak, a rejtélyes háttérhatalomnak, a titkos összeesküvőknek, a mindenkori kormányoknak, valamint a vallások és a gazdasági szereplők mögött meghúzódó pénzoligarchiának igen határozott és kidolgozott tervük van a tekintetben, hogy hogyan képzelik el az emberiség jövőjét és persze a saját uralmukat a következő öt, tíz, tizenöt vagy húsz évben.

Tiszavirág életű társulás?

Az illuminátusok rendje először 1776. május 1-jén lépett a nyilvánosság elé. Nem véletlen tehát, hogy a kommunisták a május 1-jét ünnepnappá nyilvánították, mivel szent meggyőződésük szerint filozófiájukat az illuminátus doktrínákra építették. Kevesen tudják, hogy Adam Weishaupt, az alapító az Ingolstadti Egyetem egyházjogi professzora volt, s mint ilyen egyháztudós, nagyon is tudatosan építette be a jezsuita és az egyéb vallási szervezetek, rendek és szekták egyes eszméit és elemeit az újdonsült illuminátus alkotmányba. Adam Weishaupt egyik támogatója és minden jel szerint társa IX. Vilmos tartománygróf volt, aki egyébiránt Mayer Rothschild munkaadója is volt. A rend azonban tiszavirág életű maradt, ugyanis XIV. Kelemen pápa villámgyorsan betiltotta a működését.

Titkos társaság

A történet itt véget ért volna, ha Weishaupt nem folytatta volna fanatikusan a szervezkedést és ebbéli törekvése nem talált volna olyan támogatókra, mint Kolmer, Cagliostro, Saint-Germain gróf és mások. Az egyház kebeléből immáron kilépett egyháztudós vágyálma az volt, hogy valamennyi okkult gondolatrendszer előnyeit egyesíti, belegyúrja a „megvilágosodottak” rendjébe. Ezt jelenti ugyanis az illuminátus kifejezés. Weishaupt vezetésével tehát egy titkos szekta (gyülekezet) alakult, amely egyházi mintára – jezsuita alapokra – épült szintetikus okkultizmus volt némi szabadkőműves beütéssel, s amelyet az egyház mindig is elítélt, s ha lehetett, üldözte is, hiszen veszélyeztette a mindenkori hatalmát. Nem győzőm hangsúlyozni, hogy ekkor még élesen elkülönült egymástól a szabadkőművesség és az illuminátus rend, e kettő egészen más irányzatot követett.

 
Ami a rend felépítését illeti, ne felejtsük el, hogy csak a legfelső kilenc fokozat voltak beavatva a rend igaz szándékaiba és célkitűzéseibe, az összes többi alsóbb szint csak valamilyen langyos, részben általános ember értékeket megtestesítő, részben spirituálisan elfogadható dogmákat és jövőképeket kapott. A minta adott volt: egy piramisrendszerű szerkezet, mely a jezsuiták szigorát és a szabadkőművesek zsenialitását igyekezett lemásolni.
 

Az illuminátusok egyik jelmondata

Az „Örök Virág-hatalom” volt az illuminátusok szlogenje. Ez utalhat a marihuánára, a megvilágosodás felé vezető növény egyfajta pszichedelikus hatására, de létezik spirituális magyarázata is ennek a szimbólumnak. A virág – például a rózsa – a nyugati okkultizmusban a csakráknak, a fő energiaközpontoknak a szimbóluma. De itt most nem folytatnám tovább az illuminátusok történetének bemutatását, mert a témánk szempontjából a kulcsfontosságú részeket már érintettük. Lássuk, hogy vajon léteznek-e manapság illuminátus csoportok és mit terveznek tenni az emberiséggel ezek a láthatatlan, illegalitásba vonult, titkos összeesküvők!

Titkos összeesküvés

Csak azért pendítettem meg az összeesküvés húrját, mert ne áltassuk magunkat azzal, hogy minden a legnagyobb rendben van a Földön, a társadalmunkban és általánosságban, a sorsunkban. Elég csupán ránézni az emberek arcára és láthatjuk, hogy nem boldogok, nem harmonikusak és nincsenek biztos jövőképeik. Ezzel szemben a mindenkori irányítóknak, a rejtélyes háttérhatalomnak, a titkos összeesküvőknek, a mindenkori kormányoknak, valamint a vallások és a gazdasági szereplők mögött meghúzódó pénzoligarchiának igen kemény és kidolgozott tervük van a tekintetben, hogy hogyan képzelik el az emberiség jövőjét és persze a saját uralmukat a következő öt, tíz, tizenöt vagy húsz évben.

Illuminátus program - globalizáció

Állítólag a katolikus egyházat nem szívlelik az illuminátusok, sőt kifejezetten zsarnoki uralomnak tartják. Mégis munkamódszereik decensen igazodnak az inkvizíció hajdan volt terápiáihoz. Az illuminátus jövőkép egyértelműen és deklaráltan vallás- és államellenes. Felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem tesznek ellene? Nos, véleményem szerint, mert nem áll érdekükben bizonyos fajta rendet vágni a különféle társulások között, hiszen nekik a káosz és a bizonytalanság fenntartása a lényeg. Míg az illuminátusok az említett titoktartó, dogmatikus és fanatikus, pontról-pontra betartom szabályrendszerét követi, addig a világot egyfajta szabadság-maszlaggal eteti, s erősíti az emberek önkényes erkölcsi felfogását. A „mindent szabad az általam megszabott törvényi (demokratikus) keretek között és ahhoz még butító eszközöket is adok neked” politikája jól működik nyugaton. A gondolkodásmód totális manipulációja, kontrollja és észrevétlen centralizálása megköveteli a média és a technicizmus kirobbanó fejlesztését. A kvintesszencia: az emberi elme legyen tele minden, spirituális szempontból értéktelen és érdektelen szeméttel és az emberek játszanak a …-val. Ide bárki behelyettesítheti azokat a tárgyakat, eszméket és mihaszna dolgokat, amelyekkel nap mint nap kénytelen-kelletlen foglalkozik, avagy amelyeket előszeretettel használ élete megkönnyítése és a játék kedvéért. Mert ez az egész projekt egy nagy globális játék. Érdekel, hogy ennek mi lesz a jövője?

Fedőszervezetek

Miután az illuminátus rendet a 18. században feloszlatták, az alapítók nem estek túlzottan kétségbe. Fogták magukat és sikeresen(!) beolvadtak az európai szabadkőművességbe. (Legalábbis ma már ember legyen a talpán, aki a pelyvát elválasztja az ocsútól.) Sok szabadkőműves kikérné magának ezt, vagy legalábbis udvariasan negligálnák az állításomat. De ez így is van rendjén, mindazonáltal feljegyzés szólnak arról, hogy ez a fúzió már elég korán elkezdődött. Például a német szabadkőművesek Szigorú Engedelmesség Rendje szövetséget kötött Frankfurtban a Weishaupt-féle társulással.

A von Knigge báró képviselte illuminátus küldöttség a titkos „Philo” fedőneve alatt valószínűleg 1782. július 16-án szövetséget kötött a kőművesek felsőbb Fokozataival. Más kérdés, hogy később Knigge és Weishaupt útjai elváltak egymástól. A döntő offenzíva azonban sikerrel járt: tudósok, politikusok és egyháziak csatalakoztak az immáron rohamosan terjeszkedő, amúgy illegális illuminátus főáramlathoz. Ezután került át az illuminalizált szabadkőművesség székhelye Frankfurtba, a német pénzvilág fellegvárába, amelyet természetesen a Rothschildok irányítottak.

Weishaupt összevegyítette a különféle szervezetek tanításait és egy szuperhatékony rendszert dolgozott ki, mely a mai napig fenn tudott maradni és hatékonyságával szinte semmi nem vetekedhet. A szellemi atya elegyítette a gnosztikusok, a manicheusok, felvilágosodás eszméinek, az asszaszinok, az izmaeliták, a jezsuiták, a templomosok, a szabadkőművesek, a rózsakeresztesek és Machiavelli filozófiáit. Ezt követően nagyszerű, sakkjátékosokat meghazudtoló lépésekkel a saját céljaira fordította a többi társaságot. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a rend a mai napig fennmaradt és egy grandiózus jövőképet dédelget, melynek a következő elemei körvonalazódnak a szándékos porhintés ködjében:
  • minden kormányt egy idő után teljesen felszámolni
  • a magántulajdont és az öröklést eltörölni
  • a nemzetállamokat felbomlasztani és integrálni egy globális szervezetté
  • minden vallási érzést egy irányba terelni
  • az egyéniségeket és a családokat szétzúzni a bizonytalanság, a függőség és a kiszolgáltatottság által
  • mindezt pénzhatalomra építeni, majd sajátos spirituális ideákkal elérni az abszolutizmust
  • a valódi céljuk azonban ismeretlen

A történet természetesen ezzel még nem ér véget, hiszen a kifürkészhetetlen jövőben fog csak eldőlni, hogy vajon a valódi illuminátus rendeknek sikerül-e megvalósítaniuk speciális céljaikat, vagy sem.

Boldog napot!


Mi az Egy Világrendszer?


Az 1991-es iraki háború óta az Egy Világrendszer kifejezés köztudattá vált. Mégis nincs rá magyarázat hogy a kifejezés mit is jelent. Magába foglalja ezt az új együttműködést a világ nemzetei között a jövő békéje éredekében.A béke alapvetően és kétségtelenül jó épp ezért az Egy Világrendszer jó és az egész világnak el kellene fogadni.


A kifejezést "Egy Világrendszer " Adolph Hitler használta 70 évvel ezelőtt. Ami így hangzik:


" A nemzeti szocialista rendszer fogja megalapozni az Egy Világrendszert"


New York kormányzója Nelson Rockefeller a US elnökhöz intézett beszédében mondta:


" Szívesen dolgozna az Egy Világrendszer megalkotásában."


George H Bush elnök dolgozott a legtöbbet azon hogy felszínre hozza és elfogadtassa az Egy Világrendszert. Ezek voltak szavai:


"Amikor sikeresek vagyunk, és azok leszünk, ekkor van a legjobb esélyünk megalapítani az Egy Világrendszert úgy hogy az Egyesült Nemzetek használni tudják a béke fenntartó szerepüket és beteljesítsék az Egyesült Nemzetek megalapozóinak az igéretét."


Az 1990. szept. 17-ei Time Magazinban Bush ezt mondta : A Bush adminisztráció szeretne adni egy fontosabb szerepet az Egyesült Nemzeteknek az egy Világrendszer felépítésében. Jeanne Kirkpatrick az Egyesült Nemzetek egykori nagykövete rávilágít arra hogy az első iraki háború célja az volt hogy megmutassa a világnak hogy az Egyesült Nemzetek hogyan tudna szolgálni mint a világ rendőrsége a sátánista Egy Világrendszer alatt.


1991 január 29-én az első iraki háború előtt Bush elnök így nyilatkozott:

"Több forog kockán itt mint csak egy kis ország az Egy Világrendszer ez egy nagy ötlet, amikor a nemzetek sokasága együtt működik a cél érdekében hogy megvalósítsák az emberiség vágyát az Egy Világrendszert. Béke és biztonság szabadság és törvény. Az ilyen világ megéri a harcot és érdemes is a gyermekeink jövője érdekében."


Ezek a szavak és ígéretek még nem teljesedtek be (hála Istennek).


Az Egy Világrendszer vezetői úgy gondolták hogy ők lesznek az okkult titkok őrangyalai ami hasonlít az ősi egyiptomi vallásos rejtélyekhez. A titkok és jelek vallása csak úgy mint a szabad kőművesség, ami egy bizonyos fokozat után (33 fokozat afelett) kemény sátánizmusba és ezután az illumináti karjaiban végződik. 1776 május 1-én Adam Weisphaut filozófus megalapította az illumináti szervezetet és nem sokkal ezután egyesítette szervezetét a szabad kőművesekkel.


Az illumináti fő célja az államformák és vallások megsemmisítése és ezek függöny mögötti irányítása.



Weisphaut szerepe az volt hogy az illumináti tagjai magas politikai kiképzésben részesüljenek és befészkeljék magukat a világ összes államába.




A szabad kőművesek dolga a világ vallás megalapítása.


Amely úgy kezdődött hogy megdöntötték a legerősebbet a katolikus egyházat a jezsuiták révén és a fekete pápát ültették a vatikánba aki valójában a vatikán feje persze senki sem tudja hogy ki ő. "A vatikán szerepe a világ vallásban" ezzel a későbbiekben bővebben foglalkozunk.


Tehát mi is az Egy Világrendszer? A fenntiekből megtudhatjuk hogy az összes államformát kommunizmustól cionizmusig egy kéz irányítja a SÁTÁN keze.Ahogy ezt Weisphaut megígérte be is teljesült. Az összes politikai rendszer általuk működik.



Tehát ki irányítja az Egy Világrendszert? Természetesen az illuminátusok.



Tehát kik ezek az emberek? Magas politikai beosztással jó nevű emberek mint például Bush család,Clinton,Bill Gates (a komputer billiárdos) stb több száz híres politikus és bankos akikre nem is gondolnánk. De kiemelnénk az egyik legnagyobb nevű a Rothschild családot cionista zsidók és világbank tulajdonosok ( izrael megalapitói) akik a második világháborúban Hitler pénzes zsákja volt. Meg kell emlitsük a világhirű Rockefeller családot akik az üzemanyagot biztosították Hitlernek a második világ háború alatt.


Tehát hogy dolgozik az Egy világrendszer? Előidézni egy katasztrófikus eseményt ( és ezeket finanszírozni) mint például az I és II világháborúk vagy lásd 9/11 New York, és amikor a háborúk a gyötrelem a gyilkolás tetőfokára ért akkor egy nagy nevű politikus vagy az Egyesült Nemzetek megtalálja a megoldás kulcsát persze csak akkor ha mindenki hajlandó elfogadni a testbe fecskendezett mikro csippet és az Egy Világrendszert.



Itt láthatjuk hogy a SÁTÁN hogyan irányítja a világ politikát.

Mindegy melyik utat választjuk a végállomás ugyanaz.
Tehát tudjuk hogy a sátán az értelmi szerzője az Egy Világrendszernek de kitől kapja a parancsot közvetlenül az illumináti?

Természetesen a világbankosok mint pl Rothschild,Wartburgs akik finanszírozták az I és II világháborút.
Akkor most térjünk vissza az illumináti születéséhez ,Adam Weishaupt a Jezsuiták által kiképzett professzora volt a hiteles törvénynek. Az Engelstocki egyetemen tanított amikor hátat fordított a kereszténységnek és a luciferi összeesküvést választotta. 1770-ben történt amikor a profi pénzkölcsönzők ( Rothschild ház) visszatartotta őt hogy módosítsa és korszerűsítse a 100 éves cionista jegyzőkönyvet amely a kezdettől fogva arra volt tervezve hogy a sátán synagogue-ját Jézus Krisztusról nevezzék el. Teljes világuralom, melyben rátudják kényszeríteni a sátáni ideológiát azokra a szerencsétlen emberekre akik túlélték az utolsó szociális világkatasztrófát a sátánista zsarnokság művét.

1776 május 1-re Weishaupt befejezte művét. Most már tudjuk miért olyan hatalmas ünnep május elseje a piszkos kommunisták körében. És hogy a kapitalisták se maradjanak ki ugyanezt a dátumot találjuk a minden látó szem és a piramis alatt római számokkal az 1 dollároson.
Ez elég bizonyíték nekem hogy a kommunizmus és a kapitalizmus is a SÁTÁN által irányított rendszer.

Hogyan kapcsolódik az Egy Világrendszer a földönkívüliekhez a föld alatti bázisokhoz és ezeket miből finanszírozzák.

Mr James Casbolt egykori CIA ügynök leírását szeretném lefordítani angolról magyarra. M16 az ura a világ kábítószer kereskedelmének. Lehet hogy meglepetés sok ember számára hogy a világ kábítószer kereskedelmét az Intelligence Agencies tartják kézben. A világ kábítószer kereskedelemben a British Intelligence Agency vállalta a vezető szerepet.Az M15 és M16-os ügynökök irányítják a világ összes Intelligence Agency-ét mint például CIA vagy Mossad stb.

Az én nevem James Casbolt . M16-os ügynökként dolgoztam a (black OPS) fedő név alatt. Cocaine -t forgalmaztunk az IRA-el és Mossad-dal Londonban és Brightonban 1995 és 1999 között. Apám neve Peter Casbolt aki szintén M16-os ügynök volt. Ő együtt dolgozott a CIA-vel és a maffiával Rómában ahonnan cocaine-t szálítottak nagy mennyiségben Angliába. Nem voltam teljesen tisztában azzal hogy ezek a másik csoportok kik voltak és hogyan dolgoztak amíg a végén egyesültünk. Zsinóron mozgatott bábuk voltunk akinek a madzagját az egy világrendszer mesterei mozgatták Londonból. Ezek a magasabb szintű egyének az Intelligence Agency-ben hűtlenek mindenhez és mindenkihez és azt csinálnak amit akarnak.
Ez egy bizonyított tény hogy a CIA hozza be a legtöbb kábitószert Amerikába az utolsó 50 évben. A CIA a British Intelligence irányítása alatt dolgozik akik végül is megalakították a CIA-t 1947-ben.

A CIA a mai napig hűséggel dolgozik az angol nemzeti bankosoknak mint pl Rothchilds és a Windsor-ék. Az M16-os ügynökök hozzák a világ kábítószerének 90% -át Angliába. M16-sok hoznak heroint a közép-keletről , cocaine-t dél Amerikából, cannabis-t Marokkóból és a világ összes tájáról. A British Intelligence Agency tervezte és készítette el az LSD-ét 1950-es években, a Tavistock Intstitute segítségével.Az 1960-as években az M16-ok és a CIA fegyverként használták az LSD-ét a tömeg ellen hogy megakadályozzák a szervezett forradalmat. Dr Timothy Leary az 60-as évek LSD guruja aki egy CIA bábu volt 1998-ban egy M15-ös ügynök küldött neki 3000 dózis LSD-t itatóspapíron amelynek elején az európai unio zászlója mutatkozott. Az M15-ös mondta neki hogy ez az állam aláírása és az LSD fedőneve Európa. Ez a világméretű kábítószer mozgalmat a British Intelligence irányítja és 500 billió fontot hoz a konyhára 1 évben.Ez sokkal több pénz amit a világ olaj kereskedelme harácsol össze. A bíróság megkérdezte John Gotti-t a maffia főnököt hogy benne volt-e a kábítószer kereskedelemben. Erre így válaszolt: Nem az állammal nem tudjuk fölvenni a versenyt. Én úgy hiszem ez csak félig meddig igaz mert a maffia és a CIA ugyanaz a csoport egy bizonyos szinten.A kábítószer pénzt az angol Nemzeti Bank-on keresztül mossák át.A kábítószer pénzt számláról számlára utalják amig el nem vesszíti az eredetét.A drug pénz félig meddig tisztán jön ki de még nem 100 százalékosan. Ezután gyémántot vásárolnak ezen a pénzen a korrupt Oppenheimers gyémánt kereskedőktöl. Ezután a gyémántokat eladják és pénz teljesen tiszta. M16-ok és a CIA szintén felelősek a crack és a cocaine terjesztéséért Angliában és Amerikában.
 


A KIADÓ BEVEZETŐJE
    
Az alábbi művet a Christian Defense League (Keresztény Védekezési Liga) adta ki. Címük: P. O. Box 449 Arabi LA 70032 USA.
A kötet szerzőjéről az alábbiakat írják: Myron van Fagen zsidó, aki a Hollywood Cinema Guild tagja, nagysikerű színjátékíró, filmrendező és gyártásvezető volt, nemcsak Hollywoodban, de New Yorkban is.
A 2. világháború után, amikor is az amerikaiak nagy hazafiakká váltak, Fagen úr úgy gondolta, hogy a Broadway színpadain bemutatott kommunistaellenes darab számára nagy nyereséget hozna. Igaz, hogy tény: ő maga keresztényellenes, kommunistákat pártfogoló személy volt, mint társai is, de első a pénz! Több ezer dollárt költött kutatókra azért, hogy előássák a kommunistákról és az illuminátusokról a tényeket és dokumentumokat. Csak ezek után írta meg Red Star Over Hollywood (Vörös csillag Hollywood felett) című színművét. Jól ismerte a témát, mivel maga is egy ilyen vörös csillag volt.
A zsidók, akiknek az egész film- és színházipar a kezükben volt, meggátolták a darab bemutatását, kiadását vagy színpadra kerülését, emiatt a szerző hűtlenül zsidó fajtársai ellen fordult. E1őfordul, hogy elárulják egymást, főleg ha nagy pénz van az ügyben.
Itt van tehát ez az elismert színjátékíró, aki megtámadja saját fajtestvéreit s színleli, hogy kommunistaellenes s anticionista. Munkája végén azonban vadul megtámadja Hitlert is, aki kétségtelenül a legvadabb antikommunista volt ezen a bolygón. A nemzeti szocializmus közvetlen ellentéte a kommunizmusnak. Ha az USA-t nem a zsidók irányították volna, a kis Németország Hitlerrel az élén elpusztította volna a kommunizmust – és vele az Illuminátus Rendet. Amikor a zsidók úgy határoztak, hogy megalapozzák a hatmillió zsidó Hitler általi elgázosításának mitológiáját, a bölcsebb zsidók egy másik számot: a hatszázezret javasolták. Egy kisebb számot nehezebben lehet megcáfolni – érveltek. Deygen úr beismeri, hogy a valósághoz képest még a hatszázezer is fel van nagyítva. Adjunk neki ezért igazat és tisztességet, akik tudjuk, hogy Hitler egyetlenegyet sem gázosított halálra. Sajnos, a hírszerző média erősen felnagyítottan adott hitelt Hitlernek, amit nem érdemelt meg. De hangsúlyozzuk ismét: Fagen úr maga is zsidó, aki génjeiben hordja a gyűlöletet Hitler ellen, amit nem is hallgat el. Az ő esszéjét közöljük, szóról-szóra. A dokumentumok, nevek, dátumok, helyek vitathatatlanok és tagadhatatlanok, mivel nagy dollárösszegeket költött kutatókra és kutatásokra.

AZ ILLUMINÁTUSOK NAGY ÖSSZEESKÜVÉSE”

Felmerül a kérdés: hogyan és miért van az, hogy az Egyesült Nemzetek Szövetsége az alapja annak az összeesküvésnek, amely el akarja pusztítani az Egyesült Államok szuverenitását, függetlenségét, és rabszolgaságba akarja taszítani az amerikai népet az ENSZ-en belüli világkormány alatt? A legtöbb amerikai ember számára ez nagy titok.
Nagyon egyszerű annak az általános tudatlanságnak az oka, amely a körül a rettenetes veszély körül van, ami Amerikát és az egész világot fenyegeti. E nagy összeesküvés mögött lévő vezető elme kezében van a mi tömeginformációs médiumainknak, különösen a televíziónak, a rádiónak, a nagy sajtónak, valamint Hollywood-nak az abszolút irányítása. Azt mindnyájan tudjuk, hogy a külügyminisztériumunk, a hadügyünk (Pentagon) és a Fehér Ház együttesen kikiáltották: joguk van és hatalmukban áll a hírszerzés irányítása. Az, hogy ne az igazságot közöljék velünk, hanem csak azt, amit ők akarnak, hogy tudjunk, s amit ők akarnak, hogy higgyünk. Ők erőszakolták ki ezt a nagy hatalmat e nagy összeesküvés mestereinek parancsára, és az a céljuk, hogy agymosást alkalmazzanak a népen, hogy ez a nép bekapja a hamis békehorgot, s ők rabszolgaegységgé alakíthassák át az USA-t az ENSZ-en belül működő világkormány számára. Ennek a titkos tervnek volt része először is az úgynevezett „rendőri akció” Koreában, ahol az Egyesült Államok csapatai harcoltak, s ahol 150 ezer amerikai katona vesztette életét vagy megcsonkíttatott; épp úgy, mint a vietnami hadüzenet nélküli háború, ahol ugyancsak Amerika fiai pusztultak és sebesültek, mint Rhodésiában és Dél-Afrikában, amely akciók mind részei voltak az ENSZ-féle titkos tervnek.

Legfontosabb, hogy minden amerikai tudja, de főleg minden amerikai anya tudja, akiknek fiai vesztek oda Koreában és akiknek fiai halnak most Vietnamban, hogy a mi úgynevezett washingtoni vezetőink, akiket azért választottunk meg, hogy biztonságban tartsák, és óvják nemzetünket és alkotmányukat, azok a mi legfőbb árulóink!
Mögöttük pedig egy viszonylag kis csoportot képező néhány egyén áll, akiknek
legfőbb céljuk, hogy rabszolgasorba döntsék nemcsak Amerikát, de az egész emberiséget, és sátáni tervük szerint egy világkormány alá hajtsanak minden nemzetet. Hogy e sátáni tervről tiszta képet alkothassunk, vissza kell mennünk a kezdetekhez, a XVIII. századig, és megneveznünk azt az embert, aki ezt a tervet cselekedetté változtatta - aztán visszatérünk a jelenbe, a terv megvalósításának mai állapotához, hogy az összehasonlítást terv és valóság között megtehessük.

A KEZDET

Rá kell világítanunk a hírszerzés (FBI) által az utóbbi időben használt kifejezésre, a „liberális” (lyberal) szó tartalmára. Ha az ellenségünkre mondják: „Ő egy liberális”, az a világkormány által kierőszakolt „takaró”, hogy cselekedeteiket és azok valóságtartalmát és céljait elfedje. Olyan ártatlannak és humánusnak hangzik „liberálisnak lenni”! De biztosak lehetünk abban, hogy az a személy, aki magát liberálisnak nevezi, vagy akit liberálisnak mondanak és annak ismerünk, az igazából vörös.
A sátáni terv még az 1760-as években jött létre, Illuminátusok vagy Illuminátus Rend (Illuminaty) elnevezés alatt. Szervezője Adam Weisshaupt volt, aki zsidónak született, de később megkeresztelkedett, és katolikus pap (jezsuita) lett belőle. Az akkor szervezett Rothschild Ház parancsára innen is kilépett, és megszervezte az Illuminátus Rendet. Tevékenységét természetesen a Rotschild Ház finanszírozta.
A francia forradalomtól kezdve az illuminátusok minden háborúban kezesek és tevékeny résztvevők voltak, bár különböző nevek alatt és álcák mögött, mert miután háttértevékenységük lelepleződött és ismertté vált, Weisshaupt és cinkosai fedőneveket kezdtek használni.
Amerikában az első világháború után (1921) megalapoztak egy szervezetet, a „Council on Foreign Relations (CFR)” (Külügyi Kapcsolatok Tanácsa) nevűt, amely az illuminátusok hierarchiájának irányítása alatt működik, elsősorban az ő leszármazottaik részvételével. Önmaguk álcázására szinte valamennyien amerikai hangzásúra változtatták meg nevüket. A Dillon-oknak például Lapowlski volt az eredeti nevük, s közülük az egyik kincstári titkár is volt. De van az illuminátusoknak hasonló, álcázott alapítványuk Angliában is, „British Institute of International (???)” (Brit nemzetközi ügyek intézete) név alatt, de van Franciaországban és Németországban is, ugyancsak fedőnevek alatt.
Ezek a szervezetek, beleértve az USA-ban működő CFR-t is, folyamatosan alszervezeteket vagy amolyan „előszervezeteket” teremtenek, amelyek beszivárognak és beépülnek a törvényes nemzeti ügyeket intéző szervezetekbe és a legkülönbözőbb fázisokban folynak bele ügyeikbe. Ezeknek a szervezeteknek az irányitója a nemzetközi bankárság, akik viszont mind a Rothschild család irányítása alatt állnak.
(Bővebb információ szerezhető be a Cinema Education Guild kiadónál, PO.Box 64205 Hollywood, CA, amely kiadta a „You and a Spawn of the llluminaty” és a „CFR Compleily Unmasced as Illuminaty” cimű füzeteket /New Bullettin 122. és 123. sz. /. Ezekben a füzetekben megtalálhatók az Illuminátus Rend megalapítóinak és leszármazottainak eredeti és mai, felvett nevei, ők jelenleg is a CFR szervezetben dolgoznak.)
Térjünk vissza az illuminátusok szervezésének kezdetéhez, ahogy a 122. sz. kiadványban megjelent.

KI KIT PÉNZELT?

 A Rothschild család egyik ága finanszírozta Napóleont, a másik ág pedig Britanniát, Németországot és a többi országot. Tudnunk kell, hogy a két Rothschild család együtt szervezte az Illuminátus Rendet.
Közvetlenül a napóleoni háború után az illuminátusok úgy látták, hogy mind az emberek, mind a nemzetek belefáradtak a háborúba és nélkülözésben szenvedtek, így a békéért bármilyen megoldásra készek. Ezért a Rothschildok és cinkosaik létrehozták a „Bécsi Kongresszust”. Már itt megkísérelték a „Nemzetek Ligájá”-nak megalakítását - azaz: egy világkormány létrehozását, amely részükről arra a gondolatra épült, hogy minden király és államfő annyira el van adósodva feléjük, hogy akarva-akaratlan szolgálni fog nekik, s mindegyik cinkosukká válik. Csakhogy az orosz cár felfigyelt erre a gondolatra, és megtorpedózta tervüket.
Ez feldühítette Nathan Rothschildot, aki a dinasztia feje volt, és megfogadta, hogy az ő utódainak egy szép napon ezért el kell pusztítani a - mindenkori - cárt családostól. És Nathan leszármazottai 1917-ben végre is hajtották ezt a tervet!
Az illuminátusok már ekkor sem rövidtávú terveket szőttek, nem közeli célokat tűztek ki maguk elé. Normális körülmények között egy összeesküvő, ha egy terv végrehajtására szövetkezik, elvárja, hogy az a terv még életében megvalósuljon, még életében véghez tudja vinni.
Az illuminátusok esetében nem ez volt a helyzet, bár remélték, hogy még életükben sok mindent meg tudnak valósítani. Felmérve és felismerve tervük kivitelezésének lehetőségeit és akadályait, hosszútávú programokban kellett gondolkodniok, s annak tudatában cselekedniük, hogy végcéljuk megvalósítása évtizedekbe vagy akár évszázadokba telhet. Ezért leszármazottaikat is felkészítették az összeesküvésre, remélve, hogy ők teljesítik be elképzeléseiket.

HOGYAN SZÜLETETT AZ ILLUMINÁTUS REND?

Adam Weisshaupt zsidó származású jezsuita szerzetes a templomi törvények tanának professzora volt az ingolstadti egyetemen, amikor kilépett a rendből, hogy magáévá tegye a luciferi összeesküvés eszméjét. 1770-ben arra fogadta fel őt a hivatásos pénzkölcsönzésre berendezkedett Rothschild Ház, hogy szervezze át és modernizálja a régi „Protocols of Zion”-t, amelynek tervezetében benne foglaltatott - ahogyan azt Jézus is említette -, a „Sátán zsinagógájának” adja a végső világuralmat, hogy a luciferi ideológiát ráerőszakolhassák az emberiségre.
Weisshaupt 1776. május elsején fejezte be munkáját. Ezért lett május elseje a világ kommunistáinak nagy ünnepe. Ez volt az illuminátusok megszervezésének hivatalos napja. A kidolgozott terv célul tűzte ki, s feladatának tekintette a világ minden kormányának és vallásának - elsősorban a kereszténységnek - az elpusztítását. Ennek a célnak az elérését abban látták, ha a tömegeket szétválasztják.
Maga Weisshaupt úgy tervezte e feladat megvalósítását, hogy a „Goim”-ot - az embercsordát - állandóan növekvő politikai, gazdasági, szociális és egyéb problémák miatt elkülönülő, jellegzetes táborokra osztják és szembeállítják egymással. Ez történik Amerikában napjainkban is. Az egymással szemben álló feleket fel kell fegyverezni és okokat, eseményeket teremtve, incidenseket kell kirobbantani, hogy azok így gyengítsék le egymást a harcban, mert ezzel fokozatosan megsernmisülnek a nemzeti kormányok és a vallási intézmények.
Láthatjuk: ez az állapot uralkodik ma is az egész világon. Ennél a pontnál ki kell emelnünk az illuminátusok lefektetett tervének egy fő sajátosságát: ha majd a „világ irányításának” terve napfényre kerül, ők letörlik a földről az egész zsidóságot, hogy a gyanút eltereljék magukról. Azt gondolhatjuk, ez túlzás, de emlékezzünk arra, hogy megengedték Hitlernek - aki maga is liberális-szocialista volt, és Krupp, Kennedy, a Warburgok és a Rothsclildok finanszírozták tevékenységét -, hogy elhamvassza a zsidókat!

ELNEVEZÉSÜKRŐL

Miért is választották az összeesküvők az „illuminátusok” nevet e sátáni szervezetüknek? Weisshaupt maga mondta: ez a szó is a „Lucifer”-ből származik. Értelme: fényhordozó, „fényt használni” egy világkormány megvalósításához, lehetővé tenni vele az értelmileg erre képeseknek a világ olyan kormányzását, hogy ne legyen többé háború.
A „béke” szót, mint csalétket kell használni; Úgy, mint ahogyan használták 1945-ben is, hogy ráerőszakolhassák az Egyesült Nemzetek Szövetségét a világra. Ezt is a Rothschildok finanszírozták, mégpedig úgy, hogy összeverbuváltak vagy kétezer követőt maguknak, művészekből, az irodalom, a nevelés, a tudományok rnűvelőinek köréből, a pénzügy- és az ipar területéről. Ez után alapították meg a „Grand Orient” szabadkőműves páhotyokat, ugyancsak a Rothschildok parancsára.
Sokakat megdermeszt és felbosszant, de dokumentumokkal bizonyítható, hogy a mi Alexander Hamiltonunk és Thomas Jeffersonunk is Weisshaupt tanítványaivá váltak. Jefferson volt a legerősebb védője Weisshauptnak, amikor a kormány törvényen kívül helyezte, és Jefferson volt az, aki beszivárogtatta az illuminátusokat az akkor újonnan szervezett skót rítusú szabadkőműves páholyokba Amerika keleti részén, New Englandban.
Bizonyíték erre, hogy 1789-ben John Robenson minden szabadkőműves páholy fejét figyelmeztette Amerikában az illuminátusok beszivárgására; 1789. július 19-én David Pappin, a Harvard Egyetem elnöke ugyanazzal a figyelmeztetéssel oktatta tanítványait, kifejezve azt a veszélyt, amelyet az illuminátusok beszivárgása jelent az amerikai politikára és a vallásra. Ezt megtetőzve, John Quincy Adams, a New England-i szabadkőműves páholyok szervezője is kiadta figyelmeztetését. Három levelet írt William L. Stone őrnagy magas fokozatú szabadkőművesnek, amelyekben nyilvánosságra hozta, hogyan használja Jefferson a szabadkőműves páholyokat az illuminátusok romboló céljaira. E leveleket jelenleg is őrzik Philadelphiában, a Watenburg Square könyvtárában. Jefferson, a Demokrata Párt megalapítója, tagja volt az Illuminátus Rendnek, s ez meg is látszott a párton, de abban az időben a Republikánus Pártba is beszivárogtak, ahol ma már szintén nincs hűséges amerikanizmus (Amerika-szeretet, hazaszeretet, nemzethűség).

ÚJ STRATÉGIA

Az a katasztrofális elutasítás, amit az orosz cár tett a Bécsi Kongresszuson, korántsem semmisítette meg az illuminátusok összeesküvését, csupán rákényszerítette őket egy új stratégia alkalmazására. Észlelték, hogy az „egy világkormány” gondolata pillanatnyilag halott, de a Rothschildok úgy határoztak, hogy a terv fenntartása érdekében kezükbe kaparintják Európa államainak pénzügyeit. A waterloo-i csata kimenetelét meghamisítva, a Rothschildok elhintették azt a hírt, hogy Napóleon megnyerte a csatát. Ez a „hír” pánikot keltett Angliában a tőzsdén. A részvények ára szinte nullára zuhant, és Nathan Rothschild felvásárolt majdnem mindent: pennyért dollár értéket. Így nyerte el az angol gazdaság irányításának lehetőségét. A sikertelen Bécsi Kongresszus után Rothschild szinte azonnal rákényszerítette Angliát, hogy teremtsen egy új bankot (Bank of England), amit aztán teljes mértékben ő irányított. Pontosan úgy, ahogyan - majd látni fogjuk - később Jacob Schiff keresztülvitte a „Federal Reserve System Act” (Szövetségi Tartalékalap) törvényét az USA-ban, amely lehetővé tette, hogy Rothschild kezébe kerüljön Amerika gazdaságának titkos irányítása is.

AZ ILLUMINÁTUSOK AMERIKÁBAN

Nézzünk bele az illuminátusok USA-beli tevékenységébe. 1826-ban William Morgan kapitány elhatározta, hogy tudatja az összes szabadkőművessel és a tömegekkel is a teljes igazságot az illuminátusok tevékenységéről, titkos tervükről, céljaikról, módszereikről. Nyilvánosságra hozta az összeesküvés értelmi szerzőinek személyazonosságát, amiért az illuminátusok távollétében is rögtönítélő bíróság elé vitték Morgan ügyét, és elítélték árulásért.
Megparancsolták az angol illuminátusnak, Richard Howardnak, hogy a bűnös árulón hajtsa végre az ítéletet. Mivel Morgan erről tudomást szerzett, megpróbált Kanadába menekülni. Howard azonban a Niagara vizesés közelében utolérte és meggyilkolta. Ezt a tényt igazolta Avery Allen esküdt, aki hallotta, amikor New Yorkban a Templomos Lovagok Szent János termében Howard jelentést tett a gyilkosság elvégzéséről.
Allen azt is elmondta, miként intézkedtek ezután Howard Angliába történő visszaszállításáról. Ez az Allen féle nyilatkozat New York város archívumában megtalálható. Nagyon kevesen tudják, de ez a gyilkosság akkora felháborodást váltott ki, hogy a szabadkőműves páholyoknak kb. a fele szűnt meg Amerikában. Ezekről az eseményekről ma is megvannak a jegyzőkönyvek, de az illuminátusok hatalmát jelzi, hogy képesek megakadályozni a történelem e szörnyű eseményeinek tanítását iskoláinkban.

A KOMMUNISTÁK

1850 elején az illuminátusok titkos gyűlést tartottak New Yorkban, amelyen egy Angliából érkezett illuminátus, bizonyos Riglit tartott beszédet. Elmondta, hogy az illuminátusok egy nagy táborba szervezik a nihilistákat, ateistákat és más felforgató természetű csoportokat, a későbbi kommunistákat.
Ekkor került először használatba ez a szó: kommunista; és lett nyilvánvaló a mögötte lévő szándék: megrémíteni az emberiséget, hogy a megfélemlítettek rossz lelkiállapota miatt könnyebben rákényszeríthessék a népekre a világkormány gondolatát. A kommunizmusnak szánt másik főszerep pedig az volt, hogy lehetővé tegye az Illuminátus Rend számára a jövő háborúinak és forradalmainak szitását. Clinton Roosevelt - aki egyenesági őse volt Franklin Rooseveltnek -, valamint Horst Greeny és Charles Dana, akik a legnagyobb és legfontosabb lapkiadók voltak ebben az időben. Arra kaptak megbízást, hogy alakítsanak egy bizottságot, és teremtsenek pénzt az új vállalkozásra (a „kommunizmusra”). Az természetes, hogy a legnagyobb anyagi segítség Rothschildtól érkezett. Ezt használták fel arra, hogy Marx és Engels megírják „A tőkét”-t és a Kommunista Kiáltványt az angliai Sohoban. Ez világosan bizonyítja, hogy a kommunizmus nem ún. ideológia, hanem egy titkos fegyver az illuminátusok kezében - megtévesztésünkre és céljaik elérésére.

AZ ÖSSZEESKÜVÉS ÁTTERVEZÉSE

1830-ban Weisshaupt meghalt, de halála előtt még befejezte a régi illuminátus összeesküvés áttervezését. Eszerint, különböző fedőnevek alatt működő szervezeteik finanszírozzanak és irányítsanak minden nemzetközi szervezetet és csoportot oly módon, hogy tornázzák fel embereiket e szervezetek legmagasabb hivatalnoki helyeire. A legfőbb példák erre itt Amerikában többek között Woodrow Wilson, Franklin Roosevelt, J. Kennedy, Lyndon B. Johnson, Dean Rusk, Robert McNamara, Fulbright stb.
Adjuk ehhez hozzá azt a tényt, hogy amíg Karl Marx a Kommunista Kiáltványt írta az illuminátusok egy csoportjának irányítása alatt, addig Karl Ritter frankfurti egyetemi professzor az „Antitézis”-t írta egy másik csoport illuminátus irányítása alatt. Emögött az a gondolat húzódott meg, hogy azok, akik a felszín alatt irányítják az összeesküvést, céljaik elérésére tudják felhasználni a két ellentétes, ideológiát és azok különbségét, mert képessé teszi őket arra, hogy ezek használatával egyre nagyobb és nagyobb embertömegeket válasszanak el egymástól, állítsanak ellentétes táborokba. Ezeket azután felfegyverezik és megfelelő agymosásos átnevelés után egymás ellen harcolva maguk semmisítik meg egymást.
Elsősorban ez a folyamat semmisít majd meg minden politikai és vallási intézményt. Különös, hogy Ritter halála után munkáját egy német ún. filozófus, Nietzsche folytatta, megalapozva ezzel a „nietzscheizmust”, ami később fasizmussá fejlődött, kiforrt belőle a nácizmus, és ez az ideológia segített kirobbantani az első és a második világháborút.

FŐ TEVÉKENYSÉGÜK

Weisshaupt tervében az illuminátusok alábbi fő tevékenységei szerepeltek:

1. Használjanak pénzt és szexet megvesztegetésre, hogy magas pozícióban lévő embereket nyerjenek meg és irányíthassanak a politikai élet különböző szintjein. Amikor a hazugságok és félrevezetések révén egy befolyásos ember a hálójukba kerül, szilárdan el van kötelezve nekik, politikai és más zsarolási lehetőségekkel: anyagi csőd, nyilvánosságra hozás, testi sérelmektől vagy éppen életveszélytől való félelem, fenyegetettség maga és szerettei részéről.
Érzékelhetjük, hogy Washingtonban hány magas poszton lévő ember van ebben a helyzetben! Érzékelhetjük, hány homoszexuális található a belügyi, a védelmi osztályokon és más szövetségi ügynökségeken, vagy éppen a Fehér Házban, s mind egyformán irányított.

2. Az Illuminátus Rend az egyetemek fakultásain szemeljen ki olyan diákokat, akiknek feltűnően jó képességeik vannak, jó családból valók és hajlanak a nemzetközi érdekek felé. Őket különleges kiképzésre tanácsolja nemzetközi területen, és az ilyen neveléshez ösztöndíjakat biztosít.
Ezzel magyarázatot kapunk arra, mi is az a Rhodes-ösztöndíj. Abba a gondolatba belenevelést szolgálja, amely elfogadja, hogy csak egy világkormány tudja megszüntetni az ismétlődő háborúkat és versengéseket. Ezzel az érvvel fogadtatták el az ENSZ-et az amerikai néppel. Az egyik legismertebb Rhodes-ösztöndíjas itt, az USA-ban William J. Fulbright szenátor, az ő szavazati listája világosan mutatja, hogy illuminátus. Az ilyen ösztöndíjakkal megkörnyékezettek magukévá teszik azt a gondolatot, hogy ők tehetségesebbek másoknál, ezért valóban joguk van a kevésbé tehetségeseken uralkodni, mert a tömegek úgysem tudják, hogy mi jó nekik politikailag, fizikailag, lelkileg.

3. Minden befolyással rendelkező ember egy egérfogó felé halad, mert előbb-utóbb az illuminátusok irányítása alá kerül, a speciálisan kiképzett diákok pedig a háttérben maradnak, ügynökként beépülve az államszervezetbe, mint tanácsadók. Ők tanácsolják a törvényhozóknak, hogy olyan határozatokat hozzanak, amelyek hosszú távon az illuminátusok tervének megvalósítását szolgálják, s amely tervvel meg tudják majd szüntetni a kormányokat, vallásokat.

4. Talán a legfontosabb utasítása Weisshauptnak a sajtó abszolút irányításának átvétele volt. Ezen keresztül kapták a tömegek az imformációkat, de saját érdekük irányába elferdített információkat, amelyekkel elhitetik a tömegekkel, hogy egyedül csak a világkormány adhat megoldást.
Kik a tulajdonosai a sajtónak és a tömegtájékoztatás eszközeinek? Gyakorlatilag a hollywood-i mozibárók, Layman, Kuhn-Loeb Co., Goldman Sax és más nemzetközi bankárok. Minden nemzeti rádió és tévéállomás tulajdonosai és irányítói is ugyanezek. (...) Így megérthetjük, miért mondta a Pentagon sajtófőnöke, hogy a kormánynak joga van ahhoz, hogy hazudjon a népnek!

A FRANCIA FORRADALOMRÓL

Térjünk vissza ismét az illuminátusok első napjaihoz. Mivel a XVIII. században Nagy-Britannia és Franciaország voltak a legnagyobb hatalmak, Weisshaupt megparancsolta az illuminátusoknak, hogy tartsák mozgásban a gyarmati háborúkat, beleértve az amerikai forradalmat is, hogy ezek gyengítsék a Brit Birodalmat. Megparancsolta, hogy szervezzék meg a francia forradalmat is. Ezt úgy ütemezte, hogy 1789-ben kezdődjön, de 1784-ben egy igazán isteni beavatkozás történt. A bavariai kormány kezébe került egy olyan bizonyiték, amely leleplezte, hogy az Iluminátus Rend létezik, s amely meg tudta volna menteni Franciaországot, ha hitelességét nem vonják kétségbe.
Ez pedig a következőképp történt: Miután 1784-ben Weisshaupt kiadta parancsot a forradalom elindítására, egy Zwack nevű német úr kiadott egy könyvet az illuminátusok titkairól. Ebben részletesen leírta Weisshaupt tervét. A könyv egy példányát elküldte a francia illuminátusok főnökének, nevezetesen Robes-pierre-nek, akit Weisshaupt megbízott a forradalom tüzének élesztgetésével. A Frankfurtból elindult futárt, aki a könyvet vitte útközben villámcsapás érte. A rendőrség megtalálta nála a felforgató írást, és átadta az illetékes hatóságnak. Miután a bavariai hatóság alaposan áttanulmányozta a tervet, megparancsolta a rendőrségnek, hogy tartsanak házkutatást Weisshaupt újonnan szervezett Grand Orient páholyainak hivatalaiban, és a páholy befolyásosabb tagjainak lakásain. Így újabb bizonyíték került napvilágra, amely meggyőzte a hatóságokat arról, hogy a könyv az összeesküvési terv valódi másolata: az illuminátusok forradalmakat és háborúkat hoznak létre a világkormány megalkotásáért, amelynek Rothschild lenne a feje, amint a trón elkészül.
1785-ben a bavariai kormány betiltotta az illuminátusok működését és bezáratta a Grand Orient páholyok hivatalait. 1786-ban pedig közzétették az összeesküvés tervét. Cime - magyarul - „Az Illuminátus Rend és szekta eredeti írásai”. Erről a teljes másolatot elküldték
Európában minden kormányfőnek és vallási vezetőnek. Mivel a Rothschild-ok hatalma óriási volt, a címzettek nem vették komolyan a figyelmeztetést. Ennek ellenére az illuminátusok lelepleződtek, hirhedtté váltak, ezért még titkosabban kellett tovább működniük.
Weisshaupt megparancsolta szervezete tagjainak, hogy szivárogjanak be a minden titkok szervezetébe, a Kék-szabadkőművesség páholyaiba. Csak azok a szabadkőművesek lettek beavatva az illuminátusok titkaiba, akik bizonyították kiállásukat a nemzetközi érdekekért, és Istentől teljesen elpártoltak.
Ezután a humanizmussal palástolták szervezetüket, hogy a nép figyelmét eltereljék. Hogy be tudjanak szivárogni a páholyokba, Weisshaupt meghívta John Robensont Európába, aki magasfokú szabadkőműves volt, s az Edenburgi Királyi Egyetem professzora. Robenson nem dőlt be annak a hazugságnak, hogy jóakaratú diktatúrát akarnak teremteni, de ezt nem árulta el, így Weisshaupt átadta neki az illuminátusok terveit tanulmányozásra, és megőrzésre.
Mivel a kormányok és vallások vezetőit félrevezették, hogy ne vegyék komolyan a veszélyt, 1789-ben Weisshaupt tervei szerint kitört a forradalom Franciaországban. Hogy más kormányokat komolyan figyelmeztessen, Robenson kiadott egy könyvet (1798): Bizonyítása annak az összeesküvésnek, amely képes elpusztítani minden kormányt és vallást címen. De ezt sem vették komolyan, mint ahogy Amerika népe ma sem veszi komolyan a figyelmeztetéseket az ENSZ és a CFR veszélyéről.
ÚJ VEZETŐ

1834-ben az olasz forradalmi vetetőt, Giuseppe Mazzinit választották ki az illuminátusok, hogy irányítson egy forradalmi programot világszerte. Szolgált is nekik ebben a minőségében egészen haláláig, 1872-ig. Még jóval halála előtt Mazzini bizalmasan tudtára adta egy amerikai tábornoknak, Albert Pike-nak az illurninátusok titkait.
Albert Pike-ot annyira elkápráztatta az „egy világkormány” gondolata, hogy később ő lett a feje ennek a luciferi összeesküvési szervezetnek.
1859 és 1871 között Pike kidolgozott egy katonai tervet három világháborúról és különböző forradalmakról világszerte, mert meg volt győződve arról, hogy ezek közelebb viszik az illuminátusokat végső céljuk eléréséhez, az „egy világkormány” 20. századi megteremtéséhez. Távolinak tűnhet ez, de emlékezzünk: az illuminátusok nem vártak azonnali eredményt, hosszútávú terveik alapján haladtak előre.
Pike ezeket a munkáit főleg otthonában, Little Rock (Arkansas) végezte, de később, amikor a Grand Orient illuminátus páholyai gyanússá váltak, és Mazzini európai forradalmi tevékenysége miatt betiltották azokat, Pike megszervezett egy új, ún. „The New and Reformeri Palludian Right” (Az Új és Átformált Palladiai Jog) páholyt, és szupertanácsokat állított fel: egyet az USA-ban (Charlestoné S. Carolina), egyet Olaszországban (Róma) és egy harmadikat Németországban (Berlin). Még Mazzini hozott létre neki 23 alapszervezetet, s a világ stratégiailag fontos helyein tanácsokat állított fel. Ezek lettek a titkos központjai a világszerte előforduló forradalmi megmozdulásoknak, s ez így van azóta is. Már jóval azelőtt, hogy Phony feltalálta a rádiót, az illuminátusok tudósai találtak módot arra, hogy Pike és alárendeltjei között a hírközlés működjön. Ennek a titoknak a felfedezése segítette hozzá a hatóságokat annak megértéséhez, hogy látszólag össze nem függő események - például
Ferenc Ferdinánd meggyilkolása Szarajevóban, és más történések világszerte - összefügghetnek és háborúvá vagy forradalommá fejlődhetnek.
Amennyire egyszerű volt Pike terve, annyira hatásos! Kellett bele kommunizmus, nácizmus és politikai cionizmus; más nemzetközi mozgalmakkal megszervezve, amelyek táplálni fogják a három világháborút és legalább két nagyobb méretű forradalmat. Az első világháborút azért kellett végigharcolni, hogy lehetővé váljék az illuminátusok számára a cárizmus elpusztítása úgy, ahogyan azt Nathan Rothschild megfogadta; miután az orosz cár megtorpedózta az ő tervét a Bécsi Kongresszuson, és hogy Oroszországot a kommunizmus erődítményévé alakíthassák át. Nagy vitát váltott ki az illuminátusi tanácsadók között annak kiválasztása és eldöntése, hogy Németország avagy Britannia legyen-e felhasználva e háború színteréül.
Ennek a háborúnak a befejezése után a kommunizmus nagyméretű felépítése volt a cél, amit azután felhasználhatnak a még létező kormányok megdöntésére és a vallások gyengítésére. Úgy tervezték, hogy a második világháború elősegítésére - amikor szükség lesz rá - a fasizmus és a politikai cionizmus különbségei és ellentétei lesznek alkalmasak. Meg kell itt jegyeznünk, hogy Hitlert Krupp, a Warburgok, Rothschild és más nemzetközi bankárok finanszírozták, és a hatszázezer zsidó Hitler általi lemészárlása nem nagyon zavarta a nemzetközi zsidó bankárokat! Ez a mészárlás volt szükséges ahhoz, hogy világszerte gyűlöletet teremthessenek a németek ellen és egy nagy háborúban forduljon ellenük az egész világ.
Röviden: a második világháborút azért kellett tervbe venni és megharcolni, hogy a nácizmus megsemmisüljön, és a politikai cionizmus meghatványozódjon, és így Izrael államot létrehozhassák Palesztinában. E háború alatt kellett felépülnie és megerősödnie a kommunizmusnak annyira, hogy egyenrangú hatalommal rendelkezzen a nemzetközi kereszténységgel szemben, és amikor eléri ezt a pontot, attól kezdve le kell fékeznie és sakkban kell tartania azt mindaddig, amíg egy végső társadalmi kataklizmánál (természeti katasztrófaszerű csapásnál) szükség lesz rá ismét. Ahogyan ezt most látjuk, Roosevelt, Churchill és Sztalin ezt az irányzatot vitték át a valóságba. Truman, Eisenhower, Kennedy és Johnson teljes egészében folytatták.

A HARMADIK VILÁGHÁBORÚ

A harmadik világháború kirobbanásának elősegítése pedig abból jó fog majd állni, hogy az illuminátusok titkos ügynökei valamilyen új szervezetnév alatt, ellentéteket szítanak az általuk felkavart politikai cionizmus képviseli, és a muzulmán világ között. Ezt a háborút úgy irányítják, hogy az egész iszlám világ és a politikai cionizmus (Izrael) megsemmisítsék egymást, míg ugyanabban az időben a világ még megmaradt nemzetei elkülönülnek, megosztottakká válnak ebben a kérdésben, és beleerőszakolják őket egy egymás elleni harcba, egészen a gazdasági, lelki, szellemi és fizikai végkimerülésig. Ha arra gondolunk, mi történik napjainkban a Közel-Keleten, nem vonhatjuk kétségbe, hogy az események e sátáni terv forgatókönyve szerint zajlanak, és annak céljait szolgálják. Pike maga jelentette ki Mazzininek 1871. augusztus 15-én: a harmadik világháború után azok, akik inspirálják a vitathatatlan világuralmat, kiprovokálnak egy társadalmi csapást, olyat, amilyet a világ eddig nem ismert. De idézzük saját szavait a Mazzininek írt leveléből, amely levelet katalogizálva őriz a Britannia Múzeum:
 „Mi szabadjára eresztjük a nihilistákat és az ateistákat, kiprovokálunk egy nagy társadalmi katasztrófát, és ennek az iszonya meg fogja mutatni minden nemzetnek az abszolút ateizmus hatását, ami eredete a kegyetlenségnek és a legvéresebb iszonyatnak; a nép mindenütt arra kényszerül, hogy védelmi harca hívjon a világon kisebbségben lévő forradalmárok ellen. Végül el fogja pusztítani a civilizáció rombolóit, de a tömegek meghasonlanak a kereszténységben s az ő szerencsétlen lelkeik ettől a perctől kezdve vezető és cél nélkül, tudatlanul sóvárognak majd egy eszme után, mert nem fogják tudni, hogy hová, kihez imádkozzanak, és az igazi fényt, az univerzálisan kinyilatkoztatott szennyezetlen luciferi doktrinákból fogják megkapni, ami végül kiderül és a népek szeme elé tárul. A kinyilatkoztatást egy általánosan reakciós mozgalom eredményezi, majd, amit követni fog a kereszténység és az ateizmus elpusztítása, mindkettő legyőzetik és megsemmisül ugyanabban az időben.”
Amikor 1872-ben Mazzini meghalt, Pike egy másik itáliai forradalmárt, Adrian Lebit nevezte ki utódjának. Lebit követte Lenin és Trockij, majd később Sztalin. Ezek forradalmi tevékenysége fölött a nemzetközi bankárok, Britannia, Franciaország, Németország bankárai, de mindenekfölött a Rothschildok uralkodtak. Mi talán úgy hisszük, hogy a nemzetközi bankárok, mint Krisztus idejében a pénzváltók, csak eszközei a nagy összeesküvésnek, valójában mindennek ők az értelmi szerzői. Miért van az, hogy a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül végzett agymosással a tömegekkel elhitetik, hogy a kommunizmus az ún. munkások mozgalma? A valóság ellenben az angol és amerikai titkos hírszerző szolgálatok szerint - akiknek birtokában hiteles dokumentumok és bizonyítékok vannak -, hogy a nemzetközi liberálisok az általuk kezelt nemzetközi bankjaikon keresztül tevékenykednek, és különösen a Rothschild bankházak azok, amelyek az eddigi háborúknak és forradalmaknak 1776 óta mindkét oldalát finanszírozták. Azok, akik ma is részesei a világösszeesküvésnek, az USA-bon közvetlenül a kormányban tevékenykednek a CFR-en és a Federal Reserve System of America-n keresztül uzsoráskodnak az amerikai kincstárban. Azért, hogy háborúskodhassanak. A vietnami háborút például az ENSZ-en keresztül teremtették meg, hogy előmozdítsa Pike illuminátus terveit, hogy az továbbvigye a világot az összeesküvés újabb állomásra, ahol az ateista kommunizmust és a kereszténységet be lehet erőszakolni egy minden nemzetre kiterjedő harmadik világháborúba.

A KÖZPONTOK ÉS AMERIKA BEHÁLÓZÁSA

A nagy összeesküvés utolsó központja az 17-as évek végén Frankfurt volt, amit Anschelm polgármester a Rothschild Házzal együtt alapított meg, és később maga is felvette a Rothschild nevet, összeláncolva velük más nemzetközi finanszírozókat is, akik szó szerint eladták lelküket az ördögnek! 1786-ban, amikor a bavariai hatóságok nyilvánosságra hozták az illuminátusok tevékenységét, központjukat Svájcba helyezték át, később pedig Londonba. A második világháború után, miután Jacob Schiff, az amerikai Rothschild-fiú meghalt; az amerikai ág központja New Yorkban Harold Trapp épületébe települt és azok a Rockefellerek finanszírozzák az illuminátusok manipulációit Amerikában, akik eredetileg pártfogolták Schiffet. Ennek a világösszeesküvésnek a végkifejletében jön létre az emlegetett „egy
világkormány”, amelynek tagjai lesznek: a diktátor-király, aki ENSZnek a feje, tagjai a CFR és néhány milliomos közgazdász és tudós, akik már bizonyították hűségüket e nagy összeesküvéshez, de az összes többi embernek be kell olvadnia a végtelen nagy összességbe, a fajilag elkorcsosult embertömegbe, és ez valójában emberi rabszolgaság lesz.
Hadd mutassak rá most arra, miként tudták az amerikai kormányt és népet beszippantani az „egy világkormány” hatalomátvételi terv, az illuminátus világösszeesküvés kiszolgálójának. Gondoljunk arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetét azért hozták létre, hogy otthont adjon ennek az ún. liberális összeesküvésnek az „egy világkormány” megteremtése érdekében.
Az USA átvételének tervét már a polgárháború idején lefektettek, és már ekkor plántáltak illuminátus ügynököket az országba, de George Washingtont nem tudták megnyerni maguknak. Az első komoly nyomást a polgárháború alatt gyakorolták Amerikára. Tudjuké hogy Juda Benjaminé David Jefferson fő tanácsadója Rothschild-ügynök volt.
Azt is tudjuk, hogy Rothschild-ügynökök tevékenykedtek Abraham Lincoln kabinetje körül, akik egy Rothschilddel közös pénzüzletre akarták rábírni Lincolnt. Ám az ő bölcsessége átlátott a szitán és egyszerűen visszautasította az ajánlatot. Íme, itt ugyanaz fordult elő, ami az orosz cárral megtörtént, amikor megtorpedózta az első „League of Nations” (Nemzetek Ligája) tervet a Bécsi Kongresszuson. Később a Lincoln-orvgyilkosság vizsgálata kimutatta, hogy az elkövető, Boothé tagja volt egy titkos összeesküvési csoportnak, de mivel ez az ügy számos magasrangú kormánytisztviselőt is érintett, a csoportnak a neve nem került napvilágra. Megmaradt misztikus titoknak! Éppen úgy, mint a J. Kennedy elleni orvgyilkosság mind a mai napig misztikus titok. Biztos vagyok azonban abban, hogy már nem sokáig!
A polgárháború kimenetele ideiglenesen ismét megsemmisítette Rothschildoknak azt a lehetőségét, hogy kezükbe kaparintsák az USA pénzügyi rendszerét, úgy, ahogyan megtették ezt Nagy-Britanniában is más európai országokban. Meg kell jegyezzem: csak ideiglenesen, mert Rothschildék és az összeesküvés értelmi szerzői nem ültek tétlenül!
Igaz, hogy előről kellett nekik kezdeni, de nem vesztegették az időt az újrakezdésnél. Röviddel a polgárháború befejezése után egy fiatal emigráns, Jacob H. Schiff megérkezett New Yorkba. Fiatalember volt, és a Rothschild Háztól volt megbízása. Jacob egy rabbi fiaként, az egyik frankfurti Rothschild Házból származott. Rothschildék nemcsak hallatlanul nagy pénzügyi tehetséget ismerték fel, hanem a benne lappangó gonosz és furfangos egyéniséget is, ami hozzásegítette, hogy a Rothschild Ház nélkülözhetetlen tisztségviselőjévé váljék a világösszeesküvésben. Jacob egy londoni bankban szerzett rövid tapasztalat után elindult Amerikába, hogy részvényeket vegyen magának az egyik New York-i bankban, ami későbbi ugródeszkája lett annak, hogy ő irányítsa az USA pénzügyi rendszerét. Jacob valójában azért jött ide, hogy négy különleges megbizást végrehajtson:

1. A legfontosabb: csendes irányítása az USA pénzügyeinek;

2. Találjon megfelelő embereket, akiket le lehet fizetni, és hajlandók közreműködni cinkosokként az összeesküvésben is, akiket be lehet juttatni a kormány magasabb hivatalaiba, a kongresszusba és a legfelsőbb bíróságba, valamint minden szövetségi ügynökségbe és hivatalba;

3. Teremtsen viszályt a színesek és egyéb kisebbségek, de elsősorban a fehérek és feketék között;

4. Teremtsen meg egy olyan mozgalmat, amellyel el lehet pusztítani a vallásokat az USA-ban, de a fő célpont a kereszténység legyen!

Jacob Schiff tehát Rothschildéktől kapott paranccsal jött az Egyesült Államokba, hogy végrehajtsa ezt a nagy különleges feladatot, amelyek közül kiemelkedően fontos volt az USA pénzügyi irányításának megkaparintása. A továbbiakban kövessük Schiff lépéseit, mert a rábízott tervet ő véghez is vitte!

JACOB SCHIFF ÚTJA

Jacob Schiff első feladata az volt, hogy részvényesnek furakodjon be egy olyan bankházba, amelyet később teljesen képes lesz céljai elérésére irányítani, és alakítani, és azon keresztül csapdájába ejtheti az USA pénzügyi rendszerét. Óvatosan ki is szemelte magának a „Kuhn és Loeb Bank”-ot, és társjogot vásárolt benne magának. Éppúgy, mint Schiff, Kuhn és Loeb is német zsidó emigránsok voltak, és az 1840-es évek táján érkeztek az USA-ba. Mindketten kóbor házalóként kezdték karrierjüket, de 1850 elején már kinyitottak egy áruüzletet az Indiana állambeli Lafayette-ben, „Kuhn and Loeb” név alatt. Ebben a boltban kiszolgálták a nyugat felé döcögő sátoros-kocsis telepeseket. Ahogy teltek az évek, egyre több ilyen üzletet is nyitottak St. Louisban és Cincinnatiban. Később zálogházzal nagyobbították üzleteiket, és ezután már csak egy nagyobb lépés kellett a pénzkölcsönzéshez. Mire Schiff a képbe érkezett, Kuhn és Loeb már éppen egy jólismert magán-banküzlet volt. Jakob tehát ebbe a bankba vette be magát a részvények vásárlásával. Schiff azután rövid idő múlva feleségül vette Loeb lányát, Teréziát, és hamarosan Kunh részét is megvásárolta, majd feleségével New Yorkba költözött. Itt a „Kuhn and Loeb” átváltozott „KUHN LOEB and CO. -INTERNATIONAL BANKERS” névre és Jacob Schiff, mint Rothschild ügynöke, úgyszólván egyedüli tulajdonosa lett a banknak. Karrierje révén ő volt a nagy illuminátus összeesküvés első emberévé Amerikában, és pózolt a nagylelkű, erkölcsös emberbarát szerepében, hogy a valódi cél titokban maradjon. Amint említettem, az első feladat az volt, hogy az USA pénzügyi politikáját csapdába ejtsék.
Hogy Schiff ezt a célt elérhesse, szüksége volt az összes nagybank együttműködésére, de ezt nem volt könnyű elérni. Már ekkor is a Wall Street volt a pénzüzletek szíve, annak diktátora pedig J. F. Morgan.
Utána Dexter és Biddle követkerteké Philadelphiában, a többi finanszírozó pedig úgy táncolt, ahogy ezek hárman zenéltek - közülük is különösen Morgan. Mindhárom büszke és arrogáns ember volt, s az első években visszautasitották a német gettóból jött kis szőrösképű embert, de Jacob tudta, miként tegye túl magát ezen a problémán. Dobott néhány Rothschild-csontot nekik, és a csont az európai részvények és értékpapírok kezelésének amerikai joga volt. Később rájött, hogy még ennél is hatásosabb fegyver van a kezében ellenük: a polgárháború utáni évtizedben az amerikai ipar rohamosan kezdett előretörni. A vasútépítés, az olajipar, a bányászat, acélipar és a textilipar mind gyorsan növekedett. Mindez nagy finanszírozást igényelt, aminek nagy része külföldről eredt, főképp a Rothschild Háztól.
S ekkor jött el Schiff ideje. Olyan mesteri játékot űzött, hogy szinte védőszentje lett John D. Rockefellernek, Edward R. Harrymannak és Andrew Carnegie-nek. Ő finanszírozta a Standard Oil Co.-t Rockefellernek, a vasút-birodalmat Harrymannak, az acélbirodalmat pedig Carnegie-nek. Ahelyetté hogy felfalta volna a sok ipari lehetőséget a Kuhn and Loeb Co. hatáskörében, a Rothschild Ház kinyitotta az ajtókat Morgané Biddle és Dexter részére. Rothschild elintézte felzárkózásukat Londoné Párizs és más európai bankokhoz, de úgy, hogy mindenkor az ő alárendeltjei maradtak. Rothschild érthetően tudomásukra hozta, hogy ezzel szemben viszont itt New Yorkban Schiff a főnök!
A századforduló végére érve Schiff irányitása alá került úgyszólván az egész bankszövetség a Wall Streeten. Hozzájárulásával jöttek létre pl. a Lehman Bros, Goldman Sax és más nemzetközi bankok. Mindet e Rothschild által kiválasztott ember irányitotta. Röviden: ez már a nemzet pénzügyi hatalmat jelentette, s már kész volt a nemzeti pénzügy csapdába ejtésének lehetősége.

A TÖRVÉNNYEL SZEMBEN

Az USA alkotmánya értelmében a pénzügy mindenféle irányítása egyedül a Kongresszus joga. Schiff következő lépése az volt, hogy elcsábítsa és rábírja a Kongresszust: adja fel ezt a jogát az illuminátus összeesküvés számára. Hogy ezt az önfeladást törvényessé, a népet pedig tehetetlenné tegye, ennek megakadályozásában, szükség volt egy különleges törvény megalkotására. Ezt csak úgy tudta elérni, hogy a törvényhozás mindkét házába cinkosokat épített be, akik elég hatalmasok voltak ahhoz, hogy egy ilyen törvényt befolyásukkal és nyomásukkal gyorsan keresztülvigyenek és jóváhagyassanak. Még fontosabb volt, hogy ehhez legyen cinkosa a Fehér Házban is. Mondjuk egy elnök, aki elég tisztességtelen és lelkiismeretlen ahhoz, hogy aláírásával törvényesítsen egy ilyen törvényjavaslatot. Ennek keresztülviteléhez szükséges volt, hogy vagy a Republikánus Pártot vagy a Demokrata Pártot befolyásolhassa. A demokraták bizonyultak könnyebben sebezhetőnek, mert Grober Cleveland-ot kivéve, ők voltak éhesebbek. A demokraták a polgárháború óta képtelenek voltak elnököt juttatni a Fehér Házba.
Ennek két oka volt: az egyik a párt szegénysége, a másik, hogy több volt a republikánus gondolkodású szavazó, mint a demokrata. A szegénység nem okozott túl nagy problémát, a szavazók már annál inkább.
Tudjuk, hogy Schiff okos; ügyes és minden hájjal megkent egyéniség volt. Kegyetlen, gyilkos módszert alkalmazott nehézségei leküzdésére. A megoldás bizonyítja, mennyire keveset törődnek a nemzetközi zsidó bankárok saját fajtestvéreikkel, ha saját érdekeikről van szó.

AZ ELSŐ POGROMOK A CÉL ÉRDEKÉBEN

1890 körül hirtelen zsidóellenes pogromok robbantak ki Oroszországban, sok-sok ezer ártatlan zsidó asszony, gyerek lett a kozákok és a földművesek áldozataivá. Hasonló zsidóüldözések kezdődtek robbanásszerűen Lengyelországban, a mai Románia területén és Bulgáriában is. Mindezek Rothschild ügynökeinek bujtogatására történtek, s ezek eredményeként rengeteg zsidó jött át ezekből az országokból az USA-ba. S mivel a pogromok a következő néhány évtizedben folytatódtak, a zsidó bevándorlások is folytatódtak.
Ezeket az érkező zsidó menekülteket egyéni humanitárius csoportok segítették itt, amelyek létezéséről Schiff, a Rothschildok és a Rotschildokkal kapcsolatban lévő csoportok gondoskodtak. A menekültek hamarosan elárasztották New Yorkot, de Schiff- és a Rothschild-bizottságok nagyon sokat átirányítottak a nagyobb amerikai városokba is, mint pl. Chichago, Boston, Philadelphia, Detroit, Los Angeles, stb. Az érkező zsidók hamarosan felvehették az állampolgárságot, és mindegyiküket megnevelték, hogy a Demokrata Pártba jelentkezzen. Ebből a kisebbségből lett azután egy rendkívül szilárd demokrata választó réteg, akiket „jótevőik” irányítottak. A századforduló után nem sokkal, nagyon fontos részévé váltak nemzetünk politikai életének. Ez volt a legfőbb módszer arra, amivel Schiff Nelson Aldrich-t a Szenátusba, Woodrow Wilsont pedig a Fehér Házba juttatta.

EGYSÉGBONTÁS KISEBBSÉGEKKEL

Emlékezzünk, mi volt az egyik fő ok, amiért Jacob Schiffet Amerikába vezényelték! Az, hogy rombolja szét az amerikai nép egységét, mégpedig azzal, hogy a kisebbségi csoportok és a különböző fajok között viszályokat teremt. Erre Schiff már meg is teremtette a pogromokkal elüldözött zsidó menekültek tömegeit. Csakhogy ez a zsidó tömeg a pogromok miatt jórészt még félelemben élt, ezért nem lehetett rájuk számítani abban, hogy heves erőszakosságra képesek lesznek, pedig pontosan erre volt szükség az amerikai nép egységének szétrombolásához. Ellenben volt itt máris egy másik csoport, amely ugyan egyelőre alvó kisebbségként, de nagyon is megfelelőnek bizonyult: a néger tömegek. Ők könnyen el tudnának kezdeni demonstrációkat, zendüléseket, fosztogatásokat vagy akár gyilkosságokat is, csak fel kellene őket izgatni. Helyesen irányítva, ezt a két kisebbségi csoportot lehetne együttesen felhasználni a megfelelő viszály megteremtésére, amely szétrombolhatja az amerikai egységet és segíthetne az illuminátus összeesküvés céljainak elérésében.
Igaz, hogy Schiff és cinkosai ebben az időszakban fektették le végleges tervüket Amerika pénzügyi rendszerének csapdába ejtésére, de már töprengtek azon a másik terven is, amelyet rázúdítanak a gyanútlan amerikai népre, és amely robbanásszerű és rémítő faji felforgatás lesz. Ez majd gyűlöletfrakciókra szaggatja szét az embereket és káoszt teremt országszerte, különösen az egyetemeken és a kollégiumokban; a vezetők részéről ez a terv Earl Warren határozatában Washingtonban is támogatást élvezett. Az csak természetes, hogy egy ilyen terv kivitelezéséhez türelmes szervezés és idő kellett.
 Hogy minden kétséget eloszlassak e terv valódisága felel, írásos bizonyítékokat kell felhoznom a faji viszályok megteremtésének igazolására. Nyilvánvaló, hogy először olyan szervezőket és szervezeteket kellett megteremteni, akik vezetni képesek azt a millió és millió zsidó és néger balekot, akik nagyon is alkalmasak tüntetésekre, fosztogatásokra és bármilyen törvénytelenségekre. Így tehát Schiff, Layman és a többi összeesküvő megszervezte a Nationale Association for the Advencement of Colored People (NAACP) (Nemzeti Szervezet a Színesbőrűek Felemelkedéséért) szervezetet. Ennek a szervezetnek az elnöke, az igazgatói és az ügyvédei mind-mind a fehér fajból valók voltak, és mind zsidók, akiket Schiff nevezett ki - és ez még napjainkban is így van!
1913-ban a Schiff-csoport megszervezte az „Anti-Defametion League of the B'nai B'rith” szervezetet; amit ,,ADL”-nek ismerünk. (A szerkesztő megjegyzése: az ADL jelentése: „A Szövetség Fiainak Rágalmazás Elleni Ligája”. A szervezet ma „Rágalmazás Elleni Liga” - Anti-Defemation Leaugue - néven működik amerikai - New York-i - központtal, de világszerte, és önmaga által megszabott feladata az antiszemitizmus elleni harc. A „rágalmazás” ugyanis ebben az esetben kizárólag a zsidók ellen irányuló tevékenységet, de pontosabban: a nem is irányuló, csak a szervezet által feltételezett tevékenységet jelenti. A „B'nai B'rith”-ről sokan hiszik, hogy valami britekkel, angolokkal kapcsolatos dolog, szervezet. Ez nem így van! A B'nai B'rith azt jelenti: Szövetség Fiai, és ma a zsidó szabadkőművesség központi irányító csoportot takarja, amely a nyilvánosan a cionizmust hirdeti, a világban bárhol élő zsidó fiatalok zsidó öntudatának kifejlesztéséért és erősítéséért dolgozik - hivatalosan. Lásd erről még: Mónus Áron: Összeesküvés: A. Nietzschei Birodalom c., itthon is kapható kötetet!
Talán kevesen tudják: a B'nai B'rith angliai szervezete nyerte el az angol kormánynak azt a pályázatát, amely a magyarországi kisvállalkozók megsegítésére - előnyös feltételű hitelek felvételére született. Ezáltal eme nemzetközi zsidó szabadkőműves szervezet 1990 óta Magyarországon /Budapesten/ is hivatalosan tevékenykedik, s erősen építi kapcsolatait az amerikai központtal és Izraellel!)
 Az ADL az egész összeesküvés végrehajtó - gestapo - szervezete. Ez a vészjósló ADL ma több mint 2000 ügynökséget tart fenn országszerte, ők adnak tanácsot és irányítják a NAACP csoportokat és az összes többi úgynevezett „polgárjogi” szervezetet, pl. a Martin Luther King, Bayard Reston és más hasonló személyiségek szellemében alakított csoportokat. Mindezek mellé az ADL rengeteg áruház, hotel, TV és rádióállomás, hírdető, hírügynökség költségvetésének és ezek ipari támogatóinak irányítását szerezte meg magának, amivel azóta is teljesen kezükben tartják a tömegtájékoztatás irányítását és minden hűséges sajtót rá tudnak kényszeríteni arra, hogy a számukra kedvező irányba ferdítsenek, hamisítsanak; s ugyanakkor ezzel a módszerrel szimpátiát kelthessenek a csőcselék törvénytelenségei és erőszakos cselekedetei iránt.
Egy apró bizonyíték a tervezett összeesküvésre, s hogy már a kezdet kezdetén hogyan segítették a feketék és a zsidók állandó törvényellenes tevékenységeit: 1910 körül Izrael Zengvill írt egy színművet „Meltin Pot” (Olvasztófazék vagy Olvasztótégely) címen. Ez egy közönséges propaganda-darab volt, a feketék és a zsidók melletti felbujtás szándékával. A darab - színrevitelével megmutatta, miként különbözteti meg, és hogyan vádolja az amerikai nép a feketéket és zsidókat! A darab megjelenése idején a propaganda-jelleg csak homályosan látszott, mert a mű mesteri leleménnyel volt megírva, s a propaganda a játék szórakoztató jeleibe volt beágyazva. Nagy siker volt a Broadway-n. A bemutató előadás után Diamond Jim Brady rendezett egy óriási ünnepséget New York Del Monico éttermében a népszerű színmű tiszteletére, valamint az Olvasztófazék írójának, rendezőjének és a kiválasztott „leghíresebb” előadóinak tiszteletére.
Ekkorra már én is elértem a személyes elismerésemet, ezért magam is hivatalos voltam az említett ünnepségre. Ott találkoztam George Bemard Shaw-val, és egy Izrael Cohan nevű zsidó íróval. Zengvill, Shaw és Cohan alkotta azt a triumvirátust, akik megalapították a „FABIAN” Társaságot Angliában, és szorosan együttműködtek egy frankfurti, Morticki nevű zsidóval, aki Karl Marx-ra változtatta a nevét.

A PROPAGANDA IRÁNYÍTÓI

Emlékezzünk vissza itt arra, hogy a kommunizmus és marxizmus nagyon kezdetleges volt, senki sem figyelt fel erre a gondolatra. Senki sem gyanította, hogy a propaganda irányítását e három ragyogó tehetségű író végzi. Ezen a banketten mondta el nekem Izrael Cohan, hogy jelenleg egy könyvet ír, amely folytatása lesz az Olvasztófazéknak. A könyv címe: „Rational program for the 20th Century” (A 20. század Faji Programja). Ebben az időben magam is le voltam kötve saját drámaírói munkásságommal, és e könyv valós témája nem volt hatással rám, arra sem szenteltem időt, hogy elolvassam. De amikor egy újságkivágást kaptam a Washington D.C.-ben megjelenő „Evening Star”-ból 1957 májusában, minden világossá vált előttem. Ez a cikk Cohan „A 20. század faji programja” című könyve egy részének másolata volt. Idézek a nekem megküldött cikkből:
 
Nekünk észlelnünk kell, hogy pártunk legerősebb fegyvere a fajok közötti feszültség, az, ha mi a sötét fajok tudatába verjük, hogy őket évszázadok óta a fehérek nyomták el. Ezzel be tudjuk őket terelni a kommunista párt programja mögé. Itt, Amerikában nekünk a lassú győzelem a célunk; amíg fellázítjuk a fekete kisebbséget a fehérek ellen, addig belecsepegtetjük a fehérekbe a bűnös lelkiismeretet a feketék kiszipolyozása miatt. Mi segíteni fogunk a feketéknek, hogy az élet minden területén felemelkedjenek, hivatásokban, sportban, színészi pályákon. Az így kapott tekintéllyel a feketék képesek lesznek arra, hogy összeházasodjanak a fehérekkel, és ezzel megindul egy olyan folyamat, amely kiszolgáltatja Amerikát a mi ügyünknek.”
Ez a kivonat 1957. június 7-én Thomas G. Abernathy képviselő jóvoltából az amerikai Kongresszus irattárába is bekerült, s ezzel Cohan könyve kivonatának valódisága megalapozódott. (A szerkesztő megjegyzése: Amerikában minden olyan irat, amely bekerül a Kongresszusi Könyvtárba vagy Irattárba, hivatalossá, ezáltal kutathatóvá, hivatalosan felhasználhatóvá, s nem utolsósorban törvényes történelmi dokumentummá válik.) Egy kérdés azonban megmaradt a gondolataimban, s ez pedig az, hogy: képviseli-e Cohan a kommunista párt hivatalos irányvonalát, avagy csak saját magánvéleményét fejezte ki? Erre kerestem elfogadható bizonyítékot, amit meg is találtam.
Egy 1935-ben kiadott hivatalos lap, amelynek kiadója a „New York Communist Party Official Workers Library Publishers” (A New York-i Kommunista Párt Dolgozók Könyvtárának Hivatalos Kiadója), s a címe: The Negros in the Soviet America (Négerek a szovjet Amerikában). Ez az újság arra ösztönözte a négereket, hogy felkeléseket robbantsanak ki, alakítsanak egy szovjet államot lent Délen, és folyamodjanak befogadásukért a Szovjetunióhoz. Egy ígéret is volt benne: az amerikai vörösök, az úgynevezett liberálisok támogatni fogják a feketék felkelését. A lap 38. oldalán olvasható, hogy a szovjet kormány több segítséget nyújtana a feketéknek, mint a fehéreknek, és a kommunista lap fogadkozott: „Bármilyen különbségtétel vagy előítélet a feketék ellen, a forradalmi törvény értelmében kihágás...”. Ez a kijelentés is ékesen bizonyítja, hogy Izrael Cohan könyve a kommunista párt hivatalos kiadványa volt, és az illuminátusoknak azt az eredeti irányvonalát képviseli, amelyet Weisshaupt szabott meg, majd később Albert Pike tökéletesített: a világforradalom kirobbantásának tervével!
 Még egy kérdés merül fel: hogyan lehet az, hogy a kommunista párt irányítói az amerikai Jacob Schiff és a londoni Rothschild, akik a nagy összeesküvés értelmi szerzői? Hamarosan minden kétséget kizáróan az is bebizonyosodik, hogy a kommunista pártnak az értelmi szerzői - és ahogyan azt ma ismerjük szervezői valóban a kapitalisták voltak: Schiff, Warburg és a Rothschildok, akik az orosz forradalmat és a cár családjának meggyilkolását is kitervelték, s amit Lenin, Trockij; Sztalin - Schiff és a kapitalisták közvetlen parancsaira hallgatva, akik ellen harcolniuk kellett volna - kiviteleztek!
Most már láthatjuk, miért éppen Earl Warren és az ő legfelsőbb törvényszéki bíró iktatták törvénybe a hirhedt faji megkülönböztetési cikkelyt 1954-ben, börtön-büntetéssel sújtó határozattal! Azért, hogy segítsék az illuminátusok tervének megvalósítását, faji feszültségeket teremtsenek fehérek és feketék között. Most már fogalmunk lehet arról, miért adta ki Earl Warren azt a határozatát, amelyben megtiltja a (keresztény) imádságokat és a karácsonyi dalok éneklését az iskolákban, hogy ezzel is elősegítse a kereszténység megsemmisítését.
El tudjuk képzelni, hogy a szigorú alkotmányi tilalmak ellenére miért küldött Eisenhower szövetségi csapatokat délre, kierőszakolni az „elkülönülést” megszűntető törvények foganatosítását, Kennedy elnök szintén ezt tette Johnsonnal, és 66 szenátorral, az amerikai nép 90 százalékának tiltakozása ellenére, megszavaztatva a „Councelet Treaty”-t (mintegy konzulátusi egyezményt), amely megnyitotta az ország kapuját a szovjet kémek, ügynökök és szabotőrök számára. Ez a 66 szenátor a XX. század Amerikájának Benedikt Arnoldja (híres hazaárulója). Mindez természetesen az amerikai néptől is függ: nyomást kell gyakorolnia a Kongresszusra, a nép választott szolgáira, hogy állítsák bíróság elé ezeket az árulókat, akik segítettek és segítenek kiszolgálni az ellenséget, és ha ezeket bűnösöknek találják, nyerjék is el méltó büntetésüket! Legyen benne ebben a követelésben, hogy a CFR-t és alárendeltjeit, mint az ADL, az NAACP vagy a Martin Luther King és a többi szervezet, vessék alapos nyomozás és vizsgálat alá! Egy ilyen szigorú vizsgálat teljesen lerántaná az álarcot az illuminátusokról, őket kiszolgáló washingtoni vezetőinkről és törzsszervezeteikről, akik ma is továbbviszik az illuminátus összeesküvés eredeti terveit. Úgyszintén nyilvánosságra hozná az ENSZ szerepét, mint az egész terv megvalósításának központjáét.
Követelni kellene a Kongresszustól, hogy az USA lépjen ki az ENSZ-ből, és utasítsa ki a világszervezetet Amerikából! Valóban csak ez semmisíthetné meg az ENSZ-et és az egész illuminátus összeesküvést.

Mielőtt befejezném írásomnak ezt a részét, emlékeztetnem kell minden amerikait, ha meg akarja védeni ezt az országot gyermekei és azok gyermekei számára, ezt a figyelmeztetést soha el ne feledje!
Minden alkotmányellenes és törvénytelen cselekedet, amelyet Woodrow Wilson, Franklin D. Roosevelt, Truman, Eisenhower, Kennedy régebben, és most Johnson elkövettek, teljes egészében összhangban vannak az illuminátusok Weisshaupt és Albert Pike által majd két évszázaddal előbb lefektetett és meghatározott terveivel. Minden Amerikára káros határozat, amelyet Earl Warren és a vele egyenlő mértékben hazaáruló bírái hoztak, mind tökéletes egységben vannak az illuminátusok tervének követelményeivel. Az a hazaárulás, amelyet belügyi osztályunk Rusk ideje alatt és korábban, John Foster Dulles, Marschall, McNarnara és elődeik ideje alatt elkövetett, ugyancsak összhangban vannak az illuminátusok terveivel a világuralom átvételét illetően. Hasonló hazaárulást mások is elkövettek, de mind közül a legnagyobbat azok követték el - hatvanhatan -, akik aláírták a „Councelet Treaty”-t az Illuminátus Rend parancsára!

A LEGFONTOSABB: A PÉNZÜGYI RENDSZER CSAPDÁJA

Térjünk ismét vissza Jacob Schifthez, az USA pénzügyi szisztémájának csapdába ejtéséhez, és azokhoz a hazaárulásokhoz, amelyek ezek után következtek. Bebizonyosodik, hogy a Schiff-Rothschild páros nemcsak Karl Marxot, hanem Lenint, Trockijt és Sztalint is irányították, akik végül megteremtették Oroszországban a forradalmat, és megalapozták a kommunista pártot.
Tudjuk már: 1908-ban Jacob Schiff úgy látta, eljött az ideje annak, hogy átvegye az USA pénzügyi rendszerének irányítását. Ebben az átvételben, vagy „megszerzésben” harcos „katonái” voltak, pl. Edward Mendelhaus őrnagy, akinek karrierje Schifftől függött, ezért kiszolgálója és főintézője volt a vezérnek. Bemard Baruch és Herbert Layman titkos találkozóra jöttek össze egy, J. P. Morgan tulajdonát képező Jekyll-szigeti vadászklubban Georgiában. A megjelentek között voltak: J. P Morgan, John D. Rockefeller, Kirnehouse, Nelson Aldrich, Schiff, Stilmann és Vanderlip a National City Bank-tól, W. N. J. Selingman, Eugene Mayer, Bemard Baruch, Herbert Layman, Paul Warburg - röviden az amerikai nemzetközi bankárok, akik mind tagjai voltak az illuminátusok összeesküvési hierarchiájának. Egy héttel később előjöttek a „Federat Reserved System” (Szövetségi Tartalékrendszer) gondolatával, s Aldrich szenátor volt az a cinkos, akinek az volt a szerepe, hogy a Kongresszusban befolyásával és nyomásával ezt a törvényt keresztülvigye és elfogadtassa.
Ezt a tervet azonban mindaddig halogatni kellett, amíg a Fehér Házba nem tudták egy olyan emberüket ültetni, aki ezt aláírásával is szentesíti. Tisztában voltak azzal, hogy még ha a szenátus egyhangúlag szavazná is meg ezt a törvényt, az újonnan választott elnök megvétózná. 1912-ben az ő emberük, Wilson került a Fehér Ház elnöki székébe, s Aldrich szenátor nyomására, beiktatása után azonnal át is ment a „Federal Reserve Act” a törvényhozás mindkét - alsó és felső - házán, amit Wilson habozás nélkül alá is írt, s ezzel törvénybe iktatott.
Ezt a híres hazaárulást 1913. dec. 23-án, Karácsony előtt két nappal követték el, amikor a képviselők legtöbbje karácsonyi szabadságon volt - kivéve azokat, akiket óvatosan kiszemeltek erre a hazaárulásra.
Amerikai Alkotmányunk megalapítói nagyon is jól ismerték a pénz hatalmát. Nagyon jól tudták, hogy akinek kezében van ez a hatalom, azé az ország sorsa. Éppen ezért vigyázva őrizték ezt a hatalmat, amikor legelőre helyezték az Alkotmányban azt a pontot, hagy ennek kezelése egyedül csak a Kongresszusnak, a nép által választott képviselői testületnek a kezében legyen. Az Alkotmány nyelvezete itt rövid, alapos és precíz meghatározást tartalmaz. Az első cikk 8. rész 5. bekezdésében felöleli és meghatározza a Kongresszus kötelességeit: „Pénzverés, értékének irányítása, mértékének és súlyegységének meghatározása.” De az a jóvátehetetlen aljasság, amelyet 1913. dec. 23-án azok követtek el, akiket mi, a nép küldtünk Washingtonba szenátorokként és képviselőkként, hogy minket képviseljenek, Woodrow Wilson elnökkel, kiszolgáltatták nemzetünket ket kelet-európai idegennek, Jacob Schiffnek és Paul Warburgnak.
Warburg friss emigráns volt, aki Rothschild parancsra jött Amerikába, hogy véghezvigye az aljas Federal Reserve-tettet!
A szerkesztő megjegyzése: Emlékeztetnünk kell itt minden magyart: Woodrow Wilson elnök hathatós közreműködésével kapta Hazánk a trianoni nemzetgyilkosságot, miközben a „demokratikus” elnök szépeket írt a „népek önrendelkezéséről”! Láthatjuk - nem a mi elfogultságunkból született írásban! -, hogy a világ legsötétebb összeesküvésének tagja volt, tetteit nem szabad akarata, hanem az llluminátus Rend irányította, amelynek egyik látható és ma is érzékelhető célja a kereszténység és államiság, a nemzetek „nemzeti öntudatának” megsemmisítése. S Magyarország már akkor is több mint 1000 éve állam, s keresztény nemzet volt! De Wilson megbocsáthatatlan bűne az is, hogy az USA, mint állam, ma sem rendelkezik saját pénzével, a dollárral, mert az mindmáig zsidó magánkézben van! Talán az 1994-es konzervatív-keresztény választási győzelem, amely lehetővé tette, hogy a Republikánus Párt kerüljön nagy többségbe mind az alsó-, mind a felsőházba, változtatni tud ezen!)

AZ AMERIKAIAK NAGY TÉVEDÉSE

Az amerikai nép nagy tömegei úgy gondolják, hogy a Federal Reserve System a kormány tulajdonában lévő ügynökség. Ez teljesen téves hiedelem. A Federal Reserve Bank összes részvénye a tagbankok tulajdonában van, s ezek fejei és mindenható irányítása nagy nemzetközi illuminátus összeesküvés hierarchiájának tagjai, amit ma CFR néven ismerünk.
Ennek részletei megtalálhatók Eustes Mullen: Federal Reserve Conspiracy című könyvében. Az író minden állítását dokumentumokkal támasztja alá. Amellett, hogy ez a könyv értékes olvasmány, minden amerikainak kötelező lenne elolvasta, hogy az előlük eltitkolt igazságokat megismerhessék, hogy felébressze az amerikai tömegeket, s ezzel söpörje el ezt az egész hatalmas világösszeesküvést! Isten segítségével biztosan el is jön ez! (A kötet kiadója: Christian Educational Association, 530 Chestnut Str. Union, Nj).
Ha úgy gondoljuk, hogy azok az idegenek, akiket megemlítettünk és a véletlenül amerikainak született összeesküvő társaik megelégednének csak azzal, hogy az amerikai pénzügyi rendszer irányítását megszerzik, akkor megint meglepő tévedésbe estünk. A Federal Reserve System kiszolgáltatta a teljes irányítást az összeesküvőknek, de ezzel még nem tudtak volna az amerikai nép keresetéhez, jövedelméhez nyúlni. Az Alkotmány ugyanis világosan megtiltja a 20%-nyi adó visszatartását! Csakhogy az „egy világkormány” megalkotására, és az
ezáltal rabszolgasorba döntött nemzetek kialakítására törekvő illuminátusok a személyi tulajdon elkobzását és a személy kereseti lehetőségeinek irányítását is célul tűzte ki. Karl Marx foglalkozott ezzel elméleti érveiben, és szerinte ezt az állandóan emelkedő kereseti adók alkalmazásával lehet megoldani. Törvényileg azonban ezt sem lehetett volna az amerikai népre róni; ehhez is kellett az a kiegészítő törvény, amely alapján hatalmat kap a kormány az állandóan emelkedő kereseti adók behajtására.
Ezt sem volt már nehéz elintéznie ugyanannak a megválasztott Kongresszusnak és Woodrow Wilsonnak, aki keresztülhajszolta és aláírta a hírhedt Federal Reserve System Act-ot, és meghozta a kiegészítő törvényt, amelyet 16. Amendment-nek ismerünk, mint a „szövetségi kereseti adó törvényét”. Ez mindenekelőtt alkotmányellenes - törvényeink szerint -, s mindkettőt ugyanazok hamisították be törvényeinkbe. Senki sem érzékelte, hogy a 16.
Amendment a kereseti adó beiktatása! Igaz, az összeesküvők nem is használták ki ezt a törvényt, csak a II. világháború után; amikor nagy „humánus” elnökük, Franklyn D. Roosevelt 20% visszatartott adót iktatott be minden alacsonyabb, s 90%-ot minden magasabb keresetű polgár részére. Természetesen, ő szíve mélyéből ígérte, hogy mindezt csak a háború befejezésig fogja alkalmazni, de ma már tudjuk, mit jelent egy sarlatán ígérete! Az, aki 1940-ben a harmadik időszakra történő megválasztásáért folytatott kampányában ismételten azt hangoztatta: mondom és mondom, ismételve mondom, hogy nem fogok amerikai katonákat harcolni küldeni idegen földre! S amikor ezt kijelentette, titokban már készült fejest ugratni Amerikát a 2. világháborúba, a japánok becsalogató segítségével, a Pearl Harbor-i rajtaütésszerű támadással, amit aztán az elnök az amerikai nép előtt indokul használt a háborúba való belépésre. Később kiderültek cselszövései. Emlékezzünk a másik sarlatánra, Woodrow Wilsonra is, aki ugyanezeket a jelszavakat használta 1916-ban: szavazzatok ismét rám, aki távol tartja fiaitokat a háborútól! Ugyanazok az ígéretek!
Térjünk vissza a 16. kiegészítő törvényhez, a kereseti adóhoz: ez csak a középosztály kirablására irányult, az illuminátus családok óriási keresetének érintése nélkül. A Rockefellerek, a Carnegie-, a Layman családok és a többi összeesküvő nem károsult. Ők éppen a 16. törvény alapján hoztak létre adómentes alapítványokat. Ez módot adott az illuminátusoknak arra, hogy óriási nyereségeiket áthelyezzék ezekbe az alapokba, s így mentesüjenek a kereseti adó fizetése alól. Ezekre az adómentes alapokra az volt a magyarázat, hogy „humánus” ügyeket és célokat szolgálnak. Vannak tehát Rockefeller-alapítványok, Carnegie Alapítvány, Ford-, Mullyn- és száz hasonló alapítvány. De miféle ügyeket támogatnak ezek? Finanszírozzák a Civil Rights (Polgári Jogok) szervezeteit, emberi jogi szervezeteket és csoportokat, de ugyanúgy támogatják azokat, akik a zendüléseket teremtik meg, mint Martin Luther Kinget és mozgalmát. A Ford Alapítvány fizeti például a Demokratikus Tanulmányok Alapítványa nyomdáját Santa Barbarában, amelyet Nyugat Moszkvájának neveznek. Ennek vezetői Hutchins, Walter, Reuther, Irving Canam. Röviden: ezek az adómentes alapítványok pénzelik és tartják fenn azokat a csoportokat, akik elvégzik az illuminátus összeesküvés munkáját.
Mire használják azt a pénzt, amit tőlünk évente elrabolnak? Itt van például a külföldi segélyek trükkje. Milliárdok jutottak el a kommunista Titonak, ajándékként számos vadászrepülőgép - amelyekből jutott Kubába Castronak is; fizetik a kommunista pilóták, kiképzési költségeit, hogy jobban le tudják lőni a mi repülőinket! Milliárdokat adtak a vörös lengyeleknek, milliárdokat Indiának, milliárdokat Sucharnónak és az USA más ellenségeinek. Ezt eredményezte a 16. kiegészítő törvény Amerikának, nekünk, gyermekeinknek, és az ő gyermekeiknek. A CFR s az lluminátusok által irányított kormány adott adómentes alapokat ezeknek a vörösbarát, „egy világ” berendezkedésű csoportoknak, de ha egy hazaszerető szervezet bátran és nyíltan Amerikáért áll ki, azonnal meg tudják félemlíteni: egy kis hiba az adóbevallásnál, máris jön a bírságolás, de még a börtön is! A jövő történészei csodálkozni fognak azon, miként lehetett az amerikai nép ennyire naiv, hogyan engedhetett meg egy ilyen hihetetlenül durva hazaárulást, mint a Fed.
Res. Act és a 16. kiegészítő törvény pedig az amerikai nép nem naiv és nem buta, csak bízott az általa megválasztott képviselőiben és vezetőiben, akiket az ország és a népek biztonságának biztosításával és képviseletével bízott meg. A legkisebb gyanú sem volt benne az árulást illetően, amíg az meg nem történt. Az illuminátusok által irányított tömegtájékoztató médiumok tagjai mételyezik a népet, ezért nem tudott a nemzet saját elárulásáról. Az a nagy kérdés, mikor fog a nép felébredni, és ugyanazt tenni az árulókkal, amit George Washington tett Benedicti Arnolddal, aki pedig csak egy vice-áruló volt a maiakhoz képest!

MIÉRT KELL A HÁBORÚ?
Térjünk vissza ismét azokhoz az eseményekhez, amelyek a 16. kiegészítő törvény Alkotmányunkba iktatását követték. Wilson teljes egészében az összeesküvés értelmi szerzőinek irányítása alatt állt, ezért az illuminátusok elindították a következő nagy, s utolsónak remélt lépést a világuralom megteremtésére. Az első lépés ehhez az első világháború volt. De miért háború? Ez nagyon is egyszerű. Egyedüli magyarázata ennek szerintük az, hogy csakis egy világkormány képes békét teremteni, és biztosítani a világon. És mí az az esemény, amikor békéért sírnak az emberek? A háború! A háború okoz káoszt, undort, kimerülést és gyászt, a győzőnek éppúgy, mint a legyőzöttnek; gazdasági összeomlást mindkettőnek, és elpusztítja fiatal férfiai zömét mindkettőnél. A háború tehát nem hoz mást, mint rossz emlékeket. A szülőknek nem marad más, mint szeretett fiuk elvesztésének szomorú emléke és a mély gyász, másoknak az odaveszett fiatal férfiéletek virágainak siratása. Ilyenkor a béke utáni sóvárgás felülmúl minden fizetendő árat. És ez az az elérzékenyülés, amire az Illuminátusok építették sátáni tervüket! Az egész XIX. századon végig, 1814-től 1914-ig békében élt az egész világ. A frank, porosz, orosz, japán háborúkat nyugodtan nevezhetjük helyi villongásoknak, amelyek nem szélesedtek világméretűvé. A nagy nemzetek virágoztak, népeik erős nemzeti szellemben, büszkék voltak függetlenségükre.
Teljesen elképzelhetetlen volt, hogy egy német vagy egy francia vagy orosz, török, japán vagy kínai „egy világkormány” alatt létezzen... Az pedig még elképzelhetetlenebb volt, hogy Vilmos császár vagy Ferenc József vagy Miklós cár vagy bármelyik uralkodó, szabad akaratából teljesen feladja uralmát egy ilyen kormánynak. Gondoljunk bele: minden uralkodó mögött a nép biztosítja a hatalmat, tehát csak háború tudja a béke utáni sóvárgást, és szomjat feléleszteni. De annak a háborúnak ijesztőnek és szörnyűségesen pusztítónak kell lennie, mert a helyi villongások erre nem alkalmasak. Ennek a háborúnak ki kell terjednie - globálisan - az egész világra. Egyetlen nemzet sem maradhat ki a pusztítások szörnyűségeiből, mert a béke utáni epekedésnek is világméretűnek kell lenni. Pontosan ez volt az az irányzat, amelyet Nathan Rothschild és az illuminátus összeesküvők kiterveltek a XIX. század végén. Először bemanőverezték Európát a napóleoni háborúkba, utána megrendezték a Bécsi Kongresszust, ahol elsősorban Rothschild akarta keresztülvinni a „League of Nations” (a Nemzetek Ligája) megteremtését, ami végeredményben szállásadója lett volna az „egy világkormánynak”. Úgy, ahogy később az Egyesült Nemzetek Szövetségét (ENSZ) szánták az elkövetkezendő - Isten ments! - világkormány megteremtésének s fészkének. Ez volt tehát az a terv, amelynek megvalósítását a Rothschild-ház és Jacab Schiff elhatározta, először 1814-ben. A tervük akkori megvalósulásának sikertelenségét az orosz cárnak tulajdonították. Az a precedens, amit ők szolgáltattak 1917-ben a cárgyilkossággal, ezt a veszélyt közömbösítette. A történelem emlékezete megörökítette, hogy az első világháborút egy incidens robbantotta ki: a Ferenc Ferdinánd elleni orvgyilkos merénylet. Ezt az első világháború követte, éppen úgy, ahogyan azt Weisshaupt és Pike terveikbe beépítették. Ebbe a háborúba belekeveredett Magyarország, Ausztria, Németország és szövetségeseik; a másik oldalon Franciaország, Nagy-Britannia és Oroszország. Az első két évben az USA ennek még nem volt részese.
1917-re az összeesküvők elérték céljukat: az egész Európa nyomorúságos állapotba került, a népek a háborútól, hadviseléstől fáradtan, kétségbeesve sóvárogtak a béke után. Wilson újraválasztása után Amerika azonnal csatlakozott a háborúhoz, az angol-francia oldalon. Ettől kezdve a háború csakis a szövetségesek győzelmével végződhetett. Az illuminátusok - Jacob Schiffel az élen - már 1917 előtt elhatározták, hogy az USA-t is bevonják ebbe a háborúba.
Mi a bizonyíték erre?
Amikor Wilson újraválasztásáért kampányolt, és ígérgette, hogy nem fogja fiainkat háborúba küldeni, a republikánusok már nyilvánosan vádolták őt a háború iránti elkötelezettsége miatt. Ezt ő mindenképpen keresztülvitte volna, mert ha nem választják meg, kihasználja a még hátralévő elnöki idejét erre. De Amerika népe - ígérgetései miatt - Úgy nézett rá, mint egy bálványra, és megválasztották. Ígérete ellenére nagyon hamar, 1917-ben odadobta Amerikát a háborúnak, s a Lucetania nevű luxushajó elsüllyesztését használta fel ennek indoklására. Pedig a hajó elsüllyesztése is előre kitervelt és elintézett dolog volt az illuminátusok részéről.
Roosevelt aztán, akit ugyancsak bálványozott a nép, ugyanezt a taktikát alkalmazta 1941-ben, amikor kiprovokálta a japán támadást Pearl Harbour ellen a második világháborúba való beavatkozás ürügyéül. Pontosan úgy, ahogyan az összeesküvők kitervelték: a szövetségesek a győzelem után felszámolják a legyőzött nemzetek monarchiáit, a nép vezetők nélkül marad, megtévesztve, megzavarva, s ez tökéletes állapotot teremt a világkormány felállításához. Még mindig maradt azonban egy akadály, hasonlóan a Bécsi Kongresszuséhoz: az oroszok megint az ő oldalukon álltak, éppen úgy, mint 1814-ben, és a cár biztonságban trónolt a helyén. Az viszont teljesen elképzelhetetlen volt, hogy lemondjon a világkormány javára.
Meg kell jegyeznünk, hogy Oroszország a cár miatt olyan hely volt, ahol az illuminátusok nem tudtak teret hódítani, a Rothschildok sem tudtak befurakodni az országba bankjaikkal, hogy az orosz pénzügyi rendszer irányítását átvegyék. Most egy győztes cárral még nehezebb lenne dűlőre jutniok, még akkor is, ha ezt a cárt be lehetett volna csalni a Nemzetek Ligájába.
Az illuminátus összeesküvők előtt elfogadott tétel volt, hogy a cár sohasem fogja alávetni magát az „egy világkormánynak”. Ezért már az első világháború kirobbanása előtt csírázott az a terv az agyukban, miként teljesítik Nathan Rotschild 1814-ben tett fogadalmát, amely szerint meg kell semmisíteni a cárt családjával és utódaival együtt. Tudták, hogy ezt még a háború befejezése előtt meg kell tenniük, s erre az orosz bolsevizmus volt a legalkalmasabb eszköz.

LENIN ÉS A BOLSEVIZMUS VEZÉREI
 A századfordulótól kezdve Lenin, Trockij, majd később Sztalin voltak a bolsevizmus vezérei. Persze tudjuk, egyiknek sem ez volt az igazi neve. A háború kitörése előtt Lenin főparancsnoksága Párizsban volt, amit a háború kitörése után Svájcba helyezett át. Trockij székhelye New York volt, ahol főleg orosz menekültek laktak (dél-belváros). Lenin és Trockij akkor még egy táborba tartoztak, mindketten jól éltek, de egyiknek sem volt rendes foglalkozása, kereseti forrása, ami rendszerint a megélhetést biztosítja. Ennek ellenére mindkettőjüknek bőven volt pénze. Ez 1917-ben bebizonyosodott.
Már a háború kitörésétől kezdve furcsa dolgok történtek New Yorkban. Éjszakánként a sötétség leple alatti Trockij gyakran osont be Jacob Schiff palotájába. Ugyanezeken az éjszakákon sötét gengszterek csoportosultak a belváros alsó-északi oldalán, akik főleg orosz menekültek voltak. Mintha Trockij főhadiszállásán valamilyen titkos tréningen vennének részt. A nagy titkolózás ellenére mégis kiszivárgott, hogy Schiff finanszírozta Trockij tevékenységét.
Egyszercsak Trockij hirtelen eltűnt, s vele együtt eltűnt mintegy háromszáz jól kiképzett gengszter is. Később kitudódott, hogy ez a csoport egy Schiff által bérelt hajón útban volt Svájc felé a tengeren, hogy csatlakozzon Lenin csoportjához, de a hajón utazott még 20 millió dollár is. Ez a 20 millió dollár az az összeg volt, amit Jacob Schiff szolgáltatott ki a bolsevikoknak, hogy ki tudják erőszakolni maguknak a hatalmat Oroszországban. Lenin nagy ünnepséget rendezett Trockij Svájcba érkezésére, amelyen a világ legmagasabb pozícióit betöltő emberek voltak jelen. Ott volt pl. Edward Mendehaus ezredes, Woodrow Wilson bennfentese, és főként Schiff bizalmi futára. Egy másik nagyot fontos személy, Warburg a Warburg Banktól, aki Kelsert finanszirozta, s ezért Kelser azzal tüntette ki őt, hogy a német titkosrendőrség főniekévé nevezte ki. Ezenkívül jelen voltak a Rothschildok Londonból és Párizsból, szintén ott volt Lipitinov, Kaganovics és Sztalin, aki akkoriban egy bank- és vonatrabló gengsztercsoport vezére volt. Úgy ismerték őt, mint az Urali Jessy Jamest!
Meg kell emlékeznünk arról, hagy Anglia és Franciaország már hosszú évek óta háborúban állt a németekkel. 1917. febr. 3-án Wilson minden diplomáciai kapcsolatot megszakított Németországgal. Ezért Warburg, Mendelhaus ezredes, Rothschild és a többiek ellenséggé váltak, de itt Svájcban, semleges területen az ellenség is találkozhat, sőt barát lehet, különösen akkor, ha volt valami közös a hátterükben, pl. a cselszövés.
De ez a lenini összejövetel majdnem félresikerült. Svájc felé menet ugyanis a Schiff által bérelt hajót egy angol őrhajó feltartóztatta és őrizetbe vette. Schiff gyors parancsban értesítette Wilsont, hogy utasítsa az angolokat: azonnal engedjék szabadon Trockijt a bandájával és az arannyal. Wilson engedelmeskedett, s figyelmeztette az angolokat, ha nem engedik szabadon őket, az USA áprilisban nem fog belépni a háborúba - amint azt ő hűségesen megígérte egy évvel ezelőtt. Az angolok szabadon engedték a hajót, Trockijék megérkeztek Svájcba, és a lenini összejövetel is a tervek szerint történt.
Volt még egy akadály, amit le kellett győzni: miként fogják Lenin és Trockij terroristáit a határon át Oroszországba szállítani? Most jött jól nekik Warburg, a német titkosrendőrség feje! Bevagonírozta mindnyájukat egy vasúti szerelvénybe, lepecsételt ajtók mögé, s mindazon szükséges intézkedéseket megtette, amellyel a terroristák teljes biztonságban érkezhettek Oroszországba. Megtörtént a többi, történelemből ismert tény is, a forradalom, a cár és családja kiirtása, úgy, ahogyan azt Nathan Rothschild megfogadta.
Ezután a fő cél megvalósítása következett, az, hogy minden gyanú nélkül megteremtsék azt a helyzetet, amelyben a kommunizmus belső alkotórésze lesz a nagy illuminátus összeesküvésnek az egész emberiség rabszolgasorba juttatásához. „Legyen a kommunizmus fegyver, egy rémítően ijesztő szó, hogy aki rágondol, beleborzadjon!” Oroszország meghódítása és a kommunizmus megteremtése tehát nagyrészt éppen New Yorkban történt, Schiff és a többi nemzetközi bankár jóvoltából. Fantasztikus történet? Igen. Talán lesz, aki el sem hiszi, de azoknak álljon itt bizonyítékul az alábbi történet: Pár évvel ezelőtt Charles Knickerbacher, egy Hurst-lap újságírója megjelentetett egy interjút John Sckiffel, Jacob unokájával, amelyben a fiatal Schiff büszkén igazolta, hogy nagyapja húszmillió dollárral segítette az ügyet!
Ha még mindig kételkedne valaki abban, hogy a kommunizmust az illuminátus összeesküvés értelmi szerzői itt, a saját házunk táján teremtették meg, itt van számukra egy történelmi tény Minden írás azt bizonyítja, hogy amikor Lenin és Trockij Oroszország bevételét tervezték, úgy tevékenykedtek, mint bolsevista párt. A bolsevik tisztán orosz szó, és értelmi szerzői észlelték, hogy nem tudják világszerte népszerűvé tenni. Így tehát Jacob Schiff 1918 áprilisában Mendelhaus ezredessel elküldte parancsát Moszkvába Leninnek, Trockijnak és Sztalinnak, hogy azonnal változtassák meg rendszerük nevét, s legyen pártjuk kommunista párt, vegyék fel és hirdessék meg Karl Marx kiáltványát, mint a kommunista párt alkotmányát. Lenin, Trockij és Sztalin engedelmeskedtek, ekkor történt, hogy 1918-ban a kommunista párt és a kommunista rém megszületett. Mindezt a Webster angol szótár 5. kiadásában ellenőrizni tudjuk; mert ebben megörökítették.
Röviden: a kommunizmust a kapitalisták teremtették meg!
1918. november 11-ig az összeesküvők csoportjai is, terveik is remekül működtek. Minden nagyobb nemzet, köztük az USA is, belefáradtak a pusztító háborúskodásba, gyászolták halottaikat és az egész világ epekedett a béke után. Ekkor történt, hogy Wilson azt javasolta: a nagyobb nemzetek állítsák fel a Nemzetek Ligáját, hogy ezen keresztül tudják biztosítani a világbékét. Most már nincs orosz cár, aki ezt megakadályozhatná. Abban a háború utáni állapotban minden nemzet mohón ugrott is e javaslatra, anélkül, hogy elolvasták volna az apró betűkkel írottakat is a tervezet alján. Schiff és összeesküvő társai legbiztosabban az USA-tól várták el a beleegyezést, holott végül ennek kivételével mind akarta. Amikor Jacob Schiff beültette Woodrow Wilsont a Fehér Házba, az összeesküvők azt hitték, hogy ezzel az USA a hálójukba került. Wilsont mindig úgy jellemezték, hogy nagy emberbarát, minden amerikai bálványozta.
Könnyen hihették tehát az összeesküvők, hogy Wilsonak nagyon könnyű dolga lesz abban, hogy a képviselőket rábírja a Nemzetek Ligájának elfogadására. (Mint ahogyan ez meg is történt 1945-ben az ENSZ megteremtésekor!)
 1918-ban azonban volt egy ember a Szenátusban, aki átlátott a szitán, épp úgy, mint az orosz cár látott át e terven 1814-ben: Nagy amerikai politikus volt ő, nagyra becsülte a kongresszus mindkét háza és Amerika népe is. Ezt a nagy amerikai hazafit Henry Cabbott Lodge-nak hívták. Lodge totálisan lerántotta a leplet Wilsonról és az illuminátusokról, ezáltal az USA távol maradt a Nemzetek Ligájától.
Talán érdekes lesz tudni Wilson sikertelen próbálkozásának igazi okát a ligával kapcsolatban.
Amint tudjuk, Schiff azzal a küldetéssel jött az USA-ba, hogy négy különleges feladatot hajtson végre:
1. A legfontosabb az USA pénzügyi irányításának átjátszása;
2. Amint ez le volt fektetve Weisshaupt eredeti illuminátusi terveiben, megfelelő embereket kellett találnia cinkostársnak, s azokat bejuttatni a legmagasabb kormányhivatalokba, a Kongresszusba, a legfelső bíróságokba, minden szövetségi hivatalba és ügynökségbe, pl. a belügybe, hadügybe, kincstárba, stb;
3. Szétzilálni és szétzülleszteni az amerikai nép egységét a kisebbségi csoportok közötti viszály megteremtásável, de különösen kiélezni az ellenségeskedést a fehérek és a feketék között, úgy, ahogyan Izrael Cohan könyvében az le van fektetve;
4. Olyan mozgalmakat megteremteni, amelyek segítségével a vallásokat lehet majd szétzilálni, lezülleszteni és megsemmisíteni, de a legfőbb cél a kereszténység elpusztítása.
Nyomatékosan figyelmeztették őt - Schiffet - arra, hogy az illuminátus terv legfontosabb irányadója: szerezze meg az összes tömegtájékoztatási eszköz fölötti irányítást, hogy ezeket használhassák a népek agymosására, félrevezetésére, mételyezésére azért, hogy higgyenek az összeesküvőkben és nyugodjanak bele manővereikbe, manipulációikba. Schiffet kezdetben arra is figyelmeztették, hogy a sajtó irányításának hatalmával tudja szétrombolni az amerikai nép egységét. Schiff és társai 1903-bon megszervezték a NAACP-t, 1913-bon az ADL-t. Mindkét szervezet viszály és elégedetlenség szításával foglalkozott az amerikai nép békés életének megbolydítására. Az ADL az első években még csak szelíden tevékenykedett. Talán félt az újra felingerelt amerikai tömegek pogromjától? Az NAACP gyakorlatilag tétlenkedett, mert fehér vezetői nem is tudták pontosan még, hogy nekik kell kitermelniük tehetséges fekete vezéreket. Pl. olyat, mint Martin Luther King, akit a fekete tömegek is elfogadnak vezérüknek.
Schiff nagyon el volt foglalva azzal, hogy cinkosokat keressen és megfelelő pozíciókba szivárogtassa be őket a kormányba és az ügynökségekbe; valamint a pénzügyi rendszer csapdába ejtésének tervei, a 16. kiegészítő törvény előkészítése és elfogadtatásának szervezése, és az orosz forradalom megszervezése annyira lekötötte idejét, hogy teljesen megfeledkezett a legfontosabbról, a tömegtájékoztatás irányításának megkaparintásáról. Ez volt az igazi oka annak, hogy Woodrow Wilson sikertelenül kísérletezett az USA berángatásával a Nemzetek Ligájába. Mert amikor Wilson elhatározta, hogy a néphez fordul segítségért és támogatásért, meggyőzendő a Lodge által befolyásolt kongresszust - annak ellenére, hogy befutott, mint elnök -, mondvacsinált „nagy emberbaráti” tekintélye szembetalálta magát egy szilárdan egyesült néppel, és a nép háta mögötti hűséges sajtóval, melynek egyedüli ideológiája az amerikanizmus és az amerikai élet szeretete és dicsőítése volt. Tudjuk, ebben az időben az ADL és az NAACP még hatástalan volt, nem volt egyéb szervezett kisebbségi csoport sem, fehér-fekete probléma sem, de ún. „antiszemita” probléma sem, nem volt bal és jobboldali álláspont, előítélet, elfogultság sem. Tehát Wilson Nemzetek Ligája iránti kérelmei süket fülekre találtak, s ez eredményezte Wilson politikai pályafutásának végét. Ezért gyorsan feladta a harcot, hirtelen megöregedett és hamarosan meg is halt szifiliszben. Ez lett a vége a Nemzetek Ligájának, amely utat nyitott volna már akkor az „egy világkormány” gyors megteremtésének.
Természetes, hogy tervük ismételt összeomlása - a Nemzetek Ligája -, nagy csalódást okozott az illuminátus összeesküvés értelmi szerzőinek. Ők ellenben nem vonultak vissza, nem veszítették el ambícióikat, mert amint azt már említettem, ez az ellenség sohasem adja fel sátáni terveit. Egyszerűen elindítottak egy átszervezést, és ismét előlrő1 kezdték munkájukat, próbálkozásaikat. Erre az időre Schiff már jól megöregedett és lelassult. Tudta, hogy szervezetüknek szüksége van egy fiatal, erős, ütőképes vezérkarra, így tehát parancsára Mendelhaus ezredes és Bemard Baruch megszervezték az ún. „Council on Foreign Relations” (CFIZ)-t. Ettől kezdve az illuminátusok e név alatt tevékenykednek az USA-ban. Ennek az új szervezetnek a hierarchiája nagyrészt az eredeti illuminátusok leszármazottaiból tevődött össze. Közülük sokan- elhagyták eredeti családi nevüket, és jóhangzású amerikai neveket vettek fel. Pl. Dillen-nek, aki az USA kincstárának titkára volt, az eredeti neve Lapowlski. A másik példa Paley, aki a CBS Televízió feje, eredeti nevén Palincky volt.

A NAGY BESZERVEZETTEK, ÉS A SAJTÓ MEGSZERZÉSE

A CFR szervezet tagsága ezer körüli, és gyakorlatilag közöttük van minden ipari hatalmas ág, pl. Blau, aki az US Steel (Amerikai Acél) Co. elnöke, Rockefeller az olajkirály, Henry Ford II., minden nemzetközi bankár, minden adómentes alapítvány vezére és mások szintén CFR tagok vagy CFR tisztségviselők: Röviden: azok az emberek, akik pénzt és befolyást nyújtanak a CFR által kiválasztott elnök, kongresszus, szenátus megválasztására, s akik elhatározzák a kabinet ősszetételt, a kormánytagok, államtitkárok, kincstári hivatalnokok, szövetségi alkalmazottak kinevezését, akik mind engedelmes CFR-tagok. Ez vitathatatlan. Említsünk itt meg néhány US-elnököt, akik tagjai voltak a CFR-nek: Franklin D. Roosevelt, Herbert Hoover, Dwight D. Eisenhower, J.F. Kennedy és azok, kiket úgy vettek számba, mint lehetséges elnököket: Thomas E. Dooly, Adley Stevenson, R. Nixon és a CFR társszervezetének elnökhelyettese: Barry Goldwater. A különböző elnökök alatt fontos kabinet-tisztséget betöltő CFR-tagok pl. John Foster Dulles, Dean Rusk, Robert McNamara, - s hogy kiemeljük a CFR vörös színét -, itt vannak pl. Alger Hiss, Ralf Bunch, Paslawski, Harry Dexter White (Weiss), Owen Lattimore, Philip C. Jessup stb. Ugyanakkor már ebben az időben homoszexuálisokkal és más zsarolható jellemű emberekkel árasztják el az ügynökségeket, hivatalokat a Fehér Háztól lefelé. Emlékszünk még Johnson barátaira, Jenkinsre és Bobbie Baker-re?
Most már rengeteg új teendője volt a CFR-nek, amit el kellett végezni. Ez segítséget követelt. Az első tevékenység ebből adódóan az volt, hogy mellérendelt szervezeteket hozzanak létre, amelyek elvégzik a különleges feladatokat. Ezek közül feltétlenül meg kell említenünk néhányat: pl. a Külpolitikai Egyesület, a Világ Ügyeinek Tanácsa, Üzleti Tanácsadási Szervezet, a notórius „ADA”, az Amerika Demokrata Akcióiért szervezet, vagy a megátalkodott Valter Reuther vezetésével működő 13/13 Chicagóban. Barry Goldwater is elnöke volt - s talán még ma is az - egy ilyen CFR mellé rendelt szervezetnek. A CFR különböző speciális tanácsokat szervezett és állított fel minden államban is, amelyeket különféle Miami feladatokkal látott el.
Ezzel egyidőben a Rothschildok a CFR-hez hasonló szervezeteket teremtettek meg pl. Angliában, Franciaországban, Németországban és más országokban, hogy irányítani tudják a világ állapotát, s a CFR-rel karöltve egy újabb világháborút tudjanak kirobbantani.
A CFR legelső és legfontosabb feladata az volt, hogy teljes egészében átvegye a tömegtájékoztató médiumok feletti irányítást.
Rockefeller volt ezzel megbízva. Henry Louis, aki nemrég halt meg, finanszírozott és megszervezett néhány „nemzeti” magazint, mint pl. a LIFE, TIME, FORTUNE és másokat, amelyek terjesztik a USSR-t (Szovjetuniót) Amerikában. Rockefellerék közvetve és közvetlenül is finanszírozták a Kours-testvérek LOOK magazinját és egy csomó más újság láncterjesztését. Ők Sam Newhouse-t is finanszírozták, hogy vásároljon fel, és fejlesszen ki meglévő lapokat, építsen ki újságterjesztő- és kiadóláncokat, és Eugene Mayer, aki az egyik alapítója volt a CFR-nek, megvette a Waskington Post-ot, a News Week-et valamint más újságokat. Ugyanekkorra a CFR újfajta újságírókat tenyésztett és nevelt ki, olyanokat, mint Waiter a Lippman, Drew Pirson, Herbert Methew, Ervin Cankam és hasonlók. Ezek mind kijelentették, hogy ők liberálisok, majd azt is kijelentették, hogy az amerikanizmus egyenlő az „elszigetelés-izmussal”, ami egyenlő a háborús uszítással; hogy az antikommunizmus egyenlő az  antiszemitizmussaI és rasszizmussal!
Mindez természetesen időt igényelt, de ma kijelenthetjük, hogy minden nagypéldányszámú és terjedelmesebb napi- és hetilap a CFR-cinkosok irányítása alatt áll - kivéve egy-két kisebb városi napi- és hetilapot, amelyeket hazafias szervezetek adnak ki -, s ezzel a módszerrel elérték, hogy darabokra szabdaltak bennünket, egymást gyűlölő csoportok veszekedő nemzetévé tettek. Fent említett CFR-cinkosok voltak megbízva azzal is, hogy a Hollywood-i filmipart, a rádiókat és televíziókat irányítsák. Ma már magunk is láthatjuk, hogy milyen nagy sikerrel végzik ezt. Ha van még, aki csodálkozik Chet Huntly, Howard K. Smith, Ed Marrow, Erick Severeid, Drew Pirson és mások furcsa propagandaközvetítésein, most megtalálhatták erre a magyarázatot. Ha csodálkozunk a sok mocsok, szex, pornográfia és a fajilag kevert házasságokat bemutató filmeken, az olyan tévé-programokon, amelyek erkölcsileg megrontják az ifjúságot, most ezekre is magyarázatot kaphattunk. (A mi CFR által irányított tömegtájékoztatásunk teljes történetét idézni nagyon terjedelmes lenne, de megtalálható a News Bulletin No. 5. „How to Get the Reds out of the Communications Media” című kötetben. Kiadó: Cinema Educational Guide, P O. Box 64205 Hollywood, CA)

VISSZA AZ ELEJÉRE!

Amikor Wilson sikertelenül próbálkozott azzal, hogy a Nemzetek Ligája - az USA nélkül - szállásadója lehessen a világkormánynak, meghiúsította az illuminátus összeesküvők terveit. Így Jacob Schiffnek megint előlről kellett kezdenie mindent. Akkor szervezte meg CFR-t. Elég jól tudjuk, hogy a CFR, mint eszköz, sikeresen végzi ma is az agymosási kampányt és az amerikai nép egységének szétzilálását és züllesztését. Ahhoz, hogy ismét elérjük azt az állapotot, amelyet a Schiff-tervvel elértek, s az 1. világháború után megteremtettek, egy újabb világháború kellett. Egy olyan háború, amely sokkal kegyetlenebb lesz az előzőnél, s amely után a romok alól sokkal jobban sírnak a népek a békéért, amely megakadályoz minden háborút a jövőben. A CFR észlelte, hogy ezt a világháborút sokkal óvatosabban kell előkészíteni, utóhatásait sokkal tudatosabban kitervelni, hogy többé ne lehessen kibújnia senkinek az „egy világkormány” csapdájából, s a Nemzetek Ligájának megteremtéséből, amelynek napirendre kell kerülnie a háború befejezése után. Ezt a csapdát ma úgy ismerjük: „Egyesült Nemzetek Szövetsége”. Láthatjuk, az illuminátusok - s a CFR - rátaláltak a tökéletes stratégiára, hogy ne lehessen többé kibúvó!
1943-bon a háború kellős közepén, előkészítették az ENSZ vázlatos tervét és átadták azt Rooseveltnek, és belügyi osztályának: Alger Hissnek, Poswalski-rak, Daltornak, Trambonak és más hazaárulóknak, hogy úgy nézzen ki megszületése, mintha ez egy amerikai bébi lenne.
Hogy a „szülői” szerep még jobban kidomborodjon, szükség volt New York városára, mint ennek az újszülött sárkányfinak az otthonára, mert a liberális Rockefeller itt ajándékozott földterületet erre a célra.
Az ENSZ alapokmányát a fent megnevezett árulók írták és ők voltak azok, akik 1945-ben megszerveztek egy hamis, ún. ENSZ-konferenciát San Francisco-ban. Az ötven nemzet ún. „képviselői” összegyűltek ott, és azonnal aláírták az okmányt. Alger Hiss repült is vele rögtön Washingtonba, s ott lelkesedve terjesztette elő a Szenátusnak. S a Szenátus, amelyet a nép választott az ország alkotmányának védelmére, aláírta ezt az okmányt, anélkül, hogy elolvasta volna!
Felmerül most már a kérdés: hány cinkosa volt a szenátorok között akkor a CFR-nek? Ma már mindegy, hiszen a nép elfogadta az ENSZ-et, ami szentebb a szentnél, s alkalmat adott az áruló Earl Warrennek, hogy úgyszólván elpusztítsa az alkotmányunkat azzal, hogy bírói határozatait az ENSZ törvényeire alapozta. Ez teszi országunk alkotmányává is az ENSZ alaptörvényeit.
Ennek ellenére óriási erőfeszítésükbe került még, hogy az Egyesült Nemzetek Szövetségét meg is szilárdítsák. Kellett hozzá a washingtoni vezetők segítsége is, s itt most ki kell emelnem a CFR értelmi szerzőinek sátáni leleményességét. Az amerikai nép széles tömegei számára az amerikai külpolitika hosszú évek óta rejtély. Legtöbben nem értik, miért van az, hogy ez a nagy nemzet látszólag csak tehetetlenül evickél a diplomácia bárkájában.
Nem tudjuk megérteni, miért végzik látszólag zavartan és rendetlenül diplomáciai ügyeinket vezetőink Moszkvával, a franciákkal, más nemzetekkel és az ENSZ-szel. Állandóan halljuk, mert állítják, hogy a mi óriási gazdasági és katonai hatalmunkon keresztül kell, hogy vezessünk. Ellenben embereink minden konferencin és csúcstalálkozón bizonytalanok, s hogy úgy mondjam, farkukat behúzva jönnek ki. a tárgyalásokról. Az „idegen segély” Titonak, Lengyelországnak és a többi kommunista országnak, akik esküdt ellenségeink; az a sok-sok millió és billió dollár, még csak egy kicsit sem lassította le terjeszkedésüket! Mintha a realitás és rátermettség láthatóan hiányozna a mi külügyi osztályunkból, a hadügyből, a CIA, az USIA és az összes szövetségi ügynökségünkből.
Meglepődünk és értetlenkedve láthatjuk az egyik tévedést a másik után: Korea, Katanga; Laosz; Kuba, Vietnam... Tévedések, amelyek mindig az ellenség előnyére, és sohasem az USA-ra szolgáltak! A matematikai átlag szerint egy-két olyan tévedést is el kellett volna követniük, amelyek előnyünkre szolgálnak, de ők ebben sohasem tévedtek! Mi lehet hát erre a magyarázat? A válasz erre a CFR és alárendelt csoportjai valamint cinkosai, akik Washingtonban vannak. Mert a mi külpolitikánk és más államokhoz való viszonyunk irányítása a kulcs az illuminátusok terveinek megvalósításához, a világkormány
megteremtésének sikeréhez.

TOVÁBBI BIZONYÍTÉK

Korábban már leszögeztük, hogy Schiff és bandája finanszírozta Lenin, Trockij, Sztalin oroszországi hatalomátvételét és alakította ki a kornmunista uralmat, mint eszközt a világ állandó nyugtalanságban és rettegésben tartására, hogy ezzel terrorizálhassanak mindnyájunkat, s ezért önként keressük a békét az ENSZ, azaz az „egy világkormány” alatt.
De az összeesküvők tudták, hogy ez a moszkvai banda nem lehet olyan eszköz, amelyet az egész világ elfogad, legalábbis addig semmiképp, amíg ez a banda nemzetközileg el nem lesz ismerve az orosz nép törvényes és legális kormányának. Ezt pedig csak úgy lehetett véghezvinni, ha az USA ismeri el őket törvényesnek - mert az összeesküvők tudták, az egész világ követni fogja az USA példáját és irányvonalát. Ekkor történt az, hogy Wilson pofára esett az ENSZ-tervvel, ami majdnem meghiúsította az egészet. Az őt követő három republikánus USA elnök - Harding, Coolidge és Hoover - ideje alatt a CFR mindent elkövetett, hogy rábírja őket az orosz kommunizmus elismerésére; de ők visszautasították ezt.
Ennek eredményeként már az 1920-as évek végére a Sztalin vezette rendszer szörnyű állapotba került. A párt rettenetes tisztogatási akciói és a titkosrendőrség viszonylag eredményes működése ellenére az orosz nép türelmetlensége mind jobban erősödött. Liptonov írásban is rögzítve beismerte, hogy 1931-32 táján Sztalin és gengszterbandája mindenkor készenlétben volt a menekülésre.
Csakhogy 1932 novemberében az illuminátus összeesküvők elérték egyik legnagyobb sikerüket, beültették Franklin D. Rooseveltet a Fehér Házba. Ugyes, gátlástalan és lelkiismeret nélküli sarlatán hazaáruló volt ő, aki alkalmazta számukra a trükköt. Anélkül, hogy a Kongresszus beleegyezését kérte volna, teljesen törvénytelenül kijelentette a Sztalin-rendszer elismerését. Ez megtette hatását! Éppen úgy, ahogyan az illuminátusok várták, az egész világ követte Amerika irányzatát. Ez a lépés szinte automatikusan lefékezte az orosz tömegek ellenállási mozgalmait, és elindította a világ legszörnyűbb állami terrorintézkedéseit, amilyeneket addig a világ álmában sem ismert.
A többit a történelemből nagyon jól ismerjük. Azt is tudjuk, hogy Roosevelt és hazaáruló belügyi osztálya miként igyekezett ezt a kommunista rémséget saját országunkban is felépíteni, s hogy miként követte el Pearl Harbour szörnyüségeit, kihasználva ezt arra, hogy belelökje Amerikát a 2. világháborúba. Tudtunk a Sztalinnal Jaltán folytatott titkos tanácskozásairól, s arról is, miként szolgáltatta ki Eisenhower segítségével Balkánt és Berlint Moszkvának. Tudjuk azt is, hogy ez a 20. századi Benedict Arnold-féle hazaáruló nem csak bevonszolt minket ebbe az új korridorba, ebbe az „ENSZ = egy világkormány” megvalósításába, hanem ő volt a cselszövők cselszövője hazánkban. Röviden: azon a napon, amikor Roosevelt belépett a Fehér Házba, a CFR hozzájutott ismét országunk külügyi gépezetének irányításához, és szilárdan megalapozta, hogy az ENSZ szállásadója legyen az illumin tus összeesküvés világkormány létrehozásáért végzett ügyködéseinek.
 Egy nagyon fontos dologra még rá kell mutatnom. A wilsoni sikertelen kísérlet a Nemzetek Ligájának létrehozására Schiffet és pribékjeit meggyőzte arról, hogy csak a Demokrata Párt irányítása nem elég a nagyobb térhódításhoz. Az igaz, hogy kríziseket tudnak okozni egy republikánus rendszer alatt, mint ahogyan megtették 1929-ben a Federal Reserve-ük által teremtett tőzsdei összeomlással, és az azt követő depresszióval (világgazdasági válsággal), s ezzel cinkos demokrat jukat tudták bejuttatni a Fehér Házba. Azt is tudták, hogy négy év alatt meg lehet bolygatni a külügyi irányítást, kárt lehet okozni a működésében, és a stratégiát is szét lehet rombolni, mint ahogyan ez majdnem bekövetkezett, mielőtt Roosevelt elismerte volna Sztalin rendszerét. A wilsoni sikertelenség után az illuminátusok olyan terveket alkottak, amelyekkel mindkét nemzeti párt irányításuk alá kerülhet. Ennek kivitelezése azonban bizonyos problémákat okozott, mert a Republikánus Pártban kevés volt a cinkosnak alkalmas ember, s a demokratáknál is több segítő szövetségesre lett volna szükség.
Ugyanilyenekkel kellett ellátni az egész kormánytanácsot, belügyi osztályt, kincstári osztályt, hadügyet, CIA-t, USIA-t stb. Minden szervezetnek és tanácsnak a CFR kiválasztottjai eszközének kell lennie, mint volt Dean Rusk és McNamara, a helyettes államtitkároknak szintén, de az asszisztenseknek is, mert csak ez adhatja minden ügy teljes irányítását az összeesküvők kezébe, s ezek közül is a legfontosabbat: a külügyet. Térjünk vissza az összeesküvők és cinkosaik manőverezéseihez, amelyek egy másik „nemzetek ligájának” a megteremtéséhez voltak szükségesek, vagyis az ENSZ létrehozásához. Az illuminátusok tudták, hogy ehhez feltétlenül szükséges egy második világháború, amely végleges békét teremt. De hogyan lehetne egy ilyen háborút kirobbantani, amikor egész Európa békében él, egyik országnak sincs komoly problémája szomszédjával, s abban is biztosak voltak, hogy Moszkva még gondolni sem mer ilyesmire, mert Sztalin tudja, hogy az az ő rendszerének végét jelentené. Ha mégis megtörténne, akkor a népnek legalább hazafiasságból mögötte kell felsorakoznia. De az összeesküvőknek égetően kellett egy háború, nekik ki kellett találniuk valamit, vagy találni valakit. Aki vagy amely elindíthatja az eseményeket. És találtak is egy jelentéktelen kis embert, aki Adolf Hitlernek hívatta magát.

A HANGOSKODÓ SZOBAFESTŐ ÉS A MEIN KAMPF

Hitler szobafestő volt civil életében és káplár volt a német hadseregben. Személyes sérelmének vette az I. világháborús német vereséget, s elkezdett hangoskodni efelől Münchenben és környékén.
Beszélni kezdett a Német Birodalom visszaállításáról és nagyságáról, valamint a hatalmas német katonai erőről, és javasolta az említett német katonai erő visszaállítását is a világ meghódítására. Elég furcsa, hogy egy olyan kistermetű ember, amilyen ő volt, képes volt izgató, de megnyerő szónoklatokat produkálni.

Németországban az új hatóságok még csak hallani sem akartak háborúról, ezért gyorsan börtönbe is zárták - izgatásért:
 „Itt van az emberünk!” - gondolták az összeesküvők; akit, ha ügyesen irányítanak, kulcs lehet a második világháborúhoz. Amíg a szobafestő börtönben ült, Rudolf Hess és Göring írtak egy könyvet, amelynek címe: „Mein Kampf” volt, s a szerzői jogot átruházták Hitlerre.
Éppen úgy, mint ahogyan Zippinoff megírta a „Mission to Moscow”-t és átruházta a szerzői jogot Joseph Davisre, aki a CFR egyik cinkosa és országunk moszkvai nagykövete volt. A Mein Kampf-ban „Hitler” felsorolta panaszait és felvázolta, miként fogja visszaállítani a német nép hajdani nagyságát. Az összeesküvők azt is elintézték, hogy a könyv eljusson a legszélesebb német tömegekhez, hogy fanatikus csoportok alakulhassanak ki, amelyek ezt az eszmét - és Hitlert - követik. Kiszabadulása után - amit szintén az illuminátusok intéztek el - elkezdték gondjaikba venni, utazásait finanszírozni a nagyobb német városokba, hogy forradalmi és vonzó beszédeivel fellelkesítse a német népet. Hitler így hamarosan összeverbuvált magának egy nagyobb csoportot, elősorban a veteránok közül, s ez népszerűsége növekedését okozta. A kormánytagok is úgy kezdtek felnézni rá, mint egy megváltóra. Aztán már jött a barnaingesek felvonulása Berlinben, a vezetőképesség fitogtatása, de ez természetesen nagy mennyiségű pénzt követelt. A Rotschildok, a Warburgok és más összeesküvők ellátták Hitlert annyi pénzzel, amennyi csak kellett neki. Így fokozatosan a német nép imádott bálványa lett, aki hamarosan megbuktatta a Hindenburg-kormányt, és az új Führer lett.

BEVÁLT MÓDSZER: A POGROM

Ez önmagában még nem volt ok a háborúra. A világ többi része figyelte Hitlert, amint növekedett, egyre magasabbra jutott, de semmi okot nem látott ennek megzavarására vagy meggátolására. Ezt Németország belső fejlődésének tartotta csupán. Bizonyos, hogy egyik szomszéd sem látta úgy, hogy ebből egy háború keletkezhet Németország ellen. A német nép sem volt arra előkészítve, nem volt eléggé feldühítve sem, hogy háborút kezdjen a szomszédaival, még Franciaország ellen sem. Az összeesküvők észlelték, hogy nekik feldühített hangulatot kell teremteniök ahhoz, hogy a német nép szélnek eressze óvatosságát és megborzassza az egész világot.
Mellesleg jegyezzük meg: A Mein Kampf folytatása volt Karl Marx könyvének, amelynek címe: „A világ zsidók nélkül.”
Az illuminátusok hirtelen emlékezni kezdtek arra, hogy Schiff és a Rothschild-banda miként szervezett pogromokat Oroszországban, amelyben sok-sok ezer zsidót lemészároltak, s ezzel a világ gyűlöletét váltották ki Oroszország ellen. Elhatározták, hogy itt is ezt a lelkiismeretlen trükköt fogják alkalmazni. Fel kell lobbantani a Hitler által vezetett német népben a zsidók elleni hallatlan gyűlöletet. Igaz, hogy a németekben nem volt túl sok szerető gyengédség a zsidók iránt; de mélyen bevésődött gyűlölet sem. Ilyen gyűlöletet fabrikálni kellett, ennek megteremtésére használták föl Hitlert. Ez a gondolat őt nagyon vonzotta, mert meglátta ebben a hátborzongató krimiben önmaga egyre magasabbra, mintegy isteni magasságba emelkedésének lehetőségét népe előtt. Ezt azután szépen óvatosan, mesterien vigyázva és inspirálva, elő is készítették Hitler pénzelői, a Warburgok, Rothschildok és más illuminátus bankárok, akik értelmi szerzői voltak az ügynek.
 Hitler a zsidókat okolta a gyűlölt és igazságtalan Versailles-í békekötés miatt, és a háborút követő gazdasági összeomlásért is. A többire már emlékszünk a történelemből. Tudunk mindent a hitleri koncentrációs táborokról, sok ezer zsidó elhamvasztásáról, bár nem hatmillióról, még csak nem is hatszázezerről van szó, amennyire az illuminátusok hivatkoznak, de a tényleges is több mint elég.

SZÜKSÉGES” ÁLDOZATOK

Engedjék meg, hogy itt ismét kifejezésre juttassam, hogy a nemzetközi bankárok, a Rothschildok, Schiff, Layman, Warburg, Baruch és a többi, akik mind zsidók, mennyire keveset törődtek azokkal a fajtestvéreikkel, akik áldozatul estek üzleti terveiknek! Az ő szemükben a Hitler által lemészárolt több ezer ártatlan zsidó nem volt más, mint szükséges áldozat az illuminátusi „egy világkormány” tervük megvalósításának előbbreviteléhez, és nem izgatta ez őket egy csöppet sem! Épp úgy nem, mint a többi, sok millió nem zsidó pusztulása ebben és az ezt követő háborúkban, akik szintén hasonló áldozatok voltak.
És van itt még egy hátborzongató részlet az említett koncentrációs táborok történetéből, amelyet kevesen ismernek: azok közül a hitleri katonák közül, akik a koncentrációs táborokban az ún. kivégzéseket végrehajtották, sokat előzőleg a Szovjetunióba küldték, hogy megszerezzék és kitanulják a kínzás és a brutalitás „művészetét”, s ezzel is hatásosabbá tegyék a rémület szörnyűségeit. Mindezek a rémtettek új gyűlöletet teremtettek a németek ellen világszerte. Ezért Hitlert rábírták arra, hogy követelje vissza a Szudéta területet.
Emlékszünk Chamberlain-re, a cseh, valamint a francia diplomatákra, akik bele is egyeztek ebbe a követelésbe? Természetesen ez odavezette Hitlert, hogy további követelésekkel álljon elő, s igényt tartson lengyel területekre és a francia Saar-vidékre. Ezeket a követeléseit visszautasították, aztán jött a sztalini paktum. Hitler mindig gyűlöletet tanúsított a kommunizmus iránt, pedig a nácizmus sem volt más, mint valódi szocializmus vagy kornmt~nizmus. De Hitler mindezt figyelmen kívül hagyta, megkötötte Sztalinnal a megnemtámadási szerződést, ami magában foglalta Lengyelország megtámadását és egymás közti elosztását is. Arcig Sztalin bevonult Lengyelország egyik részébe - amiért őt sohasem vonták felelősségre! -, az illuminátus értelmi szerzők ezt így intézték, addig Hitler elindított egy villámháborút a lengyelek ellen, a felé eső oldalon.
Az összeesküvőknek itt volt tehát végre az új világháború, s rnilyen szörnyű háború volt ez!
1945-ben az összeesküvők elérték végre az ENSZ megszervezését, az „EGY VILÁG” kormányának szállásadóját. És csodák csodája, az amerikai nép is elfogadta, sőt dicsérte ezt az aljas szervezetet, mint szentebbnél szentebb alkotást. Még az igazság felszínre kerülése után is, amikor már majd minden kiderült az ENSZ mesterkélt megteremtése terén, az amerikai nép tovább imádta ezt a gonosz társaságot. De még akkor is, amikor kiderült, hogy A. Ziff szovjet kém és áruló volt. Az amerikai nép hitt az ENSZ-ben, még akkor is, amikor én már nyilvánosságra hoztam a Hiss-Molotov titkos egyezményt, arról, hogy az ENSZ-nek mindig legyen katonai titkára és az mindig az oroszok közül kerüljön ki, mert eme egyezmény értelmében mindig ők lesznek az ENSZ urai és igazi gazdái. A legtöbb amerikai folyamatosan hitte azt, hogy az ENSZ nem tud kárt okozni. Még akkor is hitte, amikor az ENSZ első generális-titkára nyilvánosan beismerte könyvében a Hiss-Molotov egyezményt. Szerinte ez a béke érdekében történt! Legtöbb amerikai mégis kitartott az ENSZ elfogadhatósága mellett. Még akkor is, amikor a koreai háború felől kiderült az igazság, az hogy Vaszilijev, az orosz generális, az ENSZ katonai titkárságának feje eltávozási parancsot kapott az ENSZ-től, hogy mint az észak-koreaiak és vörös kínaiak embere, folytassa tevékenységét a mi fiaink ellen, akik McArthtrr generálisunk parancsnoksága alatt harcoltak az ENSZ úgynevezett rendőri akcióiban. McArthurt ENSZ-parancsra rúgta ki a senkiházi Truman, s ezzel meggátolta, hogy megnyerjük a háborút. De a mi népünk még mindig hitt az ENSZ-ben, s úgy tekint rá, mint a béke eszközére, annak ellenére, hogy fiainkból 150 ezer áldozatot követelt.
És hitt még 1951-ben is, amikor kiderült, hogy az ENSZ parancsnoksága és zászlaja alatt használja a mi amerikai katonáinkat az ütközetekben, összejátszva hazaáruló belügyi osztályunkkal és hadügyünkkel.

TUDJA-E AMERIKA?

Tudjuk-e, hogy az ENSZ alapszabályát az áruló Alger Hiss, Molotov és Wishincki írták? Tudjuk-e, hagy Hiss és Molotov titokban megegyeztek, hogy katonai főnöknek mindig oroszt kell kinevezni Moszkvából? Tudjuk-e azt, hogy ezen a titkos gyűlésen Roosevelt és Sztalin mint illuminátus tevékenykedtek, CFR-tagként, s elhatározták, hogy az ENSZ-nek amerikai földön kell működnie? Tudjuk-e, hogy az ENSZ alapszabályának részleteit nem kidolgozták, hanem szóról szóra lemásolták Marx Kommunista Kiáltványából, amelyet szovjet alkotmányként is ismerünk? Tudjuk-e, hogy csak két szenátor szavazott az ENSZ ellen, azok, akik el is olvasták az alapszabályát?
Tudjuk-e, hogy amióta az ENSZ létezik, a kommunista rabszolgaság létszáma 250 millióról egy milliárdra növekedett? Amióta az ENSZ, a béke őre létezik, legalább húsz háború volt a világban ('60-as ének elejéről való adat. A szerk.), és ezt mindet az ENSZ segítette elő, épp úgy, amint ma segítenek elő egy háborút a kicsi Rhodesia ellen. Tudjuk-e, hogy az ENSZ szabálya szerint az amerikai adófizetőkre erőszakolják a sok-sok millió dolláros kifizetnivalójukat? A Szovjetunió viszont megtagadja saját részének kifizetését. Tudjuk-e, hogy az ENSZ sohasem hozott olyan határozatot, amelyben elítélné a szovjeteket vagy csatlósait, de mindig elítéli a mi szövetségeseinket? Tudjuk-e, hogy J. Edgar Hoover azt mondta, hogy a kommunista országokból az ENSZ-be delegáltak legtöbbje kém?
Most pedig 66 szenátor megszavazott egy egyezményt, amelyben szélesre tárják a kaput a szovjet kémek és szabotőrök előtt! Tudjuk-e, hogy az USA segíti a kommunistákat a világuralom megszerzésében azzal, hogy meggátolja a szabad világot abban, hogy tettekkel lépjen fel ellenük, s az agressziókat csak az ENSZnagygyűléseken tartott vitákkal lehet kezelni?
Tudjuk-e, hogy a koreai háború idején 60 nemzet volt az ENSZ-ben, s az ENSZ-erők 95 százaléka mégis Amerika fiataljaiból tevődött össze, a költségeknek pedig 100 százalékát fizették az amerikai adófizetők? Azt viszont mindnyájan tudjuk, hogy az ENSZ politikája ebben a háborúban az volt, hogy megakadályozza győzelmünket!
Tudjuk-e, hogy MacArthur tábornoknak minden támadási tervével először az ENSZ-hez kellett mennie, hogy azokat továbbíthassák Vaszilijevnek, aki az észak-koreai és a kínai kommunisták parancsnoka volt? S hogy a jövő háborúi is mind-mind az ENSZ zászlaja alatt zajlanak majd, bennük a mi fiaink harcolnak, de az ENSZ Biztonsági Tanácsának irányításával?
Tudjuk-e, hogy az ENSZ nem tett semmit, amikor 80 ezer orosz mongol szállta meg Magyarországot? Hol volt az ENSZ, amikor a magyar szabadságharcosokat mészárolták az oroszok??
Tudjuk-e, hogy az ENSZ és az ő „békecsapatai” átadták Kongót a kommunistáknak? Tudjuk-e, hogy az ENSZ ún. „békecsapatait” használták Katangában a fehér antikommunisták ellen, „szétmorzsolj, erőszakolj, ölj!” jelszavakkal? Tudjuk-e, hogy az ENSZ nem tett semmit, amikor vörös Kína megszállta Laoszt és Vietnamot, semmit sem tett, anúg Nehru megszállta Goua-t és más portugál területeket? Tudjuk-e, hogy teljes egészében az ENSZ volt felelős Kuba támogatásáért, és semmit sem tett azokért a kubai ifjakért, akiket kiszállítottak a Szovjetunióba kommunista benevelésre?
Tudjuk-e, hogy A. Stevenson mondta: a szabad világnak el kell tűrnie, hogy egyre több határozatot veszítsünk el az ENSZ-ben a kommunista világ javára?
Tudjuk-e, hogy az ENSZ nyíltan kijelentette, hogy a fő célja az „egy világkormány” megteremtése, ami azt jelenti: világtörvény, világbíróság, világhadsereg, világtengerészet, világlégierők, világiskolák, világvallás, ahol a kereszténység tiltva lesz?!
Tudjuk-e, hogy egy ENSZ-törvény szerint fegyvertelenné kell tenni minden állampolgárt és áthelyezni a fegyveres hatalmakat az ENSZ parancsnoksága alá? Ezt a törvényt nem más, mint Szent J. Kennedy(!) írta alá titokban, 1961-ben. Tudjuk mi azt érzékelni, mit jelent az ENSZ szabályzatának 47. része 3. szakasza, amely azt állítja: „Az ENSZ katonai kara felelős a Biztonsági Tanácson keresztül, annak stratégiai irányításával, s az összes hadierőkkel a Biztonsági Tanács rendelkezik”, s amikor a mi katonai erőnket áthelyezik az ENSZ parancsnoksága alá, fiainkra rá fogják erőszakolni a katonai szolgálatot, harcot és halált bárhol az egész kerek világon? Ez be fog következni, hacsak mi nem erőszakoljuk ki előbb az ENSZ-et az USA-ból!
Tudjuk-e, hogy képviselőnk, James B. Att benyújtott egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében ki kell helyezni az ENSZ-et az USA-ból, és előterjesztett elnökünknek egy határozatot, amelyben kifejezi ellenérzését a Rhodesia elleni tilalom (bojkott) ránk erőszakolása miatt? Sok amerikai támogatja Att javaslatát és határozatát. Tudjuk-e, hogy e törvényjavaslatot és határozatot semlegesítendő, ötven képviselő, Schweiker és Moorhead irányításával, azzal a javaslattal állt elő, hogy helyezzék át azonnal az összes katonai egységünket az ENSZ parancsnoksága alá?
El tudjuk képzelni ezt a képtelen hazaárulást? Ha a Te képviselőd is az ötven között van, azonnal tedd meg a szükséges lépéseket! Tudjuk-e, hogy a „Vallások Nemzeti Tanácsa” hozott egy határozatot San Franciscoban, amelyben kijelentik, hogy az USA-nak rövidesen alá kell rendelnie magát az ENSZ-nek, s minden állampolgárnak el kell készülnie arra, hogy ezt elfogadja? Nézz utána: a te egyházad tagja-e ennek a tanácsnak! De vésd az agyadba: Isten sohasincs megemlítve az ENSZ szabályzataiban és gyűléseiket soha nem imával nyitják meg!
Az ENSZ megteremtői már előre kispekulálták, hogy Isten vagy Jézus Krisztus ne is legyen megemlítve még az ENSZ hivatalaiban sem. Az ENSZ-be tömörült nemzetek többsége keresztényellenes, s az ENSZ teljesen istentelen szervezet, megteremtőinek, a CFR illuminátusainak parancsára.
 Sok igazságot tudunk most már az illuminátus ENSZ-ről. Akarjuk-e a mi országunkat és a mi fiainkat az ENSZ szentségtelen uralma alá helyezni? Ha nem, írjon mindenki képviselőjének, szenátorának, mert kötelességük támogatni Att képviselő javaslatát, amelynek értelmében ki kell mozdítanunk az ENSZ-et az USA-ból, és az USA-t az ENSZ-ből!

A LEGFŐBB CÉLRÓL

Hangsúlyoznunk kell újra - a négy közül - azt a legfontosabb üzenetet, amellyel Rothschild megbízta Jacob Schiffet: teremtsen olyan mozgalmat, amivel el lehet pusztítani a világban a vallásokat, de a fő célpont a kereszténység legyen. Ennek a megbízásnak nagyon világos oka volt, az, hogy az Anti-Defamation League (Rágalmazás Elleni Liga) ennek elvégzését nyíltan meg sem merné kockáztatni. Egy ilyen kísérlet egy sohasem látott vérfürdőhöz vezetne az egész világon, nemcsak az ADL és az összeesküvők számára, de millió ártatlan zsidó életét veszélyeztetve. Schiff egy másik, különleges ok miatt áthárította ezt a munkát Rockefellerre: A kereszténység megsemmisítése csak azok által lehetséges, akik hivatva vannak armak fenntartására: a pásztorok által. John D. Rockefeller felszedett egy keresztény lelkészt, Dr. Harry Edwardot, aki ebben az időben vallástant tanított az Union Teology szemináriumban. Rockefeller ebben a reverendában egy készséges Júdást talált, akit 1907-ben azért finanszírozott, hogy megalapíthassa a „Methodist Foundation of Social Service”-t (Methodista Szociális Szolgáltató Alapítvány). Edward úr feladata az volt, hogy okosabb fiatalembereket tanítson ki „Krisztus igehirdetőivé”, és helyezze el őket különböző templomokba. Tanításaiban az is bennefoglaltatott, hogy híveiknek miként kell a vallás tanait átadni. Az utasítás szerint a híveknek azt kellett tanítani, hogy a Krisztus körüli történet nem más, mint elképzelt mítosz; kétséget kell támasztani Krisztus isteni mivoltáról, Szűz Máriáról; röviden: kétségbe kell vonni magát a kereszténységet.
Ez nem közvetlen támadás volt a kereszténység ellen, hanem burkolt, s főleg az ifjúság körében volt hízelgő és népszerű a vasárnapi iskolákban. Emlékezzünk csak Lenin kijelentésére: „Adj nekem csak egyetlen fiatal generációt, és én átformálom a világot!” 1908-ban a „Metodista Szociális Szolgáltató Alapítvány” volt az első kommunista előfutár szervezet Amerikában. A nevét „Federal Council of Churches”-re ('Templomok Szövetségi Tanácsa) változtatta, de már 1950 táján gyanússá vált, így ismét nevet változtatott: „National Council of Churches” (Templomok Nemzeti Tanácsa) lett. Többet is kell mondanunk erről: ha bárki hívője egy olyan egyházközségnek, amely tagja ennek a júdási szervezetnek, segíti az illuminátusokat a vallás, az Istenbe, Jézus Krisztusba vetett hit elpusztításában. Átengedi ezzel gyermekét az istentelenné nevelésnek, az Istenbe vetett hit lekoptatásának. Ha olyan felekezethez tartozol, amely tagja ennek a szervezetnek, s ezt megtudod, lépj ki azonnal!
Ez a valláspusztítási folyamat beszivárgott más egyházakba is. Ha láttad a néger felvonulást Selmában, láthattad, miként bátorították őket a papok és az apácák, akik velük együtt meneteltek. Az én tudomásom szerint ma egyedül a Mormon Egyházat nem tudták még behálózni, ezek a Júdások oda nem tudtak még beszivárogni. Van még sok becsületes és őszinte pap és egyház, ha hívő vagy, találj ilyet magadnak és gyermekeidnek! Mellesleg ugyanez az említett Harry Edward volt az egyik megalapozója az „Americcms Civil Liberfiys Union”-nak (Amerikaiak Polgári Szabadságjogok Egyesülete), amely egy notorius kommunista szervezet volt. 1920-től 1940-ig tényleges alkalmazottja is volt e szervezetnek.
Ugyancsak ő alapozta meg az „American League Agarost War and Fascisnr” (Amerikaiak Háború és Fasizmus Elleni Ligája), amely Earl Browder irányítása alatt az USA kommunista pártjává alakult át. Röviden: Edward egész háttere kommunizmussal volt átszőve, s később beigazolódott, hogy maga is tagja volt a kommunista pártnak. Úgy halt meg, mint hazájának és vallásának gonosz árulója. Ez volt az az ember, akit John D. Rockefeller kiválasztott és finanszírozott arra, hogy elpusztítsa a kereszténységet, egyetértve azzal a paranccsal, amit Schiff kapott Rothschildtől.

REMÉNYKEDVE

Befejezésül el kell még mondanom: Dr. Frankenstein történetét bizonyára mindenki ismeri. Teremtett magának egy szörnyeteget, hogy az pusztítsa el az ő általa kiválasztott áldozatokat, de a végén ez a szörnyeteg teremtője ellen fordult és őt pusztította el. Éppen így teremtettek az illuminátusok is egy szörnyeteget, amit Egyesült Nemzetek Szövetségének hívunk, s amit ma a kisebbségi csoportok támogatnak: a forrongó négerek, az áruló tömegtájékoztatás, a média és saját „választott” árulóink Washingtonban. Ez a szervezet azért lett megteremtve, hogy megsemmisítse az amerikai népet. Sok mindent tudunk most már erről a hétfejű sárkányról és a nevüket is tudjuk azoknak, akik ezt a sárkányt teremtették. Teljes bizalommal mondom: eljön az a nap, amikor az amerikai nép felébred, eszmélni kezd, és ez az ébredés lesz okozója annak, hogy a szörnyeteg elpusztítsa saját teremtőit. Igaz, hogy a tévé, rádió, sajtó még mindig agymosással csapja be az amerikaiakat, de azért már sokan pontosan tudják, mí az az ENSZ, s ez a tudás elegendő méreg lesz eme csörgőkígyó megöléséhez. Használjátok az információt és terjesszétek az igazságot a félrevezetett népek sokaságának!

KIEGÉSZÍTŐ ADATOK

A szabadkőművességről

Mi csak elképzelni tudjuk az ördögöket, Leó pápa látta őket. (...} ... Leó pápa olvasta LaSalette titkait és tisztában volt azzal, hogy az ateizmus, okkultizmus és egyéb gonoszságok erőteljesen beszivárognak a társadalomba. Tudott titkos kultuszokról, így a szabadkőművesekről, akik Krisztus Egyházának lerombolására törekedtek. Tény, hogy pontosan hat hónappal a látomása előtt a pápa „Humanum genus” címmel enciklikát írt, amelyben feltárja, hogy a szabadkőművesség az ördög eszköze. A felszínen csupán egy társadalmi klubnak tűnnek (Amerikában sok prominens személyiség, beleértve elnököket is, volt tagja), ugyanakkor igyekeznek megsemmisíteni a katolicizmust, hevesen kikelve az egyház ellen, és öltözékükben, valamint misztikus rituáléikban lényegében a boszorkányság új farmáját gyakorolták. Kezdetben a szabadkőművesség egy korai kereskedelmi társulatként született a középkorban, de hamarosan a materializmust, okkultizmust és „humanizmust” megszemélyesítő szervezetté alakult. Az anyagi világhoz való hűség jellemeze, s a kinyilatkoztatás helyébe az észérvet állította. Az általuk kitalált vallási rítusokat az ókori egyiptomi pogányság, az európai boszorkányság és alkímia sugalmazta. „A természettudósok alaptétele, amelyet nagy neveik által tettek ismertté az az, hogy minden dologban az emberi természet és értelem legyen az úr és az irányadó” - írta Leó pápa. Úgy tekintett a szabadkőművességre, mint a „humanisták” és materialisták pártjának koalíciójára a kereszténység teljes körű megtámadása érdekében. (...)
 „Már nem titkolják céljukat, nyíltan támadják az Istent” - aggódott Leó pápa.
 És ez nem csupán Franciaországban történt így Németországban az új pogány kultuszoknak különféle szertartásaik voltak, de a szabadkőművesség is gyorsan terjedt. Ezek a szervezetek befolyásolták a nemzeti politikát, felélesztették az ókori misztikus szimbólumokat és a német felsőbbrendűség, az „árja” eszmerendszert inspirálták. Ebben a szellemi földalatti világban volt egy nagy hatással bíró, titokzatos, fehér szakállú okkultista, Guido von List, aki hosszú, lebegő köntöst viselt és roppant népszerű volt Ausztriában. Szexuális rítusokat végzett a „lelkek” felébresztésére. 1875-ben egy reggelen a mágus felment egy hegyre, ahonnan letekintett Bécsre, varázsigét énekelt, és kilenc borosüveget ásott el egy régi okkult szimbőlum, a horogkereszt (szvasztika) alakjában.
Listet mint növekvő politikai mozgalmak okkult eredetének egy példáját említem. Másra is hivatkozhatnék. Azokra a szabadkőműves páholyokra, amelyek miatt Leó pápa annyira aggódott. Ilyen például az „llluminaty”, egy szupertitkos szervezet, amely 1776 óta szít társadalmi változásokat és szakadásokat. Az „Illuminaty”„ abból a csoportból ered, ahová Meyer Rothschild, a bankár is tartozott. Ezek a titokzatos szervezetek egy világkormány kialakítására törekednek, amit azután félelmetes felügyelet alatt tarthatnak. Ehhez azonban először le kell rombolniuk a meglévő szervezeteket és kormányokat, és az „Illuminátus Rend” volt az, amely más szabadkőműves elemekkel együtt életre hívta a gyászos francia forradalmat. A tárgyhoz tartozik még, hogy 1829-ben, egy évvel a Rue du Bac-i jelenés (Mária-jelenés, a szerk.) előtt, az Illuminátus Rend New Yorkban ülésezett és megalakította azt a bizottságot, amely később Karl Marxot pénzzel támogatta. Még később, az oroszországi bolsevik forradalmat egy olyan nemzetközi pénzkölcsönző szervezet támogatta, ahová Jacob Schiff is tartozott, aki milliókat adott Leninnek, hogy megteremtse Oroszországban a szocializmust. Mind Lenin, mint pedig társa, Trockij kapcsolatban álltak a szabadkőművesekkel.
 (Mzchael H. Brozvn: Az utolsó óra, Marana Tina 2000 Alapítvány kiadása, Bp. 1994. 42-44-, oldal)
1994. február 3-án a Szent Szűz először szólt a szabadkőművességről.
„Az öt világrészben elterjedt jóságos, emberszerető, emberbaráti intézmény.” Ez a szabadkőművesség szívélyes vizitkártyája, mely azt is elárulja, hogy dollármilliókkal támogatja a kórházakat, a szociálpolitika és az emberi szolidaritás világhálózatát.
Ez az Európában a XVIII. század elején indult mozgalom a Krisztus alapította Egyház legpokolibb ellensége. Emberbaráti álarca mögött sátáni erők roppant ereje és szervezett aknamunkája a Civitas Dei megsemmisítésére tör.
Az Istenanya az Egyház kétezeréves történelmében először Dél-Koreában, Nadzsuban szólt a szabadkőművességről.
Vajon a Szentlélek irányítása alatt álló Egyház legfőbb vezetői ezt a veszélyt eddig nem ismerték föl?
A mozgalom kezdő évtizedeiben, már a XVIII. században két pápa, XII. Kelemen - 1738-ban - és XV. Benedek - 1751-ben - élesen állást foglalt a szabadkőművesség ellen. Krisztus helyettesei a pápák székén kijelentették, hogy az Egyház tanításaival összeegyeztethetetlenek a szabadkőműves páholyok és ideológia tételei.
 A XIX. században öt pápa nyilvánosan elítélte a szabadkőműveseknek a „haladás előmozdítására törekvő” intézményét. Jelesül: VII. Pius 1821-ben. Közel negyedszázados uralkodásának utolsó előtti évében világos elmével tárta föl a sötét hátteret;
 XII. Leó 1826-ban, hatéves pápasága alatt több ízben nyilatkozott a krisztusi lelkiséget mérgező világszervezet ellen.
 XVI. Gergely 15 éves pápaságának már második évében csatlakozott nagy elődjének a szabadkőművességet kiközösítéssel sújtó állásfoglalásaihoz.
 IX. Pius több, mint három évtizedes egyházfői kormányzósága alatt két alkalommal is felhívta a figyelmet mind a Vatikánba akkreditált nagykövetek, mind a világ közvéleménye előtt a szabadkőművesség veszélyére.
 A XIX. század XIII. Leóját tekinthetjük az utolsó évszázadok egyik legnagyobb pápájának. Negyedszázados uralkodása idején külön enciklikában (Humanum genus - 1884.) ítélte el a szabadkőművességet, mely az Egyház ellenségei központi
világszervezetének tekinthető, kezében a sajtó, a kultúra, a plutokrácia, a gazdaság teljhatalmával.
 A most záruló XX. századról fölösleges szólni, hisz az Egyház Édesanyja Dél-Koreában több alaklommal felhívta figyelmünket 1985-1994 között legkedvesebb fia nevében és helyett, hogy a szakadék szélére sodródtunk. A sátáni szabadkőművesség tévútra vezeti a világot. (Jel 12,1-17)
 (P. Raymond Spies: Úrért könnyezve esengek hozzátok: térjetek meg! Marana The 2000 Alapítvány kiadása, Bp. 1994. 262-263. old.)
 Az Egyesült Államok Nagy Pecsétjének emblémái szabadkőműves emblémák. Ez nem elmélet, hanem dokumentált tény! Ezt a szabadkőművesek nem is tagadják, sőt büszkék erre. Nem nagyon meglepő e tény, hiszen az első bizottság két tagja, Franklin és Adams közismerten szabadkőművesek voltak, és jóllehet nincs bizonyítva, valószínűleg Jefferson is az volt. (...)
Sokan hiszik, az 1776-os dátum nem országunknak, hanem az Illuminátusok alapításának idejét jelképezi a piramis alján. Az is lehet, hogy a szem az Illuminátusok jelképe. A társaság tagjai levelezésükben sosem említik csoportjuk nevét, csak egy kört, benne egy ponttal, írnak oda.
 Az Illuminátusok társaságát Adam Weishaupt alapította 1776. május 1-én Bajorországban. Weishaupt az ingolstadti egyetem tanára volt. Céljaira kiválasztott néhányat a szabadkőművesek közül és létrehozott egy belső kört a páholyon belül, úgy, hagy a legtöbb szabadkőműves erről nem is tudott. Tagjai sorába csak neves embereket választott, tanárokat, papokat, grófokat, jogászokat, üzletembereket.

Céljaikat 6 pontba lehet összefoglalni:
1. A Monarchia és minden rendezett kormány megszüntetése
2. A magántulajdon megszüntetése
3. Az öröklés megszüntetése
4. A hazafiság megszüntetése
5. A család kiiktatása (a házasságé és minden erkölcsiségé, és a gyerekek közös nevelése)
6. Minden vallás megszüntetése
(Szabadkőrnűves jelképek az egydolláros bankjegyen - Az Egyesült Államok Nagy

Pecsétjének titkos jelentése. David L. Carrico, 1991. Ford.: Bérezy Márton, ld. Hunnia 37., 1992. december.)

A francia forradalomról

Az 1789-es forradalom Európa történetének legmegdöbbentőbb eseménye Róma bukása óta. A világ szeme előtt lépett fel egy új jelenség. Még soha csőcselék sikeres forradalmat nem szervezett, nyilvánvalóan az állam összes többi osztálya ellen, fennhéjázó, de meglehetősen ostoba jelszavakkal. Ez a söpredék olyan módszerekkel dolgozott, amely nyomát se tartalmazta az ezekben a jelszavakban lévő elveknek. Még soha egy része a nemzetnek a másik részét le nem győzte, és nemcsak a nemzeti lét összes ismertetőjelét és a tradíciót söpörte el, hanem a királyt, a vallást, a nemességet, a lelkészeket, a zászlót, a naptárt, a helységnevektől a pénznemig. Egy ilyen jelenség fokozott figyelmet érdemel, különösen annak a ténynek a szempontjából, hogy ezt sok országban pontosan ehhez hasonló kitörések követték.
A legfontosabb felfedezés, amit egy ilyen vizsgálódás leleplez, az a tény, hogy ez a forradalom nem a franciák műve volt, hogy Franciaországot megjavítsák. Idegenek mesterkedése volt, akiknek az volt a céljuk, hogy mindent, ami Franciaország volt, szétromboljanak.
Ezt a végkövetkeztetést erősíti a forradalmi tanács fő pozícióiban helyet foglaló „külföldiek” emlegetése, amelyet nemcsak Sir Walter Scott, hanem maga Robespierre is  megemlít. Sok ilyen külföldinek a nevét ismerjük, akik egyértelműen se nem angolok, se nem németek, se nem olaszok, vagy bármely más nemzet tagjai voltak. Zsidókról van szó.
Meg kell néznünk, mit mondanak erről maguk a zsidók. A Cion bölcseinek jegyzőkönyvében ez áll: „Emlékezzenek a francia forradalomra, aminek a 'nagy' jelzőt adtuk. Előkészítésének titkai számunkra jól ismertek, mert teljesen a mi kezünk munkája volt. Mi voltunk az elsők, akik bedobtuk a tömeg tudatába a 'szabadság, egyelőség, testvériség' szavakat. Az ostoba gój „megszelídített papagályok” minden oldalról rászálltak erre a csalétekre, aztán a világ épülésére magukkal hurcolták mindenfelé. A gójoknak ezek az önjelölt bölcsei olyan hülyék voltak, hogy nem ismerték fel, hogy a természetben nincs egyenlőség, és hogy nem adatik meg a szabadság se, ami alatt természetesen az a szabadság értendő, amit a szocialisták és kommunisták értettek: szabadság a saját ország tönkretételére.”
 Ezek tudatában megállapíthatjuk, hogy a francia forradalom komplikált eseményeinek rejtélyéhez egy mindent nyitó kulccsal rendelkezünk. (...)
A tőkések megvetették a lábukat

Ha párhuzamot kezdünk vonni az 1789-es Franciaország, az 1ó40-es Nagy-Britannia, az 1917-es Oroszország, az 1918/19-es Németország és Magyarország, valamint az 1936-os Spanyolország között, érezni fogjuk, hogy a dráma a realitás új érzésével kerít bennünket hatalmába.
A forradalom olyan ütés, amit bénára mérnek.” Mindezek ellenére nyilvánvalónak kell lenni, hogy a sikeres kivitelezéshez óriási szervezésre és tömérdek eszközre, valamint ravaszságra és az átlagot felülmúló titoktartásra van szükség.
Valóban megdöbbentő, hogy az emberek elhiszik, hogy a „csőcselék” vagy a „nép” valaha is ilyen komplikált és költséges műveletet véghezvitt vagy véghez tudott volna vinni. (...)

Az államok veszte

... A Cion bölcseinek jegyzőkönyvében... az áll, hogy „az aranyfedezet rendszere okozta azoknak az államoknak a vesztét, amelyek ezt elfogadták alapul, mert az arany iránti keresletet nem tudták kielégíteni, annál is inkább, mert az aranyat, amennyire csak lehetett, kivontuk a forgalomból.”
És így hangzik tovább: „A kölcsönök Damoklesz kardjaként lógnak azoknak az uralkodóknak a feje felett, akik kinyújtott kézzel koldulnak.” (...)

A forradalmi társaság

(...) Mirabeau arról is közismert volt, hogy Moses Mendelsontól, a zsidó felvilágosítótól pénzügyi támogatásban részesült, és hogy többet volt a zsidó Herzné társaságában, mint Herzné a saját férjéében. A francia szabadkőművességnek nemcsak egy korai cégtáblája volt a tisztességes években, hanem ő vezette be az illuminátusságot (felvilágosodást) Franciaországba.
Az illuminátusság a szabadkőművesség mögött álló titkos, forradalmi társaság volt. Az illuminátusok a Nagy-Orient valamennyi páholyába benyomultak, és a kabalisztikus zsidók támogatták és szervezték őket. Emellett érdekes az a tény, hogy az orleans-i herceget és Telleyrand-t Mirabeau avatta be az illuminátusságba, röviddel azután, hogy Mirabeau bevezette Franciaországba az illuminátusságot. Az Illuminátusok Rendjét 1776. május elsején Adam Weishaupt alapította.

A fény hordozói

(...) 1789-ig több mint kétezer páholy volt Franciaországban, amelyek a Nagy-Orientnek, a nemzetközi forradalom eszközének voltak közvetlenül alárendelve; és több mint százezer tag volt.
Így telepedett meg a zsidó illuminátusság Moses Mendelson és a szabadkőműves illuminátus Adam Weishaupt alatt egy erős titkos szervezet belső ellenőrző szerveként, ami végül is az egész francia államterületre kiterjesztette hatalmát.
Az illuminátusok felügyelete alatt működött a szabadkőművesség Nagy-Orient páholya, az alatt pedig a kék vagy nemzeti szabadkőművesség, amíg 1773-ban egyik pillanatról a másikra Philippe von Orleans közvetlenül a Nagy-Orientnek nem rendelte alá. Egalitének (von Orleans) fogalma se volt, micsoda ördögi erőknek esküdött föl, amikor ezt a lépést megtette. Ezek valóban sátáni erők voltak. Lucifer neve a „fény hordozóját” jelenti, és illumináhisokat (lat. „megvilágosodottak”) azok, akiket ez a fény világosított meg, vagy fog megvilágosítani. (...)
 (Archibald Maule Ramsay: A névtelen háború. Ford.: Bérczy Márton,
Id. Hunnia 52. 1994. március)
A háborúk „szükségességéről” és „intézőiről”
A Mein Kampf angol kiadása még csak folyamatban volt, amikor a zsidóság hadat üzent a nemzetiszocialista rezsimnek és erőteljes blokádot kezdett Németország ellen.
1933 nyarán Hollandiában ülésezett a Nemzetközi Zsidó Bojkott Konferencia. Elnöke az USA-beli Mr. Samuel Untermayer, akit a németországi zsidókkal szembeni ellenállás letörésére létrehozott Zsidó Gazdasági Világszövetség elnökévé választottak. Hazatérése után nyilatkozott a W.A.B.C. adón. (A nyilatkozat szövegét a New York Times 1933. aug. 7-i száma idézi) Nyilatkozatát így kezdte: „A szent háborít, melyet az emberiség érdekében elkezdtünk”; majd hosszan fejtegette a témát, melyben a zsidókat, mint a világ arisztokratáit írja le. „Önök valamennyien, zsidók és nemzsidók, akik még nem jelentkeztek e szent háborúba, itt és most jelentkezniök kell.” Elítélt minden zsidót, aki nem vesz részt ebben: „Ezek fajtájuk árulói.”
Jabotinsky úr, a Revizionista Cionizmus alapítója 1934 januárjában írta a Natcha Retch-ben: „A Németország elleni háborzít hónapokkal előbb elkezdte minden zsidó közösség, konferencia, kereskedelmi szervezet, a világ valamennyi zsidója... az egész világ szellemi és anyagi háborúját kell kibontakoztatnunk Németország ellen.”
Ez valószínűleg a legbizalmasabb állítás, s túltesz a Cíon Protokollban (Cion bölcseinek jegyzőkönyve, a szerk.) leírtakon is ...: „Olyan helyzetben kell lennünk, hogy egy állam ellenkezése esetén a szomszédjával vívandó háborúval kell válaszolnunk. Ha lehetséges, egyetemes háborúval.”
1938-ra a zsidók háborúja már teljes lendületben volt; és befolyásukra, nyomásukra sok nem zsidó személy és csoport fulladt az örvénybe.
(...) A francia Les Aniles 7.934 júniusi számában a zsidó Emil Ludwig sikoltotta: „Hitler nem akar háborút, de rá lesz kényszerítve; nem idén, hanem később!”
 A dolgok 1938. június 3-án tovább komolyodtak az American Hebrew, az amerikai zsidóság hetilapjában megjelent cikk által. A cikk annak bemutatásával kezdődött, hogy Hitler sosem tért el a Mein Kampfban leírt doktrínájától, majd bosszú-fenyegetéssel folytatódott. „Nyilvánvaló, hogy Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország együttese előbb vagy utóbb meg fogja állítani (Hitler) diadalmenetét... Véletlenül, vagy a tervnek megfelelően, mindhárom fenti nemzetnél egy zsidó került rendkívül fontos pozícióba. Nem árják kezében van milliók élete és sorsa... Franciaországban Leon Blum a kimagasló zsidó... Leon Blunz válhat most a vezető Mózessé... Maxim Litvinov, a kereskedő, a Sztalin jobbkezénél ülő zsidó, a kommunizmus katonája... a prominens angol zsidó pedig Leslie Hore-Belisha, Tommy Atkins új főnöke.”
Ugyanebben a cikkben olvashatjuk: „Így aztán előfordulhat, hogy Izrael e három fiának összefogása fogja pokolra küldeni az őrjöngő náci diktátort... És amikor a csata füstje elszáll..., és az embert, aki a szvasztikált Krisztust játszotta... leengedik a földbe egy gödörbe..., akkor a nem árják egy új requiemet intonálnak, a Marseillaise, a God Save the King és az Internacionálé egyvelegét, melybe büszke és agresszív Eili Eili vegyül.”
Fenti idézetből két pontot érdemes kiemelni. Először azt, hogy biztosra vették, e három zsidó soha, egy pillanatig sem fog másként viselkedni, csak mint zsidó; így rájuk lehet bízni, hogy beviszik nem zsidó rászedettjeiket egy tisztán zsidó háborúba. Másodszor, vegyük észre a megvető hivatkozást a „szvasztikáit Krisztusra”, kinek temetését a zsidóság várja; és amely a zsidók kereszténygyűlöletét mutatja.
 (A. M. Ramsay, i.m. IV. rész: A zsidóság hadat üzen. Hunnia 54. 1994. május.)
Az Antikrisztus királyai”

Ahogy a Szűz megjövendölte, az I. világháború hamarosan véget ért. Az emberiség azonban megalapozta a következő, hatalmas harcot. Már számos antikrisztus járt a Földön, nem az Antikrisztus, hanem ahogy LaSalette mondta, az előhírnökei. Marx nyomdokain jártak. Közülük a legfontosabbak Lenin, Hitler és Sztalin voltak.
 Lenin esetében csak nevének jelentőségével, megjelenésének szigorúságával és az általa megvalósult eseményekkel kell tisztában lennünk ahhoz, hogy felismerjük, Marxhoz hasonlóan ő is egy kis antikrisztus volt. Lenin mindössze három nappal az utolsó fatimai jelenés után tért vissza Szentpétervárra, nagy szürke paróka és szemüveg álcája alatt.
Alapvetően bankárok és szabadkőművesek ügynöke volt, aki le akarta rombolni a világban létező társadalmakat. Fedőneve az illuminátusoknál valószínűleg „Spartacus” volt. Egyszer egy régi barátjának azt mondta: „mi vagyunk... az igazi forradalmárok...! Igen, mindent el fogunk pusztítani, és a romokon felépítjük a mi templomunkat!”
A szovjet kommunizmus alapítója hideg, mogorva ember volt, keskeny arcú, ferde szemű, fenyegető, sötét pillantással. Keresztneve Vlagyimir, egy szláv név, „urat” vagy a „föld uralkodóját” jelenti, amely pontosan az a kifejezés, amit Mária használt LaSalette-ben, amikor figyelmeztetett, hogy jönnek „az Antikrisztus királyai”, akik éhínséget hoznak, lerombolják az Isten tiszteletét és megpróbálják Őt, mint a „világ egyetlen urai” helyettesíteni. Mintha csak Krisztust utánozná, anyja neve „Mária”, nagyanyjának neve Anna volt (mint Mária anyjáé).
Jézus utánzása az Antikrisztus egyik vonása, és valóban, nemsokára a Szovjetunióban minden középületben egy kis oltárasztal állt Lenin képével, Marxé és Engelsé mellett. A gyermek Leninből riasztóan hiányoztak a normális emberiességi vonások, üvöltözött játszótársaival és csak Faust áriájában lelt megnyugvást (az opera egy olyan emberről szól, aki a tudásért és a hatalomért eladta lelkét az ördögnek); ötödikes korában letépte nyakából a keresztet, leköpte és a földre vagy a szemétbe hajította.
Ez az Antikrisztus igazi szelleme, mint ahogy a szándékos emberölés is az. Lenin hatalomátvételét követően, a vörös terror éveiben (1918-20) legalább kétmillió ellenzékit gyilkoltak le (közöttük több mint ezer püspököt és papot!), és további milliókat a polgárháború és az azt követő felkelés során. „Míg a pontos számokat senki sem ismeri, mértékéről fogalmat adhat az a becslés, hogy 1914 és 1920 között mintegy húszmillióan pusztultak el - közülük csak 1,7 millió volt orosz háborús áldozat” - jegyzik meg a korábbi hírszerzők, Peter Deriabin és T. H. Bagley. „A pontos adatok ismeretlenek, de milliókra tehető az 1921-22-es éhínség áldozatainak száma, amelyet döntően az új rezsim politikája idézett elő.” (...)
 „Ha kérésemet megszívleli, Oroszország megtér és béke lesz - mondta Mária 1917-ben. - Ha nem, elterjeszti tévtanalt az egész világon, háborúkat és egyházüldözést szítva...” (...)
Már jelentkezett Ukrajnában (abban a nagy déli köztársaságban, ahol 1914-ben a Szűzanya megjelent, és óvott a következő nyolcvan évtől) a kormány által okozott élelmiszerhiány, és elkezdődött a földbirtokosok és az értelmiségiek üldözése (1928 és 1930 között közel kétmillió ukránt deportáltak ill. börtönöztek be, további 400 ezret a helyszínen elpusztítottak - felakasztottak vagy agyonlőttek). „Vad hírek keringtek: az asszonyok közös tulajdonba kerülnek, a gyermekeket Kínába küldik, az öregeket egy speciális gépben elégetik, hogy ne egyenek többet, jön az Antikrisztus, és közeleg a világ vége.” írja Gwyneth Highes és Simon Welfare. Mindez azonban csak előjátéka volt annak, ami 1932-ben és 1933-ban történt, amikor Sztalin, le akarván törni az ukrán nacionalizmust és megfélemlíteni a magángazdákat, a köztársaság teljes gabonakészletét Oroszországba hurcolta, és rettenetes, szinte elképzelhetetlen éhínséget okozott. Egyedül 1933-ban legalább 4,6 millió, egyes becslések szerint tízmillió ukrán pusztult el.
Gyakorlatilag minden faluban van egy, az 1933-as mesterséges éhínség idejéből szárinazó tömegsír” - mondta nekem James Mace, az ukrán éhínség vizsgálóbizottságának elnöke. (...)
 „Abszolút értéket tekintve az ukrán számok talán minden más, általunk ismert tömeggyilkosság adatainál magasabbak...”
 (Michael H. Brown, i.m. 60-66. old.)
Összesítő” az illuminátusok kommunizmusának egy szakaszáról
A polgárháborús közdelemben elesett, továbbá 1921 és 22 között éhen halt, vagy elnyomó intézkedések áldozata lett 18 millió ember. A mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása, a kuláktalanítás és az ezzel együtt járó terror, valamint az éhínség 22 millió emberéletet követelt.
1935 és 1941 között 19 millió embert tartóztattak le, végeztek ki, vagy küldtek meghalni a Gulag-táborokba. A hitleri Németország elleni háború - jelentős részt Sztalin hibájából – 32 millió ember életébe került. A háborús évek alatt megkezdődött, de a háború után is folytatódott terrorintézkedések további 9 millió ember életét oltották ki.
Összesen 100 millió emberi élet. Mindannyian közvetlenül vagy közvetve Sztalin és a bolsevik rendszer áldozatai.”
 (Anton Antonov Ovszejenko: Stalin, Portraet einer Tyrannei- Sztalin, egy zsarnok portréja, München, 1983.)

S egy hír a legutóbbi időkből...

Pert nyertek a szabadkőművesek - Hetvenévnyi illegalitás után.

Sok évtizedes ügy végére tett pontot 1994. december 20-án a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Igaz, csak elsőfokon érvényes az ítélet, amely értelmében a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy 70 év után újra birtokba veheti a Podmaniczky utca 45. szám alatti székházát, amelyben jelenleg az ORFK igazgatásrendészeti főosztálya működik. Az elsőfokú ítéletnek - a nagypáholy nagymestere, Jobbágyi György szerint - nem csak a magyar szabadkőművesek szemében van szimbolikus jelentősége.
(Magyar Hírlap, 1995. január 9. 8. old.)
Az interjúból megtudhatjuk, hogy a hazai szabadkőművesség már 1989-től ismét engedélyezett, bejegyzett szervezetként működik Magyarországon! (1950. június 12-én tiltották be a szervezetet, az ÁVH körülvette az épületet, s az ott lévőket felszólította az épület elhagyására. Az akkori nagymester Benedek Marcell - Benedek István író apja - azonnal kihallgatást kért Révai Józseftől, de nem ért el semmit.)
Arra azonban minden bizonnyal hiába keresnénk választ, hogy ha a magyar kisember, a volt föld- vagy kisüzem-tulajdonos mindössze a kommunisták által elrabolt javai értékének töredékét kaphatta vissza, kárpótlási jegyben, s az egyházak sem kaphatják vissza mindazt, amit elvettek tőlük államosítás címén, hogyan lehetséges az, hogy a szabadkőművesek - egyik! - nagypáholya teljes egészében visszakapja a Podmaniczky utcai palotáját?

MÉDIATERROR A KERESKEDELMI TÉVÉKBEN
KRÓMER ISTVÁN
Korlátozottan rendelkezésre álló nemzeti kincs a hírközlési frekvencia, amely csak bizonyos számú rádió- és televízió-műsor földfelszíni sugárzását teszi lehetővé. Nem mindegy, ki kap lehetőséget a hasznosítására, hiszen a rádió- és televízió-műsorok a nemzet szellemi-közösségi életének legalapvetőbb eszközei közé tartoznak.
Milliók csak innen szerzik a világról, közéletről szóló ismereteiket, csak ezen keresztül vesznek részt a nemzet kulturális életében, de életstratégiájuk felépítésében is a médiumokból szerzett információkra támaszkodnak, az azokból áradó viselkedésmintákból építkeznek.  Fokozottan igaz ez gyermekeinkre, akik átlagban csaknem annyit ülnek a készülékek előtt, mint amennyi időt az iskolában tanulással töltenek.
A lélek úgy issza magába a rádió- és tévéműsorokat, mint a test a vizet. Kézenfekvő, hogy a kútmérgezés veszélyét kiküszöbölendő, szellemi téren is elővigyázatosságra van szükség.
Amikor szűk egy évtizede magántársaságok kapták a frekvenciahasznosítás jogát, szép ígéretek hangzottak el családi televíziózásról, színvonalas szórakoztatásról, közszolgálati feladatvállalásról, a nemzeti kultúra ápolásáról, a hazai alkotóműhelyek felkarolásáról; s ezen ígéretek többségének teljesítésére a nyertes társaságok szerződéses kötelezettséget is vállaltak.
A koncessziós időszak a vége felé közeledik (bár még korántsem telt le!), ideje (lett volna) a felelős számvetésnek. A számvetés nem (volna) nehéz: menet közben tekintélyes értelmiségiek egész sora értékelte a TV2 és az RTL Klub működését, s példátlanul egybehangzó következtetésre jutottak: az ígéretekből szinte semmi nem teljesült; ellenkezőleg, a két csatorna folyamatosan a szellemi kútmérgezés minősített eseteit valósítja meg. Vajon a médiatörvény megalkotói a kulturális terrorizmusnak azt a rendszerét - a magánélet bensőséges határainak lerombolását, az öncélú, felelőtlen szexualitást és annak mutogatását, a hűtlenséget, mások megalázását, megkínzását, tömegek ezekben cinkossá tételét - akarták létrehozni, amit a TV2 és az RTL Klub megvalósít? Az értelmiség értékelvű megfontolásokból táplálkozó aggodalmait számos szociológus és társadalompszichológus igazolja vissza, jelezve, hogy a média-lélekmérgezés nem csupán felmérhetetlen kulturális tudati rombolást végez, de már egyre inkább a nemzet fizikai „újratermelését” is veszélybe sodorja.
Lux EIvira, a szexuálpszichológia nagyasszonya rámutat: a felnövekvő fiatalok tévéműsorokból, kibeszélőshow-k „igazságaiból” szerzik ismereteiket. Ám ezekben a műsorokban - nyilvánvalóan kereskedelmi érdekből - sokszor szexuálisan deviáns, beteg emberek szolgáltatják a példát, akik nem hallottak sem erkölcsről, sem tisztességről; mégis a magukra hagyott tizenéveseknek az ő példájuk szolgál mintául. Ezt utánozzák, amiből törvényszerűen kudarcok, szorongások, pszichés zavarok, torzult személyiségfejlődés következnek, s nagyon sok esetben itt keresendő a felnőttkori problémák: (a tartós kapcsolatra, felelősségvállalásra, következésképpen gyermekvállalásra való képtelenség) gyökere. A fiatalok egy részénél a szex a droghoz és az alkoholhoz hasonló feszültségoldó (pót)szerré, „hamburgerszexszé” vált. A nemegyszer csak egy estére szóló kapcsolatokban nem a partnerre, csak saját kielégülésükre figyelnek - ahogy a médiában látták, tanulták.
 Mindezek alapjen világos, hogy ha a nemzet nem akar kollektív szellemi s ebből adódóan néhány évtizedes késéssel fizikai öngyilkosságot elkövetni, nem tűrheti tovább néhány gazdasági érdekcsoport szimpla nyereségvágyból elkövetett folyamatos szellemi kútmérgezését. Ahogy Vass Csaba, a méltatlanul elhallgatott filozófus és médiakutató a probléma lényegére rámutatva kifejti: a kereskedelmi televíziók viszonylag kis befektetéssel, néhány tízmilliárdos reklámbevétel fejében mérhetetlen mentális (sőt gazdasági) veszteséget okoznak, ezért működésük engedélyezése társadalomgazdasági szempontból teljességgel irracionális.
A gyermekeink szellemi fejlődéséért, a magyar kultúra ápolásáért felelősséget érző állampolgárok jogosan várták el, hogy a médiahatóság e - számtalon mérvadó szakvéleménnyel alátámasztott közakaratnak megfelelve az első adandó alkalommal visszavegye a frekvenciahasználat jogát a közbizalommal visszaélő, ígéreteiket példátlan cinizmussal megszegő gazdasági érdekcsoportoktól. Az ORTT (MDF-el kiegészített) kormánypárti többsége azonban tudni sem akart e széles alapokon nyugvó társadalmi igényről, ellenkezőleg, felelőtlen, közveszélyes, korlátolt és erkölcstelen módon újabb öt évre meghosszabbította a koncessziós szerződéseket.
 Hogy a döntés miért közveszélyes, s ebből következően felelőtlen, arra a fentiek után több szót aligha kell pazarolnunk. A döntés azonban nem csupán a következmények szempontjából súlyosan elhibázott, de az indoklása is gyermekded módon korlátolt. Arra hivatkoztak, hogy ha nem hosszabbítanak, a két csatorna kábelre vált, s akkor még azt a szerény, néhány milliárdos koncessziós díjat sem lehet bekasszírozni. Ez az érvelés olyan, mintha a bhopali vagy a sovesói városi tanács az emlékezetes vegyipari katasztrófák után azért engedélyezte volna változatlanul a vétkes üzemek működését, nehogy elessen az iparűzésiadó-bevételtől.
S végül erkölcstelen is a kormánypárti ORTT-többség, mert a kútmérgezést egészen rövidlátó pártpolitikai okok miatt (is) engedélyezte. A kereskedelmi média „hírszolgáltatásának” örök mementója lehet a Fidesz 2002. áprilisi, Kossuth téri - elfogulatlan számírások szerint is legalább nyolcszázezer fős - nagygyűléséről készített RTI.-”tudósítás”, amely több mint két percig a Báthory utca sarkán kódorgó, maroknyi Árpádsávos provokátort mutogatta, s ebben számára ki is merült az esemény hírértéke. Érthető, ha el nem is fogadható, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíciónak hasznos és kedves az ilyen „objektivitás”. Ám hogy e csekélyke előny érdekében eltűrjék, sőt támogassák a kereskedelmi adók lélekmérgező kulturális terrorizmusát, arra nincs mentség.
(A fenti újságcikk az Illuminátusok jelenlegi működésének hatásait tükrözi. / Megjelent a Magyar Nemzetben 2005. október elején)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése