2019. október 5., szombat

Tartósítás Sárgabarack lekvár és szörp, sokáig eláll és megunhatatlanul finom! Közzétéve 2018. június 23. szombat | Szerző: Nagyi A sárgabarack az egyik legfinomabb gyümölcs, amiből ínycsiklandó lekvár és szörp készülhet. Sokáig eláll és az íze az maga a csoda. Hozzávalók 3 kg sárgabarack 1/2 kg cukor 1 cukortakarékos zseléfix 1 citrom   Elkészítés A sárgabarackot szétdarabolom cukorral citrommal felteszem főni 20 percig főzöm, turmixolom mehet a fix és 5 perc után üveg és mehet a polcra :-) Szörp  2 kg sárgabarack, 1 kg cukor, 2 citrom karikázva, 1 cs szörp tartósító. másfél liter víz A másfél liter vizet és citromot feltettem főni majd a darabolt barackot a tartósítóval ép hogy ujjra forrt a barackkal már zártam is le a gázt 2-3 napig megkavartam napi 2-3 szor aztán az üvegbe. Nagyon finom lett Ha valami ínycsiklandóra vágysz, próbáld ki a sörlekvárt, nagyon finom húsok mellé! Közzétéve 2018. június 30. szombat | Szerző: Nagyi A sörlekvár elmondhatatlanul finom és nem is nehéz elkészíteni, húsok mellé szoktam tálalni, ha igazán finom ebéddel szeretném meglepni a szeretteim. Hozzávalók 1.5 l sör 1 karikára vágott citrom 3 csomag zseléfix 40 dkg cukor 3 cs bourbon vaníliás cukor Elkészítés A sört, cukrot, citromot vaníliával felteszem főni kb 10 perc. Majd kiszedem a citromot és hozzáadom a zseléfixet kevergetve mind ezt lassú tűzön. Lehet az üvegbe rakni  majd a polcra sorakoztatni .Elkészítési idő 15 perc Az íze kellemes a végére érződik enyhe sör íz, vaníliás íz és nagyon kellemes.  Aki nem szereti a sört annak is bátran ajánlom.  Igazi meglepetés elsőre nincs sör íze.  A sikeres Borlekvár után íme a Sörlekvár :-) Csiki Zoltánné Ica receptje Borlekvár, húsok mellé nagyon finom! Nálunk mindig nagy sikert arat! Közzétéve 2018. június 29. péntek | Szerző: Nagyi Igazán finom és nem is nehéz elkészíteni. Húsok mellé szoktam kínálni, mi nagyon kedveljük, érdemes kipróbálni. Hozzávalók 1 üveg bor 1 citrom karikázva 1 rúd vanília 3 csomag dzsemfix 40 dkg cukor Elkészítés 15 percre felteszem a bort a citromot a vanília rudat kettévágva és a cukrot főni.  A citromot a vanília rudat kiszedem 10 perc után hozzá keverem a fixeket. Mehet az üvegbe, majd a polcra. Lassan köt ezért hűvös helyre teszem. Itt jegyezem meg többszöri első díjas lekvár. Húsokhoz ajánlom. Az Egri bikavér édes vörös fehérből mazsolával készítem. Főleg vad húsokhoz fogyasszák, de bármihez finom. Próbáljátok ki,  én már ezer üveg fele tartok Biztos tetszik de a sörlekvár is nagyon jó azt is próbáljátok ki bármihez rajtad múlik, nagyon kellemes íze van.  Baconössel valami finom vagy húshoz, de magába is különleges Csiki Zoltánné Ica‎ receptje Hajni Major:  Nagyon finom lehet. Karácsonyi sütikhez aszalt szilváshoz, gesztenyéshez jól passzol plussz íznek -:) Vörösboros diós szilvalekvár, csodás ízvilág, amivel egyszerűen nem lehet betelni! Közzétéve 2018. július 5. csütörtök | Szerző: Nagyi Idén nagyobb adagot kell eltennem belőle, mert ez a mennyiség nem tart ki télen. Az ilyen finomságok egy szempillantás alatt elpárolognak. Hozzávalók 2 kg szilva 20 dkg darált dió 0.5 kg cukor 1 citrom 2.5 dl vörösbor 1 karikára vágott citrom 1 csomag 3-1 ben dzsemfix Elkészítés A szilvát darabolom felteszem főni a cukorral citrommal. kb 15 perc múlva kiszedem a citrom karikákat turmixolom,  hozzárakom a diót 5 perc múlva a bort majd fokozatosan kevergetve a dzsemfixet Üvegbe rakom, felfordítom 2-3 percre. Az üveget majd polca. Többféle szilvából lehet készíteni,  én most veres szilvából csináltam de még legalább 3 adag készül. 20 éve készítem Most érik aki nem ismerné a veres szilvát,  nálunk így hívják a legkorábban érő szilva a nora bora után   Csiki Zoltánné Ica receptje Így készül a gyors szilvalekvár! Évek óta így készítem, nekem nagyon bevált! Közzétéve 2018. június 19. kedd | Szerző: Nagyi A szilvalekvár szinte a legelterjedtebb ínyencség minden családban, könnyen elkészíthető, palacsinta és sütemények megtöltésére kiváló választás. Ma egy igazán aromás szilvalekvár receptjét hoztuk el nektek. Hozzávalók: 3,2 kg szilva, 2 kg cukor, 2.5 dl víz. Elkészítés Mossuk meg a szilvát, majd távolítsuk el a magját. A cukrot főzzük fel a vízzel, majd öntsük a szilvát a forró sziruphoz. Főzzük 30 percet, ameddig a szilva megpuhul, ha a szilva jó érett akkor kevesebb idő is elegendő a főzéshez. Hagyjuk, hogy a lekvár hűljön egy kicsit, majd aprítsuk össze aprító használatával, vagy ledarálhatjuk mielőtt odatesszük főni. Tegyük fel még egyszer főni, majd lassú tűzön addig főzzük ameddig elkészül, kb. 1 óra. Ellenőrizzük a lekvár állagát, tegyünk ki egy kiskanálnyit egy tányérra és, ha nem folyékony akkor elkészült. Rakjuk a forró lekvárt üvegekbe, majd az üvegeket zárjuk le. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Jó étvágyat. Az igazi szilvalekvár receptje, mindig így készítem és valami bámulatosan finom! Közzétéve 2018. augusztus 6. hétfő | Szerző: Nagyi A szilvalekvár a nagy kedvencünk, nekem ez a recept vált be, ezért minden évben így szoktam főzni. Elkészítés Egy 8 literes fazekat megtöltöttem bogyiszlói szilvával, a fazekat kikentem ecettel, és tegnap este 8-kor a gázra tettem takarék lángra egy vastag vas platni alá, fedővel letakarva. Egész éjjel főtt, másnap reggelre majdnem felére esett össze. Ma délután 5 körül tettem bele kb. 30 dkg. cukrot, és még főztem 2 órát.  Csodásan össze állt, és 7 kis üveggel lett belőle . Az üvegeket addig hagyom dunsztba, még teljesen ki nem hűl. Az ecettel azért jó kikenni a fazekat, mert akkor nem ég oda a lekvár. Ez a lekvár 24 órát főtt, és még csak oda sem kapta az alját. Isteni íze van – :) Biztosan nagyon jó a sütőben is, de nyáron az egész lakást felfűtené nálam a sütő . Márta Bárány receptje Szilvabor 3 kiló szilvát kimagozunk, ledaráljuk, és 1 liter vizet meg 1 kiló cukrot öntünk hozzá. Ötliteres üvegbe töltve, 2 hétig lehetőleg napon tartjuk Utána leszűrjük, kisebb üvegekbe öntjük, és ha letisztul, borosüvegekbe átöntjük, erősen bedugaszoljuk. fogyasztható, de jobb ízű, ha 2-3 hónapig érleljük .A kitisztult, átlátszó bort a cefréről tiszta üvegekbe fejtjük, és végleges helyére tesszük. CSALAMÁDÉ, VEGYES SAVANYÚ HOZZÁVALÓ: CSALAMÁDÉ: 5 kg zöld féle vegyesen! Családom részére 10kg-20-ot készítek egyszerre. És műanyag vödörbe készítem! Az adott mennyiség a 10kg.hoz dupla mennyiség a hozzávaló! HOZZÁVALÓ: 5kg őszi káposzta, egészséges! 2kg hagyma, 1,5 kg uborka, gyenge, nem keserű!, 1,5 kg zöldpaprika. két-három szép sárgarépa, 10%-os ecetet használunk, 1/2litert! 40dg-cukor, 10dk-só, 1 kávéskanál borkénpor! Nem nátrium benzonát! 1 kávéskanál étkezési Gyógyszertári szalicil! A hozzávalókat Megmossuk a káposztát, ha kell, a felső leveleit leszedjük, a hagymát megpucoljuk, uborkát alaposan átmossuk, gyalun legyaluljuk, Mindent! Egyforma vékonyságú legyen! Egy nagy edénybe mindent, egymás után. ráteszem a hozzávaló ízesítőket, összekeverem, másnapig hagyom állni. Frissen is fogyasztható, Az elmosott üvegekbe teszem, a tető kifogástalan épp legyen! ezt követően lehet a helyére tenni! Ha véletlen nem elég a lé, hideg víz csipet só és ezzel pótolod! 5kg hoz dupla mennyiség mindenből, növelt mennyiségekhez növelt hozzávalók, és ízesítésű fűszerek Az adagokat kérlek mérd ki!! csak így lesz tökéletes az eltevésed! Csalamádé télire.egy 24 órát állni hagyom másnap rakom üvegekbe és mehet a helyére!DE FRISSEN FOGYASZTVA IS JÓ!   JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK A CSALÁDNAK!   ELŐADÓ: Jenei Jánosné, Terike. Mindszent 2015.09.11. Ez a dátum jelzi, mikor érdemes a csalamádét eltenni.Amikor az Őszi káposzta megjelenik. forrás: terezakonyha.bloglap.hu UBORKA VAGY BÁRMILYEN SAVANYÚSÁG ELTEVÉSE 5 LITERES ÜVEGBE, VAGY VÖDÖRBE!!! 5 LITERES ÜVEGHEZ! ÉN EZT VÖDÖRBE IS TESZEM DUPLA LÉVEL ÉS HOZZÁVALÓKKAL, A FŰSZEREK IS DUPLÁN ÉRTENDŐEK! LEHET 5 LITERESBE, CSAK UBORKA VAGY CSAK PAPRIKA, CSAK DINNYE, CSAK KARFIOL. stb. 5 LITERHEZ: 2 liter hideg víz, 16 dkg cukor, 8dkg só, 1 kávéskanál Borkén, 1 kávéskanál szalicil ami kapható a gyógyszertárakban!.3 dl 10%-os ecet! A hozzávalókat megmosom, csak hibátlan hozzávalóval dolgozunk, az üvegeket előre elmosom, a tető új legyen!!!Üvegbe beleteszem a hozzávalókat,és rá öntöm az két liter vízbe tett elkevert hozzávalókat. Tetejére nem kell már semmi légmentesen lezárom és beteszem a helyére. VÖDÖRBE, elkészítem a zöld féléket vegyesen, dinnye, uborka, karfiol, zöld paradicsom,. hagyma, a vödörbe a kész levet, és a tiszta savanyúsághoz valókat bele teszem. lezárom a vödör tetővel 1 hónap múlva fogyasztható! Ahogyan fogy a tartalma, úgy lehet ugyanabba a lébe újakat tenni. Kívánok mindenkinek jó eltevést és a Családnak JÓ ÉTVÁGYAT: Tereza. 2015.09.04. CSALAMÁDÉ AHOGYAN ÉN KÉSZÍTEM! SAJÁT RECEPTEK!!!   5kg zöldféle vegyesen,ez az amit a finomsága miatt mi 10 kg-al készítjük. HOZZÁVALÓ 10kg!-hoz!   5KG FEHÉR ŐSZI KÁPOSZTA, 2KG UBORKA, 2KG ZÖLD PAPRIKA, 1KG VÖRÖSHAGYMA, 4 SÁRGARÉPA.   A HOZZÁVALÓKAT TISZTÍTOTT ÁLLAPOTBAN,  LEGYALULOM . RÁSZÓROK 40 DKG CUKROT, 10 DKG SÓT, 1/2l ECETET 10%-ost! 1 KÁVÉSKANÁL BORKÉNT, PORT! 1KÉVÉSKANÁL GYÓGYSZERTÁRI SZALICILT, ÍZLÉS SZERINT KÖMÉNYMAGOT. ÖSSZEKEVEREM, MÁSNAPIG ÁLLNI HAGYOM, ERESZT ANNYI LEVET AMIVEL ELTESZEM. KIMOSOTT ÜVEGEKBE TESZEM,ISTENI FINOM? MÁR NYERSEN IS FOGYASZTHATÓ:HA NEM ELÉG A LÉ MÉGSEM, HIDEG VÍZ, CSIPET SÓ, EZZEL PÓTOLOD:   UBORKA, KARFIOL, ALMAPAPRIKA SAVANYÍTÁSA TÉLIRE!   5 LITERES ÜVEGHEZ. 2 LITER VÍZ,16 DKG CUKOR, 8 DKG SÓ, 1 KÁVÉS KANÁL BORKÉN/ POR !/,1 KÁVÉSKANÁL SZALICIL/ GYÓGYSZERTÁRI!/3 DL 10%-OS ECET. EZT A SAVANYÚSÁGOT ÉN ÖT LITERES ÜVEGEKBE TESZEM, KÜLÖNBÖZŐ FAJTÁKAT, LEZÁROM, ÉS KICSIT GYÖNGYÖZÉSIG DUNSZTOLOM! EGY HÓNAP MÚLVA FOGYASZTHATÓ, ROPPANÓS NAGYON FINOM. forrás: terezakonyha.bloglap.hu Darálós keksz, egy kis nasi, ez volt a mi gyerekkorunk nagy kedvence! Sziasztok! Ma egy kis retro nasit sütöttem. Nem kellett sokat várni, amíg elfogyott! Recept 70 dkg liszt, 20 dkg zsír v. 25 dkg ráma (én zsírral készítem ), 20 dkg cukor, 2 cs. sütőpor, 2 cs. vaníliás cukor, pici só, 4 egész tojás. Hozzávalók A tésztát jól összegyúrjuk. Felezzük. Az egyikbe kakaót teszünk. A sárga most csak vaníliás. De lehet adni hozzá kókuszreszeléket. Andrea Wehring receptje! Hozzávalók 50 dkg liszt 2 tojás 15 dkg zsír 15 dkg cukor 0,5 tasak Dr. Oetker Sütőpor 1 tasak Dr. Oetker Vanillincukor kevés tej 0,5 tasak Dr. Oetker Tortabevonó ét 1 ek. ola Elkészítés Előkészítés A tepsiket kikenjük, vagy sütőpapírral kibéleljük. A hozzávalókat (kivéve a tortabevonót és az olajat) alaposan összegyúrjuk. A hűtőben pihentetjük a tésztát, kb fél órát. Ezután a húsdarálóra helyezett formával rudakat készítünk belőle. Előmelegített sütőben 10 perc alatt, 180 fokon megsütjük. A tortabevonót az olajjal felolvasztjuk, belemártogatjuk a kekszek végeit, és sütőpapíron hagyjuk megszáradni. Tálalás Ebből a mennyiségből 3 nagy tepsinyi keksz lesz. Tárolás Légmentesen elzárva több napig puha marad. Javaslatok, alternatív elkészítés Akinek nincs ilyen húsdarálóra helyezhető formája, az nyugodtan elnyújthatja, és derelyemetszővel rudakat vágva közel hasonló kekszeket kap. Keksztekercs (Kekszszalámi; Kekszrúd) Kekszrúd, de nekem csak gyermekkorom óta keksztekercs... A XVI. Blogkóstoló háziasszonya Vea, aki a „hogymegtudjuknézni” blogot sorsolta ki nekem. Nem tudom, hogy ti tudjátok-e, de a játék lényege csupán annyi, hogy a nekünk kisorsolt bloggerektől kell készítenünk valami finomságot, amit aztán meg kell osztani a publikummal. No, mostanság mindig olyan blogot kapok, ahol jóval kevesebb a süt recept, én pedig jobbára csak sütiben utazom, így elkezdtem körbenézni Márti oldalán. Meg kell hogy mondjam, számomra nem is a különböző receptek jelentettek maradandó élményt az oldalán, hanem az a szeretet, amiről a férjéről irt, hiszen ő neki süt és főz immáron lassan 30 éve… (A héten mi is ünnepeltünk a Párommal, éppen a 9. évfordulónk volt, de nagyon remélem, hogy egyszer én is el fogok jutni ehhez a sok együtt töltött évhez. J ) Végül egyébként egy roppant egyszerű receptet választottam a játékra, hiszen a napokban költözünk, így sok olyan dolog volt a fagyasztóban, amit el kellett használni és ez a kekszrúd recept pont megfelelt a célnak! A receptet kicsit ugyan átalakítottam, mert emlékeztem, hogy anyukám picit másként csinálja esz a sütit, de végül nagyon finom lett! J Hozzávalók: (2 kisebb rúdhoz.) 30 dkg háztartás keksz 2 marék dió (Anyukám kertjéből van.) 1-1 marék mazsola és aszat szilva (A  szilvát még nyáron aszaltam.) 1 marék kandírozott narancshéj (Házi, még az ünnepekre csináltam. Recept itt.) 20 dkg vaj 15 dkg cukor 3 dl tej 2-3 ek liszt 5 ek kakaópor 2 ek rumaroma 1-2 tk vanília aroma 5-8 dkg kókuszreszelék Elkészítés: A kekszet a tálba törjük, beleforgatjuk a mazsolát, a kissé összeaprított kandírozott narancshéjat, diót és aszalt szilvát (A). A vajat egy nagyobb tálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, kakaóport, majd kis lángon felolvasztjuk és simára keverjük (B). Hozzáadjuk a tejet, a vanília- és rumaromát, majd ha az egész már erősen gőzölög belekeverjük a lisztet és egy sűrű, pudingszerű krémet főzünk. A lábost lehúzzuk a tűzről és beleforgatjuk a kekszes keveréket (C-D), majd a kekszes alapot elfelezzük és folpackra szedjük, melynek segítségével két hosszúkás rudakat formázunk (E). A sütit egy-két napig hagyjuk állni a hűtőben (F), majd egy kevés kókuszreszelékben megforgatjuk és ismét légmentesen visszacsomagoljuk, hogy ne száradjon ki.   Így készült... Vélemény a receptről: Nagyon finom kis sütemény ez, amit anyukám is sokat készít, gyermekkoromban és mostanában is sokszor esszük ezt ünnepekkor. Én úgy szeretem igazán, ha jó rumos és sok benne a dió és aszalt gyümik, de ezzel a kandírozott narancshéjjal és kókuszos bundával szuper fincsi lett! J Azoknak ajánlom ezt a sütit, akik kevés alapanyagból, gyorsan és olcsón szeretnének valami finomat alkotni! Legyen szép napotok,  ildiKOKKI SZILVASZÖRP ELKÉSZÍTÉS Elkészítése: Első nap megmossuk és kimagozzuk a szilvát, majd egy edénybe tesszük, és ráöntünk annyi forró vizet, hogy ellepje. Állni hagyjuk. Második nap leszűrjük a levét, felforraljuk, majd visszaöntjük a szilvára. Állni hagyjuk. Harmadik nap megismételjük ezt a műveletet. Negyedik nap leszűrjük a levét, minden liternyi léhez 50 dkg cukrot adunk hozzá. Felforraljuk, negyed órát főzzük, és azonnal üvegekbe töltjük. A megmaradt szilvából lekvárt készíthetünk. ÍGY KÉSZÍTS HÁZI SZÖRPÖT POFONEGYSZERŰEN: FŐZVE, HIDEGEN, TARTÓSÍTÓSZER NÉLKÜL! Tartsd be az alapszabályokat, és ha jól csinálod, lefőzhetetlen leszel a befőzésben! A lekvárok és dzsemek mellett szörpöket is készíthetsz házilag, amelyek sokkal finomabbak lesznek, mint a bolti változatuk! A SIKER GARANCIÁJA A MAKULÁTLAN TISZTASÁG Módszeresen tisztítsd meg a befőzéshez használt valamennyi eszközt és ne feledkezz meg a munkaterületről sem. A kiválasztott teljesen ép üvegeket és csavaros tetőket a legkönnyebben mosogatógépben fertőtlenítheted. Ennek hiányában mosogasd el őket forró mosószeres vízzel, majd egy nagyobb edényben forralt vízben sterilizáld negyedórás főzéssel, végül tiszta konyharuhára borítva hagyd lecsöpögni, megszáradni. Eltörölgetni tilos, mert a ruháról az üvegekbe kerülő legparányibb szennyeződés is a szörp romlását eredményezheti, és többórás munkád mehet veszendőbe a penész által. ÜVEGEK ÉS FEDELEK ÉRETT GYÜMÖLCS – KEVESEBB CUKOR Lédús, tökéletesen érett, de még nem erjedő vagy túlpuhult gyümölcsöket vásárolj. A szezon végén zamatosabb, több vitamint tartalmazó és édesebb alapanyagokkal dolgozhatsz, amelyeket kevésbé szükséges ízesíteni.  Finomított kristálycukor helyett kipróbálhatsz mézet, nádcukrot vagy juharszirupot, a fogyókúrázókra és a cukorbetegekre tekintettel pedig édesítőszereket használhatsz. HIDEGEN KEVERT SZÖRP Daráld le a gyümölcsöt paradicsomdarálón, majd hagyd lecsepegni szűrőn vagy tüllzacskóban. (Így nem kerülnek a lébe pl. a málna és a ribizli apró magjai, ráadásul a gyümölcshúst elteheted lekvárnak.) A lecsepegett lét szükség szerint forralt vízzel hígíthatod és a recepted előírását követve édesítheted. Pihentesd hűvös helyen egy napig, és időnként keverd át, hogy a cukor jól feloldódjon. Nyersen a legtöbb hasznos anyag a szörpben marad, és télen is élvezheted a gyümölcs friss ízét. A romlását tartósítószerrel előzheted meg. FŐZÖTT SZÖRP Darálásra nincs szükség, elég, ha összezúzod a gyümölcsöket villával vagy krumplitörővel. Töltsd egy nagy uborkásüvegbe, kösd le vászondarabbal, és tedd langyos helyre. A gyümölcs előbb habos lesz, majd kb. egy hét múlva kiforrja magát. Ezután szűrd át, és hígítsd a lét kb. fele mennyiségű vízzel. Adj hozzá literenként 1 kg cukrot, jól keverd el, és forrald lassú tűzön kb. 10 percig. Forrón töltsd a sterilizált üvegekbe, kötözd vagy zárd le, végül tartósítsd száraz dunsztban vagy állítsd fejre az üvegeket 5 percre. Ennél a módszernél a hőkezelés és a sok cukor miatt nincs szükség tartósítószerre. AMIT A TARTÓSÍTÓSZEREKRŐL TUDNI KELL Mióta a kutatások kimutatták a szalicil egészségkárosító hatását, az élelmiszeriparban betiltották a használatát, de a kereskedelemben még kapható. Ha a nagyi receptje miatt ragaszkodsz hozzá, akkor az üveg lezárásakor, két réteg benedvesített celofán, esetleg folpak és a csavaros tető közé szórj belőle egy késhegynyit: a hatását így is kifejti, de nem érintkezik a lével. A szalicil helyett ajánlott nátrium-benzoát is megvéd a penészesedéstől és az erjedéstől. Ebből legfeljebb 1,5 g (egy csapott kávéskanálnyi) kell 1 liter léhez.  A nagyüzemileg tartósított termékek összetevői között szereplő szorbinsav (E 200) a természetben a madárberkenye (Sorbus aucuparia) gyümölcsében fordul elő. Ezt a bioboltban, webáruházban bárki által elérhető tartósítót a szakemberek teljesen veszélytelennek ítélik, és világszerte engedélyezik. Gátolja az élesztők, a penészgombák és néhány baktérium növekedését, de nincs csíraölő hatása, ezért használatakor még fokozottabban ügyelj a steril tisztaságra. SOKÁIG SZÉP SZÍN Az állás során a színekért felelős pigmentek még a nyers szörpben is fokozatosan lebomlanak, és a lé fakulni kezd. A folyamat nem megállítható, azonban lelassítható citrom- vagy borkősav hozzáadásával. Ezek az adalékok nem mérgezőek, de ha idegenkedsz tőlük, akkor kb. 3 literenként 1/2 db citrom levével helyettesíthetőek. Az otthon az a hely, ahol a legfinomabb szörpök készülnek. Koronás Cukor  Cseresznyeszilva szirup, ahogy édesanyám készíti A szüleim által bérelt egyik kaszáló szélén nagyon sok cseresznyeszilva terem. A kaszáló egyik oldalát teljesen ilyen fák határolják. Nem minden évben terem ez a szilva, de az idén elég sok lett rajta, édesapám pálinkát főz belőle. Édesanyám kompótot is szokott készíteni a korkodusból (vagy fosószilva), ahogy nálunk nevezik. Gyümölcslevesek savanyítására, tea savanyítására szoktuk felhasználni. Az idén eszébe jutott édesanyámnak, hogy ha más gyümölcsből lesz szirup, akkor ebből is kell legyen. A málna szirup készítésének mintájára elkészült tehát a cseresznyeszilva szirup, és nagyon finom lett. Több színű is van ebből a szilvából, édesanyám a pirosból készítette. Sajnos a fotó nem adja vissza a mélybordó színét, de nézzétek el nekem, mert üdítőket, szirupokat nem tudok szépen fényképezni:) Hozzávalók: minden l szilvához fél l víz (nálunk 5 l szilvából készült  2, 5 l vízzel) kevés citromsó, a szín megtartásához késhegynyi szalicil majd minden l léhez 1 kg cukor Elkészítés: Édesanyám több léből is átmosta a szépen megért szilvát, hozzáöntötte a vizet, majd kézzel jól megvacskolta, összetörte. Hozzáadott egy késhegynyi szalicilt, és egy éjszakát állni hagyta. Másnap reggel sűrű gézen átszűrte, de nem szabad nyomkodni, csak esetleg felkötni egy edény fele, hogy magától jól lecsepegjen. Ezután minden liter léhez hozzákevert 1 kg cukrot. Az üvegbe töltés előtt még egy pici szalicilt szórt rá. Nagyon finom üdítő, vízzel, borvízzel higítva.  Mine coins - make money: http://bit.ly/money_crypto Fahéjas szilvaszörp készítése https://www.youtube.com/watch?v=EypOuZb8hmY Kovászos uborka télre https://www.youtube.com/watch?v=24W-UMNq-Z0 Székely szőlő - fűszeres szőlőlekvár Székely szőlő öcsém szerint ez éppen olyan mint a magyar narancs: "kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk!" Na, majdnem ilyen a székely szőlő is, ugyanis Gyergyó vidéke egyáltalán nem a szőlőseiről híres. Sőt! Épp ellenkezőleg, arról híres, hogy itt még a szőlő sem terem meg, mert túlságosan kevés neki napsütés és az érlelő meleg ahhoz, hogy mosolygós szőlőfürtök érjenek be őszire. Azonban néhány éve - nem tudni, hogy a Jóistennek, vagy a globális felmelegedésnek köszönhetően - nálunk is beérik szőlő. Igaz, meg sem közelíti sem méretében, sem zamatában a dobrudzsai homok dombhátakon, illetve a tokaji szőlősökben mosolygósra érő kilót is megütő fürtöket, de a ribizlinél alig nagyobb szőlőszemek jóízűek, zamatosak, s legfőképp a miénk, nálunk terem. Igaz, hogy öcsém még a kilencvenes évek elején azért ültette a két szőlőtőkét a terasza mellé, hogy levelei hűs árnyékot tartsanak a perzselő nyári napsugarak elől. Mi is örültünk neki és nem csak az árnyék miatt, hanem azért is, mert nyár elején jóízű töltikét lehetett tölteni a leveleibe, függetlenül attól, hogy az egész nyáron szépen gömbölyödő szőlőszemek az első szeptemberi hóharmattal mind egy szemig lefagytak. Aztán három évvel ezelőtt öcsém büszkén tette az asztalra az első termést: "Mit szólsz hozzá, ez itt termett a teraszon!" A családi kupaktanács összeült, kóstolgattuk, ízlelgettük és mindannyian igen zamatos, jóízűnek találtuk. Igaz kicsit több volt a magja, mint amit megszoktunk a piacon vásárolt szőlőben, de igen nagyra értékeltük, hogy dacolva a gyergyói szélsőséges időjárással, mégiscsak termést hozott, ráadásul jóízűt. Tanakodtunk, mit is kezdjünk vele, mert bornak kevés, megenni csak úgy magára sok, kompótnak nem alkalmas a magjai miatt. Mit kezdjünk hát vele? Aztán hirtelen támadt egy ötletem, amit rögtön vázoltam öcsémnek. "Hozd fel, és valamit kitalálok vele, még én sem tudom, mit..." Ez már egy komoly érv egy székely menyecskétől, öcsém adta is szívesen és helyben megegyeztünk: "felibe". Vagyis ez annyit jelent, hogy bármit készítek belőle, fele az övék. És ez így becsületes, elvégre egész évben az öcsém gondozza, metszi , védi a szőlőtőkét, takargatja télen is a mínusz 30 fokos hidegekben. Na szóval, az történt, hogy a húszliteres vederben lévő szőlőt egy napig nézegettem, kerülgettem, hümmögtem mellette, de fogalmam sem volt, mit kezdek vele. Egy dolgot viszont nagyon biztosra tudtam: bármit készítek is belőle, annak fele az öcsém családját illeti. Aztán elővettem a mindenkori fő tanácsadómat Vicuska barátném keresztanyjának, Gergely Éva néninek a szakácskönyvét. Abból okosodtam ki és készítettem ezt az igen finom szőlőlekvárt - azóta immár három évben egymás után. Az idén ez a munkálat a múlt hét végére esett, mert november elejére ért be a szőlő. :) Emiatt értelemszerűen nem készülhetett el Trinity VKF! kiírására. Székely fűszeres szőlő lekvár Hozzávalók: minden liter szőlőléhez 60-70 dkg cukor (igazából nem mértem, hanem érzésből raktam hozzá), kb. 8 liter szőlőléhez 2 citrom héjastól felkarikázva, egy teáskanál szegfűszeg és egy teáskanál fahéj. A munkálatokat azzal kezdjük, hogy a gerezdről leszemezzük a szőlőt, alaposan megmossuk, majd egy edényben vizespohárnyi víz hozzáadásával megrottyasztjuk. Lényeg, hogy annyira megpuhuljanak a szőlőszemek, hogy a magtól könnyedén elváljon a húsa. Ezután hagyjuk hűlni, majd amikor annyira langyos, hogy könnyedén tudunk dolgozni vele, akkor tüllbe, vagy gézbe töltjük (ebben az esetben egy régi függönydarabba, mert erősebb) és kicsavarjuk. Az így nyert levet főni tesszük és addig főzzük, míg sűrűsödni kezd. Ekkor hozzáadjuk a cukrot - ettől fel fog hígulni kicsit, de nem kell pánikba esni - a karikára vágott citromot és a fűszereket egy gézbatyuba kötve. Ezután addig főzzük - többször is megkavargatva, mert a cukorral már lesülhet - míg jó sűrű lekvárt nyerünk belőle. Üvegekbe töltjük, de másnapig nem kötjük le, hogy bőrt húzzon a tetejére, így akár évekig is eláll - nekem van a tavalyiból és tavalyelőttiből is. Úgy áll, mint a gyöngy. Igen ízletes jóízű lekvár, bármilyen süteménybe, palacsintába használható, de megteszi vajas-lekváros kenyérnek is. Tésztanapon fogyasztható. Mine coins - make money: http://bit.ly/money_crypto Fahéjas szilvabor házilag - az első lépések Legutóbb mikor befejeztem a mazsolabor történetét, előrevetítettem, hogy a szilva kerül majd előtérbe. Nem is szándékozom megszegni a szavam, így hát következzen a karácsonyi ünnepi asztalra szánt fahéjas szilvabor. Ez a borom valamicskét szárazabb lesz a mazsolánál, de ezt egy cseppet sem bánom. Örömmel látom, hogy a minőséggel ezúttal sem lesz probléma. Nem úgy a mennyiséggel…ha valami kiderült idén új hobbim kapcsán az az, hogy jövőre bizony nem árt megduplázni a hozzávalók mennyiségét. Tervbe is vettem egy 25 literes demizson mielőbbi beszerzését. Az első fejtés után Hozzávalók: -5 kg szilva -1 kg 30 dkg cukor -10 db szilvamag összetörve -5 liter víz -1 rúd egész fahéj -Borélesztő, borkén, borkősav, deriton -2 db 5 l-es dunsztos üveg, 2 db gumikesztyű, pár szívószál- az első fejtés után nekem pont belefért a nedű egy 5 literes demizsonba Mi így daráltuk a szilvát Első lépésként jó alaposan átmostam a szilvát, majd kimagoztam. Kézi daráló segítségével összezúztam, öntöttem rá egy liter langyos vizet, és két napig állni hagytam. Időközben néha átkevertem, majd 48 óra elteltével átpasszíroztam. 4 liter vizet felfőztem a cukorral, majd a zúzott, passzírozott szilvára öntöttem. Hagytam kihűlni, és beletettem az összetört magbelet, az egész fahéjat, egy kevés borként, és borkősavat. Ezután egy kávéskanálnyi borélesztőt elkevertem egy dl langyos vízben, és hagytam 20 percig állni. A „pihentetés” után folyamatos kevergetés közben beleöntöttem a „mustba”. A dunsztos üvegeket csak háromnegyed részig töltöttem, hiszen helyet kell hagyni az erjedésnek. A kotyogót ezzel a módszerrel váltottam ki. A szilvabort ezután  levittem a pincénkbe, ahol 1 hónapig pihent háborítatlanul. 1 hónap elteltével következhetett az első fejtés, amit egy gumicső segítségével végeztem el: a gumicsövet kössük rá egy botra, a bot végétől annyival feljebb, hogy a fejtésnél ne szívjuk át az új edénybe a dunsztos üveg alján lévő seprőt. Fontos még, hogy az az edény, amibe fejteni szeretnénk, mindig lentebb legyen, mint az, amiből fejtünk. Szívtam tehát egy jó erőset a csövön, majd megtörtem, és ezután már folyt is a lé új otthonába. Nagyon fontos, hogy az első fejtés után olyan demizsonba, vagy ballonba töltsük a bort, ami színültig tele lesz vele. Fordítsunk nagy gondot arra, hogy légmentesen le legyen zárva, mert ha levegő éri a bort, akkor nagyon könnyen megecetesedik, és egyéb borhibák is jelentkezhetnek. Újabb egy hónap múltán következett a 2. fejtés, aminél ugyanúgy jártam el, mint először. Annyi különbséggel, hogy ekkor ismét egy kis adag borként kevertem el a borban. A második fejtés óta eltelt két hét, most a derítés művelete van soron: 1,5 dkg deritont összekevertem kb. 1 dl vízzel, és 24 órát állni hagytam. A deritont habverő segítségével csomómentesre kevertem, és folyamatos kavargatás közben a szilvaborba öntöttem. A borban 10 napig hagyom benne a derítőszert, közben háromszor összerázom, majd fejtek. Ez jövő hétvégén lesz esedékes. A további teendők elvégzése után természetesen még jelentkezem. Jelenleg itt tartok, és a jelek igencsak bíztatóak. A mazsolabornál talán egy fokkal szárazabb lesz a végeredmény, de pazarul érződik rajta a szilva íze, a háttérben pedig csendesen megbújik a fahéj. Úgy hiszem, méltó kísérője lesz ez a nedű a karácsonyi ünnepi vacsoránknak! Gasztrodiziákum mérő: (5/5) Szőlőlevél tartósítása május 30, 2009 Tavaly már írtam a dolmades-ről, ami töltött szőlőlevél. Tölteléke lehet fűszeres rizs, vagy rizses hús, vagy tisztán hús is. A töltike - nálunk így hívják - az egész mediterraneum jellegzetes étele, sőt az arab térségeké is. Én a dolmadessel úgy vagyok, mint a japánok a szusival. Egyszerűen imádom. Minden nap meg tudnám enni. A rizsest. Én a sima rizsest szeretem a legjobban, és azt is hidegen.  Ehető persze melegen is, akkor citrommártást, avgolemono-t adnak mellé, ami így készül: 1 tojás, 4 evőkanál citromlé, némi keményítő kell hozzá. A tojást sárgájára és fehérjére kettéválasztjuk. A fehérjét felverjük egy evőkanál vízzel, majd hozzákeverjük a sárgáját. A citromléhez hozzáadunk kevés keményítőt (érzéssel) és hozzákeverjük a tojáskeverékhez. A tojáskeveréket mixerrel keverjük és apránként teszünk hozzá a dolmades főzőlevéből. A mártásnak sűrűnek kell lennie. (Nikos Tavridis receptje)  Tulajdonképpen egész nyáron szedhető szőlőlevél, de az igazán zsengék, igazán dolmadesnek valók így nyár elején szerezhetők be. Nekem szerencsém van, mert egész nyáron tudok szedni - szomszédasszonyom telkén rengeteg vadszőlő van. A szőlőlevél is jó, de cakkosabb, nehezebb betölteni. A vadszőlőlevél szép kerek, könnyű vele dolgozni. Azért is most célszerű bespájzolni belőle, mert permetezett levelek nem alkalmasak.  Idelinkelem az én dolmadesemet, amit tavaly írtam le. Kattints ide: dolmades.  És találtam arab, húsos változatot is, ez egy szír étel:  Varak el ajnab mahsi vagy dolma vagy jabrak  Hozzávalók:  30 db szőlőlevél  25 dkg rizs  25 dkg darált hús (bárány vagy marha)  1 hagyma  2 paradicsom  1 csomag petrezselyemzöldje  1 kávéskanál só  őrölt bors  1/2 kávéskanál fahéj  5-6 gerezd fokhagyma  1 citrom leve  1 evőkanál szárított fodormenta  Néhány percre tegyük forró vízbe a zsenge szőlőleveleket, majd készítsük el a tölteléket. A rizst forró vízben jól megmossuk, majd megszárítjuk és összekeverjük a darált hússal, az apróra vágott hagymával, paradicsommal, petrezselyemzölddel, sóval, borssal, késhegynyi fahéjjal. A szőlőleveleket fektessük fényes felével lefelé, és a száras végéhez közelebb tegyünk rá egy kanál tölteléket. A levél tövét hajtsuk a töltelékre, majd jobbról, balról annyit hajtsunk a levélből rá, hogy középen kb. 4-5 centiméteres csík maradjon, majd göngyöljük fel a levelet a töve felől egészen a hegyéig, jó szorosan, hogy keskeny, 4-5 cm hosszú, kemény kis rudacskát kapjunk. Töltsük sorra a leveleket, amíg a töltelék el nem fogy. Egy lábas alját rakjuk ki a maradék levelekkel vagy paradicsomszeletekkel, és nagyon szorosan rakjuk sorba egymás mellé majd fölé a töltelékeket. Közben itt-ott dugdossunk közé fokhagymagerezdeket. A tetejére egy kisebb tányért tegyünk nehezéknek, hogy a lobogó vízben ki ne nyíljanak a levelek. Öntsünk rá 2 dl vizet és citromlevet. Fedjük be, és igen lassú tűzön pároljuk legalább 2 óra hosszat, majd egy evőkanál szárított, morzsolt fodormentát dobjunk rá, és főzzük még 20 percig. (forrás ITT.)  A szőlőlevél tölteléke tulajdonképpen bármi lehet, és bárhogy ízesíthető. A variációk számának csak képzeletünk szabhat határt. Bármilyen hús használható hozzá, sőt halas dolmadest is készíthetünk. Vega variációinak száma is egyenlő a végtelennel.  Találtam egy jó videót (kattints a videó szóra) is most: a hölgy bemutatja, hogyan kell elkészíteni ezt az egyszerű, de gyakorlatot és türelmet is kívánó ételt. Megéri a munka vele, mert tényleg isteni. Amint látható volt, egy üvegből vette elő a szőlőleveleket a hölgy.  Tehát a szőlőlevelek eltevése: A szőlőleveleket megmossuk, a szárát kivágjuk. Fél percre lobogó forró vízbe tesszük, majd csap alatt hidegvízzel lehűtjük. Körülbelül tíz szőlőlevelet egymásra fektetünk és föltekerjük. Ezeket a kis tekercseket tesszük állítva szorosan egymás mellé egy szélesszájú üvegbe. Mikor tele az üveg, teszünk a tetejére vagy műanyag savanyúságlenyomó szerkentyűt (lehet kapni), vagy rövidebbre tört hurkapálcikákákat. Aztán felforralt, majd langyosra hűlt sós vízzel felöntjük. A vízhez literenként 1 és 1/2 evőkanál sót adunk. Teljesen el kell lepnie a szőlőleveleket. Végül kevés olajat öntünk a tetejére. Ez légmentesen lezárja. Folpackot teszünk az üveg tetejére, majd rácsavarjuk a fedőt is. Célszerű akkora üvegekben eltenni a szőlőlevelet, amennyi kell majd egy-egy főzéshez. Tehát ha kibontunk egy üveget, az összes levelet fel fogjuk tudni használni.  Használat előtt mossuk le a leveleket, és áztassuk pár percig forró vízben.  Így tedd el a szőlőlevelet télire! Posted on 2017/11/02 by Neptunusz in Gasztro MegosztásCsirip Nincs is jobb téli eledel, mint a szőlőlevélbe csavart darált húst, ami amellett, hogy finom, nagyon kiadós ételkülönlegesség. Természetesen gondoskodni kell előbb a szőlőlevelek beszerzéséről, majd ezután lehet arról gondolkodni, hogy miként lehet tárolni, hogy télen majd elő lehessen venni és finom ételt lehessen belük készíteni. Az első egyszerű módja a tartósításnak, az a mélyhűtő. Mosd meg alaposan a leveleket, majd helyezd be óvatosan műanyag tasakokba, a végén mehetnek is be csomagok a fagyasztóládába. Egy másik módszer alapján a szőlőleveleket alaposan meg kell mosni, majd leforrázni, ami után óvatosan bele kell helyezni egy nagyobb befőttes üvegbe, hozzáadni egy evőkanál sót, és egy liter felforrt, majd jéghidegre hűtött vizet. A végén le kell zárni jó szorosan az üveget és kész is. A harmadik megoldás szerint forró sós vízzel forrázd le a leveleket, majd hagyd teljesen kihűlni azokat. Ezután 10-15 darabot rakj egymásra, óvatosan tekerd fel, tedd bele műanyag tasakba, és mehetnek is be a fagyasztóba. szakácskönyve Töltött szőlőlevél Az itt megjelenő cikket egy olvasónk küldte be. Tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal. A nálunk publikálni kívánt cikkeket, recepteket a recept@donna.hu emailcímen várjuk. Kéziratot megtartani, visszaküldeni nem áll módunkban. Figyelem! Csak a saját készítésű képpel együtt beküldött recepteket tudjuk megjelentetni! Donna - 2009.08.15., 7:35 Hozzávalók: Szőlőlevél konzerv - 1 üveg, vagy 50-60 db friss, nagyméretű szőlőlevél  Darált marhacomb - ½ kg  Fokhagyma - 10-15 gerezd  Citrom - 1 db  Olívaolaj  Menta, fehér bors, só. A darált marhahúst és a rizst sóval és borssal egy tálban jól összedolgozzuk. Ha konzerv szőlőlevelet használunk, jól mossuk le vízben, mert sok sóval tartósítják. A szőlőlevél szárát mindig kidobjuk. Bő kétujjnyi marhahúst a levelek közepére teszünk, oldalait behajtva feltekerjük, egy tálra félretesszük – óvatosan, hajtással lefelé, nehogy kinyíljanak. Egy nagyobb lábas alját kibéleljük szőlőlevéllel, amire a kockára vágott marhahúst egyenletesen elosztva ráhelyezzük, majd ennek tetejére is teszünk egy réteg szőlőlevelet. Erre az alapra szorosan elhelyezzük a betekert szőlőleveleket, nehogy szétnyíljanak. Annyi vízzel felöntjük, ami szépen ellepi. Egy egész citrom levét ráfacsarjuk. Rászórunk 2 evőkanál mentát, 10-15 gerezd fokhagymát és egy bő evő kanálnyi sót. Meglocsoljuk 3-4 evőkanálnyi olívaolajjal, majd az egészet egy kisebb lábas fedőjével nehezékként lefedjük. Először felforraljuk, majd lassú tűzön jó másfél órát főzzük.   Jó étvágyat hozzá! Köszönjük szépen Mező Ernőnek, és továbbra is várjuk receptjeiteket a recept@donna.hu e-mailcímre! Ha fényképet is mellékeltek a recepthez, a leírásokat hamarabb viszontláthatjátok a Donna oldalán! Külön köszönet az eredeti, saját receptekért.   További cikkek a Receptek rovatból Karácsonyi aprósütemények Rubin Eszter megsüti a tutit Nagy karácsonyi bejgli láz Gyógybogyó karácsonyra Szívd a vérét, megéri ROPOGÓS ÉDES CSALAMÁDÉ HOZZÁVALÓK Hozzávalók: 1 fej (1 kg) káposzta 50 dkg vöröshagyma 50 dkg zöld paradicsom 50 dkg uborka 4-5 db  sárgarépa 3 db erős zöldpaprika 1 db chilipaprika 10%-os ecet 30 dkg cukor 10 dkg só 1 kávéskanál borkén 1 kávéskanál citromsav ELKÉSZÍTÉS Elkészítés: 1 fej (kb. 1 kg) káposztát szálasra felvágunk, fél kg vöröshagymát szintén szálára vágunk, fél kg zöld paradicsomot negyedelünk, fél kg uborkát, 4-5 db sárgarépát, 3 db zöldpaprikát megpucolva felkarikázunk, és még aki a csípőset szereti, 1 chilipaprikát is tehet bele felvágva. Ezt egy nagy edénybe tesszük, összekeverjük a kezünkkel vagy nagy villával. A felöntőléhez 2 dl 10%-os ecetet, 30 dkg cukrot, 10 dkg sót, 1 kávéskanál borként, 1 kávéskanál citromsavat összekeverünk, mi édesebben szeretjük, így mindig kóstolgatom, és adok még hozzá cukrot, ha kell. Ezt a levet ráöntjük a csalamádéra, és 1 napig hűvös helyre tesszük. Célszerű olyan edényt választani, ami ilyenkor nyáron befér a hűtőbe. 1 nap alatt párszor átforgatjuk, közben levet enged, de ha nem elég a lé 1 nap elteltével, csinálhatunk hozzá felforralt vízből, ecetből, sóból és cukorból még. Üvegbe tesszük a csalamádét, és a levet ráöntjük. 1-2 hétig hűvösön eláll tartósítószer nélkül. Inkább kevesebbet készítsünk, mindig frissen a legjobb. A LEGFINOMABB HÁZI CSALAMÁDÉ DITTI56 HOZZÁVALÓK 1.5 kg káposzta 1.5 kg paprika 1 kg zöld paradicsom 1 kg uborka 50 dkg  sárgarépa 0.5 kg vöröshagyma 3 dl ecet (10 %-os) 7 dkg só 40 dkg cukor 1 kávéskanál szalicil 1 kávéskanál borkén 3 db babérlevél 1 ek fekete bors (szemes) 1 tk egész fűszerkömény 1 ek mustármag 1 tk koriander ELKÉSZÍTÉS 1. A megtisztított zöldségeket vékonyan felszeleteljük. Az uborkát nem kell megpucolni, csak egyszerűen uborkaszeletelőn le kell gyalulni. 2. A felaprított hozzávalókat egy nagy tálba tesszük, egyenletesen eloszlatjuk rajta a fűszereket és ízesítőket, majd alaposan összekeverjük. A babérlevelet törjük apró darabokra. Az egészet állni hagyjuk kb. 4-6 órát, ez alatt levet ereszt. Tisztára mosott üvegekbe töltjük a levével együtt. Celofánnal lekötjük, majd fémkupakokkal lezárjuk. Hordós bedobálós savanyúság recept Hozzávalók: 10 liter víz 1 kg cukor 0,5 kg só 4,5 dkg nátrium benzoát 3 dkg timsó (gyógyszertárban szerezhető be) 1 dkg borkén 1 dkg citromsav 6 dl ecet (20%-os) 2 nagy db babérlevél 2 púpos ek szemes bors 2 ek mustármag 2 csipet koriandermag zöldségek tetszés szerint (uborka, paprika, zöld paradicsom, hagyma, káposzta, karfiol) Elkészítése: A zöldségeket alaposan megtisztítjuk. Az uborka két végét levágjuk, majd kereszt alakban kicsit bemetsszük, hogy a lé a belsejébe is bejusson. A vöröshagymát félbe vágjuk, az almapaprikát kicsumázzuk, a kecskeszarv paprikának elég csak a száras végéből levágni. A zöld paradicsom szárrészét eltávolítjuk és egy késsel kicsit megszurkáljuk. A káposztát nagyobb darabokra vágjuk. A karfiolt rózsáira szedjük. A hordót jó alaposan kimossuk, majd belemérjük a 10 liter sima csapvizet, amit nem szükséges előtte felforralni. Hozzáadjuk a cukrot, a sót, az ecetet, a tartósítószereket, a fűszereket. Jó alaposan, többször összerázzuk, majd mehetnek bele az előkészített zöldségek. Lezárjuk, és egy hét múlva már fogyaszthatjuk is. Közben érdemes párszor átkavarni. Tipp: Már tavaly is készítettünk hordós bedobálós savanyúságot, de valahogy nem került fel a recept a blogra. Most, hogy ismét megtöltöttük a hordót, nem vétem el újra ezt a hibát. A zöldségek tetszés szerint válogathatók bele. Nálunk az uborka és a hagyma a legkedveltebb, és mikor már ezek mennyisége csökken, akkor következnek a többiek. Természetesen a hordó folyamatosan tölthető. Például nálunk most került bele káposzta és karfiol. Arra mindenképpen érdemes figyelni, hogy tiszta eszközzel halásszuk ki a hordóból a savanyút. Nekem van egy csipeszem, amit kizárólag csak erre használok. Magát a hordót a pincében tároljuk, ami sajnos nem a leghidegebb, de eddig még nem volt gond az eltarthatósággal. VÖDRÖS SAVANYÚSÁG 1. július 26, 2011 Hozzávalók (10 l-es vödörhöz): 3,5 l víz 35 dkg cukor 20 dkg só (nem jódozott!) 4 dl ecet (10%-os) 1 teáskanál citromsav 1 kávéskanál borkénpor 5 babérlevél 1 evőkanál nátrium-benzoát 1 evőkanál egész fekete bors továbbá: néhány szál kapor (elhagyható) Az alaplé hozzávalóit hidegen összekevertem. Nem baj, ha a citromsav nem oldódik fel teljesen a lében, idővel a vödörben ez majd bekövetkezik. A kész levet a vödörbe töltöttem. Mivel mi szeretjük a kaprot, megmostam néhány szép szálat, és ezt is a vödörbe tettem. Az uborkát kb. 1/2 órára beáztattam, ezalatt a szennyeződések feláznak, és könnyebb eltávolítani őket. Ezután folyó víz alatt, körömkefével nagyon alaposan megtisztítottam, megmostam minden egyes darabot. Fontos az alapos tisztítás, mivel ha egy kicsi szennyeződés is marad az uborkán, az egész munkánk kárba veszhet. A megmosott uborkát a lébe helyeztem, majd rázártam a tetőt. Nekem most szinte tele is lett a vödör, de nem baj, ha kevesebb uborkánk van, a vödröt folyamatosan fel lehet tölteni. Fontos, hogy a lé ellepje a zöldségeket. Ezután az uborkát 1 héten keresztül minden nap megkevertem szedőkanállal (kézzel nem szabad belenyúlni, mert könnyebben romlik). Természetesen nemcsak egyféle alapanyagot használhatunk, készülhet vegyesen is. Kerülhet bele pl. paprika, hagyma, fokhagyma, karfiol, bébipatisszon, zöldparadicsom. Folyamatosan fogyasztható, felbontás után nem romlik. Konfitált csirkemáj, finom zsírban, hosszú ideig eláll! Ha egyszer megkóstolod, biztosan kedvenc lesz! Ha van időnk elkészítjük, ha nincs, elővesszük. Ha hosszabb időre tesszük üvegbe, akkor pecsenyelé nem, csak zsír kerülhet az üvegbe. Tarthatjuk hűtőben is, de a kamrában is sokáig eláll. Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj, 50-60 dkg olvasztott zsír, 2 közepes vöröshagyma, 6-8 gerezd fokhagyma, szárított kakukkfű, 2-3 kisebb zsályalevél, 4 db 2 dl-es üveg Elkészítés: A vörös és a fokhagymát vékony karikára vágjuk, és a májat szárazra töröljük. Egy fedeles lábasba tesszük a hagymákat, erre kerül a máj. Megszórjuk kakukkfűvel és az aprított zsályalevéllel, és felöntjük olvasztott zsírral úgy, hogy ellepje. Rátesszük a fedelet. Sütőbe téve 100 fokon 120-150 percig sütjük. A sütési idő a sütőtől függ. A máj levet ereszt sütés közben, ezt leöntjük róla, mielőtt üvegekbe tennénk. Üvegekbe rakjuk, és felöntjük zsírral úgy, hogy ellepje. Salátával tálaljuk, vagy pirítóssal fogyasztjuk. Mihályné Dobos receptje! Uborka saláta télire üvegbe!!!! Mindenki csinál a neten egy uborka salátát.. nem is én lennék ha nem saját ízlésre formáznám... Legyalultam az uborkát, kb 80 dkg.. ehhez 20dkg hagymát is... így lett egy kiló... alaposan egybeforgattam.. én egy csokor kaprot is vágtam közé... Tehát a hozzávalókat egy kiló uborkához adom meg.. mindig leszoktam mérni mielőtt, belerakom a dolgokat... 1 dl 15%-os ecet 10 dkg cukor 3 dkg só  ezeket az uborkával jó alaposan egybeforgattam... ha reggel csinálom akkor estére enged annyi levet, hogy lehet az üvegekbe rakni... sterilizálom az üvegeket, belerakom az uborkát és felöntöm a lével...pont annyit enged, hogy elosztva elég minden üvegbe... ekkor egy csipet borkősav és egy fél kávéskanál citromsavat teszek minden üveg tetejére... lezárom és mehet a polcra,.... nekünk annyira ízlett, hogy sokat teszek még így el... Cékla lekvár!!! Szeretjük a cékla, sütve simán nyersen salátákba, gyakorlatilag minden verzióban, sok termett, ezért valami érdekességet is szerettem volna, a neten volt egy recept ami meg is tetszett, de nem is én lennék ha nem variálnék, bár ebben az esetben a kényszer is rávitt, mert egyik alapanyag nem volt itthon, de megoldottam és semmit nem vesztett az élvezetéből, hogy mással pótoltam... 2 db olyan nagy öklömnyi céklát hajastól megfőztem, ezután a  4 oldalú reszelőn a nagyjuku almareszelő részén még melegen reszeltem ... egy lábosba tettem, öntöttem rá 1,5 dl vörösbor ecet, és 4 dl saját eltevésű őszibarack lét, rostost ( itt jegyzem meg az eredeti recept almalét ír, nekem az most nem volt itthon, így lett az őszi lé jó sűrű rostos ) Ezzel főztem kb 10 perc akkor tettem hozzá őrölt fahéj, szegfűszeg, kömény, ezekből fél kávéskanállal, majd egy jó csipet só... na de most jön a lényeg, kell hozzá egy csomag zselésítő, nekem ebből a zseléfix volt  (dr.oetker), beleöntöm.. és száj íz szerint cukor vagy méz.. érdemes kóstolgatni, mert van aki édesebben van aki kevésbé, de arra kell számolni, hogy  a gyümölcslé is édes... alaposan összefőztem és sterilizált üvegekbe szedtem, majd lezárás után 5 percre fejre állítottam, ment a száraz dunsztba. Nagyon finom ajánlom mindenkinek!!!! Hagyma lekvár!!!! Annyit hallottam róla, de még soha nem kóstoltam, de ugye mindent el kell valamikor kezdeni... sok receptet átböngésztem, aztán csak neki álltam én is, elégedett vagyok vele, sok fog még készülni belőle!!! 10 kisebb lila hagyma és kettő vörös hagyma...ezeket kevés olajon elkezdtem dinsztelni, lefedtem és nagyon kicsi lángon hagytam magára, többször megkevergettem. Mikor már teljesen elfőtte a nedvességet alóla, sóztam és az összetört rózsa bors is hozzá adtam...ekkor öntöttem rá egy dl száraz vörös bort és 2 evőkanál balzsam ecetet... ezt alaposan leforraltam róla, majd adtam hozzá 2 evőkanál mézet, nagyon sűrűre főztem folyamatos kevergetés közt, a legvégén kb 3 dkg vajat és egy teáskanál kakukkfű adtam még hozzá... elfőztem és kész .... meglepően finomság lett belőle, azt hiszem sokszor fogok még készíteni... Vaníliás krémtúró fagyi mazsolával!!!! Most rengeteget sajtozok, így mindig van orda, folyamatosan találom ki mi legyen belőle, ma ez készült, de akinek nincs orda túrója, az meg tudja tökéletesen sima túróval is csinálni. Először csinálok egy vaníliás krémtúró... 2 tojás sárgája 1 cs vanília cukor 2 dl tej 1 evőkanál vanília pudingpor 2 evőkanál cukor a tojássárgát a vanília cukrot egy kanál tejet és a pudingport alaposan elkevertem, a maradék tejet felforralom, majd belekeverem a tojássárgás cuccot, összefőzöm egy jó krémet fogok kapni, hagyom kihűlni és ezután beledolgozom egy habverő segítségével 25 dkg orda vagy akinek nincs az a sima túrót. 2 dl teljes állati tejszínt felverek, nem kell kemény habnak, csak olyan krémszerű legyen az is...egybekeverem a krémtúróval, ezt a masszát teszem  a fagyi gépbe, akinek nincs az tegye tégelybe, majd be a fagyóba, 15 percemként alaposan át kell kevergetni vagy 3-4 alkalommal.. és ehető.... a fagyi gépes mikor kikeveri utána már ehető... Fagyi tölcsér és roletti ostya rúd: 10 dkg vaj 1 és 1/4 csésze liszt 1 vanília 2 dl tej lehet fahéj is bele akkor sötétebb a színe ezeket alaposan csomómentesen kikeverni és mehet az ostyasütőbe, nem tudtam melegen feltekerni, és ezért egy kis lábosba vizet forralok, erre tettem egy rácsot arra egy nedves konyha kendőt, és erre helyeztem a kisült ostyákat .. itt felpuhul és akkor lehet tölcsérnek tekerni vagy rolettinek... Hogy jön ide a fogkrém készítés ? Ha nem szoktad megnézni , hogy mit is takar a fogkrémnek nevezett gél , hát megsúgom , hogy fluoridot tartalmaz ami meddőséget okoz , Amerikában kisérleteztek vele és egy települése fluoridot raktak az ivóvízhez . A lakosok 40 évesen úgy néztek ki , mint a 70 évesek és természetesen meddőséget okozott a használata . Hogy ne csak kisérletezzetek a gyermek áldással . Hagyjatok fel a fluoritos fogkrém , és a fuorital dúsított vizek fogyasztásával , mert gyermeketek soha nem fog megszületni , hisz a termékek jó része azt a célt szolgálja , hogy a népesség szaporúlatát vissza fogja , és az élőket lehetőleg minél előbb a másvilágra küldjék . Csak egy pár dolog e tény alátámasztására . Szójás párizsi , vörös áruk , a szója genetikailag módosított termék egész Argentina be lett vetve genetikailag módosított szójával , és az emberiség ezt zabálja . A kísérleti patkányoknak akkora daganata volt a nyaka körül , mint a feje . Gondoljátok , hogy az ember elkerüli a rákot , ha ezzel táplálkozok ? A krumpli tavaj csak Francia génmódosított krumplit lehetett kapni az egyik áruház láncnál . De jutott a termelőknek is belőle az idei burgonya olyan volt , hogy ha egy héten belül nem használtad el , akkor a krumpli megrohadt rákos volt . A só ha betartanák a magyar szabványt és nem kevernék szennyes kálium kloriddal a természetes só az élet sója lenne , de ezt mérgezik , persze a zsidó az csak kóser sót fogyaszt a goj meg dögöljön meg a tudatlansága miatt !!!! Újabban jönnek a reklámmal hogy az ilyen olyan termék nem tartalmaz génmódosított összetevőket …. Nem folytatom a tudatos vásárló , sok mindent tehetne még hozzá , de ha odafigyelünk , és a nekünk szánt mérgeket nem fogyasztjuk el egészségesebben tudunk élni nyugodz öregkort , és nem az lesz a jelszó : Ha megöregszel megölnek téged is !!! Az emberiség rákap az eutanáziára , és maholnap a nagyválalatoknak is az lesz az érdeke , hogy minél hamarabb halj meg , és ha lehet ne éld meg a nyugdíjas kort !!! De ha ezeket a szarokat fogyasztod tényleg nem éled meg a nyugdíjas kort , mert a szervezeted beteggé válik , és elpusztulsz idő előtt !!! Itt a tartósítás mellett elhagyjuk azokat az anyagokat amikkel mérgeznek bennünket !!! At E számokra gondolok amivel felturbózzák a termékeket . Ha e gondolat mellett fogsz az élelem tartósításához , az egészségesebb életvitelt biztosít számodra , és a családod számára is jelenteni . Hát ezért írtam itt a fogkrémről is egy pár sort . Fogkrém készült nálam!!!! Sajnos a bolti fogkrémekben fellelhető olyan vegyi anyag amit én nem szeretnék a számban érezni, ezért sok mindent elolvastam ami a neten található...és készítettem egyet, de nem az utolsót, fogok még más ízestéssel is!!! Fogkrém 2 lapos kávéskanál  fehér agyag por,  2 lapos kávéskanál szódabikarbóna,  2 kávéskanál kókuszolaj.. ha nincs olíva is jó,    1 kávéskanál őrölt szárított menta levél,  5 csepp menta illó olaj,   kevés őrölt erdélyi  só.   Jól összekeverni és kész….. ha szükséges egy két kávéskanál vizet hozzá hogy összeálljon












Tartósítás







Sárgabarack lekvár és szörp,

sokáig eláll és megunhatatlanul finom!



Közzétéve 2018. június 23. szombat | Szerző: Nagyi

A sárgabarack az egyik legfinomabb gyümölcs, amiből ínycsiklandó lekvár és szörp készülhet. Sokáig eláll és az íze az maga a csoda.

Hozzávalók

  • 3 kg sárgabarack
  • 1/2 kg cukor
  • 1 cukortakarékos zseléfix
  • 1 citrom

Elkészítés

A sárgabarackot szétdarabolom cukorral citrommal felteszem főni 20 percig főzöm, turmixolom mehet a fix és 5 perc után üveg és mehet a polcra :-)
Szörp

 2 kg sárgabarack,
1 kg cukor,
2 citrom karikázva,
1 cs szörp tartósító.
másfél liter víz

A másfél liter vizet és citromot feltettem főni majd a darabolt barackot a tartósítóval ép hogy ujjra forrt a barackkal már zártam is le a gázt 2-3 napig megkavartam napi 2-3 szor aztán az üvegbe. Nagyon finom lett





Ha valami ínycsiklandóra vágysz,

próbáld ki a sörlekvárt,

nagyon finom húsok mellé!



Közzétéve 2018. június 30. szombat | Szerző: Nagyi

A sörlekvár elmondhatatlanul finom és nem is nehéz elkészíteni, húsok mellé szoktam tálalni, ha igazán finom ebéddel szeretném meglepni a szeretteim.

Hozzávalók

  • 1.5 l sör
  • 1 karikára vágott citrom
  • 3 csomag zseléfix
  • 40 dkg cukor
  • 3 cs bourbon vaníliás cukor

Elkészítés

A sört, cukrot, citromot vaníliával felteszem főni kb 10 perc. Majd kiszedem a citromot és hozzáadom a zseléfixet kevergetve mind ezt lassú tűzön.
Lehet az üvegbe rakni  majd a polcra sorakoztatni .Elkészítési idő 15 perc
Az íze kellemes a végére érződik enyhe sör íz, vaníliás íz és nagyon kellemes.  Aki nem szereti a sört annak is bátran ajánlom.  Igazi meglepetés elsőre nincs sör íze.  A sikeres Borlekvár után íme a Sörlekvár :-)


Csiki Zoltánné Ica receptje



Borlekvár, húsok mellé nagyon finom! Nálunk mindig nagy sikert arat!




Közzétéve 2018. június 29. péntek | Szerző: Nagyi


Igazán finom és nem is nehéz elkészíteni. Húsok mellé szoktam kínálni, mi nagyon kedveljük, érdemes kipróbálni.

Hozzávalók

  • 1 üveg bor
  • 1 citrom karikázva
  • 1 rúd vanília
  • 3 csomag dzsemfix
  • 40 dkg cukor


Elkészítés







15 percre felteszem a bort a citromot a vanília rudat kettévágva és a cukrot főni.  A citromot a vanília rudat kiszedem 10 perc után hozzá keverem a fixeket. Mehet az üvegbe, majd a polcra.
Lassan köt ezért hűvös helyre teszem. Itt jegyezem meg többszöri első díjas lekvár.
Húsokhoz ajánlom. Az Egri bikavér édes vörös fehérből mazsolával készítem.
Főleg vad húsokhoz fogyasszák, de bármihez finom. Próbáljátok ki,  én már ezer üveg fele tartok
Biztos tetszik de a sörlekvár is nagyon jó azt is próbáljátok ki bármihez rajtad múlik, nagyon kellemes íze van.  Baconössel valami finom vagy húshoz, de magába is különleges
Csiki Zoltánné Ica‎ receptje
Hajni Major:  Nagyon finom lehet. Karácsonyi sütikhez aszalt szilváshoz, gesztenyéshez jól passzol plussz íznek -:)



Vörösboros diós szilvalekvár, csodás ízvilág, amivel egyszerűen nem lehet betelni!




Közzétéve 2018. július 5. csütörtök | Szerző: Nagyi
Idén nagyobb adagot kell eltennem belőle, mert ez a mennyiség nem tart ki télen. Az ilyen finomságok egy szempillantás alatt elpárolognak.

Hozzávalók

  • 2 kg szilva
  • 20 dkg darált dió
  • 0.5 kg cukor
  • 1 citrom
  • 2.5 dl vörösbor
  • 1 karikára vágott citrom
  • 1 csomag 3-1 ben dzsemfix

Elkészítés

A szilvát darabolom felteszem főni a cukorral citrommal. kb 15 perc múlva kiszedem a citrom karikákat turmixolom,  hozzárakom a diót 5 perc múlva a bort majd fokozatosan kevergetve a dzsemfixet
Üvegbe rakom, felfordítom 2-3 percre. Az üveget majd polca. Többféle szilvából lehet készíteni,  én most veres szilvából csináltam de még legalább 3 adag készül. 20 éve készítem
Most érik aki nem ismerné a veres szilvát,  nálunk így hívják a legkorábban érő szilva a nora bora után

Csiki Zoltánné Ica receptje




Így készül a gyors szilvalekvár!

Évek óta így készítem,

nekem nagyon bevált!





Közzétéve 2018. június 19. kedd | Szerző: Nagyi


A szilvalekvár szinte a legelterjedtebb ínyencség minden családban, könnyen elkészíthető, palacsinta és sütemények megtöltésére kiváló választás. Ma egy igazán aromás szilvalekvár receptjét hoztuk el nektek.

Hozzávalók:

3,2 kg szilva,
  • 2 kg cukor,
  • 2.5 dl víz.

Elkészítés

Mossuk meg a szilvát, majd távolítsuk el a magját. A cukrot főzzük fel a vízzel, majd öntsük a szilvát a forró sziruphoz. Főzzük 30 percet, ameddig a szilva megpuhul, ha a szilva jó érett akkor kevesebb idő is elegendő a főzéshez. Hagyjuk, hogy a lekvár hűljön egy kicsit, majd aprítsuk össze aprító használatával, vagy ledarálhatjuk mielőtt odatesszük főni.
Tegyük fel még egyszer főni, majd lassú tűzön addig főzzük ameddig elkészül, kb. 1 óra. Ellenőrizzük a lekvár állagát, tegyünk ki egy kiskanálnyit egy tányérra és, ha nem folyékony akkor elkészült.
Rakjuk a forró lekvárt üvegekbe, majd az üvegeket zárjuk le. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Jó étvágyat.




Az igazi szilvalekvár receptje, mindig így készítem és valami bámulatosan finom!




Közzétéve 2018. augusztus 6. hétfő | Szerző: Nagyi
A szilvalekvár a nagy kedvencünk, nekem ez a recept vált be, ezért minden évben így szoktam főzni.

Elkészítés


Egy 8 literes fazekat megtöltöttem bogyiszlói szilvával, a fazekat kikentem ecettel, és tegnap este 8-kor a gázra tettem takarék lángra egy vastag vas platni alá, fedővel letakarva.
Egész éjjel főtt, másnap reggelre majdnem felére esett össze. Ma délután 5 körül tettem bele kb. 30 dkg. cukrot, és még főztem 2 órát.  Csodásan össze állt, és 7 kis üveggel lett belőle . Az üvegeket addig hagyom dunsztba, még teljesen ki nem hűl.
Az ecettel azért jó kikenni a fazekat, mert akkor nem ég oda a lekvár. Ez a lekvár 24 órát főtt, és még csak oda sem kapta az alját. Isteni íze van – :) Biztosan nagyon jó a sütőben is, de nyáron az egész lakást felfűtené nálam a sütő .

Márta Bárány receptje








Szilvabor


3 kiló szilvát kimagozunk, ledaráljuk, és 1 liter vizet meg 1 kiló cukrot öntünk hozzá. Ötliteres üvegbe töltve, 2 hétig lehetőleg napon tartjuk Utána leszűrjük, kisebb üvegekbe öntjük, és ha letisztul, borosüvegekbe átöntjük, erősen bedugaszoljuk. fogyasztható, de jobb ízű, ha 2-3 hónapig érleljük .A kitisztult, átlátszó bort a cefréről tiszta üvegekbe fejtjük, és végleges helyére tesszük.




CSALAMÁDÉ, VEGYES SAVANYÚ

HOZZÁVALÓ: CSALAMÁDÉ:
5 kg zöld féle vegyesen! Családom részére 10kg-20-ot készítek egyszerre. És műanyag vödörbe készítem!
Az adott mennyiség a 10kg.hoz dupla mennyiség a hozzávaló!
HOZZÁVALÓ:
5kg őszi káposzta, egészséges!
2kg hagyma, 1,5 kg uborka, gyenge, nem keserű!, 1,5 kg zöldpaprika. két-három szép sárgarépa, 10%-os ecetet használunk, 1/2litert! 40dg-cukor, 10dk-só, 1 kávéskanál borkénpor! Nem nátrium benzonát! 1 kávéskanál étkezési Gyógyszertári szalicil!
A hozzávalókat Megmossuk a káposztát, ha kell, a felső leveleit leszedjük, a hagymát megpucoljuk, uborkát alaposan átmossuk, gyalun legyaluljuk, Mindent! Egyforma vékonyságú legyen!
Egy nagy edénybe mindent, egymás után. ráteszem a hozzávaló ízesítőket, összekeverem, másnapig hagyom állni. Frissen is fogyasztható, Az elmosott üvegekbe teszem, a tető kifogástalan épp legyen! ezt követően lehet a helyére tenni! Ha véletlen nem elég a lé, hideg víz csipet só és ezzel pótolod!
5kg hoz dupla mennyiség mindenből, növelt mennyiségekhez növelt hozzávalók, és ízesítésű fűszerek Az adagokat kérlek mérd ki!! csak így lesz tökéletes az eltevésed!
Csalamádé télire.egy 24 órát állni hagyom másnap rakom üvegekbe és mehet a helyére!DE FRISSEN FOGYASZTVA IS JÓ!
 
JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK A CSALÁDNAK!
 
ELŐADÓ: Jenei Jánosné, Terike.
Mindszent 2015.09.11.
Ez a dátum jelzi, mikor érdemes a csalamádét eltenni.Amikor az Őszi káposzta megjelenik.
forrás: terezakonyha.bloglap.hu

UBORKA VAGY BÁRMILYEN SAVANYÚSÁG ELTEVÉSE 5 LITERES ÜVEGBE, VAGY VÖDÖRBE!!!



5 LITERES ÜVEGHEZ! ÉN EZT VÖDÖRBE IS TESZEM DUPLA LÉVEL ÉS HOZZÁVALÓKKAL, A FŰSZEREK IS DUPLÁN ÉRTENDŐEK!
LEHET 5 LITERESBE, CSAK UBORKA VAGY CSAK PAPRIKA, CSAK DINNYE, CSAK KARFIOL. stb.
5 LITERHEZ:
2 liter hideg víz, 16 dkg cukor, 8dkg só, 1 kávéskanál Borkén, 1 kávéskanál szalicil ami kapható a gyógyszertárakban!.3 dl 10%-os ecet!
A hozzávalókat megmosom, csak hibátlan hozzávalóval dolgozunk, az üvegeket előre elmosom, a tető új legyen!!!Üvegbe beleteszem a hozzávalókat,és rá öntöm az két liter vízbe tett elkevert hozzávalókat.
Tetejére nem kell már semmi légmentesen lezárom és beteszem a helyére.
VÖDÖRBE, elkészítem a zöld féléket vegyesen, dinnye, uborka, karfiol, zöld paradicsom,. hagyma, a vödörbe a kész levet, és a tiszta savanyúsághoz valókat bele teszem. lezárom a vödör tetővel 1 hónap múlva fogyasztható! Ahogyan fogy a tartalma, úgy lehet ugyanabba a lébe újakat tenni.
Kívánok mindenkinek jó eltevést és a Családnak JÓ ÉTVÁGYAT: Tereza.
2015.09.04.


CSALAMÁDÉ AHOGYAN ÉN KÉSZÍTEM!
SAJÁT RECEPTEK!!!
 
5kg zöldféle vegyesen,ez az amit a finomsága miatt mi 10 kg-al készítjük.
HOZZÁVALÓ 10kg!-hoz!
 
5KG FEHÉR ŐSZI KÁPOSZTA,
2KG UBORKA, 2KG ZÖLD PAPRIKA, 1KG VÖRÖSHAGYMA, 4 SÁRGARÉPA.
 
A HOZZÁVALÓKAT TISZTÍTOTT ÁLLAPOTBAN,  LEGYALULOM . RÁSZÓROK 40 DKG CUKROT, 10 DKG SÓT, 1/2l ECETET 10%-ost! 1 KÁVÉSKANÁL BORKÉNT, PORT! 1KÉVÉSKANÁL GYÓGYSZERTÁRI SZALICILT, ÍZLÉS SZERINT KÖMÉNYMAGOT.
ÖSSZEKEVEREM, MÁSNAPIG ÁLLNI HAGYOM, ERESZT ANNYI LEVET AMIVEL ELTESZEM. KIMOSOTT ÜVEGEKBE TESZEM,ISTENI FINOM? MÁR NYERSEN IS FOGYASZTHATÓ:HA NEM ELÉG A LÉ MÉGSEM, HIDEG VÍZ, CSIPET SÓ, EZZEL PÓTOLOD:
 
UBORKA, KARFIOL, ALMAPAPRIKA SAVANYÍTÁSA TÉLIRE!
 
5 LITERES ÜVEGHEZ.
2 LITER VÍZ,16 DKG CUKOR, 8 DKG SÓ, 1 KÁVÉS KANÁL BORKÉN/ POR !/,1 KÁVÉSKANÁL SZALICIL/ GYÓGYSZERTÁRI!/3 DL 10%-OS ECET.
EZT A SAVANYÚSÁGOT ÉN ÖT LITERES ÜVEGEKBE TESZEM, KÜLÖNBÖZŐ FAJTÁKAT, LEZÁROM, ÉS KICSIT GYÖNGYÖZÉSIG DUNSZTOLOM! EGY HÓNAP MÚLVA FOGYASZTHATÓ, ROPPANÓS NAGYON FINOM.
forrás: terezakonyha.bloglap.hu




Darálós keksz, egy kis nasi, ez volt a mi gyerekkorunk nagy kedvence!






Sziasztok! Ma egy kis retro nasit sütöttem. Nem kellett sokat várni, amíg elfogyott!

Recept

  • 70 dkg liszt,
  • 20 dkg zsír v. 25 dkg ráma (én zsírral készítem ),
  • 20 dkg cukor,
  • 2 cs. sütőpor,
  • 2 cs. vaníliás cukor,
  • pici só,
  • 4 egész tojás.

Hozzávalók

A tésztát jól összegyúrjuk. Felezzük. Az egyikbe kakaót teszünk. A sárga most csak vaníliás. De lehet adni hozzá kókuszreszeléket.
Andrea Wehring receptje!






Csokis végű darálós keksz




Hozzávalók


Elkészítés

Előkészítés

A tepsiket kikenjük, vagy sütőpapírral kibéleljük.
A hozzávalókat (kivéve a tortabevonót és az olajat) alaposan összegyúrjuk.
A hűtőben pihentetjük a tésztát, kb fél órát.
Ezután a húsdarálóra helyezett formával rudakat készítünk belőle.
Előmelegített sütőben 10 perc alatt, 180 fokon megsütjük.
A tortabevonót az olajjal felolvasztjuk, belemártogatjuk a kekszek végeit, és sütőpapíron hagyjuk megszáradni.

Tálalás

Ebből a mennyiségből 3 nagy tepsinyi keksz lesz.

Tárolás

Légmentesen elzárva több napig puha marad.

Javaslatok, alternatív elkészítés

Akinek nincs ilyen húsdarálóra helyezhető formája, az nyugodtan elnyújthatja, és derelyemetszővel rudakat vágva közel hasonló kekszeket kap.


Keksztekercs (Kekszszalámi; Kekszrúd)


Kekszrúd, de nekem csak gyermekkorom óta keksztekercs...


A XVI. Blogkóstoló háziasszonya
 Vea, aki a „hogymegtudjuknézni” blogot sorsolta ki nekem. Nem tudom, hogy ti tudjátok-e, de a játék lényege csupán annyi, hogy a nekünk kisorsolt bloggerektől kell készítenünk valami finomságot, amit aztán meg kell osztani a publikummal.

No, mostanság mindig olyan blogot kapok, ahol jóval kevesebb a süt recept, én pedig jobbára csak sütiben utazom, így elkezdtem körbenézni Márti oldalán. Meg kell hogy mondjam, számomra nem is a különböző receptek jelentettek maradandó élményt az oldalán, hanem az a szeretet, amiről a férjéről irt, hiszen ő neki süt és főz immáron lassan 30 éve… (A héten mi is ünnepeltünk a Párommal, éppen a 9. évfordulónk volt, de nagyon remélem, hogy egyszer én is el fogok jutni ehhez a sok együtt töltött évhez. J )

Végül egyébként egy roppant egyszerű receptet választottam a játékra, hiszen a napokban költözünk, így sok olyan dolog volt a fagyasztóban, amit el kellett használni és ez a kekszrúd recept pont megfelelt a célnak! A receptet kicsit ugyan átalakítottam, mert emlékeztem, hogy anyukám picit másként csinálja esz a sütit, de végül nagyon finom lett! J


Hozzávalók:
 (2 kisebb rúdhoz.)
30 dkg háztartás keksz
2 marék dió (Anyukám kertjéből van.)
1-1 marék mazsola és aszat szilva (A  szilvát még nyáron aszaltam.)
1 marék kandírozott narancshéj (Házi, még az ünnepekre csináltam. Recept itt.)
20 dkg vaj
15 dkg cukor
3 dl tej
2-3 ek liszt
5 ek kakaópor
2 ek rumaroma
1-2 tk vanília aroma
5-8 dkg kókuszreszelék

Elkészítés:
A kekszet a tálba törjük, beleforgatjuk a mazsolát, a kissé összeaprított kandírozott narancshéjat, diót és aszalt szilvát (A). A vajat egy nagyobb tálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, kakaóport, majd kis lángon felolvasztjuk és simára keverjük (B). Hozzáadjuk a tejet, a vanília- és rumaromát, majd ha az egész már erősen gőzölög belekeverjük a lisztet és egy sűrű, pudingszerű krémet főzünk. A lábost lehúzzuk a tűzről és beleforgatjuk a kekszes keveréket (C-D), majd a kekszes alapot elfelezzük és folpackra szedjük, melynek segítségével két hosszúkás rudakat formázunk (E). A sütit egy-két napig hagyjuk állni a hűtőben (F), majd egy kevés kókuszreszelékben megforgatjuk és ismét légmentesen visszacsomagoljuk, hogy ne száradjon ki.




Így készült...

Vélemény a receptről:
Nagyon finom kis sütemény ez, amit anyukám is sokat készít, gyermekkoromban és mostanában is sokszor esszük ezt ünnepekkor. Én úgy szeretem igazán, ha jó rumos és sok benne a dió és aszalt gyümik, de ezzel a kandírozott narancshéjjal és kókuszos bundával szuper fincsi lett! J Azoknak ajánlom ezt a sütit, akik kevés alapanyagból, gyorsan és olcsón szeretnének valami finomat alkotni!


Legyen szép napotok,  ildiKOKKI




SZILVASZÖRP



ELKÉSZÍTÉS

    Elkészítése: Első nap megmossuk és kimagozzuk a szilvát, majd egy edénybe tesszük, és ráöntünk annyi forró vizet, hogy ellepje. Állni hagyjuk. Második nap leszűrjük a levét, felforraljuk, majd visszaöntjük a szilvára. Állni hagyjuk. Harmadik nap megismételjük ezt a műveletet. Negyedik nap leszűrjük a levét, minden liternyi léhez 50 dkg cukrot adunk hozzá. Felforraljuk, negyed órát főzzük, és azonnal üvegekbe töltjük. A megmaradt szilvából lekvárt készíthetünk.




ÍGY KÉSZÍTS HÁZI SZÖRPÖT POFONEGYSZERŰEN: FŐZVE, HIDEGEN, TARTÓSÍTÓSZER NÉLKÜL!



Tartsd be az alapszabályokat, és ha jól csinálod, lefőzhetetlen leszel a befőzésben! A lekvárok és dzsemek mellett szörpöket is készíthetsz házilag, amelyek sokkal finomabbak lesznek, mint a bolti változatuk!
A SIKER GARANCIÁJA A MAKULÁTLAN TISZTASÁG


Módszeresen tisztítsd meg a befőzéshez használt valamennyi eszközt és ne feledkezz meg a munkaterületről sem. A kiválasztott teljesen ép üvegeket és csavaros tetőket a legkönnyebben mosogatógépben fertőtlenítheted. Ennek hiányában mosogasd el őket forró mosószeres vízzel, majd egy nagyobb edényben forralt vízben sterilizáld negyedórás főzéssel, végül tiszta konyharuhára borítva hagyd lecsöpögni, megszáradni. Eltörölgetni tilos, mert a ruháról az üvegekbe kerülő legparányibb szennyeződés is a szörp romlását eredményezheti, és többórás munkád mehet veszendőbe a penész által.
ÜVEGEK ÉS FEDELEK
ÉRETT GYÜMÖLCS – KEVESEBB CUKOR


Lédús, tökéletesen érett, de még nem erjedő vagy túlpuhult gyümölcsöket vásárolj. A szezon végén zamatosabb, több vitamint tartalmazó és édesebb alapanyagokkal dolgozhatsz, amelyeket kevésbé szükséges ízesíteni.
Finomított kristálycukor helyett kipróbálhatsz mézet, nádcukrot vagy juharszirupot, a fogyókúrázókra és a cukorbetegekre tekintettel pedig édesítőszereket használhatsz.
HIDEGEN KEVERT SZÖRP
Daráld le a gyümölcsöt paradicsomdarálón, majd hagyd lecsepegni szűrőn vagy tüllzacskóban. (Így nem kerülnek a lébe pl. a málna és a ribizli apró magjai, ráadásul a gyümölcshúst elteheted lekvárnak.) A lecsepegett lét szükség szerint forralt vízzel hígíthatod és a recepted előírását követve édesítheted. Pihentesd hűvös helyen egy napig, és időnként keverd át, hogy a cukor jól feloldódjon. Nyersen a legtöbb hasznos anyag a szörpben marad, és télen is élvezheted a gyümölcs friss ízét. A romlását tartósítószerrel előzheted meg.
FŐZÖTT SZÖRP


Darálásra nincs szükség, elég, ha összezúzod a gyümölcsöket villával vagy krumplitörővel. Töltsd egy nagy uborkásüvegbe, kösd le vászondarabbal, és tedd langyos helyre. A gyümölcs előbb habos lesz, majd kb. egy hét múlva kiforrja magát. Ezután szűrd át, és hígítsd a lét kb. fele mennyiségű vízzel. Adj hozzá literenként 1 kg cukrot, jól keverd el, és forrald lassú tűzön kb. 10 percig. Forrón töltsd a sterilizált üvegekbe, kötözd vagy zárd le, végül tartósítsd száraz dunsztban vagy állítsd fejre az üvegeket 5 percre. Ennél a módszernél a hőkezelés és a sok cukor miatt nincs szükség tartósítószerre.

AMIT A TARTÓSÍTÓSZEREKRŐL TUDNI KELL

Mióta a kutatások kimutatták a szalicil egészségkárosító hatását, az élelmiszeriparban betiltották a használatát, de a kereskedelemben még kapható. Ha a nagyi receptje miatt ragaszkodsz hozzá, akkor az üveg lezárásakor, két réteg benedvesített celofán, esetleg folpak és a csavaros tető közé szórj belőle egy késhegynyit: a hatását így is kifejti, de nem érintkezik a lével.
A szalicil helyett ajánlott nátrium-benzoát is megvéd a penészesedéstől és az erjedéstől. Ebből legfeljebb 1,5 g (egy csapott kávéskanálnyi) kell 1 liter léhez.
A nagyüzemileg tartósított termékek összetevői között szereplő szorbinsav (E 200) a természetben a madárberkenye (Sorbus aucuparia) gyümölcsében fordul elő. Ezt a bioboltban, webáruházban bárki által elérhető tartósítót a szakemberek teljesen veszélytelennek ítélik, és világszerte engedélyezik. Gátolja az élesztők, a penészgombák és néhány baktérium növekedését, de nincs csíraölő hatása, ezért használatakor még fokozottabban ügyelj a steril tisztaságra.
SOKÁIG SZÉP SZÍN


Az állás során a színekért felelős pigmentek még a nyers szörpben is fokozatosan lebomlanak, és a lé fakulni kezd. A folyamat nem megállítható, azonban lelassítható citrom- vagy borkősav hozzáadásával. Ezek az adalékok nem mérgezőek, de ha idegenkedsz tőlük, akkor kb. 3 literenként 1/2 db citrom levével helyettesíthetőek.
Az otthon az a hely, ahol a legfinomabb szörpök készülnek.




Cseresznyeszilva szirup,
ahogy édesanyám készíti

A szüleim által bérelt egyik kaszáló szélén nagyon sok cseresznyeszilva terem. A kaszáló egyik oldalát teljesen ilyen fák határolják. Nem minden évben terem ez a szilva, de az idén elég sok lett rajta, édesapám pálinkát főz belőle. Édesanyám kompótot is szokott készíteni a korkodusból (vagy fosószilva), ahogy nálunk nevezik. Gyümölcslevesek savanyítására, tea savanyítására szoktuk felhasználni. Az idén eszébe jutott édesanyámnak, hogy ha más gyümölcsből lesz szirup, akkor ebből is kell legyen. A málna szirup készítésének mintájára elkészült tehát a cseresznyeszilva szirup, és nagyon finom lett. Több színű is van ebből a szilvából, édesanyám a pirosból készítette. Sajnos a fotó nem adja vissza a mélybordó színét, de nézzétek el nekem, mert üdítőket, szirupokat nem tudok szépen fényképezni:)


Hozzávalók: minden l szilvához fél l víz (nálunk 5 l szilvából készült  2, 5 l vízzel) kevés citromsó, a szín megtartásához késhegynyi szalicil majd minden l léhez 1 kg cukor

Elkészítés: Édesanyám több léből is átmosta a szépen megért szilvát, hozzáöntötte a vizet, majd kézzel jól megvacskolta, összetörte. Hozzáadott egy késhegynyi szalicilt, és egy éjszakát állni hagyta. Másnap reggel sűrű gézen átszűrte, de nem szabad nyomkodni, csak esetleg felkötni egy edény fele, hogy magától jól lecsepegjen. Ezután minden liter léhez hozzákevert 1 kg cukrot. Az üvegbe töltés előtt még egy pici szalicilt szórt rá. Nagyon finom üdítő, vízzel, borvízzel higítva. 

Mine coins - make money: http://bit.ly/money_crypto




Fahéjas szilvaszörp készítése




Kovászos uborka télre





Székely szőlő - fűszeres szőlőlekvár Székely szőlő


  • öcsém szerint ez éppen olyan mint a magyar narancs: "kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk!" Na, majdnem ilyen a székely szőlő is, ugyanis Gyergyó vidéke egyáltalán nem a szőlőseiről híres. Sőt! Épp ellenkezőleg, arról híres, hogy itt még a szőlő sem terem meg, mert túlságosan kevés neki napsütés és az érlelő meleg ahhoz, hogy mosolygós szőlőfürtök érjenek be őszire. Azonban néhány éve - nem tudni, hogy a Jóistennek, vagy a globális felmelegedésnek köszönhetően - nálunk is beérik szőlő. Igaz, meg sem közelíti sem méretében, sem zamatában a dobrudzsai homok dombhátakon, illetve a tokaji szőlősökben mosolygósra érő kilót is megütő fürtöket, de a ribizlinél alig nagyobb szőlőszemek jóízűek, zamatosak, s legfőképp a miénk, nálunk terem. Igaz, hogy öcsém még a kilencvenes évek elején azért ültette a két szőlőtőkét a terasza mellé, hogy levelei hűs árnyékot tartsanak a perzselő nyári napsugarak elől. Mi is örültünk neki és nem csak az árnyék miatt, hanem azért is, mert nyár elején jóízű töltikét lehetett tölteni a leveleibe, függetlenül attól, hogy az egész nyáron szépen gömbölyödő szőlőszemek az első szeptemberi hóharmattal mind egy szemig lefagytak. Aztán három évvel ezelőtt öcsém büszkén tette az asztalra az első termést: "Mit szólsz hozzá, ez itt termett a teraszon!" A családi kupaktanács összeült, kóstolgattuk, ízlelgettük és mindannyian igen zamatos, jóízűnek találtuk. Igaz kicsit több volt a magja, mint amit megszoktunk a piacon vásárolt szőlőben, de igen nagyra értékeltük, hogy dacolva a gyergyói szélsőséges időjárással, mégiscsak termést hozott, ráadásul jóízűt. Tanakodtunk, mit is kezdjünk vele, mert bornak kevés, megenni csak úgy magára sok, kompótnak nem alkalmas a magjai miatt. Mit kezdjünk hát vele? Aztán hirtelen támadt egy ötletem, amit rögtön vázoltam öcsémnek. "Hozd fel, és valamit kitalálok vele, még én sem tudom, mit..." Ez már egy komoly érv egy székely menyecskétől, öcsém adta is szívesen és helyben megegyeztünk: "felibe". Vagyis ez annyit jelent, hogy bármit készítek belőle, fele az övék. És ez így becsületes, elvégre egész évben az öcsém gondozza, metszi , védi a szőlőtőkét, takargatja télen is a mínusz 30 fokos hidegekben. Na szóval, az történt, hogy a húszliteres vederben lévő szőlőt egy napig nézegettem, kerülgettem, hümmögtem mellette, de fogalmam sem volt, mit kezdek vele. Egy dolgot viszont nagyon biztosra tudtam: bármit készítek is belőle, annak fele az öcsém családját illeti. Aztán elővettem a mindenkori fő tanácsadómat Vicuska barátném keresztanyjának, Gergely Éva néninek a szakácskönyvét. Abból okosodtam ki és készítettem ezt az igen finom szőlőlekvárt - azóta immár három évben egymás után. Az idén ez a munkálat a múlt hét végére esett, mert november elejére ért be a szőlő. :) Emiatt értelemszerűen nem készülhetett el Trinity VKF! kiírására.

Székely fűszeres szőlő lekvár

  • Hozzávalók: minden liter szőlőléhez 60-70 dkg cukor (igazából nem mértem, hanem érzésből raktam hozzá), kb.
  • 8 liter szőlőléhez 2 citrom héjastól felkarikázva, egy teáskanál szegfűszeg és egy teáskanál fahéj.
  • A munkálatokat azzal kezdjük, hogy a gerezdről leszemezzük a szőlőt, alaposan megmossuk, majd egy edényben vizespohárnyi víz hozzáadásával megrottyasztjuk. Lényeg, hogy annyira megpuhuljanak a szőlőszemek, hogy a magtól könnyedén elváljon a húsa.
  • Ezután hagyjuk hűlni, majd amikor annyira langyos, hogy könnyedén tudunk dolgozni vele, akkor tüllbe, vagy gézbe töltjük (ebben az esetben egy régi függönydarabba, mert erősebb) és kicsavarjuk.
  • Az így nyert levet főni tesszük és addig főzzük, míg sűrűsödni kezd.
  • Ekkor hozzáadjuk a cukrot - ettől fel fog hígulni kicsit, de nem kell pánikba esni - a karikára vágott citromot és a fűszereket egy gézbatyuba kötve.
  • Ezután addig főzzük - többször is megkavargatva, mert a cukorral már lesülhet - míg jó sűrű lekvárt nyerünk belőle.
  • Üvegekbe töltjük, de másnapig nem kötjük le, hogy bőrt húzzon a tetejére, így akár évekig is eláll
  • - nekem van a tavalyiból és tavalyelőttiből is. Úgy áll, mint a gyöngy.
  • Igen ízletes jóízű lekvár, bármilyen süteménybe, palacsintába használható, de megteszi vajas-lekváros kenyérnek is. Tésztanapon fogyasztható.
    Mine coins - make money: http://bit.ly/money_crypto








Fahéjas szilvabor házilag - az első lépések



Legutóbb mikor befejeztem a mazsolabor történetét, előrevetítettem, hogy a szilva kerül majd előtérbe. Nem is szándékozom megszegni a szavam, így hát következzen a karácsonyi ünnepi asztalra szánt fahéjas szilvabor. Ez a borom valamicskét szárazabb lesz a mazsolánál, de ezt egy cseppet sem bánom. Örömmel látom, hogy a minőséggel ezúttal sem lesz probléma. Nem úgy a mennyiséggel…ha valami kiderült idén új hobbim kapcsán az az, hogy jövőre bizony nem árt megduplázni a hozzávalók mennyiségét. Tervbe is vettem egy 25 literes demizson mielőbbi beszerzését.
DSCN5401.JPG
Az első fejtés után
Hozzávalók:
-5 kg szilva
-1 kg 30 dkg cukor
-10 db szilvamag összetörve
-5 liter víz
-1 rúd egész fahéj
-Borélesztő, borkén, borkősav, deriton
-2 db 5 l-es dunsztos üveg, 2 db gumikesztyű, pár szívószál- az első fejtés után nekem pont belefért a nedű egy 5 literes demizsonba
DSCN5091.JPG
Mi így daráltuk a szilvát
Első lépésként jó alaposan átmostam a szilvát, majd kimagoztam. Kézi daráló segítségével összezúztam, öntöttem rá egy liter langyos vizet, és két napig állni hagytam. Időközben néha átkevertem, majd 48 óra elteltével átpasszíroztam.
4 liter vizet felfőztem a cukorral, majd a zúzott, passzírozott szilvára öntöttem. Hagytam kihűlni, és beletettem az összetört magbelet, az egész fahéjat, egy kevés borként, és borkősavat. Ezután egy kávéskanálnyi borélesztőt elkevertem egy dl langyos vízben, és hagytam 20 percig állni. A „pihentetés” után folyamatos kevergetés közben beleöntöttem a „mustba”.
A dunsztos üvegeket csak háromnegyed részig töltöttem, hiszen helyet kell hagyni az erjedésnek. A kotyogót ezzel a módszerrel váltottam ki. A szilvabort ezután  levittem a pincénkbe, ahol 1 hónapig pihent háborítatlanul.
DSCN5108.JPG

1 hónap elteltével következhetett az első fejtés, amit egy gumicső segítségével végeztem el: a gumicsövet kössük rá egy botra, a bot végétől annyival feljebb, hogy a fejtésnél ne szívjuk át az új edénybe a dunsztos üveg alján lévő seprőt. Fontos még, hogy az az edény, amibe fejteni szeretnénk, mindig lentebb legyen, mint az, amiből fejtünk.
Szívtam tehát egy jó erőset a csövön, majd megtörtem, és ezután már folyt is a lé új otthonába. Nagyon fontos, hogy az első fejtés után olyan demizsonba, vagy ballonba töltsük a bort, ami színültig tele lesz vele. Fordítsunk nagy gondot arra, hogy légmentesen le legyen zárva, mert ha levegő éri a bort, akkor nagyon könnyen megecetesedik, és egyéb borhibák is jelentkezhetnek.
DSCN5404.JPG

Újabb egy hónap múltán következett a 2. fejtés, aminél ugyanúgy jártam el, mint először. Annyi különbséggel, hogy ekkor ismét egy kis adag borként kevertem el a borban.
A második fejtés óta eltelt két hét, most a derítés művelete van soron: 1,5 dkg deritont összekevertem kb. 1 dl vízzel, és 24 órát állni hagytam. A deritont habverő segítségével csomómentesre kevertem, és folyamatos kavargatás közben a szilvaborba öntöttem. A borban 10 napig hagyom benne a derítőszert, közben háromszor összerázom, majd fejtek. Ez jövő hétvégén lesz esedékes. A további teendők elvégzése után természetesen még jelentkezem.
Jelenleg itt tartok, és a jelek igencsak bíztatóak. A mazsolabornál talán egy fokkal szárazabb lesz a végeredmény, de pazarul érződik rajta a szilva íze, a háttérben pedig csendesen megbújik a fahéj. Úgy hiszem, méltó kísérője lesz ez a nedű a karácsonyi ünnepi vacsoránknak!
Gasztrodiziákum mérő: (5/5)




Szőlőlevél tartósítása


Tavaly már írtam a 
dolmades-ről, ami töltött szőlőlevél. Tölteléke lehet fűszeres rizs, vagy rizses hús, vagy tisztán hús is. A töltike - nálunk így hívják - az egész mediterraneum jellegzetes étele, sőt az arab térségeké is. Én a dolmadessel úgy vagyok, mint a japánok a szusival. Egyszerűen imádom. Minden nap meg tudnám enni. A rizsest. Én a sima rizsest szeretem a legjobban, és azt is hidegen.

Ehető persze melegen is, akkor citrommártást, avgolemono-t adnak mellé, ami így készül: 1 tojás, 4 evőkanál citromlé, némi keményítő kell hozzá. A tojást sárgájára és fehérjére kettéválasztjuk. A fehérjét felverjük egy evőkanál vízzel, majd hozzákeverjük a sárgáját. A citromléhez hozzáadunk kevés keményítőt (érzéssel) és hozzákeverjük a tojáskeverékhez. A tojáskeveréket mixerrel keverjük és apránként teszünk hozzá a dolmades főzőlevéből. A mártásnak sűrűnek kell lennie. (Nikos Tavridis receptje)

Tulajdonképpen egész nyáron szedhető szőlőlevél, de az igazán zsengék, igazán dolmadesnek valók így nyár elején szerezhetők be. Nekem szerencsém van, mert egész nyáron tudok szedni - szomszédasszonyom telkén rengeteg vadszőlő van. A szőlőlevél is jó, de cakkosabb, nehezebb betölteni. A vadszőlőlevél szép kerek, könnyű vele dolgozni. Azért is most célszerű bespájzolni belőle, mert permetezett levelek nem alkalmasak.

Idelinkelem az én dolmadesemet, amit tavaly írtam le. Kattints ide: 
dolmades.

És találtam arab, húsos változatot is, ez egy szír étel:
 
Varak el ajnab mahsi vagy dolma vagy jabrak 
Hozzávalók:
30 db szőlőlevél
25 dkg rizs
25 dkg darált hús (bárány vagy marha)
1 hagyma
2 paradicsom
1 csomag petrezselyemzöldje 

1 kávéskanál só
őrölt bors
1/2 kávéskanál fahéj
5-6 gerezd fokhagyma
1 citrom leve
1 evőkanál szárított fodormenta

Néhány percre tegyük forró vízbe a zsenge szőlőleveleket, majd készítsük el a tölteléket. A rizst forró vízben jól megmossuk, majd megszárítjuk és összekeverjük a darált hússal, az apróra vágott hagymával, paradicsommal, petrezselyemzölddel, sóval, borssal, késhegynyi fahéjjal. A szőlőleveleket fektessük fényes felével lefelé, és a száras végéhez közelebb tegyünk rá egy kanál tölteléket. A levél tövét hajtsuk a töltelékre, majd jobbról, balról annyit hajtsunk a levélből rá, hogy középen kb. 4-5 centiméteres csík maradjon, majd göngyöljük fel a levelet a töve felől egészen a hegyéig, jó szorosan, hogy keskeny, 4-5 cm hosszú, kemény kis rudacskát kapjunk. Töltsük sorra a leveleket, amíg a töltelék el nem fogy. Egy lábas alját rakjuk ki a maradék levelekkel vagy paradicsomszeletekkel, és nagyon szorosan rakjuk sorba egymás mellé majd fölé a töltelékeket. Közben itt-ott dugdossunk közé fokhagymagerezdeket. A tetejére egy kisebb tányért tegyünk nehezéknek, hogy a lobogó vízben ki ne nyíljanak a levelek. Öntsünk rá 2 dl vizet és citromlevet. Fedjük be, és igen lassú tűzön pároljuk legalább 2 óra hosszat, majd egy evőkanál szárított, morzsolt fodormentát dobjunk rá, és főzzük még 20 percig. 
(forrás ITT.) 

A szőlőlevél tölteléke tulajdonképpen bármi lehet, és bárhogy ízesíthető. A variációk számának csak képzeletünk szabhat határt. Bármilyen hús használható hozzá, sőt halas dolmadest is készíthetünk. Vega variációinak száma is egyenlő a végtelennel.

Találtam egy jó 
videót (kattints a videó szóra) is most: a hölgy bemutatja, hogyan kell elkészíteni ezt az egyszerű, de gyakorlatot és türelmet is kívánó ételt. Megéri a munka vele, mert tényleg isteni. Amint látható volt, egy üvegből vette elő a szőlőleveleket a hölgy.

Tehát a 
szőlőlevelek eltevése: A szőlőleveleket megmossuk, a szárát kivágjuk. Fél percre lobogó forró vízbe tesszük, majd csap alatt hidegvízzel lehűtjük. Körülbelül tíz szőlőlevelet egymásra fektetünk és föltekerjük. Ezeket a kis tekercseket tesszük állítva szorosan egymás mellé egy szélesszájú üvegbe. Mikor tele az üveg, teszünk a tetejére vagy műanyag savanyúságlenyomó szerkentyűt (lehet kapni), vagy rövidebbre tört hurkapálcikákákat. Aztán felforralt, majd langyosra hűlt sós vízzel felöntjük. A vízhez literenként 1 és 1/2 evőkanál sót adunk. Teljesen el kell lepnie a szőlőleveleket. Végül kevés olajat öntünk a tetejére. Ez légmentesen lezárja. Folpackot teszünk az üveg tetejére, majd rácsavarjuk a fedőt is. Célszerű akkora üvegekben eltenni a szőlőlevelet, amennyi kell majd egy-egy főzéshez. Tehát ha kibontunk egy üveget, az összes levelet fel fogjuk tudni használni.
Használat előtt mossuk le a leveleket, és áztassuk pár percig forró vízben. 

Így tedd el a szőlőlevelet télire!



Posted on 2017/11/02 by Neptunusz in Gasztro

Nincs is jobb téli eledel, mint a szőlőlevélbe csavart darált húst, ami amellett, hogy finom, nagyon kiadós ételkülönlegesség.
Így tedd el a szőlőlevelet télire!
Természetesen gondoskodni kell előbb a szőlőlevelek beszerzéséről, majd ezután lehet arról gondolkodni, hogy miként lehet tárolni, hogy télen majd elő lehessen venni és finom ételt lehessen belük készíteni.
Az első egyszerű módja a tartósításnak, az a mélyhűtő. Mosd meg alaposan a leveleket, majd helyezd be óvatosan műanyag tasakokba, a végén mehetnek is be csomagok a fagyasztóládába.
Egy másik módszer alapján a szőlőleveleket alaposan meg kell mosni, majd leforrázni, ami után óvatosan bele kell helyezni egy nagyobb befőttes üvegbe, hozzáadni egy evőkanál sót, és egy liter felforrt, majd jéghidegre hűtött vizet. A végén le kell zárni jó szorosan az üveget és kész is.
A harmadik megoldás szerint forró sós vízzel forrázd le a leveleket, majd hagyd teljesen kihűlni azokat. Ezután 10-15 darabot rakj egymásra, óvatosan tekerd fel, tedd bele műanyag tasakba, és mehetnek is be a fagyasztóba.



szakácskönyve



Szőlőlevél tartósítása


Szőlőlevél tartósítása

Hozzávalók
  • zsenge, kifejlett szőlőlevelek
  • hideg, sós víz (5 dl vízbe 1 púpos evőkanál só kell)
Elkészítése:
A zsenge, kifejlett szőlőleveleket az első permetezés előtt leszedve jól megmossuk. Nagy, bő szájú üvegbe téve, csomókban szorosan egymásra nyomjuk. Az üveget hideg, sós vízzel (5 dl vízbe 1 púpos evőkanál só kell) feltöltve, kis fedővel fedjük, szellős helyre tesszük, hogy kiforrjon. (Előfordul, hogy a leve kifut.) Pár nap múlva a szőlőleveleket lejjebb nyomva újabbakat téve az üvegbe, hurkapálca darabokkal szorítsuk le. Ha a lé apad, sós vízzel pótoljuk. Ha már nem forr és leve megtisztult, kössük le, de többször nézzük meg, hogy a lé mindig ellepi-e a szőlőleveleket. Ha kell, pótoljuk, mert megromlik. Úgy használjuk, mint a friss szőlőlevelet, csak előbb langyos vízben áztassuk ki. A szőlőlevéllel készült töltike jóízű, vitamindús étel.
















Töltött szőlőlevél

Az itt megjelenő cikket egy olvasónk küldte be. Tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal. A nálunk publikálni kívánt cikkeket, recepteket a recept@donna.hu emailcímen várjuk. Kéziratot megtartani, visszaküldeni nem áll módunkban. Figyelem! Csak a saját készítésű képpel együtt beküldött recepteket tudjuk megjelentetni!
Donna -
2009.08.15., 7:35
Hozzávalók:
Szőlőlevél konzerv - 1 üveg, vagy 50-60 db friss, nagyméretű szőlőlevél
Darált marhacomb - ½ kg
Fokhagyma - 10-15 gerezd
Citrom - 1 db
Olívaolaj
Menta, fehér bors, só.
A darált marhahúst és a rizst sóval és borssal egy tálban jól összedolgozzuk. Ha konzerv szőlőlevelet használunk, jól mossuk le vízben, mert sok sóval tartósítják. A szőlőlevél szárát mindig kidobjuk. Bő kétujjnyi marhahúst a levelek közepére teszünk, oldalait behajtva feltekerjük, egy tálra félretesszük – óvatosan, hajtással lefelé, nehogy kinyíljanak.
Egy nagyobb lábas alját kibéleljük szőlőlevéllel, amire a kockára vágott marhahúst egyenletesen elosztva ráhelyezzük, majd ennek tetejére is teszünk egy réteg szőlőlevelet. Erre az alapra szorosan elhelyezzük a betekert szőlőleveleket, nehogy szétnyíljanak.
Annyi vízzel felöntjük, ami szépen ellepi. Egy egész citrom levét ráfacsarjuk. Rászórunk 2 evőkanál mentát, 10-15 gerezd fokhagymát és egy bő evő kanálnyi sót. Meglocsoljuk 3-4 evőkanálnyi olívaolajjal, majd az egészet egy kisebb lábas fedőjével nehezékként lefedjük. Először felforraljuk, majd lassú tűzön jó másfél órát főzzük.  
Jó étvágyat hozzá!
Köszönjük szépen Mező Ernőnek, és továbbra is várjuk receptjeiteket a recept@donna.hu e-mailcímre! Ha fényképet is mellékeltek a recepthez, a leírásokat hamarabb viszontláthatjátok a Donna oldalán! Külön köszönet az eredeti, saját receptekért.
 


ROPOGÓS ÉDES CSALAMÁDÉ


HOZZÁVALÓK

  • Hozzávalók:
  • 1 fej (1 kg) káposzta
  • 50 dkg vöröshagyma
  • 50 dkg zöld paradicsom
  • 50 dkg uborka
  • 4-5 db  sárgarépa
  • 3 db erős zöldpaprika
  • 1 db chilipaprika
  • 10%-os ecet
  • 30 dkg cukor
  • 10 dkg só
  • 1 kávéskanál borkén
  • 1 kávéskanál citromsav



ELKÉSZÍTÉS

    Elkészítés: 1 fej (kb. 1 kg) káposztát szálasra felvágunk, fél kg vöröshagymát szintén szálára vágunk, fél kg zöld paradicsomot negyedelünk, fél kg uborkát, 4-5 db sárgarépát, 3 db zöldpaprikát megpucolva felkarikázunk, és még aki a csípőset szereti, 1 chilipaprikát is tehet bele felvágva. Ezt egy nagy edénybe tesszük, összekeverjük a kezünkkel vagy nagy villával.
    A felöntőléhez 2 dl 10%-os ecetet, 30 dkg cukrot, 10 dkg sót, 1 kávéskanál borként, 1 kávéskanál citromsavat összekeverünk, mi édesebben szeretjük, így mindig kóstolgatom, és adok még hozzá cukrot, ha kell. Ezt a levet ráöntjük a csalamádéra, és 1 napig hűvös helyre tesszük. Célszerű olyan edényt választani, ami ilyenkor nyáron befér a hűtőbe. 1 nap alatt párszor átforgatjuk, közben levet enged, de ha nem elég a lé 1 nap elteltével, csinálhatunk hozzá felforralt vízből, ecetből, sóból és cukorból még.
    Üvegbe tesszük a csalamádét, és a levet ráöntjük. 1-2 hétig hűvösön eláll tartósítószer nélkül. Inkább kevesebbet készítsünk, mindig frissen a legjobb.




A LEGFINOMABB HÁZI CSALAMÁDÉ





HOZZÁVALÓK

  • 1.5 kg káposzta
  • 1.5 kg paprika
  • 1 kg zöld paradicsom
  • 1 kg uborka
  • 50 dkg  sárgarépa
  • 0.5 kg vöröshagyma
  • 3 dl ecet (10 %-os)
  • 7 dkg só
  • 40 dkg cukor
  • 1 kávéskanál szalicil
  • 1 kávéskanál borkén
  • 3 db babérlevél
  • 1 ek fekete bors (szemes)
  • 1 tk egész fűszerkömény
  • 1 ek mustármag
  • 1 tk koriander

ELKÉSZÍTÉS

    1. A megtisztított zöldségeket vékonyan felszeleteljük. Az uborkát nem kell megpucolni, csak egyszerűen uborkaszeletelőn le kell gyalulni.
    2. A felaprított hozzávalókat egy nagy tálba tesszük, egyenletesen eloszlatjuk rajta a fűszereket és ízesítőket, majd alaposan összekeverjük. A babérlevelet törjük apró darabokra. Az egészet állni hagyjuk kb. 4-6 órát, ez alatt levet ereszt. Tisztára mosott üvegekbe töltjük a levével együtt. Celofánnal lekötjük, majd fémkupakokkal lezárjuk.



Hordós bedobálós savanyúság recept



Hozzávalók:
  • 10 liter víz
  • 1 kg cukor
  • 0,5 kg só
  • 4,5 dkg nátrium benzoát
  • 3 dkg timsó (gyógyszertárban szerezhető be)
  • 1 dkg borkén
  • 1 dkg citromsav
  • 6 dl ecet (20%-os)
  • 2 nagy db babérlevél
  • 2 púpos ek szemes bors
  • 2 ek mustármag
  • 2 csipet koriandermag
  • zöldségek tetszés szerint
    (uborka, paprika, zöld paradicsom, hagyma, káposzta, karfiol)



Elkészítése:
A zöldségeket alaposan megtisztítjuk. Az uborka két végét levágjuk, majd kereszt alakban kicsit bemetsszük, hogy a lé a belsejébe is bejusson. A vöröshagymát félbe vágjuk, az almapaprikát kicsumázzuk, a kecskeszarv paprikának elég csak a száras végéből levágni. A zöld paradicsom szárrészét eltávolítjuk és egy késsel kicsit megszurkáljuk. A káposztát nagyobb darabokra vágjuk. A karfiolt rózsáira szedjük.
A hordót jó alaposan kimossuk, majd belemérjük a 10 liter sima csapvizet, amit nem szükséges előtte felforralni.
Hozzáadjuk a cukrot, a sót, az ecetet, a tartósítószereket, a fűszereket.
Jó alaposan, többször összerázzuk, majd mehetnek bele az előkészített zöldségek. Lezárjuk, és egy hét múlva már fogyaszthatjuk is. Közben érdemes párszor átkavarni.

Tipp:

Már tavaly is készítettünk hordós bedobálós savanyúságot, de valahogy nem került fel a recept a blogra. Most, hogy ismét megtöltöttük a hordót, nem vétem el újra ezt a hibát. A zöldségek tetszés szerint válogathatók bele. Nálunk az uborka és a hagyma a legkedveltebb, és mikor már ezek mennyisége csökken, akkor következnek a többiek. Természetesen a hordó folyamatosan tölthető. Például nálunk most került bele káposzta és karfiol. Arra mindenképpen érdemes figyelni, hogy tiszta eszközzel halásszuk ki a hordóból a savanyút. Nekem van egy csipeszem, amit kizárólag csak erre használok. Magát a hordót a pincében tároljuk, ami sajnos nem a leghidegebb, de eddig még nem volt gond az eltarthatósággal.




VÖDRÖS SAVANYÚSÁG 1.



Hozzávalók (10 l-es vödörhöz):
  • 3,5 l víz
  • 35 dkg cukor
  • 20 dkg só (nem jódozott!)
  • 4 dl ecet (10%-os)
  • 1 teáskanál citromsav
  • 1 kávéskanál borkénpor
  • 5 babérlevél
  • 1 evőkanál nátrium-benzoát
  • 1 evőkanál egész fekete bors
továbbá:
  • néhány szál kapor (elhagyható)



  • Az alaplé hozzávalóit hidegen összekevertem. Nem baj, ha a citromsav nem oldódik fel teljesen a lében, idővel a vödörben ez majd bekövetkezik.
  • A kész levet a vödörbe töltöttem. Mivel mi szeretjük a kaprot, megmostam néhány szép szálat, és ezt is a vödörbe tettem.
  • Az uborkát kb. 1/2 órára beáztattam, ezalatt a szennyeződések feláznak, és könnyebb eltávolítani őket. Ezután folyó víz alatt, körömkefével nagyon alaposan megtisztítottam, megmostam minden egyes darabot. Fontos az alapos tisztítás, mivel ha egy kicsi szennyeződés is marad az uborkán, az egész munkánk kárba veszhet.
  • A megmosott uborkát a lébe helyeztem, majd rázártam a tetőt. Nekem most szinte tele is lett a vödör, de nem baj, ha kevesebb uborkánk van, a vödröt folyamatosan fel lehet tölteni.
  • Fontos, hogy a lé ellepje a zöldségeket.
  • Ezután az uborkát 1 héten keresztül minden nap megkevertem szedőkanállal (kézzel nem szabad belenyúlni, mert könnyebben romlik).
  • Természetesen nemcsak egyféle alapanyagot használhatunk, készülhet vegyesen is. Kerülhet bele pl. paprika, hagyma, fokhagyma, karfiol, bébipatisszon, zöldparadicsom.
  • Folyamatosan fogyasztható, felbontás után nem romlik.







Konfitált csirkemáj, finom zsírban, hosszú ideig eláll! Ha egyszer megkóstolod, biztosan kedvenc lesz!



Ha van időnk elkészítjük, ha nincs, elővesszük. Ha hosszabb időre tesszük üvegbe, akkor pecsenyelé nem, csak zsír kerülhet az üvegbe. Tarthatjuk hűtőben is, de a kamrában is sokáig eláll.

Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkemáj,
  • 50-60 dkg olvasztott zsír,
  • 2 közepes vöröshagyma,
  • 6-8 gerezd fokhagyma,
  • szárított kakukkfű,
  • 2-3 kisebb zsályalevél,
  • 4 db 2 dl-es üveg

Elkészítés:

A vörös és a fokhagymát vékony karikára vágjuk, és a májat szárazra töröljük. Egy fedeles lábasba tesszük a hagymákat, erre kerül a máj. Megszórjuk kakukkfűvel és az aprított zsályalevéllel, és felöntjük olvasztott zsírral úgy, hogy ellepje. Rátesszük a fedelet.
Sütőbe téve 100 fokon 120-150 percig sütjük. A sütési idő a sütőtől függ. A máj levet ereszt sütés közben, ezt leöntjük róla, mielőtt üvegekbe tennénk. Üvegekbe rakjuk, és felöntjük zsírral úgy, hogy ellepje. Salátával tálaljuk, vagy pirítóssal fogyasztjuk.
Mihályné Dobos receptje!





Uborka saláta télire üvegbe!!!!



Mindenki csinál a neten egy uborka salátát.. nem is én lennék ha nem saját ízlésre formáznám...
Legyalultam az uborkát, kb 80 dkg.. ehhez 20dkg hagymát is... így lett egy kiló... alaposan egybeforgattam.. én egy csokor kaprot is vágtam közé...
Tehát a hozzávalókat egy kiló uborkához adom meg.. mindig leszoktam mérni mielőtt, belerakom a dolgokat...
1 dl 15%-os ecet
10 dkg cukor
3 dkg só
 ezeket az uborkával jó alaposan egybeforgattam...
ha reggel csinálom akkor estére enged annyi levet, hogy lehet az üvegekbe rakni...
sterilizálom az üvegeket, belerakom az uborkát és felöntöm a lével...pont annyit enged, hogy elosztva elég minden üvegbe... ekkor egy csipet borkősav és egy fél kávéskanál citromsavat teszek minden üveg tetejére... lezárom és mehet a polcra,.... nekünk annyira ízlett, hogy sokat teszek még így el...





Cékla lekvár!!!



Szeretjük a cékla, sütve simán nyersen salátákba, gyakorlatilag minden verzióban, sok termett, ezért valami érdekességet is szerettem volna, a neten volt egy recept ami meg is tetszett, de nem is én lennék ha nem variálnék, bár ebben az esetben a kényszer is rávitt, mert egyik alapanyag nem volt itthon, de megoldottam és semmit nem vesztett az élvezetéből, hogy mással pótoltam...

2 db olyan nagy öklömnyi céklát hajastól megfőztem, ezután a  4 oldalú reszelőn a nagyjuku almareszelő részén még melegen reszeltem ... egy lábosba tettem, öntöttem rá 1,5 dl vörösbor ecet, és 4 dl saját eltevésű őszibarack lét, rostost ( itt jegyzem meg az eredeti recept almalét ír, nekem az most nem volt itthon, így lett az őszi lé jó sűrű rostos )
Ezzel főztem kb 10 perc akkor tettem hozzá őrölt fahéj, szegfűszeg, kömény, ezekből fél kávéskanállal, majd egy jó csipet só... na de most jön a lényeg, kell hozzá egy csomag zselésítő, nekem ebből a zseléfix volt  (dr.oetker), beleöntöm.. és száj íz szerint cukor vagy méz.. érdemes kóstolgatni, mert van aki édesebben van aki kevésbé, de arra kell számolni, hogy  a gyümölcslé is édes... alaposan összefőztem és sterilizált üvegekbe szedtem, majd lezárás után 5 percre fejre állítottam, ment a száraz dunsztba.
Nagyon finom ajánlom mindenkinek!!!!





Hagyma lekvár!!!!



Annyit hallottam róla, de még soha nem kóstoltam, de ugye mindent el kell valamikor kezdeni... sok receptet átböngésztem, aztán csak neki álltam én is, elégedett vagyok vele, sok fog még készülni belőle!!!

10 kisebb lila hagyma és kettő vörös hagyma...ezeket kevés olajon elkezdtem dinsztelni, lefedtem és nagyon kicsi lángon hagytam magára, többször megkevergettem.
Mikor már teljesen elfőtte a nedvességet alóla, sóztam és az összetört rózsa bors is hozzá adtam...ekkor öntöttem rá egy dl száraz vörös bort és 2 evőkanál balzsam ecetet...
ezt alaposan leforraltam róla, majd adtam hozzá 2 evőkanál mézet, nagyon sűrűre főztem folyamatos kevergetés közt, a legvégén kb 3 dkg vajat és egy teáskanál kakukkfű adtam még hozzá... elfőztem és kész ....

meglepően finomság lett belőle, azt hiszem sokszor fogok még készíteni...






Vaníliás krémtúró fagyi mazsolával!!!!



Most rengeteget sajtozok, így mindig van orda, folyamatosan találom ki mi legyen belőle, ma ez készült, de akinek nincs orda túrója, az meg tudja tökéletesen sima túróval is csinálni.

Először csinálok egy vaníliás krémtúró...
2 tojás sárgája
1 cs vanília cukor
2 dl tej
1 evőkanál vanília pudingpor
2 evőkanál cukor
a tojássárgát a vanília cukrot egy kanál tejet és a pudingport alaposan elkevertem, a maradék tejet felforralom, majd belekeverem a tojássárgás cuccot, összefőzöm egy jó krémet fogok kapni, hagyom kihűlni és ezután beledolgozom egy habverő segítségével 25 dkg orda vagy akinek nincs az a sima túrót.
2 dl teljes állati tejszínt felverek, nem kell kemény habnak, csak olyan krémszerű legyen az is...egybekeverem a krémtúróval, ezt a masszát teszem  a fagyi gépbe, akinek nincs az tegye tégelybe, majd be a fagyóba, 15 percemként alaposan át kell kevergetni vagy 3-4 alkalommal.. és ehető.... a fagyi gépes mikor kikeveri utána már ehető...

Fagyi tölcsér és roletti ostya rúd:

10 dkg vaj
1 és 1/4 csésze liszt
1 vanília
2 dl tej
lehet fahéj is bele akkor sötétebb a színe

ezeket alaposan csomómentesen kikeverni és mehet az ostyasütőbe,
nem tudtam melegen feltekerni, és ezért egy kis lábosba vizet forralok, erre tettem egy rácsot arra egy nedves konyha kendőt, és erre helyeztem a kisült ostyákat .. itt felpuhul és akkor lehet tölcsérnek tekerni vagy rolettinek...










Hogy jön ide a fogkrém készítés ?

Ha nem szoktad megnézni , hogy mit is takar a fogkrémnek nevezett gél , hát megsúgom , hogy fluoridot tartalmaz ami meddőséget okoz , Amerikában kisérleteztek vele és egy települése fluoridot raktak az ivóvízhez . A lakosok 40 évesen úgy néztek ki , mint a 70 évesek és természetesen meddőséget okozott a használata . Hogy ne csak kisérletezzetek a gyermek áldással . Hagyjatok fel a fluoritos fogkrém , és a fuorital dúsított vizek fogyasztásával , mert gyermeketek soha nem fog megszületni , hisz a termékek jó része azt a célt szolgálja , hogy a népesség szaporúlatát vissza fogja , és az élőket lehetőleg minél előbb a másvilágra küldjék . Csak egy pár dolog e tény alátámasztására . Szójás párizsi , vörös áruk , a szója genetikailag módosított termék egész Argentina be lett vetve genetikailag módosított szójával , és az emberiség ezt zabálja . A kísérleti patkányoknak akkora daganata volt a nyaka körül , mint a feje . Gondoljátok , hogy az ember elkerüli a rákot , ha ezzel táplálkozok ? A krumpli tavaj csak Francia génmódosított krumplit lehetett kapni az egyik áruház láncnál . De jutott a termelőknek is belőle az idei burgonya olyan volt , hogy ha egy héten belül nem használtad el , akkor a krumpli megrohadt rákos volt .
A só ha betartanák a magyar szabványt és nem kevernék szennyes kálium kloriddal a természetes só az élet sója lenne , de ezt mérgezik , persze a zsidó az csak kóser sót fogyaszt a goj meg dögöljön meg a tudatlansága miatt !!!!
Újabban jönnek a reklámmal hogy az ilyen olyan termék nem tartalmaz génmódosított összetevőket ….
Nem folytatom a tudatos vásárló , sok mindent tehetne még hozzá , de ha odafigyelünk , és a nekünk szánt mérgeket nem fogyasztjuk el egészségesebben tudunk élni nyugodz öregkort , és nem az lesz a jelszó : Ha megöregszel megölnek téged is !!! Az emberiség rákap az eutanáziára , és maholnap a nagyválalatoknak is az lesz az érdeke , hogy minél hamarabb halj meg , és ha lehet ne éld meg a nyugdíjas kort !!!
De ha ezeket a szarokat fogyasztod tényleg nem éled meg a nyugdíjas kort , mert a szervezeted beteggé válik , és elpusztulsz idő előtt !!!

Itt a tartósítás mellett elhagyjuk azokat az anyagokat amikkel mérgeznek bennünket !!! At E számokra gondolok amivel felturbózzák a termékeket .
Ha e gondolat mellett fogsz az élelem tartósításához , az egészségesebb életvitelt biztosít számodra , és a családod számára is jelenteni .
Hát ezért írtam itt a fogkrémről is egy pár sort .

Fogkrém készült nálam!!!!



Sajnos a bolti fogkrémekben fellelhető olyan vegyi anyag amit én nem szeretnék a számban érezni, ezért sok mindent elolvastam ami a neten található...és készítettem egyet, de nem az utolsót, fogok még más ízestéssel is!!!

Fogkrém

2 lapos kávéskanál  fehér agyag por, 
2 lapos kávéskanál szódabikarbóna, 
2 kávéskanál kókuszolaj.. ha nincs olíva is jó,  
 1 kávéskanál őrölt szárított menta levél, 
5 csepp menta illó olaj, 
 kevés őrölt erdélyi  só. 
 Jól összekeverni és kész….. ha szükséges egy két kávéskanál vizet hozzá hogy összeálljon








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése