2019. október 5., szombat

Rudolf Steiner Makrokozmosz és mikrokozmosz


























Rudolf Steiner Makrokozmosz
 és mikrokozmosz



A halál beállta után az ember énjének és asztráltestének első benyomása az, hogy vissza tud tekinteni elmúlt életére, amely a születés és a halál között zajlott, visszatekint egy átfogó emlékképre. Ez azért lehetséges, mert ami az emberen fizikai szemmel látható, kézzel fogható, azt áthatja az élet- illetve étertest. Ez az ember lényének második és már nem látható része, amely a születés és a halál közötti időszakban megakadályozza a fizikai testet abban, hogy kövesse a számára sajátos fizikai és kémiai törvényszerűségeket. Ez élet- vagy étertest az ember lényének második része, úgyszólvána fizikai test felbomlása ellen küzdő hűséges harcos.
+++
            Ez az éter- vagy élettest az embernél – hangsúlyozom, hogy az embernél – az emlékezet, az emlékezés hordozója, és amikor az élet folyamán ez az éter- vagy élettest szorosan kapcsolódik a fizikai testhez, akkor a fizikai test mintegy akadályozza az egyes emlékképek felbukkanását. Ha azonban az éter- vagy élettest egy sokk következtében rövid időre kikerül a fizikai testből, akkor az egész élet egy óriási emlék-festményként tárul a lélek elé.
+++
            Közvetlenül a halál után az a benyomásunk, mintha lényünk kiáradna mindarra, ami kívül van. Mintegy elmerülünk a dolgokban, egynek érezzük magunkat velük.
+++
            Amennyi ideig az ember az életben átlagosan ébren tudott maradni, anélkül, hogy elaludt volna, általában körülbelül annyi ideig tart ez az emlékkép. Napokról van szó tehát, és minden ember számára más-más az időtartama.
            Ez az emlék-képsor aztán fokozatosan elhalványul, elsötétedik, és ekkor az ember úgy érzi, mintha bizonyos erők visszahúzódnának belőle, és elválna tőle valami, ami eddig a sajátja volt. Ami elválik tőle, az egy második holttest, egy láthatatlan holttest, ez az, amit éter- vagy élettestéből nem tud magával vinni a lélekvilágba. Míg a fizikai holttest már korábban levált és visszatért fizikai anyagaihoz és erőihez, most az éter- vagy élettest válik el és oszlik szét abban a világban, amelyet étervilágnak nevezünk. … ez az étervilág mindent áthat és átsző. A levált éter- vagy élettestből visszamarad valami, amit minden átélt élmény kivonatának, magvának nevezhetünk. A legutóbbi születés és halál közötti élet mintegy maggá összesűrűsödött élményei együtt maradnak az emberrel. Az elmúlt élet gyümölcse tehát összesűrítve megmarad.
            Vajon mit hordoz az ember további halál utáni élete során? Azt tartja meg, amit az én hordozójának, énnek nevezünk. Ezt az ént még beburkolja az emberi lény fizikai és éter- vagy élettest utáni harmadik része: az asztráltest. Az ember asztráltestéről elmondhatjuk, hogy élvezet és bánat, öröm és fájdalom, indulatok, vágyak, szenvedélyek hordozója. Mindannak hordozója tehát, ami napközben átsuhan lelkükön, mint élvezet, bánat, indulat, vágy, szenvedély. Az én és az asztráltest minden éjjel elhagyja az ember fizikai testét, valamint éter- vagy élettestét, amelyek az alvás ideje alatt az ágyban maradnak. A halál után az én és az asztráltest egyesül azzal az élet-esszenciával, amelyről elmondhattuk, hogy az éter- vagy élettest gyümölcse vagy csírájaként kiválasztódott. Az ember lényének ezekkel a részeivel indul további vándorútjára az úgynevezett lélekvilágban.
+++
            Nem a fizikai test érez örömöt és élvezetet valamely étel vagy élvezeti cikk felvételekor, hanem az asztráltest. A fizikai test csupán az eszközöket szolgáltatja ahhoz, hogy az asztráltestben lejátszódó élvezeteket megszerezzük. Akinek van fogalma arról, hogy az ember asztrálteste nemcsak fizikai és kémiai hatások együttműködésének eredménye, hanem reális, valóságos dolog, az nem fog csodálkozni azon, ha azt mondjuk, hogy a halál pillanatában, amikor levetettük a fizikai testet, az asztráltest még nem szabadul meg az élvezetek utáni vágytól. Nem mentes a vágyakozástól. (a bibliabeli dúsgazdag példázata) A halál után az asztráltest kínzó szomjúságot érez, mert nem rendelkezik a szomjúság csillapításához szükséges fizikai szervekkel. ….. Egyszerű logikai érveléssel érthető az, amit a szellemi kutató mond: az ember az éter- vagy élettest levetése után eltölt egy időt, amelynek során legbelső lényét illetően le kell szoknia minden vágyról és szenvedélyről, amely csupán a fizikai test eszközének segítségével elégíthető ki.
+++
Ha az ember abban az időszakban, amelyben belső lénye plasztikusan alakítja szerveit, bizonyos tulajdonságokra tett szert, ha ebben az időszakban a lélek legyőzött mindenféle haragkitörést, és átélte azt, amit az áhítat érzésének nevezünk, akkor ezeknek a hatása éppen az élet utolsó harmadában jut kifejezésre. A középső harmadon ez rejtett folyamként áramlik át. Amit legyőzött haragnak nevezünk, az később, az idős korban szelídségként jelentkezik, úgy hogy a szelídség oka a legyőzött harag. Az ifjú években érzett áhítat az élet vége felé olyan tulajdonságként mutatkozik meg, amely azoknak az embereknek a sajátja, akik egy közösségben szavak nélkül is áldásos hatást fejtenek ki.
+++
Az ember élete láthatóan három harmadra oszlik. Az első harmadban az ember kimunkálja fizikai testét, az utolsó harmadban a fizikai testből táplálkozik, a középső harmadban a lelkiség úgyszólván magára marad. Nyilvánvaló, hogy ennek a középső harmadnak felel meg a megtisztulás ideje a halál után. Ekkor már a lélek megszabadult a fizikai testtől, az élet- vagy étertesttől, és hasonló viszonyban van szellemi környezetével, mint az élet második harmadában.
+++
Ahogyan ebben a világban a születés és halál között körülvesznek bennünket az érzékszerveink által közvetített benyomások, és mindaz, amit az értelmünk által elgondolunk…úgy veszi körül az embert a megtisztulási idő után az alkotó szellemi világ. Benne van ebben az alkotó szellemi világban, hozzá tartozik, de nem csupán észlel, hanem ő maga is alkotó.
+++
A fizikai világban megalapozott szeretet és barátság kapcsolatok eredménye uralkodik a szellemi világban. Ezt úgy kell elképzelnünk, hogy a szellemi világban sokkal bensőségesebb a kapcsolat, mint a fizikai világban szőtt szeretet és barátság kapcsolatok. Értelmetlen volna a kérdés feltevése, hogy halálunk után ismét találkozunk-e azokkal, akikhez a szeretet és barátság szálai fűztek a fizikai világban. Nemcsak találkozunk velük, hanem bennük élünk.
+++
Ha egy normális, a mindennapi életben minden misztikus élménytől távol álló embert valaki megüt, akkor érzései a másik ember ellen fordulnak. Az életben ez a természetes. Aki viszont misztikusan magába merül, akkor abban, elmélyülése folytán az ilyen ütés más érzést vált ki. … (Fioretti: miben áll a tökéletes boldogság) A következőt érzi: ezt az ütést semmiképpen sem kaptad volna, ha valamikor az életben valamilyen cselekedeteddel nem szolgáltál volna rá. Egyszerűen, ez az ember nem került volna utadba, ha nem tettél volna valamit, ami ennek az ütésnek az oka lenne. Ezért ellenérzéseidet nem fordíthatod jogosan ez ellen az ember ellen, mert tulajdonképpen csak a világesemények vezettek hozzá, hogy megkaphasd azt az ütést, amelyre rászolgáltál.
+++
Ahogy az extatikus az érzéki észlelésnek külső szőnyegén áthatol, és betekint a lények és tények világába, amely eddig ismeretlen volt számára, gy hatol a misztikus a mindennapi énje alá. Mert ez a mindennapi én szembeszegül a kívülről jövő ütéssel, a misztikus azonban ennek az ütésnek az alapjáig hatol, ennek indítóokáig. Ezzel a misztikus mindenképpen oda jut, hogy fokozatosan egészen szem elől veszti a külvilágot. Lassanként elveszíti a külvilág fogalmát, és egyre növekvő én-je, ami benső világában rejlik, mintegy átfogja az egész világot.
+++

Magasabb erők működnek bennünk, mint tudatos létünkben. Ezek a magasabb erők alvó állapotunkban tevékenyek, amikor öntudatlanok vagyunk. A nap folyamán szerzett élményeink képességekké alakulnak, és a lélek egyre érettebb lesz. Egy magasabb lény dolgozik bennünk továbbfejlődésünkön, elalváskor átveszi a napi élményeket, átdolgozza őket, hogy életünk egy későbbi szakaszában, mint képességek álljanak rendelkezésünkre. Sokkal többet hozunk magunkkal az alvásból, mint amit tudatos élményeink révén belevittünk. Napközben, reggeltől estig, amikor a körülöttünk lejátszódó eseményekben részt veszünk, erőket használunk el. Este ezeknek az erőknek az elhasználódása miatt fáradtak vagyunk. Amit napközben elhasználunk, az az éjszaka folyamán, alvás közben felfrissül.

+++

Hogy az, ami a fizikai testtel történik a halálban, ne jöhessen létre az élet tartama alatt, arról az étertest gondoskodik a maga erőivel. Fizikai testünk bármely pillanatban szétesne, ha az étertest erői ezt nem akadályoznák meg. Az étertest ezt az erőt az asztráltesttől kapja. Az asztráltest az öröm és bánat, a jókedv és a szenvedés hordozója. Ami külsőleg látható rajtunk, azt folyamatosan belső erők tartják fenn…. Ha valaki lelkét úgy fejleszti, hogy a felébredés pillanatát tudatosan át tudja élni, akkor megismerheti azt, ami alváskor teremtően működik és hat benső világában. … Ha az ember tudatosan képes szemlélni belső világát, tapasztalja, hogy mi árad belső világába a makrokozmoszból, és ott mivé válik.
+++
Ha létünk értékét fel tudjuk becsülni, akkor a végtelen hála érzése áraszt el bennünket. Ez a hálaérzés realitás minden igazi misztikus számára, és a legcsekélyebb mértékben sem lehet összehasonlítani a mindennapi életben megnyilvánuló hálaérzéssel. … Ez az érzés bizonyos kötelezettséggé alakul át, óriási kötelezettséggé, hogy lelkünket fejlesszük. És akkor, mint igazi misztikusok azt mondhatjuk: elmulasztod a kötelességedet, ha nem teszel meg mindent, hogy lelked erőit, amelyek ma még csak csekély mértékben vannak meg, olyan magasra fejleszted, mint az az eszménykép, amit a makrokozmoszban látsz, és amiből erőidet meríted. Ha nem fejlődsz, ha ellenállást fejtesz ki, akkor ahhoz járulsz hozzá, hogy más lények se tudjanak majd fejlődni, úgy ahogy te fejlődtél. Akkor a világ teremtése, újjáalakítása és fejlődése helyett annak elpusztításához járulsz hozzá.
Amit saját akaratunkon elhanyagoltunk, akadályként áll velünk szemben, és azt kell mondanunk: mindazzal, amit elmulasztottál, a Föld hanyatló erőihez vagy kötve. Gondolkodásbeli mulasztási bűneinkről azt mondhatjuk: e bűneink miatt nem leszünk képesek akaratunk és érzéseink között harmóniát teremteni. Érzésbeli mulasztási bűneinkről az mondhatjuk: a világ fejlődése túlhalad rajtunk. Semmivel sem járultál hozzá a világ fejlődéséhez, ezért a világlét visszaveszi tőled, amit adott neked, és úgy lép rajtad keresztül, mintha itt sem lennél.
+++
A szellemi kutatás kimutatja, hogy az ember a halál pillanatában leveti fizikai testét. Az marad vele, amit énként és asztráltestként ismertünk meg, és ami alvó állapotában minden éjjel elválik tőle, ezen kívül vele marad éterteste is. Az ember tehát halála után egy ideig lényének e három részében él: énjében, asztráltestében és étertestében. Aztán étertestének legnagyobb része holttestként eltávozik tőle. Azt szoktuk mondani, hogy ami így második holttestként eltávozik, az szétoszlik az általános étervilágban, és az ember csak egy esszenciát, egy kivonatot, egy csírát (magot) visz magával a halál és újraszületés közötti életbe. Szokás szerint így írjuk le ezt a folyamatot, a valóságban azonban ez lényegesen bonyolultabb. Ami így második holttestként lassan feloszlik az általános étervilágban, annak hosszú időre van szüksége a teljes feloszláshoz, és ennek a feloszló étertestnek az utolsó nyomait találja meg most a beavatandó, mint idegen dolgot, amikor visszafelé vándorlása során eljutott addig a pontig, ahol legutolsó ősével találkozhatott, akitől még valamit örökölhetett. Itt találja meg előző étertestének utolsó maradványait. Ha most folytatja a beavatást, be kell hatolnia ebbe az utolsó étertestbe, amit visszahagyott. Ekkor további éveket él át visszafelé, de nem egészen annyit, mint korábban, amíg eljutott legrégebbi őséig. Ez az idő úgy viszonylik ahhoz, amit most él át, mint hét az öthöz. Mos olyan időszakot él át az ember, amelyben egyre sűrűbbnek találja azt, amivel így korábbi életének maradványaként szembekerült. Miközben ez érzékszervei számára összehúzódik, egyre hasonlóbbá válik korábbi étertestéhez, míg végül eljut ahhoz az étertesti alakhoz, amelyben legutóbbi halála pillanatában élt. És most, miután az alak mindinkább összehúzódott, ott áll legutolsó halála előtt. Ebben a pillanatban a beavatott számára nem kétséges többé, hogy a reinkarnáció valóság, hogy visszaérkezett legutóbbi halálához. Itt azzal ismerkedtünk meg, amit az ember utolsó földi életének maradványaként talál meg.
+++
Asztráltestünk révén az állatvilággal vagyunk rokonságban, étertestünk révén a növényvilággal, és fizikai testünk révén az ásványvilággal.
+++
A középkori keresztény misztikusok mintegy előre vetítették a modern ember korát, amelyben a külső guru helyét a belső guru, Krisztus foglalja el.
+++
Ha az ember nem alszik bele az öntudatlanságba, akkor látja, hogy az érzéki világ mögött szellemi lények és tények állnak. Amíg az ember csak az érzéki világot látja, csupán álmodik arról, hogy amögött mindenféle absztrakt érzéki dolog lehet, atomok örvénylése és hasonlók. Aki behatol az elemi világba, annak számára nem lehet szó többé ilyesmiről, a szokások módon érzékelhető anyagi atomokról. Tudja, hogy nem az rejlik a színek és a hangok mögött, amit a materializmus anyagnak tekint, hanem szellemiség.
+++
Az ember nemcsak önmagát hatja át mindazzal, amit kívül megél, hanem ténylegesen beleviszi az elemi világba azt, ami lelkében van. (Az elemi világot itt hasonlatként kell tekinteni a fizikai világ elemeinek mintáját tekintve.) Ez valóságos történés. Nem arról van szó, hogy az ember csak elképzeli, amit átél, hanem azt valóban átadja az „elemi” világnak. Ha az embernek van egy bizonyos rossz tulajdonsága, ezt az elemi világ egy olyan lénye vonzza magához, amely vonzódik ehhez a tulajdonsághoz. … Ezért készítették elő gondosan azt, akit a régi beavatás során bevezettek az elemi világba, azáltal hogy előbb a segítők erőkhöz juttatták. Ez az előkészítés úgy történt, hogy az illetőnek először komoly próbákat kellett kiállnia, ezáltal vált képessé arra, hogy morális erőkkel leküzdje a nehézségeket. Erre nagy súlyt helyeztek. Ahogy a kezdő misztikusnál is súlyt helyeztek az alázat tulajdonságának a kifejlesztésére, ugyanígy annál is, aki a makrokozmoszba akart belépni, bizonyos súlyt helyeztek arra, hogy erőket kapjon saját maga legyőzéséhez. Ezért mielőtt valakit ilyen misztérium-beavatásra bocsátottak, feladatok elé állították már a fizikai síkon, az élet minden lehetséges kellemetlenségével meg kellett birkóznia. Különböző veszedelmeknek tették ki, amelyek leküzdésével akarata megerősödött.Félelemnélküliségre és önuralomra nevelték.
+++
Az „elemi” világ mögött szellemi lények léteznek. Az ember akkor válik éretté, hogy belépjen a szellemi világba, ha az „elemi” világban már eltöltött egy bizonyos időt, és azt úgy megismerte, hogy szert tett a megkülönböztetés képességére. … Ezek a szellemi lények nem hasonlítanak hozzánk, emberekhez. … A beavatandónak megmutatják, hogy a szellemi lények közötti rendet és harmóniát csak úgy értheti meg, ha e lények cselekedeteiben a csillagvilág kifejeződését, nevezetesen naprendszerünk bolygóinak mozgását látja. Ahogy a bolygók a Naphoz viszonyítva helyezkednek el, és ahogy egymáshoz viszonyítva mozognak, ebben fejeződik ki, amit ezek a szellemi lények tesznek.
A csillagképek is csak a magasabb világok, és az azokban működő magasabb lények kifejeződései. Ezeket a lényeket a tizenkettes szám fejezi ki, és cselekedeteiket a hetes szám. De a tizenkét állatövi csillagkép neve nem elég, hogy kifejezze a mögöttük álló szellemi lényeket. Ezeket a lényeket, akiknek neve a különböző helyek és korok szerint változott, a keresztény ezoterika szeráfoknak, keruboknak és trónoknak nevezi, valamint a további hatalmakat küriotészeknek, dünamiszoknak és exuziáknak. Ez eddig hat, de vannak még a személyiség szellemei, az archék, aztán az arkangyalok és az angyalok. A tizedik az ember a maga jelenlegi fejlődési fokán. Az ember azonban tovább fog fejlődni, további fokokat fog elérni, amelyeket más lények már elértek. Ezeket is ide kell számolnunk, így a lények tizenkét fokát kapjuk meg.
+++
A szemet a fény hozta létre a fény számára.” (Goethe)
Ebben kétségkívül van igazság, de nem az a lényeg, hogy egy dolog igaz, hanem az, hogy az életben megjelenő igazságok mindig egyoldalúak, és ha a másik oldalt nem tesszük hozzá, ami teljessé teszi őket, akkor éppen saját igazságunk révén esünk tévedésbe. Mert nem az a legrosszabb, ha az ember téved, ha olyasmit mond, ami nem igaz, mert a világ kiigazít minket. De ha egy egyoldalú igazságot abszolútnak tekintünk, és ragaszkodunk hozzá, akkor az igazságból tévedés lesz. De az is igaz, hogy ha a világot mindig sötétség borította volna, akkor szemünk sosem alakult volna ki….
nem a téves fogalmak a legrosszabbak az ember számára, hanem azok, amelyek egyoldalúak, a féligazságok, ezek sokkal több akadályt jelentenek életünkben. … Idegrendszerünket egyfajta belső naprendszernek lehet tekinteni. Idegrendszerünket a szellemi világ építi fel. Ahol az idegek az agyba hatolnak, ott ismét tükröződés megy végbe. … aki be tud tekinteni a szellemi világba, az az agy és az idegrendszer legkisebb visszatükröződésében is a nagy világfolyamatok pontos képmását látja. Az ősképek világa azonban teljesen áthalad rajtunk, anélkül, hogy feltartóztathatnánk. Tudatunk annak révén alakul ki, hogy a felülről jövőt („elemi világból”) fel tudjuk tartóztatni. Érzékelő szerveinkben ennek az elemi világnak a termékei vagyunk. Az ember az elemi világból annyit érzékel, amennyit az érzékszervek visszatükröznek. A szellemi világból pedig annyit ismer, amit idegei visszatükröznek. Ezt nevezzük általában természeti törvényeknek. A természeti törvény nem egyéb, mint egyfajta árnykép, a szellemi világ letompított tükörképe. Amit az ember saját szellemi életének, saját értelmének tart, az az ész világának letompított tükörképe. Amit nyelvünk intellektusnak, értelemnek nevez, az az ész világának a képmása, de gyenge, árnyékszerű képmása.
+++
Korunk emberének gondolkodása szokásaiban, egész érzületében rejlik, hogy a szellemi világ előtti fátylat inkább még sűrűbbé teszi, hogy ne tudjon oda belépni, ne tudjon a küszöb őrének hatalmas alakja előtt elhaladni, aki mindig megtagadja a bebocsátást az előtt, aki nem teszi meg a maga szent fogadalmát. Enélkül nincs továbbjutás, és az a szent fogadalom abból áll, hogy azt mondjuk: tudjuk ugyan, hogy mennyire tökéletlenek vagyunk, de folytonosan arra törekszünk, hogy egyre tökéletesebbekké váljunk. Csak ezzel az impulzussal szabad a makrokozmoszba belépnünk.
+++
Az ész világánál van egy magasabb világ is, és ebből a világból származnak azok az erők, amelyek képessé tesznek minket arra, hogy a mindennapi átlagos tudatból felemelkedjünk a tisztánlátó tudathoz, amelyben szellemi szemmel és füllel rendelkezünk…. Az ember része lesz a szellemi világnak, ha tisztánlátó tudata felébred.
+++
Az emberi én csak részben esik egybe a fizikai testtel, környezetünkben is szubsztanciálisan jelen van. Amit a szellemi látó az ember fényaurájának lát, azt énaurának nevezhetjük.
+++
Rózsakeresztes meditáció:
            Aki egy szellemi tanítványt a megismerés magasabb fokára akar vezetni, kezdetként ezt tanácsolja neki: nézd a növényt, ahogy kinő a talajból, szárat növeszt, leveleket hajt, majd virágja és gyümölcse lesz. Úgy növekszik, hogy átjárja a zöld növényi nedv. Most hasonlítsd össze ezt a növényt az emberrel. Tudjuk, hogy az embert átjárja a vér, és azt is tudjuk, hogy a vér külső kifejeződése annak, ami az emberben szenvedélyekként, ösztönökként és vágyakként lüktet. Mivel az ember énlény, a növénynél magasabb rendű lénynek tűnik. Nos, egy fantaszta azt hihetné – sok van ilyen – hogy a növény hasonló tudattal rendelkezik, mint az ember, hogy belsőleg tükrözni tudja a külső benyomást. Mert nem annak révén van tudatunk, hogy valamilyen tevékenységet végre tudunk hajtani – ezt a növény is tudja - , hanem annak révén, hogy egy külső benyomást belsőleg tükrözni tudunk. Az ember képes erre. Bizonyos vonatkozásban tehát magasabbra fejlődött, mint a növény, amely ezt nem tudja megtenni. Ezzel szemben viszont el kellett fogadnia egy bizonyos alsóbbrendűséget, annak lehetőségét, hogy tévedhet. A növény nem téved, követi a maga törvényeit. Itt nem beszélhetünk tévedésről, a növénynek nincs alacsonyabb rendű és magasabb rendű lénye, nincs benne olyasmi, amit alacsonyrendű ösztönöknek, vágyaknak és szenvedélyeknek lehetne nevezni. Amikor egy növény előtt állunk, hatással van ránk szűzi tisztasága, míg az embert áthatják az ösztönök, a vágyak és a szenvedélyek. Az ember tehát a maga piros vérével úgy áll szemben a növénnyel, mint olyan lény, aki bár tudatilag magasabbra fejlődött, e magasabbra fejlődésért cserébe el kellett fogadnia egyfajta visszacsúszást, egy alsóbbrendűséget.
            A tanító mindezt megvilágítja a szellemi tanítványnak. Aztán utal rá, hogy az embernek most el kell érnie azt, ami alacsonyabb fokon a növényben tárul elé. Ismét uralkodnia kell ösztönein, vágyain és szenvedélyein, mindazon, ami forrongó vérében buzog. Akkor lesz úrrá rajtuk, ha majd magasabb természetével legyőzi alacsonyabb természetét, ha piros vére olyan tiszta lesz, mint a zöld növényi nedv, amely felpiroslik a rózsában. Ez a piros rózsa annak szimbóluma, amivé az embernek válnia kell, ha átéli azt a reális eszményt, amelynek révén magasabb természete uralkodni fog alacsonyabb természetén. A rózsára úgy tekintünk, mint előképre, mint szimbólumra, a megtisztított, lecsendesített vér jelképére. És ha aztán a piros rózsát egyesítjük a halott fából készült fekete fakereszttel, amit a növény maga után hagy, miután elhalt, elszáradt, akkor a fekete fakereszten lévő piros rózsakoszorú szimbóluma lesz annak, hogy az ember magasabb természete úrrá lesz alacsonyabb természetén, amelyet le kell győznie. A fekete fakereszt, az ember legyőzendő, alacsonyabb természetének jelképe, és a piros rózsa a megtisztított piros véré. A rózsakereszt az emberi fejlődést jelképezi, ahogy ez a világban végbe megy. Itt nem egy absztrakt fogalom áll előttünk, hanem egy olyan jelkép, amit átélünk és átérzünk. Lelkünk átmelegszik, ha úgy tekintünk az emberi fejlődésre, ahogy azt a rózsakereszt ábrázolja.
+++
A magasabb világokba való bejutáshoz gondolkodás nem szükséges, előkészületként szolgál, gyakorlásként. Aki ezt megérti, az sohasem fog dicshimnuszokat zengeni a szokásos intellektusról, mert puszta logikával a magasabb világok igazságait nem lehet megismerni. …. De a szellemi kutatásból csak az közölhető az emberiséggel, amit tiszta, logikus gondolatokkal meg lehet fogalmazni. Amit nem lehet logikus gondolatokkal megfogalmazni, az még nem érett meg arra, hogy az emberiséggel közöljék. Ennek próbaköve, hogy érthető szavakba, világosan megfogalmazott éles körvonalú gondolatokba foglalható-e. Ezért hozzá kell szoknunk, hogy amikor a szív mély igazságait halljuk, azokat gondolati formákban fogjuk fel, és meglássuk mögöttük a tartalmat.

A csakrák:
            Az ember maga alakíthat ki az agynál magasabb szerveket, amelyek azonban külsőleg nem láthatók, mert a fizikai világon kívül helyezkednek el. A szokásos mindennapi tudat ezeket a szerveket nem tudja érzékelni. Ahogy az elemi világból alakult ki a szem, a szellemi világból az idegrendszer és az ész világából az agy, úgy alakul ki az ősképek világából az, amit magasabb szerveknek nevezünk, azok a szervek, amelyek fokról-fokra képessé tesznek bennünket arra, hogy a szellemi világba belelássunk. Ezeket az érzékelő szerveket, minthogy az emberből szellemi virág-képződményekként alakulnak ki, lótuszvirágoknak, vagy szellemi kerekeknek, csakráknak nevezzük. Ez egy szellemi érzékszerv, mely a szellemvilágról tudósít. Ezeket a szerveket az emberi lélekből kisarjadó erők és erő-rendszerek hozzák létre. A szokásos normális tudattal ezek a szervek nem érzékelhetők. Ezeket akkor tudjuk kialakítani, ha teljes belső odaadással, türelmesen és energikusan újból és újból olyan jelképes képzeteknek adjuk át magunkat, amelyek nem külső képzetek, hanem eltérnek attól, amit a szokásos tudat átél. Lelkünkben működnek, és olyan erőket hoznak létre, amelyek torlaszt jelentenek az ősképek világa előtt. Ezeket fejleszteni kell a szellemi látásig. A fejlesztés abban áll, hogy miután az ember már elsajátított egy bizonyos készséget az ilyen képzetek kialakításában, képessé kell válnia arra, hogy ezeket a képzeteket tudatából kiiktassa, és csak arra legyen tekintettel, ami ezeket a képeket létrehozta. … A legtöbb embernek sok-sok próbálkozást kell tennie, hogy eljusson a jelképtől a jelképet létrehozó tevékenységig. Ezt be kell gyakorolni.

(Mivel Steiner itt nem rendszerez, Svami Kryananda könyvéből veszem a rendszert: A jóga anatómiája c. fejezetből.)

1) Muládhára Csakra (Farkcsonti központ) Eleme: föld, Spirituális minőség: Képesség a jama szabályainak követésére.  A jama azokat a dolgokat jelenti, amelyeket korlátozni kell.
Ezek (a nijama-val együtt) előfeltételek, melyek követése létrehozza az elmében a belső békét.
            A jama öt szabálya:
                        - erőszakmentesség (áhimszá) (nem-ártani!)
                        - tartózkodás mindenfajta hazugságtól (légy őszinte!)
                        - tartózkodás mindenfajta lopástól
                        - tartózkodás az érzékiségtől (brahmacsárja)
                        - tartózkodás a kötődésektől, a sóvárgástól
  1. Nem-ártani! Ha ezt valaki a tökéletességre tudja vinni, akkor jelenlétében még a vadállatok és a gonosz bűnözők is szelíddé és engedelmessé válnak. (Gubbiói farkas, prédikáció a madaraknak Szent Ferencnél, prédikáció a halaknak Szent Antalnál)
  2. Nem hazudni! Ha ezt valaki a tökéletességre tudja vinni, akkor kialakul az a képessége, hogy cselekvés nélkül is eléri a cselekvéssel elérhető gyümölcsöket. (Megjelenéssel prédikál valaki.)
  3. Nem lopni! Ha ezt valaki a tökéletességre tudja vinni, akkor tapasztalja, hogy akkor van bőségben része, amikor csak szüksége van rá.
  4. Nem élni érzéki életet! Ha valakinek sikerül az érzékiségtől való tartózkodás tökéletes módon, akkor nagy életerőt tapasztal.
  5. Nem mohó módon élni! Ha valakinek sikerül elérnie, hogy nem azonosul tulajdonával, még a testével sem, akkor felébred az a képessége, hogy visszaemlékszik a más anyagi testekben eltöltött korábbi életére.
2) Szvádiszthána Csakra (Keresztcsonti központ) eleme: víz, Spirituális minőség: Képesség a nijama szabályainak követésére.

Második lépcső: a nijama

            A nijama öt szabálya:
                        - tisztaság
                        - elégedettség
                        - önfegyelem
                        - öntanulmányozás, befelé fordulás
                        - Isten iránti odaadás, tisztelet
Mindezek a szabályok arról szólnak, hogy az ember ne kötődjék még a jogszerűen saját tulajdonához sem. Ezzel megőrzi energiáit. A kötődések és a vágyak ugyanis folyamatosan megcsapolják az emberi elmét, és így a isteni belső béke elfolyik vagy elcsordogál.

A nijama szabályairól

A felébredésnek fokozatai vannak, és az éberség mértéke az egyes képességekben egyenlőtlen.


  1. A belső tisztaság (4. elv) következménye, hogy már vonakodunk a test örömeitől.
  2. Az elégedettség (5. elv) következménye, hogy már felragyog az isteni boldogság meleg fénye.
  3. Az önmegfigyelés következménye, hogy már kapcsolatba tudunk lépni a magasabb létsíkokon lévő lényekkel (angyalok, szentek).
  4. Az Isten iránti hódolat, tisztelet és odaadás tökéletes gyakorlásának következménye, hogy valósan megtapasztaljuk a vele való kapcsolatot.

Itt, a tisztaság jelenti a fizikai rendet és tisztaságot a környezetben és a testre vonatkozóan is, de jelenti az elme tisztaságát is. Jelenti a szív tisztaságát is, ami a kötődésektől való mentesség, az elme oktalan megszállottságaitól való mentességet is jelenti.
A testnek nemcsak kívül kell tisztának lennie, hanem belül is. A test belül akkor tiszta, ha nem hordoz felesleges salakanyagokat és mérgeket.
A szív tisztasága abban áll, hogy nem laknak benne bálványok, hanem annak a békének az otthona, melyet a lélekben szabad ember élvezhet csak.
Mindenféle öröm forrása bennünk van. Külső körülmények, az érzékszervek közvetítésével csak eszközök az öröm belső forrásának megnyitására. Egy egészséges férfi számára a szép, csinos nőnek már a meglátása is öröm. De a férfi nem tudja, miért van ez. Ha már tudja, akkor megtalálta otthonában azt, amiért korábban a szomszédba kellett menni. A testi érzékszervek, és amit igényelnek ezek az érzékszervek, jelentik a szomszédot.
A mindenre kiterjedő tisztaság, ami közvetlenül érinti vagy érintheti az embert, felszabadítja az elmét, a lelket, hogy az felemelkedhessen az egyetemesbe.
3. Manipura Csakra (Ágyéki központ) Eleme: tűz; Spirituális minőség: tüzes önmérséklet
4. Anáhata Csakra (háti vagy szívközpont); eleme: levegő; spirituális minőség: isteni szeretet
5. Visuddha Csakra (nyaki központ); eleme: éter; spirituális minőség: nyugalom
6a. Ádzsná Csakra (pozitív pólus) (Krisztus központ), A szemöldökök között; spirituális minőség: isteni öröm
6b. Medulla Oblongáta (negatív pólus); helye: koponyaalapnál; spirituális minőség: ego
7. Szahaszrára (Ezerszírmú Lótusz), az isteni egyesülés központja
Tudni kell még itt a Kundalíniről, az összetekeredett kígyó erejéről. Ennek megértéséhez pedig szükséges egy hosszabb elmélet ismerete.
Az ember kiválósága önmagán belül rejlik. Külső megnyilvánulásában az ember csak egy apró, jelentéktelen lény. Ez a belső emberi valóság lényegében fény és energia. Az ember rendeltetése, hogy a végtelen isteni Boldogságban és Szabadságban ismerje fel igazi állapotát. A lélek sugallata mindig felfelé szárnyaló tudatossággal, és ezzel egyidejűleg a gerincoszlopban egy felfelé irányuló energialökettel jár együtt. Ellentétes irányú a gerincen belüli energiaáramlás olyankor, amikor mentálisan az anyagi világ felé hajlunk, mivel az összes tudatállapot közül, amelybe a lélek kerülhet, ez a leginkább korlátozó jellegű. A világiasság mindig lefelé irányuló energiaáramlással, illetve azokkal a bizonytalan „lefelé húzó érzésekkel” jár, amelyekre közvetlen külső okot nem találunk.
A kozmikus teremtés alapját kettősség alkotja (polaritás). Ez a kettősség az embernél abban nyilvánul meg, hogy tetszései és nemtetszései, vonzódásai és ellenszenvei, vágyai és félelmei miatt az illúziók, az érzékcsalódás csapdájába esik. Ezek követése eltéríti az embert önmagától. A kettősségek birodalmában minden csúcspontot előbb-utóbb mélypont követ. Ezt a kettősséget önmagunkon belül le kell győznünk. Ez a kettősség a Szellemtől való saját elkülönültségünk érzése. Az emberben a sátáni hatalom valóság: Lucifer, a bukott angyal, aki fellázadt Isten mindent elhamvasztó Fénye ellen, abban reménykedik, hogy a sötétségbe való meneküléssel elkerülheti a súlyos felelősségre vonást.
Az emberben két pólus van, pozitív és negatív. A bennünk élő lélek azt mondja: „Csak úgy tudok kiteljesedni, ha tökéletesen egyesülök Istennel.” A bennünk lévő Lucifer pedig így válaszol: „Csak úgy tudok kiteljesedni, ha kielégítem állati szükségleteimet”. A lélek erre azt mondja: „Csak az abszolút tudatosságban érhetem el a teljes szabadságot.” De Lucifer felkiált: „Ó, nem, az ilyen nagy tudatosság túl megerőltető lenne! Az igazi szabadságot csak az álomban és az öntudatlanságban érhetem el.”
            A lélek vágya, hogy visszanyerje az isteni tökéletesség elvesztett Paradicsomát. Az ember soha nem teljesedhet ki, ha magasabb rendű természetével szembeszegülve az érzékek világában kéjeleg. Feladatunk nem kizárólag a világhoz való kötődéseink, kötelékeink feloldása. Ennél jóval mélyebben lévő erőt kell legyőznünk: ősrégi ellenállásunkat, hogy önmagunkat maradéktalanul átadjuk Istennek.
            Az ember természetének pozitív pólusa fizikailag ténylegesen az agy legfelső részén székel. A negatív pólus a gerincoszlop tövénél található. Az isteni átalakulás a negatív pólusból kiinduló és a pozitív pólushoz felfelé irányuló energiaáramlással jár. Amikor valamilyen öröm ér minket, és ennek nyomán felfelé irányuló energiaáramlást érzünk, legalább homályosan tudatára ébredhetünk, hogy ebben a felfelé irányuló energiaáramban rejlik szabadságunk és ébredésünk. De sajnos nem látjuk, hogy amikor ez a felfelé irányuló áramlás egyúttal kifelé irányuló áramlást is jelent, akkor eltávolodunk valódi Énünktől, és belekerülünk a végtelen sokféleség és változás világába. Minél inkább eltávolodik valaki a saját középpontjától, és ezt követően minél jobban az anyagiság és az érzékek rabjává válik, annál inkább fog jojó módjára le-föl táncolni az öröm és a kétségbeesés között. El fogja véteni az Istenhez vezető egyenes és keskeny felfelé menő utat, amelyet csak a saját középpontjában találhat meg; az igazi cél elhomályosodik szeme előtt.
            A gerincoszlop tövénél hatalmas energiakészlet vár felhasználásra. A jóga tanításai ezt a hatalmas energiát Kundalini, vagy „az összetekeredett kígyó (energia) néven említik, de hívják még a Kígyó Hatalmának, vagy a Kígyó Erejének is. A Kundalini földi érzékcsalódásunk rejtőzködő életerejét képviseli. Ugyanakkor a Kundalini az ember számára az egyetlen nagyszerű kulcsot is jelenti a megvilágosodás eléréséhez. A lélek csak akkor reménykedhet a Szellemmel való újbóli egyesülésében, ha sikerül ezt az erőt felébreszteni az isteni igazsággal szembeni ősi ellenállásából.
            Az isteni megvilágosodás a lélek ébredése a kozmikus káprázatból. A Kundalini ezzel szemben a lélek sötétség és tudatlanság felé való vak vonzódását jelképezi. Ezért azt mondják, hogy a Kundalini alszik, szunnyad. Ez a negatív erő együtt jelképezik az ősi legendákban szereplő sárkányt, és azt az óriási kincset, amely körül a sárkány, a kincs védelme érdekében, összetekeredve alszik. A sárkány által kilehelt tűz jól érzékelteti a benne rejlő óriási energiát. A sárkány által kilhelt tűz jól érzékelteti a benne rejlő óriási energiát. Biztos halál vár mindazokra, akik a sárkány kincsét önző nyerészkedés céljából ellopják – vagyis, akik arra gondolnak, hogy világi célokra herdálják el a lélek erejét -, mert ez a szörny minden erejét és hatalmát az ember egocentrikusságából meríti. A sárkány csak akkor semmisíthető meg, amikor földi önzésünket legyőztük. Akkor találhatjuk meg újra az isteni egyesülés titkos búvóhelyén a lelki öröm és bölcsesség ékköveit…. Ne felejtsük el, hogy minden, amit keresünk, csak saját Énünkben található meg.
            A Kindalinit fel kell ébreszteni, és a szusumnán keresztül kell felfelé emelni, hogy az agy felső részén, a fejtetőben lévő pozitív pólusával egyesülhessen. )





Az energiagyógyászat egy alternatív gyógymód



                              része a természetgyógyászatnak

                                                 lehetőség a gyógyuláshoz ...

        
 ha beteg vagy                                                                 
      ha úgy érzed nincs elég energiád
           ha bármilyen testi vagy lelki problémád van
                  




    

           ha meg szeretnél szabadulni valamilyen rossz és számodra ártalmas szokástól...
...bármin lehet változtatni...
 
    Hogy milyen esetben lehet hozzánk
  fordulni?


... szenvedhetsz náthától, allergiától, aszthmától, rákban, ekcémától, migréntől, mestruációs panaszoktól vagy műtét után szeretnél gyorsabb sebgyógyulást és felépülést stb ... akármilyen betegségben is szenvedsz ...

...bármin lehet változtatni...





 A súlyos betegségek minden esetben lélekből vagy szellemből fakadnak.
A fizikai testben csak a tünetük található.
Az ember három nagy egységből tevődik össze: szellemtestből, lélektestből és fizikai testből.
A lélek is test, a szellem is test, de a fizikai szem számára láthatatlan. Mindkettőben benne vannak a szervek, az idegrendszer, az érrendszer, az emésztőrendszer, a kiválasztórendszer, a nyirokrendszer és az energiarendszer is. A szellemtestben nagyon finom rezgésként vannak jelen, a lélektestben kevésbé finom rezgésként, a fizikai testben mint anyaggá vált, lematerializált rezgés.
A három dimenziós fizikai világra, és az öt érzékszervre lekorlátozott ember nem érzékeli a lélek jelzéseit. Nem hallja a lelkiismerete hangját, s egy idő után a lélek már csak betegség által tud jelzést adni, amire aztán kénytelen lesz odafigyelni. Maga az anyag nem betegszik meg. A betegségeket csak a gyökerüknél lehet gyógyítani, azaz ahonnan fakadnak: lélekben és szellemben. A test a tünet hordozója, egy jelzőrendszer, mely jelzi, hogy valamit rosszul tettünk vagy teszünk. A testben csak a betegség tünetét lehet kezelni, sohasem az okot.

Az energiagyógyászati technikákkal mind a tüneteket és mind az okot is tudjuk kezelni!

Az energiagyógyászat modern ágai, a homeopátia, az akupunktúra, a kineziológia és a meditáció azéleterõt a fizikai test fenntartójának és összehangolójának tekintik, céljuk az energiamintázatok közvetlen átalakítása, a belsõ egyensúly kialakítása és a betegség legyõzése különbözõ stimuláló technikák által. Hitük szerint a konvenciális gyógyszeres kezelések csak az energiaváltozások tüneteit kezelik. Az akadémikus orvoslás ugyanakkor az "életerõ" puszta létét is elutasítja.











 Mit is tartalmaz egy energetikai kezelés:


REIKI:   csakratisztítás, csakraharmonizálás, REIKIvel való feltöltés, azegészséges harmónia megteremtése kívül és belül. A teljes Reiki kezelés életenergiát visz be a szervezetbe, beindítja a test természetes öngyógyító mechanizmusát és egy méregtelenítési folyamatot, tehát regenerálja a szellemi test finomanyagában lévő energiapályákat. Mozgásba hozza a test energiáit, sok esetben nagyon gyorsan állítja helyre a terhelhetőséget, lehetővé teszi a szervezet számára, hogy harmonikusan hasznosítsa a kiváltott gyógyító reak­ciókat. A Reiki megfelelően támogathat minden természetes gyógymódot. Stresszoldásra is kiváló megoldás.
Fontos, hogy a reiki kezelés után 12 óráig ne fürödj! (mosakodás engedélyezett :))

Aktív szellemgyógyászat:  Olyan energetikai gyógymód ez, ahol az univerzumenergiáját szellemünk segítségével továbbítjuk arra a területre, ahol energiahiány, egyensúlytalanság vagy anatómiai elváltozás van. Nagyon gyors tüneti kezelés, energetikai változtatás a fizikai testben, jól alkalmazható akár fájdalomcsillapításra is. Gyors és elképesztő eredmények érhetőek el vele!

 Pszí sebészet:
A kezelések során a beavatott gyógyító vér nélküli energetikai mûtétet hajt végre, egy olyan jellegû technikát alkalmazva, melyet a Fülöp-szigeteki gyógyítók is alkalmaznak. Ez a módszer gyorsaságával és hatékonyságával tûnik ki, mely a segítségnyújtás során nélkülözhetetlen azok számára, akik a hagyományos mûtéti beavatkozást el akarják kerülni. (távkezelés nem lehetséges!)

AROLO: Ez egy energiagyógyászati módszer, egy különleges energetikai diagnózis- és kezelési rendszer. A kódszimbólumok segítségével hozzáférhetünk a "páciens" különböző energetikai szintjeihez, és választ kaphatunk arra, hol van a betegség oka, és az okhoz milyen tünetszint csatlakozik. Felismerhetővé válnak a karmikus (tanuló)folyamatok. Az AROLOval a kinezológiához hasonlatos  izomteszttel kikérdezzük az agyat, hogy megtudjuk a nevezett szintek melyikén van diszharmónia.  Erre a szintre a megtanult szimbólumokkal energiát adunk, amely elindítja az öngyógyító folyamatot. Az AROLOval ki lehet tesztelni azt is, hogy valakinek szüksége van-e egy bizonyos anyagra (pl: lehet élelmiszer is) vagy egy bizonyos energiát képviselő termékre.


Egy kezelés időtartama: 1-2 óra
Első alkalommal, mely személyes tanácsadás is, és hosszabb lélegzetű: 5000 Ft

Ára: 3000 Ft
Reiki Távkezelés : 2000 Ft - de egyszer mindenképpen kellene személyesen találkoznunk
Szellemgyógyászat + arolo távkezelés: 2000 Ft
Pszí műtét távban nincs!
Fülgyertya kezelés : 700 Ft - testgyertya kezelés 500 Ft - maximum 20-30 perc amíg leég a gyertya

  Az energetikai gyógymód univerzális energiákkal dolgozik, nem a test saját energiáival (nem bioenergia), így nem hogy kimerültséget okozna a kezelések során, de a gyógyítót éppúgy feltölti, mint a pácienst.

Fel kell hívjuk a figyelmet arra, hogy az energiagyógyászat nem helyettesíti az orvosi kezelést és a gyógyszereket. Mi mindenképpen az akadémikus és az alternatív gyógyászat együttes használatát javasoljuk. A reiki pl. semlegesti a gyógyszerek mellékhatásait is ...
 A kezelendő személynek igen célszerű akarnia a gyógyulást, nemcsak a placebo hatás miatt (bár tény ami tény, aki teljes mértékben hisz a gyógyulásban legyen az akármitől is, az meggyógyul - ugyanis mi vagyunk saját létünkért a felelősök nem más!), visszatérve - hanem mert a mi, azaz a gyógyító dolgát is megkönnyíti, ha a páciens befogadóbb a gyógyító energiákra. Nem a gyógyító dolga, hogy ott próbáljon segíteni, ahol nincs szükség a gyógyulásra, ahol a páciens igazából nem is vágyik rá.
Természetgyógyászat ide, természetgyógyászat oda, végső soron az ember meg tudja önmagát gyógyítani. A terapeuta határozott segítsége akkor hatékony, ha a páciens felismeri az okot saját magában. Mihelyt ez megtörtént, a fizikai test is helyreáll. Igen sok testi tünet kizárólag a lélek fájdalmának megnyilvánulása a fizikai testben.

  Állatok kezelését is vállaljuk! Nekünk is vannak cicáink, kutyáink, és sajnos volt tapasztalat, őket is lehet gyógyítani energetikailag. Nagyon szeretjük őket!


                 
     A Reiki egyetemes energia
             A Reiki lehetőség az önmegvalósításra
                     A Reiki a gyógyulás és a gyógyítás útja 

A REIKI japán szó és két szótagból áll:
a rei a kozmikus jellegre utal, míg a ki az ősi, keleti   filozófiákban megtalálható qi, prána, fény, csivel azonos életerőt jelenti, amely minden  élőlény étének alapja.
Ez egy energia szemléletű gyógymód, abszolút kellemes. A Reiki minden szinten hat, fizikai, mentális, érzelmi, és spirituálisan, helyre állítja a spirituális és mentális egyensúlyt. Az okszinten hat a betegségre, megszünteti a negatív energia blokkokat, energia mintákat. A reiki mindenen felül áll holisztikus hatásában. A vele való gyógyítás azon az elven alapszik, mely szerint minden energiából áll.
A reiki pl. rendkívüli módon gyorsítja a sebgyógyulást, közérzetjavító, stresszoldó, csökkenti a gyógyszerek mellékhatásait, egészséges harmóniát teremt kívül és belül, segíthet megszabadulni a rossz szokásoktól.         Bővebben:
  • Energiával, életerővel látja el a testet és a lelket
  • Kiegyenlíti, egyensúlyba hozza a test energiáit
  • Támogatja a test természetes képességét hogy önmagát meggyógyítsa
  • Helyreállítja a spirituális és mentális egyensúlyt
  • Megszünteti a stressz, felszabadítja az érzelmi blokkokat
  • Támogatást ad a változások idején (születés, halál, életstílus változás)
  • Erősíti a kreativitást
  • A betegség okszintjén hat, nem a tüneti szinten
  • Felszabadítja a blokkolódott és negatív energia mintákat (ebben benne foglaltatik a fájdalom, hozzánk kapcsolódott romboló érzelmi minták és múlt életbeli tapasztalatok)
  • Biztosítja a teljes relaxációt, kellemes érzést és egységet
  • Tisztítja a testet a toxinoktól, mérgektől
  • Önmagát szabályozza a kezelt személy szükséglete szerint
  • Támogatja és felerősíti minden más kezelés, terápia hatását természetes módon
  • Működik állatokon, növényeken ugyanúgy mint a csecsemőtől az aggastyánig mindenen és mindenkin
  • Minden szintjét eléri a létezésnek, fizikai, mentális, érzelmi, és spirituálisan - létrehozza az egyensúlyt minden szinten
  • Soha nem okoz semmilyen károsodást
  • Az Isten-i tudatosság által irányított és csak a szükséges mennyiséget kapja a kezelt személy az adott területre amelynek szüksége van rá
A REIKIre a múlt század vége felé Dr. Mikao Usui
talált rá, aki teológiát tanított. Egy alkalommal tanítványa megkérdezte, hogy hisz-e a Bibliában. Természetesen - volt a válasz. Akkor kérem, hogy magyarázza meg azt a Bibliai jelenetet, amikor Jézus kézrátétellel gyógyított! Erre Usui doktor nem tudott válaszolni, ezért japán szokás szerint felhagyott tevékenységével mindaddig, amíg a feltett kérdésre a választ meg nem találta.


A Reiki részletes története:
Az Usui-féle módszer történetét mind a mai napig személyesen adja át a mester a tanítványnak.
Dr. Mikao Usui, a XIX. század vége felé élt. Japánban, Kiotóban egy kis keresztény egyetem dékánja és papja volt. Egy napon egyik végzős hallgatója feltette neki a kérdést: hisz-e a Krisztus által végrehajtott csodálatos gyógyításokban, és vajon be tudna-e mutatni hasonlót. Usui doktor nem tudott válaszolni erre a zavarba ejtő kérdésre. Az eset azonban mélyreható változásokat idézett elő az életében. Lemondott állásáról, és kutatásba fogott a krisztusi gyógyító módszerek után. Kutatásai során régi buddhista iratokban szerfölött érdekes feljegyzésekre bukkant.
Buddha, a megvilágosodott mester a Krisztus előtti VI. században élt, szerzetesként bejárta India távoli vidékeit, és a meditációt, a önkiteljesítést tanította. A halála utáni esztendőkben követőit elűzték az országból. Menekülés közben elterjesztették Buddha tanításait Tibetben, Nepálban, Japánban, Kínában és Ázsia elrejtett zugaiban. Ma a buddhizmus ezekben az országokban általánossá vált. Usui tudta, hogy Buddha is rendelkezett gyógyító erővel, ezért az őáltala alkalmazott módszerekkel kapcsolatban keresett információt. Usui megtanulta az ősi szanszkrit nyelvet, és az eredeti buddhista iratokat tanulmányozva kutatott a gyógyítás tudománya után. Ezekben az ősi iratokban találta meg a szimbólumokat és mantrákat, amelyek a reiki-gyógymód kulcsát jelentik. Akkoriban azonban Usui még nem tudta, hogyan vehetné hasznát ezeknek a régi írásjeleknek a gyógyításban.
A kutatással eltöltött évek alatt Usui hosszú időt töltött egy buddhista kolostorban, ahol összebarátkozott az egyik főpappal. Az ő tanácsára Kioto közelében, a Kuri Yama hegy tetején huszonegy napon át tartó meditációt és böjtöt tartott. A böjt utolsó napján mély meditációs élményben volt része. Az égen vakító fényességet látott, amely sebesen felé tartott. A fény homloka közepébe talált (ahol a harmadik szem a hatodik csakra helyezkedik el). Ebben a kitágult tudatállapotban sok apró, szivárványszínű fénybuborékot látott maga előtt. Végül egy nagy, fehér fény jelent meg előtte, amelyben mintha mozivászonra vetítve látná, felismerte a szanszkrít nyelvű szútrákból jól ismert, arany fényben ragyogó jeleket. Ezzel egy időben hirtelen megértette a szimbólumok és mantrák használatát, és érezte, hogy óriási gyógyító erővel töltődött fel. E hihetetlen megvilágosodási élmény után Usui leereszkedett a hegyről. Sietségében csúnyán felsértette a lábát - a seb fájdalmas volt, és erősen vérzett. Két kezét a lábfeje fölé tartotta, mire a vérzés azonnal elállt, és elmúlt a fájdalom is. Ez volt az első tapasztalata e rendkívül gyorsan ható gyógymóddal kapcsolatban.
Usui néhány hétig még a kolostorban maradt, azután elhatározta, hogy Kioto nyomornegyedeibe megy betegeket gyógyítani. A szegények között eltöltött hét esztendő tapasztalatai nyomán felismerte, hogy meggyógyította ugyan az emberek fizikai testének tüneteit, de nem tanított nekik új életmódot. Ez indította arra, hogy lefektesse a reiki-életmód szabályait. Ezek az alapelvek, bár több mint száz évvel ezelőtt fogalmazódtak meg, ma is érvényesek.
Usui megfigyelte, hogy az általa kezelt koldusok nagy része a reikinek köszönhetően ismét egészséges lett, a társadalomba mégsem illeszkedtek be újra, és képtelenek voltak vállalni sorsuk felelősségét. Usui felismerte, milyen fontos a gyógyulási folyamat szempontjából, hogy a páciens maga is egészséges akarjon lenni. A betegnek kérnie és igazán, őszintén akarnia kell a gyógyulást. A nyomornegyedekben Usui ingyen kínálta szolgálatait. Ekkor ébredt rá arra lényeges körülményre, hogy amikor az emberek megkapják a kezelést, adniuk is kell valamit cserébe. A kezelő és a befogadó közötti energiacsere alapvető fontosságú. Kiotóban szerzett tapasztalatai alapján elhatározta, hogy utazni fog, mindenütt alkalmazza és tanítja majd a reikit, és tanításában különös hangsúlyt fektet az emberek gondolkodásának gyógyítására. Dr. Mikao Usui, a XIX. század vége felé élt. Japánban, Kiotóban egy kis keresztény egyetem dékánja és papja volt. Egy napon egyik végzős hallgatója feltette neki a kérdést: hisz-e a Krisztus által végrehajtott csodálatos gyógyításokban, és vajon be tudna-e mutatni hasonlót. Usui doktor nem tudott válaszolni erre a zavarba ejtő kérdésre. Az eset azonban mélyreható változásokat idézett elő az életében. Lemondott állásáról, és kutatásba fogott a krisztusi gyógyító módszerek után. Kutatásai során régi buddhista iratokban szerfölött érdekes feljegyzésekre bukkant.
Életének új szakasza kezdődött ezzel. 
Usui doktor a halála előtt néhány évvel egy nyugdíjas tengerésztisztet, dr. Chuyiro Hayashit is beavatta a reiki-módszerbe, és kinevezte utódjának. Hayashi doktor Tokióban nyitotta meg saját reiki klinikáját. Betegeket kezeltek és reiki-kezelőket oktattak itt. A kezelők csoportokban működtek, gyakran napi huszonnégy órán át, és házakhoz is kijártak. Hayashi doktor fennmaradt dokumentumaiból és jegyzeteiből kiderül, hogy a reiki megtalálja a testi tünetek okát, feltölti a szervezetet energiával, és helyreállítja "egész"-ségét.
Egy Hawaiiban élő fiatal japán nő, Hawayo Takata, aki számos betegségben szenvedett, egyebek között daganata is volt, belső sugallat hatására úgy döntött, hogy nem vállalja az operációt, hanem Japánban keres gyógyulást. Merő véletlenségből tudomást szerzett a reiki-klinikáról, és odament több hónapon át tartó kezelésre. A kezelés hatására tökéletesen meggyógyult minden betegségéből. Takata ekkor Hayashi tanítványául szegődött, és egy éven át mellette maradt. Azután visszatért Hawaiira, és sikeres gyógyítóként működött. Hayashi doktor 1938-ban avatta az Usui-módszer mesterévé.
Dr. Hayashi tisztánlátó volt. Megérezte, hogy közeleg a háború és elkezdett felkészülni rá. Takata asszony érezte, hogy nagy szükség van rá és úgy határozott, hogy visszatér Japánba. Dr. Hayashi nyomban figyelmeztette a közelgő veszélyre. Előre tudta a háború eredményét. Tudta, hogy Japánt legyőzik és hogy nagyon sokan halnak majd meg. Figyelmeztette Takata asszonyt, milyen előkészületeket kell majd tennie, hogy megóvja a Reikit. S mivel nem akart részese lenni az elkövetkező háború borzalmainak, 1941-ben tudatosan elhagyta testét.
Távozása után Takata lett az utóda. Sok éven keresztül tanított és gyógyított, és a meglévő ismeretek szerint egészen 1976-ig ő volt az egyetlen reiki-mester. Takata élete utolsó éveiben néhány tanítványát reiki-mesterré kezdte kiképezni. Mire 1980-ban meghalt, már 22 mestert avatott be, köztük saját unokáját, Phyllis Lei Furumotot, akit a Reiki Szövetség (Reiki Alliance) 1983-ban reiki-nagymesternek ismert el.








Egy kezelés időtartama: 1-2 óra
Első alkalommal, mely személyes tanácsadás is, és hosszabb lélegzetű: 5000 Ft
További kezelések ára: 3000 Ft
Távkezelés : 2000 Ft - de egyszer mindenképpen kellene személyesen találkoznunk









Az Aktív Szellemgyógyászat 


(atlantiszi) által válik teljessé az energetikai gyógyászat. Ez az a módszer ami a tünetek kezelésére szolgál. Teljessé válik, mert miután a REIKIvel megteremtettük az egészséges harmóniát kívül és belül, az Aktív Szellemgyógyászat segítségével képesek vagyunk a megfelelő tünetkezelésre.
                   

          "Gyors és elképesztő eredmények"

 Gyors segítséget nyújt akut, konkrét problémák esetén és célzott támogatást nyújt a gyógyulást elősegítve. Sikeresen kombinálható más energetikai gyógymódokkal. Az AROLO-val összekapcsolva két úton segítünk: a szellemgyógyászat a tünetek gyors enyhülését vagy megszűnését szolgálja, másrészt az AROLO a tüneteket kiváltó okot szünteti meg. 
F.E. Eckard Strohm több mint 30 évvel ezelőtt fejlesztette ki ezt a módszert. Édesapjától 16 éves korában hipnotizőr-orvosképzést kapott, eme tudását a későbbiekben neves orvosok mellett továbbfejlesztette. Kezeltjei többször is megemlítették, hogy a terápiák során kezeiből egy kellemes energia indul ki, mely számos spontán gyógyulást is eredményezett. Eckard ezen felbuzdulva kutatni kezdte saját gyógyító képességei eredetét és kifejlesztette az aktív szellemgyógyászatot. (A módszert ma már oktatják a R.A.I. keretein belül, s bárki által elsajátítható.)
Az aktív szellemgyógyászat F. E. Eckard Strohm által kifejlesztett gyógyítási módszer. Ez nem azt jelenti, hogy egyes elemeit más technikákban nem lehet megtalálni, hanem azt, hogy egy olyan didaktikusan felépített rendszerről van szó, amelyben az elemek szigorú logikával egymásra épülnek, és fokozatosan vezetnek el a legmagasabb szintekig. Aki tanítja, maga is egy életen keresztül tanulja, miután erre az útra lépett.
Mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy ezek az energetikai beavatkozások az anyagi test nagyfokú "tehetetlensége" és a páciens negatív gondolkodás mintái miatt sokszor csak lassan tevődnek át a fizikai testre, és hatásuk sem mindig tartós, ezért nem helyettesítik, legfeljebb helyettesíthetik a sebészeti beavatkozásokat. Ez nem a gyógyító és nem is a gyógyítási rendszer hibája. Tudomásul kell vennünk, hogy nekünk embereknek teremtő erő adatott, gondolatainkkal meg tudjuk teremteni a jót s a rosszat egyaránt. A legjobban elvégzett pszi-műtét hatását is felülírhatja a páciens ellenkező irányú teremtő gondolata, ezért mindig a páciens személyiségét is fejleszteni kell a teljes gyógyulás érdekében.
Egy kezelés időtartama: 1-2 óra

Első alkalommal, mely személyes tanácsadás is, és hosszabb lélegzetű: 5000 Ft

További kezelések ára: 3000 Ft

Távkezelés : 2000 Ft - de egyszer 





A Pszí sebészetről


A pszi-sebészet a természetes gyógyítási rendszereken belül egy különleges szakterület. 
A pszi sebészetet méltán nevezhetjük az energetikai gyógyászat koronájának. A kezelések során a beavatott gyógyító vér nélküli energetikai mûtétet hajt végre, egy olyan jellegû technikát alkalmazva, melyet a Fülöp-szigeteki gyógyítók is alkalmaznak.
Ez a módszer gyorsaságával és hatékonyságával tûnik ki, mely a segítségnyújtás során nélkülözhetetlen azok számára, akik a hagyományos mûtéti beavatkozást el akarják kerülni. 
A pszi sebészetben jártas gyógyítót egy speciális beavatás teszi képessé a pszi-mûtétek elvégzésére, amelyhez hozzátartozik a harmadik-szem aktiválása is.
Műtét kés és hegek nélkül?
Egy tumort a hagyományos orvosi eljárásokkal általában testünk megnyitásával gyógyítanak. A pszi-sebészet ezzel szemben „csak" átprogramozza a szervezetet, és beindítja az öngyógyulás folyamatát.
Operáció, melynek hatására eltűnik egy daganat vagy egy csúnya forradás. Ez eddig nem is szokatlan. De amint hozzátesszük, hogy közben a gyógyító egy ujjal sem nyúl a beteghez, nem folyik vér, és nincsenek hegek, máris hihetetlennek tűnik.
Megdöbbentő, hogy már az ősidőkben is alkalmazták a pszi-sebészetet, ha nem is pontosan olyan formában, mint ma. Szellemgyógyászattal, vagyis a fizikai test mentális gyógyításával már a druidák is foglalkoztak, a középkori magyar inkvizíció idejéből származó írások pedig azt bizonyítják, hogy táltosaink is hatékonyan alkalmazták. A neve azért pszi-, vagyis léleksebészet, mert hasonló műtétet hajtanak végre a betegen, mint a hagyományos operációnál, csak nem a fizikai testen, hanem mentálisan, a lélek szintjén.
Egy kezelés időtartama: 1 óra. Ebből a pszí műtét max fél óra.

Első alkalommal, mely személyes tanácsadás is, és hosszabb lélegzetű: 5000 Ft

További kezelések ára: 3000 Ft
Ezt a kezelést mindig vegytíjük aroloval és szellemgyógyászattal.
Távban nincs, nem lehetséges!



Az oldal költözik, ide: www.energiagyogyaszat.hu




Az oldal költözik, ide:www.energiagyogyaszat.hu



 Az AROLO 




      Az AROLO hasonló rendszerrel dolgozik, mint a delfinek. Tudósok megfigyelései szerint, a delfinek energiaimpulzusok segítségével képesek nagy távolságból információkat gyűjteni, és felismerni a testi és lelki állapotban bekövetkezett változásokat.
Energetikai diagnosztikai rendszer, amely lehetővé teszi a betegségek okának felismerését, és célzatos energetikai kezeléssel való megszüntetését. A karmikus tanulófolyamatok felismerhetővé válnak, és azok gyorsabb illetve könnyebb befejezése elősegíthető. Energetikai kezelési rendszer, amely a gyors hatásmechanizmusával tűnik ki. Percek alatt laborfelszerelés és technikai segédeszközök nélkül bármely tetszőleges érték vagy állapot kiderítését, a megfelelő gyógyszer és az egyénileg legpontosabb adagolás megállapítását. Az alkalmazónak mindez számos lehetőséget kínál a precíz segítségnyújtásra.
Lényege, hogy bármely betegség vagy betegségek egy okra vezethetők vissza, az ember testében kialakult diszharmóniára. Ez a diszharmónia az, amely betegségként megjelenik. Ezért az emberi testet öt szintre osztja, úgymint anyagi, energetikai, pszichés, szellemi és spirituális.
 Az AROLO ősi atlantiszi energetikai gyógyítási rendszer, amelyet F. E. Eckard Strohm fedezett fel isméta jelenkor emberének. Az egyszerűbb, mindenki által alkalmazható, passzív formája REIKI néven maradt fenn és vált ismertté.
Az AROLO betegség filozófiája szerint minden betegség arra vezethető vissza, hogy nem élünk harmóniában az Univerzummal, Istennel, mert elzárkózunk saját isteni létünk elől. Isteni eredetünk szerint tökéletesek vagyunk, s mint ilyenek, részei vagyunk Istennek, ezáltal minden más létező a mi részünknek tekinthető. Mivel nem éljük nap, mint nap ezt az isteni egységet, szeretetben és harmóniában az Egésszel, hanem elzárkózunk isteni eredetünk, ezáltal a felénk áramló isteni energiák elől, ez az elzárkózás betegségek formájában jelentkezik.
Az AROLO gyógyítási módszerét egy energetikai diagnózis rendszer egészíti ki. Ez egy energetikai tesztet jelent, amely megmutatja, hogy a fent említett elzárkózás adott betegnél melyik AROLO szinten nyilvánul meg. Ez lesz egyben a kezelés szintje is. Mivel az elzárkózás az isteni energiák elől az AROLO-ban öt szinten nyilvánulhat meg (ezek: anyagi, energetikai, érzelmi, szellemi és spirituális okok lehetnek), ezért itt sohasem a beteg szervet vagy testrészt kezeljük, hanem megkeressük a legnagyobb diszharmóniát, ami elválaszt bennünket saját isteni létünktől, és ezt a legnagyobb diszharmóniát isteni energiák segítségével megszüntetjük. Az AROLO kezelés tehát sohasem a tünetekre hat, hanem mindig a betegség legmélyebb okát keresi, a beteget közelebb viszi saját tökéletes énjéhez, és ezen keresztül hat vissza a tünetekre és semlegesíti azokat.
Lehetnek olyan betegségek, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak lélek állapotban felvállalt életfeladatainkkal. Az AROLO diagnózis megmutatja ezt, és ilyenkor nem engedi meg az energetikai beavatkozást, ezáltal elkerülhető, hogy ezzel az isteni gyógyítási módszerrel valakinek befolyásoljuk a karmáját, vagyis "elvegyük" tőle a betegséget, ha az, az ő tanulási feladatihoz hozzá tartozik. Ebben az esetben is lehetséges azonban a segítségnyújtás, mert az AROLO szimbólumok olyan hatásokat indítanak el, amelyek a betegben tudatosítják tanulási feladatainak lényegét, rávezetve őt, ezáltal a megoldásra.



Módszereink a Harmónia és egészség



megőrzésére, helyreállítására

Nem a tünetet kell gyógyítani, hanem a betegséget, tünetet kiváltó okot kell megszüntetni!Ezért a testi-lelki-szellemi egészség megőrzése, illetve helyreállítása elsősorban mindenkinek saját kötelessége. „Segíts magadon, az Isten is megsegít!” De hogyan?
Amennyiben hajlandóak vagyunk magunkért néhány dolgot megtenni, számíthatunk a külső segítség eredményességére is.
A testi-lelki-szellemi egészség állapota jól mérhető a testet körülvevő energiamezőn, bioelektromos sugárfelhőn, más néven, az aurán. Ennek mérése, ábrázolása a régmúlt időkre nyúlik vissza és kultúránként, koronként eltérő volt a megjelenítése. Őseink még olyan harmóniában éltek a természettel, hogy sokan közülük tisztán láthatták ezt a védőburkot. Ma már keveseknek adatik meg ez a képesség. De vannak olyan műszerek, eszközök, mely segítségül hívhatók az aura állapotának méréséhez. A táltosok nyomán mai természetgyógyászok közül sokan a varázsvesszőt (pálcát) használják e célra.
Az aura hét rétegből áll, vastagsága, színárnyalata megváltozhat akár hangulatváltozás, fáradtság, betegség, rossz táplálkozás miatt is.
A hét réteg a hét testünk:
  1. Fizikai test
  2. Energia test
  3. Érzelem test
  4. Gondolat test
  5. Kapcsolat test
  6. Lélek test
  7. Szellem test
A testekben bekövetkező negatív változások helyreállítását különböző módszerek alkalmazásával tehetjük meg, melyeket részletesen is bemutatunk a Test Lélek Szellem címszavak alatt.
aura

Segítőink a témákban: Kapcsolat


Akupresszúrás pontok a tenyérben és ujjakon

2013.05.09. 20:31 netbutik

uj_1368124115.JPG_481x533


A legtökéletesebb immunerősítő házilag!!




Mi kell hozzá?
1 citrom, 1–2 cikk fokhagyma, 1/8 teáskanálnyi vörös bors, 1 evőkanál méz.
Hogyan készítsd el?
- Vágd ketté a citromot.
- Csavard ki a citrom egyik feléből a levét. A megmaradt héjat tartsd meg.
- Aprítsd fel a fokhagymát, és hagyd így állni 10 percet. Aztán tedd bele a citromlébe, a vörös borssal együtt.
- Add hozzá a mézet is, és keverd őket alaposan össze.
- Öntsd vissza a kapott „masszát” a citrom héjába, és idd meg, rostostól, mindenestől.













A gyógyító energia átadása

Közzétéve: 2012. április 21. szombat Szerző: Aranyosi Ervin
Az energia átadásnak, – az Univerzumból származó gyógyító energia felhasználásának, közvetítésének, – számtalan módszere ismeretes szerte a világban. Földrészek, és nemzetek technikái más és más megjelenésben mutatkoznak meg, amit nagyban meghatároznak az adott nép vallási nézetei, kulturális gyökerei, tradíciói. Ami közös bennük, hogy a jó szándék vezérli mindegyiket, a másikon való segíteni akarás.
Az emberi test több, annak látható, tapintható, egyáltalán a biológiai érzékszerveinkkel felfogható életképes anyagnál, bár a modern orvostudomány elsősorban csak a fizikai testre koncentrál. Az emberi test több mint a matéria, a hús-vér anyag. Ezért a holisztikus gyógymódok igyekeznek azt teljességében – test-lélek-szellem szinten – vizsgálni, a negatív változásokat helyreállítani. Nem elég csak a tüneteket kezelni, érdemes megvizsgálni azt is, hogy mit üzen a betegség, mire akar tanítani. A pozitív változásokhoz, testünk, lelkünk, szellemünk összehangolt egész-séges működéséhez, az eredeti, harmonikus működés helyre állítása szükséges.
Az energetikai harmonizálásnak, az energia blokkok feloldásának több féle módját is ismerjük világszerte. Az energia vonalak, energia pályák (meridiánok) mentén történő energetikai tisztítást több féle ősi technikával is el lehet végezni. A teljesség igénye nélkül ilyen az akupunktúra, amennyiben az energiaharmonizálást tűkkel végzik, az akupresszúra, ha a pontokat kézzel, nyomással kezelik, és a moksza, amennyiben az energia pontokat izzó szivarszerű fekete ürömből készült gyógynövény rudacskákkal ingerlik, annak kibocsátott hőjével és információjával.
A reflexológia (talpmasszázs) is egy energia zavar feltáró és harmonizáló módszer. Ugyanakkor a többi masszázs fajta is támogatja az energia áramlás helyreállítását, bár kevésbé célzottan, nem elsősorban az energetikailag blokkolt területre koncentrálva, inkább egyes testtájak szervek átgyúrásával, átmozgatásával, a vér- és nyirokkeringés fokozásával, az izom és kötőszövetek fel, illetve ellazításával.
Az energia átadás legelterjedtebb módszerek egyike a kézrátét. Természetesen a kézből kijövő energia érintés nélkül is átadható, amennyiben az energia adója ismeri annak az egyszerű, gyakorlati módszerét. Alapvetően erre épül a Reiki mely tradicionális kézrátétes pozíciók útján érik el gyógyító hatásukat.
Ezekhez hasonló a Narayana technika, amely egy érintés nélküli energia behangolást tesz lehetővé. Munkánk során egy az Univerzumból származó (tiszta, Isteni) energia vezeti a kezelő karjait, és a páciens energia harmonizálása az aurában történik meg. A kezelés során az energia többletek elvezetődnek, az energia blokkok feloldódnak és az energiahiányban küszködő területek feltöltődnek. A Narayana beindítja a szervezet öngyógyító folyamatait, támogatja az immunrendszer működését, segíti az ellazulást, az önmagunkra, befelé figyelést. Harmonizál, felfrissít, gyógyít. Jól kiegészíti a gyógyító beszélgetést, a beszéd terápiát, amelynek lényege, hogy felszínre hozzuk a testünket megbetegítő lelki problémákat, életünk során összegyűjtött sérelmeket, félelmeket, traumaként megélt eseményeket, melyet önvédelem címén száműztünk tudatalattinkba, mert nem volt erőnk szembenézni velük.
A lelki háttér kiderítése, a problémáin kimondása már önmagában is megkönnyebbüléssel jár, az ezt követő energetikai kezelés pedig lehetővé teszi, hogy a szervezetünk öngyógyító mechanizmusát beindítva a gyógyulás útjára lépjünk. Istenben és a gyógyulásunkba vetett hitünk pedig szellem és lélek szinten támogatja a folyamatokat, melyek segítenek az egészség helyreállításában, a gyógyulás fizikai szinten is létrejövő megvalósulásában.






 Bioenergetika


A szó jelentése nem mást takar, mint az élet energiáját. Azonban evvel kapcsolatban van egy pár dolog, melyet feltétlenül ismernie kell egy parapszichológusnak. Mégpedig azt, hogy az emberi test alapvetően egy olyan szerkezet, amely bioenergetikával működik. Energetikai szempontból hasonlóan, mint egy gépkocsi. Tehát ennek, ezeknek a szerkezeteknek üzemanyagra van szükségük ahhoz, hogy működjenek. Ami a gépkocsi esetében a benzin és gázolaj, az a fizikai test esetében a bioenergia. Ezt az energiát a táplálkozás folyamán csak nagyon minimális mértékben lehet magunkhoz venni. - Az energetika 95 százaléka nem a táplálkozással kerül a szervezetünkbe. - Nekünk pedig ebből az ,,üzemanyagbóla hétköznapi emberekhez képest sokszorosára van szükségünk. Különben nem tudnánk gyógyítani. Na meg azért, mert azok, akik használni akarják ezt a durva fizikai síkról nem beszerezhető energiát, ismerni kell azt a területet is, ahová ezt az energiát el kívánják helyezni. Ehhez viszont ismerni kell a test energetikai ,,alap és kapcsolási rajzát. Ugyan úgy, mint ahogy az autószerelőnek is pontos ismerete van a gépjármű működéséről, nekünk is tisztába kell lenni, a fizikai test energetikai áramlásairól és annak energetikai pályájáról. Ezen ismeretek nélkül ugyanis nem tudnánk segíteni embertársainkon. Célunk pedig pontosan ez. Most pedig egy pár szó arról, hogy a bioenergiát bizonyos csakrák veszik fel a környező világunkból. Ezek a csakrák olykor eldugulnak, amit ki kell tisztítanunk, hísz egy eltömődőtt rendszeren keresztül nem lehetséges energiaáramlás. Hasonlóan egy slaghoz, melyre rálépünk. Amint elhárítjuk az akadályt, azonnal visszaáll az áramlás. Ehhez kellünk mi, akik tudjuk, hogy ezt hogy kell végrehajtani. Ahhoz, hogy ez sikeres legyen, bizonyos fokozatú energetikai beavatásokra is szükség van. A beavatások alkalmával a csakrák szirmainak magasabb szintű működését tesszük lehetővé. Ennek hatására egyre hatékonyabbakká válunk az egészség helyreállításában. Mi az ÓD-on kezdetben a 7 csakrás rendszerrel kezdünk, aztán ennek elsajátítása után haladunk tovább a magasabb szintekre.



A csakrák olyan energiatölcsérek, amelyek a környezetből pránát szivattyúznak be az egyén aurájába, mely ezután felhasználásra kerül és különböző csatornákon keresztül, eljut a megfelelő szervekhez, majd az elhasznált energia szintén a csakrák segítségével kiürül az aurából. A csakrák minden szinten befolyásolják a szervezet működését, mert a finom fizikai test mindegyik rétegében megtaláltatóak a kivetüléseik. A durva fizikai testben a csakráknak megfelelő helyeken egy-egy szimpatikus ideggóc és egy-egy belső elválasztású mirigy található. A csakrák ezeken keresztül irányítják a fizikai szerveket és szöveteket.


A csakrák forgási iránya


Az energiatest közepén függőlegesen végigfutó fő energiacsatornát szusumnának nevezik. Ehhez kapcsolódik közvetlenül az összes fő csakra. A szusumná alsó végén nyílik a gyökércsakra, a felsőn pedig a koronacsakra. A szusumnál két oldalán fut a két oldalsó vezeték, az idá és a pingalá. Az idá a női, illetve passzív, Hold-energiát szállítja, amelyet kínai nyelven Jin-nek neveznek, a Pingalá pedig a férfi-, aktív Napenergiát szállítja, amelyeket kínai nyelven Jangnak neveznek. Ezek a csatornák minden csakrapontban keresztezik egymást, elletve a Szusumná köré tekeredve helyet cserélnek, ez-egy kígyót alkotva.

A férfiaknál az Ida a gyökércsakrából, illetve a bal heréből kiindulva a gerincoszlop bal oldalán fut, a Pingalá pedig a jobb oldalán. A keresztcsonti csakrához érve az idá hátulról megkerüli a Szusumnát és a jobb oldalára, kerül, a Pingalá pedig elölről keresztezve azt a bal oldalára. Ez történik minden csakra esetében, egészen a homlokcsakráig, melynek magasságágban az Idá ismét a Szusumná mögött halad el, és a bal orrnyílásban végződik. A Pingalá evvel ellentétes pályát fut be. A nőknél mindez fordítva működik,

A férfiak esetében a gyökércsakra az óramutató járásával megegyező irányba, vagyis jobbra forog. Ez azt jelenti, hogy a csakra működésében a férfias, Nap-elem dominál. A szakrális csakra viszont bal felé forog, és így tovább, felváltva. A nőknél mindez pontosan fordítva történik.


A mellékcsakrák


A hét fő csakrán kívül számos mellékcsakra is található az energiatestben. Egyes esetekben külön van említve a köldökcsakra, amely csak előre mutat, a lépcsakra (előre és hátra). Az Ágjá csakrát és a homlokcsakrát időnként külön említik. Az Ágjá vagy harmadik szem csakra a két szemöldök között helyezkedik el, míg a homlok- vagy Szóma-csakra a homlok közepén. A koronacsakrán és a szívcsakrán belül is elhelyezkedik egy-egy aranyszínű csakra.

A hét fül csakra közvetlenül kapcsolódik a Szusumnához azokban a pontokban, ahol huszonegy nádi találkozik. Ezeket egészíti ki a huszonegy mellékcsakra, amelyek tizennégy nádi találkozásának pontjain vannak.

A huszonegy mellékcsakra elhelyezkedési pontjai a következők: a két fül előtt a halántékon, a két mellbimbó felett, a kulcscsontok találkozásánál, a két tenyérben, a két talpon, a két szem mögött, a két ivarmirigynél, a májnál, a gyomornál, kettő a lépnél, kettő a térdeknél, egy a csecsemőmirigynél (hátrafelé nyílik) és egy a napfonat és a keresztcsonti csakra között szintén hátrafelé nyílik, az irodalomban Meng Mein csakrának is nevezik).

Ahol hét darab nádi találkozik, még kisebb csakrák alakulnak ki, pl. A gégecsakra, hónalj-, könyök-, csípőcsakrák, szív-alcsakrák, tüdő-alcsakrák, máj-, epe- hasnyálmirigy-, vékonybél-, vastagbél-, vakbél-, vese-, végbél-, prosztata-, méhcsakrák stb. A test egyes részeit, pl. tenyér, talp, fejtető, fül számtalan apró csakra borítja. Ezeket különböző nádík köti össze, amelyek megegyeznek a kínai akupunktúrában ismert meridiánok és meridiánpontokkal. A szanszkrit írások összesen 72 000 nádíról tesznek említést.


A csakrák színei


Az energiaáramok határozzák meg a csakrák alapszíneit, ugyanakkor némi változatosságit is tapasztalhatunk ezen a téren.

gyökércsakra négy szirommal rendelkezik (ezek mind külön örvények). Melyekből kettő vörös , kettő narancsszínű . Észrevehetetlen mértékben sárga pránát is tartalmaz a gyökércsakra. A gyökércsakra a szív működésére is hat , ezért egyes szívbetegek esetében inkább narancs és sárga színeket mutat. A gyökércsakra irányítja a talpcsakrákat . Amelyek a földből származó prána fő belépési helyei. A prána egy része az agyba kerül, és a feji csakrák működését is elősegíti.

sexcsakra hat sziromból áll, és narancs , valamint kétféle árnyalatú vörös pránát tartalmaz. A szexcsakra energiájának egy része a torok- és fejcsakrák felé halad és ott kerül felhasználásra.

Meng Mein csakra a gerincből nyílik hátrafelé a köldök magasságában, és nyolc sziromból áll. Több narancs , kevesebb vörös, és még kevesebb sárga és kék pránát tartalmaz, és a prána fölfelé áramoltatásáért felelős.

köldökcsakra szintén nyolc sziromból áll és sárga , zöld , kék , vörös és lila pránákat tartalmaz, valamint egy kicsi sárgát . Fő funkciója a prána keringetése a nádíkban. A lépcsakra előre és hátra nyílik, hat szirma van, és nagyjából az elosztócsakra funkcióit látja el.

napfonatcsakra tíz sziromból áll, és vörös , sárga , hold és kék pránákat tartalmaz, valamint egy kevés narancsot és lilát is. Evés közben több zöld prána keletkezik, a bélmozgást pedig a sárga és a narancssárga prána okozza . Ezeket székrekedés kezelésére is lehet használni.

szívcsakra tizenkét sziromból áll. Az elülső szívcsakra sok arany pránát tartalmaz valamennyi világosvörössel együtt, a hátsó pedig arany , vörös , narancs és sárga pránát.

torokcsakra tizenhat sziromból áll. Főleg kék pránát tartalmaz, valamennyi zölddel és lilával együtt.

harmadik szem csakra kilencvenhat sziromból áll, amelyek két részre tagolódnak. Egyes embereknél az egyik negyvennyolc főleg világossárga, a másik pedig világos-lila. Másoknál a világossárga helyett fehéres-zöld figyelhető meg.

homlokcsakra viszont 144 sziromból áll, amelyek tizenkét részbe vannak beosztva. Mindegyik tizenkét sziromból áll. A homlokcsakrában világos lila , kék, vörös, narancs, sárga és zöld pránák vannak.

koronacsakra 972 sziromból áll, és tizenkét belső sziromból. A belső tizenkettő főként aranyszínű , a külsők pedig világos-lila , kék, sárga, zöld , narancs és vörös pránákat tartalmaznak.


Mi a kundalini ?


A Kunḍalinī útjának megfelelően Isten Energiája, mely az Univerzumot irányítja 



Mik azok a testben lévő szubtilis energiarendszerek?
Az Univerzumot Isten jelenléte tartja fenn. A Kunḍalinī útjának megfelelően Isten Energiája, mely az Univerzumot irányítja (teremtés, fenntartás és megsemmisítés), az a Chaitanya (Isteni Tudatosság). A Chaitanya azon formája, mely az ember működéséhez szükséges Isteni Energiát képviseli, chetana-ként is ismert.
Ennek a chetana-nak, ténykedésének állapotától függően két fajtája van:
Aktív chetana – Prana-Shakti-ként vagy éltető vitálenergiaként is ismert. A prana-shakti energiával látja el a fizikai testet, az elmét, intellektust és a szubtilis egót. A nadi-ként ismert szubtilis csatornán keresztül áramlik. Ezek a nadi-k a test minden részében jelen vannak és energiával látják el a sejteket, idegeket, artériákat, nyirokrendszert, stb.Kérjük, olvassa el az erre utaló cikkünket: Miből tevődünk össze?
Inaktív chetana– másnéven Kunḍalinī-ként ismert. A Kunḍalinī az egyénben mindaddig nyugvó állapotban van, amíg az alábbi módszer szerint működésbe nem lép.
Spirituális növekedésünk tekintetében az alábbi diagramm az össz-szubtilis-energia elosztást mutatja a vitális energia és a Kunḍalinī tükrében.
2. Mire használjuk a Kunḍalinī-t?
A Kunḍalinī, vagy inaktív chetana elsődlegesen a spirituális növekedéshez szükséges. Nem vesz részt a mindennapi testműködésben, sőt, annak ellátásában sem.
3. Hogyan kell aktiválni a Kunḍalinī-t?
A Kunḍalinī spirituális gyakorlattal vagy spirituális energia-átvitellel aktiválódik.
3.1 A Kunḍalinī ébresztése spirituális gyakorlattal
Ez olyan gyakorlatokat jelent, amik a különböző, Istenhez vezető útak járását jelenti, úgy mint: a Cselekedet Útja (Karmayoga),az Áhitat Útja (Bhaktiyoga), Aszkézis Útja (Hathayoga) és a Guru Kegyelmének Útja (Gurukrupayoga).
A Hathayoga olyan életvitelt tartalmaz mint pl. a cölibátus, pranayam (légzési gyakorlatok), jógázás és más spirituális gyakorlatok. Egyes emberek aszkézissel (Hathayoga) igyekeznek kierőszakolni a Kunḍalinī aktiválását. Azonban ez ártalmas következményekkel járhat: néhányan fizikailag, mások szellemileg betegednek bele.
3.2 Energia-átvitel vagy Shaktipat
A Shaktipat jelentése,amikor valaki - általában egy spirituálisan fejlett vezető/Guru -, valakinek - például az Ő tanítványának - spirituális energiát adományoz. Történhet ez egy szent szó vagy mantra által, tekintettel, gondolattal vagy érintéssel – főként a homlok csakra vagy adnyaa chakra érintésén keresztül.Így nyilvánul meg a Guru Kegyelme az arra érdemes tanítvány felé. Ez az energia-átadás megsegíti a Kunḍalinī felébredését.
Miután a Kunḍalin felébredt, növekedésének mértéke a tanítvány spirituális gyakorlatainak folyamatosságától és kitartó fejlődésétől függ.
3.3 A Kunḍalinī felébresztésére és mederbe terelésére javasolt mód
Bármelyik spirituális ösvényről is legyen szó, ha az ember spirituálisan fejlődik, akkor a Kunḍalinī növekszik. Az SSRF a Kunḍalinī felébresztését természetes módon javasolja, a mindennapos spirituális gyakorlatok végzésével, a Spiritualitás hat alapelvét követve. Ebben az esetben a nem-megnyilvánuló Guru Princípium, vagy Isten Tanító princípiuma aktiválja a Kunḍalinī-t. Amikor a Kunḍalinī a Guru kegyelméből aktiválódott, automatikusan felfelé halad és az Istenkeresőt spirituálisan átalakítja.
Amikor az Istenkereső lökést kap a shaktipat által, hirtelen nagy mennyiségű spirituális energiához jut. Bár ez a tapasztalat rendkívül kellemes, akár függőséget is okozhat. Egyedül a spirituális gyakorlat minőségének és mennyiségének fokozatos növelésével érhető el a Guru Kegyelmének állandó áradása, ami a Kunḍalinī-t a helyes mederbe tereli, ezzel is megerősítve az Istenkereső hitét.
A jobb megértés érdekében vegyünk egy példát.
Töretlenül, folyamatos erőfeszítéseket tenni a spirituális gyakorlatokban hasonlatos a keményen végzett munkához és az általa hozzájutott vagyonhoz
Közvetlen energia-átvitellel felébreszteni a Kunḍalinī-t olyan, mintha milliárdosnak születtünk volna és az Apánk folyamatosan látna el pénzzel.
A fent említett két lehetőség közül a kemény munkával szerzett jóllét (spirituális jólét) a fenntarthatóbb és biztosabb választás a növekedés szempontjából.
3.4 A Kunḍalinī legfontosabb aspektusai
Minthogy a szív a vérkeringés, az agy az idegrendszer központi szerve, hasonlóan a szubtilis energiarendszernek is különböző energia központjai (csakrái), csatornái vannak.
72 000 szubtilis csatorna (nadi) létezik. A három legfontosabb finomrezgésű csatorna:
Sushumna nadi, a központi csatorna, amely a hátgerinc aljától a fejtetőig terjed,
Pinglaa vagy Surya (Nap-) nadi, amelyasushumna nadi-tóljobbra futó, és az
Ida vagy Chandra (Hold-) nadi, amely asushuma nadi-tól balra futó csatorna.
Kunḍalinī and Vital energy
Az éltető vitálenergia a surya nadi-n (Napcsatorna), a chandra nadi-n(Holdcsatorna) és más kisebb nadi-kon keresztül áramlik a testbe. Az életenergia felváltva áramlik a surya és a chandra nadi között.
A Kunḍalinī egy spirituáls energia, amely minden átlagos embernél (ezalatt a spirituális szempontból átlagos embereket értjük) általában a sushumna nadi, a Központi Csatorna aljában, feltekeredve nyugszik.Spirituális gyakorlatot végezve elkezd növekedni a hátgerinc aljától a sushumna nadi-n keresztül egészen a fejtetőig. Ahogy a Kunḍalinī egyre növekszik, útja során aktiválja az összes csakrát.
A Kunḍalinī a sushumna nadi mentén minden csakránál egy vékony, szubtilis szelepen nyomul át és halad tovább felfelé. Ahogy ezeken a szelepekán áttör, megtörténhet, hogy nagy mennyiségű spirituális energia növekedés keletkezik és folyik át a sushumna nadi-ból az adott csakrába. Lévén, hogy máshova nem mehet, olykor a körülötte lévő szubtilis csatornákba árad és átalakul prana-shakti-ba (vitálenergiába). Ebben az időszakban az érintett szeméy erőteljesebb ténykedést tapasztalhat azon a tájon. Például a keresztcsonti szakrális, avagy swaadhisthan csakra körül megjelenő prana-shakti növekedés emelkedett szexuális indittatást produkálhat.
Ahogyan erről már korábban beszéltünk a Kunḍalinī spirituális gyakorlat által növekszik, függetlenül az úttól vagy irányzattól, amin járunk. Azonban attól függően, hogy milyen az adott, Istenhez vezető spirituális út, a Kunḍalinī felébredése különböző formában jelenik meg, más-más tapasztalatot nyújtva az Istenkeresőknek. Például, amikor a Kunḍalinī az anahat, vagyis a szív csakra mellett halad el:
Az Áhitat Útját követő Istenkeresők a megnyilvánuló Bhav állapotáról beszélnek, ami tulajdonképpen a spirituális érzelem megnyilvánulását jelenti.
A Tudás Útját követő Istenkeresők a Chaitanya-t,vagyis az Isteni Tudatosságot tapasztalják meg.
1985-ben a Yoga Journal-ban megjelent David T. Eastman cikke, amelyben beszámol néhány gyakori jelenségről és tünetről, amelyek a Kunḍalinī ébredését bizonyítják:
Önkéntelen rángatózás, remegés vagy rázkódás
Erőteljes forróság önti el az az embert, különösen, amikor az energia a csakrákon keresztül áramlik
Spontán törtémő pranayama (légzésgyakorlatok), asanas (fizikai jógagyakorlatok), mudra (kéztartás) és bandha (izomcsomók megkötése és oldása)
Időnként látomások vagy hangok jelennek meg egy konkrét csakrára vonatkozólag
Nagyfokú öröm érzet
Érzelmi tisztulások, ahol bizonyos érzelmek meghatározóvá válnak egy rövid időre.
Hivatkozás: Kunḍalinī, Wikipedia.org, 2010 Szept.
Ezek a hatások, amiket a shaktipat is okoz, a Kunḍalinī aktiválódását jelzik. Azok az Istenkeresők, akik komoly szándékkal igyekeznek valamit tenni spirituális fejlődésük érdekében, tisztában kell, hogy legyenek, hogy ezek az élmények – bár érdekesek, kézzel foghatóak, pont ezért durvább, fizikaibb természetűek – alapvetően csak következnényei egy hirtelen történő energialöketnek, melyet spirituális energia okoz. Semmiképpen sem célja ez a spirituális gyakorlatnak és nem is ez az Élet értelme


A kép nagyítható










A három fő nádi az Ida, a Pingala és a Szusumna


Az éteri anatómia dualitása a nádikban is megjelenik. A "nádi" szanszkritul "asztrális energiapályát" jelent.

 

Mi is a nádi?
Az éteri anatómia dualitása a nádikban is megjelenik. A "nádi" szanszkritul "asztrális energiapályát" jelent.
A nádik 72.000 (keringési) körbõl álló hálózatot alkotnak. Ezek a finom elektromos áramot a pránikus testen keresztül szállítják el a fizikai test minden egyes részébe, így biztosítják, hogy a sejtek egészségesek, életerősek legyenek. Ez ahálózat a meridiánok rendszerével van összhangban, és az idegrendszerrel áll kapcsolatban.
A három fő nádi az Ida, a Pingala és a Szusumna.
Az Ida a női energiát szállítja a gerinc bal oldalán felfelé, a Pingala a férfi energiát szállítja a gerinc jobb oldalán lefelé,
e nádik kapcsolatban állnak a gerinc mentén levő minden egyes energiaközponttal.
Az Idát és a Pingalát a caduceus két egymásba fonódó kígyója jelképezi.
A két csatorna a perineumban (a végbélnyílás és a nemi szervek között található) kezdõdik, és az orr alatti ponton
találkozik ismét.
Szusumna, a középsõ csatorna, a gerinc (canal centralis) vonalát követi, és a Kundalinit szállítja.
A prána csak akkor tud a Szusumnába ömleni és felfelé, az agyba áramlani, ha a férfi és a nõi energiák teljesen
egyensúlyban vannak egymással.
A prána ezen felfelé áramlását értjük egyébként a Kundalini emelkedésen.
/a Kundalini, a Gyökércsakrában összetekeredve ’alvó’ kígyó/
Az Idát a bal orrluk hozza mûködésbe. Az itt beszívott levegõben levõ negatív töltet az orr belsejét borító csillószõrön
keresztül jut el a pránába. Ez a feminin vagy lunáris energia. Ha csak az Idán keresztül lélegzel be, ez a befogadó,
nyugodt hangulatot, a lágy, de dinamikus, szenvedélyes energiát juttatja érvényre. Az Ida serkenti az asztrális
(emocionális) testet.
Ez a föld-energia, amely a test alsó felének, a hátnak (hátsó részének) és a test bal oldalának mûködését irányítja.
Pingalát a jobb orrluk aktiválja.
Az orr e részének belsejében levõ csillószõr pozitív, maszkulinnak nevezett energiát bocsát ki.
Ha csak a Pingalán át veszünk levegõt, gondolataink tiszták, világosak lesznek. Az elvont mentális testet serkenti.
Ez a nap energiája, amely meleget és fényt hoz.
A test felsõ, elsõ részét és jobb oldalunkat irányítja.
Azok, akik szájukon keresztül lélegeznek, nem jutnak hozzá a negatív/pozitív pránikus energiához, és letargikusak,
betegesek lesznek.
Szusumna az a nádi, amely a gerincoszlop középsõ, üreges részén megy keresztül, azon a csatornán, amely az agyi és
gerincfolyadékot (liquor) szállítja. A gerincfolyadék gyûjtõmedencéjében, az 1-2 ágyékcsigolyánál kezdõdik, és a
medulla oblongátába megy fel, majd innen a lelki hídon keresztül a koponya központjába (középsõ részébe)
(Brahma barlangja), végül a fejtetõ csakrába lép ki.
Szusumna akkor lép mûködésbe, amikor mind az Ida mind a Pingala nyitva van. Meg kell tanulnod, hogyan töltsd
fel ezt a folyadékot pozitív és negatív energiával a jobb és bal orrlukadból, amint az Idán és a Pingalán keresztül
egyidejûleg lélegzel be. Ez a töltéssel rendelkezõ folyadék ezután a gerincben felemelkedik, és mûködésbe hozza
aktiválja az energia-központokat (csakrákat). Amikor eléri az agyat, felébreszti az alvó agysejteket. Mivel a neuronok
elõször lépnek mûködésbe, a kiterjedés hullámait fogod érzékelni. Ez olyan érzés, mintha egy sapka venné körül a
fejed.
Amikor az energia benyomul a Szusumnába, a teljes gyönyör, a Szamarasza ragad majd magával. Ha ebben a
pillanatban egy fejlett módszert alkalmazol, a tudat, átlépve Brahma Kapuját, felrepül a kozmikus térbe.


Az egyensúly.

Einstein intuitív módon (női agy) fedezte fel relativitáselméletét, és matematikai ismereteivel, elméletileg (férfi agy) vezette le. Ez az igazi zsenialitás. Ha egyszerre lélegzünk az Idán és a Pingalán keresztül, ez egyensúlyba hozza a jobb és a bal agyfélteke működését. Ezt kettős légzésnek hívják. Az energiák kiegyensúlyozását a nádi soghana, az Egység Légzésének elsajátítása révén tanulod meg. A kozmikus tudat felé vezető úton ez az egyik legfontosabb technika.

Amikor bekövetkezik a megvilágosodás, a két, addig egymástól függetlenül működő agyfélteke idegi átalakuláson megy keresztül. Egy idegnyaláb lép színre, és ez köti őket össze egymással, így lehetővé teszi köztük a kommunikációt, vagyis azt, hogy összehangoltan, együtt, és ne külön-külön működjenek.

A lelki betegségek, mentális zavarok a férfi és női energiák egyensúlyának felborulását vonja maga után. Az egyensúly helyreállításának tehát óriási gyógyító ereje van.
A belélegzett levegő áramlása a szwara jóga tantrikus rendszerében leírt, egymást követő ciklusokat követi. Ez a tudatosan megtervezett, váltakozó orrlukakon keresztül történő légzés tudománya. Átlagos körülmények között egy ember körülbelül 15-ször vesz levegőt percenként, ez nap 21.000 belégzést tesz ki. Természetes módon is vehetünk egyszer egyik másszor másik orrlukunkon keresztül levegőt. Egy-egy orrluk körülbelül 45 percig tölt be domináns szerepet. Amint ez az uralkodó pozíció az egyikről a másikra megy át, egy pillanatra egyensúlyi állapot keletkezik.

A nap folyamán az agy energiapályáiba több prána áramlik. Ez a sűrű energiafolyam a gerinc jobb oldalán ereszkedik le, és szoláris. A delet követően a prána a gerinc bal oldalán felfelé halad, és lunáris. Ez azért van így, mert az első hat periódust a nap, a következő hatot pedig a hold irányítja. Ezért a dél és az éjfél jelenti a szoláris és lunáris pránikus energia-áramlások közötti legtökéletesebb egyensúlyt, és ez erősebb Kundalini áramlást eredményez a Szusumnába. Ez a két időpont a legalkalmasabb a Kozmikus Kobra Légzés Meditációra. (bővebben a forrásnál!)

A lélegzési csatorna kiválasztásával te magad is egyszerűen irányíthatod, melyik energia jusson érvényre.
Ha ösztönös, intuitív akarsz lenni (női energia), fogd be jobb orrlukadat a kezeddel vagy egy vattacsomóval, és csak a bal orrlukadon át vedd a levegőt. Ha elvontnak (elemzőnek) kell lenned, csak a jobb orrlukadon át lélegezz. Fejed jobbra/balra döntésével serkentheted is az érintett orrluk működését.Az aktív orrluk működését úgy is megszüntetheted, hogy az aktív oldalon hüvelykujjadat a hónalj alatt elhelyezkedő főidegre nyomod. A jógik erre a célra egy kis pálcát hordanak maguknál.

A két orrlyuk egyidejű megnyitására szolgál az ollórúgás. Miközben arccal lefelé a padlón fekszel, addig keresztezd lábaidat, amíg egy kis rántást érzel. Ekkor megcserélve lábaidat, ismét keresztezd őket. A gyakorlatot 5-10 percig folyamatosan végezd. Nemcsak a két orrluk jut egyensúlyba, hanem az eldugult orrüreg is szabaddá válik.

A légzésünk áramlásának szabályozásával a Kundalini Sakti (életerő) érvényre jutását is tudjuk irányítani testünkben. A kobra légzés előtt végzett teljes légzés mélylégzése, és egység légzése, többlet életerővel tölti fel a légzési-, ideg-, ér- és meridián rendszert.

A sejtek így több pránát tudnak magukba szívni, illetve több méreganyagot tudnak kiválasztani, amelynek eredménye a hosszabb, energikusabb élet.

A tantrikus pránajáma a tudatot, az ember szellemi képességét kapcsolja össze a testben áramló életerővel. Mihelyt légzésünk tudatossá válik, légzési módszerünk automatikusan megváltozik. Lelassul, hosszabbá és mélyebbé válik, és finom energiapályáinkat (nádik) tömény Kundalini Saktival árasztja el. Minél tudatosabb légzésünk, annál tudatosabbá válik életünk is.

A Visnu jantra, vagyis a Dávid csillag, a férfi és női princípium a test és a lélek egyesülését jeleníti meg. Ez az a jantra, amelyet a szív-csakra, a három alsóbb (fizikai) csakra és a három felsőbb (spirituális) csakra közötti egyensúlyi pont serkentésére használunk.

A szimbólum tantrikus értelmezése a csillag hat csúcsát az elsődleges nemi szervekkel azonosítja.

A "szex" szó a latin "sexus"-ból ered, melynek jelentése megosztás. Az anyagi világ léte az elektromos (férfi) és a mágneses (női) energiák kölcsönhatásán, az expanzív centrifugális (férfi) és a befelé húzó centripetális (női) erők közötti rezgésen alapul.

Amikor a férfi és a női pólus szexuálisan egyesül, egy szempillantásra az Örök Egység visszatérésének lehetünk tanúi.






Forrás: Tantra-kriya.hu







Kristálytest


Hogyan tudjuk támogatni a Kristály testet a fizikai, az ér zelmi és a spirituális szinten
.
Hogyan tudjuk támogatni a Kristály testet a fizikai, az érzelmi és a spirituális szinten 

(Az eredeti cím lefordíthatatlan szójáték: "Becoming Light(er)" - light=fény, könnyű; lighter=fényesebb, könnyebb, gyújtó, öngyújtó)
Celia Fenn cikke

Ezt a cikket azért írtam, hogy segítse azokat, akik épp keresztülmennek az Indigó-Kristály átalakulási folyamaton, valamint azokat, akiknél már befejeződött az átalakulás. Michael Arkangyal újra megkért arra, hogy osszam meg veletek ezt az információt, hogy segítsen megérteni nektek, hogy sokan küzdötök, ahogy próbáltok megbirkózni a létezés új módjaival. Értsétek meg, hogy a létezésnek ez az új módja nagyon különbözik a régitől, és nem tudjátok úgy folytatni az életeteket, ahogy korábban tettétek. Bizonyos változásoknak be kell következniük, ahogy könnyebbé válik a testetek, szellemetek és lelketek. Fényessé/Könnyűvé váltok, ahogy felöltitek magatokra tudatos szerepeteket Ember Angyalokként.

Az Ember Angyal vagy Kristály test könnyebb, mint a régi emberi test.
Több magasabb frekvenciájú fényt hordoz és vezet át magán.
Továbbítja az új multidimenzionális frekvenciákat, hogy segítsen másoknak is belekezdeni az átalakulási folyamatba. Ám amikor arról beszélünk, hogy "könnyebb", ezt nem szükségképpen a testsúlyra értjük.
Sok Kristály gyermek és felnőtt meglehetősen erős és zömök.
Ez segít nekik, hogy földeltek legyenek, és "itt" legyenek a testükben.
A könnyűség a fizikai forma képessége, hogy magas frekvenciájú fényt tartson meg és engedjen át magán.

Ebben a cikkben megtárgyaljuk, hogy a könnyűséget hogyan lehet kifejezni a fizikai, az érzelmi/mentális és a spirituális szinteken.
A fizikai test

Ezen a szinten két olyan aspektus van, ami életbevágóan fontos ahhoz, hogy fenntartsuk a fizikai jármű egészségét. Ez a két aspektus az étkezés és a mozgás. Sokan azt mondjátok, hogy semmi kedvetek a mozgáshoz, valójában csak aludni szeretnétek. Ám a mozgás segít abban, hogy kitörjetek ebből az állapotból, és sikerüljön egy kiegyensúlyozottabb módon élnetek.

ÉTREND: Az étkezés alapelve az Új Energiában, hogy a fény forrásához olyan közeli táplálékot fogyasszatok, amilyet csak lehetséges. Ez azt jelenti, hogy a tápláléklánc azon részéről válasszatok táplálékot, ami minél közelebb van a fény forrásához. Elsősorban növényi táplálékot, mert a növények a napfényt glükózzá alakítják a fotoszintézisen keresztül.
Tehát ha gyümölcsöket és zöldségeket eszel, lehetőleg frisset és biotermesztésből származót, akkor sokkal valószínűbb, hogy biztosítod, hogy fizikai táplálékod megfelelő forrása a fénynek.

Azt vettük észre, hogy a Kristály testnek nagy mennyiségű fehérjére van szüksége. Ám ha lehetséges, akkor jobb, ha ez is növényi protein - hüvelyesek, bab, lencse és csicseriborsó. Ha az ételtársítást alkalmazod (nem kevered a fehérjét szénhidrátokkal), akkor észre fogod venni, hogy ezek az ételek könnyen emészthetőek.

Próbáld meg kiküszöbölni az étrendedből az olyan ételeket, melyek "nehezek" és "halottak" a bennük lévő fény értékét tekintve. Ezek a feldolgozott és a félkész-, készételek (mélyhűtött ételek, konzervek, instant ételek.) Ezen kívül az alkohol, az édességek, a koffeines italok, a tea és a kávé. Igyál sok tiszta vizet és gyógyteát.

Ha jobban hozzászoksz a Kristály állapothoz, észreveszed, hogy igény támad benned, hogy egyszerűbbé tedd az életedet és az étrendedet. Elkezded élvezni ezt a nagyon egyszerű és "könnyű" táplálkozást. A tested azzal válaszol, hogy több energiája lesz, és könnyebben földelt maradsz, ha intenzív energiahullámok mennek át rajtad. Ez azért van, mert így megvan a fizikai erőd és rugalmasságod ahhoz, hogy megbirkózz a testeden áthaladó magas frekvenciájú energiákkal.

MOZGÁS: A mozgás szintén fontos a fizikai test számára a Kristály állapotban. Mivel a Kristály energia olyan erőteljes a spirituális és a mentális/érzelmi szinteken, a testet is egészségben és jó karban kell tartani.

Nem élhetsz a fejedben, és töltheted életedet a TV vagy egy számítógép előtt. Ha ezt teszed, akkor szükség van arra, hogy fizikai gyakorlatokkal egyensúlyozd ki ezeket.

Ha nem mozogsz, akkor a rajtad keresztülhaladó Kristály energia ereje biztosítani fogja, hogy földeletlenné válsz és az maradsz, kívül a realitáson, ahol nincs kapcsolatod a valósággal.

Gyakran kell azt tanácsolnom a hozzám forduló embereknek, hogy tegyenek tudatos erőfeszítéseket arra, hogy visszatérjenek testükbe, és elkezdjenek jelen lenni az életükben. Néhányan éveket töltenek ebben a "homályos" állapotban, mert nincsenek tisztában azzal, hogy mindössze a fizikai testüket kellene erősíteniük, hogy az képes legyen földelni a Kristály energiát.

A gyakorlatoknak nem kell erőteljeseknek, dinamikusnak és fegyelmezetteknek lenniük, lehet ez akár egy fél óra séta vagy úszás. Ám rendszeresnek kell lennie a mozgásnak.
Az érzelmi/mentális testek

Ahogy egyre mélyebbre hatolunk az Új Energiákba, a régi életformánk szétmállik. Észrevesszük, hogy sok dolog, amiről azt hittük, hogy mindig ott lesz, már nincs velünk. Látjuk az illúziókat, melyekre korábbi életünket építettük, és a szabadság felé tartunk.

Ám ahogy ezt tesszük, gyakran sok szomorúságot és veszteséget tapasztalunk meg, ahogy hagyjuk távozni azokat a dolgokat, melyeknek központi helye volt az életünkben, és megtapasztaljuk a depresszió és a szorongás tüneteit.

Egyaránt, a káosz fokozódik körülöttünk, ahogy a még fel nem ébredt emberek egyre és egyre összezavarodottabbakká és rémültebbekké válnak. Néhány Kristály ember érzékeny erre a fel nem oldott félelemre és hajlamos "felvenni", az intenzitása pedig hatással van rá.

A Szellem arra nevel minket, hogy egy újfajta módon létezzünk vagy "legyünk".

Ez a Szellem és az Angyali birodalmak vezetésébe vetett tökéletes bizalom útja, valamint egy olyan út, ahol elengedjük a szükségét annak, hogy az ego kontrollálja és irányítsa a dolgokat.

El kell engednünk a dolgokat, és hagyni, hogy Isten szándéka nyilvánuljon meg. (Lefordíthatatlan szójáték: "Let Go and Let God, as the saying goes.")

Ez sokak számára nehéz, ám minél inkább ellenálltok a változásoknak, azok annál nehezebbekké válnak. Minél inkább hagyjátok megtörténni a változásokat, annál simábban zajlanak le.

Kristály létezőkként szükségünk van arra, hogy gyakoroljuk az igenlő/elfogadó és a tudatos gondolkodás szokásait.

Ez azt jelenti, hogy éber és tudatos módon élünk. Tudatosak vagyunk arról, amit gondolunk, teszünk és mondunk az adott pillanatban. És hogy ez milyen hatással van ránk illetve azokra, akikkel kapcsolatba kerülünk.

Olyan sokan élnek mogorva, depressziós és félelemmel teli állapotokban. A Kristály létező tudatában van annak, hogy ezek csak illúziók, melyek a félelmen alapulnak. Ha nagyobb tudatossággal rendelkezel, akkor keresed a lehetőségeket, hogy ki tudd fejezni azt, ami valójában vagy - szeretet, öröm, harmónia és béke. Legyen a jelenléted áldás minden egyes ember számára, akivel találkozol. Engedd, hogy a benned levő fény átalakítsa a bennük levő félelmet.

Ám ahhoz, hogy képesek legyünk ily módon létezni, ki kell fejlesztenünk az elfogadó és bizalommal teli gondolkodás és érzések mentális és érzelmi szokásait.

Saját személyes mantrám egy középkori misztikustól, Julian of Norwich-től származik, aki mindig azt állította, hogy "Minden helyénvaló - történjék bármi, az helyénvaló lesz". Ez a bizalom állítása, miszerint mindegy, mi történik, létezik egy nagyobb terv, ami a legnagyobb jót szolgálja. A mi szerepünk az, hogy engedjük kibontakozni a tervet, legyen az bármi.

Emlékezz a Desiderata soraira is: "Te az Univerzum gyermeke vagy, éppúgy, mint a fák és a csillagok, és jogod van itt lenni. És függetlenül attól, hogy tudsz-e róla vagy sem, az univerzum kitárul előtted úgy, ahogy kell."
A spirituális szint

A Kristály emberek számára az most a feladat, hogy megéljék multidimenzionális spiritualitásuk igazságát.

Hogy "könnyű" legyen a szívük, az elméjük és a szellemük.

Azért, hogy "könnyű" lehess az Új Energiában - meg kell ismerned és el kell fogadnod mind saját, mind a kollektív tudat árnyékos energiáit. És ezt a felismerést mély együttérzésnek és szeretetnek kell kísérnie.

Ha elismered a saját árnyékodat, akkor képes leszel megérteni, miért van olyan sok félelem a világban, és azt is megérted, hogy saját árnyékod egyensúlyban tartása hogyan segíthet meggyógyítani és megváltoztatni azt a félelmet. Minden egyén, aki megnyitja szívét a részvétnek, és a félelem mögé húzódik, segít meggyógyítani az emberiség nagyobb tudatosságát.

És ha egyszer a félelem mögé húzódva élsz, akkor tudsz az örök jelenben létezni, és valóban megtapasztalni a "Most" pillanatának hatalmát. A nagyobb áramlatokba belesimulva sodródsz és változol. És a Kristály létező érzékeny ezekre az energiaváltozásokra, bízik bennünk, engedélyt ad rájuk, és ténylegesen előidézi a változásokat.

Végül, a Kristály létező tudja, hogy evolúciónk célja az, hogy felfedezzük, kik és mik vagyunk, kivé és mivé tudunk válni. Fénnyé/Könnyűvé válunk. És hogy tökéletesen megtapasztalhassuk azt a valóságot, kreatívan és játékosan kell élnünk, gondolkoznunk és léteznünk.

Teremtő/Alkotó potenciálunk felfedezése lesz a következő nagy kaland a Kristály Tudatosság fejlődésében!

Tehát, újonnan született Ember Angyalok, terjesszétek ki szárnyatokat, és adjatok magatoknak engedélyt a repülésre!








Spirális Tisztítás

Aranyfény feltöltés 

Spirális Tisztítás
A spirális energetikai feltöltés kicsi, de fontos gyakorlata a teljes EMF Balancing Technique®(EMF Kiegyenlítő Technika) rendszerének. Ezzel készítjük elő az energia-testet arra a nagyobb töltés befogadásra és hasznosításra, amelyre jelenleg lehetőségünk van. Egyre többen felismerjük, hogy az a szent esemény, melyet oly régóta keresünk, közelebb van, mint gondolnánk; a saját életünk az! A gyakorlatot eleinte úgy végezzük, hogy lassan olvassuk a szöveget, később pedig, amikor már jól ismerjük azt, olyan gyorsan futhatjuk át, ahogy jól esik. Egyszerűen elképzelhetjük az energia-áramlást miközben átfutjuk a 12 pontot.

1 – Arany csontváz-renszer

Érezd, gondold és képzeld azt, hogy arany fény-energia kereng a lábfejed körül az óramutató irányában. Engedd be ezt az energiát a talpadon keresztül a lábfejedbe. A csontok, ásványanyag összetételüknél fogva jól vezetik ezt a finom energiát.
Ezután irányítsuk az arany fényenergiát csontról csontra haladva felfelé: a lábújjaktól a lábfej csontjain át a bokához, majd fel a lábszárakon a térdhez, és a térdkalácshoz, onnan a combokon át a csípőhöz és le a farok csigolyákhoz, a keresztcsonthoz, majd felfelé a gerincen keresztül, minden egyes csigolyát megfürdetve az arany fényben... Majd tovább irányítjuk az energiát a vállcsontokon át a lapockához, elöl le a szegycsonton, majd a bordákon át a mellkas aljáig, aztán le a karokon a csuklókhoz, onnan a kézfejen át az újjakhoz..Innen a nyakhoz ugrunk, onnan pedig az állkapocshoz és a fogakhoz, majd átjárjuk az arany fényenergiával a teljes koponyát.
A teljes test átöblítésével egyidejüleg érzékeljük és képzeljük el a teljes folyamatot; az arany fény sugárzását a csontvázunkon keresztül.
Lélegezzünk mélyen és lazuljunk el.

2 – Arany agy

Irányítsuk a figyelmünket az agyunkra, és küldjünk szándékot az arany fényenergia bevezetéésére. Kezdjük az agykéreggel, a szürke állománnyal, amely az agy felszínét borítja. Ezután irányítsuk az arany fényenergiát a fehér állományon keresztül, amely az agy legnagyobb részét képviseli, és amely közvetlenül a szürke állomány alatt helyezkedik el. Képzeljük el a fehér állományt, amint szivacshoz hasonlóan, magába szívja az energiát. A tudatunk kiegyenlíti az energia-befogadást és annak "érzetét" a két félteke között; a fehér állomány funkciói között szerepel az érzékszerveken túli észlelésben való közreműködés.
Irányítsuk most a figyelmünket a két szemöldök között enyhén fölfelé, és úgy 2,5 cm-rel az agy belsejébe; itt találjuk a pici, körte alakú agyalapi mirigyet, a hipofízist. Irányítsuk az arany fényt közvetlenül erre a mirigyre, és küldjünk szándákot az energiával való teljes átjárására. Közben irányítsuk a szándékot az agyalapi mirigy hormonális tevékenységének megváltoztatására a fejlődésünk érdekében. A hipofízis az első energetikai lépcső a tobozmiriggyel (pineal gland) való kapcsolattartásban.
Most irányítsuk a figyelmünket az agy középpontjára, amelyet az agy szentéjének is tekintenek. Itt található a vesebab alakú, kicsiny tobozmirigy. Irányítsuk az arany fényenergiát ezen a mirigyen keresztül, jól megfürdetve benne, és küldjünk szándékot az energia teljes befogadására.
Ugyancsak az agy közép-táján helyezkedik el a hypothalamus és a thalamus; ez utóbbi legyező alakú szerv, amely márványozott fehér és szürke állományból áll, két szárnya az agy két féltekéjében helyezkedik el.
A thalamus többek között a vizualizációs képességünkért felelős, amelyet éppen most is gyakorolunk. Képzeljük el a thalamust, mint arany fényt sugárzó, kiterjesztett szárnyú lepkét! Küldjünk szándékot valódi természetünk felerősített kifejeződésére.
Irányítsuk most a figyelmünket az agy alapjánál elhelyezkedő tojás alakú szervre, a hídra (pons).Képzeljük el, amint ez a híd sugárzó arannyá változik. Végül, irányítsuk az arany fényt erősen összpontosított figyelemmel a gerincen véges-végig lefelé... Ezzel elvégeztük az agy teljes energia átöblítését.
Lélegezzünk mélyen és lazuljunk el.

3 – Belsőelválasztású mirigyek

Összpontosítsuk ismét a figyelmünket, és irányítsuk az arany fényt lefelé, a belső elválasztású mirigyek rendszerén keresztül.
Elsőként irányítsuk az arany fény energiát a pajzsmirigyen (thyroid) és mellékpajzsmirigyen (parathyroid) keresztül, a torok alsó térségébe. Alaposan vonjuk be e két mirigyet a koncentrált arany fénysugárral.
A szívközpont fölött, a szegycsont alatt helyezkedik el a következő mirigy, a csecsemőmirigy (thymus), amely a magas szívközponttal, mint energia központtal áll kapcsolatban. E központ fontos szerepet tölt be a fényenergia szétsugárzásában a fizikai test számára; a fénysugárzás intenzifikálása a magas szívközponton keresztül alapfontosságú lényünk elektromos jellegének erőteljes kifejeződésében. Az elektromos erőnk növelésével arányban áll a fizikai test kiegyensúlyozására irányuló gyógyulási készségünk; ezért hát érdekünkben áll a csecsemőmirigy serkentése. Irányítsunk arany fényenergiát erre a központunka, vegyük azt körül, majd járassuk alaposan át az energiával. Összpontosítsuk a figyelmünket arra, hogy a csecsemőmirigy teljes feltöltődése után a szív központ is megteljen arany fénysugárral, és vizualizáljuk a kisugárzást!
Irányítsuk most a figyelmünket a szívizomra; bár a szív nem tartozik a belső elválasztású rendszerünkhöz, a szívburok (pericardium) tartalmazhat néhány csepp értékes hormont, amely hozzájárul a szív-energia sugárzásának növeléséhez. Irányítsuk a szándékot arra, hogy a szeretet arany fény-energiája átjárja a szívünket.
A köldöktől balra helyezkedik el a hasnyálmirigy (pancreas), és ahogy ezt a részünket most arany fénnyel stimuláljuk, küldjünk szándékot arra, hogy a lényünkben végbemenő energetikai változásokhoz szükséges asszimilációs és feltáró készségünk erősödjön.
Most irányítsuk az arany fényt a vesék tetején elhelyezkedő mellékvesékre (adrenal), és küldjünk szándékot e mirigyek teljes megújulására.
Kicsit lejjebb haladva elérjük a szexuális szerveinket; irányítsuk az arany fényt a petefészkekre vagy a herékre, és járassuk át e szerveinket alaposan az arany fény-energiával.
Haladjunk tovább lefelé az arany fénnyel a csípőn, a combokon, a vádlikon át a lábfejhez és a talpakhoz. Ezzel elvégeztük a fizikai test energizálását.
Lélegezzünk mélyen és lazuljunk el.

4 – A lábfej körüli energia

Az energia most a lábfejünk körül áramlik, létrehozva egy erős földelési hatást. Erősítsük ezt a hatást a föld energiájával való kapcsolatunk fontosságának tudatosításával. Ez a földelési hatás teszi lehetővé a rendelkezésünkre álló magasabb energia befogadását.
Az energia rezgésszáma változik, és lassan elkezd felfelé haladni az energia mezőkön keresztül mint koncentrált arany fény és energia. Irányítsuk ezt az arany fénysugarat a mirigyekkel kapcsolatos energia központokon keresztül.
Az energia változás hőmérséklet változás, vagy bizsergés formában jelenhet meg, ahogy az áramlás a lábfejen át felfelé irányul a lábszáron és combokon keresztül a gerinc alapjához.

5 – Életerő (vitális) központ

Irányítsuk a figyelmet a gerinc legaljára; érezz, képzelj és gondolj most oda egy sugárzó vörös energia-gömböt. Az arany fénysugár belépésével ez a vörös gömb egy aranyos csillag kitörési mintáját kezdi felvenni, amely minden irányba lövelli ezt a vöröses arany fény-energiát. Küldjünk szándékot ennek a központnak megáldására, energiájának az erősítésére és kiegyensúlyozására. Ezzel megteremtjük az isteni lényünk integrálásához szükséges megszentelt alapzatot.
Az arany fénysugár innen tovább halad a kreatív/szxuális központ felé.

6 – Kreatív/szexuális központ

Ahogy az arany fénysugár eléri a kreatív/szexuális központot, összpontosítsuk a figyelmet a narancs színű kreatív energia gömbre. Az arany fénysugár megint áttör egy csillag-kitöréshez hasonlóan ezen a narancs színű gömbön. Teljes figyelmünket szenteljük most arra, hogyan fejezzük ki szexuális energiánkat, amely része a vitalitásunknak, és a fejlődésünk szolgálatába állítható. Ugyancsak itt találjuk az alkotókészségünk centrumát; bátorítsuk az energiaáramlást a társ-teremtő készségünk serkentésére. Áldjuk meg ezt a központot is, majd erősítsük és egyensúlyozzuk ki az energiáját a szándékunkkal.
Lélegezzünk.

7- Napfonat központ/Solar Plexus

Most az arany fénysugár tovább emelkedik, és eléri a napfonat központ sárga gömbjét. Ahogy az arany fénysugár átjárja ezt a gömböt és betölti a rezonanciájával, napraforgóhoz hasonló mintázatot alkot.
Emlékezzünk, hogy a napfonat központ a tudatalattink székhelye, és hogy a csillogó-szikrázó napraforgó szirmok mintája a lényünk képességeinek a kifejezői.
Lélegezzünk mélyen és járuljunk hozzá a létezésünkhöz!

8 – Szív központ és magas szív központ

Irányítsuk most az arany fénysugarat tovább, a csodás emeralda-zöld színű szív központba.
Érzékeljük, ahogy az arany fénysugár betör és kalejdoszkópszerűen áttöri a zöld gömb energiáját és egy pulzáló, összetett mintába rendeződik. Mindegyikünk hordoz a szívében egy eredeti részt a Teremtőből, amely Eggyé áll össze.
Irányítsuk a figyelmünket most a szív központ fölé, a csecsemőmirigy/thymus helyére, amelyet magas szív központnak nevezünk. Itt koncentrált arany fényt találunk. Küldjünk szándékot ennek az arany fénynek a felerősítésére. Melegséget és a szívünk kiteljesedését érzékelhetjük ennek az egyedi energetikai mintázatnak a feltárulásakor. A szívünk egyensúly érzetéből merítsünk szeretetet a lényünk táplálására, majd sugározzuk azt kifelé is.

9 – Torok központ

Miközben a szeretet sugárzik kifelé, irányítsuk az arany fénysugarat felfelé a torok központ kék gömbjébe. Ez az energia központ egy speciális kapu; itt van az ‘ahogy fent, úgy lent’ energiák találkozóhelye, és itt lehet hasznosíthatóvá fordítani azokat. Itt van az igazság kifejezésének a központja. A kimondott szó erejére emlékezve: törekedjünk arra, hogy mindig az igazat mondjuk és csakis az igazat, a legjelentéktelenebb esetekben is. Engedjük, hogy az energia finomítsa, "fényezze" a szavainkat.
Ingassuk a fejünket jobbra-balra miközben átirányítjuk az energiát a torok-tájunkon. Már majdnem végeztünk a teljes gyakorlattal.
Vegyünk néhány mély lélegzetet és összpontosítsuk a figyelmünket.

10 – Harmadik szem

Most irányítsuk az arany fénysugarat az agy központján keresztül: a tobozmirigyen (pineal-on) keresztül az agyalapi mirigy (pituitary) felé, amely a homlok középpontja közelében van, és amelyet a harmadik szemmel asszociálunk Ennek az energia központnak a színe indigó. Ahogy az arany fény átszűrődik ezen a fenséges indigó gömbön, a fény-mintázat egy többszörösen fazettás ékszerre emlékeztet. Küldjünk szándékot a bölcsességünk elmélyülésére, és a megértésünk feltárulódására. Gondolkozzunk el azon, mit jelent az, amikor "a szívünkkel gondolkozunk, és az elménkkel érzünk". Ez a központ a telepatikus képességeink helye is, így most ezeket a készségeinket is stimuláljuk.

11 – Korona központ

Irányítsuk most az arany fénysugarat az agyunkon keresztül, a korona központunkhoz; ahogy az arany fény gyengéden örvénylik a fejtetőnk körül, különleges fényudvar mintázat képződik, a glória. Ez az egyesülés energetikai mintázata; az emberi természetünk arany fénye közelít az isteni lényünk tisztaságához.

12 – Belélegzés –benttartás – kilélegzés

Vegyünk egy mély lélegzetet az orron keresztül, tartsuk bent a levegőt pár pillanatig, hogy az energia felerősödjön. Ezt követően határozott szándékkal lélegezzük ki a levegőt a szájon át, és képzeljük azt, hogy színes energia-forrás tör elő a fejünkből, amely spirál vonalba halad lefelé a testünk teljes hosszán keresztül. Ez a tevékenység erősíti az energetikai rendszerünket és mélyíti a kapcsolatunkat a föld energiájával. Érezzük át az ebből fakadó örömet, és a hazatérés békéjét.
Namaste
Ezzel a gyakorlat végére értünk.






VIZUALIZÁLÁS

A CSAKRÁK MEGNYITÁSA  

VIZUALIZÁLÁS A CSAKRÁK
MEGNYITÁSA CÉLJÁBÓL
gyakorlat elvégzéséhez üljünk le egy kényelmes székre, vagy lótuszülésben egy földre tett párnára. Hátunkat tartsuk egyenesen.
 Először, amikor az egyik meditációs gyakorlat segítségével megnyugtattuk elménket, fordítsuk figyelmünket az első csakrára.
Jelenítsük meg képzeletben mint az óramutató járásával megegyező irányban kavargó, vörös fényörvényt.
(Az óramutató járásával egyező irány úgy adódik, ha a csakrát a testen kívülről szemléljük.)
A fényörvény alattunk helyezkedik el, forgó tölcsérjének nagyobb vége a föld felé nyitott, a csúcsa pedig a gerincoszlop alja felé mutat. Mialatt örvényleni látjuk, lélegezzük be a vöröset, majd fújjuk ki.
Belégzéskor jelenítsük meg vörösnek a lélegzetünket.
Kilégzéskor ne jelenítsük meg, csak figyeljük meg, milyen színű. Ezt addig ismételjük, amíg egyaránt tisztán nem látjuk a vöröset a ki- és belégzéskor is.
Ha kilégzésnél a vörös szín világosabb vagy zavaros, ez azt jelenti, hogy egyensúlyba kell hozni a vörös energiákat. Ha világosabb, akkor a mezőnek több vörös energiára van szüksége. Ha zavaros, akkor meg kell tisztítani az alsó csakránkat. Addig ismételjük a gyakorlatot, amíg a be- és kiáramló színek egyformák nem lesznek.
Ez az összes csakrára érvényes.
Megtartva az első csakráról alkotott képet, térjünk át a másodikra, amely kb. 5 cm-rel szeméremcsontunk felett helyezkedik el. Két örvényt jelenítsünk meg képzeletben, az egyiket a test elülső, a másikat hátsó részén.
Nézzük, ahogy élénk narancsvörös színben kavarognak, az óramutató járásával egyező irányban. Lélegezzük be a narancsvörösét, majd fújjuk ki. Ismételjük meg. Ügyeljünk, hogy a be- és kiáramló színek megegyeznek-e, mielőtt még továbbmegyünk.
Az első két csakráról alkotott képeket fenntartva, haladjunk tovább felfelé, a hasi idegközpontnál fekvő harmadik csakrához (napfonat).
Itt két sárga kavargó örvényt jelenítsünk meg. Lélegezzük be, majd fújjuk ki a sárgát. Ismételjük addig, amíg a sárga be- és kilégzéskor is teljesen tiszta lesz.
Haladjunk tovább a szívhez. A kavargó örvények zöldek. Lélegezzük be, majd fújjuk ki a zöldet, amíg a színek egyensúlyba nem kerülnek. Mielőtt továbbindulunk a torokcsakra felé, győződjünk meg arról, hogy az összes többi csakrát (amelyéket már feltöltöttünk) is látjuk kavarogni.
A toróknál végezzünk be- és kilégzést kékben, az óramutató járásával egyező irányban kavargó örvényeken keresztül.
A harmadik szemcsakránál a fej első és hátsó részén kavargó örvényeket violaszínűnek jelenítsük meg. Ismételjük meg alégzőgyakorlatokat.
Menjünk tovább a fejtetőhöz. Ez opálos fehér, amint a fejünk tetején ül, az óramutató járásával egyező irányba forogva.
Lélegezzük be a fehéret, majd ki. Ismételjük meg. Nézzük, ahogy mind a 7 csakra az óramutató járásával egyezően mint függőleges erőáram fel-le áramlik a gerincoszlop mentén. A légzéssel összhangban lüktet. Belégzéskor felerősödik, kilégzéskor gyengül. Csúcsaiknál az összes csakra kapcsolódik hozzá.
A fej tető képezi a felső be- és kijáratot, a gyökércsakra pedig az alsót, az energiának az aurán keresztüli áramlásához.
Figyeljük, ahogyan belégzéskor a lüktető energia áthatja az összes csakrát. Most az egész mező fel van töltve nagy mennyiségű tiszta energiával.










A pránacső vagy pránavezeték


ANTAHKARANA

A pránacső vagy pránavezeték, más néven ANTAHKARANA vagyis szivárványhíd

 



A pránacső vagy pránavezeték, más néven ANTAHKARANA vagyis szivárványhíd

Egyiptomban An-ptah-ka-ra-na néven volt ismert, az életerő fő szállítója, amely  a Mennyei Forrástól a Föld Anya Forrásáig terjedhet ki.
A Lélek birodalmából származik, ez a Fényoszlop középső csatornája: a dimenziókon keresztüli kapcsolat a felsőbb én, a Lélek Csillag tudatfeletti energiái és a fizikai test között.
An-ptah-ka-ra-na egy finom energetikai csatorna, egy csőhöz hasonlít és a korona csakrától ( a fejtetőn) halad keresztül a test közepén és a gátrészen elhelyezkedő gyökér csakrán kilépve elér a föld mélyébe.
Néhány ezoterikus írásban úgy említik, mint központi pillér vagy oszlop.
Az Antahkarana a gerincoszlop éteri kiegészítője. Nem a gerincoszlopon helyezkedik el, hanem a test középvonalán halad keresztül, a gerinc előtt.  Fizikai testünk középtengelye, minden energiamezőnk, Antahkarana körül forog.
A spirituális fejlődés leggyorsabb és legközvetlenebb útja a Forrással való kapcsolatfelvétel, ebben segít a Fénycsatornánk Antaharana része, Lelkünk a Forrás fénye által erőhöz jut.

A tibeti buddhizmus egyes ágaiban a jógik vagy joginik egy nagyon vékony csatornával dolgoznak csak, ez kb. olyan vastag, mint egy emberi hajszál, ez a csatorna a pránacső közepén halad. Úgy ismerik ezt, mint a Titkos Csatornát, és egyes jógagyakorlatoknál ezt használják a finom energiák testbe juttatásához - elképzelésük szerint ez felgyorsítja a spirituális megvilágosodást és a felemelkedést..

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a pránacső csak néhány lábnyira jut le a földbe (kivéve ha valaki igazán földelt) és felfele is csak hasonló magasságba ér.
Mivel a pránacső nagyon finom energiákból áll, nem követi a newtoni fizika törvényeit, inkább a kvantum mechanika alapján működik. Ez teszi lehetővé, hogy nagyon nagy távolságokba elérhessünk vele: akár a föld magjáig ill. messze ki az űrbe.

Ha ez segít, akkor gondoljanak úgy a pránacsőre, mint egy képzeletbeli eszközre. Nem kell eldönteni, hogy létezik-e vagy sem. Egyszerűen fedezzék fel a hatásait a saját módjukon.

A pránacsőre gondolatainkon és szándékunkon keresztül tudunk hatni. Egyszerűen a szándék által ki tudjuk terjeszteni a csatornánkat mind a földbe, mind a kozmoszba. Ha kezdők vagyunk, egyszerűen csak gondoljunk arra, hogy ez megtörténik. Ahogy egyre többet dolgozunk vele, egyre erősebbé, ösztönösebbé válik a benyomásunk a szándékunk által létrehozott hatásról.

A Hathorok által javasolt eljárás, azaz a pránacső használata azoknak szól, akik szeretnének tenni azért, hogy kapcsolatba lépjenek a Földdel. Néhány ember rezonátor, néhány pedig aktivátor. Néhány ember mindkettő. Rezonanciába kerülni valamivel, ráhangolódni valamire (esetünkben a föld magjára) lényegében passzív cselekedet. Néhányan ebben jók, mások viszont szeretnek tenni valamit. Azoknak, akik tenni szeretnének, a pránacső remek eszköz. Mindenki döntse el, neki melyik működik.

Bárhogy is tesszük, a fontos az, hogy szellemi rezonanciát hozzunk létre a föld magjával, és ha tehetjük, akkor a galaxis központjával is.
Azáltal, hogy a fényoszlop, Antahkarana valóságán meditálunk, megerősítjük kapcsolatunkat a Felsőbb Énnel, a lélekkel és a Forrással.
Gyakorlat:
Kérlek; helyezkedj el kényelmesen, egyenes gerinccel, s talpaidat vagy csípődet helyezd a padló­ra. Lépj be bensőd csarnokába. Lásd magad előtt,  hogy egy gyönyörű szép arany Fényoszlop öleli kö­rül egész testedet: A Fényesség eltölti lényedet, ke­resztülárad rajtad, s érzed leírhatatlan szépséget és hatalmas védelmező erejét. Tudatára ébredsz annak,  hogy ez a gyönyörű Fényoszlop mélyen alád ereszke­dik, leszáll a Föld mélyébe. Ez a tündöklő Fényosz­lop egyre lejjebb és lejjebb halad, tovasiklik lefelé, míg össze nem fonódik a Föld szívével. Most pedig  engeded, hogy tudatos elméd lágyan leszálljon a  Fényoszlop mentén - s gyengéden aláereszkedik.  Amint lefelé siklasz, látod csodálatos ragyogását, tün­döklő szépségét, látod, hogy sem nyílások sem pedig  törések nem tompítják fényességét. Erős, ragyogó és  áttetsző. Védelmezőn körülölel, amint finoman egyre lejjebb ereszkedsz, egyenesen a Föld szívébe. Képze­lőerőd segítségével látod, hogy egyik kezedben öt  gyönyörű fénysugárból szőtt szeget, a másik kezed­ben pedig egy arany kalapácsot tartasz. Ezek a szim­bólumok a Földdel és a Fénnyel szembeni elkötele­zettségedet képviselik. Elkötelezettséged erejével és  hatalmával vezesd a szegeket az oszlop aljába, hogy  szilárdan és biztosan kapcsolják Fényoszlopodat a  Föld szívéhez. Elhatározásod erős és tisztán ragyog. Elkötelezettségedre gyengéd, szeretetteljes válasz ér­kezik hozzád a Földtől és gyönyörű aranyzöld fényt  érzel magad felé áradni a Föld szívéből.
Ez a csodálatos aranyzöld energia egyenest Fény­oszlopod alsó részébe áramlik és felemel téged az osz­lopon belül. Lágyan suhanva, gyöngéden ringatózva  emelkedsz felfelé e csodálatos és szeretettől ragyogó  energia ölében, visszaérkezel testedbe és érzed, hogy  az aranyzöld ragyogás rendkívül szelíden, ugyanak­kor rendkívül erőteljesen árad rajtad keresztül. Most  pedig felnézel, s látod, hogy a tündöklő Fényoszlop  megindul felfelé, s ameddig csak a szem ellát, egyre feljebb és feljebb száll a mennyek fölé. Engeded,  hogy elméd és tudatod a fejed tetején át, koronacsak­rádon keresztül a légbe emelkedjen. Lágyan lebegsz  felfelé a ,tündöklő Fényoszlopban, körülnézel, s látod milyen erős, ragyogó és makulátlan az arany oszlo­pod. Lyukak, nyílások nem tarkítják, s szíved mélyén  ott nyugszik annak tudása, hogy beleegyezésed nél­kül senki és semmi sem hatolhat fényességébe, mivel  az Istenihez fűződő kötelékedet képviseli.
Egyre gyorsabban mozogsz felfelé, egyre feljebb  emelkedsz a magasságokba, s ragyogó fehér Fényt  pillantasz meg az oszlop tetején; fényessége oly tün­döklő és tiszta, hogy mélyen megérinti szívedet, s az  öröm szárnyain repülsz felé. Lásd magad előtt a tün­döklő, szikrázó fehér Fényt, mely hatalmas vonzerőt  gyakorol rád, s hívogatón int feléd. Egyre feljebb ha­tolsz, egyenesen a tündöklő Fényességbe. Magasan lebegsz e ragyogó fehér Isteni Fényben, a Forrás tün­döklésétől átölelve. A Forrás Fényének lágy ölében  ringatózol. Hatalmasnak érzed magad. Lényed kiter­jed. Lélegezz jó mélyeket, szívd magadba a Forrás ra­gyogó fehér fényességét, s érezd amint a fehér fény  szeretettől ragyogó energiáival csordultig töltekezel.  Most újra látod, hogy egyik kezedben öt aranyszeget,  a másikban pedig egy arany kalapácsot tartasz; még  egyszer, ezek a szimbólumok elkötelezettségedet jele­nítik meg a Forrással és a Fény szolgálatával szem­ben. Elkötelezettséged erejével vezesd az arany sze­geket Fényoszlopod tetejébe, s képzeletedben lásd,  hogy szilárdan rögzítik a Forrás szívéhez, olyan erős  és kikezdhetetlen köteléket alkotva, mely sohasem  szűnik meg létezni számodra.
Amikor ezzel megvagy, kezdj el lágyan siklani lefe­lé, indulj meg lefelé lebegve, ringatózva a Fényoszlop  ölelésében. Körülnézel, és látod a csodálatos Fény­oszlopot,- látod, hogy erős, ragyogó és áttetsző, s szí­ved megtelik e Fényesség szárnyaló örömével és ha­talmas erejével. Lenézel, és megpillantod testedet a  Fényoszlop alján. Látod, hogy koronacsakrád kinyí­lott, mint egy óriási virág, s érzed, amint fejtetőd nyí­lásán keresztül lágyan besiklasz, és újra kényelmesen elhelyezkedsz a testedben. Érzed, hogy a magaddal  hozott tündöklő Fény megtölti a testedet, s érzed,  hogy az a Fénnyel eltelve kiterjed, és élettől ragyog.
Vywamus









Szellemgyógyász mottó: Minden betegség okozója: a negatív gondolatok!


A szellemgyógyászat (pszichotronika) lényege

Szellemgyógyász modell



A betegség kialakulását, és ennek ellenkezőjét, a gyógyulás folyamatát egy egyszerű szellemgyógyászati modellel írjuk le. Adva van a lélek, a szellem test és a fizikai test.  A szellem test ugyanolyan felépítésű és szerkezetű, mint a fizikai test, csak nem a földi három-dimenziós világban létezik, hanem azon túl.


A lélekben keletkeznek a gondolatok, és ezek a gondolatok hatnak a szellemtestre, megváltoztatják annak állapotát, és ezek a változások átíródnak a fizikai testre (ahogy a baloldali ábrán is láthatjuk). A betegség a lélekből jövő negatív gondolatok hatására alakul ki. A gyűlölet, félelem, irigység, kisebbségi érzés, harag és még sok-sok negatív gondolat  megbetegíti a szellemtestet és megbetegszik a fizikai test is.


A negatív gondolatok mint egy sugárzás, rombolják a szellemtestet, megbetegítenek szerveket, és ezek a negatív változások átíródnak a fizikai testre. A pozitív gondolatok építik, gyógyítják a szellemtestet. Ezért kell mindenkiben tudatosítani, hogy minden a gondolkodáson múlik. A gondolatnak teremtő ereje van!


A gerincbántalmak a tudattalan szellemi-lelki túlterheléstől, a gyomorfekély a stressztől, a rák gyűlölettől, személyes tragédiától alakulnak ki.


Az élet nem könnyű, de egyáltalán nem mindegy, hogy a velünk történtekre hogyan reagálunk. Ha a nehézségekre haraggal, stresszel, vagy gyűlölettel reagálunk, akkor biztos a megbetegedés.


Mi segít a nehézségek elviselésében? Szellemgyógyász hitünk szerint a lélek leszületik és egy emberi élet során az általa vállalt feladatokat oldja meg. A leszületendő lélek elhatározza, hogy férfi, vagy nő lesz-e a leszületés után, meghatározza a földrajzi helyet, megválasztja a szüleit, meghatározza a legfontosabb feladatait. Az emberi életünk célja, hogy a lelkünk fejlődjön és fejlődése során egyre közelebb kerüljön Istenhez. Életről-életre újabb feladatokat, próbákat oldunk meg, amitől tapasztaltabbak és bölcsebbek leszünk. A léleknek fejlődése során több ezer életet kell végigélnie, és ezen a szinten már nincs jó, vagy rossz. A lélek fejlődőséhez hozzá tartozik a szenvedés, a nehézségek, a kudarcok. Csakhogy mikor a lélek leszületik emberi testben, akkor elfelejti, hogy milyen feladatokat tűzött ki maga elé,  éli a maga életét és mikor jönnek a nehézségek, akkor szenved. Ilyenkor kérdi, hogy miért teszi ezt velem az Isten? Az Istennek ehhez semmi köze, ezeket a nehézségeket a lélek vállalta. És itt a lényeg. A nehézségeken nem problémázni kell.


A nehézségek feladatot jelentenek és a feladatot meg kell oldani! Tehát nem mindegy, hogy a bajokat, a negatív dolgokat hogyan értelmezzük! Tragédiának, istencsapásnak, vagy megoldandó feladatnak. Aki nem siránkozik, hanem megoldja a feladatát, az jól vizsgázik, és annak egy gonddal kevesebb lesz. Aki viszont nem néz szembe a feladatával, abban harag, idegesség, félelem gyülemlik fel, felőrli magát, és megbetegszik.


Aki megoldotta a feladatát, annak nő az önbizalma, önbecsülése, bölcsebbé, tapasztaltabbá válik,  erősebbé a következő feladatra. Mert feladatot aztán kapunk rengeteget életünk során, csak győzzük megoldani! Aki sikeresen veszi az akadályokat, az sikeresebb, boldogabb és egészségesebb lesz, mint az aki elsüllyed a terhelés alatt.
Sajnos mi magyarok hajlamosak vagyunk a siránkozásra, és a pesszimista hozzáállásunkkal megbetegítjük magunkat. Alapvetően meg kell változtatni a gondolkodásunkat! Annak kell örülni, ami van és nem azon keseregni, ami nincs!
A pozitív hozzáállással elkerüljük a betegségek kialakulását, hisz ekkor a lélekben nem keletkeznek káros, szellemtestet és fizikai testet károsító gondolatok. Ez az egyik legfontosabb üzenete a szellemgyógyászatnak.
Szellemgyógyásznak lenni ezért is jó: a szellemgyógyász képzés során mindenki szerszámokat kap, saját lelkének rendbetételére. A szellemgyógyász legfontosabb feladata, hogy a szerszámokat használja, és ép, egészséges lélekkel segítsen a betegnek. Ez nem mindig sikerül 100%-osan, de nagy megnyugvás egy szellemgyógyász részére, hagy birtokában van a tudásnak, amivel helyrehozhatja a lelkét és a többi már rajta múlik!


Az orvosok is vallják, hogy a betegségek 85-90%-a pszichoszomatikus, vagyis lelki eredetű. Ez azt jelenti, hogy a betegségeink nagy részét mi magunk okozzuk magunknak. Mi tehetünk arról, hogy betegek vagyunk, mert lelkileg rosszul kezeljük le a velünk történteket! Ezért alapvető az, hogy hogyan állunk az élethez, mennyire tudjuk elviselni a nehézségeket! Nem csak gyógyszerekkel kell keresni a gyógyulást, hanem ki kell deríteni a betegség kialakulásának lelki okát. A szellemgyógyászati kezelések ezzel indulnak. Ha megvan a az ok, akkor jön a gyógyulás legnehezebb része, mégpedig az, hogy az eddigi rossz gondolkodásunkat abbahagyjuk. Ha valaki azért rákos, mert iszonyatosan gyűlöl valaki, akkor abba kell hagyni ezt a gyűlölködést és meg kell békélni az illetővel. Ha valakinek azért van gyomorfekélye, mert állandóan retteg, hogy kirúgják-e az állásából, akkor annak azonnal abba kell hagyni a stresszelést a gyógyulása érdekében. Állandó gerinc problémákkal küszködőnek neki kell kezdeni a megoldatlan problémáinak rendbetételéhez, és ha rendet tesz az életében, a gerince is meggyógyul. Mindez nagyon nehéz! De a földi élet a próbák és feladatok helye, és nekünk az a dolgunk, hogy kínnal, keservvel, de megoldjuk ezeket. A boldog és kiegyensúlyozott életet élőknek sem könnyű az élet, de nekik van egy hatalmas titkuk: szembenéznek a problémáikkal, nem rágódnak rajta, hanem megoldják! Ettől még boldogabbak, energikusabbak leszünk és nem betegek!


Mi okozza a betegségek 10-15%-át? Ezek a betegségek karmikusak. (Szellemgyógyászatilag ezek a legnehezebbek.) Ez azt jelenti, hogy ha az előző életeinkben hibát, vagy bűnt követtünk el, akkor annak jelenlegi életünkben egy betegség lesz a büntetése. Ez a betegség tarthat egy darabig, de lehet egy életre szóló is. Szellemgyógyász kezeléssel a karmikus betegségeket közvetlenül nem gyógyítjuk, de segítséget adunk a leküzdésben, vagy elviselésben.




A szellemgyógyász feladata a gyógyítás során:

1. A szellemgyógyász elmondja a fentieket a betegnek. A gyógyulás alapja, hogy a beteg tisztában legyen betegségének kialakulásának okával, és azzal, hogy mit tehet ő a gyógyulása érdekében
2. A szellemgyógyász felderíti, hogy betegség karmikus-e, vagy a beteg saját magának idézte elő a rossz gondolataival
3. A szellemgyógyász szenzibil segítségével megkeresi a beteg szervet, vagy szerveket és kicseréli, vagy megtisztítja, vagy gyógyszeresen megkezeli
A szellemgyógyász a gyógyítás során a szellemtestet gyógyítja. A szellemtest ugyanolyan felépítésű, mint a fizikai test, egymás tükörképei és hatnak egymásra. A szellemtestben szellemgyógyászattal meggyógyítjuk a beteg szervet, majd ez a gyógyulás átíródik a fizikai testre. A tartós gyógyulás alapfeltétele, hogy a beteg hagyjon fel a lélekből jövő betegítő gondolatokkal és helyette a gyógyulás vágyát, a szellemtestben megtörtént javulást fizikai testre történő átíródást segítő gondolatokat gondolja. Nem ennyire szellemgyógyász nyelven: imádkozzon a gyógyulásért tiszta szívvel, őszintén, nagy vággyal. Ilyenkor hatalmas erős pozitív gyógyító gondolatok indulnak a lélekből, amik rövid időn belül meggyógyítják a szellem és a fizikai testet is. Így válik eredményessé a közös munka, aminek két szereplője a beteg és a szellemgyógyász.








​​A technikáról

A legfontosabb része a módszernek, hogy a legbelső, lelki síkon hozzuk létre a megfelelő változást, itt végezzük el a tisztítást a képzés során ősi és modern technikák segítségével. Ez visszahat az egész életünkre, egészségünkre és ami a legnagyobb csoda, a környezetünkre is. A világon minden okkal történik. Akinek nem kell megtapasztalnia a bánatot és a szenvedést, nem is fogja azt megtapasztalni. Ami benn, az van kinn. Mindent a tudatunk hoz létre, és a világ olyan, mint egy mozi, ahol a vásznon látjuk az eseményeket peregni.A képzés során megtanuljuk kezelni a "vetítőgépet", a saját fényünket.
Az ember egy hármas egység: test, szellem és lélek. (gyakran a lélek és a szellem szavakat fordított értelemben használják, de a magyar nyelvben ezt így tartom helyesnek, ezért ezt a szóhasználatot követem)


Az aura rétegei:

1.  fizikális test - maga a fizikai test

2.  étertest - egy energiaburok, ami a testet körülveszi és átszövi. Itt vannak a csakrák, a nadik (=meridiánok) Ez a réteg táplálja a fizikális testet. Lényegét tekintve az étertest a fizikális testtel szorosan összefügg, egymás nélkül nem létezhetnek. Ezért ezt is a fizikális szinthez sorolom. A fizikális és az étertest egyaránt egy földi életen át szolgál bennünket.



3.  ​asztrális test - ez már a szellemtest része. Az asztráltest kapcsolja össze a szellemi síkokat a fizikálissal. Itt történik az álmodás. A köztes térben leszületésünk előtt és után is ezt a testet használjuk.
4.  mentális test - egyéni megtapasztalások, érzelmek, életeken át felhalmozódott emlékek találhatók itt. A szellemtesthez soroljuk.

5.  okozati test - (más néven karmikus burok) A szellemtes része, itt van eltárolva minden, ami valaha belőlünk kiment és hatással volt a világra. Karmikus terhek, karmikus betegségek, átkok, áldások. Csak úgy léphetünk ezen a szinten túl, ha a külső és belső világ közötti egyensúly helyreáll. Ennek a kulcsa a megbocsájtás. Másoknak és önmagunknak. Ez oldja a karmát. Aki megszabadul a karma fogságától, az megkapja a tisztánhallás képességét. A tisztánhallás az igazság hallását jelenti, az emberek valódi gondolatainak és érzéseinek a meghallását.



6.  lélektest - (spirituális testnek is szokták nevezni) A lélek kivált az isteni egységből, hogy egyéni szemlélőként megtapasztalást szerezzen a világról és ezáltal gazdagodjon. A tisztánlátás képessége ide tartozik. Aki tisztán lát, az olyannak látja a világot, amilyen: minden részében tökéletesnek.
7.  isteni egység - Isten lelke, amit belénk lehelt. Fény, szeretet. Itt minden mindennel egy. Ez az egység lakhelye.


TEST 1, 2,
Testi szintet a formák világának nevezzük, itt történnek a látható, kellemes vagy kellemetlen események, itt jelentkeznek a látható betegségek, sérülések. Ez a fizikális sík. A fizikális testünk egy földi életre szól.


SZELLEM 3, 4 , 5 ,
Ezt a fizikális síkot egy magasabb energiájú dimenzióban, a szellemünk mozgatja. A szellemi síkot a mögöttes világnak nevezzük. Itt vannak a tapasztalataink jelen életünkből és az előző életeinkből, a félelmeink, a traumáink, fóbiáink. A szellemtestünket a tudatunk, a lelkünk fénye hozza létre, és befolyásolja életünk során. Ez a szellemtest vetíti ki azt a hologramot, (3 dimenziós információcsomagot), amibe a fizikális testünk belenő magzatfejlődésünk során. Innen tudják az őssejtek, hogy milyen szervvé, szövetté kell fejlődniük. A szellemtest vetíti ki számukra ezt az információt. És ez később sem történik másképp, ezért lehet a szellemtest változásaiban érzékelni például a jövendő betegségeket. Minden változás először szellemi szinten jelenik meg, és később kerül fizikális szintre. Úgy is szokták ezt mondani, hogy a világon minden látható dolgot valami láthatatlan mozgat. Szellemtestünk egy információhalmaz, és egy világéven, azaz kb. 13000 éven keresztül elkisérhet minket. A szellemi síkon minden létezőt egy, még ennél is magasabb dimenzióban működő úgynevezett tudatosság, vagy más szóval lélek teremt. A szellemi sík szabad szemmel nem látható. A fizikális és az isteni szint közötti dimenziókat nevezzük szellemi síknak. Ezen a szellemi síkon vannak például azok a szellemi teremtmények, energiák, amiket a köznyelv szellemeknek nevez.


A holisztikus gyógyító módszerek is erre a szellemi síkra hatnak. Mivel a szellemi sík vetíti ki a fizikális síkot, így a gyógyulás a fizikális szinten is megjelenik. Úgy lehet elképzelni, mint ha a fizikális test egy szivacs lenne, ami úszik egy kád vízben, egy sokkal nagyobb, láthatatlan anyagban, ami a fizikális testet teljesen átszövi. Ha a vizet kitisztítjuk, a szivacs is kitisztul. Ha valamit fizikális síkon meg akarunk teremteni, azt előbb létre kell hozni szellemi síkon. Ez a teremtés kulcsa, erről részletesen beszélek az előadásokon. A szellemi síkon a tudatunkkal hozunk létre energiákat, amik lehetnek jók vagy rosszak. Ez picit olyan, mint amikor az ember magot ületet. Ha jó gyümölcsfák magjait ültetjük el, akkor áldásos lesz az életünk, ha "majomkenyérfákat", akkor az életünk olyanná válhat, mint egy rossz álom, amiből szeretnénk felébredni. Manapság sokan így érzik magukat, de itt az ideje végre felébredni ebből a rossz álomból egy szebb és tudatosabb valóságra.


​​LÉLEK 6 , 7 , 
A legbelső világunk a lelkünk. Ez az a fény, amit a teremtéskor Isten belénk lehelt. Talán csak magyarul érthető ez ilyen jól, mert a lélekzet szóban benne van a "lélek". Örökké élő szabad lélek vagyunk. Rendelkezünk egy  szellemtesttel, és egy fizikális testtel. A lelket, ezt a belső fényt nevezzük tudatnak, tudatosságnak is, és mivel minden mást ez a fény teremt, nevezhetjük teremtőnek vagy a bennünk élő Istennek is. (Isteni lélek-nek, hiszen Isten lélek-zete van bennünk) Ezen a szinten Isteni értékek voltak valamikor, a lélek értékei: a szeretet, a béke, az öröm, a tudatosság és a tisztaság. Vagy egy szóval, a Szer-Elem. (a "szer" szó isteni rendet jelent, tehát a szer-elem az az elem, ami rendet teremt a többi 4 elem között, amikből a fizikális világ felépül). Isten a világot szerelemmel teremtette.
Ma egy átlagos ember esetében ezen a legbelső helyen, a lélekben 97% egó és csak 3% tudatosság van, de még ez a 3% tudatosság is leginkább alszik. Ezért érzik úgy a legtöbben, hogy semmilyen hatással nincsenek a világra. 3 százaléknyi alvó tudatossággal valóban nem működik jó irányban a teremtőerő. Az egó az az energia, ami kiszakítja a lelket az egységből, az egészségből, a szer-elemből és a fél-elem, vagy más szóval a kétség, a dualitás  állapotába helyezi. Ez kihat a szellemtestre is, ami következésképpen kihat a fizikális síkra, ahol az egyén kudarcokkal, problémákkal szembesül emiatt. Az eredménye megjelenik kellemetlen események vagy betegségek formájában.

Tehát a módszer lényege, hogy a lélekben hozunk létre komoly változást, eltávolítjuk az egókat, felszabadítjuk az egók által csapdába ejtett tudatosságot és feltöltjük a legbelső világunkat a lélek örök értékeivel. Eljutunk abba az állapotba, amikor az isteni rétegünk fénye akadálytalanul beragyoghatja az összes testrétegünket, és a földi, testi síkon csodálatos változásokat manifesztál. A környezetünkben az emberek és az események is ezt a békét és harmóniát tükrözik vissza. Olyan világot teremtünk ezzel, amiben jó élni, nem csak nekünk, hanem mindenki másnak is a környezetünkben.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése