2019. december 5., csütörtök

A szeretet jelképei .   Ez valóban holokauszt! A legrázósabb könyv az ószövetség istenéről... (részlet) https://www.youtube.com/watch?v=XTB4XgILYcU&honnan=Nemzeti_Hirhalo Szent földünk lefödve - Trianon hazugságai - Pap Gábor https://www.youtube.com/watch?v=6oOmIfBHO3U A szeretet jelképei . Sosem hibázott ekkorát Orbán  2015. 03. 25. 15:46 Alfahír A Fidesz és a kormány egy délután alatt több hétre elegendő trutyit öntött a saját fejére. A Quaestor-ügy Orbánék eddigi legkínosabb botrányává dagadhat. A pokol akkor kezdett elszabadulni, amikor délben a Cink közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium nekik írott e-mailjét. Ebben Szijjártóék lényegében bevallják, hogy bennfentes kereskedést folytattak. Vagyis exkluzív információik voltak a Quaestor várható bedőléséről, és ezért vették ki a Küküm pénzét a brókercégből.  Az alaphír az volt, hogy a minisztérium szervezetébe tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. 3,8 milliárd forintnyi államkötvényt tartott a Quaestornál vezetett értékpapírszámláján, amelyet a brókercég összeomlásának a napján, március 9-én vettek ki. Erre reagálta a Külügy azt, hogy azért vonták ki a pénzt a cégből, mert a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír csődje után az ügyfelek bizalma megingott a brókercégekkel kapcsolatban, és az ügyfelek jelentős része elkezdte kivenni a pénzét. Hasonlóan nyilatkozott Orbán Viktor is pár órával később Sopronban. A kormányfő azt mondta, személyesen utasította a minisztériumokat, hogy ellenőrizzék, nem "állomásoztatnak-e" közpénzt brókercégeknél, és, ha igen, akkor azt vegyék ki minél hamarabb. Ő is arra hivatkozott, hogy a Buda-Cash bukása után "dominóhatás fenyegetett". Ez nagyon jól hangzik, de nem igaz. Március 9-e előtt semmilyen híradás nem szólt arról, hogy a Questornál komoly gondok vannak, arról meg pláne nem volt szó, hogy az ügyfelek tömegesen vennék ki a pénzüket. A döntés a Külügyben saját bevallásuk szerint már március 5-én megszületett. Tehát előre tudták, hogy a Questor meg fog feküdni, mégsem hozták nyilvánosságra, így a kisbefektetők még napokon át benn tartották a pénzüket, megvárva a teljes összeomlást. Ennél azonban nagyobb baj is van. Nem is egy. Az egész frakció tudta? Az Index azt írja, hogy a Fideszben legalább 6-7 nappal (!) a Quaestor öncsődje előtt tudták, hogy a cég tönkre fog menni. A portál munkatársainak állítólag a Fidesz-frakció egyik tagja már március 4-én egy háttérbeszélgetésen említett három céget, amely valószínűleg napokon belül összeomlik. Ezek közül az Index is csak kettőt említ, Hungária Zrt-t és a Quaestort. Tehát nem valamiféle "dominó-hatástól" való parázás vezette Orbánékat, hanem pontosan tudták, mely cégek fognak hamarosan bedőlni. És még így is hallgattak. Ha igaz, hogy nem csak a kormány, hanem az egész Fidesz-frakció tudott a közelgő bajról, akkor szinte biztos, hogy az információ eljutott a képviselőkhöz közel álló cégekhez és magánszemélyekhez is. Ha bebizonyosodik, hogy március 9-e előtt ők is kivették a pénzüket, az még kínosabb lesz a kormánypárt számára. A dominó-sor elején A legsúlyosabb vád azonban az lehet, hogy nem csak eltitkolták a Quaestor közelgő csődjét, hanem jelentős részben ők is idézték elő. A napi.hu úgy tudja, csak a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak 20 milliárd forintot meghaladó összeget vezettek a Quaestornál, és a kormányfői utasítás nyomán ezt nyilván mind ki kellett venniük. És akkor a többi minisztériumról még nem is tudunk. Lehetséges, hogy ezzel éppen a kormány indította el azt a dominó-hatást, amitől állítólag annyira tartottak, és a közpénzek azonnali kivonása tette 100%-osan biztossá a Quaestor bukását. (cikkünk megjelenése után kiadott közleményében a külügyminisztérium cáfol: állításuk szerint a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak (MNKH) egy értékpapírszámlája volt, a szerződés szerint csak állampapír lehetett. Közölték azt is: 2015 márciusában az összeg 3,8 milliárd forint volt. A Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről a Quaestornál az Eximbank tőkeemeléséhez kapcsolódó értékpapírok technikai nyilvántartását segítő számla, úgynevezett értékpapírszámla volt. Ezen értékpapírok alapján gyakorolja a KKM a tulajdonosi jogokat az Eximban felett. Ezek forgalomképtelen részvények, amelyek előállítása jogszabály alapján történt.) Megrendülve Az Alfahir.hu-nak nyilatkozó brókerpiacon dolgozó informátor szerint menekítik a pénzüket a hazai piacon jelenlévő brókercégekből az emberek. Jellemzően kisbefektetők egy része "szétszórja" a bent tartott pénzt, vagyis egy részét bent hagyja, más részét máshová utalja, vagy kiveszi, így, ha az egyik cég csődbe megy, a másik rész még mindig meglesz. A befektetők másik része pedig az összes megtakarítását kiveszi. Emellett természetesen jelentősen megcsappantak a bejövő utalások is, ami a történtek fényében nem csoda. Információink szerint a hazai brókerpiac alapjaiban rendült meg. Bennfentesek A kormány lépései, illetve Orbán Viktor utasítása nem csak morális, de konkrét büntetőjogi kérdéseket is felvethetnek. Amit a miniszterelnök és a minisztériumok március elején csináltak, az kimerítheti a "bennfentes kereskedés tényállását, ami így néz ki: Aki a) bennfentes információ felhasználásával pénzügyi eszközre vonatkozó ügyletet köt, b) a birtokában lévő bennfentes információra tekintettel mást azzal bíz meg, hogy a bennfentes információval érintett pénzügyi eszközre vonatkozó ügyletet kössön, vagy c) előnyszerzés végett bennfentes információt illetéktelen személynek átad, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő Megjegyzés: ez nem hiba, hanem általában jellemző! - KJ Kapcsolódó:    A fél Fidesz megkaphatta a fülest a Quaestor-bukás előtt    Orbán Viktor döntése közpénzeket mentett    Nekimentek Orbánnak: "Kérjen bocsánatot és húzzon el"    Orbán videóüzenete: senkit sem hagyunk az út szélén    Végtörlesztés rögzített árfolyamon    Rogán: Nem piaci áron forintosítják a devizahiteleket    Napi árfolyamon lesz átváltható a devizahitel    Rogán elkobozná a brókerbotrány csalóinak vagyonát    Fidesz: Szükség van szigorításra - "A Gyurcsány-Bajnai kormány öt évre ritkította meg az ellenőrzések periódusát."    Volner: az elszámoltatás fájna a Fidesznek és az MSZP-nek is    A vesszőfutás hete - Hét hír, amit az Orbán-kormány el akart titkolni    Gőgös: jobbikos tetűk    Fazekas: "Kiss Szilárd mint agrárattasé jól végezte a munkáját"    Hogy jutottunk el a polgártól a keményen dolgozó kisemberig?    Orbán nem megy a nemzetbiztonsági bizottság ülésére    A Quaestor-ügyben nyomozó budapesti rendőröket tíz vidékire cserélték le    Elutalták 28 ezer ember pénzét a BRB Bankból, de a pénz útközben eltűnt    Rejtélyes halál a Quaestor-csőd másnapján    Végzetes bejelentést tett Orbán a Quaestor-ügyben - ezzel ki is nyírhatja magát    Külügy: Nem volt belső információnk a Quaestor bedőléséről    Rengeteg pénzt vehetett ki a Külügy a Quaestorból    A külügy megerősítette, hogy Orbán utasította őket    Orbán is nyakig benne van a quaestor botrányban!? Azt állítják ő tudott mindenről!    Amit Szijjártóéknak engedtek, azt 28 ezer másik embernek nem    Az Orbán-gate Quaestor-ügy 4 ijesztő dimenziója    Felszívódott milliárd: a brókerbotrány fóti szála    "Az MSZMP-tagokat is egy nappal korábban értesítették az áremelésekről" Emlékeztető: "Ki kell vizsgálni a jelenlegi kormány gyanús ügyeit, rács mögé kell juttatni azokat, akik a Malévből talicskával tolták ki a pénzt. Véget ért az úgynevezett "spongyát rá" korszak, amikor mindenki büntetlenül úszhatta meg a lopásokat, és élheti a milliárdosok életét..." (Orbán Viktor Fidesz-elnök ellenzékben, Magyar Nemzet, 2009. december 5.) A Malév azóta is felszámolás alatt van, szedi a felszámoló-biztos a nagy jövedelmet, de a volt dolgozókat magukra hagyták!  Az anyjukat is eladnák, nemhogy a hazájukat. Első állítás: a Questor 150 milliárd forintnyi pénzt lopott el egy pilótajáték szervezésével kisbefektetőktől kormányzati szereplők asszisztálása mellett. Második állítás: Szijjártó segítette a céget azzal, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénzét is betette ebbe a játékba. Harmadik állítás: mielőtt bedőlt volna a játék, Tarsoly Csaba Questor vezér nem értesítette Szijjártót, hogy ki kell venni a pénzt, különben buknak. Negyedik állítás: Szijjártó kimenekítette a KKM számláit a Questorból, de nem szólt a kisbefektetőknek, hogy bedől a cég. Jól kitalált játék ez, hogy vegyék el a kisbefektetők pénzét, amit azok megtakarítottak. A állításoktól nyilván független, hogy Szijjártó minden évben többet takarított meg, mint amint amennyit keresett, és hogy Orbán legnagyobb győri támogatója Tarsoly. Erről beszélt Hajdu Nóra, olvasd el: http://nol.hu/belfold/quaestor-botrany-ellenorzest-kuldenenek-szijjartoekra-1523973 Én csak annyit tennék hozzá: nagyon magabiztos bűnözők, akik ma hatalmon vannak, de egyre többen ismerik fel, hogy eladnák az anyjukat is, nemhogy a hazájukat egy kis haszonért cserébe. Juhász Péter - március 24.  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** A fél Fidesz megkaphatta a fülest a Quaestor-bukás előtt kasnyikm  március 25., szerda 14:30  “A Fideszben legalább 2-3 nappal a Hungária Értékpapír Zrt. bedőléséről szóló március 5-i első hírek, és 6-7 nappal a Quaestor öncsődje előtt tudták, hogy ez a két cég lehet a következő” – írja az Index egy március 4-i háttérbeszélgetésre hivatkozva, ahol “a Fidesz-frakció egyik tagja” beszélt. A politikus meg is nevezett három céget, köztük a Hungária Zrt.-t és a Quaestort. Az információk így eljuthattak a párt képviselőcsoportjának tagjaihoz, és a fideszes kormányzati szereplőkhöz is. A Hungária Értékpapír március 5-án, a Quaestor-cégcsoport pedig március 9-én dőlt be: ezeken a napokon rendelték ki az MNB-s felügyeleti biztosokat. A kormánypárti pletykákról akkoriban szintén értesülő hvg.hu meg is kereste a Quaestort, ám akkor még kemény jogi retorziókkal fenyegették őket a cég képviselői. Ugyanebben az időben dönthetett úgy a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó Nemzeti Kereskedőház, hogy kiveszi a pénzt a Quaestorból. És ekkor utasíthatta Orbán Viktor, mint állítja, a minisztériumokat, hogy minden pénzt vegyenek ki úgy általában a brókercégekből. Hogy mi a gond azzal, hogy a kormány olyan cégekre bízza az állami vagyont, amelyek 150 milliárd forintos pilótajátékot szerveznek, és még bennfentes kereskedés-gyanúsan is hoznak befektetési döntéseket, itt írtunk bővebben. Orbán Viktor döntése közpénzeket mentett 2015. március 25. Bunford Gerda Összeesküvés-elméletek hada kelt lábra, miután kiderült, hogy a Külügyminisztérium a Quaestor bedőlése napján vette ki pénzét a brókerházból. A kormányfő ma soproni sajtótájékoztatóján elmondta: ő maga rendelte el, hogy minden minisztérium, amelyik közpénzt tart brókercégnél, azt azonnal vonja ki onnan, hiszen a Buda-Cash bedőlése dominóhatással fenyegetett. Orbán Viktor nyilatkozatát újabb vádaskodás-hullám követi: miért nem szóltak az „embereknek”, hogy ők is vegyék ki a pénzüket a brókercégektől? Miért csak „magát” mentette az állam? Itt álljunk meg egy percre. Magyarországon van 4 millió ember, aki adót fizet, és van közel 10 millió magyar állampolgár, akinek a pénzéről szó van, ha közpénzről beszélünk. Ezek a brókercégek pedig közpénzeket is kezeltek. Az állam első sorban ennek a 10 millió embernek a pénzéért felel, így a kormány először a közpénzek kimentéséről gondoskodott.  Nem az állam pénzét mentették ki a brókercégekből, hanem mindannyiunk pénzét. Közpénzt. Közpénzeket nem biztonságosnak ítélt helyen hagyni pedig hatalmas hiba lett volna. De szerencsére nem ez történt. Az „embereknek” pedig hiába szóltak volna – az a pénz már nem volt ott a brókerházaknál. Azért nem, mert ezeket a pénzeket a befektetési cégek vezetői már évekkel ezelőtt eltapsolták. Éppen ezért, a magánszemélyek kártérítése végett dolgozott ki törvényjavaslatot a nagyobbik kormánypárt, amelyet akár már márciusban el is fogadhat az országgyűlés. Közpénzek megmentését általában nem vizsgálat-követelés és gyanúsítgatás szokta követni. Persze, ha más mondanivaló nincs, akkor marad ez. Nekimentek Orbánnak: „Kérjen bocsánatot és húzzon el” Az MSZP véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök elárulta és cserbenhagyta a magyar embereket, ezért távoznia kell tisztségéből. Azt mondta, tudott arról, hogy emberek tízezrei fognak csődbe menni, és ahelyett, hogy megvédte volna őket, egy szót sem szólt. Lukács Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy szerinte a kormányfő Sopronban beismerő vallomást tett, amikor azt mondta, hogy ő utasította a többi között a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM) is, hogy a brókercégekben levő kormányzati pénzeket vegyék ki, mert úgy tudja, a Buda-Cash brókerház csődje után újabb csődök fognak következni. Értékelése szerint a miniszterelnök gyakorlatilag azt mondta, tudott arról, hogy emberek tízezrei fognak csődbe menni, és ahelyett, hogy megvédte volna őket, egy szót sem szólt. Lukács Zoltán szerint Orbán Viktor méltatlanná vált arra, amire az emberek megválasztották, méltatlan a miniszterelnöki posztra. Hozzátette: Orbán Viktor cserben hagyta a magyar embereket, nemcsak közjogi, hanem morális értelemben is felelős. Az MSZP-s képviselő szerint ugyanis a kormányfő felelős azoknak az embereknek a haláláért, akik a Quaestor csődje után önkezükkel vetettek véget életüknek. Az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta, a miniszterelnöknek ma egyetlen dolga lenne: „Feláll, bocsánatot kér, és elhúz a hatalomból”, visszavonul a közélettől. A szocialista politikus szerint az is kiderült, hogy a KKM hazudott az ügyben, így Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újra bebizonyította, hogy alkalmatlan posztjára, ezért neki is távoznia kell. Emlékeztetett arra, hogy a KKM néhány órával ezelőtt még azt mondta, saját elemzői tanácsolták a pénz kivételét a Quaestorból. Lukács Zoltán kitért arra, hogy továbbra is érvényben van 24 órás ultimátumuk, de az már nem a KKM-nek, hanem Orbán Viktornak szól, akitől várják, hogy hozza nyilvánosságra azokat az elemzéseket, amelyek a brókercégek összedőléséről szóltak. Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke azt kifogásolta, hogy miközben a Quaestor március 9-én csődöt jelentett, az üzletmenet zavartalan, nincs nyoma annak, hogy a pénzügyi felügyelet lépett volna. Azt tudakolta, mit csinál a felügyelet, hogy megmentse az emberek pénzét. Kaptak-e kormánytagok jutalékot a Quaestortól azért cserébe, hogy ez a cég kezelhesse a közpénzt? – kérdezte. Azt is szóvá tette, hogy a kormány az elégtelen osztályzatot is ünnepli, holott a Standard & Poor’s – pénteki döntésével – változatlanul a befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolja Magyarországot. Rogán: Nem piaci áron forintosítják a devizahiteleket Rogán Antal szerint a devizahiteleket a piacinál alacsonyabb árfolyamon válthatják át forintra, adta hírül a Reuters. Hogy konkrétan milyen árfolyamon válthatják át a devizahiteleket, egyelőre nem lehet tudni. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, az árfolyamváltozásból fakadó terheket a bankoknak és az ügyfeleknek közösen kell állniuk. Az sem ismert egyelőre, hogy a kormány milyen szerepet fog játszani ebben a tehermegosztásban. Nem kellene azon gondolkodnunk, hogy a fennálló devizahiteleket a jelenlegi piaci árfolyamon váltsuk át, mert ez nem lenne fair az emberrekkel szemben - mondta Rogán. A bankoknak vállalniuk kell a terhek egy részét, az állam is beszállhat ebbe, de ezt még meglátják, írja aPortfolio. Ez csak a kezdet "A bankoknak most kell szembenézniük azzal, hogy tisztességtelenül jártak el az emberekkel szemben" - mondta köztévében Rogán, aki szerint a Kúria döntése nagyon fontos volt, mert először mondták ki Magyarországon, hogy a bankok tisztességtelenül jártak el. "Valóban egy erős törvényjavaslat, amit pénteken a kormány benyújtott, de azt kell, hogy mondjam, hogy csak a kezdet" - figyelmeztette a bankokat a Fidesz frakcióvezetője. Lesz még módosítás A Fidesz frakció módosításokat fog benyújtani a törvényjavaslathoz. Például az elévülés szabályait pontosan és precízen meg kell határozni a törvényjavaslatban, ennek a bankok nem fognak örülni. "Ugyanis a kormánypártok azt gondolják, hogy az elévülés itt nem is lehet. Mi a polgári jogi elévülésnek csak a legszigorúbb formáját tudjuk elfogadni, ami azt jelenti, hogy a folyamatban lévő szerződéseknél semmiféle elévülésről nem lehet beszélni. Csak akkor lehet elévülésről beszélni, ha egy szerződés már egyértelműen lezárult és a lezárulta óta több mint 5 év telt el" - magyarázta Rogán. "A Kúria döntése értelmében csak magánszemélyekre vonatkoztathatjuk ezeket a szabályokat" - emlékeztetett Rogán Antal, aki azonban azt is hozzátette, hogy a Kúria döntése alapot nyújtott arra, hogy akár ők is fordulhatnak bírósághoz a szerződéseik ügyében. "Ha az árfolyamrés tisztességtelen volt egy magánszemélynél, akkor tisztességtelen volt egy kisvállalkozás esetében is" - vélekedett. Még idén "A devizahitelesek még ebben az évben visszakaphatják azt a pénzt, amit a bankok tisztességtelenül elvettek tőlük, legyen az árfolyamrés vagy egyoldalú kamatemelés" - közölte Rogán. Ugyancsak a parlament meg fog hozni két törvényt szeptemberben, a Fidesz évadnyitó frakcióülésén született döntés szerint. Az egyik törvényben azt rendezik, hogy milyen formában fogják visszakapni a pénzt a devizahitelesek, a másikban pedig a magánszemélyek által felvett, jelzálog fedezetű devizahitelek forintosításáról döntenek - ismertette Rogán. Rogán elkobozná a brókerbotrány csalóinak vagyonát Hír24 2015. MÁRCIUS 16. 17:45 A kormánypárt törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amely szerint a csaló brókercégek tulajdonosai és vezetői a magánvagyonukkal is felelnek. A frakcióvezető a köztévéről és az ellenzéki népszavazásról is beszélt. A politikus arról is beszélt, hogy sűrű és szigorú ellenőrzésekre van szükség a brókercégek világában, és el kell végezni ugyanazt a munkát, amit a bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél. Rogán Antal a sajtótájékoztatón tűrhetetlen csúsztatásnak nevezte azt a parlamenti MSZP-s felszólalást, amely szerint a Magyar Televízió nem közvetíti élőben az interpellációkat és az azonnali kérdéseket. Az új M1-re vonatkozó kérdésekre a frakcióvezető azt válaszolta: nem szeretne foglalkozni egyetlen csatorna műsorával sem. A Magyar Televízió jogszabályokban garantált függetlenséget élvez - tette hozzá. Azt azonban megemlítette - utalva a hvg.hu egyik publicisztikájára -, megengedhetetlennek tartja az olyan megjegyzéseket, amelyek a köztelevízió egyik cigány származású munkatársát érték. A fideszes politikus parlamenti felszólalásában korábban felszólította az ellenzéki pártokat, hogy magyarország legnagyobb nemzeti ünnepén hívja vissza a provokátorait. Amikor kormányon voltak, akkor rendőröket küldtek, most provokátorokat. Azzal kapcsolatban, hogy 19 "rendszerbontó" népszavazási kezdeményezést indítanak a március 15-ei civil demonstráció szervezői az Orbán-rendszer lebontásáért, az "új magyar köztársaságért", Rogán Antal azt mondta: "19 kérdés megfogalmazása maga a komolytalanság, így is érdemes kezelni", nem kívánnak vele foglalkozni. A személyes vagyonukkal is feleljenek a csalók! https://www.youtube.com/watch?v=efABf_4IBpE 2015.03.13 SZÜKSÉG VAN SZIGORÍTÁSRA     Ha a jegybank átfogóbb ellenőrzési lehetőséget kap, jobban kiszűrhetők a kiskapukat keresők cégek - hangsúlyozta Tuzson Bence. Tuzson Bence a Fidesz frakció szóvivője a Duna Közbeszéd című műsorában utalva az elmúlt napok történéseire, a Buda-Cash és a Quaestor botrányra, elmondta, hogy szükség van szigorításra. Megjegyezte, hogy Gyurcsány-Bajnai kormány öt évre ritkította meg az ellenőrzések periódusát, most az MNB pedig időbeli szigorításra tett javaslatot. Amennyiben a parlament ezt sürgősséggel elfogadja, már áprilistól jóval szigorúbb rendben lehetne ellenőrizni ezeket az intézményeket – tette hozzá. "A GYURCSÁNY-BAJNAI KORMÁNY ÖT ÉVRE RITKÍTOTTA MEG AZ ELLENŐRZÉSEK PERIÓDUSÁT." Tuzson Bence úgy fogalmazott, hogy a jogszabály csupán a kereteket határozza meg, de ha a jegybank átfogóbb ellenőrzési lehetőséget kap, jobban kiszűrhetők a kiskapukat keresők cégek. A kormánypárt bízik az ellenzék támogatásában a jogszabály elfogadásánál. A javaslatok a jegybank ellenőrzési és intézkedési jogosítványainak megerősítésére, a tőkepiac általános biztonsági szintjének növelésére, az ellenőrzési folyamatba épített kontrollpontok további bővítésére, valamint a befektetési szolgáltatók belső eljárásaira és a felügyeleti adatszolgáltatás követelményeinek erősítésére vonatkoznak. Az április 12-ei tapolcai időközi választásoknak a Fidesz frakció szóvivője szerint komoly tétje van. Tuzson Bence szerint azonban nem az a kérdés, hogy a Fidesznek egy szavazattal több vagy kevesebb van az országgyűlésben, a választás tétje az, hogy kik fogják Tapolcát képviselni. Megjegyezte, hogy a veszprémi választási is egy helyi választás volt, amit az ellenzék tekintett csupán országos kérdésnek. A Fidesz Fenyvesi Zoltán személyében találta meg az alkalmas jelöltet. A szóvivő szerint a Jobbik jelöltje megosztó személyiség, a baloldal jelöltje pedig a MAL Zrt. felügyelő bizottsági tagja volt a katasztrófa idején. (hirado.hu) Volner: az elszámoltatás fájna a Fidesznek és az MSZP-nek is Volner szerint az elszámoltatás fájna a Fidesznek és az MSZP-nek is - Kossuth Rádió (2015-03-24) https://www.youtube.com/watch?v=7RA7BeJ-5N4 Forrás: https://kuruc.info/r/34/141098/?honnan=Nemzeti_Hirhalo A vesszőfutás hete - Hét hír, amit az Orbán-kormány el akart titkolni Hírszerkesztő Már ott tartunk, hogy a kormány nemcsak nem vállalja a felelősséget a döntéseiért, de ha valami balul üt ki, kifejezetten el akarja titkolni. Az utóbbi néhány nap a Fidesz számára maga volt a vesszőfutás, van mit elhallgatnia a királyi médiának. Már azon se feltétlenül csodálkoznánk, ha az egész hetet titkosítanák. Itt egy kisebb válogatás a hét híreiből, itt megnézheti, mit akartak eltitkolni Orbánék, és miért. 1. Megfúrták Paks II-t. A magyar kormány 11 napja nem büszkélkedett el vele, sőt a döntés titkosítását kérte(!), de a Financial Times kiderítette, hogy az Európai Bizottság nem fogadta az atomerőmű-működtetésre vonatkozó üzemanyag szerződéseket, mert azok kizárólag orosz uránium használatát kötötték ki, egyoldalú versenyelőnyhöz juttatva ezzel az oroszokat. Ezzel ugyan az EB még nem állította le a beruházást, de az a helyzet állt elő, hogy a Roszatom Pakson 2 újabb erőműblokkot épít, miközben még nem lehet tudni, mivel fogják fűteni azokat. Az amerikai Westinghouse tagadta, hogy tárgyalt volna a magyar kormánnyal mint üzemanyag beszállító, és a Roszatomnak sem feltétlenül éri már meg Magyarországon erőművet építeni, ha nem szerez ezzel meg legalább két évtizedre kizárólagos piacot. Az Orbán-kormány kiemelt beruházását, Paks II-t az EB vizsgálja belső piaci szempontból (nem írtak ki tendert) adatjogi tekintetben (30 évre titkosították az összes érdemi adatot) és versenyjogi alapon is (mivel a állami kölcsönből építés tiltott beavatkozásnak a piacra, amellyel az alternatív energiatermelési módokat hátrányos helyzetbe hozzák). 2. Megtiltották a reklámadót. Nemhogy nem engedi, hanem egyenesen megtiltja az EB a magyar kormánynak, hogy a vizsgálat végéig reklámadót vessen ki. Brüsszel azt kifogásolja, hogy a kisebb bevételű vállalatok még bevételükhöz viszonyítva is jelentősen kisebb adóterhet viselnek a nagyobb cégeknél. Az EB nem kérdőjelezi meg Magyarország jogát arra, hogy reklámadót szabjon ki, de azt garantálni akarja, hogy az adók ne biztosítsanak szelektív előnyt bizonyos vállalatoknak versenytársaikkal szemben. 3. Kiderül a MET titka. Ez az a vállalat, amelyik kizárólagos jogot kapott földgáz behozatalára az osztrák-magyar határon, és ezzel lefölözi az olcsó nyugat-európai és a közvetlenül Oroszországból érkező gáz ára közötti különbséget. Lényegében minden munka nélkül évi 50-100 milliárd forintos nyereségre tesznek szert, az állami eszközöket használják, miközben ugyanezt a pénzt a magyar állam is zsebre tehetné. Egyelőre nem világos, hogy miért engedi át a nyereséget a kormány, de Orbán Viktor még nem perelt azért, mert megírták, hogy személyes érdekei fűződnek a dologhoz. Mivel a szocialista Tóth Bertalan képviselő másodfokon is megnyerte a perét az MVM-mel szemben a MET-szerződések nyilvánosságáról, két hét múlva kiderülhetnek újabb részletek.  4. Kiderül Lázár utazásának titka is. A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta azt az elsőfokú részítéletet, amely arra kötelezte a Miniszterelnökséget, hogy adja ki a hivatalt vezető Lázár János két - olaszországi és svájci - utazásának részleteit. Az ítélet jogerős, fellebbezni ellene nem lehet. Lázár felülvizsgálati kérelemmel próbálkozik, de az adatokat a kérelemtől függetlenül ki kell adni. Ha ez megtörténik, akkor kiderülhet, hogy Lázár két utazásán a hotelköltségek miért voltak sokkal magasabbak, mint más állami vezetők utazásai során.  5. Farkas Flórián 300 millióval nem tud elszámolni. Az Index derítette ki, hogy a fideszes képviselő egyszer sem számolt be az Országos Roma Önkormányzat bevételei 10 százalékának, az elnöki keretnek elköltéséről. Noha félévente kellett volna, 2011 óta mostanáig hatszor vagy hétszer. Nem ez az egyetlen botrány az ORÖ körül, a többszázmilliós gellérthegyi irodák és egyéb érthetetlen költekezések ügyében már az ügyészség nyomoz. 6. 3800 milliárdot engedett el a NAV. Az Állami Számvevőszék megállapította, a NAV alkalmatlan a feladatára. Pedig az ÁSZ-t Domokos László korábbi fideszes képviselő vezeti. Ennek dacára a Vida Ildikó elnökölte szervezetről írott kétszáz oldalas jelentéséből egy kaotikus, kapkodó és rendetlen hivatal képe rajzolódik ki, amelyik gyakorlatilag ellenőrzés nélkül engedett ki tartozásokat a kezéből. Nem is keveset, közel 3800 milliárd forintot, ami jóval több, mint az éves GDP tíz százaléka. 7. Bedőlt a Fidesz- és Orbán közeli brókercég is. A Buda-Cash és a Hungária Értékpapír után öncsődöt jelentett a Questor Financial Hrurira Kft., közvetlenül azt követően, hogy az MNB - a másik két cég csődjére tekintettel - előrehozott vizsgálatot kezdeményezett náluk.  A brókercég fiktív kötvénykibocsátásaira derülhetett volna fény, így viszont kiderültek a cégvezető Tarsoly Csaba remek fideszes kapcsolatai: elsősorban Szijjártó Péterrel, de a győri futballcsapat tulajdonosaként a lázas fociálmairól ismert Orbánnal is. Ezek után hiába próbálták szocialista brókerbotrányként tálalni az esetet, ezt talán még Rogán Cecília is képes a helyén kezelni.   Gőgös: jobbikos tetűk https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Cf_dfReBzW0&honnan=Nemzeti_Hirhalo Fazekas: "Kiss Szilárd mint agrárattasé jól végezte a munkáját" Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azt mondta, nem hallgat a tárca a Kiss Szilárd-ügyben: aki törvényt sért, annak számolnia kell a következményekkel. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban azt mondta, a tárca álláspontja az, hogy Kiss Szilárd mint agrárattasé jól végezte a munkáját. Például 2012-2013-ban huszonöt százalékkal nőtt a mezőgazdasági kivitel Oroszországba. "Az ezen túlmenő tevékenységéről nincs tudomásom. Hogy magánemberként milyen tevékenységet folytatott, arra nincs rálátásom" - tette hozzá. Biztos vagy sem? "Kiss Szilárd sem a Földművelésügyi Minisztériumban, sem pedig a - feladat- és hatáskör szerinti jogelőd - Vidékfejlesztési Minisztériumban nem töltött be miniszteri biztosi pozíciót, így semmilyen formában nem hagyhattam jóvá miniszteri biztosi kinevezését - jelentette ki korábban a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor az LMP-s Szél Bernadett írásbeli kérdésére válaszolt, melyben az ellenzéki képviselő a január közepén a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet körüli pénzügyek miatt letartóztatott Kiss Szilárd egykori agrárdiplomata után érdeklődött. Kiss Szilárdot vesztegetéssel gyanúsítják és előzetes letartóztatásba is helyezték, mert a gyanú szerint rávett valakit, hogy a banki tartozását szerezze meg áron alul. „Ki írta alá, ki hagyta jóvá Kiss Szilárd kinevezését a nemzetbiztonsági kockázatok ismeretében?" - hangzott az LMP-s kérdés. (MTI - Origó) Forrás: https://kuruc.info/r/2/141132/?honnan=Nemzeti_Hirhalo Megszólal Orbán főideológusa Hogy jutottunk el a polgártól a keményen dolgozó kisemberig? Mennyiben működik, és hol szenved csorbát a Fidesz ideológiai alapvetése a gyakorlatban? A kapkodó döntéshozatal, az urizálás és a Jobbik megerősödése mennyit árt a kormánynak? Nagyinterjú a miniszterelnök friss Széchenyi-díjas főtanácsadójával, Tellér Gyula szociológussal a csütörtöki Heti Válaszban. Ő a polgár kifejezés szellemi atyja; egy éve a Nagyvilág című folyóiratban írta le az orbáni rendszer alapjait; tavaly nyáron az ő gondolataira támaszkodva mondta el a miniszterelnök „illiberális” tusnádfürdői beszédét; most március 15-én pedig Széchenyi-díjat kapott. Minden okunk megvolt tehát arra, hogy interjút kérjünk Tellér Gyula szociológustól, a miniszterelnök főtanácsadójától. Néhány tételmondat a beszélgetésből: „Polgár az, aki a munkaerején kívül valamilyen anyagi vagy szellemi tulajdonnal – földdel, ingatlannal, termelőeszközzel, tőkével, tudással, kapcsolatrendszerrel, műveltséggel – is szerzi a kenyerét.” „G. Fodor Gábor szerintem téved. Igaz, azoknak, akiknek a hatalomra jutás mellett nincsenek távlati terveik, ez lehet egyszerű politikai termék. Most például Gyurcsány Ferenc számára.” „A többség a szocializmusból eredő felfogást vallja, miszerint mindenkinek minél többet kell kapnia, függetlenül a teljesítményétől. Orbán ennek a gondolkodásnak üzen hadat.” „A Fidesz a médiaügyekben nem teljesen szuverén. Vannak erők, amelyek sarokba tudják szorítani.” „A Fideszben is vannak csoportütközések, amelyek az utóbbi időkben felszínre is kerültek. Illetve ott a vagyonosodás kérdése, s a választók, no meg az ellenzéki lapok fölvetik: miből telik némelyeknek ekkora házra, miért maradtak ki egyes tételek a vagyonnyilatkozatból?” „A Fidesz szétzúzta a szocialistákat, és átvette az uralmat a hatalomgyakorlás összes fontos helye fölött.” „Felteszem: Orbán Viktor 2018 utánra már nem okvetlenül gondolkodik kétharmadban, hanem egyszerű többségben.” Orbán nem megy a nemzetbiztonsági bizottság ülésére MTI2015. 03. 25. 15:49 Orbán Viktor miniszterelnök levélben tájékoztatta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökét arról, hogy nem vesz részt a testület csütörtöki ülésén. Erre azért kapott meghívást, hogy adjon tájékoztatást "a sajtóban megjelent, személyével kapcsolatban felmerülő, esetleges nemzetbiztonsági kockázatról". Ezt Molnár Zsolt, a bizottság elnöke közölte. Simicska Lajos vállalkozó korábban a mandiner.hu-nak azt mondta, hogy Orbán Viktornak - közös sorkatonai szolgálatuk idején - jelentenie kellett róla, de előre megbeszélték, mit fog írni róla. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke úgy értékelte, minél előbb ki kell deríteni, hogy sérült-e Magyarország nemzeti szuverenitása.  Simicskát több évtizedes barátság fűzte Orbán Viktorhoz Fotó: Bielik István - Origo "Bennünket gumibotoztak" Orbán Viktor úgy reagált, Simicskából a sértettség beszél. A múlt hétfőn az Országgyűlésben pedig egy jobbikos azonnali kérdésre - igaz-e Simicska Lajos nagyvállalkozó vádja, miszerint a katonaság idején együttműködött a III/IV-es főcsoporttal - kijelentette, "mifelénk az ilyesmit nem cáfolni szokták, hanem visszautasítani", "mi célszemélyei voltunk a titkos nyomozásoknak, bennünket zaklattak, bennünket hallgattak le, ránk telepítettek ügynököket, és bennünket gumibotoztak". Az MSZP-s Molnár Zsolt közölte: Orbán Viktor levelében azt írta, korábban már a nyilvánosság előtt kifejtette álláspontját. Orbán Viktor már kifejtette álláspontját Forrás: MTI/Máthé Zoltán A bizottsági elnök sajnálatosnak és helytelennek nevezte, hogy Orbán Viktor nem jelenik meg a testület előtt, szerinte a miniszterelnöknek a nemzetbiztonsági bizottság ülésén is tisztáznia kellene az őt ért vádakat. Rainer M. János történész az Origónak korábban kifejtette, hogy akár mindkettőjüknek - Simicskának és Orbánnak is - igazuk lehet. Kockázatelemzés és gazdaságbiztonság A nemzetbiztonsági bizottság csütörtökön az Információs Hivatalnál tart kihelyezett zárt ülést. Molnár Zsolt azt mondta, az aktuális kérdések között egyértelmű és világos helyzetértékelést és kockázatelemzést vár az iraki, kurdisztáni helyzetről, valamint az ukrán válságról. Emellett az Alkotmányvédelmi Hivataltól a gazdaságbiztonsági feladatok hatáskörében vár tájékoztatót arról, hogy a jövőre nézve milyen megelőző intézkedéseket tesznek, hogy meggátolják a brókercégeknél történő visszaéléseket. Továbbá egy, a közelmúltban nyilvánosságra került hangfelvétel nyomán tájékoztatást vár a betyársereg és a parlamenti pártok esetleges összefonódásáról, az alkotmányos rendet veszélyeztető eseményekről is. Az Orbán–Quaestor-ügy 4 ijesztő dimenziója A Quaestor-ügyben nyomozó budapesti rendőröket tíz vidékire cserélték le kasnyikm  BŰNÜGY  március 25., szerda 17:32  Bár először hitetlenkedtünk, kiderült, hogy Orbán Viktor tényleg azt állítja, hogy ő maga személyesen rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a pénzüket a brókercégekből a Buda-Cash csődje után. “Én rendeltem el. Tehát akkor, amikor láttuk, hogy a Buda-Cash bedőlt, és azt az értékelést kaptuk, hogy dominóeffektus érvényesülhet, és láttuk, hogy néhány önkormányzat a pénzével beszorult, akkor elrendeltem, hogy minden minisztérium nézze meg, van-e bármilyen kapcsolata bármilyen brókercéggel, és ott állomásoztat-e bármennyi közpénzt, és ha igen, akkor azt azonnal vonja ki. Ilyenkor egyetlen forint közpénzt sem szabad tartani brókercégeknél.“ – mondta a miniszterelnök szerdán, egy soproni eseményen. Nem sokkal később pedig kiszivárgott, hogy a Fidesz egyik erős embere azzal kérkedett egy március 4-i háttérbeszélgetésen, hogy ők már tudják, hogy – az akkor már bedőlt Buda-Cash-en kívül – még három brókercéggel is bajok vannak. Ezek között megnevezte a Hungária Értékpapírt, ahová másnap küldte ki a felügyeleti biztost az MNB, és Quaestort, amelynek egyik darabja (a kötvényet kibocsátó Hrurira kft.) hat nappal később jelentett ál-öncsődött, ami után rövidesen az MNB bejelentette, hogy valójában egy 150 milliárd forintos gigacsalást lepleztek le a cégcsoportnál. Nagy a veszélye ezeknél a brókercéges ügyeknél, hogy idővel elkezdenek terebélyesedni és egyre bonyolultabbá válni, így a közvélemény egyre kevésbé tudja követni őket. Ez történt például a Kulcsár-üggyel, ahol 12 évvel a botrány kirobbanása után, most kezdődik újra a per, elsőfokon, és már senki nem tud semmit bizonyítani az ügy vélhetően elég erős politikai szálairól. A Quaestor-csoport és az ott tartott állami pénz ügye viszont alapvetően olyan világos és egyértelmű, amennyire csak lehet. Néhány részlet ugyan még nem teljesen tiszta, és nem látjuk az ügy méreteit pontosan. Csak azt, hogy nagyon nagy, hogy nagyon durva, és hogy a Fidesz legfelsőbb szintjéig ér. 1. A kiszervezett állampapírok Van Magyarországon egy államháztartási törvény. Ez kimondja (79. §), hogy a központi alrendszerhez tartozó intézmények kizárólag a Magyar Államkincstárnál tarthatják az értékpapírjaikat, és államkötvényen kívül más értékpapírt nem tarthatnak. Ennek nagyon is van értelme, hiszen ki akarná, hogy politikusok döntése alapján spekuláljanak a közpénzzel. A trükk az, hogy az állami irányítás alatt lévő cégekre nem vonatkozik ilyen szigorúan ez a kikötés. Ezért dönthetett úgy a Szijjártó-féle KKM (és nem kizárt, hogy akár más minisztériumok is), hogy az alájuk tartozó cégek, így például a Magyar Nemzeti Kereskedőház értékpapír-vagyonának egy részét – amikor néhány napja kivették, állítólag 3,8 milliárd forintot – ne az államkincstárnál tartsák. Ezért jött képbe a Quaestor a minisztérium magyarázata szerint, ugyanis a cég (vélhetően a Quaestor Értékpapírkereskedelmi Zrt.-ről van szó) állítólag “díjmentesen vezette az értékpapírszámlát”. A számlát önmagában elképzelhető, hogy díjmentesen vezette a Quaestor (bár egyrészt ott van az államkincstár, másrészt fura, ha a piaci szereplők közül csak ez a kicsi és gyenge pénzügyi szolgáltató ajánlott ilyen szolgálatatást az MNKH-nak), viszont attól még akármekkora jutalékokat leszedhettek minden egyes állampapír-tranzakció után. Az állampapír-kereskedésnek nincsen központilag szabályozott rendszere, ezért a kereskedő cégek maguk állapíthatják meg a jutalékot, amit a tranzakciók (minden vétel és eladás) után levettek. Ez egy többmilliárdos vagyon esetében egészen magas is lehetett. A KKM valójában még mindig, négy helyreigazítás-pontosítás után sem adott arra magyarázatot, hogy miért nem a szinte bizonyosan olcsóbb államkincstárnál, és miért az ingatag helyzetű, gyanús Quaestornál vezették az értékpapír-számlát. Arra pedig pláne nincs magyarázat, hogy az Eximbank– ahol egyébként Rogán Antal korábbi belvárosi polgármester-helyettese, Puskás András is az igazgatóságban ül – feletti állami tulajdonosi jogok gyakorlásához szükséges dematerializált értékpapírokat miért éppen ennél a cégnél vezették. 2. Az ordítóan gyanús cég Néhány szó a Quaestorról, amit bőven a botrány előtt is tudni lehetett. Ha egy pénzügyekhez alapszinten értő ember ránézett a cégcsoport számaira, elég gyorsan láthatta, hogy itt egy lassan vagy gyorsan, de elkerülhetetlenül bekövetkező összeomlásról van szó. A cégcsoport egészének 2013-as mérlege és eredménye (nyilvános adatok alapján): Árbevétel: 10,4 milliárd forint. Adózott eredmény: 64 millió (tehát 0,06 milliárd) forint Eszközök: 102 milliárd forint (ebből 45 milliárd kétes értékű ingatlanvagyon, és ennél picivel több pénzügyi eszköz) Kötelezettségek: 94 milliárd forint, ebből 45 milliárd forint magas hozamot fizető kötvényadósság Saját tőke: 6,5 milliárd forint Tehát a cégcsoport nagyon el volt adósodva, alig termelt nyereséget, viszont nagyon drágán finanszírozta magát. Ha csak a kötvényadósságokat nézzük, azok kamatainak fizetése elvihette az összes Quaestor-cég összes éves bevételének közel felét. A néhány tízmilliós nyereségből viszont pláne lehetetlen lett volna sokáig tovább finanszírozni a céget. Csak újabb és újabb, egyre drágább hitelek felvételével, adósságok (kötvények) kibocsátásával tudta a rosszul működő cég továbbgörgetni az adósságait. Ez már így papíron is egy katasztrófa. És akkor még a nem bennfentesek nem is tudták, hogy emellé Tarsolyék odatettek egy 150 milliárdos pilótajátékot (aminek utóélete a magyar gazdasági bűnözés legendás kabaréjelenetei közé fog kerülni). A Quaestor agresszív ügynökei által beszervezett és megtévesztett mezei kisbefektetőknél meg lehet érteni, hogy átverték őket a kötvényekkel. Az viszont teljesen érthetetlen, hogy az állam – a háta mögött a felügyeletet és elvileg az ország legjobb gazdasági szakembereit tömörítő Magyar Nemzeti Bankkal, a titkosszolgálatokkal és hadseregnyi jogásszal, tanácsadóval – miért nem vélte úgy, hogy ezekkel mégsem kellene üzletelni. Még akkor sem, ha Szijjártó Péter még a győri időkből jóban volt Tarsoly Csabával. Erre nincs nagyon mentség. 3. A bennfentesek A bennfentes kereskedés az egyik legkomolyabb tőkepiaci bűncselekmény. Egy piac csak akkor működhet jól, ha mindenki nagyjából hasonló esélyekkel fér hozzá a kulcsfontosságú információkhoz. Ezt tényleg nehéz betartani, sőt, de azért törekedni illene rá. Orbánék nem így tettek, amikor elkezdtek értesülni az újabb és újabb brókercégek problémáiról, mielőtt a közvélemény bármit megtudott volna. Információkhoz jutottak, és rögtön elkezdtek befektetési döntéseket hozni ez alapján. Ez most már nem puszta spekuláció, mivel maga a miniszterelnök ismerte el. Közben azok, akik közel vannak a tűzhöz a Fidesznél, pletykálni kezdtek az ügyről egymás között, amivel esélyes, hogy a baráti üzletemberekhez elég gyorsan, és még időben eljutott az infó. Ők és üzlettársaik még időben kivehették a pénzt. (A másik lehetőség, hogy nem voltak bennfentes információik, szintén elég ijesztő. Ebben az esetben ugyanis maguk kezdtek el gyanakodni a Quaestorra. Tehát tudták, hogy az állammal több ponton üzletelő cég alapjai futóhomokra épültek.) 4. A dominóhatás Orbán Viktor a várt “dominóhatás” miatt vetette ki az állami pénzt a brókercégekből március elején. Pedig akkor még csak egy szereplőről, a Buda-Cashről derült ki váratlanul, hogy csaltak (hogy hogyan csaltak, és ezt hogyan titkolták másfél évtizeden át, arról még mindig nem tudunk sokat). Ha Orbán tényleg egy esetből azt az általánosító következtetést vonta le, hogy minden brókercég gyanús, az nagyon ijesztő. Gyakorlatilag a brókercégek átfogó bedöntése érdekében tett egy hatalmas lépést: maga gyorsította fel a dominóhatást. Ezzel az egésszel, tehát az állami cégek pénzének kivételével és a Quaestor-csődről való pletykák terjesztésével könnyen lehet – és sajnos elég valószínű –, hogy belökték a Quaestor megtévesztett kisbefektetőit a busz alá. Hogy aztán a károk egy részét kifizettessék a pénzügyi szektor azon szereplőivel, akik nem szerveztek gigantikus csalásokat. A Quaestor-csalás tehát a felépülő időszakban még számíthatott az állami pénzekre, a kipukkadáskor viszont az időben kapcsoló állam járt jól. +1. Ki fogja ezt kivizsgálni? Az ügy szálai nagyon szövevényesek, és félő, hogy a politikai és gazdasági elit jelentős részét behálózzák. Ilyenkor nem lenne rossz, ha lennének olyan intézmények, amelyek függetlenül, pártatlanul és átfogóan vizsgálják ki az ügyeket. Melyek is ezek? A Matolcsy György, és a korábban az NGM-nél nála dolgozó Windisch László vezette, most már lassan egy éve felügyelőbizottság nélkül működő pénzügyi felügyelet. A három éve még fideszes parlamenti képviselő Domokos László vezette Állami Számvevőszék. A Lázár János alá tartozó Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. És természetesen a Polt Péter vezette ügyészség. Elutalták 28 ezer ember pénzét a BRB Bankból, de a pénz útközben eltűnt kasnyikm  Érdekes történetről ír a hvg.hu a Buda-Cash tulajdonosainak érdekeltségében álló DRB bankcsoport egyik tagja, a BRB bankkal kapcsolatban. Itt vezette számláját a Honvéd Egészségpénztár (HEP), ahol 28 ezer ember megtakarításának egy részét vezették, 1,8 milliárd forint értékben. Amikor február 24-én kora reggel a HEP vezetői látták, hogy gond van. A pénzt dél körül elutalták másik számlájukra, amit a Raiffeisennél vezettek. Kikérték a tranzakciós listát, amiről úgy látták, hogy a megbízás múlt időben szerepel, tehát a rendszer befogadta az utalást – sőt, a BRB-s számlaegyenlegük 0 forintot mutatott. Ám a pénz nem érkezett meg a Raiffeisenhez. A hatóságok nem mondanak semmit az esetről. Rejtélyes halál a Quaestor-csőd másnapján Csendes holokauszt lett a vége Több ezer család , az utcán családok családfők öngyilkossága jelzi az Orbán diktatúrát ! De hol a többi párt ?? Ők is a bankárok , és vakolók zsebében vannak !!! A Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezetébe tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. 3,8 milliárd forintnyi államkötvényt tartott a Quaestornál vezetett értékpapírszámláján, amelyet a brókercég összeomlásának a napján, az utolsó előtti pillanatban, március 9-én vettek ki. HIRDETÉS A döntés erről – írja az Index – négy nappal korábban, március 5-én született meg. A 444 ehhez az információhoz a maga részéről azt tette hozzá, hogy az Eximbank tőkeemeléséhez szükséges 18 milliárd forintot is a Tarsoly Csaba tulajdonában álló Quaestornál helyezték el. A brókercéget a tárca tegnapi közleménye szerint azért választották ki, mert ingyen vállalta a számlavezetést. A piaci tarifák szerint azonban a 3,8 milliárd forintos államkötvény megvásárlásakor a Quaestor 19–38 millió forintos jutalékot számíthatott fel. Ezen kívül a Quaestor-csoport külgazdasági tevékenységet folytatott, így az is természetes, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium kapcsolatban volt vele, ahogyan több száz más, külkereskedelemmel foglalkozó céggel.” Szijjártó azonban nem a több száz másik céget tisztelte meg figyelmével, hanem újra és újra a Quaestort. Már a Miniszterelnökség államtitkáraként is fel-feltűnt Tarsoly oldalán. Forrásaink szerint 2014 tavaszán-nyarán a minisztérium döntéshozatalába beavatkozva ő fúrta meg a VFS Global nevű, londoni székhelyű multinacionális céget, amely a moszkvai magyar vízumközpont üzemeltetésének fő várományosa volt. A cég a világ sok országában nyújt hasonló szolgáltatást, több helyen Magyarország számára is, rengeteg referenciával rendelkezik. Helyette a vízumügyekben teljesen tapasztalatlan Quaestor kapta a megbízást. Egy külügyi vezető, aki ellenvéleményét hangoztatta, az állásával fizetett szakmailag megalapozott álláspontjának fenntartásáért. HIRDETÉS A párbeszéd a külügyes források szerint így hangzott: „Nem írom alá!” Mire az akkori miniszteri kabinetfőnök rávágta: „Találunk olyat, aki aláírja!” Igaza lett, a moszkvai vízumközpontot, ahol a jobb napokon akár egymillió forintos bevétel is volt az ügyintézési díjból, a Quaestor nyithatta meg, partnere pedig a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő volt agrárdiplomata, Kiss Szilárd orosz feleségének cége volt. A szalag átvágására Szijjártó is Moszkvába utazott. Egy, a közigazgatásban és pénzügyekben jártas forrásunk szerint a külügyi tárca eljárása nem volt feltétlenül törvénytelen, ám szokatlannak és kockázatosnak minősíthető. Az pedig, hogy közvetlenül a csőd előtt kimenekítették kötvényeiket, mindenképpen bennfentes kereskedésre utal. A hírek szerint sok, a közigazgatás vezető szintjein lévő személynek volt számlája a brókercégnél, és emiatt most nagy a pánik. Nem mindenki volt olyan szerencsés, mint a külügyi tárca. Egy nappal a Quaestor öncsődje után elhunyt Szilágyi András, aki egy 2014. decemberi MTI-jelentés szerint a külügyi tárca beruházási főosztályvezetője volt. A Bem téri folyosókon terjedő pletykák szerint önkezével vetett véget életének. Nem világos, hogy a történteknek van-e köze a Quaestorhoz. A befektetési főosztály, amely mellesleg nem szerepel a tárca saját honlapján lévő szervezeti táblázaton, nem a minisztériumi pénzeket kezelte, hanem külföldi befektetéseket volt hivatott Magyarországra csábítani. Szilágyit jelölték a quitói nagyköveti posztra, amely élete nagy álma volt – ezért sok kollégája nem is érti, miért lett öngyilkos két héttel a kiutazása előtt. A szocialista Mesterházy Attila nyílt levélben kérte, hogy a külügy hozza nyilvánosságra azokat a döntés-előkészítő elemzéseket, amelyek szorgalmazták a Quaestornál lévő befektetések kivonását. A minisztérium válaszában azt közölte, hogy sem a tárcának, sem háttérintézményeinek nem volt semmilyen törvénytelen információja a Quaestor pénzügyi helyzetéről. A moszkvai magyar nagykövetség által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b), Jelena Cvetkova, a vízumközpont vezetője és Tarsoly Csaba, a Quaestor Csoport elnök-vezérigazgatója a moszkvai magyar vízumközpont megnyitóján 2014. november 19-én Moszkvai Magyar Nagykövetség / MTI Tarsoly vállalkozásai évek óta rendszeres támogatást kaptak Szijjártó Pétertől. A külügy közleményben ismerte el, hogy Szijjártó „1998 óta képviselő volt Győrben, ahol az önkormányzat sport albizottságának elnöke is volt, így természetes, hogy ismeri a Győrben sportbefektetéssel rendelkező Tarsoly Csabát. Végzetes bejelentést tett Orbán a Quaestor-ügyben – ezzel ki is nyírhatja magát narancs.hu 2015. márc. 25., 19:03 24 1 Brutális fordulatot vett a Quaestor-ügy, Orbán saját akaratából ugrott be főszereplőnek. Azért, hogy védje Szijjártót? Tarsoly megint feltűnik, és izzít Habony. Szerdai híreink. Drámával kezdünk, jöjjön a beismerés! Orbán és a Quaestor A kormányfő ma elismerte, hogy ő rendelte. „Amikor a Buda-Cash bedőlt és rengeteg embernek, cégnek és intézménynek beszorult a pénze, a kormányülésen arra kértem minden minisztériumot, hogy nézze meg, van-e bármilyen brókercégnél pénze. Amennyiben igen, akkor azonnal vonja ki a közpénzt, mert úgy fogunk járni, mint az a 67 önkormányzat, amelyiknek beragadt a pénze.” Ezzel aztán olyat művelt O. V., amitől levegőt alig kapunk. Elismerte, hogy közpénzt tartogatnak brókereknél (a nyereség kié lett volna, fiúk?!, Petyáé?, Ráhelé?), azaz kockáztatott olyan tételt, amivel nem lett volna szabad ezt csinálnia. (Vagy miért nem mentek mindjárt kaszinóba?) A 444.hu még ezt is kiemeli az ügyelt kapcsán: „A bennfentes kereskedés az egyik legkomolyabb tőkepiaci bűncselekmény. Egy piac csak akkor működhet jól, ha mindenki nagyjából hasonló esélyekkel fér hozzá a kulcsfontosságú információkhoz. Ezt tényleg nehéz betartani, sőt, de azért törekedni illene rá. Orbánék nem így tettek, amikor elkezdtek értesülni az újabb és újabb brókercégek problémáiról, mielőtt a közvélemény bármit megtudott volna. Információkhoz jutottak, és rögtön elkezdtek befektetési döntéseket hozni ezek alapján. Ez most már nem puszta spekuláció, mivel maga a miniszterelnök ismerte el. Közben azok, akik közel vannak a tűzhöz a Fidesznél, pletykálni kezdtek az ügyről egymás között, amivel esélyes, hogy a baráti üzletemberekhez elég gyorsan és még időben eljutott az infó. Ők és üzlettársaik még időben kivehették a pénzt.” És hát a legdöbbenetesebb, hogy ezzel a bejelentéssel Orbán olyan helyzetbe hozta magát, ahol bárki joggal hiheti azt: Orbán manővere hozzájárult a Quaestor bedőléséhez. És ezzel egy csomó ember megtakarításának elúszásához is. Ha az ellenzéknek van egy csöpp esze, akkor ezt fogja Orbánra rásütni, nem mást. Rendőrök a Quaestor-ügyben: csere A múlt héten egy 10 fős nyomozócsoportot hoztak létre, állítólag vidékről, különböző megyékből hoztak rendőröket, lecserélve a budapesti csapatot – tudta meg a hvg.hu rendőrségi forrásból. Ez egy kicsit furán hangzik, nem? Mekkorát fordult a világ Tarsoly Csabával! Az ember alig bírja követni, akkorát. A Quaestor-csoport fő tulajdonosa szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy hibát követett el, amikor a reorganizációs tanácsadó(sic!) javaslatát elfogadta az átmenetre szóló új tisztségviselő elfogadásakor. „Ezzel azt a hamis látszatot keltve, hogy mentesülni kívánok a felelősség alól” – tette hozzá. „Mindezek alapján úgy döntöttem, hogy vezető tisztségeimet visszaveszem annak érdekében, hogy ne merülhessen fel a gyanú bármilyen kár okozására” – írta a cégvezető, aki ennek érdekében intézkedett a szükséges közgyűlések és taggyűlések összehívásáról szerdára. „Mind személyesen, mind a cégcsoport vállalatai maximálisan együttműködnek minden érintett hatósággal. Ezzel párhuzamosan mindent megteszek olyan befektetők bevonására, akik segítséget jelenthetnek a cégcsoport értékeinek ügyfelek számára történő megóvásában” – közölte Tarsoly Csaba. Aki nem állt meg itt: beismerte, hogy nem volt tisztában az új vezérigazgató személyével. Azaz nem tudta, hogy ki az az Orgován Béla! Na erre varrjon valaki gombot! Habony Árpád nyilvánosságra lép?! A hvg.hu mai cikkében azt írta: akár már a jövő héten is bejelentheti a Századvég a Napi Gazdaságon gründolt új napilap elindítását, amelyet állítólag Liszkay Gábor fog vezetni. Eközben a valasz.hu arról ír, hogy új médiaprojektet indít a kormány, ennek „központjában egy új holdingcég áll majd, melyet Habony Árpád kormányfői tanácsadó, valamint a Miniszterelnökség államtitkári karából tavaly kikerült Győri Tibor vesz majd a nevére. Habony ezzel hivatalosan is kilép a piacra, titkos stratégából médiabefektetővé válik, s Győri személyében olyan társat kap, aki annak idején közelről menedzselte a Napi Magyarországlétrehozását és a Magyar Nemzettel való összeolvasztását. Az új médiaholdinghoz tartozik majd egy közéleti véleményportál – Via.hu néven –, egy ingyenes terjesztésű, a Helyi Témavilágát átörökítő félbulvár hetilap, esetleg egy rádió, valamint egy üzleti hírportál, amely a Napi Gazdaság jelenlegi stábját hivatott »felszívni«.” Már két kérdést átengedtek a népszavazásból „A civil ellenzékiek 19 pontos csomagjából eddig két kérdést engedett át a választási bizottság. A tankötelezettség és a kamarai tagság kérdése nem mozgat meg tömegeket, de a kezdeményezők így is örülnek” – írja az Index. 13 kérdés döntése még várat magára. Külügy: Nem volt belső információnk a Quaestor bedőléséről A Quaestor március 9-én jelentette be, hogy bedőlnek, a külügy azt mondja, cége március 5-én döntött arról, hogy kiveszi onnan a vagyonát. A minisztérium szerint nem volt törvénytelen információjuk arról, hogy a Quaestor be fog dőlni, csak a korábbi brókerbotrányok után úgy viselkedtek, mint bárki más. Az meg hogy a cég kockázatos volt, szerintük nem lehetett korábban tudni, mindenfajta felügyeleti vizsgálaton megfelelt. A külügy cége nem azért vette ki néhány nappal a Quaestor bedőlése előtt a tőkéjét a cégtől, mert információi voltak a Quaestor pénzügyi helyzetéről, közölte kedden a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Ezzel arra reagáltak, hogy hétfőn megírtuk, Szijjártóék tárcájának egyik cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) a Quaestornál tartotta a vagyonát, majd néhány nappal az öncsőd bejelentése és az MNB-vizsgálata előtt kivette onnan. Hétfőn döntésüket így magyarázták: "az MNKH vezetői figyelték a pénzpiaci folyamatokat, látták azt, hogy bedőlt a Buda-Cash és a Hungaria Értékpapír, ezért úgy döntöttek, hogy a továbbiakban nem tartják a brókercégnél a pénzüket, és ennek megfelelően kivették a tőkét a Quaestortól." A külügy most azt mondja, hogy a KKM és háttérintézményei semmilyen törvénytelen információval nem rendelkeztek. A Quaestor csődjét az okozta, hogy az engedélyezettnél nagyobb mennyiségben bocsájtott ki kötvényeket, és, amikor a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír csődje után az ügyfelek jelentős része elkezdte kivenni a pénzét, a Quaestor egy idő után nem tudta biztosítani a kötvények ellenértékét. Az MNKH ezekhez az emberekhez, cégekhez hasonlóan vette ki a tőkéjét a Quaestortól. Az MNKH a külügy szerint gondosan járt el akkor, amikor figyelve a piaci folyamatokat, és azt, hogy mi történik a brókercégeknél, kivette a közpénzt a Quaestortól. Közleményükben a következőket közlik: A Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről a Quaestornál az Eximbank tőkeemeléséhez kapcsolódó értékpapírok technikai nyilvántartását segítő számla, úgynevezett értékpapírszámla volt. Ezen értékpapírok alapján gyakorolja a KKM a tulajdonosi jogokat az Exim felett. Ezek forgalomképtelen részvények, amelyek előállítása jogszabály alapján történt. A számlát azért a Quaestor kezelte, mert a piaci szereplők közül a számla kezelését egyedül a Quaestor vállalta díjmentesen. A Buda-Cash bedőlése után ezt a számlát a KKM megszüntette. (Korábban hiába kérdeztük a minisztériumot, hogy meddig tartottak számlát a Quaestornál, nem válaszoltak, csak arra, hogy mikor nyitották.) Az MNKH 2013. márciusában kötött szerződést a Quaestorral. (a tárca pedig korábbi közlése szerint 2014 augusztus óta vezetett számlát a Quaestornál.) A Quaestor korábban mindenfajta felügyeleti vizsgálaton megfelelt, a cégnél történő pénzelhelyezést a felügyeleti szervek soha nem minősítették kockázatosnak. Az MNKH-nak egy értékpapírszámlája volt, a szerződés szerint csak állampapír lehetett, az MNKH tehát a legbiztonságosabb formában tartotta az adófizetők pénzét, az MNKH nem kezdeményezett kockázatos ügyleteket. Az MNKH a pénzt állampapírban tartotta, a tőke kivétele nem járult hozzá a Quaestor csődjéhez.  2015. márciusában az összeg 3,8 milliárd forint volt. Az MNKH vezetősége március 5-én döntött arról, hogy kiveszi a tőkéjét a Quaestortól. (Március 9-én jelentette be a cég, hogy öncsődöt kér.) Hétfőn megkérdeztük a minisztériumot arról is, hogy mi lett a Quaestortól kivett vagyon sorsa, hová fektették be, erre egyelőre nem kaptunk választ. Csendes holokauszt A külügy megerősítette, hogy Orbán utasította őket KÁROLY GÁBOR2015. 03. 25. 17:39 A Külgazdasági és Külügyminisztérium megerősítette, hogy Orbán Viktor kormányfő adott utasítást arra, hogy a tárca vegye ki a Quaestornál tartott pénzét. Korábban a külügy azt válaszolta az Origónak, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezetősége döntöttmárcius 5-én arról, hogy kiveszi a tőkéjét a Quaestortól. Miután a kormányfő elismerte, ő rendelte el, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium vegye ki a Quaestornál tartott pénzét, újra megkérdeztük a tárcát, hogy pontosan hogyan is zajlott ez a döntési folyamat. Orbán Viktor utasította a tárcát Forrás: Origo „A miniszterelnöki utasításnak megfelelően a döntést a tőke kivételéről a Kereskedőház vezetői március 5-én, csütörtökön hozták meg, pénteken kérték a KKM, mint tulajdonos segítségét, a tőke kivételére pedig hétfőn reggel került sor” – közölte a minisztérium. „A miniszterelnök és a Kereskedőház vezetőinek döntése tökéletesen egybecseng” – írta a tárca. Az ÁKK-hoz kerül a Quaestortól kimenekített pénz „A tőke az Államadósság Kezelő Központhoz kerül, az állampapír, mint megtakarítási forma változatlan marad” – válaszolta a külügyi tárca a korábban a Quastornál tartott pénzeket firtató kérdéseinkre. Azt ugyanakkor nem tudtuk meg a külügytől, hogy tartanak-e, illetve tartottak-e hasonló konstrukcióban pénzt és/vagy államkötvényeket más brókercégeknél is. KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: Tarsoly visszavette a bűnözőtől a Quaestort A minisztérium menekül a Quaestortól Külügy: A Quaestor nem kapott zsíros üzleteket Orbán is nyakig benne van a quaestor botrányban!? Azt állítják ő tudott mindenről! Csendes holokauszt Orbán Viktor miniszterelnök rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket. A kormányfő ezt szerdán mondta Sopronban, sajtótájékoztatón, ahol arról kérdezték, nem tartja-e furcsának, hogy a Quaestor-csőd előtt a KKM hozzájutott a pénzéhez. Orbán Viktor erre azt válaszolta: nem hogy nem tartja furcsának, ő rendelte el, mert amikor a Buda-Cash bedőlt, azt az értékelést kapták, hogy dominóhatás érvényesülhet, ráadásul sok önkormányzatnak és még a honvédségnél dolgozók egyik önkéntes biztosító pénztárának is bent ragadt a pénze. A kormány ülésén hozott rendelkezés úgy szólt - mondta a miniszterelnök -, hogy minden minisztériumnak át kell néznie, van-e pénzügyi kapcsolata brókercégekkel, "állomásoztat-e" náluk közpénzt, és ha igen, azonnal vonja ki onnan, mert ilyen, "dominóhatással fenyegetett" időszakban "egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani" brókercégeknél. A napokban több portál is cikkezett arról, hogy a KKM alá tartozó több állami vállalat is a Quaestornál tartotta a pénzét, illetve hogy a KKM épp a bukás előtt vette ki a pénzét onnan. Az ügyben több ellenzéki párt is vizsgálatot követelt. A Külgazdasági és Külügyminisztérium válaszul több közleményben is kijelentette: a tárca és háttérintézményei a Quaestor anyagi helyzetével kapcsolatban semmilyen törvénytelen információnak nem voltak birtokában, semmilyen információt nem titkoltak el. Orbán elárulta az embereket Az MSZP véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök elárulta és cserbenhagyta a magyar embereket, ezért távoznia kell tisztségéből. Lukács Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy szerinte a kormányfő Sopronban beismerő vallomást tett, amikor azt mondta, hogy ő utasította a többi között a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM) is, hogy a brókercégekben levő kormányzati pénzeket vegyék ki, mert úgy tudja, a Buda-Cash brókerház csődje után újabb csődök fognak következni. A szocialista politikus szerint az is kiderült, hogy a KKM hazudott az ügyben, így Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újra bebizonyította, hogy alkalmatlan posztjára, ezért neki is távoznia kell. Lukács Zoltán kitért arra, hogy továbbra is érvényben van 24 órás ultimátumuk, de az már nem a KKM-nek, hanem Orbán Viktornak szól, akitől várják, hogy hozza nyilvánosságra azokat az elemzéseket, amelyek a brókercégek összedőléséről szóltak. A fél Fidesz megkaphatta a fülest a Quaestor-bukás előtt Az index.hu egy háttérbeszélgetésre hivatkozva ma azt írta: a Fideszben legalább 2-3 nappal a Hungária Értékpapír Zrt. bedőléséről szóló március 5-i első hírek, és 6-7 nappal a Quaestor öncsődje előtt tudták, hogy ez a két cég lehet a következő. Erről állítólag a Fidesz-frakció egyik tagja beszélt. A politikus meg is nevezett három céget, köztük a Hungária Zrt.-t és a Quaestort. Az információk így eljuthattak a párt képviselőcsoportjának tagjaihoz, és a fideszes kormányzati szereplőkhöz is. Ugyanebben az időben dönthetett úgy a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó Nemzeti Kereskedőház, hogy kiveszi a pénzt a Quaestorból. És ekkor utasíthatta Orbán Viktor, mint állítja, a minisztériumokat, hogy minden pénzt vegyenek ki úgy általában a brókercégekből. Amit Szijjártóéknak engedtek, azt 28 ezer másik embernek nem Csendes holokauszt Míg a Külügyminisztérium az utolsó percben kimenthette – miniszterelnöki utasításra – a pénzét a bedőlt pénzügyi cégből, a közel 28 ezer ember megtakarítását kezelő Honvéd Egészségpénztárnak megtiltották, hogy ugyanígy – egy másik, problémás pénzügyi cégből – átutalja egy másik bankba a pénzt. Pedig az 1,8 milliárd forintot útnak is indították, ám egy hónapja nem tudni, hova lett a pénz, csak az biztos, hogy a megcélzott bankhoz nem folyt be. Az MNB mély hallgatásba burkolózik. Dühös emberek lepték el a Honvéd Egészségpénztár angyalföldi irodaházát múlt hét pénteken. A Buda-Cash Brókerház tulajdonosainak érdekeltségébe tartozó bankok bedőlése által érintett pénztár március 20-i rendkívüli közgyűlésén a küldöttek és az egyszerű tagok arra voltak kíváncsiak, hova lett a megtakarításuk, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz. Az egyik tag arról beszélt, a gyereke szemét azonnal meg kéne műteni, viszont a számláján lévő pénzt zárolták, így a család kénytelen hitelt felvenni. A Honvéd Egészségpénztárnál (HEP) 27 ezer 800 embernek – köztük katonáknak, rendőröknek, sőt titkosszolgáknak – van megtakarítása, de közel egy hónapja nem jutnak a pénzükhöz. A pénztár a brókerház tulajdonosai által birtokolt BRB Buda Regionális Banknál vezette az egyik számláját, így 1,84 milliárd forintnyi megtakarítása ragadt bent. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ugyanis február 24-én megtiltotta, hogy a BRB-ből 1 millió forintnál nagyobb összeget fizessenek ki, majd március 2-án a pénztárnál teljes kifizetési tilalmat rendelt el, a kártyarendszert átmenetileg lekapcsolták. Tehát a pénztár önhibáján kívül került olyan helyzetbe, mint a többi 120 ezer ügyfél, köztük 80 önkormányzat. Csábító ajánlat „Közel 80-an hallgattuk a pénztár vezetőinek beszámolóját, de a lényeget illetően nem lettünk okosabbak:   nem tudni, mikor juthatunk hozzá a pénzünkhöz.”   Ezt mesélte a pénteki közgyűlésről az egyik pénztártag, aki kérte, hogy ne írjuk le a nevét. A cégvezetés itt arra hivatkozott, hogy nem kap információkat sem az MNB-től, sem a bankhoz kirendelt felszámolótól, és hiába hívták meg a felügyeletet, a jegybank (amely 2013 óta a felügyeleti feladatokat is ellátja) emberei nem jelentek meg a közgyűlésen, hogy a tagokat tájékoztassák. Sorban állnak az emberek az egyik DBR-banknál Fotó: MTI / Vajda János De nemcsak a HEP vezetőnek kellett tűrniük az indulatos hozzászólásokat, úgy tudjuk, az ülésen megjelenő honvédelmi helyettes államtitkár, Puskás Attila is kemény megjegyzéseket kapott. Az eseményről a hvg.hu-nak beszámoló pénztártag szerint Puskás ugyanis arról beszélt, hogy a miniszter, Hende Csaba különös figyelemmel követi az eseményeket, a tárca pedig kész valamilyen kárpótlást adni az alkalmazottainak. Erre viszont többen felháborodtak, és a szemére vetették, hogy ez diszkriminatív eljárás lenne, hiszen nem csak katonák vagy minisztériumi dolgozók megtakarítása van a Honvéd Egészségpénztárnál. A HEP ugyanis 2007-től nyílt és országos pénztárként működik, tehát bárki igénybe veheti a szolgáltatásait. Három hete egy kormányzati forrás újságíróknak azt mondta, ezerkétszáz titkosszolgálati dolgozó megtakarítása került veszélybe, ebből ötszáz dolgozó a külföldi kémelhárítással foglalkozó Információs Hivatal alkalmazottja, akiknek a pénzét a Honvéd Egészségpénztár kezelte. A közgyűlésen a vezetés azt is elmagyarázta, hogy miért a BRB-nél tartották a pénzüket. A pénztár eredetileg egy nagybanknál vezette a számlát, de elégedetlenek voltak a banki szolgáltatásokkal, ráadásul a BRB jóval kisebb számlavezetési díjat és megfelelő kamatot ajánlott. Ugyanakkor a HEP diverzifikált is, hiszen a megtakarítások másik részét a Raiffeisennél tartotta. A pénztár vezetői a hvg.hu-nak azt is hangsúlyozták, hogy 2013 végén az MNB adatbekéréssel és helyszíni vizsgálattal egybekötött ellenőrzést végzett náluk, és elégedett volt a működésükkel. A közgyűlésen az is kiderült, hogy a pénztár vezetői megpróbálták megmenteni a vagyont a banknál, de az utalást máig tisztázatlan körülmények között valaki stoppolta. Bezzeg a külügy Ami szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek – ez lenne a vagyon megmentésére tett HEP-kísérlet lényege. Ugyanis e hét kedden derült ki, hogy a Külügyminisztérium a hozzá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház pénzét, 3,8 milliárdot egy másik, súlyos helyzetbe került pénzügyi cégnél, a Quaestornál tartotta. Viszont a hatalmas összeget a probléma nyilvánosságra kerülésének napján, március 9-én az utolsó pillanatban kimentették – aminiszterelnök állítása szerint az ő utasítására. Hasonló kísérletet tett a HEP is a buda-cashes BRB-nél, de az ő utalásuk már nem ért célba. A quaestoros Tarsoly Csaba és Szijjártó egy régebbi képen Fotó: MTI / Miniszterelnökség A gazdasági igazgató, Kadlecsik Imre a hvg.hu-nak megmutatta azokat az átutalási bizonylatokat, melyek szerint a pénztár február 24-én 12 és 13 óra között feltörte a BRB-s betéteit, elszámolta a kamatveszteséget. Majd kezdeményezett két utalást: előbb egymilliárdot, majd perceken belül 840 milliót szerettek volna átvezetni a Raiffeisen Bankhoz. A Honvéd Egészségpénztár ügyvezetője, Rékai Miklós és Kadlecsik is azt hangsúlyozta,   szó sem volt bennfentes információról,   hiszen február 24-én már korán reggel jelezte az MNB, hogy a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét felfüggesztette. Ezek után a HEP-nél megnyitották a bank webes utalási felületét, és azt tapasztalták, hogy az továbbra is működik, lehet utalni. A pénz átvezetése után 20 perccel lekérték a tranzakciós listát is, ahol azt látták, hogy a teljesítésre vonatkozó megjegyzés már múlt időben szerepel. Megnyugodtak, hogy a BRB rendszere befogadta az utalást. Sőt, a hvg.hu-nak is bemutatott számlaegyenleg 0 forintot jelzett. Viszont 16:30-kor a Raiffeisen azt jelezte, hogy a pénz nem érkezett meg – pedig a napon belüli átutalás rendszere miatt (amely 2012 júliusa óta él) annak teljesülnie kellett volna. Meggörbült a téridő Egyébként aznap dél körül vagy az után derült ki, hogy nemcsak a brókercéggel, hanem a bankokkal is gond van. A jegybank február 24-én felügyeleti biztosokat rendelt ki a DRB-csoport 4 bankjához, így a BRB-hez is. A jegybank aznap kelt végzése szerint az MNB megtiltotta az egymillió forint feletti kifizetéseket. Ezt Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy 11 óra után tartott sajtótájékoztatón jelentette be, viszont a jegybank honlapján megtalálható végzés egyértelműen fogalmaz: a tilalom azután érvényes, hogy a bank illetékese az utasítást kézhez kapta, nem pedig a bejelentést vagy a megfogalmazást követően. Fotó: Túry Gergely A HEP vezetői többször is érdeklődtek az MNB-nél, a felügyeleti biztosnál, illetve a március elején kijelölt felszámolónál, hogy február 24-én pontosan mikor (óra:perc) kapta kézhez a BRB a jegybank tilalmi végzését. (Miután a jegybank megállapította, hogy pénzintézetek vagyona nem elég az ügyfelek követeléseinek kielégítésére, március 3-án kezdeményezték a bankok felszámolását – a szerk.) Ez alapján talán magyarázatot kapnának az utalásukkal kapcsolatos rejtélyre. A pénztárnál ugyanis nem értik: 1. Miért engedélyezte a bank rendszere az 1,8 milliárdos utalást, ha időközben tényleg hatályba lépett a kifizetési tilalom és befutott a BRB-hez a felügyeleti biztos? 2. Ha még nem volt érvényben az utaláskor a tilalom, akkor ki, miért és mikor állította le a pénz átvezetését a Raiffeisenhez? 3. Miért nem kapott értesítést a HEP az utalás leállításáról? Tudniillik, egy 2009-es MNB-rendelet szerint ha a pénzintézet visszautasítja az utalást, akkor lehetőleg még az utalási napon értesítenie kell erről az ügyfelet. Ám a pénztár mostanáig nem kapott választ a kérdéseire. Pedig a jegybank a holnapjára kitett tájékoztatóban azt ígéri, „a felügyeleti biztos, illetve a felszámoló biztos megküldi az egyéni számlaegyenleg-kivonatokat”, továbbá „az ügyfelek vessék azt össze saját nyilvántartásaikkal és amennyiben eltérést tapasztalnak,   forduljanak a felszámoló biztoshoz  Az utalás stoppolásával kapcsolatban, az 1,8 milliárd hollétéről a hvg.hu is tett fel kérdéseket három nappal ezelőtt az MNB-nek, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Csak meglesz valahol Rékai hangsúlyozta a hvg.hu-nak, nekik semmi közük nem volt a Buda-Cashez, nem azért volt a megtakarítás a BRB-nél, hogy forgassák a pénzt. Kifejezetten konzervatív módon kezelték a pénztártagok megtakarításait: csakis állampapírt vettek, illetve bankbetétbe helyezték. Az ügyvezető azt mondta, a botrány kirobbanása utáni napokban az alkalmazottaik 8-10 órában szinte csak az ügyfelek indulatos vagy kétségbeesett leveleire válaszoltak. Rékai és Kadlecsik bízik benne, hogy a BRB felszámolója a jegyzett tőkéből, a fiókokban lévő készpénzből, illetve a bank által kihelyezett hitelek megtérüléséből előbb-utóbb ki fogja egyenlíteni az itt keletkezett 4 milliárdos – ezen belül a Honvéd Egészségpénztár 1,84 milliárdos – követelését. Ugyanis Rékai biztos benne, hogy hiába mutatott nullát az egyenlegük február 24-én, a megtakarítás ott van a BRB-ben. Ezt magyarázták egyébként a pénteki ülésen a küldötteknek és a megjelent pénztártagoknak is. Ezt olvassa el, ha a UPC Business Nagydíjra pályázik! Ha már elindult a UPC Business Nagydíjon, akkor érdemes elolvasnia cikkünket, hiszen olyan innovatív megoldásokról szól, amelyek nemcsak cége hatékonyságát segítik, hanem a kérdések megválaszolását is. 2015. március 26. csütörtök Felszívódott milliárd: a brókerbotrány fóti szála Magáningatlanok belterületbe vonásával kárpótolja Fót városa a lakosság befolyásosabb részét, köztük magát a polgármestert is az elbrókerezett egymilliárdért – ez csak kicsit gonosz olvasata a brókerbotrányban bennégett Pest megyei kisváros szerdai képviselőtestületi ülésének. A pénzre alighanem keresztet vethetnek, az ügy aktái mindenesetre már a megyei ügyészségen vannak. A lehető legfideszesebb brókerbotrány a fóti: a fideszes polgármester által a brókerbotrányban bedőlt Hungária Zrt. brókercéggel kötött portfoliókezelési szerződést a fideszes képviselők többségével alakult képviselőtestületi vizsgálóbizottság ellenőrzi majd. És nem csak ők: az Átlátszót arról tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség, hogy megérkezett hozzájuk az eset miatt hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentés, három napjuk van, hogy eldöntsék, indítanak-e nyomozást. További cikkek a brókerbotrányról Buda-Cash: felszámolás fénysebességgel A Fidesz korábbi elnöki tanácsadója a Quaestor kommunikációs igazgatója Ezt vetítette Orbán a brókerbotrányról, amikor elfelejtett szólni a keményen dolgozó kisembereknek Örkényi novellát írtak Tarsolyról és Orbánról A bomba múlt pénteken robbant: az alig 3 milliárd forintos költségvetésű településnek a remélt kamatokkal számolva 1,08 milliárd forintja úszott el a rossz befektetésben. Vagy legalábbis nagyon-nagyon-nagyon valószínű, hogy elúszott, a testületi ülésen ugyanis az is kiderült: a korábbi közlésekkel és a portfoliókezelési szerződésben foglaltakkal szemben a pénzt a Hungária „döntő részben” nem állampapírba, hanem vállalati kötvényekbe forgatta. Az okos lány és Mátyás király meséjére emlékeztetett Fót testületi ülése: haragszanak is, meg nem is a képviselők Bartosra. Noha a helyi politikai bennfentesek parázs vitát és Bartos Sándor polgármester alapos megizzasztását jósolták, voltaképpen szelíd maradt a hangnem. Bartos többszáz oldalas paksamétát adott át a testületnek, benne a firtatott szerződések háttér-dokumentációit – mindezt a héten munkába álló vizsgálóbizottság nézi majd át. A testület négy tagja közül kettő fideszes, egy jobbikos, az elnök az Együtt-Liberálisok színekben megválasztott Vargha Nóra lett (az MSZP két képviselője közül egyik sem kívánt részt venni a bizottságban). Munkájuk mindenesetre akad majd, sokkal ugyanis nem lettek okosabbak a szerdai ülés résztvevői azoknál, akik csupán Bartos keddi, a választóknak szóló videó-üzenetét tekinthették meg. Ami tudható: az első szerződést a 2013-ban lemondott Cselőtei Erzsébet (Fidesz) által vezetett város nevében Pozderka Gábor (akkor városi Fidesz-elnök) alpolgármester kötötte a Hungáriával – Bartos ebben az időben szintén alpolgármester volt független színekben -, a második megállapodást már Bartos, méghozzá a 2014-es önkormányzati győzelme utáni eskütétele másnapján. A megbízások 500-500 millió forintról szóltak. Bartos kitart amellett, hogy volt felhatalmazása a szerződésre. A 2014-es költségvetési rendeletben az előző képviselőtestület valóban megbízta a polgármestert, hogy a város szabad pénzeszközeit befektesse, de csak államilag garantált betétekbe – elméletben így is történt, a jelek szerint a Hungária volt az, amely önhatalmúlag máshová is csoportosított a pénzből. Csakhogy a költségvetés előírja azt is, hogy a befektetés előtt a polgármesternek árajánlatokat kell bekérnie a szerződés előtt – hogy ez megtörtént-e, egyelőre nem tudni, a Bartos által átadott aktát a vizsgálóbizottság szálazza majd szét. Arra sem a képviselőknek ott helyben, sem – egyelőre legalábbis – az Átlátszó írásbeli kérdésére nem válaszolt a polgármester, hogy miért éppen a Hungária Zrt.-t választották partnerüknek. Az pedig immár bizonyosnak tűnik, hogy Bartos túlzottan optimista volt, amikor azt mondta keddi nyilatkozatában, hogy a város életére, a beruházásokra nem lesz hatással a brókerbotrány helyi szála, a testület ugyanis egy nappal később leállította a nagyobb összegű projekteket. Nem érdektelen, hogy honnan volt ennyi fialtatnivaló pénze a ránézésre nem különösebben módos kisvárosnak. A megfejtés az állam nagyvonalúságában rejlik. Fót ugyanis 2008-ban egy akkoriban helyben sokat vitatott döntéssel 2 milliárd forint svájci frank alapú kötvénykibocsájtásra szerződött a Hypo Investmentbank AG-val – az akkor eléggé legatyásodott város a korábbi hiteleit tervezte kiváltani, illetve félretett pár százmilliót pályázati önrészekre és beruházásokra. (A Hypobankos üzletbe annyira beleszeretett a város, hogy a pénzintézet ajánlatát kiválasztó, azóta felszámolás alá került cég tulajdonosa egy időben a városi közszolgáltató felügyelőbizottságába is bekerült.) A félretett pénz gyarapodott időközben egymilliárdra – miután pedig a hiteleket időközben átvállalta az állam, a fótiak meg merték kockáztatni, hogy tovább fialtassák a megtakarításukat. A Hungária az első elszámolás szerint remek választásnak tűnt: az elsőként lekötött félmilliárd több mint 50 milliós kamatot termelt egy év alatt. Hogy azonban ténylegesen vagy csak papíron, egyelőre nem egyértelmű, ezt egyebek mellett a Hungária-csőd ügyében vizsgálódó nyomozók derítik majd ki. A képviselők szerdán mindennek ellenére arról is döntöttek, hogy külső céget bíznak a városfejlesztési koncepció kidolgozásával, amelyben szeretnék, ha szerepelne 18 helyrajzi számon szereplő több mint 30 hektár külterületi föld, zömében legelők és szántók belterületté nyilvánítása, adott esetben területcseréje. A változásban érintett földingatlanok alaposan felértékelődnek – a tulajdonosok között képviselőtestületi tagok, illetve hozzátartozóik is akadnak. Köztük Lévai Sándorné (Fidesz), a pénzügyi bizottság elnöke, és maga Bartos is információink szerint jelezte, hogy inkább nem szavazna, mert „érintett” a döntésben – végül a képviselőtestület úgy döntött, hogy szavazhatnak a földbirtokos városatyák is. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal nyilvántartása szerint Fóton Bartos Sándorné néven vettek fel területalapú támogatást: 2014-ben 28,5 millió forintot, ami tekintélyes, 400 hektáros termőföldbirtokot feltételez. “A cserére és átminősítésre kijelölés évek óta húzódó folyamat, amelyet december 31.-ig le kell zárni, ezért nem látom az egyenes és biztos összefüggést a két ügy között” – kommentálta a történteket az Átlátszónak Vargha Nóra, aki úgy érzi, a testület pártállástól függetlenül eltökélt a fóti tényfeltárásban. Bartos egyébként régi vágású gazdálkodó, a helyi közéletben a kisgazdák köreiben tűnt fel először, a kilencvenes években a kárpótlási földkiadó-bizottságban is tevékenykedett, az ős-fótiak éppen ezért alapvetően kedvelik őt, rendre hozza például az egyéni körzetét. Meglehet, ezért esett rá a Fidesz-központ választása a 2014-es jelöltállításkor – annak ellenére, hogy a helyi pártszervezet kezdettől ellenérzésekkel fogadta a jelölését, és annak ellenére, hogy a Cselőtei lemondása után tartott időközi választáson, alig egy évvel a „rendes” önkormányzati megmérettetés előtt Bartos még független színekben próbálta legyőzni a fideszes jelöltet, Földi Pált. Csakhogy ekkor a brókerügyben most ismeretlen tettes ellen feljelentést tevő MSZP-s Takács István nyert, az eredményt azonban a választási bizottság megsemmisítette, a megismételt voksolást – akár csak a 2014-es őszit – Bartos már Fidesz-színekben húzta be. A korábbi fóti botrányokról az Átlátszó cikkét itt olvashatja. Fót hátán: tűzszünet a botrányvárosban? Mindezek után, ha valami, hát a brókerbotrány nem hiányzott a párt frissen Észak-Pest Megyébe telepített üdvöskéjének, a körzet országgyűlési képviselőjének, a parlamenti frakciószóvivőként is tevékenykedő Tuzson Bencének (Fidesz). Különös tekintettel arra, hogy az ő politikai szövetségesének tartott frakcióvezető, Rogán Antal tett elvetélt kísérleteket, hogy az egyre nagyobb hullámokat vető legújabb brókerbotrányt is az „elmúltnyolcév” hagyatékának mutassa be. Ehhez képest országos léptékben Szijjártó Péter külügyminiszter egyik legközelibb bizalmasa, Tarsoly Csaba Quaestor-frontember került a célkeresztbe, Fóton pedig – cseppben a tenger – két egymást követő fideszes városvezetés. A fóti ügynek mindenesetre, egyelőre legalábbis úgy fest, lesznek politikai következményei, az áprilisra már eredményt remélő vizsgálóbizottság jelentésétől függően akár az időközi választás sem kizárt – ebben mindenesetre a fótiaknak már nagy rutinjuk van. Rádi Antónia „Az MSZMP-tagokat is egy nappal korábban értesítették az áremelésekről” Angel Mariann brókerbotránytarsoly csabaorgován bélaquaestormagyar györgy 2015. MÁRCIUS 26. 09:43 Hihetetlen tempóban gyűrűzik egyre magasabbra a Quaestor-botrány. A pártok ide-oda dobálják a felelősséget, miközben van egy teljesen egyértelmű értelmezési rendszer: a jog. Magyar György ügyvédet kérdeztük. Egzisztenciák pengeélen táncolását figyelhetik valós időben azok, akik nyomon követik a közélet jelenleg legmeghatározóbb ügyét. A brókerbotrány állomásairól a Hír24 korábban már részletesen beszámolt, Magyar György ügyvédet a legfrissebb fejleményekről kérdeztük. Ő is megerősítette, amit talán sokan sejtenek: az egyre hangosabb és szerteágazóbb politikai csetepaté hullámai elfedik a valódi kérdéseket. De nézzük, a jog embere hogyan látja az egyre nehezebben követhető eseményeket. Az Index cikke szerint a Fidesz vezetése már napokkal a Hungária Értékpapír Zrt. bedőlése és a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődje előtt tudhatott arról, hogy a két cégnél súlyos gondok vannak, ez az információ segíthette is a kormányoldali politikusokhoz közel álló cégeket, hogy időben kimentsék a brókercégeknél elhelyezett pénzeiket. Ezt nevezik bennfenntes kereskedelemnek. Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter, a MoMa elnöke Facebook-posztjában fakadt ki: ő egyenesenbörtönbe küldené a felelősöket, mivel „normális országokban" ilyen esetekben kattan a bilincs az ügyeskedők kezén. Mint a rajtakapott csibész gyerekek: a Fidesz a baloldalra, az ellenzék a kormányra mutogat a felelősség tekintetében. De miért kell mutogatni, amikor – elvileg – színtisztán a jog koordinátái között kellene felfejteni a szálakat? Magyar György ügyvéd úgy látja: mindenképpen vizsgálandó, hogy a kormányzati szereplők,  politikusok mikor, miként értesültek előzetesen a készülő botrányokról – de nem a politikai csatározás eszközeivel. „Ezekről az ügyekről is, mint minden más hasonló ügyről le kell hántani a politikai palástot és a tiszta jogi felelősség kérdését kell nagyon komolyan körbejárni" – mondja. Szinte felelőtlenség, sőt, érzéketlenség politikai nyereséget kovácsolni egy akkora csalás kapcsán, mint ami most bontakozik ki szemeink előtt. „Vélhetően ugyanaz történt, mint az előző rendszerben, amikor az MSZMP- tagoknak is egy nappal korábban szóltak az áremelésekről és így még be tudtak spájzolni. De ez csak fantáziálás" – emlékeztet a nem is olyan régmúlt simlis módszerére a jogász. Fotó: Hír24 / Neményi Márton Vonzó opció a konteó Az ügyvédet kérdeztük az egyik legmeghökkentőbb híréről is, miszerint a rövid idő alatt irigylésre méltó karriert befutott Orgován Béla már nem a Quaestor vezérigazgatója. Emlékezetes: március 16-án Tarsoly Csaba, felesége, valamint édesapja átadta a Quaestor-stafétát a szakma számára teljesen ismeretlen, korábban közmunkásként foglalkoztatott Orgován Bélának. A sajtó rögtön élt a gyanúperrel: Orgován kinevezése alkalmas lehet arra, hogy Tarsolyék kibújjanak a felelősség alól, kinevezésének időpontjától ugyanis az új vezérigazgatót terheli a felelősség a cégnél történtekért. Tarsoly Csaba március 25-én vette vissaza az irányítást, mivel számára is világossá vált, hogy a homályos vezetőváltás még rosszabb színben tünteti fel őt – már amennyire ez jelen helyzetben lehetséges. A következő elgondolás szerint Orgován pünkösdi királysága szintén csak egy trükk lehetett: regnálása alatt papírok tűnhettek el. A brókerbotrány remek táptalaja az összeesküvés-elméleteknek, ezért is kérdeztünk rá Magyar Györgynél, valóban ennyire egyszerűen meg lehet-e úszni egy ekkora buktát? Nem. „Az átadás-átvételi jegyzőkönyvek döntik el, hogy mikor mi tűnt el. Itt eléggé átlátszó próbálkozás lenne a strómanra hárítani a felelősséget. Megítélésem szerint sem a polgári jogi, sem a pénzügyi jogi, sem a büntetőjogi felelősséget nem tudja kimenteni a korábbi cégtulajdonos vagy cégvezető, mert az ő tevékenysége időszaka alatti jogsértésekért mindenképpen ő lesz felelősségre vonható." Érdemes tehát nem felülni a kétségtelenül adrenalinszint-emelő konteóknak, a pártok – nem érdek nélküli! – gyanúsítgatásainak és úgy tekinteni a brókerbotrányra, ami: egy olyan bűntettként, amelyrengeteg, kiszolgáltatott embert hozott lehetetlen helyzetbe. Hántsuk le azt a politikai palástot, amely eltakar, hamisan tematizál és nem a megfelelő súlypontokra irányítja figyelmünket. Ne legyünk balekok! Állam az államban? Elintézte a helyi Fidesz, hogy az ő emberei üljenek a bíróságokon  2015. március 25 civilhetes.net Kizárólag fideszes politikusok jelöltjei lesznek úgynevezett ülnökök a XVIII. és XIX. kerületi bíróságokon, miután az önkormányzat egy napos határidővel írta ki a jelölést.  Az ülnökök ott vannak a tárgyalásokon, elvileg beleszólhatnak az ítéletbe és belenézhetnek az iratokba is. A jelölések országszerte zajlanak, majd kiderül, mennyire lesz a XVIII. kerület esete szokványos. Látott már bírósági tárgyalást személyesen, vagy a tévében? Feltűnt az a két ember, aki a bíró jobbján-balján ül és általában unatkozik? Ők az ülnökök, akik "nem hivatásos bíróként" vesznek részt az elsőfokú büntető-, illetve munkaügyi perekben eljáró bírói tanácsok munkájában. Nem csoda, ha nem tűnt fel a tevékenységük, hiszen jobbára meg sem szólalnak, csak csendben végigülik a tárgyalást. A pozíció jelentősége látszólag csekély, de a politika mégis lecsapott rá. Áder János köztársasági elnök ugyanis március 7. és április 30. közé írta ki a bírósági ülnökök megválasztását, mivel most jár le a 2011-ben megválasztottak mandátuma. A feladat az önkormányzatokra hárul, és a budapesti XVIII. kerületben valamiért nagyon sürgőssé vált: míg például Kőbányán péntekig lehetett ülnököt jelölni, Józsefvárosban március 29. Győrben pedig április 10. a jelölési határidő, a XVIII. kerületben (Pestszentlőrinc és Pestszentimre) március 10. volt a határidő, és múlt csütörtökön már meg is választották az ülnököket. Az önkormányzat honlapján ráadásul március 9-i dátummal jelent meg a hirdetmény, vagyis gyakorlatilag csak egy nap volt a jelölésre, annak ellenére, hogy maga a felhívás február 27-i keltezésű. Nem csoda, hogy nem volt igazán nagy túljelentkezés: a kerület az Országos Bírósági Hivatal átirata szerint tíz ülnököt és négy pedagógus ülnököt (ők a fiatalkorúak ügyeiben ítélkező bírói tanácsokban dolgoznak) küldhet a XVIII. és XIX. kerületi bíróságra, ezekre a helyekre pedig tizenkét, illetve öt jelölés érkezett (a teljes előterjesztést itt olvashatja). Párt nem jelölhet, politikus igen Az ülnökök többségét a Fidesz-KDNP helyi képviselői jelölték: a tizenkét ülnökjelöltből tízet jelenleg is hivatalban lévő önkormányzati képviselő ajánlott, egyet egy korábbi fideszes képviselő, egy személy pedig - a név egyezése alapján - a jelek szerint önmagát jelölte. Ez egyébként nem ütközik a törvény szigorúan értelmezett előírásaiba: e szerint ugyanis csak párt nem jelölhet ülnököt, maga az ülnök pedig nem lehet tagja pártnak és nem folytathat politikai tevékenységet. A 12 jelöltből végül kilencet választottak meg, mindannyiuk jelenlegi vagy volt fideszes képviselők jelöltjei. Múlt csütörtökön megkerestük az előterjesztőt, Ughy Attila fideszes polgármestert, hogy megtudjuk, miért adtak csak egy napot a jelölésre, illetve miért siettek ennyire az ülnökválasztással. Arra is kíváncsiak voltunk, a polgármester összeegyeztethetőnek tartja-e a törvény szellemével, hogy szinte kizárólag fideszes képviselők jelölnek ülnököket. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, amint megérkezik, írásunkat frissítjük. Felmerül a kérdés, hogy miért olyan fontos egy kerületi önkormányzat többségi frakciójának, hogy a saját jelöltjeit küldje a helyi bíróságra ülnöknek. Meggazdagodni ebből biztos nem lehet, hiszen az ülnökök tárgyalási naponként vagy a fizetésüknek megfelelő távolléti díjat, vagy - ha nincs keresetük - nettó 3900 forint tiszteletdíjat kapnak. Ez akkor is csak alig 60 ezer forint, ha a bírói tanács havonta 15 napot tárgyal, így nem véletlen, hogy az ülnökök többsége nyugdíjas. Mindenbe belenézhet Nem téved nagyot, aki szocialista maradványnak gondolja az egy 1949-es törvénnyel szovjet mintára bevezetett ülnöki rendszert. Az 1950-es években fontos szerepet szántak az akkor még népi ülnöknek nevezett laikus bíróknak, egyfajta politikai ellenőrként ültették a bíróságokra. Eleve csak olyan "dolgozót" lehetett ülnöknek választani, aki kellő "szocialista öntudattal" és "politikai iskolázottsággal" rendelkezett, mondjuk ez sok másik posztra is igaz volt. Az ülnöki rendszer valahogy mégis túlélte a rendszerváltást - csak a "népi" jelző maradt el -, és még az új alaptörvénybe is bekerült a "nem hivatásos bírók" részvétele az igazságszolgáltatásban. A bírói tanácsban elvileg egyenrangúak az ülnökök és a hivatásos bíró, az ítéletet is tanácskozás után, együtt hozzák meg, de a gyakorlatban ez másként van. Minderről Miskolcziné Juhász Boglárka főügyészségi ügyész írt egy tanulmányt a Büntetőjogi szemle című szaklapba. Kutatásai során egyebek mellett azt kérdezte a bíróktól, hogy mi a véleményük az ülnökökről. "A leggyakoribb válasz az volt, hogy a bírót tulajdonképpen »nem zavarja« az ülnök jelenléte", de azt azért senki nem várta el, hogy az ülnökei kérdést intézzenek például a vádlotthoz. A törvény szerint az ülnök megismerhet minden, az ügyhöz kapcsolódó dokumentumot, de a fent idézett kutatásban megkérdezett bírák egyike sem nyilatkozott úgy, hogy az ülnök igényt tartott volna a tárgyalás megkezdése előtt az iratok tanulmányozására, bár a vádiratot megkapják. Az ítélethozatal is legfeljebb úgy történik, hogy a hivatásos bíró "hangosan gondolkodva" az ülnökök elé tárja a döntés folyamatát. Olyan esetre egyik bíró sem emlékezett, hogy "büntetőjogi főkérdésben" ülnökei valaha is meggyőzték volna az övétől eltérő véleményükről. Kapcsolódó:    "Orbán testőrsége állam az államban"    A TTIP kereskedelmi szerződés a törvény előtti egyenlőséget a vállalatok máglyájára hajítja    Ismert "fideszes" üzletembereket tiltottak ki az USA-ból    Polt mégis kénytelen kivizsgáltatni a szekszárdi választási csalást    Teljes átvilágítást tart az ügyészség Juhász Péter "feketéző" Milla egyesületénél    Kilencmillió forintot követel a Nemzeti Földalapkezelő a kishantosiaktól és a Greenpeace-től, mert biztonsági őrökkel kellett őrizniük a biogazdaság földjét    Gémesi György: Orbán bukása csak idő kérdése    Volner: A Quaestor-botrány egyre inkább maga alá temeti az Orbán-kormányt    Tarsoly Csaba: Nem tudtam, hogy Orgován a Quaestor új vezérigazgatója    Rogán lemez: az MSZP-seknek van elszámolnivalója Tarsollyal  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** „Orbán testőrsége állam az államban” TÜNTETÉSANGELA MERKELTEK Az Együtt Orbán Viktor miniszterelnöktől kér választ: ő utasította-e a Terrorelhárítási Központot (TEK), hogy tiltsa be a hétfői, Angela Merkel német kancellár látogatására a Pollack Mihály térre tervezett tüntetést. Az ellenzéki párt az MTI-hez eljuttatott közleményében felszólította TEK-et, hogy "fejezze be a jogsértést, és ne akadályozza a demonstrációt". Az Együtt szerint "Orbán Viktor testőrsége úgy viselkedik, mintha állam lenne az államban", amely bármit megtehet, és amelyre nem vonatkoznak Magyarország törvényei. "Tiltakozunk a demokrácia ellen elkövetett újabb támadás ellen. Angela Merkel így első kézből tudhatja meg, mennyire fontosak Orbán Viktornak az állampolgári jogok" - olvasható a közleményben. A TEK hétfő délelőtt közleményt adott ki, amelyben jelezték: az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem és környéke adottságai miatt a német kancellár - aki nemzetközileg védett személy - biztonsága csak a területre belépők fokozott ellenőrzésével, a belépés és a benn tartózkodás korlátozásával garantálható, így a területet "személy- és létesítménybiztosítási intézkedés alá vonták". Hozzátették: ez nem jelenti egyetlen demonstráció betiltását sem, annak megtartására az intézkedés által nem érintett területen lehetőség van. A TTIP kereskedelmi szerződés a törvény előtti egyenlőséget a vállalatok máglyájára hajítja Írta: George Monbiot 2015. január 15. A Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (Transatlantic Trade and Investment Partnership – TTIP) a demokratikus elvek vakmerő rombolása, de visszaverhetjük. A tiltakozás a tervezett TTIP szabadkereskedelmi megállapodás ellen Brüsszelben a múlt hónapban. Fotó: Jonas Sch Ll / Jonas Sch ll / dpa / Corbis Ha egy kormány az igazságszolgáltatás alapelvei egyikének az elvetését javasolja, annak erőteljes oka kellene, hogy legyen. A törvény előtti egyenlőséget nem lehet könnyen elvetni, igaz? Nos, olvassák el ezt és ítéljék meg maguk. Az UK kormánya, mint az USA-é és másik 13 EU-tagé különálló igazságszolgáltatási rendszert akar felállítani, kizárólag vállalatok használatára. Míg nekünk, többieknek a bíróságok előtt kell kipróbálnunk az esélyeinket, a vállalatoknak szerte az EU-ban és az USA-ban lehetővé fogják tenni, hogy vállalati jogászokból álló bíróság előtt pereljenek kormányokat. Szembeszegülhetnek majd az olyan törvényekkel, amelyek nem tetszenek nekik, és masszív kompenzációt követelhetnek, ha úgy ítélik meg, hogy azok kihatnak a „várható jövő nyereségükre”. A javasolt TTIP-ről és a „befektető-állam viták rendezésére” vonatkozó rendelkezéseiről beszélek. Ha ez érthetetlenül hangzik, úgy a küldetés teljesült: a közönség megértése halálos erre a megkísérelt vállalati puccsra nézve. A TTIP-et széleskörűen kereskedelmi egyezményként írják le. De míg a múltban a kereskedelmi egyezmények protekcionizmusra törekedtek, most a védelemmel foglalkoznak. Más szóval, valaha a szabad kereskedelmet mozdították elő a kereskedelmi adók (tarifák) kiküszöbölésével; most a transznacionális tőke érdekeit érvényesítik, csökkentve az emberi egészség, a természeti világ, a dolgozói jogok, a szegények és sebezhetők védelmét a ragadozó vállalati gyakorlattól. A javasolt egyezményt Colin Crouch, a kormányzás kiváló professzora úgy írja le, mint „poszt-demokráciát annak legtisztább formájában”. A poszt-demokrácia a mi neutronbombás politikánkra vonatkozik, amelyben állva maradnak az olyan régi struktúrák, mint a választások és a parlamentek, de a politikai hatalom nem ezekben lakik. A hatalom más fórumokhoz tolódott, amelyeket nyilvános kihívás, felelősségre vonás nem érhet: „kis magánkörök, ahol a politikai elitek kötnek alkukat a vállalati lobbikkal”. A befektető-állam viták rendezése (investor-state dispute settlement) – ISDS – azt jelenti, hogy megengedik a vállalatoknak perelni a kormányokat olyan törvények ellen, amelyek hathatnak a nyereségükre. A Philip Morris dohányipari társaság jelenleg Ausztráliát és Uruguayt perli hasonló egyezmények szerint, a dohányzástól elijeszteni akaró kísérleteikért. Az UK-ban javasolt szabályozást az előírásos csomagolásra1 „törvénytelennek” minősíti: ha a TTIP megvalósul, per várható. A vállalatok a bíróságokat használhatják az érdekeik védelmére. De a jelenlegi egyezmények szerint az ISDS megengedi nekik, hogy e helyett titokban, olyan alapvető biztosítékok nélkül működő külföldi törvényszékekhez forduljanak, mint a bírósági betekintési és a fellebbezési jog. Mint Crouch megjegyzi, ez nem csak poszt-demokrácia, de „poszt-jog” is. A Képviselőházban holnap tárgyalják a TTIP-et. A következő hónapban folytatódnak a tárgyalások az USA és az EU között. Így azt lehetett hinni, hogy a kormányunk mostanra megkísérli az indoklást. Külön bírósági rendszernek csak egy indoklása lehetséges: a meglévő bíróságok kudarca igazságosan dönteni a vállalkozások jogos követeléseiről. Nos, miféle bírósági rendszerek kezelik a vállalatokat igazságtalanul? Feltettem ezt a kérdést (via Twitter) Vince Cable kereskedelmi miniszternek (business secretary), a helyettesének, Lord Livingstonnak és egy konzervatív vezetőnek az európai parlamentben, Syed Kamall-nak. Visszhangzó csend. Megkérdeztem ebben a rovatban háromszor. Semmi. Megkérdeztem telefonon a Kereskedelmi Minisztériumot. A szóvivőjük megkísérelt arra utalni, hogy valami hiba lehet az USA rendszerében, és annak a kudarca után, hogy megmagyarázzák, mi is lehet ez; ezt a nyilatkozatot küldte nekem: „A befektetők védelme szükséges, mivel a hazai bíróságok nem képezik a befektetők jogorvoslati törekvéseinek a tipikus útját.” Nem a tipikus út? Ez lenne az? A Képviselőházban Zac Goldsmith képviselő kérte a kereskedelmi minisztert megnevezze meg az utolsó öt évben azokat az eseteket, amikor társaságok ellen diszkrimináltak az EU-ban vagy az USA-ban, az atlanti térségben. Válasz: a kormánynak „nincs hozzáférése a vonatkozó információhoz”. Az Európai Bizottság úgy érvel, hogy „az ISDS mechanizmus létesítésének a fő oka az, hogy sok országban a befektetési egyezmények nem érvényesíthetők közvetlenül a belföldi bíróságoknál”. Talán. De azoknak az országoknak egyike sincs a javasolt kereskedelmi blokkban. Az EU tagság egyik feltétele „egy független és hatékony bírói testület az igazságos bírósági eljárások törvényi garanciáival”. Mit keres az EU és az USA közötti egyezményben egy befektetők védelmére tervezett, a mulasztó országokra vonatkozó rendelkezés? David Cameron más érveléssel próbálkozott. A tavalyi G20 csúcsértekezleten ezt mondta: „Kereskedelmi egyezményt kereskedelmi egyezmény után írtunk alá és sosem volt probléma a múltban.” Ez a veszélyes gépkocsivezető védekezése: Sokszor vezettem 100 mérföld/óra sebességgel és még élek, nem? Igen, eddig szerencsések voltunk; szerencsésebbek, mint más országok Európában, amelyeket eddig 127-szer pereltek be más egyezmények befektető-állam cikkelyei alapján. A Cseh Köztársaságnak, Szlovákiának és Lengyelországnak elég sok pénzt kellett fizetnie összesen 380 ezer ápolójuk egyéves alkalmazásának a bérezése miatt. A befektető-állam ügyek gyorsan szaporodnak: amint a vállalatok kezdik megérteni a számukra biztosított lehetőséget, a figyelmüket a gyenge országokról az erősekre fordítják. Senki sem fog indokolni, mert senki sem tud. Hogy megvédjék a transznacionális tőkét a nem létező kockázattól, a kormányaink eszeveszett módon elhagyják a törvény előtti egyenlőség elvét. Én hiszek abban, hogy győzhetünk. Győztünk korábban, amikor Sokoldalú Befektetési Egyezmény volt az, amit most TTIP-nek hívnak. 1998-ban ezt masszív nyilvános reakció verte meg. Most újra próbálkoznak, más név alatt. Már két petíció 2,5 millió aláírást gyűjtött össze. Válaszul, az EU dühöngve engedményeket tett. A történelemben először nyilvánosságra hozta a tárgyalási álláspontját. Konzultációt kezdett a befektető-állam viták rendezéséről (bár még hat hónap után sem tette közzé az eredményeket); védelmet ígért a közszolgálatoknak; és a külföldi döntőbíráskodási rendszer tökéletesítését javasolta – míg még elmulasztotta megmagyarázni, mi a baj azokkal a bíróságokkal, amelyekkel már rendelkezünk. Ezek elkeseredett engedmények egy szervezettől, amely tudja, hogy az ablak bezárulóban van: ha nem tudnak biztosítani egy egyezményt a következő USA választások előtt, úgy a TTIP-nek valószínűleg vége. Továbbra is meneteljünk hát, írjunk alá, csatlakozzunk a Stop TTIP zászló alatt folyó kampányokhoz. Az ökocid, a jótékonysági élelmiszerbankok és a pénzügyi összeomlás korában, több vagy kevesebb védelemre van szükségünk a ragadozó vállalati gyakorlattól? Ez a jogaink esztelen, indokolatlan rombolása. Legyőzhetjük. (Ford. Szende Gy.) 1 „Plain packaging” – reklámmentes, fekete-fehér csomagolás, egészségügyi figyelmeztetéssel Forrás: http://www.theguardian.com/commentisfree/2015/jan/13/ttip-trade-deal-transatlantic-trade-investment-treat Ismert „fideszes” üzletembereket tiltottak ki az USA-ból LG Full HD Smart LED TV online kedvezménnyel! telekom.hu www.t-home.hu Úgy tudjuk, tíz magyar magánszemély beutazási engedélyét vonta vissza az Egyesült Államok. A döntés egyértelműen a magyar kormány politikája elleni kritikának tekinthető, tehát tovább mélyül a magyar-amerikai politikai konfliktus. „Behívtak a nagykövetségre, ahol közölték, hogy felfüggesztették az állandó belépési engedélyemet. Nem indokolták a döntést, hanem egy elnöki proklamációra hivatkoztak. Házhoz hívtak a pofonért” – magyarázta lapunknak egy ismert magyar üzletember, aki a „kitiltottak” között található. Forrásunk cége kiemelt partnere a magyar kormánynak, több jelentős kormányzati projektben vesz részt, az elmúlt években sokat szerepeltek a magyar sajtóban, mert nagy számban nyertek el közbeszerzéseket. A vállalat tulajdonosa közismert közéleti szereplő, saját magát is a Fidesz holdudvarához sorolja. „Aránytalannak érzem az intézkedést, amivel szerintem feleslegesen rontják tovább a magyar-amerikai kapcsolatokat” – mondta az üzletember, akivel abban állapodtunk meg, hogy nem közöljük a nevét, sem a cégét. Ő egyébként úgy tudja, hogy a tíz „kitiltott” személyből három az adóhatóság embere, és rajta kívül még legalább két személy ismert magyar üzletember, a többiekről nem tud.     „Éltem az Egyesült Államokban, szeretem Amerikát, különösen a régi, az alapító atyák által létrehozott Amerikát. A döntés ellenére sem fogom megutálni őket” – fogalmazott az üzletember, aki egy bibliai elvre hivatkozva mondta, hogy rosszért nem akar rosszal fizetni, „a rosszat jóval kívánja meggyőzni”. A forrásunk cégei ellen sem Magyarországon, sem más országban hatósági eljárás nem folyik. A magyarokkal szembeni amerikai intézkedés kezd arra hasonlítani, amit orosz üzletemberekkel szemben vezettet be az Egyesült Államok: Putyint és külügyminiszterét, Lavrovot leszámítva gyakorlatilag a teljes politikai és gazdasági elitet kitiltották az Államokból. A magyarokat érintő döntés figyelmeztető jellegűnek tűnik, mert a politikai szint alatti csoportot célozza.    Szóljon hozzá: 2015. március 25. szerda TELJES ÁTVILÁGÍTÁST TART AZ ÜGYÉSZSÉG JUHÁSZ PÉTER “FEKETÉZŐ” MILLA  EGYESÜLETÉNÉL 6 3 962 Annak ellenére, hogy korábbi Milla Egyesület tagjai szerint Juhász Péter kapzsisága és a mozgalom gazdálkodásában fellelhető fekete pénzek játszottak főszerepet abban, hogy atomjaira hullott az egykor szép reményű szervezet, mostantól az Együtt társelnöke és belvárosi képviselője őrködhet a korrupcióval szemben életre hívott Igazmondó Alapítvány forrásai felett. A PestiSrácok.hu megtudta, Juhász Péter és Simon Mihály jogvédő kapta meg az alapítvány kasszakulcsát. Majtényi László, az alapítvány alapítója ugyanakkor mindezek ellenére sem tart attól, hogy a Milla sorsára juthat az új szervezet. Közben kiderült, a Fővárosi Főügyészség elrendelte a korábban Juhász Péter közreműködésével működő Milla Egyesület törvényességi vizsgálatát, így ügyészségi górcső alá kerülnek a Milla fekete pénzei. SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu Bejegyezte a bíróság Juhász Péter, az Együtt társelnökének és belvárosi képviselőjének új üdvöskéjét, az Igazmondó Alapítványt, amelyet a magyarországi korrupcióellenes harc jegyében hívtak életre. Az antikorrupciós hálózat létrehozását Juhász Péter kezdeményezte. Az Együtt társelnöke néhány hete a Facebook-oldalán dicsekedett el azzal, hogy a hálózat szervezeti és jogi háttere is biztosítottá vált, mert Majtényi László, Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke felkarolta a kezdeményezését. “Nagyon szépen köszönöm Majtényi Lászlónak a bizalmat. Az általam kezdeményezett antikorrupciós hálózat pénzbe fog kerülni. Majtényi László létrehozta az Igazmondó Alapítványt, hogy a szükséges források előteremtéséhez meglegyen a jogi és szervezeti háttér. A kurátor, Simon Misi lesz, akivel a TASZnál dolgoztam együtt. Nagy tapasztalattal rendelkezik ezen a területen, és ami még fontosabb, igazi jó ember. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen emberekkel dolgozhatok együtt” – írta közösségi oldalán a politikus. JUHÁSZHOZ KERÜLT A KASSZAKULCS Az Igazmondó Alapítvánnyal és annak finanszírozásával kapcsolatban Majtényi Lászlót is megkerestük, aki kérdésünkre elárulta, a bíróság már bejegyezte az alapítványt, a szervezet már él. “Az alapítvány célja a közélet tisztaságának előmozdítása, a korrupcióval szembeni fellépés támogatása. Az alapítványban én nem fogok lényegi munkát végezni, annak az alapítója vagyok és a céljait kívánom támogatni. A szervezetet Juhász Péter és Simon Mihály jogvédő képviselik majd, ők viszik majd a munkát” – mondta a PestiSrácok.hu-nak Majtényi László. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke kérdésünkre úgy fogalmazott, az alapítvány anyagi hátteréről, lehetőségeiről nincs információja, anyagilag ő a szerény induló vagyont leszámítva nem támogatta a szervezetet. „Feltehetően adományok és pályázatok útján juthat majd anyagi segítséghez az alapítvány, Juhász Péterék feladata a korrupcióellenes tevékenységhez szükséges források biztosítása” – fogalmazott Majtényi László. Az elnök a PestiSrácok.hu-nak elárulta, Juhász Péter és Simon Mihály felelnek majd a támogatások sorsáért. Portálunk azon kérdésére, hogy nem tart-e attól, hogy az alapítvány a Milla Egyesület sorsára juthat, az elnök azt válaszolta, hogy „Juhász Pétert ismerem, az erkölcsi szilárdsága, a korrupcióval szembeni elkötelezettsége és a tisztakezűsége tekintetében nekem nincsenek kétségeim”. JUHÁSZ NEM BETETT, HANEM KIVETT Utóbbira azért is kíváncsiak voltunk, mert korábban éppen a PestiSrácok.hu hozta nyilvánosságra a Juhász Péterhez erősen köthető Milla Egyesület elszámolását (a riport itt elolvasható). Emlékezetes, hogy ez a szervezet állt a számos nagy ellenzéki tüntetést szervező ésBajnai Gordon politikai szárnypróbálgatásaihoz teret-színpadot biztosító Egymillióan a magyar sajtószabadságért mozgalom mögött. A PestiSrácok.hu vendégszerzőjeként a baloldali értelmiségi-újságíró Sebestyén Eszter írta meg a leleplező írást, amelyből – a háborgó tagtársak fóruma és dokumentumai alapján – kiderült, hogy Juhász egyesületénél a fekete és szürke pénzek fogalma egyáltalán nem volt ismeretlen. “A Milla többek között éppen Juhász kapzsisága miatt hullott szét” – állította Sebestyén Eszter. Az egykori Milla-tagoktól kapott elszámolásban fekete pénzként szerepelnek a Juhász zsebébe vándorló összegek. Juhász egykori Millás társai szerint a mozgalom és az egyesület virágzásakor a politikus havi 1,2 milliós, más vitában 6-700 ezer forintos jövedelemigénnyel élt. A Juhász Péter millióiról vastagon megemlékező elszámolásban az is figyelemre méltó, hogy a Milla adományok nagy részét Bitó László adta. Az a Bitó László, aki lakásán rendszeresen tart ellenzéki összejöveteleket, például André Goodfriend, az USA budapesti nagykövetségének ügyvivője is részt vett egy ilyen találkozón. Bitó továbbá büszkén bevallotta, hogy a mostani ellenzéki tüntetéseket is ő finanszírozza, 15 SZÁZALÉK FEKETÉN Emlékezetes videóinterjúnkban Juhász ugyanakkor “nettó hülyeségnek” nevezte az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Mozgalom mögött álló Milla Egyesület tagjainak a PestiSrácok.hu birtokába jutott levelezésében látható kimutatást, miszerint ő a civil mozgalomnak szánt adományokból feketén eltett 15 százalékot. Kijelentette, hogy semmiféle millás pénzhez nem fért hozzá, mert a pénzeket egy háttérvállalkozás, a Milla Kft. és annak ügyvezetője, Takács Borbála kezelte. A fekete pénzek sorsa ugyanakkor egyértelműen szerepel az elszámolásban. A fekete az fekete, a szürke az szürke – írta a pénzekről a táblázat Millás-készítője. A JP rovat nem igényel különösebb magyarázatot… LECSAPOTT AZ ÜGYÉSZSÉG A FEKETÉZŐ EGYESÜLETRE A Milla tagok beszámolója ellenére Juhász és Simon Mihály kapta meg az Igazmondó Alapítvány kasszakulcsát. Ráadásul időközben az is kiderült, hogy Tényi István feljelentése alapján a Fővárosi Főügyészség elrendelte a korábban Juhász Péter közreműködésével működő Milla Egyesület törvényességi vizsgálatát, így ügyészségi górcső alá kerülnek a Milla fekete és szürke pénzei. TELJES ÁTVILÁGÍTÁS A törvényességi vizsgálattal kapcsolatban Balsai István ügyvéd segítségét kértük, aki a PestiSrácok.hu-nak azt nyilatkozta, szigorú és mindenre kiterjedő vizsgálatról van szó.“Amennyiben az ügyészség megállapítja, hogy bűncselekményre utaló jel történt például az egyesület vagyonkezelésében, akkor megindíthatják a büntetőeljárást. Az ügyészség visszamenőlegesen minden elszámolást bekér, teljes átvilágítást végez. Az ilyen törvényességi vizsgálat célja annak megállapítása, hogy feltárható-e a büntetőjogi felelőssége az egyesület működtetőinek“ – húzta alá Balsai István. Az ügyészség határozata. Fotó: PestiSrácok.hu KORRUPCIÓ? MÉG NINCS KONKRÉT ÜGY… A Juhász-féle Igazmondó Alapítvány alapítóját, Majtényi Lászlótól egyébként azt is megkérdeztük, miért alapítottak még egy szervezetet, hiszen az Átlátszó.hu, a K-Monitor és a Transparency International is hasonló profillal tevékenykedik. Majtényi kifejtette, minden korrupcióellenes tevékenységet támogat. “A nevemet is ezért adom ehhez az újszerű kezdeményezéshez, amely nemcsak Budapestre koncentráló hálózatot hozna létre, hanem szakmai, morális segítséget szeretne adni a helyi ügyek feltárásához. Juhász Péterék lokális korrupciós ügyek feltárását tűzték ki célul, de még nem tudok konkrét ügyekről. Egy ugyanakkor biztos: az elmúlt években szétrázta az országunkat a korrupció, ezért is van szükség ilyen szervezetekre, mint az Igazmondó Alapítvány” – nyilatkozta Majtényi László. POLITIKAI NYOMÁSGYAKORLÁS Portálunk arra is kíváncsi volt, hogy célja-e a szervezetnek a politikai nyomásgyakorlás, és a büntetőjogi következmények elérése. Majtényi László szerint Magyarországon ritkaságszámba megy a korrupciós ügyek büntetőjogi következménye és nem is ez a legfontosabb. „Nem az a cél, hogy rabláncon vezessenek el embereket, hanem az, hogy Magyarországon csökkenjen a korrupció mértéke. Szerintem rossz politikai szöveg a korrupciómentes ország felemlegetése, mert ilyen nincs. Nálunk az a legnagyobb baj, hogy a korrupció mértéke és volumene már elviselhetetlen” – vélekedett Majtényi László. Hozzátette, a jövőben az alapítvány a K-Monitorral, a Transparency International Magyarországgal és az Átlátszó.hu-val is szeretne együttműködni. (A vezető fotón Juhász Péter látható.) Kilencmillió forintot követel a Nemzeti  Földalapkezelő a kishantosiaktól és a  Greenpeace-től, mert biztonsági őrökkel  kellett őrizniük a biogazdaság földjét horváthbence  POLITIKA  március 26., csütörtök 9:20  2013. november 4-én döntöttek úgy a Kishantosi Biogazdaság vezetői, hogy a 452 hektáron elterülő, 21 éve működő, nemzetközileg is ismert biogazdaság területét nem engedik át az új kirendelt tulajdonosnak, hanem bírósághoz fordulnak. Aznap mi is a helyszínen jártunk, részletes riportunkat itt lehet elolvasni. A biogazdaság végét az hozta el, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) pályázatán a tíz parcellára szabdalt terület egyikét sem nyerték meg a kishantosiak. A biogazdaság vezetői szerint politikailag motivált döntés született, az új nyertesek között akadtak olyanok is, akik korábban nem is foglalkoztak gazdálkodással. Bíróságon támadták meg a döntést, és mindkét fél birtokvédelmet kért. Az egyik új bérlő ront rá a Greenpeace Magyarország tiltakozó aktivistáira (Fotó: Greenpeace) 220volt.hu - 3 év garancia Canon fényképezőgépekre Majd jött a tél, amikor sokat úgysem lehet tenni a már elvetett és megmunkált földekkel, mint várni a tavaszt és egyben várni a bírósági ítéleteket. Időközben a Greenpeace Magyarország is bírósághoz fordult, aktivisták pedig riadóláncot szerveztek a helyszínen, mivel félő volt, hogy az új tulajdonosok esetleg kitárcsázzák a földeket. Az NFA szerint viszont ezzel a zöldszervezet aktivistái megakadályozták, hogy az új tulajdonosok a parcellákat birtokba vegyék. Ezért ügyvédi felszólítás formájában keresték meg a kishantosiakat és a Greenpeace Magyarországot, és kártérítést követelnek, mert, mint az ügyvédi levél fogalmaz: a földterület jogszerű birtokosainak birtokba lépését több alkalommal is meghiúsították, folyamatos nyilatkozataikkal egyértelművé tették, hogy mindent megtesznek annak érdekékében, hogy a területeket a Kishantosi Nonprofit Kft. – jogszerűrlenül – továbbra is birtokban tartsa. Ezért az állami szerv kénytelen volt a haszonbérlők birtokba lépéséhez őrző-védő szolgáltatást igénybe venni. Ennek költségét terhelnék most rá a kishantosiakra és a Greenpeace-re, az ügyvédi követelés értelmében összesen kicsivel több mint 9 millió forintot várnak el a biogazdaságtól és a civil szervezettől, valamint további 4,9 milliót, mert 2013 novembere és 2014 áprilisa között az új bérlők nem kaptak haszonbérleti díjat. Az már szinte csak egy zárójeles megjegyzést ér, hogy az őrzéssel megbízott cég a B5 Global Monitoring Kft. volt, ennek tulajdonosa a Magyar Narancs egy korábbi cikke szerint az a Brunner István, aki a Simicska Lajos alapította Menüett Kft. egyik tulajdonosa is volt, és aki később eladta üzletrészét a Quality Profit Kft. képviselőjének, Kaya Ibrahimnak. A Greenpeace Magyarország nem fog fizetni, ügyvédi válaszuk szerint az NFA kárigényét sem összegszerűen, sem jogalapjában nem ismerik el. Mint írják, a szervezetnek alapvető célja a természet és az emberi élet védelmének és megőrzésének előmozdítása, a környezettudat támogatása, de mindig csak erőszakmentes kampányokkal. Szerintük semmiféle jogellenes magatartást nem tanúsítottak Kishantoson, ráadásul az NFA ügyvédjei által megjelölt időpontban (2013. november 4. – 2014. április 12.) a birtokvédelmi eljárás folyamatban volt. A kishantosi biogazdaságnak közben már biztosan vége lett, az új bérlők 2014 április 12-én elkezdték aratás előtt beszántani a területet, a kishantosiak becslése szerint 140 millió forint értékben tönkretéve ezzel bioélelmiszereket, teljesen értelmetlenül. Ezután történt nem sokkal, hogy a helyszínen tiltakozóGreenpeace-aktivistákra támadt az egyik bérlő, meg is ütve egyiküket. Az egyik új bérlő, Lakatos Huba pedig meg sem várva az elsőfokú birtokvédelmi eljárás végét, szeptemberben műtrágyázni kezdett. Ha esetleg a bíróság végül vissza is adná a kishantosiaknak a földeket, akkor is három év kéne hozzá, hogy visszakaphassák a biominősítésüket. Az NFA-t képviselő ügyvédi iroda levelét itt lehet elolvasni, a Greenpeace válaszát pedig itt. Orbán bukása csak idő kérdése Gémesi György szerint rossz irányba mennek a dolgok. Rendszerváltás előtti időket idéző rendszerekről, módszerekről és félelemről beszél a 168 Órában. Gödöllő polgármestere az interjúban hosszan sorolja az egyre magabiztosabb kormányzat egyre több hibáját. Eltussolják a korrupciós ügyeket, kivéreztetik az önkormányzati rendszert, amely a tanácsmodell felé halad, az erős politikai felügyelet alatt álló közmédia a nemzeti ünnepen összeomlik,a brókerbotrányban százmilliók tűnnek el, és sehol egy felelős. Nem érti, miként lehetséges ez. Beszélni kellene arról, hogy rossz irányba mennek a dolgok, de nem talál olyan pártot, ahol ezt megtehetné. „Felületessé, centralizálttá vált a politika. Az ellenzéki pártoknál sincsenek meghatározó emberek. Felkészületlen, gyakorlatlan, tapasztalatlan a következő politikusgeneráció.” Az ellenzéknek nincsenek karizmatikus vezetői. Lehet, hogy öt-hat év múlva lesznek, de kérdés, kivel mennek csatába. „300-400 ezer versenyképes fiatal külföldön vállalt munkát. Nélkülük csak Mohács sorsára juthatunk, mert a jelenlegi hatalom szétveri a seregeket.” Úgy látja, az országos politikába egyelőre nem lehet hatékonyan beszállni. Ellenzéki körökből sokan megkeresték, de nem akar „politikai zászlóbontással felérő üzeneteket megfogalmazni.” Csak akkor nyit, ha mögötte már lesznek kiépült rendszerek. Most tájékozódik, megyejárásba kezd, mert neki őszintén elmondják a polgármesterek azokat a gondokat, amiket a politikai vezetőknek nem. Félnek, jobban, mint a rendszerváltozás idején. Ez a magyarázata annak, hogy a magasabb politikai szintekre az az információ jut el, „hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó.” Szerinte nem kell kitalálni semmi újat, csak egy normális, európai ország kellene, meg moralitás, „aki lop, annak meg kell kapnia a büntetését". Utána jöhetne minden más. "A politikai erőknek meg kell egyezniük a nemzeti minimumban, és egy meghatározó értelmiségi körnek mögéjük kell állnia." Szociális piacgazdaságra, egészséges versenyre és szolidaritásra lenne szükség. Gémesi György nem dühös, inkább elkeseredett. Nem ő lesz az, aki a hatalmat lebontja, „az önmagát fogja ledönteni” – mondja. A jövőre hatvanéves polgármester azzal zárja az interjút, hogy ha egészsége engedi, túl fogja élni ezt a kormányt. A QUAESTOR-BOTRÁNY EGYRE INKÁBB  MAGA ALÁ TEMETI AZ ORBÁN-KORMÁNYT Volner szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a Quaestor-botrány egyre inkább dagad, egyre inkább maga alá temeti az Orbán-kormányt. Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint ugyan MSZP-kormány idején kapott 16,9 milliárd állami kezességvállalást a cég,  de jó kapcsolatokat ápol az Orbán-kormánnyal is. A jobbikos politikus kijelentette, hogy a Fidesz és az MSZP gazdasági holdudvara egy, amit régen tudnak és az is kiderült, hogy a kormány keleti nyitásában főszerepet játszott a Quaestor-cégcsoport. A Jobbik feljelentést is tesz a Quaestor-ügyben, mert álláspontja szerint alapos a gyanú, hogy bennfentes kereskedelemnek köszönhető, hogy egyesek köz- és magánpénzeket vettek ki a brókercég bedőlése előtt. Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: hétfőre összehívja a parlament vállalkozásfejlesztési bizottságát, ahol a Magyar Nemzeti Bank és Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetőitől vár válaszokat. Közölte azt is: követelik, hogy megismerhető legyen, kik azok a magánszemélyek és vállalkozások, amelyek a bedőlés előtt vették ki pénzüket a brókercégből. Az ellenzéki politikus rámutatott, ezzel a politikusi érintettségek is feltárhatók. Hozzátette: ha az Orbán-kormánynak nincs takargatnivalója, az érintett magánszemélyek és cégek kilétével kapcsolatban, akkor a közvélemény hamarosan meg fogja ismerni ezeket az adatokat, ha van takargatnivaló, európai szinten is ki fogja perelni a Jobbik a kifogásolt cégek és magánszemélyek adatait, mert a közvéleménynek, látnia kell, hogy kikről van szó, meg kell történnie az elszámoltatásnak ebben a gigászi méretű botrányban. Volner János azt is bírálta, hogy a Quaestor a "pénzügyi felügyelet lazasága miatt" 150 milliárd forint fiktív kötvényt bocsátott ki és "tőzsdézett" az adófizetők által befizetett összegekkel, ez utóbbit különösen durvának tartotta Holott korábban a magánnyugdíjpénztárak elleni ellenérv az volt, hogy ne lehessen tőzsdézni az emberek pénzével, most pedig maga az állam bízott közpénzt egy csaló brókercégre. Mint ismeretes, egy Sopronban tartott szerdai sajtótájékoztatón Orbán Viktor közölte, ő rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket, mert amikor a Buda-Cash bedőlt, azt az értékelést kapták, hogy dominóhatás érvényesülhet, ráadásul sok önkormányzatnak és még a honvédségnél dolgozók egyik önkéntes biztosító pénztárának is bent ragadt a pénze. Volner megjegyezte, hogy a Szász Károly által vezetett PSZÁF egyszer nem ellenőrizte le a céget, holott a Szász állami kitüntetést is kapott, március 15-én, a korszerű és európai színvonalú hazai pénzügyi felügyelet megteremtésében játszott meghatározó szerepe, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének folyamatos modernizálásával elért kimagasló eredményei és példaadó vezetői munkája elismeréseként. Le Pen: "Az EU halott; ha engem választanak meg 2017-ben, hat hónappal később népszavazás lesz a kilépésről"  2015. március 25. 07:12 MTI - Kuruc.info Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke az EU-ból való kilépésről rendezne népszavazást Franciaországban, ha megnyerné a két év múlva esedékes elnökválasztást. A pártelnök a Mega görög tévének nyilatkozva mondta ezt kedden.  "Az az elgondolásom, hogy megmondom a franciáknak, ha engem választanak meg 2017-ben, hat hónappal később népszavazás lesz" - közölte Marine Le Pen. "Az Európai Unió halott, a mi gazdaságunk, szociális jóléti rendszerünk és identitásunk halála (az EU)" - folytatta Le Pen, aki arra szólította fel Görögországot, hogy kezdjen tárgyalásokat az euróövezetből való kilépésről ahelyett, hogy teljesítené a hitelezők és Brüsszel követeléseit. Üdvözölte a radikális baloldali Sziriza párt januári választási győzelmét. "Görögország számára az egyetlen megoldás a tárgyalás az euróból való szervezett kilépésről" - mondta a pártelnök. Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Front minden idők legjobb eredményét érte el a vasárnapi helyhatósági választáson, a voksok 25,97 százalékával a harmadik lett a pártok szerinti bontásban. Nem sikerült ugyanakkor a legerősebb francia politikai erővé válnia, jóllehet a felmérésekben 30 százalékkal az élre várták. Az első helyen a Nicolas Sarkozy volt államfő vezette jobbközép Népi Mozgalom Uniója nyerte a szavazatok 29,4 százalékával. Kapcsolódó:    Marine Le Pen népszavazást tartana az EU-ból kilépésről  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** Így vonulnak át az amerikaiak hazánkon  2015. 03. 25. 16:00 Alfahír Nem álcázzák magukat agyon. Persze, ha a cél pont az, hogy erőt mutassanak, akkor így is kell csinálni. Persze a szeretet, a megértés és a világbéke jegyében.  M2 Bradley-k a vonaton, a Budafoki úti felüljárónál a Déli összekötő híd felé. Korábbi cikkünkben pedig az amerikai hadsereg "Stryker" típusú lövészpáncélosai láthatóak, amint épp Magyarországon át szállítják őket. Mint ismert, az amerikai hadsereg Európában állomásozó egységei fel-alá vonulgatnak Közép-Európában. Információink szerint ezek a harcjárművek az Egyesült Államok szárazföldi hadseregének első hadosztályának első páncélos dandárjából valóak. Ezek tehát nem az USAREUR standard csapatai (mint páldául a Lengyelországban lepakolt 10. légvédelmi dandár, vagy a most fel-alá cikázó második lovassági hadosztály a strykerekkel). Ők egyébként Texasból jöttek, hívójelük Ironhorse (vasló, vasparipa).    Ausztriában, Linzben fényképezték Kb. 50 NATO tank osztrák vagonokon a keleti irányba utazik Kapcsolódó:    Amerikai páncélos haderő Magyarországon    "Lánctalpas gyalogsági harcjárműveket" szállítottak keresztül Budapesten - de persze csak hadgyakorlatra...    A NATO vereséggel távozott a Fekete-tengerről    Orosz katonai megfigyelők mérik fel a Magyar Honvédség állapotát  *** www.nemzetihirhalo.hu - feliratkozas@nemzetihirhalo.hu *** AMERIKAI PÁNCÉLOS HADERŐ MAGYARORSZÁGON 2015.03.19 16:33 Figyelmes olvasónk készítette az alábbi fotókat, melyeken az amerikai hadsereg "Stryker" lövészpáncélosai láthatók, amint épp Magyarországon át szállítják őket. A 2015. március 14-én, Tatabányán készült fotók rávilágítanak, hogy az Egyesült Államok hazánkon keresztül szállítja a haditechnikát az orosz határ közelébe, tehát a magyar kormány vélhetően közreműködik a NATO orosz határ mentén folytatott haderő-összpontosításában, ami egyértelmű provokáció. Az amerikai páncélosok érkezéséről tavaly nyár óta lehet tudni. Philip Breedlove, az amerikai hadsereg európai parancsnokságának vezetője 2014 második felében több alkalommal is olyan bejelentést tett, miszerint az Egyesült Államok fokozni akarja katonai jelenlétét Európában. Az amerikai haderő kelet-európai átcsoportosításairól az érintett országok vezetői Breedlove nyilatkozatainak idején még nem tudtak. Az ügyből több térségi országgal is diplomáciai botrány alakult ki, többek között Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnöknyilvánosan kijelentette; semmi szükség arra, hogy a NATO katonai erejét erősítse Európában. Több hónapos késéssel azonban - többek között - Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök a parlament alsóházában elmondott beiktatási beszédében már fokozott amerikai katonai jelenlétet kért Lengyelországban, az "orosz veszélyre" hivatkozva. Ez a haderő-összpontosítás Washington akaratából zajlik, és az ügy igen komoly aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy a térségi államok erő híján nem tudnak határozott nemet mondani az amerikai csapatösszevonásokra, tehát az amerikai haderő a szuverén országok véleményének kikérése nélkül jelenik meg a térségben. Breedlove tavaly októberben jelentette be, hogy több mint 700 amerikai katona és 20 páncélozott harcjármű érkezik Lengyelországba - ekkor jelentette be a Bradley és Stryker egységek áthelyezését is. Ez a szám később megnövekedett, valamint annyiban változott a helyzet, hogy az amerikai haderő hivatalosan egy a lengyel-ukrán határon (is) tartott hadgyakorlatra érkezik. Az Operation Atlantic Resolve hadgyakorlat azonban "látható demonstrációja annak, hogy az USA elkötelezett NATO-szövetségesei mellett, és egy demonstrációja annak, hogy a NATO rendekezik azzal a képességgel, hogy szabadon mozgassa a haderőt a szövetség határaihoz", - vagyis Oroszországhoz és partnerországaihoz, így a hadgyakorlat egyértelmű provokációnak tekinthető. Ugyanakkor számos közvélemény-kutatás támasztja alá, hogy a kelet-európai lakosság egyáltalán nem támogatja a NATO katonai jelenlétének fokozását, és Oroszországot sem tartja fenyegetésnek. Tény, hogy az amerikai haderő Magyarországon át szabadon mozog, mielőtt felsorakozik az orosz határon. Az Észtország, Lettország és Lengyelország határain zajló hadgyakorlat azonban provokáció, és a magyar kormány nem élvezi a lakosság támogatását abban, hogy részt vegyen az Oroszország elleni erőfitogtatásban. "Lánctalpas gyalogsági harcjárműveket" szállítottak keresztül Budapesten - de persze csak hadgyakorlatra...  Budapesten, a Fehérvári úti vasúti felüljáró közelében figyeltek fel arra a tehervonatra, melynek rakománya több harci járműből állt. A Facebookon fotót is közzétettek a - ma még - különös látványról. A HVG megkérdezte a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályát, ahol azt a tájékoztatást kapták, hogy "lánctalpas gyalogsági harcjárműveket és műszaki vontató járműveket szállított a vonat a Hegyeshalom-Győr-Budapest-Szolnok-Lőkösháza vasútvonalon, vagyis Ausztria felől Romániába halad Magyarországon keresztül", és a járműveket az Operation Atlantic Resolve nevű NATO-hadgyakorlat során vetik majd be. A Beol információi szerint a vonat valószínűleg késő éjjel ér Békéscsabára.  Forrás: https://kuruc.info/r/2/141161/?honnan=Nemzeti_Hirhalo A NATO VERESÉGGEL TÁVOZOTT A FEKETE-TENGERRŐL 2015.03.23 16:54 Kivonult a Fekete-tengerről az a NATO-flotta, melynek légvédelmi berendezéseit március 8-án orosz vadászgépek elektronikai zavaró-berendezései tették működésképtelenné. A török média képeket publikált arról, amint a hajóik átlépnek a Boszporusz szoroson. A hadgyakorlat ürügyén az orosz határ mellé küldött NATO-flotta március 3-4-én lépett be a térségbe, és többek között a Vicksburg cirkálóból, a kanadai Fredericton fregattból, a török Turutreisből állt, amihez az Eliseo és Spessart olasz illetve német tankerek csatlakoztak. A csoport a Fekete-tenger nyugati területein tartózkodott, valamint bulgáriai és romániai kikötőket is meglátogatott. A hadgyakorlat egy részén román hajók is részt vettek, többek között a Marasesti nevű fregatt, és két korvett. A NATO tisztviselői szerint a hajók légvédelmi és tengeralattjáró elhárítási gyakorlatokat végeztek, valamint kiképzési feladatokat láttak el. Brad Williamson altengernagy többek között arról számolt be, hogy orosz hajókat fedeztek fel a térségben, később pedig a román vezérkar részéről Corneliu Paul közölte, hogy orosz repülőgépeket is láttak. Az "orosz agresszióról" szóló médiapropagandának alátámasztását célzó kijelentések talán mégse kellenek annyira megdöbbentőek legyenek, elvégre az orosz határ mellett előfordulhatnak orosz hajók, sőt repülőgépek is, főleg, ha ellenséges propagandát folytató országok flottája jelenik meg a közelben. A Montreux egyezmény továbbra is köti a NATO országait, vagyis 21 napnál tovább nem tartózkodhatnak a térségben olyan országok hajói, melyek nem a Fekete-tenger partvonala mentén találhatók. Emellett azt is szabályozza az egyezmény, hogy 30 ezer tonnánál súlyosabb idegen flotta nem lehet jelen a tengeren, ami a NATO számára igencsak komplikálttá teszi az "erő felmutatását", ami emiatt kínosan kiszámolt 21 napokkal és korlátozott fegyverzettel van övezve. A NATO évek óta úgy játssza ki ezt a limitet, hogy egy-egy adott hajó ugyan nem tartózkodik 21 napnál tovább a Fekete-tengeren, de amikor távozik egy kisebb flotta, azonnal megy a váltás az orosz határok közelébe. Március 8-án (napokkal az újabb NATO-flotta érkezését követően) lengyel alternatív sajtóorgánumok arról számoltak be, hogy orosz vadászgépek a NATO hajóin gyakorlatoznak és élesben tesztelik az új orosz elektronikai zavaró-berendezést, amivel a nyugati országok legkorszerűbb haditechnikáját is működésképtelenné tudják tenni. A USS Donald Cook-kal történtek megismétlődtek március 8-án, amikor a USS Vicksburg amerikai cirkáló és a Turgut Reis vált az orosz gépek célpontjává, és a hajók teljes elektronikáját (beleértve a légvédelmet is) átmenetileg működésképtelenné tette a "Hibini" nevű zavaró-berendezés. A hajók eg sikertelen erődemonstrációt követően távoznak a Fekete-tengerről. AZ OROSZOK NATO-HAJÓKON ÉLESBEN TESZTELIK AZ ÚJ ELEKTRONIKAI ZAVARÓBERENDEZÉST 2015.03.08 20:42 A TVN24.pl információi szerint a Fekete-tengeren az oroszok NATO-hajókat használnak éles gyakorlatokra. A forrás szerint március 3-án, a Krím-félszigeten állomásoztatott Szu-30 és Szu-24 bombázók szimulált támadást hajtottak végre a USS Vicksburg amerikai cirkáló és a Turgut Reis török fregatt ellen. A gyakorlatok célja a NATO légvédelmi eszközeinek hatástalanítására alkalmas haditechnikai eszközök éles tesztelése volt, melyek egyelőre maximum hatékonysággal működnek. A gyakorlatok során az orosz gépek szimulált rárepüléseket hajtottak végre a Fekete-tengeren jelen lévő NATO-hajók ellen, átmenetileg hatástalanná téve a légvédelmi rendszereket és kommunikációs berendezéseket. Ilyen éles gyakorlatok nagyon ritkán történnek csak, de a közelmúltban egy másik eset is ismertté vált, amikor az orosz gépek 2014 áprilisában hasonló szimulált támadást hajtottak végre az amerikai haditengerészet egy a Fekete-tengeren állomásozó egysége, a USS Donald Cook ellen. A hajó kapitánya "provokatívnak" nevezte az esetet. Korábban a Donald Cook legénysége felmondott, miután az általuk leírtak szerint "egy darab ócskavason" sodródtak, és a hajó valamennyi elektronikai berendezését működésképtelenné tette egy orosz elektronikai zavaróeszköz. Orosz katonai megfigyelők mérik fel a Magyar Honvédség állapotát MTI | 2015. március 24., kedd Ellenőrzést tartanak orosz katonai ellenőrök a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandárnál - közölte hétfőn Moszkvában újságírókkal Szergej Rizskov, a nukleáris veszélyek csökkentésével foglalkozó nemzeti központ vezetője. Rizskov tájékoztatása szerint a bizalom- és biztonságépítő intézkedésekről szóló úgynevezett Bécsi Dokumentummal összhangban az orosz ellenőrök kedden tesznek látogatást a tatai lövészdandárnál. Magyarázata szerint az ilyen látogatások a haderővel kapcsolatos információk, illetve a hagyományos fegyverrendszerek és haditechnikai eszközök fejlesztési terveinek ellenőrzése céljából történnek. Magyarországon ilyen állapotú harceszközöket Moszkva már nem nagyon talál. Kattintson és nézze meg az orosz arzenált! "Az ellenőrzés során az ellenőrök felkeresik a dandár törzskarát szokásos békeidei állomáshelyén, információkat kapnak a parancsnokságtól a személyi állományról és a hagyományos fegyverrendszerekről és haditechnikáról" - mondta Rizskov. A bizalomerősítő és a biztonsági intézkedésekről szóló Bécsi Dokumentumot az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 2011. november 30-i értekezletén fogadták el. A dokumentumnak megfelelően a részt vevő országoknak ki kell cserélniük az információikat saját katonai erőikről, a haditechnikáról és a védelmi tervekről. Az ellenőrzés célja az, hogy az ellenőrzést végrehajtó állam meggyőződjön arról, hogy az ellenőrzött állam területén nem zajlik-e egyébként bejelentésköteles tevékenység. Minden állam három ilyen ellenőrzést köteles fogadni egy naptári évben. Az ellenőrzések során az ellenőrök tájékoztatókat kérnek és kapnak az ellenőrzésre kijelölt területen lévő katonai alakulatok parancsnokaitól. Lehetőséget kapnak a terület légi és szárazföldi megfigyelésére. Az ellenőrzés maximális időtartama 48 óra. Az ellenőrzésről készült jelentést az összes EBESZ-résztvevő állam megkapja. James Fetzer amerikai filozófus: Az USA lett a "legutáltabb nemzet" Washington politikája miatt  2015. március 26. 08:04 Hunhír.info James Fetzer amerikai filozófus szerint Washington politikája miatt vált Amerika a leginkább csodált és tisztelt nemzetből megvetett országgá szerte a világon.  A PressTV-nek adott telefoninterjújában az amerikai elemző úgy fogalmazott: Köszönhető ez a hírszerző ügynökségek tevékenységének, valamint Izraelnek, mert a cionista rezsim volt a mozgatórugója minden olyan eseménynek és háborús beavatkozásnak, amely amely miatt a világ elfordult a "szabad világtól". Fetzer szerint a jelenlegi jemeni káosz is Washington hibás politikájának a következménye. Az állítólagos terrorizmus elleni küzdelem Jemenben csak újabb jele a szánalmas amerikai politikának a Közel-Keleten, amely New York City és a Pentagon a hamis zászlós támadása, valamint a 9/11 bekövetkezésével kezdődött meg. Fetzer a világ legagresszívebb hatalmának nevezte Amerikát.  Szerdán, Szaud-Arábia amerikai nagykövete, Adel al-Jubeir bejelentette, hogy Szaúd-Arábia és regionális szövetségesi katonai akciót indítanak Jemenben. Fetzer figyelmeztetett: a művelet megkezdése előtt Rijad konzultációkat folytatott az amerikai katonai stratégákkal. Eközben a Fehér Ház szóvivője egy nyilatkozatában ígéretet tett Washingtoni logisztikai és hírszerzési támogatására. Kapcsolódó:    Gyorshír: 13 civil halt meg Jemenben a szaudi légicsapásoktól    Újra lángol Közel-Kelet: több mint tíz ország avatkozott be Jemenben    Jemeni polgárháború: Áden repülőtere is elesett    Obamát felszólították, küldjön fegyvert Ukrajnába    9/11: Oroszország bizonyítékokat mutat be az Egyesült Királyság és Izrael összeesküvéséről    A NATO nem elég - Juncker EU hadsereget akar Oroszország ellen    Moszkva szerint oroszellenes az USA nemzetbiztonsági stratégiája    Brit történész Budapesten: Hitler nem "képregénybeli főgonosz", az USA pedig nem makulátlan hős volt    "Térdre kényszerítették a zsidók a Jobbikot!" - szakadhat a párt és a szélsőséges holdudvar  Újra lángol Közel-Kelet: több mint tíz ország avatkozott be Jemenben Nem értem mi még miért nem tolongunk a SZIJJÁRTÓNAK még nincs pupostevéje!!!! 2015. március 26. 07:10 Hunhír.info Szaúd-Arábia és öbölbeli szövetségesei hadműveletet indítottak Jemen területén a síita húszi lázadók ellen - jelentette be helyi idő szerint szerda este újságíróknak Washingtonban Rijád amerikai nagykövete. Az Egyesült Államok egy névtelenül nyilatkozó amerikai kormánytisztviselő szerint támogatja Rijád katonai fellépését a húszi fegyveresek ellen - noha maga abban nem vesz részt. A katonai akcióban Adel al-Dzsubeir szaúdi nagykövet szerint "több mint tíz ország" vesz részt. Az egyiptomi hírügynökség szerint Kairó, Szaúd-Arábiával és a többi Perzsa-öböl-menti országgal egyeztetve, politikai és katonai támogatást nyújt a hadművelethez. A légicsapások közép-európai idő szerint éjfélkor kezdődtek, helyi lakosoktól származó értesülések szerint katonai repülőgépek támadták a jemeni főváros, Szanaa repülőterét. Adel al-Dzsubeir szaúdi nagykövetnek az amerikai fővárosban elmondott tájékoztatása szerint a hadművelet célja Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök törvényes kormányának megvédése az Irán által támogatott síita lázadóktól.  Hasonlóképpen a Hádi-kormány megoltalmazását hozták fel a támadás indoklásaként közös nyilatkozatukban az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) tagállamai (Szaúdi-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Bahrein és Katar). "Az erő alkalmazása mindig az utolsó eszköz, nagyon vonakodva tettük meg ezt a lépést a GCC-n belüli és kívüli partnereinkkel" - mondta a Washingtonba akkreditált szaúdi diplomáciai misszióvezető, rámutatva, hogy a művelet részvevői meg kívánják akadályozni Jemen széthullását. Dzsubeir az akcióban részt vevő országokra bízta, hogy felfedjék szerepvállalásukat.  Washingtoni illetékesek előző nap, kedden közölték, hogy Szaúd-Arábia katonai erősítést vezényelt déli, Jemennel szomszédos határára, de Rijádban azt mondták, hogy az intézkedés kizárólag védelmi jellegű. A jemeni kormány az elmúlt napokban több alkalommal kért katonai segítséget a térségbeli arab országoktól. Jemeni polgárháború: Áden repülőtere is elesett 2015. március 25. 20:45 Hunhír.info A jemeni síita húszi lázadók elfoglalták a déli Áden nemzetközi repülőterét, néhány órával azután, hogy a jemeni elnök elmenekült a polgárháborús országból - közölték biztonsági források szerdán. A légikikötő elfoglalásával az Ádenből kivezető egyik utolsó menekülési utat is sikerült elvágniuk az Irán támogatását élvező felkelőknek. Nevük elhallgatását kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök hajón hagyta el Ádent. Az államfőt szerdán a város kikötőjében látták, ahol tanácsadóival és biztonsági őreivel együtt hajóra szállt. Hádi úti célja egyelőre ismeretlen. Obamát felszólították, küldjön fegyvert Ukrajnába Következő cikk 2015. március 24., kedd 08:13, frissítve: kedd 09:23 , forrás: MTI, szerző: HZS Az amerikai képviselőház határozatban szólította fel hétfőn Barack Obama elnököt, hogy szállítson fegyvereket Ukrajnának. A képviselőházi határozatot nagy többséggel fogadták el a honatyák, 348-an szavazták meg, 48-an ellenezték, ami azt jelenti, hogy a képviselőházban kétpárti támogatást élvez a fegyverszállítások engedélyezésének kérdése. A határozat azonban csupán javaslatszerű, és semmire se kötelezi az amerikai elnököt. Az amerikai kongresszus mindkét háza egyhangúlag hagyta jóvá tavaly azt a törvényt, amely felhatalmazza az elnököt a fegyverszállításra, de Obama még nem döntött a kérdésben. Névtelenül nyilatkozó amerikai külügyi illetékesek szerint az Obama-kormányzat fontolgatja az emberélet kioltására alkalmas fegyverek szállítását Ukrajnának, de egyelőre vár, mert meg akar győződni arról, hogy a szemben álló felek érvényt szereznek-e vagy sem a februári minszki tűzszüneti megállapodásnak. John Boehner, az amerikai képviselőház elnöke más republikánus és demokrata törvényhozókkal együtt egy március elején nyilvánosságra hozott levélben ugyancsak az ukrán hadseregnek történő fegyverszállítások, beleértve a halált okozó védelmi fegyverrendszerek szállításának gyors engedélyezését sürgette az amerikai elnöknél. Akció-reakció Napra pontosan egy hónapja Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes úgy fogalmazott, egy ilyen amerikai lépés „a legsúlyosabb csapás lenne a minszki megállapodásokra, és újabb bizonyíték lenne arra, hogy aki ilyen döntésekben gondolkodik, azt kizárólag saját geopolitikai elképzelései vezérlik Oroszország úgymond elrettentésének szükségességéről, ha nem eltaszításáról”. Rjabkov leszögezte, hogy Oroszország nem nézné tétlenül az ilyesfajta provokatív lépéseket, és kénytelen lenne reagálni rájuk. Orosz 9/11 adatok kiírása feltárja állami szereplők State of the Nation " 9/11 volt az angol-amerikai fekete végrehajtott műveletet összejátszva izraeli titkosszolgálat. " - 9/11 nyomozó Kétségtelenül a 9/11 támadásokat New York City és Washington DC a leginkább hamisan által hivatalosság az amerikai történelemben. Mivel a merénylet John F. Kennedy ma már tudjuk, hogy már egy klasszikus CIA Végrehajtási terv , hogy nem jön közel 9/11 szempontjából száma és nagysága egyenesen hazugságokat, félrevezető állításokat, hamis tudomány és a csalárd tények által benyújtott tisztviselők és alkalmazottak az amerikai kormány. A "hivatalos" 9/11 Bizottság jelentése áll, mint a legtöbb gyártott dokumentum által valaha gyártott amerikai dollár adót. Nem csak a vizsgálat elkerülésére minden komoly érdeklődés, hogyan két acél könnyűszerkezetes épület jött le, miután dustified NYC, ez is felforgatta minden olyan kezdeményezést, hogy felkutat az igazságot. Ez minden meg fog változni 2014-ben. 9/11 False Flag Operation: HATALMAS Tipping Point Mint államilag támogatott terrorizmus van kitéve - A Millennium-jelentés Úgy tűnik, hogy Oroszország már folytat szisztematikus adatok lustálkodik 11/09, megjelenése, mely több tényszerű információk a támadás, mint bármely amerikai kormányzati forrás. Nyomán az angol-amerikai államcsíny által végzett CIA és az MI6 Kijevben, úgy tűnik, hogy Oroszország nem több türelmet a nyugati beavatkozás. Különösen akkor, ha a nemzetek destabilizálódnak az Oroszország határain nem a tét ebben az igen következményes geopolitikai sakk meccs megy fel. Mivel Vlagyimir Putyin nem áll szándékában a kezdő világháború 3, ő csak reagál a US-EU beavatkozását segítségével aszimmetrikus hadviselés az interneten. Volt az amerikai emberek megértsék, hogy az amerikai szövetségi kormány elkövetett 9/11 megsemmisítése, minden megváltozik, egy szempillantás alatt. Mert az Obama-adminisztráció azt mutatja semmi jelét nem megszakítása a tervezett felvásárlása ügyében az Ukrajna, Oroszország marad nagyon kevés, de még mindig elég erős lehetőségeket. Az alábbi részlet a közelmúltban jelent meg egy alternatív hírportál - Veterans Today - alcím alatt "Túl Minősített közzététele". Lényegében ez a példa nélküli szabadon bocsátását szupertitkos, és szigorúan titkos információk illusztrálja Putyin új taktikát felé a nyugati kezelhetetlen. Egyszerűen fogalmazva, Oroszország már nem állok tétlenül, miközben az angol-amerikai Pusztító vetíti hatalmi ahol úgy dönt, hogy az egész bolygón. Túl Minősített közzététele Szerint egy nyugdíjas FXX ügynök szakosodott izraeli számláló Intel: A típus a nukleáris eszközök használt 911 volt egy módosított változata a W-54 nukleáris tüzérségi lövedékek, amelyek burkoltan, feltéve, hogy az izraeliek között 1988 és 1998-re az Egyesült Államok többlet-készletek illegálisan exportált során A Bush / Clinton-érában. Kémiai elemzés történik DOE Sandi képes volt azonosítani a kémiai / sugárzás lábnyomok vagy ujjlenyomat a robbanófejek vett talajminta alapján, miután 911 a Fallout Ground Zero. (A szerkesztő megjegyzése: nukleáris fegyver használata Ground Zero megerősíti a több forrásból származó) Minden plutónium alapú robbanófejjel rendelkezik kémiai ujjlenyomatát, hogy milyen típusú a design és ahol a PU készült, és hány éves is. Ez volt a 911 zsarolás a Bush 1 és 2, a jogellenes átadása többlet amerikai nukleáris fegyverek az izraeliek és miért folyamatos fedezi fel, valamint a lopott arany és állomány csalások, hogy folyik a Wall Street stb szerint fájl ENW57. pdf 66. oldalon (A szerkesztő megjegyzése: A dokumentum beérkezett és visszaigazolt) Csak egy 2 kilotonna eszköz volt szükség, hogy csökken az épület. A 2 kilotonna eszközt fog egy tűzgolyó az APX 150-200 méter átmérőjű, több mint 4000 Celsius-fok. Éppen elég nagy ahhoz, hogy olvad a I gerendák a központi mag az épület és vidd őket a helyükön. A fény villog tartana kevesebb, mint 1 másodperc, és elsődlegesen az UV fény tartományában.Túlnyomás miatt csak két 60 psi max és felfelé a robbanás. Lásd underground hatása. Fallout minimális lenne és elhelyezni, hogy belül Ground Zero tartományban csak. Sugárzás csökken az elfogadható szintre számított 72 óra. A robbanás után. A legtöbb esik ki volt zárva a cement por ezáltal minden a legutóbbi rákos halálesetek, hogy most látni a New York között az első válaszadókat. (A szerkesztő megjegyzése: Összhangban helyszínen szerzett adatok) Olvasztott acél és vas-oxidot vagy "nano termit" egy mellékterméke a nagyon magas gamma sugár / neutronfluxus indukált a központi acél mag. A sugárzás feloldódik a acél be vas-oxid-fogyasztó a szén és szilikon az acél. Ez magyarázza a hiányzó acél oszlopokat és a nagyon fontos nyom a "elpárolgott" 20 tonnás antenna torony tetején a déli toronyba. A felfelé robbanás a sugárzás szó elpárolgott meg. Egy videó, azt bizonyítja, hogy ez igaz. (A szerkesztő megjegyzése: Tower kiadni életbevágó.) A teljes XXOO adatfájlt DOE Sandia a 911 esemény több mint 72 MB. PS Snowden nem volt a Q távolságot, hiányzott neki ez.Carnaberry volt egy nagyon jó rejtjük a dokumentumok a témában. (Minden olyan árutovábbítási cucc.) Az egész atomsorompó történet ellopott nukleáris anyag Oroszországból érkező egy izraeli címlapsztori, hogy elrejtse az eredeti forrás fegyverek kilépő anyagot az amerikai részvénypiac cölöpök. (A szerkesztő megjegyzése: Teljesen megerősítette) Illegális terjesztése amerikai nukleáris anyag a külföldi szövetségesek nem korlátozódott Izraelbe. Gyakorlatilag az összes NATO-szövetségesei voltak ezen átverés is. Dick Cheney volt a rosszfiú ez. Bush2 / Cheney forgalmazott nukleáris boxba idegen országban, mint adósleveleit annak érdekében, hogy megszerezzék, amit akarnak. Tom Countryman egy jól ismert izraeli operatív különös módon most a felelős a NNP a State Department szerint Obama. (?) Azt rakták Ram Emanuel. Korai izraeli alapmodell - Vannunu képek Úgy tűnik, hogy a fegyver választás az izraeliek voltak a W-54, és kövesse a sorozatot a nukleáris gödrök venni a Amarillo TX tárolása dump. Ez volt az, amit Carnaberry dolgozott az idősebb Bush Houston. Összesen több mint 350 gödrök kerültek át az izraeliek több mint egy 10-20 éves időtartamra. A W-54 típusú pit tervezési voltak a legkívánatosabb miatt a 2 pont összeroppanása pit design. Ez a legegyszerűbb, hogy újra gyártása és módosítani, mint más kör pit tervez. A fogamzásgátló tabletta formájú kialakítás a W-54 típusú fegyvert tartalmaz, több mint 1,5-szer több plutóniumot, mint egy hagyományos kút. Ez lehetővé tenné, hogy elég plutónium behajtandó, hogy még mindig fegyverek fokozata után is 32 évnél fiatalabb. Americium felépíteni a gödörben idővel végül teszi a Pit használhatatlanná fegyverként így csak korlátozott eltarthatósága alapján milyen gyors vagy lassú a plutónium volt termel a reaktorban Stanford. Általában ez az arány körülbelül 150 nap max. A besugárzás ideje a reaktorban a gyártás során meghatározza a szavatossági ideje a gödör fegyverként osztályú anyag. Mind a mikro fejeket használnak az izraeliek újra gyártott W-54 típusú sorozatú készülékek. Khazelov megerősítette ezt a mikro Nuke bombázás Ezek az eszközök használták a Bali bombázások és a londoni bombázások és Japánban a reaktorok. (A szerkesztő megjegyzése: A nukleáris fegyverek használatát Bali megerősítette) is használják Damaszkuszban, Irakban és Afganisztánban az amerikai. (A szerkesztő megjegyzése: Több visszaigazolás beleértve a helyszíni minták.) Ezek tárolják a legtöbb izraelita nagykövetségek könnyű telepítés. Az ember használt 911 tartottuk az izraeli konzulátus NYC-ig bevezetni. Miután 911 az FBI ellenőrzi, minden diplomáciai tasak egy Geiger-számláló, mielőtt belép vagy elhagyja az Egyesült Államokban. A dél-afrikai fegyvereket is többletet W-54 tüzérségi lövedékek szerzett az izraeli és a végső összeszerelés és tesztelés történt Dél-Afrikában Izraellel segítséget. (A szerkesztő megjegyzése: Ez a magyarázata Pelendaba gyártási problémák.) Erre azért került sor, mert az izraeliek szükséges kísérleti terepet annak érdekében, hogy megbizonyosodjon arról, hogy újjá fegyvereket fog működni, ahogy tervezték. (A szerkesztő megjegyzése: Tesztelés szeptember 22, 1979 többszörös tanúsítást.) Az észak-koreai fegyverek is a 155 mm-es tüzérségi tervezési előírt Izrael által. Az igazi észak-koreai atomfegyver-program alapja a nukleáris tüzérségi használatát, és nem rakéták. A terv az, hogy egy tüzérségi bárka Dél-Korea, ha kitör a háború ebben szerepelnek a kis nukleáris tüzérségi lövedékek elleni amerikai tankok rakéták és tüzérségi. A szaúdi azon is van egy rejtjük a W-54 által megszerzett amerikai alatti Bush2. (A szerkesztő megjegyzése: Megerősített) Az izraeliek is biztosított számukra, hogy India, Brazília, Kína, Tajvan, Japán, Észak-és Dél-Korea, stb (A szerkesztő megjegyzése: Minden, de Dél-Korea megerősítette. Kanadában korábban azt gondolták, hogy a forrás a brazil nukleáris fegyverek.) Dimona egy szabványos 75 megawatt termikus felül nyitott reaktor alkalmas a Franciaországban való plutónium fegyverek gyártási program, a változata a Stanford (A szerkesztő megjegyzése: Valószínűleg "Hanford"). Dimona - Izrael Miatt több mint használni, mint egy Tenyésztőreaktor az izraeliek, Dimona szenvedett "gőz-robbanás" IE a Flash over illetlen miatt neutron kritikussá hát a késő 1980-as Bush alatt 1. Ez leállt a működése sok évig, amíg javítás lehetne tenni. Ez tudom, csak akkor működik, nagyon alacsony energiaszinten miatt neutronbefogási kár, hogy a tároló edénye. Most elsősorban használni izotópok előállítására. Ez arra kényszerítette az izraeliek fordulni ellopott nukleáris állomány cölöpök az USA-ból a folytatása a nukleáris programjában. Az izraeliek tudva, hogy a nukleáris anyagok, hogy volt megszerezni csak korlátozott eltarthatósága hátra már nem használható fegyverként minőségű aztán megpróbálta dump a többletet piacon, amilyen gyorsan csak lehetséges, mielőtt ez nem használ nekik. Így dobta a gyanútlan nemzetek, akik csak ülnek rajta, és nem tudja kipróbálni. Ezek voltak a hasadó tesztek Észak-Koreában. (A szerkesztő megjegyzése: Megerősítve, több forrásból) Amikor mindenki rákapott az átverés, mint Japán és Korea. (IE koreai sub elsüllyedés stb) dühösek voltak, mert ők fizetik nagy dolcsi szemét. Ez elindított egy mini hidegháború Izraellel és a régi ügyfelek. Azonban a mikro fejeket is, mint a plutónium korosztály lesz még hasadó termelő egy kisebb méretű robbanást javában 2 kilotonna méretű. Tehát akkor is lehet használni, mint a kis piszkos bomba, vagy nagyon kis taktikai fejeket, mint a nukleáris tüzérségi csapások a damaszkuszi rakéta segíti W-54 által. (A szerkesztő megjegyzése: Megerősítve sztrájk május 4., 2013) A W-54 pit tervezési ez pirulát alakú, és ez az arány csupán 4 hüvelyk átmérőjű, súlya mintegy 24 kg. A legtöbb üzemanyagot fogyaszt a plazma tűz labdát, amikor felrobbantotta így nagyon kevés a plutónium Fallout hagyott elmenekülni. Ha sózzák más anyagokkal a Fallout lehet akár csökkent az alacsonyabb szinteken, mint a fokozott sugárzás eszköz vagy az úgynevezett neutron bombát. Ez az, amit használtak a 911. Falling Man - 911 Az elsődleges cél a nukleáris fegyver használható 911 volt, hogy egy hatalmas Gamma ray / neutronfluxust amely párolog el mintegy 150-300 méter 6 hüvelyk vastag lopni I-gerendák alkotják a központi magját a WTC épületeket. Ez létrehozott egy szabadesés eseményt látott a tévében, hogy a nap. (A szerkesztő megjegyzése: Critical információk itt.) A vaku lenne rejtve a szem elől miatt a föld alatti robbantás. A legtöbb fény volt a nem-látható fény spektruma semmilyen módon. Túlnyomást kellene csökkenteni, hogy 6 psi miatt a robbanás utazik fel a központi mag és neutron sugárzás eltünteti a TV antenna tetején az épület, mint a tévében látni. A Fallout ugyanis elsődlegesen elpárolgott beton cement és vas-oxid. Ez az oka annak, miután 911 mondták mindenkit TV, hogy a béta-sugárzás ég, hogy az emberek egyre okozták a maró cement por és nem a sugárzás hatását a radioaktív cement csapadék. (A szerkesztő megjegyzése: Teljesen megerősítette) A vas-oxid találta az egész hely volt, ami megmaradt az acél I gerendák. Ez volt az úgynevezett Nano Thermite hogy találtak mindenütt. Fallout korlátozódott 1 mérföld környékén belváros NYC. Lásd listákon. (A szerkesztő megjegyzése: A beérkezett) Sugárzás bomlási csökkent a biztonságos alacsony szinten 72 óra után., (A szerkesztő megjegyzése: Teljesen megerősítette) kívül Ground Zero önmagát. Ez az, amiért a területet zártak le a nyilvánosság 3 napig az esemény után, annak érdekében, hogy hagyja, hogy a sugárzás csepp a biztonságos szintre. [1] Ha elolvasod ezt a részletet gondosan, tisztán látható, hogy Oroszország azt jelenti üzlet.Ez az, amit nem mondtam - közvetlenül -, ami ezt a data-lerakó oly kínossá ... és veszélyes az angol-amerikai hatalmi struktúrát. Michael Thomas  május 29, 2014 StateoftheNation2012.com A NATO nem elég – Juncker EU hadsereget akar Oroszország ellen Forrás: zerohedge.com Jean-Claude Junkcer, az Európai Bizottság elnöke szerint az Európai Uniónak közös hadsereget kell felállítania, hogy ezzel megmutassa Oroszországnak, „mennyire komolyan gondolja az európai értékek védelmét.” Juncker szerint egy EU hadsereg „segítene az Uniónak betölteni a világban ráháruló kötelességét,” amire véleménye szerint nem elég a NATO, mivel nem minden uniós tagállam része a szervezetnek. Az euró-szkeptikusok egyike  a következőképpen fogalmazta meg véleményét a kérdésben: „Mindannyian láthattuk, milyen káoszt okozott az EU a gazdaságban, hogyan bízhatnánk rá ezek után a védelmet is?” Az EU rendkívül megosztott abban, hogy miként kezelje az egyre nyíltabban fellépő Oroszországot: „Az Európai Bizottság elnöke egy EU hadsereg felállítására szólított fel, hogy az Unió megmutassa Oroszországnak „mennyire komolyan gondolja az európai értékek védelmét.” A német Die Welt-nek adott interjúban Jean-Claude Juncker, az EU végrehajtó szervének vezetője azt mondta, hogy az EU hadsereg végre „hihető választ adhatna a tagállamok vagy az EU bármelyik szomszédjának békéjét veszélyeztető incidensekre.” Úgy gondolja, hogy a NATO nem nyújt elegendő védelmet, mivel nem minden tagállam része a szervezetnek. Egyes tagállamok, például Észtország, Lettország és Litvánia, szigorúbb lépéseket várnak keleti szomszédukkal szemben, ugyanakkor egyes nagy tagállamok megosztottak az EU hadsereg felállítását illetően. Számos német politikus, bár óvatosan, de üdvözli az ötletet, míg a britek sokadszorra is elutasítják. (forrás) A britek köszönik, nem kérnek belőle… A brit kormányszóvivő a következőket nyilatkozta vasárnap: „Álláspontunk kristálytiszta: a védelem nemzeti, nem pedig EU felelősség. Esélytelen, hogy egy európai hadsereg felállításával kapcsolatos álláspontunk bármikor is megváltozzon.” A németek benne lennének… „Támogatom Juncker javaslatát az EU hadsereg felállítására, amennyiben ez a tagállamok saját hadseregeinek felszámolását jelentené és amennyiben az új hadsereget az Európai Parlament irányítaná,” írta egy Twitter üzenetben Jan Philipp Albrecht, a német zöld párt képviselője. A német védelmi miniszter pedig a következőket nyilatkozta: „A hadseregek ilyetén összefonódása, azzal, hogy idővel egy európai hadseregünk is lehet, a mi jövőnk.” Elvben már létezik valami, ami hasonlít egy uniós hadsereghez, de nem nagyon akar működni. A tagállamok 1998-ban kezdtek el kacérkodni a közös biztonság- és védelempolitikával, 2007 óta pedig papíron létezik egy 60 ezer fős gyorsreagálású erő. Ebbe a tagállamok ajánlottak fel már létező egységeket, hogy szükség esetén rendelkezésre álljanak, de még a harcképessé nyilvánítás után is rengeteg hiányosság maradt, hogy uniós színekben együtt vessék be őket. Talán nem csoda, hogy ennek eddig a lehetősége se nagyon merült fel. Moszkva szerint oroszellenes az USA nemzetbiztonsági stratégiája MTI2015. 03. 25. 21:51 Az orosz nemzetbiztonsági tanács nyíltan oroszellenesnek nevezte, és az országra nézve fenyegetőnek ítélte az Egyesült Államok februárban frissített nemzetbiztonsági stratégiáját, amely a legfontosabb kihívások között nevezte meg az ukrajnai orosz agressziót. A testület értékelésében egyúttal megismételte azon korábbi moszkvai vádakat is, amelyek szerint Washington rezsimváltást akar elérni Oroszországban, a tömegtüntetéseknek ugyanazt a taktikáját alkalmazva, amellyel tavaly Kijevben megbuktatták az oroszbarát ukrán elnököt. Veszélyes Moszkvára A nemzetbiztonsági tanács szerint a Barack Obama amerikai elnök által február elején módosított, 29 oldalas stratégiai dokumentum nemcsak "nyíltan oroszellenes, és rossz színben tünteti fel országunkat", de annak végrehajtása veszélyt jelentene Moszkvára nézve. Oroszbarát lázadók egy felrobantott ukrán harckocsi mellett Metalist közelében Forrás: AFP/Zurab Javakhadze "Hosszú távon az Egyesült Államok szövetségeseivel együtt Oroszország politikai és gazdasági elszigetelésére fog törekedni" a tanács szerint, ami érinteni fogja az orosz fegyver- és energiaexportot, és akadályozni fogja Oroszországban a magas hozzáadott értékű összeszerelő ipar fejlesztését. A testület egyúttal úgy vélte, hogy Washington és szövetségesei megpróbálják majd csökkenteni Moszkva befolyását a posztszovjet térségben, és "oroszellene politikai vonal" kialakulását fogják ösztökélni azokban az országokban, amelyek "partnerséget alakítottak ki Oroszországgal". A napokban adtunk hírt arról, hogy az orosz hadsereg olyan nehéz szállítógépekből álló flottát tervez hadrendbe állítani, amely képes lőszerekkel együtt 400 Armata tankot elvinni a világ bármely pontjára. A színes forradalmak technikája Az orosz nemzetbiztonsági tanács szerint "nagy a valószínűsége annak, hogy a színes forradalmak továbbfejlesztett technikáját alkalmazzák Oroszországgal kapcsolatban, amelyet egyre szélesebb körben fognak használni az Egyesült Államok számára ellenszenves politikai hatalmak eltávolítására". Az Obama által 2010 óta először módosított amerikai stratégia az Egyesült Államok vezető szerepének igényét és az óvatosság fontosságát egyszerre hangsúlyozza, és az erőszakos szélsőségességet, az orosz agressziót, a kibertámadásokat és a klímaváltozást is a legfontosabb kihívások között nevezte meg, amelyekkel az elnök meggyőződése szerint nemzetközi koalíciók mobilizálásával lehet a leghatékonyabban felvenni a küzdelmet. Brit történész Budapesten: Hitler nem "képregénybeli főgonosz", az USA pedig nem makulátlan hős volt A Harmadik Birodalom-trilógia születéséről tartott előadást Budapesten Richard J. Evans brit történész, aki annak kapcsán látogatott Magyarországra, hogy műve harmadik kötete is megjelent magyar fordításban. Előadásában a szerző kiemelte: egyik fő célja, hogy árnyalja azt az elsősorban az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában elterjedt felfogást, amely Hitlert és a németeket mint egy képregény-történet "főgonoszait" ábrázolja, míg a szövetségesek a makulátlan hősök.  A Cambridge-i Egyetem történészprofesszora az MTA Történettudományi Intézetének budai várbeli épületében tartott pénteki előadásán elmondta: könyve a szélesebb közönségnek szól, nemcsak szakmabelieknek. "Bár egyes vélemények szerint megkönnyebbülés elérni a térképeket, örömmel nyugtáztam, hogy az eladási adatok alapján a könyv valóban komoly érdeklődésre tart számot" - fogalmazott a 67 éves történész. Elmondása szerint akkor merült fel benne a könyv megírásának ötlete, amikor egy holokauszt-tagadással kapcsolatos rágalmazási perben - a híres David Irving kontra Penguin Books és Deborah Lipstadt ügyben - szakértőként vett részt, és az ügyvéd azt kérte tőle, ajánljon neki egy laikusok által is érthető, de a legfrissebb kutatási eredményeken alapuló átfogó könyvet a nemzetiszocializmus hátteréről. Az eredetileg egykötetesre tervezett könyvet végül 7 év alatt írta meg - mondta, hozzátéve: a viszonylag "gyors" haladásban nagyban segítette a több évtizedes, témába vágó kurzusokon szerzett egyetemi tanári tapasztalat. Evans hangsúlyozta, hogy nem száraz, akadémiai hangot akart megütni könyvében, hanem elsősorban azt akarta megmutatni, hogy a személyes történetekben hogyan nyilvánultak meg a nagy történelmi folyamatok. Vannak olyan élettörténetek, amelyek mindhárom köteten átvezetnek - tette hozzá. A politikatörténeti szál mellett nagy hangsúlyt fektetett a háttérben meghúzódó kultúr-, társadalom- és gazdaságtörténeti folyamatokra is - mondta, megjegyezve, hogy történészi felfogására nagyban hatott a francia Annales-iskola. Kiemelte: egyik fő célja, hogy árnyalja azt az elsősorban az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában elterjedt felfogást, amely Hitlert és a németeket mint egy képregény-történet "főgonoszait" ábrázolja, míg a szövetségesek a makulátlan hősök. "Az egyes emberek váltakozó mértékben vállaltak szerepet a Harmadik Birodalom bűneiben, mint ahogy az ellenállásban is. Nem szabad elfelejtenünk, hogy emberi lényekről, emberi történetekről van szó, és a szerepek árnyaltak, gyakran összetettek vagy összemosódottak. Ezért kerülni kell az egyszerű kategóriákat, beleértve a jogiakat is - mint elkövető és áldozat -, és legfőképpen kerülnünk kell a retrospektív morális ítéletet" - fejtette ki a történész. Az angol tudós elmondta azt is, hogy nem először jár Budapesten, és nagyon örül, hogy újra itt lehet. Elismerően szólt a háromkötetes monográfia magyar kiadásáról is. A trilógiát magyarul megjelentető Park Könyvkiadó pénteken 17 órakor tartja a harmadik kötet bemutatóját a budapesti Hadik Kávéházban, ahol a szerzővel Ungváry Krisztián történész beszélget Baló György moderálásával. A háromkötetes mű első, magyarul 2012-ben kiadott darabja a Harmadik Birodalom születését kíséri figyelemmel a 19. századi bismarcki Németországtól az első világháborún át a legnagyobb terjedelemben feldolgozott weimari köztársaság időszakáig. A Magyarországon 2013-ban megjelent második kötet az 1933-as hatalomra kerüléstől az 1939-es háborúba lépésig mutatja be a Harmadik Birodalom történetét, míg a most megjelenő harmadik kötet a második világháború időszakát elemzi: kortársak naplóit, leveleit is felhasználva mutatja be a katonai vezetés, a tudomány és technika szakértőinek és az egyszerű katonáknak a sorsát, élethelyzeteit, dilemmáit a háborús pusztítás közepette. Bár Evans műve Magyarország szerepét csak érintőlegesen vizsgálja, mégsem csak a német történelem iránt érdeklődőknek lehet hasznos olvasmány, hiszen harmadik kötetében kitér többek között a német-magyar gazdasági kapcsolatokra, a román-magyar diplomáciai viszonyra, Horthy németbarát politikájára, Magyarország német megszállására, Eichmann budapesti tevékenységére, a kiugrási kísérletre és Szálasi hatalomátvételére is - hívta fel a figyelmet Horváth Sándor, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa néhány nappal ezelőtt. (Múlt-Kor nyomán) Térdre kényszerítették a zsidók a Jobbikot!” – szakadhat a párt és a szélsőséges holdudvar Borbás Barna / 2015.03.25., szerda 12:00 / Tombolnak a Jobbik Magyarországért Mozgalom gárdista érzelmű támogatói Vona Gábor cigányságnak és zsidóságnak tett gesztusai miatt. Ha a Kuruc.info is nyíltan a párt ellen fordul, szép kis tűzijáték lehet még a radikális jobboldalon. Kötél János mezőtúri jobbikos képviselő cigánygyilkosságokra buzdít a Facebookon, mire Vona Gábor elnök – tanulságszerzésből – egyik cigány származású párttársukhoz költözésre buzdítja. Kulcsár Gergely jobbikos képviselőről kiderül, hogy köpködéssel gyalázta meg a Parlament épülete előtti holokauszt-emlékművet, mire Vona Gábor elnök – megbánásból és büntetésből –virágos kanosszajárásra ítéli. Két eset a közelmúltból. Mindkettő része a Jobbik hosszú ideje tartó, mérsékelt, „néppártos” fordulatának. Az átalakulás a cicás-kutyás kampányfotókkal indult, a béke és a szeretet programjának meghirdetésével folytatódott, most pedig a szélsőséges jelzőket próbálja lerúgni magáról a párt. Ugyanaz a párt, ami korábban gárdát szervezett, EU-zászlót égetett, aminek képviselői új zsidó honfoglalásról írtak és beszéltek. Kérdés, hogy meddig tűri a cukulást és mérsékeltkedést a táborukhoz lazábban vagy szorosabban kapcsolódó szélsőjobboldali szubkultúra. Mert valami eltörött, arra egészen nyilvánvaló jelek utalnak. A címlapján a pártot és személyesen Vona Gábort is folyamatosan támogató Kuruc.info például így tálalta a cipőkbe köpő Kulcsár Gergely ügyeit: „Kulcsár Gergely a vascipőknekkényszerült virágot vinni”; „Kulcsár Gergely jobbikos képviselő újabb levele került nyilvánosságra. A közelgő holokamu-emléknap ügyében eligazítást kérő e-mailt, melyet a 444 nevű zsidó blogocska tett közzé, 2012-ben írta a frakció levelezőlistájára.” A Kuruc jogosnak nevezi a Kulcsár aggodalmát a „biboldók” kezdeményezésével kapcsolatban, a hírben náluk a holokauszt továbbra is következetesen holokamuként szerepel. Kulcsár Gergely a cipőknél pózol Durvább a helyzet, ha beleolvasunk a Kulcsár-üggyel kapcsolatos Kuruc-hírek kommentfolyamaiba. A mérsékelt hangvételre kevésbé vevő olvasók tomboltak: „Ha még csak magából csinálna hülyét Vona […] A zsidók, libsik, magyargyűlölők, buzeránsok most mind röhögnek a nemzeti érzelmű embereken!”; „Vona feladata a radikális magyarság térdre kényszerítése a zsidóság előtt!”; „Térdre kényszerítették a zsidók a Jobbikot!”; „Szamurájaranyhalokostelcsivel- nagy marha vagy te aljas zsidóvka!” Stb. Itt és itt lehet még keresgélni. De van itt más is. Az egész Jobbik-dilemmát illusztrálja a csalódott gárdista nyilvános üzeneteKulcsár Gergely Facebook-lapján:























A szeretet jelképei .


 Ez valóban holokauszt!



A legrázósabb könyv az ószövetség istenéről... (részlet)



Szent földünk lefödve - Trianon hazugságai - Pap Gábor


A szeretet jelképei .


Sosem hibázott ekkorát Orbán 


2015. 03. 25. 15:46 Alfahír

A Fidesz és a kormány egy délután alatt több hétre elegendő trutyit öntött a saját fejére. A Quaestor-ügy Orbánék eddigi legkínosabb botrányává dagadhat.

A pokol akkor kezdett elszabadulni, amikor délben a Cink közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium nekik írott e-mailjét. Ebben Szijjártóék lényegében bevallják, hogy bennfentes kereskedést folytattak. Vagyis exkluzív információik voltak a Quaestor várható bedőléséről, és ezért vették ki a Küküm pénzét a brókercégből. 


Az alaphír az volt, hogy a minisztérium szervezetébe tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. 3,8 milliárd forintnyi államkötvényt tartott a Quaestornál vezetett értékpapírszámláján, amelyet a brókercég összeomlásának a napján, március 9-én vettek ki. Erre reagálta a Külügy azt, hogy azért vonták ki a pénzt a cégből, mert a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír csődje után az ügyfelek bizalma megingott a brókercégekkel kapcsolatban, és az ügyfelek jelentős része elkezdte kivenni a pénzét.

Hasonlóan nyilatkozott Orbán Viktor is pár órával később Sopronban. A kormányfő azt mondta, személyesen utasította a minisztériumokat, hogy ellenőrizzék, nem "állomásoztatnak-e" közpénzt brókercégeknél, és, ha igen, akkor azt vegyék ki minél hamarabb. Ő is arra hivatkozott, hogy a Buda-Cash bukása után "dominóhatás fenyegetett".

Ez nagyon jól hangzik, de nem igaz. Március 9-e előtt semmilyen híradás nem szólt arról, hogy a Questornál komoly gondok vannak, arról meg pláne nem volt szó, hogy az ügyfelek tömegesen vennék ki a pénzüket. A döntés a Külügyben saját bevallásuk szerint már március 5-én megszületett. Tehát előre tudták, hogy a Questor meg fog feküdni, mégsem hozták nyilvánosságra, így a kisbefektetők még napokon át benn tartották a pénzüket, megvárva a teljes összeomlást.
Ennél azonban nagyobb baj is van. Nem is egy.
Az egész frakció tudta?

Az Index azt írja, hogy a Fideszben legalább 6-7 nappal (!) a Quaestor öncsődje előtt tudták, hogy a cég tönkre fog menni. A portál munkatársainak állítólag a Fidesz-frakció egyik tagja már március 4-én egy háttérbeszélgetésen említett három céget, amely valószínűleg napokon belül összeomlik. Ezek közül az Index is csak kettőt említ, Hungária Zrt-t és a Quaestort.

Tehát nem valamiféle "dominó-hatástól" való parázás vezette Orbánékat, hanem pontosan tudták, mely cégek fognak hamarosan bedőlni. És még így is hallgattak.

Ha igaz, hogy nem csak a kormány, hanem az egész Fidesz-frakció tudott a közelgő bajról, akkor szinte biztos, hogy az információ eljutott a képviselőkhöz közel álló cégekhez és magánszemélyekhez is. Ha bebizonyosodik, hogy március 9-e előtt ők is kivették a pénzüket, az még kínosabb lesz a kormánypárt számára.
A dominó-sor elején

A legsúlyosabb vád azonban az lehet, hogy nem csak eltitkolták a Quaestor közelgő csődjét, hanem jelentős részben ők is idézték elő. A 
napi.hu úgy tudja, csak a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak 20 milliárd forintot meghaladó összeget vezettek a Quaestornál, és a kormányfői utasítás nyomán ezt nyilván mind ki kellett venniük. És akkor a többi minisztériumról még nem is tudunk.

Lehetséges, hogy ezzel éppen a kormány indította el azt a dominó-hatást, amitől állítólag annyira tartottak, és a közpénzek azonnali kivonása tette 100%-osan biztossá a Quaestor bukását. (cikkünk megjelenése után kiadott közleményében a külügyminisztérium cáfol: állításuk szerint a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak (MNKH) egy értékpapírszámlája volt, a szerződés szerint csak állampapír lehetett. Közölték azt is: 2015 márciusában az összeg 3,8 milliárd forint volt. A Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről a Quaestornál az Eximbank tőkeemeléséhez kapcsolódó értékpapírok technikai nyilvántartását segítő számla, úgynevezett értékpapírszámla volt. Ezen értékpapírok alapján gyakorolja a KKM a tulajdonosi jogokat az Eximban felett. Ezek forgalomképtelen részvények, amelyek előállítása jogszabály alapján történt.)
Megrendülve

Az Alfahir.hu-nak nyilatkozó brókerpiacon dolgozó informátor szerint menekítik a pénzüket a hazai piacon jelenlévő brókercégekből az emberek. Jellemzően kisbefektetők egy része "szétszórja" a bent tartott pénzt, vagyis egy részét bent hagyja, más részét máshová utalja, vagy kiveszi, így, ha az egyik cég csődbe megy, a másik rész még mindig meglesz. A befektetők másik része pedig az összes megtakarítását kiveszi.

Emellett természetesen jelentősen megcsappantak a bejövő utalások is, ami a történtek fényében nem csoda. Információink szerint a hazai brókerpiac alapjaiban rendült meg.
Bennfentesek

A kormány lépései, illetve Orbán Viktor utasítása nem csak morális, de konkrét büntetőjogi kérdéseket is felvethetnek. Amit a miniszterelnök és a minisztériumok március elején csináltak, az kimerítheti a "bennfentes kereskedés tényállását, ami így néz ki:

Aki
a) bennfentes információ felhasználásával pénzügyi eszközre vonatkozó ügyletet köt,
b) a birtokában lévő bennfentes információra tekintettel mást azzal bíz meg, hogy a bennfentes információval érintett pénzügyi eszközre vonatkozó ügyletet kössön, vagy
c) előnyszerzés végett bennfentes információt illetéktelen személynek átad, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő
Megjegyzés: ez nem hiba, hanem általában jellemző! - KJ

Kapcsolódó:
   
A fél Fidesz megkaphatta a fülest a Quaestor-bukás előtt
   
Orbán Viktor döntése közpénzeket mentett
   
Nekimentek Orbánnak: "Kérjen bocsánatot és húzzon el"
   
Orbán videóüzenete: senkit sem hagyunk az út szélén
   
Végtörlesztés rögzített árfolyamon
   
Rogán: Nem piaci áron forintosítják a devizahiteleket
   
Napi árfolyamon lesz átváltható a devizahitel
   
Rogán elkobozná a brókerbotrány csalóinak vagyonát
   
Fidesz: Szükség van szigorításra - "A Gyurcsány-Bajnai kormány öt évre ritkította meg az ellenőrzések periódusát."
   
Volner: az elszámoltatás fájna a Fidesznek és az MSZP-nek is
   
A vesszőfutás hete - Hét hír, amit az Orbán-kormány el akart titkolni
   
Gőgös: jobbikos tetűk
   
Fazekas: "Kiss Szilárd mint agrárattasé jól végezte a munkáját"
   
Hogy jutottunk el a polgártól a keményen dolgozó kisemberig?
   
Orbán nem megy a nemzetbiztonsági bizottság ülésére
   
A Quaestor-ügyben nyomozó budapesti rendőröket tíz vidékire cserélték le
   
Elutalták 28 ezer ember pénzét a BRB Bankból, de a pénz útközben eltűnt
   
Rejtélyes halál a Quaestor-csőd másnapján
   
Végzetes bejelentést tett Orbán a Quaestor-ügyben - ezzel ki is nyírhatja magát
   
Külügy: Nem volt belső információnk a Quaestor bedőléséről
   
Rengeteg pénzt vehetett ki a Külügy a Quaestorból
   
A külügy megerősítette, hogy Orbán utasította őket
   
Orbán is nyakig benne van a quaestor botrányban!? Azt állítják ő tudott mindenről!
   
Amit Szijjártóéknak engedtek, azt 28 ezer másik embernek nem
   
Az Orbán-gate Quaestor-ügy 4 ijesztő dimenziója
   
Felszívódott milliárd: a brókerbotrány fóti szála
   
"Az MSZMP-tagokat is egy nappal korábban értesítették az áremelésekről"

Emlékeztető: "Ki kell vizsgálni a jelenlegi kormány gyanús ügyeit, rács mögé kell juttatni azokat, akik a Malévből talicskával tolták ki a pénzt. Véget ért az úgynevezett "spongyát rá" korszak, amikor mindenki büntetlenül úszhatta meg a lopásokat, és élheti a milliárdosok életét..." (Orbán Viktor Fidesz-elnök ellenzékben, Magyar Nemzet, 2009. december 5.) A Malév azóta is felszámolás alatt van, szedi a felszámoló-biztos a nagy jövedelmet, de a volt dolgozókat magukra hagyták! 

Az anyjukat is eladnák, nemhogy a hazájukat.

Első állítás: a Questor 150 milliárd forintnyi pénzt lopott el egy pilótajáték szervezésével kisbefektetőktől kormányzati szereplők asszisztálása mellett.

Második állítás: Szijjártó segítette a céget azzal, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénzét is betette ebbe a játékba.

Harmadik állítás: mielőtt bedőlt volna a játék, Tarsoly Csaba Questor vezér nem értesítette Szijjártót, hogy ki kell venni a pénzt, különben buknak.

Negyedik állítás: Szijjártó kimenekítette a KKM számláit a Questorból, de nem szólt a kisbefektetőknek, hogy bedől a cég.

Jól kitalált játék ez, hogy vegyék el a kisbefektetők pénzét, amit azok megtakarítottak.

A állításoktól nyilván független, hogy Szijjártó minden évben többet takarított meg, mint amint amennyit keresett, és hogy Orbán legnagyobb győri támogatója Tarsoly.

Erről beszélt Hajdu Nóra, olvasd el: 
http://nol.hu/belfold/quaestor-botrany-ellenorzest-kuldenenek-szijjartoekra-1523973

Én csak annyit tennék hozzá: nagyon magabiztos bűnözők, akik ma hatalmon vannak, de egyre többen ismerik fel, hogy eladnák az anyjukat is, nemhogy a hazájukat egy kis haszonért cserébe.
Juhász Péter - március 24. 








A fél Fidesz megkaphatta a fülest a Quaestor-bukás előtt



kasnyikm






A Fideszben legalább 2-3 nappal a Hungária Értékpapír Zrt. bedőléséről szóló március 5-i első hírek, és 6-7 nappal a Quaestor öncsődje előtt tudták, hogy ez a két cég lehet a következő”
– írja az Index egy március 4-i háttérbeszélgetésre hivatkozva, ahol “a Fidesz-frakció egyik tagja” beszélt. A politikus meg is nevezett három céget, köztük a Hungária Zrt.-t és a Quaestort. Az információk így eljuthattak a párt képviselőcsoportjának tagjaihoz, és a fideszes kormányzati szereplőkhöz is.
A Hungária Értékpapír március 5-án, a Quaestor-cégcsoport pedig március 9-én dőlt be: ezeken a napokon rendelték ki az MNB-s felügyeleti biztosokat.
A kormánypárti pletykákról akkoriban szintén értesülő hvg.hu meg is kereste a Quaestort, ám akkor még kemény jogi retorziókkal fenyegették őket a cég képviselői.
Ugyanebben az időben dönthetett úgy a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó Nemzeti Kereskedőház, hogy kiveszi a pénzt a Quaestorból. És ekkor utasíthatta Orbán Viktor, mint állítja, a minisztériumokat, hogy minden pénzt vegyenek ki úgy általában a brókercégekből.
Hogy mi a gond azzal, hogy a kormány olyan cégekre bízza az állami vagyont, amelyek 150 milliárd forintos pilótajátékot szerveznek, és még bennfentes kereskedés-gyanúsan is hoznak befektetési döntéseket, itt írtunk bővebben.








Orbán Viktor döntése közpénzeket mentett

2015. március 25.
Bunford Gerda
Összeesküvés-elméletek hada kelt lábra, miután kiderült, hogy a Külügyminisztérium a Quaestor bedőlése napján vette ki pénzét a brókerházból.
A kormányfő ma soproni sajtótájékoztatóján elmondta: ő maga rendelte el, hogy minden minisztérium, amelyik közpénzt tart brókercégnél, azt azonnal vonja ki onnan, hiszen a Buda-Cash bedőlése dominóhatással fenyegetett.
Orbán Viktor nyilatkozatát újabb vádaskodás-hullám követi: miért nem szóltak az „embereknek”, hogy ők is vegyék ki a pénzüket a brókercégektől? Miért csak „magát” mentette az állam?
Itt álljunk meg egy percre. Magyarországon van 4 millió ember, aki adót fizet, és van közel 10 millió magyar állampolgár, akinek a pénzéről szó van, ha közpénzről beszélünk. Ezek a brókercégek pedig közpénzeket is kezeltek. Az állam első sorban ennek a 10 millió embernek a pénzéért felel, így a kormány először a közpénzek kimentéséről gondoskodott. 
Nem az állam pénzét mentették ki a brókercégekből, hanem mindannyiunk pénzét. Közpénzt.
Közpénzeket nem biztonságosnak ítélt helyen hagyni pedig hatalmas hiba lett volna. De szerencsére nem ez történt. Az „embereknek” pedig hiába szóltak volna – az a pénz már nem volt ott a brókerházaknál. Azért nem, mert ezeket a pénzeket a befektetési cégek vezetői már évekkel ezelőtt eltapsolták. Éppen ezért, a magánszemélyek kártérítése végett dolgozott ki törvényjavaslatot a nagyobbik kormánypárt, amelyet akár már márciusban el is fogadhat az országgyűlés.
Közpénzek megmentését általában nem vizsgálat-követelés és gyanúsítgatás szokta követni. Persze, ha más mondanivaló nincs, akkor marad ez.






Nekimentek Orbánnak: „Kérjen bocsánatot és húzzon el”









Az MSZP véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök elárulta és cserbenhagyta a magyar embereket, ezért távoznia kell tisztségéből. Azt mondta, tudott arról, hogy emberek tízezrei fognak csődbe menni, és ahelyett, hogy megvédte volna őket, egy szót sem szólt.
Lukács Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy szerinte a kormányfő Sopronban beismerő vallomást tett, amikor azt mondta, hogy ő utasította a többi között a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM) is, hogy a brókercégekben levő kormányzati pénzeket vegyék ki, mert úgy tudja, a Buda-Cash brókerház csődje után újabb csődök fognak következni.
Értékelése szerint a miniszterelnök gyakorlatilag azt mondta, tudott arról, hogy emberek tízezrei fognak csődbe menni, és ahelyett, hogy megvédte volna őket, egy szót sem szólt.
Lukács Zoltán szerint Orbán Viktor méltatlanná vált arra, amire az emberek megválasztották, méltatlan a miniszterelnöki posztra. Hozzátette: Orbán Viktor cserben hagyta a magyar embereket, nemcsak közjogi, hanem morális értelemben is felelős. Az MSZP-s képviselő szerint ugyanis a kormányfő felelős azoknak az embereknek a haláláért, akik a Quaestor csődje után önkezükkel vetettek véget életüknek.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta, a miniszterelnöknek ma egyetlen dolga lenne: „Feláll, bocsánatot kér, és elhúz a hatalomból”, visszavonul a közélettől. A szocialista politikus szerint az is kiderült, hogy a KKM hazudott az ügyben, így Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újra bebizonyította, hogy alkalmatlan posztjára, ezért neki is távoznia kell. Emlékeztetett arra, hogy a KKM néhány órával ezelőtt még azt mondta, saját elemzői tanácsolták a pénz kivételét a Quaestorból. Lukács Zoltán kitért arra, hogy továbbra is érvényben van 24 órás ultimátumuk, de az már nem a KKM-nek, hanem Orbán Viktornak szól, akitől várják, hogy hozza nyilvánosságra azokat az elemzéseket, amelyek a brókercégek összedőléséről szóltak.
Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke azt kifogásolta, hogy miközben a Quaestor március 9-én csődöt jelentett, az üzletmenet zavartalan, nincs nyoma annak, hogy a pénzügyi felügyelet lépett volna. Azt tudakolta, mit csinál a felügyelet, hogy megmentse az emberek pénzét. Kaptak-e kormánytagok jutalékot a Quaestortól azért cserébe, hogy ez a cég kezelhesse a közpénzt? – kérdezte.
Azt is szóvá tette, hogy a kormány az elégtelen osztályzatot is ünnepli, holott a Standard & Poor’s – pénteki döntésével – változatlanul a befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolja Magyarországot.




Rogán: Nem piaci áron forintosítják a devizahiteleket


Rogán Antal szerint a devizahiteleket a piacinál alacsonyabb árfolyamon válthatják át forintra, adta hírül a Reuters. Hogy konkrétan milyen árfolyamon válthatják át a devizahiteleket, egyelőre nem lehet tudni. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, az árfolyamváltozásból fakadó terheket a bankoknak és az ügyfeleknek közösen kell állniuk.
Az sem ismert egyelőre, hogy a kormány milyen szerepet fog játszani ebben a tehermegosztásban.
Nem kellene azon gondolkodnunk, hogy a fennálló devizahiteleket a jelenlegi piaci árfolyamon váltsuk át, mert ez nem lenne fair az emberrekkel szemben - mondta Rogán. A bankoknak vállalniuk kell a terhek egy részét, az állam is beszállhat ebbe, de ezt még meglátják, írja aPortfolio.

Ez csak a kezdet

"A bankoknak most kell szembenézniük azzal, hogy tisztességtelenül jártak el az emberekkel szemben" - mondta köztévében Rogán, aki szerint a Kúria döntése nagyon fontos volt, mert először mondták ki Magyarországon, hogy a bankok tisztességtelenül jártak el.
"Valóban egy erős törvényjavaslat, amit pénteken a kormány benyújtott, de azt kell, hogy mondjam, hogy csak a kezdet" - figyelmeztette a bankokat a Fidesz frakcióvezetője.

Lesz még módosítás

A Fidesz frakció módosításokat fog benyújtani a törvényjavaslathoz. Például az elévülés szabályait pontosan és precízen meg kell határozni a törvényjavaslatban, ennek a bankok nem fognak örülni. "Ugyanis a kormánypártok azt gondolják, hogy az elévülés itt nem is lehet. Mi a polgári jogi elévülésnek csak a legszigorúbb formáját tudjuk elfogadni, ami azt jelenti, hogy a folyamatban lévő szerződéseknél semmiféle elévülésről nem lehet beszélni. Csak akkor lehet elévülésről beszélni, ha egy szerződés már egyértelműen lezárult és a lezárulta óta több mint 5 év telt el" - magyarázta Rogán.
"A Kúria döntése értelmében csak magánszemélyekre vonatkoztathatjuk ezeket a szabályokat" - emlékeztetett Rogán Antal, aki azonban azt is hozzátette, hogy a Kúria döntése alapot nyújtott arra, hogy akár ők is fordulhatnak bírósághoz a szerződéseik ügyében. "Ha az árfolyamrés tisztességtelen volt egy magánszemélynél, akkor tisztességtelen volt egy kisvállalkozás esetében is" - vélekedett.

Még idén

"A devizahitelesek még ebben az évben visszakaphatják azt a pénzt, amit a bankok tisztességtelenül elvettek tőlük, legyen az árfolyamrés vagy egyoldalú kamatemelés" - közölte Rogán.
Ugyancsak a parlament meg fog hozni két törvényt szeptemberben, a Fidesz évadnyitó frakcióülésén született döntés szerint. Az egyik törvényben azt rendezik, hogy milyen formában fogják visszakapni a pénzt a devizahitelesek, a másikban pedig a magánszemélyek által felvett, jelzálog fedezetű devizahitelek forintosításáról döntenek - ismertette Rogán.




Rogán elkobozná a brókerbotrány csalóinak vagyonát




2015. MÁRCIUS 16. 17:45





A kormánypárt törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amely szerint a csaló brókercégek tulajdonosai és vezetői a magánvagyonukkal is felelnek. A frakcióvezető a köztévéről és az ellenzéki népszavazásról is beszélt.

A politikus arról is beszélt, hogy sűrű és szigorú ellenőrzésekre van szükség a brókercégek világában, és el kell végezni ugyanazt a munkát, amit a bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél.
Rogán Antal a sajtótájékoztatón tűrhetetlen csúsztatásnak nevezte azt a parlamenti MSZP-s felszólalást, amely szerint a Magyar Televízió nem közvetíti élőben az interpellációkat és az azonnali kérdéseket.
Az új M1-re vonatkozó kérdésekre a frakcióvezető azt válaszolta: nem szeretne foglalkozni egyetlen csatorna műsorával sem. A Magyar Televízió jogszabályokban garantált függetlenséget élvez - tette hozzá. Azt azonban megemlítette - utalva a hvg.hu egyik publicisztikájára -, megengedhetetlennek tartja az olyan megjegyzéseket, amelyek a köztelevízió egyik cigány származású munkatársát érték.
A fideszes politikus parlamenti felszólalásában korábban felszólította az ellenzéki pártokat, hogy magyarország legnagyobb nemzeti ünnepén hívja vissza a provokátorait. Amikor kormányon voltak, akkor rendőröket küldtek, most provokátorokat.
Azzal kapcsolatban, hogy 19 "rendszerbontó" népszavazási kezdeményezést indítanak a március 15-ei civil demonstráció szervezői az Orbán-rendszer lebontásáért, az "új magyar köztársaságért", Rogán Antal azt mondta: "19 kérdés megfogalmazása maga a komolytalanság, így is érdemes kezelni", nem kívánnak vele foglalkozni.




A személyes vagyonukkal is feleljenek a csalók!



2015.03.13



SZÜKSÉG VAN SZIGORÍTÁSRA





Ha a jegybank átfogóbb ellenőrzési lehetőséget kap, jobban kiszűrhetők a kiskapukat keresők cégek - hangsúlyozta Tuzson Bence.
Tuzson Bence a Fidesz frakció szóvivője a Duna Közbeszéd című műsorában utalva az elmúlt napok történéseire, a Buda-Cash és a Quaestor botrányra, elmondta, hogy szükség van szigorításra. Megjegyezte, hogy Gyurcsány-Bajnai kormány öt évre ritkította meg az ellenőrzések periódusát, most az MNB pedig időbeli szigorításra tett javaslatot. Amennyiben a parlament ezt sürgősséggel elfogadja, már áprilistól jóval szigorúbb rendben lehetne ellenőrizni ezeket az intézményeket – tette hozzá.
"A GYURCSÁNY-BAJNAI KORMÁNY ÖT ÉVRE RITKÍTOTTA MEG AZ ELLENŐRZÉSEK PERIÓDUSÁT."
Tuzson Bence úgy fogalmazott, hogy a jogszabály csupán a kereteket határozza meg, de ha a jegybank átfogóbb ellenőrzési lehetőséget kap, jobban kiszűrhetők a kiskapukat keresők cégek. A kormánypárt bízik az ellenzék támogatásában a jogszabály elfogadásánál.
A javaslatok a jegybank ellenőrzési és intézkedési jogosítványainak megerősítésére, a tőkepiac általános biztonsági szintjének növelésére, az ellenőrzési folyamatba épített kontrollpontok további bővítésére, valamint a befektetési szolgáltatók belső eljárásaira és a felügyeleti adatszolgáltatás követelményeinek erősítésére vonatkoznak.
Az április 12-ei tapolcai időközi választásoknak a Fidesz frakció szóvivője szerint komoly tétje van. Tuzson Bence szerint azonban nem az a kérdés, hogy a Fidesznek egy szavazattal több vagy kevesebb van az országgyűlésben, a választás tétje az, hogy kik fogják Tapolcát képviselni. Megjegyezte, hogy a veszprémi választási is egy helyi választás volt, amit az ellenzék tekintett csupán országos kérdésnek. A Fidesz Fenyvesi Zoltán személyében találta meg az alkalmas jelöltet. A szóvivő szerint a Jobbik jelöltje megosztó személyiség, a baloldal jelöltje pedig a MAL Zrt. felügyelő bizottsági tagja volt a katasztrófa idején.
(hirado.hu)



Volner: az elszámoltatás fájna a Fidesznek és az MSZP-nek is


Volner szerint az elszámoltatás fájna a Fidesznek és az MSZP-nek is - Kossuth Rádió (2015-03-24)



Forrás: https://kuruc.info/r/34/141098/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



A vesszőfutás hete - Hét hír, amit az Orbán-kormány el akart titkolni

Hírszerkesztő


Már ott tartunk, hogy a kormány nemcsak nem vállalja a felelősséget a döntéseiért, de ha valami balul üt ki, kifejezetten el akarja titkolni.
Az utóbbi néhány nap a Fidesz számára maga volt a vesszőfutás, van mit elhallgatnia a királyi médiának. Már azon se feltétlenül csodálkoznánk, ha az egész hetet titkosítanák.
Itt egy kisebb válogatás a hét híreiből, itt megnézheti, mit akartak eltitkolni Orbánék, és miért.

1. Megfúrták Paks II-t.

A magyar kormány 11 napja nem büszkélkedett el vele, sőt a döntés titkosítását kérte(!), de a Financial Times kiderítette, hogy az Európai Bizottság nem fogadta az atomerőmű-működtetésre vonatkozó üzemanyag szerződéseket, mert azok kizárólag orosz uránium használatát kötötték ki, egyoldalú versenyelőnyhöz juttatva ezzel az oroszokat.
Ezzel ugyan az EB még nem állította le a beruházást, de az a helyzet állt elő, hogy a Roszatom Pakson 2 újabb erőműblokkot épít, miközben még nem lehet tudni, mivel fogják fűteni azokat. Az amerikai Westinghouse tagadta, hogy tárgyalt volna a magyar kormánnyal mint üzemanyag beszállító, és a Roszatomnak sem feltétlenül éri már meg Magyarországon erőművet építeni, ha nem szerez ezzel meg legalább két évtizedre kizárólagos piacot.
Az Orbán-kormány kiemelt beruházását, Paks II-t az EB vizsgálja
  • belső piaci szempontból (nem írtak ki tendert)
  • adatjogi tekintetben (30 évre titkosították az összes érdemi adatot)
  • és versenyjogi alapon is (mivel a állami kölcsönből építés tiltott beavatkozásnak a piacra, amellyel az alternatív energiatermelési módokat hátrányos helyzetbe hozzák).

2. Megtiltották a reklámadót.

Brüsszel azt kifogásolja, hogy a kisebb bevételű vállalatok még bevételükhöz viszonyítva is jelentősen kisebb adóterhet viselnek a nagyobb cégeknél. Az EB nem kérdőjelezi meg Magyarország jogát arra, hogy reklámadót szabjon ki, de azt garantálni akarja, hogy az adók ne biztosítsanak szelektív előnyt bizonyos vállalatoknak versenytársaikkal szemben.

3. Kiderül a MET titka.

Ez az a vállalat, amelyik kizárólagos jogot kapott földgáz behozatalára az osztrák-magyar határon, és ezzel lefölözi az olcsó nyugat-európai és a közvetlenül Oroszországból érkező gáz ára közötti különbséget. Lényegében minden munka nélkül évi 50-100 milliárd forintos nyereségre tesznek szert, az állami eszközöket használják, miközben ugyanezt a pénzt a magyar állam is zsebre tehetné. Egyelőre nem világos, hogy miért engedi át a nyereséget a kormány, de Orbán Viktor még nem perelt azért, mert megírták, hogy személyes érdekei fűződnek a dologhoz.
Mivel a szocialista Tóth Bertalan képviselő másodfokon is megnyerte a perét az MVM-mel szemben a MET-szerződések nyilvánosságáról, két hét múlva kiderülhetnek újabb részletek. 

4. Kiderül Lázár utazásának titka is.

Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta azt az elsőfokú részítéletet, amely arra kötelezte a Miniszterelnökséget, hogy adja ki a hivatalt vezető Lázár János két - olaszországi és svájci - utazásának részleteit. Az ítélet jogerős, fellebbezni ellene nem lehet. Lázár felülvizsgálati kérelemmel próbálkozik, de az adatokat a kérelemtől függetlenül ki kell adni. Ha ez megtörténik, akkor kiderülhet, hogy Lázár két utazásán a hotelköltségek miért voltak sokkal magasabbak, mint más állami vezetők utazásai során. 
5. Farkas Flórián 300 millióval nem tud elszámolni.
Az Index derítette ki, hogy a fideszes képviselő egyszer sem számolt be az Országos Roma Önkormányzat bevételei 10 százalékának, az elnöki keretnek elköltéséről. Noha félévente kellett volna, 2011 óta mostanáig hatszor vagy hétszer. Nem ez az egyetlen botrány az ORÖ körül, a többszázmilliós gellérthegyi irodák és egyéb érthetetlen költekezések ügyében már az ügyészség nyomoz.

6. 3800 milliárdot engedett el a NAV.

Az Állami Számvevőszék megállapította, a NAV alkalmatlan a feladatára. Pedig az ÁSZ-t Domokos László korábbi fideszes képviselő vezeti. Ennek dacára a Vida Ildikó elnökölte szervezetről írott kétszáz oldalas jelentéséből egy kaotikus, kapkodó és rendetlen hivatal képe rajzolódik ki, amelyik gyakorlatilag ellenőrzés nélkül engedett ki tartozásokat a kezéből. Nem is keveset, közel 3800 milliárd forintot, ami jóval több, mint az éves GDP tíz százaléka.

7. Bedőlt a Fidesz- és Orbán közeli brókercég is.

A Buda-Cash és a Hungária Értékpapír után öncsődöt jelentett a Questor Financial Hrurira Kft., közvetlenül azt követően, hogy az MNB - a másik két cég csődjére tekintettel - előrehozott vizsgálatot kezdeményezett náluk. 
A brókercég fiktív kötvénykibocsátásaira derülhetett volna fény, így viszont kiderültek a cégvezető Tarsoly Csaba remek fideszes kapcsolatai: elsősorban Szijjártó Péterrel, de a győri futballcsapat tulajdonosaként a lázas fociálmairól ismert Orbánnal is. Ezek után hiába próbálták szocialista brókerbotrányként tálalni az esetet, ezt talán még Rogán Cecília is képes a helyén kezelni.




Gőgös: jobbikos tetűk

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Cf_dfReBzW0&honnan=Nemzeti_Hirhalo



Fazekas: "Kiss Szilárd mint agrárattasé jól végezte a munkáját"

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azt mondta, nem hallgat a tárca a Kiss Szilárd-ügyben: aki törvényt sért, annak számolnia kell a következményekkel. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban azt mondta, a tárca álláspontja az, hogy Kiss Szilárd mint agrárattasé jól végezte a munkáját. Például 2012-2013-ban huszonöt százalékkal nőtt a mezőgazdasági kivitel Oroszországba. "Az ezen túlmenő tevékenységéről nincs tudomásom. Hogy magánemberként milyen tevékenységet folytatott, arra nincs rálátásom" - tette hozzá. Biztos vagy sem? "Kiss Szilárd sem a Földművelésügyi Minisztériumban, sem pedig a - feladat- és hatáskör szerinti jogelőd - Vidékfejlesztési Minisztériumban nem töltött be miniszteri biztosi pozíciót, így semmilyen formában nem hagyhattam jóvá miniszteri biztosi kinevezését - jelentette ki korábban a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor az LMP-s Szél Bernadett írásbeli kérdésére válaszolt, melyben az ellenzéki képviselő a január közepén a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet körüli pénzügyek miatt letartóztatott Kiss Szilárd egykori agrárdiplomata után érdeklődött. Kiss Szilárdot vesztegetéssel gyanúsítják és előzetes letartóztatásba is helyezték, mert a gyanú szerint rávett valakit, hogy a banki tartozását szerezze meg áron alul. „Ki írta alá, ki hagyta jóvá Kiss Szilárd kinevezését a nemzetbiztonsági kockázatok ismeretében?" - hangzott az LMP-s kérdés. (MTI - Origó)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/141132/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Megszólal Orbán főideológusa




Hogy jutottunk el a polgártól a keményen dolgozó kisemberig? Mennyiben működik, és hol szenved csorbát a Fidesz ideológiai alapvetése a gyakorlatban? A kapkodó döntéshozatal, az urizálás és a Jobbik megerősödése mennyit árt a kormánynak? Nagyinterjú a miniszterelnök friss Széchenyi-díjas főtanácsadójával, Tellér Gyula szociológussal a csütörtöki Heti Válaszban.
Ő a polgár kifejezés szellemi atyja; egy éve a Nagyvilág című folyóiratban írta le az orbáni rendszer alapjait; tavaly nyáron az ő gondolataira támaszkodva mondta el a miniszterelnök „illiberális” tusnádfürdői beszédét; most március 15-én pedig Széchenyi-díjat kapott. Minden okunk megvolt tehát arra, hogy interjút kérjünk Tellér Gyula szociológustól, a miniszterelnök főtanácsadójától. Néhány tételmondat a beszélgetésből:
Polgár az, aki a munkaerején kívül valamilyen anyagi vagy szellemi tulajdonnal – földdel, ingatlannal, termelőeszközzel, tőkével, tudással, kapcsolatrendszerrel, műveltséggel – is szerzi a kenyerét.”
G. Fodor Gábor szerintem téved. Igaz, azoknak, akiknek a hatalomra jutás mellett nincsenek távlati terveik, ez lehet egyszerű politikai termék. Most például Gyurcsány Ferenc számára.”
A többség a szocializmusból eredő felfogást vallja, miszerint mindenkinek minél többet kell kapnia, függetlenül a teljesítményétől. Orbán ennek a gondolkodásnak üzen hadat.”
A Fidesz a médiaügyekben nem teljesen szuverén. Vannak erők, amelyek sarokba tudják szorítani.”
A Fideszben is vannak csoportütközések, amelyek az utóbbi időkben felszínre is kerültek. Illetve ott a vagyonosodás kérdése, s a választók, no meg az ellenzéki lapok fölvetik: miből telik némelyeknek ekkora házra, miért maradtak ki egyes tételek a vagyonnyilatkozatból?”
A Fidesz szétzúzta a szocialistákat, és átvette az uralmat a hatalomgyakorlás összes fontos helye fölött.”
Felteszem: Orbán Viktor 2018 utánra már nem okvetlenül gondolkodik kétharmadban, hanem egyszerű többségben.”



Orbán nem megy a nemzetbiztonsági bizottság ülésére



MTI2015. 03. 25. 15:49


Orbán Viktor miniszterelnök levélben tájékoztatta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökét arról, hogy nem vesz részt a testület csütörtöki ülésén. Erre azért kapott meghívást, hogy adjon tájékoztatást "a sajtóban megjelent, személyével kapcsolatban felmerülő, esetleges nemzetbiztonsági kockázatról". Ezt Molnár Zsolt, a bizottság elnöke közölte.
Simicska Lajos vállalkozó korábban a mandiner.hu-nak azt mondta, hogy Orbán Viktornak - közös sorkatonai szolgálatuk idején - jelentenie kellett róla, de előre megbeszélték, mit fog írni róla. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke úgy értékelte, minél előbb ki kell deríteni, hogy sérült-e Magyarország nemzeti szuverenitása. 
Simicskát több évtizedes barátság fűzte Orbán Viktorhoz
Fotó: Bielik István - Origo

"Bennünket gumibotoztak"

Orbán Viktor úgy reagált, Simicskából a sértettség beszél. A múlt hétfőn az Országgyűlésben pedig egy jobbikos azonnali kérdésre - igaz-e Simicska Lajos nagyvállalkozó vádja, miszerint a katonaság idején együttműködött a III/IV-es főcsoporttal - kijelentette, "mifelénk az ilyesmit nem cáfolni szokták, hanem visszautasítani", "mi célszemélyei voltunk a titkos nyomozásoknak, bennünket zaklattak, bennünket hallgattak le, ránk telepítettek ügynököket, és bennünket gumibotoztak".
Az MSZP-s Molnár Zsolt közölte: Orbán Viktor levelében azt írta, korábban már a nyilvánosság előtt kifejtette álláspontját.
Orbán Viktor már kifejtette álláspontját
Forrás: MTI/Máthé Zoltán
A bizottsági elnök sajnálatosnak és helytelennek nevezte, hogy Orbán Viktor nem jelenik meg a testület előtt, szerinte a miniszterelnöknek a nemzetbiztonsági bizottság ülésén is tisztáznia kellene az őt ért vádakat. Rainer M. János történész az Origónak korábban kifejtette, hogy akár mindkettőjüknek - Simicskának és Orbánnak is - igazuk lehet.

Kockázatelemzés és gazdaságbiztonság

A nemzetbiztonsági bizottság csütörtökön az Információs Hivatalnál tart kihelyezett zárt ülést. Molnár Zsolt azt mondta, az aktuális kérdések között egyértelmű és világos helyzetértékelést és kockázatelemzést vár az iraki, kurdisztáni helyzetről, valamint az ukrán válságról.
Emellett az Alkotmányvédelmi Hivataltól a gazdaságbiztonsági feladatok hatáskörében vár tájékoztatót arról, hogy a jövőre nézve milyen megelőző intézkedéseket tesznek, hogy meggátolják a brókercégeknél történő visszaéléseket.
Továbbá egy, a közelmúltban nyilvánosságra került hangfelvétel nyomán tájékoztatást vár a betyársereg és a parlamenti pártok esetleges összefonódásáról, az alkotmányos rendet veszélyeztető eseményekről is.




Az Orbán–Quaestor-ügy 4 ijesztő dimenziója

A Quaestor-ügyben nyomozó budapesti rendőröket tíz vidékire cserélték le



kasnyikm



Bár először hitetlenkedtünk, kiderült, hogy Orbán Viktor tényleg azt állítja, hogy ő maga személyesen rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a pénzüket a brókercégekből a Buda-Cash csődje után.
Én rendeltem el. Tehát akkor, amikor láttuk, hogy a Buda-Cash bedőlt, és azt az értékelést kaptuk, hogy dominóeffektus érvényesülhet, és láttuk, hogy néhány önkormányzat a pénzével beszorult, akkor elrendeltem, hogy minden minisztérium nézze meg, van-e bármilyen kapcsolata bármilyen brókercéggel, és ott állomásoztat-e bármennyi közpénzt, és ha igen, akkor azt azonnal vonja ki. Ilyenkor egyetlen forint közpénzt sem szabad tartani brókercégeknél.
– mondta a miniszterelnök szerdán, egy soproni eseményen.
gekko-viktor-gordon-queastor

Nem sokkal később pedig kiszivárgott, hogy a Fidesz egyik erős embere azzal kérkedett egy március 4-i háttérbeszélgetésen, hogy ők már tudják, hogy – az akkor már bedőlt Buda-Cash-en kívül – még három brókercéggel is bajok vannak. Ezek között megnevezte a Hungária Értékpapírt, ahová másnap küldte ki a felügyeleti biztost az MNB, és Quaestort, amelynek egyik darabja (a kötvényet kibocsátó Hrurira kft.) hat nappal később jelentett ál-öncsődött, ami után rövidesen az MNB bejelentette, hogy valójában egy 150 milliárd forintos gigacsalást lepleztek le a cégcsoportnál.
Nagy a veszélye ezeknél a brókercéges ügyeknél, hogy idővel elkezdenek terebélyesedni és egyre bonyolultabbá válni, így a közvélemény egyre kevésbé tudja követni őket. Ez történt például a Kulcsár-üggyel, ahol 12 évvel a botrány kirobbanása után, most kezdődik újra a per, elsőfokon, és már senki nem tud semmit bizonyítani az ügy vélhetően elég erős politikai szálairól.
A Quaestor-csoport és az ott tartott állami pénz ügye viszont alapvetően olyan világos és egyértelmű, amennyire csak lehet.
Néhány részlet ugyan még nem teljesen tiszta, és nem látjuk az ügy méreteit pontosan. Csak azt, hogy nagyon nagy, hogy nagyon durva, és hogy a Fidesz legfelsőbb szintjéig ér.

1. A kiszervezett állampapírok

Van Magyarországon egy államháztartási törvény. Ez kimondja (79. §), hogy a központi alrendszerhez tartozó intézmények kizárólag a Magyar Államkincstárnál tarthatják az értékpapírjaikat, és államkötvényen kívül más értékpapírt nem tarthatnak. Ennek nagyon is van értelme, hiszen ki akarná, hogy politikusok döntése alapján spekuláljanak a közpénzzel.
A trükk az, hogy az állami irányítás alatt lévő cégekre nem vonatkozik ilyen szigorúan ez a kikötés. Ezért dönthetett úgy a Szijjártó-féle KKM (és nem kizárt, hogy akár más minisztériumok is), hogy az alájuk tartozó cégek, így például a Magyar Nemzeti Kereskedőház értékpapír-vagyonának egy részét – amikor néhány napja kivették, állítólag 3,8 milliárd forintot – ne az államkincstárnál tartsák. Ezért jött képbe a Quaestor a minisztérium magyarázata szerint, ugyanis a cég (vélhetően a Quaestor Értékpapírkereskedelmi Zrt.-ről van szó) állítólag “díjmentesen vezette az értékpapírszámlát”.
A számlát önmagában elképzelhető, hogy díjmentesen vezette a Quaestor (bár egyrészt ott van az államkincstár, másrészt fura, ha a piaci szereplők közül csak ez a kicsi és gyenge pénzügyi szolgáltató ajánlott ilyen szolgálatatást az MNKH-nak), viszont attól még akármekkora jutalékokat leszedhettek minden egyes állampapír-tranzakció után. Az állampapír-kereskedésnek nincsen központilag szabályozott rendszere, ezért a kereskedő cégek maguk állapíthatják meg a jutalékot, amit a tranzakciók (minden vétel és eladás) után levettek. Ez egy többmilliárdos vagyon esetében egészen magas is lehetett.
A KKM valójában még mindig, négy helyreigazítás-pontosítás után sem adott arra magyarázatot, hogy miért nem a szinte bizonyosan olcsóbb államkincstárnál, és miért az ingatag helyzetű, gyanús Quaestornál vezették az értékpapír-számlát. Arra pedig pláne nincs magyarázat, hogy az Eximbankahol egyébként Rogán Antal korábbi belvárosi polgármester-helyettese, Puskás András is az igazgatóságban ül – feletti állami tulajdonosi jogok gyakorlásához szükséges dematerializált értékpapírokat miért éppen ennél a cégnél vezették.

2. Az ordítóan gyanús cég

Néhány szó a Quaestorról, amit bőven a botrány előtt is tudni lehetett. Ha egy pénzügyekhez alapszinten értő ember ránézett a cégcsoport számaira, elég gyorsan láthatta, hogy itt egy lassan vagy gyorsan, de elkerülhetetlenül bekövetkező összeomlásról van szó.
A cégcsoport egészének 2013-as mérlege és eredménye (nyilvános adatok alapján):
  • Árbevétel: 10,4 milliárd forint.
  • Adózott eredmény: 64 millió (tehát 0,06 milliárd) forint
  • Eszközök: 102 milliárd forint (ebből 45 milliárd kétes értékű ingatlanvagyon, és ennél picivel több pénzügyi eszköz)
  • Kötelezettségek: 94 milliárd forint, ebből 45 milliárd forint magas hozamot fizető kötvényadósság
  • Saját tőke: 6,5 milliárd forint
Tehát a cégcsoport nagyon el volt adósodva, alig termelt nyereséget, viszont nagyon drágán finanszírozta magát. Ha csak a kötvényadósságokat nézzük, azok kamatainak fizetése elvihette az összes Quaestor-cég összes éves bevételének közel felét. A néhány tízmilliós nyereségből viszont pláne lehetetlen lett volna sokáig tovább finanszírozni a céget. Csak újabb és újabb, egyre drágább hitelek felvételével, adósságok (kötvények) kibocsátásával tudta a rosszul működő cég továbbgörgetni az adósságait.
Ez már így papíron is egy katasztrófa. És akkor még a nem bennfentesek nem is tudták, hogy emellé Tarsolyék odatettek egy 150 milliárdos pilótajátékot (aminek utóélete a magyar gazdasági bűnözés legendás kabaréjelenetei közé fog kerülni).
A Quaestor agresszív ügynökei által beszervezett és megtévesztett mezei kisbefektetőknél meg lehet érteni, hogy átverték őket a kötvényekkel. Az viszont teljesen érthetetlen, hogy az állam – a háta mögött a felügyeletet és elvileg az ország legjobb gazdasági szakembereit tömörítő Magyar Nemzeti Bankkal, a titkosszolgálatokkal és hadseregnyi jogásszal, tanácsadóval – miért nem vélte úgy, hogy ezekkel mégsem kellene üzletelni. Még akkor sem, ha Szijjártó Péter még a győri időkből jóban volt Tarsoly Csabával. Erre nincs nagyon mentség.

3. A bennfentesek

A bennfentes kereskedés az egyik legkomolyabb tőkepiaci bűncselekmény. Egy piac csak akkor működhet jól, ha mindenki nagyjából hasonló esélyekkel fér hozzá a kulcsfontosságú információkhoz. Ezt tényleg nehéz betartani, sőt, de azért törekedni illene rá.
Orbánék nem így tettek, amikor elkezdtek értesülni az újabb és újabb brókercégek problémáiról, mielőtt a közvélemény bármit megtudott volna. Információkhoz jutottak, és rögtön elkezdtek befektetési döntéseket hozni ez alapján. Ez most már nem puszta spekuláció, mivel maga a miniszterelnök ismerte el.
Közben azok, akik közel vannak a tűzhöz a Fidesznél, pletykálni kezdtek az ügyről egymás között, amivel esélyes, hogy a baráti üzletemberekhez elég gyorsan, és még időben eljutott az infó. Ők és üzlettársaik még időben kivehették a pénzt.
(A másik lehetőség, hogy nem voltak bennfentes információik, szintén elég ijesztő. Ebben az esetben ugyanis maguk kezdtek el gyanakodni a Quaestorra. Tehát tudták, hogy az állammal több ponton üzletelő cég alapjai futóhomokra épültek.)

4. A dominóhatás

Orbán Viktor a várt “dominóhatás” miatt vetette ki az állami pénzt a brókercégekből március elején. Pedig akkor még csak egy szereplőről, a Buda-Cashről derült ki váratlanul, hogy csaltak (hogy hogyan csaltak, és ezt hogyan titkolták másfél évtizeden át, arról még mindig nem tudunk sokat).
Ha Orbán tényleg egy esetből azt az általánosító következtetést vonta le, hogy minden brókercég gyanús, az nagyon ijesztő. Gyakorlatilag a brókercégek átfogó bedöntése érdekében tett egy hatalmas lépést: maga gyorsította fel a dominóhatást.
Ezzel az egésszel, tehát az állami cégek pénzének kivételével és a Quaestor-csődről való pletykák terjesztésével könnyen lehet – és sajnos elég valószínű –, hogy belökték a Quaestor megtévesztett kisbefektetőit a busz alá. Hogy aztán a károk egy részét kifizettessék a pénzügyi szektor azon szereplőivel, akik nem szerveztek gigantikus csalásokat.
A Quaestor-csalás tehát a felépülő időszakban még számíthatott az állami pénzekre, a kipukkadáskor viszont az időben kapcsoló állam járt jól.

+1. Ki fogja ezt kivizsgálni?

Az ügy szálai nagyon szövevényesek, és félő, hogy a politikai és gazdasági elit jelentős részét behálózzák. Ilyenkor nem lenne rossz, ha lennének olyan intézmények, amelyek függetlenül, pártatlanul és átfogóan vizsgálják ki az ügyeket. Melyek is ezek? A Matolcsy György, és a korábban az NGM-nél nála dolgozó Windisch László vezette, most már lassan egy éve felügyelőbizottság nélkül működő pénzügyi felügyelet. A három éve még fideszes parlamenti képviselő Domokos László vezette Állami Számvevőszék. A Lázár János alá tartozó Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. És természetesen a Polt Péter vezette ügyészség.


Elutalták 28 ezer ember pénzét a BRB Bankból, de a pénz útközben eltűnt

kasnyikm
Érdekes történetről ír a hvg.hu a Buda-Cash tulajdonosainak érdekeltségében álló DRB bankcsoport egyik tagja, a BRB bankkal kapcsolatban. Itt vezette számláját a Honvéd Egészségpénztár (HEP), ahol 28 ezer ember megtakarításának egy részét vezették, 1,8 milliárd forint értékben.
Amikor február 24-én kora reggel a HEP vezetői látták, hogy gond van. A pénzt dél körül elutalták másik számlájukra, amit a Raiffeisennél vezettek. Kikérték a tranzakciós listát, amiről úgy látták, hogy a megbízás múlt időben szerepel, tehát a rendszer befogadta az utalást – sőt, a BRB-s számlaegyenlegük 0 forintot mutatott.
Ám a pénz nem érkezett meg a Raiffeisenhez. A hatóságok nem mondanak semmit az esetről.

Rejtélyes halál a Quaestor-csőd másnapján







Csendes holokauszt lett a vége


Több ezer család , az utcán
családok családfők öngyilkossága
jelzi az Orbán diktatúrát !
De hol a többi párt ?? Ők is a
bankárok , és vakolók zsebében vannak !!!


A Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezetébe tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. 3,8 milliárd forintnyi államkötvényt tartott a Quaestornál vezetett értékpapírszámláján, amelyet a brókercég összeomlásának a napján, az utolsó előtti pillanatban, március 9-én vettek ki.


HIRDETÉS
A döntés erről – írja az Index – négy nappal korábban, március 5-én született meg. A 444 ehhez az információhoz a maga részéről azt tette hozzá, hogy az Eximbank tőkeemeléséhez szükséges 18 milliárd forintot is a Tarsoly Csaba tulajdonában álló Quaestornál helyezték el. A brókercéget a tárca tegnapi közleménye szerint azért választották ki, mert ingyen vállalta a számlavezetést. A piaci tarifák szerint azonban a 3,8 milliárd forintos államkötvény megvásárlásakor a Quaestor 19–38 millió forintos jutalékot számíthatott fel.
Ezen kívül a Quaestor-csoport külgazdasági tevékenységet folytatott, így az is természetes, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium kapcsolatban volt vele, ahogyan több száz más, külkereskedelemmel foglalkozó céggel.”
Szijjártó azonban nem a több száz másik céget tisztelte meg figyelmével, hanem újra és újra a Quaestort.
Már a Miniszterelnökség államtitkáraként is fel-feltűnt Tarsoly oldalán. Forrásaink szerint 2014 tavaszán-nyarán a minisztérium döntéshozatalába beavatkozva ő fúrta meg a VFS Global nevű, londoni székhelyű multinacionális céget, amely a moszkvai magyar vízumközpont üzemeltetésének fő várományosa volt. A cég a világ sok országában nyújt hasonló szolgáltatást, több helyen Magyarország számára is, rengeteg referenciával rendelkezik. Helyette a vízumügyekben teljesen tapasztalatlan Quaestor kapta a megbízást.
Egy külügyi vezető, aki ellenvéleményét hangoztatta, az állásával fizetett szakmailag megalapozott álláspontjának fenntartásáért.


HIRDETÉS
A párbeszéd a külügyes források szerint így hangzott: „Nem írom alá!” Mire az akkori miniszteri kabinetfőnök rávágta: „Találunk olyat, aki aláírja!” Igaza lett, a moszkvai vízumközpontot, ahol a jobb napokon akár egymillió forintos bevétel is volt az ügyintézési díjból, a Quaestor nyithatta meg, partnere pedig a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő volt agrárdiplomata, Kiss Szilárd orosz feleségének cége volt.
A szalag átvágására Szijjártó is Moszkvába utazott. Egy, a közigazgatásban és pénzügyekben jártas forrásunk szerint a külügyi tárca eljárása nem volt feltétlenül törvénytelen, ám szokatlannak és kockázatosnak minősíthető. Az pedig, hogy közvetlenül a csőd előtt kimenekítették kötvényeiket, mindenképpen bennfentes kereskedésre utal. A hírek szerint sok, a közigazgatás vezető szintjein lévő személynek volt számlája a brókercégnél, és emiatt most nagy a pánik. Nem mindenki volt olyan szerencsés, mint a külügyi tárca.
Egy nappal a Quaestor öncsődje után elhunyt Szilágyi András, aki egy 2014. decemberi MTI-jelentés szerint a külügyi tárca beruházási főosztályvezetője volt. A Bem téri folyosókon terjedő pletykák szerint önkezével vetett véget életének. Nem világos, hogy a történteknek van-e köze a Quaestorhoz. A befektetési főosztály, amely mellesleg nem szerepel a tárca saját honlapján lévő szervezeti táblázaton, nem a minisztériumi pénzeket kezelte, hanem külföldi befektetéseket volt hivatott Magyarországra csábítani.
Szilágyit jelölték a quitói nagyköveti posztra, amely élete nagy álma volt – ezért sok kollégája nem is érti, miért lett öngyilkos két héttel a kiutazása előtt.
A szocialista Mesterházy Attila nyílt levélben kérte, hogy a külügy hozza nyilvánosságra azokat a döntés-előkészítő elemzéseket, amelyek szorgalmazták a Quaestornál lévő befektetések kivonását. A minisztérium válaszában azt közölte, hogy sem a tárcának, sem háttérintézményeinek nem volt semmilyen törvénytelen információja a Quaestor pénzügyi helyzetéről.

A moszkvai magyar nagykövetség által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b), Jelena Cvetkova, a vízumközpont vezetője és Tarsoly Csaba, a Quaestor Csoport elnök-vezérigazgatója a moszkvai magyar vízumközpont megnyitóján 2014. november 19-én
Moszkvai Magyar Nagykövetség / MTI
Tarsoly vállalkozásai évek óta rendszeres támogatást kaptak Szijjártó Pétertől. A külügy közleményben ismerte el, hogy Szijjártó „1998 óta képviselő volt Győrben, ahol az önkormányzat sport albizottságának elnöke is volt, így természetes, hogy ismeri a Győrben sportbefektetéssel rendelkező Tarsoly Csabát.


Végzetes bejelentést tett Orbán a Quaestor-ügyben – ezzel ki is nyírhatja magát



narancs.hu
2015. márc. 25., 19:03
24
1
Brutális fordulatot vett a Quaestor-ügy, Orbán saját akaratából ugrott be főszereplőnek. Azért, hogy védje Szijjártót? Tarsoly megint feltűnik, és izzít Habony. Szerdai híreink.
Drámával kezdünk, jöjjön a beismerés!
Orbán és a Quaestor
A kormányfő ma elismerte, hogy ő rendelte. „Amikor a Buda-Cash bedőlt és rengeteg embernek, cégnek és intézménynek beszorult a pénze, a kormányülésen arra kértem minden minisztériumot, hogy nézze meg, van-e bármilyen brókercégnél pénze. Amennyiben igen, akkor azonnal vonja ki a közpénzt, mert úgy fogunk járni, mint az a 67 önkormányzat, amelyiknek beragadt a pénze.”
Ezzel aztán olyat művelt O. V., amitől levegőt alig kapunk. Elismerte, hogy közpénzt tartogatnak brókereknél (a nyereség kié lett volna, fiúk?!, Petyáé?, Ráhelé?), azaz kockáztatott olyan tételt, amivel nem lett volna szabad ezt csinálnia. (Vagy miért nem mentek mindjárt kaszinóba?) A 444.hu még ezt is kiemeli az ügyelt kapcsán: „A bennfentes kereskedés az egyik legkomolyabb tőkepiaci bűncselekmény. Egy piac csak akkor működhet jól, ha mindenki nagyjából hasonló esélyekkel fér hozzá a kulcsfontosságú információkhoz. Ezt tényleg nehéz betartani, sőt, de azért törekedni illene rá. Orbánék nem így tettek, amikor elkezdtek értesülni az újabb és újabb brókercégek problémáiról, mielőtt a közvélemény bármit megtudott volna. Információkhoz jutottak, és rögtön elkezdtek befektetési döntéseket hozni ezek alapján. Ez most már nem puszta spekuláció, mivel maga a miniszterelnök ismerte el. Közben azok, akik közel vannak a tűzhöz a Fidesznél, pletykálni kezdtek az ügyről egymás között, amivel esélyes, hogy a baráti üzletemberekhez elég gyorsan és még időben eljutott az infó. Ők és üzlettársaik még időben kivehették a pénzt.”
És hát a legdöbbenetesebb, hogy ezzel a bejelentéssel Orbán olyan helyzetbe hozta magát, ahol bárki joggal hiheti azt: Orbán manővere hozzájárult a Quaestor bedőléséhez. És ezzel egy csomó ember megtakarításának elúszásához is. Ha az ellenzéknek van egy csöpp esze, akkor ezt fogja Orbánra rásütni, nem mást.
Rendőrök a Quaestor-ügyben: csere
A múlt héten egy 10 fős nyomozócsoportot hoztak létre, állítólag vidékről, különböző megyékből hoztak rendőröket, lecserélve a budapesti csapatot – tudta meg a hvg.hu rendőrségi forrásból. Ez egy kicsit furán hangzik, nem?
Mekkorát fordult a világ Tarsoly Csabával!
Az ember alig bírja követni, akkorát. A Quaestor-csoport fő tulajdonosa szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy hibát követett el, amikor a reorganizációs tanácsadó(sic!) javaslatát elfogadta az átmenetre szóló új tisztségviselő elfogadásakor. „Ezzel azt a hamis látszatot keltve, hogy mentesülni kívánok a felelősség alól” – tette hozzá. „Mindezek alapján úgy döntöttem, hogy vezető tisztségeimet visszaveszem annak érdekében, hogy ne merülhessen fel a gyanú bármilyen kár okozására” – írta a cégvezető, aki ennek érdekében intézkedett a szükséges közgyűlések és taggyűlések összehívásáról szerdára. „Mind személyesen, mind a cégcsoport vállalatai maximálisan együttműködnek minden érintett hatósággal. Ezzel párhuzamosan mindent megteszek olyan befektetők bevonására, akik segítséget jelenthetnek a cégcsoport értékeinek ügyfelek számára történő megóvásában” – közölte Tarsoly Csaba. Aki nem állt meg itt: beismerte, hogy nem volt tisztában az új vezérigazgató személyével.
Azaz nem tudta, hogy ki az az Orgován Béla! Na erre varrjon valaki gombot!
Habony Árpád nyilvánosságra lép?!
A hvg.hu mai cikkében azt írta: akár már a jövő héten is bejelentheti a Századvég a Napi Gazdaságon gründolt új napilap elindítását, amelyet állítólag Liszkay Gábor fog vezetni. Eközben a valasz.hu arról ír, hogy új médiaprojektet indít a kormány, ennek „központjában egy új holdingcég áll majd, melyet Habony Árpád kormányfői tanácsadó, valamint a Miniszterelnökség államtitkári karából tavaly kikerült Győri Tibor vesz majd a nevére. Habony ezzel hivatalosan is kilép a piacra, titkos stratégából médiabefektetővé válik, s Győri személyében olyan társat kap, aki annak idején közelről menedzselte a Napi Magyarországlétrehozását és a Magyar Nemzettel való összeolvasztását. Az új médiaholdinghoz tartozik majd egy közéleti véleményportál – Via.hu néven –, egy ingyenes terjesztésű, a Helyi Témavilágát átörökítő félbulvár hetilap, esetleg egy rádió, valamint egy üzleti hírportál, amely a Napi Gazdaság jelenlegi stábját hivatott »felszívni«.”
Már két kérdést átengedtek a népszavazásból
A civil ellenzékiek 19 pontos csomagjából eddig két kérdést engedett át a választási bizottság. A tankötelezettség és a kamarai tagság kérdése nem mozgat meg tömegeket, de a kezdeményezők így is örülnek” – írja az Index. 13 kérdés döntése még várat magára.






Külügy: Nem volt belső információnk a Quaestor bedőléséről


A Quaestor március 9-én jelentette be, hogy bedőlnek, a külügy azt mondja, cége március 5-én döntött arról, hogy kiveszi onnan a vagyonát. A minisztérium szerint nem volt törvénytelen információjuk arról, hogy a Quaestor be fog dőlni, csak a korábbi brókerbotrányok után úgy viselkedtek, mint bárki más. Az meg hogy a cég kockázatos volt, szerintük nem lehetett korábban tudni, mindenfajta felügyeleti vizsgálaton megfelelt.
A külügy cége nem azért vette ki néhány nappal a Quaestor bedőlése előtt a tőkéjét a cégtől, mert információi voltak a Quaestor pénzügyi helyzetéről, közölte kedden a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Ezzel arra reagáltak, hogy hétfőn megírtuk, Szijjártóék tárcájának egyik cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) a Quaestornál tartotta a vagyonát, majd néhány nappal az öncsőd bejelentése és az MNB-vizsgálata előtt kivette onnan.
Hétfőn döntésüket így magyarázták:
"az MNKH vezetői figyelték a pénzpiaci folyamatokat, látták azt, hogy bedőlt a Buda-Cash és a Hungaria Értékpapír, ezért úgy döntöttek, hogy a továbbiakban nem tartják a brókercégnél a pénzüket, és ennek megfelelően kivették a tőkét a Quaestortól."

A külügy most azt mondja, hogy a KKM és háttérintézményei semmilyen törvénytelen információval nem rendelkeztek. A Quaestor csődjét az okozta, hogy az engedélyezettnél nagyobb mennyiségben bocsájtott ki kötvényeket, és, amikor a Buda-Cash és a Hungária Értékpapír csődje után az ügyfelek jelentős része elkezdte kivenni a pénzét, a Quaestor egy idő után nem tudta biztosítani a kötvények ellenértékét.
Az MNKH ezekhez az emberekhez, cégekhez hasonlóan vette ki a tőkéjét a Quaestortól.
Az MNKH a külügy szerint gondosan járt el akkor, amikor figyelve a piaci folyamatokat, és azt, hogy mi történik a brókercégeknél, kivette a közpénzt a Quaestortól. Közleményükben a következőket közlik:
  • A Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről a Quaestornál az Eximbank tőkeemeléséhez kapcsolódó értékpapírok technikai nyilvántartását segítő számla, úgynevezett értékpapírszámla volt.
  • Ezen értékpapírok alapján gyakorolja a KKM a tulajdonosi jogokat az Exim felett. Ezek forgalomképtelen részvények, amelyek előállítása jogszabály alapján történt.
  • A számlát azért a Quaestor kezelte, mert a piaci szereplők közül a számla kezelését egyedül a Quaestor vállalta díjmentesen.
  • A Buda-Cash bedőlése után ezt a számlát a KKM megszüntette. (Korábban hiába kérdeztük a minisztériumot, hogy meddig tartottak számlát a Quaestornál, nem válaszoltak, csak arra, hogy mikor nyitották.)
  • Az MNKH 2013. márciusában kötött szerződést a Quaestorral. (a tárca pedig korábbi közlése szerint 2014 augusztus óta vezetett számlát a Quaestornál.)
  • A Quaestor korábban mindenfajta felügyeleti vizsgálaton megfelelt, a cégnél történő pénzelhelyezést a felügyeleti szervek soha nem minősítették kockázatosnak.
  • Az MNKH-nak egy értékpapírszámlája volt, a szerződés szerint csak állampapír lehetett, az MNKH tehát a legbiztonságosabb formában tartotta az adófizetők pénzét, az MNKH nem kezdeményezett kockázatos ügyleteket.
  • Az MNKH a pénzt állampapírban tartotta, a tőke kivétele nem járult hozzá a Quaestor csődjéhez. 
  • 2015. márciusában az összeg 3,8 milliárd forint volt. Az MNKH vezetősége március 5-én döntött arról, hogy kiveszi a tőkéjét a Quaestortól. (Március 9-én jelentette be a cég, hogy öncsődöt kér.)
Hétfőn megkérdeztük a minisztériumot arról is, hogy mi lett a Quaestortól kivett vagyon sorsa, hová fektették be, erre egyelőre nem kaptunk választ.


Csendes holokauszt




A külügy megerősítette, hogy Orbán utasította őket



KÁROLY GÁBOR2015. 03. 25. 17:39

A Külgazdasági és Külügyminisztérium megerősítette, hogy Orbán Viktor kormányfő adott utasítást arra, hogy a tárca vegye ki a Quaestornál tartott pénzét.
Korábban a külügy azt válaszolta az Origónak, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezetősége döntöttmárcius 5-én arról, hogy kiveszi a tőkéjét a Quaestortól. Miután a kormányfő elismerte, ő rendelte el, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium vegye ki a Quaestornál tartott pénzét, újra megkérdeztük a tárcát, hogy pontosan hogyan is zajlott ez a döntési folyamat.
Orbán Viktor utasította a tárcát
Forrás: Origo
A miniszterelnöki utasításnak megfelelően a döntést a tőke kivételéről a Kereskedőház vezetői március 5-én, csütörtökön hozták meg, pénteken kérték a KKM, mint tulajdonos segítségét, a tőke kivételére pedig hétfőn reggel került sor” – közölte a minisztérium. „A miniszterelnök és a Kereskedőház vezetőinek döntése tökéletesen egybecseng” – írta a tárca.

Az ÁKK-hoz kerül a Quaestortól kimenekített pénz

A tőke az Államadósság Kezelő Központhoz kerül, az állampapír, mint megtakarítási forma változatlan marad” – válaszolta a külügyi tárca a korábban a Quastornál tartott pénzeket firtató kérdéseinkre.
Azt ugyanakkor nem tudtuk meg a külügytől, hogy tartanak-e, illetve tartottak-e hasonló konstrukcióban pénzt és/vagy államkötvényeket más brókercégeknél is.

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

Tarsoly visszavette a bűnözőtől a Quaestort

A minisztérium menekül a Quaestortól

Külügy: A Quaestor nem kapott zsíros üzleteket




Orbán is nyakig benne van a quaestor botrányban!? Azt állítják ő tudott mindenről!





Csendes holokauszt





Orbán Viktor miniszterelnök rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket.

A kormányfő ezt szerdán mondta Sopronban, sajtótájékoztatón, ahol arról kérdezték, nem tartja-e furcsának, hogy a Quaestor-csőd előtt a KKM hozzájutott a pénzéhez.

Orbán Viktor erre azt válaszolta: nem hogy nem tartja furcsának, ő rendelte el, mert amikor a Buda-Cash bedőlt, azt az értékelést kapták, hogy dominóhatás érvényesülhet, ráadásul sok önkormányzatnak és még a honvédségnél dolgozók egyik önkéntes biztosító pénztárának is bent ragadt a pénze.

A kormány ülésén hozott rendelkezés úgy szólt - mondta a miniszterelnök -, hogy minden minisztériumnak át kell néznie, van-e pénzügyi kapcsolata brókercégekkel, "állomásoztat-e" náluk közpénzt, és ha igen, azonnal vonja ki onnan, mert ilyen, "dominóhatással fenyegetett" időszakban "egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani" brókercégeknél.

A napokban több portál is cikkezett arról, hogy a KKM alá tartozó több állami vállalat is a Quaestornál tartotta a pénzét, illetve hogy a KKM épp a bukás előtt vette ki a pénzét onnan. Az ügyben több ellenzéki párt is vizsgálatot követelt.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium válaszul több közleményben is kijelentette: a tárca és háttérintézményei a Quaestor anyagi helyzetével kapcsolatban semmilyen törvénytelen információnak nem voltak birtokában, semmilyen információt nem titkoltak el.

Orbán elárulta az embereket

Az MSZP véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök elárulta és cserbenhagyta a magyar embereket, ezért távoznia kell tisztségéből. Lukács Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy szerinte a kormányfő Sopronban beismerő vallomást tett, amikor azt mondta, hogy ő utasította a többi között a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM) is, hogy a brókercégekben levő kormányzati pénzeket vegyék ki, mert úgy tudja, a Buda-Cash brókerház csődje után újabb csődök fognak következni.

A szocialista politikus szerint az is kiderült, hogy a KKM hazudott az ügyben, így Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újra bebizonyította, hogy alkalmatlan posztjára, ezért neki is távoznia kell. Lukács Zoltán kitért arra, hogy továbbra is érvényben van 24 órás ultimátumuk, de az már nem a KKM-nek, hanem Orbán Viktornak szól, akitől várják, hogy hozza nyilvánosságra azokat az elemzéseket, amelyek a brókercégek összedőléséről szóltak.

A fél Fidesz megkaphatta a fülest a Quaestor-bukás előtt

Az index.hu egy háttérbeszélgetésre hivatkozva ma azt írta: a Fideszben legalább 2-3 nappal a Hungária Értékpapír Zrt. bedőléséről szóló március 5-i első hírek, és 6-7 nappal a Quaestor öncsődje előtt tudták, hogy ez a két cég lehet a következő. Erről állítólag a Fidesz-frakció egyik tagja beszélt. A politikus meg is nevezett három céget, köztük a Hungária Zrt.-t és a Quaestort. Az információk így eljuthattak a párt képviselőcsoportjának tagjaihoz, és a fideszes kormányzati szereplőkhöz is.

Ugyanebben az időben dönthetett úgy a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó Nemzeti Kereskedőház, hogy kiveszi a pénzt a Quaestorból. És ekkor utasíthatta Orbán Viktor, mint állítja, a minisztériumokat, hogy minden pénzt vegyenek ki úgy általában a brókercégekből.



Amit Szijjártóéknak engedtek, azt 28 ezer másik embernek nem








Csendes holokauszt


Míg a Külügyminisztérium az utolsó percben kimenthette – miniszterelnöki utasításra – a pénzét a bedőlt pénzügyi cégből, a közel 28 ezer ember megtakarítását kezelő Honvéd Egészségpénztárnak megtiltották, hogy ugyanígy – egy másik, problémás pénzügyi cégből – átutalja egy másik bankba a pénzt. Pedig az 1,8 milliárd forintot útnak is indították, ám egy hónapja nem tudni, hova lett a pénz, csak az biztos, hogy a megcélzott bankhoz nem folyt be. Az MNB mély hallgatásba burkolózik.
Dühös emberek lepték el a Honvéd Egészségpénztár angyalföldi irodaházát múlt hét pénteken. A Buda-Cash Brókerház tulajdonosainak érdekeltségébe tartozó bankok bedőlése által érintett pénztár március 20-i rendkívüli közgyűlésén a küldöttek és az egyszerű tagok arra voltak kíváncsiak, hova lett a megtakarításuk, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz. Az egyik tag arról beszélt, a gyereke szemét azonnal meg kéne műteni, viszont a számláján lévő pénzt zárolták, így a család kénytelen hitelt felvenni.
A Honvéd Egészségpénztárnál (HEP) 27 ezer 800 embernek – köztük katonáknak, rendőröknek, sőt titkosszolgáknak – van megtakarítása, de közel egy hónapja nem jutnak a pénzükhöz. A pénztár a brókerház tulajdonosai által birtokolt BRB Buda Regionális Banknál vezette az egyik számláját, így 1,84 milliárd forintnyi megtakarítása ragadt bent. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ugyanis február 24-én megtiltotta, hogy a BRB-ből 1 millió forintnál nagyobb összeget fizessenek ki, majd március 2-án a pénztárnál teljes kifizetési tilalmat rendelt el, a kártyarendszert átmenetileg lekapcsolták. Tehát a pénztár önhibáján kívül került olyan helyzetbe, mint a többi 120 ezer ügyfél, köztük 80 önkormányzat.
Csábító ajánlat
Közel 80-an hallgattuk a pénztár vezetőinek beszámolóját, de a lényeget illetően nem lettünk okosabbak:
nem tudni, mikor juthatunk hozzá a pénzünkhöz.”
Ezt mesélte a pénteki közgyűlésről az egyik pénztártag, aki kérte, hogy ne írjuk le a nevét. A cégvezetés itt arra hivatkozott, hogy nem kap információkat sem az MNB-től, sem a bankhoz kirendelt felszámolótól, és hiába hívták meg a felügyeletet, a jegybank (amely 2013 óta a felügyeleti feladatokat is ellátja) emberei nem jelentek meg a közgyűlésen, hogy a tagokat tájékoztassák.
Sorban állnak az emberek az egyik DBR-banknál
Fotó: MTI / Vajda János
De nemcsak a HEP vezetőnek kellett tűrniük az indulatos hozzászólásokat, úgy tudjuk, az ülésen megjelenő honvédelmi helyettes államtitkár, Puskás Attila is kemény megjegyzéseket kapott. Az eseményről a hvg.hu-nak beszámoló pénztártag szerint Puskás ugyanis arról beszélt, hogy a miniszter, Hende Csaba különös figyelemmel követi az eseményeket, a tárca pedig kész valamilyen kárpótlást adni az alkalmazottainak. Erre viszont többen felháborodtak, és a szemére vetették, hogy ez diszkriminatív eljárás lenne, hiszen nem csak katonák vagy minisztériumi dolgozók megtakarítása van a Honvéd Egészségpénztárnál.
A HEP ugyanis 2007-től nyílt és országos pénztárként működik, tehát bárki igénybe veheti a szolgáltatásait. Három hete egy kormányzati forrás újságíróknak azt mondta, ezerkétszáz titkosszolgálati dolgozó megtakarítása került veszélybe, ebből ötszáz dolgozó a külföldi kémelhárítással foglalkozó Információs Hivatal alkalmazottja, akiknek a pénzét a Honvéd Egészségpénztár kezelte.
A közgyűlésen a vezetés azt is elmagyarázta, hogy miért a BRB-nél tartották a pénzüket. A pénztár eredetileg egy nagybanknál vezette a számlát, de elégedetlenek voltak a banki szolgáltatásokkal, ráadásul a BRB jóval kisebb számlavezetési díjat és megfelelő kamatot ajánlott. Ugyanakkor a HEP diverzifikált is, hiszen a megtakarítások másik részét a Raiffeisennél tartotta. A pénztár vezetői a hvg.hu-nak azt is hangsúlyozták, hogy 2013 végén az MNB adatbekéréssel és helyszíni vizsgálattal egybekötött ellenőrzést végzett náluk, és elégedett volt a működésükkel. A közgyűlésen az is kiderült, hogy a pénztár vezetői megpróbálták megmenteni a vagyont a banknál, de az utalást máig tisztázatlan körülmények között valaki stoppolta.
Bezzeg a külügy
Ami szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek – ez lenne a vagyon megmentésére tett HEP-kísérlet lényege. Ugyanis e hét kedden derült ki, hogy a Külügyminisztérium a hozzá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház pénzét, 3,8 milliárdot egy másik, súlyos helyzetbe került pénzügyi cégnél, a Quaestornál tartotta. Viszont a hatalmas összeget a probléma nyilvánosságra kerülésének napján, március 9-én az utolsó pillanatban kimentették – aminiszterelnök állítása szerint az ő utasítására. Hasonló kísérletet tett a HEP is a buda-cashes BRB-nél, de az ő utalásuk már nem ért célba.
A quaestoros Tarsoly Csaba és Szijjártó egy régebbi képen
Fotó: MTI / Miniszterelnökség
A gazdasági igazgató, Kadlecsik Imre a hvg.hu-nak megmutatta azokat az átutalási bizonylatokat, melyek szerint a pénztár február 24-én 12 és 13 óra között feltörte a BRB-s betéteit, elszámolta a kamatveszteséget. Majd kezdeményezett két utalást: előbb egymilliárdot, majd perceken belül 840 milliót szerettek volna átvezetni a Raiffeisen Bankhoz.
A Honvéd Egészségpénztár ügyvezetője, Rékai Miklós és Kadlecsik is azt hangsúlyozta,
szó sem volt bennfentes információról,
hiszen február 24-én már korán reggel jelezte az MNB, hogy a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét felfüggesztette. Ezek után a HEP-nél megnyitották a bank webes utalási felületét, és azt tapasztalták, hogy az továbbra is működik, lehet utalni. A pénz átvezetése után 20 perccel lekérték a tranzakciós listát is, ahol azt látták, hogy a teljesítésre vonatkozó megjegyzés már múlt időben szerepel. Megnyugodtak, hogy a BRB rendszere befogadta az utalást. Sőt, a hvg.hu-nak is bemutatott számlaegyenleg 0 forintot jelzett. Viszont 16:30-kor a Raiffeisen azt jelezte, hogy a pénz nem érkezett meg – pedig a napon belüli átutalás rendszere miatt (amely 2012 júliusa óta él) annak teljesülnie kellett volna.
Meggörbült a téridő
Egyébként aznap dél körül vagy az után derült ki, hogy nemcsak a brókercéggel, hanem a bankokkal is gond van. A jegybank február 24-én felügyeleti biztosokat rendelt ki a DRB-csoport 4 bankjához, így a BRB-hez is. A jegybank aznap kelt végzése szerint az MNB megtiltotta az egymillió forint feletti kifizetéseket. Ezt Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy 11 óra után tartott sajtótájékoztatón jelentette be, viszont a jegybank honlapján megtalálható végzés egyértelműen fogalmaz: a tilalom azután érvényes, hogy a bank illetékese az utasítást kézhez kapta, nem pedig a bejelentést vagy a megfogalmazást követően.
Fotó: Túry Gergely
A HEP vezetői többször is érdeklődtek az MNB-nél, a felügyeleti biztosnál, illetve a március elején kijelölt felszámolónál, hogy február 24-én pontosan mikor (óra:perc) kapta kézhez a BRB a jegybank tilalmi végzését. (Miután a jegybank megállapította, hogy pénzintézetek vagyona nem elég az ügyfelek követeléseinek kielégítésére, március 3-án kezdeményezték a bankok felszámolását – a szerk.) Ez alapján talán magyarázatot kapnának az utalásukkal kapcsolatos rejtélyre.
A pénztárnál ugyanis nem értik:
  1. Miért engedélyezte a bank rendszere az 1,8 milliárdos utalást, ha időközben tényleg hatályba lépett a kifizetési tilalom és befutott a BRB-hez a felügyeleti biztos?
  2. Ha még nem volt érvényben az utaláskor a tilalom, akkor ki, miért és mikor állította le a pénz átvezetését a Raiffeisenhez?
  3. Miért nem kapott értesítést a HEP az utalás leállításáról? Tudniillik, egy 2009-es MNB-rendelet szerint ha a pénzintézet visszautasítja az utalást, akkor lehetőleg még az utalási napon értesítenie kell erről az ügyfelet.
Ám a pénztár mostanáig nem kapott választ a kérdéseire. Pedig a jegybank a holnapjára kitett tájékoztatóban azt ígéri, „a felügyeleti biztos, illetve a felszámoló biztos megküldi az egyéni számlaegyenleg-kivonatokat”, továbbá „az ügyfelek vessék azt össze saját nyilvántartásaikkal és amennyiben eltérést tapasztalnak,
forduljanak a felszámoló biztoshoz 
Az utalás stoppolásával kapcsolatban, az 1,8 milliárd hollétéről a hvg.hu is tett fel kérdéseket három nappal ezelőtt az MNB-nek, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
Csak meglesz valahol
Rékai hangsúlyozta a hvg.hu-nak, nekik semmi közük nem volt a Buda-Cashez, nem azért volt a megtakarítás a BRB-nél, hogy forgassák a pénzt. Kifejezetten konzervatív módon kezelték a pénztártagok megtakarításait: csakis állampapírt vettek, illetve bankbetétbe helyezték.
Az ügyvezető azt mondta, a botrány kirobbanása utáni napokban az alkalmazottaik 8-10 órában szinte csak az ügyfelek indulatos vagy kétségbeesett leveleire válaszoltak. Rékai és Kadlecsik bízik benne, hogy a BRB felszámolója a jegyzett tőkéből, a fiókokban lévő készpénzből, illetve a bank által kihelyezett hitelek megtérüléséből előbb-utóbb ki fogja egyenlíteni az itt keletkezett 4 milliárdos – ezen belül a Honvéd Egészségpénztár 1,84 milliárdos – követelését. Ugyanis Rékai biztos benne, hogy hiába mutatott nullát az egyenlegük február 24-én, a megtakarítás ott van a BRB-ben. Ezt magyarázták egyébként a pénteki ülésen a küldötteknek és a megjelent pénztártagoknak is.

Ezt olvassa el, ha a UPC Business Nagydíjra pályázik!

Ezt olvassa el, ha a UPC Business Nagydíjra pályázik!Ha már elindult a UPC Business Nagydíjon, akkor érdemes elolvasnia cikkünket, hiszen olyan innovatív megoldásokról szól, amelyek nemcsak cége hatékonyságát segítik, hanem a kérdések megválaszolását is.




2015. március 26. csütörtök

Felszívódott milliárd: a brókerbotrány fóti szála

osszevont-bizottsag
Magáningatlanok belterületbe vonásával kárpótolja Fót városa a lakosság befolyásosabb részét, köztük magát a polgármestert is az elbrókerezett egymilliárdért – ez csak kicsit gonosz olvasata a brókerbotrányban bennégett Pest megyei kisváros szerdai képviselőtestületi ülésének. A pénzre alighanem keresztet vethetnek, az ügy aktái mindenesetre már a megyei ügyészségen vannak.
A lehető legfideszesebb brókerbotrány a fóti: a fideszes polgármester által a brókerbotrányban bedőlt Hungária Zrt. brókercéggel kötött portfoliókezelési szerződést a fideszes képviselők többségével alakult képviselőtestületi vizsgálóbizottság ellenőrzi majd.
És nem csak ők: az Átlátszót arról tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség, hogy megérkezett hozzájuk az eset miatt hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentés, három napjuk van, hogy eldöntsék, indítanak-e nyomozást.
További cikkek a brókerbotrányról
Buda-Cash: felszámolás fénysebességgel
A Fidesz korábbi elnöki tanácsadója a Quaestor kommunikációs igazgatója
Ezt vetítette Orbán a brókerbotrányról, amikor elfelejtett szólni a keményen dolgozó kisembereknek
Örkényi novellát írtak Tarsolyról és Orbánról
A bomba múlt pénteken robbant: az alig 3 milliárd forintos költségvetésű településnek a remélt kamatokkal számolva 1,08 milliárd forintja úszott el a rossz befektetésben. Vagy legalábbis nagyon-nagyon-nagyon valószínű, hogy elúszott, a testületi ülésen ugyanis az is kiderült: a korábbi közlésekkel és a portfoliókezelési szerződésben foglaltakkal szemben a pénzt a Hungária „döntő részben” nem állampapírba, hanem vállalati kötvényekbe forgatta.
Az okos lány és Mátyás király meséjére emlékeztetett Fót testületi ülése: haragszanak is, meg nem is a képviselők Bartosra. Noha a helyi politikai bennfentesek parázs vitát és Bartos Sándor polgármester alapos megizzasztását jósolták, voltaképpen szelíd maradt a hangnem.
Bartos többszáz oldalas paksamétát adott át a testületnek, benne a firtatott szerződések háttér-dokumentációit – mindezt a héten munkába álló vizsgálóbizottság nézi majd át. A testület négy tagja közül kettő fideszes, egy jobbikos, az elnök az Együtt-Liberálisok színekben megválasztott Vargha Nóra lett (az MSZP két képviselője közül egyik sem kívánt részt venni a bizottságban).
Munkájuk mindenesetre akad majd, sokkal ugyanis nem lettek okosabbak a szerdai ülés résztvevői azoknál, akik csupán Bartos keddi, a választóknak szóló videó-üzenetét tekinthették meg.
Ami tudható: az első szerződést a 2013-ban lemondott Cselőtei Erzsébet (Fidesz) által vezetett város nevében Pozderka Gábor (akkor városi Fidesz-elnök) alpolgármester kötötte a Hungáriával – Bartos ebben az időben szintén alpolgármester volt független színekben -, a második megállapodást már Bartos, méghozzá a 2014-es önkormányzati győzelme utáni eskütétele másnapján.
A megbízások 500-500 millió forintról szóltak. Bartos kitart amellett, hogy volt felhatalmazása a szerződésre. A 2014-es költségvetési rendeletben az előző képviselőtestület valóban megbízta a polgármestert, hogy a város szabad pénzeszközeit befektesse, de csak államilag garantált betétekbe – elméletben így is történt, a jelek szerint a Hungária volt az, amely önhatalmúlag máshová is csoportosított a pénzből.
Csakhogy a költségvetés előírja azt is, hogy a befektetés előtt a polgármesternek árajánlatokat kell bekérnie a szerződés előtt – hogy ez megtörtént-e, egyelőre nem tudni, a Bartos által átadott aktát a vizsgálóbizottság szálazza majd szét.
Arra sem a képviselőknek ott helyben, sem – egyelőre legalábbis – az Átlátszó írásbeli kérdésére nem válaszolt a polgármester, hogy miért éppen a Hungária Zrt.-t választották partnerüknek. Az pedig immár bizonyosnak tűnik, hogy Bartos túlzottan optimista volt, amikor azt mondta keddi nyilatkozatában, hogy a város életére, a beruházásokra nem lesz hatással a brókerbotrány helyi szála, a testület ugyanis egy nappal később leállította a nagyobb összegű projekteket.
Nem érdektelen, hogy honnan volt ennyi fialtatnivaló pénze a ránézésre nem különösebben módos kisvárosnak. A megfejtés az állam nagyvonalúságában rejlik. Fót ugyanis 2008-ban egy akkoriban helyben sokat vitatott döntéssel 2 milliárd forint svájci frank alapú kötvénykibocsájtásra szerződött a Hypo Investmentbank AG-val – az akkor eléggé legatyásodott város a korábbi hiteleit tervezte kiváltani, illetve félretett pár százmilliót pályázati önrészekre és beruházásokra.
(A Hypobankos üzletbe annyira beleszeretett a város, hogy a pénzintézet ajánlatát kiválasztó, azóta felszámolás alá került cég tulajdonosa egy időben a városi közszolgáltató felügyelőbizottságába is bekerült.)
A félretett pénz gyarapodott időközben egymilliárdra – miután pedig a hiteleket időközben átvállalta az állam, a fótiak meg merték kockáztatni, hogy tovább fialtassák a megtakarításukat. A Hungária az első elszámolás szerint remek választásnak tűnt: az elsőként lekötött félmilliárd több mint 50 milliós kamatot termelt egy év alatt. Hogy azonban ténylegesen vagy csak papíron, egyelőre nem egyértelmű, ezt egyebek mellett a Hungária-csőd ügyében vizsgálódó nyomozók derítik majd ki.
A képviselők szerdán mindennek ellenére arról is döntöttek, hogy külső céget bíznak a városfejlesztési koncepció kidolgozásával, amelyben szeretnék, ha szerepelne 18 helyrajzi számon szereplő több mint 30 hektár külterületi föld, zömében legelők és szántók belterületté nyilvánítása, adott esetben területcseréje.
A változásban érintett földingatlanok alaposan felértékelődnek – a tulajdonosok között képviselőtestületi tagok, illetve hozzátartozóik is akadnak. Köztük Lévai Sándorné (Fidesz), a pénzügyi bizottság elnöke, és maga Bartos is információink szerint jelezte, hogy inkább nem szavazna, mert „érintett” a döntésben – végül a képviselőtestület úgy döntött, hogy szavazhatnak a földbirtokos városatyák is.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal nyilvántartása szerint Fóton Bartos Sándorné néven vettek fel területalapú támogatást: 2014-ben 28,5 millió forintot, ami tekintélyes, 400 hektáros termőföldbirtokot feltételez.
A cserére és átminősítésre kijelölés évek óta húzódó folyamat, amelyet december 31.-ig le kell zárni, ezért nem látom az egyenes és biztos összefüggést a két ügy között” – kommentálta a történteket az Átlátszónak Vargha Nóra, aki úgy érzi, a testület pártállástól függetlenül eltökélt a fóti tényfeltárásban.
Bartos egyébként régi vágású gazdálkodó, a helyi közéletben a kisgazdák köreiben tűnt fel először, a kilencvenes években a kárpótlási földkiadó-bizottságban is tevékenykedett, az ős-fótiak éppen ezért alapvetően kedvelik őt, rendre hozza például az egyéni körzetét. Meglehet, ezért esett rá a Fidesz-központ választása a 2014-es jelöltállításkor – annak ellenére, hogy a helyi pártszervezet kezdettől ellenérzésekkel fogadta a jelölését, és annak ellenére, hogy a Cselőtei lemondása után tartott időközi választáson, alig egy évvel a „rendes” önkormányzati megmérettetés előtt Bartos még független színekben próbálta legyőzni a fideszes jelöltet, Földi Pált.
Csakhogy ekkor a brókerügyben most ismeretlen tettes ellen feljelentést tevő MSZP-s Takács István nyert, az eredményt azonban a választási bizottság megsemmisítette, a megismételt voksolást – akár csak a 2014-es őszit – Bartos már Fidesz-színekben húzta be. A korábbi fóti botrányokról az Átlátszó cikkét itt olvashatja.
Fót hátán: tűzszünet a botrányvárosban?
Mindezek után, ha valami, hát a brókerbotrány nem hiányzott a párt frissen Észak-Pest Megyébe telepített üdvöskéjének, a körzet országgyűlési képviselőjének, a parlamenti frakciószóvivőként is tevékenykedő Tuzson Bencének (Fidesz). Különös tekintettel arra, hogy az ő politikai szövetségesének tartott frakcióvezető, Rogán Antal tett elvetélt kísérleteket, hogy az egyre nagyobb hullámokat vető legújabb brókerbotrányt is az „elmúltnyolcév” hagyatékának mutassa be.
Ehhez képest országos léptékben Szijjártó Péter külügyminiszter egyik legközelibb bizalmasa, Tarsoly Csaba Quaestor-frontember került a célkeresztbe, Fóton pedig – cseppben a tenger – két egymást követő fideszes városvezetés.
A fóti ügynek mindenesetre, egyelőre legalábbis úgy fest, lesznek politikai következményei, az áprilisra már eredményt remélő vizsgálóbizottság jelentésétől függően akár az időközi választás sem kizárt – ebben mindenesetre a fótiaknak már nagy rutinjuk van.
Rádi Antónia


Az MSZMP-tagokat is egy nappal korábban értesítették az áremelésekről”



  • Angel Mariann
2015. MÁRCIUS 26. 09:43













Hihetetlen tempóban gyűrűzik egyre magasabbra a Quaestor-botrány. A pártok ide-oda dobálják a felelősséget, miközben van egy teljesen egyértelmű értelmezési rendszer: a jog. Magyar György ügyvédet kérdeztük.

Egzisztenciák pengeélen táncolását figyelhetik valós időben azok, akik nyomon követik a közélet jelenleg legmeghatározóbb ügyét. A brókerbotrány állomásairól a Hír24 korábban már részletesen beszámolt, Magyar György ügyvédet a legfrissebb fejleményekről kérdeztük. Ő is megerősítette, amit talán sokan sejtenek: az egyre hangosabb és szerteágazóbb politikai csetepaté hullámai elfedik a valódi kérdéseket. De nézzük, a jog embere hogyan látja az egyre nehezebben követhető eseményeket.

Az Index cikke szerint a Fidesz vezetése már napokkal a Hungária Értékpapír Zrt. bedőlése és a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődje előtt tudhatott arról, hogy a két cégnél súlyos gondok vannak, ez az információ segíthette is a kormányoldali politikusokhoz közel álló cégeket, hogy időben kimentsék a brókercégeknél elhelyezett pénzeiket. Ezt nevezik bennfenntes kereskedelemnek. Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter, a MoMa elnöke Facebook-posztjában fakadt ki: ő egyenesenbörtönbe küldené a felelősöket, mivel „normális országokban" ilyen esetekben kattan a bilincs az ügyeskedők kezén. Mint a rajtakapott csibész gyerekek: a Fidesz a baloldalra, az ellenzék a kormányra mutogat a felelősség tekintetében. De miért kell mutogatni, amikor – elvileg – színtisztán a jog koordinátái között kellene felfejteni a szálakat?
Magyar György ügyvéd úgy látja: mindenképpen vizsgálandó, hogy a kormányzati szereplők,  politikusok mikor, miként értesültek előzetesen a készülő botrányokról – de nem a politikai csatározás eszközeivel. Ezekről az ügyekről is, mint minden más hasonló ügyről le kell hántani a politikai palástot és a tiszta jogi felelősség kérdését kell nagyon komolyan körbejárni" mondja. Szinte felelőtlenség, sőt, érzéketlenség politikai nyereséget kovácsolni egy akkora csalás kapcsán, mint ami most bontakozik ki szemeink előtt.
Vélhetően ugyanaz történt, mint az előző rendszerben, amikor az MSZMP- tagoknak is egy nappal korábban szóltak az áremelésekről és így még be tudtak spájzolni. De ez csak fantáziálás" emlékeztet a nem is olyan régmúlt simlis módszerére a jogász.
Fotó: Hír24 / Neményi Márton

Vonzó opció a konteó

Az ügyvédet kérdeztük az egyik legmeghökkentőbb híréről is, miszerint a rövid idő alatt irigylésre méltó karriert befutott Orgován Béla már nem a Quaestor vezérigazgatója. Emlékezetes: március 16-án Tarsoly Csaba, felesége, valamint édesapja átadta a Quaestor-stafétát a szakma számára teljesen ismeretlen, korábban közmunkásként foglalkoztatott Orgován Bélának. A sajtó rögtön élt a gyanúperrel: Orgován kinevezése alkalmas lehet arra, hogy Tarsolyék kibújjanak a felelősség alól, kinevezésének időpontjától ugyanis az új vezérigazgatót terheli a felelősség a cégnél történtekért. Tarsoly Csaba március 25-én vette vissaza az irányítást, mivel számára is világossá vált, hogy a homályos vezetőváltás még rosszabb színben tünteti fel őt – már amennyire ez jelen helyzetben lehetséges. A következő elgondolás szerint Orgován pünkösdi királysága szintén csak egy trükk lehetett: regnálása alatt papírok tűnhettek el.
A brókerbotrány remek táptalaja az összeesküvés-elméleteknek, ezért is kérdeztünk rá Magyar Györgynél, valóban ennyire egyszerűen meg lehet-e úszni egy ekkora buktát? Nem.
Az átadás-átvételi jegyzőkönyvek döntik el, hogy mikor mi tűnt el. Itt eléggé átlátszó próbálkozás lenne a strómanra hárítani a felelősséget. Megítélésem szerint sem a polgári jogi, sem a pénzügyi jogi, sem a büntetőjogi felelősséget nem tudja kimenteni a korábbi cégtulajdonos vagy cégvezető, mert az ő tevékenysége időszaka alatti jogsértésekért mindenképpen ő lesz felelősségre vonható."
Érdemes tehát nem felülni a kétségtelenül adrenalinszint-emelő konteóknak, a pártok – nem érdek nélküli! – gyanúsítgatásainak és úgy tekinteni a brókerbotrányra, ami: egy olyan bűntettként, amelyrengeteg, kiszolgáltatott embert hozott lehetetlen helyzetbe. Hántsuk le azt a politikai palástot, amely eltakar, hamisan tematizál és nem a megfelelő súlypontokra irányítja figyelmünket. Ne legyünk balekok!









Állam az államban? Elintézte a helyi Fidesz, hogy az ő emberei üljenek a bíróságokon 



2015. március 25 
civilhetes.net
Kizárólag fideszes politikusok jelöltjei lesznek úgynevezett ülnökök a XVIII. és XIX. kerületi bíróságokon, miután az önkormányzat egy napos határidővel írta ki a jelölést. 
Illusztráció

Az ülnökök ott vannak a tárgyalásokon, elvileg beleszólhatnak az ítéletbe és belenézhetnek az iratokba is. A jelölések országszerte zajlanak, majd kiderül, mennyire lesz a XVIII. kerület esete szokványos.

Látott már bírósági tárgyalást személyesen, vagy a tévében? Feltűnt az a két ember, aki a bíró jobbján-balján ül és általában unatkozik? Ők az ülnökök, akik "nem hivatásos bíróként" vesznek részt az elsőfokú büntető-, illetve munkaügyi perekben eljáró bírói tanácsok munkájában. Nem csoda, ha nem tűnt fel a tevékenységük, hiszen jobbára meg sem szólalnak, csak csendben végigülik a tárgyalást. A pozíció jelentősége látszólag csekély, de a politika mégis lecsapott rá.

Áder János köztársasági elnök ugyanis március 7. és április 30. közé írta ki a bírósági ülnökök megválasztását, mivel most jár le a 2011-ben megválasztottak mandátuma. A feladat az önkormányzatokra hárul, és a budapesti XVIII. kerületben valamiért nagyon sürgőssé vált: míg például Kőbányán péntekig lehetett ülnököt jelölni, Józsefvárosban március 29. Győrben pedig április 10. a jelölési határidő, a XVIII. kerületben (Pestszentlőrinc és Pestszentimre) március 10. volt a határidő, és múlt csütörtökön már meg is választották az ülnököket.

Az önkormányzat honlapján ráadásul március 9-i dátummal jelent meg a hirdetmény, vagyis gyakorlatilag csak egy nap volt a jelölésre, annak ellenére, hogy maga a felhívás február 27-i keltezésű. Nem csoda, hogy nem volt igazán nagy túljelentkezés: a kerület az Országos Bírósági Hivatal átirata szerint tíz ülnököt és négy pedagógus ülnököt (ők a fiatalkorúak ügyeiben ítélkező bírói tanácsokban dolgoznak) küldhet a XVIII. és XIX. kerületi bíróságra, ezekre a helyekre pedig tizenkét, illetve öt jelölés érkezett (a teljes előterjesztést itt olvashatja).
Párt nem jelölhet, politikus igen

Az ülnökök többségét a Fidesz-KDNP helyi képviselői jelölték: a tizenkét ülnökjelöltből tízet jelenleg is hivatalban lévő önkormányzati képviselő ajánlott, egyet egy korábbi fideszes képviselő, egy személy pedig - a név egyezése alapján - a jelek szerint önmagát jelölte. Ez egyébként nem ütközik a törvény szigorúan értelmezett előírásaiba: e szerint ugyanis csak párt nem jelölhet ülnököt, maga az ülnök pedig nem lehet tagja pártnak és nem folytathat politikai tevékenységet. A 12 jelöltből végül kilencet választottak meg, mindannyiuk jelenlegi vagy volt fideszes képviselők jelöltjei.

Múlt csütörtökön megkerestük az előterjesztőt, Ughy Attila fideszes polgármestert, hogy megtudjuk, miért adtak csak egy napot a jelölésre, illetve miért siettek ennyire az ülnökválasztással. Arra is kíváncsiak voltunk, a polgármester összeegyeztethetőnek tartja-e a törvény szellemével, hogy szinte kizárólag fideszes képviselők jelölnek ülnököket. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, amint megérkezik, írásunkat frissítjük.

Felmerül a kérdés, hogy miért olyan fontos egy kerületi önkormányzat többségi frakciójának, hogy a saját jelöltjeit küldje a helyi bíróságra ülnöknek. Meggazdagodni ebből biztos nem lehet, hiszen az ülnökök tárgyalási naponként vagy a fizetésüknek megfelelő távolléti díjat, vagy - ha nincs keresetük - nettó 3900 forint tiszteletdíjat kapnak. Ez akkor is csak alig 60 ezer forint, ha a bírói tanács havonta 15 napot tárgyal, így nem véletlen, hogy az ülnökök többsége nyugdíjas.
Mindenbe belenézhet

Nem téved nagyot, aki szocialista maradványnak gondolja az egy 1949-es törvénnyel szovjet mintára bevezetett ülnöki rendszert. Az 1950-es években fontos szerepet szántak az akkor még népi ülnöknek nevezett laikus bíróknak, egyfajta politikai ellenőrként ültették a bíróságokra. Eleve csak olyan "dolgozót" lehetett ülnöknek választani, aki kellő "szocialista öntudattal" és "politikai iskolázottsággal" rendelkezett, mondjuk ez sok másik posztra is igaz volt. Az ülnöki rendszer valahogy mégis túlélte a rendszerváltást - csak a "népi" jelző maradt el -, és még az új alaptörvénybe is bekerült a "nem hivatásos bírók" részvétele az igazságszolgáltatásban.

A bírói tanácsban elvileg egyenrangúak az ülnökök és a hivatásos bíró, az ítéletet is tanácskozás után, együtt hozzák meg, de a gyakorlatban ez másként van. Minderről Miskolcziné Juhász Boglárka főügyészségi ügyész írt egy tanulmányt a Büntetőjogi szemle című szaklapba. Kutatásai során egyebek mellett azt kérdezte a bíróktól, hogy mi a véleményük az ülnökökről. "A leggyakoribb válasz az volt, hogy a bírót tulajdonképpen »nem zavarja« az ülnök jelenléte", de azt azért senki nem várta el, hogy az ülnökei kérdést intézzenek például a vádlotthoz.

A törvény szerint az ülnök megismerhet minden, az ügyhöz kapcsolódó dokumentumot, de a fent idézett kutatásban megkérdezett bírák egyike sem nyilatkozott úgy, hogy az ülnök igényt tartott volna a tárgyalás megkezdése előtt az iratok tanulmányozására, bár a vádiratot megkapják. Az ítélethozatal is legfeljebb úgy történik, hogy a hivatásos bíró "hangosan gondolkodva" az ülnökök elé tárja a döntés folyamatát. Olyan esetre egyik bíró sem emlékezett, hogy "büntetőjogi főkérdésben" ülnökei valaha is meggyőzték volna az övétől eltérő véleményükről.

Kapcsolódó:
   
"Orbán testőrsége állam az államban"
   
A TTIP kereskedelmi szerződés a törvény előtti egyenlőséget a vállalatok máglyájára hajítja
   
Ismert "fideszes" üzletembereket tiltottak ki az USA-ból
   
Polt mégis kénytelen kivizsgáltatni a szekszárdi választási csalást
   
Teljes átvilágítást tart az ügyészség Juhász Péter "feketéző" Milla egyesületénél
   
Kilencmillió forintot követel a Nemzeti Földalapkezelő a kishantosiaktól és a Greenpeace-től, mert biztonsági őrökkel kellett őrizniük a biogazdaság földjét
   
Gémesi György: Orbán bukása csak idő kérdése
   
Volner: A Quaestor-botrány egyre inkább maga alá temeti az Orbán-kormányt
   
Tarsoly Csaba: Nem tudtam, hogy Orgován a Quaestor új vezérigazgatója
   
Rogán lemez: az MSZP-seknek van elszámolnivalója Tarsollyal 




Orbán testőrsége állam az államban”



Az Együtt Orbán Viktor miniszterelnöktől kér választ: ő utasította-e a Terrorelhárítási Központot (TEK), hogy tiltsa be a hétfői, Angela Merkel német kancellár látogatására a Pollack Mihály térre tervezett tüntetést.
Az ellenzéki párt az MTI-hez eljuttatott közleményében felszólította TEK-et, hogy "fejezze be a jogsértést, és ne akadályozza a demonstrációt". Az Együtt szerint "Orbán Viktor testőrsége úgy viselkedik, mintha állam lenne az államban", amely bármit megtehet, és amelyre nem vonatkoznak Magyarország törvényei.
"Tiltakozunk a demokrácia ellen elkövetett újabb támadás ellen. Angela Merkel így első kézből tudhatja meg, mennyire fontosak Orbán Viktornak az állampolgári jogok" - olvasható a közleményben.
A TEK hétfő délelőtt közleményt adott ki, amelyben jelezték: az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem és környéke adottságai miatt a német kancellár - aki nemzetközileg védett személy - biztonsága csak a területre belépők fokozott ellenőrzésével, a belépés és a benn tartózkodás korlátozásával garantálható, így a területet "személy- és létesítménybiztosítási intézkedés alá vonták".
Hozzátették: ez nem jelenti egyetlen demonstráció betiltását sem, annak megtartására az intézkedés által nem érintett területen lehetőség van.



A TTIP kereskedelmi szerződés a törvény előtti egyenlőséget a vállalatok máglyájára hajítja



Írta: George Monbiot 2015. január 15.



A Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (Transatlantic Trade and Investment Partnership – TTIP) a demokratikus elvek vakmerő rombolása, de visszaverhetjük.
A tiltakozás a tervezett TTIP szabadkereskedelmi megállapodás ellen Brüsszelben a múlt hónapban. Fotó: Jonas Sch Ll / Jonas Sch ll / dpa / Corbis
Ha egy kormány az igazságszolgáltatás alapelvei egyikének az elvetését javasolja, annak erőteljes oka kellene, hogy legyen. A törvény előtti egyenlőséget nem lehet könnyen elvetni, igaz? Nos, olvassák el ezt és ítéljék meg maguk. Az UK kormánya, mint az USA-é és másik 13 EU-tagé különálló igazságszolgáltatási rendszert akar felállítani, kizárólag vállalatok használatára. Míg nekünk, többieknek a bíróságok előtt kell kipróbálnunk az esélyeinket, a vállalatoknak szerte az EU-ban és az USA-ban lehetővé fogják tenni, hogy vállalati jogászokból álló bíróság előtt pereljenek kormányokat. Szembeszegülhetnek majd az olyan törvényekkel, amelyek nem tetszenek nekik, és masszív kompenzációt követelhetnek, ha úgy ítélik meg, hogy azok kihatnak a „várható jövő nyereségükre”.
A javasolt TTIP-ről és a „befektető-állam viták rendezésére” vonatkozó rendelkezéseiről beszélek. Ha ez érthetetlenül hangzik, úgy a küldetés teljesült: a közönség megértése halálos erre a megkísérelt vállalati puccsra nézve.
A TTIP-et széleskörűen kereskedelmi egyezményként írják le. De míg a múltban a kereskedelmi egyezmények protekcionizmusra törekedtek, most a védelemmel foglalkoznak. Más szóval, valaha a szabad kereskedelmet mozdították elő a kereskedelmi adók (tarifák) kiküszöbölésével; most a transznacionális tőke érdekeit érvényesítik, csökkentve az emberi egészség, a természeti világ, a dolgozói jogok, a szegények és sebezhetők védelmét a ragadozó vállalati gyakorlattól.
A javasolt egyezményt Colin Crouch, a kormányzás kiváló professzora úgy írja le, mint „poszt-demokráciát annak legtisztább formájában”. A poszt-demokrácia a mi neutronbombás politikánkra vonatkozik, amelyben állva maradnak az olyan régi struktúrák, mint a választások és a parlamentek, de a politikai hatalom nem ezekben lakik. A hatalom más fórumokhoz tolódott, amelyeket nyilvános kihívás, felelősségre vonás nem érhet: „kis magánkörök, ahol a politikai elitek kötnek alkukat a vállalati lobbikkal”.
A befektető-állam viták rendezése (investor-state dispute settlement) – ISDS – azt jelenti, hogy megengedik a vállalatoknak perelni a kormányokat olyan törvények ellen, amelyek hathatnak a nyereségükre. A Philip Morris dohányipari társaság jelenleg Ausztráliát és Uruguayt perli hasonló egyezmények szerint, a dohányzástól elijeszteni akaró kísérleteikért. Az UK-ban javasolt szabályozást az előírásos csomagolásra1 „törvénytelennek” minősíti: ha a TTIP megvalósul, per várható.
A vállalatok a bíróságokat használhatják az érdekeik védelmére. De a jelenlegi egyezmények szerint az ISDS megengedi nekik, hogy e helyett titokban, olyan alapvető biztosítékok nélkül működő külföldi törvényszékekhez forduljanak, mint a bírósági betekintési és a fellebbezési jog. Mint Crouch megjegyzi, ez nem csak poszt-demokrácia, de „poszt-jog” is.
A Képviselőházban holnap tárgyalják a TTIP-et. A következő hónapban folytatódnak a tárgyalások az USA és az EU között. Így azt lehetett hinni, hogy a kormányunk mostanra megkísérli az indoklást.
Külön bírósági rendszernek csak egy indoklása lehetséges: a meglévő bíróságok kudarca igazságosan dönteni a vállalkozások jogos követeléseiről. Nos, miféle bírósági rendszerek kezelik a vállalatokat igazságtalanul?
Feltettem ezt a kérdést (via Twitter) Vince Cable kereskedelmi miniszternek (business secretary), a helyettesének, Lord Livingstonnak és egy konzervatív vezetőnek az európai parlamentben, Syed Kamall-nak. Visszhangzó csend. Megkérdeztem ebben a rovatban háromszor. Semmi. Megkérdeztem telefonon a Kereskedelmi Minisztériumot. A szóvivőjük megkísérelt arra utalni, hogy valami hiba lehet az USA rendszerében, és annak a kudarca után, hogy megmagyarázzák, mi is lehet ez; ezt a nyilatkozatot küldte nekem: „A befektetők védelme szükséges, mivel a hazai bíróságok nem képezik a befektetők jogorvoslati törekvéseinek a tipikus útját.” Nem a tipikus út? Ez lenne az?
A Képviselőházban Zac Goldsmith képviselő kérte a kereskedelmi minisztert megnevezze meg az utolsó öt évben azokat az eseteket, amikor társaságok ellen diszkrimináltak az EU-ban vagy az USA-ban, az atlanti térségben. Válasz: a kormánynak „nincs hozzáférése a vonatkozó információhoz”.
Az Európai Bizottság úgy érvel, hogy „az ISDS mechanizmus létesítésének a fő oka az, hogy sok országban a befektetési egyezmények nem érvényesíthetők közvetlenül a belföldi bíróságoknál”. Talán. De azoknak az országoknak egyike sincs a javasolt kereskedelmi blokkban. Az EU tagság egyik feltétele „egy független és hatékony bírói testület az igazságos bírósági eljárások törvényi garanciáival”. Mit keres az EU és az USA közötti egyezményben egy befektetők védelmére tervezett, a mulasztó országokra vonatkozó rendelkezés?
David Cameron más érveléssel próbálkozott. A tavalyi G20 csúcsértekezleten ezt mondta: „Kereskedelmi egyezményt kereskedelmi egyezmény után írtunk alá és sosem volt probléma a múltban.” Ez a veszélyes gépkocsivezető védekezése: Sokszor vezettem 100 mérföld/óra sebességgel és még élek, nem?
Igen, eddig szerencsések voltunk; szerencsésebbek, mint más országok Európában, amelyeket eddig 127-szer pereltek be más egyezmények befektető-állam cikkelyei alapján. A Cseh Köztársaságnak, Szlovákiának és Lengyelországnak elég sok pénzt kellett fizetnie összesen 380 ezer ápolójuk egyéves alkalmazásának a bérezése miatt. A befektető-állam ügyek gyorsan szaporodnak: amint a vállalatok kezdik megérteni a számukra biztosított lehetőséget, a figyelmüket a gyenge országokról az erősekre fordítják.
Senki sem fog indokolni, mert senki sem tud. Hogy megvédjék a transznacionális tőkét a nem létező kockázattól, a kormányaink eszeveszett módon elhagyják a törvény előtti egyenlőség elvét.
Én hiszek abban, hogy győzhetünk. Győztünk korábban, amikor Sokoldalú Befektetési Egyezmény volt az, amit most TTIP-nek hívnak. 1998-ban ezt masszív nyilvános reakció verte meg. Most újra próbálkoznak, más név alatt.
Már két petíció 2,5 millió aláírást gyűjtött össze. Válaszul, az EU dühöngve engedményeket tett. A történelemben először nyilvánosságra hozta a tárgyalási álláspontját. Konzultációt kezdett a befektető-állam viták rendezéséről (bár még hat hónap után sem tette közzé az eredményeket); védelmet ígért a közszolgálatoknak; és a külföldi döntőbíráskodási rendszer tökéletesítését javasolta – míg még elmulasztotta megmagyarázni, mi a baj azokkal a bíróságokkal, amelyekkel már rendelkezünk. Ezek elkeseredett engedmények egy szervezettől, amely tudja, hogy az ablak bezárulóban van: ha nem tudnak biztosítani egy egyezményt a következő USA választások előtt, úgy a TTIP-nek valószínűleg vége.
Továbbra is meneteljünk hát, írjunk alá, csatlakozzunk a Stop TTIP zászló alatt folyó kampányokhoz. Az ökocid, a jótékonysági élelmiszerbankok és a pénzügyi összeomlás korában, több vagy kevesebb védelemre van szükségünk a ragadozó vállalati gyakorlattól? Ez a jogaink esztelen, indokolatlan rombolása. Legyőzhetjük.
(Ford. Szende Gy.)
1 „Plain packaging” – reklámmentes, fekete-fehér csomagolás, egészségügyi figyelmeztetéssel




Ismert „fideszes” üzletembereket tiltottak ki az USA-ból



Úgy tudjuk, tíz magyar magánszemély beutazási engedélyét vonta vissza az Egyesült Államok. A döntés egyértelműen a magyar kormány politikája elleni kritikának tekinthető, tehát tovább mélyül a magyar-amerikai politikai konfliktus.
Behívtak a nagykövetségre, ahol közölték, hogy felfüggesztették az állandó belépési engedélyemet. Nem indokolták a döntést, hanem egy elnöki proklamációra hivatkoztak. Házhoz hívtak a pofonért” – magyarázta lapunknak egy ismert magyar üzletember, aki a „kitiltottak” között található.
Forrásunk cége kiemelt partnere a magyar kormánynak, több jelentős kormányzati projektben vesz részt, az elmúlt években sokat szerepeltek a magyar sajtóban, mert nagy számban nyertek el közbeszerzéseket. A vállalat tulajdonosa közismert közéleti szereplő, saját magát is a Fidesz holdudvarához sorolja. „Aránytalannak érzem az intézkedést, amivel szerintem feleslegesen rontják tovább a magyar-amerikai kapcsolatokat” – mondta az üzletember, akivel abban állapodtunk meg, hogy nem közöljük a nevét, sem a cégét. Ő egyébként úgy tudja, hogy a tíz „kitiltott” személyből három az adóhatóság embere, és rajta kívül még legalább két személy ismert magyar üzletember, a többiekről nem tud.    
Éltem az Egyesült Államokban, szeretem Amerikát, különösen a régi, az alapító atyák által létrehozott Amerikát. A döntés ellenére sem fogom megutálni őket” – fogalmazott az üzletember, aki egy bibliai elvre hivatkozva mondta, hogy rosszért nem akar rosszal fizetni, „a rosszat jóval kívánja meggyőzni”. A forrásunk cégei ellen sem Magyarországon, sem más országban hatósági eljárás nem folyik.
A magyarokkal szembeni amerikai intézkedés kezd arra hasonlítani, amit orosz üzletemberekkel szemben vezettet be az Egyesült Államok: Putyint és külügyminiszterét, Lavrovot leszámítva gyakorlatilag a teljes politikai és gazdasági elitet kitiltották az Államokból. A magyarokat érintő döntés figyelmeztető jellegűnek tűnik, mert a politikai szint alatti csoportot célozza.   
Szóljon hozzá:



2015. március 25. szerda

TELJES ÁTVILÁGÍTÁST TART AZ ÜGYÉSZSÉG


JUHÁSZ PÉTER “FEKETÉZŐ” MILLA 


EGYESÜLETÉNÉL 6

  • 3
  • 962
Annak ellenére, hogy korábbi Milla Egyesület tagjai szerint Juhász Péter kapzsisága és a mozgalom gazdálkodásában fellelhető fekete pénzek játszottak főszerepet abban, hogy atomjaira hullott az egykor szép reményű szervezet, mostantól az Együtt társelnöke és belvárosi képviselője őrködhet a korrupcióval szemben életre hívott Igazmondó Alapítvány forrásai felett. A PestiSrácok.hu megtudta, Juhász Péter és Simon Mihály jogvédő kapta meg az alapítvány kasszakulcsát. Majtényi László, az alapítvány alapítója ugyanakkor mindezek ellenére sem tart attól, hogy a Milla sorsára juthat az új szervezet. Közben kiderült, a Fővárosi Főügyészség elrendelte a korábban Juhász Péter közreműködésével működő Milla Egyesület törvényességi vizsgálatát, így ügyészségi górcső alá kerülnek a Milla fekete pénzei.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
Bejegyezte a bíróság Juhász Péter, az Együtt társelnökének és belvárosi képviselőjének új üdvöskéjét, az Igazmondó Alapítványt, amelyet a magyarországi korrupcióellenes harc jegyében hívtak életre. Az antikorrupciós hálózat létrehozását Juhász Péter kezdeményezte. Az Együtt társelnöke néhány hete a Facebook-oldalán dicsekedett el azzal, hogy a hálózat szervezeti és jogi háttere is biztosítottá vált, mert Majtényi László, Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke felkarolta a kezdeményezését.
Nagyon szépen köszönöm Majtényi Lászlónak a bizalmat. Az általam kezdeményezett antikorrupciós hálózat pénzbe fog kerülni. Majtényi László létrehozta az Igazmondó Alapítványt, hogy a szükséges források előteremtéséhez meglegyen a jogi és szervezeti háttér. A kurátor, Simon Misi lesz, akivel a TASZnál dolgoztam együtt. Nagy tapasztalattal rendelkezik ezen a területen, és ami még fontosabb, igazi jó ember. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen emberekkel dolgozhatok együtt” – írta közösségi oldalán a politikus.

JUHÁSZHOZ KERÜLT A KASSZAKULCS

Az Igazmondó Alapítvánnyal és annak finanszírozásával kapcsolatban Majtényi Lászlót is megkerestük, aki kérdésünkre elárulta, a bíróság már bejegyezte az alapítványt, a szervezet már él. Az alapítvány célja a közélet tisztaságának előmozdítása, a korrupcióval szembeni fellépés támogatása. Az alapítványban én nem fogok lényegi munkát végezni, annak az alapítója vagyok és a céljait kívánom támogatni. A szervezetet Juhász Péter és Simon Mihály jogvédő képviselik majd, ők viszik majd a munkát” – mondta a PestiSrácok.hu-nak Majtényi László.
Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke kérdésünkre úgy fogalmazott, az alapítvány anyagi hátteréről, lehetőségeiről nincs információja, anyagilag ő a szerény induló vagyont leszámítva nem támogatta a szervezetetFeltehetően adományok és pályázatok útján juthat majd anyagi segítséghez az alapítvány, Juhász Péterék feladata a korrupcióellenes tevékenységhez szükséges források biztosítása – fogalmazott Majtényi László. Az elnök a PestiSrácok.hu-nak elárulta, Juhász Péter és Simon Mihály felelnek majd a támogatások sorsáért. Portálunk azon kérdésére, hogy nem tart-e attól, hogy az alapítvány a Milla Egyesület sorsára juthat, az elnök azt válaszolta, hogy Juhász Pétert ismerem, az erkölcsi szilárdsága, a korrupcióval szembeni elkötelezettsége és a tisztakezűsége tekintetében nekem nincsenek kétségeim”.

JUHÁSZ NEM BETETT, HANEM KIVETT

Utóbbira azért is kíváncsiak voltunk, mert korábban éppen a PestiSrácok.hu hozta nyilvánosságra a Juhász Péterhez erősen köthető Milla Egyesület elszámolását (a riport itt elolvasható). Emlékezetes, hogy ez a szervezet állt a számos nagy ellenzéki tüntetést szervező ésBajnai Gordon politikai szárnypróbálgatásaihoz teret-színpadot biztosító Egymillióan a magyar sajtószabadságért mozgalom mögött. A PestiSrácok.hu vendégszerzőjeként a baloldali értelmiségi-újságíró Sebestyén Eszter írta meg a leleplező írást, amelyből – a háborgó tagtársak fóruma és dokumentumai alapján – kiderült, hogy Juhász egyesületénél a fekete és szürke pénzek fogalma egyáltalán nem volt ismeretlen. A Milla többek között éppen Juhász kapzsisága miatt hullott szét” – állította Sebestyén Eszter. Az egykori Milla-tagoktól kapott elszámolásban fekete pénzként szerepelnek a Juhász zsebébe vándorló összegek. Juhász egykori Millás társai szerint a mozgalom és az egyesület virágzásakor a politikus havi 1,2 milliós, más vitában 6-700 ezer forintos jövedelemigénnyel élt. A Juhász Péter millióiról vastagon megemlékező elszámolásban az is figyelemre méltó, hogy a Milla adományok nagy részét Bitó László adta. Az a Bitó László, aki lakásán rendszeresen tart ellenzéki összejöveteleket, például André Goodfriend, az USA budapesti nagykövetségének ügyvivője is részt vett egy ilyen találkozón. Bitó továbbá büszkén bevallotta, hogy a mostani ellenzéki tüntetéseket is ő finanszírozza,

15 SZÁZALÉK FEKETÉN

Emlékezetes videóinterjúnkban Juhász ugyanakkor nettó hülyeségnek” nevezte az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Mozgalom mögött álló Milla Egyesület tagjainak a PestiSrácok.hu birtokába jutott levelezésében látható kimutatást, miszerint ő a civil mozgalomnak szánt adományokból feketén eltett 15 százalékot. Kijelentette, hogy semmiféle millás pénzhez nem fért hozzá, mert a pénzeket egy háttérvállalkozás, a Milla Kft. és annak ügyvezetője, Takács Borbála kezelte. A fekete pénzek sorsa ugyanakkor egyértelműen szerepel az elszámolásban.
Millamatek és a juhászi fekete pénzek.
A fekete az fekete, a szürke az szürke – írta a pénzekről a táblázat Millás-készítője. A JP rovat nem igényel különösebb magyarázatot…

LECSAPOTT AZ ÜGYÉSZSÉG A FEKETÉZŐ EGYESÜLETRE

A Milla tagok beszámolója ellenére Juhász és Simon Mihály kapta meg az Igazmondó Alapítvány kasszakulcsát. Ráadásul időközben az is kiderült, hogy Tényi István feljelentése alapján a Fővárosi Főügyészség elrendelte a korábban Juhász Péter közreműködésével működő Milla Egyesület törvényességi vizsgálatát, így ügyészségi górcső alá kerülnek a Milla fekete és szürke pénzei.

TELJES ÁTVILÁGÍTÁS

A törvényességi vizsgálattal kapcsolatban Balsai István ügyvéd segítségét kértük, aki a PestiSrácok.hu-nak azt nyilatkozta, szigorú és mindenre kiterjedő vizsgálatról van szó.Amennyiben az ügyészség megállapítja, hogy bűncselekményre utaló jel történt például az egyesület vagyonkezelésében, akkor megindíthatják a büntetőeljárást. Az ügyészség visszamenőlegesen minden elszámolást bekér, teljes átvilágítást végez. Az ilyen törvényességi vizsgálat célja annak megállapítása, hogy feltárható-e a büntetőjogi felelőssége az egyesület működtetőinek – húzta alá Balsai István.
Az ügyészség határozata. Fotó: PestiSrácok.hu
Az ügyészség határozata. Fotó: PestiSrácok.hu

KORRUPCIÓ? MÉG NINCS KONKRÉT ÜGY…

A Juhász-féle Igazmondó Alapítvány alapítóját, Majtényi Lászlótól egyébként azt is megkérdeztük, miért alapítottak még egy szervezetet, hiszen az Átlátszó.hu, a K-Monitor és a Transparency International is hasonló profillal tevékenykedik. Majtényi kifejtette, minden korrupcióellenes tevékenységet támogat. A nevemet is ezért adom ehhez az újszerű kezdeményezéshez, amely nemcsak Budapestre koncentráló hálózatot hozna létre, hanem szakmai, morális segítséget szeretne adni a helyi ügyek feltárásához. Juhász Péterék lokális korrupciós ügyek feltárását tűzték ki célul, de még nem tudok konkrét ügyekről. Egy ugyanakkor biztos: az elmúlt években szétrázta az országunkat a korrupció, ezért is van szükség ilyen szervezetekre, mint az Igazmondó Alapítvány” – nyilatkozta Majtényi László.

POLITIKAI NYOMÁSGYAKORLÁS

Portálunk arra is kíváncsi volt, hogy célja-e a szervezetnek a politikai nyomásgyakorlás, és a büntetőjogi következmények elérése. Majtényi László szerint Magyarországon ritkaságszámba megy a korrupciós ügyek büntetőjogi következménye és nem is ez a legfontosabb. „Nem az a cél, hogy rabláncon vezessenek el embereket, hanem az, hogy Magyarországon csökkenjen a korrupció mértéke. Szerintem rossz politikai szöveg a korrupciómentes ország felemlegetése, mert ilyen nincs. Nálunk az a legnagyobb baj, hogy a korrupció mértéke és volumene már elviselhetetlen” – vélekedett Majtényi László. Hozzátette, a jövőben az alapítvány a K-Monitorral, a Transparency International Magyarországgal és az Átlátszó.hu-val is szeretne együttműködni.
(A vezető fotón Juhász Péter látható.)




Kilencmillió forintot követel a Nemzeti 


Földalapkezelő a kishantosiaktól és a 


Greenpeace-től, mert biztonsági őrökkel 


kellett őrizniük a biogazdaság földjét




2013. november 4-én döntöttek úgy a Kishantosi Biogazdaság vezetői, hogy a 452 hektáron elterülő, 21 éve működő, nemzetközileg is ismert biogazdaság területét nem engedik át az új kirendelt tulajdonosnak, hanem bírósághoz fordulnak. Aznap mi is a helyszínen jártunk, részletes riportunkat itt lehet elolvasni.
A biogazdaság végét az hozta el, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) pályázatán a tíz parcellára szabdalt terület egyikét sem nyerték meg a kishantosiak. A biogazdaság vezetői szerint politikailag motivált döntés született, az új nyertesek között akadtak olyanok is, akik korábban nem is foglalkoztak gazdálkodással. Bíróságon támadták meg a döntést, és mindkét fél birtokvédelmet kért.
Fotó: GreenpeaceAz egyik új bérlő ront rá a Greenpeace Magyarország tiltakozó aktivistáira (Fotó: Greenpeace)
Majd jött a tél, amikor sokat úgysem lehet tenni a már elvetett és megmunkált földekkel, mint várni a tavaszt és egyben várni a bírósági ítéleteket. Időközben a Greenpeace Magyarország is bírósághoz fordult, aktivisták pedig riadóláncot szerveztek a helyszínen, mivel félő volt, hogy az új tulajdonosok esetleg kitárcsázzák a földeket.
Az NFA szerint viszont ezzel a zöldszervezet aktivistái megakadályozták, hogy az új tulajdonosok a parcellákat birtokba vegyék. Ezért ügyvédi felszólítás formájában keresték meg a kishantosiakat és a Greenpeace Magyarországot, és kártérítést követelnek, mert, mint az ügyvédi levél fogalmaz:
a földterület jogszerű birtokosainak birtokba lépését több alkalommal is meghiúsították, folyamatos nyilatkozataikkal egyértelművé tették, hogy mindent megtesznek annak érdekékében, hogy a területeket a Kishantosi Nonprofit Kft. – jogszerűrlenül – továbbra is birtokban tartsa.
Ezért az állami szerv kénytelen volt a haszonbérlők birtokba lépéséhez őrző-védő szolgáltatást igénybe venni. Ennek költségét terhelnék most rá a kishantosiakra és a Greenpeace-re, az ügyvédi követelés értelmében összesen kicsivel több mint 9 millió forintot várnak el a biogazdaságtól és a civil szervezettől, valamint további 4,9 milliót, mert 2013 novembere és 2014 áprilisa között az új bérlők nem kaptak haszonbérleti díjat.
Az már szinte csak egy zárójeles megjegyzést ér, hogy az őrzéssel megbízott cég a B5 Global Monitoring Kft. volt, ennek tulajdonosa a Magyar Narancs egy korábbi cikke szerint az a Brunner István, aki a Simicska Lajos alapította Menüett Kft. egyik tulajdonosa is volt, és aki később eladta üzletrészét a Quality Profit Kft. képviselőjének, Kaya Ibrahimnak.
A Greenpeace Magyarország nem fog fizetni, ügyvédi válaszuk szerint az NFA kárigényét sem összegszerűen, sem jogalapjában nem ismerik el. Mint írják, a szervezetnek alapvető célja a természet és az emberi élet védelmének és megőrzésének előmozdítása, a környezettudat támogatása, de mindig csak erőszakmentes kampányokkal. Szerintük semmiféle jogellenes magatartást nem tanúsítottak Kishantoson, ráadásul az NFA ügyvédjei által megjelölt időpontban (2013. november 4. – 2014. április 12.) a birtokvédelmi eljárás folyamatban volt.
A kishantosi biogazdaságnak közben már biztosan vége lett, az új bérlők 2014 április 12-én elkezdték aratás előtt beszántani a területet, a kishantosiak becslése szerint 140 millió forint értékben tönkretéve ezzel bioélelmiszereket, teljesen értelmetlenül. Ezután történt nem sokkal, hogy a helyszínen tiltakozóGreenpeace-aktivistákra támadt az egyik bérlő, meg is ütve egyiküket.
Az egyik új bérlő, Lakatos Huba pedig meg sem várva az elsőfokú birtokvédelmi eljárás végét, szeptemberben műtrágyázni kezdett. Ha esetleg a bíróság végül vissza is adná a kishantosiaknak a földeket, akkor is három év kéne hozzá, hogy visszakaphassák a biominősítésüket.
Az NFA-t képviselő ügyvédi iroda levelét itt lehet elolvasni, a Greenpeace válaszát pedig itt.

Orbán bukása csak idő kérdése




Gémesi György szerint rossz irányba mennek a dolgok. Rendszerváltás előtti időket idéző rendszerekről, módszerekről és félelemről beszél a 168 Órában.

Gödöllő polgármestere az interjúban hosszan sorolja az egyre magabiztosabb kormányzat egyre több hibáját. Eltussolják a korrupciós ügyeket, kivéreztetik az önkormányzati rendszert, amely a tanácsmodell felé halad, az erős politikai felügyelet alatt álló közmédia a nemzeti ünnepen összeomlik,a brókerbotrányban százmilliók tűnnek el, és sehol egy felelős. Nem érti, miként lehetséges ez. Beszélni kellene arról, hogy rossz irányba mennek a dolgok, de nem talál olyan pártot, ahol ezt megtehetné.

Felületessé, centralizálttá vált a politika. Az ellenzéki pártoknál sincsenek meghatározó emberek. Felkészületlen, gyakorlatlan, tapasztalatlan a következő politikusgeneráció.”

Az ellenzéknek nincsenek karizmatikus vezetői. Lehet, hogy öt-hat év múlva lesznek, de kérdés, kivel mennek csatába.

300-400 ezer versenyképes fiatal külföldön vállalt munkát. Nélkülük csak Mohács sorsára juthatunk, mert a jelenlegi hatalom szétveri a seregeket.”

Úgy látja, az országos politikába egyelőre nem lehet hatékonyan beszállni. Ellenzéki körökből sokan megkeresték, de nem akar „politikai zászlóbontással felérő üzeneteket megfogalmazni.” Csak akkor nyit, ha mögötte már lesznek kiépült rendszerek. Most tájékozódik, megyejárásba kezd, mert neki őszintén elmondják a polgármesterek azokat a gondokat, amiket a politikai vezetőknek nem. Félnek, jobban, mint a rendszerváltozás idején. Ez a magyarázata annak, hogy a magasabb politikai szintekre az az információ jut el, „hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó.”
Szerinte nem kell kitalálni semmi újat, csak egy normális, európai ország kellene, meg moralitás, „aki lop, annak meg kell kapnia a büntetését". Utána jöhetne minden más.

"A politikai erőknek meg kell egyezniük a nemzeti minimumban, és egy meghatározó értelmiségi körnek mögéjük kell állnia."

Szociális piacgazdaságra, egészséges versenyre és szolidaritásra lenne szükség. Gémesi György nem dühös, inkább elkeseredett. Nem ő lesz az, aki a hatalmat lebontja, „az önmagát fogja ledönteni” – mondja. A jövőre hatvanéves polgármester azzal zárja az interjút, hogy ha egészsége engedi, túl fogja élni ezt a kormányt.


A QUAESTOR-BOTRÁNY EGYRE INKÁBB 


MAGA ALÁ TEMETI AZ ORBÁN-KORMÁNYT


Volner szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a Quaestor-botrány egyre inkább dagad, egyre inkább maga alá temeti az Orbán-kormányt.
Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint ugyan MSZP-kormány idején kapott 16,9 milliárd állami kezességvállalást a cég,  de jó kapcsolatokat ápol az Orbán-kormánnyal is. A jobbikos politikus kijelentette, hogy a Fidesz és az MSZP gazdasági holdudvara egy, amit régen tudnak és az is kiderült, hogy a kormány keleti nyitásában főszerepet játszott a Quaestor-cégcsoport.
A Jobbik feljelentést is tesz a Quaestor-ügyben, mert álláspontja szerint alapos a gyanú, hogy bennfentes kereskedelemnek köszönhető, hogy egyesek köz- és magánpénzeket vettek ki a brókercég bedőlése előtt. Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: hétfőre összehívja a parlament vállalkozásfejlesztési bizottságát, ahol a Magyar Nemzeti Bank és Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetőitől vár válaszokat.
Közölte azt is: követelik, hogy megismerhető legyen, kik azok a magánszemélyek és vállalkozások, amelyek a bedőlés előtt vették ki pénzüket a brókercégből. Az ellenzéki politikus rámutatott, ezzel a politikusi érintettségek is feltárhatók. Hozzátette: ha az Orbán-kormánynak nincs takargatnivalója, az érintett magánszemélyek és cégek kilétével kapcsolatban, akkor a közvélemény hamarosan meg fogja ismerni ezeket az adatokat, ha van takargatnivaló, európai szinten is ki fogja perelni a Jobbik a kifogásolt cégek és magánszemélyek adatait, mert a közvéleménynek, látnia kell, hogy kikről van szó, meg kell történnie az elszámoltatásnak ebben a gigászi méretű botrányban.
Volner János azt is bírálta, hogy a Quaestor a "pénzügyi felügyelet lazasága miatt" 150 milliárd forint fiktív kötvényt bocsátott ki és "tőzsdézett" az adófizetők által befizetett összegekkel, ez utóbbit különösen durvának tartotta Holott korábban a magánnyugdíjpénztárak elleni ellenérv az volt, hogy ne lehessen tőzsdézni az emberek pénzével, most pedig maga az állam bízott közpénzt egy csaló brókercégre.
Mint ismeretes, egy Sopronban tartott szerdai sajtótájékoztatón Orbán Viktor közölte, ő rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket, mert amikor a Buda-Cash bedőlt, azt az értékelést kapták, hogy dominóhatás érvényesülhet, ráadásul sok önkormányzatnak és még a honvédségnél dolgozók egyik önkéntes biztosító pénztárának is bent ragadt a pénze.
Volner megjegyezte, hogy a Szász Károly által vezetett PSZÁF egyszer nem ellenőrizte le a céget, holott a Szász állami kitüntetést is kapott, március 15-én, a korszerű és európai színvonalú hazai pénzügyi felügyelet megteremtésében játszott meghatározó szerepe, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének folyamatos modernizálásával elért kimagasló eredményei és példaadó vezetői munkája elismeréseként.





Le Pen: "Az EU halott; ha engem választanak meg 2017-ben, hat hónappal később népszavazás lesz a kilépésről" 

2015. március 25. 07:12 MTI - 
Kuruc.info
Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke az EU-ból való kilépésről rendezne népszavazást Franciaországban, ha megnyerné a két év múlva esedékes elnökválasztást. A pártelnök a Mega görög tévének nyilatkozva mondta ezt kedden. 

"Az az elgondolásom, hogy megmondom a franciáknak, ha engem választanak meg 2017-ben, hat hónappal később népszavazás lesz" - közölte Marine Le Pen.

"Az Európai Unió halott, a mi gazdaságunk, szociális jóléti rendszerünk és identitásunk halála (az EU)" - folytatta Le Pen, aki arra szólította fel Görögországot, hogy kezdjen tárgyalásokat az euróövezetből való kilépésről ahelyett, hogy teljesítené a hitelezők és Brüsszel követeléseit. Üdvözölte a radikális baloldali Sziriza párt januári választási győzelmét. "Görögország számára az egyetlen megoldás a tárgyalás az euróból való szervezett kilépésről" - mondta a pártelnök.

Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Front minden idők legjobb eredményét érte el a vasárnapi helyhatósági választáson, a voksok 25,97 százalékával a harmadik lett a pártok szerinti bontásban. Nem sikerült ugyanakkor a legerősebb francia politikai erővé válnia, jóllehet a felmérésekben 30 százalékkal az élre várták. Az első helyen a Nicolas Sarkozy volt államfő vezette jobbközép Népi Mozgalom Uniója nyerte a szavazatok 29,4 százalékával.

Kapcsolódó:
   
Marine Le Pen népszavazást tartana az EU-ból kilépésről 



Így vonulnak át az amerikaiak hazánkon 



2015. 03. 25. 16:00 
Alfahír
Nem álcázzák magukat agyon. Persze, ha a cél pont az, hogy erőt mutassanak, akkor így is kell csinálni. Persze a szeretet, a megértés és a világbéke jegyében. 

M2 Bradley-k a vonaton, a Budafoki úti felüljárónál a Déli összekötő híd felé.

Korábbi cikkünkben pedig az amerikai hadsereg "Stryker" típusú lövészpáncélosai láthatóak, amint épp Magyarországon át szállítják őket. Mint ismert, az amerikai hadsereg Európában állomásozó egységei fel-alá vonulgatnak Közép-Európában.

Információink szerint ezek a harcjárművek az Egyesült Államok szárazföldi hadseregének első hadosztályának első páncélos dandárjából valóak. Ezek tehát nem az USAREUR standard csapatai (mint páldául a Lengyelországban lepakolt 10. légvédelmi dandár, vagy a most fel-alá cikázó második lovassági hadosztály a strykerekkel). Ők egyébként Texasból jöttek, hívójelük Ironhorse (vasló, vasparipa). 
 
Ausztriában, Linzben fényképezték
Kb. 50 NATO tank osztrák vagonokon a keleti irányba utazik




AMERIKAI PÁNCÉLOS HADERŐ MAGYARORSZÁGON

2015.03.19 16:33


Figyelmes olvasónk készítette az alábbi fotókat, melyeken az amerikai hadsereg "Stryker" lövészpáncélosai láthatók, amint épp Magyarországon át szállítják őket. A 2015. március 14-én, Tatabányán készült fotók rávilágítanak, hogy az Egyesült Államok hazánkon keresztül szállítja a haditechnikát az orosz határ közelébe, tehát a magyar kormány vélhetően közreműködik a NATO orosz határ mentén folytatott haderő-összpontosításában, ami egyértelmű provokáció.
Az amerikai páncélosok érkezéséről tavaly nyár óta lehet tudni. Philip Breedlove, az amerikai hadsereg európai parancsnokságának vezetője 2014 második felében több alkalommal is olyan bejelentést tett, miszerint az Egyesült Államok fokozni akarja katonai jelenlétét Európában. Az amerikai haderő kelet-európai átcsoportosításairól az érintett országok vezetői Breedlove nyilatkozatainak idején még nem tudtak. Az ügyből több térségi országgal is diplomáciai botrány alakult ki, többek között Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnöknyilvánosan kijelentette; semmi szükség arra, hogy a NATO katonai erejét erősítse Európában. Több hónapos késéssel azonban - többek között - Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök a parlament alsóházában elmondott beiktatási beszédében már fokozott amerikai katonai jelenlétet kért Lengyelországban, az "orosz veszélyre" hivatkozva. Ez a haderő-összpontosítás Washington akaratából zajlik, és az ügy igen komoly aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy a térségi államok erő híján nem tudnak határozott nemet mondani az amerikai csapatösszevonásokra, tehát az amerikai haderő a szuverén országok véleményének kikérése nélkül jelenik meg a térségben.
Breedlove tavaly októberben jelentette be, hogy több mint 700 amerikai katona és 20 páncélozott harcjármű érkezik Lengyelországba - ekkor jelentette be a Bradley és Stryker egységek áthelyezését is. Ez a szám később megnövekedett, valamint annyiban változott a helyzet, hogy az amerikai haderő hivatalosan egy a lengyel-ukrán határon (is) tartott hadgyakorlatra érkezik. Az Operation Atlantic Resolve hadgyakorlat azonban "látható demonstrációja annak, hogy az USA elkötelezett NATO-szövetségesei mellett, és egy demonstrációja annak, hogy a NATO rendekezik azzal a képességgel, hogy szabadon mozgassa a haderőt a szövetség határaihoz", - vagyis Oroszországhoz és partnerországaihoz, így a hadgyakorlat egyértelmű provokációnak tekinthető.
Ugyanakkor számos közvélemény-kutatás támasztja alá, hogy a kelet-európai lakosság egyáltalán nem támogatja a NATO katonai jelenlétének fokozását, és Oroszországot sem tartja fenyegetésnek. Tény, hogy az amerikai haderő Magyarországon át szabadon mozog, mielőtt felsorakozik az orosz határon. Az Észtország, Lettország és Lengyelország határain zajló hadgyakorlat azonban provokáció, és a magyar kormány nem élvezi a lakosság támogatását abban, hogy részt vegyen az Oroszország elleni erőfitogtatásban.


"Lánctalpas gyalogsági harcjárműveket" szállítottak keresztül Budapesten - de persze csak hadgyakorlatra... 
Budapesten, a Fehérvári úti vasúti felüljáró közelében figyeltek fel arra a tehervonatra, melynek rakománya több harci járműből állt. A Facebookon fotót is közzétettek a - ma még - különös látványról. A HVG megkérdezte a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályát, ahol azt a tájékoztatást kapták, hogy "lánctalpas gyalogsági harcjárműveket és műszaki vontató járműveket szállított a vonat a Hegyeshalom-Győr-Budapest-Szolnok-Lőkösháza vasútvonalon, vagyis Ausztria felől Romániába halad Magyarországon keresztül", és a járműveket az Operation Atlantic Resolve nevű NATO-hadgyakorlat során vetik majd be. A Beol információi szerint a vonat valószínűleg késő éjjel ér Békéscsabára. 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/141161/?honnan=Nemzeti_Hirhalo









A NATO VERESÉGGEL TÁVOZOTT A FEKETE-TENGERRŐL
2015.03.23 16:54


Hídfő.net.ru | NATO Fekete-tenger
Kivonult a Fekete-tengerről az a NATO-flotta, melynek légvédelmi berendezéseit március 8-án orosz vadászgépek elektronikai zavaró-berendezései tették működésképtelenné. A török média képeket publikált arról, amint a hajóik átlépnek a Boszporusz szoroson. A hadgyakorlat ürügyén az orosz határ mellé küldött NATO-flotta március 3-4-én lépett be a térségbe, és többek között a Vicksburg cirkálóból, a kanadai Fredericton fregattból, a török Turutreisből állt, amihez az Eliseo és Spessart olasz illetve német tankerek csatlakoztak. A csoport a Fekete-tenger nyugati területein tartózkodott, valamint bulgáriai és romániai kikötőket is meglátogatott. A hadgyakorlat egy részén román hajók is részt vettek, többek között a Marasesti nevű fregatt, és két korvett.
A NATO tisztviselői szerint a hajók légvédelmi és tengeralattjáró elhárítási gyakorlatokat végeztek, valamint kiképzési feladatokat láttak el. Brad Williamson altengernagy többek között arról számolt be, hogy orosz hajókat fedeztek fel a térségben, később pedig a román vezérkar részéről Corneliu Paul közölte, hogy orosz repülőgépeket is láttak. Az "orosz agresszióról" szóló médiapropagandának alátámasztását célzó kijelentések talán mégse kellenek annyira megdöbbentőek legyenek, elvégre az orosz határ mellett előfordulhatnak orosz hajók, sőt repülőgépek is, főleg, ha ellenséges propagandát folytató országok flottája jelenik meg a közelben.
A Montreux egyezmény továbbra is köti a NATO országait, vagyis 21 napnál tovább nem tartózkodhatnak a térségben olyan országok hajói, melyek nem a Fekete-tenger partvonala mentén találhatók. Emellett azt is szabályozza az egyezmény, hogy 30 ezer tonnánál súlyosabb idegen flotta nem lehet jelen a tengeren, ami a NATO számára igencsak komplikálttá teszi az "erő felmutatását", ami emiatt kínosan kiszámolt 21 napokkal és korlátozott fegyverzettel van övezve. A NATO évek óta úgy játssza ki ezt a limitet, hogy egy-egy adott hajó ugyan nem tartózkodik 21 napnál tovább a Fekete-tengeren, de amikor távozik egy kisebb flotta, azonnal megy a váltás az orosz határok közelébe.
Március 8-án (napokkal az újabb NATO-flotta érkezését követően) lengyel alternatív sajtóorgánumok arról számoltak be, hogy orosz vadászgépek a NATO hajóin gyakorlatoznak és élesben tesztelik az új orosz elektronikai zavaró-berendezést, amivel a nyugati országok legkorszerűbb haditechnikáját is működésképtelenné tudják tenni. A USS Donald Cook-kal történtek megismétlődtek március 8-án, amikor a USS Vicksburg amerikai cirkáló és a Turgut Reis vált az orosz gépek célpontjává, és a hajók teljes elektronikáját (beleértve a légvédelmet is) átmenetileg működésképtelenné tette a "Hibini" nevű zavaró-berendezés.
A hajók eg sikertelen erődemonstrációt követően távoznak a Fekete-tengerről.


AZ OROSZOK NATO-HAJÓKON ÉLESBEN TESZTELIK AZ ÚJ ELEKTRONIKAI ZAVARÓBERENDEZÉST



2015.03.08 20:42


A TVN24.pl információi szerint a Fekete-tengeren az oroszok NATO-hajókat használnak éles gyakorlatokra. A forrás szerint március 3-án, a Krím-félszigeten állomásoztatott Szu-30 és Szu-24 bombázók szimulált támadást hajtottak végre a USS Vicksburg amerikai cirkáló és a Turgut Reis török fregatt ellen. A gyakorlatok célja a NATO légvédelmi eszközeinek hatástalanítására alkalmas haditechnikai eszközök éles tesztelése volt, melyek egyelőre maximum hatékonysággal működnek. A gyakorlatok során az orosz gépek szimulált rárepüléseket hajtottak végre a Fekete-tengeren jelen lévő NATO-hajók ellen, átmenetileg hatástalanná téve a légvédelmi rendszereket és kommunikációs berendezéseket.
Ilyen éles gyakorlatok nagyon ritkán történnek csak, de a közelmúltban egy másik eset is ismertté vált, amikor az orosz gépek 2014 áprilisában hasonló szimulált támadást hajtottak végre az amerikai haditengerészet egy a Fekete-tengeren állomásozó egysége, a USS Donald Cook ellen. A hajó kapitánya "provokatívnak" nevezte az esetet. Korábban a Donald Cook legénysége felmondott, miután az általuk leírtak szerint "egy darab ócskavason" sodródtak, és a hajó valamennyi elektronikai berendezését működésképtelenné tette egy orosz elektronikai zavaróeszköz.
Hídfő.net.ru | NATO hajókon éles gyakorlat?


Orosz katonai megfigyelők mérik fel a Magyar Honvédség állapotát



MTI | 2015. március 24., kedd
Ellenőrzést tartanak orosz katonai ellenőrök a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandárnál - közölte hétfőn Moszkvában újságírókkal Szergej Rizskov, a nukleáris veszélyek csökkentésével foglalkozó nemzeti központ vezetője.
Rizskov tájékoztatása szerint a bizalom- és biztonságépítő intézkedésekről szóló úgynevezett Bécsi Dokumentummal összhangban az orosz ellenőrök kedden tesznek látogatást a tatai lövészdandárnál. Magyarázata szerint az ilyen látogatások a haderővel kapcsolatos információk, illetve a hagyományos fegyverrendszerek és haditechnikai eszközök fejlesztési terveinek ellenőrzése céljából történnek.
Magyarországon ilyen állapotú harceszközöket Moszkva már nem nagyon talál. Kattintson és nézze meg az orosz arzenált!
"Az ellenőrzés során az ellenőrök felkeresik a dandár törzskarát szokásos békeidei állomáshelyén, információkat kapnak a parancsnokságtól a személyi állományról és a hagyományos fegyverrendszerekről és haditechnikáról" - mondta Rizskov.
A bizalomerősítő és a biztonsági intézkedésekről szóló Bécsi Dokumentumot az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 2011. november 30-i értekezletén fogadták el. A dokumentumnak megfelelően a részt vevő országoknak ki kell cserélniük az információikat saját katonai erőikről, a haditechnikáról és a védelmi tervekről. Az ellenőrzés célja az, hogy az ellenőrzést végrehajtó állam meggyőződjön arról, hogy az ellenőrzött állam területén nem zajlik-e egyébként bejelentésköteles tevékenység. Minden állam három ilyen ellenőrzést köteles fogadni egy naptári évben.
Az ellenőrzések során az ellenőrök tájékoztatókat kérnek és kapnak az ellenőrzésre kijelölt területen lévő katonai alakulatok parancsnokaitól. Lehetőséget kapnak a terület légi és szárazföldi megfigyelésére. Az ellenőrzés maximális időtartama 48 óra. Az ellenőrzésről készült jelentést az összes EBESZ-résztvevő állam megkapja.







James Fetzer amerikai filozófus: Az USA lett a "legutáltabb nemzet" Washington politikája miatt 



2015. március 26. 08:04 
Hunhír.info
James Fetzer amerikai filozófus szerint Washington politikája miatt vált Amerika a leginkább csodált és tisztelt nemzetből megvetett országgá szerte a világon. 

A PressTV-nek adott telefoninterjújában az amerikai elemző úgy fogalmazott: Köszönhető ez a hírszerző ügynökségek tevékenységének, valamint Izraelnek, mert a cionista rezsim volt a mozgatórugója minden olyan eseménynek és háborús beavatkozásnak, amely amely miatt a világ elfordult a "szabad világtól". Fetzer szerint a jelenlegi jemeni káosz is Washington hibás politikájának a következménye. Az állítólagos terrorizmus elleni küzdelem Jemenben csak újabb jele a szánalmas amerikai politikának a Közel-Keleten, amely New York City és a Pentagon a hamis zászlós támadása, valamint a 9/11 bekövetkezésével kezdődött meg. Fetzer a világ legagresszívebb hatalmának nevezte Amerikát. 

Szerdán, Szaud-Arábia amerikai nagykövete, Adel al-Jubeir bejelentette, hogy Szaúd-Arábia és regionális szövetségesi katonai akciót indítanak Jemenben. Fetzer figyelmeztetett: a művelet megkezdése előtt Rijad konzultációkat folytatott az amerikai katonai stratégákkal. Eközben a Fehér Ház szóvivője egy nyilatkozatában ígéretet tett Washingtoni logisztikai és hírszerzési támogatására.

Kapcsolódó:
   
Gyorshír: 13 civil halt meg Jemenben a szaudi légicsapásoktól
   
Újra lángol Közel-Kelet: több mint tíz ország avatkozott be Jemenben
   
Jemeni polgárháború: Áden repülőtere is elesett
   
Obamát felszólították, küldjön fegyvert Ukrajnába
   
9/11: Oroszország bizonyítékokat mutat be az Egyesült Királyság és Izrael összeesküvéséről
   
A NATO nem elég - Juncker EU hadsereget akar Oroszország ellen
   
Moszkva szerint oroszellenes az USA nemzetbiztonsági stratégiája
   
Brit történész Budapesten: Hitler nem "képregénybeli főgonosz", az USA pedig nem makulátlan hős volt
   
"Térdre kényszerítették a zsidók a Jobbikot!" - szakadhat a párt és a szélsőséges holdudvar 




Újra lángol Közel-Kelet: több mint tíz ország avatkozott be Jemenben



Nem értem mi még miért nem tolongunk a SZIJJÁRTÓNAK még nincs pupostevéje!!!!
2015. március 26. 07:10
Hunhír.info
bomba.jpgSzaúd-Arábia és öbölbeli szövetségesei hadműveletet indítottak Jemen területén a síita húszi lázadók ellen - jelentette be helyi idő szerint szerda este újságíróknak Washingtonban Rijád amerikai nagykövete. Az Egyesült Államok egy névtelenül nyilatkozó amerikai kormánytisztviselő szerint támogatja Rijád katonai fellépését a húszi fegyveresek ellen - noha maga abban nem vesz részt.
A katonai akcióban Adel al-Dzsubeir szaúdi nagykövet szerint "több mint tíz ország" vesz részt. Az egyiptomi hírügynökség szerint Kairó, Szaúd-Arábiával és a többi Perzsa-öböl-menti országgal egyeztetve, politikai és katonai támogatást nyújt a hadművelethez. A légicsapások közép-európai idő szerint éjfélkor kezdődtek, helyi lakosoktól származó értesülések szerint katonai repülőgépek támadták a jemeni főváros, Szanaa repülőterét. Adel al-Dzsubeir szaúdi nagykövetnek az amerikai fővárosban elmondott tájékoztatása szerint a hadművelet célja Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök törvényes kormányának megvédése az Irán által támogatott síita lázadóktól. 

Hasonlóképpen a Hádi-kormány megoltalmazását hozták fel a támadás indoklásaként közös nyilatkozatukban az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) tagállamai (Szaúdi-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Bahrein és Katar). "Az erő alkalmazása mindig az utolsó eszköz, nagyon vonakodva tettük meg ezt a lépést a GCC-n belüli és kívüli partnereinkkel" - mondta a Washingtonba akkreditált szaúdi diplomáciai misszióvezető, rámutatva, hogy a művelet részvevői meg kívánják akadályozni Jemen széthullását. Dzsubeir az akcióban részt vevő országokra bízta, hogy felfedjék szerepvállalásukat. 

Washingtoni illetékesek előző nap, kedden közölték, hogy Szaúd-Arábia katonai erősítést vezényelt déli, Jemennel szomszédos határára, de Rijádban azt mondták, hogy az intézkedés kizárólag védelmi jellegű. A jemeni kormány az elmúlt napokban több alkalommal kért katonai segítséget a térségbeli arab országoktól.




Jemeni polgárháború: Áden repülőtere is elesett



2015. március 25. 20:45
Hunhír.info
A jemeni síita húszi lázadók elfoglalták a déli Áden nemzetközi repülőterét, néhány órával azután, hogy a jemeni elnök elmenekült a polgárháborús országból - közölték biztonsági források szerdán.
A légikikötő elfoglalásával az Ádenből kivezető egyik utolsó menekülési utat is sikerült elvágniuk az Irán támogatását élvező felkelőknek.
Nevük elhallgatását kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök hajón hagyta el Ádent. Az államfőt szerdán a város kikötőjében látták, ahol tanácsadóival és biztonsági őreivel együtt hajóra szállt. Hádi úti célja egyelőre ismeretlen.





Obamát felszólították, küldjön fegyvert Ukrajnába

2015. március 24., kedd 08:13, frissítve: kedd 09:23 , forrás: MTI, szerző: HZS
Az amerikai képviselőház határozatban szólította fel hétfőn Barack Obama elnököt, hogy szállítson fegyvereket Ukrajnának.
A képviselőházi határozatot nagy többséggel fogadták el a honatyák, 348-an szavazták meg, 48-an ellenezték, ami azt jelenti, hogy a képviselőházban kétpárti támogatást élvez a fegyverszállítások engedélyezésének kérdése. A határozat azonban csupán javaslatszerű, és semmire se kötelezi az amerikai elnököt. Az amerikai kongresszus mindkét háza egyhangúlag hagyta jóvá tavaly azt a törvényt, amely felhatalmazza az elnököt a fegyverszállításra, de Obama még nem döntött a kérdésben. Névtelenül nyilatkozó amerikai külügyi illetékesek szerint az Obama-kormányzat fontolgatja az emberélet kioltására alkalmas fegyverek szállítását Ukrajnának, de egyelőre vár, mert meg akar győződni arról, hogy a szemben álló felek érvényt szereznek-e vagy sem a februári minszki tűzszüneti megállapodásnak.
John Boehner, az amerikai képviselőház elnöke más republikánus és demokrata törvényhozókkal együtt egy március elején nyilvánosságra hozott levélben ugyancsak az ukrán hadseregnek történő fegyverszállítások, beleértve a halált okozó védelmi fegyverrendszerek szállításának gyors engedélyezését sürgette az amerikai elnöknél.

Akció-reakció

Napra pontosan egy hónapja Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes úgy fogalmazott, egy ilyen amerikai lépés „a legsúlyosabb csapás lenne a minszki megállapodásokra, és újabb bizonyíték lenne arra, hogy aki ilyen döntésekben gondolkodik, azt kizárólag saját geopolitikai elképzelései vezérlik Oroszország úgymond elrettentésének szükségességéről, ha nem eltaszításáról”. Rjabkov leszögezte, hogy Oroszország nem nézné tétlenül az ilyesfajta provokatív lépéseket, és kénytelen lenne reagálni rájuk.




Orosz 9/11 adatok kiírása feltárja állami szereplők



9/11 volt az angol-amerikai fekete végrehajtott műveletet összejátszva izraeli titkosszolgálat. " - 9/11 nyomozó
Kétségtelenül a 9/11 támadásokat New York City és Washington DC a leginkább hamisan által hivatalosság az amerikai történelemben.
Mivel a merénylet John F. Kennedy ma már tudjuk, hogy már egy klasszikus CIA Végrehajtási terv , hogy nem jön közel 9/11 szempontjából száma és nagysága egyenesen hazugságokat, félrevezető állításokat, hamis tudomány és a csalárd tények által benyújtott tisztviselők és alkalmazottak az amerikai kormány. A "hivatalos" 9/11 Bizottság jelentése áll, mint a legtöbb gyártott dokumentum által valaha gyártott amerikai dollár adót. Nem csak a vizsgálat elkerülésére minden komoly érdeklődés, hogyan két acél könnyűszerkezetes épület jött le, miután dustified NYC, ez is felforgatta minden olyan kezdeményezést, hogy felkutat az igazságot.
Ez minden meg fog változni 2014-ben.
Úgy tűnik, hogy Oroszország már folytat szisztematikus adatok lustálkodik 11/09, megjelenése, mely több tényszerű információk a támadás, mint bármely amerikai kormányzati forrás. Nyomán az angol-amerikai államcsíny által végzett CIA és az MI6 Kijevben, úgy tűnik, hogy Oroszország nem több türelmet a nyugati beavatkozás. Különösen akkor, ha a nemzetek destabilizálódnak az Oroszország határain nem a tét ebben az igen következményes geopolitikai sakk meccs megy fel.
Mivel Vlagyimir Putyin nem áll szándékában a kezdő világháború 3, ő csak reagál a US-EU beavatkozását segítségével aszimmetrikus hadviselés az interneten. Volt az amerikai emberek megértsék, hogy az amerikai szövetségi kormány elkövetett 9/11 megsemmisítése, minden megváltozik, egy szempillantás alatt. Mert az Obama-adminisztráció azt mutatja semmi jelét nem megszakítása a tervezett felvásárlása ügyében az Ukrajna, Oroszország marad nagyon kevés, de még mindig elég erős lehetőségeket.
Az alábbi részlet a közelmúltban jelent meg egy alternatív hírportál - Veterans Today - alcím alatt "Túl Minősített közzététele". Lényegében ez a példa nélküli szabadon bocsátását szupertitkos, és szigorúan titkos információk illusztrálja Putyin új taktikát felé a nyugati kezelhetetlen. Egyszerűen fogalmazva, Oroszország már nem állok tétlenül, miközben az angol-amerikai Pusztító vetíti hatalmi ahol úgy dönt, hogy az egész bolygón.
clark4-800x555

Túl Minősített közzététele

Szerint egy nyugdíjas FXX ügynök szakosodott izraeli számláló Intel: A típus a nukleáris eszközök használt 911 volt egy módosított változata a W-54 nukleáris tüzérségi lövedékek, amelyek burkoltan, feltéve, hogy az izraeliek között 1988 és 1998-re az Egyesült Államok többlet-készletek illegálisan exportált során A Bush / Clinton-érában.
Kémiai elemzés történik DOE Sandi képes volt azonosítani a kémiai / sugárzás lábnyomok vagy ujjlenyomat a robbanófejek vett talajminta alapján, miután 911 a Fallout Ground Zero. (A szerkesztő megjegyzése: nukleáris fegyver használata Ground Zero megerősíti a több forrásból származó)
Minden plutónium alapú robbanófejjel rendelkezik kémiai ujjlenyomatát, hogy milyen típusú a design és ahol a PU készült, és hány éves is. Ez volt a 911 zsarolás a Bush 1 és 2, a jogellenes átadása többlet amerikai nukleáris fegyverek az izraeliek és miért folyamatos fedezi fel, valamint a lopott arany és állomány csalások, hogy folyik a Wall Street stb szerint fájl ENW57. pdf 66. oldalon (A szerkesztő megjegyzése: A dokumentum beérkezett és visszaigazolt)
Csak egy 2 kilotonna eszköz volt szükség, hogy csökken az épület. A 2 kilotonna eszközt fog egy tűzgolyó az APX 150-200 méter átmérőjű, több mint 4000 Celsius-fok. Éppen elég nagy ahhoz, hogy olvad a I gerendák a központi mag az épület és vidd őket a helyükön. A fény villog tartana kevesebb, mint 1 másodperc, és elsődlegesen az UV fény tartományában.Túlnyomás miatt csak két 60 psi max és felfelé a robbanás. Lásd underground hatása.
Fallout minimális lenne és elhelyezni, hogy belül Ground Zero tartományban csak. Sugárzás csökken az elfogadható szintre számított 72 óra. A robbanás után. A legtöbb esik ki volt zárva a cement por ezáltal minden a legutóbbi rákos halálesetek, hogy most látni a New York között az első válaszadókat. (A szerkesztő megjegyzése: Összhangban helyszínen szerzett adatok)
Olvasztott acél és vas-oxidot vagy "nano termit" egy mellékterméke a nagyon magas gamma sugár / neutronfluxus indukált a központi acél mag. A sugárzás feloldódik a acél be vas-oxid-fogyasztó a szén és szilikon az acél.
Ez magyarázza a hiányzó acél oszlopokat és a nagyon fontos nyom a "elpárolgott" 20 tonnás antenna torony tetején a déli toronyba. A felfelé robbanás a sugárzás szó elpárolgott meg. Egy videó, azt bizonyítja, hogy ez igaz. (A szerkesztő megjegyzése: Tower kiadni életbevágó.)
A teljes XXOO adatfájlt DOE Sandia a 911 esemény több mint 72 MB. PS Snowden nem volt a Q távolságot, hiányzott neki ez.Carnaberry volt egy nagyon jó rejtjük a dokumentumok a témában. (Minden olyan árutovábbítási cucc.) Az egész atomsorompó történet ellopott nukleáris anyag Oroszországból érkező egy izraeli címlapsztori, hogy elrejtse az eredeti forrás fegyverek kilépő anyagot az amerikai részvénypiac cölöpök. (A szerkesztő megjegyzése: Teljesen megerősítette)
Illegális terjesztése amerikai nukleáris anyag a külföldi szövetségesek nem korlátozódott Izraelbe. Gyakorlatilag az összes NATO-szövetségesei voltak ezen átverés is. Dick Cheney volt a rosszfiú ez. Bush2 / Cheney forgalmazott nukleáris boxba idegen országban, mint adósleveleit annak érdekében, hogy megszerezzék, amit akarnak. Tom Countryman egy jól ismert izraeli operatív különös módon most a felelős a NNP a State Department szerint Obama. (?) Azt rakták Ram Emanuel.
Korai izraeli alapmodell - Vannunu képek
Korai izraeli alapmodell - Vannunu képek
Úgy tűnik, hogy a fegyver választás az izraeliek voltak a W-54, és kövesse a sorozatot a nukleáris gödrök venni a Amarillo TX tárolása dump. Ez volt az, amit Carnaberry dolgozott az idősebb Bush Houston.
Összesen több mint 350 gödrök kerültek át az izraeliek több mint egy 10-20 éves időtartamra. A W-54 típusú pit tervezési voltak a legkívánatosabb miatt a 2 pont összeroppanása pit design. Ez a legegyszerűbb, hogy újra gyártása és módosítani, mint más kör pit tervez.
A fogamzásgátló tabletta formájú kialakítás a W-54 típusú fegyvert tartalmaz, több mint 1,5-szer több plutóniumot, mint egy hagyományos kút. Ez lehetővé tenné, hogy elég plutónium behajtandó, hogy még mindig fegyverek fokozata után is 32 évnél fiatalabb. Americium felépíteni a gödörben idővel végül teszi a Pit használhatatlanná fegyverként így csak korlátozott eltarthatósága alapján milyen gyors vagy lassú a plutónium volt termel a reaktorban Stanford.
Általában ez az arány körülbelül 150 nap max. A besugárzás ideje a reaktorban a gyártás során meghatározza a szavatossági ideje a gödör fegyverként osztályú anyag. Mind a mikro fejeket használnak az izraeliek újra gyártott W-54 típusú sorozatú készülékek.
Khazelov megerősítette ezt a mikro Nuke bombázás
Khazelov megerősítette ezt a mikro Nuke bombázás
Ezek az eszközök használták a Bali bombázások és a londoni bombázások és Japánban a reaktorok. (A szerkesztő megjegyzése: A nukleáris fegyverek használatát Bali megerősítette) is használják Damaszkuszban, Irakban és Afganisztánban az amerikai. (A szerkesztő megjegyzése: Több visszaigazolás beleértve a helyszíni minták.)
Ezek tárolják a legtöbb izraelita nagykövetségek könnyű telepítés. Az ember használt 911 tartottuk az izraeli konzulátus NYC-ig bevezetni. Miután 911 az FBI ellenőrzi, minden diplomáciai tasak egy Geiger-számláló, mielőtt belép vagy elhagyja az Egyesült Államokban. A dél-afrikai fegyvereket is többletet W-54 tüzérségi lövedékek szerzett az izraeli és a végső összeszerelés és tesztelés történt Dél-Afrikában Izraellel segítséget. (A szerkesztő megjegyzése: Ez a magyarázata Pelendaba gyártási problémák.)
Erre azért került sor, mert az izraeliek szükséges kísérleti terepet annak érdekében, hogy megbizonyosodjon arról, hogy újjá fegyvereket fog működni, ahogy tervezték. (A szerkesztő megjegyzése: Tesztelés szeptember 22, 1979 többszörös tanúsítást.) Az észak-koreai fegyverek is a 155 mm-es tüzérségi tervezési előírt Izrael által.
Az igazi észak-koreai atomfegyver-program alapja a nukleáris tüzérségi használatát, és nem rakéták. A terv az, hogy egy tüzérségi bárka Dél-Korea, ha kitör a háború ebben szerepelnek a kis nukleáris tüzérségi lövedékek elleni amerikai tankok rakéták és tüzérségi.
A szaúdi azon is van egy rejtjük a W-54 által megszerzett amerikai alatti Bush2. (A szerkesztő megjegyzése: Megerősített) Az izraeliek is biztosított számukra, hogy India, Brazília, Kína, Tajvan, Japán, Észak-és Dél-Korea, stb (A szerkesztő megjegyzése: Minden, de Dél-Korea megerősítette. Kanadában korábban azt gondolták, hogy a forrás a brazil nukleáris fegyverek.) Dimona egy szabványos 75 megawatt termikus felül nyitott reaktor alkalmas a Franciaországban való plutónium fegyverek gyártási program, a változata a Stanford (A szerkesztő megjegyzése: Valószínűleg "Hanford").
Dimona - Izrael
Dimona - Izrael
Miatt több mint használni, mint egy Tenyésztőreaktor az izraeliek, Dimona szenvedett "gőz-robbanás" IE a Flash over illetlen miatt neutron kritikussá hát a késő 1980-as Bush alatt 1. Ez leállt a működése sok évig, amíg javítás lehetne tenni.
Ez tudom, csak akkor működik, nagyon alacsony energiaszinten miatt neutronbefogási kár, hogy a tároló edénye. Most elsősorban használni izotópok előállítására. Ez arra kényszerítette az izraeliek fordulni ellopott nukleáris állomány cölöpök az USA-ból a folytatása a nukleáris programjában.
Az izraeliek tudva, hogy a nukleáris anyagok, hogy volt megszerezni csak korlátozott eltarthatósága hátra már nem használható fegyverként minőségű aztán megpróbálta dump a többletet piacon, amilyen gyorsan csak lehetséges, mielőtt ez nem használ nekik. Így dobta a gyanútlan nemzetek, akik csak ülnek rajta, és nem tudja kipróbálni. Ezek voltak a hasadó tesztek Észak-Koreában. (A szerkesztő megjegyzése: Megerősítve, több forrásból)
Amikor mindenki rákapott az átverés, mint Japán és Korea. (IE koreai sub elsüllyedés stb) dühösek voltak, mert ők fizetik nagy dolcsi szemét. Ez elindított egy mini hidegháború Izraellel és a régi ügyfelek. Azonban a mikro fejeket is, mint a plutónium korosztály lesz még hasadó termelő egy kisebb méretű robbanást javában 2 kilotonna méretű.
Tehát akkor is lehet használni, mint a kis piszkos bomba, vagy nagyon kis taktikai fejeket, mint a nukleáris tüzérségi csapások a damaszkuszi rakéta segíti W-54 által. (A szerkesztő megjegyzése: Megerősítve sztrájk május 4., 2013) A W-54 pit tervezési ez pirulát alakú, és ez az arány csupán 4 hüvelyk átmérőjű, súlya mintegy 24 kg.
A legtöbb üzemanyagot fogyaszt a plazma tűz labdát, amikor felrobbantotta így nagyon kevés a plutónium Fallout hagyott elmenekülni. Ha sózzák más anyagokkal a Fallout lehet akár csökkent az alacsonyabb szinteken, mint a fokozott sugárzás eszköz vagy az úgynevezett neutron bombát. Ez az, amit használtak a 911.
Falling Man - 911
Falling Man - 911
Az elsődleges cél a nukleáris fegyver használható 911 volt, hogy egy hatalmas Gamma ray / neutronfluxust amely párolog el mintegy 150-300 méter 6 hüvelyk vastag lopni I-gerendák alkotják a központi magját a WTC épületeket. Ez létrehozott egy szabadesés eseményt látott a tévében, hogy a nap. (A szerkesztő megjegyzése: Critical információk itt.)
A vaku lenne rejtve a szem elől miatt a föld alatti robbantás. A legtöbb fény volt a nem-látható fény spektruma semmilyen módon. Túlnyomást kellene csökkenteni, hogy 6 psi miatt a robbanás utazik fel a központi mag és neutron sugárzás eltünteti a TV antenna tetején az épület, mint a tévében látni.
A Fallout ugyanis elsődlegesen elpárolgott beton cement és vas-oxid. Ez az oka annak, miután 911 mondták mindenkit TV, hogy a béta-sugárzás ég, hogy az emberek egyre okozták a maró cement por és nem a sugárzás hatását a radioaktív cement csapadék. (A szerkesztő megjegyzése: Teljesen megerősítette)
A vas-oxid találta az egész hely volt, ami megmaradt az acél I gerendák. Ez volt az úgynevezett Nano Thermite hogy találtak mindenütt. Fallout korlátozódott 1 mérföld környékén belváros NYC. Lásd listákon. (A szerkesztő megjegyzése: A beérkezett)
Sugárzás bomlási csökkent a biztonságos alacsony szinten 72 óra után., (A szerkesztő megjegyzése: Teljesen megerősítette) kívül Ground Zero önmagát. Ez az, amiért a területet zártak le a nyilvánosság 3 napig az esemény után, annak érdekében, hogy hagyja, hogy a sugárzás csepp a biztonságos szintre. [1]
Ha elolvasod ezt a részletet gondosan, tisztán látható, hogy Oroszország azt jelenti üzlet.Ez az, amit nem mondtam - közvetlenül -, ami ezt a data-lerakó oly kínossá ... és veszélyes az angol-amerikai hatalmi struktúrát.
Michael Thomas 
május 29, 2014 StateoftheNation2012.com










A NATO nem elég – Juncker EU hadsereget akar Oroszország ellen



EU-Battlegroups
Forrás: zerohedge.com
Jean-Claude Junkcer, az Európai Bizottság elnöke szerint az Európai Uniónak közös hadsereget kell felállítania, hogy ezzel megmutassa Oroszországnak, „mennyire komolyan gondolja az európai értékek védelmét.”
Juncker szerint egy EU hadsereg „segítene az Uniónak betölteni a világban ráháruló kötelességét,” amire véleménye szerint nem elég a NATO, mivel nem minden uniós tagállam része a szervezetnek.
Az euró-szkeptikusok egyike  a következőképpen fogalmazta meg véleményét a kérdésben:
Mindannyian láthattuk, milyen káoszt okozott az EU a gazdaságban, hogyan bízhatnánk rá ezek után a védelmet is?”
Az EU rendkívül megosztott abban, hogy miként kezelje az egyre nyíltabban fellépő Oroszországot:
Az Európai Bizottság elnöke egy EU hadsereg felállítására szólított fel, hogy az Unió megmutassa Oroszországnak „mennyire komolyan gondolja az európai értékek védelmét.”
A német Die Welt-nek adott interjúban Jean-Claude Juncker, az EU végrehajtó szervének vezetője azt mondta, hogy az EU hadsereg végre „hihető választ adhatna a tagállamok vagy az EU bármelyik szomszédjának békéjét veszélyeztető incidensekre.”
Úgy gondolja, hogy a NATO nem nyújt elegendő védelmet, mivel nem minden tagállam része a szervezetnek.
Egyes tagállamok, például Észtország, Lettország és Litvánia, szigorúbb lépéseket várnak keleti szomszédukkal szemben, ugyanakkor egyes nagy tagállamok megosztottak az EU hadsereg felállítását illetően. Számos német politikus, bár óvatosan, de üdvözli az ötletet, míg a britek sokadszorra is elutasítják. (forrás)
A britek köszönik, nem kérnek belőle…
A brit kormányszóvivő a következőket nyilatkozta vasárnap:
Álláspontunk kristálytiszta: a védelem nemzeti, nem pedig EU felelősség. Esélytelen, hogy egy európai hadsereg felállításával kapcsolatos álláspontunk bármikor is megváltozzon.”
A németek benne lennének…
Támogatom Juncker javaslatát az EU hadsereg felállítására, amennyiben ez a tagállamok saját hadseregeinek felszámolását jelentené és amennyiben az új hadsereget az Európai Parlament irányítaná,” írta egy Twitter üzenetben Jan Philipp Albrecht, a német zöld párt képviselője.
A német védelmi miniszter pedig a következőket nyilatkozta:
A hadseregek ilyetén összefonódása, azzal, hogy idővel egy európai hadseregünk is lehet, a mi jövőnk.”
Elvben már létezik valami, ami hasonlít egy uniós hadsereghez, de nem nagyon akar működni. A tagállamok 1998-ban kezdtek el kacérkodni a közös biztonság- és védelempolitikával, 2007 óta pedig papíron létezik egy 60 ezer fős gyorsreagálású erő. Ebbe a tagállamok ajánlottak fel már létező egységeket, hogy szükség esetén rendelkezésre álljanak, de még a harcképessé nyilvánítás után is rengeteg hiányosság maradt, hogy uniós színekben együtt vessék be őket. Talán nem csoda, hogy ennek eddig a lehetősége se nagyon merült fel.



Moszkva szerint oroszellenes az USA nemzetbiztonsági stratégiája



MTI2015. 03. 25. 21:51

Az orosz nemzetbiztonsági tanács nyíltan oroszellenesnek nevezte, és az országra nézve fenyegetőnek ítélte az Egyesült Államok februárban frissített nemzetbiztonsági stratégiáját, amely a legfontosabb kihívások között nevezte meg az ukrajnai orosz agressziót.
A testület értékelésében egyúttal megismételte azon korábbi moszkvai vádakat is, amelyek szerint Washington rezsimváltást akar elérni Oroszországban, a tömegtüntetéseknek ugyanazt a taktikáját alkalmazva, amellyel tavaly Kijevben megbuktatták az oroszbarát ukrán elnököt.

Veszélyes Moszkvára

A nemzetbiztonsági tanács szerint a Barack Obama amerikai elnök által február elején módosított, 29 oldalas stratégiai dokumentum nemcsak "nyíltan oroszellenes, és rossz színben tünteti fel országunkat", de annak végrehajtása veszélyt jelentene Moszkvára nézve.
Oroszbarát lázadók egy felrobantott ukrán harckocsi mellett Metalist közelében
Forrás: AFP/Zurab Javakhadze
"Hosszú távon az Egyesült Államok szövetségeseivel együtt Oroszország politikai és gazdasági elszigetelésére fog törekedni" a tanács szerint, ami érinteni fogja az orosz fegyver- és energiaexportot, és akadályozni fogja Oroszországban a magas hozzáadott értékű összeszerelő ipar fejlesztését.
A testület egyúttal úgy vélte, hogy Washington és szövetségesei megpróbálják majd csökkenteni Moszkva befolyását a posztszovjet térségben, és "oroszellene politikai vonal" kialakulását fogják ösztökélni azokban az országokban, amelyek "partnerséget alakítottak ki Oroszországgal".
A napokban adtunk hírt arról, hogy az orosz hadsereg olyan nehéz szállítógépekből álló flottát tervez hadrendbe állítani, amely képes lőszerekkel együtt 400 Armata tankot elvinni a világ bármely pontjára.

A színes forradalmak technikája

Az orosz nemzetbiztonsági tanács szerint "nagy a valószínűsége annak, hogy a színes forradalmak továbbfejlesztett technikáját alkalmazzák Oroszországgal kapcsolatban, amelyet egyre szélesebb körben fognak használni az Egyesült Államok számára ellenszenves politikai hatalmak eltávolítására".
Az Obama által 2010 óta először módosított amerikai stratégia az Egyesült Államok vezető szerepének igényét és az óvatosság fontosságát egyszerre hangsúlyozza, és az erőszakos szélsőségességet, az orosz agressziót, a kibertámadásokat és a klímaváltozást is a legfontosabb kihívások között nevezte meg, amelyekkel az elnök meggyőződése szerint nemzetközi koalíciók mobilizálásával lehet a leghatékonyabban felvenni a küzdelmet.





Brit történész Budapesten: Hitler nem "képregénybeli főgonosz", az USA pedig nem makulátlan hős volt





A Harmadik Birodalom-trilógia születéséről tartott előadást Budapesten Richard J. Evans brit történész,
aki annak kapcsán látogatott Magyarországra, hogy műve harmadik kötete is megjelent magyar fordításban. Előadásában a szerző kiemelte: egyik fő célja, hogy árnyalja azt az elsősorban az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában elterjedt felfogást, amely Hitlert és a németeket mint egy képregény-történet "főgonoszait" ábrázolja, míg a szövetségesek a makulátlan hősök.
 A Cambridge-i Egyetem történészprofesszora az MTA Történettudományi Intézetének budai várbeli épületében tartott pénteki előadásán elmondta: könyve a szélesebb közönségnek szól, nemcsak szakmabelieknek. "Bár egyes vélemények szerint megkönnyebbülés elérni a térképeket, örömmel nyugtáztam, hogy az eladási adatok alapján a könyv valóban komoly érdeklődésre tart számot" - fogalmazott a 67 éves történész.
Elmondása szerint akkor merült fel benne a könyv megírásának ötlete, amikor egy holokauszt-tagadással kapcsolatos rágalmazási perben - a híres David Irving kontra Penguin Books és Deborah Lipstadt ügyben - szakértőként vett részt, és az ügyvéd azt kérte tőle, ajánljon neki egy laikusok által is érthető, de a legfrissebb kutatási eredményeken alapuló átfogó könyvet a nemzetiszocializmus hátteréről. Az eredetileg egykötetesre tervezett könyvet végül 7 év alatt írta meg - mondta, hozzátéve: a viszonylag "gyors" haladásban nagyban segítette a több évtizedes, témába vágó kurzusokon szerzett egyetemi tanári tapasztalat.
Evans hangsúlyozta, hogy nem száraz, akadémiai hangot akart megütni könyvében, hanem elsősorban azt akarta megmutatni, hogy a személyes történetekben hogyan nyilvánultak meg a nagy történelmi folyamatok. Vannak olyan élettörténetek, amelyek mindhárom köteten átvezetnek - tette hozzá. A politikatörténeti szál mellett nagy hangsúlyt fektetett a háttérben meghúzódó kultúr-, társadalom- és gazdaságtörténeti folyamatokra is - mondta, megjegyezve, hogy történészi felfogására nagyban hatott a francia Annales-iskola.
Kiemelte: egyik fő célja, hogy árnyalja azt az elsősorban az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában elterjedt felfogást, amely Hitlert és a németeket mint egy képregény-történet "főgonoszait" ábrázolja, míg a szövetségesek a makulátlan hősök. "Az egyes emberek váltakozó mértékben vállaltak szerepet a Harmadik Birodalom bűneiben, mint ahogy az ellenállásban is. Nem szabad elfelejtenünk, hogy emberi lényekről, emberi történetekről van szó, és a szerepek árnyaltak, gyakran összetettek vagy összemosódottak. Ezért kerülni kell az egyszerű kategóriákat, beleértve a jogiakat is - mint elkövető és áldozat -, és legfőképpen kerülnünk kell a retrospektív morális ítéletet" - fejtette ki a történész.
Az angol tudós elmondta azt is, hogy nem először jár Budapesten, és nagyon örül, hogy újra itt lehet. Elismerően szólt a háromkötetes monográfia magyar kiadásáról is. A trilógiát magyarul megjelentető Park Könyvkiadó pénteken 17 órakor tartja a harmadik kötet bemutatóját a budapesti Hadik Kávéházban, ahol a szerzővel Ungváry Krisztián történész beszélget Baló György moderálásával.
A háromkötetes mű első, magyarul 2012-ben kiadott darabja a Harmadik Birodalom születését kíséri figyelemmel a 19. századi bismarcki Németországtól az első világháborún át a legnagyobb terjedelemben feldolgozott weimari köztársaság időszakáig. A Magyarországon 2013-ban megjelent második kötet az 1933-as hatalomra kerüléstől az 1939-es háborúba lépésig mutatja be a Harmadik Birodalom történetét, míg a most megjelenő harmadik kötet a második világháború időszakát elemzi: kortársak naplóit, leveleit is felhasználva mutatja be a katonai vezetés, a tudomány és technika szakértőinek és az egyszerű katonáknak a sorsát, élethelyzeteit, dilemmáit a háborús pusztítás közepette.
Bár Evans műve Magyarország szerepét csak érintőlegesen vizsgálja, mégsem csak a német történelem iránt érdeklődőknek lehet hasznos olvasmány, hiszen harmadik kötetében kitér többek között a német-magyar gazdasági kapcsolatokra, a román-magyar diplomáciai viszonyra, Horthy németbarát politikájára, Magyarország német megszállására, Eichmann budapesti tevékenységére, a kiugrási kísérletre és Szálasi hatalomátvételére is - hívta fel a figyelmet Horváth Sándor, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa néhány nappal ezelőtt.
(Múlt-Kor nyomán)




Térdre kényszerítették a zsidók a Jobbikot!” – szakadhat a párt és a szélsőséges holdudvar



Borbás Barna / 2015.03.25., szerda 12:00 /

Tombolnak a Jobbik Magyarországért Mozgalom gárdista érzelmű támogatói Vona Gábor cigányságnak és zsidóságnak tett gesztusai miatt. Ha a Kuruc.info is nyíltan a párt ellen fordul, szép kis tűzijáték lehet még a radikális jobboldalon.
Kötél János mezőtúri jobbikos képviselő cigánygyilkosságokra buzdít a Facebookon, mire Vona Gábor elnök – tanulságszerzésből – egyik cigány származású párttársukhoz költözésre buzdítja. Kulcsár Gergely jobbikos képviselőről kiderül, hogy köpködéssel gyalázta meg a Parlament épülete előtti holokauszt-emlékművet, mire Vona Gábor elnök – megbánásból és büntetésből –virágos kanosszajárásra ítéli.
Két eset a közelmúltból. Mindkettő része a Jobbik hosszú ideje tartó, mérsékelt, „néppártos” fordulatának. Az átalakulás a cicás-kutyás kampányfotókkal indult, a béke és a szeretet programjának meghirdetésével folytatódott, most pedig a szélsőséges jelzőket próbálja lerúgni magáról a párt. Ugyanaz a párt, ami korábban gárdát szervezett, EU-zászlót égetett, aminek képviselői új zsidó honfoglalásról írtak és beszéltek.
Kérdés, hogy meddig tűri a cukulást és mérsékeltkedést a táborukhoz lazábban vagy szorosabban kapcsolódó szélsőjobboldali szubkultúra. Mert valami eltörött, arra egészen nyilvánvaló jelek utalnak. A címlapján a pártot és személyesen Vona Gábort is folyamatosan támogató Kuruc.info például így tálalta a cipőkbe köpő Kulcsár Gergely ügyeit: „Kulcsár Gergely a vascipőknekkényszerült virágot vinni”; „Kulcsár Gergely jobbikos képviselő újabb levele került nyilvánosságra. A közelgő holokamu-emléknap ügyében eligazítást kérő e-mailt, melyet a 444 nevű zsidó blogocska tett közzé, 2012-ben írta a frakció levelezőlistájára.” A Kuruc jogosnak nevezi a Kulcsár aggodalmát a „biboldók” kezdeményezésével kapcsolatban, a hírben náluk a holokauszt továbbra is következetesen holokamuként szerepel.
Kulcsár Gergely a cipőknél pózol
Durvább a helyzet, ha beleolvasunk a Kulcsár-üggyel kapcsolatos Kuruc-hírek kommentfolyamaiba. A mérsékelt hangvételre kevésbé vevő olvasók tomboltak:
Ha még csak magából csinálna hülyét Vona […] A zsidók, libsik, magyargyűlölők, buzeránsok most mind röhögnek a nemzeti érzelmű embereken!”; „Vona feladata a radikális magyarság térdre kényszerítése a zsidóság előtt!”; „Térdre kényszerítették a zsidók a Jobbikot!”; „Szamurájaranyhalokostelcsivel- nagy marha vagy te aljas zsidóvka!”
Stb. Itt és itt lehet még keresgélni.
De van itt más is. Az egész Jobbik-dilemmát illusztrálja a csalódott gárdista nyilvános üzeneteKulcsár Gergely Facebook-lapján:







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése