2019. december 9., hétfő

Holokamu szélhámosok













Holokamu szélhámosok




Még azt is Izraelből mondják meg, mivel mehetünk az Eurovízióra: a terrorállam füttyent, a kormány hatósága igazságot cenzuráz


Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete úgy döntött, törölteti a gázai áldozatokra vonatkozó feliratot a Csemer Boglárka háborúellenes száma alatt futó háttérvetítésből. Szól a cenzor: vétó; megtiltom ezt! Mint ismeretes, hazánk Boglárka Wars for Nothing (Háborúk a semmiért) című dalával képviselteti magát a májusi, bécsi Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. A dal nyílt állásfoglalás a világban zajló háborúk ellen, ám üzenete - mily meglepő - nem nyerte el az örökös háborúskodók tetszését. A Wars For Nothing előadásakor ugyanis a háttérben háborús áldozatokról megemlékező szövegsorok futnak, és egy ízben a következő felirat látszik a lány mögött, utalva az izraeli hadsereg népirtó hadműveletére: "2014 – Gáza – az áldozatok kétharmada civil, köztük több mint 500 gyerek." Reméljük, ha nem is akar véget vetni rögtön az elején a karrierjének, legalább csöndben marad, és nem áll elő holnap egy héber hűségesküvel A terrorállamban ez a sor természetesen nem aratott sikert, hiszen amit a zsidók leginkább gyűlölnek a gojokon kívül, az az igazság. Ilan Mor ezért a Nemzeti Hírközlési- és Médiahatósághoz (NMHH) fordult azzal a "kéréssel", hogy a kérdéses sor ne jelenjen meg a bécsi döntőn. Mor szerint a felirat "kényes politikai tartalommal bír". Mármint az ő szempontjukból... Ez még nem is annyira botrányos, mondhatnánk, hiszen minden véreskezű hóhér megpróbálja elfedni bűneit. Az igazi botrány az, hogy a Ynetews.com információi szerint a "magyar" hatóság egyik illetékes tagja rögvest meg is ígérte Mornak, hogy teljesítik a parancsát, és törlik a gyermekgyilkosok szemét bántó feliratot. A Fidesz "nemzeti" államában úgy táncol mindenki, ahogy a gyarmattartók húzzák Az Euróviziós Dalfesztiválon amúgy is kizárhatják a politikai tartalmú üzeneteket közvetítő produkciókat. Igaz, nem garantált, hogy Boglárka ugyanazzal a koreográfiával fog versenyezni Bécsben, mint a magyar Dal című műsorban. Az ügyben megszólalt Rúzsa Magdi is, a zsidó fesztiválok üdvöskéje, hogy ily módon is megszolgálja kenyéradói aprópénzét: azt mondta, "túlzásnak tartja" a háttérben futó adatokat. Mi pedig azt tartjuk túlzásnak, hogy még azt is Izraelből mondják meg, mi szerepelhet egy magyar lány előadásában. (Kuruc.info - HVG korrigálva) Korábban írtuk: Izrael-ellenességgel vádolják a zsidók a magyar eurovíziós dalt Friss: Testvérpárti szerelem: Orbán Budapestre hívta a gyermekgyilkos izraeli miniszterelnököt
Forrás: https://kuruc.info/r/2/140893/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Szól a cenzor: vétó; megtiltom ezt!

"2014 – Gáza – az áldozatok kétharmada civil, köztük több mint 500 gyerek."
Forrás: https://kuruc.info/r/2/140893/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Reméljük, ha nem is akar véget vetni rögtön az elején a karrierjének, legalább csöndben marad, és nem áll elő holnap egy héber hűségesküvel
Forrás: https://kuruc.info/r/2/140893/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

A Fidesz "nemzeti" államában úgy táncol mindenki, ahogy a gyarmattartók húzzák
Forrás: https://kuruc.info/r/2/140893/?honnan=Nemzeti_Hirhalo





"Aki becsapta az egész világot" – új honlap foglalkozik Elie Wiesel szélhámosságaival


A Nobel-békedíjas Elie Wieselt „a világ leghíresebb holokauszt-túlélőjének” nevezik, és ennek megfelelően bárhová is megy szerte a nagyvilágban, ájult tisztelettel fogadják. Wiesel csupán a beszédeiért és a fellépéseiért több százezer dolláros honoráriumhoz jut évente (egy-egy alkalommal akár 25,000 dollárt is besöpör, így aztán jövedelme talán az egymilliót is megközelíti), ezen kívül pedig egy tekintélyes, mindamellett nem túlságosan megerőltető professzori állást is betölt a Bostoni Egyetemen – hat számjegyű fizetésért. Ugyanakkor Elie Wieselt soha nem kérte meg senki arra, hogy bizonyítsa be: valóban az a személy, akinek mondja magát. A szélhámos a Parlamentben - Balog Zoltánék jóvoltából Az Elie Wieselről szóló könyvekben és cikkekben a szerzők rendre elsiklanak a részletek fölött, és pusztán érzelmes eszmefuttatásokkal traktálják olvasóikat a holokausztról, az emberségről és a gyűlöletről. Anita Epstein, a Jewish Daily Forward című folyóirat ez évi június 9-i számában megjelent Miért nem tudok megbocsátani Németországnak? című esszéjének felvezető mondata egy Wieseltől származó, igen csak jellemző mondat. Íme: “Nem tudok, és nem is akarok megbocsátani gyerekgyilkosoknak; arra kérem az Istent, Ő se bocsásson meg.”1 - Elie Wiesel Epsteinre nyilvánvalóan erőteljesen hatott Wiesel gondolkodásmódja, melynek lényege, hogy a holokauszt-legenda fenntartásával ébren kell tartani a gyűlöletet a németekkel szemben, akik kisgyermekeket gyilkoltak. Íme egy másik, Elie Wieseltől származó nevezetes idézet: “Minden egyes zsidónak, valahol a lelke legmélyén, ébren kell tartania a gyűlöletet – a kemény, férfias gyűlöletet – minden iránt, ami német, minden iránt, amit a németek megtestesítenek. Ha másképpen cselekednénk, az a halottaink elárulásával lenne egyenlő.” Elie Wiesel valójában Isten helyébe képzeli magát. Az embereket alaposan rászedték: millióknak beszélték be, hogy úgy tekintsenek rá, mint az Isten legnagyszerűbb teremtményére, olyasvalakire, aki a világi dolgok fölött áll, olyasvalakire, aki képes megítélni az egész emberiséget, sőt, nem csupán képes erre, hanem el is nyerte a jogot az ítélkezésre. Ami pedig ezt a jogot megszerezte neki, az nem más, mint az ő szenvedése abban az egy esztendőben, amikor a koncentrációs táborok foglya volt, valamint „lenyűgöző írásai”, amelyekben elmeséli mindazt, amit állítólag átélt. De hogy Elie Wiesel valóban az auschwitzi „haláltábor”, illetve a buchenwaldi munkatábor foglya volt 1944-45-ben, arra nézve csupán a New York Times írásai, valamint Elie agyonreklámozott könyvei szolgálnak bizonyítékul. Leghíresebb műve az Éjszaka, melyet 1955-ben Buenos Airesben jelentetett meg. Önmagában is érdekes a történet, azonban most fordítsuk figyelmünket a New York Times lapszámai alapján összeállított érdekes kronológiára, melyekből számos következtetést levonhatunk Wiesel hatalmasra gyarapodó vagyonának eredetével kapcsolatban: 1945. május 6-án a New York Times közzétette az immár közismertté vált fényképet Túlzsúfolt hálóhelyek a buchenwaldi fogolytáborban aláírással. Ekkor még a lap nem nevezett meg senkit a képen látható személyek közül. 1983 októberében a fotót ismételten közzétették a New York Times jelentős példányszámban megjelenő vasárnapi magazinjában, az alábbi képaláírással: “1945. április 11-én amerikai csapatok felszabadítják a koncentrációs tábort, a túlélők között ott van Elie Wiesel, aki a későbbiek folyamán felismerte önmagát a fotó közepén, társai között.”2 (Wiesel azt állítja, ezen a megvágott képen ő a felső sorban az utolsó helyen, a fotó szélén van.) Wiesel korábban sohasem mondta, hogy ezen a fényképfelvételen ő is szerepel. Ezen kívül pedig a képen látható állítólagos Elie aligha lehet egy 16 esztendős fiú (márpedig akkoriban Elie annyi idős volt), és nem is hasonlít a róla deportálása előtt készített egyetlen fotóra sem. Azonban a New York Times vasárnapi magazinjának cikkében a következő mondatot olvassuk: „Neve gyakran felmerül a Nobel-díj lehetséges várományosai között, amelyet megkaphat a békéért végzett tevékenysége vagy írói munkásságának jutalmaként is.” Élhetünk a gyanúperrel, hogy Wiesel népszerűsítése egy nagyszabású kampány keretében zajlott. A cél pedig nem volt más, mint hogy megkaphassa a Nobel-díjat. David O’Connell “Elie Wiesel és a katolikusok” című cikkében3 ki is mondta: a New York Times meghamisította a történelmet, amikor azt állította, hogy a nevezetes fényképfelvételen Wiesel látható, aki korábban évtizedeken át azt hangoztatta, hogy április 16-án - tehát azon a napon, amikor a fotó készült - a láger kórházában tartózkodott. 1986. október 14-én bejelentik, hogy Elie Wieselnek ítélték a Nobel-békedíjat. 1986. november 2-án a New York Times ismételten közzéteszi a buchenwaldi foglyokról készült híres, alaposan megkurtított fényképfelvételt, az alábbi képaláírással: „ Elie Wiesel, a Nobel-békedíj kitüntetettje, (a felső sor jobb szélén) a buchenwaldi koncentrációs táborban 1945 áprilisában, amikor a lágert felszabadították az amerikai csapatok.”4 1987. január 4-én a New York Times tévesen írja, hogy Wieselt a háború alatt „kiszabadították Auschwitzból”.5 1988. január 18-án a New York Times megemlékezik Wieselnek Auschwitzban akkoriban tett látogatásáról: “Mr. Wiesel Auschwitzban raboskodott, és tanúja volt ott apja és egyik nővére halálának”.6 Azonban Wiesel saját beszámolója szerint (dokumentumokkal persze nem támasztotta alá állításait) az apja Buchenwaldban hunyt el (betegségben – a szerkesztő megj.). Természetesen a New York Times pontosan tisztában van azzal, hogy Auschwitz a „kulcsszó”, amit az olvasók azon nyomban az ún. holokauszthoz kötnek. Buchenwald neve kevésbé cseng ismerősen. 1987. június 3-án a Chicago Tribune egy fotót közölt Wieselről, amelyen hősünk két másik férfi társaságában az alaposan felnagyított nevezetes fotó előtt áll, és arra a személyre mutat, aki állítólag saját maga. A képaláírás a következő: “A Nobel-békedíjas Elie Wiesel egy saját magáról készült fényképre mutat, amelyet egy német katona készített az auschwitzi koncentrációs táborban 1945-ban. A fotó a Franciaországban található Lyoni Holokauszt Emlékmúzeum gyűjteményének része.”7 1995. április 21-én Wiesel a német Die Zeit című hetilapnak nyilatkozva azt mondta, hogy az elhíresült képet a tábor felszabadulásának másnapján készítették, vagyis április 12-én, nem pedig április 11-én, mint korábban ő azt mondogatta. (Valójában április 16-án született a felvétel.) Wiesel az alábbi kijelentést tette: “A fotót a láger felszabadulásának másnapján egy amerikai katona készítette a buchenwaldi gyerektáborban. A kép idősebb embereket mutat. Azonban ezek az idősebbnek látszó foglyok valójában 15 és 16 évesek voltak, akárcsak én.”8 Sokat lehetne még mesélni a kép történetéről, azonban legyen elég ennyi. A Wiesel állításait cáfoló bizonyítékok: 2009 márciusában egy magyar zsidónak, Grüner Miklósnak Wiesel szélhámoskodásait taglaló cikke megjelent az interneten, mégpedig Henry Makow weboldalán9, aki egy magyar hírportálról vette át az írást (azaz tőlünk, lásd a lenti kapcsolódókat - a szerk.).10 Természetesen a cikk megjelenése a médiában semmiféle visszhangot nem keltett, noha Grüner Auschwitzból, illetve Buchenwaldból származó dokumentumokkal támasztotta alá állításait, beleértve azokat az iratokat, amelyek kétségtelenül bizonyítják, hogy ő maga mindkét lágerben raboskodott. 2003 januárjában Grüner svédországi otthonából kiadott egy „a világhoz intézett sajtóközleményt”, amely az alábbiakat tartalmazta: “A-7713 számú, Elie Wiesel nevű fogoly sohasem létezett, és az az ember, aki „Elie Wieselnek” adja ki magát, és azt állítja, hogy a lágerben az A-7713-as számot kapta, jól tudja, hogy ez a szám valaki másé volt, tehát az illető a legrosszabb fajtából való szélhámos. Fenti állításaimat én, Nikolaus Grüner, egykori A-11104-as számú fogoly, bizonyítékokkal tudom alátámasztani.”11 2006-os sajtóközleményében Grüner az alábbi megállapításokat tette: “Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy az 1986-ban Nobel-békedíjjal kitüntetett ‘Elie Wiesel’ elrabolta Lazar Wiesel A-7713-as fogoly személyazonosságát, aki 1913-ban Magyarországon, Máramarosszigeten született. Azt is kijelentem, hogy Auschwitz és Buchenwald archívumaiban semmiféle olyan dokumentum nem létezik, amellyel bizonyítani lehetne, hogy az A-7713-as számon ‘Elie,’ nevű személyt valaha is fogolyként regisztráltak volna bármelyik német koncentrációs táborban.”12 Grüner meglehetősen egyértelmű és meggyőző bizonyítékokat hoz fel állításai alátámasztására, melyek egyébként megszerkesztett formában megtalálhatók Carlo Mattogno-nak az Inconvenient History Revisionist Blogon ez év február 24-én, illetve március 26-án nyilvánosságra hozott két tanulmányában13. Az egyik fontos információ, ami a két írásból kiderül, hogy Elie Wiesel 1928. szeptember 30-án született. A másik pedig, hogy az A-7713-as azonosító számot Auschwitzban május 24-én adták ki (1944-ben), csakhogy Elie Wiesel Éjszaka című könyvében azt írja, hogy május 28-a után deportálták őt „Sighet”-ről (Máramaros), sőt, az is lehetséges, hogy csak június 3-át követően. A legmegsemmisítőbb érv azonban számomra az Auschwitzi Emlékmúzeum archívumából származó nyilvántartó lapok és más hivatalos dokumentumok, amelyek alapján világosan kitűnik, hogy az 1913. szeptember 4-én született Lazar Wiesel azonosítási száma (amelyet a karjára is tetováltak), A-7713, testvére, Abraham pedig, aki 1900. október 10-én látta meg a napvilágot, az A-7712-es számot kapta Auschwitzban. Wiesel viszont azt állította, hogy az A-7712-es számon az apját, Slomót regisztrálták, akivel együtt volt a lágerben. Azonban a dokumentumok nem igazolják Wieselnek az apjával kapcsolatos beszámolóit. Mint ahogyan két nővéréről sem áll rendelkezésre dokumentum. Állítólag mindkét nővére túlélte az auschwitzi „haláltábort”. De ha Wiesel buchenwaldi tartózkodását vesszük górcső alá, akkor is hasonló ellentmondásokba ütközünk. Elie Wieselnek, mint az ”auschwitzi és buchenwaldi táborok túlélőjének” állításait immár egyértelmű bizonyítékok sokasága cáfolja, melyeket meg lehet szemlélni és tanulmányozni lehet egy újonnan létrehozott honlapon: www.eliewieseltattoo.com Perge Ottó – Carolyn Yeager nyomán

Lábjegyzetek [1] Jewish Daily Forward, 2010. június 9. http://forward.com/articles/128652/ [2] Samuel G. Freedman, “Bearing Witness: The Life and Work of Elie Wiesel,” NYT, 1983. okt. 23. [3] “Elie Wiesel and the Catholics,” Culture Wars, 2004. november [4] Martin Suskind, “A Voice from Bonn: History Cannot be Shrugged Off,” NYT, 2 1986. november 2. [5] “A Survivor’s Prize,” NYT, 1987. január 4. [6] “Wiesel and Walesa Visit Auschwitz,” NYT, 1988. január 18. [7] “Elie Wiesel and the Catholics,” ugyanott [8] “1945 und Heute: Holocaust,” Die Zeit, 1995. április 21. [9] http://www.henrymakow.com/translated_from_the_hungarian.html [10] http://kuruc.info/r/6/36390/ [11] Nikolaus Grüner, Stolen Identity, Stockholm, 2005-2006. [12] Grüner, ugyanott [13] Carlo Mattogno, ”Elie Wiesel: ‘The Most Authoritative Living Witness’ of The Shoah?” http://www.revblog.codoh.com/2010/02/elie-wiesel-the-most-authoritative-living-witness-of-the-shoah/; ”Elie Wiesel: New Documents” http://www.revblog.codoh.com/2010/03/elie-wiesel-new-documents/

Kapcsolódó: - Kicsoda Elie Wiesel? - Carlo Mattogno írása a holoszélhámosról

  • "A magát Elie Wieselnek mondó személy hamis személyazonossággal érkezik Magyarországra"
  • - Egy cégéres hazudozó: Elie Wiesel
  • - "A világnak meg kell tudnia: Elie Wiesel szélhámos"
    Forrás: https://kuruc.info/r/6/63744/?honnan=Nemzeti_Hirhalo






világnak meg kell tudnia: Elie Wiesel szélhámos"



A nyíregyházi holokauszt-túlélő bizonyítja: a Nobel-békedíjas nem az, akinek mondja magát. Járt az FBI-nál is és jelentette: ez az Elie Wiesel egy szélhámos. Itt 14 napot kértek – ám soha többé nem reagáltak semmiféle megkeresésre - áll a Haon cikkében, folytatását alább közöljük, s bár van benne egy-két furcsaság, mint hogy az alany édesanyját "vitték egyből a krematóriumba", meg hogy Auschwitz haláltábor lett volna (bár ezt az interjút lejegyző újságíró biggyeszti oda, aki egyébként más hibákat is vét), azért enyhén szólva érdekes a történet, és újabb kegyelemdöfés lehet a holokamu-mítosz nemzeteket gúzsba kötő légvárának.  Életének elmúlt húsz évét arra áldozta, hogy kiderítse: mi lett a sorsa az auschwitzi haláltáborban megismert barátjának, a Máramarosról elhurcolt, akkor 31 éves Lázár Wieselnek, és hogyan került az ő tetovált azonosító száma, az A-7713 ahhoz az emberhez, akit a világ Elie Wiesel néven ismert meg, s aki 1986-ban Nobel-békedíjat kapott... Grüner Miklóst 1944-ben deportálták Nyíregyházáról családjával együtt, s amikor sorra elveszítette a családtagjait, a Wiesel-fivérek mentették meg az életét a táborban. A szabadulás után majd' negyven évvel, 1986-ban hívták Svédországba, hogy találkozzon régi barátjával, Lázárral, azaz Elie Wiesellel, de a férfi idegen volt. Hiába jelentette ki mindenkinek, hogy ez a személy nem azonos az igazi Lázárral, senkinek nem volt módjában meghallgatni az igazságot. Grüner Miklós sajátos magánnyomozásba kezdett, az összegyűjtött anyagot könyvben adta ki. Nobel-békedíjas hamis személyiséggel – Egykori jótevőjét és barátját, Lázár Wieselt kereste az elmúlt húsz évben a nyíregyházi születésű Grüner Miklós, aki Auschwitz poklából megmenekülve döbbenten szembesült azzal: Lázár nevén egy idegen férfi vált világhírűvé. A kutatás történetét megosztotta velünk. – A családommal együtt 1944-ben deportáltak, én akkor még 15 éves voltam. A nyírjesi gyűjtőhelyről kerültünk '44 májusában az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborba, dacára annak, hogy azt ígérték: Magyarországon maradunk kényszermunkára. Anyámat és az öcsémet azonnal kiszelektálták, ami annyit jelentett, hogy őket rögtön a krematóriumba vitték. Apámmal és a bátyámmal számot kaptunk, amit betetováltak a bal alkarunkba és átkerültünk a Buna nevű gyárba. Nagyon nehéz munkát végeztünk, apám hat hónapig bírta, aztán őt is kiszelektálták – avat a történet fájdalmas előzményeibe Miklós bácsi. A bátyámat nem sokkal ezután átvitték Mauthausenba – folytatja –, így egyedül maradtam. Ekkor fordultam segítségért apám barátaihoz: Lázár és Ábrahám Wieselhez. Lázár 1913-ban született és az azonosító száma az A-7713-as volt (az 1900-ban született Ábrahámé az A-7712), s amikor látták, hogy egyedül maradtam, a pártfogásukba vettek, törődtek velem, amennyire a körülmények megengedték. Lázárral szabadultam, ami szintén összekovácsolt bennünket: a németek visszavonulásával előbb Glivicébe meneteltették a tábort 1945 hófúvásos januárjában, rengetegen meghaltak az erőltetett menetelésben. Három hónap múlva nyitott marhavagonokba zsúfoltak minket, de mire elértük Buchenwaldot, az emberek több mint fele meghalt, köztük Ábrahám is. Egy idegen férfi Itt voltunk 1945. április 8-ig, itt szabadítottak fel minket a bevonuló amerikai csapatok. Én rajta is vagyok azon a fényképen, amelyet a táborról készítettek és bejárta a világot. Megvizsgáltak, nem nyomtam 30 kilót sem és tüdőbajt is megállapítottak nálam. Egy svájci szanatóriumba küldtek, ahol meggyógyítottak, majd Ausztráliában telepedtem le, míg bátyám Svédországban talált munkát és otthont. Egy dél-svédországi újságtól 1986-ban kaptam egy telefonhívást, hogy nem akarok-e találkozni egy régi barátommal, Elie Wiesellel? Még a repülőjegyet is kifizetik. Először nem értettem, kiről beszélnek, de mondták: hát ő az a Lázár Wiesel, aki A-7713-as számmal volt a rabtársam. Nagyon megörültem és repültem Svédországba 1986. december 14-kén, de döbbenten láttam: egy idegen férfi áll előttem, aki magyarul nem is tudott, az angolt is erős francia akcentussal beszéli. Tíz percen belül vége is lett a találkozónak. Búcsúzóul azért még dedikált nekem egy könyvet, az „Éjszaka” című művet, amelyről azt mondta: ő írta. Elfogadtam, de jeleztem mindenkinek: ez az ember nem az, akinek mondja magát. A kérdés nem hagyott nyugodni: az A-7713-as szám Lázár karján volt. Hogy került ez Elie Wieselhez, aki viszont senkinek nem volt hajlandó megmutatni az ő karját, mondván: az az ő teste, nem mutogatja senkinek? Egyszer tett kivételt egy izraeli sztárújságíróval, neki is csak egy szempillantást engedve, aki annyit mondott nekem: a számot nem tudta kiolvasni, de azt látta, hogy nem tetovált jel. Húsz évig kutattam, ahol csak tudtam, s kiderítettem: a magát Elie Wieselnek nevező személy soha nem is volt koncentrációs táborban, mert nem szerepel a hivatalos nyilvántartásokban. A világhírű könyvet 1955-ben Lázár, az én egykori barátom adta ki Eliezer néven Párizsban és „A világ hallgat” címmel. Ezt írták át 1958-ra „La Nuit” címmel franciára és „Night” címmel angolra Francois Mauriac (szintén Nobel-díjas író) közreműködésével – de ekkor már a 250 oldala eredeti könyv csak 115 oldal volt, és Elie Wieselt tüntették fel szerzőként. Ez lett világsiker, 10 millió példányt adtak el belőle, s 1986-ban Nobel-békedíjat is kapott érte. Egy sor elismerés követte ezt, Elie Wiesel megkapta többek között a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztjét 2004-ben, lord lett Angliában. Mindeközben Lázár barátomnak egyszerűen nyoma veszett, pedig az egész világon kerestettem. Az FBI sem válaszolt Elie Wiesel soha többé nem akart velem találkozni. Sikeres, gazdag ember lett, aki 25 ezer dollárért tart egy 45 perces előadást. A hivatalos szervek sem akartak hallani az egész történetről. Megkerestem az Amerikai Bevándorlási Hivatalt, ahol nincs nyilvántartásban se Lázár, se Elie Wiesel. Jártam az FBI-nál is és jelentettem: ez az Elie Wiesel egy szélhámos. Itt 14 napot kértek – ám soha többé nem reagáltak semmiféle megkeresésre. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia is agyonhallgatta a történetemet, az amerikai és a svéd sajtó is érdektelenséget mutatott. Sőt... Névtelen telefonhívások érkeztek: könnyen kaphatok egy golyót, ha nem hagyom abba, de én már jártam a halál torkában, nem félek, és egyébként is négy országban helyeztem letétbe kéziratokat és olyan dokumentumokat, amelyeket váratlan elhalálozásom esetén nyilvánosságra hoznak. Hát megúsztam eddig, a világnak azonban meg kell tudnia: Elie Wiesel szélhámos. Én, a nyíregyházi fiú visszatértem, és elmondom az igazságot – zárta a fölöttébb furcsa történetét Grüner Miklós, aki ez egészet megírta egy könyvben „Egy lopott Nobel-díjazott személyazonosságának története” címmel. 


Kapcsolódó:
  • A holokamu-mondavilág újabb csodás darabja: zsidómentő meztelen tündérek a gázkamrában
  • - A holokamu-mondavilág 24 gyöngyszeme
  • - Megkésett karácsonyi ajándék: újabb holokamu-mesét lepleztek le
  • - Újabb zsidó hololufit leplezünk le: közönséges hamisítvány Feldmájerék gázkamra-tervrajza
  • - Dokumentum: így lopott pénzt, színdarabot, hírnevet és adott szót a holomesemondó
  • - Újabb kamukausztregényről derült ki: hamisítvány - mindegyik az - David Cole a hazug holomítoszról - halottgyalázás vagy igazságkeresés?

  • Forrás: https://kuruc.info/r/6/36390/





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése