2019. október 7., hétfő

Az Ukrán zsidók is ellopták az ország aranykészletét

























Az Ukrán zsidók is ellopták
az ország aranykészletét



Zsidó vagyonok Svájcban: Aranyláz





A Magyar Narancs értesülése szerint fordulópontjához közeledik a Svájcban elhelyezett zsidó aranyak körüli botrány Magyarországot érintő része. Hétfőn Budapest megkapta Berntől azt a névlistát, amelyből kiderül: mely zsidó letétekből kárpótoltak svájci tulajdonosokat egy 1973-as titkos megállapodás alapján. Hamarosan eldől az is, visszakapja-e Magyarország azt az ötezer kiló aranyat, amelyet a Magyar Nemzeti Bank Svájcban helyezett el a háború idején. De kezdjük az elején.
A Magyar Narancs értesülése szerint fordulópontjához közeledik a Svájcban elhelyezett zsidó aranyak körüli botrány Magyarországot érintő része. Hétfőn Budapest megkapta Berntől azt a névlistát, amelyből kiderül: mely zsidó letétekből kárpótoltak svájci tulajdonosokat egy 1973-as titkos megállapodás alapján. Hamarosan eldől az is, visszakapja-e Magyarország azt az ötezer kiló aranyat, amelyet a Magyar Nemzeti Bank Svájcban helyezett el a háború idején. De kezdjük az elején.
Svájc - tüchtig, bombabiztos kis közép-európai mintaállam, amely népszavazást tart a kantonok fodrásznőinek hajszínéről, és amelynek történelmében több a lyuk, mint egy átlagos ementáli sajtban. Svájc a második világháború idején visszaküldött úgy harmincezer menekülő zsidót a határról, mondván, das Boot ist voll, megtelt a csónak, értsd: a bennszülöttek hócipője holmi jöttment idegenekkel. Az 1945 utáni gazdasági csodához persze jól jött a zsidók pénze - még ha gyilkosaik rakták is azt a széfbe.
Ami biztos: Hitlernek egy vasa sem volt, amikor kitörte a világháborút. Mint a Birodalmi Bank elnöke 1939 januárjában közölte vele: "Deviza- és aranytallérok nem állnak rendelkezésre." A birodalmat a prágai bevonulás mentette meg a pénzügyi összeomlástól. Így, a cseh nemzeti bank kifosztásával kezdődött a

rablássorozat:

a nácik lenyúlták szinte egész Európa aranykészletét. S már ott színre lépett az a két svájci pénzintézet, a berni Nationalbank és a jegybankok bankjaként működő baseli Bank für Internationalen Zahlungsausgleich (BIZ), amely a világháború során végig központi szerepet játszott a lopott cucc átvételében, s pénzzé, fegyverré, nyersanyaggá változtatásában a németek számára.
"A németekkel is üzleteltünk, a szövetségesekkel is. Semlegesek voltunk" - jegyzi meg erről ma a Nationalbank elnökhelyettese, s elképzelhető, hogy közben el sem pirul. A történészek előtt már ismert német-svájci üzelmekre a londoni külügyminisztérium 23 oldalas, Nazi Gold: Information from the British Archives című jelentése irányította újra a figyelmet ´96. szeptember elején. 1940 és ´45 között a svájci vámstatisztika szerint 1,7 milliárd, a brit jelentés szerint 2,7 milliárd akkori frank értékben (ami ma több mint a háromszorosát éri) ömlött az arany Németországból Svájcba. Ez több volt, mint ebben az időszakban a világ aranytermelésének egyharmada. Okkal gyanítható, hogy közte volt az a vagyon is, amit a németek az európai zsidóságtól raboltak. Svájci bankok mélyén pihennek tovább a világháború óta elárvult, tulajdonos nélkül maradt zsidó betétek. Csak senki sem tudja, mennyi pénzről van szó.
A probléma egyik gyökere ott keresendő, hogy a nácik által válogatás nélkül összegyűjtött betétek eredete

szinte visszakereshetetlen,

örökösök nincsenek, mert sokszor maguk is elpusztultak, ha pedig mégis jelentkezett valaki egy banknál, hogy "Grüezi, itt egy betétszám, kérem a pénzt", akkor középkorú, lilatehén-nézésű szemüveges svájci bürokraták kértek udvarias köhintéssel halotti bizonyítványt a lágerben füstté vált nagyapáról, miközben arra gondoltak, lesz-e elég sör a jégen az esti Twin Peakshez.
Az Edgar Bronfman vezette Zsidó Világkongresszus, a WJC az izraeli kormány megbízásából 1992 óta kutatja világszerte a gazdátlanul maradt vagyont. Komolyabb lendületet akkor vett a dolog, amikor egy évvel ezelőtt az amerikai Alfonse D´Amato szenátor állt az ügy élére, s azóta egyre-másra ássa elő a levéltárakból az idevonatkozó dokumentumokat. Igazából azonban a brit külügy jelentése mozgatta meg világszerte a média képzeletét, s ennek nyomán kerültek a svájci bankok szorongatott helyzetbe. A jelentést megalapozó vizsgálatot Greville Janner munkáspárti képviselő, másodállásban a WJC alelnöke hajtotta keresztül.
Svájci bankárok és politikusok először

nem fogták fel

a maga teljes komolyságában a veszélyt. Azt hitték, lelkiismeretük tiszta, hogy letudtak mindent például azzal a 250 millió frankkal, amivel 1946-ban járultak hozzá "önkéntesen" Európa újjáépítéséhez, meg az európai országokkal, köztük a kommunistákkal, később kialkudott kártérítésekkel - s már csak az albánok reklamálnak két és fél tonna aranyat.
Tévedtek. A svájci bankokat a holocaust áldozatai nevében perlő New York-i ügyvéd, Ed Fagan 20 milliárd dollár kártérítést követel (tízszázalékos sikerdíj mellett). "A világháborúnak már 1943-ban vége lehetett volna, ha a svájci bankok nem támogatják Hitlert", történészkedik az ügyvéd. A republikánus D´Amato szenátor s vele a WJC pedig azt állítja, hogy a svájciak még mindig több tonna rabolt német aranyon gubbasztanak és több milliárd dollárnyi zsidó vagyont rejtegetnek. A svájciak követték el "a legnagyobb rablást a zsidó nép és egyáltalán, a világ történetében" - jelentette ki az izraeli parlament illetékes bizottságának elnöke.
Az alaszkai aranylázhangulathoz képest érthető, hogy a WJC

szánalmasnak

nevezte azt a 42 millió frankot, amit eddig felfedeztek a gazdátlan számlákon. Pedig csalásról aligha lehet szó: a vizsgálatot a svájci bankfelügyelőség mellett egy héttagú nemzetközi bizottság ellenőrzi Paul Volckert amerikai exjegybankelnök vezetésével, éppen a WJC által delegált tagokkal. Mint szakértők jósolják - és mérsékelt zsidó vezetők is várják -, ennél lényegesen többre később sem lehet számítani. "Nem is a pénzről, az igazságról van szó" - nyilatkozta Edgar Bronfman a Time magazinnak tavaly novemberben, miután csak félezer egykori számlatulajdonost sikerült azonosítania.
A mostani, egyesült erőkkel vezetett kampányt mindenesetre nem lehet olyan pökhendien lesöpörni, mint a korábbi követeléseket. Tavaly ősszel a svájci kormány azt hitte, hogy most már tényleg nagyon messzire ment a vizsgálat: a nemzetközi bankbizottság felállítása s ezzel összefüggésben a banktitok - Svájcban tényleg hallatlan - feloldása mellett ugyancsak nemzetközi összetételű történészi bizottság vizsgálja majd az ország második világháborús szerepét.
Mindez nagyon szép, és majd évek múlva, amikor a bizottságosdi befejeződik, és már senki nem emlékszik az egészre, még szebb lesz, mondta erre a WJC, de mi inkább most azonnal szeretnénk látni egy kis pénzmagot, mondjuk úgy 250 millió frankot, egy olyan helyes kis alapban, amiből megkezdhetjük a jóvátétel fizetését.
Nagy áldás ilyenkor, ha van az országnak egy tökös politikusa, aki jó´ megmongya a véleményit. Svájcban is akadt egy, a tavaly soros volt szövetségi elnök, amúgy gazdasági miniszter, Jean-Pascal Delamuraz. Õ olyan, mesélte egy interjúban, hogy néha eltűnődik, vajon

Auschwitz Svájcban van-e

Tovább fejtegetve e gondolatot, Delamuraz zsidó törekvéseket vélt azonosítani országa "destabilizálására és kompromittálására", csattanóként pedig "váltságdíjzsarolásnak" nevezte a 250 millió frankos jóvátételi követelést. Jóllehet frissiben készített közvélemény-kutatások szerint e nézetek tetszésre találtak az idősebb svájciak többségénél (a luzerni Link intézet legújabb felmérése szerint a svájciak 44 százaléka nemmel válaszolt arra a kérdésre, "jogosak-e a zsidó szervezetek azonnali kártérítésre vonatkozó követelései?"), maga Delamuraz azóta alighanem tényleg megbánta, hogy kimondta az őszintét.
A minősítés nyomán kitört felháborodás ugyanis abban csúcsosodott, hogy nemzetközi zsidó szervezetek a svájci bankok bojkottjával fenyegettek. A WJC főtitkára, Israel Singer így fogalmazott: "Mi nem fenyegetőzünk, de megígérjük a svájciaknak, hogy nem lesz jó soruk, ha nem adják vissza vagyonunkat és nem kérnek bocsánatot a rettenetes szavakért."
Amikor a svájci bankok részvényárfolyamai tényleg inogni kezdtek a New York-i tőzsdén, megérkezett Delamuraz bocsánatkérése. (Mint svájci újságok rámutattak, a hazai bankok különösen azóta váltak sebezhetővé, hogy az utóbbi években mind Londonban, mind New Yorkban beszálltak az erős versenytől kísért vagyonkezelői ügyletekbe.)
Innentől már csak találgatni lehet, hogyan függ össze erkölcsi vád, jóvátételi igény és gazdasági érdek. Véletlen egybeesés? Vagy feltételezhető, hogy szoros kapcsolatok vannak a WJC és a vagyonkezelésben ugyancsak érdekelt zsidó pénzügyi körök között? Eszerint az húzódna meg a Svájc elleni - erkölcsileg amúgy indokolt - kampány mögött, hogy

csak nyerni lehet

az ügyön? Ha a svájciak makacskodnak, akkor konkurens gazdasági pozícióik károsításával, ha engednek, akkor a kicsikart kártérítéssel. De hogy illene az érdek-puzzle-ba a vérbő katolikus D´Amato szenátor?
Hát úgy, hogy neki majd aligha jönnek rosszul újraválasztásakor a New York-i zsidók szavazatai. Mielőtt kirajzolódna a nemzetközi zsidóság és kitartottjainak világméretű összeesküvése, jegyezzük meg: akad azért 18 ezer zsidó származású ember, aki nemigen örül a balhénak. Õk svájciak ugyanis, és az utóbbi időben, a gyalázkodó levelek szaporodtával, úgy érzik, egyéb svájciak mind kevésbé szeretik őket. Mert sokan hiszik még mindig ott a hegyekben, hogy bizonyos svájci érdemek, nem pedig német érdekek mentették meg országukat a megszállástól, s most értetlenül, már-már mérgesen dacolnak a rájuk zuhogó szemrehányásokkal.
A "pénzt, fegyvert, nyersanyagot lopott aranyért" elnevezésű üzletbe mindegyik nem megszállt ország belekeveredett Európában, így Svédország, Spanyolország és Portugália is. A svédek többek között úgy csinálták, hogy már Bernben rányomták a svéd stemplit a német aranyrudakra, s attól kezdve úgy tettek, mintha az övék lenne. 1946-ban nagy nehezen visszaadtak hét tonnát a belgáknak, hatot a hollandoknak, és aztán mindmáig azt hazudták, hogy nincs több. Röviddel ezelőtt előkerült azonban a svéd birodalmi bank egykori elnökének feljegyzése, amely szerint összesen húsz tonnáról tudták már akkor, hogy nem kóser. Eszerint tehát még hét tonna rabolt arany van a svéd jegybank páncélszekrényeiben.

Kelet-Európában

bombaként hatott, hogy 1996. október 17-én Bern még letagadta, másnap már beismerte, Peter Hug történész pedig a Neue Zürcher Zeitung október 23-i számában részletesen meg is írta: 1949 és 1975 között Svájc Lengyelországgal, Magyarországgal és Csehszlovákiával bizalmas vagyonjogi egyezményt kötött. Ennek lényege az (és ez sokak szerint nemzetközi jogsértés), hogy egyebek között az örökös nélkül maradt zsidó letétekből kárpótolták a kelet-európai kommunisták által államosított svájci érdekeltségek tulajdonosait.
D´Amato és a WJC vádjai nyomán hirtelen Lengyelországban is elkezdték keresni a Svájcban eltűnt zsidó vagyonokat. Az 1949-es titkos kártérítési egyezményben kétmillió frankra becsülték svájci részről a világháború után svájci bankokban gazdátlanul maradt lengyel bankbetéteket. Végül Svájc 1975-ben átutalt közel félmillió frankot (addigra valahogy ennyi maradt a kétmillióból) a tulajdonos nélküli számlákról Lengyelországnak, ahol aztán egyszerűen lenyelték a pénzt.
A lengyel miniszterelnök most, még január közepi izraeli útja előtt megígérte, hogy igyekeznek felkutatni a betétek tulajdonosait, illetve örököseit, s visszaadni nekik a mai értékben mintegy másfél millió frankot. Ami marad a pénzből, azt a "második világháború faji, vallási vagy politikai okokból üldözött áldozatainak emlékére" kívánják fordítani.
Becslések szerint összesen mintegy 100 milliárd dollár zsidó vagyon került a náci időszak 12 éve alatt a hagyományosan titokálló, bombabiztos és tüchtig svájci bankszámlákra, pontosat azonban máig nem tudhatni, így azt sem, hogy ebből pontosan mennyi a

magyar vonatkozás

Állítólag 300 millió dollárról lehet szó. (Kovács László külügyminiszter hétfői nyilatkozata szerint a holocaust magyar áldozatai körülbelül tíz-tizenöt millió korabeli svájci frank értékű vagyont helyeztek el a helvét bankokban.) Annyi biztos, hogy a magyar zsidó vagyon is két forrásból származik: kisebb részt abból, amit magánemberek és cégek még idejében betehettek a kontókra svájci ügyvédek és közvetítők segítségével (így például a budapesti Ágai és Landau cég kimutathatóan 900 ezer frankot helyezett el egy számlára). Nagyrészt azonban a nácik által ellopott aranytárgyakról, műkincsekről, festményekről és készpénzről van szó, ami szervesen kiegészült a koncentrációs táborba küldött alsóbbrendű faj szájából kitört aranyfogakkal, koronákkal és különböző, a gázkamrák nyomán immár gazdátlanná vált dísztárgyakkal.
Lapunk megbízható forrásból úgy értesült: nem kizárt, hogy visszakerül Magyarországra az a svájci jelentésben fél mondattal említett ötezer kiló arany is, amit a Magyar Nemzeti Bank a háború idején helyezett el Svájcban - már abban az esetben, ha ez nem volt része annak az "aranyvonatnak", amely a háború után visszajött Magyarországra, megalapozni az új forintot. (Úgy tudjuk, az öt tonna arany a mai magyar aranykészlet tíz százaléka.)
"Két magyar-svájci tárgyalás is volt: egy 1950-ben, egy másik 1973-ban, amikor rendezték a zsidó betétek ügyét is" - mondta a Narancsnak Szent-Iványi István külügyi államtitkár. (A lapokban felröppent, hogy a tárgyalásokon részt vett Fekete János, a Kádár-éra első számú pénzügyi vezetője is, ő azonban a Szombat című lapnak úgy nyilatkozott, hogy csak egy 1950-es tárgyaláson volt ott, megállapodásról nem tud. Szent-Iványi kérdésünkre megerősítette: ők nem keresték Feketét az ügyben.) Márpedig 1973-ban a két fél megállapodott: Svájc 325 ezer frank értékben

beszámította

az örökös nélkül maradt magyar zsidók vagyonát a svájci tulajdonosok kárpótlásába - a névlista most hétfőn érkezett meg a magyar Külügyminisztériumba. (A Reuter jelentése szerint a hatvanas évek aktái alapján összeállított lista 33 holocaust-áldozat nevét tartalmazza. Mint Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a Reuternak elmondta, a listán "csak azok szerepelnek, akik saját nevükön vezettek számlát", amiből nyilvánvaló, hogy a nácik által elrabolt vagyonra vonatkozólag ez semmilyen információt nem jelent.) (A birtokunkba jutott svájci jelentésről és a titkos magyar-svájci jegyzőkönyvről lásd Szigorú és bizalmas című keretes írásunkat.)
"A dokumentumok itt voltak, a Külügyminisztérium irattárában, de erről mi nem tudtunk. Szerintem az előző kormány se tudott róla. Minden tárgyalás a legnagyobb titokban zajlott, mindenki mindent elsumákolt. Akkor kezdtünk el kutatni, amikor a nemzetközi sajtóban felröppent, hogy Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal is született ilyen megállapodás. Azonnal felvettük a kapcsolatot a svájci külügyminisztériummal, ők időt kértek, és a jelentés egy példányát át is küldték" - mondta Szent-Iványi István a Narancsnak.
Feldmájer Péter lapunknak úgy nyilatkozott: még október végén kérték a külügyet, hogy osszák kétfelé a kérdést: ha van örökös, arra szálljon a vagyon, ha nincs, kapja meg a zsidó közösség. A Mazsihisz azt preferálná, ha ez utóbbi esetben a párizsi békeszerződés teljesítésére létrejött új közalapítványba folyna a svájci pénz. Feldmájer egyébként kérdésünkre

érvénytelennek

nevezte az 1973-as magyar-svájci egyezséget, hiszen "a magyar kormányt senki se hatalmazta fel, hogy ilyen kérdésekről tárgyaljon, azonkívül a vagyonok nem az ő tulajdonát képezték".
Szent-Iványi államtitkár elfogadható megoldásnak tartaná, ha a zsidó szervezetek javaslatára az új kártérítési közalapítvány kapná az esetleg beérkező vagyont, hiszen "ez az a szerv, amely az örökös nélküli zsidó vagyont kezeli", akárcsak azt a pénzt, amely a zsidó igényeket koordináló Claims Conference harcol ki a bonni kormánytól - a tárgyalás a külügyi államtitkár szerint továbbra is "nagyon kezdeti stádiumban" van. Kérdésünkre Szent-Iványi és Feldmájer is megerősítette, hogy a svájci vagyon ügyében eddig nem volt érdemi tárgyalás a magyar külügy és a zsidó szervezetek között, csak folyamatosan átadják egymásnak információikat. A zsidó hitközség egyébként a külügyet kérte fel az ügyben való nemzetközi közvetítésre.
"Az 1973-as jegyzőkönyv lényege, hogy a magyar kormány annak idején a kárpótlásként megállapított összegnél 325 ezer frankkal kevesebbet fizetett a svájci félnek" - mondta a Narancsnak Horváthné dr. Fekszi Márta, a Külügyminisztérium jogi főosztályvezető-helyettese, aki Feldmájerrel ellentétben jogilag nem tartja megalapozatlannak a vagyonjogi megállapodást, mivel megfeleltek az akkori belső jogelőírásoknak. "1950-ben is született megállapodás, de 1973-ban azért volt szükség újabbra, mert az igazán nagy államosítások csak ´50 után kezdődtek." Kérdés, honnan tudták a derék svájciak, melyek az örökös nélkül maradt vagyonok? "Ez az egész beszámítás egy svájci döntésen alapult. 1962-ben egy szövetségi határozat kötelezte a bankokat: jelentsék be egy központi alapnak azokat az uratlan vagyonokat, betéteket, amelyekért a háború után nem jelentkeztek, illetve amelyeknek tulajdonosai vélhetően faji üldözések áldozatai lettek." Logikus, hogy így csak a névhez köthető, önként berakott vagyonról kap képet az ország, a nácik által milliószámra megölt tulajdonosok elrabolt vagyonáról nem. Továbbra sem tudni, idehaza ki felel azért, hogy a holocaustban elpusztultak vagyonából fizetett ki a magyar állam külföldi tartozásokat.
Lapzárta előtt a nemzetközi helyzet az, hogy a svájci bankok és a kormányzat megállapodtak: jóvátételi alapot hoznak létre a holocaust áldozatainak és családtagjainak megsegítésére. A WJC és D´Amato üdvözölték a "jó irányba tett lépést", amely várhatóan csak a kárpótlási igények töredékének felajánlását jelenti. Könnyen lehet persze, hogy az ország hirtelen térdre rogyása a vádak alatt, közvetlen demokráciáról lévén szó, váratlan következményekhez vezethet. Például hogy a duzzogó svájciak népszavazáson utasítják el a jóvátételi alap létrehozását.
Schauschitz Attila
(Berlin)
Seres László

A bátor őr

A svájci bankok múltjuk feldolgozása iránti őszinte érdeklődésébe vetett bizalmat nem növelte, hogy Christoph Meili, a Svájci Banktársaság (SBG) biztonsági őre január 8-án érdekes dokumentumokat fedezett fel a megsemmisítésre váró iratok között, a bank által a 30-as években kényszerárverezett berlini ingatlanok átvételéről. Csak nem zsidó vagyon kisajátításáról volt itt szó, morfondírozott Meili, s már szaladt is az iratokkal a zürichi zsidó hitközséghez. Szegény őrt úgy rúgták ki aztán a biztonsági szolgálattól, hogy a lába sem érte a földet. Némileg vigasztalhatja, hogy pár nappal később egy amerikai zsidó szervezet 50 ezer frankos bankszámlát nyitott a nevére, s talán még az, hogy valamivel utána kivágták a bankból, mint macskát, az iratmegsemmisítésért felelős elnökhelyettest is.
- sau -

Szigorú és bizalmas

A svájci bankszámlákon heverő, örökös nélkül maradt zsidó vagyonról beszámoló, pár hete Budapestre küldött berni Borer-jelentés bonyolult és helyenként összefüggéstelen helyzetfelmérése egy dolgot biztosan bizonyít: azt, hogy a magyar fél évtizedek óta próbálja a helvéteknél tisztázni, mekkora vagyon is lapul az alpesi széfekben. Kiderül az is, hogy a svájci kormány, mivel nem kis joggal nem bízott a kommunistákban, mindvégig megtagadta az információk átadását. Itt van szó az ötezer kiló aranyról is anélkül, hogy bármi megoldás fel lenne villantva. Érdekes látni, hogy a témát időnként elővette a nemzetközi sajtó is, beszámolva arról, hogy "egy magyar delegáció a meggyilkolt magyar zsidók Svájcban található vagyonának kiadatását követelte". A szövetségesek szerint egyébként a háború után "a magyar áldozatok uratlan vagyona 15 millió svájci frankot tesz ki".
Az ugyancsak lapunk birtokában lévő, "bizonyos, az 1950. július 19-i megállapodással nem rendezett magyarországi svájci érdekek kielégítéséről" szóló 1973-as Bizalmas jegyzőkönyvre (magyar részről aláírta: dr. Pollák Miklós) azért volt szükség, mert a két fél 1950-ben még nem tisztázta, hogyan "tudják be" az 1,8 millió frankos svájci kártérítési igényekbe az örökös nélküli zsidó vagyonokat. De mivel klassz kis kompromisszum kerekedett egyszer 325 ezer frank plusz egyszer 40 ezer ("Haggenmacher-ügy") és egyszer 35 ezer frank ("Hatebur-ügy") levonásával, máris összesen 400 ezer svájci frank kommunista tartozást adtak meg a svájciaknak a halott zsidók.





Kecskére bízták a káposztát, avagy hová tűnt a Fedaral Reserve Bank őrizetére bízott német aranykészlet?


Mint arról hírportálunk tavaly beszámolt, Németország korábban úgy döntött, 2020-ig hazahozatja a tulajdonában lévő 674 tonna aranyat - vagy legalábbis annak egy részét -, melyet részben a Francia Bank párizsi, illetve a Federal Reserve Bank New York-i széfjeiben őriznek. 2013-ban olyan hírek terjedtek el, melyek szerint a német nemzeti bank illetékeseinek az amerikaiak nem voltak hajlandók még csak megmutatni sem a Federal Reserve Bank felügyelete alá helyezett aranykészletet. Már akkoriban is sokak fejében felvetődött a súlyosan eretnek, politikailag nem korrekt, sőt egyenesen gyűlöletkeltéssel felérő kérdés: megvan-e még egyáltalán a hidegháború idején a Federal Reserve Bank gondjaira bízott aranykészlet?
Nos, úgy tűnik, a fenti kérdésre a válasz - mily meglepő - nemleges. Egyes információk szerint ugyanis két év diplomáciai küzdelem után Berlin feladta a harcot. Ennek ellenére a Bundesbank hivatalos közleményében “bizalmát” fejezte ki az amerikai központi bank iránt. Hasonlóképpen udvarolt az USA-nak Norbert Barthle, Angela Merkel kancellár Kereszténydemokrata Pártjának pénzügyi kérdésekben illetékes szóvivője. “Az amerikaiak felügyelet alatt tartják az aranykészletünket. Tárgyilagosan szemlélve a dolgot a legcsekélyebb ok sincsen arra, hogy megrendüljön a bizalom”.
Éppen ellenkezőleg: az sem lenne csoda, ha a Berlin hatalmas nemzetközi botrányt csapna ebben az ügyben. Botrány csakis azért nincsen, mert Németország nem független állam: az úgynevezett német politikai elit a Federal Reserve Bankot is irányító pénzügyi körök fennhatósága alatt áll. Amit jól mutat az a tény is, hogy sem a németeknek, sem pedig más, független szakembereknek nem engedték meg a New Yorkban vagy éppen Londonban a hidegháború idején elhelyezett német aranykészlet vizsgálatát. A Bundesbank az ellenőrzés elmaradását sohasem tudta normális érvekkel megmagyarázni. A német központi bank vezetői általában arra hivatkoztak, hogy az arany a “legnagyobb nemzetközi tekintéllyel rendelkező központi bankoknál van elhelyezve”, ezért nincs is szükség az “auditálásra”.
Azzal, hogy Németország most felhagyott az saját aranykészletének visszaszerzésére irányuló törekvéssel, nyilvánvalóan politikai gesztust tett a Washingtont uraló cionisták irányába. De mint arra a kérdés szakértői rámutatnak: Németország esélyei saját aranykészlete visszaszerzésére vonatkozóan meglehetősen csekélyek. Igaz, nem mindenki adta még fel a harcot: Peter Boehringer, a “Hozzuk haza az aranyunkat!” jelszó jegyében zajló kampány irányítója közleményében félrevezetőnek bélyegezte a hírt, mely szerint a berlini kormány immár letett arról, hogy a Federal Reserve Bank széfjeiben elhelyezett aranyat valaha is visszaszerezheti.
A hidegháború idején, egy esetleges szovjet invázió elől Londonba, Párizsba és New Yorkba menekített aranykészlet ügye az úgynevezett pénzügyi válság kirobbanása idején került napirendre Németországban. 1990-ben egyébként a német aranytartalék 98%-át tárolták külföldön. (New Yorkban, Londonban és Párizsban.) Ami nem csekélység, ugyanis (az USA után) Németország rendelkezik a második legnagyobb aranytartalékkal a világon, melynek mennyisége 2012. december 31-én 3391 tonna volt. (Ennek értéke 137,5 milliárd euró.) 2000-ben 931 tonna, korábban a Bank of England őrizetében álló aranyat szállítottak vissza Németországba. Ha az eredeti német elképzelések valóra váltak volna – amire egyre kisebb az esély –, akkor 2020 után a német aranykészletnek a fele lett volna Németországban elhelyezve.
A német aranytartalék ügyéről ugyan érthető okokból kevés szó esik a világsajtóban, ennek ellenére jó ideje jelent komoly megoldatlan problémát a német-amerikai kapcsolatokban. A Federal Reserve Bank pedig feltűnő ingerlékenységet tanúsít a számára szemmel láthatóan roppant kínos kérdésben. Egyes hírek szerint az amerikai központi bank vezetői ígéretet tettek arra, hogy hét éven belül visszaszolgáltatják a német aranyat – ami ha igaz lenne, akkor is felmerülne a kérdés: hová tüntették el a németek aranyát a Federal Reserve Bankot irányító zsidók?
Perge Ottó Voice of Russia nyomán



Megvan-e még a Federal Reserve Bank széfjeiben elhelyezett német aranykészlet?


Az egyre több és több, tabunak számító kérdés közül, íme, az egyik: hová tűnt a nyugati világ bankjainak aranytartaléka? Az ugyan ismert – habár ritkán emlegetett – tény, hogy Surányi jegybankelnök 1990-ben a Magyar Nemzeti Bank 62 tonnányi aranykészletét herdálta el. (Pontosabban: játszotta át „valakiknek” a kezére.) Más országokban, ha nem is ilyen brutális módon, de szintén „gondoskodtak” az aranykészletek átjátszásáról a nyugati világot uraló pénzoligarchia kezére.
Az év elején olyan hírek keltek szárnyra, melyek szerint Németországban a Bundesbank úgy döntött, hogy 2020-ig hazahozatja a tulajdonában lévő, 674 tonna aranyat, melyet részben a Francia Bank párizsi, illetve a Federal Reserve Bank New York-i széfjeiben őriznek. Az USA után Németország rendelkezik egyébként a legnagyobb aranytartalékkal a világon, melynek mennyisége 2012. december 31-én 3391 tonna volt. (Ennek értéke 137,5 milliárd euró.) A cél nem más, mint a „bizalom erősítése” a befektetők körében Németországban. A Londonban őrzött 441 tonna aranyat a Bundesbank nem kívánja hazahozni, miképpen a Federal Reserve Bank is tovább „tárolna” 1500 tonna Németországból származó aranyat. Ezzel szemben a Párizsban letétbe helyezett készleteket (374 tonnát) teljes egészében hazaszállíttatnák, és a továbbiakban Frankfurtban őriznék. Ha a tervek valóra válnak, akkor 2020 után a német aranykészletnek éppen a fele lenne Németországban elhelyezve.
De miért került egyáltalán a német aranykészlet jelentős része külföldre? Az elszállítás még a hidegháború idején történt, éspedig állítólag azért, hogy egy esetleges szovjet invázió esetén az arany biztonságban legyen. Amikor Németország újraegyesítése 1990-ben bekövetkezett, a német aranytartalék 98%-át tárolták külföldön. (New Yorkban, Londonban és Párizsban.) 2000-ben 931 tonna aranyat szállították vissza Németországba, amelyet korábban a Bank of England széfjeiben őriztek.
A világ leginkább féltve őrzött titka lesz, hogy mikor és milyen módon szállítják haza a szóban forgó aranykészletet Németországba? Ennél azonban van egy még érdekesebb kérdés is: megvan-e egyáltalán a németek külföldön őrzött aranya? Ami az USA 1913 óta magánkézben lévő központi bankját illeti, ebben egyáltalán nem lehetünk biztosak. A Federal Reserve Bank nem is oly rég megtagadta a német központi bank illetékeseitől, hogy személyesen vizsgálódjanak az aranyaknak helyet adó széfekben „biztonsági okokra”, valamint arra hivatkozva, hogy nem tudnak megfelelő „szobákat biztosítani a látogatóknak”. A németek ennek ellenére megjelentek a helyszínen, de állítólag csupán 5-6 aranyrudat mutattak meg nekik.
Megalapozottnak tűnő feltételezések szerint Szaddam Huszein, Kadhafi, Hugo Chávez is megkísérelte, hogy az uralmuk alatt álló államoknak az USA központi bankjában tárolt aranykészleteit visszaszerezzék. Hasonlóképpen cselekedett az 1979-es forradalmat követően az Iráni Iszlám Köztársaság is. A következmények ismertek.
A „demokrácia” viszonyai között jellemző módon tilos feltenni az alábbi kérdést: kik uralják az 1913-ban magánkézbe került Federal Reserve Bankot? Nos, az intézményt kilenc zsidó kézben lévő korporáció irányítja, melyeket az alábbiak: a londoni és a berlini Rothschild Bank, a hamburgi Warburg Bank, az amsterdami Warburg Bank, a New York-i Lehman Brothers, a párizsi Lazard Brothers, a New York-i Kuhn Loeb Bank, az olaszországi Izrael Moses Seif Bank, a new yorki Goldman Sachs és a szintén New York-i JP Morgan Chase Bank. A „Federal Reserve” megtévesztő elnevezést is egy németországi születésű zsidó, az 1932-ben elhunyt Paul Warburg találta ki, aki természetesen a Rotschild család alkalmazásában állt.
Nyilván súlyos antiszemitizmus és gyűlöltkeltés rámutatni arra a tényre, hogy a Federal Reserve Bank 14 eddigi elnöke közül tíz zsidó volt, éspedig az alábbiak: Charles Sumner Hamlin (1914-16), William Proctor Gould Harding (1916-22), Daniel Richard Crissinger (1923-27), Roy Archibald Young (1927-30), Eugene Isaac Meyer (1930-33), Eugene Robert Black (1933-34), Arthur Frank Burns (1970-78), Paul Adolph Volcker (1979-87), Alan Greenspan (1987-2006) és Ben Shalom Bernanke (2006-tól.) Nyilván mindez a legteljesebb véletlen, pontosabban a zsidók egészen rendkívüli pénzügyi zsenialitásának bizonyítéka.
Miközben a világ közvéleményének figyelmét a titkosszolgálatok és a hadsereg köréből „dezertáló” személyek kiszivárogtatásaira terelik, a nyugati világot uraló pénzügyi maffia gazemberségeit leleplező emberek vallomásairól nem tájékoztat a „független” sajtó. Nem is oly rég Karen Hudes-nál, a Világbank vezető állású munkatársánál telt be a pohár. Miután elkezdte kiteregetni az általa tapasztalt döbbenetes visszaéléseket, természetesen kirúgták az állásából. Karen Hudes a The New American című lapban közölt interjújában világosan kimondta: a világ pénzügyi rendszerét és a gazdasági élet jelentős részét is a Federal Reserve Bankot, valamint 146 más pénzügyi intézményt is irányító korrupt, hataloméhes figurák irányítják, akik természetesen a médiumok tekintélyes részét is befolyásuk alatt tartják annak érdekében, hogy bűneiket elleplezzék.
Perge Ottó - Kuruc.info






Korunk szent állata a zsidó







Indiában a tehén és a majom szent állatok. Tudjuk, hogy ezek valóságos csapást jelentenek egyes tartományokban. A szó teljes értelmében több joguk van, mint a lakosságnak. Csoportba verődve bepiszkolják az utcákat, a lakásokat, ellopják a nehezen szerzett élelmet, megrongálják a nyomorúságos viskókat. Valamilyen szerencsétlen hagyomány folytán senki sem nyúlhat hozzájuk, minden meg van nekik engedve.

Hasonló módon a fehér ember szent majma a zsidó. A zsidó köztünk azt tehet ma, amit akar. Zavartalanul mászkálhat városainkban, templomainkban, ott van az államapparátus megannyi hivatalában, beüti az orrát a termelésbe, a sajtó, a gazdasági élet vezetése a kezén van, ő a világ legfőbb ügyeinek intézője. Bepiszkolhat, benyálazhat mindent. Mert ő a mi szent majmunk.

A világ minden fontosabb döntésében az ő érdeke jő figyelembe, ő mondja meg nekünk, mi a helyes, mi nem. Bölcsen igaz, hogy a zsidó soha nem szegi meg a törvényt. Ő csinálja azt. Pontosabban, csináltatja a maga érdekének megfelelően. Egyszóval a zsidó a mi totemünk.

Bármilyen furcsán hangzik is a fehér ember — hasonlóan a primitív népekhez — megalkotta magának a totemállatot, kiépítette ennek kultuszát és a totem előírta a maga tabuit. Szerencsétlen módon minden idők legborzalmasabb, legvérengzőbb totemét emeltük magunk fölé. Eljő majd az idő, amikor a történelem úgy fog megemlékezni erről a korról, mint a világméretű bűnözőknek függőleges betöréséről a társadalomba totem képében.

Ezt az intellektuális szent majmot ültettük a nyakunkba jó 100-120 éve. De az utóbbi 50 évben egész kultusz épült ki körülötte. Ma nyugodtan szidhatjuk a kormányt, az uralkodót, a pápát, még az Istent is, de ha valaki rosszallóan tekint valamelyik majomra, vagy kiejti azt a szót, hogy zsidó, felmérhetetlen szentségtörést követ el. A társadalom kiközösíti, mint egykor a szentély-gyalázót. Mert a totem mindig zsarnok. Ha a szent majom vinnyog egyet, Európa az I. Világháború lángjába borítja magát. Nyaffant még egyet és Európa tapsol a bolsevizmusnak. A következő nyekkentésére a II. Világháború 50 millió halottja és letarolt városai merednek ránk. Vakaródzik egyet és a világ szállítja a Medinat Israel-t. És napjaink makogására fog megindulni a háború Israel «megvédésére», amiből egy olyan világégés lehet, hogy csak hírmondónak marad ember a Földön.

Izrael mai zsidó népességéből nem tudnánk 1000 olyan zsidót találni, akinek szülei, nagyszülei Izraelben, vagy legalább 1000 km-en belül laktak volna. A legjava ázsiai kazár-zsidó, akinek annyi köze nincs a Próféták zsidóságához, mint az ebihalnak a sashoz. Izrael mai zsidai javarészt "idegen" zsidók, amit askenázinak is mondunk. "Atyáik" zsidó hitét eltorzították miután ázsiai kóborlásaik közben fölvették a zsidó vallást. És ez később hasznosnak is bizonyult, mert a keresztények között arra hivatkozhattak, hogy ugyanazt a vallást követik, amelyben a keresztények Istene született. Ennek igazi profitját most húzzák le, amikor az egészséges keresztény ellenállás meggyöngült. Ma ezen a címen követelnek maguknak védelmet. Ezen a címen lettek a kereszténység szent majmai.

A modern ember a majomtól származtatja magát a darwini tanok alapján és demokratikus megilletődéssel jutott el a feltételezett ős-iszapig. Elmondhatatlan szegényszag árad ki ebből a fejtornából. De ettől eltekintve, nem lehet nagyobb iróniája a világot rendező sorsnak az, hogy a majom-ősű ember kiérdemelte és megkapta maga fölé a Majom-istent, ezt az utálatos totemet.

És, ki tudja, nem ez a szent majom-e az a Pusztító Utálatosság, amiről a Próféta és az Evangélista beszél a Végítélet apokaliptikus víziójában?
Vízöntő
2010 június 15.



A magyar külügyminiszter Washingtonban: hódolat, hűségeskü és megalázkodás a zsidók előtt


Nincs új a nap alatt: minden hasonlóképpen történik, mint egykor a Római Birodalomban, vagy éppen a Szovjetunióban. Mihelyst valamely gyarmaton beiktatnak egy-egy új helytartótanácsot, elvárják a hivatalba lépő adminisztráció vezetőitől, hogy a birodalom központjába látogassanak, és nyilvánosan letegyék a hűségesküt az uralkodó faj képviselői előtt. Martonyi János a magyar gyarmat vezetésére kijelölt úgynevezett kormány külügyminisztere az elmúlt napokban hódolt és alázkodott meg a Zsidó Világbirodalom urai előtt.

Ilyen látogatások alkalmával az alávetett nép elöljárója megígéri, hogy minden erejével fellép azok ellen, akik esetleg veszélyeztethetik a birodalom urainak hatalmát („küzdeni kell az antiszemitizmus és a rasszizmus minden formája ellen”), továbbá kötelezettséget vállal arra is, hogy az elfoglalt provincia meghatározott számú katonával járul hozzá a Világbirodalom háborúihoz („kibővítjük szerepvállalásunkat Afganisztánban”, „fokozzuk erőfeszítéseinket a közös biztonság megteremtése érdekében”).

Mindemellett pedig hódolni kell a birodalom vezető népének vallása előtt, mégpedig úgy, hogy a gyarmat nyakára ültetett helytartóság képviselőjének el kell zarándokolni egy templomba (manapság ez lehet egy holokauszt múzeum, illetve a holovallás valamely szentjének emlékhelye), ahol is idézni kell a szent hitvallás bizonyos részeiből. Nos, ami a látogatás spirituális részét illeti, Martonyi megtette a magáét, ugyanis Washingtonban megkoszorúzta „a második világháború idején Budapesten zsidókat mentő svájci diplomata, Carl Lutz emléktábláját”. Az ünnepségen – melyen természetesen megjelentek a holovallás papjai, Charles Gatival az élen -, Martonyi a holoszentírás alábbi, kiemelten fontos sorát idézte: "Tanulnunk kell a múltból (...) mindig emlékeznünk kell a holokausztra, hogy soha ne történhessen meg újra". Ezen kívül kötelezettséget vállalt a világbirodalmat irányító nép érdekeinek védelmére: „Az új magyar kormány fel fog lépni a fajgyűlölet, az antiszemitizmus, a gyűlölet és a diszkrimináció minden formája ellen” - fogadott hűségesküt a „magyar kormány” nevében a cionista Martonyi.

Mármost régebben, mikor még hazánk a Szovjet Birodalom gyarmata volt, akkor az éppen hivatalba lépő „külügyminiszternek” Moszkvába kellett mennie, ahol megígérte kommunista urainknak, hogy idehaza fellépünk a „reakció és a szovjetellenesség” ellen, továbbá a „proletár internacionalizmus” szellemében vállvetve küzdünk a „haladásért” és a „szocializmus világméretű győzelméért”. A külügyminiszteri posztra ültetett kollaboránsnak pedig annak idején feltétlenül meg kellett látogatni a Lenin Mauzóleumot, és koszorúznia kellett valamilyen kommunista mártír emléktáblájánál vagy sírjánál.

Most a „reakció és a szovjetellenesség” helyett a „szélsőségek és az antiszemitizmus” ellen kell harcolnunk, és immár nem a „haladás” és a „szocializmus” „világméretű győzelméért”, hanem a „demokrácia kiterjesztéséért”, a „biztonság megteremtéséért” és a „terrorizmus legyőzéséért” kérnek tőlünk áldozatokat. A Lenin Mauzóleumot pedig felváltotta a holokausztmúzeum vagy valamely más holoemlékmű, „kommunista mártírok” helyett pedig a „zsidómentők” vagy maguk az elhurcolt zsidó áldozatok lettek a szentek, akiknek az emléktábláinál koszorúzni kell.

Idehaza a birodalom ügynökei ugyan hajtogatják még, hogy csak az „antiszemiták lázálmaiban létezik a zsidó világuralom”, ugyanakkor maguk a cionista zsidók már egyre kevésbé érzik szükségét a szerepjátszásnak. Végtére is ha Amerikát az amerikaiak irányítanák, akkor a csatlós államok odalátogató vezetőinek az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat szabadságeszményei mellett kellene kiállniuk, és mondjuk a függetlenségi háború hőseinek az emléktáblájánál kellene koszorúzniuk. De már a látszatra sem igen adnak.

A "magyar" külügyminiszter különböző kijelentéseire nem érdemes szót vesztegetni, hiszen Martonyi elvtárs mindig és mindenkor csakis olyasmiről beszél, amit urai és parancsolói helyénvalónak tartanak. Egy megjegyzése mellett azonban mégsem lehet elmenni szó nélkül. „A magyar külpolitikának a jövőben nem érdekeken, hanem értékeken kell alapulnia” - jelentette ki a cionisták előtt földig hajló, gerinctelen, gyáva, karrierista, egykori MSZMP- tag és a kommunista titkosrendőrségnek jelentéseket is írogató Martonyi. És mondta ezt akkor, amikor ő is pontosan tudja, hogy Magyarországnak teljes mértékben igazodnia kell a cionista zsidóság vezetése alatt álló Egyesült Államok agresszív, terjeszkedő külpolitikájához, amelynek a világon semmi, de semmi köze nincsen semmiféle értékekhez. Kizárólag az izraeli-amerikai érdekek számítanak, amelyeket milliók élete árán is érvényre juttatnak!

Miféle „értékekről” jártatta hát a száját a Martonyi?

A „magyar” külügyminiszter hason csúszva alázkodott meg a világbirodalom urai előtt Washingtonban. Szánalmas és egyúttal nevetséges alakítás volt. Lehetne persze mentegetni azzal, hogy más provinciákból odarendelt követek is hasonlóképpen nyalnak fényesre minden cionista ülepet. Továbbá kérdezhetnénk azt is, mi mást tehetett volna? Mi mást tehet egy függetlenségétől megfosztott, kis ország képviselője a hatalmas világbirodalom fővárosában?

Nos, a válasz az, hogy nem kötelező a külügyminiszteri posztot – és egyáltalán bármilyen más kormányzati pozíciót – elvállalni egy gyarmattá süllyesztett, alávetetett országban. Aki pénzért, hatalomért és dicsőségért, illetve mérhetetlen hiúsága és karriervágya miatt mégis a világbirodalom szolgálatába áll, annak vállalnia kell a következményeket.

A legkevesebb az, hogy gyáva, csúszómászó kollaboránsnak nevezik.
Perge Ottó 2010 június 26.


Titokban árusítják ki a magyar földet a zsidóknak



Nem lehet elégszer idézni Simon Peresz izraeli elnök szavait, amelyek pontosan két évvel ezelőtt az izraeli gazdasági kamarában hangzottak el. Szó szerint a következőket mondta: „felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot, Magyarországot és Romániát”.

Ezt a kínos elszólást azóta számos zsidó diplomata, közszereplő, politikus próbálta magyarázni, de a kimondott egyértelmű szavakat nehéz lenne félreérteni. Legutoljára a köztévében a zsidó Betlen János és hasonszőrű újságírótársa igyekezett úgy beállítani az elhangzottakat, mintha itt semmi másról nem lenne szó, mint a tőke szabad áramlásáról. És, hát ugye – a logikájuk szerint – a zsidó tőke éppen olyan, mint a német vagy éppen az ír.

Nos, ez egyáltalán nem így van, hiszen számos esetben megtapasztalhatjuk, hogy a zsidó tőke főként Magyarországon mindig előnyt élvez, nemcsak más idegen tőkéhez, de a magyar vásárlókéhoz képest is. Minderről persze a hazai média túlnyomó része mélyen hallgat, kizárólag az úgynevezett radikális sajtóorgánumok szokták kirobbantani ezeket az ügyeket, s a Fidesz médiabirodalma legfeljebb az ügyek mögött kullogva, aktuálpolitikai érdekeinek megfelelően foglalkozik vele.

Magyarország zsidó gyarmat lett, ahol a parlamenti és többnyire az önkormányzati vezető politikusok, az ügyészség, a bíróságok, a rendőrség, a különböző hivatalok a zsidó térnyerést szolgálják ki, alázatos hűbéresként vagy szélsőséges cionistaként. A sukorói Kings City elnevezésű kaszinóváros felépítése körüli visszásságoknak is Budaházy György eredt a nyomába, ő göngyölítette föl ezt a mocskos ügyet Hunnia követői és a hatvannégy vármegyések, s a rendelkezésünkre álló médiahálózat – a Magyar Jelen, a Szent Korona Rádió és a Kuruc.info – segítségével. Lett is belőle nemzetközi botrány, lelepleződtek a mutyik, az izraeli nyomulás törvénysértései, s az őket kiszolgáló sukorói polgármester és a zsidó gyarmat helytartóinak, szolgáinak piszkosságai. Még a hűbéres kormány is visszavonulót fújt egy időre.

Most azonban olyan bizonyítékok jutottak lapunk birtokába, amelyekhez képest a zsidó világszervezet egyik vezetőjének sukorói gigantikus beruházása legfeljebb figyelemelterelésre alkalmas, pitiáner ügy. Ott a gyönyörű Velencei-tavunk tönkretételének árán a nemzetközi zsidó maffia telephelyének kialakításáról van szó. Megtudtuk azonban, hogy napjainkban folyamatosan árusítják ki az összes még állami kézben megmaradt értékes magyar földterületet, közöttük védett erdőt, ősgyepet is, méghozzá az egész ország területén. Mindezt ráadásul titkos földárveréseken, ahová az egyszerű magyar halandó el sem jut, főleg mivel időnként a meghirdetett árverés helyszíne is fiktívnek bizonyul. Mivel titokban tartják, az értékes magyar földet jóval a valódi ára alatt, tizedáron vásárolhatják meg.

És hogy vajon kik ezek a szerencsések? Talán olvasóink nem lepődnek meg, ha eláruljuk: zsidók. Méghozzá azért, mert a most zajló árveréseken kizárólag azok vehetnek részt, akik egy Gyurcsányék által 2006-ban suttyomban megalkotott törvény hatálya alá esnek, s így új kárpótlási jegyeket kaptak. Ez nem kevés ember, mert eddig közel 100 ezer igénylést adtak be! A törvény pedig szó szerint a következőképpen szól:

„A 2006. évi XLVII. törvény alapján kárpótlási jegy megítélésére kizárólag a II. világháború során (1941. június 27 – 1945. május 9. közötti időszakban) faji, vallási, politikai okból teljesített munkaszolgálat után van lehetőség.”

A még megmaradt hatalmas és rendkívül értékes állami kézben lévő földterületek árverésein tehát kizárólag ők vehetnek részt, úgy, hogy a kárpótlási jegyet is ajándékba kapták. Még ez sem elég azonban a zsidó területfoglalóknak, hiszen az általunk ellenőrzött, eredetileg 2009. október 12-én Békéscsabára kitűzött árverést, mely során a helyi Szabadság Mg. Tsz területeit adták volna el, sehol – a törvényben meghatározott helyeken - nem függesztették ki. Ez ügyben azóta a Jobbik békéscsabai szervezete közleményt adott ki, és a helyi elnök, Kocziha Tünde az önkormányzat ülésén tiltakozott, ennek köszönhetően végül elhalasztották az árverést.

Mellesleg a köztévében a zsidó Betlen János és más szélsőliberális újságírók és médiumok emiatt össztűz alá vették Kocziha Tündét és a Jobbikot, persze nem a titkos árverésekre hivatkoztak, hanem arra, hogy szerintük elfogadhatatlan, hogy a Prohászka-szobrot ledöntő, cionista Faludy Györgyöt a békéscsabai Jobbik-elnök nagyon helyesen cionistának titulálta. A békéscsabai földárverés azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen nyomozásunk kiderítette, hogy Magyarország egész területén javában zajlanak az árverések. Íme, egy lista a teljesség igénye nélkül a 2008 januárjától 2009 októberéig zsidók kezére – ingyen, hiszen hangsúlyozzuk, hogy a kárpótlási jegyet is az államtól kapták! – juttatott állami termőföldterületek találási helyéről, zárójelben az árverés állítólagos helyszínével és a föld méretével:

Baranya megye: Szigetvár ÁG, Servus Kft. (Nagypeterd, 200 ha), Csongrád megye: Szőregi ÁG, Bánát Kft. (Szeged-Szőreg, 835 ha, 20 ezer aranykorona értékben!), Hajdú-Bihar megye: Kossuth Tsz (Nyíradony, 164 ha), Békés megye: Csabatáj Mg. Szöv., Május 1. Mg. Szöv., Megyer-Béke Mg. Szöv., Szabadság Mg. Szöv. (Békéscsaba, összesen 547 ha, 16 186 aranykorona értékben!), Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: Varsánygyüre Tisza MgTsz (Nagyvarsány, 13,7 ha), Főváros: Solymári MgTsz, Csepeli Duna MgTsz, Törökbálinti ÁG, Magyar-Bolgár Barátság MgTsz (Budapest, Solymár, Tököl, összesen 228,4 ha, 6440 aranykorona értékben), Heves megye: Mátra-Nyugat Bükki Erdőgazdaság (Szilvásvárad, 155 ha, 396 aranykorona), Rimamente MgTsz Mezőszemere (Egerfarmos), Petőfi MgTsz Füzesabony, Lenin MgTsz (Tarnaméra), Károlyi MgTsz Kál, Rákóczi MgTsz (Feldebrő-Aldebrő), Füzesabonyi MgTsz (Dormánd), Heves megyében tehát összesen 266 ha, 2397 aranykorona értékben, Vas megye: Szombathelyi Áll. Erdőgazd. (Farkasfa, 22,1 ha).

A felsorolásból az is kiderül, hogy az állami kézben lévő földterületekből azokon a helyeken hasítanak ki a legnagyobbat, ahol a legértékesebb földek találhatók. Így Csongrád megyének a Maros, a Tisza és a szerb határ által bezárt háromszögében lévő úgynevezett torontáli területét teljes egészében bagóért elárverezték. A Tiszasziget mellett lévő kis részét – ahogy arról korábban lapunk beszámolt – már eladta Bodó Imre polgármester, egyben fideszes országgyűlési képviselő, szintén áron alul, szintén izraelieknek. Így az egész Torontál vármegyéből megmaradt rész zsidó kézbe került.

Érdemes tudni, hogy itt található Magyarország mélypontja, bőséges vízlelőkkel és az ország legértékesebb termőföldjével. Ugyancsak különösen termékeny Békés megye földje, az sem lehet véletlen, hogy ez a megyénk a második helyezett a felsorolásban, itt több mint 16 ezer aranykorona értékben juttatnak magyar földet zsidó, kommunista munkaszolgálatosok (még leírni is szörnyű, hogy munkára kötelezték őket!) leszármazottainak.

A felsorolt árverések egy részét már nem tudtuk megakadályozni, de azért érdemes lenne körülszimatolni az új tulajdonosok háza táján. A titkos földárverést és a mutyizást erősíti az a döbbenetes intézkedés, hogy az Igazságügyi Hivatal által szervezett árveréseket nem is ott tartják, ahol a földterület található, hanem az ország egy másik pontján. A hivatalos magyarázat szerint a hazánk keleti felére eső ingatlanok ügyében mindig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazságügyi Hivatal jár el, de például a Szigetvári Állami Gazdaság földjeit is Nyíregyházán, a Toldi u. 23. szám alatt található Vasutas Művelődési Házban árverezik.

Értik, kedves olvasóink? A délnyugaton található Baranya megyei földeket az észak-keleti Nyíregyházán árverezik, hogy még véletlenül se akadhasson rá egy környékbeli nagygazda. Már, ha egyáltalán nem kizárólag fiktív árveréseket tartanak, ahol már előre le vannak osztva a lapok, hogy az államtól kapott kárpótlási jegyekkel tizedáron juthassanak állami magyar földhöz. Okkal feltételezzük, hogy az árverések így zajlanak, korábban ugyanis álnéven felhívtuk a békéscsabai Vasutas Művelődési Házat, ahol nem tudtak arról, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazságügyi Hivatal ott tartaná október 12-én az elárverezendő összesen 547 hektárnyi Békés megyei földterület egy részének árverését.

Holott az Igazságügyi Hivatal honlapján ez a helyszín szerepelt, igaz, kifüggesztésre nem került, hogy a titkolózás még teljesebb legyen. Ahogy az lenni szokott, miután a radikálisok fényt derítettek a békéscsabai spekulációra, a témára rácsapott Békéscsaba alpolgármestere, az egykori kisgazda, ma fideszes Hanó Miklós, aki egyben országgyűlési képviselő is. A megyei lapnak már úgy nyilatkozott, mintha ő kaparta volna ki a gesztenyét:

- A város környékén megközelítőleg 547 hektár állami tartalékföld található, és már régóta harcolunk azért, hogy e földeket ne árverezzék el kárpótlási jegyért - mondta Hanó Miklós alpolgármester. A történet pikantériája – folytatódik az újságcikk -, hogy ma már egy olyan ember sem él Békéscsabán, aki annak idején alanyi jogon szerezte meg a kárpótlási jegyét, illetve gazdálkodni szeretne az ily módon megszerzett földeken. Így a kárpótlási jegyekkel történő licit során rossz értelemben vett telekspekulánsok szerezhetnék meg fillérekért a földeket. Ráadásul e területeket a későbbiekben belterületté is nyilváníthatja Békéscsaba, vagyis tovább nőne az értékük. Az alpolgármester szerint a kárpótlási jegyekkel licitálók maximum 120 ezer forintért juthatnának hektáronként az akár 1,2 millió forint értékű földekhez. Hanó Miklós azt szeretné elérni, hogy ezek a korábbi kárpótlásokból kimaradt földek kerüljenek a város tulajdonába, s majd az önkormányzat dönthessen azok értékarányos hasznosításáról.

A megyei lapban persze egy szóval sem említik, hogy az ügyet helyi jobbikosok kezdték megbolygatni, ahogy arról is szemérmesen hallgatnak, hogy ezek a bizonyos „telekspekulánsok” valójában zsidók, hiszen a lap által is említett kárpótlási jegyeket ők kaphatták meg a 2006-os törvény szerint. Mindenestre annyit sikerült elérni, hogy a Központi Igazságügyi Hivatal 2009. szeptember 21-én kelt közleményében bejelentette, hogy a „Szabadság Mg. Tsz Békéscsaba használatában volt termőföldterületből – Békéscsaba városban 2009. október 12. napjára kitűzött árverés elmarad, a peres eljárás jogerős befejezéséig halasztásra kerül.” A titkos árverés miatt indított per tehát egyelőre elérte a célját, talán érdemes lenne minden árverési ügyben pert indítani, hogy legalább a választásokig halasztódjanak ezek az ügyek.

Országszerte egyébként nagyjából egyhetes eltéréssel tartják az árveréseket, vélhetően azért, hogy minél kevesebb idő legyen utánajárni, főleg úgy, hogy ugyebár a földtől az ország legtávolabb eső helyein tartják az árverést. Az általunk átvizsgált dokumentumokból egyébként az is világossá vált, hogy azért a Draskovics alá tartozó Igazságügyi Hivatal intézi ezeket az árveréseket, mert ez a hivatal bonyolítja a zsidók II. világháborús kárpótlásait is, így mindent egy füst alatt lehet elintézni, a legkisebb feltűnés nélkül. Ki menne különben fel a 
http://www.kih.gov.hu című honlapra? Nem véletlen, hogy a magyar mellett angolul és héberül tüntetik fel az információkat.

Nézzünk néhány idevágó statisztikai adatot:

A 2006-os, zsidókra vonatkozó kárpótlási törvény alapján összesen 97.600 (közel százezer!) kérelmet adtak be Magyarországról és főleg Izraelből és az USA-ból. A hivatal 2009. év közepéig összesen 2.030.016.194 (több mint kétmilliárd) forint kárpótlási összeget utalt ki nekik, de a folyamatnak nincs vége.

Hangsúlyozzuk, ez még csak a kezdet, hiszen a Hivatal életkor szerint haladva intézi az ügyeket, azaz a legidősebb kérelmezőktől halad a legfiatalabbak felé. A leszármazottak kérelmeit izraeli, amerikai és szerb (erre nyilván azért van szükség, mert Délvidék egy része 1941-ben visszatért Magyarországhoz, tehát ez az itteni zsidókra, magyargyilkos partizánokra vonatkozik) munkacsoportok bírálják el. A kárpótlási kérelmek elbírálásának tervezett befejezési dátuma előreláthatóan 2011. év eleje. Reméljük, hogy addigra egy jobb Országgyűlés meg tudja akadályozni ezt a szabadrablást.

Mivel a Jobbik országos vezetése egyelőre nem tett semmit, annak ellenére, hogy a párt békéscsabai szervezete már hetekkel ezelőtt közleményben világított rá a titkos földárverésekre, nekünk kell a kezünkbe vennünk a dolgokat. Kérjük olvasóinkat, hogy a cikkünkben megjelölt állami termelőszövetkezetek körül nézzenek szét, értelemszerűen abban a megyében, ahol élnek. Továbbá figyeljék az Igazságügyi Hivatal honlapját, ahol folyamatosan olvashatóak az újabb és újabb árverések.

Mi magunk is folytatjuk a nyomozást, természetesen nem elégszünk meg annyival, hogy ezzel az írással elindítottuk a lavinát. A vármegyésekkel, betyárokkal együtt pedig remélhetően meg fogjuk találni azokat a módszereket, amelyekkel legalább a még hátralévő árverések elhalaszthatóak lesznek.
Magyar Jelen
2009. október 15.



Vissza kéne köpni már




Biztos vannak a magyarok között is olyanok, akiket az izraeli látogatásuk alatt valamilyen kellemetlen élmény ért. Mondjuk az, hogy egy zsidó kedvesen pofán köpte, megütötte, vagy jobb esetben megkiabálta.

Mert ezek az ősi 
zsidó népszokások a mai napig jellemzőek a világ egyetlen nyíltan terrorista és rasszista államában élő zsidókra. Megtapasztalta ezt az a régóta a zsidók által megszállt Szentföldön szolgáló görög katolikus főpap is, aki Givat Shaulban, a Kelet-Jeruzsálemben található vadonatúj zsidó kormánynegyedben egy izraeli hivatalban történt találkozója után beült a kocsijába. A vallása által megkövetelt öltözetben levő főpap autójának ablakát egy öreg, csavart pajeszos, sábesz deklis zsidó megkopogtatta és mikor lehúzta az ablakot, akkor azsidó gyorsan az arcába köpött.

A görög katolikus egyházi vezető nem szólt vissza, letörölte az arcát, és szó nélkül elhajtott a helyszínről. Később sem tett bejelentést a rendőrségen, mert hasonlóan a Magyarországon dúló féktelen cigányterrorizmus áldozataihoz, a zsidó rend héber őrei úgy sem csináltak volna semmit. De ha nagy nehezen fel 
is vettek volna egy jegyzőkönyvet, akkor sem történt volna semmi, ugyanis a nyomozás elindításának esélye a nullával egyenlő.
Ez az eset nem nevezhető egyedinek, mert a zsidók már eddig is többször leköpték nem csak őt, de rendszeresen leköpik vagy más módon megalázzák a többi Jeruzsálemben szolgáló vagy oda látogató görög, örmény, kopt
, római katolikus és egyéb keresztény egyházi személyeket, apácákat, barátokat és/vagy nem zsidó turistáka észarándokokatis.

A megaláztatásokat keresztényi hittel tűrő emberek legtöbbször szó nélkül hagyják ezeket az eseteket, nem szólnak sem az egyházi feletteseiknek, sem a nagykövetségeknek, sem a híveknek, sem az izraeli hivatalos szerveknek.

Ha a hazai szélsőbaloldali cionista sajtó seggnyaló munkatársai megkérdeznék az Izraelben és a megszállt területeken élő nem zsidó vallású egyházi tisztségviselőket, akkor ők is beszámolhatnának a velük megtörtént, hasonlóan gusztustalan és minden nap előforduló atrocitásokról. Ne gyere ide, ha valami nem te
tszik - tartja a zsidó közvélekedés, és ezt a toleráns zsidók igyekeznek is a kulturájuknak megfelelően kifejezésre juttatni.

Azért, hál' Istennek, vannak üdítő kivételek is. Például múlt vasárnap egy ortodox zsidó kaftánban pompázó kölyök ordítva rárontott az utcán hazafelé igyekvő örmény érsekre és szokás szerint le akarta köpni a kezében vitt keresztet. Nourhan Manougian, az idős érsek nem hagyta magátés a felbecsülhetetlen értékű XVII. századbeli örmény kereszttel úgy elverte a sok évtizeddel fiatalabb zsidót, hogy az ereklye ripityára tört.

A minden értelemben jelzésértékű eset nagy nyilvánosságot kapott és a zsidó rendőrök ezúttal kénytelenek voltak lépni: szabadlábon hagyták őket, a zsidó kölköt szabálysértési eljárás alá vonták, és a büntetésének megnevezéséig mellékesen 75 napra kitiltották Jeruzsálemből. A bírság kiszabását a jövő hétre ígérték a Szent Várost megszállva tartó zsidó hatóságok. A fegyverét jól forgató örmény érsek is számíthat valamire izraeli részről, de ami sokkal rosszabb, neki el kellett számolni a
z évszázadokon át nagy becsben tartott összetört kereszttel a híveknek, a lelkiismeretének és a főnökeinek.

"Mikor a zsidókat bárhol a világon valamilyen támadás éri, akkor az izraeli kormány azonnal felbőszülten tiltakozik, de miért nem történik ugyanez akkor, mikor az ő országukban minket ér megaláztatás, mikor az ő országukban sértik meg a mi büszkeségünket?' - tette fel a költői kérdést Manougian érsek.

"Természetszerűen 
legtöbbször ott történnek ilyen esetek, ahol a keresztény és a zsidó lakosság az átlagosnál jobban keveredik, mint pl. Jeruzsálem óvárosában vagy a Jaffa-i kapunál, és megszaporodnak a keresztények elleni atrocitások a purim (három napos zsidó farsang, tavaszi örömünnep, aminek a fényét a zsidók a nem zsidók leköpködésével emelik) ideje alatt (...) én ismerek olyan [Izraelben élő] keresztény családokat, akik az egész purim ideje alatt ki sem jönnek a házukból (...) a köpködés az Izraelben uralkodó általános légkörnek és zsidók mások elleni intoleranciájának köszönhető" - jelentette ki Daniel Rossing, az izraeli vallásügyi minisztérium volt tanácsadója.

Puff neki, azt mondja egy volt izraeli kormánytisztviselő, hogy a zsidók nem toleránsak, ki hitte volna? Ezt eddig nem ismerték be, csak nagy szerényen az egész világtól elvárták, hogy legyen velük szemben toleráns. Pedig ők olyan toleránsak, hogy eldózeroltak egy régi és az utolsó pillanatig működő jeruzsálemi mohamedán temetőt azért, hogy a helyére építhessék a - Tolerancia Múzeumot. (The Museum of Tolerance, Jerusalem, Israel. Üzemeltetője Zuroff nácivadász és toleranci
bajnok, régi kedves barátunk a Simon Wisenthal Centertől)

"Engem is leköptek egy szerb püspökkel együtt, mikor az utcán gyalog mentünk a szálláshelye felé... egyszer csak körbe vett minket egy csapat zsidó egyetemista, és elkezdtek minket köpködni, a tanáruk pedig tisztes távolságból szótlanul, szinte bátorítólag nézte... csak állt és nézte, de nem szólt egy szót sem" - idézte fel egy 
fajtársaitól kapott szép élményét Shamuel Evyatar, egy másik izraeli vallásügyi tanácsadó.

A hivatalos izraeli reagálások természetesen igyekeznek az ügyeket az egész problémakörrel egyetemben elbagatellizálni. "Ismerjük a problémát. A megoldása nem igényel kormányzati beavatkozást, ez a rendőrség hatáskörébe tartozik. Úgy tudom, hogy az utóbbi két évben összesen két panasz érkezett a köpködő zsidókra a keresztény közösségek tagjaitól és mind 
a két esetben felelősségre vontuk az elkövetőket" - nyilatkozta Shamuel Ben-Ruby, a becsületességéről, a hitelességéről és az igazmondásáról híres, Jeruzsálemben működő zsidó rendőrkapitányság szóvivője.

Önök szerint mi történne, ha valaki a december 10
.-e és 19.-e között az ismét provokatív módon hanukázó zsidók közül valamelyiket, mondjuk a Dohány utcai zsinagóga előtt csurgósan pofán köpne?

Vagy az idén is az űrbe nyúló budapesti hanuka gyertya meggyújtásáról távozó bábkormánytagok kapnának egyhabos
an buborékoló, sárgás-zöldes véleményt a szemük közé?

Csak úgy, kölcsön köpet visszajár alapon. Mert a zsidók is meg a bábjaik is mindennap leköpnek
 minket a saját hazánkban.Jack Corn 2009 december 02.





Az évszázad botránya lehetne 3.rész-J.F.Kennedy, 9/11 és a Trillió Dolláros PER




Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta és Szerkesztette: O. László, fordítást segítette: Rita Physio)
A mostani 3.rész David Wilcock halálos fenyegetése után készült interjú átirata lesz, amit magyarul is megosztok veletek.
Ennek az interjúnak az első felét az 1. rész végén már olvashattátok, melyben megtudtuk, hogy:Az volt a cél, hogy az aranyat elkobozzák és távol tartsák a piactól, a nemzetközi kereskedelemtől. Ami a történelemben azóta történt, szinte minden Adam Smith (Wealth of Nations 1700) c. művéből következik./
Az országoknak nemzeti szuverenitásuk van azáltal, hogy birtokolják az aranyat és az "aranystandard" vagy bármiféle más nemesfém standard egy veszélyt jelent./  
A Rotshildok és az általuk irányított brit birodalom meghódította Japánt és arra használta fel, hogy Kínát lerohanják és megszerezzék kincseit.
A 2. részben megtudtuk, hogy Ázsia csúcsgazdag családainak titkos társasága a Dragon Family is hatalmas mennyiségű aranyat adott megőrzésre a FED-nek, amit azóta sem tudott visszaszerezni és ráadásul a kiállított kötvényeket el is lopta a Vatikáni Illuminati vagyis a Vatikáni Kincstár szabadkőműves vezetője. Ez is tárgyát képezi annak a Trillió Dolláros Pernek, melyben mindez vádként szerepel és ez robbantotta ki az ügyet, melynek köszönhetően kikerültek dokumentumok.


Az interjú folytatása :
"Nos a világ országai letétbe helyezték az aranyat. Az arany okozta azt a fenyegetést, ami a második világháborúhoz is vezetett. Az arany jelentős része már elkobzott arany volt, főleg az USA által mikor bevezették, hogy tilos aranyat birtokolni, hanem letétbe kell helyezni. 
Európa aranyainak jelentős részét viszont a zsidók birtokolták. 
Nos, 1938-ban 7 hatalmas amerikai hadihajó vitte az USA-ba az aranyat, ami ázsiaiak birtokában volt és helyezte letétbe a Federal Reserve-nél, aminek ellenértékeként államkötvényeket állítottak ki.

Ez része volt a tervnek, annak, amit 
1944-ben a Breton-Woods konferencián tetőztek be, azaz a II. világháborúval az aranyelkobzást teljesítették. (Csak érdekesség, hogy ezen egyezmény keretén belül létrehozták a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (IBRD, amely ma a Világbank-csoport öt szervezetének egyike) és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF)Minden ország kötelessége volt a monetáris politika elfogadása, ami meghatározta valutájának (rögzített) átváltási arányát az aranyhoz mérve. Érdekes az is, hogy 1971-ben felbomlott ez a rendszer, miuán Nixon elnök a vietnámi háború után eltörölte a dollár aranyhoz rögzített árfolyamát. Szerk.megj. )
Egy bennfentes mondta el, hogy Ő maga egy ilyen létesítményben dolgozott és kb. 1mérföld hosszan, mindkét oldalra kosárlabda-csarnok méretű termek nyíltak és azok tele voltak plafonig téglába rendezett aranyrudakkal.
A hivatalos álláspont szerint a világ aranykészlete kb. 120ezer tonna (egyes adatok szerint 167ezer tonna), de a valóságban túl van a 2 millió tonnán, melynek jelenlegi értéke 11millió billió dollár. Ez határozza meg az árfolyamokat, a világ valutáinak értékét. Van arany Fort Knox-ban, bázisokon, de a lényeg, hogy el van kobozvaígy ha senkinek sincs aranya, akkor nincs lehetősége a felemelkedésre a buborék-pénzrendszerrel szemben. Hiszen csak a computer-en lévő számok jelennek meg úgy, mintha az pénz lenne.
Ez volt a tervük, végre is hajtották, nem is akarok erről túl sokat beszélni, hogyan is tárolják ezt a sok aranyat,...földalatti bázisokon, de van ilyen Taivan szigete alatt is, ahová 1920-30 között a kínaiak kimenekítették a kincseiket. Itt van 7 emelet mélyen egy 14-15 mérföld széles raktár, melynek egyik felében csak arany van, másik felében Kína drága kincsei. 
Ez semmilyen publikus domain címen nem található meg.
Az UFO-aktákhoz sokkal egyszerűbb hozzáférni, mint ezekhez az adatokhoz.

Ezekről én sem hallottam addig, míg a 90-es években nem kezdtem el nyomozni és kapcsolatba nem kerültem  bennfentes kongresszusi emberekkel 1
Így kaptam meg én is a "Trillion Dollar Lawsuit" ügy anyagát és Fulfordon keresztül megerősítést kaptam, hogy igen, van egy 1,1 billió dolláros per, amiben az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, az Olasz kormány, a Vatikán és sok más név benne van. Ez megdöntené a Régi Világrendet, a fennálló zsarnokságot.
Az ázsiai 7 hadihajónyi arany és más nemesfém volt a világgazdaság és a dollár letétje.

1944-ben még az is az egyeszséghez tartozott, hogy ezért a pénzért cserébe vállalják, hogy a világ jobbá tételére fordítják, illetve az ázsiai és afrikai gazdaságot majd fellendítik belőle, de 1954-re kiderült, hogy ez nem történt meg. Ezért fellázadtak és meg akarták ezt változtatni. Ez vezetett el a tervhez, amibe John F. Kennedy és Suharto elnök Indonéziában is be lett vonva és melynek eredményeként Kennedy kiadta azt a saját rendeletet, mely 11110 kódnéven található, (és egy ezüstön, mint nemesfémen alapuló pénzt, valutát szeretett volna, hogy megakadályozza az eladósodást és lehetővé tette volna visszafizetni az adósságot anélkül, hogy a FED kamattal terhelt pénzére szükség lett volna./Erről a linkről fordítottam Szerk/. Ez viszont lefejezte volna a FED-et. Ezután 11 nappal meg is ölték Kennedy-t. 
Akkor az ázsiaiak nem voltak akkor képesek bármilyen katonai lépésre, hogy ellenállást fejtsenek ki. Kötvényeik 1944-ben lettek kiállítva, aminek 1994-ben volt a lejárata. Szerették volna visszakapni az aranyat. Gyakorlatilag 30évet vártak és mikor a Breton-Woods felbomlott, akkor sem. Hanem beperelték a FED-et, hogy változtassanak a FED-en és az egész világgazdaság rendszerén. A FED-et vezetői NEM-et mondtak. Ez vezetett el egy másik perhez 1998-ban, amikor Kína megpróbálta visszaszerezni az aranyakat, amit -ahogy ők mondják már - elloptak tőlük 1938-ban és lejárt a 60év.



A PERT ELVESZTETTE A FED a titkos tárgyalásokon az ENSZ-ben és az a határozat született,
hogy az aranyat vissza kell adni
2001. Szeptember 12-én.

A pénzt a WTC 7-es épület alatt tartották (mely egyben a CIA egyik főhadiszállása is volt). Tudjuk azóta mi történt az ezt megelőző napon. Ahol az arany volt, a tárolót kiürítették ...az épületet a 2 WTC torony leomlasztása után ellenőrzött robbantással felrobbantották és ahogy Fulford forrásai is megerősítették ezért is történt 9/11. 

Ezután még volt egy másik per is a FED ellen, amikor küldtek ugyan a kínaiaknak aranyat, de hamisat. Kívül arany volt, belül viszont értéktelen. Ezek után a kínaiak stratégiát váltottak. Ez igazából nem a jelenlegi kínai vezetők, a kommunisták, hanem Csang Kaj-sek nemzeti pártja a Guomindang idejére megy vissza. Ők küldték a FED-be az aranyat.A kínaiak megpróbáltak szervezni egy nemzetközi szövetséget a dollár összeomlására, de 2008 sok amerikai vállalat összeomlását és a pénzügyi válságot is okozta, mert senki nem számított arra, hogy kiderül, mennyi légből kapott pénzzel kereskednek, ami mögött semmi fedezet nincs.
Így 
a kínaiak a tervet elhalasztották. Így jött létre ez a szövetség, melyben 117 nemzet fogott össze ebben a perben (úgy tudom már 122-re nőtt azóta a számuk.) 
Ők lehet, tudják, ki a bennfentes, aki az egészet kiszivárogtatta, mert felhívott reggel a forrásom és mondta, hogy ketten is felhívták ma és két különböző személy mindegyike ugyanazt mondta:
Akkor járnék a legjobban, ha minél előbb feltenném az ügy többi részét, mert lehet holnap késő lesz és nagyobb biztonságban leszek, ha már kikerül az infó és többen fognak tudni róla.



A G5 országok vezetőinek ugyanis egyáltalán nem tetszik, ahogy a dolgok alakulnak és tudják, hogy az emberek fel fognak lázadni, mikor kiderül, hogy az egész gazdaságot ellopták.
Ami önmagában akár még jót is tehet, hiszen kiderül, hogy az egész légből kapott pénzt és ezt a buborékot csak úgy tudták előidézni, hogy elkobozták a Földön fellelhető aranyat."

Ezek után David Wilcock úgy döntött felteszi az ügy második részét és részleteit is.....

Kapcsolódó ELŐZMÉNYEK ÉS TUDÁSANYAG :


3. RÉSZ Az évszázad botránya lehetne -J.F.Kennedy, 9/11 és a Trillió Dolláros PER







2.rész-TRILLIÓ DOLLÁROS PER és a Nemzetek Aranyának ellopása




Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! 
(Írta és Szerkesztette: O. László, fordítást segítette: Rita Physio)

Az első információk után a folytatásban annak a cikknek a fordítását és az összefüggéseit olvashatjátok, amit David Wilcock és Benjamin Fulford szivárogtattak ki, illetve ami az oldalukon is megjelent. A halálos fenyegetés oka is részben olyan dokumentumok megszerzése volt, amit először Fulford, majd Wilcock is megkaptak forrásuktól. Ekkor indult el a lavina...
/A háttéranyag, amin a nyomozást elindítottam 
Wilcock oldalán PDF formátumban megtalálható /
A követekező sorok David Wilcock oldalának legutóbbi , múlt heti bejegyzései:
"Ez a legnagyobb sztori..., a FED által "bubble money" létrehozására elkobzott 2millió tonna aranyról és a szövetségi perről, mely porig rombolhatja a jelenlegi teljes pénügyi összeesküvést."

"A modern történelem legnagyobb bomba sztorija lehetne. Csak most kezdjük összeilleszteni a részeket és megérteni, mi folyik az okkult pénzügyi-geopolitikai színtéren és hogyan dolgozik egy 117 országból álló nemzetszövetség azon, hogy felszabadítsa a Földet a pénzügyi zsarnokság alól."

" [UPDATE, MÁSNAP REGGEL: Még azon a napon, ahogy ez a bizonyos cikk megjelent, Benjamin Fulfordot akarata ellenére őrizetbe vette egy CIA-típusú csoport, veszélyben lehet az élete. 
Ez volt az oka, hogy nem is jelent meg egy bizonyos TV Show felvételen, ahol ott kellett volna jelennie. Ez komoly lehet. Imádkozunk, hogy jól legyen Ben és Téged arra bátorítunk, terjeszd ezt, mert a Nyilvánosság = Védelem !  
Dec.12. UPDATE, 12:44 AM AZNAP ÉJJEL: Megtudtuk, hogy Fulford él és rendben van. Talán saját védelme érdekében tartották a szállodában, ezt még nem tudjuk. Ahogy megtudok valamit, itt frissítem.
Dec.14. UPDATE Szerda 3:48 PM: Megfenyegettek, hogy halálra kínoznak, ha megírom a ""The Trillion-Dollar Lawsuit That Could End Financial Tyranny." történetet. Nagyon komoly halálos veszélyben vagyok tudtam meg egy nagyon magas szinten lévő bennfentestől, aki szerint "nagyon jó ötlet" lenne feltennem a Második Részt az üggyel kapcsolatban. Non-stop fogok dolgozni e cél érdekében. Továbbiakat a cikk alján találtok. Ahogy kitettem az oldalra a halálos fenyegetésem, felhívott Kerry Cassidy és mondta, hogy 20perc múlva kezd a rádióban, csatlakozzak hozzá. (Ezt a rádiófelvételt és beszélgetést hallhattátok az előző bejegyzésünkben. Annak további magyar nyelvű fordítása is fel kerül a Világ Helyzete oldalra hamarosan...Szerk.)
Dec.14. UPDATE Szerda 5:43 PM: Akik A Wilcock fájt megkapták, ne próbáljanak semmilyen módon kapcsolatba lépni velem. Az instrukciókat a jelenlegi Update tartalmazza. 
Dec.15. UPDATE Csütörtök 5:30 PM: Rejtjelezzük, hogy végére érjünk a második résznek és jól haladunk. A Coast To Coast Radio felvette Daviddel a kapcsolatot és este 10körül egy nagyon rövid 3perces összegzés mond arról, mi is történt. Ez JELENTŐSEN megnöveli a védelmünket és a biztonságot.
Dec.17. UPDATE Szombat  5:15 PM: Amióta tettem ezeket a bejelentéseket, a telefonom állandóan csöng és rengeteg nem fogadott hívás jön össze, ez nagyon zavaró.
Nem hiszem, hogy továbbra is veszélyben lennék. Ezt a cikket már 350ezren látták és valaki azt mondta nekem, ha már 200ezernél is többen tudnak róla, akkor nem valószínű, hogy utánam jönnek.Kódolom, hogy végére érjek a Második résznek és holnapra remélhetőleg fent lesz."]

Dec.18. UPDATE Vasárnap: Köszönöm! Valószínűleg megmentettétek az életem a nyilvánossággal.!
AZ ÜGY általában ezen a néven található most: 
"Trillion-Dollar Lawsuit that could end financial tyranny"


Ez azt jelenti, hogy van egy szövetségi PER és van egy ÜGY, melynek dokumentumai nem kerülhettek volna ki, de valakik mégis eljuttatták Fulfordnak, ezzel elindult a balhé.... 

De mi a PER-ben a vád és mi ez az ÜGY ?

Az első, főáramú médiában megjelent cikket, mely feltárja ezt az megdöbbentő ügyet egy McCue nevű illető írta. Itt egy áttekintés erről.
Ennek magyar nyelvű fordítását olvashatjátok az alábbiakban.
Ahogy az előző részben már szerepelt
"az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, a Nemzetközi Kincstári Ellenőrzési Hivatal és az Olasz kormány összeesküdött másokkal, hogy ellopjanak több mint 1100 milliárd dollárnyi pénzügyi eszközt, ami humanitárius célokat volt hivatott támogatni."

 111 oldalnyi szövetségi VÁD magában foglal olyan Entitásokat, melyek mind előfordulnak az összeesküvés-elméletekben: Vatikán, Illuminati, Trilateral Trillenium Tripartite Arany Bizottság és a US Federal Reserve (Amerikai Szövetségi Jegybank-FED)

A felperes Neil Kennan azt állítja, hogy 2009-ben pénzügyi eszközöket bíztak rá -
köztük a 
FED 124,5 milliárd dollár jegyzett értékű kincstárjegyet2 japán kormány államkötvényt, melyek együttes névértéke 19 milliárd dollár,
és egy 
amerikai "Kennedy" kötvényt, melynek névértéke 1 milliárd dollár.

A megbízást egy magát 
"Dragon Family"-nek nevező szervezet adta, mely számos rendkívül gazdag, de titkos ázsiai család csoportja. Dragon Family tartózkodik a nyilvánosságtól és hogy tudjanak róla mások, de úgy hiszem, a jóért cselekszenek, egy jobb világértÁllandó egyeztetésben vannak magasabb szintű globális pénzügyi szervezetekkel, mint például a FED- állítja Keenan.

Fennállása során a múlt században a Dragon Family 
hatalmas vagyont halmozott fel azáltal, hogy ellátta a FED-et és az USA kormányát arany és ezüst pénzügyi eszközökkel bizonyos, Svájcban vezetett számlákon keresztül, aminek ellenszolgáltatásaként számos, rövid és hosszú lejáratú államkötvényeket, tanúsítványokat kapott...ahogy azok le vannak írva...kötelezettségek a FED részéről.

Kennan azt mondja, hogy 
a felhalmozott kamatokkal az eszközök jelenlegi értéke 1 billió dollár
(1 Trillion $)
. Azt mondja még, hogy a Család megbízta őt főleg annak érdekében, hogy válasszon ki bizonyos regisztrált és engedélyezett zártkörű kibocsátású beruházási programokat /Private Placement Investment Programs (PPPs)/ meg nem határozott globális humanitárius erőfeszítések érdekében.

Figyelemre méltó panaszában Keenan azt állítja, hogy 
az Amerikai Kormány hatalmas mennyiségű pénzt kapott arany és más nemesfémek formájában a Dragon Family-től sok évvel ezelőtt, amit a FED-nél helyezték el a dollár érdekében és kockázati biztosítékként, mely globális tartalékvaluta szerepét tölti be jelenleg is.Az egész összeesküvés 2 japán állampolgár (Akihiko Yamaguchi and Mitsuyoshi Watanabe) illegális őrizetbevételével és a 134,5 milliárd $ értékű papírok lefoglalásával kezdődött, amikor azok próbálták 2009 júniusában ezekkel egy bőröndben átlépni Svájcból Olaszországba a határt. (Ezt láthatjuk a már ismert képen is itt lentebb. És ez az ügy kétséget kizáróan megtörtént, mert egy eldugott riport 2009-ben le is ment erről, de csak egyetlen csatornán és hamar süllyesztőbe került. Szerk)


A benyújtott panaszban Yamaguchi úgy szerepel, mint Keenan elődje, aki próbálta a Dragon Family pénzeszközeit legitim PPP beruházásokba elhelyezni, ezzel elősegítve humanitárius céljaikat. Keenan a csoport nevében tett erőfeszítésein keresztül ismerte meg a japán férfit és a Dragon Family-t is. Bevezette őket egy Ciprusi Bankba, mellyel üzleti tevékenységet folytathatnak. Yamaguchin keresztül kért és kapott is jóváhagyást és egy különleges meghatalmazást, hogy a csoport pénzét  PPP üzletekbe tegye. Ekkor kapta meg azokat a pénzeszközöket, melyek a per tárgyát képezik. Úgy volt, hogy 30% részesedést kap a profitból, amit összehoz.
A perirat szerint 1 hónappal a japán férfi őrizetbe vételét követően egy 
Leo Zagami nevű férfi lépett színre, aki önmagát 33.fokú szabadkőművesnek (33rd degree Free Mason) írta le, mint a Templomos Lovagok (Knights Of Templar) szakadár frakciójának és a P2 (Propaganda Due) magas szintű szabadkőműves Lodge Elit centrumának vezetője Monte Carloban...

Továbbá az irat szerint 
Zagami állította, hogy a Vatican Illuminati és más európai szekta-társaságok képviselője és keresik a kapcsolatot egyes ázsiai titkos társaságokkal.
Egy Japánban létrejött találkozás során beszélt egy kapcsolattartóról, amit Yamaguchi és Watanabe hozott létre és hogy 
bennfentes információi vannak a lefoglalt pénzeszközökkel kapcsolatban.

Ezt követően 
kapcsolattartóját összehozta Japánban a perben alperesként szereplő Daniele Dal Bosco-val, aki vatikáni bankár és a P2 Masonic Lodge (Propaganda Due Szabadkűművesek) munkatársa, aki "képes hozzájutni az olasz kincstári rendőrség által lefoglalt kötvényekhez.
Az irat 
nagyon bonyolult történetet tartalmaz számos képlékeny és mozgó résszel.

Keenan elmondásában 
ő és Dal Bosco hamarosan napi kapcsolatban voltak Skype-on és elrendezték, hogy találkoznak Olaszországban. Az itt tartott beszélgetések alatt Dal Bosco nem csak úgy képviselte az ügyet, mint Zagami pénzügyi tanácsadója, hanem mint a Vatikán, Vatikánváros, Róma és a P2 Masonic(szabadkőműves)  Lodge kincstárnoka !
Keenan elmondta, hogy ennek eredményeként,
bár megpróbálta személyes birtokában tartani a rábízott pénzügyi eszközöket, mégis elkezdett megbízni Dal Boscoban és "ideiglenes megőrzésre és letétkezelésre" átadta neki a visszaszerzett kötvényeket.
Dal Bosco viszont eltűnt a kötvényekkel és a globális piacon kért segítséget, hogy azokat titokban, lopva, átalakítva és megvesztegetéssel értékesíteni tudja. 

Keenan állításában 
az összeesküvés kibontakozása még folytatódik, ugyanis számos magas rangú tisztviselő többször ajánlott fel neki megvesztegetésként 100 millió $-t azért, hogy engedje el ezeket az eszközöket anélkül, hogy leleplezné megbízóinak, a Dragon Family-nek az értékpapírok ellopását. Így lehetővé válna, hogy ezeket az eszközöket átváltanák az ENSZ-nél úgynevezett "Szuverenitási Programba" az ő teljes pártfogásuk, védelmük és esernyőjük alatt érinthetetlenséget biztosítva.A kiszivárgott vádirat szerint más vádlottak még az ügyben:
az ENSZ főtitkár 
Ban Ki-Moon (balra), volt olasz miniszterelnök Silvio Berlusconi (középen),Giancarlo Bruno (jobbra), aki a Világgazdasági Fórumon a bankszektor vezetője,
Olaszország ENSZ nagykövete : 
Cesare Maria Ragaglini (alul),Ray C. Dam a Nemzetközi Kincstári Felügyeleti Hivatal elnöke
és David A. Sale az OITC tanács és cabinet helyettes vezetője.
  
Keenan kéri az ellopott "eszközök" visszajuttatását, büntető kártérítést, bírósági költségek megtérítését többszörös csalásra, szerződésszegésre, nemzetközi jog megsértésére való kényszerítés miatt. 

Őt képviselik a perben William H. Mulligan Jr., with Bleakley, Platt & Schmidt of White Plains, N.Y


És ez ennek a történetnek még mindig csak a felszíne.
Minél jobban kutatom, amiket Fulford és Wilcock dokumentumként megkaptak, 
annál mélyebb és szövevényesebb ez az ügy. (Szerk.)

A David Wilcock interjú teljes magyar szövege, 

a "TRILLION-DOLLAR ÜGY" további részletei 

és Benjamin Fulford elképesztő összefüggései
erről az évszázados összeesküvésről következnek a folytatásban.

Ne lopd el a cikket, inkább osszd meg! Köszönöm!




3. RÉSZ Az évszázad botránya lehetne -J.F.Kennedy, 9/11 és a Trillió Dolláros PER








Az USA ellopta Ukrajna aranytartalékát



Posted on 2014/03/09 Szerző: Admin
90185362
Március 6-ről 7-ére virradó éjszaka leple alatt, – egyszerűen ellopták az amerikaiak, Ukrajna utolsó aranytartalékát.
Az alábbi eseményekről a kijevi repülőtér dolgozói tájékoztatták az “Iskra News.info” szerkesztőségét:
Kijevben, a “Boriszpol” repülőtéren, március 7-én, hajnali 2 órakor, – egy előre kijelölt kifutópályára érkezett egy regisztrált amerikai szállító repülőgép. Itt már várta a gépet 4 páncélozott furgon és 2 Volkswagen tehermikrobusz, – melyek rendszáma hiányzott.
A gépjárművekből 15 fekete egyenruhás, testpáncélt és maszkot viselő fegyveres szállt ki, némelyiküknek gépfegyvere is volt. – Ezek a fegyveresek, a két várakozó gépjárműből a beálló repülőgép gyomrába pakoltak át 40, azaz; negyven, – súlyos ládát melyek, mint később kiderült; Ukrajna végső aranytartalékát rejtették.
Mikor végeztek, ezt követően egy titokzatos férfi érkezett a géphez. Mire a rendszám nélküli autók sietve elhagyták a kifutópályát, majd a gép azonnal szabad jelzést kapott a toronytól, – s rögtön fel is szállt.
A kijevi repülőtér dolgozói, – akik látták ezt a titokzatos “speciális műveletet”, – azonnal jelentették ezt a Boriszpol repülőtér vezetésének – melyre azt a választ kapták; “Erősen ajánlatos nem beavatkozni mások dolgaiba!”
Később a szerkesztőséget arról tájékoztatta egy egykori magas rangú minisztériumi tisztviselő, hogy; Ukrajna “új vezetői” az ország teljes aranytartalékát, – az Egyesült Államokba szállíttatták.”
Finoman persze így is lehet nevezni azt a szemérmetlen lopást, mellyel az USA eltulajdonította az ukrán nemzeti vagyon utolsó tartalékát. – A magukat “új kormánynak” nevezett latrok segítségével, – kik biztosan megkapják ezért júdáspénzüket.
De nem biztos, hogy ezt a 30 ezüstöt élvezni is tudják majd, – mert ha ha beköszönt az éhínség, melyet a maradék arany egy időre mérsékelhetett volna, – saját népük fogja őket ízekre tépni.
Bal-Rad – Szabad Riport
Forrás: Iskra News.info



Az elvert 62 tonna magyar aranytartalék


62 tonna arany elpárolgott












NÉVTELEN XI. zsidó bűnözők



1945. 03.okt USA bombázón hazahozták az első csoport háborús bűnöst, Grandville /Grósz/ György US őrnagy felügyelete alatt. Majd a bombázókon magyar csempészárukat vittek vissza. Az ÁVH székházából hajnalban teherautókon hordták a hullákat a Dunába. Dénes Béla volt ÁVH-s rabfőorvos miután 56 után Izraelben letelepedett azt írta a Hatikva zsidó újságba hogy az ÁVH nyomozó gárdája jóformán 100%-ig zsidókból állt. Dr. Ferenc Sándor is ugyan ennek az újságnak 1955.marc 28. számában /ÁVH-s orvosőrnagyi egyenruhában volt lefényképezve/ azt írta hogy 204 nyilas gyilkos kivégzésénél volt jelen, és amikor elhagyta Budapestet még 51 halálraitélt volt a siralomházban.
1945. 03.okt Kínzási formák: a férfi áldozat nemi szervébe üvegcsövet dugtak majd kalapáccsal eltörték, ezt Rosenberg Piroska találta ki, vagy a nemi szervére gumiforrasztót kötöttek rá majd meggyújtották, így égették le Dr. Farkas Ferenc ügyvéd nemi szervét is, vagy patkányt parázzsal arra késztettek hogy átfúrja magát az áldozat hasán, ezt dr. Bőhm Frerncen próbálták ki /az ókorban kedvelt kínzási módszer volt a közel-keleten/. Nők nemi szervét gumibottal addig döfködték míg kifordult. Rákosi diktatúra 589 848 embert börtönzött be, 600 politikai foglyot végeztetett ki, 3374 embert telepítettek a Hortobágyra. 40000 aktív besúgó volt az országban, ebből még 1956 novemberében is 37000 dolgozott aktívan.
1945. A bevonuló szerbek 3000 magyart öltek meg Szenttamásin, 20 méter hosszú 7 méter széles árkot ásattak velük, kétszázas csoportokba sorakoztatták majd az árkokba lőtték őket, a következő csoportnak kellett temetni. Óbecsén 600 magyart öltek meg. 1941-ben Zomborban a magyarok 11 szerbet fogtak el, és törvény elé állították majd kivégezték őket magyarellenes tevékenység miatt. Két és fél hét múlva amikor a szerbek elfoglalták a települést a lóversenypályán 2500 magyart öltek meg úgy hogy sokakat megkínoztak, volt akit élve dobtak a sírba. Megtörtént hogy a foglyokat állva temették el, úgy hogy a fejük kint maradt, majd tankkal végigmentek rajtuk. Csak Zomborban 5650 magyart öltek meg. Bajmokon az orvtámadások megállítása miatt a magyarok 35 szerbet végeztek ki /Genfi egyezmény engedi /, visszafoglalás után a szerbek 78 magyart végeztek ki, a falu bíróját megnyúzták majd élve eltemették. A szerb népesség számbeli alakulása a Vajdaságban: 1910: 33,8%; 1921: 35,1%; 1948: 50,6%; 1953: 51,1%; 1961: 54,9%; 1971: 55,8%; 1981. 54,4%; 1991: 56,9%; 2002. 65,1%. 1.
1945. Bácskában: 1910: 20,4%; 1921: 23,5%;1931: 25%; 1948: 37,6%; 1953: 38,7%; 1961: 41,8%; 1971: 43,1%; 1981: 42,9%; 1991: 45,6%; 2002: 55,4%. Bánátra vonatkozó adatok: 1910: 40,1%; 1921: 42%; 1931: 43,6%; 1948: 59,6%; 1953: 60,4%; 1961: 65,1%; 1971: 65,4%; 1981: 63,7%; 1991: 66,6%; 2002: 71,1%. Szerémségben a 2002 népszámlálás alapján a szerbek aránya 83,6%. 2.
1945. jan. 1. Wilmeim Gustloff német hajó elindult 10582 személlyel a fedélzetén /matrózok, sebesültek, menekültek/ Gotenhafen kikötőjéből, csak 173 fő volt felfegyverezve. Pár órával az indulás után a hajót elsüllyesztette egy szovjet S13-as tengeralattjáró melynek parancsnoka Alexander Marinesko volt. A hajó 50 perc alatt elsüllyedt 9343 vesztek oda. Minden idők legnagyobb tengeri katasztrófája.
1945. okt. 24. Az ENSZ alapokmány életbelép.
1945. 04.febr Jaltai csúcstalálkozó. Sztálin indítványozta 50000 német tiszt tarkón lövését amelyet Roosevelt helyeselt, de Churchill tiltakozása miatt elmaradt. A csúcstalálkozón megegyeztek hogy Kelet-Európát átadják a zsidó-szovjetuniónak, még arról is, hogy a koncentrácíós táborokat nem éri légitámadás, sem tüzérségi tűz, nehogy a zsidók a zsidóknak baja essen.
1945. febr. 13. /Húshagyó kedd éjszakája/Drezdára a szövetségesek 3000 tonna, 650000 darab gyújtóbombát dobtak. 200-300 km/h tűzvihar keletkezett, a város 8 napig égett, és a tűz fénye 300 km távolságról is látható volt. 35000 lakóház közül 7000 maradt hátra. A legtöbb kórházat elpusztították, miközben a vasutak majdnem teljesen érintetlenek maradtak, és se a katonai repteret, se a város körüli gyárakat nem érte támadás. A támadást több mint ezer brit bombázó kezdte el, másnap 450 amerikai „Repülő Erőd váltotta fel őket. A város környékén a szövetségesek vadászgépei cirkáltak és legéppuskázták a menekülőket. Több mint 250000 halott volt, és több tízezer sebesült. 70000 ezer személyt hamvasztottak el a város főterén. Az angolok azzal védekeztek, hogy ez visszavágás volt Coventry német bombázásáért, csakhogy ott 380 haltak meg az egész háború idején, nem pedig 14 óra alatt, Drezda korházváros volt, míg Coventry hadianyag központ. A tetemekről készült képeket mind zsidó holocauszt áldozatokról készülteket mutatták be.
1945. aug. 24. Berner Tagwacht újság címlapon tudósít róla hogy a Náci-Németországban 26 millió zsidót öltek meg, főleg Dachau-ban. 1960.08.19.-én a Die Zeit lapban Martin Broszat a Müncheni Jelenkori Intézet akkori munkatársa, majd igazgatója kijelentette hogy Dachauban nem volt gázkamra. Hogy honnan szedték a zsidók a gázkamrát ? Onnan hogy zsidó szovjetunióban használtak Jakovlev orosz akadémikus szerint.
1945. 1. A háború után a Vatikán és a Vörös Kereszt is kiadta a jelentését amelyben a zsidó áldozatok létszámát 200000 becsülték, akik a háború alatt különböző okokból haltak meg. Mind a két szervezetnek szabad bejárása volt a táborokba a háború idején, a Vöröskereszt a szovjetek bevonulásáig tevékenykedett a koncentrációs táborokban, de háború után nem mehettek be a szövetségesek táboraiba, ezeknek nincsennek túlélői mert valódi haláltáborok voltak.
1945. 1. Zsidók az ENSZ megalkotásánál: UN charta alkotója: Leon Pawlowsky; Atomenergetikai bizottság: Bernard Baruch US részről és D.J. Mannilsky SU részről; Unnbiztonsági szolgálat vezetője. Zinkovics Konstantin, így ő McArthur főnöke a koreai háborúban; fegyverkezési oszt vez:DR. Cohen Bloch; Közigazgazgatás főigazg.:Antoin Goldet; különtanácsadó: Ansgar Rosenberg; gazdaságioszt: David Weintraub; pénzügyi oszt: Karl Lachman; kábítószer oszt: Dr. Leon Steinig; szociális oszt: Henry Langer, M.A Wieschoff; Un helyettes főtitkár: Benjamin Cohen; jog ügy: Ivan Korno, A.H. Feller, Marc SChreiber, G. Sandberg; nyomdai oszt: David Zablodonsky; tolmács oszt.: G. Rabinovics; terv hivatal:M. Abramovics; számvitel oszt.: P.C.J. Kien; közegézség ügy: Dr. A. Singer, tájékoztatási hivatal: Jerzy Saphiro, B. Leitgeber, Henry Fat, Dr. Julius Stawinsky. Nemzetközi munkaügyi hiv.:D.Abramovics, Altman, David Zellerbach, Finet, Gabriel Garces, Jan Rosman;
1945. 2. Előkerült az Auswitz Death Book 1941.jul.27.-1943.de.31.-ig a szovjetunióbol amely szerint kb 100000 ember halt meg, felsorolták hogy mikor, miben stb..
1945. 2. Élelmezés és mezőgazdaság: André Mayer, A.P. Jacobsen, M.M. Lebman, E. Vries, Gardos Gerda, M.Ezékiel, B. Kardos, M.A. Huberman, E. Kasan, J. Mayer, F. Weisel.; Tudományos, nevelésügyi, kulturális: A. Sommerfeld, Paul Garneiro, J. Eisenhard, Miss Lanfman, O. Lineberg, H. Kaplan, C.H. Weitz, B. Abramsky, B. Wermiel, B.A. Welsky. Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank: M.N. Mendels, L.B. Rist, L. Chinela, E. Polass, P. Nendes, A.M. de Jong, C.M. Bernales, D. Abramovics. Nemzetközi Pénzügyi Alap. Joseph Goldman, Camille Cutt, Louis Altman, E.N. Bernstein, J. Gold, Leo Levathal. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal: Mayer Cohen, Pierre Jacobsen, Egészségügyi Világszervezet: L. Deutsschmann, G. Mayer, M. Siegel, N. Goodmann; Nemzetközi Telekommunikációs Egyesülés: F.C. de Wolfe, Harry C. Cross, H.B. Rantzen.; Polgári Repülés Szerv.: A.C. Borg. Egyéb: Koreai képviselet: A.C. Katzin, információs tiszt koreában:George Novshon; US helyettes képviselője az UN-ben: Ernst A. Gross. Még zsidók az ENSZ-ben Isador Lubin, Julius Katz Souchy, Alex Bebler.
1945. húsvét Kb.500000 menekülő hagyta el Magyarországot, a politikusok önként jelentkeztek az US hivatalnokoknál. Imrédy Béla /45 kilóra fogyott le az "amerikai" táborban/, Jaross Andor, Kunder Antal, Hellenbronth Vilmos, Jány Gusztáv mind önként jelentkeztek. Vagyis nem menekültek el, mint a zsidó Tanácsköztársaságosok.
1945. maj. Prága, Vencel tér. Benes bevonulásakor német férfiakat, nőket, gyerekeket fejjel lefelé lámpavasra akasztottak, benzinnel lelocsoltak és meggyújtottak. Később civil lakosokat tereltek össze és legéppuskázták őket.
1945. után Lengyelország nem lett megmentve US szövetségben. És hozzájárultak 3millió csehországi-, 1,5 millió lengyelországi-, 200 ezer jugoszláviai német, valamint 650 ezer szlovákiai, 300 ezer romániai magyar kifosztásához és 1,7 millió nő nemi betegséggel való megfertőzéséhez.
1945. Visszatért kommunisták: Rákosi /Roth/ Mátyás, Gerő /Singer/ Ernő, Vas /Weinberger/ Zoltán, Péter /Auspitz Benjámin/ Gábor GPŐ terrorfőnök, Farkas Mihály /Wolf Israel/, Gábor /Greiner/ Andor, Révai József /Kahana Mózes/. Vas kivételével mindegyik SU állampolgár volt. Bolsevik csapatok 1 millio nőt gyaláztak meg, 600000 hadifoglyot és 230000 polgári foglyot deportáltak a SU-ba, ezeket az embereket Varga /Weiszfeld/ Jenő a kommün népbiztosa, Sztálin elsőszámú gazdasági főtanácsadója ajánlotta fel 1943-ban a Pravdában "élő jóvátételként".
1945. Budapest szovjet városparancsnoka: Süssmanovics zsidó.
1945. Kivégzések: Szálassi Ferenc miniszterelnök, Bárdossy László, Imrédy Béla, Sztójay Döme /1919-ben még a Tanácsköztársaság hírszerzésének egyik osztályáját vezette Sztojakovics Demeter néven/, Szőllősi Jenő. Háborús bűnösök: Orsós Ferenc egyetemi tanár törvényszéki orvos aláírta a Katyn-i jegyzőkönyvet. Az ÁVH pincéjében húsdaráló a halottakat ledarálták, és a Dunába engedték.
1945. Népbírósági törvény: Ries István zsidó ügyvéd: A törvényszék dolga nem az igazság hanem a megtorlás. 1951-ben fajtársai letartóztatják és a börtönben agyonverik /Pető Iván jelenlegi SZDSZ-es országgyűlési képviselő ÁVO -s apja verte, az anyja pedig vezette a jegyzőkönyvet/. Pfeiffer Zoltán: népellenes bűn a zsidók ellen elkövetett bűnök.
1945. Első köztársasági elnök: Tildy Zoltán alkoholista református pap, felesége Grünfeld Erzsébet /zsidó/.
1945. Budapest ostroma: 46 nap 100000 halott a Budai várban 75000 védőből 68000 meghalt, 800 sebesült magyar és német katonát benzinnel lelocsoltak és elevenen megégettek. Összesen 1,2 millio halott 470000 megerőszakolt nő 8 éves től halottakig.
1945. Office of Strategic Services, a CIA elődje, magyar osztályának vezetője Colonel Martin Himler volt, / Himler Márton egy kivándorolt sikkasztó zsidó/
1945. Szálasi agyonlövette azokat a fiatalokat akik az aszódi javítóintézetből szöktek meg és zsidókat öltek meg és raboltak ki.
1945. Hóman Bálint történészt Magyarországra lopták és halálra éheztették. A váci börtönben a rabok átlag testsúlya 48,3 kg. Haza hozott újságírók: Kolozsváry-Borcsa Mihály, /az Újságíró Kamara Elnöke és kivégezték/, Fiala Ferenc, Hubay Kálmán, Rajniss Ferenc, Bágyoni Báró András, Pándy László, Rácz Erszébet.
1945. Tildy kormány 680 háborús főbűnöst követelt a szövetségesektől, míg Németországban 24 főbűnös volt. Dwight Eisenhower /A háború a zsidók termése, ahol eltöröljük a keresztényeket, és ellenőrizzük az aranyukat. Már 1000 milliót öltünk meg közzülük, és még nincs vége.”/ sajátkezüleg írta alá a kiadatási papírt. Bogár a hóhér saját bevallása szerint 5000 embert akasztott fel. Alig ötven év 10 magyar miniszterelnökét, 27 miniszterét, sok katonáját, papokat, középosztály belieket, értelmiségieket végeztek ki, deportáltak vagy üldöztek el.
1945. Bárdossy per, zsidó a büntető tanács elnőke az ügyész és a népbírák többsége.
1945. Counter Intelligence Corp. /C.I.C./ az USA katonai rendőrsége, az amreikai Common Sense szerint a leg bolsevistább szervezet.
1945. Málnási Ödön történészt a zsidók nem engedik letelepedni az USA-ba és visszavitték Bécsbe.
1945. Prohászka Ottokár szobrát Faludy /Leimdörfer/ György „költőfejedelem” zsidó elvtársaival leborítja. 2001 ingyen lakást kap Budapesten.
1945. Himler Márton és emberei 400 $ fejpénzért dolgoztak.
1945. A Su addig húzza a békekötést Ausztriával, míg Mo. és Ro. Megszilárdult a hatalmuk, majd a kormányok kérték hogy maradjanak.
1945. 1945 után kb. 200000 német menekült érkezett Dániába, 85% nő és gyerek, akiket 125 táborban helyeztek el. A helyi lakosságnak megvolt tiltva hogy kapcsolatot teremtsen a menekültekkel. Csak 1945-ben 13492 menekült halt meg abból 7000 öt éven aluli gyerek volt. A Dán egészségügyi szervezetek és a Vörös Kereszt 1949-ig megtagadták a menekültek egészségügyi ellátását. Kirsten Lylloffshe.
1945. A háborúban 3,3 millio német katona halt meg, abból 2,5 millió a keleti fronton. Légibombázásokban 1,2 millió polgári személy halt meg, többségében nők és gyerekek. 1,4 millio német hadifogoly halt meg, 2,4 millio kelet németet öltek meg a szovjetek kelet-poroszországban, 600000 szudéta németet a csehek, 210000 egyéb németet. Csehországban a kitelepítéseket zsidók irányították. 1945. maj 13 Benes Eduárd bevonult Prágába, a Vencel téren lámpavasra lábuknál fogva felakasztott és benzinnel leöntött németeket gyújtottak fel tiszteletére. Szudéta németek fehér könyve: egy nap alatt Brünn-ben 275 nő lett öngyilkos.
1945. Nürnberg: Amerikai fővádló Robert M. Kempner ,német zsidó, támogatói: Morris Amchan, Einstein, Wartenberg, Mandellaus. A vádhatóság 90 % olyan ember volt akinek a fajvédelmi törvények miatt el kellett hagynia Németországot /pártatlanság/. 3000 alkalmazott közül 2400 zsidó volt. Az amerikai alkalmazottaknak 10%-sem volt amerikai születésű. A katonai hóhér John C. Woods is zsidó voltA vádlottakat korbácsolták és a nemi szerveiket szétzúzták. Látszatpereket csináltak a vádlottakat felhúzták az akasztófára majd visszaejtették, míg alá nem írták a beismerő vallomást. Csak 240 tanút hallgattak meg, 300000 úgynevezett eskü helyettesítő nyilatkozatot olvastak fel. A tárgyalások után a bírósági termet zsidó imateremmé alakították át A tárgyalás ideje alatt virágzott a fekete piac, csak a zsidók utazhattak szabadon: Solomonson, Schlossberger, Rabinovics, Cohen, Sterling.
1945. II.VH után 60 millió áldozata közzül csak a zsidók kaptak kártérítést. Később 3,5 milliárd márka kártérítést fizettek Izrael államnak, pedig akkor még nem is létezett.
1945. Németország háborús vesztesége: 320 milliárd márka rombolás, 15 milliárd fosztogatás, 108,5 milliárd nácitalanítás, 1381 milliárd német kereskedelmi flotta lefoglalása, 198 milliárd pénzreform, 46 milliárd a megszállók által végzett pénzromlás, 457 milliárd az elrabolt területeken végzett pusztitás, 10 milliárd leszerelt gyárak, 14 milliárd erdő pusztitás, 84 milliárd szén ár spekuláció, 78,5 milliárd szabadalmak elrablása, 72 milliárd szállítási költség, 18 milliárd külföldön lefoglalt német javak, 15 milliárd versailles béke adósság, 9,5 milliárd zsidó kártérítés. Csak az ellopott szabadalmakból évente 2 milliárd márka bevételük van az USA zsidóknak.
1945. Nyugat-Berlin polgármester Ernst Reuter, Lipscitz belügyminiszter zsidók.
1945. Német ipar felügyelők: Roosvelt, Morgenthau, Lord Vansittarf, Ilja Ehrenburg.
1945. 6 millió zsidó áldozatot Dr. Wilhelm Hoettl US tiszt találta ki és a szovjeteknek kémkedett.
1945. Eisenhower koncentrációs táborok, Andernach-ban 50000 foglyot őriztek a zsabad ég alatt télen takaró és sátor nélkül, enni alig kaptak felsőbb utasításra, az élelmet "displaced person"-k vitték el akik azzal feketéztek. Túlélők alig voltak. James Bacques /Other Losses/ canadai szerző szerint kb. 2 millió német halt meg az Eisenhower táborokban /Érdekes itt nincsenek túlélők, akik kártérítést kérnének/ . 5,7 millió német katona került szovjet hadifogságba, ebből 3 millió halt meg.
1945. Egy nap alatt több bomba hullott le Berlinre, koncentrálva a lakónegyedekre, mint egész Britanniára a háború alatt.
1945. Több mint 100000 nőt erőszakoltak meg a szovjetek Berlin elfoglalása után. A forradalom előttik az orosz katonák nem voltak ilyenek.
1945. Amerikai bombatámadásokban 2,5 millió német halt meg. Az amerikai hadifoglyok 88 %-a Németországban túlélte a háborút. A Sztálingrád-i 100000 német hadifogolyból 6000 élte túl. A brit zónákban évente 220000 német nő és gyerek halt meg.
1945. A Németországban Szövetségi Katonai Kormányzat vezetője General Lucius Clay aki társ a New York-i Lehman Brothers Banknál. Politikai osztály vezetője: Robert Murphy aki Nürnbergben tisztára mosta az I.G. Farben-t és Baron Kurt von Schröder-t Hitler személyi bankárját. Gazdasági osztály Lewis Dougles aki General Motors-nál igazgató. És az USA fő megbízottja: John Mcloy. Murphy, Dougles és Mcloy mindhárman John Zinsser vejei aki a J.P.Morgan Co.-ban társ.
1945. I.G.Farben szétesik BASF, Bayer, Hoechist cégekre.
1945. Faure Edgar Nürnbergben francia ügyész majd miniszterelnök lett.
1945. Joh Sack /zsidó/:" An Eye for an Eye" című könyvében azt állította: AZ SS őrök Auschwitz-ban meg voltak büntetve a hatóságok által ha kegyetlenkedtek a foglyokkal. SS Reichsfürer 1942 dec.28 parancsa ami szerint a bentlakók halálozási számát le kell csökkenteni mindenáron.
1945. Harriman kormányzó bizottságot küldött Nürnberg-be hogy derítsék ki mi történt ott. A bizottság jelentette hogy az SS tiszteket ütötték és kínozták, a kínzók többsége szövetséges egyenruhába öltözött zsidók voltak. Rudolf Höss volt auschwitz-i lágerparancsnok magára vállalta 3 millió zsidó kiirtását. Egyik kínzója Rupert Butler 1983-ban megjelent könyvében leírta hogy Höss-t 3 napig fizikai és pszichológiai kínzásnak vetették alá, majd egy 8 oldalas angol nyelven írt dokumentumot tettek elé amit aláírt, meg igértték neki ha Nürnbergben bevallja a népirtást akkor ott nem ítélik halálra, miután megtette, kiadták a lengyeleknek akik kivégezték. Állítólag lengyel fogságban ceruzával megírta a "memoárjait", de független történész mind a mai napig nem vizsgálhatta meg az eredetit, és az állítólagos napló kézírása nem egyezik meg Höss aktákból és levelekből ismert kézírásával
1945. Több mint 4 millió holokauszt túlélő perelt eddig jóvátételért.
1945. Jewish Enciklopedia szerint több zsidó élt a háború után a földön mint a háború előtt, pedig a háborúnak 50 millió áldozata volt.
1945. Miután a szovjetek Németországra támadtak, Lengyelországban pogromok törtek ki a 150000/zsidók ellen 1945 és 1946-ban, azért mert a lengyel értelmiséget NKVD-s zsidók irtották ki. De honnan vettek a lengyelek zsidókat, ha a holokausztban annyian meghaltak.
1945. Holokauszt áldozatok alakulása: 1945.12.31 Francia bizottság a háborús bűnök kivizsgálására:8 millió ; 1946.10.01Nürnbergi Katonai Törvényszék 3868-PS (N) sz. Dokumentum: 3 millió ; 1948.01.08 137 sz filmhiradó: 300 ezer; 1978.04.20 Le Monde 5 millió; 1989.04.20 Eugen Kogon, Az SS állam: 4.5 millió; 1989.12.31. Jean Claude Pressac: 928 ezer; 1990.07.25 Hamburger Abendblatt: 2 millió; 1993.10.08 ZDF hírműsor: 4 millió;1993.09.27 Die Welt 800 ezer; 1994.05.01 Focus: 700 ezer; 1994.08.17 Bad Arolseni Nemzetközin Keresőszolgálat: 66206; 1994.12.31 Jean Claude Pressac: 470 ezer; 1995.01.22 Welt am Sonntag 21 oldal: 1.2 millió; 1995.01.22 Welt am Sonntag 22 oldal: 750 ezer; 1995.01.25 Wetzlarer Neue Zeitung : 4 millio; 1995.01.27 Institut für Zeitgeschichte- Jelenkori Intézet-/IfZ/, München: 1 millió.
1945. Auschwitzban a háború utolsó 4 hónapjában több ember halt meg járványokban mint a háború öt évében. A szovjetek 3 hónappal a háború vége előtt foglalták el Auschwitz- Birkenaui tábort, az akkor készített fényképeken viszonylak jó állapotban lévő emberek vannak és nyoma sem volt gázkamrának.
1945. Tavasszal speciális egységek mentek Németországba hogy bizonyítékokat gyűjtsenek a német háborús bűnökre. Dr. Charles Larson amerikai törvényszéki orvos aki több mint 20 lágerben végzett boncolást, egyetlen egy Zyklon B okozta halálesetről sem számolt be. De nem találtak az ipari méretű emberirtás bizonyítására semmi dokumentumot nem találtak, sem költségvetést, gázkamra építési terveket, sem kezelési utasítás, sem egykorú fényképek.
1945. Az amerikaiak elfogták Kurt Prüfert, aki a Topf and Sons cégnél mint építésvezető dolgozott és ő kivitelezte a krematóriumokat. Miután kihallgatták elengedték. Erre ő hazament Erfurtba ami a szovjet megszállási zónában volt, a KGB letartóztatta és 12 év kényszermunkára ítélték. 4 év után meghalt a börtönben.
1945. Párizsban létrehoznak egy 25 millió $ pénzügyíalapot hogy kártalanítsák azokat akik komolyan szenvedtek a németek miatt. 1946 jun 14-én végül úgy döntöttek a zsidó szervezetek befolyása miatt hogy az alap és az aranytartalékok 90 %-t, és a letéteknek 95%-t amelyekért nem jelentkeznek az örökösök a zsidók kapják.
1945. Patton tábornokot megölték, két balesetben, miután a szállásadónőjétől megtudta hogy mi folyik a németekkel személyesen ment utánanézni a dolgoknak. Az első karambolt túlélte, majd a mentőbe belerohant még egy teherautó.
1945. Operation Keelhaul amelynek keretében az amerikaiak kiszolgáltatták a szovjeteknek a kelet-európaiakat és a kozákokat miután letették azok a fegyvert, a szovjetek mindenkit lemészároltak.
1945. ENSZ. Alapítása San Franciscoban 14 alapító személyből 10 CFR tag, az ENSZ épületéhez a telket a Rockefeller család adományozta. Alger Hess /KGB-s zsidó kém/az egyik alapító elvitte az alapító okiratot Washingtonba hogy a szenátorok aláírják, csak két szenátor olvasta el, ők ellene szavaztak. ENSZ a szülő szervezete a Word Bank Group-nak, International Monetary Fund-nak, International Finance Corporation, International Development Corporationnak. 1990-ben a Világbanknak 159 ország volt a tagja.

1945. BIS aranyat utal át a Dél-Amerikába 

az ottani kábítószer termesztést.
1945. Nemzettközi Valutaalap létrehozása a fejlődő országok megsegítésére kölcsönt adjon. Az országok nem tudják fizetni az uzsora kamatokat így kénytelenek odaadni nemzeti tulajdonaikat /gyárakat, bányákat stb./, és kénytelenek kábítószert termelni a gyors haszon miatt. A Nenzetközi Valutaalp aranytartalékot képezhet az ENSZ tagálklamokat felszólítják hogy adják saját a nemzeti vagyonuk 1%-t aminek negyedének legfinomabb aranynak kell lennie 3/4-nek nemzeti valutánk. 1983 ban a Valutaalap 8,6 milliárd $ követelt az USA-tól/ ez nem kölcsön ellenszolgáltatás nélkül/.
14 év alatt Fort Knox kiürült.
1945. Japán feltétel nélküli megadás kért az USA-tól a szovjeteken keresztül, kivéve a császár személye, de Sztálin nem továbbítja és csak hitegeti az USA hogy hátba támadja a Japánokat és még több területet zsarolt ki Európában. Csak az okibónawai csatában /1945 marc. 18-jun.21/, 115000 japán és 4500 amerikai halt meg.
1945. Rothschild residencia Londonban a Kensington Gardens a Szovjet nagykövetség épülete lett, párizsi házuk a rue Florentin 2 a Marshall terv európai fő székhelye, később a NATO amerikai szervezetének a székhelye, rue Faubourg 41 amit baron Edmund épített most az amerikai nagykövetség épülete, a Rothschild címer még mindig rajta van.
1945. Ladin zsidók akik ősei Spanyolországból menekültek Bulgáriába 30000 bolgár értelmiségit öltek meg. , pedig Bulgária nem lépett be a háborúba.
1945. Jugoszláviában, Belgrádban és a délvidéken a zsidó Mojse Piade vezetésével kommunista partizánok embereket mészárolnak le, 200000 német és 30000 magyar lakos esik áldozatul, összeírták őket, lakás vallás, vagyoni helyzetük, majd kivégezték őket.
1945. A norvég miniszterelnököt Quisling-t kivégzik, Brit Birodalom tiszteletbeli kapitánya..
1945. Csehszlovák műállam alapító Masaryk Tamás, törvénytelen gyermeke Joseph Redlich zsidó politikus és történetírónak és annak szakácsnőjének. Miniszterenlnök: Gottwald fél zsidó; kommunista párt főtitkár: Slansky-Salzman /később kivégezték/; tájékoztatási min.:Kosta; helyettes külkeresk. min.:Eugene Löbl; gazdasági tanácsadó: Ludwig Frejka; rendőrfőnök: Vasely, milicia: Bruno Köhler; legnagyobb kerületek párttitkárai:Lansky, Bubona, Fuchs, Taussigov; ENSZ delegált: Truda Jakaninova Cakutrova.
1945. Kelet-Németország: Gerhard Eisler, Eleanor Roosvelt kedveltje, szovjet-kommiszár: Pavel E. Yudin
1945. A szovjetek amiért 2 napig harcoltak a Japánok ellen ezért kaptak 1,5 millió km2-t Roosvelt-től.

1945.A nyugatiak kiadnak a szovjeteknek 

5236130 nyugatra szökött oroszt, Operation Keelhaul. Ezeket a szovjetek marhavagonokban vitték vissza. Szverdloszk mellett egy szökött német katona látta, amint egy 

szerelvényből kiterelték az embereket, 

kiválogatták az erőseket, a többieket 

legéppuskázták. Vagy csak egyszerűen mellékvágányra tolták a szerelvényt leöntötték gázolajjal és meggyújtották, majd a tetemeket gödörbe turták bulldozerekkel amit az amerikaiktól kaptak.
1945. Romániában Sztálin kommunista kormányt követel a román királytól, ezért odaküldték Molotov helyettesét Visinszki-t. Így alakított kormányt Petro Groza a kommunista párt vezetője Anna Pauker bábjai.
1945. A cseh parlament 87% a kommunista. Benes kormányprogram: a magyar kárpátalja átadása a szovjeteknek, német-magyar nemzetiségek eltávolítása /3 millió német, 600000 magyar/, "háborús bűnös" jobboldal lemészárlása. Mindez szovjet jóváhagyással és nyugati sajtó támogatással. Később a Gottwald puccsal a kommunisták átveszik a hatalmat, Jan Masaryk-t megölik / kidobják az ablakon/, Benes-t Moszkvába viszik, ahol Sztálin kivégezteti.
1945-1947. Arthur Bliss Lane aki ebben az időben amerikai nagy követ volt Lengyelországban, azt írta hogy a lengyel Biztonsági Rendőrséget., és a Belföldi Biztonsági Rendőrséget zsidó irányítják, úgy mint Minc, Berman, Olczewski, Radkiewic, Spychalski. És mindkét rendőrségben nagy számban vannak zsidók, oroszországi eredettel. A zsidók létszámát az országban 1956-ban 30000 becsűlték, míg a lengyelek lélekszáma 25 millió volt.
1946. Kialakul a 600 ezer magyarországi zsidó áldozat mitosza statisztikai adatokra alapozva. Mivel az 1941. Jan. 31.-én végrehajtott népszámlálás szerint a megnagyobbított Magyarországon 725007 zsidó volt és ebből számolták ki azt hogy az áldozatok száma 622 ezer. Ezt úgy számolták ki hogy mindenkit áldozatnak számoltak akit bevonultattak és deportáltak, és megmenekültnek csak azokat akik 1946-ban Magyarországra visszatértek. Vagyis azokat is áldozatnak számolták akik szétszóródtak a világban. De például 1949 Word Jewish Congress: 1946-ban 160 ezer magyarországi zsidó vándorolt ki Izraelbe. 1951 marc Magyar Élet zsidó újság: Izraelben 264000 magyarországi zsidó van.
1946. Lévai Jenő 'Fekete könyve' szerint 1941 jan. 1-én 247100 zsidó volt Budapesten, ezeket nem szállították el hanem gettósították és aki meghalt közölük az a szovjet bombázásokban halt meg. A háború után megmaradt Budapesten 124000 zsidó, Izraelben él 100000, Ducsinszky Jenő cionista vezér adatai szerint az USA-ban 280000, a délamerikai államokban 100000, Francia-, Németországban, Kanadában, Ausztriában és Angliában 50000, összesen 654000 magyarországi zsidó élt. Az elcsatolt területekre visszament zsidókról nincs adat. A Hatikva cionista újságba /1956.okt 11/dr. Dorn Jenő professzor azt írta:" Húszezer magyar zsidó volt legutóbb a ramat-gamni /Izrael/ futball mérkősésén, ahol egy-egy belépőjegy feketén 1019 izraeli fontba kerül...A kártya klubbokban a román zsidókon kivül főleg magyar zsidók ütik a blattot...Egymást licitálják túl egymást a magyar zsidó gazdagok és félgazdagok. Folyik a pezsgő, a francia konyak, és az angol whisky. Ennyi a hatszázezres zsidó áldozatról. A magyarok ellen hozták fel vádként hogy sok zsidót a Dunába lőttek, de 60 év kommunista-zsidó uralom után sincs se egy névsor, sem a sírhelyeik.
1946. 22.júl Palesztínában a Begin vezette Irgun / Yitshag Ben Ami zsidó történész szerint/csoport David ben Gurion helyeslésével /Dr. Sneh szerint/ felrobbantotta a King David Hotelt, amelyben a Palesztin Kormányzat Titkársága, és Brit Hadsereg Főhadiszállása volt, 92 meghaltak és 58 ember megsebesült. A Brit Parlamentben a miniszetrelnök Clement Attle miniszterelnök mesélte hogy történt: Először egy kisebb bombát robbantottak fel az utcán, majd egy teherauto hajtott fel a szálloda hátsóbejáratához majd fegyveresek mentek be és tejeskannákban robbanóanyagot vittek be, közben lelőttek egy brit katonát aki próbálta őket megállítani. Miután sietve elhagyták az épületet a bomba felrobbant.

1946. febr. Imrédy per, előtte kidolgoztatták az új 

pézügyi rendszert, majd 28.-án kivégezték. Legfőbb 

bűne az volt hogy megszüntette a szeszkartellt 

amely 17 zsidó család kezében volt. Évente 1páncélos 
hadosztályt lehetett volna felszerelni az eltitkolt szesz jövedéki adóból.
1946. Szálasi kormány 15 tagja közzül 12 kivégeztek.
1946. Kerekes Bélát Szálasi államtitkárát 12 év kényszermunkára ítélték, majd 2 év múlva 400 katonatiszttel kivégezték.
1946. Nagydobrony 5000 fős magyar település megtagadta a szovjeteknek a beszolgáltatást, ezért körülzárták és nehézbombázókkal lebombázták a települést, 9 ember tudott átszökni Magyarországra, akit elkaptak Szibériába deportáltak.
1946. Népbírósági Tanács Elnöke: Bojta /Burger/ Béla.
1946. 1949 Word Jewish Congress: 1946-ban 160 ezer magyarországi zsidó vándorolt ki Izraelbe. 1951 marc Magyar Élet zsidó újság: Izraelben 264000 magyarországi zsidó van.
1946. Wiesenthal kiadott egy munkát arról hogyan csináltak a zsidók zsírjából szappant a "Belzec Szappan Üzemben". Ezeket a szappan történeteket később a zsidó Yehuda Bauer profeszor aYad Vashem-i Holokauszt Feltáró Intézet vezetője megcáfolta.
1946. Magyar Statisztikai Hivatal adatai szerint /ez már 

kommunista kormány/ magyarországi zsidóság 

összvesztesége 120 ezer fő.

1946. A Zsidó Dokumentációs Iroda szerint 1946-ban csak 600 ezer zsidó volt a Szovjetunióban, de 1961-ben juniusában Nahoum Goldman a zsidóság kongresszusán beszámolt róla hogy 3 millió zsidó van Szovjetunióban a bolsevizmus által üldöztetve. Vagyis a számuk 46-tól ötszörösére nőtt.

1946. Louis Levin Szovjet körútjáról visszatérve 

az USA-ba kijelenti:" A Szovjetuniot 1 millio 

zsidó kormányozza.

1946. Rockefeller Foundation létrehozza a "Foundation for Economic Education" /Alapítvány a Gazdasági Oktatásért/, azzal a szándékkal, hogy előtérbe helyezzék a "szabad piac"és a privatizáció elvét, hogy a jövőbeni bankválságokkor a kormányzat alacsony áron adja el nekik a tulajdonukat.
1946. feb. A Die Neue Zeitung-ban megjelenik a hatmilliós áldozatról szóló cikk amely egy zsidó szerkesztésű újság. Az ENSZ a mai napig nem adott ki hivatalos jelentést a zsidó áldozatokról. Zsidó adatok szerint Izraelbe 100000 zsidó vándorolt ki a háború alatt, az USA-ba kétszer ennyi, lengyelországban 60000 maradt. Partizán akciók során kb.: 80000, varsói felkeléskor: 12000, lembergben: 18000 zsidó halt meg, de ezek fegyverrel harcoltak.
1947. 1. Zsidók a szovjetunióban: Szovjet Tudományos Akadémia Elnöke:Mark Mitin, Szovjet Tud. Ak. Történelmi tanszék:: Pavel E. Yudin, Világgazdasági és Világpilitikai Int vez.: Weiszfeld Jenő, Szovjet követ Romániában: Leonid Menikov, Nehézipari min: I. Nosenko, New York szovjet főkonzul majd titkosszolgálat vezetője:A. Yakovlev, SU elnök majd szakszervezeti vezető: N.M. Swernik, külügyi hivatal vezetője:S.A. Losowsky, SU főügyész:I.P. Trailin, diplomata iskola vez: Boris Stein, SU főiskolai nevelések min: S.V. Kaftanov, igazságügy miniszter: K. Gorshenin, UN küldött majd követ Londonban: Jacob Malik, katonai attasé Londonban: Boris Rasin, Atomkutatás ellenőrzője: I. Vigdor, kereskedelmi miniszter: A. Mikojan, sajtófőnök. M.M. Borodin, Ukrajna vezetője: D. Manuilsky, Észtország képviselője: A.J. Jacobson, nevelésügyi miniszter: N. Yakovlev, inkdiai ügyek:Masenko, helyettes külügyminiszter:F.T Gusev, épitési min: S.Y. Romin, élelmezés: D.I. Fumin, Brazil követ: Jacob Suritz, film: I.G. Bolsakev, hidrogénbomba gyártás: Pontecorvo,
1947. 2. Állami bank vezetője: S.Z.Ginsburg, Torg Bank elnök: K.R. Herzenberg, Vineshtorg Bank elnök: A.G. Samuelenko, Prom Bank elnök:Jakob Simenov.
1947. Zsidók az USA-ban. Pénzügyminisztérium kommunista sejt vezetője: Harry Dexter White, tagok: Frank Cohen, Harold Glasser, Viktor Perle, Irfving Kaplan, Solomon Adler, Abraham George, Silverman, Ludvig Ullman. Edward Rothschild volt az US állami nyomdájának vezetője bizalmas iratokat adott át SU-nak. Bolsevik politbüro tagjai az US-ban:Eugen Dennies, Henry Winston, John Hates, Irving Pothias, Gilbert Green,, Carl Winter, Guss Holl. Kalifornia kommunista sejt: Alexander Bittelman, Gerhardt Eisler, Jack Stachel, Leon Josephson, A. Trachtenberg, J. Goldberger. Hollywoodban: Sidney Weinbaum, Jacob Dubnow, Philip Bart, V.J. Jerome /Isaac Romaine/, Simon Gerson, Elisabeth G. Flynn, Alex Bittelman, Betty Gannet, Isadore Begun, Jacob Minden, Israel Amter, W. Weinstone, George Charney, Fred Fine, Sid Steinberger, Luis Winstock, J. Jackson.
1947. 2. Kommunista párt legfőbb vezetői: John Gates /Israel Regenstreif/, Jacob Stachel, Gil Green /Gilbert Greenburg/, Gus Hall /Arvo Mike Halberg/, Irving Potiash, Carl Winter /Philip Carl Weinberg/. Az első öt kommunista akit eltávolítottak a hadseregből: Harry Specor, Phil Weiss, Irving Specor, Abraham Kotlechhuk, Rheabel Mendelshon. Bolsevista tanítók, proffeszorok./3500 professzor vett részt különböző kommunista megmozdulásokon/ A. Biedermann, Collis Lewis, Mark Friendlander, Isadora Rubin, A. Feingold, D. Friedman, L. Jaffe. Szabotőrök a koreai háború idején: Max Snalzer, Minton Silverman, Samuel Zakkman, Samuel Kerr, Nathan Ostroff / ő adott el gumit Kínaának/. Kommunista filmemberek: John Howard Lawson, Dalton Trumbo, Ring Lardner, Albert Malz, Alva Bessie, Herbert Bieberman, Samuel Ornitz. Zsidók a filmiparban: Louis B. Mayer, Jack Warner, Harry Warner, Nick Schenk, Goldwynn, Zukor.
1947. 3. American Liberty League vezetője : Robert Filine zsidó miliárdos. Chichago és Harward egyetem 60 professzora kommunista. McCartny vizsgálat 2900 áruló közül 2200 zsidó.

1947. maj. A Marshall terv hatása Franciaországra. 1947 május és 1951 októbere között: A bankjegyforgalom 775 milliárd frankról 1821 milliárd frankra növekedett, a frank értéke negyedére csökkent,/1$ 1947-ben 119 frankot míg 1951-ben 440 frankot ért. A francia jegybank aranykészlete 616 tonnáról 395 tonnára esett vissza, az adóterhek 621 milliárd frankról 2000 milliárd frankra, a kültartozás pedig 300 milliárdról 1267 milliárdra növekedett. A nagykereskedelmi árindex 4 szeresére, míg a mezőgazdasági termékek árai 2 szeresére növekedtek. Míg Franciaország 875 milliárd frank Marshall segélyt kapott addig megnövekedett hadi kiadásai 1950 milliárd frank volt.
1947. Európa újjáépítése, Marhall terv amely vezetője W.Averell Harriman. Rothschildok konszolidálják pénzügyi ellenőrzésüket a világ felett a Bretton Woods-i egyezménnyel.
1947. Harry Dexter White az US helyettes államtitkára rávette Truman-t/eredeti neve Solomon Schiff és zsidó/ hogy szolgáltassa ki a bolsevista Magyarországnak a Nemzeti Bank aranykészletét, / Szovjetunio mind a mai napig nem szolgáltatta vissza Spanyolországnak az 1936-ban elvitt aranykészletet/. Két esztendő alatt mintegy 300 millió $-t és 3 milliárd forint értéket szállítottak Magyarországra különböző nyugati zónákból. 1948-ban White segítségével a magyar kommunisták 1700 kg aranyat és egyéb drágaságot kaptak vissza. Később White kiadta a dollár kliséket a SU-nak mert szovjet ügynök volt. Ezzel 125 millió $ kárt okozott az USA-nak.
1947. NSZK alkotmányában rögzítették hogy a Nürnbergi Katonai Törvényszék /IMT/ ténymegállapításait és itéletei Németország összes hatósága és bírósága számára örök időkre kötelező érvényüek.
1947. Nyiszli Miklós könyve " Orvosa voltam Auschwitzban" megjelent, ebben azt állította hogy Mengele asszisztense volt. Állítása szerint 4 db 200 méter hosszú gázkamra volt ott, és naponta 25 ezer zsidót gázosítottak el, összesen 36 milliót.
1947. NSZK alkotmányában rögzítették hogy a Nürnbergi Katonai Törvényszék /IMT/ ténymegállapításait és itéletei Németország összes hatósága és bírósága számára örök időkre kötelező érvényüek.
1947. Szovjet atomprogram, a Pravda azt írta hogy Enstein a szovjetunió hat legnagyobb amerikai barátainak egyike. Kutatás vezetője a SU-ban Solomon Abrahamovics Rebach.
1947. Korff rabbi 600 társával felvonul Washingtonban követelve hogy dobjanak le atombombát Londonra a palesztin válság miatt.
1947. Zsidók kiadják a szovjetunionak az 

atombomba titkát, az angolok letartóztatják Klaus 

Fuchs-t /14 évet kap/Einstein jóbarátját, Henry Gold 

volt a KGB futár, a másik kém Theodore Hall volt 

Teller Ede jóbarátja, az ő futárja Saville Sax 

volt. Los Alamosban legkisebb pozíciókat is emigráns zsidók foglalták el: Julius Rosenberg, David Greenglas, Martin Sobell, Harry Gold, Teller Ede, Bloch Mano, William Perl, Abraham Brothman, Mirijam Moskovics, John Weiszfeld, David Böhm, Ervin David. A kongresszus kivonta az atombombát az elnök és a hadsereg felügyelete alól és az US Atombizottságra bízta, az első öt vezető közzül 3 zsidó:David E. Lilienthal, Lewis E.Strauss /Kuhn & Loeb/, Robert F. Bacher. Radar technikát átadók: H. Coleman, Morton Sobell, Hynam Gerber Yaris, Carl Greenbaum, Miss Glassman, John Stewart Serive, Larsen Mano, Andrew Roth, John Abt, Nathan Witt, Lee Pressmann, Philiph Jaffe, Maria Bachrach. Pavel Anatolievich Sudoplatov írta a Time Magazinban megjelent cikkében hogy Neils Bohr és Enrico Fermi is adott információt a szovjeteknek, és mindketten zsidók.
1947. USA feltörik a SU titkos kódját amivel küldték az atomtitkot Venona hadművelet alatt, de W. B. Weisband zsidó ezt jelenti a szovjeteknek.

Az atomtitkot többekközött Sam Cohen adta ki 

aki bejáratos volt Teller Ede irodájába, segítője 

Klaus Fuss volt, mindannyian zsidók.

1947. Central Inteligence Agency megalakul az OSS-ből. Későbbi CIA és Wall Steet-i kapcsolatok: John Foster és Allan Dulles partnerek a Sullivan, Cronwell cégnél a legjelentősebb WALL Street-i ügyvédi irodánál, Bill Casey, Reagen CIA igazgatója, foglalkozása Wall Street-i ügyvéd és részvény bróker. David Doherty nyugalmazott általános CIA tanácsadó, jelenleg elnökhelyettes a New York Stock Exchange-nél. George Herbert Walker Bush volt USA elnök és CIA igazgató, jelenleg fizetett tanácsadó a Carlye Group-nál amely az USA 11-dik legnagyobb defense contractor cége és amelynek közös befektetései vannak a bin Laden családdal. John Deutch Clinton alatt volt CIA igazgató most jelenleg a Citigroup-nál az USA második legnagyobb bankjának igazgató tanácsának tagja. Nora Slatkin nyugalmazott CIA Executive Director jelenleg ő is igazgató a Citigroupnál
1947. National Security Act /Nemzetbiztonsági Törvény/, alapján létrehozzák a CIA-t. A törvény szigorúan megtiltja hogy a szervezet az országon belül ügyködjön.
1848. Izraeli szélsőségesek Jeruzsálemben megölik a svéd Folke Bernadotte grófot, aki az ottani ENSZ békemissziót vezette.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése