2019. december 9., hétfő

Ki itt a terrorista.





























Ki itt a terrorista.




Budaházyné Trencsányi Bernadett
nyílt levele Lendvai Ildikóhoz


Forrás: https://kuruc.info/r/2/57996/

A médiában elhangzott nyilatkozatára szeretnék reagálni, melyben felszólította Morvai Krisztina EP-képviselőt, hogy mondjon le, ezen kívül férjemet, Budaházy Györgyöt is megszólította. Mivel férjem számára nem adatott meg a válaszadás lehetősége a diktatúra börtönében, így én, a felesége reagálok az elhangzottakra.
Ön nyilatkozatában ezt mondta: „… nem képviselheti az EP-ben az országot egy olyan ember, aki védelmet kér a megalapozott gyanú szerint egy terrorista halálbrigád …” Először is ön hihetetlen mértékű tudatlanságról tesz tanúbizonyságot, ugyanis az 1949. évi XX. törvény 57.§ (3) szerint „a büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga.
A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.” Igen, ez a sztálinista Alkotmányban van leírva, de gondolom ezzel nem okoztam nagy meglepetést önnek, hiszen ez a bekezdés régen szúrhatja az ön és elvtársai szemét, hogy csak úgy nem vehetik el a szabadságát egyetlen magyar állampolgárnak sem, aki ki meri mondani, ami a lelkét nyomja.
Ezért kell tartani egy koncepciós eljárást a nyomozóhatóságok koholta vádak alapján. Ön az alig öt százalékot átlépő párt nevében veszi elő a terrorkártyát a partvonalról, mint annak idején a „rendszerváltozás” előestéjén Grósz Károly, aki a „fehérterrorral” riogatott.
Ha már a múltba révedtem, akkor hoznék is néhány példát az ön vádjaira azzal kapcsolatban, ki is védelmez terroristákat és halálbrigádokat, akikről ezen állítás be is igazolódott.
Kicsit fel is frissíteném az ön mára már megkopott tudását, mert régen volt 1972, mikor is ön magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett.
Először is nézzük meg az ön és pártja által képviselt ideológiának a „terrorista halálbrigádjait,” ezeknek a számlájára „A kommunizmus fekete könyve” (Le Livre noir du communisme, Párizs, 1997. november) szerint, a könyv tudományos adatai alapján „ ... a kommunizmus számlájára mintegy 100 millió áldozat írható.” S ezek csak a halálos áldozatok! 100 millió!
Persze, önnek ehhez a számhoz semmi köze, hallom a választ.
Ne felejtsük el, hogy ön tagja volt 1974-től a Magyar Szocialista Munkáspártnak és 1974-től a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága kulturális osztályán, majd 1984-től 1989-ig a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tudományos, közoktatási és kulturális osztályán dolgozott előbb munkatársként, majd alosztályvezetőként, 1988 és 1989 között osztályvezető-helyettesként. Vessük ezen időszakot, vagyis az ön párttagságának kezdetétől napjainkig terjedő időszakot egy kicsit górcső alá, hátha eljön a megvilágosodás. Ebben az időben nem is egy politikai okok miatt elítélt tölti jogerősen kiszabott szabadságvesztését a kádári diktatúra börtöneiben egészen 1990-ig.
Lássuk most azt, hogy a Kádár-diktatúra milyen kapcsolatokat is ápolt palesztin „terrorista halálbrigádokkal”. Akiknek nem adott át fegyvert és információt, a „guruló dollárokat” már meg sem említem, de az 1975-ben Bejrútban lelőtt Malév TU-154 esetét sem. Mielőtt még azt állítaná, baleset volt: „Metes György: … később be is bizonyosodott, hogy lelőtték a repülőt, hiszen semmiféle kényszerhelyzeti, vészhelyzeti jelzést nem adott, egyszerűen fölrobbant a levegőben és eltűnt.” Gondolom, Carlos-ról, a Sakálról is csak a kalandfilmben hallott és nem igaz az, hogy Magyarországon pihente ki a fáradalmait a Kádár-diktatúra hathatós együttműködésével egy-egy gyilkosság sorozata után, amelyet a Coca-Cola mámorban fetrengő kapitalisták ellen követett el, és aki a Dunakanyarban csak a táj szépsége miatti örömében lövöldözött.
1985. december 27-én a bécsi repülőtéren 3 állig felfegyverzett terrorista megtámadta az izraeli légitársaság gépére várakozó utasokat, köztük 6 magyart. A támadók néhány másodperc alatt több kézigránátot dobtak a tömegbe, és több mint ezer lövést adtak le rájuk. A támadásban 3 magyar sérült meg. A 3 tunéziai támadó Damaszkuszból utazott ide Budapesten keresztül. A támadók a lövöldözés után a mélygarázsba menekültek és autóval hagyták el a helyszínt. Kihajtottak az autópályára, ahol Hegyeshalom felé fordultak. Minő véletlenek sorozata, talán védelmet reméltek a kádári-diktatúrától?
Most haladjunk kissé, mert elérkeztünk 1989-hez. Az ezek után történt robbantásokat mellékletként csatoltam, mert annyi van. Tudom, nem mind az MSZP regnálása alatt történt, de ami az alatt volt - beleértve a Parlament ajtajánál történt robbantást is - mindegyiknek ismeretlen a tettese a mai napig. Persze suttogtak szerb és szlovák titkosszolgálati „terrorista halálbrigádokról”, de ilyen szóbeszédnek ugye ön sem ül fel? De lássuk csak, az MSZP, melynek ön is a tagja, milyen kapcsolatokat is ápol, illetve mikor önök bitorolták a hatalmat, milyen kapcsolatokat is építettek ki azzal az állammal, mely törvényre és gyakorlattá emelte az állami szintű „terrorista halálbrigádokat”? Nos, melyik is ez az állam? Amely államnak annyi a bűne, hogy nem külön mellékletben, hanem külön fűzve kellene eljuttatnom önnek. Mely állam vérben jött létre és mai napig vérben gázol, de a bukása is vérben fog végződni? Annak az államnak, melynek vezetői „terrorista halálbrigádok” vezetői voltak vagy a katonaságuknak csúfolt „terrorista halálbrigádok” vezetői voltak. Akik idegen, szabad és független országokban raboltak el állítólagos háborús bűnösöket. Akik idegen, szabad és független országban lőttek le egy pincért. Az utolsó ilyen akciójukat 1992-ben szüntették be, mely a Müncheni Olimpia óta folyt. A lelőtt MALÉV-gépről már ejtettem szót. Hány ENSZ-határozatot nem tart be ez a „terrorista halálbrigád” állam? Mely állam az összes szomszédjával háborúzott megalakulása óta, mely állam palesztin, ENSZ-felügyelet alatt álló iskolát lőtt foszfor gránáttal? Mely állam állampolgárai nemrég egy szabad és független ország szállodájában öltek meg egy embert hamis útlevelet használva? Ezzel a „terrorista halálbrigád” állammal nem volt diplomáciai kapcsolata a Magyar Népköztársaságnak? Hogyhogy? Talán önök fajgyűlölők? Vagy a világon mindenütt utálják ezt a „terrorista halálbrigád” államot? Ön ennek a „terrorista halálbrigád” államnak a vezetőivel parolázik?
Vagy említhetném a Szovjetunió vezetőit, akiknek, gondolom, szintén a kedvében járt és biztos vagyok benne, hogy a felszabadulásról nem is hallott. Nem beszélve Horn elvtársról, tőle személyesen hallgathat visszaemlékezéseket az ön pártjának a „terrorista halálbrigádjairól.” Persze ha megismeri önt. Olyan rég múlt dolgokat meg fel sem hoznék, mint 1919. és a patkánylázadás, ha nem tudná, ez a mostani elnevezése az önök és pártja által dicsőített 133 napnak.
És még az én férjem a „terrorista halálbrigád” vezetője? Kérem, sorolja föl azoknak a személyeknek a nevét, akik az én férjem által vezetett „terrorista halálbrigád” tevékenysége következtében vesztették életüket! Mi, magyarok végre felemeltük a fejünket. Egy ember elesik, százak állnak a helyére.
Ne a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregtől féljen, ami az emberek véleménye szerint kormányközeli játszadozás.
Hanem attól, mikor felelnie kell majd az elmúlt húsz év hazaárulásáért, és a nyomozóhatóság beidézi önt a Pongrátz Gergely Számonkérő Központba. Még nem késő, javaslom önnek, tegyen bátran feljelentést, hogy a kádári diktatúra hogyan is segítette a külföldi „terrorista halálbrigádokat.”
Még nem késő, ezen bűncselekmények nem évültek el.
Diósd, 2010. április 9.

Budaházyné Trencsányi Bernadett

Melléklet a nyílt levélhez

1989. február 17.
  • Budapesten este hat óra után a kelet-nyugati metró szerelvényének egyik kocsijában az Astoria állomás és a Deák Ferenc tér között házilagos kivitelezésű bomba robbant. Személyi sérülés nem történt, de jelentős anyagi kár keletkezett.
  • 1991. december - Budapesten a Ferihegyi úton oroszországi, Izraelbe kivándorló zsidók autóbusza mellett robbant fel egy közeli autóba rejtett robbanószerkezet, súlyosan megsebesítve két magyar rendőrt és a busz négy utasát. A támadást a Vörös Hadsereg nevű terrorszervezet vállalta.
  • 1994. június 1. - Szegeden a Rókus templom ajtajában egy idős nő egy műanyag zacskót talált, azt betette a közeli buszmegálló szeméttartójába, ami öt perccel később felrobbant. Egy nő a repeszektől súlyosan megsérült.
  • 1994. június 11. - Budapesten egy időzített szerkezettel berobbantották az Országház 19-es kapuját. Személyi sérülés nem történt, a kapun kívül jelentős kár nem keletkezett a Parlamentben.
  • 1994. július 23. - Budapesten a Mátyás-templom Halászbástya felőli traktusán bomba robbant. Személyi sérülés nem történt, de jelentős anyagi kár keletkezett.
  • 1995. december 26. - Gyúlékony anyaggal töltött palackot dobtak be ismeretlen tettesek a szegedi Tátra téri római katolikus templom ablakán. A keletkezett tűz több százezer forint kárt okozott a templom orgonájában.
  • 1996. október 5. - Bomba robbant Piliscsabán a főutcán egy Budapest-Esztergom között menetrend szerint közlekedő Volánbuszon. Három utas súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg.
  • 1996. október 9. - Budapesten a Zsinagóga közelében, a Wesselényi utcában felrobbant egy műanyag szeméttároló. A szétszóródó daraboktól senki sem sérült meg.
  • 1996. december 4. - Budapesten a Rákóczi út 8/b. számú házban lévő Patyolat üzlet előtt robbanás történt. A robbantást poroltóból házilag készített csőbomba okozta.
  • 1997. február 9. - A XIV. kerület Rákosfalva park 1-5. szám alatt lévő szolgáltatóház bejáratánál csőbomba robbant. Megrongálódott az épületben lévő MSZP-iroda és könyvtár bejárata.
  • 1997. március 10. - Csőbombát találtak az SZDSZ XVI. kerület Köztársaság utca 6-8. szám alatti irodájának ablakában. A tűzszerészek a beállított idő előtt két perccel hatástalanították. 1997. április 21. - Házilag készített, kisebb erejű pokolgép robbant Újpesten, az MSZP irodájának bejáratánál. Személyi sérülés nem történt.
  • 1998. február 24. - A balatonföldvári Hotel Family szálloda udvarára négy jugoszláv gyártmányú kézigránátot dobnak.
  • 1998. március 8. - Molotov-koktélt dobnak az SZDSZ hódmezővásárhelyi képviselőjelöltje, Kecskés Ákos szeméttárolójába.
  • 1998. március 11. - Bomba robban Budapesten, a Király utca és a Nagykörút sarkán lévő Halló bár előtt. Egy személy könnyebb sérülést szenved.
  • 1998. március 12. - A Független Kisgazdapárt Belgrád rakparti székháza előtt robbanószerkezetet találnak egy nejlonzacskóban. A szerkezetet hatástalanítják.
  • 1998. március 16. - Robbantás történik Torgyán József, az FKGP elnökének rózsadombi társasházi lakásán. Személyi sérülés nincs, de a lakás, az elnök fiának ügyvédi irodája és a környéken lévő gépkocsik megrongálódnak.
  • 1998. április 10. - Budapesten a Dembinszky utcában felrobbantanak egy külföldi állampolgár tulajdonában lévő Mercedest. A környező házak ablakai betörnek, a közelben parkoló autók megsérülnek.
  • 1998. április 24. - Budapesten, a Király utcában felrobbantják Hafez Ismail egyiptomi állampolgár Mercedes típusú autóját. Három járókelő és a mentési munkálatok közben egy tűzoltó megsérül.
  • 1998. május 1. - Szájer Józsefnek, a Fidesz alelnökének Futórózsa utcai lakása előtt pokolgép robban. Sérülés nincs.
  • 1998. május 5. - Budapesten a Hunyadvár utca egyik házának kertjébe valószínűleg jugoszláv gyártmányú kézigránátot dobnak be. Senki nem sérül meg.
  • 1998. május 6. - Felrobbantanak egy Mercedes típusú személygépkocsit Budapesten Gidófalvy utcában.
  • 1998. május 7. - Jugoszláv gyártmányú kézigránátot dobnak be az Újpalotai út egy parkolójába. Négy személygépkocsi és három tehergépkocsi megrongálódik.
  • 1998. május 11. - Budapesten a Kalóztanya sörözőben történt robbanáskor négy személy - közöttük a söröző két alkalmazottja - könnyű sérülést szenved, a környékbeli ablakok betörnek, és az utcán parkoló több gépkocsi megsérül.
  • 1998. május 16. - Budapesten az Andrássy út 112. szám alatt álló Made Inn Music Club diszkóban robbanás rongálja meg az épület kerítését, illetve a diszkó hátsó részét.
  • 1998. május 18. - Budapesten a Búza utcában Molotov-koktéllal felgyújtják az átépítés alatt található Új Sárkány éttermet.
  • 1998. május 22. - Felrobbantják egy játékautomatával foglalkozó vállalkozó élettársának Audi személygépkocsiját Csepelen a Rakéta utcában. Három autó teljesen kiég és további hét megsérül.
  • 1998. május 24. - Budapesten a Nagytétényi út és a Dózsa György út sarkán az MDF kerületi irodája előtt robbantás történik. Két személy könnyebben megsérül.
  • 1998. június 10. - Budapesten a Ferdinánd-hídon egy Ford Escort típusú személygépkocsi alatt szerkezet robban, személyi sérülés nincs.
  • 1998. június 14. - Kézigránát robban Debrecenben egy családi ház kertjében. A robbanás személyi sérülést nem okoz.
  • 1998. június 15. - Nagy erejű robbanás történik Győr-Szentivánon, a Cuki presszónál. Személyi sérülés nincs.
  • 1998. június 15. - Pokolgép robban a Fidesz Lendvay utcai székházában egy magasföldszinti erkélyen. Az épület megrongálódik.
  • 1998. június 20. - Pokolgépet dobnak a Szombathelyi Erdészeti Rt. sárvári irodaházának udvarára. A szerkezet felrobban, személyi sérülés nincs.
  • 1998. június 23. - Szentesen Molotov-koktélt dobnak egy vállalkozó családi házára, személyi sérülés nincs, az anyagi kár értéke mintegy 6 millió forint.
  • 1998. június 25. - Molotov-koktélt dobnak Budapesten egy Nagyszőlős utcai ház magasföldszinti erkélyére. Személyi sérülés nincs.
  • 1998. július 2. - A budapesti Aranykéz utcában egy ott parkoló Polski Fiat 126-os gépkocsi alatt nagy erejű pokolgép robban. 4 ember meghal, több mint 20-an megsérülnek, köztük külföldi állampolgárok is. A merénylet célpontja és egyik áldozata a Boros Tamás néven ismert vállalkozó. Ez az első eset, hogy járókelők is áldozatul estek az alvilági leszámolásnak.
  • 1998. augusztus 18. - Egy Porsche személygépkocsi menet közben robban fel a dél-budai tehermentesítő úton. A gépkocsi vezetője, egy százhalombattai vállalkozó életveszélyes sérülést szenved.
  • 1998. december 10. - Budapesten egy Daewoo típusú személygépkocsi alatt szerkezet robban, de személyi sérülés nincs.
  • 1998. december 11. - Budapesten a Semsey Andor utcában egy családi ház ajtajához, illetve a XV. kerületi Szűcs István utca egyik udvarán parkoló autóra Molotov-koktélt dobnak.
  • 1998. december 24. - Budapesten a Rózsa utca egyik lakásánál Molotov-koktél robban, személyi sérülés nincs, az anyagi kár csekély.
  • 1999. január 10. - Budapesten a XVIII. kerületi Zilah utcában Molotov-koktélt dobnak egy parkoló VW Golf gépkocsira. Személyi sérülés nincs.
  • 1999. január 11. - Baján a városi bíróság előtti téren kézigránát robban, személyi sérülés nincs.
  • 1999. április 19. - Szentendrén a Cinke utcában egy kukába rejtett ismeretlen gyártmányú bomba robban. Csüllög Zsigmond, a ház tulajdonosa a lábán és az oldalán sérül meg.
  • 1999. június 11. - Budapesten, a X. kerületi Kőér utcai Spartacus Sportpálya büféje előtt - rádió távirányítású szerkezettel - felrobbantanak egy ott parkoló motorkerékpárt. Hárman megsérülnek.
  • 1999. június 12. - Budapesten, a Klapka György utcában egy családi ház udvarán robbanás történik. Senki nem sérül meg, de az anyagi kár jelentős.
  • 1999. június 14. - Budapesten, a Bethlen Gábor utcában egy Mercedes személygépkocsi csomagtartója alatt szerkezet robban. A ház egyik lakója könnyebb sérülést szenved, az anyagi kár jelentős.
  • 1999. augusztus 1. - Budapesten a XXI. kerületi Zöldfa utca 2. számú háza előtt rálőttek és Molotov-koktélt dobtak egy parkoló fehér színű Fordra, mely kigyulladt.
  • 1999. augusztus 12. - Ismeretlen tettes Molotov-koktélt dobott a főváros III. kerületében, a Naplemente utcában egy családi ház udvarára. Az anyagi kár több mint másfél millió forint.
  • 1999. november 1. - Az érdi Gépház utcai lakókocsi-telepen lép működésbe egy robbanószerkezet, személyi sérülés nincs, az anyagi kár másfél millióra tehető.
  • 1999. november 30. - Egy székesfehérvári vállalkozó Mercedes típusú gépkocsija alá rejtett szerkezet robban fel. Személyi sérülés nincs.
  • 1999. december 16. - Ismét egy székesfehérvári vállalkozó a célpontja egy robbantásos merényletnek, a vállalkozó lakása elé helyezett szerkezet viszonylag kis detonációjának következtében senki sem sérül meg és az anyagi kár sem jelentős.
  • 1999. december 27. - Budapest VIII. kerületében álló Rezső téri ház udvarán robban kézigránát. A házban található többek között az Élet és Irodalom című hetilap szerkesztősége is. Személyi sérülés nincs, az anyagi kár csekély.
  • 2000. január 24. - Baján egy vállalkozó lakása előtt robban kézigránát. A vállalkozót az eset előtt megfenyegették. Személyi sérülés nem történt és az épület sem rongálódott meg.
  • 2000. március 5. - A XII. kerületi Jagelló utcában található autókereskedésébe robbanószerkezetet dobnak. Sérülés nincs, egy autó megrongálódik.
  • 2000. június 8. - A IV. kerületi Labdaverő utca egyik családi házának kertjébe dobnak be kézigránátot. Sérülés nem történik. 2000. június 23. - A belvárosi Galamb utcában robbanás történik, melynek következtében két személygépkocsi teljesen kiég, egyben pedig jelentős kár keletkezik.
  • 2000. június 29. - Budapesten a Páva utcában felrobbantanak egy Mercedest. A támadáshoz Molotov-koktélt használt az elkövető.
  • 2000. július 28. - Debrecenben két Molotov-koktélt dobnak egy piacra. Személyi sérülés nem történik.
  • 2000. augusztus 15. - A soltvadkerti Nógrádi-ház előtti utcaszakaszon két kézigránát robban. Személyi sérülés nem történik. A ház lakói az olajügy érintettjei.
  • 2001. április 28. - Budapesten egy II. kerületi használtautó-kereskedés ellen követnek el robbantásos merényletet. Személyi sérülés nem volt, két autóban keletkezett kisebb kár.
  • 2001. május 3. - A Budaörsi úton tizenegy gépkocsi sérül meg egy robbantásos merénylet következtében.
  • 2001. június 18. - Pokolgépes merényletet hajtanak végre egy távirányítású robbanószerkezettel a Dembinszky utca 10-es számú házban. A detonáció következtében egy 48 éves férfi meghalt, élettársa egy 21 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett.
  • 2001. augusztus 6. - A XVIII. kerületi Flór Ferenc utca és a Fiume utca kereszteződésénél, a vasúti sínek melletti töltésen, fél tíz körül ismeretlen összetételű és szerkezetű robbanószerkezet robbant fel. A bűncselekmény során senki sem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
  • 2002. szeptember 2. - Hajnali fél háromkor egy ismeretlen kézigránátot dobott egy csepeli családi ház udvarára. A robbantás körülbelül 1,5 millió forintos kárt okozott. 

  • Forrás: https://kuruc.info/r/2/57996/










TEK avagy a Tematizált Elmebetegek Különítménye!



A képen E2 és E1 látható, "laza" szerkóban..
Sokan sokfélét írtak már a magyar"szuperkommandóról",annak ellenére, hogy még alig több mint egy éve sikerült csak TEK néven elhíresülniük. Természetesen az ilyen különítményekről objektíven sok jót nem is lehet elmondani, főleg havannak hiteles információink a világ valódi működésével kapcsolatban, esetleg tudjuk, hogy kik és hogyan "gyártják" a terrorizmust, netalán van némi fogalmunk annak lélektanáról. Ezután már valóban a helyén tudjuk üdvözölni az olyan állami intézkedéseket, amelyek bizonyosterrorfenyegetések elhárítására jönnek létre. Szóval vizsgáljuk meg a gyökereket...
A terrorizmus keresztszülei...
Kezdjünk talán ott, és ez olvasóinknak is bizonyára már a könyökén jön ki, hogyterrorizmusról akkor beszélhetünk, ha egy ország titkosszolgálata, vagy egy erősebb ország titkosszolgálata (felsőbb utasításra) úgy dönt, hogyterrorcselekményt szándékozik elkövetni adott helyszínen, meghatározott céllal és áldozattal. Ez leggyakrabban teljesen "saját" kivitelezés, de lehet olyan is (bár ez ritka, vagy inkább nézőpont kérdése minek nevezzük) amit "csak" hagynak megtörténni, max. besegítenek... vagy, hogy is mondják? ja megvan... a kezük alá dolgoznak!
a büszke szülők és a lelkes újszülött TEKi
A terrorelhárító központokat pontosan abból a célból hozzák létre, hogy ezeket az igényeket, a legmagasabb mértékig ki tudják szolgálni, ami nyilvánvalóan megköveteli, hogy mindenfajta ellenőrző hatóság felett állhassanak a beavatkozási szinteket, vagy jelentési kötelezettségeket tekintve! 
Galambos NBH ig. és Földesi Sz. bizniszmen
Ezek a "cégek" viszik a világon mindenhol, adiplomáciai kábítószer, fegyver és egyéb bizniszeket, és széleskörű hozzáférésüknek köszönhetően  pedig, nagy hatékonysággal törik le az esetlegesen hasonló üzletekben utazó "civil"maffia érdekeltségeket, de természetesen csak abban az esetben, ha valamiért kereszteznék egymás útjait. A maffiák, ugyanis éppen úgy mint a mezei terroristák,100 %-ban a titkosszolgálatok tudtával és beleegyezésével, sok esetben azokkal együttműködve tevékenykednek.


Soha sem tévednek, mindig hazudnak...
Nem tudom hányadszorra, mondjuk el, de ezzel nem csak a rendőrség vagy a politika, hanem a média is tisztában van... ehhez képest, érdemes megfigyelni ebből a kontextusból a különböző bűnügyi és egyéb híreket.Szánalmas, hogy milyen emberek nevezik magukat sajtósnak, riporternek műsorvezetőnek, a főszerkesztőkről és hírigazgatókról már nem is beszélve... de most nem is ez a téma..

az átvert illuminátusok "vak" jókedve..
Hazatérve a mi kis TEKünkhöz, azt tapasztaljuk, hogy ez nálunk sincs másként mint a nagyvilágban, ide is beette magát a terrorveszély, ami nyilvánvaló hiszen az az orbán viktor a miniszterelnök, akinek mostanában legfőbb szórakozása arab és egyéb diktátorok technológiáit tanulmányozni, de azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy azok tanulmányozzák a minihitlerünket.
Terrorista képző szeminárium 2011.
Egy biztos, rezsimet építeni már nagyon tud a mini sztárelnök, TEKnevén E1, (korábban V1) hiszen Terrorcsoportja élére, azt a személyt nevezte ki, aki nyolc éven keresztül volt kénytelen non stop hallgatni, üzleti és magánbeszélgetéseit,ami tekintve E1 nem publikus ténykedéseit, abszolút nem lehetett egyszerű feladat! 
barátságosnak látszik, de etetni vagy simogatni tilos...
Hajdú Jánost, sikeres, jó szakembernek tartották és már 2002-ben is a terrorelhárítóktól pattant be A volkswagen transit anyósülésére, ahol egészen TEKi kinevezéséig szolgálta a hazát, vagy mit. Egy biztos, Hajdú János majdnem mindent tud orbán viktorról, tehát félszavakból megértik egymást a terrorcselekmények tekintetében is.  

pedig ez valódi szittya embléma...
Több rendőri vezetőben visszafelé indult el az a bizonyos, amikor napvilágot látott, hogy az általuk koordinált gazságszolgáltatás legújabb pénznyelője már nem is az AVH hanem a TEK lesz, amelynek 2010 szeptember elsejei keresztelőjére 10 milliárdot utalt a költségvetés, de talán az azévi szeptember 11.-i ünnepségekre már meg is kellett toldani az összeget, a mai napig még legalább 3-4 milliárddal!Hiába, ez is jelzi, hogy mennyi terrorista tevékenykedik magyarországon, hogynem olcsó az üldözésük! 
A leghatékonyabb "bűnüldöző" szekér...
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy valamirevaló terrorelhárítónak nem lehet kisebb kocsija mint  egy maffiózónak, vagy egy jó családból származó szaúdi terroristának, hiszen ez rontaná a presztizsüket az illegális és a már említett diplomáciai piacon... 
ez persze bárki lehet...
A mindenkiről mindent tudó és megfigyelő kütyük sem olcsók, azonban valójában minden eltörpül  annak a költsége mellett, ami az igazság napvilágra kerülését hivatott megakadályozni.Valójában tudniillik, ez a rendszer kerül sokba, amiből mindenki lophat egy kicsit vagy sokat, aki részt vesz ebben a játékban. Amivel egy darabig, amíg az a kezükben van,  talán egy despota elmebeteget is megkoronáztathatnak egyszer  Európa kellős közepén (vagy valahol máshol)!

a földön fekve a józan észt láthajuk, rajta aTEK specialistája...
Szó se róla a TEKiksikeresek, hiszen  amíg a magyarországhivatalos terroristájaBudaházy, börtönben sínylődött addig, el lehetett velük kapatni a nem jattoló vagy statisztika javító, esetleg egyszerűen üzleti érdeket sértő kábítószer termesztőket, 
inkább csak Jasonra... de csak sötétben..
terjesztőket, továbbá részt lehetett venni velük a nemzetközi terrorizmus színpadán zajló eseményekben, mint pl. a Bangkok-i túszdráma, Papp István hazahozatala vagy akár a Líbiai mentőakció,aminek levezénylése közbenHajdú Jánost többen, holBruce Willis-el hol pedig Jason Statham-al tévesztették össze az amúgy istöbb síkon beszédesFeláldozhatók c. Hollywood-i produkcióból...


Te Angela, ezek hülyébbek mint a zombijaink...
És ha már így szóba jöttHollywood akkor ne felejtsük el (nem is volt szándékomban)megemlíteni, hogy mennyirenyilvánvaló az a tény,hogy még látszatra sem ér semmit az a milliárdos terminátorcsapat, amelyik kizárólag csak elembetegek politikai utasításait hajthatja végre. 
sőt a zombik rögtön sajtótájékoztatót tartottak...
Ugyanis felejtsük el azokat a gyenge frázisokat amelyeket,Brad Pitt által fémjeleztt World War Z c. film fegyvereinek lefoglalásával kapcsolatban igyekezett sugallni mindegy, hogy melyik oldali sajtó, nem is beszélve a TEKi sajtótájékoztatójáról. A titkosszolgálatok ugyanis mindig tudják, hogy mi van a dobozban, főleg ha fegyverről van szó, természetesen azt is, hogy kitől érkezik meg azt  is, hogy hova tart!  
Gratulálok uraim, én adtam a parancsot...
Mivel Brad Pitt és a vele kapcsolatban álló szervezők is elismerték, köztük Adam Goodman producer is,hogy a fegyverek hozzájuk tartoznak, (tehát a címzett és a feladó eleve nem kamu!!) egészen biztosak lehetünk benne, hogy a TEKszándékosan, determészetesenpolitikai utasításra avatkozott bele az eseményekbe!
Brad Pitt gondolkodóban, és a stukkerek büntiben...
Hülyeség az is, hogy vizsgálni kellett őket,mint ahogy az is, hogy ezért le kellett kommandózni Gajdos Bélát, ugyanis normális esetben olyan sincsen, hogy több tízmillió dolláros költségvetésű, precízen előkészített forgatókönyvű filmprodukciók, minden papírozás, engedélyezés és szakember nélkül több tucat gépfegyvert hurcolásznak országokon keresztül, hátha nem lesz gond 100 kalasnyikovval alapon!  
egy igen népszerű korábbi próféta plakát...
orbán utasította tehát aTEKi katonáit (mert ekkora faszságot önmaguktól nem képesek elkövetni, más főnök meg nincs), hogy keverjék egy kicsit a szart,mert úgy látszik, szeretné ha esetleg külföldi filmstúdiók is beszállnának saját lejárató kampányába,elmebetegeknél ezt soha sem lehet pontosan tudni vagy, hogy esetleg  házi filmese Andy G. is benne van-e a dologban...??  nemsokára megtudjuk...  !
az élethű fogyóeszköz zombik.. nem ismerősek valahonnan?
Egy biztos, az ország legfőbb felesküdött védője és oltalmazója aTematizált Elmebetegek Különítményeíme bemutatta, hogyképes bármikor bármilyen utasítást végrehajtani, legyen az akármilyen átlátszó vagy Zombi...

Kíváncsian várom ezután a következő, "előre nem kalkulált terrorcselekményt"! - de csak mert abba remélem már biztosan belebuknak...
Az Isten áldásával!




Ki is itt a terrorista?


Zsidó telepesek ütnek vernek és kínoznak egy palesztin fiút Izraeli rendőrségi asszisztálás mellett.
foto di Somló VédPajzs Szövetség hírportál.





TOVÁBB AZ ORWELLI ÚTON


Az Egyesült Államok kormánya hetekkel ezelőtt engedélyezte, hogy drónokat vessenek be saját területükön. Egyelőre csak a fegyvertelen bevetést engedélyezték, de ami késik nem múlik. Nem sokára rakétákat fognak kilőni azokra az amerikai állampolgárokra, akik valamiért “nem tetszenek”. A hajsza megkezdődik az idővel. Az ország, amelynek népe büszke volt a szabadság alkotmányára, rövidesen egy olyan világgá változik, ahol még a kukákból is kamerák merednek rá, ahol mindent betiltanak, ami szabadság, ami jog és nem kötelesség. Az USA egy élhetetlen konglomerátummá válik.
A nép azonban tiltakozik a drónok ellen. A legtöbb véleményalkotó arra hivatkozik, hogy ezzel olyan szintű megfigyelő rendszer épül ki, amely az emberek legbelső magánéletébe avatkozik be. A mindent tudni, mindent látni, mindent hallani akaró hatalom, a totális lélekdrone8elleni diktatúra. A másik érv, hogy a drónok a propaganda szerint nagyon jó szolgálatot tettek a hadseregnek a háborús övezetekben. Ám a valóság egészen más. Az igazság az, hogy sok ezer téves célpont, gyerekek és nők, ártatlanok haltak meg a drónok támadásaiban, amelyekre csak annyi a válasz, sajnáljuk, szükséges áldozatok. Nem néhány, hanem sok ezer ártatlan áldozatról van szó.
Több egyházi személy felszólalt az ellen, hogy az Istent akarják helyettesíteni a drónokkal. Az embereket szabadkőműves aknamunkájukkal elszakították Istentől, és egy lelketlen, sivár világképet alakítottak ki helyette, melyben az istenszeretet és az istenfélelem már nem kontrollálja a tetteket. Így kell helyette valami, amitől tarthatnak az emberek Isten helyett. Ez pedig a lelkek gyógyulása és épülése helyett csak tovább fogja rontani a szellemi – mentális közállapotokat. Az emberek félni fognak magától a szabadság megélésétől.
drone7A tiltakozás meglehetősen nagy a nép részéről. Egyelőre még tömeges megmozdulások nincsenek, de éppen ezt akarják elkerülni. Az amerikai sajtó semmi mással nem foglalkozik, mint a „milyen jó nekünk a drón a fejünk felett” című néphülyítéssel. Mindenáron meg kell törni a nép ellenállását a felsőbb (cionista) hatalommal szemben.
Mostanra egyértelműen látható, hogy a sok külső háború nem gyűri le Amerikát, ellenben elrothad magától, belülről, éppúgy, mint a Szovjetunió kommunista hatalma korábban. Ez a rothadás mára nem csak képzelgés, hanem kézzel fogható, és nagyon jól látható valóság. Akik átélték a kommunizmus széthullását, nagyon jól tudják miről beszélek.
Forrás: www.hidfo.net




Engedélyezték amerikai állampolgárok drónokkal való likvidálását

Az amerikai kormány engedélyezte, hogy az al-Kaida terrorszervezet ellen drónokkal vívott háború keretében akár amerikai állampolgárt is megöljenek még abban az esetben is, ha nincs hiteles információ arról, hogy az illető amerikai célpontot akarna megtámadni - derül ki a washingtoni igazságügyi tárca kedden nyilvánosságra került, de már régebben készült feljegyzéséből.
A keltezés nélküli dokumentum szerint a drónokról indított rakétacsapások indokoltnak nevezhetők olyan amerikai állampolgárokkal szemben is, akik "a közelmúltban potenciális veszélyt jelentő tevékenységet" folytattak, és akik esetében nem bizonyított, hogy e tevékenység végzésére vonatkozó parancsot megtagadták vagy felhagytak volna vele.
Az iratot amerikai szenátorok egy kétpárti csoportja hozta nyilvánosságra, egyúttal felszólítva Barack Obama elnököt, hogy tegye a kongresszus számára hozzáférhetővé az összes olyan jogi szakvéleményt, amely kifejti a kormányzat álláspontját azzal kapcsolatban: az elnöknek milyen jogi felhatalmazása van amerikai állampolgárok szándékos megölésére.
Az elnökhöz intézett levél aláírói - akik közül többen a szenátus hírszerzési bizottságának tagjai - hangsúlyozták, hogy a kormányzat együttműködése "segítene megelőzni a szükségtelen konfrontációt, ami jótékony hatással lehet a szenátusra a nemzetbiztonsági posztokra jelölt személyek megítélésével kapcsolatban".
Obama elnök a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére terrorelhárításért felelős tanácsadóját, John O. Brennant jelölte, akinek szenátusi meghallgatása csütörtökön várható. Brennan a pilóta nélküli repülőgépekkel folytatott háború egyik fő támogatója.
Elemzők szerint a dokumentum nyilvánosságra hozatalának időzítése arra utal: a törvényhozók az új kinevezések időszakában nyomást akarnak gyakorolni a Fehér Házra annak érdekében, hogy osszon meg velük minél több, a titkos drónháborúra vonatkozó információt.
A nyilvánosságra hozott igazságügyi memorandum - amelynek titkosságát most feloldották - három feltételhez köti a dróntámadás elrendelését. Először: meg kell állapítani, hogy a célszemélynek szándékában áll-e erőszakos támadást végrehajtani az Egyesült Államok ellen. Másodszor: az illetőt nem lehet elfogni. Harmadszor: a rakétacsapást "az alkalmazható hadi-törvények elveivel összhangban" kell végrehajtani.
Az eset ismét ráirányította a figyelmet az amerikai állampolgárságú, jemeni al-Kaida-vezető Anwar al-Awlaki 2011-ben történt likvidálására. A Jemenben dróntámadással megölt Awlakit kapcsolatba hozták a 2009 karácsonyán megkísérelt terrortámadással, amelyben egy utas az alsónadrágjába rejtett bomba segítségével próbált meg felrobbantani egy Amerikába tartó utasszállító repülőgépet. Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter aggodalmát fejezte ki kedden amiatt, hogy ha további iratokat hoznak nyilvánosságra, akkor az veszélyezteti a szóban forgó műveleteket. A feljegyzés tartalmával kapcsolatban több amerikai emberi jogi szervezet is kifejezte aggodalmát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó blog bejegyzésünk:
Amerikai terrorizmus: Élet drón-halállal
USA: Kilövési engedély az állampolgárokra?






Már repül Irán lopakodó drónja


Ezt állítja a tesztről videót közlő állami média, ám a nyugati országokban sok a kétkedő hang.
Még 2011 decemberében számoltak be iráni források arról, hogy az ország területén lezuhant amerikai lopakodó drónt az ottani hatóságok gyűjtötték be, amiből sejteni lehetett, hogy hamarosan viszontlátjuk majd a fejlesztés iráni másolatát, vagy legalábbis egy ahhoz feltűnő módon hasonlító repülő eszközt. Erre most sor is került, bár a kétkedőket nem sikerült meggyőzniük a felvétel és a drón valódiságáról.
Az immár a YouTube oldalán is megtekinthető beszámolóban egy, a Lockheed Martin RQ-170 Sentinel drónra valóban hasonlító légijárművet látunk repülés közben. Az állami média állítása szerint a videót berepülés közben készítették, ám a külföldi szakértők egy része arra hívja fel a figyelmet – különösen a hatodik perc során látható landolási procedúra alapján –, hogy valószínűleg egy, a véglegesnél jóval kisebb méretű tesztpéldányról van itt szó. A forma és a szín mindenesetre erősen emlékeztet a lopakodó drónokra, bár ez sem garancia arra, hogy valóban a radarhullámok elől elrejtőző masináról van szó, hiszen ilyen kivitelben számos olyan fejlesztés elérhető, amely jóval egyszerűbb és olcsóbb megoldás a a lopakodó tulajdonságokkal ellátott példányokhoz képest.
A repülő szárnyként is emlegetett külső más típusoknál is megjelenik, ezek között említhető az amerikai haditengerészet kísérleti eszközeként tesztelt X-47B drónja, a brit Taranis, valamint számos, polgári használatra szánt fejlesztés. Az amerikai illetékesek egyelőre nem tudják sem megerősíteni, sem pedig cáfolni az iráni bejelentést, ám ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az ország katonai vezetése már több alkalommal előállt hamis fejlesztésekkel – amennyiben pedig valódi a felvétel, a drón külsejének lemásolása nem azonos a lopakodó technológia alkalmazásával, márpedig egyelőre kizárólag a külső alapján mondhatunk ítéletet a bejelentés felett.
Az tehát továbbra is kérdéses, hogy Irán mennyiben képes az ehhez szükséges technológia átvételére és szélesebb körű alkalmazására, a videóból erre nem kapunk válaszokat.
Forrás:sg.hu Kattintson ide...







Nyilvánosságra hoztak egy jelentést az izraeli atomfegyverkezésről


Az Egyesült Államok példátlan lépéssel feloldotta a titkosítását egy 1987-es jelentésnek, amely bepillantást enged az izraeli atomfegyver-programba - jelentette csütörtökön az izraeli sajtó.
A Pentagon február elején hírverés nélkül nyilvánosságra hozott egy addig szigorúan titkosnak nyilvánított, az izraeli nukleáris programról készült dokumentumot.
Izrael, hogy elejét vegye egy közel-keleti atomfegyverkezési versenynek, soha nem ismerte be hivatalosan, hogy atomfegyverrel rendelkezne, és ezt hallgatásukkal mindeddig tiszteletben tartották az amerikai hatóságok is.
Az 1987-ben a Pentagon irányítása alatt álló védelmi elemzésekkel foglalkozó intézet (Institute for Defense Analysis) által készített dokumentum megjelentetésével azonban Washington megtörte a több évtizedes csendet, s ez a lépés "idő előtti" válasz lehetett Benjámin Netanjahu március eleji kongresszusi beszédére.
Az izraeli kormányfő Barack Obama amerikai elnök rosszallása ellenére szólalt fel az amerikai kongresszus két háza előtt, s beszédében az iráni atomprogramot szabályozó egyezmény veszélyeire hívta fel a figyelmet.
A nyilvánosságra került 87-es, a szövetségesekről készített jelentés első alkalommal részletesen bemutatja az izraeli nukleáris programot, noha a francia, az olasz, a nyugat-német és más NATO országokról szóló részek továbbra is titkosítva maradtak benne.
A háromszázhatvannyolc oldalas dokumentum részletesen leírja, hogy Izrael miként fejlesztette katonai technológiáját, nukleáris infrastruktúráját és kutatását a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben.
A jelentés leszögezi, hogy a nyolcvanas években Izraelben már képesek voltak az atombombánál ezerszer nagyobb hatóerejű fegyver elkészítésére, noha nem állítja egyértelműen, hogy el is készítették volna a hidrogénbombát.
A nyilvánosságra hozott irat első ízben ábrázolja a folyamatot, amellyel Izrael hozzájuthatott a hidrogénbombához, és a zsidó állam kutató laboratóriumairól azt állítja, hogy „egyenértékűek a Los Alamosban, Lawrence Livermore-ban és az Oak Ridge-ben lévő” intézményekkel, ahol az amerikai nukleáris arzenált fejlesztik.
Az 1987-es jelentés szerint Izrael akkor Amerika 1955 és 1960 közötti szintjén állt a nukleáris technológia szempontjából. Washington abban az időszakban az első hidrogénbombáját tesztelte.
Amerikában a dokumentum alapján úgy vélték, hogy Izraelben integrált rendszerként fejlesztik a hadsereget, benne a haditengerészetet és a légierőt, és az izraeli katonai technológia „bizonyos esetekben fejlettebb az amerikainál”.
A jelentés titkosításának feloldását egy Grant Smith nevű amerikai újságíró három éve kezdte kérelmezni a Pentagontól, sikertelensége után peres úton is. Az amerikai kormányzat most elérkezettnek látta az időt a jelentés közzétételére.
Forrás: MTI








Az államok által szponzorálva születnek a moduláris vírusok


A Kaspersky Lab szakértői felfedték, hogy az állam által támogatott kiberkémkedési támadások egyre kifinomultabbak, gondosan kiválasztott felhasználókat céloznak összetett, moduláris eszközökkel, és jól működnek az egyre hatékonyabb érzékelő rendszerek figyelő szemei ellenére.
Ezt az új trendet az EquationDrug kiberkémkedési platform alapos elemzése is megerősítette. A Kaspersky Lab specialistái azt figyelték meg, hogy miután az iparág egyre sikeresebb a fejlett állandó fenyegetések (APT-k) mögött álló csoportok leleplezésében, a legkifinomultabb fenyegetéseket bevető szereplők most a rosszindulatú platformjuk alkotóelemei számának növelésére helyezik a hangsúlyt annak érdekében, hogy láthatatlanok maradjanak. A legújabb platformok sok bővítményt tartalmaznak, ami lehetővé teszi a számos különböző funkció közül kiválasztani és végrehajtani a megfelelőt, az adott célszemélytől és az általa birtokolt információktól függően. A cég becslései szerint az EquationDrug 116 különböző bővítményt tartalmaz.
Az állam által szponzorált támadók egyre stabilabb, megbízhatóbb, láthatatlanabb és univerzálisabb kiberkémkedési eszközöket készítenek. Arra összpontosítanak, hogy a kódokat olyan keretrendszerbe csomagolják, amely testreszabható élő rendszerekben, és amely megbízható módot kínál az összes alkotóelem és adat tikosított formában való tárolásához, hozzáférhetetlenné téve azokat a közönséges felhasználók számára.”- magyarázta Costin Raiu, a Kaspersky Lab globális kutató és elemző csapatának vezetője. A keretrendszer összetettsége az, amely megkülönbözteti ezeket a szereplőket a hagyományos kiberbűnözőktől, akik a közvetlen pénzügyi nyereség elérését megvalósító malware képességekre fókuszálnak.”
Míg a hagyományos kiberbűnözők tömegesen terjesztik rosszindulatú csatolmányokkal ellátott e-mailjeiket és nagy számban fertőznek meg weboldalakat, ezzel szemben az állam által támogatott szereplők gondosan célzott, mérnöki pontossággal kiválaszott, csupán maroknyi számú felhasználót fertőznek meg. Szintén eltérés az egyedi megközelítés. A hagyományos kiberbűnözők jellemzően újra felhasználják a nyilvánosan elérhető forráskódokat, például a hírhedt Zeus vagy Carberb trójait, addig az állam által szponzorált támadók egyedi, testreszabott malware-eket hoznak létre, ráadásul olyan korlátozásokkal, amelyek megakadályozzák a kód célszámítógépen kívüli visszafejtését és végrehajtását.
Általában a kiberbűnözők annyi felhasználót kísérelnek megfertőzni, amennyit csak lehetséges. Azonban az idő és a tárolási kapacitás hiánya miatt nem tudják ellenőrizni az összes megfertőzött gépet, megállapítani azok tulajdonosát, megvizsgálni a rajtuk tárolt adatokat és futtatott szoftvereket – majd kiválogatni közülük az összes, potenciálisan érdekes információt. Emiatt olyan tolvaj malware-eket készítenek, amelyek csak a legértékesebb adatokat, például a jelszavakat és a bankkártya-számokat szűrik ki az áldozat készülékéről – ez azonban olyan tevékenység, amellyel azonnal felhívják magukra a telepített biztonsági szoftver figyelmét.
Az állam által szponzorált támadók ezzel szemben rendelkeznek a megfelelő erőforrásokkal, hogy annyi adatot tárolhassanak, amennyit csak akarnak. Ahhoz, hogy észrevétlenek maradjanak a biztonsági megoldások számára, elkerülik azt, hogy véletlenszerűen fertőzzenek meg felhasználókat, és egy általánosan használt távoli rendszerfelügyeleti eszközre hagyatkoznak, amely bármilyen és bármennyi információt képes lemásolni, amelyre szükségük lehet. Ugyanakkor ez a megoldás ellenük is fordulhat, hiszen a hatalmas mennyiségű adat lelassíthatja a hálózati kapcsolatot, és gyanút ébreszthet.
Szokatlannak tűnhet, hogy egy olyan erős kiberkémkedési platform, mint az EquationDrug nem tartalmaz minden lopási képességet a malware magjában. Ennek az az oka, hogy minden támadást testreszabnak az áldozattól függően. Csak azt követően, hogy aktívan megfigyeltek minket és hatástalanították a biztonsági megoldásainkat, kapjuk meg azt a bővítményt, amely lehetővé teszi a beszélgetéseink és más tevékenységeink élő követését. Véleményünk szerint a modularitás és a testreszabhatóság lesz az állam által támogatott támadók egyedi védjegye a jövőben.” – mondta Costin Raiu.
Forrás: sg.hu











OROSZ KONTRA AMERIKAI HADITECHNIKA





A nagy globális kirakó néhány napja előbukkant új darabja arra enged következtetni, hogy az amerikai-orosz erőviszonyok megfordulhatnak, de legalábbis jelentős változáson mennek át mostanában.

Még 2014 novemberében olyan hírek árasztották el az alternatív médiát, amelyek szerint egy 2014 áprilisi incidens szó szerint „demoralizálta” az amerikai USS Donald Cook hadihajó legénységét, miután egy orosz Szu-24 harcászati bombázó, amelyen semmilyen bomba vagy rakéta nem volt, több rárepüléssel szó szerint működésképtelenné tette a hadihajó Aegis rendszerét, a bombázóra felszerelt új zavaró berendezés segítségével.


Április 10-én a Donald Cook behatolt a Fekete-tenger semleges vizeire. Oroszország válaszként egy Szu-24-es bombázót küldött az amerikai torpedóromboló hajó körberepülésére. Az orosz repülőgép fegyvertelen volt, azonban szakértők állítása szerint a legújabb orosz rádió elektronikus harci rendszerrel volt felszerelve. Az Aegis már távolról észlelte a Szu-24-es közeledését és harci riadót fújt. Az amerikai radarok bemérték a közeledés irányvonalát, majd a képernyők egyszer csak kialudtak és az Aegis megszűnt üzemelni. Közben a Szu-24-es átrepült a torpedóromboló fedélzete felett, megfordult és rakétatámadást imitált, majd a manővert 12-szer megismételte.
Vagyis amikor üzemelt a Szu-24-es fedélzeti rádió elektronikus zavaró berendezése, a modern Aegis rendszer üzemképtelenné vált.” (forrás)



Az incidenst követően, amiről elsőként a Rosszíjszkaja Gazeta 2014. április 30-i számában lehetett olvasni, a Donald Cook sürgősen betért egy romániai kikötőbe. Érdekes részlet, hogy az amerikai tengerészet hivatalos oldalán, az esetről tudósító cikk alatt a hozzászólók szintén az alternatív médiában keringő sztori valóságtartalmának valószínűségét latolgatták.
Miután a fővonalas média csupán érintőlegesen és egészen más megvilágításban írt az esetről (például: link) és először orosz részről sem érkezett megerősítés, eleinte a legtöbben pletykának tartva félresöpörték a történteket, azonban a részben orosz állami tulajdonban lévő Sputnik hírportál 2015. március 4-én bemutatta a forradalmian új elektronikus harcászati eszközt:



Az új orosz Richag-AV radar és hanglokátor zavarórendszert helikopterre, hajóra és más harcászati eszközökre is fel lehet szerelni, amelyek így több száz kilométeres távolságból is képesek megzavarni az ellenség hadászati rendszereit. Fejlesztői szerint az új rendszerhez még csak hasonló sem létezik máshol a világon.
Nagyon úgy hangzik, hogy a tavalyi incidensnél használt
technológiáról van szó, ami azt jelenti, hogy Oroszország az Egyesült Államok legmodernebb rombolóit is képes harcképtelenné tenni.
Emellett az orosz haditengerészet állománya egyedül 2015-ben 50 új hajóval bővül.


Szintén idén márciusban a Sputnik egy másik említésre méltó „katasztrófáról” is beszámolt, amikor az Egyesült Államok egyik katonai műholdja „hirtelen felmelegedés miatt” felrobbant, a robbanásból származó törmelék pedig jelenleg is a Föld körül kering.
Vajon ez is Oroszország új harcászati képességeinek demonstrálása volt az Egyesült Államok felé vagy csupán egy kiöregedett műhold mondta fel végleg a szolgálatot?


Mi változott azóta? Mint látjuk az állampolgár a terrorista , kire kilövési engedély van adva Amerikában . Nálunk meg nagyban megy a FEMA táborok építése Stadion fejlesztés címszó alatt.
Hogy ez kötelező gyakorlat , vagy önként vállalt feladat azt nem tudni a háttéralkuk még nem kerültek nyilvánosságra , de hogy ezt a pénzt nem az élelmiszerek ÁFA tartalmának lenyomására használták azt mindenki látja . Az élet megkönnyítése nem kormányzati feladat , de megy a babla a rezsicsökkentésről . Ha azt a pénzt amit stadionokra basztak el a hús árának a lecsökkentésére használták volna nem lenne annyi éhes gyerek , és felnőtt akik sorban állnak egy egy ételosztás alkalmával . Amíg ezek a díszmagyarba öltözött MOSZAD- os terroristák úgy élhetnek mint a kiskirályok a nemzetközi tenderek leosztott jatt pénzeiből lukszus otthonaikban pihennek , és várják a következő tendert , és hogy abból mennyi csöppen nekik , addig nálunk is a polgár a terrorista , hisz meg kell magyarázni a koncentrációs táborok felállításának indokát , és itt még azt is hozzátehetik , béke időben ezek a táborok stadionokként funkcionálnak . Beláthatod , hogy nem a rabló olajosokat – úgy is fogalmazhatnék , hogy nem a maffia tagok lesznek terroristává minősítve , kik elégé beletanultak a terrorizmusba , hogy az egész lakosságot képesek terrorizálni .

Végül nálunk is eljön az idő mikor mindenféle tárgyalás nélkül drónokkal likvidálják majd a polgárt . Szép új világ lesz a terrorelhárítás nyeli , és nyelni fogja a pénzt, hát valamit fel is kell mutatni , hogy mire fel költik azt a sok pénzt az államkasszából , hát erre lesz jó az ellenség kép , de pont az állampolgár legyen az ellenség , hát igen ha kilövik ha nem ő a legkevésbé szólhat vissza , hisz balekokra mindig is szükség volt és szükség is lesz mert a balhét valakinek el kell vinni . Rákosiéknál az ÁVH addig vert míg önként vállaltad a balek szerepet , ma már pszihotron gyógyszerekkel végzik a beavatást ,. de ettől is ugyanolyan jó balekot gyártanak belőled , és különben is a zsidó különitmény már bontogatja karmait rövidesen itt lesz az új ÁVH -s csapat , de ők már nem darálják a Dunába a magyart , mint elődeik , ők már chippel operálnak halálchipet ültetnek beléd , és ha nem úgy ugrálsz ahogy ők akarják , hát a cián töltet végez veled , ha megkapja a rádiósfrekvenciás jelet . Jó volna felfejlődni , hogy ez az oldal is elláthassa őket e chip félékkel a terroristáinkat .


Az óriási, háromszintes ház tágas terasza a pazar kertre néz


Ugye nem ő a terrorista , ő csak lerabolt minket , ez a megérdemelt juttatása szegénykémnek , hát ezért éhezik a te és még számos család gyermeke mert te csak éh bérért dolgozhatsz.

Hát ezt takarja a díszmagyar , az a sok vakolás már nem is számít a páholytagok majdcsak kimentik azt a sok MOSZAD ügynököt akik a vérünket szívják . Ezek a kis olajbogarak , egy új kasztot alkotnak és nem tankokkal , de bankokkal háborúznak a nemzet ellen . Az élhető világodat tönkre tették , most segélyre vársz , vagy kivándorolsz , de itt nincs számodra hely mert felesleges lettél , így vagy azt csinálod mint a cigány , hogy ölsz, hogy a családod élhessen , vagy összefogsz a cigánnyal , és akik földönfutóvá tettek , most tinektek kell földönfutóvá tenni őket.

Hogy ez polgárháborúhoz vezet , azt ők is tudják , és vállalták ezt a rizikót , hisz azért élnek olyan lukszus körülményekben , hogy te csak alamizsnáért könyöröghes hozzájuk , vagy , ha gondolkodsz rájösz , hogy mit kell tenned. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése